Main Menu

Sorozatok

Started by Fazék, 2006-05-05, 13:20:48

Previous topic - Next topic

Próféta

A műsor arany fokozatú támogatói kikuchiyo és Zsiga; nagy :merci:.

Battlestar Galactica Minisorozat + S1

Egy régi klasszikus űropera modern újragondolása a földhözragadtabb, emberközelibb, kicsit Firefly-os fajtából (el is repül az ablak előtt egy Firefly osztályú hajó a minisorozatban ;)). A szokásos távoli jövőbeli díszleteket láthatjuk, ahol igazi multikulti van, a vallások is megszűntek külön országok lenni, stb. Az emberiség múltja immár homályba vész, de mindenesetre valahol a távoli múltban 12 törzsre (kolóniára) szakadt, és ebben az állapotban éri az Ellenség támadása. Főszereplőink ez elől a támadás elől lógtak meg sikeresen, és váltakozó fokú reménykedéssel keresik a megmenekülés esélyét: a legendák ugyanis említenek egy titokzatos elveszett tizenharmadik törzset, amely egy bronzhegy mögé rejtőzött a sugárzás elől, és a hegy anyagát megolvasztva villám alakú kardot kovácsolt belőle, leszármazottaik pedig a legmodernebb technológiával felszerelt föld alatti katakombarendszerben bújnak meg, ahol Jézus Krisztus vezetésével védik az emberi kultúrát és az azt megtestesítő iszlámot.

Az élményeim vegyesek. A sorozat vészesen addiktív, nagyon nehéz lejönni a cuccról. A szereplők tényleg érdekesre és többdimenziósra sikerültek. A tégláktól való állandó félelem nagyon jó építőelem. Az alapvetően racionális világba "beékelődő" misztikus hatáskeltés alkalmazása csillagos ötös; bár félek, hogy elmegy egyfajta Lostos irányba. Néhány történetszál és szereplő időről időre nagyon fárasztó tud lenni: Baltar és a szőke ágyasa nem tud mindig annyira megfogni; Agathon / Helo szálának csak az utolsó néhány részben lett értelme; redshirt effektus, stb. Az évad vége is elég kurta-furcsa lett: se valami normális - legalább részleges - lezárás, se egy tisztességes erős cliffhanger, hanem helyette egyszerűen félbemarad a nagy káosszal övezve, majdhogynem mondat közepén.

Minden bajom ellenére természetesen folytatom, mert azért alapvetően nagyon jól össze van rakva. So say we all.

Xzone

Quote from: Próféta on 2008-06-26, 17:35:15
a legendák ugyanis említenek egy titokzatos elveszett tizenharmadik törzset, amely egy bronzhegy mögé rejtőzött a sugárzás elől, és a hegy anyagát megolvasztva villám alakú kardot kovácsolt belőle, leszármazottaik pedig a legmodernebb technológiával felszerelt föld alatti katakombarendszerben bújnak meg, ahol Jézus Krisztus vezetésével védik az emberi kultúrát és az azt megtestesítő iszlámot.

Kíváncsi vagyok, hogy ez hány embernek esik le. Ennek a sztorinak egyébként nem lenne szabad léteznie, akkora marhaság :D

kikuchiyo

Nekem sem esik le, csak annyi, hogy Próféta valami nagyon jó anyagot szerzett... :D

BTW [spoiler]
Quotetávoli jövőbeli díszleteket láthatjuk, ahol igazi multikulti van, a vallások is megszűntek külön országok lenni, stb. Az emberiség múltja immár homályba vész, de mindenesetre valahol a távoli múltban 12 törzsre (kolóniára) szakadt,

Azé' erre ne vegyél mérget.[/spoiler]
Failure is the default option

Xzone

Quote from: kikuchiyo on 2008-06-26, 20:29:54
Nekem sem esik le, csak annyi, hogy Próféta valami nagyon jó anyagot szerzett... :D

[spoiler]http://en.wikipedia.org/wiki/Turkish_Star_Wars[/spoiler]

Cloud

#1174
Próféta

Mindenképp folytasd a sorozatot.Elég durva dolgok fognak majd még történni..Olyan csavarok lesznek a törénetben hogy tuti lepetézel te is majd. :hopp:
Jelenleg az utolsó (4.) évad felénél tart a sorozat, folytatás majd jövőre...Sajna... :bruhuhu:



Selmo

IMDB szerint meg jövő januárban. :confused:

A tökéletesség unalmas.

Cloud

 ^^"

Heh. Azt nem kicsit benéztem...

sirtomi

Lost 3. évad.

Első 5 rész alapján határozottan jó, még a végén meg is nézem :)

Solid Snake

Quote from: sirtomi on 2008-07-10, 16:24:06
Lost 3. évad.

Nagyon helyes.  :jee:
Nem hiába hatalmas a hype, a 3. évaddal a Lost feltámadt, a 4. évad még inkább megemelte a színvonalat.  :whoah:

kelvor

Quote from: Solid Snake on 2008-07-10, 16:48:23
Nem hiába hatalmas a hype, a 3. évaddal a Lost feltámadt, a 4. évad még inkább megemelte a színvonalat.  :whoah:

Azt hiszem, pont a 3. évadnál akadtam el vele. Azóta se volt kedvem előásni.

Legutóbb a Firelfy-t néztem újra, az még mindig az egyik legjobb sorozat, amit láttam. Azután hirtelen felindulásból elkezdtem a BSG-t, de abból meg csak 2 évadot bírtam, azután ráuntam. Pedig a maga nemében nagyon jó sorozat.

Solid Snake

Quote from: kelvor on 2008-07-10, 17:43:54
Legutóbb a Firefly-t néztem újra, az még mindig az egyik legjobb sorozat, amit láttam.

Pont mostanság nézem végig első alkalommal a Firefly-t. :)
Az Out of Gas c. részt láttam belőle legutóbb. Nem vagyok sci-fi rajongó (csak SW), de ez az űrwestern-sorozat eddig minden egyes részével földbe döngöl, annyira remek. Dicsőítés majd később, ha végignéztem. :P

Cloud

Quote from: Solid Snake on 2008-07-10, 16:48:23
Quote from: sirtomi on 2008-07-10, 16:24:06
Lost 3. évad.

Nagyon helyes.  :jee:
Nem hiába hatalmas a hype, a 3. évaddal a Lost feltámadt, a 4. évad még inkább megemelte a színvonalat.  :whoah:

Sőt. 4. évad az eddigi legjobb. Szinte végig WTF érzés...LEgalábbis nekem az volt.

sirtomi

Lost 3. évad 6. részében meglepett a Firefly-ból a kapitány :D

Firefly-t még mindig nem fejeztem be pedig tényleg jó sorozat.

Ramiz

Tegnap adtam oda a főnökömnek (mentoromnak? gyakorlaton vagyok csak) a Firefly-t, miután kiderült, hogy Bebop(, Gits, Douglas Adams stb) fan. Meg a CB manga 1. kötetet. Terjesztem az igét. :Kiraly: Cserébe ő rávett, hogy megnézzem a Spirits Within-t, mert eddig csak az Advent Children-t láttam. Én meg forszírozni kezdtem a FF játék témát, mert azok meg neki maradtak ki... :D
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

minuszmiki

Jahogy a Fireflyt érdemes Gits és CB fanként megnézni? Szemezek vele viszonylag régóta, asszem most jött el az ideje.

Próféta

Quote from: minuszmiki on 2008-07-10, 23:51:53
Jahogy a Fireflyt érdemes Gits és CB fanként megnézni? Szemezek vele viszonylag régóta, asszem most jött el az ideje.
A GITS-hez nincs sok köze. A CB-re jobban emlékeztet. De CB-rajongástól függetlenül is kötelező darab szerintem :D
Engem anno ez a review győzött meg.

(Warning: a pilot részt ne keverd a Serenity néven megjelent zárómozival)

minuszmiki

Sikerült nagy nehezen felszabadítanom neki helyet, remélem holnap neki tudok állni.

Solid Snake

#1187
Firefly

A Cowboy Bebophoz erősen hasonlító űrwestern. Remek univerzum, egyedi karakterek, Nathan Fillion pedig egyszerűen aláz a kapitány szerepében. Sokan mondták, hogy Han Solo karakteréhez csak az ő karaktere érhet fel a flegma, mégis becsületes csempészként. Nos, ez tényleg igaz. Sőt, nekem még Han Solónál is szimpatikusabb (mondjuk a hosszabb játékidő ennek enged is teret, amit Fillion tényleg hálásan ki is használ). Az összes többi szereplő is emlékezetes egytől egyig, mindegyikükkel lehet szimpatizálni (persze Jayne alakja kiemelkedik, ő is szolgáltatja a legtöbb észveszejtően humoros beszólásokat). A részek is a végletekig kidolgozottak, szinte minden műfaj eleme megtalálható benne, kiváló érzékkel keverve. Beszív a sorozat magába, és nem ereszt. Hihetetlen érzés. Az alacsony költségvetés ellenére is olyan maximalisták voltak az alkotók, hogy le a kalappal.  :borul:

Másfelől viszont dühös vagyok, mérhetetlenül.  :Eztneked: :b+:
Dühös a FOX embereire, amiért képesek voltak így hazavágni egy ilyen csodálatos drágakövet. A 14. rész végén sajnos érezhető a hirtelen kasza, kellemetlen szájíz marad az ember szájában, hogy még többet szeretne (oké, a FOX anno össze-vissza adta le a részeket, a pilotot utoljára, de akkor is érezhető). Akkora potenciál volt ebben a sorozatban, annyira lelkes stábbal és kreatív írógárdával rendelkezett...  :frown:
Ha a megfelelő embereken múlik, akkor talán már a 6. évadról áradoznánk... nagyon szomorú vagyok emiatt. :(

Persze most csak a sorozatról van szó, a Serenity mozifilm még hátra van, az majd a filmes topicba kerül úgyis.
Magyar DVD kiadásban reménykedek, tavaly nyáron le is adta a Viasat, szóval talán...
Azt láttam Xpressen, hogy július 18-án újra kiadják a Serenity-t 990 Ft-ért. Hell yeah.  :appl:

Összefoglalva: sok sorozathoz volt már szerencsém, azonban a Firefly képes volt olyasmit nyújtani, amit nem feledhetek el. A Dexter nálam a sorozatok királya, azonban a Firefly (lévén az űrhajók "nőneműek") méltán vált számomra (és a világ számára) a sorozatok királynőjévé. Örök klasszikus.

:hai:

minuszmiki

Nálam valami ismeretlen oknál fogva marha lassan jön lefelé a torr3nt, de talán éjjel már neki tudok majd állni.

Xzone

Quote from: Próféta on 2008-07-11, 00:38:52
Quote from: minuszmiki on 2008-07-10, 23:51:53
Jahogy a Fireflyt érdemes Gits és CB fanként megnézni? Szemezek vele viszonylag régóta, asszem most jött el az ideje.
A GITS-hez nincs sok köze. A CB-re jobban emlékeztet. De CB-rajongástól függetlenül is kötelező darab szerintem :D
Engem anno ez a review győzött meg.

(Warning: a pilot részt ne keverd a Serenity néven megjelent zárómozival)

Köszi a review-t... most nézhetem újra megint :Eztneked:

[spoiler] :angyali: [/spoiler]

Xzone

Stargate Atlantis évadnyitó:

Egy-két főszereplő lecserélve az openingben, de nem változott sokminden.

Tulajdonképp nem volt rossz, a Stargate hangulat megvan benne. Ami bosszantott, az a szokásos sci-fi sorozat-hülyeség: egy gombnyomással szétlőhetnénk az ellenséges hajót(ami ha elmenekül, leigázza az egész galaxist), de ott van rajta egy(!) emberünk, akit feltétlenül meg kell mentenünk, mert annyira szeretjük.

Viszont ha már megmentették, Teyla meg is szült(GJ Rodney), így legalább talán újra a szexi ruháiban láthatjuk majd a cicifüggönyök helyett.

Fazék

sztetek ez a topic nem érdemelne meg egy sticky-t?

ON:
Dr Horrible's Sing-Along Blog - ACT I.

minuszmiki

Quote from: Fazék on 2008-07-16, 21:11:33
Dr Horrible's Sing-Along Blog - ACT I.
Hát... A  pv többet ígért, de azért egy-kétszer így is röhögtem egy jót, nem volt rossz.

kikuchiyo

Nathan Fillion azért uralkodik.
Failure is the default option

minuszmiki

Firefly + Serenity: Mára maradt az utolsó négy rész plusz a mozifilm, mostanra végeztem vele. Agyam nem sok van bővebben kifejteni, majd talán holnap, most csak röviden. Solid Snake kolléga véleményét nagyjából osztom, minden téren kiváló alkotás: a sztori, a karakterek, a látvány, a zene mind nagyon eltaláltak. A sorozatot valóban kár, hogy ilyen hamar befejezték, de számomra a Serenity tökéletesen lezárja az egészet, így nem keltem fel előle keserű szájízzel. Mindenesetre maradandó élménnyel lettem gazdagabb.

Ramiz

Bebop-fan főnököm a Bosch-nál (folyamatmérnök) TOTÁL RÁKATTANT a Firefly-ra. Ma röhögve jött be, a második epizódbeli viccet mesélve nekem (amikor Mal berúgja frissen szerzett nemezisét a hajtóműbe).
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Solid Snake

Az Our Mrs. Reynolds rész reakcióra lennék majd kíváncsi. Nálam az kiemelkedik, annyira tele van all-time idézetekkel és jelenetekkel.  :lul:

kikuchiyo

Nekem is az a kedvencem...
De a következő esedékes Firefly-újranézéskor asszem gondban leszek, mert állandóan Captain Hammer fog eszembe jutni :D
"They say it's better the second time
They say you got to do the weird stuff"
Failure is the default option

Xzone

Elkezdtem nézni a The Big Bang Theory-t. Nem tudom, hogy képes leszek-e befejezni az arcom lekaparása nélkül... Igen, annyira szerencsétlenek a szereplők szinte minden szituációban.

Solid Snake

#1199
Day Break

2006/2007-es évad nagy vesztese, amit 6 rész után canceleztek, azonban okosan leforgatták előre a teljes évadot, tavaly pedig az AXN is leadta, szóval egy teljes, kerek sztorit kapunk. Talán jobb is, hogy ez lett a sorsa. Szinte biztos vagyok benne, hogy több évados berendelés során rétestészta-effektus áldozata lett volna ez a hihetetlenül pörgős, kreatív sorozat.

Brett Hopper nyomozónak rossz napja van. Valaki rá akar kenni egy gyilkosságot, a kommandósok a lakásán rátörnek és letartóztatják, a barátnőjét és a húgát a rosszfiúk elkapják és megölik, őt pedig a cellájából megszöktetve és egy kőfejtőtelepre hurcolva beismerő vallomásra próbálják bírni. Hősünk begurul, a főgonosz motyog valamit döntésekről és következményekről, majd Hopper kap egy nyugtatószurit a nyakába, amitől elalszik... Másnap reggel. Hopper felébred, azonban a barátnője lakásán találja magát, mellette pedig az a lenge öltözetű leányzó mosolyog rá, akit előző este látott meghalni. Ezennel prezentálva lett a sorozat mozgatórugója: a nyomozó "beragadt" az időben, mindig ugyanarra a napra, ugyanabban a percben, reggel 6:17-kor, a barátnője lakásán ébred. Minden egyes reggel új esélyt kap, hogy kiderítse az ellene irányuló összeesküvés részleteit és valahogyan kijusson az időcsapdából. Azonban vigyáznia kell magára: esetlegesen szerzett sérülései megmaradnak.

Amennyiben elfogadjuk az időutazás tényét, roppant élvezetes sorozat kerülhet szemeink elé tele ötletekkel, tipikus "mi lett volna, ha..." eseményekkel és számos fordulattal. A szereplők kellően karakteresek, a zene egysíkúsága sajnos betudható a korai cancelnek, amit azonban ellensúlyoz a majdhogynem folyamatos pörgés.

Egyedüli komolyabb negatívum: [spoiler]Bár a 13. rész végére a cselekmény viszonylag lezárul, az időugrásra (és annak megszűnésére) azonban semmilyen logikus magyarázatot nem kapunk, ami azért valamelyest nem tekinthető kielégítőnek (főleg hogy az egész sorozat pontosan erre a csodára apellál). Elvégre Hopper a 10. részben is tisztázta magát, másnap mégis ugyanarra a napra kelt fel (mellesleg hatalmas poén szerintem a 11. rész első fele, ahol Hopper sz@rik az egészre és hetekig úgy éli meg a napot, hogy elmegy a csajával nyaralni Mexikóba  :D).[/spoiler]

Nekem tetszett, megérte a rá fordított időt.  :jee:

8/10