Main Menu

Álmok

Started by Meske, 2004-08-30, 13:46:43

Previous topic - Next topic

Rounin

Fú...de furát álmodtam múltkori... egyre jellemzbbek rám a vizes álmok (nem nedves álmok!!!!! :p)

Egy teljesen vízborította világban volta... de nem tenger vagy óceán, hanem sekély tóvidék volt az egész. Legalábbis látszottak a nádszálak. Ember voltam, de tudtam, hogy a vizi életmódhoz vagyok szokva (mint egy delfin emberbõrben) és a társaimmal játszottunk éppen, úszkáltunk, fogócskáztunk, amikor az egyik lány sikoltozni kezdett. Mindenki megriadt (egyébként egy arcot sem ismertem, pedig voltunk vagy másfél tucatnyian), odaúsztunk és láttuk, hogy az egyik lány megfulladt (mondom, inkább delfin-, mint halemberek voltunk). Már halott volt, hiába próbáltunk rajta segíteni, aztán találtunk egy srácot is odébb, aki még élt, de rajta meg vmi fura, keskeny seb volt.Felébredve lándzsának vagy késnek mondanám, de álmomban fogalmam sem volt, mi lehetett.  Mondanom sem kell, hogy jól bepánikoltunk és szorosan egymás mellé húzódtunk, de nem tudom mi történt ezután, mert felébredtem.
Hmm...
Aztán utána azt álmodtam, hogy Himura Kenshin vagyok, (kék sál a nyakamban) de modern világban. Rámtámadt néhány szamurájszerû alak, de tiszta akrobatikus mozgással levágtam õket... még érezni vélem az arcomra fröccsenõ vért és a szagát... fúú. Ébredés után úgy szorongattam a párnám csücskét, mintha kard lenne :)

Kezdek egyre intenzívebb lenni álomfronton. Csak gyõzzem szétválasztani a valóságtól :)

Marfy

Quote from: RouninRámtámadt néhány szamurájszerû alak, de tiszta akrobatikus mozgással levágtam õket... még érezni vélem az arcomra fröccsenõ vért és a szagát... fúú. Ébredés után úgy szorongattam a párnám csücskét, mintha kard lenne :)
Ez a lejobb rész!  :rotflol:

Rounin

Quote from: NokiEz a lejobb rész!  :rotflol:

:) A párnás? :p

Egybként a legjobb rész a vízszintes vágás felett átugrani helybõl rész volt kombinálva egy szemvonalban megeresztett vízszintes csapással.... ez maradt meg legjobban bennem, mert ekkor a sál beúszott elém és arra fröccsent a vér.... nah. (ez még kitalálva is jó lenne, de így mmmmmmm :) )

Damnatus

Hali!

Nekem is fura álmom volt, elég értelmetlen, de mivel elég sok elemet sikerült megfejtenem, ezért leírom:
Unokatesómat lelõtték, és míg haldoklott, megígértem neki, hogy akik ezt tették vele, azokat széttépem. Amikor meghalt, akkor odajött hozzám egy batmanszerû alak és azt mondta, hogy õ is segít.
Na: unokatesóm úgy került az álomba, hogy az anamnézist (pedagógia) vele készítettem el. "Batman" úgy került a képbe, hogy megnéztem az új Batman film elõzetesét. Az, hogy lelõtték az a Noir hatása lehet. A széttépés pedig úgy került be, hogy egy bizánci uralkodót az ellene fellázadó nép szó szerint széttépet, s egy ismerõsömnek meséltem tegnap ezt a sztorit.
Szóval itt nem az álom inkább az érdekes, hanem, hogy hogyan, mibõl született. Egyébként az álmok megszületésében fontos szerepet játszik, hogy éjszaka az agyunk ekkor végzi a "memorizálást", azaz az emlékek mélyebb bevésését. Ezek a képek valószínû ennek a folyamatnak részei.

Marfy

És Betmennel sikerült megbosszúlnod unokatesód halát? :rotflol:

Damnatus

Hali!

Batman nem jött elõ benne a továbbiakban.

Moha

Quote from: DamnatusHali!

Batman nem jött elõ benne a továbbiakban.
Szóval csak a szája volt nagy, hogy õ majd segít, aztán eltûnt? És a végén egyedül elintézted õket, vagy addigra felébredtél?

Damnatus

Hali!

Sajna felébredtem.

Meske

Ezt az álmot elsõsorban Feldinnek ajánlom:

Tegnap elõtt azt álmodtam, hogy Mohával autókáztunk egyet, s jártuk a városokat. Egyszer egy kicsit furcsa városba tértünk be, s megálltunk egy furcsa szökõkút elõtt. A szökökút tele volt halszobrokkal, s annak a másik oldalán, vagy óceán, vagy tenger (nem tudom) volt. Az út is idáig a part mellett ment. Körbenéztünk a városban, s az Azumangás csajokkal találkoztunk. Rögtön felhívtam Feldint, hogy ott vagyunk Mohával az "Azumanga városában", s erre mondta, hogy õ már járt ott, s mintha valamikor elõtte beszélt is volna nekünk errõl a városról.
De töbre sajnos nem nagyon emlékszem. Azt tudom, hogy valamit még csináltak az Azumangás csajok, futkároztak, vagy valami ilyesmi, de már erre nem emlékszem tisztán.

Mindenesetre szerintem :lol: álom volt! :)

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

Marfy

Quote from: MeskeEzt az álmot elsõsorban Feldinnek ajánlom:

Tegnap elõtt azt álmodtam, hogy Mohával autókáztunk egyet, s jártuk a városokat. Egyszer egy kicsit furcsa városba tértünk be, s megálltunk egy furcsa szökõkút elõtt. A szökökút tele volt halszobrokkal, s annak a másik oldalán, vagy óceán, vagy tenger (nem tudom) volt. Az út is idáig a part mellett ment. Körbenéztünk a városban, s az Azumangás csajokkal találkoztunk. Rögtön felhívtam Feldint, hogy ott vagyunk Mohával az "Azumanga városában", s erre mondta, hogy õ már járt ott, s mintha valamikor elõtte beszélt is volna nekünk errõl a városról.
De töbre sajnos nem nagyon emlékszem. Azt tudom, hogy valamit még csináltak az Azumangás csajok, futkároztak, vagy valami ilyesmi, de már erre nem emlékszem tisztán.

Mindenesetre szerintem :lol: álom volt! :)

Majd legközelebb engem is vigyetek el  :hopp: .

Meske

Quote from: NokiMajd legközelebb engem is vigyetek el  :hopp: .
OK! Akkor szólok "az álomkészítõ agysejtemnek", hogy legközelebb Noki is benne legyen az álmomban, amikor Mohával járjuk a városokat, és ha ez bejön mindenképpen megmutatjuk az Azus várost is! ;)

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

Moha

Quote from: MeskeMindenesetre szerintem :lol: álom volt! :)
:lol: Na és mi hogy viszonyultunk a csajokhoz?
Ja, és legközelebb szólj, hogy kérjek autógrammot Osaka-tól. :D:D:D

Meske

Quote from: Moha:lol: Na és mi hogy viszonyultunk a csajokhoz?
Nem is tudom, szerintem sehogy... Furcsa volt, hogy találkoztunk velük szemtõl szembe, de nem nagyon csináltunk velük semmit, legalábbis nem emlékszem, hogy tettünk volna. :o

QuoteJa, és legközelebb szólj, hogy kérjek autógrammot Osaka-tól. :D:D:D
OK! Agynak betáplálva! Ha majd megint megyünk Nokival, akkor szólok! ;)

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

Damnatus

Hali!

Na hosszú idõ óta elõször álmodtam végre jó kis akciót. A sztori vmi olyasmi volt, hogy egy városban egy tudós épp az új kisérletét, egy gólemet (inkább testrészekbõl összerakott embert) mutatott be, amikor ez a gólem elszabadult. Közben alienszerû lények is elõkerültek. Elõször kimenekítettem "a nõt", majd visszamentem rendet csinálni. Persze a kimenekítés elég izgis volt, nemcsak magamért kellett aggódnom, hanem az álmomban létezõ barátnõmért is. Szaladtunk, kerülgettünk, bújkáltünk, hogy elkerüljük az alieneket, és ne érjen utol minket a gólem. Egyébként ez egy hatalmas oszlopcsarnokban történt, a kiútpedig egy alagúton át vezetett egy nyugodt kisvárosba. Amikor odaértünk, és biztonságban tudtam "a nõt", mégvisszamentem rendetcsinálni. És végreteljes "fegyverzetemet" be tudtam vetni. Ugyanis amikor akciózom, akkor általában bevett fegyverzetem van. Ez áll kézipengékbõl, és egy biopáncélból, aminek tartozéka egy maszk. És tudok varázsolni is. Így nem volt vész elintézni az alieneket és a gólemet sem.
És most leírom, mi honnan jött:
- gólem: épp keresem aklasszikus Frankeinstein filmet
- alien: a fairplayes focis rajzfilmben alienek voltak
- biopáncél+maszk+kézipengék= kedvenc karakterem, amit át tudtam vinni álmomba. Amikor felöltöm a páncélt, onnantól sebezhetetlen és legyõzhetetlen vagyok.
Na asszem elég is ebbõl a kicsit "õrült" álomból.Szoktam ám nyomasztókat is meg normálisakat is álmodni.(bár utóbbikat ritkán, túl normális az életem ahhoz, hogy azzal is álmodjak).

Bruce

Veletek volt már úgy, hogy szinte semmire nem emlékeztek az álomból, és mégis? Mer' velem most ez van... Csak képek ugranak be (nagy fogak, meg sötét erdõ, és valami nyirkos és nyálkás is volt, szal nem lehetett a legvidámabb...), de elég az hozzá, hogy rendesen kiizzadtam magam... Ja, meg megmaradtak az érzések is... félelem meg szomorúság meg ilyenek... Ja télleg, megmaradt még egy kép, de az csak homályosan... egy gyönyörû lány arca...
Nah... ittam egy pohár vizet, kicsit jártam, megyek vissza... Hátha megtudom ki volt :)

And my soul from out that shadow that lies floating on the floor
Shall be lifted - nevermore!

Marfy

Csak azért felkeltél hogy ezt beírd ? :)
Anúgy nekem olyan szokott lenni hogy pl éjszaka felriadok az álmomból akkor még emléxek mindenre de ha visszaalszok és reggel felébredek már el is felejtettem csak egy-két kósza kép marad meg .

Bruce

Quote from: NokiCsak azért felkeltél hogy ezt beírd ? :)
Anúgy nekem olyan szokott lenni hogy pl éjszaka felriadok az álmomból akkor még emléxek mindenre de ha visszaalszok és reggel felébredek már el is felejtettem csak egy-két kósza kép marad meg .
Neeeem... egy két méter magasan elhelyezett létramentesített ágyból csak ezért nem kelek ki... viszont miután kimásztam észrevettem hogy a gép bekapcsolva maradt, aztán gondoltam ha már úgy is felkeltem megosztom veletek hogy mit álmodtam... ;)

And my soul from out that shadow that lies floating on the floor
Shall be lifted - nevermore!

Pirula

Én meg nekiláttam az ajánlott sorozatok megnézésének, elég sokat fogyasztottam el belõlük az utóbbi idõben. Ennek eredményeként vagy két napja japánul és angolul álmodok.  :wtf:

Bruce

Quote from: PirulaÉn meg nekiláttam az ajánlott sorozatok megnézésének, elég sokat fogyasztottam el belõlük az utóbbi idõben. Ennek eredményeként vagy két napja japánul és angolul álmodok.  :wtf:
Egy jótanács: még most, amíg így álmodsz, vegyél be egy nagy rakás altatót, és menj el nyelvvizsgázni :D :hehe:

And my soul from out that shadow that lies floating on the floor
Shall be lifted - nevermore!

Rounin

Quote from: BruceVeletek volt már úgy, hogy szinte semmire nem emlékeztek az álomból, és mégis?

Ühüm, de csak a nagyon izzasztóaknál, amikor csak a félelem, az adrenalin marad meg ébredés után :)

Meske

Nekem is vasárnap volt egy olyan álmom, hogy amikor felébretdtem azt gondoltam, hogy az olyan jó volt, hogy be is írom ide. Mivel nem is szoktam elfelejteni az álmokat, ezért gondoltam ráérek vele, s majd ha megnéztem az aznapi Inuyashát, az után beírom.
De miután megnéztem, vagyis még alatta, valahogy elfelejtettem, hogy mirõl is álmodtam, csak az maradt meg bennem, hogy jó volt. (tehát az érzések) és egy   kép, hogy valami folyosórol futok ki több emberrel egy ejtón. De, hogy kik azok az emberek? Passz. Sötét figurák. Pedig tudom, hogy tudtam, még az is lehet, hogy fórumtagok... De egyszerûen minden kiment a fejembõl ezen az egy kis villanáson kívül, ami egyébként az álom utólsó jelenete volt, mert utánna felkeltem...
Asszem valami elõl menekültünk, de ebben már nem vagyok olyan biztos...

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

sirtomi

Hát én ma nagy marhaságot álmodtam, úgyhogy meg is osztom veletek.
Nem vagyok teljesen biztos benne, de asszem egy point'n click játékban voltam a fõszereplõ, és mindenféle rejtéjeket kellett megoldanom.
Ennyi maradt meg, de mielõtt felébredtem asszem valami gyilkossági ügyben nyomoztam.

Meske

Quote from: sirtomipoint'n click játékban
Ijenrõl még csak nem is hallottam. Az milyen? Kalandjáték?

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

Karma XXL

Quote from: MeskeIjenrõl még csak nem is hallottam. Az milyen? Kalandjáték?

Igen. Az olyanok, mint a Day of the Tentacle, Monkey Island 1-2-3, Broken Sword stb...


Az elmúlt napokban nem tudom álmodtam-e... Nem tudom utólag megkülönböztetni a napközbeni álmodozásomtól  :rolleyes:

kisvirag

huuhh
én is megin sok zavaros hülyeséget álmodtam!

Az egyikbõl csak az maradt meg, hogy kelemetlen érzés volt, meg olyan rossz...
azt tudom, hogy az ajtó kinyílt magától, vagy legalábbis úgy tûnt, de valójában egy láthatatlan valaki nyitotta ki aki valójában én voltam... szóval na.
Lényegében az egész olyan volt, mint egy tükörország, márhogy amit én csináltam ugyanazt tette az a másik láthatatlan is, csak fordítva...
igen kellemetlen érzés volt... kicsit olyan érzésem is volt, mintha üldöznének vagy valami...
utána muszály volt feloltanom kicsit a villanyt :)
Mondjuk biztos a vad vágyak c film miatt, amit elõtte néztem meg :)
Az emberek azért magányosak mert falakat építenek hidak helyett.

Meske

Most két álmot is leírnék:

1.
Ezt tegnap elõtt álmodtam. Az eleje megint egy tipikus üldözéses álom volt, méghozzá ugyanabban a városban, ahol ez nekem szokott lenni. Szóval, egy taxi üldözött, de a városban ezúttal nem arra fordultam, mint amerre az ilyen álmokban szoktam, hanem egy teljesen másik utcába, hátha a taxis ott nem tud követni. (Mellesleg én gyalog voltam, vagyis inkább futottam...) Ott kanyarogtam az utcákk között, s mindig feltûnt valahol egy párhuzamos utcában az a taxi. Ezért, amikor egyszer észrevettem, hogy a taxi pont ott hajtott el, amerre én tartottam, rögtön megfordultam, s bekanyarodtam egy kis sikátorszerûségbe, de nem volt az, mert inkább egy kertvárosban volt. De az biztos, hogy földutca volt, és nagyon szûk. Ez az út kivezetett teljesen a városból, s majd egy kis mezõ után valami híres emberke sírjánál kötöttem ki. Ami mintha Franciaországban lett volna. Na mind1. A sír tele volt piros virágokkal, s abból lakítottam néhányat s rádobtam a sírra. De nem egy olyan szokványos sírt kell elképzelni, mert magas volt! És viszonylag sokan látogatták. Volt a sír mellett egy kilátó is, s gondoltam felmegyek, s ott elbújhatok a taxis elõl, bár már az volt az érzésem, hogy teljes egészében  leráztam. Szóval fel akartam menni a kilátóba, de ahogy lépkedtem a létrán, az úgy görbült. Már majdnem feladtam, hogy feljuthassak, amikor észrevettem, hogy egy kicsit arréb van egy lépcsõ is, s a látogatók is ott járnak, mivel az sokkal biztonságosabb. Szóval felmentem, de még nem értem fel teljesen a tetejére, de valahogy a taxis megtalált, s jött felfele a lépcsõn. Én pedig annak a tetejére lapultam, hátha nem vesz észre. De ott volt még egy öreg nõ is a kilátó tetején, aki elég beszédes volt. Mutogattam is neki, hogy ha lehet egy kicsit ne beszéljen. Egy picit tényleg csendben maradt, de egyszer megkérdezte, hogy "Mostmár beszélhetek?" Nagyon jó volt, mondhatom... De a taxis nem nézett fel. És innentõl már egyáltalán nem hasonlított egyetlen üldözéses álmomhoz sem, mivel, nem is tudom már hogy miért, de a taxis ölébe ugrottam. Valószínüleg túl nagy volt a nyomás, hogy bármikor észrevehet. De ettõl a pillanattól fogva már inkább Love Storynak modható, mint üldõzésnek, mivel a taxissal egymásba szerettünk. Majd leültünk az ottani padokra, s ez után már csak a piros virágokra emlékszem...

2.
Ezt ma álmodtam, és ezerszerl rövidebb, mint a másik. Sõt, valójában inkább egy villanás, de Trivit biztosan érdekli. Ugyanis azt álmodtam, hogy Trivi írt egy viszonylag hosszú postot (kb. olyan hosszú mint most ez a postom :p...), aminek az egész szövegére pontosan nem emlékszem, de egy sor nagyon megmaradt, ami az egész post közepén volt kis betûmérettel, méghozzá pontosan így, ezzel a szöveggel:

Grat mindenkinek, hogy Baldy visszajött!

Érdekes, nem? :rolleyes:

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

.Attila

:wtf: Kedves álomfejtõk, ezt fejtsétek meg :D (ez Meske álmára vonatkozott :))
Nem szoktam idejárni, mert olyan sok topic van, hogy szelektálnom kell, és ez kimaradt. Meske pm-jére benéztem ide, és elolvastam pár postot. Hát elég bizarrak vagytok :D
Szoktam én is álmodni, de jó ideje semmi lényegeset.
Régen volt olyan, hogy szellemírtó voltam az apámmal és tessómmal :D
Sajnos olyat is álmodtam már, hogy anyámat temették. Na ott volt fájdalom, habár nem fizikai. Alvás közben végtelen szomorúság öntött el... nem is mondtam el ezt még neki.
Még egyre emlékszem hirtelen, de ezt nem igazán értem: kicsit futurisztikus volt -> egy nyitott légi jármûn (teljesen nyitott, majdnem, mintha csak egy repkedõ síklap lett volna, csak ugyebár egy repülõgép (semmi maihoz nem hasonlítható) volt) házasodott éppen egy pár, ott volt a násznép is. És akkor az egész egyszercsak el kezdett zuhanni, és olyan szögben, mint amikor a vadászgépek leszakadnak a rajtól, be is csapódott a földbe. Ekkor ébredtem fel.

Meske

#147
Quote from: TriviMég egyre emlékszem hirtelen, de ezt nem igazán értem: kicsit futurisztikus volt -> egy nyitott légi jármûn (teljesen nyitott, majdnem, mintha csak egy repkedõ síklap lett volna, csak ugyebár egy repülõgép (semmi maihoz nem hasonlítható) volt) házasodott éppen egy pár, ott volt a násznép is. És akkor az egész egyszercsak el kezdett zuhanni, és olyan szögben, mint amikor a vadászgépek leszakadnak a rajtól, be is csapódott a földbe. Ekkor ébredtem fel.
Már csak ezért is megérte ide betérned, mert nem semmi kis álom lehetett... :rolleyes:
Egy ilyet kár lenne nem elmondani...

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

Marfy

Szellemirtók, nemsemmi :).
A temetés viszont durva lehetett, én volt hogy a sajátomot álmodtam meg áááá.
Mostanság semmit nem álmodom csak fexek kelek, vagy csak nem emléxem semmire.

Damnatus

Hali!

A legújabb metrós álmom:
épp vártunk a metróra, amikor az alagútból kikószált egy nõ a sínek közül, akit elütött a metró. Aztán meg én kerültem az alagútba, éski kellett jutnom, mielõtt odaér a következõ metró. Ez azért sikerült.
(visszatérõ hülye álmaimban mindíg metró, villamos, és hév szerepel, és mindíg eltévedek)