Utazgatás

[sirtomi]

noriko szépet túráztatok. Meglepődtem, hogy ilyen önzetlen emberek még léteznek, de jó dolog

Én augusztusban megyek Horvátországba Makarszkára (remélem jól írom). Majd valami beszámolót írok tóla, képek tuti lesznek Mondjuk azt még nem tudjuk hol fogunk aludni, mert szállásunk még nincs, ami lehetőség lenne az drága, még tavasszal kellett volna valami apartmant lefoglalni, most már elég nehéz 7 személyre szállást találni

Szerk:
Kvikveg jó képek és jó beszámoló! Ez alapján London egész szimpatikus lett

[.Attila]

Én egyébként Hévízre szeretnék lemenni, olvastam, hogy 3 nap szállóban, uszodai belépővel 21000 Ft, legalábbis ennyiért hírdették tavasszal, most nem tudom, mennyi.

[Próféta]

Offtopicból:

Gyak. végigrohantunk mindenen.

Majd legközelebb

Helyi ételek: Fish&Chips - semmi pénzért nem, még a látványától is irtózom, max a krumplit eszem meg róla.
más nemzeti étel nem ugrik be, kivéve a Fekete Puding, de azt sem vagyok hajlandó megenni (sült disznóvér).

Ötvenezertrillióféle puding van, pl. Yorkshire Pudding (kb. kuglóf-gyümölcskenyér keresztezés, de hússal is ehető), és szerintem mindegyik nemzeti étel, mert mifelénk csak a vaníliapudingot ismerik
A beans on toast még nagy kaja. Ilyen szegények elemózsiája státuszú, mint nálunk a zsíroskenyér, és tök finom.

[kikuchiyo]

Repost és kiegészítés, itt jobb helye van

Visszatértem Londonból. Következzen pár benyomás:
(in b4 "bugger off, mate, we're not interested")

- London nagy. Mi igazából csak a belvárosban mozogtunk, egy Greenwich-i kirándulástól eltekintve, de még a belvárosnak a nevezetességekkel telezsúfolt belső része is akkora, mint Budafoktól a pesti városközpont. A lutoni reptérig meg több, mint egy órát ment a busz.

- London drága. Iszonyatosan sokat költöttünk, és belegondolva, feleslegesen nem szórtuk a pénzt, max. a kaján lehetett volna spórolni úgy, hogy 5 napig csak Tesco-s szemetet eszünk, de az meg milyen már. Ha már ott van az ember, akkor illik kipróbálni a helyi ételeket is. A múzeumok (legalábbis az állandó kiállítások) ingyenesek, de a legtöbb híres helyen belépőt kellett fizetni, nagyságrendileg 10 fontot fejenként. A Madame Tussaud'sba és a London Dungeonba nem is mentünk el, mert oda fejenként 20 font lett volna a jegy. A heti busz- és metróbérlet 23 fontba került - több, mint nálunk a hónapos.

- A terrorpánik már-már abszurd méreteket ölt. A kamerák mindenütt ott vannak, az utcasarkokon, az épületeken belül, a buszokban és metrókocsikban... ki is van táblázva, de amúgy is szem előtt vannak. Továbbá bevezették a rituális táskaátvizsgálás intézményét: a nagyobb épületekbe belépés előtt egy biztonsági néger kinyittatja a táskákat és beleturkál, belevilágít. Az a vicces, hogy sokszor csak az egyik részét nézte meg a táskának, ettől még nyugodtan bevihettem volna egy kézifegyvert vagy egy kiló robbanószert, ha akartam volna.

- A város elég tiszta, nincs szemét a járdákon, a parkokat esténként elektromos autókon ülő alkalmazottak járják végig, és feltakarítják a járdákat, valamint hajláktalant is csak néhányat láttunk. Utcazenészek előfordulnak a metróállomásokon. Az épületek elég jól néznek ki, van egyfajta hangulata a hosszan elnyúló, egyforma terraced house-oknak és a vörös és barna téglás házaknak. A city (a székesegyház és a Tower közötti terület, kb. a világ pénzügyi központja) elég vegyes képet mutat, a modern beton-üveg kockaházak között meg-megbújik néhány ezeréves templom, messziről pedig protontorpedó és dildó alakú felhőkarcolók uralják a látképet.

- Rengeteg a külföldi, mindenféle színű és állagú előfordul. És nemcsak turisták (bár az is volt rengeteg, a Piccadilly Circus vagy a Trafalgar Square környékén mozdulni sem lehetett tőlük, főleg a koreaiak voltak sokan): az összes, karrierrel nem kecsegtető, úgymond alantas munkát (boltos, pincér, kisegítő, múzeumi ruhatáros) külföldiek végzik.

- A közlekedési hálózat bár drága, de minőségi szolgáltatást nyújt. Eleve nem három metróvonal van, mint nálunk, hanem vagy 15, és ezek kígyóként tekeregnek és keresztezik egymást. Egész birodalom van a föld alatt, nemegyszer el is tévedtünk az átszálláskor. A híres emeletes piros buszokból is van vagy 300 vonal. Bliccelni nem nagyon lehet, mert a metróállomásokra eleve csak kapukon keresztül lehet lejutni, amiket kinyitni vagy mágnescsíkos jeggyel, vagy Oyster carddal lehet. Utóbbi egy vacak kék kártya, amibe RFID chip van építve, és csak lazán rá kell nyomni az e célból kihelyezett sárga gumókra, egyszer az utazás elején, egyszer a végén - a rendszer automatikusan kiszámolja a legolcsóbb viteldíjat és levonja. A kártyát aztán az ember feltölti, amikor akarja.

- A múzeumok, mint említettem, ingyenesek, és nagyon nagyok. Az angoloknak ugyebár volt ideje végigrabolni az egész világot, és a technikai fejlődésben is élen jártak, így a British Museum 5 emelete tömve van a világ minden részéből származó emlékekkel (pl. az athéni Parthenón domborművei, egyiptomi szobrok stb.), a Science Museumban pedig a Watt gőzgépe és Stevenson gőzmozdonya is ki van állítva. Az ugyanott található hajómodellek bármelyik modell-buzit eksztázisba ejtették volna, a Natural History Museum ásványkiállítása láttán pedig az ásványkedvelők élveznék halálra magukat. A kiállítások többsége ötletes és ügyesen elrendezett, sok a kipróbálható, megtapogatható tárgy, vagy az interaktív kiállítás.
Az a baj egyébként ezekkel a múzeumokkal, hogy egy idő után betelik az ember feje információval, és előbb-utóbb képtelen lesz befogadni az újabb és újabb szobányi, egyébként nyilvánvalóan híres és érdekes tárgyakat.

- A múzeumokon kívül megnéztük még a szokásos látványosságokat, mint Westminster-apátság (benne Newton sírjával), Szt. Pál-székesegyház (fel lehet menni a tetejére), Trafalgar Square (nem galambból volt 6×10²³, hanem emberből), 9 ³/₄. vágány (eléggé kiábrándító) stb. Voltunk Greenwichben is, a kötelező egyik-lábam-az-egyik-féltekén, másik-a-másikon poénnal, de a kiállítás többi része is érdekes lett volna, ha több időnk lett volna. Egészében az volt a benyomásunk, hogy nincs elég időnk mindent alaposan megnézni. Gyak. végigrohantunk mindenen.

- Mi a Hyde Park ÉNy-i sarkánál laktunk egy youth hostelben. Az ilyen helyek előnye, hogy meg lehet ismerkedni külföldi fiatalokkal, a mi szobatársaink kb. napi váltásban spanyol lányok, kanadában élő koreai fiúk, egy new jersey-i pár, egy francia lány és még sokan mások voltak. A higiéniai elvárásokból viszont nem árt visszavenni egy kicsit, pezsgőfürdő pl. nem volt.

- Az időjárás jellemzően vacak volt: nem volt meleg, de párás volt az idő, így izzadtunk állandóan. Időnként szitálni kezdett az eső és hideg volt, így fáztunk, a metróban meg dögmeleg volt.

- Főleg a Hyde Parktól délre láttunk sok mercit és Rolls-Royce-ot, kíváncsiak is voltunk, hogy ezek a népek hol vásárolnak: nyilván a Harrodsban. Az a hely a luxus megtestesülése. A legjobb minőségű élelmiszerek, kitűnő ruhák, parfümök és minden más van felsorakoztatva a pazar berendezésű termekben, olyan árakon, hogy kis túlzással forintban is sok lenne.

- A repülőút: Mi a Wizzairral mentünk, ami a Ferihegy 1-ről indul és a Lutonra érkezik. Utóbbiból következően valahogy még be is kell jutni Londonba, ami 11 font fejenként vonattal. Fapados légitársaság lévén nincs kaja a fedélzeten, illetve jó drágán lehet csokit és hasonlókat venni.
A reptéren kissé abszurdnak találtam a biztonsági intézkedéseket: eleve baromság, hogy nem lehet italt vinni a fedélzetre (egyesek szerint ez az intézkedés a duty free shopok érdekeit szolgálja, mert az ott vett piát már fel lehet vinni). Le kell venni az öveket is, és a kézipoggyásszal együtt átscanneltetni, visszafelé meg már motozás is volt - a következő biztos a testüregi vizsgálat lesz.


- Re: Kvikveg: azok az épületek a greenwich-i képen a tengerészeti múzeum épületei szerintem. A túlparti felhőkarcolókra mi is rácsodálkoztunk.
A mókusok meg aranyosak voltak a parkokban. Egyáltalán nem félnek az embertől.

[Lythis]

A beans on toast-hoz nem volt szerencsém, de nem hangzik rosszul.
a puddingok azok finomak, de én beskatulyáztam őket, mondván, hogy náluk simán csak más a pudding, és pá. De amúgy a yorkshire pudding tényleg finom.
Viszont hogy a sült disznóvér nekik mióta pudding státuszú, az nem fér a fejembe...

[noriko]

Zakynthos, július 17-24 2007

Anyukám és tesóm fejükbe vették, hogy kéne idén nyáron is egy hét családi nyaralást szervezni. Így kerültünk a 45 fokos hőség és erdőtüzek közepette egy egyébként gyönyörű görög szigetre, Zakynthosra. (mondjuk ugyanolyan hőség volt/van itthon is, úgyhogy ez a mozzanat nem volt zavaróbb mint itt.)
Utazási irodán keresztül lett bonyolítva a dolog, így az indulás napján egybegyűlt a magyar csapat, és egy charter járattal elrepültünk célunk felé, ugyanis a sziget már túristaközpontnak számít, ezért van saját reptere is.
A reptéren már várt minket az utazási irodás néni táblácskája, és elbuszoztattak minket a hotelunkhoz, aminek medencéje is volt, ahol a későbbiekben jól elszórakoztam a naplemente előtti órákban. (igen, én vagyok az az úszószemüveges idióta a mentőövvel.  )

Második napunkon béreltünk egy kocsit, és keresztbe-kasul utaztuk a szigetet. Rögtön az első megállóhelyünkön ez a látvány fogadott bennünket. Az erdőtüzet helikopterrel oltották, a tengerből.

De nem csüggesztettek el minket a látottak, mert utána láttunk ilyet is! Meg ilyet!

Az egyik nap befizettünk egy sziget körüli hajótúrára. Szinte végig sziklás partok voltak, és helyenként tele volt kis barlangocskákkal a szikla. Volt amibe behajóztak kissebb hajók, de a miénk sajnos túl nagy volt ilyesmihez. Az már egy másik túra lett volna.

Itt egy kép arról, hogy tényleg ott voltam.  (a szupermenő napszemüvegem a harmadik nap el is tört.  )
Itt egy kép arról, hogy tényleg kék a tenger.

Folytatva sziget körüli utunkat, első megállónk egy shipwreck-el (rosszmájúak szerint szándékosan) ellátott öböl volt. Közelebbről már láthattuk korábban ott járt honfitársaink nyomait.

A következő megálló egy barlangosabb öböl volt, ahol azzal szórakoztam, hogy beúsztam a képen látható nagyobb bejáraton, és a jobbra lévő kicsin úsztam ki. Viszonylag hosszan méregettem előtte, de így is majdnem szűk lett!
Kicsit sötét volt, de szerencsére nem támadtak meg csápok közben.

A sok úszkálás után általában alaposan megéheztünk, és mentünk vacsizni. íme egy menüm: [spoiler=gyenge gyomrúak ne nézzék meg!!!]
előétel, főfogás[/spoiler]

Utolsó teljes napunkon rátaláltunk a sziget talán egyetlen homokos partszakaszára, ami mellesleg az óriásteknős tojásrakó helye is. A teknős "fészkeket"(?) ezekkel a kék izékkel jelezték, nehogy összemászkálják az emberek. (a képen elsősorban a kék izéket kell nézni, nem az ismeretlen nénit )
Zoom. Ezen a partszakaszon érdekes sárképződményeket is láttunk.

Összefoglalva: jól szórakoztam, sokat úsztam, jókat ettem, megvertem a családot minigolfban de kikaptam ultiban.

Egészen feltöltődve jöttem....volna el, ha nem lett volna óriási tömeg a reptéren, és nem késett volna a gép másfél órát. 
Bár ezt gyorsan ki lehetett heverni, szóval azért mégiscsak jó út volt! 

kiegészítés: a hajótúra végefelé a teknősök (caretta caretta) által látogatott szigetrész felé haladtunk el, ahol a szemfüles kapitány meg is pillantott egy addig békésen uszikáló, onnantól rémülten menekülő (ismét csak rosszmájúak szerint beépített) teknőst, amit hajójával üldözőbe is vett. Ott körözgettünk körülötte, amíg a guide másodszorra is ránk nem szólt, hogy please ne álljon mindenki a hajó egyik felére, mert felbillenhet. Egy fénykép azért valamennyire összejött.

(noriko útinaplóját olvashatták, köszönjük, hogy nem adták fel, és végigrágták magukat az egészen!)

[.Attila]

de szerencsére nem támadtak meg csápok közben.

Ramiz nem kis bánatára

[Kvikveg]

Zakynthos, július 17-24 2007
...
(igen, én vagyok az az úszószemüveges idióta a mentőövvel.  )
...

Pont akartam kerdezni.

de szerencsére nem támadtak meg csápok közben.

Ramiz nem kis bánatára

Nekem is azonnal Ramiz ugrott be rola!

A tenger tenyleg szep, a tanyerod bal oldala meg ismeros, a kozepe kevesbe, de hogy lehet ott elni vajon? Ugy ertem jojo tenger, de a tobbi kopar szikla... Pffhhh...
Biztos azert lenditettek fel a turizmust, hogy ne haljanak meg az unalomtol... (Nem, nem vagyok gonosz...)

[noriko]

Zakynthos eddig a legzöldebb görög sziget amit láttam! Meglepően dús a növényzete, persze nem olyan kellemes hűvös erdők meg szellősen lombos fák, de sok fa van. Meg persze sok olajfa is.
Azért nagy részét persze én is kopárnak nevezném. Csak szóltam, hogy van sokkal kopárabb is.

szerk: picture added for illustration

[kikuchiyo]

My 2 cents:

Még pár éve, amikor Koson (Kószon) voltam a kiccsaláddal, beszédbe elegyedtünk egy éttermes fazonnal, akinek a szállodánkkal szemben volt az üzlete, és ő mondta el, hogy az élet eléggé szezonális arrafelé: nyáron pezsgés van, nyüzsögnek a turisták, alig győzik; az elő- és utószezon még mindig jó, akkor is akad munka, télen viszont csak vegetálnak - már aki tényleg ott lakik, és nem húz el máshova télre.

És az is igaz, hogy a turizmus nélkül unatkoznának, bár én máshogy fogalmaznék: mindent a turizmusnak rendelnek alá, legalábbis egyes helyeken.
Korfun pl. egy Benitses nevű kis településen laktunk, ami 10-15 éve még kis halászfalu lehetett, de mostanra nyüzsgő turistaparadicsommá fejlesztették (lol).
Pocsék, kb. 3 méter széles kavicsos part volt, rögtön a főút mellett, és az egész falucska volt vagy 300 m hosszú. A fő attrakciót a közvetlenül a fejünk felett fel- és leszálló repülőgépek jelentették.

[Nakedape]

Noriko szép helyek jó képek  [spoiler]fürdőruhásak nem is készültek? a kérdés megvetendő elítélendő, elnézést[/spoiler]

tenger-t most én is látni fogom idén, már várom

[sirtomi]

noriko jó beszámoló! Jók a képek! Két hét múlva én is utazok, remélem jó időnk lesz.

[noriko]

Na akkor lesz itt még forgalom!  Próféta meg már elvileg svájc hegyeit rója.

@ Nakedape [spoiler]van, de olyat nem kaptok.[/spoiler]

[Nakedape]

Na akkor lesz itt még forgalom!  Próféta meg már elvileg svájc hegyeit rója.

@ Nakedape [spoiler]van, de olyat nem kaptok.[/spoiler]

[spoiler][/spoiler]
[spoiler]mármint nem kihívó fütyülés, hanem: én ilyet izé, nem is én voltam típusú[/spoiler]

[Próféta]

Élvezetes beszámoló volt 
noriko magasra tette a lécet, látom nem fogom megúszni pár mondattal...

[Solid Snake]

Miskolci bALEKHÉT 2007

5 napig tartó tábor, melynek elsődleges célja a Miskolci Egyetem megismerése, valamint a csapatok összerázódása volt. Szívatások, rémtörténetek keringtek a szájhagyomány útján, melynek igazáról megbizonyosodtam.

Megérkezéskor a tűző napon ácsorogva kellett köszönteni a következő buszokat, gólyákat, elhaladó kocsikat, illetve mindenféle baromságokat üvöltözni (pl. "Ki a f@szom az a Léderer?" vagy "Szeretjük a p*csát!").

Első alaptézis: a köszöntések, megtanult egyetemi dalok magas hangon történő skandálása. Gyakran. Nagyon gyakran. 100%-os biztonsággal állíthatom, hogy még a legharcedzettebb hangszálakkal megáldott egyének is totális mértékben elvesztették hangjukat az utolsó napokban. Tehát aki gólyatáborba megy, az készüljön fel arra, hogy búcsút mondhat a hangjának.

Második alaptézis: a "katonai kiképzőtábor"-feeling. Második nap egy 25 km-es gyalogtúrát tettünk a Bükkbe, ráadásul szinte egész úton az első alaptézist kellett végrehajtani. Egyszóval a második nap mindenkinek mélypont volt, nekem pedig a túra hossza miatt a 7.-es koromban megműtött bal lábfejemen lévő varrati heg tökéletesen feldagadt, így kb. egy napon keresztül nem bírtam ráállni (folyamatosan borogattam hideg vizes törölközővel, így hétfő estére már úgy-ahogy tudtam sétálni). A firmák között vannak olyanok, akik visszaélnek hatalmukkal, fennhordják az orrukat és úgy beszélnek a gólyákkal, mint a kutyákkal. Az érzületesebbek könnyeztek, jómagam pedig az önuralmamat acéloztam, s elmém rejtekében légkalapácsos támadást szimuláltam az igencsak ellenszenves firmák ellen.

Harmadik alaptézis: az alkohollal való sajátos viszony. Merthogy alkoholból sok van. Nagyon sok. Eszméletlenül sok. Ráadásul szinte ráerőltetik az emberre a piát, csak akkor hagynak nyugton, ha már teljesen zombi vagy. Nekem annyiból van szerencsém, hogy viszonylag képes vagyok megőrizni a tudatomat ittas állapotban (csak szédülök, a fejem a robbanás szélén áll). Viszont az biztos, hogy életemben nem ittam és vizeltem annyit, mint az elmúlt 5 nap során.

A tábor csúcspontja egyértelműen a hétfő este megszervezett "kocsmatúra" volt, mely során az egyetem környékén lévő szórakozóhelyeket látogattuk végig, ahol mindenféle, elborultabbnál elborultabb feladatokat kellett megoldani. A feladatok megoldása az idő múlásával egyenes arányban nehezedett, köszönhetően az időközben kötelező jelleggel elfogyasztott alkoholnak (itt mindenkinek muszáj volt innia, úgyhogy aki nem bírt inni, a túra végére garantáltan kiütötte magát). A feladatok között volt lisztfújás, tojáskeresés a teraszon, a normandiai partraszállás szimulálása, szoros kör alkotása, ami után le kellett ülni (gyk. egymás ölébe), majd menetelni egy kört (azt hittem, a lábam Elfen Lied módra kiszakad), szerelmi költemény megírása ógörög stílusban (ezen döbbentem le a legjobban, egyedi élmény volt; illuminált állapotban való költés először megtapasztalt cselekvés volt számomra), épület tégláinak megszámolása (mission impossible két okból: 1. sötét éjszaka volt, 2. rövidlátó vagyok, szemüvegemet meg nem vittem, mert jogosan féltem, hogy valami idióta lehányja/lecsapja/összetöri/leköpi), 300-ból a "THIS IS SPARTAAAA"-jelenet lekopírozása (hát persze, hogy Leonidászt egy cingár srác játszotta, aki szerintem a magas cét is simán kiénekli), vörösbor elfogyasztása fejen állva (a lábadat két oldalról megtartották), Borsodi sör keresése a vaksötét mezőn, stb., stb., stb. Szóval egy életre szóló este volt. Mármint azoknak, akik jobban bírták az alkoholt és képesek emlékezni rá.

Utolsó nap egy futóverseny keretében megrendezett "vitamintúrán" esett át csapatunk (ja tényleg, mi voltunk a 12. csapat, csapatnevünk: "A piszkos tizenkettő" /saját ötlet, csapatfőnök el volt ájulva, mikor javasoltam/, csapatszlogen: "HP: Jobban üt, mint apád!"). Három önkéntes hajtotta végre a feladatokat, a csapat többi tagja a buzdítás és az önkéntesekkel való futás feladatát hajtotta végre. Az önkéntesek többek között dinnyét ettek kéz nélkül, meleg, sós vizet ittak, piros arannyal telepumpált paprikát (WTF!!) ettek kéz nélkül, átmásztak az úgynevezett "Pina-fán" (hogy miért ez a neve, arra lehet tippelni), fejükkel széttörtek, majd felnyaltak egyedenként egy darab pezsgőtablettát. A verseny végére (szintidő: 9:56) szegény srácok úgy néztek ki, mintha a legújabb George Romero-zombifilm forgatásáról érkeztek volna (fehér poros homlok, piros arany az arcon és a pólón).

Az eredményhirdetésen csapatunk az igencsak megtisztelő 5. helyet szerezte meg (összesen 15 csapat volt), hozzáállásunk, jókedvünk, valamint kisebb szívasaink (pl. aznapi reggelinkben nem volt felvágott a zsemlében, merthogy elfogyott) miatt 7 tálcányi Borsodit kaptunk. A poén az egészben az, hogy az első helyen végzett csapat csak 2 pezsgőt, 1 tortát és 2 tálca sört kapott, mi pedig 1 pezsgőt, 1 vodkát, 1 tortát és azt a bizonyos 7 tálca sört. Így az alkesz egyének, akik aggódtak amiatt, hogy az utolsó éjszakát hogyan fogják kihúzni megcsappant pénztárcájukból, visszanyerhették az életkedvüket.

Összefoglalva a történéseket: Megérte-e elmenni? Igen, minden szempontból. Szereztem sok új ismerőst, végzett és leendő hallgatókat, csapatvezetőink eszméletlenül jó arcok voltak, velünk meneteltek/szenvedtek/ittak/nevettek/énekeltek/sírtak. Csupán a szemetebb firmák és az a bizonyos 25 km-es gyalogtúra nem kellett volna.

[Ramiz]

Volt már ilyen topik, csak félrevezető módon a Külvilágban. Átmoveoltam az offba, itt mondjuk el fog süllyedni hamar, de talán on-abb.(?)
http://usteam.hu/forum/index.php?topic=578.0==> lehet merge-elni.

Done.

[noriko]

hé Ramiz ellopta egyetlen topicomat! 

fenébe, végre nyitnék egyet, erre már volt ilyen... pedig úgy rémlett, jól körülnéztem

sorry az off-ért! ontopic sajnos most nem tudok lenni, lévén, hogy nem hagytam el 5 percnél hosszabb időre a lakást az elmúlt hmm... 5-6 napban :/

viszont hiányolok pár beszámolót....  (i'm sure they know who they are!)

[Nakedape]

hé Ramiz ellopta egyetlen topicomat! 

fenébe, végre nyitnék egyet, erre már volt ilyen... pedig úgy rémlett, jól körülnéztem

sorry az off-ért! ontopic sajnos most nem tudok lenni, lévén, hogy nem hagytam el 5 percnél hosszabb időre a lakást az elmúlt hmm... 5-6 napban :/

viszont hiányolok pár beszámolót....  (i'm sure they know who they are!)

ich want beszámol, de nem találom a fénygép kábelét, képek nélkül meg nem, este igyekszem megtalálni, ha nem lesz akkor is írok, tehát behranagozó: Dalmát körút Ape módra, ma éjjel!

[Próféta]

viszont hiányolok pár beszámolót....  (i'm sure they know who they are!)

Bocsi. Már 8 és fél kilobájtot írtam, pedig kb. csak a vázlatpontok harmadát érintettem. És nem volt még erőm a sok gigabájtnyi fényképet áttúrni.

[Damnatus]

Hát, ez a finom dorgálás jobban erőt adhatna... 

[Nakedape]

üdvözlet a kedves olvasónak, aki nem menekül el időbe az itt olvashatja, hogy milyen volt horvátország, meg képek.

Augusztus 27.-én egy festői délutánon, 15:00 előtt még, felszálltunk kedvesemmel a Maestrál nemzetközi gyorsvonatra, pályaudvaraink közül a keleti segítségét igénybe véve, azzal a határozott céllal, hogy nyaralni megyünk. Az üléseket összetoltuk (FEATURE! ) függönyt behúztuk, így  békésen átaludva az út egy részét, reggel 7 előtt megérkeztünk Splitbe ahol azonnal buszra szálltunk s átmentünk Trogirba, így Splitről később Trogir (Trau, stb) egy kis szigeten óvárost tartó barátságos település, velence konkurens, később beosztott, itt lakott Bélám is, mikor nagyon zavarták az illegális Tatár bevándorlók. Buszról leszállva kb 2 km gyaloglás után megérkeztünk a kempingbe (kilátásunk ). Egyelőre több magyar szót hallunk mint a szigeten..

Első kitérő: magyarok horvátországban: Sokan vannak, talán csak dubrovnikban, lent volt nehezebb látni, ez csak addig zavart, míg nem kellett stoppolni, s magyarral vitettük magunkat akkor örültem ennek. az otthontól való elszakadást más is nehézzé tette: (1, 2, 3 ), igen a 3-as nem itthon készült.


Trogirban több napot töltöttünk, kedden vonatkipihenés, szerdán strandolás.
Csütörtök hajnalban felkeltünk, s bementünk Splitbe ( nagy lakotelepes város, unesco-szép központtal, mivel Diocletianus császár palotáját alakították át belvárossá), keveset körbenéztünk, de kilenckor már hajóra szálltunk, terv a kék barlang megtekintése, ahová a tengeren keresztül süt be a nap, de 1-> nem volt nap, 2-> hullám miatt be menni se tuti, hogy lehetett volna így 3-> senki se vitt ki se minket, így Vis szigetén néztünk meg két várost: Vist és Komižát, utána vissztértünk a kempingbe ahol szombat reggelig eltöltöttük az időt (pl főzéssel meg ilyesmivel ).

Szombat reggel sátorösszepakolás, hajóval be Splitbe, városnézés, majd hajóval ellátogatás Hvar szigetére, ahol Hvar és Stari grad városok kerültek megtekintésre. Hvar nagyon szép, luxus bárok is voltak, meg yachkikötő, meg hangulatos. estére vissza Splitbe, ott ki kellett húzni AM 2:30-ig, akkor indult a busz Dubrovnikba, addig pl a mólón főztünk, táskákkal védve a főzőt a széltől, amit jól le is fényképeztek (leszek híres lassan)


második kitérő: az utazás során az erőm egyre kiteljesedett, nap meditációval nap felé növesztettem egy fa mindkét végét:így nni

majd követ hajlítottam, csak ügyesen ám: ebből
ebbe
a végén meg eljutottam a super saiyan állapotba is




Dubrovnikba érve nem csak mi merültünk teljesen le, hanem a fényképeződést elősegítő gépünk is, így az első napról amikor átmentünk Lokrum szigetére nincs kép.. így nem láthattok strandot, pávát, látképet....el kell hinnetek, hogy gyönyörű volt.
Dubrovnik maga, meg alig leírhatóan gyönyörű!! ráadásul nagyon nagy, mármint a képen  láttam falakat, közte kis házakkal, aztán ott kiderült hogy a házak nagyok, így a fal meg hatalmas. pics:rosszfényes látkép, lépcső, hajó
fal kép nincs, mert azt élőbe kell látni, vagy használj googlét ők biztos mutatnak, mert jobb fejek, mint én.

kisétáltunk a városból is, és eljutottunk egy nagyon-nagyon nagy, kicsit meglőtt, kihalt szállodához, már már ijesztő volt, illetve az nem, de örültem, hogy nem néztem Zombis filmet mostanában látkép,
közepe,
lövésnyom

mi szállásunkról meg ezt láttuk.



harmadik kitérő: Horvát ég , meg szikla ferde csíkosan


Szokásos hajnali keléssel (6kor már a busz indult) elindultunk Šibenikbe, ami az útikönyvünk szerint rejtett gyöngyszem, mivel ott a városnézéskor esett (14 fok celsius), nem is nyílt meg annyira nekünk.. de persze szép volt, meg volt pl oroszlán is. alatta a tengerparton kempingeztünk de strandolás kimaradt, pedig szép a part. s a kilátsunk.. izé.. vhogy nem lettünk rá büszkék


negyedik kitérő: táblák közlekedési tábla diszkóhoz , áramra pisilni veszélyes , mindent szabad, meg pucéran 30%-al occsób


Viszont sikerült még a jobb(már romlott azé) időt kifogva, megtekinteni a Krika nemzeti parkot:1 2 3 4
egy helyen lehetett így csináltam is


utolsó kitérő: nem fért be sehova, de tökre tetszett, hogy láttam modern oroszlános kopogtatót .
Plussz bizonyítást nyert, hogy a horvátok haja gyorsabban nő, mert kb 2-3 utcánként frizerski salon volt mindenütt(fodrászat), az hogy mennyir fontos látszik, hogy vasúton is van helye


utólsó éjszakánkat  kint vonaton töltöttük, útban Zágráb felé. Zagrábban meg sok a villamos ,szépek, nagyok (közepe bp  Vker stíl is) a házak, de 10 fok és zuhogó eső bárkit lelombozna, bizonyíték hogy ott voltunk: Mr Jelasics

az utazás itt véget is ért.
ami különösen jó volt h nem egyedül voltam, hanem Vele

köszönöm a figyelmet

[Próféta]

 
Nem Te vagy az első idén, aki horvátországi nyaralásról mesélget (bár más még nem említett super saiyajin kalandokat). Átkozottul jól néz ki, egyszer oda is el kéne mennem...

[Damnatus]

Érdekes volt, köszönjük!

[Zsiga]

Ha lesz erőm/időm akkor pár nap és írok majd valamit a tavalyi portugáliai nyaralásomról (legalább mutogathatom a képeimet , meg hátha érdekel is valakit), sajnos az idén idő hiányában (tetves rohadt nyomorult egyetemi nyári gyakorlat... ) nem voltam tulajdonképpen sehol. 

[noriko]

Nakedape: nem rossz, nem rossz ...látom, jól feltöltődtél energiával
ilyen szép környezetben és környezettel(bár az utóbbit fiúnak kéne írnia, but whatever  ) lehet is! az első sátor-kilátásotok különösen irigylésre méltó!
a 30%-os kedvezményt kihasználtátok?

írok majd valamit a tavalyi portugáliai nyaralásomról

mintha csak tegnap lett volna? 
Jöhet! Kíváncsi vagyok Portugáliára, arra még nem jártam!

[Zsiga]

mintha csak tegnap lett volna? 

Van ~1500 fotóm a 7 (asszem...) napról, szerintem azokat nézegetve emlékezni fogok a lényegre, mintha csak tegnap lett volna.

[Próféta]

Na, ez irtó nagy flood lesz. Előre is elnézést a szöveg mennyiségéért, az elkerülhetetlen typokért (értsd: lusta vagyok átolvasni) és a feltöltés kedvéért letöpörített képekért (termékminta). Minden tl;dr teljesen jogos. Ez is durván vágott, szűkített verzió.
The message exceeds the maximum allowed length (20000 characters). => Schade. Akkor darabolunk. Pedig az egész csak 30k.

-----------
Svájci út
-----------
Első rész

Na szóval, idén nyáron a családi program az volt, hogy autóba pattantunk, és útra keltünk felfedezni (persze hiányosan és felületesen) ezt a mesebeli országot.

Svájc
Ez a szokásos generál rizsaszekció, nyugodtan kihagyható.

Az alapokat mindenki tudja: 1291-ben az alpesi hegyi népek esküszövetséget kötöttek, hogy dacoljanak az európai hatalmakkal, és úgy is lett. Három kis erdei államba (őskantonok) voltak szerveződve, aztán szépen csatlakoztak hozzájuk a szomszédok, és ezek az államok (kantonok) konföderációba léptek egymással, és így lett a ChocapicSvájc. Most épp 26 kanton szövetsége alkotja a konföderációt, és a kantonok megtartották szuverenitásukat, csupán néhány jogot ruháztak át az esküszövetségre; így a többszázezres lakosságú nagykantonok mellett is eltörpülő tizenötezres Appenzelli félkanton magasabb rendű politikai szuverenitással bír, mint az USA harmincmilliós államai. Plusz van még Fürstentum Liechtenstein, aki hivatalosan nem tag (sőt, nem is köztársaság, hanem fejedelemség), de kemény harmincezer lakosával vámunióban van a konföderációval. Amúgy érdekes tudni, hogy Graubünden kanton egy mini-Svájc; a neve is őrzi, hogy valaha maga is szövetségekből egyesült össze, képzelhetitek, azok mekkorák voltak.

A román és a (mára eltűnt) helvét őslakosság nyakába főleg németek, kisebb számban franciák és olaszok települtek, így négynyelvű lett a konföderáció, de még az egyes kantonok közt is van két- vagy háromnyelvű. Nagy szerencséjük viszont, hogy nemzetiségi háborút sose vívtak, jól megfértek; vallásháború persze nekik is jutott (Zwingli Ulrich, Kálvin, stb.). A réto-román (romanche) nem egyezik a mi keleti szomszédaink vlach románjával, de azért valami rokon újlatin nyelv. A németek nyelve figyelemre méltó még: bár Német-Svájc városi lakossága irodalmi német nyelvet beszél, a falusiak megmaradtak az évszázadokkal ezelőtt beszélt német tájszólás konzerválódott változatánál, a "Scwitzertütsch"-nél, ami a mindenféle nyelvújításokat kihagyva eléggé más már, mint a rendes német. És mint bármi más, a Tütsch is kantononként változik, és nemhogy a németek, de a más kantonbeliek se mindig értik a helyieket. Külsősként megtanulni szinte lehetetlenség, mivel nem igazán létezik írott változata, de láttunk már bőrszíne alapján feltehetően nem idevalósi egyént remekül eldiskurálgatni tüccsül.

Ilyen hegyes országban persze nem termett sok búza vagy alma, valamit viszont enni kellett. Fel lehetett hajtani a hegyekre a kecskét és a tehenet, de ez kevés volt a megélhetéshez. A férfiak így elmentek testőrnek az európai uralkodókhoz, akik a megbízhatóságot megfizették (a fószer önfeláldozó halála után nyilván a családnak). Így persze a családban a férfiak a feleségeiknél jóval több elismertségre tartottak igényt, 1975-ig nem is kaptak a nők választójogot, és vendéglátóink meséltek még érdekes anekdotákat az asszonyok helyzetéről. Persze nem csak ezt csinálták itt Svájcban. Szintén a híres megbízhatóságot kamatoztatták azzal, hogy a világ talán legfontosabb és legmegbízhatóbb bankjait építették ki Zürichben. Még jóóó régen bejött az óragyártás (Rolex, Swatch meg hasonlók), amit ők már sokszáz éve is elég pontosra tudtak csinálni. Még a nevezetes exporttermékek közé tartozik a Victorinox társaság által a hadsereg részére rendszeresített tiszti kés, amelyet mi magyarok a svájcibicska névvel illetünk. Ja meg a gépágyút, na azt is Svájcban gyártják (gyártották?).

Viszontagságok az odaúton
Sokat vezetni fárasztó.

Az osztrák szálláson benyomtam a tévét. Erre mi megy? GITS, Floating Museum jelenet Nagy köszönet a sógoroknak, hogy meghagyták az eredeti endinget Kenji Kawai gyönyörű Reincarnation számával; nem rakták be helyette a U2 - One Minute Warning című darabot, mint az USA vagy a magyar változatban.

Van egy elmélet, hogy Európa nyugatról keletre lejt szervezettségi színvonalát tekintve. Nos, egy Liechtensteini benzinkútban úgy tűnt, hogy ez a nagybetűs Centrum, és körkörösen minden irányban Balkán van. Az a nyers döbbenet, ami kiült az arcomra, mikoron a liechtensteini benzinkúti vécét lehúzva kinyúlt egy robotkar az ülőkét letisztítandó, és amely arra késztetett, hogy kisgyerek módjára újra és újra megnyomjam a lehúzógombot, csak a hatvanas években a nagybetűs Nyugat országaiba utazó, és a kapitalista-imperialista kultúra fényétől mámorban úszó egykori honfitársaink bódulatához hasonlítható, és csakis ezzel a módosult lelkiállapottal magyarázható, hogy elfelejtettem fényképen is megörökíteni a Jövő eme betüremkedését. Na, ezt leírom még egyszer: szóval, a vécélehúzó megnyomásának hatására tényleg előjön egy gép, és lepucolja az ülőkét.

Zug
Itt laktunk a legtöbbet, mivel itt élnek ismerőseink, akik felajánlották, hogy ellehetünk náluk egy darabig, és ugye Svájcban nem olcsó a szállás. Közben sokat beszélgettünk velük, megnéztük a környező városokat és hegyeket, sok anekdotát hallottunk, és én mindezt nem írom le ide, mert hosszú lenne és unalmas. Azért párat igen. Jó volt egyébként fizikusoknál lakni, érdekeseket lehetett beszélgetni ("Megjelent az a remek cikk a Természet Világában... ööö... két hónap múlva.").

Minthogy már a hetvenes évektől ott élnek, tudtak mesélni egyet s mást. Például hogy ők még értelmes áron vették a lakásukat, mert akkor még nem volt annyira felkapott Zug, de azóta az itt élő gazdagok révén komoly adócsökkentések voltak, hiszen úgy is bőven többet tejeltek, mint ami az önkormányzat működtetéséhez kell. Na az alacsony adók idehoztak más gazdagokat és multikat, és ez tornázta fel az egekbe az ingatlanárakat. Csomó nagyvállalat jegyeztette be magát Zugba, pl. a Gazprom nevű orosz gigavállalat tulajdonképpen zugi, és a legújabb gazpromos főarc, Gerhard Schröder német ex-kancellár ténylegesen itt él.

Jó sztori, hogy amikor házigazdáink valamelyik gyereke itt járt iskolába, az osztályban megbeszélték, ki hova megy nyaralni; ő ugye azt mondta, hogy ha minden jól alakul, két hétre elmegy a családdal Francia-Svájcba pihenni; ugyanakkor az egyik osztálytárs a családja saját óceáni szigetére utazik majd napozni. Persze itt mindjárt hozzá is kell tenni, hogy Svájcban a hagyományok szerint egészen más a gazdagok és szegények viszonya, mint nálunk, tehát nincs újgazdagkodás; már az is ezt mutatja, hogy a csóró keleti emigráns és a kőgazdag helyi őscsalád gyereke osztálytársak voltak. Igen, itt a gazdagok is szívesen járnak biciklivel, anno a Svájci Bankszövetség egyik híres elnöke is így közlekedett a falujában, a hivatalába pedig minden nap vonattal járt be. Pedig pár autót vagy helikoptert biztosan megengedhetett volna magának, sofőrrel meg minibárral. De Svájcban nem jellemző, vagy legalábbis akkoriban nem dívott a felvágósdi; meg ha már a nagybetűs Takarékosság a nemzeti sport, akkor a Bankszövetség elnöke járjon élen benne, különben hogy is vigyázhatna a mi pénzünkre?

Apropos takarékosság: ismerőseink ismerősei szintén jó 30 éve vándoroltak ki, és a község támogatásával lakást kaptak valahol. Aztán volt ott egy mozi, ahova hetente-kéthetente eljárogattak. Amikor ez már egy ideje ment, behívatta őket a helyi tanács: mégis hogy képzelik azt, hogy így szórják a pénzt? Előbb inkább tessék a lakás törlesztését befejezni, nem holmi mozira költeni a frankokat... Ez a kedves sztori is mutatja, hogy Svájc bizonyos részein figyelnek (figyeltek) az emberek egymásra, és ez nagyon megnyugtató és felettébb idegesítő is tud lenni.

További zugi élmény: itt használtam életemben először Mac-et. Gigantikus, huszonsok colos, szélesvásznú monitor; kis elegáns dobozba bezsúfolt hangtalan gép; gyönyörűen dizájnolt OS X Tiger a maga furcsa, de megszokható logikájú "befogadó menüjével" meg a Finderrel... és mindezt gyakorlatilag használhatatlanná teszi az egygombos egér. Egyébként nem sokat használtam, épp csak megnéztem az időjárást, hogy mikor érdemes a Titlisre menni, meg lejátszottam házigazdáinknak a Maestro c. rövidfilmet.

A környéken főleg a Vierwaldstättersee ("négy eredei állam tava" = a három őskanton és Luzern találkozásánál van) körül csavarogtunk, ez egy elég zegzugos és viszonylag nagy tó, körülötte elég sok természeti és kultúrális látványossággal. Az öreg Vilmos bá' után van itt Tell-ez, Tell-az, meg államalapító emlékhelyek, meg mindenféle. Elég sok elég magas hegy van a tó körül, hogy jól rá lehessen látni a gyönyörködéshez, például itt a Pilatus látszik, a fa mögött balra, a ködben. Csavarogtunk még Luzern városában is, van csomó kép; ez például egy bizarr, ám érthető üzenetű szobor. Voltunk Zürichben is, de arról mindenki tud képet keresni, meg nem is a világ leglélegzetelállítóbb városa; mondjuk emberközelből az volt érdekes, ahogy az emberek a parkban nagyban sakkoznak.

Az iménti "elég magas" hegyek kb. bokamagasságba süllyednek, amikor felmegyünk a Pilatusra (2132m), ahonnan szép kilátás nyílik a Vierwaldstättersee környékére. Odafent elég erős a szél, kabátba kell bújni, és lüke madarak azt játsszák, hogy pont akkora sebességgel repülnek a szélnek szembe, hogy helyben maradjanak, formációban, az orrunk előtt. Kajáért, nyilván. Itt még tíztrillió képet csináltunk, de nem fogom mindegyiket megmutatni, főleg, hogy képekkel igazából vissza se lehet adni az élményt.

Aztán legközelebb olyan hegy következett, amelyhez képest a Pilatus volt bokamagasságban: a magasan fölé tornyosuló Titlis (3238m, a képen a hátam mögött) egyszerűen fenséges volt. Igazából csak a mellékcsúcsra, a Klein-Titlisre (3020m) vonóztunk fel, a főcsúcsot nem másztuk meg, de így is magasabban voltam, mint korábban bármikor (repülőutakat kivéve). Ha a Pilatuson szerzett élmény nem írható le képekkel, akkor ez végképp nem, de íme egy random kiragadott darab a kilátásból. Eszméletlen jó volt a magyar kánikula idején, amikor azért Svájcban is kínzó meleg volt, az örök hó birodalmában császkálni A napszemüveg azért jól jött, mert tisztább és vékonyabb légréteg + közel 1.0 albedójú hótakaró + nyári nap = blindness. Az n+2 réteg ruha se ártott.

Grindelwald
Itt volt a második szállásunk. Nagyon barátságos, hangulatos falucska: 1000 méter fölött van, dimbes-dombos, csupa zöld vidék, jellegzetes házak, felvonók minden irányba, verhetetlen panoráma a Berni-Alpok hegyeire. Ha rákerestek a falu nevére, mindenféle Harry Potteres találatok jönnek be, állítólag valami mellékszereplő neve Grindelwald - ezek szerint Rowling kisasszonynak is tetszett itt Ezen mondjuk kár lenne csodálkozni, már a térképen is nagyon csábítóan néz ki, de a szállásunk erkélyéről élvezhető kilátásra nem lehettem felkészülve (itt a bizonyíték, hogy tényleg az erkélyről). A kép alsó sarkában látható házak a falu képviseletében jelentek meg. A középen kilátszó fehérség (valószínűleg a Fiescherhorn, 4049m) látszólag pici és közeli, de amint fölmentünk 2000-2500 méterre, a két oldalsó dombocska belapult a talajba, a hátsó, hóhatár fölötti vonulat pedig ugyanolyan szögben, ugyanolyan távolinak tűnt, mert hát ugye nagyon nagy és nagyon messze van igazából Itt van még egy kép a szép hasítékról, amelyen az is látszik, hogy a jobb oldali domb szépen tovább emelkedik, és valójában az Eiger (3970m) nyúlványa, aki pedig a környék egyik legjellegzetesebb hegye (a túlsó oldalán, az Eigerwandon mindig meg szokott halni néhány hegymászó). Itt van egy kép, amelyet a Schynige Plattéről lőttem, ezen jól látható a Jungfrau-régió három jellegzetes, nevezetes, településekről is jól látható hegye: balról jobbra az Eiger (3970m, de ezt már mondtam), a Mönch (4107m) és a Jungfrau (4158m); bónusz: a Jungfrau jobb oldalán az a kis tejfehér tüske a Silberhorn. Na ezek azok, akikhez képest a Titlis van bokamagasságban.

Sajnos nem volt végig jó idő, néhányszor így jártunk. Volt esőben is élvezhető program: az őrült svájciak felfúrtak egy hegyet, és be lehetett menni, búvópatak-vízeséseket nézni benn a hegyben. Ilyenkor nyáron, a legerősebb gleccserolvadás alatt másodpercenként 20000 liter is lezúdulhat ott, szóval szédületes látvány volt, de igen nehezen fényképezhető, főleg, hogy a vízből tisztességes adag jutott ránk is.

A fő attrakciót, a Jungfraujochot azonban napsütéses időben sikerült megnéznünk. Ennek az a lényege, hogy felkaptat egy fogaskerekű (a Junfraubahn szerintem a világ egyik legdrágább vonata, de ezt most hagyjuk, megéri) az Eiger oldalán, alagútban átfúrja az Eigert, aztán átfúrja a Mönchöt, és valahol a Mönch és a Jungfrau közti nyeregben van az állomása, még a föld alatt. Ez amúgy Európa legmagasabban fekvő vasútállomása a maga 3454m tengerszint feletti magasságával. Az állomásról egy lift visz fel a 3571 méteres sziklára, a Szfinxre, ahol egy kilátó is épült, amelyet szintén mi fotóztunk le, csak ezúttal jó magasra kellett ugornunk hozzá. Na a Szfinxről valami eszméletlenül szép panoráma tárul elénk, például a Jungfraura (azok ott alul emberek!). Az attrakció azonban nem ez, hanem az Aletschgletscher, ami egy meseszép fennsík a környező magas hegyektől körbefogva, lakott területekről és szokványos turistaútvonalakról rá se lehet látni; egy zárt, titkos mesebeli táj, amelyet sokáig csak hardcore jégcsákányos hegymászók csodálhattak meg, de aztán megépült a Jungfraubahn, és most egyszerű földi halandók is beléphetnek ebbe a csodavilágba (szó szerint - ha lett volna időnk, lehetett volna az állomástól gyalogtúrázgatni a gleccseren, mondjuk a Mönchjoch-on lévő kunyhóig). Na innen direkt nem mutatom meg a többi képet meg a videókat, mert akkor azt hinnétek, hogy csak annyira volt szép, amennyire ezeken látszik, pedig igazából sokkal szebb ezt átélni; amikor ott voltam, szinte el se akartam hinni, hogy mindez valóságos, olyan álomszerűnek tűnt. Egy Adolf Guyer-Zeller nevű pasasnak volt a mániája a Jungfraubahn megépítése, és nagyon hálás vagyok, hogy megvalósult az álma; a helyiek is nagyon tisztelik, emlékművet állítottak neki, ő a kanton hőse (pedig nem is hívják Jayne-nek).

Folyt. köv.

[Próféta]

-----------
Svájci út
-----------
Második rész

Az előző rész tartalmából: idén nyáron a családi program az volt, hogy autóba pattantunk, és útra keltünk felfedezni (persze hiányosan és felületesen) ezt a mesebeli országot.

Saas Fee
Ez is undorító egy helyen van, a kilátás a szállásról itt is borzalmas volt. A falu egy nagyon hangulatos üdölő-sportfalu volt, ahol szinte mindenki sportolni ment, sportolt, vagy sportolásból jött - ilyenkor nyáron kevesebben vannak (de vannak!!!) a sízők/boardosok, inkább a túrázók, hegymászók, futók, gerelyvetők, sárkányrepülők, kifeszítettkábelenkarabínerrellecsúszók (ezt hogy hívják?), meg mindenféle egyéb népek gyakoroltak a magaslati levegőben (1800m-en van a falu). Apropos hegyi levegő: alig akartam elhinni, de légminőségi és zajszintügyi okokból kifolyólag a faluba tilos autóval behajtani, azokat le kell tenni a falu határában lévő sokemeletes parkoló-terminálban. Aki nem gyalog és nem biciklivel közlekedik (mert sok csomagot cipel vagy árut szállít), az ilyen helyes kis elektromos kocsikkal mozog, amelyek a szűk utcácskákba is be tudnak hajtani, estére töltőre vannak rakva, és teherautóként vagy akár tankerként is funkcionálhatnak. Más szempontból is mesebeli a falucska: vadregényes folyói és hidai vannak; este tíz után zajtilalom van; jópofa, fa-alapanyagú házak alkotják; csábító éttermek lepik be.

Saas-Fee-ből csomó felvonó indul környező hegyekre; az egyik a faluba leérkező gleccser mentén 3500m-re vitt fel bennünket (sok túrázóval, jégcsákányos hegymászóval és sízővel együtt), Mittelallalinra, nem sokkal az Allalinhorn (4027m) alá. Itt vagyok én, egy ratrak, meg az Allalin, amit mi nem másztunk meg, de azért néhány száz méternyit felsétáltunk. Érdekes egyébként, hogy ennyire magasan, valószínűleg a ritkásabb levegő miatt, nagyon hamar kifullad és lihegni kezd az ember, ha még nem szokott hozzá az itteni légzéshez. Ízelítő a kilátáshoz, ízelítő a turistaútvonalból, ízelítő a bizarr sziklaképződményekből, meg egy sísánc-alakú hegy csak úgy randomba.

Nem csak 3500 méter felett volt nehézkes a haladás, lejjebbi turistautak is tudtak érdekes meglepetésekkel szolgálni (bónuszfeladat: a linkelt képen merre van fölfelé?). Még egy jól sikerült kép rólam, ugyanitt.

St. Moritz
Biztos érdekes hely, de végig elég rossz időnk volt. Egy pályaudvari melléképületben szálltunk meg, de legnagyobb megdöbbenésemre az alattunk elhúzó vonatok zaját meg se hallottuk: csendes vonat + hangszigetelő falak = nyugodt pihenés. Obligát szállás ablakából kinézve fotó. Nézegettük a várost is (kép St. Moritz egy szebb épületéről), de azon kívül, hogy van egy szép városközpont, van egy szép tó, és hogy tömegközlekedési eszközként lift vitt fel az egyik utcáról a szomszéd utcára, sok érdekes nem volt.

St. Moritz az Engadin völgyben fekszik (ez a helyi nyelven En, amúgy Inn folyó völgye, aminek ugye Innsbruck a hídja), Graubünden kantonban. A kanton háromnyelvű: német, romancs és olasz, ebből adódóan érdekes településneveket fedeztünk fel a vasút mentén, mint "S-chanf", "Zuoz", "Chamues-ch", "Cinous-chel". A vasúttal amúgy sok felvonó érhető el, amely környező (sajnos jórészt köddel borított) hegyekre visznek fel, megérte bérletet váltani. Még néhány baljós név: lenéztünk a Diavolezzáról a Morteratsch gleccserre (kb. 3000m, a 4049m-es Bernina ködben volt), meg felsiklóztunk a Muottas Muragl-höz (2456m), amely a harmadkorban még Minas Morgul néven futott. Honnan szedik ezeket a neveket?

Még két kép, amelyeken különböző kupacokról letekintünk a gyönyörű Engadinra. Itt meg egy festői tengerszemnél állok (Fuorca Surlej, 2755m). Többet most nem írok, mert egyrészt itt rossz volt az idő és keveset láttunk, másrészt már nagyon közeleg az iromány vége és türelmetlen lettem.

Kaja:
Lenne miről írni: gewürz, hagymásrétes, fondü , de most ettől terjedelmi és fáradtsági okokból eltekintenék.

Transzport, mecha és találmányok:
Alap, hogy itt az emberek sokkal biciklisebbek, mint nálunk, és aki nem tekereg, az is inkább vonatozik, mint autóba száll. Ez utóbbi mondjuk nem is nagy csoda. Egyrészt az autópályákat Svájcban ugyanúgy képtelenség megépíteni, mint nálunk, mindig perel valami tanya, hogy itt márpedig ne legyen. Másfelől itt jók is a vonatok, sok a modern, szép, tisztán tartott vagon, de az erdei vasutak és nosztalgiajáratok se annyira rozogák, legalábbis többnyire. Más szempontból is jók: például amint túl meredekre vált a terep, kieresztenek alul egy fogaskereket, megjelenik a fogasléc, és onnantól fogaskerekűként üzemelnek; aztán ha már nincs szükség rá, visszahúzzák a hasukba a fogaskereket; Svájc amúgy is a fogaskerekű vasutak országa, a Pilatus oldalában található a földkerekség legmeredekebb fogas pályája, negyvenvalahány százalékos, utaztunk is rajta.

Mi is sokat vonatoztunk, mert nem mindenhova jó autóval menni, meg különböző lehet a túra kezdő- és végpontja, meg when in Rome. Így ütköztünk bele a fura svájci bérletezési szokásokba. Nem olyan van, hogy éves bérlet, X frank, aztán ingyen utazol; inkább éves bérlet, X frank, és mindenhova ekkora-meg-akkora kedvezményt kapsz, meg kedvezményesen vásárolhatsz ebből a speciális hetibérletből, amely ennek a régiónak a mellékelt tájékoztatón felsorolt járataira féláron feljuttat, plusz kijelölhetsz a héten két napot, amikor tök ingyenes, de bizonyos vonatokra és felvonókra úgy is félárú. Szóval elég bonyolult, nagyon precíz rendszer ez, de hát itt ugye a Takarékosság a nemzeti sport, szóval a vasúti pénztároskisasszony szinte befektetési tanácsadó módjára ajánlott kedvezőbb lehetőségeket és kombinációkat, mint amikre magunktól rájöttünk volna.

Magas az életszínvonal, tehát drága a munkaerő. Így elég elterjedt, hogy a benzinkútnál nincs senki (max napi egyszer útba ejti egy takarító). Kártyát bedug, PIN-t beüt, tankol, gombot nyom, kártyát kivesz, nyugtát kivesz. egyszerű, de elsőre nagyon meglepő volt. Hasonlóan, rengeteg vasúti megállóhely személyzet nélküli (de van váróterem, ritkán nyitva taró resti, stb). Szimpatikus találmány, hogy a feltételes megállónál nem csak a vonaton lehet jelezni, hanem az állomáson is van egy gomb, amit megnyomva jelezhetünk a vonatvezetőnek, és be lehet vonulni a váróba, nem kell kint az esőben kitartott mutatóujjal ácsorogni.

Nini: Zürichben van metróállomás a folyó közepén, hátha valakinek ott akad dolga. Nini: A zürichi Hauptbahnhof 3D kijelzője (a képen láthatóhoz hasonló, intelligens, célszerű, hasznos vizuális effektusokat közvetít). Nini: automatikus waxoló bódé. Kell.

Bár tizensok év síelés után azt hiszem, láttam már pár vad felvonót, de erre a szörnyetegre nem lehettem felkészülve. Ez az oszlop annyira komplex és bizarr (a képen csak egy része látszik!), hogy már-már ijesztő. Alig hiszem, egy komplett mérnökiroda hónapokig ezen az oszlopon dolgozott, csak hogy ennyire össze-visszának alkossák meg; így csupán egyetlen lehetséges magyarázat maradt: ez egy Transformer robot. Összecsukott állapotban milyen jármű lehetett? Gondolom felvonó-kabin. Más: a Starcraft II valamelyik fejlesztési ciklusában kidobott régi siege tank design, a zürichi folyóparton; Oldtimer Grindelwaldban.

Válogatott élmények:
Voltak vicces élményeink. Még a Zugi szállásunkon került a kezünke olyan újság, hogy ezen a hétvégén a környező hegyekben négyen haltak meg, közülük az egyik ugyanazon úton és ugyanazon a délelőttön zuhant halálra, mint ahol és amikor mi is kirándultunk egy picit a másik az volt, hogy amikor átmentünk Graubündenbe, másnap jelentette a TV, hogy sosemvolt méretű áradás van Svájcban, sokakat kellett evakuálni, utak váltak használhatatlanná, szerte az országban nagy a káosz, kivéve ott, ahol voltunk, mert ott minden OK.

Egy köves hegyoldalban vezető túránk során sűrű köd ereszkedett az útra, és csak 50-60 méterre lehetett ellátni. Aztán egyszerre hatalmas erővel rázendített valami, és olyan csikorgást-reszelést-törést-morajlást adott elő, amilyet még nem hallottunk. Nem egyszerűen hangos volt, hanem rémisztően erős, betöltötte a teret, és minden irányból zúdult ránk, mintha a hegyek kórusban zengték volna. Az első gondolatom az volt, hogy ez már a háború, amely ezúttal Svájcot se kerülte el; aztán az is megfordult a fejemben, hogy a felettünk lévő gleccser megunta a magaslati levegőt, és elhatározta, hogy gyorsan lejön közénk; mindenesetre "I love you, Sarge!" üzemmódban voltam. Aztán felemelkedett a köd, és mindenre fény derült: egy nem feltűnően nagy markoló szokványos kőtörmeléket rakodott egy átlagos dömperbe, a mögöttük lévő sziklafal pedig megdöbbentő erővel visszhangozta.

Egyéb:
A svájci konnektor kicsit más, adaptert kellett venni.

Bolti tapasztalatok: erős a protekcionizmus, különösen a mezőgazdasági terményekre; nagy tisztelet övezi a hazai terméket, még nagyobb a kantonon belülit, és gyanúsan kezelik a külföldről importált cuccokat (magyarországi barack? hörrr!). Más: a gyermekjátékok szem előtt tartják a svájci ifjúság tudományos előmenetelét.

A zugi házigazdánk egyébként panaszkodott, hogy nem szereti ezeket a turistalátányosságokat ilyenkor nyáron látogatni, mert főszezonban sok a távol-keleti (főleg japán). Neki ugyan személy szerint semmi baja nincs a távol-keletiekkel, de ilyenkor egyszerűen túl sokan vannak. Darabszámra. Térfogat-kitöltés szempontjából. Mindenhol ott vannak, az egyetlen kivétel Saas-Fee volt, ahol viszont ortodox zsidók lepték el az utcákat. A vendéglátók is felkészültek erre: a feliratok mindig kint voltak németül, zömmel angolul is, kantontól függően franciául és olaszul is, és nem ritkán ott virított a japán fordítás. A japán turisták amúgy hoztak magukkal engrisht is.

[Damnatus]

Remek leírás, csodálatos képekkel! Köszi!