Új sorozatok, [insert year and season here]

Started by kikuchiyo, 2007-03-24, 19:32:19

Previous topic - Next topic

Isley

Space Dandy 2: 9-10. rész

9. Egy érdekes táncverseny, szokásos hangulattal. Rendben volt.

10. Scarlet felbéreli Dandyt, hogy játssza el, hogy ő a barátja, hogy a féltékeny ex-barátjától így megszabadulhasson. Érdekes, hogy a második évadban ez már a második romantikus rész kettejük között. Nem tudom, hogy valaha is összejönnek-e, mert az egész sorozat epizodikus jellegű. Hiába haladnak egymással ez egyik epizódban, a további részekre ez nem hat ki. Szerintem jók lennének együtt.

blackronin

Space Dandy 2. szezon, 10. rész:
Elsőre egy sima romantikus-vígjáték hibridnek tűnhet, de a vége ennél többet mutat.
Érdekes, hogy a sok humor és őrültség mellett ott van mindig az a bizonyos szomorkás utóhang is.

Isley

Akame ga Kill! 9-10. rész

Esdeath felállította az új csapatát, ami ütőképes és várhatóan nagyszerű ellenfelek lesznek a Night Raidnek. Ez a nagyon gyorsan kibontakozott szerelem Esdeath esetében elég fura. : D Amúgy is furcsák ebben a sorozatban a férfi karakterek, a nők eddig is kemények voltak, Tatsumi pedig olyan mint valami kis csaj, amikor Esdeath-szel van.

Cloud

Tokyo Ghoul 11.

Hohohóóó kezdenek beindulni a dolgok. :whoah:

SaiyaGin

Captain Earth 24: ez most egy egész jó rész volt. :jee:

blackronin

Space Dandy 2. szezon, 11. rész:
Talán ezt a részt tartottam az utóbbi időben a leggyengébbnek.
Nem volt rossz, voltak benne régi konzolos poénok bőven, de annyira nem ragadott meg az egész.

A következő rész pedig elvileg az utolsó lesz, ami az előzetes alapján nem tűnik valami extravagánsnak.  ^^"

Isley

Quote from: blackronin on 2014-09-16, 12:11:35

Ez az évad is 13 részes lesz végül. A 13. rész címe: The Neverending Dandy, Baby. Valószínűleg az nagy durranás lesz, mert a sorozat első részéhez (1x1), a nagyon jóra sikeredett 9-eshez (Plants Are Living Things, Too, Baby), plusz az itt is dicsért 2x8-hoz hasonlóan annak is Shinichiro Watanabe fogja írni a történetét. Eddig háromszor bejött, a negyedik, egyben utolsó is remélhetőleg ütős lesz!

blackronin

Quote from: Isley on 2014-09-16, 12:45:45

Kösz a korrekciót, jó tudni, hogy még 2 rész van hátra.  :smile:

Bicskei

Mahouka Koukou no Rettousei 24

óóóó valami van a levegőben....jah hogy csak egy kis háború...
főhösünk hugi csodálatos csókja után fel is szabadult..és most már valszeg über isten király kategóriába lép...

amúgy jó rész volt; ás várom a folytatást..
Ultras liberi

-OJ-

Glasslip 12.rész

Most büszke vagyok magamra, mert a sok csavarás és ködösítés ellenére úgy érzem, ezt az epizódot értettem ^^"

[spoiler]Először azt hittem, egy évekkel ezelőtti flashbackben vagyunk, Touko és Kakeru pedig klinikai szintű amnéziában szenvednek, ha nem emlékeznek a korábbi találkozásukra, pedig még be is mutatkoztak egymásnak.

Aztán úgy tűnt, hogy egy alternatív világban járunk, amiben Kakeru és családja a helyi lakos, a többiek változatlanok, és Toukoék az új érkezők.

Végül kiderült, hogy az egész Touko pillanatnyi látomása volt, és akkor az összes eddigi jövőképnek hitt valami csak erre az egy látomás-világra utalt.

És a mondanivaló? Nekem az jött le, hogy a másik két párosításnak mindegy, melyik világban járunk, mivel ők mindig ott vannak egymásnak. Touko pedig Kakeruhoz hasonlóan azért nem találja a helyét a világban, mert neki még nincs ilyen állandó párja, akivel együtt gyökeret ereszthetnének.[/spoiler]

Micsoda mély, létfilozófiai sületlenséget hoznak ki ezek a tiniszerelmekből :muhahah:

SaiyaGin

Quote from: Bicskei on 2014-09-18, 12:20:18
Mahouka Koukou no Rettousei 24

most már valszeg über isten király kategóriába lép...

Miért, eddig nem ott volt? :D
[spoiler]A 18. rész óta szüneteltetem a sorozatot, lehet, hogy lassan folytatnom kéne.[/spoiler]

-OJ-

Tokyo Ghoul 12.rész

Messze a legjobb epizód volt az egész évadban.

Ebben az egy részben benne volt az, ami eddig mindvégig hiányzott az évadból, vagyis a Karakterfejlődés a főszereplőnek. [spoiler]De ehhez is Rizére volt szükség, akit érdemtelenül kihúztak egy epizód után (míg az olyan tetveket mint Nishio vagy Tsukiyama feleslegesen benne hagyták), holott ő az egyetlen karakter a sorozatban, aki végre értelmesen beszélt és a mostani részben minden szava aranyat ért.
Jót nevettem Kaneki Lelouch idézetén is ("Nem bennem van a hiba, hanem a világban")[/spoiler]

A végső harc annyiban lehetett volna jobb, hogy nem azt a fülsértő borzadály nyávogást vágják be alája, ami az Opening alatt is szól, mert az minden, csak nem 'harci zene'.
De más panaszom nincs az epizódra.
Kár, hogy az évadot ez már nem volt képes megmenteni.

Bicskei

Quote from: SaiyaGin on 2014-09-18, 21:09:20
Quote from: Bicskei on 2014-09-18, 12:20:18
Mahouka Koukou no Rettousei 24

most már valszeg über isten király kategóriába lép...

Miért, eddig nem ott volt? :D
[spoiler]A 18. rész óta szüneteltetem a sorozatot, lehet, hogy lassan folytatnom kéne.[/spoiler]

2 rész van hátra az évadból/sorozatból így akár egybe is ledarálhatod..
Ultras liberi

Isley

Akame ga Kill! 11. rész

Az új ellenfél, Stylish és az emberei nagyon idétlenek voltak. Susanoo, az új Night Raid tag viszont elég egyedi képességgel rendelkezik. Chelsea is feltűnt. Bár róla még semmit sem tudunk. Kicsit lapos rész volt, remélem a következő jobb lesz.

-OJ-

Rail Wars! 12.rész

Hiába az utolsó, ezt az epizódot nem soknak hívták. Az ezt megelőző négy részt végigakciózták, erre pedig már csak annyi jutott, hogy menet közben kisebb javítási munkákat végezzenek egy vonaton, miközben Takayamának végre alkalma nyílt molesztálnia Ilda-sant is, ugyanakkor csodálom, hogy a szöszke ellenőrrel semmit nem kezdtek :_piszka:

A végére pedig be kellett dobni még egy hárem civakodást, de összességében túlságosan is langyos volt ez a rész a befejezéshez.

Megmurdel

Quote from: -OJ- on 2014-09-19, 18:27:02
Rail Wars! 12.rész

Hiába az utolsó, ezt az epizódot nem soknak hívták. Az ezt megelőző négy részt végigakciózták, erre pedig már csak annyi jutott, hogy menet közben kisebb javítási munkákat végezzenek egy vonaton, miközben Takayamának végre alkalma nyílt molesztálnia Ilda-sant is, ugyanakkor csodálom, hogy a szöszke ellenőrrel semmit nem kezdtek :_piszka:

A végére pedig be kellett dobni még egy hárem civakodást, de összességében túlságosan is langyos volt ez a rész a befejezéshez.
Szerintem befejezhették volna nyugodtan a 11. résszel a sorozatot.  :ejj:

SaiyaGin

#9136
Quote from: Bicskei on 2014-09-19, 10:23:33
2 rész van hátra az évadból/sorozatból így akár egybe is ledarálhatod..

Inkább megvárom, amíg véget ér, és akkor ülök neki, úgy még ütősebb lesz. :D

Zelda

Aldnoah 12.
Évadzárónak ez igencsak érdekesre sikeredett... Nem bírok következtetéseket levonni, annyira nyíltan hagyták az egészet. És ekkora cliffhanger-el kell kibírni 2015 januárig???? Ez kínzás.

SAO II 12.
Na ez már inkább nézhető volt. Amúgy tudja valaki, hogy hány részesre tervezik az évadot?

-OJ-

Aldnoah 12.rész

Saazbaum mecháján nem sokat agyaltak a készítők, lényegében csak kombinálták a korábbi ellenfelek képességeit, így vicces módon Inahonak még fele annyi időbe sem tartott kiismerni a gyengeségeit és legyőzni. Tényleg túlontúl zseniálisra faragták már a srácot.

Ami a befejezést illeti, elmondhatjuk, hogy [spoiler]Slaine bacta el az egészet. Ha nem avatkozik bele, Inaho könnyűszerrel legyőzte volna Saazbaumot, és akkor annak nem lett volna lehetősége megölni a hercegnőt.  Egyedül az lepett meg, hogy végül Inahot lőtte fejbe és nem Saazbaumot végezte ki, ami arra enged következtetni, hogy a lord akár még túl is élheti, és a második évadban ők ketten viszik tovább a háborút a marsi oldalról.[/spoiler]

Szóval Urobutcher ismét alkotott :uzi:
(tudom, csak az első három részt írta, de az még nem jelenti, hogy a befejezést is nem ő gondolta ki, legalább vázlatosan)

SaiyaGin

Quote from: Zelda on 2014-09-20, 21:17:26
SAO II 12.
Na ez már inkább nézhető volt. Amúgy tudja valaki, hogy hány részesre tervezik az évadot?

Az ANN szerint 24 részes lesz.

Zelda

Quote from: SaiyaGin on 2014-09-20, 22:06:53
Quote from: Zelda on 2014-09-20, 21:17:26
SAO II 12.
Na ez már inkább nézhető volt. Amúgy tudja valaki, hogy hány részesre tervezik az évadot?

Az ANN szerint 24 részes lesz.
Köszi!

-OJ-

Captain Earth 25.rész

[spoiler]Meg is lepődtem volna, ha csak azért mert átvette Hana testét (akinek igazán jól állt a fehér haj) Pucknak sikerül elsütnie a Livlastert.
Az viszont kissé meglepett, hogy a közös ellenség segítségével a végére még a Planetary Gear tagokból is jófiúkat csináltak. Persze voltak rá utalások, hogy már kellően alkalmazkodtak a földi élethez, és abban is biztos voltam hogy a végén ők is csak egyszerű emberek lesznek, de hogy ezt önszántukból tegyék, arra nem fogadtam volna.

A csaták ugyan sosem voltak erősségei a sorozatnak, de a StarWars-os behatolás, és ahogy Daichi visszabontotta a gépet a győzelem érdekében, az tetszett. A végén még a telepatikus csóknak is lett értelme a történet szempontjából.

Daichi és Hana összegubancolódó sugarai meg a nagy dumájuk az érzelmek erejéről már inkább a giccs kategóriába esett, dehát ez már csak egy ilyen gyerekshow.[/spoiler]

Az epilógust viszont pofátlanul rövidre vágták. Egyáltalán hová szálltak le, és ki volt a kék hajú loli? A Livlaster avatarja?
Csak annyi derült ki, hogy mindenki túlélte a végső csatát, de hogy ezután mihez kezdenek, az ugyan miért is érdekelne bárkit is? Pedig jó lett volna látni, mihez kezdenek a Gears tagok az életben, és mondjuk a főszereplők visszamennek az iskolába, lezárva ezt a nyári kalandot.

Isley

#9142
Tokyo Ghoul 12. rész

Magasan a sorozat legjobb része lett. Itt aztán most minden volt. Kaneki jelleme ebben az egy részben többet változott mint az egész sorozatban ezelőtt. Nem értem, hogy miért kellett ezzel idáig várni. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, biztosan azért, hogy még véletlenül se kapjunk egy tökös főszereplőt. Nem mondom, hogy helyes volt Kaneki döntése, vagy hogy jó ez így, én teljesen más sorsot gondoltam neki, de hogy tökös volt-e a végén, azt nem szükséges ecsetelni.

Én azt mondom, hogy egy második évad nagyon ütős lenne. Ezzel a Kanekivel nem kicsit lenne kemény!

EDIT: Úgy néz ki, lesz második évad.

SaiyaGin

Quote from: -OJ- on 2014-09-20, 22:46:35
Captain Earth 25.rész

Az epilógust viszont pofátlanul rövidre vágták. Egyáltalán hová szálltak le, és ki volt a kék hajú loli? A Livlaster avatarja?
Csak annyi derült ki, hogy mindenki túlélte a végső csatát, de hogy ezután mihez kezdenek, az ugyan miért is érdekelne bárkit is? Pedig jó lett volna látni, mihez kezdenek a Gears tagok az életben, és mondjuk a főszereplők visszamennek az iskolába, lezárva ezt a nyári kalandot.

:tezsvir:

Zelda

Captain Earth
Ugh, az a befejezés... Pedig tényleg megajándékozhatták volna a nézőket a fentebb mondatba foglaltakkal, ha már végigszenvedtük az egészet.  :ejj:

Tokyo Ghoul
Végül is csak végignéztem, és tulajdonképp egészen élvezhetőre kerekedett a vége. Szóval azért nem volt ez se olyan rossz.

De mi az isten van ezzel az évaddal? Elvágott befejezések, titán méretű cliffhanger-ek és oda nem illő feel trip-eken kívül egyéb értelmes befejezést nem is pipáltam... Összeesküdtek ellenünk a stúdiók, vagy mi? (Javítsatok ki, ha rosszul figyeltem meg a jelenséget.)
Állításom alátámasztásának alanyai: Aldnoah.Zero, Captain Earth, Haikyuu, Tokyo Ghoul
(A múlt héten ezeket fejeztem be, mást még nem sikerült...)

-OJ-

Ao Haru Ride 12.rész

Jó komoly témát választottak a fúk az esti vacsorához, de ezzel legalább Kou problémáját sikerült megoldani még a befejezés előtt. De Tanaka-sensei lányos sírása már tényleg sok volt ebben a jelenetben :p utána viszont Futaba és Koe kölcsönös szégyenérzete a tegnap este miatt imádnivalóan alakult, amíg be nem rontott Kominato hogy tönkretegye a hangulatot.

Reméltem, hogy ettől azért tovább jutnak el a vége előtt, mert ezzel aztán szépen a levegőben hagyták az összes románc szálat, minimális megoldások nélkül, és ebből a szempontból ez egy elég semmilyen befejezés. Ugyanakkor pirospont, amiért végig hűségesek maradtak és alaposan követték a mangát - még Toumát is behozták, holott neki aztán semmi szerep nem jutott ezen a ponton.

Nem tudom, szeretnék-e folytatást.
Egyrészt a 23.(?)fejezet utáni részeket soha az életben nem akarom újra látni, ahogy Kouból ismét egy tetűt csinálnak, ugyanakkor nem tudom, hogy az azelőtt lévő fejeztek elegendőek lennének-e egy újabb évadra. Mert a katasztrofálisan rossz melodráma előtt pont van egy olyan pont, amivel tökéletesen le lehetne zárni az animet, az utána következő dolgokat pedig jobb nem ismerni.

Hanayamata 12.rész

Minden jó ha a vége jó, bár szerintem ahhoz nem férhetett kétség, hogy a klub visszacsábítja Hana-chant még a táncfesztivál előtt, de csak a hatás kedvéért talán nem kellett volna az utolsó utáni percre tenni a megérkezését :@ Nem baj, ez a giccses happy end jól áll egy ilyen sorozatnak.
Masaru és Sally-chan-sensei rendesen kitettek magukért a lányok segítése érdekében :jee:

SaiyaGin

Azt hiszem, itt az ideje, hogy feltegyem a Kérdést: a most véget érő sorozatok közül mivel érdemes próbálkozni (és miért)?
[spoiler=ezeket már ismerem]
Captain Earth
Mahouka
SAO 2
SB 3[/spoiler]

chilip

Mahouka! csak azért mert :D overpowered mass murderer soldier oni-sama

SaiyaGin

Akkor máshogy kérdezem: mit nézzek azok közül, amiket még nem láttam?

blackronin

Space Dandy 2. szezon, 12. rész:
A múlt heti résznél azt írtam, hogy az volt az egyik leggyengébb a sorozatban, de a mostani szintén pályázhat erre a címre.
Jópofa volt ezzel a "bírósági" jellegű dologgal összefutni, de a sorozat több része is annyira egyedi volt, hogy azok fényében elég száraz volt az egész.
Azt látom, hogy valamilyen szinten ez felvezető volt a végső epizódhoz, reméljük hogy a legjobbat hagyták utoljára.
Bár a 8.-ik rész annyira EPIC volt számomra, hogy jelenleg az számít nálam az ending-nek.