Tajtékos napok... (ynevi kalandok)

[Ramiz]

Erion, Ynev szíve, amely mindig újabb és újabb nyughatatlan lelkû, kalandvágyó embereket fogad be és bocsát ki magából a kontinens minden tájára, lustán lüktet az éjszakában. Nyugatról hûvös szellõt hozott az éjszaka, de a város nem frissült fel, a szûk utcákon áll a levegõ és száll a por a sok gyalogos miatt, no és az esõ is régen esett már. A forgalmasabb negyedekben zajongva tolonganak az emberek, a mulatókból hangos zene szûrõdik ki, de kevésbé sûrûn látogatott területeken sincs egy magányos zug sem, a részeg, szállás nélküli, különféle korosztályokból való átutazók és helyi csavargók az olcsóbb talponállókban keresnek menedéket, aztán kiszorulnak az utcára, az alkoholtól felfûtött arccal beszélgetnek, verekednek, vagy félreráncigálják egymást egy sikátorba egy késpárbajra, amit a többiek tisztes távolságból, de boldogan füttyögetve és buzdításokat kiáltva figyelnek.

Erionban mindig is egymást érték az ünnepségek és fesztiválok, ezer és egy lehetõséget kínálva a szabad elveket valló csavargónépségnek (akár tisztességes ingyenélõk, akár szerencsevadászok, akár kalandozók vagy zsoldosok) a pénzük gyors elköltésére, de kevés olyan intenzív, olyan nehezen irányítás alatt tartható és kevés zavarja meg annyira a város amúgy is csupán felszínes nyugalmát, mint ez, az õsz beköszöntével együtt érkezõ szüret - és egyáltalán, az évszak - ünnepe, amihez hiába is próbálnak meg oly sokan valamilyen egy konkrét kulturális jelentést kapcsolni, mert Erionban, az ezer kultúra találkozóhelyén lehetetlen bármilyen gyökeret vagy eredetet megtalálni, a szokások egybefolytak, az értelmük meg elkopott már rég, és a ki tudja, hány ünnep, ami ekkortájra esett a különbözõ népek és városok lakói saját naptára szerint, egy újjá olvadt össze, ami nem tartalmaz és nem hordoz semmi mást, csak a sok-sok õsének közös elemét: a mulatást és kikapcsolódást, az ivást és a bajok és problémák lerázásának idejét, amit Erionban a nép nyelvén egyszerûen csak az ivás ünnepének neveznek...

A város tehát pezseg, a vendéglátásból élõ helyiek megfeszített tempóban dolgoznak és vadul gyûjtik a tömeggel együtt duzzadó árakból származó egyre növekvõ nyereséget, a varjak pedig károgva keringenek a város felett, kövér patkányokra és ételmaradékokra vadásznak, szemük mindenkin végigsiklik, a szegényeken, a tehetõsökön, a piros lámpás épületeken, a lelkesen muzsikáló utcai bandákon, a gyakran rosszallásal körbepillantó lovagok csoportjain, az elemükben levõ zsebtolvajokon és a megrakott, ponyvával letakart szekérkaravánokon, amik akárhonnan is jöttek, menthetetlenül elakadtak a tömegben. Csak õk érezték a szellõk, a varjak, csak õk érezték a furcsa illatot, a nyugtalanító érzést keltõ szaglenyomatot, ami, akármilyen gyenge volt is, a varjak egészen biztosan érezték, hogy nem tartozik a város megszokott szagai közé, nem ételszag, nem vér és nem vizelet, nem füst és nem verejték, hanem valami más, izgató és félelmetes egyszerre.
A varjak egyre gyorsabban és egyre nagyobb számban csapongtak, károgva faggatva egymást, aztán megindultak nyugat felé, elõször csak kisebb csoportokban, aztán egyre többen egymás nyomában, meglovagolva a hûvös õszi szellõt.

[Ramiz]

Ahogy a szürkület végleg éjszakába fordul, és a látóhatáron torlódó felhõkrõl sem verõdik már vissza semmi fény a városba, a meleg és a fülledtség egy kissé enyhül, de a tömeg semmivel sem kisebb, az igazi mulatozás még csak most kezdõdik. A most érkezõ utasoknak már nem könnyû szállást találniuk, a fogadók és az alkalmilag kiadó szobák mind beteltek, ágyat már csak valamilyen különleges úton lehet szerezni, például átvenni valakitõl, azaz rákínálni az amúgy is borsos szobaárra. Vannak, akik inkább Erionon kívül telepszenek le, csatlakoznak valamelyik szekértáborhoz és majd a tûz közelébe hevernek éjszakára a takarójukba burkolózva.
Egy kisebb útitársaság éppen most érkezik az északi kapuhoz. Az utazástól elgyötört tagjai elköszönnek egymástól, a kevésbé igényesebbek a városon kívül keresnek szállást, reménykedve, hogy éjszaka senki nem fogja kifosztani õket, a többiek pedig leszállnak lovaikról, hogy zsebeiket és pénzes tarsolyaikra jól vigyázva utat törjenek maguknak az Erion utcáján nyüzsgõ tömegbe, és így vagy úgy, de szállást találjanak. Egyikük egy magas, szikár dzsenn férfi, tiszteletet parancsoló tekintettel, állán gondosan nyírt hegyes szakállal, sötét, mohazöld selyem szegéllyel díszített ruhával. Egyik kezében egy magas, fejénél drágakövekkel kirakott ébenfa botot fog, másikkal gyönyörû dzsad telivér lovát vezeti, amit óvatos és gyönyörködõ pillantások és végigsimítások érnek a tömegbõl (háromszoros figyelmet kell majd szentelnem a lovakat kiszolgáló személyzetnek - vagy inkább háromszoros fizetséget, fut át a dzsenn fején). Mindenképpen szállást kell találnia itt az éjszakára, magyarázta korábban útitársainak, mert a városon kívüli táborokban semmiképpen sem tudna olyan fürdõket venni és olyan tisztának lenni, ami neki lelki létszükséglet.
A dzsennt és lovát egy nála alig idõsebbnek tûnõ ember követi, rövid, õsz hajú, elegáns világos- és sötétkék ruházatot visel, amit néhány díszes aranylánc fog össze magán. Arcán néhány férfias, de korát jól jelzõ ránccal és egy olyanfajta álmodozó arckifejezéssel nézelõdik a tömegben, ami minden zsebtolvajnak nyílt felhívás a kizsebelésére. Egy nála jó tíz évvel fiatalabb nõ lépked mellette, hasonló ruhákban, mint a férfi, lehajtott fejjel és meglehetõsen hallgatagon. Az utazás során kiderült, hogy régebb óta ismerik egymást, de hogy pontosan milyen kapcsolat van köztük, nem. Szerénynek tûnnek, kevesett ettek, alkoholt is alig fogyasztottak, amikor az idefelé tartó úton megálltak egy-egy fogadóban, a rendszeres imádkozást viszont sohasem hanyagolták el. Látszik rajtuk, hogy tehetõsek, pénzzel remélnek szállást találni. Lovuk nincs, egy szekéren utaztak, fizettek is érte, a város határától pedig gyalog jöttek.
A negyedik, aki megpróbálkozik a városban megszállni, egy délvidéki férfi, a legfiatalabb mindük közül. Északról jött, de shadoni divat szerinti ruhát visel, oldalán díszes rapírt, a nyereghez kötözve pedig egy finom ívû lantot. A tömegben sem száll le lováról, lenézõ tekintettel figyeli az embereket, és kissé elmarad a többiektõl, mert így jóval lassabban halad: hiába ösztökéli lovát, az nem hajlandó félrelökni az embereket.
Az elcsigázott társaság sorra látogatja a fogadókat, de a legtöbb helyen már a bejáratnál a fejüket csóválják a tulajdonosok vagy az ott dolgozó alkalmazottak, nincsen hely. Sorra látogatják az elegánsabb és kevésbé igényes helyeket, el-elszakadva egymástól, aztán egy másik lehetséges szálláshely elõtt megint találkozva. Kék kastély, Fogadó az Úri Hölgyhöz (a vörös lámpás negyed határán), Bársony szalon (ahol a függönyök vörös bársonyból vannak), aztán a Tölgyes (nem túl elegáns, de sokak által kedvelt fa berendezés), a Vendégváró, majd a Vasmacska (a tulajdonos tengerész volt), a Csontos (állítólag valamikor temetõ volt itt) és sok más különös nevekkel és gúnynevekkel megáldott hely... mind telis-tele.

[Ramiz]

A kis társaság tagjai csalódottan és egyre csökkenõ reménnyel folytatják útjukat, és amikor a lassú nyomakodással eltelt néhány óra után visszajutnak a Tölgyes fogadó elé, ahol aznap már jártak egyszer, úgy érzik, egyelõre elegük volt a keresésbõl.
Az álmodozó arcú, sportos alkatú, õsz hajú férfi, aki Doloran Cullis néven mutatkozott be az idefelé tartó utazás során, elneveti magát a Tölgyes láttán, és újra ugyanazzal a gyermekes kíváncsisággal nézegeti a nagy faragott oszlopokat, amelyek a homlokzatot díszítik, mint az elsõ alkalommal. Õ és felesége nem fáradtak el annyira, mint a többiek, hiszen nekik nem kellett semmilyen lóval bajmolódniuk. A shadoni ifjú viszont szemmel láthatóan nagyon kimerült a tömeg (az õ fogalmazása szerint valószínûleg "csõcselék") miatt, valószínûleg egy birtokon élhetett és nem volt a városok zsúfoltságához szokva. Ideges, gyors mozdulattal csusszan le lováról és elsõként lép be a fogadóba. Abdan Kinar, a dzsenn férfi elmosolyodik, és szakállát simogatva töpreng egy pillanatig. Tény, hogy jól esne egy ital és enni is régen ettek már... Mindenesetre lovát az istállóhoz vezeti, és az elõsietõ fiú kezébe egy félezüstöst nyom. Akármilyen rövid idõre is marad majd, ebben a tömegben és felfordulásban, ami most a városban van, nem árt, ha valaki külön figyel az õ remek lovára, magyarázza türelmesen az istállószolgának, és miután megbizonyosodik róla, hogy lova jó kezekbe került, visszatér a Tölgyes elé, majd elégedett szusszanással belép az ajtón.
Doloran eközben betér a fogadóba, és szerény, zöldségekbõl és gyümölcsökbõl álló vacsoráját fogyasztja útitársnõje, Sheran társaságában egy kis asztalkánál. Két másik asztalt szintén néhány fõs, csendesen iszogató és étkezõ társaságok foglalnak el, a többi azonban össze van tolva a déli fal mentén, harsányan kiabáló részegek ülnek, állnak és fekszenek, korsóikat gyakran ürítik és utána az asztalon dörömbölnek. A kocsmáros látható ellenszenvvel figyeli õket, valószínûleg szívesen megszabadulna tõlük...

[Ramiz]

Amennyire zavaróan hat a hangos társaság a lent vacsorázó és italozó vendégekre, annyira megnyugtató az emeletről való távollétük azok idegeire, akik eddig fent, a szobájukba visszahúzódva próbáltak némi nyugalmat lelni a két szobát bérlő néhány fiatalember és őket a fogadójukban meglátogató barátjaik kiabálásától. Most legalább csak tompán szűrődik fel a zaj a földszintről, összemosódva, mormogássá fakulva. Az egyik szoba lakója mégis kilép a keskeny folyosóra és lesiet a zajos étkezőhelységbe, majd kicsivel később kezét bő ruhafelsője alatt tartva tér vissza és halkan becsukja az ajtaját. Senki nem látta, hogy melyik szoba az övé és hogy mit hozott a ruhája alatt, talán csak az a lustán elnyújtózott macska, aki a szemközti ajtómélyedésben heverészik, és akiből az éjjeli sötétben semmit sem lehet látni. Most feltápászkodik, feldomborítja hátát, majd egy ajtóval odébb sétál és halkan kapirgálni kezd rajta. Az kinyílik, és a macska unott tekintete előtt egy pillanatra egy gyönyörű, fiatal nő bukkan fel, lenge öltözetű, vörös hajú és éles pillantású. De a macska, úgy látszik, nem érdeklődik a hölgy figyelemreméltó idomai iránt - vagy talán már eleget látott ilyet életében -, mert nézelődés helyett inkább csak gyorsan besurran az ajtón a nő lábai között.

[Ramiz]

Lent a fogadós egyre nehezebben fegyelmezi magát, majd amikor az egyik ittas vendég a másik felé hajítja teli korsóját, és az széttörik a falon, majd ezt hatalmas nevetés fogadja az asztal körül ülő többi fiatal részéről, betelik a pohár: odamegy hozzájuk, és határozott, erős hangon felszólítja őket, hogy hagyják el az ivót és a néhány ittlakó a fogadót is, méghozzá azonnal, mert ők a kulturált vendégekért dolgoznak.
Doloran kiszedi a tányérjából a korsó szilánkjait és az asztaluknál ülő Abdan Kinarra néz, akinek szép szakállán sör csorog végig.
- De hát ezekkel nem lehet bírni, igaz, nem tudják fegyelmezni magukat! - mondja nevetve. Homlokán egy kis kidagadt ér lüktet...
A délvidéki férfi hangosan felröhög az eseményeken, és látszik rajta, hogy akármi fog történni, ő jól fog szórakozni.

[Ramiz]

A dzsenn férfi arca megfeszül, bár példásan uralkodik magán. Feláll és mintha végigsimítaná szakállát, de úgy, hogy arról minden csepp sör eltűnik, majd a fogadós mellé lép.
- Teljesen megértem felháborodottságát és egyetértek abban, hogy mindenki jobban járna, ha a jelzett társaság elhagyná a fogadót, valamint ezzel még a mi szoba-gondunk is meg lenne oldva - mondja neki határozottan és hangosan, úgyhogy mindenki jól hallja a szobában. Majd a huligánokhoz fordulva így folytatja:
- Kérem önöket, hogy fáradjanak ki a fogadóból!
A mulatozó fiatalok először elhallgatnak meglepetésükben. Az egyikük, aki a legerőször eszmél, a "mi szoba-gondjaink is meg lenne oldva" résznél kiált fel dühösen, majd egy jól hajítható korsó után nyúl, ám először gyorsan kiissza belőle a maradék sört, és ez elég időt ad Abdannak befejezni a mondanivalóját. A többiek között a részegebbek a határozottabbak, egyikük megpróbál felállni, kevés sikerrel. Ketten aggódva méregetik Abdant és botját, amit még mindig a kezében tart.
A délvidéki férfi, aki a pultnak támaszkodva áll, gúnyosan füttyent egyet és néhányszor összeüti a tenyerét, hogy bátorítsa a feleket. Rapírja kéznél van, lantja nem látszik, biztosan eldugta a pult mögé vagy valami más biztos helyre.
Doloran szólásra nyitja a száját, de Sheran a kezére teszi a kezét és a férfi inkább hallgat: visszafordul a tányérja felé és folytatja a vacsoráját.

[Ramiz]

Amint a dzsenn befejezi beszédét, a fickó végez a sörrel, és elhajítja Abdan felé, azonban a korsó még a kezében szétrobban, sörhabbal és faszilánkokkal terítve be az asztalt (a cserép elterjedtebb, de a Tölgyes ad a hangulatra, és mindent fából igyekeztek készíteni). A részeg férfi dözsölni kezdi a szemét és átkozódik, asztaltársai azonban egyszerre felállnak és dühösen kiabálva bár, de varázslatos módon mind kifelé indulnak. A shadoni azonban eléjük áll, láthatólag elégedetlen a túl egyszerű végkifejlettel.
- Gyáva férgek, hát menekültök? Akkor előtte legalább fizessétek ki a szobáinkat és takarítsátok el a szemetet magatok után!

[Ramiz]

A két fickó, aki először ér oda a shadonihoz, nem nagyon lassítanak, valószínűleg egyszerűen csak félre akarják sodorni az útból, azonban az szemvillanás alatt előrántja hüvelyéből rapírját és úgy látszik, mintha megrázná maga előtt a fegyvert, mintha csak ijesztegetni akarna vele, azonban pillantása hűvös és mozgása kiszámított. A két fickó megtorpan, az egyik még el is neveti magát, azonban amikor az oldalához nyúl a késéért, meglepődve tapasztalja, hogy átvágott öve a lábánál hever a földön, ahogyan társának is. Szemmel láthatóan megnyúlik az arcuk a meglepetéstől és egy pillanatra ledermednek. A shadoni gyorsan körülpillant a kis teremben, felmérve a többiek helyzetét, de a pillantása hirtelen megakad, méghozzá azon a fiatal nőn, aki nemrég lépett be a terembe - fentről érkezett, a szobák felől. Nem ő az egyetlen, aki észrevette: Doloran is érdeklődve szemrevételezi a hölgyet. A zajos asztaltársaság tagjai azonban még mindig székeiket félrelökdösve kifelé igyekeznek, mágikus sietséggel.
A nő a fal mellett áll és a jelenetet figyeli. Bőre selymes, füle kissé hegyes, alakja karcsú, szemmel láthatólag elf vér is folyik az ereiben az emberi mellett. Gyönyörű vörös haja van és zöld szemei, amikhez tökéletesen illik zöld felsőruhája, melynek mély hasítéka sejtetni engedi formás kebleit. Alul fekete nadrágot és lovaglócsizmát visel. De a legcsodálatosabb rajta az, hogy mindezen részleten felül egész lénye valami megfoghatatlan, lenyűzögő tökéletességet és gyönyörű harmóniát áraszt magából, izgató és lélekmelengető érzést keltve a szemlélőben. A shadoni ifjú pedig, úgy tűnik, túlságosan is elmerül a szemlélődésben, mert csak az utolsó pillanatban rezzen össze és kapja maga elé a karját, amikor a feldühödött kifelé tartó részegek közül valaki az arcába vág egy ételmaradékokkal teli nagy fa tálat, és egyensúlyát vesztve hátralép, ki az ajtón, majd megbotlik az utcára vezető három lépcsőfokon és elzuhan, bent is hallani kardja csörrenését a köveken.

[Ramiz]

A magas dzsenn az ő szemében csőcseléknél nem többre tartott férfiak felé indul, és amelyikük hátrapillant, még gyorsabban igyekszik elhagyni a fogadót. Kintről azonban egy éles kiáltás hallatszik, egy pillanatnyi csend, aztán hangzavar tör ki...
Doloran eddigre befejezte szerény vacsoráját, és feláll az asztaltól, majd a fogadóshoz lép. Sheran felfelé indul a lépcsőkön, de mielőtt a fogadós utána szólhatna, Doloran kedélyesen karon ragadja és beszélni kezd hozzá.
A vörös hajú, csábítő öltözékű félelf nő még mindig nem szól semmit, csak csendben, alaposan megnéz mindenkit, aki a szobában tartózkodik.

[Ramiz]

A shadoni fickó fensőbbséges mosollyal áll az utcán a kiözönlött férfiak és a bámészkodó járókelők között, de közben sebesen cikázik a pillantása ide-oda az arcokon. A részegek dühösen szidalmazzák, nem lehet tudni, hogy nekimennek-e vagy sem... Előtte egy fickó áll néhány ügyes vágástól szétszakadt ruhákban - majdnem meztelenül -, és a homlokán végigfutó vékony, nyílegyenes vágásra szorítja a kezét, ami még a hajából is levágott elöl egy vékony csíkban. Fél és dühös is egyszerre, így vagy úgy, de ki fog törni...

Abdan Kinar az ablakhoz sétál, kinyitja azt és kipillant az utcára, aztán mosolyogva a vörös hajú álomszép hölgy felé indul.
- Elnézést ezért a kisebb kellemetlenségért, de már úrrá lettünk a helyzeten. - szólítja meg. - Abdan Kinar vagyok. Ön nagyon elbűvölö személyiség, kit tisztelhetek magában?
Doloran ezalatt megegyezett a fogadóssal és felfelé indul a lépcsőkön. Sheran a félelf nőt bámulja némán...

[Ramiz]

A vörös hajú félelf szépség öntelt pillantást vet Sheranra, aki meglehetősen udvariatlanul meredt rá, majd miután az gyorsan elfordult és továbbindult felfelé a lépcsőn, a dzsennhez fordul.
- Meredianna – susogja lágyan és Abdan felé nyújtja a kezét egy bájos mosoly kíséretében. A férfi ünnepélyes mozdulattal megcsókolja a kecses kezet. Láthatóan szereti a hasonló tradicionális gesztusokat. De a nő kezét mintha egy kicsit túl soká tartaná a kezében...

A shadoni férfi ekkorra tér vissza újra a fogadóba. Kissé ziláltan néz ki az arca, dühös és felháborodott, de egyáltalán nem rémült. Ruhája egy kissé poros, de más nem látszik rajta. Kintről még mindig kiáltozás hallatszik.
- Zárja be az ajtót -, szól oda a férfi a fogadósnak és leül egy asztalhoz. - Nem szeretném megölni őket. És úgyis betelt a fogadója, ha jól látom. - Leoldozza övéről bőr erszényét és az asztalra ejti. A súlyos csörrenés mintha felélesztené a kocsmárost: egy nagy kulcsot húz elő mellényéből és az ajtó felé siet.
- Most pedig vacsorázni szeretnék - mondja a shadoni, aki eddig csak az út porát öblítette le torkából, majd az Abdan mellett álló gyönyörű nőre néz, aki miatt az imént egy pillanatra elvesztette a lélekjelenlétét, és hozzáteszi:
- Ha az ifjú hölgy még nem vacsorázott ma, és megtisztelne azzal, hogy csatlakozik hozzám, rögtön két személyre terítsen. - És mélyen a nő szemeibe néz.

[Ramiz]

- Boldogan csatlakozom - feleli Meredianna. - Egy szelet sültet kérnék és salátát. A legjobb borát is hozza! - teszi hozzá a fogadósnak címezve. Szép lassan az asztalhoz sétál és helyet foglal a férfival szemben. Az mohó tekintettel gyönyörködik a nő bájaiban, majd kissé észhez tér, és zavartan lepillant az asztalra.
- Ahogy elnézem, hosszú napjuk volt mindannyijuknak – szól a nő, eligazgatva az terítéket – Jól tették, hogy rendet raktak, máskülönben nem pihent volna senki ebben a házban...
A shadoni felnéz és büszkén elvigyorodik.
- Semmiség...
Meredianna pár pillanatig csendben nézi a férfit, kissé zavarba hozva, majd megkérdezi:
- Kit tisztelhetek Önben? - még nagyobb zavarba hozva ezzel...

Abdan Kinar ezalatt felbaktat a lépcsőkön. Mindenen tölgyborítás van, a lépcsőfokokon és a falakon is. Az első emeleten egy rövid folyosóra lehet kilépni a lépcsőről, amire hat ajtó nyílik, a lépcső pedig tovább vezet felfelé. A dzsennnek nem kerül sok fejtörésébe rájönni, hogy melyik szobába költözött be Doloran és Sheran, mert a jobb kéz felőli első szobából fojtott veszekedés hallatszik.

[Ramiz]

- Elnézést az udvariatlanságomért - szólal meg a shadoni férfi bocsánatkérő arccal. - Az iménti kis párbaj és kegyed elvakító szépsége teljesen megzavart, és elfelejtettem bemutatkozni. - A nevem Ves Gordolla, Shadon nemesi származású szülötte. Egy ideje csak a világot járom... - Elgondolkozik, aztán megkérdezi:
- És magát mi hozta Ynevbe?

Adban eközben csöppnyi habozás után benyit a 4-es szobába.
- Ó, elnézést, nem akartam megzavarni semmit, csak egészen rövid ideig rabolnám az idejüket. Melyik szobába hozathatom a csomagjaimat, melyikben fogok aludni? - kérdezi udvariasan.

(térkép)

[Ramiz]

Meredianna hosszú szempillái alól figyeli a shadoni férfit.
- Keresek valakit és persze a kíváncsiság is hajt - feleli. - A szülőföldemet már bejártam megannyiszor... Ideje volt egy kis változatosságnak. Erion tökéletes hely egy új kezdethez, nem gondolja? Annyi sok ember, pezseg a levegő... Még a holtakat is felizgatná egy olyan éjszaka, mint a mai...
Gordolla lelkesen hallgatja a nő csacsogását és szinte dühösen néz fel az elbűvölő arcról, amikor a fogadós megérkezik a kész étellel és az asztalra teszi a tányérokat.

A 4-es szobára mély csend borul. Sheran az ajtóból nézve sehol sem látszik, valószínűleg a szekrény mögött áll a falnál takarásban. Doloran hirtelen perdülve fordul az ajtó felé, homlokán a ráncok egyszeriben kisimulnak, és Abdan felé siet, közben kituszkolva őt az ajtón.
- Barátom, de hiszen magának nem vettünk ki szobát! Beszéljen a fogadóssal, talán még van szabad hely. - Együttérző, barátságos mosollyal néz a dzsennre.

[Ramiz]

Meredianna elégedetten megszemléli tányérja tartalmát - hiába, Erionban magasak az árak, de minőségi szolgáltatás jár érte -, aztán hozzálát az evéshez.
- Ön mit keres errefelé? Dolga van vagy csak nézelődik? - kérdezi Gordolla-t. Az egy kicsit bizonytalan arccal nyitja szólásra a száját, pillantása elszakad a nőről, hogy a fogadó hátsó falán kezdjen szaladgálni (amin nem sok néznivaló van), aztán mégis inkább egy falat húst tesz a szájába, és elmosolyodva vállat von.
- Itt sokan vannak... szeretem a tömeget. Illetve... - Aztán amikor a fogadós megérkezik a korsókkal (friss víz és könnyű bor) és a két pohárral, elhallgat, és inkább tölt magának, majd észbekapva ("Sajnálom, amióta egyedül utazgatom, egy kicsit elszoktam az illemszabályoktól...") megkérdezi asztaltársát, hogy annak mit tölthet.

Adban Kinar ezalatt Doloran arcába bámulva kissé meglepődve bólint egyet, lemegy a lépcsőn, majd a fogadóshoz lép, aki éppen végzett a terítéssel, és megkérdi tőle:
- Az imént felszabadult szobák közül nem tudna egyet a rendelkezésemre bocsátani? Természetesen megadom az árát. - Az ujjai között egy-két ezüstpénzzel játszadozik. A fogadós elégedetten bólint, de nem árul el nagy izgatottságot.
- Nagyon szívesen kiadnám önnek a szobát, mint ahogy ennek az úrnak is itt, aki bizonyára szintén igényt tart rá, mivel lassan sötét van már odakint. Én nem szeretnék egyikük javára sem dönteni... talán valahogy meg tudnak egyezni, vagy esetleg megosztják egymással a szobát? - Majd tapintatosan visszavonul, reménykedve, hogy nem viselkedett senkivel sem udvariatlanul. (Nem könnyű egy fogadós élete...)

[Ramiz]

Meredianna elmosolyodik, a bort választja és aztán koccint Gordollával.
- Shadon.. - mondja elmerengve. - Ismertem onnan valakit. Ember volt, de jobban emlékeztetett egy ork és törpe keresztezésére. No nem a fizikumával volt baj! De olyan magasan hordta az orrát, mint egy törp, amikor épületekről fecseg a söre mámorában és a modora sem volt sokkal jobb, mint egy orké. Hangos volt és durva, sőt, ami még ennél is bosszantóbb, gazdag! - A shadoni hangosan felkacag a mesélésen. A nő felbátorodva folytatja:
- Nem az a gond, hogy gazdag, hanem az, ahogyan gazdag lett. Elmesélte nekem, hogyan kellett az egyik ősének egy királyi sarj holttestét egyik országból a másikba vinni, mindezért persze busás jutalmat kaptak ő és társai... Hihetetlen, hova süllyed a világ! Áttaszigálok egy hullát a kontinensen és mithrillel jutalmaznak! Szörnyen bosszantó! Az én utamat sosem keresztezik ilyen nevetségesen kifizetődő megbízások. Minden rézért külön harcot kell vívni az ostoba pórnéppel...
Gordolla összeráncolja a homlokát és szóra nyitja a száját, ám ekkor a dzsenn lép oda az asztalukhoz és kihasználva a pillanatnyi szünetet, megszólal:
- Elnézést, hogy megzavarom társalgásukat, de úgy tűnik hogy egy üres szoba van csak kettőnkre, uram. Megtehettem volna, hogy csak úgy közlés nélkül kiveszem ezt a szobát az orra elől, de én inkább a tisztességes megoldás mellett döntöttem, így most szólok. Jómagam már elég fáradt vagyok és szeretnék mihamarabb nyugovóra térni, így hát nincsen ellenvetésem az ellen sem, ha netalán egy szobában kell aludnom önnel... feltéve, hogy van két ágy abban a szobában. Mi a véleménye?
A fogadós Abdan mögött áll és feszülten kémleli a shadoni arcát. Meredianna is kíváncsian előrehajol. A shadoni arcán látható rosszallással fogadja a helyzetet, de hát nincs mit tenni... Elgondolkodva dörgöli az állát, aztán lassan így szól, s közben asztaltársa felé pillant:
- Ami azt illeti, szívesebben megosztanám önnel a szobát, mintsem hogy szállás nélkül maradjak, de még szívesebben szállnék meg egy olyan szobában, melyet tulajdonosa esetleg örömmel osztana meg velem, mert jól esne, ha tudnám, hogy nem okozok kellemetlenséget senkinek...
Ez a nemrégiben történt események fényében elég furcsán hangzik, Abdan el is húzza egy kissé az orrát...

[Ramiz]

- Rendben, akkor tehát megegyeztünk - válaszol a dzsenn udvariasan. - Köszönöm az együttműködését! Bár ha úgy hozná a sors, nem muszáj feltétlenül a szobánkban aludnia... - teszi hozzá halkabban, egy kissé somolyogva, és hozzáteszi: - ha kérhetem, halkan jöjjön majd be. - Aztán kissé meghajtja fejét a hölgy felé és a fogadóshoz lép néhány apróbb megbeszélnivaló ügyében, de azt még ő is látja, hogy Gordolla hirtelen összerezzen és elpirul, a hirtelen mozdulattól majdnem fellökve poharát.

- Szívesen látok még egy főt a szobámban, semmi gondot nem okoz... - mondja Meredianna hozzá fordulva és megértően mosolyogva.
- Mélységesen megtisztel - viszonozza Gordolla újra magára találva. - Ami azt illeti, nem szívesen költöztem volna egy szobába ezzel a pojácával... - Felvidulva, csillogó szemekkel folytatja a vacsoráját, nagy adag salátát lapátolva a tányérjára. A nő mosolyogva figyeli, majd megkérdi:
- Milyenek a shadoni emberek? Meséljen egy picit ön is!
A férfi arcán újra egy kis árnyék suhan át, de belátja, hogy a kellemetlen emlékekkel is szembe kell nézni, és még egy nagy falat lenyelése után megtörli a száját, majd elgondolkozva simogatni kezdi állát, hogy miről is beszéljen.

[Ramiz]

Lassan megnyugszik a szálló, a szolgálók elpakolnak és nyugovóra térnek, a fogadós kihoz még egy palack bort Meredianna és Gordolla asztalára, majd udvariasan kellemes éjszakát kíván minden jelenlévőnek és visszavonul a földszinti lakrészébe.
Abdan Kinar azonban még gyorsan elkap egy szolgálót, és friss, forró fürdővizet kér tőle, megemlítve, hogy a többi későn érkezett vendégnek is szüksége lehet rá esetleg, így a szolgálónak nem marad más választása, a konyhába indul, hogy vizet hordjon a fürdőbe, amely az emeletre vivő lépcső mögött van. A dzsenn elégedett arccal indul felfelé, hogy magához vegye fürdősóit, tisztálkodószereit és minden egyebet, ami nélkül a fürdés nem lenne számára teljes.

Gordolla elmélyülten piszkálgatja a két gyertyát, amelyet a fogadós hozott az asztalra, amikor távozása előtt a többi lámpást gondosan kioltotta. A nagy, szándékosan durvára faragottan hagyott bútorok, a sötét terítők, a nagy állatbőrök a falon, a színes, formás üvegcsék az ablakmélyedésben, amelyekben színesen táncol a gyertyák nyugodt lángja és a gyertyák fénykörén túli sűrű sötétség meghitt és puha hangulatot kölcsönöz a szobának, amelyet csak a kintről behallatszó kiáltások vagy kurjongatások zavarnak meg olykor a részegen kóborló otthontalan csavargóktól vagy a kalandvágy kedvéért az éjjeli Erion utcáit járó tapasztalatlan egyénektől. Mert a többiek, a legkülönösebb okok és célok által hajtott tapasztaltabb éjjeli nép tagjai tudják, hogy miért kell és hogyan lehet csendesen és feltűnésmentesen közlekedni. De valahogy ma nem hangzanak olyan felszabadultnak a kiáltások és amikor az erőltetett, hangos nevetések, amelyeket a gazdájuk az éjszakába ereszt, tompán csapódnak a szűk utcákat szegélyező házak falainak és döglötten hullanak a földre, az érzelmileg fogékonyabb mulatozók megérzik, hogy ma az alkohol nem vidámságot, csak tompa, zsibbadt komorságot hoz magával...
És újra meg újra felhallatszik a városi rendfenntartó őrség lépteinek ütemes, összehangolt dobogása is az utcák kövein, a rosszkedv és a sűrű levegőben gyakran erőszak által sül ki a feszültség...

[Ramiz]

- Egyszerre szeretem és gyűlölöm Shadont - szólal meg Gordolla hirtelen. Hangja kissé reszelősen hangzik fel a sötét szobában a hosszú hallgatás után. - A szeretet gondolom érthető... arról sokat tudok beszélni. De inkább a gyűlölettel kezdem, mert arról úgysem hall senki szívesen és gyorsabban el is tudom mondani. - Belekortyol a borba, minta erőt akarna meríteni, pedig lángoló pillantása arról tanúskodik, hogy inkább megnyugodni próbál. - Gyűlölöm az alakoskodást és a haszonlesést. Gyűlölöm a gyáva barátokat, akik készek megalkudni és az önzetlenséget hírből sem ismerik. Nem tudom, hogy nem hamis-e a kép, ami kialakult bennem, de nem is érdekel. - Habozik, aztán gyorsan hozzáteszi: - Ha visszamennék, megölnének. És lehet, hogy így is meg fognak ölni. - Némi erőfeszítéssel könnyed vigyort varázsol az arcára. - Ha tudnak! De ne beszéljünk többet erről, hiszen mindenkinek megvannak a maga ellenségei...

[Ramiz]

Meredianna pár hosszú pillanatig elmélyülten figyeli a férfit.
- Az emberek minden országban egyformák - szólal meg aztán. - Csak van, ahol jobban titkolják. Kevés van, akit a hátam mögé engednék... - Körülnéz, a tekintetemmel keresni kezdi a férfi lantját, de a sötétben semmit sem lát. - Azt a lantot, amit magánál láttam, csak álcának hordja vagy játszani is tud rajta? Az igazat megvallva korábban is kérni akartam, hogy játsszon valamit, hátha jobb lesz a hangulat, de már mindenki fáradtnak látszott.
A férfi elmosolyodik, a kellemetlen téma felhozása óta először simulnak ki a ráncok a homlokán.
- Nem, nem csak dísz... bár mostanában kevés időm akad a gyakorlásra, de a hangszerem nélkül még Shadonból sem jöttem volna el. De az az igazság, hogy most én is nagyon fáradt vagyok... A folytonos figyelés teszi. Tömegben nehéz legyőzni az üldözöttség érzését... - Közben azonban máris a csomagja felé indul, a sarokban álló asztal alatt levő táskájához guggol és az árnyékok sűrű leple által takarva mély szeretetről árulkodó mozdulatokkal csomagolja ki a lantot a selyem borításából. - De talán egy pár halk akkordot még játszhatok, azzal senkit nem ébresztek fel... - suttogja halkan. A hangszerrel együtt visszatér az asztalhoz, előbukkanva a sötétségből, és leül az asztalhoz. Halkan, óvatosan kezd játszani, lassan és nyugodt ritmusban. Az ujjai, amik az imént még kardot markoltak, nehezen találnak vissza a húrokra, és játékát nem a virtuozitás jellemzi, de az arcán átszellemült kifejezés honol és Meredianna valahogy érzi, hogy ez nem a legtöbb, amit ki tud hozni magából, de ahogy a megszokás tartása lassan lefoszlik Gordolláról, előbukkan valami régi, rétegekben rátapadt fáradtság, és Gordolla elmélázva pengeti a húrokat, gondolatban már máshol járva, és minden perccel tovább finomodik a játéka, lassan gyorsul a ritmus, de a zene hangulata még mindig nyugodt és harmonikus, az egész egyáltalán nem tűnik tudatosnak - mintha az ujjaiból bújna elő a zene, sok-sok év gyakorlás és zenélés eredménye, ösztönös és mélyről fakadó...
De aztán lassan elmúlik a pillanat, Gordolla ismét nagyon is a testében van, tovább igyekszik szőni a zene varázslatos hálóját, egy érdekesebb hangnemre vált és a szaggatott tizenkettes ritmust is megpróbálja belefonni a felfelé ívelő dallamba, de megpenget egy hamis hangot és az arcán az átszellemül kifejezés azzal a titokzatos hangulattal együtt törik darabokra, amit csak az éjjeli, sötétben való zenélés adhat, a hangok által kitöltött többszörös méretűnek tűnő terek varázsa és a tárgyak csendes lélegzése és az álmok kavargásának néma neszei...
És Gordolla lassan abbahagyja a zenélést, leereszti a lantot és elfordul az asztaltól...

[Ramiz]

Az emeleten furcsa illat kezd terjengeni, gyenge, de mégis sűrű, ragaszkodó, mint egy láthatatlan füst, úgy bodorodik ki az ötös számú szoba ajtaja alól.
Különös fények tündökölnek a sötétség bársonyos puhasága alatt, és valami furkálódva keresi az utat a valóságba, a létezésbe...

[Ramiz]

Gordolla ráborítja a sötét bársonyt a lantra és halkan annyit mond:
- Köszönöm...
Adban Kinar pedig halkan megteszi az utolsó lépést a lépcsőről, ahol eddig állt, szemei egy pillanatra megcsillannak a gyertya gyenge fényében. Díszes mintákkal borított elegáns fürdőköpeny van rajta, kezében illóolajas üvegcséket és fürdősós dobozkákat tart. Kissé elmosolyodva bólint Gordolla felé, aztán megfordul, elmegy a lépcső mellett és belép a fürdőbe, ahonnan egy pillanatra meleg gőz árad ki és tűz fénye jár gyors táncot a szemközti falon, aztán a dzsenn becsukja maga mögött az ajtót és újra sötét lesz.

A fürdő kicsi és egyszerűen berendezett. A szoba sarkában egy tűzhely ég, rajta nagy, vasból kovácsolt hordó áll egy állványra lógatva. Mellette egy kampó alakú vasdarab hever a tűzhelyet körülvevő téglafalon. A fürdődézsa a hordó mellett van, félig a földbe süllyesztve, így a hőt is tovább megtartja és a vizet is könnyebb belezúdítani. A szoba egyetlen ablakát, ami a kicsi udvarocskára nyílik, egy falemezekkel kitöltött ablakkeret takarja, ami némi levegőcserét biztosít, de belátni nem lehet rajta.
A dzsenn elfordítja a zárban a kulcsot, leveti fürdőköpenyét, majd néhány másodpercig a hordót vizsgálgatja elgondolkozva, ami tele van forró vízzel, végül a kampó alakú szerszámot beleakasztja a hordó szélébe és erőteljes mozdulattal oldalra billenti azt. A forró víz a dézsába zúdul és még több gőz csap fel belőle. Abdan elégedett arccal sorra beleönti a vízbe a számára elengedhetetlen kellékeket, aztán beleereszkedik a forró vízbe, és bár egy kényelmes kinyújtózásra nincs helye, mégis tökéletesen ellazulva pihenteti a hosszú út során elfáradt tagjait, csukott szemmel, elsimuló tudattal, lecsendesült lélekkel a sűrű gőzben.

[Ramiz]

- Maga érdekes ember... - szólal meg Meredianna. - És a dala gyönyörű volt. Biztos rengeteget játszik... - Bekap még egy falat ételt, de még hagy egy kicsit, amikor feláll és kézbe veszi a tányért. - Lassan ideje, hogy aludni térjek. Egy éhes száj vár rám odafenn - mondja mosolyogva.
- Egy... gyerek? - kapja fel a fejét Gordolla. Ennél sikeresebben nem is lehetett volna kizökkenteni a gondolataiból...

[Ramiz]

Meredianna egy darabig csak némán nézi a férfit, nagyon komoly arccal, majd hangosan kacagni kezd, visszaül a székre és tovább vihog. Gordolla tanácstalanul, elgyámoltalanodva figyeli.
- A macskámról beszélek! - nyögi ki végül Meredianna nevetve. A férfi is elneveti magát, a ráncok kisimulnak a homlokán.
- No nem mintha sok közöm lenne hozzá... - mondja olyan hangsúllyal, mintha azt szeretné, hogy sok köze legyen hozzá... - Aztán a nyíló fürdőajtó felé fordul, és hirtelen erős vágyat érez egy forró fürdő után, ami azt illeti, ez rá is fér az utazással töltött nap után. Adban Kinar felfrissülve, tisztán, tagjaiban kellemes álmossággal jön ki a fürdőből, illatosan, megfésült hajjal és szakállal. A nevetés, aminek hallotta foszlányait, őt is jókedvre hangolta. Valami azonban járhat a fejében, mert nem áll meg beszélgetni, hanem sietve felfelé indul a lépcsőn.
Gordolla felkapja a csomagjait, és Merediannához fordulva azt kérezi:
- Tényleg nem okoz problémát, hogy elszállásol a szobájában?

[Ramiz]

- Ha problémát okozna, szólnék róla - feleli Meredianna mosolyogva. - Csak azt nézze el nekem, hogy nincs túl nagy rend odafenn. - Majd feláll, kezében a tányérral, és előreindul a lépcsőn, nem sokkal később, mint a dzsad férfi. Amikor felérnek a lépcsőn, Abdan még a folyosón áll, kifejezéstelen arccal és behunyt szemmel.

[Ramiz]

A dzsenn felemeli a fejét, rutinos összpontosítás és nyugalom sugárzik róla, majd kevés mozgással forgatni kezdi a fejét, hirtelen megdermed és ösztönösen felkapja ökölbe szorított kezét, de rögtön le is ereszti.

[Ramiz]

Meredianna megáll pár lépésre Abdantól - azaz gyakorlatilag a lépcső tetején - és az arcát fürkészi.
- Minden rendben? – kérdezi, közben az ajtó és az arca között cikázik a szeme
Gordolla nem lát semmit a nő miatt, a sötét lépcsőházban áll, csomagja cipelésétől kissé erősebben lélegzik. A hangja tompán hallatszik fel Abdanhoz.
- Mi az, valami baj van?
A dzsenn azonban nem törődik velük: amint kinyitja a szemét, rögtön nekilendül és őrült sebességgel rohanni kezd a szobája felé, ami a folyosó végén van. Lobogó fürdőköpenyében és csattogó papucsában kissé tréfás látványt nyújt, vágtáját pedig az sem teszi méltóságteljesebbé, hogy félúton majdnem felbotlik egy macskában, aki a folyosó egyik tartóoszlopának árnyékos zugából bukkant elő. A cirmos felháborodott nyávogással Abdan bokája után kap, aztán sértődötten Meredianna felé indul.

[Ramiz]

Gordolla megelégeli az álldogálást, gyengéden félretolja a nőt az útjából, a lépcsőtől balra levő asztalra teszi a csomagjait és Abdan után indul.
- Mi a franc van, öreg? - kérdezi kiáltva. Abdan eltűnik a szobájában, majd mielőtt a shadoni odaérne, már jön is kifelé, kezében éjfekete botjával. A folyosón terjengő különös illatot most már mindenki megérzi.
Az egyes ajtaja alatt világosság látszik, lámpát gyújtottak bent. A második szoba sötét marad, ajtaja azonban halkan és gyorsan kitárul, és egy fiatal, félmeztelen férfi lép ki rajta. Bőrnadrágot visel és puha talpú vászoncipőt, nyakában néhány különös holmi függ (furcsa alakú csontok, tollak, egy színes csigaház és más ilyesmik), haja kékesen csillogó hollófekete színű, de ritkás és vékony szálú, szabadon lóg a hátára. Két gyors pillantással körülnéz a folyosón, de még nem szól semmit.

[Ramiz]

A macska egyre sietősebben fut, aztán felugrik Meredianna-ra és halkan, ijedten nyávogni kezd. A nő megnyugtatóan simogatni kezdi és Gordolla után néz, aki most a dzsenn előtt áll és közvetlen közelről, kérdőn mered az arcába. Abdan azonban félretolja és elrohan mellette.
- Még én sem tudom, mi történik, de jobban teszitek, ha véditek az elméteket... - szól enyhén fújtatva. - Valami van itt... és lehet, hogy veszélyes... mindenek felett az a fontos, hogy ha furcsa, eddig nem tapasztalt vagy hirtelen érzelmek kerítenek a hatalmukba, ne engedjetek nekik! - Rápillant a félmeztelen férfira, aztán megáll az ötös szoba ajtajával szemben. - Próbáljatok minden erőtökkel a józan eszetekre és nem az érzelmeitekre hallgatni! - Azzal az ajtó felé lép és a kilincsre teszi a kezét. A mögötte álló félmeztelen férfi pedig előrelép, átkarolja a derekánál fogva, megemeli és hátrébb teszi az ajtótól.
- Ne csináld, Illatos Sivatagi Ember - susogja.

[Ramiz]

Abdan meglepetten és kissé mérgesen fordul hátra. A férfi mosolyog és nem szól semmit.
- Miért ne tegyem?! - tör ki a dzsennből. - Azt sem tudja, mi szabadult el itt... akár a fogadó összes vendégét is veszélyeztetheti!
A hosszú hajú férfi megrázza a fejét.
- Hallgasd - mondja lágyan és lefedi Abdan füleit a kezével.
Gordolla értetlenkedve nézi a jelenetet, aztán visszamegy az egyes számú szobához és belép oda.
- Nyugalom, mindjárt kiderítjük, mi történt, magát pedig megvédjük - mondja Meredianna-nak, de közben elgondolkozik, hogy szüksége van-e arra egyáltalán a nőnek...