Main Menu

OnePiece

Started by LuckyDingo, 2007-05-02, 00:09:16

Previous topic - Next topic

Squazee2005

Köszi az összefoglalást!

Ezt csak ahhoz a gondolatomhoz tudom csatolni, amit az Arlong Park fórumon írtam, hogy Shanks nagyon gyanús.
Nem állítom, hogy ő lenne a főgonosz, vagy akár egy háttérben dolgozó "mastermind", de nagyon érdekesnek találom, hogy Yonkou rangra tudott emelkedni elvileg Ördöggyümölcs képességek nélkül, igaz, vannak erősek, akiknek nincs rá szükségük, mint például Garp, de azért elgondolkodtató.
És nem csak ez, meg tudja állítani Kaidot a WB elleni háborúban, a harc után Sengoku hallgat rá és most meg a Gorusei fogadja, mert "it's you". Továbbá, East Blue-ban táborozott több, mint egy évig. Luffy-t belebolondította a kalózkodásba, majd miután elment Garp elrejtette Luffyt amellé az Ace mellé, akit a világ szeme elől kellett elrejtenie, mert Roger fia volt.
Ettől még Shanks lehet jó ember, nem is ezt vitatom, de ahogy az Ace novellákban is volt, ő a legrejtélyesebb kalóz yonkou és a felsoroltak igencsak arra utalnak, hogy valami nem stimmel vele.

Amúgy nagyon jó fejezet volt, már a spoilerek is ütöttek, hát még így, hogy kijött! Sterry, az üres trón, Shirahoshi, Charlos, a megmentő, CP-0 és Shanks... húh... durva.

blackronin

#4231
Quote from: Squazee2005 on 2018-06-08, 14:42:01
Köszi az összefoglalást!

Ezt csak ahhoz a gondolatomhoz tudom csatolni, amit az Arlong Park fórumon írtam, hogy Shanks nagyon gyanús.
Nem állítom, hogy ő lenne a főgonosz, vagy akár egy háttérben dolgozó "mastermind", de nagyon érdekesnek találom, hogy Yonkou rangra tudott emelkedni elvileg Ördöggyümölcs képességek nélkül, igaz, vannak erősek, akiknek nincs rá szükségük, mint például Garp, de azért elgondolkodtató.
És nem csak ez, meg tudja állítani Kaidot a WB elleni háborúban, a harc után Sengoku hallgat rá és most meg a Gorusei fogadja, mert "it's you". Továbbá, East Blue-ban táborozott több, mint egy évig. Luffy-t belebolondította a kalózkodásba, majd miután elment Garp elrejtette Luffyt amellé az Ace mellé, akit a világ szeme elől kellett elrejtenie, mert Roger fia volt.
Ettől még Shanks lehet jó ember, nem is ezt vitatom, de ahogy az Ace novellákban is volt, ő a legrejtélyesebb kalóz yonkou és a felsoroltak igencsak arra utalnak, hogy valami nem stimmel vele.
:tezsvir:

Remekül összefoglaltad a sok furcsaságot Shanks-sal kapcsolatosan. A novellában leírtak is új értelmet nyertek a mostani fejezetnek köszönhetően.
Túl nagy Shanks befolyása, ahhoz képest hogy kalóz.
Valami nagy dolog lehet a háttérben!
Nem hiába az egyik kedvenc karakterem.  :smile:

Quote from: Squazee2005 on 2018-06-08, 14:42:01
Amúgy nagyon jó fejezet volt, már a spoilerek is ütöttek, hát még így, hogy kijött! Sterry, az üres trón, Shirahoshi, Charlos, a megmentő, CP-0 és Shanks... húh... durva.
907
OPIC fejezet, semmi kétség.
Big Mom és Kaido kapcsolata, a "Rocks" csoport említése, akik Roger előtt uralták a tengert...
A trón pedig nagyon érdekes volt, remélem mindenkinek feltűnt, hogy a Raftel felé vezető térkép van belevésve a trón hátuljába.
Valamint hogy a "sima" királyok kardjai és a "Mennyei Sárkányok" fegyverei között nincsen átjárás.
Vagyis csak a Mennyei Királyok lehetnek igazából közel az Üres Trónhoz.
Charlos újabb megalázása fantasztikus volt, s hogy ezt egy sorstársa tette meg vele... priceless!  :jee:

A Reverie arc hibátlan eddig.
Misztikus, politika és régen látott karakterek egy helyen.
Már most az egyik kedvenc arc-om.

Squazee2005

908. fejezet

Nagyon vészjósló fejezet volt. Kuma és Boonie kapcsolata meglepett, de így már világos, hogy a háború idején Bonney miért sírt. Nem WB-ért.
Im-sama érdekes, én nem bánom a jelenlétét, de a Gorosei "tisztogatási terve" elég ijesztően hat. Könnyen lehet, hogy Cobrára keresztet vethetünk, de Vivi vajon miért fontos? Vajon köze lehet Plutonhoz?

blackronin

908
Quote from: Squazee2005 on 2018-06-15, 19:05:31
908. fejezet

Nagyon vészjósló fejezet volt. Kuma és Boonie kapcsolata meglepett, de így már világos, hogy a háború idején Bonney miért sírt. Nem WB-ért.
Im-sama érdekes, én nem bánom a jelenlétét, de a Gorosei "tisztogatási terve" elég ijesztően hat. Könnyen lehet, hogy Cobrára keresztet vethetünk, de Vivi vajon miért fontos? Vajon köze lehet Plutonhoz?
Szinte mindent leírtál, amit én is akartam, de persze van még pár hozzáfűznivalóm.  :P
A spoiler alapján úgy tűnt, hogy Bonney Kuma lánya/felesége (csak Sorbet Királyságának királynőjeként adta ki magát, nem biztos, hogy valódi kapcsolat is van), de a tényleges fejezetben ez már nem volt benne.
Bonney sírt Kuma miatt, de rejtély egyelőre hogy miről van szó.
Im karaktere remek, valamiért sohasem hittem hogy a Gorosei irányítja magában a World Government-et.
Kellett valamilyen összekötő kapocs, amit Im személyében meg is kaptunk.
Érdekesség: a japán RAW-ban Im nevének leírása az "Adam"-ra és az "Eve"-re utal, vagyis Ádám és Éva...
Esetleg Raftel Éden lenne talán?

A sok poszter és a terv, hogy kitöröljünk valakit a történelemből...
Hát igen, elég vészjósló az elgondolás, de majd kiderül hogy mit is jelent ez.

Az OP manga egyik szerkesztője egyébként azt írta, hogy a Reverie arc kb. 10 fejezetes lesz, nem tekinti szokványos arc-nak a rövidsége miatt.
Eddig tartható a terv, de szívesen elnézném tovább is, amilyen ütős minden!

A break miatt kár, de csak a szokásos.

Squazee2005

Ja hát igen, break. De várható volt, kibírom, ennyi jó után.

Im neve utalhat(!) Ádámra és Évára, mert az I-vü és az A-da-mu összetétele is lehet és valahol logikus, hogy ennyi ősi elnevezés mellett, pl. Pangea, elfér még több ősi név is.
Nekem tetszik ez is, hogy egy viking óriás neve volt: WIKIPEDIA
Bár a Raftel =Éden, Ördöggyümölcs fa=Tiltott tudás fája elég jól működik metaforaként.
A Pangeáról szólva,  az is az egység jelképe és ha
Az üres trón előtti kardok magyarázata így megfordul, a fegyverek nem a békére esküdtek a trón előtt, hanem a benne ülő személyre, Imre vagy elődjére, vaaaaagy tényleg arra esküdtek, hogy üres trón és béke, de titokban Im elfoglalta és csak az aktuális Gorosei tud róla.

Tetszett a kerekasztal is. Sterry természetesen Neptun mellé került, de jó volt kiszúrni a többieket is.
Kíváncsi vagyok, hogy Cobrától többet tudunk-e meg , mint Robin tanárától anno a szigeten.

blackronin

#4235
909
Hát a Revery arc tényleg rövid volt, mert ezzel a fejezettel átugrottunk Wano-ba... ^^"
Ami egyelőre vegyes érzelmeket kelt bennem, mert NAGYON élveztem a Marijoua politikai intrikáit.
De Oda döntött, így Wano jön.
Kellemes bemutató fejezet volt, de gondolom senkit sem lep majd meg, ha látja hogy Wano... Japán.
Ennyi és nem több.

Zoro rögtön a sírrabló és potenciális gyilkos szerepében lett bemutatva, de persze ez várható volt Ryouma-val való kapcsolata miatt.
Jó, hogy nem hiába lett előhozva ez a szál anno a Thriller Bark idején.

edit:
Jó hír az OP fanatikusoknak, pl. mint én, hogy szeptember 4-én jön az új databook, ami a Fishmen Island-től a Whole Cake Island végéig tartalmaz majd mindenféle információkat! Gondolom megismerjük majd a TELJES Big Mom kalózbandát benne...

blackronin

910
A múlt heti felvezető fejezet folytatása.
Nem volt rossz, az art remek, de még mindig jobban örültem volna ha folytatódik a Reverie.
Ja és Luffy megint külön került a többiektől...  ^^"

Squazee2005

Engem még nem ragadott el a Wano-láz, de az intro fejezetek közül kevés fog meg nagyon, szóval, meglátjuk még, mi sül ki ebből. Egyelőre csak tartózkodva nézem.
De örülök a fejezetnek, jó volt olvasni.

chilip

remélem nem lesz minden szarnak katanája #csakmertjapán #foldeda1000times :P

blackronin

911
Okés fejezet volt, bár elsőre megijedtem amikor olvastam a spoiler-eket.
Jó lenne, ha O-Tama nem lenne egy Vivi-Shirahosi-Rebecca féle "megmentendő" hercegnő az egész arc alatt, mert ilyenből már kaptunk eleget.
A Tengu jópofa volt, valamint a végén feltűnik Hawkins is, aki látszólag szintén elárulta Kidd-et.

Squazee2005

Nem olvastam spoilereket, szóval  kellemes meglepetésként ért a fejezet és az új szereplők. Tetszett minden.

blackronin

912
Élveztem a fejezetet, Luffy hozta a formáját, valamint a tengu-s öreg is remek arc.
Kellemes meglepetés, hogy Kotetsu leszármazottja, aki több remek kardot is készített.

Kár a break miatt, de letelt a 4 egymást követő hét, így várható volt.

A héten lesz egyébként egy OP special, mégpedig a Shokugeki no Souma mangaka-ja csinált egy Sanji-s fejezetet.
Reméljük, hogy azt is bescanneli valaki.  :P

Squazee2005

Ha jól értettem, akkor szünet után dupla szám, szóval egy fejezet egy szünet lesz most.  :bruhuhu:

Amúgy jó volt a fejezet. Szórakoztató, de kivették a számból a szót, a kezemből a billentyűzetet, mert én is pont ezeket akartam kiemelni, a tengus fickó meg Luffy.

De azért felröhögtem, amikor Luffy azt hitte Sanji a zaklató.  :haha: És jó volt Zorrot látni.

blackronin

#4243
913
Jó akciódús fejezet volt, örülök hogy Hawkins nem csinálta össze magát Luffy és Zoro láttán.
A képességei elég érdekesen működnek mondjuk, gyakran a szerencse is sokat nyom a latba, hogy tud-e nyerni vagy nem.

Jövő héten Jump break, tehát az egész magazin szüneten van, szóval megint nem lesz OP...  :frown:

edit:
Lement a break és jött az új fejezet!

914
Nem volt rossz, de lehetett volna érdekesebb is.
Szegény Luffy-éknak innentől kezdve nemcsak Kaido-val, hanem magával Batman-el is meg kell küzdeniük!  :P

Remélem, hogy egy kicsit felgyorsulnak a dolgok innentől kezdve, hogy rátérjünk a valódi összecsapásokra.

Squazee2005

Utóbbi fejezetek picit lassúnak tűntek a szünetek miatt, de azért jópofák. A bevezető fejezetek mindig lassabbak nálam, de ez nem gond.

blackronin

#4245
Quote from: Squazee2005 on 2018-08-24, 22:55:43
Utóbbi fejezetek picit lassúnak tűntek a szünetek miatt, de azért jópofák. A bevezető fejezetek mindig lassabbak nálam, de ez nem gond.
:tezsvir:

915
Egyszer olvasható fejezet, nem valami emlékezetes összességében.

edit:
916
Szórakoztató fejezet volt, jó lenne ha Oda egy kicsit felpörgetné az eseményeket egy kicsit.

Jövő héten break sajnos...  :frown:

Squazee2005

Jobban tetszett, mint az előző fejezetek, volt lendülete és az a sok beállás. Klassz volt.

blackronin

#4247
Quote from: Squazee2005 on 2018-09-01, 21:07:17
Jobban tetszett, mint az előző fejezetek, volt lendülete és az a sok beállás. Klassz volt.
:tezsvir:

A jövő héten jön a 90-es kötet és a várva várt databook, ami elvileg 10 éve készül már, kíváncsi vagyok az inforáradatra belőle.
Egy összefoglalót beírok majd ide, hátha valakit érdekel.

edit:
A 90-es kötet SBS cuccai nem voltak rosszak, több Big Mom kalózt megismerhettünk belőle.
Mont'dour és Opera DF-je megnevezésre kerültek.
Valamint hogy Shakky a Rocks tagja volt. Annak a csoporté, aki Roger előtt uralta a tengereket.

Az új databookról...
Nem egészen olyan lett, mint amit reméltem:
Kaptunk egy viszonylag nagy, de üres könyvkötést, amibe kártyákat vehetünk.
Ezek a kártyák a databook "oldalai", a kártyák különböző csomagokban vannak benne, amik bizonyos időközönként jelennek meg.
Vannak rajta információk bőven, de akkor is elég furcsa húzás volt ez Oda-tól.

blackronin

#4248
917
Okés fejezet, de azért nem kellene ennyit vesződni ezekkel a töltelék Beast Pirates tagokkal.
Mindegyiknek nagy az arca, de az erejük semmi.
Igazi veszélyt csak Hawkins, Apoo, Drake, Jack és a másik kettő Calamity fog jelenteni.
Meg persze maga Kaido.

edit:
918
Örülök, hogy végre véget ért a városban lévő "túsz-szituáció", ami egy elég érdekes felvezetése volt az arc-nak.
Nagyjából felvázolta a helyzetet, de érdemes továbblépni.
A fejezet végén lévő sírkövek furcsák, majd meglátjuk hogy mit akar velük, Oda.

chilip

"come with me, if you want to live"

Squazee2005

Tetszett az új fejezet, örülök, hogy nem olvastam spoilert hozzá. Mindenki eddig remek, jó egy kicsit Tamától elbúcsúzni és talán kapunk egy kis flashbacket is?

blackronin

#4251
Quote from: Squazee2005 on 2018-09-28, 15:38:35
Tetszett az új fejezet, örülök, hogy nem olvastam spoilert hozzá. Mindenki eddig remek, jó egy kicsit Tamától elbúcsúzni és talán kapunk egy kis flashbacket is?
:tezsvir:

Ettől az időutazásos dologtól viszont egy kicsit tartok...
Miért kell ilyesmi az OP-be?  :confused:
Szerintem nem kellene már bonyolítani a dolgokat tovább.

edit:
920
Pozitív csalódás volt a fejezetben, főleg az időutazós rész tekintetében.
Egyelőre jól kezeli a dolgot Oda, reméljük hogy aztán nem bonyolódik bele túlzottan...
Sok információt is kaptunk, végre kezd kirajzolódni a terv Kaido legyőzésére.

Squazee2005

Ez a flashback belengetés kegyetlen volt. Alig fogom tudni kivárni.  ^^" De tetszik, hogy Toki csak előre tudott menni. Vajon van olyan, aki csak hátra?

NLZ

blackronin, ez a fanart lehet neked tetszeni fog :)
https://i.imgur.com/hf0vwWI.png
[reserved]

blackronin

Quote from: NLZ on 2018-10-13, 22:17:48
blackronin, ez a fanart lehet neked tetszeni fog :)
https://i.imgur.com/hf0vwWI.png
Nem lőttél vele mellé az egyszer biztos.  :P

Jövő héten végre lesz chapter és color pages is, szóval várós a folytatás.  :smile:

blackronin

#4255
921
OPIC fejezet, nem vitás.  :smile:

Kaido a végén, Jack vs Shutenmaru küzdelme, SH banda interakciói a fejezetben.
Mind ütött.
A Wano arc teljes gőzzel megy tovább!  :whoah:

edit:
Egyéb érdekesség a héten:
A most kijött OP magazine 4. számában megismerhetjük Big Mom összes leánygyermekét, igen mind a 39-et...
Az 5. számban jönnek a srácok (ők szintén csak alig 46-an vannak).  :P
Persze nem mindenkinek izgi ez, de az OP wiki-án most ezerrel gyártják az új oldalakat.  :D

Ja és igen, minden gyerek legalább egyszer szerepel a mangában, csak ki kell szúrni őket.

Squazee2005

Nekem is nagyon tetszett, és a Kaido megjelenés a végén... nagyon hatásos volt.

blackronin

#4257
922
Kaido érdekes ellenfél lesz, legalábbis részegen elég jó arc.  :P
Shutenmaru pedig elég kemény, hogy képes volt ellene harcolni a múltban!
A vége pedig... tipikus Luffy reakció.  :D

edit:
923
Király fejezet volt!
Tama sorsán eléggé meglepődtem, főleg ha tényleg meglépte Oda azt amit gondolunk.
Luffy habozás nélkül nekiesett Kaido-nak, valószínűleg azt remélte, hogy részegen legyőzheti őt...
Senki sem fog meglepődni azon, hogy pont az ellenkezője történt.
Mi marad Luffy számára? Új Gear 4 forma? A DF awakening? Erősebb haki?

Squazee2005

Az előző fejezet brutális volt és a mostani is megéri a pénzét. Tetszik, amit látok és az esetleges újabb szövetség, Kidd-Luffy-Law és szerintem Hawkins, aki direkt akarta, hogy vagy Law vagy Luffy kerüljön be Kidd mellé a börtönbe. Gondolom Hawkins a túlélés és az esélyek miatt fordult szembe Kiddel anno és állt inkább Kaido oldalára.

blackronin

Quote from: Squazee2005 on 2018-11-09, 14:57:41
Az előző fejezet brutális volt és a mostani is megéri a pénzét. Tetszik, amit látok és az esetleges újabb szövetség, Kidd-Luffy-Law és szerintem Hawkins, aki direkt akarta, hogy vagy Law vagy Luffy kerüljön be Kidd mellé a börtönbe. Gondolom Hawkins a túlélés és az esélyek miatt fordult szembe Kiddel anno és állt inkább Kaido oldalára.
:tezsvir:

Tényleg remek fejezet volt, különösen érdekes volt a kabuki előadásos zárás.
Akit érdekel:
Egy kabuki előadás 5 részből áll, a ha (ami a fejezet címe is volt) a második felvonás kezdetére utal.
Franky, Robin és Usopp, valamint Zoro fura arckifejezései is mind a kabuki színészetre kacsingattak ki.

A Luffy-Law-Kid szövetség szerintem garantált, elég csak a Sabaondy arc-ra visszagondolni...