Sziasztok!
Ezen threadben mindenki fogadhatja a jó esetben töménytelen gratulációt... miért is... felmerülnek sokrsfordító események... vannak post-szám fordulók, netán születésnapok (már akinek kiderül)... persze más események is elõfordulhatnak, ez csak rajtatok múlik.
Gratulálok a jó ötletért :)
Shock még egy post, és gratulálok a 300.-hoz :D
Felettébb szemfüles, kollega... köszönöm szépen :D !
Ide is eljutottunk rögös út volt... de megérte... (bla-bla-bla...)
Ja, én is gratulálok, Shock12, nem 500, de úton vagy a felé...
(ezzel nem állt szándékomban a post szám verseny kiélezõdését elõsegíteni, tessék ennek megfelelõen értelmezni)
Shock nagyon nagy gratulációm a 300 posthoz...;)
Pedig te nem is vagy az a sokat postoló típus...:D
Grat...:)
Ja, és az új threadek is nagyon jók!:p
CHRONOS
Köszönöm szépen, Chronos. Tegnap volt mire írni, illetve megnövelte a három új szál indítása is :D !
JA a tegnapi nap nem volt egy majális:D
olyan gyorsan postoltak az emberek hogy nem gyõztem egyik helyrõl a másikra jutni...és a legtöbb nagyon offtopic vagy egysoros üzenetek voltak amire legbõvebben is csak fél sorban lehet válaszolni...:mad:
Gratulálok a sok gratulációhoz amit kaptál és tényleg jók az új topicok úgyhogy azokhoz is
Tegnapelött óta lakástulajdonos vagyok!
Lehet gartulálni!
:)
AE
QuoteOriginally posted by ArchElf[HUN]
Tegnapelött óta lakástulajdonos vagyok!
Lehet gartulálni!
:)
AE
GRATULA
TARTS EGY ANIMÉS HÁZAVATÓ BULIT...
ÉS NE GONDOLJ A TÖLESZTÉSEKRE...:D
QuoteOriginally posted by VASH
GRATULA
TARTS EGY ANIMÉS HÁZAVATÓ BULIT...
ÉS NE GONDOLJ A TÖLESZTÉSEKRE...:D
Köszi!!!
Ja, a törlesztésre nem is gondolok, majd csak úgy 15 év múlva, amikor már nem csak "nemgondolni" nem kell rá, hanem fizetni sem. :)
Én meg az áradó hozzászólásadhoz szerretnék gratulálni... Most tõled zsibong az USTEAM Fóruma... Csak ki ne haljon ez lárma. Még mindig jobb más gondolatait is hallani, mint a csak sajátjainkat.
:)
AE
QuoteOriginally posted by ArchElf[HUN]
Köszi!!!
Én meg az áradó hozzászólásadhoz szerretnék gratulálni... Most tõled zsibong az USTEAM Fóruma... Csak ki ne haljon ez lárma. Még mindig jobb más gondolatait is hallani, mint a csak sajátjainkat.
:)
AE
Ja és Chronos, de hát aki már ősMember...
:)
AE
Gratulálok mindenkinek mindenhez. Az õslénynek fõleg. :)
Ja és a fórum fõoldalon virít:
Today's Birthdays: Anime_mániákus (19)
Grats!
:)
AE
QuoteOriginally posted by Rhyagelle
Gratulálok mindenkinek mindenhez. Az õslénynek fõleg. :)
Whatthehell?:D :D :D
CHRONOS
(http://www.genesisproject.co.uk/Genesis/C/ChuckRock.gif)
Ööööö ... Gratulálok a képhez...
Ui: Csakl az õslényekhez illusztráció, nem utalás, "igaz" ?
Lol!!;)
CHRONOS
Elõször szeretnék köszönete mondani Istennek hogy megadta a lehetõséget az élethez... köszönöm anyámnak hogy felnevelt... köszönöm apámnak hogy felnevelte anyámat:D
és szeretném megköszönni nem utólsó sorban hogy 1/4 õsember vagyok és ha így folytatom ArchELF még sokáig fogja hallani a gondolataimat...
THX mindnkinek...
Én meg szeretnék köszönetet mondani az összes anime gyártónak hogy ellátnak minket vele!!! :D
Relunx
Én meg köszönetet mondanék Relunxnak, mert igazat szólt :D
QuoteOriginally posted by Kalibur
Én meg köszönetet mondanék Relunxnak, mert igazat szólt :D
Én meg köszönetet mondanék Kalibunak, mert igazat szólt ,hogy relunx igazat szólt...:hehe:
Most én is köszönjem meg VASHnak hogy megköszönte Kaliburnak hogy megköszönte Relnuxnak hogy igazat szólt ? :confused:
Ha így fojtatjuk, akkor a köv. replynál az emberek már szédülni fognak :teccik:
Fõoldalon láttam^^
-BileDemon (20)-
Boldog szülinapot!
VASH: Gratula, a 300 posthoz.
Ja, ja !! Gratulálok én is VASH ! Csak így tovább !
QuoteOriginally posted by Shock12
Ja, ja !! Gratulálok én is VASH ! Csak így tovább !
Én is gratulálok, de neked is Shock, mert te is nagyon elhúztál az utóbbi idõkben!! ;)
CHRONOS
Köszönöm! El...de hova is ?! :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm! El...de hova is ?! :D
El bizony, 5 nappal ezelõtt még a 300-adik posodhoz gratuláltunk.
QuoteOriginally posted by Drótmalac
El bizony, 5 nappal ezelõtt még a 300-adik posodhoz gratuláltunk.
Drótmalac, grat a 200. posthoz!:D
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Drótmalac, grat a 200. posthoz!:D
CHRONOS
Jé, észre sem vettem...
Köszi!:D
Gratula DrótMalac !! Te is azért tisztességesen haladsz !
// Nekem is teljesen elkerülte a figyelmem, hogy 5 nap alatt "termeltem" ennyit... érdekes.
gratulálok magamnak a 230-ik postomhoz.
gratulálok magamnak a 231-ik postomhoz.
gratulálok magamnak a 232-ik postomhoz.
QuoteOriginally posted by TurboK
gratulálok magamnak a 232-ik postomhoz.
Ez azért így durva :hopp: :p :D
Nekem nem is gratulál senki ????
:bruhuhu:
QuoteOriginally posted by Sky
Nekem nem is gratulál senki ????
:bruhuhu:
Gratulálok, hogy ilyen mellékes témán is ki tudod vágni a hisztit
:_piszka:
:)
//:beken: nem m?xik a piszkás szmiley...//
//Már muxik :hopp: //
QuoteOriginally posted by TurboK
gratulálok magamnak a 232-ik postomhoz.
[OFF]
Nem is annyi van!
[/OFF]
AE
QuoteOriginally posted by ArchElf[HUN]
[OFF]
Nem is annyi van!
[/OFF]
AE
Már több van, de az ott volt a 232.-edik.
QuoteOriginally posted by Sky
Nekem nem is gratulál senki ????
:bruhuhu:
Gratulálok hogy sírógörcsöt kaptál egy online fórum miatt. Az ilyesmihez tehetség kell. (mellesleg már talállkoztam olyan emberrel is aki valami anális vérbajt vagy miafenét kapott hasonló okok miatt...)
QuoteOriginally posted by TurboK
(mellesleg már talállkoztam olyan emberrel is aki valami anális vérbajt vagy miafenét kapott hasonló okok miatt...)
Az nem semmi ! Nnna ahhoz már tényleg kell tehetség :D
Én meg mondjuk neki gratulálok, ha már nincs más...
Ja, és Sky, gratula, csak hogfy jól érezd magad :hopp:
QuoteOriginally posted by Kalibur
Az nem semmi ! Nnna ahhoz már tényleg kell tehetség :D
Én meg mondjuk neki gratulálok, ha már nincs más...
Ja, és Sky, gratula, csak hogfy jól érezd magad :hopp:
Van róla néhány logfile, itt
http://sonic-cult.org/!turd/
a "szerencsétlen" Nocarrier007, másnéven Andy Wolan.
QuoteOriginally posted by TurboK
Van róla néhány logfile, itt
http://sonic-cult.org/!turd/
a "szerencsétlen" Nocarrier007, másnéven Andy Wolan.
Elolvastam összeset...;)
Szép...
Emberkénkbõl tiszta idegroncs lett...
Mindenkit "Pach"-nak néz...
El sem hinném ha ezeket nem láttam volna...
CHRONOS
Most már jobb... (szipp-szipp)
Tudod mit Sky !? Én is gratulálok, teljes szívembõl a (jelenleg) 72 hozzászólásodhoz ! Remélem folytatod fórumozgatásod, és sok tapasztalatot szerezvén konstruktív hozzászólásaiddal az újoncok tudatlan nyáját terelgetni fogod ! :D (De ez most hót komoly, még mielõtt aszinné valaki, hogy gúnyos ! :mad: )
QuoteOriginally posted by Shock12
Tudod mit Sky !? Én is gratulálok, teljes szívembõl a (jelenleg) 72 hozzászólásodhoz ! Remélem folytatod fórumozgatásod, és sok tapasztalatot szerezvén konstruktív hozzászólásaiddal az újoncok tudatlan nyáját terelgetni fogod ! :D (De ez most hót komoly, még mielõtt aszinné valaki, hogy gúnyos ! :mad: )
Hiszi a piszi :D
Dehát én tényleg komolyan gondoltam :o ! Most mér nem hiszel neeekem ?!
Valahogy süt belõle a sz_a_rkazmus
Egyébként csakazért is a konstruktív fórumtevékenységek és az utódnemzedékek megfelelõ irányba terelésével fogom tölteni a szabadidõm, csak hogy ne legyen igazad
Hát ezért mondtam, és tényleg komolyan gondoltam... nem krisztálytiszta, miért nem hiszitek el... :ejj: !
Ja, gratulálok akkor a 77. posthoz (csakhogy ne érezdd magad elhagyatottnak :D )!
Köszönöm!
:hail:
QuoteOriginally posted by Sky
Valahogy süt belõle a sz_a_rkazmus
Egyébként csakazért is a konstruktív fórumtevékenységek és az utódnemzedékek megfelelõ irányba terelésével fogom tölteni a szabadidõm, csak hogy ne legyen igazad
Má hogy bellőlem? Ááá, csak csipkelődni akartam...
Én bízok és hiszek itt mindenkiben (nem -nek!), ugyhogy hajrá :D
Kívánom hogy ne legyen igazam :)
Ja, és csak hogy meglegyen a 100. postom:
Bocs, ha esetleg sértõnek érezted volna :D
Grat Kalibur a 100.hoz...
// Sky nem a Hiszi a piszire gondolt, hanem arra amire te is azt írtad... de megbeszéltük... :)
Az utóbbi sz_a_rkazmus kezdetû üzenetem kizárólag Shock12-nek címeztem
Mondom én... a lényeg, hogy a felismerésért elõre gratulálok ! :D
Happy Birthday!
VoIcEmAn (19)
asszem átalakulok hivatásos szülinapjelzõvé^^
Jah, Boldog Szülinapot ! (Neem, nem vagy szülinapjelzõ, csak te sûrûbben látogatod a fõoldalt ;) !)
QuoteOriginally posted by Shock12
Jah, Boldog Szülinapot ! (Neem, nem vagy szülinapjelzõ, csak te sûrûbben látogatod a fõoldalt ;) !)
Egy nap csúszással én is csatlakozom, plussz :
Szerintem inkább kész szerencse, hogy vagy, Saori :p
A jobbak az e-mailbõl rögtön a fórumra ugranak.
(Bár néha megéri meglátogatni a fõoldalt is, ez nem gyakori mert ha valami izgis van a híreknél, az úgyis bekerül a fórumba)
QuoteOriginally posted by Kalibur
Egy nap csúszással én is csatlakozom, plussz :
Szerintem inkább kész szerencse, hogy vagy, Saori :p
Szerencse? Hmm..egyesek szerint inkább átok:D
Honnan tudjatok, hogy epp kinak van szulinapja?????
QuoteOriginally posted by Phoeneix
Honnan tudjatok, hogy epp kinak van szulinapja?????
A fórum fõoldan mindig kiírja, ha vkinek szülinapja van.. Today's birthday(s)....
ma épp nincs senkinek^^
Ok, Saori, akkor ma nem gratulálunk ilyen szempontból senkinek :) .
QuoteOriginally posted by Shock12
Ok, Saori, akkor ma nem gratulálunk ilyen szempontból senkinek :) .
miért érzem úgy hogy hülyének néznek....?^^
Quotemiért érzem úgy hogy hülyének néznek....?^^
Hogy mondhatsz ilyet :confused: ?!
Hát nem is tudom ...
QuoteOriginally posted by Saori
miért érzem úgy hogy hülyének néznek....?^^
Szimpla paranoja esete foroghat fenn :D
Ja, ha már ott tartunk... Gratula Phoenix, jó az avatarod :)
QuoteOriginally posted by Kalibur
Szimpla paranoja esete foroghat fenn :D
Mondasz valamit....
Hát nem ?! Minden hozzászólásában az embernek azt hiszi, hogy ártani akar... ejjnye ! :p
Én pedig szeretnék gratulálni TURBOK- nak, mert mindig elhozza a kultúrát közénk:D
AZ AVATARODRA CÉLZOK:hehe:
QuoteOriginally posted by VASH
Én pedig szeretnék gratulálni TURBOK- nak, mert mindig elhozza a kultúrát közénk:D
AZ AVATARODRA CÉLZOK:hehe:
:D :jee:
Há hiába, hova lenne a világ kúútúra nékû, hö?
Még mindig jobb mintha vmi hentai borzalomból vágott volna be örmhh... dógokat... bváá :_piszka:
TurboK jókultúrember :) a fájlbú veszi ki... a zavatárt...
QuoteOriginally posted by Zelgadis
Há hiába, hova lenne a világ kúútúra nékû, hö?
Még mindig jobb mintha vmi hentai borzalomból vágott volna be örmhh... dógokat... bváá :_piszka:
hova lenne a világ kúútúra nékû, teccik érteni?
megaztán nem lehet mindenkinek ilyen istencsászár avatarja mint nekem:D
önző dolgog tudom, de igaz:D
QuoteOriginally posted by Zelgadis
Há hiába, hova lenne a világ kúútúra nékû, hö?
Még mindig jobb mintha vmi hentai borzalomból vágott volna be örmhh... dógokat... bváá :_piszka:
Hümm ... nem is tudom ... hümm ... lehet, hogy jobb lett volna ... hümm :o ...
Az elöbb 6000 postot láttam az ANIME thread-en...
Azt hiszem gratulálhatunk magunknak...
:hopp:
AE
Ebben eggyetértek
Igen... gratulálhatunk:
Gratulálunk !
:whoah:
Gratula mindannyiunknak
már csak azért is beírok ide :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Hümm ... nem is tudom ... hümm ... lehet, hogy jobb lett volna ... hümm :o ...
kinek hogy :P
én személy szerint nem vagyok kíváncsi hentai !borzalom! ra
(zõd csápok nyúlkálnak ejnye helyeken) én ilyenrõl beszéltem :P
Egy kis soft ecchi jöhetett volna nyugodtan *-*""
Ja, a csápok az pfúj nálam is... ecchi az ok :o ...
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövõ írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnõmmel:rolleyes:
QuoteOriginally posted by Zelgadis
kinek hogy :P
én személy szerint nem vagyok kíváncsi hentai !borzalom! ra
(zõd csápok nyúlkálnak ejnye helyeken) én ilyenrõl beszéltem :P
Egy kis soft ecchi jöhetett volna nyugodtan *-*""
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövő írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnőmmel:rolleyes:
QuoteOriginally posted by Zelgadis
kinek hogy :P
én személy szerint nem vagyok kíváncsi hentai !borzalom! ra
(zõd csápok nyúlkálnak ejnye helyeken) én ilyenrõl beszéltem :P
Egy kis soft ecchi jöhetett volna nyugodtan *-*""
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövő írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnőmmel:rolleyes:
QuoteOriginally posted by Zelgadis
kinek hogy :P
én személy szerint nem vagyok kíváncsi hentai !borzalom! ra
(zõd csápok nyúlkálnak ejnye helyeken) én ilyenrõl beszéltem :P
Egy kis soft ecchi jöhetett volna nyugodtan *-*""
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövő írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnőmmel:rolleyes:
QuoteOriginally posted by Zelgadis
kinek hogy :P
én személy szerint nem vagyok kíváncsi hentai !borzalom! ra
(zõd csápok nyúlkálnak ejnye helyeken) én ilyenrõl beszéltem :P
Egy kis soft ecchi jöhetett volna nyugodtan *-*""
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövő írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnőmmel:rolleyes:
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövõ írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnõmmel:rolleyes:
QuoteOriginally posted by Zelgadis
kinek hogy :P
én személy szerint nem vagyok kíváncsi hentai !borzalom! ra
(zõd csápok nyúlkálnak ejnye helyeken) én ilyenrõl beszéltem :P
Egy kis soft ecchi jöhetett volna nyugodtan *-*""
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövő írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnőmmel:rolleyes:
QuoteOriginally posted by Zelgadis
kinek hogy :P
én személy szerint nem vagyok kíváncsi hentai !borzalom! ra
(zõd csápok nyúlkálnak ejnye helyeken) én ilyenrõl beszéltem :P
Egy kis soft ecchi jöhetett volna nyugodtan *-*""
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövő írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnőmmel:rolleyes:
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövõ írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnõmmel:rolleyes:
A csápk tényleg nagyon dúrvák, és gyerekszpba nélkül felnövõ írók csinálják(szerintem).
ENNYI GUSZTUSTALANSÁGOT HOGY TUDNAK ÖSSZEHORDANI A LILIMEK(YOU SICK PEOPLE:D)
A soft az jöhet, de az az egy az amit liveban sokkal jobban élvezek, de a soft verzióból nem sok live van max a barátnõmmel:rolleyes:
Azért ez már több, mint véleménynyilvánítás...
:)
AE
Ezúton szeretnék gratulálni bla bla bla .... :D :D
Szal Köszönjük meg azoknak a hardmunkásembereknek akiknek a foglalkoztakvele miatt újra mûködik a fórum ^_^
KÖSZÖNJÜK ! ! ! ;)
VASH, azt hiszem így már mindnyájan értjük ...
Gratulálok VASH-nak az elsõ látványos flod-hoz:hehe:
És Gratulálok a fórum helyreállítóinak is:D
Gratulálok mindenkinek (Legfõképpen Vash-nak :D ), hogy sikerált kifektetni a fórumot... de persze a gyors hibaelhárítához is gratula... ;) !
Gratulálok magamnak a 100-adik hozzászólásomhoz mivel ez az...:D :bsd: :hehe:
Gratulálok Zodd a 100. hozzászólásodhoz... mert az Az volt !! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok Zodd a 100. hozzászólásodhoz... mert az Az volt !! ;)
Thanks Shock12 most látom most már a megszólításom is változott Senior Member jeee :)
Grat annak aki megcsinalta a forumot, ugy hogy rendesen mukodjon:)
Phoeneix - Grat annak aki megcsinalta a forumot, ugy hogy rendesen mukodjon
már kezdtem aszinni soha nem térünk vissza a témára :D
vagy csak 2en örülünk neki? :D
Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem !
Én is nagyon örvendek !
Nagy Drakula a megmentõnknek!;)
Na és ha már ennyies döntöttetek úgy h. "Senior memberkedtek"
akkor én miért ne cselekednék viszont?
Magyarán:100.!!
QuoteOriginally posted by phr0zen
Na és ha már ennyies döntöttetek úgy h. "Senior memberkedtek"
akkor én miért ne cselekednék viszont?
Magyarán:100.!!
Hi másik senior member gratula
Hurray for Phr0zen
gratula phrozen, igyekszem kovetni peldatok :)
Mostmár én is "senior member" és "drakula" a többieknek
Hát senior member-bõl sokan vannak, de csak 1 õslény van....:D :D :D :D :D :D
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Hát senior member-bõl sokan vannak, de csak 1 õslény van....:D :D :D :D :D :D
CHRONOS
Ha igy haladsz akkor nemsokaig ;)
Szerintem te is tudod mitörtént a dinoszauruszokkal ...
Ledöntünk a trónodról Chronos!;)
Hajrá, hajrá...:D
CHRONOS
egyszer ugyis utolerunk :)
QuoteOriginally posted by Phoeneix
egyszer ugyis utolerunk :)
Összeadjun CHRONOS után 5 legtöbbet postoló ember leveleinek a számát és talán akkor.
Ezúton gratulálok, minden új Senior membernek!:hopp:
Ejj, de sok senior lett !!! Ez egy örvendetes esemény, mindenkinek Õszinte Gratuláció !
QuoteOriginally posted by Pharaoh
Összeadjun CHRONOS után 5 legtöbbet postoló ember leveleinek a számát és talán akkor.
Ebben te tuti biztos vagy? :D
QuoteOriginally posted by Kalibur
Ebben te tuti biztos vagy? :D
Shock12 meg Zsozso postjait összeadjuk oszt megvan...
Egyébként meg gratulálok TurboK avatarához :):hopp: :bsd:
QuoteOriginally posted by Zodd
Shock12 meg Zsozso postjait összeadjuk oszt megvan...
Egyébként meg gratulálok TurboK avatarához :):hopp: :bsd:
Tûkön ülve várjuk TurboK mester következõ gyöngyszemét.:hopp:
Gyerünk Zel, még egy, hogy gratulálhassunk !!
Ja... bár nem tudom, a moderátori postok számítanak-é... ;) .
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Ezúton gratulálok, minden új Senior membernek!:hopp:
thx ^_^""
Gratulálok mindenkinek mindenhez, ami az elmúlt idõben történt.
Grat Zel ! Végre !
QuoteOriginally posted by Pharaoh
Gratulálok mindenkinek mindenhez, ami az elmúlt idõben történt.
haáá :D
úgy könnyű :hopp:
nem kell részletezni sem, meg semmit
csak gratulálsz oszt kész :D
Huhh... ide is eljutottam... most frappánsabb benyögés nem jut eszembe, hiába az örvendetes alkalom... :o
Shock: Fogadd gratulációmat az 500. post elérése miatt...:)
CHRONOS
Köszönöm szépen, és fogadd gratulációmat az 1200. post eléréséhez! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm szépen, és fogadd gratulációmat az 1200. post eléréséhez! ;)
Neked már gratuláltam idõ elõtt Shock(mégiscsak 500 posttól van...)Chronosnak viszont nem,szóval Chronos,öreg barátom,fogadd szívélyes gratulációmat a 100 tucat postodhoz.Bár kétlem h. ez sokat befolyáolna,inkább a 2000.-re tartogatom a fanfárokat...
Shock, gratulálok!
Már egy jó idelye nem volt Fanatic member ;)
:hopp:
Köszönöm. Hát rég volt, amikor Chronos átment addictba (tényleg, az hány postnál következik be ?!)
Én is Gratula Shock12
és a helyzet egyre fokozódik...
Plusssz az éllet nem habostorta..:hopp: :zen:
Kössz.... igen, fokozódik a helyzet, de hOVA ?! :D . Gondolom majd meglátjuk Chronos 1500. postját követõleg :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm. Hát rég volt, amikor Chronos átment addictba (tényleg, az hány postnál következik be ?!)
750 postnál ;)
CHRONOS
Szokás szerint megint lemaradva, de én is gratulálok mindkettõtöknek :) (neked külön is Shock, éljen a trón új várományosa...)
QuoteOriginally posted by Shock12
Kössz.... igen, fokozódik a helyzet, de hOVA ?! :D . Gondolom majd meglátjuk Chronos 1500. postját követõleg :) !
Biztos lesznek meglepetések...;)
Nagyon örülök hogy végre rajtam kívül más is elérte a fanatic member címet!:D
CHRONOS
QuoteOriginally posted by phr0zen
Neked már gratuláltam idõ elõtt Shock(mégiscsak 500 posttól van...)Chronosnak viszont nem,szóval Chronos,öreg barátom,fogadd szívélyes gratulációmat a 100 tucat postodhoz.Bár kétlem h. ez sokat befolyáolna,inkább a 2000.-re tartogatom a fanfárokat...
Thx man!!;)
CHRONOS
nnoh... :)
megin lehet gratulálni TurboKnak az újab igencsak anime témájú avatárhoz :D :D :D
QuoteOriginally posted by Zelgadis
nnoh... :)
megin lehet gratulálni TurboKnak az újab igencsak anime témájú avatárhoz :D :D :D
Pedig tényleg anime témájú, hiszen Doraemon...;)
CHRONOS
Hát akkor elképzelhetõ, hogy 1250 környékén is lesz címváltás... de ez csak puszta feltételezés, melynek igazságtartalmát csak Zsozsóék tudják :) .
Köszönöm az újabb Gratulációkat ! :o
Megvan!
Shock, gratulálok a sok gratulációhoz :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Hát akkor elképzelhetõ, hogy 1250 környékén is lesz címváltás... de ez csak puszta feltételezés, melynek igazságtartalmát csak Zsozsóék tudják :)
Az chronrosnak ugyis mingyar +van, de 1szerubb megkerdezni zsozso-ekat, hogy mikor es milyen nevet kapsz:) (De ugy nincs benne kihivas)
Én is kíváncsi lennék hogy mi a köv. lépcsõ
no lövés... szerintem ez is egy "meglepetés" lesz ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
no lövés... szerintem ez is egy "meglepetés" lesz ;)
Hónap poénja minimum...
Legalábbis vmit úgyis kitalálnak amivel tovább idegelhetjük szegény õslénybõl átvedlett ???-et.
A vicces az lenne ha ennek örömére lenullázzák
:D
lol, hát majdnem fújhatta az 1000 hozzászólását, amikor ez a besz*rt-a-fórum pánik volt :D
Mondták, hogy új fórum lesz ehelyett :)
Makker vagy Chronos :) ;)
QuoteOriginally posted by Zelgadis
:D
lol, hát majdnem fújhatta az 1000 hozzászólását, amikor ez a besz*rt-a-fórum pánik volt :D
Mondták, hogy új fórum lesz ehelyett :)
Makker vagy Chronos :) ;)
:D
CHRONOS
Hat Chronos tenyleg maker vagy hogy maradt a cuccosod, es nem ujj lett.
De sztem akkor is beszolnal mindenhova, es te vezetned a listat, csak masnak is lenne eselye lepest tartani veled:)
na mind1 kivancsi vagyok a kov lepcsofokra:)
Én tudom :
Kizárják a fórumból hogy másra is legyen ideje / a többieknek is legyen esélye
QuoteOriginally posted by Sky
Én tudom :
Kizárják a fórumból hogy másra is legyen ideje / a többieknek is legyen esélye
Örülnétek neki, mi?;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Örülnétek neki, mi?;)
CHRONOS
Örüljenek neki? (j/k)
Hat, ahogy emperror fogalmazott egy masik forumban:
Mi lenne velunk Chronos nelkul...:D
QuoteOriginally posted by zsozso
Örüljenek neki? (j/k)
:D :D :D
CHRONOS
ezaz, Chronos nélkül megállna az élet...
...
vagy nem.
:P
... de akkor is 1 fun emberkével kevesebb lenne, és ez szomorú dolog lenne bizony mondom néktek
és milyen nyelven van ez a j/k? :DD
QuoteOriginally posted by Zelgadis
és milyen nyelven van ez a j/k? :DD
Angolul...
"Just kidding" --> csak vicceltem...
CHRONOS
:lol: LOOL :lol:
én marha, meg azt hittem hogy az igen/nem nek a vmilyen nyelvû (vagy szleng) rövidítése :hopp: :lame: :hopp:
Semmi gond zel, senki se gondolhat mindenre:)
GRATULÁLOK...
Nekem sem esett le j/k ugyanis az (/ jel) azt jelenti vagy-vagy nem pedig a folyamatosságot de mind1.
QuoteÖrüljenek neki? (j/k)
Hááát...
Úgysem mered
QuoteOriginally posted by Sky
Hááát...
Úgysem mered
:D
(are you deaf or what?)
QuoteOriginally posted by VASH
:D
(are you def or what?)
Nem kötekedésképpen, csak pozitív kritika... süket angolul: deaf
QuoteOriginally posted by Shock12
Nem kötekedésképpen, csak pozitív kritika... süket angolul: deaf
KÖSZÖNÖM, elírás történt:D
QuoteOriginally posted by VASH
KÖSZÖNÖM, elírás történt:D
Nincs mit, örülök, hogy csak elírás. ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Nincs mit, örülök, hogy csak elírás. ;)
szépen néznék ki ha az angol nyelvvizsgámmal itt tartanék:D
Sajnos nem mindíg jelenti azt egy papír, hogy mögötte releváns tudás is létezik ... :(
QuoteOriginally posted by Shock12
Sajnos nem mindíg jelenti azt egy papír, hogy mögötte releváns tudás is létezik ... :(
Ezt így most rám akarod vonatkoztatni:morci: vagy úgy általában:angyali:
RESTECPA:D
QuoteRESTECPA[/B]
:confused: :confused: :confused:
AE
QuoteOriginally posted by ArchElf[HUN]
:confused: :confused: :confused:
AE
Gondolom RESPECT akart lenni...
CHRONOS
QuoteOriginally posted by ArchElf[HUN]
:confused: :confused: :confused:
AE
ALI G...
Bekerül a parlamantbe és ott az elsõ nap beszól mindenkinek és a végén azt mondja: meg kell tanúlnotok egy szót(RESPECT akart lenni) R.E.S.T.E.C.P.A.
azt hittem te is láttad:(
QuoteOriginally posted by VASH
ALI G...
Bekerül a parlamantbe és ott az elsõ nap beszól mindenkinek és a végén azt mondja: meg kell tanúlnotok egy szót(RESPECT akart lenni) R.E.S.T.E.C.P.A.
azt hittem te is láttad:(
Nem, de sajna még most sem esett le...
:beken:
AE
QuoteOriginally posted by ArchElf[HUN]
Nem, de sajna még most sem esett le...
:beken:
AE
Akkor olvasd Shock12 utólsó hozzámszólását:D
QuoteOriginally posted by VASH
Akkor olvasd Shock12 utólsó hozzámszólását:D
Hát... úgy tûnik szellemileg visszamaradott vagyok
bár nekem errõl nincs papírom.
Tehát talán ahogy a papír megléte nem szavatolja a mögötte levõ dolgok meglétét, úgy a papír hiánya sem jelenti, hogy nincs hiány...
Vagy mi van? Én is belekavarodok. Mindegy: hiány van, papír nincs...
:confused:
AE
QuoteOriginally posted by ArchElf[HUN]
Hát... úgy tûnik szellemileg visszamaradott vagyok bár nekem errõl nincs papírom.
Tehát talán ahogy a papír megléte nem szavatolja a mögötte levõ dolgok meglétét, úgy a papír hiánya sem jelenti, hogy nincs hiány...
Vagy mi van? Én is belekavarodok. Mindegy: hiány van, papír nincs...
:confused:
AE
Ezt a levelet 3x olvastam el de csak 4. étrettem:D
segítek: olvass el még 3 postot és menni fog(lehetőleg a papíros előtti 3 postot)
:D RESPECT :D
Amúgy meg szenyor mebörsip rúlz!
AE
GRATULÁLOK TESÓDNAK, ELSÕ OSZTÁLYÚ KLIPP.
A szünetben átvehet egy OSCAR-t.
QuoteOriginally posted by Shock12
Sajnos nem mindíg jelenti azt egy papír, hogy mögötte releváns tudás is létezik ... :(
Na ez "kissé" igaz.Nekem van egy nemzetközö felsõfokú nyelvvizsgám,unokatestvéremnek pedig ugyanez államiban,mégis az lett a vége h. a Vampire Hunter D-nek úgy jó 40%-át nekem kellett lefordítanom h. teljesen megértse.
QuoteOriginally posted by phr0zen
Na ez "kissé" igaz.Nekem van egy nemzetközö felsõfokú nyelvvizsgám,unokatestvéremnek pedig ugyanez államiban,mégis az lett a vége h. a Vampire Hunter D-nek úgy jó 40%-át nekem kellett lefordítanom h. teljesen megértse.
megesik néha hogy nem tökéletes a tudásunk, én például az tudom hogy hogy van az utólsó kenet(mert mondjuk érdekel) de ez nem azt jelenti hogy azért mert más egyszerűbb szavak nem mennek, azért már nem érdemlem meg azt amit már 1x bizonyítottam:D
QuoteOriginally posted by VASH
GRATULÁLOK TESÓDNAK, ELSÕ OSZTÁLYÚ KLIPP.
A szünetben átvehet egy OSCAR-t.
:)
CHRONOS
Gratula a Szenyorsághoz ArchElf !
A papír dolgot általánosságban gondoltam ;) . Igen, én is láttam már rá példát (azért írtam :D ) viszont tényleg fordítva is igaz, csak azt nehezebb "eladni" //hiába tudok németül kb középfokon, ha nincs róla papírom... vagy legalábbis sokak szerint "hiába tudok"... mindegy...
Jah, a gratot még Cronos-tesónak még nem jelentem ki, mert még nem láttam... de ha megnézem, azonnal gratulálok... :D !
Na ez egy külön postot érdemel !! :zen:
GRATULÁLOK a kiváló AMV-hez... nagyon fullos, és tetszik a kapcsolható felirat (hogy eddig ez másnak miért nem jutott eszébe :confused: ) !! Ez egyre ígéretesebb biznisz, kérem szépen !
FELHÍVÁS: ha valaki IRCn fserve-et tart (fõleg külföldi anime-szobában), az hirdesse ezt, mert ez kezd exportálható minõségû lenni ;) !!
QuoteOriginally posted by Shock12
Na ez egy külön postot érdemel !! :zen:
GRATULÁLOK a kiváló AMV-hez... nagyon fullos, és tetszik a kapcsolható felirat (hogy eddig ez másnak miért nem jutott eszébe :confused: ) !! Ez egyre ígéretesebb biznisz, kérem szépen !
FELHÍVÁS: ha valaki IRCn fserve-et tart (fõleg külföldi anime-szobában), az hirdesse ezt, mert ez kezd exportálható minõségû lenni ;) !!
:jee:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shock12
Na ez egy külön postot érdemel !! :zen:
GRATULÁLOK a kiváló AMV-hez... nagyon fullos, és tetszik a kapcsolható felirat (hogy eddig ez másnak miért nem jutott eszébe :confused: ) !! Ez egyre ígéretesebb biznisz, kérem szépen !
FELHÍVÁS: ha valaki IRCn fserve-et tart (fõleg külföldi anime-szobában), az hirdesse ezt, mert ez kezd exportálható minõségû lenni ;) !!
Igaz hiszen amiket én leszedek az internetről azok elég...... gányak.
Még egy terület amiben mi magyarok vagyunk a legjobbak:D
No, igen. Éljünk mi :D !!
QuoteOriginally posted by Kalibur
No, igen. Éljünk mi :D !!
MADE IN HUNGARY = Quality:D
(na jó ez azért egy kicsit túlzás):ejj:
De kit érdekel:D:zen:
QuoteOriginally posted by VASH
ALI G...
katasztrofa! katasztrofa az a film!!! a darwini evolucio totalis megcsufolasa!!! borzaszto... elviselhetetlen... az a fajta, amitol _nagyon_ kenyelmetlenul erzed magad a monitor elott. fusson, ki merre tud... ;)
QuoteOriginally posted by gyroscope
katasztrofa! katasztrofa az a film!!! a darwini evolucio totalis megcsufolasa!!! borzaszto... elviselhetetlen... az a fajta, amitol _nagyon_ kenyelmetlenul erzed magad a monitor elott. fusson, ki merre tud... ;)
az nem mond hogy nem jött be az a rész amikor:
Bocsánat hogy késtem de volt egy film a majmokról és tudjátok milyen viccesek amikor így tartják a kezüket...... oké, elösször is szeretném megköszönni, hogy mindenki felvette a terepszínût:D
Ezúton szeretnék gratulálni Chronasnak, a szép újj avatarhoz:)
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Chronasnak
Phr0zen: Rajtam tényleg átok ül...:)
Egyébként thx...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Phr0zen: Rajtam tényleg átok ül...:)
Egyébként thx...;)
CHRONOS
CHRONOS,THE CURSED ONE.
QuoteOriginally posted by phr0zen
CHRONOS,THE CURSED ONE.
:lol:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by phr0zen
CHRONOS,THE CURSED ONE.
és milyen átok ül rajta?
csak a szokásos vámpír átok vagy valami speciális?
(mondjuk akinek több postja van chronosnál az attól a naptól fogva nem jelentkezik:D)
QuoteOriginally posted by VASH
és milyen átok ül rajta?
csak a szokásos vámpír átok vagy valami speciális?
(mondjuk akinek több postja van chronosnál az attól a naptól fogva nem jelentkezik:D)
Szimplán az,h. õ már kb. az 5000000. delikvens,aki nem tudja leírni helyesen a nevét.;)
QuoteOriginally posted by VASH
és milyen átok ül rajta?
csak a szokásos vámpír átok vagy valami speciális?
(mondjuk akinek több postja van chronosnál az attól a naptól fogva nem jelentkezik:D)
Nevemet általában mindenki félregépeli...;)
Ez az átok...:p
CHRONOS
QuoteOriginally posted by phr0zen
Szimplán az,h. õ már kb. az 5000000. delikvens,aki nem tudja leírni helyesen a nevét.;)
HŰ, ezt nagyon nem értem, mit gépeltem el?:confused:
Chronos az Chronos nem?
vagy valahol eltévedtem, ez az usteam fórum?:D
QuoteOriginally posted by VASH
HŰ, ezt nagyon nem értem, mit gépeltem el?:confused:
Chronos az Chronos nem?
vagy valahol eltévedtem, ez az usteam fórum?:D
Nem rólad van szó zsenikém.Te még nem írtad el a nevét.:D
QuoteOriginally posted by phr0zen
Nem rólad van szó zsenikém.Te még nem írtad el a nevét.:D
ja jó...a HÜJEGYEREK:D
a te neved leírására nem szoktam vállalkozni inkább ctrl+c,ctrl+v. és nincs probléma:D
QuoteOriginally posted by VASH
ja jó...a HÜJEGYEREK:D
a te neved leírására nem szoktam vállalkozni inkább ctrl+c,ctrl+v. és nincs probléma:D
Akkor hívj ezentúl FRÓZEN-SZÁMÁ-nak és egy gonddla kevesebb.;)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Akkor hívj ezentúl FRÓZEN-SZÁMÁ-nak és egy gonddla kevesebb.;)
Rendben FRÓZEN-LÁMA:lul:
Ezt nem tudtam kihagyni, sorry(ezek a fránya elírások);)
Gyerünk, megenni egymást !! Hajrá !! Én nem drukkolok senkinek, a végeredmény a lényeg !
Fõcím a blikkben: Véres leszámolás, mészárlás, mestruálás...Egy rajzfilmekkel foglalkozó fórumon összezördült két tag szimpla elgépelések miatt, és elfogyasztották egymást, most vasárnap reggelire !
:D
QuoteOriginally posted by VASH
Rendben FRÓZEN-LÁMA:lul:
Ezt nem tudtam kihagyni, sorry(ezek a fránya elírások);)
U wanna fight?
QuoteOriginally posted by Shock12
Gyerünk, megenni egymást !! Hajrá !! Én nem drukkolok senkinek, a végeredmény a lényeg !
Fõcím a blikkben: Véres leszámolás, mészárlás, mestruálás...Egy rajzfilmekkel foglalkozó fórumon összezördült két tag szimpla elgépelések miatt egymásnak esett, és elfogyasztották egymást !
:D
Ejj de nagy mókamiki!Talán kiegyezhetünk abban is h. te leszel a vacsoránk...:o
QuoteOriginally posted by phr0zen
Ejj de nagy mókamiki!Talán kiegyezhetünk abban is h. te leszel a vacsoránk...:o
Igazad van vértestvér. Együk meg a lábát arra már nincs szûksége:morci:
Másnapi fõcím: Shock-oló híreket kell közölnünk:D
QuoteOriginally posted by phr0zen
U wanna fight?
Enemy or ally? It is your Friend... order... give me an order... MY FRIEND.:D:lazza:
Én köszönöm, nem kérek belõle... én a további atrocitások elkerülése végett, inkább odafigyelek, hogy helyesen gépeljek... ezzel próbálok példát statuálni elvakult, és elvadult társainknak... ;)
És ha már a példastatuálásnál tartunk...
Gratulálok, hogy ez már rettentően: :_off: !! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Én köszönöm, nem kérek belõle... én a további atrocitások elkerülése végett, inkább odafigyelek, hogy helyesen gépeljek... ezzel próbálok példát statuálni elvakult, és elvadult társainknak... ;)
És ha már a példastatuálásnál tartunk...
Gratulálok, hogy ez már rettentően: :_off: !! ;)
akkor ezt majd folytatjuk az offtopicban, akkor én még gratulálnék neked hogy milyen rendes vagy hogy odafigyelsz hogy tiszta legyen a forum:D
Köszönjük meg Shock12-nek:jee: :haha: :zen:
Köszönöm szépen, igyekszem. :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm szépen, igyekszem. :)
nem tesz semmit, aki megérdemliaz megérdemli:D
A fanatizmusom a tetõpontjára ért.
Mára ennyi, holnap folytatom hogy én is õskövület lehessek egyszer:D
Gratulálok Vash a fanatic-ká válásodhoz :) !
QuoteOriginally posted by VASH
A fanatizmusom a tetõpontjára ért.
Mára ennyi, holnap folytatom hogy én is õskövület lehessek egyszer:D
Csak egy igazi őslény van...:hehe:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Csak egy igazi őslény van...:hehe:
CHRONOS
Csak egy maradhat...:eek:
Én is élek még bár ritkán^^;;
Szóval Happy birthday Che (21)
Saori Rulz ! Gratulálunk Che a 21. szülinapodhoz !! :jee:
Na,ha már a rulez embereknél tartunk,itt vagyok én.Tessék dicsõiteni.:p
Ezt már ellõtte TurboK... lekéstél róla... :rolleyes:
QuoteOriginally posted by Shock12
Ezt már ellõtte TurboK... lekéstél róla... :rolleyes:
A franc egye meg.;)
QuoteOriginally posted by Chronos
Csak egy igazi őslény van...:hehe:
CHRONOS
ez hogy értsem?
Enemy or ally?:lazza:
QuoteOriginally posted by phr0zen
Na,ha már a rulez embereknél tartunk,itt vagyok én.Tessék dicsõiteni.:p
Long life to phr0zen:D
QuoteOriginally posted by VASH
ez hogy értsem?
Enemy or ally?:lazza:
Úgy értsd, hogy csak 1 igazi õslény van...:hehe: :hehe:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by VASH
Long life to phr0zen:D
THx...:merci:
QuoteOriginally posted by Chronos
Úgy értsd, hogy csak 1 igazi õslény van...:hehe: :hehe:
CHRONOS
oooké, még mindig a kérdésemre várom a választ:rolleyes:
csak a miheztartás végett:D
Enemy or ally?
QuoteOriginally posted by VASH
oooké, még mindig a kérdésemre várom a választ:rolleyes:
csak a miheztartás végett:D
Enemy or ally?
You are my humble servant...:p (Ally)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
You are my humble servant...:p (Ally)
CHRONOS
I got it, MY MASTER.
Ha beértelek(elõreláthatólag 2017:D) iszok a véredbõl, vagy elmegyünk sörözni:hopp:
... inkább keresünk valami olyan helyet, ahol animét vetítenek, és lehet kávézni/sörözni... :D !
Nini, VASH mesternek gratulálok, a Fanatic memberséghez.
(mint mindig én utóljára, mert mindenrõl majdnem lemaradok)
Hosszú hétvége rulez:p
QuoteOriginally posted by Shock12
... inkább keresünk valami olyan helyet, ahol animét vetítenek, és lehet kávézni/sörözni... :D !
Gratulálok, mi fanatikusok tudjuk mitõl döglik a légy:D
címed van?:D
vagy nem lehet valahogyan megszervezni egy ilyen ittas/mozis összeröffenést?(valami kis moziban)
Az ELTE-n szokott vala menni olyan vetítõs buli (nemtom mostanság megy-e), ha még él, lehet menni, onnan a kocsma sincs messze (vagy vigyetek valamit termoszban/üvegben...
Gratulálok, de ne igyunk elõre a medve bõrére ;) ... majd ha beéred Chronost... :D .
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok, de ne igyunk elõre a medve bõrére ;) ... majd ha beéred Chronost... :D .
Hat ott van a mondatban az a HA szocska, amire szeretnem felhivni a figyelmed...:D:D:D
ööö.... mi ?! :confused:
QuoteOriginally posted by Shock12
ööö.... mi ?! :confused:
Valószinûleg ezzel azt akarta mondani, hogy Vash nem fog tudni engem beérni...:p
CHRONOS
Jaaa... ahan... értem... mindegy. :)
QuoteHat ott van a mondatban az a HA szocska, amire szeretnem felhivni a figyelmed...
/\
II
Ez gonosz volt ...
Hát nem bízol benne ?
Mondjuk a gonoszság egy dolog de ami igaz az igaz
Hahó, megint itt vagyok^^
Today's Birthdays: Rhyagelle , Kagome-chan (18)
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok, de ne igyunk elõre a medve bõrére ;) ... majd ha beéred Chronost... :D .
ÁÁ az még sokára lesz, én havi 300 postot akarok betartani:D
A többiektől meg a bizalmat/bizalmatlanságot köszönöm:D:hopp:
QuoteOriginally posted by Saori
Hahó, megint itt vagyok^^
Today's Birthdays: Rhyagelle , Kagome-chan (18)
Ryagelle ! Gratula, nagykorú lettél ;) !
Kagome-chan... hm... hm... hümmm... úgyszint boldog szülinapot !
QuoteOriginally posted by Saori
Hahó, megint itt vagyok^^
Today's Birthdays: Rhyagelle , Kagome-chan (18)
Ja most már büntethetõ vagy szavazhatsz, ja és kezdhetsz gondolkodni hogy hova tûnt az a 18 gyönyörû év:D
Boldog szülinapot:D
gratula Tac-csont:D ONE HUNDRED
Szóval boldog szülinapot!
Izzé...kinek is?
Jah^^;
Kamisama (21)
(ha jól emléxem...ha meg nem akkor 1000 bocs^^)
Happy Birthday enpet (25)
Igyad le magad a sárga földig:hopp: :D :bsd:
Kamisama, Enpet ! Boldog Születésnapot !
QuoteOriginally posted by Zodd
Happy Birthday enpet (25)
Igyad le magad a sárga földig:hopp: :D :bsd:
Héhé! Ez az én dolgom lett volna.....:bruhuhu:
QuoteOriginally posted by Saori
Héhé! Ez az én dolgom lett volna.....:bruhuhu:
:D
QuoteOriginally posted by Phoeneix
:D
Nem vicces....:mad:
QuoteOriginally posted by Saori
Nem vicces....:mad:
Nekem teccik
Mas is figyel legalabb:)
Szegény Saori... munkanélküli lett:( ... Phoenix, hát van neked szíved?
Másrészrõl meg gratula minden aktuális jónépnek lettlégyen az szülinap, mennyegzõ vagy az ég tuggya mi.
QuoteOriginally posted by Kalibur
Szegény Saori... munkanélküli lett:( ... Phoenix, hát van neked szíved?
Heee, nem en nyulom a munkajat... Engem ez ugyben nem lehet hibaztatni...
Akkor sem szép dolog szegény Saori-t megfozstani nagyon is felelõsségteljes, és szép kötelességétõl !! :ejj: Én pedig már csodáltam szorgalmas születésnap-figyelését ! :)
QuoteOriginally posted by Kalibur
Szegény Saori... munkanélküli lett:(
hmm...harcolok hogy visszaszerezzem a munkám!
:nagyere:
QuoteOriginally posted by Saori
hmm...harcolok hogy visszaszerezzem a munkám!
:nagyere:
Bocsáss meg Saori de ez ki kellett használnom, mert legalább lett egy kortársam :hopp:
Máskor nem teszem helyetted :zen:
QuoteOriginally posted by Zodd
Bocsáss meg Saori de ez ki kellett használnom, mert legalább lett egy kortársam :hopp:
Máskor nem teszem helyetted :zen:
Jó rendben....megbocsátok neked...de máskor ilyen ne legyen, jóóóóóó? :ejnye:
Milyen harciasan véded a posztodat
QuoteOriginally posted by Sky
Milyen harciasan véded a posztodat
A mai vilagban mindenert meg kell kuzdeni...
True,true..
QuoteOriginally posted by Sky
True,true..
Mintha ez vki másnak a dumája lenne...
Igen ?!
Tudtam hogy valahonnan ismerõs ...
Mindenkinek kösz a jókívánságokat! :)
QuoteOriginally posted by Phoeneix
Heee, nem en nyulom a munkajat... Engem ez ugyben nem lehet hibaztatni...
Én nem a lenyúlásra gondoltam, hanem a vigyorra... De tudod mit? Bocs, ha félreértést okoztam.
Enpetnek meg meleg hali, rég nem láttam :)
Benézett mert kezdett beporosodni az avatárja
QuoteOriginally posted by Sky
Milyen harciasan véded a posztodat
Igen védem^^
Nagyon megtisztelõ feladat USTEAM fórumon szülinapjelzõnek lenni...
QuoteOriginally posted by Sky
Benézett mert kezdett beporosodni az avatárja
Haha , lehet benne valami ... :D
Saorit meg szeressük !:zen:
Gratulalok sajat magamnak, hogy mar Lhagytam a 100-at.
(Hogy repul az ido...)
QuoteOriginally posted by Kalibur
Saorit meg szeressük !:zen:
Én is titeket^^
QuoteOriginally posted by Saori
Én is titeket^^
:o :)
QuoteOriginally posted by Shock12
:o :)
Hmm?:)
QuoteOriginally posted by Saori
Hmm?:)
... :)
:confused: :confused: :confused:
QuoteOriginally posted by Saori
:confused: :confused: :confused:
... :) ... :) ... :)
QuoteOriginally posted by Shock12
... :) ... :) ... :)
lol...:)
CHRONOS
:hehe: :hehe: :hehe:
A fent látható tartalmas társalgáshoz gratulálok minden kedves résztvevõnek:p
QuoteOriginally posted by Drótmalac
A fent látható tartalmas társalgáshoz gratulálok minden kedves résztvevõnek:p
Minden résztvevő nevében köszönöm. :D
// De tényleg van tartalma, csak a Hölgy nem érti... :ejj:
Vajon miért ...
QuoteOriginally posted by Sky
Vajon miért ...
No comment...
:D
QuoteOriginally posted by Shock12
Minden résztvevő nevében köszönöm. :D
// De tényleg van tartalma, csak a Hölgy nem érti... :ejj:
Oké..tényleg nem^^;;
De nem vagyok beszámítható állapotban....
Úgyhogy ha a kedves felvilágosítana....
Nem baj, az egyik korábbi hasonló társalgás keretében bemutatott levezetés alapján a megértés ideje 1 nap, de 2 ha csak fél napot gondolkozol és 4 ha csak minden másodikon :D
QuoteOriginally posted by Saori
Oké..tényleg nem^^;;
De nem vagyok beszámítható állapotban....
Úgyhogy ha a kedves felvilágosítana....
Ez már nagyon offtopic. Én nem világosítalak fel, mert azt pm-ben kéne és én nagyon :o ...
QuoteOriginally posted by Shock12
Ez már nagyon offtopic. Én nem világosítalak fel, mert azt pm-ben kéne és én nagyon :o ...
de én szeretném ha felvilágosítanál pmben mert így hülyén halok meg....
De ha feljössz icqra ott is elmagyarázhatod....
Azt hittem, hogy értem, de lehet hogy mégse ?
Mormog magában....hülyét csinálnak belõlem....:(
QuoteOriginally posted by Sky
Nem baj, az egyik korábbi hasonló társalgás keretében bemutatott levezetés alapján a megértés ideje 1 nap, de 2 ha csak fél napot gondolkozol és 4 ha csak minden másodikon :D
:D :D :D
Emlékezetes volt...:D
Elôször is gratulálok magamnak, hogy annyira animefügg? lettem, hogy amikor sok részeg (öö.. mármint fáradt) haverom alszik körülöttem én mégis ezzel a fórummal foglalkozok, ahelyett h. a példájukat követném...
Másrészt meg Saorinak, hogy megvédte azt a hitemet, hogy az említett 4 nap gondolkodás nemcsak hímnem?ekel fordul el?... (és a többieknek, hogy ezt sikerült el?hozniuk bel?le)
Én meg gratulálok Shocknak, hogy sikerült velem megértetnie amit akart :D
Ez lehet h. furcsán fog hangzani,de szeretném ha gratulálnátok nekem,mivel e hónaptól kezdve 2 évig korlátlan az ADSL-em.Lehet h. nem tûnik nagy cuccnak,de én mocskosul örülök neki h. végre már én is tudok komolyabban le/feltöteni,és ezzel szerintem végre teljes értékû tagja lettem a közösségnek.:)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Ez lehet h. furcsán fog hangzani,de szeretném ha gratulálnátok nekem,mivel e hónaptól kezdve 2 évig korlátlan az ADSL-em.Lehet h. nem tûnik nagy cuccnak,de én mocskosul örülök neki h. végre már én is tudok komolyabban le/feltöteni,és ezzel szerintem végre teljes értékû tagja lettem a közösségnek.:)
Grat...:jee:
Egyébként eddig is teljes értékű tag voltál...:)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by phr0zen
Ez lehet h. furcsán fog hangzani,de szeretném ha gratulálnátok nekem,mivel e hónaptól kezdve 2 évig korlátlan az ADSL-em.Lehet h. nem tûnik nagy cuccnak,de én mocskosul örülök neki h. végre már én is tudok komolyabban le/feltöteni,és ezzel szerintem végre teljes értékû tagja lettem a közösségnek.:)
Úgyszintén Gratula ! De mint Chronos mondotta volt, eddig sem voltál kevesebb mint mások !
Töltésre Fel, hejj !
Én is gratulálok, és ezért te is gratulálhatsz nekem ugyanezen alkalomból
QuoteOriginally posted by Sky
Én is gratulálok, és ezért te is gratulálhatsz nekem ugyanezen alkalomból
Tán veled is mostanság történt meg eme csodás esemény?Akkor nagy drakula neked!:D
Nah, a szülinapjelzõ ismét megjelent....
Mai szép (zuhog az esõ) vasárnapi napon 2 emberkét is ünnepelhetünk...
Az ünnepeltjeink:
Dory (13), Zrokky (17)
Ja és gratula Shocknak, a 600 az egy szép kerek szám^^
Köszönöm szépen a gratulációkat, és úgyszint fogadják jókívánságaimat születésnaposaink !
Gartulálok mindenkinek, beleértve a születésnaposokat (+akiknek esetleg még nem gratuláltam) és Shocknak, a 600. posthoz.
ui: Shock, hajrá, már nem sok kell az addict memberhez! ;)
Köszönöm, igyekszem... bár több mint valószínû, hogy Vash lesz elõbb ama nemes cím tulajdonosa... :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm, igyekszem... bár több mint valószínû, hogy Vash lesz elõbb ama nemes cím tulajdonosa... :)
Ismervén h. VASH 1 alkalommal mennyit postol,nekem is ez volt az első benyomásom.Ám ettől függetlenül gratulálok,egyenlőre te állsz közelebb a függőséghez.;)
De valamikor neked is aludnod kell ...
Mai ünnepeltünk:
Wick (20)
Grat a kerek számhoz -_^
Én azt hittem hogy sokkal különlegesebb érzés lesz elérni a 20 at. De talán velem van a baj, de semmivel sem volt különb a töbii születésnapnál :)
Ha ez vígasztal a 21. se, lesz más. Fogadjunk, hogy 19.-nek sem örültél, pedig az prímszám.:D
Ha olvassa Wick a fórum ezen témáját, hát még sok ilyen kerek számú sorsfordító eseményt kívánok néki !
Ja, ja! Én már csak a 23.-at várom az biztos király lesz. Egyébbként ne aggódjatok az évek múlása miatt.
SOSE HALUNK MEG!:hopp:
QuoteOriginally posted by Jenchi
SOSE HALUNK MEG!:hopp:
Jaja :D Te biztos nem^^
Hát jó. Akkor: MIND MEGHALUNK!!! :bruhuhu:
Az igazság szép, de csak ha kellõ mértékben torzítunk rajta, és akkor is csak kis mennyiségben, mert különben fájdalmas. ;)
Szép levezetés, de kár hogy túl sokat torzítottál rajta ...
(Elgondolkodva bámulja a felhõket, a szél lobogtatja, husszú fekete kabátját)
Igen... (sóhaj) Mert talán így ráillik torz világunkra.
(lehajtja a fejét. Elered az esõ)
QuoteOriginally posted by Jenchi
Ha ez vígasztal a 21. se, lesz más...
Nem volt más :P
Gratulálok, hogy nem volt más a 21.
Gratulálok, hogy volt 21.
:tezsvir:
Ami igaz, az igaz
Khm. Másik témának hála felfigyeltem 1 fontos tényre: Grat Saorinak a memberi címhez :p
QuoteOriginally posted by Kalibur
Khm. Másik témának hála felfigyeltem 1 fontos tényre: Grat Saorinak a memberi címhez :p
Köszönöm^^
Ja, ja! Grat Saorinak a Memberséghez!
Grat hogy majdnem csak szülinapokból!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Ja, ja! Grat Saorinak a Memberséghez!
"dettó" :)
nem tudom ki látta azt a sorozatot amibõl idéztem :D (haló-haló vagy mi volt a címe)
Ez hihetetlen! Én sem akarok kimaradni a jóból!!!
(dobpergés) Saori gratulálok aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa... memberséghez.
És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak azoknak, akik elérték az emberi szintet:
Gratula mindnyájatoknak!
;)
és ha belegondolsz hogy te mekkora nagyban hozzájárultál Saori Memberségéhez :D
Mennyit kellett már magyarázkodnia neked ;) meg válaszolnia a feleseléseidre ;) meg rendretéríteni :D meg.. meg .. :hopp:
Gratulálok magamnak, mert hozzásegítettem egy csomó embert, ahhoz, hogy gratulálhassanak, Saori memberségéhez!:D
Ez a post (és az elõtte lévõ 6 másik) nem jöhetett volna létre, ha nem vagyok én... (valaki bokánrúgja, ezért inkább úgy dönt, a földrõl folytatja), meg persze Saori (még egy rúgás), illetve elsõ sorban Õ.;)
QuoteOriginally posted by Jenchi
Gratulálok magamnak, mert hozzásegítettem egy csomó embert, ahhoz, hogy gratulálhassanak, Saori memberségéhez!:D
Ez a post (és az elõtte lévõ 6 másik) nem jöhetett volna létre, ha nem vagyok én... (valaki bokánrúgja, ezért inkább úgy dönt, a földrõl folytatja), meg persze Saori (még egy rúgás), illetve elsõ sorban Õ.;)
Kérsz rá orvosságot vagy egyszerűen kialszod ... ?
Ezen már nem segít a pirula ...
QuoteOriginally posted by Jenchi
Gratulálok magamnak, mert hozzásegítettem egy csomó embert, ahhoz, hogy gratulálhassanak, Saori memberségéhez!:D
Ez a post (és az elõtte lévõ 6 másik) nem jöhetett volna létre, ha nem vagyok én... (valaki bokánrúgja, ezért inkább úgy dönt, a földrõl folytatja), meg persze Saori (még egy rúgás), illetve elsõ sorban Õ.;)
... valaki szabadítsa meg a szenvedéseitől ... kérlek titeket ! :beken:
QuoteOriginally posted by Shock12
... valaki szabadítsa meg a szenvedéseitől ... kérlek titeket ! :beken:
Jó oké^^ Elõveszi íját....céloz...és lõ...
És ezennel gratulálok magamnak, hogy megszabadítottam Jenchit a szenvedéseitõl:D
Shock12 fegyvert szorít Jenchi fejéhez. Beleszagol a hajnali levegõbe... -Igen- gondolja -ez szép nap a halálra-.Gonoszul (nagyon-nagyon gonoszul) elvigyorodik, ujja megfeszül a ravaszon
...
Ebben a pillanatban ráesik egy betonszamár...
Hiába na. Odafent figyelnek rám.:D
QuoteOriginally posted by Saori
Jó oké^^ Elõveszi íját....céloz...és lõ...
És ezennel gratulálok magamnak, hogy megszabadítottam Jenchit a szenvedéseitõl:D
Jenchi meredten nézi a mellkasából kiálló nyílvesszőt... és mivel semmi jobb nem jut az eszébe, inkább elhalálozik, DE előtte egy NAGYON szemrehányó pillantást vet Saorira.;)
QuoteOriginally posted by Jenchi
Jenchi meredten nézi a mellkasából kiálló nyílvesszőt... és mivel semmi jobb nem jut az eszébe, inkább elhalálozik, DE előtte egy NAGYON szemrehányó pillantást vet Saorira.;)
Na shock? Megfelel?
Jenchi: na és miért ez a szemrehányó pillantás? Én csak shock kérését teljesítettem^^
QuoteOriginally posted by Jenchi
Shock12 fegyvert szorít Jenchi fejéhez. Beleszagol a hajnali levegõbe... -Igen- gondolja -ez szép nap a halálra-.Gonoszul (nagyon-nagyon gonoszul) elvigyorodik, ujja megfeszül a ravaszon
...
Ebben a pillanatban ráesik egy betonszamár...
Hiába na. Odafent figyelnek rám.:D
Hmm...ezzel ellenkezek....shock nem akart bántani, csak megkért valakit, hogy szabadítson meg a szenvedéseidtől..csak jót akart neked...és erre te betonszamarat akarsz ráejtetni az égből...szép mondhatom....:(
QuoteOriginally posted by Saori
Jenchi: na és miért ez a szemrehányó pillantás? Én csak shock kérését teljesítettem^^
Aha! ÍGY "minden" meg van bocsátva...;)
Tényleg. Kell vissza a vesszõ, vagy megtarthatom?
(mindíg is akartam valami személyeset tõled:hehe: )
QuoteOriginally posted by Jenchi
Aha! ÍGY "minden" meg van bocsátva...;)
Tényleg. Kell vissza a vesszõ, vagy megtarthatom?
(mindíg is akartam valami személyeset tõled:hehe: )
Felőlem..ha akarod megtarthatod.....
QuoteOriginally posted by Saori
Hmm...ezzel ellenkezek....shock nem akart bántani, csak megkért valakit, hogy szabadítson meg a szenvedéseidtől..csak jót akart neked...és erre te betonszamarat akarsz ráejtetni az égből...szép mondhatom....:(
Ha jól emlékszek már egyszer megöltél. Amit csinálsz az hullagyalázás;)
És az igenis egy NAGYON szép betonszamár!!!
(Sértõdötten hátat fordít Saorinak. Nos rá kell jönnie, hogy koporsóban milyen nehéz is ez a mûvelet:D )
QuoteOriginally posted by Saori
Hmm...ezzel ellenkezek....shock nem akart bántani, csak megkért valakit, hogy szabadítson meg a szenvedéseidtől..csak jót akart neked...és erre te betonszamarat akarsz ráejtetni az égből...szép mondhatom....:(
Ja és különben sincs itt, hogy megvédhesse magát...úgyhogy addigis átvállalom a védelmet...
QuoteOriginally posted by Jenchi
(Sértõdötten hátat fordít Saorinak. Nos rá kell jönnie, hogy koporsóban milyen nehéz is ez a mûvelet:D )
:lol:
QuoteOriginally posted by Saori
Ja és különben sincs itt, hogy megvédhesse magát...úgyhogy addigis átvállalom a védelmet...
Shock eddigi pályafutását ismerve, majd beugrik vmikor egy fél percre oszt, kioszt...
De ez NAGYON szép gesztus tõled:D
QuoteOriginally posted by Jenchi
De ez NAGYON szép gesztus tõled:D
Ő is megvédett b.A.K.a fórumban^^
"valami" rémlik... Várjá má' mintha ott is én lettem volna a rend zavarója...:D
Áhá! ez itten egy összeesküvés. Saori szövetkezett Shockal, hogy a telyes totális önpusztításba meneküljek. Vagy ha ez nem sikerül, akkor nem félnek saját kezüleg pontot tenni az ügy végére.
(küzdõállást vesz fel, igen... koporsóban Ez is nehéz. A cipõ befûzésébe már bele sem merek gondolni...:D )
Kérek egy kriptát!;)
QuoteOriginally posted by Jenchi
"valami" rémlik... Várjá má' mintha ott is én lettem volna a rend zavarója...:D
Áhá! ez itten egy összeesküvés. Saori szövetkezett Shockal, hogy a telyes totális önpusztításba meneküljek. Vagy ha ez nem sikerül, akkor nem félnek saját kezüleg pontot tenni az ügy végére.
(küzdõállást vesz fel, igen... koporsóban Ez is nehéz. A cipõ befûzésébe már bele sem merek gondolni...:D )
Kérek egy kriptát!;)
na nem! kikérem magamnak!
Hogy ÉN szövetkezzek bárkivel is?
nem...Nem...NEM
Csakis egyedül vagyok hajlandó dolgozni, de ha valahol kell segítség vagy védelem azt szívesen magamravállalom...(természetesen nem ingyen)
A kripta hamarosan megérkezik hozzád..már kiküldtem....a pénzt kéretik küldeni cserébe...
köszönettel
A Gyilkos
QuoteOriginally posted by Saori
na nem! kikérem magamnak!
Hogy ÉN szövetkezzek bárkivel is?
nem...Nem...NEM
Csakis egyedül vagyok hajlandó dolgozni, de ha valahol kell segítség vagy védelem azt szívesen magamravállalom...(természetesen nem ingyen)
A kripta hamarosan megérkezik hozzád..már kiküldtem....a pénzt kéretik küldeni cserébe...
köszönettel
A Gyilkos
Te. Izé. Na Figyuszka. Ha valaki már effektíve halott. Szal' hoan fizet???:confused:
(arról nem is beszélve, hogy a kriptát RÁtették a koporsóra... így TÉNYLEG sokkal jobb:D )
Az Áldozat
QuoteOriginally posted by Jenchi
Te. Izé. Na Figyuszka. Ha valaki már effektíve halott. Szal' hoan fizet???:confused:
(arról nem is beszélve, hogy a kriptát RÁtették a koporsóra... így TÉNYLEG sokkal jobb:D )
Az Áldozat
Hmm..szerintem nagyon eltértünk a témától....
szal gratuláljunk egymásnak és menjünk a dolgunkra^^
:tezsvir:
Na csá!
Túlvilági hang...
... érdekes, hogy a rossz emlékek a halál után is elvésznek ... hát akkor had mondjam el Jenchi halálod körülményeit ... élvezetes lesz hallgatni .... HE-HE-HE (túlvilági kacaj...)
Mikoron testek keresztüldöfte az a nem is annyira végzetes nyílvesszõ, akkoron pusztán csak a légzésed állt el, és mivel érte a gerincedet, lebénultál...
Esésed közben viszont bizonyosan láttad Saori üres tekintetét, és a jobb válla mögött lebegõ szellemalakot, aminek alig kivehetõ száj-formájára sátáni vigyor ült ki, és üres tekintete az égre meredt... viszont nem a földre zuhantál, hanem egy gödörben értél tompa puffanással talajt ... földi léted utolsó állomásához érkeztél...
Miközben kémlelted az eget, mely most borús volt, és mennydörgés hallatszott, véltél felfedezni néhány cikázó villámot is... de nem volt idõd elgondolkozni az idõjárás változékonyságának miértjén... ugyanis egy mixer-autó leeresztõ vájúja araszolt be lassan a látóteredbe...
... és már nem az esõ esik ... sokkal keményebb ... utolsó lélegzetvételeid már nem levegõt szippantanak a tüdõdbe ... betont.
Egy dörrenés szakítja szét az esõ, és a környezõ nyírfák suhogását. Egy villám belecsapott a mixerbe, és a nedves, mindent elfedõ beton levezette a villámot, egyenesen a tüdõdbe, mely hirtelen kitágult, és kikristályosodott... széttépve a mellkasod...
... Shock-oló történet ... gratulálok szörnyû halálodhoz eme létsíkon... HA-HA-HA-HA-Ha-Ha-Ha-ha-ha-ha ...
QuoteOriginally posted by Shock12
Túlvilági hang...[....]ha-ha ...
Tapsvihaaaaaaaar^^ :appl: Gratulálok shocknak eme remek történetért!!^^
Gulp.
Gratulálok, ehhez a nagyszerû kivitelezéshez. Tényleg mesteri... De tényleg...:D
Bár én a betonszamarat gyorsabb, és humánusabb megoldásnak tartom.
Ez bizonyíték, nem ígéret... te már csak tudod;)
Már bocs a vérszegény válaszért, de halálom körülményeinek ilyen részletes, és kíméletlen leírása, összezavarta, törékeny elmémet. Azt hiszem, hogy visszavonulok egy pár napra...
De VISSZATÉREK!!! HA-HA-HA-HA-HAAAAAAAAA!!!!!!
Feltámadás!!!!!!!!!!:D
Ha nem sikerül, az se baj, majd boldogítjuk egymást Shockkal a Paradicsomban.:D
QuoteOriginally posted by Jenchi
Gulp.
Gratulálok, ehhez a nagyszerû kivitelezéshez. Tényleg mesteri... De tényleg...:D
Bár én a betonszamarat gyorsabb, és humánusabb megoldásnak tartom.
Ez bizonyíték, nem ígéret... te már csak tudod;)
Itt pont nem a humánusság volt a lényeg... ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Itt pont nem a humánusság volt a lényeg... ;)
Ebben az esetben: Mission Completed: 100% :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Itt pont nem a humánusság volt a lényeg... ;)
Na igen^^ Minél kegyetlenebb annál jobb^^
QuoteOriginally posted by Shock12
Esésed közben viszont bizonyosan láttad Saori üres tekintetét, és a jobb válla mögött lebegõ szellemalakot,
Saori, csak kihasznált téged! Harcolj, ne add fel!
(bár ez már rajtam nem sokak segít):D
QuoteOriginally posted by Saori
Na igen^^ Minél kegyetlenebb annál jobb^^
Örülök, hogy tetszett... :)
QuoteOriginally posted by Jenchi
Saori, csak kihasznált téged! Harcolj, ne add fel!
(bár ez már rajtam nem sokak segít):D
... az a szellemalak a villámért kántált ...
Reméltem ,hogy az a villám csak a véletlenek furcsa közjátékakénk került bele ugyanabba a gödörbe, ahol én is tartószkodtam. De te ezt is elvetted tõlem.
Gratula!!! Nagyon jól sikerült villám villám volt.:D
QuoteOriginally posted by Jenchi
Saori, csak kihasznált téged! Harcolj, ne add fel!
(bár ez már rajtam nem sokak segít):D
m-Mmmi van?????? Hogy ÉN kihasználtam volna shock-ot???
Nem..nem soha..TILTAKOZOM!
Shock, ugye nem hiszel neki?..
QuoteOriginally posted by Jenchi
Gratula!!! Nagyon jól sikerült villám villám volt.:D
Ezt vajon miért írtam le kétszer bzzz... kétszer?
QuoteOriginally posted by Shock12
... az a szellemalak a villámért kántált ...
Bántani akarsz??????? Szipp...
QuoteOriginally posted by Saori
m-Mmmi van?????? Hogy ÉN kihasználtam volna shock-ot???
Nem..nem soha..TILTAKOZOM!
Shock, ugye nem hiszel neki?..
Nem én. És nem is használtalak ki téged sem... a villám pedig a gödörben fuldokló egyénnek ment. Hogy gyors halála legyen... és fertelmesen fájdalmas.
QuoteOriginally posted by Shock12
Nem én. És nem is használtalak ki téged sem... a villám pedig a gödörben fuldokló egyénnek ment. Hogy gyors halála legyen... és fertelmesen fájdalmas.
Ja jó...köszi^^...Huhh...megmenekültem...
ohh..most nézem Jenchi túllépte 100. postját^^ Gratula neki^^
Én is igyexem behozni^^
Jah. Grat Jenchinek !
QuoteOriginally posted by Saori
ohh..most nézem Jenchi túllépte 100. postját^^ Gratula neki^^
Én is igyexem behozni^^
Kösszépen! Nélkületek nem sikerült volna (elõvesz egy papírt a zsebébõl, megköszörüli a torkát és elkezdi felolvasni) És még szeretném megköszönni anyukámnak... (valami belenyilalt a tarkójába... jé egy sírkõ:D )
Mindent bele Saori Neked is sikerülni fog! ;)
Please stop all :_off: messages.......now....:lazza:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Jenchi
Mindent bele Saori Neked is sikerülni fog! ;)
Köszi^^
(Még pár ilyen értelmes post és biztosan^^)
QuoteOriginally posted by Chronos
Please stop all :_off: messages.......now....:lazza:
CHRONOS
Ez sajna igaz... dehát most volt gratuláció . :confused:
QuoteOriginally posted by Chronos
Please stop all :_off: messages.......now....:lazza:
CHRONOS
Gratulálok Chronosnak a végtelen türelméhez, hogy ilyen sokáig hagyott minket játszani:D
Gratulálok magunknak, mert ilyen alaposan szétofftopicolni egy topicot, nos ez telyesítmény...:D
QuoteOriginally posted by Shock12
Ez sajna igaz... dehát most volt gratuláció . :confused:
Én azokra a postokra gondoltam, amiket a gratuláció elõtt postoltatok...:p
Bocsánat, de szerintem nem illik a gratulációk threadbe, hogy éppen Jenchi (jancsi?) hogyan "leheli ki a lelkét"...;)
Szal no offtopic please...:) (természetesen ha az offtopicban folytatjátok, akkor semmi problémám)
thx for the cooperation...:D
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Én azokra a postokra gondoltam, amiket a gratuláció elõtt postoltatok...:p
Bocsánat, de szerintem nem illik a gratulációk threadbe, hogy éppen Jenchi (jancsi?) hogyan "leheli ki a lelkét"...;)
Szal no offtopic please...:) (természetesen ha az offtopicban folytatjátok, akkor semmi problémám)
thx for the cooperation...:D
CHRONOS
Igaz, bocsánat... most velem is elszaladt a ló.... gratulálok magamnak, hogy kivetkőztem magamból :beken:
QuoteOriginally posted by Chronos
Én azokra a postokra gondoltam, amiket a gratuláció elõtt postoltatok...:p
Bocsánat, de szerintem nem illik a gratulációk threadbe, hogy éppen Jenchi (jancsi?) hogyan "leheli ki a lelkét"...;)
Szal no offtopic please...:) (természetesen ha az offtopicban folytatjátok, akkor semmi problémám)
thx for the cooperation...:D
CHRONOS
JANCSI!!!:hehe:
QuoteOriginally posted by Chronos
Jenchi (jancsi?)
CHRONOS
Jenchi = a Jenõ becézett formája ( a dolog érdekessége, hogy a Jenõ is becenév) kiejtése jenki ( a dolog érdekessége, hogy nincs olyan nyelv a világon, ahol így kéne ejteni) vagy jenci.
Grat magamnak, hogy ilyen hülye becenevem van.:D
(hallanátok a többit!;) )
QuoteOriginally posted by Shock12
Igaz, bocsánat... most velem is elszaladt a ló.... gratulálok magamnak, hogy kivetkőztem magamból :beken:
No problem my friend...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Jenchi
Jenchi = a Jenõ becézett formája ( a dolog érdekessége, hogy a Jenõ is becenév) kiejtése jenki ( a dolog érdekessége, hogy nincs olyan nyelv a világon, ahol így kéne ejteni) vagy jenci.
Grat magamnak, hogy ilyen hülye becenevem van.:D
(hallanátok a többit!;) )
Így már érthetőbb...:p
Thx...
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shock12
Igaz, bocsánat... most velem is elszaladt a ló.... gratulálok magamnak, hogy kivetkőztem magamból :beken:
Gratulálok magamnak, hogy ilyen rossz hatással tudok lenni egyesekre...
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok magamnak, hogy ilyen rossz hatással tudok lenni egyesekre...
Nem a Te hibát, Te mindent megtettél ennek elkerülése végett...
Gratulálok Shocknak az igen fantáziadús kivégzési módszeréhez :jee:
Nah..végre megint megint munka..*felcsillannak a szülinapjelzõ szemei*
Mai ünnepeltünk: Pgeo (24)
Jó reggelt mindenkinek!
Mai szép (esõs) napunkon ünnepeltjeink:
Keitaro (20)
Raisu-Sama (14)
Boldog Szülinapot!
(http://udtclan.uw.hu/forum/images/smiles/birthday.gif)
Itt süt a Nap :D
Itt is süt... :)
Pgeo, Keitaro, Raisu-sama ! Boldog születésnapot ! (Aki XX felett van, annak azért, aki 14, annak meg azért, hogy lesz személyije ;) ) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Itt is süt... :)
Akkor gratulálok magamnak, hogy ilyen szép esõs idõre ébredhettem fel ;)
Én is gratulálok neked az esõs ébredéshez :D
És itt is süt a nap ...
QuoteOriginally posted by Sky
Én is gratulálok neked az esõs ébredéshez :D
És itt is süt a nap ...
Most már ittis :D Azaz már nem, mert kezd sötétedni! De esküszöm 1 órája még sütött! becsszó!
QuoteOriginally posted by Saori
Most már ittis :D Azaz már nem, mert kezd sötétedni! De esküszöm 1 órája még sütött! becsszó!
Elhisszük. Akkor gratulálok ahhoz, hogy sikerült látni a napot egy teljes órán át. :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Elhisszük. Akkor gratulálok ahhoz, hogy sikerült látni a napot egy teljes órán át. :) !
Hmm..egy keresztkérdés, tudom nem ide tartozik.... ez az elhisszük a többiek nevében is volt, vagy egymagad vagytok többen...(tudom ez nem volt szép^^")
QuoteOriginally posted by Saori
Hmm..egy keresztkérdés, tudom nem ide tartozik.... ez az elhisszük a többiek nevében is volt, vagy egymagad vagytok többen...(tudom ez nem volt szép^^")
Mindkettõ... a többiek, meg én hatan :) (Ha ha hímsoviniszta-egoista-disznó lennék, akkor azt írtam volna, hogy királyi többes... de nem vagyok az :D )!
szeretnék gratulálni magamnak: mert megint betelt egy 60GB HDDm:D
(nem találjátok ki mi van rajta:D)
QuoteOriginally posted by VASH
szeretnék gratulálni magamnak: mert megint betelt egy 60GB HDDm:D
(nem találjátok ki mi van rajta:D)
Tudjuk szereted a Narutot... Gratulálok...
Gratulálok magamnak, mert ha még egy postot írok, akkor az lesz a 100.^^
Akkor elõre is gratulálok Saori 100. postjához, ami minden igaz, a következõ lesz !!!
QuoteOriginally posted by Shock12
Akkor elõre is gratulálok Saori 100. postjához, ami minden igaz, a következõ lesz !!!
Igen, amit a te postodra írok válasznak^^
Szóval köszönöm előre is^^
Éljen, éljen!!!
Gratula!
Kívánom, hogy minimum még ennyiszer láthassuk ezeket a mosolygós szemeket.
(gratula, hogy ez postonkénk átlag három:D )
QuoteOriginally posted by Shock12
Tudjuk szereted a Narutot... Gratulálok...
IIIIIIIGEN, NAGYON TETSZIK A NARUTO.
De nem csak az van rajta, nagyon sok értékes dolog, aminek felét nem láttam(csak töltök le de idõm nincs megnézni, csak ha beteg vagyok:D)
QuoteOriginally posted by Jenchi
Éljen, éljen!!!
Gratula!
Kívánom, hogy minimum még ennyiszer láthassuk ezeket a mosolygós szemeket.
(gratula, hogy ez postonkénk átlag három:D )
Én meg gratulálok neked, (nameg shocknak) hogy hozzásegítettetek eme szép kerek szám eléréséhez^^
QuoteOriginally posted by Saori
Én meg gratulálok neked, (nameg shocknak) hogy hozzásegítettetek eme szép kerek szám eléréséhez^^
:o Köszönjük. :o
Elõre is gratulálok shocknak a 666.ik postjához, mivel valószínûleg pont nem leszek itt^^ De ha igen, akkor majd utólag is gratulálok..
QuoteOriginally posted by Saori
Elõre is gratulálok shocknak a 666.ik postjához, mivel valószínûleg pont nem leszek itt^^ De ha igen, akkor majd utólag is gratulálok..
MAX PAYNE: near the beast:b+: :jee:
Gratulálok a 600. éppen koponyafõzõs postodhoz Vash !
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok a 600. éppen koponyafõzõs postodhoz Vash !
thx:D
A story az utólsó csepp vérig igaz:D
Úgy gondolom, ide stílusos írni a remekbeszabott 666. postot :) , merthát "Gonosszá" sem mindennap válik az ember :) !
Master !
:hail:
QuoteOriginally posted by Shock12
Úgy gondolom, ide stílusos írni a remekbeszabott 666. postot :) , merthát "Gonosszá" sem mindennap válik az ember :) !
Fogadd õszinte gratulációmat Mesterem! Igyekezlek követni a Gonosszá válás rögös útján ;)
Nincsen itt sem mester, sem tanítvány. Pusztán annyi, hogy elõbb értem el azt a számot, mint más... (leszámítva ugye Chronost, meg Zsozsót... ;) ) és ha nem figyelmeztettek, akkor úgy elmegyek ezen nevezetes szám mellett, mint a sicc... :) . Köszönöm.
HAIL neked õgonoszsága:D
Remélem nem haragszol, de ez kihagyhatatlan:D
QuoteOriginally posted by VASH
HAIL neked õgonoszsága:D
Remélem nem haragszol, de ez kihagyhatatlan:D
LOL ez a kép^^
QuoteOriginally posted by VASH
HAIL neked õgonoszsága:D
Remélem nem haragszol, de ez kihagyhatatlan:D
Jön még kutyára... teherautó! :rolleyes: //Itt most terád gondoltam...
És legalább nem a HalfLife2-s poénképet használtad volna fel...
QuoteOriginally posted by Shock12
Jön még kutyára... teherautó! :rolleyes: //Itt most terád gondoltam...
És legalább nem a HalfLife2-s poénképet használtad volna fel...
A pillanat hevében:D
de amint látod van akinek tetszik a kép:hehe:
Na..mindenképp gratulálnom kell Turboknak az újabb csodás avatarjáért!
QuoteOriginally posted by VASH
A pillanat hevében:D
de amint látod van akinek tetszik a kép:hehe:
"Egy újszülöttnek minden vicc új..." //Nem sértésképpen Saori, félre ne értsed !
QuoteOriginally posted by Shock12
"Egy újszülöttnek minden vicc új..." //Nem sértésképpen Saori, félre ne értsed !
Eszem ágában nincsen félreérteni...
QuoteOriginally posted by Saori
Na..mindenképp gratulálnom kell Turboknak az újabb csodás avatarjáért!
ja el kell ismernem ez nagyon ott van:D
QuoteOriginally posted by Saori
Na..mindenképp gratulálnom kell Turboknak az újabb csodás avatarjáért!
Igyekszik az ember.
TurboK ! Kul. Tetszik.
QuoteOriginally posted by VASH
HAIL neked õgonoszsága:D
Remélem nem haragszol, de ez kihagyhatatlan:D
COTFLGOAHAHA...;) (na hogyha ezt kitaláljátok hogy minek a rövidítése, akkor kaptok 1 Medve sajtot...;) )
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
COTFLGOAHAHA...;) (na hogyha ezt kitaláljátok hogy minek a rövidítése, akkor kaptok 1 Medve sajtot...;) )
CHRONOS
Crying On The Floor LAughing Good?Utána már tippem sincs mi lehet...
QuoteOriginally posted by phr0zen
Crying On The Floor LAughing Good?Utána már tippem sincs mi lehet...
Nem...
Estig még lehet találgatni...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
COTFLGOAHAHA...;) (na hogyha ezt kitaláljátok hogy minek a rövidítése, akkor kaptok 1 Medve sajtot...;) )
CHRONOS
Crying On The Floor Like George Owen's Adopted Happy Albanian Hippy Ant
QuoteOriginally posted by roderick
hmm.. talán: Crying On The Floor Like Gerorge Owen's Adopted Happy Albanian Hippy Ant?
Ez érdekes tipp volt,csak nem zsinórba 6X...;)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Ez érdekes tipp volt,csak nem zsinórba 6X...;)
:lame: upsz... már feljelentettem magam zsozsónál...
Azért gratulálok magamnak, hogy ennyire béna vagyok
Na aki meg akarja tudni mit jelent, az menjen fel a #usteam@usteam.uw.hu -ra, és írja be a chat ablakba ezt:
?? cotflgoahaha (most csináltam meg)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Na aki meg akarja tudni mit jelent, az menjen fel a #usteam@usteam.uw.hu -ra, és írja be a chat ablakba ezt:
?? cotflgoahaha (most csináltam meg)
CHRONOS
Látom Chronos is rákattant a Submit Reply nyomkodására :hopp:
Legalább nem érzem magam egyedül...
Ez amúgy azt jelenti, hogy nem kapok Mackósajtot, pedig csak azért csináltam :mad:
QuoteOriginally posted by roderick
Látom Chronos is rákattant a Submit Reply nyomkodására :hopp:
Legalább nem érzem magam egyedül...
Ez amúgy azt jelenti, hogy nem kapok Mackósajtot, pedig csak azért csináltam :mad:
Tévedés, mivel te voltál az elsõ ember aki megnézte hogy mit jelent, ezért tiéd a Mackósajt...:)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Tévedés, mivel te voltál az elsõ ember aki megnézte hogy mit jelent, ezért tiéd a Mackósajt...:)
CHRONOS
Juhéé!! Gratulálok magamnak ezért is!!!!
Ojee-ojeee :cool:
Ez a kép gonosz volt, de hû képet ad a szomorú valóságról ...:D
QuoteOriginally posted by Sky
Ez a kép gonosz volt, de hû képet ad a szomorú valóságról ...:D
Köszönöm:zen:
Mire nem képes a paint:D
QuoteOriginally posted by VASH
Köszönöm:zen:
Mire nem képes a paint:D
Viszont nem értem, hogy miért is kaptam azt... én Chronost beérni, és lehagyni sem akarom, ellenben itt sokakkal... ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Viszont nem értem, hogy miért is kaptam azt... én Chronost beérni, és lehagyni sem akarom, ellenben itt sokakkal... ;)
ÉS?:D
A hangulat a lényeg...
:hopp:PARTY TIME:hopp:
QuoteOriginally posted by VASH
ÉS?:D
A hangulat a lényeg...
:hopp:PARTY TIME:hopp:
Gratulálok, hogy megint sikerült magad leinni :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok, hogy megint sikerült magad leinni :D !
Köszike, de csak H2O volt ma, az viszont a suliból, lehet hogy az ártott meg:D
Nem ettél valami gyanúsat ?? (Menza?)
Gratulálok, hogy neked a szimpla víz is megárt... :D !
Gratula ignusnak a memberséghez! Így tovább^^
QuoteOriginally posted by VASH
Köszike, de csak H2O volt ma, az viszont a suliból, lehet hogy az ártott meg:D
Ja, esküszöm a mi sulinkban is volt valami fura a vízben, talán attól voltunk mindig olyan nyugodtak és kialakult bennünk valamiféle inger, hogy mindig visszatérjünk... ez csak utólag t?nt fel :rolleyes:
QuoteOriginally posted by Sky
Nem ettél valami gyanúsat ?? (Menza?)
azt nehezen mert betíltotta az ANTSZ a gyengített urán tartalom miatt...
(ez nem vicc:D)
QuoteOriginally posted by roderick
Ja, esküszöm a mi sulinkban is volt valami fura a vízben, talán attól voltunk mindig olyan nyugodtak és kialakult bennünk valamiféle inger, hogy mindig visszatérjünk... ez csak utólag t?nt fel :rolleyes:
de legalább ne olyan feltûnõen csinálják:ejj: , nálunk a víz olyan zavaros+(CL2 de az töményen) hogy amikor kiömlik a földre tiszta fehér-szürke felületet képez rajta, arról nem is beszélve hogy átmarja magát a földszintig(ALIEN):D
QuoteOriginally posted by VASH
arról nem is beszélve hogy átmarja magát a földszintig(ALIEN):D
:lol:
CHRONOS
Óhogyaza....gratulálni akartam magunknak a 10 000ik posthoz, de lemaradtam...^^ Akkor így utólag is gratula^^
QuoteOriginally posted by Saori
Óhogyaza....gratulálni akartam magunknak a 10 000ik posthoz, de lemaradtam...^^ Akkor így utólag is gratula^^
És ennek több mint 10 % -at Chronos csinaláta Gratula :D :zen:
QuoteOriginally posted by Saori
Óhogyaza....gratulálni akartam magunknak a 10 000ik posthoz, de lemaradtam...^^ Akkor így utólag is gratula^^
10000 ... WOW ! :) !! Nem semmi ! Gratula magunknak !
QuoteOriginally posted by Zodd
És ennek több mint 10 % -at Chronos csinaláta Gratula :D :zen:
:lol:
Thx...
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
:lol:
CHRONOS
Jó jó de ennyire :)
13.5% hogy pontosak legyünk:D
QuoteOriginally posted by Zodd
Jó jó de ennyire :)
Haha... :) pedig csak 1szer nyomtam meg az elküldés gombot...;)
Érdekes...:p (*post törölve*)
CHRONOS
Hát jók vagyunk, nincs mit tenni ...
Boldog születésnapot, Chronos! Isten éltessen sokáig, feltöltésed érjen bokáig! :D
QuoteOriginally posted by thebluesnote
Boldog születésnapot, Chronos! Isten éltessen sokáig, feltöltésed érjen bokáig! :D
Banyek,megelõztek...
Azért boldog szülinapot Chrono!!!:zen:
Hát Saori nem fog örülni... nagyon nem... ;) Éppen ezért én csak majd postja után fogok kívánni :D ! (Merugye Ladies First!)
QuoteOriginally posted by Shock12
Hát Saori nem fog örülni... nagyon nem... ;) Éppen ezért én csak majd postja után fogok kívánni :D ! (Merugye Ladies First!)
Akkor már az lenne korrekt, ha kieditálnád az összes postodat a pre-Saori idôkbôl... ;)
1. Én szóltam... a továbbiakban inkább kimaradok belőle... mindenesetre én figyelmeztettelek... :D
2. Személyemhez intézett támadás ügyében annyit, hogy a kötekedésnek itt helye nincs (sem fizikailag, sem mentálisan), mivel Saori születésnap-jelzõi tevékenysége elõtt nem kívántam születésnapot senkinek... ;) ! (Ha esetleg nem értetted volna az amúgy eléggé nyilvánvaló kijelentést: Saori nem fog örülni, hogy születésnapi-jelzõi tevékenységében akadályoztatva van... )
QuoteOriginally posted by Shock12
1. Én szóltam... a továbbiakban inkább kimaradok belőle... mindenesetre én figyelmeztettelek... :D
2. Személyemhez intézett támadás ügyében annyit, hogy a kötekedésnek itt helye nincs (sem fizikailag, sem mentálisan), mivel Saori születésnap-jelzõi tevékenysége elõtt nem kívántam születésnapot senkinek... ;) ! (Ha esetleg nem értetted volna az amúgy eléggé nyilvánvaló kijelentést: Saori nem fog örülni, hogy születésnapi-jelzõi tevékenységében akadályoztatva van... )
Én meg gratulálok magamnak a preSaori-i időkből származó 15. post(om)ért ebben a topicban...
:p
AE
Én gratulálok magamnak az elsõ post om ért ebben a topicban..:hopp:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Én gratulálok magamnak az elsõ post om ért ebben a topicban..:hopp:
Gratulálok az els? postodhoz ebben a topicban... :hopp:
Thx mindenkinek...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shock12
Hát Saori nem fog örülni... nagyon nem... ;) Éppen ezért én csak majd postja után fogok kívánni :D ! (Merugye Ladies First!)
Az nem kifejezés hogy nem fog örülni....:(Nem tehetek róla, hogy eddig suli van.... el is megyek mindjárt sírni valahova...mindenki elveszi a munkámat... :bruhuhu: ..de ha már itt tartunk, akkor nem csak Chronosnak van ma szülinapja hanem Nameless-nek is....ha már egyszer a munkámra pályáztok, akkor legalább mindenkinek kívánjatok boldog szülinapot, akinek ma van...
Amúgy köszi Shock hogy legalább Te megvártál^^
QuoteOriginally posted by Saori
Az nem kifejezés hogy nem fog örülni....:(Nem tehetek róla, hogy eddig suli van.... el is megyek mindjárt sírni valahova...mindenki elveszi a munkámat... :bruhuhu: ..de ha már itt tartunk, akkor nem csak Chronosnak van ma szülinapja hanem Nameless-nek is....ha már egyszer a munkámra pályáztok, akkor legalább mindenkinek kívánjatok boldog szülinapot, akinek ma van...
Amúgy köszi Shock hogy legalább Te megvártál^^
Ámen!:ad:
Mint már írtam volt... én szóltam...
Mindegy Boldog Születésnapot Chronos, és neked is NameLess !! ;)
Én is boldog születésnapot (így saori után) Chronos és Nameless. sok sört meg bort az ünnepelteknek, és lehetőleg próbáljátok elkerülni a nagy fehér mikrofont :hopp: :hahaha: :hehe:
Meg persze természetesen omedetoo a szülinaposainknak ^^"" hehh.. mégjóhogy eszembe jutott amikor már zártam volna be az ablakot ^^
Akkor beszállok én is, mivel lemaradtam a gratulációkkal (már megint...)
Gratulálok Chronos-nak és Nameless-nek szülinapjuk alkalmából, valamint minden névnaposnak boldog névnapot kívánok.
Valamint gratulálok mindenkinek, akinek valamiért gratulálnom kellene, de eddig elmulasztottam. Továbbá gratulálok minden egyes :_off: posthoz is.
Soxeretettel: Drótmalac:D
Mivel én még nem gratuláltam ezért részemrõl is gratuláció a szülinapososknak..:)
Heppi Börszdéj Chronos és Nameless
QuoteOriginally posted by Lolember
Gratulálok mindenkinek aki töltött fel animét...;)
És gartulálok mindenkinek aki nem töltött fel animét...:p
+Gratulálok mindenkinek akinek szülinapja van, volt, lesz...:D
Na látjátok így köll eztet csináni...:p
1 levélben össz cuccz...
Meg is látszik...
Szûkszavúság->3 hozzászólás...
:)
AE
Gratulálnék magamnak a 200. postomhoz..:p
QuoteOriginally posted by Lorenor
Gratulálnék magamnak a 200. postomhoz..:p
Szobrot neki aranyból:D GRATULA;)
Vash, utólag is gratulálok a 666.ik postodhoz^^ Észre sem vettük, úgy elhúztál mellette^^
QuoteOriginally posted by Saori
Vash, utólag is gratulálok a 666.ik postodhoz^^ Észre sem vettük, úgy elhúztál mellette^^
Köszi, egyébként észre sem vettem(ez vagyok én), de jobb jogy túl vagyok rajta, nem szeretem a gonosz dolgokat, inkább csak olyan Max Payne stílusban(667, near the beast)
WE ARE ALL ANGELS, BUT SOMETIMES, WE MUST ACT LIKE THE DEVIL.
QuoteOriginally posted by VASH
Köszi, egyébként észre sem vettem(ez vagyok én), de jobb jogy túl vagyok rajta, nem szeretem a gonosz dolgokat, inkább csak olyan Max Payne stílusban(667, near the beast)
WE ARE ALL ANGELS, BUT SOMETIMES, WE MUST ACT LIKE THE DEVIL.
Gratula VASH-nak és Lorenornak.
Pontosítva:667,the neighbour of the Beast.;)
Thx mindenkinek!Jól esik,hogy azért nem utál mindenki.....:p
QuoteOriginally posted by Lorenor
Thx mindenkinek!Jól esik,hogy azért nem utál mindenki.....:p
Grat mindenkinek... :D !
Az utálatról annyit, hogy nem kell balfékként viselkedni... és átgondolni, hogy miért vannak az a régen elképzelhetetlen postpakolások... ennyi. :rolleyes:
QuoteOriginally posted by Shock12
Grat mindenkinek... :D !
Az utálatról annyit, hogy nem kell balfékként viselkedni... és átgondolni, hogy miért vannak az a régen elképzelhetetlen postpakolások... ennyi. :rolleyes:
Most nem azért de nem hiszem ,hogy én vagyok az egyetlen aki off olt......Persze könnyebb engem szivatni(zsozso)mivel én post oltam a legtöbbet de rajtam kívül is bõven volt olyan aki off olt.... :ejj:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Most nem azért de nem hiszem ,hogy én vagyok az egyetlen aki off olt......Persze könnyebb engem szivatni(zsozso)mivel én post oltam a legtöbbet de rajtam kívül is bõven volt olyan aki off olt.... :ejj:
A múlton már nem tudsz segíteni(azért már megkaptad a fejmosást), de most ne kezdjünk bele egy "engem mindenki bánt" postolgatásba mert ugyan az lesz a vége mint az off-nak:ejj:
Ha továbbiakban nem off-olsz, szerintem senki nem fog rá emlékezni 2-3 nap múlva(ennyivel is okosabb vagy hogy nem kezdesz bele egy off-olgatásba).
Ok kösz a jó tanácsot!Haver vagy..!:hopp: :hopp:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Ok kösz a jó tanácsot!Haver vagy..!:hopp: :hopp:
Köszi, gratulálnék magamnak: +1 a haverok listára:D
és persze a 12.-nek a 700. posthoz:D
Én is gratulálok elõre is az avatár "testvéremnek" a 700. postjához...:rolleyes:
Boldog Szülinapot Bnc!
Azonkívül elõre is gratula Shocknak a 700. postjához!
Hát egy újabb kerek szám... Köszönöm szépen az eddigi támogatást, és legfõképpen a gratulációkat, remélem sokan mások is hamarosan elérik a 700.-at. :jee:
És szeretnék gratulálni mai születésnaposunknak, Bnc-nek ! :)
Hogy egymás alatt legyen két avatar ugyanabból az anime bõl....na meg csak úgy, én is gratulálok a születésnaposnak......:D
Grat Shocknak a 700. posthoz...
Na ezt is megélem....A 300. post om.....Ez gyors volt.....:p
QuoteOriginally posted by Lorenor
Na ezt is megélem....A 300. post om.....Ez gyors volt.....:p
Gratula... gyors . . . :p
QuoteOriginally posted by Lorenor
Na ezt is megélem....A 300. post om.....Ez gyors volt.....:p
Hát ha minden nap jubileumot ünneplünk Lorenor tiszteletére,akkor itt heteken belül lesz egy néhány 10000 postos emberke.;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratula... gyors . . . :p
Thx kolléga! :D
QuoteOriginally posted by phr0zen
Hát ha minden nap jubileumot ünneplünk Lorenor tiszteletére,akkor itt heteken belül lesz egy néhány 10000 postos emberke.;)
:lol:Ez övönaluli volt....... :rotflol:
Mint mindig, most is kissé lemaradva: Gratulálok Shock-nak a 700. posthoz, Lorenornak a 300. posthoz, valamint boldog születésnapot Bnc-nek.
Ha megint kihagytam volna valakit, akkor annak is gratula, meg elõre gratula mindenkinek, ha valami közeljövõben bekövetkezõ eseményhez elfelejtenék gratulálni.:D
Beindultak az Inu Yasha fanok :D
És én is 1re inkább meg szeretném nézni azt a sorozatot :D
Csak elõbb még van hátra 20 rész a Kenshin bõl..
node ez má annyira offtopic, hogy inkább
Gratulálok azoknak, akik egész nap a gép elõtt ülés nélkül is összeszedték a spanyol megszólítást, vagy a fanatizmust :)
Szeretnék gratulálni zsozso-nak a 800. postjához.Tényleg,a tisztelt adminnak ti mikor gratuláltatok utoljára??Ejj...
Szegény zsozso még tán azt hiszi nem szeretjük és beül a ruhásszekrénybe h. elválassza a fejét a testétõl egy masétával...
:( :( :(
QuoteOriginally posted by phr0zen
Szeretnék gratulálni zsozso-nak a 800. postjához.Tényleg,a tisztelt adminnak ti mikor gratuláltatok utoljára??Ejj...
Szegény zsozso még tán azt hiszi nem szeretjük és beül a ruhásszekrénybe h. elválassza a fejét a testétõl egy masétával...
:( :( :(
Hát a gratulacio szep es jo csak mas teszta, hogy mikor alkalmazzuk ...
Szulinapokon pl sztem nagyon is aktualis, viszont azert en nemfogok gratualalni, hogy x ember elert x postot...
Nah én is megjöttem^^
És szeretnék gratulálni mai szülinaposainknak^^
Szóval Boldog Szülinapot Addis (25) és [2rok] (19)
Boldog Születésnapot [2rok], Addis ! További sok íly szép évfordulót !
Én is boldog születésnapot szeretnék kívánni,fõleg 2rok nak....Nagyon király a honlapod ROSHI RULEZ!...Amióta van az oldal rendszeres látógató vagyok...Csak így tovább!!!!!!!!:hopp: :hopp: :hopp:
Boldog szülinapot az ünnepelteknek és a hozzá tartozó vidámságot:hopp: :hahaha:
Roshi nekem is sokat segített a dolgok megismerésében, nála találtam meg a Knights of Xenart :zen:
e-hentai >> Roshi
Boldog Születésnapot!
Bantu (31)
Saori, szerintem a régi avatárod jobb volt ...
Grat Bantu !
Na szóval: Boldog születésnapot Addis-nak és [2rok]-nak így utólag is. (bár ez rám nézve jellemzõ) Továbbá boldog születésnapot Bantu!
QuoteOriginally posted by Sky
Saori, szerintem a régi avatárod jobb volt ...
Grat Bantu !
Szerintem is jobb volt....Nem a mûvészlelkedet akartam kritizálni.......:p
ISTEN éltessen sokáig Bantu!Jézus ismeri szívedet!(ja ez nem ide való....):p
És ezennel gratulálok zsozsoéknak a highspeed userhez mert így ki tudom használni az egyetemi infoterem sávszélességét
(A 2x600 simán benne van)
:hail:
Bulldog születésnapot Bantu !! És ráadásul a 31.et... túl a 3. X-n... szép !
QuoteOriginally posted by Shock12
Bulldog születésnapot Bantu !! És ráadásul a 31.et... túl a 3. X-n... szép !
Ez igazán kedves volt...Legalább annyira mint az USA-ban oly népszerû "OLD FART" ajándéktárgyak,amelyek hatására annyi,de annyi idõs emberke kötötte már fel magát a gatyamadzagával..:rolleyes:
Don't worry, be happy ...
QuoteOriginally posted by phr0zen
Ez igazán kedves volt...Legalább annyira mint az USA-ban oly népszerû "OLD FART" ajándéktárgyak,amelyek hatására annyi,de annyi idõs emberke kötötte már fel magát a gatyamadzagával..:rolleyes:
Jaj nem kell gonoszkodni......Biztos csak jót akart..... ;)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Ez igazán kedves volt...Legalább annyira mint az USA-ban oly népszerû "OLD FART" ajándéktárgyak,amelyek hatására annyi,de annyi idõs emberke kötötte már fel magát a gatyamadzagával..:rolleyes:
Tekintvén azt, hogy az itteni rajongók többsége alulról, vagy felülről közelíti a 2X-et (megfelel Sky :) ?), nem látom, hogy mi benne a sértő... de ha te mondod, akkor biztosan az ... :rolleyes:
Akkor én még kicsi vagyok ...
QuoteOriginally posted by Sky
Akkor én még kicsi vagyok ...
Majd felnõssz kapitány....:D
Yup-Yup...
Gratulálnék 2 embernek:
lorenor: szép hogy az utóbbi idõben beindúltál, csak így tovább...
Sky: ez a legjobb kép amit csak találhattál:D
Sky mesternek én is szeretnék gratulálni új avatarjához...:ejj:
(ne vedd sértésnek, de megjegyezném: az elõbbi icipicit talán jobb volt, persze ez magánvélemény...)
Sztem stílusosabb Sky mostani avatarja.
:)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Sztem stílusosabb Sky mostani avatarja.
:)
kretén avatarosok fogjanak össze, mi?
amúgy drága te még tartozol egy desktop képpel ;)
QuoteOriginally posted by Saori
kretén avatarosok fogjanak össze, mi?
amúgy drága te még tartozol egy desktop képpel ;)
Ne ócsárold a feljebb valómat.......Mégis a kapitányom... ;)
phr0zen a tiédet úgy egy perc után vágtam le, ugye sikerült lekapnod egy pillanatot Kenshin életébõl amikor nem azt a vérkomoly képét vágja:D
Te Sky,ha jelenleg Szegeden tartózkodsz,akkor nehogy véletlen összetalálkozzunk,mert egészen véletlen most épp én se Pesten vagyok...;)
QuoteOriginally posted by VASH
phr0zen a tiédet úgy egy perc után vágtam le, ugye sikerült lekapnod egy pillanatot Kenshin életébõl amikor nem azt a vérkomoly képét vágja:D
Annyi debil Kenshin avatarom van h. Dunát tudnák vele rekeszteni.;)
Emlékszel pl. az elsőre,ami akkor volt mikor először jöttem erre a fórumra?
Saori:Türelem phr0zenről jóképű desktopfotót terem....;)
Hát grat. Lo a 400.hoz !
QuoteOriginally posted by phr0zen
Saori:Türelem phr0zenről jóképű desktopfotót terem....;)
Hehe...én türelmes vagyok^^ De azért ne várass sokáig ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Hát grat. Lo a 400.hoz !
Thx kolléga! :D
Gratulálok Lorenor billentyûzetének, hogy ilyen jól bírja. :D
QuoteOriginally posted by Cobra
Gratulálok Lorenor billentyûzetének, hogy ilyen jól bírja. :D
Ha valami lestrapálja az az hogy eddig billentyűzettel KOF2000 oztam...De most már pihenhet a drága..mert vettem joyt.... :D
Gratula a MAI napra Lorenornak.Holnap már úgyis gratulálhatunk neki az 500.-hoz,Pénteken meg a 600-hoz,szal nem esek bele a nagy szelebrésönbe...
;)
:lol:
:lol:
QuoteOriginally posted by phr0zen
Gratula a MAI napra Lorenornak.Holnap már úgyis gratulálhatunk neki az 500.-hoz,Pénteken meg a 600-hoz,szal nem esek bele a nagy szelebrésönbe...
;)
No ja... és ha még sokat duplázgat, akkor egy nap sem kell neki... Nekedmeg úgyszintgratula a 400hoz...
QuoteOriginally posted by Shock12
No ja... és ha még sokat duplázgat, akkor egy nap sem kell neki... Nekedmeg úgyszintgratula a 400hoz...
Eccer velem is megeshet... ;) Ja és phrozen gratula a 400 hoz így tovább!:D
QuoteOriginally posted by Shock12
No ja... és ha még sokat duplázgat, akkor egy nap sem kell neki... Nekedmeg úgyszintgratula a 400hoz...
Köszönom.Nekem nem 1 nap alatt jött,mint egyeseknek...Mondjuk azt se mondanám h. vért izzadtam hozzá.:)
És ha nem tévedek,hamarosan készíthetjük a konfettit&a tûzijátékot,ugyanis meglesz végre a fórum történetének 2. Addict Member-je!(Az érdekes az lenne,ha most hirtelen hibernációjából frissen éledve feltûnne VASH és jó szokásához híven ronggyá postolná az egész fórumot,ezzel néhány perc alatt elhappolva elõled a spotlight-ot.És ez végülis nagyon könnyen megtörténhet.;) )
QuoteOriginally posted by phr0zen
Köszönom.Nekem nem 1 nap alatt jött,mint egyeseknek...Mondjuk azt se mondanám h. vért izzadtam hozzá.:)
És ha nem tévedek,hamarosan készíthetjük a konfettit&a tûzijátékot,ugyanis meglesz végre a fórum történetének 2. Addict Member-je!(Az érdekes az lenne,ha most hirtelen hibernációjából frissen éledve feltûnne VASH és jó szokásához híven ronggyá postolná az egész fórumot,ezzel néhány perc alatt elhappolva elõled a spotlight-ot.És ez végülis nagyon könnyen megtörténhet.;) )
mindig számolok ezzel a lehetőséggel.....Ha lesz hát lesz....;)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Köszönom.Nekem nem 1 nap alatt jött,mint egyeseknek...Mondjuk azt se mondanám h. vért izzadtam hozzá.:)
No ja... dehát...
Quoteelhappolva elõled a spotlight-ot.És ez végülis nagyon könnyen megtörténhet.;) )
Én mondjuk nem a rivaldafényre, illetve a címekre hajazok, ha elhappolja, hát elhappolja, gratulálunk neki, és konyec... de lehet, hogy bennem van a hiba :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
No ja... dehát...
Én mondjuk nem a rivaldafényre, illetve a címekre hajazok, ha elhappolja, hát elhappolja, gratulálunk neki, és konyec... de lehet, hogy bennem van a hiba :) !
A kollégával egyetértek ...Nem az fontos nekem,hogy én post oljak a legtöbbet....Hanem az ,hogy egyáltalán post oljak..... :D
Gratulálok! kedves résztvevõink véleménynyilvánítást nyertek drótmalac módra:
Egyetértek Shock-al. Ez nem versenypálya, hanem fórum, itt a különbözõ címek szimbolikusak. Azt jelzik, hogy ki mennyi post-al szaporította a fórumot, se többet, se kevesebbet, a minõségre meg csak akkor jön rá valaki, ha elolvassa az illetõ minden postját. (vagy elegendõ postot, egy statisztikai következtetéshez)
Különben sincs semmi értelme, hogy azt nézzük ki mennyit és milyet postol. Néha mindenkire rájön az agymenés, jónéhány, az idiotizmus határát súroló post formájában.
Ami meg az életkort illeti: mindenki annyi idõs, amennyinek érzi magát.
;)
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratulálok! kedves résztvevõink véleménynyilvánítást nyertek drótmalac módra:
Egyetértek Shock-al. Ez nem versenypálya, hanem fórum, itt a különbözõ címek szimbolikusak. Azt jelzik, hogy ki mennyi post-al szaporította a fórumot, se többet, se kevesebbet, a minõségre meg csak akkor jön rá valaki, ha elolvassa az illetõ minden postját. (vagy elegendõ postot, egy statisztikai következtetéshez)
Különben sincs semmi értelme, hogy azt nézzük ki mennyit és milyet postol. Néha mindenkire rájön az agymenés, jónéhány, az idiotizmus határát súroló post formájában.
Ami meg az életkort illeti: mindenki annyi idõs, amennyinek érzi magát.
;)
Nagyon szép beszéd volt éljen!:appl:
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Ami meg az életkort illeti: mindenki annyi idõs, amennyinek érzi magát.
;)
De szép is lenne...
De azért a beszéd díjnyertes volt ! Drótmalac for president !!!
:D
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratulálok! kedves résztvevõink véleménynyilvánítást nyertek drótmalac módra:
Egyetértek Shock-al. Ez nem versenypálya, hanem fórum, itt a különbözõ címek szimbolikusak. Azt jelzik, hogy ki mennyi post-al szaporította a fórumot, se többet, se kevesebbet, a minõségre meg csak akkor jön rá valaki, ha elolvassa az illetõ minden postját. (vagy elegendõ postot, egy statisztikai következtetéshez)
Különben sincs semmi értelme, hogy azt nézzük ki mennyit és milyet postol. Néha mindenkire rájön az agymenés, jónéhány, az idiotizmus határát súroló post formájában.
Ami meg az életkort illeti: mindenki annyi idõs, amennyinek érzi magát.
;)
Akkor én már szétporladtam volna miközben párhuzamosan épp anyám méhét hagyom el........ :p
QuoteOriginally posted by Shock12
Bulldog születésnapot Bantu !! És ráadásul a 31.et... túl a 3. X-n... szép !
Tudjatok, 30 ev utan minden nap ajandek...
:)
AE
QuoteOriginally posted by Lorenor
Akkor én már szétporladtam volna miközben párhuzamosan épp anyám méhét hagyom el........ :p
Ha igen... ezek az emberi let hatarai...
:D
AE
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratulálok! kedves résztvevõink véleménynyilvánítást nyertek drótmalac módra:
Egyetértek Shock-al. Ez nem versenypálya, hanem fórum, itt a különbözõ címek szimbolikusak. Azt jelzik, hogy ki mennyi post-al szaporította a fórumot, se többet, se kevesebbet, a minõségre meg csak akkor jön rá valaki, ha elolvassa az illetõ minden postját. (vagy elegendõ postot, egy statisztikai következtetéshez)
Különben sincs semmi értelme, hogy azt nézzük ki mennyit és milyet postol. Néha mindenkire rájön az agymenés, jónéhány, az idiotizmus határát súroló post formájában.
Ami meg az életkort illeti: mindenki annyi idõs, amennyinek érzi magát.
;)
Senior Drótmalac Member megmondta a frankót, de egyet értek jól...
(Amúgy én már több mint 1000 éves vagyok)
:)
AE
Kicsit késõn, de újra ittvagyok és ezennel gratulálok mai ünnepeltjeinknek: Boldog Szülinapot! s007 , StabWest
QuoteOriginally posted by Saori
Kicsit késõn, de újra ittvagyok és ezennel gratulálok mai ünnepeltjeinknek: Boldog Szülinapot! s007 , StabWest
Ezúttal időben: Boldog születésnapot s007 , StabWest!
:D
QuoteOriginally posted by Saori
... s007 , StabWest
Úgyszintén boldog születésnapot !! :)
köszi :)
QuoteOriginally posted by Saori
Kicsit késõn, de újra ittvagyok és ezennel gratulálok mai ünnepeltjeinknek: Boldog Szülinapot! s007 , StabWest
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Ezúttal időben: Boldog születésnapot s007 , StabWest!
:D
QuoteOriginally posted by Shock12
Úgyszintén boldog születésnapot !! :)
Köszi Mindenkinek!!!:)
StabWest barátom,boldog szülinapot!:D
*Bocs hogy csak most gratulálok,dolgom volt...*
QuoteOriginally posted by phr0zen
StabWest barátom,boldog szülinapot!:D
*Bocs hogy csak most gratulálok,dolgom volt...*
:) Külön köszönet phr0zennek;) !
Boldog születésnapot kivánok Stabwestnek és S007-nek...;)
CHRONOS
Én is mindkettőtöknek boldog szülinapot:hopp: :hahaha:
QuoteOriginally posted by Chronos
Boldog születésnapot kivánok Stabwestnek és S007-nek...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Zodd
Én is mindkettőtöknek boldog szülinapot:hopp: :hahaha:
Köszi :)!
Elõre gratulálok Saorinak a 200. postjához !! És ezt felelősségteljes küldetésének (is) végrehajtása közepette érte el !
Gratulálok, szép, csak így tovább !
QuoteOriginally posted by Shock12
Elõre gratulálok Saorinak a 200. postjához !! Grat, szép !
Köszi^^
Shock12
Boldog szülinapot!!!
phr0zen!
Gratula a legnagyobb szemû Kenshinért;) !
QuoteOriginally posted by StabWest
phr0zen!
Gratula a legnagyobb szemû Kenshinért;) !
Thx.;)
Az avataromat eyébként Rage készítette,nagy köszönet neki érte!
És gratula Shock12 senseinek!Igen,megelőztem Saorit,jöhet a kövezés...)
Boldog szülinapot Shock! :D
CHRONOS
Szeretnék gratulálni TurboK-nek az új,über-értelmes aláírásához.Azt hiszem erre nyugodtan állíthatom hogy Turbo hozta a formáját.:hopp:
Na hát akkor lemaradva ugyan de én is szeretnék Shocknak Boldog Szülinapot kívánni....
u.i.: Hogy lehettek ennyire piszkok?!!!!!!!!!! Mindig elõttem..:(
QuoteOriginally posted by Saori
Na hát akkor lemaradva ugyan de én is szeretnék Shocknak Boldog Szülinapot kívánni....
u.i.: Hogy lehettek ennyire piszkok?!!!!!!!!!! Mindig elõttem..:(
Hát ezaz... hogy ?!
QuoteOriginally posted by Chronos
Boldog szülinapot Shock! :D
QuoteOriginally posted by phr0zen
... És gratula Shock12 senseinek!Igen,megelőztem Saorit,jöhet a kövezés...)
QuoteOriginally posted by StabWest
Shock12 Boldog szülinapot!!!
Köszönöm mindannyiotoknak ezen figyelmes gesztust !:zen: :o
QuoteOriginally posted by phr0zen
És gratula Shock12 senseinek!Igen,megelõztem Saorit,jöhet a kövezés...)
Meg is kapod phr0zen, csak egyszer fussunk össze!
Boldog szülinapot Shock !
Az avatáromhoz annyit hogy a One Piece messze az egyik legnagyobb kedvencem ...
És phr0zen, hogy-hogy Szegeden vagy ?(Mintha nem sejteném ...)
Rettegjetek visszatértem......Hát most utólag gratulálok boldog születésnapot Shock kolléga!Saorinak grat a 200 ért...És úgy egyébként is grat mindenkinek.....Ja és Sky:One Piece Rulez!!!!:D
Boldog szülinapot Shock!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Boldog szülinapot Shock!
QuoteOriginally posted by Lorenor
... Hát most utólag gratulálok boldog születésnapot Shock ...
QuoteOriginally posted by Sky
Boldog szülinapot Shock!
Köszi nektek is :) !
Füled érjen bokáig, letöltésed sokáig:D
QuoteOriginally posted by VASH
Füled érjen bokáig, letöltésed sokáig:D
Jó... próbálkozom , köszi :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Jó... próbálkozom , köszi :) !
Azzal, hogy a füled bokáig érjen? Na ha összejön, akkor elsõ helyen pályázok arra hogy megnézzem! ;)
QuoteOriginally posted by Saori
Azzal, hogy a füled bokáig érjen? Na ha összejön, akkor elsõ helyen pályázok arra hogy megnézzem! ;)
Letöltések... letöltések...
De külön kérés esetén meggondolom... azt is :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Letöltések... letöltések...
De külön kérés esetén meggondolom... azt is :D !
Ja jó...pedig már reménykedtem^^
Egészen érdekes,de mintha Lorenor komának most nem egetlen napocskába telt volna kitermelni az aktuális századnyi postját.Ejj,ejj nem vagyunk formában...:p
Egébként pedig gratula az 500-hoz,és a fanatizmus szintjének eléréséhez.;)
Jah, ja... grat Lo ! :)
Lassan már-már kezdek félni, hogy 1-2 napi 50 postot nyomó ember beér...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Lassan már-már kezdek félni, hogy 1-2 napi 50 postot nyomó ember beér...;)
CHRONOS
Pedig nekem ismerõs a lendülete :D !
Hát köszönöm szépen.....mindenkinek!Nem volt könnyû de sikerült...ja mostantól egy kicsit lelépek a gázról mert nincs mindig kedvem post olni....na meg idõm se.....de azért lesz még post áradat....;)
Boldog Születésnapot Hikari (21)!
Hikari oh Hikari...kein anderes Maedchen ist wie Sie...Hikari tralalala Hikari tralalala....mindegy Boldog Születésnapot!:D
Boldog Születésnapot a mai Születésnapostnak, aki a mai napon tartja születésnapját is ! :) Gratulálok Hikari !
QuoteOriginally posted by Shock12
Boldog Születésnapot a mai Születésnapostnak, aki a mai napon tartja születésnapját is ! :) Gratulálok Hikari !
Bonyolultabban nem lehetett volna, mi? :D
Egyszerûbben meg nem vicces
Elõször is: Boldog születésnapot Hikari!
Másodjára, de nem másodsorban: Gratula Lorenornak a Fanatic Memberséghez!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Elõször is: Boldog születésnapot Hikari!
Másodjára, de nem másodsorban: Gratula Lorenornak a Fanatic Memberséghez!
KöszI!Huzalröfi :D :hopp: :p
Hátakkor 750... ha minden igaz, akkor most lettem elvonó-k.ú.r.-át igénylo személy... ha nem, akkor ez a post ki lesz gyakva, mint a szél... :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Hátakkor 750... ha minden igaz, akkor most lettem elvonó-k.ú.r.-át igénylo személy... ha nem, akkor ez a post ki lesz gyakva, mint a szél... :D !
Gratula Shocknak az Addict Memberért...;)
Így tovább!:D
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shock12
Hátakkor 750... ha minden igaz, akkor most lettem elvonó-k.ú.r.-át igénylo személy... ha nem, akkor ez a post ki lesz gyakva, mint a szél... :D !
Grat Shocknak az Addict memberséghez!!! :hopp:
QuoteOriginally posted by Shock12
Hátakkor 750... ha minden igaz, akkor most lettem elvonó-k.ú.r.-át igénylo személy... ha nem, akkor ez a post ki lesz gyakva, mint a szél... :D !
Gratula, az addict memberséghez!
Grat Shock kollégának az újabb lépéséhez a megvilágosodás útján.....:D
QuoteOriginally posted by Saori
Grat Shocknak az Addict memberséghez!!! :hopp:
QuoteOriginally posted by Chronos
Gratula Shocknak az Addict Memberért... ;)
Így tovább! :D
Köszönöm :) !! *pezsgõ-PUKK*
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratula, az addict memberséghez!
QuoteOriginally posted by Lorenor
Grat Shock kollégának az újabb lépéséhez a megvilágosodás útján..... :D
De éberek vagytok ! Kösszönöm ! :)
QuoteOriginally posted by Shock12
De éberek vagytok ! Kösszönöm ! :)
Nem mindenki... Én pl csak most láttam, úgyhogy én most (mindenki után...) gratulálnék !
Ja és szülinapot Hikarinak is, ha már ott tartok...
Gratulálok ennek a topiknak hogy elérte a 577 postot.
Gratulálok enek a topiknak hogy elérte a 4000es nézettséget
Gratulálok magamnak a 367edik postért.
Gratulálok magamnak hogy képes voltam 4 totál felesleges üzenetet postolni egy sorban.
QuoteOriginally posted by TurboK
Gratulálok magamnak hogy képes voltam 4 totál felesleges üzenetet postolni egy sorban.
Én pedig grtulálok a felismerésért :D
Gratula Shock-nak és TurboK-nak a fentebb említettekért
Gratula mindenkinek azért a sok szennyért amit erre az oldalra sikerült legépelnetek.Felsorolni hosszú lenne.;)
DEVISZONT!(Szalcsi rulez...:) )Külön gratula Shocknak.:D
QuoteOriginally posted by TurboK
Gratulálok magamnak hogy képes voltam 4 totál felesleges üzenetet postolni egy sorban.
Gratrulálok, ezt nekem is tetszett:D
de most megoldom egy postban:D
Gratulálok az amv verseny résztvevõinek.
Magamnak a 700 post eléréséhez
ja és legvégül haveromnak aki most is éppen hülye képeket küldözget és betegre röhögtet:
QuoteOriginally posted by VASH
Gratrulálok, ezt nekem is tetszett:D
de most megoldom egy postban:D
Gratulálok az amv verseny résztvevõinek.
Magamnak a 700 post eléréséhez
ja és legvégül haveromnak aki most is éppen hülye képeket küldözget és betegre röhögtet:
Grat Vash nek a 700. hoz!
Jó a kép....:hopp:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Grat Vash nek a 700. hoz!
Jó a kép....:hopp:
neked meg a 600 hoz(jelenleg 582-nél tart)de mire a postom odaér addigra már úgy is késõ.:D
Grat Vash, a 700 hoz !
QuoteOriginally posted by Shock12
Grat Vash, a 700 hoz !
THx, azt észrevetted már hogy már egy hónapja tartjuk a 50 post külömbséget, de lassan elkezdhetünk aggódni, tudodki miatt;)
Jaja VASH! Én is gratulálok a 700hoz^^ azaz most már 712-höz...
deyo dejó az avatarod honnan van (milyen anime)
Gratulálok hozzá és üdv :rolleyes: :D
QuoteOriginally posted by Zodd
deyo dejó az avatarod honnan van (milyen anime)
Gratulálok hozzá és üdv :rolleyes: :D
Én ugyan nem deyo vagyok de a virágszál akit deyo avatárjan látsz az Kazami Mizuho az Onegai Sensei bõl...:zen:
Grat Vash a 715. posthoz (rég nem jártam fent)
Boldog Születésnapot hentes (25)!
Igen-igen, bulldog szülinapot Hentes !
QuoteOriginally posted by VASH
ja és legvégül haveromnak aki most is éppen hülye képeket küldözget és betegre röhögtet:
Anyám, az az én koporsóm.
QuoteOriginally posted by TurboK
Anyám, az az én koporsóm.
Ez meg a barátnõdé:D:D:D
QuoteOriginally posted by VASH
Ez meg a barátnõdé:D:D:D
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ......ez fááááááááááááááájt
QuoteOriginally posted by Saori
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ......ez fááááááááááááááájt
QuoteOriginally posted by Saori
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ......ez fááááááááááááááájt
Ez is édi:
Félek megkérdezni hogy ezeket honnan szeded
( Még a végén azt mondod hogy otthon fényképezted)
QuoteOriginally posted by Sky
Félek megkérdezni hogy ezeket honnan szeded
( Még a végén azt mondod hogy otthon fényképezted)
Például //www.vicclap.hu ;)
CHRONOS
Boldog születésnapot neomad (21) !!
QuoteOriginally posted by Sky
Félek megkérdezni hogy ezeket honnan szeded
( Még a végén azt mondod hogy otthon fényképezted)
sajna itthon dúrvábbak vannak: pl a power gomb az öngyújtó hatására eggyé vált a borítással vagy a nyitott fedelû gépben a 2 120 GB vinyót cd tokkal választottam el...
FOLYT....?
QuoteOriginally posted by VASH
sajna itthon dúrvábbak vannak: pl a power gomb az öngyújtó hatására eggyé vált a borítással vagy a nyitott fedelû gépben a 2 120 GB vinyót cd tokkal választottam el...
FOLYT....?
Szerintem már fogtuk...:rolleyes:
Ugye ez azér mégse teljesen komoly?
QuoteOriginally posted by Kalibur
Szerintem már fogtuk...:rolleyes:
Ugye ez azér mégse teljesen komoly?
tudod a pénzem ott kimerült amikor vettem az alkatrészeket a géphez és a régi 486 házat használtam elég sokáig az meg sajna ilyen állapotban volt, a power gombot pedig egy ki-be kapcsolható konnektorral helyettesítettem, ez van:ejj:
QuoteOriginally posted by Shock12
Boldog születésnapot neomad (21) !!
Jaja^^Boldog szülinapot neomad!
Akor én is gratulálok: Boldog születésnapot neomad!
QuoteOriginally posted by Saori
Jaja^^Boldog szülinapot neomad!
Na így már én is merek boldog szülinapot neomad :d:rotflol:
Boldog szülinapot neomad, de úgy 2 órát késtem vele
Nem te késted a legtöbbet...:D
Boldog születésnapot Neomad!;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Nem te késted a legtöbbet...:D
Boldog születésnapot Neomad!;)
CHRONOS
Na, ha másbn nem is, ebben mégis felülmúltalak...:p
(késõn jövõk cak a szünetben mottóra: Boldog szülinapot neomadnak:D )
QuoteOriginally posted by Chronos
Nem te késted a legtöbbet...:D
Boldog születésnapot Neomad!;)
CHRONOS
Te ilyenkor még vagy már ?
Na akkor én is beállok a késök sorába..Boldog szülinapot Neomad!:D
QuoteOriginally posted by Sky
Te ilyenkor még vagy már ?
Ilyenkor kelek fel... :D ;)
CHRONOS
És mi okod van ilyen szintû mazoizmusra ?
QuoteOriginally posted by Sky
És mi okod van ilyen szintû mazoizmusra ?
Az ok az iskolában rejlik, meg a vonatban...:D :D :D
CHRONOS
És honnan jársz hova reggelente ?
Boldog születésnapot bkk16 (18)!
(Tudom kicsit késõn, de most ébredtem^^")
QuoteOriginally posted by Sky
És honnan jársz hova reggelente ?
Messzire és kész...;)
CHRONOS
Na mostmár zöldfény van szóval .....Boldog születésnapot bkk16!!:D
QuoteOriginally posted by Lorenor
Na mostmár zöldfény van szóval .....Boldog születésnapot bkk16!!:D
rotflol :D
Boldog szülinapot kívánok most már én is bkk16!! :D
QuoteOriginally posted by Lorenor
Na mostmár zöldfény van szóval .....Boldog születésnapot bkk16!!:D
LOL^^ De attól függetlenül rendes húzás volt Tõled^^
Boldog születésnapot bkk16 (és ha jól emlékszem, akkor gratulálhatunk azért is, mert most regisztráltál / most sikerült megtalálnod, hogy hol is tudod beállítani a születési dátumodat :D ) !
(Még mielõtt valaki megkérdezné, hogy ezt a következtetést mibõl vontam le: nem volt még két napja beállítva... ;) )
QuoteOriginally posted by Shock12
(Még mielõtt valaki megkérdezné, hogy ezt a következtetést mibõl vontam le: nem volt még két napja beállítva... ;) )
Öhm...nem volt még két napja beállítva?? :confused:
*most elvonul és nekiáll bőszen gondolkozni..több-kevesebb sikerrel...*
QuoteOriginally posted by Shock12
Boldog születésnapot bkk16 (és ha jól emlékszem, akkor gratulálhatunk azért is, mert most regisztráltál / most sikerült megtalálnod, hogy hol is tudod beállítani a születési dátumodat :D ) !
(Még mielõtt valaki megkérdezné, hogy ezt a következtetést mibõl vontam le: nem volt még két napja beállítva... ;) )
Azért mégiscsak leginkább: boldog születésnapot bkk 16!
;)
QuoteOriginally posted by Saori
LOL^^ De attól függetlenül rendes húzás volt Tõled^^
Igyekszem..Gyűjtök az angyalszárnyakra... :angyali:
Bár ahogy a post számomat elnézem az angyalszárnyak még várattatnak magukra....:rolleyes: :ad:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Bár ahogy a post számomat elnézem az angyalszárnyak még várattatnak magukra....:rolleyes: :ad:
Grat Lo-nak 666hoz...
A regisztráláskor nem állította be ...
Mit lehet ezen félreérteni ?
QuoteOriginally posted by Saori
Grat Lo-nak 666hoz...
Ja, gartula a hathathat-hoz :D
QuoteOriginally posted by Sky
A regisztráláskor nem állította be ...
Mit lehet ezen félreérteni ?
Nem erre gondoltam, de mindegy..nem lényeg....
QuoteOriginally posted by Lorenor
Bár ahogy a post számomat elnézem az angyalszárnyak még várattatnak magukra....:rolleyes: :ad:
Jah. Gratula a 666. posthoz ! :)
Köszönöm mindenkinek!:merci:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Köszönöm mindenkinek!:merci:
Nesze! Most jól elrontottad azt a szép számot! Gratulálok !:D
QuoteOriginally posted by Kalibur
Nesze! Most jól elrontottad azt a szép számot! Gratulálok !:D
Már elõtte elrontottam Ó sötétség gyermeke..... ;)
Per pillanat a te avatárod tûnik gonoszabbank :D
(Inkább két vámpír mint egy Hitokiri Battusai)
Boldog Születésnapot Hunterünknek!
Cobra (24):D
Boldog születésnapot Cobra!;)
CHRONOS
Hepi bõrszíj díreszt Kobra Kommendör.;)
Boldog születésnapot Cobra !
Arigato mindenkinek
Boldog születésnapot Cobra comander!:D
Énis boldog szülinapot Cobra! ^^
Akkor már énsem akarok kilógni a sorból Cobra boldog születésnapot :hopp: :hahaha: :rotflol: sok sört
Boldog szülinapot Cobra !
Hú, ennyi jókívánságot. Köszönöm mégegyszer mindenkinek. :merci:
QuoteOriginally posted by Cobra
Hú, ennyi jókívánságot. Köszönöm mégegyszer mindenkinek. :merci:
:hopp: !!!Boldog szülinapot!!!:hopp:
bocsi hogy így utólag de péntek este leégett a tápom(my problem);)
Boldog születésnapot Cobra!
Quotebocsi hogy így utólag de péntek este leégett a tápom(my problem);)
Amíg csak a táp füstölt el, addig nincs nagy baj ;)
Gratulálok Vash san nak az Addict Memberséghez......:appl: :D
Gratula Vash-nak az Addict Memberséghez!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratula Vash-nak az Addict Memberséghez!
észre sem vettem, köszi srácok mi lenne velem nélkületek:D
Gratula Vash ! Üdv a klubban :D !
No, megint késõn (:rolleyes: ), de énis gratulálok mindkettõtöknek:
Vash, gratula a függõséghez!
Cobra dear hunter, neked meg bódog szülinapot, (most per pillanat vívódom, kívánjak -e még sok ilyet:D )
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratula Vash ! Üdv a klubban :D !
Thx man, de csak ön után:D
Látom gyûlnek a sok posttal rendelkezõ emberek...;)
Bezzeg régen ilyenrõl még álmodni sem mertem volna...:D
Nem mintha baj lenne...sõt, örülök neki, hogy ennyire beindult a fórum...:jee:
CHRONOS
Énis gratulálok a "klubtagsághoz"!
Bár amilyen régóta (1 év 1 hónap) regelve vagyok ide, nemnagyon írtam ^^""" Szégyenlem is magam érte...mert már rég tag lehetnék :p
Ajvé...lemaradtam arról, hogy gratuláljak VASHnak az Addict memberségért..na de sebaj^^ Ami késik, nem múlik! Szóval grat^^
Grat Vash az addict memberséghez !
Zoddal összehoztunk Matyinak egy cuki kis avatart,szeretnénk ha gratulálnátok neki.:D :hopp: ;) :hehe:
QuoteOriginally posted by phr0zen
Zoddal összehoztunk Matyinak egy cuki kis avatart,szeretnénk ha gratulálnátok neki.:D :hopp: ;) :hehe:
Jujj..megnéztem...ÁÁÁÁÁÁÁ...LOL....Gratula....
thx:)
es koszi;)
MaTyI
QuoteOriginally posted by MaTyI
thx:)
es koszi;)
MaTyI
Melyik animéból van?
Ghost in the middle age?
Cowboy Matyi?
netán Berserker of the Black army?
:zen: PEACE:zen:
QuoteOriginally posted by VASH
Melyik animéból van?
Ghost in the middle age?
Cowboy Matyi?
netán Berserker of the Black army?
:zen: PEACE:zen:
:D !
Zodd, gratula a 200hoz !! :jee:
QuoteOriginally posted by Shock12
:D !
Zodd, gratula a 200hoz !! :jee:
Thanks nem mondod észre sem veszem :D
Ja, gratulálok én is a 200-hoz Zodd!
Gratula a 200 hoz..!!!:D :zen:
Drakula a 200-hoz !
Gratula a 200hoz énis ^^ Tök jó, hogy mindig van kinek örülni, ceressem ezt a topicot ^^
QuoteOriginally posted by phr0zen
Zoddal összehoztunk Matyinak egy cuki kis avatart,szeretnénk ha gratulálnátok neki.:D :hopp: ;) :hehe:
Hát ez nagyon jó...:jee:
Igazán illik hozzá...;)
CHRONOS
Kicsit késve énis, de Zodd gratula a 200-hoz!
Azonkívül boldog születésnapot HalfDemon (24)!
Birthsday neked féldémon :D
Saori sama, te ilyen korán már gép elõtt? Hogy csinálod? (Má megint ilyen késõn fekünni! Gyorsan jön az a napkelte...)
Boldog Születésnapot HalfDemon ! :)
Korán kelni ?! Tippelek, hogy suli... és van földöntúli mennyiségû lelki ereje mindjárt reggel ellátni eme feladatát :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Boldog Születésnapot HalfDemon ! :)
Korán kelni ?! Tippelek, hogy suli... és van földöntúli mennyiségû lelki ereje mindjárt reggel ellátni eme feladatát :D !
Még addig én is eljutottam, hogy tán suli, de te nekiálltál 7 körül netezni ha suliba kellett menni? Én nem.
QuoteOriginally posted by Kalibur
Még addig én is eljutottam, hogy tán suli, de te nekiálltál 7 körül netezni ha suliba kellett menni? Én nem.
Én nekiállok netezni 4kor, ha felébredek, és be van kapcsolva a gép... megnézem a leveleket, és visszafekszem... most hogy suli elõtt... teljesen elképzelhetõ...
Gratulálunk a korán kelõknek ! :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálunk a korán kelõknek ! :D
Köszi :D
Amúgy jól tippeltetek, suli^^
Még mielőtt bementem volna dogát írni, könyvtárban megnéztem a leveleim^^ Meg felköszöntöttem a szülinapost, mert ugye ezt illik reggel, és nem este tenni^^"
Nah most megyek, mert még van egy matekom....(Istenem segíts, kérlek!:()
További jókat....
Jobb később mint soha:
Boldog születésnapot HalfDemon! :)
Saori:
Kitartás, már csak egy matekóra választ el az anime nézéstõl! :D
Grat HalfDemon!
Boldog szülinapot az ünnepeltnek!
Izé... Saori drága, kitartás már nem tart soká! ^.~ Mármint az ilyenfajta iskolai megpróbáltatás...majd jön másféle :p Mondjuk korán kell akkor is kelni asszem...
QuoteOriginally posted by Kono
Boldog szülinapot az ünnepeltnek!
Izé... Saori drága, kitartás már nem tart soká! ^.~ Mármint az ilyenfajta iskolai megpróbáltatás...majd jön másféle :p Mondjuk korán kell akkor is kelni asszem...
Köszönöm Kono sama...Már túl vagyok rajta mára..több-kevesebb sikerrel^^"
QuoteOriginally posted by Saori
Köszönöm Kono sama...Már túl vagyok rajta mára..több-kevesebb sikerrel^^"
Hehe, nekem meg csütörtökön lesz matek doga...:(
Jó nehéz lesz azt már látom...:eek:
Nameg a jegy se lesz jó, amit kapok rá, dehát ez van...
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Kono
Boldog szülinapot az ünnepeltnek!
Izé... Saori drága, kitartás már nem tart soká! ^.~ Mármint az ilyenfajta iskolai megpróbáltatás...majd jön másféle :p Mondjuk korán kell akkor is kelni asszem...
Meg néha késõn lefeküdni... kb mint a maratoni anime partykon, csak nem annyira szórakoztató:rolleyes:
Chrono, Saori azért szurkolok (nem mintha változtatna valamin)...:p
QuoteOriginally posted by Kalibur
Chrono, Saori azért szurkolok (nem mintha változtatna valamin)...:p
Lehet nem változtat semmin (matekdogát jól elszúrtam), de legalább jól esik hogy valaki gondol rám^^
Nekem meg pénteken lessz matek ZH de én sem hiszem hogy túll jó lessz.
Ezek a fő irányai a dolgozatnak: div, rot, grad, meg a híres majoráns minoráns hányados integrál kritériumok :D
Remélem néhányotoknak ismerősek :zen:
Bocsi a késésért...
gratula mindenkinek akinek még nem volt:D
És kitartás, a dolgozatok/ZH túl kell élni, valahogy:D
(gratulálnék még a Csepeli HÉV munkatársainak akik miatt CSAK 47 percet késtem egy fontos találkáról, köszönöm. Ja mellesleg pont ma tanúltam a Szolidaritásról meg a Toleranciáról, veszett eszmék voltak a HÉV-pótló autóbuszokon:D)
Boldog születésnapot HalfDemon!
Ma írtam matek zh-t (optimumszámítás).
Hullára pivotálnám (ne kérdezd, hogy mi ez, mert morcos leszek ;) ) a ki****ott tanár fejét!!! :morci: Elvileg nem lett rossz, de g*** feladatokat adott. (ugye lorenor?)
Nem akarok belemélyülni, de majoráns meg minoráns kritériumok nem a soroknál vannak? Integrálnál nem hallottam róla.:confused:
Grat az ünnepeltnek!( ne is kérdezzétek ki az mert fogalmam sincs..)
Visszatérve a ZH ra én is mint Trivi barátunk ua. a ZH t írtam és ennek megfelelõen kellõen "jó" a hangulatom....A különbség csak annyi ,hogy én nem vagyok mérges csak rossz kedvû...Az NGE miatt is(magamra ismertem Shinji képében,azzal az apró különbséggel ,hogy míg õ csak 14 addig én már a huszat is átléptem....)na meg ZH t is elxartam amennyire csak lehet....:( :( :( Hogy életúnt vagyok az csak eufemizmus volna.....:( Na mindegy eccer majd én is megdöglök és akkor minden jó lesz...Nem való nekem ez a világ....Majd elválik mi lesz ebbõl.....:ejj:
Egy sötét felhõ ereszkedett a gratulációk rovatra ...
Gratulálok hogy sikerült lehangolni egy amúgy boldog topicot ...
QuoteOriginally posted by Sky
Egy sötét felhõ ereszkedett a gratulációk rovatra ...
Gratulálok hogy sikerült lehangolni egy amúgy boldog topicot ...
Bocs nem ez volt a célom...Elragadtak az érzelmek.. :p
Nem szidni Lorenort. Az emberek soxor rossz hangulatban vannak, erre nem úgy kell reagálni, hogy lecsesszük õket.
Mellesleg ha ilyen zh-t írtál volna, na meg ha ilyen szerencséd lenne a nõkkel, mint nekünk, neked is rossz hangulatod lenne.
Most nem részletezem sem az utolsó zh-imat sem a nõügyeimet, de ennyi idõ után megtanultam élni vele.
Ne hidd hogy a helyzeted bármivel is rosszabb pl. az enyémnél, csak engem már nem izgat fel igazán...
Az elõzõ comment pedig nem lecseszés volt hanem inklább ****kasztikus hanvételû, de ez a kommunikációs forma nem viszi át igazán a hangszínt ...
QuoteOriginally posted by Trivi
Nem szidni Lorenort. Az emberek soxor rossz hangulatban vannak, erre nem úgy kell reagálni, hogy lecsesszük õket.
Mellesleg ha ilyen zh-t írtál volna, na meg ha ilyen szerencséd lenne a nõkkel, mint nekünk, neked is rossz hangulatod lenne.
Kösz a védelmed,de fölösleges billentyű koptatás..mivel bölcs mondás:Akinek nem fájt a foga még soha az nem is tudhatja milyen a fogfájás...Most meg még mielőtt Shock kollégának szólnia kéne ,hogy OFF TOPIC...Végeztem... :zen:
ui:azért kösz jól esett...;)
És what makes you think hogy az én hangulatom jobb a tiédnél ?
QuoteOriginally posted by Lorenor
Kösz a védelmed,de fölösleges billentyű koptatás..mivel bölcs mondás:Akinek nem fájt a foga még soha az nem is tudhatja milyen a fogfájás...Most meg még mielőtt Shock kollégának szólnia kéne ,hogy OFF TOPIC...Végeztem... :zen:
ui:azért kösz jól esett...;)
Szóval kettövel följebb ...
QuoteOriginally posted by Sky
És what makes you think hogy az én hangulatom jobb a tiédnél ?
Én nem mondtam ,hogy xarabbul vagyok mint más ,mivel mindenkinek megvan a maga keresztje....Eccer én is nyafoghatok...Úgyse szoktam....most ez esett jól...Kell néha egy kis agóniával átszõtt melankólia is(nekem legalább is igen..)Mivel minden völgy után jön egy domb..Mindig...;) Na de mostmár tényleg OFF!:zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Én nem mondtam ,hogy xarabbul vagyok mint más ,mivel mindenkinek megvan a maga keresztje....Eccer én is nyafoghatok...Úgyse szoktam....most ez esett jól...Kell néha egy kis agóniával átszõtt melankólia is(nekem legalább is igen..)Mivel minden völgy után jön egy domb..Mindig...;) Na de mostmár tényleg OFF!:zen:
Ebben kieggyezhetünk...
Na megyek hegyet mászni(még néhány óra és lejön egy pár új psx-iso, addig meg GGX és X-change2)...
Gratula minden koránkelõnek...egy kiscit még nem vagyok magamnál, ugyanis mot 10 perce akartak elütni....10 cm-re állt mge elõttem az autó...szóval én még gratulálok magamnak, amiért élek...:(
Én is gratulálok neked mert élsz !:D
Nélküled ki harangozná be hogy kinek kell gratulálni ?
QuoteOriginally posted by Saori
Gratula minden koránkelõnek...egy kiscit még nem vagyok magamnál, ugyanis mot 10 perce akartak elütni....10 cm-re állt mge elõttem az autó...szóval én még gratulálok magamnak, amiért élek...:(
Ehh, jóisten... Vigyázz magadra, mi lesz nélküled ezzel a fórummal, hmm? ^^" Mondjuk nemtom, hogy történt, de azért gratula a túlélésért!
QuoteOriginally posted by Saori
Gratula minden koránkelõnek...egy kiscit még nem vagyok magamnál, ugyanis mot 10 perce akartak elütni....10 cm-re állt mge elõttem az autó...szóval én még gratulálok magamnak, amiért élek...:(
Kár lett volna...nagy veszteséget szenvedne a Gratulációk meg a Vampires topic....:beken:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Kár lett volna...nagy veszteséget szenvedne a Gratulációk meg a Vampires topic....:beken:
Egyetértek ! Ugyhogy a jövõben nem is kísérletezni ! (szívbõl jövõ parancs, tudom milyen jó játék ... engem a hév került el kerek 5 cm-re...:D )
Látod mennyien örülnek neked?
És ez még valószínûleg nem a vége...:D
QuoteOriginally posted by Saori
Gratula minden koránkelõnek...egy kiscit még nem vagyok magamnál, ugyanis mot 10 perce akartak elütni....10 cm-re állt mge elõttem az autó...szóval én még gratulálok magamnak, amiért élek...:(
ÁÁÁÁ !!! Jujj ! Kihagyok egy fél napot, és ezt tudom meg ??? Gratulálok a sofőrnek, hogy sikerült megállnia !! ;) ...
Na jó, Neked is Saori, hogy sikerült túlélni az autó elé lépésedet :) !
Gratulálok Shock 12-nek a 800. postjához.:)
Továbbá gratulálok minden születésnaposnak és jubileumi postszámot elérõnek(pl. Zodd)akinek az utóbbi napokban a túlzott elfoglaltság miatt nem volt idm gratulálni.;)
Gratula Shock kollégának a 800. post jához.....:D
Grat Shock-nak a 800. posthoz
QuoteOriginally posted by phr0zen
Gratulálok Shock 12-nek a 800. postjához.:)
...
QuoteOriginally posted by Lorenor
Gratula Shock kollégának a 800. post jához.....
QuoteOriginally posted by Sky
Grat Shock-nak a 800. posthoz
Köszönet mindenkinek :) !!
Gratula Shock-nak...;)
Csak így tovább! :jee:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Gratula Shock-nak...;)
Csak így tovább! :jee:
CHRONOS
Kössz. Te meg kapardd már össze azt a 25 postot, már csak annyi kell, hogy lépj megint egyet a ranglétrán :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Kössz. Te meg kapardd már össze azt a 25 postot, már csak annyi kell, hogy lépj megint egyet a ranglétrán :D !
Gondolj csak bele Chrono:Soha,senki nem hívhatna többé õslénynek!Hát létezik ennél utópisztikusabb jövõkép?;)
Igyekszem, igyekszem...:p
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shock12
Kössz. Te meg kapardd már össze azt a 25 postot, már csak annyi kell, hogy lépj megint egyet a ranglétrán :D !
Hajrá!
Ha belegondolok, hogy én még a 25.-nél sem tartok :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Hajrá!
Ha belegondolok, hogy én még a 25.-nél sem tartok :D
Semmi gond, majd idõvel Te is postolgatsz, és majd szépen gyarapodsz... nyugi ;) !
QuoteOriginally posted by Trivi
Hajrá!
Ha belegondolok, hogy én még a 25.-nél sem tartok :D
Menni fog az...;)
Nem egyszer volt arra példa, hogy jött egy új member, bepostolt 20-at, majd 2 hónappal késõbb 600-at...:D
Szal menni fog, csak akarni kell...:p
Mindenesetre hajrá hozzá...:jee:
Ebben a fórumban elég sok topic van, amihez hozzá lehet szólni, biztos vagyok benne hogy fogsz találni olyat, amelyik a kedvenc topicod lesz, és oda postolsz majd sokat...:)
Egy ennyire látogatott fórumban (hozzátenném: régen közel sem volt ennyire látogatott) elég egyszerû az elsõ 200 postot elérni, onnantól kezdve pedig már megy magától a postolás...:)
CHRONOS
Chronosnak teljesen igaza van... még annyit fûznék hozzá, hogy persze törekedni kell azért arra, hogy értelmes hozzászólások szülessenek... azaz nem baj, ha kevés van, de ha az a kevés velõs, akkor sincs baj :) ! (persze vannak agymenések, általában azon lehet a legjob-baka-t röhögni :D )
QuoteOriginally posted by Chronos
Menni fog az...;)
Nem egyszer volt arra példa, hogy jött egy új member, bepostolt 20-at, majd 2 hónappal késõbb 600-at...:D
CHRONOS
Nem is tudjuk ki volt az :D
Chronos te se tudod esetleg Lorenor vagy Sky nem tudja :D
QuoteOriginally posted by Zodd
Nem is tudjuk ki volt az :D
Chronos te se tudod esetleg Lorenor vagy Sky nem tudja :D
Hát ja, én sem tudom...;)
*khm*
Vash*khm*
Lorenor*khm*
Sky*khm*
Szal nem tudom...:D (meg egy kicsit meg is vagyok fázva :lol: )
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Hát ja, én sem tudom...;)
*khm*Vash*khm*Lorenor*khm*Sky*khm*
Szal nem tudom...:D (meg egy kicsit meg is vagyok fázva :lol: )
CHRONOS
:muhahah: :rotflol: :lul: :jee:
... na igen... valahogy ezt én sem tudom ... :p
AMúgy Chronos vezeti a "post-versenyt"? :confused:
QuoteOriginally posted by Chronos
Hát ja, én sem tudom...;)
*khm*Vash*khm*Lorenor*khm*Sky*khm*
Szal nem tudom...:D (meg egy kicsit meg is vagyok fázva :lol: )
CHRONOS
Én hol vagyok a felsorolásból?
Ezek szerint én már a kultúrális magba tartozom,nem pedig a tucatpostolók táborába...:hopp:
QuoteOriginally posted by phr0zen
Én hol vagyok a felsorolásból?
... áá... tényleg... khm... elfelejtettünk :D
Quote Ezek szerint én már a kultúrális magba tartozom,nem pedig a tucatpostolók táborába...:hopp:
... na jó legyen... egye meg a fene... :D
Gratulálok mindenkinek, hogy sikerült megint offá tenni a topicot :D
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok mindenkinek, hogy sikerült megint offá tenni a topicot :D
hm... Gratulálok, hogy elfelejtettük phr0zent, meg hogy Saori ennyire éber... a történtek ellenére...
QuoteOriginally posted by ignus
AMúgy Chronos vezeti a "post-versenyt"? :confused:
Nem verseny... de igen, eddig õ szólta hozzá a legtöbbet :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
hm... Gratulálok, hogy elfelejtettük phr0zent, meg hogy Saori ennyire éber... a történtek ellenére...
Hja..azóta már helyrejöttem^^ (egy pár órányi LOD-ozás jót tesz az emberrel..azaz vámpírral^.~) Amúgy utólag is gratula Shocknak a 800-hoz..csakhogy ne legyek off ;)
QuoteOriginally posted by Saori
Hja..azóta már helyrejöttem^^ (egy pár órányi LOD-ozás jót tesz az emberrel..azaz vámpírral^.~) Amúgy utólag is gratula Shocknak a 800-hoz..csakhogy ne legyek off ;)
Köszönöm szépen Néked is :) ! A lényeg, hogy pihenj erre a nagy ilyedtségre :eek: !
Igyekszem hogy felzárkózzak Chronoshoz !
Azt hiszem már 8. vagyok a top10 listán, és a postjaim csak gyarapodnak ...:D
QuoteOriginally posted by Saori
Hja..azóta már helyrejöttem^^ (egy pár órányi LOD-ozás jót tesz az emberrel..azaz vámpírral^.~) Amúgy utólag is gratula Shocknak a 800-hoz..csakhogy ne legyek off ;)
Úgyvan-úgyvan!!! Én is gratula a 82x-edikhez! ;)
QuoteOriginally posted by ignus
Úgyvan-úgyvan!!! Én is gratula a 82x-edikhez! ;)
Köszönöm :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm :) !
Ma nagyon postolós hangulatodban vagy, mi, Shock? :D
QuoteOriginally posted by Chronos
Menni fog az...;)
Nem egyszer volt arra példa, hogy jött egy új member, bepostolt 20-at, majd 2 hónappal késõbb 600-at...:D
CHRONOS
aztán pedig a szociális élete egyre kezdett laposodni:D :hehe:
Hova tovább...
QuoteOriginally posted by Saori
Ma nagyon postolós hangulatodban vagy, mi, Shock? :D
Már kínomban... egész nap meredtem a monitorra (és még verem a billentyûzetet éjjfélig), egy kis szórakozás nem árt... ;) ... de megnyugtatlak, nem fog ez sûrûn ismétlõdni (ellentétben a kinézetével, nem szeretném, ha vasárnap már az ezredfordulóra gratulálnátok :D ) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Már kínomban... egész nap meredtem a monitorra (és még verem a billentyûzetet éjjfélig), egy kis szórakozás nem árt... ;) ... de megnyugtatlak, nem fog ez sûrûn ismétlõdni (ellentétben a kinézetével, nem szeretném, ha vasárnap már az ezredfordulóra gratulálnátok :D ) !
Pedig az könnyen meglehet.... Tudod mit? Előre gratula! :hopp: :hopp: :hopp:
QuoteOriginally posted by ignus
Pedig az könnyen meglehet.... Tudod mit? Előre gratula! :hopp: :hopp: :hopp:
Jaja! Énis elõre gratula mert képes vagyok elfelejteni^_____^
QuoteOriginally posted by Saori
Jaja! Énis elõre gratula mert képes vagyok elfelejteni^_____^
Énmeg Gartulálok 300. postodhoz !! :D !!!
QuoteOriginally posted by Shock12
Énmeg Gartulálok 300. postodhoz !! :D !!!
Szintén.Gratula drágám...^.~
:lol:
Lassan már minden nap gratulálni kell valakinek...:)
Grat Saori!:D
CHRONOS
Gratula Saori nak a 300. post jához!:D
QuoteOriginally posted by Chronos
:lol:
Lassan már minden nap gratulálni kell valakinek...:)
Grat Saori!:D
CHRONOS
Sokkal inkább óránként...:p
QuoteOriginally posted by Chronos
:lol:
Lassan már minden nap gratulálni kell valakinek...:)
Grat Saori!:D
CHRONOS
Örülni kell, hogy már annyi tag van, hogy ez a óránkénti-percenkénti gratuláció megvalósulni látszik :D ! Gratulálok magunknak, hogy íly termékenyre fejlõdik a magyar animevilág ugarán ezen fórum ;) !
Gratula a 30. X-hez lassan de öregszünk:D
neked meg a 750 posthoz hogy el ne felejtsem;)
QuoteOriginally posted by VASH
Gratula a 30. X-hez lassan de öregszünk:D
neked meg a 750 posthoz hogy el ne felejtsem;)
Arigatou Vash san!(feltévé ha persze nekem szólt.. :rolleyes: )
QuoteOriginally posted by Lorenor
Arigatou Vash san!(feltévé ha persze nekem szólt.. :rolleyes: )
Saorinak írtam csak aztán te is eszembe jutottál, aztán nem akartam 2 postot írni emiatt;)
QuoteOriginally posted by VASH
Saorinak írtam csak aztán te is eszembe jutottál, aztán nem akartam 2 postot írni emiatt;)
Köszi rendes tõled. :D :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Köszi rendes tõled. :D :zen:
Ez csak természetes, de nem kell ennyiszer megköszönnöd, csak egy post volt a sokk közül...és az élet megy tovább;)
Hö ! Lo ! Gratulálok én is addictumodhoz !! :D
(Vash... végülis csak megírtad azt a két postot ;) !)
QuoteOriginally posted by Shock12
Hö ! Lo ! Gratulálok én is addictumodhoz !! :D
(Vash... végülis csak megírtad azt a két postot ;) !)
nem volt szándékomban, rákényszerítettek:D
végülis nézhetjük isteni beavatkozásnak ;)
Grat Lo, az Addictsághoz!
Már megint mikrõl maradok le....
Semmi gond, én is csak most ébredtem...
Grat Lorenornak az addictsághoz !
Ennyi szorgalmas emberke mellett szinte már szégyellem magam... (megint késõn, de sebaj...) Grat énis !
... rövid szünet...
öö bárkinek, akit megillet...
Grat szintén...én meg nem nézegetek eleget ide asszem ^^"
Grat,grat,grat...:hopp:
Ja és köszi minden gratulálónak^______^
Ez még elmaradt ;)
Ájájáj! Bocsesz! Akkor neked is grat-grat!... Grat-gratot mindenkinek! :D
Grat, Grat!
Gyakorlatilag most már fogalmam sincs hogy miért, de grat grat :D
Nem akarok én sem kimaradni a jóból, szóval:
Grat mindenkinek...;)
CHRONOS
De gyors vagy Chronos, alighogy elküldöm a postot, már nem is én vagyok a kép alján.
Juhuuuu, ezzel member-ré léptem elõ :hopp: :lul: :muhahah: :rotflol:
QuoteOriginally posted by Trivi
De gyors vagy Chronos, alighogy elküldöm a postot, már nem is én vagyok a kép alján.
Juhuuuu, ezzel member-ré léptem elõ :hopp: :lul: :muhahah: :rotflol:
Akkor most neked Grat-grat!!! :hopp: :hopp: :hopp:
Erre van ez a topic!
QuoteOriginally posted by Trivi
De gyors vagy Chronos, alighogy elküldöm a postot, már nem is én vagyok a kép alján.
Juhuuuu, ezzel member-ré léptem elõ :hopp: :lul: :muhahah: :rotflol:
GRATULA(már csak 970 post kell:D)
QuoteOriginally posted by Trivi
De gyors vagy Chronos, alighogy elküldöm a postot, már nem is én vagyok a kép alján.
Juhuuuu, ezzel member-ré léptem elõ :hopp: :lul: :muhahah: :rotflol:
Bár ez trivi-ális... de Gratulálok neked én is !! ;)
QuoteOriginally posted by Trivi
De gyors vagy Chronos, alighogy elküldöm a postot, már nem is én vagyok a kép alján.
Juhuuuu, ezzel member-ré léptem elõ :hopp: :lul: :muhahah: :rotflol:
Üdvözöllek fórum memberi körünkben...:)
A lényeg hogy érezd jól magad...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Üdvözöllek fórum memberi körünkben...:)
A lényeg hogy érezd jól magad...;)
CHRONOS
Hja..Chronos neked meg elõre is grat az 1500-joz mert akkor úgysem leszek itt amikor meglesz^^ Ez mostanában jó szokásom :rolleyes:
Vash, gratulálok a 800 hozzászóláshoz !! :jee:
QuoteOriginally posted by Shock12
Vash, gratulálok a 800 hozzászóláshoz !! :jee:
neked meg a 850 posthoz, még mindig tartjuk az 50 külömbséget, ideje lesz belehúznom hogy egyszerre menjünk át az 1000 küszöbön:D
QuoteOriginally posted by VASH
neked meg a 850 posthoz, még mindig tartjuk az 50 külömbséget, ideje lesz belehúznom hogy egyszerre menjünk át az 1000 küszöbön:D
Köszönöm elõre is... most hog mondod, észre sem vettem :D !
QuoteOriginally posted by Saori
Hja..Chronos neked meg elõre is grat az 1500-joz mert akkor úgysem leszek itt amikor meglesz^^ Ez mostanában jó szokásom :rolleyes:
Thx...:)
Bár még nem értem el...;)
CHRONOS
Grat Shocknak és VASHnak..kezdek beleszédülni ebbe a sok gratulációba...szabadságra kéne mennem
Grat Chronosnak, hogy mire holnap ezt olvassa valószínûleg 1500 postja lesz !
QuoteOriginally posted by Saori
Grat Shocknak és VASHnak..kezdek beleszédülni ebbe a sok gratulációba...szabadságra kéne mennem
Nagy a tömjén töménysége, ebben a threadben:D:D:D
Szabadság: na arra mennék én is szívesen, de még a téli szünetben is edzõtáborban leszek(edzõ azt is kitalálta hogy 24.-én csak reggeli edzés lesz:D)
Hurrá:ejj:
QuoteOriginally posted by VASH
Nagy a tömjén töménysége, ebben a threadben:D:D:D
Szabadság: na arra mennék én is szívesen, de még a téli szünetben is edzõtáborban leszek(edzõ azt is kitalálta hogy 24.-én csak reggeli edzés lesz:D)
Hurrá:ejj:
hehh... nekem problémás... zárva lesz a terem... de majd előtte meg utáná nyomok két dupla edzést :D !
QuoteOriginally posted by Sky
Grat Chronosnak, hogy mire holnap ezt olvassa valószínûleg 1500 postja lesz !
Hát még nem, de már közel vagyok...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by VASH
Nagy a tömjén töménysége, ebben a threadben:D:D:D
Szabadság: na arra mennék én is szívesen, de még a téli szünetben is edzõtáborban leszek(edzõ azt is kitalálta hogy 24.-én csak reggeli edzés lesz:D)
Hurrá:ejj:
Milyen sportot ûzöl ?
QuoteOriginally posted by Sky
Milyen sportot ûzöl ?
Bírkózok, de ezt már írtam egyszer...:rolleyes:
Sorry, de nem futottam vele össze...
Milyen súlycsoport ?
QuoteOriginally posted by Sky
Sorry, de nem futottam vele össze...
Milyen súlycsoport ?
100+, a többit pm-be(ha még akarsz tudni valamit):)
Hogy ne legyek teljesen off:
Gratula a már elért és eljövendõ sporteredményeidhez !
QuoteOriginally posted by Sky
Hogy ne legyek teljesen off:
Gratula a már elért és eljövendõ sporteredményeidhez !
2 hét múlva magyar bajnoki van, ott majd produkálhatok, de max 1-2 embert verek meg, azt is csak mert nálam is vannak bénábbak...
QuoteOriginally posted by VASH
2 hét múlva magyar bajnoki van, ott majd produkálhatok, de max 1-2 embert verek meg, azt is csak mert nálam is vannak bénábbak...
A kis szerény... gratula a szerénységedhez... vagy az önbizalomhiányodhoz (?!)... hm... :D
QuoteOriginally posted by VASH
2 hét múlva magyar bajnoki van, ott majd produkálhatok, de max 1-2 embert verek meg, azt is csak mert nálam is vannak bénábbak...
Fõ az önbizalom !
Mi majd szorítunk neked, te meg szorítsd õket ! :D:D:D
Gratulalok Chronosnak, mert úgy látom mikor átlépi a varázsszámot nem leszek itt.
:bsd: :zen:
GRAT CHRONOS-nak. Én sem leszek itt. Bár már csak 1 kell neki!!!:D :D :D
Milyen érzés 1500 postal rendelkezõ membernek lenni?
QuoteOriginally posted by VASH
Milyen érzés 1500 postal rendelkezõ membernek lenni?
Hehe... hagyjad... gondoldd magad az ő helyébe... milyen kellemetlen érzés, hogy nem tud beszólni semmit, hanem várnia kell a megfelelő pillanatra ;) ! :D
(Most kéne sok-sok hozzászólás, lehetőleg provokatív... had izzadjon :D )
Úgysem mersz visszaírni, Chronos.
I dare you! :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Úgysem mersz visszaírni, Chronos.
I dare you! :D
Hallod ?
Õ dare Te!Ezt jobb ha komolyan veszed...:D
QuoteOriginally posted by Trivi
Úgysem mersz visszaírni, Chronos.
I dare you! :D
Neem.. a lényeg, hogy õ érti, és tudja, hogy mit akart mondani (az már más kérdés, hogy rajta kívül senki... csak halovány selytés, hogy mit akart volna... tudtommal: How dare you ?!... azaz hogy mered... usául... :D ... de lehet, hogy én tévedek...)
QuoteOriginally posted by Shock12
Neem.. a lényeg, hogy õ érti, és tudja, hogy mit akart mondani (az már más kérdés, hogy rajta kívül senki... csak halovány selytés, hogy mit akart volna... tudtommal: How dare you ?!... azaz hogy mered... usául... :D ... de lehet, hogy én tévedek...)
Nemnem,szimplán csak hiányos az angoltudásod.:)
How dare you? = Hogy merészeled?
I dare you! = Szó szerint:"Én merlek téged" Valódi jelentés:Nem mered megtenni(kb.)
Pontosan!(elkéstem)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Nemnem,szimplán csak hiányos az angoltudásod.:)
How dare you? = Hogy merészeled?
I dare you! = Szó szerint:"Én merlek téged" Valódi jelentés:Nem mered megtenni(kb.)
Ezt nem tudtam... hm... felsõfokon nem ilyet kérdeztek... :rolleyes:
KHM.....OFFTOPIC!
QuoteOriginally posted by Shock12
Ezt nem tudtam... hm... felsõfokon nem ilyet kérdeztek... :rolleyes:
IMHO,a nyelvvizsgaszintek között mennyiségileg jóval nagyobb az eltérés mint minőségileg(kicsit jobbat,jóvl többet...)
QuoteOriginally posted by Saori
KHM.....OFFTOPIC!
igaz... sorry... Gratulálunk Saori ébreségéhez :D !
imho... nem a szleng a lényeg... és fõleg nem az US angol...
QuoteOriginally posted by Shock12
igaz... sorry... Gratulálunk Saori ébreségéhez :D !
imho... nem a szleng a lényeg... és fõleg nem az US angol...
Akasztják a hóhért...:D :D
A várva várt pillanat elérkezett...:D
CHRONOS
Otaku ???
Grat:D
QuoteOriginally posted by Chronos
A várva várt pillanat elérkezett...:D
CHRONOS
Grat chronos az 0500-hoz és az otakusághoz:)
QuoteOriginally posted by Chronos
A várva várt pillanat elérkezett...:D
CHRONOS
Gratula !! Tisztelt Otaku !
Drámai belépõ...
Grat az 1550. posthoz Otaku!
QuoteOriginally posted by Saori
Grat chronos az 0500-hoz és az otakusághoz:)
azaaz 1500-hoz ;)
:lol: Gratula az otaku;) sághoz!!!:hopp: :hopp: :hopp:
QuoteOriginally posted by Chronos
A várva várt pillanat elérkezett...:D
CHRONOS
Na végre otaku lettem...:) ;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
A várva várt pillanat elérkezett...:D
CHRONOS
GRAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAT!!!!!!
És ne feledd a b-vel kezdõdõ varázsszót sem...;)
QuoteOriginally posted by Chronos
Na végre otaku lettem...:) ;)
CHRONOS
Good For You!
ROTFLOL!!!;)
Nem hittem volna, hogy ennyire gyorsak lesztek...:)
THX EVERYBODY!!:D
Remélem ti is el fogjátok érni egyszer ezt a szintet...:)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by phr0zen
GRAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAT!!!!!!
És ne feledd a b-vel kezdõdõ varázsszót sem...;)
Nem felejtem el...:)
Csak nem B-vel kezdődik és LARG-al végződik?:D
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Nem felejtem el...:)
Csak nem B-vel kezdődik és LARG-al végződik?:D
CHRONOS
Hogy találtad ki???:eek:
QuoteOriginally posted by phr0zen
Hogy találtad ki???:eek:
Nem is tudom...
QuoteOriginally posted by phr0zen
Hogy találtad ki???:eek:
Ez a post segített: :D
http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?s=&postid=6321#post6321
CHRONOS
Chronos, gratula az otaku-sághoz!
Valaki magyarázza el egy lamer kezdõnek, hogy mi az az otaku :confused:
QuoteOriginally posted by Cobra
Valaki magyarázza el egy lamer kezdõnek, hogy mi az az otaku :confused:
otaku -> rajongó
Igazából Japánban a "fanatikus" rajongók nevezik így magukat, akik rengeteg animét láttak már, és nagy tudással rendelkeznek az animék/mangák terén....
CHRONOS
Elsõre (nem önteltségbõl) magamnak szeretnék gratulálni abból az apropóból, hogy má megint késõn vettem észre, másodlendületbõl pedig Gratula Chronos az otakusághoz :cool:
QuoteOriginally posted by Kalibur
Elsõre (nem önteltségbõl) magamnak szeretnék gratulálni abból az apropóból, hogy má megint késõn vettem észre, másodlendületbõl pedig Gratula Chronos az otakusághoz :cool:
Thx!:D
Neked is gratula...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Thx!:D
Neked is gratula...;)
CHRONOS
Ezt szinte már égõ megköszönni :D (má részemrõl...)
Gratula Õ-otakuságodnak :hail:
Sajna csak most jöttem haza, így lemaradtam a nagy pillanatról :(
Akirat néztem, ennek következtében én is el maradtam egy picit:D
[size=10]HAIL TO YOU CHAMPION[/size]
Thx!:D
CHRONOS
Dedurva....1500....nem vagy semmi, tényleg gratula!!!! ^^
A mi szeretett õslényünknek vége *szipp*
Õslény has evolved into otaku!
Congrats Chronos :)
Azért hogy ne legyen olyan szép ez az 15xx, a PPD-ben messze Lorenor mögött vagy, bár így is bõven a második helyet foglalod el. :p
QuoteOriginally posted by Cobra
Azért hogy ne legyen olyan szép ez az 15xx, a PPD-ben messze Lorenor mögött vagy, bár így is bõven a második helyet foglalod el. :p
Registered: May 2003
Registered: Sept 2003
azért van külömbség nem?
Azért mondtam a PPD-t (post per day)
6,x-szel én sem állok rosszul...:D
hát igen akinek sok ideje van :P , :D
QuoteOriginally posted by Cobra
Azért hogy ne legyen olyan szép ez az 15xx, a PPD-ben messze Lorenor mögött vagy, bár így is bõven a második helyet foglalod el. :p
Akkor te még nem nézted VASHt :))
QuoteOriginally posted by Zelgadis
Akkor te még nem nézted VASHt :))
Gratula Zel a karácsonyfíling avatarodhoz :D !! Nagyon ott van a szeren !
thx :) Pedig ez még csak mikulás :D
thx :) Pedig ez még csak mikulás :D
edit : Ó.. ezt kétszer küldte el. Vmi modi vegye ki az elõzõt
Grat Zel az avatarod hoz....Nagyon jóóóó....:hopp: :D :zen:
Kiru az új avatarod Zel!!! üt... Amúgy ki is õ?.... :hopp:
jó ötlet volt, éljen az ünnep:ad:
és itthon a hugommal rájöttünk hogy a macska a mikulás, és amellett hogy ott döglik nagyanyám ágyán, még ki is osztotta a mikuláscsomagokat két helyre :)
De a karácsony még messze van (bár sok multi már november elején a karácsonyra verte a... a díszleteit
QuoteOriginally posted by ignus
Kiru az új avatarod Zel!!! üt... Amúgy ki is õ?.... :hopp:
Hasonló nevű főszerepló a Slayers-ből
Boldog születésnapot Sephiroth (23)!
Sephiroth ! Boldog születésnapot ! (Amennyiben olvasod... ha nem, akkor is :) ... a szándék a lényeg :D )
QuoteOriginally posted by Shock12
(Amennyiben olvasod... ha nem, akkor is :) ... a szándék a lényeg :D )
Ahogy mondod ;)
Boldog születésnapot Sephirot!
A fórummotornak is leesett hogy fanatikus vagyok !
Birkabõr !
QuoteOriginally posted by Sky
A fórummotornak is leesett hogy fanatikus vagyok !
Birkabõr !
Nemcsak neki... Gratula fanatizmusodhoz ;) !
THX!
Grat Sky ;)
QuoteOriginally posted by Saori
Grat Sky ;)
Yep ! Drakula... izé, gratula Sky !!!
Grat Sky a fanatizmushoz!!!Grat Spehiroth Boldog Szülinapot!:D :zen:
Congratulations Sky.;)(lásd avatar)
THX mindenkinek!
Már olyan rég voltam a figyelem középponjában hogy már hiányoltam...
Na irány a 750 hogy megint fürödhessek a fényben...:D
Gratula Sky!
Boldog születésnapot Spehiroth!
Mivel mostanság ritkásan vagyok üzemképes utólag és elõre is gratulálok mindenkinek, akinek elfelejtettem/elfelejtenék gratulálni.:)
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratula Sky!
Gratula a 333. postodhoz.Igyekezz h. megduplázd ezt a mennyiséget,az az ütõs.;)
Gratulálok magamnak hogy feltettem az XP-t és hogy be tudtam üzemelni a modemet!
Relunx
QuoteOriginally posted by Relunx
Gratulálok magamnak hogy feltettem az XP-t és hogy be tudtam üzemelni a modemet!
Relunx
Gratulálok hogy gratulálsz magadnak...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Gratulálok hogy gratulálsz magadnak...;)
CHRONOS
Gratulálok neked hogy gratulálsz neki hogy gratulál magának !
(Asszem ez a poén már volt valahol a 2-3 oldal környékén...)
:D :D :D
én pedig gartulálok magamnak hogy szó nélkül el bírom viselni a hugom idegesítõ szövegét itt a hátam mögöttO_o
:rotflol: :rotflol: :rotflol: :rotflol:
Hát akinek huga van ugye :D
...
És mondd, a tied is 10 éves? :D
QuoteOriginally posted by Zelgadis
:rotflol: :rotflol: :rotflol: :rotflol:
Hát akinek huga van ugye :D
...
És mondd, a tied is 10 éves? :D
És jól néz ki ?! :D (természetesen ha több, mint 10... persze....)
QuoteOriginally posted by Shock12
És jól néz ki ?! :D (természetesen ha több, mint 10... persze....)
Nem kell ám mentegetõzni, magyarázkodni mindenki jobban szereti a friss gyümölcsöt, pl.: az alma is akkor jó ha piros, persze ha még zöld...;)
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Nem kell ám mentegetõzni, magyarázkodni mindenki jobban szereti a friss gyümölcsöt, pl.: az alma is akkor jó ha piros, persze ha még zöld...;)
ropogós... :o ... és még nem kukacos... :o ... :D
Najó gratulálok az elmélázáshoz... ennek örömére megy megint egy kupac kép az anime-lányokba...
Gratulálok phr0zen nek az 500 post-já hoz :DD előre , vagy utólag tudja a fene :hehe:
QuoteOriginally posted by Zodd
Gratulálok phr0zen nek az 500 post-já hoz :DD előre , vagy utólag tudja a fene :hehe:
Kissé korán,de egye fene.MOSTMÁR viszont jöhetnek a gratulációk!:)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Kissé korán,de egye fene.MOSTMÁR viszont jöhetnek a gratulációk!:)
Gratulálok 500hoz ! ;)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Kissé korán,de egye fene.MOSTMÁR viszont jöhetnek a gratulációk!:)
Akkor engedd meg, hogy gratuláljak én is az 500-hoz!
Grat az 500-hoz...
Mostmár újra egy ligában vagyunk!:D
Grat Phr0zen az 500-hoz!:D
CHRONOS
Utólag is de grat phrozen nek az 500. post jához!Ja és Turbo avatarja büntet.....:D :hail:
Gratula Sky Fanatic-á vállásához, és csak azért ma hogy ma is érjen egy kicsi figyelem!!! :hopp: :hopp: :hopp:
QuoteOriginally posted by ignus
Gratula Sky Fanatic-á vállásához, és csak azért ma hogy ma is érjen egy kicsi figyelem!!! :hopp: :hopp: :hopp:
Hát emlékszel ???????
Ha nem hinném hogy pasas vagy belédszeretnék ! :D:D:D:D:D:D:D
QuoteOriginally posted by Shock12
És jól néz ki ?! :D (természetesen ha több, mint 10... persze....)
Több mint tíz éves :)
(Áprilisban lesz 11 :P )
Köszönöm mindenkinek a jókivánságait.:)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Kissé korán,de egye fene.MOSTMÁR viszont jöhetnek a gratulációk!:)
Gratulálok drágám az 500-hoz! ;)
QuoteOriginally posted by Sky
Hát emlékszel ???????
Ha nem hinném hogy pasas vagy belédszeretnék ! :D:D:D:D:D:D:D
Jól hiszed.... És még barátnõm is van.... Barátom (olyan) meg soha nem volt és nem is lesz! :D :D :D
QuoteOriginally posted by ignus
Jól hiszed.... És még barátnõm is van.... Barátom (olyan) meg soha nem volt és nem is lesz! :D :D :D
Ej be jó...Mindenki engem ünnepel ő meg még Sky sikerén rágódik...Mintha mi a karácsonyfát díszítenénk,míg ő még a húsvéti tojásokat festi.:D
Mostmár aztán gratulálok én is mindenkinek akinek eddig nem nehogy lemaradjak :D :D
QuoteOriginally posted by phr0zen
Ej be jó...Mindenki engem ünnepel ő meg még Sky sikerén rágódik...Mintha mi a karácsonyfát díszítenénk,míg ő még a húsvéti tojásokat festi.:D
Kedves Sky, gratulálok neked az 500-dik post-od alkalmából! :)
Csak így tovább!
Hmmm..... érdekes mintha lett volna még valaki akinek gratulálni kéne, de elfelejtettem. Na mindegy! :D :D
QuoteOriginally posted by Gauss_chan
Kedves Sky, gratulálok neked az 500-dik post-od alkalmából! :)
Csak így tovább!
Hmmm..... érdekes mintha lett volna még valaki akinek gratulálni kéne, de elfelejtettem. Na mindegy! :D :D
Na jóvanmá gyerekek,elég legyen...Tessék ünnepelni(mármint engem :D )!
QuoteOriginally posted by phr0zen
Na jóvanmá gyerekek,elég legyen...Tessék ünnepelni(mármint engem :D )!
Na jól van nem gonoszkodom tovább! :D
phr0zen_chan, gratulálok az 500-dik postodhoz. :D :D
Gratulálok Chronosnak is az 1500-dik postjához.
Ha összeadom az összes fórumbeli hozzászólásaimat minden fórumban ahol tag vagyok, akkor sem érem el még az 1000-et sem.
Csak így tovább Chronos sama. :D
QuoteOriginally posted by Gauss_chan
Na jól van nem gonoszkodom tovább! :D
phr0zen_chan, gratulálok az 500-dik postodhoz. :D :D
Gratulálok Chronosnak is az 1500-dik postjához.
Ha összeadom az összes fórumbeli hozzászólásaimat minden fórumban ahol tag vagyok, akkor sem érem el még az 1000-et sem.
Csak így tovább Chronos sama. :D
Õ sama,én meg csak úgy lazán chan???:p
QuoteOriginally posted by phr0zen
Õ sama,én meg csak úgy lazán chan???:p
Hehe,
500 post = chan,
1000 post = san,
1500 post = sama.
:D :D
QuoteOriginally posted by Gauss_chan
Hehe,
500 post = chan,
1000 post = san,
1500 post = sama.
:D :D
2000 post = kamisama?;)
Akkor majd eldöntöm hogyan hívjunk avval a 70 körüli postszámoddal.:p
QuoteOriginally posted by phr0zen
2000 post = kamisama?;)
Akkor majd eldöntöm hogyan hívjunk avval a 70 körüli postszámoddal.:p
Hehe, kiváncsian várom mit fogsz kitalálni! :)
kun? ;)
QuoteOriginally posted by Zelgadis
kun? ;)
Hát nem is tudom, Gauss_chan kun kicsit furcsán hangzik.
Na mindegy, gyorsan összeszedem az 500 postot és már egyenesben is vagyok. :D
QuoteOriginally posted by phr0zen
Ej be jó...Mindenki engem ünnepel ő meg még Sky sikerén rágódik...Mintha mi a karácsonyfát díszítenénk,míg ő még a húsvéti tojásokat festi.:D
Na... kész a húsvéti tojás... Most jöhet a Karácsonyfa! :D :D :D
Grat Neked mester! És sorry hogy "lemaradtam"
Én is köszönöm a gratulációkat...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by phr0zen
Ej be jó...Mindenki engem ünnepel ő meg még Sky sikerén rágódik...Mintha mi a karácsonyfát díszítenénk,míg ő még a húsvéti tojásokat festi.:D
Kinek a húsvéti tojásait ?! :p ...
A Nyusziét! :D
QuoteOriginally posted by ignus
A Nyusziét! :D
... persze ... :D
QuoteOriginally posted by Shock12
... persze ... :D
Az ilyeneket de szeretem ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
... persze ... :D
MÉÉÉÉÉÉ,tán a tiedet?:hopp:
QuoteOriginally posted by phr0zen
MÉÉÉÉÉÉ,tán a tiedet?:hopp:
Hát nem a festéssel lenne a gond (nem rossz játék), hanem a mûvésszel... (én továbbra is a nõnemû egyedeket preferálom... :D )
QuoteOriginally posted by Shock12
Hát nem a festéssel lenne a gond (nem rossz játék), hanem a mûvésszel... (én továbbra is a nõnemû egyedeket preferálom... :D )
Hmm..művészeket keresnek? Én jelntkezem művészetis vagyok msot fogok végezni^^ Mit kell festeni? *visszaolvas* ööö...
khm... asszem erre inkább mégsem vállalkozok^^"
QuoteOriginally posted by Saori
Hmm..művészeket keresnek? Én jelntkezem művészetis vagyok msot fogok végezni^^ Mit kell festeni? *visszaolvas* ööö...
khm... asszem erre inkább mégsem vállalkozok^^"
No látod,ha én lennék a hmm... "festõállványon",mindjárt más lenne a helyzet! ;)
QuoteOriginally posted by phr0zen
No látod,ha én lennék a hmm... "festõállványon",mindjárt más lenne a helyzet! ;)
Nem az alannyal van problémám phr0zen;) csak nem néztem hogy mit is kéne festenem:)
QuoteOriginally posted by Saori
Nem az alannyal van problémám phr0zen;) csak nem néztem hogy mit is kéne festenem:)
gratulálok a felismeréshez, hogy mi is lenne a "vászon" :D .
QuoteOriginally posted by Shock12
gratulálok a felismeréshez, hogy mi is lenne a "vászon" :D .
Hja...bár ha megkértek, szívesen vállalok testfestést is ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
gratulálok a felismeréshez, hogy mi is lenne a "vászon" :D .
De elõtte gratulûlni kéne neki a lelkesedéséért is :D ...
QuoteOriginally posted by Shock12
gratulálok a felismeréshez, hogy mi is lenne a "vászon" :D .
Szerintem ennek inkább bõrdíszmû feelingje van...:rolleyes:
Mi lenne ha szegecselnénk...:D
QuoteOriginally posted by Sky
Szerintem ennek inkább bõrdíszmû feelingje van...:rolleyes:
Mi lenne ha szegecselnénk...:D
kac-kac... azt némileg kifogásolnám... asszem a szűcskés a művészt hasítaná szét, és át lenne szegecselve... halántéknál a feje...
Jelentem mindenkinek, az ilyen beszélgetésekre ott az OFFTOPIC !
Vagy csináljatok külön erre a témára egy topicot^^
Meg aztán különben is ki lenne kíváncsi Sokku festett tojásaira :D
QuoteOriginally posted by Saori
Jelentem mindenkinek, az ilyen beszélgetésekre ott az OFFTOPIC !
Vagy csináljatok külön erre a témára egy topicot^^
:jee: Tökfestés topicot a népnek!!!:D
Asszem ez megérdemel egy önálló postot:Gratulálok Shocknak az igen tisztességes animegirl-kép kolleksönéhez.;)
QuoteOriginally posted by Saori
Jelentem mindenkinek, az ilyen beszélgetésekre ott az OFFTOPIC !
Vagy csináljatok külön erre a témára egy topicot^^
Most egy kicsit lelkiismeret-furdalásom van. Miattam alakult ki ez az off-ba tartó dolog.... vagy szerinted amúgy is vannak olyan pihenteka a srácok hogy nem kell hozzá témaadás? :D :D :D
Áááááááá biztos hogy nem... Vagy mégis?
Grat hogy ilyen perverzek vagytok! :hopp: :hopp: :hopp:
Shock-nak elõre is hatalmas Grat az 1000. post-hoz, nemtom hogy itt leszek e amikor átléped a háromjegyû határt!
QuoteOriginally posted by phr0zen
Asszem ez megérdemel egy önálló postot:Gratulálok Shocknak az igen tisztességes animegirl-kép kolleksönéhez.;)
Igen-igen.... Én is grat. Hány Mb a gyûjtemény amúgy?
Köszönöm szépen a gratulációt :) ... most a kifejezetten nõket tartalmazó artbookokkal, és a feltett képek teljes gyûjteményével olyan 500 Mega, és még remélhetõleg jön 250 hozzá... de folyamatosan keresek újabb, felfedezetlen helyeket ;) !
Grat a mai szülinaposnak! thely (26)!
Ezennel én is szeretnék gratulálni thely -nek születésnapja alkalmából !
QuoteOriginally posted by Shock12
Ezennel én is szeretnék gratulálni thely -nek születésnapja alkalmából !
Meg én is!Beszállok már ebbe a "Gratulálunk neki,mondjuk úgyse látja,de a szándék a lényeg!" játékba!:D
Gratula thely nek.
Ne is örüljél mert mindjárt követlek :D :hehe:
Drakulat thely!
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm szépen a gratulációt :) ... most a kifejezetten nõket tartalmazó artbookokkal, és a feltett képek teljes gyûjteményével olyan 500 Mega, és még remélhetõleg jön 250 hozzá... de folyamatosan keresek újabb, felfedezetlen helyeket ;) !
500 mega??? akkor tényleg grat:appl:
nekem csak 100
Még sokszor ennyit thely:D
Grat they nek a szülinapja alkalmából...!!!!!:D :zen:
Happy birthday, alles Gute zum Geburtstag, etc. Thely!
Ma te vagy a :kiraly:
Gratulálok Thely-nek...:)
És gratulálok Vash-nak az új aláírásáért...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Gratulálok Thely-nek...:)
És gratulálok Vash-nak az új aláírásáért...;)
CHRONOS
spontán ötlet volt, nekem nagyon tetszett úgyhogy kötelességemnek éreztem hogy megosszam veletek...
(most lehet mondani hogy: Vash, de tényleg nem kellett volna:D)
QuoteOriginally posted by VASH
spontán ötlet volt, nekem nagyon tetszett úgyhogy kötelességemnek éreztem hogy megosszam veletek...
(most lehet mondani hogy: Vash, de tényleg nem kellett volna:D)
De kellett! csak akkor már legyen monDhatjuk :D
QuoteOriginally posted by roderick
De kellett! csak akkor már legyen monDhatjuk :D
mondtam hogy spontán ötlet volt,...
(na ezen az ötleten, még dolgozzál:D)
QuoteOriginally posted by VASH
mondtam hogy spontán ötlet volt,...
na ezen az ötleten, még dolgozzál:D
veled öröm fórumozni, nem is kell gondolkodni mit írjon az ember :D:D:D
Boldog születésnapot Thely!
QuoteOriginally posted by roderick
veled öröm fórumozni, nem is kell gondolkodni mit írjon az ember :D:D:D
Na én spéci most azon gondolkodom, hogy mit gondoljak...
De mert a vélemény lassan formálódik, szerinem abbahagyom...:D
Gratulálok Shock sama-nak az ünnepi hangulatú avatarjáért ;) :jee:
LOL Sokku máris készülsz a karácsonyra? :D
Mii?? Hogy éénis? De hát mondtam már hogy ez a télapóra van ! :D
(Igaz annak meg már vége, dehát ha már úgyis jön a karácsony... :D) (Amcsiban úgyis a télapó hozza a sokmindent, szegény kisJézust elnyomják :) )
1ébként jó lett az ünneplőavatarod :) (bár egy picit jobb lehetett volna úgy ha MMMBLFHMMMFHMMMFMMMNNNM.... (valaki befogja a száját mielőtt még "dos"oli kezdene) :zen:
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok Shock sama-nak az ünnepi hangulatú avatarjáért ;) :jee:
QuoteOriginally posted by Zelgadis
LOL Sokku máris készülsz a karácsonyra? ...
...1ébként jó lett az ünneplõavatarod...
Köszönöm, örülök, ogy nemcsak nekem tetszik (bár ugyanezt kifejtettm az offtopicban is :D ...)
QuoteOriginally posted by roderick
na ezen az ötleten, még dolgozzál:D
veled öröm fórumozni, nem is kell gondolkodni mit írjon az ember :D:D:D
hát nem szép így az élet?
(de igen:D)
QuoteOriginally posted by Kalibur
Na én spéci most azon gondolkodom, hogy mit gondoljak...
De mert a vélemény lassan formálódik, szerinem abbahagyom...:D
ne hagyd abba, mivel az lesz a 400 postod:D
Gratula hozzá
QuoteOriginally posted by VASH
ne hagyd abba, mivel az lesz a 400 postod:D
Gratula hozzá
Nna, sikerült! Kialakult: mindkettő buggyant! De mvel valszínleg én is az vagyok, így nem ítélezem felettük :D
Neked Vash sama pedig köszönöm a bíztatást! Íme, megszületett :p
QuoteOriginally posted by Kalibur
Nna, sikerült! Kialakult: mindkettő buggyant! De mvel valszínleg én is az vagyok, így nem ítélezem felettük :D
Neked Vash sama pedig köszönöm a bíztatást! Íme, megszületett :p
Gratula a 400. posthoz Kalibur !! Csak ilyen hévvel tovább ! ;)
QuoteOriginally posted by Kalibur
mindkettő buggyant! De mvel valszínleg én is az vagyok, így nem ítélezem felettük :D
egyszer egy nagy ember azt mondta: Ha nem tudod megölni mindet, barátkozz meg velük;)
Vash kiegészíti: de egy párat lehet, hogy meg kell ölnöd...:D
Grat vértestvérem a 400hoz^^
Neked Saori testvér nagyon köszönöm, szintúgy Shocknak, Vash hozzászólását viszont sajna nemigen értem...kit, miért, hol kéne megölni? (a hogy az nem kérdéses :D )
QuoteOriginally posted by Kalibur
Neked Saori testvér nagyon köszönöm, szintúgy Shocknak, Vash hozzászólását viszont sajna nemigen értem...kit, miért, hol kéne megölni? (a hogy az nem kérdéses :D )
nézd meg hogy mire írtam, mindkettő buggyant, tehát ha nem tudod megölni mindet....
understand?
Grat Vash a 900 posthoz !! Hajrá ! ;)
Grat VASH a 900. posthoz, Shock sama előre is grat az ősmemberséghez;) Tudom korai még, de úgysem leszek itt vagy éppen nem figyelek, és 80000 gratulálnak majd előttem;)
QuoteOriginally posted by Saori
Grat VASH a 900. posthoz, Shock sama előre is grat az ősmemberséghez;) Tudom korai még, de úgysem leszek itt vagy éppen nem figyelek, és 80000 gratulálnak majd előttem;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Grat Vash a 900 posthoz !! Hajrá !;)
hát igen, nagyon jó vagyok:hehe:
Elõre is köszönöm, majd meglátjuk, megélem-e... :D (bármikor becsaphat egy atom / elmû... :p )
QuoteOriginally posted by Shock12
Elõre is köszönöm, majd meglátjuk, megélem-e... :D (bármikor becsaphat egy atom / elmû... :p )
Tényleg, akkor mit csinálnál ha a 999. postnál leég a tápod?
Lemész a kávézóba?:D
QuoteOriginally posted by VASH
Tényleg, akkor mit csinálnál ha a 999. postnál leég a tápod?
Lemész a kávézóba?:D
Holnap megyek a postára küldöm a számlákat a Chieftechnek... élettartam garanciával muszály lesz kifizetni a tápuk által okozott kárt ;) !
Most akkor rajtam a sor gratulálni kettőtöknek :D ez jó:D
Vashnak utólag, Shocknak előre hasonló indokokból, mint Saori elvtársnő tette.
QuoteOriginally posted by Kalibur
Most akkor rajtam a sor gratulálni kettőtöknek :D ez jó:D
Vashnak utólag, Shocknak előre hasonló indokokból, mint Saori elvtársnő tette.
reménykedtem egy darabig, hogy kb egyszerre érünk célba de a hétfő kedd szerda dolgozataim alatt összeszedett 70 postot, utólérhetetlen;)
QuoteOriginally posted by VASH
reménykedtem egy darabig, hogy kb egyszerre érünk célba de a hétfő kedd szerda dolgozataim alatt összeszedett 70 postot, utólérhetetlen;)
Én is a holnapi beadandó raktárrendszeremet csináltam, meg dokumentáltam... :) ... De sebaj... majd az otakunál ;) ! Ha nem purcanok meg addig :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Ha nem purcanok meg addig :D !
mi nálad ez a halálos hangulat?
tenálad is járt Grim bácsi? én jókat szoktam vele beszélgetni érdekes egyéniség, másképpen látja a világot:D
Hajrá Shock, na még egyet! és megvan a 4jegyű :hopp:
Kalibur-nak Grat a 400.hoz tudom hogy kicsit késve, Shock-nak pedig az ezredikhez! (nálam már átlépte az álomhatárt)
LOL ilyet se mindne nap lát az ember : Sokku 999 post :DDD
előre is grat a helyiértéknövekedéshez .D
Ennek most olyan Chronos feelingje van...
Előre is gratulálok a majd bekövetkező drámai belépőt is magábafoglaló 1000. posthoz, mert a hétvégén nem leszek net-közelben:D
Shokku az 1000. elérésekor egy kicsit állj már meg ok?
Csak hogy mindenki megbambulhassa mien az amikor valakinek éppen 1000 postja van :D
Gizdán nézhet ki :DD
Mondjuk legalább úgy holnap estig :hopp: (akkor tudok felnézni)
Ööö... gratulálok mindenkinek mindenhez... most fáradt vagyok összeszedni, hogy tulajdonképp kinek miért is kéne... de akkor is szívb?l jön... vagymiafene...:)
QuoteOriginally posted by Sky
Ennek most olyan Chronos feelingje van...
Na ja...;)
Az más, hogy én lolból csináltam...;)
CHRONOS
:)
Gratula mindennek és mindenkinek, és hogy itt a sok gratulációból megértettem, hogy mitől függ, hogy ki mien member :)
fejlődőképes vagyok ám :)
Én magamnak akarok gratulálni, hogy oly sok idő után felfedeztem ezt a forumot :)
Hátakkor megélhettem a millenáris fordulót... egy strigula, megint. És egy újabb státuszváltás... mostmár õskövület. :) Köszönöm mindenkinek az elõzetes gratulációkat, remélem, még én is sok m(ember)nek tudok majd gratulációt írni az xy00 fordulókhoz ;) !
Gratulálok Shock sama-nak az 1000ik postjához!!! ;)
Grat Shocknak :appl:
(Saori de gyorsan reagált, még egy percen belül)
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok Shock sama-nak az 1000ik postjához!!! ;)
Grat:)
Hát igen...Shock lett az új őslény...Gratula...:D
Pedig éppen nemrég lett vége az előző őslény uralmának...;)
Shock: Emléxel, még régen mondtam hogy egyszer el fogod érni az 1000 postot...:)
Akkor még röhögtél rajta, de látod igazam lett! :p
Így tovább, és semmi többet nem tudok mondani...;)
CHRONOS
Gratula Shock!
Grat Shock :appl:
én meg garulálok kisviragnak hogy rájött hogy ki mitől milyen member:)
Grat Shock12-nek van ujra őslényünk juhej :hopp:
QuoteOriginally posted by Zodd
Grat Shock12-nek van ujra őslényünk juhej :hopp:
Csatlakozom :D ! Csatlakozom :D :
GRTATULA SHOCKNAK :hopp: .
Késve de grat Shock kollégának az Ancient Memberséghez....:D :zen:
QuoteOriginally posted by Shock12
Hátakkor megélhettem a millenáris fordulót... egy strigula, megint. És egy újabb státuszváltás... mostmár õskövület. :) Köszönöm mindenkinek az elõzetes gratulációkat, remélem, még én is sok m(ember)nek tudok majd gratulációt írni az xy00 fordulókhoz ;) !
:hail: :cool: :whoah:
Hát úgylátszik 2 őslény 1xre nem létezhet, de őslény nélkül sem maradhat fenn sokáig a zuniverzum :D Lelépett az előző, kellett 1 új a helyibe :D
Grat sokku ^^
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok Shock sama-nak az 1000ik postjához!!! ;)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shocknak
QuoteOriginally posted by phr0zen
Grat
QuoteOriginally posted by Chronos
Hát igen...Shock lett az új õslény...Gratula...
Pedig éppen nemrég lett vége az elõzõ õslény uralmának...
Shock: Emléxel, még régen mondtam hogy egyszer el fogod érni az 1000 postot...
Akkor még röhögtél rajta, de látod igazam lett!
Így tovább, és semmi többet nem tudok mondani...
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratula Shock!
QuoteOriginally posted by Cobra
Grat Shock
QuoteOriginally posted by Zodd
Grat Shock12-nek van ujra õslényünk juhej
QuoteOriginally posted by Kalibur
Csatlakozom ! Csatlakozom :
GRTATULA SHOCKNAK
QuoteOriginally posted by Lorenor
Késve de grat Shock kollégának az Ancient Memberséghez....
QuoteOriginally posted by Vash
:hail: :cool: :whoah:
QuoteOriginally posted by Zelgadis
Hát úgylátszik 2 õslény 1xre nem létezhet, de õslény nélkül sem maradhat fenn sokáig a zuniverzum Lelépett az elõzõ, kellett 1 új a helyibe
Grat sokku ^^
Köszönöm mindannyiotoknak a gratulációkat és a támogatást ezidáig, és talán ezután is :) !!
Grat a mai szülinaposnak! Bardock (16)!
Nah..mára csak ennyi voltam, most megyek el, de holnap már újta jövök rontani a levegőt^^
Bulldog Születésnapot Bardock !!
// Hehe... és a Hold sejtelmes, felhõbe burkolózó képe elõtt elkóvályog egy albinó denevér... :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Bulldog Születésnapot Bardock !!
// Hehe... és a Hold sejtelmes, felhõbe burkolózó képe elõtt elkóvályog egy albinó denevér... :D
Hepi bőrszdéj!16...Nyugi,már csak 2 röpke év és szabad az út az FTP Hentai mappáinak tartalma felé is(nem mintha most nem lenne az,de hát mi tiszteljük a törvényt és a piros karikákat...:hopp: ).
Most néztem az összes postok számát: 14500 !! :jee:
Úgyhogy gratulálok minden membernek amiért ilyen sok az össz. postszám...;)
CHRONOS
Gratulálok én is Bardock nak :hopp:
QuoteOriginally posted by Zodd
Gratulálok én is Bardock nak :hopp:
Gratulálok a gusztusos avatarodhoz Zodd!:D
Boldog szülinapot Bardock!
Gratula elõre is Dschneider-nek az elsõ 100-as forulójához !! ;)
grat magamnak hogy mostmár hivatalosan is 16 éves vagyok:appl:
QuoteOriginally posted by SlEePwAlKeR
grat magamnak hogy mostmár hivatalosan is 16 éves vagyok:appl:
:cool:
Grat az aktuális születésnaposnak, és utólag is grat Shocknak az 1000. posthoz(most kivételesen lemaradtam...:()
QuoteOriginally posted by Sky
Grat az aktuális születésnaposnak, és utólag is grat Shocknak az 1000. posthoz(most kivételesen lemaradtam...:()
Köszönöm szépen! :) Semmi gond, utólag is ugyan olyan jól esik, mint akkor. ;)
Hmmm...:)
Szeretnék boldog születésnapot kivánni MalacKI-nak, wildor-nak, RaistlinMajere-nek, és SlEePwAlKeR-nek, de nem tehetem, mert nem szeretném, hogy Saori megsértődjön emiatt, hogy én voltam az első...;)
Úgyhogy inkább várok...:D
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Hmmm...:)
Szeretnék boldog születésnapot kivánni MalacKI-nak, wildor-nak, RaistlinMajere-nek, és SlEePwAlKeR-nek, de nem tehetem, mert nem szeretném, hogy Saori megsértődjön emiatt, hogy én voltam az első...;)
Úgyhogy inkább várok...:D
CHRONOS
Most márt itt vagyok, úgyhogy gratulálhatsz ;)
Mai ünnepeltjeink: MalacKI (26), wildor (25), RaistlinMajere (16), SlEePwAlKeR (16)
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
Asztamindenit ! 4en is születtek máma ! Ez szép ! :jee: Hátakkor ezen mágikus 14.ei napon Bodog születésnapot minden azt ünneplõnek, azaz MalacKI-nak, RaistlinMajere-nek, wildor-nak, és természetesen SlEePwAlKeR-nek, aki elõbb kívánt magának születésnapot, mintahogy azt Saori tette volna (ejj-ejj :D ) !!
QuoteOriginally posted by Shock12
, és természetesen SlEePwAlKeR-nek, aki elõbb kívánt magának születésnapot, mintahogy azt Saori tette volna (ejj-ejj :D ) !!
Ugyan :) Azt azért mégsem tilthatom meg hogy valaki saját magának előbb kívánjon szülinapot mint ahogy azt én tenném ;)
QuoteOriginally posted by Saori
Ugyan :) Azt azért mégsem tilthatom meg hogy valaki saját magának előbb kívánjon szülinapot mint ahogy azt én tenném ;)
Egy születésnap-jelzõ személyt a születésnap tulajdonosa se elõzzön meg... :D
QuoteOriginally posted by Saori
Most márt itt vagyok, úgyhogy gratulálhatsz ;)
Mai ünnepeltjeink: MalacKI (26), wildor (25), RaistlinMajere (16), SlEePwAlKeR (16)
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
Boldog szülinapot mind a négyüknek a nevemben is :p
Happy Happy Joy Joy Happy Happy Joy Joy... :hopp:
Háppi Börszdéj tú MalacKI, wildor, RaistlinMajere end tú SlEePwAlKeR!!!!!
RaistlinMajere=Sleepwalker
elfelejtettem a jelszavam:D
QuoteOriginally posted by SlEePwAlKeR
RaistlinMajere=Sleepwalker
elfelejtettem a jelszavam:D
Előfordul az ilyen :D
(vagy csak szánt szándékkal azt akartad, hogy 2x is meg legyél ma ünnepelve ;))
QuoteOriginally posted by Saori
Előfordul az ilyen :D
(vagy csak szánt szándékkal azt akartad, hogy 2x is meg legyél ma ünnepelve ;))
jaj, most lelepleztél:bruhuhu:
amugy az új regem jobban tetszik, nem tom miért:)
Akkor gratula Malackinak,Wildornak meg a skizofrénnek.:D
QuoteOriginally posted by phr0zen
Akkor gratula Malackinak,Wildornak meg a skizofrénnek.:D
:D :jee: :D:
Zelmor !!! Fogadd gratulációmat 300. postod átlépése alkalmából !! :jee: ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Zelmor !!! Fogadd gratulációmat 300. postod átlépése alkalmából !! :jee: ;)
Drakulaaaaaaaaaaaaaaaaa
Boldog születésnapot az alább felsoroltaknak:
MalacKI, wildor, RaistlinMajere end tú SlEePwAlKeR!
Gratula a 300 posthoz Zelmor!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratula a 300 posthoz Zelmor!
Csatlakozom....:D :appl: :appl:
Grat MalacKI-nak, wildor-nak és SlEePwAlKeR-nek a szülinapjához, és Zelmor-nak a 300. post-jához!
:appl::appl::appl::appl::appl::appl::appl:
Grat Zelmornak a 300. postjához (igen, már megint késtem..^^")
valamint grat a mai szülinaposainknak! Adam_013 , BaRiN (19)!
Boldog szülinapot!
Úgyszintén hagy gratuláljak én is a két születésnaposnak (reméljük azért olvassák :D ), Adam_013-nak és BaRiN-nak ! Még sok ilyet !! ;)
deyo !!! Dejó, hogy elérted
sõt, már túllépted,
az elsõ százat,
remélem, postolsz még egy párat !!
:D
Gratulálok !
Jó reggelt mindenkinek!
Akkor köszönteném mai szülinaposainkat!
Phoeneix (20), Franky.cs (19)
Boldog Szülinapot!
QuoteOriginally posted by Saori
Jó reggelt mindenkinek!
Akkor köszönteném mai szülinaposainkat!
Phoeneix (20), Franky.cs (19)
Boldog Szülinapot!
Boldog szülinapot nekik :p
És gratula neked az ismételt korai postokért...;)
Boldog születésnapot mindkét ünnepeltnek !! Phoeneix, Franky.cs gratula ! ;)
Gratula az "ifjú Titánoknak"
Phoeneix (20), Franky.cs (19)
:D :D :D
P.s.: Bár itt vannak a sarkamban... :hopp:
Heppi Börszdéj Phoeneix és Franky.cs !
Gratula mai ünnepeltjeinknek(Phoeneix,Franky Cs.,és Kaliburnak a dupla post miatt).:)
Sky-nak is közeleg a 600....:D :D :D
QuoteOriginally posted by phr0zen
.,és Kaliburnak a dupla post miatt).:)
Már törölve :D . Sorry. Különben rendszergikszer lehetett, mert én egyetlen egyszer kattintottam a submitre... (és az se dupla volt, mielőtt bárki elkezdené !:p )
Phoeneix (20), Franky.cs (19)
Hepi börszdéj:D :D :D
Boldog szülinapot : Phoeneix & Franky.cs!
*2 ásítás között*
Boldog Szülinapot! Arislan (25)
Grat Arislan!
Gratuláció Arislan!
Skynak is gratulálok a 600.-hoz, gyûlnek azok a 100asok !!!! :D
Happy birthsday Arislan és gratula Sky :D
BOLDOG SZÜLINAPOT Arislan:appl:
Boldog szülinapot Arislan!
Grat Sky a 600-hoz...igen megint elkéstem :rolleyes:
400 post az már nem sok, és utána az egész világ:D **Vash sátánian kacag**
sretan rodendan:D minden ünnepeltnek^^
Boldog Szülinapot! Touji (20)
Ez a december egy sűrű hónap:)
QuoteOriginally posted by SlEePwAlKeR
sretan rodendan:D minden ünnepeltnek^^
...
Whatever...
QuoteOriginally posted by phr0zen
...
Whatever...
Nothing, nothing.....:D
a fenti szöveg 8 évnyi teljesen fölösleges horvát tanulásom eredménye...
QuoteOriginally posted by SlEePwAlKeR
a fenti szöveg 8 évnyi teljesen fölösleges horvát tanulásom eredménye...
Öööö...Grat?:hehe:
QuoteOriginally posted by phr0zen
Öööö...Grat?:hehe:
Gratuláció Touji-kun ! :D
QuoteOriginally posted by SlEePwAlKeR
a fenti szöveg 8 évnyi teljesen fölösleges horvát tanulásom eredménye...
"sretan rodendan:D minden ünnepeltnek^^" <-- ez mind?
:cool:
VASH: postolj be 7-et és akkor gratulálok neked...:)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
VASH: postolj be 7-et és akkor gratulálok neked...:)
CHRONOS
Már csak 6ot.... :hopp:
még 4 van hátra:D
Amíg vannak érző lények,
amíg van értelme az életnek,
addig leszek én is,
hogy segítsek,hogy szolgáljak,
hogy elvégezzem a rámeso részt.
(Vash életfilozófiája):zen:
QuoteOriginally posted by VASH
Amíg vannak érző lények,
amíg van értelme az életnek,
addig leszek én is,
hogy segítsek,hogy szolgáljak,
hogy elvégezzem a rámeso részt.
(Vash életfilozófiája):zen:
Először is grat Vash-nek az 1000es határ eléréséhez. Ha jól gyanitom hamarosan a 2000hez kell gratulálnom. :D
Amúgfy meg mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok!
Oh, és grat, Erdő Gábor barátomnak akinek sikerült 21 éve ezen a napon születnie..... :hopp:
Gratulálok az ezredik postodhoz, mosmá te is õsi vagy ! :)
Grat VASH-nak az 1000 posthoz:)
És mindenkinek Bodog Karácsonyt!
Grat VASH.
2 őslény nem lehet!!:eek: :eek:
Akkor ezt most osztanunk kell...:p
Na ki milyen dino akar lenni??:D :D :D
Legyen mondjuk Shock a T-Rex és Vash egy allosaurus?:p :p :p
CHRONOS
THX to every bodry:D
Chronos: Raptor, kérem raptor;)
Mindenkinek boldog karácsonyt még 1X, és teljen nagyon kellemesen az ünnep.
(engem az utólsó pillanatban szállt meg az ünnep szelleme, de sikerült végülis;) )
QuoteOriginally posted by VASH
THX to every bodry:D
Chronos: Raptor, kérem raptor;)
Mindenkinek boldog karácsonyt még 1X, és teljen nagyon kellemesen az ünnep.
(engem az utólsó pillanatban szállt meg az ünnep szelleme, de sikerült végülis;) )
De jó neked... Hozzám még nem ért el... De remélem még ma ideér az a szellem! :D
Phr0zen mester... Miből van ez az idézet? Ismerős, csak nemtom hogy mi az...:
Az volt az életfilozófiája hogy bármikor meghalhat.Az õ tragédiája az volt,hogy nem halt meg...
QuoteOriginally posted by ignus
De jó neked... Hozzám még nem ért el... De remélem még ma ideér az a szellem! :D
Love Hina X-mas special?--> sokat segíthet;)
QuoteOriginally posted by VASH
Love Hina X-mas special?--> sokat segíthet;)
Pont Love Hina-t néztem... De akkor gyorsan letöltöm az xmas-t...
QuoteOriginally posted by ignus
Pont Love Hina-t néztem... De akkor gyorsan letöltöm az xmas-t...
igyekezz, alig öt órád van a végéig, aztán ne te legyél az egyetlen akinek ****(roszz) hangulata van karácsonykor...
QuoteOriginally posted by VASH
igyekezz, alig öt órád van a végéig, aztán ne te legyél az egyetlen akinek ****(roszz) hangulata van karácsonykor...
Ok, igyekszem.... :D De a sorozatot csak a 4. részig láttam. Érthető lesz? Nem lövődik le a poén?
1000 GRAT Vash-nek, a legújabb őslénynek!
Grat Vash :D :D :D
Gratulálok Vash, az addict memberséghez!
Továbbá gartulálok mindenkinek, akinek az elmúlt hetekben elfelejtettem volna gratulálni (kicsit meseszerű voltam és leszek is, mivel költözködés nevű sportot űzök mostanság, úgyhogy január elejéig még valószínűleg az is leszek)
Omedeto Vash san!Yoroshiku!:D :zen:
Zelgadis !! Õszintén gratula a 300 (+x) postodhoz !! Hajrá ;)
Zelgadis !! Õszintén gratula a 300 (+x) postodhoz !! Hajrá ;)
Köszi Shokku ^^"
De sztem 1x is elég lesz ^^"""
QuoteOriginally posted by Zelgadis
Köszi Shokku ^^"
De sztem 1x is elég lesz ^^"""
ööö... hoppsz... :o ... no mindegy, inkább kétszer, mint egyszer se :D !
Ez most külön postot érdemel :lul:
Gratulálok magamnak, hogy kibírtam az Excell Saga 26. os részét !
(pedig nem szeretem az ennyire véres-brutális "poén" okat)
(a teljes sorozatról benyomás, a legjobb animék rovatban ^^)
jéé most nézem csak (lassu vagyok na :) )
Grat Vashu-san ^^"" !! Raptorunk még úgysem volt :D
Én meg gartulálok Zelnek az aláírásáért^^ Nem tudom mikori, mostanában nem sokat jártam erre, de nekem teccik ;)
Grat Vashnak az őslénységhez!
És Shocknak is grat az őslénységhez!
QuoteOriginally posted by Sky
És Shocknak is grat az őslénységhez!
Nagyon szépen köszönöm ! Ugyan gratuláltál már egyszer, de sebaj, a mai nap már csak ilyen, ugyan ezen vödörbe én is beleléptem :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Nagyon szépen köszönöm ! Ugyan gratuláltál már egyszer, de sebaj, a mai nap már csak ilyen, ugyan ezen vödörbe én is beleléptem :D !
Egy hete nem jártam itt és baromira nem vagyok képben...:confused:
Megesik...:D
Gratulálok az RTL2-nek a 24-ei program összeállításához!
Az életemet mentették meg...
20:15 Mononoke Hime
22:30 Heavy Metal FAKK 2(nem anime, de a zene istenkirály...:D)
:cool: :merci: :appl: :jee:
QuoteOriginally posted by Sky
Gratulálok az RTL2-nek a 24-ei program összeállításához!
Az életemet mentették meg...
20:15 Mononoke Hime
22:30 Heavy Metal FAKK 2(nem anime, de a zene istenkirály...:D)
:cool: :merci: :appl: :jee:
Nekem nincsen RTL2õm... és mióta akartam látni a HMF2 - õt ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !!! :beken:
QuoteOriginally posted by Shock12
Nekem nincsen RTL2õm... és mióta akartam látni a HMF2 - õt ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !!! :beken:
Töltsd le Emule-vel...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shock12
Nekem nincsen RTL2õm... és mióta akartam látni a HMF2 - õt ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !!! :beken:
Micsoda B-movie mánia...;)
QuoteOriginally posted by Chronos
Töltsd le Emule-vel...;)
CHRONOS
Igaz, igaz... csakvalahogy ne írtóznák betegesen ezektõl a filemegosztás dolgoktól... viszont IRCen körül fogok nézni, szóval az ötlet lényegi része nem rossz... :) !! Tenx!
EDIT: Ez volt az 1111. post (csakhogy a következõ gratulációk érthetõek legyenek :D ).
QuoteOriginally posted by Shock12
Igaz, igaz... csakvalahogy ne írtóznák betegesen ezektõl a filemegosztás dolgoktól... viszont IRCen körül fogok nézni, szóval az ötlet lényegi része nem rossz... :) !! Tenx!
Na ez az irc-s letöltési lehetőség engem is érdekelne... hogy is működik ez? És mondjuk grat magamnak hogy ezt nem tudom... :D :hopp: :D
QuoteOriginally posted by ignus
Na ez az irc-s letöltési lehetőség engem is érdekelne... hogy is működik ez? És mondjuk grat magamnak hogy ezt nem tudom... :D :hopp: :D
http://aoianime.animehq.hu/index.php?oldal=tutirc
QuoteOriginally posted by phr0zen
http://aoianime.animehq.hu/index.php?oldal=tutirc
Köszi mester.... És hol is láthattam/hallhattam ez az idézetet ami minden postod után található?
Grat Shocknak az 1111. posthoz! ugyan nem nagy forduló, de jól néz ki^^
úgytünik Shocknak már mindegy...
QuoteOriginally posted by Zelgadis
úgytünik Shocknak már mindegy...
:lul: :lul: :lul:
QuoteOriginally posted by Saori
Grat Shocknak az 1111. posthoz! ugyan nem nagy forduló, de jól néz ki^^
Köszönöm szépen :) ! (Tényleg jól néz ki... na... )
QuoteOriginally posted by Zelgadis
úgytünik Shocknak már mindegy...
Hehe... jó volt... ! :jee: :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Hehe... jó volt... ! :jee: :D
Ejha, most látom hogy lassan én is "felnövök"!
:hopp:
Gratulálok minden szülinaposnak, (egy picit elvotltam rokon látogatóban)
És gratulálok a sok új őslényünkhöz:hopp:
QuoteOriginally posted by Zodd
Gratulálok minden szülinaposnak, (egy picit elvotltam rokon látogatóban)
És gratulálok a sok új őslényünkhöz:hopp:
Jaja... Kész Jurassic Park! :D
QuoteOriginally posted by ignus
Ejha, most látom hogy lassan én is "felnövök"!
:hopp:
Előre is grat a Senior memberséghez ;) Mivel úgyis lamaradok róla jó szokásomhoz híven :D
QuoteOriginally posted by ignus
Ejha, most látom hogy lassan én is "felnövök"!
Na még egyet :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Na még egyet :) !
1 :hopp: :hopp: :hopp:
QuoteOriginally posted by ignus
1 ...
:D Gratula Szenyor Membörségedhez !!! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
:D Gratula Szenyor Membörségedhez !!! ;)
Köszi
Opsz úgy látszik az 1-es után irt másfél oldalnyi szöveg lemaradt! :D
Jó itt lenni!
Télleg Tnx!
QuoteOriginally posted by ignus
Köszi
Opsz úgy látszik az 1-es után irt másfél oldalnyi szöveg lemaradt! :D
Jó itt lenni!
Télleg Tnx!
Mondtam én hogy lemaradok..a fene:) Azért grat ignus!^.~
Gratulálok Chronosnak a moderátori jogokhoz
:hail:
QuoteOriginally posted by Cobra
Gratulálok Chronosnak a moderátori jogokhoz
:hail:
Thx...;)
CHRONOS
Hát én még picit messze vagyok attól, hogy senior legyek, de legalább nem vagyok junior :)
Viszont szeretnék ezúton mindenkinek gratulálni az eddig elért címeihez! Főleg öcsémnek, mert őt elfelejtette mindenki felköszönteni :D
Chronos: hadd gratuláljak neked is! Ennyi hozzászólást irni már tényleg teljesítmény! Ez utóbbit Shocknak is üzenem :) 1000 felett irni már tényleg kemény dolog. :) Hogyhogy nem kopott még tövig az ujjatok? :D:D:D
De joo,most aztán várhatunk vagy 5X annyit mira kiderül milyen rang jön az otaku után...:mad:
Egyébként grat Chrono-kun!!!!:hopp:
QuoteOriginally posted by Baldy
Hát én még picit messze vagyok attól, hogy senior legyek, de legalább nem vagyok junior :)
Viszont szeretnék ezúton mindenkinek gratulálni az eddig elért címeihez! Főleg öcsémnek, mert őt elfelejtette mindenki felköszönteni :D
Chronos: hadd gratuláljak neked is! Ennyi hozzászólást irni már tényleg teljesítmény! Ez utóbbit Shocknak is üzenem :) 1000 felett irni már tényleg kemény dolog. :) Hogyhogy nem kopott még tövig az ujjatok? :D:D:D
Aztán majd ne csodálkozz, hogyha 3 hét múlva már te neked is 4 számjegyű lesz a post countod...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by phr0zen
De joo,most aztán várhatunk vagy 5X annyit mira kiderül milyen rang jön az otaku után...:mad:
Egyébként grat Chrono-kun!!!!:hopp:
Thx...:)
Ha pedig tudni akarod, akkor itt az idő, hogy elérjed...;)
CHRONOS
Chronos Gratula !! Nem sámli ! Mostasztán féljünk, mert szétcsaphacc soraink között :D !
QuoteOriginally posted by Chronos
Aztán majd ne csodálkozz, hogyha 3 hét múlva már te neked is 4 számjegyű lesz a post countod...;)
CHRONOS
Oksa, majd teszek érte ;)
Bár csak legyen rá időm, ez az egyetlen feltétele sajnos a dolognak, de majd megpróbálom :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Chronos Gratula !! Nem sámli ! Mostasztán féljünk, mert szétcsaphacc soraink között :D !
Thx...;)
És nyugi, csak akkor csapok szét, ha szükség van rá...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Baldy
Oksa, majd teszek érte ;)
Bár csak legyen rá időm, ez az egyetlen feltétele sajnos a dolognak, de majd megpróbálom :D
Mindenesetre sok szerencsét hozzá! :jee:
CHRONOS
Tisztelt Chronos Úr!
Fogadja gratulációmat moderátori kinevezéséhez!
:cool: :appl::tezsvir:
Üdvözlettel,
StabWest
QuoteOriginally posted by StabWest
Tisztelt Chronos Úr!
Fogadja gratulációmat moderátori kinevezéséhez!
:cool: :appl::tezsvir:
Üdvözlettel,
StabWest
Köszönöm...:)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Baldy
Hát én még picit messze vagyok attól, hogy senior legyek, de legalább nem vagyok junior :)
Nincsa az olyan messze.... Még 15 post és te is az leszel... szóval hajrá! Mindenkinek köszi a gratot! Saorinak főleg! :D
Jaj, nee :D Most akkor nem fogjuk tudni hogy mi jön az otaku után :D nembaj, legalább egy őslényi tapasztalatokkal rendelkező egyén kordában tartja ezt a messt :)
Gratulálok magamnak amiért bannoltak az aoi-ról.:hopp:
QuoteOriginally posted by phr0zen
Gratulálok magamnak amiért bannoltak az aoi-ról.:hopp:
Gratulálok hogy emiatt gratulálsz magadnak...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by phr0zen
Gratulálok magamnak amiért bannoltak az aoi-ról.:hopp:
Grat... AMúgy mi rosszat tettél?
QuoteOriginally posted by ignus
Grat... AMúgy mi rosszat tettél?
Jóban vagyok az egyik adminnal.:hehe: Tiszta puszipajtás.;)
QuoteOriginally posted by phr0zen
Gratulálok magamnak amiért bannoltak az aoi-ról.:hopp:
Grat... Miért amúgy mit tettél?
QuoteOriginally posted by ignus
Grat... Miért amúgy mit tettél?
Az az apró bökenő hogy halvány lila szellentésem sics.:hehe:
QuoteOriginally posted by phr0zen
Az az apró bökenő hogy halvány lila szellentésem sics.:hehe:
És ez ilyen forever ban?
QuoteOriginally posted by phr0zen
Gratulálok magamnak amiért bannoltak az aoi-ról.:hopp:
Sejtettem, hogy Téged szúrtak ki:) . De csak 15 napra szól a "büntetés";) .
QuoteOriginally posted by ignus
És ez ilyen forever ban?
Annak indult,de hála istenek feletti hatalmamnak,csak 15 nap lett belőle.:hehe:
QuoteOriginally posted by ignus
És ez ilyen forever ban?
Permanent ban...;) (örökös ban)
De szerencséjére csak 15 napig lesz bannolva...;)
Na nem mintha utána lenne neki kedve visszamenni...:ejj:
CHRONOS
Temessük a múltat,feledjük az aoit:600.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:hopp:
QuoteOriginally posted by phr0zen
Annak indult,de hála istenek feletti hatalmamnak,csak 15 nap lett belőle.:hehe:
Akkor tessék örülni! Már majdnem elkezdtem szervezni egy "vigasztaljuk meg phrozent" topikot! :) Amúgy elárulod az idézeted eredetét?
QuoteOriginally posted by phr0zen
Temessük a múltat,feledjük az aoit:600.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:hopp:
Grat... :jee:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by ignus
Amúgy elárulod az idézeted eredetét?
Fight Club
Gratulálás PHROZEN-nek a 600. postért! És köszi az idézet megoldását... Most hogy mondod. Pedig mennyit agyaltam rajta. :)
Mi a fene az az AOI???
Grat Phr0zennek a 600-hoz!
QuoteOriginally posted by Baldy
Mi a fene az az AOI???
Ez most komoly vagy csak lemaradt a :)?
Az ilyen kérdések megválaszolására vannak a segítség vagy az offtopic nevezetű threadek...:)
Kérem a további nem gratulációról szóló postokat mellőzni ebben a threadben...;) (ugyanis nincs kedvem máris postokat törölni, áthelyezni pedig nem tudok)
CHRONOS
Chronos gratulálok az 1600hoz (a postszámjaidat azért figyelem :D ) !
ja, grat pr0zen a 600hoz !
QuoteOriginally posted by Chronos
Az ilyen kérdések megválaszolására vannak a segítség vagy az offtopic nevezetű threadek...:)
Kérem a további nem gratulációról szóló postokat mellőzni ebben a threadben...;) (ugyanis nincs kedvem máris postokat törölni, áthelyezni pedig nem tudok)
CHRONOS
Gome, és grat az 1600-hoz!:hopp:
Bódog szülinapot dahlgren-nek!
(és grat nekem, hogy most én voltam az első gratuláló :D )
QuoteOriginally posted by Shock12
Chronos gratulálok az 1600hoz (a postszámjaidat azért figyelem :D ) !
ja, grat pr0zen a 600hoz !
QuoteOriginally posted by ignus
Gome, és grat az 1600-hoz!:hopp:
Thx...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Trivi
Bódog szülinapot dahlgren-nek!
(és grat nekem, hogy most én voltam az első gratuláló :D )
Úgyvan, Bódogat neki! Én meg grat hogy második lettem!:hehe:
QuoteOriginally posted by ignus
Úgyvan, Bódogat neki! Én meg grat hogy második lettem!:hehe:
Csatlakozom harmadikként :D
Boldog szülinapot! :)
// Edit by Chronos:
PM-ben válaszoltam, mert imho ez nem fórumtéma...;) \\
QuoteOriginally posted by Trivi
Bódog szülinapot dahlgren-nek!
(és grat nekem, hogy most én voltam az első gratuláló :D )
Miért mindig előttem???????!!!!!!!
Hmpf....
*sniff*
Grat a szülinaposnak!
Grat phr0zennek a 600-hoz és grat Chronos az 1600-hoz..
nna..asszem megvolt minden..
Ne szomorkodj Saori, ezek direkte sportot ûznek belõle, csak a kis "Kemény Mag" tagjai azok, akik megbecsülik fáradtságos munkád, és megtisztelnek elsõbbséged megadásával. ;)
Ezennel Boldog Születésnapot dahlgren-nek !
QuoteOriginally posted by Shock12
Ne szomorkodj Saori, ezek direkte sportot ûznek belõle, csak a kis "Kemény Mag" tagjai azok, akik megbecsülik fáradtságos munkád, és megtisztelnek elsõbbséged megadásával. ;)
Ezennel Boldog Születésnapot dahlgren-nek !
DE akkor is piszokság..előttem senkinek nem jutott eszébe szülinapot jelezni..de mindegy...én azért mindig gratulálni fogok mégha nem is elsőnek^^
Valami rosszat tettem? Saori kiváltsága először boldog születésnapot kívánni? Ha így van, akkor
GOMEN NASAI
Nem tudtam, annyira régen nem vagyok itt.
Most már én is merek boldog szülinapot kívánni mindenkinek. :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Valami rosszat tettem? Saori kiváltsága először boldog születésnapot kívánni? Ha így van, akkor
GOMEN NASAI
Nem tudtam, annyira régen nem vagyok itt.
Hja..én lennék a USTEAM fórum hivatásos szülinapjelzője ;) Most már tudod^^ (Amúgy nem kell olyan komolyan venni, azok is néha megelőznek, akik tudják már hogy nem kéne...)
Grat dahlgren!
Grat Chronosnak hogy moderator lett!
(Chronos almighty...:))
Megint lemaradtam... de sebj!
A szülinaposnak szülinapot. Prüzennek grat a sokszázhoz, és végül de nem utolsó sorban nagy nagy gratuláció Chronosnak az 1600x -hez és a moderátori címhez (kérdés: ez van az otaku után :confused: ... ok, csak vicc volt... ennyire bugyuta tán még nem vagyok, bár... a fene se tuggya... :D )
QuoteOriginally posted by Kalibur
nagy nagy gratuláció Chronosnak az 1600x -hez és a moderátori címhez (kérdés: ez van az otaku után :confused: ... ok, csak vicc volt... ennyire bugyuta tán még nem vagyok, bár... a fene se tuggya... :D )
Thx, és nem, nem ez van az otaku után...;)
Szép is lenne! Lenne vagy 4-5 moderator egyből...:p
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Thx, és nem, nem ez van az otaku után...;)
Szép is lenne! Lenne vagy 4-5 moderator egyből...:p
CHRONOS
Grat Mr. Moderator
QuoteOriginally posted by Chronos
Thx, és nem, nem ez van az otaku után...;)
Szép is lenne! Lenne vagy 4-5 moderator egyből...:p
CHRONOS
Most, hogy ő a 3., könnyen mondja, hogy a 4 már sok lenne :hehe:
(lécci lécci ne ban-olj ezért a posztért :angyali: )
(mit jelent a :G ?)
QuoteOriginally posted by Trivi
Most, hogy ő a 3., könnyen mondja, hogy a 4 már sok lenne :hehe:
(lécci lécci ne ban-olj ezért a posztért :G )
Nem 3., mert Zsozso administrator és nem simán moderator...;)
Így csak 2-en vagyunk...:)
Bannolni pedig csak Zsozso bír, és csak nagyon súlyos dolgokért fog...(szerintem)
Google = //www.google.co.hu :D
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Nem 3., mert Zsozso administrator és nem simán moderator...;)
Így csak 2-en vagyunk...:)
Bannolni pedig csak Zsozso bír, és csak nagyon súlyos dolgokért fog...(szerintem)
Google = //www.google.co.hu :D
CHRONOS
Azért nem ártana kisöcsikémet néha bannolni, mert igy nem fog készülni a vizsgáira :):):)
Na jó, ez is csak vicc volt :)
Saori: ezennel visszavonom a kedvedért a dahlgrennek kívánt boldog szülinapot korábbanról, és most kivánok csak neki, hogy egy kicsit igy is előbbre kerülj :D
Ugye milyen rendes krapek vagyok én? :rolleyes:
google=www.google.co.hu ? ennyi? azt hittem, valami más. és ez mit akar jelenteni? netán hogy: "irány a kereső, ott próbálkozz!"?
QuoteOriginally posted by Trivi
google=www.google.co.hu ? ennyi? azt hittem, valami más. és ez mit akar jelenteni? netán hogy: "irány a kereső, ott próbálkozz!"?
Szerintem omst még nem gratolok neked a 100. postod miatt, átadom Saorinak az elsöbbséget! Hátha kicsit felvidul! Remélem!:)
QuoteOriginally posted by Trivi
google=www.google.co.hu ? ennyi? azt hittem, valami más. és ez mit akar jelenteni? netán hogy: "irány a kereső, ott próbálkozz!"?
Pontosan...;)
CHRONOS
Juhhhúúúúúú!!!
Senior lettem!!! :hopp: :hopp: :hopp:
Már érzem is, hogy pelyhedzik az államon az első usteam-s borostácska :D:D:D
Még két év, és talán még az 500-t is elérem :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Juhhhúúúúúú!!!
Senior lettem!!! :hopp: :hopp: :hopp:
Már érzem is, hogy pelyhedzik az államon az első usteam-s borostácska :D:D:D
Még két év, és talán még az 500-t is elérem :D
Van itt valaki a fórumon akinek 2 hét alatt sikerült, és V-vel kezdődik a neve, ASH-ra végződik...:D :D
CHRONOS
Jujuj... Itt nagyon lemaradtam ám...
Szal gratulálok az összes ünnepeltnek, Chronos-nak meg különösképp a moderátorsághoz, biztosna jól fogod alkalmazni! ^^
Ja és phr0zen, mi a fenét tettél? :P Ügyes vagy, grat tényleg, ez azért nemsemmi teljesítmény ^^
QuoteOriginally posted by Chronos
Van itt valaki a fórumon akinek 2 hét alatt sikerült, és V-vel kezdődik a neve, ASH-ra végződik...:D :D
CHRONOS
:jee: :D
Grat Baldy-nak! Másodikként persze, első hely Saorinak fentartva! ;)
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Baldy-nak! Másodikként persze, első hely Saorinak fentartva! ;)
Én azért megvárom, míg a kedves fórum gratulációs elvtársnőnk mondja először ^^
QuoteOriginally posted by Kono
Én azért megvárom, míg a kedves fórum gratulációs elvtársnőnk mondja először ^^
Én meg csak akkor merem majd megköszönni, ha Saori is már gratulált nekem... No meg persze az öcsém :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Én meg csak akkor merem majd megköszönni, ha Saori is már gratulált nekem... No meg persze az öcsém :D
Heje :D
Én meg addig gratulálok, hogy ennyi udvarias ember van erre :p
QuoteOriginally posted by Chronos
Van itt valaki a fórumon akinek 2 hét alatt sikerült, és V-vel kezdődik a neve, ASH-ra végződik...:D :D
CHRONOS
Haggyátok má szegény VASH-t,van nekünk olya memberünk is ki mintha 1 hét leforgása alatt teljesítette volna a 800-at...
QuoteOriginally posted by phr0zen
Haggyátok má szegény VASH-t,van nekünk olya memberünk is ki mintha 1 hét leforgása alatt teljesítette volna a 800-at...
Na igen...:)
Őt sem láttuk már jó ideje errefelé...
Grat mindenkinek aki nevezetes post countot ért el, vagy születésnapja volt mostanában...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Baldy-nak! Másodikként persze, első hely Saorinak fentartva! ;)
Köszi, ez rendes tőled:) Szal akkor grat Baldy^^
QuoteOriginally posted by Saori
Köszi, ez rendes tőled:) Szal akkor grat Baldy^^
Domo arigato mindenkinek!
800-t egy hét alatt? :) Laza teljesítmény. Ki csinálta?
Bár mondjuk van egy sejtésem, de nem vagyok biztos benne...
QuoteOriginally posted by Baldy
Domo arigato mindenkinek!
800-t egy hét alatt? :) Laza teljesítmény. Ki csinálta?
Bár mondjuk van egy sejtésem, de nem vagyok biztos benne...
Lo-val kezdődik a neve..na és azért nem egy hét alatt csinálta, de nem sokkal volt több;)
QuoteOriginally posted by Saori
Lo-val kezdődik a neve..na és azért nem egy hét alatt csinálta, de nem sokkal volt több;)
Lorenor = 100 post/nap
QuoteOriginally posted by phr0zen
Lorenor = 100 post/nap
Az igen! :jee: (http://usteam.uw.hu/forum/member.php?s=&action=getinfo&userid=310)
CHRONOS
Én azt hittem, 1 havi teljesítménye volt ez... Legalábbis ezt halottam...
Na, bátyám gyorsan bepostolt 30-at, mielőtt gratulálnék.
Grat! :appl:
Lorenorhoz: saját bevallása szerint nem napi 100-at, "csak" 50-et postolt. De ahogy elnézem a tesóm a babérjaira tör, úgy beindult.
Baldy Bódog Születésnapot !!! (Saori után, éjjfél elõtt... :) )
QuoteOriginally posted by Shock12
Baldy Bódog Születésnapot !!! (Saori után, éjjfél elõtt... :) )
Heh? Az egy kicsit korai (vagy késő, nézőpont kérdése) lenne neki. Vagy ez csak egy poén volt, amit én nem értettem :confused:
QuoteOriginally posted by Shock12
Baldy Bódog Születésnapot !!! (Saori után, éjjfél elõtt... :) )
nem szülinap!!!!!! BAKAAAAAAAA:) Most csak postszámforduló ;)
Gyerünk Trivi ! Gyorsan még kettőt és akkor vedd érvényesnek: Gratula :D
QuoteOriginally posted by Saori
nem szülinap!!!!!! BAKAAAAAAAA:) Most csak postszámforduló ;)
ööö... hátakkor boldog postszámfordulót ... :D !! (bocsesz... üde, és friss vagyok... :D )
Na back all ^^
És gratula Baldy, mostmár azthiszem szabad :p
QuoteOriginally posted by Baldy
Én azt hittem, 1 havi teljesítménye volt ez... Legalábbis ezt halottam...
Na azért te sem vagy semmi! :) Úgyhogy neked megint egy grat!
Grat kedvenc testvérpárunk postszámfordulóihoz!
QuoteOriginally posted by Sky
Grat kedvenc testvérpárunk postszámfordulóihoz!
Igen-igen! Nagy grat Trivi-nek!
Kalibur: Gyerünk Trivi ! Gyorsan még kettőt és akkor vedd érvényesnek: Gratula
Sky: Grat kedvenc testvérpárunk postszámfordulóihoz!
ignus: Igen-igen! Nagy grat Trivi-nek!
Domo arigato! :hopp:
QuoteOriginally posted by Baldy
Hallod öcsikém? Kedvenc testvérpárok lettünk itten! Wow! Gratulálok ehhez magunknak! Te is tedd meg! :D
Hát akkor GRAT magunknak!!:appl: :lul: :rotflol: :D :hahaha:
edit: (na még a végén mi leszünk itt az önimádó család :rolleyes: )
Énis grat, bár csak halkan kérdezném meg: ezt lehet Saori előtt? :p Nem vagyok még túl járatos ebben....
QuoteOriginally posted by Kono
Énis grat, bár csak halkan kérdezném meg: ezt lehet Saori előtt? :p Nem vagyok még túl járatos ebben....
Én sem tudom annyira, de az első helyet mindenképp tarts fent Saorinak, nem lenne jó, ha dühösen nézne ránk emiatt :)
Amugy grat az uj avatarodhoz Zelgadis! Bár az előző jobban tetszett, azért ez is van majdnem olyan jó :)
QuoteOriginally posted by Baldy
Én sem tudom annyira, de az első helyet mindenképp tarts fent Saorinak, nem lenne jó, ha dühösen nézne ránk emiatt :)
Jó akkor grat a sor végén én, így biztos nem lesz baj :p
Grat Trivinek a legújabb nemiségi zavarban szenvedő szenyorunknak ;)
(na, de legalább az elejét komolyan gondolom télleg :D)
Remélem lesz még pár Excel Sagas avatarod *__* :hehe:
QuoteOriginally posted by Trivi
Még van egy pár (jó sok) :D , csak ez nagyon megtetszett, ezért még jó ideig marad.
Jó akkor gratulálok Trivinek a békés karácsonyi hangulatú avatarért :p
(off: ez nem azt jelenti hogy nem tetszik :o )
// Most legalább 10 offtopic postot kellett törölnöm...:ejj: Nem szeretném ha ezt a műveletetet minden nap el kéne végeznem... //
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
// Most legalább 10 offtopic postot kellett törölnöm...:ejj: Nem szeretném ha ezt a műveletetet minden nap el kéne végeznem... //
CHRONOS
:bruhuhu:
Grat megint a moderátori jogaidért :)
Legalább tényleg van valaki, aki idefigyel :)
A többi moderátornak nem szántam sértésnek, csak őket még nem láttam megszólalni!
Előre is bocsánatot kérek Saori-tól, de:
Boldog születésnapot kivánok Zodd...:)
És boldog születésnapot kivánok thebluesnote-nak is...:)
CHRONOS
Én is csatlakoznék:
Boldog szülinapot Zodd (26)!
Neked is thebluesnote (22)!
Vérpistike meg üdvözölve légy itt a fórumosok között! :)
Boldog szülinapot thebluesnote és Zodd !
Most még vagy öten mondjátok el ugyanezt, hogy Saorinak legyen kit ütnie ha meglátja ;)
QuoteOriginally posted by Zelgadis
Boldog szülinapot thebluesnote és Zodd !
Most még vagy öten mondjátok el ugyanezt, hogy Saorinak legyen kit ütnie ha meglátja ;)
Legalább nem fog unatkozni, énis BSZ! :p
QuoteOriginally posted by Baldy
Én is csatlakoznék:
Boldog szülinapot Zodd (26)!
Neked is thebluesnote (22)!
Vérpistike meg üdvözölve légy itt a fórumosok között! :)
Csatlakozom... Persze azt mindenki tudja hogy Saori volt az első!?;)
Arigato Minna
Tényleg mindenkinek köszönöm le is fogom magam inni méghozzá jó drága borokkal vagy sörökkel (meg a Cinzano pezsgő sem marad ki :))) :hopp: :D :bsd:
Zodd bameg,de rohadtul öregszel.:D Grat!;)
QuoteOriginally posted by Chronos
Előre is bocsánatot kérek Saori-tól, de:
Boldog születésnapot kivánok Zodd...:)
És boldog születésnapot kivánok thebluesnote-nak is...:)
CHRONOS
Na mindegy...szóval Boldog Szülinapot!
edit: nem ütö én senkit..kezdek hozzászokni.....
edit2: jah..ezennel lemondk szülinapjelzői posztomról (úgyem érek ide sosem időben :hehe: ) de ha valakit netán elfelejtenétek, azért jelezni fogom^^
QuoteOriginally posted by Shock12
ööö... hátakkor boldog postszámfordulót ... :D !! (bocsesz... üde, és friss vagyok... :D )
....persze....;) Mintha "kissé" szétszórt lennél, nem?
Egyre érdekesebbek az avatarjaid Chronos! :D
Grat ezért is :) Bár a kettővel ezelőtti még mindig jobb volt :):):)
QuoteOriginally posted by Baldy
Egyre érdekesebbek az avatarjaid Chronos! :D
Grat ezért is :) Bár a kettővel ezelőtti még mindig jobb volt :):):)
Én is grat! Szerintem ez a mostani avatar hasonlithat a tegnap esti arckifejezéséhez amikor ebben a topicban kellett irtani az offokat! :hopp:
Állesz gúte cumm gebúrsztág Zodd und thebluesnote! :appl:
Hát boldog Születésnapot thebluesnote, Zodd !! (wow...)
Igen, tényleg szétszórt vagyok, nem is kissé... :o ;)
Bulldog szülinatpot thebluesnote és Zodd !
Phr0zen: grat az uja avatarhoz, de ha megengeded: az előző valamivel normálisabbnak tűntetett fel téged :D:D:D
Grat az avatarokhoz....bár phr0zen az valami nagyon eszelős lett, jaj :hopp: Chronos féle viszont nekem nagyon bejön, egyre érdekesebbek ^^"
Grat Himura-sannak a Memberséghez! :appl:
(Juhúú, megint első lettem, grat magamnak - egy kis önbizalomépítés)
QuoteOriginally posted by Himura-san
Köszönöm!Mintha deja vue érzésem lenne.....:rolleyes: :zen:
Hehe... gratula Memberségedhez !!!
Hohóó..most jöttem rá ma már új szülinapok vannak :D
Szal grat az ünnepelteknek!
VerteX (6), Desperado9 (17), via_mala (24)
Jah és grat Himura-san a memberséghez!
Hát újévünk elsõ három ünnepeltje !!
Boldog születésnapot a szerencséseknek !!
Grat VerteX, Desperado9, via_mala
Happy Geburtstag Desperado9, via_mala és VerteX!
Boldog szülinapot 2004 elsőinek ^^
Én is gratula az uj szülinaposoknak, úgy látom 1 én még többen lettek mint szilveszterkor :D
Kono, elõre is gratulálok az elsõ 100as fordulódhoz !! ;)
Újfent gratulálok Alu..izé Chronos bácsinak a !komolyan vétel!ért :)
(héé, idén még csak először :P)
Az eluralkodni kezdő káosz elleni harc jelenlegi élemberének (látható, hogy nem csak azért mert a modik közül neki van a legtöbb ideje) omedeto gozaimasu! :)
(http://www.tar.hu/crab/smilies/8.gif)
Születésnaposoknak egy hatalmas gratula, Himura-san-nak pedig a memberség miatt!
És mindenkinek grat hogy még ittvan 2004-ben! Legyen még több jó arc a fórumon 2004-ben is!
QuoteOriginally posted by Shock12
Kono, elõre is gratulálok az elsõ 100as fordulódhoz !! ;)
jaja énis :D
Boldog szülinapot: VerteX (6), Desperado9 (17), via_mala (24)! :)
Mivel az utóbbi időben kicsit le vok maradva, kissé kevéssé személyesre fogva: Gratulálok mindenkinek minedenhez, amihez illene (szülinap, számforduló, tudomisén...) !!! :p
QuoteOriginally posted by Baldy
Boldog szülinapot: VerteX (6), Desperado9 (17), via_mala (24)! :)
ME TOO:D
ja és phr0zen, király az avatarod(honnan van?)
Boldog szülinapot VerteX, Desperado9 és via_mala!
Jó az aláírásod Sky! :cool:
QuoteOriginally posted by Trivi
Jó az aláírásod Sky! :cool:
ami fordításban annyit tesz::confused: :confused: :confused:
QuoteOriginally posted by VASH
ami fordításban annyit tesz::confused: :confused: :confused:
Sing for me farewell
that sweet sound
of the past days
it always remember me
Nem az a lényeg, hanem hogy a Noir OST-ről van (Canta Per Me). És az egyik legjobb szám (a másik a Salva Nos, amiből az én aláírásom van).
Gratulálok hogy felismerted!(hogy ne legyen off)
A másik kedvenceim a "Corsican corridor" és a "Chloe":D
És hogy ne maradjak adósod:
Dona nobis pacem
(Grant us peace)
et salva nos a hostibus
(And save us from the enemy)
Salva nos, Deus
(Save us, God)
:D:D:D
Grat phrozen-nek az uj avatarjáért. Tom hogy már pár napja ez van, de csak most láttam...
QuoteOriginally posted by VASH
ja és phr0zen, király az avatarod(honnan van?)
mittudomééééééén:D
QuoteOriginally posted by Sky
Gratulálok hogy felismerted!(hogy ne legyen off)
A másik kedvenceim a "Corsican corridor" és a "Chloe":D
És hogy ne maradjak adósod:
Dona nobis pacem
(Grant us peace)
et salva nos a hostibus
(And save us from the enemy)
Salva nos, Deus
(Save us, God)
:D:D:D
:zen: :hopp:
Saori, Shock: mostmár nem is kell előre, ez itten lenni a 100. postom, gratulálok magamnak és ego rulez! :D Azért köszönöm, hogy ilyen figyelmesek vagytok ^^
QuoteOriginally posted by Kono
Saori, Shock: mostmár nem is kell előre, ez itten lenni a 100. postom, gratulálok magamnak és ego rulez! :D Azért köszönöm, hogy ilyen figyelmesek vagytok ^^
Én meg gratulálok neked hogy ilyen későn/korán gratulálsz magadnak hogy senior lettél!
GRAT! :hopp:
QuoteOriginally posted by VASH
ME TOO:D
ME THREE
Ja és grat Kono-nak is.:)
QuoteOriginally posted by Kono
Saori, Shock: mostmár nem is kell előre, ez itten lenni a 100. postom, gratulálok magamnak és ego rulez! :D Azért köszönöm, hogy ilyen figyelmesek vagytok ^^
Good 4 U!
Helló mindenkinek!
No itt is nagyon rég jártam már, úgyhogy nem tudom kinek miért kéne gratulálnom. Sajnos nem is valószinű hogy lesz időm végigolvasni az egész fórumot. De azért:
Boldog Újévet mindenkinek!
QuoteOriginally posted by Kono
Saori, Shock: mostmár nem is kell előre, ez itten lenni a 100. postom, gratulálok magamnak és ego rulez! :D Azért köszönöm, hogy ilyen figyelmesek vagytok ^^
Jah most már utólag is grat.. :D :D..(Istenem kissé szétszórt vagyok nem tehetek róla :D ;))
Grat Kononak a századfordulóhoz :)
Jaja!
Congratulations Kono for your 100th post!!
QuoteOriginally posted by Baldy
Jaja!
Congratulations Kono for your 100th post!!
Me too (nem copy, csak így gyorsabb :D )
Gratula az AlVaJáRóNaK a 100. posthoz...:D
QuoteOriginally posted by VASH
Gratula az AlVaJáRóNaK a 100. posthoz...:D
Grat slípwóka!
Még időben vagyok: grat Sleepwalkernek (sorry, most a betűnagyságokkal nem szórakozom) a háromjegyű fordulóért!
Gratulálok én is SlEePwAlKeR-nek a 100as fordulóhoz !! :)
Drakula SlEePwAlKeR!
Grat annak az Isten tudja hány nickel rendelkező egyénnek.:D
QuoteOriginally posted by phr0zen
Grat annak az Isten tudja hány nickel rendelkező egyénnek.:D
Jepp, grat neki :rolleyes:
Egy pm-ben az okot is megküldhetné... úgy útálok lemaradva lenni.
Grat Sleepwalker!
Gratulálok Saori a 400adik fordulóhoz !!! Szép eredmény, csak így tovább :) !!
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok Saori a 400adik fordulóhoz !!! Szép eredmény, csak így tovább :) !!
THX^^ Gyors vagy, hallod- e ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok Saori a 400adik fordulóhoz !!! Szép eredmény, csak így tovább :) !!
:jee:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Saori
THX^^ Gyors vagy, hallod- e ;)
igyexem... de ez véletlen volt ^:)^
Grat Saori a 4. C-hez!
Gratulálok vértstvér a 4. századfordulódhoz ;) !
QuoteOriginally posted by Chronos
:jee:
CHRONOS
:zen:
Gratula Saori! :)
Ez már teljesítmény :):):)
Gratula Spectre-nek is a szenyór ranghoz :)
Vash én csak most vettem észre, de GRAT az 1000. (!!!!) post eléréséhez, sőt már annak túllépéséhez :):):)
No meg persze az ezzel járó Ensőnt ranghoz :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Gratula Spectre-nek is a szenyór ranghoz :)
Bizonyám! Ezenkívül Saori úrnőnek a 400-hoz, És lassan Baldynak a 200-hoz... (gondolom holnap
:D ;) )
:jee:
QuoteOriginally posted by ignus
Bizonyám! Ezenkívül Saori úrnőnek a 400-hoz, És lassan Baldynak a 200-hoz... (gondolom holnap
:D ;) )
:jee:
Az ebben a percben már inkább ma lesz ;)
QuoteOriginally posted by Baldy
Az ebben a percben már inkább ma lesz ;)
Hát akkor GRAT ma! (tyű de elszaladt az idő..)
QuoteOriginally posted by ignus
Hát akkor GRAT ma! (tyű de elszaladt az idő..)
Köszönöm Neked, a többieknek meg pofátlanul előre is köszönöm :) De ha valami véletlen folytán 10 fölött lenne a gratulálok száma, akkor megköszönöm utólag is majd :D:D:D
Viszont gratula elsőként Tiaro 100. postjához, meg senior ciméhez :) Csak igy tovább! :D
Hehe köszi szépen.
:vigyorogmintatejbetök:
Én pedig gratulálok neked a 200 hoz!
:vigyorogvakezetfog: :torkotköszörül:
Szeretném emellet megköszönni az oldal üzemeltetőinek, Edisonnak, Pascalnak, Édesanyámnak, a Chellonak, a noname billentyűzetemnek, és izé.... nélkülük nem sikerülhetett volna... vagy mi... szóval...
Hátakkor egy kis kumulált gartuláció ! :D
Gratula Tiaronak a 100hoz, és Baldynak a 200hoz :) ! Megy ez, csak bele kell lendülni ;) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Hátakkor egy kis kumulált gartuláció ! :D
Gratula Tiaronak a 100hoz, és Baldynak a 200hoz :) ! Megy ez, csak bele kell lendülni ;) !
Grat Tiaronak!
THX mindenkinek;) És grat mindenkinek akinek valamiért gratulálni kell^__^
//egyszerűen elintéztem :D//
Alkalmazom Shock kumulációs technikáját:
Grat Baldy a CC-hez, és előre is grat Tiaronak a C-hez!:appl:
Köszi mégegyszer mindenkinek, főleg mivel elveszett rejtélyes módon pár postom, úgyhogy most megint átléptem a százast... :D
QuoteOriginally posted by Tiaro
Köszi mégegyszer mindenkinek, főleg mivel elveszett rejtélyes módon pár postom, úgyhogy most megint átléptem a százast... :D
// Csak egy kis átrendezés történt a fórumok között, és ezért "pár" postot törölnöm kellett, szóval ne lepődjön meg senki, ha "pár" posttal kevesebb a post-countja...:) //
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
// Csak egy kis átrendezés történt a fórumok között, és ezért "pár" postot törölnöm kellett, szóval ne lepődjön meg senki, ha "pár" posttal kevesebb a post-countja...:) //
CHRONOS
Ez úgy látom inkább direkt öröm lehet neki mégegyszer gratulálni :DD :hopp:
QuoteOriginally posted by Tiaro
Köszi mégegyszer mindenkinek, főleg mivel elveszett rejtélyes módon pár postom, úgyhogy most megint átléptem a százast... :D
Nem szeretem idézni magam, de ugy látszik, most nem ártana: Gratula megint a 100. posthoz Tiaro! :)
QuoteOriginally posted by Baldy
Nem szeretem idézni magam, de ugy látszik, most nem ártana: Gratula megint a 100. posthoz Tiaro! :)
Ez így télleg kész vicces :D
De legalább nem vagyok túlzottan lemaradva a gratuláciiós szándékaimmal!
Grat Tiaro, grat Baldy :p
QuoteOriginally posted by Kalibur
Ez így télleg kész vicces :D
De legalább nem vagyok túlzottan lemaradva a gratuláciiós szándékaimmal!
Grat Tiaro, grat Baldy :p
Micsoda örömszerzésre képes új Moderátorunk! ;) :D
Grat roderick a 300 posthoz!
(de sok postszámforduló van mostanában)
Grat mindenkinek mindenért előre is utólag is etc! :D :D
QuoteOriginally posted by Saori
Grat mindenkinek mindenért előre is utólag is etc! :D :D
Hát elég sűrű az újév az biztos! Grat, grat!
Most lehet gratulálni!:D:D:D
(Becouse I am evil!:D:D:D)
QuoteOriginally posted by Sky
Most lehet gratulálni!:D:D:D
(Becouse I am evil!:D:D:D)
You Rule !! :jee: :D
QuoteOriginally posted by Sky
Most lehet gratulálni!:D:D:D
(Becouse I am evil!:D:D:D)
Sky, a sátáni...
(vagy cucumber? :D)
QuoteOriginally posted by Sky
Most lehet gratulálni!:D:D:D
(Becouse I am evil!:D:D:D)
:bsd: :whoah: :morci: :hail:
:bsd: :b+: :grrr: :morci: :nagyere: :kabbea: :beeee: :hogyaza:
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok Saori a 400adik fordulóhoz !!! Szép eredmény, csak így tovább :) !!
Hihi, erről én meg lemaradok... -_-" Szóval gratulálok Saori drága, hajrá a félezer nyomába! ^^
QuoteOriginally posted by Trivi
(vagy cucumber? :D)
Most ezt annyira mongyuk nem értem...:( , de sebaj... prhüzent se értem... én itt ma semmit sem értek... (Grat magamnak!:D )
De ettől függetlenül grat Sky!:bsd:
És grat Saorinak is ! (gyorsan megy ez neked mostanság...:D )
Grat Sky! :D
Kalibur: ftpről AMV-k közül töltsd le a Cucumber címűt, és megérted :):):)
QuoteOriginally posted by Baldy
Grat Sky! :D
Kalibur: ftpről AMV-k közül töltsd le a Cucumber címűt, és megérted :):):)
Thx. Megteszem.
Thenksz Evribodri!:D
Boldog születésnapot Shinichi1977!
(Bár mivel életemben nem láttalak még itt, gondolom ezt úgyse fogod elolvasni - cáfolj rám!)
QuoteOriginally posted by Trivi
Boldog születésnapot Shinichi1977!
(Bár mivel életemben nem láttalak még itt, gondolom ezt úgyse fogod elolvasni - cáfolj rám!)
Jah boldog szülinapot^^
Boldog Születésnapot Shinichi1977 !!
Egy kérdés: tényleg lemondtál most az előrejelzésről v. én látok rosszul? ^^
Ja és boldog szülinapot az ünnepeltnek!
QuoteOriginally posted by Kono
Egy kérdés: tényleg lemondtál most az előrejelzésről v. én látok rosszul? ^^
Ja és boldog szülinapot az ünnepeltnek!
Igen, lemondott a postot itt (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?s=&postid=16580#post16580) olvashatod. Eléggé szomorú, hogy rákényszerült szegény... :ejj:
QuoteOriginally posted by Shock12
Igen, lemondott a postot itt (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?s=&postid=16580#post16580) olvashatod. Eléggé szomorú, hogy rákényszerült szegény... :ejj:
Rajtad kívül nem sokan figyeltek rám..szal mindegy ^^" Ez van^^"
QuoteOriginally posted by Shock12
Igen, lemondott a postot itt (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?s=&postid=16580#post16580) olvashatod. Eléggé szomorú, hogy rákényszerült szegény... :ejj:
És már megint én vagyok az, aki keresztbetett :(
Gomen...
Boldog szülinapot Shinichi1977! :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Igen, lemondott a postot itt (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?s=&postid=16580#post16580) olvashatod. Eléggé szomorú, hogy rákényszerült szegény... :ejj:
Juj tényleg, rövid az agyam....ezt láttam! ^^" Asszem talán írtam is rá... Na mind1
Saori drága: legalább mostmár nem kell ezért iderohangászni ^^ De tényleg szomorú....
Ohhh, most nézem január elsején VASH is őskövület lett ^^ Konkrétan észre se vettem, szal utólag is grat :p
QuoteOriginally posted by Kono
Juj tényleg, rövid az agyam....ezt láttam! ^^" Asszem talán írtam is rá... Na mind1
Saori drága: legalább mostmár nem kell ezért iderohangászni ^^ De tényleg szomorú....
Nem iderohangászás volt..én élveztem, komolyan...de mivel senki nem figyelt rám (tisztelet a kivételnek ;)) ezért inkább hagyom..attól függetlenül továbbra is gratulálok mindenkinek, max nem elsőne :)
QuoteOriginally posted by Saori
Nem iderohangászás volt..én élveztem, komolyan...de mivel senki nem figyelt rám (tisztelet a kivételnek ;)) ezért inkább hagyom..attól függetlenül továbbra is gratulálok mindenkinek, max nem elsőne :)
És mi lenne, ha megpróbálnád újra? Nekem szimpi volt az a pozíciód! Nnnaa :p
QuoteOriginally posted by Kalibur
És mi lenne, ha megpróbálnád újra? Nekem szimpi volt az a pozíciód! Nnnaa :p
Ezaz! Szerintem is nagyon kiru volt! És lesz is! Csináljunk egy népszavazást! (persze fölösleges úgyis egyértelmű hogy mindenki vissza akar téged "kapni", mint elsőszámű szülinapfelelős)
:)
Szerintem hagyjátok meg ezen komoly döntés jogát Saorinak... ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Szerintem hagyjátok meg ezen komoly döntés jogát Saorinak... ;)
Szívesen vállalnám én újra^^ Mert szerettem csinálni :) De csak akkor ha én lehetek az első:) Majd igyexem korán idejutni, többet nem ígérhetek :)
QuoteOriginally posted by Saori
Szívesen vállalnám én újra^^ Mert szerettem csinálni :) De csak akkor ha én lehetek az első:) Majd igyexem korán idejutni, többet nem ígérhetek :)
mivel kétszer én köptem bele a levesbe, így először én jelzem, hogy tartom magam ehhez
a múltkor azért írtam, mert délután ötkor sem kívánt még senki boldog születésnapot az aktuális ünnepeltnek
QuoteOriginally posted by Saori
Szívesen vállalnám én újra^^ Mert szerettem csinálni :) De csak akkor ha én lehetek az első:) Majd igyexem korán idejutni, többet nem ígérhetek :)
Pont erre mondtam a rohangászást, mert akkor reggelente ide kellett magad verekedni, ha első akartál lenni... Vagyis: hivatalosan is ki kéne nevezni téged, szal úgyigazából, már ha megoldható ^^
QuoteOriginally posted by phr0zen
:bsd: :b+: :grrr: :morci: :nagyere: :kabbea: :beeee: :hogyaza:
LOL! :D Egyébként grataz avatarhoz, borzasztó..jó! :hopp:
QuoteOriginally posted by Kono
Pont erre mondtam a rohangászást, mert akkor reggelente ide kellett magad verekedni, ha első akartál lenni... Vagyis: hivatalosan is ki kéne nevezni téged, szal úgyigazából, már ha megoldható ^^
na ja..suliból net....:rolleyes: De még erre is vállalkozok ha kell:)
Grat Blimp a memberséghez!!!
QuoteOriginally posted by Kono
Pont erre mondtam a rohangászást, mert akkor reggelente ide kellett magad verekedni, ha első akartál lenni... Vagyis: hivatalosan is ki kéne nevezni téged, szal úgyigazából, már ha megoldható ^^
Én beírhatom a topic kezdõ posztba (be is akartam), ha Saori úgy dönt... márcsak kérdéses, hogy az ujjoncok elolvassák - e azt... ;)
Már csak Saori hozzájárulására várok, amennyiben ezt megtegyem.
Gratula öcsikém a 300. postodhoz! :)
Saori: légy kegyes hozzánk, és vállald el kedvünkért a szülinapjelzői pozíciót megint! Ehhez te értesz a legjobban! :)
Max csak akkor fogunk megelőzni (részemről legalábbis, ha éjfél előtt pár perccel még mindig nem köszöntötted az ünnepeltet... Bár nem hiszem, hogy ilyen előfordulhat :) De az öcsikém szülinapjához engedélyt kérek már most, hogy először én köszönthessem majd itt is fel :)
Grat Trivi!
Lehet, hogy későn esik le, de ti télleg testvérek vagytok...?:confused:
Gratulációm Trivi a 300-hoz !! :)
QuoteOriginally posted by Tiaro
Grat Trivi!
Lehet, hogy későn esik le, de ti télleg testvérek vagytok...?:confused:
Dehogy!
Csak a szüleink azonosak, de annyi különbséggel, hogy az ő apja az én anyám, és az én apám az ő anyja... Vagy fordítva? :D Na majd kitalálod :)
Grat Trivi! :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Én beírhatom a topic kezdõ posztba (be is akartam), ha Saori úgy dönt... márcsak kérdéses, hogy az ujjoncok elolvassák - e azt... ;)
Már csak Saori hozzájárulására várok, amennyiben ezt megtegyem.
Hmm, esetleg a topic címébe? Mert azt ott nem fogják valszeg elolvasni első postnál... Persze ha a drága nem szeretné, akkor majd mi megverjük aki figyelmetlen, jó? :D
QuoteOriginally posted by Kono
Hmm, esetleg a topic címébe? Mert azt ott nem fogják valszeg elolvasni első postnál... Persze ha a drága nem szeretné, akkor majd mi megverjük aki figyelmetlen, jó? :D
Én pacifista vagyok, nem verek meg senkit... Csak ledobom max az 5. emeletről :)
QuoteOriginally posted by Kono
Persze ha a drága nem szeretné, akkor majd mi megverjük aki figyelmetlen, jó? :D
Népírtási ötletekkel szerintem offtopicban folytassátok. Köszönöm. Egyszerû megoldás a fenti problémára: Nem kell Saori elõtt postolni... ha mégis, akkor a delikvens ellen valami megvetõ szankció lesz bevezetve... postszámra itt úgyis ügyel mindenki... Chronos majd kitörli a hozzászólásainak felét... ennyi.
Turn off !
Jólvan....off vége sorry, remélem betartják de én szeretném vissza a előrejelző kisasszonyt!
QuoteOriginally posted by Shock12
Én beírhatom a topic kezdõ posztba (be is akartam), ha Saori úgy dönt... márcsak kérdéses, hogy az ujjoncok elolvassák - e azt... ;)
Már csak Saori hozzájárulására várok, amennyiben ezt megtegyem.
Saori hozzájárulása megtörtént ;)
Azért akkor majd igyexek időben ideérni, bár legkésőbb este 7kor ez úgyis be fog következni minden esetben ;)
Amúgy grat Trivi a 300-hoz:D
És Baldy engedély megadva :D
Kono senkit nem verünk meg:D :D Én sem pártlom az ötletet :p
Grat Trivi. És Saorinak a visszatéréséhez
:merci: minden gratulációért!
És grat Cobra-nak a 200-hoz!!!:appl:
Grati Cobra-nak a 200-hoz! :hopp:
Baldy: hosszas gondolkodás után megvilágosodtam. Két lehetőség van.
1: Trivi egyértelműen édesanyád harmadik férjének a fiának a sógorának a nagyapjának az unokanővérének a dédunokájának a postásának egy távoli barátja.
2: Családotok újabb bizonyíték a modern, liberális társadalmi nézetek veszélyeire. :D
Milyen 200 ? Hol? :confused:
Jaaa, Arigato :merci:
QuoteOriginally posted by Tiaro
Baldy: hosszas gondolkodás után megvilágosodtam. Két lehetőség van.
1: Trivi egyértelműen édesanyád harmadik férjének a fiának a sógorának a nagyapjának az unokanővérének a dédunokájának a postásának egy távoli barátja.
2: Családotok újabb bizonyíték a modern, liberális társadalmi nézetek veszélyeire. :D
Vagy esetleg egy hermafrodita szülő segithet még hozzá hasonló "családi háttérhez" :D (Gome, csak viccelek)
Grat Cobrának az éberségéhez.. :hopp:
Csatlakozok a gratulálókhoz.
Röviden: Grat Cobra!:gevumezs:
Na látom tesóm meglehetősen abnormális (abnormális mint furcsa, és nem mint idióta) gondolatainak köszönhetően igen érdekes kép kezd kialakulni a családunkról :o :eek: :ejj:
QuoteOriginally posted by Trivi
Na látom tesóm meglehetősen abnormális (abnormális mint furcsa, és nem mint idióta) gondolatainak köszönhetően igen érdekes kép kezd kialakulni a családunkról :o :eek: :ejj:
Pont ezért irtam hogy csak poén volt...
:) Ne tessék félreérteni..
QuoteOriginally posted by ignus
Pont ezért irtam hogy csak poén volt...
:) Ne tessék félreérteni..
Azért nem kell aggódni, tudom, hogy senki sem veszi komolyan (ugye nem? :D )
Uuuuuugyan, dehogy... egyébként sem szégyen az... mi mind megértünk téged... :ejnye:
QuoteOriginally posted by Saori
Saori hozzájárulása megtörtént ;)
Azért akkor majd igyexek időben ideérni, bár legkésőbb este 7kor ez úgyis be fog következni minden esetben ;)
Amúgy grat Trivi a 300-hoz:D
És Baldy engedély megadva :D
Kono senkit nem verünk meg:D :D Én sem pártlom az ötletet :p
Jólvanna, csak poén akart lenni ^^
Egyébként grat Cobra-nak is, ha már ittartunk...de vámpírföldre nejöjjön :p
QuoteOriginally posted by Cobra
Milyen 200 ? Hol? :confused:
Jaaa, Arigato :merci:
... igen... ott már 204... szóval gratula ;) !
QuoteOriginally posted by Shock12
... igen... ott már 204... szóval gratula ;) !
Jaja^^ graaaaaaaaaaaat:)
Grat kerek 400. memberünknek, akárki is az (közben megjött a 401., és nem tudom, ki a 400.)!
edit: akkor grat Nephilim!!! (thnx Saori!)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat kerek 400. memberünknek, akárki is az (közben megjött a 401., és nem tudom, ki a 400.)!
Ő a 400.: Nephilim
Szal grat ;)
QuoteOriginally posted by Saori
Ő a 400.: Nephilim
Szal grat ;)
Szóljanak a fanfárok, megjött 400. remélhetõleg aktív mEmberünk !! :appl: már csak 100 kósza tag kell, és félezer ! :gevumezs:
// Most az egyszer még elnéztem ezt a sok offtopic hozzászólást, amit itt műveltetek... [Baldy, Trivi, Tiaro : családi problémákat és egyebeket az offtopic threadben legyetek szívesek megbeszélni] //
CHRONOS
// A sticky threadekben nem tűröm meg az offtopic hozzászólásokat...(kivéve offtopic thread) //
CHRONOS
Gratula Nephilimnek, hogy ő lett a 400. tag! :)
De még előtte gratulálnék Cobra-nak a 200. postjához :) Neki inkább gratulálok, mert róla tudom, hogy elolvassa :D
Grat Cobra, Trivi és éljen Nephlim ésmég jobban és hosszabban (ez mostan ugyan kissé paradokszon, de Istenem...:D ) Saori !
Grat Nephilim és Cobra!
Grat a mai Szülinaposoknak!
Trilobyte (18), Kazador (24)
BOLDOG SZÜLINAPOT!
Habár nem régen járok ide rendszeresen, és még csak néhány Thread-et olvastam végig, de az álam leszakadt a helyéről, hogy milyen témákat vagytok képesek feldobni. Ezért mindenki fogadja Gratulációmat.
Tenx a bókot Sephiroth, hát mi már csak ilyen közösség vagyunk... ha kellõ idõt töltesz el köreinkben, akkor majd megromlasz te is, és képes leszel efféle emberiség ellen elkövetett bûntettekre :D !!
Gratulációm Kazadornak, és Trilobytenak !! Boldog Születésnapot !
Én is: boldog születésnapot Trilobyte és Kazador!
Boldog szülinapot Kazador, Trilobyte !
És mégegyszer éljen visszatért szülinapjelző!
Boldog szülinapot Kazador és Trilobyte !
QuoteOriginally posted by Saori
Grat a mai Szülinaposoknak!
Trilobyte (18), Kazador (24)
BOLDOG SZÜLINAPOT!
Hihi, ismét aktív szolgálatban, hurrá! :)
És boldog szülinapot énis!
Khm. akkor egy, és két, és há
Boldog szülinapot,
Boldog szülinapot
Boldog szülinapot Kazador, és Trilobyte
Boldog szülinaaa...
:uzi: :o :o :o
Fogjátok már be a szátokat, a */%@ +*/!+"}{>#&
Grat Peter Jackson-nak amiért megajándékozott a Gyűrűk ura-trilógia filmváltozatával. Tegnap 00:01kor volt szerencsém végignézni a harmadik részt.... Óriási volt (ráadásul ingyen! :) )
:zen: :hail:
köszi :hopp:
Na akkor most én jövök, mert nem sokára itt az éjfél:
Heppí börszdély Trilobyte (18), Kazador (24)! :)
Trilobyte: téged meg köszöntelek azzal ajó hirrel is, hogy üdvözöllek a törvény által teljes mértékben bűntethetők csapatában :)
Gratuláció a gratulálóknak, jó kerek 400nak lenni...
:hopp:
Grat (jó)Sephnek is, a rajzokhoz. (ezek tényleg rajzok? :-)
Gratula 400. tagunknak itteni 1. postjához! :)
Reméljük ezt még sok fogja követni :)
Grat a mai szülinaposnak !
Vobi (21)
QuoteOriginally posted by Saori
Grat a mai szülinaposnak !
Vobi (21)
Én is csatlakoznék :)
Gratula neki! :)
Jaja, boldog születésnapot Vobi!
És grat a kerek 400-asnak, hogy nem tűnt el, hanem hozzászólt a témához!
Boldog Születésnapot Vobi !
Még örvendetes, hogy 400. tag is írt ide, remélem én is, hogy aktív marad, és sok konstruktív hozzászólással nõveli majd fórumunk méretét !! ;)
Happy Birthday Vobi!
Én csak most vettem észre de grat phrozen barátomnak az újjab ritkadebil avatárjához!:D :hopp: :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Én csak most vettem észre de grat phrozen barátomnak az újjab ritkadebil avatárjához!:D :hopp: :zen:
Hmmm... Valóban... Graat
QuoteOriginally posted by Lorenor
Én csak most vettem észre de grat phrozen barátomnak az újjab ritkadebil avatárjához!:D :hopp: :zen:
Csatlakozom az előttem szókhoz :)
Nm rossz darab ez sem :)
Grat noriko-nak a memberséghez!
És ugyan nem tudom, hogy Gauss_chan mikor érte el a 100-at, de neki is grat a Senior memberséghez!
Grat a mai ünnepeltnek!
Sesshoumaru (25)
O-tanyoubi omedetou gozaimasu!
Boldog szülinapot, Sesshoumaru!
Bátyó, bulldog szülinapot ! (GRRRR...) ^:)^
QuoteOriginally posted by Lorenor
Én csak most vettem észre de grat phrozen barátomnak az újjab ritkadebil avatárjához!:D :hopp: :zen:
:merci:
Hepi börszdéj Sesshoumaru!
Szülinapot Sesshoumaru !
...
(kíváncsi lennék, elolvassa-e...)
Nem is gratuláltunk Shocknak a postszámfordulójáért!
Grat Shock az 1200.-ért!
Sorry, de ilyen nagy postszámnál már nehezebb észrevenni a fordulót :)
Grat Shock.:)
Kicsit megkésve, de köszönöm a születésnapi köszöntést. És elolvastam. Igaz keresgélnem kellett egy kicsit. Mivel lassan másfél hónapja volt, de így fáradozásotok legalább nem veszett kárba.
Thx!
Köszi mindenkinek... semmi gond, jobb késõn, mint soha ;) !
Csatlakozom, bár most már grat az 1212-höz Shock (ez úgyis jobban néz ki, mint az 1200)
Grat...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Grat...;)
CHRONOS
Jóvan.... :)
QuoteOriginally posted by Cobra
Csatlakozom, bár most már grat az 1212-höz Shock (ez úgyis jobban néz ki, mint az 1200)
Mehetek a matávhoz helpdesk-esnek... :D
Kössz mégeccer mindenkinek :D !
Grat Shokku-san!
Jaja^^ Graaaaaaat Shokkuuuuuuu samaaaaa^^
(Hogy én mikről le nem maradok :rolleyes: )
QuoteOriginally posted by Saori
Jaja^^ Graaaaaaat Shokkuuuuuuu samaaaaa^^
(Hogy én mikről le nem maradok :rolleyes: )
Köszönöm szépen Néked is :) !
Grat Shock!
Jaja :) Grat Shock! :)
És heppí börszdéj Sesshoumaru (25)
Gratula ignus a 200 postodhoz! :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Gratula ignus a 200 postodhoz! :D
Én meg grat neked a 300.hoz! Hogy mi hogy ráéreztünk erre? :) :hopp:
QuoteOriginally posted by ignus
Én meg grat neked a 300.hoz! Hogy mi hogy ráéreztünk erre? :) :hopp:
Jah :hopp:
Micsoda véletlen! :D
Akkor tök véletlenül grat mindkettőtöknek... :D
Grat Ignus, Baldy, és köszönöm nektek, és Skynak is :D !
Grat ignus és Baldy!
Köszi Tiaro, Shokku, és végül de nem utolsósorban Sky... :D
Utólag is grat Shock, azért ennyit írni teljesítmény már ^^ (Itt az Aoi 556ommal azért felférnék 8. helyre :p Ott 4. vagyok)
Grat Baldy és ignus! :D :D
QuoteOriginally posted by Saori
Grat Baldy és ignus! :D :D
Neked külön köszönöm úrnő.... :hopp:
Mégvalami! Előre is grat Kalibur Vértestvéremnek a fanatic memberséghez! Mégmielőtt elmaradok eme fontos eseményről :D :D :D
Grat nekik énis :)
Hárezés után most már én is gratulálok bátyámnak és Ignusnak!
Kötsögöm széken mindenkinek! :)
Főleg így most a munkahelyemről :D
QuoteOriginally posted by Kono
Utólag is grat Shock, azért ennyit írni teljesítmény már ^^ (Itt az Aoi 556ommal azért felférnék 8. helyre :p Ott 4. vagyok)
556????
B+ Kono,hol kaptál te el az utóbbi pár hétben ekkora krónikus szó***ást?:hopp:
QuoteOriginally posted by phr0zen
556????
B+ Kono,hol kaptál te el az utóbbi pár hétben ekkora krónikus szó***ást?:hopp:
ROTFLOL!!!:):):)
CHRONOS
Grat Chronos az 1700. posthoz!!!
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Chronos az 1700. posthoz!!!
Thx!;)
CHRONOS
Grat Chronos!
QuoteOriginally posted by Chronos
Gratuláció az 1700hez !! Szépen, biztosan !!
Gratula Chronos az 1700.hoz! :) Még 300valamennyi, amig eléred a 2004-t, és akkor csapunk egy óriási pótszilvesztert :D
Edit: Chronos postjainak száma, mikor írodott ez a post: 1704 :) Szóval pont 300 kell! :)
Grat haver!;)
Legyen veled a MESTER ereje!:hopp:
Köszönöm mindenkinek a gratulációt...:haha: :gevumezs:
CHRONOS
Grat Chronosnak és Kaliburnak és köszi mindenkinek aki nekem gratáolt! :)
Gratula előre is Kaliburnek az 500. postjához! :)
(jelenleg 499 van) :D
Először gratulálnék Chronosnak az 1700 átlépéséhez (szinte sajnálom azt a moderator feliratot... így hogy tudjuk meg az újabb fokozatokat...)!
Utánna ránézek a postszámlálóra és megállapítom, hogy jé, igazatok van... :)
Köszönöm mindenkinek, aki figyelmesebb volt, mint én :merci: :haha:
QuoteOriginally posted by Kalibur
Utánna ránézek a postszámlálóra és megállapítom, hogy jé, igazatok van... :)
Grat Kalibur ! Namégeccerennyit :D !
Grat Kalibur!
Grat Kalibur és Chronos ^^
phr0zen: már 572. van és előtted vagyok :D Najó, alkalmi kitiltásod után nem vagy ott...
Grat Kalibur!!:)
QuoteOriginally posted by Shock12
Grat Kalibur ! Namégeccerennyit :D !
Namégtöbbszörennyit :) !!
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shock12
Grat Kalibur ! Namégeccerennyit :D !
Köszönöm és majd igyekszem :p
QuoteNamégtöbbszörennyit !!
Erre már nem ígérhetek semmit..., de meglátjuk...:p
Gratu az új pichez, Seph!
Nézzétek meg, érdems!
Mikor gratulálhatok az editációhoz is? (hehe) :D
Grat Kalibur az 500. (most már 505.) áldozatodhoz
Kicsit késve bár, de töretlen lelkesedéssel jöttem gratulálni a mai ünnepeltjeinknek :D
Boldog Szülinapot kaoru (22) és Aya (17)!!!
Kaoru, Aya boldog szülinapot !!!
(Hm... remélhetõleg együtt ünneplitek, és megajándékozzátaok egymást önmagatok piros szalagba "csomagolásával" :p !!)
Boldog szülinapot Kaoru és Aya!
QuoteOriginally posted by Shock12
Kaoru, Aya boldog szülinapot !!!
(Hm... remélhetõleg együtt ünneplitek, és megajándékozzátaok egymást önmagatok piros szalagba "csomagolásával" :p !!)
Vannak ötleteid látom :D :D :p :p :p
QuoteOriginally posted by Trivi
Boldog szülinapot Kaoru és Aya!
Dettop :D
Gratulálok zsozso nagyúrnak a 900. posthoz
Grat adminunknak a 900. postért!
Csak így tovább a postokkal és a forum/ftp üzemeltetésével is!
Zsozso: Fogadd hatalmas gratulációmat a 900. postért...:) :)
Bár az 1000 post szebb lenne...;)
CHRONOS
Gratu zsozso és a két szülinaposnak is ^^
Heppí börszdély kaoru (22) és Aya (17)! :)
És gratula zsozsonak a 900 postjához :)
Jah és grat Zelgadisnak az új avatarjához is persze :)
Eddig ez a legjobb :) Kifejezetten egyedi :) Te gyártottad?
QuoteOriginally posted by Baldy
Jah és grat Zelgadisnak az új avatarjához is persze :)
Eddig ez a legjobb :) Kifejezetten egyedi :) Te gyártottad?
Shadowwolf készítette, és Zelnek olyannyira megtetszett, hogy engedélyével benyomta avatarnak... szerintem is nagyon jó...
Zsozsó, bár nem szereti a postszámgratulációt, én is azért megemlékezek 900 postjáról, és a rengeteg munkáról, amit a server és az egyéb infrastruktúra üzemeltetésébe fektet (az anyagiakról meg ne is szólva)... Szóval ezúton fogadja el az én õszinte gratulációmat is.
QuoteOriginally posted by Shock12
Zsozsó, bár nem szereti a postszámgratulációt, én is azért megemlékezek 900 postjáról, és a rengeteg munkáról, amit a server és az egyéb infrastruktúra üzemeltetésébe fektet (az anyagiakról meg ne is szólva)... Szóval ezúton fogadja el az én õszinte gratulációmat is.
Thx
Kicsit megkésve bár, de grat zsozsonak!
Shock gondolataival felvértezve hasonlókért szeretnék én is gratulálni zsozsónak !!
Grat Sephirothnak a memberséghez!
Csak így tovább, hamarosan te is belelendülsz.
All hail to Sephiroth!
:tezsvir:
Grat Sephiroth!!!!! :D
Sephiroth gratula ! Megy ez :) !
Go Sephiroth, go !! :)
Köszönöm mindenkinek!
Remélem szerény kis társaságommal még nem untattam halálra senkit, és rajzaim látán sem vakult meg senki. Durván egy hét leforgássa után csak annyit tudok mondani, hogy maradok tictelettel.:jee:
QuoteOriginally posted by Sephiroth
Remélem szerény kis társaságommal még nem untattam halálra senkit, és rajzaim látán sem vakult meg senki. Durván egy hét leforgássa után csak annyit tudok mondani, hogy maradok tictelettel.:jee:
Maradj, s rajzolj még! Gratu az eddigiekhez!
:jee:
QuoteOriginally posted by Sephiroth
Köszönöm mindenkinek!
Remélem szerény kis társaságommal még nem untattam halálra senkit, és rajzaim látán sem vakult meg senki. Durván egy hét leforgássa után csak annyit tudok mondani, hogy maradok tictelettel.:jee:
Minden új membert szeretettel várunk/vártunk a fórumban...:) :) :)
Hiszen tudjátok, "sokan vagyunk, de...":D
És hogy ne legyen off: Grat a memberséghez...:jee:
CHRONOS
Grat Seph... (mivel a Brei-írás a monitoron még nem megoldható, lassan az öcsém gépeli majd a válaszokat, de azért küldj még rajzot is:D )
Grat Seph a (RÉ)Member címedhez! :D
Csak igy tovább, ne engedd, hogy valaki is utadat állja abban, hogy ide felrakd rajzaidat, és hogy megoszd velünk véleményeidet :)
Nephilim: Neked az avatarodhoz gratulálnék. :)
Grat, megyez csak akarni kell :p
Grat zsozso és Seph!
Grat Angelnek a különösen jó homepageért, és hogy körünkben üdvözölhetjük!!!
És micsoda képek!
:cool:
Grat Soridan a Memberséghez!:appl:
Soká éljen Soridan!
És éljen Seph is!
(Valaki majd mesélje el, milyen a legújabb képe. Nekem valami baj van a szememmel... :D )
Grat Soridannaka memberséghez!
Grat Kononak a 200. posthoz!
Mindkettőnek :appl:
edit: Skynak már gratuláltunk? Ha nem (ha igen, akkor is):
Grat Sky a 700-hoz! :appl:
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Soridannaka memberséghez!
Grat Kononak a 200. posthoz!
Mindkettőnek :appl:
edit: Skynak már gratuláltunk? Ha nem (ha igen, akkor is):
Grat Sky a 700-hoz! :appl:
Rövide (de azért megemlékezve az említett individumokról): Dettó
Grat most már Nephilimnek is a memberséghez!
Gratuláció Nephilimnek is. :tezsvir:
Köszönet mindenkinek!
:hopp:
Grat Soriiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii !!!^.^ :D :D :hopp:
Azonkívül gart Kononak a 200.-hoz, Skynak a 700-hoz, Nephilimnek a memberséghez!
J és mégegy grat Sori "új" avatarjához :D :D
Na, most esve be látom, van egy kupac gratulálnivaló... hátakkor Gratulálok:
- Soridan-nak az embertelen member cím eléréséhez
- Skynak a 700 posthoz (aki fontolva halad)
- Kononak a 200hoz (aki nagyonnem fontolva halad :D)
Előre is gratula Saorinak az 500-adik postjához! Csak így tovább!!
Gratulálok Saorinak a Fanatic Memberségéhez !! Nagyon szép, és eme postszámforulónál megint büszkélkedhet eredeti címével !! :)
Gratulálok megintcsak gyönyörû rajzaihoz, és a jókedvhez, amit ezen fórum lakói közé csempészett !! :)
Gratulálok !
Én is csak gratulálni tudok az 500 posthoz.
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok Saorinak a Fanatic Memberségéhez !! Nagyon szép, és eme postszámforulónál megint büszkélkedhet eredeti címével !! :)
Gratulálok megintcsak gyönyörû rajzaihoz, és a jókedvhez, amit ezen fórum lakói közé csempészett !! :)
Gratulálok !
Köszönöm a gratulációkat^^ Majd igyexek mégegyszer ennyit is összehozni ;) //ezt lehet akár fenyegetésnek is venni :D :D
QuoteOriginally posted by Saori
Köszönöm a gratulációkat^^ Majd igyexek mégegyszer ennyit is összehozni ;) //ezt lehet akár fenyegetésnek is venni :D :D
Úgy legyen ! ^:)^
Grat Saori-ch....san
Gratulálok.:)
Gratulálok Saori drága az 500hoz, meg Sori és Sky is ^^
És köszi énis ^^
Grat Saori úrnőnek, Sky-nak, és Kono-nak (aki a kb 53. oldalon tart az emailben ugye?... Várom ám...)
:appl:
Grat mindenkinek a sokadikhoz :D
És Sephnek az új avatárhoz!
Saori testvér, engedd meg, hogy gratuláljak fanatikus (ee frenetikus) címedhez !
Seph: télleg jó az avatarod:)
THX mindenkinek^^
Gratula Saori a fanatic member címhez! :D
Seph: ismerős az avatarod, de ennek ellenére is rohadt quuuull! :) Grat érte :)
QuoteOriginally posted by Baldy
Gratula Saori a fanatic member címhez! :D
Seph: ismerős az avatarod, de ennek ellenére is rohadt quuuull! :) Grat érte :)
Thx!
Úgy látom tied is újult egyet. :tezsvir:
Újabb fanatic member?
Sok grat neki!:zen:
Az avatarok télleg büntetnek... :D
Grat fantasztikus fanatikus Saorinak...
:D
Ja igen, Trivi avatarját is most láttam meg... szvsz ez is megér egy gratot... :D
Jaja, grat öcsémnek új avatarjához :D
QuoteOriginally posted by Tiaro
Ja igen, Trivi avatarját is most láttam meg... szvsz ez is megér egy gratot... :D
:merci: Én is pont jókor nyomtam be egy újat...
Melyik a jobb?
Grat Trivinek, hogy ma (vagy inkább már tegnap) egy nap alatt volt 3 avatarja (legalábbis én ennyit láttam, most épp nge-s van)
QuoteOriginally posted by Cobra
Grat Trivinek, hogy ma (vagy inkább már tegnap) egy nap alatt volt 3 avatarja (legalábbis én ennyit láttam, most épp nge-s van)
Ennek is megvan a magyarázata: speciális program kellett ahhoz, hogy le tudjam kicsinyíteni úgy a képet, hogy az animáció maradjon. Az előzőek már méretben voltak, ez meg méretre szabott.
Szerintem az előző jobb, mert a másiknak az átméretezésével nem tudtam megbarátkozni :mad:
Amugy te melyik is vagy a kettő közül? :hehe:
Sztem döntsd el te, mindkettő ütős darab... :D
Amúgy le se tagadhatnátok egymást...:gevumezs:
QuoteOriginally posted by Tiaro
Sztem döntsd el te, mindkettő ütős darab... :D
Amúgy le se tagadhatnátok egymást...:gevumezs:
Pedig próbáljuk :D
Amugy meg grat Kono 200. postodhoz, ha még nem késtem el vele :)
Hát pedig má megvolt neki... Na mind1, lényeg a szándék (ha nem is mindig jó)... Ecsédnek meg gratula, ez az avatar szimpi...
Trivi: Küdd lécci el az avatarod, betenném az nge-s cuccaim közé mert tök jó... :D
Gratuláció Angel-nek a memberséghez.;)
Grat Trivinek és Baldynak az új avatárokhoz! NGE mindenek felett!
Éljen Angel, grat a Mennjei Memberséghez!!!
Először is grat Angelnek a memberségéhez, aztán grat Zelgadisnak a majdani 400.-adik postjához. (jelenlegi postok száma: 399)
QuoteOriginally posted by ignus
Hát pedig má megvolt neki... Na mind1, lényeg a szándék (ha nem is mindig jó)... Ecsédnek meg gratula, ez az avatar szimpi...
Trivi: Küdd lécci el az avatarod, betenném az nge-s cuccaim közé mert tök jó... :D
Be my guest! :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Be my guest! :D
Nemtudom, én ezt az avatart látva hiányoltam a befejezõ "aktust"... hogy a behajolt Rei mögé mikor helyezkedik be Asuka.... hm... :D !
Gratulálok Angel a Memberséghez, meg a gladiátorkodáshoz... :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Nemtudom, én ezt az avatart látva hiányoltam a befejezõ "aktust"... hogy a behajolt Rei mögé mikor helyezkedik be Asuka.... hm... :D !
Gratulálok Angel a Memberséghez, meg a gladiátorkodáshoz... :) !
Shock: a kedvedért megcsináljuk azt is :D
Amugy gratula Angel-nek a member cimhez :) Ugy tűnik kezdesz felnőni már hozzánk :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Nemtudom, én ezt az avatart látva hiányoltam a befejezõ "aktust"... hogy a behajolt Rei mögé mikor helyezkedik be Asuka.... hm... :D !
Gratulálok Angel a Memberséghez, meg a gladiátorkodáshoz... :) !
Heh? :confused: Mikre gondolsz te? :confused: Ennyire piszkos fantáziát... :D
Grat mindenkinek mindenért^^"
Grat Shadowolf -nak. (már ha 100 fölött lesz Chronos után! :) )
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Shadowolf -nak. (már ha 100 fölött lesz Chronos után! :) )
Az is meglesz, bár biztos nem manapság. :D
Edit: amúgy köszi szépen! :merci:
Gratuláció Shadowolfnak, A senior ranghoz. :jee:
Grat Shadowolf!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Az is meglesz, bár biztos nem manapság. :D
Edit: amúgy köszi szépen! :merci:
Gratula, csak így tovább, mind post mind rajzügyileg !! ;)
Gratula Shadowolf a Szenyór membörségedhez :)
Grat Shadowolf seniori címedhez :D
Köszönöm mindenkinek aki gratulált! (meg azoknak is, akik nem) :p :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Köszönöm mindenkinek aki gratulált! (meg azoknak is, akik nem) :p :D
"Kissé" lemaradva, de én is gratulálok^^
//nem vagyok egy éjszakai bagoly, így mindenről lemaradok :rolleyes:
QuoteOriginally posted by Saori
"Kissé" lemaradva, de én is gratulálok^^
//nem vagyok egy éjszakai bagoly, így mindenről lemaradok :rolleyes:
Köszi! Az éjszakai bagoly üzemmódot én is csak azóta alkalmazom, hogy megtaláltam ezt a site-ot. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Köszi! Az éjszakai bagoly üzemmódot én is csak azóta alkalmazom, hogy megtaláltam ezt a site-ot. :D
Én csak alkalmaznám, de hát szülők.... :rolleyes:
QuoteOriginally posted by Saori
Én csak alkalmaznám, de hát szülők.... :rolleyes:
Csak, hogy ne offoljak: Gratulálok Saorinak, hogy el képes viselni
szülei rémuralmát! (én a sajátjaimat speciel bezártam a spájzba, hogy hagyjanak már békén :D )
Ööö... hopsz. Kicsit későn, de grat Shadowolf! :appl:
Grat ignus-nak és csapatának, hogy megverték a veretlen listavezetőt :appl:
Grat Lorenornak az új avatarjához!
Grat Lorenor az uj avatarhoz, nagyon jó :)
Ignus: neked, meg a csapatnak a győzelemhez gratulálnék... Mennyivel nyertetek? :)
QuoteOriginally posted by Baldy
Grat Lorenor az uj avatarhoz, nagyon jó :)
Ignus: neked, meg a csapatnak a győzelemhez gratulálnék... Mennyivel nyertetek? :)
Hmmm... 1 pont... :) De az éppen elég... (85-84 vagy valami ilyesmi...)
QuoteOriginally posted by ignus
Hmmm... 1 pont... :) De az éppen elég... (85-84 vagy valami ilyesmi...)
Akkor meg gratula ismételten! :) Nem semmi teljesitmény az ilyen :) A következő mikor is lesz? No meg hol? :)
Gratula Baldy-nak a 400.-dik postjához!
Grat Lorenor az avatarhoz!
Grat Baldy a 400. posthoz!
QuoteOriginally posted by Baldy
Akkor meg gratula ismételten! :) Nem semmi teljesitmény az ilyen :) A következő mikor is lesz? No meg hol? :)
Gratula Baldy, szép... !
Grat a 400hoz!, meg a győzelemhez is!
Osszátok be... :D
Gratuláció Baldy!
QuoteOriginally posted by Baldy
Akkor meg gratula ismételten! :) Nem semmi teljesitmény az ilyen :) A következő mikor is lesz? No meg hol? :)
Hát ma lesz este 5kor, kint a francban. De majd a jövőhetet megdumcsizzuk. Mai meccs úgyis az utolsó elöttiekkel lesz, kétlem hogy nagy ellenállást tanusítanának... Bár ki tudja... :hopp: És Grat a 400. posthoz...
Grat Blady a 400-hoz!! :D
Grat Baldy, és előre is grat Trivi(mert úgyis lemaradok)!
Jaja..grat Trivi előre is! :)
QuoteOriginally posted by ignus
Hát ma lesz este 5kor, kint a francban. De majd a jövőhetet megdumcsizzuk. Mai meccs úgyis az utolsó elöttiekkel lesz, kétlem hogy nagy ellenállást tanusítanának... Bár ki tudja... :hopp: És Grat a 400. posthoz...
Először is köcc mindenkinek! :)
Ignus: rendben, akkor a jövő hetet mindenképp lezsirozzuk :
Grat Ramiz a memberséghez!
Thnx előre is az előre-gratulációkat!
Ramiz ! Grat-grat ! :)
Grat Ramiz!
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Ramiz a memberséghez!
Csatlakozom az előttem szólókhoz Ramiz!
Előre is grat Shokku samanak az 1300-hoz ^^ Mivel holnap nem hinném hogy emberi időben géphez kerülök ezért tuti lemaradnék :D
QuoteOriginally posted by Saori
Előre is grat Shokku samanak az 1300-hoz ^^ Mivel holnap nem hinném hogy emberi időben géphez kerülök ezért tuti lemaradnék :D
Köszönöm szépen... most ez egész gyorsan összejött... dehát jók voltak a témák... :D . Szóval ez részemrõl az 1300adik (csakhogy megmaradjon a postban :))
EDIT: Nem maradtál le... :)
Grat Shocknak az 1300-hoz!!
Így tovább^^ :D
//mégsem maradtam le :D
QuoteOriginally posted by Saori
Grat Shocknak az 1300-hoz!!
Így tovább^^ :D
//mégsem maradtam le :D
Mint már írtam, nem ^:)^ Köszönöm mégegyszer ^:)^ !
Grat Shock...:jee:
Remélem egyszer beérsz postokban, sőt...:D
Mondjuk amilyen lett a fórum 2004-re, nem kétséges hogy le fogsz hagyni...;)
Régen még más volt a helyzet...;)
De szerencsére egy nagyon látogatott fórum lett, aminek nagyon örülök...:)
Így tovább, csak ennyit mondok...:jee:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Grat Shock...
ver2 írása... betettek a szmájlik keresztbe-kasul:
Köszönöm szépen a gratulációdat ! :)
Igen... fõleg akkor nem fog senki más a nyomodba szegõdni postügyileg, ha szorgosan gyomlálod a feltörekvõ generáció postjait... :D !
Továbbra is megpróbálom tartani magam az inkább minõséget/értelmet elvhez a postszámnöveléssel szemben (nem kéretik ide belinkelni postokat ellenpélda gyanánt... :D ... azért írtam, hogy megpróbálom...)
Igen... a régi szép idõk... akkoron még együtt kezdtünk az AJWar-ban... olyan rég volt, hogy tán igaz sem volt... najó nem volt az olyan rég... :D ! Mégeccer Köszönöm.
Grat Shock, még 200, és Otaku!
Gratula Shock az 1300 posthoz! :)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shock, még 200, és Otaku!
QuoteOriginally posted by Baldy
Gratula Shock az 1300 posthoz! :)
Köszönöm a tesvéreknek is ! :)
Egy kicsit későn, de én is gratulálnék Shocknak és Trivinek! :)
Énis nagyon megkésve, de gratulálok ^^"
QuoteOriginally posted by Kono
Énis nagyon megkésve, de gratulálok ^^"
Leköröztelek :D
Akkor írtó megkésve: Gratula Shock12:hopp: Az a 200 meg gyorsan meglesz !
Ja és grat Saori, hogy nem késted le ;)
Na mivel az uccsó két gratról lemaradtam, megint előre gratulálnék Sephirothnak a majdani 100.-ik postjához. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Na mivel az uccsó két gratról lemaradtam, megint előre gratulálnék Sephirothnak a majdani 100.-ik postjához. :D
Csatlakozom az előttem szólóhoz: ome-dettó!
Valamint az eljövendő oldalhoz is grat!!! :hopp:
Grat Shocknak az 1300. posthoz!
Gratulálok zsozsonak a 19000.-ik hozzászóláshoz.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Gratulálok zsozsonak a 19000.-ik hozzászóláshoz.
19000 postja van Zsozsonak???:D
Ja nem, az összes post ennyi, és ő írta a 19000. -iket...:)
Grat...;)
CHRONOS
Grat mindenkinek, aki hozzájárult a 19000 posthoz, és külön grat zsozso-nak, hogy ő írta meg a 19000.-et!
u.i.: zsozso, majd írd meg, hogy ki írta a 20000.-et, lécci!
Gratula öcsikémnek a fanatic memberségéhez! :)
Asszem Shadowolf személyében új posts/day bajnokunk van, és ha így folytatja, akkor előnye behozhatatlan lesz. 9,36/day-en áll egyébként. Szóval grat! :appl:
QuoteOriginally posted by Trivi
Asszem Shadowolf személyében új posts/day bajnokunk van, és ha így folytatja, akkor előnye behozhatatlan lesz. 9,36/day-en áll egyébként. Szóval grat! :appl:
Már 9,41. :D De ugy tűnik, tényleg erre a rekordra gyűr a farkaska :) Amugy a Piroskádat merre hagytad Shadow? :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Már 9,41. :D De ugy tűnik, tényleg erre a rekordra gyűr a farkaska :) Amugy a Piroskádat merre hagytad Shadow? :D
Megettem Sephivel együtt, mert azt mondták, hogy Saori képei miatt nem küldenek fanartot. :D
Grat Shadowolfnak^^
Azonkívül grat a mai szülinaposnak !
Alkyra (17)
Ja heppi börtdéj Alkyrának!
Boldog szülinapot! Grat Shadowolfnak a p/d-hez! Meg ahhoz, hogy fel tudta falni a Sephit! :hopp:
Happy Birthday!
Előre grat 10 p/d-hez Shadowolf(ilyen ütemben biztos eléred)
És igazábó nem nagyon sikerült felfalnia, hiszen itt vagyok.:p
És még egy és. Szóval fogok én még felrakni rajzot a fanart-ba. Csak a mostani írtó lassan készül.
Gratula mindenkinek akinek nem tudtam gratulálni az utóbbi pár napban.
Desokminden történt eme másfél napban... Nah....
Köszönöm a gratulációkat, illetve gratulálok a születésnaposnak is Alkyra-nak ! ;)
Mivanmég...
Jah... gratula nekünk az 19000 posthoz... meg Seph-nek a 100.hoz... hamajd lesz/volt/naértitek... :D !
Nameg persze Shadowolfnak a mérhetetlen mennyiségû postjáért, és ezek érdekes módon mind a helyükön vannak... ! ;)
Gratuláció Nephilimnek a szintlépéshez.:tezsvir:
Szintúgy!
QuoteOriginally posted by Sephiroth
Gratuláció Nephilimnek a szintlépéshez.:tezsvir:
Hmm... koleszterintszintlépés?
Köszi köszi!
És neked is grat, Seph, hogy kiszabadultál!
hai hai
Gratulálok Nephilim elsõ 100hoz, megugye membershiphez... !
Gratulálnék magamnak, amiért sikerült elérnem életem nagy célját, a 10 p/d-t :hopp:. Oh yeah!!
Grat Nephilimnek!!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Gratulálnék magamnak, amiért sikerült elérnem életem nagy célját, a 10 p/d-t :hopp:. Oh yeah!!
Grat neked is^^
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Gratulálnék magamnak, amiért sikerült elérnem életem nagy célját, a 10 p/d-t . Oh yeah!!
Igen, csatlakozok Saorihoz, gratuláció megint... ! (csak nehogy a mennyiség a minõség rovására menjen :D !)
Summázva:
Grat Nephilim!
Grat Shadowolf!
Boldog Szülinapot Alkyra!
Grat az árnyékfarkasnak és Nephilimnek és szülinapot Alkyrának, csakhogy le ne maradjak a kelleténél jobban :D
Először is boldog szülinapot Alkyra-nak!
Osztán mög grat Shadow-nak a 10 p/d-hez, Seph és Nephilimnek a Senior Memberségükhöz :)
És most pedig a 200. postjához gratulálok Shadowolfnak :)
Jaja, grat Shadowolf!
Gratula a 200hoz !! Szép... hm... ez még mindíg 10/nap ?? :D
Szintén Gratula a 200-hoz.:)
Grat Nephilim Shadowolf Trivi!
és mindnekinek sorry akinek nem grat.oltam az elmúlt két napban (+%/=+/%=' hálókártya...)
Grat az árnyfarkasnak!
Megint előre gratulálnék pár embernek, mer holnap vizgám lesz és ezért tuti, hogy lemaradnék: Először is gratula Angelnek a (majdani) senior memberséghez. Másodjára pedig gratula Saorinak a 600.-ik postjához illetve Tiaronak a 200.-ikhoz. Asszem egyenlőre ennyi volna. :D
UI: és köszi mindenkinek aki gratulált! :)
Boldog születésnapot a mai szülinaposoknak! Neveket nem tudom fejből :)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Boldog születésnapot a mai szülinaposoknak! Neveket nem tudom fejből :)
Ööömm... Shadowolf: ez Saori tisztje, hagyjuk meg neki, hogy elsőként köszönthesse a szülinaposokat.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Boldog születésnapot a mai szülinaposoknak! Neveket nem tudom fejből :)
Csatlakozom Trivi-mesterhez. A neveket meg kipuskázhatod a calendar nevű kis cuccosból, ha még fejből nemtod a fórumon levők szülinapjait... :D
Ehhehe, pár napig nem nézek be ide, és tessék.
Most nem akarok mindenkit felsorolni (mert paraszt vagyok :D ) úgyhogy grat mindenkinek, akinek eddig nem tettem meg.
Amúgy Shadow, sztem ezzel még ráérsz. Nekem nem megy ez a 10p/d... :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Ööömm... Shadowolf: ez Saori tisztje, hagyjuk meg neki, hogy elsőként köszönthesse a szülinaposokat.
Vegyétek úgy hogy nem mondtam semmit. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Vegyétek úgy hogy nem mondtam semmit. :D
Én nem láttam semmit ;)
Szal grat a szülinaposoknak!
dizzy (25), blash (24), Riker (17)
Grat a szülinaposoknak: Dizzy, Blash, Riker:)
QuoteOriginally posted by Saori
Én nem láttam semmit ;)
Szal grat a szülinaposoknak!
dizzy (25), blash (24), Riker (17)
Boldog szülinapot!!! :whoah:
Heppí Bőrsztdéj Dizzy, Blash, Riker:jee: !!
Boldog Születésnapot dizzy
(hm... "life is feelin' dizzy, life is feelin' dizzy for me"... :D)
blash, és Riker ("Förszt offiszer on da bridzs !") !! Még sok ilyet mindenkinek !
Boldog szülinapot Riker, dizzy, blash!
(csakazértis fordított sorrendben :) )
QuoteOriginally posted by Trivi
Boldog szülinapot Riker, dizzy, blash!
(csakazértis fordított sorrendben :) )
:D
Nem emlékszem, hogy gratuláltunk-e Zelgadis-nak a 400. postjához, ezért:
Grat Zelgadis a postszámfordulóhoz!
QuoteOriginally posted by Trivi
Nem emlékszem, hogy gratuláltunk-e Zelgadis-nak a 400. postjához, ezért:
Grat Zelgadis a postszámfordulóhoz!
Grat Zel!
Gratulálok Zel, a 400-hoz!
ööö... Gratula Zelö.. kul... ! ;)
Ismételten előzetes gratuláció Tac-csontnak a 400.-ik postjához!
Grat Zel-nek és tac-mesternek...
Gratulálok a Saori 600. postjához, nagyon szép teljesítmény, tekintvén azt, hogy eleinte az írásait a születésnapjelzés felelõsségteljes munkája tette ki csupán ! Gratulálok !! ;) (most néztem, hogy majd 5 a post/day-e... szép :) )
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok Saori 600. postjához, nagyon szép teljesítmény, tekintvén azt, hogy eleinte az írásait a születésnapjelzés felelõsségteljes munkája tette ki csupán ! Gratulálok !! ;) (most néztem, hogy majd 5 a post/day-e... szép :) )
Arigatou domo Shokku sama!!!^^
............................
Ja és előre is grat csontnak a 400-hoz :)
Gratula a 600.-ik posthoz Saori.
Jéé.. Daihelyonnak még nem is gratuláltam a memberré válásához. Ezzenel bepótolnám: grat Daihelyon! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Jéé.. Daihelyonnak még nem is gratuláltam a memberré válásához. Ezzenel bepótolnám: grat Daihelyon! :D
Énis grat!
Na én összegezve a mai napiakat, gratulálnék mindenkinek, hogy ezzel ne növeljem fölöslegesen a p/d rátámat :) Igy legalább nagyobb értéke lesz a postjaimnak, mert ritkák, mint a gyémánt :D
Szóval:
-Boldog szülinapot dizzy, blash, Riker! :) Legyen még sok ilyen szép napotok! :) (remélem azért tényleg szép volt!)
-Gratulálok Saorinak 600. postjához és Zelgadisnak 400. postjához! Ketten már kitesztek egy ezrest :)
Lemaradtam, mint a borravaló (Love Hina-t néztem, tessék elnézni nekem):
Grat Saori!
QuoteOriginally posted by Saori
Énis grat!
Csatlakozom !! ^:)^ Grat-grat !
Hoppá, még figyelmetlen is vagyok...
Grat Daihelyon!
Grat Saorinak 600. postjához. Téged amúgy mikor látunk egy meeten? :)
P.s.: És Daihelyon-nak is!
És most látom hogy a "fórum farkasának" is kell egy grat!
GRATULÁLOK Shadowolf-nak a 300.posthoz... (az default hogy Saori az első... úgyhogy másodikként )
:)
Változatosság kedvéért megint előre gratulálnék :D. Ezúttal Angelnek a Senior memberséghez.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Változatosság kedvéért megint előre gratulálnék :D. Ezúttal Angelnek a Senior memberséghez.
Grat Shadowolf a 300-hoz!
(Nem egy pár napja gratuláltunk a 200-hoz :confused: )
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Változatosság kedvéért megint előre gratulálnék :D. Ezúttal Angelnek a Senior memberséghez.
wáá :haha: dejódejó, 100 postom van, ennek most igazán örülök, és köszönöm a gratulációt :haha:
(idejövök, hogy megosszam veletek örömömet, erre már eleve egy gratuláció fogad, hát ez nagyon jó :D)
Grat Senior Member Angel! :appl:
Egy pár percet én is késtem, de grat Angelnek! :)
Grat, Senior Angel! :D
Fogad tőlem is gratulációm, Angel!
És grat Shadowolf a 300-hoz.:tezsvir:
Vagy ha ilyen ütemben haladsz, neked csak ötszázanként gratuláljunk?:hopp:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Változatosság kedvéért megint előre gratulálnék :D. Ezúttal Angelnek a Senior memberséghez.
Gratulálok én is Shadowulf-nak, aki megállíthatatlanul tör elõre postszámilag illetõleg, nomeg Angelnek is, aki felnõtt :D !! Grat-grat !
Grat Angel az új avatarhoz!
Új szint -> új avatar?
Grat Tiaro! Már 200.
Grat Tiaro ! Lassan, melankórikusan, de biztosan... még bírd ki a jövõ hetet, és túl leszel rajta... ugyan nem gyorsan, nem fájdalommentesen, de túl ! ;)
Csak röviden: Grat Tiaro!!
:D
Köszi szépen mindenkinek.
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Angel az új avatarhoz!
Új szint -> új avatar?
lehet hogy még visszacserélem....
az előző egy kicsit élettel telibb volt...
ésakkormár
mégegyszer köszönöm a gratulációkat :D
pahh, mi az hogy felnőttem? eddig nem voltam talán felnőtt? :D
(najó ez egy erős túlzás)
Hát akkor mostmár én is csatlakoznék: Grat Angel, Shadow, Tiaro és minenki másnak is, akinek okom lenne csak nem tudom/elfelejtettem/lehagytam... :p
QuoteOriginally posted by Angel
lehet hogy még visszacserélem....
az előző egy kicsit élettel telibb volt...
Én itt nem akarom összekötni senkivel a harcsabajúszt (hm... harcsa... nyammi... jajj már megint elkalandoztam :D) ... de az elõzõ avatarod nekem (is) jobban tetszett... de ez egyéni magánválemény...
Szépen, csendben egyetért Shockkal :D, majd fedezékbe vonul. :hopp:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Szépen, csendben egyetért Shockkal :D, majd fedezékbe vonul. :hopp:
Gratulálok Shadowolf! Ilyen ám egy vérbeli farkas :D Micsoda bátorság :gonosz vigyor:
Különben csak hogy nehezítsem a döntést: Nekem mindkettő tetszik. Nagyon más a stílusuk, ezért elég gáz összehasonlítani őket.
QuoteOriginally posted by Kalibur
Gratulálok Shadowolf! Ilyen ám egy vérbeli farkas :D Micsoda bátorság :gonosz vigyor:
A ravasz farkas mindig lesből támad! :D
Az a róka, nem? :D
Egyébként +egy szavazat a régi avatarodra, Angel :) Ja, és ez nem egy offtopic post, mert egyben gratulálok is. :p
QuoteOriginally posted by Tiaro
Az a róka, nem? :D
Nem, mert a rókának már alapból van annyi esze, hogy nem kezd ki egy hölggyel. :p
Gratula Ramiznak a memberré váláshoz.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Gratula Ramiznak a memberré váláshoz.
Szintén: grat Ramiz!
Gratulálnék Angelnek, amiért visszaállította a régi avatarját! :hopp: :hopp: :hopp:
Most pedig Xagának gratulálnék a memberséghez.
Member vagyok, jeee:whoah:
Gratulálok magamnak Teljesítettem a 3 éves tervet:D
QuoteOriginally posted by Xaga
Member vagyok, jeee:whoah:
Gratulálok magamnak Teljesítettem a 3 éves tervet:D
Grat!
És mindezt 2 hónap alatt! :D
QuoteOriginally posted by Xaga
Member vagyok, jeee:whoah:
Gratulálok magamnak Teljesítettem a 3 éves tervet:D
Gratula !! Hajrá, következõ cél a szenyor memberség !! ;)
Grat mindenkinek akinek tegnap kellett volna, és Corbrának az új avatarjáért!
Grat Cobra az új avatarhoz!
u.i.: ez mindig is érdekelt: hogy látsz ki a sisakodon?
Köszönöm a gratulációkat, és én is gratulálok mindenkinek, akinek kell. :)
Trivi, még nem volt a fejeden bukósisak ? Azon vajon hogy lehet kilátni ? :rolleyes:
QuoteOriginally posted by Cobra
Köszönöm a gratulációkat, és én is gratulálok mindenkinek, akinek kell. :)
Trivi, még nem volt a fejeden bukósisak ? Azon vajon hogy lehet kilátni ? :rolleyes:
Egy bukósisakon be lehet látni, ezen viszont sosem lehetett belátni, bármennyire is közel volt a kamera. Vagy én emlékszem rosszul?
GRATI az új avatarhoz Cobra! :) a másikat még azóta sem sikerült megfejtenem... annak ellenére hogy írtad mit kell látni.:(
mármint a tükröződéses részét..
Nahát, nem igaz hogy nem bírok összekaparni 50postot.. pedig már szeretnék avatart váltani én is, de úgy terveztem, hogy csak minden 50. post után fogok.. hmm...lehet hogy majd többször jövök ide gratulálni... értelmes szövegek leírására mostanában úgysem vagyok képes:rolleyes: blah vizsgaidőszak vége merre jársz??
QuoteOriginally posted by Trivi
Egy bukósisakon be lehet látni, ezen viszont sosem lehetett belátni, bármennyire is közel volt a kamera. Vagy én emlékszem rosszul?
:_off: jelentem, rajtam már volt gladiátor sisak, azon se kilátni se belátni nem lehet....
QuoteOriginally posted by Angel
:_off: jelentem, rajtam már volt gladiátor sisak, azon se kilátni se belátni nem lehet....
szintén :_off: Erre akartam célozni. Ha belátni nem lehet, akkor kifele hogyan lát?
Gratula Cobrának az új avatarhoz.
Gratulálok emberek a Külvilág szekció elérte és meghaladta a 10000 postot.
Gratulálok mindenkinek, amiért a Usteam fóruma elérte a 20000 hozzászólást! :)
Csak így tovább! :jee:
CHRONOS
És most egy kis egoizmus :D: Gratulálok magamnak a 20000.-ik illetve a 10000.-ik posthoz! Na és persze grat mindenkinek, aki közreműködött ennek az eléréséhez. :hopp:
EDIT: a két nagyon értelmes postom az offtopicban található. :D
20000!!! :hail:
Cobra, állat az avatarod! Tiszta nosztalgia... :)
Na mielőtt megint lemaradnék :D : Gratula Kaliburnak és Trivinek a 600.-ik postjukhoz, illetve Shocknak az 1400.-ikhoz
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Na mielőtt megint lemaradnék :D : Gratula Kaliburnak és Trivinek a 600.-ik postjukhoz, illetve Shocknak az 1400.-ikhoz
Csatlakozom.... :D
És most látom hogy neked meg a 400.hoz kell...
Affrancba már megint lemaradtam. Szóval Shadow, grat a 400. posthoz, Kaliburnak a hatszázhoz, Shocknak szintén, Trivinek az 1400hoz... ja nem, Trivinek a hatszázhoz, Kaliburnak az ezernégyszázadik posthoz... vagyis Shadowolfnak a négyszázadik Trivijéhez, Shocknak pedig a Kaliburadik ezernégyszázához. :p
Csak meglett a végére, na.
QuoteOriginally posted by Tiaro
Affrancba már megint lemaradtam. Szóval Shadow, grat a 400. posthoz, Kaliburnak a hatszázhoz, Shocknak szintén, Trivinek az 1400hoz... ja nem, Trivinek a hatszázhoz, Kaliburnak az ezernégyszázadik posthoz... vagyis Shadowolfnak a négyszázadik Trivijéhez, Shocknak pedig a Kaliburadik ezernégyszázához. :p
Csak meglett a végére, na.
Kezd bonyolodni a dolog mi?... :hopp:
Dschneidernek asszem még nem gratuláltam a senior memberséghez, úgyhogy most bepótolom.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Dschneidernek asszem még nem gratuláltam a senior memberséghez, úgyhogy most bepótolom.
Akkor én is.... :D
Grat Shadowolf! Ilyen tempó mellett teljesen természetes, hogy mindenki lemarad a gratulációval.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Na mielőtt megint lemaradnék :D : Gratula Kaliburnak és Trivinek a 600.-ik postjukhoz, illetve Shocknak az 1400.-ikhoz
Köszönöm (egyébként mindenki másnak is, nemcsak neked :) ) bár meg kell, hogy mondjam, magamat ismerve talán kicsit elsiettétek, de sebaj :D
Én viszont akkor viszonoznám a gratot Shadownak, és továbbítanám Dschneidernek is:p
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shadowolf! Ilyen tempó mellett teljesen természetes, hogy mindenki lemarad a gratulációval.
:_off:: Ha azt gondolod, hogy most sokat írok, akkor várd csak meg a vizsgaidőszak végét. :muhahah:
A 600. postommal köszönöm a gratulációkat!
És grat Shock a 1400-hoz!
Még csak 100 és otaku.
QuoteOriginally posted by Trivi
A 600. postommal köszönöm a gratulációkat!
És grat Shock a 1400-hoz!
Még csak 100 és otaku.
Grat a 600hoz !! ;) (Még nem tartok 1400nál... nyugi... maaajd...)
QuoteOriginally posted by Trivi
A 600. postommal köszönöm a gratulációkat!
És grat Shock a 1400-hoz!
Még csak 100 és otaku.
Nagy grat Trivinek! Hurrá-hurrá! :hopp:
És Shokkunak is, az 1400. postjához, amit még nem irt meg....
Na miután pár napot innen kimaradtam, és nincs kedvem threadenként 1-1 órát azzal tölteni, hogy ismét felvegyem az utóbbi beszélgetések fonalait, ezért röviden és tömören: Gratulálok mindenkinek!
Öcsémnek külön gratula a 600. posthoz! Emlékeim szerint nincs meg egy hete, hogy az 500. ünnepeltük, máris itt a 600. Kb. nappi 20 post. És mindez vizsgaidőszak alatt! Mi lesz azután, amikor több idpd lesz???
Grat Noriko a Memberséghez! No meg Xagának hasonlóképp!
Szintúgy csak gratulálni tudok.:)
:melléjük áll:
:bólogat:
:elsétáll:
:appl:
juhéj!! engem is meggratulált a nép! kösziiii :D
és végre avatart is váltottam hogy ünnepeljek :) ezzel talán majd komolyabban vesznek..
én is grat mindenkinek! hirtelen számokat nem tudok csak azt hogy sokszáz minden mennyiségben:p
akkorhát lassan és magabiztosan előre!
üdv, noriko
QuoteOriginally posted by noriko
juhéj!! engem is meggratulált a nép! kösziiii :D
és végre avatart is váltottam hogy ünnepeljek :) ezzel talán majd komolyabban vesznek..
Ki nem vett eddig komolyan? :mad: (ez a nézés rá irányul)
Grat Trivi, és nagy grat Shocku sama (sorrendben a 600-hoz meg az 1400.hoz ami jelen pillanatban télleg annyi:D )
Ja és mindenki másnak is akit megillet, csak láma voltam megjegyezni...:D
Most még itt vagyok, úgyhogy gratulálok is gyorsan Shokku sama-nak az 1400-hoz^^ ;)
És persze Trivinek is a 600-hoz :)
QuoteOriginally posted by Saori
Most még itt vagyok, úgyhogy gratulálok is gyorsan Shokku sama-nak az 1400-hoz^^ ;)
És persze Trivinek is a 600-hoz :)
Én meg neked szeretnék előre is gratulálni a mihamarabbi visszatéréshez!!!
(vajon van ennek a mondatnak értelme szövegkohéziós szempontból? :confused: )
QuoteOriginally posted by Nephilim
Én meg neked szeretnék előre is gratulálni a mihamarabbi visszatéréshez!!!
(vajon van ennek a mondatnak értelme szövegkohéziós szempontból? :confused: )
Nincs, de azért mi még szeretünk téged. :hopp:
Domo, domo! :)
Baldy: eddig legfeljebb egyszer fordult elő, hogy egy nap kb. 20 postoltam, max. 10-et 15-öt szoktam. Egyébként is, bagoly mondja... Te, akinél nem egyszer előfordult a napi 30. (hmm... ennek most nagyon panaszkodó szaga volt, de nem az!)
Grat Noriko az új avatarhoz!
Hát akkor asszem ezúton szeretnék gratulálni Shadowolfnak a fórumon végzett szociális, társadalmi, és önbizalom-fejlesztői tevékenységéért... :hopp:
QuoteOriginally posted by Saori
Most még itt vagyok, úgyhogy gratulálok is gyorsan Shokku sama-nak az 1400-hoz^^ ;) ...
QuoteOriginally posted by Kalibur
Grat Trivi, és nagy grat Shocku sama (sorrendben a 600-hoz meg az 1400.hoz ami jelen pillanatban télleg annyi:D )
QuoteOriginally posted by Trivi
A 600. postommal köszönöm a gratulációkat!
És grat Shock a 1400-hoz!
Még csak 100 és otaku.
QuoteOriginally posted by Tiaro
Affrancba már megint lemaradtam. Szóval Shadow, grat a 400. posthoz, Kaliburnak a hatszázhoz, Shocknak szintén, Trivinek az 1400hoz... ja nem, Trivinek a hatszázhoz, Kaliburnak az ezernégyszázadik posthoz... vagyis Shadowolfnak a négyszázadik Trivijéhez, Shocknak pedig a Kaliburadik ezernégyszázához. :p
Csak meglett a végére, na.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Na mielőtt megint lemaradnék :D : Gratula Kaliburnak és Trivinek a 600.-ik postjukhoz, illetve Shocknak az 1400.-ikhoz
Köszönöm szépen Mindenkinek ! (Saorinak legfõképp, hiszen utolsó postjainak egyikével tette meg ezt ! :beken: )
100 az otakusághoz... na ja... majd elõbb jussunk el odáig :)... ki tudja, lehet, hogy megérkezik Vash, és gyorsan bepostol 500at... :p ... ki tudja... ! Ja, és itt akkor grat Trivinek is !!
Tiaro: LOL ! :D A lényeg, hogy a végére többé-kevésbé összejött... :D
QuoteOriginally posted by Tiaro
Hát akkor asszem ezúton szeretnék gratulálni Shadowolfnak a fórumon végzett szociális, társadalmi, és önbizalom-fejlesztői tevékenységéért... :hopp:
Véleményem szerint meg is választhatnánk Shadowolf barátunkat tábori lelkésznek. ;)
Én előre gratuálok is neki ehhez a címhez! :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm szépen Mindenkinek ! (Saorinak legfõképp, hiszen utolsó postjainak egyikével tette meg ezt ! :beken: )
100 az otakusághoz... na ja... majd elõbb jussunk el odáig :)... Ja, és itt akkor grat Trivinek is !!
Tiaro: LOL ! :D A lényeg, hogy a végére többé-kevésbé összejött... :D
Grat! :tezsvir: :jee:
A Vashos szövegre pedig csak ennyit tudok reagálni: ROTFLOL!...:p
CHRONOS
Mivel a folyamatos vizsgák miatt nem igazán vagyok magamnál :( (nem mintha azelőtt jobb lett volna :D), most gratulálok Ramiznak a memberséghez.
QuoteOriginally posted by Chronos
Grat! :tezsvir: :jee:
A Vashos szövegre pedig csak ennyit tudok reagálni: ROTFLOL!...:p
CHRONOS
Kö-C ! :)
Mos mé', nem ?! :D ...
Jah. Ramiznak grat (hamég nem gratuláltam volna... affene se emlékszik...) !
EDIT: És perszehát Noriko-nak, aki nagyon célirányos avatart választott 50 postjának örömére ! Grat mindkettõhöz... :) !
:eek: Most nézem, hogy Norikonak még nem is gratuláltam. :o
Szóval gratula az új avatárodhoz, meg az 50 posthoz. (mégegyszer ennyi, azt beléphetsz az öregek klubjába. ;) :D )
QuoteOriginally posted by Trivi
Domo, domo! :)
Baldy: eddig legfeljebb egyszer fordult elő, hogy egy nap kb. 20 postoltam, max. 10-et 15-öt szoktam. Egyébként is, bagoly mondja... Te, akinél nem egyszer előfordult a napi 30. (hmm... ennek most nagyon panaszkodó szaga volt, de nem az!)
Grat Noriko az új avatarhoz!
Utólag belegondolva... 8. vagyok a postolások listáján, átlagom 6,91. Mégiscsak lehet valami abban, amit mondasz...
Grat Trivinek, Norikónak, Shokku mesternek....
Vash-nak pedig az eltünésért.... A kis Copperfield... :)
Szegényt nem irigylem.... két-három hét után végigolvasni a postokat...
Grat deyo-nak a (többé-kevésbé) új avatarhoz.
QuoteOriginally posted by ignus
Vash-nak pedig az eltünésért.... A kis Copperfield... :)
Szegényt nem irigylem.... két-három hét után végigolvasni a postokat...
Már úgyis mindegy neki, azt se fogja tudni, honnantól újak neki a postok.
Akkor most már tényleg grat Kalibur!
Grat Kalibur!!!
Gratuláció Kalibur !! Wow... 600. ! :)
Így van! Grat még1x Kaliburnak!
Draqu vértestvérem a 600-hoz :D
Meg persze mindenki másnak is gratu mindfenért :)
Grat Kalibur!
Hát akkor ismételten köszönöm mindenkinek :D :D
Jujj, tudom már! Chronos! Törölj lécci néhány kevésbé jelentős postomat (csak egy-kettőt), és akkor jöhet a triplázás is:hopp:
Olyan még úgyse volt ;)
Grat
Gratulálok Kalibur.
Hát akkor fogadja születésnapi gratulációmat Pyran, aki ma 25 éves ! (Bár mivel eddig nem postolt, erõsen gyanítható, hogy nem fogja eme köszöntést olvasni... :) )
Gratulálok magamnak, hogy voltam olyan paraszt, hogy senkinek se gratuláljak az elmúlt kvázi 2 hónapban... dehát bejgli+vizsgák... :rolleyes: tudjátok... na azért gratula mindenkinek mindenért
Grat Pyran-nak aki "szellemregjével" növeli a fórum tagjainak számát!
Bódog Szülinapot!:D
Csatlakozom az előttem szólóhoz. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Csatlakozom az előttem szólóhoz. :D
Én meg csatlakozom az ő elötte szólóhoz.
Boldog Happy Bírthday Születésnapot.
Boldog szülinapot Pyrannak.
Meg így utólag gratula mindenkinek akinek elmulasztottam az elmúlt pár hetes kényszerszünetben gratulálni. Bár még nem olvastam mindent végig, arra tök egyedül rájöttem, hogy időközben Chronos moderátor lett, tehát neki is gratula, valamint ha jól látom Shock és Kalibur is a közelmúltban jubilált, vagyis nekik is gratula (és ez még csak szűk egy oldal visszaolvasása után...)
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Boldog szülinapot Pyrannak.
Meg így utólag gratula mindenkinek akinek elmulasztottam az elmúlt pár hetes kényszerszünetben gratulálni. Bár még nem olvastam mindent végig, arra tök egyedül rájöttem, hogy időközben Chronos moderátor lett, tehát neki is gratula, valamint ha jól látom Shock és Kalibur is a közelmúltban jubilált, vagyis nekik is gratula (és ez még csak szűk egy oldal visszaolvasása után...)
Grat a visszatéréshez és hogy ilyen gyorsan újra felveszed a fórum tempóját! :hopp:
QuoteOriginally posted by Shock12
Hát akkor fogadja születésnapi gratulációmat Pyran, aki ma 25 éves ! (Bár mivel eddig nem postolt, erõsen gyanítható, hogy nem fogja eme köszöntést olvasni... :) )
Hátakkor én is gratulálnék az ünnepeltnek !! Boldg Szülinapot!!
Hát boldog születésnapot Pyran, kapjál sok-sok anime-t, ha válaszolsz erre a postra! (Na talán így postol, ha egyáltalán szokott errefelé nézni)
QuoteOriginally posted by Trivi
Hát boldog születésnapot Pyran, kapjál sok-sok anime-t, ha válaszolsz erre a postra! (Na talán így postol, ha egyáltalán szokott errefelé nézni)
Foghadok veled egy huszasban, hogy nem! (meeten rendezzük :D )
De azért szülinapot neki !
Welcome back Drótmalac :p . Gratula az észrevételekhez és gyors következtetésekhez, és köszönöm a gratulációt !
Gratula [Bounce]-nak a memberséghez.
Lásd elöttem szólót.
Gratulálok magamnak 100. postomhoz. :tüzijáték: :tapsvihar: :D
QuoteOriginally posted by Xaga
Gratulálok magamnak 100. postomhoz. :tüzijáték: :tapsvihar: :D
De szerény emberek vannak ezen a fórumon, magukat ünneplik :D (én is ünnepeltem magamat anno ;))
Egyébként: GRAT a senior memberséghez!
QuoteOriginally posted by Xaga
Gratulálok magamnak 100. postomhoz. :tüzijáték: :tapsvihar: :D
A kis beképzelt! :p Amúgy tényleg gratula a színyor membőrséghez. :)
Köszönöm, köszönöm. Bár nagy nehézségek árán de sikerült teljesítenem az 5 éves tervet.
Gratula Bounce & Xaga a szintlépéshez!
QuoteOriginally posted by Xaga
Gratulálok magamnak 100. postomhoz. :tüzijáték: :tapsvihar: :D
Grat a Senior Member cimedhez Xaga! Ritka teljesítmény! :D
És boldog szülinapot a szülinaposnak! Ööööö, hogy is hívják? Jah! Pyran! Szóval boldog cüllinapot Pyran! :) BUÉK! :)
QuoteOriginally posted by Xaga
Köszönöm, köszönöm. Bár nagy nehézségek árán de sikerült teljesítenem az 5 éves tervet.
Mintha ilyesmit már hallottam volna:
QuoteOriginally posted by Xaga
Member vagyok, jeee
Gratulálok magamnak Teljesítettem a 3 éves tervet
QuoteOriginally posted by Trivi
Mintha ilyesmit már hallottam volna:
:D
Az 50. post elérése volt a 3 éves (napos) terv a 100. post elérése pedig az 5 éves (napos) terv. Jelenleg 1, 3 éves terv (főiskola elvégzése) és 1, 5 éves terv ( megtanulni japánul türhetö szinten) van betervezve :D
Gratulation Xaga!
Grat Xaga és Bounce... És Baldy-nak hogy újra ittvan... (meg hogy vállalkozik egy meccsem megtekintésére... :) )
Gratula Bounce-nak, és Xagának... mennek azok a tervek :) !
Akkor bulldog születésnapot a ma születetteknek:
- music, aki ma tölti a 84. életévét... ha még él, és olvassa, akkor gratula... ha lát fentrõl, amint ezt írom, akkor is gratula... kár, hogy nem az élõk között olvassa :D .
- shimrod, aki az évet nem adta meg, így nem tudjuk, hány éves is..,
- Misima_Law aki 19 éves...
- utoljára, de nem utolsó sorban Zoir, aki 26 lett !
Heppi bőrthdéj a fent említetteknek!
Ja és előleges gratula ignusnak a 300.-ik posthoz (és elnézést, hogy még nem sikerült a képeket eljuttatnom hozzád).
Grat Xaga! És hippy borzdélyt! És grat mindenkinek az n.-ik posthoz! :appl:
Grat Nephilim a 200-hoz (Igaz még most csak 199).;)
És csatlakozom az utánam szólóhoz.:tezsvir:
Nagyon bódog szülinapot Shimrod-nak, Mishima Law-nak Zoirnak, És Musicnak.... (szép kor!) hopp:
Grat Ignus!
Nephnek még nem, dolgozzon meg előtte érte... :D
Na eddig tartott a dolog: Grat Nephilimnek, és szülinaposoknak is... :)
Grat Nephilimnek a 200.-ik postjához.
Grat a szülinaposoknak és mindenkinek az n. postjához.
Köszönöm Shadowolfnak és Tiaronak! Tnx :hopp:
És grat Nephilimnek!
Gratula a születésnaposoknak!
Név szerint: Music, shimrod, Misima_Law, Zoir.
Valamint gratula a 300 posthoz ignusnak, valamint a 200 posthoz Nephilimnek!
Köszönet mindenkinek!
Boldog szülinapot és sok grat!
Hurraj hurraj!!! :hopp:
Gratula Nephilimnek, ész Ignusz - szán - nák... :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratula Nephilimnek, ész Ignusz - szán - nák... :D !
Kőszönni.. Nékem ez jélenténi sok.... :hopp:
QuoteOriginally posted by ignus
Kőszönni.. Nékem ez jélenténi sok.... :hopp:
Jélenteni Shock... :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Akkor bulldog születésnapot a ma születetteknek:
- music, aki ma tölti a 84. életévét... ha még él, és olvassa, akkor gratula... ha lát fentrõl, amint ezt írom, akkor is gratula... kár, hogy nem az élõk között olvassa :D .
- shimrod, aki az évet nem adta meg, így nem tudjuk, hány éves is..,
- Misima_Law aki 19 éves...
- utoljára, de nem utolsó sorban Zoir, aki 26 lett !
Grat a szülinaposoknak, és persze mindenki másnak is akiknek valamiért gratulálni kell ;)
Ja és grat az új szülinapjelzőnek^^ Nagyon jól végzi a munkáját !! ^^ ;)
QuoteOriginally posted by Nephilim
Jélenteni Shock... :D
:lol:
Grat ignus !!
Gratulálok a szülinaposoknak és Cobrának az új avatar jáért!(nagyon jóóó:cool: ):zen:
QuoteOriginally posted by Saori
:lol:
Grat ignus !!
Köszönöm Úrnő.... :hopp:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Gratulálok a szülinaposoknak és Cobrának az új avatar jáért!(nagyon jóóó:cool: ):zen:
Grat Lorenor! Ql avatár! :cool:
QuoteOriginally posted by Nephilim
Jélenteni Shock... :D
:lol:
Grat Az új avatarért Lorenor.... Cool... :hopp:
Csatlakoznék a két előttem szólóhoz.
Köszönöm a gratulációkat!:zen:
Viszont én a (egyet ugorva) három elöttem szólóhoz csatlakoznék.
Grat.
Grat Specnek a matekhoz! Azon télleg jó túl lenni...
Ehh... csak egy délelőttöt hagyok ki, és mégis mennyire lemaradtam.
Na szóval:
Boldog születésnapot music, shimrod, Misima_Law, Zoir!
Grat Ignus (300) és Nephilim (200) a postszámfordulóhoz!
Már most grat Shadowolf-nak a Fanatic membereséghez, mert mire visszanézek, már 600-nál jár :D
Grat Lorenornak, hogy visszatért, és grat az új avatar-jáért!
Most pedig én csatlakoznék az előttem felszólalóhoz !
(Csak takarékosan ... :D )
Grat Kalibur az új avatarodhoz! Honnan van? Ez a kérdés hozzád is szól, Lorenor.
Először is grat Kaliburnak az új avatarhoz. Most ez a divat? (mármint hogy mindenki lecseréli az avatarját) :confused: Trivi: ugyan nem Lorenor vagyok, de szerintem a Naruto-ból származik az új image. (Gara vagy hogyishívják.. :o)
Grat Shadowolf az 500. posthoz.
A divatot pedig követni kell :)
Grat farkasnak ! Meg Kalibur cool az avatarod :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Először is grat Kaliburnak az új avatarhoz. Most ez a divat?
Gratula az 500hoz. Megugye az nagy Kaliburnak az nyú ávátárjáhöz... :D !
Gret Shadowolf az 500 hoz szép szám...;) :zen:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Először is grat Kaliburnak az új avatarhoz. Most ez a divat? (mármint hogy mindenki lecseréli az avatarját) :confused: Trivi: ugyan nem Lorenor vagyok, de szerintem a Naruto-ból származik az új image. (Gara vagy hogyishívják.. :o)
Másrészt még jó hogy itt nem lehet csak avatrat cserélni...különben itt is kb 1000 nickem lenne mint CS ben vagy LOD ban...:p :zen:
Jó szokásomhoz híven ismételten előzetes gratula Lorenornak a 900.-ik potjához.
Köszönöm Trivinek és Kaliburnak a gratulációt. És egyben megragadom az alkalmat hogy gratuláljak Shadowolfnak és Lorenor mesternek a 900hoz előre...
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Jó szokásomhoz híven ismételten előzetes gratula Lorenornak a 900.-ik potjához.
Köszi!Érik már az az őslény titulus.... :rolleyes: ;) :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Köszi!Érik már az az őslény titulus.... :rolleyes: ;) :zen:
Grat a 900 Lo !
Fogadd őszinte blablablablabla...
Szóval grat a 900. posthoz, Lorenor!
Akkor boldog születésnap a ma születetteknek:
Pharaoh-nak, aki ma 19 éves, és aktív tagja közösségünknek, és d.t.f!-nek, aki 18, és már nem annyira aktív... mondhatni abszolúte nem az... szal BSZ ! ;)
Gratulálok Lorenornak a 900-hoz.
És boldog születésnapot Pharaoh és d.t.f!
Shock12: Egyáltalán nem kapkodtad el a felköszöntést.:D
Boldog szülinapot mindazoknak, akiknek ma van. :p
Boldog gratulációkat a boldog szülinapokhoz gratuláló gratulálóknak!
Boldog Szülinapot Pharaoh, d.t.f!
Boldog Szülinapot Pharaoh, d.t.f!
Valamint boldog 900 postot Lorenor, izé fogadd gratulációmat a 900 posthoz...:)
Grat Néked Fanatic Member Shadowolf!
Grat a fanatic memberséghez Shadowolf!
Grat Shadowolf, rád valóban illik a fanatic jelölés, nem sok embernek van több, mint 17 ppd-je.
Boldog születésnapot d.t.f és Pharaoh!
Grat Shadowolfnak!
(Erre mán kéne írni egy scriptet mer fárasztó lesz...):rolleyes:
Ja, és grat Lorenornak is, a 900-hoz, meg a visszatéréshez is....
Grat Shadowolf!
Dracula Shadowolf nak a eme rendkívül kedves kis titulus ért!:D :zen:
Gratula Shadowolf !
Grat mindenkinek és Hepi börszdéj annak akinek ma van.
Most egy szokatlan gratuláció jön:
Grat annak, aki 24 perces részeket gyönyörű minőséggel csak 110 megába tudta kódolni (Shingetsutan Tsukihime). Ilyen hosszú és szép minőségű filmekkel 200 megás változatban szoktam találkozni.
Bár 2 posttal elkéstem, de grat Trivi a 666.-hoz.
QuoteOriginally posted by Cobra
Bár 2 posttal elkéstem, de grat Trivi a 666.-hoz.
Hű, de szép szám! Grat grat! :bsd: :D
Domo!
Én is észrevettem, de nem tudtam ellenállni, hogy ne postoljak, és el ne rontsam.:bsd:
Gratula deyo-nak a megférfiasodottságához (legalábbis avatarilag). :D Amúgy létezik egyáltalán ilyen szó? :confused: Na mindegy. :p
Grat deyo az új avatarhoz!
A női avatarokhoz: valami baj van velük :confused: :rolleyes: :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat deyo az új avatarhoz!
A női avatarokhoz: valami baj van velük :confused: :rolleyes: :D
Nemtom... Főleg ha kapásból két nő valakinek az avatarja... Ráadásul nem is akármilyen nők.. :hopp:
Hát ha valaki gonosz, azt mondhatja, hogy skizofrén, és mindkét fele beteg...
Gratu mindenkinek mindenért..:)
QuoteOriginally posted by Saori
Gratu mindenkinek mindenért..:)
Köszi úrnő.... :D
Utólag gratulálnék Trivi nek a 666 hoz bár nagyon megkésve...:p :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Utólag gratulálnék Trivi nek a 666 hoz bár nagyon megkésve...:p :zen:
Sosem késő... :)
Na rövid leszek és tömör:
Gratula mindenkinek, aki valami nevezetes mennyiséget ért el postok számában! Öcsémnek külön a 666-hoz :)
És nem tudom ugyan, hogy Saori felköszöntötte-e már a gyermeket, de ha már igen, akkor én is megteszem/ha meg nem, akkor bocsi Saori, de most véletlenül megelőztelek:
Heppí Börszdéj Pharaoh és d.t.f! ! :)
Boldog Születésnapot Dschneider !! (Máma 25 éves !!) Gratula ! :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Boldog Születésnapot Dschneider !! (Máma 25 éves !!) Gratula ! :)
Kicsit elsietted a dolgot... Saori csúnyán fog rád nézni :ejj:
De ha már igy: Boldog szülinapot az ünnepeltnek! :)
QuoteOriginally posted by Baldy
Kicsit elsietted a dolgot... Saori csúnyán fog rád nézni :ejj:
De ha már igy: Boldog szülinapot az ünnepeltnek! :)
Biztos vagy te ebben ? Look here (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?s=&postid=20817#post20817)
U.I.... pont én, aki mindig figyelmeztetem a jónépet Saori elsõbbségére ?
Happy B. Dschneider !!
Köszönöm mindenkinek a gratulációt! :D
Szülinapot és gratulációt mindenkinek akit megillet :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Boldog Születésnapot Dschneider !! (Máma 25 éves !!) Gratula ! :)
Magam elé képzelem, ahogy Shock ujja reszket az egér gombján, hogy elküldje ezt a postot pontban 0:00-kor :D
Boldog szülinapot Dschneider!
Grat az új avatarhoz Xaga! Miből is van?
THX. Slayers Try:D
QuoteOriginally posted by Trivi
Magam elé képzelem, ahogy Shock ujja reszket az egér gombján, hogy elküldje ezt a postot pontban 0:00-kor :D
Boldog szülinapot Dschneider!
Igen... sõt, egyszer már el is küldtem... akkor nálam volt éjjfél, a szerveren 57... nem vagyok szinkronban a usteam órájával :D ...
Ja, Xaga... nagyon sztájlis az új avatarod !! Kul !
Grat Tiaro a 300. posthoz! Szép lassan te is fanatikus member leszel.
Hö ?! Gratulálok Tiaro !! Kul ! ;)
Hmmm. 300...
Ja, télleg. Köszi szépen!:D
Gratula Tiaro ! És neked is Xaga az avatarhoz^^
Vmint Boldog Szülinapot!
QuoteOriginally posted by Saori
Gratula Tiaro ! És neked is Xaga az avatarhoz^^
Vmint Boldog Szülinapot!
Röviden és tömören csak ennyit: Csatlakozom Saorihoz!
Gratula mindenkinek :)
Szépen sorban: Gratula Xagának az új avatarhoz, Tiaronak a 300.-ik posthoz, és Baldynak a Fanatic memberséghez. Ja meg Dscneidernek is. :p
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Szépen sorban: Gratula Xagának az új avatarhoz, Tiaronak a 300.-ik posthoz, és Baldynak a Fanatic memberséghez. Ja meg Dscneidernek is. :p
Neked is gratula igy a fanatichoz, és ahogy elnézem a p/d rátádat, tényleg kiérdemeled a Fanatic megszólitást :) Ugyhogy én neked mind 250. postodnál fogok gratulálni :)
Grat Baldynak! (jó bőszavú voltam)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Baldynak! (jó bőszavú voltam)
Mint mindig. :hehe: :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Baldynak! (jó bőszavú voltam)
Na de öcsikém! Legalább már azért mondhatnál valami szépet rólam, mert a bátyád vagyok! :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Neked is gratula igy a fanatichoz, és ahogy elnézem a p/d rátádat, tényleg kiérdemeled a Fanatic megszólitást :) Ugyhogy én neked mind 250. postodnál fogok gratulálni :)
Gratuláció Baldy fanatizmusodot felszínre emelkedéséhez !! :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Na de öcsikém! Legalább már azért mondhatnál valami szépet rólam, mert a bátyád vagyok! :D
Addig örülj, amig nem mod rólad valami "szépet"... amiért csakugyan gratulálhatni lehetne ... :D !
Grat Tiaro-nak a 300hoz és Baldy mesternek a Fanaticsághoz... :D
Grat Ignus a lesser demon-sághoz (333.)
QuoteOriginally posted by Cobra
Grat Ignus a lesser demon-sághoz (333.)
Köszi... Bár mostmár elkezdtem evolválódni Démonná (666) :whoah:
QuoteOriginally posted by ignus
Köszi... Bár mostmár elkezdtem evolválódni Démonná (666) :whoah:
Csak igy tovább! :D
Amugy hogy sikerült a meccs? Van miért gratulálni? :)
Embör... Az ma lesz (vasárnap)... :ejj: :D
Bár való igaz hogy tegnap azért elég jó állapotban voltunk, szóval lehet hogy én sem emlékeznék az időpontra.... :)
Grat Zelgradisnak!:appl:
Zel ! Gratula a 400 posthoz !! :)
QuoteOriginally posted by ME :D
Nem emlékszem, hogy gratuláltunk-e Zelgadis-nak a 400. postjához, ezért:
Grat Zelgadis a postszámfordulóhoz!
QuoteOriginally posted by Nephilim
Grat Zel!
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok Zel, a 400-hoz!
QuoteOriginally posted by Shock12
ööö... Gratula Zelö.. kul... !
Ezért gratuláltunk már neki egyszer, de azért mégegyszer grat Zelgadis :appl: :D
Én már nagyon rég óta nem gratuláltam senkinek, úgyhogy most gratulálok mindenkinek! :jee:
Így tovább, és tartsuk életben ezt a :kiraly: fórumot... :)
CHRONOS
Mivel elég sok gratulációt elmulasztottam, ezért gratulálnék mindenkinek akinek elfelejtettem.
QuoteOriginally posted by Sephiroth
Mivel elég sok gratulációt elmulasztottam, ezért gratulálnék mindenkinek akinek elfelejtettem.
Detto.
Külön kiemelném azrét pl Baldyt, ha jól csapódott le amit kutyafuttában átolvastam... (megint elfelejtettem az elejét...:ejj: )
Ismét egy előleges gratuláció részemről: egyrészt gratula Shocknak az 1500.-ikhoz (Otaku forever!!! :D ), másrészt mindenki kedvencének, Chronosnak az 1800.-ikhoz.
Itt szeretnék emléket állítani az 1500 postnak, és itt történik meg az átváltozás (mibõl lesz a cserebogár... hehe...) Szóval Viv la evolution ! :D
Fogadd őszinte gratulációmat Shokku sama az otakusághoz!!!!! :D :D :hopp: :hopp: :hopp:
Legalább mégegyszer ennyit !! ^^
QuoteOriginally posted by Saori
Fogadd őszinte gratulációmat Shokku sama az otakusághoz!!!!! Legalább mégegyszer ennyit !! ^^
Köszönöm szépen, reméljük, megérjük ^:D^ .
QuoteOriginally posted by Shock12
Itt szeretnék emléket állítani az 1500 postnak, és itt történik meg az átváltozás (mibõl lesz a cserebogár... hehe...) Szóval Viv la evolution ! :D
Most, hogy már hivatalos, ismételten gratulálnék az első fórumozónak (Chronoson kívül persze ;)), akinek sikerült ezt a szintet elérnie. :hail: Csak így tovább!! :)
És persze gratu Chronosnak is az 1800-hoz :)
Én is gratulálnék a szép teljesítményhez.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Ismét egy előleges gratuláció részemről: egyrészt gratula Shocknak az 1500.-ikhoz (Otaku forever!!! :D ), másrészt mindenki kedvencének, Chronosnak az 1800.-ikhoz.
Köszönöm, és gratulálok Shocknak... :)
Így tovább otaku! :jee:
//
Annak idején soha nem hittem volna, hogy lesz valaki rajtam kívül aki eléri az otaku szintet, de szerencsére tévedtem...:D//
Bár még nem értem el az 1800. postot, de azért köszönöm a gratulációkat...;)
CHRONOS
Grat Lord Shock :hail:
QuoteOriginally posted by Chronos
Köszönöm, és gratulálok Shocknak... :)
Így tovább otaku! :jee:
// Annak idején soha nem hittem volna, hogy lesz valaki rajtam kívül aki eléri az otaku szintet, de szerencsére tévedtem...:D//
Bár még nem értem el az 1800. postot, de azért köszönöm a gratulációkat...;)
Köszönöm, köszönöm... én sem gondoltam volna :p ... és Neked is gratula az 1800hoz !
QuoteOriginally posted by Cobra
Grat Lord Shock
Tenksz !! :D !
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Most, hogy már hivatalos, ismételten gratulálnék az első fórumozónak (Chronoson kívül persze ;)), akinek sikerült ezt a szintet elérnie. Csak így tovább!! :)
Köszi, igyekszem !!
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm, köszönöm... én sem gondoltam volna :p ... és Neked is gratula az 1800hoz !
Thx! :tezsvir:
És mégegyszer gratula az 1500hoz...:appl:
És nem abbahagyni a fórumozást/fejlődést...:ejnye:
CHRONOS
Két szépszámú postforduló:
Grat Chronos az 1800.-hoz (hú de sok).
És grat Shocknak, az egyetlenegy otakunknak!
Mindkettőnek: :hail:
Grtula Shock az 1500 posthoz!
Gratula Chronos az 1800-hoz!
Köszönöm...:hail:
CHRONOS
Gratulálok Chronosnak és Shocku samanak teljes lendülettel !
És csak Chronost tudom idézni: :hail:
QuoteOriginally posted by Kalibur
Gratulálok Chronosnak és Shocku samanak teljes lendülettel !
És csak Chronost tudom idézni:
Köszönöm szépen :D !
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Grtula Shock az 1500 posthoz!
Gratula Chronos az 1800-hoz!
Tenx !! :)
QuoteOriginally posted by Chronos
És nem abbahagyni a fórumozást/fejlődést...:ejnye:
Miért érzem, hogy az a "fejlõdés" duzzad az iróniától ?? :D
gratulálok, Shock az otakusághoz :) nem mindennapi látvány az az 5 betü a neved alatt ;)
Gratula Drótmalacnak az új avatarjához. Nagyon :cool:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Gratula Drótmalacnak az új avatarjához. Nagyon :cool:
Köszike, most guberáltam 1 régi CD-ről.
Grat Shokku-nak az 1500hoz és Otakusághoz, Chronos mesternek pedíg az 1800hoz... Nem semmi teljesítmény! (gondolom a sok offtopic figyelmeztetés jócskán hozzátett, szóval végülis közös munka! :hopp: :hopp: :hopp: )
:hail:
Grat Drótmalac az új avatarhoz! Bár nem nagyon látom, hogy milyen mecha-ról van szó.
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratula Shock az 1500 posthoz!
Gratula Chronos az 1800-hoz!
Csatlakozom én is a gratulálókhoz!
Jah és grat neked is az új avatarodhoz malac! :)
Annak ellenére, hogy sérteget, gratulálnék Angelnek a (majdani) 200.-ik postjához. (és most asszem megyek sírni :hehe: )
QuoteOriginally posted by Baldy
Jah és grat neked is az új avatarodhoz malac!
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Drótmalac az új avatarhoz! Bár nem nagyon látom, hogy milyen mecha-ról van szó.
Köszike mindenkinek! Egyébként hogy mi akarna ez lenni, azt már beleírtam az Offtopic threadbe.
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Köszike mindenkinek! Egyébként hogy mi akarna ez lenni, azt már beleírtam az Offtopic threadbe.
Meg amúgy sem nehéz kivenni szerintem...
Grat Chornos és, grat Shocknak is.
Megkésve bár, de azért mégis grat a két nagynak az újabb postfordulóhoz!
:whoah:
Has-ollóképp!
Ezt a shock postot! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Annak ellenére, hogy sérteget, gratulálnék Angelnek a (majdani) 200.-ik postjához. (és most asszem megyek sírni :hehe: )
Én pedig úgy gondoltam, hogy kivárom, amíg Angel valóban eléri a 200 postot...
Szóval: Grat Angelnek a (meglévő) 200.-ik postjához!
Éljen Angel, éljen a 200!
Gratulálok Angel!
Grat Angelnek! Csak igy tovább!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Én pedig úgy gondoltam, hogy kivárom, amíg Angel valóban eléri a 200 postot...
Szóval: Grat Angelnek a (meglévő) 200.-ik postjához!
köszönöm, és neked meg gratu a 400.hoz :)
az a baj, hogy olyan iramban termeltek, hogy még az egyéb threadekkel se nagyon tudom tartani az iramot, hátmég ezzel itten, de azért az ilyen látványos dolgokkor (mint pl hogy Shock otaku lett) majd benézek :) (nameg azért nagyon jól is esik hogy gratuláltok :D)
Apropó ha jól látom, akkor Xaga senior member lett, amihez grat neki, szép teljesítmény ilyen rövid idő alatt :)
(persze lehet hogy a végén megcáfolom magam és elkezdem szorgalmasan olvasgatni a gratulációkat ;))
Grat Angel !!
QuoteOriginally posted by Shock12
Miért érzem, hogy az a "fejlõdés" duzzad az iróniától ?? :D
Hehe...rosszul érzed...;)
Sejtettem hogy a smilie meg fog téveszteni...:D :D :D
CHRONOS
Grat Angel és Drótmalac!
Grat people.
Grat mindenkinek!
Előre meg utólag :)
Persze grat az oldal készítőinek is!
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat people.
Grat Szenyor !! ^:)^
QuoteOriginally posted by Sephiroth
Grat Chornos és, grat Shocknak is.
Tenksz Néked is dícsõ lovag... :D
QuoteOriginally posted by Nephilim
Has-ollóképp!
Ezt a shock postot! :D
:jee: :D ... Kö-C ! (erika, és robi után szabadon... :D)
QuoteOriginally posted by Tiaro
Megkésve bár, de azért mégis grat a két nagynak az újabb postfordulóhoz!
Köszönöm... ("nagynak".... na azért nem kell túlzásokba esni... :))
Kössz Feldinnek is ! :)
Grat Angel-nek a 200. posthoz!
És grat Shock-nak is a 16. századba való lépéséhez! :)
rövid leszek... grat Angel!
hm... valamit elfelejtettem ... affene ... ja igen ! Gratula Angel a 200+ hoz ! Kul !
Gratula Trivinek a 700.-ik postjához.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Gratula Trivinek a 700.-ik postjához.
Csatlakozom én is Shadowolfhoz!
Gratulálok öcsém a 700. postodhoz! 1 hét alatt kb. 150 post nem semmi teljesítmény :)
Gratula Trivi !! Go-Go-Go !
Grat Trivinek a 700hoz! :)
:merci:
Jan. 25-én volt 600, tehát egy hét alatt csak 100 post. Hmm... "csak". :D
QuoteOriginally posted by Trivi
:merci:
Jan. 25-én volt 600, tehát egy hét alatt csak 100 post. Hmm... "csak". :D
Akkor méginkább Grat! :hopp:
Azthiszem elsőként gratulálok Cobra mesternek a 300. posthoz. Ha nem és esetleg már egyszer gratuláltam is neki akkor sorry! :hopp:
QuoteOriginally posted by ignus
Azthiszem elsőként gratulálok Cobra mesternek a 300. posthoz. Ha nem és esetleg már egyszer gratuláltam is neki akkor sorry! :hopp:
Akkor én gratulálok neki másodikként, vagy miaszösz. :D
Grat Trivi és Grat Cobra.
Lecsúsztam a dobogóról, csak 4.-ként gratulálok, Cobra!
Szánom-bánom, elfelejtettem gratulálni Drótmalacnak...
Grat Drótmalac a 400.-hoz!
Grat Lorenor az új avatarért!
Megjegyzés: Jajjj! :D
Nagy grat zsozsonak az új könyvtárszerkezetért :appl: :appl: :appl:
Végre megszűnnek keresgetős napjaink :hopp:
Köszönöm a gratulációkat, én is gratulálok mindenkinek mindenért. :)
QuoteOriginally posted by Cobra
Köszönöm a gratulációkat, én is gratulálok mindenkinek mindenért. :)
Mint Cobra mester: Köszönöm a gratulációkat, meg mindenkinek gratulálok, mindenért;) .
Külön grat zsozsonak, biztos sok meló volt benne.
Bizony! Grat Zsozsonak, télleg sok gond lehetett vele! :zen: :zen: :zen:
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Lorenor az új avatarért!
Megjegyzés: Jajjj! :D
Jajj?Ez most Jó-jajj vagy rossz-jajj?Egyébként pedig én is gratullálok Shock kollégának az otaku ság hoz és mindenki más post-szám fordulójához!És nagyon nagy gratula zsozso nak az új könyvtár szerkezetért,nagyon jó!(Végre nem kell keresgélnem a hentai okat...ehe,ehe) ;) :p :zen:
Én is gratulálok mindenkinek.
QuoteOriginally posted by Xaga
Én is gratulálok mindenkinek.
Én meg neked gratulálok a (mindjárt meglévő ) 200.-ik postodhoz. :D
Grat Xaga 2. százasához!
Lorenor: nincs ott egy :D smiley utána :confused:
Tudod te azt jól, miért szólt a Jajjj! ;)
Jó ok értem...;) :p :zen:
Hello!
Új vagyok. Nagyon jó az oldal. Nem hittem hogy Mo.-n van egy ilyen animes oldal grat :appl:
Grat Drótmalac és Xaga!
QuoteOriginally posted by iko
Hello!
Új vagyok.
Akkor tessék bemutatkozni a bemutatkozás topicban.
Grat 200-hoz!!
Grat Shadowolfnak a 600. posthoz
Csak hogy szokásos formámat hozzam: előzetes gratula Sephiroth-nak a 200.-ik posthoz.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Csak hogy szokásos formámat hozzam: előzetes gratula Sephiroth-nak a 200.-ik posthoz.
Tényleg..grat farkas a 600-hoz..ha még nem gratuláltam volna:)
Grat Shadowolf!
(ki kéne találni valami különleges gratulációt most már... ez így már kezd elfásulni)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shadowolf!
(ki kéne találni valami különleges gratulációt most már... ez így már kezd elfásulni)
Egyezzünk meg abban, hogy a magam fajta szóf*sóknak csak minden 200. post után gratuláltok. ;) :D
Gratula Shadowolf, és Drótmalac !! Kul...
És kössz Lo ! (Szerintem ez az eddigi legjobb avatartod ! ;) )
QuoteOriginally posted by Trivi
(ki kéne találni valami különleges gratulációt most már... ez így már kezd elfásulni)
Ehez mit szolsz: (http://www.smiliegenerator.de/s22/smilies-1618.png)
QuoteOriginally posted by Cobra
Köszönöm a gratulációkat, én is gratulálok mindenkinek mindenért. :)
majdnem kimaradtál... Gratulálok a 300+-hoz kul ! Csak így tovább harcostárs :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
majdnem kimaradtál... Gratulálok a 300+-hoz kul ! Csak így tovább harcostárs :) !
Egyetértek Draqula!!
Nna haladjunk növekvő sorrendben :)
Grat Xaga a 200. postodhoz!
Grat Cobra a 300. postodhoz!
Grat drótmalac a 400. postodhoz!
És grat Lorenornak az új avatarhoz :D Valahogy ez most nem lep meg annyira :D:D:D
Grat Xaga, Cobra és Drótmalac!
Gratulálok Drótmalac !! //ez asszem még kimaradt ;)
All hail Sephiroth, Xaga, Cobra, Drótmalac, Il Palazzo!
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok Drótmalac !! //ez asszem még kimaradt ;)
Hiányoltam is! :D
Grat Drótmalacnak az új "új" avatarjához. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Drótmalacnak az új "új" avatarjához. :D
Köszike!
Mivel többeknek nem volt kivehető, mit is ábrázol, kerestem egy jobban avatarosítható képet, ami szintén VF-et ábrázol:D
Ja és köszike a többi gratulát is.
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Köszike!
Mivel többeknek nem volt kivehető, mit is ábrázol, kerestem egy jobban avatarosítható képet, ami szintén VF-et ábrázol:D
Ja és köszike a többi gratulát is.
Én is gratulálok...;)
CHRONOS
Boldog Születésnapot Selatornak, aki ma 17 éves !! :)
//Shokku samaaa..gomenneee...^^(argh) Tudom, tied az elsőbbség ^^''l
QuoteOriginally posted by Saori
Boldog Születésnapot Selatornak, aki ma 17 éves !! :)
//Shokku samaaa..gomenneee...^^(argh) Tudom, tied az elsőbbség ^^''l
Most, hogy végre szabad, én is gratulálnék a szülinaposnak. :D
Happy Börzdély Selator.:)
QuoteOriginally posted by Saori
Boldog Születésnapot Selatornak, aki ma 17 éves !! :)
//Shokku samaaa..gomenneee...^^(argh) Tudom, tied az elsőbbség ^^''l
Semmi gond, a cím eredeti, és jogos tulajdonosa mindíg megelõzhet... (meg most korán kikapcsoltam a gépet ^:)^)
És Selator, Bulldog Születésnapot !! (Remélhetõleg olvasod is, és aktívabb leszel a jövõben... ;))
Boldog szülinapot a szülinaposnak.
Happy Birthdayt Selatornak!:hopp:
QuoteOriginally posted by ignus
Happy Birthdayt Selatornak!:hopp:
--------- || ----------
QuoteOriginally posted by Trivi
--------- || ----------
:lol:
Nagy GRATULÁCIÓ Drótmalac SIKERES Államvizsgájához !!! Hipp-Hipp HURRÁ !!
Boldog szülinapot Skelator!
Köszike a gratulát Shock!
edit: már vak is vagyok újjabban:)
Grat Drótmalacnak a sikeres államvizsgájáért!!!
Van még akadály a diploma előtt?
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Drótmalacnak a sikeres államvizsgájáért!!!
Van még akadály a diploma előtt?
Köszike!
Persze, hogy nincsen:D
Különben nem lennék hirtelen megalomániás:D :hopp:
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Köszike!
Persze, hogy nincsen:D
Különben nem lennék hirtelen megalomániás:D :hopp:
Akkor egy óriási
GRAT!!!!!!!!!!!!! a diplomádhoz!
QuoteOriginally posted by Shock12
Nagy GRATULÁCIÓ Drótmalac SIKERES Államvizsgájához !!! Hipp-Hipp HURRÁ !!
Szintén :)
Grat Drótmalac, ügyes vagy. :)
Grat Xaga-nak a 250-hez.
Grat Drótmalac!!!
QuoteOriginally posted by Sky
Grat Drótmalac!!!
Grat az addictsághoz Sky !!
QuoteOriginally posted by Saori
Grat az addictsághoz Sky !!
Úgy Úgy, úgyszintén grat !! Szép !
És grat Saorinak eme ördögi számhoz :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
És grat Saorinak eme ördögi számhoz :D !
:o Köszönöm Szépen !! :o
Grat a függővé vált Sky-nak!
Grat Sky nak és grat Drótmalacnak a diplomához!:zen:
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Mivel a mai napon sikeres államvizsgát tettem, avataromat meghatározatlan időre VF-1-ről SDF-1-re módosítottam, mert megalomániás vagyok:D
gratula az államvizsgához!!
Grat mindenkinek, akinek eddig nem gratuláltam. :D
Jéé. tényleg. Grat Saori a 666-hoz és Sky a 750-hez.
Grat Drótmalacnak, Sky-nak! :hopp:
Éljenek a sikeres államvizsgások!
És grat Saori a postokhoz (bár mostanra már neighbor of the beast...) :hopp:
grat Shadowolf 700hoz :)
QuoteOriginally posted by Angel
grat Shadowolf 700hoz :)
Csatlakoznék az elöttem szólóhoz! :) Grat Wolfy
Huhh, Drótmalac, akkor tőlem is egy grat:hail: :jee:
/:ezdek*rvamesszevanmég:/:rolleyes:
...éééés grat Shadowolf is, csak fáradt vagyok még... :D
Grat farkaska ;)
QuoteOriginally posted by Saori
Grat farkaska ;)
Ez csak most esett le!
Azt hiszem hogy az összes fórumozó nevében köszönöm hogy Saori mégis velünk tud maradni és nem "tűnik el" sok időre! Köszi én legalábbis nagyon örülök hogy tudsz maradni! :zen: :D Grat hogy sikerült összehozni... Amúgy mi lett volna távolmaradásod oka? (esetleg pmben ha olyan)
Grat Shadowolf!
Érdekes, mintha tegnap még csak egy 100-as lett volna a különbség köztünk, most már csak 50... nem semmi tempó.
Grat wulf! Ilyen tempót! A srác egy igazi motolla... ;)
Grat Shadowolf
Grat ignus az új avatarhoz!!!
(ezt végre tudom, micsoda -> Naruto-ból az XY (a nevét azért nem tudom))
Grat norikonak, hogy most már több anime-t nézhet!
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat ignus az új avatarhoz!!!
(ezt végre tudom, micsoda -> Naruto-ból az XY (a nevét azért nem tudom))
Azaz! Az XY! Sasuke! :hopp:
Köszönöm mindenkinek!
És gratula mindenkinek, akinek postfordulója volt/van.
Valamint gartula Saori-nak az ördögi szám átlépéséhez:)
QuoteOriginally posted by Nephilim
Grat wulf! Ilyen tempót! A srác egy igazi motolla... ;)
Bbrrruuummm!...:hopp:
QuoteGrat ignus az új avatarhoz!!!
Detto.
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat ignus az új avatarhoz!!!
És ehez is csak csatlakozni tudok.
Szóval gratula ignus!
Most vettem csak észre, hogy Trivi a 6. helyezett a top 10 postolók listáján...:)
http://usteam.uw.hu/forum/memberlist.php?s=&what=topposters&perpage=10
Grat!!;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Most vettem csak észre, hogy Trivi a 6. helyezett a top 10 postolók listáján...:)
CHRONOS
Kérdés, hogy meddig... :gonoszvigyor:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Kérdés, hogy meddig... :gonoszvigyor:
:hahaha:
CHRONOS
Mindenkinek köszi aki gratolt az avatarváltás miatt! Én is grat Shadowolfnak az iszonyat tempó miatt! :hopp:
QuoteOriginally posted by Chronos
Most vettem csak észre, hogy Trivi a 6. helyezett a top 10 postolók listáján...:)
http://usteam.uw.hu/forum/memberlist.php?s=&what=topposters&perpage=10
Grat!!;)
CHRONOS
:merci:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Kérdés, hogy meddig... :gonoszvigyor:
Na igen, 20 post/nap tempóval hamarosan Chronos 1. helye is veszélyben lesz.
QuoteOriginally posted by Trivi
:merci:
Na igen, 20 post/nap tempóval hamarosan Chronos 1. helye is veszélyben lesz.
Azért arra biztos van Chronos-nak egy két elhárító manővere! (Pl. egy gyors antishadowolf-vírustámadás) :D :D :D
QuoteOriginally posted by ignus
Azért arra biztos van Chronos-nak egy két elhárító manővere! (Pl. egy gyors antishadowolf-vírustámadás) :D :D :D
Annál jóval egyszerűbb, ha bannol... :p Akkor ugyanis új memberként kéne az egészet az elejéről elkezdenem. :D
És ha már úgyis itt vagyok: gratula ignusnak a 400.-ik posthoz. Azért te se haladsz valami lassan öregem. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
És ha már úgyis itt vagyok: gratula ignusnak a 400.-ik posthoz. Azért te se haladsz valami lassan öregem. :D
Köszi... hát igyekszem... Elmékszem még a régi időkre... Hogy mennyi időbe telt mig összegyűlt az 50. post! .... Ejj ( :ejj: ) de öreg vagyok már... :hopp:
Grat ignus!
Ja, a régi szép idők, amikor a seggemet verdestem a földhöz a 30. postnál, hogy végre nem junior member vagyok :)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat ignus!
Ja, a régi szép idők, amikor a seggemet verdestem a földhöz a 30. postnál, hogy végre nem junior member vagyok :)
Minden kezdet nehéz..., de aztán csak belejön az ember. Nemde? :D
Hát valahogy úgy... Köszi Trivi!:zen:
I feel a disturbance in the Force: Shokku sama még nem gratulált a szülinaposoknak. :p (s már most elnézést kérnék Shock mestertől, nem sértéként szántam :))
QuoteOriginally posted by Xaga
Sometimes the hand of fate must be forced!!!! Boldog Szülinapot a szülinaposoknak.
Csakhogy nagyokosnak tünjek: szülinaposoknak csak azután lehet gratulálni, hogy Shock mester/Saori úrnő megtisztelte őket azzal, hogy ő gratulál nekik. Szóval légyszi legközelebb ezt várd ki. (amúgy egyszer már én is beleestem ebbe a csapdába, szégyelhettem is utána magam :D)
Shadowolf neked az agyadra ment a magány, olyan postokból idézel ami nincs is. Nem kéne menned aludni??? Alvás jot tesz az agynak.:D
QuoteOriginally posted by Xaga
Shadowolf neked az agyadra ment a magány, olyan postokból idézel ami nincs is. Nem kéne menned aludni??? Alvás jot tesz az agynak.:D
Tja, nem hiába a másik nevem Lone Wolf...:hopp: Az alvás kérdése pedig, már folyamatban. :ásít:
Gratula mindenkinek gondolom elég sok ból kimaradtam. így grat.:D :bsd:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Annál jóval egyszerűbb, ha bannol... :p Akkor ugyanis új memberként kéne az egészet az elejéről elkezdenem. :D
Te is tudod, hogy ilyet nem csinálnék...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Te is tudod, hogy ilyet nem csinálnék...;)
CHRONOS
Hát persze, hogy nem...:hopp:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Hát persze, hogy nem...:hopp:
:lol:
Gratulálok mindenkinek akinek ebben a két napban valamiért is gratulálni kellett, és ezennel szeretném felköszönteni mai szülinaposainkat is: Sztorm-ot, aki ma lett 18 éves, és Goat-ot, aki ma 24!
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT mindkettőjüknek, meg persze mindenki másnak is aki ezen a napon ünepli szülinapját, csak mi éppen nem tudnk róla....;)
//ezt a postot először olyan símán beírtam offtopiba hogy hajajj....^^(argh) ..eltévesztettem a házszámot...:rolleyes: :D//
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok mindenkinek akinek ebben a két napban valamiért is gratulálni kellett, és ezennel szeretném felköszönteni mai szülinaposainkat is: Sztorm-ot, aki ma lett 18 éves, és Goat-ot, aki ma 24!
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT mindkettőjüknek, meg persze mindenki másnak is aki ezen a napon ünepli szülinapját, csak mi éppen nem tudnk róla....;)
//ezt a postot először olyan símán beírtam offtopiba hogy hajajj....^^(argh) ..eltévesztettem a házszámot...:rolleyes: :D//
Na, Saori már kívánt, így most már én is kívánhatok Boldog Születésnapot Sztormnak és Goatnak!
Gratula Viharnak meg Kecskének...:D ;) :p :zen:
Boldog szülinapot a szülinaposoknak.
QuoteOriginally posted by Trivi
Na, Saori már kívánt, így most már én is kívánhatok Boldog Születésnapot Sztormnak és Goatnak!
Detto. :D
Hát így utólag THX minedenkinek, és grat Trivinek és Shadowolfnak hogy ilyen gyorsan megelőztek a listán...
Én pedig Selbának gratulálnék, mivel azon kevés new member közé tartozik, akik regisztrálás után (szinte) egyből írnak a bemutatkozás rovatba. :hopp:
QuoteOriginally posted by Sky
Hát így utólag THX minedenkinek, és grat Trivinek és Shadowolfnak hogy ilyen gyorsan megelőztek a listán...
:rolleyes: :zen:
QuoteOriginally posted by Chronos
Most vettem csak észre, hogy Trivi a 6. helyezett a top 10 postolók listáján...:)
http://usteam.uw.hu/forum/memberlist.php?s=&what=topposters&perpage=10
Grat!!;)
CHRONOS
hehe... összehoztátok :) kul, grat !
Grat Shadowolfnak a 800. posthoz (nem véletlen, direkt... így tuti nem maradok le... meghát õ kérte :D) !
És grat Goatnak és Sztormnak, a két szülinaposnak ! (remélhetõleg aktívabbak lesznek a jövõben... illetve gome a késésért, nem voltam gépközelben éjjfélkor... se :o )
Boldog Születésnapot Sztormnak és Goatnak! :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Grat Shadowolfnak a 800. posthoz (nem véletlen, direkt... így tuti nem maradok le... meghát õ kérte :D) !
Ebben én is csatlakozok...:D Mire holnap este ideérek már vszínű a 900-hoz kell gratuláljak :)
QuoteOriginally posted by Saori
Ebben én is csatlakozok...:D Mire holnap este ideérek már vszínű a 900-hoz kell gratuláljak :)
Azé túlzásokba nem kéne esni...:p :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Azé túlzásokba nem kéne esni...:p :D
Veled kapcsolatban ... :D
Különben gratulálok mindfenkinek mindenért, és bolog szülinapot azoknak, akikről a héten lemaradtam. (sorry, eszméletlen lusta vagyok utánnaolvasni)
Ezennel gratulálnék Emarsharae-nak a memberré válásához (bár amikor ezt írom, még hiányzik egy post hozzá ;)).
Csatlakozom az elöttem szolóhoz
Grat Shadowolf a 800. posthoz!
Elég volt erre 38 nap :eek:
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shadowolf a 800. posthoz!
Elég volt erre 38 nap :eek:
Igazat megvallva, nem számoltam öket. ;) :D Amúgy köszi szépen.:)
Grat Emarsharae-nek és Shadowolfnak! :) Vaú!!! ... :)
Csatlakozom, Grat Shadowolf és a szülinapos
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Emarsharae-nek és Shadowolfnak! :) Vaú!!! ... :)
És gratulálnék (perszer csak harmadikként) Atyman szülinaposnak!
Én pedig a sorban ötödikként gratulálnék a szülinaposnak. :hopp:
Hátakkor..énmeg 1. vagy 2. helyen gartulálnék a szülinaposnak ;)
Meg mindenki másnak akinek gratulálnom kell^^
QuoteOriginally posted by Saori
Hátakkor..énmeg 1. vagy 2. helyen gartulálnék a szülinaposnak ;)
Meg mindenki másnak akinek gratulálnom kell^^
Igen... ezt csak ismételni tudom... :)
... bár elolvasván Shadowolf postjainak utolsó adagját, sajnos megnövekedtek benne az offtopic hozzászólások :ejj: ... azért kis odafigyelést a következõ százhoz (és akkor eléred az 1000et...)... inkább postolj kevesebbet, de azt jó helyre. ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Igen... ezt csak ismételni tudom... :)
... bár elolvasván Shadowolf postjainak utolsó adagját, sajnos megnövekedtek benne az offtopic hozzászólások :ejj: ... azért kis odafigyelést a következõ százhoz (és akkor eléred az 1000et...)... inkább postolj kevesebbet, de azt jó helyre. ;)
Roger that! :hopp:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Roger that! :hopp:
Hehe... ez is off volt :)
Boldog szülinapot Atyman!!!
Szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy Saorinak elsőbbsége van, ami nem megkerülhető a "x.-ként boldog..." szöveggel.
QuoteOriginally posted by Trivi
Hehe... ez is off volt :)
Boldog szülinapot Atyman!!!
Szeretnék emlékeztetni mindenkit arra, hogy Saorinak elsőbbsége van, ami nem megkerülhető a "x.-ként boldog..." szöveggel.
Köszi Trivi ;) És ez Shockra is ugyanúgy vonatkozik..:)
QuoteOriginally posted by Saori
Köszi Trivi ;) És ez Shockra is ugyanúgy vonatkozik..:)
Gome, akkor visszavonom, sőt törlöm is a postom és most gratulálok a szülinaposunknak! :)
Gratula a szülinaposoknak (visszamenőleg is, mert hétvégén kicsit kiestem a ritmusból:D ) Valamint Shadowolf-nak, még ha kicsit megkésve is.
és:
Grat Emarsharae-nek is a memberséghez.
Ha valakit kihagytam volna, akkor grat neki is:)
Ezúttal Trivinek szeretnék a 800.-ik postjához előzetesen gratulálni. :D Way to go bro! :tezsvir:
Gratulálok mindenkinek visszamenőleg mindenhez... :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Na én összegezve a mai napiakat, gratulálnék mindenkinek, hogy ezzel ne növeljem fölöslegesen a p/d rátámat :) Igy legalább nagyobb értéke lesz a postjaimnak, mert ritkák, mint a gyémánt :D
Szóval:
-Boldog szülinapot dizzy, blash, Riker! :) Legyen még sok ilyen szép napotok! :) (remélem azért tényleg szép volt!)
-Gratulálok Saorinak 600. postjához és Zelgadisnak 400. postjához! Ketten már kitesztek egy ezrest :)
QuoteOriginally posted by Saori
Én nem láttam semmit ;)
Szal grat a szülinaposoknak!
dizzy (25), blash (24), Riker (17)
QuoteOriginally posted by ignus
Grat a szülinaposoknak: Dizzy, Blash, Riker:)
QuoteOriginally posted by Nephilim
Boldog szülinapot!!! :whoah:
QuoteOriginally posted by Shock12
Boldog Születésnapot dizzy
(hm... "life is feelin' dizzy, life is feelin' dizzy for me"... :D)
blash, és Riker ("Förszt offiszer on da bridzs !") !! Még sok ilyet mindenkinek !
QuoteOriginally posted by Trivi
Boldog szülinapot Riker, dizzy, blash!
(csakazértis fordított sorrendben :) )
(http://usteam.uw.hu/forum/images/smilies/basesmilies/merci.gif)
Koszonom s restellem, hogy ezidaig nem neztem be ide
:meghunyaszkodik:
Előleges gratula részemről deyo-nak és Nephilimnek. Mindkettejüknek a 300.-ik posthoz. :)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Előleges gratula részemről deyo-nak és Nephilimnek. Mindkettejüknek a 300.-ik posthoz. :)
Én pedig Emarsharaenak a memberséghez, és Blashnak is a memberséghez, és a szülinaposoknak a szülinaphoz, ...
:hopp:
Jee, 300, 300!!!
Grat minden szintlépőnek, 100-as fordulósnak és születésnaposnak.
Grat Nephilim a 300-hoz.
Grat Shadowolf, hogy túllőttél a 20 p/d-en. (Nekem lassan meg lesz az 1 p/d)
QuoteOriginally posted by Sephiroth
Grat Shadowolf, hogy túllőttél a 20 p/d-en. (Nekem lassan meg lesz az 1 p/d)
Köszike. (mondjuk egy kicsit több szabadidőm is van mint neked :D) Na akkor egy nagy előzetes gratula neked ahhoz az 1p/d-hez! :hopp: Előbb vagy utóbb csak beérsz engem is. ;) :D
Grat Nephilim a 300. postodhoz!:)
Jaja, grat Neph!
+ szeretnék gratulálni annak az adminnak, aki végre rendbetette az ftp-t, és nem kell tíz könyvtárat végigkeresni egy címért.
:zen:
Grat Nephilim
Akkor egyszerűn elintézve : Gratulálok mindenkinek !! :D
Grat Nephilim 3. C-hez, Emarsharaenek a 3. X-hez!!!
u.i.: lehet, hogy ez kukacoskodás, de nem lehetne mellőzni az előzetes gratulációkat? Aki nem ért egyet velem, az vegye figyelmen kívül az előbbi mondatomat.
Teljesen egyetértek. Éppen ezért most nem gratulálok neked a nyolcszázhoz. :hopp:
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Nephilim 3. C-hez, Emarsharaenek a 3. X-hez!!!
u.i.: lehet, hogy ez kukacoskodás, de nem lehetne mellőzni az előzetes gratulációkat? Aki nem ért egyet velem, az vegye figyelmen kívül az előbbi mondatomat.
Hát jó. Akkor grat a 799. postodhoz! :hopp:
Grat Nephilim, meg grat a csajoknak !! :D
QuoteOriginally posted by Trivi
u.i.: lehet, hogy ez kukacoskodás, de nem lehetne mellőzni az előzetes gratulációkat? Aki nem ért egyet velem, az vegye figyelmen kívül az előbbi mondatomat.
:_off: Éppen azért szoktam előre gratulálni, mert ma is távol voltam fél napot, és drasztikusan megnőtt a postok száma ezalatt az idő alatt. És ez az esetek többségében ahhoz vezet, hogy lemaradok az adott eseményről. Összegezve: nem, nem lehet mellőzni. :hehe: :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
:_off: Éppen azért szoktam előre gratulálni, mert ma is távol voltam fél napot, és drasztikusan megnőtt a postok száma ezalatt az idő alatt. És ez az esetek többségében ahhoz vezet, hogy lemaradok az adott eseményről. Összegezve: nem, nem lehet mellőzni. :hehe: :D
Tehát utólag nem lehet gratulálni, csak előre?
Akkor grat előre a 900-hoz!
u.i.: sorry, de én nem értek egyet az előre gratulálással, mert ilyen erővel mindenkinek gratulálhatnék az x+1. százasáért már az x. százasnál.
Hátakkor gratullnék Trivi a 800-hoz mert most már annyi ;)
QuoteOriginally posted by Saori
Hátakkor gratullnék Trivi a 800-hoz mert most már annyi ;)
Thnx :merci:! Jó gyors volt :)
QuoteOriginally posted by Saori
Hátakkor gratullnék Trivi a 800-hoz mert most már annyi ;)
Igen, igen. Grat Trivi a 800hoz ! Szép !! ;)
Grat Trivi
Hát gratula a 800.post odhoz!Rövid időn belül engem is lehagysz..;) :p :zen:
QuoteOriginally posted by Trivi
Tehát utólag nem lehet gratulálni, csak előre?
Akkor grat előre a 900-hoz!
u.i.: sorry, de én nem értek egyet az előre gratulálással, mert ilyen erővel mindenkinek gratulálhatnék az x+1. százasáért már az x. százasnál.
Azé megvolt az értelme az előre gratulálásnak, mivel ezáltal elértem hogy ténylegesen is meglegyen a 800.-ik postod. :D
Szóval most akkor már hivatalosan is gratula. ;) :D (utólag gratulálni meg nagyon utálok->családi ügyből kifolyólag)
Gratulálnék Kalibur Vértestvéremnek az ördögi 666-ik postjához :D
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálnék Kalibur Vértestvéremnek az ördögi 666-ik postjához :D
Detto. I knew you had it in you! :hopp:
Gratulálok Xaga-nak a 300. postjához !!
//De sűrű nap van ma ;)
Grat Kalibur, most biztosan erőd a csúcsokat verdesi! Ma este biztosan nem megyek ki az utcára, mert még a végén az áldozatoddá válok, nekem meg még kicsit szükségem van a véremre.
És grat Xaga!
Ja, gratula Xaga! ;)
Grat Xaga !
.
.
.
!
Hm... kinek kell még gratulálni... ? ...
.
.
.
?
.
.
.
??
.
.
.
! Jah... grat Kalibur a 666hoz ! :D
Grat Kalibur, most már teljes értékű démon vagy :D
És grat Xaga a 300 -hoz.
Grat Kalibur
Grat deyonak a 300 posthoz.
Grtulálok a postfordulósoknak, szintlépőknek, meg mindenkinek.
felsorolás jelleggel:
Trivi, Emarsharae, Blash, Nephilim, deyo, Xaga.
Ja és külön grat a 666-hoz Kalibur-nak.
ui: Ha kihagytam volna valakit, akkor neki is gratula.
Jah... grat deyo !!!
Grat deyo!
grat Deyo, Trivi, és Xaga! Sajnos csak most tudok, mert eddig edzésen voltam.... VASH-ról még mindig semmi hír? :confused:
Grat deyo !!
VASHról semmi hír..legutóljára szilveszterkor hallottam felőle, akkor kaptam tőle egy BUÉK sms-t...azóta...:rolleyes:
Grat Soridannak a senior memberséghez! :D Így tovább! ;)
Ja, most látom csak, hogy Eleanor meg memberré avanzsált. Nagy gratula neki is! :D
Grat Eleanornak és Soridannak! Hajrá, csak igy tovább!
És gratulálnék Shadowolfnak is! (P.s.: annyira szerintem nem jó az uj avatar, de majd megszokjuk! :) )
:merci: ignus!
Grat Eleanornak a memberré, Soridannak a senior memberré váláshoz! :appl:
:merci: valahogy csak sikerült összehozni 30 postot... :)
És grat Soridannak és Shadowolfnak (szerintem jobb volt az elözö ), meg mindenki másnak, akit esetleg kihagytam..
ignus, Eleanor: milyen új avatárról beszéltek? :confused: :D
Uhh, most veszem csak észre! Köszönöm mindenkinek, és hadd tegyem hozzá, hogy az érdemem nagyobb legyen: sulinetről értem el!! :hopp: :hopp:
Egyébként én most letudom az egész éves gratula-adagot, különben éjjel-nappal postolhatnék (bár ez egyenes út az addict memberségig^^): GRATZ mindenki mindenért^_^
QuoteOriginally posted by Shadowolf
ignus, Eleanor: milyen új avatárról beszéltek? :confused: :D
Nemtom.. .Biztos halucináltam :)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Kalibur, most biztosan erőd a csúcsokat verdesi! Ma este biztosan nem megyek ki az utcára, mert még a végén az áldozatoddá válok, nekem meg még kicsit szükségem van a véremre.
És grat Xaga!
Pedig megoldható lenne egy csökkentett adag is ;) éppen csak kóstoló :D
Egyébként nagyon köszönöm (bár ezzel már el is rontottam azt a szép számot, de sebaj!) neked is és mindenki másnak is :merci:
És gratulálok azoknak, akinek esedékes :D
Gratulálok Saorinak a 700. postjához is... nagyon szép, már nem kell sok a következõ szintlépésig ! ^:)^
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok Saorinak a 700. postjához is... nagyon szép, már nem kell sok a következõ szintlépésig ! ^:)^
Köszönöm Szépen :o Igyexem ;)
Azonkívül gratulálnék Soridannak a seniorsághoz ha már egyszer itt vagyok ;)
Grat Saori! :) Már tényleg nincs sok hátra az addict memberségig. ;) :D
Grat Saori! Hajrá-hajrá, húzz bele! :D
Grat Saori
procedure grat;
type
member=record
nev: string[20]
post: integer
end;
var
x: string[10];
y,z: string[30];
M1, M2: member;
begin
M1.nev:="Saori";
M1.post:=700;
M2.nev:="Soridan";
M2.post:=100;
x:="Grat";
y:=x+M1.nev;
z:=x+M2.nev;
writeln(y,' a ',M1.post,'. odhoz!!!');
writeln(z,' a ',M2.post,'. odhoz!!!');
end.
... röviden: grat mindkettőtöknek...
:hehe:
QuoteOriginally posted by Tiaro
procedure grat;
type
member=record
nev: string[20]
post: integer
end;
var
x: string[10];
y,z: string[30];
M1, M2: member;
begin
M1.nev:="Saori";
M1.post:=700;
M2.nev:="Soridan";
M2.post:=100;
x:="Grat";
y:=x+M1.nev;
z:=x+M2.nev;
writeln(y,' a ',M1.post,'. odhoz!!!');
writeln(z,' a ',M2.post,'. odhoz!!!');
end.
... röviden: grat mindkettőtöknek...
:hehe:
ehh... a nyomás mértékegységében megírva ;)
Na röviden és tömören ismételten: Boldog szülinapot az elmúlt 2-3 napban lévő szülinaposoknak :)
És gratula a valamilyen X. százast elérő membereknek! Azoknak főképp, akiknek emiatt a besorolásuk megváltozott :)
Grat Saori! Nagyon belehúztál!
(http://www.smiliegenerator.de/s22/smilies-8675.png)
És semmi többet nem tudok mondani...:)
CHRONOS
Grat Trivinek az uj avatarért.... Bár hiányozni fog chibi Asuka és Rei... :(
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Trivinek az uj avatarért.... Bár hiányozni fog chibi Asuka és Rei... :(
Ja én is gratula Trivinek az új avatarjáért!
Grat Trivi mester az új avatarhoz, bár igazat megvallva sztem bűn ronda. :p (Azé csak létezik ennél jobb kép szegény Wolfwood-ról ;))
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Saori! Hajrá-hajrá, húzz bele! :D
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat Saori
QuoteOriginally posted by Tiaro
procedure grat;
type
member=record
nev: string[20]
post: integer
end;
var
x: string[10];
y,z: string[30];
M1, M2: member;
begin
M1.nev:="Saori";
M1.post:=700;
M2.nev:="Soridan";
M2.post:=100;
x:="Grat";
y:=x+M1.nev;
z:=x+M2.nev;
writeln(y,' a ',M1.post,'. odhoz!!!');
writeln(z,' a ',M2.post,'. odhoz!!!');
end.
... röviden: grat mindkettőtöknek...
:hehe:
QuoteOriginally posted by Baldy
És gratula a valamilyen X. százast elérő membereknek!
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Saori! Nagyon belehúztál!
Köszönöm Szépen nektek is !! :D :D :D
Ja és a szülinaposunkat is felköszönteném.... ...ha nem felejtettem volna el közben, hogy ki az.... :rolleyes:
Na szóval..megnéztem :D
Boldog Születésnapot kívánok Kelt-nek aki ma lett 21 éves !!
//és remélhetőleg aktívabb lesz a jövőben ;)
Boldog Birthday Kelt!
És gratulálok azoknak kiknek még nem tettem meg utolsó postom óta.
Grat Saori, Kelt, Soridan!
Heppi börsztdéj Kelt! :D
Bódogat Kelt!
Kisvirág Member lett, és még nem is gratuláltam neki! :eek:
Úgyhogy grat Kisvirág! :D
QuoteOriginally posted by Nephilim
Kisvirág Member lett, és még nem is gratuláltam neki! :eek:
Úgyhogy grat Kisvirág! :D
Eléggé el vagy maradva öregem (a sok CB bámulás, mi? :D). Amúgy neked meg gratula a féldémonságodhoz. :hopp:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Eléggé el vagy maradva öregem (a sok CB bámulás, mi? :D). Amúgy neked meg gratula a féldémonságodhoz. :hopp:
Neked meg a 900-hoz grat! :D
Grat Trivinek az avatarjához..:D Szegény Wolfwood,béke poraira..:rolleyes: :p :zen:
Grat Shadowolf a 900. postodhoz!
Grat a 900 hoz!
Öregem, lassits már mer elfogynak a címek... :)
Grat a 900hoz, Shadowolf ! ;)
Jah, és Keltnek is boldog szülinapot... !
Boldog születésnapot Kelt!
És gratula a 900-hoz Shadowolf!
Grat Shadowolf!
Látom tartod a 20 post/napot, sőt, felül is múlod, ugyanis 5 nappal ezelőtt volt a 800., és a mai napnak még nincs vége.
Ehh, látom nem aratott sikert az új avatar, keresek jobbat.
Gondoltam szakítok a nemi zavarral, azért történik az avatarváltás :)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shadowolf!
Látom tartod a 20 post/napot, sőt, felül is múlod, ugyanis 5 nappal ezelőtt volt a 800., és a mai napnak még nincs vége.
Ehh, látom nem aratott sikert az új avatar, keresek jobbat.
Gondoltam szakítok a nemi zavarral, azért történik az avatarváltás :)
Na hát azért nem rossz... Én már egész megszoktam!
QuoteOriginally posted by ignus
Na hát azért nem rossz... Én már egész megszoktam!
Mondjuk a karakterrel nincs is semmi gond, csak azzal a grimasszal, amit vág. ;)
"Kissé" megkésve de azért gratula a 900-hoz Shadow;)
Trivi: grat a legújabbhoz. Ez tényleg sokkal jobb mint Wolfwood volt... :D
QuoteOriginally posted by Tiaro
Trivi: grat a legújabbhoz. Ez tényleg sokkal jobb mint Wolfwood volt... :D
Ezzel csak egyetérteni tudok... :D
Szóval gratula az új avatarhoz.
Grat mindenkinek akiknek vmi miat gratulálni kell:)
Ismét gratula Trivi, az újjabb új avatarhoz!:D
Ja, Grat Trivi
Hát akkor én is gratulálok az új avatarodhoz Trivi!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Ismét gratula Trivi, az újjabb új avatarhoz!:D
Detto. :p
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Detto. :p
Ome-detto!
Gratula Trivi a fél naponta változó avatárokhoz.:D
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat mindenkinek akiknek vmi miat gratulálni kell:)
Erős és heveny elmaradozottság és erre még adódó lustaság miatt csatlakozom :D
Grat Sephiroth! (Végre elérte az 1 p/d-t :) )
Grat Sephiroth
QuoteOriginally posted by Nephilim
Grat Sephiroth! (Végre elérte az 1 p/d-t :) )
Éljen, éljen! :hopp:
Gratula Lorenornak az új avatarhoz (előzőekhez képest elég komoly :D), és Setikének is.:D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Gratula Lorenornak az új avatarhoz (előzőekhez képest elég komoly :D), és Setikének is.:D
Csatlakozom
Hú de elhúzott mindenki gratula hozzá mindenkinek :D
PAPO PAAPOO PAAPO PAPOO! (http://www.smiliegenerator.de/s22/smilies-10202.png)
Köszi!Hiába szerintem A legviccesebb anime karakter az egész anime történelemben...:D :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Köszi!Hiába szerintem A legviccesebb anime karakter az egész anime történelemben...:D :zen:
Gratula Lorenornak az őskővületté váláshoz! :hopp:
Grat Lorenor! 1000!
Szép kerek, majdnem annyira mint az avatárod. :D
Grat az 1000-hez Lorenor !!
Grat Lorenor az 1000-hez. Kicsitt huzzá bele mert Shadowolf mindjá utolér:)
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat Lorenor az 1000-hez. Kicsitt huzzá bele mert Shadowolf mindjá utolér:)
Minek?Úgy is leelőz...Nekem nincs annyi időm ,hogy post oljak(pontosabban időm van de vannak jobb elfoglaltságaim is mint az állandó post olás... :rolleyes: ;) )Köszönöm a gratulációkat!!!!:zen:
Így van, grat az ezerhez, emmá komoly teljesítmény. :eek:
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat Lorenor az 1000-hez. Kicsitt huzzá bele mert Shadowolf mindjá utolér:)
:_off: Én nem versenyzek itt senkivel sem.:rolleyes: CSak néha rámjön a szóf*sás. Ennyi az egész. :p :D
Grat Xaga! Féldémoni postszám! :hopp:
Az előző meg csak :_piszka: volt.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
:_off: Én nem versenyzek itt senkivel sem.:rolleyes: CSak néha rámjön a szóf*sás. Ennyi az egész. :p :D
"Néha" ;) //Ez most nem :_piszka: akart lenni...;)
Amúgy grat Xaga :D
Grat Lorenor! Már 4 számjegyű :eek:
(http://www.tar.hu/trivi/ranma38.gif)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Lorenor! Már 4 számjegyű :eek:
(http://www.tar.hu/trivi/ranma38.gif)
PAPOOOOO !!!!!! (Köszi a gratulációt!):zen:
Gyorsan gratulálok Lorenornak, amíg közel van az 1000-hez.
QuoteOriginally posted by Lorenor
PAPOOOOO !!!!!! (Köszi a gratulációt!)
Grat az 1000 Lo !!! Kul ! Ancient vagy mosmá !! :) Csak bölcsen, csak tovább !
Grat Lorenor! Amúgy miben látható az avatarod? :confused:
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Lorenor! Amúgy miben látható az avatarod? :confused:
Ranma 1/2... :D :p :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Ranma 1/2... :D :p :zen:
Köszi... Azt még nem láttam! ....
Grat a fanatic memberséghez ignus!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat a fanatic memberséghez ignus!
Hogy mi-ki? Nem én voltam!!!!! JA.... Köszi! :)
QuoteOriginally posted by ignus
Hogy mi-ki? Nem én voltam!!!!! JA.... Köszi! :)
Grat ! Kul ! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Grat ! Kul ! ;)
arigato Shokku-sama!
:appl:
(Without comment.):)
Grat ignus a fanatic memberséghez!
Ennek örömére kezdd el nézni a Ranma-t! :D
Grat ignus
éés ez a 300. postom - lassan de biztosan...
és így utólag gratulálnék Ignusnak és Lorenornak is, meg egyébként is mindenkinek utólag meg előre is, és majd lenézek ide megint, ha összegyűjtöttem újabb 100at :p :)
QuoteOriginally posted by Angel
éés ez a 300. postom
Gratula hozzá! :D
QuoteOriginally posted by Angel
éés ez a 300. postom - lassan de biztosan...
GratulAngel !! ;)
Grat Angel
:appl: Angelnek a 300. posthoz!
Így van, grat, grat! ;)
Arigato Angelnek, Tiaronak, Trivinek, és Xaga-nak! (Angel a neme miatt van elöl, többiek pedig abc sorrendben! :) ) Angelenk egyben gratulálnék a 300.posthoz...
:zen:
Gratulálok ignus és Angel !! :hopp:
Gratulálok Saorinak az Addictumhoz !! Szééép ! ;) Omedeto !
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok Saorinak az Addictumhoz !! Szééép ! ;) Omedeto !
Arigatou Gozaimasuuuuuuu :hopp:
Grat Saori a függőséghez!
Gratula Angel nek és gratula Saori nak a post szám fordulójukhoz!:zen:
Grat leányzók! :D
Tessék, nem nézek be egy napig aztán...
Szóval:
Gratula a különböző postforgulókhoz és egyebekhez:
Lorenornak gratula az 1000 posthoz, az őslénységhez és az új avatarhoz.
Ignusnak az 500 posthoz és a fanatizmusához.
Saorinak szintén az 750-hez és az addict-hoz.
Valamint végül, de nem utolsósorban Angelnek a 300 posthoz.
Remélem nem hagytam ki senkit:)
Na jó, ennyi embert nehéz felsorolni, úgyhogy gratulálok mindenkinek mindenhez, főleg magamnak, hogy sikerült egy darabban hazaérnem Siófokról :)
Grat Saori az addictsághoz!
Grat Shadowolf bigger démon 999:D
És előre is gratula az 1000. posthoz amihez azt az 1 postot tuti hogy az elkövetkező 5 percebn megszerzed:D
Grat Shadowulf az 1000dik posthoz, és az õsiséghez !! :)
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat Shadowolf bigger démon 999:D
És előre is gratula az 1000. posthoz amihez azt az 1 postot tuti hogy az elkövetkező 5 percebn megszerzed:D
Nem nyert, 11 percembe tellett (éppen önéletrajzot írtam). :p
Amúgy köszike. :D
Grat Shadowolf az Ancient memberséghez!
Mondjuk ez a cím eléggé ellentmondó, mert 1,5 hónapja vagy a fórumon.
(100 post 2 nap alatt...ehh.)
Gratula Shadowolf, Angel, Saori, mindőtöknek csak így tovább :D !
(remélem nem hagytam ki senki/semmi fontosat...)
QuoteOriginally posted by Kalibur
Gratula Shadowolf, Angel, Saori, mindőtöknek csak így tovább :D !
(remélem nem hagytam ki senki/semmi fontosat...)
És szegény ignussal mi lesz, hm? :p ;)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
És szegény ignussal mi lesz, hm? :p ;)
Jujjj !!!!!!!!
Bocsi bocsi bocsi !
Gratula ignus !
Grat Shadowolfnak a 4. számjegyhez, és grat ignus nak is!:zen:
Köszi Saori és grat az addict-címhez!
Shadowolfnak az őslénységhez (meg hogy ilyen figyelmes! )!
És köszi még Lorenornak!
Kalibur.... Háááát na jó, megbocsájtok! :) Köszi!;)
Grat Feldin a memberséghez!
És boldog Valentin napot, bár én nem igazán kedvelem (én soha nem kaptam semmit, amikor adtam, akkor meg nem lett eredménye, így törvényszerűen nem szeretem).
Grat Feldin
Juj! Én tényleg member lettem?
:hopp: :lol:
Köszi Trivi!!!
Köszi Xaga!!!
Grat mindenkinek mindenhez!!!
Ennek örömére megígérem hogy mostmár lassan csinálok egy avatart!
Grat Feldin a(z) (m)emberséghez! :hopp:
Grat Shadowolf, Feldin, és még mindenki más...^^"" //me nem beszámítható ma, túl sokat aludt ...:D
Köszi Ignus!
Köszi Saori!
Grat az addicthez!
Gratulálok Shokku sama nak az 1600-hoz!! :D :D :hopp:
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok Shokku sama nak az 1600-hoz!! :D :D :hopp:
Köszönöm szépen :) ! Igyexem. :)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Saori a függőséghez!
QuoteOriginally posted by Lorenor
Gratula Angel nek és gratula Saori nak a post szám fordulójukhoz!:zen:
QuoteOriginally posted by Nephilim
Grat leányzók! :D
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Saorinak szintén az 750-hez és az addict-hoz.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Saori az addictsághoz!
QuoteOriginally posted by Kalibur
Gratula Shadowolf, Angel, Saori, mindőtöknek csak így tovább :D !
QuoteOriginally posted by ignus
Köszi Saori és grat az addict-címhez!
QuoteOriginally posted by Feldin
Grat az addicthez!
Köszi mindenkinek :D
Grat Shock!
Ja és gratulálnék Tac-csontnak a fanatizmushoz :D
QuoteOriginally posted by Saori
Ja és gratulálnék Tac-csontnak a fanatizmushoz :D
Csatlakozom! (bár nemrég még át akarta harapni a torkom :D )
(hmm, csatlakozom... Közben itt nálam a Lain zenéje megy... :ejj: )
Grat Tac-csont! Még egy fanatikus.
Mire eljutok hogy postoljak adigra elfeljtem kinek kell gratulálni:(
Szoval grat mindenkinek akinek még nem gratuláltam:)
Akkor megint tömeges gratulációk következnek:
Gratula Shadowolf az 1000-hez, és az őslénységhez!
Gratula Tac-csont, az 500 és a fanatizmushoz!
Grat Feldin a memberséghez!
Gratula továbbá Shocknak az 1600-hoz.
Megintcsak, remélem nem hagytam ki senkit:)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shock!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
... Gratula továbbá Shocknak az 1600-hoz.
...
Köszönöm ! :)
(Grat Tacnak. ;))
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm ! :)
(Grat Tacnak. ;))
Grat...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Grat...;)
Tenksz :)
Grat Feldinnek a memberséghez, Shocknak az 1600-hoz és Tac-csontnak a fanatizmusához. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Feldinnek a memberséghez, Shocknak az 1600-hoz és Tac-csontnak a fanatizmusához. :D
Csatlakozom. Sorry de többre most nincs erőm... (Qva ETR, átkozott létszámlimittel!)
Grat Tac-csont és Shokku!
Grat Trivinek a 900.-ik postjához! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Trivinek a 900.-ik postjához! :D
Grat Trivi mester! :)
Gratulálok Trivi !!
És a mai ünnepeltjeinket is szeretném felköszönteni:
Boldog Születésnapot boyscout-nak, aki ma 26 és ein kutyusnak aki 19 lett eme napon :)
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok Trivi !!
És a mai ünnepeltjeinket is szeretném felköszönteni:
Boldog Születésnapot boyscout-nak, aki ma 26 és ein kutyusnak aki 19 lett eme napon :)
Boldog szülinapot nekik! (és nagyobb aktivitást!):D
:merci:
Boldog születésnapot boyscout és ein kutyus!
QuoteOriginally posted by ignus
Boldog szülinapot nekik! (és nagyobb aktivitást!):D
Egyetértek. :D Gratula nekik.
Csatlakozom
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok Trivi !!
És a mai ünnepeltjeinket is szeretném felköszönteni:
Boldog Születésnapot boyscout-nak, aki ma 26 és ein kutyusnak aki 19 lett eme napon :)
Úgyszint grat ;) !
Kinek is kell gratulálni...?
Ja igen: Grat Trivinek 900hoz, és Shocknak az 1600hoz!
És persze a szülinaposoknak is. :)
Grat a szülinaposoknak!!!!!!
Grat Shadowolf az új avatárhoz.
Grat Shadowolf, bár erről Phr0zen fog mindig az eszembe jutni! :)
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Shadowolf, bár erről Phr0zen fog mindig az eszembe jutni! :)
Mé neki is ez volt valamikor az avatárja? Ha gondoljátok, lecserélhetem egy másikra. (szintén Kakashi-s). ;)
EDIT: mivel mást is zavar, lecserél(t)em.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Mé neki is ez volt valamikor az avatárja? Ha gondoljátok, lecserélhetem egy másikra. (szintén Kakashi-s). ;)
EDIT: mivel mást is zavar, lecserél(t)em.
Hát ha jól emlékszem ez volt neki egy ideig...
Nekem mind1, csak mondtam!
Akkor most már tényleg grat az új avatarhoz, Shadowolf!
QuoteOriginally posted by Trivi
Akkor most már tényleg grat az új avatarhoz, Shadowolf!
Csatlakozás! :)
még 1x Grat Shadowolf
Grat Tiaro az új avatarhoz!
(bár szerintem az előző jobb volt)
Grat Tiaro... szerintem nem rossz.... sőt....
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Tiaro az új avatarhoz!
(bár szerintem az előző jobb volt)
Csatlakozom
Saori ! Gratulálok a 800. posthoz !! Belehúztál, hiszen emlékeim szerint alig repült el néhány nap az elõzõ forduló óta !!! Nemsokára gratulálhatok majd az 1000.hez :) !
Grat Saori
Grat Saori! :appl:
QuoteOriginally posted by Shock12
Saori ! Gratulálok a 800. posthoz !! Belehúztál, hiszen emlékeim szerint alig repült el néhány nap az elõzõ forduló óta !!! Nemsokára gratulálhatok majd az 1000.hez :) !
Köszi ;)
Hát igen...nem volt túl sok jobb dolgom a hétvégén, így fórumozgattam :D
De azért az az 1000 még messze van:)
Amúgy grat Tiaro avatarjához..bár az előző tényleg jobb volt...:zen:
QuoteOriginally posted by Saori
Köszi ;)
Hát igen...nem volt túl sok jobb dolgom a hétvégén, így fórumozgattam :D
De azért az az 1000 még messze van:)
Amúgy grat Tiaro avatarjához..bár az előző tényleg jobb volt...:zen:
Grat Saori úrhölgy... Remélem még sokáig élvezhetjük társaságod itt az usteam fórumán!
:zen:
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Saori úrhölgy... Remélem még sokáig élvezhetjük társaságod itt az usteam fórumán!
:zen:
Hát még énis remélem, hogy jó ideig maradok köztetek :)
És köszönöm mindenkinek^^
Grat Tiaronak az új avatarhoz (saját gyártmány?) és Saorinak a 800 posthoz. Ezen kívül gratulálnék az összes fórumozónak akik együttesen megdöntötték az eddigi egyszerre legtöbben fennlévő fórumozó eddigi rekordját. (és én richtig ekkor nem voltam fenn, a rohadt életbe :( ) Na majd legközelebb. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Tiaronak az új avatarhoz (saját gyártmány?) és Saorinak a 800 posthoz. Ezen kívül gratulálnék az összes fórumozónak akik együttesen megdöntötték az eddigi egyszerre legtöbben fennlévő fórumozó eddigi rekordját. (és én richtig ekkor nem voltam fenn, a rohadt életbe :( ) Na majd legközelebb. :D
Van ez így, fel a fejjel !
De van 1 ötletem: megbeszélünk egy rekorddöntő napot, amikor mindenki feljön, és elsöpörjük azt a régi véletlent:D
Egyébként grat Saori, tiaro, és mindenki más (amíg válaszra készültem, elfelejtettem a többit... :ejj: )
QuoteOriginally posted by Kalibur
Van ez így, fel a fejjel !
De van 1 ötletem: megbeszélünk egy rekorddöntő napot, amikor mindenki feljön, és elsöpörjük azt a régi véletlent:D
Egyébként grat Saori, tiaro, és mindenki más (amíg válaszra készültem, elfelejtettem a többit... :ejj: )
Én benne vagyok. :D Amúgy grat a 700.-ik postodhoz. :jee:
:merci: mindenkinek.
Lehet hogy az jobb volt, de ez legalább eredetibb, és jobban hasonlít az IRL Tiarora... ;)
Grat Kalibur+ Saori!
Gratulálnék Saorinak a 800. és Kalibur nak a 700. post hoz!:zen:
Grat Kalibur!
A rekorddöntés nehézkes lesz, mert akik rendszeresen idejárnak, azok nincsenek meg 30-an. Gondolom a mostani rekordhoz is sok guest kellett.
Grat Tiaro a 400.-hoz!
Gratula Tiaro! :D
Gratuláció Kalibur(ina) ! (700... visszafele 007... licence to kill :D)
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratuláció Kalibur(ina) ! (700... visszafele 007... licence to kill :D)
:lol:
CHRONOS
Jah, és grat Tiaro !! ;)
Grat Tiaronak a 400.hoz és Kalibur úrnőnek a 700hoz.... :)
Ez lassan kezd új szokásommá válni, hogy "szinte" utolsóként gratulálok, de jobb későn, mint soha:
Gratulációim ezúttal szólnak:
Gratula Trivinek 900-hoz!
Újfent grat Saorinak ezúttal a 800. posthoz!
Újfent gratula Shadowolfnak az új avatarhoz!
Gratula Kaliburnak a 700 posthoz!
Grat Tiaronak a 400-hoz & az új avatarhoz!
Valamint a még meg nem köszöntött születésnaposoknak:
Hepibörzdéj boyscout-nak és ein kutyusnak!
Megintcsak remélem senkit sem hagytam ki...:D
Boldog szülinapot Tac-csont !!!
És persz grat mindenkinek!!!
QuoteOriginally posted by Feldin
Boldog szülinapot Tac-csont !!!
És persz grat mindenkinek!!!
Feldin-mester... Olvasd el a Gratulációk topic első postját!
Köszönöm szépen mindenkinek. :p
Grat Kalibur és Tiaro
Grat Tiaronak az új, új avatarjához! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Tiaronak az új, új avatarjához! :D
Köszi. :D
Ezt már így fogom hagyni pár évig, hogy meg ne unjátok a gratulálgatást... :D
QuoteOriginally posted by Tiaro
Köszi. :D
Ezt már így fogom hagyni pár évig, hogy meg ne unjátok a gratulálgatást... :D
Hát ha van valaki, akit errefelé unnak, az én vagyok. ;) :D
Grat Tiaro az újnál is újabb avatárhoz.
Shadowolf: mié unnánk má téged??
QuoteOriginally posted by Xaga
Shadowolf: mié unnánk má téged??
Tipp: a 23 p/d-emmel áll kapcsolatban. :D
Gratula Soridannak az új avatarhoz! Nagyon :cool:
QuoteOriginally posted by ignus
Feldin-mester... Olvasd el a Gratulációk topic első postját!
No igen..ejjnye-bejjnye...:ejnye:
Szóval akkor gratulálnék Tac-csont vértestvéremnek!!
Boldog Szülinapot !! :D
Ja és Kalibur Vértestvérnek is gart a 700-hoz nomeg Tiaronak a 400-hoz...Soridan új avatarjához még nem gratulálok, mert nem láttam ;)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Gratula Soridannak az új avatarhoz! Nagyon :cool:
:D Köfike :o
Happy BD Tac-csont!
Bulldog szülinapot a fórum ügyeletes (férfi) vámpírjának.
QuoteOriginally posted by Soridan
:D Köfike :o
Most már én is gartulálok..kul :D
QuoteOriginally posted by Saori
Soridan új avatarjához még nem gratulálok, mert nem láttam ;)
Balraaaaaaaa át! :D
QuoteOriginally posted by Soridan
Balraaaaaaaa át! :D
Megtekinti a sajátja fölötti postot! :D
Grat
Tac
.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Megtekinti a sajátja fölötti postot! :D
:hehe: :hehe: :hehe:
Grat Soridan
Heppi börszdély Tac-csont.
Shadowolf: Erre nem tok mit mondani kérdez meg egy pszihologust:D
QuoteOriginally posted by Xaga
Shadowolf: Erre nem tok mit mondani kérdez meg egy pszihologust:D
Nem akarom, hogy miattam legyen öngyilkos. :rolleyes: Most sajna húznom kell Interkultúrális Kommunikáció órára, szóval most gratulálok a 400.-ik postodhoz, ha nem nagy baj. ;) (ha igen, akkor is :D) Na csá!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Tipp: a 23 p/d-emmel áll kapcsolatban. :D
Nem... nem látok semmi összefüggést, sajnálom... :confused: :p
Ja igen: Grat Sleepwalker a 100hoz!
(Sorry de a nevedet nem tudom pontosan leírni... :hehe: )
Öööö... szegény Tacot kihagytam: Happy Birthday to U!;)
Boldog Szülinapot Tac-csont!
És alvajárónak a 100. posthoz!
Grat SlEePwAlKeR
Glat Sleepwalker a 100-hoz, és grat Xaga a 400-hoz!
QuoteOriginally posted by Saori
Glat Sleepwalker a 100-hoz, és grat Xaga a 400-hoz!
Úgyszint ;) !
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Ez lassan kezd új szokásommá válni, hogy "szinte" utolsóként gratulálok, de jobb későn, mint soha:
Gratula Kaliburnak a 700 posthoz!
Miben fogadunk, hogy én jobban lemaradtam róla mint te :D ?
De azért köszönöm mindenkinek ;)
És ha már úgyis itt vagyok, hát gratulálok Saorinak és kívánok naon sokk boldog szülinapot Tac testvérnek :p
(és mindenki másnak is, pl Sleepwlkernek, ha jól emlékszem, meg Soridannak)
Grat Tiaro az új avatarhoz!
Grat Xaga a 400. posthoz!
Boldog születésnapot Tac-csont! (bár kétlem, hogy idejön, mert csak 2 topicba szokott járni - cáfolj rám!)
Boldog szülinapot Tac
Grat az új avatarhoz Soridan
stb :)
QuoteOriginally posted by Trivi
(bár kétlem, hogy idejön, mert csak 2 topicba szokott járni - cáfolj rám!)
Arra várhatsz;) Animelányokon és Vámpírokon kívül még sehol nem láttam...viszont így belegondolva, hogy ebből jött neki össze 500 post..az azért szép :)
Mivel a nap még nem ért véget, (és 8 nappal előtte utána érvényes) ezúton kívánok boldog születésnapot Tac-csontnak!
Ezenfelül(de nem ezen kívül):
Gratula SlEePwAlKeR a 100 posthoz!
És Gratula Soridan új avatarjához!
Grat Xaga, ha még nem tettem volna...
:)
ja igen: Gratula Xaga, a 400 posthoz!
Hűha milyen nap van ma! ..... :appl: :appl: :appl: (PPSSSSSZZZZT még nemszabad! :) )
Gratulálok én is Xaga nak.
Hogy mennyi post ja van egyeseknek. :D
Happy BD Trivi (első voltam? első voltam?? :D)
Edit: jól van, ez akkor nem érvényes, kicsit korai volt :(
QuoteOriginally posted by Soridan
Ejj-ejj Sori... hát már te is ?! Légyszíves elolvasni a topic elsõ postját: itt (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?threadid=175) .
Én mondtam! :D Télleg Shokku az enyém ugye nem minősül "felségárulásnak? " :rolleyes:
QuoteOriginally posted by ignus
Én mondtam! :D Télleg Shokku az enyém ugye nem minősül "felségárulásnak? " :rolleyes:
Határeset... :D
(no more off)
QuoteOriginally posted by Shock12
Ejj-ejj Sori... hát már te is ?! Légyszíves elolvasni a topic elsõ postját: itt (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?threadid=175) .
És ha tovább keresgélsz, azt is megtalálod, hogy pont ő a kivétel, mert őt a bátyja kérte, hogy először köszönthesse !
Csak ennyi ;) Most várakozunk...
Ja, addig grat Xaga. Bocs, hogy multkor lefelejtettelek (a fejemet is képes lennék elhagyni jobb napjaimon, de mákomra a nyakamhoz nőtt :D )
QuoteOriginally posted by Kalibur
... a bátyja kérte, hogy először köszönthesse !
Fáradt vagy... :D ... ezt Saori tudja, de a lényegen nem változtat, hogy Saori után lehet csak gratulálni... ;) (Baldy után Saori, és utána mindenki más :), vagy nem ?!)
Hai...tessék megvárni.. /me virtuálisan seggberúgja Soridant...Te csak utánam ;)
Hát...Blady lehet napközben beesik de én csak valószínű este leszek legközelebb, úgyhogy..ha Shokku gratulált a nevemben is akkor már nyugodtan a többiek is megtehetik..:)
Boldog Szülinapot Trivi-sensei! :hopp:
QuoteOriginally posted by Shock12
Fáradt vagy... :D ...
Ezt most mé? Nehehem értem... :confused: !
Mindegy. Akkor happy B. Trivi !!!!!
Saori:
Már megint?? Megígérted, hogy többé nem... szipp.... /me eljátsza az avatárját :(
Shock12: :( :( Sajnálom....
QuoteOriginally posted by ignus
Boldog Szülinapot Trivi-sensei! :hopp:
Jaja, :énekelve: Happy birthday to you!!! :p :D
Heppíí Börzdély Trivi!!
És gratulálok mindenkinek úgy sac/kb 10x.
1: (Na most úgy hiszem egy fél-napig nem kell ide postolni:rolleyes: )
2: (Nem rossz értelemben, csak nincs sok időm)
Boldog szülinapot Trivi tőlem is :hopp:
Trivi szülinapja?
E ööm, e bódottá! E a lenadobb bódottá! :D
(Happy BirthDay! :tezsvir: )
Heppi Börszdéj Trivi!
:merci: to all!
Tesóm nem tudom, hogy feljön-e még ma a forumba, bár valószínű, de akkor is csak késő este.
Tiaro: oro?
Trivi-sensei? Először szólítottak így...
Na most értem haza,szóval HaPPy Bithday Trivi my friend!:D :D :zen: :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Na most értem haza,szóval HaPPy Bithday Trivi my friend!:D :D :zen: :zen:
:merci: to you too, tomogaki!!!
Boldog születésnapot Trivi.
Mesélj, mit kaptál ? :D
na ezért félek idejönni... mert ha véletlenül belerondítanék a konvencióba, akkor jól kikapnék...
...pedig most egy kevéske értelmezési problémával küzködök, ugyanis azt vettem ki Shock és Saori szavaiból, hogy elsőnek Baldy gratulál, aztán Saori, után többiek. De mivel Saori nem lesz, csak későn, nem mondta ki hogy boldog szülinapot, mert meg akarja várni ugye Baldy-t, de azt sem akarja, hogy sokáig várakozzunk utána őrá, úgyhogy Baldy után Shock köszönthet Saori nevében és utána többiek..:confused: De közben a főszereplő maga mondta hogy Baldy is csak később jön, úgyhogy akkor biztos mindegy... és.... a többiek már úgyis elkezdtek köszöntgetni....úgyhogy: Boldog Szülinapot Trivi!:D
ezek után nem szídhat senki!!:hehe: és ha félreértettem, gomen a hosszúság miatt. meg amúgyis...:p
QuoteOriginally posted by noriko
na ezért félek idejönni... mert ha véletlenül belerondítanék a konvencióba, akkor jól kikapnék...
...pedig most egy kevéske értelmezési problémával küzködök, ugyanis azt vettem ki Shock és Saori szavaiból, hogy elsőnek Baldy gratulál, aztán Saori, után többiek. De mivel Saori nem lesz, csak későn, nem mondta ki hogy boldog szülinapot, mert meg akarja várni ugye Baldy-t, de azt sem akarja, hogy sokáig várakozzunk utána őrá, úgyhogy Baldy után Shock köszönthet Saori nevében és utána többiek..:confused: De közben a főszereplő maga mondta hogy Baldy is csak később jön, úgyhogy akkor biztos mindegy... és.... a többiek már úgyis elkezdtek köszöntgetni....úgyhogy: Boldog Szülinapot Trivi!:D
ezek után nem szídhat senki!!:hehe: és ha félreértettem, gomen a hosszúság miatt. meg amúgyis...:p
Az első ember aki odafigyelt :D :merci:
Szóval..mostmár boldog szülinapot szeretnék én is kívánni Trivi mesternek, nomeg gratulálni S(h)adowolfnak (;)) az 1100-ik postjához :)
QuoteOriginally posted by Saori
Az első ember aki odafigyelt :D :merci:
Szóval..mostmár boldog szülinapot szeretnék én is kívánni Trivi mesternek, nomeg gratulálni S(h)adowolfnak (;)) az 1100-ik postjához :)
"She's the One... " !! ;) Mai elsõ gratulációnk Norikoé, aki bizony el is olvassa az emberek irományát, és nem nekiáll vadul írni... :p
Akkor így Saori után / Baldy elõtt... Boldog születésnapot Trivi !! :)
Ja, meg ShadoWolf !! Gratula (bár 1200nél szándékoztam... de mindegy... :D)
Saori, Shock kösz a gratot, és elnézést kérek. Ha viszont már úgyis itt vagyok, gratulálnék norikonak a figyelmességéhez. ;) (analfabétizmus rulez!!! :hopp: )
Szerencsés helyzetben vagyok, most kimaradtam a dorgálásból :)
Mégegyszer :merci: mina (így kell írni :confused: ).
Grat Shadowolf!
u.i.: miért lettem én mester? :confused:
QuoteOriginally posted by Trivi
u.i.: miért lettem én mester? :confused:
Miért ne? :p Csakúgy jött :D
Ezennel gratulálnék Angel nek a lesser demon séghez!:zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Ezennel gratulálnék Angel nek a lesser demon séghez!:zen:
Csatlakozom. :D
Ezzenel gratulálok 35 membernek. Azt nem tudom kinek, de nem rég volt most user.:)
Grat Angel! remélem még nem éstem el...
És grat magunknak meg a vendégeknek, hogy rövid időn alatt újabb rekordot állítottunk fel!
Mindenek előtt BOLDOG SZÜLINAPOT a kedcenc öcsémnek!!!!! (ennek oka, hogy ő az egyetlen :D)
A többieknek is gratulálok, akik valamit elértek, de remélem nem sértem meg őket azzal, hogy ez a post most inkább az öcsém szülinapjáról szól :)
Szóval: Chestit Roszden Den!!!!
Ui.: Aki meg előttem mert az öcsémnek boldog szülinapot kivánni, ajánlatos, hogy a közeljövőben ne jelenjen meg előttem, mert kifejezetten morcos vagyok emiatt :hogyaza:
QuoteOriginally posted by Baldy
Ui.: Aki meg előttem mert az öcsémnek boldog szülinapot kivánni, ajánlatos, hogy a közeljövőben ne jelenjen meg előttem, mert kifejezetten morcos vagyok emiatt :hogyaza:
Akkor csak két hét múlva találkozunk a meet-en. :p Amúgy grat neked, hogy még sikerült ma ide eljutnod. :D (hja, milyen jó, hogy nekem még nem kell dolgoznom :rolleyes: )
Mindennek megvan a maga jó és rossz oldala :)
És nem tudom... 30 nő mellett csak 1 pasi van ott rajtam kivűl a munkahelyen... Ez olyan rossz lenne? :D
QuoteOriginally posted by Trivi
:
Trivi-sensei? Először szólítottak így...
Grat Shadowolf!
Melyik volt az? :D
U.i.: Baldy, akkor nem jössz a meccsre gondolom... :(
Ha jól láttam, akkor már Baldy, valamint Saori is gratulált már, tehát boldog születésnapot kívánok Trivi!
Gratulálok továbbá Shadowolf 1100. postjához!
(ilyenkor jó, hogy mindig a végén gratulálok, mert nem vétek a szabályok ellen:D )
Grat ignusnak a 600-hoz! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat ignusnak a 600-hoz! :D
Köszi, ez gyors volt... :)
Grat ignusnak a 600. posthoz!
Hö ? Gratula Ignus ! Wow ! 600 ! (keresem a szavakat... de nem találom... :D) Grat ! Csak így tovább !
QuoteOriginally posted by Shock12
Hö ? Gratula Ignus ! Wow ! 600 ! (keresem a szavakat... de nem találom... :D) Grat ! Csak így tovább !
Köszi, Shokku, és Drótmalac!
Grat Ignus+ Shadowolf!
Gratulálok ignus san :D
Grat így utólag Trivinek, Shadowolfnak és Ignusnak!!!
Köszi, Saori, Tiaro és Feldin! :D
Mégegyszer :merci: mindenkinek!
Grat ignus, nemsokára sátáni leszel!
És nem hiszem, hogy a tesóm meetre megy, mert elfoglaltságunk van akkor, tehát mindenki nyugodtan menjen el, nem lesz vérfürdő :)
QuoteOriginally posted by Trivi
Mégegyszer :merci: mindenkinek!
Grat ignus, nemsokára sátáni leszel!
És nem hiszem, hogy a tesóm meetre megy, mert elfoglaltságunk van akkor, tehát mindenki nyugodtan menjen el, nem lesz vérfürdő :)
Köszi... Amúgy ugy volt hogy akar jönni a meccsemre, de gondolom most ilyen családi ünnepelgetések leszenk.... NP
QuoteOriginally posted by ignus
Köszi... Amúgy ugy volt hogy akar jönni a meccsemre, de gondolom most ilyen családi ünnepelgetések leszenk.... NP
Közben kiderült, hogy a családi összejövetel vasárnap lesz, úgyhogy meet-esek rettegjetek :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Közben kiderült, hogy a családi összejövetel vasárnap lesz, úgyhogy meet-esek rettegjetek :D
:eek: /me gyorsan megír végrendelet, oszt kiugrik második emeleti ablakon. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
:eek: /me gyorsan megír végrendelet, oszt kiugrik második emeleti ablakon. :D
Ez mióta gratuláció? :p
Grat mindenkinek akinek kell
QuoteOriginally posted by Saori
Ez mióta gratuláció? :p
Jóvanna! :p Akkor gratulálok magamnak a bénán kivitelezett kamikaze akciómhoz. :rolleyes: Így jobb? :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Jóvanna! :p Akkor gratulálok magamnak a bénán kivitelezett kamikaze akciómhoz. :rolleyes: Így jobb? :D
Grat neked hogy gratlulálsz magadnak a béne kamikazéhoz.... :)
Tyűha, lehet hogy nem tett jót ez a mai cooler-válogatás? :D
Bár kicsit megkésve, de gratulálok mindenkinek, aki hozzájárult a fórum 25000. postjához. :jee:
QuoteOriginally posted by Cobra
Bár kicsit megkésve, de gratulálok mindenkinek, aki hozzájárult a fórum 25000. postjához. :jee:
[size=huge]25000!!!!
[/size]Ezúttal is szeretnék gratulálni minden fórum membernek a postokért, és üzenem, hogy csak így tovább!:) CHRONOS
QuoteOriginally posted by Cobra
Bár kicsit megkésve, de gratulálok mindenkinek, aki hozzájárult a fórum 25000. postjához. :jee:
Ebben én is csatlakoznék. ügyesek vagyunk :D (http://japanonline.uw.hu/images/smiles/hurra.gif)
QuoteOriginally posted by Saori
Ebben én is csatlakoznék. ügyesek vagyunk :D (http://japanonline.uw.hu/images/smiles/hurra.gif)
Meg én is. Ezen kívül szeretnék setikének gratulálni a memberré válásához. :D
QuoteOriginally posted by Cobra
Bár kicsit megkésve, de gratulálok mindenkinek, aki hozzájárult a fórum 25000. postjához. :jee:
Hurrá MI !! :D
Setinek én is grat!
Lásd előzö postokat. (lustaság rulz:D)
QuoteOriginally posted by Saori
Setinek én is grat!
:zen:
QuoteOriginally posted by Xaga
Lásd előzö postokat. (lustaság rulz:D)
--------------- | | ----------------
QuoteOriginally posted by Trivi
Közben kiderült, hogy a családi összejövetel vasárnap lesz, úgyhogy meet-esek rettegjetek :D
Szegény barátnőm milyen csalódott lesz... :rolleyes: Ha elmegyek végem, tehát nem ér velem semmit, ha az ágy alatt maradok (azon kívül, hogy én pl pormérgezést kapok), megintcsak nem veszi majd hasznom... Most mi legyen ?
Na, mind1. Jöjjön aminek jönnie kell :D
Ja, hogy ne legyen totál off: Gratula a fórum enorm postmennyiségéért mindünknek, és másért is, de míg életem végén filóztam, elfelejtettem, miért és kinek...
Hehehe :)
Először is gratula a 25.000 posthoz minden közreműködőnek :)
Másodszor: gratula előre mindenkinek, aki megirja a végrendeletét, mielőtt találkozunk meeten :D
QuoteOriginally posted by Lorenor
Ezennel gratulálnék Angel nek a lesser demon séghez!:zen:
:confused: mihez??
QuoteOriginally posted by Angel
:confused: mihez??
333, azaz 666/2 :D
Gratula mindenkinek, a kétzsázötvenezer... huszonötezer posthoz!
Valamint: Gratula setikének a memberré válásához!
Grat Trivi mesternek az 1000.-ik postjához! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Trivi mesternek az 1000.-ik postjához! :D
Én inkább meghagyom Baldy-nak ezt a gratot, hátha akkor halál helyett csak a kezem törik! :)
Grat Setike!
És nekünk egy nagy grat a 25k hoz...
QuoteOriginally posted by ignus
Én inkább meghagyom Baldy-nak ezt a gratot, hátha akkor halál helyett csak a kezem törik! :)
Én már megírtam a végrendeletemet, szóval nekem már mindegy. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Én már megírtam a végrendeletemet, szóval nekem már mindegy. :D
:lul:
/me kicsi piros rakétákat lődözget a nagy kék ég felé. Grat 25e posthoz! Még 25e és készíthetem a zöld rakétákat is :)
QuoteOriginally posted by Soridan
[BMég 25e és készíthetem a zöld rakétákat is :) [/B]
Rám számíthatsz! ;) :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Rám számíthatsz! ;) :D
Gratulálok az önbizalmadhoz. Way to go man...illetve Wolf! :D
Grat Trivi az 1000-hez.
Én nem félek Baldy-tól ugyanis nem megyek meetre, még megélem a holnapot:D
Gratula Trivi mesternek az ŐSmEMBERséghez! ;)
Hát.. én is gratulálni szerettem volna magamnak az xyz. postomhoz, de sajnos még bőven 200 alatt járok. Nem tudjátok, mi a titka annak, hogy nekem is az 1000.-hez lehessen gratulálni?
:confused:
AE
:merci:
ArchElf: hát egyik módszere volt, de most már csak volt, hogy rengeteg képet postol az ember (megjegyzem, én vagy kétszer alkalmaztam). Egy (általános) szabály: az embernek kevés szociális életet kell élnie (:(). A te esetedben: nem szabad két hónapon keresztül költözni. Stb. ilyenek.
Grat Trivi!
Mintha egyre gyorsabban lenne egyre több Ancient One. Lehetm hogy ez ilyen öngerjesztő dolog...? :)
QuoteOriginally posted by ArchElf[HUN]
Hát.. én is gratulálni szerettem volna magamnak az xyz. postomhoz, de sajnos még bőven 200 alatt járok. Nem tudjátok, mi a titka annak, hogy nekem is az 1000.-hez lehessen gratulálni?
:confused:
AE
A másik módszer hogy mindenhez hozzászolsz amihez csak lehet.
QuoteOriginally posted by Xaga
A másik módszer hogy mindenhez hozzászolsz amihez csak lehet.
Persze anélkül hogy offolnál.. :p :zen:
Hogy én mikről le nem maradok...Gratulálok Trivi nek eme remek címért,bár ahogy bizonyos esetekben még ,talán az ancient nem a találó kifejezés rá..:rolleyes: ;) :p :zen:
Grat mindenkinek, akinek teljesül a post mod 100 = 0 feltétel!
Ammindenit, de elhúztak a számok... :eek: :confused: :D
GRATULA Triviiiii !!! :D
QuoteOriginally posted by ArchElf[HUN]
Hát.. én is gratulálni szerettem volna magamnak az xyz. postomhoz, de sajnos még bőven 200 alatt járok. Nem tudjátok, mi a titka annak, hogy nekem is az 1000.-hez lehessen gratulálni?
:confused:
AE
Ha gondolod adhatok neked privát órákat. :rolleyes: (első lecke: "Az offolás rejtelmei") :D
Gratulálok édes kis öcsikémnek ensönt membörségéhez!!!
Most már tényleg nem tartalak normálisnak :D
Jah amugy téged sem Shadowolf :p
És gratula VASH-nak a visszatéréshez! :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Gratulálok édes kis öcsikémnek ensönt membörségéhez!!!
Most már tényleg nem tartalak normálisnak :D
Jah amugy téged sem Shadowolf :p
És gratula VASH-nak a visszatéréshez! :D
Az elsőhöz nem tudok mit fűzni, a második kölcsönös, a harmadikhoz csatlakozom. :hopp:
Sziasztok, visszatértem...
Csak arra van idõm hogy egy gyors postot nyomjak, miszerint:
Gratula minden õskövületnek (speciel Lorenornak:cool: és a az Árnyékfarkasnak aki egy hónap alatt bevette az õskövületi címet(igazi Blitzkrieg megmozdulás volt :rolleyes: ))
mostanában majd felnézek többet csak a sok munka/tanulás/edzés mellett örülök ha beesek az ágyba...
...de egy animéra azért szakítok idõt (mindig)
Vashlát:D
QuoteOriginally posted by VASH
Sziasztok, visszatértem...
Csak arra van idõm hogy egy gyors postot nyomjak, miszerint:
Gratula minden õskövületnek (speciel Lorenornak:cool: és a az Árnyékfarkasnak aki egy hónap alatt bevette az õskövületi címet(igazi Blitzkrieg megmozdulás volt :rolleyes: ))
mostanában majd felnézek többet csak a sok munka/tanulás/edzés mellett örülök ha beesek az ágyba...
...de egy animéra azért szakítok idõt (mindig)
Vashlát:D
- EMERGENCY - EVACUATION ORDER! HUMANOID TYPHOON IS COMING Welcome back Vash! :)
QuoteOriginally posted by VASH
Vashlát:D
Üdv Itt !! (oly régen voltál itt, hogy be kéne megint mutatkoznod :p )
:merci: a még meg nem köszönt gratulációkért!
(látod ArchElf, ez még egy módszer a postszámnöveléshez -> többször kell megköszönni mindent)
QuoteOriginally posted by Trivi
:merci: a még meg nem köszönt gratulációkért!
(látod ArchElf, ez még egy módszer a postszámnöveléshez -> többször kell megköszönni mindent)
Hú de durva! :eek: Ilyen messzire még én sem merészkedem...:rolleyes: :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Hú de durva! :eek: Ilyen messzire még én sem merészkedem...:rolleyes: :D
Na nem azért mondom, de én 2 hónap előnnyel indultam, mégis neked van 170 posttal többed :ejnye:
QuoteOriginally posted by VASH
Sziasztok, visszatértem...
Csak arra van idõm hogy egy gyors postot nyomjak, miszerint:
Gratula minden õskövületnek (speciel Lorenornak:cool: és a az Árnyékfarkasnak aki egy hónap alatt bevette az õskövületi címet(igazi Blitzkrieg megmozdulás volt :rolleyes: ))
mostanában majd felnézek többet csak a sok munka/tanulás/edzés mellett örülök ha beesek az ágyba...
...de egy animéra azért szakítok idõt (mindig)
Vashlát:D
Domo arigato Vash san!Jó ismét köztünk látni mégha röviden is. :zen:
Gratula Trivi, a 1000 posthoz, és az őslénnyéválláshoz!
És üdv ismét köztünk VASH!
Grat magamnak, hogy beüzemeltem a wlan kártyámat :)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat magamnak, hogy beüzemeltem a wlan kártyámat :)
Grat neked kisöcsém!
És grat magamnak, hogy elviselem még mindig az örömujjongásodat :hopp:
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat magamnak, hogy beüzemeltem a wlan kártyámat :)
:hail: :rolleyes: :D
Ejjha... Mimindenről lemarad az ember ha egy napig nincs gépközelben.... (98! email 92 postértesítő.... :) ) Grat Trivi az ezerhez és HATALMAS GRAT VASHNAK a visszatéréshez.... Már kezdtem aggódni hogy eladtak külföldre verőlegénynek! :D
ezúton gratulálnék Shocknak és Saorinak
csak így tovább :p
Gratulálok (magamnak? persze csak hogy ne legyen :_off:), hogy ennyien szívükön viselik a sorsomat (vagy a postjaim sorsát)
Így hát szívesen veszek órákat...
AE
Ja, grat Shukkunak és Saori úrnőnek! :D
QuoteOriginally posted by ignus
Ja, grat Shukkunak és Saori úrnőnek! :D
Ja, grat neked Shock sensei! :D (Saori úrnő még lóg egy posttal, szóval azt még megvárom ;))
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Ja, grat neked Shock sensei! :D (Saori úrnő még lóg egy posttal, szóval azt még megvárom ;))
Én legközelebb hétfőn jutok ide, szóval akkor 1 posttal előre grat Saorinak. És most lehet megkövezni, szereztem vértet :P
QuoteOriginally posted by Soridan
Én legközelebb hétfőn jutok ide, szóval akkor 1 posttal előre grat Saorinak. És most lehet megkövezni, szereztem vértet :P
Én meg katapultot...:p :D
Grat Shock.
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat Shock.
----- | | -----
Én azért is kiírom: Grat Shock!... :)
Kicsit megkésve ugyan, de gratulálnék Shock samanak az 1700-ik postjához !!! :D :hopp:
Éspersze..gratulálnék a mai szülinaposunknak is , iozinak aki ma lett 21 éves!! BSZ ;)
QuoteOriginally posted by Saori
Kicsit megkésve ugyan, de gratulálnék Shock samanak az 1700-ik postjához !!! :D :hopp:
Éspersze..gratulálnék a mai szülinaposunknak is , iozinak aki ma lett 21 éves!! BSZ ;)
Köszönöm Saori, és Néked meg gratulálok a 900. postfordulóhoz !! :)
És úgyszint Boldog Születésnapot iozi-nak !! ;)
Heppi Börszdéj iozi.
Grat Saori a 900-hoz, és boldog szülinapot iozi! :D
Grat Saori.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Saori a 900-hoz, és boldog szülinapot iozi! :D
Gyorsan postolj mégegyet ésakkor neked is grat az 1200-hoz :D
QuoteOriginally posted by Angel
ezúton gratulálnék Shocknak és Saorinak
csak így tovább :p:D
:p Köszi ! :D
QuoteOriginally posted by ignus
Ja, grat Shukkunak és Saori úrnőnek!
Tenksz Ignus-san... !! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Ja, grat neked Shock sensei! ...
Kössz :) !! (Sensei... mitõl ?!)
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat Shock.
Köszi Xaga !! :)
QuoteOriginally posted by Trivi
----- | | -----
----- | | ----- ;)
QuoteOriginally posted by Tiaro
Én azért is kiírom: Grat Shock!...
Köszönöm gratulációdat, és a te megtisztelõ figyelmességedet is... örülök neki :) !! (Látod-látod Trivi...)
GRATULA az 1200höz Shadow... (nem tegnap gratuláltunk az 1100hez ?!)
QuoteOriginally posted by Saori
Gyorsan postolj mégegyet ésakkor neked is grat az 1200-hoz :D
Megvolt. ;) :D
'Rigatou Shadow...:) Akor most grat ;)
Grat Shadowolf az 1200-hoz.
Grat Shadowolf, és Saori! :zen:
Ismételt tömeges gratuláció:
Gratula Saorinak a 900 posthoz!
Gratula Shadowolf az 1200 posthoz!
Shocknak pedig ratula az 1700 posthoz!
Valamint: Boldog Születésnapot iozinak!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
... Shocknak pedig ratula az 1700 posthoz!
...
Kössszönöm :) !
QuoteOriginally posted by Shock12
Kössszönöm :) !
Grat...:)
Hamarosan lehagysz...:p
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Grat...:)
Hamarosan lehagysz...:p
CHRONOS
Hát ezaz. :D Szóval kapd össze egy kicsit magad. :p :D
QuoteOriginally posted by Chronos
Grat...:)
Hamarosan lehagysz...:p
Kössz...
Szerintem kiteszem az indexet, visszakapcsolok minimum két fokozatot (lendület is legyen), és mielõtt elõzésbe kezdenék elvágtat mellettünk hangosan dudálva egy farkas... :p ...
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Hát ezaz. :D Szóval kapd össze egy kicsit magad. :p :D
Nekem a napi 4-5 postom mindig megvan...:)
Sajnos több időm nincs foglalkozni a fórummal, mert rengeteg dolgom van...;)
Majd nyáron lesz időm...:)
De azért ez nem semmi statisztika:
-----------------------------------------------
1209 (23.96 posts per day):eek: :eek: :eek:
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shock12
Kössz...
Szerintem kiteszem az indexet, visszakapcsolok minimum két fokozatot (lendület is legyen), és mielõtt elõzésbe kezdenék elvágtat mellettünk hangosan dudálva egy farkas... :p ...
:lol:
QuoteOriginally posted by Shock12
Kössz...
Szerintem kiteszem az indexet, visszakapcsolok minimum két fokozatot (lendület is legyen), és mielõtt elõzésbe kezdenék elvágtat mellettünk hangosan dudálva egy farkas... :p ...
Lehetséges...:p
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
Nekem a napi 4-5 postom mindig megvan...:)
Sajnos több időm nincs foglalkozni a fórummal, mert rengeteg dolgom van...;)
Majd nyáron lesz időm...:)
De azért ez nem semmi statisztika:
-----------------------------------------------
1209 (23.96 posts per day)
:eek: :eek: :eek:
CHRONOS
Csak számok, semmi más. (de ha már statisztikánál tartunk, kiszámolhatom nektek annak a valószínűségét, hogy melyikünk éri el leghamarabb a 2000 postot. ;) :D)
Hát Shadowolf... akkor grat az 1200hoz... :D
Boldog 18. szülinapot Xaga!!! :D
Most már te is teljes mértékben felelősségre vonható vagy a törvény szemében :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Boldog 18. szülinapot Xaga!!! :D
Most már te is teljes mértékben felelősségre vonható vagy a törvény szemében :D
Baldy! Téged meg Saori fog felelősségre vonni! :D
QuoteOriginally posted by ignus
Baldy! Téged meg Saori fog felelősségre vonni! :D
"Bosszú"ból csinálta :rolleyes: ...
Grat Saori!
Grat Shadowolf!
Shadowolf: ne kezdj el számolgatni, én tudom, hogy te fogod először elérni a 2000-et.
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Saori!
Grat Shadowolf!
Shadowolf: ne kezdj el számolgatni, én tudom, hogy te fogod először elérni a 2000-et.
Kétlem, Shock sama-nak ahhoz túl nagy az előnye. Jelenlegi meglátásom szerint, még az én hihetetlen szóf*sási képességeimmel is lehetetlen utolérni (szóval ideiglenesen fellélegezhetsz :D) ;). Chronos sama esetében már nem olyan biztos a dolog. :rolleyes: :D
Más: most akkor szabad Xagának gratulálni, vagy sem? :confused:
EDIT: ja és köszönöm mindenkinek a gratulációkat! :o :)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Más: most akkor szabad Xagának gratulálni, vagy sem? :confused:
Ez csak rajtad múlik... :) Én megvárom ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Ez csak rajtad múlik... :) Én megvárom ;)
hát igen... Én sem szeretnék magamra haragítani egy nagyhatalmú vámpírt! :)
QuoteOriginally posted by ignus
hát igen... Én sem szeretnék magamra haragítani egy nagyhatalmú vámpírt! :)
Meg Saorit se...:p :D
/me gyorsan elássa magát jó mélyre...:D
Grat Elfwarriornak a most már helyesírásilag is teljesen korrekt nevéhez! :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Ez csak rajtad múlik... :) Én megvárom ;)
Köszönöm...Hátakkor Boldog Születésnapot Xaga !! :hopp:
Baldy..most kvittek vagyunk.... de mégegy ilyen és.... *gonosz vigyor*:D
Most, hogy már hivatalos: Boldog Szülinapot Xaga! :hopp:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Elfwarriornak a most már helyesírásilag is teljesen korrekt nevéhez! :D
Arigatou, bár nem engem, hanem egy admin-t illet!
És itt is boldog szülinapot kívánok, Xaga!
Én meg gartulálnék néked a meberséghez !! :D
QuoteOriginally posted by Saori
Én meg gartulálnék néked a meberséghez !! :D
Mihez? :confused:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Elfwarriornak a most már helyesírásilag is teljesen korrekt nevéhez! :D
Na, ehhez írtam az 2-vel ezelo"tti bejegyzést.
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
Mihez? :confused:
Bocs... memberséghez..;)
/me nem tud helyesen írni...:o
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
Mihez? :confused:
Grat a memberséghez!
magyarázat: nézd meg a neved alatt a szót -> már nem junior member, hanem member van odaírva, azaz léptél egy szintet.
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
Mihez? :confused:
Az adott szintedhez. 30 posttól member vagy, 100-tól senior member, 500-tól fanatic member, 750-től addict member, 1000-től ancient member, 1500-tól pedig otaku. ;)
Mellesleg: én is gratulálok a szintlépésedhez! :p :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat a memberséghez!
magyarázat: nézd meg a neved alatt a szót -> már nem junior member, hanem member van odaírva, azaz léptél egy szintet.
Igen erre már akkor rájöttem. :) Csak a helyesírás volt furcsa.
De thx Shadowolf-nak, mert a konkrét számokat nem tudtam.
QuoteOriginally posted by Saori
Köszönöm...Hátakkor Boldog Születésnapot Xaga !! :hopp:
Igen, boldog Születésnapot Xaga, és ElfWarriornak a teljes jogú taggá váláshoz !! ;)
Heppppi börszdéy Xaga! :p
Állesz gúte cum gebúrctág Xaga!
Köszönöm/Thx/Vielen Dank/Arrigato.
Holnap megyek szlovákokhoz sítáborba, egy hétig nem leszek ugyhogy ne postoljatok sokat mert nem akarok sokat olvasni miko visszajöttem.:D
QuoteOriginally posted by Xaga
Holnap megyek szlovákokhoz sítáborba, egy hétig nem leszek ugyhogy ne postoljatok sokat mert nem akarok sokat olvasni miko visszajöttem.:D
Gratula a táborhoz!!
(kis eszmefuttatás... ha elmész, és betemet egy lavina/kitöröd a nyakad/megesz a Jeti ebédre (ne történjen meg, Isten õrizz... deha mégis ?!), akkor a fórum álljon az idõk végezetéig ?! :D ...)
Na üdv, és vigyázni... nem kergetni a board-os csajokat, mert egy fa bármikor beeshet eléd !! :D
QuoteOriginally posted by Xaga
Köszönöm/Thx/Vielen Dank/Arrigato.
Holnap megyek szlovákokhoz sítáborba, egy hétig nem leszek ugyhogy ne postoljatok sokat mert nem akarok sokat olvasni miko visszajöttem.:D
Érezd jól magad !! :hopp: :D
Boldog születénapot Xaga! Ja és kellemes sítábort!
Gratula a memberséghez ElfWarrior!
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratula a táborhoz!!
(kis eszmefuttatás... ha elmész, és betemet egy lavina/kitöröd a nyakad/megesz a Jeti ebédre (ne történjen meg, Isten õrizz... deha mégis ?!), akkor a fórum álljon az idõk végezetéig ?! :D ...)
Na üdv, és vigyázni... nem kergetni a board-os csajokat, mert egy fa bármikor beeshet eléd !! :D
Szerinted a túlvilágon nincs net???:D Max újjászületek és úgy jövök föl a forumra.:D Nem a Jetitől félek, sem a lavinától, még a a fa se álhat az utamba. 1 vmitól félek és az a szlovák kaja. (na meg az elvonási tünetek, 1 hétig nincs anime sem forum hogy fogom én kibirni:)
QuoteOriginally posted by Xaga
1 vmitól félek és az a szlovák kaja. (na meg az elvonási tünetek, 1 hétig nincs anime sem forum hogy fogom én kibirni:)
Ugyan ez keményen :_off: de ha akarsz válaszolni, azt ott tegyed, ott lehet dumálni.
Szerintem a szlovák kaja nagyon is jó, ugyan én csak 3 napot voltam kint, de nekem ízlett... nem volt mérgezett /sokak bánatára, itt vagyok, eléggé élõnek vagyok mondható, és ez vagy 9 éve történt)/, igaz, nem mindenkinek jön be (osztályba néhányan az otthoni állott kajára fanyarodtak).
Worst Case Scenario : Szem/orr/fül be, és turmixgép+tölcsér... és/vagy libatömõ szár... :D
Boldog születénapot Xaga! Jó sielést!
Gratula ElfWarrior!
Shadowolf: :ásás ásás, kopp valami kemény... "nézmá itt egy farkaskoponya.... Elásta magát oszt megpusztult!" :)
Grat mindenkinek!!!!
Grat Xaganak a szulinaphoz!!!
QuoteOriginally posted by ignus
Shadowolf: :ásás ásás, kopp valami kemény... "nézmá itt egy farkaskoponya.... Elásta magát oszt megpusztult!" :)
Csak szeretnétek! :rolleyes: Egy igazi árnyfarkas nem pusztul el ilyen könnyen! :D (ha mégis, akkor meg a szellemem fog titeket kísérteni. :p :D)
Ja és grat Xagának a sítáborhoz! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Csak szeretnétek! :rolleyes: Egy igazi árnyfarkas nem pusztul el ilyen könnyen! :D (ha mégis, akkor meg a szellemem fog titeket kísérteni. :p :D)
Ja és grat Xagának a sítáborhoz! :D
Oszt majd jólesz! Együtt kisértünk! (Miután Baldy engem feldarabolt! :D )
És hogy ne legyen akkor :_off: Grat Feldin a memberséghez!
QuoteOriginally posted by ignus
Oszt majd jólesz! Együtt kisértünk! (Miután Baldy engem feldarabolt! :D )
És hogy ne legyen akkor :_off: Grat Feldin a memberséghez!
Te kimélve vagy :)
De a többiek :bsd:
Amzgy meg gratula bécsi sofőrünknek a member rangjához, csak igy tovább :)
És egy kérdés is: Mi van 2000 után? Otacu god? :D
QuoteOriginally posted by Baldy
És egy kérdés is: Mi van 2000 után? Otacu god? :D
Majd meglátjuk miután Shock sama odaért. ;) :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Majd meglátjuk miután Shock sama odaért. ;) :D
Ez alapján akkor húzz bele, Shock! Kíváncsi vagyok! :D
Ja és mivel sokról maradtam le, gratula mindenkinek :p
Gratu Ignusnak a 666hoz :D
QuoteOriginally posted by Angel
Gratu Ignusnak a 666hoz :D
Dettó! (lustaság rulez!) :hopp:
Grat Ignus a 666hoz ! :D
Köszi, Angel, Shokku és Shadowolf!
és így utolsó pillanatban (még van 8 perc :D) boldog szülinapot kívánnék Xagának!
jó dolog is a nagykorúság :D én 18 kardlapcsapással kezdtem :hopp:
QuoteOriginally posted by Angel
és így utolsó pillanatban (még van 8 perc :D) boldog szülinapot kívánnék Xagának!
jó dolog is a nagykorúság :D én 18 kardlapcsapással kezdtem :hopp:
:_off: Utána hány napig borogattad? :D
Amúgy meg grat Ignusnak így elkésve a 666-hoz, majd kinövi:), meg Angel-nek a próba kiállásához.
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
:_off: Utána hány napig borogattad? :D
Amúgy meg grat Ignusnak így elkésve a 666-hoz, majd kinövi:), meg Angel-nek a próba kiállásához.
Köszi elf! :D
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
:_off: Utána hány napig borogattad? :D
Amúgy meg grat Ignusnak így elkésve a 666-hoz, majd kinövi:), meg Angel-nek a próba kiállásához.
:_off: nem kellett borogatni... azok is részegek voltak akik adták, én meg még részegebb voltam... - meg se éreztem... viszont lila az volt egy pár napig :)
amúgy meg nem tudom hogy kinek gratulálhatnék még hogy ne legyen off...
hm... pl ElfWarriornak, hogy sikerült helyesírásihibátlanítani a nickjét, meg hogy el akar kezdeni animékkel foglalkozni...
QuoteOriginally posted by Angel
:_off: nem kellett borogatni... azok is részegek voltak akik adták, én meg még részegebb voltam... - meg se éreztem... viszont lila az volt egy pár napig :)
amúgy meg nem tudom hogy kinek gratulálhatnék még hogy ne legyen off...
hm... pl ElfWarriornak, hogy sikerült helyesírásihibátlanítani a nickjét, meg hogy el akar kezdeni animékkel foglalkozni...
Thx :zen:
Emperor jó az új avatarod! Morci!!! Grat! :D
QuoteOriginally posted by ignus
Emperor jó az új avatarod! Morci!!! Grat! :D
Érdekes választás, de jó. ;) Grat hozzá! :D
Jól megkésve, de utólag grat ignus!
Grat emperor az új avatarhoz meg aláíráshoz!
QuoteOriginally posted by Trivi
Jól megkésve, de utólag grat ignus!
Grat emperor az új avatarhoz meg aláíráshoz!
Sosem késő! :) Köszi
QuoteOriginally posted by Shock12
Grat Ignus a 666hoz ! :D
Énis gratula bár elég rendesen lemaradva.,... //a szándék a fontos ;) :D
Asszem Emarsharae-nak még nem is gratuláltunk a seniorrá váláshoz . Gratula!!
QuoteOriginally posted by Saori
Asszem Emarsharae-nak még nem is gratuláltunk a seniorrá váláshoz . Gratula!!
Ja ? Ja !! Igen, Emarsharae gratuléjsün !! (Leírtam a neved, ráadásul nem ^c+^v volt... és ráadásul hibátlanul ... :D)
QuoteOriginally posted by Shock12
Ja ? Ja !! Igen, Emarsharae gratuléjsün !! (Leírtam a neved, ráadásul nem ^c+^v volt... és ráadásul hibátlanul ... :D)
Akkor én meg gratulálok Neked , hogy tudsz helyesen írni..:p :D
...Amit én nem tudok...;) :rolleyes:
Grat Emarsharae!
QuoteOriginally posted by Saori
Énis gratula bár elég rendesen lemaradva.,... //a szándék a fontos ;) :D
Úgyvan! :)
grat Emarsharae (lehet hogy énis elirtam? :D )
Csatlakozom az előttem szólókhoz. :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Emarsharae!
Csatlakozom ! (na így még csak nem is kell törni magad a hiba elkerüléséért :D , ami viszont nem azt jelenti, hogy nem szívből jön!)
Gratula Emarsharae a seniormemberséghez!
Gratulálok Soridannak a 200. postjához!
Grat Soridan! :D
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok Soridannak a 200. postjához!
Ahan... ja...
Congratulations Soridan!
;)
Grat Setikének az új avatarjához! :)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Setikének az új avatarjához! :)
jaaaa...graat....
QuoteOriginally posted by Saori
jaaaa...graat....
Igen, igen !! Gratula.... mindjárt jobb, mert nem olyan... olyan... ööö... rózsaszín... :D
Grat Soridan! (tényleg ki kéne már találni vmi eredetit...)
Grat Setike, ez tényleg jobb avatar!
(őszintén szólva a Candy Candy (légkondi :D) nekem nagyon nem tetszett, de ezt már szeretem - nagyon kedveltem a Sailor Moon-t, és, mint már írtam korábban, a clumsy csajok mindig tetszettek)
Grat Soridannak!!!
És Setikének az új avatarhoz!
Clumsy girls rulez, jól szóltál Trivi! :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Soridan! (tényleg ki kéne már találni vmi eredetit...)
Grat Setike, ez tényleg jobb avatar!
Jéé, észre se vettem...köszönöm mindenkinek...
eredeti kell? Akkor ezt figy.: Zümmencs a pocidra drága felebarátom kísértetiesen megható igyekezetedért, mellyel a nagyok felé törekedsz (személyemre szabott :) ) :p
Grat Setike (a fentit mégsem írhatom ;) ) :D
Hmm..most távozok egy órácskára, de mire visszajöbök Shadowolfnak úgyis meglesz az 1300-ik postja, úgyhogy grat !! :D
//cáfolj rám..;) :p
Edit: nem cáfolt rám ;) Grat az 1300-hoz Shadow!!
Grat Chronos-nak az 1900-hoz. ;) A végén még csak eléred előttem a 2000-ret. :rolleyes: :p :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Chronos-nak az 1900-hoz. ;) A végén még csak eléred előttem a 2000-ret. :rolleyes: :p :D
Thx!:D
A te sebességeddel nem lesz nehéz...:D
Mármint hogy te elérd a 2000-et...;)
Nameg neked valahogy több időd van a fórummal foglalkozni...:p
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shadowolf
... Grat Chronos-nak az 1900-hoz. ;) A végén még csak eléred előttem a 2000-ret. ...
Neked Gart az 1300 hoz !!
CHRONOS !! GRAT !! Majd csak eléred azt a 2k-t ! ;)
Gratulálok Chronos !!
Grat Tiaro! Még egy Fanatic! Yeee! :hopp:
QuoteOriginally posted by Nephilim
Grat Tiaro! Még egy Fanatic! Yeee! :hopp:
Jah ! Gratula!!
QuoteOriginally posted by Shock12
Neked Gart az 1300 hoz !!
CHRONOS !! GRAT !! Majd csak eléred azt a 2k-t ! ;)
Hát ha minden gratulációra válaszolok, akkor elég gyorsan össze is jön! :D :D :D
Amúgy thx, te is eléred "hamarosan"...:) (ezt most jó szándékkal mondtam, mielőtt még valaki azt hinné, hogy gúny...:p)
CHRONOS
Grat Chronos! Csak keményen! :D
És igen! Fanatic lettem! Jeee!
...hüpp... this is the happiest day of my life... :beken:
Köszi szépen Nephilim, és Saori! :)
Grat Tiaro! :)
QuoteOriginally posted by Tiaro
... És igen! Fanatic lettem! Jeee!
...hüpp... this is the happiest day of my life... :beken:
...
Grat Tiaro !! Nagyon jó !! Kul !!
Tyűha, egyszerre hárman. Növekvő sorrendben:
Grat Tiaro (500)!
Grat Shadowolf (1300)!
Grat Chronos (1900)!
Én meg grat csökkenő sorrendben! :D
Grat Chronos, Shadowolf, és Tiaro!
QuoteOriginally posted by ignus
Én meg grat csökkenő sorrendben! :D
Grat Chronos, Shadowolf, és Tiaro!
Én meg megköszönöm mindenkinek aki gratulált (semmilyen sorrendben). :p :D
Na, akkor megintcsak tömeges gratuláció következik:
Szóval: Gratula a következőknek:
Grat emperor az új avatarhoz meg aláíráshoz!(azért csak most, mert csak most láttam):D
Setikének is garula az új avatarhoz!
Gratula Soridannak a 200. postjához!
Gratuláció Tiaronak az 500. posthoz!
Gratulánék még Shadowolfnak a 1300. posthoz!
És végül, de nem utolsósorban gratula Chronos 1900. postjához!
Remélem ezúttal sem hagytam ki senkit.
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Na, akkor megintcsak tömeges gratuláció következik:
Szóval: Gratula a következőknek:
Grat emperor az új avatarhoz meg aláíráshoz!(azért csak most, mert csak most láttam):D
Setikének is garula az új avatarhoz!
Gratula Soridannak a 200. postjához!
Gratuláció Tiaronak az 500. posthoz!
Gratulánék még Shadowolfnak a 1300. posthoz!
És végül, de nem utolsósorban gratula Chronos 1900. postjához!
Remélem ezúttal sem hagytam ki senkit.
Szipp-szipp.... :(
QuoteOriginally posted by ignus
Szipp-szipp.... :(
Szegény ignus... :( A nemecsekekre egyesek már nem is gondolnak? :rolleyes:
Jajj, dehogynem...
Grat izé... hogy is hívnak? Ignusz, vagy valami ilyesmi... :D
(De komolyan. Grat dude! :hehe: )
/Ja és köszi szépen a többieknek is! :) /
Köszi Tiaro és Shadowolf!
Grat ignus!
Még egy kicsit csak, és függő leszel ;)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat ignus!
Még egy kicsit csak, és függő leszel ;)
Köszi
Már rég az vagyok! :D
39...
38...
:D
Gratulálok ignus -saaan !! :hopp: :D
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok ignus -saaan !! :D
Ó, én botor ! Már tegnap este láttam, de valami folytán az élt bennem, hogy gratuláltam... :o ... és most :eek: vettem észre, hogy nem !!
Hát Ignus !! Gratulálok !! Szép ! Tényleg nem kell sok az otakusághoz !! ;)
Köszi Saori és Shokku! (hmmm még a nevetek is jól cseng együtt! :D )
Grat Ignus, Shadowolf, Chronos, Tiaro, és még az a rengeteg ember, akik nélkül lehetetlen lett volna most gratulálnom. És ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, kiváltképpen a szüleimnek és a producere...*kampó benyúl, Soridan repül*
Gratula mindenkinek!!!!!!!!
Persze mindenért!!!!!!!!!!!! :hopp:
QuoteOriginally posted by Soridan
*kampó benyúl, Soridan repül*
:) :p :D
Háát (remélem nem felejtek ki senkit): Gratula ignus, Tiaro, Chronos, Shadowolf és mindenkinek, akit megillet, sőt azoknak is akiket per pillanat nem, csak hogy ők is örülhessenk :p
Ramiz, te meg húzz bele azzal az egy posttal, én pedig előre gratulálok, mert úgyis lemaradok róla ;)
Gratula Angelnek a 400. postjához !! :D
QuoteOriginally posted by Saori
Gratula Angelnek a 400. postjához !! :D
Angelu !! Gratu ! Kulu !... ja ide nem kellett volna... namindegy :D !
QuoteOriginally posted by Saori
Gratula Angelnek a 400. postjához !! :D
domo, domo :)
nekem csak most tűnt fel :D
Éljen Angel! :jee:
(Nem írok gratot, mert halál unalmas. Nem tudja vki hogy van japánul a gratulálok? :) )
Grat Angel a 400-hoz!
Grat Kaliburnak az addictsághoz !! Igaz még lóg egy posttal, de amíg távol vagyok meglezs az is ;)
Edit: Ramiznak szintúgy grat;) Még egy post:D
Gratula Angel nak a 400. hoz, és gratula Kaliburnak az addict séghez(csak elérted..;) ):zen:
Grat Angel és köszi Soridan! :)
Grat Sysop XXL-nek az új avatarjához. Miért is pont ezt választottad? :confused: :D
A világért sem piszkálódásképpen (:D), de gratulálok a szintlépéshez Kalibur(ina) ! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
A világért sem piszkálódásképpen (:D), de gratulálok a szintlépéshez Kalibur(ina) ! ;)
ú
Hoppá! Grat Kalibur úrnő!
QuoteOriginally posted by Tiaro
Éljen Angel! :jee:
(Nem írok gratot, mert halál unalmas. Nem tudja vki hogy van japánul a gratulálok? :) )
:_off: véletlenül nem "Omedetou" ? vagy teljesen összekeverem valamivel?
Grat Angel az új avatarhoz! :) (bár nekem még mindig az első teccik a legjobban ;))
QuoteOriginally posted by Angel
:_off: véletlenül nem "Omedetou" ? vagy teljesen összekeverem valamivel?
Gratula az avatarhoz, és a japántudásodhoz! azt nem mondhatom hogy "igen így van!", mert nem tudok sajna japánul, de azt már mondhatom hogy "igen a szótár szerint is így van!" :)
szóval omedetou Angel chan!;)
Kiru az új avatarod Angel!
QuoteOriginally posted by noriko
Gratula az avatarhoz, és a japántudásodhoz! azt nem mondhatom hogy "igen így van!", mert nem tudok sajna japánul, de azt már mondhatom hogy "igen a szótár szerint is így van!" :)
szóval omedetou Angel chan!;)
köszönöm :D ( a sok animenézés a titka ;))
egyébként akkor most szólok mindenkinek, hogy az Angel japánul ejteve nem "angeru" hanem valami más, és ha a "chan" becézést használjátok a nevemre, akkor kéretik az angelt is japán kiejtésben írni :D (annyit segítek, hogy erre az angelic layerből könnyen rájöhettek :D)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Angel az új avatarhoz! :) (bár nekem még mindig az első teccik a legjobban ;))
:_off: a megszokás, a megszokás...
< Binnng! > Kösz. Same to mindenki.
QuoteOriginally posted by Ramiz
< Binnng! > Kösz. Same to mindenki.
Gratula Ramiz az elsõhöz... :) !!
Grat Ramiz! Way to go man! :)
QuoteOriginally posted by Lorenor
Gratula Angel nak a 400. hoz, és gratula Kaliburnak az addict séghez(csak elérted..;) ):zen:
Nem, még nem érte el, úgyhogy én várok...
Addig is omedetou Angel a 400. posthoz és az új avatarhoz (honnan is van?)!
Valamint omedetou Ramiz a senior memberséghez!
QuoteOriginally posted by Trivi
Nem, még nem érte el, úgyhogy én várok...
Affene... átvágra a búrám Lo :eek: (legközelebb inkább meggyõzõdök róla) ... no mindegy... én már leróttam tiszteletemet... ;)
QuoteOriginally posted by Trivi
Addig is omedetou Angel a 400. posthoz és az új avatarhoz (honnan is van?)!
arigatou minna :)
avatar: hehe :D MagnaCarta - ez figyel velem szembe pár napja a desktopomon, és megtetszett:)
Grat Angel az új avatárhoz!
Bár nekem is jobban tetszett a régi.
Grat Ramiz a senior-sághoz! (meg a fórumon is...:D)
Így van, grat Ramiz!
Grat, Szinyór Ramiz! :D
ÉS ha már itt tartunk, grat neked is, Nephilim... ;)
Hogy változatos legyek:
Grat Nephilim!
És grat Tiaro a többé-kevésbé új avatarhoz!
A pisztoly (ami ugyan az avatarban nincs benne) az különösen jól sikerült. :jee:
:p
Nahát, nahát, egy igazi ínyenc... :D Köszi szépen, reméltem hogy lesz aki értékeli a megvalósítást. Hogy is mondjam, érdekel a téma, úgyhogy ilyen téren aprólékos vagyok. ^^"
Gratula Nephilim !! :D
És neked is grat Tiaro, kul az avatar ;)
QuoteOriginally posted by ignus
Szipp-szipp.... :(
Mivel Ignust kifelejtettem az előző tömeges gartulációmból, ezért neki külön és kiemelten Gratula!:)
És akkor az aktuális tömeges gratuláció:
Gratula Angelnek az új avatarhoz!
Gratula Sysop XXL-nek az új avatarjához!
Gratula Tiaro-nak az új avatarjához!
Gratula Ramiz a senior memberséghez!
Gratula Nephlimnek a 400-hoz!
Remélem nem felejtettem ki senkit, de ha mégis nyugodtan szóljatok rám.
Grat teraflare a memberséghez!
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat teraflare a memberséghez!
Csatlakozom !! :D
Gratula Nephilim !! :)
Meg persze Tiaronak az uj avatarhoz !! ;)
Meg teraflare-nek a memberséghez... :)
Thx for everyone! :merci:
Tiaro... ...javíthatatlan vagy! ;) :D
- - - - - - - - - -
És gratuláció ArchElf feleségének a rajzért! (Ld.: Önarcképek topic.) :cool:
Grat Nephilim-nek, Tiaro-nak és teraflare-nek! :)
:eek: Most látom csak, hogy Emarsharae-nek új avatarja van.
Nagy grat neki is! ;)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
:eek: Most látom csak, hogy Emarsharae-nek új avatarja van.
Nagy grat neki is! ;)
Dettó :D
Grat Kaliburnak az addictsághoz! ;) :D
Nya...
Gratulálás Nephilimnek, Ramiznak és most már Teraflarenek!
:D
Meg a gyógyszereknek amik lassan visszahoznak az élők világába...
QuoteOriginally posted by Shock12
A világért sem piszkálódásképpen (:D), de gratulálok a szintlépéshez Kalibur(ina) ! ;)
Nem vettem annak ;) :D
Kaliburina :confused:
Különben köszönöm, és nem csak neked :p
És grat Angelnek, Tiaronak és ismét mindenki másnak is !
Grat Kalibur a mostantól hivatalos függőséghez!
Grat Emarsharae az új avatarhoz!
Gratula Tiaro, az új avatarhoz!!
Ez már igazán király, legalább olyan jó, mint a Spike-s volt :) (az előző nem jött be...)
QuoteOriginally posted by Kalibur
Nem vettem annak ;) :D
Kaliburina...
nem... kár... :D
Igen, eme név jobban kifejezi nemi hovatartozásod :D:D !
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Kalibur a mostantól hivatalos függőséghez!
Grat Emarsharae az új avatarhoz!
Csatlakozom az elöttem szólóhoz!
QuoteOriginally posted by Ramiz
Tiaro... ...javíthatatlan vagy! ;) :D
Hát... ja.
(Idézet a Dr. Omlástól. :) )
/Bár már leírtam, azért leírom mégegyszer, hogy még1x nagyon szépen kösz mindenkin...
:uzi: :p
QuoteOriginally posted by Tiaro
Hát... ja.
(Idézet a Dr. Omlástól. :) )
:uzi: :p
:lol:
Hát ja... a jó öreg Geri... :D
Archelf-nek már gratuláltunk a 200-hoz? :confused: Túl lusta vagyok végigolvasni az előző oldalakat, szóval grat Archelf! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Archelf-nek már gratuláltunk a 200-hoz? :confused: Túl lusta vagyok végigolvasni az előző oldalakat, szóval grat Archelf! :D
Úgyvan, grat és mégegyszer DRUKK!
Jobb kétszer, mint egyszer se... ;)
Grat ArchElf!
QuoteOriginally posted by Tiaro
Jobb kétszer, mint egyszer se... ;)
Grat ArchElf!
Igen, grat ArchElf !!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Archelf-nek már gratuláltunk a 200-hoz? :confused: Túl lusta vagyok végigolvasni az előző oldalakat, szóval grat Archelf! :D
Te az önarcképcsarnokban már igen :hehe: , de egyébként még nem.
Grat ArchElf a 200.-hoz! Szépen lassan te is belejössz!
Grat Tiaro az új avatarhoz! Sokkal jobb szvsz, mint az előző :cool:
QuoteOriginally posted by Shock12
nem... kár... :D
Legközelebb legyél ügyesebb ;) :p
Quote Igen, eme név jobban kifejezi nemi hovatartozásod :D:D !
És úgy hagzik minnt valami tébolyult amazon ... :rolleyes:
Különben éljen Archelf és a 200 fölötti postszáma :p
Soridan: Köszi szépen, de ezt én is szóról szóra elmondhatnám neked, úgyhogy meg is teszem. :D
Szóval grat az új avatarhoz, sztem sokkal jobb lett, mint az előző. :jee: :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Igen, grat ArchElf !!
Jaaa ! Gratula!!! :D Megy ez ;)
QuoteOriginally posted by Tiaro
Soridan: Köszi szépen, de ezt én is szóról szóra elmondhatnám neked, úgyhogy meg is teszem. :D
Szóval grat az új avatarhoz, sztem sokkal jobb lett, mint az előző. :jee: :D
:( Pedig az inkább vagyok én :lol:
Hűűű, valakinek már csak egy kell :D /me repülőrajthoz készül
Grat Sori az új avatarhoz.... Szerintem mindkettő ugyanolyan jó (ilyen vélemémy még úgysem volt! :D )
Saori: :tüzijáték,petárdákkészenlétben...:b :hopp:
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Sori az új avatarhoz.... Szerintem mindkettő ugyanolyan jó (ilyen vélemémy még úgysem volt! :D )
Saori: :tüzijáték,petárdákkészenlétben...:b :hopp:
De csak azért tetszik mindkettő, mert még nem volt ilyen vélemény??? :D
A kicsi piros rakétákat pedig én lövöm fel! Na jó, legalább az elsőt :)
Grat Soridan!
Nagyon szép a rajz.
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Soridan!
Nagyon szép a rajz.
Off on:
Shameless self-promotion: fent van fanartban is :)
Off off.
Grat Soridan az új avatarodhoz! :)
Lorenornak is grat! :D
Gratula Lorenornak az új avatarért! Csak nem Saorinál akarsz bevágódni (még jobban) :hopp:
/me kilövi a kicsi piros rakétákat. Grat Saori!
Edit: ehh, korai volt...hiába no, kis pirománia^^"
QuoteOriginally posted by ignus
Gratula Lorenornak az új avatarért! Csak nem Saorinál akarsz bevágódni (még jobban) :hopp:
Mért akarnék bevágodni.És miért még jobban???? :confused: Nem igazándiból Sesshomaru sat akartam de a baj az,hogy ami nekem van Sessh avatar az vagy túl pici ,vagy túl rossz a minősége...Ez az avatar meg nagy is és szép is..Ja és régen(mikor te még nem fórumoztál) volt már vagy 3 féle Inu Yasha s avatar om...majd ha csinálok egy jobbat Sessh ről akkor azt fogom berakni..Addig marad ez.:zen:
Igazán szépen köszönöm mindenkinek...
Persze ha ezt minden levélre személyesen megköszönném, jövő hétre meglenne a 300 is...
:p
AE
QuoteOriginally posted by Lorenor
Mért akarnék bevágodni.És miért még jobban???? :confused: Nem igazándiból Sesshomaru sat akartam de a baj az,hogy ami nekem van Sessh avatar az vagy túl pici ,vagy túl rossz a minősége...Ez az avatar meg nagy is és szép is..Ja és régen(mikor te még nem fórumoztál) volt már vagy 3 féle Inu Yasha s avatar om...majd ha csinálok egy jobbat Sessh ről akkor azt fogom berakni..Addig marad ez.:zen:
Mivel én tudtam, hogy jön egy újabb avatar, most
Grat Lorenor!
QuoteOriginally posted by Trivi
Mivel én tudtam, hogy jön egy újabb avatar, most
Grat Lorenor!
Arigato Trivi..Sokkal jobb szerintem mint az Inu Yasha s.. ;) :p :hail: :zen:
A Saoris dolog csak poén volt (szereti....imádja Inu Yasha-t, legalábbis nekem nagyon ugy tünt)... Most gratolok a legujjab avatarért! :D
Uhh...grat Lorenor, fantasssssssztiku az avatarod. MOndhatnám: sugoi! (csak be ne égjek ^^)
Ismételten grat Lorenornak! ^^"
grat Trivinek 1100hoz, és hzamár így beírok, akkor Shadowolfnak is a 1350hez (ugyancsak félszáz, de kerek szám :))
QuoteOriginally posted by Angel
grat Trivinek 1100hoz, és hzamár így beírok, akkor Shadowolfnak is a 1350hez (ugyancsak félszáz, de kerek szám :))
Öööö....köszike (asszem :confused: :D). És grat Trivinek az 1100-hoz. :)
QuoteOriginally posted by Angel
grat Trivinek 1100hoz, és hzamár így beírok, akkor Shadowolfnak is a 1350hez (ugyancsak félszáz, de kerek szám :))
Hát bizony ez az angyal megelőzött! gratulálok Trivi-bának az 1100. postjához! Hurréj-hurréj
Akkor a mai(+ami tegnapról lemaradt) termés, akarom mondani a tömeges gratuláció következik:
Gratula teraflare a memberséghez!
Gratula Emarsharae-nek az új avatarjához!
Gratula Kalibur az addict memberséghez!
Gratula ArchElfnek a 200. poshoz!
Gartula Soridannak az új avatarjához!
Gratula Lorenornak az új avatarhoz!
Valamint Gratula Trivinek 1100. posthoz!
Megintcsak remélem, hogy nem hagytam ki senkit.
Grat trivi 1100ához és főhajtás Sori avatarja és képességei előtt :jee:
QuoteOriginally posted by ignus
A Saoris dolog csak poén volt (szereti....imádja Inu Yasha-t, legalábbis nekem nagyon ugy tünt)... Most gratolok a legujjab avatarért! :D
Jól tűnt ;) Tényleg ííímádom Yashát.. :D //bár az közelsem mindegy kit tekintek annak :o ;) :D
Amúgy gratulálok Lorenornak az új avatarjához ! Sessh nagyon jó !!
Meg Soridannak is grat az avatarhoz!
Éspersze Trivinek az 1100hoz !!
//most már Shadowolf is " ^^ " szaporító :p Ez fertőző?
..Ésmostmár énis ősMember lettem!! ;) (http://japanonline.uw.hu/images/smiles/ureshii.gif)
Gratulálok eme történelmi pillanathoz !! A USTEAM történetének elsõ, hölgy Õsi tagja született meg, méghozzá Saori. Ezen szintlépés alkalmával az itteni pályakezdettel rendelkezõ, örökös fórum-születésnap-jelzõ hölgyet ünnepeljük, akinek sikerült beilleszkedni, mitöbb elnyerni a fórum elismerését, és csodálatát gyönyörû, mitöbb mûvészi alkotásaival !
Gratulálok Saorinak !!! ''l^^(l)^^''l
(http://japanonline.uw.hu/images/smiles/arigatou.gif)
Köszönöm szépen :o! Én meg gratulálnék Neked az 1800. postodhoz !! ;) :D Nagyon szép !! :D Csak így tovább! ;)
Köszönöm szépen a gratulációt Saori ;) !! Igyekeztem... bár a 2k még messze van...
EDIT: Grat Trivi !! :)
Mai utsó gratulációm nektek szól Shocku és Saori :p
QuoteOriginally posted by Kalibur
Mai utsó gratulációm nektek szól Shocku és Saori :p
Köszönjük szépen :o ;) !!
QuoteOriginally posted by Kalibur
Mai utsó gratulációm nektek szól Shocku és Saori :p
Köszönjük !! :o ;)
Gratulálok zsozsonak az 1000. postjához !!
QuoteOriginally posted by Saori
Gratulálok zsozsonak az 1000. postjához !!
Hohó !! Télleg !! Bár nem szereti, ha gratulálnak neki, de azért az 1000 az mégiscsak 1000 !! Grat !! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Hohó !! Télleg !! Bár nem szereti, ha gratulálnak neki, de azért az 1000 az mégiscsak 1000 !! Grat !! ;)
Az én postomra válszolta az ezrediket, így azt gondoltam én gratulálok leőször a főnöknek, de úgy tűnik ketten is megelőztek... Nekteg meg grat a villámkezűségért...
AE
Bár ha jobban belegondolok, körülöttetek mintha mindig egyszerre történnének a dolgok... Ehhez is lehet gratulálni?
:confused:
AE
Grat Saorinak és zsozso mesternek az őskővületté váláshoz, és Shocknak az 1800.-ik posthoz! :D
Grat Millenium Zsozso :D
Bizony nagy nap ez a mai! :)
Saori kedves ős.... (hmmm... hölgynek nem mondunk ilyet) szóval előrelépett a "ranglistán" amiért én is meggyújtom azokat a kis rakétákat, de ezek zöldek (már ha jól látom :D egy páran értik... ugye Angel?! :D )
Továbbá grat annak aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre, grat Zsozso-senseinek!
És személyes kedvencem (nem félreérteni ! :) ) Shokku elött is fejethajtok 1800. postjának elérése alkalmából!
Thx
Grat Zsozso az 1000. posthoz!:)
És grat Saorinak és Shocknak is!;)
CHRONOS
Grat ignusnak az addict memberséghez! :)
QuoteOriginally posted by ignus
Bizony nagy nap ez a mai! :)
Az bizony !! Gratula Ignus-san !! ;)
Ejha, mozgalmas egy este lett ez.
Először is :merci: a gratulációkért!
Másodszor:
Grat Saori és zsozso az őslénységhez! Hamarosan Jurassic Parkot nyithatunk, ha így haladunk ;)
Grat Shock, na már csak (kevesebb, mint) 200!
És grat ignus a (hivatalosan is) függővé váláshoz!
Köszi Shadowolf,Shokku és Trivi!
Hát az ember észre sem veszi és máris "rászokik" erre a fórumra! :D
A mai tömeges gratuláció következik:
Gratula Saorinak és egyúttal zsozsonak az 1000. posthoz!
Gratula Shocknak az 1800 posthoz!
Gratula Ignusnak a függőségéhez!
Grat mindenkinek akinek az elmult héten nem sikerült gratulálnom
QuoteOriginally posted by Shock12
Az bizony !! Gratula Ignus-san !! ;)
Énis gratulálok ignus-saaaan!!! :D :hopp:
És thx mindenki ;)
QuoteOriginally posted by Saori
Énis gratulálok ignus-saaaan!!! :D :hopp:
És thx mindenki ;)
Köszi Saori!
Drótmalacnak szintúgy! (Milyen lett a tuti? Vagy még nemtod?)
Gratulálok Kazadornak a 100. postjához!:)
(talán lassan nekem is összejön, de majd csak sítábor után!:p )
QuoteOriginally posted by noriko
Gratulálok Kazadornak a 100. postjához!:)
-||-
Hoy !! Lö Szenyor Kazador, grat a 100. posthoz... !! ;)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
... Shocknak az 1800.-ik posthoz! :D
QuoteOriginally posted by Drótmalac
... Gratula Shocknak az 1800 posthoz!...
QuoteOriginally posted by Trivi
... Grat Shock, na már csak (kevesebb, mint) 200!...
QuoteOriginally posted by ignus
És személyes kedvencem (nem félreérteni ! :) ) Shokku elött is fejethajtok 1800. postjának elérése alkalmából!
QuoteOriginally posted by Chronos
... Shocknak is!;) ...
Köszönöm mindenkinek :) ! Ez mind nem jöhetett volna létre nélkületek (ez a post se :D) !
QuoteOriginally posted by noriko
Gratulálok Kazadornak a 100. postjához!:)
Dettó :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Dettó :D
Detto... akarom mondani grat Kazador! :D
QuoteOriginally posted by Drótmalac
A mai tömeges gratuláció következik:
Gratula Saorinak és egyúttal zsozsonak az 1000. posthoz!
Gratula Shocknak az 1800 posthoz!
Gratula Ignusnak a függőségéhez!
Dettó kiegészítve Kazador százasával :D
QuoteOriginally posted by Xaga
-||-
Ötletlopó :ejnye:
Grat Senior Kazador!
Ejj-Ejj Kalibur(ina) hát ennyire lusti tetszik lenni ?! :D
És akkor nagy gratula SysOP XXL -nek , aki túl van az elsõ 50esén, és így Memberré levén !! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
És akkor nagy gratula SysOP XXL -nek , aki túl van az elsõ 50esén, és így Memberré levén !! ;)
De member már 30-nál lett...
Azért grat! :)
Grat SysOP XXL-nek a sen... memberséghez! :D
Kösz mindenkinek! :)
Na már ebbe a threadbe is írtam :)
QuoteOriginally posted by Trivi
De member már 30-nál lett...
Azért grat! :)
hehe... a szándék a fontos... inkább kétszer, mint egyszer se :) !
Grat Trivinek az új avatarhoz. :D Vajon melyik animéből lehet? :rolleyes:
Grat zsozsonak az 1000. post hoz és Trivinek az új avatar hoz!:zen:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Trivinek az új avatarhoz. :D Vajon melyik animéből lehet? :rolleyes:
Ti hihetetlen gyorsak vagytok, ezért külön grat! :appl:
Egyébként :merci:, ez most már jóideig marad, hacsak nem találok jobbat ugyanerről a karakterről. Ugyan ismét nemi zavar, de legalább tényleg tükrözi érdeklődésemet, és jelenlegi hangulatomat.
QuoteOriginally posted by Trivi
Ti hihetetlen gyorsak vagytok, ezért külön grat! :appl:
Egyébként :merci:, ez most már jóideig marad, hacsak nem találok jobbat ugyanerről a karakterről. Ugyan ismét nemi zavar, de legalább tényleg tükrözi érdeklődésemet, és jelenlegi hangulatomat.
A dobókések iránti vonzódásodról nem is beszélve... :rolleyes: :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Ti hihetetlen gyorsak vagytok, ezért külön grat! :appl:
Egyébként :merci:, ez most már jóideig marad, hacsak nem találok jobbat ugyanerről a karakterről. Ugyan ismét nemi zavar, de legalább tényleg tükrözi érdeklődésemet, és jelenlegi hangulatomat.
Na ez az avatarod eddig a legjobb szerintem! Úgyhogy külön NAGY GRAT!
Grat Trivi
Grat Trivi! Tényleg jó kép.
Grat SlEePwAlKeR-nek az új avatarhoz!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat SlEePwAlKeR-nek az új avatarhoz!
Igen grat!
Meg Trivinek is!! :D
Nomeg Kazadornak a 100-hoz :D
:merci: mégegyszer!
Grat Sleepwalker (sry a betűnagyságokért) a visszatéréshez és az új avatarhoz!
Grat minden fentebb emlitettnek! :D
Trivi, télleg jó lett az avatárod. :)
Akkor most a menetrendszerű napi tömeges gratulációm következik:
Gratula Kazadornak a 100. postjához!
Gratula SysOP XXL-nek a memberséghez!
Gratula Trivinek az új avatarhoz!
Gratula SlEePwAlKeR-nek az új avatarhoz!
Remélem senkit sem hagytam ki.
QuoteOriginally posted by ignus
Na ez az avatarod eddig a legjobb szerintem! Úgyhogy külön NAGY GRAT!
QuoteOriginally posted by Eleanor
Trivi, télleg jó lett az avatárod.
QuoteOriginally posted by Tiaro
Grat Trivi! Tényleg jó kép.
Ezek után már tényleg jó sokáig hagyom.
:merci: mindenkinek mégegyszer!
SlEePwAlKeR - gratula
Trivi - gratula
Kazador - gratula
Zsozso - gratula
SysOp XXL - gratula
És mindenki tudja, hogy miért kapta. (<-- rím! :D )
:confused: Akit kihagytam, az úgyis főz majd egy vudu-levest rólam...na szálltam madárkáim (hehe, megint nem aludtam...)
QuoteOriginally posted by Soridan
SlEePwAlKeR - gratula
Trivi - gratula
Kazador - gratula
Zsozso - gratula
SysOp XXL - gratula
És mindenki tudja, hogy miért kapta. (<-- rím! :D )
:confused: Akit kihagytam, az úgyis főz majd egy vudu-levest rólam...na szálltam madárkáim (hehe, megint nem aludtam...)
Ésignus?! ÉsShock?! Ésén?!//Jó én már előre megkaptam..de a többiek nem:p) ..:( Najó..abbahagytam :p
Amúgy..szeretném köszönteni a mai szülinaposunkat (végre munka :p) . Boldog Születésnapot Gheiztnek, aki ma 19 éves !! :D
Bulldog szülinapot Gheizt-nak! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Bulldog szülinapot Gheizt-nak! :D
-||-
Boldog születésnapot Gheiztnek!
És ismét egy fölösleges post: Boldog szülinapoz Gheizt !
Nem mintha elolvasná... van egyáltalán 1 hozzászólása is?
QuoteOriginally posted by Kalibur
És ismét egy fölösleges post: Boldog szülinapoz Gheizt !
Nem mintha elolvasná... van egyáltalán 1 hozzászólása is?
Akkor is boldog születésnapot neki!
QuoteOriginally posted by Saori
...Boldog Születésnapot Gheiztnek, aki ma 19 éves !! :D
H.B.D. Gheizt !! ;)
Na röviden és tömören: Gratula mindenkinek, aki számottevően megnövelték postjaik számát, gratula az elmúlt pár nap szülinaposainak, és gratula az iskolában megszerzett jó jegyeknek az iskolásoknak :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Na röviden és tömören: Gratula mindenkinek, aki számottevően megnövelték postjaik számát, gratula az elmúlt pár nap szülinaposainak, és gratula az iskolában megszerzett jó jegyeknek az iskolásoknak :D
:lol:
Bódog Születésnapot Gheiztnek!
Émmeg gratulálok Baldynak a 600. postjához..:D
QuoteOriginally posted by Saori
Ésignus?! ÉsShock?! Ésén?!//Jó én már előre megkaptam..de a többiek nem:p) ..:( Najó..abbahagytam :p
Amúgy..szeretném köszönteni a mai szülinaposunkat (végre munka :p) . Boldog Születésnapot Gheiztnek, aki ma 19 éves !! :D
Jajj, na erről beszéltem :o
Akkor így utólag még grat. Ignus-sama, Shock-sama (kis késedelem miatt csak, nem kell nagyon elbízni magatokat :) ), Saori-úrnő már megkapta, de a maradék rakétákat azért még fellövöm, és utólag (bár lehet, hogy tényleg nem olvassa el :D) HBD Gheiztnek, illetve egy nagy gratula Baldynak! *vakar* Most ugye
nem hagytam ki senkit? (legfeljebb lesz még egy post ^^")
QuoteOriginally posted by Saori
Émmeg gratulálok Baldynak a 600. postjához..:D
Ugye csatlakozhatok :) ?
QuoteOriginally posted by Saori
Émmeg gratulálok Baldynak a 600. postjához..:D
Igen Baldy, Grat - Grat !! :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Igen Baldy, Grat - Grat !! :)
Grat! Plussz mégegy hogy a sok munka ellenére jut időd irkálni...
Bejövök bólogatni én is: grat a szárnyasnak! :D
Grat Baldy a 600-hoz! :jee:
Grat Baldy!
(itt gondolkodok rajta 5 perce, de semmi kreatív nem jut eszembe - agyhalál)
...Emmeg lemaradt... gratula Soridannak a 300-hoz...
QuoteOriginally posted by Saori
...Emmeg lemaradt... gratula Soridannak a 300-hoz...
naja... grat...
Hííííííííí... tényleg :eek:
Grat Soridan!
Grat Soridan! :D
Grat Soridan! (Hogy én milyen eredeti i studok lenni, ha akarok... :) )
Gratulálok, Soridan :D és Baldynak is.
Grat Baldynak meg Soridannak!Baldy ,érik az a démonság..;) :D :bsd: :zen:
Grat SlEePwAlKeR-nek az új új avatarhoz! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat SlEePwAlKeR-nek az új új avatarhoz! :D
:eek: Valóban, lankad a figyelmem...:ejj:
Grat sLeEpWaLkEr! :appl:
Grat mindenkinek akinek gratulálni kell.
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat mindenkinek akinek gratulálni kell.
Grat Xaga lustaságához, Soridan-nak a 300hoz és alvajárónak az avatarhoz... Szimpibb ez mint az előző.... :)
QuoteOriginally posted by Lorenor
Grat Baldynak meg Soridannak!Baldy ,érik az a démonság..;) :D :bsd: :zen:
Lassan érik, de majd az apocalipszis napjára összehozom azt a 666-t :)
Amugy gratula neked az aláírásodhoz! Kifejezetten jó lett, és az avatar sem rosszabb egy cseppet sem :)
Ui.: Jah és grat Sleepwalkernek :)
Na akkor másodikként (gondoljátok elém Saorit, ahogy boldog szülinapot kíván :) ) boldog születésnapot:
- Sky-nak
- Senas-nak (bár ö már nem igazán jár errefelé...)
- Piccolo (nincs 1 postja sem tavaly március óta :) :_piszka: )
És persze grat azoknak, akik új avatart/aláírást csináltak :) kollektíven, külön/külön úgyse tudnám felsorolni :)
QuoteOriginally posted by SysOP XXL
Na akkor elsöként boldog születésnapot:
- Sky-nak
- Senas-nak (bár ö már nem igazán jár errefelé...)
- Piccolo (nincs 1 postja sem tavaly március óta :) :_piszka: )
És persze grat azoknak, akik új avatart/aláírást csináltak :) kollektíven, külön/külön úgyse tudnám felsorolni :) [/B]
Olvasd el eme topic első postját, szerintm utána nyomhatod az editet....
:eek:
/me virtuálisan fenékbebillenti SysOP XXL-t...
...:ejj:..grmpf..hogy képzeli...:mad:
Hátakkor én már név szerint nem gratulálok külön senkinek...
De azért Boldog Születésnapot mindenkinek !! :)
QuoteOriginally posted by Saori
:eek:
/me virtuálisan fenékbebillenti SysOP XXL-t...
...:ejj:..grmpf..hogy képzeli...:mad:
Hátakkor én már név szerint nem gratulálok külön senkinek...
De azért Boldog Születésnapot mindenkinek !! :)
Ez az :D Legszebb öröm a káröröm (/me megtapogatja még mindig sajgó alfelét :) )
Köszönöm mindenkitől a gratulációt, meg is dolgoztam érte, elvégre tegnap vagy 25-30 postom volt - már nem is vagyok úgy lenyűgözve a Nagyoktól :p
És akkor most már szabad a pálya, üdv a szülinaposoknak, HBD mindenki :D
QuoteOriginally posted by Saori
Hátakkor én már név szerint nem gratulálok külön senkinek...
De azért Boldog Születésnapot mindenkinek !! :)
Boldog Születésnapot Skynak :) ! ... és persze a többieknek...
SysOpnak meg dádá...
hogy ezt a sz
arvashibát szinte minden második oldalon elköveti valaki... :rolleyes:
Grat mindenkinek!!!
Boldog szülinapot annak akiket illet :)
Boldog születésnapot Senas, Piccolo (úgy se jön ide...), és Sky (őt is régen láttam már)!
Grat Freyja-nak a memberséghez! :appl:
Gratuláció Freya !! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratuláció Freya !! ;)
Csatlakozom, plusz HB Senas, Piccolo Sky!!! :D
Grat Freyja!
(A neved véletlenül nem a germán szépség istennőtől ered? Mert enm a három gyűrű egyike, az biztos)
Boldog szülinapot a szülinaposoknak, és grat Freyja-nak a memberséghez. :)
QuoteOriginally posted by Soridan
elvégre tegnap vagy 25-30 postom volt - már nem is vagyok úgy lenyűgözve a Nagyoktól :p
:rolleyes: no comment
*fájó hátsóját vakarja*
Jól van na, bocs, már át is szerkesztettem a postot...
Nem hiszem azért, hogy én lennék az első ilyen :rolleyes:
QuoteOriginally posted by Shock12
SysOpnak meg dádá...
hogy ezt a szarvashibát szinte minden második oldalon elköveti valaki... :rolleyes:
Na igen..:rolleyes: Nem lehet öskövület helyett szülinapjelző rangot kérni? :p :p
//jóvanna..:. csak most írtame gy matekdogát amiről tökre elfeledkeztem..úgyhogy :jee: ^^(argh)
Amúgy meg grat Freyja a memberséghez !! :D
Thx Evribodri!
Boldog szülinapot Sky-nak és a többiknek :)
Elsősorban Sky-nak, mert őróla legalább tudom is, hogy elolvassa :D
Akkor ismét tömeges gratuláció következik:
Gratula Baldynak a 600. postjához!
Gratula Soridannak a 300. postjához!
(ezzel még tegnapról tartoztam, de le volt rohadva a gép)
Boldog születésnapot;Senasnak, és Piccolonak!
Külön boldog születésnapot Skynak! (azért, mert ő nem fantom)
Valamint:
Gratula Freyjanak a memberséghez!
Remélem senkit sem hagytam ki, de szóljatok, ha de.:)
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Akkor ismét tömeges gratuláció következik:
Gratula Baldynak a 600. postjához!
Gratula Soridannak a 300. postjához!
(ezzel még tegnapról tartoztam, de le volt rohadva a gép)
Boldog születésnapot;Senasnak, és Piccolonak!
Külön boldog születésnapot Skynak! (azért, mert ő nem fantom)
Valamint:
Gratula Freyjanak a memberséghez!
Remélem senkit sem hagytam ki, de szóljatok, ha de.:)
-||-
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Remélem senkit sem hagytam ki, de szóljatok, ha de.:)
Hát pedig sajna kihagytad a magyar futball válogatott tagjait, akik ma biztosan sikeresen le tudtak futni megint 400 métert :) Csak igy tovább fiúk, szurkolok nektek!!! :D:D:D
QuoteOriginally posted by Baldy
Hát pedig sajna kihagytad a magyar futball válogatott tagjait, akik ma biztosan sikeresen le tudtak futni megint 400 métert :) Csak igy tovább fiúk, szurkolok nektek!!! :D:D:D
Hát akkor gratula nekik is, bár nem vagyok biztos benne, hogy valóban megérdemlik...:hehe:
Grat Ramiz-nak az új avatarhoz! :D
És ha már úgyis ittvagyok: grat magamnak az 1400-hoz! :D EGOIZMUS RULEZ!!!! :hopp:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Ramiz-nak az új avatarhoz! :D
És ha már úgyis ittvagyok: grat magamnak az 1400-hoz! :D EGOIZMUS RULEZ!!!! :hopp:
Grat Ramiz, bár nem sokban különbözik az előzőtől!
Grat Shadowolf, még két nap :hehe: és meglesz az otakuság!
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shadowolf, még két nap :hehe: és meglesz az otakuság!
:_off: Mint már azt valahol másutt írtam, éppen elég sok dolgom van és hangulatilag sem vagyok a toppon (bár ma már egy kicsit jobb kedvemben vagyok mint tegnap), szóval az a következő 100 post nem lesz olyan gyorsan meg. (értsd: legalább három nap, vagy még annál is több :rolleyes: :p :D)
Gratula Shadow !! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratula Shadow !! ;)
Köfike! :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratula Shadow !! ;)
:eek: Asztamindenit..télleg.. Grat!:D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Ramiz-nak az új avatarhoz! :D
És ha már úgyis ittvagyok: grat magamnak az 1400-hoz! :D EGOIZMUS RULEZ!!!! :hopp:
Akkor én is grtaulálok Ramiznak az új avatarjához!
És gratulálok Shadowolfnak az 1400 posthoz és az egoizmusához!
:D
Grat Ramiz,
Grat Shadowolf
Hmmmm
Most kivételesen én is gratulálok Shadowolfnak, bár a komoly gratulációt inkább az 1500.-ra fogom tartogatni :)
De Shadowolf: ha ezt meg mered köszönni, akkor nem fogok gratulálni neked, mert igy könnyű lenne elérni az 1500-t, és az ugyebár nem lenne jó :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Hmmmm
Most kivételesen én is gratulálok Shadowolfnak, bár a komoly gratulációt inkább az 1500.-ra fogom tartogatni :)
De Shadowolf: ha ezt meg mered köszönni, akkor nem fogok gratulálni neked, mert igy könnyű lenne elérni az 1500-t, és az ugyebár nem lenne jó :D
De nem ám...:D Remélem örülsz, nem köszöntem meg. :p
Grat Ramiz, Shadowolf (neked még kicsit happy-b kedvet is kívánok) !
Köszönöm, nem véletlenül nem nagyon különbözik... :rolleyes: :D az a kezében egy tányér, na milyen házias vagyok ;)
Grat Ramiz+ Shadowolf!
Kicsit későn, de ez van... :rolleyes:
Grat Ramiz.
Shadowolf: gratulálok az egódhoz :hail:
Grat Ramiz és Shadowolf!!!
QuoteOriginally posted by Soridan
Shadowolf: gratulálok az egódhoz :hail:
Én meg neked az új avatarodhoz. :D
Grat Soridan az új avatárhoz
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat Soridan az új avatárhoz
Csatlakozám az elöttem szólóhoz!
Szintén grat!!!!!!
Berserk???
QuoteOriginally posted by ignus
Csatlakozám az elöttem szólóhoz!
jaa..grat...
Először is gratula Soridannak az uj avatarjához :)
Másodszor:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
De nem ám...:D Remélem örülsz, nem köszöntem meg. :p
Annak igen, és neked is szeretnék most megint gratulálni, hogy ezzel megint nem mondtál semmit :D:D:D
Grat az új avatarhoz Soridan!
Ugyan már mondtam, de gondolom jólesik, ha többször mondom :D (csak el ne bízd magad :hehe: ): nagyon szépre sikeredett a rajzod.
Jaja, grat Soridannak is az avatarért! ;)
Aaaaah... első akartam lenni... na mindegy:
GRATULATION Soridan!!!
Grat Soridan a lesser demon-sághoz és a super avatarodhoz (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Gratula Soridannak az új avatarjához!
Eee.. khm...
Grat mindenkinek, akinek az elmúltegy-másfél napban kellett volna ! (csak az utsó néhány postot visszaolvasva ca: Ramiz, Shadowolf, Soridan)
:p
QuoteOriginally posted by Kalibur
Eee.. khm...
Grat mindenkinek, akinek az elmúltegy-másfél napban kellett volna ! (csak az utsó néhány postot visszaolvasva ca: Ramiz, Shadowolf, Soridan)
:p
Téged meg látom, elhanyagol mindenki. :rolleyes: Na majd akkor én:
grat neked a 800-hoz!!!! :D
QuoteOriginally posted by Kalibur
Eee.. khm...
Hogy lehetne õt elhanyagolni ?! ÕT ? Dehogyis ! Fogadja õszinte kaliburációmat.... ööö ... gratulációmat... Kalibur(ina) !! ;)
Gratula Kalibur a 800. posthoz!
És Drótmalaccal mi a helyzet Shock mester? :rolleyes: Gratula neki a fanatic memberségéhez! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
És Drótmalaccal mi a helyzet Shock mester? ...
Na látod, õt télleg kihagytam... ez van...
Szóval Gratula az 500.hoz, és a szintlépéshez !
QuoteOriginally posted by Shadowolf
És Drótmalaccal mi a helyzet Shock mester? :rolleyes: Gratula neki a fanatic memberségéhez! :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Na látod, õt télleg kihagytam... ez van...
Szóval Gratula az 500.hoz, és a szintlépéshez !
Köfike:)
Drótmalac transforms to ..., szóval grat az 500-hoz.
Grat Kalibur a 800-hoz!
Grat Drótmalac a fanatic memberséghez!
AntiGrat magamnak, hogy változatlanul nem tudok vmi kreatívat kitalálni... :ejj:
QuoteOriginally posted by Cobra
Drótmalac transforms to ..., szóval grat az 500-hoz.
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Drótmalac a fanatic memberséghez!
Köfike nektek is:)
Drótmalac: Grat! ;)
CHRONOS
Ich gratuliere dich auch.
QuoteOriginally posted by Feldin
Szintén grat!!!!!!
Berserk???
Még szép...hónapok óta akarok egy ilyen avatart :D (csak a rajtam kívül álló okok, ugye - mármint lustaság ;) )
Fanfár Drótmalacnak és Kaliburnak!
Trivi: má'honne esne jól, de ha sokszor mondod, saját vallást alapítok a tiszteletemre :D
Lesser démonság?? /me megtapogatja homlokán a kis dudorokat... Szóval
ilyen érzés.. nem is rossz, ráhajtok a szárnyakra :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Hogy lehetne õt elhanyagolni ?! ÕT ? Dehogyis ! Fogadja õszinte kaliburációmat.... ööö ... gratulációmat... Kalibur(ina) !! ;)
Dettó !! :D
Nomeg Drótmalacnak is grat !! :D
Azonkívül ha már itt lennék, akkor gratulálok a mai születésnaposunknak is: Boldg Születésnapot Rigon-nak aki ma lett 21 éves !! :D
Grat Kalibur és Drótmalac! Csak igy tovább!!! :D
Hb Rigon
Így kora reggel akkor gratulálnék Drótmalacnak fanatizmusának mostmár írásos bizonyítékárt és bódog szülinapot kívánnék Rigonnak.
És ha már itt vagyok hát megköszönöm a nekem küldött gratokat. ( Shock meg még elhiteti velem, hogy másképp jobban hangzana az a nick... :rolleyes: :D )
HB to Rigon! *kicsi sárga raketták fel az égbe*
Gratula Kalibur
Gratula Drótmalac
+ grat *.user akinek elmulasztottam a gratulációt mostanában. :p
Lásd elöttem lévő postot.
Xaga: Huhh, megcsapott a tömény kreativitás szele. :D
Grat [Bounce] a seniorsághoz! Way to go man! :cool:
Grat [Bounce]!
QuoteOriginally posted by Saori
Boldog Születésnapot Rigon-nak aki ma lett 21 éves !! :D
Igen, HBD Rigon !! :) (márhaegyáltalánelolvasod... hanem... hátnem...^^(http://saori.uw.hu/argh.gif))
QuoteOriginally posted by Kalibur
... ( Shock meg még elhiteti velem, hogy másképp jobban hangzana az a nick... :rolleyes: :D )
Igyekszem :D !
QuoteOriginally posted by Tiaro
Grat [Bounce]!
Jah..gratula^^
Émmeg gratulálok magamnak a szerencsémhez, hogy ilyen jó szöveget sikerült kapnom laboron :D :p
QuoteOriginally posted by Saori
Jah..gratula^^
Émmeg gratulálok magamnak a szerencsémhez, hogy ilyen jó szöveget sikerült kapnom laboron :D :p
Igen, gratula Bounce ! Saori örülök és gratulálok, hogy túl Vagy rajta... majd az eredményhez akkor, ha kiderül ;) ^^''l !
Gratula Angelnek az új avatárhoz :D
QuoteOriginally posted by Xaga
Gratula Angelnek az új avatárhoz :D
hehe, köszönöm :D de meggondoltam magam (illetve csak a hangulatom váltott vissza )
Ez így nem éééér! :D
Gratulálok [Bounce]-nak.... (I'm bouncing off the walls again...) :D
Grat [Bounce]!
(érzem, ahogy a kreativitás kiszáll a fejemből - marhaság, bent sem volt :D)
QuoteOriginally posted by Tiaro
Grat [Bounce]!
me 2
Grat Xaga-nak, hogy mindjárt eléri az 500 postot! (499 :) )
közben nekem is jön egy kis plusz :D
Grat Xaga-nak az öccázhoz!
Grat fanatic Xaga!
Congratulation Xaga-szama!
(Höhöhö... ríííímelt.. by Omlás)
Mostmár tényleg grat! :D
/me nem tagadja, hogy pumpálja a postjait :) - dehát ezért van ez a thread
áá, Xaga, mikor előztél le? :confused:
gondolom már jó régen :D
gratula a fanatikussághoz, bár ez már enélkül is egyértelmű volt :)
THX ALL!!!
A fanatizmus minden akadájt legyőz mint a szerelem :D
Angel: már jó rég, de a postszám nem jelent semmit :) (legalább is mikor már elérted a legnagyobb szintet :D)
hb a szülinaposnak, grat [Bounce]-nak a színyorsághoz, illetve Xagának a fanatizmushoz! :D
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Xaga-nak az öccázhoz!
Hai-hai! Graaat :D
Ja és grat ignusnak a 800-hoz !! :D //most vettem észre..:)
Grat ignus
Grat ignus!
(kreatívtalanság rulz)
Ezaz! Grat ignusnak!
Már csak 16 post a 100-ig! :D
QuoteSaori:
Ja és grat ignusnak a 800-hoz !! //most vettem észre..
QuoteTrivi, Xaga: :D
Grat ignus
QuoteSysOP XXL: Ezaz grat ignusnak!
Köszönöm nektek! :)
Xaga ! Fogadja gratulációmat eme óriási lépéshez !! ;)
EDIT: Ignusnak majd... ha ténylegesen átlépi ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Xaga ! Fogadja gratulációmat eme óriási lépéshez !! ;)
Köszönöm Shock. Kis lépés nekem de óriási lépés a.....nem kinek :)
QuoteOriginally posted by Xaga
Köszönöm Shock. Kis lépés nekem de óriási lépés a.....nem kinek :)
Nagy lépés mindenkinek, mert így tudunk gratulálni :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Xaga ! Fogadja gratulációmat eme óriási lépéshez !! ;)
EDIT: Ignusnak majd... ha ténylegesen átlépi ;)
Egyszer már megvolt neki 800. Úgy látszik takarítás volt valahol.
QuoteOriginally posted by Trivi
Egyszer már megvolt neki 800. Úgy látszik takarítás volt valahol.
Az Anime fórumban biztosan volt.
Most megint 18 hiányzik a 100-hoz... Grat Chronosnak, hogy van türelme szürni az :_off: postokat! :D
Grat Exo-nak, hogy megismerte a PM rejtelmeit! :D
Először: Köszönöm mindenkinek a gratulát!
Másodszor: Boldog születésnapot (természetesen utólag, mint mindig) Rigonnak!
Valamint:
Gratula Xaga Fanatizálódásához!
Gartula [Bounce] a seniorizálódáshoz!
Gratula továbbá Ignusnak, aki elérte, majd újra nem érte el a 800. postot. (Egyszer úgyis eléred:D)
Remélem senkit sem hagytam ki, de ha de, akkor szóljatok rám.
Ignus !! Gratula 800. postodhoz !! //Reméljük, többször a 8*100dikhoz nem kell ... :D !
QuoteOriginally posted by Shock12
Ignus !! Gratula 800. postodhoz !! //Reméljük, többször a 8*100dikhoz nem kell ... :D !
Megint köszönöm! :D :D :D
QuoteOriginally posted by ignus
Megint köszönöm! :D :D :D
Akkor megint gartula^^
QuoteOriginally posted by Saori
Akkor megint gartula^^
Csatlakozom az előttem szólóhoz. :D
Most már tényleg grat ignus!
Remélem nem lesz megint takarítás, bár ez elvileg csak rajtunk múlik.
QuoteOriginally posted by Trivi
Most már tényleg grat ignus!
Remélem nem lesz megint takarítás, bár ez elvileg csak rajtunk múlik.
Hát mégegyszer köszi...
Trivi: most nézem a Shingetsutan Tsukihime 5. részét... Kool... Eddig bejön!
Most pedig egy dupla grat norikonak részemről:
1. grat az új avatarhoz!
2. grat a senior memberséghez!
Grat mindenkinek, aki áldozatául esett a szent offtopic- inkvizíciónak, és Norikonak is az új avatarért. ;)
(Shadowolf épp akkor előzött meg, miközben ezt írtam, pedig már kezdtem örülni, hogy de gyors vagyok... ):rolleyes:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
...2. grat a senior memberséghez!
Igen, gartula Norikonak (ritkán, de akkor nagyot alkot :D)
Én is grat mindenkinek, akit illet, és külön ignusnak a 2x-i megdicsőülésért. :D
QuoteOriginally posted by ignus
Hát mégegyszer köszi...
Trivi: most nézem a Shingetsutan Tsukihime 5. részét... Kool... Eddig bejön!
Sikeres postelcseszésem után újra:
Hű de gyors vagy ignus! :D
Grat noriko a senior memberséghez és az új avatarhoz!
Megjegyzés az avatarhoz: ÁÁÁ, már megint le akar lőni! :D:D:D
Gratula Norikonak mindenért amit ma a fórumonelért (avatar, senior)!
:hopp:
QuoteOriginally posted by ignus
Gratula Norikonak mindenért amit ma a fórumonelért (avatar, senior)!
:hopp:
-||-
Minna arigato!:)
Kíváncsi voltam észreveszi-e valaki az avatarváltozást...hisz a kép nem sokat változott, csak szegény Kagoménak kezdett zsibbadni a nyaka, így gondoltam változtatok a pózon:D
Aki észrevette annak gratulálok. Meg annak is aki kerek számot ért el postjaival mostanában, pl. ignus. :)
QuoteOriginally posted by noriko
Minna arigato!:)
Kíváncsi voltam észreveszi-e valaki az avatarváltozást...hisz a kép nem sokat változott, csak szegény Kagoménak kezdett zsibbadni a nyaka, így gondoltam változtatok a pózon:D
Aki észrevette annak gratulálok. Meg annak is aki kerek számot ért el postjaival mostanában, pl. ignus. :)
Ja-ja, grat a kerek számot elérteknek, mint pl. noriko. :D
Meg az avatar változásához is.
QuoteOriginally posted by ignus
Megint köszönöm! :D :D :D
Őszinte Gratula Ignus - Szép termés :D
Legyen veled továbbra is a grafománia(+)...:D
QuoteOriginally posted by Shock12
Igen, gartula Norikonak (ritkán, de akkor nagyot alkot :D)
Hai! Énis gratulálok :D //de aztán nem Yashát lődözni..;) :p
Grat SysOp XXL-nek a senior memberséghez! Csak meglett :appl:
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat SysOp XXL-nek a senior memberséghez! Csak meglett :appl:
Kösz! Jó sokat küzdöttem érte :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat SysOp XXL-nek a senior memberséghez! Csak meglett :appl:
dettó! :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat SysOp XXL-nek a senior memberséghez! Csak meglett :appl:
Congrats, Dude!!!:D
Már Senior Member vagy, mikor érlek én utol... :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat SysOp XXL-nek a senior memberséghez! Csak meglett :appl:
Csatlakozok Trivi mesterhez !! :D
//Trivi:már csak színezni kell a hölgyet ;)
QuoteOriginally posted by Saori
//Trivi:már csak színezni kell a hölgyet ;)
/me rendkívül izgatottan várja :hopp:
QuoteOriginally posted by Saori
Csatlakozok Trivi mesterhez !! :D
//Trivi:már csak színezni kell a hölgyet ;)
Hai - Hai ^^''l ! ConGrat ! :)
Grat SysOP XXL
Grat Xaga! Grat Ignus! Grat SysOP XXL!
Grat SysOP!
:lame: powa! :D
Gratulálok utólag is Ignusnak a 800-hoz!
Gratula norikonak a senior memberséghez & az avatarhoz!
Valamint: Gratula SysOp XXL-nek a senior memberséghez!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Gratulálok utólag is Ignusnak a 800-hoz!
Gratula norikonak a senior memberséghez & az avatarhoz!
Valamint: Gratula SysOp XXL-nek a senior memberséghez!
Köszi mindenkinek mégegyszer, valaki egyszer van aki már többször is gratulált a 800. hoz (kisebb ingadozás volt felfedezhető a postjaim számában!)
Grat SysOp XXL-nek!
Grat Exo-nak az új avatarjához! (gyors váltás volt ám :rolleyes: )
Na miután megint nem néztem ide egy ideje, igy röviden és tömören: Grat mindenkinek! Főleg Noriko-nak és Ignus-nak, mert náluk látom is, miért gratulálhatok :)
Minden kedves Hölgy fórumozónak Boldog Nõnapot kívánok !! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Minden kedves Hölgy fórumozónak Boldog Nõnapot kívánok !! ;)
Csatlakozom én is :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Minden kedves Hölgy fórumozónak Boldog Nõnapot kívánok !! ;)
Mint hölgy fórumozó köszönöm:)
És gratulálok Shocknak a sebességéhez: post ideje 00:00 ...wow! látom ugrásra készen álltál!:p na jó, Baldy is gyors volt viszonylag, neki is jár egy grat :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Minden kedves Hölgy fórumozónak Boldog Nõnapot kívánok !! ;)
QuoteOriginally posted by Baldy
Csatlakozom én is :)
Szintén! Boldog Nönapot Minden Hölgynek!
Boldog Nőnapot az érintetteknek!
Csatlakozom az előttem szólókhoz...
Nagyon Boldog nőnapot! Amúgy pasi nap van?
Kézcsók és egy nagy virágcsokor (mindenki képzelje el a kedvenc virágát ;) ) a fórum összes hölgytagjának! :)
Grat mindenkinek akinek kell.
QuoteOriginally posted by ignus
Nagyon Boldog nőnapot! Amúgy pasi nap van?
Az év maradék 364 napja pasi nap, de a nők ezt rendszeresen elfelejtik :) Bezzeg mikor mi felejtjük el a nőnapot, akkor dühöngenek :):D
Boldog nőnapot a hölgyeknek!!!
:zen:
Yad nemow yppah
:rolleyes:
QuoteOriginally posted by Sephiroth
Yad nemow yppah
:rolleyes:
:confused:
De mint hölgy fórumozó, én is köszönöm (a többiek is lassan befutnak, ha jól sejtem) a nőnapi jókívánságokat. Baldy meg majd kap a fejére kövi meeten...
Én is Boldog Nőnapot kívánok minden Hölgyeménynek :)
QuoteOriginally posted by Kalibur
:confused:
Az ottan Happy women day, csak visszafeléje :) (Öt percig ültem bambán, mire rájöttem :D )
Grat Soridan az ujjab avatarért...
Blady meg bátorságáért kap tőlem egy gratot! :D
Most akartam ide rajzolni egy virágot, de ez a szemét fórum nem engedi, úgyhogy marad a b-változat:
Boldog nőnapot minden kedves fórumitának! :zen:
QuoteOriginally posted by Tiaro
Most akartam ide rajzolni egy virágot, de ez a szemét fórum nem engedi, úgyhogy marad a b-változat:
Boldog nőnapot minden kedves fórumitának! :zen:
Neked meg gratula a 600. postodhoz :)
QuoteOriginally posted by SysOP XXL
Szintén! Boldog Nönapot Minden Hölgynek!
Boldog Nőnapot kívánok minden Hölgynek a fórumon!
Grat Soridannak a (többé-kevésbé) új avatarjához! :p
Nameg Tiaronak a 600.-ik postjához. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Nameg Tiaronak a 600.-ik postjához. :D
Mostmár én is grat.... (most lett meg neki! :D )
Grat Bruce 579-nek a memberséghez!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Bruce 579-nek a memberséghez!
Grat neki is és Krilin-nek is az avatarjáért! #18 rulez! :D
QuoteOriginally posted by ignus
Grat neki is és Krilin-nek is az avatarjáért! #18 rulez! :D
/me egyetért! :D Szóval grat neki is!
Merci/Arigato/Thx/Danke/Gracias/Köszönöm mindenkinek!
//A megfelelőt húzza alá.//
:D
és persze grat Soridannak az ismeretlen ismerős avatarért. :P
QuoteOriginally posted by Baldy
Az év maradék 364 napja pasi nap...
Igen, ezt mondják a feministák ált. Ha minden igaz, május 19-én van, csak még nem rögzült hagyománnyá, úgyhogy tessék piszkálni a hölgyeket, hogy ne felejtsék el.
És most a gratulációk:
Grat Tiaro és Bruce a postszámfordulóhoz!
Grat Exo új és Soridan régiúj (vagy újrégi:confused: ) avatarjához!
QuoteOriginally posted by Shock12
Minden kedves Hölgy fórumozónak Boldog Nõnapot kívánok !! ;)
Köszönöm énis :o :)
Amúgy gratula Bruce 579-nek a memberséghez, Tiaronak a 600-hoz, és kicsit megkésve bár, de gratulálnék a mai szülinaposunknak is (nektek meg köszönöm, hogy megvártatok :))
Szóval Boldog Születésnapot Santitonak, aki ma lett 26!
Edit: javítva..
QuoteOriginally posted by Saori
Köszönöm énis :o :)
Amúgy gratula Bruce 579-nek a memberséghez, Tiaronak a 800-hoz, és kicsit megkésve bár, de gratulálnék a mai szülinaposunknak is (nektek meg köszönöm, hogy megvártatok :))
Szóval Boldog Születésnapot Santitonak, aki ma lett 26!
Én is boldog szülinapot kívánok Santinonak, aki már túl van a negyedszázados traumán. (Nekem még csak most jön.)
És boldog Nőnapot minden kedves női Olvasónknak. :)
QuoteOriginally posted by Saori
Köszönöm énis :o :)
Amúgy gratula Bruce 579-nek a memberséghez, Tiaronak a 800-hoz, és kicsit megkésve bár, de gratulálnék a mai szülinaposunknak is (nektek meg köszönöm, hogy megvártatok :))
Szóval Boldog Születésnapot Santitonak, aki ma lett 26!
Boldog születésnapot Santito!
Grat a szülinaposnak!
QuoteOriginally posted by Trivi
Boldog születésnapot Santito!
u.i.: Saori, Tiaro 600-nál tart még (még? -> már!)
Grat mégegyszer Tiaro a 600.-hoz!
Igaz..igaz..:zen: kicsit figyelmetlen vagyok..javítva..:D
Előszöris: Boldog nőnapot a fórum minden hölygtagjának!
Gratula Soridannak az új avatarjához!
Gratula Tiaronak a 600.-ik postjához!
Gratula Bruce 579-nek a memberséghez!
Boldog Születésnapot Santitonak!
Úgy veszem ki, hogy Exo és Krilin is gratulációt érdemel az új avatarjáért, de őszintém mondva még nem láttam őket, de azért láttatlanba is gratula nekik!
És ha már úgyis az új avataroknál tartunk: grat Emarsharaenak az övéhez! :D
QuoteOriginally posted by Saori
Amúgy gratula Bruce 579-nek a memberséghez, Tiaronak a 600-hoz, és kicsit megkésve bár, de gratulálnék a mai szülinaposunknak is (nektek meg köszönöm, hogy megvártatok :))
Szóval Boldog Születésnapot Santitonak, aki ma lett 26!
Igen... HBD Sanito (érdekes... a naptáramban mára Atyman volt írva, 24 lett volna... érdekes)...
Persze Big-Big Gratula Tiarónak, meg Bruce579nek is !! ;)
Gratulálok Saori az 1100. postodhoz !! Szép teljesítmény !! ;) ... Hm... szorgosan, csak így tovább ! :)
Köszönöm :o;), igyexem!
Neked meg szeretnék gratulálni az 1900-hoz! Már nincs shock a 2k-ig! :D ;)
Köszönöm szépen a gratulációt ;) ! Igyekszem a fenmaradó 100 postot lehetõleg megfelelõ helyre, megfelelõ minõségben postolni. :)
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Előszöris: Boldog nőnapot a fórum minden hölgytagjának!
Gratula Soridannak az új avatarjához!
Gratula Tiaronak a 600.-ik postjához!
Gratula Bruce 579-nek a memberséghez!
Boldog Születésnapot Santitonak!
Úgy veszem ki, hogy Exo és Krilin is gratulációt érdemel az új avatarjáért, de őszintém mondva még nem láttam őket, de azért láttatlanba is gratula nekik!
Mit mondhatnék, grat mindenkinek!
Exo avatarját én csináltam :D
Grat Saori!
(miért nem jut eszembe már valami jó? :ejj: )
QuoteOriginally posted by SysOP XXL
Exo avatarját én csináltam :D
Akkor neked is nagy GRAT! :appl:
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Előszöris: Boldog nőnapot a fórum minden hölygtagjának!
Gratula Soridannak az új avatarjához!
Gratula Tiaronak a 600.-ik postjához!
Gratula Bruce 579-nek a memberséghez!
Boldog Születésnapot Santitonak!
Úgy veszem ki, hogy Exo és Krilin is gratulációt érdemel az új avatarjáért, de őszintém mondva még nem láttam őket, de azért láttatlanba is gratula nekik!
Arigato! De a dicshimnusz SysOP-ot illeti, ő az alkotó...én csak a screenshotot csináltam!:D
Ja, és ConGrat mindenkinek!:D
Grat mindenkinek :)
Na akkor: grat Saori-nak az 1100-hoz!
grat Shock-nak az 1900-hoz!
és végül grat Sötét Angyalnak az új avatarjához!
Remélem nem hagytam ki senkit. :D
Grat Shock! No még 100, ill. most már csak 97, és MM!
Grat Shock! :jee:
Fogadja gratulációmat Saori az 1100ért és Shokku az 1900ért... Ignus a Soritól elcsent kevéske kis rakétát fellövi az égbe, aztán ujra depresszióba zuhan... :(
QuoteOriginally posted by ignus
Fogadja gratulációmat Saori az 1100ért és Shokku az 1900ért...
Megint csak röviden: Dettó :)
Én is gratulálok, és plusszban még ElfWarriornak a 100.-hoz!!!szép tempó:)
QuoteOriginally posted by noriko
Én is gratulálok, és plusszban még ElfWarriornak a 100.-hoz!!!szép tempó:)
Arigatou!
Pedig nem is szoktam sűrűn ide írni, mert az olyan postszámnövelő ízű.:rolleyes: :D
És grat mindenkinek, aki most ért el valamit. Külön is Noriko-nak, hogy velem együtt nemrég érte al a 100-at. Mmint postot. :D
Uhh... Grat Saori, Shock, Tiaro, Exo, Krillin, Bruce579 és a többiek, ja és persze Ignusnak az elcsent rakettákért.
És kösözönöm mindenkinek, szipp.... (kíváncsi vagyok, ez az avatár meddig tart ki? :D :p :)
QuoteOriginally posted by Soridan
És kösözönöm mindenkinek, szipp.... (kíváncsi vagyok, ez az avatár meddig tart ki? :D :p :)
Egy hétnél többet nem adok neki. :p :D Ja, és grat ElfWarrior-nak a senior memberséghez! :jee:
Gratula ElfWarriornak a 102 posthoz! :D
QuoteOriginally posted by ignus
Gratula ElfWarriornak a 102 posthoz! :D
Hopp, tudtam, hogy vkit lehagytam.
Grat-grat!
Shadowolf: :p csak azért is meghagyom két hétig minimum :p
QuoteOriginally posted by Soridan
Shadowolf: :p csak azért is meghagyom két hétig minimum :p
Hiszem, ha látom. :hehe: Amúgy neked meg grat az új aláírásodhoz. Nekem teccik. ;)
Nna, itt is rég jártam, de azért megkísérlek valamivel előrukkolni, remélve hogy csak a fél társaság fog utánna csúnyán nézni, amiért kifelejtettem:
Grat Shock a túllépett 1900-ért, Saori az 1100-ért, a tünde harcimarcinak a 100 fölé lépésért, Sorinak az avatarért (tarts ki, két hét nem a világ :p ) és mindenkinek akit kifelejtettem.
Kösz mindenkinek! Amúgy a számokat nyugodtan lehagyhatjátok... Sőt! Zsozso, ki vagy a moderátorunk, ha hallod amit mondok, lécci radírozd le őket! Ezer hála, ha megteszed :)
Ebbe a threadben most vagyok először, épp ezért botsesz, hogy nőnapra nem írtam semmit... Ezentúl figyelek :)
Ja, és grat mindenkinek, akit megillet! Plíz ne haragudjatok, hogy nem nevezek meg mindenkit, de mint montam, most vagyok itt először... :(
QuoteOriginally posted by Kalibur
(tarts ki, két hét nem a világ :p )
De amikor annyi jó ötletem/tervem van! :beken: Na jó, ha már ilyen szépen bíztatsz ;)
Shadowolf: látni fogod :morci: :haha: Biza'. Egyébként az aláírásomat a Hollóidők c. mágus regényből hollóztam ki tegnap...
muszáj volt, az ilyet nem lehet kihasználatlanul, parlagon heverni :)
Bruce: gratulálok, hogy megtaláltad az egyik (ha nem a) legnépesebb/legprogresszívebben burjánzó threadet :)
Grat Cobrának a 400.-ik postjához!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Cobrának a 400.-ik postjához!
Úgyszintén.
Én is csatlakozom a Cobragratulálokhoz! :D
detto
QuoteOriginally posted by ignus
Én is csatlakozom a Cobragratulálokhoz! :D
Detto.. Valamint grat az elfharcosnak is ;) remélem nem maradt ki senki :D
Edit: énis thx mindenkinek..//hogy ne postszámnövelés legyen ;) :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shock! No még 100, ill. most már csak 97, és MM!
QuoteOriginally posted by Tiaro
Grat Shock! :jee:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
... grat Shock-nak az 1900-hoz!...
QuoteOriginally posted by Baldy
Megint csak röviden: Dettó :)
QuoteOriginally posted by noriko
Én is gratulálok, és plusszban még ElfWarriornak a 100.-hoz!!!szép tempó:)
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
És grat mindenkinek, aki most ért el valamit. ...
QuoteOriginally posted by Soridan
Uhh... Grat Saori, Shock...
Köszönöm szépen mindenkinek a gratulációkat (csakhogy ne legyen postszámnövelõ szaga...).
Ezennel grat ElfWarriornak, és Cobrának a postszámfordulóhoz... (hm... norikonak gratuláltam már :confused: ?! ... Mindegy... gratulálok megint :D )
Grat ElfWarrior és Cobra!
Én most nagyon kollektív leszek...Gratula mindenkinek akinek eddig még nem gratuláltam bármi miatt.. :D :zen:
Én is kollektíve Gratulálok mindenkinek!:D
QuoteOriginally posted by Exo
Én is kollektíve Gratulálok mindenkinek!:D
detto
Thx, izé... Arigato. Hogy én is gratuláljak, grat Lorenor az új avatarhoz.
QuoteOriginally posted by Cobra
Thx, izé... Arigato. Hogy én is gratuláljak, grat Lorenor az új avatarhoz.
Igen-igen! Grat Lorenor-san
Ismét tömeges gratuláció következik:
Szóval szépen sorjában:
Gratula SysOP XXL-nek, Exo avatarjáért! (amit időközben megtekintettem, Krilin új avatarját is sikerült megtekintenem, az is tettszett)
Gratula Emarsharaenak az avatarjához!
Gratula Saorinak az 1100. posthoz!
Gartula Shocknak az 1900. posthoz!
Gratula Sötét Angyalnak az új avatarjához! (bár ez csak előre, mert még nem láttam; de ha Shadowolfnak tetszik, akkor rossz nem lehet)
Gratula továbbá ElfWarriornak a 100.-hoz és a szintlépéshez!
Gratula Cobrának a 400.-ik postjához!
Végül, de nem utolsó sorban: Gratula Lorenornak az új avatarhoz!
Remélem nem hagytam ki senkit, de nyugodtan szóljatok rám, ha mégis.
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Ismét tömeges gratuláció következik:
Szóval szépen sorjában:
Gratula SysOP XXL-nek, Exo avatarjáért! (amit időközben megtekintettem, Krilin új avatarját is sikerült megtekintenem, az is tettszett)
Gratula Emarsharaenak az avatarjához!
Gratula Saorinak az 1100. posthoz!
Gartula Shocknak az 1900. posthoz!
Gratula Sötét Angyalnak az új avatarjához! (bár ez csak előre, mert még nem láttam; de ha Shadowolfnak tetszik, akkor rossz nem lehet)
Gratula továbbá ElfWarriornak a 100.-hoz és a szintlépéshez!
Gratula Cobrának a 400.-ik postjához!
Végül, de nem utolsó sorban: Gratula Lorenornak az új avatarhoz!
Remélem nem hagytam ki senkit, de nyugodtan szóljatok rám, ha mégis.
Én is gratulálok mindenkinek, akinek eddig nem (magamat kivéve :angyali: )!
Azonkívül gratulálok Exonak, hogy 4 nap alatt betermelte a 30 postot, és memberré érett! :D
QuoteOriginally posted by SysOP XXL
Én is gratulálok mindenkinek, akinek eddig nem (magamat kivéve :angyali: )!
Azonkívül gratulálok Exonak, hogy 4 nap alatt betermelte a 30 postot, és memberré érett! :D
Arigato gozaimashita!:D
Grat Lorenor az új avatarhoz! Mi is ez?
Grat Exo a memberséghez!
Ismét gratula Exonak, ezúttal a memberséghez!
Grat Exo! A többiek talán már megvoltak, ha nem, akkor de. Jó...?:p
Köszönöm a gratulációkat!Trivi: az avatarom on Jiraiya van a Naruto ból..Egy perverz középkorú békapásztor,szerzetes,ninja vagy miafene....:p :rolleyes: :zen:
Na akkor elsőként Gratula Trivi az 1200hoz, Lorenornak pedig utólag az avatarhoz. Tényleg jól néz ki.
QuoteOriginally posted by Tiaro
Na akkor elsőként Gratula Trivi az 1200hoz...
Én meg másodikként.... :D Gratula ! ;)
Gratula Trivi az 1200 hoz!:D :zen:
Hát grat Trivinek és Exonak! :D
Gratula Trivinek az 1200. posthoz!
Arigato, minna! :merci:
QuoteOriginally posted by Trivi
Arigato, minna! :merci:
Én is gratulálok neked öcsikém :)
Csak igy tovább, ne fogd vissza magadat :)
QuoteOriginally posted by Lorenor
Köszönöm a gratulációkat!Trivi: az avatarom on Jiraiya van a Naruto ból..Egy perverz középkorú békapásztor,szerzetes,ninja vagy miafene....:p :rolleyes: :zen:
Hehe:D Gondolom igyekeztél magadhoz passzolót választani :p (scuzi).
Grat hozzá, nagyon tetszik.
És az aláírásodhoz is, most olvastam el végre rendesen -_-. Nagyon jó :cool:
Hát igen békapásztor nem vagyok,de a többi eléggé stimmel....:rolleyes: :p :bsd: Ja és köszi te vagy az első aki az aláírásom miatt gratulált...(pedig már a Sesshos avatarnál is ez volt...:p ):zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Hát igen békapásztor nem vagyok,de a többi eléggé stimmel....:rolleyes: :p :bsd: Ja és köszi te vagy az első aki az aláírásom miatt gratulált...(pedig már a Sesshos avatarnál is ez volt...:p ):zen:
Szerintem az avatarod és az aláírásod is nagyon jó, ugyhogy ha nem gratuláltam volna eddig: Congratulations Lorenor! :)
Amugy meg a szülinaposoknak: Saorinak az első helyet fenntartva, másodikként mondom nektek: boldog szülinapot Lac (23), Aeren (22) :)
QuoteOriginally posted by Baldy
Szerintem az avatarod és az aláírásod is nagyon jó, ugyhogy ha nem gratuláltam volna eddig: Congratulations Lorenor! :)
Amugy meg a szülinaposoknak: Saorinak az első helyet fenntartva, másodikként mondom nektek: boldog szülinapot Lac (23), Aeren (22) :)
Baldy ezt inkább töröld és várd meg Saorit... morci szokott lenni ezért!
QuoteOriginally posted by ignus
Baldy ezt inkább töröld és várd meg Saorit... morci szokott lenni ezért!
Jogosan :D
QuoteHát igen békapásztor nem vagyok,de a többi eléggé stimmel.... Ja és köszi te vagy az első aki az aláírásom miatt gratulált...(pedig már a Sesshos avatarnál is ez volt... )
Akkor nem neked gratuláltak már érte valahol, valakik? :confused: Mindegy, ettől függetlenül nagyon tetszik. Honnan is van?
Mivel igen ritkán járok itt, ezért csak kollektíven gratulálok mindenkinek, aki rászolgált. (Kivéve a szülinaposokat - jobb nem kihívni magam ellen a sorsot. Ők csak várjanak a sorukra :))
QuoteOriginally posted by Soridan
Jogosan :D
Akkor nem neked gratuláltak már érte valahol, valakik? :confused: Mindegy, ettől függetlenül nagyon tetszik. Honnan is van?
Az avatar miatt igen-a Naruto ból van ,Jiraiya-,de az aláírásomért csak te meg Baldy...Ja az aláírásom pedig már nem tudom honnan is van,csak úgy eszembe jutott... :p :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Az avatar miatt igen-a Naruto ból van ,Jiraiya-,de az aláírásomért csak te meg Baldy...Ja az aláírásom pedig már nem tudom honnan is van,csak úgy eszembe jutott... :p :zen:
:( Azért kösz :)
QuoteOriginally posted by ignus
Baldy ezt inkább töröld és várd meg Saorit... morci szokott lenni ezért!
Az nem kifejezés... :ejj:...baldy még számolunk...:p (neeem...nem 1-10-ig....:p)
Amúgy Boldog Születésnapot az ünnepeltjeinknek ! :D
és grat Trivinek az 1200-hoz..shockadikként..:p
Akkor mostmár boldog születésnapot a két delikvensnek, Lac -nak (húderég láttam már errefele), és Aeren-nek ;) !
Tehát akkor:
grat Exo-nak a memberséghez!
grat Lorenor-nak az új avatarhoz/aláíráshoz!
grat Trivinek az 1200-hoz!
És végül, de nem utolsósorban: boldog szülinapot azoknak, akiknek ma van! :p (ja, és ezzel kapcsolatban: grat Baldynak, hogy van annyi mersze, hogy Saorival szembeszálljon! :D)
Grat a Celebrálóknak!
B. Szülinapot a Szülinaposoknak!
És mégegyszer köszönöm a Grat.-okat!:D
:eek: Most látom csak, hogy McDouglas-nak meg összejött a 400 postja. Szóval nagy grat neki is! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
:eek: Most látom csak, hogy McDouglas-nak meg összejött a 400 postja. Szóval nagy grat neki is! :D
Hai- hai... GRAT !! :jee:
QuoteOriginally posted by Saori
Hai- hai... GRAT !! :jee:
Jaaa ! Grat McDouglas ! ;)
Grat StabWest-nek az új avatarhoz!
Grat mindenkinek aki nevezetes postszámot ért el és akinek szülinapja volt/van.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat StabWest-nek az új avatarhoz!
Köszönöm szépen:) ! Most nevemhez méltó avatarom van:) .
Szerk.: Trivinek is köszönöm:) !
Grat StabWest!
Grat McDouglas!
Boldog Szülit Lacnak és Aerennek!
És grat McDouglas-nak a 400.posthoz
(http://www.smiliegenerator.de/s22/smilies-38989.png) McDouglas! :)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
(http://www.smiliegenerator.de/s22/smilies-38989.png) McDouglas! :)
CHRONOS
Heh. Moderátorok egymás között. :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Heh. Moderátorok egymás között. :D
Barátok közt :hehe:
Azért én is gratulálnék moderátorunk 400. postjához :) (és nyalnék is vele egy sort:D)
Grat mindekinek, aki rászolgált. Nem rossz, félóránként lehet gratulálni valakinek valamiért :D
Hopp..hát kicsit későn..de Boldog Születésnapot elsőként ArchElf[HUN]-nak aki ma lett 26, és Ferinek (bár őt még nm láttam itt:p) aki ma 18!
Akkorhát Saori után a kivégzés árnyéka nélkül: boldog szülinapot ArchElf[HUN]-nak, és Ferinek!
Ezen felül gratula McDouglas 400. postjához. (vagy ezzel már elkéstem?)
Boldog szülinapot ArchElf! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat grat!
QuoteOriginally posted by Bruce579
boldog szülinapot ArchElf[HUN]-nak, és Ferinek!
Ezen felül gratula McDouglas 400. postjához.
Én pedig csatlakoznék! Happy B day ArchElf, Feri, és grat McDonalds ... izé Mcdouglas :D !
Happy Birthday to ArchElf[HUN] és Feri.
Saori: Feri azért nem volt még itt mert a fórum csak 18+...
:D
QuoteOriginally posted by ignus
Saori: Feri azért nem volt még itt mert a fórum csak 18+...
:D
( :_off: ) Hoppá...:rolleyes: lehet hogy akkor nekem még nem itt lenne a helyem...:p :D
QuoteOriginally posted by Kalibur
grat McDonalds ... izé Mcdouglas :D !
Ezt én is meg akartam játszani, de azért az adminnal úgy gondoltam mégse :ejnye:
QuoteOriginally posted by Trivi
Ezt én is meg akartam játszani, de azért az adminnal úgy gondoltam mégse :ejnye:
Én szerinted nem hezitáltam ? De reméltem, csak nem kapja fel rajta a vizet, viszont ha mégis megsértettem volna és igényli, nyilvánosasn és látványosan bocsánatot kérek tőle ;)
Boldog szülinapot Archelf-nek és Feri-nek!
Happy BD Archelf! :zen:
Akkor pótolnám a pótolnivalót először: (ledöglött a masina, és csak most sikerült bele életet lehelni):D
Szóval: A tegnapi születésnaposoknak Lacnak Aerennek utólag is boldog születésnapot!
Gratula McDouglas-nak a 400 posthoz!
Gratula StabWestnek az új avatarjához!
Ami pedig a mai nappal aktuális:
Boldog szülinapot ArchElfnek, és Ferinek!
Remélem nem hagytam ki senkit, de ha mégis, akkor szóljatok rám.
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Boldog szülinapot Archelf-nek és Feri-nek!
én is pont ezt akartam mondani :p
Csatlakoznék én is a gratulálok táborához: Boldog szülinapot ArchElf!!!
És neked is Feri: tudd, mától a törvény teljes szigorával lecsaphatunk rád :D
QuoteOriginally posted by Saori
... ArchElf[HUN]-nak aki ma lett 26, és Ferinek ... aki ma 18!
Jáááá, jáááá sõõõn !! BSZ ArchElf[HUN], és Feco ! :D ! (Van a körúton 10 méterenként bót... mosmá nemcsak kívülrõl csorgathatod a nyálad :D )
EDIT (Ugyan nem elsõként, mert ez szerkesztett, de grat a 666hoz Baldy)
Grat Baldy a 666-hoz..:D
QuoteOriginally posted by Saori
Grat Baldy a 666-hoz..:D
A pingvin-démon újra támad! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
A pingvin-démon újra támad! :D
És saját magán futtatja magát? Vagy csak animált pingvin-lejátszócodec? :D
Grat a 666-hoz!
Boldog szülinapot, ArchELf és Feri! :)
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
És saját magán futtatja magát? Vagy csak animált pingvin-lejátszócodec? :D
Grat a 666-hoz!
Boldog szülinapot, ArchELf és Feri! :)
Grat Baldy-nak az ördögi postszámhoz...:D
Boldog Szülinapot az Ünnepelteknek!
Grat a démonsághoz Baldy és boldog szülinapot ArchElf
:bsd: Démon a lakásban!:eek:
Grat Baldy!
Grat Baldy.
Boldog Szülinapot ArchElf és Feri
Majd épitünk jó kis sátánista templomot is Saori temploma mellé! :D Grat Baldy
Grat Lorenor-nak az 1100-hoz!
Grat Baldy nak a démonság hoz,és kösz a gratulációkat,bár jobb szerettem volna ha a postszámfordulómat nem egy olyan post al érem el mit amit az offtopic ba post oltam...:ejj: :p :rolleyes: :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Grat Baldy nak a démonság hoz,és kösz a gratulációkat,bár jobb szerettem volna ha a postszámfordulómat nem egy olyan post al érem el mit amit az offtopic ba post oltam...:ejj: :p :rolleyes: :zen:
Grat! Az meg hogy offtopic? Miért baj. U.o. topic mint a többi!
Szintén gratula az 1100-hez, Lorenor! :)
QuoteOriginally posted by ignus
Grat! Az meg hogy offtopic? Miért baj. U.o. topic mint a többi!
Nem ,az a kár amit oda post oltam.... :p :zen:
Grat Lo!
Gratula az 1100hoz!
Grat Lorenornak az új avatarhoz (bár szerintem te nem vagy ilyen öreg, de hát ez van :p - erre most lehet mondani hogy a negatív érzések öregbítenek, a pozitívak meg fiatalítanak :D)
QuoteOriginally posted by Saori
( :_off: ) Hoppá...:rolleyes: lehet hogy akkor nekem még nem itt lenne a helyem...:p :D
Hülyeség :p :D
Gratula Baldynak! *röpködnek a rakéták* Úgy tűnik tetszik neki ez a démonság, mert leragadt a 666-nál.
És gratula a szülinaposoknak akiknek már gratuláltak előttem! *óvatos vagyok :) *
És gratula Lorenornak! Is... van még valaki? Phew :)
grat Soridannak a 400hoz!
QuoteOriginally posted by Angel
grat Soridannak a 400hoz!
:merci: Tettem is érte valamit :rolleyes: Khmm, stornó. :merci: továbbra is áll :D
Grat Lorenornak az 1100hoz, Baldynak a 666hoz és Soridannak a 400hoz!
Grat Soridan!
Szintén Granu..., Gravu..., Gratu Soridan.
Grat Sori!
QuoteOriginally posted by Sephiroth
Szintén Granu..., Gravu..., Gratu Soridan.
Logopédust hívhatom?
Grat Lorenor, Baldy :p
Lopogédust? Azminek? Nekelmen az ide :D
Grtaula Baldy-nak a Démonsághoz!
Gratula Lorenornak az 1100-hoz!
Gratula Soridannak a 400. posthoz!
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Grtaula Baldy-nak a Démonsághoz!
Gratula Lorenornak az 1100-hoz!
Gratula Soridannak a 400. posthoz!
Detto :)
Először is gratulálok magamnak, hogy eljutottam a démonságig :D
Aztán gratulálnék Lorenornak az 1100-hoz :) Nemsokára megkapod a megérdemelt otaku cimet! Csak igy tovább ;)
És gratula Soridannak a 400 posthoz, aki rendithetetlenül nyomul a Fanatic Member cim felé :D
QuoteOriginally posted by Saori
Grat Lo!
HaiHai ^^''l
Grat Soridan-nak a 400-hoz!
Grat Angel-nek a fanatic memberséghez!
ááááá, segítséég! fanatikuss lettem! áááá *körbe-körbe rohangál és próbálja leplezni*
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Angel-nek a fanatic memberséghez!
köszönöm :)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Angel-nek a fanatic memberséghez!
Csatlakozom!!! Grat Angel!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Angel-nek a fanatic memberséghez!
Csatlakozom én is :)
És közben csöndben Shadowolfnak: ismered az edit nevű gombot? :):):)
QuoteOriginally posted by Baldy
És közben csöndben Shadowolfnak: ismered az edit nevű gombot? :):):)
Jóvanna! :hehe:
Angel... hát hogy is mondjam... GRAT! :D
QuoteOriginally posted by ignus
Angel... hát hogy is mondjam... GRAT! :D
Jja! Énis-Énis graaaaaaaaat :D
QuoteOriginally posted by Saori
Jja! Énis-Énis graaaaaaaaat :D
Me too !! :D
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY:
Szombat és vasárnap az jelezheti az éppen esedékes szülinapost (merugye lesz) aki akarja, mert nem leszek gépközelben ;) :D
QuoteOriginally posted by Saori
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY:
Szombat és vasárnap az jelezheti az éppen esedékes szülinapost (merugye lesz) aki akarja, mert nem leszek gépközelben ;) :D
Akkor szombaton asszem marad Shock, mert mindenki más a meeten lesz. ;) (bár nem ő amúgyis a második, az ezért felelősök sorában? :confused: )
Grat Lorenor, Angel és Soridan!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Akkor szombaton asszem marad Shock, mert mindenki más a meeten lesz. ;) (bár nem ő amúgyis a második, az ezért felelősök sorában? :confused: )
ööö... szóval az a helyzet, hogy most nem... szóval Shadow... a hétvégére a Te munkád lesz a jelzés... átruházom reád ezen hétvégére... Végezdd alaposan, és jól eme nemes megbízást, ne halljak rád panaszt :D
Saori és Shock egyszerre tűnnek el... hmmmmm... :rolleyes::rolleyes::rolleyes::hehe:
QuoteOriginally posted by Trivi
Saori és Shock egyszerre tűnnek el... hmmmmm... :rolleyes::rolleyes::rolleyes::hehe:
Ez állt. igy szokott történni.... Nyomozgatni kéne, vagy mindenki kitalálja hogy mi folyik? :D
QuoteOriginally posted by ignus
Ez állt. igy szokott történni.... Nyomozgatni kéne, vagy mindenki kitalálja hogy mi folyik? :D
Ok, a Saori és Shock kapcsolatával foglalkozó spekulációkat kéretik az offtopic-ban/pm-ben folytatni (vagy ami még jobb lenne, abbahagyni ugyanis nem tartozik ránk). Köszönöm. :)
QuoteOriginally posted by ignus
Ez állt. igy szokott történni.... Nyomozgatni kéne, vagy mindenki kitalálja hogy mi folyik? :D
én arra gondoltam hogy majd ha valami publikus közölnivalója támad Shocknak vagy Saorinak, hát majd közli(k). :rolleyes: :)
ha meg nem akarják az orrunkra kötni akkor az az ő dolguk és mi ne szóljunk bele, hanem csendben figyeljük a fejleményeket :D
QuoteOriginally posted by Angel
én arra gondoltam hogy majd ha valami publikus közölnivalója támad Shocknak vagy Saorinak, hát majd közli(k). :rolleyes: :)
Na akkor most magyarázat következik: NEM LEHARAPNI A FEJEMET, CSAK POÉN VOLT!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Angel-nek a fanatic memberséghez!
Kicsit megkésve, de én is grat, Angel!
Ok, mivel a topic két felelőse a mai napra engem bízott meg a feladattal, ezzenel felköszönteném a mai szülinaposunkat.
Szóval: Boldog szülinapot kívánok mikocs-nak! :D
(Remélem ez így jó volt, Shock. ;) :D)
Mível Saori helyettese által kinevezett helyettes felköszöntötte a szülinapost ezért megragadom az olkalmat és csatlakozom hozzá:
Heppi birszdély mikocs
Boldog negyedszázadot, mikocs! :)
HemogloBin mikocs!
QuoteOriginally posted by Xaga
Mível Saori helyettese által kinevezett helyettes felköszöntötte a szülinapost ezért megragadom az olkalmat és csatlakozom hozzá:
Heppi birszdély mikocs
Habby Birthday mikocs!
Ja, H. Börszdéj mikocs!
Grat ElfWarrior-nak az új avatarhoz! (érdekes választás :D)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat ElfWarrior-nak az új avatarhoz! (érdekes választás :D)
Arigatou, ez gyors volt!
Még nem az igazi, csak egyelőre ez tetszett meg, de lesz majd jobb is. És ez egy origami, ami mégis csak japán művészet. :p
Grat ElfWarrior! Mit is látunk?:confused:
ConGrats ElfWarrior, nagyon találó az origami! :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat ElfWarrior! Mit is látunk?:confused:
Csak egyszerű origami, nem anime-szereplőt ábrázol, legalább is én nem tudok róla. Ezért is keresek még jobbat.
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
Csak egyszerű origami, nem anime-szereplőt ábrázol, legalább is én nem tudok róla. Ezért is keresek még jobbat.
Anime szereplö papírból :D Na az jól nézne ki!
Grat Elfwarrior
Szeretnek gratulalni Soridannak az ELSŐ BABÁHOZ!!!
Gratula, nőljön nagyra, sok boldogsagot :)
Ja, meg magamnak a hetvegi CS LAN gyozelemhez :)
QuoteOriginally posted by [BouNCE]
Szeretnek gratulalni Soridannak az ELSŐ BABÁHOZ!!!
Gratula, nőljön nagyra, sok boldogsagot :)
Ja, meg magamnak a hetvegi CS LAN gyozelemhez :)
Grat [BouNCE] a LAN-party-s győzelemhez!
(Bár én mindig is csak koca-játékos leszek, és csak csodálni fogom az ilyen magasságokat:) )
((Milyen baba?))
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
Grat [BouNCE] a LAN-party-s győzelemhez!
Ja! Meg ahhoz, hogy már harmadszorra vált senior memberré... :p :D
Grat Elfy az új avatarhoz! Kiru, bejön! Soridan! Mondcsak milyen gyerköcről van szó?
ConGrat [bouNCE] és Soridan!
De télleg, mihez is gratulálok Soridannak? :D
Köszönet mindenkinek a gratulációkért... bár nem voltam netközelben, de így utólag is jól esett mindenkitől.
minna, arigatoo
AE
Grat Angel (Elfwarrior, neked még nem döntöttem el, gratuláljak-e ahhoz az izéhez) ! És végül Soridan: télleg ,milyen bébi?
Grat Bounce!
Bébi:confused::confused::confused:
(grat Bounce ehhez is, így kell a figyelmet felhívni vmire -> elhinteni vmit beleágyazva a szokásos dolgok közé, amiről a társaságnak fogalma sincs)
Grat Sötét Angyalnak a memberséghez!
Na végre, valamiben én voltam az első. :D
QuoteOriginally posted by Exo
Grat Sötét Angyalnak a memberséghez!
Na végre, valamiben én voltam az első. :D
A kis piszok megelőzött, míg fogat mostam :eek: :D
Grat Sötét Angyal a memberséghez!
QuoteA kis piszok megelőzött, míg fogat mostam
Nana...:ejnye: :D
Grat Sötét Angyalnak a memberséghez! Ja, és mielőtt elfelejteném: Happy Birthday a mai szülinaposunknak, Lulu-nak! (bár erősen kételkedem abban, hogy ezt elolvassa :rolleyes: )
QuoteOriginally posted by Kalibur
Grat Angel (Elfwarrior, neked még nem döntöttem el, gratuláljak-e ahhoz az izéhez) ! És végül Soridan: télleg ,milyen bébi?
Majd rajzolsz nekem jobbat! :D
Ezen kívül meg szintúgy grat Sötét Angyal!
Nyoh, asszem ezt a kis jókívánságot megengeditek, mivel most nekem leginkább kötelességem innen! ^^ Szóval Boldog Szülinapot Lulu! ^__^
QuoteGrat Sötét Angyal a memberséghez!
QuoteHappy Birthday a mai szülinaposunknak, Lulu-nak!
Lustaság Rulez
Boldog Szülinapot Lulu! (Remélem elolvasod...:bsd: :D :hopp: :hehe: )
Grat Sötét Angyalnak, és Lulunak....
Elsőnek gratulálnék Exonak a 100. postjához :jee:
QuoteOriginally posted by Cobra
Elsőnek gratulálnék Exonak a 100. postjához :jee:
Én meg a 101.hez. Grat Exo
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Happy Birthday a mai szülinaposunknak, Lulu-nak! (bár erősen kételkedem abban, hogy ezt elolvassa :rolleyes: )
Pedig mint látod mégis elolvastam :hehe: És köszike mindenkinek ^.^
QuoteOriginally posted by Lulu
Pedig mint látod mégis elolvastam :hehe: És köszike mindenkinek ^.^
Akkor BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT neked!
(csak azoknak kívánok, akik be is néznek ide)
Na akkor gratula Lulu-nak a 2 éven belüli első postjához! :p :D Illetve grat Exo-nak a senior memberséghez! :D
Grat Shadowolf az 1500 posthoz igy előre
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Na akkor gratula Lulu-nak a 2 éven belüli első postjához! :p :D Illetve grat Exo-nak a senior memberséghez! :D
Tehehe, lol :p Azért mikor kellett, megtette nem? Naugye! ^.^
QuoteOriginally posted by Lulu
Pedig mint látod mégis elolvastam :hehe: És köszike mindenkinek ^.^
Én még nem is kívántam Boldog Szülinapot! Majd olvasd el ezt is :D
Köszönöm a gratulációkat, igyexem!
(Amúgy mostanában mintha "kissé" télleg rámtört volna a grafománia...:D )
Ja és Grat Shadowolfnak a 1,5 kilóhoz!:jee:
Boldog szülinapot Lulunak és előre is gratula Shadowolfnak a 1500. post jához.:zen:
Grat Exo a senior memberséghez!
Grat Lorenor a megint új avatarhoz! Most már határozd el magad egy mellett, én is megtettem. :)
Akkor mehkezdem a hétvégi lemaradás bepótlását:
Gratula Angelnek a fanatizmushoz!
Boldog szülinapot kívánok mikocsnak! (ez a tegnapi napra esedékes)
Gratula ElfWarriornak az új avatarhoz!
Gratula [BouNCE] a LAN-partys győzelemhez!
Gratula Soridannak bár nem egészen tiszta, hogy miért, de azért gratula! (Bízva abban, hogy [BouNCE] tudja, és ezért gratulált)
Gratula továbbá Sötét Angyalnak a memberséghez!
Gratula Exonak a 100. postjához, és a szintlépéshez!
Boldog Szülinapot Lulu! (külön gratula, hogy elolvastad!)
Még 1 post Shadowolf!
Na, remélem senkit sem hagytam ki.
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Exo a memberséghez!
Grat Lorenor a megint új avatarhoz! Most már határozd el magad egy mellett, én is megtettem. :)
Hát valszeg ez lesz az uccsó... :rolleyes: :p :zen:
Ja tényleg, mos látom csak: Gratula Lorenornak az új Avatarhoz!
QuoteOriginally posted by Lorenor
Hát valszeg ez lesz az uccsó... :rolleyes: :p :zen:
Grat az új avatarhoz! Nekem teccik!
Mi az a fém tüskés valami a bal vállán?
QuoteOriginally posted by Exo
Grat az új avatarhoz! Nekem teccik!
Mi az a fém tüskés valami a bal vállán?
Szerintem egy furcsa válvédő..vagy csak dísz??? :confused: :zen:
Először is köszönöm mindenkinek, aki (előre :rolleyes: ) gratulált. :D Másodjára pedig én gratulálnék: 1. Trivi-nek amiért le"member"-ezett (szép magyar szó :rolleyes: :D) egy senior membert :p :D 2. Lorenor-nak az új avatarhoz, illetve az új tartózkodási helyéhez (csajok óvakodjatok! :p :D).
QuoteOriginally posted by Shadowolf
1. Trivi-nek amiért le"member"-ezett (szép magyar szó :rolleyes: :D) egy senior membert :p :D
Miről beszélsz te? :hehe::D:D:D
Grat a MD-hez!
Egy ideje ide sem néztem el, ugyhogy összefoglalva grat mindenkinek (az egy postos szülinaposunknak pláne :D ) !
Tündeharcimarci: mondj témát, és bár nem vagyok egy Saori, valamit tán összeüthetek, ha naagyon ragaszkodsz hozzá :rolleyes: :p
Ja, külön grat Shadowolf 1500-ához (nemcsak azért, mert az volt az utsó post amit olvastam és még épp a fejemben volt...)!
Quote1. Trivi-nek amiért le"member"-ezett (szép magyar szó ) egy senior membert :p :D
Én nem sértődtem meg (nagyon...:bruhuhu: )! :D :D :D
"Biztos csak" nyelv(ujj-)botlás volt. ;) :D
Grat Lorenor az új avatárhoz.
Grat Exo...
Edit: Plusz Shadowolfnak az 1,5k -hoz és Lorenornak az avatarhoz...
HBD Coyote, Anime!
Boldog Születésnapot: Coyote és Anime!
Boldog Szülinapot Coyote és Anime (Ti is olvassátok el, mint Lulu!!! :D)
És grat Exo-nak a 12.59-es Post/Day arányához! Csak bírd tartani :D :D
(De ha sokat gratulálsz, nem lesz nehéz ;) )
QuoteOriginally posted by ElfWarrior
HBD Coyote, Anime!
//KHM... Ma már vagyok....szóltam...-.-"
Szóval Boldog Születésnapot azoknak akiket megillet, valamint külön gratula Shadowolfnak az 1500-hoz, és mindenki másnak is mindenért grat:)
QuoteOriginally posted by Saori
//KHM... Ma már vagyok....szóltam...-.-"
Szóval Boldog Születésnapot azoknak akiket megillet, valamint külön gratula Shadowolfnak az 1500-hoz, és mindenki másnak is mindenért grat:)
Boldog születésnapot a hétvégén ünnepelteknek, és Shadowolfnak is is nagy-nagy gratu !! :)
// meg persz minden egyéb grat.-ni valóhoz is grat... :D
//És nagy dádá a sietõs egyéneknek !! :p
QuoteOriginally posted by Saori
//KHM... Ma már vagyok....szóltam...-.-"
Szóval Boldog Születésnapot azoknak akiket megillet, valamint külön gratula Shadowolfnak az 1500-hoz, és mindenki másnak is mindenért grat:)
Ok, ok, gomen. Nem figyeltem eléggé.
És grat mindenkinek, aki kerek számot ért el. :)
Boldog szülinapot a szülinaposoknak.
Gratulálok Saorinak a sikeres szóbelihez :jee: :appl:
ÚÚÚ! Sumi mase!
Elfelejtettem, hogy ma már van Saori...:D
QuoteÉs grat Exo-nak a 12.59-es Post/Day arányához! Csak bírd tartani
Köszönöm a grat-ot!
És igyexem tartani a post/nap arányt, igaz nem lesz könnyű!:D
Grat a szülinaposoknak, meg Saorinak is! :D És köszi mindenkinek aki gratulált szerény (:rolleyes: ) személyemnek. :D
Gratulálok Saorinak a sikeres nyelvvizsgához !! :) ^^''l(l)''l^^
QuoteOriginally posted by Exo
És igyexem tartani a post/nap arányt, igaz nem lesz könnyű!:D
Majd belejössz... Nekem elhiheted. :D
Grat Saori :p
How was it girl ?
Először is Gratula Shadowolf az 1500. posthoz és az otakusághoz! (Azért csak így utólag, mert nem győztem kivárni azt az 1 postot...)
Külön gratula Saorinak a sikeres szóbelihez!
Valamint: Boldog születésnapot Coyote és Anime!
Remélem senkit sem hagytam ki...
QuoteOriginally posted by Kalibur
Grat Saori :p
How was it girl ?
nemakarok több angol szöveget látni most egy darabig....^^(http://saori.uw.hu/argh.gif)
QuoteOriginally posted by Saori
nemakarok több angol szöveget látni most egy darabig....^^(http://saori.uw.hu/argh.gif)
Parancs értettem :D !
Ja és amit az előbb lefelejtettem: HBD Coyote & Anime !
Happy Birthday Coyote és Anime!
Saori: Grat a szóbelidhez! Pm-et meg nézd meg! ;)
Grat Saori! Középfok?
Hajrá Angel (http://www.tar.hu/trivi/8.gif), most te jössz a némettel!
én is grat Saorinak a nyelvvizsgához!!!ügyi vagy!!:) :tezsvir:
Mivel még nem gratuláltam,én is gratulálok sikeres nyelvvizsgádhoz.:zen:
QuoteOriginally posted by Trivi
Hajrá Angel (http://www.tar.hu/trivi/8.gif), most te jössz a némettel!
ááarigatou!
(gambare Angel, sikerülni fog :hehe: )
És gratulálnék Lorenor új avatarához, azthiszem joggal bekerülhetne ez a kép a bishounen képtárba :D nagyon jó :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Gratulálok Saorinak a sikeres nyelvvizsgához !! :) ^^''l(l)''l^^
QuoteOriginally posted by Cobra
Gratulálok Saorinak a sikeres szóbelihez :jee: :appl:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat a szülinaposoknak, meg Saorinak is! :D
QuoteOriginally posted by Kalibur
Grat Saori :p
How was it girl ?
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Külön gratula Saorinak a sikeres szóbelihez!
QuoteOriginally posted by ignus
Saori: Grat a szóbelidhez! Pm-et meg nézd meg! ;)
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Saori! Középfok?
QuoteOriginally posted by noriko
én is grat Saorinak a nyelvvizsgához!!!ügyi vagy!!:) :tezsvir:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Mivel még nem gratuláltam,én is gratulálok sikeres nyelvvizsgádhoz.:zen:
Köszönöm mindenkinek! :merci:
Végre ideértem...huhh-huhh.... *nagy levegő*
Grat Saori! MOndtam én, hogy menni fog :D
Ja és grat mindenkinek és thx mindenkinek...m,ost át kell böngésznem, miről maradtam le.
Grat Saori!
Meg mindenkinek, akinek most nem... ;)
QuoteOriginally posted by Soridan
Grat Saori! MOndtam én, hogy menni fog :D
QuoteOriginally posted by Tiaro
Grat Saori!
Nektek is thx.. :)
Csatlakoznék az előttem szólókhoz: gratula Saori!:D
Lorenor, teccik az új avatárod!!! Honnan szalajtottad?
Utólag is boldog szülinapot Lulu!
Grat Shadowolf Saori+mindenki :hopp:!
Bruce: az bizony egy InuYashás Sesshomaru. Erről jut eszembe:
dícséretesen jó avatárod van Lorenor. Grat^24*10^24!
Grat Lorenornak ehhez a szép kis csupa1esből álló négyjegyű számhoz :D
meg az új avatarod is jó, vagy ezt már mondtam? :rolleyes:
Edit: igen, már mondtam...
Na nembaj, akkor még1szer :)
QuoteOriginally posted by Angel
Grat Lorenornak ehhez a szép kis csupa1esből álló négyjegyű számhoz :D
meg az új avatarod is jó, vagy ezt már mondtam? :rolleyes:
Edit: igen, már mondtam...
Na nembaj, akkor még1szer :)
Nagyon köszönöm,de most már elrontottam... :( Köszi azért nem baj,hogy mégeccer gratuláltál miatta.:) :zen:
Ugyan egy kicsit megkésve, de: grat Ramiz-nak a 200.-ik post-jához! :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
grat Ramiz-nak a 200.-ik post-jához! :D
Jááá Sõõõn. Grat Ramiz !! :)
QuoteOriginally posted by Shock12
Jááá Sõõõn. Grat Ramiz !! :)
Én gratuláltam? :fejét vakargatja és a ködös múltra gondol:
Hát ártani nem árthat: Grat Ramiz!!!
Nem tudom, kinek miért gratuláljak a legutóbbi gratulálásom óta, de gratula mindazoknak :) picikét visszaolvasva az egyetlen biztos pont: Grat Ramiz a 200. postodhoz! :D
Grat Ramiz!
Gratula Ramiz!:p
grat Ramiz!:) huh, csak egy posttal késtem le..;)
Csatlakozom!
Utólagosan is grat Tiaro-nak a démonsághoz! :D
Hail to the Dark Lord Tiaro (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Hö ? Tiaro ! Full Brute Gratula !! :) !
Gratula Ramiz & DiabloTiaro!
Köszönöm mindenkinek! Nélkületek nem sikerülhetett volna stb stb ... hüpp-hüpp... :p Tiaro: v/
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Utólagosan is grat Tiaro-nak a démonsághoz! :D
Csak lekéstem, pedig hogy igyekeztem :)
Fanfár az új démonfejedelemnek!
Shadowolf: Te mikor lettél otaku?? Külön kis virágcsokor érte :)
QuoteOriginally posted by Soridan
Shadowolf: Te mikor lettél otaku?? Külön kis virágcsokor érte :)
ekkor (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?s=&postid=29979#post29979) :D És köszi a virágokért, már egy vázába raktam őket. :D
Grat Ramiz
QuoteOriginally posted by Shock12
Hö ? Tiaro ! Full Brute Gratula !! :) !
Jaja..grat ! Nomeg Ramiznak is :)
:eek: Grat AyaDid-nek az új avatarhoz! Ez aztán gyors váltás volt. :p
Nah, megint csak a gratulációra jut időm, de arra mindig szakítok.
Gratula Ramiznak a 200.-ik post-jához!
Gratula Tiaronak a démonsághoz!
Gratula AyaDidnek az új avatarhoz! (így láttatlanba, és megintcsak Shadowolf-ra hagyatkozva)
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Nah, megint csak a gratulációra jut időm, de arra mindig szakítok.
Gratula Ramiznak a 200.-ik post-jához!
Gratula Tiaronak a démonsághoz!
Gratula AyaDidnek az új avatarhoz! (így láttatlanba, és megintcsak Shadowolf-ra hagyatkozva)
Detto! Grat Ramiz, Tiaro, AyaDid!
Grat Shadowolf! mozgalmas egy avatar!:p
Grat Shadowolf az új avatarhoz! Inu Yasha?
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Shadowolf az új avatarhoz! Inu Yasha?
Naruto-ból Jiraiya. (nemrég Lorenor-nak volt ugyanez a karakter az avatarja) De még gondolkodom azon, hogy lecserélem egy másikra.
QuoteOriginally posted by noriko
Grat Shadowolf! mozgalmas egy avatar!:p
Nemúgy mint én. :D
EDIT: Ja és aki ehhez hasonló, mozgalmas avatart szeretne (Naruto-ból), annak ajánlom ezt az oldalt: Naruto (http://www.narutoex.com/#)
Külön nagy GRATULA Shadowolfnak az avatar jához!!!!!!Látom van izlésed..;) :D :zen:
ááá, ezt még én se vettem észre... :D
Sok-sok köszi mindanyiótoknak! :bsd:
Grat az új avatarhoz, Shadowolf!
Grat az új avatárhoz Shadowolf
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat az új avatárhoz Shadowolf
Én is grat, Shadowolf az új avatarhoz!
Kellet már ez a nyitás. :)
(És grat mindenkinek, akinek még nem gratuláltam.)
Grat Shadowolf! Jó kis avatar... Bár ha Shokkunak szolsz szerintem megszerzi ugyanezt Jiraiya szemszögéből! :D
Remélem nem sértem meg Saorit, de:
Happy Birthday Shadowolf!!! :D
Csak gyere el meetre és a füleid is megcibálom :D
QuoteOriginally posted by Baldy
Remélem nem sértem meg Saorit, de:
Happy Birthday Shadowolf!!! :D
Csak gyere el meetre és a füleid is megcibálom :D
Baldy, itt várok egész nap Saorira, te is lehetnél türelmes. Én még várok :)
jó az avatarod, shadowolf! bár még jobb lenne a másik irányból!!! :D :p boldog szülinapot!
Grat Trivi-nek az 1300-hoz! :)
Sajnálom, már és is türelmetlen vagyok. :o
Még Sok Boldog Szülinapot Kívánok Shadowolf! :jee: :hopp:
És immár nyugodt lelkiismerettel: grat Trivi! ;)
Tisztelt Egybegyültek ! :D
A mai, gyönyörû napon, 1985-ben látta meg a napvilágot a fórum (egyik) fiatal titánja, Shadowolf ! Ezúton szeretnénk Boldog Születésnapot kívánni Néki !
Köszönöm Azok türelmét, akik voltak oly figyelmesek, hogy vártak Saorira, de sajnos õ technikai okokból nem tud eme emelkedett pillanatban jelen lenni köztünk :( . Megkért, hogy tolmácsoljam szívélyes üdvözletét Shadowolf felé (ezért fent a többeszám :D).
Trivi, Gratulálok az 1300 - hoz !! ;)
Köszike mindenkinek! :elérzékenyült smiley: I love you guys! :D
Boldog születésnapot Shadowolf
Hát akkor Boldog születésnapot Shadowolf! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
És köszönöm a gratulációkat :merci:
Boldog Szülinapot Shadowolf.
Grat Trivi az 1300-hoz.
QuoteOriginally posted by Trivi
Hát akkor Boldog születésnapot Shadowolf! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Én is Boldog Szülinapot kívánok Shadowolf!
És grat az avatárhoz is! :D
És neked is Trivi az 1300-hoz!
Boldog Szülinapot Shadowolf, grat Trivinek az 1300hoz! SZÉP
Nektek is köszönöm! :o :)
Akkor itt is, igaz itt kicsit megcsúszva:
Happy Birthday, Shadowolf! :):)
Bár megkésve, de legálisan:
Boldog születésnapot Shadowolf!
Gratula az új avatarodhoz is! (egyszerre akartam ezekért gratulálni, így ez is késett egy kicsit)
Gratula még Trivinek az 1300-hoz!
Gratulálok és boldog szülinapot kivánok minenkinek, akinek elfelejtettem...:)
Csak sajnos mostanában rengeteg dolgom van, nem tudok sok időt rászánni a fórumra, de remélem elnézitek nekem...;)
CHRONOS
Most látom csak, hogy Shock még a mai nap folyamán be fog előzni, és mivel nem igazán leszek gépközelben, így előre is gratulálok neki...;)
Grat! :appl:
CHRONOS
Gratuláció helyett marhanagy bocsánatkéréssel kezdenék Shadowolf irányába: Sorry, énnemtuttamtegnap ! Nemvoltam gép előtt... Így utólag is elfogadod? Boldog szülinapot Shadowlf !!!!
És grat Trivi 1300-ához is
Úúúúúúúúristen!Mikről maradok le..:eek: BOLDOG SZÜLINAPOT Shadowolf! És grat Trivi nek a z 1300 hoz!!:zen:
Saori jön ma? Csak mert ma is nevezetes nap van...
QuoteOriginally posted by Kalibur
Így utólag is elfogadod?
Nem. :p Najó igen, de csak azért mert te vagy. :p :D
Bocs, hogy csak így utólag...rég nem jártam erre!
De Boldog Születésnapot Shadowolfnak és Grat az avatarhoz is.
Grat Trivinek is. :D
QuoteOriginally posted by Trivi
Saori jön ma? Csak mert ma is nevezetes nap van...
Nem jön, és még egy jó ideig... a mai napon az elsõbbség Konóé... ha nem jelez éjjfélig, akkor szabad préda az elsõ hely... :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Nem jön, és még egy jó ideig... a mai napon az elsõbbség Konóé... ha nem jelez éjjfélig, akkor szabad préda az elsõ hely... :D
No én addig nem fogok várni, bocsi:
Heppíííí börszdéj Soridan!!! :hopp:
QuoteOriginally posted by Baldy
No én addig nem fogok várni, bocsi:
Heppíííí börszdéj Soridan!!! :hopp:
Hát ez hihetetlen, 2x egymás után.
Shock, én sem fogok éjfélig várni, mert nem maradok fent addig.
QuoteOriginally posted by Trivi
Hát ez hihetetlen, 2x egymás után.
Shock, én sem fogok éjfélig várni, mert nem maradok fent addig.
Hajrá. ;)
hajaj, hát én is lemaradtam:( na de bár nem vagyok Kalibur, remélem azért tőlem is elfogadod utólag: Happy (belated) Birthday Shadowolf!!;) (mostmár Kanadában is nagykorúnak számítasz!:D ...de Monte Carloba még ne menj casinózni!:p)
Nem várok tovább:
Boldog születésnapot[/b] Soridan!
És köszönöm a gratulációkat, inkább vártam egy kicsit, hogy ne többször köszönjem meg.
Boldog szülinapot Soridan! :lazza:
Boldog Szülinapot Soridan!
És grat magamnak, hogy leküzdöttem a vindóz(sze)XP nevű szörnyedvényt! :D
QuoteOriginally posted by SysOP XXL
És grat magamnak, hogy leküzdöttem a vindóz(sze)XP nevű szörnyedvényt! :D
Nagy grat érte! :D
Boldog Szülinapot, Soridan! :)
Elnézést kérek Kono, de én se tudok tovább várni. :o Szóval HB Soridan! :)
Akkor már én is. Boldog születésnapot Soridan.
És grat SysOP :)
Grat Baldy a 700-hoz
Grat SysOp XXL
Gratula qwell-nek a születésnapjához, ma 26 éves, és volt 7 postja már 2003 szilveszteri regisztrálása óta... :)
Boldog SZülinapot Soridan!!!!! (igaz tegnap, de most csak fél órával késtem le...kb);) Na, és te már mehetsz monte carloba is:D
És akkor már happy birthday qwell!!
(hú, micsoda feszült pillanatok...Shock egy postnyira van Chronos mögött!!):eek:
QuoteOriginally posted by noriko
(hú, micsoda feszült pillanatok...Shock egy postnyira van Chronos mögött!!):eek:
Már nem...:p :p
CHRONOS
Akkor így utólag: Boldog születésnapot Soridan!
más, de ide vágó: Javasolnék 1 állandó születésnapjelző helyettest, egy helyettes helyettest, stb, akik x óra után szabadon jelezhetik a születésnapot, ha a felelős, vagy első helyettese ezt nem teszi meg.
Akkor vissza a gratulációkhoz:
Boldog születésnapot qwell!
Gratula SysOp XXL-nek a "vindóz(sze)XP nevű szörnyedvény" sikeres leküzdéséhez!
Gratula Baldy a 700. posthoz!
Grat Baldy, SysOp XXL
És HB Soridan!
QuoteOriginally posted by Chronos
Már nem...:p :p
CHRONOS
Már megint de :p (Chronos 1960, mig Shock 1959 :D)
Grat noriko az uj avatarodhoz :)
Boldog szülinapot qwell :)
És részemről kösz a gratulációkért :)
Heee, ez de jó érzés. :o Lehetne több is egy évben :D
Köfke mindenkinek, csókolók -kucc- mindenkit.
És gratula Shadowolfnak, éveihez és avatarjához egyaránt, ahogy Norikonak is nagyon :cool: az új arca :)
És gratula a vindóz-párbaj sikeréhez, és kézrázás Baldy felé (kis képzavarszerűség) és Trivinek is, és mindenkinek, akit galád módon kifelejtett meghatódottságtól egészen elszállt énem. Vagy mi :)
QuoteOriginally posted by Baldy
Grat noriko az uj avatarodhoz :)
Boldog szülinapot qwell :)
QuoteOriginally posted by ignus
Grat Baldy, SysOp XXL
És HB Soridan!
-||-
Hogy itt mennyit lehet gratulálni? :hopp:
Grat mindenkinek!
Soridan így utólag is Boldog Szülinapot!:zen:
Grat minden szülinaposnak, akiknek a hétvégi netmentességem következtében nem tudtam kifejezni jókívánságaimat (név szerint: Soridan és Shadowolf :)). Remélem megbocsájtjátok... :rolleyes:
Fent nevezett okokból kifolyólag most gratulálok a postfordulókhoz, valamint az avatárcserékhez is.
Ja, és grat a Chronos VS Shock párbajhoz is!!! Várom a végeredményt :hopp:
Boldog szülinapot qwell-nek!
Grat noriko-nak az új avatarjához! (érdekes stílusváltás...:D)
Grat Sötét Angyalnak/Pandorának az éncseréhez! :D
Végül, grat Baldy-nak a 700-hoz!
QuoteOriginally posted by Bruce579
Remélem megbocsájtjátok... :rolleyes:
Hmmm.... nagy a csábítás... de nem! Kegyes leszek, megbocsátok :p
Lorenor: így utólag is köszönöm...szipp :)
És szabad qwell-nek gratulálni? Mert akkor - és csak akkor - én is csatlakozom :)
:lol: Grat phr0zen-nek az új avatárhoz! Mennyibe került? :lul:
phrozen: avatar=:lol: :lol: :lol: :muhahah: :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
phrozen: avatar=:lol: :lol: :lol: :muhahah: :zen:
juhuhúúúj! ehhez csatlakozom!:D
grati!!
Köszönöm a gratulációkat.Gondoltam hogy a leginkább hozzámillő avatar ez a nonfiguratív Tesco Gazdaságos avatar lesz.:lazza:
Mostanság folyton csk bocsánatot kérek...:ejj: ez igazán nem járja! Na de ha már egyszer muszály, hát legyen: Ne haragudj te se, Soridan, én ezt sem tuttam...:(
Így ismét utólag, de neked is Boldog szülinapot kívánnék :)
Ezen felül grat phrüzen gazdaságos és noriko furi avatarjához is :p , Baldy 700 ához... és mindenkinek minden máshoz!
Grat phr0zen a Tesco gazdaságos avatárhoz
Grat Baldy a 700.-hoz! (ElfWarrior -> a fanatic-ság a 500. psottól már megvan, 750-nél lesz addict)
Grat noriko és phr0zen az új avatarokhoz!
Grat Baldy!
Noriko: eddig ez az avatarod tetszik a legjobban, gratula! ;)
phr0zen: na igen, ez az avatar is megér egy misét... :D
Grat mindenkinek a postokhoz és avatarokhoz!
És grat a mikrofosnak, hogy egy ilyen rakás sz@rt a nyakamba lódított! Megint összeomlott a szeXP...
köszönöm a gratokat:) kicsit féltem hogy túl durvának találtatik mint avatar, főleg Kagome után:p Amúgy van összefüggés: most is támadok csak nyíl helyett késsel;):D (vagy az már kardnak számít?:rolleyes: )
grat SysOpXXL-nek, hogy ilyen sokáig bírt küzdeni a "mikrofos" "szeXP" nevű szörnyedménnyel!
Húúú, GRAT Noriko az új avatarért!:jee: Imádom Seras Victoriát meg a Hellsinget is nagyon pofás avatar!
GRAT SysOP-nak a 200 hoz!:D
QuoteOriginally posted by noriko
köszönöm a gratokat:) kicsit féltem hogy túl durvának találtatik mint avatar, főleg Kagome után:p Amúgy van összefüggés: most is támadok csak nyíl helyett késsel;):D (vagy az már kardnak számít?:rolleyes: )
grat SysOpXXL-nek, hogy ilyen sokáig bírt küzdeni a "mikrofos" "szeXP" nevű szörnyedménnyel!
Nekem inkább kardnak tünik.. Mondjuk mintha Victoria kispisztollyal (:D) harcolt volna a Hellsingben, nem karddal... Na mindegy, király avatar anyway!
és
RIP vindóz-szeXP, én ma már felraktam egyet Exonál, nincs hangulatom itthon is felrakni...
QuoteOriginally posted by Exo
GRAT SysOP-nak a 200 hoz!:D
ez az utcsó postom óta történt, szóval MOST grat! ;)
Grat SysOP-nak a 200-hoz! :D
noriko: a kép a Hellsing intro-ból származik, és ott jól látható hogy az nem egy kard, hanem egy kés. ;)
Grat Exo-nak az új avatarhoz! Te melyik is vagy? :D
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat SysOP-nak a 200-hoz! :D
Grat Exo-nak az új avatarhoz
-||-
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Exo-nak az új avatarhoz! Te melyik is vagy? :D
Hehe....Poén! Mit gondolsz, nem egyértelmű? ;) :D
Kösszépen! Amúgy ez ideiglenes, amíg nem csinálok jobbat!:D
QuoteOriginally posted by Chronos
Most látom csak, hogy Shock még a mai nap folyamán be fog előzni, és mivel nem igazán leszek gépközelben, így előre is gratulálok neki...;)
Grat! :appl:
Hát a mai nap az ma lett... :D ... de azért meglett.
Köszönöm szépen a gratulációt elõre, és mementó gyanánt rajzoltam most este egy képet:
Visualize (http://usteam.uw.hu/pictures/f/pics/1079992070709.jpg)
QuoteOriginally posted by Shock12
Hát a mai nap az ma lett... :D ... de azért meglett.
Köszönöm szépen a gratulációt elõre, és mementó gyanánt rajzoltam most este egy képet:
Visualize (http://usteam.uw.hu/pictures/f/pics/1079992070709.jpg)
:D:lol: :rotflol:
Nomeg persze gratulálok a postszámfordulókhoz, azaz Baldynak a 700hoz, és SysOp-nak a 200hoz !! ;)
QuoteOriginally posted by Shock12
Hát a mai nap az ma lett... :D ... de azért meglett.
Köszönöm szépen a gratulációt elõre, és mementó gyanánt rajzoltam most este egy képet:
Visualize (http://usteam.uw.hu/pictures/f/pics/1079992070709.jpg)
Áááááúúúúúúúúú!
MOst leestem a székről és bevertem a fejem, de röhögést azt nem hagyom abba még további 2 percig :D :D :D
Grat!
QuoteOriginally posted by Shock12
Hát a mai nap az ma lett... :D ... de azért meglett.
Köszönöm szépen a gratulációt elõre, és mementó gyanánt rajzoltam most este egy képet:
Visualize (http://usteam.uw.hu/pictures/f/pics/1079992070709.jpg)
:lol: :lul: Ouch! Ez fájt...:D
EDIT: grat Kalibur-nak az új avatarhoz!
Grat Exo az avatarhoz, ééés...grat Kalibur az avatarhoz!!!(alig ismertelek fel, a régit kerestem:p)
QuoteOriginally posted by Shadowolf
noriko: a kép a Hellsing intro-ból származik, és ott jól látható hogy az nem egy kard, hanem egy kés. ;)
tudom hogy onnan van, abból screenshot-oztam ki, csak már nem emlékeztem a teljes képre, szóval köszi! ;) :)
És grat Shock mind a pozíciódhoz, mind a vizuális segédeszközhöz! nagyon :jee: !
Jó az új avatar Kalibur, bár már nálad is meg kell néznem a nevet az avatar felett, hogy tudjam, ki postolt :)
Grat Kalibur az új avatarhoz, nagyon sexy, ...
...izé, nagyon vadóc. :):D
Grat Norikonak, Ph0zennek, Kaliburnak az új avatarokért!
Gratula Kaliburnak az új avatarjához!!!Hmm..érdekes..Ömm honnan is való??:confused: :p :lame: :zen:
Grat roderick az avatarhoz! mindenkire rátört a cserélhetnék?:p
(amúgy miből van?)
Jaja gratula Kalibur+ Roderick!
Én is gratulálok az új avatarosoknak! :D
És köszönöm a Grat.-okat! :D
MInden napra új gratula,
hadd legyünk mind meghatva,
Gratulálok mindenkinek
a sok új arcképhez. [nem mondtam, hogy valami nagy mű lesz :p )
Avagy jó kis avatarok :cool:
Phrozen, Kalibur, Exo, grat az új avatárokhoz!!! Jó látni, hogy az avatárok minősége emelkedő tendenciát mutat. Bár a Tescos májkrém óta a Tesco gazdaságos emblémában már nem igazán bízok... De ugye a szabály semmit sem ér kivétel nélkül :D ;)
Ja, és gratula a postosoknak is, úgymint Baldy és SysOP.
Meg Shocknak is. Mit is mondjak, Shockoló volt a kép...:hopp:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Gratula Kaliburnak az új avatarjához!!!Hmm..érdekes..Ömm honnan is való??:confused: :p :lame: :zen:
Random... (gondotam, hogy valaki megkérdezi, és már akkor tudtam ,hogy nem fogok tudni válaszolni ) De ha valaki tudja, az nyugodtan világosítson fel :) (mindkettőnket)
És köszönöm a gratulációkat!
Grat Kalibur és Roderick az új avatarokhoz!
Egyiket sem tudom, miből van :(
Grat Roderick-nak és Raggie Gordon-nak az új avatarokhoz! :)
Akkor kezdeném a gratulációkat:
Gratula SysOP XXL-nek a 200. posthoz és a kitartásához a "vindóz(sze)XP nevű szörnyedvény" ellen vívott szélmalomharcában.
Gratula az új avatarhoz az alant felsoroltaknak:
- noriko
- phr0zen
- Exo
- Kalibur
- Roderick
- Raggie Gordon
Remélem nem hagytam ki senkit.
QuoteOriginally posted by Drótmalac
Akkor kezdeném a gratulációkat:
Gratula SysOP XXL-nek a 200. posthoz és a kitartásához a "vindóz(sze)XP nevű szörnyedvény" ellen vívott szélmalomharcában.
Gratula az új avatarhoz az alant felsoroltaknak:
- noriko
- phr0zen
- Exo
- Kalibur
- Roderick
- Raggie Gordon
Remélem nem hagytam ki senkit.
-||-
Gratulálok mindenkinek akinek volt valami nevezetes post-fordulója, avatar cseréje.. etc... //me imádja a tecnika vívmányait..UPC-t megaztán pláne..:rolleyes:....//
Szóval gratula..külön kiemelve a szülinaposokat és grat külön Shocknak is :)
ja és egy kép...:D //Ezek után mondja bárki, hogy nem figyelem a szülinapokat :p :D Desku (http://usteam.uw.hu/pictures/b/pics/1080062529847.jpg)
QuoteOriginally posted by Saori
... és grat külön Shocknak is :)
ja és egy kép...:D //Ezek után mondja bárki, hogy nem figyelem a szülinapokat :p :D Desku (http://usteam.uw.hu/pictures/b/pics/1080062529847.jpg)
Köszönöm szépen... mi nem mondtuk... de majd postolok egy képet én is... csak javuljon meg ez a trágyadomb... ^^
QuoteOriginally posted by Bruce579
... Meg Shocknak is. Mit is mondjak, Shockoló volt a kép...
Köszönöm szépen Néked is :) ! (Igyekeztem shockolóra rajzolni... :D)
QuoteOriginally posted by noriko
... És grat Shock mind a pozíciódhoz, mind a vizuális segédeszközhöz! nagyon !
Köszönöm... pozícióhoz... ja... hogy nem "arra" gondoltál ... ok... azt is köszönöm :) !
QuoteOriginally posted by Kalibur
Áááááúúúúúúúúú!
MOst leestem a székről és bevertem a fejem, de röhögést azt nem hagyom abba még további 2 percig
Grat!
Köszönöm szépen, örülök, hogy sikerült megnevettetni életed eme nehéz idõszakában :p ! (Meghogy segedelmemmel amortizálod magad, és a környezõ bútorokat :D)
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm szépen, örülök, hogy sikerült megnevettetni életed eme nehéz idõszakában :p ! (Meghogy segedelmemmel amortizálod magad, és a környezõ bútorokat :D)
Én is köszönöm :p
A bútornak meg semmi baja... túl kemény :D (én pedig remélhetőleg idővel majdcsak felgyógyulok).
QuoteOriginally posted by Kalibur
Random... (gondotam, hogy valaki megkérdezi, és már akkor tudtam ,hogy nem fogok tudni válaszolni ) De ha valaki tudja, az nyugodtan világosítson fel :) (mindkettőnket)
És köszönöm a gratulációkat!
http://www.animenfo.com/anime/character/display.php?id=1859&n=vpgnac&t=ban_mido
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
http://www.animenfo.com/anime/character/display.php?id=1859&n=vpgnac&t=ban_mido
CHRONOS
Hmm...Kalibur sikerült férfi avatart válsztanod...Gusen desu ka?....Omoishiro... :rolleyes: :p :zen:
Én miért nem látom sose a képeket az animenfo-n ? :(
Saori, grat a szülinapfigyelődhöz! Igen 5letes :)
Elsőként gratulálnék Angel nek az új avatar ja miatt!!!:) :jee: :zen:
QuoteOriginally posted by Lorenor
Elsőként gratulálnék Angel nek az új avatar ja miatt!!!:) :jee: :zen:
Akkor én másodikként! És gyorsan megnézem hogy mire is cserélte :D
Én is gratulálnék Angelnek! Eddig ez teccik a legjobban!
(Amúgy ez nem ér. Az egyik pillanatban a régi, aztán mire megint meglátom már az új, mire ideérek már ketten gratuláltak! Vacak sulinet...)
Grat az új avatarosoknak... Sokan vagytok, egyszerre kaptok! :D
QuoteOriginally posted by Bruce579
Én is gratulálnék Angelnek! Eddig ez teccik a legjobban!
(Amúgy ez nem ér. Az egyik pillanatban a régi, aztán mire megint meglátom már az új, mire ideérek már ketten gratuláltak! Vacak sulinet...)
Off: Nem kifogás, sorstársad vagyok :D Ezért kell reflexből gratulálni, mielőtt tudnád mihez is teszed. Fogalmazz ködösen, utána ráérsz böngészni :D
QuoteOriginally posted by Lorenor
Elsőként gratulálnék Angel nek az új avatar ja miatt!!!:) :jee: :zen:
arogatou :) (a többieknek is)
Bruce: általában a desktop wallpapereimből vágom ki a képet, így aztán sokszor ugyanaszt nézem a nevem alatt meg a monitoromon nagyban is.
nem tudja valaki, hogy melyik animéből/mangából származik ez a leányzó, aki most az avataromban van? ugyanis szeretnék róla több képet is begyűjteni :D
QuoteOriginally posted by Lorenor
Hmm...Kalibur sikerült férfi avatart válsztanod...Gusen desu ka?....Omoishiro... :rolleyes: :p :zen:
Tudom ... :D
QuoteOriginally posted by Kalibur
Tudom ... :D
Szerencsétlen fórumozók most már végleg nem tudják eldönteni nemi hovátartzozásodat...(legalább is aki nem olvassa el a profile odat,mivel kevés a lóimádó férfi.):p :D :zen:
Grat Angel-nek az új avatarhoz!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Angel-nek az új avatarhoz!
Szintúgy grat az új avatarhoz!
QuoteOriginally posted by Lorenor
Szerencsétlen fórumozók most már végleg nem tudják eldönteni nemi hovátartzozásodat...(legalább is aki nem olvassa el a profile odat,mivel kevés a lóimádó férfi.):p :D :zen:
Off: Kikérem magamnak. Igenis sokan vagyunk, csak kicsit ritkásan... vagy izé, nem túl feltűnően... vagymi. Kucc.
QuoteOriginally posted by Soridan
Off: Kikérem magamnak. Igenis sokan vagyunk, csak kicsit ritkásan... vagy izé, nem túl feltűnően... vagymi. Kucc.
:_off: Hát igen inkább a nem túl feltűnően a megfelelő.:p bocs az off ért.:zen:
QuoteOriginally posted by Cobra
Én miért nem látom sose a képeket az animenfo-n ? :(
Valszeg a pop-up blocker-ed szűri ki, mert olyan típusú. Az enyém is kiszűrte, amíg azt a fajta file-t nem engedélyeztem.
Grat Angel az új avatarhoz! Rakd be a wallpaper-t is, úgy könnyebben tudunk mi is keresni!
Grat Angel
Grat minden új avataros fórumozónak !! :) //közben rájöttem hogy a Kalibur avatarján lévő srác volt egyszer mufurc avatarján is és akkorsem tudtam eldőnteni róla, hogy milyen nemű :p
QuoteOriginally posted by Lorenor
Szerencsétlen fórumozók most már végleg nem tudják eldönteni nemi hovátartzozásodat...(legalább is aki nem olvassa el a profile odat,mivel kevés a lóimádó férfi.):p :D :zen:
én ismerek egyet :rolleyes:
meg még egy jópárat... csak le kell menni egy lovardába...
és grat Kaliburnak az új avatarhoz :D Midou Ban rulez! ha egyáltalán így írják a nevét... és még jól tudom hogy ő e az
(ejj de feledékeny vagyok...)
QuoteOriginally posted by Trivi
Valszeg a pop-up blocker-ed szűri ki, mert olyan típusú. Az enyém is kiszűrte, amíg azt a fajta file-t nem engedélyeztem.
Grat Angel az új avatarhoz! Rakd be a wallpaper-t is, úgy könnyebben tudunk mi is keresni!
dehát innen szedtem le... :rolleyes:
1079546898747.jpg névre hallgat, szerintem a wallpapersnél lesz.
Gratula Angel!
Nagyon kawaii az avatarod! :D :jee:
QuoteOriginally posted by Exo
Gratula Angel!
Nagyon kawaii az avatarod! :D :jee:
Tied pedig elég "érdekes"... :p :D Grat hozzá!
QuoteOriginally posted by Lorenor
Szerencsétlen fórumozók most már végleg nem tudják eldönteni nemi hovátartzozásodat...
Te is, fiam Brutus? :( :D
#1 Eccerűen nem látom be, mért kéne egy láynak feltétlenül női avatar
#2 Most írjam oda minden egyes post után: "Ja, és én lány vagyok..." ? Különben meg addig is ment az élet, amíg fiúnak hittetek, és azután is, hogy kiderült, ogy mégse vagyok az...
De grat mindenkinek, aki nem felejti el az avatar ellenére se nemi hovatartozásomat :D
Gratula Angelnek az új avatarjáért!
Egyébként nem értem, hogy mért lenne szükséges az avatart a nemi hovatartozással feltétlenül egybekötni...
Mert akkor én ilyen szempontból Superdimensoinal Fortress vagyok???:confused:
QuoteOriginally posted by Kalibur
Te is, fiam Brutus? :( :D
#1 Eccerűen nem látom be, mért kéne egy láynak feltétlenül női avatar
#2 Most írjam oda minden egyes post után: "Ja, és én lány vagyok..." ? Különben meg addig is ment az élet, amíg fiúnak hittetek, és azután is, hogy kiderült, ogy mégse vagyok az...
De grat mindenkinek, aki nem felejti el az avatar ellenére se nemi hovatartozásomat :D
Mélységesen egyetértek veled :D (vajon miért :rolleyes: )
QuoteOriginally posted by Kalibur
Te is, fiam Brutus? :( :D
#1 Eccerűen nem látom be, mért kéne egy láynak feltétlenül női avatar
#2 Most írjam oda minden egyes post után: "Ja, és én lány vagyok..." ? Különben meg addig is ment az élet, amíg fiúnak hittetek, és azután is, hogy kiderült, ogy mégse vagyok az...
De grat mindenkinek, aki nem felejti el az avatar ellenére se nemi hovatartozásomat :D
Én mindig tudtam,hogy nő nemű vagy mivel mint már mondtam, a profile od ból kikövetkeztettem...Ami meg azt illeti Trivi pl. (hogy miért, nem tudom) ,de ha megnézed a profile ját akkor ő feltűnteti,hogy mellesleg hímnemű egyed. :p :zen:
Kicsit nem vagyok, mindjárt belehúztok a postolásba.
Ezennel gratulálok az Usteam fórumnak a 30000. posthoz. Meg természetesen azoknak, akik hozzájárultak eme "magasságos" postszámhoz. :hail:
Éljen! Éljen! Mégegyszer ennyit! :hopp:
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Éljen! Éljen! Mégegyszer ennyit! :hopp:
Hát azért az egy kicsit (nagyon) arrébb lesz még.
Gratula nekünk! :appl:
QuoteOriginally posted by Lorenor
bocs az off ért.:zen:
Az olyan off-ok, amik nem csak szimplán postnövelés céljából készültek, hanem fontos reagálás esetében, és csak rövid mondanivalót tartalmaz (1-2 post), abban az esetben elnézem, mint ahogy most is...:)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Cobra
Kicsit nem vagyok, mindjárt belehúztok a postolásba.
Ezennel gratulálok az Usteam fórumnak a 30000. posthoz. Meg természetesen azoknak, akik hozzájárultak eme "magasságos" postszámhoz. :hail:
Detto. :D
QuoteOriginally posted by Cobra
Kicsit nem vagyok, mindjárt belehúztok a postolásba.
Ezennel gratulálok az Usteam fórumnak a 30000. posthoz. Meg természetesen azoknak, akik hozzájárultak eme "magasságos" postszámhoz. :hail:
Gartulálok énis magunknak !! :D :jee:
/me fellövi régóta készítgetett rakétakollekcióját a jeles alkalomból. Egy nagy halleluja!
Szép munka volt, csak így tovább.
És szeretnék gratulálni magamnak (kucc, de pofátlan), amiért sikerült két hétig megtartanom avatáromat ***lázas igyekezettel keres másikat***
Grat a 30.000 fölötti postszámhoz! Remélem még sok-sok évig tud/fog működni!
QuoteOriginally posted by Saori
Gartulálok énis magunknak !! :D :jee:
Juhhé ! Ezért járok a székem körül egy esőtáncot !! 30k... khirály ! :D (De emlékeim szerint nem is olyan rég volt 20... hm... hol is ?! hm... HEURÉKA !! Itt (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?s=&postid=20667#post20667) értük el a 20k-t... tehát kereken 2 hónap alatt értük el a 10k-s bepostolási sebességet... (az 2004 január 24.én történt meg... :))... ez átlagban számolva... hm... 166.6 post / nap... nem rossz... nagyon nem... :D !
166.6 post? Ez nem túl jó omen :D
Egyébként jól látom, hogy Exo új arccal rendelkezik?
Mert akkor grat oda :)
QuoteOriginally posted by Soridan
166.6 post? Ez nem túl jó omen :D
Ez pesszimista kerekítés volt... az optimista esetén 167... :D
QuoteOriginally posted by Shock12
Ez pesszimista kerekítés volt... az optimista esetén 167... :D
Hmm, az már a sátánizmuson túl van akkor... egyre cifrább lesz :D
QuoteOriginally posted by Shock12
ez átlagban számolva... hm... 166.6 post / nap...
Hehe... így legyen 5ösöm a lottón :D Valahogy éreztem hogy ezt ki fogod számolni :) :p
QuoteOriginally posted by Soridan
/me fellövi régóta készítgetett rakétakollekcióját a jeles alkalomból.
Egyre inkább az a gyanúm, hogy egy illegális rakétagyárossal van dolgunk :hehe::D:D:D
QuoteOriginally posted by Soridan
És szeretnék gratulálni magamnak (kucc, de pofátlan), amiért sikerült két hétig megtartanom avatáromat ***lázas igyekezettel keres másikat***
Egye fene grat érte. :D Meg mellékesen a fanatic memberségedhez is. :p :D
QuoteEgyre inkább az a gyanúm, hogy egy illegális rakétagyárossal van dolgunk
Legalább most már tudjuk, ki csinálja az augusztus 20.-ikai műsort. :D
Soridannak még nem gratulált senki ?
Akkor elsőnek gratulálok az 500-hoz.
Edit: jaj, Shadowolf mégis gratulált, akkor csak másodikként gratulálok
gratula Soridannak a fanatikusságához :D
Gratula Soridan!!!
QuoteOriginally posted by Feldin
Gratula Soridan!!!
Neked meg grat a senior memberséghez! :D
Grat Soridannak! :D
Így tovább! :p
+ Grat Shocknak, mivel ha nem is ma, de holnap biztos eléri a 2000dik postot, úgyhogy neki külön gratulálok...;)
Úgy érzem, hogy a többieknek is gratulálnom kell, hiszen ő nélkülük nem lenne ilyen színvonalas a fórum...;)
Szóval: Grat [size=huge]mindenkinek![/size]
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Neked meg grat a senior memberséghez! :D
Igen-igen..gratula a 100-hoz :)
ConGrats Feldin és Soridan! :D
Grat Feldin
Grat Soridan
Köszi Xaga Exo Shadowolf Saori!!!!!!!!
Arigato! :hopp:
Először is grtaulálok a fórumozók közösségének, hogy túlléptük a háromszázezer...ööö. harmincezer postot!
Gratula Soridannak a fanatizmushoz!
Gratula Feldinnek a seniorsághoz!
Grat Feldin a senior memberséghez, Soridan a fanatic memberséghez, és Exo az új avatarhoz!
QuoteOriginally posted by Saori
Igen-igen..gratula a 100-hoz :)
Igen !! Grat-Grat !
QuoteOriginally posted by Chronos
+ Grat Shocknak, mivel ha nem is ma, de holnap biztos eléri a 2000dik postot, úgyhogy neki külön gratulálok...;)
Köszönöm előre is... (te már biztosan tudod, hogy lesz-e címváltás, és mi lesz az... :)) Majd meglássuk talán... ha addig nem üt el, nem esik a fejemre semmi... ^^''
QuoteOriginally posted by Trivi
Grat Exo az új avatarhoz!
Köszönöm...:)
Grat Feldinnek a seniorsághoz, és külön köszönet azért hogy eme sorsfordító postot a Japán kultúra thredbe intézte :D
:ad:
QuoteOriginally posted by Shock12
Köszönöm előre is... (te már biztosan tudod, hogy lesz-e címváltás, és mi lesz az... :)) Majd meglássuk talán... ha addig nem üt el, nem esik a fejemre semmi... ^^''
Őszinte legyek? :)
Fogalmam sincs, hogy lesz-e címváltás, és ha igen, akkor mi lesz a cím...;)
CHRONOS
QuoteOriginally posted by Chronos
... Fogalmam sincs, hogy lesz-e címváltás, és ha igen, akkor mi lesz a cím...;)
hm... "Tévedni emberi dolog... " - szólt a sün, és leszállt a drótkeféről... :)
Grat Soridan és Feldin! :D
Gratula Feldinnek & Soridannak! Ja, és Exonak az új avatárért!
QuoteOriginally posted by Shock12
hm... "Tévedni emberi dolog... " - szólt a sün, és leszállt a drótkeféről... :)
"De az élvezet mindenek előtt" - mondta, és visszamászott.
QuoteOriginally posted by Trivi
Egyre inkább az a gyanúm, hogy egy illegális rakétagyárossal van dolgunk :hehe::D:D:D
/me felkapja fejét és kölykeit óvó anyatigrisként borul egy láda fölé, melyből gyanúsan vidám színű rudacskák meredeznek.
Mégis miből gondolod? :p Aug.20-hoz meg semmi közöm *hangos reccsenéssel repedés támad az égbolton*
Egyébként thx mindenki. És heves kézrázás (csak ha nem tiltakozik) Feldinnek a seniorsághoz.
Grat Soridan+ Feldin!
Ja, és asszem még Angelnek se gratuláltam az új cuki avatarhoz, úgyhogy most utólagosan megteszem.;)
QuoteOriginally posted by Tiaro
Grat Soridan+ Feldin!
Ja, és asszem még Angelnek se gratuláltam az új cuki avatarhoz, úgyhogy most utólagosan megteszem.;)
Neked meg grat a 700.-ik postodhoz. :)
Bezony! Grat a 700-hoz!
Grat a 700 Tiaro !! ;) Kul !
Grat Tiaro
QuoteOriginally posted by Xaga
Grat Tiaro
Én is Gratulálok Tiaro!
Grat Tiaro!
QuoteOriginally posted by Shock12
Grat a 700 Tiaro !! ;) Kul !
Gratulálok Tiaro!!
És gratulálnék a mai szülinaposunknak is:
Nagyon -nagyon Boldog Születésnapot szeretnék kívánni Nephilimnek !!! Omedeto!! :) //Shock: Rainlendar kul :D
Heppi Börszdély Nephilim
Boldog szülinapot Nephilim! Sok a munka?
QuoteOriginally posted by Xaga
Heppi Börszdély Nephilim
Boldog Szülinapot Nephilim!
Bár úgy rémlik, hogy már elsütöttem ezt a gratulációt (bár amilyen gyorsan váltogatod az avatarodat lehet hogy mégse), de inkább kétszer, mint egyszer se: Gratula Exo az új avatarért!
Gratula Tiaro a 700. posthoz!
Boldog szülinapot Nephilim!
QuoteOriginally posted by Saori
Nagyon -nagyon Boldog Születésnapot szeretnék kívánni Nephilimnek !!! Omedeto!! :)
Igen-Igen !! Bulldog Születésnapot Tesvír ! :) !! El vagy havazva ?! :confused:
Quote//Shock: Rainlendar kul :D
Örülök neki, szerintem is :) ... és nemcsak az ;) !
Boldog Szülinapot Nephilim! :)
QuoteOriginally posted by Exo
Boldog Szülinapot Nephilim! :)
Grat neked a sikeres angol nyelvvizsgádhoz! :jee:
Wow, köszi szépen mindenkinek!:D
és persze
Boldog Szülinapot Nephilim!
Boldog szülinapot Nephilim! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
És grat Gab3c-nek a member címhez!
QuoteOriginally posted by Trivi
Boldog szülinapot Nephilim! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
És grat Gab3c-nek a member címhez!
Detto + grat Tiaro!
Grat Gab3c!
QuoteOriginally posted by Trivi
És grat Gab3c-nek a member címhez!
Igen! Gratula!
QuoteOriginally posted by Shadowolf
Grat Gab3c!
Gratulálok a memberséghez Gab3c!
QuoteOriginally posted by Saori
Igen! Gratula!
Igen Gab3c !! Kongratuléjsün !!
jujj mindjárt másnap!! gyorsan : Boldog Szülinapot Nephilim!:)
Edit: mostmár nyugodt tempóban :D , grat mindenkinek akinek gratulációjáról lekéstem! hmm..ami még nincs túl messze, így kiemelhető, grat Tiaro a 700-hoz!:)
És grat Gab3c a memberséghez, (igaz annyira nem tudlak beazonosítani, de most megyek is és körülnézek hogysmint errefelé mostanában)!
edit#2: oké, megvagy, gomen!!!!;)
Köszi Angel Drótmalac Trivi Ignus Bruce Tiaro!!!!
Grat Tiaronak!!!!!
És így utólag boldog sznapot Nephilim!!!
Grat Gab3c!!!!
Köszi azokak is, akik mostanában gratuláltak, én pedig szeretnék elsőként gratulálni az új designhoz! Nagyon szép, csak szokatlan... most már ez marad?
Quote from: TiaroNagyon szép, csak szokatlan...
Ezzel egyetértek. :D Azért grat érte! :)
Quote from: ShadowolfEzzel egyetértek. :D Azért grat érte! :)
Hai..grat!
Grat a az új forum designhoz, zsozso!
Valóban szokatlan, már nagyon hozzászoktam az előzőhöz, de már pár előnyt találtam is itt a post reply-nál.
Quote from: ShadowolfEzzel egyetértek. :D Azért grat érte! :)
én is grat!
Szintúgy grat az új dizájnhoz. (Bár nekem nem tetszik hogy az avatár meg a többi a post fölött van. Szerintem az elözö megoldás hogy baloldalon volt sokkal jobban nézet ki.)
Gratula Gab3c-nek a memberséghez!
Nagyon-nagyon gratulálok az új fórumdizájnhoz! :)
*****jól néz ki, modern is, meg szép is, meg találó is.
Nem tudok betellni vele. :)
Én is gratutlálok az új stílushoz! Nekem bejön mindenféle flat :D
Az egyetlen gondom, hogy Opera alól túl kicsik a betük, de ezt (remélhetöleg) megoldom...
2000 . Ez a post állítson emléket ezen fordulónak, ez legyen nehéz mérföldköve az eddigi konstruktív / kevésbé konstruktív közösségi életemnek. Köszönöm minenkinek az eddigi támogatást, remélem a továbbiakban is hasznos tagja lehetek ennek a nagy családnak. Köszönöm! :)
Hatalmas GRATULA Shocknak a 2000. postjához!!!
*heves kézrázás, miegyebek* :)
Remélem még shockszor ennyi postot láthatunk Tőled !! (l) ^^''l
Postmonster:)...kul!! :jee:
Nagyon szépen köszönöm a gratulációt !! :) ''l(l)''l ÉS gratulálok Saori az 1200hoz !! (Hm... pont 800 a különbség, belehúzni ! ... (l)) Nembaj, a 300 sitty-sutty összejön, és megint lesz egy újabb otakunk :) !
RRROAAARRRRRR !! :D
Arigato domou^^''l
Gratula Shock a 2001. Postodhoz!!!
Grat Saori az 1200-hoz
Grat Shock és Saori!
Gratula Shock! :appl:Otaku-ból Postmonster? Én majd szívesebben maradnék a otaku...
És neked is grat Saori!
Gratula Saorinak az 1200-hoz, és természetesen Shocknak a tú táuzend end ván postjához! :jee:
Quote from: TriviGratula Shock! :appl:Otaku-ból Postmonster? Én majd szívesebben maradnék a otaku...
Akkor az 1999.-ik postodnál állj meg. :p :D
Quote from: ShadowolfAkkor az 1999.-ik postodnál állj meg. :p :D
Énmegmajd előbb szeretnék eljutni oda, hogy otaku legyek :p
Quote from: SaoriHatalmas GRATULA Shocknak a 2000. postjához!!!
*heves kézrázás, miegyebek* :)
Remélem még shockszor ennyi postot láthatunk Tőled !! (l) ^^''l
Postmonster:)...kul!! :jee:
*nagyon nagyon egyetért*
GRATULA!!!!!!!!!
Gratula Saorinak az 1200-hoz, és Shocknak ahhoz, hogy lassan utoléri a kort! :) :jee:
Quote from: SaoriHatalmas GRATULA Shocknak a 2000. postjához!!!
*heves kézrázás, miegyebek* :)
Remélem még shockszor ennyi postot láthatunk Tőled !! (l) ^^''l
Postmonster:)...kul!! :jee:
Detto! Nagyvagy Shocku
És neked is grat Saori ;)
Grat Shock kollégának a Postmonster séghez! :hopp: Érdekes titulus... :rolleyes: :zen:
Quote from: LorenorGrat Shock kollégának a Postmonster séghez! :hopp: Érdekes titulus... :rolleyes: :zen:
Baze mondj jobb titlet :P
Quote from: zsozsoBaze mondj jobb titlet :P
hari kaibutsu :hopp: (Japán-angol szótár rulez:))
Lol! Nagy gratula Shocknak! :D :lazza:
Tyűha :eek: Nem tudom Shadow mikor érte el az 1600-at de asszem neki még nem gratuláltam ! Szóval nagy grat Shadowolfnak! :)
Quote from: SaoriTyűha :eek: Nem tudom Shadow mikor érte el az 1600-at de asszem neki még nem gratuláltam ! Szóval nagy grat Shadowolfnak! :)
Hoppá... Télleg... ööö... Szerintem még az éjjszaka közepén... legalábbis remélem, és nem mi voltunk figyelmetlenek !! Grat - Grat Hurrá !! :D (Ja... hogy ez nem így van... :p)
Hű! mennyi gratulálni való!és még milyenek!
Grat Shock a fordulóhoz! már csak egy és megvan az évünk :)
Grat zsozsonak egy újabb titulus kiagyalásához!:D
Grat Shadowolfnak az 1600 átlépéséhez!
És Saorinak az 1200 átlépéséhez!
:)
Grat Shadowolf! Még egyetlen otakunk
Quote from: TriviGrat Shadowolf! Még egyetlen otakunk
Előbb-utóbb te is az leszel :) Nem is oly shockára:)
Quote from: SaoriElőbb-utóbb te is az leszel :) Nem is oly shockára:)
Azért te sem vagy olyan messze tőle. :) Ja, és köszi mindenkinek! :D
Tényleg, grat Saorinak, és Shadowolfnak is! :jee:
ConGrats Shadowolfnak az 1600-hoz! :jee:
Quote from: ExoConGrats Shadowolfnak az 1600-hoz! :jee:
Ja, ja, ja!
(Gyűrűkúra után szabadon) ;)
Grat Shadowolf
Quote from: KaliburJa, ja, ja!
(Gy?r?kúra után szabadon) ;)
Grat Shadowolf az 1605 posthoz! :D
Kicsit nem vagyok, mindjárt mennyi minden történik. Először gratulálnék zsozsonak az új designért, bár nekem is jobban tetszett, hogy oldalt voltak a postolók adatai.
Gratulálok Shock-nak a 2000 (most már 2005) posthoz, meg a többi kerek postszámosoknak, grat Xaga 600, Tiaro 700, Saori 1200, Shadowolf 1600. Ha valakit kihagytam, akkor gomen.
Grat Xaga Tiaro Saori Shokku-sama!
Szép-szép... Mennyi mindenről lemarad az ember...
Quote from: XagaGratula Shock a 2001. Postodhoz!!!
Quote from: ShadowolfGrat Shock..
Quote from: TriviGratula Shock!..
Quote from: SysOP XXL..természetesen Shocknak..
Quote from: AngelGRATULA!!!!!!!!!
Quote from: ExoGratula ..Shocknak..
Quote from: Kalibur..Nagyvagy Shocku..
Quote from: LorenorGrat Shock kollégának..
Quote from: Tiaro..gratula Shocknak..
Quote from: norikoGrat Shock..
Quote from: CobraGratulálok Shock-nak a 2000 (most már 2005)..
Quote from: ignusGrat .. Shokku-sama!
Köszönöm mindenkinek a gratulációkat... látjátok, aki átlépi a 2k-t így jár... ne lépjétek át... :D , különben mutálódtok betűkből álló szörnyetegekké...
//Bocs a válaszrövidítésekért, de bele szerettem volna férni egy postba... ;)
Edit: Így végignézve, nagyon örülök, hogy ennyien, és ennyire figyelmesek. Köszönöm mégegyszer ! (Ez most komolyan megható... :))
Quote from: XagaGrat Saori az 1200-hoz
Quote from: ShadowolfGrat Shock és Saori!
Quote from: TriviÉs neked is grat Saori!
Quote from: SysOP XXLGratula Saorinak az 1200-hoz
Quote from: ExoGratula Saorinak az 1200-hoz,
Quote from: KaliburÉs neked is grat Saori ;)
Quote from: norikoÉs Saorinak az 1200 átlépéséhez! :)
Quote from: TiaroTényleg, grat Saorinak..
Quote from: Cobragrat ... Saori 1200
Quote from: ignusGrat ....Saori
THX mindenki :) :merci:
Jellemző, ha az ember, egy pillanatra nem néz oda, akkor lemarad az eseményekről...
Na mindenesetre, ha utólag is, de:
Gratula Shock a Postmonsterséghez! (pedig azt hittem, hogy nem lehet tovább fokozni...) Külön gratula zsozsonak, tetszik ez az új titulus.
Gratula Saori az 1200. posthoz!
Gratula Shadowolf az 1600. posthoz.
Remélem nem siklottam el semmi felett, és nem hagytam ki senkit.
Saori, nem cselezhetlek ki és mondhatom azt, hogy másodiknak gratulálok egy születésnaposnak most, mert tuti, hogy amikor legközelebb feljövök már nem én leszek a második :rolleyes:
naaa, légysziii, csak most az egyszer,,,
-------------------------------------
hm.. remélem igenlő választ kapok... :)
...ha meg nem akkor behúzom fülem - farkam (szárnyaimat) és bebújok a gerendák alá.
tehát akkor másodikként:
boldog szülinapot Assaiki!
Hú, akkor gratula mindenkinek akinek jár, különösen Shock-sama postmonsteri rangjához :) ; és az új dizájnhoz is, bár nekem még roppant különös és furcsa és érdekes. :rolleyes:
Ehh... Ennyit tesz egy hétvége...
Tehát akkor a mai első hatalmas GRATULÁCIÓm Shock úrnak szól, hogy átlépte a bűvös 2000-et. :tezsvir:
Mindemellett gratulálok Xaga 600, Saori 1200, és Shadowolf 1600 postjához is, még ha kicsit késve is... :)
Ja, és az új design is OK! Grat érte! :hopp:
Grat grat grat!!!!!
Elősször is az új fórumért, ami jó, csak szokatlan.
Majd idővel... :)
Grat a Postmonsternek! Meg persze mindenki másnak is, csak most nincs türelmem kiírni :hopp:
Arigatou Drótmalac & Bruce !
És grat Xaga!
És hogy el ne felejtsem: Boldog Születésnapot Assaiki, és LHA !
Quote from: SaoriÉs hogy el ne felejtsem: Boldog Születésnapot Assaiki, és LHA !
Na akkor szabad préda: Boldogat, nagyot, sokat, avagy Isten éltessen mindkettőtőket :)
Boldog szülinapot mind2töknek!!!!
na tessék, tudtam, hogy nem fogok tudni másodikként reagálni :)
na nembaj....
Boldog szülinapot Assaiki!
Boldog Születésnapot Assaiki, LHA !!! :)
Grat Xaga!
Boldog születésnapot Assaiki! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Boldog szülinapot a szülinaposoknak.
Boldog SZülinapot Assaiki és LHA!!
Grat Xagának és ignusnak a nem olyan régi kerek posthoz!
Hooo...téééééééééényleg...Gratula ignus -saaaaaaaaaan :hopp:
Gratula ignus!
És hogy megy a bajnokság?
ConGratyulésön Xagának és Ignusnak a kerek postokszámokhoz. :D
És szülinapot Assaikinek és LHA-nak!
Ja és grat Angelnek az aláírásképecskéhez. :)
Quote from: ExoConGratyulésön Xagának és Ignusnak a kerek postokszámokhoz. :D
És szülinapot Assaikinek és LHA-nak!
Ja és grat Angelnek az aláírásképecskéhez. :)
Detto. :D (lustaság rulez! :D)
Quote from: SaoriArigatou Drótmalac & Bruce !
És grat Xaga!
És hogy el ne felejtsem: Boldog Születésnapot Assaiki, és LHA !
Hooo...téééééééééényleg...Gratula ignus -saaaaaaaaaan
Én is Bolldog születésnapot kívánok Assaiki, és LHA ! És Nagy-Nagy gratula Xaga-nak, és Ignusnak !! :)
Boldog születésnapot Assaiki, és LHA!
Gratula Xaga a 600. posthoz!
Gratula Ignus a 900. posthoz!
Köszi a gratokért:
-Drótmalac
-Shokku
-Shadowolf
-Exo
-Trivi
-Saori
-Noriko
Kicsi off:
bajnokság:pénteken meccs volt Kunszentmiklóson.. Lementünk, nyertünk 36al!
(2 körül indultam itthonról és 11kor értem haza... :( )
Quote from: ignusKicsi off:
bajnokság:pénteken meccs volt Kunszentmiklóson.. Lementünk, nyertünk 36al!
(2 körül indultam itthonról és 11kor értem haza... :( )
Gratula a győzelemhez és ahhoz, hogy túlélted a hazautat. :D
Quote from: ShadowolfGratula a győzelemhez és ahhoz, hogy túlélted a hazautat. :D
Igen, grat :D :p
900 + győzelem = duplagrat Ignusnak!
Quote from: Bruce579900 + győzelem = duplagrat Ignusnak!
Tartom és emelem = tripla grat Ignusnak :)
Quote from: SoridanTartom és emelem = tripla grat Ignusnak :)
Triplán köszi Soridannak duplán Bruce-nak! :D Saorinak és Shadownak is köszi. :)
Hát akkor én csak pórias és egyszerű módon de annál őszintébben (de szimplán) gratulálok ignusnak mindkét eredményért :)
Quote from: KaliburHát akkor én csak pórias és egyszerű módon de annál őszintébben (de szimplán) gratulálok ignusnak mindkét eredményért :)
Köszi... Btw a meccs nem csak az én érdemem... Voltak rajtam kívül még 7en a csapatból. Petinek ráadásul aznap volt szülinapja! :D
Grat akkor a meccshez, nem csak neked, hanem az egész csapatnak! :appl:
És hogy áll a bajnokság? (összesített táblázatra gondolok)
Grat fagyi-kun a démonsághoz :)
Quote from: SaoriGrat fagyi-kun a démonsághoz :)
:lol: Jaja, grat hozzá! :D
csatlakoznék! grat phr0zen a démonsághoz!:bsd:
És grat Kalibur a 900 átlépéséhez! :)
Grat Demon phr0zen!
És neked is grat Kalibur! Még száz, és te is őskövület leszel :)
Quote from: TriviÉs neked is grat Kalibur! Még száz, és te is őskövület leszel :)
Vámpírként sztem már az. :p Grat Kalibur! :D
Grat Kalibur !! Namég100... :D !
Grat Kalibur és Phr0zen! :D
Grat Kalibur, Ignus és Phr0zen! :D:D:D
No meg a többieknek is, bár nekik nem tudom, miért :D
Quote from: BaldyGrat Kalibur, Ignus és Phr0zen! :D:D:D
No meg a többieknek is, bár nekik nem tudom, miért :D
És akkor néked is köszönöm! :D
csak elértem azt a 600 postot :)
még mindig lassan és még mindig biztosan...
Quote from: Angelcsak elértem azt a 600 postot :)
még mindig lassan és még mindig biztosan...
És akkor megint Nagy - Nagy Gratula !! :) Igaz, ritkán, de tutira előfordul :D !
hm... sikerült elsőnek lenni...
Quote from: Shock12És akkor megint Nagy - Nagy Gratula !! :) Igaz, ritkán, de tutira előfordul :D !
hm... sikerült elsőnek lenni...
Gratula Angel!!
Éspersze grat Kalibur ;) :p
Grat Angel a 600-hoz!
Na, nézzük a mai termést... igen... látok... látok egy gratulációt Angelnek... egy gratulációt Kaliburnak... és igen... látok egy gratulációt legújabb démonunknak is!!! Drakulálok! izé... Gratulálok!
Gratula Angel!!!!! :D:D
Grat grat grat!!!!!
Gratulálok a fórum Angyalának a 600. postjához!
Gratula phr0zen a démonsághoz!
Gratula Kalibur a 900. posthoz!
Gratula Angel a 600. posthoz!
Quote from: DrótmalacGratula phr0zen a démonsághoz!
Gratula Kalibur a 900. posthoz!
Gratula Angel a 600. posthoz!
Röviden szólva: Csatlakozom! :zen:
Én meg szimplán tartom. Omedetou!
Grat mindenkinek föleg Angelnek aki lassan utólér :)
Quote from: XagaGrat mindenkinek föleg Angelnek aki lassan utólér :)
Nem vagyok egy nagy postgyáros, mindenesetre azért biztos nem postolok, hogy nőjön a postszámom, de most akedvedért behoztalak :D 608.
és köszönöm a gratulációkat mindenkinek :)
Quote from: XagaGrat mindenkinek föleg Angelnek aki lassan utólér :)
Már lehagyott...
Grat Angel!
Quote from: norikoÉs grat Kalibur a 900 átlépéséhez! :)
És megint jéé... ezt megintcsak nem vettem észre... O.o
De azért köszönöm mindenkinek :)
És grat is mindenkinek, aki úgy érzi, bármiért is megérdemli !
Az a 100 meg majd jön szép csendesen magától... nem fogom erőltetni.
Mint mindig hanyagolom ezt a topic ot.. :ejj: Azért utólag gratulálnék Angel nek a 600 hoz (amit már 15 el meg is toldott) és Kalibur nak a 900. postjához. :zen:
Boldog Születésnapot iko !!
Happy Birthday iko! :)
HB iko! :)(http://www.mysmilie.de/smilies/froehlich/img/022.gif)
Quote from: VóbertHB iko! :)(http://www.mysmilie.de/smilies/froehlich/img/022.gif)
Yess! És megint nem másnap gratulálok!
Szóval isten éltessen; sokat-nagyot-boldogat Iko!
És Grat Sephirothnak és Nephilimnek a honlapjukhoz és a Love Hina fordításhoz. Igényesen egyszerű a honlap :) Way to go!
Happy Birthday Iko!
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot iko !!
Heppi Börszdéj iko [ájko] ! Ájko - Ájko - Jájééé !
Májgrendma end jorgrendma Ájko - Ájko - Jájééé !
:D
Grat Sephiroth a 300.-ik postodhoz! :D
Grat Sephiroth! :tezsvir:
HP iko
Grat Sephiroth
(Fene...nem látok rendesen)
Szóval grat a 300ért is Sephiroth!
/me újabb adag kis röppentyűt szendel a fellegekbe
Gratula Sephiroth! :tezsvir:
Hipp-Hipp Gratula Sephiroth ! :D
Köszönöm! Köszönöm!
Igaz nehezen jött össze. De néha munkahelyen dolgozni is kell.
Boldog szülinapot Iko!
Quote from: SephirothDe néha munkahelyen dolgozni is kell.
Igen??? Akkor oda nem megyünk... amúgy gratula a 300-hoz! :)
Quote from: SoridanÉs Grat Sephirothnak és Nephilimnek a honlapjukhoz és a Love Hina fordításhoz. Igényesen egyszerű a honlap :)
Igen??? Ezt benézzük... :)
Quote from: Bruce579Igen??? Akkor oda nem megyünk... amúgy gratula a 300-hoz! :)
QUOTE]
Szééép, egy újabb rendszerfunkciós lusta, gratulálok :]
Grat Sephiroth :hail:
ConGrats Sephiroth!
Hát mégeccer köcc-köccönöm.
Exo: Már látam avatárod, de most gratuzok a démoni Tidushoz. Final X-el nyomom az ipart most is, mikor nem dolgozok.
Soridan-nak asszem még nem gratuláltam a 600.-ik postjához. Bepótolva. :D
Grat Soridan!
Ufhh.. Télleg. Grat Soridan.
Grat Soridan
Grat Soridan! Na még egy 6-os középre és... :bsd:
:appl: Soridan: Véjtugó, men. Loccofgretsz, dúd!
Áh... most nem jut eszembe semmi hangzatos gratuláció... Bocs, de be kell érned egy szimpla "Gratula Soridan!" -nal... Tehát akkor:
Gratula Soridan!
Quote from: Shock12Hipp-Hipp Gratula Sephiroth ! :D
Hipp-Hipp Hurrááá :D
Quote from: SephirothHát mégeccer köcc-köccönöm.
Exo: Már látam avatárod, de most gratuzok a démoni Tidushoz. Final X-el nyomom az ipart most is, mikor nem dolgozok.
Télleg?Én is! Ha akarod beszélhetünk róla Pm ben.Vagy nyissak neki új topic ot?Kétlem ,hogy sokan jáccanák.. :zen:
Quote from: LorenorTélleg?Én is! Ha akarod beszélhetünk róla Pm ben.Vagy nyissak neki új topic ot?Kétlem ,hogy sokan jáccanák.. :zen:
Ja, PS2 híján. Baldy most nem akar venni, egyedül meg nem akarom megvenni. Ráadásul Baldy nem igazán rajong az eredeti játékok áraiért (mondjuk ki rajong?), ezért csak másoltat akar, amit még bonyolult beszerezni.
Quote from: TriviRáadásul Baldy nem igazán rajong az eredeti játékok áraiért (mondjuk ki rajong?), ezért csak másoltat akar, amit még bonyolult beszerezni.
Ajánlom figyelmetekbe a Petőfi Csarnok meglátogatását. (hétvégi bolhapiac) :D
Akkor GRATULÁLOK CHRONOS A 2k-HOZ !!!!!! :) !!
Omedetou Chronos! :)
1000 köszönet a gratulációkért! :tezsvir:
CHRONOS
Cronos :jee:
Grat Chronos a 2000-hez!
Grat Trivi az 1400-hoz!
És persze grat Trivinek az 1400hoz :) !
Quote from: ShadowolfGrat Chronos a 2000-hez!
Grat Trivi az 1400-hoz!
Én is nagyon gratulálok Nektek! :hail:
Quote from: Shock12És persze grat Trivinek az 1400hoz :) !
Neked meg a húsvéti avatarodhoz. :D
Quote from: ignusÉn is nagyon gratulálok Nektek! :hail:
Héhéhé! Nem vagyunk süketek. :p :D
Most már igen :hopp:
Grat Trivi :jee:
Gome!
Mai edzés eredménye: porc/csont letört a bokámból... hát érdekes lesz igy a hétvégi meccs! :(
Quote from: ignusGome!
Mai edzés eredménye: porc/csont letört a bokámból... hát érdekes lesz igy a hétvégi meccs! :(
:( Jobbulást! :)
Quote from: ShadowolfGrat Chronos a 2000-hez!
Grat Trivi az 1400-hoz!
Csatlakozom az előttem szólokhoz :)
Jah és grat Shock a Postmonster cim elsőként való elérésében :):):)
reméltem hogy közben Drótmalac már itt járt, mert ő mindig olyan szépen összefoglalja a gratulációkat...de nem.akkor nézzük:
Grat Angel 600 régebbi átlépéséhez és ahhoz hogy lehagyta Xagát :p
Boldog Szülinapot iko! (április elseje!? uh..nem lehet könnyű..:D tesóm egy nappal úszta meg!)
Grat Sephirothnak és Nephilimnek a honlapjukhoz és a Love Hina fordításhoz(bár a fordítást még nem néztem, de megyek is!)
Grat Sephiroth a 300 átlépéséhez! (hattal késtem le)
Grat Soridan a 600 átlépéséhez! (ezt is)
Grat Chronos a 2000 átlépéséhez! (kettővel késtem le)
Grat Trivi az 1400 átlépéséhez! (néggyel késtem le)
Grat Shock húsvéti avatarához!
Quote from: norikoreméltem hogy közben Drótmalac már itt járt, mert ő mindig olyan szépen összefoglalja a gratulációkat...de nem.akkor nézzük:
Grat Angel 600 régebbi átlépéséhez és ahhoz hogy lehagyta Xagát :p
Boldog Szülinapot iko! (április elseje!? uh..nem lehet könnyű..:D tesóm egy nappal úszta meg!)
Grat Sephirothnak és Nephilimnek a honlapjukhoz és a Love Hina fordításhoz(bár a fordítást még nem néztem, de megyek is!)
Grat Sephiroth a 300 átlépéséhez! (hattal késtem le)
Grat Soridan a 600 átlépéséhez! (ezt is)
Grat Chronos a 2000 átlépéséhez! (kettővel késtem le)
Grat Trivi az 1400 átlépéséhez! (néggyel késtem le)
Grat Shock húsvéti avatarához!
Csatlakozom! Egyszóval gratula mindenkinek! (bocs a lustaságért, de késő is van + holnap korán is kelek)
Grat Baldy az Addict memberséghez! Jóccakát Drótmalac! :D
Gratula Trivinek az 1400-hoz, Chronosnak a 2000-hez, és ennek a nagyon jó billentyűzetnek, hogy kb minden 3.ű beragad, és fél órába telik egy post megírása..
Na és persze gratula a mai szülinaposnak is :
Boldog Születésnapot skell !!!
Ja és grat Shokkunek a húsvéti avatarhoz :D
Hatalmas Gratula a 2000-et másodikként (moderátorként elsőként) átlépő Chronosnak! :tezsvir: Hip-hip hurrá!
Grat még ezenkívül Trivinek a 1400-hoz, Baldynak az addict memberséghez és Shocknak az avatárhoz! Nagyon ari!
+ még Boldog Szülinapot skell!
Quote from: Bruce579Hatalmas Gratula a 2000-et másodikként (moderátorként elsőként) átlépő Chronosnak! :tezsvir: Hip-hip hurrá!
Grat még ezenkívül Trivinek a 1400-hoz, Baldynak az addict memberséghez és Shocknak az avatárhoz! Nagyon ari!
+ még Boldog Szülinapot skell!
Hűamindenit. Gratula Trivinek, Baldynak a postfordulóhoz!
Aztán meg Chronosnak, hogy egy újabb példaképpel gyarapította a Hősök panteonját :D
És Shocknak az avatárhoz, kis híján borultam tőle :D
Boldog szülinapot skell!
És most nem hagytam ki senkit.... :confused: Asszem :)
Boldog Szülinapot Skell!
Baldynak meg az addictsághoz! (remélem én hamarosan már nem leszek függő :D ) :tezsvir:
HB Skell ! :)
Grat Baldy!
Grat Shock!
ignus: a függőség az új címmel nem múlik el ;)
Grat a postfordulokhoz
HP Skell
Grat Shock a húsvéti avatárhoz.
Quote from: XagaGrat a postfordulokhoz
HP Skell
Grat Shock a húsvéti avatárhoz.
Grat az új avatarhoz!
Honnan a csonti?
Quote from: Baldy... Jah és grat Shock a Postmonster cim elsőként való elérésében :):):)
Köszönöm :)
Quote from: Saori...Ja és grat Shokkunek a húsvéti avatarhoz :D
Quote from: ShadowolfNeked meg a húsvéti avatarodhoz. :D
Quote from: noriko...Grat Shock húsvéti avatarához!
Quote from: DrótmalacCsatlakozom! Egyszóval gratula mindenkinek!...
Quote from: Bruce579...és Shocknak az avatárhoz! Nagyon ari!
Quote from: Trivi...Grat Shock!...
Quote from: Soridan...
És Shocknak az avatárhoz, kis híján borultam tőle :D...
Quote from: Xaga...Grat Shock a húsvéti avatárhoz.
Ennyi gratulációt nem hagyhatok szó nélkül :) ! Köszönöm szépen mindenkinek... a következő majd megint a bevált karácsonyi lesz... persze csak karácsonykor :D !
Bulldog Születésnapot Skell!
Jobbulást Ignus !!
;) Köszönöm a gratulációkat! ;)
:appl: És nemutolsósorban gratulálok Shock-nak! Így tovább! :appl:
+gratuláció azoknak akiknek elfelejtettem gratulálni! :tezsvir:
Örülök, hogy a fórum ilyen :kiraly: lett az utóbbi fél évben, és mindezt nektek köszönhetem, úgyhogy: :jee: :cool:
CHRONOS
Szuper az avatar Xaga !
Trivi, Yu-Gi-Oh-ból van, ez a Summoned Skull
Grat Xaga az új avatarhoz!
Grat Pandóra (alias Sötét Angyal) a memberséghez!
Quote from: ShadowolfGrat Pandóra (alias Sötét Angyal) a memberséghez!
Igen, gratula! :)
Grat Pandóra!
Grat Pandóra.
THX All, bár nekem szokatlan igy lehet hogy visszacsrélem:)
Quote from: SaoriIgen, gratula! :)
Jááá... Sőőőn !! :D
Xaga!!! Grat az új avatárhoz! ... Csak így nem ismerlek fel...
Shock: Húsvét!!!!!! :hopp:
Quote from: Feldin... Shock: Húsvét!!!!!!
Naja :D ... Erről jut eszembe, hogy idén kimaradt a farsang... nasebaj... ha megélem, akkor jövőre majd... :D
Grat Vóbert az új avatarért! Te is skizofrén vagy? (nem mész innen, most én beszélek... :D)
Quote from: TriviGrat Vóbert az új avatarért! Te is skizofrén vagy? (nem mész innen, most én beszélek... :D)
Köcc... skizofrén??? Mire gondolsz??? :D
Gratula Xaga és Vobert az új avatarokért. :cool:
Grat Vóbert az új avatarhoz!
Quote from: VóbertKöcc... skizofrén??? Mire gondolsz??? :D
Effektíve nem szokásom avatarokhoz gratolni, de ennek nagyon örülök, hiszen visszatért Sousuke Ignus galád avatarváltása óta először !! Grat !
Arigatoo... :D
:eek: Híííííí, elfelejtettem megköszönni a gratulációkat! Pótolom eme neveletlen, súlyos hibámat:
:merci: mindenkinek!
Grat Pandóra!
És Vóbertnek meg Xaganak az uj avatarok miatt!
Shokku: jobb volt a régi? :D Köszi, még holnap éenyomom azt a meccset szerintem...
Quote from: ignusShokku: jobb volt a régi? :D Köszi, még holnap éenyomom azt a meccset szerintem...
Szerintem jobb volt, de ez egyéni szoc. problémám.
Sérüléssel kapcs: Ok, csak nehogy később nagyobb gáz legyen belőle (van motoX-os ismerősöm, akinek összel törték el másodszor a lábát, mert nem volt képes megvárni a teljes gyúgyulást és nem úgy forrt össze, mint az illett volna...).
Quote from: Shock12Szerintem jobb volt, de ez egyéni szoc. problémám.
Sérüléssel kapcs: Ok, csak nehogy később nagyobb gáz legyen belőle (van motoX-os ismerősöm, akinek összel törték el másodszor a lábát, mert nem volt képes megvárni a teljes gyúgyulást és nem úgy forrt össze, mint az illett volna...).
OK... Elvileg jön holnap az orvos csapattársam, majd vele megnézetem... End of off! :D
Edit: Chronosnak még nem gratuláltam (asszem) úgyhogy: Nagy gratula mester!
Quote from: ignusBaldynak meg az addictsághoz! (remélem én hamarosan már nem leszek függő :D ) :tezsvir:
Sok sikert hozzá, de nehogy beérjelek! :D És köszönöm a többieknek is a gratulációkat :)
És persze grat mindenkinek mindenért :) Főleg Xaga-nak az uj avatarjához, nagyon jó lett :)
Jah Big Big Congrat Baldynak ! ;)
ConGrats Baldy! :)
Boldog Születésnapot MaTyI!
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot MaTyI!
Csatlakozom én is :)
Heppí Börszdéj MaTyI!
Boldog szülinapot MaTyI !
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot MaTyI!
Heppy B MaTyI
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot MaTyI!
MaTyI !!! MaaaaaTyIIII ! Heeeepppi Bööööörszdééééj MaaaaaTyIIIIII !!
//Ez itt kocsmajellegú torokhanggal történő kívánság hangoztatása volt... :D
Ide is rég írtam, így bocs, ha kihagytam néhány fontos gratulációt, vegyétek bepótoltnak, bármire irányult is...
Amit viszont már olvastam, és még nem is vagyok vele tán elcsúszva: Szülinapot MaTyinak (ajándéknak tán helyesírás szótár javaslott :hehe: ), és gratuláció Baldynak a függőséghez :tezsvir: !
Szülinapot MaTyi!
Na, végre ide is eljutottam.
Akkor először a hiánypótlás: Boldog születésnapot Skell! (ez tegnap volt, de jobb későn, mint soha)
Gratula Baldy az addict memberséghez!
Gratula Xaga az új avatarhoz!
Gratula Pandóra a memberséghez!
Gratula Vóbert az új avatarhoz!
Boldog születésnapot MaTyI!
Remélem senkit sem hagytam ki. (nem könnyű lépést tartani a fórummal, ha 1-2 napot nem ér rá az ember)
Ja, és végül, de nem utolsósorban: Nagy gratula Chronosnak! (tudom, hogy ezt már lerendeztem 1 Quote-val, de a 2000. post megérdemel 1 begépelést /külön köszönet norikonak, hogy összefoglalta a gratokat/)
Boldog Születésnapot MaTyI!
Gratulalok Soridannak a demoni ranghoz :)
Szerintem maradhatna 666 postja ne szamlazzatok tovabb, ugyis egy barnahaju demonkutya :) Tiszta verengzo am.
mindegy, gratulalok :)
Quote from: '[BouNCE']Gratulalok Soridannak a demoni ranghoz :)
Szerintem maradhatna 666 postja ne szamlazzatok tovabb, ugyis egy barnahaju demonkutya :) Tiszta verengzo am.
mindegy, gratulalok :)
Bizony grat! :D De még mekkora! :bsd:
Grat Soridan!
Ennek örömére rajzolj nekünk vmi démonit! :)
Grat mindenkinek, akinek még nem gratuláltam :)
Hogy itt milyen kedves emberek vannak :) minden miatt gratulálnak :P Ez olyan aranyos :bruhuhu:
Grat Soridan!!!!!! Démon... :lol:
Quote from: TriviGrat Soridan!
Ennek örömére rajzolj nekünk vmi démonit! :)
Bizony, bizony!! Egyetértek!
És részemről is grat :)
Na akkor már én is: grat Soridan a démonsághoz! (Fekete Lovag? :D)
Grat Xaga az új új ( :rolleyes: ) avatarhoz!
Gratula Soridan a démonsághoz!
Gratula Xaga az új régi, régi új... szóval az avatarhoz!
Sorry az :_off: miatt, de valaki elmondaná, hogy mi ez a :bsd: démonsági dolog???
Quote from: VóbertSorry az :_off: miatt, de valaki elmondaná, hogy mi ez a :bsd: démonsági dolog???
666.-ik post. ;)
Quote from: Shadowolf666.-ik post. ;)
Nem értem, vagy valamit nem látok, de neki még csak 620-at ír ki...
phr0zen -nek van meg :) Neki grat :D
Quote from: Vóbertphr0zen -nek van meg :) Neki grat :D
Valóban. [Bounce], nem illik félrevezetni a társaságot :ejnye:
Grat phr0zen!
De ha akarsz, te is rajzolhatsz vmit (ha ide is elnézel, nem csak az aoi-ra :))
Mintha neked már gratuláltunk volna... :confused: Sebaj, akkor legfeljebb 2x gratulálunk neked. :)
Quote from: TriviValóban. [Bounce], nem illik félrevezetni a társaságot :ejnye:
Grat phr0zen!
De ha akarsz, te is rajzolhatsz vmit (ha ide is elnézel, nem csak az aoi-ra :))
Mintha neked már gratuláltunk volna... :confused: Sebaj, akkor legfeljebb 2x gratulálunk neked. :)
Legalább most értem, amit nem értettem :P :D Grat mégeccer :D
:lol:
Szétröhögtem a fejem, mikor [Bounce] közölte, hogy gratulált a fórumon :D
Legyetek vele elnézőek, még csak lelkes, híján a tapasztalatnak :)
Azért rajzolni rajzolok én démonit, már félkész a Shadowolf-pic :bsd:
És akkor :
Boldog szülinapot MaTyI !
Gratula Baldy az addict memberséghez!
Gratula Xaga az új avatarhoz!
Gratula Pandóra a memberséghez!
Gratula Vóbert az új avatarhoz!
(scuzi, de lusta vagyok bepötyörészni magamtól :rolleyes:)
És mindenkinek, akit név szerint nem említettem esetleg, de attól még ugyanúgy szeretek...vagymi :)
/me kifogyóban lévő rokettkészletének utolsó darabjai közül választ ki gondosan pár extrapukkanósat, a showhatás végett
Helyes! Mire démon leszel, meglesz a rajz :)
Na akkor közben Küldök egy Boldog szülinapot MaTyInak, egy gratot Pandórának a memberséghez, és egy gratot Vóbertnek és Vóbertának, a skizoteam férfi és női tagjának :hehe:
Quote from: Bruce579Helyes! Mire démon leszel, meglesz a rajz :)
Na akkor közben Küldök egy Boldog szülinapot MaTyInak, egy gratot Pandórának a memberséghez, és egy gratot Vóbertnek és Vóbertának, a skizoteam férfi és női tagjának :hehe:
Nana... csak finoman a skizofrénséggel :)
Quote from: VóbertNana... csak finoman a skizofrénséggel :)
Sorry... de nem tuttam kihagyni! :)
Quote from: Bruce579Sorry... de nem tuttam kihagyni! :)
Szinte sejtettem :D :P :D
Kis késéssel ugyan de boldog születésnapot...ööö.. //basszus már 3x nézem meg és mindig elfelejtem^^(argh)...
huhh..
naszóval mégegy nekifutás:
Boldog Születésnapot Hankey !!
//remélem jót írtam..:rolleyes:
Quote from: SaoriKis késéssel ugyan de boldog születésnapot...ööö.. //basszus már 3x nézem meg és mindig elfelejtem^^(argh)...
huhh..
naszóval mégegy nekifutás:
Boldog Születésnapot Hankey !!
//remélem jót írtam..:rolleyes:
Jól. ;) Grat neked az 1300-hoz, és boldog szülinapot zsepinek! :D
EDIT: most vagy én voltam vak amikor az 1300-hoz gratuláltam, vagy eltünt közben egy postod. Hm...:rolleyes:
Grat Ramiz-nak az új avatarhoz! (ezt már végképp nem akarom tudni, honnan szerváltad :D)
HB... Boldog szülinapot! :) (http://www.mysmilie.de/smilies/froehlich/img/022.gif)
Gratulálok Saori az 1300. Postodhoz !! Na, már csak 200 kell, hogy cím szerint is Otakunak Mondhassad Magad ! (De ezt az eszeveszett vesszőfutást nézve, már nem kell sokat várnunk :) ^^''l)
Ja, és persze Boldog Születésnapot Hankey !!
Quote from: Shock12Gratulálok Saori az 1300. Postodhoz !! Na, már csak 200 kell, hogy cím szerint is Otakunak Mondhassad Magad ! (De ezt az eszeveszett vesszőfutást nézve, már nem kell sokat várnunk :) ^^''l)
Köszönöm szépen^^''l !! (fogalmam nincs ez a száz hogy jött össze ilyen hamar^^(argh))
Quote from: ShadowolfEDIT: most vagy én voltam vak amikor az 1300-hoz gratuláltam, vagy eltünt közben egy postod. Hm...:rolleyes:
ÖÖÖ... fogalmam nincs miről is beszélsz... ;)
De akkor mostmár hivatalosan is :merci:
Itt mindenki olyan kedves, hogy mindenhez gratulál :) Akkor én is :) Grat az 1300-hoz :D
Gratulálok Saori nak az 1300 posthoz ...nem semmi. :) :zen:
Szeretnék meredező szemekkel csatlakozni, mint újonc! (1300... huh... :rotflol: ) Szóval gratula! Igyexem majd értelmes hozzászólásokkal is a nyomdokaidba lépni... (Ez egy picit merész volt, na mind1 :hopp: )
Üdv:
Kil
Most már, hogy tényleg meg van az 1300 (Shadowolf: :hehe: de gonosz vagyok :bsd: ):
Grat Saori!
Grat Saori !
És Shadowolf után szabadon boldog szülinapot zsepinek :) !
Grat Saori! :jee:
Jajjigen:
Grat Ramiz az új avatarhoz. Nagyon kawaii ^^", csak kissé szokatlan. :bsd:
Gratula Saori az 1300. posthoz!
Boldog születésnapot Hankey!
És bár ezt még nem ellenőriztem és nem is láttam (és mint láthattuk, néha nem árt), de megbízván Tiaro állításában: látatlanban is: Gratula az új avatarhoz Ramiz!
Időközben megnéztem a kérdéses avatart... Valóban érdekes, bár nem a kawaiii!!, ami először eszembe jut róla :rolleyes:
Boldog Születésnapot Hankeynek, óriási grat Saorinak (:ignus bűnbánó szemekkel visszatolja Soridannek a hiányzó 15 tonna rakétácskát, de egyet azért kilő tiszteletedre.) Sori RELODED! :D
És Ramiznak is az avatar miatt!
Grat Ramiz!
Ööö... mit is látunk? :confused:
Ezennel szeretnék gratulálni annak az (általam mélyen tisztelt) embernek, aki bevezetett engem a hétvégi meet-ek világába. Szóval: Boldog születésnapot Kono sama!
És mielőtt lehurrogna mindenki, van engedélyem a gratuláláshoz.
Ohh-ohh...ugyan-ugyan, én igazán nem tettem semmit, viszont a gratulációt köszönöm szépen, jólesik, hogy gondoltál rám ^^ :merci: Bár újabban nem sokat beszélünk ott, de személyesen is megteszem majd szombaton, ha leszel!
Izéke, _kicsit_ se egó lévén, köszönöm az elkövetkező x (vagy y :hehe: ) drágaságnak is a jókívánságot!
Ohh-ohh....ugyan-ugyan, én igazán nem tettem semmit, viszont a gratulációt köszönöm szépen, jólesik, hogy gondoltál rám ^^ :merci: Bár újabban nem sokat beszélünk ott, de személyesen is megteszem majd szombaton, ha leszel!
Izéke, _kicsit_ se egó lévén, köszönöm az elkövetkező x (vagy y :hehe: ) drágaságnak is a jókívánságot!
HB (http://www.mysmilie.de/smilies/froehlich/img/022.gif)
Quote from: ignusBoldog Születésnapot Hankeynek, óriási grat Saorinak (:ignus bűnbánó szemekkel visszatolja Soridannek a hiányzó 15 tonna rakétácskát, de egyet azért kilő tiszteletedre.) Sori RELODED! :D
És Ramiznak is az avatar miatt!
Gratulálok azoknak, akiknek előttem gratuláltak és én még nem, illetve akihez van felhatalmazásom :)
/me összes rakétáját egybekötegelve - Ignus rettegj! - felkiáltással gyufát sercint a talpán >:]
Quote from: SoridanGratulálok azoknak, akiknek előttem gratuláltak és én még nem, illetve akihez van felhatalmazásom :)
Merő lustaságból csak annyit: szívből kívánom mindazt, mint az előttem szólók!
Quote from: Soirdan/me összes rakétáját egybekötegelve - Ignus rettegj! - felkiáltással gyufát sercint a talpán >:]
Mármint Ignus talpán? :hehe:
Quote from: Bruce579Mármint Ignus talpán? :hehe:
:_off: Elfelejtettem volna közölni, hogy Ignus köré kötegeltem a roketteket? :ejj: Felelőtlenség volt... nu, mindegy, most már ne hiába égjen a gyufa :bsd:
Szülinapot Kono, még sokat és boldogat :D
És hadd gratuláljak előre ignusnak leendő szép fehér ruháihoz, szárnyacskáihoz és az esetleges glóriához :rotflol:
Boldog szülinapot Kono
Boldog születésnapot Kono! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: KaliburÉs hadd gratuláljak előre ignusnak leendő szép fehér ruháihoz, szárnyacskáihoz és az esetleges glóriához :rotflol:
Jajj! :ejnye: Azért grat ignus! :D
Bocs a lemaradásomért (és a lustaságért) :D
De azért bepótlom:
Gratula Mindenkinek aki most ünnepel vmit!!! (postszámforduló + avatar)
Grat Bruce-nak az új avatarhoz!
Quote from: ShadowolfGrat Bruce-nak az új avatarhoz!
-||- //+szöveg hogy meglegyen min 10 karakter:)
Grat Bruce! Ismét csak meg kell kérdeznem, hogy: kit is látunk a képen?
Quote from: TriviGrat Bruce! Ismét csak meg kell kérdeznem, hogy: kit is látunk a képen?
Most lettem felvilágosítva :
Quote from: Shock12Aion a főgonosz a Chrno Crusade című, most futó rajzfilmből... (egy démon)
Grat again :) Ez már úgyis folyószámon megy :P De nagyon teccik :hehe:
Hápy Börszdéy Kono! Kívánok neked mindent mi szép s jó, s shock (;))jó ANIMEét!
Kil
Quote from: VóbertGrat again :) Ez már úgyis folyószámon megy :P De nagyon teccik :hehe:
neked meg grat a seniorsághoz :)
Grat senior Vóbert!
Jó gyorsan haladsz. Én meg, ha minden jól megy, akkor csütörtökre elérem az otaku szintet :)
Quote from: Saorineked meg grat a seniorsághoz :)
Grat Vóbert !! Khirály !! ;) Ha ilyen léptékkel haladsz, akkor lehagysz... :) !
Bódogat Kono, még 5X ennyit! :D
Bruce: grat, én felismertem egyből! :hehe:
/me az utolsó elötti pillanatban kiszabaul a gondosan rámkötözött rakéták szoritásából, gyorsan felhivja Copperfieldet és megköszöni neki a segitséget, majd Sori elől futva azon töpreng hogy talán nem is állt volna olyan rosszul az a glória meg a szárnyak! :D/
Grat Vóbert a seniorsághoz! Csak így tovább! :jee:
EDIT: és grat legújabb tagunknak, Vikunya-nak az avatarjához! Ez valami állati! :hopp: (FF rulez! :D)
Köcc mindenkinek :D Nem is figyeltem :) Sorry, ha túl sokat jártatnám a számat... akarom mondani a kezemet :hehe: De jól érzem magam, és ilyenkor előfordul az ilyesmi :D
Quote from: VóbertKöcc mindenkinek :D Nem is figyeltem :) Sorry, ha túl sokat jártatnám a számat... akarom mondani a kezemet :hehe: De jól érzem magam, és ilyenkor előfordul az ilyesmi :D
Járasd csak nyugodtan. :D A problémák akkor kezdődnek, ha már annyit dumálsz mint én. ;) :D
Quote from: ShadowolfJárasd csak nyugodtan. :D A problémák akkor kezdődnek, ha már annyit dumálsz mint én. ;) :D
Megoldható :D Majd igyekszem :hehe:
Grat Vóbert!
Nagyon leesett a ppd-d Shadowolf, tényleg mindjárt megelőz Vóbert :)
Gratulálok a tegnapi meg a mai születésnaposoknak.
Quote from: CobraNagyon leesett a ppd-d Shadowolf, tényleg mindjárt megelőz Vóbert :)
Naja, mert visszafogom magam. :o :D
Quote from: ShadowolfNaja, mert visszafogom magam. :o :D
Kösz ... *lihegve fut utánna, hogy utolérje* :D :D :D
Grat Vóbert! Félelmetes ez a tempó...
Quote from: ShadowolfGrat Bruce-nak az új avatarhoz!
Quote from: Xaga-||-
Quote from: TriviGrat Bruce! Ismét csak meg kell kérdeznem, hogy: kit is látunk a képen?
Quote from: ignusBruce: grat, én felismertem egyből!
Köci! :merci:
Grat Bruce, és Vóbert! :tezsvir:
Már senior? Ilyen iramban előbb lesznek szarvacskái, mint nekem!
Grat Vóbert! *kis piros rakéta*
Grat Bruce avatárhoz! *kis zöld rakéta*
Grat Vikunya! (bár még nem láttam, de vagyok olyan barátságos, hogy megtegyem :rolleyes:) *kis kék rakéta*
És gratulálok Ignus a szabadulásodhoz :) *XXL Megapukk Ltd. gyártmányú A-rocket* :bsd:
Boldog Születésnapot a mai ünnepeltjeinknek!!
HBD jerry311, jerry,//bár gyanítom, hogy őkl ketten egy és ugyanaz a személy :)// és persze AngelHunter!!
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot a mai ünnepeltjeinknek!!
HBD jerry311, jerry,//bár gyanítom, hogy őkl ketten egy és ugyanaz a személy :)// és persze AngelHunter!!
Boldog Szülinapot mindenkinek (akinek ma van)! :)
Quote from: Soridan*XXL Megapukk Ltd. gyártmányú A-rocket*
Azon töprengek, hogy vajon célkövető-e...
Ja, és kösz a rakettát! Ha robbanás előtt elkapom, kirakom a vitrinbe :) Ugrás!...
Quote from: TiaroGrat Bruce
Neked is köszi! :)
Quote from: SaoriHBD jerry311, jerry,//bár gyanítom, hogy őkl ketten egy és ugyanaz a személy :)// és persze AngelHunter!!
Boldog születésnapot a ma született (bárányoknak)... Jerry biztos csak azért van kétszer, hogy két gratulációt kapjon :D !
Quote from: SaoriHBD jerry311, jerry,//bár gyanítom, hogy őkl ketten egy és ugyanaz a személy :)//
Na, még egy skizofrén fórumozó. :rolleyes: :D Azért boldog szülinapot neki,...nekik,...mindegy...:p
Quoteés persze AngelHunter!!
Neked is boldog szülinapot. :)
Hb AngelHunternek, és a jerry-knek!
Csatlakozom a "boldogszülinapotkívánok"-ot kántáló tömeghez :) Avagy fanfár AngelHunter és jerry...jerryk... jerryék.... szóval a mai szülinaposoknak -_-"
/és minthogy Bruce azóta sem volt aktív, úgy tűnik tényleg robbanás előtt kapta el :) /
Grat akinek kell!!!!
Quote from: Bruce579Grat Vóbert! Félelmetes ez a tempó...
:rotflol: :rotflol: Igyekszem... :D
Quote from: SoridanMár senior? Ilyen iramban előbb lesznek szarvacskái, mint nekem!
Grat Vóbert! *kis piros rakéta*
Rocket Mánia (http://www.popcap.com/launchpage.php?theGame=rocketmania&src=big8) :D
És Grat minden szülinaposnak...
Quote from: Vóbert[URL=http://www.popcap.com/launchpage.php?theGame=rocketmania&src=big8Rocket Mánia[/URL] :D
Meg fogsz lepődni, de IRL útálom a petárdákat. A tüzijáték szép, de ki nem próbálnám :p :D
Azért kösz a linket (ha sulinet felgyógyul lassúságából, ki is próbálom ;) )
Quote from: Soridan/és minthogy Bruce azóta sem volt aktív, úgy tűnik tényleg robbanás előtt kapta el :) /
:_off: Kormot köpködve bár, de megérkeztem! A vitrinemben pedig egy rakéta maradványai díszelegnek... hát nem úgy néz ki mint új korában, de legalább feldobja a hangulatot! Na, viszlát mindenki, majd szünet után talán felépülök a robbanás okozta károkból... Addig is (előre, mert másképp nem megy :( ) gratulálok a lányoknak a locsolókhoz! (csak hogy ne legyek teljesen off... :) ) Kellemes Húsvétot és sok nyuszit a fa alá!
Quote from: SoridanMeg fogsz lepődni, de IRL útálom a petárdákat. A tüzijáték szép, de ki nem próbálnám :p :D
Azért kösz a linket (ha sulinet felgyógyul lassúságából, ki is próbálom ;) )
Ha kell a game, megvan fullban :) Kicsi és kellemes.... csak mivel a rakétákról beszélsz mindig, gondoltam hátha egyet lövöldöznél is...
Most direkt ilyen brutálisat akartam... amúgy a Blame!-ből egy szilikonlény. (Ilyen képpel hivatalosan is adtak ki pólót.)
Komoly lemaradásban vok és még lusta is bepótolni, gyhogy grat mindenkinek, akit megillet !
Te Ramiz, nem sértésből de ez a valami valami extra randa :rolleyes:
Grat roderick a 400-hoz!
Kalibur: (rossz) ízlések és pofonok. :D
Boldog születésnapot AngelHunter! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) Ugye dobókést kaptál? :rolleyes:
Grat Roderick! Lassan, de biztosan te is fanatikus leszel :)
Quote from: ShadowolfGrat roderick a 400-hoz!
Hai! Gratula :)
Quote from: SaoriHai! Gratula :)
Hai - Hai :) ConGrat für roderic !!
Quote from: ShadowolfGrat roderick a 400-hoz!
Detto (csak szépen lustán :D )
QuoteKalibur: (rossz) ízlések és pofonok. :D
OK, megadom :rolleyes: :)
váá!! Köszi a gratulációkat... meg énis gratulálok mindenkinek mindenért, bevallom nem szoktam olvasgatni ezt a topicot, ezért meg is lepett, hogy szerepelek benne :)
/szilikonlények meg aranyosak, nem bántani ôket!!!
nemtom nekem mér' nem engedik meg a szüleim, hogy tartsak egyet... biztos a macska miatt.../
Nagy grat Shocknak a 2100-ik postjához !! :hopp: :tezsvir:
Köszönöm szépen Saori a gratulációt :) !!
Quote from: SaoriNagy grat Shocknak a 2100-ik postjához !! :hopp: :tezsvir:
Dettó! :hopp: :hopp:
EDIT: ez a 10 karakteres min. szövegkorlát a halálom :rolleyes:
Szintén grat Shock.
És mindenki másnak akinek még nem gratuláltam
Megint hiánypótlással kezdem: Utólag is: Boldog születésnapot Kono!
Gratula Bruce az új avatarhoz!
Gratula a seniorrá váláshoz Vóbert!
Shadowolf véleményére alapozva (még látatlanban): Gratula Vikunya-nak az avatarjához!
Edit: már láttam és így is garatula!
Boldog Születésnapot az alábbiaknak:
-jerry311!
-jerry!
-AngelHunter!
Gratula roderick a 400. posthoz!
Gratula Shock 2100. posthoz!
Próbáltam figyelmesen olvasni, ha mégis kihagytam volna valakit, szóljatok rám.
Quote from: ShadowolfNa, még egy skizofrén fórumozó. :rolleyes: :D
Értjük a célzást :rolleyes: :D
Kil
A lényeget meg lehagytam: Boldog szülinapokat! :tezsvir: (Kissé szétszórt vagyok, mint a vírusok a neten... :rotflol: )
Kil
Quote from: Shock12Boldog születésnapot a ma született (bárányoknak)... Jerry biztos csak azért van kétszer, hogy két gratulációt kapjon :D !
Ez emlékeztet Sleepwalker-Raistlin Majere esetére :p
Boldog Szülinapot a maszületett(ek)nek!!! :D
Grat Shock! (so much for creativity)
Grat minden szintet elérő, és minden egész számos postolónak :D :D :D
Quote from: DrótmalacShadowolf véleményére alapozva (még látatlanban): Gratula Vikunya-nak az avatarjához!
Edit: már láttam és így is garatuálok!
Köszike!
Ha valaki nem ismeri és jót akar röhögni : 8-bit Theater (//www.nuklearpower.com) - Final Fantasy-n alapuló sprite-képregény. Bűntet :D
Onnan vettem a karaktert - Black Mage, a kedvencem. De Fighter se rossz.
Grat Roderick a 400hoz!
Nagy-nagy gratula Shockkunak a több mint 2100 posthoz! :hehe:
Quote from: DrótmalacMegint hiánypótlással kezdem: Utólag is: Boldog születésnapot Kono!
Gratula Bruce az új avatarhoz!
Gratula a seniorrá váláshoz Vóbert!
Shadowolf véleményére alapozva (még látatlanban): Gratula Vikunya-nak az avatarjához!
Edit: már láttam és így is garatula!
Boldog Születésnapot az alábbiaknak:
-jerry311!
-jerry!
-AngelHunter!
Gratula roderick a 400. posthoz!
Gratula Shock 2100. posthoz!
Próbáltam figyelmesen olvasni, ha mégis kihagytam volna valakit, szóljatok rám.
Csak röviden: Csatlakozom Drótmalachoz :D
Grat Moha-nak az új avatarhoz!
Boldog Születésnapot Venom :)
Heppi B. Venom
Boldog szülinapot Venom!
/me csodálkozva veszi észre hogy a múltkori sikeres szabadulása közben egy rakéta rárakadt. Kiszakadt a gyujtókája... Talán el kéne vinni Sorihoz, biztos meg tudja javitani :D ÉS akkor kilőhetjük!
Na, Boldog Szülinapot Venom! /me nagylelkűen kölcsönad egy ép rakétát Ignusnak
És fanfár for Shock, Roderick, Moha!
Boldog szülinapot Venom! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
És grat az új avatarokhoz Moha és Tornado!
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot Venom :)
Bulldog Szülinapot venom !! :D
Boldog szülinapot Venom, és grat Tornado-nak az avatarhoz!
Quote from: ShadowolfBoldog szülinapot Venom, és grat Tornado-nak az avatarhoz!
Ki az a Tornado :D Grat neki!
Boldog Születésnapot Venom!
Gratula Mohanak és Tornadonak az avatarokér'! :D
Quote from: ExoBoldog Születésnapot Venom!
Gratula Mohanak és Tornadonak az avatarokér'! :D
Neked is grat az új avatarhoz! :D
Quote from: ShadowolfNeked is grat az új avatarhoz! :D
-||- (ez a minimun határ még a sírba visz)
Boldog Születésnapot Venom!
Gratula az avatarokhoz az alább felsoroltaknak:
- Moha!
- Tornado!
- Exo!
Köszönöm szépen a gratulációkat! :D
(Hideki RULZZ) :D:D:D
Grat mindenkinek!!!!!!!!
Grat Angel az új avatárhoz. Gyönyörű
Quote from: XagaGrat Angel az új avatárhoz. Gyönyörű
Hűűű, ez télleg az...GRAT ANGEL!!!:D
Grat angel az avatarhoz! Jól sejtem, hogy FLCL-ből van? :D
EDIT: ok az aláírásodból már rájöttem, hogy tényleg abból van. :D Jó választás. :jee:
Grat Angel az új avatar hoz és aláíráshoz!Tényleg szép. :) :zen:
Quote from: LorenorGrat Angel az új avatar hoz és aláíráshoz!Tényleg szép. :) :zen:
Látom te meg meglátogattad azt az oldalt, amit ajánlottam. :D Szóval grat neked is az új avatarhoz! :cool: :D
EDIT: és egy nagy grat harmadik hivatalos otaku-nknak! Way to go Trivi!
:hail: :hail: :hail:
Quote from: ShadowolfLátom te meg meglátogattad azt az oldalt, amit ajánlottam. :D Szóval grat neked is az új avatarhoz! :cool: :D
Ajaj,de még mennyire!Mindent leszedtem ami kellett. :merci: :bsd: :zen:
Gratula Trivi az otaku ság hoz!!! :bsd: :zen:
Hej-Hó, grat az új Otakunak !! :)
EDIT: és grat Lo-nak is az 1200 höz :) !! (nem én voltam az első :))
Grat Trivi az otakusághoz, és grat Lo az 1200-hoz :)
Quote from: LorenorGratula Trivi az otaku ság hoz!!! :bsd: :zen:
Neked meg ismételten grat! (ezúttal az 1200-hoz ;))
Mit ne mondjak, ez jól összejött...:D
Hmm,köszönöm...ha nem szóltok észre se veszem.Hontou. :) :zen:
Először is: :merci:
Másodszor: micsoda termés!
Tehát: Grat Exo, Angel és Lorenor az új avatarokhoz! Látom Lorenor nagyon éhes vagy ;) És grat az 1200-hoz is!
Grat Trivi.
Grat Lorenor
Gratuláció hegyek :)
HB!
Grat post!
Grat avatar!
Mindenki vegye magára, az oda illőt :hehe: :hehe: :hehe:
Grat Angel az újabb avatarváltásodhoz! :rolleyes: :p :D
Quote from: XagaGrat Trivi.
Grat Lorenor
Detto + mindenki másnak aki megérdemli :)
Boldog szülinapot mai ünnepeltünknek, Ekuseru-nak! :)
Grat mindenkinek, aki megérdemli! (uhh ez elég általános volt :D)
Quote from: ShadowolfBoldog szülinapot mai ünnepeltünknek, Ekuseru-nak! :)
Nem volt ez egy kicsit túl korán?[/SIZE]
Quote from: SysOP XXLNem volt ez egy kicsit túl korán?
Nem. ;) :D
Quote from: XagaGrat Angel az új avatárhoz. Gyönyörű
oh, köszönöm, de még szerintem napokig fogom váltogatni mire megtalálom a megfelelőt, tehát inkább ne gratuláljatok minden egyeshez mert úgyse fogok benézni ide hogy köszönömözzek :) majd ha megtaláltam a megfelelőt, látni fogjátok :) lehet hogy nem is FLCLből lesz :) de az is lehet hogy nem is nőnemű lesz...
hm.. melyikre gondolsz hogy gyönyörű? a sárga amin az árnykép van?
/me megy bepostolja wallpapersbe...
Quote from: Angelhm.. melyikre gondolsz hogy gyönyörű? a sárga amin az árnykép van?
Nekem az tetszett a legjobban :) :rolleyes:
Grat Lorenor az 1,2k-hoz! :jee:
Grat Trivi az Otakusághoz! :jee:
Angel> Az árnyékos avatar jobban tetszett... :hehe: :p
De ez is jó!
Quote from: ExoGrat Trivi az Otakusághoz! :jee:
Na mégegy hülye kérdés :D mit jelent az otakuság?
Quote from: VóbertNa mégegy hülye kérdés :D mit jelent az otakuság?
A szótáram szerint: otaku = your house, your home (pol), you
bár szerintem hiányos a szótáram és ebben az esetben egészen mást jelent
Quote from: VóbertNa mégegy hülye kérdés :D mit jelent az otakuság?
Otaku = rajongó, konkrétabban anime rajongó, ha jól tudom.
Grat Trivinek!
Gratula Lorenornak az új avatárért!
Quote from: VikunyaOtaku = rajongó, konkrétabban anime rajongó, ha jól tudom.
Köcc :D :D :D Most már nem halok meg tudatlanul :D ;)
Quote from: VikunyaOtaku = rajongó, konkrétabban anime rajongó, ha jól tudom.
Grat Trivinek!
Gratula Lorenornak az új avatárért!
Tudtommal a otaku az az anime rajongó, akinek ez már az életét is háttérbe szorítja :rolleyes:
Gratulálni már gratuláltam, de még nem kívántam Boldog Születésnapot Ekuserunak!
Gratula Vikunya harcos-testvéremnek a memberséghez!Így tovább! :) :zen:
Grat Vikunya a memberséghez :) Csak így tovább :)
:merci: Igyekszem, igyekszem :D
Grat Vikunya a memberséghez!
Quote from: Vikunya:merci: Igyekszem, igyekszem :D
Nem is várunk el kevesebbet :D :P
Grat Vikunya
Grat Vikunya!
Mégegyszer :merci: minna! (winamp playing Salva Nos :))
Én is mégegyszer kösz mindenkinek!
Ezt csak azért postoltam, hogy lássátok, mennyire igyekszem! :D
Boldog Születésnapot Ekuseru! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Heppy B. Ekuseru
Szülinapot Ekuseru! :D
És Grat Vikunya a memberséghez!
Grat Vikunya! Látom érkezik az újabb postmonster generáció :)
Quote from: TriviGrat Vikunya! Látom érkezik az újabb postmonster generáció :)
Én is grat, de a postmonsterek ujabb sorozatának sajna nem tudok örülni... Inkább lépek innen :(
Quote from: BaldyÉn is grat, de a postmonsterek ujabb sorozatának sajna nem tudok örülni... Inkább lépek innen :(
Hát ezt sajnálattal hallom, akkor én is lépek innen...
Quote from: VóbertHát ezt sajnálattal hallom, akkor én is lépek innen...
:_off: Rossz kedvében van. Mellesleg anno ő is produkált 30-at naponta.
Grat avatar ügyben: Angel, Exo, Lorenor (nagyon :cool: )
És Trivi mesternek Otakuv válásához! :hail:
Quote from: Trivi:_off: Rossz kedvében van. Mellesleg anno ő is produkált 30-at naponta.
Sorry, de azé még nem kellene bekapni senkit sem... Tolerancia a kulcsszó... ha én annyiszor kiakadtam volna, amennyiszer ilyen kicsi baromsággal felcseszik az agyam, akkor már rég gyomorfekélyem lenne... Ha valakinek rossz kedve van, akkor nehogymá a másikon vezesse le...
Quote from: VóbertSorry, de azé még nem kellene bekapni senkit sem... Tolerancia a kulcsszó... ha én annyiszor kiakadtam volna, amennyiszer ilyen kicsi baromsággal felcseszik az agyam, akkor már rég gyomorfekélyem lenne... Ha valakinek rossz kedve van, akkor nehogymá a másikon vezesse le...
Ne aggódj, nagyobb a füstje, mint a lángja ;)
Rendes ember ő különben (hidd el, már találkoztunk élőben is... ezidáig minden egyes alkalommal testileg-lelkileg sértetlenül sétáltam el a helyszínről :D )
De hogy ne legyek full off: Grat első hivatalos nézeteltérésedhez :)
Quote from: Kaliburezidáig minden egyes alkalommal testileg-lelkileg sértetlenül sétáltam el a helyszínről :D )
Az elsőt igazolom, a másodikban már nem vagyok annyira biztos. :D :D :D
Utólag is HBD Ekuseru!
Éspersze grat Vikunya a memberré váláshoz!..*sóhaj*.. ha belegondolok, hogy ez anno nekem majdnem egy hónapba került mire összevakartam 30 postot :p
Quote from: SaoriUtólag is HBD Ekuseru!
Éspersze grat Vikunya a memberré váláshoz!..*sóhaj*.. ha belegondolok, hogy ez anno nekem majdnem egy hónapba került mire összevakartam 30 postot :p
Az első szintlépés után viszont már nincs megállás...:D
Quote from: ShadowolfAz első szintlépés után viszont már nincs megállás...:D
Igen, tapasztaltam :) //Bár ez nekem a másodiktól jött már..de jött ;)
Sziasztok!
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! :)
Gratula Angel az új Avatarhoz!
Gratula az otakusághoz Trivi!
Gratula Lorenor az 1200. posthoz és az avatarhoz!
Bár tegnap volt, de: Boldog szülinapot Ekuseru!
Gratula Vikunya a memberséghez!
Ja és: Kellemes húsvétot mindenkinek!
A kellemes húsvéthoz énis csatlakozok :)
Quote from: SaoriUtólag is HBD Ekuseru!
Éspersze grat Vikunya a memberré váláshoz!..*sóhaj*.. ha belegondolok, hogy ez anno nekem majdnem egy hónapba került mire összevakartam 30 postot :p
No, akkor most így frissen hazaérve:
Boldog születésnapot Ekuseru !! Omedeto !!
Gratula Vikunyának a taggá váláshoz :) !!
És mindenkinek Kellemes Húsvétot !!
Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket a lányoknak meg shock locsolót :D
Quote from: XagaMindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket a lányoknak meg shock locsolót :D
Shock locsolója szerintem csak kevés lánynak lesz innen :D de azért köszi ;)
Happy B day Ekuseru!
Kellemes húsvétot mindenkinek !
Quote from: KaliburShock locsolója szerintem csak kevés lánynak lesz innen :D de azért köszi ;)
Lévén, hogy nem locsolkodok... jaaa... hogy nem rám értetted... hoppá.. :D
Quote from: Shock12Lévén, hogy nem locsolkodok... jaaa... hogy nem rám értetted... hoppá.. :D
Dehogynem, csak jóval kíméletesebb és emberibb módon :D Nemúgy mint mondjuk ugye öcsi..;)
Quote from: SaoriDehogynem, csak jóval kíméletesebb és emberibb módon :D Nemúgy mint mondjuk ugye öcsi..;)
Hai-Hai ^^''l
Quote from: SaoriDehogynem, csak jóval kíméletesebb és emberibb módon :D Nemúgy mint mondjuk ugye öcsi..;)
A tegnap éjszakai Gensomaden nézéstől némiképp kómásan bevallanám, ezt most én nem értettem meg... Dehogynem locsolkodik vagy dehogynem rá értettem? (a második verzió még igaz is... ki is akartam emelni csak a gép nem hagyta)
Quote from: KaliburA tegnap éjszakai Gensomaden nézéstől némiképp kómásan bevallanám, ezt most én nem értettem meg... Dehogynem locsolkodik vagy dehogynem rá értettem? (a második verzió még igaz is... ki is akartam emelni csak a gép nem hagyta)
Dehogynem locsolkodik.. csak saját módon ;) :D
Megha jól értettem rá értetted, de ha nem, akkor most adom fel :p
Quote from: SaoriDehogynem locsolkodik.. csak saját módon ;) :D
Megha jól értettem rá értetted, de ha nem, akkor most adom fel :p
Ohh ez kész kindertojás volt akkor =>2 az 1-ben :D és mindkét válasz igaz (az elsőt nem tudom megerősíteni, de a másodikat igen ;) )
Quote from: KaliburOhh ez kész kindertojás volt akkor =>2 az 1-ben :D
A kinder tojásnál 3 az 1ben, Wash&Go a 2az 1ben... :hehe:
De ez már tök :_off: ...
Quote from: KaliburNe aggódj, nagyobb a füstje, mint a lángja ;)
Rendes ember ő különben (hidd el, már találkoztunk élőben is... ezidáig minden egyes alkalommal testileg-lelkileg sértetlenül sétáltam el a helyszínről :D )
De hogy ne legyek full off: Grat első hivatalos nézeteltérésedhez :)
Kösz.. bár erre aztán marhára nem vagyok büszke... soha nem szoktam senkiből ilyen reakciót kiváltani, és ez egy kicsit kizökkentett... kellemetlen na...
Quote from: VóbertKösz.. bár erre aztán marhára nem vagyok büszke... soha nem szoktam senkiből ilyen reakciót kiváltani, és ez egy kicsit kizökkentett... kellemetlen na...
Fel a fejjel! (csak ne túl magasra... anyu szerint esik odakint ;) )
Ohh és ezúton bocsánat az eddig elkövetett offolásaimért... igyekszem többé nem reprodukálni...
Asszem ilyet még nem tettem úgyhogy utólag HB Ekuseru! :)
Boldog Születésnapot Pandóra! :) /avagy Sötét Angyal:)/
Heppy B. Pandóra/Sötét Angyal
Boldog születésnapot Pandóra!
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot Pandóra! :) /avagy Sötét Angyal:)/
Igen PanDóra ! Bódogat ! :) !!
Boldog szülinapot Pandóra!
És mintegy mellékesen mindenkinek nagyon kellemes ünnepeket kívánok... és minél kevesebb látogatót, hogy élvezni is lehessen az ünnepeket. vagy csak én vagyok antiszociális már megint...? :bsd:
Boldog Szülinapot Pandóra!
És Boldog Húsvéti Ünnepeket minden Fórumlakónak!!! :D
Grat Devil Xaga!
És grat az avatarhoz is! Bár nem tudom kibogozni, mi is az :)
Gratulálok én is az ő Ördögiségének !! :) !!
Thx, ha tudni akarod mit ábrázol az avatár, olvasd el az aláírásom vagy nézd meg a Slayers Next 26. epízódját, az opening után látni fogod az avatáromat naygobb kivítelben.
Quote from: Shock12Gratulálok én is az ő Ördögiségének !! :) !!
Hai-hai gratulálok ! :)
ConGratula Xaga...Ördögi teljesítmény :D
(*ránéz a postszámára* Jesszus, de kévés! Mikor jutok én el idáig?! ):D
Kellemes Húsvétot mindenkinek!!! :)
Boldog szülinapot Pandóra (alias Sötét Angyal)!
Grat Xaga-nak a démonsághoz (így utólagosan), illetve az új avatarhoz (jól sejtem, hogy Darkstar az?)!
Quote from: ShadowolfBoldog szülinapot Pandóra (alias Sötét Angyal)!
Grat Xaga-nak a démonsághoz (így utólagosan), illetve az új avatarhoz (jól sejtem, hogy Darkstar az?)!
Nem jól sejted, Darkstar a Try-ban van a kép viszont a Next-ből van.
Boldog születésnapot Pandóra! (ex Sötét Angyal)
Ja igen: Gratula a démonsághoz Xaga
Quote from: XagaNem jól sejted, Darkstar a Try-ban van a kép viszont a Next-ből van.
Akkor viszont már tuti tudom kiaz! :hopp: :hopp:
Quote from: ShadowolfBoldog szülinapot Pandóra (alias Sötét Angyal)!
Grat Xaga-nak a démonsághoz (így utólagosan), illetve az új avatarhoz !
Bocs Shadowolf, hjogy pont a tiédet koppintom... de:
DETTO
Quote from: ShadowolfAkkor viszont már tuti tudom kiaz! :hopp: :hopp:
Gratulálok, hogy ilyen gyorsan leesett :p ...
Quote from: KaliburBocs Shadowolf, hjogy pont a tiédet koppintom... de:
DETTO
Te bármikor koppinthatsz. :p :D
Quote from: Shock12Gratulálok, hogy ilyen gyorsan leesett :p...
Jóvanna... :hehe:
Grat Lorenor az új avatárhoz
Quote from: XagaGrat Lorenor az új avatárhoz
Ehhh...Köszönöm.te aztán szemfüles vagy...Mondjuk lehet fölösleges nekem új avatar hoz gratulálni,mivel gyakran váltogatom.. :rolleyes: :p :zen:
Köszönöm! :merci:
Quote from: LorenorEhhh...Köszönöm.te aztán szemfüles vagy...Mondjuk lehet fölösleges nekem új avatar hoz gratulálni,mivel gyakran váltogatom.. :rolleyes: :p :zen:
Akkor a következő váltásig grat! :D
Boldog Születésnapot reset és kiskrampusz ! :)
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot reset és kiskrampusz ! :)
Csatlakozom :)
Grat Pandórának, és Lorenornak az avatarhoz!
HB reset és kiskrampusz! :D
Happy Birthday reset és kiskrampusz!!!
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot reset és kiskrampusz ! :)
Boldog születésnapot a két ünnepeltnek !! :D (Éshogy ne sértődjenek meg, ha netán-tán erre veti őket a jószerencse, név szerint reset, és kiskrampusz... ;))
Grat grat grat!!!
Ez a sok avatarváltás! El fogok keveredni! :)
Grat Angelnek, aki ugyanmár átlépte a 666-ot de azért volt démoni is egy röpke pillanatig ;) :D
Quote from: SaoriGrat Angelnek, aki ugyanmár átlépte a 666-ot de azért volt démoni is egy röpke pillanatig ;) :D
Egy angyal nem is lehet démon sokáig :) !! Grat Angel, hogy megőrizted tisztaságod :) !!
Grat Angel! :ad: ;)
Utólag is gratulálok minden szülinaposnak, valamint mivel voltam olyan pofátlan és nem kívántam Boldog Húsvétot, ezért most ezt is megteszem, valamint cyber locsolás a hölgyeknek :)(http://www.mysmilie.de/smilies/verschiedene/5/img/012.gif)(http://www.mysmilie.de/smilies/verschiedene/5/img/012.gif)(http://www.mysmilie.de/smilies/verschiedene/5/img/012.gif)
Valamint egyéb gratulációk mindenkinek, aki arra érdemes :D
Quote from: SaoriGrat Angelnek, aki ugyanmár átlépte a 666-ot de azért volt démoni is egy röpke pillanatig ;) :D
Quote from: Shock12Egy angyal nem is lehet démon sokáig :) !! Grat Angel, hogy megőrizted tisztaságod :) !!
Quote from: TriviGrat Angel! :ad: ;)
dejó, köszönöm :)
én is csak most vettem észre hogy már vhol hetvenesnél járok...
aztán olyan kevés volt ma a gratuláció, hogy már azt hittem nekem nem gratulált senki ehhez :) mert annyira a végén volt ez a 3 post és most tökre örülök, hogy azért
vannak :) köszönöm :)
HB reset és kiskrampusz...
Angelnek meg utólag grat... 666
Quote from: ignusAngelnek meg utólag grat... 666
Csatlakozom...:D
Grat, grat! :)
Grat Angel utólag is a 666. postodhoz.
Quote from: ignusGrat Pandórának, és Lorenornak az avatarhoz!
Öhm.... Nem volt nagy teljesítmény, az avatarlistában asszem a harmadik. :rotflol:
És én is gratulálok mindenkinek!
Boldog szülinapot joezu és Ndru! Legalábbis asszem :p
Quote from: SaoriBoldog szülinapot joezu és Ndru! Legalábbis asszem :p
HB joezu és Ndru
Quote from: SaoriBoldog szülinapot joezu és Ndru! Legalábbis asszem :p
Hát ha már asszem van, akkor asszem énis kívánnék nekik bódog szülinapot :)
HB all, és grat mindenkinek, akinek kell :D
Quote from: SaoriBoldog szülinapot joezu és Ndru! Legalábbis asszem :p
Hm... most nem írom le a nevüket, mert beletörne az összes újam... (már a nyelvem azt is megsínylette, hogy gondolatban kimondtam :p) //Ha persze elolvassák a szándék az mint mindíg, most is megvolt...
HB a mai szülinaposoknak!
Gratula Lorenor az új avatárhoz!
Bár tegnap volt esedékes, de:
Boldog születésnapot reset & kiskrampusz!
Grat Angelnek, hogy belekóstolt a "másik oldalba" egy szám erejéig!
És a mai születésnaposokról se feledkezzünk meg:
Boldog szülinapot joezu és Ndru!
Quote from: SaoriBoldog szülinapot joezu és Ndru! Legalábbis asszem :p
Csatlakoznék....
(To Baldy: ma megint nyertünk egy meccset! :D )
Quote from: ignus(To Baldy: ma megint nyertünk egy meccset! :D )
Azért én is gratulálnék hozzá :)
(mellesleg van nálam egy Manitu bocskora DVD, most szombaton meeten?)
Quote from: TriviAzért én is gratulálnék hozzá :)
(mellesleg van nálam egy Manitu bocskora DVD, most szombaton meeten?)
Grat :)
A Manitu bocskora mekkora állat egy film :D :D :D
*ÁÁáááásít* Hosszú (egyhetes) téli... khm... tavaszi álmom után visszatértem, és gratulálok mindenkinek, aki ez alatt a szünet alatt okot adott rá! (Bocsesz, de most nem részletezem, mert holnap este is itt ülnék... :) )
Quote from: ignus(To Baldy: ma megint nyertünk egy meccset! :D )
Na mivan, mi már nem számítunk? :rolleyes: :D Azért grat hozzá! ;)
Boldog születésnapot Yv@n ! :)
Quote from: SaoriBoldog születésnapot Yv@n ! :)
Hai - Hai ! ^^ Hepi börszdé Yv@n ! ;)
Happy Birthdéj Yv@n! :D
Happy Birthday Yv@n!
Happy születésnapot Yv@n !!!
To all: Baldy érdeklődött a meccseim iránt a leginkább, igy gondoltam vele közlöm... De ha nagyon csak neki akartam volna akkor pmban irom... :D
Szóval ez mindenkinek szólt, és mindenkinek köszi aki gratulált!
Quote from: SaoriBoldog születésnapot Yv@n ! :)
Csatlakozom + grat ignusnak is minden idáig jáccott meccsért (így csak kicsit látszik, mennyire el voltam maradva e téren... :rolleyes: :) )
HB Yv@n :D
HB Yv@n :)
Boldog szülinapot Yv@n!
Gratula Ignus!
Na most egy kicsit kiestem egynéhány napot, mert a Vision of Escaflowne-t nézetm, szóval mindenkinek grat mindenért... ;) :tezsvir:
Grat Kvikveg-nek a memberré váláshoz!
Quote from: ShadowolfGrat Kvikveg-nek a memberré váláshoz!
Csatlakozom :) Én is grat!!!
Quote from: ShadowolfGrat Kvikveg-nek a memberré váláshoz!
Grat Kvikveg!
Éspersze grat a nagykorúvá válóknak ! Boldog Születésnapot Kelsey_Requiem és Edd!
Quote from: ShadowolfGrat Kvikveg-nek a memberré váláshoz!
HojHoj !! Gratuléjsün für Membörshipp, Kvikveg !! :) !!
És Bulldog születésnapot a két ünnepeltnek :) !!
HB Kelsey_Requiem és Edd!!! (http://www.mysmilie.de/smilies/froehlich/img/022.gif) (http://www.mysmilie.de/smilies/froehlich/img/014.gif) (http://www.mysmilie.de/smilies/froehlich/2/img/024.gif) (http://www.mysmilie.de/smilies/froehlich/2/img/027.gif) (http://www.mysmilie.de/smilies/nahrung/img/027.gif)
Grat Kvikveg és Vóbert a postszámfordulókért!
Grat Vóbert, és HB a mai szülinaposoknak! :D
Quote from: ShadowolfGrat Vóbert, és HB a mai szülinaposoknak! :D
Csatlakozom, csatlakozom
Grat Shadowolf az 1,8 k-hoz!
Stílusosan Gratula mindenkinek, aki megérdemli, kiemelve azokat, akikre emlékszek, például grat Shadowolf, és Vóbert!
Gratula mindenkinek!
Grat Vóbert így utólag is a 300-hoz, meg gratula Shadownak az 1800-hoz.. (lassan mégegy postmonsterünk lesz :))
Edit: Mostmár Totyának is grat a memberséghez :)
Bódog Szülinapot minden ma született báránynak!
És gratula továbbá Vóbertnek a 300hoz, és Shadowolfnak az 1800hoz (ha még nem késő), valamint Totyának és Kvikvegnek a Memberré válásához!
Óriási GRAT az egész fórumnak. Egyszerre 91-en voltunk fent!!! (régi rekord csak 35 volt)
Quote from: TriviÓriási GRAT az egész fórumnak. Egyszerre 91-en voltunk fent!!! (régi rekord csak 35 volt)
Hmmm.. az szép szám, bár elképzelni nem tudom, hogy a csudában jött össze...:rolleyes: Azért grat ;)
Quote from: TriviÓriási GRAT az egész fórumnak. Egyszerre 91-en voltunk fent!!! (régi rekord csak 35 volt)
Jesszum pepi! Mikor voltunk ennyien !? Gratulálok eme szép számhoz (és Trivinek, aki észrevette :) ) !
Hip-hip hurrá, hip-hip hurrá
Quote from: SaoriHmmm.. az szép szám, bár elképzelni nem tudom, hogy a csudában jött össze...:rolleyes: Azért grat ;)
91 ? Nem semmi... bár azért érdekes megoldás... mennyi volt ebből a guest ?
Quote from: Shock1291 ? Nem semmi... bár azért érdekes megoldás... mennyi volt ebből a guest ?
Hááát... szerintem elég shock..
Arigato minna
Igyekszem rászolgálni a memberségre :hopp:
Hmm... Grat Totya! (már annyit gratulálgattam, hogy majdnem kifelejtettelek, de azért bepótoltam :))
Quote from: TriviHmm... Grat Totya! (már annyit gratulálgattam, hogy majdnem kifelejtettelek, de azért bepótoltam :))
:merci: :merci: :merci:
Quote from: TriviÓriási GRAT az egész fórumnak. Egyszerre 91-en voltunk fent!!! (régi rekord csak 35 volt)
Én meg a rohadt áramszünet miatt persze megint lemaradtam róla. :beken: :grrr:
Más: grat Totya a memberré váláshoz!
Én is gratulálok a fórumnak ehhez a hatalmas online-létszámhoz!
De én is lemaradtam róla! :beken:
És Grat Totya a memberséghez!!! :jee:
Quote from: ShadowolfMás: grat Totya a memberré váláshoz!
Jah... én is grat, Totya !! (Ha még nem tettem volna)...
Én online voltam, de elkerülhette a figyelmem az ominózus esemény... (De ez nem csoda, mert a hátam mögött 50 méterre történt autóbaleset robajára sem figyeltem fel... pedig 6 autó létesített egymással túl szoros kapcsolatot)
Gratula a fórumnak a rekordhoz. Csak így tovább. Sokan vagyunk, de nem vagyunk elegen :rotflol: :rotflol: :rotflol:
Hmm... akkor kis szerencsével 93 is lehetett volna, no mind1, majd csak meglesz az a bűvös háromjegyű is egyszer :)
Grat a fórumnak az online floodhoz :D Mindenkinek, aki megérdemli :D És külön annak, aki a 200 postomból 300-at csinált !!!! :D :D :D :D :hehe:
Quote from: VóbertGrat a fórumnak az online floodhoz :D Mindenkinek, aki megérdemli :D És külön annak, aki a 200 postomból 300-at csinált !!!! :D :D :D :D :hehe:
Ehh... hát igen... kell nekem az előttem szólókat nézni anélkül, hogy ellenőrizném... mind1, azért az a 200 is szép :)
Quote from: VóbertÉs külön annak, aki a 200 postomból 300-at csinált
Hát ezt én nem értem :confused:, még mindig 200-ad van...
Quote from: TriviHát ezt én nem értem :confused:, még mindig 200-ad van...
Pedig eccerű: a 300hoz gratuláltunk, pedig csak a 200at érte el...
Tegnap Saori és Bruce is a 300-hoz gratulált Vóbertnek, de valójában csak 2XX van neki.
Hogy ne legyen nagyon OFF, én is gratulálok mindenkinek mindenért :)
Nem baj megelőlegezzük neki, ha annyira szeretné :hehe:
Quote from: VóbertGrat a fórumnak az online floodhoz :D Mindenkinek, aki megérdemli :D És külön annak, aki a 200 postomból ...
Nembaj, akkor gratulálok a 200hoz... :p
Grat Trivi az 1600-hoz! Lassan visszaelőzöl. :D
Grat Trivinek, Shadowolfnak a postokért!
És a fórumozóknak az új rekordért. (asszem erről én is lemaradtam)
Quote from: ignusGrat Trivinek, Shadowolfnak a postokért!
És a fórumozóknak az új rekordért. (asszem erről én is lemaradtam)
Micsoda eseményekről maradok le ?! Gratula mind Shadownak, mid Trivinek !! :) !! Ha így folytatódik, úgy elhúznak mellettem, hogy nem győzök majd pislogni ... :D
Quote from: Shock12Micsoda eseményekről maradok le ?! Gratula mind Shadownak, mid Trivinek !! :) !! Ha így folytatódik, úgy elhúznak mellettem, hogy nem győzök majd pislogni ... :D
Hmm..asszem nekik már gratuláltam..de Vóberttől scuzi, tegnap hullafáradt voltam..:o
Quote from: SaoriHmm..asszem nekik már gratuláltam..de Vóberttől scuzi, tegnap hullafáradt voltam..:o
No problem... aranyos volt... kellemeset derültem rajta ;) :D :D
Gratula Kvikveg a memberré váláshoz!
Utólagosan, de: Boldog Születésnapot Kelsey_Requiem és Edd!
Gratula Shadowolf az 1800. posthoz!
Gratula Vóbert a (300. :) ) 200. posthoz!
Gratula Totya a memberré váláshoz!
Gratula Trivi az 1600. posthoz!
Végül gratula az egész fórumnak az új rekordhoz!
Quote from: ShadowolfGrat Trivi az 1600-hoz! Lassan visszaelőzöl. :D
:merci: minna! :)
Shadowolf: egy kicsit túloztál, nem? :hehe::)
Quote from: Trivi:merci: minna! :)
Shadowolf: egy kicsit túloztál, nem? :hehe::)
Teljes mértékben igazad van!... Gyorsan elözöl vissza! :hopp:
Grat Tiaro az addict memberséghez! :jee:
Quote from: ShadowolfTeljes mértékben igazad van!... Gyorsan elözöl vissza! :hopp:
Főleg ha még shock ilyen postot írogattok ;) :p
Amúgy grat az addictsághoz Tiaro ! :D
Grat:
- Tiaronak az Addictsághoz
- Trivinek az 1600-hoz
- Shadowolfnak az 1800-hoz
:jee:
Quote from: SaoriFőleg ha még shock ilyen postot írogattok ;) :p
Amúgy grat az addictsághoz Tiaro ! :D
Hai-Hai ! Grat-Grat Tiaro !! :) !!
Grat Tiaro... Hmmm addict! :D
Grat Tiaro!
Egy függővel többen lettünk!
Köszi szépen (előre is) mindenkinek, és egyben grat Trivi! A többieknek már gratuláltam asszem. :appl:
Grat Ignusnak a felfordult démonhoz :D
Jaj tényleg, grat Tiaro :)
Grat ignus a greater démonsághoz!
Grat, grat mindenkinek akinek még nem gratuláltam
Grat Cobra a fanatic memberséghez!
Grat Cobra az 500-hoz
Grat Cobra, és Ignus !! :) !!
Grat Cobra!
Hmm... anime-fanatikus kígyó :)
Quote from: Shock12Grat Cobra, és Ignus !! :) !!
Hai-hai.. Grat!! :)
ConGrats Cobra és Ignus!!! :)
Kössssszönöm a gratulációkat :)
Azért én még gratulálnék neked, ha lehet... :)
Jéé! Most látom csak, hogy Blimp idöközben senior memberré avanzsált...
Szóval nagy gratula neki is! ;)
Gratulálok én is Blimpnek a Seniorsághoz !! :)
Gratula Blimp-nek a Seniorság-hoz! :jee:
Grat Blimp!
grat Ignusnak a 999hez :D (666+333)
aztán majd egy múlva az 1000hez is :) csak már nem bírtam kivárni, ezért előre gratulálok :)
Quote from: Shock12Gratulálok én is Blimpnek a Seniorsághoz !! :)
Hai, Gratula^^
És persze HBD a mai szülinaposnak is:
Boldog Születésnapot NATOkatona (vagy PeterRon:))
Quote from: SaoriHai, Gratula^^
És persze HBD a mai szülinaposnak is:
Boldog Születésnapot NATOkatona (vagy PeterRon:))
csatlakozom, csatlakozom
HB NATOkatona, és grat Xellos a memberséghez!
Grat Xellos! :)
Grat mindenkinek, akinek való gratulációról idáig lemaradtam, mert én kis lusta nem néztem fel :rolleyes: (ezekből per pillanat ignusra, Blimpre és Cobrára emlékszem, de könyi, a többiek se sértődjenek meg, ez nekik is ugyanúgy grat volt, csak az én fejem messze nem káptalan...)
Quote from: SaoriHai, Gratula^^
És persze HBD a mai szülinaposnak is:
Boldog Születésnapot NATOkatona (vagy PeterRon:))
Hm... mármegintajelszó... :D ... vagy nem, csak véletlen egybeesés :) !! Heppi Burst - day für EvriBodri !! :)
Óriási gratula AoiHaru-nak, a jubileumi 500.-ik membernek!
Remélhetöleg aktív tagja lesz a fórumnak. ^^"
Quote from: ShadowolfÓriási gratula AoiHaru-nak, a jubileumi 500.-ik membernek!
Remélhetöleg aktív tagja lesz a fórumnak. ^^"
Éljen éljen éljen -||- -||-
Grat Blimpnek és Xellosnak...
Továbbá AoiHaru-nak aki az 500. és NATOkatonának!
na mostmár tényleg hatalmas grat Ignusnak az Ancient-séghez :-) :)
ráadásul még most már nem is leszek fair, mert direkt beírok még egy postot, hogy meglegyen a 700. - gomen! (és még off is voltam :()
Grat Angel & Ignus.
Grat Angel és köszi!
Quote from: ignusGrat Blimpnek és Xellosnak...
Továbbá AoiHaru-nak aki az 500. és NATOkatonának!
Neked meg az ancient memberséghez! :tezsvir:
Nomeg Angel-nek a 700-hoz! :D
Grat Lac-nak az új avatarhoz!
Gratula:
- a születésnaposnak: NATOkatona
- a fórumnak az 500-as taglétszámhoz :jee:
- Lac-nak az új avatarhoz! :)
- és Angel-nek a 700-hoz! :jee:
Gratulálok Angel !! Nomeg hogy felejthetném ki Ignus-t !? Grat-Grat !! (Meg az ötszázadik tagnak is... ilyen sorszámmal kötelező aktívnak lenni a fórumon !! :D)
Grat Xellos és Angel a postszámfordulókhoz!
Külön grat ignus-nak a 4 számjegyhez! :appl:
És egy nagy WELCOME a félszázadik fórumtagnak, én is remélem, hogy nem bújik el :)
Grat Xaga-nak is a 700-hoz!
Késve bár ,de gratula Angel nek a 700. post hoz. :) :zen:
Quote from: ShadowolfGrat Xaga-nak is a 700-hoz!
Jaja, Grat Xaga! :jee:
Quote from: ExoJaja, Grat Xaga! :jee:
Neked meg grat a 200-hoz! ;)
Thx All,
Grat Exo a 200-hoz
Grat Xaga és Exo!
Quote from: LorenorKésve bár ,de gratula Angel nek a 700. post hoz. :) :zen:
Köszönöm :)
Edit: mindenkinek :merci:
------------------------
és grat Xagának akivel "fej-fej mellett haladunk" (ez idézet volt)
Grat noriko-nak, hogy hazatért, és az új avatar-jáért!
Quote from: TriviGrat noriko-nak, hogy hazatért, és az új avatar-jáért!
:merci:
és én is grat mindenkinek akinek teljesítményéről lemaradtam az utóbbi két hétben! Pl sok új avatart látok én is, grat grat! :)
Grat noriko az új avatárhoz.
Hmmm..Asszem én voltam az első kinek feltűnt az új avatar ,de nem voltam biztos benne,hogy az e vagy csak én nem láttam még és valójában régi..Ezekszerint tényleg új. :) Gratula, szép,ja és honnan való,ha nem vagyok láma??? :zen:
Gratula Noriko az új avatarhoz!
Ja igen, meg a 200. posthoz is! :jee: (Mi kétszázasok tartsunk össze!!! :D)
És köszönöm szépen a gratulációkat. :D
Arigato minna! ^_^
És ha már itt tartunk, akkor GRAT a 200. posthoz is, noriko! :appl:
Grat mindenkinek akinek kellett eddig... sajna szerver gondok miatt + egyéb elfoglaltság, nem tudtam gratulálni, de most megteszem, szal grat :D
Quote from: LorenorGratula, szép,ja és honnan való,ha nem vagyok láma??? :zen:
Neked is köszi és a többieknek is (Xaga, Exo, és aki esetleg még később gratulálna..:p)
Fruits Basketből Hanajimát ábrázolja :D
hajrá 200asok! ;)
Grat dömping következik:
grat AngelHunter-nek az új avatarhoz!
grat Zelgadis-nak az új avatarhoz! (a régivel mi történt? :rolleyes: )
grat noriko-nak azúj avatarhoz és a 200-hoz!
Asszem egyenlőre ennyi. :D
Köszi Shokkunak, Shadownak és Trivinek! :merci:
És grat Xaganak, Exonak.
Norikonak a visszatérésért a 200. postért és azért egy hatalmas grat hogy megpróbált segiteni ajándékilag! Télleg köszi! :hail:
Húúú, nagy GRAT AngelHunter-nek az új avatarhoz!!! Nagyon ott van! :jee:
Honnan való?
Grat Zelgadis és AngelHunter az új avatarokhoz!
Zelgadisnál nincs problémám, de nálad, AngelHunter, mit is látunk?
Quote from: TriviGrat Zelgadis és AngelHunter az új avatarokhoz!
Zelgadisnál nincs problémám, de nálad, AngelHunter, mit is látunk?
Bizony jók! :D Gratula
Akkor következzen az összefoglaló, tömeges gratuláció:
Gratula Tiaro a függőséghez!
Gratula Cobra a fanatizmushoz!
Gratula Blimp a Seniorság-hoz!
Boldog Születésnapot NATOkatona!
Gratula AoiHaru-nak aki az 500. member!
Gratula Ignusnak az Ancient-séghez!
Gratula Angel a 700. posthoz!
Gratula Xellos! (bocs még nem néztem utána, hogy mért is...)
Gratula Lac az új avatarhoz!
Gratula Xaga szintén a 700. posthoz!
Gratula Exo a 200. posthoz!
Gratula noriko az új avatarért és a 200. posthoz!
Gratula angelhunter az új avatarhoz!
Gratula Zelgadis az új avatarhoz!
Remélem senkit sem hagytam ki...
Drótmalac> Neked meg Gratula az 555-höz! :D
Grat
Norikonak a 200. posthoz
Angelnek a 700. posthoz
Exonak a 200. posthoz
Cobra az 500. posthoz
AoiHarunak az 500. membernek
:appl: :appl: :appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
Quote from: DrótmalacAkkor következzen az összefoglaló, tömeges gratuláció:
Gratula Xellos! (bocs még nem néztem utána, hogy mért is...)
Xellos member lett. ;) S hogy ne legyek off.: grat neked a tripla 5-öshöz! :D
Még grat Xaganak a 700. posthoz :appl: :appl: :appl:
Quote from: ShadowolfXellos member lett. ;) S hogy ne legyek off.: grat neked a tripla 5-öshöz! :D
Kösz, most megspóroltad nekem, hogy utánanézzek :)
Akkor most már kijelentőmódban:
Gratula Xellos a memberséghez!
Ja, ami a tripla 5-öt illeti. Hát igen, bele kell adni 110%-ot :hehe:
Quote from: DrótmalacAkkor következzen az összefoglaló, tömeges gratuláció:
Gratula Tiaro a függőséghez!
Gratula Cobra a fanatizmushoz!
Gratula Blimp a Seniorság-hoz!
Boldog Születésnapot NATOkatona!
Gratula AoiHaru-nak aki az 500. member!
Gratula Ignusnak az Ancient-séghez!
Gratula Angel a 700. posthoz!
Gratula Xellos! (bocs még nem néztem utána, hogy mért is...)
Gratula Lac az új avatarhoz!
Gratula Xaga szintén a 700. posthoz!
Gratula Exo a 200. posthoz!
Gratula noriko az új avatarért és a 200. posthoz!
Gratula angelhunter az új avatarhoz!
Gratula Zelgadis az új avatarhoz!
Remélem senkit sem hagytam ki...
Ejha, szép kis gyűjtőmunka, grat hozzá!
(miért nem gratuláltunk még? :D)
Quote from: TriviEjha, szép kis gyűjtőmunka, grat hozzá!
(miért nem gratuláltunk még? :D)
Lassan már a gratulációhoz is gratulálunk :D :D :D
Grrrrr... egy hétvége alatt annyi minden történt, hogy már kétszer próbáltam összegezni, de ocsmány mód nem jött össze... (Drótmalac összegzése a fele ha van annak, amiről lemaradtam... :grrr: ) Tehát most gratulálok mindenkinek, aki e hétvége alatt okot adott rá... (és külön grat fent nevezett Drótmalacnak ahhoz a türelemhez, ami nekem jelen pillanatban hiányzik... :) )
Jajj!
Elmegyek egy kis sárkányvadászatra és mi történik?? Na mi?! Kucc...végülis semmi bepótolhatatlan :D
Na mindekinek egy barátságos /páncélkesztyűs :bsd: / vállveregetés, kivéve a hölgyeknek, mert nekik hódolatteljes főhajtás jár elismerésül mindeféle postszám, szülinap, avatarcsere és egyéb gratulációval kommentálható cselekményhez/eseményhez :D
Quote from: Bruce579Grrrrr... egy hétvége alatt annyi minden történt, hogy már kétszer próbáltam összegezni, de ocsmány mód nem jött össze... (Drótmalac összegzése a fele ha van annak, amiről lemaradtam... :grrr: ) Tehát most gratulálok mindenkinek, aki e hétvége alatt okot adott rá... (és külön grat fent nevezett Drótmalacnak ahhoz a türelemhez, ami nekem jelen pillanatban hiányzik... :) )
Igen... összegezted volna az utóbbi két nap Drótmalac összegzését, hozáveszed Xellost, és kész :p ... Vagy még volt azon kívül valami,amit öszegző mesterünk (cumullus maximus :D) kihagyhatott ? :confused:
Tömörebb kiadásban: Gratula AoiHaru, Ignusnak, Angel, Xellos, Lac, Xaga, Exo, noriko, angelhunter, és Zelgadis!
Phűű
Meg grat mindazoknak, akik fejben tudják tartani, kinek és miért gratulálnak. :D
Nah akkor amikről lemaradtam:
Gratula AoiHarunak, a félezredik tagunknak!
Ezenkívül:
gratula ignusnak az ős(m)emberi cím eléréséhez
grat a 2 700-asnak Angelnek, és Xaga-nak,
és grat norikonak a 200-hoz, nameg drótmalacnak a tripla 5höz..
asszem semmi sem maradt ki..:)
Itt is köszönet Norikonak! Meg mindenkinek, aki idejár, amiért ennyi fantáziadús gratulációt tudtok összehozni! :hehe: Nőjön az a postszám! :rolleyes: :hehe: :D
Köszi Tiaronak és Saori-úrnőnek! :arigato: :D
Quote from: RamizItt is köszönet Norikonak! Meg mindenkinek, aki idejár, amiért ennyi fantáziadús gratulációt tudtok összehozni! :hehe: Nőjön az a postszám! :rolleyes: :hehe: :D
Grat neked a 300-hoz! Viszont töröld ki a dupla postjaidat (eddig legalább hármat láttam :ejj: ), mert irgum-burgum lesz! :bsd:
EDIT: és grat Exo-nak az új avatarhoz! Lassan már mindenki Naruto fan-né avanzsál? :D
Quote from: ShadowolfEDIT: és grat Exo-nak az új avatarhoz! Lassan már mindenki Naruto fan-né avanzsál? :D
Jaja.... Bár valamiért olyan ismerős a csávóka! :D
Grat Ramiznak a 300. posthoz!
Grat Lorenornak, Xaganak és Exonak az új avatarokhoz! Lorenor és Xaga: miket látunk?
Quote from: ignusJaja.... Bár valamiért olyan ismerős a csávóka! :D
Most hogy mondod...:p :D Amúgy grat Xaga-nak is az új avatarhoz! (ha ez nem skizofrénia, akkor nem tudom mi...:D)
Quote from: TriviGrat Ramiznak a 300. posthoz!
Grat Lorenornak, Xaganak és Exonak az új avatarokhoz! Lorenor és Xaga: miket látunk?
Mostani avatar om on Suikotsu van a Shichinintai ból ami az Inu Yasha ban egy 7 fős hadsereg..Ennek az embernek 2 énje van, amik ráadásul éles ellentétei egymásnak.A képen épp a gonosz énje van. :bsd: :zen:
Én is gratulálok Xaga-nak az új avatarhoz. :D
Ja, és köszönöm szépen a gratulációkat :merci:
Hm... keresem, de nem látom... és tényleg nem... ezérthát most nagy gratula Xagának (a jó kis Maburaho-s avatarja is kul :) ), és Ramiznak a postszámfordulókhoz, gratulálok Norikonak is hozzá, illetve üdvözlöm itthon :) ! (Drótmalacnak is, bár a démoniság az szebb... :p, de kivívta elismerésemet a gyűjteményeivel :) )
Grat Ramiz a 300-hoz
//és gratulálok magamnak, mert végre befelyeztem a 10oldalas irodalom házidogám, ésmost leszakadni készül a kezem...:rolleyes:
Gratulálok Saorinak az 1400. postjához is, nagyon szép eredmény... és mostmár karnyújtásnyira került a mágikus határtól :) ! Grat-Grat !! :)
Domou Arigatou :o !
Grat Saori! Érik az új otaku ;)
Grat Saori
Quote from: TiaroTömörebb kiadásban: Gratula AoiHaru, Ignusnak, Angel, Xellos, Lac, Xaga, Exo, noriko, angelhunter, és Zelgadis!
Phűű
Meg grat mindazoknak, akik fejben tudják tartani, kinek és miért gratulálnak. :D
Mivel nem kapok értesítést s időm se sok van feljönni, megint lemaradtam (ehh, én minmdig mindenhonnan késésben vagyok :( ), és most még lusta is vagyok, de naon komolyan... így hadd mondjak egy szimpla DETTO-t :)
Grat Saori!
Grat Ramiz és Saori! :)
Quote from: ExoGrat Ramiz és Saori! :)
Én is gratula! Egy jó nagy gratula!
Quote from: TriviGrat Saori! Érik az új otaku ;)
Quote from: XagaGrat Saori
Quote from: ShadowolfGrat Saori!
Quote from: ExoGrat Ramiz és Saori! :)
Quote from: ignusÉn is gratula! Egy jó nagy gratula!
:merci: minna!
Éspersze:
Boldog Születésnapot Manga és anatole!! :)
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot Manga és anatole!! :)
Wow... és micsoda születésnaposaink vannak !! Bolldog születésnapot minkettőjüknek... nagyot, sokat, bódogat !! :)
Grat Saori!
Omedetou Saori!
Ja és boldog születésnapot a mai ünnepelteknek Manga-nak és anatole-nak
:appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
HBZ, post és egyéb grat...
Na akkor nagy levegő (sisak behorpad):
Grat Saori, Ramiz és a két szülinapos, Manga és anatole! Mind tudjátok, miért. /akit lehagytam, azt nem memóriarezidens lustaságom okozza, hanem a tény, hogy 50 byte/sec a sebességem :)
/me elgallopppp
A születésnap az jó dolog. Igyatok sok sört!
Grat és boldog szülinapot!!!
Boldog Születésnapot Manga-nak és anatole-nek!
Boldog szülinapot az aktuális két ünnepeltnek plussz grat Saorinak és Ramiznak is !
Quote from: ignusBoldog Születésnapot Manga-nak és anatole-nek!
Csatlakozom. :D
Grat Raggie Gordon-nak a memberséghez!
Quote from: ShadowolfGrat Raggie Gordon-nak a memberséghez!
Hai, gratula! :)
Quote from: ShadowolfGrat Raggie Gordon-nak a memberséghez!
Hehhe, hiába meresztgettem 29-nél a szemem :D
Akkor marad a csatlakozás ! Avagy gratz, innen már megy, mint a karikacsapás :D
Quote from: SoridanHehhe, hiába meresztgettem 29-nél a szemem :D
Akkor marad a csatlakozás ! Avagy gratz, innen már megy, mint a karikacsapás :D
Már másodszor fordul ez velem elő! (első alkalom Saori 1300.-iknál volt) Ez már nem lehet véletlen! "INSERT CONSPIRACY THEORY HERE" :D
Neked azértis grat a 700-hoz! (ha neked is eltünik egy postod, akkor tömegmészárlás lesz! :grr: :D)
Quote from: ShadowolfMár másodszor fordul ez velem elő! (első alkalom Saori 1300.-iknál volt) Ez már nem lehet véletlen! "INSERT CONSPIRACY THEORY HERE" :D
Pff.. galád módon megvezettél..:ejnye: namindegy.. én meg még mindenkitől :merci: akitől eddig nem tettem :)
Heppy B. a szülinaposoknak
Grat Soridan a 700-hoz.
Grat Raggie Gordon-nak a memberséghez!
Ehh... na mind1, most erőt veszek magamon...
Tehát:
Grat Ramiz 300. postjához!
Grat Lorenornak, Xaganak és Exonak az új avatarokhoz!
Grat Saori 1400-ához!
Grat Soridan 700-ához!
Grat Raggie Gordon memberségéhez! (Remélem már jogosan írtam, ha nem akkor úgyis meglesz)
És végül Boldog szülinapot Manga és Anatole!
Gratula Raggie Gordon-nak a memberséghez,
Soridannak a 700-hoz és Ramiznak a 300-hoz :appl: :appl: :appl:
Quote from: ShadowolfNeked azértis grat a 700-hoz! (ha neked is eltünik egy postod, akkor tömegmészárlás lesz! :grr: :D)
:D Olyan nincs... gyorsan generálok egy pártucatnyit :)
Egyébként meg :merci:
Quote from: Soridan:D Olyan nincs... gyorsan generálok egy pártucatnyit :)
Egyébként meg :merci:
Szívesen!
Megjegyzés: megnéztem Raggie adatait ellenőrzésképp, és nálam 31 post-ot jelez a fórum. :confused: Szóval passz...:rolleyes:
Megjegyzés 2: jó az új aláírásod. ;) Szép dolog az őszinteség. :p :D
ConGrats Raggienek a memberséghez és Soridannak a 700-hoz!!! :)
Quote from: ShadowolfMár másodszor fordul ez velem elő! (első alkalom Saori 1300.-iknál volt) Ez már nem lehet véletlen! "INSERT CONSPIRACY THEORY HERE" :D
Neked azértis grat a 700-hoz! (ha neked is eltünik egy postod, akkor tömegmészárlás lesz! :grr: :D)
Nem baj :) Kell ilyen is :P Grat Soridan!!! :D
Grat Raggie Gordon, Soridan és Ramiz!
Én pedig ünnepélyesen gratulálnék Angel nek a sikeres nyelvvizsgájához! OMEDETOU!!!! :tezsvir: :hail: :zen:
Gratulálok Angel-nek a sikeres nyelvvizsgájához! :appl::appl::appl:
Xaga, neked hogy sikerült?
edit: pfui, Lorenor, hogy előzhettél meg pár másodperccel :_piszka: :)
Quote from: LorenorÉn pedig ünnepélyesen gratulálnék Angel nek a sikeres nyelvvizsgájához! OMEDETOU!!!! :tezsvir: :hail: :zen:
Énis gratulálok :)
Quote from: LorenorÉn pedig ünnepélyesen gratulálnék Angel nek a sikeres nyelvvizsgájához! OMEDETOU!!!! :tezsvir: :hail: :zen:
Én is, én is!!!
Meg neked is az új avatarhoz! :D
Quote from: LorenorÉn pedig ünnepélyesen gratulálnék Angel nek a sikeres nyelvvizsgájához! OMEDETOU!!!! :tezsvir: :hail: :zen:
Gut gemacht Angel! :D
Köszi mindenkinek a gratulációt az 555-höz+ a gyüjtögető életmódhoz is.
Akkor talán következzen a mai gratulációáradat:
Gratula Ramiz a 300. posthoz!
Gratula Exo az új avatarhoz!
Gratula Lorenor az új avatarhoz!
Gratula Xaga az új avatarhoz!
Gratula Saori az 1400. posthoz!
Boldog Születésnapot Manga és anatole!
Gratula Raggie Gordon a memberséghez!
Gratula Soridan a 700. posthoz!
Gratula Angel a sikeres nyelvvizsgához!
Remélem senkit sem hagytam ki.
Én is én is én is gratulálok a nyelvvizsgádhoz Angel :appl: :appl: :appl:
Grat Angel a sikeres nyelvvizsgához.
Grat annak akinek új avatára lett.
És nagy grat magamnak amiért nagyon béna vagyok németből. /me szertatásos öngyikosságot követ el
Quote from: XagaÉs nagy grat magamnak amiért nagyon béna vagyok németből. /me szertatásos öngyikosságot követ el
Na, azért nem kell ennyire komolyan venni, van következő lehetőség.
És azért, mert nem sikerült egy vizsga, attól még nem vagy béna.
Quote from: XagaÉs nagy grat magamnak amiért nagyon béna vagyok németből. /me szertatásos öngyikosságot követ el
Grat neked, ahhoz hogy még engem is sikerült hülyeségben überelned! :rolleyes: Részvétem, (tényleg :)) de az ilyen kudarcokat nem magadra kéne visszavezetned. Egy tipp: menj próbáld meg a Goethe Institut-nál, letenni a vizsgát. Ott olyan emberek vizsgáztatnak, akik ténylegesen meg tudják neked mondani mennyire beszéled jól a németet, és nem húznak meg minden egyes alakalommal csak azért, hogy mégegyszer bekasszírozzák a vizsgadíjat. ;) Én ott (pontosabban: egy kihelyezett részlegüknél :D) tettem le a középfokúmat, és nagyon pozitív tapasztalataim voltak velük kapcsolatban. (nomeg azért az is segített, hogy 97%-os lett a szóbelim :D)
És ellentétben a Rigó utcaival, ezt külföldön is elfogadják.
Quote from: ShadowolfGrat neked, ahhoz hogy még engem is sikerült hülyeségben überelned! :rolleyes:
De kedves voltál :bsd: :_piszka:
Quote from: SaoriÉnis gratulálok :)
énisénisénis !! Gratulálok Angel !! Mostmár hanyagolhatod a Németórákat a suliban :D !
És gratula Raggie Gordonnak a tagsághoz, és Ramiznak a 300-hoz !! :) !
Quote from: TriviDe kedves voltál :bsd: :_piszka:
Szimplán arra célóztam, hogy emiatt tényleg nem érdemes magát hibáztatnia. Velem is előfordult már, hogy nem lett meg elsőre a nyelvvizsgám, (és mivel a nyelvtudásom az egyetlen amire büszke vagyok, elhiheted nekem sokkal rosszabbul esett a kudarc mint neki) de ilyenkor sztem nem az a teendő, hogy magadat állítod be hülyének/bénának/akárminek...:rolleyes:
Quote from: XagaGrat Angel a sikeres nyelvvizsgához.
Grat annak akinek új avatára lett.
És nagy grat magamnak amiért nagyon béna vagyok németből. /me szertatásos öngyikosságot követ el
Bocs az Off-ért:
Xaga ne aggódj emiatt...én lennék az élő példa arra, hogy nem szabad csüggedni. Nekem se elsőre ment ám az angol írásbeli (úgy megbuktam elsőre, hogy ihaj :D), de összeszedtem magam, keményebben készültem és átmentem (igaz elég neccesen: 63% :D)!
Szóval fel a fejjel! Tessék újrapróbálni, mégtöbb figyelmet rá szánva és simán átsiklasz rajta! ;) GAMBARIMASU!!! :D
Edit: Ja, és hozzátenném, hogy én se vagyok hülye angolból, csak eccerűen xar napot fogtam ki...szvsz veled is ez lehetett. :D
Grat Exo a legújabb avatarodhoz! :D
Quote from: ShadowolfGrat Exo a legújabb avatarodhoz! :D
Köszszépen! :D Meg köszönöm a többieknek is a gratokat...
Ne csodálkozzatok ha mostanában gyakran fogok váltogatni. :)
Ez a kép annyira teccett, hogy nem hagyhattam ki...:D
(bexarás, hogy valakinek ilyen kézügyessége van)
Gratulálok Angel. (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Quote from: Shock12énisénisénis !! Gratulálok Angel !! Mostmár hanyagolhatod a Németórákat a suliban :D !
És gratula Raggie Gordonnak a tagsághoz, és Ramiznak a 300-hoz !! :) !
Hát köszi Shokkunak az ősszefoglalót, csatlakozom! :D
Grat Totya az új avatarhoz! Goldenboy rulez! :D
#define [members.h]
#define [udvarias_gratuláciok.h]
void
main (void)
{
int i; char *member[10]; char grat[10];
for (i=0, i>utso_member, i++)
{
if (Tiaro_grat(member) != true) then {
getgrat(grat) #declared in udvarias_gratulaciok header
printf("\n %s \n", grat);
printf(" %s \n", *member);
print_lotsof("!"); } #no idea where has it been declared
}
place_random_smiley; #whatever
}
:)
(Hogy lehet errefelé kikvótázni a kacsacsőrt pl...? :/ )
Quote from: ShadowolfGrat Totya az új avatarhoz! Goldenboy rulez! :D
:merci: Most hegesztettem. :hopp:
Gratula Totya új és egyedi avatar-jához!
Szintén gratula Lorenor és Exo új avataraihoz! Mikor állapodtok meg egy mellett? :) Nekem már sikerült :)
Én is gratulálok mindenkinek akinek kell! :D
Külön kiemelném Angelt, mert egy nyelvizsga letevése elüt a szinte mindennapos avatarcserék és postszámnövekedésektől! szóval grat!!:)
és grat Tiaro egyedi gratulációjához is...lol! bár ha értenék is hozzá, most nem vágnék ilyen képet: :wtf: ...bár ahogy elnézem, lehet hogy nem is akarnék érteni hozzá!!!:p
(Totya avatarja az ami úgy folytatódik mint egy Shock által régebben beposztolt gif? Ez AZ az úszóverseny lenne?)
Quote from: noriko(Totya avatarja az ami úgy folytatódik mint egy Shock által régebben beposztolt gif? Ez AZ az úszóverseny lenne?)
:_off: Igen abból a részből való. De ez még a film elején van. Nem láttam a Shock által postolt gif-et.
Quote from: Totya:_off: Igen abból a részből való. De ez még a film elején van. Nem láttam a Shock által postolt gif-et.
A gif az a rész volt, amikor Kintaro egy kicsit túl közel úszik a hölgyhöz...:D
S hogy ne legyek totál :_off:: grat mindenkinek, akinek még nem gratuláltam. (kizárt :D)
Így utólag, de Grat Totya-nak az új avatrhoz! :jee:
Quote from: LorenorÉn pedig ünnepélyesen gratulálnék Angel nek a sikeres nyelvvizsgájához! OMEDETOU!!!! :tezsvir: :hail: :zen:
Quote from: TriviGratulálok Angel-nek a sikeres nyelvvizsgájához! :appl::appl::appl:
edit: pfui, Lorenor, hogy előzhettél meg pár másodperccel :_piszka: :)
Quote from: SaoriÉnis gratulálok :)
Quote from: ExoÉn is, én is!!!
Quote from: ShadowolfGut gemacht Angel! :D
Quote from: DrótmalacGratula Angel a sikeres nyelvvizsgához!
Quote from: XagaGrat Angel a sikeres nyelvvizsgához.
Quote from: Shock12énisénisénis !! Gratulálok Angel !! Mostmár hanyagolhatod a Németórákat a suliban :D !
Quote from: CobraGratulálok Angel. (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Quote from: ignusHát köszi Shokkunak az ősszefoglalót, csatlakozom! :D
Quote from: norikoÉn is gratulálok mindenkinek akinek kell! :D
Külön kiemelném Angelt, mert egy nyelvizsga letevése elüt a szinte mindennapos avatarcserék és postszámnövekedésektől! szóval grat!!:)
KÖSZÖNÖM!Trivi: Lorenor volt az első aki tudta, nem csoda hogy megelőzött :p
Shock: már éppen ideje is hanyagolni őket :) jön az az átkozott érettségi :D
Külön köszönet Norikónak, aki ilyen szépen kiemelte gratulációmat a tömegből :)
Quote from: Angeljön az az átkozott érettségi :D
[OFF]
Hajajj... ne is mondd...:rolleyes: legalább már angolból nem kell...:)
[/OFF]
[ON]
Nameg persze..Boldog Születésnapot Hoz_hun-nak!
[/ON]
Quote from: Saori[OFF] Hajajj... ne is mondd...:rolleyes: legalább már angolból nem kell...:) [/OFF]
[ON] Nameg persze..Boldog Születésnapot Hoz_hun-nak! [/ON]
[ON]Boldog születésnapot Hoz_hun :eek: és gratula hogy még mindig animézel :D
És nagy gratula (kicsit megkésve) Cobrának az 500 túllépéséhez![/ON]
[OFF]Én ezzel most az 5. tantárgyat lőttem ki :) így csak 3 maradt :p[/OFF]
Grat Angel!
Nekem is kéne már mert anyám mindig :_piszka:
És persze grat mindenkinek!
Quote from: Saori[ON]
Nameg persze..Boldog Születésnapot Hoz_hun-nak!
[/ON]
Hai Hai !! BSZ neki is !! :)
Boldog születésnapot Hoz_hun
Boldog születésnapot Hoz_hun!
Grat Totyanak a senior memberré váláshoz!
Angel, fogadd nagy-nagy-nagy gratulációmat a nyelvvizsgádért! (elkezdtem németül gratulálni, de aztán visszatöröltem.... :rolleyes: )
Grat Totya a senior memberrés válásodhoz, meg az új avatárodhoz is!
Exo és Lorenor is ismét bezsebelhetnek egy "Tök jó az új avatárod!"-at :)
Plusz elkezdődhet a "Ki váltja gyakrabban az avatárját?" verseny... Fődíj: egy új avatár! :hehe:
Ja, és Bódog szülinapot Hoz_hun!
Húha.
Grat Angel! Sőt mi több! Megagrat! Übergrat!
És HB Hoz_hun!
Off: érettségi kutyafüle, ne legyetek már megijedve :)
Grat Totya a seniorsághoz :)
Quote from: TriviGrat Totyanak a senior memberré váláshoz!
Quote from: SaoriGrat Totya a seniorsághoz
Quote from: Bruce579Grat Totya a senior memberrés válásodhoz, meg az új avatárodhoz is!
Arigatou mina! :merci:
Quote from: SoridanOff: érettségi kutyafüle, ne legyetek már megijedve :)
Egyetértek. Elvégre nekünk is sikerült...:rotflol:
Amúgy boldog szülinapot Hoz_hun-nak, és grat Totya-nak a senior memberséghez! :D
Quote from: ShadowolfEgyetértek. Elvégre nekünk is sikerült...:rotflol:
Naugye :D Mondom én :lol:
Hű, és Totya lemaradt...illetve lemaradtattam... vagymi. Szóval grat. senior Totya!
Quote from: ShadowolfEgyetértek. Elvégre nekünk is sikerült...:rotflol:
Amúgy boldog szülinapot Hoz_hun-nak, és grat Totya-nak a senior memberséghez! :D
Quote from: SoridanHű, és Totya lemaradt...illetve lemaradtattam... vagymi. Szóval grat. senior Totya!
:merci:
Semmi baj Soridan én is lemaradtam egy kicsit úgyhogy most én is gratulálok mindenkinek akinek kellett volna csak valamilyen oknál fogva nem sikerült (pl.: UFO-k elraboltak és agymosást hajtottak hajtottak végre rajtam :rotflol: )
Gratulálok a postokhoz, szülinapokhoz (ha van) és persze a nyelvvizsgához...
Nem figyeltem, milyen nyelvizsga? Milyen fok? mennyire voltál ügyes? :D :hehe:
Heppí B. Hoz_hun.
/me irigyen nézi hogy milyen sokk embernek van nyelvizsgája neki meg csak másfél van.
Az érettségi tényleg könnyű csak tanulni kéne rá. (amit persze én még nem tettem meg)
Szülinapot Hoz_hun.
Grat Totya a Seniorsághoz. :D
Quote from: Xaga/me irigyen nézi hogy milyen sokk embernek van nyelvizsgája neki meg csak másfél van.
Nekem meg csak egy...és annyi is marad..//a németet meg sem próbálom, mert nevetve kidobnak..:rolleyes:
[ON]
Az avatarváltásokért még nem gratuláltam, úgyhogy most megteszem:)
[/ON]
Quote from: XagaHeppí B. Hoz_hun.
/me irigyen nézi hogy milyen sokk embernek van nyelvizsgája neki meg csak másfél van.
Az érettségi tényleg könnyű csak tanulni kéne rá. (amit persze én még nem tettem meg)
Pedig egyik sem nehéz, csak tanulni kell... igazság szerint ha valaki egy kicsit is odafigyel még a diplomára való felkészülés is gyökérség.... persze utólag már könnyen beszél az ember... akkor kellett volna, nem most, amikor már megvan... ja és soha nem szabad mást irigyelni, hanem arra kell figyelni, hogy te magad jobb legyél, mint a másik... egyfajta motiváció :)
Quote from: VóbertPedig egyik sem nehéz, csak tanulni kell... igazság szerint ha valaki egy kicsit is odafigyel még a diplomára való felkészülés is gyökérség.... persze utólag már könnyen beszél az ember... akkor kellett volna, nem most, amikor már megvan... ja és soha nem szabad mást irigyelni, hanem arra kell figyelni, hogy te magad jobb legyél, mint a másik... egyfajta motiváció :)
Ahoz én túl lusta vagyok. Jelmondatom: Amit ma megtehetnék megtehetem holnap is. Így nem jutok semmire és mindig utcsó nap tanulok (kiv nyelvvizsga amikor azért többet sikerült, és érettségire is már elkezdtem). ÉS igen utólag könnyen beszél az ember de addig...
És hogy ne legyek :_off: Grat Totyának a senorisághoz.
Quote from: XagaAhoz én túl lusta vagyok. Jelmondatom: Amit ma megtehetnék megtehetem holnap is. Így nem jutok semmire és mindig utcsó nap tanulok (kiv nyelvvizsga amikor azért többet sikerült, és érettségire is már elkezdtem). ÉS igen utólag könnyen beszél az ember de addig...
És hogy ne legyek :_off: Grat Totyának a senorisághoz.
Folyamatosan majd mondogatnod kell magadnak:
"Ötöst kapok, ötöst kapok, de csak ha tanulok, csak ha tanulok" :D :D :D
Quote from: VóbertFolyamatosan majd mondogatnod kell magadnak:
"Ötöst kapok, ötöst kapok, de csak ha tanulok, csak ha tanulok" :D :D :D
És akkor egyszer azt veszi észre, hogy az érettségin ül, és még mindig mondja, hogy "Ötöst kapok, ötöst kapok, de csak ha tanulok, csak ha tanulok" :D
jaj, még nem is kívántam Boldog Szülinapot Hoz hun-nak! szóval HB!
Grat Totyának a seniorsághoz..bár már 25 posztal lekéstem..
És ha Exo avatarja és sig-je új akkor grat! de lehet hogy csak nekem új..sok avatarváltás kezd összezavarni.. :beken: :p
Köszi mindenkinek. :)
Quote from: SaoriGrat Totya a seniorsághoz :)
hoppá... majdnem kimaradt... alig találtam meg a nem-gratuláció-rengetegben... szóval gratula Totya !! :) !!
Quote from: TriviÉs akkor egyszer azt veszi észre, hogy az érettségin ül, és még mindig mondja, hogy "Ötöst kapok, ötöst kapok, de csak ha tanulok, csak ha tanulok" :D
Ja :) még tanulni is elfelejt miatta :D :D :D
Gratulálok Shocknak az 2200-ik postjához!! :tezsvir:
Quote from: SaoriGratulálok Shocknak az 2200-ik postjához!! :tezsvir:
Köszönöm szépen ^^''l
Grat Shock a 2200. posthoz. Nice job :jee:
Grat Shock!
(maradok továbbra is fantáziátlan...)
Quote from: TotyaGrat Shock a 2200. posthoz. Nice job :jee:
Quote from: TriviGrat Shock!
(maradok továbbra is fantáziátlan...)
Köszönöm :) ! (nembaj, a lényeg a gesztuson van ;) )
Quote from: Shock12Köszönöm szépen ^^''l
Grat és így tovább :D
Shock grat neked Shock! :D
Gratula Totya a seniorsághoz és az új avatarhoz!
Gratula Lorenor-nak és Exo-nak a legújabb új avatarjaikhoz!
Boldog Születésnapot Hoz_hun-nak!
Gratula Cobra az 500. posthoz és a fanatizmushoz!
Gratula Shock az 2200. posthoz!
Ha valami felett elsikottam volna (amin nem lepődnék meg) szóljatok rám.
Grat fanatic Cobra!
Gratula Blimp a seniorá váláshoz! :appl:
Gratulálás Shockkunak a 2200hoz!!!
Grat Cobra (500.)
GratTotya (seniorság)
Grat Lorenor, Exo (avatar)
HB Hoz_hun!
Quote from: Xaga !zoh-0022 a kcohS tarG
Van aki nem bír magával :D :D :D :D
Grat, meg HBZ!
Na akkor:
Gratula Shock 2200-ához, Cobr 500-ához, és Blimp seniorságához!
:tezsvir: :tezsvir: :tezsvir:
Én elsősorban Drótmalacnak grautálok, aki valahogy mindig képes nyomonkövetni (akár egy igazi kirongózi), kinek miért kell gratulálni. Szuper vagy :cool:
És csatlakozom az előttem szólókhoz gratulatenger tekintetében :)
Gratula Cobra-nak az 500-hoz (igaz kicsit megkésve, de GRAT :D).
Ja, és köszönöm az eddigi gratulációkat, úgytűnik most megállapodom avatar fronton!!! :D
Grat Exo az új avatárhoz.
Grat Exo a sokadik avatarodhoz :hopp:
Quote from: TotyaGrat Exo a sokadik avatarodhoz :hopp:
Csatlakozom! :D
Xaga! Most veszem csak észre! Maburaho? :)
Grat grat grat!!!
Tegnap láttam a színházas részt :lol:
Quote from: FeldinXaga! Most veszem csak észre! Maburaho? :)
Grat grat grat!!!
Tegnap láttam a színházas részt :lol:
Ja, ja Maburaho. Az openingból egy frame:)
Grat Exo-nak, hogy megállapodott az avatar-jában!
Arigato minnasan!!! :D
Trivi: hatalmas GRAT az 1,7k-hoz! :jee: (hoppá....és elsőként :D)
Gratula Trivi az 1700-hoz!
Grat Trivi nek az 1700 hoz! Ehh...Hol vagyok én még ettől... :rolleyes: :eek: :zen:
Grat Trivi az 1700-hoz.
Omedetou Trivi! :appl:
:merci? minna :)
Quote from: LorenorGrat Trivi nek az 1700 hoz! Ehh...Hol vagyok én még ettől... :rolleyes: :eek: :zen:
Egész pontosan 413 post-nyira. :D Ja, csak úgy mellékesen: GRAT TRIVI! :D
Grat Trivi az 1700-hoz!
Asszem Exonak meg írok egy progit, hogy ha bejelentkezek, rögtön küldjön egy gratulációt az új avatárhoz :hehe: Bár aszondják megállapodtál... ez igaz? Mer akkor nem strapálom magam :) (Ja, azért gratulálok a mostanihoz is! :) )
Gratula Blimp a seniormemberséghez!
Gratula Exo a legújabb, új avatárhoz!
Gratula Trivi az 1700. psthoz!
Grat a szédülö halacskának a színyór memberséghez! :D
És grat magamnak, hogy hajnali kettökor még gratulálgatok, ahelyett hogy aludnék a kényelmes kis ágyikómban...:rolleyes:
Quote from: ShadowolfGrat a szédülö halacskának a színyór memberséghez! :D
És grat magamnak, hogy hajnali kettökor még gratulálgatok, ahelyett hogy aludnék a kényelmes kis ágyikómban...:rolleyes:
grat neked is, hogy akárcsak én is, még mindig itt ülök a gép előtt, ahelyett, hogy már én is aludnék :)
Ez a szédülő halacska nagyon :lol:
Quote from: dizzygrat neked is, hogy akárcsak én is, még mindig itt ülök a gép előtt, ahelyett, hogy már én is aludnék :)
Ez a szédülő halacska nagyon :lol:
Örülök, hogy legalább valaki értékeli a xar humoromat. :D Na ennek örömére megyek lefeküdni. ;) Csá!
Quote from: ShadowolfÖrülök, hogy legalább valaki értékeli a xar humoromat. :D Na ennek örömére megyek lefeküdni. ;) Csá!
Már csak én maradtam az egyedüli active user, úgyhogy én is alszom.
Gratula Dizzy a Seniorsághoz! :jee:
Grat Dizzy a seniorsághoz! (Ja, és ahhoz, hogy ilyen sokáig bírtad, bár ez Shadowolfnak is jár!)
Gratula a gratulálandóknak! ;)
Gratula senior Dizzy! :appl:
Grat Dizzy
Gyarapodnak az überseniorok :D Gratz :) Lassan le kell szoknom erről a threadről, kicsit túl sok alkalom van, nem is tudom mind észrevenni :rolleyes: :)
Grat Dizzy!!
Quote from: SoridanGyarapodnak az überseniorok :D Gratz :) Lassan le kell szoknom erről a threadről, kicsit túl sok alkalom van, nem is tudom mind észrevenni :rolleyes: :)
Írd, hogy gratula mindenkinek :) Személytelen, de nem hagysz ki senkit sem :P
Quote from: VóbertÍrd, hogy gratula mindenkinek :) Személytelen, de nem hagysz ki senkit sem :P
:p oda is. Eredetilen, és nem udvarias :)
Grat senior Dizzy!
Grat Vóbert-nek a 300-hoz!
Quote from: ShadowolfGrat Vóbert-nek a 300-hoz!
Jaja! ÉS erről is lemaradtam (de csak egy paraszthajszállal :) )
Szóval fanfár :)
Quote from: SoridanJaja! ÉS erről is lemaradtam (de csak egy paraszthajszállal :) )
Szóval fanfár :)
Neked meg az addict memberségedhez! ;)
Grat Vóbert a 300-hoz, és grat Soridan a függőséghez! (annyi függő van itt már, hogy hamarosan detoxikálót kell nyitnunk :D:D:D)
Grat Vóbertnek a 300-hoz és Soridannak az Addictsághoz! :D
Quote from: ShadowolfNeked meg az addict memberségedhez! ;)
Jééé, tényleg! /me úgy csinál, mint aki nem ezért a pillanatért remegett egy hónapon keresztül :D
Tettem is érte valamit :D (<-kösz)
Trivi:
hogyisne, aztán mihez kezdjünk? Alig van vér a toxinunkban, ki ne mossad már! MI éltetne akkor? :D
Grat Vóbert! Most már tényleg a 300-hoz :D //csak nem írtam el :p
Gratula Dizzy a senior memberséghez!
Gratula Vóbert a 300. posthoz!
Gratula Soridan a függőséghez!
Quote from: DrótmalacGratula Dizzy a senior memberséghez!
Gratula Vóbert a 300. posthoz!
Gratula Soridan a függőséghez!
Grat Addict Soridan, és Vóbertnek is a 300-adikhoz.
És köszönöm a sok-sok gratot.
Quote from: Trivigrat Soridan a függőséghez! (annyi függő van itt már, hogy hamarosan detoxikálót kell nyitnunk :D:D:D)
én se maradhatok ám ki :) ez most a 750.
grat Soridan!
Grat Soridan!
Grat Dizzy!
Grat Vóbert!
Grat Angel!
Quote from: Angelén se maradhatok ám ki :) ez most a 750.
grat Soridan!
Hát akkor neked is egy nagy grat a függöséghez! ;)
Grat Cobra!
Grat Shock!
Grat Trivi!
Grat Soridan!
Grat Dizzy!
Grat Vóbert!
Grat Angel!
:tezsvir:
Quote from: Angelén se maradhatok ám ki :) ez most a 750.
Grat! Isten hozott a függők között (és az elvonóban :))!
Grat Vóbert
Grat Angel
én is gratulálok a függőknek és a függőség felé sebesen közeledőknek is!:)
(hmm..Xaga, most látom, már neked sincs sok hátra!)
Grat Angelnek is a függőséghez! :jee:
Quote from: ExoGrat Angelnek is a függőséghez! :jee:
köszönöm mindenkinek :) Exo, neked meg jó az avatarod!
Quote from: Angelköszönöm mindenkinek :) Exo, neked meg jó az avatarod!
Bár "picit" késve ,de grat a függőséghez. :) :zen:
Quote from: AngelExo, neked meg jó az avatarod!
*zavarában elpirul* köszönöm szépen :D
Elsőként Hatalmas GRATULA Shadowolfnak az 1,9k-hoz!!! :jee: :D
Quote from: ExoElsőként Hatalmas GRATULA Shadowolfnak az 1,9k-hoz!!! :jee: :D
Akkor én másodikként! :D (egoizmus,...az meg mi? :rolleyes: :D)
Grat Shadowolf! Még egy postmonster van születőben :)
Quote from: TriviGrat Shadowolf! Még egy postmonster van születőben :)
Azért te sem vagy már ettöl a titulustól olyan messze...;) :D
Grat Angel!
Grat Shadowolf!
Grat Shado (baj ha lehagyom a wolf-ot igy jobb a hangzása a nevednek mint a wolf-al együtt, és kevésbé vagy veszélyessebb :D :D )
Quote from: XagaGrat Shado (baj ha lehagyom a wolf-ot igy jobb a hangzása a nevednek mint a wolf-al együtt, és kevésbé vagy veszélyessebb :D :D )
Következö meet-en amire eljössz farkaseledel leszel...:rolleyes: :hehe:
Én is grat Shadowolf! és látom, sikerült még tegnap összehozni!:)
/me elfelejtette bevenni a napi adag cavinton-t (plussz lusta is vagyok utánanézni :D), ebböl kifolyólag most nem fogok neveket sorolni, szóval: köszi mindenkinek aki gratulált! :)
Quote from: ShadowolfKövetkezö meet-en amire eljössz farkaseledel leszel...:rolleyes: :hehe:
Tiszta szerencse hogy ritkán járok meetre, még van időm élni :D :D
Grat Shadowolf! :jee:
Grat Angel a függőséghez, és nagy grat Shadowolfnak az 1900-hoz.. már nem kell shock ;)
Höyla! Grat all! (S ezzel el is tudtam nemes egyszerűséggel :P )
Nagy GRAT Xaga-nak a függőséghez! :jee: :D
Quote from: ExoNagy GRAT Xaga-nak a függőséghez! :jee: :D
thx, pedig már töbször is megpróbáltam leszokni de sosem sikerült :D
Quote from: Xagathx, pedig már töbször is megpróbáltam leszokni de sosem sikerült :D
Hiú ábránd ;)
Akkor hát most hogy a fórum is elismerte, "hivatalosan" is további jó függőséget Xaga!:)
Quote from: Xagathx, pedig már töbször is megpróbáltam leszokni de sosem sikerült:D
Quote from: SoridanHiú ábránd ;)
lol..két függő egymás közt!:D
Quote from: norikolol..két függő egymás közt!:D
Csak a tapasztalat, csak a tapasztalat. Küzdhetsz ellene, a természeted ellen, de végül úgyis legyűr. AZ éhség erősebb :D
Ehm.. lusta vok átnézni a lemaradásom, így érjétek be ennyivel: Szívből gratulálok mindenkinek, aki megérdemli !!
Grat Angel-kének és Shadowolf-kának! :) JA és most vettem észre és olvastam végig Tiaro aláirását... Nagyon :cool: (saját vagy mi?) :D
Grat Xagának a függőséghez! :)
Quote from: VóbertGrat és így tovább :D
Quote from: ShadowolfShock grat neked Shock! :D
Quote from: DrótmalacGratula Shock az 2200. posthoz!
Quote from: ignusGratulálás Shockkunak a 2200hoz!!!
Quote from: Xaga !zoh-0022 a kcohS tarG
:D
Quote from: Bruce579Gratula Shock 2200-ához
Quote from: TiaroGrat Shock!
Köszönöm szépen mindenkinek !! :)
És akkor gratulálok:
- Cobrának a Fanatikussá váláshoz!
- Blimpnek a szenyorásghoz (hamégnemgratuláltam volna... bár nemtudom... )
- Trivinek az 1700 hoz !! Big Big Grat !! :)
- Dizzynek a szenyórsághoz ! (Szétdülő Halacska :D)
- Vóbertnek a 300hoz !
- Angelnek a függőséghez !! (Egy angyal, mint függő !! :D)
- ShadoWolfnak az 1900hoz !! (Na... lesz társam nagy magányomban :D)
- Xaganak a (e-)papírral is igazolható függővé válásához :) !
Quote from: Shock12És akkor gratulálok:- Cobrának a Fanatikussá váláshoz!
Hopsza.. Cobra kimaradt ...szóval grat :) //szétszórtság rulz :D
Én szeretnék gratulálni a nyuszinak aki a kocsink elé ugrott a föúton... :eek:
Köszönöm a gratulációkat, de annyira nem nagy szám, hogy egész héten egyfolytában gratuláljatok. :D
Azért én is gratulálok nektek :)
Grat Lorenor az új avatárhoz
Grat Xaga! (és fantáziátlanság rulz!)
Quote from: TriviGrat Xaga! (és fantáziátlanság rulz!)
Egyetértek, és csatlakozom! :D (értsd: grat Xaga!)
Quote from: Aka-shiÉn szeretnék gratulálni a nyuszinak aki a kocsink elé ugrott a föúton... :eek:
Na
ez már színtiszta szadizmus :D
Nekik pedig akkor viszonylag kevés eredetiséggel, de én is gratulálok :rolleyes: :D :
Cobrának a Fanatikussá váláshoz!
Blimpnek a szenyorásghoz
Trivinek az 1700 hoz !! Big Big Grat !!
Dizzynek a szenyórsághoz ! Vóbertnek a 300hoz !
Angelnek a függőséghez !! ShadoWolfnak az 1900hoz !!
Xaganak a függővé válásához !
(az alapanyagot köszönöm Shock kollegának)
Quote from: SoridanÉn elsősorban Drótmalacnak grautálok, aki valahogy mindig képes nyomonkövetni (akár egy igazi kirongózi), kinek miért kell gratulálni. Szuper vagy :cool:
És csatlakozom az előttem szólókhoz gratulatenger tekintetében :)
Köszönöm. :)
Egyúttal:
Gratula Angel a függőséghez!
Gratula ShadoWolf az 1900. posthoz !
Gratula Xaga a függőséghez!
Gratula Lorenor az új avatárhoz!
gratuláció Xaganak a függőséghez!
Quote from: Xagathx, pedig már töbször is megpróbáltam leszokni de sosem sikerült :D
Quote from: SoridanHiú ábránd ;)
Egyszer mindenki megpróbálja :D
Quote from: dizzyEgyszer mindenki megpróbálja :D
Én még nem, és belátható időn belül nem is fogom :)
Quote from: TriviÉn még nem, és belátható időn belül nem is fogom :)
^^^^^^^^^
hehe :) még nem :)
Nagy gratula DWz-nek, az első membernek akinek sikerült szinte csak abból összehoznia egy szintlépést, hogy bemutatkozott! :D (Shock: nála volt eddig a leghatásosabb a felszólításod...:p :D)
Grat member DWz!
Gratula:
Vóbert 300
Shadowolf 1900
DWz member
Soridan függőség
Angel függőség
Xaga függőség
Grat grat gart
:appl: :appl: :appl:
ui.: egyuttal az utolsó három embernek átnyújtanék egy beutalót az elvonókúrára :hopp: :rotflol: :hopp:
Quote from: ShadowolfNagy gratula DWz-nek, az első membernek akinek sikerült szinte csak abból összehoznia egy szintlépést, hogy bemutatkozott! :D (Shock: nála volt eddig a leghatásosabb a felszólításod...:p :D)
:D !! Naja... :D
Gratulálok én is neki !! (Itt megjegyzem, hogy nyugodtan írhat más topicba is többet :D)
Grat a memberséghez DWz! :jee:
Hopsz, eszre se vettem, koszonom mindenkinek! :)
Grat DWz :appl:
Quote from: Shock12:D !! Naja... :D
Gratulálok én is neki !! (Itt megjegyzem, hogy nyugodtan írhat más topicba is többet :D)
Hai, gratula! :)
Gratula mindenkinek!
Nem emelek ki senkit mert nem akarok! :hehe:
Argh... már vagy háromszor próbáltam visszanézni, hogy a hétvége alatt miről maradtam le... Kész! Feladom! Mindig volt valami, amit nem vettem észre... :beken: aztán meg valkit mindig elfelejtettem... :bruhuhu: Kivagyok idegileg... :grrr:
Ja, mielőtt megint elfelejteném: Gratula mindenkinek, aki szintet lépett, vagy csak szimplán kerek a postja, esetleg új avatárhoz jutott!
(Hmm... Itt most reflexből gratulálnék Exonak és Lorenornak is az új avatárjához, ha nem lennék még ebben is olyan bizonytalan... Asszem legközelebb alvásra használom az éjszakát...)
Bruce, i feel your pain.
Grat DWz membernek és grat Totyának 200-hoz! És grat *insert noriko által kifelejtett ügyi member here*. :D
Grat Totya!
!aytoT tarG
Köszi mindenkinek. Igyekszem
Quote from: Xaga!aytoT tarG
:D !targ ,aJ
Köcc a gratulációt és én is gratulálok, akinek kell :) Akinek inge vegye magára :D ;)
Súlyos elmaradásomat pótolandó, Gratulálok:
- Angelnek az aláírásképecskéhez (naggyon ott van :jee: )
- Totyanak a 200-hoz
- Vóbertnek a 300-hoz
Csak így tovább. :D
Grat Totya a 200-hoz ! //asszem ehhez még nem gratuláltam :)
Grat mindenki, akinek még nem, s amiért még nem... vagymi....
Edit:
És szeretném megköszönni mindenkinek aki gratulált nekem. Figyeltem ám ;)
Köszi mindenkinek akinek még nem köszöntem meg.
Quote from: SaoriGrat Totya a 200-hoz ! //asszem ehhez még nem gratuláltam :)
Hai - Hai !! Grat ! Nagy ! :)
Megpróbáltam összemazsolázni, remélem sikerült.
Gratula DWz a memberséghez!
Gratula Totya a 200. posthoz!
Kicsit kevésnek tűnik, ha kifelejtettem volna valakit szóljatok rám.
Grat Lorenor az 1300-hoz!
Quote from: TriviGrat Lorenor az 1300-hoz!
Jó hogy gratulálsz neki, fél napja azon filózom, hogy én megtettem már e...^^" Akkor most: grat Lorenor! :D
Quote from: TriviGrat Lorenor az 1300-hoz!
Csatlakozom:
Gratula Lorenor az 1300. posthoz!
Na itt is először is Gomen ne, hogy nem jártam rendszeresen! Szóval gratula mindenkinek mindenért (ha most felsorolnám, pár 10 oldalas lenne a postom ;)
Quote from: KiltehNa itt is először is Gomen ne, hogy nem jártam rendszeresen! Szóval gratula mindenkinek mindenért (ha most felsorolnám, pár 10 oldalas lenne a postom ;)
Én meg gratulálnék,mivel még nem tettem nekd az avtarodhoz. :) Van izlésed. ;) És köszönöm a gratulációkat. :zen:
Grat Lorenor a 1300-hoz.
Grat Kilteh & Angel az új avatárhoz
Quote from: LorenorVan izlésed. ;) És köszönöm a gratulációkat. :zen:
Arigatou! : ))) De most jut eszembe... ÉN FÉLEK A TE AVATARODTÓL!!! :lol:
Quote from: XagaGrat Kilteh & Angel az új avatárhoz
Csatlakozom. :D
Quote from: ShadowolfCsatlakozom. :D
Te mindig csak csatlakozol Shado, ha anyira akarsz csatlakozni ott az eu majd szombaton utánad megyünk :D :D
Quote from: XagaTe mindig csak csatlakozol Shado, ha anyira akarsz csatlakozni ott az eu majd szombaton utánad megyünk :D :D
Ez de rossz volt... Én meg lusta, szóval ezért van az hogy néha rámjön a csatlakozási mánia...^^"
EDIT: mit mondtam neked a legutóbb a nevem rövidítésével kapcsolatban?! :morci:
Köszi mindenkinek!
Grat
Lorenor 1300
Kilteh és Angel az új avatarokhoz :cool:
:appl: :appl: :appl:
Köszönöm utólag és előre is! Itt szeretnek! :beken: :beken: :beken: Szip... Ez olyan megható! :rotflol:
Grat Aka-shinek az új avatárhoz rajzolj hozzá egy kúúl body-t és lesz egy tök coool avatárod :D
Ja és el ne felejtsem grat Aka-shinek is az új avatarhoz.
Quote from: ExoGratulálok:
- Angelnek az aláírásképecskéhez (naggyon ott van :jee: )
köszönöm ^_^
Quote from: XagaGrat Angel az új avatárhoz
Quote from: TotyaGrat
Angel az új avatarokhoz :cool:
köszönöm, bár elég kétes, hogy mennyi ideig fog maradni :)
Quote from: KiltehItt szeretnek! :beken: :beken: :beken: Szip... Ez olyan megható! :rotflol:
erre csak ezt (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?postid=18502#post18502) tudom mondani: :):D:hehe: (magyarán, hogy ezzel én is hasonlóképpen voltam)
Grat Aka-shi!
Grat az új avatar od hoz Angel! (de rég beszéltem veled..) Eddig ez a legérdekesebb és talán legegyedibb. :) :zen:
Grat Lorenor a 1300-hoz Kiltehnek és Angelnek az avatárhoz... Valakit kihagytam... DWz, neked is gratocska! :D
kis késéssel (10post) grat Lorenor 1300-hoz!
Grat Angel az avatarhoz! Rajz vagy Photoshop? nagyon :cool:
Grat Kilteh az avatarhoz! Sango-chan!!!! :) Inuyasha4ever!!!...szó szerint...:p
Gyorsan megnéztem Aka-shi avatarját is...lol! :D "jófej" :D , grat!
Grat Vóbert a lesser démonsághoz.
Emlékeztek még a Dungeon Keeper mottójára: "It's good to be bad" :D
Quote from: norikoGrat Angel az avatarhoz! Rajz vagy Photoshop? nagyon :cool:
fotó+shop.
asszem sikeresen elfelejtettem gratulálni Lorenor avatarjához az előbbi postomban... (tényleg rég beszéltünk, írok is egy PMet rögtön :D)
Quote from: XagaGrat Vóbert a lesser démonsághoz.
Csatlakozom. :p :D
QuoteEmlékeztek még a Dungeon Keeper mottójára: "It's good to be bad" :D
Miazhogy! E szerint élek...:rolleyes: :D
Grat Lorenor, Kilteh és Angel az új avatarokhoz!
:_off:
Quote from: Angelerre csak ezt (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?postid=18502#post18502) tudom mondani: :):D:hehe: (magyarán, hogy ezzel én is hasonlóképpen voltam)
Végre egy jó társaságba keveredtem! Hihetetlen! :D (Sorry az :_off:ért, befejeztem!!!)
Grat Baldy a 800.-ik postodhoz! :jee:
Újabb pótlásos gratulációözön, tehát GRAT:
- Angelnek az új avatarhoz (naggyon eredeti :jee: )
- Kiltehnek az új avatarhoz (naggyon kawaii :D)
- Lorenornak az 1300-hoz + az új avatarhoz (dupla :jee: )
- Aka-shi-nak az új avatarhoz (:jee: )
Ano...eto...sono...remélem nem hagytam ki senkit se, de ha igen akkor majd utólag pótlom! :D
Edit: De bazz...kihagytam...:D
Tehát GRAT Baldynak a 800-hoz :D
Quote from: XagaGrat Vóbert a lesser démonsághoz.
Emlékeztek még a Dungeon Keeper mottójára: "It's good to be bad" :D
Lesser démon??? ...
EDIT: megvan ;) 333. post :D Nem kapcsoltam hirtelen... :D
Dungeon Keeper RULEZ!!!
Amúgy grat mindenkinek!!!
Baldy grat a 800. postodhoz.
Grat Baldy nak az 800 hoz!BANZAII!BANZAII! :) :zen:
Quote from: FeldinDungeon Keeper RULEZ!!!
Amúgy grat mindenkinek!!!
Én is nagyon kedvelem.... :)
Grat Baldy a 800-hoz
Dungeon Keeper rulez de csak az 1 a 2-t nagyon elrontották.
Quote from: XagaDungeon Keeper rulez de csak az 1 a 2-t nagyon elrontották.
Molyneux annak készítésében ugyebár már nem vett részt...
Quote from: ShadowolfMolyneux annak készítésében ugyebár már nem vett részt...
Meg is látszik rajta. Molyneux király csávó csupa király játékot köszönhetünk neki.
Grat Baldy!
Grat Molyneux!!!!
B&W2-t!!!!!!!!!!!!!!
Meg Movies-t!!!!!!!!
De legfőképp Project Ego-t!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
Ami lessz pc-re!!!!!!! :) :) :)
Akkor jöjjön a mai adag gratuláció:
Gratula Angel az új avatarhoz!
Gratula Kilteh az új avatarhoz!
Gratula Aka-shi az új avatarhoz!
Gratula Vóbert a lesser démonsághoz! (333. post)
Gratula Baldy a 800. posthoz!
Egyelőre ennyi, ha kifelejtettem volna vala valakit, akkor szóljatok rám!
Grat Drótmalac az új avatárhoz.
Grat Baldy, + Lo !! ;)
Grat Drótmalac az új avatarhoz. Macross rulz. :rotflol:
Na hogy növeljem a postjaim számait, én is gratulálok mindenkinek mindenért :D
És persze köszönöm a gratulációkat :D:D:D
Grat Drótmalac az új avatarhoz!
Grat Feldin a 200.-ik posthoz!
:D !!!zoh-002 nidleF tarG
Quote from: Xaga:D !!!zoh-002 nidleF tarG
:hopp: !!!zoh-008 a gem dekeN
Grat
Feldin 200-hoz
Xaga 800-hoz
Grat Drótmalac az új avatarhoz!
Grat Baldy, Xaga és Feldin a postszámfordulóitokhoz!
Quote from: Shock12Grat Baldy, + Lo !! ;)
Köszi szépen. :) :zen:
Köszi szépen.Ja és hontou ni gomenne tudod miért, nem volt igazán helyes részemről.Rossz napom volt, suman. :) :zen:
Gartulálok mindenkinek akinek még nem gratuláltam :D
Quote from: TotyaHadd legyek én az első aki Boldog születésnapot kíván neked Vóbert
(mivel nekem is ma van :hopp: egoizmus rulz )
Boldog Születésnapot!!!!

Ezzel várnod kellene, míg Saori nem gratulált. Bővebb infoért nézd meg a thread legelső postját...
Quote from: ShadowolfEzzel várnod kellene, míg Saori nem gratulált. Bővebb infoért nézd meg a thread legelső postját...
:_off: Javítottam. Légyszi szedd már ki az idézetet. Nem olvastam el a legelső postot :hehe: gomen. Köszi az infot.
Grat Vóbert lesser démonsághoz! (+5post)
Grat Baldy 800-hoz! (+4post)
Grat Drótmalac az avatarhoz!
Grat Feldin 200-hoz! (+3post)
Grat Xaga 800-hoz! (+6post)
(Grat Totyának, hogy ilyen gyorsan lehagyott!) :beken: ...:D
Grat mindenkinek...
Drótmalac: már akartam kérdezni, hogy mi az, ami az avataradon van?
Quote from: noriko(Grat Totyának, hogy ilyen gyorsan lehagyott!) :beken: ...:D
Köszi, igyekszem :hehe: :D
Grat Soridannak az új aláírásért, amit Pandora írt, ezért neki külön nagy grat! :appl:
Boldog Születésnapot Vóbert(a) és Totya :)
HB Vóbert és Totya! :D
Happee birthday Vóbert és Totya! :D
Grat minden postszámfordulósnak is!
Boldog Születésnapot Vóbert!

Köszönöm Saori, Shadowolf és Vikunya :merci:
Happy Birthday Vóbert és Totya!!!
És grat akiknek kell postszám miatt
Grat all, HB all, thx all. Ezen is túlvagyunk :T ;)
Boldog szulinapot Vóbert es Totya! :)
Boldog szülinapot Vóbert és Totya!
És grat mindenkinek, aki rászolgált! (most így hirtelen csak Drótmalac új avatárja ugrik be...)
Quote from: ShadowolfHB Vóbert és Totya! :D
Csatlakozom :D
Quote from: XagaCsatlakozom :D
Na ezt most jól megkaptam...:D
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot Vóbert(a) és Totya
Quote from: ShadowolfHB Vóbert és Totya!
Quote from: VikunyaHappee birthday Vóbert és Totya!
Quote from: ignusHappy Birthday Vóbert és Totya!!!
Quote from: SoridanGrat all, HB all,
Quote from: DWzBoldog szulinapot Vóbert es Totya!
Quote from: Bruce579Boldog szülinapot Vóbert és Totya!
Quote from: XagaCsatlakozom
Köszönöm mindannyiotoknak, és továbbiaknak, akik gratuláltak :)
Quote from: TotyaBoldog Születésnapot Vóbert!
Kösz és viszont kívánok Boldog Szülinapot! ;) :D
Quote from: ignusHappy Birthday Vóbert és Totya!!!
És grat akiknek kell postszám miatt
Quote from: SoridanGrat all, HB all,
Quote from: DWzBoldog szulinapot Vóbert es Totya!
Quote from: Bruce579Boldog szülinapot Vóbert és Totya!
Quote from: XagaCsatlakozom
Arigatou minna!

Grat Xaga az új avatarodhoz. Elég sötét.
Quote from: TotyaArigatou minna! 
Grat Xaga az új avatarodhoz. Elég sötét. 
Poéngyilkos :p :D
Vagy csak szégyenlős :)
Xaga! Kiütközött a valódi éned????
Quote from: FeldinXaga! Kiütközött a valódi éned????
Ma írtam egy elégtelen magyarkiséretségit elrontottam a matekkisérteségimet. Neked ezek után milyen kedved lenne? Na nekem kb olyan mint az avatárom, és most kb úgy is látom a világot.
Quote from: VóbertDrótmalac: már akartam kérdezni, hogy mi az, ami az avataradon van?
Az SDF 1 Macross látható, T-formation után, ahogyan a Macross movie-ben láthatod. (kicsit kidolgozotabb, mint a Macross saga-ban)
Ja és köszi mindenkinek!
Ha már itt vagyok:
Boldog születésnapot Vóbert és Totya!
Gratula Feldin a 200. posthoz!
Gratula Xaga a 800. posthoz! Ja, és fel a fejjel, nem kell teljesen elsötétülni, legközelebb biztos jobban megy
Quote from: DrótmalacJa, és fel a fejjel, nem kell teljesen elsötétülni, legközelebb biztos jobban megy
A legközelebbi az az érettségi lesz :(
Quote from: XagaA legközelebbi az az érettségi lesz :(
Én is mindig elhasaltam az előzetes vizsgákon, mégis leérettségiztem + lediplomáztam.
Az a lényeg hogy ne húzd le a rolót, azzal nem javítasz a dolgon. Inkább tanulj a saját hibádból, nekem pl. bevállt.
Quote from: DrótmalacÉn is mindig elhasaltam az előzetes vizsgákon, mégis leérettségiztem + lediplomáztam.
Az a lényeg hogy ne húzd le a rolót, azzal nem javítasz a dolgon. Inkább tanulj a saját hibádból, nekem pl. bevállt.
Kösz a biztatást remélem a tanárom azért engedi hogy éretségire menjek.
nagy gratula Feldinnek a 200 posthoz
grat Xagának a 800hoz (de szépen lehagytál :eek: :D)
továbbá Baldynak is szintén 800hoz...
ja meg boldog szülinapot a szülinaposoknak :p
Quote from: XagaKösz a biztatást remélem a tanárom azért engedi hogy éretségire menjek.
Azzal tényleg lehetetlenné tennéd, ha most magadba zuhansz.
És ezer bocs, hogy ezt most mondom, de az érettségit két db t-vel írják.
HAPPY BIRTHDAY TOTYA és VÓBERT! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Megint nem voltam egy darabig, megint lemaradtam, megint pótolok!!! :D
Szóval GRAT:
- Feldinnek a 200-hoz
- Xaganak a 800-hoz és az új avatárhoz (darkos :hopp: )
- Drótmalacnak az új avatarhoz (mechák rulzz :jee: )
- Soridannak az aláíráshoz és ezzel együtt Pandórának is :D
- Happy Birthday Totya :D
- Happy Birthday Vóbert és Grat a half-demon-sághoz is (333) :D
Remélem nem hagytam ki senkit se...:)
Happy B day Totya, Vóbert, még sokat, és még boldogabbat :D
És grat a postfordulósoknak is!
Grat Pandóra-nak a senior memberséghez! :D
EDIT: és grat Bruce579-nek a 200-hoz! :D
Quote from: ShadowolfGrat Pandóra-nak a senior memberséghez! :D
EDIT: és grat Bruce579-nek a 200-hoz! :D
Csatlakozom mint Mo. az Unióhoz :D
Grat Pandora és Bruce!
Grat
Pandóra Senior memberség
Bruce 200. post
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot Vóbert(a) és Totya :)
Hai - Hai !! Boldog születésnapot kívánok én is a két ünnepeltnek, és persze grat a postszámokhoz Bruce, és Pan-Dóra ! :)
Quote from: XagaCsatlakozom mint Mo. az Unióhoz :D
Én a helyedben nem vágnék erre ilyen vidám arcot....(FTP).. :_piszka: :zen:
Quote from: Shock12Hai - Hai !! Boldog születésnapot kívánok én is a két ünnepeltnek, és persze grat a postszámokhoz Bruce, és Pan-Dóra ! :)
Hát azt hiszem én már semmi újat nem mondhatok. :tezsvir:
Gratula Pandórának és Brucenak a postszámfordulókhoz. :jee: :D
Happy Belated B-Day Totya, Vóbert!
Grat Pandóra 100-hoz, Bruce 200-hoz! (+2-2post)
és bár a sötétet nem láttam, de grat Xagának a megszokott és megszeretett világos avatarhoz! :)
Quote from: norikoHappy Belated B-Day Totya, Vóbert!
Grat Pandóra 100-hoz, Bruce 200-hoz! (+2-2post)
és bár a sötétet nem láttam, de grat Xagának a megszokott és megszeretett világos avatarhoz! :)
Neked meg az új avatarodhoz grat! :D Nagyon :cool:
Más: Boldog szülinapot kívánok mai ünnepeltünknek Vérpistike-nek! :D (hivatalos felkérés alapján, szóval most nem muszáj megvárnotok Saori-t, csak ha nagyon rendesek akartok lenni...:p :D)
Grat Noriko az avarathoz! Elég ijesztő :eek: ;) (Ha meg már régóta ez van akkor sorry, én vagyok az álmos... :D )
Quote from: ShadowolfNeked meg az új avatarodhoz grat! :D Nagyon :cool:
Huh... Akkor grat magamnak, nem vagyok még olllyan hüjjje... ;) :D
Grat az új avatarokhoz Noriko és Xaga.
Xaga ez sokkal jobb mint a fekete :rotflol:
Thx all. A régi jól bevált avatárom :D
Grat noriko az új avatárhoz nekem nagyon tetszik miből van????
Grat all, HB all, thx all. Yeah, ez egész jó. :)
Noriko,
avatárod piszok jó! (honnan van?)
Ja igen HB a szülinaposnak
Thx minden gratot és grat mindenkinek!
Külön grat Xaga-nak hogy visszatért ahhoz az avatárhoz amiről felismerem:)
Ja, és megkövetem magam mert elkövettem egy nagy baklövést.
NEM A JAPÁN KULTÚRÁBA ÍRTAM A 200-ADIK POSTOM!!! :grrr: :bruhuhu:
:comp:
Grat Soridan a 800-hoz
Grat Pandóra (senior) és Brucenak a 200hoz...
HB: Én megvárom Saori-úrnőt! :rolleyes:
Grat Soridan a 800. posthoz
:bsd: Drakulalok mindenkinek mindenhez! :bsd:
Amugy: mik az elnevezesek, es hozza a postszamok?
Quote from: Kvikveg:bsd: Drakulalok mindenkinek mindenhez! :bsd:
Amugy: mik az elnevezesek, es hozza a postszamok?
Postolj Kvikveg, postolj! Majd meglátod ;)
Kucc... vissza onba: :merci: Xaga, Totya ... muszáj vagyok most megköszönni, legközelebb már csak Európában találkozunk :)
Grat Soridan!
Grat noriko! kawaii -> scary ? :)
Gratdömping :D:
- Grat Norikonak az új avatarhoz (Ayashi no Ceres RULEZ :jee: :jee: :cool: )
- Grat Pandórának a memberséghez
- Grat Soridannak a 800-hoz
- És Grat Xaganak (ha még nem gratuláltam volna), hogy visszatért a régi avatárhoz :D
Quote from: FeldinNEM A JAPÁN KULTÚRÁBA ÍRTAM A 200-ADIK POSTOM!!! :grrr: :bruhuhu: :comp:
Majd bepótolod a 300.-ikkal! :D
Grat Soridan a 800-hoz! (asszem még nem gratuláltam ^^")
Akkor jöhet a mai adag gratuláció:
Gratula Xaga! Aki visszatért a régi avatarhoz!
Gratula Noriko az új avatarhoz!
Gratula Pandóra a senior memberséghez!
Graula Bruce a 200. posthoz!
Gratula Soridan a 800. posthoz!
Lenne még gratulálni valóm, de megvárom az illetékeseket...
Grat Trivi az 1800-hoz.
:merci: minna!
grat Exo-nak hogy felismerte hogy az avatarom az Ayashi no Ceresből van!
grat Soridannak 800-hoz!(+11 :eek: ...hű erről eléggé lemaradtam!)
HB Vérpistike! (mert ugye azt mondtátok már lehet! és este már nem leszek szal nem várok.)
grat Trivi 1800-hoz! (+1)
NAGY NAGY GRAT SHADOWOLF 2000-HEZ!!!!!!!!!!!
Grat Trivi! Mondom én hogy lassan utolérsz! :D
Quote from: XagaGrat Trivi az 1800-hoz.
Hö, tényleg, :merci:
Quote from: ShadowolfGrat Trivi! Mondom én hogy lassan utolérsz!
Na ne mond... Grat a Postmonster titulushoz!
Quote from: ShadowolfGrat Trivi! Mondom én hogy lassan utolérsz! :D
:D !!!zeh-2000 a targ gem dekeN
Gratula Trivi az 1800. posthoz!
NAGY GRATULA SHADOWOLF A 2k. POSTHOZ ÉS A POSTMONSTER-SÉGHEZ!
Grat Moha a memberséghez! :D
Quote from: ShadowolfGrat Moha a memberséghez! :D
Csatlakozom, mert manapság az a menő.
HATALMAS GRAT SHADOWOLFNAK A POSTMONSTERSÉGHEZ!!! :whoah: :cool: :appl:
GRAT Trivinek az 1800-hoz! :jee:
GRAT Mohanak a memberséghez! :jee:
HB Vérpistikének! :D
Noriko> Köszke....látod figyelek és művelődöm! :D
Grat Moha!
Yay! Egy újabb postmonster! Nagy grat Shadowolfnak!
És persze mindenkinek, aki valamiért rászolgált :D
Wow! Csak úgy röpködnek a nagy számok erefelé...
Nagy-nagy grat a második postmonsternek! :jee:
És persze grat Trivinek az 1800hoz,
Norikonak az új avatarhoz (bár az előző szerintem nagyon aranyos volt)
És Soridannak a 800hoz!
Neked is a 800-hoz Tiaro
Grat Tiaro! Kerek 800 (öcséd egy-két segítségével :D)
Quote from: XagaNeked is a 800-hoz Tiaro
Hai! Nagy grat Tiaro! :D (úgy láccik most a legtöbb embernek a 800 a szerencseszáma :hopp: )
Óriási gratula Kalibur-nak az ancient memberséghez!!!
EDIT: Hm, lehet hogy egy kicsit túlzásba estem...^^" Sebaj, kedvenc vámpír(hölgy) ismerösöm igazán megér ennyit. :p :D
Grat őskövület Kalibur! :)
Gratula Ősvámpír úrnő :D
Happy Birthday kocsi és Giskard! Még sok szép (anime-val teli) évet kívánok mindkettötöknek! :D
Quote from: ShadowolfHappy Birthday kocsi és Giskard! Még sok szép (anime-val teli) évet kívánok mindkettötöknek! :D
Nem vagyok a szavak embere de ugyanazat kívánom mint Shadowolf :D
Grat Kalibur! És B. Sz. minden kedves ünnepeltnek!! :tezsvir:
Grat:
- Kaliburnak az Ancientséghez
- Tiaronak a 800-hoz
És Bulldog Szülinapot az ünnepelteknek. :D
Grat Vikunya a 100hoz.
Quote from: XagaGrat Vikunya a 100hoz.
copy-paste... akarom mondani grat Vikunya a senior memberséghez! :D
Grat Kalibur, és :merci: mindenkinek!
(Igen, öcsém is keményen besegített, azt hittem még van idő a postfordulóig... :D )
Grat Vikunya a senior memberséghez! :D
Quote from: XagaGrat Vikunya a 100hoz.
Csatlakozom!? :D:D:D
Grat Vikunya! :jee:
:merci: Minna Arigato! :D
Grat:
Vikunya=senior(az már tök sok!)
Tiaro=nyóccáz(...:))
Kalibur=ancient(az mar nagyon tök sok!)
Akkor megkezdem a gratulációt. Nagyon rendes akartam lenni, de már nem tudok tovább várni:
Utólagosan boldog születésnapot a tegnapi ünnepeltünknek Vérpistikének!
Gratula Moha a memberséghez!
Gratula Tiaro a 800. posthoz!
Gratula Kalibur az Ancient member-séghez!
Gratula Vikunya a senior memberséghez!
Boldog születésnapot kocsi és Giskard!
Ha kifelejtettem volna valakit szóljatok rám.
*irul-pirul (a mária most lemarad :D)*
Köszönöm szépen mindenkinek , :merci: , vielen Dank, és miegyéb!
És ismét grat és B.SZ annak aki aktuálisnak érzi :D
Heppi Börszdéj kocsi & Giskard! :D
Quote from: ExoHeppi Börszdéj kocsi & Giskard! :D
Grat a legújabb avatarodhoz! Nem azt mondtad hogy az elözö lesz az uccsó? :rolleyes: :_piszka: :D
Quote from: ShadowolfGrat a legújabb avatarodhoz! Nem azt mondtad hogy az elözö lesz az uccsó? :rolleyes: :_piszka: :D
Nem azt mondta, ha jól emlékszem, hogy végleges, csak azt, hogy ki fog tartani egy ideig. Hát nem tartott sokáig :)
Azért grat Exo!
Grat Exo, miből van???
Quote from: XagaGrat Exo, miből van???
Én még nem láttam az anime-t, de ismerem a karaktert:
Rurouni Kenshin
Hail Shadowolf, hail Kalibur, és gratula a többi nem olyan kerek postfordulósoknak is. (a kereket nem félreérteni! :p )
Köszönöm mindenkinek aki gratulált! :merci:
Most pedig én gratulálnék, méghozzá a mai két szülinaposunknak:
Boldog szülinapot Birs és edrebel! :D
HB Birs & edrebel
Boldog szulinapot Birs & edrebel! :)
Atyaég! Most vettem észre: "Postmonster"... ez marha jól hangzik :D
Gatrulálok!
Drótmalac segitségét kérem:
"Akkor megkezdem a gratulációt. Nagyon rendes akartam lenni, de már nem tudok tovább várni:
Utólagosan boldog születésnapot a tegnapi ünnepeltünknek Vérpistikének!
Gratula Moha a memberséghez!
Gratula Tiaro a 800. posthoz!
Gratula Kalibur az Ancient member-séghez!
Gratula Vikunya a senior memberséghez!
Boldog születésnapot kocsi és Giskard!
Ha kifelejtettem volna valakit szóljatok rám."
És még:
- HB Birs & edrebel
És külön "bekezdést" szánok legujabb postmonsterünknek! Óriási grat Shadowolf!!! :hail:
Én is gratulálok Shadowolfnak a posmonsterségért, Vikunyának a seniorságért és Kaliburnak az Ancient memberséghez. :) :zen:
Quote from: LorenorÉn is gratulálok Shadowolfnak a posmonsterségért, Vikunyának a seniorságért és Kaliburnak az Ancient memberséghez. :) :zen:
Hogy én is növeljem egy picit a postjaim számát, gratulálok mindenkinek mindenért, amit elértek itten :D
:merci: Arigato minnasan! :D
Shado & Trivi> Azt mondtam, hogy megállapodom vele egy darabig, de ez olyan súlyos képecske, hogy nem tudtam ellenállni :D:D:D
Amúgy a Samurai X: Rurouni Kenshinből van...
Nahátakkor.. bepótolva a gratulációkban az elmaradásaimat...
De először is:
Quote from: ignusHB:Én megvárom Saori-úrnőt! :rolleyes:
Rendes vagy, csak kicsit shockat kellett volna várni..
Ésakkor a gratulációk:
GRAT:- Lorenornak az 1300-hoz (eléggé lemaradva..:rolleyes: )
- Vóbertának a lesser démonsághoz
- Baldynak a 800-hoz
- Feldinnek a 200-hoz
- Xaga-nak a 800-hoz (ami lassan inkább 900 :rolleyes: )
- Pandórának a seniorsághoz
- Bruce579-nek a 200-hoz
- aztán.. HBD utólag is Vérpistike (ápr.30)
- Trivinek az 1800-hoz
- nagyon nagy grat Shadowolfnak a 2000. postjához (egy újabb postmonster ;))
- Moha-nak a memberséghez
- Tiaronak a 800-hoz (egy kis rásegítéssel ;))
- Kalibur vértestvéremnek az ősíséghez :) //végre nem én vagyok az egyetlen nőnemű őslény :p...báár még meddig..
- aztán ismét HBD.. kocsi és Giskard! (május 1.)
- Vikunyának a seniorsághoz
- és végül HBD a mai ünnepelteknek is: BSZ Birs és edrebel
Huhh..remélem nem hagytam ki senkit :) De legalább a szándék megvolt
Gratula Exo, a legújabb új avatarhoz!
Boldog születésnapot Birs és edrebel!
Quote from: DrótmalacGratula Exo, a legújabb új avatarhoz!
Boldog születésnapot Birs és edrebel!
Kösszépen! :D
És Boldog Szülinapot Birs & Edrebel!
Quote from: Saori...
- aztán.. HBD utólag is Vérpistike (ápr.30)
...
- nagyon nagy grat Shadowolfnak a 2000. postjához (egy újabb postmonster ;))
- Moha-nak a memberséghez
- Tiaronak a 800-hoz (egy kis rásegítéssel ;))
- Kalibur vértestvéremnek az ősíséghez :) //végre nem én vagyok az egyetlen nőnemű őslény :p...báár még meddig..
- aztán ismét HBD.. kocsi és Giskard! (május 1.)
- Vikunyának a seniorsághoz
- és végül HBD a mai ünnepelteknek is: BSZ Birs és edrebel
Ne haragudjatok, mindenkinek ténlyeg grat, állatira fáradt vagyok egy saját gyújtemény összeállításához. Azért kiemelem a két legnagyobbat, gratula, nagyon Shadowolfnak, és Kaliburinának !
Quote from: Shock12Ne haragudjatok, mindenkinek ténlyeg grat, állatira fáradt vagyok egy saját gyújtemény összeállításához. Azért kiemelem a két legnagyobbat, gratula, nagyon Shadowolfnak, és Kaliburinának !
Az a gond, hogy ismerős... Ha itt megjelenek, az már azt jelenti, hogy hamarosan állítom be a letöltést, aztán mászás az ágy felé (De hosszú tud lenni ez a 2,5 méter...) Úgyhogy grat mindenkinek!
Most majdnem úgy leléptem fórumról, hogy elfelejtettem gratulálni a születésnaposnak :rolleyes:
Szóval HBD Bucser! :)
HB Bucser! :D Remélem nem mészárolsz le mindenkit, akitöl nem kapsz ajándékot...:D
Quote from: ShadowolfHB Bucser! :D Remélem nem mészárolsz le mindenkit, akitöl nem kapsz ajándékot...:D
Hmmm... :D :lol: HB Bucser
Quote from: SaoriMost majdnem úgy leléptem fórumról, hogy elfelejtettem gratulálni a születésnaposnak :rolleyes:
Szóval HBD Bucser! :)
Nohátakkor Bulldog születésnapot D1ből szalajtott angyallelkű társ ! :D
HB Bucser!
Gratula
-Exo avatarcsere
-Noriko avatarcsere
-Shadowolf POSTMONSTER
-Moha Member
-Trivi 1800
-Tiaro 800
-Kalibur Ancient M.
-Vikunya Senior M.
-Ramiz 400
Utólag is HB annak akinek lemaradtam a szülinapjáról.
(Egy kicsit lemaradtam a hétvégén :D )
:appl: :appl: :appl:
Quote from: SaoriGRAT:
- Vóbertának a lesser démonsághoz
Köszönöm szépen :) És mindenki másnak is... ja csak annyit, hogy Vóbertának eddig csak a barátnőm hívott ;) :rotflol:
Gratulálok mindenki másnak, akinek eddig még nem gratuláltam ;) :)
Quote from: VóbertKöszönöm szépen :) És mindenki másnak is... ja csak annyit, hogy Vóbertának eddig csak a barátnőm hívott ;) :rotflol:
..Véletlen :p //de jobb ha hozzászoksz :D
Quote from: Saori..Véletlen :p //de jobb ha hozzászoksz :D
Nem gond :) Mint mondtam, már hívtak így... de általában csak a hölgyeknek jut eszükbe így hívni :D Érdekes módon... ;)
HB Bucser!
Majd elfelejtettem Grat Ramiz a 400-hoz.
A hétvégi nagy kihagyásom után grat mindenkinek és boldog szülinap mindenkinek!
Quote from: Vóbert... a hölgyeknek jut eszükbe így hívni :D Érdekes módon... ;)
Hát ez bizony eléggé ciki... ;)
Grat Ramiz !! :)
Quote from: Shock12Grat Ramiz !! :)
Hai, gratula :)
De jó, hogy volt összefoglaló... már-már féltem benézni :) Tehát:
Gratula
-Angel új avatárjához (jól látom, hogy ez önarckép?)
-Exo újabb avatarcseréjéhez (ez már reflexből jött :) )
-Noriko avatarcseréjéhez
-Shadowolf Postmonsteri rangjához
-Moha Memberségéhez
-Trivi 1800ához
-Tiaro 800ához
-Kalibur Ancient Memberségéhez
-Vikunya Senior Memberségéhez
-Ramiz 400ához
Remélem senkit nem hagytam ki... egy hétvége ugyanis elég hosszú idő :(
Quote from: Bruce579... egy hétvége ugyanis elég hosszú idő :(
:_off: Sajnos nem mindig...
Grat Ramiz a 400-hoz
Quote from: Feldinboldog szülinap mindenkinek!
Ugyan annak már két és fél hónapja, de azért köszönöm :D:D:D :hehe:
Grat Ramiz!
Grat Ramiz a 400-hoz!
Grat Moha memberséghez!
Grat Tiaro 800! (+5)
Grat Kalibur Ancient memberséghez!
Grat Vikunya Senior memberséghez!
Grat Exo Kenshin avatarhoz!
HBBD kocsi és Giskard! (május 1.)
HBBD Birs és edrebel! (május 2.)
HBD Bucser!
Grat Ramiz 400!
Quote from: TriviUgyan annak már két és fél hónapja, de azért köszönöm :D:D:D :hehe:
Nekem mondod? Hol van már október??? (Ráadásul akkor még itt sem voltam :hehe:)
Grat mindenkinek!
(Grat Moha memberséghez!
Grat Tiaro 800! (+5)
Grat Kalibur Ancient memberséghez!
Grat Vikunya Senior memberséghez!
Grat Exo Kenshin avatarhoz!
HBBD kocsi és Giskard! (május 1.)
HBBD Birs és edrebel! (május 2.)
HBD Bucser!
Grat Ramiz 400! ThX: noriko :rotflol: )
Grat Kilteh a kedvenc idézetedhez! nem tudom mikor japánosítottad, de örülök, mert a sit sit sit-et valamért mindig sh-val olvastam... :rolleyes: :D
Boldog születésnapot Bucser!
Gratula Ramiz 400. posthoz!
Gratula Ramiznak a 400hoz!
Bulldog Szülinapot Yuber :)
Quote from: Shock12Hát ez bizony eléggé ciki... ;)
Ciki???? Mármint, hogy a hölgyeknek jut eszébe ilyesmi? Engem nem zavar ;) :rolleyes:
Hűűű, hogy mindig hétvégén történnek a nagy dolgok o.O
Gratula mindenkinek, HB mindenkinek, és hatalmas virtuális-mellvértes-páncélkesztyűs hug és parola Shadowolf postmonster úrfinak ^__^ és Kalibur úrnőnek (nem véletlen a megszólítás: élj ma, harcolj holnap!^^)
És a Kenshines avatár roxx meg tyűha (ez volt háttérképem is^^)
És most balra el! (Illetve ott fal van... szóval jobbra... -_-)
S zülinapok, postszámok...
e gyéb nyalánkságok...
g ügyögve
g ratulálok!!!!
:rotflol: :rotflol: :rotflol:
HB Yuber! (van már postja?)
Quote from: TriviUgyan annak már két és fél hónapja, de azért köszönöm :D:D:D :hehe:
A szándék a fontos :)
Quote from: VóbertS zülinapok, postszámok...
e gyéb nyalánkságok...
g ügyögve
g ratulálok!!!!
:rotflol: :rotflol: :rotflol:
Auu
:bruhuhu:
:)
Quote from: VóbertS zülinapok, postszámok...
e gyéb nyalánkságok...
g ügyögve
g ratulálok!!!!
:rotflol: :rotflol: :rotflol:
Vóberta..:rolleyes: :ejj:...
Sorry :) Reggel van... a hülyeség magától jön :hehe:
HB Yuber!
(ignus: Van neki :) )
Quote from: Saori:_off: Sajnos nem mindig...
:_off: Egy két-három oldalas fórumbeli lemaradáshoz épp elég...
:_on: Boldog szülinapot Yuber!
Heppi B Yuber
Quote from: SaoriBulldog Szülinapot Yuber :)
Hai - Hai !! Bolldog születésnapot ! :) (Gyanítom, hogy nem fogja ezt egyhamar olvasni, de hátha tévedek, és ideken valamit... :D)
Quote from: Soridanhatalmas virtuális-mellvértes-páncélkesztyűs hug és parola Shadowolf postmonster úrfinak ^__^
Miután hazajöttem a csontkovácstól majd meghálálom kedvességed, tisztelt lovagtárs. :p :D
Ja, és boldog szülinapot Yuber! :D
Quote from: ShadowolfJa, és boldog szülinapot Yuber! :D
Szintén!!!!!!!!!
Quote from: ShadowolfMiután hazajöttem a csontkovácstól majd meghálálom kedvességed, tisztelt lovagtárs. :p :D
Akkor előjegyeznél visszajövet engem is a csontkovácsnál? Valahogy úgy érzem, szükségem lenne rá :D
Grat emperornak az új avatárhoz és aláíráshoz.
Quote from: XagaGrat emperornak az új avatárhoz és aláíráshoz.
Dettó. :p :D
Én is én is gratulálok!!! :D
Quote from: VóbertÉn is én is gratulálok!!! :D
Én meg neked a 400-hoz! :D
Quote from: ShadowolfÉn meg neked a 400-hoz! :D
Én is gratulálok a 400-hoz mint Shadowolf
Grat Vóberta a 400-hoz
Quote from: SaoriGrat Vóberta a 400-hoz
Én is gratulálok!
Én is grat!
Quote from: SaoriGrat Vóberta a 400-hoz
Naja... grat-grat
Grat Ramiz! No még százat és...
Grat emperor, főleg akkor, ha ide is benézel :)
HB Yuber!
Grat Vóbert 400-hoz!
Grat emperor avatarhoz,sighez!
Grat Vóbert 400-hoz! :tezsvir: Grat emperor avatarhoz! :tezsvir:
Grat StabWest a senior memberséghez! :D
Boldog Születésnapot Yuber!
Gratula emperor az új avatárhoz!
Gratula Vóbert a 400. posthoz!
Gratula StabWest a seniorsághoz!
Grat Stabwest! Azért remélem ide is benézel néha napján, mondjuk most :)
Trivi, éppen benéztem :) ! Köszönöm Mindenkinek a gratulációt!
Grat emperornak az új avatárhoz,
Grat Vóbertnek a 400.hoz,
Grat StabWestnek a seniorsághoz!.... Hú...
Grat
emperor az új avatarhoz
Vóbert a 400. posthoz
Stabwest a Seniorsághoz
Szintén....
Detto..........
Quote from: FeldinDetto..........
Énisénisénis! :)
Quote from: ShadowolfÉn meg neked a 400-hoz!
Köszönöm szépen Shadowolf, nagyon rendes vagy...
Quote from: XagaÉn is gratulálok a 400-hoz mint Shadowolf
Köszi Xaga, igazán kedves tőled :)
Quote from: SaoriGrat Vóberta a 400-hoz
Vóberta? :D Ez már rajtam ragad, ahogy látom... nagyon kedves vagy, köszönöm :)
Quote from: Bruce579Én is gratulálok!
Igazán figyelmes vagy, köszönöm.. :)
Quote from: FeldinÉn is grat!
Milyen megható, hogy ennyien gratulálnak, köszi... :)
Quote from: Shock12Naja... grat-grat
Köszike... :)
Quote from: norikoGrat Vóbert 400-hoz!
Nagyon szépen köszönöm
Quote from: KiltehGrat Vóbert 400-hoz!
Neked is köszönöm...
Quote from: DrótmalacGratula Vóbert a 400. posthoz!
Igyekeztem, köszönöm...
Quote from: ignusGrat Vóbertnek a 400.hoz,
köcc szépen...
Quote from: TotyaVóbert a 400. posthoz
köszi-köszi...
Quote from: SoridanSzintén....
Köcc...
Sajna a végére nem engedett több smilie-t... úgyhogy bocsi, de mindenki gondolja hozzá... *smilie kacsintós*
Gratula StabWest a seniorsághoz!
(http://www.mysmilie.de/generator/ablage/15/333.png)
+grat StabWest a seniorsághoz:)
Heppi szülinapot a szülinaposnak.
Boldog Szülinapot és postfordulót az illetékeseknek :)

Kamineko
Grat Xaga a 900-hoz!
HB Kamineko! :D
Grat Xaga!
Quote from: ShadowolfGrat Xaga a 900-hoz!
HB Kamineko! :D
CSatlakozom... Hú hát mennyi mindent irkáltok egy xp reinstall alatt! :rolleyes:
Gratula Xaga! :) még 100 :D
Gratula Xaga a 900. posthoz!
Boldog születésnapot Kamineko!
Grat Xaga tőlem is ;)
Quote from: SaoriGratula Xaga! :) még 100 :D
Jah, és akkor azt a két fiatalt az Avatárról lehet lecserélni - bár a bot a kézben már stimmel :rotflol: Gratz Xaga!
Quote from: KiltehJah, és akkor azt a két fiatalt az Avatárról lehet lecserélni - bár a bot a kézben már stimmel :rotflol: Gratz Xaga!
Grat neked a senior memberséghez!
Boldog születésnapot Kamineko, grat StabVest, és nagy grat Xaga !! :)
Grat Kilteh a seniorsághoz, és Bódogat Setike..
Happy Birthday Setike! :)
Grat Kilteh a seniorsághoz! :)
Grat Kilteh!
Grat Setike, HBZ! :)
Jajj... bele se merek gondolni, hány embernek nem tudtam gratulálni az utóbbi pótzhktól terhes időben, úgyhogy most jön a default bunkó megoldás:
Grat minden kedves szülinaposnak, postfordulósnak, Nobel-díjasnak! :tezsvir:
Quote from: SaoriGrat Kilteh a seniorsághoz, és Bódogat Setike..
Hai-Hai... Kilteh, S.e.t.i.k.e ... bulldogat...
Happy Geburtstag Setike! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Kilteh (senior)
és Nagyon Bódog Szülinapot Setike!!!
Grat ignusnak az új avatar-jához!
Szép kis aura (már ha az) :) Ez is Naruto-ból van?
BOLDOG SZÜLINAPOT SETIKE! :) :zen:
Boldog szülinapot Setike! /me extra látványos tüzijátékot rögtönöz.
Ignus: szuper avataár:)
Great avatar... ez gonosz akar lenni? :D ;)
Thx all
HB Setike
Grat Ignus az új avatárhoz
Grat Kilteh
Köszi Xaga Vóbert Trivi Sori!
Ja, Naruto, Sasuke (meglepő). Hát végülis mondhatjuk hogy "gonosz" aura. No spoiler. (max pmben!) :rolleyes:
Grat grat grat!!!
ÉS! Boldogat Setike!!!!
Quote from: ignusKöszi Xaga Vóbert Trivi Sori!
Ja, Naruto, Sasuke (meglepő). Hát végülis mondhatjuk hogy "gonosz" aura. No spoiler. (max pmben!) :rolleyes:
Grat az új avatarodhoz! :D És én spéci tudom mit ábrázol. :D
Grat Feldin a 300-hoz! :D
Vállveregét Feldin nagy adaggal :)
Grat Feldin 300
Grat Feldin a 300-hoz.
Grat Lorenornak az új avatárhoz.
Köszönöm Shadownak Xaganak Saorinak és külön köszönöm a vállveregetést Soridannak!!!!
És nagy nagy elnézést kérek Angeltől amiért a hagyományokat felrúgva sikerült elbénáznom hogy a 300-adik postom a Japán kultúrába menjen.
Quote from: FeldinÉs nagy nagy elnézést kérek Angeltől amiért a hagyományokat felrúgva sikerült elbénáznom hogy a 300-adik postom a Japán kultúrába menjen.
És a hagyomány folytatódik. (a 200.-at se oda írtad)
Quote from: XagaÉs a hagyomány folytatódik. (a 200.-at se oda írtad)
Grrr!!!! :morci:
De a post fordulókat ada fogom!!!!!!!!!
(Csak majd szólj rám 50-nel előtte!!!! Onegai!!!!!!!)
Quote from: FeldinGrrr!!!! :morci:
De a post fordulókat ada fogom!!!!!!!!!
Mármint a titulusváltásra gondolsz?
Egyébként meg grat! :)
Grat neked is Lorenor az új avatarhoz!
Shadowolf, gratuláltam én már neked a 2100-hoz?
Ismét sikerült rászánnom magam egy kis gyűjtőmunkára...
Grat Ignusnak az új avatar-jához!
Grat StabWest a seniorsághoz!
Grat Kilteh a seniorsághoz!
Grat Shadowolf a 2100-hoz!
Grat Xaga a 900-hoz!
Grat Feldin a 300-hoz!
Éééééés Happy Birthday Setike!
(remélem senkit nem hagytam ki... :rolleyes: )
Quote from: TriviShadowolf, gratuláltam én már neked a 2100-hoz?
Nem, de anno úgyis abban egyeztünk meg hogy csak 200 postonként gratuláltok nekem, mert különben elég gyorsan unalmassá válna...:D
Quote from: ShadowolfNem, de anno úgyis abban egyeztünk meg hogy csak 200 postonként gratuláltok nekem, mert különben elég gyorsan unalmassá válna...:D
Akkor is grat! :)
Grat StabWest a seniorsághoz!
HBBD Kamineko!
Grat Xaga a 900-hoz! (+19post)
HB Setike!
Grat Kilteh a seniorsághoz!
Grat ignus az új avatárhoz! (tök jól néz ki!)
Grat Feldin a 300-hoz! (+16post)
Grat Lorenor az új avatárhoz! (hüpp..viszlát Sess..)
CsakazértisGrat Shadowolf a 2100-hoz! :D (+34post!!)
Gratula Feldin, és Shadowolf (hm... belehúztál, de tisztességesen ;)) !
Grat Feldin a 300-hoz!
Grat Lorenor az avatárhoz!
És köszi Shadowolfnak, Feldinnek, Norikonak és Brucenak...
Grat Soridan az új sig-hez! szép! :)
Gratuláció dömping:
Gratula Kilteh a senior memberséghez!
Gratula Ignus az új avatárhoz!
Gratula Feldin a 300. posthoz!
Gratula Lorenor az új avatárhoz!
Gratula Shadowolf a 2100. posthoz! (holnap már valószínű a 2200. posthoz fogok gratulálni... :) )
Végül, de nem utolsó sorban: Boldog születésnapot Setike!
Előszöris ARIGATOU mindenkinek! :beken: Szip... :D
Másodszois: gratula Ignusnak az új avatárhoz, gratula Feldinnek a 300. posthoz, gratula Lorenornak az új avatárhoz, gratula Shadowolfnak a 2100. posthoz (és persze mindenkinek, aki kimaradt volna - remélem nem)! Drótmalac: sztem nagyon alábecsülöd Shadowolfot - márami a 2200. post bekövetkezési idejét illeti... ( 5...4...3...2...1... :D )
Drótmalac, Kilteh: fárasszatok még egy kicsit...:rolleyes: :D
Grat
-Kilteh seniorság
-Stabwest seniorság
-Feldin 300. post
-Xaga 900. post
-Shadowolf kimarad, majd legközelebb :rotflol: , nem is olyan sok az a 2100 :hehe:
-Lorenor új avatar
-ignus új avatar (Lassan nem merek belépni, gonosz erők működnek a fórumon :rotflol: )
és
HB Setike
:appl: :appl: :appl:
Grat Totya a 300-hoz! :D (nem hagysz le nem hagysz le!!)
Quote from: norikoGrat Totya a 300-hoz! :D (nem hagysz le nem hagysz le!!)
Köszi. Hát nincs mit tenni csak gratulálni tudok. :D Ezzel 301. :hehe: :rotflol:
köszi a gratulációt! :D
Az új avatarod nagyon kawaii. Grat hozzá. :rotflol:
Ez gyors váltás volt. :D Ceres nem volt hosszú életű.
Noriko: 2x grat: jó az új avatarod és gratula a 300. postodhoz (mikor lesz még nekem annyi :rolleyes: )
Grat Totya 300hoz
Grat noriko 300hoz
Grat noriko új avatárhoz
Grat Shadow mert nem akarok kilógni a sorból? :D
Grat Totya a 300-hoz!
Grat noriko a 300-hoz és az új avatarhoz! :D
Jaaaa, noriko...?
Elsőre azt hittem, valaki új emberke az... :)
Naszóval grat az avatarért is,meg a 300-ért is!
Illetve grat Totya, Ignus, és Lorenor!
Grat Noriko, mind az avatárhoz, mind a 300-hoz!
Grat Lorenornak is az avatárjához!
Pfff... mind ügyesek vagytok. :)
Grat Soridan a 900-hoz! :D
Quote from: SoridanPfff... mind ügyesek vagytok. :)
Te is ügyes vagy mert elérted a 900-at.
És most ünneprontó leszek és túllépem a bűvös számot. :D
Na meg most így jobban utánanézve kiemelném noriko avatárját. Aranyos nagyon :cool:
Grat Norikonak a kawaii avatarért és a 300étr.
sori lovagnak pedig a 900ért...
Grat Norikonak az uj avatarert! Tok eeeedi! :)
Drakulalok Hos Lovag Soridannak a 900-hoz.
Quote from: norikoGrat Soridan az új sig-hez! szép! :)
:merci: Tankcsapda :D És illik hozzám. Ha bárkinek problémája van, fordulhat hozzám nyugodtan :)
Így utólag gratulálok ignusnak az új avatárért, Soridan ankl a 900 hoz+sign és norikonak a 300+avatarhoz( Kare Kano?) :zen:
Grat Soridan a 900. posthoz
Grat Soridan! :jee:
Szóval: Grat Shadow a 2100hoz, grat Totya és noriko a 300-hoz.
Vlamint Boldogat rocky! :)
noriko: postszámfordulóhoz új avatar? Grat mindkettőhöz! :)
Grat Soridannak a 900-hoz és az aláíráshoz (csakazértis magyarul :))
Grat Totya-nak is!
Soridan, gratulálok a 900-adhoz! Meg teccik az aláírásod is, annak ellenére, hogy Tcs-t nem igazán komálom... ez van.
Valamint ha Saori azt mondja, hogy szülinap van, akkor szülinap van. Boldog szülinapot rocky!
Quote from: Bruce579Soridan, gratulálok a 900-adhoz! Meg teccik az aláírásod is, annak ellenére, hogy Tcs-t nem igazán komálom... ez van.
Valamint ha Saori azt mondja, hogy szülinap van, akkor szülinap van. Boldog szülinapot rocky!
Bruce: én viszont 'komálom' (nem túl lovagi szófordulat) az őszinteséged :D
És ha szülinap, akkor tüzijátéééék! ;)
Egészségedre rocky!
Heppi B. rocky
váááá, Ignus, sugoi!! nagyon jó az avatarod!! :jee:
:hail:
Xaga: még mindig csak ámuldozok, hogy így beelőztél engem érettségi előtt :hopp: Grat hozzá! :hopp:
Quote from: AngelXaga: még mindig csak ámuldozok, hogy így beelőztél engem érettségi előtt :hopp: Grat hozzá! :hopp:
Köszi, akarod tudni a titkát, míg te tanulsz az érettségire én a fórumon postolok.
Felsorolni nem fogok,
mert itt töltöm a holnapot,
így aztán már nem gatyázok,
mindenkinek gratulálok!!!
Heppi Börtdéj Sly Stalone...akarom mondani rocky! ^^""""
Köszi Lorenor és Angel!
Lorenornak grat az avatarért, ő is benne van a top 10 Naruto karijaimban!
Ja és boldog szülinapot rocky!
Gratuláció áradat:
Gratula Totya 300. posthoz!
Gratula noriko 300. posthoz és az új avatarhoz!
Gratula Soridan a 900. posthoz és az aláíráshoz !
Mivel nem jellemző, hogy aláírásokért szoktam gratulálni, most mégis gratuláltam: ezért visszamenőleg mindenkinek gratulálok minden új aláírásához! :)
Boldog születésnapot rocky!
Quote from: SaoriVlamint Boldogat rocky! :)
:D ! Let's rock... HBD rocky !!
Én is gratula mindenkinek mindenhez :)
Grat Soridan a 900-hoz! (+ 9post)
HBBD rocky!
köszönöm a gratokat. igen kare kano :)
Trivi, íme avatarváltásom titka: mit fogadtam januárban (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?p=20598#post20598) :D
Hali!
HBD Vikunya! :)
Quote from: norikoTrivi, íme avatarváltásom titka: mit fogadtam januárban (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?p=20598#post20598) :D
Nem néztem meg a linket, mert emlékszem rá, mit fogadtál meg akkor. :)
Quote from: DamnatusHali!
HBD Vikunya! :)
Khm...khm.. tessék elolvasni _ezt_ (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=6233&postcount=1) és kéretik betartani ;)
Szóval HBD Vikunya :)
Boldog Születésnapot, Vikunya! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Saori: Damnatus nem tudhatta, még csak most érkezett.
Quote from: TriviSaori: Damnatus nem tudhatta, még csak most érkezett.
:_off: Tudom.. éppen azért linkeltem be neki, hogy ezentúl tudja ;)
HB Vikunya! :) Aztán Fighter nehogy megegye a tortád...:D
Heppi B Vikunya
Quote from: SaoriSzóval HBD Vikunya :)
Happy börszdéj Vikunya !!
Hali!
:beken: Bocsi Saori! Többet nem fordul elő.
Ez is a bizonyítja, hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve (tudatlanság esetén). :) . Megyek haza :)
Akkor szabályosan is: HBD Vikunya :)
Boldog születésnapot Vikunya!
(http://www.mysmilie.de/generator/ablage/16/84.png)
Most többre nem futotta...^^(http://saori.uw.hu/argh.gif)
WOWW !!! Gratulálok Saori !! 1500 !! Egy újabb otaku... hm... a farkas mindjárt elvágtázik mellettem, és már a hozzá csatlakozó élboj sincs messze... mindegy, jó látni a sok hozzászólást mindenkinél, és ennek ékes példája ennek az Első Hölgy Otaku !! :) !! Gratulálok mégegyszer !! ^^''l
Domou Arigatou! :)
Gratula Saori-sama (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Én is gratulálok Saori!
Grat Saori az 1500-hoz
Grat Saori!
Csúnya dolog ilyenkor kérdezni, de hogy halad a Chloe rajz? Már repesve várom :)
Quote from: TriviGrat Saori!
Csúnya dolog ilyenkor kérdezni, de hogy halad a Chloe rajz? Már repesve várom :)
Érettségi.... :rolleyes:
Quote from: SaoriÉrettségi.... :rolleyes:
Indok elfogadva :) Mindent bele!
Hohóóó! Nicsak! Új otaku a láthatáron??!
Grat Saori!!
HB Vikunya!
Grat Trivi a kibővített aláíráshoz! edit: oké, akkor mégse...:hehe:
Grat Saori nak az otaku ság hoz. :zen:
Quote from: norikoGrat Trivi a kibővített aláíráshoz! edit: oké, akkor mégse...:hehe:
Hehe... tudtam, hogy vki bele fog ugrani. Valahogy a Love Hina meg a Noir nem annyira illenek össze, így inkább nem kombinálom, marad egyedül a Noir.
Grat Saori!
Quote from: TriviHehe... tudtam, hogy vki bele fog ugrani. Valahogy a Love Hina meg a Noir nem annyira illenek össze, így inkább nem kombinálom, marad egyedül a Noir.
pedig örültem hogy milyen gyors vagyok :D
Amúgy szerintem jobb nélküle, mert szvsz egy kicsit zsúfolt volt már az aláírás rész azzal a Love Hinával...;) (így legalább nyugodtan megmondhatom :D)
jééé Lorenor! Pislog az avatarod?! heh, most tűnt fel! Ezért plusz egy grat! :D
Grat Saori az otakusághoz! :jee: :D
Quote from: TriviHehe... tudtam, hogy vki bele fog ugrani. Valahogy a Love Hina meg a Noir nem annyira illenek össze, így inkább nem kombinálom, marad egyedül a Noir.
Mi volt ez a kibővített aláírás? Én erről lemaradtam :p
Grat Otaku Saorinak!
És köszönöm mindenkinek a jókívánságokat! :D
Hatalmas grat Saori-úrnőnek! Hipp-hipp- HURRÁ!
Quote from: MohaMi volt ez a kibővített aláírás? Én erről lemaradtam :p
Ez volt berakva pluszban az aláírásomba, kb. 2-3 perc erejére:
Love Hina banner (http://www.tar.hu/trivi/lovehina.gif)
Kérdés: nem lehet valahogy .swf file-t beszúrni az aláírásba? Egy bannert akarok berakni.
Quote from: CobraGratula Saori-sama (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Quote from: DamnatusÉn is gratulálok Saori!
Quote from: XagaGrat Saori az 1500-hoz
Quote from: TriviGrat Saori!
Quote from: norikoHohóóó! Nicsak! Új otaku a láthatáron??!
Grat Saori!!
Quote from: LorenorGrat Saori nak az otaku ság hoz. :zen:
Quote from: TiaroGrat Saori!
Quote from: ShadowolfGrat Saori az otakusághoz! :jee: :D
Quote from: VikunyaGrat Otaku Saorinak!
Quote from: ignusHatalmas grat Saori-úrnőnek! Hipp-hipp- HURRÁ!
:merci: minna! :) //miért Úrnő?
Edit:
Quote from: MohaÍgy még utólag én is szeretnék gratulálnin Saorinak, nem semmi azért az az 1500 post :D
Mostmár tőled is :merci: :D
Így még utólag én is szeretnék gratulálnin Saorinak, nem semmi azért az az 1500 post :D
Gratulálok Kaliburnak az 1000-hez (remélem nem vagyok lemaradva és tényleg ma jött össze :) ), illetve Angelnek az új avatarhoz (neked most nem mással kellene foglalkoznod ?).
És sok sikert az érettségizőknek!
Grat Angel az új avatárhoz.
Quote from: TriviEz volt berakva pluszban az aláírásomba, kb. 2-3 perc erejére:
Love Hina banner (http://www.tar.hu/trivi/lovehina.gif)
Kérdés: nem lehet valahogy .swf file-t beszúrni az aláírásba? Egy bannert akarok berakni.
:_off: Következőképpen:
<' object width="460" height="62" '>
<' param name="movie" value="banner pontos URLje.swf" '>
<' embed src="banner pontos URLje.swf" width="460" height="62" '>
<' /embed '>
<' /object '>
Ügyelj a méretekre, és arra, hogy mind az embed, mind az object tag kell (sExplorer, és mozilla miatt) ;)
// Persze az aposztrófok nem kellenek bele... ^^''
Ja és Kaliburina, gratuláció az 1 k-hoz !! :)
Mán megint az
Edit nevezetű hölgy
: Kaliburinának már gratuláltam... erre Saori volt oly Kedves rávilágítani... de sebaj... gomen...
Na, gratuláció az 1 k-hoz, Kaliburina !! :)
Hali!
Gratula Kalibur :)
Quote from: CobraÉs sok sikert az érettségizőknek!
Domou..az kell :)
Amúgy le vagytok maradva..:) már jó egy hete megvan az 1k Kaliburnak ;)
Grat Kalibur az 1000. posthoz (ha jól emléxem már gratuláltam ezért de sebaj ismétlés nem ért föleg érettségielött :D)
Grat Trivi 1900
Quote from: SaoriGrat Trivi 1900
Háj - Háj... Kongrat.
Quote from: Shock12:_off: Következőképpen:
Kösz! :) Mint már láthatod, működik. :)
Nem lesz túl hosszú életű mondjuk, bár nem tudom, hogy majd mire váltsam.
Quote from: DamnatusHali!
Gratula Kalibur :)
Öhm, köszönöm :) és akkor engedd meg, hogy némi offot megeresztve üdvözöljelek, ha már eccer az erre fenntartott rovatba lusta voltam ellátogatni ;)
Shock: Semmi baj... ilyen ez a szenilitás... :rolleyes: :D
És fogadja ismét minden érintett szívből jövő gratulációimat !
Grat Trivi az új avatarhoz (te jó ég! van valami amit még Chloe-nál is jobban szeretsz? :p :D) és az 1900-hoz! :jee:
Quote from: ShadowolfGrat Trivi az új avatarhoz (te jó ég! van valami amit még Chloe-nál is jobban szeretsz? :p :D) és az 1900-hoz! :jee:
Grat Trivi. szép teljesítmény már csak 100 a...
Grat az avatarokhoz es a postokhoz mindenkinek!
:_off: +Utólagosan is grat Erdelyinek a címvédéshez :_off:
Grat Trivi nek az 1900 hoz! Mivel eddig csak Xaga t láttam gratulálni ,ezért grat Angel nek az új avatar hoz! :zen:
Quote from: ShadowolfGrat Trivi az új avatarhoz (te jó ég! van valami amit még Chloe-nál is jobban szeretsz? :p :D) és az 1900-hoz! :jee:
Nem, Chloe azért jobban tetszik, többek között azért, mert lány, a képen pedig Kite látható, aki meg fiú :rolleyes: Vissza is rakom a régi avatarom. Gondoltam azért váltom le, mert így az avatar meg az aláírás összeillene. Az aláírást meg le akartam váltani, mert ez most jobban néz ki, asszem...
Egyébként köszönöm mindenkinek :merci: :)
Grat Angel az avatarhoz! (bár még nem láttam :D)
Grat Aka-shi a memberséghez! :D
Quote from: ShadowolfGrat Aka-shi a memberséghez! :D
Jobban én se tudtam volna mondani, szóval Grat.
És sorstársaknak shock sikert a magyaron & matekon.
Quote from: XagaÉs sorstársaknak shock sikert a magyaron & matekon.
A lényeg hogy ne izgulj (túlságosan :D) és akkor menni fog. ;)
Quote from: XagaJobban én se tudtam volna mondani, szóval Grat.
És sorstársaknak shock sikert a magyaron & matekon.
hai, szintén gart.. és viszont neked (meg Angelnek) is shock sikert!
Grat Trivi 1900-hoz + sikeres banner-beszúráshoz!
Grat Angel az új avatarhoz! (és én már láttam is :p)
Sok sikert az érettségizőknek!!!!!!!
Quote from: Saorihai, szintén gart.. és viszont neked (meg Angelnek) is shock sikert!
Úgyszint grat, és mindenkinek kívánom Kína nemzeti "össztermékét" ;) ! Nem kell izgulni, nagyobb az ijedelem, mint a veszedelem. :)
Grat Shadowolfnak és Angelnek az új avatarokhoz!
Hajrá érettségizők! (http://www.tar.hu/trivi/8.gif) :)
Grat Sedó :bsd: az új avatar hoz! Ez akkor van mikor Naruto meglátja ,hogy Ebisu lesz az edzője egy idejig... :p :zen:
Grat Angel, Shadowolf, az uj avatarokhoz! Mindkettő komoly! :D
És Trivinek is!
Saori: Sending pm...
Kaliburnak is az 1000hez!
Shadowolf: grat az új avatarhoz, egész jó (úgy látszik kedveled a mozgó avatarokat :p )
Trivi: kicsit megkésve, de grat az 1900-hoz. Lassacskán postmonster leszel...
Az érettségizőknek pedig: hajrá és ne izguljatok, annyira nem lesz az nehéz!
Quote from: LorenorGrat Sedó :bsd: az új avatar hoz! Ez akkor van mikor Naruto meglátja ,hogy Ebisu lesz az edzője egy idejig... :p :zen:
Tudom. :D Beraktam egy másikat is profile picture-nek. :hopp:
Grat Shadowolf a képekhez! uhh...asszem vizsgákutánra betervezem ezt a Naruto-t! ilyen képek után már kíváncsi lettem! :p
Quote from: norikoGrat Shadowolf a képekhez! uhh...asszem vizsgákutánra betervezem ezt a Naruto-t! ilyen képek után már kíváncsi lettem! :p
Készülj rá, hogy majd hetente repesve várhatod a következő részeket, ugyanis még mindig rajzolják :)
Grat Angelnek a legeslegújabb avatarjához! :D
Trivi: na igen, hosszú az út a hokage titulusig...:D
Jó ideje nem írtam már be, úgyhogy Grat Mindenkinek! :D
Grat Angel, Shadowolf, az uj avatarokhoz! :)
És Trivinek az 1900-hoz. :)
Gratulálok mindenkinek, aki a hétvégén azt kiérdemelte :) És mégvalami...
Most már mindenki, aki írja a magyar érettségit... persze akinek kell ;) Szorítunk nektek gyerekek... mindent bele... meghallgattam a tételeket, és úgy gondolom, hogy nem lehet gondotok vele... elég könnyűek, és ha mégsem menne, Mikszáth elemzés egyszerűen a legkirályabb Joker!!!
SOK SIKERT!!!
Grat Shadow, Angel az új avatárhoz.
Quote from: XagaGrat Shadow, Angel az új avatárhoz.
Grat SysOP XXL az új (módosított) avatarhoz! :D
Grat minden érettségizőnek, aki túlélte! :D (tényleg Xaga milyen volt?)
Quote from: Shock12Nem kell izgulni, nagyobb az ijedelem, mint a veszedelem. :)
:merci: Igazad volt..''l :)
Quote from: SaoriKhm...khm.. tessék elolvasni _ezt_ (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=6233&postcount=1) és kéretik betartani ;)
Szóval HBD Vikunya :)
:) Saori küzd a jogaiért! :)
Bizony, erre tessék figyelni!!! Ez Saori kiváltsága!
Amúgy ő tényleg új... Össze kéne állítani egy kis irományt a fórum szabályairól amit minden új (és minden régi:))tag megkapna! Na mt szóltok?
Csak vicc volt! nem komolyan venni!!!
Ja, köszi:
Trivi
Bruce
Noriko
Shock
Ignus
Drótmalac
Kilteh
Totya
Grat Noriko-nak az új avatarhoz!!!!
Quote from: TriviEz volt berakva pluszban az aláírásomba, kb. 2-3 perc erejére:
Love Hina banner (http://www.tar.hu/trivi/lovehina.gif)
Kérdés: nem lehet valahogy .swf file-t beszúrni az aláírásba? Egy bannert akarok berakni.
Konvertáld át. Úgy nem lehet?
Quote from: MohaÍgy még utólag én is szeretnék gratulálnin Saorinak, nem semmi azért az az 1500 post :D
Én is én is én is!!!!!
Grat Saori!!!!
Quote from: ShadowolfGrat Angelnek a legeslegújabb avatarjához! :D
(http://www.animeboard.at/html//emoticons/pblob4.gif)
Quote from: ShadowolfGrat minden érettségizőnek, aki túlélte! :D
(http://www.animeboard.at/html//emoticons/blobflower.gif)
Egy kis élmény beszámolót tarthatnátok kedves érettségizők, ha nem is itt, akkor valahol ;) Remélem mindenkinek sikerült... elég jók voltak és kidolgozhatók a tételek ;)
Quote from: ShadowolfGrat Angel az avatarhoz! (bár még nem láttam :D)
Grat Aka-shi a memberséghez! :D
Egyetértek, grat grat!!!!
Quote from: ShadowolfTudom. :D Beraktam egy másikat is profile picture-nek. :hopp:
:_off: Shadow! Lécci írd meg pm-ben hogy honnan szerzel/hogy csinálsz mozgó avatart!!!!!!
Thx!!!!
És grat mindenkinek!!!!!
Quote from: ShadowolfGrat SysOP XXL az új (módosított) avatarhoz! :D
Grat minden érettségizőnek, aki túlélte! :D (tényleg Xaga milyen volt?)
Grat Sys!!! Király a mosolygós :lame:
Mikszáth elemzés az tényleg jónak tűnik!
Hogy sikerált érettségizők???
Többet most kb 5 percig nem írok ide!!!! :hopp:
Hali!
Reményeim szerint minden érettségizőt elégedett :) töltött el, amikor meghalotta Mikszáth, Petőfi, vagy Kosztolányi nevét. És akkor is :) volt az arcán amikor beadta a dogát. És akkor is :) lessz amikor megtudja az eredményt.
A holnapi matekhoz meg sok sok szerencsét!
Quote from: DamnatusA holnapi matekhoz meg sok sok szerencsét!
Csatlakozom... sok szerencsét, de elsősorban tudást :) :D
Hali!
A tudásuk biztos megvan :)
A szerencse ahhoz kell, nehogy elnézzenek vagy elszámoljanak vmit.
Quote from: DamnatusHali!
A tudásuk biztos megvan :)
A szerencse ahhoz kell, nehogy elnézzenek vagy elszámoljanak vmit.
A szerencse inkább a megfelelő feladat választáshoz kell... ha elszámolnak valamit, az inkább pech... ;)
Grat SysOP a széles mosolyhoz! :)
Grat érettségizők, hogy túl vagytok a magyar írásbelin! Halljuk a beszámolókat!
Feldin: mozgó avatar -> gif képek képesek rövid animációkra. Ezeket úgy hívják, hogy animated gifs. Beírod :G keresőbe, hogy animated gifs + az anime, amiből keresel, és kutatsz a találatok között.
Quote from: TriviFeldin: mozgó avatar -> gif képek képesek rövid animációkra. Ezeket úgy hívják, hogy animated gifs. Beírod :G keresőbe, hogy animated gifs + az anime, amiből keresel, és kutatsz a találatok között.
QL :D :D :D Nem akartál még tanár lenni? :D Istenien magyarázol... komolyan :D
Quote from: VóbertQL :D :D :D Nem akartál még tanár lenni? :D Istenien magyarázol... komolyan :D
Már látom is magam előtt: Welcome to Trivi's class of anime! :hopp: :hopp: :hopp:
Quote from: TriviGrat SysOP a széles mosolyhoz! :)
Grat érettségizők, hogy túl vagytok a magyar írásbelin! Halljuk a beszámolókat!
Feldin: mozgó avatar -> gif képek képesek rövid animációkra. Ezeket úgy hívják, hogy animated gifs. Beírod :G keresőbe, hogy animated gifs + az anime, amiből keresel, és kutatsz a találatok között.
Köszi Trivi!
Keresek! :)
Quote from: ShadowolfMár látom is magam előtt: Welcome to Trivi's class of anime! :hopp: :hopp: :hopp:
Ajaj :D :D Bocs Trivi... ennyire azért nem akartam rádakasztani semmit sem :D :hopp:
Quote from: VóbertNem akartál még tanár lenni? :D
Sértegetsz? :morci: ;) :D
Quote from: TriviSértegetsz? :morci: ;) :D
Nem ;) Azért is kértem elnézést ;) :D nehogy sértésnek vedd...
Grat Damnatus a memberséghez! :D
Quote from: ShadowolfGrat Damnatus a memberséghez! :D
Csatlakozom :D
Quote from: ShadowolfGrat Damnatus a memberséghez! :D
Hai..dettó
Grat Damnatus!
Sysop: Grat a lámád új fogsorához! Lehaltam, mikor megláttam! :D :lol: :rotflol:
Angel: Neked is jó a legújabb avatarod, gratula!
Ezen kívül remélem az érettségizőknek jól ment ma a Magyar. Kitartás!
Edit: Ignus, neked is grat az aláírásodhoz. Lehet, hogy nem új, de még csak most vettem észre és tök jó! :jee:
Hali!
Member vagyok :hopp: :hopp: :hopp:
Jujj de jó, jujj de jó :hopp: :hopp: :hopp:
Quote from: Feldin:) Saori küzd a jogaiért! :)
Bizony, erre tessék figyelni!!! Ez Saori kiváltsága!
Amúgy ő tényleg új... Össze kéne állítani egy kis irományt a fórum szabályairól amit minden új (és minden régi:))tag megkapna! Na mt szóltok?
Azt, hogy van egy alapszabály minden fórumon... el kell olvasni a topicindító postot, hogy az voltaképpen miről szól, és annak megfelelően írni bele... és ha ezt megteszi valaki, nem lesz a későbbiekben a szemére hányva... ;)
Ja, és grat Damnatus :)
Quote from: DamnatusHali!
Member vagyok :hopp: :hopp: :hopp:
Jujj de jó, jujj de jó :hopp: :hopp: :hopp:
Már megbocsáss, de itt egymásnak szokás gratulálni, nem magadnak örülni! :_piszka:
Na jó, lásd, hogy nem vagyok én olyan gonosz :bsd: , gratula a member-ségedhez. :hehe:
Grat Damnatus!
Az érettségizőknek SOK SIKERT A MATEKHOZ ÉS GRAT A MAGYARHOZ/HÉBERHEZ/KÉMIÁHOZ/LATINHOZ!!!!
Sok sikert a matekhoz... és gratula az új membereknek ;)
Asszem én is csatlakoznék az érettségizőknek sok sikert kívánó brigádhoz (kitartás gyerekek, nincs sok hátra ;) )
És fogadja gratulációimat mindenki, aki rászolgált (per pill egyedül Saori-otakut tudnám nevesíteni, de tudom, hjogy még sokan vannak...)
most nem pótolok gratokat, úgyhogy Grat mindenkinek aki előző gratulálásaim óta erre érdemessé vált! :p
és Grat Vóbert a fanatizmushoz!
Grat Vóbert at 500-hoz, látom Shadowolf babérjaira törsz ppd-ben :)
Quote from: CobraGrat Vóbert at 500-hoz, látom Shadowolf babérjaira törsz ppd-ben :)
Sokan próbálták már, de a rekord 24,81-es ppd-met még senkinek nem sikerült überelnie. :D Grat Vóbert a fanatizmushoz! ;)
Akkor talán megpróbálom gratulációban behozni a lemaradásomat:
Gratula (így utólag) Saori az 1500. posthoz és az otakusághoz!
Gratula Kalibur az 1000. posthoz és az ancientséghez!
Gratula Trivi az 1900. posthoz!
Gratula Angel az új avatarhoz!
Gratula Shadowolfnak az új avatarhoz!
Gratula Damnatus a memberséghez!
Gratula Vóbert at 500. posthoz és a fanatizmushoz!
Az érettségizőknek (így a magyar után és a matek előtt) egy nagykalappal! Kitartás, már nincs sok hátra! :)
Ha minden igaz senkit sem hagytam ki, de tesség rámszólni, ha mégis de!
Edit: Gratula Noriko az új "aláírásodhoz"!
Grat Vóbert a fanatizmushoz!
Grat noriko az első animált gif-edhez! Jól látom, hogy egy hölgyemény ugrik a vízbe? Vagy az pont te lennél?
Quote from: TriviVagy az pont te lennél?
Ja, már nagyon készül a táborra. :D
Quote from: ShadowolfJa, már nagyon készül a táborra. :D
Még szép! :D Különbenis, nem is tudom mikor ugrottam utoljára vízbe!..kádat leszámítva...persze abba sem ugrottam, az kicsit fájt volna... :rolleyes: :p
(táborozni vágyók! kukkantsatok bele a táboros threadbe!)
Grat Damnatus a memberséghez!
És köszi Moha, tegnapi az aláirásom... :D
Quote from: norikoés Grat Vóbert a fanatizmushoz!
Bakker... már fanatikus vagyok? Vissza kell vennem a tempóból... köszönöm szépen... :)
Quote from: CobraGrat Vóbert at 500-hoz, látom Shadowolf babérjaira törsz ppd-ben
Isten ments... még a végén megkapnám, hogy szétoffolom a fórumot... különben meg köszi :)
Quote from: ShadowolfSokan próbálták már, de a rekord 24,81-es ppd-met még senkinek nem sikerült überelnie. Grat Vóbert a fanatizmushoz!
Remélem nem is fog... nekem legalábbis... azé annyira nem vagyok fanatikus :D Köszi neked is!
Quote from: DrótmalacGratula Vóbert at 500. posthoz és a fanatizmushoz!
Köszönöm neked is!
Quote from: TriviGrat Vóbert a fanatizmushoz!
Köszi Trivi, rendes vagy :)
Grat Norikonak a sign-hoz!!!!!
Arigatou, szerencse megvolt :D Jó feladatokat meg elméletet kaptunk :D
Edit: grat Vóberta fanatic
Hali!
Quote from: SaoriArigatou, szerencse megvolt :D Jó feladatokat meg elméletet kaptunk :D
Na akkor egy kis pihenés (mondjuk egy óra), és már neki is állhatsz a sornkövetkező tantárgy tanulásának
Jut eszembe mikor miből érettségizel legközelebb?
Hali!
Quote from: MohaMár megbocsáss, de itt egymásnak szokás gratulálni, nem magadnak örülni! :_piszka:
Na jó, lásd, hogy nem vagyok én olyan gonosz :bsd: , gratula a member-ségedhez. :hehe:
Igazad van, már egy picit kezdett sikerélményem lenni, de még épp időben sikerült visszarántanod a valóság talajára. :merci:
Quote from: DamnatusJut eszembe mikor miből érettségizel legközelebb?
Június 14 :D
Quote from: SaoriJúnius 14 :D
De jó egyeseknek. Én holnap megyek fizikára. Mit választottál 5. tantárgynak Saori, földrajzot, biologiát???
Quote from: DamnatusIgazad van, már egy picit kezdett sikerélményem lenni, de még épp időben sikerült visszarántanod a valóság talajára. :merci:
Azért én még gratulálok neked az avatarodhoz, ha nem nagy baj...:D
Quote from: XagaDe jó egyeseknek. Én holnap megyek fizikára. Mit választottál 5. tantárgynak Saori, földrajzot, biologiát???
Föcit.. de így utólag belegondolva kémiát kellett volna de már mindegy..
Quote from: SaoriFöcit.. de így utólag belegondolva kémiát kellett volna de már mindegy..
Hm... Én anno számtechből mentem.
Hiába, az volt a legkönnyebb :)
Grat az érettségizőknek!!!
Biztos ment a matek!!!!!!!!
Grat Damnatus az avatárhoz
Húúú, de rég jártam erre :D
Hosszú napokra visszamen?leg Nagyon Gratulálok mindenkinek aki élért valami fordulót vagy változást :jee: :D
Grat Damnatus az avatar-hoz! Bár megint nem tudom, mi az :rolleyes:
Hali
Shadowolf, Xaga, Trivi
Köszönöm.
Trivi
egy alak, aki az arcok közül válogat.
Grat Shadowolf a 2200-hoz és az új aláíráshoz.
Quote from: DamnatusTrivi
egy alak, aki az arcok közül válogat.
Ja, azt hittem vmi konkrétabb.
Ő legalább válogathat :rolleyes:
Grat Árnyék a 2200-hoz :D
Quote from: SaoriGrat Árnyék a 2200-hoz :D
Hai Hai, grat Shadow, meg grat Vóbertának is...
Gratula Damnatus az új avatarhoz!
Gratula Shadowolf 2200. posthoz! (így néhány nappal később, mint vártam :) )
Gartula Shadowolf az új aláíráshoz is!
Az érettségizőknek pedig még mindig nagy kalappal!
Grat mindenkinek, nagy kalappal az érettségizőknek!
Grat Kvikveg-neg az új (saját készítésű ) avatarjához! :cool: :D
Quote from: ShadowolfGrat Kvikveg-neg az új (saját készítésű ) avatarjához! :cool: :D
Szintén!
+ grat mindenkinek aki sokat írt!
Amúgy Shadow! Te lopod Baldy szövegét :D
Quote from: SaoriEdit: grat Vóberta fanatic
Igeeeeeeeeeeeeeen fanaaaaaaaaaticus vagyok :D
Quote from: Shock12Hai Hai, meg grat Vóbertának is...
Nade Shock... megszakítod a hagyományokat? :D Eddig csak a hölgyek hívtak Vóbertának :hehe: Azé köcci ;)
Ja és grat Shadow-nak!!!
Quote from: VóbertIgeeeeeeeeeeeeeen fanaaaaaaaaaticus vagyok :D
Nade Shock... megszakítod a hagyományokat? :D Eddig csak a hölgyek hívtak Vóbertának :hehe: Azé köcci ;)
Ja és grat Shadow-nak!!!
Grat Vóberta :D
Quote from: FeldinGrat Vóberta :D
Na meg ez is kezdi :) :D Válszeg rajtam fog már ragadni...
Grat Vóbert,
Grat Kvikveg az új avatarhoz. (nagyon ott van :D)
Grtaula all! Főleg Vóbert (ne már ne különcködjek :D ) ( a huba bennmarad ;) )
Koszi a gratulaciokat!
Nagy kalappal minden erettsegizonek!
Shadowolf: Drakulalok az uj avatarodhoz! Eees... El tudnad kuldeni nekem a regi avatarodat? Vagy hogy hol van a neten?
Grat Vóbertának!
Grrrrr :D :D :D Gonosz banda :hehe: :lol:
Ááááá.. :lol: Most néztem meg Vóbert aláírását! A Smoke kills ütött! Ilyen pihent agyút rég láttam! :hahaha: :muhahah: :jee: :lul:
Ááááá.. :lol: Most néztem meg Vóbert aláírását! A Smoking kills ütött! Ilyen pihent agyút rég láttam! :hahaha: :muhahah: :jee: :lul:
Grat Shadowolf!
Grat Kvikveg az új avatarhoz!
Quote from: KvikvegÁáááá.. :lol: Most néztem meg Vóbert aláírását! A Smoke kills ütött! Ilyen pihent agyút rég láttam! :hahaha: :muhahah: :jee: :lul:
Húúúúú. én is! :lol:
Kvikveg, Feldin, örülök, hogy tetszik...
Quote from: VóbertKvikveg, Feldin, örülök, hogy tetszik...
Szerintem is ütős. Még szerencse, hogy nem dohányzok :D
Amúgy gratula Kvikveg, egész jó lett az új avatar!
Én is gratulálok :)
Hali!
Én is gratulálok :)
Kvikveg grat az avatarhoz - bár amikor először megláttam... Heh... :eek:
Grat phr0zen a 700-hoz
Grat fagyi-kun
Hali!
Grat phr0zen a 700-hoz részemről is. :)
Grat phr0zen a 700.postodhoz.. megint bannolva vagy? :D
Quote from: ignusGrat phr0zen a 700.postodhoz.. megint bannolva vagy? :D
Grat Phrozen!
Grat Freyja a 100-hoz.
Quote from: XagaGrat Freyja a 100-hoz.
Hai, gratula
/me beáll a grauláloksokatnagyonésmegitn sorba :)
Grat phr0zen!
Grat Freyja, most ráadásul ebben a pillanatban stílusosan 101-en áll. :)
Quote from: KiltehKvikveg grat az avatarhoz - bár amikor először megláttam... Heh... :eek:
:ad: Koszi :rotflol:
Engem egyebkent Ramiz avatarjatol raz a hideg.
Meg StabWest-etol, alairassal kombinalva /ld jpop szekcio/
Grat Freya!
Grat Freyja, phr0zen, és Kvikveg! :)
Quote from: TiaroGrat Freyja, phr0zen, és Kvikveg! :)
Dettó. :hopp:
Quote from: SaoriHai, gratula
Igen, gratula Freyja ! :)
Freyja, phr0zen én is gratulálok! :D
Quote from: KvikvegEngem egyebkent Ramiz avatarjatol raz a hideg.
Meg StabWest-etol, alairassal kombinalva /ld jpop szekcio/
:) Köszi! A Te avatarod is jól néz ki!
Grat Kalibur az új avatarhoz!
És kollektív nemi identitászavar rulz! :D
Quote from: TriviÉs kollektív nemi identitászavar rulz! :D
:lul: Jo hahotazassal vegzo... ize kezdodik a napom most ugy hajnali haromnegyed 2kor.
Grat phr0zennek!
Quote from: TriviGrat Kalibur az új avatarhoz!
Szintén Grat
Quote from: XagaSzintén Grat
Szintén szintén grat! :D
Quote from: ignusSzintén szintén grat! :D
Csak ismételni tudom az előttem szólókat.
Grat Angel a 800-hoz :appl:
Grat Angel!!
Na Xaga mégegyet :D
Edit: nem akartam mégegy postot beírni (így meg a kutya nem veszi észre :D) Gratula mostmár Xaga az ősiséghez!!
Grat én is... kinek is kell gratulálni??? ;) Ja, hogy önkiszolgáló??? :D Akkor gratula mindenkinek, aki megérdemli :hehe:
Grat Kalibur az új avatarhoz!
Grat Angel a 800-hoz!
Grat Xaga az ancient-séghez!
:hail:
Grat Angel a 800. post hoz! :zen:
Quote from: TriviGrat Kalibur az új avatarhoz!
:D Köszönöm (mindenki másnak is ; ) !
QuoteÉs kollektív nemi identitászavar rulz! :D
Hmm... hosszú kihagyás után visszanézek ide is, erre ezt látom...
Én még mindig nem értem mért kéne masninak, cicusnak vagy valami édi kiscsajnak lennie az avataromnak, csak azért mert véletlen lány vagyok :rolleyes:
Akkor egy kis tömeges gratuláció:
Gratula Kvikveg az új avatarhoz!
Gratula phr0zen a 700. posthoz!
Gratula Freyja a 100. posthoz!
Gratula Kalibur az új avatarhoz!
Gratula Angel a 800. posthoz!
Gratula Xaga az ancient memberséghez!
Asszem senkit sem hagytam ki.
Grat Xaga az 1000. posthoz és az ancienthez! :lazza:
Grat Xaga (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Quote from: KaliburÉn még mindig nem értem mért kéne masninak, cicusnak vagy valami édi kiscsajnak lennie az avataromnak, csak azért mert véletlen lány vagyok :rolleyes:
Vess egy pillantást az avataromra ;) Szerinted ő milyen nemű? Remélem az én nememben azért biztos vagy :rolleyes: :D
Nekem igazából még nem is volt fiús avatarom, csak nagyon-nagyon rövid időre.
edit: húúú de paraszt vagyok, elfelejtettem gratulálni:
Grat Xaga-nak, az újabb ősünknek!
Grat Angel, lassan te is kövületté válsz! ;)
Gratulálok minden "ünnepeltnek" :D (postszám, avatar, szülinap)
Quote from: ExoGratulálok minden "ünnepeltnek" :D (postszám, avatar, szülinap)
Végül is így is megoldható... Kolleltív gratula :appl: :D
Grat Exo az új avatarhoz!
Grat Angel a 800-hoz!
Grat Xaga az ancient-séghez!
Grat Exo az avatarhoz! Honnan van? Nincs meg véletlenül nagyobban?
Quote from: SaoriGratula mostmár Xaga az ősiséghez!!
Köszönöm
Quote from: ShadowolfGrat Xaga az ancient-séghez!
Thx.
Quote from: DrótmalacGratula Xaga az ancient memberséghez!
Köszönöm
Quote from: MohaGrat Xaga az 1000. posthoz és az ancienthez! :lazza:
Köszönöm
Quote from: CobraGrat Xaga (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Köszönöm neked is.
Quote from: TriviGrat Xaga-nak, az újabb ősünknek!
Köszönöm, de ha jól látom belöled lassan postmonster lesz, csak 53 post kell :)
Quote from: ignusGrat Xaga az ancient-séghez!
Thx.
És köszönöm a többieknek is. Milyen megható. Már csak 498 post hogy otaku legyek :D (pozítív hozzáállás:D)
ÉS grat Exonak az új avatárhoz.
Xaga, ez kesz. :lol: es gratula! :)
Quote from: SaoriGrat Angel!!
Na Xaga mégegyet :D
...
Gratula mostmár Xaga az ősiséghez!!
Mindenkinek gratula a szép teljesítményhez... ;) hm... mostanában mindenki szárnyall, vagy én esek ki egyre jobban a ritmusból... meg a témákból :confused: ...
atyaúristen (http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Smy_eek2.gif) Xaga 200 posttal előttem jár :eek:
(http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_pcheerleader.gif)
jé, én meg valamikor elértem a 800 postot, nahát :rolleyes:
mondomén, hogy lassan fogok haladni, de biztosan :)
köszönöm mindenkinek aki gratulált :)
én meg gratulálok mindenkinek továbbrais előre is meg utólag is mindenhez amihez kell, ne vegye zokon senki ha csak akkor jövök, ha valami feltűnik :) ;)
addig meg gratula az isteneknek az időjárásért (http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_umbrella.gif) (ugyan én nem szeretem az esőt, de aki igen, az most örülhet :)
Hoppá, Angel én neked nem is gratuláltam. :oops: Most akkor ezt bepótolom. Gratula a 800-hoz!
Edit: Az oops smiley nem műxik... :ejj:
Edit2: Jéé! Én meg közben átléptem a 100-at? :)
Hát akkor grat Mohának!
Quote from: MohaEdit2: Jéé! Én meg közben átléptem a 100-at? :)
Igen. Grat! :)
Grat Exo az új avatarhoz! :ejnye:
Grat Moha a senior-sághoz! :D
Quote from: Shock12Mindenkinek gratula a szép teljesítményhez... ;) hm... mostanában mindenki szárnyall, vagy én esek ki egyre jobban a ritmusból... meg a témákból :confused: ...
Nyugi, ez pl nalam garantaltan a vizsgaidoszak kozeledtenek a jele. Barmi massal intenziven foglalkozok, csak mar tanulni ne kelljen. :hehe:
Grat Merenyletre Oktatott Harcimarci Androidnak!
Köszönöm szépen a gratulációkat! :) :merci:
Arigato minnasan! :D
Moha> Gratulálok a Seniorsághoz! :jee:
Az avatar, az Angel Sanctuary-vel van kapcsolatban :)
A kép 1280x1024-es méretben: Angelkiss (http://iacs5.ucsd.edu/~aewalter/images/angel-kiss3.jpg)
Quote from: KvikvegNyugi, ez pl nalam garantaltan a vizsgaidoszak kozeledtenek a jele. Barmi massal intenziven foglalkozok, csak mar tanulni ne kelljen.
Hm... elképzelhető, hogy némileg bekavar a mindennapos 8-10 órás kódolás, meg a készülés a vizsgaidőszakra... hm... elképzelhető... :rolleyes:
Ja, és nagy gratula Mohának !! (Aki nem teljesen szétoffolással jut előbbre, hanem postjainak nagy része a helyére kerül, és többé-kevésbé még anime témájú is... lévén ez egy anime fórum... vagymi ... ;) )
EDIT: Gratulálok Xaganak is a 10^3 postszám eléréséhez ;)
Garula Angelnek, Xaganak, Exonak, Mohának, meg mindenki másnak... Ja, meg buék... Na jó, inkább megyek alukálni... :rolleyes: :rotflol:
Quote from: Angelmondomén, hogy lassan fogok haladni, de biztosan :)
Hmmm... Én akkor mit szóljak...? (Kil is :lame: ...)
Quote from: ExoMoha> Gratulálok a Seniorsághoz! :jee:
Az avatar, az Angel Sanctuary-vel van kapcsolatban :)
A kép 1280x1024-es méretben: Angelkiss (http://iacs5.ucsd.edu/~aewalter/images/angel-kiss3.jpg)
Köszi a képet és a gratulációt! :merci:
Grat Moha! :)
Quote from: Shock12Ja, és nagy gratula Mohának !! (Aki nem teljesen szétoffolással jut előbbre, hanem postjainak nagy része a helyére kerül, és többé-kevésbé még anime témájú is... lévén ez egy anime fórum... vagymi ... ;) )
Hai, nagy gratula! :)
Quote from: Shock12Aki nem teljesen szétoffolással jut előbbre
Szvsz ez teljesen felesleges megjegyzés volt. Gratulálj Xaga-nak úgy, hogy közben a többieket békén hagyod.
Quote from: Shock12Ja, és nagy gratula Mohának !! (Aki nem teljesen szétoffolással jut előbbre, hanem postjainak nagy része a helyére kerül, és többé-kevésbé még anime témájú is... lévén ez egy anime fórum... vagymi ... ;) )
Köszi! :merci: Én általában nem írok egy thread-be csak azért, hogy ott is legyen postom. A kevesebb néha több... Meg aztán inkább legyen értelme annak, amit írok, minthogy sok hülyeséget írjak. Ez néha sikerül, néha nem. :D
Trivi: Ne szóld már le szegény Shockot, hadd legyen már egy kis sikerélményem. :D :hopp:
Gratula Lorenornak az új avatarhoz!!!!
Nagyon jó!!!!
(http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_confetti.gif)
Quote from: AngelGratula Lorenornak az új avatarhoz!!!!
Nagyon jó!!!!
(http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_confetti.gif)
Az ám. :D Naruto rulez! :jee:
Bizony grat Lorenornak... Lassan nekem is ki kell próbálnom hogy miért váltogatjátok ilyen sűrűn az avatarokat.... Lehet hogy valami nagyon perverz, és hatalmas élvezetet okoz? :)
Quote from: AngelGratula Lorenornak az új avatarhoz!!!!
Nagyon jó!!!!
(http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_confetti.gif)
Hmm..Köszönöm.Mindig újból és újból meglepődőm a japán smiley k aranyosságán.(még így agyhalottan 5 óra gazdjog után... :rolleyes: ) :zen:
Quote from: ignusBizony grat Lorenornak... Lassan nekem is ki kell próbálnom hogy miért váltogatjátok ilyen sűrűn az avatarokat.... Lehet hogy valami nagyon perverz, és hatalmas élvezetet okoz? :)
Meg a jelek szerint függöséget is...:D
Hmmm, Lorenor, most látom, hogy ráadásul ide-oda sandít az avatarod. Gratula hozzá! :jee:
Grat Exo az avatarhoz, es koszi a hatteret! :merci:
Moha Neked is grat a 100hoz, csak igy tovabb! :)
Gratula Lorenor az új avatarodhoz! :jee:
Naggyon zsííír! :D
Quote from: DWzGrat Exo az avatarhoz, es koszi a hatteret! :merci:
Én is köszönöm a gratulációt :)
Mivel ezen a téren változatlanul fantáziátlan vagyok, ezért nem tudok többet mondani, mint hogy:
Grat Lorenor és Exo az új avatarokhoz!
Moha: legyen sikerélményed, hisz most már senior vagy, csak Shock a megjegyzésével a többieket piszkálja, amire én (és szerintem más sem) nem tartok igényt.
Quote from: AngelGratula Lorenornak az új avatarhoz!!!!
Nagyon jó!!!!
(http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_confetti.gif)
- || - hogy meglegyen a 10 karakter
Mivel már nagyon rég jártam erre, ezért egy
big UP for everyone!
És külön gratula Angelnek a kis rohangáló kiscicához, ami nagyon aranyos, és azóta gyakran nézegetem :)
Quote from: dizzyÉs külön gratula Angelnek a kis rohangáló kiscicához, ami nagyon aranyos, és azóta gyakran nézegetem :)
Nem a macsekok szokták nézni a halacskákat? :confused: :D
Hali!
Gratula Angelnek, Xaganak, Exonak, Mohának és Lorenornak.
Quote from: dizzyÉs külön gratula Angelnek a kis rohangáló kiscicához, ami nagyon aranyos, és azóta gyakran nézegetem :)
köszönöm szépen :o
Quote from: ShadowolfNem a macsekok szokták nézni a halacskákat? :confused: :D
hát ez esetben lehet hogy kivételt teszünk? :rolleyes: :D
Quote from: DamnatusHali!
Gratula Angelnek, Xaganak, Exonak, Mohának és Lorenornak.
nekem most mihez? :confused: :confused:
Boldog születésnapot Knuckles és NightCrawler!
HB a Sonic Team és az X-men reprezentatív tagjainak! :D
Boldog születésnapot Knuckles ,NightCrawler!
Angel: nemtom miért de csak most vettem észre a cicád! Arika (nem akira...).
Talán azért nem láttam eddig mert csak egy piros kis X volt ott... :rolleyes:
Quote from: SaoriBoldog születésnapot Knuckles és NightCrawler!
-||- ( Avagy HB Knuckles és NightCrawler )
Quote from: SaoriBoldog születésnapot Knuckles és NightCrawler!
Hai - Hai ! BéEsz ! .... hm... Knuckles... de ismerős... milyen karakternek volt ez a beceneve... :confused:
Quote from: Shock12Hai - Hai ! BéEsz ! .... hm... Knuckles... de ismerős... milyen karakternek volt ez a beceneve... :confused:
Knuckles the Echidna a Sonic the Hedgehog címü játékban volt. (Nightcrawler meg az X-men-ben :D)
Quote from: Angelnekem most mihez? :confused: :confused:
Még a 800.-hoz, csak "kicsit" lemaradtam.
Quote from: ShadowolfKnuckles the Echidna a Sonic the Hedgehog címü játékban volt. (Nightcrawler meg az X-men-ben :D)
Tényleg !! Igaz !! Arigato ! :)
Grat Shocknak a felismeréshez, és mivel főleg nem azért jöttem ide, hogy őt piszkáljam (azt pm-ben is megtehetem :D), minden egyéb megérdemelt gratulációt tudjon magának aktuális gazdája részemről (sorry, megint lusta vok átnézni...) !
Gratula ignus komámnak a 1100.-ik post-jához! :D
Gratula Ignájc !! :)
Grat Ignus a 1100-hoz.
Quote from: Shock12Gratula Ignájc !! :)
Hai, gartula! :)
Quote from: XagaGrat Ignus a 1100-hoz.
Csak ismételni tudom az előttem szólót! :)
Grat ignus, mindjárt csupa 1-es leszel!
Quote from: ignusBoldog születésnapot Knuckles ,NightCrawler!
Angel: nemtom miért de csak most vettem észre a cicád! Arika (nem akira...).
Talán azért nem láttam eddig mert csak egy piros kis X volt ott... :rolleyes:
:rolleyes: en eddig csak mukodni lattam...
BSZ szulinaposoknak...
grat az 1100 Ignus!
Grat Ignus az 1100-hoz! :jee:
HB a Szülinaposainknak! :D
Ozu, gratula az avatarodhoz és az aláírásodhoz! Amúgy ez amolyan "fontossági sorrend" lenne? :)
Grat Ozu az avatárhoz.
Quote from: XagaGrat Ozu az avatárhoz.
Csatlakozom. :D
EDIT: Grat Isi101-nek a member-ré váláshoz! :D
Köszi Shadowolf-koma ( :D ), Shukku, Xaga, Saori-úrnő, Moha , Trivi-sama, Angel, és Exo... Grat Isi101-nek is.... (reméljük nem off-király van születőben! :hehe: )
Grat Isi101 a memberséghez! :)
Edit: Grat Feldinnek is a 400-hoz! :)
Grat Isi101, csak így tovább
Quote from: DamnatusHali!
Gratula Angelnek, Xaganak, Exonak, Mohának és Lorenornak.
Igen igen. Grat Angelnek a smile-kért! Grat Lorenornak az avatárért! grat Mohának mert csak minőségileg szól hozzá :) és grat Xaganak meg Exonak mag mindenkinek!!!!!!!!
Grat Isi101 és Feldin (neked főleg, mert végre sikerült a Japán kultúra topicba postolni a 400.-at ;))!
Grat Ozunak, de el is néz ide vajon?
Hétfő van, de nagyon,
Útálom, mint az atom...
Ezen a napon majd fejre állok,
De azért mindenkinek gratulálok.
:D
Grat Feldin a 400-hoz meg ahoz hogy sikerült oda írnod ahova akartad :D
Quote from: XagaGrat Feldin a 400-hoz meg ahoz hogy sikerült oda írnod ahova akartad :D
Bizony grat... csatlakozom én is...
Quote from: ignusBizony grat... csatlakozom én is...
:rotflol:
Köcönöm szépen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Quote from: VóbertHétfő van, de nagyon,
Útálom, mint az atom...
Ezen a napon majd fejre állok,
De azért mindenkinek gratulálok.
:D
Szívemből szóltál, rabolok hát,
Vóbert-költő pár verssorát.
Avagy dettó, mindannyiótokba :)
Hali!
Grat Ignus az 1100-hoz! :)
rat Isi101 a memberséghez! :)
Grat Feldinnek is a 400-hoz! :)
Hali!
Köszönöm mindenkinek a 100-hoz a gratulációt :) meg a 101-hez :D :D :D
Nekem most sikerült észrevenni a változást... :lame:
De sose késõ :rotflol:
Quote from: SoridanSzívemből szóltál, rabolok hát,
Vóbert-költő pár verssorát.
Avagy dettó, mindannyiótokba :)
:rotflol: :rotflol: :rotflol:
Quote from: DamnatusHali!
Grat Ignus az 1100-hoz! :)
rat Isi101 a memberséghez! :)
Grat Feldinnek is a 400-hoz! :)
THX!!!
És grat Freya!!!
Hali!
Ja és gratula Freyának is a 100. hoz :)
Köszi Damnatus!
És grati Freyának
Köszi szépen :)
QuoteIgnus : Grat Isi101-nek is.... (reméljük nem off-király van születõben! )
Értettem a célzást, és megpróbálok nem király lenni :rolleyes:
Ja és gratula mindenkinek :)
Grat Feldin & Isi101 & Freya & Ozu! :D
Kicsit el vagyok maradva. Úgyhogy hozzá is kezdek a tömeges gratuláláshoz:
Gratula Exo az új avatarhoz!
Gratula M.O.H.A a 100. posthoz és a seniorsághoz!
Gratula Lorenornak az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Knuckles és NightCrawler! (kicsit késve ugyan...)
Gratula Ignus az 1100. posthoz és az aláírásodhoz! (lehet, hogy már ott van 1 ideje, de most vettem észre)
Gratula Ozu, az avatarodhoz és az aláírásodhoz!
Gratula Isi101 a memberséghez!
Gratula Feldin a 400. posthoz!
Gratula Freya is a 100. posthoz! (bár úgy rémlik, hogy már gratuláltam, de annyit már lusta vagyok visszalapozni, hogy megnézzem :rolleyes: )
Remélhetőleg nem hagytam ki senkit.
Feldin: Egy darabig nem voltál, de jól bepótoltad. :) Grat a 400-hoz!
Isi101: Congrats neked is!
Edit: DWz, gratula a 100. posthoz és a seniorsághoz!
Grat Feldin a 400-hoz, és ahhoz, hogy végre sikerült a jó helyre írnod! :D (apropó: avatár? :_piszka: )
Grat DWz a senior-sághoz! :)
Grat DWz a 100-hoz
Grat DWz a 100-hoz.
Grat DWz!!!
Grat DWz!
(hmph min. 10 karakter...)
Quote from: SaoriGrat Isi101 a memberséghez! :)
Edit: Grat Feldinnek is a 400-hoz! :)
Quote from: SaoriGrat DWz a 100-hoz
Hai - Hai ^^ Gratula, és még Freya-nak is !! :)
Grat DWz!
Nekem sincs mar sok hatra... :)
Koszonom mindenki!
Freyja-nak es Isi101-nek is gratula! :tezsvir:
Hali!
Grat DWz a 100-hoz :)
Neked is koszi, Damnatus!
Gratula DWz a Seniorsághoz!!! :)
Gratula Kvikvegnek is ugyanezen cím eléréséhez! :jee:
És Lorenornak is az 1400-hoz :D
Grat Lorenor az 1400.-hoz! Mindjárt te is otaku leszel ;)
Quote from: TriviGrat Lorenor az 1400.-hoz! Mindjárt te is otaku leszel ;)
Ááá..Attól én még messze vagyok. Nem viszem túlzásba a post olást. Az otaku még O.K de a Postmonster i címre nincs szükségem. :zen:
Quote from: TriviGrat Lorenor az 1400.-hoz! Mindjárt te is otaku leszel ;)
Trivi mester neked meg
HATALMAS GRATULA A POSTMONSTERSÉGHEZ!!! :cool: :jee:
Ja grat. bár szerintem te is maradtál volna inkább otaku.. :rolleyes: :) :zen:
Grat Trivi a postmonsterséghez.
Grat Lorenornak az 1400hoz és
NAGY grat Trivinak a postmonsterséghez!
Gratulálok Trivi (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Grat Kvikveg a senior-sághoz! :D
Grat Lorenor az 1400-hoz! :D
Grat Trivi a postmonster-séghez! :jee:
Hali!
Quote from: ShadowolfGrat Kvikveg a senior-sághoz! :D
Grat Lorenor az 1400-hoz! :D
Grat Trivi a postmonster-séghez! :jee:
Detto!
Grat Lorenor az 1400-hoz.
Grat Kvikveg a senior-sághoz.
Gratula Lorenor, Trivi, és Kvikveg !
A Postmonsterségtől meg nem kell félni, nem fáj... (hm... vagy pont azért kell félni, mert nem fáj... ?! :D )...
... Engem az vígasztal, hogy nemsokára lehagy Shadow... (Hogy miért, ne kérdezzétek, nem tudom...)
//Vagy ha tényleg nem akartok azok lenni, mert más már az, akkor csináltok egy új acc-ot, elkezditek előlről, de benne van a pakliban az, hogy legrosszabb esetben bannol titeket valaki...
Grat Kvikveg! Na egész sok aktiv tagja lesz a fórumnak. (egy páran talán túlságosan is :hehe: )
Köszi Exo, Drótmalac, Moha, Shadow!!!
Avatar... hát az... lesz...
Már van ötletem is! Csak még meg kell csinálni.
Gazdagítani fogom azok számát akiknek ellenkező nemű az avatarja. :)
Amúgy grat mindenkinek!!!!!
Szupernagygrat Trivinek amiért ilyen szorgalmas! :)
Whoa! :merci:
Most észre sem vettem, csak írogatok. Arigatou minna :)
Grat Cobrának az új avatarért...
Újabb szörny? Jesszum :) Szép munka volt :tezsvir:
Persze a többiek is ügyesek, szépek, okosak, jók (megfelelő rész aláhúzandó - lehetőleg szerényen :rolleyes: ) Szóval odafelé is grat :)
Grat Cobra az új avatarhoz! :D
Quote from: Shock12Gratula Lorenor, Trivi, és Kvikveg !
Szintén.
Valamint grat a mai szülinaposunknak: HBD Ten'ou!
Quote from: SaoriValamint grat a mai szülinaposunknak: HBD Ten'ou!
Ja. Bulldog szülinapot neki! :D
Habby szülinapot Ten'ou!-naK!
Grat Cobra az új avatárhoz
HB Ten'ou
Boldogat, de nagyot Ten'ou!
Grat Lorenor az 1400hoz, Grat Trivi a Postmonsterseghez es Boldog Szulinapot Ten'ou! :)
Kössszönöm a gratokat. Nemsokára akartam egy másik valakiről (na valyon kiről? :) ) avatart, de nem találok sehol használható képet :beken:
Mindenkinek gratulálok,
tisztelettel fejreállok,
vagyis vigyázba állok,
mert ismét gratulálok!
Grat Cobra az új avatarhoz! Ez is jó :jee:
Wáááá, majdnem lemaradtam róla! Grat Triviszörny... izé postszörny .. vaagy eh, mind1, éljél te !
Gratula mindenkinek, aki az elmúlt 3-4 oldal alatt valamilyen oknál fogva rászolgált! :tezsvir: (kb. ennyi a lemaradásom. Úgy értékeltem, hogy ennyit egyesével bepótolni már egyenlő a mazoizmussal :hehe: )
Hopp! Így hirtelen még megakadt a szememe párótokon:
Trivi, grat a postmonsterséghez! :tezsvir:
Kaliburnak és Cobrának meg az új avatárhoz!
Ja, és nemtom hogy Exo és Lorenor váltottatok-e amíg távol voltam, de mivel valószínű hogy igen, nektek is grat! (ezt meg mingyárt visszaellenőrzöm... :hehe: )
Húúú Cobra nagyon ütös avatar! Gratula! :hail: :zen:
Quote from: LorenorHúúú Cobra nagyon ütös avatar! Gratula! :hail: :zen:
Grat a legújabb avatarodhoz! :D Itachi :kiraly:!
Quote from: ShadowolfGrat a legújabb avatarodhoz! :D Itachi :kiraly:!
Uuuuugye? Már csak azt várom ,hogy a Naruto-EX en jelenjen már meg egy pár gif és akkor nyomban lecserélem azok közül valamelyikre. :) :bsd: :zen:
Grat Lorenor! (Leellenőriztem, tényleg váltottál, de most nézem, hogy azóta megint... :) )
Grat Lorenor az új avatárhoz.
Grat Trivi az új aláíráshoz. Ez már szemtelenség :D
Grat Lorenor, és neked is Trivi az aláirásért! :cool: mindkettő
Quote from: XagaGrat Lorenor az új avatárhoz.
Grat Trivi az új aláíráshoz. Ez már szemtelenség :D
:merci: :D
Don't you have the feeling that you are being watched? ;) :D:D:D
Hali!
Grat Cobra, Lorenor az új avatárhoz :)
HB Teno'u :)
Egy adag (g)ratula:
Great Congats Trivinek a 2000-hez és az aláíráshoz! (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) Egy újabb szörny... :)
Grat Cobra az új avatarhoz!
Grat Lorenor ---"--- + az 1400-hoz! :)
Grat Kvikveg a senior-sághoz!
És gratci mindenki másnak, akit esetleg kihagytam! :D
Egyre jobban belendül ez a fórum. (http://moha.uw.hu/moci.gif)
Akkor következzen egy tömeges gratuláció:
Gratula DWz a 100. posthoz és a seniorsághoz!
Gratula Kvikveg a 100. posthoz és a seniorsághoz!
Gratula Lorenor az 1400. posthoz!
Nagy Gratula Trivi a 2000. posthoz és a postmonsterséghez!
Gratula Cobra az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Ten'ou!
Gratula Lorenor az új avatarhoz!
Gratula Trivi az új aláíráshoz!
Remélhetően senkit sem hagytam ki.
Gratulálok:
- Avatarhoz: Cobra & Lorenor :cool:
- Aláíráshoz: Trivi :jee:
(újféle rendszerezése a gratulációknak :D)
Edit: Szülinapot Ten'ou-nak :D
Quote from: SaoriSzintén.
Valamint grat a mai szülinaposunknak: HBD Ten'ou!
Hoppá... majdnem lemaradt... szóval boldog születésnapot Ten'ou !
Most néhány napig totál kimaradtam, és most már megin tépnem kell aludni, hogy holnap használható legyek (vki nem tudja, hogyan lehet leszokni róla??? :D ), úgyhogy gratz mindenkinek, és gomen, hogy ilyen rövidre fogtam, nagyon sajnálom (fene a melóhelybe, hogy onnan nem érem el ezt az oldalt... :rolleyes: :beken: )
Vizsgaidőszak sux, lemaradok mindenről, ezért csak így utólag nagy grat mindenkinek, aki megérdemli. :D
Quote from: ExoGratulálok:
- Avatarhoz: Cobra & Lorenor :cool:
- Aláíráshoz: Trivi :jee:
(újféle rendszerezése a gratulációknak :D)
Ha rajtam múlik, nem sokáig lesz egyedi :)
De egyelőre maradjunk a hagyományosnál: vállveregetés (virtualitások talaján) mindenki aláírásához, avatárjához :) (aki váltott, ugye)
Quote from: SoridanHa rajtam múlik, nem sokáig lesz egyedi :)
De egyelőre maradjunk a hagyományosnál: vállveregetés (virtualitások talaján) mindenki aláírásához, avatárjához :) (aki váltott, ugye)
Neked meg óriási grat az ancientséghez!:hail: :hail: :hail:
Quote from: ShadowolfNeked meg óriási grat az ancientséghez!
:hail: :hail: :hail:
Jujj, az már fél postmonster! :D Hűamindenit ^___^ (aka hoo-boy)
Quote from: SoridanJujj, az már fél postmonster! :D Hűamindenit ^___^ (aka hoo-boy)
Grat_grat! :appl:
Ideje újakat toborozni, mert elvénül itt a társaság, sok lesz az ős ;) :)
Quote from: TriviGrat_grat! :appl:
Ideje újakat toborozni, mert elvénül itt a társaság, sok lesz az ős ;) :)
Mindenki új acc, és kezdődhet elölről az ágyúgolyófutam :)
Quote from: SoridanMindenki új acc, és kezdődhet elölről az ágyúgolyófutam :)
Szerintem a szörnyeink szörnyen szörnyűnek találnák ezt az ötletet... de azért tényleg szörnyű, hogy lassan ennyi szörnyünk van :hehe: Még akkor is, ha egyesek csak
félig szörnyek :) ! Azért gratulálok ám hozzá! Szép munka! Nekem ennyi úccse jön össze...
Hali!
Grat Soridan az ancientséghez :) .
Quote from: DamnatusGrat Soridan az ancientséghez :) .
Ezt én sem mondtattam volna jobban :)
Nagy Grat Soridannak az Ancientséghez :jee:
Ezt most találtam ki: :D
Hatalmas Grat az új Postleaderünknek: Shadowolfnak
:hail: :hail: :hail:
Hail to our greatest poster: Shadowolf!! :hail:
Quote from: ExoNagy Grat Soridannak az Ancientséghez :jee:
Ezt most találtam ki: :D
Hatalmas Grat az új Postleaderünknek: Shadonak
:hail: :hail: :hail:
Köszike, de ha valaki még egyszer Shado-nak mer hívni azt megharapom. :morci: Világos?! :D Ha már muszáj rövidíteni (mer ugyebár olyan frenetikusan hosszú nevem van :rolleyes: ), akkor Shadow-nak írjátok. ;)
Hal!
Én is grat :) Shado :_piszka:
Quote from: ShadowolfKöszike, de ha valaki még egyszer Shado-nak mer hívni azt megharapom. :morci: Világos?! :D Ha már muszáj rövidíteni (mer ugyebár olyan frenetikusan hosszú nevem van :rolleyes: ), akkor Shadow-nak írjátok. ;)
Bocsika...nem tudtam, de máris korrigáltam a bakit :D
Hosszú nevek?...lássukcsak: Exo :D :hehe:
Quote from: DamnatusHal!
Én is grat :) Shado :_piszka:
:grrr: HAMM!....böff!...elnézést...:o :D
Gratula Soridan az Ancientséghez!
Gratula Shadowolf, postleader!
Quote from: DrótmalacGratula Soridan az Ancientséghez!
Gratula Shadowolf, postleader!
Gratula a 600-hoz Drótmalac!!! :D
Gratula Drótmalac!
Edit: +grat S(h)adowolf ;)
Quote from: SaoriGratula Drótmalac!
Igen, gratulálok Drótmalac, és gratulálok ShadoWolfnak is !!
Quote from: Shadowolf:grrr: HAMM!....böff!...elnézést...:o :D
Azt mondtad megharapod, nem hogy megeszed, Szadowolf :hehe:
Grat Drótmalac!
Quote from: TriviAzt mondtad megharapod, nem hogy megeszed, Szadowolf :hehe:
Nagy a szám, ez van...:bsd:
QuoteGrat Drótmalac!
Hai! Nagy grat a 600-hoz! :D
Grat Drótmalac a 600-hoz!
Gratula Noriko az új avatarhoz!
Grat noriko az új avatarhoz! :)
Grat Soridan (Ancient)!
Grat Shadowolf :hail:
Grat Norikonak az avatarért, bár még nem láttam....
És Drótmalacnak a fórum (szerintem) hivatalos gratula-összegzőjének! :D
Grat Noriko az új avatarodhoz :jee: zsííír :D (gondolom Kare Kano)
Grat Shadowolf! (én nem merek éhes farkassal kikezdeni...)
Grat Norikonak az új avatárhoz!
Grat Drótmalacnak a 600-hoz! (nem csak ignus szerint vagy a fórum hivatalos gratula-összesítője :) )
Hali!
Quote from: MohaGrat Drótmalac a 600-hoz!
Gratula Noriko az új avatarhoz!
Egyetértek!
Shadowolf
:_piszka: Asszed ilyen könnyen elintézhetsz! Már csörögtem is a vadásznak!
Bár egy kicsit sötét van idebent, de legalább van társaság! Valami nagymama meg vöröske v vmi ilyesmi.
:beken: már a humorom sem a régi (mármint mostmár nincs, biztos nincs... a hangok is ezt mondják) :beken:
Quote from: ShadowolfKöszike, de ha valaki még egyszer Shado-nak mer hívni azt megharapom. :morci: Világos?! :D Ha már muszáj rövidíteni (mer ugyebár olyan frenetikusan hosszú nevem van :rolleyes: ), akkor Shadow-nak írjátok. ;)
Akkor gratulálok Shadow. Shadow.... hümm... Shadow Olf. Dán vagy? :D (tudom, gyenge, de kiheverem a tücsökcirpeléses fogadtatást :D )
Norikonak kawaii az avatarja,
ezért kézcsók a kacsójára.
És Drótmalacnak is grat.
És köszönöm mindenkinek.
Boldog Születsénapot Attilio!
Grat noriko!
De mondd csak, mitől félsz ennyire? Vagy csak zavarban vagy?: ;)
Boldogat, de nagyot Attilio! :tezsvir:
Quote from: SoridanBoldogat, de nagyot Attilio! :tezsvir:
JAja, bár nemtom hogy olvassa e de azért Bódogat... (0,02p/d)
Wow Soridan, uj avatar! Gratula! :lol: Sajat keszitesu?
Grat Soridan az új avatárodhoz! (valahol ezt már láttam... asszem :hehe: )
Quote from: SoridanBoldogat, de nagyot Attilio! :tezsvir:
Neked is grat az új avatarhoz!
Quote from: KvikvegWow Soridan, uj avatar! Gratula! :lol: Sajat keszitesu?
Saját, bizony :) (Elméletileg az Ancienthez egy koponyavigyorú Sori menne, de azt nem találom o.O)
Bruce : persze, mert már volt :)
Soridan grat az Ancient-séghez és a régi-új avatarhoz.
Grat Soridan a régi-új avatarodhoz, és az új-új aláírásodhoz! :D
Boldog szülinapot Attilio! :)
Gratula és Heppi B. az érintetteknek.
Gratula és boldogat annak akit érint.
Sajna ezt a threadet nem bírom követni.
Soridan: Grat az új avatárhoz, de így sose gogom tudni hogy te vagy az...
Vizuális mem rulez!!!!
Gratula Soridan az új avatarhoz + aláíráshoz!
Birthday Attilio!!! :D
Ja, és előre gratula Feldinnek az Fanatizmushoz!!! :jee:
Quote from: SaoriBoldog Születsénapot Attilio!
Boldog Születésnapot Attilio ! :)
Grat Soridan az új avatrhoz. Én még ezt speciel nem láttam (nem vagyok elég régóta tag :) ).
Amúgy a fórum farkasával kapcsolatban: lehet, hogy én vagyok :lame:, de most a postleader az, akinek a legtöbb hozzászólása van? Hol írja ezt ki?
Köszönöm mindenkinek.
Egyúttal gratulálok is, egészen konkrétan:
Gratula Noriko az új avatarhoz!
Boldog Születsénapot Attilio!
Gratula Soridan az új..., régi..., szóval az avatarodhoz!
Hali!
Boldog Születsénapot Attilio!
Gratula Soridan az avatarodhoz!
Quote from: MohaAmúgy a fórum farkasával kapcsolatban: lehet, hogy én vagyok :lame:, de most a postleader az, akinek a legtöbb hozzászólása van? Hol írja ezt ki?
Sehol, csak tudjuk, hogy neki van a legtöbb postja.
edit: ja, grat Shadowolf a 2300.-hoz!
Quote from: TriviSehol, csak tudjuk, hogy neki van a legtöbb postja.
Mindenki engem figyel...paranoia rulez! :hopp: (amúgy csak addig lesz ez így amíg le nem elözöl, és az már nincsen olyan messze ;))
Quoteedit: ja, grat Shadowolf a 2300.-hoz!
Ja köszi. :p :D
És ezúton szeretném mindenkinek megköszönni, aki az utóbbi napokban gratulált nekem:
:hail: the
members of usteam! :D
Quote from: ShadowolfMindenki engem figyel...paranoia rulez! :hopp: (amúgy csak addig lesz ez így amíg le nem elözöl, és az már nincsen olyan messze ;))
??? Az nehéz lesz, mikor napról napra nő a különbség köztünk ;)
Quote from: MohaAmúgy a fórum farkasával kapcsolatban: lehet, hogy én vagyok :lame:, de most a postleader az, akinek a legtöbb hozzászólása van? Hol írja ezt ki?
Lekéred a Members Listet postszám alapáján csökkenő sorrendbe rendezve. Akki a toppon van az a postleader. De ha jól tudom senki sem büstkélkedik Shadon kívül 16.30 posts per day statisztikával.
Grat Shado a 2300+5-höz
Grat Lorenor a legújabb avatárhoz.
Grat Shadowolf, asszem az aktiv tagok azon kicsiny sorába tartozom, aki még nem becézgette, rövíditette a neved.. :D
Edit: És most vettem észre hogy Lorenor mesternek új avatarja van (megint) úgyhogy grat neki...
Quote from: ignusGrat Shadowolf, asszem az aktiv tagok azon kicsiny sorába tartozom, aki még nem becézgette, rövíditette a neved.. :D
Edit: És most vettem észre hogy Lorenor mesternek új avatarja van (megint) úgyhogy grat neki...
hmm... Az O.K. , hogy gratulálsz (bár az is felesleges, tekintv az avatar-váltási rátámat..) ,de mióta vagyok én mester? :confused: :zen:
Gratula Shadow a 2300-hoz!
Edit: Grat Damnatus.
Grat Shadowolf a 2,3k-hoz :jee:
Grat Lorenor az Avatarhoz :D
Quote from: SaoriGratula Shadow a 2300-hoz!
Noja... Gratula a vágtázáshoz... :) !
Gratula legfiatalabb hölgy fórumitánknak a memberséghez! :D
Hali!
Quote from: ShadowolfGratula legfiatalabb hölgy fórumitánknak a memberséghez! :D
Én is gratulálok Edina-chan!
Quote from: ShadowolfGratula legfiatalabb hölgy fórumitánknak a memberséghez! :D
Nem félsz, hogy a babérjaidra tör? :D :p
Edina-Chan! Gyorsan haladsz, gratula a memberséghez!
Edit: Gratula Damnatus a 100.-hoz és a seniorsághoz!
Hali!
Quote from: MohaGratula Damnatus a 100.-hoz és a seniorsághoz!
Köszönöm.
Én is gratulálok legújabb memberünknek.
Grat Damnatus a 100-hoz és az új avatárhoz.
Gratulálok Edina-chan a gyors memberséghez!!! :jee: :D
Neked is Grat Damnatus a Seniorsághoz és az új avatarhoz!!! :D
Quote from: ExoGratulálok Edina-chan a gyors memberséghez!!! :jee: :D
Neked is Grat Damnatus a Seniorsághoz és az új avatarhoz!!! :D
Én meg neked gratulálok a 300hoz :D
Gratula Exo a 300-hoz!
És mivel már holnap van..azaz ma..szóval na..
Nagyon Boldog Születésnapot Ünnepeltjeinknek, név szerint Angelnek, DWz-nek és uWeapon-nak!!
Quote from: SaoriGratula Exo a 300-hoz!
És mivel már holnap van..azaz ma..szóval na..
Nagyon Boldog Születésnapot Ünnepeltjeinknek...
Hö ?! tényleg !! Hát az elmaradt gratért gomene Exo, most bepótolom. Grat a 300hoz.
Ezenfelül Heppi Börszdéééj Angel (Széééép !! :)), és DWz, nomeg uWeapon !! :)
Boldog születésnapot Angel! 19 éves lettél..Az már messze nem gyerek.Még egy lépéssel közelebb a felnőtté váláshoz. Én még magamat sem tekintem még felnőttnek. :p :zen:
Hmm... bár óra alatt mennyi gratuláció gyűlt össze :)
Először is: Boldog Születésnapot Angel és DWz! 2 embernek 2 ajándék (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat a postfordulókhoz Edina-chan, Damnatus és Exo!
edit: gyors edit volt Lorenor ;):D
HB Angel, DWz, és uWeapon! :D
Grat Exo a 300-hoz! :jee:
Grat Damnatus a seniorsághoz és az új avatarhoz! :cool:
Gratula Damnatus az új avatarhoz! Mit is ábrázol pontosan?
Gratula Exo a 300-hoz!
Boldog szülinapot DWz és Angel! (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
És gratula Saori művésznőnek az 1600-hoz!
Quote from: MohaÉs gratula Saori művésznőnek az 1600-hoz!
Még csak 1599 van neki. :p
Quote from: ShadowolfMég csak 1599 van neki. :p
Nem baj! Előre kívántam. :D Előbb-utóbb úgyis megírja. Egyébként asz'tem fent van a fórumon...
Hali!
Köszönöm szépen: Xaga, Exo, SysOp XXl, Trivi, Shadowolf, Moha
Boldog Születésnapot Angelnek, DWz-nek és uWeapon-nak!!
Gratula Exo a 300-hoz!
Moha
Talán majd az aláírás hozzásegít, tegap lemaradt.
:merci: Arigatone minnasan :D
Még sok-sok boldogat Angel, DWz & uWeapon! :)
Grat (kicsit elöre) Saori az 1600-hoz. :)
Nagyob Boldog Születésnapot Angelnek és DWznek!
Grat a memberséghez Edina-chan
Továbbá a 100.posthoz Damnatus
És Exonak a 300hoz!
+ Lorenornak (mester nélkül :D ) az újabb új avatarért! :D
Boldog születésnapot Angel és DWz, illetve uWeapon, ha erre járna.
Boldog születésnapot minden ünnepeltnek !
Gratula Néktek !
:tezsvir:
(Puszi smile mért nincs?)
Koszonom mindenkinek! :)
Tovabba gratula a memberseghez Edina-chan, Damnatus a 100ik posthoz, es Exonak a 300adikhoz!
Köszönöm DWz, ignus
(http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_omedeto.gif)
Boldog szülinapot! :D
(http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_cracker.gif)
Gratula Angelnek,és DWz-nek mert ő is szülinapos! :tezsvir:
Én gratulálok mindenkinek, akinek nem tudtam, sajnos mostanában nagyon kevés időm volt a fórummal foglalkozni a suli miatt, és bizony volt hogy 1 hétig be sem néztem, úgyhogy mindenki fogadja gratulációmat, aki megérdemli valami miatt... :lol:
CHRONOS
HB: Angel, DWz, uWeapon
Grat Exo a 300-hoz
Boldog születésnapot Angel és DWz, uWeapon !
És grat minden fordulósnak :)
Gratulálok Saori az 1600. posthoz is ^^''l ! Hát ez egy Otaku sebessége :) !
Arigatou!
Neked meg nagy grat a 2300-hoz !! ^^''l
Köszönöm szépen, azért igyekszem... megugye ahogy sikerül ^^''l !
Na akkor egy nagy grat mindkettötöknek! :D
Hali!
Gratula Saori az 1600-hoz :)
Grat Saori és Shock!
Quote from: TriviGrat Saori és Shock!
Nem vagyok a szavak embere ezért: -||-
Tömeges gratuláció következik:
Gratula Shadowolf a 2300. posthoz!
Gratula Lorenor az új avatarhoz!
Gratula a memberséghez Edina-Chan!
Gratula Damnatus a 100. posthoz és a seniorsághoz!
Gratula Exo a 300. posthoz!
Boldog Születésnapot Angel, DWz és uWeapon!
Gratula Saori az 1600. posthoz!
Gratula Shock a 2300. posthoz!
Grat Shock a 2,3k-hoz!!!
És köszönöm mégegyszer a Gratokat! :)
Grat Feldin az 500-hoz és hogy végre van avatárod.
Grat Feldin a fanatic memberséghez és az elsö avatarodhoz! :jee: (szeressük az Azumanga Daioh-t :D)
Grat Shokkunak a 2,3khoz...
Továbbá Feldinnek az 500hoz és a kawaii kis avatarjához.... :rolleyes:
Grat Soridan az ancientséghez
Gratula a 600-hoz Drótmalac
gratulálok ShadoWolfnak
Grat noriko az új avatarhoz
Boldog Születsénapot Attilio
Grat Soridan az új avatárodhoz
edit: ja, grat Shadowolf a 2300.-hoz
Grat Lorenor a legújabb avatárhoz
Gratula Damnatus a 100.-hoz és a seniorsághoz
Gratula Exo a 300-hoz!
gratulálok Edina-chan
Nagyon Boldog Születésnapot Ünnepeltjeinknek, név szerint Angelnek, DWz-nek és uWeapon-nak!!
Gratula Damnatus az új avatarhoz
Grat Saori az 1600-hoz
Gratula Shock a 2300. posthoz
QuoteGrat Feldin a fanatic memberséghez és az elsö avatarodhoz! (szeressük az Azumanga Daioh-t )
Továbbá Feldinnek az 500hoz és a kawaii kis avatarjához..
Grat Feldin az 500-hoz és hogy végre van avatárod.
Ja, és előre gratula Feldinnek az Fanatizmushoz!!!
Ezeket meg nagyon szépen köszönöm!!!!!!!!!!
Shadow: Imádjuk az AZUMANGÁT!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :hopp:
Quote from: FeldinGrat Soridan az ancientséghez
Gratula a 600-hoz Drótmalac
gratulálok ShadoWolfnak
Grat noriko az új avatarhoz
Boldog Születsénapot Attilio
Grat Soridan az új avatárodhoz
edit: ja, grat Shadowolf a 2300.-hoz
Grat Lorenor a legújabb avatárhoz
Gratula Damnatus a 100.-hoz és a seniorsághoz
Gratula Exo a 300-hoz!
gratulálok Edina-chan
Nagyon Boldog Születésnapot Ünnepeltjeinknek, név szerint Angelnek, DWz-nek és uWeapon-nak!!
Gratula Damnatus az új avatarhoz
Grat Saori az 1600-hoz
Gratula Shock a 2300. posthoz
:eek: A mindenit. Szóval :merci: mindenki és ismétlem Feldin szavait azoknak, akiknek még nem tettem.
Illetve GRAT FELDIN! Ok: avatar. Végre látni is téged :)
Grat Feldin mindenhez!
Én mondtam korábban, hogy az Azumanga-t mindenkinek látnia kell. Egyik legszuperebb anime :jee: :cool: (legalább harmadszorra mondom el, de az Azumanga meg is érdemli)
Thx Trivi és Sori!!!
Gratula Feldin a fanatikussághoz és az avatarhoz! :D :jee:
Quote from: ignusGrat Shokkunak a 2,3khoz...
Továbbá Feldinnek az 500hoz és a kawaii kis avatarjához.... :rolleyes:
Én is ezt akartam mondani
:)
Quote from: ShadowolfNa akkor egy nagy grat mindkettötöknek! :D
;):D
Quote from: TriviGrat Saori és Shock!
Quote from: XagaNem vagyok a szavak embere ezért: -||-
Quote from: DrótmalacGratula Shock a 2300. posthoz!
Quote from: ExoGrat Shock a 2,3k-hoz!!!
Quote from: ignusGrat Shokkunak a 2,3khoz...
Quote from: FeldinGratula Shock a 2300. posthoz
Quote from: DamnatusÉn is ezt akartam mondani :)
Köszönöm szépen mindenkinek ^^ ... én meg gratulálok Feldinnek, és Damnatusnak is a 100hoz :) (bocsánat a késésért... kimaradt... ilyenkor már nem sűrűn látom élesen a dolgokat... ^^'' )
Quote from: ShadowolfNa akkor egy nagy grat mindkettötöknek! :D
;)
Quote from: MohaÉs gratula Saori művésznőnek az 1600-hoz!
Quote from: ExoGrat (kicsit elöre) Saori az 1600-hoz. :)
Quote from: DamnatusHali!
Gratula Saori az 1600-hoz :)
Quote from: TriviGrat Saori és Shock!
Quote from: XagaNem vagyok a szavak embere ezért: -||-
Quote from: DrótmalacGratula Saori az 1600. posthoz!
Quote from: FeldinGrat Saori az 1600-hoz
:merci: minna!
Quote from: Shock12Én meg gratulálok Feldinnek..
Hai, gratula a fanatizmushoz!
Gratula Drótmalac a 600-hoz!
Gratula Feldin a "kis mérges" :) avatarhoz + a fanatizmushoz!
Gratula Exo a 300-hoz (ha már írtam, akkor mégegyszer :) )
Meg gratula még mindenkinek, aki megérdemli, de esetleg kihagytam. :D
Saori... Bocsi, vétkeztem... Még nem gratuláltam az 1600hoz... +egy pár..10 perce értem haza (23:25) a kórházból ahová (16:15re!!!!!) érkeztem... Kisebb káosz volt odabent... SZÓVAL GRAT SAORI!!!
Grat Ignus, hogy sikeresen? túljutottál a vizsgálaton.
Quote from: CobraGrat Ignus, hogy sikeresen? túljutottál a vizsgálaton.
TNX... Most majd pár hónapig dolgoznom kell a vállamra hogy nehogy megint kiugorjon... :beken:
Quote from: ignusTNX... Most majd pár hónapig dolgoznom kell a vállamra hogy nehogy megint kiugorjon... :beken:
Gambatte ignus san! ;) (remélem jól írtam ^^")
Hali!
Kösz Shock12!
Gratula Kisvirágnak az új avatarhoz! :D :jee:
Quote from: ExoGratula Kisvirágnak az új avatarhoz! :D :jee:
Csatlakozom. :D
Úgy van, grat Kisvirág :T
Grat Kisvirág!
Grat az új avatarért Kisvirág!!
Quote from: ignusSaori... Bocsi, vétkeztem... Még nem gratuláltam az 1600hoz... +egy pár..10 perce értem haza (23:25) a kórházból ahová (16:15re!!!!!) érkeztem... Kisebb káosz volt odabent... SZÓVAL GRAT SAORI!!!
Köszönöm neked is! :) és grat hogy túl vagy rajta !
És Boldogat a mai szülinaposhocknak: Atkinsnak, és crawynak!
Edit: Bruce-nak gart a 300-hoz..
Quote from: SaoriÉs Boldogat a mai szülinaposhocknak: Atkinsnak, és crawynak!
BeppiBörszDéj Atkins (nem túlzásba vinni ám a koplalást ! :)), és crawy !
Grat, hogy túlélted Ignus ! ;)
HB Atkins, és crawy!!!
És köszi Shadowolf Saori és Shokku!!! :)
HB Atkins és crawy.
Grat kisvirág az új avatárhoz
Imádom, hogy elég egy hétvége a teljes lemaradáshoz... :( Szóval most megintcsak tömeges grat azoknak, akik megérdemlik! És még ha sablonos is, szívből jött... csak egy lusta dög vagyok visszanézni megint három oldalt :rolleyes:
Quote from: Bruce579csak egy lusta dög vagyok visszanézni megint három oldalt :rolleyes:
Na ennek ellenére azért grat neked a 300-hoz! :p
HB Atkins és crawy! :D
Grat Bruce579 a 300-hoz.
Grat Bruce!
Quote from: ShadowolfNa ennek ellenére azért grat neked a 300-hoz! :p
HB Atkins és crawy! :D
Csatlakozom én is! :D :hehe:
Hali!
HB: Atkinsnak, és crawynak
Bruce579 grat a 300hoz
Mindenkinek, aki megérdemli! (Rejtélyes, mi? :lazza: )
És kösz! (Ez kevésbé rejtályes, de azért :lazza: )
Grat Ramiz! Ismét egy fanatikus :)
Quote from: TriviGrat Ramiz! Ismét egy fanatikus :)
Hai! Grat Ramiz! :D
ConGrats fanatikus Ramiz!!! :D :jee:
Hali!
Quote from: ExoConGrats fanatikus Ramiz!!! :D :jee:
Egyetértek
:)
Quote from: ShadowolfHai! Grat Ramiz! :D
Csatlakozom :D
Grat Bruce579 a 300-hoz!
Gratula Ramiz az 500-hoz!
Quote from: MohaGrat Bruce579 a 300-hoz!
Gratula Ramiz az 500-hoz!
Őszinte gratulációm Bruce579-nek a 300hoz, és Ramiznak a fanatikussá váláshoz (500as postszám átlépéséhez) ! :)
Ismét tömeges gratuláció következik:
Gratula Feldin az 500. posthoz és a fanatizmushoz, valamint az első avatarodhoz!
Gratula Kisvirág az új avatarhoz!
Gratula Bruce a 300. posthoz!
Boldog születésnapot Atkins és crawy!
Gratula Ramiz az 500. posthoz és a fanatizmushoz!
Remélhetően nem hagytam ki senkit.
Gratula Exo az aláírásodhoz! Kimi ga nozomu eien rox! :cool:
Quote from: Shock12Őszinte gratulációm Bruce579-nek a 300hoz, és Ramiznak a fanatikussá váláshoz (500as postszám átlépéséhez) ! :)
Gratula mindkettőtöknek
Quote from: MohaGratula Exo az aláírásodhoz! Kimi ga nozomu eien rox! :cool:
Thanks!!! :D Kimi ga ROCKS!!! :whoah: :tezsvir:
Tied is nagyon :kiraly: ! :D :jee:
Grat Bruce579 a 300, Ramiznak pedig az 500 posthoz!
Quote from: ExoTied is nagyon :kiraly: ! :D :jee:
És nagyjából igaz is rám. :D
Koszonom mindenkinek, akinek meg nem, es gratula mindenkinek, akinek meg nem. :)
HB Atkins és crawy! /me nem lő több pirotechnikai segédeszközt
Gratula Ramiz és Bruce :tezsvir: Meglehetősen gyorsak voltatok. Íme, a feltörekvő ifjúság. Megható :beken: :D
Majd megpróbálom rávenni vmelyik adminisztert, hogy hozzon létre egy speciális "Topicmonster" nevet! :D Majd összeszámolom egyszer, ha unatkozom, hogy ki hányat alapított. CSak úgy kíváncsiságból.
Grat Ramiz a fanatizálódásodhoz!
Grat Exo és Moha az új aláírásokhoz!
És :merci: mindenkinek!
Grat Ramiz, Bruce, DWz, Exo, és Moha!
Meg mindenki másnak is, stílusosan...
Lustaság.... Grat mindenkinek akinek kell!
Kösszépen a gratokat! :D :merci:
Grat Ozu a memberséghez! :D
Quote from: ShadowolfGrat Ozu a memberséghez! :D
Csatlakozom! :D :hehe:
Quote from: ExoCsatlakozom! :D :hehe:
Csatlakozom :D
Quote from: XagaCsatlakozom :D
Szintén zenész. :D
Grat member Ozu!
Ti aztán figyelmesek vagytok! Még egy ilyen newbie-t is észrevesztek, mint én! Elérzékenyültem, köszönöm! :beken: :beken: :tezsvir:
Gratula Exo és Moha az aláírásokhoz!
Gratula Ozu a memberséghez!
Hali!
Grat Ozu a memberséghez!
:)
Grat Ozu az avatarhoz is! (húzós ábrázata van :D)
Grat Ozu az új avatarhoz is!
Rondább fazont nem találtál? ;) (no offense, csak vicc...)
Grat Ozu az avatárhoz
Grat Trivi a 2100-hoz.
Grat Ozu az avatarhoz és Trivi a 2101hez! :D
Grat Ozu az új avatarhoz!
Grat Trivi a 2100-hoz! :)
Grat Xaga az 1100-hoz! ;)
Grat Trivinek a 2100-hoz, Xagának az 1100-hoz, és grat Ozunak a memberséghez és az új avatárhoz!
Quote from: ShadowolfGrat Ozu az új avatarhoz!
Grat Trivi a 2100-hoz! :)
Grat Xaga az 1100-hoz! ;)
Grat-grat és megintcsak grat. Mindenki hogy szalad.
Ozu: ha rondábbat találhattál is volna, ennél perverzebbet kevesebbet ;) Elismerésem :D
(és persze hogy figyelünk a newbie-kra. A konkurrenciát figyelmen kívül hagyni nem megengedett a mai világ farkastörvényei szerint )
Grat mindenkinek!!!
Quote from: FeldinGrat mindenkinek!!!
Szintén, én is csak hasonlóakat írhatok... :rolleyes:
Grat Xaga az 1100hoz...
Grat Komplikato az új avatarhoz! :)
Grat Ozu, Xaga, Trivi.
Valmint HBD Jenchi, Ken-Shi_Kun (kár hogy már rég nem láttam őket errefelé...) valamint roderick és [BouNCE]!
Edit: Nagy grat Shadowolf a moderátori címért !!
Úgy van, boldog szülinapot mindenkinek, különösen átok sorstársamnak, osztályban engem folyton nyaggató (kölcsönösen, még szép ;) ) CS-fanatic 'Bajusz'-gyermek, [Bounce]-komának! Omedetou (úgysem érti :D )
Quote from: ShadowolfGrat Komplikato az új avatarhoz! :)
Óh, köszönöm a magam és Master Opaz nevében.
Egész éjjel dolgoztam egy használható képen a filmből, aztán eltünt mind a sunyiba. Végül mérgemben kivágtam egy wallpaper-ből, de ha belegebedek is lesz egy jobb. :)
HB a szülinaposoknak! :)
Komplikato: gambatte! ;)
Gratulálok Shadowolf-nak a moderátori posztért...:jee:
CHRONOS
Quote from: ChronosGratulálok Shadowolf-nak a moderátori posztért...:jee:
CHRONOS
Hehe, köszi. :D Bár egyenlőre csak próbaidőn vagyok, azért remélem tudok neked a munkádban valamennyit segíteni. ;)
Meghalt egy postmonster :beken: :beken:
Nyugodjék békében. Fanfár az új moderátornak!!!
Quote from: SoridanMeghalt egy postmonster :beken: :beken:
Nyugodjék békében. Fanfár az új moderátornak!!!
Csak átadja helyét az új generációnak. ;) Hű, de egy moderátornak nem kéne egyből azzal kezdeni, hogy szétoffol egy topicot, szóval részemről ennyi. :)
Köszi all
Grat Komplikato az új avához.
HB a szülinaposoknak.
Grat Shadowolf az új kinevezéshez. (nem fer én is moderátor akarok lenni :bruhuhu: de az admin poszt mégjobb :D)
Quote from: Xagade az admin poszt mégjobb :D)
:_piszka: Álmodik a gyomor :D Bár lehet, hogy zsozso szívesen átadja ezt a posztot összes nyűgével és költségével együtt :hehe:
Ismét dupla születésnap: Boldog Születésnapot Roderick és [Bounce]! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Shadowolf a moderator posztért! Ha már úgyis próbaidőn vagy, jöhet egy kis teszt? :rolleyes: :hehe: :D
És :merci: mindenkinek a gratokért! :)
Hmm...nem nagyon szoktam ezt a thread et látogatni, de ez esetben benézek.Nagy gratula Sedó nak a moderárorrá avatásához! Vajon, hogy fox szerepelni....? :rolleyes: :) GANBARE!
ja és hamár úgyis ide írok akkor egyben grat a szülinaposoknak is. :p :zen:
Először is: köszönöm mindenkinek aki gratulált. :merci:
Másodszor: grat Soridan az 1100-hoz, és ahhoz hogy fél órán belül már 2 joker-ed is ellőtted! :D
Grat Soridan az 1100-hoz, húú lassan utólérsz
Gratula Komplikato az avatarhoz! Még nem is tettem meg... o.O
Quote from: XagaGrat Soridan az 1100-hoz, húú lassan utólérsz
Muszáj volt Tiaro után új célpontot kinéznem :bsd: :naggyongonoszönteltvigyor:
Grat SoriLovag!
Happy Birthday to YOOOOOOUUUU, ... (http://usteam.uw.hu/forum/images/misc/birthday.gif)
Na akkor megeresztek egy gratulaözönt :D :
- Shadowolf moderátori címéhez - GANBARE!!! :D
- Komplikato & Ozu avatarjához
- Trivi 2100 postjához
- Xaga & Soridan 1100 postjához
Nagy GRATULA nektek!!! :jee:
Boldog Születésnapot az ünnepelteknek!
Quote from: ExoNa akkor megeresztek egy gratulaözönt :D :
- Shadowolf moderátori címéhez - GANBARE!!! :D
- Komplikato & Ozu avatarjához
- Trivi 2100 postjához
- Xaga & Soridan 1100 postjához
Nagy GRATULA nektek!!! :jee:
Boldog Születésnapot az ünnepelteknek!
Neked is grat a legújabb avatarodhoz! Love hina :jee:
Grat Exo az új avához.
Hű, pedig elég gyakran jövök ide, de még így is összegyűlt a "gratulálni való" :D
Szóval akkor gratulálok:
- Shadowolfnak a moderátorsághoz - most már tényleg oda fog nőni az ujjad a billentyűkre. :hehe:
- Trivi mesternek a 2100. posthoz.
- Exonak a :cool: Love Hina avatarhoz.
- Komplikatonak és Ozu barátunknak az új avatarokhoz
- Xaganak és Soridannak az 1100. postokhoz.
Továbbá Isten Éltesse a szülinaposokat! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Exo!
Itt van folyamatában is, ha gondolod, megszerkesztheted egy kicsit, pl. a végén a "Promise" feliratot levágni, és akkor berakod azt.
De persze ez csak egy ajánlat...
(http://www.tar.hu/trivi/lovehina02.gif)
Quote from: SaoriGrat Ozu, Xaga, Trivi.
Valmint HBD Jenchi, Ken-Shi_Kun (kár hogy már rég nem láttam őket errefelé...) valamint roderick és [BouNCE]!
Edit: Nagy grat Shadowolf a moderátori címért !!
Nocsak - Nocsak !! :) ! Hát ezen nap csodálatos ! BéEsz Jenchi-nek, Ken-Shi_Kun - nak (tényleg, rég láttam én is őket...), roderick-nek, és [BouNCE] ! Grat minden postfordulósnak, és
SHADOWOLFNAK A PRÓBA MODERÁTORI CÍMHEZ !! :jee: ! (Elnézéstt hogy így megkésve...)
Kösszépen mindenkinek a gratulákat! :D :merci:
Trivi>> naggyon aranyos az animáció, köszönöm. :jee: :cool: Majd igyexem meghackelni valahogy, aztán beállítom avatarnak (még ki kell ismernem a Linux titkait :D...elég új vagyok ezen a fronton :D )
Quote from: ExoKösszépen mindenkinek a gratulákat! :D :merci:
Trivi>> naggyon aranyos az animáció, köszönöm. :jee: :cool: Majd igyexem meghackelni valahogy, aztán beállítom avatarnak (még ki kell ismernem a Linux titkait :D...elég új vagyok ezen a fronton :D )
Hmmm, Linux alól nyomulsz? Hogy megy? Melyik Linux-ot használod?
Levágtam neked a promise feliratot az anim végéről. Egész érdekes lett:
(http://moha.uw.hu/lovehina.gif)
Nem rosz. Avatárnak tökéletes lenne, Grat hozzá.
Én inkább csak az ablakokból nézem a pingvint :D
Hali!
- Shadowolfnak a moderátorsághoz
- Trivi mesternek a 2100. posthoz.
- Exonak a :cool: Love Hina avatarhoz.
- Komplikatonak és Ozu barátunknak az új avatarokhoz
- Xaganak és Soridannak az 1100. postokhoz.
Továbbá Isten Éltesse a szülinaposokat: Jenchi, Ken-Shi_Kun, roderick és [BouNCE]
Quote from: Damnatus- Shadowolfnak a moderátorsághoz
- Trivi mesternek a 2100. posthoz.
- Exonak a :cool: Love Hina avatarhoz.
- Komplikatonak és Ozu barátunknak az új avatarokhoz
- Xaganak és Soridannak az 1100. postokhoz.
Na de Damnatus! Azért egy-az-egyben lemásolni a postomat... :ejnye:
Hali!
Quote from: MohaNa de Damnatus! Azért egy-az-egyben lemásolni a postomat... :ejnye:
Nem másoltam le egy az egyben :)
Akarom mondani, én magam szedegettem össze gondos olvasás után. Bárminem? hasonlóság, a nevek, szerkesztés stb. egyezése csupán a véletlen m?ve. :)
Quote from: MohaHmmm, Linux alól nyomulsz? Hogy megy? Melyik Linux-ot használod?
Levágtam neked a promise feliratot az anim végér?l. Egész érdekes lett:
(http://moha.uw.hu/lovehina.gif)
ÚÚÚ, hálás köszönet Moha!!! :merci: :hail:
(amúgy UHU 1.1-böl futok....viszonylag új kernelem van [1.4.24.11 vagyvalami hasonló] :D)
Grat Exo az animált avához.
Jó az a UHU???
Na, akkor haladjunk szépen, sorba... ó, hát nem is sorba! A legnagyobb gratot most Shodowolf érdemelte ki! Éljen az új moderátor! :tezsvir:
És a többiek:
Grat Soridan az 1100-hoz!
Grat Komplikato az új avatarhoz!
Grat Exo az új avatárhoz!
Grat Komplikatonak avatarhoz Exo-nak szintén...
Shadowolfnak meg a moderátori címért! :D
Ramiz, grat az új avatárhoz! Határozottan barátságosabb az előzőnél :) !
Arigatou minna! :merci:
Grat Ramiz-nak és Komplikato-nak az új avatar-ukhoz! :)
Háát, nemtom mióta nem jártam fórumon... elég sok moinden történt erre...
Nem is emlékszem már 2 oldal visszaolvasása után, kinek kéne személy szerint gratulálni... OK, max Shadowolf moderátori címéhez (nagy grat neked és légy ügyes ;) )... de akit sikerült is elfelejtenem, kérem vegye úgy, gratulálva van neki :)
Quote from: ShadowolfGrat Ramiz-nak és Komplikato-nak az új avatar-ukhoz! :)
Hogy is mondjam: Grat :D
Köszönöm az elismerő szavakat így megkésve is, én is imádom az új avatarom. HAHAHA (gonoszan nevet) :bsd:
Grat mindenkinek aki szereti (nekem még bele kell jönnöm)
Shadowolf R.O.C.K.S
Grat Ramiz az új avatrodhoz! :D
:merci: minnasan (ezek Trivit és Mohát illetik inkább :D)
Xaga> nekem bejött az UHU...meg kell szokni, oszt onnantól zsír :D :jee:
Gratula Trivi a 2100. posthoz!
Gratula Xaga az 1100. posthoz!
Gratula Komplikato az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Jenchi, Ken-Shi_Kun, roderick és [BouNCE]! (bár kicsit megkésve)
Nagy grattula Shadowolf a moderátori címhez !
Gratula Soridan az 1100. posthoz!
Gratula Exo az új avatarhoz!
Gratula Ramiz az új avatárhoz!
Koszi Tiaro!
Drótmalac ne olj meg! :)
Gratula Trivi a 2100. posthoz!
Gratula Xaga az 1100. posthoz!
Gratula Komplikato az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Jenchi, Ken-Shi_Kun, roderick és [BouNCE]!
Nagy grattula Shadowolf a moderátori címhez !
Gratula Soridan az 1100. posthoz!
Gratula Exo az új avatarhoz!
Gratula Ramiz az új avatárhoz!
Azta... ez valami mega-szintlépés lehet, Shadowolf!
Amúgy hogy jön az ilyen?
Post-számtól függ vagy vállaltad? )Csak kíváncsi vagyok.(
Akkor ezentúl téged is piszkálhatunk mindenféle fórummal kapcsolatos kéréssel? :D :ad:
Hali!
Gratula Ramiznak és Komplikatonak az új avatar-hoz! :)
Grat Ramiz!
Jól sejtem, hogy One Piece-t nézel mostanában?
Egyébként a moderátori cím nem post-függő.
Quote from: ExoÚÚÚ, hálás köszönet Moha!!! :merci: :hail:
Seráfütty! (nincs mit) :tezsvir: Kb. fél perc volt csak az egész.
Tényleg egész jó, mint avatar, gratula hozzá! :D
Gatula minden kedves jelenlévőnek! :tezsvir: Ramiz: bevallom, először megijedtem ;) (Avatár)
Gratula Ramiz az új avatarhoz! Szerintem ez jobb, mint az előző (ez nem olyan "haláli" :D)- de szigorúan csak szvsz.
Gratulálok magamnak, a 200.dik posthoz, az új avatár és idézet váltásnak! :rolleyes:
Relunx
Quote from: RelunxGratulálok magamnak, a 200.dik posthoz, az új avatár és idézet váltásnak! :rolleyes:
Én is gratulálok neked a 200. posthoz és az új avához.
És gratulálok Mohának is az új avához.
ConGrats:
- Mohának & Relunxnak a 200-hoz és új avatarokhoz :jee:
- Trivinek a Chii-s aláírás képecskéhez :D Kawaiiiiiiiiii :whoah: :cool:
Mostanában főleg azt. :D
Azt tudtam, hogy az előző nem illett hozzám, de gondoltam, ha egy olyan brutális állatot teszek be avatárnak, akkor senki nem mer majd ellentmondani nekem :lazza:
De Luffy az én stílusom!
És Grat Raggie Gordonnak!!! (Én voltam az első!!! :hopp: )
Hát akkor Grat Raggie a seniorsághoz! :jee:
Grat Ramiz és Moha és Trivi és Relunx, meg előre a mai napra is mindenkinek
Ja, meg ugye Raggie Gordonnak, aki szépen ível fölfele
Grat Trivi az új aláíráshoz! - Csak rászántad magad a Chobits-ra? ;)
Grat Raggie a senior címhez!
Grat Relnux az avatarhoz és a 200-hoz - úgyse előzöl meg! :p
Grat Raggie, Relunx és Moha!
És :merci: minna!
Hai-hai, nem kell rászánnom magam, azért nem kezdtem eddig bele, mert FFX-eztem :) megnéztem eddig két részt, és hát mit mondjak... Chi!!! :D Eddig nagyon jó :jee:
Grat nektek! Sorry, de nem tudok sorolni, mert régen voltam fenn és túl sokat írtok:D
Ismét Grat Komplikatonak az új avatarhoz! :D :jee:
Hali!
Grat Relunx, Raggie Gordon a pstfordulókhoz.
:)
Quote from: XagaÉs gratulálok Mohának is az új avához.
Thx!
Quote from: Exo- Mohának & Relunxnak a 200-hoz és új avatarokhoz :jee:
Köszi!
Quote from: OzuGrat Ramiz és Moha és Trivi és Relunx, meg előre a mai napra is mindenkinek
Danke! :D
Quote from: TriviGrat Raggie, Relunx és Moha!
Arigatou!
Quote from: Aka-shiGrat nektek!
:merci:
El jött az ideje, hogy megint kollektíven gratuláljak mindenkinek :p
Grat Mindenki! :D
[GEEK]
Quote from: Exo(amúgy UHU 1.1-böl futok....viszonylag új kernelem van [1.4.24.11 vagyvalami hasonló] :D)
Azazhogy: 2.4.24-11 (az UHU saját kernele :p) én raktam fel, igazából egy kraftos 2.6.5-love5 -öt szerettem volna, csak 1 külső körülmény, az USB-s kábelmodem megakadályozott benne... Mindegy, itthon már 2.6.6-love4 van :D
[/GEEK]
Quote from: DWzDrótmalac ne olj meg! :)
Á, dehogy tennék én ilyesmit... Vagy valamiért égis kellene?
- Gyankodva pásztáz az érzékelősugarakkal, a reflexágú lassan tüzelőállásba fordul...-
Viccen kívül, jöjjön a tömeges gratuláció:
Gratula Ozu az új avatarhoz!
Gratula Relunx a 200. posthoz és az új avatarhoz, valamint az aláíráshoz
Gratula Trivi az új aláírás képhez!
Gratula Moha a 200. posthoz és az új avatarhoz!
Gratula Raggie Gordon a senior memberséghez!
Remélhetően senkit sem hagytam ki.
Grat Komplikato az új avához.
Grat Komplikato az avatarodhoz!
Szabad kérdeznem, kit látunk rajta? :)
Grat mindenkinek mindenhez! :D
Quote from: TriviGrat Komplikato az avatarodhoz!
Szabad kérdeznem, kit látunk rajta? :)
Melyiken? :angyali:
Amúgy a Kaena - The Prophecy című
francia animációs filmből a két főszereplőt, Kaena-t és/vagy Master Opaz-t raktam ki. A többi szereplő folyamatban ... Nem japán, de hátha érdekel valakit.
Majdnem olyan jó, mint egy Anime.
http://www.kaena.lycos.fr/ (http://www.kaena.lycos.fr/)
Az eredeti oldala a filmnek ...
A Sony Pictures oldala (http://www.sonypictures.com/movies/kaenatheprophecy/)
A japán oldal, ami most nekem nem jön be (http://www.kaena.jp/)
A Namco japán oldala, ami most nekem szintén nem jön be (http://www.namco-ch.net/kaena/)
Na most ezek azért fontosak, és úgy kerülnek egy ilyen japán-mániás oldalra, hogy a francia/kanadai film készítése közepén lelépett a szponzoruk ... de a japánoknak megtetszett, és a Sony/Namco adott pénzt befejezni, így egy exclusive PS2 játék is lesz belőle.
Mielőtt még elfelejteném: Boldog szülinapot mai két ünnepeltünknek: Wrajk-nak és Seymour-nak! :)
Boldog Születésnapot Wrajk!
Quote from: DrótmalacÁ, dehogy tennék én ilyesmit... Vagy valamiért égis kellene?
- Gyankodva pásztáz az érzékelősugarakkal, a reflexágú lassan tüzelőállásba fordul...-
Koszi. :D
Boldog szulinapot Wrajknak es Seymournak! Moha jo az uj avatarod! :D Komplikato a tied meg nagyon hangulatos. Sajnos mar nem tudom, ki volt ez a pali a filmben, de ez nembaj. :)
Hali!
Boldog szülinapot Wrajk-nak és Seymour-nak! :)
Gratula Lorenornak az új avatarhoz! :jee:
Grats Komplikatonak a legújabb avához! :D
Szülinapot az ünnapelteknek! :)
Boldog születésnapot Wrajk és Seymour!
Gratula Komplikato az új avatarhoz!
Gratula Lorenor az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Wrajk és Seymour!
Gratula Komplikato az új avatarhoz!
Gratula Lorenor az új avatarhoz!
Köszi Drótmalac jól összefoglaltad... Ez a Mu mennyi idejét elveszi az embernek... :D
Grat Komplikato a memberséghez! :D :jee: (kicsit elöre ugyan, de GRAT) :D
Hatalmas ovációs GRATULA a fórumnak (azaz mindannyiónknak), hogy összehoztuk a 40000 POSTOT :appl: :appl: :appl: :jee: :cool: :whoah:
:hail:
(juhhéjjj...enyém lett a 40000. post :p :D :hehe: )
Quote from: ExoHatalmas ovációs GRATULA a fórumnak (azaz mindannyiónknak), hogy összehoztuk a 40000 POSTOT :appl: :appl: :appl: :jee: :cool: :whoah:
:hail:
Hai! Grat az összes (aktív) fórumozónak, aki ezt lehetővé tette!
:hail: :hail: :hail:
Kemény 222 posttal én is hozzájárultam a 40000-hez. :hehe: :D
Köszönet és GRATULA a többieknek, főleg a postmonstereknek! :hail:
Grat mindenkinek mindenhez.
Gratulálok mindenkinek a 40000-hez :hail:
Cobra> Neked meg grat a 600-hoz! :D :jee:
Hali!
Grat Cobra a 600hoz :)
És grat mindannyiunknak a 40.000hez. :)
Grat Cobra!
Grat mindenki! :)
Grat Cobra a 600-hoz!
Grat Komplikato az új (?), avatarhoz illetve a memberséghez!
Grat Cobra a 600-hoz.
Quote from: SaoriNagyon Boldog Születésnapot Ünnepeltjeinknek, név szerint Angelnek...!!
Quote from: Shock12Ezenfelül Heppi Börszdéééj Angel (Széééép !! :))
Quote from: LorenorBoldog születésnapot Angel! 19 éves lettél..Az már messze nem gyerek.Még egy lépéssel közelebb a felnőtté váláshoz. Én még magamat sem tekintem még felnőttnek. :p :zen:
Quote from: TriviElőször is: Boldog Születésnapot Angel és DWz! 2 embernek 2 ajándék (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: ShadowolfHB Angel,! :D
Quote from: MohaBoldog szülinapot DWz és Angel! (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Quote from: DamnatusBoldog Születésnapot Angelnek,
Quote from: ExoMég sok-sok boldogat Angel, ! :)
Quote from: ignusNagyob Boldog Születésnapot Angelnek !
Quote from: CobraBoldog születésnapot Angel .
Quote from: Isi101Boldog születésnapot minden ünnepeltnek !
Quote from: Edina-chanGratula Angelnek,
Quote from: XagaHB: Angel,
Quote from: KaliburBoldog születésnapot Angel
Quote from: DrótmalacBoldog Születésnapot Angel,
Quote from: FeldinNagyon Boldog Születésnapot Ünnepeltjeinknek, név szerint Angelnek,
kicsit megkésve, de nagyon szépen köszönöm a születésnapi gratulációkat, különösen Lorenorét, mert az nem vehető tucatszámba :o :hehe:
Kalibur: jegyzetfüzet? :p
EDIT:
Quote from: DWzHopsz, bunko modon elfelejtettem gratulalni Angelnek, pedig meg ugyanaznap is szulettunk. Utolag is sok boldogsagot! :)
igy uto-utolag is köszi :) meg hogy bepótoltad a jókivánságot
Quote from: ShadowolfMielőtt még elfelejteném: Boldog szülinapot mai két ünnepeltünknek: Wrajk-nak és Seymour-nak! :)
Hát akkor nagy nagy gratula a tegnapi napon két születésnaposunknak, illetve Mohának, Reggie Gordonnak, Relunxnak és Cobrának a postfordulóhoz !!
Meg persze a szép össznépi postszámhoz ! :)
Ha valakit kihagytam, annak is gratula ! :)
Grat Xaga az új avatarhoz!
Azért a 4szeres skizofrénia már nem pite :D
És még valami: HAIL ILPALAZZO! :)
Kollektív gartaula mindenkinek a 40000. posthoz!
Gratula Komplikato a memberséghez és a legújabb avatarhoz!
Gratula Cobra a 600. posthoz!
Ja és Gratula Xaga a diavetítéshez, izé avatarhoz!
Quote from: DrótmalacKollektív gartaula mindenkinek a 40000. posthoz!
Gratula Komplikato a memberséghez és a legújabb avatarhoz!
Gratula Cobra a 600. posthoz!
Ja és Gratula Xaga a diavetítéshez, izé avatarhoz!
Hát én is csatlakozom, remélem nem veszitek zokon hogy most csak ilyen lustán.. .:D
Thx minna.
Igazából nem tudtam eldönte melyik legyen az avatárom igy beraktam mind a 3-at gyorsváltogatós "diavetítésbe". :D (lehet hogy még bővítem :D)
Grat Vóbert a 600-hoz.
Quote from: XagaThx minna.
Igazából nem tudtam eldönte melyik legyen az avatárom igy beraktam mind a 3-at gyorsváltogatós "diavetítésbe". :D (lehet hogy még bővítem :D)
Szerintem nem rossz megoldás. Gratula hozzá!
Továbbá gratula még Cobra és Vóbert 600-hoz, és Komplikato legújabb avatarjához!
Grat Vóbert a 600-hoz! :D
Grat Vóbert!
Kivételesen itt is: Boldog Szülinapot Elfwarrior mindkét nevednek! :)
Grat Xaga az avatarhoz. :D :jee:
Grat Vóbert a 600-hoz :)
Grat Xaga és Vobert!
Gratula mindenkinek, aki megérdemli! (Már nem magyarázkodom, mer' minek.) Az egyetlen, amire emléxem, az egy 40000-es szám volt... Na azért is gratulálok mindenkinek, mert ezt meg mindenki megérdemli :)
Hopsz, bunko modon elfelejtettem gratulalni Angelnek, pedig meg ugyanaznap is szulettunk. Utolag is sok boldogsagot! :)
*khmmm*...kicsit megkésve (de úgy látom így is elsöként) Gratulálok új moderátorunk, elsö, moderátorként elért postszámfordulójához :D :hopp:
GRAT Shadowolf a 2400-hoz :jee:
Grat Shadowolf!
Hehe, van aki bírja szaporázni a postokat... Grat Shadowolf!
Grat Shadomod a 2400-hoz :D
Grat. Kurtán-furcsán. Tudom miért, tudom kinek. De luuusta vagyok begé...
Gratula mindenkinek a postszámfordulóhoz, illetve gratula (megkésve, ezért elnézést az illetékestől, és mindenki mástól, akit eme hanyagságom sértett) a tegnapi nap születésnaposainak: HBZ mano és ElfWarrior ! :)
Én meg több hétre visszamenőleg Boldog Szülinapot kívánok mindazoknak, akik ekkor ünnepltek ... bocsi, de nem tudom követni!
HB ElfWrrior és mano! (így utólagosan is ^^")
Hali!
HB ElfWrrior és mano!
GRAT Shadowolf a 2400-hoz
:eek::eek::eek:
Jajj, elfelejtettem valamit!
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT Elfwarrior!
Bocsi, de Saorira vártam, ő meg csak nem jött...
edit: bocsi, ezt elfelejtettem: (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Hali!
Mindannyian Saorira vártunk.
A többiek meg azt felejtették el, hogy már megirtam:
manó és ElfWarrior egy személy :):):)
Hali!
Quote from: BaldyA többiek meg azt felejtették el, hogy már megirtam:
manó és ElfWarrior egy személy :):):)
bocs az OFFért: Egy testben két lélek? :_piszka:
Útólag HB Elfwarrior
Hát itt nagyon lemaradtam, és nem fogom bepótolini.
Boldogat mindenkinek és gratula!!!
Quote from: BaldyA többiek meg azt felejtették el, hogy már megirtam:
manó és ElfWarrior egy személy :):):)
Én nem. Szóval HB ElWarrior, ki egyben mano is. És fordítva is.
Jó rég nem jártam erre...
Bepótolható távolságban csak Elfwarriorra emlékszem, ugyhogy neki boldog szülinapot kívánok, a kihagyottaknak pedig gratulálnék, legyen is bármi az indok :D
Bakker észre sem vettem :hopp:
Quote from: XagaGrat Vóbert a 600-hoz.
Köszönöm szépen ;)
Quote from: Mohaés Vóbert 600-hoz
Köcc...
Quote from: ShadowolfGrat Vóbert a 600-hoz!
Köszike ;)
Quote from: TriviGrat Vóbert!
Rendes vagy kössz!
Quote from: ExoGrat Vóbert a 600-hoz
Köszi szépen...
Quote from: ignusés Vobert!
Köszi-köszi!!
És mindenki másnak is... valamint viszont gratulálok mindenkinek aki legutolsó gratulációm óta megérett rája :D
Tömeges gratuláció:
Gratula Vóbert a 600. posthoz!
Boldog Születésnapot Elfwarrior és alteregója: mano :)
Gratula Shadowolf a 2400. posthoz!
Hali!
Grat Vóbert a 600.-hoz
Grat Shadowolf & Komplikato az új aláírásokhoz! :jee:
Quote from: ExoGrat Shadowolf & Komplikato az új aláírásokhoz! :jee:
Szintúgy Grat
Quote from: DrótmalacTömeges gratuláció:
Gratula Vóbert a 600. posthoz!
Boldog Születésnapot Elfwarrior és alteregója: mano :)
Gratula Shadowolf a 2400. posthoz!
Ignus csatlakozik Drótmalachoz... éljen-éljen mindenki aki megérdemli! :D
Grat Soridan az új avatarhoz!
Grat Shadowolf és Komplikato az új aláírásokhoz!
Shadowolf: miből van?
Komplikato: lefordítanád?
Quote from: TriviGrat Soridan az új avatarhoz!
:merci: (fél órába telt, mire megtaláltam a színárnyalat menüjét -_-)
Quote from: TriviGrat Shadowolf és Komplikato az új aláírásokhoz!
Nekem is van! ;)
Quote from: SoridanNekem is van! ;)
Hmm, valóban, a piros szöveget még nem láttam.
Grat azért is! :)
Quote from: TriviKomplikato: lefordítanád?
Egy könyvreklámból loptam (Mysterious Universe széria):
"Ha nem sikerül megindítanom az isteneket, a poklot is mozgásba hozom."
Hát rám aztán várhattatok volna még egy sort ugyanis nem volt netem... :rolleyes:
No de hogy pótoljak.. mindenkinek utólagosan is gratula.. elsőként a szülinaposainknak, akiknek nem tettem még meg..utána a fórum 40000 postjához.. valamint ezenkívül minden post-fordulósnak..
Grat Soridan az új avatarhoz illetve aláíráshoz! :)
Trivi: a VG Cats nevű képregényből vannak a képek. (a lol topic-ban postoltam már korábban egy linket ;))
Hali!
Gratula Soridan az új avatarhoz és az aláíráshoz! :)
Gratula Soridannak az avatarhoz és aláíráshoz. :jee:
Quote from: ExoGratula Soridannak az avatarhoz és aláíráshoz. :jee:
Grat Sori!!!!
Hali!
Grat Feldin a 600.hoz :)
Quote from: DamnatusHali!
Grat Feldin a 600.hoz :)
Köszike!!! :)
Jó helyre írtam :)
Quote from: DamnatusGrat Feldin a 600.hoz :)
Csatlakozom! :D
Grat Feldin a 600-hoz.
Na, megint nem tudom követni ... :rolleyes:
Gratula az új tagoknak (így név nélkül), a visszatérő tagoknak ;) , a Post-fordulos emberkéknek, új avatarokhoz és aláírásokhoz, meg a Fanart részlegben található munkák készítőinek!
Gratulálok az aláírásodhoz Angel! :) :cool:
(Angel...nem lehetne Angie-nek szólítani?...sztem az sokkal barátságosabb, mint az Angel :D...de ha nem, akkor nem szóltam)
Mind1....a lényeg az, hogy GRAT!!! :D
Quote from: ShadowolfTrivi: a VG Cats nevű képregényből vannak a képek. (a lol topic-ban postoltam már korábban egy linket ;))
Most hogy így mondod, valami rémlik, de kihagy az emlékezetem...
Grat Feldin!
Quote from: Soridan:merci: (fél órába telt, mire megtaláltam a színárnyalat menüjét -_-)
De nagyon :kiraly: lett! Gratula hozzá, meg az aláíráshoz is!
Továbbá gratula Shadowolf és Komplikato a sigature-okhoz!
Quote from: Exonem lehetne Angie-nek szólítani?...
Szereted a Rolling Stones-t? :)
Edit: Angel, neked is gratula az új aláíráshoz!
Quote from: DamnatusHali!
bocs az OFFért: Egy testben két lélek? :_piszka:
hát ikrek a csillagjegye vagy mi :)
Quote from: ExoGratulálok az aláírásodhoz Angel! :) :cool:
(Angel...nem lehetne Angie-nek szólítani?...sztem az sokkal barátságosabb, mint az Angel :D...de ha nem, akkor nem szóltam)
Mind1....a lényeg az, hogy GRAT!!! :D
vajon Exo a mai nap 2 aláírása közül melyikhez gratulálhatott :rolleyes: ? :D
Moha: sztem a Rolling Stones Éndzsí c. száma nem valami nagy durranás, inkább hallgatom tőlük a Paint it Black-et :D
Exo: nem :p :hehe: (egyébként hallgatok rá mérsékelten, de inkább ne.)
Quote from: AngelMoha: sztem a Rolling Stones Éndzsí c. száma nem valami nagy durranás, inkább hallgatom tőlük a Paint it Black-et :D
Az se rossz!
Gratula Exo a 400-hoz! (és most én voltam az első gratuláló :) )
Grat Exo a 400-hoz.
Grat Exo a 400.-hoz!
Grat Angel a még újabb aláírásodhoz! Én nagyon tájékozatlan lehetek, mert ezt sem tudom, hogy mi. Mit látunk, Angel?
:merci: minnasan :D
Arigato! Thanks! Vielen Dank! Gracias! Gracie! Köszönöm!....a Gratulációkat :D
(hirtelen több nyelven nem jutott eszembe:D)
Na kb. egy hónap után ismételten grautal mindenkinek az elért eredményeiért :)
A felsőoktatási intézménykeben tanulóknak meg sok sikert a (további) vizsgáikhoz! :)
És sok sikert a középsulis végzősöknek a szóbeli érettségijükhöz! :)
Quote from: TriviGrat Exo a 400.-hoz!
Grat Angel a még újabb aláírásodhoz! Én nagyon tájékozatlan lehetek, mert ezt sem tudom, hogy mi. Mit látunk, Angel?
tenjou tenge
grat Exo a 400hoz
Tömeges gratuláció következik:
Gratula Shadowolf az új aláíráshoz!
Gratula Komplikato az új aláíráshoz!
Gratula Soridan az új avatarhoz, és a szintén új aláíráshoz!
Gratula Feldin a 600. posthoz!
Gratula Exo a 400. posthoz!
Gratula Angel ai új aláírásodhoz!
Remélhetőleg nem hagytam ki senkit.
Quote from: Angeltenjou tenge
Most már én is felismerem :)
Drága öcsikém: ezt még hosszú ideig nem fogod megismerni, ha tartod magad az elveidhez :)
Amugy nekem senki sem gratulál, hogy végre megint megszólalok itten is? :D:D:D
Grat Komplikato az új avához.
Quote from: XagaGrat Komplikato az új avához.
Hehehe ... hogy egyesek sose alszanak! ;)
Amúgy köszi. Hétvégén beteszek egy "végleges" Kaena avatart, aztán 1-2 hét múlva nézek egy ideillő Anime/Manga arcot magamnak.
(Gondoltam saját készítésűre ... ööö ... de nem biztos, hogy ebben az évben elkészülne.) :merci:
Quote from: BaldyMost már én is felismerem :)
Drága öcsikém: ezt még hosszú ideig nem fogod megismerni, ha tartod magad az elveidhez :)
Amugy nekem senki sem gratulál, hogy végre megint megszólalok itten is? :D:D:D
még 51 postot elnyomsz és akkor majd gratulálunk a 900hoz ;)
Komplikato: jó az avatarod :)
btw ha nem akarsz anime/manga avatart, senki nem kötelez rá :)
Grat Exo a 400-hoz! :jee:
Grat Komplikato az új avatarhoz! :)
Grat Baldy a változatlanul nagy egódhoz! :p :D
Quote from: DrótmalacTömeges gratuláció következik:
Gratula Shadowolf az új aláíráshoz!
Gratula Komplikato az új aláíráshoz!
Gratula Soridan az új avatarhoz, és a szintén új aláíráshoz!
Gratula Feldin a 600. posthoz!
Gratula Exo a 400. posthoz!
Gratula Angel ai új aláírásodhoz!
Remélhetőleg nem hagytam ki senkit.
Ujra csatlakozom és én is nagyon remélem hogy mindenkit belevett Drótmalac a listába! Amúgy ez igy szokott lenni ugyhogy nem izgulok! :rolleyes:
Gratulálok Soridannak az Önarckélp(csarnok) beli 1000. beszólásáért :)
Quote from: BaldyGratulálok Soridannak az Önarckélp(csarnok) beli 1000. beszólásáért :)
O.O :merci:
Huha, pedig milyen szentül hittem, hogy én aztán oda nem ^^
Boldogat Nakahara! ..
és grat mindenkinek akinek kell.
Quote from: SaoriBoldogat Nakahara! ..
és grat mindenkinek akinek kell.
Hai - Hai Nakahara !! Meg persze evri-Bodri ölsz !
Grat Lorenor az új névhez :D
HB Nakahara
Nnna, nem véletlen, hogy a Gratulációs topic az egyik legkövérebb! :D
Gratulálok az új Avatarokhoz és aláíráskhoz, az újaknak a tagsághoz, Nakahara-nak a Szülinaphoz (tudod: hosszú és eredményes életet, ha nem vagy vulkáni akkor esetleg a boldogság is befér mellé!), meg mindenkinek aki egy picitt is jobbá tette vagy nem tette rosszabbá ezt a szédült világot.
Quote from: AngelKomplikato: jó az avatarod :)
btw ha nem akarsz anime/manga avatart, senki nem kötelez rá :)
Domo Arigato!
A tiéd is szép, kit tisztelhetünk az illető hölgyben, mert vaksi gaijin szemem szerint ismerős, vagy béna vagyok és összekeverem a japánokat???
Amúgy a honlapodon látható szárnyas éned volt már avatar???
Grat Angel az új avatarhoz!
Quote from: TriviGrat Angel az új avatarhoz!
Csatlakozom, de ki van a képen???
Hali!
Grat Exo a 400. posthoz! :)
Grat Angel az új avatarhoz :)
Grat Lorenor az új névhez :)
HB Nakahara :)
Happy birthday to Yukimura! :jee:
CHRONOS
Hű, megint lemaradtam, pedig csak 1 napig nem voltam itt.
Grat Angel az új avatarhoz!
Grat Lorenor az új névhez! (nem is tudtam, hogy ezt is meg lehet változtatni)
Boldog szülinapot Nakahara! (bár nem tudom, járni fog-e errefelé :p )
Ha valakit kihagytam, az csak azért van, mert ma negyed 5-kor keltem és hulla vagyok. Sz'al aki esetleg kimaradt, bocsi, vegye úgy, hogy gratuláltam. :)
Quote from: Moha(nem is tudtam, hogy ezt is meg lehet változtatni)
Csak az adminisztrátor tudja. Névváltogatós játékot itt nem lehet játszani.
Quote from: TriviNévváltogatós játékot itt nem lehet játszani.
Még szerencse. Az avatarváltások is el tudják kavarni az embert, hátmég ha nevet is lehetne bármikor cserélni. Mondjuk ez így jó, gondolom zsozso sem változtat nevet akárkinek akármikor.
Grat Angel, Itachi!
HB Nakahara!
Boldogat shinta!
Valmint grat mindenki másnak is!
Quote from: SaoriBoldogat shinta!
Valmint grat mindenki másnak is!
BSZ Shinta !!! És ha netán még valaki másnak is kéne... az vegye úgy, hogy gratuláltam neki a mai nap folyamán...
Quote from: SaoriBoldogat shinta!
Úgyszintén
Hali!
HB shinta! :)
Boldog Szülinapot Shinta! (http://usteam.uw.hu/forum/images/misc/birthday.gif)
Quote from: KomplikatoDomo Arigato!
A tiéd is szép, kit tisztelhetünk az illető hölgyben, mert vaksi gaijin szemem szerint ismerős, vagy béna vagyok és összekeverem a japánokat???
Amúgy a honlapodon látható szárnyas éned volt már avatar???
a szárnyas énem még nem volt avatar de nem is lesz, :) nem lenne jó avatar :)
Quote from: DamnatusGrat Angel az új avatarhoz :)
Quote from: XagaCsatlakozom, de ki van a képen???
köszönöm mindenkinek, és fogalmam sincs :D:D
innen van (http://usteam.uw.hu/pictures/s/pics/1085438357319.jpg)
Grat Komplikato az új avához.
Akkor először is a tegnapi elmaradottat: Boldogat Ramiz (no mostmár te is büntethető vagy :D)
És a mai: HBD BoRoM !
Quote from: SaoriAkkor először is a tegnapi elmaradottat: Boldogat Ramiz (no mostmár te is büntethető vagy :D)
És a mai: HBD BoRoM !
Grat akkor az (így) két születésnaposnak ! :) BSZ Ramiz, és BoRoM !
Boldog születésnapot Ramiz! Neked is egy csomag: (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Hali!
Quote from: SaoriAkkor el?ször is a tegnapi elmaradottat: Boldogat Ramiz (no mostmár te is büntethet? vagy :D)
És a mai: HBD BoRoM !
Csatlakozom! :)
Boldog szülinapot Ramiz! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) Ugye nem is változott túl sok minden, hogy 18 lettél? :)
Továbbá HBD BoRoM! (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
és Grat Komplikato az avatarhoz!
Quote from: MohaBoldog szülinapot Ramiz! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) Ugye nem is változott túl sok minden, hogy 18 lettél? :)
Továbbá HBD BoRoM! (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Egyetértek, csatlakozom
Ramiz, BoRoM: Happy Birthday to YOU!!! (http://usteam.uw.hu/forum/images/misc/birthday_small.gif)
Hello again!
Bocs a lustaságért...de 4 napra visszamenöleg gratulálok mindekinek, aki rászolgált! :D :jee:
Kiemelném a szülinaposokat: Ramiz, BoRoM: Happy World....ooops Birthday :D sz'al Boldogat Nektek :)
Quote from: ExoKiemelném a szülinaposokat: Ramiz, BoRoM: Happy World....ooops Birthday :D
Hát ez kész! :lol:
Sz'al én meg gratula neked ehhez a beszóláshoz! :D
Quote from: TriviBoldog születésnapot Ramiz! Neked is egy csomag: (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Elkésve bár, de csatlakozom az előttem szólókhoz, és heppí börszdéj Ramiz! :D
Xaga: az uj avatarod nagyon a toppon van, gratula :D:D:D
Quote from: BaldyAmugy nekem senki sem gratulál, hogy végre megint megszólalok itten is? :D:D:D
Baldy újra visszatért közénk, és megint gyakrabban fogja látogatni fórumunkat? Csak nem?? ;)
Boldog Szülinapot Ramiz!! Ne félj, előbb-utóbb leesik majd, hogy mi változott meg ezzel a nappal, amikor betöltötted 18. évedet ;)
Dejó, és már jöhetsz szavazni is :D (nem politizálok, de a szavazásokon való résztvétel fontos :))
Hűha, megint nem követtem az eseményeket *rolleyes*
Olyannyira, hogy már be se tudom idézni őket belátható időn belül :)
Úgyhogy megint jöhet a kollektív gratulálás és HBD!
Főleg Ramiznak, mert őt látom még itt a Reviewben ;)
Boldog szülinapot RAMIZ!!!!!!
Meg grat mindenkinek az előző gratom óta :)
Thx az alábbiaknak!!!
Shadow
Xaga
Trivi
Drótmalac
Boldog szülinapot mindenkinek, akinek legutóbbi óta nem kívántam :T /ma Ramiznak/
Angel, tetszik az avatarod :cool:
Többieknek meg kollektíve egy nagy shake ;)
Grat SysOP XXL az új avához.
Quote from: XagaGrat SysOP XXL az új avához.
Úgy van, grat... ezmiez? O.O
Grat SysOp XXL! Kérdés ua., mint az előttem szólóé.
Grat Xaga a kiegészített avatarhoz! Még egy elégedett Azumanga fan :jee:
Kollektív gratuláció! :tezsvir:
Az utobbi pár napban nem ment a forum ,legalábbis nekem nem úgyhogy mindenkinek grat aki megérdemli
Én is kollektíve Gratulálok mindenkinek!!! (lustaság RULEZ) :D
SysOP>> Jó az avatarod...Grat :jee:
Quote from: XagaGrat SysOP XXL az új avához.
Quote from: TriviGrat SysOp XXL! Kérdés ua., mint az előttem szólóé.
Quote from: VóbertKollektív gratuláció! ignus Az utobbi pár napban nem ment a forum ,legalábbis nekem nem úgyhogy mindenkinek grat aki megérdemli
Quote from: ExoSysOP>> Jó az avatarod...Grat
Kösz mindenki :)
Az avatár egyedi :hehe:
Az alap egy Static-X rajz Timothy Wongtól (supplied by Exo, mivel /me Static-X rajongó :D BTW ott a példa: az aláírásom), abból vágtam ki az énekest, majd ráraktam egy bináris háttérre :bsd:
Majdnem önarckép, leszámítva, hogy rövid hajam van és naponta borotválkozom :D
Grat Exo az új avához
Tömeges gratuláció következik:
Gratula Komplikato az új avatarhoz!
Boldog születésnapot így jócskán megkésve Nakahara, Yukimura, shinta, BoRoM, Ramiz!
Gratula Angel az új avatarhoz!
Gratula SysOP XXL az új avatarhoz
Grat Lorenor az új névhez!
Egyenlőre ennyit tudtam kibogarászni, remélem, senkit sem hagytam ki.
Ha mégis, akkor gratula anak, akit esetleg kifelejtettem.
Grat Xaga az új képhez az avatarodban!
Jó is az az Azumanga! :) Én most nézem, eddig :kiraly:
Kösz Xaga és Grat neked is az avatar.kiegészítéshez :jee: (Azumanga Rulzz) :D
Kösz Xaga és Grat neked is az avatar-kiegészítéshez :jee: (Azumanga Rulzz) :D
Grat Moha az új avához.
Quote from: XagaGrat Moha az új avához.
Csatlakozom! Grat Moha!!! (nem semmi tekintet :D)
Grat Moha! Ennyire tetszik az Azumanga ;) :)
Exo, hááát... grat az avatar-hoz, de... na mind1, szóval /me nem igazán kedveli a Linkin Park-ot. De azért grat!
Quote from: TriviExo, hááát... grat az avatar-hoz, de... na mind1, szóval /me nem igazán kedveli a Linkin Park-ot. De azért grat!
Kösz! :)
/me azért rakta be ezt az avatart, mert nagyon kamálja a Little Fighter 2-t és ez igen erősen hajaz annak kinézetére ;)
[amúgy sztem nem rossz a LP...de ez egyéni vélemény] :)
gomen az offért...
Köszi a gratokat! Raktam be profil picture-t is. :D (bár ilyen kis felbontásban kicsit hülyén néz ki)
Exo: A te avatarod is :cool: Én amúgy nem vagyok kimondott LP rajongó, de pl. az In the end tecccik! :)
Trivi: Nekem eddig tetszik az Azumanga, bár még csak nemrég kezdtem. De az avatarom a Golden Boy-ból van.
Tudom, hogy a Golden Boy-ból van, csak mivel Azumanga-t nézel, és az avatarod úgy néz ki, ahogy, ezért következtettem így ;)
Quote from: TriviTudom, hogy a Golden Boy-ból van, csak mivel Azumanga-t nézel, és az avatarod úgy néz ki, ahogy, ezért következtettem így ;)
Ja értem. Hát, mondhatjuk úgy is. ;)
:merci: Köszönöm szépen a Gratulációkat! :merci:
Egy ideje ide már nem írtam... na mind1, Gratula mindenkinek, aki az elmúlt jó hosszú időben rászolgált!
És grautálok az egész fórumnak! Ti voltatok az elsők, ahol két hétnél tovább bírtam! Jóval tovább...
Bruce: nem tudom, mennyire illik gratulálni a RIP felirathoz? :confused:
Quote from: Bruce579Egy ideje ide már nem írtam... na mind1, Gratula mindenkinek, aki az elmúlt jó hosszú időben rászolgált!
És grautálok az egész fórumnak! Ti voltatok az elsők, ahol két hétnél tovább bírtam! Jóval tovább...
Bírtad? Hogyhogy bír
tad? Akkor ez a RIP felirat azt akarja jelenteni, hogy elhagyod a csapatot? :(
Mi az oka?
Edit: És még megy is a hozzászólás az avatarom pofájához :rolleyes:
Quote from: MohaBírtad? Hogyhogy bírtad? Akkor ez a RIP felirat azt akarja jelenteni, hogy elhagyod a csapatot? :(
Mi az oka?
Edit: És még megy is a hozzászólás az avatarom pofájához :rolleyes:
Mondta, hogy nyári szünet miatt nem jut ide..majd ősztől újra jön
Amúgy kollektíve grat mindenkinek, akinek kell.
Köszi mindenkinek! Bár ez nem egy nagy változás. Bár sose lesznek nagy változások, csak szép lassan, és aztán BUMM!!! meghalunk. Az utolsó őszinte pillanat az életünkben, amikor azt mondjuk az anyukánknak: "Mama... én nem akarok meghalni!" Onnantól mindenki csak löki a nagy fal szövegeket, hogy úgyis minden rossz meg ilyesmi. Na mindegy. Tudjátok, mire gondolok
Bódogat SysOP XXL :D (itt mindenki előbb lesz nagykorú mint én?! :rolleyes: )
Quote from: SaoriBódogat SysOP XXL :D (itt mindenki előbb lesz nagykorú mint én?! :rolleyes: )
:hehe: :lol:
Kösz amúgy :)
Boldog 18. szülinapot SysOP XXL! :appl: (mostmár hivatalosan is felnőtt vagy :))
Boldog Születésnapot SysOP XXL! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
!LXX POsyS topanilüzS godloB
Quote from: SaoriBódogat SysOP XXL :D (itt mindenki előbb lesz nagykorú mint én?! :rolleyes: )
Boldog születésnapot SysOP ! :)
Otanjoubi omedetou gozaimasu Sysop XXL! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Gratula Xaga az új diakockához az avatarodban!
Gratula Exo az új avatarhoz!
Gratula Moha az új avatarhoz!
Boldog Születésnapot SysOP XXL!
juppi-juhúú! leérettségiztem :D
mivel nem lett olyan gáz az eredmény mint amire számítottam, megosztom veletek:
magyar nyelv és irodalom: közepes (írásbelin ir: 3 nyt: 4, szóbelin valósz ir+nyt 2+2, így az átlag 2,75 amit felfele kerekítenek)történelem: közepes
matematika: jeles
angol nyelv: jeles (középfokú miatt)
német nyelv: jeles (középfokú miatt)
és gratula SysOpXXL nagykorúságához!
Grat Angel, én hétfőn megyek (és semmit sem tudok)
Gratula Angel! Szép eredmények!
Quote from: Angelnémet nyelv: jeles (középfokú miatt)
Különösen ehhez grat! :appl: Engem már ránézésre is kiráz a hideg a német nyelvtől (pl. kilóméter hosszú szavak) biztos meg nem tudnám tanulni!
Quote from: RamizNa mindegy. Tudjátok, mire gondolok
nem :D:D:D :hehe:
Boldog születésnapot SysopXXL és grat Angel (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Quote from: XagaGrat Angel, én hétfőn megyek (és semmit sem tudok)
Grat Angel ! Énis hétfőn megyek.. de legalább már 2 jegyem biztos :D (matek: 5, angol: 5) a többi megmajd szerencse kérdése..:rolleyes: )
És gratula mindenkinek, akinek kell... most legfőképpen Angelnek, aki letudván az érettségit mostmár szánsájn end hálidéj fílingbe kerülhet ! :)
Heppi Börszdéj SysOP!!! :D :jee: (padtárs holnap mehecc voksolni :D)
Grat Angel az érettségidhez! :cool:
Grat Angel!
Ugye milyen jó érzés, hogy végre nincs meg az a tudat, hogy talán egy-két kötelező olvasmányt el kéne olvasni? ;)
Én áldom az egyetemi nyarakat :rolleyes:
Hali!
Boldog születésnapot SysopXXL :)
és grat Angel :) felvételi?
szánsájn end hálidéj gőzerővel elkezdem csinálni a honlapomat :D
felvételi -> nincs. majd jövőre.
és köszönöm :):)
Köszönöm mindenkinek! ...
Boldog Szülinapot SysopXXL!
És persze gratula Angel-nek is. :tezsvir:
Először is grat nekem-----> elmúlt a hasfájásom--------> kemény menet volt... valami ilyesmi------> :grrr: :grrr: :grrr:
Ebbéli felszabadultságomba grat mindenkinek, dolgozzatok ti is keményen, további jó munkát
Gratula Angel a sikeres érettségihez! :jee:
Gratula mindenkinek, aki sikeresen átment ebben az évben az érettségin! :)
Gratula Angel az érettségihez!
Gratula Ozu a sikeresen elmúlt hasfájáshoz! :)
Grat Angel az érettségihez!!!
Saoriról van valami hír? Mármint hogy mikor érettségizik/zet és hogy milyen lett?
Boldog SzületésNapot SysOpXXL!
És gratula mindenkinek...kezdem elveszteni a fonalat ˇˇ
Grat mindenkinek!!!!
Főleg az érettségizőknek!!!!
Grat Soridan az új avához. U Skullface :D
Quote from: XagaGrat Soridan az új avához. U Skullface :D
Én is gratulálok Soridan! :jee:
Quote from: ignusSaoriról van valami hír? Mármint hogy mikor érettségizik/zet és hogy milyen lett?
Ma ;) És mázlista vagyok :D Méghozzá elég nagy :)
Grat Soridan az avatarodhoz! :)
Hali!
Quote from: SaoriMa ;) És mázlista vagyok :D Méghozzá elég nagy :)
Részletesebben. Az offtopicban
Quote from: SoridanBoldog SzületésNapot SysOpXXL!
csak egy az egyben másolnám... köszönöm Sori!
QuoteÉs gratula mindenkinek...kezdem elveszteni a fonalat ˇˇ
ööö..én is, úgyhogy hasonlóképpen mindenkinek... áá, nem vok lusta... csak egy kicsit...
Grat Saorinak az érettségihez! :) És grat Soridan nak az avtarjához.Eddig szerintem ez a legjobb. :whoah: :jee: :zen:
Grat a mai két szülinaposnak. :tezsvir:
Bár nem negyon láttam őket mostanában a fórumon.
Quote from: ItachiGrat Saorinak az érettségihez! :) És grat Soridan nak az avtarjához.Eddig szerintem ez a legjobb. :whoah: :jee: :zen:
Akkor marad is ez otakuig ^^.
Más:
Szintén boldog születésnapot évfordulósainknak :)
No, régen nem gratuláltam már, bepótolom hiányaimat:
Grat Soridan az új avatarhoz! Életteli kép :)
Grat Lorenor az új "aláíráshoz"! Valami miatt szimpatikusabb, mint Soridan avatarja :rolleyes: (legalábbis szívesebben találkoznék vele :D)
Quote from: NokiGrat a mai két szülinaposnak. :tezsvir:
Bár nem negyon láttam őket mostanában a fórumon.
Khm.. tessék elolvasni ezt (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=6233&postcount=1) ;)
HBD Shizuku & Loona !
Quote from: SaoriKhm.. tessék elolvasni ezt (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=6233&postcount=1) ;)
HBD Shizuku & Loona !
Most hogy Saori gratulált már én is Boldog Szülinapot kivánhatok Shizukunak & Loonanak....
Quote from: SaoriKhm.. tessék elolvasni ezt (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=6233&postcount=1) ;)
HBD Shizuku & Loona !
Bocsánat mostantól jól viselkedek :).
Quote from: TriviNo, régen nem gratuláltam már, bepótolom hiányaimat:
Grat Soridan az új avatarhoz! Életteli kép :)
Grat Lorenor az új "aláíráshoz"! Valami miatt szimpatikusabb, mint Soridan avatarja :rolleyes: (legalábbis szívesebben találkoznék vele :D)
Fárassz, még Lorenorral.... :ejj: Amúgy az ábrázolt hölgy 50 éves és már kisajátítottam magamnak.(megszállott rajongója vagyok) :) Tsunade nak hívják.Még ráadásul a " Tsunade 's Big Boobs " (TBB ) egyik törzstagja is vagyok. :hopp: :zen:
Quote from: SaoriHBD Shizuku & Loona !
Hai - Hai ! Boldog születésnapot a két ünnepeltnek, Shizuku -nak és Loona - ának !!
Boldog Születésnapot: Shizuku és Loona! :)
HB Shizuku & Loona
Leéretségiztem :D :lazza:
Quote from: XagaLeéretségiztem :D :lazza:
Üdv a klubban :tezsvir: Most hogy ez is megvan, mihez kezdesz hirtelen jött érettségeddel? :D
Grat Saorinak az érettségihez!
Boldog szülinapot Shizukunak és Loonaának!
Grat Xaganak az érettségihez!
Quote from: ItachiFárassz, még Lorenorral.... :ejj:
Argh! Bocsi, de még nem szoktam át...
Gratula az leérettségizetteknek! (de szép hosszú magyar szó :))
Quote from: TriviGratula az leérettségizetteknek! (de szép hosszú magyar szó :))
Gratula Trivi a felfedezéshez! :p, de ha hosszú magyar szót szeretnél mit szólsz ehhez: megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért! :)
Gratulálok Itachi az "aláírásodhoz"! :jee: Eddig sajnos egy szép kis piros x-et láttam helyette :3x3: , de mostmár teljesen tisztán látom az egészet, s tényleg :cool:
Hali!
HBD Shizuku & Loona ! :)
Quote from: MeskeGratulálok Itachi az "aláírásodhoz"! :jee: Eddig sajnos egy szép kis piros x-et láttam helyette :3x3: , de mostmár teljesen tisztán látom az egészet, s tényleg :cool:
Én inkább azt mondnám, hogy szép.. :rolleyes: :o Valszeg azért nem láttad mert a tar.hu nem túl megbíztható és stabil..Btw. a te avatarod szerintem a legjobb. Nagyon el van találva. Ne is cseréld le soha. :) ( bagoly mondja verébnek... :rolleyes: ) :zen:
Gratula Itachi a gigantikus aláíráshoz! :D
Gratula az érett emberkéknek! :)
És HaPpY BiRtHdAy a szülinaposoknak!
Tömeges gratuláció következik:
Gratula Soridan az új avatarhoz!
Gratula Lore... izé, Itachi az új aláírá...izé, képhez! :)
Boldog születésnapot Shizuku & Loona !
Gratula Xaga az érettségihez!
Gratula Saori az érettségihez!
Gratula Drótmalac a robotod új verziójához! :) Ez most már egy kicsit színesebb. ;)
Grat Drótmalac!
Köszönöm, köszönöm, sikerült 4.4 átlagot összehozni, büszke vagyok magamra :D (de még büszkébb lennék ha 4.5 vagy a fölötti átlagot produkáltam volna :D)
Grat Drótmalac az új avához.
Grat Itachi az aláíráshoz.
Hmm hajnali 5. Vajon mit csinál az ember ilyenkor?
Mindenkinek Gratulálok :) .
Boldog Szülinapot Surci és Sora!
(az érettségi nekem 4,8-as átlagú..csak az a hülye magyar ne lett volna..:rolleyes: )
Boldog Szülinapot Surci és Sora!
Saori garatula a szép átlaghoz nem is tudom mikor volt nekem ilyen jó :).
Gratulálok ay érettségizőknek, remélem Chronos is ad helyzetjelentést :)
Quote from: SaoriBoldog Szülinapot Surci és Sora!
(az érettségi nekem 4,8-as átlagú..csak az a hülye magyar ne lett volna..:rolleyes: )
Grat Saori szép munka. És igen, igen csak az a hülye magyar ne lett volna :rolleyes:
HB Surci és Sora
Quote from: Itachia te avatarod szerintem a legjobb. Nagyon el van találva. Ne is cseréld le soha. :) ( bagoly mondja verébnek... :rolleyes: ) :zen:
Köszi szépen a megtiszteltetést! :) :merci:
Grat Drótmalac az avatarodhoz!
Boldog szülinapot Surci és Sora!
Grat DWz az új avatarodhoz! :jee: (épp egy postodat olvastam, amikor hirtelen átváltottad :))
Grat DWz az új avához, nagyon schön.
Quote from: Saori(az érettségi nekem 4,8-as átlagú..csak az a hülye magyar ne lett volna..:rolleyes: )
Sorstársam! ;)
Bár én a saját esetemben kicsit átalakítanám a mondatot -> csak az a szemét magyar tanár ne lett volna...)
Grat DWz!
Quote from: MohaGratula Drótmalac a robotod új verziójához! :) Ez most már egy kicsit színesebb. ;)
Köszönöm, a Macross nevében is (ez a sorozatbeli változat, a régi a fimből volt) de megjegyezném, hogy az SDF-1 nem "robot"...
Quote from: TriviGrat Drótmalac!
Köszönöm szépen.
Quote from: XagaGrat Drótmalac az új avához.
Nagyon szépen köszönöm.
Quote from: MeskeGrat Drótmalac az avatarodhoz!
Köszönöm, neked is.
Egyúttal gratulálnék is:
Boldog születésnapot Surci & Sora!
Gratula DWz az új avatarodhoz!
Mégegyszer gratula minden érettségizőnek!
Hali!
HB Surci :)
és Sora :)
Kicsit megkésve (tegnap nem volt netem) de azért GRATULA:
- DWz-nek és Drótmalacnak, az új avatarokhoz :jee:
- Saorinak az érettségi eredményhez
Boldog Szülinapot az ünnepelteknek :)
Grat Moha a 300-hoz!
Quote from: Trivicsak az a szemét magyar tanár ne lett volna...)
Na, a magyar tanárunkat mi se csípük. Egy 2 lábon járó diktafon volt az a csávó. Ja, és fapofa. Ha kétszer láttuk mosolyogni a 4 év alatt, akkor sokat mondok...
Nem is csoda, hogy az osztály néha kollektív lógást rendezett a magyaróráról :p
Quote from: Drótmalacde megjegyezném, hogy az SDF-1 nem "robot"...
Gomen! Nem láttam a Macross-t és nekem totál robotnak nézett ki ez a valami.... :rolleyes:
Gratula DWz az új avához! Egész jó lett! :jee:
Gratulálok Trivi új aláírásához nekem nagyon teccik a kép.
Grat Moha a 300-hoz.
És a mi magyartanárunk se volt vmi barátságos.
Én is gartulálok a 300-hoz!! :tezsvir:
A magyartanárról annyit hogy az enyém alkoholista volt volt hogy az asszony elzavarta otthonról és egy szál köntösben és papucsban jött suliba. :lol:
Ja és még féreg is volt ráadásul állandóan szivatott mindenkit az egyik srác az osztályból egy órán háromszor is felelt mind a háromszor 1-esre.
Grat-Grat Moha a 300-hoz :jee: :tezsvir:
Hali!
Gratula Moha a 300-hoz. :)
Grat Moha a 300hoz! (bár nekem még csak a tizedrésze van meg, de egyszer majd úgyis behozlak :hehe: )
Grat Trivi az "aláírásodhoz"! :jee: Ugye az ott Holdtündér?
Grat Isi101 az új avához.
Quote from: TriviGrat Moha a 300-hoz!
Arigatou!
Quote from: NokiÉn is gartulálok a 300-hoz!!
Köszi!
Quote from: ExoGrat-Grat Moha a 300-hoz :jee:
Thanks! :tezsvir:
Quote from: DamnatusGratula Moha a 300-hoz.
Danke Schön!
(jól írtam le? :) )Quote from: MeskeGrat Moha a 300hoz!
:merci:
Quote(bár nekem még csak a tizedrésze van meg, de egyszer majd úgyis behozlak :hehe: )
Csak szeretnéd! :p
Grat Isi101 az avatarodhoz! Ghibli, ha jól látom.
Quote from: MeskeGrat Trivi az "aláírásodhoz"! :jee: Ugye az ott Holdtündér?
:merci: Az ott bizony az... aki üldözi Piccolo-t :D
Grat Isi!
Koszi mindenkinek (meske :) ) de Lain-e az erdem.
Grat Isi101 az avatarodhoz! :jee:
Gratula phr0zen az új avatarhoz! A kissrác most éppen bemutat a Tesco Gazdaságosnak? :rolleyes:
(bár nem tudom, phr0zen egyáltalán benéz-e ide...)
Gratula az avatarokhoz ill. aláírásokhoz:
-Trivi, Isi101 & phr0zen :jee:
Bocs Meske a megkésettségért :D...de neked is Grat a memberséghez :cool:
Grat phr0zen az új avához.
Quote from: XagaGrat phr0zen az új avához.
Jaj phr0zen..Ha nem tudnám ,hogy nem akkor merném állítani ,hogy te meg Turbo K tesók vagytok.(bazz őt mien rég láttam. ) Amúgy grat újabb nem átlagos avatar od hoz. :zen:
HBD happy_harry és Tribal!
Valamint grat a memberséghez Meske, és grat a 300-hoz Moha!
Quote from: SaoriHBD happy_harry és Tribal!
Valamint grat a memberséghez Meske,
Csatlakozom
Gratula a memberséghez Meske. Ez hamar ment. :) :zen:
Grat a két szülinaposunknak és gart Meskének a memberséghez :tezsvir: én is azon vagyok hogy member legyek de nem akar összegyűlni az a fránya pár darab post.
Grat a memberséghez Meske!
Bár ezt csak pár hét múlva fogod látni...
Quote from: SaoriHBD happy_harry és Tribal!
Valamint grat a memberséghez Meske, és grat a 300-hoz Moha!
BSZN happy_harry és Tribal !
Grat Moha, és Meske !
És még egy otaku! Gratula Itachi! :appl:
Grat Itachi :appl:
Köszönöm szépen a gratulációkat. :)
Továbbá szeretnék gratulálni mindenkinek, akinek az utolsó ittjártam óta volt szülinapja, névnapja, érettségije, vizsgája, membersége, illetve bármely más esemény, melyhez gratulálni lehet :)
Név szerint :
Edina-channak a Memberséghez,
Angel szülinapjához,
Damnatusnak a 100ik posthoz,
Exonak a 300adikhoz,
Saorinak az 1600.postjához,
Shock12nek a 2300. hoz,
Feldinnek az 500. hoz, és az avatárjához,
Drótmalac 600. postjához,
Kisvirágnak az új avatárjához,
Atkinsnak, és Crawynak a szülinapjához,
Bruce579-nek a 300. posthoz,
Ignusnak a kórházi túléléshez,
Ramiz az 500-hoz,
Exonak, és Mohának az aláírásához,
Ozunak az 50. posthoz, és az avatárjához,
Trivinek a 2100-hoz,
Xagának az 1100-hoz,
Komplikato avatárjához,
HBD Jenchi,Ken-Shi_Kun,roderick,[BouNCE] szülinapjához,
Shadowolf moderátorságához,
Soridan 1100.postjához,
Exo új avatárjához,illetve, hogy Linuxhoz,
Moha videószerkesztéséhez,
Ramiz, és Komplikato új avatárjához,
Relunxnak az avatár, idézet, ill. a 200.posthoz,
Mohának a 200.hoz,
Trivi aláírásához,(Chii)
Raggie Gordonnak a postfordulóhoz,
Komplikato újabb avatárjához,
Wrajknak és Seymournak a szülinapjához,
Mohaának,és Komplikatonak azúj avatárjához,
A fórum minden olvasójának a 40.000 posthoz, és külön Exonak, hogy pont ő írta,
Cobrának, és Vóbertnek a 600. hoz,
Xaga újabb avatárjához,
Elfvarriornak, HBZnek, a szülinapjához,(ill akik elfelejtették, hogy Elfvarrior, és mano ugyanaz)
Shadowolf a 2400. postodhoz,
Angel,Shadowolf,Komplikato aláírásához,
Soridan új avatárjához,
Feldin 600. postjához,Exonak a 400hoz,
Baldynak, hogy ide is írt,
Soridannak, mint az önarcképcsarnok 1000. hozzászólójának
Nakahara szülinapjához,
Lorenor új nevéhez,(Ithaci)
Angel, és Komplikato újabb avatárjához,
Ithacinak,
Shinta,Ramiz és HBD BoRoM szülinapjához
Exo,Moha,Sysop XXL és Xaga új(abb) avatárjához,
SysOP XXL szülinapjához,
Meske aranyos avatárjához,
Angelnak a sikeres érettségihez,
Ozunak a meggyógyulásához,
Soridan avatárjához,
Saori érettségijéhez,
Lorenor aláírásához,
Shizukunak ésLoonanak a szülinapjához,
Xaga sikeres érettségijéhez,
DWz, és Drótmalac új avatárjához,
Surci és Sora szülinapjához,
Mohának a 300-hoz,
Trivinek az újabb aláírás-képhez,
Phr0zen új avatárjához,
Meske 40. postjához,
Happy_harry és Tribal szülinapjához,
Ithaci megszállottságához,A sikeres érettségihez külön is, mivel tudom hogy nem könnyű, én az enyém előtt már napokkal nem tudtam aludni, a szóbeli napja meg...Hajaj!
QuoteGhibli, ha jól látom.
Pazu. (Laputa-Castle in The Sky)
Quote from: Mohapomen! Nem láttam a Macross-t és nekem totál robotnak nézett ki ez a valami.... :rolleyes:
Ezt célszerű orvosolni, sokminden van fent, ami Macross. Ha valóban kíváncsi vagy, hogy mi is az SDF-1, belekukkantasz a Macross Saga 1. részébe :)
Egyébként gratula a 300. posthoz! :)
Ha már a gratulálásnál tartok:
Gratula Isi101 az új avatarhoz!
Gratula Trivi új aláíráshoz!
Gratula phr0zen az új avatarhoz!
Gratula Meske a memberséghez!
Boldog születésnapot: happy_harry & Tribal!
Gratula Itachi az otaku-sághoz!
Grat Isi a szép hosszú listához.
Quote from: XagaGrat Isi a szép hosszú listához.
Aaaaaazzz igen! Szép teljesítmény :jee: Gratula!
Szerényen gratulálok magamnak,mert ismételten csak nekem van jó avatarom. :teccik:
:bsd: Köszi :rolleyes:
Ebből is látszik, gyakrabban kéne ebbe a fórumba irogatnom, mert csak az előző hozzászólásom óta történtekhez gratuláltam.
Privire, nyilvánosan:
A post, és az edit különbsége a ráfordított idő :)
Hali!
HBD happy_harry és Tribal! :)
Kicsit megkésve (gomenne), de Boldog Születésnapot kívánok az ünnepelteknek! :)
Gratula Isi101 az brutális listádhoz :jee: én ilyet még ezen a fórumon nem láttam :leesett állú szmájli: (és kösz a gratokért is)
Quote from: Exo:leesett állú szmájli:
Használd ezt: (http://moha.uw.hu/aaao.gif)
Gratula az otakusághoz Itachi!
Valamint ezúton szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni vértestvéremnek, Kaliburnak !! (Ünnepeld meg egy finom vacsival ;))
Quote from: Saori(Ünnepeld meg egy finom vacsival ;))
Na ma sem megyek ki az utcára :D (ajjaj... veszélyes lesz meetre menni :))
Boldog Születésnapot Kalibur! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: SaoriGratula az otakusághoz Itachi!
Valamint ezúton szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni vértestvéremnek, Kaliburnak !! (Ünnepeld meg egy finom vacsival ;))
Boldog szülinapot Kalibur! Éljenek az ikrek! :hopp: Ejj...megelőztél... :tezsvir: :zen:
Bulldog szülinapot Kalibur! :D
(http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Quote from: SaoriGratula az otakusághoz Itachi!
Valamint ezúton szeretnék nagyon boldog születésnapot kívánni vértestvéremnek, Kaliburnak !! (Ünnepeld meg egy finom vacsival ;))
Gratula az Otakunak ! :) És persze nagy gratula Kaliburinának is ! Hm... megint egy évvel öregebb lettél ... :p
Heppi B. Kalibur!
Boldog születésnapot Kalibur!
Gratula Isi101 a gyüjtőmunkához!
Gratula phr0zen a mérhetetlen szerénységedért!
Heppi Börszdéj Kalibur!!! :)
Grat Itachi az otakusághoz. :jee:
(Moha>> Hogyan írsz ilyen smájlit?...vagy honnan van? :confused: )
Quote from: ExoHeppi Börszdéj Kalibur!!! :)
Grat Itachi az otakusághoz. :jee:
(Moha>> Hogyan írsz ilyen smájlit?...vagy honnan van? :confused: )
Nem USTeam-es smiley. Más forrást használ, akár sajátot, akár idegent is lehet, csak a forrás címét kell tudni, onnantól kezdve pedig képként beszúrni.
Tudni akarod a pontos címét, hogy honnan van az a kép? -> jobb klikk, tulajdonságok... és megtudod.
Quote from: TriviNem USTeam-es smiley. Más forrást használ, akár sajátot, akár idegent is lehet, csak a forrás címét kell tudni, onnantól kezdve pedig képként beszúrni.
Tudni akarod a pontos címét, hogy honnan van az a kép? -> jobb klikk, tulajdonságok... és megtudod.
Sou desu ka...arigato Trivi :merci: :D
Edit: Most veszem csak észre...zsír az aláírásod :jee: Grat hozzá :D
Quote from: ExoEdit: Most veszem csak észre...zsír az aláírásod :jee: Grat hozzá :D
:merci:
Neked meg az új avatarodhoz!
Ööö... ki ez? :)
Hali!
Boldog szülinapot Kalibur! :)
Grat Exo az új avához.
Quote from: TriviÖöö... ki ez? :)
Setsuna Mudou az Angel Sanctuary-ból. :)
Köszönöm a Gratulációkat! :merci:
Valóban Setsuna van a képen :)
Quote from: Shock12Setsuna Mudou az Angel Sanctuary-ból. :)
Pedig azt anno VOX-on láttam... látszik, hogy nem hagyott bennem mély benyomást, bár a karakterre emlékszem még.
Grat a fórumozóknak, hogy itt is összehoztuk az 5000 postot! :D :appl: :jee:
Akkor grat nekem az itteni 5000. reply-ért! :D
Exo-nak meg az 5000. post-ért!
Mindenki másnak, hogy ezt elérhettük!
Quote from: TriviAkkor grat nekem az itteni 5000. reply-ért! :D
Exo-nak meg az 5000. post-ért!
Mindenki másnak, hogy ezt elérhettük!
Grat, grat :hail: :appl:
Grat Exo! Úgy látszik, sikerül mindig kifognod a kerek post számokat. Multkor a global 40000, most meg itt az 5000. :)
Ja, és gratti az új avához!
Bocsi Saori, de érthető okból nem várok:
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ITACHI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: TriviBocsi Saori, de érthető okból nem várok:
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ITACHI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Ehhh...Köszönöm. :) Hát ja én is öregszem. Nem semmi design. :) :zen:
Boldog Születésnapot Itachi !! No meg persze Shierr!!
Ezenkívül grat Exonak!
Hb Itachi és Shierr!
Quote from: SaoriBoldog Születésnapot Itachi !! No meg persze Shierr!!
Ezenkívül grat Exonak!
Boldog Születésnapot Itachi !!! :) És a jóval kevésbé (:() aktív Shierr-nek !
akkor itt is nagyon boldog szülinapot Itachinak :)
ami az attach-ben van az egy bizonyos fonttal kiírva az Itachi név - szerintem illik hozzád ;) :D
Happy Birthday Itachi! :)
Quote from: Angelakkor itt is nagyon boldog szülinapot Itachinak :)
ami az attach-ben van az egy bizonyos fonttal kiírva az Itachi név - szerintem illik hozzád ;) :D
Woa! Sugoi! :eek: Nagyon teccik! Köszi szépen! Hú ez nagyon megható :o Köszönöm mindenkinek! :merci: :zen:
Boldog Szülinapot Itachi! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Még sok-sok ilyet! :D
Birthday Shierrnek is! :)
Saori & Moha>> Köszönöm szépen a gratulációkat :merci:
Én is szerenték Boldog Születésnapot kívánni neked, Itachi! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Jópár nyári születésű emberke van itt...
Heppí Börszdéj Itachi!!! :D
Isten éltessen, Itachi!
Hú..Hát nem is tudom ,mi tévő legyek..Ennyi kedvességhez eccerre nem vagyok szokva. :o :p Csak megköszönni tudom. :) :merci: :zen:
Boldog Születésnapot Itachi!
Meg grat mindenkinek ;)
Quote from: ItachiBoldog szülinapot Kalibur! Éljenek az ikrek! :hopp: Ejj...megelőztél... :tezsvir: :zen:
Ne haragudj :rolleyes: :D ! De az ikrek valóban éljenek ^^, tehát SOK BOLDOG SZÜLINAPOT neked is !!
Trivi pedig uláccik olyannyira félt, hogy meg se várta míg meeten megjelenek :gonoszvigyorsmily:
És mindenkinek köszönöm, aki megemlékezett rólam :merci:
Boldog születésnapot Itachi és grat akinek esetleg kell (péntek óta nem voltam)
ÁÁ. most látom, boldog születésnapot Kaliburnak is
Boldog születésnapot Itachi!
Boldog születésnapot Shierr-nek is!
Gratula mindenkinek az 5000 posthoz!
Gratula Exo az 5000. posthoz, nameg az új avatarhoz!
Boldog szülinapot utólagosan is Kaliburnak itten is :):):)
Hali!
Boldog Születésnapot Itachi ! :)
HBD Shierr! :)
BOLDOG SZÜLINAPOT Itachi-nak és Kaliburnak. :tezsvir:
Quote from: DrótmalacGratula Exo az 5000. posthoz, nameg az új avatarhoz!
:merci: Arigato! :D
Quote from: KaliburNe haragudj :rolleyes: :D ! De az ikrek valóban éljenek ^^, tehát SOK BOLDOG SZÜLINAPOT neked is !!
Trivi pedig uláccik olyannyira félt, hogy meg se várta míg meeten megjelenek :gonoszvigyorsmily:
És mindenkinek köszönöm, aki megemlékezett rólam :merci:
Úgy ám! az ikrek valóban éljenek :D
Quote from: AngelÚgy ám! az ikrek valóban éljenek :D
Grat Angel a három nyári hóemberhez :D (888 post)
Quote from: AngelÚgy ám! az ikrek valóban éljenek :D
Grat Angel az aláíráshoz. Eggyel több hívő. :) :tezsvir: Ja és az ikrek nagyon király emberek... :rolleyes: :zen:
Gratula Exo az új avatarhoz! Mostanában gyakran váltogatod. ;)
Grat Angel az aláíráshoz! Naruto, ha jól tévedek... :)
Quote from: MohaGratula Exo az új avatarhoz! Mostanában gyakran váltogatod. ;)
Grat Angel az aláíráshoz! Naruto, ha jól tévedek... :)
Kösszépen! :merci: Ez most marad egy "hosszabbacska" időtartamra, mert ez most igencsak megtetszett :D
Grat Angel az aláírásodhoz :jee:
Ja, gratula az aláírásodhoz is! Guano Apes rulez! :jee:
HBD rozsomak és Spectre !! :)
Quote from: SaoriHBD rozsomak és Spectre !! :)
Wááá ! Boldog születésnapot rozsomak, meg Spectre ! :)
Boldog születésnapot Rozsomak és Spectre !
HB rozsomak és Spectre
Grat Noki az új avához.
Hali!
Quote from: XagaHB rozsomak és Spectre
Grat Noki az új avához.
:)
Szintén grat
Grat Trivi a 2300-hoz.
Boldog születésnapot rozsomak & Spectre!
Gratula Trivi a 2300. posthoz!
Gratula Noki az új avatarhoz!
Gratula Angel az aláírásodhoz!
Gratula Trivi a 2300-hoz! Egyre fentebb kerülsz!
Grat Noki az új avához! Egy újabb Love Hina fan született? :)
Bulldog szülinapot rozsomak és Spectre!
Grat Trivi a 2300-hoz és köszi mindenkinek akinek tecett az új avatar.
Majd lesz egy aláírásom is amint Trivi majd feltölti nekem a képet ami szint Love Hina :).
Quote from: NokiGrat Trivi a 2300-hoz és köszi mindenkinek akinek tecett az új avatar.
Majd lesz egy aláírásom is amint Trivi majd feltölti nekem a képet ami szint Love Hina :).
Már feltöltöttem, küldtem is üzenetet ICQ-n.
edit: egyébként :merci:
Quote from: XagaHB rozsomak és Spectre
Grat Noki az új avához.
Mivel lusta vagyok sokat irni, csak ennyit mondok: Csatlakozom Xaga kijelentéséhez :D
Quote from: DrótmalacBoldog születésnapot rozsomak & Spectre!
Gratula Trivi a 2300. posthoz!
Gratula Noki az új avatarhoz!
Gratula Angel az aláírásodhoz!
Gratula mindenkinek, és megint Drótmalac segitségére támaszkodom... :D
yeah, ez a sokszázadik postom :D:D
Edit: köszönöm az aláírás-gratokat és boldog szülinapot Spectre-nek!
Grat Angel a 900-hoz.
Grat Angel!
(régi szokásomhoz visszatérve totál fantáziátlan gratuláció :))
Omedetou Angel-sama for your 900. hozzászólás! (3 nyelvű grat :D )
Nos, akkor némi Grat pótlás:
- Grat Trivi a 2300-hoz :jee:
- Grat Angel a 900-hoz és az aláíráshoz :jee:
- Grat Noki az új avatarhoz :cool: (Motoko-chan wa kawaii :p)
- HB rozsomak & Spectre :) (kicsit megkésve)
- És kicsit előre Gratula Ignusnak az 1200.-hoz :jee:
Én ezt nem tom követni.
Grat mindenkinek!!!
Grat Noki az aláíráshoz is (most vettem csak észre)...nagyon zsír sztem :jee:
Love Hina RULEZ
BSZ Toturi és Sagastrina!
Grat a postfordulóshocknak (Angel, Trivi)
Quote from: ExoGrat Noki az aláíráshoz is (most vettem csak észre)...nagyon zsír sztem :Jee:
Love Hina RULEZ
Köszi szépen.
Boldog szülinapot Toturi és Sagastrina!!
Hali!
Hb Toturi :) és Sagastrina:)!
Quote from: SaoriBSZ Toturi és Sagastrina!
Hai, hai HB.
Boldog Szülinapot Toturi & Sagastrina! :)
Grat Noki!
Quote from: SaoriBSZ Toturi és Sagastrina!
Grat a postfordulóshocknak (Angel, Trivi)
Boldog születésnapot kívánok én is Toturi, és Sagastrina (hm... kicsit balkános..) ! ^^ És... nagy gratula a postfordulós Angelnek, és Trivinek, és mindenki másnak, akinek még kéne !! :)
Grat Soridannak a munkahelyéért!
Először is Boldog szülinapot Toturinak és Sagastrinanak!
Valamint Angelnek a 900ért...
1200? Még nincs is annyi... Affene... :rolleyes:
KÖSZI
Gratula Angel a 900. posthoz!
Boldog születésnapot Toturi & Sagastrina!
Jajj, de figyelmetlen vagyok :) Köszi Trivi :merci:
És BSZ akinek szabad (utólagosan is Itachi és a többiek, kiknek korábban volt, de én balga nem tudom fejből)) és grat-grat-grat hullám sokatoknak éééés csapó!
Hűű, most lemaradtam. Gratula mindenkinek, aki valamiért megérdemli!
Quote from: ignus1200? Még nincs is annyi... Affene... :rolleyes:
De van... gratula! ;)
Grat Ignus az 1200-hoz.
köszi Trivi Xaga
Gratula DWz a 200-hoz! (bár kicsit megkésve)
Ej, de öregszem...ezért gratulálok magamnak hogy megértem ezt a kort...-sokan már meg sem érték ezt a kort..így szerencsésnek érezhetem magam... :rolleyes:
Relunx
Gratulálok magamnak az új avatáromnak (már megint újítottam..hiába, nemtok egynél leragadni... :rolleyes: ) + az új ídézetemhez.
Relunx
Quote from: RelunxGratulálok magamnak az új avatáromnak (már megint újítottam..hiába, nemtok egynél leragadni... :rolleyes: ) + az új ídézetemhez.
Én is gratulálok neked.
Quote from: RelunxGratulálok magamnak az új avatáromnak (már megint újítottam..hiába, nemtok egynél leragadni... :rolleyes: ) + az új ídézetemhez.
Relunx
Grat!.....
Quote from: RelunxEj, de öregszem...ezért gratulálok magamnak hogy megértem ezt a kort...-sokan már meg sem érték ezt a kort..így szerencsésnek érezhetem magam... :rolleyes:
Relunx
Grat, grat. Van izlésed, bár én Mai Shiranui t jobban szeretem. Főleg az anime ben. :rolleyes: :zen:
BSZ Relunx
Grat DWz, ignus
Boldog Szülinapot Relunx!
Grat DWz-nek és Ignus-nak a postokért! :tezsvir:
Happy Birthday Relunx! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: TriviHappy Birthday Relunx! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
HBD Relunx és grat az avatárhoz is!
Grat Trivi az aláíráshoz!
Meg grat azoknak, akiket kihagytam!
Quote from: SaoriBSZ Relunx
Grat DWz, ignus
Boldog születésnapot, és grat DWz, meg ignus!
Grat Triv a sign. hoz és Boldog Születésnapot Relunx. :zen:
Szülinapot Relunx!
Grat Trivi az aláíráshoz!
És Gratula mindenki másnak is, aki kiérdemelte az utóbbi időben...
És külön Gratula a falábú, gyökér Beckhamnek, hogy tegnap úgy elrúgta a 11-est, hogy még most is keresik a labdát :hogyaza:
Heppi B. Relunx!
Quote from: ExoÉs külön Gratula a falábú, gyökér Beckhamnek, hogy tegnap úgy elrúgta a 11-est, hogy még most is keresik a labdát :hogyaza:
Biztos nem kapott rá sztárgázsit oszt sztrájkolt... :uzi:
Mindenesetre látványos volt.Én jót anyáztam utánna.
És ha már itt vok, hát HBD Relunxnak, hogy jót is írhassak :D
Boldogat, de nagyot Relunx! :)
Boldog születésnapot Relunx.
Boldog születésnapot Relnux! Ja és grat az avatarhoz is!
Gratula Ignus az 1200. posthoz!
Gratula DWz a 200. posthoz!
Gratula Soridan a munkahelyhez!
Gratula Trivi az aláírásodhoz!
Remélhetően nem hagytam ki senkit.
Edit:
Ezúton szeretnék gratulálni az asztalom sarkán jelenleg viharos időjárás miatt veszteglő Dionaea muscipula-ámnak, (gy.k.: Vénusz légycsapó) az első önállóan megfogott vacsorájához (kb.: 0.8 cm-es teshosszú legyet fogott :) )
Boldok 22.-et, Relunx!
Gratula Trivinek a szájnicsörhöz! :)
Grattulla Soridan a melóhelyhez! :D
Grat Ignus az 1200. posthoz!
Quote from: DrótmalacEzúton szeretnék gratulálni az asztalom sarkán jelenleg viharos időjárás miatt veszteglő Dionaea muscipula-ámnak, (gy.k.: Vénusz légycsapó) az első önállóan megfogott vacsorájához (kb.: 0.8 cm-es teshosszú legyet fogott :) )
Wow! :eek: Hol lehet ilyen egzotikus növényeket beszerezni? Egyébként etetni szoktad? :)
Köszi Saori, Shokku, Moha Drótmalac... Remélem senkit nem hagytam ki..
Relnuxnak grat az avatarért...Dwz-nek a 200. posthoz...
Köszönöm mindenkinek a jókivánságogkat! :merci:
Grat ignus az 1200.dik posthoz, grat DWz a 200.dik posthoz!
Relunx
Hali!
Boldog szülinapot Relunx :) !
Quote from: DrótmalacBoldog születésnapot Relnux! Ja és grat az avatarhoz is!
Gratula Ignus az 1200. posthoz!
Gratula DWz a 200. posthoz!
Gratula Soridan a munkahelyhez!
Gratula Trivi az aláírásodhoz!
Remélhetően nem hagytam ki senkit.
Edit:
Ezúton szeretnék gratulálni az asztalom sarkán jelenleg viharos időjárás miatt veszteglő Dionaea muscipula-ámnak, (gy.k.: Vénusz légycsapó) az első önállóan megfogott vacsorájához (kb.: 0.8 cm-es teshosszú legyet fogott :) )
Detto-Detto :D (lustaság Rulez) :D
Quote from: ExoDetto-Detto :D (lustaság Rulez) :D
Neked is szép nagy legyet fogott a Vénusz légycsapód? ;) :D
Grat DWz!
Quote from: MohaBoldok 22.-et, Relunx!
Wow! :eek: Hol lehet ilyen egzotikus növényeket beszerezni? Egyébként etetni szoktad? :)
Köszi, a Dionaea muscipula nevében. :)
Beszerezni pl.: virágnagykerben gyakran megfordulóktól (virág és dísznövény boltos) lehet megrendelni, de ha utránanézel neten is rendelhető. Nem túl olcsó mulattság és meglehetősen kényes is. Utánanézhetsz itt: //www.husevonoveny.hu/index.html
Egyébként etetni szoktam, mert az a biztos.
Grat Trivi az aláíráshoz.
Quote from: TriviNeked is szép nagy legyet fogott a Vénusz légycsapód? ;) :D
Grat DWz!
Ooops...az edit-et elfelejtettem leszenni :D gomenne
Amúgy nekem a hagyományos légycsapóm fogott legyet ;) :D
Mivel megint lehet postolni, grat mindenkinek akinek nem tudtam gratulálni az utóbbi idöben (bocsi de nem fogok most kb 10 oldalnyit visszaolvasni ^^"), illetve hogy vmi aktuális is legyen: grat Chronos-nak a 2100-hoz! :)
És bódogat a szülinaposoknak! :D
Grat Chronos a 2100-hoz.
Grat Chronos és BSZ Dav & theSickness
Quote from: SaoriBSZ Dav & theSickness
Detto...HB
Quote from: SaoriGrat Chronos és BSZ Dav & theSickness
Gratula a Születésnaposhocknak, és Chronosnak is !
ConGrats Chronos!!!
És HB az ünnepelteknek! :D
Gratula Chronos a 2100. posthoz!
Boldog születésnapot Dav és theSickness!
Na, akkor ha újra lehet ide postolni, akkor:
Gratula Chronos a 2100-hoz! Törléssel neked sem lenne ennyi. :)
ConGrats Xaga az újabb avatar képkockához
És BSZ az ünnepelteknek.
Grat Xaga! Jól sejtem, hogy Detectiv Conan-t nézel? :D
És grat Csaszi-nak a memberséghez! :)
Köszönöm a gratulációkat, és boldog szülinapot kivánok Relunxnak így megkésve is...:)
EDIT: meg a többieknek is, akiknek elfelejtettem/nem volt időm gratulálni... :)
CHRONOS
Quote from: ShadowolfGrat Xaga! Jól sejtem, hogy Detectiv Conan-t nézel? :D
Jól sejted, bár az a 303+ rész kicsitt rémisztő beszerzésügyileg de a moveikat valahogy megszerzem.
Grat Csaszinak a memberé váláshoz.
Grat Chronos-nak a 2100-hoz!!
Grat Csaszi-nak a memberséghez!!
Grat mindenkinek!!
:tezsvir:
Grat Chronos az 2100.dik posthoz!
3000-nél milyen jelzőt kapunk? (vagy 4000)
Relunx
Hali!
HB Dav & theSickness
:)
Grat Csaszi a memberséghez!!! :jee:
Grat Chronos! Grat Csaszi! Grat Xaga!
Hatalmas elnézést mindenkitől, de iszonyat régen jártam erre, így kisebbfajta képtelenség lenne külön-külön gratulálni, így grat mindenkinek, és mégeccer GOMEN!!! :tezsvir:
Gratula Xaga az újabb diakockához!
Gratula Csaszia memberséghez!
Grat Csaszi a (m)emberséghez! :D
Grat Xaga az új képkockához!!! :jee:
Quote from: MohaConGrats Xaga az újabb avatar képkockához
Köszi
Quote from: ShadowolfGrat Xaga!
Danke
Quote from: TriviGrat Xaga
Thx.
Quote from: DrótmalacGratula Xaga az újabb diakockához!
Kösz, nemsokára jön a következő :D
Quote from: ExoGrat Xaga az új képkockához!!! :jee:
Neked is az új avához.
BSZ Xaint és grat Csaszi a memberséghez !
Quote from: SaoriBSZ Xaint és grat Csaszi a memberséghez !
Boldog Születésnapot Xaint!!! Grat Csaszinak is !
Heppi B. Xaint
Quote from: XagaHeppi B. Xaint
Csatlakozom, Happy Birthday...
És Csaszinak a memberségért gratulálok
Udvozlom Sirpalee-t!
Grat mindenkinek a mindenfele uj avatarokhoz, es alairasokhoz es postszamokhoz es es es ... ! Mar kovetni se tudom...
Happy Birthday to Xaint!!! :)
Xaga> kösszépen :merci: , de nem új, hanem ez volt az eredeti, aminek a negatívja volt az előző :D (jó kis kavar)
Boldog születésnapot Xaint!
Gratula Exo az új, régi avatarhoz!
Quote from: ExoHappy Birthday to Xaint!!! :)
Xaga> kösszépen :merci: , de nem új, hanem ez volt az eredeti, aminek a negatívja volt az előző :D (jó kis kavar)
Én észrevettem, hogy ez az előző inverze. Pontosabban az előző volt ennek az inverze. :D Grat, így azért yobban néz ki! :D
Továbbá HaPpY bIrThDaY Xaint!
Quote from: ignusCsatlakozom, Happy Birthday...
És Csaszinak a memberségért gratulálok
Szintúgy :D ;)
オメデト :rotflol: ! (omedeto)
(Most csináltam japán bevitelt a linuxomhoz :D azazhogy reggel :D)
Köszönöm a gratulációkat!!! :merci: :D
Quote from: SysOP XXLオメデト :rotflol: !
(Most csináltam japán bevitelt a linuxomhoz :D azazhogy reggel :D)
Akkor Grat hozzá, én linuxot még telepíteni sem tudtam rendesen nemhogy még japán beviteli módot használni rajta.
Hali!
HB Xaint :)
Quote from: XagaAkkor Grat hozzá, én linuxot még telepíteni sem tudtam rendesen nemhogy még japán beviteli módot használni rajta.
Én is Gratulálok SysOP XXL-nek, mert nekem is megcsinálta a japó beviteli módot...sőt mindezt a saját gépe előtt tette. :D :appl: :jee:
Boldog születésnapot Xaint!
Grat Exo az új avatarhoz!
Quote from: NokiGrat Exo az új avatarhoz!
Doumo Arigatou! :merci:
Gratula Daryoon a memberséghez!!! :jee:
Quote from: ExoGratula Daryoon a memberséghez!!! :jee:
Hai, hai grat
Grat Daryoon és Belldandy a memberséghez!
Grat Komplikato az új avához.
Grat Belldandy a memberséghez.
Gratula Daryoon a memberséghez!
Gratula Belldandy a memberséghez!
Gratula Komplikato az új avatarhoz!
Grat belldandy az új avához.
Gratula:
- Komplikatonak az új avatarhoz :jee:
- Belldandynak a memberséghez és az új avatarhoz :jee:
Grat Komplikato!
Megint megkérdezném: mit/kit is látunk?
Gratula StabWest-nek is az új avatarhoz! :jee:
Grat Daryoon és Belldandy a memberséghez!
Grat Belldandy, Komplikato és StabWest az új avákhoz!
GRATULÁLOK MINDENKINEK!!!
:tezsvir:
BSZ sephiroth123!
Grat a membereknek! (belldandy, Daryoon)
Na akkor:
HB Dav, theSickness, és Xaint!
Gratula Exo az új (régi) avatarhoz!
Grat Komplikato az új avatarhoz!
Grat Belldandy a memberséghez és új avatarhoz!
Grat Daryoon a memberséghez!
Grat StabWest az új avatarhoz!
HB sephiroth123!
Grat Saori az új aláíráshoz!
Asszem egyenlöre ennyi. :)
Quote from: SaoriBSZ sephiroth123!
Grat a membereknek! (belldandy, Daryoon)
Nohát akkor bulldog születésnapot, sephiroth123 !!! Nomdeg a m-Embereknek is ! :)
Hali!
BSZ sephiroth123 :)
B. Szülinapot Sephiroth123! :)
:merci: Shadowolf!
Exo, Moha, Shadowolf: Köszönöm :) !
+ Köszönet mindenkinek :) !
1 hónapi gratuláció minden érintettnek!
2400 post: Omedetou gozaimasu Trivi-san!!! :jee: :tezsvir:
Grat Ramiz a 600-hoz!
Grat Stabwest az avatarhoz!
:merci: Exo!
Grat Ramiznak a 600-hoz és Trivinek a négyszereséhez! :D
Grat Stabwest az avatar hoz! Andre a Lady Oscar ból? Én még régen a TELE 5 ön láttam.( az RTL 2 elődje) Kár ,hogy nem happy end. :beken: Ja és Oscar rulez. :) :o :zen:
Grat Trivi-nek a 2400-hoz.
Ramiznak a 600-hoz.
Itachi-nak pedig a szupi aláírásához.
Trivi, Itachi: köszönöm :) !
Quote from: ItachiAndre a Lady Oscar ból?
Igen, ő az. Én még az rtl2-n láttam. Egyből megtetszett. Máig a Lady Oscar a leg nálam (és a VHD: Bloodlust).
És tényleg nagyon jó az aláírásod :jee: !
Gratula:
- Itachi az aláíráshoz :cool:
- Ramiz a 600 posthoz :jee:
BSZ Shogo!
Grat a postfordulóshocknak (Trivi, Ramiz)
Trivi: Hétfőn igényt tartasz Baldy elsőkénti felköszöntésére?
BSZ Péter!
Quote from: SaoriGrat a postfordulóshocknak (Trivi, Ramiz)
Trivi: Hétfőn igényt tartasz Baldy elsőkénti felköszöntésére?
:merci:
És igen. Köszönöm a figyelmességed :):zen:
QuoteAMV verseny gy?ztesek kategóriánként:
Akció: Tarsonis - Vandread: Drop the bomb
Vígjáték: Yaten - Various: IHM-Anime Clip - by Yaten (Aggyal nem fogom már)
Dráma: PuppZ - Wonderful Days: Közeli helyeken
Romantika: Moha - Love Hina: I Run away!
Technikai különdíj: Moha - Love Hina: I Run away!
Gratula mindenkinek, a szép teljesítményért, és a színvonalas m?vekért!
OMEDETOU GOSAIMASU MOHA!!!
2 díjat is! :appl::appl::appl:
Hmm...Domo, domo. Elég régi már pedig. Lehet, hogy csak én láttam és mindenki másnak a a tar.hu ra jellemző piros kis ix volt ott... :rolleyes: :zen:
Hali!
BSZ Shogo, Péter :)
Grat Moha a szép eredményekért.
:tezsvir: :appl: :appl:
Grat mindenkinek akinke az elmúlt 2 napban nem gratuláltam (postforduló, szülinap, Moha)
Isi101, Trivi, Noki, Xaga: ARIGATOU!
Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen jó helyezést ér el az AMV-m. Főleg, mert az első próbálokzásom.
A húgom mondogatta itt nekem, hogy: "Majd a tiéd lesz az első" - mire én: "Hogyne, persze" - de úgy látszik, mégis igaza lett :D Örülni fog, ha megtudja... de amíg haza nem jön a nyaralásból, addig nem mondom el neki.
Boldog szülinapot az ünnepelteknek és gratula Trivi az új(abb) aláíráshoz - a kis mozgó figura ilyen rövid életű volt?
Hali!
Én is gratulálok Moha :) !
Moha nagy grat!! :)
én is! :hopp:
és én gratulálok magamnak,hogy ilyen rossz helyezést értem el. :grrr: :lol:
Na igen, azért, mert a mostani nem volt még meg akkor, viszont valami NGE-set akartam, ha csak ideiglenesen is. Amikor a mostani meglett, lecseréltem.
Quote from: SaoriBSZ Péter!
.
BSZ Shogo!
Grat a postfordulóshocknak (Trivi, Ramiz)
Boldog születésnapo Péter, és Shogo, meg gratula a postfordulóshocknak !!!
Nomeg hogyan felejethetném Mohát ?! Gratula Neki is a nagyon szép helyezésért !!
Grat Moha, most már tudom, hogy mihez is :D
Gratulálok Mindenkinek 1,5 napra visszamenőleg ( nem tudtam itt lenni...OS híján)!!!
Külön Nagy Gratula Mohának!!! :jee: :tezsvir: :appl:
Pótlólagos és tömeges gratuláció:
Gratula Belldandy az új avatarhoz!
Gratula StabWest az új avatarhoz!
Boldog születésnapot sephiroth123! így utólag...
Gratula Daryoon a memberséghez!
Gratula Saori az új aláíráshoz!
Gratula Ramiz a 600. posthoz!
Gratula Trivi a 2400. posthoz!
Gratula Itachi az aláírásához!
Boldog születésnapot Shogo! így utólag...
Gratula Moha az eredményekért!
Boldog születésnapot Péter!
Remélem senkit sem felejtettem ki.
Grat Moha a 400-hoz. :tezsvir:
Grat Moha most a 400-hoz.
Köszönöm mindenkinek, hogy várt :merci: ->
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT BALDY (ÉS A NAGYPAPÁMNAK IS, ugyanis ugyanazon a napon születtek, 55 év különbséggel :)) !!!!!!!!!! egy(http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) a tesómnak, egy(http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) a nagypapámnak :)
Köszi a gratulációt drága öcsikém :)
Akkor, most hogy már lebuktam, beállítom a rendes dátum a szülinapomnál, de a gratulációkat itt is csak ismerősöktől fogadom el (mondjuk azoktól, akik tudják, hány éves is lettem pontosan a mai nappal) :)
És természetesen: Chestita rosden den Djado!
Quote from: BaldyKöszi a gratulációt drága öcsikém :)
Akkor, most hogy már lebuktam, beállítom a rendes dátum a szülinapomnál, de a gratulációkat itt is csak ismerősöktől fogadom el (mondjuk azoktól, akik tudják, hány éves is lettem pontosan a mai nappal) :)
És természetesen: Chestita rosden den Djado!
Hát akkor fogadd szeretettel ezt a kis virtuális köszöntést:
pusziiiiiiii :D
(http://free.cjb.hu/a/n/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_smooch.gif)
amúgy... elérted a 900. postodat..... ;)
Grat Moha a 400hoz! Grat Baldy a 900hoz!
Grat Baldy a 900-hoz és Heppi B.
Grat Baldy a 900-hoz és Heppi börszdéj ! (azt is tudom hányadik :hehe: )
És grat Moha a 400-hoz
Quote from: SaoriGrat Baldy a 900-hoz és Heppi börszdéj ! (azt is tudom hányadik :hehe: )
És grat Moha a 400-hoz
Whoah! Dupla megagigagrat Baldy :D
És persze visszamenően utolsó kósza bepöttyentésemig mindenkinek mindenért. Szeretlek benneteket!!! :D
Köszönöm mindenkinek a postszámos gratulációkat :)
A szülinapos gratulációkat viszont csak azoknak, akik PM-ben elküldik, hány éves lettem ma :hopp:
Quote from: BaldyA szülinapos gratulációkat viszont csak azoknak, akik PM-ben elküldik, hány éves lettem ma :hopp:
a kis válogatós :D:D
Quote from: Angela kis válogatós :D:D
Csak azért, mert nem értem, miért köszöntene engem fel valaki, aki ennyire sem ismer... Na jó, azért vannak kivételek, mondjuk azok, akikkel már találkoztam, de nem mondtam el nekik a koromat :)
Grat Soridan az új avához.
Gratulaözön:
- Baldy: Boldog Szülinapot! És Grat a 900-hoz is! :jee:
- Moha: Grat a 400-hoz :cool:
- Soridan: Grat az új avához :jee: (jó darkos :D)
Boldog szülinapot Baldy :kiraly: !
Eddig köszönöm szépen Angelnek, Trivi öcsémnek, Saorinak, Exonak és StabWestnek a jókívánságokat :)
Gartulálok:
Baldy-nak és Trivi Nagypapájának a szülinapjához.
Baldy-nak a 900 hoz
Soridan új avatarához, ha jól látom a Ninja Scroll végéből van ugye?
QuoteCsak azért, mert nem értem, miért köszöntene engem fel valaki, aki ennyire sem ismer... Na jó, azért vannak kivételek, mondjuk azok, akikkel már találkoztam, de nem mondtam el nekik a koromat
Szerintem azért köszöntönek fel, mert itt mindenki mindenkit felköszönt ha szülinapja van. Mivel én nem ismerlek és azt se tudom hogy hány éves vagy akkor ha úgy gondolod a fenti jókívánságomat semmisnek veheted.
Quote from: SaoriGrat Baldy a 900-hoz és Heppi börszdéj ! (azt is tudom hányadik :hehe: )
És grat Moha a 400-hoz
Akkor bulldog születésnapot Baldy, és a 900hoz is grat... Nomeg a Mohának is :) ! (öregebb vagy nálam egy pár hónappal... ;) )
Hali!
Boldog szülinapot Baldy!
Én sem tudom, hogy hány éves vagy (bár utánajárhatnék, de most nincs id?m)!
Hogy menyire fogadod szívesen a felköszöntést, az a te dolgod.
Én részemr?l örülök (egyenl?re :_piszka: ), hogy felköszönthettelek.
Quote from: NokiBaldy-nak és Trivi Nagypapájának a szülinapjához.
Mindkettőnk nagypapája ;)
Ha egy kicsit odafigyeltek, akkor mindenki tudhatja, hány éves lett ma Baldy ;)
Köszi a gratulákat Damnatus, Saori, Shock12, Cobra, Exo, Drótmalac, Noki, Xaga, Trivi!
Gratula Soridan az új avához, és Boldog Szülinapot Baldy!
Boldog szülinapot Baldy!
És grat Moha-nak az amv-khez!
Relunx
BSZ akumascoop!
Quote from: NokiSoridan új avatarához, ha jól látom a Ninja Scroll végéből van ugye?
Jól bizony. Arigatou minna.
Edit: És boldog aktuálisat az aktuálisunknak :)
Quote from: SaoriBSZ akumascoop!
Boldog Születésnapot akumascoop ! :)
Hb akumascoop
Hali!
HB akumascoop! :)
Boldog Szülinapot akumascoop!!! :)
Gratula a 900. posthoz Baldy! És, bár nem ismerjük egymást, arra az esetre, ha egyszer mégis megismerkednénk: Boldog születésnapot így tegnapra! :) Majd ha 1-szer netán megismerkedünk, érvényesnek tekintheted. (ha jól számolom 1 hónap híján 3 év kettőnk között a korkülönbség, de mivel nem ismerjük egymást, nem is zaklatlak pm-el :_piszka: )
Gratula Moha a 400. posthoz!
Gratula Soridan az új avatarhoz!
Boldog születésnapot akumascoop!
ConGrats:
- Xaga az 1300 posthoz!! :cool:
- Isi01 a seniorsághoz! :jee:
Grat Xaga és Isi01!
Köszi :)
Szeretnék gratulálni mindenkinek, akinek az eltelt pár napban volt postfordulója, szülinapja,új aláírása.
Úgymint :
Trivi, Ramiz,Ithaci,Shogó,Péter,Baldy, Soridan,akumascoop,Xaga.
Quote from: Isi101Köszi :)
Szeretnék gratulálni mindenkinek, akinek az eltelt pár napban volt postfordulója, szülinapja,új aláírása.
Úgymint :
Trivi, Ramiz,Ithaci,Shogó,Péter,Baldy, Soridan,akumascoop,Xaga.
Neked meg gratula a 100. postodért! :)
Többek között gratula Exonak, Mohának, Saorinak,
Angelnek , és Öcsikémnek, amiért tudták a pontos koromat :) Damnatusnak pedig azért, mert csak 1 évet tévedett :hopp:
Azért a többieknek is köszönöm, hogy igy ismeretlenül is felköszöntöttek :)
Gratula Xaga és Isi01!
Grat Exo új Avatarához!
:tezsvir:
Gratula Xaga az 1300 posthoz!
Gratula Isi101 a senior memberséghez!
Quote from: NokiGratula Xaga és Isi01!
Grat Exo új Avatarához!
:tezsvir:
Doumo Arigatou!
Új korszakhoz, új kinézet dukál :D
Grat Exo az új avához.
Grat Exo a fanatikussághoz és az új avahoz! Hadd találjam ki: Rahxephon? :)
Ehhh...Miket hagyok ki....HB Baldy nak most utólag...Most nagyon szégyelem magam... :lame: :zen:
Köszönöm a gratulációkat &
Grat SysOP XXL a 300-hoz.
Quote from: XagaKöszönöm a gratulációkat &
Grat SysOP XXL a 300-hoz.
:merci: Amúgy természetesen grat mindenkinek, és HB mindenkinek, ide tényleg nem írtam mostanában :rolleyes:
Gratula SysOP a 300-hoz! :jee:
Trivi: köszönöm a gratulációt...valóban Xephon :D:D:D
Igyexem postolgatni továbbra is :D
Grat SysOP XXL!
Grat Damnatus a 300-hoz és a szoftverüzemeltetői OKJ papírodhoz!
Mindenkinek grat akinek az elmúlt péntek óta jár, sajnos (grat szempontból) Balatonon voltam, igy nemigen jutottam nethez... Külön kiemelem Baldy-t akinek HB-t kivánok... remélem nem haragszik hogy csak utólag.... Ha igen akkor meg sajna nemtok mit tenni, nem volt net!!! :D
Quote from: TriviGrat Damnatus a 300-hoz és a szoftverüzemeltetői OKJ papírodhoz!
Szintén Grat
Gratula Damnatus!
Grat Soridan az 1200-hoz.
Grat Soridan!
Köszönöm ismételten a a szülinapi jókivánságokat!
Most Itachinak, Ignusnak és Kaliburnak :)
Grat Soridan az 1200hoz! :cool:
Grat Trivinek aki megelőzte a postszámranglistán (illeteve egy szinten van most vele de az úgy sem tart sokáig) hőn szeretet moderátorunkat Árnyékfarkast aki mostanság passziv szerepre kényszerült, hiába nem tet neki jót ez a moderátori kinevezés, de a lényeg hagy grat Trivi
Hűű! Egy napig nincs itt az ember, és nem győz gratulálni. :D
Grat Xaga az 1300-hoz!
Grat Isi101 a senior member címhez!
Grat Exo az új avához és a fanatizmushoz! (megint több, mint 100 posttal vagy előttem ;) )
Grat SysOpXXL és Damnatus a 300-hoz!
Grat Soridan az 1200-hoz!
Grat Trivi a postlista 1. helyéhez! :jee:
Akit kihagytam, az szóljon rám! :hehe:
Tömeges gratuláció:
Gratula Exo az új avatarhoz, valamint a fanatizmushoz!
Gratula SysOpXXL a 300. posthoz!
Gratula Damnatus a 300. posthoz, valamint a szoftverüzemeltetői OKJ papírodhoz!
Gratula Soridan az 1200. posthoz!
Gratula Trivi a postlista 1. helyéhez!
Moha & Drótmalac> Köszönöm szépen!!! :D
Grat Trivi a Postleaderséghez!!! :cool:
(Francba, ezt én szoktam kikiálltani!!! :grrr: )..../me megsértődött :beken: (:D)
Hali!
Köszönöm szépen Trivi, Xaga, Exo, Moha, Drótmalac :)
Quote from: MohaGrat Xaga az 1300-hoz!
Grat Isi101 a senior member címhez!
Grat Exo az új avához és a fanatizmushoz!
Grat SysOpXXL és Damnatus a 300-hoz!
Grat Soridan az 1200-hoz!
Grat Trivi a postlista 1. helyéhez! :jee:
Grat Belldandy új avatarához.
Nem tudom követni a sok gratulációt úgyhogy Moha-ra támaszkodok, ugye nem baj.
Köszi Moha. :merci:
Grat Belldandy az új avádhoz! :jee:
EDIT: a legeslegújabbhoz :D
Quote from: ExoGrat Belldandy az új avádhoz! :jee:
Melyik újhoz, mert több is volt :D
Grat belldandy!
És :merci: minna!
Hali!
Köszi Noki :)!
Alig hiszem el, hogy utolsó posztom óta végigolvastam a rengeteg hozzászólást. (5 oldal)
Quote from: TriviGrat a memberséghez Meske!
Bár ezt csak pár hét múlva fogod látni...
Ebben nagy igazságot mondtál, de mostmár végre hazatértem 22 napos vakációmról! (Home, sweet home! :D)
Köszi szépen és rajtad kívül még annak a sok-sok embernek, kik szintén gratuláltak! :merci:
Quote from: MohaHûû! Egy napig nincs itt az ember, és nem gyõz gratulálni.
Akkor én ehhez mit szóljak?!:)
Szóval gratulálok mindenkinek:
HB a sok-sok szülinaposnak,
Grat a pontátlépésekhez,
Grat az avatarokhoz,
Grat az aláírásokhoz,
és mindenkinek, akinek még kell!! :D
Quote from: MohaMagam sem gondoltam volna, hogy ilyen jó helyezést ér el az AMV-m. Fõleg, mert az elsõ próbálokzásom.
A húgom mondogatta itt nekem, hogy: "Majd a tiéd lesz az elsõ" - mire én: "Hogyne, persze" - de úgy látszik, mégis igaza lett :D Örülni fog, ha megtudja... de amíg haza nem jön a nyaralásból, addig nem mondom el neki.
Látod, látod én megmontam, hogy tied a LEGJOBB!
Úgyhogy neked különlegesen Grat a király AMV-dhez!!!!!! :kiraly: :cool: :jee:
Remélem nem veszed rossz néven hogy egy kicsit módosítottam a postodat...:)
Bocs, de a fórumképet rontja...
CHRONOS
Gratula Lajooshnak az über :cool: aláíráshoz!!! :jee: :kiraly:
Grat Meske a bevált jóslathoz! :D:D:D
Quote from: ChronosRemélem nem veszed rossz néven hogy egy kicsit módosítottam a postodat...:)
Bocs, de a fórumképet rontja...
CHRONOS
Õ nem tudom mit szól hozzá, de én megköszönöm. Eléggé el volt túlozva. Akartam is rá írni valami olyasmit, hogy "Ezt most muszáj volt?"
Meske: Azért köszi a nagy gratulációt, húgi! :D:D
Mivel eléggé elfoglalt voltam a héten, nem volt idöm a fórumra. Igazat megvallva most sincs sok szóval nem olvasom most vissza az utóbbi napok post dömpingjét (majd késöbb). Szóval kollektiv grat minden postfordulóhoz minden új avához, ...stb. :D
Utólagosan is boldog szülinapot Baldy (vén :D) barátomnak.
Apropó szülinap: boldogat S5555! A következö napokban megint én leszek a felelös a felköszöntésekért. Lehet hogy kicsit majd várnotok kell ugyanis tényleg nincs sok idöm most a fórumozásra (plussz notebook-ról nyomulok ^^").
Picit lemaradva de gratulálnék:
Grat:
- Exo az új avatarhoz, fanatizmhoz!
- SysOpXXL a 300hoz!
- Damnatus a 300hoz, OKJ-d-hez!
- Soridan az 1200hoz!
- Trivi az 1. helyhez! (Hova lett Shadowolf? :D MU az oka mindennek?)
Gratula Noriko az új avatarhoz! Nagyon aranyos lett!!
És várok a szülinap-elõjelzõre...
Quote from: MohaÉs várok a szülinap-elõjelzõre...
Én is, de sehol senki.
Grat Exo az avatarhoz és az aláíráshoz!
Grat Lajoosh az aláíráshoz!
Grat noriko az avatarhoz!
Tiaronak is grat az aláíráshoz, mintha nem ez lett volna eddig (vagy én tévednék :confused: ).
Trivi & Ignus>> Arigatou gozaimasu!!! :merci: :D
Gratula Belldandy az új avatarodhoz!
Gratula Exo az aláíráshoz!
Gratula Lajoosh az aláíráshoz!
Gratula noriko az új avatarhoz!
Boldog születésnapot S5555! (tegnapra)
Na, elnézést a mai születésnaposoktól. Valahogy ez kimaradt. ^^"
Szóval:
Boldog születésnapot Exo és endberg!
Boldog születésnapot Exo!
Boldog szülinapot Exo!!! Íme te is beléptél a felnõtt emberek körébe! :)
お誕生日おめでとうございました! (hehe, most már nekem is van japán bevitelem)
(http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
HB Exo, endberg, S5555.
Grat noriko, Exo az új avához.
Boldog születésnapot, Exo! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Arigatou minna!!! :beken: :merci:
Köszönöm szépen a jókívánságokat...igazán jólesik! :)
Boldog szülinapot Exo és grat az új alíráshoz.
Quote from: NokiBoldog szülinapot Exo és grat az új alíráshoz.
Köszi Noki! :merci:
Nagy
GRATULA Trivinek a 2500 posthoz!!! :jee: :cool: :appl:
Nagy gratula Trivinek a 10000/4-hez!!
Grat Trivi (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
WOW Cobra!!! Új avatar...zsííír, GRAT hozzá! :jee: :D
Hali!
Köszi Ignus
HB Exo :) és endberg :) !
Grat Trivi a 2500-hoz.
Gratula Trivi a 2500-hoz és Cobra az avatarhoz!
:merci: minna!
Grat Cobra! Olyan nosztalgia érzésem van :)
Gart Trivi!
Gart Cobra az új avatarhoz!
:tezsvir:
Kösznöm, de nem olyan új, mivel ez már volt régen. Kíváncsi vagyok, hogy az újak rájönnek-e, hogy mi van a képen (bár nekik már könnyebb lesz szerintem)
Quote from: Trivi:merci: minna!
Grat Cobra! Olyan nosztalgia érzésem van :)
Grat Trivi! (elkésve :D)
És grat Cobra, az új avatárodhoz :D (dejavu érzés hogy ez volt akkor, amikor én csatlakoztam (2003 vége)?)
Edit: pont elõttem írtad a postot... tudom mit ábrázol, de nem lövöm le :lazza:
Quote from: ExoGrat Meske a bevált jóslathoz! :D:D:D
:merci:
Grat Lajooshnak az aláíráshoz!
Grat Exo az avatarhoz és az aláíráshoz!
Grat noriko az új avatarhoz!
Grat Belldandy az új avatarhoz!
Gart Cobra az új avatarhoz!
Grat Trivi a 2500-hoz!
Utólagos boldog születésnapot S5555, Exo és endberg!
Grat Meske-nek, hogy keresztanyu lett! :)
Quote from: TriviGrat Meske-nek, hogy keresztanyu lett! :)
Köszike, majd küldök képet is a keresztfiamról és rólam, ha tudok! :)
Quote from: MeskeKöszike, majd küldök képet is a keresztfiamról és rólam, ha tudok! :)
Woah. Gratula. Na ez sem leszek soha :rolleyes: :)
Boldog születésnapot Exo & endberg! így utólag...
Gratula Trivi a 2500. posthoz!
Gartula Cobra a régi, új avatarhoz!
Gratula Meske!
Quote from: RouninWoah. Gratula. Na ez sem leszek soha :rolleyes: :)
Keresztanyu én sem :D
Gratula Meske!!! :D
Köszönöm a Gratulációkat mégegyszer! :merci:
Cobra> Vágom én, hogy mit ábrázol a kép...;) (legalábbis, sejteni biztos sejtem...)
Quote from: RouninWoah. Gratula.
Köszi!
Quote from: DrótmalacGratula Meske!
:merci:
Quote from: ExoGratula Meske!!! :D
Arigatou!
Grat Noriko az új avatarhoz! :jee: (...vagy nem új, akkor viszont én maradtam le nagyon :D)
Grat az új postleadernek! :tezsvir:
Grat Meske a keresztanyasághoz!
Grat Cobra a régi avatarhoz! :D
HB Vincent és Maron!
Boldog Szülinapot Vincent és Maron!!! :)
Boldog születésnapot Vincent & Maron!
Quote from: DrótmalacBoldog születésnapot Vincent & Maron!
EDIT:Még jó hogy visszanéztem és megláttam hogy Saori nem gratulált még, úgyhogy törlöm postom "nem helyes" részét, és várok... Ti is tegyetek igy szerintem
Quote from: ignusEDIT:Még jó hogy visszanéztem és megláttam hogy Saori nem gratulált még, úgyhogy törlöm postom "nem helyes" részét, és várok... Ti is tegyetek igy szerintem
Nyugodtan kívánj csak, ugyanis Saori távollétében Shadowolf feladata lett, õ meg már kívánt...
Quote from: TriviNyugodtan kívánj csak, ugyanis Saori távollétében Shadowolf feladata lett, õ meg már kívánt...
Ezesetben:
Boldog születésnapot Vincent & Maron!
Köszi Trivi
Hali!
Boldog Szülinapot Vincent :) és Maron :) !
Boldog Szülinapot Vincent és Maron!
(http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
BSZ mai ünnepeltünknek, kk-krisi-nek! :)
Boldog szülinapot Kk-krisi!!
Boldog szülinapot Vincent, Maron és kk-krisi!
Grat Meske az új avához! :jee: (honto ni kawaii desu...) :cool:
BSZ kk-krisi! :)
Grat Meske! Kaolla :jee:
Quote from: ExoGrat Meske az új avához! :jee: (honto ni kawaii desu...) :cool:
Quote from: TriviGrat Meske! Kaolla :jee:
Köszi! :merci:
Nézegettem a gépen a tesóm által leszedett képeket, s ez az egy nagyon megtettszett. Sokáig gondolkoztam , hogy betegyem-e, végül így döntöttem. De azért lehet, hogy még visszaköszön az elõzõ is. :)
Boldog szülinapot kk-krisi!
Gratula Meske az új avatarhoz!
Quote from: DrótmalacGratula Meske az új avatarhoz!
Arigatou! :merci:
Bulldog szülinapot kk-krisi!
Gratula az új avához, Exo!
No meg neked is Meske! ;)
Quote from: MohaGratula az új avához, Exo!
Kösszépen! :merci:
Grat Exo! Sikerül egyszer megállapodni? :) Vagy az nem is cél? Én sem nagyon tudtam az elején :)
Hali!
HB kk-krisi! :)
Grat Meske és Exo az új avatarhoz!
:appl: :jee: :cool:
Quote from: TriviGrat Exo! Sikerül egyszer megállapodni? :) Vagy az nem is cél? Én sem nagyon tudtam az elején :)
Köszike!
Ez most marad egy darabig mindenképpen, mert jó kis képecske :D
Amúgy ez nálam "hangulatfüggõ"...nemtudom, hogy cél-e megállapodni, szvsz a változatosság sem utolsó dolog :)
Elején?...hmmm...talán az "elején" azért már túl vagyok :rolleyes: :D
Noki> :merci:
Moha, Noki: Köszike! :merci:
Grat Exo az új avához!
Quote from: MeskeGrat Exo az új avához!
:merci: Doumo Arigatou!!!
Gratula Exo az új avatarhoz!
Quote from: ExoEz most marad egy darabig mindenképpen, mert jó kis képecske :D
Az elõzõk egyikére is ezt mondtad... :hehe:
Quote from: MohaAz elõzõk egyikére is ezt mondtad... :hehe:
...de az hetekben mérhetõ élettartamú is volt :D
Ezt amúgy télleg hagyom néhány hétig ;)
Köszi Drótmalac!
Grat mindenkinek akinek nem gratuláltam legutolsó postom ota.
HB solyax és Bruce579! :)
Boldog szülinapot solyax és Bruce579!
Boldog Születésnapot solyax és Bruce579!!! :)
Boldog születésnapot solyax és Bruce579!
Boldog Szülinapot Bruce! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Kár, hogy nem férsz nethez :(
Happy Birthday Bruce! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Bár nem tudom, mikor fogod tudni elolvasni...
Boldog születésnapot solyax és Bruce!
(http://www.tar.hu/keitaro/szulinap2.gif)
Hali!
HB solyax :) és Bruce579 :)!
Grat Trivi, érdekes az új aláírásod! ;)
Quote from: MohaGrat Trivi, érdekes az új aláírásod! ;)
Hai, hai...omedetou Trivi! :D
Grat Trivi az aláíráshoz! (Bár nem tudom, hogy mit jelent az az irreleváns, de azt hiszem jobb is így... Nem is akarom megtudni. :lame: )
Quote from: Meske(Bár nem tudom, hogy mit jelent az az irreleváns, de azt hiszem jobb is így... Nem is akarom megtudni. :lame: )
Íme a példa is bizonyítja az állítás helyességét. :_piszka: :bsd: :hehe:
Quote from: MohaÍme a példa is bizonyítja az állítás helyességét. :_piszka: :bsd: :hehe:
Gonocc :D
Meske: jobb, ha nem is tudod ;)
:merci: minna! Azt hiszem a hölgyektõl most nem kapok sok gratot :rolleyes:
Most veszem csak észre: belldandy Senior Member lettél! Grat hozzá!!!! :)
Gratula belldandy a seniormemberséghez!
Grat belldandy!
Csatlakozom az elõttem szólókhoz: grat Belldandy!
Grat Belldandy a seniorsághoz!!!
Grat Moha az aláíráshoz!
Grat Moha az aláírásodhoz!
Hmmm...Tiaro aláírása új? Ha igen grat. Szép kis LP idézet. :) :zen:
Nyah, errefelé is rég jártam...bár még élek ^^"" Szóval elsõként Boldog Szülinapot Saori kisasszonynak! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) Már ha jól látok, mert emlékeim a dátumokra nem éppen terjenek ki :hehe: Egyébként tudja valaki, hová tûnt? Jóideje nem hallottam felõle...
Quote from: TriviGrat Moha az aláíráshoz!
Köszi. Saját kreálmány (legalább is nem olvastam még sehol, csak megfogalmazódott bennem) :)
Boldog Születésnapot Saori! (Gondoltam majd éjfélkor postolok, csak nem maradtam fenn addig :rolleyes: )
Boldogságoságos Születésnapot kívánok Saori! (Akasztják a hóhért... :hehe: ) Készülj fel némi virtuális csóközönre, és bináris fülcimpahosszabbításra!!!
Hanyadik is? 81? :_piszka: (ejnye, ez a fránja billllenTyjÛÛÛÛZhet :hehe: )
Nagykorúság meg minden :cool: Ilyenkor szokták mindenféle életbölcsességekket traktálni az embert (legalábbis nekem minden évben megvolt a nagyapai szólásosztás. Szerintem látszik is a hatása :ad: )
Következzék hát az egyik kendvencem:
:lazza: "Azon a napon indulsz fel a csúcsra, amelyen teljes felelõséget vállalsz, és felhagysz minden mentegetõzéssel!"
Egy sajátot is megosztanék veled:
"Kapjuk el a szökõkutat!" ;)
Most pedig mindenki egyszerre NÓTA:
Boldog SzûûûûûûlíííííííííííínaaaaaapoÓÓÓÓT!
Boldog SzûûûûûûlíííííííííííínaaaaaapoÓÓÓÓT!
(bocsi, de csak a refrént tudom :o )
Sok boldogságot születésnapfelelõsünknek! Happy Birthday Saori!
Boldog Szülinapot (még jó sokat) Saori-chan! :tezsvir:
(Én meg fenmaradtam éjfélig, ég is lemaradtam ...)
Boldog születésnapot Saori-sama (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Boldog Születésnapot Saori! (remélem te nem izzac úgy mint én... :) ) :zen:
Szerettem volna elsõ lenni, de sajnos megelõztek... dehát honnan tudta volna bárki is, hogy nem szabad... sebaj, remélhetõleg nem sokat csorbít a jelentõségén: Boldog Születésnapot Saorim !! ^^''l
Elõbb kellett volna felkelned, vagy késõbb lefeküdnöd, és akkor lehettél volna elsõ :p Különben is, te élõben is tudsz neki gratulálni.
Boldog Szülinapot Saori.
Quote from: CobraKülönben is, te élõben is tudsz neki gratulálni.
Úgy már megtettem ;) !
Quote from: Shock12Szerettem volna elsõ lenni, de sajnos megelõztek... dehát honnan tudta volna bárki is, hogy nem szabad... sebaj, remélhetõleg nem sokat csorbít a jelentõségén: Boldog Születésnapot Saorim !! ^^''l
Én spéci emiatt nem gratuláltam neki, de sebaj. Majd jövõre. :D
De akkor most:
Boldog szülinapot Saori! :)
Ja és grat Xagának az új képkockákhoz! (mivan rádjött a Yu-Gi-Oh láz? :p)
Látjátok, még egy ritkán idejáró is megelõz titeket :hehe: :hehe: :hehe:
Quote from: ShadowolfÉn spéci emiatt nem gratuláltam neki, de sebaj.
Köszönöm :) !
Quote from: ShadowolfJa és grat Xagának az új képkockákhoz! (mivan rádjött a Yu-Gi-Oh láz? :p)
:D Hónap elején kijött a Joey The Passion és héten sikerült leszednem így most ezzel játszom miután FF programhibára hivatkozva kilép :grrr: És hát van benne 1-2-több jó kinézetü lap :)
Amúgy :merci:
Boldog 18. Születésnapot Saori! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Bollldog szülinapot Saori!
Grat Xaga az avádhoz!
Boldog szülinapot Saori (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Gart Xaga!
:tezsvir:
Grat Meske a 100-hoz.
Grat Saori! Te is felnõtt korba léptél! :) :appl:
Grat Xaga! Ezúttal komplett diasorozat-csere? ;)
Ja, és gratula Meske a seniorsághoz! Ha nem vigyázok még a végén beérsz... :hehe:
Gratula Saori a 18.hoz !
Továbbá gratula minden szülinaposnak, postfordulósnak,illetve minden más alkalomból,mindenkinek.
Most valahogy nincs kedvem olyan hosszú listát írni mint a multkor :rolleyes:
Hiába...a lustaság...
Grat senior Meske!
Grat Meske
Quote from: CobraGrat Meske a 100-hoz.
Quote from: MohaJa, és gratula Meske a seniorsághoz! Ha nem vigyázok még a végén beérsz... :hehe:
Quote from: TriviGrat senior Meske!
Quote from: XagaGrat Meske
Köszi szépen mindõtöknek! :merci:
Gratula Meske!
Quote from: KvikvegGratula Meske!
Köszi szépen, neked pedig jobbulást kívánok! :)
Kvikveg: A betegséged nem olyan súlyos mint ahogy az avtárodon látható. Amúgy grat érte.
Boldog szülinapot Saori! (jellemzõ, már megint utólag...)
Gratula Meske a senior memberséghez!
Gratula Xaga az új diasorozathoz!
Gratula Kvikveg az új avatarhoz! Gesundheit!
Koszi a gratokat, tenyleg nem olyan sulyos, de ez tetszett :hehe:
Ha hu akarnek lenni a valosaghoz, akkor egy egesz nap nyitott szajjal lelegzo, zsepivel felszerelt alakot kellett volna betennem :rotflol:
End of tema.
Bodog szulinapot Saori!
Grat az új avatarhoz Kvikveg :).
Grat Kvikveg az avatarhoz! Csak ne lenne aktualitása :)
Grat Cobra a 700-hoz!
Ugyan én csak 18.-ikáig lettem felkérve, de mivel se Saori, se Shock nem volt ma ezért én köszöntöm megint fel a szülinaposokat...
Szóval: HB MunnA és, Pygmalion! (mondjuk erösen kétlem hogy valamelyikük is elolvasná ezt a postot)
Más: grat Kvikveg az új avához (ez már tényleg vmi nagyon beteg :p), illetve Cobra-nak a 700-hoz, meg mindenki másnak is aki valamivel kiérdemelte. :)
Köszönöm, észre se vettem :)
edit: Shadowolf még postolj gyorsan 5-öt, hogy tudjunk neked is gratulálni ;)
Nocsak, nocsak... Grat Shadowolf a PS2-höz és jó FFX-ezést!
Grat Cobra a 700-hoz és Kvikveg az avatarhoz - jobbulást!
Grat Cobra a 700-hoz.
Gratula Cobra a 700. posthoz!
Boldog születésnapot MunnA & Pygmalion! (igaz, tegnap volt)
Grat Cobra a 700-hoz.
:tezsvir:
Itachi grat az új avatarhoz, amúgy ez mit ábrázol ?
Hmm..Nos, ez Hotsuma a Shinobi címû PS2 es SEGA játékból (a SEGA itt nem a gép hanem a gyártó). :zen:
Sziasztok! Visszatértem, remélem egészségben találok mindenkit itthon! :)
Gratulálnék is egy jó kis pótlósat, ha már itt vagyok:
Grat: Xaga, Kvikveg & Itachi az új avatarokhoz! :jee:
Boldog Szülinapot: Saori, Munna & Pygmalion! :)
Grat: Belldandy & Meske a Seniorsághoz! :cool:
Grat Cobra a 700-hoz! :jee:
Grat Moha az aláíráshoz! :kiraly:
Remélem nem felejtettem ki egy rászolgálót sem...ha igen akkor tessék rámszólni, és pótolni fogok...köszönöm :D
Grat Moha és Exo az új aláíráshoz. :tezsvir:
(megvan a 100. post jupí :hopp: )
Quote from: NokiGrat Exo az új aláíráshoz. :tezsvir:
Köccépen! :merci:
Neked pedig Gratula a Seniorsághoz! :tezsvir:
EDIT: ConGrats Csaszinak is az új avához! :jee:
Grat Norikonak a szervezéshez!!! Javaslom a továbbiakban õ legyen az összes jeles anime megmozdulás fõszervezõje! ;) ;) ;) De tényleg.
És Kis Virágnak is 6almas gratu az elfogyasztott 6almas kajamennyiséghez! :D Nem minden nap lát ilyet az ember! ;)
Akik nem voltak a "nyári anime táborban", azok meg jöjjenek el legközelebb. Érdemes.
Igenigen, grat noriko, és köszönjük :merci:
hehe... Kisvirágnak majd jó étvágyat a köv. borjúhoz :)
Grat Noki a seniorsághoz, Itachi és Csaszi az új avatarokhoz!
:beken:
Egy hétig nem vok erre lemaradok Saori szülinapjáról, csomó postfordulóról, avatarváltásról, meg tuggya a jóég, mirõl...
Engedjétek meg, hogy ezúton, ha kevésbé személyes is, de gratuláljak azoknak, akiknek illett volna !
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Gratula Csaszi az új avatarhoz!
Gratula Exo az új aláíráshoz!
Gratula Noki a senior memberséghez!
Gratula Moha az aláíráshoz!
Grat Itachi az avához.
Quote from: Kalibur:beken:
Egy hétig nem vok erre lemaradok Saori szülinapjáról, csomó postfordulóról, avatarváltásról, meg tuggya a jóég, mirõl...
Engedjétek meg, hogy ezúton, ha kevésbé személyes is, de gratuláljak azoknak, akiknek illett volna !
Miután én is egy héten át géptávolban voltam, szeretnék csatlakozni az elõttem szólóhoz :)
És köszönöm Norikonak a tábor megszervezését, nagyon jól sikerült! Gratula soxor :)
Grat Xaga ismét az újabb képkockáért!
Grat Kalibur az új avához.
Grat Shadowolf az 2500-hez
Akkot itt is grat Norikonak a szervezésért.
És grat annak az egyének ki megfejtette Pandóra feladványát. :rotflol:
Gratuláció-dömping következik:
Grat Csaszi, Kalibur, Itachi és Kvikveg az avatarokhoz!
Grat Exo az aláíráshoz! Ez tényleg benne van valahol a Saikano-ban?
Grat Noki a seniorsághoz!
Grat Shadowolf a 2500-hoz!
És übergrat és köszönet Norikonak a tábor mexervezéséért! :tezsvir:
Grat Kalibur! Most ezzel is játszol?
Grat Shadowolf!
Gratulálok:
- Shadowolfnak a 2500 posthoz
- Kaliburnak az új avához
- a 600. fórumtagunknak...sajnos nem tudhatom ki az, de mindeképpen grat neki :)
:merci:: Drótmalac & Moha
Amúgy a szöveg tényleg ott van a Saikanoban! :) (10. rész, az outro elõtt közvetlenül)
Ez a szöveg jelentõsen letaglózott...az államat keresgéltem utána :D
Gratok következnek:
grat, Grat, GRAT, GRAT Norikonak a szervezésért!
Grat Cobra a 700-hoz!
Grat Itachi grat az új avatarhoz!
Grat Moha és Exo az új aláíráshoz!
Grat Noki a senior memberséghez!
Grat Csaszi az új avatarhoz!
Grat Kalibur az új avatarhoz!
Grat Shadowolf az 2500-hoz!
(remélem nem hagytam ki senkit.)
Huhh, 2500, ez a nem mindegy... Gratu hozzá! :tezsvir:
És a többieknek is a sokmindenhez! Csatlakozva az elõttem szólóhoz. ;)
Köszi mindenkinek a gratulációkat :merci: .
És gartulálok az avatarokhoz és postfordulókhoz.
Quote from: MeskeGratok következnek:
grat, Grat, GRAT, GRAT Norikonak a szervezésért!
Grat Cobra a 700-hoz!
Grat Itachi grat az új avatarhoz!
Grat Moha és Exo az új aláíráshoz!
Grat Noki a senior memberséghez!
Grat Csaszi az új avatarhoz!
Grat Kalibur az új avatarhoz!
Grat Shadowolf az 2500-hoz!
(remélem nem hagytam ki senkit.)
Én pedig csatlakozom hozzá!!! :D
Grat Trivi a 2600-hoz!!!!
Jah, grat Trivi nek a 2600 hoz. :) :zen:
Grat Trivi a 2600-hoz.
Quote from: TriviGrat Kalibur! Most ezzel is játszol?
Igen... illetve a Defince-el, nem a Soul 2-vel, de ez tk mind1
QuoteGrat Shadowolf!
Ehhez csatlakoznék, neked, Trivi, pedig gratulálnék a 2600-hoz :tezsvir:
Nagy GRAT Trivi-san a 2600 posthoz! :tezsvir: :cool:
Grat Meskének is az új aláíráshoz! :jee:
Grat Trivi, és BSZ a mai ünnepelteknek: aramoro-nak és csoki128-nak!
Quote from: ShadowolfGrat Trivi, és BSZ a mai ünnepelteknek: aramoro-nak és csoki128-nak!
Csatlakozom
:merci: minna!
És grat Meske az aláíráshoz! Kawaii :)
Quote from: ExoGrat Meskének is az új aláíráshoz! :jee:
Quote from: TriviÉs grat Meske az aláíráshoz! Kawaii :)
Köszi szépen! :merci:
És tegnapi boldog szülinapot aramoro és csoki128!
Grat Meske az aláíráshoz nagyon :cool: :kiraly: :jee: .
Grat Trivi a 2600 posthoz. :appl: .
Quote from: NokiGrat Meske az aláíráshoz nagyon :cool: :kiraly: :jee: .
Köszike! :merci:
Mivel szerda óta a leállások miatt nemigen tudtam írni, most pótolva gratulálok mindenkinek, aki megérdemli!
Hali!
Na gratulaözön, utólagosan:
Gratula belldandy a seniormemberséghez
Boldog Szülinapot Saori! :)
gratula Meske a seniorsághoz!
HB MunnA :) és, Pygmalion :)!
Grat Cobra a 700-hoz!
Grat Noki a seniorsághoz!
Grat Shadowolf az 2500-hez!
Grat Trivi a 2600-hoz!
BSZ aramoro :) és csoki128 :)
Quote from: MohaMivel szerda óta a leállások miatt nemigen tudtam írni, most pótolva gratulálok mindenkinek, aki megérdemli!
100%-osan detto-detto!
Grat mindenkinek!
És akiknek ma még nem gratulált senki:
Gratuláció a gratulálóknak!!!
Hali!
Hiánypótló szerepben:
HB Miranu :)
Quote from: NephilimÉs akiknek ma még nem gratulált senki:
Gratuláció a gratulálóknak!!!
És gratula Nephilimnek, hogy gratulált a gratulálóknak, s egyden én is gratulálok a gratulálóknak!!:D :D
(na ez jó kis mondatt lett, amiben alig találni szóismétlést! :rolleyes: )Grat Exo a 600-hoz!!!!
Boldog Szülinapot Miranu!
Grat Exo a 600-hoz.
Congratulations Exo for your six hundredth post! :D
Exo-lent :D
Én nem trükközöm (nem jut eszembe semmi): grat Exo! :)
Meske, Xaga, Moha, Cobra, Trivi!!!
Doumo Arigatou Gozaimashita!!! :D :merci: :zen:
Köszönöm szépen!
HB Miranu! :)
Hali!
Boldog Szülinapt Drótmalac! :)
grat exo a 600-hoz!
HB Drótmalac!
Grat Exo! :tezsvir:
HB Drótmalac
HB Drótmalac...:)
CHRONOS
Boldog Születésnapot Drótmalac! (meg akinek elmaradt eddig :D)
Boldog Szülinapot Drótmalac!!! :)
Köszi Damnatus & Shadowolf! :merci:
Háppí börszdéj Drótmalac! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Boldog szülinapot Drótmalac!!! :)
Boldog szüüliinaapot, boldog szüüliinaapot,
boldog szüüüliiinaapoooot,
boldog szüüliinaapot!
Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat.
Kicsit távolmaradtam mostanában... (sok volt a munka... Az emberiség 2 nagy kérdése: 1.: Melyik idióta találta fel a munkát?! 2.: A többiek mért nem verték agyon?)
Úgyhogy megpróbálom pótolni a kihagyottakat:
Gratula Norikonak a tábor szervezéséhez! (úgy látom a megnyilvánulásokból, jó lehetett)
Gratula Xaga az újabb képkockához!
Gratula Kalibur az új avatarhoz!
Gratula Shadowolf az 2500. posthoz!
Gratula Trivi a 2600. posthoz!
Gratula Exo a 600. posthoz!
Boldog születésnapot aramoro és csoki128 (ha jól látom, akkor 8 napon belül vagyok még)
Boldog szülinapot Miranu!(neki pedig tegnapelõtt volt)
Remélhetõen nem hagytam ki senkit.
Boldog születésnapot, Drótmalac! (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Boldog szülinapot Drótmalac!
(http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Hali!
Boldog szülinapot shirorouga :), teraflare :), Josika :)
Quote from: DamnatusBoldog szülinapot shirorouga :), teraflare :), Josika :)
.B ippeH nav ygÚ
Boldog szülinapot teraflare(http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: DamnatusHali!
Boldog szülinapot shirorouga :), teraflare :), Josika :)
Én is Boldok Születésnapot kívánok!
Boldog szülinapot shirorouga , teraflare és Josika!!
Moha, egy post és Fanatic meber leszel!!! Elõre is Grat hozzá!! :tezsvir:(majd utólag is fogok gratulálni ;))
(http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif)
GRAT a Fanatikussághoz Moha!!! :D :appl: :jee: :cool: :tezsvir:
:tezsvir: ahoM zehsétetpélõle za tarG
Boldog születésnapot shirorouga, teraflare & Josika!
Meske, Exo, Xaga: Köszönöm, megtisztelõ! :merci: ありがとう ございました!
Boldog születésnapot, shirorouga, teraflare & Josika!
HB teraflare és grat Moha a fanatikussághoz! :)
Hali!
Grat Moha :) !
Nos, mint mondtam utólag is fogok gratulálni. Mert mostmár hivatalosan is fanatikus vagy, Moha!!!!
XXL-es Grat hozzá!!!!!
Grat Moha
és boldog születésnapot teraflare-nek és utólag Drótmalacnak is.
Grat Tiaro az aláírásodhoz! :cool:
Gratula Moha a fanatizmushoz!
Gratula Tiaro az aláírásodhoz!
Grat Tiaro az áláíráshoz.
Hali!
Grat Xaga az 1400-hoz.
Quote from: XagaGrat Xaga az 1400-hoz.
:wtf: Az emberek mióta gratulálnak saját maguknak a postfordulójukhoz? :confused: Grat az 1400-hoz, de ha szabad kérnem ezt soha többet ne csináld. :teccik:
Quote from: Shadowolf:wtf: Az emberek mióta gratulálnak saját maguknak a postfordulójukhoz? :confused: Grat az 1400-hoz, de ha szabad kérnem ezt soha többet ne csináld. :teccik:
Tetcemérteni. Kijavítottam. Amúgy I & Me & Myself köszi szépen a gratot.
Grat Xaga az 1400-hoz!
Grat Moha és Xaga a postfordulóhoz!!!
:appl: :appl: :appl:
Grat Xaga az 1400-hoz! :jee:
Grat Tiaro az aláíráshoz :cool:
Oooo, ilyen topic is van még... :D
:merci: mindenkinek!
+ grat for all, csak így parasztosan... :jee:
Hali!
HB zozoalma :) !
Shadowolf, Damnatus, Cobra, Drótmalac, Noki: nektek is köszi a gratokat!
Gratula Xaga az 1400-hoz!
Grat Noki az avatarhoz (Chii!:)) és az aláíráshoz!
És boldoxülinapot zozoalma (bár kétlem, hogy fogod olvasni :rolleyes: )
Grat Noki & Manu az új avához.
Heppi B. a szülinaposunknak.
Bövítettem avatáromat 2 új kockával, ha vártok egy kicsit láthatjátok is (percenként vált képet) :D
Akkor gratula a két új kockához!
Nokinak az avatarhoz!
Meg hát HP zozoalma!
GRAT Xaga, Manu & Noki!
BSZ zozoalma!!! :)
Boldog szülinapot zozoalma!
Grat Noki a mozgó avatarhoz, aláíráshoz, és profile picture-höz!!!! :cool: :jee: :kiraly:
Grat Manu az új avatarhoz és a memberséghez!
Grat Xaga a két új képkockához! :D
Gratula Xaga az 1400. posthoz és a 2 új kockához!
GratulA Noki az avatarodhoz!
Gratula Manu a memberséghez és az új avatarhoz!
Boldog születésnapoz zozoalma!
Köszönöm mindenkinek a gratulációkat!
Ha esetleg valakit érdekel ezen (http://www.anime-kun.net/) a címen nézzetek szét és elég sok anime-hez van ilyen mozgó gif, igaz nem angol oldal de el lehet rajta igazodni, ha nekem sikerült :haha: .
Az aláírást pedig Meskenek köszönöm mert õ ajánlotta azt az oldalt ahonnan van :merci: .
Grat Manu az új avatarhoz és a memberséghez.
Grat Xaga a képkockákhoz (ezeket mijen progival szerkeszted?).
HB Zozoalma.
Quote from: NokiGrat Xaga a képkockákhoz (ezeket mijen progival szerkeszted?).
Solid Capture-rel lopom, Photoshoppal szerkesztem és Gif Construction Set Proffal kötöm õket össze.
Köszönöm mindenkinek a grattokat.
Grat Exo a "felvillanyozott" avatarhoz :)
Gratula Exo az új avatarhoz!
Grat Exo az új avához.
Cobra, Drótmalac, Xaga:
Doumo Arogatou!!! :D :merci:
EDIT: Ja, és ezúton szeretném megköszönni Nokinak a tippet (ugyanis az ava, arról a gif-es oldalról van)...szóval köszi Noki! :merci:
Hali!
HB miniszlan :) !
Heppi B. miniszlan!
Grat Moha, Tiaro, Xaga, Manu, Noki!
Boldog születésnapot miniszlan!
Heppi Börszdéj miniszlan! :D
Hali!
HB deyo :), szabo.1stvan :), shannon :), Tenshi :) !
Gratula a Szülinaposoknak!!!
(http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Szivesen Exo és Grat az új Avatarhoz!
Quote from: DamnatusHali!
HB deyo :), szabo.1stvan :), shannon :), Tenshi :) !
Catlakozom HB
Boldog Szülinapot az Ünnepelteknek! :)
Gratula a fórumnak a 300 témához, és külön Gratula Trivi-sannak, hogy épp õ hozta létre a 300.-at! :D :appl:
Quote from: ExoBoldog Szülinapot az Ünnepelteknek! :)
Gratula a fórumnak a 300 témához, és külön Gratula Trivi-sannak, hogy épp õ hozta létre a 300.-at! :D :appl:
? Tényleg? Hmm... dejó, végre én is csinálhattam számfordulót (ami nem a saját postjaimról szól :)). Igaz, még senki nem válaszolt abban a témában...
Grat mindenkinek, hogy összehoztuk! 300 téma... az sok :D
Grat a 300. threadért
Quote from: XagaGrat a 300. postért
Nem post, thread ;)
Boldog születésnapot deyo, szabo.1stvan shannon, Tenshi!
Gratula Trivi a 300. thread létrehozásához!
Grat Trivi a 300. Thread-hez. :appl:
Grat Exo az aláíráshoz! :cool:
Quote from: NokiGrat Exo az aláíráshoz! :cool:
Köszönöm! :merci:
Grat Exo!
Kedvencek? Hol a Kimi Ga? Ejnye :ejnye:
Hát, izé, Exo! Az avatarod túlságosan széles...:)
Jobb lenne, ha banner szélességûre csinálnád, vagyis max 468 pixel széles legyen, thx...:)
CHRONOS
Quote from: ChronosHát, izé, Exo! Az avatarod túlságosan széles...:)
Jobb lenne, ha banner szélességûre csinálnád, vagyis max 468 pixel széles legyen, thx...:)
CHRONOS
Igenis!...Azonnal intézkedem! :)
:merci: Trivi
Grat Exo az új avatarhoz és aláíráshoz!
BSZ utólag is a szülinaposoknak!
Grat Trivi a 300. Thread megnyitásához! (Apropó, mi volt az?)
Hmmm, most csak ennyi gratnivaló gyûlt össze egy hét alatt? :p
Hali!
HB Lajoosh!
Quote from: MohaGrat Trivi a 300. Thread megnyitásához! (Apropó, mi volt az?)
:merci:
"Intro, Ending és BGM" a Games threadben. Senki nem válaszolt még :(
Quote from: DamnatusHali!
HB Lajoosh!
Csatlakozom! :D
Gratula Exo az új avatarhoz, és aláíráshoz!! :jee:
Boldog szülinapot miniszlan, deyo, szabo.1stvan, shannon, Tenshi és Lajoosh!
Grat a 300. threadért!
Grat Itachi az új avatarhoz!
Grat roderick az új avatarhoz!
Grat mindenkinek akinek nem tudtam az utobbi 3 napban gratulálni.
Grat Komplikato a 200. posthoz!
Pár napig távol voltam úgyhogy grat mindenkinek!
Grat Komplikato a 200.-hoz!
Boldxülinapot Lajoosh!
Trivi: neked pedig gratula még a location-höz - kénytelen leszel mástól venni késdobó leckéket... :)
Én is gratulálok mindenkinek, aki rászolgált a közelmúltban! :D
És BSZ az ünnepelteknek is :)
Köszönöm a gratokat: Meske & Moha!!! :merci:
Gratula Exo az új aláíráshoz!
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Gratula roderick az új avatarhoz!
Gratula Komplikato a 200. posthoz!
Boldog születésnapot Lajoosh! A többivel pedig még várok...
Hali!
HB Einon :), bugger :)
Grat Komplikato a 200. posthoz!
Boldog szülinapot Einon és bugger!
Grat SysOP XXL a 400. posthoz!!
GRAT SysOP a 400 posthoz! :jee:
Gratula SysOP a 400-hoz!
Bsz Einon és bugger!
Grat roderick, SysOP, Itachi és Komplikato!
Hali!
HB Squall :), Raggie Gordon :) !
Grat SysOP XXL a 400-hoz.
Quote from: DamnatusHali!
HB Squall :), Raggie Gordon :) !
Grat SysOP XXL a 400-hoz.
Heppi B.
Grat SysOP XXL.
Grat Damnatus a 400-hoz!
Gratula Damnatus a 400-hoz! :cool:
Bulldog Szülinapot Squall & Raggie Gordon! :)
Boldog szülinapot Raggie Gordon! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Gratulálok mindenkinek mindenért, amiért csak kell! Omedetou minna! :appl: :appl: :appl:
:_off: Elég régóta nem jártam az oldalon (junius eleje óta nem tettem tiszteletemet) szánom-bánom, de a koliban kikapcsolták a netet :grrr: . Lassan itt a szeptember és ismét visszaköltözök netközelbe és veletek tudom tölteni a kis szabadidõmet. :hopp: Addig is legyetek jók, ha tudtok!
ui.:készültek új rajzok :hopp: ,majd azokat is felrakom.
Boldog szülinapot Squall és Raggie Gordon!
Grat Damnatus a 400-hoz!
Grat Meske az új avatarhoz!
Quote from: TriviGrat Meske az új avatarhoz!
Köszi szépen! :merci:
Sokat gondolkoztam rajta, hogy megváltoztassam-e az eddigi avataromat, mert már valahogy elkezdtem unni egy kicsit. De azért remélem nem fogom megbánni. (Bár ha megbánnom, akkor max. csak visszateszem az elõzõt.:))
Grat Meske az új avához.
Grat mindenkinek!!!
Grat Meske az új avatarhoz! :)
...hoppá...és Grat a "Gratulációk" threadnek, amiért beérte és megelõzte postszámban az "Offtopic" threadet. :D
Boldog szülinapot Squall és Raggie Gordon!
Gratula Damnatus a 400-hoz!
Neked is az avatarhoz, Meske!
És gratula Exonak, hogy észrevette, hogy a gratula thread megelõzte az offtopicot! :D:D:D
Gratula Damnatus a 400-hoz!
Boldog szülinapot Squall és Raggie Gordon! (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Grat Meske az új avatarhoz!
Hali!
Köszönöm szépen Trivi, Exo, Meske, Moha, Noki :)
Quote from: XagaGrat Meske az új avához.
Quote from: ExoGrat Meske az új avatarhoz! :)
Quote from: MohaGrat Meske az új avatarhoz
Quote from: NokiGrat Meske az új avatarhoz!
Köszi szépen mindenkinek!!!!!!!!! :merci:
Quote from: MohaÉs gratula Exonak, hogy észrevette, hogy a gratula thread megelõzte az offtopicot! :D:D:D
Köszi Moha... :D:D:D :merci:
Megint kicsit elmaradtam (bár ebben némiképp mélyentisztelt internetszolgálatóm is hibás)
Boldog születésnapot Einon & bugger! (így utólag)
Boldog szülinapot Squall és Raggie Gordon! (így utólag)
Gratula SysOP XXL a 400. posthoz!
Gratula Damnatus a 400. posthoz!
Gratula Meske az új avatarodhoz!
Gratula Exonak a szemfülességéhez!
Hali!
Köszi Drótmalac! :)
Grat Stairan a memberséghez! (kicsit megkésve...gomen) :D :jee:
Quote from: ExoGrat Stairan a memberséghez! (kicsit megkésve...gomen) :D :jee:
Köszi Exo! :)
Grat Stairan!
Grat Stairan a memberséghez.
Quote from: DrótmalacGratula Meske az új avatarodhoz!
Köszi! :merci:
Grat Stairan a memberséghez!!
Grat StabWest az új avatarhoz!
Quote from: TriviGrat Stairan
Quote from: XagaGrat Stairan a memberséghez!!
Quote from: MeskeGrat Stairan a memberséghez!!
Köszi mindenkinek!
Ha már itt vagyok én is gratulálok!
Grat Meske az új avatarhoz!(így utólag)
Grat Stabwest az új avatarhoz!
Grat Stabwest az új avához! :jee:
Köszi Drótmalac! :merci:
Gratula Stairan a memberséghez!
Gratula Stabwest az új avatarhoz!
Köszönöm a gratulációkat :) !
Én is gratulálok minden érintettnek!
Grat StabWest
Grat Stairan a memberséghez!
Grat Stabwest az új avatarhoz!
:appl: :appl:
Hali!
Grat Stairan a memberséghez!
Hali!
HB SkiP La ManIaC és/vagy SkiP, :) és Aka-shi :)
Jujujuj.... Grat mindenkinek akiknek volt valami gratnivaló az elmúlt egy-másfél hónapban amig nem jártam erre... GOME :beken:
Quote from: DamnatusHali!
HB SkiP La ManIaC és/vagy SkiP, :) és Aka-shi :)
Csatlakozom!!! :)
Quote from: DamnatusHali!
HB SkiP La ManIaC és/vagy SkiP, :) és Aka-shi :)
Én is csatlakozom. Grat!
Grat Manu az aláíráshoz!!! :jee:
Köszi Stairan! :merci:
Grat Manu az aláíráshoz!
Boldog szülinapot SkiP La ManIaC/SkiP/Aka-shi!
Grat Gábor83 a memberséghez!
Quote from: MeskeGrat Manu az aláíráshoz!
Boldog szülinapot SkiP La ManIaC/SkiP/Aka-shi!
Grat Gábor83 a memberséghez!
Csatlakozom :)
Grat Raisu-Sama a senior memberséghez!!
Grat Manu és Gábor83!
Boldog szülinapot Aka-shi! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: TriviGrat Manu és Gábor83!
Boldog szülinapot Aka-shi! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Szintén zenész! Grat nektek! :tezsvir:
Quote from: TriviGrat Manu és Gábor83!
Boldog szülinapot Aka-shi! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Csatlakozom!
Grta Moha az új aláíráshoz!
Grat Gábor83! :jee:
Grat raisu-sama a seniorsághoz! :jee:
Grat Moha az új aláíráshoz! :cool: :tezsvir:
Quote from: ExoGrat Gábor83! :jee:
Grat raisu-sama a seniorsághoz! :jee:
Grat Moha az új aláíráshoz! :cool: :tezsvir:
Szintén grat!
Mivel ez a topic olyan gyorsan pörög, hogy nem tudom követni szerény internet elé ülhetõségem révén, ezért Gratulálok mindenkinek akinek nem tettem meg a legutóbbi postom óta. :tezsvir:
(ki kikeressi, azt meghívom valamire, ha legközelebb találkozok vele (feltéve, hogy felismerem))
Grat Moha az aláírásodhoz!! :)
Sephiroth: Itt (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=45318&postcount=5371) van az elõzõ postod! A 108. oldalon találtam rá! Áll még a meghívás? (Csak ne sör legyen az, mert azt nem szeretem! Inkább egy kis Hubertus... :p)
Ez az a thread amit soha nem fogok tudni követni...
Grat mindenkinek!!!!!
Quote from: FeldinEz az a thread amit soha nem fogok tudni követni...
Grat mindenkinek!!!!!
GRAT "Villámpostoló" Feldin a 700.-ik postodhoz!!! :D :cool: :jee: :zen:
Grat Feldin a 700. posthoz!! :)
Köszönöm...
NEM SIKERÜLT A MEGFELELÕ TOPICBA ÍRNOM!!!! :morci:
PEDIG 98-NÁL MEGNÉZTEM, HOGY FIGYELNI KELL!!!!
Hol a memóriám....
Grat Rounin az aláírásodhoz!
Grat, grat, grat
Grat Feldin a 700-hoz
Grat Xaga az újabb képkockához! (Vagy csak én nem láttam eddig? Mind1 akkor is grat!:))
Quote from: FeldinEz az a thread amit soha nem fogok tudni követni...
Grat mindenkinek!!!!!
Ohh, ez annyira rám illik, hogy csak annyit tudok hozzátenni: Dettó.
Quote from: MeskeGrat Rounin az aláírásodhoz!
No grats plz. No comment plz. Arigatou :merci:
Quote from: MeskeGrat Xaga az újabb képkockához! (Vagy csak én nem láttam eddig? Mind1 akkor is grat!:))
Szerintem eddig nem láttad mert 2 hete nem nyultam hozzá. Amúgy percenként vált. Azért köszi
Quote from: RouninNo grats plz. No comment plz. Arigatou :merci:
És a memberséghez sem lehet gratulálni? ;)
Grat Moha, raisu-sama, Rounin, Feldin!
Köszönöm a gratokat mindenkinek!
Grat Feldin a 700.-hoz. Majd a követlezõ fordulónál írsz 2 postot a japán kultúrába ;) (Oda szoktad, nem?)
Quote from: MohaKöszönöm a gratokat mindenkinek!
Grat Feldin a 700.-hoz. Majd a követlezõ fordulónál írsz 2 postot a japán kultúrába ;) (Oda szoktad, nem?)
Grat Rounin a memberséghez! :jee: (ehhez talán lehet ;))
Grat Meske a 200-hoz!!! :cool: (mire válaszolsz úgyis meglesz) :D:D:D
Grat a postfordulósaknak!
:appl:
Heppi B. Kvikveg!!!
Boldog Szülinapot Kvikveg! :)
Grat Gábor83 a memberséghez! :cool:
És gratulálok a NOB-nak, hogy öncélú parasztok voltak!!! :ejj:
Õszínte részv... akarom mondani boldog születésnapot Kvikveg :D
végre valaki öregebb nálam
Boldog születésnapot Kvikveg! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Meske!
Quote from: TriviBoldog születésnapot Kvikveg! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Meske!
Szintén grat!!
Köszi szépen a gratokat!! :merci:
Boldog szülinapot Kvikveg!!
Grat Meske a 200hoz.
Quote from: XagaGrat Meske a 200hoz.
Köccci! :merci:
GrAt MeSkE a 200. pOsThOz!
Boldog szünetésnapot Kvikveg! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Köszi mindenkinek! :kiraly:
Szülinapom alkalmából megyek az analízis jegyzetemhez vissza... :(
Grat Meske!
Quote from: KvikvegSzülinapom alkalmából megyek az analízis jegyzetemhez vissza... :(
Részvétem :( Az analízis volt az, ami nagyon nem ment nekem sem...
Quote from: MohaGrAt MeSkE a 200. pOsThOz!
KöSzIkE! :D
Quote from: KvikvegGrat Meske!
Nagyon szépen köszönöm! :merci:
Heppi B. mai szülinaposunknak Salahadnak!!!
Quote from: XagaHeppi B. mai szülinaposunknak Salahadnak!!!
Igen, boldog szülinapot Salahad!
Egyébként mi történt a szülinap elõrejelzõnkkel?
Quote from: MohaRészvétem :( Az analízis volt az, ami nagyon nem ment nekem sem...
:_off: analizis, kde, mertekelmelet, komplex van benne :hehe: :beken: 6.-an van es lassan depis leszek... :_off: off.
Boldog szulinapot Salahad!
Quote from: MeskeEgyébként mi történt a szülinap elõrejelzõnkkel?
Nyugdíjba ment :lol: vagy csak nincs nete vagy már nincs kedve résztvenni a fórum tevékenységében vagy nem akar egy közösség része lenni vagy vmi nagyon Shock-olta :D:D:D
Quote from: MohaKöszönöm a gratokat mindenkinek!
Grat Feldin a 700.-hoz. Majd a követlezõ fordulónál írsz 2 postot a japán kultúrába ;) (Oda szoktad, nem?)
Micsoda 5let!!!
Megfogadom!!!
És kösz a gratokat!!!
Quote from: XagaHeppi B. mai szülinaposunknak Salahadnak!!!
Csatlakozom!
Boldog Szülinapot! :)
Na megint régen voltam erre, úgyhogy pótlással kezdem
Gratula Manu az aláíráshoz!
Boldog szülinapot SkiP La ManIaC, SkiP, Aka-shi! (asszem 23-án volt)
Gratula Gábor83 a memberséghez!
Gratula Raisu-Sama a senior memberséghez!
Gratula Moha az új aláíráshoz!
Gratula Feldin a 700. posthoz!
Gratula Meske a 200. posthoz!
Gratuls Rounin a memberséghez!
Boldog Szülinapot Kvikveg! (tegnap volt)
Boldog szulinapot Salahad! (neki ma van)
Isten éltessen Salahad! (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Edit: Grat Xaga az új avatarhoz! Ahogy látom, ez most nem animált, vagy igen?
Boldog szülinapot Kvikveg és Salahad! (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Grat Xaga az új avatarhoz!
Hali!
HB meoindil :)
Drótmalac segítségével:
Gratula Gábor83 a memberséghez!
Gratula Raisu-Sama a senior memberséghez!
Gratula Feldin a 700. posthoz!
Gratula Meske a 200. posthoz!
Gratuls Rounin a memberséghez!
Boldog Szülinapot Kvikveg! :)
Boldog Szülinapot Salahad! :)
Quote from: MohaGrat Xaga az új avatarhoz! Ahogy látom, ez most nem animált, vagy igen?
Nem nem animált. HungaRO forumáról nyultam le :D
Heppi B. meoindilnek aki a 41. születésnapját ünnepli ma.
Gratula Xaga!!! :cool:
HB meoindil! :)
Köszi a gratokat! :merci:
Grat Xaga az új avatarodhoz!
Grat Itachi az új avatarhoz és aláíráshoz!
Boldog szülinapot meoindil!
Gratula Xaga-nak, a kis tolvajnak :)
Quote from: ExoGrat Rounin a memberséghez! :jee: (ehhez talán lehet ;))
Nope :p Na erre kössetek gombot. Úgysem olvasom el :) Ehh... lebuktam -_-
Thx
Gratula Itachi az új avához és aláíráshoz! :cool:
Quote from: RouninNa erre kössetek gombot.
varrjatok ;) :D
Quote from: ExoGratula Itachi az új avához és aláíráshoz! :cool:
varrjatok ;) :D
Off: az túl konvencionális... és egyszerû :p :D
Grat Itachi
Köszönöm a gratulációkat
Grat Ner-san a memberséghez!
Gratula a memberséghez Ner-san!!! :jee:
Grat Ner-san
Hali!
Grat Ner-san
Quote from: TriviGratula Xaga-nak, a kis tolvajnak :)
Valahogy be kell szereznie a bilincset.... :p
(http://moha.uw.hu/ontopic.gif): Gratula Ner-san a member címhez!
Gratula Xaga az új avatarhoz!
Gratula a memberséghez Ner-san!
Boldog szülinapot meoindil! (tegnap volt)
Gratula Turbok az új avatarhoz!
Grat TurboK a majmodhoz :)
Metal Slug nagyon r0x. Onnan van a malyom. (Saturn verzió)
ja, és itt a többi art galéria a Metal Slugból:
http://evilboris.sonic-cult.org/stuff/Metalslug_art/index.html
Grat TurboK! :jee: :rotflol:
Hali!
Boldog szülinapot Feldin! :)!
Boldog 20. születésnapot Feldin!!! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Most már neked is megvan a második X...
Happy Birthday Feldin! :tezsvir: (Még 1 páciens az öregek otthonában. :p)
Heppi B. Feldin :tezsvir:
Boldog Szülinapot Feldin!!! :tezsvir:
(nehogymár minden piros legyen :D)
Grat TurboK az új avatarodhoz! :jee:
Boldog szülinapot Feldin!!!
(azért is piros :p)
Boldog születésnapot Feldin
Kongratulálok Feldin! :)
Köszönöm szépen a sok gratot!!!! :D
Jól esett :D
:merci:
Boldog Szülinapot Feldin!
(http://www.tar.hu/keitaro/8.gif)
Grat Turbok az avatarhoz!
Heppi B. Odax.
Boldog szülinapot Odax!
Grat bpka000 a senior memberséghez!
Quote from: MeskeBoldog szülinapot Odax!
Grat bpka000 a senior memberséghez!
Csatlakozom! :D
GRAT :jee:
Grat bpka000 a seniorságjoz.
Bár igaz, hogy még nincs meg, de az az egy post már nem sok, mire erre reagálsz, már biztosan meglesz. :)
És hogy ne fecséreljem tovább a szót:
GRAT TRIVI A 2700-HOZ! :appl::tezsvir:
EDIT: És Grat Cobra az Addict memberséghez!! :)
Grat Cobra
És grat Trivi elõre is.
Grat Ner-san az új avatarodhoz!
Feldinnek tegnap szülinap? Az vasárnap, ugye...? Ami azt jelenti, hogy az elõtte való nap találkoztunk... (ha nem vok túl zokni vagy nem tévesztem össze valakivel... ha igen, egy hónapig tuti nem jövök erre, ilyen szégyent ugyanis nem visel el az arcbõröm...)... és én nem tudtam... BOOOCSIII !
HAPPY BDAY !
Grat: bpka000 a seniorsághoz!
Cobra az addictsághoz!
Trivi a 2700-hoz! (már lassan 3k :))
Ner-san az új avához!
Moha a 600-hoz!
...és mindenki másnak akinek nem gratuláltam az utóbbi idöben.
Gartula Cobra az Addict Member címhez!
Gratula Ner-San az új avatarhoz!
Utólag is boldog szülinanopt Feldin nek! Nem tudtam felköszönteni idõben mert ez a %§!!!§%&@# windows miatt kellett egy format c t nyomnom, és csak mostanra jött rendbe a gép. :grrr: Ja igen és grat Cobra az addict séghez. :zen:
Quote from: ItachiUtólag is boldog szülinanopt Feldin nek! nem tudtam felköszönteni idõben mert ez a %§!!!§%&@# windows miatt kellett egy format c t nyomnom, és csak mostanra jött rendbe a gép. :grrr: :zen:
Igaz is, happy birthday!!!! Meg mindenkinek happy monday!!!!
Valamint grat a sok posthoz!
És grat a format c-hez is, az nekem is mindig sok megkönnyebbülést okoz! ;)
Quote from: MeskeBoldog szülinapot Odax!
Grat bpka000 a senior memberséghez!
Én is. :)
Gratula!
Grat Trivi a 2700-hoz! :appl: :appl:
Grat Moha a 600-hoz! :appl:
Grat bpka000 a seniorsághoz!
Grat Cobra az addictsághoz!
Grat Ner-san az új avatarhoz!
Remélem nem hagytam ki senkit! :)
Grat Moha a 600hoz
Grat Ner-san az új avához.
Köszönöm a gratokat, ha nem szóltok, észre sem veszem :)
Garat Moha a 600-hoz
Quote from: XagaReason: értem a célzást Cobra kicsitt fáradt vagyok
:lol: Éppen beírtam volna, hogy ne akarj már lefokozni! :D
Ner-san, Noki, Xaga, Cobra: köszi a gratokat!
Quote from: NephilimMeg mindenkinek happy monday!!!!
Utálom a hétfõl! :rolleyes:
Quote from: Moha:lol: Éppen beírtam volna, hogy ne akarj már lefokozni! :D
Bocsi nem tom iért 4-est írtam a 6-os helyet de akkor úgy vehetted volna hogy Chronosnak sikerült törölni az offtopic threadet és ezért maradt csak 400ad :D
Amúgy:
Heppi B. phr0zen, Michi és Natsukawa.
Boldog szülinapot Natsukawa, Michi & phr0zen! :appl:
Megint egy évvel szenilisebbek lettetek! :tezsvir:
HB phr0zen! :)
Gra Itachi az új avádhoz.
Elfogadsz egy 5letet => (http://www.extra.hu/xaga/itachi02.gif)
Quote from: MohaUtálom a hétfõl! :rolleyes:
Garfield! :p
Grat Moha a 600-hoz! Hogyan foglak én így beelõzni? :rolleyes:
Boldog szülinapot phr0zen, Michi és Natsukawa!
Grat Itachi az új avatarodhoz!
Quote from: ShadowolfHB phr0zen! :)
Kösz mindenki! :)
HaPpY BiRtHdAy phr0zen, Michi, Natsukawa!
Grat Itachi az új avatarhoz!
Megint kimaradoztam pár napig, úgyhogy hozzákezdek a hiányosságaim bepótlásához:
Gratula Turbok az új avatarhoz!
Boldog szülinapot Feldin! (tegnap elõtt volt ugyan, de jobb késõn, mint soha :) )
Boldog szülinapot Odax! (neki pedig tegnap volt)
Gratula bpka000 a senior memberséghez!
Gratula Cobra az Addict memberséghez!
Gratula Trivi a 2700. posthoz!
Gratula Moha a 600. posthoz!
Gratula Ner-San az új avatarhoz!
Gratula Itachi az új avatarodhoz!
Boldog szülinapot phr0zen, Michi és Natsukawa!
Remélem senkit sem hagytam ki.
Boldog születésnapot kívánok Lolembernek, aki valójában Chronos egyik marharépa volt osztálytársa. :hehe:
Quote from: phr0zenBoldog születésnapot kívánok Lolembernek, aki valójában Chronos egyik marharépa volt osztálytársa. :hehe:
ROTFLOL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :) :) :) :rotflol:
CHRONOS
Köszi mindenkinek! :merci:
(milyen hamar megvan ez a seniorság.... hmmm)
És én is grat mindenkinek!
Quote from: DrótmalacMegint kimaradoztam pár napig, úgyhogy hozzákezdek a hiányosságaim bepótlásához:
Boldog szülinapot Odax! (neki pedig tegnap volt)
Gratula bpka000 a senior memberséghez!
Gratula Cobra az Addict memberséghez!
Gratula Trivi a 2700. posthoz!
Gratula Moha a 600. posthoz!
Gratula Ner-San az új avatarhoz!
Gratula Itachi az új avatarodhoz!
Boldog szülinapot phr0zen, Michi és Natsukawa!
Remélem senkit sem hagytam ki.
Én is Gratulálok mindannyiótoknak!!! :jee: :cool:
Továbbá Grat Mohának az avatarért is! :tezsvir:
(kösz Drótmalac, hogy "kölcsönvehettem" a postodat :D :tezsvir: )
Quote from: phr0zenBoldog születésnapot kívánok Lolembernek, aki valójában Chronos egyik marharépa volt osztálytársa. :hehe:
Ehez csak csatlakozni tudok... :rotflol:
ja és:
Gratula Moha az új avatrahoz!
Köszönöm a gratokat és nagy grat mindenkinek!!!!
Grat Moha az új avatarodhoz!
Boldog szülinapot Lolember!
Grat Raisu-Sama az új avatarodhoz!
Köszönöm a gratulációkat Exo, Drótmalac, Meske, Ner-san! Már egy kicsit untam a régi avatart, ez a jelenet pedig az éppen aktuális animében volt. :)
Hali!
Utólag is:
Grat bpka000 a senior memberséghez!
Grat Cobra az Addict memberséghez!
Grat Trivi a 2700. posthoz!
Grat Moha a 600. posthoz!
HB phr0zen :), Michi :), Natsukawa :), Odax :), Lolember :)!
És aktuálisan:
HB lynx655 :), IchiGo :)!
Boldog szülinapot lynx655 és IchiGo!
Boldog szülinapot IchiGo!
Köszönöm a jókívánságokat, :rotflol: majd kiderül, hogy fogok túlélni mégegy évet. :hehe:
Végül szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki ennek a sitenak az üzemeltetésében, bõvítésében részt vesz, elsõsorban zsozsonak, akinek a munkáját valószínûleg soha nem értékeljük eléggé... :D (But such is the fate of the sysadmin.)
Szóval: :merci: Arigato gozaimasu!
Boldog születésnapot lynx655 és IchiGo!
Quote from: DrótmalacBoldog születésnapot lynx655 és IchiGo!
Én is gratulálok nektek! Boldolg szülinapot!
(és bocsi Drótmalac, hogy én is a te postodra támaszkodom...)
Boldog születésnapot lynx655 és IchiGo!
Utólag pedig Boldog szülinapot Natsukawa, Michi , phr0zen, Odax, Lolember!
Grat Moha az új avatarhoz :cool: .
Hol találtál rá?
Quote from: NokiGrat Moha az új avatarhoz :cool: .
Hol találtál rá?
Köszi.
Saját készítésû avatar. A Sakura Diaries-t nézem éppen, és ez a jelenet az 1. rész végén van. Megtetszett és összedobtam belõle egy anim gif-et. :)
Quote from: KaliburFeldinnek tegnap szülinap? Az vasárnap, ugye...? Ami azt jelenti, hogy az elõtte való nap találkoztunk... (ha nem vok túl zokni vagy nem tévesztem össze valakivel... ha igen, egy hónapig tuti nem jövök erre, ilyen szégyent ugyanis nem visel el az arcbõröm...)... és én nem tudtam... BOOOCSIII !
HAPPY BDAY !
Semmi baj! :)
Köszönöm szépen!
Tényleg velem találkoztál :)
Grat Noki Tama-chanhoz! :cool: :jee: :kiraly:
Grat Noki az aláírás-kiegészítéshez!
Quote from: MohaGrat Noki az aláírás-kiegészítéshez!
Köszi Grat-okat! :merci:
Megpróbálkoztam én is csinálni egyet mint ahogy te, bár lehetne kicsit gyorsabb meg a mérete is nagy lett (230kb) de elmegy:).
A filmbõl vágtam kia képeket és csak egymásután tettem te hogy csináltad Moha?
Meske: én is szomorú vagyok hogy már "hûvös szelek járnak" a Noki madár is fázik :), de szerintem ezzel mások is így vannak, meg számomra nem kezdõdött valami jól ez a tanév :(.
Gratsz Tiaro-nak a 900-hoz! :)
QuoteMeske: én is szomorú vagyok hogy már "hûvös szelek járnak" a Noki madár is fázik , de szerintem ezzel mások is így vannak, meg számomra nem kezdõdött valami jól ez a tanév :(.
Nekem sem, azért is írtam be ezt az aláírásomba...
Grat Tiaro a 900-hoz!
Grat Shadowolf az aláírásodhoz!
Grat Feldin az addict memberséghez!
Gratulálok mindenkinek, aki a legutóbbi postom óta elért valamiféle dícsérendõ dolgot!
Szóval, GRAT!!!
(mostanában nem vagyok itt eleget...:ejj: )...(meg lusta disznó is vagyok :ejj: )
Most én kérek elnézést, hogy csak ennyire futja (fránya RO lopja az idõt :)):
Grat mindenkinek!
És köszönöm mindenkinek a gratulációkat :merci:
Hali!
Grat Tiaro a 900. posthoz!
HB McDouglas (21) :)
HB McDouglas! :)
Grat Tiaro a 900. posthoz!
Grat Shadowolf az új aláíráshoz!
Boldog Szülinapot Mcdouglas! (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Quote from: NokiGrat Tiaro a 900. posthoz!
Grat Shadowolf az új aláíráshoz!
Boldog Szülinapot Mcdouglas! (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Gratulálok én is!
És Heppi Börszdéj!
Grat a Kedves Fórumozóknak, hogy az "Offtopic"-ban összehoztuk a 20000 postot! :appl: :jee: :cool:
(gomenne minnasan, hogy megint én kaptam el a fordulót :hopp: :D)
Quote from: ShadowolfHB McDouglas! :)
HB! :)
CHRONOS
Boldog születésnapot McDouglas
Grat mindenkinek, aki elõsegítette, hogy az Offtopicban több, mint 20000 post legyen!!! :appl:
Boldog szülinapot McDouglas!!
Gratula Noki az aláírásodhoz!
Gratula Tiaro a 900. posthoz!
Gratula Shadowolf az aláírásodhoz!
Gratula Feldin az addict memberséghez!
Boldog születésnapot Mcdouglas!
Grat Stairan az új avatarhoz! :jee: (miféle focis anime ez?)
Quote from: ExoGrat Stairan az új avatarhoz! :jee: (miféle focis anime ez?)
Köszi!
Ez a Hungry Heart Wild Striker (http://animenfo.com/animetitle,1043,xkdrgc,hungry_heart.html).
Gratula Stairan az új avatarhoz!
Hûûû!!! Én mikor lettem addict???
Köszönöm a gratokat, habár ez nektek köszönhetõ, volt mire reagálni :)
Grat Stairan az új avatarhoz!
Boldog szülinapot rouga és Freyja!!!
Boldog születésnapot Freyja
Gratuláció-pótlás következik:
Gratula Tiaro a 900. posthoz!
Grat Shadowolf az aláírásodhoz!
Grat Feldin a 750-hez!
Boldog szülinapot McDouglas! (kicsit megkésve, gomen)
Gratula Stairan az avatarhoz!
Boldog Születésnapot Freyja!
Remélem senkit nem hagytam ki.
Boldog Születésnapot Freyja! :)
Hali!
HB rouga :)
Boldog szülinapot Freyja :)!
Gratula roderick a fanatizmushoz!
Gratula Manu az új avatarhoz!
Hali!
HB Csiguli!
HB Freya!!!
Meg grat a népnek!
Boldog Szülinapot Freya és Csiguli! (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap2.gif)
Uhh, köszönöm mindenkinek... majdnem elfelejtettem a barátnõm szülinapját :rolleyes:
Grat roderick a fanatic memberséghez!
Grat Manu az új avatarhoz!
Boldog szülinapot Csiguli!
Quote from: MeskeGrat roderick a fanatic memberséghez!
Grat Manu az új avatarhoz!
Boldog szülinapot Csiguli!
Csatlakozom! :D
GRAT_GRAT!!! :jee:
Továbbá GRAT Kaliburnak az 1100-hoz! :cool: (még 1 post) :D
Grat Kalibur az 1100-hoz!!!
És Grat Exo a 700-hoz!!! :jee:
Gratula Exo a 700. posthoz! Ej-ha, nemsokára addict leszel! :hehe:
Nagy-nagy gratula mindenkinek, aki a nyár folyamán valami jelentõset tett ( :tezsvir: ), vagy történt vele valami jó ( :tezsvir: ), postszámával nagyot alkotott ( :tezsvir: ), avatárt, vagy aláírást cserélt ( :tezsvir: )! És boldog szülinapot így utólag is mindazoknak, akik a nyár folyamán lettek egy évvel öregebbek ( :tezsvir: )!
Remélem elnézitek, hogy senkit nem neveztem meg, de van, hogy egy hetet is nehezen pótolok be, nem hogy egy nyarat... :rolleyes:
Hûha :D Mindenkinek nagyon köszönöm a köszöntést! :merci:
Jujujujjjj... Megint grat mindenkinek akinek kell, sajnos nemhiszem hogy lesz idõm végigböngészni azt a kb 5-10 oldalt ami a legutóbbi ittlétem óta "termett"...
Szóval mindenkinek grat azért amit elért/megélt!!! :D
:merci: Meske & Moha :merci:
Köszönöm szépen!
Boldog szülinapot rouga és Freyja! (bár utólag)
Gratula roderick a fanatic memberséghez!
Gratula Manu az új avatarodhoz!
Boldog szülinapot Csiguli! (neki pedig tegnap volt)
Gratula Kalibur az 1100. posthoz!
Gratula Exo a 700. posthoz!
Grat Itachi az 1,600-hoz!
Grat TurboK a Fanatic Memberséghez!
Grat Moha a démonsághoz :)
Quote from: MeskeGrat Itachi az 1,600-hoz!
Grat TurboK a Fanatic Memberséghez!
Gratula! (Rád támaszkodok ha nem baj:))
Hali!
HB Xell!
kocsot off:
ha Saori nem fogja látogatni többet az oldalt, akkor vkinek át kéne vennie a szülinaposok felköszöntését, nem?
Quote from: DamnatusHali!
HB Xell!
kocsot off:
ha Saori nem fogja látogatni többet az oldalt, akkor vkinek át kéne vennie a szülinaposok felköszöntését, nem?
Végülis szerintem tök nyolc, hogy ki köszönti fel elõször az adott szülinapost, de nekem végülis mindegy...
Boldog szülinapot Xell!
Grat Moha a 666-hoz!
(amit egyébként én vettem észre és szoltam neki, s majd ez után editálta a postját... :p)
Quote from: Damnatuskocsot off:
ha Saori nem fogja látogatni többet az oldalt, akkor vkinek át kéne vennie a szülinaposok felköszöntését, nem?
Bocs, hogy offolok, de MICSODA!!?????? A nyári hiányzásom alatt errõl valahogy lemaradtam...
Nem vagy egyedül...
És akkor a valóban 1100. postommal meg is köszönném mindenkinek, aki már gartulált ^^
Quote from: KaliburNem vagy egyedül...
És akkor a valóban 1100. postommal meg is köszönném mindenkinek, aki már gartulált ^^
Akkor grat az 1100hoz! :)
Quote from: Damnatusha Saori nem fogja látogatni többet az oldalt, akkor vkinek át kéne vennie a szülinaposok felköszöntését, nem?
Ezt a feladatot rám bízta, de én meg úgy vélem, hogy jobb ha nincs ez a rendszer mert így nem kell mindig rám várnotok. De ha vki akarja ezt a posztot akkor felölem nyugodtan átveheti. :)
Ja igen: grat TurboK és Kalibur!
Elnézést kell kérnem megint...
Grat mindenki, aki megérdemli! :)
Grat Maron az új avatarodhoz!
Quote from: Shadowolfde én meg úgy vélem, hogy jobb ha nincs ez a rendszer mert így nem kell mindig rám várnotok.
Egyetértek! Szerintem is tök mindegy, ki köszönt fel valakit elõször. Esetleg tesó-tesó, barát-barátnõ viszonylatban lehetne kivételt tenni.
HB Xell!
Gratula Kalibur az 1100-hoz!
Gratula Itachi az 1600-hoz + az aláíráshoz!
Grat Maron az új avatarhoz!
:) Boldog születésnapot ignus! :)
(http://www.tar.hu/keitaro/szulinap2.gif) Boldog Szülinapot ignus!(http://www.tar.hu/keitaro/szulinap2.gif)
Grat Itachi az új aláíráshoz!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT ignus!
Boldog születésnapot Ignus
Boldog születésnapot ignus! :hopp: :appl:
Isten éltessen ignus! :hopp:
Boldogat, de nagyot, Ignus :)
Itt már azért nem maradhatok le:
Boldog Születésnapot Ignus! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Boldog szülinapot ignus!
Grat SysOP XXL az aláírásodhoz! :jee:
Grat Blimp a 200-hoz!
Na, akkor megintcsak hozzálátok a tömeges gratulációhoz:
Gratula Itachi az 1600. posthoz és az új aláíráshoz!
Gratula TurboK a fanatikussá válláshoz!
Gratula Moha a démonsághoz!
Boldog szülinapot Xell! (bár tegnap volt)
Gratula Maron az új avatarodhoz!
Boldog születésnapot Ignus!
Boldog születésnapot AyaDid!
Gratula SysOP XXL az aláírásodhoz!
Gratula Blimp a 200. posthoz!
Grat mindenkinek akinek nem tudtam az elmúlt 10 napban gratulálni.
Quote from: DrótmalacNa, akkor megintcsak hozzálátok a tömeges gratulációhoz:
Gratula Itachi az 1600. posthoz és az új aláíráshoz!
Gratula TurboK a fanatikussá válláshoz!
Gratula Moha a démonsághoz!
Boldog szülinapot Xell! (bár tegnap volt)
Gratula Maron az új avatarodhoz!
Boldog születésnapot Ignus!
Boldog születésnapot AyaDid!
Gratula SysOP XXL az aláírásodhoz!
Gratula Blimp a 200. posthoz!
Gratulálok mindannyiótoknak! :cool: :jee: :tezsvir:
Hali!
Boldog szülinapot ignus! :)
És HB ben2371 :), Keisuke :)
Boldog szülinapot ben2371 és Keisuke!! (Éljen Debrecen!! :D)
Elõször is Boldog Szülinapot ben2371-nek és Keisukenek!
Osztán köszönöm szépen:
-Shadowolfnak :D
-Nokinak
-Mohának (vagy Moha-nak?)
-Cobrának .... -II- :)
-Itachinak (Lorenor?)
-Brucenak
-Damanatos-nak
-Rouninnak
-Trivinek :D
-Shiroinak
-Meskének
-Exonak
-Drotmalacnak
-anyukámnak :hehe:
-apámnak :hehe:
Heppi B. Ted & Xellos
És Heppi B. utólag ignusnak.
Quote from: XagaHeppi B. Ted & Xellos
És Heppi B. utólag ignusnak.
Csatlakozom, és neked meg köszönöm! :D
Boldog szülinapot Ted és Xellos!
Boldog szülinapot Ted és Xellos!
Boldog születésnapot ben2371 & Keisuke! (nekik tegnap volt)
Boldog születésnapot Ted & Xellos!
Grat Moha az aláírásodhoz! (Tegnap úgy nézted, hogy sejtettem, hogy valamit akarsz azzal a képpel... :) )
Én meg "gratulálok" Frei Tamás nak ,hogy így lejáratta a japán manga kultuszt. :linsux: :nagyere: :zen:
Hali!
HB Ted :) !
HB Xellos :) !
Grat Stairan a senior memberséghez!!
Grat Moha a 700-hoz!!!
Hali!
Grat Moha a 700-hoz!
Quote from: ItachiÉn meg "gratulálok" Frei Tamás nak ,hogy így lejáratta a japán manga kultuszt. :linsux: :nagyere: :zen:
Nekem elõsször más jutott eszembe... :gonosz vigyor:
Inkább hagyjuk. Felejtsük el...
Quote from: ItachiÉn meg "gratulálok" Frei Tamás nak ,hogy így lejáratta a japán manga kultuszt. :linsux: :nagyere: :zen:
Egyetértek... fogalma sincs róla, de véleményt alkot, és szépen beletáplálja az üresfejû magyar barom fejébe, aki meg engem cseszeget ezzel.
Grat utólag minden szülinaposnak, postfordulosnak, aláírásnak stb.
Grat mindenkinek akinek az elmúlt héten nem tudtam gartulálni!
Hali!
Boldog szülinapot Emarsharae :), ohGr :), AnWar :)
Hi!
Hú, de nagyon régen jártam már erre! :ejj:
Nah, mind1...gratulálok mindenkinek, aki leutóbbi ittlétem óta elért valamilyen fordulót vagy szülinapja volt!
Szóval akkor GRAT Mindenkinek!
Ja, és a Freinek meg ezt üzenem: :fuk-u:
Gratula Moha a 700. posthoz!
Gratula Stairan a senior memberséghez!
Boldog születésnapot 'ohGr, AnWar, Emarsharae!
Quote from: DrótmalacGratula Moha a 700. posthoz!
Gratula Stairan a senior memberséghez!
Boldog születésnapot 'ohGr, AnWar, Emarsharae!
Csatlakozom
Köszönöm a gratukat és egyben Bolldog Szüllinapot kívánok 'ohGr-nak AnWar-nak Emarsharae-nek!
Boldog születésnapot Emarsharae! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Omedetou Moha!
Köszönöm a gratulációkat! :merci:
Én is gratulálok minden érintettnek!
Hú , pont túl léptem az éjfélt.... :p nem baj azért grat Emarsharae nak születésnapja alkalmából.Tanjoubi Omedetou! :) (bishonen akkor is sux :uzi: ) :zen:
Boldog szülinapot 'ohGr, AnWar és Emarsharae, így utólag!!
grat grat grat!!!!!!!
Gratula Shiroi az új avatarhoz! De hova lett az alírásod? Pedig az jó volt...
Quote from: ShiroiKöszönöm! Berserk-hez valahogy nem passzolt, úgyhogy kivettem. De már most hiányzik, úgyhogy azt hiszem hamarosan beírok egy új hasonló szöveget egy új Avataress( :) )hez...
Én avatarról jegyzem meg az embereket... :(
Quote from: FeldinÉn avatarról jegyzem meg az embereket... :(
Nem követendõ taktika... az elsõ idõkben én is próbáltam... név alapján sokkal biztonságosabb (szerintem vmikor akkortályt hagytam abba avatar alapján azonosítani a versenyzõket, mikor vkinek hajszálra ugyanaz volt az avatarja, mint Vashnak.../ne kövezzetek, nem emlékszem, w vagy v volt-e/)
Quote from: FeldinÉn avatarról jegyzem meg az embereket... :(
Akkor asszem ideje lenne a nevüket is megjegyezni... :_piszka: :hehe:
És grat az avatarodhoz Shiroi!
Akiket jobban ismerek azoknak tudom ám a nevét is!!!!
De képrõl könnyebben beugrik hogy ki az...
Köpenyegforgatók!!! :ejj:
Feldin: Elõre szólok: Még egy post és a 800. is megvan!!!! ;)
Drakulálok Mindenkinek! :D
Quote from: ExoDrakulálok Mindenkinek! :D
Csak egyetérteni tudok! Grat mindenkinek, aki úgy érzi érdemes rá!
Gratula Shiroi az új avatarhoz és a senior memberséghez!
Quote from: ExoDrakulálok Mindenkinek! :D
Kriptakezem nem disznóláb? :D:D
Gratula Shiroi a legújabb avatarhoz és a 100. posthoz!
Gratula neked is, Bruce!
Grat Shiroi az újabb avatarhoz szerintem jobb mint az elõzõ nagyon cuki:) és grat a 100. post-hoz.
Quote from: ShiroiKöszi Neked is!
Feldin: akkor engem sûrûn el fogsz felejteni... :)
Hát megint néztem hogy ki az új arc és a nevet meg csak utána... :ejj:
Edit: Egyébként tetszik, mibõl van?
Quote from: ShiroiAttól függetlenül, hogy csak akkor repül a madarad, amikor a képbe kerül, tetszik, Bruce!
Ja... egy lusta dög... nekem meg már zsibbad a karom :hehe:
De azért kösz mindenkinek, neked meg visszakézbõl gratulálok a 100. postjához! :tezsvir:
Grat Feldin a 800. posthoz :appl: :tezsvir: .
Grat Shiroi a legújabb avatarodhoz és a senior memberséghez!
Grat Bruce az avatarodhoz!
És persze grat Feldinnek a 800. posthoz! :)
Quote from: ShiroiKöszönöm, emberkék! A képet berakom a képgalériába, ha valaki tudja honnan van, akkor igazán elárulhatná... Itt van a két link, hogy ne menjetek messzire megnézni:
http://usteam.uw.hu/pictures/c/pics/1095853736667.jpg
http://usteam.uw.hu/pictures/c/pics/1095853774209.jpg
Feldin, neked pedig visszamenõleg is: :tezsvir:
Grat Feldinnek és Shiroi-nak... Engem is érdekelne hogy mibõl van....
Szeretnék gratulálni magamnak, hogy képes voltam lezúgni egy lépcsõn(Moszkva tér.) és eltörni a lábam:D
Kedden engedtek ki korházból, két csavarral (lassan tényleg úgy fogok kinézni mint Vash, lassan)
Elnézést azoktól akikkel el kellett volna mennem sörözni, probaltam szolni de anyam a számítógéphez annyit ért mint én a Kanjikhoz, szóval nem sokat...
Majd lassan probálok visszakapcsolódni az életbe csak eddig nagyon lekötött az egyetem meg minden.
Bocs
u.i.: Happy CORPSEday to you, happy CORPSeday to....
Ejj-ejj... inkább az eszed lenne csavaros! :D
Sajnálom hogy lepottyantál... hgoy csináltad egyedül vagy "segitettek" hátulról?
Grat neked de inkább a visszatéréshez!!!
Quote from: ignusEjj-ejj... inkább az eszed lenne csavaros! :D
Sajnálom hogy lepottyantál... hgoy csináltad egyedül vagy "segitettek" hátulról?
Grat neked de inkább a visszatéréshez!!!
Önálló akció volt:D
viszont azt megfigyeltem hogy mindenkinek sikerült félreugrania elõlem, de hogy megállítsanak.....phhffff, magyarország, legalább a mentõt gyorsan hívták.
Köszike majd igyekszem....
Quote from: VASHlegalább a mentõt gyorsan hívták.
Az még édeskevés, ha utána órák múlva ér csak ki...
Jobbulást és mihamarabbi "csavartalanítást" kívánok!
És gratuálok a visszatérésedhez!
Továbbá grat Feldin a 800, most már "jó helyre került" postodhoz! :D
Grat Vash a visszatéréshez és köszi a gratokat!!!
Hali!
Grat Vash a visszatéréshez, és gyógyulást!
HB Corpse!
Grat Feldin!
Grat Vash a visszatérésedhez és mielõbbi jobbulást!
HB Corpse!
Grat Vash a visszatéréshez és jobbulást!
Boldog szülinapot Corpse!
Grat Itachi az új avatarodhoz!
Ennyi jókívánság hallatán extragyors gyógyulásba kezdett a lábam:D :merci:
Grat a 800 posthoz...
Quote from: ignusGrat Feldinnek és Shiroi-nak... Engem is érdekelne hogy mibõl van....
Csak én foglalkozom CG hentaival?
Ez az oldal rendszeresen frissül, 15000 kép, érdemes hozzáadni a kedvencekhez(belive me)
http://leonmagnuz.host.sk/hparadize/cg.html
Quote from: VASHCsak én foglalkozom CG hentaival?
Ez az oldal rendszeresen frissül, 15000 kép, érdemes hozzáadni a kedvencekhez(belive me)
http://leonmagnuz.host.sk/hparadize/cg.html
:eek: :eek: :eek: :kiraly: AZTA! Bár sok a censored, azért van itt pár igazi gyöngyszem.Micosda comeback. :) :merci: :zen:
Grat Itachi az új avatarodhoz!
HB Corpse!
Még valaki? Ja! Grat Vash a visszatéréshez!
Gratula Bruce az avatarodhoz!
Gratula Feldin a 800. posthoz!
Boldog születésnapot Corpse! (megint utólag, mint mindig)
Gratula Itachi az új avatarodhoz!
Üdv újra köztünk, Vash!
Quote from: DrótmalacGratula Bruce az avatarodhoz!
Gratula Feldin a 800. posthoz!
Boldog születésnapot Corpse! (megint utólag, mint mindig)
Gratula Itachi az új avatarodhoz!
Üdv újra köztünk, Vash!
-||- + grat annak akinek még nem gratuláltam + HB annak akinek még nem kívántam.
Nida, télleg! Grat Xaga! :tezsvir:
Gratula Itachi az új avatarhoz és Xaga az 1500. posthoz! Egy újabb otaku van közöttünk! :jee:
Hali!
Grat Xaga az otakusághoz :)
HB Anime_mániákus :)
Gratula Xaga az otakusághoz
Boldog születésnapot Anime_mániákus! (neki tegnap tegnap volt)
Boldog születésnapot Banryu! (neki ma van)
Ja és a multkor kimaradt:
Gratulála Rounin az aláírásodhoz!
Grat Xaga az 1500-hoz!
Boldog születésnapot Anime_mániákus és Banryu!
Grat Rounin az aláírásodhoz!
Grat Xaga az 1500-hoz! :appl:
Grat Itachi az új avatarhoz! :cool:
Boldog születésnapot Anime_mániákus és Banryu!
Grat Rounin az aláírásodhoz!
Grat Bruce hogy sikerült végre elröptetni a madarat :).
Jéé, tényleg repül :) Grat Bruce
És grat Xaga az 1500-hoz.
Illetve utólag grat mindenkinek, akinek volt miért.
Ja és grat a Matávnak a magas pingért packet lossal megtoldva. :grrr:
Grat minden kinek! Remenytelen eszbentartani!
Cobra: nem tudom ertelmezni az avatarodat. Mi van rajta??! :confused:
Gratulálok Cobra a 777. posthoz! :D:D:D - már, hogy ne csak a kerek számokhoz gratuláljunk, a 777 meg amúgy is jól néz ki :)
(suggested by Meske)
Azért a 666 jobban nézett ki, de köszönöm.
Kvikveg, kérdezd meg Noriko-t (ha látod errefelé) :D
Köszönöm a gratokat. Az Ancient member cím viszont jobban tetszet de inkább nem kezdek posttörölgetésbe hogy visszakapjam:)
Kvikveg: Néz meg 1-2 G.I.Joe részt :D
Grat Vash a visszatéréshez! (ha tudtam volna, hogy bejön, már elõbb elkezdelek emlegetni ^^) És egy lendületbõl engedd meg, hogy jobbulást kívánjak :)
És gratula és szülinap minden aktuális bárkinek!
Quote from: NokiGrat Bruce hogy sikerült végre elröptetni a madarat :).
Köszi, de ez nem az én érdemem :) Kvikveg csinálta meg :) Neki grat!
Hali!
Tegnapra visszamenõleg: HB Banryu :)!
Kvikveg
Cobra képe a GIJoe kobra parancsnokának a sisakját mutatja. Mivel az arca elég húzós (kígyó-ember keverék), ezért hordja a sisakot (illetve késõbbi rajzokban egy csukját), amivel eltakarja az arcát.
BSZ Shiroi! :)
Quote from: ShadowolfBSZ Shiroi! :)
Ha én ezt tudom! Boldog születésnapot! Legyen a DVD ajándék, remélem (elméletileg) MA viszi a postás.
Boldog 22. szülinapot, Shiroi! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog szülinapot Shiroi!
Boldog születésnapot Shiroi
(http://www.tar.hu/keitaro/szulinap2.gif) Boldog Szülinapot Shiroi (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap2.gif)
Éljen soká Shiroi!!! :D
Grat Shogun-nak a fórum legdémonibb memberének! :D
Boldog születésnapot Fate és Shiroi!
:appl:
Boldog születésnapot Fate & Shiroi!
Quote from: ShadowolfGrat Shogun-nak a fórum legdémonibb memberének! :D
Jaja, 666. member! :bsd: Gratula hozzá!
Figyeltem is, vajon milyen neve lesz a démonunknak :)
Gratula mindenki!
Ez nagyon rövid lett, de 2-t azért kiemelnék:
nem gratula, hanem gyógyulást Vash! :)
Boldog születésnapot Shiroi! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Hali!
Boldog Szülinapot Shiroi! :)
HB Fate :)
Quote from: ShiroiÉs hadd gratuláljak elsõként Bruce 400. post-jához!
Én pedig másodiknak! Grat a 400-hoz Bruce!
Grat a 400 post-hoz Bruce! (harmadikként :))
Gratula Bruce a 400. posthoz!
Boldog születésnapot Fate és Shiroi!
Grat Bruce a 400-hoz!
Grat kisvirag az új avatarodhoz!!! :cool: :jee:
Grat kisvirág az avához, megnövesztetted a hajad? :D :D
Grat Manu a senior memberséghez!
Gratula kisvirag az új avatarodhoz!
Gratula Manu a seniorsághoz!
Grat kisvirag az új avatarhoz!
Grat Manu a 100. posthoz!
Grat Itachinak a Hiei-es avatarhoz... :)
Off: az anime hogy tetszik? :)
CHRONOS
Hali!
HB BileDemon :) !
Grat kisvirag és Itachi az új avatarhoz! :cool:
Grat Manu a 100. posthoz!
Grat Itachi az új avatarodhoz!
Boldog szülinapot BileDemon!
Gratula Manunak, legújabb seniorunknak! :tezsvir:
Ezenkívül gratula kisviragnak és Itachinak, akiknek ugyan még nem láttam az új avatárját, de pillanatokon belül erre is sor kerül ;) !
És köszi mindenkinek a gratokat! Nem is figyeltem, hogy 400, csak mikor idejöttem :)
Boldog születésnapot BileDemon!
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Halvány fogalmam sincs, hogy most mi van a szülinapjelzéssel, ezért pofátlan módon nem várok :hehe:
Boldog születésnapot Kilteh! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
És ha még nem tettem meg: mindenkinek grat, ha megérdemli! :)
Grat minden postfordulóért. :appl:
Csatlakozom Trivihez boldog születésnapot Kilteh :appl: :appl: :appl:
Boldog szülinapot Kilteh!
Heepi B Kilteh
Boldog szülinapot Kilteh!
Grat Shiroi az új avatarodhoz!
ja, és
Grat Moha az addictsághoz!
Grat Moha! :)
Grat Moha :)
(hmm érdekes elõször grat helyet fear-t írtam pedig gratot akartam írni de mégis fear-t írtam pedig...)
Köszi a gratokat!
Xaga: Kezdek tényleg rettegni... :rolleyes:
És BoLdOg SzÜlInApOt Kilteh!
Edit: Ja, és grat Shiroi az új avatarhoz. Naruto, igaz?
Hali!
HB Kilteh :)!
Grat Moha az addictsághoz! :appl: :appl:
HB Kilteh!
Quote from: MohaEdit: Ja, és grat Shiroi az új avatarhoz. Naruto, igaz?
:ejj:
Quote from: Feldin:ejj:
Ez aztán tartalmas hozzászolás volt, úgy látszik lemeradtam arról mikor zsozso lekapcsolta a 10-es karakterkorlátot. Amúgy az Naruto.
És mit jelentett ez a post? Az avatarváltás miatti Feldin-komplikációk, hogy nem ismeri fel, ki is az?
Boldog születésnapot Kilteh! (igaz megint lemaradtam, tegnapelõtt volt)
Gratula Moha a függõséghez!
Gratula Shiroi az új avatarhoz!
Megint néhány hetes lemaradás tükrébõl kÍvánnék minden azt megérdemlõnek minden jót... külön kiemelve Shiroit a Kakashi-avatarjáért ^^
Quote from: TriviÉs mit jelentett ez a post? Az avatarváltás miatti Feldin-komplikációk, hogy nem ismeri fel, ki is az?
Hai hai! Jól látod! :D
Quote from: FeldinHai hai! Jól látod! :D
Még jó hogy nem sûrûn váltogatom az avatárjaimat, különben már a nyakamon érezhetném a kötelet :hehe:
Moha, te pedig fogadd legõszintébb gratulációm az addictsághoz! :tezsvir:
Moha grat az addictsághoz! :appl:
Utólag isBoldog születésnapot Kilteh!
Grat Moha, Shiroi!
Grat Shiroi az új Avatarhoz!
Quote from: BruceMég jó hogy nem sûrûn váltogatom az avatárjaimat, különben már a nyakamon érezhetném a kötelet :hehe:
Moha, te pedig fogadd legõszintébb gratulációm az addictsághoz! :tezsvir:
Nem vagyok én olyan :ejj:
Kötél... Inkább kard :D
Shiroi: Utólag is boldog szülinapot! :cool: (Bocs, hogy ezt élõben még nem tettem meg kicsit feledékeny vagyok :_piszka: )
Lemaradtam Kil szülinapjáról :confused:
Áááá, szégyen...!! De most bepótolom ám! Szülinapot Kilteh! (és mégeccer sok-sok köszi a Defiance-ért)
Quote from: KaliburLemaradtam Kil szülinapjáról :confused:
Áááá, szégyen...!! De most bepótolom ám! Szülinapot Kilteh! (és mégeccer sok-sok köszi a Defiance-ért)
Én is... Mivel ismét egy jó ideje nem jártam már errefelé - nyaralás, majd egyetem, meló, már azt sem tudom lassan, hogy ki vagyok...
Szóval köszönöm mindenkinek a gratulációkat, és szintén mindenkinek gratula mindenért, amirõl lemaradtam! És bocsi még1*!
Grat Rounin a 100-hoz!
Grat Bruce az aláírásodhoz!
Quote from: MeskeGrat Rounin a 100-hoz!
Grat Bruce az aláírásodhoz!
Hai-Hai
Quote from: MeskeGrat Rounin a 100-hoz!
Grat Bruce az aláírásodhoz!
Csatlakoznék :D ;)
Quote from: KiltehCsatlakoznék :D ;)
Én úgyszintén.
És gratulálok neked is: tök sirály az új avatarod! :jee: Honan van?
Grat Rounin a 100-hoz!
Grat Bruce az aláírásodhoz!
Grat Kilteh az avatarhoz nagyon cuki, melyik animebõl van?
Grat Moha, Shiroi, Rounin, Bruce, Kilteh!
Grat
Rounin a postfordulóhoz
Bruce az új aláíráshoz
Kilteh az új avatarodhoz
:appl: :appl: :appl:
Gratula Rounin a 100. posthoz!
Gratula Kilteh az új avatarodhoz!
Gratula Bruce az aláírásodhoz!
Boldog születésnapot samok!
Quote from: DrótmalacGratula Rounin a 100. posthoz!
Gratula Kilteh az új avatarodhoz!
Gratula Bruce az aláírásodhoz!
Boldog születésnapot samok!
Úgyvan.. Grat nektek és Happy B.day samok!
Grat az új avásoknak
Grat Noki a 200-hoz :appl:
HB samok :appl: :appl:
Quote from: DrótmalacGratula Rounin a 100. posthoz!
Gratula Bruce az aláírásodhoz!
Boldog születésnapot samok!
Grat, + Nokinak is a 200-hoz! :tezsvir:
(Én meg gondoltam, most már komolyan járni fogok ide, és az újrakezdést szimbolizálná az új avatár... :rolleyes: )
Hali!
HB samok! :)
Grat Kilteh, Totya és Drótmalac az új avatarokhoz! :jee:
Grat Noki a 200-hoz!
Boldog szülinapot samok!
Grat Noki, Totya és Drótmalac!
Köszike mindenkinek.
Gratula Totya az új avatarhoz!
Gratula Noki a 200. posthoz!
Gratula Nokinak, Totyának és Drótmalacnak! :tezsvir:
Gratula Totya és Drótmalac az új avatarokhoz!
Én pedig köszönöm a 750-es gratokat, akiknek még nem köszöntem. ;)
Edit: Grat Noki a 200.-hoz!
Arigatou minna. :merci:
Grat Drótmalac az új avatarodhoz :appl:
Grat Drótmalacm az új avatarodhoz :appl:
Gratula Noki, Totya és Drótmalac!
Az aláírásod miatt inkább nem írom, hogy Isten éltessen :p, de BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Damnatus!! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog Szülinapot Damnatus!
Pont 1 héttel vagy idõsebb tõlem :) .
(http://www.tar.hu/keitaro/bdaycake.gif)
Remélem ízleni fog :rotflol: .
Köszönöm mindenkinek a gratokat!
Boldog születésnapot Damnatus
Heppi börszdély Damnatus! :tezsvir:
Nagyon Bódogat Damnatus!!!!
:appl: HB Damnatus!!! :appl:
Hali!
Nagyon szépen köszönöm, Shiroinak, Mohának, Nokinak, Cobrának, Kiltehnek, Ignusnak és Totyának, hogy felköszöntöttek.
Noki
A tortát köszönöm, finom volt ;)
Moha
Lehet, hogy váltanom kéne, talán majd 1000 postnál!
HB Damnatus!!!!!!!!!!!
Szülinapodra kaptál kölcsön animeokat! :)
Grat mina san!!!
Hali!
Köszönöm Feldin!
Nem mondok happy birthdayt, mert úgy ismertelek meg, hogy te inkább mindig a magyart (legyen az bármilyen területen) szereted.
Boldog Születésnapot Damnatus! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Hali!
Köszönöm Trivi
Lányokból mindenképpen a magyarokat szeretem, õk a legszebbek!
Dupla Grat egy nap Damnatus!
Grat a 700. posthoz :appl:
Hali!
Köszönöm szépen Noki!
Hai hai! Grat!
Jesszusom. Avagy hûha. Még nem késtem el, ugye?
/me beront nagy lélekszakadással és hasraeséssel fûszerezve a sz.nap-zsúrra, majd három marék rakéta elpukkantása után kilehel magából egy adag "sokat de boldogat"-ot. (ja igen, Damnatusnak és utólag a többieknek is)
Ps.: mellékesen, de nem mellõzve kösz. az 1000... kucc, 100gratot (1300! :P )
sutanmaD .B íppeH
&
zohtsop .007 a tarG
Quote from: Rouninmajd három marék rakéta elpukkantása után
... kiskanállal szedi össze a 3 kezét :D
Grat Damnatus a 700-hoz!
Quote from: ShiroiGratulálok Damnatus a 700-hoz is!
Csatlakozom. Gratula Damnatus :appl:
Boldog szülinapot Damnatus és grat a 700-hoz!
BSZ Damnatus! Ja és gratsz a 700-hoz. :)
Boldog születésnapot Damnatus!
:appl: :appl: :appl:
Hali!
Köszönöm Rounin, Xaga, Meske, Shadowolf, hogy felköszöntöttetek!
Köszönöm szépen a postfordulós gratokat is mindenkinek!
Boldog születésnapot Damnatus, és gratula a 700. posthoz is!
Boldog születésnapot VoIcEmAn-nak is! (bár, már több, mint 1 éve nem járt erre, úgyhogy nem valószínû, hogy olvassa)
Hali!
Köszönöm Drótmalac!
HB VoIcEmAn-nak is.
Gratula Damnatus a 700. posthoz is! Ha nem vigyázok, be fogsz érni... :p
Quote from: ShiroiKöszönöm, emberkék! A képet berakom a képgalériába, ha valaki tudja honnan van, akkor igazán elárulhatná... Itt van a két link, hogy ne menjetek messzire megnézni:
http://usteam.uw.hu/pictures/c/pics/1095853736667.jpg
http://usteam.uw.hu/pictures/c/pics/1095853774209.jpg
Feldin, neked pedig visszamenõleg is: :tezsvir:
Hmmm, hát ez nem mai téma, de véletlenül rábukkantam:
http://www.pionesoft.jp/after/after.html
Hali!
Quote from: MohaGratula Damnatus a 700. posthoz is! Ha nem vigyázok, be fogsz érni... :p
Köszi!
Ha rajtam múlik, és lesz téma, amihez hozzá tudok szólni, akkor biztosan ;)!
Quote from: DamnatusHa rajtam múlik, és lesz téma, amihez hozzá tudok szólni, akkor biztosan ;)!
Hajrá Damnatus!!! ;) (Hallod, Moha, le leszel elõzve... :hehe: )
Boldog szülinapot Groy és migyesz!
Hali!
BSz Groy és migyesz! :)
Boldog születésnapot Groy és migyesz!
HB Groy és migyesz!!! :appl: :appl: :appl:
Quote from: bpka000Hmmm, hát ez nem mai téma, de véletlenül rábukkantam:
http://www.pionesoft.jp/after/after.html
Óóó, ez egy PS játék, be kell szerezni :)
De van egy kis gond: egy szót sem értek az oldalból (leszámítva, hogy "Story", "Character" meg egyebek, de ezzel sokra nem megyek - ez rímelt :D - ) (hmm... gondolatjel után zárójel...)
Quote from: DrótmalacBoldog születésnapot Groy és migyesz!
Csatlakozom!
Bódogat nektek: Groy, migyesz!
Quote from: ignusBódogat nektek:Groy, migyesz!
Hopp, egy ":" és a "G" közel került egymáshoz ;)
Ha jól nézem Trivi, pont egy éve csatlakoztál e fórumhoz, úgyhogy gratula. Havonta átlagban 232,6 post, úgyhogy ehhez is!
Oh, meg Ignus is, neki is grat!
Havi 103,6!
Quote from: TriviHopp, egy ":" és a "G" közel került egymáshoz ;)
Fixed. ;) Ja és ha már úgyis itt vok: grat az évfordulódhoz! :rotflol:
Hogy mit észre nem vesztek! Fel sem tûnt volna :)
:merci: Nagyon figyelmesek vagytok :tezsvir:
Quote from: ManuHa jól nézem Trivi, pont egy éve csatlakoztál e fórumhoz, úgyhogy gratula. Havonta átlagban 232,6 post, úgyhogy ehhez is!
Oh, meg Ignus is, neki is grat!
Havi 103,6!
??? :wtf: Nekem Trivi profiljában 2003. okt. 30-at ír, ma meg 8.-a van. De mindegy, azért gratula elõre is! :D
Köszi.... Én észre sem vettem volna.. .Grat Trivi-tesónak! :D
Quote from: Moha??? :wtf: Nekem Trivi profiljában 2003. okt. 30-at ír, ma meg 8.-a van. De mindegy, azért gratula elõre is! :D
Nekem is, de ne rontsuk el a hangulatot. :p (a hsz-eknél csak a hónapot írja, sztem Manu ez alapján gratulált :))
Quote from: Moha??? :wtf: Nekem Trivi profiljában 2003. okt. 30-at ír, ma meg 8.-a van. De mindegy, azért gratula elõre is! :D
Szõrszálhasogató!
Grat Trivi és Grat Ignus ! :appl: :appl:
Grat Manu az aláírásodhoz! :cool:
Heppi B. Ferranon.
Nah lássuk a listát... Szóóóóval:
Grat Damnatus a 700hoz - ami most már 723... ^^o :tezsvir:
Boldog szülinapot VoIcEmAnnek, Groynak, migyesznek és Ferranonnak! :tezsvir: (Utólag is.. ^^ooo)
Grat Trivinek és Ignusnak is! :D :tezsvir:
Boldog szülinapot Ferranon! :cool:
Grat Damnatus a 700+hoz.
Akkor majd 30-án megnézem mégegyszer a gratokat :)
Ignusnak meg majd 21-én gratulálok, nem kell sokat várni :)
Elõre is grat Trivi és Ignus! :)
Grat Manu az aláírásodhoz!
Grat Suszi az avatarodhoz és az aláírásodhoz!
Boldog szülinapot Ferranon!
Postsámfordulók:
Grat Moha és Cobra a 800. posthoz!
Grat Drótmalac a 700. posthoz (ill. még csak 699.-hez! :hehe: )
Grat Kvikveg a 200. posthoz!
Grat Titkos a 100. posthoz!
Quote from: MeskePostsámfordulók:
Grat Moha és Cobra a 800. posthoz!
Grat Drótmalac a 700. posthoz (ill. még csak 699.-hez! :hehe: )
Grat Kvikveg a 200. posthoz!
Grat Titkos a 100. posthoz!
-||- :D
Quote from: Xaga-||- :D
Detto :)
Grat Grat a Postfordulósoknak!
Grat Suszi az avatarodhoz!
HB Ferranon!
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
Quote from: Xaga-||- :D
Quote from: TriviDetto :)
A kis lusták... :_piszka: :hehe:
Grat Trivi a (majdnem) 2800 posthoz! :jee:
Quote from: MeskeGrat Trivi a (majdnem) 2800 posthoz! :jee:
Tessék :)
És köszönöm :merci:
Quote from: MeskeGrat Trivi a 2800 posthoz! :jee:
Detto :)
Quote from: Noki(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
Beto**ok, ez nagyon jó!
Trivi igazán nem panaszkodhatsz, folyamatosan kapod a gratokat! Úgyhogy :|| :tezsvir:
Quote from: ManuBeto**ok, ez nagyon jó!
Trivi igazán nem panaszkodhatsz, folyamatosan kapod a gratokat! Úgyhogy :|| :tezsvir:
Hai hai :)
:merci: minna!
Látom, tetszenek az ilyen smiley-k (http://www.tar.hu/trivi/001.gif)
Hehe, nem is figyeltem, mikor volt meg a 800?
Köszi a gratokat, és:
Grat Trivi a 2800-hoz!
Grat Cobra a 800-hoz!
Grat Titkos a 100-hoz!
--"-- Kvikveg a 200-hoz!
--"-- Suszi az avatarhoz + aláíráshoz!
--"-- a húgicámnak a nyerõ aláíráshoz! ;)
<---Ez a hely pedig fenttartva annak, akinek elfelejtettem gratulálni. :)
Hali!
Köszi Kilteh, Suszi
Grat Trivi a 2800-hoz!
Grat Cobra a 800-hoz!
Grat Titkos a 100-hoz!
Grat Kvikveg a 200-hoz!
Grat Moha a 800-hoz!
HB Ferranon! :)!
HB Silme! :)
Köszi Moha! :merci:
Boldog szülinapot Silme!
Grat SysOP XXL a leesett álladhoz... ill. az új avatarodhoz! :)
Grat kisvirag az új avatarodhoz!
Ezt nem bírom már követni.
Grat mindenki! :)
Grat Meske az aláírásodhoz. :appl:
Boldog Szülinapot Silme! :appl:
Grat SysOP XXL és kisvirag az új avatarhoz. :appl: :appl:
Quote from: NokiGrat Meske az aláírásodhoz. :appl:
:merci: Arigatou!
Grat SysOP az új avatarhoz! :lol: Állkapocsizom-megereszkedés. ;)
Uhh, itt mindenki gratulál minenkinek mindenért? :p
Akkor én is... :)
Quote from: ShogunUhh, itt mindenki gratulál minenkinek mindenért? :p
Akkor én is... :)
Így szokott lenni :)
Amúgy kösz mindenkinek, és grat mindenkinek :D
Quote from: SysOP XXLAmúgy kösz mindenkinek, és grat mindenkinek :D
Gratulálok az elegáns (és idõkímélõ) megoldáshoz! :)
Grat mindenkinek!
Es postfordulos vagyok??! Miafene! :hehe:
Köszi Shiroi! :merci:
Grat Moha az aláírásodhoz!
Grat Isi101 az avatarodhoz!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Mennyi minden történt! És mindezt két nap alatt! Már ez eleve megér egy gratot!
Gratulálok annak a sokmindenkinek, aki megérdemli! :tezsvir:
Quote from: MeskePostsámfordulók:
Elõre is grat Trivi és Ignus!
Grat Manu az aláírásodhoz!
Grat Suszi az avatarodhoz és az aláírásodhoz!
Boldog szülinapot Ferranon!
Grat Moha és Cobra a 800. posthoz!
Grat Drótmalac a 700. posthoz (ill. még csak 699.-hez! :hehe: )
Grat Kvikveg a 200. posthoz!
Grat Titkos a 100. posthoz!
Köszönöm, illetve csatlakozom, továbbá:
Gratula Meske az aláírásodhoz!
Boldog születésnapot Silme!
Ezekszerint, akkor EZ a 700. postom :)
Quote from: DrótmalacEzekszerint, akkor EZ a 700. postom :)
Akkor én pedig ehhez gratulálok neked és egyben köszönöm a gratot!
Quote from: MeskeElõre is grat Trivi és Ignus! :)
Grat Suszi az avatarodhoz és az aláírásodhoz!
Nagyon :hahaha: köszi! :merci:
Gratulálok Drótmalac a 700-hoz!
Quote from: ShogunUhh, itt mindenki gratulál minenkinek mindenért? :p
Akkor én is... :)
Köszi mindenki nevében! :rotflol:
Grat Drótmalac a 700. postodhoz... És a rendszeresen jól összefoglalt gratjaidhoz!
Suszirol azt hittem hogy Itachi...
Grat az evfordulosoknak meg mindenkinek!!!
Hali!
Grat Drótmalac a 700. postodhoz!
Feldin
Kezd súlyossá válni az avatárról felismerés problémája. Még a végén el kell olvasnod a nevet mindíg ;)
Ehhe... valaki anno emlegetett egy Gratula-scriptet. Megkaphatnám? :) Kezdtek túl sokan lenni, túl sokat változni. Ez valami mánia? :wtf: Egye fene, nagy :tezsvir: mindenkinek, és most megyek aláírást változtatni ;) :lazza:
Köszönöm a gratokat, és egyúttal:
Gratula Suszi a memberséghez!
Köszi Drótmalac! :merci:
Grat Suszi a memberséghez!
Shiroi, Meske, Köszönöm szépen.
Továbbá szeretnék gratulálni mindenkinek, akinek szülinap, avatár, postforduló, és más egyéb okból jár :tezsvir:
(Legutolsósorban pedig magamnak, hogy ezt a napot túléltem...
Sajna a kocsim nem, az totál lett, :(
De legalább az avatárom tükrözi a hangulatomat...)
Quote from: TriviEzt nem bírom már követni.
Grat mindenki! :)
Huhh... Meló meg tanulás miatt kihagyok egy hétvégét... Szóval dettó. :tezsvir:
Grat Isi101 az új avatarhoz ! :cool:
A Samurai X-bõl van ugye?
Quote from: DamnatusHali!
Grat Drótmalac a 700. postodhoz!
Feldin
Kezd súlyossá válni az avatárról felismerés problémája. Még a végén el kell olvasnod a nevet mindíg ;)
:D odáig nem fajulhatnak a dolgok :D
Quote from: Isi101Shiroi, Meske, Köszönöm szépen.
Továbbá szeretnék gratulálni mindenkinek, akinek szülinap, avatár, postforduló, és más egyéb okból jár :tezsvir:
(Legutolsósorban pedig magamnak, hogy ezt a napot túléltem...
Sajna a kocsim nem, az totál lett, :(
De legalább az avatárom tükrözi a hangulatomat...)
Isi karambol?
Quote from: MeskeGrat Suszi a memberséghez!
Nagyon köszi Meske :merci: !
Quote from: Isi101(Legutolsósorban pedig magamnak, hogy ezt a napot túléltem...
Sajna a kocsim nem, az totál lett, :(
De legalább az avatárom tükrözi a hangulatomat...)
Remélem nem lett komoly bajod
Quote from: NokiGrat Isi101 az új avatarhoz ! :cool:
A Samurai X-bõl van ugye?
Csatlakozom... Amúgy az avatarja Narutoból van...
Quote from: ignusCsatlakozom... Amúgy az avatarja Narutoból van...
Véletlenül nem Szuszi avatarjára gondolsz?
Quote from: NokiVéletlenül nem Szuszi avatarjára gondolsz?
Bocs, hogy kijavítalaka, de a nevem Suszi. :)
Ezer bocs!
És befejezem az :_off: -olást :).
Grat mindenki újra.
És üssenek agyon, ha Isi101 avatárja nem Himura-san :)
Quote from: SusziBocs, hogy kijavítalaka, de a nevem Suszi. :)
Én kérek elnézést, késõ este volt... vagy korán reggel? :P
Grat magamnak hogy nem látok...
Köszönöm szépen a gratulációkat, az együttérzõ leveleket.
Valahogy úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger :(
Egyszerûen csak annyi történt, hogy egy keresztezõdésben a mögöttünk jövõ kicsit gyorsabban jött, mert váltott a lámpa, elõttünk meg fékeztek, megálltak..az eredménye pedig egy kb.90 cm vel rövidebb talbot samba...
Még az ajtót is úgy kellett kirúgdosni, ki sem tudtunk szállni :(
QuoteÉs üssenek agyon, ha Isi101 avatárja nem Himura-san
Gratula, telitalálat :) Kenshin-Himura
Hitokiri Battousai mûve.
Quote from: Isi101Gratula, telitalálat :) Kenshin-Himura
Hitokiri Battousai mûve.
Hehe... tömegével van róla képem, fura lenne, ha nem ismerném fel :) Grat az ízlésedhez :) Meg az õrangyalodnak is, hogy idejében belekapaszkodott még a lökhárítóba a komolyabb eset ellen :)
Quote from: Isi101Egyszerûen csak annyi történt, hogy egy keresztezõdésben a mögöttünk jövõ kicsit gyorsabban jött, mert váltott a lámpa, elõttünk meg fékeztek, megálltak..az eredménye pedig egy kb.90 cm vel rövidebb talbot samba...
Még az ajtót is úgy kellett kirúgdosni, ki sem tudtunk szállni :(
Legalább akkor nem a te hibád volt. Én két éve törtem totálkárosra egy kocsit, én voltam a tettes és nagyon fájt akkor és most is. De így is részvétem.
On: Grat az avatarhoz
Gratula Isi101 az új avatarhoz és a sikeres túléléshez! Gratula az autódnak, feláldozta magát, hogy megvédjen mások figyelmetlenségétõl!
Köszönöm szépen (a nevében is ... :) )
Gratula Isi101 az avatarhoz és, hogy nem lett komoly bajod, és sajnálom a Talbot-ot.
(Remélem ez most nem hangzott túl hülyén)
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Noki! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Nagyon Boldog Szülinapot NOKI!
Boldog születésnapot Noki
Quote from: NokiEzer bocs!
És befejezem az :_off: -olást :).
Semmi baj. :gevumezs:
Ja és
Boldog szülinapot! :haha:
Szülinapot Noki!!!!
Isi, hát örülünk hogy nincs bajod.
Kenshin képek? Mennyi van? Kéne!!!
Grat az avatárhoz Isi101!
B0ld0g szül1n4p0t Noki! :hopp: :tezsvir:
BSZ Noki(a)! :D
Hali!
Boldog Szülinapot Noki! :)
Te is öregnek érzed magad?
Grat Feldin a 900-hoz.
Heppi B. Noki!
Grat Feldin a 900-hoz.
Boldog születésnapot Noki!
Gratula Feldin a 900. posthoz!
Boldog 22-et Noki! Két 2-es, legközelebb 11 év múlva lesz két egyforma szám!
Grat Feldin, ez is szép szám!
Boldog születésnapot Noki!(http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Feldin! :)
Quote from: TriviBoldog születésnapot Noki!(http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Feldin! :)
Dettó :D
Boldog szülinapot Noki !
Grat Feldin a postszámhoz :) Én talán 10 év mulva fogom elérni.
QuoteKenshin képek? Mennyi van? Kéne!!!
Jelenleg 123 db :) De még gyûlik...1,5 giga háttérképpel együtt :)
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK a jókívánságokat!
Cserébe mindenki kaphat egy szeletet a tortámból, remélem mindenkinek jut :).
(http://www.tar.hu/keitaro/bdaycake.gif)
Grat Feldin a 900 posthoz! :tezsvir:
Boldog szülinapot Noki!!!!
Grat Feldin a 900-hoz!!!!!
Grat Meske! :)
Köszi Shiroi és Trivi! :merci:
Quote from: NokiCserébe mindenki kaphat egy szeletet a tortámból, remélem mindenkinek jut :)
Kevés a gyertya a tortádon! Valld be, hogy le akarsz tagadni a korodból! :D:D:D
Grat Feldin a 900-hoz és Meske a 400-hoz!
Quote from: MohaGrat Feldin a 900-hoz és Meske a 400-hoz!
énis grat!!!!
Grat Kalibur az új avához! :)
Kicsit megkésve, de grat Meske a 400-hoz! :haha:
Natsukawa: király az avatárod. A guyverbõl van nem?
Boldog szülinapot Acélpatkány!
Grat Kalibur!
Nem tudsz betelni Raziellel? :) (kérdezem én a Chloe-mmal :rolleyes::D)
Grat Kalibur! Jó kis avatar!!! :D
HB Acélpatkány! :tezsvir:
Gratula Meske a 400. posthoz!
Gratula Kalibur az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Acélpatkány!
Heppi börszdéj Acélpatkány. :D
Quote from: NokiKÖSZÖNÖM MINDENKINEK a jókívánságokat!
Cserébe mindenki kaphat egy szeletet a tortámból, remélem mindenkinek jut :).
(http://www.tar.hu/keitaro/bdaycake.gif)
Grat Feldin a 900 posthoz! :tezsvir:
Hááát... ha én is kaptam meghívást, akkor senkinek :) (ugye mondtam jókívánságot?? Ugye?? Ha nem akkor alássan megkövetlek :) )
Boldogat, de nagyot Acélpatkány!
És grat Kaliburnak:)
Happy börszdéj Acélpatkány!!!
Köszi a gratokat! :merci:
Grat Kalibur az új avatarodhoz!
Boldog szülinapot Acélpatkány!
Grat Meske a 400 posthoz! :appl:
Grat Moha az avatarhoz nagyon :kiraly: ! (Hát igen szivesebben lennék még pár ével fiatalabb.)
Grat Kalibur az új avatarhoz! :cool:
Boldog Szülinapot Acélpatkány! :tezsvir: :kiraly:
Quote from: NokiGrat Moha az avatarhoz nagyon :kiraly: !
Csag a bozsdadi helyzedebed agartab vele tügrözdi.
Sikerült ugyanis jóóóól megfáznom... :(
Quote from: MohaCsag a bozsdadi helyzedebed agartab vele tügrözdi.
Sikerült ugyanis jóóóól megfáznom... :(
Mihamarabbi gyógyulást!
Én még majd csak most kezdek beleesni! (de addig nem kell suliba járni :))
Grat Moha!
nem a megfázáshoz :)
Grat Shiroi a 200-hoz! :)
Hali!
Grat Meske a 400. posthoz!
BSz Acélpatkány :)
Grat Shiroi a 200-hoz!
BSz sinister_alves :)
Grat Shiroi a 200-hoz!
sinister_alves-nek meg grat a negyed évszázadhoz... Csak igy tovább
Grat Shiroi a 200-hoz! :tezsvir:
Grat ainister alves a 25-höz! :cool:
Gratula Shiroi a 200-hoz és Damnatus a 750-hez!
Gratula Shiroi a 200 posthoz!
Damnatus a 750-hez!
BSz sinister_alves!
Grat Suszi az aláírásodhoz! (látom Naruto lázban égsz :))
Quote from: NokiGrat Suszi az aláírásodhoz! (látom Naruto lázban égsz :))
Köszike. IGEEEEEEEEEEN! NARUTO FOREWER! :rotflol:
Grat addict Damnatus!
Grat Shiroi!
Quote from: ShiroiGratulálok a nekem kétszer gratuláló Trivi-nek... :)
Edit: nem Suszinak akartad?
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! DE!
Gomen Suszi és grat! :)
Grat, grat, grat.
Grat ezért, grat azért
Grat neki, grat õneki.
Szóval grat annak akinek kell.
Quote from: ShiroiGratulálok Suszi az eredetileg 150 megás aláíráshoz( ;) )
He? :wtf: Giga-poszter volt? Grat hozzá, Suszi!
Köszi Noki és Damnatus a gratokat! :merci:
Gratok:
Grat Xaga a frappáns gratulációdért! ;)
Grat Moha az avatarodhoz!
Grat Shiroi a 200hoz!
Boldog szülinapot sinister_alves!
Grat Damnatus az addictsághoz!
Grat Suszi az aláírásodhoz!
Quote from: ShiroiGratulálok sirtomi a 31-hez!
Köszönöm Meske!
Köszönöm szépen!
Remélem lesz ez még több is. :)
Grat sirtomi!
Grat sirtomi a memberséghez! :tezsvir:
Hali!
Nahátészre se vettem, hogy addict lettem.
Köszönöm Moha, Noki, Trivi, Shiroi, Meske a gratot.
Grat sirtomi a mamberséghez!
Grat sirtomi a memberi címhez és SysOP XXL az új aláíráshoz!
Quote from: MohaGrat sirtomi a memberi címhez és SysOP XXL az új aláíráshoz!
Kösz, bár teljesen felesleges :)
Grat az avatarodhoz amúgy :)
Quote from: MohaGrat sirtomi a memberi címhez és SysOP XXL az új aláíráshoz!
Ehhez az avatarhoz én is gratulálnék kedves Moha.
Grat sirtomi a memberséghez!
Grat Blimp az új avatarodhoz!
Grat Blimp az avatarodhoz Azumanga rulz! :cool: :jee:
Quote from: ShiroiGratulálok Suszi az eredetileg 150 megás aláíráshoz( ;) )
Quote from: MohaHe? :wtf: Giga-poszter volt? Grat hozzá, Suszi!
Köszi. Most már csak 150 kB-os. :)
:merci: meske
Gratula Moha az új avatarhoz!
Gratula Shiroi a 200. posthoz!
Boldog születésnapot sinister_alves!
Gratula Damnatus az addict memberségz!
Gratula Suszi az aláírásodhoz!
Gratula sirtomi a memberséghez!
Gratula Blimp az új avatarodhoz!
Grat Blimp, hogy újból van avatarod! Jó lett.
Grat mindenkinek, akinek van miért, és akinek nincs, annak is. De leginkább azoknak, akiknek több idejük van, hogy átnézzék, hogy kinek kell gratulálni. ^^'
Mohának pedig: Egészségedre ^^ !
Hali!
BSz Oriya! :)
Quote from: DamnatusHali!
BSz Oriya! :)
Még sok-sok animeben és mangában gazdag évet! :tezsvir:
Hali!
BSz Skuld! :)
Quote from: Isi101Boldog szülinapot Noki !
Grat Feldin a postszámhoz :) Én talán 10 év mulva fogom elérni.
Jelenleg 123 db :) De még gyûlik...1,5 giga háttérképpel együtt :)
Hm. Mekkora a képgyûjteményed?
Lehet kérnék belõle egy példánnyal!
Köszönök szépen minden gratot!!!
Gratula mindenkinek!!!
Blimpnek pedig a legnagyobb grat az avatarjához mert megtért!!! :D
Gratulálok Suszi-nak, amiért ilyen szép nagy aláírása van... :) (ez arra akart utalni, hogy csökkentsd le legalább a felére a képet az aláírásodban, thx :hopp: )
CHRONOS
Boldog dzületésnapot Skuld! :appl:
Bódogat Skuld!
Quote from: ChronosGratulálok Suszi-nak, amiért ilyen szép nagy aláírása van... :) (ez arra akart utalni, hogy csökkentsd le legalább a felére a képet az aláírásodban, thx :hopp: )
CHRONOS
Csatlakozom. Thx. :)
Egyben gratulalok Shiroinak, egyre jobban tetszik az avatarja. Bar gozom nincs honnan van.
Quote from: KvikvegEgyben gratulalok Shiroinak, egyre jobban tetszik az avatarja. Bar gozom nincs honnan van.
Szerintem Naruto.
Quote from: MohaSzerintem Naruto.
Bezony. A képen Kakashi sensei van. :)
Quote from: ShiroiGratulálok sirtomi-nak, az 50 000-dik post szerzõjének!
Én meg mindenkinek, aki lehetõvé tette ezt számára. :)
Quote from: ShiroiGratulálok sirtomi-nak, az 50 000-dik post szerzõjének!
Nem mondod, hogy én írtam az 50 000-dik post-ot?! :hopp:
Quote from: ShadowolfÉn meg mindenkinek, aki lehetõvé tette ezt számára. :)
Én meg köszönöm mindenkinek! :)
Gratulálok minden fórumozónak! Elértük az 50000 postot!
(http://usteam.uw.hu/pictures/b/pics/1098130021356.gif)
Külön gratula még Sirtomi-nak, hiszen az övé volt az 50000. post, ami egyben a 2000. volt a help fórumban!!!! Gratula!! :jee:
Quote from: MohaGratulálok minden fórumozónak! Elértük az 50000 postot!
(http://usteam.uw.hu/pictures/b/pics/1098130021356.gif)
Külön gratula még Sirtomi-nak, hiszen az övé volt az 50000. post, ami egyben a 2000. volt a help fórumban!!!! Gratula!! :jee:
Ezt tuti jó elõre el(õ)készítetted:D, gratula érte(meg a majdnem 900-hoz:)), meg csatlakozom: grat US, team
Quote from: ManuEzt tuti jó elõre el(õ)készítetted:D, gratula érte
És ha azt mondom, hogy most dobtam össze kb 45 perc alatt? ;) Amúgy köszi. Gondoltam illik méltó módon gratulálni kis közösségünknek!
Viva la USTEAM!
Ebben az esetben Grat mindenkinek! :tezsvir:
Ja, és külön grat Kaliburnak is! ;)
OMEDETOU US TEAM!!!!!!
Grat Moha a 900-hoz és a igen nagy smiley-hoz! 45 perc?! Mi tartott benne ennyi ideig?
:lol: :lol: :lol: USTEAM :lol: :lol: :lol:
Quote from: Trivi45 perc?! Mi tartott benne ennyi ideig?
Kis gonosz! :bsd: Azért nem úgy volt az, hogy csak odapakolgattam a smilie-kat. Amúgy mellette még olvasgattam is a fórumot.
Csináld meg gyorsabban! :p
Grat Mindenkinek hogy elértük az 50.000-ik postot!
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
Grat sirtomi-nak hogy õ írta meg az 50.000.-et! :tezsvir:
Grat Moha-nak a 900-hoz és a Smilie-khoz! :tezsvir:
És HB bélabácsi! :tezsvir:
Hali!
Gratulálok Moha a 900.-hoz.
BSz belabacsi! :)
Grat minden fórumozónak az 50.000-ért.
Grat mindenkinek!!!
Grat az új fórumkinézethez!!!!
(Vagy csak nálam lázad???)
Quote from: FeldinGrat mindenkinek!!!
Grat az új fórumkinézethez!!!!
(Vagy csak nálam lázad???)
Szerintem ugyanolyan mint volt?
Mert nálad mi változott?
Grat sirtomi! :tezsvir:
Grat Moha a 900-hoz! :tezsvir:
bélabácsinak meg boldog szülinapot! :tezsvir:
To Feldin: nálam sem változott semmi a kinézeten.
Quote from: Kvikveg:lol: :lol: :lol: USTEAM :lol: :lol: :lol:
Na most ezen nemtom mi lol. Nekem mind1, hogy egybe vagy külön írom.
Grat Feldin az aláírásodhoz! :cool:
Nem tudom meg merjem-e kérdezni hogy az USTEAM mit jelent lehet hogy most :uzi: :) ,de akkor sem tudom.
Köszönöm! Nyúltam :D
Semmi se változott, csak rossz gépnél ültem :)
Gartula mindenkinek, aki megérdemli.
Quote from: ChronosGratulálok Suszi-nak, amiért ilyen szép nagy aláírása van... :) (ez arra akart utalni, hogy csökkentsd le legalább a felére a képet az aláírásodban, thx :hopp: )
CHRONOS
Köszi Chronos, a képet le fogom csökkenteni (most 150k-s)! :)
Hát én is gratulálok mindenkinek ezért a szép teljesítményért.
Csak így tovább...
Megint lemaradtam...
Elõször az elmulasztott születésnapok:
Boldog születésnapot Oriya! (17-én volt)
Boldog születésnapot Skuld! (tegnap volt)
Továbbá:
Gratulála sirtomi-nak, az 50 000. post szerzõjének, és az egész fórumozó gárdának, 50 000 az szép, nagy szám! Ja és Gratula Moha a transzparenshez és persze a 900. posthoz!
Gratula Feldin az aláírásodhoz!
Boldog születésnapot belabacsi!
Hali!
Quote from: ShiroiGratulálok Feldin az aláírásért!
Csak azt ne mondd, hogy téged láthatunk a képsoron...
Nem õ szerepel a videón, hanem egy jólsikerült torokszúrást ábrázol, a //www.kendo.hu-ról szedte le.
Azért grat hozzá!
Boldog szülinapot belabacsi!
Grat Feldinnek! :tezsvir:
Köszi a gratulációkat!
Grat Feldin az aláíráshoz! Ilyesmiket gyakorolsz?
Suszi: szerintem Chronos nem az aláírásod fileméretére gondolt, hanem a felbontásra. Kicsit elnyújtja a postablakot.
Quote from: TriviNa most ezen nemtom mi lol. Nekem mind1, hogy egybe vagy külön írom.
?? Siman gratulaltam a fordulohoz. En igy szoktam meg.
Quote from: Kvikveg?? Siman gratulaltam a fordulohoz. En igy szoktam meg.
Ja. Azt hittem az egybe/különírás miatt volt. Akkor bocsi :zen:
Quote from: ShiroiGratulálok Feldin az aláírásért!
Csak azt ne mondd, hogy téged láthatunk a képsoron...
Hát ha én ilyen tsukit (asszem így írják) tudnék szúrni...
Quote from: DamnatusHali!
Nem õ szerepel a videón, hanem egy jólsikerült torokszúrást ábrázol, a //www.kendo.hu-ról szedte le.
Azért grat hozzá!
Hát ha nem is onnan de ugyanaz :)
Quote from: MohaKöszi a gratulációkat!
Grat Feldin az aláíráshoz! Ilyesmiket gyakorolsz?
Suszi: szerintem Chronos nem az aláírásod fileméretére gondolt, hanem a felbontásra. Kicsit elnyújtja a postablakot.
Hát nem. Majd a második vizsga után vmikor.
Köszi a gratokat!
Quote from: MohaSuszi: szerintem Chronos nem az aláírásod fileméretére gondolt, hanem a felbontásra. Kicsit elnyújtja a postablakot.
Köszi, rájöttem. Úgy gondoltam, inkább visszacserélem az elõzõre.
Mégegyszer köszi! :)
Quote from: SusziKöszi, rájöttem. Úgy gondoltam, inkább visszacserélem az elõzõre.
Mégegyszer köszi! :)
Grat az új/elõzõ aláíráshoz! :D :hehe:
Quote from: KiltehGrat az új/elõzõ aláíráshoz! :D :hehe:
Nagyjából ja :) (Nekem jobban testzik ez, bár kit érdekel? :D )
EDIT: Gratula a 400-hoz Noriko! Meg amúgy üdv újra. Rég láttalak :)
Grat Noriko a 400 posthoz! :appl:
Grat az új avatarhoz! :cool:
Suszi szerintem az elõzõ jobb volt, de ha túl nagy volt miért nem vetted kisebbere a méretét meg innen-onnan levágtad volna a fölös részeket és rögtön nem lett volna olyan nagy.
Sajna már 3 napja nem tudtam ideülni a géphez, hála valakinek, (akit nem nevenzék meg, hogy Moha, de megteszem :hehe: ) mert egész nap a elfoglalta a gépet, s így sajnos sokmindenrõl le maradtam... (többek között az 50.000. postról) :beken:
De hála valakinek, gyorsan tudom összegezni, hogy mirõl maradtam le, szóval elõször is ezért grat Drótmalac ;):
Quote from: DrótmalacMegint lemaradtam...
Elõször az elmulasztott születésnapok:
Boldog születésnapot Oriya! (17-én volt)
Boldog születésnapot Skuld! (tegnap volt)
Továbbá:
Gratulála sirtomi-nak, az 50 000. post szerzõjének, és az egész fórumozó gárdának, 50 000 az szép, nagy szám! Ja és Gratula Moha a transzparenshez és persze a 900. posthoz!
Gratula Feldin az aláírásodhoz!
Boldog születésnapot belabacsi!
Detto. :)
Továbbá grat Norikonak az új avatarodhoz, és a 400. posthoz!
És külön grat az
50.000. POSTHOZ!
Grat Noriko az avatarhoz és a 400-hoz! Üdv újra itt!
Grat Rounin az avatarhoz + az aláíráshoz (egész érdekes gondolat)!
Neked pedig kösz, Shiroi. Gondoltam inkább szólok, mivel anno említetted, hogy a Kimi H-képek is kicsit hangulatrombolóak voltak. Az VGAI meg az egyik kedvenced, ha jól t'om.
Hali!
Grat Noriko az avatarhoz és a 400-hoz :)
Grat Shiroi az új avatarhoz! Egy kicsit rémisztõ hatása volt így éjfél után... :hehe:
Hali!
Aki éjfél után ilyenektõl ijedezik, annak már ágyban lenne a helye, és az igazak álmát kéne aludnia! :_piszka: ;)
Grat Shiroi és Rounin az új avatrarhoz! :appl:
Grat Shiroi az új avatárhoz. Nagyon tuti :hopp:
Grat Shiroi és Rounin az avatarokhoz!
Hali!
Grat Isi101 a 200. posthoz.
Gratula Rounin az új avatarhoz és az aláírásodhoz!
Gratula Noriko az új avatarhoz és a 400. posthoz!
Gratula Suszi a régi-új aláírásodhoz!
Gratula Shiroi az új avatarhoz!
Gratula Isi101 a 200. posthoz!
Quote from: DrótmalacGratula Rounin az új avatarhoz és az aláírásodhoz!
Gratula Noriko az új avatarhoz és a 400. posthoz!
Gratula Suszi a régi-új aláírásodhoz!
Gratula Shiroi az új avatarhoz!
Gratula Isi101 a 200. posthoz!
-||-
Quote from: DrótmalacGratula Rounin az új avatarhoz és az aláírásodhoz!
Gratula Noriko az új avatarhoz és a 400. posthoz!
Gratula Suszi a régi-új aláírásodhoz!
Gratula Shiroi az új avatarhoz!
Gratula Isi101 a 200. posthoz!
Ehh, de sok megint...
Grat a fent említetteknek!
Grat Isi101 a 200-hoz!
Köszönöm Szépen !
Nem is figyeltem, hogy már ennyi :)
Én pedig gratulálok mindenkinek, akinek szülinapja, névnapja,avatárja, postszáma egyéb alkalma lehetõvé teszi.
Grat Isi101 a 200 post-hoz! :appl:
Hali!
BSz blas! :)
Grat Isi101 a 200 post-hoz! :tezsvir:
Gratula Noki az új aláíráshoz! Chobits rulez! :D:D:D
Grat mindenki, aki megérdemli! :rolleyes:
Köszi a gratokat!
Amúgy én csináltam, bár a feilart kicsit giccses lett úgyhogy azt lehet majd leszedem.
Quote from: NokiKöszi a gratokat!
Amúgy én csináltam, bár a feilart kicsit giccses lett úgyhogy azt lehet majd leszedem.
Gratula tõlem is ^^
A felirat pedig szvsz jó úgy, ahogy van, illik a kép teljes hangulatához.
Gratula Noki az új aláíráshoz!
Hmm..Mivel mostanában hanyagolom a fórumozást ezért nem igazán tudom nyomon követni a fejleményket(csak nagy vonalakban) ,így gratulálok mindenkinek ki rászolgált! :) :p :zen:
Grat Itachi az új avatarhoz!
Hali!
BSz Che :) !
BSz Larrodan :) !
BSz thrall :) !
Grat Itachi az új avatárhoz!
Grat Noki az új aláíráshoz.
Grat Itachi az új avatárhoz.
Grat mindenkinek!!
Külön grat azoknak akiknek új avatárja van! :ejj:
Itachi! kell japán tanár?
Tekken3-at majdnem mindenkivel végigvertem :)
Köszönöm a gratulációkat!!!
Grat Itachi új avatarához! :cool:
Grat Suszi az új ill. régi aláírásodhoz (nem lett most meg túl kicsi?)
Quote from: FeldinGrat mindenkinek!!
Külön grat azoknak akiknek új avatárja van! :ejj:
Itachi! kell japán tanár?
Tekken3-at majdnem mindenkivel végigvertem :)
Hmm..Köszi.Azt a japános dolgot hagyom jövõ évre.Jobb is ,hogy nem vettek fel mert nem tudom,hogy teljesíteném.(a szerdaival együtt az elmúlt két hétben írtam 7 zh t :grrr: ) :wtf: Viszont Zh idõszak után összejöhetünk egy kis csetepatéra. :) :rolleyes:
Hmm... Na jó, nem mentegetõzök, lusta vagyok és kész! Gratulálok mindenkinek, aki az elmúlt egy hétben (amíg nem lehettem netközelben) nagyot alakított (azaz: avatárt váltott, aláírást cserélt, szintet lépett és/vagy postfordulózott) és boldog szülinapot azoknak, (így utólag is) akik a múlt héten lettek egy évvel öregebbek!
Ha valaki nem fért bele ezekbe a keretekbe, kérem jelezze a hivatalos szervek felé, és azonnal korrigálom a hiányosságokat :hehe:
Boldog születésnapot Che !
Boldog születésnapot Larrodan !
Boldog születésnapot thrall !
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Gratula Suszi az méretben módosított aláírásodhoz!
Boldog születésnapot Che, Larrodan és thrall.
Berserk avatár!!!!!!!!!!
:hail: Itachi :D Jó ízlésbõl jeles ;)
Quote from: DrótmalacBoldog születésnapot Che !
Boldog születésnapot Larrodan !
Boldog születésnapot thrall !
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Gratula Suszi az méretben módosított aláírásodhoz!
Csatlakozom a "NAGY ÖSSZEFOGLALÓHOZ" !!! :D
Quote from: NokiGrat Suszi az új ill. régi aláírásodhoz (nem lett most meg túl kicsi?)
De én is úgy érzem. Korrigálom ezt a hibámat a közeljövõben. Amúgy :merci:
Quote from: DrótmalacGratula Suszi az méretben módosított aláírásodhoz!
Neked is nagyon :merci:
Quote from: ignusCsatlakozom a "NAGY ÖSSZEFOGLALÓHOZ" !!! :D
Köszi tõled is!
Quote from: DrótmalacBoldog születésnapot Che !
Boldog születésnapot Larrodan !
Boldog születésnapot thrall !
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Gratula Suszi az méretben módosított aláírásodhoz!
---- || ----
És grat senior member Suszi!
Senior Suszi :D Jó hangzása van. Viseld büszkén ;)
Grat a Suszi a psotfordulóhoz! :tezsvir:
Grat a 3 szülinaposnak! (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Quote from: ItachiHmm..Köszi.Azt a japános dolgot hagyom jövõ évre.Jobb is ,hogy nem vettek fel mert nem tudom,hogy teljesíteném.(a szerdaival együtt az elmúlt két hétben írtam 7 zh t :grrr: ) :wtf: Viszont Zh idõszak után összejöhetünk egy kis csetepatéra. :) :rolleyes:
Benne vagyok! Mikor végzel zh-kal?
Grat Suszi
Gratula a senior memberséghez Suszi!
Boldog születésnapot v3g374!
Grat Suszi és Bódogat v3g374-nak!
Grat Suszi a senior member címhez!
Gratulálok Phoeneixnek, mert mindig olyan jót vigyorgok az aláírásán! :hehe:
"A mesterséges intelligencia nem fogható a természetes hülyeséghez"
(Anonymus)
Vagy vmi hasonló.
Grat Suszi a 100hoz!
Köszi: Trivi, Rounin, Noki, Feldin, Drótmalac, ignus, Shiroi, Moha és Kvikveg. :merci:
Hali!
Gratula a senior memberséghez Suszi!
BSz v3g374! :)
BSz Rhyagelle :)!
BSz Kagome-chan :)!
Hali!
Grat Noki a 300-hoz!
Boldog születésnapot Rhyagelle!
Boldog születésnapot Kagome-chan!
Gratula Noki a 300. posthoz!
Gratula Noki a 300-hoz! :jee:
Moha, Shiroi, Drótmalac, Damnatus köszi a gratokat. (http://www.tar.hu/keitaro/THX.gif)
És grat a két szülinaposnak!
Attól tartok már megint sikerült behozhatatlan lemaradásra szert tennem, úgyhogy gratula mindenkinek, mindenért!!! :tezsvir:
Hali!
Bsz kamisama! :)
(Bár már 15 hónapja nem nézett ide)
Köszi Damnatus.
Grat Noki a 300-hoz.
Grat Noki! :)
Boldog születésnapot kamisama!
Trivi, Suszi (http://www.tar.hu/keitaro/THX.gif)
Boldog 22. Szülinapot Noriko!
(http://www.tar.hu/keitaro/HB.gif)
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Noriko!!!
Ezt az évszámot ha megfordítod, akkor sem leszel se öregebb, se fiatalabb. :D:D:D
Hali!
Boldog születésnapot Noriko :) :tezsvir:
Nagyon heppí börszdéjt Noriko
BSZ noriko! :)
Quote from: MohaEzt az évszámot ha megfordítod, akkor sem leszel se öregebb, se fiatalabb. :D:D:D
11? 99? :D
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT NORIKO!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
sajnos kénytelen vagyok szajkózni a többieket.... ;)
Boldog szülinapot neked, Noriko
Heeepy börszdéj tuuu juuuu,
heeepy börszdéj tuuu juuuu,
heeepy börszdééééj norikooo,
heeepy börszdéj tuuu juuuu
remélem túléltétek a hangomat ;)
Grat kisvirágnak az új avatarjáért! Kit láthatunk rajta? :)
Minna, arigato!!! :) :) :)
kisviragnak külön az éneket is! :)
Hali!
BSz enpet! :)
Végighallgattam az albumod Aeternus, és gratulálok hozzá! Nekem tetszik a stílus! :whoah:
Quote from: ShiroiGratulálok Sysop XXL az aláírásodhoz!
Az Easier to run-ból van, igaz?
Igen.. Bár igazából nem szeretem a linkin parkot, ezt a számot se annyira, csak ezt az egy részét (a refrént pölö egyáltalán nem). Hangulatzene na. :rolleyes:
Grat mindenkinek mindenért! :hopp:
GRAT TRIVI A 2900-hoz!
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
Szintén Grat a fórum vezetõ postmonsterének! :D
3000 után van új rang, vagy maradsz továbbra is postmonser?
Quote from: NokiGRAT TRIVI A 2900-hoz!
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
-||- azaz grat, grat
Grat Ramiz a 666-hoz :)!!!
Hali!
Grat Trivi a 2900-ért!
Quote from: TriviGrat kisvirágnak az új avatarjáért! Kit láthatunk rajta? :)
köszi Trivi -.-"
kh, hát már elmondták párszor, de még nem sikerült megjegyezni. különben egy játékból van. itt a teljes kép, akit érdekel:
eredeti (http://www.tar.hu/kisvirag2/anime/008.jpg)
:merci: minna!
Grat Trivi-bácsi a 2904. postodhoz... :P
Quote from: kisviragkülönben egy játékból van.
Disgaea? :)
CHRONOS
Grat Moha az aláírásodhoz :rotflol: .
Boldog születésnapot Noriko !
Gratula kisvirág az új avatarjához!
Gratula Trivi a 2900. posthoz!
Gratula Ramiz a démonsághoz!
Kicsit megkésve (legalábbis itt :) ), de boldog születésnapot Noriko.
Boldog szulinapot Noriko! :)
Régen voltam már itt, ezért (http://moha.uw.hu/gomen.gif), így van néhány pótolni valóm (és mivel én nem vagyok lusta, kikeresem az egy hétnél régebbi postokat is és mindenkinek külön gratulálok :hehe: )
Grat Isi101 a 200. posthoz!
Utólagos boldog szülinapot blas!
Grat Noki az új aláíráshoz! :jee:
Grat Itachi az új avatarhoz!
Utólagos boldog szülinapot Che, Larrodan és thrall!
Grat Suszi az új régi kicsinyített aláírásodhoz! (ami szerintem is egy kicsit túl kicsi lett. [Azt hiszem most egy kicsit sokat használtam a kicsi szót. :p])
Grat Suszi a senior memberségedhez is!
Utólagos boldog szülinapot v3g374!
Utólagos boldog szülinapot Rhyagelle és Kagome-chan!
Grat Noki a 300.hoz!
Utólagos boldog szülinapot kamisama!
Utólagos BOLDOG SZÜLINAPOT NORIKO!
Boldog szülianpot enpet!
Grat Sysop XXL az aláírásodhoz!
Grat Trivi a 2900-hoz! :appl:
Grat Ramiz a 666.hoz! :bsd:
Grat Moha az aláírásodhoz! (A kis asztmás! :hehe: )
Alig hiszem el, de végül mégis a végére jutottam! :)
És szíves elnézést kérek attól, akit esetleg kihagytam volna. Ha ilyen eset elõfordulna, reklamáció kéretik! :)
Grat Meske a visszatérésedhez!!!
És grat ehheze a szép hosszú listához! :)
Quote from: NokiGrat Meske a visszatérésedhez!!!
És grat ehheze a szép hosszú listához! :)
:merci:
Most egy hétig inkább Moha nem fog tudni feljönni ide (ugyanis én itt leszek :hehe: ), mert nekem õszi szünet van, s ezt ki is használom! :hopp:
Utólag Boldog Szülinapot Noriko-nak!!!!!!!
Grat strind-nek a 700.-ik memberünknek!
hehhe :)
/me kicsit gonosz, de grat nekem, mert pont ez lesz a 200. postom ;>
Grat gonosz kisvirag! :)
Grat kisvirág a 200. postodhoz.
Quote from: ShadowolfGrat strind-nek a 700.-ik memberünknek!
Csatlakozom, Garatula neki! és:
Gratula kisvirág a 200. posthoz!
:bsd: Gratula Kisvirág:)
És mindenki másnak is, külön kiemelve Shiroit.
Gratula az aláírásod megfelelõ hangsúlyozásához.. tetszik....
Grat kisvirag a 200-hoz!
Grat Shiroi az új avatarhoz!
Grat kisvirag a 200. posthoz! :appl:
Gart Shiroi az új avatarhoz! :cool:
Quote from: NokiGrat kisvirag a 200. posthoz! :appl:
Gart Shiroi az új avatarhoz! :cool:
Énis GRAAAAATTTT!!!! :P
Grat strindnek, hogy õ lett a 700.ik member!
Grat kisvirag a 200. posthoz!
Grat Shiroi az új avatarodhoz! :jee:
Hali!
Grat kisvirag a 200. posthoz! (azért gratuláltál magadnak, hogy nehogy elfelejtsük ;) )
Grat Shiroi az új avatarodhoz!
BSz Eleanor!
BSz Zrokky!
BSz Dory!
Boldog szülinapot Eleanor, Zrokky és Dory!
Boldog Szülinapot Zrokky,Dory, és Eleanor!
Grat kisvirag 200-hoz!
Grat Shiroi avatarhoz!
Grat Meske a nehéz feladványhoz Önarképeknél! :rotflol:
Grat többiek többi dolgokhoz! :D
(és továbbra is köszönöm!)
Quote from: norikoGrat Meske a nehéz feladványhoz Önarképeknél! :rotflol:
Köszi! :merci:
Noki panaszkodott, hogy túl gyorsan felfedtem magam, ezért az oszifõmet nem fedem fel olyan hamar, hadd találgasson a jónép... :hehe:
Boldog szülinapot Eleanor, Zrokky és Dory.
Gratula.
Gartula Shiroi az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Eleanor!
Boldog születésnapot Zrokky!
Boldog születésnapot Dory!
Boldog születésnapot, Eleanor! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Shiroi az új avahoz, ha még nem tettem volna :)
Hali!
BSz Wick!
(mostantól smiley-t csak az aktív fórumozó kap;))
Boldog szülinapot Wick!
Grat Nokinak, hogy megfejtette a tanárom hollétét! ;)
Juujj ^^
Happy B-day Eleanor !! (és Zrokky és Dory)
És grat mindenkinek, aki még megérdemli :)
Boldog születésnapot Wick!
Boldog születésnapot Wick!
Gratula!
HB a Szülinaposoknak! :tezsvir:
Nem tudtam mit kitalálni 500. postnak, úgyhogy kollektíve gratulálok mindenkinek, hogy eddig elviselt engem! :lol:
Quote from: SysOP XXLNem tudtam mit kitalálni 500. postnak, úgyhogy kollektíve gratulálok mindenkinek, hogy eddig elviselt engem! :lol:
Gratulálok ehhez a postodhoz, ami mellesleg, ahogy mondtad, az 500. :)
Quote from: SysOP XXLúgyhogy kollektíve gratulálok mindenkinek, hogy eddig elviselt engem! :lol:
Most erre pl én mit mondjak? :rolleyes: :D
Amúgy grat a fanatikussághoz! :)
Grat SysOP XXL az 500hoz!
Hali!
BSz Gab3c :)!
BSz Kellögem :)!
Grat SysOP XXL az 500. posthoz!
Grat Moha az új avatarhoz :cool:!.
Grat SysOP XXL a postfordulóhoz. :tezsvir:
Gratula SysOP az 500-hoz!
Shiroi: Õszintén szólva gõzöm sincs, milyen anime-bõl van, csak tetszett. Egy képgyûjteményben volt, amit még valaki hozott. Az is lehet, hogy egy szimpla fanart... :)
(http://www.tar.hu/keitaro/hurra.gif) GRAT MOHA az 1000. posthoz! (http://www.tar.hu/keitaro/hurra.gif)
(http://www.tar.hu/keitaro/kimi.gif)
Quote from: MohaShiroi: Õszintén szólva gõzöm sincs, milyen anime-bõl van, csak tetszett. Egy képgyûjteményben volt, amit még valaki hozott. Az is lehet, hogy egy szimpla fanart... :)
Quote from: TurboKMoha: Puyo Puyo / Madou Monogatari NAGYON rulez
Amúgy grat hozzá illetve az ancientséghez! :)
Gratula Moha az új avatárhoz és az 1000 post-hoz. Elõször meg sem ismertelek. :D
Hali!
Gratula Moha az 1000 post-hoz, és az új avatárhoz.
Grat Isi a 250-hez
grat Shiroi a 300-hoz
grat Sysop az 500-hoz
és grat Moha az 1000-hez!
És grat magamnak, hogy megint elcsíptem a régi IP tartományt és tudok ide írni :D
Quote from: CobraGrat Isi a 250-hez
grat Shiroi a 300-hoz
grat Sysop az 500-hoz
és grat Moha az 1000-hez!
És grat magamnak, hogy megint elcsíptem a régi IP tartományt és tudok ide írni :D
detto, -||-, Grat, grat, grat.
Amúgy tudja vki mi az a zöld kocka ott a postszám alatt??
Quote from: DamnatusHali!
BSz Gab3c :)!
BSz Kellögem :)!
Grat SysOP XXL az 500. posthoz!
Koszonom :hopp: :tezsvir:
Madar Gabor
Grat Isi a 250-hez!
Grat fanatic SysOP és ancient Moha! :appl:
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT GAB3C!!! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: TriviBOLDOG SZÜLETÉSNAPOT GAB3C!!! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Koszi-koszi :merci: :tezsvir: :rotflol:
Gabor
Bekapcsoltam a reputation rendszert. Ezaltal kepesek lesztek 1mast minositeni, jo es rossz ertelemben egyarant. Bar gondolom itt nemlesz szukseg a rossz minositesekre tulzottan :p
Boldog szülinapot Gab3c és Kellögem!
Grat Isi101 a 250hez!
Grat Shiroi a 300hoz!
És végül, de nem utolsó sorban:
GRAT MOHA AZ 1000. POSTHOZ ÉS AZ ÚJ AVATARHOZ!!!
:appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl:
Quote from: zsozsoBekapcsoltam a reputation rendszert. Ezaltal kepesek lesztek 1mast minositeni, jo es rossz ertelemben egyarant. Bar gondolom itt nemlesz szukseg a rossz minositesekre tulzottan :p
Akkor azaz a zöld négyzet a postszám alatt, az azt mutatná?
Quote from: NokiAkkor azaz a zöld négyzet a postszám alatt, az azt mutatná?
Igen es ha megnezed vkinek a postjat akkor megjelent 1 uj gomb. Add to xy's reputation.
ezt most konkrétan nem értem hogy mûködik.
Nem lehetne inkább valami 1-5 rendszerû pontozást betenni? egyszerûbb és érthatõbb lenne...
Quote from: TurboKezt most konkrétan nem értem hogy mûködik.
Nem lehetne inkább valami 1-5 rendszerû pontozást betenni? egyszerûbb és érthatõbb lenne...
Itt nem a szemelyt lehet pontozni hanem a hozzaszolasait, vagyis ha ertelmes post volt akkor tamogatni kell ha off vagy hulyeseg akkormeg lehuzni :p
Kösz a gratokat Noki, Shiroi, Shadowolf, Lord AO, Damnatus, Cobra, Xaga, Trivi, Meske!
Quote from: Lord AOGratula Moha az új avatárhoz és az 1000 post-hoz. Elõször meg sem ismertelek. :D
Azért vigyázz, ne támaszkodj túlzottan az avatarra, mert úgy jársz, mint Feldin... :p :D
BoLdOg SzÜlInApOt Gab3c!
Moha, honnan van ez az avatar?
Boldog szülinapot Gab3c!
Hali!
BSz alien!
Boldog szülinapot alien!
Grat Damnatus a 900. posthoz!
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
Grat Damnatus a 900.hoz!!! :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl:
QuoteGrat Isi a 250-hez!
Kösz szépen Meske, Trivi, Xaga, Cobra :)
Én meg Gratula mindenkinek, akinek...Gratula....
Kösz mindenkinek! :hopp: *sóóóóhaj*
Grat Isi101 a 254. posthoz :tezsvir: .
Hali!
Köszi Noki, Meske!
Gratula Damnatus a 900-hoz!
Turbok: Az avatar egy képgyûjteményben volt. Majd megkeresem az eredetijét és bepostolom a galériába. De nem épp te mondtad, hogy melyik játékból származik a karakter?
Hali!
Köszi Moha!
Quote from: MohaGratula Damnatus a 900-hoz!
Turbok: Az avatar egy képgyûjteményben volt. Majd megkeresem az eredetijét és bepostolom a galériába. De nem épp te mondtad, hogy melyik játékból származik a karakter?
Azt tudom hogy ez a figure (Arle Nadja a neve amúgy) melyik sorozatból van, csak azt nem hogy ez a kép honnan van. (artwork vagy fanart, stb)
Megint elmaradoztam, úgyhogy:
Utólag is tegnapra: Boldog születésnapot Gab3c & Kellögem!
Gratula SysOP XXL az 500. psthoz és a fanatizmushoz!
Gratula Moha az 1000. posthoz és az ancientséghez és az új avatarodhoz!
Gratula Isi a 250. posthoz!
Gratula Shiroi a 300. posthoz!
Boldog születésnapot alien!
Gratula Damnatus a 900. posthoz!
Grat Drótmalac hogy mindig ilyen szép összefoglalásokat írsz! :appl:
Hali!
Köszi Drótmalac!
BSz Pgeo!
Igen, igen ézt már én is akartam írni, hogy Grat Drótmalac, hogy mindig van egy szép gratuláció-csokrod! :)
Boldog szülinapot Pgeo!
Kösz a gratot Drótmalac!
Gratula SysOP az aláíráshoz! :cool:
SysOP: újfent grat az aláírásodhoz! Kérgyó rulez! :D
Quote from: MohaSysOP: újfent grat az aláírásodhoz! Kérgyó rulez! :D
Kösz! :merci:
Python :D
BSZ Raisu-sama! :)
Boldog születésnapot Raisu.
Grat mindenkinek és boldog szülinapot mindenkinek akinek volt!
Sajnos több mint 1 hetet kihagytam, és nincs türelmem visszaolvasni. Gomen.
Ja! Örülök ez új avataroknak! :ejj:
Grat Rounin az új avatarhoz :cool: ezt te rajzoltad?
Grat a Pyton-hoz :).
Boldog szülinapot Raisu-sama! (http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)
Uhhh....netelvonás suxx...
Reszketõ kezekkel válltapicska mindenkinek, kisvirágnak meg egy marék koffeintabletta, hogy össze ne essen a http://usteam-irasok.fw.hu összehozásának fáradalmai végett (kacifánt rulz :rolleyes: ) :)
Quote from: NokiGrat Rounin az új avatarhoz :cool: ezt te rajzoltad?
Grat a Pyton-hoz :).
Boldog szülinapot Raisu-sama! (http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)
Naná hogy én :o Kezdek visszaszokni a rajzra ;)
És HB Raisu! /me maradék puskaporát gyújtja be (nem készültem, na -_-)
Kösz mindenkinek!
És egyúttal:
Boldog születésnapot Pgeo! (tegnapra)
Gratula SysOP az aláírásodhoz!
Gratula Rounin az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Keitaro & Raisu-Sama!
grat mindenkinek, akinek kell ;>
arigatou a gratokat.
Jaa, Rounin: nem csak az uj avatarhoz, a gyorsa avatarváltáshoz is grat... délután emlékeim szerint még egy Kensin volt... bár magánvélemény, de az nekem jobban tetszett.... inkább te vagy :hehe: :_piszka:
Quote from: kisviraggrat mindenkinek, akinek kell ;>
Err... én is grat mindenkinek :)
Hali!
BSz Keitaro!
BSz Raisu-Sama! :)
Boldog születésnapot, Raisu-sama! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat SysOP XXL a kígyódhoz! ;)
Grat Rounin az új avatarodhoz!
Boldog szülinapot Raisu-sama és Keitaro!
És végül, de nem utolsó sorban:
Grat kisvirag a http://usteam-irasok.fw.hu-hoz! :hail:
Hali!
kisvirag, minden elismerésem a munkádért!
Grat Noki a 400-hoz!!! :jee:
Hali!
Grat Noki a 400-hoz!
Grat Noki!
BoLdOg SzÜlInApOt Raisu-sama!
Grat Rounin az avatarhoz!
Grat Noki a 404-hez! :D (nem weblapon)
Ismételten sok a kimaradásom, ismételten baromi kevés az idõm, így ismételten bocs mindenkitõl, és ismételten grat mindenkinek mindenért! :tezsvir:
Quote from: kisviraggrat mindenkinek, akinek kell ;>
arigatou a gratokat.
Jaa, Rounin: nem csak az uj avatarhoz, a gyorsa avatarváltáshoz is grat... délután emlékeim szerint még egy Kensin volt... bár magánvélemény, de az nekem jobban tetszett.... inkább te vagy :hehe: :_piszka:
Még egy :_piszka: és letöröm a... a.... a piszkabotod!
Nah, bocsi mindenki, de elõreláthatólag lesz a napokban pár vatarváltásom, szóval ne fárasszátok magatokat feleslegesen miattam ;)
Igyekszem megállapodni egy végleg véglegesnél, megértéseteket köszönöm.
(ahogy az eddig befutott gratulációkat is, tényleg, honto :D )
Köszi a gratulációkat! (http://www.tar.hu/keitaro/THX.gif)
Na jó, benéztem ide is, nehogy azt higgyétek hogy nem érdekel, kivel milyen jeles esemény történt... épp csak lusta vagyok követni a tempót amit diktáltok ;)
Szóval gratulálok mindenkinek, aki túllépett egy kerek számot, fõleg ha ez besorolásbeli változással jár, és azoknak akik avatárt/aláírást váltottak (kivéve Rounint, mert õ azt mondta hogy ne törjük magunk miatta :D :hehe: Na jó, el ne hidd!!!)
Meg elnézést kérek azoktól, akiknek lemaradtam a szülinapjáról... ha másra nem is, ezntúl erre megpróbálok jobban odafigyelni :rolleyes:
Gratula Noki a 400. posthoz!
Az elmúlt 10 napban nem tudtam netezni, ezért mindenkinek aki megérdemli GRATULA. :)
Gratula Feldin az ancient memberséghez! :appl: :jee:
Grar Feldin! :)
(http://www.tar.hu/keitaro/hurra.gif)GRAT FELDIN AZ 1000. POSTHOZ!(http://www.tar.hu/keitaro/hurra.gif)
Grat ancient Feldin! :appl:
Grat Feldin
Én is gratulálok Feldin! :tezsvir:
Hm. Asszem keveset irok az atlaghoz kepest. :eeek: :rolleyes:
Gratula Feldinnek!
Neked pedig az új avatarodhoz gratula, Kvikveg!
Grat Kvikveg!
Mit is látunk? Ugye nem vmi bondage-féle vagy mi?
Grat Kvikveg az új avatarhoz!
Én is csatlakozok elõttem szólóhoz hogy mi is lenne ez?
Gratula Feldin az 1000. posthoz és az ancient memberséghez!
Gratula Kvikveg az új avatarhoz!
(http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)BOLDOG SZÜLINAPOT KISVIRAG! (http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)
Quote from: TriviGrat Kvikveg!
Mit is látunk? Ugye nem vmi bondage-féle vagy mi?
Öööö bondage??! ?? ? ...
Fent Alucard lathato, amint eppen meg van kotozve a pinceben. Nehez volt levonszolni, de erte mindenre kepes vagyok. :rotflol:
Utana szinesben megtekintheto a megkotozese. Szegeny kuzdott veszettul, de Sir Hellsing jobb volt. :__devil:
Amugy a vizsgara/diplomara keszules hangulata kapott el... Boa.
edit:
Boldog szuletesnapot kisviragnak!
Boldog szülinapot kisvirag!!!
Grat Kvikveg! Érdekes, nekem lejött, hogy kit is látok ;)
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban grat TurboK!
BSZ kisvirág!
Grat: Kvikveg az avához és aláíráshoz!
TurboK a 600-hoz!
Bruce a fanatikussághoz!
BoLdOg SzÜlInApOt kisvirag! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Bruce az 500-hoz!
Anoooo.....
gomen nasai....
ezegy hatalmas félreértés, ami az én hibám.... szerintem anno regisztráláskor kicsit elnéztem... köszönöm a gratokat, de, szóval.... 26-án lesz csak a szülinapom... basszus, még csak két óra van, és mennyi grat jöt.... ehh... kell nektek ilyen éjszakai baglyoknak lennetek.
Grat Feldin az 1000-hez.
Grat Kvikveg az avatárhoz és az aláíráshoz.
Grat Turbok a 600-hoz.
Boldog szülinapot kisvirag.
Grat Bruce az 500-hoz.
Quote from: kisviragAnoooo.....
26-án lesz csak a szülinapom...
Semmi gond majd akkor is gratulálunk :hopp: .
Grat fanatic Bruce!
Grat TurboK!
Grat Suszi az új avatarhoz!
Quote from: TriviGrat Suszi az új avatarhoz!
Nagyon köszi :)
Hali!
Grat Feldin az 1000-hez és az ancientséghez!
Grat Turbok a 600-hoz!
Grat Bruce az 500-hoz és a fanatikussághoz!
Grat Feldin az 1000-hez!
Grat Kvikveg az új avatarodhoz és aláírásodhoz!
Grat TurboK a 600-hoz!
Grat Bruce az 500-hoz!
Grat Suszi az új avatarodhoz!
Grat TurboK a 600. posthoz!
Grat Bruce az 500-hoz!
Grat Suszi az új avatarodhoz!
:appl:GRAT BLIMP A 300. POSTHOZ!:appl:
Hali!
Grat Blimp a 300.-hoz!
Grat TurboK a 600-hoz!
Grat Bruce az 500-hoz!
Grat Blimp a 300-hoz!
Grat Suszi az új avatarodhoz!
(http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif) GRAT ZSOZSO AZ 1200. POSTHOZ! (http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
Gratula fõnök! :D
Gratulálok az 1200-hoz zsozso-sama!
Arigato minden gratert!!!! :)
Kisvirag, akkor is boldogat!
Grat Grat zsozso sama!!!
Megint csak grat mindenkinek minden eredményéhez, ünnepéhez... ^^ooo
500? Télleg! Nem is figyeltem :D Arigato mindenkinek! :merci:
Gratula zsozso az 1200-hoz! :tezsvir:
Gratula Blimp a 300-hoz!
Gratula Suszi az avatárhoz!
Grat Blimp a 300-hoz!
Grat zsozso az 1200-hoz!
Quote from: ShiroiGratulálok Meske az 500 - hoz!
Köszi! :merci:
(http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif) GRAT MESKE AZ 500. POSTHOZ! (http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)
Quote from: Noki(http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif) GRAT MESKE AZ 500. POSTHOZ! (http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)
:merci: beaucoup! Köszönöm szépen! Arigatou! Thank you very much! Danke besten! Dank u wel! Grazie! (az utolsó 3mat szótárból másoltam :p)
Ez aztán a gratuláció! Nem is tudom, hogy múljam felül, mikor neked lesz meg az 500. post... De azért kiötlök valamit, ne izgulj! ;)
Quote from: Meske(az utolsó 3mat szótárból másoltam :p)
A németet megjegyzem rosszul. :p Amúgy grat a fanatizmushoz! ;)
Ezen kívül grat Soridannak akinek a mai napig sikerült megtévesztenie. :hehe: (tudom hogy sötét vok ^^")
REVENGE!!!
Quote from: ShadowolfA németet megjegyzem rosszul. :p Amúgy grat a fanatizmushoz! ;)
Köszi! :merci:
A németnél a szótár kiadott vagy 5 féle lehetõséget (ha nem többet), s azok közül kiválasztottam egy szimpatikusat.
Megtennéd nekem, hogy kijavítod a helyesre? Én úgyis biztos megint egy rosszat választanék... :o
Hali!
Grat zsozso az 1200-hoz!
Grat Meske az 500-hoz!
Quote from: DamnatusGrat Meske az 500-hoz!
Köszi! :merci:
Grat zsozso az 1200-hoz!
Grat Meske az 500-hoz!
Vielen Dank!
Gott sei Dank, ezen is tul vagyok!
A szotar tenyleg kikopott olyan variaciokat, amiket meg eletemben nem hallottam... Es a Dank kis dvel volt bent... ossze vagyok zavarodva...
Quote from: KvikvegGrat Meske az 500-hoz!
Vielen Dank!
Gott sei Dank, ezen is tul vagyok!
A szotar tenyleg kikopott olyan variaciokat, amiket meg eletemben nem hallottam... Es a Dank kis dvel volt bent... ossze vagyok zavarodva...
Köszi! :merci:
Hát igen, ebbõl is látszik, hogy soha életemben nem tanultam németet, s az összes német tudásom az egyre és a kettõre terjed ki, az is csak szóban, amit egy régi számból tanultam... :o
Grat Blimp a 300-hoz!
Grat zsozso az 1200-hoz!
Grat fanatic Meske! :)
Quote from: TriviGrat fanatic Meske! :)
Köszike! :merci:
Boldog szülinapot Chronos és Nameless!!
Happy birthday to my fellow moderator! :)
BOLDOG SZÜLINAPOT CHRONOS!
(http://www.tar.hu/keitaro/HB.gif)
De sok szülinapos van mostanában :)
Boldog Születésnapot Chronos! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Köszönöm... :)
Milyen gyorsan telik manapság az idõ... :eeek: :hehe:
CHRONOS
Kicsit lemaradtam megint, úgyhogy ismét tömeges gratuláció következik:
Gratula TurboK a 600. posthoz!
Majdnem boldog születésnapot kisvirag! :)
Gratula Bruce az 500. posthoz és a fanatizmushoz!
Gratula Suszi az új avatarhoz!
Gratula Blimp a 300. posthoz!
Gratula zsozso az 1200. posthoz!
Gratulálok Meske az 500. posthoz és a fanatizmushoz!
Boldog születésnapot Chronos és Nameless!
Quote from: DrótmalacGratulálok Meske az 500. posthoz és a fanatizmushoz!
Köszi szépen! :merci:
Heppí B. Chronos
Grat minden szülinaposnak meg kerek postosnak :)
Bakker, egy napig nem vagyok itt, és mennyi gratulálni való! :p
Gratula Blimp a 300. posthoz!
Grat Bruce & Meske az 500. postokhoz!
Grat Turbok a 600-hoz!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Chronos!És grat még annak, akit kihagytam! :D
Quote from: ShadowolfEzen kívül grat Soridannak akinek a mai napig sikerült megtévesztenie. :hehe: (tudom hogy sötét vok ^^")
REVENGE!!!
Revenge? Te is bejössz új usernévvel? :hehe:
Egyébként nem értem. Soridan elfelejtette a régi jelszavát, vagy mi?
Quote from: MohaRevenge? Te is bejössz új usernévvel? :hehe:
Egyébként nem értem. Soridan elfelejtette a régi jelszavát, vagy mi?
Ezt nem értem??? :wtf:
Grat Moha az új aláíráshoz :cool:.
És grat hogy te írtad az Offtopic-ba a 6000. postot.
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
Hali!
Boldog szülinapot Chronos! :)
Boldog szülinapot Nameless! :)
Quote from: XagaEzt nem értem???
Rounin = Soridan
Én is ma jöttem rá...
Quote from: NokiGrat Moha az új aláíráshoz :cool:.
És grat hogy te írtad az Offtopic-ba a 6000. postot.
Köszi. Nem is figyeltem amúgy, hogy a 6000. Az aláírás-bõvítést meg a galériába postolták. És akkor is Osaka a legjobb az Azuban. :p
Szegény Osaka mire készül azzal a nagy gyilokkal?! :)
Köszi Moha! :merci:
És grat neked az aláírásodhoz és a 6000. posthoz az Offtopicban!
Grat Noki! Úgy látom, tényleg tetszett az FLCL :D
Moha:
(bár tartok tõle ezért a postért nagyon ki fogok kapni tõle... vagy ki tudja :) )
Soridan-Rounin nem felejtette el a jelszavát...
érzelmi okokból változtatta meg a nevét.
Nagyon sokáig még kiejteni sem volt szabad...
de nem ragzom tul ;) még fejemet veszik. :P
különben meg grat a 6000.-hez!
Quote from: kisviragSoridan-Rounin nem felejtette el a jelszavát...
érzelmi okokból változtatta meg a nevét.
So ka. Gondolom nem akarta zsozso-t zavarni, hogy neki is írja át a felhasználónevet.
Ja, és köszi a gratot.
Grat Noki az avatarhoz! :)
Nézd meg a FLCL - Absolute Destiny - Shameless Rock Video.avi -t majd :) Egy kicsit várj még, most tolom fel :)
Grat Trivi a 3000-hez!!! :)
Congratulations for our Lord of The Board!!! :jee: :appl:
(Guano Apes után szabadon... :D)
Boldog születésnapot így utólag Chronosnak
és grat Lord Trivinek a 3000-hez :)
Gratula Trivi a 3000. posthoz és a Lord of the board címhez!
Gratula Moha, hogy te írtad az Offtopic-ba a 6000. postot!
Grat Trivi a 3000-hez
Hali!
Grat Trivi a 3000. postodhoz!
Quote from: ShadowolfGrat Trivi a 3000-hez!!! :)
Omg...3000... :eeek: :) :)
Grat Trivi... :hopp:
CHRONOS
Nagyon megkésve (nem értem rá...) de azért talán még utsónak beállnék abba a szép hosszú sorba, ahol is Chronosnak lehet(ett) Boldog szülinapot kívánni!
És gratula Trivi 3000-réhez ... mit mondjak, elég szép :eeek: :hopp:
Neee... Pont szombatra esett Chronos szülinapja, és nem tudtam neki boldogat kívánni... csak így utólag. Boldog szülinapot, Chronos!
Szal Kalibur, nem sikerült még utolsónak lenned sem... :hehe:
Te jószagú málnabokor! 3000!? Te aztán termelsz! Gratulálok :tezsvir:
Moha, gratulálok az aláírásodhoz!
Noki, neked meg az új avatárhoz!
Quote from: BruceTe jószagú málnabokor! 3000!? Te aztán termelsz! Gratulálok :tezsvir:
:merci: minna!
Régebben termeltem sokat, mostanában visszafogott a RO :rolleyes:
Trivi.. Lord of the Board??! Ilyen is van??! Huha... Gratulalok!
(http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
GRAT TRIVI A 3000. POSTHOZ! (http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
Köszi a gratokat! :merci:
Quote from: ShiroiGratulálok Noki az új Avatar-hoz! Nyugodtan rakd vissza azt az aláírást is, ami csak pár percig volt! :)
Oké ha teccett visszateszem de kb egy 20 másodpercig volt bent :).
Most látom hogy Lord of the board, van egy ilyen szám is :).
Quote from: ShiroiNa ja, figyelek...
De valamit csinálj vele, mert amint végigmegy az animáció: megáll, és csak akkor indul el újra, ha továbbgörgetek és vissza.
Nekem a vegen akad, szurke kep, de ujraindul.
Grat mindenkinek!
Külön grat Mohának!
Na mégis miért? :D
Quote from: ShiroiNa ja, figyelek...
De valamit csinálj vele, mert amint végigmegy az animáció: megáll, és csak akkor indul el újra, ha továbbgörgetek és vissza.
Nekem pedig müxik próbáld más böngészõvel.
Explorer-el való igaz tényleg lasabb, de Netscape-el szupi :).
És hogy ne legyek off:
BSZ BNC! (http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)
LOTB!!!! WAY TO GO MAN! Gebac nagy grat részemrõl! :)
Ja meg a többieknek is ;) Külön kiemelve a "Fõnök"-öt ;)
Quote from: kisviragSoridan-Rounin nem felejtette el a jelszavát...
érzelmi okokból változtatta meg a nevét.
Nagyon sokáig még kiejteni sem volt szabad...
Off:
Naná, elvégre ki akarna egy hölgyek által folyton unfavorizált karaktert? Sose a lovag oldalára álltak párbajban :hehe: (fránya farkas csábosabb)
Hali!
Bsz Bnc!
Hepi börszdéj, Bnc! (már ammi megmaradt belõle... :rolleyes: )
Quote from: BruceSzal Kalibur, nem sikerült még utolsónak lenned sem... :hehe:
Attyám... ez ca úgy hangzott, mintha csípõbõl kijelentetted volna, hogy akkora égés vagyok, hogy még lebõgni sem tudok rendesen... :rolleyes: :D
Na sebaj, majd izmolok, hátha menni fog... :uzi:
Quote from: RouninLOTB!!!! WAY TO GO MAN! Gebac nagy grat részemrõl! :)
Quote from: Noki(http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif) GRAT TRIVI A 3000. POSTHOZ! (http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
Oh, domo arigatou! :merci: Nem tudom, mit mondjak :) Arigatou gosamaishita! :)
Kicsit utólag, de:
Boldog születésnapot Bnc!
Grat grat grat!!!
Quote from: ShiroiGratulálok Suszi az új Avatarhoz!
Naruto Ex, 11. oldal, bal felsõ... :)
Ja! Nem is tudom honnan tudod... :rolleyes:
Amúgy meg gratula mindenkinek, aki megérdemli!
Hali!
Grat bpka000 a 300. posthoz!
Quote from: DamnatusHali!
Grat bpka000 a 300. posthoz!
DETTO
(http://www.tar.hu/keitaro/hurra.gif)
Hali!
Nokinak meg az 500.-hoz grat!
Quote from: ShiroiGratulálok bpka000 a 300 - hoz!
Gratulálok Noki az 500 - hoz!
Gratulálok Roderick a 600 - hoz!
Csalatko... izé csatlakozom, és én is drakul... vagyis gratulálok!
Quote from: KaliburAttyám... ez ca úgy hangzott, mintha csípõbõl kijelentetted volna, hogy akkora égés vagyok, hogy még lebõgni sem tudok rendesen... :rolleyes: :D
Na sebaj, majd izmolok, hátha menni fog... :uzi:
Upsz, úgy hangzott? Hát izé... télleg úgy hangzott... Bocsi, nem vél... azazhogy nem szándékos volt! :bsd: :hehe: ;)
GRAT NOKI AZ ÚJ AVATARHOZ, ALÁÍRÁSHOZ, ÉS AZ 500. POSTHOZ!!!!
:appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl:
Boldog szülinapot Bnc!
Grat bpka000 a 300. posthoz!
Grat roderick a 600. posthoz!
GRAT LORD TRIVI A 3000. POSTHOZ!!!!!
:appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl:
Quote from: Meske
LORD TRIVI
Hmm... Lord Trivi... nem is hangzik rosszul :D
:merci:
Grat fanatic Noki!
Grat roderick!
Grat Dragon! :)
Quote from: TriviHmm... Lord Trivi... nem is hangzik rosszul :D
Vader után szabadon. :hehe:
Grat mindenkinek aki megérdemli!
Quote from: ShadowolfVader után szabadon. :hehe:
Grat mindenkinek aki megérdemli!
Gyere át a sötét oldalra, úgyis árnyék vagy :D
Quote from: TriviGyere át a sötét oldalra, úgyis árnyék vagy :D
De... az árnyék a sötétben eltûnik, nem?
Quote from: TriviFLCL - Absolute Destiny - Shameless Rock Video.avi
Felkerült. Elnézést az offért, nem lesz több.
Bruce: a fene, lelepleztél :_piszka: :D
Quote from: ShadowolfVader után szabadon. :hehe:
Nem tudom. Nekem inkább Lord Helmet jutott eszembe az Ûrgolyhókból :) (az mekkora film!)
Grat bpka000 a 300. posthoz!
Grat Noki az 500.-hoz!
És Gratula Roderick a 600.-hoz!
Quote from: MohaNem tudom. Nekem inkább Lord Helmet jutott eszembe az Ûrgolyhókból :) (az mekkora film!)
Õ van a második helyen. :D Amúgy grat neked az 1100-hoz! :)
BSZ 2rok!
Quote from: ShadowolfAmúgy grat neked az 1100-hoz! :)
Jé, már megvan? Nem is figyeltem. Köszi a gratot. :)
Hali!
Grat Moha az 1100-hoz!
BSz Addis!
BSz [2rok]!
KÖSZÖNÖM A GRAT-okat! :merci:
Fõleg Meskének aki szép nagy gratot írt nekem. (http://www.tar.hu/keitaro/thx.gif)
Grat Moha az 1100-hoz te aztán termelsz rendesen.
Grat Rodrerick a 600-hoz.
BSZ [2rok]! (http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)
Grat Moha!!!
Bsz Addis and [2rok]! Ideje lenne ha írnátok is valamit ;)
'Congrat 'n a beer 4 everyone :D
Heppi Börszdéj Addis és 2rok.
2rok, mi történt Roshi H. Paradise-al?
lehet hogy én vagyok :lame: de sehol se találom...
Gratula bpka000 a 300. posthoz!
Gratula Noki az 500. posthoz!
Gratula Roderick a 600. posthoz!
Gratula Moha az 1100. posthoz!
Boldog születésnapot Addis!
Boldog születésnapot [2rok]!
Quote from: VASHHeppi Börszdéj Addis és 2rok.
2rok, mi történt Roshi H. Paradise-al?
lehet hogy én vagyok :lame: de sehol se találom...
Szünetel, de úgy láccik hamarosan újraindul csak még embereket toboroznak.
Sajnos firewallom ip-váltása miatt egy-két hétig nemigen tudtam erre járni, és mire rájöttem hogy ez a baj... :ejj: Na szóvaé utólag is mindenkinek grat!!!
Grat Moha az 1100-hoz!!
Boldog szülinapot [2rok] és Addis!
Welcome back ignus! :)
Grat Moha az MC-hez! :)
Hali!
BSz Bantu! :)
Grat Moha.
Boldog szülinapot Bantu.
edit: Köszi Noki és Trivi. A Naruto-bol van igen! :)
Grat Suszi az új aláíráshoz és avatarhoz! :cool:
Grat Suszi! :)
Naruto? :)
Grat*2 Suszi! (Egyet az avatárnak, egyet az aláírásnak :) )
Boldog szülinapot Bantu!
Grat Moha, Szuszi!
ÉS boldog szülinapot Bantu!!!
Trivi: köcce... (level 46 :P )
Grat Meske az új aláíráshoz! :appl:
BSZ Bantu! (http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)
Grat Meske, Suszi, Moha!
Boldog sz.napot Bantu (marék rokett)! És ennyire futja kurta memóriámból :]
Quote from Drótmalac:
Gratula bpka000 a 300. posthoz!
Gratula Noki az 500. posthoz!
Gratula Roderick a 600. posthoz!
Quote from: NokiGrat Meske az új aláíráshoz! :appl:
Jéé télleg! Grat Meske!
Boldog születésnapot Bantu!
Gratula Suszi az új aláíráshoz & avatarhoz!
Gratula Meske az új aláíráshoz!
Quote from: DrótmalacBoldog születésnapot Bantu!
Gratula Suszi az új aláíráshoz & avatarhoz!
Gratula Meske az új aláíráshoz!
Részemrõl dettó.
(sry, /me most kicsit lusta)
Hali!
BSz Nefis51!
BSz Sorata! :)
Bódog Szüllinapót Nefis51 és Sorata! Éjjetek sokaa!
Quote from: DamnatusHali!
BSz Nefis51!
BSz Sorata! :)
(http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)
Boldog születésnapot Nefis51 & Sorata!
Köszi mindenkinek.
Grat Meske az aláíráshoz.
edit: Grat Shiroi a 400-hoz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Grat Meske az aláíráshoz!
Grat Shiroi a 400-hoz!
Bezony, bezony, nagy grat Shiroinak! :tezsvir:
Hali!
Grat Shiroi a 400-hoz!
Boldog születésnapot Nefis51 és Sorata! :rotflol:
(http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)Grat Shiroi a 400. Posthoz! (http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
Köszi a gratokat! :merci:
Boldog szülinapot Bantu!
Grat Suszi az új aláírásodhoz és avatarodhoz!
Boldog szülinapot Nefis51 és Sorata!
Grat Shiroi a 400-hoz!!
Hát lemaradtam szóval a köv sorokat) mindenki egészítse a megfelelõ adatokkal :D
Grat [Név] a [postszám] postodhoz.
Heppy B. [Név]
Grat [Név] az új avatárodhoz/aláírásodhoz.
Grat Grat Grat :)
Gratula Shiroi a 400-hoz! Haladsz azért te is rendesen. :D
Hali!
BSz s007! :)
BSz StabWest! :)
Happy birthday StabWest! :)
Quote from: DamnatusBSz StabWest! :)
Quote from: ShadowolfHappy birthday StabWest! :)
Köszönöm szépen :) !
HB StabWest! (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap2.gif)
Bódog Szülit StabWest!!!
HB Stabwest! :)
CHRONOS
Boldog születésnapot Stabwest! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
HaPpY BiRtHdAy StabWest! (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Heppí B. Stabwest
Noki, ignus, Chronos, Trivi, Moha, Xaga XD
Mindenkinek köszönöm :) !!!
Neked is köszönöm Meske :) !
Boldog szülinapot s007 és StabWest!
Grat Manu az új aláíráshoz, zsír csajok :cool:.
Grat Shadowolf az új aláíráshoz.
Grat Manu és Shadowolf az új aláírásotokhoz!
Áááá elkéstem!
Boldog szülinapot StabWest!
Kicsit elmaradoztam mostanában úgyhogy tömeges gratuláció következik:
Gratula Meske az aláíráshoz!
Gratula Shiroi a 400. posthoz!
Boldog születésnapot Bantu! (tegnapelõtt volt)
Gratula Suszi az új aláírásodhoz és avatarodhoz!
Boldog születésnapot s007! (tegnap volt)
Boldog születésnapot StabWest! (tegnap volt)
Gratula Manu az új aláíráshoz!
Gratula Shadowolf az új aláíráshoz!
Remélem nem hagytam ki senkit...
Quote from: ShiroiGratulálok Ramiz a 700 - hoz!
-||-
Hali!
Grat Ramiz a 700-hoz!
Szintén grat Ramiz nanahyaku! (700) :D
Grat Manu és Shadowolf az aláírásaitokhoz!
Grat Ramiz a 700-hoz!
Grat ancient Damnatus! :appl:
Hali!
Köszönom Shiroi, Trivi :)
Elvileg lesz avatarcsere, meg szeretném a nicknevet is lecserélni (egyszer s utoljára).
Hali!
Csak miatta egyszerre fogom végrehajtani (meg lecserélem az aláírást, és többé nem kezdem Hali!-val. Így tuti nem ismer majd meg :bsd:)
Na jó, az aláírás még marad, a Hali! meg a védjehyem ;).
Gratula Damnatus az 1000. posthoz. Immáron te is az õsi tagok körébe tartozol. :zen:
Quote from: Damnatusnicknevet is lecserélni (egyszer s utoljára).
Azt én is. A mostani nickem sok negatív jelentést hordoz számomra.
Grat Damnatus az 1001-hez.
Grat Ramiz a 700-hoz.
Feldint nem kell félteni dinamikus személyiség és hát haladni kell a korral nem szabad leálni a fejlõdésben :)
Heppí B. Shock12! (bár kötve hiszem hogy el fogod olvasni)
BSZ Shock12! :)
Hali!
Köszi Moha, Xaga :)!
BSz Shock12!
(http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)Gratula Damnatus az 1000. posthoz!(http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)
HB Shock 12.(http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)
HB Shock-nak...:) (küldtem is neki egy emailt)
Grat Damnatus-nak! :)
CHRONOS
Nagy grat mindenkinek!!!!!!!!
Húha, megint mennyi bepótolnivaló van...
Haladjunk idõrendben:
Grat Shadowolf & Manu az új aláírásotokhoz!
Grat Ramiz a 700-hoz!
Nagy Grat az 1000-hez Damnatusnak! Szép tervek... kinyírni Feldin idegeit... :hehe:
És Boldog Szülinapot Shock12! Ha el nem is olvassa, azért megemlékezünk róla...
En nem sertodok meg egykonnyen. :)
Majd megszokom a dolgot. Vegulis Itachi nagyvaltasat is tuleltem :)
Csak majd te is meg Trivi is szoljatok hogy ti vagytok.
Quote from: FeldinEn nem sertodok meg egykonnyen. :)
Majd megszokom a dolgot. Vegulis Itachi nagyvaltasat is tuleltem :)
Csak majd te is meg Trivi is szoljatok hogy ti vagytok.
Mondtam, hogy nálam avatar csere nem lesz, tehát onnan fel lehet ismerni engem ;)
boldog szülinapot Shock :D
Grat Damnatus az 1000. posthoz!!!! :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl:
Grat Ramiz a 700-hoz!
Boldog szülinapot Shock12!
Otanjoubi omedetou gozaimasu Shock12!
[/SIZE]
:tezsvir: :appl:
Grat Kvikveg a 300. posthoz!
Gratula Kvikveg a 300-hoz!
Hali!
Köszi Noki, Chronos, Bruce, Meske :)!
Grat Kvikveg a 300-hoz!
Gratula Kvikveg a 300-hoz!
Gratula Angel a visszatéréshez, és hogy újra van avatarod!
Angelnek újra van avatárja!!! Now, Angel is really back!!! Gratula!!! :hopp:
Edit: Hé, már váltottál is? :ejnye: Hát akkor ahhoz is grat :D Meg külön a gyorsaságodhoz :hehe:
Üdv itthon Angel!
Jééé..!
Hi Angel... már aszittem kihaltál... !! :)
SZokásos közérdekû postom következne:
GrAt 4 all 4 everything! (Tényleg nagyon bocsi, hogy nincs idõm visszanézni mindent, annyira kellemetlenül érzem magam emiatt... :( )
Grat Angel a vissszatéréshez és az avatarhoz :cool:.
Grat Kvikveg a 300 posthoz. :appl:
HB Hikari!
Gratula mindenkinek!
Yeah, Ahoyy Angel! (két marék rakéta)
Grat Kvikveg! (1,5 marék)
Hb Hikari (három marék fényes rakéta)
Jól látom Rounin, elérted a háromszázat? Nagy grat hozzá! :tezsvir:
HB Hikari!
Edit: Angel meg mint a villám... tegnap új avatár, kettõ is, ma meg az aláírása... már ha nem csal az emlékezetem :) Grat hozzá!
Grat Kvikveg!
Grat Rounin!
Grat Angel a sok avatarhoz! :D
Quote from: ShiroiGratulálok Kilteh a 200 - hoz!
Gratulálok Rounin a 300 - hoz!
Dettó.
:appl:
Quote from: ShiroiGratulálok Kilteh a 200 - hoz!
Gratulálok Rounin a 300 - hoz!
Én is énis!!!! :P
Csatlakoznék azon pseudo otakukhoz, akik nem tudnak folyamatosan up-to-date-ek lenni, s emiatt rosszul érzik magukat. Ne érezzétek úgy, hogy nem fogalkozok veletek, büszke vagyok itt mindenkire, csak az a sok-sok munka... :beken: :D :beken: :D :beken: :D
Quote from: ManuCsatlakoznék azon pseudo otakukhoz, akik nem tudnak folyamatosan up-to-date-ek lenni, s emiatt rosszul érzik magukat. Ne érezzétek úgy, hogy nem fogalkozok veletek, büszke vagyok itt mindenkire, csak az a sok-sok munka... :beken: :D :beken: :D :beken: :D
Te is kezdesz becsavarodni a munkától? :p :D
amúgy thx mindenki :) (különösen szüleimnek a rengeteg áldozatért :rolleyes: )
Grat Angel for visszatérés + avatar + aláírás!
Boldog szülinapot Hikari!
Grat Kilteh a 200hoz!
Grat Rounin a 300hoz!
Hali!
BSz Hikari!
Grat Kilteh a 200 - hoz!
Grat Rounin a 300 - hoz!
Grat Kilteh!
Grat Kilteh a 200-hoz, Rounin a 300-hoz és Angel az újabb avatar-hoz és az aláíráshoz!
Boldog szülinapot Hikari!
Gratula Kilteh a 200-hoz!
Gratula Rounin a 300-hoz!
Quote from: ShiroiGratulálok Kilteh a 200 - hoz!
Grat az elsõ gratuláláshoz a 200ért :D
Grat mindenki!
Quote from: SusziBoldog szülinapot Hikari!
Gratula Kilteh a 200-hoz!
Gratula Rounin a 300-hoz!
Grat mindhármuknak!
Megint kicsikt kimaradoztam és sajnos most sincs sok idõm, úgyhogy:
Gratual mindenkinek, aki megérdemli!
Quote from: DrótmalacMegint kicsikt kimaradoztam és sajnos most sincs sok idõm, úgyhogy:
Gratual mindenkinek, aki megérdemli!
:eek: Felborult a világ rendje, készüljünk fel rá, hogy mindjárt összeomlik a tér-idõ kontinuum... Drótmalac nem összegezte a gratulációkat! :eek: :D
Quote from: Trivi:eek: Felborult a világ rendje, készüljünk fel rá, hogy mindjárt összeomlik a tér-idõ kontinuum... Drótmalac nem összegezte a gratulációkat! :eek: :D
Magasságos egek! Vissza kell küldenünk a múltba, hogy ezt a hibát kijavíthassa! Le is gyártok mindjárt egy fluxus-kondenzátort :D
Ja, és amiért jöttem:
Boldog Szülinapot kisvirag!
Meg neked is, hentes!Sorry, de én nem tudom hol vannak a kis tortás arcok... ezt mos kihagyom, de gondoljátok oda :D
Quote from: BruceLe is gyártok mindjárt egy fluxus-kondenzátort :D
Látom, nem csak én kedvelemi itt a Vissza a jõvõbe-t. :D
(http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT kisvirag! (most már a megfelelõ idõpontban.)
Hali!
Boldog születésnapot kisvirag :) !
BSz hentes!
(http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif) Boldog Szülinapot kisvirag!(http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)
Boldogat kisvirág!!!
Grat mindenkinek! :)
Nagyon boldog szülinapot kisvirag! :)
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kisvirag! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Titkos, jól látom, avatárt váltottál? Mert akkor gratulálok hozzá!
Quote from: BruceTitkos, jól látom, avatárt váltottál? Mert akkor gratulálok hozzá!
Jól látod és én is grat hozzá!
:eek:A tér-idõ kontinuum megint végveszélyben! Titkos avatart váltott! :eek:
Grat Titkos! :)
btw. szegény Feldin...
BOLDOG SZÜLINAPOT KISVIRAG!!!!!
és neked is Hentes!
Grat Titkos az új avatarhoz!
Grat Shiroi az aláírásodhoz!
Na akkor itt is heppi kisvirag napot :)
júúúj kisvirag!! de jó hogy nem a multkori volt az igazi, mer azt lekéstem volna!...szóóval:BOLDOG SZÜLINAPOT!!!
khm khm..boldog szû-lí-naaa-pót, boldog szû-lí-naaa-pót, boldog szû-lí-naaa-potkisvirag, [nagylevegõ] boldog szû-lí-naaa-pót! :) remélem hallod is a dallamot ebbõl! :rotflol:
edit: ééés! Boldog névnapot fórumneved második fele okán! :hopp:
Grat az új avatarhoz Titkos!
Hali!
BSz neomad!
Boldog szülinapot neomad!
Quote from: MeskeBoldog szülinapot neomad!
Bizony Bódogat neked... Bár még nemigen láttalak hozzászólni.... :(
Boldog születésnapot kisvirag és neomad
Boldog szülinapot sugo!
naaagyon szépen köszönöm mindenkinek a sok sok köszöntést!
Noriko, neked külön a dolcskát, és igen, halottam a dallamot!
:rolleyes:
nyamm, grat akinek jár, meg annak is akinek nem.
Quote from: Trivi:eek: Felborult a világ rendje, készüljünk fel rá, hogy mindjárt összeomlik a tér-idõ kontinuum... Drótmalac nem összegezte a gratulációkat! :eek: :D
Most kicsit jobban ráérek, úgyhogy megnyugtatásodra összegzem õket, jó? :)
Születésnaposok(visszamenõleg is):
Boldog születésnapot Shock12-nek! (2004.11.22. bár valószínû, nem olvassa)
Boldog születésnapot Hikari-nak! (2004.11.23.)
Immár ténylegesen: Boldog születésnapot kisvirág! (2004.11.26.)
Boldog születésnapot hentes! (2004.11.26.)
Boldog születésapot neomad! (2004.11.27.)
Boldog születésapot sugo! (2004.11.28., vagyis: ma) :)
Egyéb gratulációk:
Gratula Ramiz a 700. posthoz!
Gratula Damnatus az 1000. posthoz és az ancientséghez!
Gratula Kvikveg a 300. posthoz!
Üdv újra itt Angel, és gratula az új avatarodhoz!
Gratula Rounin a 300. posthoz!
Gratula Kilteh a 200. posthoz!
Gratula Titkos az új avatarhoz!
Gratula Shiroi az aláírásodhoz!
Remélem senkit sem hagytam ki...
Wow, nem semmi összegzés, ahogy azt már megszoktuk! :tezsvir:
Most már csak Titkos avatarja veszélyezteti a kontinuumot :D (ezt ne vedd célzásnak, nem azt akarom, hogy rakd vissza a régit, csak viccelõdök ;))
Hali!
BSz sugo!
És köszi Drótmalac! :)
Grat Meske az új avához! Ismét Kaolla :)
Quote from: TriviGrat Meske az új avához! Ismét Kaolla :)
Mi más? :D
Amúgy köszi! :merci:
Én is gratulálok Meske!
Shiroi, neked is grat az aláírásodhoz!
(Ja, és elkészült a fluxus-kondenzátor, indulhat a világ megmentése!)
Grat Meske
Grat Meske az új Avatarhoz! :cool:
Grat Trivi a 3100-hoz!
Grat Shiroi az aláíráshoz!
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
Gratulálok Trivi a 3100-hoz :testvir:
Meskének pedig az avatarhoz, Shiroinak az aláiráshoz.
Grat Trivi
Hali!
Grat Trivi a 3100-hoz!
Nagy grat mindenkinek!!!!
Csatlakozom az elõttem szólókhoz: Grat Trivi!
:merci: Szerintem megállapodhatunk abban, hogy nálam már csak 500-anként jöhet a gratuláció :) De ha nem, akkor nem :rotflol:
Grat Shiroi! :)
Gratula Meske az újabb Kaolla-hoz, valamint, hogy sikerült egyedül átméretezned a képet. :)
És azért neked is gratula Trivi a 3100-hoz!
Quote from: MohaGratula Meske az újabb Kaolla-hoz, valamint, hogy sikerült egyedül átméretezned a képet. :)
Szerintem segíthettél volna neki mert kicsit szabdalt lett a kép széle.
Javítsátok ki és akkor tökéletes lesz ;)
jé, megvan az ezer postom :rolleyes:
amúgy üdv mindenkinek :) mintegy másfél hete megint fórumon lógok és animéket nézek :)
mondjuk fõleg a "mit láttál legutóbb" threadbe irogatok, de azért ittvagyok - juhhúúúú :D ;)
(tehát továbbra is gratulációk mindenkinek múltba is jövõbe is, én is köszönöm a felém érkezõ gratulációkat múltban is jövõben is :D szasztok :hopp: )
Quote from: Angel(tehát továbbra is gratulációk mindenkinek múltba is jövõbe is, én is köszönöm a felém érkezõ gratulációkat múltban is jövõben is :D szasztok :hopp: )
Micsoda elõrelátás! :D
Hogy ne legyen hiába, grat az 1000-hez :tezsvir:
Grat Angel az 1000-hez!
Grat Bruce a 600-hoz!
Grat az újabb õskövületünknek, Angelnek! :)
Gratulálok az õstagsághoz Angel!
Gratula Shadowolf a praktikus aláírás-kiegészítéshez!
Quote from: NokiSzerintem segíthettél volna neki mert kicsit szabdalt lett a kép széle.
Javítsátok ki és akkor tökéletes lesz ;)
Én montam is neki, hogy szerintem elég béna lett, s hogy nem tudná-e jobban magcsinálni, de azt mondta, hogy nem tudja...
Amúgy kösz a gratokat mindenkitõl!
GRAT TRIVI A 3100-HOZ!!
Grat Angel az 1000-hez!
Grat Bruce a 600-hoz!
Megpróbáltam visszakeresni a legutolsó ideküldött postomig, aztán rájöttem, hogy ez veszett fejsze nyele, tehát feladtam... Így nincs más hátra, mibt elõre, no meg a mindenkinek egyetemes gratuláció... Na jó, Angelt kivéve... Õ viszonylag feltûnõ volt, mivel neki gratuláltak utsónak, és miután utánnanéztem, kiderült, a mutató 1003-on áll, tehát gratula õs Angelnek ^^
Quote from: MeskeÉn montam is neki, hogy szerintem elég béna lett, s hogy nem tudná-e jobban magcsinálni, de azt mondta, hogy nem tudja...
Amúgy kösz a gratokat mindenkitõl!
GRAT TRIVI A 3100-HOZ!!
Grat Angel az 1000-hez!
Grat Bruce a 600-hoz!
Feltöltenéd az alap képet, amibõl csináltad?
Egyébként :merci:
Grat Angel az 1000-hez
Újabb tömeges gratuláció:
Gratula Meske az új avatarhoz!
Gratula Trivi a 3100. posthoz!
Gratula Shiroi az aláírásodhoz!
Gratula Angel az 1000. posthoz és az ancient meberséghez!
Gratula Bruce a 600. posthoz!
Gratula Isi101 a 300. posthoz!
Boldog születésnapot bkk16! (bár nem valószínû, hogy olvassa)
Itachi, grat az új avatárhoz! Kit is látok? Olyan ismerõs, de így hirtelen meg nem tudom mondani...
Meg grat Isi101 a 300. posthoz!
& :merci: Shadowolf, Shiroi, Meske, Kalibur (a mindenkibe magamamat is belevettem... remélem nem baj ;) ), és Drótmalac a gratokat! Köcike! :)
BoLdOg 25. SzÜlEtÉsNaPoT Cobra!
Negyed évszázad! :)
(http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif) Grat Angel az 1000. posthoz! [/SIZE](http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
(http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)Boldog szülinapot Cobra!(http://www.tar.hu/keitaro/cd.gif)
Boldog Szülinapot Corba mester!!! :tezsvir:
Angelnek pedig nagy grat az 1000. posthoz. :D :D :D
Bolod szülinapot parancsnok!
Boldog szülinapot Cobra! :tezsvir:
Quote from: BruceItachi, grat az új avatárhoz! Kit is látok? Olyan ismerõs, de így hirtelen meg nem tudom mondani...
Meg grat Isi101 a 300. posthoz!
& :merci: Shadowolf, Shiroi, Meske, Kalibur (a mindenkibe magamamat is belevettem... remélem nem baj ;) ), és Drótmalac a gratokat! Köcike! :)
Akkor segítek.Rikimaru a Tenchu sorozatból. :)
Quote from: Bruce& :merci: Shadowolf, Shiroi, Meske, Kalibur (a mindenkibe magamamat is belevettem... remélem nem baj ;) ), :)
Már hogyne lenne baj :D... :rolleyes: :D De inkább én köszönöm, hogy figyelembe vetted !
És akkor hosszú idõ után újra nevestítve: Boldog szülinapot Cobra :hopp: !!
LONG LIVE COBRA COMMANDER!!! Down with the G.I.Joes! :D
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT COBRA! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
edit: grat Itachi az új avatarhoz! :)
Quote from: ItachiAkkor segítek.Rikimaru a Tenchu sorozatból. :)
Akkor nemtom honnan ismerõs, mert ezt még nem láttam...
Grat Itachi az avatarhoz!
Grat Noki a 600.-hoz!
Heppi B. Cobra
Boldog születésnapot Cobra!
Hide and fear, the birthday boy is here! avagy BSZ Cobra! :D
Quote from: BruceAkkor nemtom honnan ismerõs, mert ezt még nem láttam...
Nem anime, hanem ps game.Amolyan lopakodjunk, nyírjunk ki mindenkit észrevétlenül és harcoljunk majd meg a pálya fõellenségével játek. :) Az elsõ és második része ps re jött ki a 3 már ps2 re. A negyedik is ps2 re jön majd ki,egyetlen bajom, hogy csak nõi szeeplõvel lehet, majd lenni ami NÁLAM nagy minuszpont , tekintettel arra,hogy eddig mindig volt egy vagy két férfi szereplõ.Nõkkel nem tudok azonosulni, csak ha nagyon muszály..(pl. TR, Bloodrayne) :_piszka:
Grat Noki! :)
Köszi Drótmalac! :merci:
Grat Isi101 a 300-hoz!
Boldog szülinapot Cobra!
Grat Itachi az új avatarodhoz!
Grat Noki a 600-hoz és az új avatarodhoz! :jee:
Boldog Szülinapot Cobra !
Köszönöm szépen a gratulációkat, fel sem tûnik az embernek, milyen sokat írkál, utólag belegondolva fogalmam sincs, honnan jött össze nekem ez a 300 post :)
Quote from: ShiroiGratulálok Meske a 600 - hoz! :)
Köszi szépen! :merci:
Grat Isi és Meske! :)
Köszi Trivi! :merci:
Köszönöm a jókívánságokat.
Nézzük csak... éjjel háromkor miért is lehet gratulálni?...
Elõször is Nokinak, aki átlépte a hatszázat, és ezzel együtt avatára is átváltozott. :tezsvir:
Aztán Meskének, aki szintén átlépte a hatszázat. Az avatárért már megkaptad a magadét :hehe:
És végül, de nem utolsó sorban bpka000-nak jár gratuláció, aki most új avatárral büszkélkedhet, amellyel új aláírás is jár. (Fél szemed tartsd mindig a fórumon! :D )
Akit most kihagytam volna, és korábban sem említettem, sikítson, és bepótolom a hiányosságaimat ;)
Köszi, habár ez csak ideiglenes, ehhez (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=55661&postcount=408) a postomhoz tartozik.
(http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)Grat Meske a 600. posthoz! (http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)
Grat Bpka000 az avatarhoz és aláíráshoz már ha ideiglenes akkor is.
Quote from: Noki(http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)Grat Meske a 600. posthoz! (http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)
Grat Bpka000 az avatarhoz és aláíráshoz már ha ideiglenes akkor is.
Csatlakoznék... GRAT
Köszi Bruce, Noki, ignus! :merci:
Grat Bpka000 az új, ideiglenes avatarhoz és aláíráshoz!
Boldog szülinapot katz!
Észre sem vettem bocsi!
Boldog szülinapot Katz!
(http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Grat^2 Noki és bpka000! :)
Boldogat Cobra!
Grat mindenki!
Hali!
Boldog szülinapot Cobra! :)
Grat Isi101 a 300-hoz!
Grat Noki a 600-hoz és az új avatarodhoz!
Grat Angel az 1000-hez!
Grat Meske a 600-hoz!
arigato :merci:
Bocs, hogy most nem részletezem: Gratula mindenki!
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Cobra! (bár, megint késtem 1 napot)
Gratula Noki a 600. posthoz!
Gratula Meske a 600. posthoz!
Gratula Bpka000 az ideiglenes avatarhoz & aláíráshoz!
Boldog születésnapot Katz!
Mindenkinek köszi a gratulációkat!
(http://www.tar.hu/keitaro/THX.gif)
BSZ a main uploaderünknek, bastardnak! :)
Köszi a gratokat: Damnatus, Drótmalac! :merci:
Boldog szülinapot bastard!
Boldog szülinapot bastard! :)
Grat Manu a 200-hoz!!
Boldog születésnapot bastard! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Manu!
Boldog szülinapot bastard!
Grat Manu a 200-hoz!
Boldog születésapot bastard!
Gratula Manu a 200. posthoz!
BoLdOg SzÜlInApOt bastard! (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Gratula Manu a 200-hoz!
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlInApOt bastard! (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Gratula Manu a 200-hoz!
Grat Grat!
(http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
Hali!
Grat Manu a 200 - hoz!
Grat Moha az 1200 - hoz!
GRAT MOHA AZ 1200-HOZ!!! :appl:
Grat Shiroi az új avatarodhoz és az 500-hoz!!! :jee:
Quote from: Shiroigratulálok az gyorsaságodhoz! :)
Köszi!
Semmiség, csak egy kicsit szemfülesnek kell lenni... (volt kitõl tanulni... ;))
Grat Moha az 1200-hoz.
Grat Shiroi az 500-hoz és a :cool: avatarhoz.[/SIZE][/B]
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
Omedetou Moha és Shiroi! :)
Hali!
Grat Shiroi a 200-hoz!
Köszi a gratokat Shiroi, Damnatus, Meske, Noki, Trivi!
Grat Shiroi az avatarhoz és az 500-hoz! :)
Grat kisvirag az új avatárhoz
Quote from: ShiroiEdit: ha már itt vagyok, akkor hadd gratuláljak végre Moha-nak a Love Hina-s AMV-jéért! :cool:
Sosem késõ gratulálni, köszi.
Készül a következõ, comedy stílisban, de meg ne kérdezd, mikor lesz kész... :rolleyes:
Hali!
Grat Blimp a 400-hoz!
Grat kisvirag és Blimp!
Quote from: TriviGrat kisvirag és Blimp!
DETTO (http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
Grat kisvirag az új avatarodhoz!
Grat Blimp a 400-hoz!
Grat kisvirag & Blimp!
Köszönöm mindenkinek! :merci: Amúgy beletelt egy bõ másfél évembe, mire összehoztam :)
Grat Kisvirág (én is szegedi vagyok ;) )
Grat Blimp, az idõ nem számít, csak az elhivatottság!:)
köszi mindenki!
meg grat mindenkinek, akinek kell :)
avatarért, alkalomért, postokért :)
ja, Manu: nem szokol járni anime meetre?
Grat Blimp az aláíráshoz (meg a 400-hoz)! Terry Pratchett rulez! :whoah:
Grat Moha az új aláíráshoz!
Grat kisvirag az új avához!
Ismét tömeges gratuláció következik:
Gratula Moha az 1200. posthoz és az új aláíráshoz!
Gratula Shiroi az új avatarhoz és az 500. posthoz!
Gratula kisvirag az új avatarhoz!
Gratula Blimp a 400. psthoz és az új aláíráshoz!
Grat Shadowolf a 2800 posthoz.
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
Grat Árnyfarkas! :)
Grat, grat Shadow
Grat a 2800-hoz Shadowolf! :)
Quote from: DrótmalacIsmét tömeges gratuláció következik:
Gratula Moha az 1200. posthoz és az új aláíráshoz!
Gratula Shiroi az új avatarhoz és az 500. posthoz!
Gratula kisvirag az új avatarhoz!
Gratula Blimp a 400. psthoz és az új aláíráshoz!
Csatlakozom az elõttem szólóhoz, bár annyival kiegésziteném, hogy grat Shadowolf a 2800-hoz! :)
Hali!
Grat Shadowolf a 2800-hoz!
BSz NRG! :)
Quote from: ShiroiKöszönöm Noki , Trivi :) , Damnatus 200, Moha ! :merci:
Edit: ha már itt vagyok, akkor hadd gratuláljak végre Moha-nak a Love Hina-s AMV-jéért! :cool:
Grat Shiroi! Õ ki?
Moha! A+ hirdetni fog AMV versenyt a közeljövõben!
Álljunk neki gõzerõvel!
Kérek mindenkit hogy bombázzon meg pm-ekkel olyan anime címekkel rész számokkal amiben cangáznak!!!!
Grat mindenkinek!
Grat Trivi a 3200. -hoz! (http://www.tar.hu/keitaro/hurra.gif)
HB NRG!
Quote from: NokiGrat Trivi a 3200. -hoz! (http://www.tar.hu/keitaro/hurra.gif)
HB NRG!
-||-
Thx!
Ehh, már megint nagyon gyorsan haladok :rolleyes:
Gratula Shadowolf a 2800. posthoz!
Boldog születésnapot NRG!
Gratula Trivi a 3200. posthoz!
Grat Trivi! (http://www.tar.hu/keitaro/hurra.gif)
HB NRG!
Quote from: ShiroiGondolom nem zavar, hogy ezt már egyszer megtetted? :)
Nézd meg, hogy örül, ne rontsd már el neki :D
Quote from: ShiroiGondolom nem zavar, hogy ezt már egyszer megtetted? :)
Mikor az elõbb próbáltam lefagyott a netscape és azt hittem hogy nem küldte el bocsi :).
De már töröltem is.
Itt is BSZ-ot Egyszárnyú! :D
Boldog Szülinapot Sephiroth!
(http://www.tar.hu/keitaro/bdaycake.gif)
Grat Trivi a 3200-hoz!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Sephiroth! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Quote from: ShiroiBoldog Születésnapot Sephiroth!
Gratulálok az új aláíráshoz Noki! Trivi, figyelsz? :)
Edit: remélem tudod Noki, nem :_piszka: -ból mondtam! :tezsvir:
Grat mindenki és grat Noki az aláírásért!!!
Boldogat Sephirot!
Gratula minna! :tezsvir:
Heppí B. Sephiroth
Mindenkinek köccönöm szépen. Nagyon meghatódtam ennyi felköszöntéstöl :beken: . A szültésnapi partymat szombaton fogom tartani és aki kedvet érez, nyugodtan benézhet.
Boldog születésnapot Sephiroth
Quote from: CobraBoldog születésnapot Sephiroth
Csatlakozom a felköszöntõkhöz!
Heppí Börszdéj Sephiroth! :)
OK, feladom... ez a hétvége túl sok volt, fõleg hogy a hétfõt is kihagytam :beken: Nem tudok mindenkinek külön gratulálni... Így hát:
Mindenkinek gratulálok
ki avatárt, aláírást váltott,
vagy postja száma immár oly sok
hogy azzal ugrott egy kerek számot!
Gratula! :tezsvir:
Egyvalakit viszont jól látok:
Sephiroth,
Boldog szülinapot kívánok!
Quote from: ShiroiGratulálok az új aláíráshoz Noki! Trivi, figyelsz? :)
Látom-látom :) Grat Noki! :)
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT SEPHIROTH! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Nagyon Bódog szülinapot SEPHIROTH!!! Éljen soká fórumunk egyik mókamestere!!!
Kicsit lemaradtam a gratulálásokkal, ezért nagyon sokat kldök mindenkinek, aki megérdemli. :tezsvir:
Quote from: SephirothMindenkinek köccönöm szépen. Nagyon meghatódtam ennyi felköszöntéstöl :beken: . A szültésnapi partymat szombaton fogom tartani és aki kedvet érez, nyugodtan benézhet.
Ajjjjj... hát errõl lemaradtam. Marad a virtuális tenyérrázás, az is utólag :( HPB :)
Hát akkor még most megint köcönöm azoknak is kiktõl még nem. A partymról meg nem késett le senki, ha arról volt szó. 12.11-én lesz. Barcikán. Ki nem jön le az kénytelen lesz végig nézni az egész fényképsorozatot ami ott készél +videofelvételt :hehe: .
Quote from: SephirothHát akkor még most megint köcönöm azoknak is kiktõl még nem. A partymról meg nem késett le senki, ha arról volt szó. 12.11-én lesz. Barcikán. Ki nem jön le az kénytelen lesz végig nézni az egész fényképsorozatot ami ott készél +videofelvételt :hehe: .
Megnéztem az idõbeosztásom és elõre tudom, hogy lekéstem :p
Köszi a gratokat úgy gondlotam lecserélem mert szóltatok hogy túl nagy volt a régi aláírás mérete ez már remélem megteszi .
Sephiroth: Várom a fényképeket :)
Flasernek még nem is gratuláltunk, úgyhogy boldog születésnapot Flaser.
Boldog születésnapot Sephiroth!
Gratula Noki az új aláíráshoz!
Boldog születésnapot Flaser!
BSZ SEPHIROTH!!!!!
sajna én is le vagyok maradva a szülinapodról...
Noki: grat uj aláíráshoz!
Bruce, grat ehhez a szép rímes grathoz!
és grat azoknak is, akik kimarattak :)
Quote from: ShiroiGratulálok ignus az 1300 - hoz!
Csatlakozom, grat ignusboy! :)
Ezek mellett boldog szülinapot Flasernek még :)
Kisvirág: nemtom, mióta van meg új avatarod, de gratula, tetszetõs nagyon :) (annak ellenére, hogy Tengo Tenge :))
Quote from: BaldyCsatlakozom, grat ignusboy! :)
Ezek mellett boldog szülinapot Flasernek még :)
Kisvirág: nemtom, mióta van meg új avatarod, de gratula, tetszetõs nagyon :) (annak ellenére, hogy Tengo Tenge :))
Köszi Baldy(még mindig nõ? :P ) és Shiroi!!!
Happy birthday Flasher
Quote from: ignusmég mindig nõ?
Nem, még mindig férfi :hehe:
Grat ignus! :)
Quote from: SephirothA szültésnapi partymat szombaton fogom tartani és aki kedvet érez, nyugodtan benézhet.
Ha elmenni nem is tudok, legalább megküldhetnéd az egy pohár italt, amivel tartozol... :p
Ja és persze:
BOLDOG SZÜLINAPOT!!!Valamint:
Grat Blimp és Moha az új aláíráshoz!
Grat Shadowolf a 2800hoz!
Boldog szülinapot NRG!
Grat Trivi a 3200hoz!
Grat Noki az új aláíráshoz!
Boldog szülinapot Flaser!
Grat ignus az 1300hoz!
Grat Ignus az 1300-hoz! :appl:
Gratula Ignus az 1300. posthoz!
Gratula Ignus az 1300. posthoz!
De jó, de jó, én vagyok az elsõ!
Boldog szülinapot Tiaro!!!!
BSZ Tiaro! :)
Grat kisvirag hogy te vagy az elsõ! :p
BoLdOg SzÜlInApOt Tiaro! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog Szülinapot Tiaro!
(http://www.tar.hu/keitaro/globos.gif)
Heheheee :)
Ki hitte volna, hogy Tiaronak is születni kell erre a világra :D
Na de most,hogy ez kiderülkt: Heppí Börszdéj! Igyál annyi sört a nevemben, amennyi évet eddig leéltél :hopp: (utána tali a detoxban :D)
Amugy boldog szülinapot Stairannak is, róla sem feledkezem meg :)
Elõször is köszi Trivinek, Meskének, Mohának Nokinak és Drótmalacnak.
És nagyon bódog szülinapot Tiaronak!!!!
Heppí B. Tiaro
Boldog születésnapot Tiaro és Stairan
Boldog születésnapot Tiaro!
Boldog születésnapot Sephiroth!
Boldog születésnapot Tiaro és Stairan!!
Boldog születésnapot Tiaro és Sephiroth! :hopp:
Boldog születésnapot Tiaro és Stairan!
HP Tiaronak. Vagyis Happy Birthday! De Szombaton vigyázni a HP-vel.
Quote from: MeskeHa elmenni nem is tudok, legalább megküldhetnéd az egy pohár italt, amivel tartozol... :p
Nem felejtkeztem meg róla. Ha lesz a szilveszter elõtt, útán vagy közöti buli ott be lehet hajtani tartozásom..
Boldog Születésnapot a fórum cowboy-ának (ugye az? :confused: ) Tiaronak! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Úgyszint Boldog Születésnapot Stairannak! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
csatlakozom! Boldog Szülinapot Tiaro! elmúltak a tiniévek :rotflol:
BSZ Stairan!:)
HB thely és Yume_16.
Grat Zsozsonak az új image board-hoz!
Quote from: NokiGrat Zsozsonak az új image board-hoz!
Csatlakozom. Piszok jó az új motor (és szerencsére tartlamaz pár dolgot amiket nagyon hiányoltam az elõzõbõl :)).
Köszönjük az új img board-ot, zsozso :)
Grat Itachi! :)
Grat Itachi az új avatarhoz!
Grat Noki! :)
zsozso: az új img boarddal csak az a bajom, hogy nem lehet közvetlenül az egyik szekcióból a másikba ugrani, mert eltûntek a linkek. Ill, ha home-ot nyomok, akkor eltûnik a nevem a szövegládából, és újra be kell írni (bár nekem ez nem gond, mert be van kapcsolva ez az emlékezõ szolgáltatás vagy mia a szösz).
Köszönjük szépen az új image boad ot zsozso! :) :merci:
Quote from: TriviGrat Noki! :)
zsozso: az új img boarddal csak az a bajom, hogy nem lehet közvetlenül az egyik szekcióból a másikba ugrani, mert eltûntek a linkek. Ill, ha home-ot nyomok, akkor eltûnik a nevem a szövegládából, és újra be kell írni (bár nekem ez nem gond, mert be van kapcsolva ez az emlékezõ szolgáltatás vagy mia a szösz).
Majd ha nemtalalok mas elfoglaltsagot akkor belerakom.
Mondom, nem fontos, mert megvagyok nélküle, csak megemlítettem. Csak akkor állj neki, hamár végképp nem tudsz mit kezdeni magaddal :) :zen:
Ja hoppá, ez :_off:
Akkor ON: grat magamnak, hogy szétoffolom ezt a topicot! :D
Quote from: TriviMondom, nem fontos, mert megvagyok nélküle, csak megemlítettem. Csak akkor állj neki, hamár végképp nem tudsz mit kezdeni magaddal :) :zen:
Ja hoppá, ez :_off:
Akkor ON: grat magamnak, hogy szétoffolom ezt a topicot! :D
Én a temérdek mennyiségû postodhoz gratulálnék, nem ismerek senkit, aki ennyit irogatna most idebe :):):)
Grat Itachi az új avatarhoz!
Gart Noki a 700-hoz.
Kösz az új imageboardot zsozso! Nagyon jó, hogy most már lehet reply-be is képet postolni. Amit Trivi említett, nekem is furcsa kicsit, de megoldom úgy, hogy új lapon nyitom meg a szekciókat.
Boldog szülinapot Tiaro és Stairan!!
Köszi zsozso az új image boardot! :jee:
Boldog szülinapot thely és Yume_16!
Grat Itachi az új avatarhoz!
Grat Noki a 700hoz!
Grat Rounin az új avatarhoz!
Grat Rounin a sajátkészítésû avatarért! :)
Grat:
Itachi az új avatarhoz!
Rounin az új avatarhoz!
Noki a 700hoz!
Grat Trivi az aláíráshoz! Nagyon :lol:
Quote from: MohaGrat Trivi az aláíráshoz! Nagyon :lol:
Csatlakozom, látom öcsém megint pihentagyú volt :D
Quote from: BaldyCsatlakozom, látom öcsém megint pihentagyú volt :D
Ha jól vettem az adást, jelenleg nincs is sok más dolga, mint pihenni ^^
Attól azért az az aláírás valóban :lol: , grat Trivi (és jobbulást... ha elkapom meg jajj a bátyádnak :D)
Grat Trivi az aláírásodhoz! :lol:
Grat Pirula a 100hoz!
Boldog szülinapot Lacos!
Arigatou! :)
Egy idézet a DearS-bõl egyébként :)
Grat member Pirula! :tezsvir:
Quote from: TriviArigatou! :)
Egy idézet a DearS-bõl egyébként :)
Grat member Pirula! :tezsvir:
Csatlakozom a gratulációhoz, csak igy tovább Pirula! :)
Quote from: XagaEgy szó mint 100 (ez az 1600. postom) a film a történetet ott folytatja ahol a játékban vége volt(+2 év ) Tehát a film története a játék történetét viszi tovább ha jól tudom
Ezt nem tudtam kihagyni, hogy ne irjam be :p
Grat neked is Xaga! :D
Jah meg pluszba: Boldog szülinapot Lacos!
Kalibur: remélem elkapod :p
Grat Xaga az 1600-hoz!
És grat magamnak, hogy még normálisan olvasni sem tudok visszafelé.... :rolleyes:
Grat Xaga az 1600-hoz!
Grat noriko az új avahoz!
Grat Xaga az 1600-hoz :appl:
Grat Noriko az új avatarhoz :cool:.
Grat és boldogat mindenkinek!
Grat Noriko az uj avatarhoz!
Grat Trivi az alairashoz!
Grat Pirula a 100hoz!
Már itt a 100? Ilyen grafomán lennék? :eeek:
Shiroi, Meske, Trivi, Baldy, Kvikveg, Feldin, köszönöm, köszönöm! :merci: Lesz ez még jóval több is. (És ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek. :D)
Gratula Xagának az 1600.-hoz!
Quote from: Pirula(És ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek. :D)
Jajj, vhogy errõl a Macskafogó jutott az eszembe :)
Quote from: PirulaMár itt a 100? Ilyen grafomán lennék? :eeek:
Én is ezt kérdeztem az elõbb magamtól :D
Már 100-ná tartani! Jézus egy ujabb postmonster :p
Grat Xaga az ezerhaccázhoz....
Pirulának meg a százasért
Quote from: PirulaMár itt a 100? Ilyen grafomán lennék? :eeek:
Shiroi, Meske, Trivi, Baldy, Kvikveg, Feldin, köszönöm, köszönöm! :merci: Lesz ez még jóval több is. (És ezt nyugodtan vehetitek fenyegetésnek. :D)
Csak továbbra is postold az egyéni humorú hozzászólásaidat, és már nem is fenyegetés. ;)
Quote from: BaldyÉn is ezt kérdeztem az elõbb magamtól :D
Csak minek ? :D
Nemhogy inkább izmolnál arra az ezerre, hogy végre magunk mögött tudhassuk azt a nagy gratot is ^^
De ha már itt, hát grat Pirula, grat Xaga :hopp:
Grat Pirula a 100-hoz! (http://www.tar.hu/keitaro/hurra.gif)
Danke schön ignus und Kalibur und Noki und Ramiz! :)
Ehh... vizsgaidõszak 4ever... Najó, még van egy hét, de már most elfelejtek néha levegõt venni :rolleyes: Mi leszitt a jövõ 7tõl? :eeek: Szal már megint csak így grat mindenkinek akinek kell, mer bár átnéztem, de már nem bírom felsorolni, kinek miért is kéne... (És lemaradtam Tiaro szülinapjáról :grrr: ...)
Gratula mindenkinek, aki avatárt cserélt vagy postot fordult!
Boldog szülinapot hosszú-hosszú napokra visszamenõleg is azoknak, akik az elmúlt napoktól kezdve egyel több évet tudhatnak maguk mögött!
Quote from: KaliburCsak minek ? :D
Nemhogy inkább izmolnál arra az ezerre, hogy végre magunk mögött tudhassuk azt a nagy gratot is ^^
Meglesz nemsokára az is, de akkor a nagy gratok helyett sört kérnék inkább :D
Annak jobban örülnék :hopp:
Pirula: én is gratuláltam neked, akkor te miért nem köszönöd meg nekem? :p
Quote from: Shiroi:wtf:
#6717
Egyetértenék, ha nem az elõbbit köszöni meg :)
Tessék jobban odafigyelni, ha már ilyenekkel jössz :p
Amit megköszönt az a sima memberséggé válásakor volt, de amikor senior member lett, én akkor is gratuláltam neki :)
Quote from: BaldyEgyetértenék, ha nem az elõbbit köszöni meg :)
Tessék jobban odafigyelni, ha már ilyenekkel jössz :p
Amit megköszönt az a sima memberséggé válásakor volt, de amikor senior member lett, én akkor is gratuláltam neki :)
Gomen a köbön és köszönöm! Csak már nem tudom követni az eseményeket, én még javába' ott tartottam hogy member vagyok, csak most vettem észre hogy itt ez is változott! :eeek:
Lassan már szédülök a sok újdonságtól, hol egy papírzacskó? :nembíromakörhintát:
Gratula Pirula 100. postula! :D
Quote from: ShiroiTudom, már nagyon off, de azért tisztázzuk.
A pm szerinted miért van? :_piszka:
Amúgy grat mindenkinek aki megérdemli.
A hibás lenni én, ugyanis én vezettem félre a társaságot:
azért gratuláltam Pirulának, mert member lett, miközben senior member lett. Korrigálnám hibámat:
Grat senior member Pirula! :)
Quote from: TriviA hibás lenni én, ugyanis én vezettem félre a társaságot:
azért gratuláltam Pirulának, mert member lett, miközben senior member lett. Korrigálnám hibámat:
Grat senior member Pirula! :)
Grat Pirula!
Boldog Születésnapot SlEePwAlKeR! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Bár már rég nem láttalak errefelé.
Boldog szülinapot MalacKI, wildor, Wermin, SlEePwAlKeR!
Közösen kaptok egy tortát:D.
(http://www.tar.hu/keitaro/bdaycake.gif)
Grat Feldin az 1200-hoz! (http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
Grat Feldin! :)
És ha jól láttam, akkor a Japán Kultúra topicba is ment ;)
Quote from: TriviA hibás lenni én, ugyanis én vezettem félre a társaságot:
azért gratuláltam Pirulának, mert member lett, miközben senior member lett. Korrigálnám hibámat:
Grat senior member Pirula! :)
Akkor köszönöm mégegyszer(?). :D
Quote from: FeldinGrat Pirula!
Kösz, és viszont!
(Ezt az üzenetet majd 100 postonként elküldhetjük egymásnak.) :)
Grat Xaga az 1600hoz!
Grat noriko az új avatarhoz!
Boldog szülinapot MalacKI, wildor, Wermin, SlEePwAlKeR!
Grat Feldin az 1200hoz!
Grat Feldin az 1200-hoz!
Noriko, neked meg asszem nem gratuláltam még az avatarhoz, úgyhogy most gratula hozzá! :)
Grat Shiroi a 600-hoz! (http://www.tar.hu/keitaro/bc.gif)
Grat a Szülinaposoknak!
Quote from: MeskeGrat Xaga az 1600hoz!
Grat noriko az új avatarhoz!
Boldog szülinapot MalacKI, wildor, Wermin, SlEePwAlKeR!
Grat Feldin az 1200hoz!
Ismételten csak a lustaságom miatt, de igy gratulálnék én is mindenkinek: GRAT!!!! :):):)
Azért Feldinnek külön grat :)
Quote from: PirulaAkkor köszönöm mégegyszer(?). :D
Kösz, és viszont!
(Ezt az üzenetet majd 100 postonként elküldhetjük egymásnak.) :)
Bizony :)
Baldy, külön köszi!
Trivi, majdnem sikerült! Csak elszámoltam magam és oda asszem a 98. ment :D
Köszönöm mindenkinek!
Grat Shiroi! :)
Na, akkor most egy nagy tömeges gratuláció következik, mivel kicsit elmaradoztam mostanság (útálom a túlórát, és az éjszakai mûszakot)
Nade, jöjjön a lényeg:
Köszi zsozso az új image boardot!
Utólagos: Boldog születésnapot thely és Yume_16! (11.-én volt)
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Gratula Noki a 700. posthoz!
Gratula Rounin az új avatarhoz!
Gratula Trivi az aláírásodhoz!
Gratula Pirula a 100. posthoz és a seniorsághoz!
Utólagos: Boldog születésnapot Lacos! (12.-én volt)
Gratula Xaga az 1600. posthoz!
Gratula noriko az új avatarhoz!
Utólagos: Boldog születésnapot: MalacKI, wildor, Wermin & SlEePwAlKeR! (tegnap volt)
Gratula Feldin az 1200. posthoz!
Gratula Shiroi a 600. posthoz!
Boldog születésnapot Adam_013, Skyneth, BaRiN!
Remélem nem hagytam ki senkit.
Drotmalac ez a legnagyobb összefoglalásod eddig Grat hozzá :).
Edit: Grat az Addict-sághoz bocsi de az elõbb nem vettem észre.
Grat Drótmalacnak, az új addict membernek, meg a szép hosszú listája miatt! :)
Gratula Shiroi a 600hoz!
Boldog szülinapot Adam_013, Skyneth és BaRiN!
Grat Drótmalac az addictsághoz! :appl:
Quote from: DrótmalacNa, akkor most egy nagy tömeges gratuláció következik, mivel kicsit elmaradoztam mostanság (útálom a túlórát, és az éjszakai mûszakot)
Nade, jöjjön a lényeg:
Köszi zsozso az új image boardot!
Utólagos: Boldog születésnapot thely és Yume_16! (11.-én volt)
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Gratula Noki a 700. posthoz!
Gratula Rounin az új avatarhoz!
Gratula Trivi az aláírásodhoz!
Gratula Pirula a 100. posthoz és a seniorsághoz!
Utólagos: Boldog születésnapot Lacos! (12.-én volt)
Gratula Xaga az 1600. posthoz!
Gratula noriko az új avatarhoz!
Utólagos: Boldog születésnapot: MalacKI, wildor, Wermin & SlEePwAlKeR! (tegnap volt)
Gratula Feldin az 1200. posthoz!
Gratula Shiroi a 600. posthoz!
Boldog születésnapot Adam_013, Skyneth, BaRiN!
Remélem nem hagytam ki senkit.
-||-
Grat Drótmalac
Quote from: DrótmalacNa, akkor most egy nagy tömeges gratuláció következik, mivel kicsit elmaradoztam mostanság (útálom a túlórát, és az éjszakai mûszakot)
Nade, jöjjön a lényeg:
Köszi zsozso az új image boardot!
Utólagos: Boldog születésnapot thely és Yume_16! (11.-én volt)
Gratula Itachi az új avatarhoz!
Gratula Noki a 700. posthoz!
Gratula Rounin az új avatarhoz!
Gratula Trivi az aláírásodhoz!
Gratula Pirula a 100. posthoz és a seniorsághoz!
Utólagos: Boldog születésnapot Lacos! (12.-én volt)
Gratula Xaga az 1600. posthoz!
Gratula noriko az új avatarhoz!
Utólagos: Boldog születésnapot: MalacKI, wildor, Wermin & SlEePwAlKeR! (tegnap volt)
Gratula Feldin az 1200. posthoz!
Gratula Shiroi a 600. posthoz!
Boldog születésnapot Adam_013, Skyneth, BaRiN!
Remélem nem hagytam ki senkit.
Ohhó, nem kell keresnem, hogy kivel mi történt, Drótmalac túltett még önmagán is!!! Grat hozzá, meg addictsághoz!
Ja, meg grat mindenkinek részemrõl is Drótmalac listáján!
Köszi mindenkinek!
/most pedig csomagol és megy dolgozni :(/
Gratula dolgos addict memberünknek!
Grat addict Drótmalac! :)
Grat Shiroi a kinevezéshez! :tezsvir:
Aztán jó példát mutass a többiek számára! :D
Jé, grat Shiroi!
Kérdés: a moderator kinevezések hogy dõlnek el? zsozso dönt, azt tudom, de mi alapján?
Quote from: TriviKérdés: a moderator kinevezések hogy dõlnek el? zsozso dönt, azt tudom, de mi alapján?
Jelen esetben úgy, hogy én ajánlottam neki Shiroi-t a segítõkészsége miatt. Most egy idõre asszem elegen vagyunk. :rotflol:
Gratulálok Shiroi a kinevezéshez!
Sok sikert (és fõleg energiát) a munkához!
Grat Shiroi, és sok sikert!
Grat Shiroi és sok sikert! Grat Drotmalac!
Grat Grat Moderator Shiroi!
(http://www.tar.hu/keitaro/olas.gif)
ditto
Quote from: ShadowolfJelen esetben úgy, hogy én ajánlottam neki Shiroi-t a segítõkészsége miatt. Most egy idõre asszem elegen vagyunk. :rotflol:
:rotflol:
Grat Shiroi! :)
CHRONOS
Wáóóóóóóóóó egy új moderátor.
Grat hozzá Shiroi, sokat szeretnél dolgozni vagy keveset mert akkor ahoz tartom magam :bsd: :hopp:
Köszi mindenkinek és egyúttal:
Gratula Shiroi a kinevezéshez és sok sikert a munkához!
:tüzijáték: Gratula Shiroi! :angyali kórus:
Én is gratulálok!!! Grat grat moderátor Shiroi!!:)
Aztán csak ügyesen! :D
Gratula Sephirothnak a 400.-hoz!
Quote from: PirulaGratula Sephirothnak a 400.-hoz!
Bizonyám!!! Nagy gratula a mókamesternek!
Shiroi-nak meg a moderátorságért... (hány moderátorunk van má'? :P )
Grat Witch Seph! ;)
Grat Sephiroth a 400 posthoz! (http://www.tar.hu/keitaro/pom.gif)
Bizony grat Sephiroth! :tezsvir:
Boldog Születésnapot Phoeneix! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Boldog szülinapot Phoeneix, Franky.cs, Amadeus Anony! (http://www.tar.hu/keitaro/szulinap1.gif)
Quote from: ShiroiMeske(pendentif... tu n' etais pas trop vite ;))
Én igyekszem, de hát nem lehetek mindig fenn a fórumon, hogy azonnal észrevegyek mindent, pedig szeretném...
Ja, és NAGY
GRAT A KINEVEZÉSEDHEZ, kedves moderátor bácsi! ;)
Grat Sephiroth a 400hoz!
Boldog szülinapot Phoeneix, Franky.cs és Amadeus Anony!
Grat Trivi a 3300-hoz és a cuki kis képért az aláírásodban! :jee:
Huuuu de sok gratulálnivaló van!
Na mire én ezt mind itten felsorolnám, irhatnék meg egy oldanyi gratulációt, ugyhogy ha nem gond, csak összegezném: gratula mindenkinek, akinek van miért :)
Öcsémnek persze külön grat :)
Gratula Sephiroth a 400. posthoz!
Boldog születésnapot Phoeneix, Franky.cs, Amadeus Anony!
Gratula a sikeres nyelvvizsgádhoz, Meske!
Gratula Trivi a 3300. posthoz és az aláírásodhoz!
Grat Meske a sikeres nyelvizsgáért! (bárcsak már nekem is meglenne :))
Grat Trivi a 3300-hoz és az aláíráshoz very :cool:. - Ki látható a képen?
3300! Mein Gott! Gratulálok Trivi!
Lassan már egyszerûbb lenne a napi átlagos postok számából kiszámolni a következõ fordulót, aztán beírni a naptárba hogy mindenki fel tudjon készülni a köszöntésre. :)
Aláírás is pofás. :jee:
Természetesen grat Meskének is a vizsgáért! :appl:
Nagyon szépen köszönöm Pirula, Noki és Drótmalac! :merci:
EDIT: És természetesen Shiroinak is nagyon köszönöm!
Gratula Meske a nyelvvizsgádhoz és az avatarod is nagyon cuuuukkiiiiii!!!! :):):)
Amugy öcsém aláirásában Ranma képe látható, éppen nõi alakban :)
Quote from: BaldyGratula Meske a nyelvvizsgádhoz és az avatarod is nagyon cuuuukkiiiiii!!!! :):):)
Köszike! :merci:
Quote from: NokiKi látható a képen?
:eeek: Hallod Titkos? Nem tudja... hát õ kérlek szépen Ranma lány alakban ;)
Ha nem ismered a Ranma-t, sürgõs bepótolni valód van :_piszka: :D
És nem mellékesen :merci: minna.
Quote from: NokiGrat Meske a sikeres nyelvizsgáért! (bárcsak már nekem is meglenne :))
Grat Trivi a 3300-hoz és az aláíráshoz very :cool:. - Ki látható a képen?
Bizony-bizony Grat Nektek!!! :tezsvir:
(Trivi: guildet csinálj ha lesz idõd)
Quote from: ignusBizony-bizony Grat Nektek!!! :tezsvir:
Köszi! :merci:
EDIT: Jé, ez volt a 666. postom! :bsd:
wow!70%-os nyelvvizsga?? Grat Meske!!! :)
Engem is leköröztél nemcsak Mohát! nekem asszem hatvanvalamennyi volt... :o
Quote from: norikowow!70%-os nyelvvizsga?? Grat Meske!!! :)
Engem is leköröztél! nekem asszem hatvanvalamennyi volt... :o
Köszi szépen! :merci:
én is GRAT mindenkinek! (sajnos soha sem voltam jó az ilyesmiben :rolleyes: ) könnyen elképzelhetõnek tartom, hogy egy pár gratulációt észre se vettem (se az alkalmat, se a beírt üzenetet), vagyis utólag (és elõre) is köszi mindenért! :)
edit: szöveg átrakva Offtopic-ba :) edit2: és rendes kölök módjára ezt még Shadowolf intése elõtt módosítottam (1-2 perccel) :D
Nyelvvizsga? Az én angol középfokúm, ha érdekel vkit:
83%-os írásbeli, 100%-os labor, igen gyatra, kb. 50%-os szóbeli. Összesen 79%, pont lecsúsztam a 80%-os jól megfeleltrõl :)
Arra kérnék mindenkit aki a nyelvvizsgákról akar beszélni, hogy az offtopicban tegye azt.
Grat Trivi a 3300-hoz és a Ranma aláírához!
Grat Sephiroth a 400-hoz!
Grat a szülinaposoknak utólag is!
Grat Meske a nyelvvizsgához!
Továbbá grat annak, aki esetleg kimaradt!
Trivi: Nekem a szóbelim lett jó anno és az írásbeli volt gyengébb. (Utálok magyarrol angolra fordítani)
Quote from: MohaGrat Trivi a 3300-hoz és a Ranma aláírához!
Grat Sephiroth a 400-hoz!
Grat a szülinaposoknak utólag is!
Grat Meske a nyelvvizsgához!
Továbbá grat annak, aki esetleg kimaradt!
-||-
Ez is tartalmas hozzászólás volt ;)
Grat Meske a nyelvvizsgahoz!
Grat mindenkinek, akit keptelen vagyok felsorolni, grat mindenkinek, aki az egyetem utoso heteit atveszelte.
Onzo modon grat magamnak, amiert a varakozasaimmal ellentetben igenis letettem azt a ket vizsgat es idoben leadtam a diplomamat.
Ennek nemsokara az avatarom is aldozatul esik. :hehe:
Grat az új avatarhoz Blimp! Csak aztán vigyázz, nehogy Feldin észrevegye. :p
Grat Blimp az új avához! (Slayers rulez! :whoah: )
Grat Kvikveg az új avához!
Grat Blimp és Kvikveg! :)
Quote from: TriviGrat Blimp és Kvikveg! :)
Grat Grat!
És Grat Moha a kutyushoz!
Quote from: NokiÉs Grat Moha a kutyushoz!
Köszi! :D
Grat Kvikveg az új avatarodhoz!
Köszi a gratokat! :merci:
Grat Blimp és Kvikveg az új avatarokhoz!
Grat Moha a Bluedogodhoz! :jee:
Köszi Shiroi, Moha, Shadowolf, Trivi, Noki, Meske és mindenki másnak a gratokat! :merci: :)
Grat Kvikveg az új avatar-hoz és Mohának a kék kutyáért, ami elsõ pillantásra már-már majdnem konkrét fizikai fájdalmakat okozott nekem! :D
Grat Blimp az avatarhoz! A fraszt hozta ram! Ez itt nagyi a toban allva, banyaszkesztyuvel es 8 kilos bontokalapaccsak felszerelkezve?
Ja, plusz vilagito szemek, ahogy az dukal. :__devil:
Quote from: KvikvegGrat Blimp az avatarhoz! A fraszt hozta ram! Ez itt nagyi a toban allva, banyaszkesztyuvel es 8 kilos bontokalapaccsak felszerelkezve?
Ja, plusz vilagito szemek, ahogy az dukal. :__devil:
a fekete csuklyát lefelejtetted :D
és köszi
Quote from: MohaGrat az új avatarhoz Blimp! Csak aztán vigyázz, nehogy Feldin észrevegye. :p
Feldin észrevette :)
Grat mindenkinek!
Grat mindenkinek, aki rászolgált!
Grat Noki a karácsonyi aláírásodhoz! :jee:
Kösz, haver.
Kvikveg: :tezsvir: Jó animébõl választottad az avatárod! ;)
Grat Ramiznak a 800 postjához
Grat Ramiz a 800-hoz, meg látom nekiestél a Champloonak, úgyhogy így megkésve is grat Mugenhez. Te is jó animeból választottad az avatarod :D
Hali!
Mea culpa, hogy nincs erõm kigyûjteni, hogy ki mindenkinek nem gratulálok most külön-külön. Remélem a kollektív gratulációmat is elfogadják a dec.06-20 közötti szülinaposok, postfordulósok, és mindenki aki valamiért rászolgált.
Szóval gratula mindenkinek (és bocs a lustaságomért)!
Király az új avatárod bpka000!
Kösz minna.
Már nem bírtam tovább NGE-s külsõ nélkül :D
Grat Ramiz a 800-hoz és az új avatarhoz!
Grat bpka000 az új avatarhoz!
Grat Ramiz a 800-hoz + az avatarhoz!
Grat bpka000 az új avatarhoz!
Grat Noki a kriszmösz sztájl aláíráshoz! :) Mahoro rulez! :jee:
Grat Ramiz a 800hoz és az új avatarhoz!
Grat bpka000 az új avatarhoz!
Grat Noki, bpka000, Ramiz, és neked is Moha (bluedog-ért még nem gratuláltam)! :)
Gratula Manu az aláírásodhoz és neked is Boldog Karácsonyt!
Grat grat grat vagyis grat annak akinek gratulálni kell.
Kvikveg, Blimp, Moha, Noki, Ramiz és bpka000!
Úgyis tudjátok. ;) :D
Hali!
Grat Ramiz a 800-hoz!
Grat Manu az aláíráshoz! :cool:
Neked is Boldog Karácsonyt!
Grat bpka000 az aláírásodhoz!
Grat Manu az aláírásodhoz! We wish you a merry Christmas! :)
Grat Noki a 800hoz!!!
Grat Cobra a 900hoz!!!
Hali!
Grat Noki a 800-hoz!
Grat Cobra a 900-hoz!
Én szintén gratulálnék mindenki postfordulójához :)
Elnézést, hogy ily tömören gratulálok, de annyian vagytok most, hogy nehéz lenne azt felsorolni :)
Köszönöm mindenkinek! :merci: Viszont! :tezsvir: (<-- Ez egy király smilie. "Tezsvir"... :D Tök jó.)
Quote from: ManuGrat Ramiz a 800-hoz, meg látom nekiestél a Champloonak, úgyhogy így megkésve is grat Mugenhez. Te is jó animeból választottad az avatarod :D
Hát, nem túl kivehetõek az arcvonásai, de nem sikerült rendes képet lopnom róla. És kösz az animét. Nem akarom elkiabálni, de... Na mindegy, úgyis lesz egy soksoros hozzászólásom a "Mit láttál legutóbb?..."-ban... de azt nem tudtam, hogy nincs befejezve. Azt hittem, 13 részes. Na, most toporoghatok... :rolleyes:
Grat Noki a 800-hos és Cobra a 900-hoz! :jee:
Köszönöm a grat-okat! :merci:
És grat Cobra a 900-hoz :appl:!
Grat Cobra!
Gratulálok Noki a szuper falinaptárhoz! :jee: :cool:
Grat Cobra-bának a 900. postjához! :tezsvir:
Quote from: MohaGratulálok Noki a szuper falinaptárhoz! :jee: :cool:
(http://hideki.uw.hu/THX.gif)
Grat Noki az aláírásodhoz, a fali- és kártyanaptárhoz!!!! :jee:
Grat és köszi Noki a falinaptárat, különösen a december tetszik :merci:
Mindenkinek Boldog Karácsonyt Kívánok (http://test.anime.mikomi.org/images/sized/400/600/462.jpg) én (http://img.photobucket.com/albums/v460/katz/pulcsi.jpg) és kiscicám (http://img.photobucket.com/albums/v460/katz/anime/a_mix79a.jpg) ;)
Jövõre találkozunk...
Boldog postfordulót Cobrának!
Grat katz a kiscicádhoz! Ha akadna még egy ilyen, nekem adod majd? :)
Nem ártana egy, amelyik nekem dorombolna :D
Quote from: BaldyHa akadna még egy ilyen, nekem adod majd? :)
Nem ártana egy, amelyik nekem dorombolna :D
Csak ezt Angel meg ne lássa :D
Köszönöm a gratokat, és akkor itt is gratulálok Nokinak a naptárért. :)
Quote from: CobraCsak ezt Angel meg ne lássa :D
Köszönöm a gratokat, és akkor itt is gratulálok Nokinak a naptárért. :)
Hááááát ööö... hogy is mondjam: lehet, hogy õt ez már nem fogja érdekelni...
Quote from: BaldyHááááát ööö... hogy is mondjam: lehet, hogy õt ez már nem fogja érdekelni...
Fallen Angel? :eeek:
Bocsi, de ezt nem tudtam kihagyni törölni fogom a postot
Grat Trivi a sok hármashoz, Lord lesser demon :D
Grat Shadowolf a 2900-hoz és az új kompjúterhez!
Boldog Karácsonyt mindenkinek! (http://www.anime-revenge.net/images3/evaXmas1_800T.jpg)
Grat Shadowolf a 2900-hoz!
Neked is BOldog Karácsonyt Xaga!
Grat Moha a 1300-hoz!
Köszi Noki, Xaga, Moha...stb. :)
Grat Moha az 1300-hoz!
Grat TurboK a 700-hoz!
Boldog karácsonyt mindenkinek! (majd a nap folyamán még linkelek egy flash-t, feltételezve hogy megtalálom megint :D)
Hali!
Grat Shadowolf a 2900-hoz!
Grat Moha az 1300-hoz!
Grat TurboK a 700-hoz!
És persze mindenkinek szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni! Legyen békés, nyugodt ünnepetek, kapjatok olyan ajándékokat, amilyeneket szeretnétek, és persze a legfontosabb: legyetek együtt a szeretteitekkel!
Gratula Shadowolfnak, Mohának és TorboK-nak a kerek postokhoz!
És szorítok hogy minden fórumozónak szép napokat hozzon a Jézuska az év végére!
Boldog karácsonyt mindenkinek!
(http://hideki.uw.hu/bc.gif) Boldog (http://hideki.uw.hu/1.jpg) Karácsonyt (http://hideki.uw.hu/2.jpg) (http://www.tar.hu/cb.gif) (http://hideki.uw.hu/bc.gif)
Grat Moha a 1300hoz!
Grat Shadowolf a 2900hoz!
Grat TurboK a 700hoz!
BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!!!
Grat Shadowolf, Moha és TurboK!
Bo (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas_rgg.jpg)ld (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas14.jpg)og (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas13.jpg) K (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas12.jpg)a (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas11.jpg)r (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas09.jpg)á (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas08.jpg)c (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas07.jpg)s (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas05.jpg)o (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas04.jpg)n (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/xmas01.jpg)yt (http://img.photobucket.com/albums/v338/Bonci/Noir_noir002.jpg) minna-san!
Békés, boldog karácsonyt mindenkinek, szilveszterre pedig nagy bulit!(jót ne halljak felõletek!! :bsd: )
Grat Moha az 1300hoz
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
[/COLOR]
huhh,de rég jártam erre!
Kellemes, békés karácsonyt mindenkinek!
és persze grat mindenkinek, akinek szüli és névnapja volt, illetve kerek postja!
Grat TurboK a 700-hoz!
Boldog, Békés Karácsonyt kívánok mindenkinek!!!
Elõször is:
Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Ezután következzen egy kissebfajta tömeges gratuláció:
Gratula Blimp az új avatarhoz!
Gratula Kvikveg az új avatarhoz!
Gratula Moha a kék-kutyához!
Gratula Noki a karácsonyi aláírásodhoz!
Gratula Ramiz a 800. posthoz, és az új avatarhoz!
Gratula bpka000 az új avatarhoz!
Gratula Manu az új aláírásodhoz!
Gratula Noki a 800. posthoz!
Gratula Cobra a 900. posthoz!
Gratula katz a "kiscicádhoz"!
Gratula Shadowolf a 2900. posthoz!
Gratula Moha a 1300. posthoz!
Gratula TurboK a 700. posthoz!
Gratula mindenkinek, akit esetleg figyelmetlenségem miatt kifelejtettem! (remélhetõen nem sok ilyen van)
Köszi Drótmalac!
Grat Turbok a 700-hoz! :appl:
Grat Trivinek a képfüzérhez! :jee:
Kellemes unnepeket kivanok mindenkinek :)
Neked is kellemes ünnepeket zsozso!
Quote from: zsozsoKellemes unnepeket kivanok mindenkinek :)
Neked is Zsozso!
Hali!
BSz CaptainBalu! :)
BSz eTT!n!
DarkstaAaR! :)
Boldog szülinapot CaptainBalu, eTT!n és DarkstaAaR!
Boldog Karacsonyt mindenkinek!
Quote from: zsozsoKellemes unnepeket kivanok mindenkinek :)
Neked is! :)
Amúgy grat bpka000 a 400-hoz!
Grat bpka000!
köszönöm szépen
Kellemes, boldog Karácsonyt mindenkinek!
És boldog születésnapot minden Karácsonykor születettnek.
Boldog születésnapot CaptainBalu!
Boldog születésnapot eTT!n!
Boldog születésnapot DarkstaAaR!
Gratuéa bpka000 a 400. posthoz!
Boldog szülinapot CaptainBalu, eTT!n és DarkstaAaR!
Grat bpka000 a 400 hoz! (http://hideki.uw.hu/pom.gif)
Grat magamnak az 1000. postomhoz! Huuu de örülök magamnak :D:D:D
Edit: ja most sokáig nem fogok irkálni, hogy legyen ideje mindenkinek gratulálni :hopp:
Quote from: BaldyGrat magamnak az 1000 postomhoz! Huuu de örülök magamnak :D:D:D
Gratula neked, az 1000. posthoz és hogy elsõként gratuláltál neked! :)
Quote from: BaldyGrat magamnak az 1000 postomhoz!
Grat Grat!
(http://hideki.uw.hu/olas.gif)
Hali!
Grat Baldy a milleniumhoz!
Grat Baldy az 1000-hez (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Grat te õslény! :D
Lám lám, milyen sok post került a fa alá!
Gratula bpka000nak és Baldynak!
Gratula Baldy elvtárs! Igazi férfi munka volt! :D
Grat Pingvin az 1000hez :)
Gratula Baldy az 1000.-hez!
Grat Damnatus az 1100-hoz! (http://hideki.uw.hu/dan.gif)
Hali!
Köszi Noki!
Gratula Damnatus az 1100-hoz!
Gratula Damnatus az 1100. posthoz!
Hali!
Köszi Moha, Drótmalac!
Grat Damnatus
Grat Damnatus a millecentenáriumhoz! :)
Hali!
Köszi Xaga, Pirula! :)
Gratula Blimpnek a D.-hez!
Grat Damnatus! (a köszönetekkel máris bezsebeltél újabb 3 postot ;) :D)
Quote from: TriviGrat Damnatus! (a köszönetekkel máris bezsebeltél újabb 3 postot ;) :D)
És ha még neked is megköszöni, akkor 4-et :)
Gratula Blimp a fanatic member címhez!
Edit: Hehe, most nézem, hogy én nyitottam és zártam ezt az oldalt :) ...vagy nem...
Quote from: MohaEdit: Hehe, most nézem, hogy én nyitottam és zártam ezt az oldalt :)
Zárni akkor zárnád, ha te írtad volna a 6900. postot, azt, amit most én írok :D
Grat Blimp! :)
Quote from: MohaEdit: Hehe, most nézem, hogy én nyitottam és zártam ezt az oldalt :) ...vagy nem...
Ez attól függ, kinek mennyire van állítva a postok/oldal érték, nekem pl. maxon van, mert rühellek folyton lapozgatni, inkbb türelmesen kivárom, amíg betölti a több postot.
Gratula Damnatus & Blimp
Csak Manut tudnám ismételni, ugyhogy röviden: Én is gratulálok :)
köszönöm a gratulációkat, ezentúl megpróbálok új rangomhoz méltóan viselkedni az elkövetkezendõkben :tezsvir: :D
és viszont gratulálok mindenkinek, mindenféle fordulókért és ezért-azért!
éljen a párt! ööö mármint az usteam! elõre! ööö na mindegy hülyülök mán'... :rolleyes:
Grat Blimp!
Hali!
Grat Blimp az 500-hoz.
Quote from: TriviGrat Damnatus! (a köszönetekkel máris bezsebeltél újabb 3 postot ;) :D)
Akkor már majdnem behoztalak! :D
Köszönöm Trivi!
És köszi Manu, Baldy!
Grat bpka000 a 400hoz!
Grat Baldy az 1000hez!
Grat Damnatus az 1100hoz!
Grat Blimp az 500hoz!
Hali!
Köszi Meske!
Köszi szépen Shiroi! :merci:
(http://hideki.uw.hu/dan.gif) Grat Meske a 700-hoz!(http://hideki.uw.hu/dan.gif)
Hali!
Grat Meske a 700-hoz!
Grat Meske
Grat Meske! :)
Gratula Meske!
Gratula Blimp az 500. posthoz és a fanatic memberséghez!
Gratula Meske a 700. posthoz!
Boldog Szülinapot Meske! :)
Most pedig boldog születésnapot Meske!
karácsaony, 700. post, születésnap, szilveszter - nem lesz ez egy kicsit sok a jóból? :D
Quote from: BlimpBoldog Szülinapot Meske! :)
Grrr, ezt én akartam elõször! Na mindegy!
Gratulálok húgicámnak, Meskének a 700. posthoz és fõleg ahhoz, hogy
betöltötte a 17. szülinapját!(http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
(Jajj, ha belegondolok, hogy most már kaphat jogsit... :rolleyes: )
Gonoszok, tényleg hagyhattátok volna Moha-nak az elsõbbséget :ejj:
BOLGOG SZÜLETÉSNAPOT MESKE! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
HB Meske, és grat a 700-hoz! :)
Hali!
BSz belldandy! :)
Boldog szülinapot Meske :)
Happy Birthday Meske!!
Heppí B Meske
megteszi az ember, ami tõle telik :), szóval a lényeg:
Boldog Szülinapot Meske! :)
Boldog születésnapot Meske
Boldog születésnapot Belldandy
Nagy boldogat Meske és Belldandy! :)
Na meg ditto a többire... ilyenkor ünneptájékon különösen lusta vagyok... (azért egy marék roketta felröppen)
Belldandy is?
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT BELLDANDY! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Köszönöm szépen mindenkinek mindenért! :merci:
Moha:Igazából még nem töltöttem be. Egész pontosan majd csak 17:30-kor fogom betölteni a 17-et! :p
Manu: Minél több, annál jobb! :D
És persze Boldog Szülinapot belldandy!
Bizony Bódogat mindkettõtöknek!!! Nagyon! :D
Köszike ignus! :merci:
Boldog születésnapot Meske!
Boldog születésnapot belldandy!
Boldog születésnapot és még sok-sok postot Meske!
Bellandynak is boldog szülinapot!
(http://hideki.uw.hu/hb.gif) Boldog Szülinapot Meske! (http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Boldog születésnapot Meske!
Boldog születésnapot belldandy!
Quote from: ShiroiGratulálok bpka000 Rei - hez!
kösz, ugye most már megérdemlem a "fanatikus" jelzõt? :D
Quote from: ShiroiGratulálok bpka000 Rei - hez!
Nagy GRAT hozzá :cool: :jee:.
Hali!
Bsz dahlgren!
(bár nem aktív 2003 óta)
Grat half-demon Kvikveg! :__devil:
Köszi szépen sirtomi, Pirula, Noki és Drótmalac! :merci:
Grat bpka000 Rei-hez!
Boldog szülinapot dahlgren!
Grat Kvikveg a 333-hoz!
Köszi szépen sirtomi, Pirula, Noki és Drótmalac! :merci:
Grat bpka000 Rei-hez!
Boldog szülinapot dahlgren!
Grat Kvikveg a 333-hoz!
Grat bpka000 az aláírásod jobb oldalához! :D Tök jó. Ebbõl valami kis progi kellene, ami ráülteti az ablakok tetejére.
Quote from: MohaGrat bpka000 az aláírásod jobb oldalához! :D Tök jó. Ebbõl valami kis progi kellene, ami ráülteti az ablakok tetejére.
köszi, van egyébként, ITT (http://www.evangelion-armageddon.com/download/goodies/evasitters.zip)
de dolgozok sajáton, csak kéne használható animált GIFet kirajzoló komponens BCB6 -hoz.
Quote from: TriviGrat half-demon Kvikveg! :__devil:
Ööö... He? Azert koszi, bar nem tudom mit is pontosan... :wtf:
edit: Aha! Leesett! 333! LOL! :__devil:
Grat Trivi az aláírásodhoz :jee:!
Belldandy, Urd, Skuld :cool:!
Grat Trivi! Télleg jó... Hmm lehet hogy most meg is nézem... :D
Grat Trivi az aláírásodhoz! :cool:
Na akkor most megint ömlesztve kapjátok a gratokat, mert egy hétig nem is láttam netet még messzirõl sem :rolleyes: Szal akinek kell, az szedjen magának, de fõleg aki megérdemli! Bár most hoztam eleget (maradt még karácsonyról) :hehe: A szülinaposoknak (na meg persze a volt szülinaposoknak) meg boldog szülinapot, így utólag!
Utólag is grat mindenkienek mindenért!Fonotsabbak persze Trivi aláírása és Meske születésnapja.Smiley kat nem tudok tenni mert valahányszor rákattintok egyre nem történik semmi.Pedig minden böngészõ meg internet beállítást lecheckoltam.
Grat Itachi az új avahoz és aláíráshoz!
Jajj, Brolly :) Nagy most a Dragonball Budokai 3 mánia :rolleyes: ;)
Köszi Bruce, Itachi! :merci:
Grat Itachi az új avatarhoz és aláíráshoz!
Grat Trivi ahhoz az édi kis kutyushoz az aláírásodban! :cool:
Quote from: TriviGrat Itachi az új avahoz és aláíráshoz!
Jajj, Brolly :) Nagy most a Dragonball Budokai 3 mánia :rolleyes: ;)
Annyira nem nagy ,inkább csak Brolly-mánia.A játékban sajna gyengus.Most Lineage 2 vel jáccom.Javaslom neked is.Olyan mint a Morrowind csak MMORPG.ha infok érdkelnek PM ez rám.
Egy rövidke tömeges gratuláció következik:
Gratula bpka000 Rei-hez!
Boldog születésnapot dahlgren! (tegnapelõtt volt)
Gratula Kvikveg a 333. posthoz!
Gratula Trivi az aláírásodhoz!
Boldog születésnapot Zodd, pandp & thebluesnote!
Grat Itachi az új avához és aláíráshoz (nagyon :lol: )! :)
Hali!
BSz Zodd!
BSZ pandp!
BSz thebluesnote!
Quote from: MeskeGrat Trivi ahhoz az édi kis kutyushoz az aláírásodban! :cool:
Köszönöm! :)
Kíváncsi vagyok, vajon felismeri-e vki? noriko-nak fel kéne :)
Grat Itachi! Hát ezezezez... ez... ez :lol: :jee: Éljen Brolly! ;)
És grat Trivi a kutyhoz!
BSZ Zodd, pandp, thebluesnote!
Grat Itachi és Trivi!
Boldog Új Évet Mindenkinek!!!!!
BuÉk
Elsõként én is szeretnék itt is egy "Glückliches Neues Jahr Wünschen"-elni :)
Elsõ köszöntés :) (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=58741&postcount=298)
Quote from: BaldyElsõként én is szeretnék itt is egy "Glückliches Neues Jahr Wünschen"-elni :)
Elsõ köszöntés :) (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=58741&postcount=298)
Igen, ezért késtél tehát nálunk :_piszka:
BÚÉK!
Quote from: TriviIgen, ezért késtél tehát nálunk :_piszka:
BÚÉK!
Naná :)
Múlt évben is elsõ voltam, idén is az akartam lenni :)
Quote from: BaldyNaná :)
Múlt évben is elsõ voltam, idén is az akartam lenni :)
Iiiigen? Na majd jövõre! ;)
Quote from: BruceIiiigen? Na majd jövõre! ;)
Te azt csak szeretnéd! :D
Quote from: BaldyTe azt csak szeretnéd! :D
Ezt vehetem kihívásnak? Bár teljesen mindegy, annak vettem :hehe: Amúgy gratulálok az idei elsõséghez (de ezek után a hangsúly az idei-n van... ;) :D )
Quote from: BruceEzt vehetem kihívásnak? Bár teljesen mindegy, annak vettem :hehe: Amúgy gratulálok az idei elsõséghez (de ezek után a hangsúly az idei-n van... ;) :D )
Részemrõl utolsó offtopic téma, de hidd el, sokáig igy lesz ez még :):):)
Quote from: BaldyElsõként én is szeretnék itt is egy "Glückliches Neues Jahr Wünschen"-elni :)
Elsõ köszöntés :) (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=58741&postcount=298)
Hihi! Gratulalok a pontos koszonteshez!
Mellesleg ha igaz, hogy egesz evben azt fogom csinalni, mint elso nap, akkor az ev egy reszet noveremmel fogom tolteni, csaladunkat analizalgatva, egy masik reszet meg (na mit csinaltam ejfelkor?) X-aktak nezesevel. :rotflol: Remelhetoleg seggelessel /ami ma reggelre van... szoval delre van idozitve/ nem fogok sokat foglalkozni januar utan.
Szoval Buék!!!
(http://hideki.uw.hu/kocc.gif)Boldog Új Évet Minden Kedves Fórumtagnak!(http://hideki.uw.hu/kocc.gif)
Hali!
Boldog, sikerekben és örömökben gazdag újévet mindenkinek! :)
BSz via_mala!
BSz sirpalee!
BSZ: via_mala,sirpalee,Desperado9,VerteX
Quote from: ignusBSZ: via_mala,sirpalee,Desperado9,VerteX
Csatlakozom :)
Boldog Szülinapot via_mala!
Boldog Szülinapot sirpalee!
Boldog Szülinapot Desperado9!
Boldog Szülinapot VerteX!
ja és immár az újévben is B.U.É.K. Mindenkinek!
Quote from: ignusBSZ: via_mala,sirpalee,Desperado9,VerteX
(http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Quote from: BlimpBoldog Szülinapot via_mala!
Boldog Szülinapot sirpalee!
Boldog Szülinapot Desperado9!
Boldog Szülinapot VerteX!
Bizony!
Baldy... Azon nagyon-nagyon kevesek egyike, akinek az avatárját jómagam nem láttam még változni... sõt, talán õ az egyetlen... és erre tessék, megváltoztatod! :confused: :jee: Az aláírásoddal együtt! Gratulálok hozzá! :tezsvir:
Shiroi :bsd: lett! Gratula a 666-hoz! :__devil:
Nagy Grat Baldynak! Annyiramegszoktam a régi avatarját hogy most nem is tudom hogy milyen volt az... :D
Quote from: BruceBaldy... Azon nagyon-nagyon kevesek egyike, akinek az avatárját jómagam nem láttam még változni... sõt, talán õ az egyetlen... és erre tessék, megváltoztatod! :confused: :jee: Az aláírásoddal együtt! Gratulálok hozzá! :tezsvir:
Shiroi :bsd: lett! Gratula a 666-hoz! :__devil:
Pedig változott az az elején ;) Sõt, ez már neki volt egyszer az avatarja.
Látom átestél nemrég démonságon, Bruce, grat! :_devil:
Shiroinak meg kérésre nem.
Quote from: ShiroiLátom nem világos: kösz, nem kérek több ehhez kapcsolódó gratulációt, ok?
Rendben, javítva.
Quote from: ShiroiRemélem tévedsz...
Upsz... gomen, nem tudtam... én direkt élveztem :rolleyes: nem gondoltam hogy van ki nem... Mindegy, kijavítom ha gondolod, de azért most még hagyom, hogy mások okuljanak a példámból, és kétszer is meggondolják mit írnak ;)
Quote from: TriviPedig változott az az elején ;) Sõt, ez már neki volt egyszer az avatarja.
Na igen, ezért írtam, hogy én nem láttam ;)
Boldog szülinapot a szülinaposoknak!
Grat Baldy az avatarodhoz és aláírásodhoz!
Quote from: ignusNagy Grat Baldynak! Annyiramegszoktam a régi avatarját hogy most nem is tudom hogy milyen volt az... :D
De milyen szép lett az új!
Elõször is: boldog újévet!
Sajnos a multkoriból kimaradt:
Gratula Itachi az új avatarhoz és aláíráshoz!
És végül, ami (majdnem) aktuális:
Boldog születésnapot via_mala! (így utólag)
Boldog születésnapot sirpalee! (így utólag)
Boldog születésnapot Desperado9! (így utólag)
Boldog születésnapot VerteX! (így utólag)
Gratula Baldy az új avatarhoz és aláíráshoz!
Remélem ezúttal nem hagytam ki senkit :)
Quote from: bpka000De milyen szép lett az új!
Köszönöm a hölgy nevében is, aki rajzolta nekem ezt a gyönyörû sárkányt.
Amugy kisöcsém: a HungaRO forumán volt ez az avatar még anno, itt szinte mindig is PenPen volt a sörös dobozával :)
I'm back :)
Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Forumtagnak
Grat az új avához ancient dragoon Baldy
Quote from: XagaGrat az új avához ancient dragoon Baldy
Köcce :)
Grat Baldy az avához! :) Jól sejtem hogy közös ismerõsünk rajzolta?
Grat Phoeneix a 200-hoz!
Gratula Baldy az új avatarhoz! Új év, új avatar? :) Minden évre egy, igaz?
Továbbá gratula a többieknek is, akiknek valami miatt kell.
És Boldog Új Évet mindenkinek!
Grat Baldy az új avatarhoz!
Grat Phoeneix a 200-hoz!
Hali!
Grat Phoeneix a 200-hoz!
Grat Phoeneix a 200-hoz!
Grat Noki az aláíráshoz!
Quote from: TriviGrat Phoeneix a 200-hoz!
Grat Noki az aláíráshoz!
Csatlakozom Trivi haveromhoz!!! (Hálozati software-ek gyakorlat uncsi... :( )
Gratula Tiaro aláírásához, Noki aláírásához, és Phoeneix 200-ához!
:tezsvir: :tezsvir: :tezsvir:
Grat mindenkinek!!!! Ezt én most nem olvasom el.
Grat Phoeneix a 200hoz!
Grat Noki az aláírásodhoz! :jee:
Hali!
Grat Trivi a 3400-hoz!
Grat Trivi a 3400hoz!
És grat Feldin a 7000. posthoz ebben a threadben!
Gratula Phoeneixnek, Trivinek és Feldinnek!
Baldy, nagyon baba az avatár! Meg Noki aláírása is!
Grat Trivi mesternek! Ha ezt már egyszer megtettem akkor szólj...:D
Quote from: MeskeGrat Trivi a 3400hoz!
És grat Feldin a 7000. posthoz ebben a threadben!
(http://hideki.uw.hu/olas.gif)
Hoppla! Üdvözlöm sirtomit a senior memberek soraiban! :appl::tezsvir:
:merci: minna!
Grat sirtomi!
Thx!
Grat Nokinak és Trivinek az aláíráshoz, és Trivinek a 3400-hoz!
MÉg nem késtem el nagyon :)
Hali!
Grat sirtomi a 100-hoz!
Kösz mindenkinek mégegyszer :)
Igen, grat az új senior membernek, sirtominak, meg Trivinek, aki ismét ugrott egy százast... (csak jönnék rá hogy csinálja... :rolleyes: )
Quote from: BruceIgen, grat az új senior membernek, sirtominak, meg Trivinek, aki ismét ugrott egy százast... (csak jönnék rá hogy csinálja... :rolleyes: )
Csatlakozom :)
Amugy megsugom, hogyan csinálja: intravénásan van rákötve a gyermek a netre, és mindig lesi a fórumot :hopp:
Quote from: Bruce(csak jönnék rá hogy csinálja... :rolleyes: )
Egyszerû: mindenre van mondanivalója (nomeg gondolom sokat ül a fórum elõtt :D)
Grat Trivi!
Quote from: BaldyCsatlakozom :)
Amugy megsugom, hogyan csinálja: intravénásan van rákötve a gyermek a netre, és mindig lesi a fórumot :hopp:
Tény, hogy a szabadidõm nagy részét a gép elõtt töltöm :rolleyes:
És Moha-nak is igaza van: többnyire mindenre van mondanivalóm :)
Quote from: TriviTény, hogy a szabadidõm nagy részét a gép elõtt töltöm :rolleyes:
És Moha-nak is igaza van: többnyire mindenre van mondanivalóm :)
A kis locsifecsi... Bezzeg az életben mindenki azt hiszi, hogy néma :D
De addig is jó nekem :hopp:
Grat senior member sirtomi! :tezsvir:
BSZ Arthas!
Quote from: BaldyA kis locsifecsi... Bezzeg az életben mindenki azt hiszi, hogy néma :D
De addig is jó nekem :hopp:
:D
Milyen szép dolog is a testvéri szeretet :hehe:
BSZ Arthas
Köszönöm és grat mina san!
Grat Baldy az új aláírás-idézethez!
Btw. az én egyik kedvenc idézetem:
"Viszket a seggem, megvakarom,
Mégpedig ott, ahol én akarom."
Ez vajon kitõl van? :)
Quote from: TriviGrat Baldy az új aláírás-idézethez!
Btw. az én egyik kedvenc idézetem:
"Viszket a seggem, megvakarom,
Mégpedig ott, ahol én akarom."
Ez vajon kitõl van? :)
Irigy mirigy? Tõlük kitelik :D
Amugy köcce a gratot :)
Na de tényleg kiváncsi vagyok, ki az, aki annyira mûvelt, hogy ezt is tudja, legyen ebbõl verseny, vasárnapig van idõ kitalálni :D
Quote from: BaldyIrigy mirigy? Tõlük kitelik :D
Nagyon nem ;)
Asszem kicsit meg fog lepni, hogy valójában ki is mondta, de hagyok még idõt a többieknek :)
Quote from: TriviNagyon nem ;)
Asszem kicsit meg fog lepni, hogy valójában ki is mondta, de hagyok még idõt a többieknek :)
Te figyu... Nem tudom, emlékszel-e még arra, hogy testvérek vagyunk... Nem tudnád nekem elmondani személyesen? Még a másik szobába is hajlandó vagyok ezért átmenni :D
Quote from: BaldyIrigy mirigy? Tõlük kitelik :D
Amugy köcce a gratot :)
Na de tényleg kiváncsi vagyok, ki az, aki annyira mûvelt, hogy ezt is tudja, legyen ebbõl verseny, vasárnapig van idõ kitalálni :D
Atyaeg! Ennyire nem vagyok muvelt, de a Google-t meg tudom hasznalni.
Tenyleg, nincs valami idezet az almodozas pozitiv voltarol is? Altalanosban allandoan a festett egeket emlegette egyik oktatom, es a mindig a francba kivantam.
Quote from: KvikvegAtyaeg! Ennyire nem vagyok muvelt, de a Google-t meg tudom hasznalni.
Tenyleg, nincs valami idezet az almodozas pozitiv voltarol is? Altalanosban allandoan a festett egeket emlegette egyik oktatom, es a mindig a francba kivantam.
Kvikveg: gratula a google jó használatához, de kicsit mellément :)
Azért ügyes volt, megkapod a tábla csokit, ha eljösz meetre :) A többieknek a pontos találatnál adok csak valamit :)
Kvikveg: remélem a megfejtést nem adod tovább senkinek, mert akkor nem adok senkinek semmit :)
Quote from: KvikvegTenyleg, nincs valami idezet az almodozas pozitiv voltarol is? Altalanosban allandoan a festett egeket emlegette egyik oktatom, es a mindig a francba kivantam.
Ez pont egy másik kedvenc idézetem, pedig nincs sok :)
"Álmodozás az élet megrontója,
mely kancsalul festett egekbe néz."
Vörösmarty: A Merengõhöz
Van benne igazság, de csak bizonyos feltételek között.
Quote from: TriviEz pont egy másik kedvenc idézetem, pedig nincs sok :)
"Álmodozás az élet megrontója,
mely kancsalul festett egekbe néz."
Vörösmarty: A Merengõhöz
Van benne igazság, de csak bizonyos feltételek között.
Hehe, ezt még fel is ismertem rögtön :)
Mondjuk fõleg azért, mert ez nekem is tetszik.
Bár én Shakespeare-t jobban kedvelem:
"Az vagy nékem, mint testnek a kenyér,
És tavaszi zápor, fûszere a földnek"
De tény a legkedvesebb versem az Edgar Allen Poe-tól a Raven
Ha kéritek, leirom a verset valamelyik topicba, szerintem nagyon jó
Ezuton gratulálok Pirulának, aki szintén kicsit mellélõtt, de kivételesen õ is megkapja a nyereményt, egy korsó sört :)
Viszont szólnék a többi próbálkozónak: Megfejtésnek mostantól a Genesis-bõl való idézetet nem fogadom el, mert tény, az eredeti onnan van, mégsem a pontos idézet... Ugyhogy sok sikert a többieknek!
Grat sirtomi a 100hoz!
Boldog szülinapot Arthas!
Grat Baldy az aláíráshoz!
Elõször is szeretnék gratulálni ehhez az oldalhoz, akárki találta ki, jó hogy van ilyen is. (Bár sokmindent még nem láttam belõle :))
Másodszor gratula Arthasnak a szülinapjához.
Harmadszor gratula magamnak, hogy sikeresen regisztrálódtam.
Quote from: Master PsychoElõször is szeretnék gratulálni ehhez az oldalhoz, akárki találta ki, jó hogy van ilyen is. (Bár sokmindent még nem láttam belõle :))
Másodszor gratula Arthasnak a szülinapjához.
Harmadszor gratula magamnak, hogy sikeresen regisztrálódtam.
Negyedszer: gratula neked tolem a sikeres regisztralasert, udvozollek koreinkben, mint a legujabb sotet, depis hullajo tagot! :rotflol:
Hol is van a regi avatarom...
Itt (http://www.math.bme.hu/~patko/egyeb/alucard/gifek/Alucard_tongue.gif)
Quote from: Master PsychoElõször is szeretnék gratulálni ehhez az oldalhoz, akárki találta ki, jó hogy van ilyen is. (Bár sokmindent még nem láttam belõle :))
Másodszor gratula Arthasnak a szülinapjához.
Harmadszor gratula magamnak, hogy sikeresen regisztrálódtam.
Jaja, grat tõlem is ;) Már mióta is próbálkozol egy sikeres reggel? egy hónapja? :hehe:
Mindenekelõtt gratula, hogy tényleg sikerült regisztrálnod magadat 1 hónap alatt, nekem kicsit több, mint 23 évembe került, mire ez sikerült :D
Másodjára pedig grat azért, hogy megnézted a Hellsinget, legalább néztél valamit, ami biztosan jó :) Remélem tetszett is! :D
Quote from: BaldyRemélem tetszett is! :D
Bocs hogy én válaszolok helyette, de: még szép! Annak a zenéjére iratott velem szalagavató mûsort magának!
Quote from: BruceBocs hogy én válaszolok helyette, de: még szép! Annak a zenéjére iratott velem szalagavató mûsort magának!
Nagyon helyes!
Meglepõ módon most az egyszer dicséretet fogok irni: Jó fej öcséd lehet... :D
Ui.: Boldog szülinapot Shinichi1977! Jó öreg vagy már te is :D
Bódog Szülinapot Shinichi1977!!!
Bár nem láttam még egyetlen postod sem, remélem ezt azért elolvasod
Quote from: BruceBocs hogy én válaszolok helyette, de: még szép! Annak a zenéjére iratott velem szalagavató mûsort magának!
Azta! Tenyleg jo fej ocsed lehet. :lol:
Quote from: KvikvegAzta! Tenyleg jo fej ocsed lehet. :lol:
Már nem azért, de ha én ilyet mondok, akkor annak nyomos oka van...
Mertél bennem kételkedni? :D
Quote from: BaldyMár nem azért, de ha én ilyet mondok, akkor annak nyomos oka van...
Mertél bennem kételkedni? :D
Eeeen? Hat nem emlekszel az elozo avatarjaimra?
Alucard (http://www.math.bme.hu/~patko/egyeb/alucard/gifek/Alucard_tongue.gif)
Quote from: KvikvegEeeen? Hat nem emlekszel az elozo avatarjaimra?
Alucard (http://www.math.bme.hu/~patko/egyeb/alucard/gifek/Alucard_tongue.gif)
Dehogynem emlékszem! :)
De akkor is Bruce öcsikéje ezzel kezdett! :) Ez itt a lényeg :D
És az, hogy igy is nagyon jónak találta :):):)
Grat Pirula a 200-hoz!
Boldog szülinapot Shinichi1977!
Grat Pirula a 200-hoz!
Belehuztál kegyetlenül :D
Grat Pirula! :)
Baldy!
Grat neked az 1100. postodhoz! Tök jól nyomod! :D
Csak igy tovább, még a végén beéred az öcsédet :hopp:
:hail:
Assem ezt ide kell írni, de ha mégsem rúgdossatok arrébb...
Szeretnék gratulálni az oldalhoz, a fórumhoz és mindenkinek, aki member itt és csinálja a jó hangulatot!
Nagyon tetszik minden (bár eddig fõleg csak olvasgattam...)! :)
GRATULÁLOK!!!!
Grat Baldy az 1100hoz!
Boldog szülinapot Shinichi1977!
Grat Baldy! Hûha, veszélyben a postleaderségem :rolleyes:
Köszönöm :)
Kicsiöcsi: készülj fel lelkileg, kapsz rá 2 hónapot mondjuk :) Max 3-t :)
Grat Baldy az 1100-hoz! Már ideje, hogy lekörözd Trivit, elvégre te vagy az idõsebb! ;)
And Grat Pirula a 200-hoz! Télleg szép tempót diktálsz!
Quote from: BaldyDehogynem emlékszem! :)
De akkor is Bruce öcsikéje ezzel kezdett! :) Ez itt a lényeg :D
És az, hogy igy is nagyon jónak találta :):):)
Hehehe... a mi családunk már csak ilyen elborult tagokból áll... :rolleyes: Amúgy nem sokat kellett gyõzködni, hogy megnézzék odahaza, és senki sem bánta meg. Hiába, valahol mégiscsak látszik hogy rokonok vagyunk...
Grat Baldy az 1100-hoz! :tezsvir:
Grat Pirula a 200-hoz és a háttérképhez! :appl:
Grat Pirula a 200-hoz és a Hellsingi olimpiához! :)
Grat Baldy az 1100-hoz!
Boldog szülinapot Shinichi1977!
Quote from: BaldyKicsiöcsi: készülj fel lelkileg, kapsz rá 2 hónapot mondjuk :) Max 3-t :)
Nagy fába vágtad a fejszédet! :)
Grat Baldy az 1100-hoz!
Grat Pirula a 200-hoz!
Ma már ez a 10.dik post amit írok - nálam ez már rekord mennyiség a hozzászólások terén...szal grat magamnak :D
Relunx
Gratulalok mindenkinek, annyit irogattunk be az utobbi par napban, gyozom kapkodni a fejem...
Te jó ég! Mire ideérek már lesz vagy 300 postom is...
:merci: mindenkinek a gratulációkért - postért-képért egyaránt! Török is belõle egy darabot és átnyújtom Baldynak az 1100-ért.
Katz-katz Q-katz :)
Grat a 100. postodért :D
És grat Djinn a memberré válásodhoz! Csak igy tovább! :D
Grat Katz és Djinn! :appl:
Gratula katznak a senior memberséghez, Djinnek pedig a memberséghez + a bámulatos post/nap arányhoz. :)
Grat Katz, Djinn!
Arigato mina
Grat Djinn amiért ilyen serény vagy :)
Hát köszönöm.
Lenne egy kérdésem (komolyan):
Ez most rossz dolog? ( Mivel ez az elsõ esetem a forumozásra, foggalmam sincs) Úgy értem nem illik vagy mi (mármint sokat írni)? Most kicsit megzavarodtam :confused:
Vagy csak udvariasak vagytok? :rolleyes:
Quote from: DjinnHát köszönöm.
Lenne egy kérdésem (komolyan):
Ez most rossz dolog? ( Mivel ez az elsõ esetem a forumozásra, foggalmam sincs) Úgy értem nem illik vagy mi (mármint sokat írni)? Most kicsit megzavarodtam :confused:
Vagy csak udvariasak vagytok? :rolleyes:
Miért ne lehetne sokat írni? Ne tud meg én milyen voltam kezdetben. :D
Lehet sokat írni, csak ne floodolj ;)
:_off: Shadowolf :hehe: ;)
Grat a memberséghez Djinn! :)
Edit: Gratula Sysop az új avatarhoz!
Pirula: Úgy látom szintet lépett az avatarod! (ugye jól látom, vagy csak késõ van?? :rolleyes: ) Grat!
Neked is grat Noki az új avatarhoz!
Ez egy új divat? :eeek:
Quote from: DjinnNeked is grat Noki az új avatarhoz!
Ez egy új divat? :eeek:
Köszi!
Nem divat csak cseréltem mert megint a Love Hina korszakomat élem :hopp: .
Grat SysOp XXL az új avatarhoz!
Grat Pirula a szakálkához és szemüveghez :) -
(látod mikre jó ez a fotosop)Grat Moha az aláíráshoz :lul:. -
hogy találsz ki ilyeneket?
Grat SysOP XXL!
Grat Noki! Még egy nemi identitás zavaros member? :rolleyes:
Grat Pirula! :lol:
Grat Moha! Az nem lepényhal akart lenni?
Gratula Pirula az avatar-hajfestéshez, állszakállhoz és szemüveghez. Inkognitóba vonulsz? ;)
Gratula Noki a Love Hina avatarhoz és még egy plusz, mert Shinobu! :D
Quote from: TriviGrat Noki! Még egy nemi identitás zavaros member?
Nem új dolog. Az elõzõ avatarja Miina volt. ;)
Quote from: TriviGrat Moha! Az nem lepényhal akart lenni?
A lényegen nem változtat... :)
Quote from: ShadowolfMiért ne lehetne sokat írni? Ne tud meg én milyen voltam kezdetben. :D
Gratulálok, hogy sikerült leszoknod a 29 P/D átlagról :p Óriási megkönnyebbülés mindannyiunknak :D
Grat Noki az uj avatarhoz.
Most már olyan mintha a fél csapat lányokból állna (hacsak virtuálisan is :) )
Quote from: NokiGrat SysOp XXL az új avatarhoz!
Grat Pirula a szakálkához és szemüveghez :)
Grat Moha az aláíráshoz :lul:.
Csatlakoznék mindehhez, annyival kiegészitve, hogy grat Noki az uj avatarodhoz :)
Amugy identitászavar...: kicsiöcsém te hogy voltál ezzel az elején? (és még mostan is) :D
Köszönöm a gratokat! :)
Quote from: MohaGratula Pirula az avatar-hajfestéshez, állszakállhoz és szemüveghez. Inkognitóba vonulsz? ;)
Most hasonlít csak igazán rám! :) (ld. önarcképcsarnok vagy profile pic)
Meg véletlenül sem akartam hogy mindenki csak a könnyen kapható szõkét lássa meg bennem. :D
Quote from: PirulaKöszönöm a gratokat! :)
Most hasonlít csak igazán rám! :) (ld. önarcképcsarnok vagy profile pic)
Meg véletlenül sem akartam hogy mindenki csak a könnyen kapható szõkét lássa meg bennem. :D
Jaja, igy meg a könnyen kapható feketét látjuk benned :D
Amugy gratula az aláirásodhoz :)
Quote from: BaldyJaja, igy meg a könnyen kapható feketét látjuk benned :D
Vazz, ezt annyira megéreztem....:rotflol: Sötétbarnát akartam amúgy, csak kicsit eltúloztam asszem.
Quote from: BaldyAmugy gratula az aláirásodhoz :)
Danke!
Boldog névnapot öcsémnek és az összes többi Attilának! :D
Quote from: BaldyBoldog névnapot öcsémnek és az összes többi Attilának! :D
Csak csatlakozni tudok! Boldog névnapot! (Nekem a bátyám hívják Attilának :) )
Quote from: DjinnCsak csatlakozni tudok! Boldog névnapot! (Nekem a bátyám hívják Attilának :) )
Hmmm... Nagy darab erõs bátyád van?
Mert ha igen, akkor nem merek a továbbiakban veled kötöszködni, nehogy meglátogasson :D:D:D
Akkor következzen egy tömeges gratuláció:
Boldog születésnapot Shinichi1977! (asszem 5.-én volt)
Gratula Pirula a 200. posthoz és az aláírásodhoz!
Gratula Baldy az 1100. posthoz!
Gratula Djinn a Memberséghez!
Gratula katz a Senior Memberséghez !
Gratula SysOP XXL az új avatarhoz!
Gratula Noki az új avatarhoz!
Gratula Moha az aláírásodhoz!
Ja és boldog Attila-napot, annak, aki Attila!
Én még annyit hozzáfûznék, hogy Gratulálok öcsémnek, hogy elnyerte az egyetem ösztöndíját, és igy a 2005-2006-s tanévet Japánban töltheti tanulással! :D:D:D
Büszke vagyok rád öcskös! Majd hozzál sok mangát és animét haza! Meg sok más apróságot, ami még jó :hopp:
Quote from: BaldyGratulálok öcsémnek, hogy elnyerte az egyetem ösztöndíját, és igy a 2005-2006-s tanévet Japánban töltheti tanulással! :D:D:D
WOW! :eek: GRAT TRIVI!
Grat Djinn a member címhez!
Grat katz a 100-hoz !
Grat SysOP XXL az új avatarhoz!
Grat Noki az új avatarhoz! (LOVE HINA! :jee: )
Grat Moha az aláírásodhoz! :lul:
Attilák:Boldog Attila-napot!
Grat Pirula az avatarod saját képedre formálásához! ("Mert
Pirula saját képmására teremtette
avatarját...") :)
Köszönöm :)
Azért még van hátra pár dolog, így pl. egy nyelvvizsga, aminek sikerülnie kell, hogy kimehessek, meg nem is tudom mi, totál káosznak látszik most az egész, és még ráadásul vizsgaidõszakban vagyok, egy szigorlat is vár rám, blablabla... Meglátjuk még, hogy alakul, de reményteli a dolog :)
Quote from: TriviKöszönöm :)
Azért még van hátra pár dolog, így pl. egy nyelvvizsga, aminek sikerülnie kell, hogy kimehessek, meg nem is tudom mi, totál káosznak látszik most az egész, és még ráadásul vizsgaidõszakban vagyok, egy szigorlat is vár rám, blablabla... Meglátjuk még, hogy alakul, de reményteli a dolog :)
Figy, ha nem csinálsz meg mindent rendesen, akkor ugy fenéken billentelek, hogy repülõjegyet már nem is kell majd venned Japánba :)
:appl: :appl: :appl:
Én is gratulálok Trivi!!! :tezsvir:
Quote from: BaldyFigy, ha nem csinálsz meg mindent rendesen, akkor ugy fenéken billentelek, hogy repülõjegyet már nem is kell majd venned Japánba :)
:lol:
Grat Trivi! Majd hozzál nekem Love Hinát ;)
Nagy gratula Trivinek!
Jeejeejee! :jee:
(mar kezdek sargulni :hehe: )
Pirula: nem gond, lehet barna, csak kuldd el PMben az eredetit!
Amugy is el akatam menteni, mert tetszett. :rolleyes:
Boldog névnapot, Trivi és egyben NAGY gratula az ösztöndíjhoz! Vajon Japánból is tudsz majd fórumozni? ;)
Quote from: MohaBoldog névnapot, Trivi és egyben NAGY gratula az ösztöndíjhoz! Vajon Japánból is tudsz majd fórumozni? ;)
:merci: minna.
Hát hogyne tudnék, Tokióban ne lenne vhol net? :D
Quote from: Trivi:merci: minna.
Hát hogyne tudnék, Tokióban ne lenne vhol net? :D
Én ebben sajna nem lennék olyan biztos, mert sokan valamiért nem tudják elérni a forumot sem és a képgalériát sem... :(
Quote from: Baldy[BGratulálok öcsémnek, hogy elnyerte az egyetem ösztöndíját, és igy a 2005-2006-s tanévet Japánban töltheti tanulással![/B]
/me leborul
Aztán nem cicózni, tanulni a kultúrát meg bejárni a fél országot!!!
Ez azért nem semmi... :jee: :feldobálatöbbifórumtagsegítségévelalevegõbe:
Boldog névnapot Trivi és a többi Attilának is!
Grat Trivi az ösztöndíjhoz és nekem addig el ne szúrjál valamit. - nem akarsz magaddal vinni ? :)
Grat Pirula az aláíráshoz? - még jobb mint az eredeti :).
Edit: Grat Shiroi a 700-hoz. (http://hideki.uw.hu/hurra.gif)
Utólagosan is boldog névnapot magamnak és a többi Attilának. :D
Ezen kívül grat Trivinek az ösztöndíjhoz (lehet hogy nekem is meg kéne egyet pályáznom :)) illetve mindenki másnak aki megérdemli (lustaság powa! :whoah: )!
Ja igen: grat zsozsonak az új site-hoz!
:hail:
Quote from: Pirula/me leborul
Aztán nem cicózni, tanulni a kultúrát meg bejárni a fél országot!!!
Ez azért nem semmi... :jee: :feldobálatöbbifórumtagsegítségévelalevegõbe:
Aha! Igy kerul a magyar egre magyar UFO. :rotflol:
Hali!
Grat Trivi az ösztöndíjhoz!
Részemrõl is tapsi-tapsi Shiroinak a 700. postjához! :)
Grat Shiroi a 700hoz!
Ja, és tökéletesen tökéletlen agyammal tegnap elfelejtettem megemlíteni:
Grat Pirula az aláírásodhoz!
Grat Shiroi!
És utólagosan boldog névnapot, Attila! (mindenki magára veheti, akit így hívnak :))
Boldog szülinapot Kazador és Trilobyte! :)
Boldog szülinapot Kazador és Trilobyte!
Boldog szülinapot Kazador és Trilobyte
Folytatom a hölgyek hagyományát, én is egy karakterrel kevesebbet irtam, mint az elõttem lévõ :D
Hali!
Gart Shiroi a 700-hoz!
Boldog szülinapot Kazador és Trilobyte!
Gratulálok Animalnak a memberré váláshoz!! :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Animalnak a memberré váláshoz!! :appl:
:merci: Djinn! És viszont gratula a Senior Memberséghez :jee:
Hali!
Én pedig mindkettõtöknek gratulálok!
Gratula legfrissebb moderátorunknak a 700-hoz! :)
Grat Animal a member címhez!
Gratula Djinn a 100. postodhoz! :)
És grat Animal a Member cimedhez :)
Grat Animal és Djinn!
Köszönöm szépen....mindenkinek!! :)
Köszi Shiroi, Trivi, Moha, Damnatus és Baldy :) :) :) :) :)
Irány a Senior Member státusz :rotflol:
Grat Animal és Djinn! - csak így tovább.
Boldog szülinapot Kazador és Trilobyte!
Grat Damnatus az 1200-hoz! :appl:
Hali!
Kösz Noki!
Hali!
BSz Vobi!
Kösz Noki! :)
Boldog szülinapot Vobi!
Quote from: NokiGrat Animal és Djinn! - csak így tovább.
Boldog szülinapot Kazador és Trilobyte!
Grat Damnatus az 1200-hoz! :appl:
Kösz Noki!
Boldog születésnapot, Vobi!
Grat Djinn a 100hoz!
Grat Animal a Memberséghez!
Grat Damnatus az 1200hoz!
Boldog szülinapot Vobi! (életkor=postok száma);)
Hali!
Köszi Meske!
Grat Damnatus!
Grat Damnatus az 1200hoz!
Boldog szülinapot Vobi! (életkor=postok száma);)
És persze grat magamnak is 1200-hoz :D
Grat Baldy az 1200hoz!
Hali!
Kösz Trivi, Baldy!
Neked is grat Baldy!
Quote from: MeskeGrat Baldy az 1200hoz!
Huuu de pirulok mostan :rolleyes:
Köszönöm szépen Meske, Damnatus :)
Grat Baldy! :)
Grat ancient member Damnatus, Baldy!
Gratulálok Damnatus! :appl:
Gratulálok Baldy! :appl:
Grat Baldy az 1200-hoz! (http://hideki.uw.hu/pom.gif)
Grat Baldy és Damnatus az 1200-hoz!
Quote from: MeskeGrat Pirula az avatarod saját képedre formálásához! ("Mert Pirula saját képmására teremtette avatarját...") :)
:D Ámen! Ez betalált! A többieknek is köszönöm a gratokat az avatarért!
Viszont ha jól látom Djinn már Senior Member, Baldy és Damnatus pedig elhagyta az 1200-at! Gratula hát nektek!
Hali!
Kösz Suszi, Djinn, Moha, Pirula!
El se hiszem, hogy ancient member lettem. Amikor csatlakoztam, még 1600 volt a legtöbb post. Azt hittem, hogy sose fogok ennyit írni.
Quote from: DamnatusHali!
Kösz Suszi, Djinn, Moha, Pirula!
El se hiszem, hogy ancient member lettem. Amikor csatlakoztam, még 1600 volt a legtöbb post. Azt hittem, hogy sose fogok ennyit írni.
Hát még nem is irtál 1600-t :D
Quote from: DamnatusHali!
Kösz Suszi, Djinn, Moha, Pirula!
El se hiszem, hogy ancient member lettem. Amikor csatlakoztam, még 1600 volt a legtöbb post. Azt hittem, hogy sose fogok ennyit írni.
De már 227 postja ancient member vagy, nem?
Grat Baldy! :) :tezsvir:
Quote from: ItachiGrat Baldy! :) :tezsvir:
Köszönöm szépen :)
Neked meg grat az aláirásodhoz :D
Valahogy ugy érzem, mindig el kell olvasnom, amikor meglátom :hopp:
Eddigi lustaságom meghazudtolva ím a hétvége termése:
Grat katz a Senior Memberséghez !
Grat SysOP XXL az új avatarhoz ( :cool: )!
Grat Noki az új avatarhoz!
Grat Moha az új avatárhoz és az aláíráshoz!
Grat Pirula aláírásához és kozmetikázásához! ( :kiraly: )
Grat Itachi avatárjához, és aláírásához! ( :lol: )
Grat Shiroi a 700-hoz!
Grat Djinn a Senior memberséghez!
Grat Animalnak a Memberséghez!
Grat Damnatusnak az 1200-hoz!
Grat Baldynak is az 1200-hoz!
And...
Hatalmas gratula Trivinek az ösztöndíjhoz! Te jó ég, mi lesz ha nem tudsz fórumozni!? Akkor nem tudsz live élménybeszámolókat küldeni! ;)
Edit: Most találtam... Grat zsozso a trackerhez! Már csak be kell indítanunk ;)
Quote from: BruceAnd...
Hatalmas gratula Trivinek az ösztöndíjhoz! Te jó ég, mi lesz ha nem tudsz fórumozni!? Akkor nem tudsz live élménybeszámolókat küldeni! ;)
Köszönöm :merci:
Ha probléma adódna, akkor is találok más megoldást :)
Grat Moha az új avatarhoz és aláíráshoz! Látom nagyon bejött az Ultra Maniac :) Mélységesen meg tudlak érteni, annak is nagyon magával ragadó hangulata volt, bárcsak abban a világban ragadtam volna :)
Ki a kedvenced? Nekem Maya-chan (remélem jól emlékszem a nevére) meg Ayu-chan :)
Quote from: TriviGrat Moha az új avatarhoz és aláíráshoz! Látom nagyon bejött az Ultra Maniac :) Mélységesen meg tudlak érteni, annak is nagyon magával ragadó hangulata volt, bárcsak abban a világban ragadtam volna :)
Ki a kedvenced? Nekem Maya-chan (remélem jól emlékszem a nevére) meg Ayu-chan :)
Köszi! :merci: Tényleg nagyon jó anime, bekerült a kedvenceim közé. Bár még 26. rész és az OVA hátra van, majd írok róla értékelõt. És, hogy ki a kedvencem? Mint az aláírásom is mutatja: Nina-chan. :) Valahogy semelyik animében sem ugyanazok a kedvenceink... ;)
Grat Moha az új avatarhoz és aláíráshoz :cool:!
Hali!
Quote from: TriviDe már 227 postja ancient member vagy, nem?
:eeek: Tényleg! Nem is figyeltem. :oops:
Gratulálok Moha az új avatarhoz!
Boldog születésnapot Sesshoumaru és SHiNJiN!
Quote from: DjinnBoldog születésnapot Sesshoumaru és SHiNJiN!
Igen igen, boldogat, nagyot :) *marék maradék petárda FEL!*
Grat Moha az új avatárhoz és az új aláíráshoz :)
Quote from: SusziGrat Moha az új avatárhoz és az új aláíráshoz :)
Csatlakozom! :appl:
Hú! Gyerekek, ennyire régen jártam volna fenn? Nem gyõzök ámuldozni mennyi grat. Még a fonalat is elvesztettem, hogy kinek miért kell gratulálni... De azért pár még megvan:
Grat Trivinek az ösztöndíjhoz! Hogy irigyellek- az anime õshazája... :tezsvir:
Grat Pirulának a dekorációhoz és az új aláíráshoz!
Grat Mohának az új avatárhoz és aláíráshoz!
Grat Nokinak az új avatárhoz!
Grat katz a senior memberséghez!
Grat Djinn a senior me
Bocs, elcsúszott... Tehát ott tartottam, hogy:
Grat Djinn-nek a senior memberséghez!
Grat Baldynak az 1200-hoz!
Grat Damnatusnak az 1200-hoz!
És boldog születésnapot Sesshoumarunak és SHiNJiNnek!
És bocsánat azoknak, akiket kihagytam volna, de grat nekeik is!
:tezsvir:
Köszönöm Meske! :)
Köszönöm Bruce! :)
Köszönöm Master Psycho! :)
Köszönöm mindenkinek, akit kihagytam! :eeek:
Gratulálok Marox az új avatarhoz!! :)
Hali!
Kösz Master Psycho
Köszi Shiroi, Noki, Djinn, Suszi, Pirula, Master Psycho!
Quote from: MeskeGrat Djinn a 100hoz!
Grat Animal a Memberséghez!
Grat Damnatus az 1200hoz!
Boldog szülinapot Vobi! (életkor=postok száma);)
Köszi Meske és Bruce! (Kissé késve, mert másfél nap kimaradt...)
Öhhm...Ma senkinek nincs szülinapja a Fórumozók közül????????? Na mind1, akkor Boldog Szülinapot azon
leendõ tagoknak, akinek ma van!!
Quote from: AnimalBoldog Szülinapot azon leendõ tagoknak, akinek ma van!!
Hehe, ez aranyos, ehhez én is csatlakozom :)
Boldog szülinapot nektek! :D
És grat mindenkinek, aki bármit is elért az elmult 1-2 napban, és még nem gratuláltam volna :hopp:
Grat Moha az új avatarhoz és az aláíráshoz! :jee:
Grat Itachi az új avatarhoz!
Boldog szülinapot Sesshoumaru és SHiNJiN!
Grat Marox az új avatarhoz!
Gratulálok Meske az új avatarhoz! :)
Köszi Djinn! (ma szedtük le a karácsonyfát, és ma szedem le a karácsonyos avatarom- aláírásom is mindjárt.... [Nekem volt leghamarabb, s legtovább, ha jól tudom...] Merthát ugye: MINDÖRÖKKÉ KARÁCSONY!!!! :))
Quote from: DjinnGratulálok Meske az új avatarhoz! :)
Én is, én is!
Köszi, Animal! :merci:
EDIT: Grat Kvikveg az új avatarodhoz!
Grat Meske, Kvikveg, Itachi és Marox az új avatarokhoz!
Gratulálok Itachi és Kvikveg az új avatarhoz! :)
Grat az új avatarhoz, Meske, Kvikveg, Itachi! :rolleyes:
Köszi Djinn! :)
Köszi Meske! :)
Köszi Trivi! :)
Gratulálok Itachi, Kvikveg, és Marox új avatárjához, valamint Meske új avatárjához és aláírásához!
Gratula az új avatárhoz Itachi, Kvikveg, Meske, Marox!
Quote from: BruceGratulálok Itachi, Kvikveg, és Marox új avatárjához, valamint Meske új avatárjához és aláírásához!
Csatlakozom az elõttem szólókhoz, bár annyival kiegésziteném, hogy gratula Meske a tanárod elismeréséhez, és az osztály tapsához :D
Quote from: SusziGratula az új avatárhoz Itachi, Kvikveg, Meske, Marox!
Izé... megint lenyúlom Suszi szövegét.
Gratula Itachi, Marox, Meske és Kvikveg az új avatarokhoz.
Gart Meske az aláíráshoz is. Ez a részlet engem is megmosolyogtatott a játékban :)
Quote from: ShiroiGratulálok Senior Member Xipe!
koszonom koszonom, boldogan veszem at Senior Member statuszomat.
nem gondoltam hogy meg fog tortenni :beken: . nagyon boldog vagyok most hogy elertem ezt a kimagaslo szintet.
KOSZONOM MINDENKINEK AKI SEGITETT, a szuleimnek, barataimnak es minden mas kedves tamogatonak megegyszer koszonom.
Gratulálok Xipe a senior member statuszhoz!
Gratula Itachi, Marox, Meske :cool: és Kvikveg az új avatarokhoz.
Gart Meske az aláíráshoz.
Grat Senior Xipe :appl:
Grat Xipe!
Elhagynak százak, jönnek ezrek a Senior Memberek egyre többen lesznek! (Jajjj...korán van még.)
Gratula Xipe!
Boldog szülinapot kaoru és Aya !! :)
Quote from: DjinnBoldog szülinapot kaoru és Aya !! :)
CSatlakozom az elöttem szólókhoz.... BSZ!!!
Quote from: PirulaElhagynak százak, jönnek ezrek a Senior Memberek egyre többen lesznek! (Jajjj...korán van még.)
Gratula Xipe!
:whoah: Ez szíven ütött! Bár nem lenne pontosabb így: Elhagynak száza
t, jönnek ezrek... ?
És én is grat Xipe! :tezsvir:
Meg még Boldog szülinapot kaoru és Aya!
Quote from: BruceÉs én is grat Xipe! :tezsvir:
Meg még Boldog szülinapot kaoru és Aya!
Csatlakozom az elõttem szólóhoz :):):)
Quote from: Bruce:whoah: Ez szíven ütött! Bár nem lenne pontosabb így: Elhagynak százat, jönnek ezrek... ?
:lol: Ott a pont!
Quote from: BaldyCsatlakozom az elõttem szólóhoz :):):)
Ugyszinten. :rotflol: :rotflol: :rotflol: :rotflol: :rotflol: :rotflol: :rotflol:
Grat Xipe! :tezsvir:
Valamint boldog szülinapot kaoru és Aya! :)
Grat mindenkinek az új avatárjához, aláírásához, akik cseréltek az elmúlt pár napban s én még nem gratuláltam nekik!
Grat Xipe a Senior Memberséghez! Eccer talán én is eljutok odáig... :rolleyes:
Boldog szülinapot kaoru és Aya!
Shiroi: Még nem tudtam rá válaszolni, de onnan van az idézet :)
Jól láttam, hogy Blimp nemrég ugrotta át a 600-at? Gratula! :)
Elsõk között szeretnék gratulálni öcsémnek több, mint 3500 postnak a megirásáért :hopp:
Quote from: BaldyElsõk között szeretnék gratulálni öcsémnek több, mint 3500 postnak a megirásáért :hopp:
Én is! Én is!
ja en is gratulalok, csak tudnam ki az ocsed.
Quote from: ShiroiA sok 3500 post-tal rendelkezõ usteam-es fórumozó közül az egyik...
TRIVI!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Grat Trivi
Grat Xipe az uj avatarhoz, nagyon jó :)
Quote from: BaldyGrat Xipe az uj avatarhoz, nagyon jó :)
tudtam hogy legalabb NEKED tetszeni fog.
kulonben az idezet a bibliabol van.
Quote from: Xipetudtam hogy legalabb NEKED tetszeni fog.
kulonben az idezet a bibliabol van.
Az enyémre gondolsz?
Mert az igen, a Genesisbõl van, de az kicsit más, az teljesebb... Ezt igy szó szerint Martin Luther King mondta, és azért ilyen stilusban, hogy ezzel is felkeltse az emberek figyelmét a rasszizmusra...
Quote from: ShiroiA sok 3500 post-tal rendelkezõ usteam-es fórumozó közül az egyik...
:rolleyes: :D
Grat Xipe! Vhogy hirtelen Happosai jutott eszembe, de nem õ az :)
Quote from: Trivi:rolleyes: :D
Grat Xipe! Vhogy hirtelen Happosai jutott eszembe, de nem õ az :)
jol van na te forumfuggo. :hopp:
Grat Xipe a senior member címhez és az avatarhoz (ez a "fejre a melltartót" a Little Nicky-t juttatja eszembe :))
Gratula Trivi a 3500-hoz!
Grat Blimp a 600-hoz!
Neked pedig grat az 1400 postodhoz :):):)
Grat Moha!
Quote from: BaldyNeked pedig grat az 1400 postodhoz :):):)
Köszi! :merci:
Edit: Neked is, Trivi!
Grat Xipe az új avatarhoz. :)
+ Grat mindenkinek, aki 00-ra végzõdõ post-számot ért el. :)
(és annak is aki nem olyan lusta, mint jelenleg én vagyok :o )
(http://hideki.uw.hu/pom.gif) Grat Moha, Trivi és Blimp a soksok posthoz!(http://hideki.uw.hu/pom.gif)
Grat Xipe az új avatarhoz!
Quote from: Noki(http://hideki.uw.hu/pom.gif) Grat Moha, Trivi és Blimp a soksok posthoz!(http://hideki.uw.hu/pom.gif)
Grat Xipe az új avatarhoz!
Így van. Noki olyan jól megfogalmazta hogy nem is tudok mit hozzátenni. :)
Legfeljebb a nevemet.
Quote from: MohaGrat Xipe a senior member címhez és az avatarhoz (ez a "fejre a melltartót" a Little Nicky-t juttatja eszembe :))
Gratula Trivi a 3500-hoz!
Grat Blimp a 600-hoz!
Csatlakozom... Tegnap azért nem tettem meg mert az év elsõ meccse mindig nagyon sokat kivesz az emberbõl... Most is.... :D
Gratula Blimp a 600 postodhoz! :)
Ignus: hogy sikerült az év elsõ meccse? :)
Most már jó lenne azt is megejteni, amit még tavaly megbeszéltünk, hogy elmegyek egy meccsetekre :)
Quote from: MohaGrat Xipe a senior member címhez és az avatarhoz (ez a "fejre a melltartót" a Little Nicky-t juttatja eszembe :))
ja,igazad van most hogy mondod, de nem abbol van.
ez egy BraMan nevezetu kepregeny.
Olyan mint a Batman csak a hapsi probal noket felszedni ugy hogy megmenti oket mindenfele kinos helyzetekbol.
Quote from: Xipeja,igazad van most hogy mondod, de nem abbol van.
ez egy BraMan nevezetu kepregeny.
Olyan mint a Batman csak a hapsi probal noket felszedni ugy hogy megmenti oket mindenfele kinos helyzetekbol.
Érdekes képregény, hozz el belõle egy példányt meetre, ha lehetséges :)
Ritka látvány egy szuperhõs, akinek a fején melltartó van :) Bár azután, hogy SUpermen kivûl hordta az alsógatyáját, már nem szabadna ezen sem meglepõdni :D
(http://hideki.uw.hu/dan.gif) Grat Baldy az 1300-hoz! (http://hideki.uw.hu/dan.gif)
Grat Xaga az avatarhoz!
Grat Xaga!
Grat Baldy!
jaja, Grat mindkettotoknek.
Grat Baldy-mesternek az 1300. posthoz... :HURRÁ:
Grat Xipe az új avatárhoz! :tezsvir:
Grat Xaga az új avatárhoz! :tezsvir:
Grat Baldy az 1300 hozzászóláshoz! :tezsvir:
Grat Trivi a 3500 hozzászóláshoz! :tezsvir:
Grat Blimp a 600 hozzászóláshoz! :tezsvir:
Huhh ez hosszú volt. :rolleyes:
Quote from: ShiroiGratulálok Xaga az új Avatar-hoz!
Ki õ?
Kuchiki Ruchia a Bleach (http://www.animenfo.com/animetitle,1582,wkkkkd,bleach.html)-bõl.
Thx all.
Köszi Djinn, Noki, Pirula!
Grat Baldy az 1300-hoz!
Grat Xaga az új avatarhoz!
Hali!
Grat Xipe a senior memberséghez!
Grat Baldy az 1300 posthoz!
Grat Trivi a 3500 posthoz!
Grat Blimp a 600 posthoz!
Grat Moha az 1400 posthoz!
BSz kaoru és Aya!
Quote from: Noki(http://hideki.uw.hu/dan.gif) Grat Baldy az 1300-hoz! (http://hideki.uw.hu/dan.gif)
Grat Xaga az avatarhoz!
Jajj de köszönöm szépen :):):)
És én is csatlakoznék a többiekhez: Gratula Xaga az uj avatarhoz, kár hogy nem Excel Saga-s :p
Itt az ideje, hogy én is gratuláljak azoknak, akiknek eddig nem:
Grat Xipe az új avatárhoz!
Grat Xaga az új avatárhoz!
Grat Blimp a 600-hoz!
Grat Baldy az 1300-hoz!
Grat Moha az 1400-hoz!
Még valaki? Senki? Ha mégis kimaradt valaki, szóljon!
Grat SysOP XXL az új avatarhoz! Saját készítés?
Quote from: ShiroiGratulálok SysOP XXL az új Avatar-hoz!
Csatlakozom az elõttem szólókhoz :)
Quote from: BaldyRitka látvány egy szuperhõs, akinek a fején melltartó van :) ...
Legalább annyira, mint te meeten :rolleyes: :D ... Akkor mostszombaton jöszte? (én igen, ünnepelni, hogy végre átmentem a szervkém vizsgán... aszittem ilyen velem nem fog történni...)
ON: mivel vizsgákra készülve ca két-két és fél hete nem jártam erre (vagy még több...) és ez alatt utánnaszámolni is sok, mennyi hozzászólást termeltetek... hát kollektív grat mindenkinek ^__^ !
Quote from: KaliburLegalább annyira, mint te meeten :rolleyes: :D ... Akkor mostszombaton jöszte? (én igen, ünnepelni, hogy végre átmentem a szervkém vizsgán... aszittem ilyen velem nem fog történni...)
ON: mivel vizsgákra készülve ca két-két és fél hete nem jártam erre (vagy még több...) és ez alatt utánnaszámolni is sok, mennyi hozzászólást termeltetek... hát kollektív grat mindenkinek ^__^ !
Neked meg grat, hogy visszataláltál, és grat a sikeres vizsgádho! :):):)
Amugy nem leszek holnap meeten, mert lesz állítólag valamilyen harcmûvészeti bemutató, amit meg szeretnék nézni, és állítólag egész napos lesz. De ha hamarabb lesz vége, akkor igyekszem beérni meetre :)
Quote from: BaldyNeked meg grat, hogy visszataláltál, és grat a sikeres vizsgádho! :):):)
Amugy nem leszek holnap meeten, mert lesz állítólag valamilyen harcmûvészeti bemutató, amit meg szeretnék nézni, és állítólag egész napos lesz. De ha hamarabb lesz vége, akkor igyekszem beérni meetre :)
Hmm... ilyen ígéretekkel lassan tele a padlás... Mindenesetre köszönöm a köszöntõt ^^ ... majd még elválik, mennyit tudok maradni... Jó szórakozást a bemutatón!
Köszi mindenki! :merci:
Na, most lusta leszek: (elsõsorban azért mert fáradt vagyok :p)
Grat mindenki mindenért és boldog szülinapot mindenki! ;)
Gratula SysOP XXL az új Avatarhoz! Szép! :)
Megnéztem SysOP XXL, Xipe és Xaga avatarját.
Szóval: GRAT NEKTEK! :jee:
Grat SysOP XXL az új avatarhoz!! :tezsvir:
Quote from: DjinnGrat SysOP XXL az új avatarhoz!! :tezsvir:
Grat Grat! :appl:
Hali!
Grat Noki az 1000-hez!
Gratulálok Noki!! :appl:
Grat ancient Noki! :)
GRAT NOKI AZ 1000HEZ!!!!!! :jee:
Gratula Noki! :jee:
Grat Noki az 1000-hez!
Grat SysOP és Titkos az új avatarokhoz!
Grat Noki az 1000-hez (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
Köszönöm Shiroi, Damnatus, Djinn, Trivi, Meske, Marox, Moha, Cobra! (http://hideki.uw.hu/THX.gif) Még az elején nem is gondoltam volna hogy eljutok idáig.
Grat Titkos az új avatarhoz :cool:.
Gratulálok Shadowolf-sama!
(http://hideki.uw.hu/olas.gif)
Grat Shadowolf!
Gratulálok Shadowolfnak, hogy alig több, mint egy év alatt sikerült összehoznia 3000 postot!
Hail to The Mod! :)
Gratulálok a 3000-hez Shadowolf! :appl: :appl: :appl:
Quote from: NokiGratulálok Shadowolf-sama!
(http://hideki.uw.hu/olas.gif)
Csatlakozom a sok elõttem szólóhoz :)
Gratula Shadowolf :D
Quote from: NokiGratulálok Shadowolf-sama!
(http://hideki.uw.hu/olas.gif)
Csatlakozom a sok elõttem szólóhoz :)
Gratula Shadowolf :D
Grat Shadowolf a 3000-hez! :tezsvir:
Gratula az új avatarhoz Titkos! :jee:
Hali!
Szintén gratulálok Shadowolf!
Grat Shadowolf a 3000hez!
Grat Titkos az új avatarhoz!
Nagyon régen nem voltam erre, úgyhogy csak rövid összefoglalót írok, mert az elmúlt hét után nincs energiám végignézni, egy hét eseményeit. Szóval:
Gratula mindenkinek mindenért, amiért megérdemli, legyen az postforduló, avatar, születésnap, aláírás, személyes siker, vagy bármi!
Huhh... senki nem látott meg... most ugyanis tanulnom kéne a holn... izé... mai vizsgára... (Már :muhahah: ilyen a fejem...) Pörgök mint a búgócsiga... pedig csak egy adag kávét ittam, de már össze-vissza beszélek... és még arra is volt energiám hogy végignézzem a hétvégi termést... többnek gondoltam, de hát ez van... Ja, ne pofázzak, gratuláljak, ugye? :rolleyes:
Szóval grat SysOP XXL-nek valamint Titkosnak az új avatárjához, Nokinak az 1000 post átlépéséhez és az ezzel járó Ancient memberséghez, valamint Shadowolfnak a 3000-hez, és az ezzel járó Lord of the board kitüntetéshez, még ha az a fránya "Moderator" tábla el is takarja :hehe:
Na vissza a matekhoz... :beken:
Edit: Na, még szép hogy hat órával késõbb veszem észre, hogy Itachinak sem ez volt az avatárja, mikor utoljára láttam :rolleyes: Szóval grat érte!
Köszönöm mindenkinek aki gratulált, és egyben én is gratulálnék mindenkinek aki az utóbbi idõben kiérdemelte volna valamivel (változatosság kedvéért túl lusta vagyok végignézni hogy kik is azok pontosan :rolleyes: ).
Sajnos csak utólag tudok gratulálni Shadowolf mesteremnek a 300x-dik postjához...
Hali!
BSz SoDI!
Gratula Lordofdöbord Shadowolf és Ensönt Noki!
Grat Shadowolf!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Köszönöm a grat-okat. :merci:
Quote from: ShadowolfKöszönöm mindenkinek aki gratulált, és egyben én is gratulálnék mindenkinek aki az utóbbi idõben kiérdemelte volna valamivel (változatosság kedvéért túl lusta vagyok végignézni hogy kik is azok pontosan :rolleyes: ).
Nem. Na neeeem. Még egy Lord? Ehhe, gratula beléd tömegivel :) Meg nagy adaggal. Woahh. (egyébként fél évvel elõbbre számítottam :P )
Quote from: Rounin(egyébként fél évvel elõbbre számítottam :P )
Moderátorként megpróbálok kicsivel kevesebbet szemetelni mint sima memberként. :P (ha nagyon akarnám is már a 4k felé közelítenék :D)
Quote from: ShadowolfModerátorként megpróbálok kicsivel kevesebbet szemetelni mint sima memberként. :P (ha nagyon akarnám is már a 4k felé közelítenék :D)
Blabla... ne szerénykedj, lenne az már 5k+ is. Ember, másfél hó alatt 1k+ voltál :p
Hali!
Mi sima memberek nem szemetelünk!
de hogy on is legyek: elsõként gratulálok a következõ postfordulósnak! :lol:
Boldog szülinapot SoDI! :)
Nem tudom biztosra, hogy már megtettem-e, de biztosra megyek:
Grat Noki az 1000. postodhoz! :D
Quote from: DjinnBoldog szülinapot SoDI! :)
Ditto!
(Baldy, rosszabb vagy, mint a bankok... ez már túlbiztosítás :p )
Kösz mindenki! Bár tudnék ilyet rajzolni... Nem saját, Timothy Wongtól vettem el, ahogy az aláírásban is jelöltem...
Amúgy természetesen Boldog Születésnapot mindenkinek, és gratulálok is mindenkinek!
Boldog szülinapot SoDI!
Gratula SoDI! :tezsvir:
Bsz SoDI!
Quote from: MeskeBoldog szülinapot SoDI!
Csatlakozom én is a köszöntõkhöz :)
Hali!
BSz Hearty!
Heppí 20. Börszdéj Hearty!
Végre még egy ember, aki duplaX-s :D
Quote from: BaldyGrat Noki az 1000. postodhoz! :D
Köszi!
BSZ SoDI és Hearty!
Hali!
Grat Xipe a 200-hoz!
Boldog szülinapot Hearty! :)
Gratulálok Xipe a 200-hoz! :)
Grat nekünk a 60k-hoz! :)
Quote from: DamnatusHali!
Grat Xipe a 200-hoz!
jaj, kosoznom Damnatus es Djinn.
nem is tudtam hogy a 200-hoz is jar Grat.
Quote from: Xipenem is tudtam hogy a 200-hoz is jar Grat.
Pedig jár. :) Grat Xipe a 200-hoz!
Quote from: MohaPedig jár. :) Grat Xipe a 200-hoz!
nagyon kosz.
Boldog szülinapot Hearty! (http://www.tar.hu/marox/birthday.gif) (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat Xipe a 200-hoz! :tezsvir:
Grat Xipe a 200-hoz!
Grat mindenkinek a 60000 hozzászóláshoz!
Boldog szülinapot Hearty!
Grat Xipe a 200-hoz!
Grat magunknak a 60000-hoz!
Grat Xipe-nek és bpka000-nak a postforduláshoz!
Gratula bpka000 az 500-hoz!
Grat Baldy az 1400-hoz! A végén még visszaelõzöl. :rolleyes:
Grat Xipe a 200-hoz!
Grat bpka000 a fanaticsághoz!
Grat Baldy az 1400-hoz!
Grat Kalibur az 1200-hoz!
Quote from: PirulaGrat Xipe-nek és bpka000-nak a postforduláshoz!
És Baldynak és Kaliburnak is természetesen.
Grat bpka000 az 500-hoz
Na akkor most én is:
Grat Xipe a 200-hoz!
Grat bpka000 az 500-hoz!
Grat Baldy az 1400-hoz!
Grat Kalibur az 1200-hoz!
És végül grat mindenkinek ahhoz, hogy összehoztunk 60000 postot! (huhh, elég nullát írtam? :rolleyes:
Quote from: CobraGrat bpka000 az 500-hoz
Csatlakozom! :appl:
+
Gratulálok Baldy az 1400-hoz! :appl:
Köszönöm szives mindannyiótoknak. :merci:
Boldog szülinapot Tornado és Trepolis! :)
edit: Grat Kalibur az 1200-hoz!
Hali!
Grat bpka000 az 500-hoz!
Grat Baldy az 1400-hoz!
Grat Kalibur az 1200-hoz!
BSz Tornado!
BSz Trepolis!
Quote from: DamnatusHali!
Grat bpka000 az 500-hoz!
Grat Baldy az 1400-hoz!
Grat Kalibur az 1200-hoz!
BSz Tornado!
BSz Trepolis!
(http://hideki.uw.hu/olas.gif)
Boldog szülinapot Hearty!
Grat Xipe a 200hoz!
Grat mindenkinek a 60000hez!
Gratula bpka000 az 500hoz!
Grat Baldy az 1400hoz és a kiscsibédhez az aláírásodban! :jee:
Grat Kalibur az 1200hoz!
Boldog szülinapot Tornado és Trepolis!
Olybá tûnik, itt mindenki jobban figyel. mint én ^^¢
De ez most kifejezetten jól esett !
Köszönöm Meske, Noki, Djinn, Damnatus, Bruce, Pirula, Shadowolf :hopp:
Quote from: MeskeBoldog szülinapot Hearty!
Grat Xipe a 200hoz!
Grat mindenkinek a 60000hez!
Gratula bpka000 az 500hoz!
Grat Baldy az 1400hoz és a kiscsibédhez az aláírásodban! :jee:
Grat Kalibur az 1200hoz!
Boldog szülinapot Tornado és Trepolis!
-||- :)
Quote from: ShiroiGratulálok Fanatic Member bpka000!
Neked meg az addictsághoz grat. ;)
Grat Shiroi a 750hez!
(Bezzeg nekem nem gratulált hozzá senki...)
Quote from: Meske(Bezzeg nekem nem gratulált hozzá senki...)
Akkor utólagosan grat hozzá! :p
Gratula Meske és Shiroi függõségéhez! :appl:
Képzelem majd közvéleménykutatásokban:
Van-e valamilyen szenvedélybetegsége?
A. Alkoholista
B. Nikotinfüggõ
C. Kábítószerek
D. Addict Member USTEAM fórumon
Köszi, Shadowolf és Pirula!
Azt hiszem, a D választ jelölném be! :D
Gratula az 500-hoz bpka000!
Grat Baldy az 1400-hoz!
Gratula Kalibur az 1200-hoz!
Boldog szülinapot Tornado és Trepolis! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat Shiroi a 750-hez!
Gratula Meske a 750-hez és elõre a 800-hoz! :)
Köszi Marox! :merci:
Gyúrok még rá egy kicsit, s már mindjárt meg is van! :)
Quote from: MaroxGratula az 500-hoz bpka000!
Gratula Kalibur az 1200-hoz!
Boldog szülinapot Tornado és Trepolis! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat Shiroi a 750-hez!
Gratula Meske a 750-hez! :)
Csatlakozom az elõttem szólóhoz :):):)
Quote from: MaroxGratula az 500-hoz bpka000!
Grat Baldy az 1400-hoz!
Gratula Kalibur az 1200-hoz!
Boldog szülinapot Tornado és Trepolis! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat Shiroi a 750-hez!
Gratula Meske a 750-hez és elõre a 800-hoz! :)
Én is csatlakozom! :cool:
Quote from: PirulaGratula Meske és Shiroi függõségéhez! :appl:
Képzelem majd közvéleménykutatásokban:
Van-e valamilyen szenvedélybetegsége?
A. Alkoholista
B. Nikotinfüggõ
C. Kábítószerek
D. Addict Member USTEAM fórumon
Gratula mindenkinek.
Pirula, azert te se vagy mar tul messze az addictol.
kivancsi vagyok melyikunk eri el elobb.
Grat Meske és Shiroi a 750-hez! :appl: :appl:
Bocs nem tudtam, hogy ehez is kell :o
Grat Kalibur az 1200-hoz!
És Grat mindenkinek akit kihagytam!!! :eeek:
Én a köztes megoldást választom:
Grat Meske a 789-hez! :D
Grat Kalibur az 1200-hoz!
Grat Shiroi a 750-hez!
Hölgyeknek elõször :)
Grat Kalibur, Meske!
Grat bpka000, Baldy, Shiroi!
Quote from: XipeGratula mindenkinek.
Pirula, azert te se vagy mar tul messze az addictol.
kivancsi vagyok melyikunk eri el elobb.
Mostanában jóval többet írsz mint én, szerintem le fogsz addig még körözni.
És hogy ne legyen off, gratulálok is hozzá.
Gratula Animal a Totoro-s aláírásodhoz! Tök kawaii! :)
Quote from: MohaGratula Animal a Totoro-s aláírásodhoz! Tök kawaii! :)
Köszi, Moha! :merci: Már egy ideje szerettem volna (az elsõ általam látott anime tiszteletére), de csak most jött össze.
Boldog szülinapot Blimp!! :)
Boldog szülinapot Alkyra!! :)
Köszönöm Djinn! :)
bár ezt a napot reggel 9-kor egy sikertelen vizsgával (ebben a témában sajnos reménytelen vagyok :rolleyes: ) fogom kezdeni, de nem hagyom, hogy ez kedvemet szegje :)
és természetesen Boldog Szülinapot Alkyra! :)
BSZ Blimp és Alkyra! :)
Boldog Szülinapot Blimp és Alkyra! (http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Grat Meske és Shiroi! :appl:
Grat Animal az aláírásodhoz :cool:.
Boldog szülinapot Blimp és Alkyra! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat az aláíráshoz Animal! :jee:
Gratulálok Gab3c az új avatarodhoz! :appl:
Heppi BSZ Blimp to Alkyra!
/me üres zsebeit tapogatja, majd 'mit lehet tenni' arccal pukkant egyet a szájával. (ennyire futja a büdzsébõl :) )
Gratulálok az új avatarodhoz Rounin!! :appl: :jee:
Boldog Születésnapot Blimp és Alkyra!
Grat Animal az aláíráshoz, Gab3c és Rounin az új avatarokhoz!
köszönöm az újabb köszöntõknek, vagyis Shadowolf, Noki, Marox -nak (ill. az eljövendõknek is :))
és külön köszönöm Rounin, szebb ajándékot senki sem kívánhatna! :)
Quote from: MaroxBoldog szülinapot Blimp és Alkyra! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Ide csatlakozom, mert jó ez a szmájli.
Gratula Gab3c Animal és Rounin az új dizájnhoz!
Quote from: PirulaIde csatlakozom, mert jó ez a szmájli.
Gratula Gab3c Animal és Rounin az új dizájnhoz!
Gratula mindekinek, es Boldog Szuletesnapot az emlitetteknek.
emellett Gratula nekem az uj,es nagyon hosszu alairasomhoz.
Millió gratuláció az elmúlt néhány hónapban jubilálóknak és szülinaposoknak! :)
GRAT, GRAT!! :)
(nem sorolom, mert hosszú lenne a lista...naggyon hosszú)
Gratula az új avatarhoz Gab3c és Rounin! :jee:
Quote from: XipeGratula mindekinek, es Boldog Szuletesnapot az emlitetteknek.
emellett Gratula nekem az uj,es nagyon hosszu alairasomhoz.
Grat Xipe az új és nagyon hosszú aláírásodhoz. :rolleyes:
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Blimp! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Gab3C és Rounin az új avatarokhoz!
GRAT Exo a visszatéréshez! :jee:
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Blimp! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Gab3C és Rounin az új avatarokhoz!
GRAT Exo a visszatéréshez! :jee:
Köszönöm! :)
Gratulálok a felül írottaknak! :)
És grat Djinn-nek is a 200 posthoz! :)
Gratulálok Pirula a 300-hoz! :appl:
Köszönöm Exo! :)
Boldog születésnapot Blimp és Alkyra
Grat Djinn a 200-hoz!
Késve bár, de törve nem:
Boldog Születésnapot Blimp! :D:D:D
Grat Pirula a 300-hoz.
ne felj, utol foglak erni hamarosan.
Köszönöm Djinn, Shadowolf, Noki, Marox, Rounin, Trivi, Pirula, Xipe, Exo, Moha, Cobra, Shiroi, Baldy a köszöntést! :)
és grat mindenkinek, mindenféle avatar-ért, visszatérésért, aláírásért és új tengerimalacért! :)
Quote from: BlimpKöszönöm Djinn, Shadowolf, Noki, Marox, Rounin, Trivi, Pirula, Xipe, Exo, Moha, Cobra, Shiroi, Baldy a köszöntést! :)
és grat mindenkinek, mindenféle avatar-ért, visszatérésért, aláírásért és új tengerimalacért! :)
tengerimalacot pont ma huztam le a WC-n
Welcome back Exo!
Grat Djinn és Pirula a postfordulókhoz!
És grat Xipe a már nem egészen új aláírásodhoz, ami miatt még nem gratuláltunk!
Köszönöm mindenkinek a gratokat! :merci:
Utólagos boldog szülinapot Blimp és Alkyra!!
Grat Animal az aláírásodhoz!
Grat Gab3c az avatarodhoz!
Grat Rounin az avatarodhoz!
Grat Exo a visszatéréshez!!! :)
Grat Djinn a 200hoz!
Grat Pirula a 300hoz!
Grat Xipe az aláírásodhoz és az avatarodhoz!
Quote from: MeskeGrat Animal az aláírásodhoz!
Grat Gab3c az avatarodhoz!
Grat Rounin az avatarodhoz!
Grat Exo a visszatéréshez!!! :)
Grat Djinn a 200hoz!
Grat Pirula a 300hoz!
Grat Xipe az aláírásodhoz és az avatarodhoz!
Grat mindenkinek aki megérdemli! :tezsvir:
Köszönöm Moha, Trivi, Blimp, Meske és Noki! :)
Grat Xipe az új avatarhoz!
:merci: Djinn, Xipe, Blimp, Trivi, Meske, Noki!
Jó az új avatar Xipe! De utolérni nem fogsz soha! Bip! Bip! :D
Quote from: MeskeGrat Animal az aláírásodhoz!
Grat Gab3c az avatarodhoz!
Grat Rounin az avatarodhoz!
Grat Exo a visszatéréshez!!! :)
Grat Djinn a 200hoz!
Grat Pirula a 300hoz!
Grat Xipe az aláírásodhoz és az avatarodhoz!
Gratgrat mindenkinek, akiket Meske már felsorolt elõttem :)
Kösz Baldy!
Én meg azt hittem már Djinnek gratuláltam a 200-hoz, aztán most nézem hogy az még a 100-as volt! :eeek: Pótolok tehát: Gratula!
A végén még nem is Xipe elõl kell menekülnöm hanem elõled. :)
Quote from: PirulaKösz Baldy!
Én meg azt hittem már Djinnek gratuláltam a 200-hoz, aztán most nézem hogy az még a 100-as volt! :eeek: Pótolok tehát: Gratula!
A végén még nem is Xipe elõl kell menekülnöm hanem elõled. :)
de elolem is kell menekulnod.
Gratula mindenkinek.
Quote from: PirulaPótolok tehát: Gratula!
Köszönöm Gratula-t. Meg a többieknek is köszönöm.
Quote from: PirulaÉn meg azt hittem már Djinnek gratuláltam a 200-hoz, aztán most nézem hogy az még a 100-as volt! :eeek: A végén még nem is Xipe elõl kell menekülnöm hanem elõled. :)
Ezzel arra célzol, hogy sokat írok? :o Lehet, hogy miattam olyan lassú néha a fórum ? :eeek:
Amúgy elõlem nem kell menekülni. Vagy gondolod olyan rossz, ha én utólérek valakit? :hopp:
Quote from: DjinnEzzel arra célzol, hogy sokat írok? :o Lehet, hogy miattam olyan lassú néha a fórum ? :eeek:
Amúgy elõlem nem kell menekülni. Vagy gondolod olyan rossz, ha én utólérek valakit? :hopp:
Az attól függ, miért kergeted :hehe:
Quote from: DjinnEzzel arra célzol, hogy sokat írok? :o Lehet, hogy miattam olyan lassú néha a fórum ? :eeek:
Amúgy elõlem nem kell menekülni. Vagy gondolod olyan rossz, ha én utólérek valakit? :hopp:
en kifejezetten szeretnem ha utolernel.
Quote from: DjinnEzzel arra célzol, hogy sokat írok? :o
BINGO! De ez nem elmarasztalás, csak észrevétel. :)
Quote from: DjinnAmúgy elõlem nem kell menekülni. Vagy gondolod olyan rossz, ha én utólérek valakit? :hopp:
Honnan tudjam én azt? Nem láttam még azokat az embereket akiket utolértél. :D
Grat Djinn és Pirula a postfordulókhoz! :)
Grat Xipe az új avatarhoz!
Remélen nem hagytam ki senkit. :rolleyes:
Grat Ramiz a 900hoz!!
Quote from: MeskeGrat Ramiz a 900hoz!!
Csatlakozom!! :appl:
Quote from: MeskeGrat Ramiz a 900hoz!!
Én is :tezsvir: :)
Én is gratulálok a postfordulósoknak és egyéb jubiláloknak! :) :jee:
Grat Ramiz a 900-hoz, grat Xipe az avatarhoz! Kangörcsöd van? :D
Nagy-nagy grat Meske a 800. posthoz!! :appl:
Grat Meske!
Quote from: DjinnNagy-nagy grat Meske a 800. posthoz!! :appl:
Csatlakozom! :D
Nagy-nagy Gratula Meske! :) :appl:
Köszönöm a gratulát Meske (és grat a 800. posthoz!), Noki, Marox, Trivi, Pirula, Shiroi és Baldy! :merci:
Valamint utólag is hatalmas gratula Mindenkinek, aki az elmúlt egy hétben 0-ra végzõdõ számú postot ért el (kivéve a 0 :rotflol: ) vagy most ünnepelte Születésnapját :appl:
Igaz már gratuláltam egyszer, de azért mégegyszer grat Meske a 800-hoz! :jee: :appl:
Valamint gratula Ramiz a 900-hoz. :jee:
Grat Meske a 800-hoz és Ramiz a 900-hoz!
Boldog szülinapot dizzy, blash és Riker! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat Meske és Ramiz. (http://hideki.uw.hu/yupi.gif)
Edit: Grat Trivi a 3600-hoz! :appl:
Grat a szülinaposoknak!
Boldog szülinapot dizzy! :)
Boldog szülinapot blash! :)
Boldog szülinapot Riker! :)
Quote from: DjinnBoldog szülinapot dizzy! :)
Boldog szülinapot blash! :)
Boldog szülinapot Riker! :)
Csatlakozom! :D
Továbbá Grat Trivi a 3600-hoz! :jee:
(Guano Apes feeling? ...Lord(s) of the Board(s)) :D
Grat Trivi a 3600-hoz!
Gratulálok Trivi a 3600. posthoz! :appl:
Köszönöm Djinn, Trivi, Exo, Animal, Marox, Moha és Noki! :merci:
Boldog szülinapot dizzy, blash és Riker!
Grat Trivi a 3600hoz!
Grat Trivi a 3600-hoz!!!!!! :appl:
Boldog szülinapot Dizzy, Blash és Riker!!!
Gratula Trivi, Meske és Ramiz az 5300 posthoz!
Köszi Pirula! :merci:
Grat Trivi a 3600-hoz! :jee:
:merci: minna-san!
BSZ dizzy! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) Hova tûntél? :)
Quote from: AnimalGrat Trivi a 3600-hoz!!!!!! :appl:
Boldog szülinapot Dizzy, Blash és Riker!!!
Jaja, grat öcsikémnek a 3.6 K posthoz! :D
És boldog szülinapot a szülinaposoknak, fõleg dizzynek, aki rohadtul eltûnt :D
csatlakozom a gratulaciokhoz es boldog szulinapot skacok.
Hali!
BSz Blimp! :)
BSz Alkyra! :)
Grat Djinn a 200-hoz!
Grat Pirula a 300-hoz!
Grat Ramiz a 900-hoz
Grat Trivi a 3600-hoz!
BSz dizzy!
BSz blash!
BSz Riker!
Quote from: ShiroiGratulálok Otaku ; ) Moha! :jee:
Ez gyors volt. Köszi! :)
Boldog szülinapot dizzy, bár már elég régen láttunk!
Gratulálok Moha az 1500-hoz! :appl:
Nagy Grat Otaku Mohának! :D
Bravó! :jee: :tezsvir:
Grat otaku Moha! :)
Gratulálok Moha az 1500-hoz. :jee:
Fogadd mélységes gratulációimat Moha koma! :tezsvir:
Grat Moha
Kösz a gratokat Djinn, Exo, Trivi, Marox, Baldy, Xaga!
Grat Moha az 1500-hoz! (http://hideki.uw.hu/hurra.gif)
Grat az 1500-hoz Moha (http://www.sg.hu/kep/faces/worship.gif)
GRAT MOHA AZ 1500HOZ!!!
Hali!
Grat Moha az otakusághoz!
Gratula otaku Mohának!
Gratula továbbá Baldy és Xipe aláírásához, nagyon :lol: Mikor bútoroztok össze? :D
Quote from: PirulaGratula otaku Mohának!
Gratula továbbá Baldy és Xipe aláírásához, nagyon :lol: Mikor bútoroztok össze? :D
Nem valószinû, hogy erre a közeljövõben sor kerülne, de amint megtörténik, rögtön szólunk :D
Amugy ez a szombati meeten elhangzott 1-2 aranyköpés :)
Quote from: BaldyNem valószinû, hogy erre a közeljövõben sor kerülne, de amint megtörténik, rögtön szólunk :D
Amugy ez a szombati meeten elhangzott 1-2 aranyköpés :)
jaja, legkozelebb vinni kell a diktafont.
Grat Moha.
Noki, Cobra, Meske, Damnatus, Pirula, Xipe nektek is kösz a gratokat!
Quote from: DjinnGratulálok Moha az 1500-hoz! :appl:
Csatlakozok (kissé megkésve): Hatalmas Gratula Moha az 1500 posthoz! :appl: :appl:
Grat Animal az aláirásodhoz! :)
Quote from: BaldyGrat Animal az aláirásodhoz! :)
Csatlakozom! :D
Grat-grat! :cool:
Quote from: BaldyGrat Animal az aláirásodhoz! :)
Köszi Baldy és Exo! :)
Boldog szülinapot kikuchiyo! :)
Boldog Születésnapot kikuchiyo! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: AnimalHatalmas Gratula Moha az 1500 posthoz! :appl: :appl:
Köszi neked is!
BoLdOg SzÜlInApOt kikuchiyo!
Boldog szülinapot kikuchiyo! :)
Boldog Születésnapot kikuchiyo!
(http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Boldog Születésnapot Kikuchiyo!
Grat Blimp a 700-hoz. :)
Vagy ehhez már gratuláltam?
Huhh... na, ide is rég írtam... Szal most egy ilyen össznépi egybegratot kap mindenki, aki azóta elért valami fontosat, postot fordult, új avatárt kapott, felújította az aláírását, meg hasonlók. Meg persze boldog szülinapot mindenkinek, akinek most volt.
Gratulálok!!!
Na, ebbõl jut mindenkinek ;)
Grat Blimp!
Grat Blimp.
Üdv a 700-asok táborában Blimp! :)
Gratula! :)
Grat Blimp a 700hoz!
Boldog szülinapot kikuchiyo!
Quote from: MeskeGrat Blimp a 700hoz!
Boldog szülinapot kikuchiyo!
Detto :)
+Grat Xipe a 300. postodhoz! :)
Quote from: BaldyDetto :)
+Grat Xipe a 300. postodhoz! :)
MUAHAHAHAHAHAHA.
utolerem pirulat.
Grat Xipe! És grat az aláíráshoz is, bár már van pár napos, csak elfelejtettem gratulálni :)
Gratulálok Xipe a 300-hoz!! :)
Boldog szülinapot kikuchiyo!
Grat Blimp a 700-hoz és Xipe a 300-hoz!
Grat Xipe a 300-hoz! :)
Grat Blimp és Xipe!
Boldog szülinapot kikuchiyo! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Én gratulálnék Master Psycho aláirásához is, nagyon szép versike... Honnan van?
Gratula Otaku Baldy! :jee:
(ajaj, a végén még megelõzöl... :))
Quote from: MohaGratula Otaku Baldy! :jee:
(ajaj, a végén még megelõzöl... :))
Csatlakozom! :)
Nagy Gratula Otaku Baldynak! :jee:
Grat még Master Psychonak az aláírásért! :)
Gratulálok Baldy!! :appl:
Grat otaku Baldy! Ez igen, nem semmi idõ alatt fel ancient-rõl otaku-ra :tezsvir:
Quote from: Trivinem semmi idõ alatt fel ancient-rõl otaku-ra :tezsvir:
Hát be akarja érni az öccsét asszem. :p
Gratulálok roderick a 700-hoz!! :)
Quote from: DjinnGratulálok roderick a 700-hoz!! :)
Csatlakozom az elõttem szólóhoz. Grat roderick!
köszönöm a gratulációkat, fel se tûnt, hogy már itt tartok :D csak azt vettem észre, hogy túlléptem az 1.0-t napi átlagos post ügyileg :D
és én is gratulálnék mindenkinek mindenért :)
edit: na jó, most az egyszer nem leszek lusta :)
grat Xipe a 300-hoz, grat Roderick a 700-hoz, és grat tisztelt, immár hivatalosan otaku Baldy-nak :)
Grat roderick!
Quote from: XipeMUAHAHAHAHAHAHA.
utolerem pirulat.
:eeek: Rosseb. Holnap nyitok egy témát amihez majd csak én szólhatok hozzá! :D
Gratula!
Mint ahogy Blimpnek, rodericknek és Baldynak is!
Quote from: TriviGrat otaku Baldy! Ez igen, nem semmi idõ alatt fel ancient-rõl otaku-ra :tezsvir:
Huuuuu bammeg! :D
Már otaku lennék? :eeek:
Ez aztán bebaxot, még engem is meglepett :hopp:
Amugy köszönöm mindenkinek a gratulációt, és grat roderick :)
Quote from: Pirula:eeek: Rosseb. Holnap nyitok egy témát amihez majd csak én szólhatok hozzá! :D
És magadnak fogsz válaszolgatni? ;) Skizofrénia ezerrel... :p
Quote from: MohaÉs magadnak fogsz válaszolgatni? ;) Skizofrénia ezerrel... :p
Kénytelen leszek. Esetleg vitába is bonyolódok majd. Jegyek az attrakcióra már elõvételben kaphatók!
Grat Roderick a 700-hoz! :)
Boldog szülinapot Urashima-sempai! :)
Nagy GRAT a postfordulósoknak!
(http://hideki.uw.hu/olas.gif)
Gratulálok mindenkinek, aki mostanában diplomás ember lett!!!! :appl: :appl:
Gratulálok katz a 200-hoz!! :)
na ezzel most vagy nagyon elkéstem vagy én vagyok az elsõ :confused:
Quote from: DjinnBoldog szülinapot Urashima-sempai! :)
Heppí Börszdéj részemrõl is Urasima-sempai! :)
Boldog szülinapot Urashima-sempai!
Grat Otaku Baldy!!!
Grat Xipe a 300hoz!
Grat Master Psycho az aláiráshoz!
Grat roderick a 700hoz!!
Grat katz a 200hoz!
Grat katz!
Gratula az aláíráshoz Master Psycho!
Grat Baldy az 1500-hoz!
Grat a 700-hoz roderick!
Gratula katz a 200-hoz!
Boldog szülinapot Urashima-sempai! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratula katz!
Grat katz a 200-hoz!
Quote from: DjinnGratulálok mindenkinek, aki mostanában diplomás ember lett!!!! :appl: :appl:...
??? Kik?
Quote from: Kvikveg??? Kik?
Én csak egyet tudok. Animal. :rotflol:
De gondoltam sosem lehet tudni, hátha más is mostanában fejezte be a sulit :rolleyes:
Quote from: DjinnGratulálok mindenkinek, aki mostanában diplomás ember lett!!!! :appl: :appl:
Köszi Djinn :) :) :) !
BME Forever!!!!!! :rotflol: :hehe:
Boldog szülinapot Urashima-sempai!
Quote from: AnimalQuote from: DjinnGratulálok mindenkinek, aki mostanában diplomás ember lett!!!! :appl: :appl:
BME Forever!!!!!! :rotflol: :hehe:
:jee: :kiraly: :tezsvir:
Még egy fél év és nekem is lehet gratulálni. :rolleyes: Hú de messze van még...
Quote from: DjinnGratulálok katz a 200-hoz!! :)
Domo mina! :merci:
Quote from: AnimalKöszi Djinn :) :) :) !
BME Forever!!!!!! :rotflol: :hehe:
Grat Animal! És grat a jegyeseknek, hamár közben kiderült! :)
Quote from: TriviGrat Animal! És grat a jegyeseknek, hamár közben kiderült! :)
Köszi Trivi! Kétszeresen is :) :)
Quote from: katz:jee: :kiraly: :tezsvir:
Még egy fél év és nekem is lehet gratulálni. :rolleyes: Hú de messze van még...
Saját tapasztalat: az a rész a legkönnyebb és gyorsan eltelik, úgyhogy kitartás és mindent bele!!!!! :tezsvir: :)
Quote from: TriviÉs grat a jegyeseknek, hamár közben kiderült! :)
Csatlakozom. Sok boldogságot kívánok kettõtöknek! :)
Köszönöm katz, Trivi és Shadowolf! :merci:
Quote from: AnimalSaját tapasztalat: az a rész a legkönnyebb és gyorsan eltelik, úgyhogy kitartás és mindent bele!!!!! :tezsvir: :)
grat nektek.
majd kepeket latni akarunk.
sot szemelyesen lemegyunk kedvenc anime karakterunknek beoltozve.
es grat a 300-hoz Djinn.
Quote from: Xipegrat nektek.
majd kepeket latni akarunk.
sot szemelyesen lemegyunk kedvenc anime karakterunknek beoltozve.
es grat a 300-hoz Djinn.
:merci:
Hova akarsz menni beöltözve? :) Én szivesen látok bárhol beöltözött embereket.
Quote from: Djinn:merci:
Hova akarsz menni beöltözve? :) Én szivesen látok bárhol beöltözött embereket.
hehe, termeszetesen eskuvore akarok menni beoltozve.
Quote from: ShadowolfCsatlakozom. Sok boldogságot kívánok kettõtöknek! :)
:merci: Shadowolf & Xipe!
Quote from: Xipehehe, termeszetesen eskuvore akarok menni beoltozve.
Ok. Erre még visszatérünk. (valamire vissza kell térni mert a táncolós már nem érdekes :) )
Quote from: DjinnOk. Erre még visszatérünk. (valamire vissza kell térni mert a táncolós már nem érdekes :) )
Csak arra kérnélek titeket hogy azt majd az offtopicban tegyétek. ;)
Quote from: DjinnOk. Erre még visszatérünk. (valamire vissza kell térni mert a táncolós már nem érdekes :) )
dehogynem, majd az eskuvon tancolok DDR gepen valamilyen aranyos kosztumben.
termeszetesen az aranyos annyit jelent hogy nekem lesz aranyos(mert ti valszeg valami vertol csopogo emberket fogtok latni)
Grat Djinn és Animal! Sok boldogságot nektek!
Köszönjük! :)
Quote from: MohaGrat Djinn és Animal! Sok boldogságot nektek!
Csatlakozom!!!
Gratulálok Djinn és Animal! Sok Boldogságot Kívánok Nektek! (és minnél könnyebb elõkészületii herce-hurcát :))
Köszönjük Noki és Blimp! :merci:
Sajnos az elõkészületek nem egyszerûek :(
Grat Djinn és Animal!! Sok boldogságot!!!
És Grat Djinn a 300hoz és Grat Animal a diplomádhoz!
Quote from: MeskeGrat Djinn és Animal!! Sok boldogságot!!!
És Grat Djinn a 300hoz és Grat Animal a diplomádhoz!
Úgy van! :jee:
Köszönjük Meske, Shiroi és Pirula! :merci:
Grat Djinn és Animal, és sok boldogságot!
Grat minden postfordulósnak!
És grat mindenkinek, aki más miatt érdemli meg!
:hopp: :jee: :kiraly: :tezsvir:
Bár Djinn már megtette, azért én is szeretném MINDENKINEK megköszönni a jókivánságokat!
Ja, és hogy stílusos legyek: Hatalmas gratula mindenkinek, aki a téli vizsgaidõszakot sikeres vizsgákkal zárta/zárja!!! Azoknak pedig, akik még vizsgára készülnek: egy nagy kalappal!!!! :) :hehe:
Na most szemét leszek, és egyszerûen lerendezem:
Grat mindenkinek mindenért, amit az utóbbi 24 órában elértek :D
Jah és grat Djinn és Animal, ez egy külön gratulációt megér, amire ti itten készültök :D:D:D
Quote from: BaldyJah és grat Djinn és Animal, ez egy külön gratulációt megér, amire ti itten készültök :D:D:D
:merci: Master Psycho!
:merci:Baldy!
És azt is köszi, hogy név szerint említesz minket. Megtisztelsz :)
Gratula zsozso! Ha jól látom nemrég frissítetted a fórummotort. Bár azt nem tudom, mi az újítás. :)
Quote from: Djinn:merci:Baldy!
És azt is köszi, hogy név szerint említesz minket. Megtisztelsz :)
Szivesen, máskor is :)
Grat TurboK az uj avatarodhoz :) Valahogy ez jobban tetszik, mint az elõzõ (de lehet, hogy csak azért, mert az a majom sosem akart felrobbanni :D)
Quote from: Baldya majom sosem akart felrobbanni :D
Ügyes zsonglõr majom volt az, nem amatõr! :D
Gratula TurboK az avatarhoz! Aranyos cicamica. :)
Gratulálok TurboK az új avatarhoz! :)
Tényleg aranyos, de mi az kék rajta? A haja lenne? :eeek:
Gratulálok Blimp az új avatarhoz neked is!! :)
Quote from: DjinnTényleg aranyos, de mi az kék rajta? A haja lenne? :eeek:
Õ Felicia a Darkstalkersbõl, és igen az a haja. ;)
Grat hozzá TurboK!
Grat Blimp a Maxes avatarhoz! :jee:
Grat TurboK és Blimp!
Quote from: ShadowolfGrat Blimp a Maxes avatarhoz! :jee:
Csak csatlakozni tudok az elõttem szólóhoz: gratulálok :D
Quote from: ShadowolfÕ Felicia a Darkstalkersbõl, és igen az a haja. ;)
Grat hozzá TurboK!
Grat Blimp a Maxes avatarhoz! :jee:
Ami azt illeti, a Pocket Fightersbõl van. (Ami Capcom játékok paródiájából van össze rakva, Streetfighter, Warzard, Darkstalkers, stb)
A majom meg a Metal Slugból van, de az arcade verzióban nem volt benne sehol (ill. a kódban benne van a grafika, de az anim sehol), a Saturn verzióban láttam elõször. Talán a psx verziókban is benne volt, nemtom.
Hali!
Utólagosan (és lehet, hogy másodjára)
Boldog szülinapot Urashima-sempai!
Grat Xipe a 300hoz!
Grat roderick a 700hoz!!
Grat katz a 200hoz!
És nagy grat Djinn és Animal! :)
Quote from: DamnatusHali!
És nagy grat Djinn és Animal! :)
:merci: Damnatus!
Neked pedig grat az 1300-hoz. (lehet, hogy másodjára ;) )
Nagy Gratula mindenkinek, aki postfordulót, szülinapot, évfordulót ért el az elmúl két napban! :jee:
Továbbá grat az avatarokhoz és aláírásokhoz is! :cool:
Külön Gratula a diplomáért Animal! Bravó! :kiraly:
És sok-sok boldogságot kívánok nektek: Djinn & Animal! :)
Grat TurboK és Blimp az új avatarokhoz! :cool:
Köszönöm a gratulációkat :)
Grat Animal a diplomához! - hiszek benne, hogy valamelyik életemben, majd én is szerzek egyet...
Grat TurboK az új avatar-ért ill. mindenki másnak is grat amiért jár :)
Grat TurboK és Blimp az új avatarokhoz! :)
Grat Blimp az uj avatarhoz!
Grat Animal a diplomahoz!
edit: tenyleg, BME min?
En holnap megyek vizsgazni, tiszta frasz vagyok. /matekszak/
Quote from: KvikvegGrat Blimp az uj avatarhoz!
Grat Animal a diplomahoz!
edit: tenyleg, BME min?
En holnap megyek vizsgazni, tiszta frasz vagyok. /matekszak/
Köszi Kvikveg, Baldy, Blimp, Exo és Damnatus (bocs, hogy csak most, de én ritkábban jutok képernyõ elé, mint Djinn :) )
Amúgy BME Közlekkar Gépjármûvek tanszék (autógépész) :hehe:
És grat Blimp és TurboK az új avatarhoz! :)
EDIT(sokadik): Mindent bele holnap! 1 nagy kalappal!! (Nekem a matekkal volt némi problémám, szigorlat tájékán, pedig szeretem :beken: )
Grat Blimp az avatarhoz! Éppen a Sam&Max-szel játszol? ;)
Grat Damnatus az 1300-hoz!
Gratula Damnatus az 1,3k-hoz! :jee:
És Blimp az új avához! :)
Grat Damnatus!
Quote from: TriviGrat Damnatus!
detto :)
Hali!
Köszi Djinn, Moha, Exo, Trivi, Baldy!
Quote from: MohaGrat Blimp az avatarhoz! Éppen a Sam&Max-szel játszol? ;)
OFF: nem most éppen Broken Sword-ekkel játszottam, máris megy a beszámoló a kalandjáték topic-ba :) egyszerûen csak megtaláltam ezt a wallpaper-emet és úgy döntöttem lekicsinyítve egész jó avatar lehetne belõle, és tényleg :D
ON: Grat Damnatus az 1,3k-hoz! :)
Boldog Szulinapot Pyran es Moha.
ma ratok iszunk
Hali!
Boldog Szölinapot Moha! :)
Bsz Pyran!
Kösz Blimp!
Boldog Szülinapot Moha! :)
Boldog Szülinapot Pyran! :)
(http://hideki.uw.hu/hb.gif)Boldog Szülinapot Moha!(http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Boldog Szülinapot Moha! - Live long, and prosper. :D
Boldog Szülinapot Pyran!
Heppí B. Moha
Gratulólok mindenkinek akinek az utóbbi idõben kellett volna... Nem jött értesítõ... Nemtom miért... No mindegy...
+
Boldog Szülinapot Moha!!!!!!
Pyrannak is!
Boldog születésnapot Moha
Quote from: Noki(http://hideki.uw.hu/hb.gif)Boldog Szülinapot Moha!(http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Ennél szebben én se fogalmazhatnám meg :)
Boldog szülinapot Pyrannak is :D
Bluedog ;) Szülinapot Moha! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
BSZ Moszat! Ööö...akarom mondani Moha. :D
Boldog születésnapot Moha! Legközelebb 11 év múlva lesz két egyforma szám az éveidben, úgyhogy ezt most élvezd ki. Miket kaptál? Bövült home made a Love Hina báb-kollekció? :D
BOLDOG SZÜLINAPOT MOHA!!! :tezsvir:
Még sok-sok ilyet kívánok!!! :)
Grat Damnatus az 1300hoz!
Boldog szülinapot Pyran!
És a nap fõ eseménye:
(khm, khm)
(Zene hallatszik, s egyszerre felcsendûl gyönyörû szoprán hangom:p)
Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod.
Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold.
Köszöntünk hát téged ha már így együtt vagyunk,
És ajándékul fogadd el vidám kis dalunk:
(kórusban az egész fórum:))
Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod.
Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod.
BOLDOG SZÜLINAPOT MOHA!!!!!
Quote from: MeskeGrat Damnatus az 1300hoz!
Boldog szülinapot Pyran!
És a nap fõ eseménye:
(khm, khm)
(Zene hallatszik, s egyszerre felcsendûl gyönyörû szoprán hangom:p)
Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod.
Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold.
Köszöntünk már téged ha már így együtt vagyunk,
És ajándékul fogadd el vidám kis dalunk:
(kórusban az egész fórum:))
Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod.
Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod.
BOLDOG SZÜLINAPOT MOHA!!!!!
Meske neked külön grat ehhez a postodhoz :D
Hali!
Köszi Meske!
Quote from: BaldyMeske neked külön grat ehhez a postodhoz :D
Köszi! :)
(Mondjuk ezt már több napja terveztem, hogy íly módon fogom felköszönteni tesómat, de persze még itthon várja egy kis meglepetés, ha hazajön ;))
Quote from: MeskeKöszi! :)
(Mondjuk ezt már több napja terveztem, hogy íly módon fogom felköszönteni tesómat, de persze még itthon várja egy kis meglepetés, ha hazajön ;))
Ezek után kiváncsi leszek, hogy haza mer-e menni :D
Amugy gratula Damnatus az 1.3 K-hoz :)
Hali!
Quote from: BaldyAmugy gratula amnatus az 1.3 K-hoz :)
Kösz másodjára is! ;)
Quote from: DamnatusHali!
Kösz másodjára is! ;)
Miért, nem is neked gratulált, hanem
amnatusnak! :hehe: :rotflol:
Hali!
Tényleg, micsoda egocentrikus vagyok!
Igen, gratula Meske a postodhoz. :jee: :)
Köszi szépen Exo! :)
boldog SzÜletÉsnapot Moha!
Quote from: TriviBluedog ;) Szülinapot Moha! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Ez tetszett! ;) Köszi!
Quote from: ShadowolfBSZ Moszat! Ööö...akarom mondani Moha. :D
Naaa, azért annyira kicsi már nem vagyok! :D:D
Quote from: ManuMiket kaptál? Bövült home made a Love Hina báb-kollekció? :D
Nem. Sajna még amit az eBay-rõl rendeltem sem fog ideérni csak kb 2 hét múlva. Kaptam viszont egy ilyet (http://moha.uw.hu/brth.jpg), egy pulcsit és még pár egyebet...
Xipe, Damnatus, Djinn, Noki, Blimp, Xaga, ignus, Cobra, Baldy, Trivi, Shadowolf, Manu, Exo, Meske, Shiroi, SysOP XXL, :merci: a felköszöntésekért! Ti vagytok a legjobb csapat! :jee:
Meske: Neked is nagy köszi az ajándékért és a versért, de légyszi, legközelebb maradj az írásos formánál. :hehe:
Quote from: MohaEz tetszett! ;) Köszi!Naaa, azért annyira kicsi már nem vagyok! :D:DSajna nem. Még amit az eBay-rõl rendeltem sem fog ideérni csak kb 2 hét múlva. Kaptam viszont egy ilyet (http://moha.uw.hu/brth.jpg), egy pulcsit és még pár egyebet...
Xipe, Damnatus, Djinn, Noki, Blimp, Xaga, ignus, Cobra, Baldy, Trivi, Shadowolf, Manu, Exo, Meske, Shiroi, SysOP XXL, :merci: a felköszöntésekért! Ti vagytok a legjobb csapat! :jee:
Meske: Neked is nagy köszi az ajándékért és a versért, de légyszi, legközelebb maradj az írásos formánál. :hehe:
nincs mit MOha.
az ember csak egyszer 22.
Quote from: Xipenincs mit MOha.
az ember csak egyszer 22.
Jaja. :)
Öcsikém meg most fele annyi idõs, mint én. Megkérdeztem, én hány éves leszek, mikor õ 22. Beugrott a trükknek. :D
Ugyan 0 postosoknak nem szokásom gratulálni, ebben az esetben mégis kívételt teszek: BSZ musicnak, a fórum legöregebb(?) tagjának, aki ma lett 85 éves! :D
Quote from: ShadowolfUgyan 0 postosoknak nem szokásom gratulálni, ebben az esetben mégis kívételt teszek: BSZ musicnak, a fórum legöregebb(?) tagjának, aki ma lett 85 éves! :D
atya vilag..
erre tenyleg inni kell
Gratula BSZ music.
Quote from: ShadowolfBSZ musicnak, a fórum legöregebb(?) tagjának, aki ma lett 85 éves! :D
Öreg ember nem vén ember. :) Az anime kortalan szórakozás. :D
BSZ music!
Exo: Neked pedig gratula az
addict member címhez!
Quote from: ShadowolfUgyan 0 postosoknak nem szokásom gratulálni, ebben az esetben mégis kívételt teszek: BSZ musicnak, a fórum legöregebb(?) tagjának, aki ma lett 85 éves! :D
Még Baldynál is idõsebb :lol:
Megkésve bár, de Boldog Szülinapot Kívánok Moha
Quote from: MohaExo: Neked pedig gratula az addict member címhez!
Köszi szépen Moha & Shiroi! :) :merci:
Quote from: katzMég Baldynál is idõsebb :lol:
Hát igen... én csak 80 leszek most nyáron ugyebár...
Amugy grat Exo az Addict Member rangodhoz, és az uj avatarodhoz :)
:merci: Köszönöm Baldy! :)
BSZ az ünnepelteknek! :)
Grat Exo a függõséghez és az új avahoz! :)
Gratulálok Exo az új avatarhoz!! :appl:
Boldog szülinapot shimrod, NobidioN, music, Zoir és Misima_Law! :)
Arigatou Trivi és Djinn! :) :merci:
Grat Exo
Grat Manu az új avatarhoz! Csak nem önarckép? :D:D:D
Quote from: MohaGrat Manu az új avatarhoz!
Csatlakozom! :D
Grat Manu! :)
Xaga: Köszi szépen! :)
Hali!
BSz shimrod!
BSz NobidioN!
BSz music!
BSz Zoir!
BSz Misima_Law!
(bár nem tartoztok az aktív tagok közé. lehet, hogy én is úgy fogok tenni, mint Shadowolf, és a 0 post felettieket, vagy a három hónapon belüli aktívokat nem köszöntöm fel)
Gratulálok Manu az új avatathoz! :appl:
Jujj de elkéstem. Azért remélem megbocsájtotok nekem. :)
Grat Djinn és Animal! Sok boldogságot nektek!
Boldog Szülinapot Moha és Pyran! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Bocsánatért esedezem, hogy nem tegnap köszöntöttelek fel titeket, de sajnos egy ideje nem voltam gépközelben.
Gratula Djinn a 300-hoz! :jee:
Gratula a diplomához Animal! :jee:
Grat TurboK az avatarhoz! :cool:
Gratula Blimp az avatarodhoz! :cool:
Egy üzenetbe nem fért ennyi smiley úgyhogy itt a folytatás. :rolleyes:
Grat Damnatus az 1300-hoz! :tezsvir:
Gratula Exo az Addict Member ranghoz, és az avatarhoz! :jee:
Boldog Szülinapot shimrod, NobidioN, music, Zoir, Misima_Law! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat Manu az avatárhoz! :jee:
Remélem nem hagytam ki senkit. :)
:merci: Marox!
Grat Xipe-nak a 400-hoz, amit már 2 napja elért, de senki nem vette eddig észre :)
Quote from: BaldyGrat Xipe-nak a 400-hoz, amit már 2 napja elért, de senki nem vette eddig észre :)
Hujjujjuj. :) Akkor nagy grat Xipe-nak is. :tezsvir:
Quote from: BaldyGrat Xipe-nak a 400-hoz, amit már 2 napja elért, de senki nem vette eddig észre :)
Mert nemrég volt a 300 :) Grat Xipe!
Szégyenkezve kívánok Xipenak még 400 postot és bocsi hogy nem vettem észttre... :jee:
Gratula Xipe a 400-hoz! :jee:
Te aztán termeled a postokat...szoktál néha aludni is? :D
Köszi szépen Marox! :merci:
kosz mindenkinek igy utolag.
legkozelebb 1500-nel jelentekem.
es nem, nem alszom tul sokat.
Boldog szülinapot Pharaoh és d.t.f! ! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Quote from: MaroxBoldog szülinapot Pharaoh és d.t.f! ! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Csatlakozom!
Quote from: NokiCsatlakozom!
csatlakozom a csatlakozashoz.
Quote from: Xipecsatlakozom a csatlakozashoz.
Csatlakozom a csatlakozáshoz csatlakozóhoz :) Azaz BSZ Pharaoh és d.t.f! :)
Csatlakozom a csatlakozott csatlakozók csatlakozásához! - hmm lehet ez az aláírásom is? :rolleyes:
Boldog szülinapot Pharaoh és d.t.f! !
Relunx
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Pharaoh!
Grat Xipe a 400-hoz! (bocs, én sem vettem észre eddig)
Hali!
Csatlakozom a csatlakozókhoz csatlakozók csatlakozásának csatlakozásához!
BSz Pharaoh!
BSz d.t.f!
Grat Xipe a 400-hoz!
:eek: Gratulálok Xipe a 400-hoz!
Én sem vettem észre. :o
És még nekem tesznek megjegyzéseket, hogy sokat írok :hehe:
Gratulálok Noki az 1100-hoz! :appl:
Boldog szülinapot Pharaoh! :)
Boldog szülinapot d.t.f! :)
Boldog Szülinapot Pharaoh és d.t.f! :)
Gratula Noki az 1100-hoz! :jee: :tezsvir:
Gratulálok Raisu-Sama a 200-hoz!! :)
Grat Raisu-sama és Noki! :)
Gratulálok Raisu-Sama a 200-hoz!
Köszi Exo, Djinn, Trivi!
Grat Raisu-Sama a 200-hoz! :)
Boldog szülianpot a sok-sok szülinaposnak!
Grat Exo az addictsághoz és az avatarhoz!
Grat Manu az új avatarhoz!
Grat Xipe a 400hoz!
Grat Noki az 1100hoz!
Grat Raisu-Sama a 200hoz!
Quote from: MeskeBoldog szülianpot a sok-sok szülinaposnak!
Grat Exo az addictsághoz és az avatarhoz!
Grat Manu az új avatarhoz!
Grat Xipe a 400hoz!
Grat Noki az 1100hoz!
Grat Raisu-Sama a 200hoz!
kosz Meske und mindenki.
ti vagytok a :hail:
Grat Raisu-Sama a 200-hoz!
Grat Noki az 1100-hoz!
Grat az illetékesnek hogy ma Vasárnap van!
Quote from: MohaGrat Manu az új avatarhoz! Csak nem önarckép? :D:D:D
Kösz a gratokat!
Nem, nem az. Én sokkal szebb vagyok :hopp: , nem vagyok ferdeszemû :rotflol: , de közel sem vagyok olyen tehetséges, mint Shinichiro Watanabe.
Grat minden rászorulónak.
Boldog születésnapot Pharaoh!
Boldog születésnapot d.t.f!
:)
Grat Blimp az addict memberi címhez!
Quote from: MohaGrat Blimp az addict memberi címhez!
váó! ha nem szólnátok fel se tûnne :D
köszi Moha! és köszi minden elkövetkezõ embernek is! :)
és gratulálnék mindenkinek mindenért! (<-- pfujj de lusta itt valaki :rolleyes: gomen)
Quote from: MohaGrat Blimp az addict memberi címhez!
Csatlakozom! :appl: Grat Blimp!
Grat Blimp! :)
Gratula Blimp! :jee:
És köszi Meske! :merci:
BSZ Dschneider! :)
Boldog szülinapot Dschneider és NeoBahamut! :)
Quote from: DjinnBoldog szülinapot Dschneider és NeoBahamut! :)
Csatlakozom, Boldog Szülinapot! :)
Boldoxülinapot Dschneider!
Quote from: ShiroiGratulálok Addict Member Blimp!
Boldog Születésnapot Dschneider!
Csatlakozom az elõttem szólóhoz :)
+BSz NeoBahamut :)
Quote from: BaldyCsatlakozom az elõttem szólóhoz :)
+BSz NeoBahamut :)
szinten csatlakozom a gratulaciok tomkelegehez.
Majd' egy hetes hiányzásom után áttekintettem a dolgokat... hát nem tétlenkedtetek az biztos :rolleyes:
Natehát grat mindenkinek, aki avatárt váltott, vagy annyit postolt, hogy százakat ugrott.
Így utólagosan is boldog szülinapot mindenkinek aki mostanában ünnepelte!
És végül nagy-nagy GRATULA a jegyeseknek :tezsvir: !!!
Quote from: BruceÉs végül nagy-nagy GRATULA a jegyeseknek :tezsvir: !!!
:merci: Bruce!
Grat mindenkinek, aki a hétvégén elért valami nagyot vagy újat, tehát: postot ugrott, vagy szülinapot ünnepelt( nekik utólag boldog szülinapot).
Grat Exo az új avatárhoz!
Boldog szülinapot Dschneider és NeoBahamut! :tezsvir:
Quote from: Master PsychoGrat Exo az új avatárhoz!
Köszi! :merci:
Bruce: neked is köszi! :)
Gratulálok az 1100-hoz Noki! :jee:
Gratula Raisu-Sama a 200-hoz! :jee:
Gratulálok az Addict Member címhez Blimp! :jee:
Boldog Szülinapot Dschneider és NeoBahamut! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratulálok az 1100-hoz Noki! :jee:
Gratula Raisu-Sama a 200-hoz! :jee:
Na kicsit plagizálok, és csak annyit irok be utólag: detto :D
Köszi a gartulációkat!
És grat mindenkinek aki megérdemli. Külön Grat Baldy-nak! :appl:
:kiraly:-ok vagytok.
Gratulálok Baldy az 1600-hoz! :appl:
Grat Baldy! :)
Gratulálok Baldy az 1600-hoz! :) :jee:
Gratulálok Baldy! :jee:
Grat baldy.
2000-nel talalkozunk.
Kötsögöm széken :D
Xipe: akkor huzz bele :)
Quote from: BaldyKötsögöm széken :D
Xipe: akkor huzz bele :)
sietek, pirulat mar megeloztem.
a het vegere remelem a 600-at elerem.
Grat Baldy az 1600-hoz! :jee:
Quote from: ShiroiGratulálok Fanatic Member Xipe!
koszonom zenemester Shiroi.
Grat Xipe az 500-hoz!
Gratulálok Xipe az 500-hoz! :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Xipe az 500-hoz! :appl:
koszonom kisasszony.
Szintén gratulálok :D
Jah és a postforduló mellett a Fanatic Member ranghoz is :)
Quote from: DjinnGratulálok Xipe az 500-hoz! :appl:
Csatlakozom! :D
Nagy Grat Xipe a félezerhez! :jee:
Gratula Djinn a 400 posthoz! :) :cool:
Edit: bocs, kiszedtem, mert utólag nem tartottam helyesnek a gyorsasággal való hepciáskodást! :D (a mélyen belül lakozó gyerek volt...:D) de azért köszi! :)
Quote from: ExoGratula Djinn a 400 posthoz! :) :cool:
:merci: Exo!
Grat, hogy elsõ vagy ;)
edit: Ez nem ér! Kiszedted!! :beken:
Grat Djinn és Xipe! :)
Quote from: TriviGrat Djinn és Xipe! :)
:merci: Trivi!
Quote from: Djinn:merci: Trivi!
Gratula Djinn
Hatalmas Gratula Djinn, a 400. posthoz! :tezsvir: :rotflol:
(Bár már a 404. készül, úgyhogy nem aktuális lassan.)
Quote from: DjinnGratulálok Xipe az 500-hoz! :appl:
Csatlakozom: Hatalmas gratula Xipe az 500-hoz és Baldy az 1600-hoz! :)
(Bocs, hogy csak most, állandóan le vagyok maradva :hehe: )
:merci: Xipe!
:merci: Animal!
EGY hétvégére teszem ki a lábam, aztán mi van itt? :eek:
Most lusta vagyok összeszámolni hogy ki miért. Itt egy gratulalok.zip, minden illetékes részére.
Quote from: PirulaEGY hétvégére teszem ki a lábam, aztán mi van itt? :eek:
Most lusta vagyok összeszámolni hogy ki miért. Itt egy gratulalok.zip, minden illetékes részére.
es jol lemaradtal a postokkal.
Quote from: Xipees jol lemaradtal a postokkal.
Vettem észre. Még él homályos emlékeimben amikor netfüggõnek neveztél, erre tessék. :D
Quote from: PirulaVettem észre. Még él homályos emlékeimben amikor netfüggõnek neveztél, erre tessék. :D
ez nem netfuggoseg, ez insomnia.
Nagy Grat Xipe-nek és Djinn-nek!
Tegnap sajnos a kedves UPC jóvoltából nem volt netem, úgyhogy hanyag eleganciával most gratulálnék mindenkinek, akinek azóta esedékes!
(Francba, hogy mindig akkor tudtok legtöbbet írni, mikor nem vagyok netközelben... :rolleyes: )
Quote from: MohaTegnap sajnos a kedves UPC jóvoltából nem volt netem, úgyhogy hanyag eleganciával most gratulálnék mindenkinek, akinek azóta esedékes!
(Francba, hogy mindig akkor tudtok legtöbbet írni, mikor nem vagyok netközelben... :rolleyes: )
direkt csinaljuk Moha
Grat Djinn a 400-ho!
És grat Moha az 1600-hoz :)
Gratulálok Moha az 1600-hoz!!! :appl:
(Most már tényleg annyi)
:merci: Baldy!
Grat moha.
Quote from: DjinnGratulálok Moha az 1600-hoz!!! :appl:
(Most már tényleg annyi)
Csatlakozok. Hatalmas
GRATULA Moha az 1600 posthoz!!! :tezsvir: :)
Köszönöm, fiúk-lányok! Animal, te még el is túloztad kicsit. :)
Grat Pirula az aláírásodhoz! :rotflol:
Animal még mindig röhög....
Quote from: MohaKöszönöm, fiúk-lányok! Animal, te még el is túloztad kicsit. :)
Áá, nem. Mondtam, hogy hatalmas :hopp:
Gratula Moha az 1600 posthoz! :) :Jee: :tezsvir:
Grat Pirula az aláíráshoz!
Igen szép szó, de az Unterwasserbeobachtungsstation se kutya! :D :hopp:
(~vízalatti megfigyelõállomás) :D
Quote from: AnimalÁá, nem. Mondtam, hogy hatalmas :hopp:
Ja, az igaz. :D
Grat Pirula az aláírásodhoz! :D
(Miért is útálom a német nyelvet? Ja, igen! A kilóméters szavak miatt.... :hehe: )
Quote from: MohaGrat Pirula az aláírásodhoz! :D
(Miért is útálom a német nyelvet? Ja, igen! A kilóméters szavak miatt.... :hehe: )
Én is utálom! De én már a hangzásátol is viszketek :uzi:
Grat Moha! :)
Grat Pirula! :)
Grat pirula.
Grat Moha az 1600-hoz és Boldog Névnapot :)!
Grat Pirula!
Grat Pirula, Boldog névnapot Moha!
És BSZ Felsmuknak, Felsmukknak (talán ugyanarról a személyrõl van szó???) , és Running_winnernek..
Gratula Moha az 1600-hoz!
:merci: Djinn, Moha, Exo, Trivi, Xipe, Noki, ignus.
Quote from: ExoGrat Pirula az aláíráshoz!
Igen szép szó, de az Unterwasserbeobachtungsstation se kutya! :D:hopp:
Na igen, Rudi Völler édes anyanyelve bõvelkedik a hasonló fordulatokban. :D
Quote from: ignusÉs BSZ Felsmuknak, Felsmukknak (talán ugyanarról a személyrõl van szó???) , és Running_winnernek..
Csatlakozom! Boldog szülinapot! :)
A kérdéshet is csatlakozom!
!inlálutarg nabpan rápój ibbotu matdut men kenika keniknednim tarG
Quote from: ignusGrat Pirula, Boldog névnapot Moha!
És BSZ Felsmuknak, Felsmukknak (talán ugyanarról a személyrõl van szó???) , és Running_winnernek..
Csatlakozom az elõttem szólóhoz :)
Quote from: BaldyCsatlakozom az elõttem szólóhoz :)
jajaja, gratula.
Quote from: BaldyCsatlakozom az elõttem szólóhoz :)
Csatlakozom a csatlakozottakhoz. :)
Boldog Névnapot Moha! :) :tezsvir:
BSZ az ünnepelteknek!
Quote from: ExoBoldog Névnapot Moha! :)
Boldog névnapot Moha! :)
Ezekszerint Balázs vagy
BN Moha! :)
Boldog Nevnapot Moha.
Grat Shiroi a 800-hoz.
Gratulálok Shiroi a 800-hoz! :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Shiroi a 800-hoz! :appl:
Csatlakozom, Grat Shiroi! :jee:
Mivel már elég régóta nem tudtam nethez ülni különféle okok miatt, és most túl lusta vagyok, ezért egy hatalmas GRAT megy mindenkinek, akinek vmilyen postfordulója vagy szülinapja volt!!
És külön grat Mohának az 1600hoz, és BOLDOG NÉVNAPOT!!:)
Grat Shiroi! :)
Gratula Shiroinak a 800.-ért, és boldog névnapot Mohának!
Quote from: PirulaGratula Shiroinak a 800.-ért, és boldog névnapot Mohának!
Csatlakozom. BN Moha és grat Shiroi a 800-ért!
Hát én mindig megkésve köszönök mindenkinek. :(
Grat Xipe az 500-hoz és mivel ennyit késtem, ezért elõre a 600-hoz is! :jee: (majd még akkor is gratulálok, amikor ténylegesen meglesz :) )
Gratulálok Djinn! :jee:
Gratula az 1600-hoz Moha! :jee: Valamint Boldog Névnapot kívánok! :)
Grat az aláíráshoz Pirula! :jee:
Gratulálok Shiroi a 800-hoz! :jee:
Boldog Szülinapot Felsmuk, Felsmukk és Running_winner! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat Shiroi a 800-hoz :)
:merci: Baldy, Meske és Marox!!!
Quote from: DjinnBoldog névnapot Moha! :) Ezekszerint Balázs vagy
Jaja. :) Sajna így jött, ki, hogy mindössze 6 nap van a születés- és névnapom között. De én vagyok a hibás, mert késõn bújtam elõ... :D:D:D
Köszönöm mindenkinek a névnapi gratokat (meg az 1600-asokat is).
Grat Shiroi a 800-hoz!
Boldog Szülinapot Felsmuk(k)!
Gratula a 800.-hoz Exo! :appl:
Hát én most csak egy amolyat "sok grat in 1"-re ugrottam be... :rolleyes:
:tezsvir: :tezsvir: :tezsvir: Gratula mindenkinek! :tezsvir: :tezsvir: :tezsvir:
Ebbõl szedje ki mindenki a magáét ;)
Grat Exo! :)
Gratulálok Exo a 800-hoz! :appl:
Boldog szülinapot Winnetou!
hogy kik tagok itt?! Megáll az eszem :rotflol:
Gratula Exo a 800-hoz!!! :appl:
Grat Exonak 800.postjához :tezsvir:
Köszönöm szépen Pirula, Bruce, Trivi, Djinn, Moha & Ignus! :) :merci:
BSZ Winnetou! :)
grat a 800-hoz exo.
Quote from: Xipegrat a 800-hoz exo.
Köszi szépen, Neked meg Grat a 600-hoz :jee:...eszméletlen gyorsan haladsz! :D :tezsvir:
Quote from: ExoKöszi szépen, Neked meg Grat a 600-hoz :jee:...eszméletlen gyorsan haladsz! :D :tezsvir:
hehe, koszonom, van kit utolernem.
Grat Kvikveg a 400-hoz
Quote from: XipeGrat Kvikveg a 400-hoz
Csatlakozom, Grat Kvikveg! :)
Gratulálok a 400-hoz Kvikveg! :appl:
Gratulálok a 600-hoz Xipe! :appl:
Grat Kvikveg és Xipe!
Nem kell 2 hónap, és Xipe még engem is beér :)
Quote from: TriviGrat Kvikveg és Xipe!
Nem kell 2 hónap, és Xipe még engem is beér :)
kosz trivi, nem is tudom 3 nap alatt lenyomtam a 100 postot.
lehet hogy a honap vegere utolerlek teged is.
Gratula a 400hoz Kvikveg! :jee:
Xipe, te meg... nem is tudom... felbéreltél embereket hogy postoljanak a nevedben? Vagy csak egyszerûen nem alszol? Vagy az agyad van közvetlen kapcsolással ráakasztva a netre? Azért gratulálok ám! :D
Quote from: PirulaVagy az agyad van közvetlen kapcsolással ráakasztva a netre?
Nem, õ maga a net :rotflol:
Quote from: PirulaGratula a 400hoz Kvikveg! :jee:
Xipe, te meg... nem is tudom... felbéreltél embereket hogy postoljanak a nevedben? Vagy csak egyszerûen nem alszol? Vagy az agyad van közvetlen kapcsolással ráakasztva a netre? Azért gratulálok ám! :D
egyszeruen nem alszom.
Quote from: TriviNem, õ maga a net :rotflol:
meg nem, de dolgozom rajta.
Quote from: TriviNem, õ maga a net :rotflol:
:lol: Akkor mindjárt letarhálom egy kis sávszélességre.
: punkosan: Xipe, van egy kis cigid? Vagy sör? Esetleg 600k/sec fél órára?
Quote from: Xipeegyszeruen nem alszom.
Sejtettem hogy nem kell túlmisztifikálnom. :)
Quote from: Pirula:lol: Akkor mindjárt letarhálom egy kis sávszélességre.
: punkosan: Xipe, van egy kis cigid? Vagy sör? Esetleg 600k/sec fél órára?
sorom van, cigit adok,600k/sec-ert fizetni kell.
Quote from: DjinnGratulálok a 400-hoz Kvikveg! :appl:
Gratulálok a 600-hoz Xipe! :appl:
-||- :)
Grat a Member-séghez Kikuchiyo! :)
Grat kikuchiyo!
Quote from: ExoGrat a Member-séghez Kikuchiyo! :)
Csatlakozom! :appl:
Quote from: TriviGrat kikuchiyo!
Részemrõl is grat a Memberségedhez :D
És boldog szülinapot Winnetou-nak :)
Kicsit lusta vagyok úgyhogy GRAT MINDENKINEK !:)
Grat mindenkinek, akinek kell (bocs, hogy csak így, de holnap korán kelek...)
Gratulálok Trivi a 3800-hoz! :appl:
:merci:, és hogy ne zsebeljek be több postot köszönömökkel, :merci: minden további gratért :)
Gratula Trivi a 3,8k posthoz! :cool:
Grat Xipe az új avához és aláírásképekhez! :jee:
Grat katz a 300-hoz! :jee:
Quote from: ShiroiGratulálok az új Avatar-hoz és aláíráshoz, Xipe!
(szegény modemesek...)
Gratulálok Xipe! :appl:
Boldog SZülinapot Selator! :)
Quote from: Trivi:merci:, és hogy ne zsebeljek be több postot köszönömökkel, :merci: minden további gratért :)
Trivi te állat...Grat, én még az 1700 at is lassan hozm össze. :eeek: :zen:
Gratulálok kisöcsémnek a 3800-hoz :hopp:
És grat Itachinak az uj avatarjához :) Mibõl van, mert nagyon érdekesnek tûnik :)
Gratulálok Itachi az új avatarhoz! :)
Quote from: DjinnGratulálok Xipe! :appl:
Boldog SZülinapot Selator! :)
koszonom minendkinek, grat mindenkinek, a katapultost meg majd kiszedem vasarnap este, de ezt mindenkinek latnia kell.
Quote from: DjinnGratulálok Itachi az új avatarhoz! :)
Csatlakozom, Grat Itachi! :) :jee:
BSZ Selator
Jajjj tényleg: Boldog szülinapot Selator!
Xipe: szerintem akár hétfõig is maradhat :)
Ez a Lineage 2 nevû MMorpg bõl az egyik kaszt, a Shilien Knight chibi sített verziója.Berakom a Képgalériába a felnagyítottat. :)
Quote from: ExoGrat katz a 300-hoz! :jee:
:merci:
Xipe: tetszik az új avatar. Vhogy azt az állapotodat juttatja eszembe amilyeben a következõ találkozásunk után leszel. :D
Quote from: ItachiTrivi te állat...Grat, én még az 1700 at is lassan hozm össze. :eeek: :zen:
Hát, aki sokat L2-zik, XBOX-ozik, PS2-zik, 2D fighterezik etc., annak tényleg lassan megy ;) Grat az avatarhoz! :)
Grat Xipe az aláíráshoz és az avatarhoz, katz a 300-hoz! :)
Quote from: TriviHát, aki sokat L2-zik, XBOX-ozik, PS2-zik, 2D fighterezik etc., annak tényleg lassan megy ;) Grat az avatarhoz! :)
Grat Xipe az aláíráshoz és az avatarhoz, katz a 300-hoz! :)
A tanulást meg az anime t kihagytad... :rolleyes:
Quote from: ItachiA tanulást meg az anime t kihagytad... :rolleyes:
"etc" <--- kiskapu :D
Gratula Itachinak és Xipenek az új dizájnhoz + a 600. posthoz.
katznak a 300.-hoz, Kikuchiyonak a memberséghez, Trivinek a 3800.-hoz!
:appl:
Grat Trivi/Itachi :)
Grat Trivi az új aláíráshoz! :jee:
Quote from: PirulaGratula Itachinak és Xipenek az új dizájnhoz + a 600. posthoz.
katznak a 300.-hoz, Kikuchiyonak a memberséghez, Trivinek a 3800.-hoz!
:appl:
Csatlakozom + gart Trivi az aláíráshoz!
Grat Xipe a 600-hoz!
Grat Titkos az új avatarhoz! Nem tudnád lelassítani a képváltást? Alig lehet elolvasni a szöveget :)
Grat kisöcsém az aláirásodhoz, már csak egy kérdésem van: Hol van az aláirás? :D
Grat bpka000 az új avatarhoz! :kiraly: :tezsvir:
Kicsit lemaradtam... :o
Gratulálok katz a 300-hoz! :appl:
Gratulálok Trivi az új aláíráshoz! :)
Gratulálok Xipe a 600-hoz? :appl: vagy ezt már megtettem? Nem tudom a post-jaidat követni :rotflol:
Gratulálok bpka000 és noriko az új avatarhoz! :)
BSZ Daisuke Ido! :)
És végül gratulálok mindenkinek akit kihagytam a listából. Bocs!
Quote from: DjinnGratulálok bpka000 és noriko az új avatarhoz! :)
BSZ Daisuke Ido! :)
Én is gratulálnék az illetõknek, fõleg norikonak, akit már rég láttam errefele :)
Boldog szülinapot Daisuke Ido!
Valamint hatalmas GRATULA mindenkinek, aki a tegnapi meet-en nyert valamiben (nekem ez nem jött össze :hehe: )!
Quote from: AnimalValamint hatalmas GRATULA mindenkinek, aki a tegnapi meet-en nyert valamiben (nekem ez nem jött össze :hehe: )!
Köszi! :p (Nélkülem talán nem is nyerhetett volna a piros csapat az Activityben... :hehe: ) Vagy inkább csak a piros szín a verhetetlen, s ezért voltam a gyõztes csapatban... :rolleyes:
Egyébként
GRAT MINDENKINEK MINDENÉRT!(Remélem nemsokára több idõm lesz írogatni... :o)
(http://bpka.uw.hu/asuka_danke.gif)
Quote from: bpka000(http://bpka.uw.hu/asuka_danke.gif)
Ez mennyire jó kép! ÁÁÁÁ! (kiakadt a kawaii faktorom) :jee:
Grat noriko és bpka000!
noriko is akkor tér vissza, amikor kiszedem a Kare Kano-s aláírásom :)
Quote from: bpka000(http://bpka.uw.hu/asuka_danke.gif)
Kawaii!!!! :D:D:D:D
Úgy látom, mindenki mostanában vált avatart/aláírást, stb, úgyhogy grat Xipe, Itachi, Trivi, bpka000 és esetleg más, akit kihagytam!
Boldog születésnapot Daisuke Ido!
Grat Xipe az új avatarhoz!
Quote from: sirtomiBoldog születésnapot Daisuke Ido!
Grat Xipe az új avatarhoz!
Én is csatlakozom... Grat!!!
Grat Feldin az 1300-hoz! :appl:
BSZ Goat, Sztorm!
Quote from: NokiGrat Feldin az 1300-hoz! :appl:
BSZ Goat, Sztorm!
Csatlakozom :)
Gratula Feldin :)
Grat Feldin! :)
Bár kíváncsi lennék, mennyi postod lenne, ha Shiroi beváltaná, amit mondott :rolleyes:
Nagy Gratula Mindenkinek, aki fordulót ért el, új avatart ill. aláírást rakott be! :) :jee:
BSZ az ünnepelteknek! :)
(és bocsi, hogy lusta dög vagyok név szerint összeírni mindenkit...:ejj: )
Gratulálok Feldin az 1300-hoz!! :appl:
Boldog szülinapot Goat és Sztorm! :)
Gratula Feldin az 1300-hoz, valamint mindenki másnak, aki mostanában avatart/aláírást változtatott!
Boldog szülinapot Goat és Sztorm!!!!!!! :)
amig a netem rendben nem jon addig mindenkinek adok egy kollktiv Gratulalast.
Gratula Feldinnek az 1300.-hoz, meg a dizájnváltóknak is!
Gratulálok Baldy az 1700-hoz! :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Baldy az 1700-hoz! :appl:
Én is!
Quote from: PirulaÉn is!
En nem
Grat Feldin az 1300-hoz és Baldy az 1700-hoz!
Gratula az 1700-hoz Baldy! :) :jee:
Quote from: MohaGrat Feldin az 1300-hoz és Baldy az 1700-hoz!
Csatlakozom :)
Boldog szülinapot Atyman! :)
Quote from: XipeEn nem
Hu de gonosz. :__devil: :).
Grat Baldy az 1700-hoz!
BSZ Atyman!
És elõre is gratulálok Djinn-nek az 500-hoz és Xipe-nek a 700-oz :D!
Quote from: NokiÉs elõre is gratulálok Djinn-nek az 500-hoz és Xipe-nek a 700-oz :D!
Hát most mondanám, hogy elõre is köszönöm, de mire elküldöm ezt a postot már nem lesz igaz. :eeek: :rolleyes:
Úgyhogy csak szimplán: :merci: Noki!
Grat Djinn az 500-hoz!
Heppí Börszdéj Atyman
Köcce mindenkinek a gratulációkért :)
Grat Djinn az 500-hoz. Ha így folytatod, akkor biztos meglesz a 10 ppd (ha nem regisztráltál volna korábban, akkor már túl is lennél rajta) :)
Grat Djinn.
BSZ Atyman.
Grat az alairasvaltoknak es a kismamaknak.
Köszönöm a gratulációkat Baldy, Cobra, Xipe! :merci:
És gratulálok Xipe elõre a 700-hoz! :)
Grat Djinn, Xipe! :)
Quote from: DjinnKöszönöm a gratulációkat Baldy, Cobra, Xipe! :merci:
És gratulálok Xipe elõre a 700-hoz! :)
Merci beaucoup Djinn und Trivi.
Grat Xipe a 700-hoz :)
Quote from: BaldyGrat Xipe a 700-hoz :)
utol foglak erni hamarosan.
Grat Djinn az 500-hoz! :jee:
Grat Xipe a 700-hoz! :jee:
BSZ Atyman! :)
Gratula Assassinnek a gyors Memberséghez! :)
:merci: Trivi, Exo és Shiroi! :)
Gratulálok Assassin! :appl:
Grat Assassin! :)
Quote from: ExoGratula Assassinnek a gyors Memberséghez! :)
Csatlakozom az elõttem szólókhoz :)
Gratula Djinn, Xipe és Assassin!
Gratula Xipe a 800.-hoz. (Nem fogok én holnap megint belépni ide csak ezért! :D)
Quote from: PirulaGratula Djinn, Xipe és Assassin!
Gratula Xipe a 800.-hoz. (Nem fogok én holnap megint belépni ide csak ezért! :D)
nem tetszik hogy ennyire elhuztam eloled mi?
azert kosz elore is.
Gratulalok Pirula a 400 posthoz.
Grat Pirula!
Grat Pirula a 400. postodhoz :)
Quote from: BaldyGrat Pirula a 400. postodhoz :)
Csatlakozom! :D
Grat-grat! :)
:merci: Xipe, Trivi, Baldy és Exo!
Azért még megy nekem ez a postfordulás. :)
Quote from: Pirula:merci: Xipe, Trivi, Baldy és Exo!
Azért még megy nekem ez a postfordulás. :)
csak nagyon lassan.
Grat Xipe az Addict member cimedhez :)
Quote from: PirulaGratula Djinn, Xipe és Assassin!
:merci: Pirula!
Neked pedig gratulálok a 400-hoz! :appl:
Mivel lusta vagyok nem írok le mindenkit név szerint.
Tehát grat mindenkinek, aki megérdemli! :)
Quote from: ShiroiGratulálok Addict Member Xipe!
no, koszonom, eszre se vettem,hogy valtott volna.
Grat függõ Xipe!
Quote from: ShiroiGratulálok Addict Member Xipe!
Gratulálok Xipe! :appl:
Miért érzem, hogy folyton neked gratulálok? :eeek:
Quote from: DjinnGratulálok Xipe! :appl:
Miért érzem, hogy folyton neked gratulálok? :eeek:
nem tudom. miert erzed hogy folyton nekem gratulalsz?
Quote from: Xipenem tudom. miert erzed hogy folyton nekem gratulalsz?
Azért mert így van. :hehe: :)
Quote from: DjinnAzért mert így van. :hehe: :)
(http://users.atw.hu/inquatitis/gif/Fatboy.gif)
grat mindenkinek
de Külön Grat Xipenak az Isten Avatarjáért!!! :whoah:
Quote from: Blimpgrat mindenkinek
de Külön Grat Xipenak az Isten Avatarjáért!!! :whoah:
my pleasure.
(http://users.atw.hu/inquatitis/gif/headbang.gif)
Grat Xipe! Ha Blimp ennyire gratulált, akkor biztos ismerni kéne... ki ez?
Grat Xipe az új avához és az addict-sághoz is! :jee: :whoah: :tezsvir:
Trivi: Az avataron Néma Bob van...a Jay és Néma Bob kettõsbõl a hallgatagabb! :)
:merci: Djinn és Suszi!
Gratula Xipe az avatarhoz meg az addictsághoz!
Miért érzem úgy hogy úgy érezek ahogy Djinn érez? :D
Hirtelen két avatár ütötte meg a szemem. Xipe :whoah: és Blimp :appl: :) Aranyosss :D
Quote from: Pirula:merci: Djinn és Suszi!
Gratula Xipe az avatarhoz meg az addictsághoz!
Miért érzem úgy hogy úgy érezek ahogy Djinn érez? :D
mert te is feltekeny vagy.
Kosz rounin, grat az avatarodhoz.
Grat Rounin az újavához! :)
Grat Xipe és Rounin az új avatrahoz! :appl:
Xipe: Féltékeny? Hát minek is tagadjam a nyilvánvalót. :hehe:
Jahm! Én is grat magamnak persze elõtte mindenkinek ezer hálaima elõre is meg utólag is, és hát azért gratula magamnak, mert ez végleges (és eddig legjobb avatárom), most már csak az aláírással fogok bûvészkedni (megsúgom: Berserkes kép lesz abban is, na meg a szöveg szépen belesimítva :D )
Quote from: DjinnGrat Xipe és Rounin az új avatrahoz! :appl:
Xipe: Féltékeny? Hát minek is tagadjam a nyilvánvalót. :hehe:
tudom hogy titokban szeretsz Djinn.
Quote from: Xipemert te is feltekeny vagy.
Hehh, a vesémbe látsz. :D [SIZE=0]Nem ám.[/SIZE]
Quote from: PirulaHehh, a vesémbe látsz. :D [SIZE=0]Nem ám.[/SIZE]
es nem tetszik amit latok.
Gratulálok Xipe a 800-hoz. :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Xipe a 800-hoz. :appl:
koszonom kisasszony.
eletem celja Trivi utolerese.
Quote from: Xipekoszonom kisasszony.
eletem celja Trivi utolerese.
Jól haladsz! Szerintem még március elõtt behozod! :)
Quote from: DjinnJól haladsz! Szerintem még március elõtt behozod! :)
jaja.
Grat Pirula a 400-hoz!
Grat Xipe a 800-hoz és az avatarhoz! (bár a "néma" jelzõ rád nem igaz :hehe: )
+Gratula annak, akinek még az elmúlt 2 napban a UPC miatt nem tudtam gratulálni...
Quote from: MohaGrat Pirula a 400-hoz!
Grat Xipe a 800-hoz és az avatarhoz! (bár a "néma" jelzõ rád nem igaz :hehe: )
+Gratula annak, akinek még az elmúlt 2 napban a UPC miatt nem tudtam gratulálni...
irni egy dolog, beszelni egy masik.
de kosz a gratulaciot.
Halihó mindenkinek!
Meglehetõsen régen jártam errefelé, úgyhogy néhány napig biztosan nem leszek mindenben naprakész.
Mindenesetre: gratula mindenkinek, akinek az elmúlt néhány héten valamiért kellet volna. :)
Quote from: DjinnGratulálok Xipe a 800-hoz. :appl:
Csatlakozom, Grat Xipe! :)
Köszi Pirula! :)
Grat Rounin! Szép :jee:
Grat Suszi! Önarckép?
Quote from: TriviGrat Suszi! Önarckép?
Ja. :)
Kivágtam egy nagyobból. :hopp:
Quote from: TriviGrat Rounin! Szép :jee:
Grat Suszi! Önarckép?
Csatlakozom és grat Xipe a 800-hoz :appl:!
Quote from: NokiCsatlakozom
Köszike! :rotflol:
:merci: Moha!
És grat az új dizájnosoknak! Suszi (elõbb még csak gratulációt köszöntem:)) és Rounin: :appl:
Grat Djinn az avatarodhoz.
szemmel lathato a hasonlosag kozted es kozte.
:hopp:
Quote from: XipeGrat Djinn az avatarodhoz.
szemmel lathato a hasonlosag kozted es kozte.
:hopp:
Köszönöm.
Az jó lenne, ha ilyen aranyos lennék! :rolleyes:
Grat Djinn! :)
:merci: Trivi és Shiroi!
Tsukuri mashou forever! Grat Djinn!
Tsukuri mashou! Tsukuri mashou! Sate sate nani ga dekiru kana. HAI, DEKIMASHITA!
Mit jelent egyébként? :rolleyes:
Kawaii avatar és aláírás Djinn! :)
Grat Djinn! Üdv az Azumanga-imádók táborában :D
Gratulálok Djinn az új avatarhoz és aláíráshoz! :D :jee:
Chiyo-chan wa kawaiiiii :D
("Tsukurimasho....tsukurimasho...") :D
:merci: Manu, Pirula, Blimp és Exo! :D
Grat Djinn a Chiyo-chan avatarhoz! :jee:
Manu: a fordítás meg volt a sub-ban, bár ez egy módóka, szóval korrekten lefordítani nem lehet...
Még nem gratuláltam az aláírásodhoz Djinn... nagy gratula, iszonyat jó gif :rotflol:
Quote from: TriviMég nem gratuláltam az aláírásodhoz Djinn... nagy gratula, iszonyat jó gif :rotflol:
:merci: Moha és Trivi!
Gondolkodtam , hogy ez legyen, csak túl kicsi. :)
(http://www2.freeweb.hu/pandpsite/eyedust.gif)
Boldog szülinapot Kelt! :)
Quote from: DjinnGondolkodtam , hogy ez legyen, csak túl kicsi. :)
(http://www2.freeweb.hu/pandpsite/eyedust.gif)
Ez tetszik! Osaka-san wa kawaii desu! :)
Grat az aláíráshoz is!
Grat Djin az új avatárhoz és az aláíráshoz. :tezsvir:
:merci: Moha és Suszi!
Gratulálok Assassin az avatarhoz! :appl:
Quote from: ManuTsukuri mashou forever! Grat Djinn!
Tsukuri mashou! Tsukuri mashou! Sate sate nani ga dekiru kana. HAI, DEKIMASHITA!
Mit jelent egyébként? :rolleyes:
Megpróbáltam lefordítani, hát rímelni nem rímel, de kb.-ra visszaadja a jelentését magyarul: :)
"Csináljunk valamit!
Csináljunk valamit!
Vajon mi készül/mi lesz belõle?
Igen, jó lett!"
Sz'al valami ilyesmi! :)
GRAT MINDENKI!!! akinek nem gratuláltam az elmúlt napokban.
Külön grat Djinn-nek Chiyo-chan-os avatar és aláírásához! :cool:
És Xipe-nek a többszázas postszám ugráshoz! (Hogy mertél megelõzni! :wtf: :p) ja és grat Néma Bobhoz is!
Grat katz a nyelvvizsgádhoz!! :jee:
Grat katz a nyelvvizsgádhoz! :appl: Milyen nyelvbõl is? :D
Quote from: TriviGrat katz a nyelvvizsgádhoz! :appl: Milyen nyelvbõl is? :D
Csatlakozom!
Grat Djinn az avatarhoz és az aláíráshoz :cool:.
Grat Xipe Silent Bob-hoz :).
kosz Meske,Noki.
Trivi, Katz nemetbol vizsgazott.
Gratulálok katz a nyelvvizsgához! :appl: :appl: :appl:
:merci: Meske és Noki!
Gratula katz a nyelvvizsgádhoz! :jee: :tezsvir:
Grat katz-nak a fórum leghosszabb postjáért! :) Utána sem kell néznem szvsz, úgyis ez a leghosszabb biztosan (lásd Álmok topic). Mellesleg 1400x1050-es felbontáson sem fér a képernyõre a teljes szöveg :)
Gratula katz a német nyelvvizsgához! Én "rá se bírok nézni" a német nyelvre.
És gratula a hosszú posthoz (bár egyelõre túl fáradt vagyok, hogy végigolvassam)!
Quote from: BonciGrat katz-nak a fórum leghosszabb postjáért! :) Mellesleg 1400x1050-es felbontáson sem fér a képernyõre a teljes szöveg :)
Az attól függ. Megfelelõ betûmérettel 1024x768-ban is befér. :p
Grat Trivi illetve Bonci az új névhez :).
Mikor lett a váltzotatás úgy emléxem ma délután még a régi volt.
Grat Bonci! Már régóta tervezgetted a névváltást, mert kicsit irritált, ugye? Egy darabig pesze biztos szokatlan lesz mindenkinek.
Most válts avatart is és szegény Feldin tuti összezavarodik! :hehe: :bsd:
Gratulálok Trivi-Bonci az új névhez. :)
Ilyenhez még senkinek nem gratuláltam :rolleyes:
Quote from: DjinnIlyenhez még senkinek nem gratuláltam :rolleyes:
Késõn jöttél.:hehe: Korábban volt pár név-változtatás. :)
Grat Trivi a Bonci névhez! :)
Grat katz a jó hosszú postért, és fõleg azért, mert ezt az én általam nyitott thread-ben tetted meg! ;)
És én végig is olvastam! :)
Quote from: MohaKésõn jöttél.:hehe: Korábban volt pár név-változtatás. :)
hát akkor én is késõn jöttem, mert még nem találkoztam név-változtatással... különben már rég megtettem volna... :rolleyes: na mindegy, most már marad ez :)
amúgy grat az új névhez, és mindenki másnak is minden máshoz :)
Quote from: Blimphát akkor én is késõn jöttem, mert még nem találkoztam név-változtatással... különben már rég megtettem volna... :rolleyes: na mindegy, most már marad ez :)
Úgy érted, hogy te is változtatnál? Magadtól nem tudsz, csak zsozso tudja átírni.
Amúgy Itachi és Shiroi is más néven volt eredetileg.
Quote from: MohaÚgy érted, hogy te is változtatnál? Magadtól nem tudsz, csak zsozso tudja átírni.
azt gondoltam, hogy ha lehetséges ilyen, akkor csak õ jogosult rá, de nem volt kedvem ilyennel zaklatni
Jajj, de nagyon régen voltam már itt. :(
Azért remélem megbocsájtotok, hogy csak egy-két sorban gratulálok mindenkinek, de sajnos nagyon hosszú ideig nem voltam netközelben, és nem lenne erõm (lehet hogy lusta is vagyok egy kicsit :) ) megkeresni mindekit akinek születésnapja vagy postfordulója volt. Szóval:
Gratulálok azoknak, akiknek az elmúlt napokban volt a születésnapja, vagy postfordulója, valamint azoknak, akik az elmúlt napokban valami nagy dolgot vittek véghez. :)
Quote from: MaroxGratulálok azoknak, akiknek az elmúlt napokban volt a születésnapja, vagy postfordulója, valamint azoknak, akik az elmúlt napokban valami nagy dolgot vittek véghez. :)
Távollét, lustaság + egyebek miatt: Csatlakozok!
Edit: Ja és grat Trivi a Bonci-hoz!
Gratulálok Blimp a 800-hoz! :)
Jaja, gratula Blimp a 800. posthoz! :)
ha nem szóltok, megint nem veszem észre :)
szóval köszönöm Djinn, Moha és a továbbik köszöntõknek is. és 900-ig meg nem állok senki kedvéért! :)
Gratula Blimp! :jee:
Grat az új avidhoz Animal! :jee:
Gratulálok Marox a 100-hoz! :)
Quote from: DjinnGratulálok Marox a 100-hoz! :)
Köszi. :merci: Végre elértem ezt az álomhatárt. :)
Én is gratulálok az avidhoz, nomeg az aláírásodhoz. :jee:
grat blimp mester.
udvozollek a 800-asok klubjaban.
Grat Blimp a 800-hoz és Marox a 100-hoz! :appl:
Grat Marox a senior member címhez!
Köszi Noki. :merci:
Köszi Moha. :merci:
Grat mindenkinek akinek vmi fontos esemény következet be (postforduló, szülinap, névnap, névváltás) az elmult hetekben.
Hiába Drótmalac nélkül nem lehet tömeges gratulációt készíteni
grat marox.
Quote from: XagaGrat mindenkinek akinek vmi fontos esemény következet be
Neked pedig grat ehez a postodhoz, számszerint az 1700.-hoz! :)
Grat Noki az 1200-hoz!
Gratulálok Xaga az 1700-hoz! :appl:
Gratulálok Noki az 1200-hoz! :appl:
Gratulálok Xipe az új aláíráshoz. Ultrabrutál :eeek: :)
Köszi Moha, Djinn!
Grat Xaga az 1700-hoz!
Grat Xipe az aláíráshoz :rotflol: .
Grat Blimp a 800-hoz! :jee:
Gratulálok az 1700-hoz Xaga! :jee:
Grat Noki az 1200-hoz! :jee:
Gratula Xipe az aláírásodhoz! :jee:
Köszi Xipe! :merci:
Grat Xipe a "schoolgirl-killer" aláíráshoz! :)
gRAT xAGA ES NOKI.
es koszonom.
Grat Xaga, Noki, Blimp, Marox, Animal és Xipe!
edit: Grat Assassin az avatarhoz! Asszem neked még nem gratuláltam korábban :)
Köszi Bonci. :merci:
Lusta vagyok, bocs! :D
Ezért kollektív módon fogok gratulálni:
Nagy Grat Mindenkinek!
WoW elértem az 1700-at végre csúcs :)
thx a gratokért :) :merci:
Grat Blimp a 800hoz!
Grat Marox a 100hoz!
Grat Noki az 1200hoz!
Grat Xaga az 1700hoz!
Grat Xipe az aláíráshoz!
Gratulálok Moha az 1700-hoz! :appl:
Köszi Xipe, Bonci, Exo, Meske!
Grat Moha és Xaga az 1700-hoz :jee:!
Djinn, Noki, kösz a gratokat!
grat moha.
meg mindenki mas.
lusta vagyok ilyen koran visszaolvasni.
Grat Moha megelõztél :)
Grat Moha!
És :merci: minna!
Quote from: BonciGrat Moha!
És :merci: minna!
Gratulálok Moha az 1,7k posthoz! :jee: :tezsvir:
Bonci?!?!?!...:eeek:
Mi lett Trivivel? :confused:
Amúgy Gratula az új névhez! :)
Quote from: ExoBonci?!?!?!...:eeek:
Mi lett Trivivel? :confused:
Megettem és felvettem az alakját :__devil:
Egyébként :merci:
Grat a névhez, már ideje volt. :rolleyes:
Quote from: MeskeGrat Blimp a 800hoz!
Grat Marox a 100hoz!
Grat Noki az 1200hoz!
Grat Xaga az 1700hoz!
Grat Xipe az aláíráshoz!
Ehhez csatlakoznék + grat Trivi... bocs Bonci ("meghalt a :kiraly: , éljen a :kiraly: " :D), Moha
Grat Itachi az 1700-hoz! :jee:
(de sok 1,7k-s forduló van mostanság)
Quote from: ExoGrat Itachi az 1700-hoz! :jee:
(de sok 1,7k-s forduló van mostanság)
Csatlakozom! :appl: :appl:
:merci:
Grat Itachi!
Quote from: Bonci:merci:
Grat Itachi!
Köszi, bár nekem úgy tûnt ,hogy valami baromi lassan jött össze.Hiába fölöttem is eljárt az idõ, hol van már az mikor 5 nap alatt 800 at post oltam...
Quote from: Itachi5 nap alatt 800 at post oltam...
Nem túlzás azért az egy kicsit?
Amúgy grat neked is az 1700-hoz!
Továbbá kösz a gratokat Xipe, Xaga, Exo, Manu!
Quote from: MeskeGrat Blimp a 800hoz!
Grat Marox a 100hoz!
Grat Noki az 1200hoz!
Grat Xaga az 1700hoz!
Grat Xipe az aláíráshoz!
Csatlakozok és Grat Moha az 1700-hoz! (Kicsit megkésve, szokás szerint :hopp: )
Valamint Boldog Szülinapot Shogun!!
Gratulálok Kalibur az új avatarhoz! :appl:
Gratulálok Senior Member Animal! :kiraly:
Boldog Szülinapot Shogun!!
Quote from: DjinnGratulálok Senior Member Animal! :kiraly:
Köszi Djinn, azt hittem, már sosem fogom elérni a 0.1k-t (http://www2.freeweb.hu/pandpsite/KP%20HappyCow.jpg)
Edit: a kép az örülésnek való hangotadás jelképe lenne... :)
gratula Animal.
Csak igy tovabb.
Köszi Exo. :merci: (kiveszem az én kis részem a nagy gratból :) )
Köszi Meske. :merci:
Továbbá:
Grat Xaga az 1700-hoz!
Gratulálok Moha az 1700-hoz!
Grat Itachi az 1700-hoz!
Boldog Szülinapot Shogun! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratula Kalibur az új avihoz! :jee:
Gratulok Animal! :jee: (örömmel látom, hogy te is átlépted ezt az álomhatárt :) (vagy ez csak nekem az? :rolleyes: ) )
Remélem nem hagytam ki senkit, ha pedig igen, akkor remélem megbocsájt az illetõ.
Gratulálok Xipe a 900-hoz! :appl:
Quote from: MaroxGratulok Animal! :jee: (örömmel látom, hogy te is átlépted ezt az álomhatárt :) (vagy ez csak nekem az? :rolleyes: ) )
Köszi Marox (nekem is álomhatár :)) és Xipe!
+ hatalmas gratula a 900 posthoz Xipe testvér!!! Catan forever :hopp:
Edit: :_off: Ma játszottunk itthon és Djinn nyert (rossz)szokás szerint :hehe:
Grat Xipe a 900-hoz! :jee:
Gratulálok:
- akkor mégegyszer Senior Member Maroxnak! :D (azért, mert igazából utólag vettem észre :p, így legalább tényleg gratuláltam)
- Senior Member Animalnak! :)
- Xipenak a 900-hoz! :)
:jee: :cool: :appl:
Továbbá:
BSZ Shogun!
És Grat Kalibur az új avához! :)
Quote from: AnimalKöszi Marox (nekem is álomhatár :)) és Xipe!
+ hatalmas gratula a 900 posthoz Xipe testvér!!! Catan forever :hopp:
Edit: :_off: Ma játszottunk itthon és Djinn nyert (rossz)szokás szerint :hehe:
koszi, Djinn,Animal,Marox,Exo es mindenki ezutan kovetkezo gratosnak.
Off: Animal, Catanban majd elverjuk Djinn-t egyszer.
legkozelebb megteszunk mindent a gyozelemert.
Quote from: MohaNem túlzás azért az egy kicsit?
Amúgy grat neked is az 1700-hoz!
Továbbá kösz a gratokat Xipe, Xaga, Exo, Manu!
Nem...Akik régebb óta itt vannak tanúsíthatják(phr0zen,Shock12,Sky,Drótmalac,TurboK,VASH,roderick,Zelgadis meg még sok név ami most nem jut eszembe,mert oan rég post oltak.)Akkoriban még Lorenor volt a nevem.Jócskán meggyûlt akkor a bajom zsozsoval is meg Chronos al.De ez már a múlt. :)
Grat Itachi!
Grat Animal a 100-hoz és kösz a gratot neked is!
Grat Xipe a 900-hoz! Nyomulsz. :)
Itachi: Tudom, hogy más volt a neved, én még akkor jöttem, mikor Lorenor voltál. Csak nem gondoltam, hogy ilyen iramban postoltál anno. 160 post naponta? Ejha! :)
Grat Kalibur, Animal és Xipe!
Quote from: MohaGrat Animal a 100-hoz és kösz a gratot neked is!
Grat Xipe a 900-hoz! Nyomulsz. :)
Itachi: Tudom, hogy más volt a neved, én még akkor jöttem, mikor Lorenor voltál. Csak nem gondoltam, hogy ilyen iramban postoltál anno. 160 post naponta? Ejha! :)
Á, az nem oan vészes.Sedóóó postmennyiségben így is zsebredugott. :rolleyes:
És hogy ne legyek off, HB Shogun!
Hali!
Sajnos nincs erõm végignézni ki mindenki érdemel gratot, de szeretnék utólag és együttesen Grtaot kívánni mindenkinek akinek nem tettem meg 01.30 és02.13 között. Szóval grat Nektek! :)
Grat Bonci a 3900-hoz Djinn a 600-hoz és Xipe a 900-hoz :appl:!
Edit: Bocsi de nehéz megszokni :o.
Quote from: NokiGrat Trivi a 3900-hoz
*böff* Köszöni! :)
Grat Bonci a 3900-hoz Djinn a 600-hoz és Xipe a 900-hoz :appl: !
Gratulálok Bonci a 3900-hoz! :appl:
(nekem is Trivi jönne még a kezemre :rolleyes: )
:merci: Noki és Xaga!
Quote from: Bonci*böff* Köszöni! :)
Még visszaszól a gyomrodból? :D
Grat a 3900-hoz!
Grat Djinn a 600-hoz!

Nagyon
Boldog Valentin-napot kívánok mindenkinek.
Adjatok és kapjatok sok-sok szeretetet és szerelmet (ne csak ma)!!!
A Valentin nappal nem tudok mit kezdeni, de neked meg boldog születésnapot, és Edina-channak is (lassan elhagyhatja a chan-t :) )
BOLDOG SZÜLINAPOT Djinn és Edina-chan! Nahát...Valentin napon születtetek? Akkor ezen a napon nektek mindig van mit ünnepelni! :)
boldog szulinapot Djinn es Edina-chan.
:merci: Cobra, noriko, és Xipe!
Boldog szülinapot Edina-chan! :)
Grat mindenkinek!!!!!!!!!
Fõleg Djinnek amiért megtért :)
Quote from: FeldinGrat mindenkinek!!!!!!!!!
Fõleg Djinnek amiért megtért :)
Kösz Feldin! Látom ez Neked visszavonhatalan pozitívum :)
Köszönöm ^^
És még boldog szülinapot Djinn-nek :tezsvir:
És boldog valentin napot... :angyali:
Boldogat, nagyot, sokat még aktuális szülinaposainknak, Djinn és Edina-chan hölgyeményeknek! Holnapra úgyis elmúlik ;)
Boldog szülinapot Djinn!!! :)
És neked is Edina-chan! Szép a honlapod, gratu azért is külön :)
Amugy pedig kellemes Valentin napot minden kedves forumozó Hölgynek! ;)
:merci: Shiroi, Edina-chan, Rounin és Baldy.
Hali!
Boldog születésnapot Edina-chan! :)
Boldog születésnapot Djinn! :)
Grat Bonci a 3900-hoz
Grat Djinn a 600-hoz
Grat Xipe a 900-hoz
:merci: minna!
Boldog Születésnapot Djinn (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) és Edina-chan (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)!
Most csak úgy trehány módon gratulálok mindenkinek bele a vakvilágba mert mindjárt megy a buszom.
Gratula!
Boldog Születésnapot Kívánok Djinn-nek és Edina-chan-nak!!!
(http://www.animationlibrary.com/Animation11/Holidays/Birthday/Cake_5.gif)
Továbbá:
Boldog Valentin-napot kívánok mindenkinek! :)
Mégtovábbá: :D
Hatalmas Grat Djinnek és Boncinak a postfordulókhoz! :jee: :cool:
És végül:
Gratulálok azoknak, akiket bunkó módon kihagytam a felsorolásból! :)
(véletlen történt, ha történt) :)
BSZ a két hölgynek, és boldog Valentin napot mindenkinek akit érint! :)
Quote from: ExoBoldog Születésnapot Kívánok Djinn-nek és Edina-chan-nak!!!
(http://www.animationlibrary.com/Animation11/Holidays/Birthday/Cake_5.gif)
Úgyszintén
Boldog Születésnapot Edina-chan és Djinn!!! :jee:
Valamint, Boldog Valentin-napot Mindenkinek még kb. 15 percig :)
:merci: Damnatus, Bonci, Pirula, Exo, Shadowolf, Xaga és Animal!
Boldog szülinapot boyscout és ein! :haha:
Bocsánat a késésért, Boldog Születésnapot Djinn! :)
és Boldog születésnapot természetesen Edina-chan, boyscout, és ein-nek is!
ja és természetesen szeretnék gratulálni Animal-nak a Catan-beli gyõzelméhez! csak így tovább! :D
Kicsit megkésve BoLdOg SzÜlInApOt Djinn és Edina-chan! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
(Nomeg valentin napot... engem nem érint a dolog... :rolleyes: )
Köszönöm Blimp és Moha!
Boldog szülinapot boyscout és ein! :)
Quote from: Blimp...ja és természetesen szeretnék gratulálni Animal-nak a Catan-beli gyõzelméhez! csak így tovább! :D
Köszi, Blimp! Há' meg kellett küzdeni érte :haha:
Quote from: MohaKicsit megkésve BoLdOg SzÜlInApOt Djinn és Edina-chan! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
(Nomeg valentin napot... engem nem érint a dolog... :rolleyes: )
JAJAJAJ... Bocsi hogy én is csak késve gratulálok nektek.... De NAgyon BÓdogat!!! :D
Hali!
BSz boyscout!
BSz ein!
Quote from: DamnatusHali!
BSz boyscout!
BSz ein!
Csatlakozom, BSz az ünnepelteknek! :)
Szeretnék itt is gartulálni katz-nak az "álom-mûváhez"! Nagyon jó lett! :jee:
Mindenki olvassal el szerintem aki eddig még nem tette mert nagyon :kiraly: -ra sikerült!!
:merci: ignus!
Quote from: DjinnSzeretnék itt is gartulálni katz-nak az "álom-mûváhez"! Nagyon jó lett! :jee:
Mindenki olvassal el szerintem aki eddig még nem tette mert nagyon :kiraly: -ra sikerült!!
Teljes mértékben egyetértek! :)
Nagy gratula katznak a mûvéhez! :jee: :appl:
Hatalmas GRATULA katz az álmodhoz :whoah: :tezsvir: !!! Le vagyok nyûgözve. Szerintem (is) a sztorinak könyvben a helye :jee:
Kíváncsian várom a folytatást/elõzményt/más történetet!
Gratulálok katz az írásodhoz! Szerintem jó lett, bár általában nem szeretem a gyilkolós történeteket. Viszont itt a fantasy ellensúlyozza a dolgot. :jee:
Quote from: ShiroiIgen! Grat katz! Orvos látott már? És túlélte? ;)
a legutobbi eset utan, velem egyutt, eltiltották a tovabbi pszihoterapia foglalkozasoktol.
Huhh... Na ide télleg jó rég néztem be... Végignéztem ugyan azt a már nem is tudom hány oldalt, amivel le voltam maradva, de megjegyezni semmit nem tudtam... Szóval megint kaptok egy csokorra való gratulációt! Mindenki vigye a magáét! :D
Edit: tévedtem, egyvalamit megjegyeztem: Bonci felfalta Trivit! Grat hozzá, a tied is ott van a többi között, majd keresd ki :hehe:
Boldog szülinapot Tac-csont! :)
(Hmm, mintha még nem "találkoztunk" volna itt a fórumon.)
BoldoXülinapot Tac-csont! Én is ritkán láttalak írni, de hátha erre nézel majd. ;)
Grat zsozsonak az új vashoz! :D
BSZ Tac! Mintha kezdenének errefelé elfogyni a vámpírok...
Hali!
BSz Tac-csont!
Quote from: ShadowolfGrat zsozsonak az új vashoz! :D
:merci: zsozso!
Quote from: ShiroiGratulálok Kalibur Raziel-hez! :jee:
Mély köszönetem neked is és mindenki másnak is, aki észrevette ^^
QuoteEz eddig a legjobb!
Na ezt a részét viszonylag vegyes érzelmekkel fogadtam... azért kösz. Asszem...
Én is észrevettem már korábban, de vmi rejtélyes okból nem gratuláltam még :ejj:
Gratula Kalibur a new version Razielhez! :)
Gratulálok Bonci a 3900-hoz! :jee:
Grat Djinn a 600-hoz! :jee:
Gratula a 900-hoz Xipe! :jee:
Utólag is nagyon Boldog Szülinapot Djinn és Edina-chan! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif) (Remélem nem haragszotok meg a késlekedésért :) )
Megjegyezném, hogy nagyon szép az oldalad Edina-chan. :jee:
Utólag is boldog Valentin napot kívánok mindenkinek, remélem mindenkinek úgy sikerült, ahogy tervezte. :)
Boldog Szülinapot boyscout és ein! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat katz a nagy "mûhöz"!
Boldog Szülinapot Tac-csont! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat az avihoz Kalibur! :jee: (bocsi, hogy csak most vettem észre)
Quote from: MaroxGrat Djinn a 600-hoz! :jee:
Utólag is nagyon Boldog Szülinapot Djinn és Edina-chan! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif) (Remélem nem haragszotok meg a késlekedésért :) )
:merci: Marox!
Így legalább több napig tart a szülinapom :D
Quote from: MaroxGratulálok Bonci a 3900-hoz! :jee:
Grat Djinn a 600-hoz! :jee:
Gratula a 900-hoz Xipe! :jee:
Utólag is nagyon Boldog Szülinapot Djinn és Edina-chan! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif) (Remélem nem haragszotok meg a késlekedésért :) )
Megjegyezném, hogy nagyon szép az oldalad Edina-chan. :jee:
Utólag is boldog Valentin napot kívánok mindenkinek, remélem mindenkinek úgy sikerült, ahogy tervezte. :)
Boldog Szülinapot boyscout és ein! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat katz a nagy "mûhöz"!
Boldog Szülinapot Tac-csont! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat az avihoz Kalibur! :jee: (bocsi, hogy csak most vettem észre)
Ezt kívánom én is mind!
Elõször is utólagos Boldog Valentin napot mindenkinek!
Utólagos Boldog szülinapot Djinn és Edina-chan![/B]
Grat Moha és Itachi az 1700hoz!
Grat Kalibur az avatarodhoz! :jee:
Grat Animal a senior memberséghez!
Utólagos Boldog szülinapot Shogun!
Grat Xipe a 900hoz!
Grat Bonci a 3900hoz!
Grat Djinn a 600hoz! Illetve a 666-hoz! :__devil: :)
Grat Edina-chan az avatarodhoz! :cool:
Utólagoz Boldog szülinapot boyscout és ein!
Grat katz az álmodhoz, meg ahogy mindezt megfogalmaztad! :jee:
Boldog szülinapot Tac-csont!
Meske, ezt am jol lekested.
de azert kosz.
Quote from: XipeMeske, ezt am jol lekested.
de azert kosz.
Hát ez van, ha egy gépre 5 ember is pályázik egyszerre. :( És sajna hétfõn- kedden, nem nagyon tudok ide jönni, mert késõn érek haza, s akkora már ált. itthon van Moha, vagy ha nem 2 perc és megjön, s akkor már nem szokott ide engedni. Ezért is könyörgök neki, hogy végre legyen net a gépemen, mert akkor legalább nem nyaggatnám, hogy én is ide akarok jönni.
Quote from: ShadowolfGrat zsozsonak az új vashoz! :D
BSZ Tac! Mintha kezdenének errefelé elfogyni a vámpírok...
Hai, hai! Csatlakozom! :)
Továbbá Gratula Djinn az ördögi 666 posthoz! :__devil: :D
Quote from: MeskeElõször is utólagos Boldog Valentin napot mindenkinek!
Utólagos Boldog szülinapot Djinn és Edina-chan![/B]
Grat Djinn a 600hoz! Illetve a 666-hoz! :__devil: :)
Quote from: ExoTovábbá Gratula Djinn az ördögi 666 posthoz! :__devil: :D
:merci: Meske és Exo! :bsd: :haha:
Gratulálok Meske az új aláírásodhoz! Nagyon aranyos! :jee:
Köszi szépen Djinn! :merci:
Azért valamikor még én is néztem ki valahogy... :rolleyes:
Quote from: DjinnGratulálok Meske az új aláírásodhoz! Nagyon aranyos! :jee:
Csatlakozom a véleményhez! :)
Grat Meske! :jee:
(http://hideki.uw.hu/hb.gif)BOLDOG SZÜLINAPOT DJINN ÉS EDINA-CHAN!(http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Grat Meske az új aláíráshoz, nagyon édi!
Utólag mindenkinek boldog Valentin napot!
És gart mindenkinek akinek az elmúlt 2 napban nem gartuláltam.
Quote from: MeskeKöszi szépen Djinn! :merci:
Azért valamikor még én is néztem ki valahogy... :rolleyes:
határozottan cuki kép
Quote from: TurboKhatározottan cuki kép
TurboK a gratulációkba írt Meske, csak miattad. Ez már jelent vmi :) Grat hozzá!
Quote from: Meske...Grat Animal a senior memberséghez!...
Nagyon köszönöm Meske és szeretnék gratulálni az új aláírásodhoz, tényleg aranyos! :)
Quote from: MeskeAzért valamikor még én is néztem ki valahogy...
:_off: Ezt a hozzáállást tessék szépen megváltoztatni, mert negatív hangvételt vélek felfedezni a mondatban :ejj: Márpedig mindez alaptalan, mert nem "valahogy" nézel ki, hanem teljesen normálisan, úgyhogy: :)
Persze a "valamikor valahogy" nem túl konkrét, szóval behelyettesíthetõ az is, hogy MOST és JÓL, akkor viszont minden OK :)
Grat Djinn a 666-hoz. :__devil: :jee: (igáz már átlépted, de hát nálam a késés az szokásos dolog :rolleyes: )
Grat az aláíráshoz Meske! :)
Gratula és köszönet zsozsonak az új gépért és a gyors fórumért/FTP-ért (így megkésve is) :)
:hail:
Quote from: MeskeAzért valamikor még én is néztem ki valahogy... :rolleyes:
Látom a kollektív önbizalomhiány megvan. :p Grat a képhez! Hány éves is vagy rajta? 10?
(De jó, hogy úgy írom ezt a postot, hogy itt állsz mellettem :rolleyes: )
Grat Meske az uj aláíráshoz. Nagyon tetszik :haha:
Nem tudom, mióta van meg, de grat Shadowolf az új aláíráshoz!
Boldog Szülinapot Bonci!
(http://img.photobucket.com/albums/v336/7noki7/bdaycake.gif)
Boldog Szülinapot Bonci! :)
Boldog szülinapot Bonci!
Boldog Szulinapot Bonci.
most mar nagyfiu vagy.
Boldog Születésnapot, Bonci!
Boldog Születésnapot Bonci!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Bonci![/B] (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Boldog születésnapot Bonci
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Bonci![/B] (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) (http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Huuuu ennél szebben én se fogalmazhattam volna meg :)
Talán igy:
Chestit rosden den!!!
Grat Lord of the board! :)
CHRONOS
Boldog Szülinapot, bár én utálom, ha szülinapom van mert az szembesít legjobban halandó mivoltommal, de azért ez nem mindenkinek mérvadó, szal még sok ien boldog szülinapot neked! :)
Boldog Születésnapot Bonci! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratulálok TurboK a 800-hoz! :jee:
Gratulálok a 2200-hoz Chronos! :jee:
Köszönöm a gratokat Exo, Noki, TurboK, Bonci, Animal, Marox, Moha és katz! :merci:
BOLDOG SZÜLINAPOT BONCI!
Grat TurboK a 800hoz!
Grat Chronos az 2200hoz!
Ha akanék sem maradhatnék ki ebbõl:) :
Boldog 22-t neked Bonci és legalább ennyi szeretet a képernyõ másik oldalán is:)!
Jajj, mirõl maradtam le majdnem :)
Cirádák helyett most csak egy röpke "boldogat, de nagyot - na meg még sokat" szösszenettel granulálok ( :p ) :) Egészségedre ;)
Edit: mármint Bonci ^^"
Gratulálok Meske a 900-hoz!
Köszönöm szépen Djinn! :merci:
Nagyon tetszik ez a smiliey! :)
Hali!
Boldog szülinapot Bonci :hail:
Grat Meske a 900-hoz!
Quote from: MaroxBoldog Születésnapot Bonci! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratulálok TurboK a 800-hoz! :jee:
Gratulálok a 2200-hoz Chronos! :jee:
Én is hasonlókat kívánok! :)
Boldog Szülinapot Bonci! :)
Gratulálok TurboKnak, Chronosnak! :jee:
Továbbá Gratula Meske a 900 postodhoz! :cool:
Boldog születésnapot Bonci! :hahaha:
Grat Xipe az avatarhoz! :whoah:
Boldog szülinapot Bonci!
Nagyon más a világ így túl egy X-en, kettõ V-n és még két I-n? :D
Grat a postfordulósoknak is, most nagyon lusta vagyok összeszámolni, bocs. :)
edit: :eek: Áááá! Djinnt meg kihagytam! Boldog szülinapot neked is ám!
/me hozzájárul hogy a szétszórtság bronzszobrához modellnek használják
Quote from: ItachiBoldog Szülinapot, bár én utálom, ha szülinapom van mert az szembesít legjobban halandó mivoltommal, de azért ez nem mindenkinek mérvadó, szal még sok ien boldog szülinapot neked! :)
:merci: minna! Mennyi jókívánság :) Honto arigatou :merci:
Itachi: ugyan nem nagyon kedveltem a magyar tanárunkat, és ezt te tudod a legjobban, de egy-két idézet, amit mondott, megragadt bennem, és ez az egyik, amiben azt hiszem nagy-nagy igazság van:
"Aki megbarátkozik a halállal, megtelik életerõvel."
Ezt (http://www.pcmag.com/image_popup/0,1735,s=25134&iid=55592,00.asp) kaptam ajándéknak :) Nagyon jó kis masina :)
Grat Meske a 900-hoz :)
Grat TurboK a 800-hoz!
Grat Chronos a 2200-hoz!
Grat húgi a 900-hoz! :)
Quote from: MohaGrat TurboK a 800-hoz!
Grat Chronos a 2200-hoz!
Csatlakozom! :appl:
edit: utólag is :merci: Noki és Pirula! :)
Quote from: MohaGrat TurboK a 800-hoz!
Grat Chronos a 2200-hoz!
Csatlakozok! És Grat Meske a 900-hoz! :jee:
Quote from: Bonci:merci: minna! Mennyi jókívánság :) Honto arigatou :merci:
Itachi: ugyan nem nagyon kedveltem a magyar tanárunkat, és ezt te tudod a legjobban, de egy-két idézet, amit mondott, megragadt bennem, és ez az egyik, amiben azt hiszem nagy-nagy igazság van:
"Aki megbarátkozik a halállal, megtelik életerõvel."
Ezt (http://www.pcmag.com/image_popup/0,1735,s=25134&iid=55592,00.asp) kaptam ajándéknak :) Nagyon jó kis masina :)
Grat Meske a 900-hoz :)
Elméletben tudom, hogy mindannyian halhatatlanok vagyunk (a lelkünk), ha nem is fizikai mivoltunkban, mivel a test és a hús már maga a halál, de képtelen vagyok bele törödni abba a tabula rasa ba amiben minden ember részesül mikor egy új életbe születik.Persze ,hogy viselné el egy ember több élet pszichikai terhét, ha még néha egy élet terhe is sok...De nekem akkor is baxa a csõrõm ez az úgymond ajándék.De ugye az ember hiába tudja vmirõl ,hogy az jó vagy rossz, addig amíg meg nem tapasztalja ténylegesen, hogy az mien, nem tud itélni.Ha vki azon az állásponton van,hogy ölni nem jó az nem az erkölcsi felfogása miatt van vagy a nevelés miatt amit kapott..Azért mert egy korábbi élete során igenis sokat ölt, és meg kellett saját bõrén tapasztalnia ,hogy helytelen.És ezt a tudást viszi tovább.És bár nem emléxik semmire az a rohadt tabula rasa miatt ,ezt örökre megtanulta és a következõ életeiben mer meg lesz affelõl bizonyosodva annak ellenére ,hogy nem tud emléket felidézni, tudni fogja hogy ölni bizony rossz.Ez az a kincs , amit kihalászot elõzõ élete limlom jai közül.Az én bajom az, hogy én a limlom ra is szeretnék emlékezni, de ez sajna lehetetlen. :mad:
Grat Chronos és TurboK! :)
Boldog szülinapot tres! :haha:
Boldog Születésnapot tres! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) Bár egy ideje már nem láttalak...
Boldog születésnapot tres!
Boldog születésnapot tres.
Relunx
Hali!
Boldog szülinapt tres! :)
Quote from: DjinnBoldog születésnapot tres! 
Csatlakozom BSZ! (http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Csatlakozom a csatlakozohoz, Boldog Szulinapot.
Boldog Szülinapot tres! :)
BSZ tres!
Köszi Damnatus, Exo, Pirula, Bonci, Animal, és Bátyó ;)! :merci:
Boldog szülinapot tres!
Grat Djinn a 700-hoz.
Quote from: XipeGrat Djinn a 700-hoz.
:merci: Xipe!
GRAT DJINN A 700HOZ!! (http://www.clicksmilies.com./sammlung0304/natur/nature-smiley-009.gif)
(http://hideki.uw.hu/bc.gif) Grat Djinn a 700-hoz!(http://hideki.uw.hu/bc.gif)
Quote from: Noki(http://hideki.uw.hu/bc.gif) Grat Djinn a 700-hoz!(http://hideki.uw.hu/bc.gif)
Csatlakozom! Grat Djinn! :) :appl:
Edit: Grat a topic 8000 postjához! :jee: :D
Grat Djinn! :)
:merci: Meske, Noki, Exo és Bonci!
Grat Xipe a milleniumhoz. Nem laca-facázol, igazi gyorstüzelõ vagy. :D
Grat Xipe az 1000-hez!!
(http://www.clicksmilies.com./sammlung0304/mittelgrosse/medium-smiley-081.gif)
Quote from: ManuGrat Xipe a milleniumhoz. Nem laca-facázol, igazi gyorstüzelõ vagy. :D
kosz Manu, most hogy mondod en is eszrevettem a fordulot.
ezt az utobbi 100 postot eleg lassan hoztam ossze.
jo dolog a gyortuzeles, de bizonyos esetekben a lassu a legeredmenyesebb. :__devil:
Merci meske.
Grat ancient Xipe! :)
Kíváncsi vagyok, hogy Meske smiley-ja mire volt célzás? :rolleyes:
Gratulálok Xipe az 1000-hez!
Grat Xipe az 1000-hez!
(http://hideki.uw.hu/olas.gif)
Kosz Bonci , Djinn, Noki.
szerintem Meske csak irigykedik.
(http://users.atw.hu/inquatitis/gif/Angry.gif)
Nem is irigykedek, csak tetszett ez a smiley. Különben is ez egy bulizós arcocska lenne, csak közben nyújtva van a nyelve. Valami olyasmit jelentene, hogy "tovább a csúcs felé"! De mindenki azt vesz ki belõle, amit akar. :)
Grat Djinn, Xipe! Kezdem magam berozsdásodottnak érezni :ejj: :)
Grat ancient Xipe! :tezsvir:
grat az 1K post-hoz te szörny! :D
Quote from: Blimpgrat az 1K post-hoz te szörny! :D
kosz Blimp es Exo.
Grat Rounin az 500hoz!! :)
Grat az 500-hoz Rounin.
Quote from: ShiroiGratulálok Ancient Member Xipe!
Gratulálok Fanatic Member Rounin!
Kosz, es Gat a 900-hoz Shiroi.
Quote from: MeskeNem is irigykedek, csak tetszett ez a smiley. Különben is ez egy bulizós arcocska lenne, csak közben nyújtva van a nyelve. Valami olyasmit jelentene, hogy "tovább a csúcs felé"! De mindenki azt vesz ki belõle, amit akar. :)
Nekem inkább félkegyelmûnek tûnik :D
Grat fanatic Rounin!
Grat Ramiz az új avatar-hoz! (habár kíváncsi vagyok meddig marad meg :D)
Grat Shiroi a 900-hoz Rounin az 500-hoz!
Grat Ramiz az új avatarhoz! :)
Szinten Grat SysOp a kiraly avatarhoz.
(http://users.atw.hu/inquatitis/gif/stewart.gif)
Quote from: XipeSzinten Grat SysOp a kiraly avatarhoz.
Csatlakozom :whoah: !

Gratulálok Rounin az 500-hoz!
Gratulálok Shiroi a 900-hoz!
Gratulálok SysOP XXL az új avatarhoz!
Gtarulálok Ramiz az új avatarhoz!
Quote from: Djinn
Gratulálok Rounin az 500-hoz!
Gratulálok Shiroi a 900-hoz!
Gratulálok SysOP XXL az új avatarhoz!
Gtarulálok Ramiz az új avatarhoz!
Csatlakozok!
Grat Ramiz, Shiroi és SysOP XXL!
gratulalok magamnak 8 ora CS jatekert es az elert masodik helyezetert.
Quote from: Djinn
Gratulálok Rounin az 500-hoz!
Gratulálok Shiroi a 900-hoz!
Gratulálok SysOP XXL az új avatarhoz!
Gtarulálok Ramiz az új avatarhoz!
Csatlakozom! :D
Grat mindenkinek!!! :jee: :cool:
Grat Xipe a CS-ben elért eredményedhez! :)
Gratuláció mindenkinek! Egyszer élünk, úgyhogy postoljunk, ami a csövön kifér!
Xipe: vigyázz, mert nálunk az a szokás (mostantól kezdve... :D), hogy azok a nem-antialkoholisták, akik betöltenek egy kerek post-számot, a kövi meeten meg kell igyák post-számuk századának megfelelõ számú korsó sört! :D Gyakorolj! ;)
Gratulálok Ramiz az 1000-hez! :jee:
Grat ancient Ramiz!
Hatalmas, Jazz-es gratula az 1000-hez, Ramiz! :jee:
Grat Ramiz az 1000-hez
Quote from: RamizGratuláció mindenkinek! Egyszer élünk, úgyhogy postoljunk, ami a csövön kifér!
Xipe: vigyázz, mert nálunk az a szokás (mostantól kezdve... :D), hogy azok a nem-antialkoholisták, akik betöltenek egy kerek post-számot, a kövi meeten meg kell igyák post-számuk századának megfelelõ számú korsó sört! :D Gyakorolj! ;)
Grat az 1000-hez Ramiz.
erre az ivos dologra rafaznal mert en iszom alkoholt.
foleg ha te fizeted.
Grat Shiroi a 900hoz!
Grat Ramiz az új avatarhoz és az 1000hez!! :jee:
Grat SysOP XXL az új avatarhoz! (http://www.clicksmilies.com./sammlung0304/musik/music-smiley-010.gif)
Gratula Ramiz az 1000-hez!!! :tezsvir:
grat ramiz a milleniumhoz meg az avához
Grat Exo az új aláíráshoz! :jee:
Quote from: DjinnGrat Exo az új aláíráshoz! :jee:
Köszönöm! :merci: :)
Grat Ramiz az 1000-hez! :appl:
Grat Exo az aláíráshoz!
Quote from: ShiroiGratulálok SysOP XXL az új Avatar-hoz!
Quote from: XipeSzinten Grat SysOp a kiraly avatarhoz.
Quote from: NokiCsatlakozom!
Quote from: DjinnGratulálok SysOP XXL az új avatarhoz!
Quote from: AnimalCsatlakozok!
Quote from: ExoCsatlakozom!
Quote from: RamizGratuláció mindenkinek! Egyszer élünk, úgyhogy postoljunk, ami a csövön kifér!
QuoteGrat SysOP XXL az új avatarhoz!(http://www.clicksmilies.com./sammlung0304/musik/music-smiley-010.gif)
Quote from: MaroxGratula Ramiz és SysOP XXL az új avihoz!
Quote from: XagaCsatlakozom!
Quote from: MohaBocs, most én is kölcsön veszem és csatlakozom a gratokhoz, mert a meló miatt nem volt idõm (ma is melóztam még).
Köszönöm! :whoah:
Gratulálok Meske a 900-hoz! :jee:
Boldog Születésnapot tres! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratula Djinn a 700-hoz! :jee:
Gratula az 1000-hez Xipe! :jee:
Gratula Rounin az 500-hoz! :jee:
Grat a 900-hoz Shiroi! :jee:
Gratula Ramiz és SysOP XXL az új avihoz! :jee: (lehet, hogy nekem is váltanom kéne :rolleyes: )
Grat az 1000-hez, Ramiz! :jee:
Gratulálok Exo az aláíráshoz! :jee:
Quote from: MaroxGratulálok Meske a 900-hoz! :jee:
Boldog Születésnapot tres! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratula Djinn a 700-hoz! :jee:
Gratula az 1000-hez Xipe! :jee:
Gratula Rounin az 500-hoz! :jee:
Grat a 900-hoz Shiroi! :jee:
Gratula Ramiz és SysOP XXL az új avihoz! :jee:
Grat az 1000-hez, Ramiz! :jee:
Gratulálok Exo az aláíráshoz! :jee:
Csatlakozom :)
Quote from: MaroxGratulálok Meske a 900-hoz! :jee:
Boldog Születésnapot tres! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratula Djinn a 700-hoz! :jee:
Gratula az 1000-hez Xipe! :jee:
Gratula Rounin az 500-hoz! :jee:
Grat a 900-hoz Shiroi! :jee:
Gratula Ramiz és SysOP XXL az új avihoz! :jee: (lehet, hogy nekem is váltanom kéne :rolleyes: )
Grat az 1000-hez, Ramiz! :jee:
Gratulálok Exo az aláíráshoz!
Bocs, most én is kölcsön veszem és csatlakozom a gratokhoz, mert a meló miatt nem volt idõm (ma is melóztam még).
Ramiz: a veréb-egér (vagy mi) kimondottan tetszik. :D
Arigatou minnasan! :merci:
Boldog születésnapot iozi és SairuS!
Hali!
Grat Djinn a 700-hoz!
Grat Xipe az 1000-hez!
Grat Rounin az 500-hoz!
Grat Shiroi a 900-hoz!
Grat Ramiz az 1000-hez!
BSz iozi!
BSz SairuS!
Quote from: DjinnBoldog születésnapot iozi és SairuS! 
Csatlakozom, BSz! :)
Quote from: MohaRamiz: a veréb-egér (vagy mi) kimondottan tetszik. :D
Nekem is. :D Ha bírod az ilyesmiket, nézz be a Nagyon lol-ba, oda postolom a címet.
Köszönöm Marox, Xaga és Moha (másodjára is! ;))! :merci:
Grat Exo az aláírásodhoz!
Boldog szülinapot iozi és SairuS!
Grat Blimp a 900-hoz! :appl:
Grat Blimp a 900hoz!!
Grat Blimp!
Gratulálok Blimp a 900-hoz!

Gratulálok Bonci az új aláíráshoz! :jee: :lul:
köszönöm a gratokat :)
és én is gratulálnék mindenkinek mindenért! :)
Grat Blimp a 900-hoz és Bonci az aláíráshoz!
Grat Blimp es Bonci.
Grat Shadowolf a 3100-hoz! :jee:
Quote from: MohaGrat Shadowolf a 3100-hoz! :jee:
csatlakozom, grat a 3100-hez.
Grat Blimp, Bonci, Ramiz & Shadowolf! :jee: :)
Boldog Szülinapot iozi és SairuS! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratula Blimp a 900-hoz! :jee:
Grat Bonci az új aláíráshoz! :jee:
Grat Shadowolf a 3100-hoz! :jee:
Hali!
Grat Blimp a 900-hoz!
Grat Shadowolf a 3100-hoz!
Grat Shadowolf!
Quote from: DamnatusGrat Bonci a 3100-hoz!
Hát ezt elnézted! :p Bonci lassan a 4000 felé közelít. Shadowolf-nak kellett volna gratulálni. :)

Gratulálok Shadowolf a 3100-hoz!
Quote from: DamnatusGrat Bonci a 3100-hoz!
Na szegényt most jól degradáltad. :D Amúgy köszi mindenki!
Quote from: DamnatusGrat Bonci a 3100-hoz!
Azért köszönöt a szándékért ;)
Grat Shadowolf!
Quote from: Djinn
Gratulálok Shadowolf a 3100-hoz!
Csatlakozom grat grat! :appl:
Grat Bonci az aláíráshoz :).
Quote from: ShiroiGratulálok Animal az állásodhoz! :jee:
Gratulálok Feldin a flood-mentes mai napért! Egész jól meg bírtad állni... ;)
:lol: :D
Gratula Animal & Feldin!
Grat Moha az 1800-hoz! :D :jee: :tezsvir:
(mire válaszolsz már úgyis meglesz) :D
Gratulálok Animal a munkához! :jee:
Gratulálok Kvikveg az új avatarhoz! :)
Grat Moha az 1800-hoz :tezsvir: , és grat Kvikveg az új avatarhoz! :jee:
Köszönöm a Gratokat Shiroi, Exo és Djinn!
Jupp.
Kössze mindenki, és most csatlakozom a tömeghez (a tarkához) és kórusban gratulálok mindenkinek. Nemsokára napra- és névrekész leszek, mert lesz netem otthon! Yeah!!!
Quote from: ShiroiGratulálok Feldin a flood-mentes mai napért! Egész jól meg bírtad állni... ;)
Hehe... akkor úgy látszik nem néztél be az egyik topicba :D
Grat Animal!
Grat Kvikveg!
Moha-nak meg Rouninnak meg majd akkor, amikor eljött az ideje ;)
Quote from: ShiroiGratulálok Rounin az aláírásért! Ha nem vigyázol, majd téged is jól szétválogat. :)
Csak átmeneti :p Következõ munkafolyamat alatt :)
Grat Rounin a (kissé morbid) aláíráshoz!
Köszi az elõre-gratokat Exo és Animal! :)
Gratulálok Moha az 1800-hoz!
Gratulálok Animal az aláírásodhoz, nagyon jó lett! :) :jee:
Gratula Moha az 1800-hoz! :jee:
Gratula az új avihoz Kvikveg! :jee:
Grat Rounin az új aláíráshoz! :jee: (ötletes :) )
Gratula minden olyan membernek, aki valamit fel tudott mutatni az elmúlt pár hétben. :)
Grat Moha és Rounin!
Quote from: MaroxGratula az új avihoz Kvikveg! :jee:
Grat Rounin az új aláíráshoz! :jee: (ötletes :) )
Csatlakozom! :) Gratula!
Grat Kvikvegnek is az új avához! :)
Kösz Djinn, Marox, Suszi és Bonci!
Gratulálok Felsmuk a 100-hoz! :jee:
csak most vettem észre
Gratv senior member Felsmuk!
Na még egyet Djinn :)
Quote from: BonciNa még egyet Djinn :)
:confused: Tudom, hülye vagyok, de mit még egyet??
Quote from: ShiroiGratulálok Addict Member Djinn! :)
:D
Grat addict Djinn! :)
Áááá! Köszönöm Shiroi és Bonci! :haha:
(ez egy "ja, értem" ááá volt)
Gratula Felsmuk! :jee:
Gratula Djinn! :jee: :haha:
Grat Felsmuk a senoirsághoz! :)
Gratula Djinn az addict memberi címhez! :jee: :appl:
Grat Djinn az addictsághoz.
Hali!
Grat Moha az 1800-hoz!
Grat Felsmuk a 100-hoz!
Korrigálva Shadowolfnak a 3100 ;)
Grat senior Felsmuk!
Grat addict Djinn! Egész gyorsan összehoztad! :jee:
:merci: Damnatus!
:merci: Marox, Exo, Cobra és Moha!

Gratulálok Bonci a
4000-hez!!
Lövésem sincs mit mond a smiley, de tapsol, úgyhogy csak nem löttem mellé nagyon :haha:
Grat a 4k-hoz Bonci! :jee:
Grat Bonci a 4000hez! (http://www.clicksmilies.com/s0105/aktion/action-smiley-035.gif)
na, ehhez nekem is gratulálnom kell, szóval Grat BONCI a 4000-HEZ! :)
GRAT BONCI A 4000HEZ ÉS AZ ALÁÍRÁSODHOZ!!!! :jee:
GrAt Shadowolf a 3100-hOz!!
Grat Moha az 1800hoz!!! :tezsvir:
Grat Kvikveg az új avatarhoz!
Grat Rounin az új aláíráshoz!
Grat Felsmuk a 100hoz!
GrAt Djinn aZ aDdIcTsÁgHoZ!
Quote from: ShadowolfGrat a 4k-hoz Bonci! :jee:
Szintén... :jee:
Bezzeg a "régi szép idõkben", amikor már 400 post "nagyon" soknak számított...:)
CHRONOS
Grat Bonci, zsozsonak lassan ki kell találnia, hogy mi legyen 5000-tõl a megnevezés :)
:merci: minna!
A napi postátlagot nézve zsozsonak legalább 100 napja van még erre ;)
Quote from: Djinn
Gratulálok Bonci a 4000-hez!!
Lövésem sincs mit mond a smiley, de tapsol, úgyhogy csak nem löttem mellé nagyon :haha:
Burabo- azaz Bravó! szóval tényleg nem nyúltál mellé. :)
Nagy grat Bonci a 4000-hez! :appl:
Ja, és kösz az 1800-as gratot, Meske. :)
Szokás szerint kicsit megkésve, de nem elfelejtve :) :
Grat Shadowolf a 3100-hoz, Moha az 1800-hoz, Felsmuk a 100-hoz!! :tezsvir:
Grat Kvikveg az új avatarhoz! :jee:
Grat Rounin az új aláíráshoz! :jee:
És végül, de nem utolsó sorban: Grat Djinn az addict memberséghez. :hail: :)
Edit: B*sszus, de vaksi vagyok! Hatalmas gratula Bonci a 4000-hez! :whoah: :appl:
(http://hideki.uw.hu/bc.gif)Grat Bonci a 4000-hez és az aláíráshoz!(http://hideki.uw.hu/bc.gif)
Quote from: MeskeGRAT BONCI A 4000HEZ ÉS AZ ALÁÍRÁSODHOZ!!!! :jee:
GrAt Shadowolf a 3100-hOz!!
Grat Moha az 1800hoz!!! :tezsvir:
Grat Kvikveg az új avatarhoz!
Grat Rounin az új aláíráshoz!
Grat Felsmuk a 100hoz!
GrAt Djinn aZ aDdIcTsÁgHoZ!
Hmm... sokat gondolkoztam, kinek a szövegét lopjam ... a tiéd tetszett a legjobban, ezer bocs ^^
A lényegi rész pedig: Dettó! (akkor is, ha kicsit tán megkésve... de én úgyis mindig mindenhonnan elkések, úgyhogy magamhoz képest még idõben vagyok :rolleyes: )
Hmm... sokat gondolkoztam, kinek a szövegét lopjam ... Aztán inkább mégsem :)
A lényegi rész pedig: Ditto! (akkor is, ha kicsit tán megkésve... de én úgyis mindig mindenhonnan elkések, szóval shebaj :)
Amúgy köszi mindenki és óriási grat mindenkinek, mert én soha nem tudom kinek mikor kellene (leszakadtam már a net köldökzsinórjáról, most kapaszkodom fel :rolleyes: )
ui: bocs a plágiumért :p :)
Grat Bonci
Ez még nem nem volt , szal; - || - :)
Quote from: RouninHmm... sokat gondolkoztam, kinek a szövegét lopjam ... Aztán inkább mégsem :)
A lényegi rész pedig: Ditto! (akkor is, ha kicsit tán megkésve... de én úgyis mindig mindenhonnan elkések, szóval shebaj :)
Amúgy köszi mindenki és óriási grat mindenkinek, mert én soha nem tudom kinek mikor kellene (leszakadtam már a net köldökzsinórjáról, most kapaszkodom fel :rolleyes: )
ui: bocs a plágiumért :p :)
Hadd ne menjek csak ezért az offtopicba... és bocs hogy primitív vok... de mi az a plágium?
Quote from: KaliburHadd ne menjek csak ezért az offtopicba... és bocs hogy primitív vok... de mi az a plágium?
A plágium más szerzõk gondolatainak, fogalmainak, szavainak, mondatainak használata anélkül, hogy erre az írás készítõje írásában utalna.
Szóval ellopod más agyszüleményét. :)
edit: Bár ebben az esetben nem lenne az mert ott van, hogy "originally posted by....."
Gratula Bonci! :jee:
Grat Bonci a 4000-hez! :jee:
Sztem a 4000-hez is kitalálhattak volna vmit.
Hogy is vannak a fokozatok?
Relunx
:merci: minna!
Grat Marox az új avatarhoz! :)
Gratulálok Marox az új avatarhoz :jee:
:merci: Köszi Bonci, köszi Djinn!. :)
Ez a legeslegelsõ ilyen jellegû rajzom. :)
Grat Marox az avatarhoz! Funny. :)
:merci: Köszi Moha! :)
Grat Marox az új avatarodhoz! Nagyon jó! :cool:
Nagy Gratula mindenkinek, aki az utóbbi pár napban jubillált vagy egyéb dícsérendõt ért el! :jee:
Külön Grat Boncinak! :) :appl:
Grat Marox az avatarhoz és Grat Djinn az Addictsághoz
Grat Marox az új avatarhoz!! :jee:
:merci: Köszi Meske, köszi Exo, köszi Noki, köszi Animal! :)
Grat Djinn a 800 posthoz! :jee: :cool:
(lassan eléred a Xipe-féle tempót :D)
Gratula Djinn! :jee:
Grat Djinn!
Grat Djinn a 800hoz!!
(http://hideki.uw.hu/pom.gif) Grat Djinn a 800-hoz!(http://hideki.uw.hu/pom.gif)
:merci: Exo, Marox, Bonci, Meske és Noki!
Quote from: MeskeGrat Djinn a 800hoz!!
Én is gratulálok! A családi post-mennyiség majdnem 86%-a a Tiéd :lul: :)
Grat Djinn!
Grat Djinn.
lassan, de biztosan, utol fogsz erni.
Grat Xipe az 1100-hoz! :jee:
Gratulálok Xipe az 1100-hoz! :appl:
Ugyan, a nyomodba sem érhetek! Nem, hogy lehagyjalak :D
:merci: Animal, Moha és Xipe
Grat Xipe az 11 százhoz!! :)
Grat Xipe a magnókazettához (MC)! :)
koszonom mindenkinek.
Grat member White SeeD!
Grat Xipe és White SeeD! :appl:
Grat Itachi az avidhoz! :jee:
Hali!
Grat Bonci a 4000-hez, Djinnek a 800-hoz, Xipe-nak az 1100-hoz!
Gratulálok Mindenkinek! :appl:
Tudom, megint jól lemaradtam, de:
Hatalmas Gratula Xipe-testvér az 1100-hoz! :jee: :tezsvir:
Tényleg! Ezzel még én is adós vagyok.
Grat az 1100-hoz Xipe!
Kosz Animal testver es Moha.
Grat White SeeD a member címhez!
Grat Itachi az új avatarodhoz!
Grat Itachi!
Grat az új avatarhoz, Itachi!
Quote from: MohaGrat az új avatarhoz, Itachi!
Csatlakozom és grat Xipe-nak ha még nem tettem volna meg.
Hát lemaradtam, sajnos nemigen jött értesitõ a postokról, és még beteg is vagyok.. .:( Úgyhogy sajnos csak utólag tudok mindenkinek gratulálni!
Grat Katz.
Gratulálok katz a 400-hoz! :)
Grat katz!
Grat a 400-hoz katz!
:merci:
Grat Katz a 400-hoz :appl:!
Gratula Katz! :jee:
Boldog Születésnapot Gheizt! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Gratulálok bpka000 a 700-hoz! :)
Boldog szülinapot Gheizt!

Gratulálok az új aláíráshoz Shiroi! :jee:
Gratulálok az új avatarhoz, Itachi! :)
Quote from: DjinnGratulálok bpka000 a 700-hoz! :)
Boldog szülinapot Gheizt! 
Gratulálok az új aláíráshoz Shiroi! :jee:
Gratulálok az új avatarhoz, Itachi! :)
Nekik én is.
Meg katznak is!
Tovább viszont lusta vagyok lapozni, de bocsássátok ezt meg nekem jó? :)
Gratula mindenkinek akinek jár! :appl:
Grat bpka000!
Grat Shiroi!
Gratulálok Xipe az 1200-hoz! :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Xipe az 1200-hoz! :appl:
merci vraiment Djinn
Grat Katz a 400hoz!
Utólagos Boldog szülinapot Gheizt!
Grat bpka000 a 700hoz!
Grat Shiroi az aláírásodhoz!
Grat Xipe az 1200hoz!
Grat Xipe!
Szervusztok Gyerekek! Sajna pár hétig nem voltam itt, így kissé lemaradtam minden téren.Látom jó pár változás történt aláírások, avatárok meg miegyebek terén. Úgyhogy hatalmas GRATULA :tezsvir: mindenkinek, aki elért valami újat, valami nagyszerût, vagy csak tett valami dícséretre méltót.
Kosz Bonci.
Gratula bpka000! :jee:
Gratulálok az új aláíráshoz Shiroi! :jee:
Grat Xipe az 1200-hoz! :jee:
Quote from: MaroxGratula bpka000! :jee:
Gratulálok az új aláíráshoz Shiroi! :jee:
Grat Xipe az 1200-hoz! :jee:
Csatlakozom!
BSZ Sky! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)

Boldog szülinapot Sky!
Hopp, nem is szoktam nézni ezt a topicot, kösz mindenki.
Quote from: MaroxGratula bpka000! :jee:
Gratulálok az új aláíráshoz Shiroi! :jee:
Grat Xipe az 1200-hoz! :jee:
Csatlakozom én is és BSZ SKy! :appl:
grat Blimp.
Gratulálok Blimp az 1000-hez :jee:
Hali!
Grat Blimp az 1000-hez!
Boldog szülinapot Sky!
Grat Blimp az 1000hez! :jee:
Grat ancient Blimp! :)
Gratula Blimp az 1000-hez! :jee:
Edit: Ja igen: és BoLdOg SzÜlInApOt Sky!
Gratulálok Moha az 1900-hoz! :jee:
(http://hideki.uw.hu/pom.gif) Grat Moha az 1900-hoz és Blimp az 1000-hez!(http://hideki.uw.hu/pom.gif)
Grat Moha az 1900-hoz!
és köszönöm Shiroi, Xipe, Djinn, Damnatus, Meske, Bonci, Moha, Noki és valahány név a naptárban! :)
Argh.
/me széthint annyi grat-ot, ahány hópehely ma lehullott az égbõl :) Osszátok be :D
Grat postfordulósok, grat alábiggyesztõk, szülinaposok, shaperek etc.
Köszönöm, hogy soha nem vagyok képben :p
Grat Moha.
te vagy a kovetkezo celpontom.
Grat Moha! :)
Grat Moha
GRAT BRATYESZ AZ 1900HOZ!!
Grat Rounin és Manu az aláírásotokhoz! :jee:
Grat Bonci a 4100-hoz! :jee: :appl:
Grat Bonci a 4100hoz! :jee:
Gratulálok Bonci a 4100-hoz! :jee:
grat Bonci a 4100-hoz
:merci:
Kösz a gratokat Djinn, Noki, Blimp, Rounin, Xipe, Bonci, Xaga, Meske!
Pont egy év alatt sikerült összehoznom az 1900-at. :) (még 100 kellett volna...)
Quote from: XipeGrat Moha.
te vagy a kovetkezo celpontom.
/me harcolni!(http://moha.uw.hu/kard.gif)
(Bár valószínû úgyis leelõzöl, de még nekem van több postom :beeee: )
Gratula Bonci a 4100-hoz!
Boldog születésnapot Rigon! :appl:
Nagy Gratula Mindenkinek!
(bocs hogy lusta vagyok összeszedni a névsort)
Boldog szülinapot Rigon!
Boldog szülinapot Rigon! :)
Hali!
Grat Moha az 1900-hoz!
Grat Bonci a 4100-hoz!
Kösz Meske, Shiroi! :)
Grat Manu! Na ez már katana mánia a javából ;)
Ismét megkésve. :)
Boldog szülinapot Sky! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat Blimp! :jee:
Gratula Moha az 1900-hoz! :jee:
Grat Bonci a 4100-hoz! :jee:
Gratula az aláíráshoz Manu! :jee:
Boldog születésnapot Rigon! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Boldog Születésnapot nihil! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Boldog szülinapot nihil!
Gratulálok az aláíráshoz Manu! :jee:
Boldog szülinapot nihil!
Boldog születésnapot nihil :appl:
Boldog születésnapot nihil!
Jó az aláírás Darkstar! :jee:
Gratulálok Manu az új avatarhoz! :)
Gratulálok Darkstar az aláíráshoz! :)
Gratulálok mindenkinek,aki nyert ma valamilyen játékban meeten :D
Valamint gratulálok azoknak is, akik megfejtették, mit csináltak a másik oldalon a spanyol nyelvû emberkék :eeek: :rolleyes:
Hali!
Szerencséjük volt...
Quote from: DjinnGratulálok Manu az új avatarhoz! :)
Gratulálok Darkstar az aláíráshoz! :)
Gratulálok mindenkinek,aki nyert ma valamilyen játékban meeten :D
Valamint gratulálok azoknak is, akik megfejtették, mit csináltak a másik oldalon a spanyol nyelvû emberkék :eeek: :rolleyes:
Csatlakozok! A spanyolok szocializációs szokásai pedig egy kissé :confused:
Quote from: DjinnGratulálok mindenkinek,aki nyert ma valamilyen játékban meeten :D
Ehhez csatlakozom! :)
Ja, és ha rendszeres lesz a társasos meet, biztos, hogy felmegyek párszor.
Grat Manu az új avatarodhoz!
Grat Darkstar az aláírásodhoz!
Grat a társasjátékban lévõ nyerteseknek! :)
Kösz Bonci! Katana + Samurai Champloo :)
Kösz Marox!
Kösz Djinn!
Kösz Djinn! (méd 1x) :)
Kösz Animal!
Kösz Meske!
Kösz Darkstar!
(Mennyi lelkes, jó fej ember :))
Grat Darkstar! Tetszik az a szélsõségesség, ami az avatarod meg a signature-öd között fennáll! :) :jee:
Grat Manu és Darkstar!
Manu... laza az új avatárod. Erõs késztetést éreztem rá, amikor megláttam, hogy visszategyem az elõzõ elõtti avatáromat (csak hogy tudd, ki a kapitányod :D ).
Most már nekem is illik megköszönni, szóval: kösz mindenkinek!!. :)
Quote from: ManuGrat Darkstar! Tetszik az a szélsõségesség, ami az avatarod meg a signature-öd között fennáll! :) :jee:
Szeressük is mi a szélsõségeket :lazza:
Grat Darkstar az aláíráshoz! :jee:
Gratulálok Ramiz az 1100-hoz! :jee:
Hali!
Grat Ramiz az 1100-hoz!
Grat Ramiz! :jee:
Grat Ramiz! ... és amivel felhagytál, azzal ne dicsekedj, mert már nem kapitány vagy hanem csak egy hörcsögfecske, de így viszont jól mutatnál a vállamon papagáj helyett :D
Grat Ramiz! :)
Hali!
Boldog nõnapot a hölgyeknek! :)
Boldog Nõnapot Kívánnék én is a Hölgyeknek! :)
Boldog nõnapot kivánok minden Kedves Hölgynek, ki ide jár :)
(http://www.hhrf.org/magyarszo/arhiva/040114/kepek/hovirag.jpg)
BOLDOG NÕNAPOT!
(http://img.photobucket.com/albums/v336/7noki7/C2-3440_2.jpg)
Boldog nõnapot (nem találtam sehol virágos smilye-t :( )
Kézcsók Hölgyeim és egy nagy csokorral kedvenc virágából mindenkinek (még mindig a hölgy-kategórián belül maradva^^"). Évente egyszer ennyi kedvesség mégiscsak kijár :p
Gratulálok Marox az új avatarhoz! :jee:
Gratulálok Cobra az 1000-hez! :appl:
Boldog szülinapot santito!

Minden kedves fiatalembernek köszönöm a nõnapi jókívánságokat! :p :haha:
Minden Hölgy fórumozónak boldog Nõnapot!!!
Grat Cobra Commandernek az 1000. postjához!
Boldog Nõnapot Minden Hölgynek!
(http://www.tar.hu/marox/nonap.jpg)
Grat Cobra! :jee:
:merci: Köszönöm Djinn.
Köszönöm a jókívánságokat! :) Legalább itt kapok egypár jó szót, ha mást nem is, nem úgy mint máshol...
OFF: (pl. a suliban is reggel 3-an voltunk bent a teremben, 2 lány és 1 fiú. Bejött egy másik fiú osztálytársam, s kedvesen odaszolt a már bent lévõ fiú osztálytársamnak: "Boldog nõnapot Gergõ!". Utánna pedig jó sok idõ mulva dörmögte el az orra alatt, hogy "na jó, nektek is boldog nõnapot.") :grrr: OFF VÉGE
ON:
Grat Ramiz az 1100hoz!
Grat Cobra az 1000hez!
Boldog szülinapot santito!
Grat Marox az új avatarhoz!
Köszönöm Darkstar minden nõ nevében is! :)
Gratulálok Ramiz az 1100-hoz! :jee:
(lehet, hogy másodszor?) edit :köszi Shiroi! Szóval tényleg másodszor!! :haha:
És köszönöm mindenkinek!! Nagyon aranyosak vagytok!
Nekünk lányoknak nagyon jó dolgunk van itt a fórumon!! El vagyunk kényeztetve! Köszönjük!!

edit2 : Gratulálok Meske az avatarodhoz!! :jee:
Köszönöm szépen Shiroi! :merci:
Grat Rounin az aláírásodhoz!
Djinn: Legalább itt legyünk elkényeztetve, ha már máshol ezt nem teszik meg...
EDIT: Shiroi: Sajna ilyenek is vannak... :(
Grat Marox! Grat ancient Cobra! Grat Meske! Grat Rounin!
Boldog Nõnapot a hölgyeknek!
Nem elfeledkezni a férfinapról ;)
Hali!
Grat Cobra a milleniumhoz!
Quote from: MeskeGrat Ramiz az 1100hoz!
Grat Cobra az 1000hez!
Boldog szülinapot santito!
Grat Marox az új avatarhoz!
Csatlakozok!
Valamint Nagyon Boldog Nõnapot kívánok minden kedves hölgy fórumozó-társnak (http://www2.freeweb.hu/pandpsite/totoro.jpg)
OFF: Egyik volt tanárom szavaival: "a nõi hölgyeknek" :)
EDIT: Ja és HATALMAS GRATULA Meske az új avatarhoz!!!!!!!!!!!!!
Köszönöm a gratokat.
Quote from: AnimalNagyon Boldog Nõnapot kívánok minden kedves hölgy fórumozó-társnak
És Boldog Névnapot kívánok minden ZOLTÁN nevû egyénnek!
Grat Ramiz az 1100-hoz és Cobra az 1000-hez!
Továbbá boldog nõnapot minden hölgy fórumozónak és boldog névnapot a Zoltánoknak! :)
Quote from: zolan43És Boldog Névnapot kívánok minden ZOLTÁN nevû egyénnek!
Boldog névnapot a Zoltánoknak! :)
Ez kicsit fura mert a legtöbb itteni emberrõl fogalmam sincs, hogy hívják.
És az enyémet sem tudja senki szerintem ;)
Csak szép sorjában:
1. Boldog nõnapot minden nõnek! (itt is és máshol is, bár aki nem itt van az úgyse olvassa el)!
2. Boldog szülinapot santito!
3. Boldog névnapot a Zoltánoknak!
4. Grat Ramiz az 1100-hoz és Cobra az 1000-hez!
5. Gratulálok Meske az Avatar-hoz!
Gratulálok Rounin az aláíráshoz!
És bocsánat mindenkitõl akit kihagytam.
:tezsvir:
Quote from: DjinnBoldog névnapot a Zoltánoknak! :)
Ez kicsit fura mert a legtöbb itteni emberrõl fogalmam sincs, hogy hívják.
És az enyémet sem tudja senki szerintem ;)
Köszönöm! :)
és most már tudhatjátok hogy Zoltán vagyok :D
Ááááááá, végre van net. Vmi állat egész délután a kolihálót hekkelte és kinyiffant a szerver. :grrr: :b+: :hogyaza:
Quote from: DjinnBoldog névnapot a Zoltánoknak! :)
:merci:
Quote from: DjinnEz kicsit fura mert a legtöbb itteni emberrõl fogalmam sincs, hogy hívják.
Nem baj, katz nap nincs. Én sem használom a polgári nevem sûrûn, csak elrettentésképpen...
Boldog Nõnapot a kedves forumozó Hölgyeknek!
grat Meske az új avatarhoz. Love Hina :jee:
Quote from: katzgrat Meske az új avatarhoz. Love Hina :jee:
Ahogy én ismerem, csak éz kizárólag Kaolla-s avatarjai lesznek. :) Ja, gratula hozzá Meske! :D
Gratula az új avihoz Meske! :jee:
Grat Rounin az aláíráshoz! :jee:
Bolgod Névnapot a Zoltánoknak! :jee:
:merci: Köszönöm Meske, Bonci, Animal. :)
BSZ Bmester-nek... Elsõ lettem, jeee
Hali!
Grat White SeeD a centenáriumhoz!
Boldog szülinapot Bmester! :)
Gratulálok White SeeD a 100.posthoz! :jee:
Lehet, hogy legközelebb én is gratulálok magamnak, akkor talán nem merül feledésbe a frenetikus teljesítményem, mint ahogy most ez történt velem :bruhuhu: :lul:
Boldog névnapot tegnapra az érintetteknek! (jelenleg akkor katz-ról meg Blimprõl tudok :))
Grat mindenkinek aki megérdemli! :appl:
Quote from: ShiroiGratulálok Rounin az aláíráshoz! Csak nem Berserk manga? Abban volt egy hasonló...
:)
Nope... Witchblade, Ian Nottingham ^^ (de berserkre is passzol)
Grat evríván!
:merci: beaucoup tout le monde! :)
Quote from: DjinnÉs az enyémet sem tudja senki szerintem ;)
Még Animal sem? :p
Boldog névnapot a Zoltánoknak így utólag! :)
Boldog szülinapot Bmester!
Grat White SeeD a 100hoz!
Utólagosan, egyúttal elnézést kérve
Grat Djinn a 900-hoz! :)
(Ugye azt felejtettük el? :o)
Quote from: MeskeMég Animal sem? :p
De, õ tudja. És rajat kívül még legalább ketten :rolleyes:
Quote from: MeskeUtólagosan, egyúttal elnézést kérve Grat Djinn a 900-hoz! :)
Köszönöm!! :D
Na jó, most az egyszer megbocsájtok :lazza: :D Végre tudok aludni éjszaka. Már nagyon bántott a dolog :lul:
Meg biztos mondják majd, hogy ha valaki ilyen sokat ír (mint én), akkor azt nem is lehet követni.. :haha:
Na, ezt tényleg nem vettük észre. Utólagos Grat Djinn a 900-hoz!
Visszamenõleges grat a 900-hoz Djinn!
Hali!
Grat Djinn a 900-hoz, utólag. Ha nem írnál olyan sokat, akkor észrevennénk a pstfordulót ;)! Nameg ha szólni kell, akkor már nem az igazi.
Boldog Születésnapot Bmester! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Grat a 100-hoz White SeeD! :jee:
Utólagosan is Grat Djinn a postfordulóhoz! :jee:
Grat Djinn! :)
Utólagos :merci: az utólagos gratokhoz mindenkinek!! :D:D
Quote from: DjinnUtólagos :merci: az utólagos gratokhoz mindenkinek!! :D:D
Én meg utólag grat a 900. postodhoz.. :)
És BSZ Lac-nak (24), Aeren-nek (23)!!! :jee:
:merci: ignus!
Boldog sülinapot Bmester, Lac, Aeren ! :)
Gratulálok Baldy az 1800-hoz!! :jee:
grat baldy.
BSZ akinek van.
Hali!
Grat Baldy az 1800-hoz!
Grat az 1800.-hoz Baldy. Boldog születésnapot Lac (24) és Aeren (23)!
Boldog sülinapot Lac és Aeren !
Grat Baldy az 1800hoz!
Grat Djinn!
Grat Baldy!
Grat Baldy! :)
Nem akarod Blady-ra változtatni a neved? Mindig azt gépelem elõször :)
Boldog születésnapot Lac és Aeren!
Gratula Baldy az 1800-hoz!
BoldoXülinapot Lac!
Boldog szülinapot ArchElf[HUN] és Feri!!
BSZ ArchElf[HUN]! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Hali!
BSz ArchElf[HUN]!
Boldog szülinapot ArchElf[HUN] és Feri!
Quote from: MeskeBoldog szülinapot ArchElf[HUN] és Feri!
Csatlakozom!
Grat Baldy az 1800-hoz! :appl:
És utólag BSZ Lac és Aeren!
Boldog szülinapot ArchElf[HUN]!
Edit: És persze Ferinek is!
BoLdOg SzÜlInApOt ArchElf[HUN]! :appl:
Quote from: MeskeBoldog szülinapot ArchElf[HUN] és Feri!
Csatlakozok! (szokás szerint) :)
Boldog születésnapot ArchElf és Feri! :rotflol:
Boldog születésnapot ArchElf
BSZ Alucat!
Hali
Bsz Alucat!
Boldog szülinapot Alucat!
Boldog születésnapot Alucat! :)
Hatalmas gratula Meske az 1000 posthoz!!! :jee:
Valamint BSZ Alucat!
Gratulálok Meske az
1000-hez!!
Köszi Animal és Djinn! :merci:
Én is gratulálok Meske az 1000-hez!
és örülök hogy pont elcsíptem eme jelentõs postszám-fordulót!
:)
Gratula az 1000.-hez Meske! :appl:
Hali!
Én is gratulálok a milleniumhoz Meske!
Csatlakozom az elõttem szólókhoz :)
Boldog születésnapot Alucat!
Grat az 1000-hez Meske!!!
Grat ancient Meske! :)
(http://hideki.uw.hu/pom.gif) Grat Meske!(http://hideki.uw.hu/pom.gif)
BSZ Alucat!
Én is gratulálok!!! :)
Grat Tiaro az aláírásodhoz! Mondjuk lehet, hogy már egy ideje ez van, én csak most vettem észre. Tök jó ez a szám! Kár hogy annyit adják a rádióban..nem szeretném megunni!!
Quote from: MeskeKöszi Animal és Djinn! :merci:
Grat meske.
lassan utolersz.
Grat Meske! :)
Boldog szülinapot mikocs!
Boldog szülinapot mikocs! :haha:
Boldog születésnapot mikocs! :)
Köszönet mindenkinek utólag is...
:)
AE
BSZ mikocs!
Köszi szépen noriko, Darkstar, Damnatus, sirtomi, Bonci, Noki, Rin1, Xipe, Shiroi és Blimp! :merci:
Xipe: bizony, úgyhogy félj tõlem, mert leelõzlek! :beeee:
Boldog szülinapot mikocs!
Quote from: MeskeKöszi szépen noriko, Darkstar, Damnatus, sirtomi, Bonci, Noki, Rin1, Xipe, Shiroi és Blimp! :merci:
Xipe: bizony, úgyhogy félj tõlem, mert leelõzlek! :beeee:
Boldog szülinapot mikocs!
nem felek.
majd megakadalyozlak.
Gratula Meske az 1K-hoz! :)
(És gratula a többieknek is, akinek kell - bocs, de tegnap hajnal 5-ig a szerverünket állítottam, így most kicsit kóma vagyok)
Köszi Moha! (http://imagehost.biz/ims/pictes/209214.gif)
Boldog szülinapot Aeternus és Lulu! :)
(Így két nap késéssel) Köszönöm. :)
És BSZ Aeternus és Lulu meg még akiknek eddig nem mondtam volna.
Quote from: DjinnBoldog szülinapot Aeternus és Lulu! :)
(http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Megtartom az éves hagyományt ^^;; Pont tavaly ilyenkor írtam ide az elsõ hozzászólásomat, most meg jön a második^^"""
Boldog szülinapot Aeternus!^^ Nem is tudtam, h egy napon van a szülinapunk! o.o
Boldog Születésnapot Aeternus (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif) és Lulu (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)!
Valld be Lulu, azért nézel fel, hogy minél több jókívánságot gyûjts be :D ;)
Darn birthday forumers! :haha:
Boldog szülinapot Aeternus és Lulu! :)
Gratulálok az új avatahoz bpka000! :)
Köszönöm szépen, de emiatt tényleg nem kell gratulálni, az ilyen hangulatváltások/stílusváltások gyakran elõfordulnak nálam.
Tulajdonképpen írnom kéne olyan plugint winamphoz, ami a siteomra felFTPzi az aktuálisan futó zene elõadója nevét, és egy php script abból generálja az aktuális avataromat. Na, milyen ötlet?
Quote from: DjinnGratulálok az új avatahoz bpka000! :)
Csatlakozom :appl:
Hali!
Gratulálok mindenkinek aki az elmúlt napokban (9-10) bármilyen dícsérendõt elért! Grat! :) :jee: :appl:
Gratula Xipe az 1300-hoz!
Gratulálok Xipe! :jee:
Quote from: DjinnGratulálok Xipe! :jee:
koszonom Catanmester.
Attól tartok, óriási dózis netre volna szükségem ezt most rendesen összerendezni. Szóval csak gratulálni tudok mindenkinek (név nélkül) aki megérdemli, tett érte valamit, vagy csak szüksége van rá, és most ez egy régi jó szokáshoz híven csak úgy bef...
Boldog születésnapot Aeternus és Lulu! :)
Köszönöm a gratokat! :merci:
Grat Xipe az 1300hoz!
Boldog szülinapot Aeternus és Lulu!
Grat bpka000 az új avatahoz! :jee:
Hali!
Grat Xipe az 1300-hoz!
Quote from: MeskeGrat Xipe az 1300hoz!
Boldog szülinapot Aeternus és Lulu!
Grat bpka000 az új avatahoz! :jee:
Csatlakozok!
Valamint õszinte köszönet Neked, Meske, mert mindig olyan precízen összefoglalod a Gratulációkban az aktuális dolgokat :merci: és mégegyszer :merci: (Most már sokadik alkalommal csak csatlakoznom kell :) )
Isi101, Anime, Coyote, Há isten éltessen benneteket!
Grat Xipe és bpka000!
Hali!
BSz Isi101! :)
Boldog Szülinapot Isi101, Anime és Coyote!! :appl:
BoLdOg SzÜlInApOt Isi101! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) :appl: Harmadik X...
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlInApOt Isi101! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) :appl: Harmadik X...
(http://hideki.uw.hu/bsz.gif)
Mindenkinek gratula mindenért!
Boldog Születésnapot Isi101!
Boldog Szülinapot Isi101, Anime és Coyote!!
Bsz Isi101!
Boldog Születésnapot Isi101!
Gratula Alucat az aláírásért, nagyon dögös! :jee: :D
Boldog Szülinapot Isi101, Anime és Coyote! (http://img.photobucket.com/albums/v203/TNBrat/Emotions/7.gif)
Grat Alucat az aláíráshoz!
Boldog szülinapot isi101!
Boldog szülinapot Anime!
Boldog szülinapot Coyote!
Quote from: SusziBoldog szülinapot isi101!
Boldog szülinapot Anime!
Boldog szülinapot Coyote!
Bizonyám! Csatlakozom!!!
Köszönöm szépen mindenkinek :)
Igaz, mostanában nem vagyok túl aktív, csak heti 1-2 alkalommal nézek fel,
de nagyon jólesett a sok jókívánság.
(A Ragnarok....erõs függõséget okozott....)
Quote from: Isi101Köszönöm szépen mindenkinek :)
Igaz, mostanában nem vagyok túl aktív, csak heti 1-2 alkalommal nézek fel,
de nagyon jólesett a sok jókívánság.
(A Ragnarok....erõs függõséget okozott....)
Bódogat! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Te Ragnarok-ozol? Hehe... Annak a helyét már átvette a WoW :)
GRAT MOHA A 2000HEZ!!!!!!!(http://forum.rscnet.org/images/smilies/static.gif)
Hali!
Grat Moha a 2000-hez!
Quote from: BonciBódogat! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Te Ragnarok-ozol? Hehe... Annak a helyét már átvette a WoW :)
Báh, ragnarok rulz! WoW meg sux (meg gépigényes meg fizetõs meg ez off)
Quote from: AlucatBáh, ragnarok rulz! WoW meg sux (meg gépigényes meg fizetõs meg ez off)
A Ragnarok is fizetõs, csak te játszol illegális klienssel :_piszka: ;)
Grat Moha a 2000hez! :appl:
Grat mindenkinek, aki megérdemli :)
Grat Moha a 2000.-hez!
BSZ Isi101, Anime, Coyote!
Gratulálok Moha a 2000-hez!!! :appl: :cool: :tezsvir:
Grat Moha, de mintha lassulnál ;)
Edit: Pedig nekem tetszett, de persze ahogy akarod :)
Köszönöm a gratulációkat Meske, Damnatus, Bonci, sirtomi, Darkstar, Animal, Manu!
Quote from: ManuGrat mOha, de mintha lassulnál ;)
Lehet. Végül is volt, hogy 5 nap alatt írtam 100 postot. De nem baj: itt van helyettem Xipe :)
(Ja, ha lehet, légyszi Moha - a mOha nagyon hülyén néz ki...)
Hatalma GRAT Postmonster Moha!!! :jee:
edit:...s.... :D
Quote from: DjinnHatalma GRAT Postmonster Moha!!! :jee:
Hatalma
KÖSZ! :D
Grat Moha a 2000-hez, és grat mindenki másnak is! :)
Grat PostMohamonster!!
Quote from: MohaKöszönöm a gratulációkat Meske, Damnatus, Bonci, sirtomi, Darkstar, Animal, Manu!
Lehet. Végül is volt, hogy 5 nap alatt írtam 100 postot. De nem baj: itt van helyettem Xipe :) (Ja, ha lehet, légyszi Moha - a mOha nagyon hülyén néz ki...)
kikerem magamnak, az utobbi idoben moderaltam a hozzaszolasaim szamat.
Grat a 2000-hez.
Grat a 2000. postodhoz Moha-sama! :D Bár asszem tegnap volt, de csak ma vettem észre! :)
Gratuléjsön Moha!
Meg az elõtte levõknek is persze, csak nincs most idõm visszanyálazni az utolsó gratuláló postomig. :)
Grat Moha és bocs a késésért, nem nagyon olvasgattam mostanában a fórumot (kinek WoW, kinek L2, és mi lesz ha kijön a BF2... :rolleyes: )
Szintén grat, és persze nekem is hasonló okom van a késedelemre.MGS 3:Snake Eater rulez. :kiraly:
Quote from: ItachiSzintén grat, és persze nekem is hasonló okom van a késedelemre.MGS 3:Snake Eater rulez. :kiraly:
Tetszik az uj Avatarod Itachi.
Sneak Eaterrol meg meselj mar valami jot.
(http://hideki.uw.hu/bc.gif) Grat Moha a 2000-hez! (http://hideki.uw.hu/bc.gif)
GRAT DJINN AZ 1000HEZ!!!!(http://forum.rscnet.org/images/smilies/static.gif)
Grat a milleneumhoz Djinn!
Grat Djinn az 1000-hez! :)
Grat Djinn, és megvan a 10ppd-d is :)
Grat Djinn az 1000-hez.
Grat magamnak tegnap este tortent elso Catan gyozelmemnek Djinnel es Animallal szemben.
:merci: Meske, Darkstar, Shiroi, Blimp, Cobra és Xipe!
És gratulálok Catan-mester Xipe-nak! Esélyünk sem volt ellene. Na meg birkank sem... :D
Blimp, Xaga, Xipe, Ignus, Pirula, Cobra, Itachi, Noki, Shiroi, kösz a gratokat nektek is!
Gratula Djinn az 1000-hez!
Quote from: Djinn:merci: Meske, Darkstar, Shiroi, Blimp, Cobra és Xipe!
És gratulálok Catan-mester Xipe-nak! Esélyünk sem volt ellene. Na meg birkank sem... :D
pedig birkat adhattam volna.
Quote from: Xipepedig birkat adhattam volna.
Neked sem volt. :hehe:
Egyébként gratulálok, hogy még nem haltál bele az álmosságba. Nem arról volt szó, hogy ilyenkor már kómában leszel?? :rolleyes:
Quote from: DjinnNeked sem volt. :hehe:
Egyébként gratulálok, hogy még nem haltál bele az álmosságba. Nem arról volt szó, hogy ilyenkor már kómában leszel?? :rolleyes:
ha nem volt birkam, mibol vettem a tomerdek fejlesztokartyat?
jatek vegere osszesen volt 6-7db belole.
igen arrol volt szo, es most mar tenyleg megyek komazni.
holnap jatszunk, hatha mazlim lesz megint.
Gratulálok Bruce a 800-hoz! :jee:
Grat Bruce!
Gratulálok Blimp az 1000*-hez! (http://imagehost.biz/ims/pictes/209114.gif)
Boldog szülinapot Hentai-Boy! :)
edit:*1000 = 1100 :)
Köszönöm Djinn! bár egy kicsit elkéstél vele már az 1100-nál vagyok :haha: de azért köszönöm, ha fáradt is voltál egy picit, a szándék megvolt, és ez a lényeg :)
Quote from: BlimpKöszönöm Djinn! bár egy kicsit elkéstél vele már az 1100-nál vagyok :haha: de azért köszönöm, ha fáradt is voltál egy picit, a szándék megvolt, és ez a lényeg :)
Bocs! Javítva :o
Tényleg fáradt vagyok. Én ilyenkor még alszom, csak már nyitott szemmel... :haha:
Grat Blimp! :)
Grat Bruce es Blimp.
Grat Blimp-nek és a mai szülinaposunknak (aszem Hentai-boy)
Hali!
Grat a milleniumhoz Djinn!
Grat az 1100-hoz Blimp!
Grat a 800-hoz Bruce!
Grat Alkyra az új avatarhoz! :jee:
Köszi Moha és Damnatus! :)
(http://hideki.uw.hu/pom.gif) Grat Djinn az 1000-hez!(http://hideki.uw.hu/pom.gif)
Grat Blimp az 1100hoz!
Grat Bruce a 800hoz!
Grat Alkyra az avatarodhoz!
Grat az 1100-hoz Blimp és grat a 800-hoz Bruce!
BSZ Hentai-boy!
Quote from: Djinnmég alszom, csak már nyitott szemmel... :haha:
Hogy csinálod? Én egész középsuliban a magyarórákon próbáltam kifejleszteni ezt a technikát, de nem jártam sikerrel. :D
Grat Blimp az 1100-hoz!
BoLdOg SzÜlInApOt Hentai-boy!
Quote from: MeskeGrat Blimp az 1100hoz!
Grat Bruce a 800hoz!
Grat Alkyra az avatarodhoz!
Igen.
És Djinnek az 1000-hez!
Grat ancient Djinn!
Grat Bruce és Alkyra!
Grat Blimp, Bruce, Djinn!
Gratulálok katz az 500-hoz!! :appl:
:merci: Noki, Pirula, Bonci és Manu!
Quote from: MohaHogy csinálod? Én egész középsuliban a magyarórákon próbáltam kifejleszteni ezt a technikát, de nem jártam sikerrel. :D
Ahhoz képest itthon remekül tudod mûvelni! :hehe:
Grat katz az 500hoz!
Boldog szülinapot Hentai-boy!
Grat az 500-hoz katz!
Quote from: DjinnGratulálok katz az 500-hoz!! :appl:
Csatlakozom! Grat!
Quote from: ShiroiGratulálok Fanatic Member katz!
Csatlakozom! :appl:
Grat Blimp az 1100hoz!
Grat Bruce a 800hoz!
Grat Alkyra az avatarodhoz!
És Grat Shiroi elõre is az 1000-hez :).
Pregrat Shiroi az 1000-hez. Nem bírok magammal...
Edit: meg nem árt jóban lenni a modokkal, ugye Noki?
Grat katz az 500-hoz!! :appl:
Gratulálok Shiroi az 1000-hez! (http://imagehost.biz/ims/pictes/209114.gif)
Quote from: DjinnGratulálok Shiroi az 1000-hez! (http://imagehost.biz/ims/pictes/209114.gif)
Csatlakozok! Grat Shiroi az 1k-hoz! :jee:
Gratula az ezredikhez Shiroi!
Grat Shiroi a 10*100-hoz! :haha:
GRAT SHIROI AZ 1000HEZ!!!!(http://forum.rscnet.org/images/smilies/static.gif)
Grat Shiroi az 1000-hez!
Köszönöm mindenkinek a gratulációkat! :)
Grat Shiroi.
Gratulálok Shiroi az 1000-hez!!!! :jee:
Grat mindenkinek aki az utóbbi idõben kiérdemelte valamivel. Különösen nagy grat az aktív fórumozóknak a 70k elért összpostszámhoz! :)
Gratula az M-hez Shiroi!
Grat ancient Shiroi! De megszaporodtak az õsök mostanában :)
Grat mostmárnemcsakmilitaryfanatic katz! :)
Grat fórum! :appl:
Quote from: BonciGrat fórum! :appl:
Csatlakoznék! Ez (http://usteam.uw.hu/forum/showthread.php?t=2) lett volna az elsõ post? Milyen volt az ez elõtti fórum? Kié volt a 70000. post?
Quote from: BonciGrat fórum! :appl:
Én is csatlakozok!!
És
Grat Bonci a 4200hoz!!
Grat a 4200-hoz Bonci!
Hajrá fórum, csak így tovább!
Boldogszületésnapot Morrandir!
Boldog szülinapot Morrandir!
Gratulálok Bonci a 4200-hoz! :jee:
Boldog szülinapot Morrandir! :)
Grat Bonci, a megállíthatlan!
Hamarosan meglesz a 900. member is! :cool:
Edit: és már meg is van! Grat Wawa.
Quote from: bpka000Köszönöm szépen, de emiatt tényleg nem kell gratulálni, az ilyen hangulatváltások/stílusváltások gyakran elõfordulnak nálam.
Tulajdonképpen írnom kéne olyan plugint winamphoz, ami a siteomra felFTPzi az aktuálisan futó zene elõadója nevét, és egy php script abból generálja az aktuális avataromat. Na, milyen ötlet?
Érdekes. A megvalósítás érdekes lehet. De akkor már a winampskin-t is cserélje :)
Hali!
Grat Bonci a 4200-hoz!
Quote from: ManuKié volt a 70000. post?
Ha jól látom Maron (http://usteam.uw.hu/forum/showpost.php?p=70000) volt az elkövetõ. :)
Grat Bonci a 4200-hoz!
Boldog szülinapot Morrandir!
Hatalmas Gratula Bonci a 4200-hoz!
BSZ Morrandir!
Gratulálok Wawa-nak, a 900. membernek. Bár (ne legyen igazam) szerintem õ is a 0 postos emberkék számát fogja gyarapítani.
Quote from: ShiroiGratulálok Member Orion!
:merci: Shiroi.
Grat a 900. membernek, Wawa-nak! :)
Grat Orion a member címhez!
:merci: minna!
Grat Orion!
Grat Kvikveg és Ramiz az új avakhoz!
Quote from: BonciGrat Orion!
Grat Kvikveg és Ramiz az új avakhoz!
Csatlakozok!
Gratulálok mindenkinek, amiért olyan király hangulat és sok post van ezen a fórumon! Csak így tovább! :cool:
Az avatáromhoz a comment pedig: "Gyere ide, kislány... kérsz egy cukrot?" :lazza:
Gratulálok Member Orion! :)
Gratulálok Kvikveg és Ramiz az új avatarhoz! :jee:
Quote from: RamizAz avatáromhoz a comment pedig: "Gyere ide, kislány... kérsz egy cukrot?" :lazza:
Cukrosbácsi :lol:
Grat az avatarhoz!
--------
Grat member Orion!
Grat Kvikveg az új avatarhoz!
Edit:
Grat otaku Damnatus! - én kiléptem az otaku címbõl, te meg be; megmaradt az egyensúly ;)
Gratulálok Damnatus az 1500-hoz!! :appl:
Boldog szülinapot Kupakorrú! :)
Hali!
Köszi Moha, Djinn!
Amikor regisztráltam még az otaku volt a legmagasabb cím.
Hi!
Úgylátom Bonci barátom postfordulóját kicsit lekéstem, úgyhogy utólag gratulálok neki! :tezsvir:
És a mai nap: (remélem)
Grat Damnatus 1500, posthoz!!
Boldog szülit Kupakorrú!
Grat mina!
Grat Damnatus :appl:.
(http://hideki.uw.hu/hurra.gif)
Hali!
Kösz Ignus, Shiroi, Noki! :)
Grat Kvikveg és Ramiz az új avatarokhoz!
Grat Damnatus az 1500hoz!!(http://forum.rscnet.org/images/smilies/static.gif)
Edit: Boldog szülinapot Kupakorrú!
Grat Ramiz Sugarman!
Grat Kvikveg!
Grat Damnatus!
Grat Damnatus az 1500-hoz. Lassan mindenki lehagy engem...
Grat Bonci a 4200-hoz!
(http://hideki.uw.hu/bc.gif)
GRAT NOKI AZ 1400HOZ!!!!(http://forum.rscnet.org/images/smilies/static.gif)
Grat otaku Damnatus!
Grat Noki!
GraT Noki az 1400-hoz!
Gratulálok Noki az 1400-hoz! :appl:
Boldog névnapot minden Józsefnek! :)
Hali!
Grat Noki az 1400-hoz!
Köszönöm Meske, Manu Cobra, Bonci! :)
Cobra
Nem a hozzászólások mennyisége, hanem a minõsége a fontos!
Quote from: DjinnBoldog névnapot minden Józsefnek! :)
Jaja, Boldog Névnapot Feldinnek és a többi Józsefnek! :)
Tényleg, Boldog névnapot Feldin! És persze a többi Józsefnek is! :)
Quote from: MeskeTényleg, Boldog névnapot Feldin! :)
Ezt nem is tudtam. :)
De cselesen kiderítettem van e a fórumon József :D
Szóval akkor: BOLDOG NÉVNAPOT FELDIN!!!
Gratula Damnatus az 1500-hoz és Noki az 1400 posthoz! :jee:
Valamint Boldog Névnapot Feldinnek és minden más Józsefnek is természetesen! :)
Hó van ilyenkor Drótmalac miko grattokat kell öszegezni...
Szóval Grat a postfordulosoknak,
Grat az új avákhoz,
Grat a névnaphoz Feldin.
ilyen termelési mennyiséget nehéz követni, szóval grat mindenkinek! :)
és természetesen Boldog Névnapot Feldin! :)
grat mindenkinek
es boldog nevnapot Floodmester Feldin
Boldog névnapot Jocó, fél órára visszamenõleg :)
(http://hideki.uw.hu/hb.gif)Boldog Szülinapot Shadowolf!(http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Köszönöm a gratokat! :merci:
BoLdoG XX. SzÜlEtÉsNaPot Shadowolf! :appl:
(http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog Szulinapot Shadowolf.
Hali!
Boldog szülinapot Shadowolf! :)
Kösz Animal! :)
Boldog születésnapot Shadowolf!
Boldog születésnapot Shadowolf
Boldog Születésnapot Shadowolf! :)
Boldog szülinapot Shadowolf!(http://www.clicksmilies.com./sammlung0304/party/party-smiley-051.gif)
Boldog Születésnapot Shadowolf! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Nagyon Boldog Születésnapot Shadowolf!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :tezsvir:
Boldog születésnapot Shadowolf!
Igen.
Boldog szülinapot Rounin!
Boldog Születésnapot gazdátlan szamuráj! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Megkésve bár de Heppí B. Shadowolf
Szintén Heppí B. Rounin
Boldog Születésnapot Rounin! :)
Csatlakozom! BSZ Rounin!
Quote from: DjinnEzt nem is tudtam.
De cselesen kiderítettem van e a fórumon József
Szóval akkor: BOLDOG NÉVNAPOT FELDIN!!!
QuoteKöszi! :p
Mohának is meg Meskének is meg Animalnak is meg Xaganak meg Blimpnek meg Xipenak(külön köszi a címet:)) meg Boncinak!
Boldogat Shadowolf és Rounin!!!!!!!!!
Yup Yup Yup
Csak egy BOLDOG SZÜLINAPOT ROUNIN! meg SHADOWOLF!(igy utolag)
miatt bekukuccs ide is :)
Nagyon Bódogat mai két 22 évesünknek Soridan, Rounin!!!
Éljen a fiatalság! :rolleyes:
...szülinapot Rounin!
...névnapot Feldin! (tom, elkéstem :oops: :))
/me nem bántásképp mondja ignusnak, de Soridan es Rounin ugyanaz a ember.... -.-"
Gartulálok Kvikveg az 500-hoz és az avatarhoz is! :jee:
grat kvikveg.
Hali!
Boldog szülinapot Rounin! :)
Grat Kvikveg az 500-hoz!
Boldog születésnapot Rounin
Gratula az 500-hoz Kvikveg!
Grat (vér)függõ Kvikveg! :)
Grat Kvikveg!
Bsz Rounin! Ilyen fiatalon gazda nélkül, ha gondolod hozzám elszegõdhetnél :D
preGrat Ramiz az 1200-hoz! :)
Gratulálok Ramiz az 1200-hoz!! :haha:
Boldog Szülinapot Rounin!
Gratula Kvikveg az 500-hoz és nagyon :jee: az avatarod! :)
preGrat Djinn az 1100-hoz! :D
Quote from: BlimppreGrat Djinn az 1100-hoz! :D
Köszönöm! :haha:
Grat Djinn az 1.1k-hoz! Az én post-számom nem nõ ilyen dinamikusan, mert valakinek mosogatni is kell itthon :lul:
Quote from: AnimalGrat Djinn az 1.1k-hoz! Az én post-számom nem nõ ilyen dinamikusan, mert valakinek mosogatni is kell itthon :lul:
:lul: valaki itt nagyon merész :bsd: :D
Grat Ramiz az 1200-hoz és Djinn az 1100-hoz!
Hali!
Grat Ramiz az 1200-hoz!
Grat Djinn az 1100-hoz!
Boldog születésnapot qwell!
:merci: Animal, Darkstar és Damnatus!
Boldog szülinappot qwell! :)
Quote from: Blimp:lul: valaki itt nagyon merész :bsd: :D
Merész? Ilyen vérszomjasnak nézek én ki? :morci: :)
Egyébként is, a pasik arra valók, hogy mosogassanak nem? Akkor mi itt a probléma... :D :D
Quote from: Djinn:merci: Animal, Darkstar és Damnatus!
Boldog szülinappot qwell! :)
Merész? Ilyen vérszomlyasnak nézek én ki? :morci: :)
Egyébként is, a pasik arra valók, hogy mosogassanak nem? Akkor mi itt a probléma... :D :D
Télleg boldog szülit qwell!!!
És csak utólag tudok gratulálni Djinn-nek az 1100ért ,de megteszem... :tezsvir:
P.s.:én pl szeretek mosogatni... :haha:
Quote from: Pirula...szülinapot Rounin!
...névnapot Feldin! (tom, elkéstem :oops: :))
Azért köszi! :D
Quote from: DjinnKöszönöm! :haha:
Grat Djinn Ramiz és mindenki!!!!!!!!!!!!!
Grat Djinn és Ramiz! :)
Grat Djinn az 1100-hoz és Ramiz az 1200-hoz! :appl: :jee:
Boldog szülinapot Rounin!
Grat Kvikveg az 500hoz!
Grat Ramiz az 1200hoz!
Grat Djinn az 1111hez!
Boldog szülinapot qwell!
Quote from: MeskeBoldog szülinapot Rounin!
Grat Kvikveg az 500hoz!
Grat Ramiz az 1200hoz!
Grat Djinn az 1111hez!
Boldog szülinapot qwell!
Csatlakozom, és :merci: a frappáns összefoglalót Meske! :)
gratdjinn1100ramiz1200!!!
:merci: ignus, Feldin, Bonci, Noki, Meske, Pirula és Manu!!
Gratulálok Manu a 400-hoz utólag!! :appl:
Quote from: MeskeBoldog szülinapot Rounin!
Grat Kvikveg az 500hoz!
Grat Ramiz az 1200hoz!
Grat Djinn az 1111hez!
Boldog szülinapot qwell!
Úúúú... most leszek csúnya tolvaj :D
Ha megengeded, Meske, itt mondanék egy dettót !
(ca: Bocsánat, hölgyem, kirabolhatnám? ...égés)
Hali!
Grat Manu a 400-hoz!
Na tessék! Egy tolvaj van közöttünk! ccc... ;)
Grat Manu a 400hoz!
Grat a 400-hoz, Manu
Elõször is: köszönöm mindenkinek! Most komolyan meghatódtam. :beken: (mondjuk aki ismer az tudja, hogy az elõbbi nem igaz :D)
Másodszor: BSZ lovagkomámnak akit már nem láttam egy ideje errefelé (lehet hogy köze van ahhoz hogy én se vagyok manapság olyan gyakran ^^; ).
Harmadszor: gratulálok az utóbbi napok összes postfordulósának! (fõleg ha nem offolásssal érték el azt :P)
Kösz Djinn!
Kösz Damnatus!
Kösz Meske!
Kösz Darkstar!
Már kezdtem megijedni, hogy utáltok vmiért :)
Elõször is gratulálok mindenkinek úgy allzusammen :)
Másodszor:
Jajajajaj!
Akkor most sebtiben elmorzsolok pár könnycseppet szemem sarkában... szipp. Kucc. -.-"
És hát Árnyfarkancs barátom szíves (és persze utólagos) engedelmével nem viszem át máshová enyhén offtopicba hajadzó hozzászólásaimat és lássuk.
Akkor.
Köszönöm. Mondhatni köfike :) Na meg arigatou. És tényleg. 22. Szóval farkancskergetõ questem miatt tényleg nem tudok lenni ;)
Én is szeretek mosogatni:)
Ignus: Sori és Rou tényleg ugyanaz, de rá se ránts Kisvirágra, farkancs ügyesebb volt :D
Manu: van gazdám, csábosabb nálad, és bizony jobb nálam kardforgatásban. Ámen :D
Amúgy. Nem éneklek, hamis vagyok, de
Boldog szülinapot Shadowolf-mester!!! meghívlak egy antialk. italra - na jó, kettõre - amint találkozunk :)
Quote from: MeskeBoldog szülinapot Rounin!
Grat Kvikveg az 500hoz!
Grat Ramiz az 1200hoz!
Grat Djinn az 1111hez!
Boldog szülinapot qwell!
Csatlakozom
Grat Manu a 400hoz!
Hmmm. Mindenki Meske szövegét lopja... izé, kölcsönzi...
Megint kimaradt egy nap, úgyhogy szokás szerint gratulálok mindenkinek, aki megérdemli!
Djinn-nek az 1100-hoz, ha jól láttam, meg Ramiznak!
(Bocs, túl fáradt vagyok, hogy visszaolvasgassak)
Megint kimaradt egy nap, úgyhogy szokás szerint gratulálok mindenkinek, aki megérdemli!
Djinn-nek az 1100-hoz, ha jól láttam, meg Ramiznak!
(Bocs, túl fáradt vagyok, hogy visszaolvasgassak)
Szegény Moha olyan fáradt, hogy elfelejti, már egyszer pár perce gratulált :haha:
:merci: Kalibur, Shadowolf, Master Psycho, Rounin és Moha!
Quote from: DjinnSzegény Moha olyan fáradt, hogy elfelejti, már egyszer pár perce gratulált :haha:
Csak belassult a net és véletlenül 2x postoltam. :) De töröltem a felesleget.
És még 2 konrét gratot hozzátennék:
Grat Manu a 400hoz!
Grat Kvikveg az 500hoz!
Grat Manu!
Gratula Manu a 400-hoz!
Shiroinak meg az új aláíráshoz!
Quote from: MohaCsak belassult a net és véletlenül 2x postoltam. :) De töröltem a felesleget.
És még 2 konrét gratot hozzátennék:
Grat Manu a 400hoz!
Grat Kvikveg az 500hoz!
Huha! Koszi!
Na, valtozott a cimem? Nezzuk csak...
Edit: yess, Fanatic vagyok! Meg 189 es Addict! :D
Grat Manu!
Hali!
Hát akkor hajrá Kvikveg!
Gratulálok Shiroi az új aláíráshoz. :jee:
Ha nem tudnám, hogy nem úgy van már kiabálnék, hogy "plágiun"!! ;) :D
Utólag grat:
Grat Manu 400,
Grat Kvikveg 500hoz!!!
Gratulálok Feldin az 1500-hoz!! :appl: :haha:
Grat Feldin! :)
Grat a 1,5k-hoz Feldin!
Quote from: DarkstarGrat a 1,5k-hoz Feldin!
Csatlakozom :appl:!
Quote from: DjinnGratulálok Feldin az 1500-hoz!! :appl: :haha:
Köszi Djinn, Bonci (te nem wow-ozol? :D),Darkstar, Noki!!!
Gratula otaku Feldin!
Grat Feldin az 1500hoz!
Grat Shiroi az aláírásodhoz!
Hali!
Üdv az otakuk közt Feldin! :jee:
merci:
MasterPsycho
Moha
Bonci
Pirula
Kvikveg
Ignus!
gratotakuFeldin!
"Készülj a legrosszabbra, és akkor vagy igazad lesz, vagy jól jársz."
Vagy orok eletedre depis leszel, mert mindig mindenrol rogton a legrosszabb lehetoseget merlegeled.
Az "eredeti" egyebkent hol volt? Ami miatt Djinn majdnem plagiumot kialtott?
Grat Feldin :jee:
Grat Feldin
Grat Feldin.
latom a Flood tenyleg kifizetdo.
Grat Rounin az aláíráshoz!
Grat Otaku Feldin!
Grat Shiroi az aláíráshoz!
Grat az aláírásodhoz Shiori, tényleg jó. :)
Grat Darkstar a 100hoz!
Hehe... Grat Darkstar
Hali!
Grat Darkstar a centenáriumhoz!
Grat Darkstar!
Grat Shiroi!
Grat bpka000 az új avatarhoz!
:merci: Meske, Xaga, Damnatus, Bonci!
Grat bpka000 az avatarhoz!
Gratulálok Darkstar a 100-hoz! :jee:
Gratulálok bpka000 az avatar/aláírás váltáshoz! :)
Quote from: DjinnGratulálok Darkstar a 100-hoz! :jee:
Gratulálok bpka000 az avatar/aláírás váltáshoz! :)
Csatlakozom... Bár aláírásokat nemigen szoktam észrevenni, most megtörtént! :D
Kösz Djinn és ignus!
Oh és boldog névnapot kívánnék minden Gábor navû névrokonomnak! :rolleyes:
Grat bpka000 az avatarhoz és az aláíráshoz!
Boldog névnapot ignus, és a többi Gábornak is! ;)
Na szóval... Ide hosszú-hosszú ideje nem írtam, és még hosszú ideig megint nem fogok... Szóval gratulálok mindenkinek, mivel olyan nincs hogy az elmúlt egy hónap alatt ne jött volna össze valakinek valami csudijó... akinek mégse, annak meg azért gratulálok :hehe:
És boldog Húsvétot, meg sok locsolót az arra érdemeseknek, és sok nyuszit a fa alá! :D (csak azért most mondom, mert addig nem leszek... :( )
Boldog névnapot ignus! És természetesen a többi Gábornak is! :haha:
Boldog névnapot minden Gábornak!
Grat mindenkinek, akinek névnapja van, és aki elért valamilyen "legendás postmennyiséget" :)
gratDarkstar100!
grat Shiroi, bpka000!
grat Ramiz az avatarhoz, de ez most (kivételesen!) nem tetszik :)
Grat Ramiz az új avatarodhoz! Nekem tetszik! ;)
Kösz Manu! Szerintem is jó Ramiz új avatarja, úgyhogy grat hozzá!
Gratulálok Ramiz az új avatarhoz! :jee:
Gratulálok Xipe az 1400-hoz!! :)
Gratulálok SysOP XXL az aláíráshoz! :haha:
Grat Xipe az 1400hoz!
Grat Xipe az 1400-hoz.
gratXipe1400!
Grat 100% Metal Head Xipe-nak az 1400-hoz!
Edit: Kösz Shiroi!
:merci:
Grat SysOP XXL az aláíráshoz!
Hát igen, így tényleg nehéz levest enni! :haha:
Quote from: ShiroiGratulálok Rounin a Signature-höz!
Yepp! :) Nem tökéletes, de átmenetlige megteszi ^^ A gond az, hogy van még 4-5 hasonló berserkes aláírástervem :) És mind tetszik^^
Gratulálok Rounin az aláírásodhoz! :)
Grat Rounin az aláíráshoz! :)
Quote from: MeskeGrat SysOP XXL az aláíráshozhoz!
Hát igen, így tényleg nehéz levest enni! :haha:
Hehe, ezek utan megneztem az alairasat.
"There is no spoon."
Nem baj, van palcika, meg gravitacio! :D
Grat!
grat rounin!
Quote from: KvikvegHehe, ezek utan megneztem az alairasat.
"There is no spoon."
Nem baj, van palcika, meg gravitacio! :D
Grat!
Én meg megköszönöm ezt, mert így észrevettem, hogy duplán írtam be, hogy "hoz". :p
Grat Ramiz, SysOP XXL, Xipe, Rounin!
Boldog Névnapot ignus! Nem is tudtam, hogy van ignus nap :rolleyes:
Grat Xipe az 1400-hoz!
Grat Rounin az aláíráshoz!
Boldog Gábor napot, Ignus! :)
Gratula azoknak is, akiket kihagytam! (Bocs, mostanában túl sokan vagytok :p)
Quote from: ShiroiGratulálok Djinn az aláírásodhoz! :beken: = :jee:
Köszönöm Hoshi-me ;) :)
Kösz!
Aki rájön, hogy honnan van és kit ábrázol, az kap egy zöldnek álcázott piros (rep.) pontot! :)
Grat Djinn az aláírásodhoz! :)
Király az új aláírás Rounin
Hali!
Grat Xipe az 1400-hoz!
Grat Meske-chan az 1100-hoz! :D
Grat Meske az 1100-hoz!
Grat Xipe az 1400-hoz!
Grat Djinn az aláíráshoz!
Grat Ramiz az avatarhoz!
Grat Rounin az aláíráshoz!
(http://hideki.uw.hu/olas.gif)
Köszi Moha és Noki! :merci:
Azt hittem, hogy már sohasem veszitek észre... :rolleyes:
Hali!
Grat Meske az 1100-hoz!
Gratulálok Meske az 1100-hoz! :appl:
:merci: Meske és Noki!
Grat az 1100-hoz, Meske!
Grat Meske az 1100-hoz!
Grat Ramiz az avatarhoz!
Grat Djinn az aláíráshoz!
Grat Rounin az aláíráshoz!
Hát elõször is :merci: a "névnapi grat"-ért Meskének Djinnek, Darkstarnak, Suszinak, Bonci-samanak és végül de nem utolsósorban
Moha-bának... :D
Gratulálnék Xipenak az 1400hoz ( bár jobb lenne ha nem az offtopic "megtöltésével érné el" :_piszka: )
És Meskének az 1100hoz... :tezsvir:
Quote from: ignusHát elõször is :merci: a "névnapi grat"-ért Meskének Djinnek, Darkstarnak, Suszinak, Bonci-samanak és végül de nem utolsósorban
Moha-bának... :D
Gratulálnék Xipenak az 1400hoz ( bár jobb lenne ha nem az offtopic "megtöltésével érné el" :_piszka: )
És Meskének az 1100hoz... :tezsvir:
kosz ignus, es ne piszkaljal.
Offtopicban nagyon sok tema van.
Feldin sokkal veszelyesebb nalam.
Hali!
Hát Feldinnek azért egy évig tartott idáig eljutni!
Köszönöm mindenkinek! Xipe, azért te is igyekszel! ;)
Grat mindenkinek!
Grat Meske!
Grat Djinn!
:merci: Blimp, Feldin és Bonci!
Xipe jófiú. Ne tessék bántani! :ejnye:
Köszi szépen Damnatus, Djinn, Darkstar, Blimp, ignus és Bonci! :merci:
Grat Xipe az 1400-hoz! (ha már 1x gratuláltam, akkor most mégegyszer... :))
Quote from: DjinnXipe jófiú.
Egész pontosan milyen értelemben? :D
Hali!
Boldog szülinapot Nephilim!
Bár már rég láttalak erre!
Hmm, tényleg régen volt errefelé, de azért:
BoLdOg SzÜlInApOt Nephilim!
Boldog Születésnapot Nephilim!
Boldog Születésnapot Nephilim! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Boldog születésnapot Nephilim! :)
Hali!
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! :)
A lányoknak sok locsolót, a fiúknak sok hímestojást kívánok!
Grat Djinn az aláíráshoz!
gratMeske1100!
gratXipe1400!
Bsz Nephilim!
Bsz Nephilim, és kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Boldog születésnapot Nephilim!!!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket mindenkinek!
Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek!
Boldog születésnapot Nephilim
Kellemes Húsvéti Ünnepeket mindnen fórumozónak!
A lányoknak sok locsolót a fiúknak pedig sok piros tojást hozzon a nyuszi (http://usteam.uw.hu/pictures/c/pics/1111859723778.jpg) .
Nem csak holnaptól van húsvét? Na mindegy, Bódog Tojást-Hozó-Nyuszi-Napot!
Hali!
Vagy már nagycsütörtöktõl húsvét van, vagy a feltámadási körmenettõl, vagy vasárnaptól.
Quote from: DamnatusHali!
Vagy már nagycsütörtöktõl húsvét van, vagy a feltámadási körmenettõl, vagy vasárnaptól.
az ember minden nap tanul valamit, köszönöm :)
Köszi Manu! :merci:
Boldog szülinapot Nephilim!
És Kellemes húsvétot mindenkinek! (http://ganjataz.com/smileys/easterbunny.gif)
Jó öreg Nephilim... régóta nem tévedt be... Na remélem mosz nyáron tudok menni anime nyári hepeningre, hogy találkozzak vele.
Gratulálok mindenkinek, aki még elég józan, hogy eltalálja a biilentyûket (vagy elég türelmes a sok Baskspace-hez :D )!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Köszönöm!!!! :merci:
:whoah: :cool: :o :hopp: :jee:
Mégis :angyali: vagyok és nem :__devil: !!!!!!!! :D
Grat Damnatus az 1600-hoz és Moha az új aláíráshoz!!! :appl:
Grat Damnatus az 1600hoz!
Grat Moha az új aláírásodhoz!
Grat Damnatus 1600. postjához és Moha új aláírásához!
gratDamnatus1600!
Grat Moha!!!
Kösz a gratokat! Tegnap megnéztem egymás után 8 részt! :) (ilyet is csak ritkán szoktam). Ma meg valószínû megnézem a maradék ötöt. ;)
Gratulálok Moha az aláíráshoz! :)
Gratulálok Damnatus az 1600-hoz! :appl:
Hali!
Köszi Noki, Meske, Darkstar, Manu, Djinn! :)
Quote from: MohaTegnap megnéztem egymás után 8 részt! :) (ilyet is csak ritkán szoktam).
Grat Moha és Damnatus!
És sem szoktam sok rész nézni egyszerre, de tegnap egybe néztem meg a maradék 10 részét (a 13-ból :)) a Jubei-channak (igaz, ehhez kellett az is, hogy ne gépem nézzem :)).
Grat Damnatus az 1600-hoz!
Quote from: MohaGrat Damnatus az 1600-hoz!
Grat Damnatus!
Grat Blimp az 1200-hoz! :)
Nagy grat az 1200-hoz Blimp! :appl:
Gratula az 1200-hoz Blimp!
Hali!
Köszi Bonci, Moha, sirtomi! :)
Grat Blimp az 1200-hoz!
Hali!
Grat Turbok a 900-hoz!
Gratulálok Blimp az 1200-hoz és Turbok a 900-hoz! :)
Grat a 900-hoz Turbok!
Köszönöm Bonci, Darkstar, Moha, Damnatus, Djinn! :)
Grat TurboK a 900-hoz!
Grat Blimp!
Grat TurboK!
Grat Bonci Osakához! (Õlenni me favorite azumanga :))
Grat TurboK!
Grat Rosalind az aláírásodban hírdetett szolgáltatásért ! :D
Ilyet én is vállalok!
Quote from: ManuGrat Bonci Osakához! (Õlenni me favorite azumanga :))
Nekem is! :p Grat hozzá Bonci!
Grat Turbok a 900-hoz!
Grat Blimp az 1200hoz!
Grat TurboK a 900hoz!
Grat Bonci Osakához! :cool:
Quote from: MeskeGrat Blimp az 1200hoz!
Grat TurboK a 900hoz!
Grat Bonci Osakához! :cool:
Csatlakozom :appl:
Boldog szülinapot LHA és Assaiki! :)
Gratulálok az 1100-hoz Shiroi! :appl:
Hali!
Grat Shiroi az 1100-hoz!
BSz LHA!
BSz Assaiki!
Grat Shiroi az 1100-hoz :jee:
Grat Shiroi az 1100-hoz! :appl:
Bsz LHA és Assaiki!
Köszönöm néktek is, Manu, Meske, Noki! :)
Grat Shiroi az 1100-hoz!
Ha már így belelendültem a grat-okba, hát Gratulálnék Pirula az 500-hoz! :)
Quote from: DamnatusHali!
Grat Shiroi az 1100-hoz!
BSz LHA!
BSz Assaiki!
Csatlakozom és grat még Pirulának is!
Gratulálok Pirula az 500-hoz! :)
Gratulalok a Metalmestereknek.
Grat Pirulának az 500-hoz! :)
Quote from: ShiroiKöszönöm Darkstar! - bár megint elírtad a nevem...
Sorry! :o Legközelebb jobban figyelek!
:merci: Blimp, ignus, Djinn, Xipe, Darkstar, Shiroi és neked grat a millecentenáriumhoz!
Továbbá gratula TurboK-nak és Blimpnek!
Boldog Születésnapot Assaiki! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Shiroi és Pirula! :)
Grat mindenkinek akinek kellene gratulálni! :D
Relunx
Grat Shiroi az 1100-hoz és Pirula az 500-hoz!
Quote from: MohaGrat Shiroi az 1100-hoz és Pirula az 500-hoz!
És most növekvõ sorrendben:
grat Pirula az 500-hoz és Shiroi az 1100-hoz! :)
Gratulálok Shiroi ÉS Pirula ÉS Blimp ÉS mindenki más! :)
Gratulálok Ramiz az 1300-hoz! :)
Gratulálok a gyors reakcióhoz! ;)
Grat Ramiz!
Grat Ramiz! :appl:
1299-nél láttalak utoljára, aztán hirtelem már 1303!
Boldog szülinapot LHA és Assaiki!
Grat Shiroi az 1100hoz!
Grat Pirula az 500hoz!
Grat Ramiz az 1300hoz!
Grat Ramiz az 1300-hoz!
Grat ignus az 1400hoz!
Grat ignus!
Na, gyerünk, szûkszavú lettél, lassan lesz meg így az otaku cím ;)
Gratulálok ignus az 1400-hoz! :)
Quote from: BonciGrat ignus!
Na, gyerünk, szûkszavú lettél, lassan lesz meg így az otaku cím ;)
Adj neki át pár postot, neked még úgyis sok marad. :)
Grat Ignus az 1400-hoz!
Hali!
Grat Ramiz az 1300-hoz!
Grat ignus az 1400-hoz!
BSz AmbPeti!
:merci: Bonci, Renlux, Moha, Manu, Ramiz és Meske!
Gratula ignusnak az 1400-hoz, Ramiznak pediglen az 1300-hoz!
Quote from: MohaNekem is! :p Grat hozzá Bonci!
Grat Turbok a 900-hoz!
Nekem nem! De grat!
Grat Djinn az 1200hoz!!! :)
Boldog szülinapot Ambpeti!
Grat Ramiz az 1300-hoz! :appl:
Grat ignus az 1400-hoz! :appl:
Grat Djinn az 1200-hoz! :appl:
BSz AmbPeti!
Grat Djinn!
Grat Aephidon! Nemtom miért, de a nevedrõl mindig a parallelepidon szó jut az eszembe (ez már beteg -_-)
Quote from: BonciNemtom miért, de a nevedrõl mindig a parallelepidon szó jut az eszembe
off
Az mit jelent? :eeek:
/off
Hali!
Grat Djinn az 1200-hoz!
Grat Aephidon az avatarodhoz!
Grat Ramiz a sikeres nyelvizsgádhoz!
Quote from: DarkstarGrat Ramiz az 1300-hoz! :appl:
Grat ignus az 1400-hoz! :appl:
Grat Djinn az 1200-hoz! :appl:
BSz AmbPeti!
Csatlakozom és nagyon köszi Darkstar!!!
Grat Djinn az 1200-hoz! (Hmm, mostanában sok az 1x00-s emberke... :hehe: )
Grat Ramiz a nyelvvizsgához!
:merci: Meske, Darkstar, Bonci, Damnatus, ignus és Moha!
Gratulálok Ramiz a nyelvvizsgához! :appl:
Boldog születésnapot Ambpeti! :)
Grat Djinn az 1200-hoz! Azt hiszem picit elmaradtam, szóval mindenki másnak is mindenhez illetve köszönöm aki gratolt nekem és viszont és mindenkinek és mindenhol és grat! ja és grat! :) remélem senkit se hagytam ki :)
Quote from: DarkstarGrat Ramiz az 1300-hoz! :appl:
Grat ignus az 1400-hoz! :appl:
Grat Djinn az 1200-hoz! :appl:
BSz AmbPeti!
Csatlakozom nagy GRAT nektek és grat Ramiznak a nyelvvizsgához!
:merci: Noki és Blimp
Boldog szülinapot Chrisdry és iko!!

:merci: Blimp
Quote from: DjinnBoldog szülinapot Chrisdry és iko!! 
:merci: Blimp
Bizony-bizony! Boldog Szülinapot!!!!
BSZ Chrisdry!
Hali!
BSz Chrisdry!
BSz iko!
Boldog szülinapot Chrisdry és iko! (http://www.clicksmilies.com./sammlung0304/party/party-smiley-041.gif)
BoLdOg SzÜlInApOt iko és Chrisdry! :appl:
Boldog születésnapot skell!
Gratulálok Moha a 2200-hoz!! :appl:
Hatalmas Gratula Moha a 2200-hoz!!! :appl:
Djinn, Animal: kösz a gratokat. Észre se vettem, hogy már megvan a 2200. :)
Boldog Szülinapot MaTyI & PearlClaw! :)
Hali!
BSz MaTyI!
BSz PearlClaw!
Grat Moha a 2200-hoz!
Grat Moha a 2200-hoz! :jee:
Grat Moha a 2200hoz.
Grat Moha a 2200-hoz!
Grat Moha!
Quote from: DamnatusHali!
BSz MaTyI!
BSz PearlClaw!
Grat Moha a 2200-hoz!
Csatlakozom! Grat Moha-bá
Gratula a 2200-hoz Moha! :appl:
Grat Moha!!! :jee:
GRAT MOHA A 2200HOZ!!!
Boldog szülinapot MaTyI és PearlClaw!
Nektek is kösz a gratokat Damnatus, Suszi, Xaga, Blimp, Bonci, ignus, Darkstar, Noki, Meske! :merci:
Hali!
Boldog szülinapot Manu!
Boldog szülinapot Manu!!
Boldog Születésnapot Manu! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Boldog születésnapot Manu
Boldog Születésnapot Manu!
Grat Moha,
Bsz Manu.
es tovabbi grat mindenkinek akit az elmult idoben kifelejtettem.
Boldog Születésnapot Manu!
Manunak nagyon boldog szülinapot kívánok!!!
BoLdog SzÜlinApot Manu!
BSZ Manu! :)
Uhh... Ohhh...
Köszönöm Damnatus, Shiroi, Djinn, Bonci, Cobra, Blimp, Xipe, Darkstar, Ignus, Meske, Suszi! :)
Tökre elfelejtettem itt a titanicos izgalmas hétvége közepette... Meg 20-a után tartok az unokahugommal, meg egy haverommal közös ereszdelahajmat... Úgyhogy TI vagytok az egyetlenek, akik odafigyeltek. Igazi meglepetés... Egészen elérzékenyülök... :bruhuhu: :)
Neked is kösz a gratot, Xipe!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Manu! :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Huh...Még nem késõ.Boldog szülinapot Manu.Champloo 4evah. :) :jee:
Quote from: ItachiHuh...Még nem késõ.Boldog szülinapot Manu.Champloo 4evah. :) :jee:
Neked meg grat az avatarhoz és az aláíráshoz (lehet, hogy régiek, de én még nem láttam õket) :)
Quote from: MohaNeked meg grat az avatarhoz és az aláíráshoz (lehet, hogy régiek, de én még nem láttam õket) :)
Nem régiek.Jó a memoriád.Köszi.Neked is grat. :)
ÁÁÁÁÁ
Manu, születésnapod volt, és nem is szóltál? Ez már tényleg túlzott szerénység! :)
Nem baj, gyorsan bepótolom:
BÓÓÓLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!
*virtuális hátbaveregetés* és :tezsvir:
És ez is jár hozzá ;) :
(http://bandris.uw.hu/sor.gif)
Grat Itachi! :)
Gratulálok Itachi! :jee:
Boldog szülinapot Hankey! :)
Quote from: DjinnGratulálok Itachi! :jee:
Boldog szülinapot Hankey! :)
Csatlakozom! Hurrá-hurrá
Köszönöm Itachi, és neked meg grat :)
Köszönöm Moha és Ramiz :)
BSZ Hanky!
És utólag mindenkinek, akinek elmaradt általam. Most csak Manu-ig látok vissza :) Ez egyébként szörnyû, hogy csak az internetes társadalom jeles képviselõinek jutott eszébe :)
Meg mindenért mindenki. Fõleg a Matávnak, hogy febr 18 óta xarakodnak netbekötéssel :/ Marha jól esik.
Grat az avatarhoz és az aláíráshoz Itachi! :jee:
Bsz Hankey!
Sok boldogságot minden szülinaposnak, s elnézést azoktól akiknek ezt utólag mondtam! :tezsvir:
Grat az avatarhoz és az aláíráshoz Itachi! :tezsvir:
És mélyen egyetértek White SeeD aláírásával. :jee:
Grat Itachi az avatarodhoz és az aláírásodhoz!
Boldog Szülinapot Hankey!
Quote from: RamizÁÁÁÁÁ
Manu, születésnapod volt, és nem is szóltál? Ez már tényleg túlzott szerénység! :)
Nem baj, gyorsan bepótolom:
BÓÓÓLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!
*virtuális hátbaveregetés* és :tezsvir:
És ez is jár hozzá ;) :
(http://bandris.uw.hu/sor.gif)
BSZ Manu!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Készül az új honlapom!!!! valamikor kb 1-2 héten belül felteszem!
Quote from: FeldinKészül az új honlapom!!!! valamikor kb 1-2 héten belül felteszem!
Nem semmi teljesítmény. Õszinte tiszteletem. Nekem egy-két hét volt csak regisztrálni magam :) És hol a többi még :D
Köcce Feldin!
Itt lesz az ideje a honlapnak, mert kéne egy-két film csere-bere majd.
Hali!
BSz Kono!
Grat SysOP XXL a 600hoz!
Boldog szülinapot Kono!
Grat SysOp XXL!
Grat Itachi az új csajszikhoz! :jee: Édes élet... :)
Grat SysOP XXL!
Grat Itachi az újabb hölgyekhez! Kettõ alá nem adod? :rolleyes: :D
Grat Itachi az aláírásodhoz!
Quote from: BonciGrat SysOP XXL!
Grat Itachi az újabb hölgyekhez! Kettõ alá nem adod? :rolleyes: :D
Csak szólók, ezek mind egy embert ábrázolnak. :)
Grat SysOP XXL a 600-hoz! :appl:
Boldog szülinapot Kono!
Quote from: ItachiCsak szólók, ezek mind egy embert ábrázolnak. :)
De beégtem :D És ki az?
Gratulálok SysOP XXL a 600-hoz! :appl:
Boldog Szülinapot Kono! :)
Gratulálok Itachi az aláíráshoz! Csinos hölgy, de én sem ismerem. Ki õ? :)
Nekem a második kép nagyon ismerõs, de nem ugrik be a neve. Könyörülj rajtunk Itachi.
Quote from: DarkstarNekem a második kép nagyon ismerõs, de nem ugrik be a neve. Könyörülj rajtunk Itachi.
Hmm..Tény a felbontás nem a legjobb mivel wp bõl lett.Ez Yaguchi Mari a Morning Musume nevû Jpop együttesbõl.Nem keimelkedõen szép, de nekem a személyisége és stílusa teccik. :)
Grat SysOP a 600-hoz!
Grat Itachi az aláíráshoz (nem volt hosszú életû a régi :))
Bsz Kono!
Hali!
Grat SysOp XXL a 600-hoz!
Quote from: MohaGrat SysOP a 600-hoz!
Grat Itachi az aláíráshoz (nem volt hosszú életû a régi :))
Bsz Kono!
Csatlakozom :appl:
Hali!
BSz AngelHunter!
Elõre gratulálok mindenkinek, akinek az elkövetkezõ 3 napban kell majd, ugyanis lelépek Prágába, és majd csak vasárnap este jövök haza. :)
BSz AngelHunter, jerry311, jerry!
Grat a prágai úthoz Moha! :)
Quote from: MohaElõre gratulálok mindenkinek, akinek az elkövetkezõ 3 napban kell majd, ugyanis lelépek Prágába, és majd csak vasárnap este jövök haza. :)
Jó utat :) Illetve még annál is jobbat! :]
(jerryék már tavaly sem reagáltak :D)
Quote from: ShiroiGratulálok Orionnak, hogy a szakdolgozatában elérte az 50+ diát! :jee: Hajrá-hajrá-hajrá!
1:1. :) Köszönöm, igyekszem.
Ha eláruljátok, hogy mihez kel gratulálni Orionnak, akkor tekintsétek ezt a postot is gratulációnak :)
Hát ehhez :__devil:
Quote from: Shiroi...szakdolgozatában elérte az 50+ diát!
Én is gratulálok! :)
Hali!
BSz Venom!
Boldog születésnapot Venom!
Boldog Születésnapot Venom! (http://wwwtar.hu/trivi/biggringift.gid)
Boldog Születésnapot Venom!
Boldogszületésnapot Venom!
Boldog szülinapot Venom!
Grat Orion!
BSZ Venom! (http://hideki.uw.hu/hb.gif)
Csatlakozom az elõttem szólókhoz!
Boldog születésnapot Venom!!!
BSZ Venom, grat Orion. Napi cserkészcselekedet letudva.
Csatlakozom én is:
Boldog Születésnapot Venom!
Relunx
Hali!
BSz Ekuseru!
BSz Skullkid!
Gratulálok az aláírásodhoz, Raggie!
Három a kedvenc söreim közül! :D Cseh sörök :cool: !!!
(Auguszusig bírd ki! ;) )
Boldog Születésnapot Ekuseru! Smiley most lemarad, mert úgy tûnik, nem mûködik :/
Grat Damnatus az 1700hoz, ha még nem gratuláltam volna hozzá.
Quote from: BonciBoldog Születésnapot Ekuseru! Smiley most lemarad, mert úgy tûnik, nem mûködik :/
Grat Damnatus az 1700hoz, ha még nem gratuláltam volna hozzá.
Csatlakozom, és visszamenõleg is mindenkinek grat, sajna betegség sux...
Grat az 1700-hoz Damnatus!
Bsz Ekuseru és Skullkid!
BSz Ekuseru!
BSz Skullkid! (na még egy név, akit nem ismerek :D )
Hali!
Kösz Bonci, ignus, Darkstar! :)
Grat minden postfordulósnak, születésnaposnak, meg mindenkinek, akit illet:D
Jó az új aláírásod Darkstar! :jee: ;)
:merci: Én is úgy gondolom! :D
Grat Setétcsillag a 200hoz!
Grat Damnatus az 1700hoz!
Boldog szülinapot Ekuseru és Skullkid!
Grat Darkstar az aláírásodhoz és a 200hoz!
Bár én nem szeretem a sört, de azért grat Raggie Gordon az aláírásodhoz! :)
Hali!
Grat Darkstar a 200-hoz!
Grat Damnatus és Darkstar! :appl:
Hali!
Kösz Noki!
Grat Darkstar!
Grat Blimp az 1300hoz!
edit: Grat Blizzard a iszonyatosan instabil szervereitekhez!
Quote from: Bonciedit: Grat Blizzard a iszonyatosan instabil szervereitekhez!
Nem igaz hogy nem képesek a WOW szervert megcsinálni normálisan fõleg így hogy pénzt kérnek érte hát ez elég szánalmas, meg nekem anno a Diablo2 szerverek is elég szarok voltak de az legalább ingyen volt.
Mellesleg grat Bonci a 4400-hoz :D!
Grat Blimp az 1300hoz!
Grat Bonci a 4400hoz!
:merci: Xaga, Meske, Damnatus, Noki, Bonci!
Grat Blimp az 1300hoz! :appl:
Grat Bonci a 4400hoz! :appl:
Hali!
Grat Blimp az 1300hoz!
Grat Bonci a 4400hoz!
Csatlakozom: gart, Raggie! Ez most sokkal jobb lett szerintem.
Gratulálok Raggie az avatarodhoz!
Gratula Blimpnek az 1300-hoz, Boncinak a 4400-hoz éééés Ramiznak is az 1400-hoz meg az avatarhoz, Darkstarnak pediglen a 200-hoz!
Tovább most nem lapozok vissza, de grat a korábbiaknak is!
Quote from: ShiroiGratulálok Raggie Gordon az Avatar-hoz!
Quote from: RamizCsatlakozom: gart, Raggie! Ez most sokkal jobb lett szerintem.
Quote from: DarkstarGratulálok Raggie az avatarodhoz!
KÖSZ! :) Nekem is jobban tetszik!
Quote from: ShiroiGratulálok Ramiz az Avatar-hoz!
Én is debil Ramizkám! :D
Gratula Raggie Gordonnak a 300-hoz!
Quote from: PirulaGratula Raggie Gordonnak a 300-hoz!
Kösz észre sem veszi az ember és máris hogy megöregszik virtuálisan! :eeek:
:merci: minna!
Grat debil Ramiz és Raggie! :)
Köszi Bonci, Meske, Darkstar, Damnatus, Pirula!
Grat Ramiz az avatárhoz és az 1400-hoz.
Grat Bonci a 4400-hoz.
Grat Raggie Gordon a 300-hoz és az avatárhoz.
Grat Darkstarnak a 200-hoz.
Grat Damnatus az 1700-hoz.
ezennel feljogosítom magam, hogy legközelebb általános gratban részesítsem az embereket :)
Hali!
Boldog Születésnapot Pandóra! :)
Grat Raggie Gordon a 300-hoz!
Quote from: DamnatusHali!
Boldog Születésnapot Pandóra! :)
Grat Raggie Gordon a 300-hoz!
:merci: KÖSZÖNÖM!
Heppí B. Pandóra
Boldog Születésnapot Pandóra!
Boldog Születésnapot Pandóra!
Grat Raggie Gordon a 300-hoz!
Grat Ramiz az avatárhoz és az 1400-hoz.
BSz Pandóra!
Grat Bonci a 4400-hoz.
Grat Damnatus az 1700-hoz.
Grat Ramiz az avatárhoz és az 1400-hoz.
Grat Raggie Gordon a 300-hoz és az avatárhoz.
Grat Darkstarnak a 200-hoz.
:jee:
Quote from: SusziBSz Pandóra!
Grat Bonci a 4400-hoz.
Grat Damnatus az 1700-hoz.
Grat Ramiz az avatárhoz és az 1400-hoz.
Grat Raggie Gordon a 300-hoz és az avatárhoz.
Grat Darkstarnak a 200-hoz.
:jee:
Felhasználva Suszi összefoglalóját kívánok mindenkinek minden jót% :D Grat evribádi
BSZ Pandóra!
Kösz Blimp, Suszi, Ignus! :merci:
Köszi!
Boldog Szülinapot Pandóra!!!!!!!
Üdv a húszasok táborában! :D
goodbye tiniévek! :p
Boldog születésnapot Pandóra.
Boldog szülinapot Pandóra!!!
Hali!
Köszi Suszi!
Boldog Születésnapot Pandóra! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Aranyos az avatarod, Rin :)
Nagyon gratulálok mindenkinek, akinek az elmúlt hetekben nem tettem! :)
GRAT! :jee:
Boldog Szülinapot Pandóra! :)
Mindenkinek gratulálok, mivel még senkinek sem gratuláltam soha !
(kivéve Ramiznak a debil avatárjához, de arra ráfér még egy! :__devil: )
+BUÉK Pandóra!..... Basszus ezt is elsz*rtam! Tehát boldog szülinapot! :)
Boldog Szülinapot Pandóra!
...és grat másoknak is, akiket esetleg kihagytam.
Boldog szülinapot Pandóra!!
És gratulálok mindenkinek, aki az utóbbi 5 napban elért valamit, ami gratulációt érdemel!! :appl:
Quote from: DjinnBoldog szülinapot Pandóra!!
Köszönöm mindenkinek! :merci:
Boldogat, nagyot, sokat Pandóra ! :)
Quote from: RinBoldog szülinapot Pandóra!!!
Rin nagyon aranyos az avatárod!
Csak mindig azt hiszem róla hogy szomorú vagy :rolleyes:
Mondjuk én se épp kiabálok :rolleyes:
Köszi! Én már csak ilyen vagyok: a valóságban sem lehet eldönteni a képemrõl... :)
Quote from: FeldinRin nagyon aranyos az avatárod!
Csak mindig azt hiszem róla hogy szomorú vagy :rolleyes:
Én csak azt, hogy szép! :D
Quote from: FeldinMondjuk én se épp kiabálok :rolleyes:
Mi?? Soha??
Grat a 700.-hoz Rounin! :appl:
Quote from: FeldinRin nagyon aranyos az avatárod!
Csak mindig azt hiszem róla hogy szomorú vagy :rolleyes:
Nem tudom, szerintem inkább meglepõdött képet vág.
De az tény, hogy nagyon kawaii! Grat hozzá, Rin!
Edit: Ja, és grat Rounin a 700-hoz!
Quote from: Moha...nagyon kawaii!...
Bocs, lehet, hogy csak én vagyok ilyen :lame: , de foggalmam sincs mit jelenthet az, hogy "kawaii"! Segítsetek rajtam! :bruhuhu:
:merci: mindenkinek (Nyuu-chan nevében is)!
Quote from: Raggie GordonBocs, lehet, hogy csak én vagyok ilyen :lame: , de foggalmam sincs mit jelenthet az, hogy "kawaii"! Segítsetek rajtam! :bruhuhu:
Cuki, édes, aranyos ^^
EDIT: tényleg kawaii ^^
+ arigatou. Újabb százas átlépve. Cél a 40K :)
Quote from: RouninCuki, édes, aranyos ^^
Áhá!! Akkor viszont csatlakozom véleményedhez! :jee:
Hali!
Grat Rounin a 700-hoz!
Juj, de sok embernek kell itt gratulálni... Na akkor vágjunk is bele :) :
Grat Ramiz az avatarhoz és az 1400hoz!
Grat Raggie Gordon az avatarhoz és a 300hoz!
Grat Damnatus az 1700hoz!
UTÓLAGOS BOLDOG SZÜLINAPOT PANDÓRA!
Grat Maron az avatarhoz és az aláíráshoz!
Grat Rin az avatarhoz!
Grat Rounin a 700hoz!
És Grat mindenki másnak, akit esetleg kihagytam. :)
Feldin: miért? Gondolod én mindig vidám vagyok? (Nem, pont ellenkezõleg.)
Hali!
Köszi Meske :)
Quote from: MeskeFeldin: miért? Gondolod én mindig vidám vagyok? (Nem, pont ellenkezõleg.)
Bocs tudom nem nekem írtad, csak errõl jutott eszembe, hogy én azért általában mosolyogni szoktam, ha nem is ilyen hátborzongató módon. :)
És: Kösz!
Quote from: Raggie GordonÉn csak azt, hogy szép! :D
Mi?? Soha??
Nem jellemzõ :D
Csak edzésen de az meg kiai nem kiabálás :D
Mibõl van Rin?
Edit: hm. mielõtt Ramiz lecsap: mibõl van az avatárod Rin?
:)
Quote from: MeskeJuj, de sok embernek kell itt gratulálni... Na akkor vágjunk is bele :) :
Grat Ramiz az avatarhoz és az 1400hoz!
Grat Raggie Gordon az avatarhoz és a 300hoz!
Grat Damnatus az 1700hoz!
UTÓLAGOS BOLDOG SZÜLINAPOT PANDÓRA!
Grat Maron az avatarhoz és az aláíráshoz!
Grat Rin az avatarhoz!
Grat Rounin a 700hoz!
És Grat mindenki másnak, akit esetleg kihagytam. :)
Feldin: miért? Gondolod én mindig vidám vagyok? (Nem, pont ellenkezõleg.)
Alapvetõen arcokat nézek/jegyzekmeg stb. Itt avatárt látok és ehhez társítok mindenféle kényszerképzeteket:)
De amúgy remélem mindig mosolyogsz!!! :)
U.i.: Moha, nem tom mikor jutok le...
Posta?
Grat RRR (Ramiz, Raggie, Rounin) :)
Quote from: FeldinMibõl van Rin?
Edit: hm. mielõtt Ramiz lecsap: mibõl van az avatárod Rin? :)
Ha figyelmesen olvastál volna, akkor rájöttél volna, hogy az Elfen Lied-bõl van az avatár... :rolleyes:
Gratulálok mindenkinek! :)
BSz az ünnepelteknek!
Grat Noriko az 500-hoz
Grat fanatic noriko! :)
Grat Fanatic Noriko!
Quote from: FeldinNem jellemzõ :D
Csak edzésen de az meg kiai nem kiabálás :D
:) Te kis harcmûvész! :__devil:
Quote from: FeldinEdit: hm. mielõtt Ramiz lecsap: mibõl van az avatárod Rin?
:)
Valószínûleg csak csomó egyesbõl meg nullából pont jó sorrenben, amit a géped pont így rak össze...
Quote from: Raggie GordonValószínûleg csak csomó egyesbõl meg nullából pont jó sorrenben, amit a géped pont így rak össze...
:lol: ti Ramizzal tényleg nagyon küzdötök "A Legdebilebb" címért! :D
Quote from: Blimp:lol: ti Ramizzal tényleg nagyon küzdötök "A Legdebilebb" címért! :D
Vér nem válik vízzé! (uncsitesók vagyunk :D ) :__devil: és :__devil: !
Grat noriko az új avatárodhoz!
(bár nekem az elõzõ jobban tetszett! :__devil: )
Grat noriko! Visszatérés Yukinohoz? :)
(nekem meg õ tetszik jobban :))
Quote from: BonciGrat noriko! Visszatérés Yukinohoz? :)
(nekem meg õ tetszik jobban :))
elõzõ is Yukino volt ám! :) rapszódikus személyiség :D
És köszönöm a gratokat! csak összejött a fanatic-ság! lassan de biztosan :)
Quote from: norikoelõzõ is Yukino volt ám! :) rapszódikus személyiség :D
:eeek: Nem semmi! Neki is gratulálok!!! :jee:
Grat az 500hoz és az avatarhoz noriko!
Quote from: DarkstarGrat az 500hoz és az avatarhoz noriko!
Csatlakozom! Amúgy mibõl van?
Grat Noriko az 500-hoz és az új avatarhoz :jee:
Hali!
Én is gratulálok a fanatikusságodhoz noriko!
Quote from: ManituCsatlakozom! Amúgy mibõl van?
MÁr megint?? Mondtam már Rin avatárjánál, hogy sok-sok bitbõl(0 vagy1), amit a számítógéped processzora összerak egy jó kis képpé!
Tessék figyelmesebben olvasni! :D
Grat, Noriko!!!
Járj sokat a fórumra! :)
Grat, Raggie, hogy képes voltál másodszor is elsütni a gagyi viccedet! :hehe:
thx ismét:)
avatar bitbõl meg Kareshi Kanojo no Jijou-ból van.
és ha ezt a címet jól írtam le fejbõl, akkor kérek egy plusz gratot! :D
Quote from: noriko...és ha ezt a címet jól írtam le fejbõl, akkor kérek egy plusz gratot! :D
Vedd úgy, hogy megkaptad. :tezsvir:
Hali!
Quote from: norikoés ha ezt a címet jól írtam le fejbõl, akkor kérek egy plusz gratot! :D
Akkor jár a grat, ügyi vagy :jee:
Ha már olyan büszkén pózol az avatarod, megérdemli ;) : :tezsvir:
Grat Rin az aláírásodhoz! Nagyon :kiraly:
Nagyon :merci:
Grat noriko! :jee:
Grat Noriko az 500-hoz! (és hogy túlhaladtad)
Relunx
Quote from: RelunxGrat Noriko az 500-hoz! (és hogy túlhaladtad)
Relunx
Nagy grat Norikonak!!!!
Grat a 300-hoz Relunx!
Grat a 300-hoz Relunx!
Hali!
Grat Relunx a 300-hoz!
Quote from: DamnatusHali!
Grat Relunx a 300-hoz!
Csatlakozom grat Relunx!
Grat Relunx! :)
Quote from: ShiroiGratulálok Xipe az Avatar-hoz!
Koszonom Shiroi.
Grat Xipe :whoah:
Grat Xipe!
Én is! Jó "zúzós" avatar... :headbanger smiley: Az elõzõ is, meg ez is olyan "xipés"... :)
Grat Xipe! Ki ez a faszi, melyik bandából?
Köszönöm mindenkinek!
És Grat Xipe!
Relunx
Grat az avatarhoz Xipe!
Ecsém, tényleg király az avatárod Xipe! :jee:
Nekem kell egy olyan villás végû gitár! :rolleyes:
Quote from: Raggie GordonEcsém, tényleg király az avatárod Xipe! :jee:
Nekem kell egy olyan villás végû gitár! :rolleyes:
BC Rich Flying V-re gondolsz?
nem is olyan draga.
Quote from: XipeBC Rich Flying V-re gondolsz?
nem is olyan draga.
Ööööö... AhA! Mégis mennyi kb?
mondjuk, ha nem tud hozzá az ember így zúzni akkor nem is olyan jó! :D
Gratula mindenkinek, aki az elmúlt 3 napban elért valamit! :)
Quote from: Raggie GordonÖöööö... AhA! Mégis mennyi kb?
mondjuk, ha nem tud hozzá az ember így zúzni akkor nem is olyan jó! :D
bocs, elszoltam magam, nem BC Rich hanem Gibson FLying V.
kb $250-tol lehet oket kapni.
Quote from: Xipebocs, elszoltam magam, nem BC Rich hanem Gibson FLying V.
kb $250-tol lehet oket kapni.
:eeek:
Mondjuk nem is számítottam olcsóra... azért valamikor majd veszek egyet az biztos!(majd ha jólfizetõ, könnyû munkával járó állásom lesz, ami mellett még gitározasra is jut idõm :D )
$250 szerintem még viszonylag az olcsó kategóriába tartozik elektromos gitárok terén.
Mellesleg a téma súlyosan :_off:
Miért? Veheted egy hosszan, részletesen kifejtett gratulációnak Xipéhez, a naggyonjó avatárja miatt! :D
On: Grat annak akinek már van ilyen gityója! :jee:
Gratulálok minden fordulósnak és szülinaposnak! :)
Grat mindenkinek!!!!!!!!
Quote from: FeldinGrat mindenkinek!!!!!!!!
Kösz!(már ha én is benne vagyok :D )
Grat Raggie az új avatarodhoz!
Mindig ugyanaz a szereplõ, de egyre jobb képek! :lazza:
Quote from: Raggie GordonKösz!(már ha én is benne vagyok :D )
Hát hogyne!!!! ;)
Kösz mindenkinek! Bár: Alucard=Spike ??? :D --csak, hogy bosszantsam Ramiz-t!
Grat Raggie a 400-hoz! (meg az elsõ ízben használt smileikhoz :D)
Grat a postfordulóhoz Raggie!
Hali!
Grat Raggie a 400-hoz!
Jah, Grat a 400hoz
Grat Raggie!
:merci: mindenkinek!
En meg gratulálok Baldynak és Boncinak Amiért megszervezték a mai vetítést! Örök riszpekt!! :D
Quote from: Raggie GordonKösz mindenkinek! Bár: Alucard=Spike ??? :D --csak, hogy bosszantsam Ramiz-t!
Igaz... én az elsõre gondoltam, nem tudom, miért...
Kevés vagy te ahhoz, fiam, hogy bosszants! :D
Quote from: RamizIgaz... én az elsõre gondoltam, nem tudom, miért...
Kevés vagy te ahhoz, fiam, hogy bosszants! :D
Ehhez gratulálok neked! :D
Grat otaku Ramiz!
Tényleg! A kis zsákarc otaku lett?! Nahát mik vannak! Azért Gratula! :D
Grat otaku Ramiz
Hali!
Grat Ramiz az otakusághoz!
Grat Ramiz.
Kvikveg grat a hatszázhoz! Meg a remek ajánlópostodhoz az újoncok számára! :jee:
Grat Ramiz az 1500-hoz és Kvikveg a 600-hoz!
Hali!
Grat Kvikveg a 600-hoz!
Köszi!
Grat Kvikveg the great Hellsing fan! ;)
Grat Ramiz! és Grat mindenki másnak is mindenért!
Köszi Shiroi & Blimp!
Gondoltam megkonkurálom Raggie-t... :D :lazza: :__devil:
Grat Ramiz az avatarhoz! (Nézd meg! Most eltévesztelek itt miatta! grrr :p )
Grat Ramiz
Grat otaku Ramiz!
Grat Kvikveg a 600-hoz!
Grat az M-C hez Exo!
Grat mindenkinek, aki kimaradt!
:appl:
Csatlakozom az elöttem szólókhoz:
Grat otaku Ramiz!
Grat Kvikveg a 600-hoz!
Relunx
Grat Kvikveg!
Grat Ramiz az avatárodhoz! Kellemes hangulata van :)
Grat Kvikveg!.. :eeek: jól lehagytál te is! :)
hátmég az otaku Ramiz! Grat!
Quote from: Raggie GordonKvikveg grat a hatszázhoz! Meg a remek ajánlópostodhoz az újoncok számára! :jee:
Quote from: RamizKöszi!
Grat Kvikveg the great Hellsing fan! ;)
Koszi mindenkinek! :__devil: (csak stilusosan :D)
Grat otaku Ramiz!
Grat Ramiznak és Kvikveg-nek!!! :jee:
Grat Ramiz és Kvikveg! :appl:
Grat otaku Noki! :)
Quote from: BonciGrat otaku Noki! :)
KÖSZI! :)
Grat otaku Noki!
Grat Kvikveg, Ramiz és Noki!
Hali!
Grat Noki az otakusághoz!
Grat Noki
Szép NAGY grat Noki az Otaku címhez! :jee: :appl:
Grat Nokinak!
Gratula minden fórumozónak, hogy összehoztuk a 75000 postot! :jee: :zen:
Quote from: MohaGratula minden fórumozónak, hogy összehoztuk a 75000 postot! :jee: :zen:
Csatlakozom :appl:.
És köszönöm a grat-okat!
Hali!
Grat kisvirag a 300-hoz!
Grat kisvirag!
Grat fórum! :)
Grat Kisvirag!
Grat mindenkinek a 75000-hez! :)
Quote from: BonciGrat kisvirag!
Grat fórum! :)
Úgyvan, GRAT
Quote from: MohaGratula minden fórumozónak, hogy összehoztuk a 75000 postot! :jee: :zen:
Rotflol... :lul:
CHRONOS
Grat kisvirágnak és nekunk (http://usteam.uw.hu/forum/memberlist.php?) .
Gratula a forumnak.... tényleg a 75000 post milyen besorolásba esne?! :D
Egy nagy egyöntetû gratot mindenkinek aki megérdemli! :)
Na jó, megpróbálom név szerint is, de nem garantálom, hogy nem felejtek el senkit a felsorolásból. (Ha valakit kifelejtek, akkor az a fenti mondatomat vegye figyelembe! ;)):
Grat Noriko az 500hoz és az avatarodhoz!
Grat Rin az aláírásodhoz!
Grat Relunx a 300hoz!
Grat Xipe az avatarodhoz!
Grat Raggie Gordon a 400hoz és az avatarodhoz!
Grat Ramiz az 1500hoz és az avatarodhoz!
Grat Kvikveg a 600hoz!
Grat Exo a 900hoz!
Grat Noki az 1500hoz!
Grat Fórum a 75000hez! :)
Grat kisvirag a 300hoz!
Quote from: MohaGratula minden fórumozónak, hogy összehoztuk a 75000 postot! :jee: :zen:
És tied is volt a 75000. Grat :)
Quote from: BonciÉs tied is volt a 75000. Grat :)
Hehe, tényleg! :D Habár ez csak a 75000-es azonosítójú post, nem az, ami konkrétan 75000-re billentette a post count-ot... :)
QuoteOriginally Posted by Moha
Gratula minden fórumozónak, hogy összehoztuk a 75000 postot! :jee: :zen:
Csatlakozom: Szép volt mindenki! És Grat a Fórumnak is!
Relunx
Quote from: MohaHehe, tényleg! :D Habár ez csak a 75000-es azonosítójú post, nem az, ami konkrétan 75000-re billentette a post count-ot... :)
Hanem?
Grat SysOP XXL az aláírásodhoz!
Quote from: BonciHanem?
Úgy értem, hogy a post azonosító folyamatosan növekszik, és ha törölve lesz egy post, akkor annak az azonosítóját már nem adja ki újra -> ergo a legutolsó post ID > aktív postok száma összesen. :)
Ja, amúgy grat Meske az alá(b)íráshoz! :D
Köszi Moha! :merci:
(Végre valaki észrevette, bár igaz, hogy csak miután szoltam neki... :rolleyes: :p)
Köszike! :)
És az a legérdekesebb benne, hogy egyik reggel amikor felkeltem, nem tudom, hogy mit álmodtam, de valahogy ez a gondolat pattant ki a fejembõl. Pedig elõtte semmi ilyesmrõl nem gondolkoztam...
Quote from: MeskeGrat Noriko az 500hoz és az avatarodhoz!
Grat Rin az aláírásodhoz!
Grat Relunx a 300hoz!
Grat Xipe az avatarodhoz!
Grat Raggie Gordon a 400hoz és az avatarodhoz!
Grat Ramiz az 1500hoz és az avatarodhoz!
Grat Kvikveg a 600hoz!
Grat Exo a 900hoz!
Grat Noki az 1500hoz!
Grat Fórum a 75000hez! :)
Grat kisvirag a 300hoz!
Gratulálok minden említettnek és azoknak is, akik nincsenek említve, de megérdemlik... :)
Bocs, hogy ilyen pofátlan vagyok, de többre nem vagyok képes :bruhuhu:
Kösz Meske a felsorolást! :p
kosz meske.
grat forum.
grat hogy vegre pentek van.
Hali!
Grat Xipe az otakusághoz!
Grat Xipe, Meske!
Köszönöm szépen a gratulációkat! :)
Én is nagyon gratulálok mindenkinek kollektíve'! :)
Quote from: MeskeÉs az a legérdekesebb benne, hogy egyik reggel amikor felkeltem, nem tudom, hogy mit álmodtam, de valahogy ez a gondolat pattant ki a fejembõl. Pedig elõtte semmi ilyesmrõl nem gondolkoztam...
Nemtom de nekem reggelente csak olyasmi gondolatok pattannak ki a fejembõl, hogy "a francba már megint reggel van", vagy "nna, ma aztán tényleg mindenkit megszivatok :__devil: ". (persze abban nincs deviles szmájli :D )
Grat kisvirág, grat fórum, grat lista. :] Woah. És mekkora öröm volt anno a 20000 :D
Köszi Bonci! :)
Grat Xipe az 1500hoz!
Grat Rounin az aláírásodhoz!
Quote from: ShiroiGratulálok otaku ; ) Xipe!
Gratulálok Rounin az aláíráshoz! Leslie Nielsen :lol:
Köszi.
És most azon töröm a fejem, hogy ki is a Leslie Nielsen. Ismerõs, de nem jut eszembe. Ezt ircrõl loptam ^^
Quote from: RouninÉs most azon töröm a fejem, hogy ki is a Leslie Nielsen.
Õróla van szó (http://www.port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=4932&i_direction=2&i_city_id=3372&i_county_id=-1) :) - Pl: Airplane, Drakula halott és élvezi, Kölcsön gyerek visszajár, sziki-szökevény, stb.
Grat az aláíráshoz! :)
Gratula Xipe az otaku címhez! :jee:
Gratula Xipe az otaku címhez! :jee: :jee:
Milyen az új avatárom? :D
Relunx
kosz mindenkinek.
Grat az új avatarhoz Relunx!
Edit: Grat Bonci a 4500-hoz!
Köszönöm :)
Grat otaku Xipe!
Hali!
Szintén grat a 4500-hoz Bonci!
Grat Relunx az új avatarodhoz!
Grat Bonci a 4500hoz!
Grat Relunx és Bonci!
Grat mindenkinek, aki az elmúlt 3 napban elért valamit! :appl:
Grat Xipe, Bonci.
Grat Bonci a 4500-hoz! :jee:
Relunx
Quote from: DarkstarGrat mindenkinek, aki az elmúlt 3 napban elért valamit! :appl:
Én elértem szombat este azt, hogy nulla forint fizetése mellett ittam három sört és ettem egy jó kis vacsit!
Ja! És mindenkinek grastuláció!(fõleg Boncinak, el sem tudok számolni addig, négyezer... mennyi is?) :D
Grat myndenkynek: Xype, Relunx, Boncy, Raggye és a többyek, akik addigra, myre én észreveszem, már meg ys érdemlyk! :)
QuoteOriginally Posted by Raggie Gordon
Én elértem szombat este azt, hogy nulla forint fizetése mellett ittam három sört és ettem egy jó kis vacsit!
És ezt hogy érted el? Tán hitelt kaptál?
Mégeszer grat mindenkinek mindenért!
Relunx
Quote from: Raggie GordonÉn elértem szombat este azt, hogy nulla forint fizetése mellett ittam három sört és ettem egy jó kis vacsit!
Hát akkor neked is grat :jee:
Quote from: Raggie GordonÉn elértem szombat este azt, hogy nulla forint fizetése mellett ittam három sört és ettem egy jó kis vacsit!
:appl:
Quote from: RelunxEgyébként ez a 10.dik postom a mai nap folyamán! :D
Ez már önmagában is megér egy :tezsvir: -t! ;)
A kérdésekre: behajtottam egy kb négy éves tartozás kamatát és egy-két zsákarc, akiket már rég nem láttam, meghívott.(nagy puttózás volt részemrõl de megérte. Ti talán megbocsátotok, mivel mangára spórolok! :D )
Tudtam, hogy valami zsákarcság van a dologban, de mindegy, ehhez most nem gratulálok. :hehe:
(Mert irigy vagyok. :__devil: )
Akkor ezt sem ide kellett volna írnod! Nna neked is gratulálok! :lame:
Quote from: Raggie GordonAkkor ezt sem ide kellett volna írnod! Nna neked is gratulálok! :lame:
Most tényleg kötekedni akarsz velem? Gratulálok! Úgysem hagyom magam! :hehe:
Hali!
Grat Ramiz az 1600-hoz!
Ha akarod, Gratulálok az 1600-hoz, Ramiz! :D (Csak, hogy nehogy vitatkozni kezdj :p) :)
Miért kezdenék el vitatkozni? Azt csinálsz, amit akarsz! Vagy azt akartad ezzel mondani, hogy én mindig vitatkozok? He? ;) :D :__devil:
Hihihiiii! Nem is kell nekem itt fightot generálni! Lesz az magától is!(ahol Ramiz is ott van ott ez természetes! :D ) :__devil:
Grat Ramiz az 1600hoz!
Grat Ramiz az 1600-hoz!
Relunx
Grat Ramiz.
Grat így utólag Ramiz, Bonci, Xipe, és mindenki másnak is, aki kiérdemelte.
Grat az 1600-hoz Ramiz!
Grat Shiroi az 1200-hoz! Bár te nem fogsz "neveket kapni", mert már elõkelõ neved van. :)
(Jee! Végre 1szer én vagyok az elsõ! :hopp: )
Hali!
Grat Shiroi az 1200-hoz!
HI all!!!
Sajnos megint nem voltam egy ideig errefele, úgyhogy egy tömeges grattal tartozom mindenkinek akinek kell... :( :( :( :bruhuhu:
Grat az 1200-hoz Shiroi!
Grat Shiroi az 1200-hoz! :jee:
Grat Shiroi!
Grat Shiroi az 1200-hoz! :appl:
Gratula Shiroi az ezerkettõhöz!
Grat Shiroi az 1200-hoz!
Grat Shiroi az 1200hoz!
Hali!
Boldog Szülinapot Orion! (reggel még nem állítottad be ;) )
Hali!
Grat Rounin a 800-hoz!
Grat Rounin a 800-hoz!
Boldog Szülinapot Orion!
És mostantól figyelem, kinek mi jár ;)
Grat 1200+ Shiroi!
BSZ Orion, sokat, nagyot még!
Kösz mindenkinek, aki kitartott mellettem eddig ;)
Köszönöm Shiroi, Damnatus (délután vettem észre, hogy nincs beállítva; illetve vetették velem észre :)), Moha, Rounin. Remélem a többinek is hasonló nagyságú érzelmi töltete lesz, csak kicsit más természetû...
Quote from: Marox @ 2005.01.22 00:08Boldog szülinapot dizzy, blash és Riker! (http://www.tar.hu/marox/birthday2.gif)
Quote from: Djinn @ 2005.01.22 00:26Boldog szülinapot dizzy! :)
Boldog szülinapot blash! :)
Boldog szülinapot Riker! :)
Quote from: Meske @ 2005.01.22 10:45Köszönöm Djinn, Trivi, Exo, Animal, Marox, Moha és Noki! :merci:
Boldog szülinapot dizzy, blash és Riker!
Grat Trivi a 3600hoz!
Quote from: Animal @ 2005.01.22 10:46Grat Trivi a 3600-hoz!!!!!! :appl:
Boldog szülinapot Dizzy, Blash és Riker!!!
Quote from: Damnatus @ 2005.01.22. 17:53Hali!
BSz Blimp! :)
BSz Alkyra! :)
Grat Djinn a 200-hoz!
Grat Pirula a 300-hoz!
Grat Ramiz a 900-hoz
Grat Trivi a 3600-hoz!
BSz dizzy!
BSz blash!
BSz Riker!
Koszonom szepen (http://usteam.uw.hu/forum/images/icons/icon7.gif) Megint keson neztem be ide (http://usteam.uw.hu/forum/images/icons/icon12.gif)
Hali!
Jobb késõbb, mint soha! ;)
BSz Mons7eR!
Visszamenõleg grat mindenkinek! (Sajnos most nincs otthon net, úgyhogy ritkán tudok feljönni)
Hali!
Grat Raggie a fanatikussághoz!
Quote from: DamnatusHali!
Grat Raggie a fanatikussághoz!
Tartom és emelem kettõvel!!!!!
EDIT: boldogat Vóbertnek, de nem látom jó ideje o.O
Grat RAGGIE te FANATIKUS!!! :tezsvir:
UI: erõsen csökkentette gratulációnk fényét, hogy szóltál... asszed nem vettük vóna észre? :hehe:
Grat az 500-hoz Raggie Gordon!
Grat Shiroi az 1200hoz!
Grat Rounin a 800hoz!
Utólagos Boldog Szülinapot Orion és Mons7eR!
Grat Raggie Gordon az 500hoz!
Boldog szülinapot Vóbert és Totya!
Gratulálok mindenkinek, aki valami gratulációra méltó dolgot hajtott végre az elõzõ (hasonlóan semmitmondó) ideírt postom óta!! :appl:
gratulalok djinnek hogy forum es gep kozelebe tudott kerulni.
Grat mindenkinek, aki az utóbbi idõben megérdemelte :)
Csatlakozom! Grat mindenkinek mindenért!
Relunx
Quote from: RelunxCsatlakozom! Grat mindenkinek mindenért!
Relunx
Neked meg az aláírásodért :)
Quote from: RamizGrat RAGGIE te FANATIKUS!!! :tezsvir:
UI: erõsen csökkentette gratulációnk fényét, hogy szóltál... asszed nem vettük vóna észre? :hehe:
Már örülni sem lehet?! :hehe:
A többieknek: kösz mindenkinek!
Grat Relunx az aláírásodhoz!
Grat Rounin az avatarhoz!
Köszönöm :) (mellesleg ez is volt már^^) Tartom magam olyan régi fórumosnak (mennyi is? másfél év? EDIT : fenét, két év+ o.O ) hogy ezt válasszam ;)
Quote from: RouninKöszönöm :) (mellesleg ez is volt már^^) Tartom magam olyan régi fórumosnak (mennyi is? másfél év? EDIT : fenét, két év+ o.O ) hogy ezt válasszam ;)
Akkor azért volt olyan ismerõs! :)
Grat Rounin az avatarhoz! Ha jól t'om ezt még a "lovagi" idõkben használtad. :)
Grat mindenkinek mindenért ha megérdemli :)
Quote from: MohaGrat Rounin az avatarhoz! Ha jól t'om ezt még a "lovagi" idõkben használtad. :)
Gratulálok kiváló memóriádhoz :) Abbizony ;)
Grat Xaga az aláírásodhoz!
Gratulálok Rounin az "új" avatarhoz! :jee:
Gratulálok Xaga az aláíráshoz! :)
Grat Alkyra az avatarodhoz és az aláírásodhoz! :)
Hali!
Grat Ramiz az 1700-hoz!
grat ramiz.
Gratula Ramiz!
Gratula Rounin! Ha régi, ha nem, nekem akkor is tetszik! :D
Grat Ramiz az 1700hoz!
1700 nyamm :) Omedetou Ramiz
Grat Ramiz az 1700hoz!
Grat Ramiz, Xaga, nosztalgikus Rounin!
Grat Ramiz az 1700-hoz!
Grat Alkyra az avatarhoz (Akane-chan rulez!:)) + aláíráshoz!
Köszi!
Új kerek évszámhoz új avatarat dukál (de nem kell újra gratulálni ;) ).
Grat Alkyra a gyors avatar és aláírás cseréhez! :)
Grat Ramiz az 1,7khoz
Grat Ramiz, Xaga, Rounin!
És köszi a gratokat!
Relunx
Kewl avatar Ramiz. Azért elõzõ :lazza: -bb volt ;)
Quote from: RouninKewl avatar Ramiz. Azért elõzõ :lazza: -bb volt ;)
Nemtom, szvsz csak joban hasonlított rá! :D :__devil:
Hali!
BSz bandiras2!
Hali!
Grat Feldin az 1700-hoz!
Quote from: DamnatusHali!
Grat Feldin az 1700-hoz!
Tartom!
Tyû tényleg! Feldin kolléga elérte az 1700-at! Minden elismerésem! :jee:
Grat Feldin az 1700-hoz!
Quote from: Raggie GordonNemtom, szvsz csak joban hasonlított rá! :D :__devil:
Na majd csak várd ki a következõt... :D
Feldin: GRATULÉJSÖN! Rosszmájú kérdésem: mennyi maradna, ha egybevennénk az egymást követõ postjaidat (szaknyelven ún. "Feldin-flood")? :D :hehe: :) (Bocs. :angyali: )
Grat Feldin végén még utolérsz
Quote from: RouninTartom!
Emelem tízzel :)
Grat Feldin, Alkyra! :)
Grat Xaga az 1800hoz! :)
Grat Xaga! Siess, mert utolérlek! :)
Grat Feldin az 1700-hoz!
Relunx
Grat Feldin az 1700-hoz!
Grat Xaga az 1800-hoz!
Köccönöm szépen.
Nem kell sietni Ramiz megvárlak ;) :)
Hali!
Grat Xaga az 1800-hoz!
Quote from: DamnatusHali!
Grat Feldin az 1700-hoz!
Köszönöm!!!!
Nem is vettem észre :D
MEg köszönöm: Rouninnak, Raggienek, Blimpnek, Ramiznak(kérdésre válaszolva kb 1650 :hehe:), Xaganak (igyekszem :)), Boncinak, Relunxnak, Mohának!!!!
És grat Xaga!!! meg mindenki :)
Grat mindenkinek! :appl:
Quote from: FeldinRamiznak (kérdésre válaszolva kb 1650 :hehe:
Grat az optimizmusodhoz! :D
Quote from: RamizGrat az optimizmusodhoz! :D
Ne legyél már ilyen tapló! :ejj: Te meg nem floodolsz, de ellenben postjaid nagy(fele :D )része orbitális hülyeség(csakúgy, mint nekem, de én nem cs*szegetem Feldint :__devil: )!
De azért grat!
Quote from: Raggie GordonNe legyél már ilyen tapló! :ejj: Te meg nem floodolsz, de ellenben postjaid nagy(fele :D )része orbitális hülyeség(csakúgy, mint nekem, de én nem cs*szegetem Feldint :__devil: )!
Ne szítsd harcot, Feldin vette a lapot, hogy nem szívatni akarom. :angyali:
Tudom, tudom! És mondjuk mostantól megfogadhatnánk, hogy nem szivatjuk egymást!(legalább a fórumon nem :D )
Grat Xaga az 1800-hoz
Feldin: igazán nincs mit ;) (az is külön figyelemre méltó, hogy avatárodon nem emlékszem semmilyen változra, amióta végre szereztél egyet. )
(Ramiz, Raggie)
Ha már úgyis rokonok vagytok, verjétek le egymáson, ne itt ;)
Gratulálok Feldin az 1700-hoz! :tezsvir:
Gratulálok Xaga az 1800-hoz! :tezsvir:
Quote from: Rounin(Ramiz, Raggie)
Ha már úgyis rokonok vagytok, verjétek le egymáson, ne itt ;)
Ezt mi békés, csöndes hasbaöklözéssel szoktuk rendezni, de utána mindíg kibékülünk egy pofa sör mellett!(hát mi más melet... :rolleyes: )
On: Grat Rounin az új aláírásodért! És Feldin kollégának a mozdíthatatlan avatárjához!!
Quote from: DjinnGratulálok Feldin az 1700-hoz! :tezsvir:
Gratulálok Xaga az 1800-hoz! :tezsvir:
Úgy is van! :)
Hi all again!
nemtom miért nem érkezik postértesítõ, valószínüleg freemail sux.. :) Sõt ez biztos... mindenkinek grat akinek az elmúlt idõben nem tudtam!!!
Grat Feldin az 1700hoz!
Grat Xaga az 1800hoz!
Grat Rounin az aláírásodhoz!
Gratulálok Rounin az avatarhoz! :)
o.O Hopp, mársi feltûnt? :) Elfelejtettem, hogy megcsináltam egy hónapja :rolleyes:
:merci:
Grat Rounin az avatarhoz!
Valamit grat neked is az avatarhoz kikuchiyo, látom megihletett a South Park flash. :)
És úgy látom neked is új avatarod van White SeeD. Grat!
Grat Rounin, kikuchiyo és White SeeD az avatarhoz!!
Gratulálok kikuchiyo az avatar-hoz! :) Látom végre te is találtál valami kedvedre valót :) (Éppen a részben ihletõ sorozat vége felé közelítek, rövidesen írok egy párszavas véleményt róla, ahogy szoktam :))
És természetesen gratulálok White SeeD-nek is az avatar-hoz!
És mindenkii másnak mindenért! :)
Quote from: ShiroiGratulálok kikuchiyo és White SeeD az Avatar-okhoz!
--- || ---
Quote from: ShiroiGratulálok kikuchiyo és White SeeD az Avatar-okhoz!
Tartom!
Elõbbi tök kretén, utóbbi kellemes :)
Gratulálok kikuchiyo és White SeeD az Avatar-okhoz! És Itachi-nak is grat az új avatárhoz!
Relunx
Ez a 21.dik postom ma!
Csak sikerült elérni a 400.dik postot! Még 100 és Fanatikus leszek! :D
Relunx
Quote from: RelunxEz a 21.dik postom ma!
Csak sikerült elérni a 400.dik postot! Még 100 és Fanatikus leszek! :D
Relunx
Hmm.... Gratulálok, de majd ha 29,7 lesz a P/D értéked, akkor légy büszke ;)
Jelenleg még csak 0.63 P/D.
Egyébként kinek volt a 29,7 P/D-je?
Hogy témánál legyünk:
Grat neked Rounin hogy fent voltál ilyen "késõn/korán" (és nem aludtál)! :D
Relunx
Quote from: RelunxJelenleg még csak 0.63 P/D.
Egyébként kinek volt a 29,7 P/D-je?
Hogy témánál legyünk:
Grat neked Rounin hogy fent voltál ilyen "késõn/korán" (és nem aludtál)! :D
Relunx
Sore wa himitsu desu :D
Kösz... Escaflownet nézek :3x3:
Hali!
BSz Kamineko!
Grat Relunx a 400-hoz!
Quote from: DamnatusHali!
BSz Kamineko!
Grat Relunx a 400-hoz!
csatlakozom!!!
Gratulálok Relunx a 400-hoz! :)
Boldog Szülinapot Kamineko!
Grat Relunx a 400hoz!
Quote from: MeskeBoldog Szülinapot Kamineko!
Grat Relunx a 400hoz!
Úgy van! :appl:
Quote from: RelunxEz a 21.dik postom ma!
Csak sikerült elérni a 400.dik postot! Még 100 és Fanatikus leszek! :D
Relunx
Grat!
Elég jó érzés látni azt a fanatic-ot a member elõtt, hidd el! :D
Grat Rounin a bölcs döntéshez (Escaflowne)! (Az egyik kedvenc (méltatlanul kevéssé ismert) animém!)
Grat Relunx! Látom, komolyan nyomod ezt a témát! :D
Grat Relunx!
Hali!
Grat Blimp az 1500-hoz! Otakuság is itt jár?
Grat, Blimp! Ezentúl már csak hivatásból is egyre több animét kell nézned! :)
Quote from: ShiroiGratulálok otaku ; ) Blimp!
Tartom! :)
Quote from: Raggie GordonTudom, tudom! És mondjuk mostantól megfogadhatnánk, hogy nem szivatjuk egymást!(legalább a fórumon nem :D )
ne tegyétek unatkoznánk!!! :)
Amúgy persze hogy veszem én a lapot :)
Köszi mindenki és grat mindenki!
Edit: az avatarom örök! :D
Boldog Szülinapot Kamineko!
Grat Relunx a 400hoz!
Grat Blimp az 1500-hoz!
Quote from: ShiroiGratulálok Moha a Signature-höz! Honnan jött vagy mi ez vagy vagy vagy?
Köszi. :) Ha benézel a nagyon lol-ba, megtudod, honnan van. ;)
Quote from: MohaKöszi. :) Ha benézel a nagyon lol-ba, megtudod, honnan van. ;)
Nagyon megéri :D Grat hozzá!
én is grat Moha signaturehoz, fõleg, hogy nekem volt szerencsém elõbb látni azt, amibõl van, és csak utána, h neked mar signature is :))
Már írtam a nagyon lolban is, de azért grat az új aláíráshoz Moha kolléga! Megnéztem a klipet is és nagyon aranyos! :lol:
Grat az új aláíráshoz Moha!
Grat Blimp az 1500-hoz! és az otaku-sághoz!
Boldog Szülinapot Kamineko!
Grat Rounin a jó döntéshez hogy: Escaflowne-t néztél! Jó választás! :jee:
Kösöznöm a Gratokat! Ígérem igykezni fogok, és hipp hopp FANATIKUS LESZEK! :D
Relunx
Hali!
BSz Setike!
Köszönöm Damnatus, Shiroi, Ramiz, Rounin, Feldin, Moha, Relunx!
És grat mindenkinek aki megérdemli, tehát mindenkinek! :)
Szívesen :)
Boldog születésnapot Setike, örömökben gazdag idõszakot következõ évfordulódig, mikor update-eljük ;)
Quote from: RelunxGrat az új aláíráshoz Moha!
Grat Blimp az 1500-hoz! és az otaku-sághoz!
Boldog Szülinapot Kamineko!
Grat Rounin a jó döntéshez hogy: Escaflowne-t néztél! Jó választás! :jee:
Relunx
Csatlakozom!
Hali!
Grat Rounin a milleniumhoz!
És grat Feldinnek, hogy nem floodolt!
Grat Rounin az 1000-hez!
Boldog szülinapot Setike!
Grat Rounin a milleniumhoz :)
Hali!
Grat Cobra az 1100-hoz!
Na ez az utolsó olyan postom, ahol "Hali!"-val köszönök be. Egy éve vagyok a fórumon, úgyhogy most már elhagyhatom ;) (nameg foglalja a helyet :D)
Grat Cobra az 1100-hoz!
Grat Damnatus az évfordulóhoz! :)
Quote from: DamnatusNa ez az utolsó olyan postom, ahol "Hali!"-val köszönök be. Egy éve vagyok a fórumon, úgyhogy most már elhagyhatom ;) (nameg foglalja a helyet :D)
Grat Damnatus! Pedig már úgy mehszoktuk(el se kellett a nevet olvasni, anélkül is tudtuk, hogy ki írta)! :D
Köszönöm -.-
Grat Cobra -> 1100
Damnatus : fura lesz egy darabig. Remélem avatárod marad ;)
EDIT : Grat Raggie -> 600
Quote from: RouninGrat Raggie -> 600
:eek: Bazze tényleg 600-nál vagyok! Repülnek a postok!
Grat Raggie a 600-hoz!
Kösz Moha, Raggie
Rounin
Nekem is fura, hogy elmarad! ;) Az avatárváltás még nem valószínû (életérzés váltás kell hozzá), de a nicknév cserén erõsen gondolkodom! Csak kettõ között vacilálok, és még nem tudtam dönteni, hogy melyik legyen, illetve hogyan írjam. :rolleyes: De lehet, hogy majd szavazásra bocsájtom! :p
Quote from: Raggie Gordon:eek: Bazze tényleg 600-nál vagyok! Repülnek a postok!
Lehet, hogy a te oldaladon még repülnek, de nálunk már döngve csapódnak be, nem tudjuk nem észrevenni õket... :rolleyes: és kaparjuk tõlük a vakolatot a falról... az a 600 post az 600 kaparásnyom a falon... :hehe: :__devil:
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy GRAT!!! :D
Grat Ramiz az avatárodhoz :) A 21akárhányas beteg azért jobb lenne ;)
Damnatus : nemáár, ezt is megszoktam o.O Akkor viszont avatár tényleg maradjon (még ha ez az életérzés is kell hozzá :p )
Quote from: RouninGrat Ramiz az avatárodhoz :) A 21akárhányas beteg azért jobb lenne ;)
Damnatus : nemáár, ezt is megszoktam o.O Akkor viszont avatár tényleg maradjon (még ha ez az életérzés is kell hozzá :p )
Az melyik kép is volt? ... Ja, AZ! Na nem... az az Önarcképekbe is alig fért be! :D
Damnatus: szerintem az életérzést cseréld vidámabbra, az avatárt csak ha akarod!
Grat Blimp az 1500-hoz!
Boldog Szülinapot Setike!
Grat Moha az aláíráshoz!
Grat Rounin az 1000-hez!
Grat Cobra az 1100-hoz!
Grat Raggie a 600-hoz!
Grat Damnatus az évfordulóhoz!
Grat Ramiz, hogy túlélted a ballagást!
Grat mindenkinek akit kihagytam!! :haha:
Quote from: DjinnGrat Blimp az 1500-hoz!
Boldog Szülinapot Setike!
Grat Moha az aláíráshoz!
Grat Rounin az 1000-hez!
Grat Cobra az 1100-hoz!
Grat Raggie a 600-hoz!
Grat Damnatus az évfordulóhoz!
Grat Ramiz, hogy túlélted a ballagást!
Grat mindenkinek akit kihagytam!! :haha:
-||- :)
Neked is Grat Xaga az 1800-hoz!!!
Grat Blimp az 1500hoz!
Grat Moha az aláíráshoz! (A legjobb amikor a fenekét rázza! :p)
Utólagos boldog szülinapot Setike!
Grat Rounin az 1000hez!
Grat Cobra az 1100hoz!
Grat Damnatus, hogy már 1 éve "halizol"! :D (Sajnos már nem tovább, pedig ezt már úgy megszoktuk...)
Grat Raggie Gordon a 600hoz!
Grat Ramiz az avatarhoz!
Grat Xaga az 1800hoz!
Quote from: DamnatusHali!
Grat Rounin a milleniumhoz!
És grat Feldinnek, hogy nem floodolt!
Köszönöm :)
Majd még igyekszem :)
Quote from: DamnatusGrat Raggie a 600-hoz!
Kösz Moha, Raggie
Rounin
Nekem is fura, hogy elmarad! ;) Az avatárváltás még nem valószínû (életérzés váltás kell hozzá), de a nicknév cserén erõsen gondolkodom! Csak kettõ között vacilálok, és még nem tudtam dönteni, hogy melyik legyen, illetve hogyan írjam. :rolleyes: De lehet, hogy majd szavazásra bocsájtom! :p
Ha nicknevet váltasz átszúrlak a bokutómmal! :morci:
Quote from: FeldinHa nicknevet váltasz átszúrlak a bokutómmal! :morci:
Nem fogod tudni, kit kell átszúrni :D
Quote from: DamnatusNem fogod tudni, kit kell átszúrni :D
A fórum vadászát majd utánadküldjük ;) (Cicc-cicc, hunting time! :D )
Grat Alkyra a 300hoz!
Grat Alkyra a 300-hoz!
Grat Miura a 100hoz!
Quote from: MeskeGrat Miura a 100hoz!
köszi szépen ;)
Grat Miura a 100-hoz!
Grat a 100-hoz, Miura!
Quote from: MeskeGrat Alkyra a 300hoz!
héy kösz.:D Miura neked is grat.:D
Omedetou Miura, Alkyra :)
Túlléptük az 1000 membert :]
Weeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!
:lazza:
Quote from: DamnatusNem fogod tudni, kit kell átszúrni :D
Milyen igaz :)
Grat a 100-hoz, Miura!
Grat a 100-hoz, Miura!
Grat Damnatus!
Grat fórum!
:appl: :appl: :appl:
Kösz Darkstar!
Quote from: RouninA fórum vadászát majd utánadküldjük ;) (Cicc-cicc, hunting time! :D )
:lul: Ez teccet
Grat Fórum a több, mint 1000 taghoz! :)
Grat Darkstar a 300-hoz!
Grat Darkstar a 300hoz!
Grat Alkyra az új avatarodhoz!
Köszi Damnatus és Meske!
Grat Alkyra!
Quote from: MeskeGrat Darkstar a 300hoz!
Grat Alkyra az új avatarodhoz!
Meske, te is érettségizel s most tudtad meg, hogy újraírjuk a matekot? :lul: :lul:
Egyb. köszi. :D Ez most jól esett. :D(neked is köszi Darkstar..) :)
Gratulálok mindenkinek, aki váltott és postfordult és ballagott (haha, magamnak is gratulálok) és érettségizett (megint :lul: )!
És gratulálok szintén magamnak, hogy megtaláltam a USTEAM új címét :lul:
Quote from: AlkyraMeske, te is érettségizel s most tudtad meg, hogy újraírjuk a matekot? :lul: :lul:
Szerencsére én majd csak jövõre éretségizek, és csak remélni tudom, hogy akkor nem lesz ilyen botrány, de azért lélekben veletek vagyok! :)
Ja, és grat az aláírásodhoz is! Szerintem is a firefox a legjobb! :jee:
Quote from: MeskeSzerintem is a firefox a legjobb! :jee:
Szerintem is. És kawaii a figura! :)
Mindent bele értettségizõk, akkor is ti fogtok gyõzni! ;)
Quote from: DarkstarSzerintem is. És kawaii a figura! :)
Mindent bele értettségizõk, akkor is ti fogtok gyõzni! ;)
HAI!
off
Már olyan régóta ff-et használok, hogy már el is felejtettem, hogy mi az a popup, meg reklám, meg nem kívánt képek, meg spamok, meg spyware! :) :lul: :lul: :lul:
on
Grat. minden érettségizõnek! A tudásunk nem vész kárba, s aki becsületesen megírta a matekot annak nem lesz gond újramegírni!(sõt!, talán még valaki tanult is belõle valamit..)
Egyb. az //www.om.hu -n fenn vannak a megoldások.
Grat a 300-hoz, Darkstar!
Grat Alkyra az új avatarhoz! Tök jó! :jee:
Congrat Alkyra! Az avatár tényleg nagyon kawaii(végre használhattam ezt a frissen megtanult szót)!
Grat Darkstar a 300-hoz! Innen már minden felgyorsul! :rolleyes:
Quote from: SysOP XXLÉs gratulálok szintén magamnak, hogy megtaláltam a USTEAM új címét :lul:
Ez nekem sem kis fáradságomba került!! Nem értesített senki! :(
Grat SysOP XXL az aláíráshoz!
Quote from: MohaGrat a 300-hoz, Darkstar!
Grat Alkyra az új avatarhoz! Tök jó! :jee:
arigato mina. :)
Grat Darkstar a 300hoz!
Grat Alkyra az új avatarodhoz! (nekem nagyon tetszik :jee: )
Grat SysOpXXL az aláíráshoz!
Ennyi ... phew
Grat Xaga az 1800-hoz!
Grat Alkyra a 300-hoz és az új avatarhoz!
Grat Miura a 100-hoz!
Grat Darkstar a 300-hoz!
Grat SysOpXXL az aláíráshoz!
Gratula mindenkinek, aki megérdemli! :zen:
Grat mindenkinek, mindenért!
És Pre-Grat Djinn az 1300-hoz! :D
Quote from: BlimpÉs Pre-Grat Djinn az 1300-hoz! :D
Köszönöm! :D
Valódi grat Djinn-nek az 1300hoz :__devil: :D
Grat Djinn az 1300-hoz.
Grat SysOpXXL az aláíráshoz!
Mercy Moha, Raggie, Rounin, Bonci, Blimp, Djinn!
Quote from: Raggie GordonGrat Darkstar a 300-hoz! Innen már minden felgyorsul! :rolleyes:
off
Majd talán ha lesz már végre otthon is net. Kezd kibírhatatlan lenni ez az állapot. Se net, se A+. :mad: :bruhuhu:
/off
Grat Djinn az 1300-hoz!
Grat Djinn!
Gratulálok minden régi és új fórumozónak, akiket ismerek, akiket nem ismerek, akinek a legutóbbi postom óta bármiért, bármilyen formában gartulálnom illett volna.
Quote from: Darkstaroff
Majd talán ha lesz már végre otthon is net. Kezd kibírhatatlan lenni ez az állapot. Se net, se A+. :mad: :bruhuhu:
/off
Hát az utóbbiból nálam sincs egy fikarcnyi se! :bruhuhu: Nna ezért grat mindkettõnknek! :D :__devil:
Grat Djinn az 1300-hoz!
Köszönöm SysOP XXL, Darkstar, Damnatus, Bonci és Moha! :)
( :lame: ) Jobb késõbb mint soha alapon még én is gratulálnék Djinn!
Quote from: Raggie Gordon( :lame: ) Jobb késõbb mint soha alapon még én is gratulálnék Djinn!
Köszönöm! :D
Jobb korábban, mint késõn alapon én is. :__devil:
Quote from: RamizJobb korábban, mint késõn alapon én is. :__devil:
Nna ez már tényleg szánalmas volt.... :D
(tudom, tudom... bagoly mondja...bla bla bla)--> csak, hogy megelõzzem Ramiz kollégának az amúgy is elkerülhetetlen hozzáfûznivalóját :)
Nem lett volna elkerülhetetlen, ha nem szóllasz be nékem kicsinyke száddal, holott peniglen te vagy a szánalmas, be-be-bee!
edit: grat a 666. postodhoz, Raggie, és negatív grat, hogy külön szóltál miatta a fórumban & pm-ben! :ejj: Ez lecsökkenti az egész dolog értékét sztem.... :3x3:
Kongrat a sok új arcnak akik regeltek mostanában! Ez rendes tõlük! :jee:
(visszajött az összes szmájli!! :whoah: )
Ramiz: volt aki észrevette anélkül is, neked meg csak azért szóltam, mivel egy murokrépa vagy! :teccik:
Quote from: RamizJobb korábban, mint késõn alapon én is. :__devil:
:merci: Ramiz.
Gratulálok Moha a 2500-hoz!!! :appl:
Grat Moha a 2500-hoz! Nem kis szám. :eeek:
Viszontgrat a netnélküliséghez Raggie!
Grat Moha a 2500-hoz!
Grat Djinn és Moha!
Way to go :)
Gratula Moha és Djinn a postforduláshoz!
Grat Djinn! De azért Animal-t is engedd néha a gép elé! ;)
:merci: Rounin és Pirula!
Quote from: RamizGrat Djinn! De azért Animal-t is engedd néha a gép elé! ;)
Kösz mégegyszer. Elõször valõszínûleg nem is tudtad, hogy nekem gratulálsz. :D
Kedves hogy aggódsz érte, de van neki saját különbejáratú gépe. A családban mindenkinek külön van. Jobb a békesség és egyébként sem jó ha az ember gépén mások macerálnak.... :eeek:
És nem fogok semmiféle célzást észrevenni, ami a postszámomra vonatkozik......:lazza:
Grat Djinn és Moha!
Djinn: ne is vedd a szívedre egy ilyen debiltõl! :D
Quote from: DjinnKösz mégegyszer. Elõször valõszínûleg nem is tudtad, hogy nekem gratulálsz. :D
Röhej, de tudtam, csak elfelejtettem, de annyira, hogy most is vissza kellett olvasnom, hogy tudjam, mirõl van szó.
De így utólag elgondolkodva, talán azért gratuláltam még egyszer, hogy ne legyek off. :__devil:
Quote from: Raggie GordonGrat Djinn és Moha!
Neked is köszi másodszor is. :D
Úgy látszik ez a dupla gratok napja :3x3:
Összefoglalás jellegû gartuláció:
Gratula Djinn az 1300. posthoz!
Gratula Moha a 2500. posthoz!
Quote from: DjinnNeked is köszi másodszor is. :D
Úgy látszik ez a dupla gratok napja :3x3:
Bazig! Éppen most akartam leoltani Ramizt de ezekszerint én is ilyen debil vagyok! :D
Quote from: DjinnNeked is köszi másodszor is. :D
Úgy látszik ez a dupla gratok napja :3x3:
Gratz Djinn a 1300-hoz :)
Grat Djinn az 1300hoz!
GrAt MoHa a 2500hOz!
Djinn: Gratula az 1300-hoz!
Moha: Gratula a 2500-hoz!
Kösz a gratokat minna! :merci:
Lassan már nem is lesz feltûnõ egy újabb 100-as forduló. :)
Quote from: MohaKösz a gratokat minna!
Lassan már nem is lesz feltûnõ egy újabb 100-as forduló. :)
Nah én még nem montam neked!
Gratz a 2500-hez
Quote from: MohaKösz a gratokat minna! :merci:
Lassan már nem is lesz feltûnõ egy újabb 100-as forduló. :)
Hát, ha már az enyémet sem veszik észre, akkor mit vártál röbb mint kétszer akkora postszámnál! :rolleyes: :P
:merci: Drótmalac, Necrid, Meske és Bill!
És nagy grat Meskének azért amit nem vettünk észre (1200?)!!! Bocsánat, elnézést :o
Köszi Djinn! :merci:
(Na így kell kicsikarítani a gratulációt +50 post után :p)
Gratulálok Shiroi Hana-kishi az 1300-hoz!! :haha: ;)
edit: Bocs, én még sosem tévesztettem :o Most néztük nemrég a Midorit abban volt Siori, biztos azért :3x3:
Meske gratula az 1200-hoz így utólag!!! Sorry.:)
Köszi Bill neked is! :merci:
Grat Shiroi az 1300hoz! (Vigyázz mert mindjárt behozlak! :p)
Shiroi neked is grat ( az 1300-hoz nem mellékesen), bocsi, hogy az elõbb kihagytalak!
Bill
Quote from: ShiroiSzóval keversz egy kislánnyal, igaz? Így már mindjárt jobb... :rolleyes: :haha:
:lol: Grat Shiroi az 1300-hoz!
grat dear Meske!!!
Merci dear Ramiz! :)
Meske : én gondolatban mindig gratuláltam neked, ha úgy érezted, valaki a válladat taperolja spirituálisan, nos... én voltam :D
Shiroi : mi a szösz, viráglovag??? :D Én csak a kishi-samaig jutottam el ;)
Quote from: RouninMeske : én gondolatban mindig gratuláltam neked, ha úgy érezted, valaki a válladat taperolja spirituálisan, nos... én voltam :D
Aha. Akkor jó tudni, hogy az a múltkor te voltál... :D
(De úgy nem is volt olyan nehéz a hátam mögé bújni, hogy az egész világ valójában a hátam mögött van, még az is, ami elõttem, mint ahogy valamikor régebben kifejtettük... :p)
Köszi! :)
HATALMAS GRATULÁCIÓ ÉS HÁLÁS KÖSZÖNET ZSOZSO SAMA-NAK!!! :hail: :hail: :hail:
Zsozso: Ezer köszönet!!!
:hail::hail:
Quote from: ShiroiKöszönöm Moha, Rounin!
Ez a karakter jellemétõl is függ. Nekem jelenleg Rend, Élet. Neked? Biztos Halál, Rend, ugye? :)
Élet, Káosz. (de a Halál és Rend is óriási szerepet kap... szóval helyesen nézve : Élet, Rend, Káosz, Halál :D )
Amúgy... gratulálok és köszönöm zsozso-don
o töretlen lelkierejét, mely átsegített minden arra méltót és érdemtelent a nagy válságon :)
KÖSSZ ZSOZSO! Egy hattalmas testi-lelki-idegi-összeroppanástól mentetted meg a forumos társadalmat! Örök hálánk! :tezsvir: :appl:
Mégegyszer ezer köszönet és örök hála ZSOZSO!!! :jee:
:hail:
Mindenkihez csatlakozva: KÖSZÖNÖM ZSOZSO!
Gratula Meske az 1200. posthoz!
Gratula Shiroi az 1300. posthoz!
Köszi Drótmalac! :merci:
És KÖSZÖNJÜK ZSOZSO!!
Grat Ramiz az 1900hoz!
Grat Rounin az 1100hoz!
Van egy rész a The Matrix címû filmben, amikor Choi és bandája megérkezik Neo lakásához, majd utána együtt elmennek egy szórakozóhelyre, ahol Neo összefut Trinity-vel.
Szóval még a lakás ajtaja elõtt lezajlik egy ilyen párbeszéd, miután Neo odaad egy disc-et Choi-nak (nagyokat csak szószerint, tehát sorry, de ez angolul lesz):
Choi: - Hallelujah ! You're my savior, man. My own personal Jesus Christ.
Neo: - You get caught using that...
Choi: - Yeah, I know. This never happened. You don't exist.
Neo: - Right.
ZSOZSO TE vagy az én Neo-m ! :jee: Beállok a többiek közé -> :hail:
Grat Ramiz az 1900-hoz!
Grat Rounin az 1100-hoz!
Grat White SeeD a 300-hoz!
Quote from: DamnatusGrat Ramiz az 1900-hoz!
Grat Rounin az 1100-hoz!
Grat White SeeD a 300-hoz!
Csatlakozom! :appl:
És köszönjük Zsozso! :hail:
Grat White SeeD a 300hoz!
Én is szeretnék csatlakozni az elõttem szólókhoz:
KÖSZÖNÖM ZSOZSO, ISTEN VAGY!!!! :haha:
csatlakozom!!
ZSOZSO 4 EVER
Megiron japánul is:
のための zsozso !!!
Gratula az új FTP-hez! Remélem ez megmarad!
A többiek is idegratulázzanak, hamár van ez a thread... :)
Grat bpka000! :appl:
Grat bpka000 ! :cool:
Grat zsákarc(Ramiz) és bpka000! :D
Köszi mindenki.
Már régóta érzem magam túlzottan is ancient-nek :)
És hogy megünnepeljük a dolgot, íme az új av/sig kombó az anti-ElfenLied tábor bosszantására :D
Quote from: bpka000Köszi mindenki.
Már régóta érzem magam túlzottan is ancient-nek :)
És hogy megünnepeljük a dolgot, íme az új av/sig kombó az anti-ElfenLied tábor bosszantására :D
Grat õstag!
Avatárod :jee: , s bár az anti-tábort gyarapítom, megsúgom neked, hogy ez akkor is tetszik :p
Edit: a szöveg ditto :p
Grat Ramiz az 1900-hoz!
Grat bpka000 a milleniumhoz!
Grat Rounin az 1100-hoz!
Grat bpka000 az avatarhoz és az 1000-hez!
:merci: Moha, Darkstar, Damnatus! (észre sem venni, ennyi üdvözlés közt :D )
Grat Ramiz az 1900-hoz!
Grat Rounin az 1100-hoz!
Grat White SeeD a 300-hoz!
Grat bpka000 az 1000-hez!
:jee:
edit: az 1000 lemaradt ...
Gratulálok Ramiz az 1900-hoz!
Gratulálok Rounin az 1100-hoz!
Gratulálok White SeeD a 300-hoz!
Gratulálok bpka000 az 1000-hez!
Tömeges gratuláció:
Gratula Ramiz az 1900. posthoz!
Gratula Rounin az 1100. posthoz!
Gratula White SeeD a 300. posthoz!
Gratula bpka000 az 1000. posthoz!
Gratula Ramiz az 1900. posthoz!
Gratula Rounin az 1100. posthoz!
Gratula White SeeD a 300. posthoz!
Gratula bpka000 az 1000. posthoz!
:merci: Djinn, Bill, Drótmalac, Necrid
Ha már klónozásról volt szó, milyen hasonlóak ezek a postok :D
Quote from: Rounin:merci: Djinn, Bill, Drótmalac, Necrid
Ha már klónozásról volt szó, milyen hasonlóak ezek a postok :D
:haha: :haha: :haha:
Még 1x kösz mindenkinek. :merci:
Az avatar nem titkolt célja még több embert gyûjteni, hogy végre fölényben legyünk az anti-táborral szemben. :D
Quote from: bpka000Még 1x kösz mindenkinek. :merci:
Az avatar nem titkolt célja még több embert gyûjteni, hogy végre fölényben legyünk az anti-táborral szemben. :D
Gratulálok és én egyébként is az elfen híve vagyok, csak egy kicsit rövidnek tartom ( lehetne hosszabb is , sokkal hosszabb)meg egyébként is én a sztoriból ugy vettem ki, hogy megy tovább nincs valahol folytatása?
ZSOZSO nak meg annyit te vagy az isten és remélem , hogy ez most már addig meg marad, míg vég elgyengülésben lefordulok a székrõl
:jee: :jee: :jee: :jee: :jee: :jee:
Quote from: bpka000Még 1x kösz mindenkinek. :merci:
Az avatar nem titkolt célja még több embert gyûjteni, hogy végre fölényben legyünk az anti-táborral szemben. :D
Veled vagyok, Elfen Lied-et imádom!
Mellesleg, lehet nekem gratulálni, megvan a jogsim. Ill. jövõ héten postázzák...
Quote from: ZodarrVeled vagyok, Elfen Lied-et imádom!
Mellesleg, lehet nekem gratulálni, megvan a jogsim. Ill. jövõ héten postázzák...
De jó neked, én most vizsgázok rotinból :)
Quote from: ZodarrVeled vagyok, Elfen Lied-et imádom!
Mellesleg, lehet nekem gratulálni, megvan a jogsim. Ill. jövõ héten postázzák...
Gratuláciom és sok sikert
egy a lényeg a vezetésben mindig te szálj ki a kocsiból soha ne keljen téged kiszedni
Quote from: ShugaruGratuláciom és sok sikert
egy a lényeg a vezetésben mindig te szálj ki a kocsiból soha ne keljen téged kiszedni
:haha: :haha: :haha:
Quote from: Rounin...
Ha már klónozásról volt szó, milyen hasonlóak ezek a postok :D
Milyen igaz! :haha:
Ismét gépelésspóroló megoldáshoz folyamodok. :) Tehát:
Quote from: NecridGratula Ramiz az 1900. posthoz!
Gratula Rounin az 1100. posthoz!
Gratula White SeeD a 300. posthoz!
Gratula bpka000 az 1000. posthoz!
:jee: , hogy ujra megy a rsz.
:appl: :appl: :appl:
Quote from: Raggie GordonKÖSSZ ZSOZSO! Egy hattalmas testi-lelki-idegi-összeroppanástól mentetted meg a forumos társadalmat! Örök hálánk! :tezsvir: :appl:
Ehhez csatlakozom! :jee:
Quote from: ZodarrMellesleg, lehet nekem gratulálni, megvan a jogsim. Ill. jövõ héten postázzák...
Inkább majd akkor ha autód is lesz hozzá! :D (azért grat! csak az irigység beszél belõlem!)
Grat bpka000 az 1000hez és az avatarodhoz!
Grat Zodarr a jogsidhoz! Ügyes vagy! :)
EDIT: Grat Necrid a 100hoz!
Quote from: MeskeGrat bpka000 az 1000hez és az avatarodhoz!
Grat Zodarr a jogsidhoz! Ügyes vagy! :)
EDIT: Grat Necrid a 100hoz!
Köszönöm Maske!!
Gratulálok Necrid A 100-hoz!! :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Necrid A 100-hoz!! :appl:
Köszönöm Djinn!! nem éreztem hogy milyen gyorsan értem el-t a 100-at, veletek egyszerüen otthon értzem magam. :)
Quote from: DjinnGratulálok Necrid A 100-hoz!! :appl:
Szintén :) Gyorsan fejlõdik ez az "ifjúság" :D
Gratula a centenáriumhoz Necrid!
Quote from: ShiroiGratulálok Senior Member Necrid!
Direkt figyeltem, hogy mikor éred el a 100-at, vártam kb. fél órát, és mikor kellett levinnem a kutyát? Amikor 99-en álltál. :rolleyes: Visszajövök és mi van? Ketten megelõztek a grat-tal. De legalább az elsõ a pendentif volt! ;)
Köszönöm a fáradt ságodat..:)
Szintén Rounin köszönöm. :)
Quote from: PirulaGratula a centenáriumhoz Necrid!
köszönöm Kedves Pirula :)
Quote from: PirulaGratula a centenáriumhoz Necrid!
köszönöm Kedves Pirula :)
Grat Pirula a 600hoz!
Gratulálok Pirula a 600-hoz! :haha:
Tartom és emelem kettõvel! Nemsokára 'néró császár' :haha:
Grat Pirula.
Grat Pirula a 600-hoz!
Grat Necrid a 100-hoz! Ezt elég hamar elérted. :)
Quote from: NecridKöszönöm Maske!!
:rolleyes: :)
Grat Necrid &
Pirula
Grat Pirula a 600 posthoz.
és Köszönöm xage és Moha. :)
:merci: Meske, Djinn, Rounin, Moha, Xaga, Necrid.
Grat Pirula a 600-hoz!
Grat Necrid a 100-hoz!
Kongrat Necrid és Pirula kollégák a postfordulóhoz!
Grat Ramiz az új avatárhoz!!! Naked Lunch RULLEz!!("önt már beszervezték... selytettük, hogy fel fog keresni.") :lul: :jee:
Edit: most veszem csak észre! GRAT Manu az új avatárhoz! :jee:
Grat Ramiz és Manu az avatarokhoz!
Grat Manu! Azért is ki akarsz lógni a rajzolt avik közül? :haha: :__devil: :lazza:
Grat Ramiz és Manu az új avatarokhoz!
:merci: Damnatus és Raggie!
Az új avatarok tényleg odacsördítenek! :jee:
Woah, :jee: avatár Manu!
Pirulának is egy zsebnyi gratula az aláírás kiválasztásáért :)
Grat Manu és Ramiz az új avatarokhoz! :jee:
:merci: Rounin et Shiroi!
Grat Pirula a 600-hoz!
Grat Necrid a 100-hoz!
Grat Ramiz és Manu az avatarokhoz!
Meg úgy mindenkinek általában grat!
:sör:
edit: nem tudok írni ...
Tömeges gratuláció:
Gratula Zodarr a jogsidhoz! (az enyém meg most járt le :) )
Gratula Necrid a 100. posthoz!
Gratula Pirula a 600. posthoz és a Signaturehoz!
Gratula Ramiz az új avarodhoz!
Gratula Manu az új avatarodhoz!
Quote from: NecridDe jó neked, én most vizsgázok rotinból :)
Akkor kéz- és lábtörést, ahogy mondani szokták.
Amúgy meg annyi elmondanék, hogy 1 éve kezdtem el az elméletit, és összességében 100 órát vezettem a kötelezõ 30 helyett (jubileum :) ).
Szal mondhassuk hogy lassan tanulok.
Viszont, minden vizsga elsõre sikerült... :jee:
Quote from: ShugaruGratuláciom és sok sikert
egy a lényeg a vezetésben mindig te szálj ki a kocsiból soha ne keljen téged kiszedni
Agree
Eddig akkor jól csináltam... :)
Quote from: Raggie GordonInkább majd akkor ha autód is lesz hozzá! :D (azért grat! csak az irigység beszél belõlem!)
Van autó... Csak majd javítani kell, mert túl korán vettem meg, és ezért sokat állt a parkolóban.... meglátszik rajta. A jobb hátsó kerék beállt... :mad:
Mellesleg általános grat akinek van miért... :) most nem sorolom fel...
:merci: Bill és Drótmalac!
Quote from: ZodarrAkkor kéz- és lábtörést, ahogy mondani szokták.
Amúgy meg annyi elmondanék, hogy 1 éve kezdtem el az elméletit, és összességében 100 órát vezettem a kötelezõ 30 helyett (jubileum :) ).
Szal mondhassuk hogy lassan tanulok.
Viszont, minden vizsga elsõre sikerült... :jee:
grat..én majd csak idén nyáron kezdem el ;)
Grat Pirula és Thomasson88 az aláíráshoz!
Grat Thomasson88 az aláíráshoz!
Quote from: MeskeGrat Pirula és Thomasson88 az aláíráshoz!
Danke! :)
Gratula Necridnek is az aláíráshoz, bár az alsó kép - ami egyébként roppantmód vonzza a tekintetet :jee: - lehet hogy szúrni fogja a moderátorok szemét.
Melyik animébõl vannak a lányok?
Grat Necrid az aláíráshoz! Bár lehetne kisebb is... :rolleyes:
Quote from: PirulaDanke! :)
Gratula Necridnek is az aláíráshoz, bár az alsó kép - ami egyébként roppantmód vonzza a tekintetet :jee: - lehet hogy szúrni fogja a moderátorok szemét.
Melyik animébõl vannak a lányok?
Onegai Teacher..egy naon nagyszerü anime.kicsit nagy lett.
Grat Necrid :) A gif nagyon tecc, a másik kép meg jó, de nagy kicsit ^^ Szólni fognak :D
Quote from: RouninGrat Necrid :) A gif nagyon tecc, a másik kép meg jó, de nagy kicsit ^^ Szólni fognak :D
Akkor mégse teszem ha nem fog tetszeni a moderátoroknak..
Gratula Tomasson88 és Necrid az aláíráshoz!
Necrid a kép jó, csak kicsit nagy. :jee:
Quote from: Pirulabár az alsó kép - ami egyébként roppantmód vonzza a tekintetet :jee: - lehet hogy szúrni fogja a moderátorok szemét
Hehe! A tekintetet tényleg vonzza, és sz utóbbiban is egyetértek. :)
edit: Necrid látom, már leszedted a képet.
edit2: ez az anim viszont zsír :)
Grat Necrid, kiraly az a tancos animacio!!! Jol latom, hogy a kozepso igazi, a tobbit meg mellerajzoltak?
Grat Shiroinak az alairasaert, nem tudom, mikor rakta ki, de most olvastam el eloszor rendesen. :D Erosen gondolkoztam, hogy lenyulom... :__devil:
"Az élet az ábrándozás megrontója."
Quote from: KvikvegGrat Necrid, kiraly az a tancos animacio!!! Jol latom, hogy a kozepso igazi, a tobbit meg mellerajzoltak?
Grat Shiroinak az alairasaert, nem tudom, mikor rakta ki, de most olvastam el eloszor rendesen. :D Erosen gondolkoztam, hogy lenyulom... :__devil:
"Az élet az ábrándozás megrontója."
Igen a tobbi mellerajzoltak :)
Grat Shiroinak az alairasaert ! :jee:
Hagyománytörés jön : NEM gratulálok Shiroi aláírásához. :] (no, jól van, de csak egy piczit )
Shiroi Grat a signatureért! :)
Gratula az alábbiaknak az aláírásukhoz!:
Thomasson88
Necrid
Shiroi
Rounin
Quote from: DrótmalacGratula az alábbiaknak az aláírásukhoz!:
Thomasson88
Necrid
Shiroi
Rounin
Köszönöm Drótmalac.
A végére egész pofás lett az aláírásod Necrid. Teccik :jee:
Quote from: katzA végére egész pofás lett az aláírásod Necrid. Teccik :jee:
köszönöm most legalább igy nem fogják kimodorálni :)
Congrat mindenkinek! :appl: :)
Gratulálok katz a 800-hoz! :haha:
Nem hittem volna, hogy valaha is eljön ez a pillanat, de szeretnék gratulálni az Axelerónak (bocsánat, T-Online-nak), hogy az 512>1M>2M sávszélesség bõvítést meglépte, és (ha lassan is, de) közeledünk a nyugat felé:
Most már on-the-fly nézhetek animékat az ftp-rõl!
:haha:
AE
Grat katz a 800-hoz!
Grat katz a 800 posthoz :jee:
Ditto :zen:
Hoppá! Grat Necrid az aláfirkantáshoz, és grat katz a postfordulóhoz! :jee:
Grat katz a 800hoz!
Grat Necrid az aláíráshoz!
Grat Rounin az aláíráshoz!
Grat Shiroi az aláíráshoz!
:merci:
Quote from: MeskeGrat Necrid az aláíráshoz!
Köszönöm Kedves Meske. :)
Grat Katz a 800 posthoz! :sör:
Grat katz a 800-hoz, meg grat annak, akit még kihagytam! :)
Gratula a legtermelékenyebb hitvitázónknak a 800. posthoz! :haha:
Quote from: PirulaGratula a legtermelékenyebb hitvitázónknak a 800. posthoz! :haha:
:merci:
Vajh mi lett volna, ha most a vallások topicba nyomott 800. postomhoz gratulálnál :rolleyes: Shiroi megõszülne? :haha:
Grat Katz a 800-hoz!
Relunx
Grat Masenku a :cool: avatarodhoz!
Grat Katz a 800-posthoz! :jee:
Kongrat Bill kollégának a Seniorsághoz!!! :tezsvir:
Quote from: Raggie GordonKongrat Bill kollégának a Seniorsághoz!!! :tezsvir:
Tartom és emelem :)
Köszönöm! :D
Quote from: RouninTartom és emelem :)
A licit folytatódik, még valaki.... elõször, másodszor, harmadszor... akkor terítsünk! :D
Bill: valamikor én is így éreztem!(jó érzés az a Senior a Member elõtt nem?)
Quote from: Raggie GordonBill: valamikor én is így éreztem!(jó érzés az a Senior a Member elõtt nem?)
Na ja, persze, hogy jó.:D
Grat mindenkinek, aki elért valamilyen kiemelkedõ postszámot, életkort!
Grat Ramiz 2000!!!!
(http://soridan.fw.hu/1004.gif)
Nem kövezõs de jó ez is, gekk, hogy nem linkel be tõlem soha semmi img-t (http://soridan.fw.hu/1004.gif)
Grat mnidenkinek!Aki még nem irt egyet sem annak is.
:D
Ramiz grat a 2000 posthoz!
Nocsak noscak, hogy valakinek mennyit jár a szája(a keze)!... :D
GRAT RAMIZ! Túl vagy a 20. ikszen! :)
:appl:
Gratulálok Bill a 100-hoz!
Gratulálok Ramiz a 2000-hez!
És gratulálok mindenkinek, aki kimaradt a "felsorolásból". :3x3:
Grat Ramiz a 2000-hez!
Grat Bill a Senior memberséghez!
Relunx
Grat Ramiz a 2000 posthoz! és Bill a 100 posthoz !
Gratulálok Blimp az 1600-hoz. :jee:
nemrég lehetett
Gratulálok magamnak mert miért ne'?:D
Na jó.azért mert segítséggel sikerült az aláírásomba gif eket belinkelnem.
Quote from: Thomasson88Gratulálok magamnak mert miért ne'?:D
Na jó.azért mert segítséggel sikerült az aláírásomba gif eket belinkelnem.
És nem is rosszakat! :jee: Grat hozzájuk!
(bár az én egyszerû képecskéim sem rosszak! :D )
Edit: egyébként zsozso-nak nem fog tetszeni, mivel max két képet lehet betenni, ugyhogy szvsz próbáld meg vmelyik kettõt egybeilleszteni, vagy valami...)
Mindenkinek kösz szépen! :jee: :sör:
Blimp gratula az 1600 posthoz!
Olyan rég írtam ide, hogy tuti volt már mindenkinek valamilyen fordulója, szóval:
Grat mindenki! :)
GRAT mindennkinek! :jee: repkednek itt az 1000 meg 1000 postok én meg az 50-et is csak távolról figyelem :lame:
A member-t a nevemalá mikor kaptam, mennyit kellett elérnem?
Quote from: Raggie GordonÉs nem is rosszakat! :jee: Grat hozzájuk!
(bár az én egyszerû képecskéim sem rosszak! :D )
Edit: egyébként zsozso-nak nem fog tetszeni, mivel max két képet lehet betenni, ugyhogy szvsz próbáld meg vmelyik kettõt egybeilleszteni, vagy valami...)
:_off:Van itt másnak is 3képe. De a Neon Genesis Evangelion bevágást leveszem majd. Nem emiatt. Amugy meg a Krusovice egy nagyon finöm sör. ÉS mi az hogy új avatárod van?És itt vannak amugy az új és jelenleg véglegesnek tûnõ aláírás gifek :D
Grat mindenkinek!
Quote from: HVp213GRAT mindennkinek! :jee: repkednek itt az 1000 meg 1000 postok én meg az 50-et is csak távolról figyelem :lame:
A member-t a nevemalá mikor kaptam, mennyit kellett elérnem?
30 után jár. Grat hozzá!
Grat thomasson88 és Hvp213 az aláirásért . :jee:
Quote from: NecridGrat thomasson88 és Hvp213 az aláirásért . :jee:
Köszi. :)
Quote from: NecridGrat thomasson88 és Hvp213 az aláirásért . :jee:
Köccke!!! :jee:
Nagy GRATULA a Nox-nak, hogy bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntõjébe! :appl: :jee:
/me most lusta + fáradt + egy ideje nem volt itt, úgyhogy:
Gratula mindenkinek, aki megérdemli!
Köszi Rounin, Bill, Raggie Gordon, Djinn, Relunx, Necrid és a többiek!
Thomasson: Raggie egybeeditálta a képeket és úgy tette be. :) De ez gifekkel nehezebb lesz. :D
Quote from: BonciNagy GRATULA a Nox-nak, hogy bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntõjébe! :appl: :jee:
Csatlakozom. :appl: :appl: (Csak azt nem értem, hogy Izrael hogyan került oda :confused: ).
Quote from: Darkstar(Csak azt nem értem, hogy Izrael hogyan került oda :confused: ).
Velük volt a szerencse,de nem fog tartani sokáig..
Quote from: NecridVelük volt a szerencse,de nem fog tartani sokáig..
Úgy értettem, hogy magába a versenybe. Vagy én tudom rosszul és nem európai országoknak van?
Quote from: ShiroiGratulálok az Avatar-hoz, Fenrir! Ha jól látom, akkkooor... Blood, igaz?
Az! Jó szemed van. És köszi szépen. :jee:
Quote from: RamizKöszi Rounin, Bill, Raggie Gordon, Djinn, Relunx, Necrid és a többiek!
Thomasson: Raggie egybeeditálta a képeket és úgy tette be. :) De ez gifekkel nehezebb lesz. :D
Én még a sima jpg ket sem tudnám egybe editálni. Úgyhogy nem fenyeget ez a veszéyl:D
Grat Fenrir az avatárhoz :jee:
Gratulálok Necrid a 200-hoz!
Gratulálok Kvikveg a 700-hoz!
Gratulálok Titkos a 400-hoz!
Grat mindenkinek! Plussz Fenrirnek az avatárjához meg a Nox-nak is!
Quote from: DjinnGratulálok Necrid a 200-hoz!
Gratulálok Kvikveg a 700-hoz!
Gratulálok Titkos a 400-hoz!
Ha már ilyen szépen összefoglaltad, akkor csatlakozom! Grat! :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Necrid a 200-hoz!
Gratulálok Kvikveg a 700-hoz!
Gratulálok Titkos a 400-hoz!
Djinn én meg neked gratulálok hogy ilyen tök jó az avatarod.
Quote from: Thomasson88Djinn én meg neked gratulálok hogy ilyen tök jó az avatarod.
Köööszi! :haha:
Grat mindenkinek, netem nem volt, nem nézek utánatok ;)
Csak Raggie legújabb legújabb avatárja tûnt fel, mivel ma már volt másik is :) Szóval na.
Quote from: DjinnGratulálok Necrid a 200-hoz!
Gratulálok Kvikveg a 700-hoz!
Gratulálok Titkos a 400-hoz!
köcc :jee:
Gratulálok Kvikveg a 700-posthoz! és Titkos a 400-posthoz! :jee:
Grat Bill a 100hoz!
Grat Ramiz a 2000hez!
Grat Blimp az 1600hoz!
Grat Thomasson88 az aláírásodhoz!
Grat HVp213 a member címhez és az aláírásodhoz!
Grat Fenrir az avatarodhoz!
Grat Necrid a 200hoz!
Grat Kvikveg a 700hoz!
Grat Titkos a 400hoz!
Grat Raggie Gordon az avatarodhoz!
És GRAT NOX! (az õ számukra fogunk szallagtûzõn táncolni! :))
Quote from: MeskeGrat Bill a 100hoz!
Grat Ramiz a 2000hez!
Grat Blimp az 1600hoz!
Grat Thomasson88 az aláírásodhoz!
Grat HVp213 a member címhez és az aláírásodhoz!
Grat Fenrir az avatarodhoz!
Grat Necrid a 200hoz!
Grat Kvikveg a 700hoz!
Grat Titkos a 400hoz!
Grat Raggie Gordon az avatarodhoz!
És GRAT NOX! (az õ számukra fogunk szallagtûzõn táncolni! :))
köcc kedves Meske :)
Grat LeLoup az avatarodhoz! DAAAARK!!!!!! :jee:
és persze az aláírásodhoz is! :) (és ezt a smiley-t nézzd meg hétfõn is. ;))
:):):)
Boldog szülinapot sirtomi! (http://www.clicksmilies.com./sammlung0304/party/party-smiley-041.gif)
Grat Bill a 100-hoz!
Grat Necrid a 200-hoz!
Grat Titkos a 400-hoz!
Grat Kvikveg a 700-hoz!
Grat Blimp az 1600-hoz!
Grat Ramiz a 2000-hez!
Grat mindenkinek!!!! :jee:
Meske Köszi!! És Grat elõre is az 1300-hoz!
Grat Necrid a 200-hoz! Te aztán szórod a postokat!
Valamint grat Bill a 100hoz, Titkos a 400hoz, Kvikveg a 700hoz, Blimp az 1600hoz és Ramiz a 2000hez!
Meg annak is Grat, akit kihagytam. :)
Quote from: MohaGrat Necrid a 200-hoz! Te aztán szórod a postokat!
"Total Posts: 204 (18.65 posts per day)"
Another shadowolf is born :zen:
Grat a kétszázhoz -.-
Koszi!
Mostantol Addict vagyok! Jejejeeee! :D
Quote from: HVp213Meske Köszi!! És Grat elõre is az 1300-hoz!
Én is köszönöm elõre is! :)
Quote from: MeskeNézz ÉS olvass Love Hinát! :)
Most látom a nagyon jó ízlésednek is lehet adni 1 Grat-ot! :jee:
Ha már így neki lódultam Grat a mûvész vénádnak is! (írások thread)
(aztán a sokk Grat-tól el ne bízza magát hölgyem ;) ) :p
Quote from: HVp213Most látom a nagyon jó ízlésednek is lehet adni 1 Grat-ot! :jee:
Ha már így neki lódultam Grat a mûvész vénádnak is! (írások thread)
(aztán a sokk Grat-tól el ne bízza magát hölgyem ;) ) :p
Köszi szépen! :haha:
Most aztán pirulok a sok gratodtól.
(http://www.countingcows.de/schaem.gif)
Quote from: Rounin"Total Posts: 204 (18.65 posts per day)"
Another shadowolf is born :zen:
Grat a kétszázhoz -.-
Megelõztél, épp akartam írni, hogy :eeek: , ezt még Shadowolf se tudta (talán Djinn ha akkor regelt volna, amikor elkezd írni :) )
Quote from: Cobraezt még Shadowolf se tudta
Tévedsz :zen:
Grat mindenkinek mindeért amit az elmúlt idõben elért!
(És gratulálok magamnak az újavatáromhoz :D)
Relunx
Grat Bill a 100hoz!
Grat Ramiz a 2000hez!
Grat Blimp az 1600hoz!
Grat HVp213 a memberséghez!
Grat Necrid a 200hoz!
Grat Kvikveg a 700hoz!
Grat Titkos a 400hoz!
Grat Ramiz a 2000-hez!
Quote from: Rounin"Total Posts: 204 (18.65 posts per day)"
Another shadowolf is born :zen:
Grat a kétszázhoz -.-
Kösz :D
Quote from: MeskeGrat Raggie Gordon az avatarodhoz!
Thx!! :merci: Végre észrevette valaki! :) Egyébként ez a kedvenc Spike-os képem!
GRAT Necrid!! Nem vagy semmi! Üdvözlégy a függõk társaságában :D ! Grat Kvikveg a 700-hoz, lemaradtál de én úgyis javarészt hülyeségéket irogatok :) (kivéve, amikor a CB-rõl vagy a Hellsingrõl van szó ;) ).
Ja és grat még mindenkinek, akinek sikerült a sok viszontagság közt is letenni ezt az új rendszerû érettségit! :tezsvir:
Quote from: Raggie GordonThx!! :merci: Végre észrevette valaki! :) Egyébként ez a kedvenc Spike-os képem!
GRAT Necrid!! Nem vagy semmi! Üdvözlégy a függõk társaságában :D ! Grat Kvikveg a 700-hoz, lemaradtál de én úgyis javarészt hülyeségéket irogatok :) (kivéve, amikor a CB-rõl vagy a Hellsingrõl van szó ;) ).
Ja és grat még mindenkinek, akinek sikerült a sok viszontagság közt is letenni ezt az új rendszerû érettségit! :tezsvir:
Kösz,és Grat neked az avatárodhoz :jee:
Quote from: NecridKösz,és Grat neked az avatárodhoz :jee:
Viszontkösz! És tényleg vigyázz, nekem már majdnem elszállt az agyam, amikor nem volt fórum két napig...
Quote from: Raggie GordonViszontkösz! És tényleg vigyázz, nekem már majdnem elszállt az agyam, amikor nem volt fórum két napig...
:)
Quote from: Raggie Gordonén úgyis javarészt hülyeségéket irogatok :) (kivéve, amikor a CB-rõl vagy a Hellsingrõl van szó ;) ).
Szeretnéd... :hehe:
Quote from: Raggie GordonJa és grat még mindenkinek, akinek sikerült a sok viszontagság közt is letenni ezt az új rendszerû érettségit! :tezsvir:
Hát ezt még ne siessük el... egyelõre még csak megírtuk. :D
Quote from: RamizSzeretnéd... :hehe:
*nyád! :D (hogyan lehet nagybetûs csillagot tenni?? :confused: )
Quote from: RamizHát ezt még ne siessük el... egyelõre még csak megírtuk. :D
Nembaj, már azért is grat jár, fõleg, ha becsületesen nem letöltve elõtte a feladatokat ;) !
Quote from: DamnatusGrat Bill a 100hoz!
Grat Ramiz a 2000hez!
Grat Blimp az 1600hoz!
Grat HVp213 a memberséghez!
Grat Necrid a 200hoz!
Grat Kvikveg a 700hoz!
Grat Titkos a 400hoz!
Grat Ramiz a 2000-hez!
Kösszz! Grat a hamarosan eljövendõ 2000-hez!
Grat Thomasson88-nak a 100-hoz!
És természetesen Grat Raggie Gordon & Relunx új Avatar-jához!
:jee:
Quote from: HVp213Kösszz! Grat a hamarosan eljövendõ 2000-hez!
Grat Thomasson88-nak a 100-hoz!
És természetesen Grat Raggie Gordon új Avatar-jához!
:jee:
Thx, némiekben hasonlít a tiedre(+az aláírásodra is :D ) ! :)
Quote from: Raggie GordonThx, némiekben hasonlít a tiedre(+az aláírásodra is :D ) ! :)
Valóban fellelhetõ némi hasonlóság... :p
Raggie : én is észrevettem, nem sokkal váltás után ^^ ennyit a figyelmedrõl.
Quote from: RouninRaggie : én is észrevettem, nem sokkal váltás után ^^ ennyit a figyelmedrõl.
Gomen! Nem azért írtam, hogy még tényleg senki nem vette észre csak éppen örültem neki. Neked is kösz! Egyébként tényleg nagyon figyelmetlen vagyok :lame: , ugyhogy ha valaki már észrevette, akkor attól is bocsánatot kérek(meg ha valamit én nem vettem észre akkor is :) ).
Quote from: Raggie GordonGomen! Nem azért írtam, hogy még tényleg senki nem vette észre csak éppen örültem neki. Neked is kösz! Egyébként tényleg nagyon figyelmetlen vagyok :lame: , ugyhogy ha valaki már észrevette, akkor attól is bocsánatot kérek(meg ha valamit én nem vettem észre akkor is :) ).
Én PL. amíg nem hívtad fel rá a figyelmem észre se vettem a hasonlóságot (még mindig :lame: ).
Itt a teljes kép az avataromról ha valakit érdekel (http://img284.echo.cx/img284/3443/668rj.jpg)
Ez már nagyon :_off: elnézést
Ezért Grat mindenkinek akit eddig kihagytam!
Grat Thomasson88 a 100-hoz!! :jee:
Grat a 100hoz Thomasson88! :appl:
Grat Thomasson88 a 100-hoz!
Grat HVp213 az aláíráshoz! :D
Quote from: MohaGrat HVp213 az aláíráshoz! :D
Csatlakozom! elég LOL! :jee:
Moha, Raggie Gordon: Kössz! Lehet LOL-nak tûnik pedig komolyan gondoltam...
Most indulok elsõ alkalommal vezetni, tessék szurkolni ne csapjak el 1 keretes nénit se! Elõre is kössz!
Quote from: HVp213Moha, Raggie Gordon: Kössz! Lehet LOL-nak tûnik pedig komolyan gondoltam...
Most indulok elsõ alkalommal vezetni, tessék szurkolni ne csapjak el 1 keretes nénit se! Elõre is kössz!
Grat hozzá! És szurkolunk!
A keretes nénkkel semmi gond, a süketnémákkal vigyázz(azoknak hiába dudálsz!!)...
Gratulálok Thomasson88 a 100-hoz! :)
Kösz mindenkinek a gratulációkat!
És gratula a következõknek:
Grat HVp213 a memberséghez meg az aláíráshoz!
Grat Necrid a 200hoz!
Grat Kvikveg a 700hoz!
Grat Titkos a 400hoz!
Grat Raggie Gordon az avatarhoz!
Grat Thomasson88 az aláírásodhoz meg a 100 posthoz!
Bocs, ha valakit kihagytam!
Bill
Quote from: BillKösz mindenkinek a gratulációkat!
És gratula a következõknek:
Grat HVp213 a memberséghez meg az aláíráshoz!
Grat Necrid a 200hoz!
Grat Kvikveg a 700hoz!
Grat Titkos a 400hoz!
Grat Raggie Gordon az avatarhoz!
Grat Thomasson88 az aláírásodhoz meg a 100 posthoz!
Bocs, ha valakit kihagytam!
Bill
köcc :jee:
Quote from: BillKösz mindenkinek a gratulációkat!
És gratula a következõknek:
Grat HVp213 a memberséghez meg az aláíráshoz!
Grat Necrid a 200hoz!
Grat Kvikveg a 700hoz!
Grat Titkos a 400hoz!
Grat Raggie Gordon az avatarhoz!
Grat Thomasson88 az aláírásodhoz meg a 100 posthoz!
Bocs, ha valakit kihagytam!
Bill
:merci:
Gratulálok Rounin az 1200-hoz! :)
Grat Turbok a naggyonkúl avatárhoz! :jee:
Boldog szülinapot Rin!
Grat Thomasson88-nak a centenáriumhoz!
Grat Rounin az 1200-hoz!
HVp213: grat az aláírásodhoz (mindkettõ részére gondolok)! Csak most vettem észre.
Amúgy használd nyugodtan az autós szakkifejezéseket: gyalogos = "puhatestû", többi autós = "ellenség". Engem így tanítottak. :)
Boldog szülinapot Rin!
Grat rounin a 1200-posthoz
Grat Damnatus a 2000-posthoz
Grat Turbok az avatárhoz.
Grat HVp213 az aláirásért:jee:
Köszönöm HVp213!
Köszönöm Shiroi!
Boldog szülinapot Rin!
Grat Rounin az 1200-hoz!
Grat Turbok az Avatar-hoz!
Grat Necrid az LH-s aláíráshoz! (Ha megunnád használhatom? :p :hehe: )
Grat Raggie Gordon 800-hoz! (Tudom még nem érted el de ha belelendülsz úgyis csak átsüvítesz a 800-as kõ felett!)
Quote from: RamizHVp213: grat az aláírásodhoz (mindkettõ részére gondolok)! Csak most vettem észre.
Amúgy használd nyugodtan az autós szakkifejezéseket: gyalogos = "puhatestû", többi autós = "ellenség". Engem így tanítottak. :)
Kössz! Megjegyeztem õket, s beépítem a mindennapi szókincsenbe! :jee:
Quote from: NecridBoldog szülinapot Rin!
Grat rounin a 1200-posthoz
Grat Damnatus a 2000-posthoz
Grat Turbok az avatárhoz.
Grat HVp213 az aláirásért:jee:
Köccke!
Gratulálok Damnatus a 2000-hez!! :jee:
Boldog szülinapot Rin! :)
Boldog születésnapot Rin! :)
És duplaplusz jó grat minden postfordulósnak és köszönöm a nekem grat.
Grat. minden posztfordulósnak,+ külön Blimp és HVp213 aláírásának!
(meg a többiekének is!) :appl:
Boldog születésnapot Rin!
Quote from: syerenGrat. minden posztfordulósnak,+ külön Blimp és HVp213 aláírásának!
(meg a többiekének is!) :appl:
Boldog születésnapot Rin!
Kössz! És neked is Grat az egyik legjobb döntésedért... ITT VAGY A FÓRUM-on!!!! :jee: (vizsgák ellenére :p)
Grat Blimp az aláírásért! (bár jobban érteném mit jelent, de biztos jó mert másoknak is tetszik :hehe: )
ui.: Már lefordítottam tényleg jó!
Grat Damnatus! Ugyen milyen felemelõ érzés? ;)
Kösz Djinn, Ramiz!
Nekem az otaku cím jobban tetszett! ;)
Grat Damnatus az új címhez.
Grat Postmonster Damnatus! :appl:
Can a monster be damned? ;)
Grat Raggie Gordon a 800-posthoz :jee:
Kösz Xaga, Moha!
Grat Raggie a 800-hoz!
Gratulálok Raggie Gordon a 800-hoz! :)
Grat Thomasson88 a 100hoz!
Boldog szülinapot Rin!
Grat Rounin az 1200hoz!
Grat TurboK az avatarodhoz!
Grat Damnatus a 2000hez!
Grat Raggie Gordon 800hoz!
Gratulálok Raggie a 800-hoz!
Quote from: MeskeGrat Thomasson88 a 100hoz!
Boldog szülinapot Rin!
Grat Rounin az 1200hoz!
Grat TurboK az avatarodhoz!
Grat Damnatus a 2000hez!
Grat Raggie Gordon 800hoz!
Tratom és emelem kettõvel.
Érdekes, hogy lassan már nem is kivételes az a postmonster cím :) Legalább járna mellé cukorka :/
Quote from: RouninÉrdekes, hogy lassan már nem is kivételes az a postmonster cím :) Legalább járna mellé cukorka :/
Ja, ha ketten összefognánk pont kijönne belõle egy jó kis postmonster! :D
HVp213+Djinn+Necrid+Damnatus+Meske+Rounin: kösszke!! :merci:
HVp213:Az elsüvítés tényleg megtörtént, nem gyõzöm minden postfordulónál hangsúlyozni, hogy észre sem veszi az ember ilyen jó társaságban, nem?!
És grat Damnatus a monster-séghez!
Quote from: Raggie GordonHVp213:Az elsüvítés tényleg megtörtént, nem gyõzöm minden postfordulónál hangsúlyozni, hogy észre sem veszi az ember ilyen jó társaságban, nem?!
Ahhogy mondod! :tezsvir:
Már régóta olvastam ezt a FÓRUM-ot, (mellesleg nektek (MOHA) köszönhetem többbek közt a kawai kis LH game-t :p), akkor majdnem elgyengültem s már akkor FÓRUM lakóvá váltam aztán visszafogtam magam, nem volt túl sok értelmes mondanivalóm (most sincs vmi sok látszik is a LoL topicon :rolleyes: )
Quote from: HVp213Ahhogy mondod! :tezsvir:
Már régóta olvastam ezt a FÓRUM-ot, (mellesleg nektek (MOHA) köszönhetem többbek közt a kawai kis LH game-t :p), akkor majdnem elgyengültem s már akkor FÓRUM lakóvá váltam aztán visszafogtam magam, nem volt túl sok értelmes mondanivalóm (most sincs vmi sok látszik is a LoL topicon :rolleyes: )
Miaz, hgy nincs!? Ennyi király fárasztó viccet már régen nem olvastam! :D Grat hozzá! Meg a hamarosan elkövetkezõ 100-as postfordulóhoz!
Kösz Meske, Rounin, Raggie!
Quote from: Raggie GordonJa, ha ketten összefognánk pont kijönne belõle egy jó kis postmonster! :D
/me Soridannal ölt kart :P Akkor shimán megvagyok. :lazza:
És természetesen a szokásos módon megint elfelejtettem megköszönni -.- Reggel még korai lett volna, mostanra meg majdnem késõ :)
Mindenkinek köszönöm, hogy figyeltek rám, mondanivalómra, kicsiny lelkem minden látható rezdülésére. Nélkületek talán másik fórumot rombolnék.
Arigatou -.-
Grat Damnatus a 2000-posthoz :jee:
Kösz Necrid!
Quote from: Raggie GordonMiaz, hgy nincs!? Ennyi király fárasztó viccet már régen nem olvastam! :D Grat hozzá! Meg a hamarosan elkövetkezõ 100-as postfordulóhoz!
Kössz! Kössz! E már kezd sokk lenni! (még a végén kitiltanak mert soxor használom "beszélgetésre" a Grat topic-ot :p)
De már senkinek sincs forduloja v egyebe amire nem Grat-oltam (amirõl tudok), úgyhogy Grat ZSOZSO-nak ill. az összes MODERATOR-nak (Chronos, McDouglas, Shiroi, Shadowolf) ezért a remek FÓRUM-ért & a kellemes légkörért amit megpróbálnak fentartani nekünk! :merci:
(Lássátok így kell nyalni a vezetõségnek... )
Csak vicc volt Tényleg Köszönöm!
Grat Thomasson88 a 100hoz!
Grat Rounin az 1200hoz!
Grat Damnatus a 2000hez!
Grat Raggie Gordon 800hoz!
Aki megfejti hogy kinek a hozzászólását nyúltam le, kap tõlem egy kakasos nyalókát a legközelebbi meeten amin megjelenek.
Csak Meskére tudok tippelni o.o Kicsit módosítva, mert TurboK kihagyva (a számok és hoz hoz hez hoz adott tippet) Eltaláltam? :)
:merci: btw
Edit: Rin is kimaradt...
Boldog Születésnapot Angel! :)
Boldog születésnapot uWeapon és Darkstar! :)
Boldog Szülinapot Angel & Darkstar!
(http://img221.echo.cx/img221/9254/361643ys.gif)
Boldog szülinapot Mindháromnak :D
Boldog Születésnapot Angel és Darkstar :jee:
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Angel és Darkstar! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Postmonster-séghez Damnatus!
Gratulálok Raggie Gordon a 800-hoz!
Boldog Születésnapot Angel!
Boldog születésnapot uWeapon
Boldog születésnapot Darkstar!
Relunx
Grat Moha a 2600-hoz! Csak így tovább! (Még többet a LoL tpic-ba :jee: )
(http://img221.echo.cx/img221/5731/3616243pu.gif)
Grat Moha a 2600-posthoz! :jee: (postmonster után mi jón? :rolleyes: )
Quote from: NecridGrat Moha a 2600-posthoz! :jee: (postmonster után mi jón? :rolleyes: )
Lord of The Board ;)
Boldog Születésnapot Angel, és
boldog születésnapot Darkstar!!!
Sokat, boldogat, nagyobbat :)
/me fellõ egy marék összespórolt rakétát ;) (rég volt már)
Boldog szülinapot Angel, Darkstar és uWeapon!! :)
Gratulálok Moha a 2600-hoz! :jee:
Boldog születésnapot Angel! :)
Boldog születésnapot Darkstar!
Boldog születésnapot uWeapon!
Grat Moha az 2600-hoz!
Köszönöm Pirula, Relunx!
Boldog Születésnapot Angel és Darkstar! :)
Boldog születésnapot Angel! Boldog születésnapot Darkstar!
Boldog születésnapot uWeapon!
Grat Moha az 2600-hoz!
:jee:
Köszönöm mindemkinek. :merci: Végre megvan a 18! :)
Boldog szülinapot Angel és Darkstar!
Mohának pedig grat a 2600-hoz!
edit: Nomeg HVp213-nak a századikhoz!
Éljen Darkstar! Meglátod milyen nagy királyság a pofájába tolni a személyit a kocsmában a sok mocskos rohadéknak, aki nem akar piát adni a szegény szomjazó gimnazistáknak! :D :lazza:
:merci: Pirula és Ramiz.
Quote from: RamizÉljen Darkstar! Meglátod milyen nagy királyság a pofájába tolni a személyit a kocsmában a sok mocskos rohadéknak, aki nem akar piát adni a szegény szomjazó gimnazistáknak! :D :lazza:
Már alig várom. ;)
BSZ Angel és Darkstar!
BoLdOg SzÜlInApOt Angel, Darkstar és uWeapon!!
GRAT TESÓ A 2600HOZ!!!Grat HVp213 a 100hoz!Quote from: PirulaAki megfejti hogy kinek a hozzászólását nyúltam le, kap tõlem egy kakasos nyalókát a legközelebbi meeten amin megjelenek.
Tuti, hogy az enyémet, mivel én nem szoktam kötõjelet tenni a szám és a hoz, hez, höz között... :p
Boldog születésnapot Angel, Darkstar.
Boldog szülinapot Rin!
Grat Rounin az 1200-hoz!
Grat TurboK az avatarodhoz!
Grat Damnatus a 2000-hez!
Grat Raggie Gordon 800-hoz!
Boldog születésnapot Angel!
Boldog születésnapot Darkstar!
Boldog születésnapot uWeapon!
Grat Moha a 2600-hoz!
(Ha kicsit megkésve is, de grat! :DRemélem senkit sem hagytam ki!)Quote from: RamizÉljen Darkstar! Meglátod milyen nagy királyság a pofájába tolni a személyit a kocsmában a sok mocskos rohadéknak, aki nem akar piát adni a szegény szomjazó gimnazistáknak!
Ezt aláírom, felemelõ érzés!:D
Meske, aláírásod... ajh... elfáradtam. :lol:
Quote from: PirulaMeske, aláírásod... ajh... elfáradtam. :lol:
Köszi! :merci: Én magam találtam ki! :D
Quote from: MeskeGrat HVp213 a 100hoz!
Köszi!
Gratula az 1300-hoz! :jee:
(http://img157.echo.cx/img157/6389/3616260ln.gif)
edit: Köcc! Pirula
Gratula Meske az 1300-hoz! :appl:
Gratula Meske az 1300-hoz! :)
Gratula Meske!
Omdeteou gozaimasu ojou-san ^^
Meske, csak így tovább! :jee:
Grat Meske az 1300-posthoz!
Grat Senior Hvp213 100-posthoz! :jee:
Quote from: NecridGrat Meske az 1300-posthoz!
Grat Senior Hvp213 100-posthoz! :jee:
KÖSSZ! Sokk sikert neked a fanatic member-ség felé! :jee: (asszem az a következõ lehet tévedek)
Quote from: HVp213KÖSSZ! Sokk sikert neked a fanatic member-ség felé! :jee: (asszem az a következõ lehet tévedek)
Az még messze van,de lassan haladunk arra fele..majd nyárvégére remélem meg lesz :)
Quote from: NecridAz még messze van,de lassan haladunk arra fele..majd nyárvégére remélem meg lesz :)
:eeek: MÉÉÉ ahho mennyi postocska köl??? :rolleyes:
Quote from: HVp213:eeek: MÉÉÉ ahho mennyi postocska köl??? :rolleyes:
600 ha jol tudom...
Quote from: Necrid600 ha jol tudom...
HÜM! Akkor az tényleg odébb van még... :p HAJRÁ! És GRAT az eddigi sikereidhez (fõleg az LH-s aláírás!!! már elkértem tõled nem válaszoltál :rolleyes: )
Grat HVp213 a 100 posthoz!
Grat Meske az 1300-hoz!
Grat Senior Hvp213 a centenáriumhoz!
Kösz Bill!
Köszönöm szépen HVp213, Pirula, Bill, Rounin, syeren, Necrid és Damnatus! :merci:
A Fanatic member egyébként 500-tól van. :)
Boldog szülinapot a szülinaposoknak! :lazza:
Kösz a gratokat HVp213, Necrid, Rounin, Djinn, Damnatus, Fenrir, Pirula, Meske, Bill!
Quote from: HVp213(http://img221.echo.cx/img221/5731/3616243pu.gif)
Ez a smiley különösen tetszik! :jee: Apropó, grat a 100.-hoz! :)
Grat hugi az 1300-hoz! :)
Köszike Moha! :merci:
Grat Xipe az 1600hoz!
Grat Ramiz a 2100hoz!
Grat Xipe az 1600-posthoz!
Grat Ramiz a 2100-posthoz! :jee:
kosz mindenkinek, ha nem nezek be ide eszre se vettem volna.
Gratulésön Xipe az 1600.-posthoz nomeg Ramiz a 2100.-hoz!
Grat Ramiz a 2,1K-hoz és Xipe az 1,6K-hoz!
Mint az elõttem szólók!!! + a szülinaposoknak is!
Grat Xipe az 1600-hoz!
Grat Ramiz a 2100-hoz!
Köszönöm Bill, Damnatus, Moha!
Grat Xipe az 1600-hoz!
Grat Ramiz a 2100-hoz!
Grat syeren member címhez!
Quote from: MeskeA Fanatic member egyébként 500-tól van. :)
:merci: Mit is kezdenénk mi :lame: -k Meske nélkül! :rolleyes: :p
GRat Ramiz, Xipe és HVp213!
Nagyon megy mostanában a fórum! Csak így tovább!!!! :jee:
:tezsvir:
Gratulálok Hvp213 a 100-hoz!
Gratulálok Meske az 1300-hoz!
Gratulálok Xipe az 1600-hoz!
Gratulálok Ramiz a 2100-hoz!
Boldog születésnapot darkling :jee:
Kössz mindenkinek, aki a multkori köszönetbõk kimaradt!
Grat Meske az 1300-hoz!
Grat az 1600hoz Xipe !
Grat Ramiz a 2100hoz!
Grat member syeren!
Grat. a posztfordulósoknak:Meske, Xipe, Ramiz és akiket még nem láttam!!!
Boldog szülinapot darkling! :)
És köszi Darkstar!
Halleluja! Egy memberrel több!! :D grat a memberséghez syeren!
Grat Member syeren! :jee:
Köszi Raggie Gordon & Djinn! :merci:
Grat member syeren! :)
Grat Phoeneix a 300-posthoz! :jee:
Grat a 300-hoz Phoeneix!
Grat a memberséghez syeren! :)
Grat Xipe az 1600-hoz!
Grat Ramiz a 2100-hoz!
Grat syeren a memberséghez!
Grat Phoeneix a 300-hoz!
Grat a 300-hoz Phoeneix!
:jee:
Grat Xipe az 1600-hoz!
Grat Ramiz a 2100-hoz!
Grat syeren a memberséghez!
Grat Phoeneix a 300-hoz!
Relunx
Gratulálok Phoeneix a 300-hoz! :)
Boldog születésnapot Atkins és crawy :jee:
Grat Xipe az 1600-hoz!
Grat Ramiz a 2100-hoz!
Grat syeren a memberséghez!
Grat Phoeneix a 300-hoz!
Csak így tovább :jee:
Quote from: BlimpBoldog Születésnapot Angel! :)
Köszönöm, mindenkinek aki ismer is. :)
(http://users.atw.hu/angels-pages/sajat/random/smileys/Jsmy_omedeto.gif)
Gratula Fenrirnek a 100. posthoz!
Phoeneixnek a 300.-hoz!
Grat Fenrir 100-posthoz! :jee:
Grat Fenrir a 100-hoz :cool:
Gratula Nedrid a... meeennnnyiii? 300-adikhoz? Kész! Te aztán nem aprózod el....:eek::appl:
Quote from: PirulaGratula Nedrid a... meeennnnyiii? 300-adikhoz? Kész! Te aztán nem aprózod el....:eek::appl:
Necrid nem Nedrid :D,amugy Kössz! :jee:
Grat Necrid a 300-hoz! Haladsz! :)
Gratulálok Fenrir a 100-hoz! :)
Gratulálok Necrid a 300-hoz! :)
Gratulálok Thomasson88 a német nyelvvizsgához!! :jee:
Grat Necrid a 300-hoz! Na már csak 200 van hátra s te is fanatikus leszel... :jee:
No hát akkor én is gratulálok!!!
CONGRATULATIONS :tezsvir:
Grat member animoni! :jee:
Váo, már member vagyok?
Tényleg! :haha:
Köszi :haha:
Köszönöm Moha,Djinn,Hvp213,animoni. :jee:
Grat Fenrir a centenáriumhoz!
Grat Necrid a 300-hoz!
Quote from: DamnatusGrat Fenrir a centenáriumhoz!
Grat Necrid a 300-hoz!
Kössz. :jee:
bár rég voltam itt, es nem is kovetem, meg akármi, de most idekivánkoztam, mert Necrid gratolni akarok a alairasodhoz
en ma lattam eloszor, es valami ket-harom percig ultem elotte, es neztem, es jart a fejemben,h ez kurvajo :)
termeszetesen a tancolo figurakra gondolok :)
Quote from: kisviragbár rég voltam itt, es nem is kovetem, meg akármi, de most idekivánkoztam, mert Necrid gratolni akarok a alairasodhoz
en ma lattam eloszor, es valami ket-harom percig ultem elotte, es neztem, es jart a fejemben,h ez kurvajo :)
termeszetesen a tancolo figurakra gondolok :)
Örölok hogy tetszik neked..és kösz a Gratulásért. :jee:
Quote from: animoniVáo, már member vagyok?
Tényleg! :haha:
Úgy biza'! Grat hozzá! :)
Grat animoni a memberséghez!!! :)
Grat a memberséghez animoni. :jee:
Bsz Maniac!
Quote from: PirulaÚgy biza'! Grat hozzá! :)
Köszi szépen :haha:
Quote from: syerenGrat animoni a memberséghez!!! :)
De elsõsorban a Tiedhez syeren :)
Quote from: NecridGrat a memberséghez animoni. :jee:
Arigato gomennasai :)
Grat az 1900-hoz Baldy! :)
Gartulálok Baldy az 1900-hoz! :)
Boldog szülinapot Maniac! :)
Grat Baldy az 1900-hoz! :jee:
Boldog szülinapot Maniac!
Grat mindenkinek, aki elért valamit! :appl:
Grat az 1900-hoz Baldy!! :jee:
Csatlakozom az elõttem szólókhoz!!! :)
Huha!!! Már 1900 :haha: VÁÓ!!! Na erre tényleg csak azt tudom írni:
Gratulálok Baldy!!!
Happy birthday Maniac!! :jee:
Grat Pirula a 700-hoz! :jee:
Grat pirula a 700-posthoz!! :jee:
Grat a 700.-hoz, pirula!
BSZ Maniac!
Grat Baldy az 1900-hoz!
Grat pirula a 700-hoz!
:merci: HVp213, Necrid, Darkstar, Damnatus!
Grat Pirula és Baldy!
És gratula a jó ötletért, a nyári programot illetõen Pirula! :D :jee:
Grat Ramiz, hogy megnyitottad a 30. threadedet! :D
Gartulálok Baldy az 1900-hoz!
Boldog szülinapot Maniac!
Grat Pirula a héccázhoz! (azt a hétszázát!) :D
Gratulálok Pirula a 700-hoz! :)
Grat Djinn az 1400-hoz! :jee:
Gratula Djinn az 1400-posthoz! :jee:
Gratula mindenkinek az új eredményeikhez, posztfordulókhoz! :)
Grat Djinn az 1,4K-hoz! :)
Bsz Jenchi!
Bsz roderick!
Bsz Ken-Shi_Kun!
Grat Djinn az 1400-hoz!
Happy birthday roderick, Jenchi, Ken-Shi_Kun!! :jee:
Boldog Szülinapot roderick, Jenchi, Ken-Shi_Kun! :appl:
:merci: Raggie, Moha, syeren, Djinn - és egyben gratula a 140 dekához!
Boldog szülinapot roderick!
Quote from: MohaGrat Ramiz, hogy megnyitottad a 30. threadedet! :D
A "topicmonster"-i címre hajtok. :lazza:
Amúgy hol írja ki a 30-at?
Grat Djinn az 1400hoz.
Grat Baldy 1900hoz.
Grat Ramiz!
BSZ mindenkinek!
:appl:
Gratula Ramiz a 2200-hoz! :appl:
Grat a 2200 -hoz Ramiz!
Grat Ramiz a 2200-hoz!
Grat Ramiz a 2200-hoz! :jee:
Grat Ramiz a 2200-hoz! És a Többieknek is...! :)
:merci: HVp213, Necrid, Moha, Damnatus, Pirula és Darkstar
Boldog születésnapot roderick, Jenchi, Ken-Shi_Kun és [BouNCE] :haha:
Gratulálok Ramiz a 2200-hoz!! :)
Gratulálok a szülinaposoknak! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Quote from: RamizAmúgy hol írja ki a 30-at?
A profilodnál lehozod, hogy "find all threads..." ott már 30-as a lista. :D
Gratula a 2200-hoz!
Boldog szülinapot roderick, Jenchi, Ken-Shi_Kun, [BouNCE] !!! :hahaha:
Najóvan, akkor már én is gratulálok ennek a szóhasmenéses Ramiznak a 2200-hoz!
Grat! :jee:
Köszike Djinn, Darkstar és syeren! :merci:
Utólagos Boldog szülinapot darkling, Atkins és crawy!
Megkésve, bár de azért grat syeren a member címhez!
Grat Phoeneix a 300hoz!
Grat Fenrir a 100hoz!
Grat Necrid a 300hoz!
Grat animoni a member címhez!
Boldog szülinapot Maniac!
Gart Baldy az 1900hoz! :jee:
Grat Pirula a 700hoz! :)
Grat Djinn az 1400hoz! :jee:
Boldog szülinapot roderick, Jenchi, Ken-Shi_Kun és [BouNCE]!
Grat Ramiz a topicmonster-séghez és a 2200hoz! ;)
Most látom csak:
Boldog születésnapot Roderick!
meg
Grat Ramiz ehhez a rengeteg posthoz meg topichoz, csak vigyázz bele ne betegedj! :D
Gratula Ramiz a 2200-hoz! :jee:
GRAT Necrid a 300-hoz és BOLDOG SZÜLINAPOT Roderick!!!! :fülhuzogatós szmájli:
Grat Sir Raggie G. a 900-hoz! :jee:
Grat Raggie a 900-hoz!
Grat Necrid a 300-hoz!
GRAT RAGGIE GORDON A 900HOZ!
Grat a posztfordulóhoz Raggie, Necrid!!!! :)
Gratulálok Raggie Gordon a 900-hoz! :)
Gratulálok Necrid a 300-hoz! :)
Grat a kilencázhoz Raggie! :D
Quote from: HVp213Grat Sir Raggie G. a 900-hoz! :jee:
Hamár lett egy jó kis nevem(hála neked :D ), akkor használhatod is!(komolyan)
:merci: HVp213, Damnatus, Meske, syeren, Djinn és Moha!
Grat Reggie sör maister a 900-posthoz :jee:
:merci: syeren,Djinn.
Grat ahhoz, hogy száz post múlva eléred az ezret Raggie! :)
(amikor ezt írom, már csak 89)
(edit: 87! ;) )
Quote from: DarkstarGrat ahhoz, hogy száz post múlva eléred az ezret Raggie! :)
(amikor ezt írom, már csak 89)
Kösz Darkstar de már csak 88(ezzel együtt 87)! :D
Egyébként meg nem a postszám számít hanem az ész!......várjunk ez így nem lesz jó(leginkább rám nézve)
Grat syeren és White SeeD az aláírásotokhoz! :)
Gratulésön Raggie a 900-hoz! :)
Gratula syeren és White SeeD az aláírásotokhoz! :jee:
:merci: Necrid! (és a tiedhez is :) )
Grat animoni, Raggie, ... és mindenkinek, aki megérdemli :jee:
Grat Szõr Agresszív Mazsom! Így tovább! Éljen a Külvilág! :)
Grat ramiz az uj avatárodhoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat ramiz az uj avatárodhoz!!
:eeek: , micsoda változás! Egyébként egy gratot neki! :)
Grat az új avatarhoz Ramiz!
:merci:
Nagyon szerettem az elõzõt, lehet, hogy még viszontlátjátok. Viszont ez meg egy marha király arc a Sin City (pozitív értelemben) legröhejesebb jelenetébõl.
Grat Seniorita syeren a 100-posthoz!! :jee:
Gratulálok syeren a 100-hoz! :)
Gratulálok Ramiz a 2300-hoz! :)
Gratulálok katz a 900-hoz! :)
Grat syeren a 100-hoz!
Grat Ramiz a 2300-hoz!
Grat katz a 900-hoz!
:jee:
Grat Hvp213 az uj avatárhoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Hvp213 az uj avatárhoz!! :jee:
Köcc! Gyorsan reagáltál... :p
De most párszor még cserélni fogom amig nem találom ki melyik is legyen :)
(ha gondolod nézheted s mondasz véleményt h melyik jobb...)
Quote from: HVp213Köcc! Gyorsan reagáltál... :p
De most párszor még cserélni fogom amig nem találom ki melyik is legyen :)
(ha gondolod nézheted s mondasz véleményt h melyik jobb...)
figyelem..:)
Ez mmost naggyon tuti!!! :jee:
Quote from: HVp213Köcc! Gyorsan reagáltál... :p
De most párszor még cserélni fogom amig nem találom ki melyik is legyen :)
(ha gondolod nézheted s mondasz véleményt h melyik jobb...)
Nah ez komoly..wow
Ja igen és :merci: Pirula, Fenrir, Darkstar, Necrid és Ramiz!
Grat Ramiz az avatárhoz, csak nem látszik eléggé a hasából kiálló nyílvesszõ! :D (de azért jó)
Quote from: Raggie GordonEz mmost naggyon tuti!!! :jee:
Quote from: NecridNah ez komoly..wow
nah ezt benéztem melyik is volt amelyik wow meg tuti stb...
ich bin :lame:
Az amikor az ablakhoz felrepült és széttárta a kezeit! :lazza:
Edit: vagy valami ilyesmi!
Régire montam de ez is wow :D
Nna ez az!!!!!!!!! KÚÚÚÚÚL! :jee:
Ahogy mondja Reggie sör maister ez KÚÚÚÚL :jee:
hát én meg átmentem az off -ba h ne keljen sokat olvasniuk az avataromrol azok akik grat-akarnak nézni
Quote from: HVp213hát én meg átmentem az off -ba h ne keljen sokat olvasniuk az avataromrol azok akik grat-akarnak nézni
Mér legalább õk is gratulálnak!! Egyébként grat, hogy végre döntöttél!!
Köszi: Nacrid & Sir Agresszív Mazsom alias Raggie G. a segítséget! :merci:
Grat roderick! Már vártam, hogy valaki berakja ezt az avit!
Gratz az új avatarodhoz Ramiz! :jee: (mi lett a régivel kifakult?)
Grat az új avi avákhoz, meg az állóképekhez is. Látszik, hogy itt az embereknek van ízlése. :tezsvir: :)
Neked is grat. az új avatarodhoz HVp213! :)
Grat Seniorita syeren a 100-posthoz!! :jee:
:merci: Mindenkinek!
Grat syeren a 100-hoz!
Grat Ramiz, HVp213 és Roderick az új avatarokhoz!
:merci:syeren, Manu, Moha!
:appl: Grat mindenkinek, aki elért valamilyen eredményt!
Quote from: ShiroiGratulálok Kvikveg Seiji-kun-ért! :haha: Hellsing után Midori no Hibi?
Koszi! Jaja! Nem talaltam olyan noi szereplos kepet, aki ilyen fejet vag. + a katonaruha is passzol per pill a lelkivilagomhoz. Allamvizsga: 3 het mulva. :eeek: Addig asszem beszamithatatlan leszek. :D
Grat a befenyítõs aláírás-képekhez! :__devil:
Quote from: RamizGrat a befenyítõs aláírás-képekhez! :__devil:
He?
Grat Roderick+Kvikveg az avatárcseréhez! Naggyon kúlak! :jee:
Ja és engem is érdekelne vmi gifanimáló progi, ha ven valakinek...
Quote from: KvikvegHe?
Hát ahogyan az a Sandokan pali néz rám én is megijedtem elsõre! :D
HVp213 nagyon tetszik az új avatarod! Gratulálok hozzá!!!!! Én is akarok ilyet :bruhuhu: :bruhuhu: :bruhuhu:
Quote from: ShiroiGratulálok Kvikveg Seiji-kun-ért! :haha: Hellsing után Midori no Hibi?
Jo az avatar, milyen az anime?
Quote from: KvikvegHe?
A jobb szélsõ cigány faszi elég elkeserítõ látványt nyújt, tisztára, mintha ki akarna zsebelni, mi ez? nyócker? :D
GRATULA Roderick & Kvikveg :jee:
Quote from: animoniHVp213 nagyon tetszik az új avatarod! Gratulálok hozzá!!!!! Én is akarok ilyet :bruhuhu: :bruhuhu: :bruhuhu:
Kössz! Összedobhatunk neked is egyet! :lazza:
Gratulálok Kvikveg az új avatathozhoz :jee: és az aláíráshoz :kiraly: !!!
Grat a cserékhez HVp213!
Quote from: DarkstarGrat a cserékhez HVp213!
Köcc!
Grat a 400-hoz! :jee:
Gratulálok Darkstar a 400-hoz! :)
Raggie Gordon, HVp213, Djinn koszi! :D
Quote from: katzJo az avatar, milyen az anime?
A jobb szélsõ cigány faszi elég elkeserítõ látványt nyújt, tisztára, mintha ki akarna zsebelni, mi ez? nyócker? :D
Midori no Hibi az anime, es konkretan ezen a jeleneten hangosan rohogtem. Es olyat ritkan csinalok. :lul:
Cigany faszi??? Micsoda??? Indiai egyebkent. (Es erre ne mereszeld azt mondani, hogy ugyanaz. :D) Ld Filmek ( minden ami... (http://www.usteam.hu/forum/showthread.php?t=556&page=11&pp=50) topicot. Utolso elotti hozzaszolastol indul a tema.
Grat HVp213 avatarjahoz! Cool! :__devil:
:merci: HVp213 és Djinn!
Quote from: Raggie Gordon...
Grat Ramiz az avatárhoz, csak nem látszik eléggé a hasából kiálló nyílvesszõ! :D (de azért jó)
Grat Ramiz, nekem is tetszik!
Nyilvesszo??! :eeek:
Nézd meg a filmet (Sin City), nagyon :lol: jelenet! (Fickót hasbalövik nyíllal messzirõl, a fazon forgolódni kezd, körbenéz a társain, hihetlenkedve, félig büszke félmosollyal... nem semmi fazon! :cool: )
Raggie: grat az avatarodhoz!
Quote from: RamizRaggie: grat az avatarodhoz!
Maj megcsinálom animáltan is!
Huh, látom itt a nagy avatarváltások ideje.
A mai kínálat is igen tetszetõs.
Grat Kvikveg, grat Raggie. :jee:
Grat Kvikveg, HVp213, Raggie Gordon + a többiek az új avatarokhoz!
Úgy látszik, most mindenkire rájött az avatarváltoztatás. :)
Kvikveg: úgy látom tetszett a Midori no Hibi. :D
Kösz Manu és Moha! :)
Quote from: MohaGrat Kvikveg, HVp213, Raggie Gordon + a többiek az új avatarokhoz!
Úgy látszik, most mindenkire rájött az avatarváltoztatás. :)
Köcc Moha! :)
Quote from: MohaGrat Kvikveg, HVp213, Raggie Gordon + a többiek az új avatarokhoz!
Úgy látszik, most mindenkire rájött az avatarváltoztatás. :)
Kvikveg: úgy látom tetszett a Midori no Hibi. :D
Koszi! MAr hogyne tetszett volna! :D
Kitort a vizsgaidoszak/nyar, felforrt az agyvizunk - valahol le kell vezetni a felgyulemlett feszultseget. Hajnali 2ig alkozo munka pont megfelel hozza. :D
Gondolkodtam meg egyebkent ezeken:
(http://www.math.bme.hu/~patko/avatar_smileyk/Midori%20no%20Hibi%20katona%20-%20vizsga2.jpg) (http://www.math.bme.hu/~patko/avatar_smileyk/Midori-no-Hibi-katona---viz.gif)
(Egy ido utan le fogom venni oket.)
Grat HVp213! Király kép!
Kvikveg: bocs, de ez már nem kicsit beteg... :eeek: :haha:
VÁÓ!!! HVp213!!! Eszméletlünül jól néz ki az Avatarod :jee: :lol: :cool: :appl: NNNNAAAGGGYYYOOONNN TTTEEETTSSZZZIIIIKKKK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :haha: :haha: :haha:
Quote from: animoniVÁÓ!!! HVp213!!! Eszméletlünül jól néz ki az Avatarod :jee: :lol: :cool: :appl: NNNNAAAGGGYYYOOONNN TTTEEETTSSZZZIIIIKKKK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :haha: :haha: :haha:
Csatlakozom.
:merci: Ramiz, animoni, Kvikveg!
Csak el ne bízzam magam... :rolleyes:
áh késõ megtörtént... :lazza:
Gratula az új avatarokhoz és aláírásokhoz! Én is két napja tanultam meg gifet készíteni. :) Egyébként mindenkin most tört ki a nagy arculatváltás?! :jee:
Grat Kvikveg és hvp213 az uj avatár ill alairáshoz!! :jee:
Grat roderick a 900-posthoz!
:merci: syeren & Necrid! :)
Grat roderick a 900-hoz! :jee:
Grat Roderick a 900-hoz!
Grat HVp213 az aláíráshoz! Elég jól néz ki, csak sajnos hatalmas a mérete: Chronos nem biztos, hogy örül majd neki... :__devil:
Edit: Ja, jó, én még akkor láttam, mikor 700Kb-os volt... :D
:merci: Moha!
Eddig nem szólt... :rolleyes: (miert hatalmas? 350Kb de még próbálok belõle faragni)
Edit: Ja ok bocc
Grat HVp213-nak a vegso verziokhoz! :D
Necrid: koszi!
Quote from: HVp213Csak el ne bízzam magam... :rolleyes: áh késõ megtörtént... :lazza:
:D :D :D
Grat roderick!
Mióta nem voltam fenn (két nap), ha jól látom legalább a fél társaság avatart váltott. :haha:
Szóval,
Grat az avatarodhoz: Ramiz, Raggie Gordon, HVp213, Kvikveg, animoni (csak én nem vettem észre eddig, vagy tényleg nem mozgott eddig?), Zelgadis, Titkos és roderick! :)
Grat az aláírásodhoz: HVp213, Kvikveg (hát igen, sajnos ilyen a mi szerencsénk... :rolleyes: ) és Squito! :)
Továbbá:
Grat syeren a 100hoz!
Grat Ramiz a 2300hoz!
Grat katz a 900hoz!
Grat Darkstar a 400hoz!
Grat roderick a 900hoz!
Mindenki szemezgesse ki magának, ami rá vonatkozik. :)
:merci: Meske & Kvikveg!
Grat Blimp 1700-hoz! :jee:
Quote from: MeskeMióta nem voltam fenn (két nap), ha jól látom legalább a fél társaság avatart váltott. :haha:
Szóval,
Grat az avatarodhoz: Ramiz, Raggie Gordon, HVp213, Kvikveg, animoni (csak én nem vettem észre eddig, vagy tényleg nem mozgott eddig?), Zelgadis, Titkos és roderick! :)
Grat az aláírásodhoz: HVp213, Kvikveg (hát igen, sajnos ilyen a mi szerencsénk... :rolleyes: ) és Squito! :)
Továbbá:
Grat syeren a 100hoz!
Grat Ramiz a 2300hoz!
Grat katz a 900hoz!
Grat Darkstar a 400hoz!
Grat roderick a 900hoz!
Mindenki szemezgesse ki magának, ami rá vonatkozik. :)
Köszike :haha: Még csak ma kezdett el mozogni :lul:
Én is GRATULÁLOK MINDENKINEK MINDENHEZ :haha:
Kössz Meske! :)
Grat Blimp az 1700hoz!
Quote from: Meske...
Grat az avatarodhoz:...
Grat az aláírásodhoz: HVp213, Kvikveg (hát igen, sajnos ilyen a mi szerencsénk... :rolleyes: ) és Squito! :)
...
Koszi!
Naja, aki keres az valoszinuleg talal is, csak keresni kene. Meg magamat szintre hozni! :D :D :D
Az utóbbi náhny napban nem voltam, ezért most bepótólom a gratokat:
Grat syeren a 100hoz!
Grat Ramiz a 2300hoz!
Grat katz a 900hoz!
Grat Darkstar a 400hoz!
Grat roderick a 900hoz!
Grat az aláírásodhoz: HVp213, Kvikveg, Squito
Grat az avatarhoz: Ramiz, Raggie Gordon, HVp213, Kvikveg, animoni, Zelgadis, Titkos, roderick
Relunx
Grat Blimp az 1700-hoz és a többieknek, akiket most lusta vagyok felsorolni... :rolleyes:
Grat Bonci a 4700hoz!
Grat animoni az avatárhoz és Bonci a 4700-as rekordszámhoz!!
THX Relunx!
Grat Bonci 4700-hoz! :jee:
Ja és grat a nagyon lol topicnak, mert mostanában naggyon megszaladt!!!! :jee: És ez jóóó! :D
Grat Blimp az 1700-hoz és Bonci a 4700-hoz!! :jee:
Gratula Mindenkinek!!! És köszi Relunx! :)
Gratulálok roderick a 900-hoz!
Gratulálok Blimp 1700-hoz!
Gratulálok Bonci a 4700-hoz!
Bonci: :eeek: Úristen, mindjárt féltízezernél vagy! Hatalmas :tezsvir: !
Grat Ramiz 2400-hoz! :jee:
Gratulálok Ramiz a 2400-hoz! :)
Grat Ramiz a 2400-hoz!
Grat Bonci a 4700-hoz!
köszönöm én is a gratokat :)
Grat Ramiz a 2400hoz!
Grat Bonci a 4700hoz :eeek:
Grat roderick a 900hoz!
Grat Blimp 1700hoz!
:appl:
Grat Ramiz a 2400-hoz! :jee:
Tenksz ölát, tenksz ölát! :o
Quote from: ShiroiGratulálok Manu az Avatar-ért! Paranoia Agent?
:merci:
Beza! Szeretnék ennek a méltatlanul hanyagolt animének egy kis reklámot csapni! :) (Egyébként én is valahogy mindig megfeledkezek róla, annyira outsider) Nézzetek Paranoia Agentet!!!
Grat Manu kolléga! Tényleg elég parás!(de azért nem annyira, mint Djinn Sandokánja :) )
Edit: már felvilágosítottak, hogy a Sandokán Kvikvegé, ugyhogy ezúttal is szeretnék bocsánatot kérni minden félreinformálttól és károsulttól! :)
Grat manu!! :jee:
Grat a Lord of the Board-nak a 4700-hoz! :D
Grat Ramiz a 2400-hoz! (még a végén utólérsz...) :)
Quote from: MohaGrat Ramiz a 2400-hoz! (még a végén utólérsz...) :)
Csatlakozom, amilyen sokat punnyad mostanság otthon lehetséges! :hehe:
Grat Manu! Paranoia Agent! :D
Sejtettem, hogy váltani fogsz, ha már emlegetted az avatar-váltási hullámot. :)
edit: Grat az aláírásod miatt is! (Affrancba, ezt külön postba akartam írni... :D )
Grat Ramiz a 2400hoz!
Grat Manu az aláírásodhoz és az avatarodhoz!
Grat Manu! :whoah:
Grat a 2700-hoz! :jee:
Grat Zelgadis az 500-hoz! :jee:
Gratulálok Moha a 2700-hoz! :)
Gratulálok Zelgadis az 500-hoz! :)
Grat Moha a 2700-posthoz és Zelgadis az 500-posthoz!! :jee:
Grat Moha a 2700hoz! :appl:
Ed: Ide is grat Ramiznak a "szózatért"! :jee:
:merci: minna!
És mindenkinek grat, aki megérdemli az utóbbi nemtom hány hét alapján, amikor is be se néztem ide :rolleyes:
Quote from: Bonci...az utóbbi nemtom hány hét alapján, amikor is be se néztem ide :rolleyes:
Igen uram, ez már patológiai eset. :__devil:
Én is köszönöm mindenkinek!
Ecséém Manu ez tényleg naggyon király! (aláírás!) :cool:
Grat hozzá!
+Gat Zelgadis az 500-hoz!
Höjj, gratula a milleniumhoz Raggie!
Gratula Mohának a 2700-hoz!
Gratula Ramiz a 2400-hoz!
Gratula Bonci a 4700-hoz
Gratula roderick a 900-hoz!
Gratula Blimp az 1700-hoz!
Meg az avatárcserélõknek is. Jók lettek a mostaniak! :jee:
Grat roderick a 900hoz!
Grat Blimp az 1700hoz!
Kösz a gratokat HVp213, Djinn, Necrid, Darkstar, Bonci, Pirula! :merci:
Grat Zelgadis az 500-hoz és Raggie Gordon duplájához! :D
Köszönöm Pirula és Moha! :merci:
És grat Roderick+Blimp a postfordulóhoz!
Grat Moha a 2700hoz!!
Grat Zelgadis az 500hoz!!
Grat Raggie! :jee:
Grat Raggie Gordon az 1000hez!
Köszke! Ennyi kedves, aranyos ember közt beszélgetve repünek a százasok!! :rolleyes:
Quote from: Raggie GordonKöszke! Ennyi kedves, aranyos ember közt beszélgetve repünek a százasok!! :rolleyes:
Túl sok hülyeséget hordtál már össze (velem együtt) :jee:
GRat a tízhez(!) öcskös! :D Már ez is (n)agy teljesítmény tõled!
:haha: Már elég rég voltam itt, ezért gratula Mindenkinek a szép teljesítményért!!
Quote from: HVp213Túl sok hülyeséget hordtál már össze (velem együtt) :jee:
Hratulálok kétségbevonható jogosságú, ám minden kétséget kizáróan különbejáratú büszkeségedhez!
Quote from: syeren:haha: Már elég rég voltam itt, ezért gratula Mindenkinek a szép teljesítményért!!
Teljeses mértékben egyetértek. GRAT mindenkinek!! :haha:
Djinn elfoglalt és mellékesen lusta is :o
Én is gratulálok mindenkinek nekem se volt sok alkalmam fórumzásra,jogsit csinálom és elfoglalta az összes idöm..
Gratulálok Ramiznak a 2500- hoz szép munka !!! :jee: :tezsvir:
Grat Raggie-nek is az ezreséhez :jee:
Grat Zimar ill. Ramiz v mit tudom én melyikõtök írt ennyi postot! :jee:
Grat Shiroi az 1400-hoz! :jee:
Gratulálok Ramiz a 2500-hoz! :)
Gratulálok Shiroi az 1400-hoz! :)
Gratulálok Ramiz a 2500. és Shiroi az 1400. posthoz! :)
Gratulálok Ramiz a 2500-hoz!
Gratulálok Shiroi az 1400-hoz! :jee:
Grat Ramiz a kettõsezerecskésenötösszázacskáshoz! (2500) :)
Grat Shiroi az egyesezrecskésennégyesszázacskáshoz! (1400) :)
:D :D
Quote from: MeskeGrat Ramiz a kettõsezerecskésenötösszázacskáshoz! (2500) :)
Grat Shiroi az egyesezrecskésennégyesszázacskáshoz! (1400) :)
:D :D
4 szer kellett nekifutnom h 1X elolvassam :jee: (ebbõl is látszik nem jelent semmit az az érettségi :rolleyes: )
Quote from: HVp2134 szer kellett nekifutnom h 1X elolvassam :jee: (ebbõl is látszik nem jelent semmit az az érettségi :rolleyes: )
Hát igen, aki eltudja olvasni, az nagyon ügyes. :) Most olyanom volt, hogy ilyen cifrán írjak... :D (Én amúgy elsõre el tudtam olvasni, bár lehet, hogy csak azért, mert én írtam... :rolleyes: :p)
Quote from: Meske(...)bár lehet, hogy csak azért, mert én írtam... :rolleyes: :p
Áh nem azért... Aki tud az tud! (Aki meg nem az elmegy számtech suliba ahhogy én :p)
Grat Ramiz!
Grat Shiroi!
Najó igénybe veszem már ezt a fórumot én is, bár nem szokásom :D
Ezért most mindenkit egy sorral elintézek :P
Omedeto Gozaimasu minna -san!!!
(Gratulálok mindenkinek)
(remélem nem lett túl gyomorforgatóan ízléstelen)
edit: de... az lett.... (de mostmár mindegy, ne?^^"")
(meg remélem a nyelvtan is helyes, /me :lame: )
Grat mindenkinek mindenért amit az elmûlt idõben elért! - Nem volt kedvem visszanézni a topicot..Gomen.
Relunx
Grat Ramiz és Shiroi a postfordulóhoz!
Eé grat HVp213 az olvasáshoz!
Grat Shiroi az 1400-hoz!
Grat Ramiz a 2500-hoz!
100 post, alig 3 nap alatt? :eek: Tényleg beindultál! (jobb lesz vigyáznom :))
Quote from: MohaGrat Ramiz a 2500-hoz!
100 post, alig 3 nap alatt? :eek: Tényleg beindultál! (jobb lesz vigyáznom :))
:merci:
Az érettségizõnek mindenre van ideje... :rolleyes: (Csak nehogy pofára esés legyen a vége. :__devil: )(Akkor biciklire ülök és nekivágok Magyarországnak, hogy tanuljak 6 epizódnyit. :D )
Grat Necrid az aláírásodhoz!
Quote from: MeskeGrat Necrid az aláírásodhoz!
Köcc,csak az a baja hogy kicsi :(
Quote from: NecridKöcc,csak az a baja hogy kicsi :(
Ment egy PM! :)
Grautla Shiroi und Ramiz!
Quote from: syerenMent egy PM! :)
köcc kedves syeren. :jee:
Grat Necrid! /me lame, de honnan van? (Ha még nem írtad le valahol.)
Grat Necrid!!!! :cool:
Grat Kvikveg a 800-hoz! :jee:
Szívesen, máskor is Necrid!!! ;) És grat, Kvikveg!
Quote from: HVp213Grat Necrid!!!! :cool:
Grat Kvikveg a 800-hoz! :jee:
Köcc ramiz és Hvp213! és Grat kvikveg a 800-posthoz!! :jee:
Grat a 400-hoz! (nem kell már olyan sok a fanatikussághoz) :jee:
Quote from: HVp213Grat a 400-hoz! (nem kell már olyan sok a fanatikussághoz) :jee:
Hja, most kicsit belasultam mert nem volt igazán sok idöm fórummazgatni...de ujra itt vok. :jee:
Jesszusz pepi! :eek: Valaki nagyon halad! :) Grat Necrid a 400-hoz!
Kvikveg, neked meg a duplájához! :D
Quote from: MohaJesszusz pepi! :eek: Valaki nagyon halad! :) Grat Necrid a 400-hoz!
Kvikveg, neked meg a duplájához! :D
Köcc Moha ! :jee:
Necrid: Aláirás saját munka? MERT COOL! Sikerült megoldani a nagyitós kérdést? (irfan-nal én most nagyitottam nemrég... Hát nem tudom, nem volt valami kicsi kép amibõl indultam s nem sokat nagyitottam és rontott a minõségen sztem... (de lehet azé volt mert :lame: vagyok))
Quote from: HVp213(irfan-nal én most nagyitottam nemrég... Hát nem tudom, nem volt valami kicsi kép amibõl indultam s nem sokat nagyitottam és rontott a minõségen sztem... (de lehet azé volt mert :lame: vagyok))
Ment egy PM! :)
Eh... nincs munka/tanítás/oktatás? Necrid, fogalmazásgátlót javasolnék :P :D
Aláírásod megütötte szemem és szívem -.- FF:AC roxx :jee:
Quote from: RouninEh... nincs munka/tanítás/oktatás? Necrid, fogalmazásgátlót javasolnék :P :D
Aláírásod megütötte szemem és szívem -.- FF:AC roxx :jee:
Örölok hogy tetszett neked :)
Grat Necrid a 400hoz! Mindjart utolersz!!! :eeek:
Koszi mindenkinek! :D
edit: egyetemi szerver ujraeledt, alairasom visszatert. :)
Boldog Szülinapot Ramiz & Sidney! :appl:
(http://img157.echo.cx/img157/6389/3616260ln.gif)
Gratulálok Necrid a 400-hoz! :)
Gratulálok Kvikveg a 800-hoz! :)
Boldog szülinapot Ramiz és Sidney!!
Boldog Szülinapot Ramiz!
Boldog Szülinapot Sidney!
:merci: Djinn és Kvikveg
Happy Birthday Ramiz és sidney!!
Heppí B. Ramiz & sidney
BoldogSzületésnapot Ramiz!
Gratulálok Necrid a 400-hoz!
Gratulálok Kvikveg a 800-hoz!
:appl: :appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
Gratulálok Necrid a 400-hoz!
Gratulálok Kvikveg a 800-hoz!
Boldog születésnapot Ramiz! :appl: Erre iszok egy sört. De csak Schlossgoldot. Tanulnom kell... :(
Grat Necris és Kvikveg a sok-sok posthoz! :)
Boldog Születésnapot édes egykomám, Ramiz! Remélem reggel óta sörözöl! :D
Grat Kvikveg a 800hoz!
Grat Necrid a 400hoz!
Boldog szülinapot Ramiz, és Sidney!
Nna GRat Kvikveg és Necrid a postfordulókhoz! Nem vagytok semmik!
Hááát RRAAMMIIZZ!! Ezt meg miért a fórumról kell megtudnomm??? :mad:
Nna mindegy, akkor majd legközelebbre tartogatom a bejegelt Unicumot és a két staroprament! :D :hehe: ;)*
Boldog újévet (un.)tesó!**
__________
*: Ramizkám asziszem Viking lesz ma este! :lazza:
**:még mielõtt beszólnál Ramiz(vagy valaki más) a téged köszöntõ rohadt jó postra, az életednek egy újabb éve.... asszem ki lehetett találni, nna mindegy
Köszönöm... egészen elérzékenyültem... :beken:
"Sajnos" fájós torokkal csak az Unicum megy... ;) :lazza:
Quote from: Raggie GordonNna mindegy, akkor majd legközelebbre tartogatom a bejegelt Unicumot és a két staroprament! :D :hehe: ;)*
**:még mielõtt beszólnál Ramiz(vagy valaki más) a téged köszöntõ rohadt jó postra, az életednek egy újabb éve.... asszem ki lehetett találni, nna mindegy[/SIZE]
Miért szólnék be?
A Staropramen az amúgy nagy 'S', te marha. :D Tedd félre a söröket.
OKSA! :D :lazza:
Boldog szulinapot Ramiz!!! :D :jee:
Grat Darkstar az aláíráskiegészítéshez!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Ramiz! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog SZÜLINAPOT RAMIZ!!
Boldog Születésnapot Sidney és Ramiz!!! :jee: :)
Nem is néztem, de felnõttebb lett Ramiz kolléga :D (jajj, melyik rosszindulatúbb, a kolléga vagy a felnõttebb? Na mindegy, menjen mind2 :) )
Gratulálok! Kevesen élnek ilyen sokáig ilyen módon :zen:
Grat Darkstar az aláírásodhoz!
Quote from: Raggie GordonNna GRat Kvikveg és Necrid a postfordulókhoz! Nem vagytok semmik!
Hááát RRAAMMIIZZ!! Ezt meg miért a fórumról kell megtudnomm??? :mad:
Nna mindegy, akkor majd legközelebbre tartogatom a bejegelt Unicumot és a két staroprament! :D :hehe: ;)*
Boldog újévet (un.)tesó!**
__________
*: Ramizkám asziszem Viking lesz ma este! :lazza:
**:még mielõtt beszólnál Ramiz(vagy valaki más) a téged köszöntõ rohadt jó postra, az életednek egy újabb éve.... asszem ki lehetett találni, nna mindegy
Heló mindenki!
Sorry hogy csak így hirtelen rákérdezek, de ezt a "Ramizkám asziszem
Viking lesz ma este! :lazza:"-t egy kicsit fejcsétek ki. A Gyõr-Szentiváni Vikingre gondoltatok?
Thx.
:merci: Meske,Manu,pirula,Sör maister R.Gorrdon :) , és Darkstar (Grat az uj aláirásodhoz :jee: )
Ejha! BSZ Gyerekek!!! BSZ!!!! :ad: :lul: :gevumezs: :muhahah:
Ígérem ha netán sikerül eljutnom 1 találkozóra nekemis, meg lesz pénzem fizetek 1 rundot!!!
=)
Grat Tyrael 300-posthoz!! :jee:
Grat Tyrael! :jee:
Gratulálok Tyrael 300-hoz! :)
Quote from: BonciAkiket érdekel (japán ösztöndíjamról, aki magamutogatásnak hiszi, ne olvassa tovább):
Ma délben kaptam egy e-mailt a kapcsolati felelõsünktõl (ami a japánoknak volt címezve, csak nekem is elküldte -_- ), miszerint a Waseda elfogadta a pályázatunkat (mert ketten megyünk), ha kimegyünk, ingyen tanulhatunk az egyetemen.
Igen ám, viszont a levélbõl az is kiderült, hogy ez még csak annyit jelent, hogy az egyetem fogad minket, az ösztöndíj maga még függõben van, mivel azt az állam adja, és állítólag majd csak július elején lesz eredmény.
Gratulálok :tezsvir: hogy sikerült a lehetõséget elérnetek :jee: és drukkolok, hogy a Japán állam is megadja azt az ösztöndíj összeget, amellyel már kényelmesen :lazza: ellennétek a világ egyik legdrágább országában. Kívánom továbbá még azt is, hogy ne történjen veletek semmi :grrr: jellegû dolog külföldi tartózkodásotok alatt!
Most egy kis :lame: : Gratula nekem, hogy a post-jaim száma túljutott az elsõ X-en :lol:
Quote from: thief666Heló mindenki!
Sorry hogy csak így hirtelen rákérdezek, de ezt a "Ramizkám asziszem Viking lesz ma este! :lazza:"-t egy kicsit fejcsétek ki. A Gyõr-Szentiváni Vikingre gondoltatok?
Thx.
Viking az egy helyi kocsma, amit lokálpatrióta módon igyekszünk fellendíteni. :) 50 méterre van innen kb. :D Amúgy elég :cool: hely.
thief666:hát ez csak a mi kis jelbeszédünk Ramizzal! :D (egyébként ez egy tõlünk két sarokra levõ kiskocsmának a neve :) )
Necrid: szívesen!!
Grat Tyrael a postfordulódhoz! :kiraly:
Quote from: Raggie Gordonthief666:hát ez csak a mi kis jelbeszédünk Ramizzal! :D (egyébként ez egy tõlünk két sarokra levõ kiskocsmának a neve :) )
Az csak egy sarok, te ütõdött tökkolop.
Grat Tyrael!!! (Mindig a Tyrell Corp. ugrik be (Blade Runner-bõl). :lazza: )
Quote from: RamizAz csak egy sarok, te ütõdött tökkolop.
Jóvanna zsákarc! Nemmindegy, hogy hány sarok?? :D A folyadékkínálaton van a hangsúly! ;)
Kössz Moha, Meske és Necrid!
Grat Tyrael a 300hoz!
Bocs :lame: vagyok, én is gratulálok Darkstar!!
:merci: RG! Miért vagy :lame: ?
Quote from: Darkstar:merci: RG! Miért vagy :lame: ?
Mert már vagy ötször akartam írni, de mindíg elfelejtettem.
Ja és szívesen!
Grat Darkstar! (425=25*17)
Quote from: RamizGrat Darkstar!
:merci:
Quote from: Ramiz(425=25*17)
:confused: a 425 stimmel, de mi a másik kettõ?
Quote from: Darkstar:confused: a 425 stimmel, de mi a másik kettõ?
Nem vagy matekos beállítottságú mi?:p
Már írtam, de ha már felhozták Grat! :jee:
Grat Otaku Djinn az 1500-posthoz !! :jee: végre elérted most már mehetek kenyérért csak akartam hogy én legyek az elsö aki leirja a Grat-ot :D
A 425 olyan szépen nézett ki, gondoltam, felbontom (fáradt vagyok, tudom :) ), de nem lett semmi különös, hacsak a 17 nem szép, de azért odaírtam, hogy megzavarjalak. :lazza:
Most már világos! :)
Grat Otaku Djinn az 1500-posthoz !! :jee: végre elérted most már mehetek kenyérért :)
Grat Djinn az 1,5 M-hez
Grat Djinn! :jee:
Grat Hvp213 a 300-hoz!! nincs már sok a fanatichoz :jee:
:merci: Necrid, Darkstar és HVp213!
Gratulálok HVp213 a 300-hoz!! :)
Quote from: NecridGrat Hvp213 a 300-hoz!! nincs már sok a fanatichoz :jee:
Oh! Danke Schön! Nem írod észre se veszem...
edit:
Quote from: DjinnGratulálok HVp213 a 300-hoz!! :)
Köccke! miközbe írtam a választ közbe írtál itt nekem... :jee:
Grat HVp213!
Grat Veréb!!!
Grat AlaDjinn!!!
Grat Alkyra a 400-posthoz! :jee:
:merci: Darkstar & Ramiz!
Grat Alkyra! :jee:
:merci: Ramiz!
Gratulálok Alkyra a 400-hoz!! :)
Gratulálok Ramiz a 2600-joz!! :)
Grat Ramiz a 2600-hoz!! :jee:
Grat Zimar meg Ramiz! :jee:
:merci: és kösz, öreg veréb (Zimar).
Grat Alkyra a 400hoz!
Grat Ramiz a 2600hoz!
:appl: :appl: :appl:
Grat Ramiz! (nem telik el nap, hogy ne kelljen neked valamiért gratulálni) :)
Grat Alkyra!
Quote from: ManuGrat Ramiz! (nem telik el nap, hogy ne kelljen neked valamiért gratulálni) :)
Szörnyû a kötelesség terhe, igaz? :D
Egy kicsit elmaradtam, most pótolom: :D
Bsz Ramiz, és grat a 2400-hoz, 2500-hoz, 2600-hoz!
Grat Djinn az otakusághoz!
Grat Hvp213 a 300-hoz!
Grat Alkyra a 400-hoz!
Grat Necrid a 400-hoz!
Grat Kvikveg a 800-hoz!
Grat Shiroi az 1400-hoz!
Grat Moha a 2700hoz!!
Grat Zelgadis az 500hoz!!
Grat roderick a 900hoz!
Grat Blimp az 1700hoz
Gratula Bonci a 4700-hoz!
Grat a milleniumhoz Raggie!
Quote from: DamnatusGrat Djinn az otakusághoz!
Grat Hvp213 a 300-hoz!
Grat Alkyra a 400-hoz!!
Grat Ramiz a 2600-joz!!
Na végre valaki összefoglalta. :) Csatlakozom!
Quote from: Damnatus(...)
Grat Hvp213 a 300-hoz!
(...)
:merci: Damnatus & Pirula!
Quote from: DamnatusEgy kicsit elmaradtam, most pótolom: :D
Bsz Ramiz, és grat a 2400-hoz, 2500-hoz, 2600-hoz!
Grat Djinn az otakusághoz!
Grat Hvp213 a 300-hoz!
Grat Alkyra a 400-hoz!
Grat Necrid a 400-hoz!
...
Grat Shiroi az 1400-hoz!
Grat Moha a 2700hoz!!
Grat Zelgadis az 500hoz!!
Grat roderick a 900hoz!
Grat Blimp az 1700hoz
Gratula Bonci a 4700-hoz!
Grat a milleniumhoz Raggie!
Ahamm. Ezexerint ezeknek a nagy reszerol maradtam le... :eeek:
Ramiz valami eszveszejto tempoban szaguld a "Lord of the Board"-sag fele!
Hat akkor gratula mindenkinek! :D
HVp213 grat az alairashoz! Golden Boy :lol:
THX My Master!
thx Damnatus ! :jee:
Grat Hvp213 az uj aláiráshoz :D:D
Grat Damnatus az összefoglaláshoz! :kiraly:
Grat Hvp213 az új aláirásodhoz! :jee:
:merci: Necrid & Darkstar! (sztem hamorasan még látni fogtok 1-2 GB-s alávésést...)
Grat Veréb! :cool: gif!
Grat Djinn! Igazi otaku ;) ! :D
Quote from: RamizGrat Veréb! :cool: gif!
Grat Djinn! Igazi otaku ;) ! :D
KÖSSZ! (de ezzel a verebezéssel kezded kihúzni a gyufát... :__devil: )
HOHOHOOOOO!!! ÓRRiási grat HVp213-nak az aláírásáért!!! Irtóranagyonnagyonkirályultetszik!!! :jee:
Köszi Damnatus!
Grat az 1500-hoz Djinn! :jee:
Grat a zaláíráshoz HVp213! Ha neked és Raggie-nek is ennyire tetszik, akkor az AMV-m is tetszeni fog. :)
KÖSSZ SIR-ös A. Mazsom & Moha!
Quote from: MohaGrat a zaláíráshoz HVp213! Ha neked és Raggie-nek is ennyire tetszik, akkor az AMV-m is tetszeni fog. :)
Mikor látjuk? tessék belinkelni!!!!
Quote from: HVp213KÖSSZ! (de ezzel a verebezéssel kezded kihúzni a gyufát... :__devil: )
Sorry... nem tudtam, hogy utálod. :( :beken: :bruhuhu:
Quote from: MohaGrat a zaláíráshoz HVp213! Ha neked és Raggie-nek is ennyire tetszik, akkor az AMV-m is tetszeni fog. :)
Már láttam!!! KÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚL! :D
Quote from: MohaGrat a zaláíráshoz HVp213! Ha neked és Raggie-nek is ennyire tetszik, akkor az AMV-m is tetszeni fog. :)
Szólj, ha kész! Meet-en megnézzük! (Csak Boncit megkérjük, hogy elõre töltse le.)
HVstb: Vilinek hívhatlak? (Y/N) >_
Grat Ramiz a 2600hoz és az aláírásodhoz (el is énekeltem magamban, bár én inkább Hubertus párti vagyok, s a sört NEM szeretem... :p)!
Grat Djinn az 1500hoz!
Grat Alkyra a 400hoz!
Grat Hvp213 a 300hoz és az aláírásodhoz!
Grat Tyrael 300hoz!
Quote from: RamizHVstb: Vilinek hívhatlak? (Y/N) >_
Y mivel az a nevem (nem tehetek arrol, hogy 1 mesefigurát is igy hivnak... )
Köszi Meske!
Quote from: RamizHVstb: Vilinek hívhatlak? (Y/N) >_
Y, mivel az a nevem (nem tehetek rola, hogy egy mesefigurát is elneveztek rólam :p)
Quote from: HVp213Köszi Meske!
Y, mivel az a nevem (nem tehetek rola, hogy egy mesefigurát is elneveztek rólam :p)
Oké vili :) ugye nekem is szabad?:D
Edit: Grat Meske az uj aláirásért!! :jee:
Köszi Necrid! :)
Elnézést a nagy névháborúba nem is figyeltem Grat a Signature-hoz Meske!
Necrid: Nem! Neked TILOS! Végképp kisbetûvel!!!!:p
Quote from: HVp213Elnézést a nagy névháborúba nem is figyeltem Grat a Signature-hoz Meske!
Necrid: Nem! Neked TILOS! Végképp kisbetûvel!!!!:p
oké :p
Köszi HVp213! (a bírálatot is! :)) :merci:
:merci: Damnatus, Pirula, Kvikveg, Shiroi, Ramiz, Moha és Meske! :)
Gratulálok Meske (mi az az "Ó!"???) és HVp213 az aláíráshoz. :jee:
Quote from: DjinnGratulálok Meske (mi az az "Ó!"???) és HVp213 az aláíráshoz. :jee:
Köszi! :merci:
A diákok elõszeretettel írják a suli táblájára az utolsó tanítási napokban, s holnap még tovább fog bõvülni. (Remélem így már rájöttél. ;))
Quote from: MeskeKöszi! :merci:
A diákok elõszeretettel írják a suli táblájára az utolsó tanítási napokban, s holnap még tovább fog bõvülni. (Remélem így már rájöttél. ;))
Ááááá értem! Tényleg még cifráztuk is a betûket! :haha: De marha rég volt már... :o
:merci: Djinn!
Tényleg rééééég volt már... (tavaj :p)
Grat HVp213 a 300-hoz! Te aztán haladsz mint a pisztolygolyó...
Grat Djinn az 1500-hoz!
Grat Ramiz a 2600-hoz!
Grat az aláírásodhoz Meseke!
Grat Tyrael 300hoz!
Grat Alkyra a 400hoz!
Relunx
Quote from: HVp213Köszi Meske!
Y, mivel az a nevem (nem tehetek rola, hogy egy mesefigurát is elneveztek rólam :p)
Tehát mégiscsak Vili a veréb vagy!!!
:merci: Relunx
Quote from: RamizTehát mégiscsak Vili a veréb vagy!!!
Csak gyógyulj meg... Egybõl visszateszlek a haldoklók közé!;)
Quote from: Djinn...Gratulálok Meske (mi az az "Ó!"???) ...
Hehe, ezen en is neztem nagyokat... :D
Quote from: HVp213Csak gyógyulj meg... Egybõl visszateszlek a haldoklók közé!;)
Lázam már nincs, de még pofán köhöghetlek! :D
Grat az új aláírásodhoz Meske!
Relunxnak: nézd át a nevek írását.
Grat Raggie az 1000+100-hoz + a Signature-dhoz! :jee: :lol:
Quote from: HVp213Grat Raggie az 1000+100-hoz + a Signature-dhoz! :jee: :lol:
Kösz haver! :merci:
És grat otaku Djinn!! Csak így tovább! :)
Grat Garrie az aláírásodhoz! Tipikus Mazsomság, ahogy megszoktuk! :)
Quote from: RamizGrat Garrie az aláírásodhoz! Tipikus Mazsomság, ahogy megszoktuk! :)
Tudod ki a Garrie! És tudod ki lesz megverve, ha elmegyünk a Vikingbe ügye! :D
Egyébként kösz zsákarc koma(ja és grat a 2600-hoz)!
Grat Gordon.
Quote from: XipeGrat Gordon.
Kösz Xipe! Gyere meetre!
Grat az 1111-hez RG! Szép szám.
Quote from: RamizGrat az 1111-hez RG! Szép szám.
Sajna már elrontottam! De sebaj, majd a 2222-nél megint szép lesz! (rá is hajtok!)
Nembaj, most meg az avatarodért fejezem ki tetszésem. (Úgy látszik, szeretsz a gratulációk kereszttüzében állni, de ha az aláírásod is lecseréled most, akkor azért sem kapsz még egy grat-ot. :D )
Quote from: Raggie GordonKösz Xipe! Gyere meetre!
Juni 20 elott semmikeppen nem tudok menni.
Magolok mint allat eppen.
Grat Xipe a Signature-dhoz! :jee:
Raggie: Áh mind1 már túl sokk Grat-ot kaptál így is még elbízod magad...:p
Xipe: az szar! :(
Vili: te meg mész a francba! :D :__devil: (egyébként igazad van)
Gratula az 1100-hoz Raggie!
Quote from: HVp213Raggie: Áh mind1 már túl sokk Grat-ot kaptál így is még elbízod magad...:p
Sztem már késõ... :D
Quote from: Raggie Gordonte meg mész a francba! :D :__devil:
Csak utánad! Mutasd az utat! :tezsvir:
Quote from: RamizSztem már késõ... :D
Szerintem is...
Köszi Relunux (:p) és Darkstar! :merci: (szerintem Relunx csak poénból írta így és nem elírásból, legalábbis remélem... :rolleyes::))
GRAT BONCI A 4800HOZ!!!!
Grat Raggie Gordon az 1100hoz, az avatarodhoz és az aláírásodhoz is! :)
Grat Rounin az 1300hoz!
Grat Xipe az aláírásodhoz!
Grat Bonci & Rounin! :jee:
Még sok szép postfordulót, egészségben és bõségben Rounin és Bonci!
Grat a 4800-hoz Bonci!
Grat Raggie Gordon az 1100-hoz (ha még nem tettem) :)
Grat Rounin az 1300hoz!
Grat Squito az avatarodhoz! :jee:
:tezsvir:
Gratulálok Bonci a 4800-hoz!
Gratulálok Raggie az 1100-hoz!
Gratulálok Rounin az 1300-hoz!
Gratulálok Meske az "IÓ!"-hoz :D
Grat a 4800-hoz Bonci!
Grat Raggie Gordon az 1100-hoz!!
Grat Rounin az 1300hoz! :jee:
katz! Grat a milleniumhoz! :jee:
Grat katznak az 1000-hez, meg a fotókhoz!
Gratulálok katz az 1000-hez és a mosolygós-menõmanós képhez :kiraly: !!
Quote from: DjinnGratulálok katz az 1000-hez és a mosolygós-menõmanós képhez :kiraly: !!
:merci: :whoah:
Õsöreg member lettem :eeek: :D
Grat katz az 1000-poszhoz!! :jee:
Grat a milleniumhoz, katz! :jee:
Quote from: NecridGrat katz az 1000-poszhoz!! :jee:
:merci: neked meg bsz
Quote from: katz:merci: neked meg bsz
Köszönöm..ténleg ma van a születés napom. :)
BÓDOG Szülinapot Necrid! :jee: (mopstmár 1 évvel idõsebb vagy tessék megérteni a gyenge vicceimet! :rolleyes: )
Quote from: HVp213BÓDOG Szülinapot Necrid! :jee:
Köszönöm oreg barátom Neked pedig
BANZAI holnapra!! :jee:
Quote from: NecridKöszönöm oreg barátom Neked pedig BANZAI holnapra!! :jee:
Jó lesz neki a bicikli is, azzal legalább nem veszélyes ránk :D
Quote from: katzJó lesz neki a bicikli is, azzal legalább nem veszélyes ránk :D
:D:D
Quote from: katzJó lesz neki a bicikli is, azzal legalább nem veszélyes ránk :D
Dehogynem! (ha a nyakadköré tekerem...:p )
Mi az a BANZAI??? :lame: (hajrá meg ilyesmi??)
Quote from: HVp213Dehogynem! (ha a nyakadköré tekerem...)
Mi az a BANZAI??? :lame: (hajrá meg ilyesmi??)
BANZAI : Sök siker, hajra...stb :)
Quote from: NecridBANZAI : Sök siker, hajra...stb :)
Aham kössz (jól selytettem vmi ilyesmit ordibál a nem madzsar szülinaposunk :p) ;)
BoLdOg SzÜlInApOt Necrid! :tezsvir:
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlInApOt Necrid! :tezsvir:
:merci: Moha.
Boldog szülinapot Necrid!!!!
:merci: Pirula, Meske, Moha, Djinn, Necrid!
Grat katz az 1000-hez! :jee:
Grat Bonci a 4800-hoz! :jee:
Necrid: füled érjen bokáig! :)
Boldog Szülinapot Necrid!!!
És grat. a posztfordulósoknak is! :)
Boldog szülinapot Necrid! :appl:
Boldog Szülinapot Necrid! :)
Quote from: syerenBoldog Szülinapot Necrid!!!
És grat. a posztfordulósoknak is! :)
Csatlakozom :)
Boldog szulinapot Necrid! :D
:merci: Djinn,Kvikveg,Baldy,syeren,Blimp,Our beloved sör maister R.Gordon,pirula!!(http://www.576.hu/forum_z/smileys/worship.gif) (http://www.576.hu/forum_z/smileys/worship.gif)
Merci Djinn!
Grat katz és bsz Necrid! (most sietek....)
Quote from: MeskeMerci Djinn!
Grat katz és bsz Necrid! (most sietek....)
:merci:
Quote from: NecridOur beloved sör maister R.Gordon
Köszönöm ezt a megisztelõ nevet!(szó szerinti nevet) :D
Gratulálok Bonci a 4800hoz!
Gratulálok Raggie az 1100hoz!
Gratulálok Rounin az 1300hoz!
Grat katz az 1000-hez!
BSZ Necrid!
És grat mindenkinek, aki esetleg kimaradt!
Quote from: DarkstarGratulálok Bonci a 4800hoz!
Gratulálok Raggie az 1100hoz!
Gratulálok Rounin az 1300hoz!
Grat katz az 1000-hez!
BSZ Necrid!
Ebbõl a felsorolásból külön kiemelném Boncit a 4800, Raggiet az 1100, Rounint az 1300, katzot az 1000 post miatt, ill. Necridet a születésnapja miatt. Grat all of u!
Még nem írtam ebbe a topicba. Grat mindenkinek.(ez tömör volt :D )
Boldog szülinapot Necrid!! :appl: :appl: :appl:
:merci: all
Quote from: NecridOur beloved sör maister R.Gordon
Ne beszélj mindenki nevében, legalábbis az enyémben ne. :__devil:
Grat katz! Õsi member!
Boldog mulatást, Necrid! :cool:
Hajrá Bonci és Rounin!
Quote from: RamizNe beszélj mindenki nevében, legalábbis az enyémben ne. :__devil:
:D nem is vártam mást tõled! :D
Köcc Darkstar és Manu!
Grat a szüleimnek, hogy 1,5 hónap alatt meg tudták oldani, hogy itthon is legyen net. :appl:
Gratula a 2700-hoz Ramiz! :D
Gratulálok Ramiz a 2700-hoz!! :haha:
Bazz, tényleg 2700! Grat hozzá zsákarc!
:merci: Köszönöm télleg!
Na, most kiegészítem/szebben leírom az elõzõ sietõs posztomat.
Tehát:
BOLDOG SZÜLINAPOT NECRID!!
GRAT KATZ AZ 1000HEZ!!
Grat Tyrael a 300hoz!
Grat Ramiz a 2700hoz!
Grat Zimar! :jee:
Grat Tyrael! :jee:
:merci: Shiroi,Darkstar,Meske,manu,assasin,Ramiz ( neked pedig grat a 2700-hoz :jee: )
Grat Ramiz a 2700hoz! :appl:
Grat Ramiz a 2700-hoz!
Relunx
GRATULA HVp213 az avatárodhoz!!!! Naggyon lol lett!!!! :lul: :rotflol: :cool:
Grat Vili az alienes avatarodhoz! :cool:
Ja és GRAT Manu az új aláíráshoz!!!! Ez még jobb mint az elsõ! :jee:
Quote from: Raggie GordonGRATULA HVp213 az avatárodhoz!!!! Naggyon lol lett!!!! :lul: :rotflol: :cool:
:merci:
Quote from: RamizGrat Vili az alienes avatarodhoz! :cool:
Alien??? Nem annak szántam :( (ezért mintáztam rólad a fényképed alapján :p )
Grat Hvp213 az uj alavatárhoz!! :jee:
Gratulálok Hvp213 az új avatárhoz!! :)
Grat az új avatarokhoz és aláírásokhoz! :)
:merci: Necrid, Djinn, Darkstar
Ez most egy összevont grat az összes eljövendõ GB-s avatarodhoz! :)
Látjátok ilyen a fejét használó lény, gondol a jövõre s nem akar folyton nekem gratulálni :p! Grat Darkstar! :jee:
HVp213: ezt ugyan pm-ben is irtam, de ez halali jo! :jee: Save as, save as... :lul: :lul:
Quote from: KvikvegHVp213: ezt ugyan pm-ben is irtam, de ez halali jo! :jee: Save as, save as... :lul: :lul:
THX! Láttad már a GB-t ugye? Ha igen akkor tudod mi az 2 fekete csík a vállán Na az haláli...:lul:
Quote from: HVp213THX! Láttad már a GB-t ugye? Ha igen akkor tudod mi az 2 fekete csík a vállán Na az haláli...:lul:
Ohh, tenyleg! Az egyik kedvenc jelenetem. :D :lul:
Na megyek seggelni. Pfuj.
Quote from: HVp213Elvan a gyerek ha játszik! Íme még egy GB Avatar!
Elég jó lett!(bár én még mindíg azt a szétvert fejût várom, amit még a meeten elhatároztál!)
Ja és többet érnének a grat-ok, ha nem hívnád magad is fel rá a figyelmet! :hehe:
Quote from: Raggie GordonElég jó lett!(bár én még mindíg azt a szétvert fejût várom, amit még a meeten elhatároztál!)
Most csak puhítom a nézõkönzséget... :p
Quote from: Raggie GordonJa és többet érnének a grat-ok, ha nem hívnád magad is fel rá a figyelmet! :hehe:
Te kilóra méred vagy mi??? I'm :lame: nem értem ezt a beszólásod! :rolleyes:
Quote from: HVp213Most csak puhítom a nézõkönzséget... :p
Te kilóra méred vagy mi??? I'm :lame: nem értem ezt a beszólásod! :rolleyes:
1: oké!! :D
2: mindegy, csak bosszantani akartalak! :D
:merci: Építgeted az önbizalmamat! :D
Grat RE@L 100-hoz! :jee:
Köszönöm köszönöm ^^
Remélem elérem majd az 1 millát is :lazza:
Utólag is mindenkinek gratula aki elérte a céljáta az életben és a kerek komment számokat ^^ :appl:
Az 1 KICSIT még odébb van, de hajrá :p
Télleg grat RE@L a 100-hoz! Aki idáig eljut, már menthetetlenül függõvé válik(elõbb-utóbb)! ;) Csak így tovább!
Edit: GRATULA Nethiree az aláírásodhoz!!!! Naggyon jókat sikerült szemezgetned! :D ;)
Grat Re@l !! :jee:
Grat Vili & Re@l a vidám fórumosok!
:appl: Grat az elsõ centenáriumhoz Re@l!
Grat Ramiz és Manu az új aláírásokhoz! :jee: :lazza:
Grat Zimar & Manu! :jee:
THX Ramiz bár nem tom miert gratoltál :p
Nna ehhez is gratulálok idióta HVp213! :hehe: :D :__devil:
Ja és JÓÓÓ a Bruce Lee-s aláírásod Ramiz! :jee:
Gratula Raggie az 1200-hoz! :D
Quote from: PirulaGratula Raggie az 1200-hoz! :D
Csatlakozom! Grat RG!
Quote from: PirulaGratula Raggie az 1200-hoz! :D
Ohóó! Máris észrevették?? KÖCC! :merci:
Grat Raggie! :jee:
edit: most olvastam el mit írtál elõzõ oldalon, mégse grat :p
Grat Hvp213 a 400-posthoz!! :jee: minja leelözol :)
Quote from: HVp213Grat Raggie! :jee:
edit: most olvastam el mit írtál elõzõ oldalon, mégse grat :p
1:kösz!
2:hehe! :hehe:
ÉÉÉÉs.... grat a 400-hozz szárnyas komám ;) !!!!
Köcc Skacok!
edit: Remélem holnap nem fog esni... Vagy úgy "ázzunk" el a teázóba, hogy na zavarjon az esõ :p
Grat a 400hoz HVp213!
THX Darkstar!
Grat RG az 1200hoz! (Szép szám. :) )
Grat HVp213 a 400 hoz Raggie nek az 1200 hoz
És Grat mindenkinek h itt postolgat :gevumezs:
Jaj grat Ramiznak is a 2700 hot csak lemaradtam róla... =)
Grat Manu a 600-hoz!!!
Kösz! :)
Grat Manu 600 hoz.
Jók az aláírasaid meg avatarjaid :jee:
Köcc Ramiz+RE@L!!
Ééés Grat Manu a 600-hoz! Ez sokkal nagyobb szó, mint az én 1200-am, mivel én javarészt csak debilségeket írok, míg Manu minden postja ér is valamit! Riszpekt! :jee:
Grat a 600. posthoz Manu! :jee:
:merci: RE@AL
Grat Manu! :jee:
Grat Pirula 800-hoz! :jee:
Kösz Re@l, Raggie, Darkstar, Hvp213!
Raggie, azért ne túlozz, én is fillerezek rendesen, ha arról van szó.:)
...de azért jól esk, hogy így látod
Grat Pirula! :appl:
Grat Manu a 600-hoz!
:merci: Darkstar & HVp213!
Quote from: PirulaGrat Manu a 600-hoz!
:merci: Darkstar & HVp213!
Neked meg a 800-hoz!
Grat HVp213 az avatarodhoz és a 400hoz!
Grat Ramiz az aláírásodhoz!
Grat Raggie Gordon az 1200hoz!
Grat RE@L a 100hoz!
Grat Manu a 600hoz és az aláírásodhoz!!! :jee:
Grat Pirula a 800hoz!
Grat Alkyra az aláírásodhoz és az avatarodhoz! :cool:
Köszi Shiroi! :merci:
Annak az alkalmából, hogy már 1 éve ezen a fórumon lógok (leszámítva azt az idõt, amikor még csak Mohán keresztül néztem) visszatettem az 1. avataromat! :)
THX Meske!
Nagyon jó a "régi" Avatarod Grat! :jee:
Grat Manu az új (kicsi) Signature-dhoz! :jee:
Grat hugi a régi/új avatarhoz!
Grat Ramiz, hogy megelõztél! :D
+ Grat a többieknek is, kollektíven!
Köszi HVp213 és Moha! :merci:
Gratulálok RE@L 100-hoz!
Gratulálok Ramiz és Manu az új aláíráshoz!
Gratulálok Raggie az 1200-hoz!
Gratulálok Hvp213 a 400-hoz!
Gratulálok Manu a 600-hoz!
Gratulálok Pirula 800-hoz!
Gratulálok Meske az új avatárhoz!
Köszike Djinn! :merci:
THX Djinn!
:merci: Meske és Djinn! (kedves lányok! ;) )
Éééés, GRAT Manu az új/kicsi/jobbantetszõ aláíráshoz! (szvsz az elõzõ jobb volt! :) )
Quote from: Raggie Gordon:merci: Meske és Djinn! (kedves lányok! ;) )
Ez is bók?
Gyönyörû meggy-ajkú, bûvölõ pilléjû álomszép tündér-kisasszonyok!
Quote from: RamizEz is bók?
Gyönyörû meggy-ajkú, bûvölõ pilléjû álomszép tündér-kisasszonyok!
Jóóó, hááát! Ne nagyzoljunk! :D Csak enyhíteni alartam a hazafelé kitárgyalt nõi kissebségen itt az USTEAM-en! :D
Quote from: Raggie GordonJóóó, hááát! Ne nagyzoljunk! :D Csak enyhíteni alartam a hazafelé kitárgyalt nõi kissebségen itt az USTEAM-en! :D
Ezt nagyon félre fogják érteni... :rolleyes:
Quote from: RamizEzt nagyon félre fogják érteni... :rolleyes:
Akkor majd megmagyarázom... :)
Grat Felsmuk az aláíráshoz!! :jee: (bár lehet, hogy :lame: vagyok, de mit ábrázol??)
Grat mindenkinek mindenért! :)
(Ebben benne vannak a születésnaposok, avatar ill. aláírásváltók, postfordulósok, névnaposok, stb...)
Boldog szülinapot SysOP XXL & Aleyne! :jee:

Boldog születésnapot SysOP XXL és Aleyne!
Bóóóóldóóóóóg szülinapoooot!
Boldog Születésnapot Aleyne és SysOP XXL, valamint azoknak is, akiknek az utóbbi fél hónapban nem kívántam, mert nem látogattam a topicot, név szerint: Angel, Darkstar, Maniac, roderick, Ramiz, Necrid! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: BonciBoldog Születésnapot Aleyne és SysOP XXL, valamint azoknak is, akiknek az utóbbi fél hónapban nem kívántam, mert nem látogattam a topicot, név szerint: Angel, Darkstar, Maniac, roderick, Ramiz, Necrid! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Csatlakozok! BSZ SysOP XXL, Aleyne és gratula mindenkinek, akinek az elmúlt 3 hónapban szülinapja, névnapja, esetleg postfordulója volt. Ígérem a következõ 3 hónapban aktívabb leszek! :haha:
Sikerült elõkeveredne Grat Animal! (Grat Djinn, hogy sikerült õt gépelé kötözni! :p )
Heppí B. SysOP && Aleyne
Elõre grat annak aki ebbe a threadbe a 10000 hozzászolást && 10000 postot írja :)
Köszönet mindenkinek..! :)
Visszamenõleg is grat mindenkinek, amíg nem voltam a fórumon
:merci: Manu, Meske, Djinn, Animal!
Boldog Szülinapot SysOp XXL! :)
Jeee, Animal! Tiszta deja vue! :haha:
Boldog születésnapot SysOP XXL és Aleyne!
Boldog szülinapot SysOP XXL és Aleyne!!! (http://img110.exs.cx/img110/9769/birthday.gif)
Grat Felsmuk az aláírásodhoz!
Boldog születésnapot SysOp és Aleyne!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT SysOP és Aleyne![/B] :jee: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
>D :D
Enyém a 10000, lehet gratulálni :D
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT SysOP és Aleyne![/B] :jee: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
>D :D
Grat a 10000. posthoz (ebben a topicban) Moha!
Grat Rin az aláírásodhoz és az avatarodhoz!
Quote from: ManuGrat a 10000. posthoz (ebben a topicban) Moha!
Jé, nem is néztem! :D
Tök jó! 10000GET! :hehe:
Kösz a gratot!
Grat a T-equillás aláíráshoz HVp :jee: (Miért nem HP? :D)
THX! Katz! :jee:
Grat HVp213 az aláíráshoz!
THX Meske! :merci:
Grat meske az uj avatárhoz és HVp213 és manu az uj aláirásért!! :jee:
Köszönöm mindenkinek! :D
És ha már erre jártam, gratulálok is mindenkinek :)
THX Necrid!
Grat Zimar :jee:
Kösz haver! ;)
Quote from: DjinnOk, csak figyelj... :lazza:
:hail: Köszönjük, hogy visszaadtad nekünk Animal-t! :D
Gratulálok Ramiz a 2800-hoz. :)
A visszalökdöstem pontosabb kifejezés lenne. Majd meglátjuk meddig tart(ott) a dolog... :rolleyes:
Quote from: DjinnGratulálok Ramiz a 2800-hoz. :)
A viszzalögdöstem pontosabb kifejezés lenne. Majd meglátjuk meddig tart(ott) a dolog... :rolleyes:
A "vis
szalö
kdöstem" pedig még pontosabb... :D :__devil:
Amúgy: kösz! :)
Ragaszd hozzá a billentyûzetet a kezéhez. :D
Quote from: RamizRagaszd hozzá a billentyûzetet a kezéhez. :D
De akkor nem tudja nyomkodni. :) Szerintem elég lesz, ha odaköti a székhez. :D
Amúgy
grat a 2800-hoz! Rohamléptekkel haladsz, még most lépted át, de már azóta írtál majdnem 20 postot.
Hol offolsz ennyit? :hehe:
Grat mindenkinek mindenhez amit az utobbi napokban elért!
Relunx
Grat Tyrael! :jee:
Quote from: HVp213Grat Tyrael! :jee:
Nektek is, ne haragudjatok, de ide nem szoktam irni :)
Tyrael
Gratulálok Tyrael a 400-hoz! :)
Grat tyrael a 400-posthoz!! :jee:
Gratula Mindenkinek a posztfordulókhoz és az új aláírásokhoz!!!! :jee:
Hello mindenkinek!!!!!
Kicsit már régen voltam fent:( Sajnos egy nagyon nehéz vizsgám volt és sokat kellett rá tanulnom, de sikerült :haha:
Szeretnék mindenkinek GRATULÁLNI akinek az elmult héten GRATULÁLNI kellett volna :haha:
SZÓVAL MINDENKINEK GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Grat animoni a vizsgádhoz! Ill. mindinkinek akinek a napokba volt és sikerült Grat! :jee:
Grat Blimp! :jee:
Grat Necrid Signature-dhoz! :jee:
Kösz Necrid és a többiek! :merci:
Grat Ramiz a 2800hoz!!
Grat Tyrael a 400hoz!
Grat Blimp az 1800hoz!
Grat ramiz az 2800-posthoz!!
Grat Blimp az 1800-posthoz!! :jee:
Quote from: HVp213Grat animoni a vizsgádhoz! Ill. mindinkinek akinek a napokba volt és sikerült Grat! :jee:
Grat Blimp! :jee:
Grat Necrid! :jee:
:merci:
Grat Necrid az aláírásodhoz!
Gratulálok Blimp az 1800-hoz! :)
Quote from: MeskeGrat Necrid az aláírásodhoz!
:merci:
Köszönöm a gratokat HVp213, Meske, Necrid, Djinn és mindenki másnak is!
Grat Ramiz a 2800-hoz!
Grat Tyrael a 400-hoz!
és mindenki másnak is mindenhez! :)
Grat a 400-hoz Tyrael!
Grat az 1800-hoz Blimp!
Grat az 1800-hoz Blimp!
Grat a 400-hoz Tyrael!
Relunx
grat Ramiz az avához! Takashi Miike? :)
Grat Ramiz avahoz!
Grat mindenkinek, akinek az elmúlt két nap alatt elmulasztottam gratulálni! :appl:
Grat az 1800-hoz Blimp!
Grat a 400-hoz Tyrael!
Grat Djinn-nek a tartalmas hozzászólásaihoz :jee: !
Grat Xipe-nak a DJ-éskedéshez!
Manu, az elõzõ aláírásod naggyon :kiraly: Tatsubon féle kisfilmek, én is gondolkodtam korábban rajta, hogy berakom az egyiket aláírásnak, zseniálisak :jee:
Grat Ramiz az avatarodhoz!
Quote from: AssassinManu, az elõzõ aláírásod naggyon :kiraly: Tatsubon féle kisfilmek, én is gondolkodtam korábban rajta, hogy berakom az egyiket aláírásnak, zseniálisak :jee:
Annyira jó volt, hogy még a böngészõk is megáltak megnézni :D
THX!
Quote from: Manugrat Ramiz az avához! Takashi Miike? :)
Ahhoz nem elég kopasz. :) A Shaolin Soccer-bõl egy arc.
Grat Bonci a 4900HOZ!!!
Quote from: MeskeGrat Bonci a 4900HOZ!!!
Kívácsi vagyok, mi lesz a neve alatt, ha eléri a 10k-t.
Grat Bonci! :jee:
Grat Bonci!!!
Quote from: katzKívácsi vagyok, mi lesz a neve alatt, ha eléri a 10k-t.
:merci: minna.
Hát, a jelenlegi tempó mellett az biza még 2 év, és ha közben kijutok Japánba, akkor valszeg kisebb tempóra kapcsolok ;)
Jelenleg csak az 5k-ra vagyok kíváncsi, ahhoz sacc/kb 15 nap kell még :)
És gratula mindenkinek, aki megérdemli, de nem gratuláltam még neki :)
Rin: az aláírásod Koizumi Akira-t ábrázolja? Grat :jee:
Grat bonci a 4900-posthoz (http://www.576.hu/forum_z/smileys/wow1.gif) !!
:) Köszi! Nem, tudtommal Rei van rajta
Gratulálok Bonci a 4900-hoz! :appl:
Quote from: AssassinGrat Djinn-nek a tartalmas hozzászólásaihoz :jee: !
Köszönöm! Ne tessék engem zavarba hozni!!!! :ejnye:
Azért jólesik, hogy így gondolod :o
Quote from: DjinnAzért jólesik, hogy így gondolod :o
Az a fej,kész :D
Quote from: Rin:) Köszi! Nem, tudtommal Rei van rajta
Meilyik anime starja?
Mindjárt összedobok egy gifet Koizumi Akira-ról (Iketeru Futari-ból) s akkor össze lehet hasonlítani mert szerintam teljesen egyformák (mondjuk nem ez lene az 1. eset h 2 karakter ugyanugy néz ki)
Neon Genesis Evangelion
Quote from: RinNeon Genesis Evangelion
Akkor most lebuktam, hogy nem láttam a nagy "alapmûvet" :p
edit: elnézést kicsit nagy lett :p de úgyis csak nagyon rövid idõre marad a lány...
Quote from: HVp213Akkor most lebuktam, hogy nem láttam a nagy "alapmûvet" :p
Akkor készülhetsz a lincselésre :) (nem, nem én foglak ;))
Koizumi? Csak nem Iketeru Futari? Tény, hogy hasonló a 2 karakter :)
edit: azaz, most már tényleg Iketeru Futari, így a kép alapján :)
Hvp213 nem lett kicsit nagy? igy sok embernek lassitja a fórumot..
Quote from: BonciAkkor készülhetsz a lincselésre :) (nem, nem én foglak ;))
Leszünk nélküled is elegen :__devil:
Quote from: BonciAkkor készülhetsz a lincselésre :) (nem, nem én foglak ;))
Koizumi? Csak nem Iketeru Futari? Tény, hogy hasonló a 2 karakter :)
edit: azaz, most már tényleg Iketeru Futari, így a kép alapján :)
JAJAJAJA! Épp ennek bizonyításán dolgozom!
Ki akar kinyirni engem??? :3x3:
edit: gyorsan reagáltok...
Necrid: olvasol is? ;)
Az Iketeru Futari!! vagy mégse?
Úgyvan! De arra gondolom a célzásnál! Odaírtam csak rövid idöre lesz bent a nagy kép...
Most 1 kicsit kissebre vettem remélem látható még a hasonlóság amire céloztam
Quote from: HVp213Úgyvan! De arra gondolom a célzásnál! Odaírtam csak rövid idöre lesz bent a nagy kép...
Most 1 kicsit kissebre vettem remélem látható még a hasonlóság amire céloztam
sorry annyira sok minden van az aláirásodban hogy nem figyeltem arra.. :lame:
Quote from: Necridsorry annyira sok minden van az aláirásodban hogy nem figyeltem arra.. :lame:
Jó kifiogás... :D
De azért Grat FANATIKUS Necrid :jee:
Quote from: HVp213Jó kifiogás... :D
tehetek róla hogy annyi sok minden van oda irva?:D
Edit: amugy :merci:
Quote from: Necridtehetek róla hogy annyi sok minden van oda irva?:D
Tehetsz... :p
Quote from: HVp213Tehetsz... :p
jól van nááá :D
Grat Member Rin! :jee:
Grat Rin a memberséghez! :jee:
Arigatou!
Quote from: RinArigatou!
Domo!
Grat Necrid és Rin!
Grat Hoz_Hun a memberséghez!
Quote from: BonciGrat Necrid és Rin!
Grat Hoz_Hun a memberséghez!
:merci:
Gratula Rin! :jee:
Grat member Rin! :)
Grat Rin! Innentõl nincs megállás! ;)
Grat Necrid az 500hoz!
Grat Rin és Hoz_Hun a member címhez!
Quote from: MeskeGrat Necrid az 500hoz!
Grat Rin és Hoz_Hun a member címhez!
:merci:
Grat Rin és Hoz-hun a Memberséghez!
Grat Necrid az 500-hoz! - Hamarosan én is követlek és Fanatikus leszek!
Relunx
Grat minden postfordulósnak!
Pregrat Relunx-nak az 500-hoz!
Köszönöm Darkstar! Most már hivatalosan is Fanatikus lettem!
Relunx
Akkor most már hivatalosan is grat! :D
edit: duplapost befejezve.
Ismételten köszönöm a Grat-ot! - Most még hivatalosabban! :lazza:
Relunx
Grat. a fanatikussághoz Necrid és Relunx !!! :jee: :)
Grat Relunx az 500hoz!
Grat member Rin! És Grat az újj fanatikusoknak(Necrid és Relunx)!
:merci: Raggie Gordon , syeren , Relunx ( Neked is grat :jee: )
Grat Relunx az öccázhoz! :D
Gratz MOHA a 2800-posthoz!! :jee:
Grat Moha a 2800hoz!!!
Grat Moha! :jee:
Grat Relunx! :jee:
Grat Assassin! :jee:
Grat Moha a postfordulóhoz!
Quote from: Raggie GordonGrat member Rin! És Grat az újj fanatikusoknak(Necrid és Relunx)!
Köszi mindenki!
Grat Moha!
Csak így tovább, Moha!!! :) :jee:
Gratulálok Relunx az 500-hoz!
Gratulálok Moha a 2800-hoz!
Gratulálok Assassin a 200-hoz!
Grat Moha!!! "Push the tempo, always the tempo!"
Grat Assassin a 200hoz!
Grat assassin a 200-posthoz!! :jee:
Kösz a gratokat fiúk, de közben azt nézem, hogy megint 2800 alatt vagyok. Valaki valami postomat törölte... :rolleyes:
Edit: Ja, törölve lett a Shonnen-Ai thread. Így már értem.
Quote from: MohaKösz a gratokat fiúk, de közben azt nézem, hogy megint 2800 alatt vagyok. Valaki valami postomat törölte... :rolleyes:
Csak nem bezárt végre a buzitopic? Remélem nem is lesz többet...
Grat Moha
Grat Moha a 2800-hoz és Assassin a 200-hoz! :appl:
Huha!!!
Mostantól sûrûbben járok ide!!! Mindig annyi mindenki összegyûlik akinek gratulálni kell!!!! És én mindig elkések :bruhuhu: !!!
Ugyhogy mindenkinek GRATULÁLOK!!!!!!!
Grat Meske a signature-höz és Assassin a 200-hoz!
Grat Meske! :jee:
:appl: :jee: Assassin és Meske
Grat Meske az új szignóhoz! :)
Köszönöm: Djinn, HVp213, Meske, Rin, Darkstar, Necrid, Raggie :)
Grat Meske! :jee:
Köszi Shiroi, Raggie Gordon, HVp213, Rin, Darkstar és Necrid! :merci:
Grat új, copyrighted jelzéshez ^^ :cool:
(rám is rámférne 1 kis újítás , ha lesz idõm megcsinálom )
Grat Emarsharae a 200-posthoz!! :jee:
Grat Emarsharae! :jee:
Quote from: NecridGrat Emarsharae a 200-posthoz!! :jee:
Úgy van! Grat! :appl:
:jee: Ha annyiszor tudnék koccintani, mint itt gratulálni embereknek, sztem egy egész évre részeg lennék ^^ :lazza:
Quote from: RE@LGrat új, copyrighted jelzéshez ^^ :cool:
(rám is rámférne 1 kis újítás , ha lesz idõm megcsinálom )
Ezt az aláírásomban lévõ képre érted? Vagy nem is nekem szól és én vagyok itt ilyen gratuláció habzsoló, hogy azt képzelem, hogy itt mindenki nekem gratulál? :haha:
Szóval, ha nekem írtad, akkor köszi! :)
Grat Emarsharae a 200hoz!
Neked írtam Meske :rolleyes:
Grat Meseke az új avatárhoz! (nekem a régi jobban tetszett)
Grat Emarsharae a 200hoz!
Köszönöm a Grat-okat!
Raggie Gordon-nak:
Tényleg jó érzés az a Fanatic jelzõ a memeberségnél! :lazza:
És hogy kine felejtsem:
VÉGTELEN SOK GRAT NÉKED RIN KI MEGFEJTETTE AZ ISMERETLEN "ANIME-CSAJ" KILÉTÉT! :zen: :merci:
hálám örökké üldözni fog!
Relunx
Köszike Relunux! ;) :merci:
Ezt végülis nosztalgia céljából tettem fel, mert ez volt az elsõ, s nemrég volt, hogy már 1 éve itt vagyok. :haha:
Grat Meske! :jee: (1400)
Köszi szépen HVp213! :merci:
Grat Meseke az 1400-hoz!
Grat néked Hvp213! - helyesbítek a fénysebesség hozzád képest egy csiga...a legutobbi csekkolásnál még csak 377 volt a post, most meg 485? :jee:
PreGrat az 500 hoz Hvp213! Vagy a 700-hoz (addict member) is gratuláljak? :P
Relunx
Quote from: RelunxGrat Meseke az 1400-hoz!
Grat néked Hvp213! - helyesbítek a fénysebesség hozzád képest egy csiga...a legutobbi csekkolásnál még csak 377 volt a post, most meg 485? :jee:
PreGrat az 500 hoz Hvp213! Vagy a 700-hoz (addict member) is gratuláljak? :P
Relunx
Köszönöm! De ne szaladjunk annyira elõre a jövõ Moderátorkkal és thread törlésekkel van kikövezve!
(mostanság vissza is fogom magam h ne irjak annyi sületlenséget... (láthatóan kissebbnél is kissebb sikerrel :p))
Ismét köszi Relunux! :merci:
HVp213: a mûkritikáidat viszont ne mérsékeld, mert én nagyon szeretem õket! :)
Quote from: MeskeHVp213: a mûkritikáidat viszont ne mérsékeld, mert én nagyon szeretem õket! :)
Azokat csak PM-be küldtem fõleg attól nem növekszik a post számom :p
(nem is azért irok ide a FÓRUM-ba:rolleyes: )
Quote from: RelunxRaggie Gordon-nak:
Tényleg jó érzés az a Fanatic jelzõ a memeberségnél! :lazza:
Hát ja!! Bár én közben Ancient lettem(megöregedtem, vagy mi :D ), de ez nekem is(mint HVp213-nál) a sok ökörségnek köszönhetõ, amit írogatok! :)
ÓRIÁSI GRAT NEKED!! :jee:
Grat még Emarsharee kolleginának és pregrat HVp213-nak a Fanatic-sághoz, mert sajna most két hétig nem leszek... (nélkülöznötök kell a sok hülyeségemet) --> Vili, te addig helyettem is húzz bele! :D
Quote from: Raggie Gordon(...)Vili, te addig helyettem is húzz bele! :D
:tezsvir: Mindent megpróbálok!
Nemsokára induolok vezetni (most már tényleg a forgalomba) Senki sem olyan hülye, hogy a "kocsim" elém lép ugye???
(Leszámítva Zimar kollégát, de õ rá már készülök, szépen kifényestítem az alsõ lökhárítót Unicummal) (csak az azért, hogy azt mondhassam: a pia ölte meg :lazza: )
Gratulálok Emarsharae a 200-hoz!
Gratulálok Meske az 1400-hoz!
Megkésve bár de én ZSOZSOnak szeretnék gratulálni és csak így tovább! :angyali:
Szép NAGY GRAT Bonci az 5000. posthoz és a Godlike! címhez! :D :jee: :appl: :whoah:
Köszi Djinn! :merci:
HaTaLmAs nAgY GrAt BoNcInAk a GoDLiKe! CíMhEz És Az 5000HeZ!!!!! :jee::jee::jee::jee:
Grat bpka000 az aláíráshoz!
Grat Rounin az avatarhoz!
Gratulálok Bonci az 5000-hez!! [/B]

És a hozzá járó címhez is! :D :jee:
Csatlakozom az elõttem szólókhoz, gratulálok a 5000. hez BONCI. :tezsvir: :hail:
Rounin: na igen, ez illik jobban a szamurájhoz. Grat az avatárodhoz. :cool: :appl:
Tyû Bonci gratula 5000 hez , 1400 hoz Meske. :jee: :jee: :hail: :whoah:
Gratulálok Meske az 1400-hoz! és Bouci az 5000-hoz!!(http://www.576.hu/forum_z/smileys/wow1.gif) , ill Hvp213 a fanaticsághoz!! :jee:
És persze Grat Relunx az uj signetureért.. :jee:
Hehe, grat hugi az ezernéccázhoz! :D
:merci: minna!
Grat mindenkinek, aki megérdemli! Most így Meske, Rounin, bpka000 (avatarhoz: vissza a gyökerekhez? :)), Emarsharae, Moha.
Gratula Godlike Bonci és 1400 Meske!
Tovább most nem lapozok, de természetesen küldöm a gratulációt mindenkinek aki szereti! :haha: Vagy ez nem az a mûsor?
Quote from: PirulaGratula Godlike Bonci és 1400 Meske!
Tovább most nem lapozok, de természetesen küldöm a gratulációt mindenkinek aki szereti! :haha: Vagy ez nem az a mûsor?
Csatlakozom az elõttem szólóhoz :)
Grat Bonci! :jee:
Grat a postfordulósoknak, és külön kiemelve:
gratulálok Bonci-shin
Quote from: RelunxÉs hogy kine felejtsem:
VÉGTELEN SOK GRAT NÉKED RIN KI MEGFEJTETTE AZ ISMERETLEN "ANIME-CSAJ" KILÉTÉT! :zen: :merci:
hálám örökké üldözni fog!
Relunx
:merci: Relunx
Grat mindenkinek, aki megérdemli!
Quote from: CobraGrat a postfordulósoknak, és külön kiemelve:
gratulálok Bonci-shin
:merci: mégegyszer :)
A shin névutó (vagy mi) az mit takar? Van sejtésem, de inkább nem tippelek :)
Tudtommal a shin az istent jelent.
ja és jól mutat Chloe mellet a Godlike felirat :)
Quote from: Cobraja és jól mutat Chloe mellet a Godlike felirat :)
Milyen igaz! Meg is érdemli :zen:
Akkor legyen Bonci-kami
Quote from: Shiroihttp://www.freedict.com/
Húúú, kösz a linket, angol-japán szótár nagyon hasznos lesz! :merci:
Gratula az új címért, én már követni sem tudom de azért grat mert 5000 post 5000 post marad. :eeek:
Hatalmas GRAT NEKED BONCI! Nem semmi teljesítmény, 5000 POST! 50K, fél tízezer és még sorolhatnám! Mondhatni félisten-postoló! GODlike(you)!
Mégeszer egy hatalmas grat neked hogy elérted az 5000-ret!
Relunx
Quote from: RelunxHatalmas GRAT NEKED BONCI! Nem semmi teljesítmény, 5000 POST! 50K, fél tízezer és még sorolhatnám! Mondhatni félisten-postoló! GODlike(you)!
Mégeszer egy hatalmas grat neked hogy elérted az 5000-ret!
Relunx
kis hiba 5k nem 50k
Grat Tyrael ismét az 500-hoz! :p
Quote from: HVp213Grat Tyrael ismét az 500-hoz! :p
koszi
ezuton gratulalok neked is az elorelathatolag nehany percen belul elert felezerhez :)
Illetve boncinek a 5000hez
Tyrael
Quote from: Tyraelezuton gratulalok neked is az elorelathatolag nehany percen belul elert felezerhez :)
Már csak azért se fogom elérni mostanság... :hehe:
De elfogod érni! Íme itt pl az én postom amire már is tudsz válaszolni!
Grat néked Tyrael az 500-hoz és Hvp213 a hamarosan elért Fanatic Memberséghez!
Relunx
Quote from: RelunxDe elfogod érni! Íme itt pl az én postom amire már is tudsz válaszolni!
Grat néked Tyrael az 500-hoz és Hvp213 a hamarosan elért Fanatic Memberséghez!
Relunx
NEEEEEM:p 499-nél megállok vagy törlök egy korábbi postot... (s mivel csak vasárnap jövünk haza balcsiról aztán rögtön megyek meetre ahhonnan csak este érek haza akkor már nem irok igy ezen a héten biztos nem érem el :jee: )
Miért állnál meg 499-nél? Így legalább elmondhatnád hogy Fanatikusan mész balcsira! :D
Relunx
Quote from: RelunxMiért állnál meg 499-nél? Így legalább elmondhatnád hogy Fanatikusan mész balcsira! :D
Relunx
Én mindig fanatikusan járok Balcsizni abban nincs hiba... Mindenki biztosra vette, hogy el fogom érni a Fanatikusságot pedig addig bármi történhet: áramszünet, elszáll a winfos, villámcsapás, szívroham stb... (optimissta lélek vagyok mi :jee: )
Úgy látom ennek kell lennie az utsó postomnak... :lazza:
edit: megoldottam átépitettem 1 postom igy lett még egy búcsú postra energy...
Nagy grat HVp213-nak az 500-hoz!
Köszi Rin!
Írjál be még 1 postot és fogd rá a nyuszira!
Relunx
Boldog Szülinapot Pirula!!! :jee:
Quote from: RelunxÍrjál be még 1 postot és fogd rá a nyuszira!
Relunx
Inkább rátok fogom... (nem tudjátok használni még az Istenadta lehetõsségeket se??? :lol: :p)
Hajnali fél 2-kor én már nemtudom haszánlni...
Grat néked Hvp213 a Fanataic Memberséghez!
Relunx
Quote from: RelunxHajnali fél 2-kor én már nemtudom haszánlni...
Grat néked Hvp213 a Fanataic Memberséghez!
Relunx
Kössz! :merci:
Még/már korán... :lame:
Boldog szülinapot Pirula!
Boldog szülinapot Pirula!
És Grat nked rin hogy ily késõig/koránig fent tudtál maradni! - a csajok ilyenkor már alszanak :D - vagy mégsem?
Relunx
Nem is tudom ma már hányadszorra írom, hogy kössz :haha: (általában mindig sokáig fenn vagyok)
Quote from: RelunxBoldog szülinapot Pirula!
És Grat nked rin hogy ily késõig/koránig fent tudtál maradni! - a csajok ilyenkor már alszanak :D - vagy mégsem?
Relunx
MÁR ébren van... (s éberen figyeli a hülyeség áradatot amit zúditunk off-ba szegény FÓRUM-ra)
edit: mondtam h figyel, le is késtem...:p
Te aztán tudsz beszélni, Bonci-kun ^______________^
Omedeto 5000 posthoz, basszus nem semmi :D
Meg gratula mindenkinek aki röhögve beért, pedg ó mióta tag vagyok :D
Zelgadis én is kb azóta vagyok tag mint te (asszem én 2003 aug), és nézd meg Hvp213-at! Fénysebesség...néhány hét alatt 500 post...ha így halad lassan Bonci is kezdhet félni! :D
Egyébként Grat neked Zelgadis hogy még most is fönt vagy!
Relunx
Grat mindenkinek, aki ébren ül a gép elõtt :)
Csatlakozom! Grat! Egyébként te vagy az egyetlen csaj az ébren lévõk közül! Ez külön Gratot kiván! Egyékbént az avatárod kit ábrázol és melyik animébõl?
Relunx
Quote from: RelunxCsatlakozom! Grat! Egyébként te vagy az egyetlen csaj az ébren lévõk közül! Ez külön Gratot kiván! Egyékbént az avatárod kit ábrázol és melyik animébõl?
Relunx
NEEEEEEM TUDOD??????????? :eeek:
Amúgy tényleg Grat nektek skacok iilyenkor már rég egyedül szoktam nézni a FÓRUM-ot (most legalább nemvagyok egyedül... :p)
Nyuu a Elfen Liedbõl
Kösszi Rin! Akkor most Grat az avatarhoz is!
Relunx
Grat Rin a 100-hoz! :jee:
Arigatou! :haha:
BSZ Pirula!!!!!!!!! :jee: :jee:
Grat Rin és HVp213, bár ha kitörlik azt, ami az offtopicban van... :rolleyes:
Boldog Születésnapot Pirula! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Rin a 100-posthoz!! ill Hvp213 a fanaticsághoz!! :jee: és Persze Re@l-nak az uj avatár és signatureért!! :jee:
Happy birthday Pirula!! :jee:
Quote from: ShiroiBoldog Születésnapot Pirula!
Csatlakozom az elõttem szólókhoz :)
:merci: RE@L, Shiroi, Bonci, Necrid, Baldy!
Holnap majd megyek az önarcképcsarnokba felpakolni pár képet az esti bográcsolós mókáról. Lelkiekben lehet már készülni. :D
Grat Ramiz a 2900-posthoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Ramiz a 2900-posthoz!! :jee:
Gratula bizony!
Grat a 2900-hoz Ramiz! Rendesen elhúztál. :)
Grat Bonci az 5000hez! Nemsemmi! :eeek:
Grat a 2900hoz Ramiz!
Grat az 500hoz HVp213!
Grat bpka000 az aláíráshoz!
Grat Rounin az avatarhoz!
Boldog Születésnapot Pirula!
Grat mindenkinek, aki kimaradt!
:appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
Köszönöm a gratokat! :merci:
Grat Ramiz a 2900hoz!
Grat hajnali postolók: Rin a 100hoz és HVp213 az 500hoz! :haha:
Boldog szülinapot Pirula!! (http://img.photobucket.com/albums/v203/TNBrat/Emotions/7.gif)
Grat RE@L az avatarodhoz és az aláírásodhoz!
Grat még annak, aki kimaradt volna! ;)
BoLdOg HuSzOnKeTtEdIk SzÜlEtÉsNaPoT Pirula! :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog születésnapot Pirula!!!
Köszi Meske :merci:
1 ébként csak itt csak nektek megsúgom ha nemtudnátok hogy az avataromon Mamoru Oshii van ^^
Gratula mindenkinek!
És az kicsoda, Re@l? :)
Ghost In The Shell, és az Innocence rendezõje....
Akinek van a basset hound ja =) :lazza:
Boldog szülinapot Pirula !!!!!
Boldog Szülinapot Pirula!
Relunx
Happy birthday Kalibur!! :jee:
Boldog Születésnapot Pirula (kicsit elkéstem ezzel ha jól látom) és Kalibur!
Meg mindenki másnak gratula, aki megérdemli, vagy elért bizonyos postot, avatart cserélt, aláírást cserélt, stb. Szóval grat emberek! :D
Boldog Szülinapot Kalibur! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
BSZ Kalibur!!!!!!!!!!!!! :jee:
Boldog szültésnapott Kalibur! Füled érjen bokádig! :)
BOLDOG SZÜLINAPOT KALIBUR DRÁGA!!! :D:D:D:D:D
Ha ezt tudtam volna, tegnap megrángattam volna a fülcimpádat :__devil:
Boldog szülinapot Pirula!

Boldog szülinapot Kalibur!

Gratulálok Ramiz a 2900-hoz! :jee:
Boldog szülinapot Pirula!
Boldog szülinapot Kalibur!
:)
Boldog születésnapot Kalibur! :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog születésnapot Kalibur és Pirula!
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KALIBU ÉS PIRULA!!!!!!!!!!!!!!
ÉS GRATULÁLOK MINDENKINEK!!!!!!
Boldog szulinapot Kalibur es Pirula! :D
Boldog Szülinapot Kalibur! :jee:
Grat Darkstar :jee:
Köszi Bonci, Necrid, Darkstar, Meske!
(ha kitörlöm már nem is lesz 500 :p majd lehet megint Grat-olni :hehe: )
Quote from: HVp213
Grat Darkstar :jee:
(ha kitörlöm már nem is lesz 500 :p majd lehet megint Grat-olni :hehe: )
:merci: Gyorsan észrevetted! Sztem nem fogsz 500 alávisszamenni! :) (Rin 42 posttal lett szegényebb)
Gart Darksatar :jee:
GRATULÁLOK DARKSTAR :jee: !!!!! Mikor fogok én az 500hoz eljutni?
Gratula Darkstar!!!! :jee:
Kösz Re@l, animoni és syeren!
Quote from: animoniMikor fogok én az 500hoz eljutni?
Biztos elõbb, mint én az 5000hez!
Boldog szülinapot Kalibur !!!
Quote from: animoniMikor fogok én az 500hoz eljutni?
Majd meglátjuk.... ;)
Köszönöm mindenkinek aki megemlékezett a szülinapomról, név szerint:
Darkstar, Meske, Moha, Manu (3 m betûs egymás után, ez nem lehet véletlen! :eek::D), syeren, Renlux, Bill, Djinn, Blimp, SysOP XXL, animoni és Kvikveg. :merci:
Szülinapi jókívánságokat pedig már passzolom is tovább Kaliburnak! :haha:
Quote from: PirulaKöszönöm mindenkinek aki megemlékezett a szülinapomról, név szerint:
Darkstar, Meske, Moha, Manu (3 m betûs egymás után, ez nem lehet véletlen! :eek::D), syeren, Renlux, Bill, Djinn, Blimp, SysOP XXL, animoni és Kvikveg. :merci:
Én kimaradtam...
BSZ Kalibur!
Grat Darkstar!
Boldog szülinapot Kalibur! (http://www.diegotorres.com.ar/mensajeitor/foro/caritas/cc12.gif)
Grat Darkstar az 500hoz!
Grat SysOP XXL az aláírásodhoz és az avatarodhoz! :jee:
Grat Darkstar az 500hoz! :jee:
Grat SysOP XXL az aláírásodhoz és az avatarodhoz! :jee:
Grat Sysop új külsõdhöz =) :jee:
Huh..Még épp hogy nem késtem le...Boldog Születésnapot Kalibur! :)
Boldogat Kalibur ;)
Edit : Lecsúsztam a nagy idõzítgetésekben o.O Shebaj, gondoskodtam róla :haha:
Akkor most Itachi van soron. Marék (naaagy marék) jókívánságot néked, születésnapod alkalmából.
Legyen szép életed, jusson belõle bõ marékkal^^
Boldog szülinapot Itachi!
Boldog szülinapot Itachi!!
Te is kapsz egy kis ajándékdobozt :haha::
(http://www.diegotorres.com.ar/mensajeitor/foro/caritas/cc12.gif)
Boldog Születésnapot Itachi! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
:merci: Rin, Meske, Necrid!
BSZ Itachi!
Gratula SysOP XXL az avatarodhoz és az aláírásodhoz!
Grat Fazék, hogy végre fel merted vállalni önnön valódat elõttünk, végre kiléptél a világ elé és nem az árnyékban húzodsz meg. Grat
El is felejtettem... Grat Attila az 5000-hez. Mi lesz 10k-nál, Killing Spree?
Quote from: katzEl is felejtettem... Grat Attila az 5000-hez. Mi lesz 10k-nál, Killing Spree?
(http://www.tar.hu/trivi/eplus2.gif)
Happy birthday itach!! :jee:
Boldog születésnapot Kalibur!
Grat Darkstar a Fanatic Memberséghez!
Boldog szülinapot Itachi!
Grat SysOP XXL az avatarodhoz és az aláírásodhoz!
Relunx
Quote from: katzGrat Fazék, hogy végre fel merted vállalni önnön valódat elõttünk, végre kiléptél a világ elé és nem az árnyékban húzodsz meg. Grat
Kiveszem belõle a (lehet hogy csak) általam kiérzett kicsit irónikus felhangot és megköszönöm :haha:
edit: utólag nem is igazán érzem az iróniát... hmmm :eoedit
És persze Grat Bonci az 5000-hez! :)
Boldog Szülinapot Itachi! :jee:
Grat Katz!:jee:
Quote from: HVp213Grat katz!:jee:
ööö miért is?
Miért ne? Rádfér... :p
Grat az új nickhez Blimp...illetve Fazék! :D (francba! most már nehezebb lesz leírni :rolleyes: )
Úgy látszik, a törzs fórumtagok elõbb-utóbb nicket változtatnak. :)
Üdv Fazék!!!
Remélem követi majd példádat a sok öntudatlan edény, és kukta és majd merik felvállalni a konyhában jáccot igazi szerepüket!!! :jee: :jee: :lazza:
(Sztem Blimp jobb volt ;) )
Quote from: katzööö miért is?
Hogy 20-adszor is elrontotta a nevedet. :__devil:
:hail: Bonci! Látom, beírtad az IDDQD-t. :)
Quote from: RamizBonci! Látom, beírtad az IDDQD-t. :)
Ööö... :lame: IDDQD?
Kösz Relunx!
IDDQD és IDKFA az örök élet és az összes fegyver kódja a DOOM-ban (abban ugye?)
Quote from: DarkstarIDDQD és IDKFA az örök élet és az összes fegyver kódja a DOOM-ban (abban ugye?)
Most hogy így mondod, tényleg. Régen volt már az, és nem játszottam vele sokat :)
Gratulálok Bonci!!!!! :jee:
Boldog Szülinapot Itachi!!!! :jee:
U.I.:Mi is az a IDDQD? És a DOOM? :confused:
Boldog szülinapot Itachinak!
Gratula Darkstarnak az 500-hoz!
Blimpnek pediglen az új nickhez!
:)
Boldog szülinapot Itachi!
Grat. Bonci a (több,mint) 5000-hez !!! :jee:
...és miért pont Fazék??? ;)
Quote from: RamizBonci! Látom, beírtad az IDDQD-t. :)
IDSPISPOPD inkább (falátjárás^^ még mindig emléxem rá :D). Csak úgy száguld ^^
/me oltárt emel istenszerû tiszteletére^^
Grat Bonci!
Boldog Szülinapot Itachi!

Gratulálok Blimp Fazék-hoz!! :haha:
:beken: Hüp, hüp...Ez megható..Még az öcsém se köszönött fel..Erre itt ennyien..köszönöm szépen, bár annak nem örülök, hogy öregszem.
Bonci, ez durva. :eeek: Koszi az alabbi lista boviteseert. :jee:
Boldog szulinapot Itachi! :haha:
Szoljatok ha tevedek:
Junior 0
Member 30
Senior 100
Fanatic 500
Addict 700
Ancient 1000
Otaku 1500
Postmonster 2000
Lord of the Board 3000
Godlike! 5000
Addict 750-nél lesz az ember, egyébként korrekt a lista.
Grat Xipe! :jee:
Grat. Senior Member animoni !!! :jee:
Grat Mindenkinek!!! :jee: :jee:
Grat Blimp a Fazékhoz! :haha: (Nekem is jobban tetszett a Blimp...)
Grat animoni a 100hoz!
Grat Xipe az 1700hoz!
Grat Selba az avatarodhoz!
Quote from: BonciAddict 750-nél lesz az ember, egyébként korrekt a lista.
Koszi, javitva.
Szia Fazék! :D
Grat Blimp !!
Grat animoni a 100hoz!
Grat Xipe az 1700hoz!
Grat Selba az avatarodhoz! :jee:
Ezt el is felejtettem:
BoLdOg 22. SzÜlEtÉsNaPoT Itachi! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Gratulálok Xipe az 1700hoz! :)
Gratulálok animoni a 100hoz! :)
Grat animoni a 100 hoz :jee: latom teis függõ leszel mint én =) Raggie mondta hogy aki eléri a 100 at az menthetetlen lesz =) és jelentem én igazolom eme állítást =)
Grat Xipe nekedis 1700 hoz!!!
Grat animoni! :jee:
Grat Kvikveg! :jee:
Grat Xipe!
Relunx
Hajrá Xipe!!!
Grat Xipe az 1700-hoz és animoni a 100-hoz! :)
Gratula Xipe!!! :jee:
Quote from: RE@LGrat animoni a 100 hoz :jee: latom teis függõ leszel mint én =) Raggie mondta hogy aki eléri a 100 at az menthetetlen lesz ...
Lehet benne valami... :haha:
Quote from: HVp213Grat Kvikveg! :jee:
Koszi! Egy ideig gondolkodtam, hogy miert is, aztan csak rajottem... :D
Gratula Xipe az ezerheteshez, animoni a centenáriumhoz, Kvikveg a 900-hoz!
edit: és az 1500-hoz Shiroi!
edit2: meg kell itt õrülni! Most már Boncinak is az 5100-hoz! :haha:
Grat bonci!! :jee:
Grat Bonci az Ösztöndíjhoz!!! Azt hiszem kiérdemelted :) :jee: :cool:
Grat Godlike! az 5100hoz és az ösztöndíjhoz! :jee:
Grat Shiroi az 1500hoz!
Grat Kvikveg a 900hoz!
Grat Bonci! :jee: (mondtam én vasárnap neked, hogy mész ki Japánba...! :jee: ) (levajaztam neked ;) :p)
Grat Shiroi! :jee:
Quote from: KvikvegKoszi! Egy ideig gondolkodtam, hogy miert is, aztan csak rajottem... :D
Remélem azért nem tartott, olyan sokáig... :haha:
Domo arigatou minna-san :merci: (a japán kultúra topicban gratuláloknak is itt :))
Grat mindenkinek, Boncinak pedig különösen!!!! :jee:
Én is gratulálok Bonci! Majd érezd jól magad! :jee: Legbelül egy kicsit féltékeny vagyok :)
Hajrá Bonci!!! Készülj a megírandó tudósításokra! :)
Hipp Hipp Hurrá Boncinak!!!
Aki végre 1x majd ott,és annak hódolhat amit a legjobban szeret :rolleyes:
(bármi legyen is az :__devil: )
Sok sikert!!! :jee:
Köszönöm mégegyszer :merci:
Quote from: RE@LAki végre 1x majd ott,és annak hódolhat amit a legjobban szeret :rolleyes:
(bármi legyen is az :__devil: )
Ööö... csak én nem értettem? :)
Gratula az ösztöndíjhoz Bonci! :)
Nagy gratula Boncinak! elvezd ki helyettunk is! :D
Gratula Godlike-nak is!
Shiroi, grat az 1500hoz!
Quote from: BonciKöszönöm mégegyszer :merci:
Ööö... csak én nem értettem? :)
A lényeg h jól fogod érezni magad... :lazza: reméljük bármit is tegyél...
(tanuláson kívül)
Grat Shiroi! :jee:
Grat Bonci az ösztöndíjhoz!
Grat Shiroi a másfélezerhez! :)
Gratula az ösztöndíjhoz Bonci! :jee: :jee: és persze shiroinak az 1500-hoz!!
Grat Necrid a gyûjteményedhez! :jee:
Quote from: HVp213Grat Necrid a gyûjteményedhez! :jee:
köszz :)
Grat 1500 ot Shiroi :jee:
Gratulálok Kvikveg a 900-hoz! :)
Gratulálok Shiroi az 1500-hoz! :)
Gratulálok Bonci az 5100-hoz és az ösztöndíjhoz! :jee:
Grat az 5100-hoz Bonci és a 900-hoz Kvikveg!
Edit: grat Ramiz a 3000-hez!
Grat kvikveg a 900-hoz!! :jee: és persze Out new lord of the borad RAMIZ !! :jee:
Grat Zimar! :jee:
Gratulálok Ramiz a 3000-hez! :haha:
:merci: Elõre is, nehogy post-hajhászással vádoljanak. :D
Grautla Ramiz a 3000-hez! :appl:
Gratula 3000 hez Ramiz!!! :jee: :jee:
Grat Fenrir! :jee:
Grat RE@L a Jogsihoz! :jee:
Grat Fenrir!
Grat RE@L a Jogsihoz! :jee:
:merci:
Elég para volt.... (vizsgáztató félreállított és megkérdezte h öngyilkos akarok lenni??? :ejj: mert ha így vezetek továbbra is elõbb utóbb.... ) Aztán mentünk tovább.. Végül sikerült csak 8 hibavonalat öszeszednem :lazza:
A végén miután megkaptam a megfelelt minõsítést annyira paráztam még mindig vagy nemtudom mi volt velem de az oktatóm rakta a számba a cigit meg adott tüzet :lazza:
Grat Fenrir a 200 hoz !!! :jee: mindjárt behozlak :rolleyes:
Kösz, igyekszik az ember...
Grat a nagy számokhoz, és a jogsidhoz Re@l!
Gratula Kvikveg a 900-hoz!
Gratulálok Shiroi az 1500-hoz!
Gratulálok Bonci az 5100-hoz
Grat Fenrir a 200 hoz !
Gratula 3000 hez Ramiz!
Mindenkinek :jee:
Grat member Shirahime! :jee:
Grat Fenrir a 200-hoz!
Gratula member Shirahime!
eZ gyors volt, Shirahime!!! :D gart.!
GRAT RAMIZ A 3000HEZ!!!
Grat Fenrir a 200hoz!
Grat Shirahime a memberséghez!
Grat Fenrir a 200-hoz!
Gratula member Shirahime! (34.48 posts per day :eeek: )
Grat a jogsihoz Re@l! :jee:
GRAT KVIKVEG!!! MONDTUK, HOGY ÖSSZEJÖN!!! ;)
Mimimimi...mirõl maradtam le? Mire kell nekem gratulálni?
Ja gratula itt is Kvikveg:)
Quote from: ShirahimeMimimimi...mirõl maradtam le? Mire kell nekem gratulálni?
Ja gratula itt is Kvikveg:)
Átlépted a 30 postot, így most junior member helyett már member lettél!
Grat Kvikveg! :jee:
Gratulálok Kvikveg a diplomádhoz!!
Quote from: DarkstarÁtlépted a 30 postot, így most junior member helyett már member lettél!QUOTE]
ohhh...ezt jó tudni...nem is figyeltem:D
Grat member Shirahime! :jee:
Quote from: ShirahimeQuote from: DarkstarÁtlépted a 30 postot, így most junior member helyett már member lettél!
ohhh...ezt jó tudni...nem is figyeltem:D
Nagyon rákattantál a fórumozásra, haver... csak így tovább! :D
Quote from: RamizNagyon rákattantál a fórumozásra, haver... csak így tovább! :D
Ja amúgy köcce mindenkinek a gratot....
Ja mindig is szerettem fórumozni....csak sosem fog ennyire sok menni...mert ritkán jutok géphez....most is csak szerencsém volt:S
Grat Kvikvegnek! Éljenek a kockák :p
Koszi mindenkinek! :haha:
Grat Shirahime! :jee:
Grat Kvikveg! :)
És mindenki másnak, aki az utóbbi napokban kiérdemelte!
Grat Kvikveg ismét felvállalod igazi valód! :jee:
Quote from: Kvikvegdiplomas matematikus vagyok!!! Az Isten se ment meg a kockafejusegtol!!!
Részvétem.
GRAT KVIKVEG!!!!! :jee:
Gratula Kvikveg!!! :jee:
Grat a diplomához Kvikveg! :appl:
Quote from: HVp213Grat Kvikveg ismét felvállalod igazi valód! :jee:
O hogyne, ezt nalam
mindig csak atmenetileg nyomja el vmi mas. Most eppen onmaga fogja. Meg friss ropogos uj avatar. Modositas alatt. :D
edit: amm, megsem.
Quote from: katzRészvétem.
:lul: Valami ilyesmi kommentet mar vartam... :D
Koszi mindenkinek!
Gratula Kvikveg !!!! :jee:
Grat Kvikveg!
Relunx
Grat Kvikveg! :jee:
Quote from: NecridGrat Kvikveg! :jee:
Huzzá bele "teso" kezdesz lemaradni... :p
Quote from: HVp213Huzzá bele "teso" kezdesz lemaradni... :p
nincs idöm fórumazgatni mostanában jövö héten lesz KRESZ vizsgám..sokat tanulok :(
Quote from: Necridnincs idöm fórumazgatni mostanában jövö héten lesz KRESZ vizsgám..sokat tanulok :(
SOKKK sikert! :jee: A kressz nem nehéz majd utána... (de azé ne hanyagolj minket, mert! :__devil: )
Quote from: HVp213SOKKK sikert! :jee: A kressz nem nehéz majd utána... (de azé ne hanygolj minket, mert! :__devil: )
nincs semmi hanyag ,Rotinnal meg Forgalommal nem hiszem hogy lesz bajom mert már 2 eve vezetek köcsit
vagyis vágom , csak érted mivel külföldi vok az a kresz nyelv kicsit bonyult nem mindig értem a kérdést..:(
Quote from: NecridSemmi harag nincs ,Rotinnal meg Forgalommal nem hiszem hogy lesz bajom mert már 2 eve vezetek köcsit vagyis vágom , csak érted mivel külföldi vok az a kresz nyelv kicsit bonyult nem mindig értem a kérdést..:(
NEm harag hanyag! bocs elirtam :p
Edit: tudod mit jelent a szó? :eeek: :p
edit 2: kitöröltem nincs 600 postom BIBIBI:hehe:
Edit 3: légy résen és akkor te leszöl az elsõ :jee:
Edit 4: Relunx: Nincs 600 postom!!!!!!
Quote from: HVp213NEm harag hanyag! bocs elirtam :p
jólvan :lul:
Edit: vágom mit jelent.
Edit: nah nyomjál egy postot és hagy legyek én az elsö aki gratulál neked a 600-ért!!
Quote from: Necridjólvan :lul:
csak érdeklõdöm tudod mit jelent a szó?? :eeek: :p
Quote from: HVp213csak érdeklõdöm tudod mit jelent a szó?? :eeek: :p
Vágom...Amugy GRAT a 600-hoz!! jee én vok az elsö aki megirta.. :jee:
PreGrat néked HVp213 a 600-hoz!
És Sok siker a KRESZ-hez Necrid!
Relunx
Quote from: Necridnincs idöm fórumazgatni mostanában jövö héten lesz KRESZ vizsgám..sokat tanulok :(
Hajra! Sok sikert! :jee:
Utana majd te is kiirhatod, hogy ha vki egy feher audit lat a kozutakon nagy T betuvel a tetejen... :D
Höjj! Gratula Kvigveg a diplomához! :appl:
Rouninnak pediglen az 1400-hoz! :jee:
kössz Relunx és Kvikveg..Alig várom a jogsit mert végre mehetek bulizni fater kocsijával :D Click (http://img.tar.hu/simona/size2/13481781.jpg)
Quote from: Necridkössz Relunx és Kvikveg..Alig várom a jogsit mert végre mehetek bulizni fater kocsijával :D Click (http://img.tar.hu/simona/size2/13481781.jpg)
Nyamm, lekvár :)
Quote from: BonciNyamm, lekvár :)
Legjobb.. :)
Quote from: NecridClick (http://img.tar.hu/simona/size2/13481781.jpg)
Ezért már megéri átszenvedni magadat a jogsi szerzés hülyeségein... (mégha nem is érted meg a kresszt :p)
Hát nem tudom mit szenved mindenki ennyit...nekem már rég megvan a jogsim...ráadásul iszonyat könnyû volt az egész.
Nah GRAT Hvp213 a 600-posthoz!! :jee:
Amugy te hol jársz a jogsi szerzésében? forgalom vagy meg mindig rotin?
THX! Látod, hogy nem volt olyan nehéz várni (mindennek eljön az ideje)
Én Budára járok vezetni, fõleg ott lehetnek csak a forgalmi vizsgáim is!
Quote from: ShirahimeHát nem tudom mit szenved mindenki ennyit...nekem már rég megvan a jogsim...ráadásul iszonyat könnyû volt az egész.
Örülj neki! Én szenvedek a 40 fokba, a kocsiba meg ráfagyassza a légkondi a kezem a kormányra,,,
Quote from: HVp213THX! Látod, hogy nem volt olyan nehéz várni (mindennek eljön az ideje)
Én Budára járok vezetni, fõleg ott lehetnek csak a forgalmi vizsgáim is!
Milyen cég? Én Csigavér
Azé SPOILER hogy ne legyen Reklám.
én is ottan ûzöm a zipart! :lazza:
Quote from: HVp213Örülj neki! Én szenvedek a 40 fokba, a kocsiba meg ráfagyassza a légkondi a kezem a kormányra,,,
Igaz..nekem csak a kressz volt augusztusban...de november elejére már megvolt a jogsim is:P
Quote from: ShirahimeIgaz..nekem csak a kressz volt augusztusban...de november elejére már megvolt a jogsim is:P
Gondolom nem ekkor ultél elsöször kormány elött...
Quote from: NecridGondolom nem ekkor ultél elsöször kormány elött...
De...de:)
Csak szerencsém volt ennyi
Quote from: ShirahimeDe...de:)
Csak szerencsém volt ennyi
Remélem nekem is ilyen szerencsém és a vizsgáztatónak jóban lesz a feleségével amikor vizsgázok..
Grat Necrid! :jee:
Quote from: NecridRemélem nekem is ilyen szerencsém és a vizsgáztatónak jóban lesz a feleségével amikor vizsgázok..
Na több önbizalmat. Nem oylan nehéz az a vizsga....a kresszt meg józan paraszti ésszel is meg lehet csinálni....egy szót se tanultam, órákon emg aludtam....kb két hibám volt az egészben
:merci: Hvp213
Shirahime : Remélem nem lesz para a KRESZ ,mondjuk az 1800 kérdés már 6 szór vettem át de nemtom kicsit parázok még..
Quote from: Necrid:merci: Hvp213
Shirahime : Remélem nem lesz para a KRESZ ,mondjuk az 1800 kérdés már 6 szór vettem át de nemtom kicsit parázok még..
Csak nyugodj meg és nyugodtan menj a vizsgára is....ha valamit nem tudsz, nézd a többit....több körben is végigmehetsz az egészen. A legtöbbjét nagyon egyszerû kitalálni:)
Quote from: ShirahimeCsak nyugodj meg és nyugodtan menj a vizsgára is....ha valamit nem tudsz, nézd a többit....több körben is végigmehetsz az egészen. A legtöbbjét nagyon egyszerû kitalálni:)
Oké kösz a megbiztatás.. :)
Amugy lenne egy kérdésem mit jelent a signatured? :)
Quote from: NecridOké kösz a megbiztatás.. :)
Amugy lenne egy kérdésem mit jelent a signatured? :)
nm.
elvileg aláírás..vagy valami hasonló
Quote from: Shirahimenm.
elvileg aláírás..vagy valami hasonló
Vágom.. de japánul irtal vmit..arra vok kiváncsi mit jelent magyarul..tudom hogy signature= aláirás :D
Quote from: NecridVágom.. de japánul irtal vmit..arra vok kiváncsi mit jelent magyarul..tudom hogy signature= aláirás :D
Ehhh....oké akkor én most elbújok egy kicsit...:D
"Este láttam veled Az aranyló napot
Majdnem sírtál Hisz ez a mi örök búcsúnk"
Quote from: Shirahime"Este láttam veled Az aranyló napot
Majdnem sírtál Hisz ez a mi örök búcsúnk"
:jee: :jee:
Kedvenc visual-kei énekesem egyik dalszövegébõl van:)
Quote from: Shirahimeegy szót se tanultam, órákon emg aludtam....
Bíztató, asszem ötször körülnézek, amikor kimegyek az utcára :)
Quote from: BonciBíztató, asszem ötször körülnézek, amikor kimegyek az utcára :)
Nyugi már fél éve nem ültem volán mögött...és szerintem egy ideig nem is fogok....amúgy meg ha rosszul tudtam volna akkor nem megyek át két hibával. :hehe:
Grat Alkyra aláírásához!
Igazából ez csak egy jó ürügy arra hogy mekérdezzem: honnan van? :)
Grat Necrid a 600-hoz! :jee:
Gratulálok Necrid a 600-hoz! :)
Quote from: Necridkössz Relunx és Kvikveg..Alig várom a jogsit mert végre mehetek bulizni fater kocsijával :D Click (http://img.tar.hu/simona/size2/13481781.jpg)
Nyamm!!!!
En meg telen vzettem. Szerintem nalam a kotelezo nappali vezetest kellett volna bevezetni. Szinte csak sotetben mentunk. Az elso vizsgam meg elmaradt, mert akkora adag ho szakadt le az egbol, hogy megallt az elet. :D
:merci: sidney,Djinn,white seed
Grat Necrid és HVp213 a 600hoz!
Grat Alkyra az aláírásodhoz!
Köszönöm Meske!
Grat HVp213 és Necrid a 600-hoz! Ti ketten aztán írtok! :) Szép kis ppd-tek van. :D
Grat Moha az aláíráshoz! Honnan van?
Danke Schön Moha! & GRAT! :jee:
Mi lenni a ppd? :confused:
edit: megvan post per day? I'm King of the :lame:s (14.69 az sok??? :p)
Grat necrid és HVp213!!!
:merci: Meske,Moha,Re@l.
KÖCC RE@L!
Quote from: ShiroiGratulálok Moha az Uchuu no Stellvia-s aláíráshoz! :jee: Folyamatban, vagy már befejezted?
Köszi a gratot (nektek is, Meske & HVp213 :)) Folyamatban van és eddig tetszik. Shima annyira aranyos! :ad: Megyek is nézni. :)
Grat Hvp213 és Necrid a 600hoz!
Grat Alkyra és Moha az aláírásaitokhoz!
Quote from: DarkstarGrat Hvp213 és Necrid a 600hoz!
Grat Alkyra és Moha az aláírásaitokhoz!
:merci:
Gratula Hvp213 és Necrid a 600hoz!
Grat Hvp213 és Necrid a 600hoz! - lassan én is elérem!
Grat Alkyra és Moha az aláírásaitokhoz!
Relunx
Quote from: Relunxlassan én is elérem!
Már el is érted. :) Grat a 600-hoz! És kösz a gratot (többieknek is)
Grat a 600hoz Relunx! :jee:
Gratula a 600hoz Relunx!
Pirula az aláírásod jaj :lol: Az mekkora sztori ^^
:merci: Syeren,Relunx (Grat neked is a 600-posthoz el is értél minket :) )
Grat Relunx! :jee:
Kszönöm Darkstar, syeren & Relunx! :jee:
(Necrid & Relunx most hétvégén húzzatok bele a post gyüjtésbe, mert nem leszek itthon a hétvégén(Balcsi 4ever)! Jövök haza le se állok 1000-ig :p)
Utólag is Grat Boncinak a Godlike!-hoz:)))))
Grat Hvp213, Necrid, Relunx a 600-hoz!
Grat Kvigveg a diplomádhoz!
Grat Moha, és Alkyra az aláírásotokhoz!
És mindenkinek akit esetleg kihagytam.
Gratulálok Hvp213, Necrid és Relunx a 600-hoz! :)
ha valaki már volt, az ne vegye figyelembe... :D
Grat Relunx a 600hoz!
Grat HVp213, Relunx, Moha, Alkyra, Kvikveg, Necrid és mindenkinek, akit kihagytam!!!
Quote from: RinGrat HVp213, Relunx, Moha, Alkyra, Kvikveg, Necrid és mindenkinek, akit kihagytam!!!
Kösz^^
Amúgy tartom a fent elhangzottakat :hehe:
Quote from: RinGrat HVp213, Relunx, Moha, Alkyra, Kvikveg, Necrid és mindenkinek, akit kihagytam!!!
Thx! :D
Köszönöm mindenkinek! - Mikor van a kövi foruló? 750-nél?
Relunx
:merci: Djinn, Assasin,Rin
Sajnos õszig nem leszek fennt ( :beken: ), de Mindenkinek elõre is Gratula az elkövetkezõ hónapok alatt elért teljesítményért!!! :jee:
Grat Fazék a 1900-posthoz!! :jee:
Grat Fazék! Csak így tovább! :)
Ismét grat mindenkinek, aki kiérdemelte vmivel :)
Boldog Születésnapot Relunx! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Happy birthday Relunx...(http://www.576.hu/forum_z/smileys/3D_98.gif)
Boldog Születésnapot Relunx! :) (nekem nincs semmien extra "szmájlim")
Boldog Születésnapot Relunx san! :)
Boldog ünneplést, Relunx! (http://bandris.uw.hu/emot/sor.gif)
BoLdOg SzÜlEtÉsNapOt Relunx! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog Szülinapot Relunx!
Grat Fazék az 1900hoz!!
Boldog szülinapot Relunx! (http://img.photobucket.com/albums/v203/TNBrat/Emotions/7.gif)
Grat Bli... izé... Grat Fazék az 1900-hoz! :D
Köszönöm a gratokat :)
Boldog Születésnapot Relunx! :)
Gratula Fazék és boldogat, nagyot Relunx^^
Boldog szulinapot Relunx!
Huh, hogy repül az idõ...
Mindenesetre köszönöm Bonci, Necrid, Darkstar, Itachi, Ramiz, White SeeD, Moha, Sidney, Meseke, Fazék, Rounin, Kvikveg a felköszöntést (és azoknak is akiket most kifelejtettem)! Ennyien még nem köszöntöttek fel! Jó ezt hallani!
Grat Fazék az 1900-hoz!
Relunx
Boldog Birthday-t Relunx!
Grat Fazekas Blimp 1900-hoz! :jee:
Grat Bonci 5200-hoz! :jee:
Köszönöm Assassin, Djinn & Rin!
Grat az 5200hoz Bonci!
(Az igazolványom nem volt itthon)
Quote from: DarkstarGrat az 5200hoz Bonci!
(Az igazolványom nem volt itthon)
:merci:
(és a múzeumot felhívtad már?)
Grat Bonci az 5200-posthoz!! :jee:
Grat az 5200-hoz Bonci! :jee:
Grat Emarsharae! :jee:
Grta a 300hoz Emarsharae!
:appl: :appl: :appl:
Boldog szülinapot Relunx!
Gratulálok Fazék az 1900-hoz!
Gratulálok Bonci az 5200-hoz!
Gratulálok Emarsharae a 300-hoz!
:appl: :appl: :appl:
Grat minna! :jee:
:appl: :appl: :appl:
Gratulálok Fazék az 1900-hoz!
Gratulálok Bonci az 5200-hoz!
Gratulálok Emarsharae a 300-hoz!
:appl: :appl: :appl:
Édes quote ^^ Thx Djinn;)
Quote from: Rounin:appl: :appl: :appl:
Gratulálok Fazék az 1900-hoz!
Gratulálok Bonci az 5200-hoz!
Gratulálok Emarsharae a 300-hoz!
Gratula mindenkinek a jubileumokhoz :appl:
a Szülinapokhoz :appl:
és Névnapokhoz :appl:
és
Rounin gratula az új avatárhoz :hail:
Grat az avatarcseréhez Rounin! :jee:
Grat Emarsharae a 300 posthoz!! és persze rouninnak az uj avatárhoz!! :jee:
Grat az 5200-hoz, Bonci!
Grat Emarsharae a 300-hoz!
Grat Rounin az új avatarhoz!
+grat akit kihagytam. :)
Grat Rounin az avatarhoz! :jee:
Grat SötétCsillag! :p (alias Darkstar) :jee:
:merci: HVp213 alias Vili!
(A tied tényleg jobb volt, csak eddig a Vilire nem kaptam "engedélyt" :) )
Quote from: Darkstar:merci: HVp213 alias HVp213!
Az enyim jobban nézett ki! :hehe: (használhatod a Vili-t az alias után ha akrod)
edit: engedéy megadva & postázva! :p
Grat Baldy! :jee:
Grat Baldy !! :jee:
Grat Darkstar a 600-posthoz!! :jee:
Gratulálok Rounin az avatarhoz! :jee:
Gratulálok Darkstar a 600-hoz! :)
Gratulálok Baldy a 2000-hez! :)
Grat Baldy a 2000hez
Grat Rounin az avatarhoz!
:merci: Necrid és Djinn
Grat Fanatic White SeeD! :jee:
Grat White SeeD az 500-hoz!
Grat Postmonster Baldy! :)
Grat Member Aidan! :jee:
Grat White Seed és Aidan! :appl:
Grat White Seed az 500-hoz, Aidan a memberséghez, Darkstar a 600-hoz, Baldy a 2000-hez és Olin az új avatarhoz!
Köszönöm mindenkinek^^ Igazán inspirálóak tudtok lenni :]
Grat Fanatic White Seed és member Aiden!! :jee:
Grat Fanatic White Seed és member Aiden!!
Grat White SeeD az 500-hoz!
Grat Postmonster Baldy!
Darkstar a 600-hoz!
Grat Bonci az 5200-hoz!
Relunx
Grat Moha! :jee:
Grat a 2900hoz Moha! :appl:
Gratulálok White SeeD az 500-hoz! :)
Gratulálok Moha a 2900-hoz! :)
Grat White SeeD az 500-hoz!:)
Grat Moha a 2900-hoz!! :jee:
Kösz a gratokat HVp213, Darkstar, Djinn, Necrid!
Grat White SeeD az 500-hoz!
Megkésve bár ,de törve nem GRATULÁLOK MOST MINDENKINEK AKINEK KELLETT VOLNA!!!!
Grat White SeeD az 500-hoz!
Grat Moha a 2900-hoz!
Relunx
GraT MINDENKINEK! :jee:
Bocsi, nem szoktam ilyet, de most két hete fel se tudtam nézni!... :(
Grat Ramiz Az uj avatárhoz!!:)
Quote from: NecridGrat Ramiz Az uj avatárhoz!!:)
Ja igen, Ezt én is ki akartam emelni! Grat hozzá Zsákarc!
Grat Raggie! :jee:
Gratulálok Raggie az 1300-hoz!! :)
THX!!! (Raggie, ezek után meg kell nézzed. :D)
Quote from: DjinnGratulálok Raggie az 1300-hoz!! :)
Köcc! :merci:
Grat Reggei sörman.. :jee:
Gratula Mindenkinek amióta nem jártam erre! :jee:
Grat Raggie Gordon az új avatárhoz!
Relunx
Grat Raggie az 1300hoz! :appl:
Raggie Gordon, grat a 1300-hoz. :jee:
Már vártam, hogy felbukkanj és elmondjam - valahol olvastam, hogy avatárod öltözetét kritizálták - nem rég láttam az anime+ csatornán a Pierrot le Fou (A bohóc) c. epizódot, abban hasonló a ruhája. :rolleyes: ;)
Grat Raggie az 1300-hoz! És grat a biciklik, facipõk, szélmalmok, tulipánok (és a joint :p) országába tett látogatáshoz! :D
Grat Raggie! Erre INNI kell!!! :D
Grat a 700hoz Necrid! :jee:
Grat Omar! :jee:
és köcc!
Quote from: HVp213Grat Omar! :jee:
és köcc!
köszönöm de maradjunk itt a nick pls :jee:
OK de mostmár nem irom át :__devil::hehe:
Quote from: HVp213OK de mostmár nem irom át :__devil::hehe:
mind1 maradjón most már...
A hétszázát! Gyorsan haladsz. :D
Drakulálok a a 700-hoz Necrid! :jee:
Quote from: MohaA hétszázát! Gyorsan haladsz. :D
Drakulálok a a 700-hoz Necrid! :jee:
kösz, Fantasztikusak az AMV-ket amit készettél alig várom a következök.. :jee:
Gratulálok Necrid a 700-hoz!! :)
Grat mindenkinek, sajnos az utobbi két hónapban nemigen jártam erre... :(
Grat a 700-hoz Necrid!
:merci: Djinn, Ignus, Pirula
Boldog születésnapot Baldy!!
Nem mondom, a 80 év már szép kor!! :jee: :D
Happy birthday BALDY :jee:
Boldog születésnapot Baldy! :appl:
Boldog születésnapot Baldy!
Baldynak megint születésnapja van? Nem csoda, hogy már 80 o.O (nemrég volt az elõzõ o.O )
Boldog szülinapot Baldy!
BSZ Baldy!! :jee:
Boldog 80. :hehe: szülinapot kívánok rangidõs fórumtagunknak! :D (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
(Tudom ám, hogy valójában hány éves vagy, Baldy! :))
Köszönöm szépen gyermekim!
Fõleg: Djinnek, Necridnek, sirtominak, Karma XXL-nek (akirõl fogalmam sincs, hogy kicsoda, de azért köszi :D), Rouninnak, Pirulának, Darkstarnak, illetve Mohának :)
Moha: gratu azért, de ne áruld el a többieknek! :D
Boldog Szülinapot Baldy! :)
Remek példa vagy, hogy nem korral jár a bölcsesség! :haha:
Boldog Születésnapot Baldy! :appl:
Quote from: BaldyMoha: gratu azért, de ne áruld el a többieknek!
Rendicsek! :D
Quote from: FazékRemek példa vagy, hogy nem korral jár a bölcsesség! :haha:
:rotflol: :lul: :lol:
Quote from: MohaA hétszázát! Gyorsan haladsz. :D
Drakulálok a a 700-hoz Necrid! :jee:
700?
700? Leajulok. :eeek:
De elotte gyorsan gratulalok! :D
Boldog szulinapot Baldy!
Mondom
BOLDOG SZULINAPOT!Ahh, hol van a halloka? Neeem, nem a telefon szolt!
Na itt van, szoval: Boldog szulinapot!
Jojo, nem orditok... Ehh... Remenytelen... :beeee:
:appl:
További köszönet: Fazéknak, Rinnek, és Kvikvegnek :D
Ui.: Bakker! Mikor értem én el a 2000 postot? :eeek:
Quote from: BaldyTovábbi köszönet: Fazéknak, Rinnek, és Kvikvegnek :D
Ui.: Bakker! Mikor értem én el a 2000 postot? :eeek:
Emberünk kezd szenilis lenni...Hát 11 hozzászólással ezelõtt :lul:
Ha már ittvagyok boldog szülinapot(ha nemkéstem le :P)
Quote from: BaldyTovábbi köszönet: Fazéknak, Rinnek, és Kvikvegnek :D
Ui.: Bakker! Mikor értem én el a 2000 postot? :eeek:
:D
11 posttal ezelott! :D
Ezer!!! :D:D:D
edit: vegre egyszer az eletben eszreveszem. :D
Grat Kvikveg!
Quote from: KvikvegEzer!!! :D:D:D
edit: vegre egyszer az eletben eszreveszem. :D
Gratula!!!
Szép teljesitmény! :)
Grat a zezerhez Kvikveg! :D
Lám, õsi tag lettél. ;)
Grat Kvikveg az ancient! :)
Boldog születésnapot Baldy!
Grat Kvikveg az 1000-hez!
Relunx
Quote from: BaldyKarma XXL-nek (akirõl fogalmam sincs, hogy kicsoda, de azért köszi :D)
Hát kösz. Mindegy, gondolom a SysOP XXL név se mond sokkal többet, amivel itt leledzek már 2003 októbere óta...
De azért mivel ez a gratulációk thread, gratulálok, hogy sikerült észrevenned.
Grat az új avatarhoz Relunx! Azok a sátáni szemek ^_^
Gratulálok Kvikveg az 1000-hez!
Gratulálok Relunx az új avatarhoz!
Gratulálok Karma XXL az új nick-hez! (bevallom éppen meg voltam lepõdve, hogyhogy nem láttalak még itt, mikor ennyi postod van... :eeek: :o)
Köcce Relunx neked is! :)
Sysop: dehogynem, igy már sokkal ismerõsebb vagy :D
Utólag boldog születésnapot Baldy és grat a 2000-hez.
Grat Kvikveg az 1000-hez.
Quote from: DjinnGratulálok Karma XXL az új nick-hez! (bevallom éppen meg voltam lepõdve, hogyhogy nem láttalak még itt, mikor ennyi postod van... :eeek: :o)
Az XXL elég (c) ;)
Karma extra kiadásban? Baljóslatú ;) Aranyos :tezsvir:
Grat Kvikveg az 1000-hez!
Gyorsan összehoztad :)
Quote from: RouninAz XXL elég (c) ;)
Igen ez igaz, de én meg eléggé bamba vagyok, hogy ne tunjon fel... :rolleyes:
Gratulálok Kvikveg az 1000-hez!
Gratulálok Relunx az új avatarhoz! :jee:
Koszi mindenkinek!
Mivan, kitort a valtoztassunk nicket hullam??!
Blimp -> Fazék
SysOP XXL -> Karma XXL
Meg valaki? :wtf:
Köszönöm mindenkinek! Egyébként az avatárom a Shingetsutan Tsukihime animébõl van és Arcueid Brunestud-ot ábrázolja :D
Kvikveg-nek:
Úgylátszik zsozso-nál ma gyerek nap van és osztogatja az új nick-eket! :D
Relunx
Grat Kvikveg az 1000-hez. :kiraly:
Suszi Boldog Születés napot! :angyali:
és mivel ritkán járok erre, mindenki másnak, akinek van miért GRAT! :rolleyes:
Boldogszületésnapot Suszi!
Grat a fórumnak az 1400+ memberért! :)
Happy birthday suszi!! :jee:
Boldog szülinapot Suszi! :)
Boldog születésnapot Suszi! :jee:
Boldog szülinapot Suszi! :appl:
Gratulálok Bonci az 5300-hoz! :jee:
Grat az 5300-hoz Bonci!!!
Grat Bonci az 5300-hoz! :appl:
Grat Rin a 100.-hoz ;) :angyali:
:appl:
Quote from: NethireeGrat Rin a 100.-hoz ;) :angyali:
:appl:
Tartom és emelem!
Valamint boldogat, de nagyot Suszi!
Bonci halálvágtáját a 10K felé nem kommentálom, csak ámulok csendesen. Wow..
Grat Rin! Végre a nagy törlés után ismét elérted. :appl:
Gratula az alábbiak szerint az érintetteknek:
Bonci az 5 3 0 0 -hoz :jee:
Baldy a 2 0 0 0 -hez :kiraly:
Kivkveg a 1 0 0 0 -hez :cool:
Aztán a többieknek: Exo a 900 -hoz ; Sirtomi a 300-hoz ; Kiltek a 200 -hoz (ehhez Re@lnek is gratulálnék, ha írna még egy postot) ; és Kikuchiyo a 100-hoz - nekik társulatilag:
:hail:
Köszi Rounin, Nethiree, és Darkstar.
Grat Bonci a 5300-hez!!
Grat Rin a 100-hoz!! :jee:
Grat az 5300-hoz Bonci!
Necrid: ez nem HVp213 aláírása volt? Kölcsönvetted? :p
Quote from: MohaGrat az 5300-hoz Bonci!
Necrid: ez nem HVp213 aláírása volt? Kölcsönvetted? :p
Jah ,meg volt beszélve vele ha sikerül nekem a KRESZ vizsgám akkor meg ösztjuk..és hála istennek ma sikerült 75 pontal :)
Grat Necrid az alairashoz! Eloszor deja vue erzesem volt, aztan rajottem, hogy at vagyok verve, mert nem feher szinu kocsirol szol a szoveg. Es valahogy a felette levo nev sem stimmel. :D :jee: :lul:
Quote from: KvikvegGrat Necrid az alairashoz! Eloszor deja vue erzesem volt, aztan rajottem, hogy at vagyok verve, mert nem feher szinu kocsirol szol a szoveg. Es valahogy a felette levo nev sem stimmel. :D :jee: :lul:
hehe :D ,azé kösz :)
Darkstar wa oni desu! ;) 666 grat õdémonsága :D
Grat Rounin a 1500-hoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Rounin a 1500-hoz!! :jee:
Editben is láttam ;) De egyenként nem köszöngetem :D
Grat Rounin a 1500hoz!! :appl:
Quote from: RouninEditben is láttam ;) De egyenként nem köszöngetem :D
ja jó :)
Grat az ezeröccázhoz Rounin! (még akkor is, ha nem köszöngeted :))
:merci: Necrid, Darkstar, Moha ^^ Hármasával mindjárt más :D (csak elaprózni nem akarom ;) )
Gratulálok Rin a 100-hoz! :)
Gratulálok Rounin a 1500-hoz! :)
Rounin 1 5 0 0. (egész este erre vártam, hogy postolj végre, aztán tessék, amíg aludtam átlépted ;) )
:hail:
Gratulálok!
Grat Rounin!!!
Köszi Djinn és Necrid!
Boldog szülinapot:
S 5 5 5 5
G á b o r 8 3
V A S H
:kiraly: :appl:
Grat Rin az uj avatárhoz!! :jee:
Grat Rin az uj avatárhoz!
Gratulálok Rin a 100-hoz!
Gratulálok Rounin a 1500-hoz!
Grat az 5300-hoz Bonci!
Grat Rin a 100-hoz!
Relunx
Gratulálok Rin a 100-hoz, Rounin az 1500-hoz!!! :jee:
Hatalmas gratula mindenekelõtt Rin avatarjához! :jee: Meg a 100 posthoz.
Rouninnak az 1500-hoz, Boncinak pediglen az 5300-hoz!
Quote from: NethireeSuszi Boldog Születés napot! :angyali:
és mivel ritkán járok erre, mindenki másnak, akinek van miért GRAT! :rolleyes:
Quote from: ShiroiSok Boldog Születésnapot Suszi! 
Quote from: DarkstarBoldogszületésnapot Suszi!
Quote from: NecridHappy birthday suszi!! :jee:
Quote from: SidneyBoldog szülinapot Suszi! :)
Quote from: RinBoldog születésnapot Suszi! :jee:
Quote from: DjinnBoldog szülinapot Suszi! :appl:
Quote from: RouninValamint boldogat, de nagyot Suszi!
Nagyon köszönöm mindannyiótoknak :D THX
Utólag is bódogat Suszi! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Boldog Szülinapot VASH! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat otaku Rounin! (animerajongó gazdátlan szamuráj :))
Grat mindenkinek, aki megérdemli!
És köszönöm a felém irányuló gratulációkat! :)
Köszi Bonci! :jee:
Na igen, már megint én késtem el :bruhuhu: Szóval,
SZERETNÉK MINDENKINEK GRATULÁLNI, AKINEK EDDIG KELLETT VOLNA!!!!(gondolom sok mindenkinek)
Csatlakozom animonihoz: Gratula Mindenkinek!!!! :)
Grat mindenkinek, amihez kell, fõleg Rin-nek az avatarjához (mibõl van?) és Darkstarnak a Mai-os képhez (egyik kedvenc jelenetem :) )
Happy birthday VASH!! :jee:
Quote from: ShiroiÕ szerintem Rossette Christopher a Chrno Crusade ( クロノクルセイド ) - bõl.
Õ biza. Grat hozzá! (mármint Rinnek :))
Boldog Születésnapot Exo! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Te is jól eltûntél...
Haza jött a tékozló fiú! Gondolom mindenkinek ***vára hiányoztam :p De ez így van rendjén!!! :__devil:
Grat mindenkinek aki úgy érzi hogy ezen a héten valami olyat ért el vagy tett amiért megérdemli! pl. 1. Egy évet "öregedett"! :p (BSz Baldy, Szuszi, VASH, Exo)
2. Grat a postfordulósoknak akik nem tudtak egy hetecskét várni rám hogy együtt offoljunk :haha:
3. Grat az új avatarokhoz! ( :jee: Rin & Relunx :jee: )
4. Grat a signaturékhoz! (animoni & Darkstar) és ha már itt tartunk én erre nem emléxem:
Quote from: NecridJah ,meg volt beszélve vele ha sikerül nekem a KRESZ vizsgám akkor meg ösztjuk..
Remélem ugyanilyen adagozó kedvedbe leszel amikor szükségem lesz egy fél vesére... :rolleyes: (ha beszéltünk vmikor róla bocs kezdek szemilis lenni de tényleg nem rémlik)
Uristen vissza jött.. :rolleyes:
Ahhogy mondod az ÚR visszatért és visszaállítja a régi rendet! :p Újra élet lesz a FÓRUMON :3x3:
Helló Minna-san! :)
Köszönöm szépen a jókívánságokat!
Én is Boldog Szülinapot kívánok és gratulálok mindenkinek akinél ezt az elmúlt hónapokban elmúlasztottam! :) (gomenna)
Happy birthday Exo!! :jee:
Boldog Szülinapot
endberg és
Exo!
:kiraly: :appl:
BoLdOg SzÜlInApOt Exo! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) :appl:
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlInApOt Exo! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) :appl:
Köszönöm Moha, Nethiree & Necrid! :)
Boldog szülinapot Exo! :appl:
Boldog születés napot Exo!Sok erõt és egészséget kívánok!!! :jee:
Boldog szülinapot Exo! :)
Boldog Szülinapot Exo!
Relunx
Arogatou Djinn-san, Ne-chan (Nethiree;) ), Rin-san, Relunx-san, Sidney-san, Pirula-san...
IntermezzoQuote from: BonciGrat otaku Rounin! (animerajongó gazdátlan szamuráj :))
Arigatou, de van egy kis szépséghiba^^ Eladtam magam egy darab gyümölcskenyérért és két csókért :D
Intermezzo vége... ill. Animoni-san, Syeren-san (a két namakemono-san :hehe: ), Cobra-san, HvP213-san, Exo-san.
ÉÉÉÉéééééé
éééésss : Boldogat és nagyot Exo-san!
Omedetou gozaimasu!
Köszi szépen: Djinn, animoni, Pirula, Relunx, Rounin! :)
Grat Rounin! :jee:
Grat mindenkinek mindenért, amit az elmúlt két hétben szerzett (szülinapok, avatarok, aláírások, postfordulók...)!!!
Néhányat kiemelve:
Utólagos Boldog szülinapot Exo, Suszi, VASH és Baldy! (http://img.photobucket.com/albums/v203/TNBrat/Emotions/7.gif)
Grat Bonci 5300hoz!
Grat Moha a 2900hoz!
Grat Baldy a 2000hez!
Grat Rounin a 1500hoz!
Grat Reggie Gordon az 1300hoz!
Grat Kvikveg az 1000hez!
Grat Exo a 900hoz!
Grat Necrid a 700hoz!
Grat Darkstar a 600hoz!
Grat White SeeD az 500hoz!
Grat Sirtomi és Emarsharae a 300hoz!
Grat Kiltek a 200hoz!
Grat Rin és Kikuchiyo a 100hoz!
Grat az avatarhoz Rounin, Relunx, Suszi, Rin, Reggie Gordon és Ramiz!
Grat az aláíráshoz animoni és Darkstar!
Grat Karma XXL a névhez!
stb.stb.stb.stb.... (és a többiek, akik lemaradtak...:))
Huh! Ez ám a mega thx! :D
Kösz Meske! :jee:
És grat mindenkinek!
Grat Raggie! :jee:
Grat mindenkinek, akinek az elmúlt 3 napban elmulasztottam gratulálni! :appl:
:jee: Grat Raggie Gordon az új avatárodhoz, tetszik ;)
és Exo grat a 900-joz :kiraly:
Köszi Nethiree és Vili! Még lesz mostanában egy jópár váltás, mert megnéztük Ramizzal újra(x-edszerre) a Bebop-moviet és vagy egy tucat avatárnakvalót találtam benne! :D
Kiváncsian várom... :jee: (de már lassan eljöhetne a pertu ideje is :p)
Grat Raggie! :jee:
Quote from: DarkstarGrat mindenkinek, akinek az elmúlt 3 napban elmulasztottam gratulálni! :appl:
Csatlakozom Darkstarhoz!
És köszönöm mindenkinek!
Grat az új avatárhoz Raggie Gordon!
Relunx
Quote from: HVp213Kiváncsian várom... :jee: (de már lassan eljöhetne a pertu ideje is :p)
Nyugi, haver, ilyenkor sürgeted, de még józanon is fárasztónak találtál minket, hát mi lenne egy(pár) pertu után? :D :lazza: :__devil:
Quote from: RamizNyugi, haver, ilyenkor sürgeted, de még józanon is fárasztónak találtál minket, hát mi lenne egy(pár) pertu után? :D :lazza: :__devil:
Csak téged!!! (hacsak nem királyi többest használtál épp! de nem illene hozzád... :haha: ) Mi lenne utána??? Lehet jobban elviselnélek inuminált állapotba!:rolleyes:
Jóvan Vilikém! Annak is eljön az ideje! Elõbb inkább visszaadhatnád a MAGUS könyvemet lassan! :rolleyes: :__devil:
:eeek: A midet? Hol? Kinek? Hol vagyok? És egyáltalán ki vagy te? És én ki vagyok?
Szemilitás 4ever! :jee:
Grat Raggie az új avatarhoz!
Grat Raggie.G az uj avatárhoz!!
Grat Necrid az Addict Memberséghez!
Relunx
Grat Addict Necrid! :) Te tényleg kiérdemelted... alig több, mint 2 hónap alatt 750 post. :eek:
:merci: Relunx és Moha
Ilyen jó tersaság mellet nem is lehet érezni az idöt..
Gratulálok Necrid az Addict Memberséghez! :jee:
mardel és kk-krisi
:kiraly: Boldog Születésnapot! :appl:
Necrid: Grat az Addict Memberséghez
:hail:
:rolleyes: Nem vagy te egy kicsit fórum függõ? :lul:
Gratula Addict Necrid! :appl:
:merci: Sidney, Nethiree, Pirula
Grat Necrid az Addict member címhez! :jee:
Quote from: MeskeGrat Necrid az Addict member címhez! :jee:
:merci:
Grat Necrid :jee:
Gratulálok Necrid!!!!!!!!! :jee:
Har-Har! Hajrá Necrid!
:merci: Hcp213 , animoni , Ramiz
Grat Necrid koma a Fanaticsághoz, meg a ~12-es post/day értékhez!! :eeek: :jee:
Quote from: Raggie GordonGrat Necrid koma a Fanaticsághoz, meg a ~12-es post/day értékhez!! :eeek: :jee:
:merci: Raggie Sör maister :)
Quote from: Necrid:merci: Raggie Sör maister :)
Nna, csak lássátok a pólómat, amit hollandiában vettem!!! :jee: :cool: Naggyon jó kis SÖRÖS póló!! :D
Hajrá Ramiz az avatarodhoz!
Quote from: Raggie GordonNna, csak lássátok a pólómat, amit hollandiában vettem!!! :jee: :cool: Naggyon jó kis SÖRÖS póló!! :D
Tegyél róla vhol egy képet :haha:
Grat Ramiz az uj ava-hoz!! :jee:
Grat Bonci a
5400 posthoz! :jee:
Grat Hvp213 a 700 posthoz!! :jee:
Grat Bonci! :jee:
(grat Raggie h kibirod ép ésszel az unokatesodat :appl: lehet énis kibirnám csak nem ittam eleget... :__devil: )
THX Necrid!
Grat függõ Necrid!
Grat Ramiz az új avatarodhoz!
Grat Bonci az 5400 és Hvp213 a 700 posthoz!
Quote from: NecridTegyél róla vhol egy képet :haha:
Grat Ramiz az uj ava-hoz!! :jee:
Grat Bonci a 5400 posthoz! :jee:
Grat Hvp213 a 700 posthoz!! :jee:
Csatlakozom az elõttem szólohoz... Grat Ramiz, Bonci, HVp213 :jee:
Bonci ez ráadásul gyors volt, még emlékszem az elõzõ százasfordulóra ;)
Quote from: DarkstarGrat függõ Necrid!
Grat Ramiz az új avatarodhoz!
Grat Bonci az 5400 és Hvp213 a 700 posthoz!
:merci:
Kössz Darkstar & Nethiree!
Quote from: NecridTegyél róla vhol egy képet :haha:
Neeem, nem nem... Eezt élõben kell látni!! :D(majd a kövi meetre ebben megyek! ;) )
Boldog Születésnapot Solyax és Bruce!
(http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Külön gratulálok hozzá, hogy Solyax negyedszázados,
és hogy Bruce 2 évtizedes lett ;)
Grat Bonci az 5400-hoz!
Relunx
Grat Ne-chan a seniorsághoz^^ Way to go sis' ;)
Grat Nethiree a százhoz! :appl:
Gratula a 100hoz Nethiree!!!!! :jee:
Gratula Bonci az 5400hoz!!!!! :jee:
Gratula Darkstar a 700hoz!!!! :jee:
:merci: Rounin, DarkStar, animoni: köszönöm -.-""""
Grat Senior Nethiree a 100-posthoz!! :jee:
Grat Darkstar a 700-posthoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Senior Nethiree a 100-posthoz!! :jee:
Grat Darkstar a 700-posthoz!! :jee:
Senora^^ ;)
:merci: animoni és Necrid!
Grat a 700-hoz DarkStar
:jee: :appl:
Grat Nethiree és Darkstar a postfordulókhoz!
ÉÉÉÉÉééés: ...
Hattalmas GRATULA Pirulának amiért meghívott minket az Ifitalálkozóra!!!!
:jee: :lazza: :whoah: :cool: :muhahah: :hail:
(iszunyú jóó volt...)
Edit: bõvebben az azonos címû topicban! ...érdemes! :)
:merci: Nethiree, RG, Vili és mindenki, aki a jövõben grat-ol. :)
Grat Nethiree & Darkstar :jee: Csatlakozom az elöttem szólóhoz VIVA PIRULA
Neo G Happy Birthday
:kiraly: :appl:
Köszönöm a gratulációkat: Necrid, Raggie Gordon, HVp213 ;)
Grat Nethiree és Darkstar a postfordulókhoz!
Relunx
Grat a 800hoz Necrid! :jee:
Gratulálok Nethiree, Darkstar és Necrid! :lul: :jee: :haha:
Grat Necrid! :jee:
:merci: Darkstar, Sidney , Hvp213
Drakula mindenkinek:)
:merci: HVp213 és Raggie a hozsannáért! :D Örülök hogy jöttetek és tetszett!
Nagyon COOL volt meg a koncertetek is! GRAT! :jee:
Remélem jövöre is mehetek :D
Grat katz! :jee:
Grat Necrid a 800-hoz!
Relunx
Grat Necrid a 8 0 0 -hoz
:appl: :kiraly:
Grat Necrid a 800-hoz, valamint mindenki másnak, aki az elmúlt pár napban elért valamit.
Annyit írtok, hogy képtelenség 5 napot visszaolvasni. ;) Az offtopic-ot és a nagyon lol-t meg se próbálom... :p
Grat katz az 1400hoz! :appl:
:merci: Relunx , Nethiree, Moha
Grat katz az 1400-hez!!
Grat az 1400-hoz katz! :appl:
Drakula Katz!
És gratula a szülinaposoknak is:)
Boldog Születésnapot Assassin és Saori (hat napja még benézett ide :))! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Boldog Szülinapot Assassin & Saori!
Boldog 23. születésnapot Assassin és 19.-et Saori.
Happy Birthday Assassin & Saori! :jee:
Az elmúlt idõben ide se nagyon írtam, úgyhogy GRAT mindenkinek akinek nem mondtam!!!
Grat Hvp213 a 700-hoz!!
Gratulálok Bonci az 5400-hoz!
Gratulálok Nethiree a 100-hoz!
Gratulálok DarkStar a 700-hoz!
Gratulálok Necrid a 800-hoz!
Gratulálok katz az 1400-hoz!
Gratulálok mindenkinek, aki kimaradt, de megérdemli! :haha:
Boldog szülinapot Assassin & Saori! :appl:
:merci: De amilyen sûrûn nézek be ide, bõven elég lesz a 10k-hoz gratulálni majd ;)
Gratulálok Djinn és Animal és Sokk boldogságot kivánok nektek!(http://img221.echo.cx/img221/5731/3616243pu.gif)
THX Djinn
Mit hallok? Friss házasok?
Na tessék gratula:) LEgyetek boldogok:)
Gratulálok Djinn és Animal! Sok boldogságot kívánok az ifjú párnak!
Csatlakozom a többikekhez! Sok Boldogságot!! :)
:merci: mindenkinek.
Én is csatlakozom! Ez tényleg gratulációra érdemes! :)
Sok Boldogságot Djinn és Animal!!
és
Boldog Szülinapot Assassin!
Boldog Szülinapot az ex-szülinapfelelõsnek és csodás fanart-készítõnek! ;)
Sok boldogságot Djinn és Animal! :)
TESSÉK!!!!?????
Animál és Djinn????
KIRÁLY VÉGRE VALAMI JÓ HIRT IS HALLOK A MAI NAPON!!!!!!!
GRATULÁLOK ÉS SOK BOLDOGSÁGOT KÍVÁNOK NEKTEK!!! :appl:
[/SIZE]
ÉS GRATULÁLOK MINDENKINEK AKINEK KELLETT VOLNA IDÁIG és én megintelkéstem vele!!!!
Nagyon-nagyon sok boldogságot Animalnak és Djinnek!
Boldog szülinapot Assassin meg Saori!
Gratula Djinn nek és animal nek.Már a képcsarnokban gratuláltam, de azért ide is írom.Legyetek sokáig boldogak!
Sok boldogságot Djinn és animal! :)
Gratula Noriko az avatarhoz! Megint Kare Kano és nagyooon aranyos! :D
Sok boldogságot Djinn és Animal!
Grat Attila az 5500hoz! :jee:
Mindenek elõtt:
SOK SOK BOLDOGSÁGOT DJINN ÉS ANIMAL!!! ÉLJEN AZ IFJÚ PÁR! (http://games.bg/forums/images/smiles/boogie.gif) (http://fool.exler.ru/sm/poze.gif)
Valamint:
Grat Bonci az 5400hoz és az 5500hoz!
Grat katz az 1400hoz!
Grat Necrid a 800hoz!
Grat Hvp213 és Darkstar a 700hoz!
Grat Nethiree a 100hoz!
Grat Noriko az avatarodhoz! :cool:
/Utólagos/ Boldog Születésnapot Solyax, Bruce, és Neo G, Assassin és Saori!
Quote from: MohaAnnyit írtok, hogy képtelenség 5 napot visszaolvasni. ;) Az offtopic-ot és a nagyon lol-t meg se próbálom... :p
Hehe, én visszaolvastam mind, és nem is volt olyan sok, ahhoz képest, hogy 5 napot kellett visszanézni, sõt még azt a 2 hetet is visszaolvastam, amit a Mátrában töltöttem... :hehe:
Nahát, mennyi grat! Ezt már "muszály" név szerint megköszönni. :haha:
:merci: HVp213, Shirahime, katz, Darkstar, noriko, sirtomi, animoni, Rin, Itachi, Damnatus, Moha és Meske!
Gratulálok Bonci (vagy legyen Attila?) az 5500-hoz!
Gratulálok noriko az avatarodhoz!!
Grat Bonci az 5500-hoz! Téged aztán soha senki nem ér be post-számban. ;)
Quote from: MohaGrat Bonci az 5500-hoz! Téged aztán soha senki nem ér be post-számban. ;)
Thx :)
Majd meglátjuk szeptembertõl ;)
Grat Djinn! :jee:
THX Meske!
Grat Djinn az 1700hoz!!! :jee:
Grat Djinn ill bonci :jee:
Quote from: MeskeGrat Djinn az 1700hoz!!! :jee:
Köszönöm HVP213 (hívhatlak én is Vilinek? Ezt olyan furcsa leírni. :rolleyes: ), Meske és Necrid!
Most egy darabig én sem fogom gyarapítani a postjaim számát, de aug második felétõl megint garázdálkodok errefelé. :lazza:
Quote from: Djinn...(hívhatlak én is Vilinek? Ezt olyan furcsa leírni. :rolleyes: )...
Legyen! Aztán becsüld meg magad! Micsoda kiváltságot kaptál :p :hehe: :lul:
(aztán lehet átiratom valamelyik nagy guru-val a nevem simán HVp-re a számokon mindenki "kibukik")
Gratulálok Djinnek és Animalnak, remélem sokáig kibírjátok egymást :)
Továbbá boldog születésnapot Saori és Assassin.
Quote from: HVp213(aztán lehet átiratom valamelyik nagy guru-val a nevem simán HVp-re a számokon mindenki "kibukik")
Csak zsozso tudja elintézni, de neki meg már lehet, hogy elege van a sok névátírásból. :rolleyes:
Quote from: CobraTovábbá boldog születésnapot Saori és Assassin.
Saori már aligha fogja olvasni, de Boldog szülinapot Assassin és Saori!
Grat Djinn az 1700-hoz! :appl:
Grat Cobra az 1200hoz!
Quote from: MohaSaori már aligha fogja olvasni, de Boldog szülinapot Assassin és Saori!
Saori 15-én felnézett a fórumra, szóval nem lehetetlen ;)
Grat Cobra! :jee:
Grat Cobra az 1200hoz!! :jee:
Grat Relunx! :jee:
Grat Relunx!! :jee:
Grat Cobra!
:merci: Hvp213 és Necrid!
Relunx
Gratulálok Cobra az 1200-hoz! :)
Grat Bonci az 5500hoz!
Grat Djinn az 1700hoz!
Grat Cobra az 1200hoz!
Grat Relunx!
:appl: :appl: :appl: :appl:
Grat Necrid az uj beállitottsághoz! :jee:
Quote from: HVp213Grat Necrid az uj beállitottsághoz! :jee:
Jaja. Grat Necrid. És mennyivel kissebb, mint az elõzõ. :)
Quote from: HVp213Grat Necrid az uj beállitottsághoz! :jee:
:merci:
Grat necrid az új avatárhoz és az új aláírásodhoz! :jee:
Relunx
Quote from: RelunxGrat necrid az új avatárhoz és az új aláírásodhoz! :jee:
Relunx
:merci:
Grat Necrid az avatarodhoz és az aláírásodhoz! :jee:
Grat Relunx a 700-hoz! (ahoz kell, ugye? :p)
Grat Cobra az 1200-hoz!
Grat Necrid az új avatarhoz + az aláíráshoz! (nézz be a galéria /b/ részlegébe, csináltam neked egy kevésbé rohanó verziót)
Grat Moha! :jee:
Grat Damnatus! :jee:
Grat Bonci az 5500-hoz!
Grat Djinn az 1700-hoz!
Grat Cobra az 1200-hoz!
Grat Relunx a 700-hoz!
Grat Moha a 3000-hez!
Quote from: DamnatusGrat Moha a 3000-hez!
Jéé, már Lord of the Board vagyok? :haha: Köszi! És neked meg grat a 2100-hoz! :jee:
Neked is kösz a gratot, HVp213!
Kösz HVp213, Moha!
Grat Moha a 3000hez és az aláírásodhoz!!!
Grat Damnatus a 2100hoz!
Grat Relunx a 700hoz!
(http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif)
:merci: Meske ill Moha és Grat neked az uj aláirásért ill a 3000-posthoz!!
Grat Damnatus!! :jee:
Grat Moha a 3000-hez.
Grat Moha a 3000-hez és az új aláíráshoz!
Grat Damnatus!
Relunx
Grat Moha a 3000hez! :appl:
Grat Damnatus az 2100hoz! :appl:
Grat mindenkinek, aki ma bevállalta az "egzotikumokat" a Wasabiban. :D
Grat Relunx az ujitáshoz! :jee:
:merci: Hvp213!
Relunx
BSz Soulreaver!
Kösz Meske, Necrid, Relunx, Darkstar
Grat az uj avatárhoz Relunx Aya Rulez :)
Grat Relunx az avatarodhoz!
Boldog szülinapot SoulReaver!
Grat az avatarodhoz Relunx! :jee: Nagyon belezúgtál Aya-ba :D
Grat sirtomi! :jee:
Grat sirtomi ill happy birthday SoulReaver! :jee:
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT, SoulReaver! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat sirtomi a 400hoz!
BSZ SoulReaver!
Kössz a gratokat Meske, Necrid, és Darkstar.
Darkstar-nak: Naná hogy belezúgtam...:D
Grat sirtomi!
Boldog szülinapot SoulReaver!
Relunx
Grat Addict Relunx a 750-posthoz!! :jee:
Kössz a (pre) gratot Necrid! Még nem értem el, de sztem 1-2 perc és elérem az Addict Memberséget!
Relunx
Quote from: RelunxKössz a (pre) gratot Necrid! Még nem értem el, de sztem 1-2 perc és elérem az Addict Memberséget!
Relunx
oks. csak azé mert megyek aludni azt én akartam hogy legyek az elsö aki gratulál :)
Grat zolan43 a 100-posthoz!! :jee:
Grat Addict member Relunx! :appl:
Grat Zolan43 a 100hoz! :appl:
Grat Relunx az addictsághoz!
Grat Zolan43 a 100-hoz!
Grat Relunx a 750-hez!
És kösz még a 3000-es gratokat Meske, Necrid, Cobra, Relunx, Darkstar!
Grat Zolan43 a 100-hoz!
Grat Relunx! :jee:
Grat Zolan43! :jee:
Utólagosan köszönöm a gratokat:
Itachi, Xipe, Bonci, Moha, HVp213, Necrid, Cobra, noriko, Meske, Djinn
Sok Boldogságot kívánok utólagosan Djinn-nek és Animal-nak!!!!!!!!
Grat Relunx a 750-hez!
Köszönöm Itachi, Necrid, Relunx a gamepartit.
HVp213-nak , hogy eljött tegnap, és túlélte:)
És a USTEAMnek, hogy ilyen nagyszerû társaságba csöppenhettem.
Quote from: Assassin...
HVp213-nak , hogy eljött tegnap, és túlélte:)
...
Vagy nem!
Quote from: Assassin...hogy ilyen nagyszerû társaságba csöppenhettem.
Nagyon szivesen!
(jah h ez már nem nekem volt cimezve :p :hehe: )
Quote from: AssassinUtólagosan köszönöm a gratokat:
Itachi, Xipe, Bonci, Moha, HVp213, Necrid, Cobra, noriko, Meske, Djinn
Sok Boldogságot kívánok utólagosan Djinn-nek és Animal-nak!!!!!!!!
Grat Relunx a 750-hez!
Köszönöm Itachi, Necrid, Relunx a gamepartit.
HVp213-nak , hogy eljött tegnap, és túlélte:)
És a USTEAMnek, hogy ilyen nagyszerû társaságba csöppenhettem.
sziv :)
Kösz a gratokat! :D
Grat katz -nak a fantasztikus éttermi beszámolóért :D :jee:
Grat sirtomi a 400hoz!
Grat Relunx a 750hez!
Grat Zolan43 a 100hoz!
Grat Xipe az 1800-hoz! :appl:
Grat Xipe az 1800hoz! :)
Grat Xipe az 1800-hoz!! :jee:
Grat Necrid a 900-hoz. :appl: Jó gyorsan elérted. :eeek:
Quote from: NecridGrat Xipe az 1800-hoz!! :jee:
Grat a 900-hoz.
Adj nekem is belõle, Vili nem akart. :bruhuhu:
Quote from: AssassinGrat a 900-hoz.
Adj nekem is belõle, Vili nem akart. :bruhuhu:
:merci: Darkstar és Assassin.
Grat Necrid a 900-hoz és Xipe a duplájához! :)
Quote from: MohaGrat Necrid a 900-hoz és Xipe a duplájához! :)
:merci:
Köszönöm a Gratokat!
Grat Necrid a 900-hoz!
Grat Xipe az 1800-hoz!
Grat Zolan43 a 100hoz!
Grat Hvp213 az Addict Memberséghez!
Relunx
Quote from: RelunxKöszönöm a Gratokat!
Grat Necrid a 900-hoz!
Grat Xipe az 1800-hoz!
Grat Zolan43 a 100hoz!
Relunx
:merci: neked pedig Grat az uj ava-hoz!! ill Grat Kvikveg az uj Avatarhoz!! :jee:
Grat Kvikveg és Relunx az avatarcseréhez!
:merci: Necrid és Darkstar! Végre kitehettem a kedvenc karakteremet!
Relunx
THX Relunx!
Grat Relunx! :jee:
Grat Kvikveg! :jee:
Grat Necrid! :jee:
Grat Xipe! :jee:
Quote from: Relunx:merci: Necrid és Darkstar! Végre kitehettem a kedvenc karakteremet!
Relunx
Sol rulez :jee:
Nemreg neztem meg a fenykepeket... Dobb... :eeek:
Sok Boldogsagot kivanok Djinn-nek és Animal-nak! :jee:
Csak kapkodom a fejem a sok postfordulon... :D
Koszi a gratokat, hirtelen felindulasbol elkovetett csere volt. :rolleyes:
GRAT otaku ;) katz az 1500-poszhoz!! :jee:
Quote from: NecridGRAT otaku ;) katz az 1500-poszhoz!! :jee:
:merci:
Grat katz! Szerintem a vallasok topicnak koszonhetoen meg fog ugrani ez a szam. :D:D:D
Grat katz. :appl: Most nem kevesen postfordulnak. :)
Grat katz! :jee:
Grat Relunx!
Grat Xipe!
Grat Kvikveg!
Grat katz!
Grat Necrid!
Grat zolan43!
Grat sirtomi!
Grat Moha!
Grat Damnatus!
:appl: :jee: :appl: :jee: :appl: :jee: :appl: :jee: :appl:
Ed: Grat HVp!
Húúúú mennyien vagytok! Bocs ha kihagytam valakit!
Csak engem! kicsiny jelentéktelen személyem... :3x3::hehe:
KÖCC Rin-sama! :jee:
Grat otaku katz!
Grat Relunx és Kvikveg az avatarokhoz!
Grat Necrid a 900-hoz!
Grat Xipe az 1800-hoz!
Grat katz az 1500-hoz!
Quote from: DamnatusGrat Necrid a 900-hoz!
Grat Xipe az 1800-hoz!
Grat katz az 1500-hoz!
:merci:
:merci:
Quote from: RinGrat Relunx!
Grat Xipe!
Grat Kvikveg!
Grat katz!
Grat Necrid!
Grat zolan43!
Grat sirtomi!
Grat Moha!
Grat Damnatus!
:appl: :jee: :appl: :jee: :appl: :jee: :appl:
Ed: Grat HVp!
Húúúú mennyien vagytok! Bocs ha kihagytam valakit!
HÚÚÚÚÚ pár nap szünet és csak lesek...
Grat mindenkinek :jee: :appl:
Tetszenek új avatárok :jee:
HVp213 ezért az avatarért HATALMAS GRATULA :D :whoah: :cool:
:merci: Rin és Gratz Hvp213 :jee:
Grat Fazék a 2000-posthoz!! :jee:
Grat Fazék a 2000-hez!
Grat a 2000-hez Fazék!
GrAtUlA Postmonster Fazék! :jee:
Grat az új avatarhoz Vili! :jee:
Grat a 2000-hez Fazék! :appl:
Grat katz az 1500hoz! Ez nem ér, én is otaku akarok lenni!!! :bruhuhu: (tegnap még több mint 10 posttal le voltál maradva, ma meg már én vagyok lemaradva.... Ez nem ér.... :bruhuhu: ) Hogy mertél leelõzni?? :morci: :)
Grat Fazék a postmonsterséghez, vagyis a 2000hez! :jee:
Grat Necrid a 900hoz!
Grat az avatarhoz Kvikveg, Relunx és HVp213!!
2132132132132132132132132132132132132123213
Remélem nem hagytam ki senkit...
:merci: Meske
THX Darkstar Meske sirtom Necrid!
Grat Blimp! :jee: (ill Lábas)
Grat Kvikveg az új avatarhoz!
Grat katz az 1500-hoz!
Grat Hvp213 az új avatarhoz!
Grat Postmonsterséghez Fazék!
Relunx
:merci: Relunx!
Grat HVp213 az aláírásodhoz!
213213213213213213213213213213
Köszi Meske!
Látom betartod amit irtál és csak nem birsz leszokni a 213-rol... :rolleyes: :hehe:
Köszi Damnatus, sirtomi, Moha, Darkstar, Meske, HVp213, Relunx és minden további jóembernek is! :)
Grat Necrid a Rutinhoz! :jee:
Quote from: HVp213Grat Necrid a Rutinhoz! :jee:
:merci:
Grat Necrid!
Grat Turbok az 1200hoz! :appl:
Quote from: DarkstarGrat Necrid!
Grat Turbok az 1200hoz! :appl:
:merci:
Grat Darkstar a 800-posthoz!! :jee:
:merci: Ezt most kivételesen nem vettem észre. :D
Kérdés: negyedévenként nõ eggyel a rep. power? Mert pont fél év elteltével lett 2.
Grat Turbok! :jee:
Grat SötétCsillag! :jee:
Gratula Mindenkinek! :)
Külön a felvételizõknek! :D
Quote from: HVp213Látom betartod amit irtál és csak nem birsz leszokni a 213-rol... :rolleyes: :hehe:
Igen, én mindig be szoktam tartani, amit írok/mondok. :)
213213213213213213213213213213213213213
Grat Necrid!
Grat Turbok az 1200hoz!
Grat Darkstar a 800hoz!
Grat a felvételizõknek!
:merci: Vili, Exo, Meske!
Grat a sikeres felvételikhez! :jee:
Szintén Grat a felvételizõknek!! :jee:
Grat az 1500-hoz Meske! Csak sikerült. :jee:
Grat Meske! :jee:
Köszi Darkstar és HVp213! :merci:
213213213213213213213213213213
Jó érzés végre otakunak lenni! :D
Grat az otakusághoz, de még mindig nem értél utól :hehe: :)
Grat Otaku ;) meske :jee:
Quote from: katzGrat az otakusághoz, de még mindig nem értél utól :hehe: :)
Amilyen gyorsan te írogatsz, attól tartok soha nem is foglak utol érni, de azért nem is maradok le (annyira)... :)
Kösz neked is, meg Necridnek is! :merci:
Grat Turbok az 1200-hoz!
Grat Darkstar a 800-hoz!
Grat Meske az 1500-hoz!
Köszike Damnatus! :merci:
Gratula otaku Meske and minnasan! :D :jee:
Köszi szépen Exo! :merci:
:merci: Damnatus!
GrAtUlA Otaku Meske! :jee: :cool: :lazza: :appl: :tezsvir:
Na, ez megérne egy HATALMAS pozitív repet, csak sajnos várnom kell, míg megint adhatok neked, Moha... :bruhuhu:
Mindenesetre köszike szépen! :merci:
Grat Attila az 5600-posthoz!! :jee:
Grat Attila! :jee:
Grat Ancient Necrid! :jee: (Omar Omar... Átirtad a postod :3x3::hehe: )
:merci:
Grat a kiloposthoz Necrid! :) :jee:
Quote from: ExoGrat a kiloposthoz Necrid! :) :jee:
:merci:
Grat Bonci az 5600hoz!
Grat Necrid az 1000hez!
Quote from: MeskeGrat Bonci az 5600hoz!
Grat Necrid az 1000hez!
-||- :)
:merci: Meske, Xaga
Grat Necrid az 1000-hez!
Grat Bonci az 5600-hoz!
:appl:
Quote from: sirtomiGrat Necrid az 1000-hez!
Grat Bonci az 5600-hoz!
:appl:
:merci:
Grat Bonci az 5600hoz! :appl:
Grat Necrid az 1000hez! (gyorsan elérted) :appl:
Grat Bonci az 5600-hoz!
Grat Necrid az 1000-hez!
Grat Ancient Necrid!
Grat Bonci az 5600-hoz! :jee:
:merci: Darkstar, Damantus, Moha.
Grat Titkos az 500hoz! :appl:
Grat Titkos! :jee:
Grat Titkos az 500-hoz!
Grat az 500-hoz Titkos! Bár ez már igazából a 730. :)
Grat Titkos az 500hoz!! :jee:
Grat Titkos az 500-hoz!
Grat Necrid az Ancient Memberséghez!
Relunx
Quote from: RelunxGrat Titkos az 500-hoz!
Grat Necrid az Ancient Memberséghez!
Relunx
:merci:
Grat Titkos az 500hoz!
Gratulálok Mindenkinek!
Boldog születésnapot Zelgadis és olin! :appl:
Boldog szülinapot Zelgadis és olin!
Happy Birthday Zelgadis és olin!! :jee:
Boldog szülinapot Zelgadis és olin!
Relunx
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Zelgadis és olin!
Megint elkéstem!!!!
Most mindenkinek utolag kell gratulálnom.
Ugyhogy GRATULÁLOK MINDENKINEK!!!! :jee:
BSz Zelgadis!
BSz olin!
Boldog születésnapot Zelgadis és olin!
Grat Rin Az uj Avatárhoz!! :jee:
Grat Rin! :jee:
Van ma pár születésnapos. :) Akkor most korsorrendben: BSZ Osaka-san, Zanador, Alexis, -=Ghost=-!
BSz Osaka-san!
BSz Zanador!
BSz Alexis!
BSz -=Ghost=!
Boldog szülinapot Osaka-san, Zanador, Alexis, -=Ghost=-!
Grat Rin! :jee:
Happy Birthday Osaka-san, Zanador, Alexis, -=Ghost=-! :jee:
Köszi Necrid, Darkstar és Vili! :)
És gratula mindenkinek!
Grat Necrid az 1024 posthoz! Szép kerek szám! :D:D
Boldog Szülinapot Zanador!
Rin nagyon jó az új avatarod!!!! :jee: Nekem nagyon tetszik!!!! :haha:
Quote from: MohaGrat Necrid az 1024 posthoz! Szép kerek szám! :D:D
Boldog Szülinapot Zanador!
:merci: :D:D
Quote from: MohaGrat Necrid az 1024 posthoz! Szép kerek szám! :D:D
:lol: Isssssssteneeeeeem! :lol:
Postfordulósokat most nem számolom össze, mert rég voltam itt utoljára, de gratulálok nekik is!
Grat Kvikveg az 1100-hoz! :appl:
:eeek: Nem Gratoltam még a MASTER-nak!?
Bocsásson meg!!!
:p
És Gratulálok a mostanság elért sikerekhez! :jee:
Quote from: Pirula:lol: Isssssssteneeeeeem! :lol:
Miért, hexában jobb lett volna? :P
Akkor gratula Kvikveg a 44Ch ($44C) poshoz! :haha:
Gratula MC Kvikveg!
Quote from: MohaMiért, hexában jobb lett volna? :P
Nem. Így legalább elsõre értettem. :)
Grat Kvikveg az 1100-posthoz!! :jee:
Oh.. Mindig erik meglepetesek az embert... Koszi! :D:D:D
Grat Necridnek a 2^10 posthoz!
Quote from: KvikvegGrat Necridnek a 2^10 posthoz!
Hehe :merci: :D:D
Grat Kvikveg!
Grat Necrid! :)
Köszi animoni!
Quote from: RinGrat Kvikveg!
Grat Necrid! :)
Köszi animoni!
:merci:
Grat Necrid az 1024 posthoz!
Grat Kvikveg az 1100-hoz!
Relunx
Quote from: RelunxGrat Necrid az 1024 posthoz!
Grat Kvikveg az 1100-hoz!
Relunx
:merci:
Grat a fórumnak az 1500+ memberhez (még ha jó részük nullposztos is, ez akkor sem semmi :eek: ) :jee:
Gratulálok mindenkinek, aki az elmúlt 2 hétben elért valami gratulálásra méltót! :appl:
Így utólagosan:
Gratulálok Mindenkinek, BSz az ünnepelteknek.
És nagyon megkésve ugyan, de Sok Boldogságot Djinn és Animal! :D
Quote from: ExoÉs nagyon megkésve ugyan, de Sok Boldogságot Djinn és Animal! :D
Nagyon köszönjük!! :haha:
Grat animoni! :jee:
editke: a 200 posthoz! :rolleyes:
Quote from: HVp213Grat animoni! :jee:
Nekem???Miért??
De azért köszi szépen :haha: !!!
Utólagos boldog szülinapot Zelgadis, olin, Osaka-san, Zanador, Alexis és -=Ghost=-!
Grat Rin az avatarodhoz!
Grat Kvikveg az 1100hoz!
Grat animoni a 200hoz!
Grat Shiroi! :jee:
edit: Grat Xaga! :jee:
Quote from: Shiroi!si magam kolálutarg nebyge sé agaX mönözsöK
:) .mezsev es erzsé detílme men ah, mönöcöK
Grat animoni a 200hoz! :appl:
Grat Xaga az 1900hoz! :appl:
Grat Shiroi az 1600hoz! :appl:
Grat animoni a 200hoz!
Grat Xaga az 1900hoz!
Grat Shiroi az 1600hoz! :jee:
Grat Xaga az 1900-hoz!
Grat Shiroi az 1600-hoz!
Grat a 200-hoz animoni!
Grat Shiroi az 1600hoz!
Grat Xaga az 1900hoz! ill. !zoh0091 za agaX tarG ;)
Grat animoni a 200hoz!
Grat Xaga az 1900hoz!
Grat Shiroi az 1600hoz!
Relunx
Grat animoni a 200-hoz!
Grat Xaga az 1900-hoz!
Grat Shiroi az 1600-hoz!
Grat animoni, Xaga és Shiroi!
thenksz pípöl :)
Quote from: Xagathenksz pípöl :)
Hogy hogy nem Forditva?:D Elsöre forditva akartam olvasni..
Grat Bonci az 5700-hez!! :jee:
GRAAAT BONCI A 5700HOZ!! :jee:
Grat Attila! :jee:
Gratula Bonci! :jee:
Grat Bonci! :appl: 10k a cél? :)
Grat Bonci az 5700-hoz!
Relunx
Grat kisvirag a 400-hoz!
Quote from: DamnatusGrat kisvirag a 400-hoz!
Grat! :jee:
Grat kisvirag! :jee:
Grat kisvirág a 400-hoz!
Relunx
Bonci: grat a megszamlalhatatlan mennyisegu postodhoz! :eeek: :eek:
Grat kisvirág a 400-hoz !! :jee:
Grat Rin az új avatárodhoz! Nagyon cool! :jee:
Relunx
Grat Relunx a 800hoz. (A mostani new post adagomban az összes threadben tiéd volt az utolsó :D) :appl:
Grat Relunx a 800-hoz!
Grat Relunx a 800-posthoz!! :jee:
Grat Relunx! :jee:
Grat Relunx a 800-hoz!
Grat Renlux a 800-hoz, kisvirag a feléhez! :)
:merci: Darkstar, Damnatus, Necrid, HVp213, Moha, Pirula.
Igyekszem sokat postolni Darkstar! :D
Relunx
Grat Vilinek az avataromért és egyben köszönet!
Boldog születésnapot Drótmalac! :appl:
Grat Ramiz avatarjáért Vilinek! :D
Pre grat Vilikoma a 800-hoz!! :jee:
És grat Ramiz avatárjához, naggyon jóó lett! Az én képeimet majd küldöm, ha összeszettem õket a netrõl...
(nem lesz sok, csak kb hat-hét OK?)
Boldog születésnapot Drótmalac!
Grat Ramiz Avatárjához HVp213! Nagyon jó lett!
Relunx
Happy birthday Drótmalac!
Grat Ramiz Avatárjához vili :jee:
Boldog szülinapot Drótmalac!
Köszi Ramiz, sirtomi, White SeeD, Raggie, Relunx & Necrid!
Köszi szépen mindenkinek.
Egyúttal: Gratula mindenkinek mindenért!
Grat mindenkinek, aki távollétem alatt elért valamit! :appl:
Kicsit utólagosan, de BSz Drótmalac! :)
Boldogat Drótmalac (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Darkstar a 900-posthoz!! :jee:
:merci:
Grat Darkstar a 900 -hoz!
Grat Darkstar a 900-hoz!
eloszor is grat mindenkinek mindenert, es bar nem szokasom mostanaban csak egy gratert beirni, de ezt most asszem meg kell emlitenem, mert izemize :)
szoval:
GRAT, es KOSZI DAMNATUS a szervezesert es egyebekert a taborban.
a taborban megjelent embereknek pedig:
kisvirag, Damnatus, animoni, noriko, Freyja, Pandora, Meske, Kvikveg, Darkstar, katz, Bonci, Fazek, Baldy, Moha, Ramiz, kecsap, Cobra
nagyon nagyon Koszonom, es GRAT a jo hangulathoz, meg egyebekhez.
Damnatus: azert az ido jobb is lehetett volna :PP
:jee: :hehe: :whoah: :tezsvir: :cool: :merci:
na, ezek igy kozbe kellett volna, de igy eccerre is jo :)
Grat Darkstar :jee:
Boldog Szülinapot Drótmalac és köszi Damnatus a táborszervezért! :tezsvir: :cool:
Kösz mindenkinek a gratokat, és KÖSZÖNÖM Damnatus, hogy megszervezted a tábort! :appl:
Gratula Darkstar a 900-hoz!
Relunx
juj, tök izé, hogy én észre sem vettem, hogy itt töksok aranyos ember gratulált nekem a 400hoz!
köszi mindenkinek, de tényleg :)
Grat Necrid az 1100hoz! :jee:
Quote from: DarkstarGrat Necrid az 1100hoz! :jee:
:merci:
:appl: dirceN tarGrat Necrid :appl:
Quote from: Xaga:appl: dirceN tarGrat Necrid :appl:
:) agaX icreM
Grat Necrid az 1100-hoz!
Grat az 1100-hoz Necrid! :appl:
:merci: Damnatus, Sirtomi
Quote from: kisviragjuj, tök izé, hogy én észre sem vettem, hogy itt töksok aranyos ember gratulált nekem a 400hoz!
köszi mindenkinek, de tényleg :)
Hehe, akkor mar en is: gratulalok! :hehe:
Grat Necrid!
Quote from: KvikvegGrat Necrid!
:merci:
Én is Gratulálok mindenkinek mindenért!!!!
Jó az új avatarod Ramiz :jee: !!
Grat kisvirag a 400hoz!
Grat Relunx a 800hoz!
Grat Ramiz az avatarodhoz!
Utólagos Boldog Szülinapot Drótmalac!
Grat Darkstar a 900hoz!
KÖSZI DAMNATUS A SZERVEZÉSÉRT!! :tezsvir:
Grat Necrid az 1100hoz!
:appl::appl::appl:
Gratulálok animoni a 200-hoz!
Gratulálok Xaga az 1900-hoz!
Gratulálok Shiroi az 1600-hoz!
Gratulálok Bonci az 5700-hez!
Gratulálok kisvirag a 400-hoz!
Gratulálok Relunx a 800-hoz!
Gratulálok Darkstar a 900-hoz!
Gratulálok Necrid az 1100-hoz!
Gratulálok Feldin az 1800-hoz!
Gratulálok annak, akit esetleg kihagytam!
:appl::appl::appl:
Grat Necrid az 1100-hoz!
:merci: Kedves Meske ill Djinn és Moha
Huh, ecséém! Kongrat Necrid! Te aztán belehúztál rendesen! :tezsvir:
Grat Darkstar a 900-hoz!
Quote from: Raggie GordonHuh, ecséém! Kongrat Necrid! Te aztán belehúztál rendesen! :tezsvir:
Grat Darkstar a 900-hoz!
:merci: Minja utolérlek :) , Hajra jer majd köv meetre..szeretnék már veled személyesen ismerekedni :tezsvir:
Hát ja! Mindjárt utolérsz valóban! Csak hajrá!
Meetre meg valszeg jövök, és én is várom a találkozást!
Grat Necrid az 1100-hoz! Tényleg belehúztál...csak így tovább
Relunx
Quote from: RelunxGrat Necrid az 1100-hoz! Tényleg belehúztál...csak így tovább
Relunx
:merci:
Grat Damnatus a 2200-hoz!! :jee:
GrAt DaMnAtUs A 2200HoZ!!!
Grat a 2200-hoz Damnatus!
Grat a 2200-hozDamnatus és a 3100-hoz Moha! :jee:
Grat Damnatus & Moha :appl:
Hajrá anime táboros cimborák! :D (király, hogy most már arc is kapcsolódik a névhez)
Grat Moha a 3100-hoz!! :jee:
Grat a 2200-hoz Damnatus!
Grat a 3100-hoz Moha!
Relunx
Gratulálok Damnatus a 2200-hoz! :)
Gratulálok Moha a 3100-hoz! :)
Hatalmas Gratula MOHA a 3100hoz!! (és szép álmokat, ugyanis a hátam mögött éppen alszol... :p)
Grat Katz az 1600-hoz!! :jee:
Grat katz az 1600hoz!!
(ÁÁ! Ezt már soha az életbe nem hozom be... :3x3: :))
Necrid: szerintem gyorsan javítsd ki kis k-ra a nevét, mielõtt észrevenné! ;)
Quote from: NecridGrat Katz az 1600-hoz!! :jee:
Katz? Ki az?
Quote from: MeskeGrat katz az 1600hoz!!
(ÁÁ! Ezt már soha az életbe nem hozom be... :3x3: :))
Kösz Meske.
Grat katz! :appl:
Grat katz az 1600hoz
es
grat Moha a 3100hoz!
:D
Quote from: katzKatz? Ki az?
Sry..
katz :)
Grat Rounin az 1600-hoz!! :jee:
Grat Ramiz a 3300hoz! :appl: :)
Quote from: DarkstarGrat Ramiz a 3300hoz! :appl: :)
Kösz, és grat a gyors reagáláshoz! :D
Quote from: RamizKösz, és grat a gyors reagáláshoz! :D
:merci: :D
Grat Ramiz!! :appl:
Gratula katznak és Sörjáratosnak a postfordulóikért! :tezsvir:
Grat Danhibiki a 100-hoz!! :appl:
Grat Senior Member Danhibiki! :jee:
arigato,arigato:D igyekszem majd;)
Edit: köfesz Meske:)
Grat Ramiz a 3300hoz!
Grat Rounin az 1600hoz!
Grat Danhibiki a 100hoz!
Grat Fazék az avatarodhoz!! (Nem kéne már levágni a körmödet? :p)
:) !ikibihnaD nineg tarG
Quote from: Xaga:) !ikibihnaD nineg tarG
:lol: Hmm, ismerõs ez a tükörírás. Arigato Iruka sensei^_^
Quote from: MeskeGrat Fazék az avatarodhoz!! (Nem kéne már levágni a körmödet? :p)
Gyere csak közelebb, gyermekem... (http://community.the-underdogs.org/smiley/angry/saevil.gif)
Kösz a gratokat Raggie Gordon, Darkstar, Necrid, Relunx, Djinn, Meske, Kvikveg!
Grat katz az 1600-hoz!
Grat Ramiz a 3300-hoz! (azért is utólérlek! :p)
Grat roderick az 1000-hez (még ha megkésve is :D )!
Grat roderick az 1000hez!
Grat az 1000-hez Roderick!
Grat roderick az 1000-hez !! :jee:
Grat Rev az aláíráshoz! :D Teljesen egyetérte vele!(én is hányszor mondtam már ezt a mondatot..hajaj...)
Grat roderick a milleneumhoz! :jee:
:appl::appl::appl:
Gratulálok katz az 1600-hoz!
Gratulálok Rounin az 1600-hoz!
Gratulálok Ramiz a 3300-hoz!
Gratulálok Danhibiki a 100-hoz!
Gratulálok Fazék az avatarhoz!
Gratulálok roderick az 1000-hez!
:appl::appl::appl:
Quote from: Djinn:appl::appl::appl:
Gratulálok katz az 1600-hoz!
Gratulálok Rounin az 1600-hoz!
Gratulálok Ramiz a 3300-hoz!
Gratulálok Danhibiki a 100-hoz!
Gratulálok Fazék az avatarhoz!
Gratulálok roderick az 1000-hez!
:appl::appl::appl:
thx :merci:
Grat Meske!! :appl:
Grat R.Gordon az 1400-hoz!! :jee:
Grat Raggie az 1400hoz! :appl:
Grat Raggie az 1400-hoz és Fazék az avatarhoz!
Grat Fazék az avatarhoz!! :appl:
Grat Raggie az 1400-hoz!
Fazék, jó az avatarod :)
Grat Raggie Gordon az 1400-hoz!
Grat Fazék az új avatarhoz!
Grat Meske az új aláíráshoz!
Relunx
Köszönöm a gratokat, az avatar-om a napokban kiolvasott Neil Gaiman - Coraline c. gyerekkönyv egyik illusztrációjának beszkennelt (és sajnos) lekicsinyített változata, de vszleg 1-2 hét és visszatérek Max-hez, csak most egy kis változásra volt szükségem :)
Gratulálok legújabb tagunknak a névválasztáshoz! :lol:
A drapp ballonkabátot, szivart és az öreg autót el ne felejtsd! :)
Quote from: MohaGratulálok legújabb tagunknak a névválasztáshoz! :lol:
A drapp ballonkabátot, szivart és az öreg autót el ne felejtsd! :)
És ne tartozzon a regisztráltak ama 50%-ába, akik 0 posztosak :)
Quote from: MohaGratulálok legújabb tagunknak a névválasztáshoz! :lol:
A drapp ballonkabátot, szivart és az öreg autót el ne felejtsd! :)
Gyorsan valaki regeljen Corleone névvel és akkor mehetne a fight!! :D :__devil:
Csak vicceltem!
Mindenkinek köszönöm a gratokat!
Fazék: nekem az elõzõ avatárod jobban tetszett!
Edit: Grat Bonci az új aláíráshoz(álá Zolika)!
Quote from: Raggie GordonFazék: nekem az elõzõ aláírásod jobban tetszett!
Tessék lassabban írni és akkor nem lesz butaság belõle ;)
Szóval nekem is jobban tetszik az elõzõ avatar-om általánosságban, de most valahogy annyira magával ragadott a könyv és ez a kép, hogy 1-2 hétre megváltoztattam erre. :)
Quote from: FazékTessék lassabban írni és akkor nem lesz butaság belõle ;)
Szóval nekem is jobban tetszik az elõzõ avatar-om általánosságban, de most valahogy annyira magával ragadott a könyv és ez a kép, hogy 1-2 hétre megváltoztattam erre. :)
Javítva! :rolleyes:
Aha, így már értem. Egyébként egy hatalmas(?) kezet(?) ábrázol nem? :confused:
Quote from: Raggie GordonAha, így már értem. Egyébként egy hatalmas(?) kezet(?) ábrázol nem? :confused:
Hatalmasnak nem hatalmas, csak rémisztõ :) A könyvbeli "másik anyuka" keze... nekem tetszik :D
Quote from: DarkstarÉs ne tartozzon a regisztráltak ama 50%-ába, akik 0 posztosak :)
A 0 postos, bazi regi regisztraltakat nem irtjuk? (Nem felhivas, kerdes.)
Meglepodtem, hogy mennyi uj tag van csak egy heten belul is.
Grat Bonci az alairashoz, ami annyira elethu, hogy majdnem szoltam miatta neked! :)
Grat Bonci az 5800hoz! :appl: :eeek:
(Melyiket használjam inkább: Bonci v. Attila?)
Grat Atilla az 5800-hoz!! :appl:
Quote from: FazékHatalmasnak nem hatalmas, csak rémisztõ :) A könyvbeli "másik anyuka" keze... nekem tetszik :D
:eeek: Hûû... egészen megborzongtam! Ööö, most mivan? Mindenkinek két anyukája van? Nekem is? :D
Nem rossz egyébként, scak a régi jobb szvsz.
Edit: GRATT Bonci az örök vezetéshez! ;)
Grat Bonci az 5800-hoz! Valld be, hogy az a terved, hogy szeptemberig eléred a 6000-et, aztán megnézed, hogy egy év alatt behozunk-e... :D
Grat Raggie az avatarhoz! Elég béna, de jó animébõl van! :hehe: és :tezsvir:
Grat Raggie az avatarhoz!! :eeek:
Köcc Ramiz és Necrid!
És nem is béna! Egy órát szarakodtam, mire sikerült egy éles frame-et elkapni!
Quote from: Raggie GordonKöcc Ramiz és Necrid!
És nem is béna! Egy órát szarakodtam, mire sikerült egy éles frame-et elkapni!
és a tájékozatlanabbak is megtudhatnák, hogy mit ábrázol az avatar-od? :)
Quote from: Fazékés a tájékozatlanabbak is megtudhatnák, hogy mit ábrázol az avatar-od? :)
A Texhnolyze címû sorozat fõszereplõjét(amint éppen péppé üti egy jóember fejét, mer szokott ilyesmiket...).
Edit: ja és éppen most nézem ezt a sorozatot, ezért raktam be a képet!
Quote from: Raggie GordonA Texhnolyze címû sorozat fõszereplõjét(amint éppen péppé üti egy jóember fejét, mer szokott ilyesmiket...).
Edit: ja és éppen most nézem ezt a sorozatot, ezért raktam be a képet!
értettem, köszönöm :) majd sort kerítünk erre a sorozatra is egyszer :)
Pregrat Fazék a 2100-hoz!! :D :jee:
Quote from: Raggie GordonPregrat Fazék a 2100-hoz!! :D :jee:
Köszönöm :D
Grat Fazék a 2100hoz! :appl: (és köszi a játékot :) )
Grat Fazék a 2100-hoz!
Grat Raggie az avatarhoz, nagyon tetszik :jee:
A Texhnolyze sorozat elõrébb került a listámon :)
Grat Fazék a 2100-hoz!
Quote from: sirtomiGrat Fazék a 2100-hoz!
Grat Raggie az avatarhoz, nagyon tetszik :jee:
A Texhnolyze sorozat elõrébb került a listámon :)
Köszi, és az elõbbretevés nem csak emiatt helyes, hanem mert igen-igen jó sorozat! Még nem fejeztem be de eddig is izgalmas, és állítólag a vége a legjobb!
Grat a 2100-hoz Fazék!
Grat Fazék a 2100-hoz!
Relunx
Köszi a gratokat Shiroi, Necrid és Relunx! :merci:
Grat Bonci az 5800hoz és az aláírásodhoz!
Grat Fazék a 2100hoz!
Grat Raggie Gordon az 1400hoz és az avatarhoz!
Grat Mindenkinek aki elért valami jelentöset távollétem során! :jee:
Grat Darkstar az Ancient Memberséghez!
Relunx
Grat Darkstar :appl:
Grat Darkstar!
Köszi Relunx, Necrid és sirtomi! :merci: Gyorsan észrevettétek. :)
Grat a mesés 1001 posthoz, Darkstar! :D
Quote from: MohaGrat a mesés 1001 posthoz, Darkstar! :D
THX Moha. Még meg kellett volna várnom a te gratodat is, és akkor enyém lett volna a 11000. post, így viszont most grat hozzá neked! :D (Jó népszerû a topik)
Grat Moha a 11000. posthoz!
Tényleg népszerû ez a topic :)
Grat Darkstar az 1000hez! :)
Grat Moha a thread 11000. hozzászólásához! :)
Grat Moha a thread 11000. hozzászólásához! :jee:
Ez nem semmi Moha!
11000. hozzászólásához te aztán a szvak ember vagy!
Gratulálok! :jee:
Kösz a gratokat! Egész véletlen jött amúgy össze. :D Abszolót nem figyeltem.
Leon Carter: Köszi, de egyelõre még csak a 3200-hoz közeledek. ;) Csak annyi, hogy az enyém volt ebben a threadben a 11000. hozzászólás (amibõl 486-ot írtam ténylegesen én :))
Grat az 1000-hez Darkstar!
:appl::appl:
Gratulálok Raggie az 1400-hoz és az avatarhoz!
Gratulálok Bonci az 5800-hoz!
Gratulálok Fazék a 2100-hoz!
Gratulálok Darkstar az 1000-hez!
Gratulálok Manu a 700-hoz!
Gartulálok Necrid az 1200-hoz!
:appl::appl:
Quote from: Djinn:appl::appl:
Gratulálok Raggie az 1400-hoz és az avatarhoz!
Gratulálok Bonci az 5800-hoz!
Gratulálok Fazék a 2100-hoz!
Gratulálok Darkstar az 1000-hez!
:appl::appl:
:D Szokásos Djinn-gratuláció! :)
(végülis sokkal logikusabb, mint amit mi csinálunk, hogy mindenkinek egyesével irogatunk)
Quote from: Djinn:appl::appl:
Gratulálok Raggie az 1400-hoz és az avatarhoz!
Gratulálok Bonci az 5800-hoz!
Gratulálok Fazék a 2100-hoz!
Gratulálok Darkstar az 1000-hez!
Gratulálok Manu a 700-hoz!
Gartulálok Necrid az 1200-hoz!
:appl::appl:
:merci:
Grat Necrid az 1200hoz! :appl:
:merci: mindenki.
Grat Necrid az 1200-hoz! Egyszerûen szuperszónikus sebességgel haladsz!! :D
Grat Manu a 700-hoz!! Megint okosabbak lettünk jóval! Azt a 700 postot érdemes elolvasni az biztos! Mindenkinek ajánlom, mivel Manu kolléga nem tréfál, õ komolyan beszél és értelmesen!(ellentétben velem :) )
Grat SötétCsillag, Necrid & Manu! :jee:
Quote from: Raggie Gordonõ komolyan beszél és értelmesen!(ellentétben velem :) )
:eröteljes helyeslés: :p
Grat Manu a 700hoz!
Grat Necrid az 1200hoz!
Quote from: HVp213:eröteljes helyeslés: :p
Te csak ne helyeselj! ugyan ez rád is vonatkozik!! :D
Quote from: Raggie GordonTe csak ne helyeselj! ugyan ez rád is vonatkozik!! :D
ugyan-ugyan! Én MINDIG CSAK értelmes és tanulságos postokat irok! (tanulsága: ne olvasd el HVp213 postjait! :rolleyes: )
Grat Raggie és HVp213 a postjaitokhoz!
Én örömmel olvasom õket :D
:merci: Darkstar, R Gordon, Vili , Meske :)
Grat Necrid az 1200-hoz!
Grat Manu a 700-hoz!
Relunx
:merci: Relunx
Grat Manu a 700-hoz!! :jee:
Quote from: sirtomiGrat Raggie és HVp213 a postjaitokhoz!
Én örömmel olvasom õket :D
Kösz sirtomi, de azért ez biztos, hogy túlzás! :)
Grat a 700hoz Manu! :appl:
Kösz Djinn, Raggie, HVp 213, Meske, Relunx, Necrid, Darkstar!
:merci: all!
Grat Raggie Gordon az új avatarodhoz és a location-ödhöz!!
EDIT:
Grat Necrid az aláírásodhoz!
Quote from: MeskeGrat Raggie Gordon az új avatarodhoz és a location-ödhöz!!
EDIT:
Grat Necrid az aláírásodhoz!
Ohh..köszönöm. :merci:
Grat Necrid az új aláírásodhoz!
Grat Raggie Gordon az új avatárodhoz!
Relunx
Quote from: RelunxGrat Necrid az új aláírásodhoz!
Grat Raggie Gordon az új avatárodhoz!
Relunx
شكرا
Quote from: Necridشكرا
Nem semmi. És változik, ahogy darabonként kijelölöd.
On: Grat mindenkinek az újításokhoz! :jee:
Happy Birthday REGGIE GORDON !! :appl: :jee:
Boldog Születésnapot Raggie Gordon! :)
Boldog Szülinapot Raggie Gordon!
Relunx
Boldog szulinapot Raggie Gordon!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Raggie Gordon!
Boldog 18. szülinapot Raggie Gordon! :jee: 御誕生日
Boldog születésnapot Raggie!!!
A franc, hogy nem tudtál most lejönni Szegedre! Partyzhattunk volna egy jó nagyot. :( Pedig még a nappalim (http://usteam.hu/pictures/p/pics/1124349912222.jpg) is fel lett volna díszítve. ;)
Köszönöm Manu, Necrid, Fazék, Relunx, Kvikveg, Moha, Shiroi és Darkstar!
Manu, tényleg feldíszítetted miattam a nappalidat??..... A r*hadt életbe, hogy nem tok lemenni!!! :beken: De azétr :merci: Hogy gondoltál rám! :) A partyzást meg szintén bepótoljuk!!
Tényleg gratula mindenkinek aki megérdemli, de most nagyon lusta vagyok visszaolvasni sajnos! :)
Boldog születésnapot Raggie!! :appl::appl::appl:
MCMLXXXVII jó év volt! Fighting The World :whoah: , Dungeon Master, Warhammer 40,000, Holtak szószólója, Count zero, Full Metal Jacket.... :jee:
Akkor született meg a föld ötmilliárdodik lakója is (Zágrábban, Július 11-én)! :haha: (bár lövésem sincs ezt, hogy találták ki...)
Boldog Születésnapot Raggie Gordon!
Boldog születésnapot Raggie! :appl:
Ja hogy Raggienek még ma van a születésnapja?
Akkor hepi börzdéj, jó sörtortázást!
edit: és sirtominak a haccázhoz!
Heppí B. Reggie!
Isten éltessen Raggie!!
S grat sirtomi a 600hoz!!!
Grat a postfordulóhoz sirtomi. :appl:
Thx Pirula,Alkyra és Darkstar!
Köszönöm Pirula, Djinn, Lythis, sirtomi, Xaga és Alkyra! A fülem már nem csak a bokámig, de a szomszédba is átér! Annyi üdvözlést kaptam! :D (jól is esik!) :rolleyes:
Djinn:nem is tudtam, hogy ilyen jó évben születtem! Ez tök király! Ezek közül, még csak a Count Zero-t és a Full metal jacket-et ismerem, de ezek naggyon jók(nem lehet véletlen, hogy ekkor születtem! ;) )!
Edit: Pirula: sörtortázás is meglesz, csak gyógyuljak mán ki ebbõl a redvás tüdõgyulladásból! Azért köszi! :D
Gratula újdonsült otakunknak! Aztán jobbulást is Raggie!
Boldog szülinapot Raggie Gordon! és grat az 1500hoz!(http://www.diegotorres.com.ar/mensajeitor/foro/caritas/120103_emA61_prv1.gif)
Grat sirtomi a 600hoz!
Quote from: PirulaGratula újdonsült otakunknak! Aztán jobbulást is Raggie!
Arigato gozaimaste! x2 (tehát: kösz! :) (kétszer))
A jobbulás meg lesz, csak gyõzzem kivárni...
Edit: Köszi Meske!
Boldog Szülinapot Sir Agressziv Mazsom!
Quote from: HVp213Boldog Szülinapot Sir Agressziv Mazsom!
:merci: Vili bátyó! :D
Grat Sör Maister az 1500hoz :jee:
Grat Raggie az 1500-hoz!
Relunx
Grat otaku Raggie! Születésnap, postforduló, minden összejött. :)
Grat Raggie! :jee:
Elnézést, hogy lekéstem:
Boldog Születésnapot Raggie! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Köszönöm nagyon Necrid, Relunx, Darkstar, HVp213 és Bonci!
Már komolyan elérzékenyültem itt a monitor elõtt! Ennyi jókívánságot még soha sem kaptam! Télleg :merci: mindenkinek!! :jee:
Grat az 1700hoz katz! :appl:
Grat 1700-hoz katz !! :appl:
Ugh, ma lett vagy 50 uj postom :eeek:
:merci:
Grat katz! :jee:
Grat az 1700-hoz katz! :appl:
Grat katz az 1700hoz!!!
Grat az új avatarodhoz bpka000! Lord Helmet? :jee:
Grat az 5900hoz Bonci! :appl:
Grat Attila 5900-hoz ill bpka000 az uj avatárhoz!! :jee:
Grat Attila & bpka000! :jee:
Quote from: DarkstarGrat az új avatarodhoz bpka000! Lord Helmet? :jee:
heh, kösz mindenki
egyébként eredeti nyelven Dark Helmet ;)
Grat Lord Helmet-hez bpka000!
"Tûz, Balfaszok!" :haha:
Grat katz és Bonci a postfordulókhoz, és grat bpka000 az avatárodhoz! :jee:
Grat Moha a 3200hoz! :jee:
Grat Moha! :jee:
Grat Bonci az 5900hoz!!!
Grat Moha a 3200hoz!!!!
Grat bpka000 az avatarodhoz! :jee:
Grat Moha s Bonci!
Quote from: MeskeGrat Bonci az 5900hoz!!!
Grat Moha a 3200hoz!!!!
Grat bpka000 az avatarodhoz! :jee:
Úgy van! :)
Grat a signature-höz "Sákány szem" Morrison, aki érti a hüllõk nyelvét (alias Ramiz) :D
Grat a félezerhez Felsmuk! :appl:
Ed.: Grat az 1000hez Pirula! :jee:
Gratula Moha és Felsmuk a postfordulókhoz, és grat Ramiz az aláíráshoz!!! :jee: Elég jóó lett!
Gratula Felsmuk az 500-hoz!
Raggienek meg az aláíráshoz! Megtaláltad már a bluest a gitáron is? :)
Quote from: PirulaRaggienek meg az aláíráshoz! Megtaláltad már a bluest a gitáron is? :)
Háát, még csak kezdem! De jóó útmutatónk volt az Ifitalin, ugyhogy majcsak rátalálok! :D :rolleyes: :jee:
Edit: Ja, és kösz! :)
Grat Moha , R Gordon, ill felsmuk. :jee:
Kösz a gratokat, Darkstar, HVp213, Meske, Alkyra, (úgy van, neked is Pirula :D), Raggie Gordon! :merci:
Gratula Felsmuk az 500-hoz!
Grat Pirula az 1000-hez!
:appl::appl::appl:
Gratulálok sirtomi a 600-hoz!
Gratulálok katz az 1700-hoz!
Gratulálok Bonci az 5900-hoz!
Gratulálok bpka000 az avatarodhoz!
Gratulálok Moha a 3200-hoz!
Gratulálok Pirula az 1000-hez!
Gratulálok Felsmuk az 500-hoz!
Gartulálok mindenkinek, aki kimaraddt a felsorolásból, de megérdemli!
:appl::appl::appl:
Quote from: Djinn:appl::appl::appl:
Gratulálok sirtomi a 600-hoz!
Gratulálok katz az 1700-hoz!
Gratulálok Bonci az 5900-hoz!
Gratulálok bpka000 az avatarodhoz!
Gratulálok Moha a 3200-hoz!
Gratulálok Pirula az 1000-hez!
Gratulálok Felsmuk az 500-hoz!
Gartulálok mindenkinek, aki kimaraddt a felsorolásból, de megérdemli!
:appl::appl::appl:
Köszönöm!
És csatlakozom Djinn-hez. Én is gratulálok :D
Kongrat Pirula az 1000-hez!!! :jee:
:merci: Moha, Djinn, sirtomi, Raggie Gordon!
Grat Pirula 1000hez !! :jee:
Grat Darkstar 1100hez!! :appl:
Grat Sir A. Mazsom!
Grat Felsmuk!
Grat Pirula!
Grat SötétCsillag!
:jee:
Hajrá Pirula! A te 1000 postod jóval több, ha súlyozzuk az elfekvõs, könnyezve röhögõs poénokkal, amiket két kézzel hintesz! Grat!!! :tezsvir:
Grat Raggie a Hendrixes képekért... ááá, nem, mégsem: megint rosszul írtad a "nagyon" szót (pedig már 3x szóltam). :D
:merci: Necrid, HVp213 (szerintem a fórumon rajtam kívül nem sokan írják a nickedet vágólap használata nélkül :)) und Ramiz.
Quote from: RamizA te 1000 postod jóval több, ha súlyozzuk az elfekvõs, könnyezve röhögõs poénokkal, amiket két kézzel hintesz!
"Ugyan Pityu..." még a végén elpirulok itten nomen est omen. :)
Grat Felsmuk az 500hoz!
Grat Pirula az 1000hez!
Grat Darkstar az 1100hoz!
Grat Raggie Gordon és Ramiz az aláírásotokhoz!
Quote from: PirulaHVp213 (szerintem a fórumon rajtam kívül nem sokan írják a nickedet vágólap használata nélkül :))
Én is vágólap nélkül írom be HVp213 nevét, s már bámulatos ügyességgel és gyorsasággal tudom utánnaírni, hogy 213213213213213213213213 :)
:merci: Meske!
Quote from: MeskeÉn is vágólap nélkül írom be HVp213 nevét, s már bámulatos ügyességgel és gyorsasággal tudom utánnaírni, hogy 213213213213213213213213 :)
Ehhez pedig én gratulálok! :haha:
Kösz Vili bátyó, Ramiz és Meske.
Ramiz: te meg az x-edik szólás után is ugyan olyan sületlenségeket irogatsz, mint eddig! :hehe:
(de Pirulával kapcsolatban kivételesen igazad volt!)
Már csak 200 a százezer posthoz!!! Hajrá indenki!!!!! :jee:
:merci: mindenkinek a gratokat. 有難う
Grat bpka000-nak az 1200-hoz!
Grat bpka000 1200-hoz :jee:
Grat bpka000! :appl:
Quote from: Raggie GordonRamiz: te meg az x-edik szólás után is ugyan olyan sületlenségeket irogatsz, mint eddig! :hehe:
(de Pirulával kapcsolatban kivételesen igazad volt!)
Akkor talán... kabbe.
Grat, o nagy Dark Helmet!!! :D
(Bocs, errol mindig az elso jelenete jut az eszembe, ahol meltosagteljesen bevonul, aztan majd' megfullad a sisak alatt... :lul: )
(But... this is jam! - Lekvartorolgetes a kepernyorol...)
(Suru fesuvel atfesuljuk a sivatagot...)
(Es vegul: sztepptanc a pulton a'la 8. utas. Hapi kommentje: mar megint??!)
Grat Raggie a behendrixesedesert.
Grat bpka000! :jee:
Quote from: MeskeÉn is vágólap nélkül írom be HVp213 nevét, s már bámulatos ügyességgel és gyorsasággal tudom utánnaírni, hogy 213213213213213213213213 :)
Hát igen! El van a gyerek, ha játszik... :__devil:
Quote from: RamizAkkor talán... kabbe.
:D
HVp213: háát, tényleg eléggé furcsa egy neved van, de mostmár én is megtanulom leírni! ;) :rolleyes:
Kvikveg: Köszi! Csak ráébredtem egyszercsak, hogy mekkora zseni volt! :jee:
Quote from: Raggie GordonKvikveg: Köszi! Csak ráébredtem egyszercsak, hogy mekkora zseni volt! :jee:
Az jo, mert en csak nyomokban hallottam tole eztazt, de azok jok voltak. Sok szamom sajna nincs tole.
Nekem is Ramiz szerezte õket. Szvsz DC-rõl meg esetleg torrenten.
Sztem próbálj szerezni, mert naggyon blues! :jee:
Quote from: kikuchiyo100000
(user was banned for this post)
Bannoljuk!!! :D :__devil:
Egyébként meg
GRAT MINDENKINEK!!! HURRÁ!!! :hopp: :hail:
/requesting tûzijáték smiley/
:appl::appl:
Gratulálok Darkstar 1100-hoz!
Gratulálok bpka000 1200-hoz!
Gratulálok mindenkinek a 100000-hez! Ha belegondolok, hogy ennek kb a 60%-át mindössze 30 member hozta össze... :eeek:
:appl::appl:
Jeechaw!!!! Grat az egész fórumnak! Ez nem semmi!! :levegõbe lövöldözõs-ünneplõs (mexikói) szmiley: :tezsvir: :cool: :appl: :whoah: :kiraly:
Edit: csak azt tudnám, hogy hogyan találtam meg ezt a naggyon dizájnos színt!? :confused:
Csatlakoznék az elõttem szólókhoz :D
:appl:
Király! Grat a fórumnak!! :jee: :whoah: :appl: :cool:
Gratula a 100000hez!!!
Végülis ki volt az ügyes 100000.?
Ha a posttörléseket nem vesszük figyelembe, akkor sirtomi volt az, de ha igen, akkor fogalmam sincs, hogy kell megnézni.
Grat Fórum, :jee:
Quote from: XagaGrat Fórum, :jee:
Grat az aoláírásodhoz Xaga! :)
(A modok örülni fognak :D)
Grat bpka000 az 1200hoz!
Grat fórum a 100.000-hez! (http://www.diegotorres.com.ar/mensajeitor/foro/caritas/120103_emA52_prv1.gif)
kösz mindenkinek
és nagy grat az egész fórumnak
Grat My Master! :jee:
(Xaga-nak annyi hihi :__devil::lul: ) de azé addig is Grat :jee:
Grat Kvikveg az 1200hoz!
Grat Xaga az aláírásodhoz!
Quote from: Raggie GordonEdit: csak azt tudnám, hogy hogyan találtam meg ezt a naggyon dizájnos színt!? :confused:
Utánozni akartál, de az sem jött össze. :D
Na, még én is küldök egy nagy tapsot a 100000-nek.
:appl:TAPS:appl:
Meg Kvikvegnek is török belõle egy katonát az 1200-ához! :)
Grat Xaga, Kvikveg és bkpaooo!!
Grat Kvikveg az 1200-hoz :appl:
Quote from: BonciHa a posttörléseket nem vesszük figyelembe, akkor sirtomi volt az, de ha igen, akkor fogalmam sincs, hogy kell megnézni.
Szerintem sehogy.
Mindenesetre
GRATULA a fórumnak a 100000 posthoz!(éppen egy gratula flash-el bénázok, majd fölteszem)
Grat kvikveg az 1200hoz!! :jee:
Gratula Kvikveg az 1200-hoz!
Na, megvagyok a flash-sel. Kicsit gyenge lett tudom, de elég kezdõ vagyok flash-ben (legalább a zene loop jó lett :hehe: )
Grat a 100.000 posthoz USTEAM! (http://netmore.hu/100k.html)
Grat Kvikveg az 1200-hoz! :)
Hatalmas Grat az Uteamnek és az összes Membernek a 100.000 psthoz! :jee:
Grat Kvikveg az 1200-hoz!
Relunx
Quote from: MohaNa, megvagyok a flash-sel. Kicsit gyenge lett tudom, de elég kezdõ vagyok flash-ben (legalább a zene loop jó lett :hehe: )
Grat a 100.000 posthoz USTEAM! (http://netmore.hu/100k.html)
Grat Kvikveg az 1200-hoz! :)
Wow a flash tokjo!
Koszi!
Grat az USTEAMnek a
100.000hez!
Quote from: MohaNa, megvagyok a flash-sel. Kicsit gyenge lett tudom, de elég kezdõ vagyok flash-ben (legalább a zene loop jó lett :hehe: )
Grat a 100.000 posthoz USTEAM! (http://netmore.hu/100k.html)
WoW!! LoL!! Ez :kiraly: !!
bár valami Hellsinges vagy CB-s jobban tetszene! :]Vili: grat az aláfirkantásodhoz! Engem már sikerült szugerálnod(megnéztem mégegyszer! ;) )!
Grat Moha aranyos a flash! :jee:
Quote from: MohaGrat a 100.000 posthoz USTEAM! (http://netmore.hu/100k.html)
Nagyon király! :) Ment a rep!
Grat Moha! :jee:
THX & Grat Raggie! :jee:
Quote from: MohaNa, megvagyok a flash-sel. Kicsit gyenge lett tudom, de elég kezdõ vagyok flash-ben (legalább a zene loop jó lett :hehe: )
Grat a 100.000 posthoz USTEAM! (http://netmore.hu/100k.html)
Grat Kvikveg az 1200-hoz! :)
Ez munka.. grat hozza Moha :jee: legközelebb hogy kérjek egy DC-es :D
(hol hallotam ez a zenét?)Grat Sör Maister az 1600-hez :jee:
GRAT A 100.000 hez USTEAM :jee:
Quote from: Necrid(hol hallotam ez a zenét?)
Ikkitousen intro.
Kösz a gratokat, fiúk! :)
Gratula az 1600-hoz Raggie! Ma koccintunk erre egyet. Kettõt. Hármat.
Köszi Vili, Necrid és Pirula kollégák! :merci:
Pirula: úgy lesz! ;) vagy addíg amig eltaláljuk egymás poharát! o.O ^^
Grat Raggie Gordon az 1600hoz!
Grat HVp213 az aláírásodhoz! 213213213213213213
Grat Mohuci a flash-edhez! :)
Köccke Meske!
Quote from: PirulaGratula az 1600-hoz Raggie! Ma koccintunk erre egyet. Kettõt. Hármat.
Grat Raggie az 1600-hoz!
Grat Pirula a jó ötlethet! Ebbe én is beszállok! :D :hopp: :cool: :lazza:
Gratz vili :appl:
Grat HVp213 az aláírásodhoz!
Grat Moha a Flashez! Nagyon állat! :jee:
Relunx
NAGY GRAT MINDENKINEK AZ ELMÚLT 3 HÉTBEN!!!! :appl:
THX Rin (önzö modon magamra gondolok), Relunx & Necrid! (Sok sikert a holnapi vizsgádhoz!!! :jee: )
Hehe..Jó rég néztem ide be utólag grat mindenkinek(fél évre visszamenõleg) aki bármilyen módon kiérdemelte.
Grat Rin és Itachi az új aláírásodhoz!
Rin-nek:
Melyik animébõl van az aláírásod? Kik õk?
Relunx
Köszi!
Haruka és Mitsuki a Kimi ga Nozomu Eienbõl
Quote from: RelunxMelyik animébõl van az aláírásod? Kik õk?
Még nem láttad a Kimi ga Nozomu Eien-t? Sürgõsen bepótolni! A legjobb dráma anime, amit valaha láttam!
Grat az aláíráshoz Rin és neked is Itachi!
Grat Raggie az 1600-hoz!
Továbbá ismét köszönöm a gratokat. Tényleg nem vagyok ász flash-bõl és lehene jobb is, de örülök, hogy tetszik nektek. :)
Gratula Itachinak & a Kiskorunak az aláiráshoz! :jee:
Köszi Moha és Vili ( :hehe: :hehe: :hehe: )!
Boldog születésnapot Kvikveg!
:appl:
Happy Birthday Kvikveg :appl:
Grat Rin Az aláirásért :jee:
Boldog Szülinapot Master!
Grat Necrid! :jee:
Quote from: HVp213Boldog Szülinapot Master!
Grat Necrid! :jee:
:merci: tök könnyu volt.. és én sokat paráztam :) , na hajra most már te jösz :)
Quote from: Necrid:merci: tök könnyu volt.. és én sokat paráztam :) , na most hajra most már te jösz :)
Grat Necrid :D
Boldog születésnapot Kvikveg! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: sirtomiGrat Necrid :D
:merci: sirtomi :)
Boldog születésnapot fõvámpír! :appl: :D
Grat Necrid! :jee:
Boldog Születésnapot Kvikveg! Ismét egyidõsek vagyunk. :)
Heppí B. Kvikveg
Grat Necrid, aztán csak ovatosan :)
heppi bõrzdéj Kvikveg :jee:
mmm, boldog szülinaopot Kvikveg :)
:merci: Darkstar , Xaga
Grat Necrid az 1300hoz! :jee:
Quote from: HVp213Grat Necrid az 1300hoz! :jee:
:merci: jó sok Gratokat kaptam ma :D
Grat Necrid!!! Jól haladsz a nyelvvel! :tezsvir:
Grat Manu a király aláírásodhoz! :cool: :D
Quote from: RamizGrat Necrid!!! Jól haladsz a nyelvvel! :tezsvir:
Grat Manu a király aláírásodhoz! :cool: :D
:merci:
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Kvikveg! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Necrid az 1300-hoz! Május óta nem semmi! :jee:
Grat Manu a "felvillanyozó" aláíráshoz! ;)
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Kvikveg! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Necrid az 1300-hoz! Május óta nem semmi! :jee:
Grat Manu a "felvillanyozó" aláíráshoz! ;)
:merci: kedves Moha.. ha ilyen jó a társaság nem tehetek róla hogy 2 honap allat értem a 1300-at :)
Grat Manu! :jee:
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Kvikveg! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Necrid az 1300-hoz! Május óta nem semmi! :jee:
Grat Manu a "felvillanyozó" aláíráshoz! ;)
Csak csatlakozni tudok az elõttem szólóhoz :)
Grat mindenkinek, de fõleg persze Kvikvegnek :)
Boldog Szülinapot Kvikveg!!! :appl:
Grat Necrid és Manu!
:merci: Baldy, Rin
Grat Manu :jee:
Quote from: Necrid:merci: kedves Moha.. ha ilyen jó a társaság nem tehetek róla hogy 2 honap allat értem a 1300-at :)
Nem akarok kötöszködõ lenni, de ha mindenki gratulációját egyenként megköszönöd, akkor hamarosan már az 1400-t is megünnepelhetjük :)
/me véleménye szerint szép dolog, ha valaki tevékeny a forumon, de ez inkább a postjai tartalmasságától legyen, ne a számuktól...
Quote from: BaldyNem akarok kötöszködõ lenni, de ha mindenki gratulációját egyenként megköszönöd, akkor hamarosan már az 1400-t is megünnepelhetjük :)
/me véleménye szerint szép dolog, ha valaki tevékeny a forumon, de ez inkább a postjai tartalmasságától legyen, ne a számuktól...
Jól van, csak ma egy kicsit boldog vok mert meg lett a jogsi :)
Wow! Koszonom mindenkinek! :D
Alairas: Master fovampir :__devil:
Bocsi, hogy csak most nezem, de az oroshazi allatotthon egyes lelkes aktivistai megint terrorista szabotazsakciot kovettek el ellenem - ezuttal konkretan a mukodo honlapom ellen, de visszavagtam, es gyozni fogok. Maganhonlap lesz belole ha ennyire nem kell nekik. Egy ember onmagaval nehezen tud osszeveszni, kveve ha skizofren ugye. Remelem az o uj lapjuk pocsek lesz, es karorvendezhetek. Ha mar belerugni nem tudok a hulye bagazsba... Kibogozhatatlan, hogy ki kivel hol mikor mit csinal es mihez lenne joga... Remenytelenek. Csak az idegeim maradjanak meg... :eeek:
Eeeeeees nagy grat Necridnek a jogsihoz! :appl:
Quote from: KvikvegWow! Koszonom mindenkinek! :D
Alairas: Master fovampir :__devil:
Bocsi, hogy csak most nezem, de az oroshazi allatotthon egyes lelkes aktivistai megint terrorista szabotazsakciot kovettek el ellenem - ezuttal konkretan a mukodo honlapom ellen, de visszavagtam, es gyozni fogok. Maganhonlap lesz belole ha ennyire nem kell nekik. Egy ember onmagaval nehezen tud osszeveszni, kveve ha skizofren ugye. Remelem az o uj lapjuk pocsek lesz, es karorvendezhetek. Ha mar belerugni nem tudok a hulye bagazsba... Kibogozhatatlan, hogy ki kivel hol mikor mit csinal es mihez lenne joga... Remenytelenek. Csak az idegeim maradjanak meg... :eeek:
Eeeeeees nagy grat Necridnek a jogsihoz! :appl:
Kösz Kvikveg!! 1000x :merci: a megbiztatásod a vizsga elött.(http://www.576.hu/forum_z/smileys/worship.gif)
Quote from: NecridKösz Kvikveg!! 1000x :merci: a megbiztatásod a vizsga elött.(http://www.576.hu/forum_z/smileys/worship.gif)
:D Maskor is szivesen. :D
Boldog születésnapot Kvikveg!!! :haha:
:appl::appl::appl:
Gratulálok Moha a gratuláló flash-ez! :jee: (már egyszer gratuláltam hozzá, de több postom is szõrén szálán eltünt... )
Gratulálok Kvikveg az 1200-hoz!
Gratulálok Raggie az 1600-hoz!
Gratulálok az aláíráshoz Rin, Itachi, HVp213 (Vili - engedéllyel) és Manu ( :eeek: )!
Gratulálok Necrid a jogsihoz és az 1300-hoz!!
:appl::appl::appl:
Kösz Djinn! :)
Grat Manu az aláíráshoz és Necrid az 1300-hoz!
Boldog szülinapot Võvámpír kolléga!!!
"may the god bless my blade I will kill out the beast of this world with!..." by Father Anderson ;) (átpártoltam :D )
Grat a jogsihoz Necrid!!! :appl: :appl: :appl: , igyekszem felzárkózni, amint lehet:D
A Fórumnak így utólag grat a 100000-hez! ( a flash is naon ottvan :jee: )
Illetve Happy Birthday Kvikveg!!
:merci: Djinn, R.gordon, Lythis
Utólagos Boldog Szülinapot Kvikveg! (http://img110.exs.cx/img110/9769/birthday.gif)
Grat Itachi, Manu és Rin az aláírásaitokhoz!
Grat Necrid az 1300hoz és a jogsidhoz! :)
Quote from: MeskeUtólagos Boldog Szülinapot Kvikveg! (http://img110.exs.cx/img110/9769/birthday.gif)
Grat Itachi, Manu és Rin az aláírásaitokhoz!
Grat Necrid az 1300hoz és a jogsidhoz! :)
:merci: kedves Meske :)
Boldog mulatást Kviky!
THX Djinn!
Grat Zimar! :jee:
Grat Ramiz a 3500hoz, és mindenkinek, aki aláírást cserélt! :jee: :appl:
Grat Ramiz 3500hoz :appl:
Djinn, Raggie, Lythis, Meske, Ramiz, koszi! :D
Master Fovampir <-na ezt be kell raknom egyszer alairasba. :D:D:D
edit: grat Ramiz! Az mar szep! :eeek: :haha:
Boldog Szülinapot Kvikveg!!!
Grat Necrid a jogsidhoz!
Grat Manu!
Relunx
Grat a 3500-hoz Ramiz!
És hatalmas grat a 6000 posthoz Bonci!! :jee: :eeek: :appl:
Grat a 6000. posthoz Bonci!
Grat Ramiz a 3500-hoz és Grat Bonci a 6000-hez! :jee:
Grat Attila 6000hez !! :jee: :appl: :jee: :)
Grat Bonci a 6000 posthoz!!! :riszpekt: :tezsvir: :jee:
Köszi, és
BONCI RULES mit zeksztauzend :hail:
Grat a 6000-hez Bonci!!! Ha ez marad az ütem, akkor karácsonyra meglesz a 10k:D
Quote from: LythisHa ez marad az ütem, akkor karácsonyra meglesz a 10k:D
Hát nem tudom, hogy lesz-e lehetõsége/ideje Japánból fórumozgatni, de ha igen, akkor lehet, hogy igazad lesz. :)
Grat Attila! :jee:
Hatalmas GRAT Boncinak a 6000hez és Ramiznak a 3500hoz!!!!!!:appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl: (http://moha.uw.hu/tapsi.gif) :appl:
Quote from: MohaHát nem tudom, hogy lesz-e lehetõsége/ideje Japánból fórumozgatni, de ha igen, akkor lehet, hogy igazad lesz. :)
Állítólag proxyval meg lehet csinálni (csak nemtom, hogyan mûködik :lame: ).
De ha még fel is tudnék járni ide, kétlem, hogy annyi idõm lenne majd, hogy tartsam ezt a tempót.
:merci minnasan!
És gratula mindenkinek, akinek az elmúlt nemtom hány hétben nem gratuláltam!
Grat Ramiz, grat Bonci :)
Grat Ramiz!
Grat Bonci!
Relunx
Heppí B. Feldin!!
Happy Birthday Feldin! :appl:
Gratulálok Ramiz 3500-hoz! :appl:
Gratulálok Bonci a 6000-hez! :appl:
Boldog születésnapot Feldin!!! (http://www.smiley.webrealite.com/images/musikparty/h015.gif)
Boldog születésnapot Feldin! :appl:
Grat a postfordulósoknak is. :D
Köszike!!!!!!!!!!!!! :D
Boldogg szülinapot Feldin koma!!!!! :D
hol vagy mostanában?? Nem sokat hallunk felõled! o.O
Happy Birthday Fedin :appl: :jee:
Boldog születésnapot Feldin!
Meg gartula mindekinek, aki jobban be tudja osztani az idejét mint én :)
Boldog Szülinapot Feldin!
Boldog szulinapot Feldin! :D
Ezuton gratulalok Kraivan-nak a hangulatos avatarjahoz!
rodericke meg még mindig tetszik. :D
Ramiz, Raggie es * meg egy ideje elgitarosodott. Kozos buli volt?! :hehe:
* kinek volt Kurt Cobaines alairasa???! Segitseg, eltunt! :eeek:
Boldog születésnapot Feldin! :)
Kvikveg: rossz az aki,... ja én is jónak mondom! :D
(egyébként nem :hehe: )
Gratulációm a szerepjátékos csapatnak, ami most alakult és javarészt átesett a karaktergenerálás fárasztó és unalmas fázisán, megjegyzem lelkesedésvesztés nélkül! :jee: :cool:
Riszpekt nekik! :tezsvir:
köszi mindenki!
nincs otthon net, meg nyár van. ezekértvagyok picit eltûnve.
gomen.
köv vetítésre már szeretnék menni.
Huha látom jól el vagyok maradva szokás szerint :bruhuhu: !!!!!
MINDENKINEK GRATULÁLOK AKINEK KELETT VOLNA A LEGUTOLSÓ IDE BEÍRT POST-OM ÓTA!!!!!!!!!!!!!!!!! (tudom az már régen volt:()
A SZÜLETÉSNAPOSOKNAK PEDIG EGY FÜLHÚZÁS IS JÁR!!!!!!!!!!!!!!!! :haha:
*Rounin beólálkodik, kurta felköszöntést intéz Feldin irányába majd petárdákat durrogtatva vihogva elszalad.
Quote from: Feldinköv vetítésre már szeretnék menni.
Naaagyonhelyesss! :lazza: ;)
BSZ Feldin :D
Boldog Születésnapot Feldin! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
edit: szept. 1-én nyit a HIK, nem? :)
Boldog Szülinapocskát Feldin!! (http://www.clicksmilies.com./sammlung0304/party/party-smiley-051.gif)
Boldog szülinapot Feldin!
Heppy Bõrzdéj tú jú Feldin:D meg egy jó nagy tortát;)
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Feldin! :appl: :tezsvir: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
(http://moha.uw.hu/szulinap2.gif)
Grat Rounin 1700-hez :appl: :jee:
Grat Rounin a postfordulóhoz! :tezsvir:
Grat Rounin! :jee:
Grat Rounin!
Grat az 1700-hoz Rounin!
Grat a szintén 1700hoz Raggie! Majd koccintunk rá. ;)
Grat Rounin! :jee:
Grat Raggie! :jee:
Grat MR.sör maister tégéd is alig lehet követni.. :)
Gratulálok Rounin és Raggie az 1700-hoz! :appl:
Asszem hamarosan le leszek hagyva :)
Grat Raggie! :appl:
Mikor érted el az 1700-at? Észre sem vettem, lehet hogy már lefeküdtem :)
Quote from: NecridGrat Rounin 1700-hez :appl: :jee:
Uso! :eek: Észre sem vettem :))
:merci: mindenkinek -.- Nélkületek és a fórum nélkül (ezúton szeretnék köszönetet mondani szüleimnek és Vály András tanár úrnak) nem jött volna össze -.-
Edit:
Djinn, az enyémhez adj még hozzá pontosan 1200-at :D Az a reális szóf*sási mértékem ;>
Grat Bonci a 6000-hez, Ramiz a 3500-hoz, Rounin az 1700-hoz éééés végül még egy BSZ Feldinnek! :) Azt hiszem senkit sem hagytam ki.
Boldog Születésnapot Hiei-sama! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
BSZ Feldin! :)
Grat Bonci a 6000-hez!
Grat Ramiz a 3500-hoz!
Grat Rounin az 1700-hoz!
Feldin! Éltessen soká a Digitális Isten, akinek emlõjébõl a folyékony bit-tejet: az elektromos anime-adagokat szopjuk! Erre inni kell, és ezúttal alkoholt! :cool: Gyere el meetre! :D
Gratuláció áradat következik:
Boldog Születésnapot Hiei-sama!
Gratula Bonci a 6000. posthoz!
Gratula Ramiz a 3500. posthoz!
Gratula Rounin az 1700. posthoz!
Gratula Raggie az 1700. posthoz!
Boldog Szülinapot Hiei-sama!
Boldog Szülinapot Hiei-sama!
Gratula Bonci a 6000. posthoz!
Gratula Ramiz a 3500. posthoz!
Gratula Rounin az 1700. posthoz!
Gratula Raggie az 1700. posthoz!
Boldog Szülinapot Feldin!
Relunx
nna most meg köszönetáradat következik:
Köszönöm Darkstar*, Vili bátyó, Necrid**, Djinn***, sirtomi, Drótmalac és Relunx!
__________
*:köszönöm a jó ötletet! És persze, hogy koccintunk... ha lehet többször is! ;)
**:tom, mostanában kicsit beindultam :) ...(csak árad belõlem a sok sületlenség!)
***:Nem az a lényeg. A meeteken való részvétel! És ott sok elõnyötök van a kocsival furikázással, meg a csomó társasjáték cipekedéssel! :jee:
****: ja, ilyen már nincs! :D
Happy Birthday Hiei-sama :appl:
Boldog születésnapot phr0zen! :appl:
Heppí B. phr0zen!
Boldog születésnapot phr0zen! Üdv a 18-asok klubjában! :D
Grat minden szülinaposnak!
Boldog szülinapot phr0zen!
BoLdOg SzÜlEtÉsNapOt phr0zen!
Happy Birthday phr0zen! :jee:
Grat DarkStar 1200hez !! :appl:
Grat Darkstar az 1200-hoz!
Grat SötétCsillag! :jee:
Grat Darkstar!
Grat Kisvirag 500hoz!! :jee:
Darkstar 1200, Kisvirág 500... Mindkettõtöknek grat!! :jee: :appl:
:appl::appl:
Gratulálok Darkstar az 1200-hoz!
Gratulálok Kisvirág az 500-hoz!
Gratulálok Fazék a 2200-hoz!
:appl::appl:
Köszönöm mindenkinek! :merci: (Valaki, így kell írni? ありがとう ございます みなさん )
Grat Kisvirág! :jee:
Grat Fazék! :jee:
Grat Fazék 2200hez!! :appl:
Grat Fazék!
Grat kisvirag az 500-hoz és Fazék a 2200-hoz!
Quote from: MohaGrat kisvirag az 500-hoz és Fazék a 2200-hoz!
-||- :)
thx all, és grat azoknak, akiknek jár :)
Grat Fazék és kisvirág! :appl:
Grat kisvirag! :appl:
Grta Darkstar, kisvirag és Zoli a postfordulókhoz! :jee:
Gratula Necrid az 1400.-hoz :jee:
Grat sirtomi a 800.-hoz :appl:
Gratulálok Necrid az 1400-hoz! :appl:
Gratulálok sirtomi a 800-hoz! :appl:
Grat Necrid az 1400hoz! :appl:
Grat Darkstarnak es kisviragnak is! :appl:
Quote from: KvikvegGrat Necrid az 1400hoz! :appl:
Grat Darkstarnak es kisviragnak is! :appl:
Csatlakozom és emelem kettõvel! ;) Csak így tovább!
Edit: Grat sirtomi a 800-hoz! Már te is rendesen benne vagy a sûrûjében! ;)
Grat Necrid! :jee:
Grat sirtomi! :jee:
!dirceN retsoptsaf tarG
Quote from: Raggie GordonCsatlakozom és emelem kettõvel! ;) Csak így tovább!
Edit: Grat sirtomi a 800-hoz! Már te is rendesen benne vagy a sûrûjében! ;)
Plágium! Ide a jogdíjakat! Vagy elkobzom a sörkészleted! ;>
Grat sirtomi a 800-hoz és Necrid az 1400-hoz! :jee:
Grat sirtomi és Necrid. Öregebbek lettetek 100 posttal. :appl: :jee:
:merci: all.
Grat Sirtomi 800hez :jee:
Thx mindenkinek :D
Grat Necrid! :appl:
Grat Djinn az 1800hez :) (kérdés: honnan jött a Djinn nick?:))
Quote from: NecridGrat Djinn az 1800hez :) (kérdés: honnan jött a Djinn nick?:))
:merci: Necrid!
Még nagyon régen hívtak így néha a csodás képességeim miatt :D:D:D , aztán késõbb emiatt elég sok karakteremnek lett a neve is. Aztán megmaradt...
Valahogy így. :rolleyes:
Quote from: Djinn:merci: Necrid!
Még nagyon régen hívtak így néha a csodás képességeim miatt :D:D:D , aztán késõbb emiatt elég sok karakteremnek lett a neve is. Aztán megmaradt...
Valahogy így. :rolleyes:
aha, értem. csak kiváncsiságból kérdeztem mert vhogy tetszik a Nicked :)
Boldog születésnapot angela! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Születésnapod alkalmából csatlakoztál? :)
edit: naná, hogy késtem 2 percet :)
Grat az 1800-hoz Djinn!
Grat Djinn! :jee:
Grat Djinn!
Grat a postfordulóhoz Djinn! :jee:
Quote from: RouninPlágium! Ide a jogdíjakat! Vagy elkobzom a sörkészleted! ;>
Ahoz kevés vagy csontváz koma! Nekem, a Vatikáni Iscariot 13 szervezet elsõ osztályú vámpírvadászának, nem ellenfél egy csonthalom! :D :__devil:
De ha negyon zavar, mejd nem használom! ;)
Grat Djinn, azért te is élsz látom! :)
Grat Attila 6100hez!! :jee:
Grat Attila! :jee:
Grat Bonci és Djinn! :)
Grat Attila a postfordulóhoz! :appl:
:merci: Moha, HVp213 (engedéllyel Vili), sirtomi, Darkstar, Raggie és Pirula!
Gratulálok Bonci a 6100-hoz!! :appl:
Grat Bonci a 6100-hoz!
Valamint grat mindenki másnak, akinek még kellene!...
Boldog születésnapot McDouglas! :appl:
Happy birthday McDouglas! :jee:
Quote from: DjinnHVp213 (engedéllyel Vili)
:lol: LoL! :lul: Ez jó!
Egyébként nincs mit!
És BSZ McDouglas! :lazza:
Boldog Születésnapot McDouglas! :appl:
Boldog Szülinapot McDouglas!
Quote from: DjinnHVp213 (engedéllyel Vili)
Engedély nélkül Pecás Peti. :__devil:
Most mit nevettek? Tényleg van engedélyem!! :hehe:
Boldog születésnapot McDouglas! :)
BolDoG SzÜlEtÉsNaPoT McDouglas! :appl:
Boldog születésnapot Freyja!
heppi börszdéj tú jú Frejya!
... ééééés emelem kettõvel! *szülinapi tüzijáték fel az égbe! Huss!*
Boldog születésnapot Freyja! :haha:
Boldog szülinapot Freyja!
Happy Birthday Freyja!
BoLdOg SzÜlInApOt Freyja! :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Quote from: DjinnMost mit nevettek? Tényleg van engedélyem!! :hehe:
Jóvanna, csak izélgetünk! ;) :D
BSZ Freyja! :)
Boldog SzÜlinapot Freyja!!!!!
Grat Moha 3300hoz :jee:
Boldog Szülinapot Freyja! :appl:
Grat Moha a 3,3k-hoz! :appl:
Boldog Születésnapot Freyja! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Grat Moha!:jee:
Grat Moha a 3,3 tonnához!
Az már búzában sem rossz termés!
Boldog Szülinapot mindenkinek, akinek most van, vagy a közelmúltban volt!!
És persze le a kalappal az atompostolók elõtt is!! :tezsvir: :appl:
Grat Lythis a 213 posthoz! :p
Kösz a gratokat Necrid, Darkstar, HVp213!
Quote from: PirulaGrat Moha a 3,3 tonnához!
Az már búzában sem rossz termés!
:D:D Köszi!
Neked is kösz Lythis!
Grat Moha a 3300-hoz!
Quote from: DjinnMost mit nevettek? Tényleg van engedélyem!! :hehe:
Nekem is, csak Vili még nem tudja. :D
Quote from: HVp213Grat Lythis a 213 posthoz! :p
:merci:
Na én is beszállok... :lazza:
Tegnap volt a módszertani szigorlatom (analízis, lineáris algebra és programozás, valószínûségszámítás, stat I & II) mindez egyûtt egy nagyon para, atomdurva négyórás vizsgán ( :hogyaza: ), és...
a nyárival ellentétben...
MOST ÁTMENTEM!! :kiraly:
SÕT... a matek része (amivel kirugdosni szokták az embereket) 68% lett... majdnem 80, de azt a feladatot benéztem... :rolleyes:
A stat eredményét csak holnap délelõtt tudom meg.. lehet, hogy szóbelire is benntartanak... ( :rolleyes: :__devil: :eeek: )
Na ennyi. Ja és gratula mindenki másnak is, akinek van miért. Akinek nem, annak meg azért :haha:
Quote from: Kuro_TenshiNa én is beszállok... :lazza:
Tegnap volt a módszertani szigorlatom (analízis, lineáris algebra és programozás, valószínûségszámítás, stat I & II) mindez egyûtt egy nagyon para, atomdurva négyórás vizsgán ( :hogyaza: ), és...
a nyárival ellentétben...
MOST ÁTMENTEM!! :kiraly:
SÕT... a matek része (amivel kirugdosni szokták az embereket) 68% lett... majdnem 80, de azt a feladatot benéztem... :rolleyes:
A stat eredményét csak holnap délelõtt tudom meg.. lehet, hogy szóbelire is benntartanak... ( :rolleyes: :__devil: :eeek: )
Na ennyi. Ja és gratula mindenki másnak is, akinek van miért. Akinek nem, annak meg azért :haha:
Grat Kuro_Tenshi!
Quote from: sirtomiGrat Kuro_Tenshi!
Kösz! De lehet, hogy a mégparább része holnap jön a szóbelivel... :eeek:
Quote from: Kuro_TenshiKösz! De lehet, hogy a mégparább része holnap jön a szóbelivel... :eeek:
Akkor ahhoz egy kalappal :)
Grat a vizsgákhoz Kuro_Tenshi! Nem kis teljesítmény hallod!
Holnapihoz meg szintén sok sikert!
Quote from: LythisGrat a vizsgákhoz Kuro_Tenshi! Nem kis teljesítmény hallod!
Holnapihoz meg szintén sok sikert!
Kösz!
Egy kalappal is megfelel ;)
Grat KT :jee:
Quote from: LythisGrat a vizsgákhoz Kuro_Tenshi! Nem kis teljesítmény hallod!
Holnapihoz meg szintén sok sikert!
Csatlakozom! :jee:
Gratulálok Moha a 3300-hoz! :appl:
Gratulálok Kuro_Tenshi a sikeres szigorlathoz és sok sikert mára! :haha:
Hú... megkaptam a 4est és még szóbeliznem se kellett!!! :kiraly: :zen:
Kösz a gratulációkat meg jókívánságokat! :merci: beaucoup, mes amis!!
Grat Xaga a 2000 -hez!
!! zeh-0002 agaX tarG
Ca ne fait rien, Kuro_Tenshi! Mes felicitations! :jee:
Gratula Xaga a két ropogós ezreshez, és Moha a 3300-hoz!
Grat Kuro_Tenshi & Xaga! :jee:
Grat Xaga a 2000-hez és kösz a többieknek is a 3300-as gratokat!
Grat katz! :jee:
Grat Xaga a 2000-hez!
Grat katz az 1800-hoz!
Nomeg grat HVp213-nak az aláíráshoz!
Na jó, Kvikvegnek is. Szerintem jó ez így. :D
:merci:
Thx!
Grat katz a postfordulóhoz!
És grat Vili az újjabb debil aláfirkatáshoz! ( :jee: )
DEBIL????? Milyen válogatos lettél... :p
De azé THX!
Grat Zimar! :jee:
Grat Ramiz a 3800-hoz!
Grat katz 1800hoz! :jee:
Grat Ramiz 3800hoz! :appl:
Grat Vili aláirásért és sok siker a forgalmi vizsához! :jee:
szokásosan megkésve és ömlesztve, de GRAT mindenkinek :)
(nektek valami kölün postfordulófigyelõ scriptetek van, hogy ennyire tudjátok, ki mikor mennyit? :) )
Quote from: kisviragszokásosan megkésve és ömlesztve, de GRAT mindenkinek :)
(nektek valami kölün postfordulófigyelõ scriptetek van, hogy ennyire tudjátok, ki mikor mennyit? :) )
Csatlakozom kisvirághoz :haha: !!!!
Grat katz az 1800hoz! :appl:
Grat Ramiz a 3800hoz! (na jó, belátom: sosem hozlak be :p)
:appl::appl:
Gratulálok Xaga a 2000-hez!
Gratulálok katz az 1800-hoz!
Gratulálok Ramiz a 3800-hoz!
:appl::appl:
THX Necrid!
Grat mindenkinek, akinek a tisztelt T-online jóvoltából 2 napig nem tudtam! :appl: (Vili, ez az aláírás beteges :D :jee: )
Quote from: DarkstarGrat mindenkinek, akinek a tisztelt T-online jóvoltából 2 napig nem tudtam! :appl: (Vili, ez az aláírás beteges :D :jee: )
nem is beteges... (egy ajanyos kis cica...)
amugy THX :D
Editke:
Boldog Szülinapot ignus!
Boldog születésnapot ignus! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Happy Birthday Ignus. :appl:
Boldog szülinapot Ignus!
BSZ Ignus!
Boldog Születésnapot Ignus! :appl:
Boldog szülinapot ignus, fajan, AyaDid, Odel, meg akinek ma van, vagy a közelmúltban volt, csak nem tudjuk róla!
kuro_Tenshi-nek pedig grat a szóbelihez!!!
És persze a postfordulósoknak is!
Quote from: LythisBoldog szülinapot ignus, fajan, AyaDid, Odel, meg akinek ma van, vagy a közelmúltban volt, csak nem tudjuk róla!
Csatlakozom az elõttem felszólalóhoz ;)
Hepi börszdéj tú jú! :appl:
Grat Mindenkinek!! :jee:
Két hetes lemaradásomat a gratulációk terén pótolni szeretném:
GRAT BONCI A 6100HOZ!!!
Grat Ramiz a 3800hoz!
Grat Moha bátyó a 3333hoz! :)
Grat Fazék a 2200hoz!
Grat Xaga a 2000hez!
Grat katz, Djinn és Raggie Gordon az 1800hoz!
Grat Rounin és Raggie Gordon az 1700hoz!
Grat Necrid az 1400hoz!
Grat Darkstar az 1200hoz!
Grat sirtomi a 800hoz!
Grat kisvirag az 500hoz!
Grat Ramiz az avatarodhoz!
Grat HVp213 az aláírásodhoz!!! Aranyos cííícaaa!! :D 213213213213213213213213
Boldog szülinapot Ignus, fajan, AyaDid, Odel, Freyja, McDouglas, angela, phr0zen és Hiei-sama! (http://img110.exs.cx/img110/9769/birthday.gif)
Grat Ramiz a MR.MEXIKOI avatárhoz :D
Grat a 1600hoz :jee: és kösz. :)
Quote from: NecridGrat Ramiz a MR.MEXIKOI avatárhoz :D
Grat a 1600hoz :jee: és kösz. :)
Neked meg elõre is grat az 1500-hoz, ami mindjárt meglesz, ha erre válaszolsz.. meg ha egyáltalán bárhova postolsz :haha:
Quote from: Kuro_TenshiNeked meg elõre is grat az 1500-hoz, ami mindjárt meglesz, ha erre válaszolsz.. meg ha egyáltalán bárhova postolsz :haha:
:merci: KT :D
(jer holnap meetre szõrekozz velünk egy jót :jee:)
Grat. Azt hiszem még pár hét és meglesz a Godlike! Aztán jön Allah és jól letorkol istenkáromlásért.
Quote from: Necrid:merci: KT :D (jer holnap meetre szõrekozz velünk egy jót :jee:)
Hát ha otthon lennék... :( csakhogy nem éppen otthon leledzem...
Grat Necrid az 1500hoz és Meske az 1600hoz! :appl:
Quote from: katzGrat. Azt hiszem még pár hét és meglesz a Godlike! Aztán jön Allah és jól letorkol istenkáromlásért.
Ahh.. az még messze van. Allah meg bocsánt minden kivéve ha nem hiszel benne vagy találsz neki egy másik isten. de mondjuk igazad is van nem kéne nekem sokat káromkodni :D
:merci: Darkstar :)
Quote from: NecridAhh.. az még messze van. Allah meg bocsánt minden kivéve ha nem hiszel benne vagy találsz neki egy másik isten. de mondjuk igazad is van nem kéne nekem sokat káromkodni :D
Godlike = te magad leszel "istenszerû" a sok post miatt és ezért koppant majd Allah az orrodra. ;)
Quote from: katzGodlike = te magad leszel "istenszerû" a sok post miatt és ezért koppant majd Allah az orrodra. ;)
Most ugy gondolva akkor mégse kell a Godlike! :D
Quote from: NecridMost ugy gondolva akkor mégse kell a Godlike! :D
Szólj Zsozsonak, h írja át a Godlike-ot, Killing Spree-re :D
Quote from: katzSzólj Zsozsonak, h írja át a Godlike-ot, Killing Spree-re :D
Akkor inkább Head shot-ra.. hmm vissza jött a kedvem cszni :D
THX & Grat Meske! :jee:
Grat Necrid! :jee:
Quote from: HVp213THX & Grat Meske! :jee:
Grat Necrid! :jee:
THX! vili!
Grat kvikveg 1300hoz!! :jee:
Grat Master! :jee:
Grat Necrid! Csak így towább!
Quote from: NecridGrat Ramiz a MR.MEXIKOI avatárhoz :D
Ez Jézus, és rád vadászik. :__devil: :D
Quote from: NecridAhh.. az még messze van. Allah meg bocsánt minden kivéve ha nem hiszel benne vagy találsz neki egy másik isten. de mondjuk igazad is van nem kéne nekem sokat káromkodni :D
Egyébként tényleg hívõ vagy? Ha szabad kérdezni.
Grat kvikveg! :appl:
Quote from: RamizGrat Necrid! Csak így towább!
:merci:
Quote from: RamizEz Jézus, és rád vadászik. :__devil: :D
ja jó tudni :D
Quote from: RamizEgyébként tényleg hívõ vagy? Ha szabad kérdezni.
igen.
Boldog szlinapot Ignus!
Grat Necrid!
Grat húgi az 1600-hoz! :D
Grat Necrid az 1500-hoz!
Grat Kvikveg az 1300-hoz!
BoLdOg SzÜlInApOt Ignus! :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Meske az aláírásodhoz! Nagyon tetszik.
Köszönöm szépen a gratokat! :merci:
Grat Necrid az 1500hoz!
Grat Kvikveg az 1300hoz!
Grat kikuchiyo az avatarhoz!
Gratula Xaga a 2000. postodhoz :appl:
Grat Bonci a 6200. postodhoz :jee:
Grat Bonci a 6200hoz!!!
Grat Xaga a 2000 posthoz! :appl:
Grat Bonci a 6200 posthoz! :appl:
Grat Meske a signaturéhoz meg a posttömeghez! :jee:
Grat Attila! :jee:
Grat Xaga! :jee:
Koszi mindenkinek!
Es mar megint lemaradtam!!! Ááááá! Gratula ooo, Meskenek az alairashoz, Necridnek a tomentelen szamu posthoz, Boncinak es Xaganak szinten a billentyugorcsert, kimaradt valaki?! Remelem nem. :haha:
Köszönöm És Grat Mindenkinek. :jee:
Gratula Bonci a hatezerkéccázhoz! :D
A hosszú távollétem miatt szeretném bepótolni az elmaradtakat, úgyhogy:
Gratulálok Mindenkinek!!! :jee:
Gratula Pirula az 1100. postodhoz :appl:
Grat pirula, Necrid, Xaga, Meske, Kvikveg és persze Bonci a postfordulókhoz! :cool:
És Ramizkám, szerválhattál volna valami felvidítóbbat is avatárnak, de azért legalább új! :jee: :D
:merci: syeren, Danhibiki és Raggie!
Gyors gratulálok Xagának, Meskének, Necridnek, Boncinak és Kvikvegnek is! :tezsvir:
Quote from: Necridja jó tudni :D
igen.
Elnézést... OK, akkor nem viccelek ezzel többet.
Quote from: Raggie GordonÉs Ramizkám, szerválhattál volna valami felvidítóbbat is avatárnak, de azért legalább új! :jee: :D
Mi baj volt a régivel: :confused: Egyébként ennél felvidítóbbat nem tudok: egyik kezével megáld, a másikban levõ mordállyal meg hasbalõ, ha nem vidulsz fel eléggé az áldástól. Kell ennél több? :__devil:
Quote from: PirulaGyors gratulálok Xagának, Meskének, Necridnek, Boncinak és Kvikvegnek is! :tezsvir:
:merci: és Grat az 1100hoz :jee:
Grat Pirula! :jee:
Grat meske az aláíráshoz! nekem nagyon tettszik! :jee:
Grat Meske :) (naru-chan:))
Gratula Meske! :)
Grat a 100hoz Nimlot! :appl:
Grat Senior Nimlot! :appl:
Quote from: NecridGrat Senior Nimlot! :appl:
Csatlakozom :D
Grat Nimlot! :appl:
Grat Nimlot! :jee:
Üdv a Senior-ok közt Nimlot!!! :tezsvir:
Grat Nimlot!
Gratula az újabb nyugdíjas memberünknek!
:merci: Necrid, HVp213 és egyben gratula Szenyor Nimlotnak!
Grat kecsap for becoming a Member!! :appl:
Gratulálok kisvirag a 600-hoz!
Meg mindenki másnak is gratulálok!! igen, lusta vagyok...néha tõlem is belefér egy ilyen egybe grat :o
edit :javítva és bocs :haha:
Sajnos mostanában nem vagyok annyit gépközelben, hogy ide is be tudjak mindíg nézni, így egy ideje elveszettem a fonalat, hogy kinek miért kéne gratulálni.
Úgyhogy most úgy egy hónapig visszamenõleg grat mindenkinek!
Quote from: DjinnGratulálok kisvirág a 600-hoz!
bocs, hogy ilyeneken leakadok, de plz kisvirag... igy helyes, és igy szeretem :)
(fujfuj ékezetek)
Grta mindenkinek mindenért amit az útóbbi idõben elért!
És kisvirag: grat az avatarhoz Ah! My Goddess Rulz! :D :jee:
Relunx
Grat a "biliárdsecrettechnics" masternek a memberséghez! :jee: :D
Grat Kisvirag a 600hoz és Kecsepnak a memberséghez!! :jee:
Grat a 600-hoz kisvirag! :appl:
Quote from: kisviragbocs, hogy ilyeneken leakadok, de plz kisvirag... igy helyes, és igy szeretem :)
(fujfuj ékezetek)
( :rolleyes: )
Akkor gratulalunk a hatszaz posthoz, kisvirag!
Grat kisvirag a 600-hoz!
Quote from: Kuro_Tenshi( :rolleyes: )
Akkor gratulalunk a hatszaz posthoz, kisvirag!
kis kötekedõs :P
Grat vérivó! :D
Grat mindenkinek visszamenõleg, és 3 napra elölre, mert nem leszek. :appl: :jee:
Grat kisvirag a 600-hoz, bár már egy kicsit lekéstem :jee:
Happy Birthday Shirahime! :jee:
BSz Shirahime!
:merci: all! (belegondoltam, hogy az elmult másfél hónapban (Abádszalók óta) majdnem 200at postoltam, elõtte másfél év alatt 400at... hümm :haha:
Én is Gratulálok mindenkinek mindenért!!! :jee:
Grat 1700hoz!! :appl:
Grat member kecsap! :jee:
Grat kisvirag! :jee:
Grat 900hoz hvp.:jee:
Kongrat kisvirág és Vili a postfordulókhoz! :jee:
Vili, mostanában nem találkoztunk, gyere meetre!! :)
Thx! Necrid & Mazsom!
(lehet azé mer nem jártál meetekre :p most valszeg megyek de nem igérek semmit)
Grat a 900-hoz HVp213!
Naon :lol: az uj aláirásod Ramiz. Grat Hozza :D:D :lul:
Merci Moha!
Boldog névnapot a Zsófiáknak!
(lehet, hogy nem emlékszem jól, Freyja, kisvirag)
Köszönöm szépen a gratulációkat! :merci:
Grat kisvirag a 600hoz!
Grat Alkyra a 666-hoz! :__devil:
Grat kecsap a member címhez!
Grat Pirula az 1100hoz!
Grat Nimlot a 100hoz!
Grat Hvp213213213213213213 a 900hoz!
Grat Moha a mustár-képû lányhoz! :D
Grat Ramiz a legújabb avatarodhoz! (érdekes, hogy akárhányszor feljövök, mindig más az avatarod... :rolleyes: Ezt biztos csak azért csinálod, hogy mindig kelljen neked is gratulálni! :hehe: )
Ja, és grat mindenkinek akit még kihagytam volna! :)
Grat Darkstar az 1300-hoz!
Grat Darkstar az 1300-hoz!
Grat Alkyra a sátáni post-számhoz! :__devil: :)
Grat Darkstar a 1300hoz ill Moha a komoly aláirástért :jee:
Grat Alkyra :jee:
THX Meske!
Grat SötétCsillag! :jee:
Grat Moha-bá! :jee:
Grat Alkyra! :jee:
Grat Zimar! (bár nem érdemled meg mer lecserélted az általam készitett avatarod... :p)
Grat Darkstar az 1300hoz!
Grat:
Darkstar - 1300post
Moha - új aláírás
Alkyra - 666
Nimlot - 100
És persze grat a postfordulósoknak, és a szülinaposoknak!
Köszönöm mindenkinek! :merci:
Grat Rounin az 1800-hoz!
BSz Emarsharae!
BSzAnWar!
BSz`ohGr!
Grat Nimlot a 100-hoz!
Köszönöm mindenkinek! ^^
Grat Rounin az 1800-hoz!
Happy Birthday Emarsharae, AnWar, `ohGr!
Grat Ramiz az aláíráshoz! :cool: Kegyetlen mód kiütött :D :lul:
Quote from: ManuGrat Ramiz az aláíráshoz! :cool: Kegyetlen mód kiütött :D :lul:
:merci:
Csak nem magadra érvényesnek érezted? :D :__devil:
Boldog szülinapot Emarsharae! Meg az összes többinek is,de õket még névbõl sem ismerem.(tény mostmár engem sem ismernek) :haha:
Quote from: Kurado(tény mostmár engem sem ismernek) :haha:
Azt te csak ne hidd :D Már rutinból felismertelek ;> (az aláírásodban szereplõ képecske elárult :hehe: )
Quote from: RouninAzt te csak ne hidd :D Már rutinból felismertelek ;> (az aláírásodban szereplõ képecske elárult :hehe: )
Hehe, de ha kicseréltem volna ami még megtörténhet, akkor már nem menne... :rolleyes: :haha:
Boldog Születésnapot Emarsharae! (http://www.tar.hu/trivi/biggringift.gif)
Quote from: KuradoHehe, de ha kicseréltem volna ami még megtörténhet, akkor már nem menne... :rolleyes: :haha:
Location. Postszám. :P Tudod, feltûnõ egy új név sok-sok post-al, miközben egy másik hirtelenjében eltûnt :hehe:
Rutin meg az évek ;>
Boldog születésnapot Emersharae, köszönöm mindenkinek, aki észrevette az 1800-as bûntettem (miközben én nem is figyeltem -_-), illetõleg szeretnék egy nagy bíztató mosolyt küldeni mindenkinek aki rászolgált holmi gratulációra s mégsem kap tõlem. Nem vagytok egyedül... (éppenséggel túl sokan o.O)
Quote from: RouninLocation. Postszám. :P Tudod, feltûnõ egy új név sok-sok post-al, miközben egy másik hirtelenjében eltûnt :hehe:
Rutin meg az évek ;>
Boldog születésnapot Emersharae, köszönöm mindenkinek, aki észrevette az 1800-as bûntettem (miközben én nem is figyeltem -_-), illetõleg szeretnék egy nagy bíztató mosolyt küldeni mindenkinek aki rászolgált holmi gratulációra s mégsem kap tõlem. Nem vagytok egyedül... (éppenséggel túl sokan o.O)
No igen alábecsülöm az emebrek megfigyelõképességet.My bad.
Amúgy utólag is gart az 1800 hoz. :)
Grat Kurado az - immáron második - névváltoztatáshoz! :)
Grat Rounin az 1800hoz!
Boldog szülinapot Emarsharae!
Grat Kurado a nevedhez! :)
GRAT MOHA A 3400hoz!!!!!
Boldog Szülinapot Emarsharae!
Grat Rounin! :jee:
Grat Kurado! :jee:
Grat Moha-bá! :jee:
Boldog szülinapot Emarsharae!
Grat Moha (már csak 1 post :))! :appl:
Gyerünk Moha, mindjárt ott a 3400!! :appl:
Grat Moha :jee:
Hehe, na, akkor most a 3400. postommal megköszönöm nektek a 3400-as gratokat! :haha:
Köszi Meske, HVp213, Darkstar, Lythis, Necrid! :merci:
Grat Attila és Jó utat!
(meg kellemetes ott létet)
Grat Moha a 3400-hoz!
Szintén jó utat Attila!
Grat Moha :jee:
Quote from: HVp213Grat Attila és Jó utat!
(meg kellemetes ott létet)
Ja, jó utat, Bonci, meg sok sikert a proxyval!
Jó utat Attila! Remélem azért majd msn en tudunk dumálni.Sok szerencsét, és érezd jól magad!
Bonci: gratulálok, hogy elérted célod! Legyél ilyen sikeres ott kint is (ami már akkor második hazád volt, amikor még itthon voltál, ahogy nekünk is ;) ), és vigyázz a japán lányokkal! :D
Jó utat attila! :jee:
Grat Sirtomi az õsi memeberséghez :jee:
:merci:
Grat az elsõ 1000hez sirtomi! :appl:
Grat sirtomi! :jee:
Thx Darkstar és HVp213!
Quote from: RamizBonci: gratulálok, hogy elérted célod! Legyél ilyen sikeres ott kint is (ami már akkor második hazád volt, amikor még itthon voltál, ahogy nekünk is ;) ), és vigyázz a japán lányokkal! :D
Csatlakoznék!
És grat Sirtomi az 1000hez!
Jó utat Bonci!
Azért, ha véletlenül nem éreznéd mégsem jól magad, és haza akarsz jönni, csak írj az e-mail címemre. :)
Quote from: ManuJó utat Bonci!
Azért, ha véletlenül nem éreznéd mégsem jól magad, és haza akarsz jönni, csak írj az e-mail címemre. :)
Cserélsz vele? :lol:
Csatlakozom a jó utat kívánók fehér zsebkendõt lengetõ tömegéhez :] Gambare!
Quote from: RouninCsatlakozom a jó utat kívánók fehér zsebkendõt lengetõ tömegéhez :] Gambare!
Elvileg lassan már meg is érkezett... 11kor indult, nem?
Quote from: Kuro_TenshiElvileg lassan már meg is érkezett... 11kor indult, nem?
:(
Csatlakozom az elkésve integetõk kicsiny csoportjához :(
Quote from: Kuro_TenshiElvileg lassan már meg is érkezett... 11kor indult, nem?
12 re jött hozzá a taxi.Gyanítom egykor indult a gépe.Amúgy nem 15 órás az út??
Quote from: Kurado12 re jött hozzá a taxi.Gyanítom egykor indult a gépe.Amúgy nem 15 órás az út??
Nem tudom - csak kérdeztem meg hangosan töprengtem... :p
Grat senior member Kuro_Tenshi! :appl:
Quote from: DarkstarGrat senior member Kuro_Tenshi! :appl:
Senior lettem? Sirály! Kösz!
Quote from: Kurado12 re jött hozzá a taxi.Gyanítom egykor indult a gépe.
És egy óra elég, hogy kiverekedje magát a reptérre, meg végigcsinálja az induláshoz szükséges összes herce-hurcát? :eek:
Amúgy grat az 1000-hez sirtomi!
Thx Lythis, Moha!
Grat Kuro_Tenshi! :appl:
Quote from: sirtomiThx Lythis, Moha!
Grat Kuro_Tenshi! :appl:
Kösz!
Neked is grat a postfordulóhoz így utólag.. nem igazán a postszámot szoktam figyelni ;)
Grat Senior Kuro_Tenshi :jee:
Üdv a Seniorok között Kuro_Tenshi!! :appl: :tezsvir:
Grat Kuro_Tenshi! :jee:
Kösz, srácok! :)
Quote from: Kuro_TenshiKösz!
Neked is grat a postfordulóhoz így utólag.. nem igazán a postszámot szoktam figyelni ;)
Énse szoktam, mindig ebben a topicban veszem észre, ha valakinek gratulálni kell ilyenhez, vagy nekem gratulálnak :)
Grat Lythis 300 posthoz !! :jee:
Grat Lythis! :appl:
Grat Lythis! :jee:
Grat a 300-hoz Lythis
Grat Lythis!
:merci: Necrid, Darkstar, HVp213, Moha, sirtomi!
Grat Kuro_Tenshi a 100-hoz!
Grat Lythis 300-hoz!
Ramiz! Úgy látom, elértem Haruko fõ fegyverének típusszámát! (azaz Rickenbacker 4001)
:haha: :appl:
Megvan a forgalmi vizsgám is:D:D:D
Quote from: LythisMegvan a forgalmi vizsgám is:D:D:D
Gratulálok! :appl:
Fusson ki merre lát!!! :D
Quote from: LythisMegvan a forgalmi vizsgám is:D:D:D
Drakulálok. Újabb veszélyforrás az utakon Hpv213 és Necrid után? :bsd: :__devil:
Grat Ramiz 4000hez !! :jee:
Quote from: LythisMegvan a forgalmi vizsgám is:D:D:D
Grat Testvér! ugye milyen könnyú volt? aztán ha látsz egy zõld szinú Mitsubishi carisma. akkor nézbe be lehet hogy én vok :D
Quote from: RouninDrakulálok. Újabb veszélyforrás az utakon Hpv213 és Necrid után? :bsd: :__devil:
Õket el is felejtettem. Még jó hogy nem a közelemben vezetgetnek :D
Grat Lythis!
Na, jo hir: en meg el fogok menni egy-ket bemelegito korre autot vezetni oktatoval, utana reszkethettek. Pontosabban en toletek, mert a Suzuki torik durvabban. :eeek:
Szerintem rendezzunk roncsderbit a vegen! :jee:
Grat Ramiz 4000-hez! :appl:
Grat a forgalmihoz Lythis! :appl: (Most már nekem is kéne elõbb-utóbb :rolleyes: )
Grat Lythis a forgalmi vizsgához!
Gratty Ramiz a 4000-hez! :D (oké, te nyertél! :P)
Gratula Kuro_Tenshi a 100-hoz, Lythis 300-hoz + a forgalmihoz, Ramiz a 4000hez!
Quote from: KvikvegSzerintem rendezzunk roncsderbit a vegen! :jee:
Szólhattál volna elõbb is, akkor nem kalapáltatjuk ki a Fiestánk elejét meg rakunk rá új indexbúrát. :D
MIllio THX, és egyéb mindenféle zsozsonak, amiért az egyetemistáknak visszadta az USTeamet!
:hail: :merci:
Grat Lythis a forgalmi vizsgához!
Grat Ramiz a 4000-hez!
Relunx
Grat Relunx az uj avatár ill signaturért!! :jee:
Tnx Necrid! Grat neked az 1600-hoz!
Relunx
:_off: Javítás! Ismét lecseréltem az avatáromat!
A régi az ez volt: http://relunx2.uw.hu/coud.gif (kemény 2 órán keresztûl megvolt)
Egyszerûen muszály voltam lecserélni az avatárt! Amint megláttam ezt a jelenetet, nem tudtam kihagyni! Love Scenes RULZ! :jee: :D
Bocs az offért! Remélem elnézik a moderátorok!
Relunx
Grat Ramiz a 4000-hez!!
Grat Relunx az új avatr/signature-höz!! (melyik anime-ból van?)
Grat Necrid az 1600-hoz!!
Köszönöm sirtomi, Rounin, Necrid, Kvikveg, Darkstar, Moha, Pirula, és Relunx!! :merci:
Grat Lythis! :jee:
Grat Zimar! :jee:
Grat Relunx! :jee:
Grat Necrid! :jee:
Grat Fenrir! :jee:
Grat az 1600-hoz Necrid!
Quote from: LythisMegvan a forgalmi vizsgám is:D:D:D
Grat! :appl: :tezsvir:
Azért megmondanád, merre szoktál járni, hogy elkerülhessem? :D
Lassan nekem is meg kéne csinálnom... na akkor lesznek ám igazán veszélyesek az utak, már gyalogosként is iszonyat agresszíven közlekedek, és nem tartom be a szabályokat :D :hehe:
Grat Necrid az Ezerhatszáz...négyhez! :haha: :jee:
Quote from: kisviragMIllio THX, és egyéb mindenféle zsozsonak, amiért az egyetemistáknak visszadta az USTeamet!
:hail: :merci:
Csatlakozom. Bár általában el szoktam tudni az egyetemrõl is érni, de a héten valahogy nem ment. Remélem most már mûködni fog.
Kösz! :jee:
Quote from: kisviragMIllio THX, és egyéb mindenféle zsozsonak, amiért az egyetemistáknak visszadta az USTeamet!
:hail: :merci:
Már mi is nagyon vártuk!
:merci: Lythis, Moha, KT.
Quote from: RelunxWhy Do You Fight?
For Love? For Hate?
For Power? For Allegiance?
For Revenge? For Dream?
For Justice?
For Sin?
For Destiny?
For Fun!
Gratulálok Fenrir az aláírásodhoz!
Lythis-nek:
Az avatar/signature-öm az Erementar Gerad animébõl van!
Relunx
Quote from: Kuro_TenshiGrat! :appl: :tezsvir:
Arigato godzaimasu!
Quote from: Kuro_TenshiLassan nekem is meg kéne csinálnom... na akkor lesznek ám igazán veszélyesek az utak, már gyalogosként is iszonyat agresszíven közlekedek, és nem tartom be a szabályokat :D :hehe:
Legyünk minél tõbben... annál nagyobb lesz a móka...:D USTEAM takes over the streets :haha:
Quote from: katzFor Fun!
Számból vetted ki a szót:)
Thanks 4 the info Relunx!
Quote from: LythisLegyünk minél tõbben... annál nagyobb lesz a móka...:D USTEAM takes over the streets :haha:
Ezentúl nem kell a Vidámparkba menni egy kiadós dodzsemezésért! :lul:
Boldog születésnapot Aephidon! :appl:
Köszönöm! ;)
Boldog szülinapot!
(http://instagiber.net/smiliesdotcom/otn/party/hb2.gif)
:)
Happy Birthday Aephidon! :jee:
Boldog szülinapot Aephidon!! :appl:
BSZ Aephidon! :jee:
BoLdOxÜlInApOt Aephidon! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog Születésnapot Aephidon!
Relunx
Boldog Születésnapot Aephidon!! :appl:
Grat katz 1900hoz!! :jee:
BSZ Aephidon!
Grat katz az 1900-hoz!
anooo
katz elérte a 1900at? :eeek:
asszem jó lesz, ha összeszedem magam :hopp:
egyébként meg, a köv postom lesz a 666.odik!
de azért grat katznak az 1900hoz, mindjárt itt az új postmonster!
Gart katz az 1900-hoz! :appl:
kisvirag-nak elõre grat a 666-hoz!:D
:merci:
Roncsderbibe nem szállok be, de egy autóversenyt kipróbálnék! :D Dömperrel megyek! :D (Mint a biciklis felvonulásra... :__devil: )
Quote from: kisviraganooo
katz elérte a 1900at? :eeek:
asszem jó lesz, ha összeszedem magam :hopp:
egyébként meg, a köv postom lesz a 666.odik!
de azért grat katznak az 1900hoz, mindjárt itt az új postmonster!
Grat, my little devil!
Quote from: Ramizegy autóversenyt kipróbálnék! :D Dömperrel megyek! :D
Miután nem messze hallottam, hogy "Ótsóért a téövenötöst!", lehet, hogy az jobban beválna :haha: :3x3: :haha:
Grat katz az 1900hoz! :jee:
Grat kisvirag a 666hoz :__devil:
Grat katz az 1900-hoz!
Grat kisvirag a 666-hoz!
:appl: :appl:
Grat katz!
Grat kisvirag :__devil:
Grat ms.vampir a 666-hoz!! :jee:
Grat kisvirag a 666-hoz!
Grat a 666hoz kisvirág! :appl:
Grat a 200hoz Thrall! :appl:
Grat a fenevad számához kisvirag! És a 200-hoz Thrall! És az 1900-hoz katz! :tezsvir:
:morci: Darkstar: hörr! 1!
egyébként :merci: mindenki
Grat Thrall 200hez! :appl:
Grat a 200hoz Thrall!
Grat az új géphez Necrid!
:appl: :appl:
Quote from: LythisGrat a 200hoz Thrall!
Grat az új géphez Necrid!
:appl: :appl:
õõõ :merci: már azért is kapok Gratokat? milyen rendesek itt az emberek :D
Grat a 200-hoz Thrall!
Grat az 1900-hoz katz!
Grat az új géphez Necrid!
Relunx
Quote from: Necridõõõ :merci: már azért is kapok Gratokat? milyen rendesek itt az emberek :D
Postpower ownes :]
Quote from: RouninPostpower ownes :]
hehe, akkor Grat Rounin az uj signatureért :)
Grat Relunx 900hez! :appl:
Grat a kilencázhoz Relunx!
Grat Relunx! Már nincs messze az ancient memberség! :)
Gyerünk Relunx!! Elõ a 100post-os tervvel:D -és mellesleg grat a 900hoz!!
Köszönöm minna! És igyekezni fogok..már csak 99 van hátra :D
Relunx
Grat katz! :jee:
Grat kisvirag! :jee:
Grat Thrall! :jee:
Grat Rellunx! :jee:
:appl::appl::appl:
Gratulálok Nimlot a 100-hoz!
Gratulálok Darkstar az 1300-hoz!
Gratulálok Rounin az 1800-hoz!
Gratulálok Moha a 3400-hoz!
Gratulálok sirtomi az 100-hez!
Gratulálok Kuro_Tenshi a 100-hoz!
Gratulálok Lythis a 300-hoz és a forgalmi vizsgához!
Gratulálok Relunx az új design-hoz!
Gratulálok Ramiz a 4000-hez!
Gratulálok Thrall 200-hoz!
Gratulálok Necrid az 1600-hoz és az új géphez! :)
Gratulálok katz az 1900-hoz!
Gratulálok Relunx a 900-hoz!
Boldog Születésnapot Emersharae és Aephidon!!
Gratulálok, mindenkinek, aki kimaradt, de megérdemelelné...
:appl::appl::appl:
Kissé le vagyok maradva, úgyhogy a múlt századból is elõástam az eredményeket...
Quote from: Djinn...
Gratulálok Thrall 200-hoz!
Gratulálok Necrid az 1600-hoz és az új géphez! :)
Gratulálok katz az 1900-hoz!
Gratulálok Relunx a 900-hoz!
Boldog Születésnapot Emersharae és Aephidon!!
Gratulálok, mindenkinek, aki kimaradt, de megérdemelelné...
:appl::appl::appl:
Innentõl csatlakozok én is!
Továbbá :merci: Djinnek az összefoglalóért! :D
:merci: Djinn, pirula.
:merci: Djinn, Pirula!
Relunx
Grat kisvirag a 700-hoz! Úgy látom, rákapcsoltál :)
Grat kisvirag a 700-hoz!
És grat mindenkinek, aki elért valamit az utóbbi idõben. :)
Grat kisvirag a 700hoz! :appl:
Grat a 700-hoz kisvirag!
Köszi Djinn, és Pirula!! :merci:
Grat kisvirag a 700-hoz!
grat kisvirag!
:merci: all
Grat kisvirag! :jee:
Grat Kisvirag.:jee:
Necrid: hörr! kisvirag! :ejnye:
Quote from: NecridGrat Kisvirag.:jee:
LOL, ha még
á-val is irtad volna, már tuti véged lenne :rolleyes:
Quote from: katzLOL, ha még á-val is irtad volna, már tuti véged lenne :rolleyes:
nyugi veled már tapasztaltam. :)
Quote from: kisviragNecrid: hörr! kisvirag! :ejnye:
OMG SRY.
(holnap várlak az álmok theardben :rolleyes: )
Gratula a 700hoz kisvirag!
Na jól oda kellett figyelnem hogy én is el ne gépeljem. :haha:
Hmmm, akkor ezentúl írjátok úgy, hogy 小花 :) Azt nem lehet se nagybetûvel, se ékezettel írni. :D
Gratulálok kisvirag a 700-hoz! :jee:
Boldog születésnapot Shiroi!! (http://community.the-underdogs.org/smiley/happy/biggringift.gif) Nem rossz dolog, ha az ember Pekingben ünnepelheti ezt a napot... :rolleyes:
Hepi Börzdéj Shiroi! :D
QuoteNem rossz dolog, ha az ember Pekingben ünnepelheti ezt a napot... :rolleyes:
Nem mondod hogy kint van? :eek:
Quote from: PirulaNem mondod hogy kint van? :eek:
Dehogynem. Azt hittem tudjátok. Ha máshonnan nem, akkor ebbõl (http://usteam.hu/forum/showpost.php?p=108357&postcount=11471). :haha:
Lehet, hogy ez titok volt? NA akkor most végem... :eeek:
Boldog születésnapot Shiroi! :appl:
Nem volt titok hogy megy Kínába. Beszéltünk itt róla.
Boldog Szülinapot Shiroi!
Quote from: DjinnDehogynem. Azt hittem tudjátok. Ha máshonnan nem, akkor ebbõl (http://usteam.hu/forum/showpost.php?p=108357&postcount=11471). :haha:
Lehet, hogy ez titok volt? NA akkor most végem... :eeek:
Vagy úgy! Azon a héten nem tudtam felnézni fórumra sajna. :o
Quote from: PirulaVagy úgy! Azon a héten nem tudtam felnézni fórumra sajna. :o
Igazából én sem vagyok mostanában túl sokat, de mikor összeszedtem a gartulálni valókat tegnap, olvastam azt a postot. Na igen... :hehe: :D
happy Birthday Shiroi! :haha:
Happy Birthday Shiroi!! :jee: :appl:
Boldog születésnapot Shiroi!! :appl:
Grat TurboK az 1300hoz! :jee:
BOLDOG SZÜLINAPOT SHIROI! :jee:
edit: BSZ Fate! :D
Grat Turbok! :jee:
Boldog Szülinapot Shiroi! :appl:
Gratulálok Turbok! :jee:
Grat Turbok :jee:
Grat senior Sidney!
Grat TurboK!
Jó piálást, TurboK! :D
Grat ms.Sidney 100hoz :jee:
Grat Alykra 700-hez!! :appl:
Quote from: NecridGrat ms.Sidney 100hoz :jee:
Grat Alykra 700-hez!! :appl:
Grat Alykra 700-hoz!
Grat TurboK!
Quote from: DjinnLehet, hogy ez titok volt? NA akkor most végem... :eeek:
Még nem, majd ha Shiroi visszajött. :haha:
BoLdOg 23. SzÜlEtÉsNaPoT Shiroi! :jee: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif) :)
Grat Turbok az 1300-hoz!
Boldog szülinapot Shiroi!
(http://www.math.bme.hu/~patko/a/happy_white.gif) Boldog születésnapot Shiroi!(http://www.math.bme.hu/~patko/a/happy_white.gif)
Boldog Szülinapot Shiroi!
Relunx
Grat Sidney! :jee:
Grat Alykra! :jee:
Köszi Pirula, Necrid, HVp213!
Köszi srácok.^^:merci:
Gyors bepótlás:
Boldog születésnapot Shiroi!!
Boldog születésnapot Moomba!
Boldog születésnapot Fate!
Grat TurboK az 1300-hoz!
Grat Alkyra 700-hoz!
Grat Sidney a Senior member címhez!
:jee: mindenkinek!
Happy Birthday shiroi!!!
Grat a 700-hoz Alkyra!!
Grat az 1300-hoz TurboK!
:appl: :appl: :appl: :appl:
köszi, kuro_tenshi s lythis.:merci:
Na elöre Gratolálok Sirtomi az 1100-hoz! mert megyek tanulni :mad:
Quote from: NecridNa elöre Gratolálok Sirtomi az 1100-hoz!
Elõbb-utóbb csak bejött :haha:
Grat Sirtomi az 1100-hoz! :jee:
Thx Necrid és Kuro_tenshi!
Grat Alkyra a 700hoz, sirtomi az MC-hez!
Grat sirtomi, Kuro_tenshi és Alkyra! :appl:
Quote from: DarkstarGrat sirtomi, Kuro_tenshi és Alkyra! :appl:
:merci:
Grat KT!! :jee:
Grat Alkyra a 700hoz!
Grat sirtomi az 1100-hoz!
Relunx
:merci: Pirula, Darkstar, Relunx!
Grat sirtomi a 11százhoz!
Grat Kuro_Tenshi a 200hoz!!
Kösz Necrid és Lythis! :)
Thx Lythis!
Grat sirtomi az 1100-hoz!
Thx Moha!
Grat Sidney az avatarodhoz!
Grat Kuro_Tenshi & sirtomi! :jee:
Grat sirtomi & Kuro_Tenshi ! :jee:
Quote from: HVp213Grat Kuro_Tenshi & sirtomi! :jee:
Kösz mindkétszer :D (doublepostoltad ;) )
Quote from: Kuro_TenshiKösz mindkétszer :D (doublepostoltad ;) )
UPPSZ :p
Grat Sidney az uj avahoz :jee:
Köszi fiúk! Reméltem, hogy tetszeni fog! :)
Én meg köszönöm animoninak, aki rámszánt 10 percet, és elkészítette! Majd az aláírással is téged foglak zaklatni! :haha:
Amugy õ ki? sidney.
Grat Ramiz 4100hez :appl:
Grat Ramiz a 4100hoz és a topikodhoz! :appl: :jee:
Grat Ramiz! :appl:
Grat kisvirag! :appl:
Grat kisvirag! :appl:
Grat Kisvirág. :jee:
Grat Zimar & kisvirag! :jee:
Grat Necrid az 1700-hoz!
Grat Necrid az 1700hoz!
Quote from: DarkstarGrat Necrid az 1700hoz!
juj észre se vettem. vajón miért? :D , amugy :merci:
Grat Neked 1400hez! :jee:
Quote from: NecridGrat Neked 1400hez! :jee:
/thx! :merci:
Grat Necrid az 1700-hoz + Darkstar az 1400-hoz!
Quote from: MohaGrat Necrid az 1700-hoz + Darkstar az 1400-hoz!
:merci: Moha-sama.
Quote from: MohaGrat Necrid az 1700-hoz + Darkstar az 1400-hoz!
:merci: Moha! Ha a kettõt összeadjuk, és megszorozzuk 2-vel, akkor is 99 cel kevesebb, mint Bonci postjainak a száma. :)
de ha azt vesszük, hogy Bonci talán egész kinntartózkodása alatt nem tud feljönni, és hogy Necrid milyen dinamikusan halad a memeberlisten, akkor akár még le is körözheti Boncit :D
Quote from: kisviragde ha azt vesszük, hogy Bonci talán egész kinntartózkodása alatt nem tud feljönni, és hogy Necrid milyen dinamikusan halad a memeberlisten, akkor akár még le is körözheti Boncit :D
Simán. :haha:
Grat Ramiz az "abszolút felesleges topic"-hoz :haha:
Grat Sidney az uj avatar-hoz!
Grat Zimar!
Grat kisvirag!
Grat Ramiz a 4100hoz és a topikodhoz!
Grat Necrid az 1700-hoz!
Grat Darkstar az 1400-hoz!
GRAT ALKYRA AZ ÚJ SIGNATURE-HÖZ! :jee: :jee: :jee:
Relunx
:merci: Relunx.
:appl::appl:
Gratulálok TurboK az 1300-hoz!
Gratulálok Sidney a 100-hoz és az avatarhoz!
Gratulálok Alykra 700-hoz!
Gratulálok sirtomi az 1100-hoz!
Gratulálok Kuro_Tenshi a 200-hoz!
Gratulálok Ramiz a 4100-hoz!
Gratulálok Necrid az 1700-hoz!
Gratulálok Darkstar az 1400-hoz!
:appl::appl:
Grat Sydney az avatarhoz - nagyon aranyos!
Grat Ramiz a 4100-hoz!
Grat Necrid az 1700-hoz!
Grat Darkstar az 1400-hoz!
:appl:
Kösz Djinn! :)
Darkstar, a felesleges topic megszünésével most visszaestél 1400 alá :3x3:
Visszavonjuk a gratokat átmenetileg? :haha:
Én jól el vagyok maradva tudom!
De ezért senki nem fogja leszedni a fejemet! (remélem!)
Ezért utólag gratulálok mindenkinek,SZÜLINAPOKRA, POST FORDULOKRA ÉS AVATAROKRA!
KIRÁLYOK VAGYTOK!
:merci: all.
Grat Fazék 2400hoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Fazék 2400hoz!! :jee:
Mi? komolyan?? :eeek: Akkor én is grat! :D
És Boldog Szülinapot Kilteh! 22 eh? i know how it feels! vagyis..i don't really feel anything so never mind. :p (hmm...most rámjött az angolul írhatnék, bocsánat!asszem az "eh" miatt volt.:D)
Grat Fazék a 2400-hoz!
Relunx
Grat Fazék a 2400-hoz! (http://netmore.hu/fazek2400.jpg) :D:D :jee:
Quote from: MohaGrat Fazék a 2400-hoz! (http://netmore.hu/fazek2400.jpg) :D:D :jee:
jaj...
Quote from: MohaGrat Fazék a 2400-hoz! (http://netmore.hu/fazek2400.jpg) :D:D :jee:
:lol: :D
Quote from: MohaGrat Fazék a 2400-hoz! (http://netmore.hu/fazek2400.jpg) :D:D :jee:
:hahaha: :hahaha: :hahaha: :lol:
Quote from: MohaGrat Fazék a 2400-hoz! (http://netmore.hu/fazek2400.jpg) :D:D :jee:
:3x3: :haha: :jee:
Kéne valami postforduló-figyelõ...
Grat Fazék a 2400-hoz! :jee:
Moha, már csak egy hiányzik a 3500-hoz! :jee:
Grat Moha-sama a 3500hoz !! :jee: :appl:
Grat a 2400-hoz Fazék!!
Gratula a 35százhoz Moha!!
:appl: :appl:
Grat Fazék s Moha!! :)
Grat Necrid, Fazék & Moha! :jee:
Quote from: HVp213Grat Necrid, Fazék & Moha! :jee:
:merci:
Hajrá Moha!!! :)
Hajrá Fazék! Csöhömp, csöhömp! :jee:
Quote from: MohaGrat Fazék a 2400-hoz! (http://netmore.hu/fazek2400.jpg) :D:D :jee:
:lazza: :appl:
Grat White Seed az immár négyszámjegyû post-halomhoz!! :jee:
Grat Fazék és Moha!
Moha neked a képért külön grat :haha:
Grat Kuro_Tenchi a 300hoz!! :jee: :appl:
Quote from: NecridGrat Kuro_Tenchi a 300hoz!! :jee: :appl:
Kösz! :)
Feltörök, mint huszár se99e naggyakorlaton :haha:
Grat a 300-hoz Kuro_Tenshi
(vazz, nemrég még a 200-ért kaptad.... mint a talajvíz..:D)
Quote from: LythisGrat a 300-hoz Kuro_Tenshi
(vazz, nemrég még a 200-ért kaptad.... mint a talajvíz..:D)
:appl:
Én meg egy év alatt nem bírtam feleennyit se összekaparni. :lul:
:D az elõbb 11.80 posts per day-nél tartottam :lul:
Egy másik fórumon (egy marha nagy zenész-fórumon - most van:
41 975 tag
2 000 322 post
156 733 thread :eeek: )
na szóval láttam ott egy srácot, aki az elsõ napján 83 postot írt össze.... :eeek:
Kösz Lythis és SaiyaGin! :)
Boldog Szülinapot Mantaray! :D
DArchAngelStuka-nak is, bár õ nem túl gyakran jár erre...
(off: miért csatlakozik az, aki utána nem is jár erre, és nem is postol?)
Grat a 2400-hoz Fazék!!
Gratula a 3500-hoz Moha!!
Grat Kuro_Tenshi a 300hoz!!
Boldog Szülinapot Mantaray!
:appl: :appl:
Ed.: És mivel most "hivatalosan" léptem át az 1400-at :rolleyes: , megragadom az alkalmat, hogy azt mondjam: :merci:!!
Quote from: DarkstarEd.: És mivel most "hivatalosan" léptem át az 1400-at :rolleyes: , megragadom az alkalmat, hogy azt mondjam: :merci:!!
Akkor most hivatalosan is grat (megint)! :D
(ui: lebuktál, hogy copy-paste-elted Necrid postját :p )
Quote from: Kuro_Tenshi(ui: lebuktál, hogy copy-paste-elted Necrid postját :p )
Még1* kösz!
Néha valóban megteszem, amikor többeknek kell gratolnom, és nem akarok senkit kihagyni, akkor ollózok! :D (Javítva)
Edit:
Quote from: LythisJah, és mégegyszer grat az 1400-hoz Darkstar - ezúttal hivataosan is:D (csakhogy nehogy abbahagyd a köszöngetést:D)
Ne aggódj megoldom! :D :merci:[/COLOR]
Happy B-Day Mantaray!
Jah, és mégegyszer grat az 1400-hoz Darkstar - ezúttal hivataosan is:D (csakhogy nehogy abbahagyd a köszöngetést:D)
Grat Darkstar!! :jee: :appl:
Grat az 1400-hoz Darkstar és köszi mindenkinek a 3500-as gratokat! :)
Grat Kuro_Tenshi & SötétCsillag! :jee:
Grat az új avatar/signature-höz HVp213! :cool:
Quote from: LythisGrat az új avatar/signature-höz HVp213! :cool:
uj? ez volt régen h jól emléxem. vagy tévedek?
Quote from: Necriduj? ez volt régen h jól emléxem. vagy tévedek?
egen, akkor innen volt ismerõs....
akkor módosítom: Grat h megjött az eszed HVp213, és visszatértél a Hellsinges kombóhoz:D!!
Grat az ezredfordulóhoz White Seed!! :appl:
Sirály a régi-új avatarod, HVp213! :jee:
Grat WhiteSeed ill Hvp213!! :jee: :appl:
Grat White SeeD! :jee:
THX Lythis Kuro_Tenshi & Necrid! bár csak a bemutatkozások topik hozzászolásom miatt cseréltem vissza egykis idõre :p
szokás szerint ritkán idefigyelve, mégritkábban beleszólva, de
GRAT mindenkinek, akinek jár valamiért :) :tezsvir:
Nekem nem jár de köszi! :haha:
Grat az 1000-hez White SeeD, és az "visszatéréshez" Vili!(meetre jönni!) :jee:
Grat White SeeD!
Grat White Seed az 1k-hoz!
Mivel (legalább) holnap estig nem jutok megint gép elé, ezért elõre grat a 400-hoz, Lythis! :) :jee:
Quote from: NecridAmugy õ ki? sidney.
Komatsu Ayaka
Grat White Seed!
Tetszik a régi avatarod HVp213!
Grat noriko a 600-hoz!
Grat noriko a 600-hoz! :appl:
Thx Sidney! :haha:
Grat noriko! :jee:
Quote from: Kuro_TenshiMivel (legalább) holnap estig nem jutok megint gép elé, ezért elõre grat a 400-hoz, Lythis! :) :jee:
Wow, elõre is kösz!!:D
Grat a 600hoz Noriko!
Grat 600hoz Noriko!! :jee:
Grat White SeeD az 1000-hez!
Noriko a 600-hoz!
Lythis a 400-hoz!
Õszintén szólva fogalmam sincs, hogy vagytok képesek számontartani kinek jár éppen a gratuláció, de nem akarok bunkó lenni úgyhogy:
Grat mindenkinek aki úgy érzi hogy megérdemli! :appl:
Grat noriko a 600-hoz és Lythis a 400-hoz! :appl:
Grat Lythis! :jee:
Köszönöm HVp213, Darkstar, Pirula, L.Mole, és Kuro_Tenshi! :merci:
Gratula Ramiz a 4200-hoz!
köszönöm a gratokat! :)
gyúrok a 666-ra! :__devil:
én is grat White SeeD, Lythis, Ramiz!
Jó az avatárod, noriko. Nemtom... valahogy illik hozzád. :)
Quote from: RamizJó az avatárod, noriko. Nemtom... valahogy illik hozzád. :)
köszi :)
nemtom...ugye nem baj ha nem mondom el ugyanezt a tiédrõl? :o
Grat Ramiz a 4200-hoz, noriko a 600-hoz, Lythis a 400-hoz!
Quote from: norikoköszi :)
nemtom...ugye nem baj ha nem mondom el ugyanezt a tiédrõl? :o
Héé, nem kritizálni, ok???
Grat az avatarodhoz Ramiz!!:D Hooonnaaan vaaaan:D :rolleyes: ?
:merci: Moha!!
Grat Zimar! :jee:
Grat az avatarodhoz Ramiz! Boduletesen ultragonoszan debil! :whoah:
Grat Ramiz 4200hoz!! ill avahoz :jee:
Quote from: norikonemtom...ugye nem baj ha nem mondom el ugyanezt a tiédrõl? :o
Nem, sõt hálás vagyok érte. :merci: :D
Quote from: LythisHéé, nem kritizálni, ok??? Grat az avatarodhoz Ramiz!! Hooonnaaan vaaaan:D :rolleyes: ?
Nem kritizálta!
A Final Fantasy topikból. Valaki adta. :lazza: Amúgy nemtom honnan van.
Quote from: KvikvegGrat az avatarodhoz Ramiz! Boduletesen ultragonoszan debil! :whoah:
Akkor mégiscsak illik hozzám? :confused: :kiraly:
Gratula Kvikveg az 1400-hoz!
:appl: Grat Ramiz és Kvikveg! :appl:
Grat Master! :jee:
Gracca Kvikveg az 1400-hoz! :D
Grat Master 1400hoz!! :jee: :appl:
(http://www.anime-kun.net/anim_gifs/gifs/hellsing02.gif) (http://www.anime-kun.net/anim_gifs/gifs/hellsing03.gif) (http://www.anime-kun.net/anim_gifs/gifs/hellsing07.gif) (http://www.anime-kun.net/anim_gifs/gifs/hellsing08.gif) (http://www.anime-kun.net/anim_gifs/gifs/hellsing09.gif) (http://www.anime-kun.net/anim_gifs/gifs/hellsing10.gif) (http://www.anime-kun.net/anim_gifs/gifs/hellsing14.gif) (http://www.anime-kun.net/anim_gifs/gifs/hellsing15.gif)
Wow, mar 1400???
Koszi mindenkinek! Kulonosen Necridnek! Wow! :D
Grat Master az 1400-hoz!
Relunx
Grat Ramiz a 4200-hoz!
Grat Lythis a 400-hoz!
Grat Kvikveg az 1400-hoz!
:appl::appl::appl:
Boldog Szülinapot Mantaray!
Gratulálok Darkstar az 1400-hoz!
Gratulálok Fazék a 2400-hoz!
Gratulálok Moha a 3500-hoz!!
Gratulálok Kuro_Tenshi a 300hoz!!
Gratulálok a régi-új desig-hoz HVp213 (engedéllyel Vili)!
Gratulálok White SeeD az 1000-hez!
Gratulálok noriko a 600-hoz!
Gratulálok Ramiz a 4200-hoz!
Gratulálok Lythis a 400-hoz!
Gratulálok Kvikveg az 1400-hoz!
Gratulálok mindninek, aki még megérdemli!! :)
:appl::appl::appl:
edit: Gratulálok Ramiz az avatarhoz! Nem tudom ki van rajta, de nekem elsõre Gackt ugrott be. Pont így néz ki azokon a képeken, mikor olyan elborultan van kifestve. :rolleyes: :D
Köszi!
De igy nem sokra mész az engedéllyel ha most a nevemet meg a HVp-t is leirod :rolleyes:
Quote from: HVp213De igy nem sokra mész az engedéllyel ha most a nevemet meg a HVp-t is leirod :rolleyes:
Ez igaz, csak olyan nagy a megtiszteltetés, hogy idõ kell hozzá, míg hozzászokom. Érted HV.... illetve Vili? :o
gr33n! Avatar lenni Yo!
I like it! :rolleyes: :angyali:
Grat Ramiz a 4200-hoz! :jee:
Bonci egy évre ment ki, nem? Addig behozod :haha:
Grat Kvikveg az 1400-hoz! :jee:
Grat noriko és hajrá, már csak 62 kell! :__devil: :haha:
Gratula Ramiz és Kvikveg! :jee:
Köszi Djinn, és Damnatus!!
Grat az 1400-hoz Kvikveg!!
Gratula a 4200-hoz Ramiz!!
(egyébiránt Ramiz avatar-ján Kyo van a Dir en Grey-bõl :D)
Gratula az 1400hoz Kvikveg.
neked is
Gratula a 4200hoz Ramiz.
Nekem senkinsem Gratulál a 22höz??? :bruhuhu: :haha: :haha:
na nee.. még mit nem?:haha: meg elõre a 33-hoz, a 44-hez, az 55-höz, etc.
"ez nem az a film:D"
ghihi
LOL :lol:
aznemsátáni szám :p
jippa
egyébként grat mindenkinek, szokás szerint akinek jár, meg minden :tezsvir:
Quote from: LythisGrat az 1400-hoz Kvikceg!!
Quote from: PredakingGratula az 1400hoz Kviceg.
Oooo.... oo. Grrr. Kvi
kveg.
Vili: hat ezert volt deja vue erzesem! :D
Grat noriko a 600-hoz!
Grat Ramiz a 4200-hoz! Ilyen brutalnagy szamok lattan mindig azon gondolkodom, hogy az illeto egybenott-e mar a billentyuzettel... :D
Grat Rounin az 1900-hoz!
Gomennasai Kvikveg! kijavítottam:D
Grat a 19százhoz Rounin!
Grat Rounin az 1900-hoz!:jee:
Sry Kvikveg :oops: . Már kijavittam.
Grat Rounin! :jee:
Quote from: Djinn(...)Érted HV.... illetve Vili? :o
Nem! Nem értem... Rossz a felfogo képességem meg ha épp müx is akkor is lassan! :3x3:
Quote from: KvikvegVili: hat ezert volt deja vue erzesem! :D
Master Tudja a nevem! tudja a nevem tudja a nevem tudja a nevem!!! :haha: (még egyenlöre)
Quote from: PredakingNekem senkinsem Gratulál a 22höz??? :bruhuhu:
:lol: :haha: (milyen kis moho ujoncok jelentek meg mostanába :rolleyes: )
Grat kisvirag a 800-hoz! :)
:eeek: hoy, maris elertem? :)
azert :merci:
Grat kisvirag! :)
Gratulálok Rounin az 1900-hoz!:appl:
Gratulálok kisvirag a 800-hoz! :appl:
Grat VampireLady! :jee:
Grat noriko a 600hoz!
Grat Rounin az 1900hoz!
Grat kisvirag a 800hoz!
:appl: :appl:
Grat kisvirag 800hoz! 2 honap allat naon bele huztál :)
Grat kisvirag! (http://instagiber.net/smiliesdotcom/contrib/dvv/asthanos.gif)
Grat Rounin! :jee:
Kvikveg: az még semmi. Nekem intravénásan adják már a netet :haha:
Graccs Rounin az 1900-hoz és kisvirag a 800-hoz! :)
Grat Rounin az 1900-hoz!
Grat kisvirag a 800-hoz!
Grat kollega a 820hoz! :__devil:
Gratulálok Rounin az 1900-hoz!
Gratulálok kisvirag a 800-hoz!
Relunx
Quote from: KvikvegGrat kollega a 820hoz! :__devil:
Ez ilyen vámpírtöbbszörös? :eeek:
Még most valljátok be hogy 82-es számrendszerben számoltok!
Mivel én most megyek aludni, pregrat az 1200hoz Pirula! :appl:
Quote from: DarkstarMivel én most megyek aludni, pregrat az 1200hoz Pirula! :appl:
Csatlakozom! Grat Elöre Pirula!! :jee: :appl:
Nem elõre, nem utólag!
ezerkéccáz meg egy nagy grat!
(Pirulának)
:merci: A Pregratter Kommandónak - P.G. Darkstar és P.G. Necrid - nem kellett soká várnotok. :)
edit: és Sasszemû Rouninnak :)
edit2: valamint elõre köszönöm HVp213-nak, mert mire az elsõ editelést befejeztem már õ is jött, de kövessük az idõrendet.
Grat Pirula! :jee:
Én meg ezt vártam hogy elsõként mondhassam hivatalosan, h: Grat az 1200hoz Pirula! (.. De a gaz, galád HVp213 megelõzött... :mad: :D)
Quote from: LythisÉn meg ezt vártam hogy elsõként mondhassam hivatalosan, h: Grat az 1200hoz Pirula!!:D
:merci: Ínhüvelygyulladás garantált ha ilyen gyorsan és ekkora mennyiségben gratuláltok. :D Elõzõ postom is duplán editált.
Quote from: LythisÉn meg ezt vártam hogy elsõként mondhassam hivatalosan, h: Grat az 1200hoz Pirula!!:D
Kevésbé kultúrált formában, de megelõztelek :hehe:
2 mp-enkénti kattintás a who's online-ra, mikor fejezi be végre az átkozott postját. :P
"Sasszemû??" A fõnököm mondta ezt mindig. Majd hozzátette: "Szemétláda..."Ezenkívül köszönöm azon kedves fórumozóknak, akik rendületlenül gratulálnak nekem holmi postfordulókhoz, signature-ökhöz, miközben én szemem botját se mozdítom rájuk -_-"
Quote from: LythisÉn meg ezt vártam hogy elsõként mondhassam hivatalosan, h: Grat az 1200hoz Pirula! (.. De a gaz, galád HVp213 megelõzött... :mad: :D)
IGEN!!! én cemét alkesz!!!
mikor jön má aza jokis röpülös vodka??
Quote from: RouninKevésbé kultúrált formában, de megelõztelek :hehe:
2 mp-enkénti kattintás a who's online-ra, mikor fejezi be végre az átkozott postját. :P
"Sasszemû??" A fõnököm mondta ezt mindig. Majd hozzátette: "Szemétláda..."
Ezenkívül köszönöm azon kedves fórumozóknak, akik rendületlenül gratulálnak nekem holmi postfordulókhoz, signature-ökhöz, miközben én szemem botját se mozdítom rájuk -_-"
Mi Rounin erre fele látni? uhh ez screenshotlni kéne :D
Mi one? :confused: Pirulát leszámítva mindenkinél ignore-on vagyok? :confused:
Necrid: szoktam errefelé is látni, de lusta vagyok válaszolni -_-" Hit me. Hit me hard -_-"
Quote from: RouninNecrid: szoktam errefelé is látni, de lusta vagyok válaszolni -_-" Hit me. Hit me hard -_-"
^^
Quote from: Necrid^^
Postpower ownes #2 :hehe: :p:p :tezsvir:
Szegény Shiroi :ejj:
Quote from: RouninPostpower ownes #2 :hehe: :p:p :tezsvir:
Szegény Shiroi :ejj:
ejj megint vissza tért a betegségem. felesleges postok. vki lójón le pls.
Amugy Grat a Signatureért. nekem vhogy naon tetszik van benne vmi ami naon tetszik csak nemtom megmagyarázni.
Quote from: Necridejj megint vissza tért a betegségem. felesleges postok. vki lójón le pls.
VÉGRE! Ezt a kérést vártam már miota!!!! :__devil:
Grat az 1200hoz Pirula!
Rounin: kiraly az a varju, nincs meg valahol nagyban? :lazza:
Grat Pirula az 1200-hoz!
:merci: and :tezsvir: mindenkinek! (akit érint :haha: )
Quote from: KvikvegGrat az 1200hoz Pirula!
Rounin: kiraly az a varju, nincs meg valahol nagyban? :lazza:
Holló. HOLLÓ! Nem varjú.
HOLLÓ! ;)
Mellesleg itt van. (http://www.naturesscene.com/artists/smith/cry-of-the-raven.jpg)
240 kanadai dollár, 13" x 22 - 1/4"
Quote from: RouninHolló. HOLLÓ! Nem varjú. HOLLÓ! ;)
Mellesleg itt van. (http://www.naturesscene.com/artists/smith/cry-of-the-raven.jpg)
240 kanadai dollár, 13" x 22 - 1/4"
Van kölönbség varju és Holló között? szótárt ugyan az irja :lame:
:merci: Kvikveg, Damnatus, kisvirag!
Gratulálok Pirula az 1200-hoz! :)
:merci: White SeeD (feltéve ha az Omedeto grat-ot jelent :haha: ), Djinn!
Quote from: White SeeDööö, ugye azért mindenki tudja, hogy az Omedeto gratulációt jelent vagy nem? :eeek:
Mint az a fentiekbõl látszik én nem tudtam. :)
De most már igen.
jolirtad a gozaimasu-t mellékesen azt akkor teszik ki, mikor polite-k akarnak lenni, barátok közt teljesen jól elmegy csak ugy simán is :D
Az Arigato-nak is az Arigato gozaimasu a "teljes" polite alakja :D (gomennasai, h angolul irom a polite-t, de ugy japántanárnõnk angolul beszél, és egyszerübb igy, mint most elgondolkodni, hogy izé izé, ja! udvarias! )
Happy Birthday Damnatus, Danhibiki !! :jee: :appl:
Boldog születésnapot Damnatus és Danhibiki!! :appl:
Quote from: DjinnBoldog születésnapot Damnatus és Danhibiki!! :appl:
Részemrõl is!
Boldoog , boldoog születésnapot.
kiváánom hogy legyenméég, soiken szépnapod. Boldoog , boldoog születésnapot.
kiváánom hogy legyenméég, soiken szépnapod. Boldoog , boldoog születésnapot.
kiváánom hogy legyenméég, soiken szépnapod.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT Damnatus és Danhibiki!!!
:appl: :appl: :appl:
Quote from: NecridHappy Birthday Damnatus, Danhibiki !! :jee: :appl:
Részemrõl is!!!
Boldog Szülinapot Damnatus és Danhibiki! :appl:
Grat Pirula! :jee:
Boldog születésnapot Damnatus, Danhibiki, Shyrk és VoIcEmAn! :) :jee:
Nagyon szépen köszönöm!:) Nem sorolom fel, hogy kiknek köszönöm, mert a végén kihagynák valakit:p :D (I'm nextgen martyr)
:merci: Kuro_Tenshi!
Boldog szülinapot Damnatus és Danhibiki! :appl:
Habár nem ismerem a tagokat itt(~99%-át nem), boldog születésnapot Damnatus, Danhibiki és VoIcEmAn!^^
Boldog Szülinapot Damnatus & Danhibiki!
Mégegyszer: ARIGATO! :merci:
Köszi szépen :) Necrid, Djinn, sirtomi, Predaking, Lythis, Darkstar, Kuro_Tenshi, Pirula, Gato, HVp213!
Boldog születésnapot az ünnepelteknek :appl:
És grat mindenkinek, akinek mostanság kerekedik a postszámlálója! :haha:
Grat Djinn 1900hoz! :jee: :appl:
Grat Djinn! :appl:
Rég sikerült úgy gratolni, hogy az illetõ nem járt jó sok posttal elölréb. :D
Gratula Djinn! :)
Grat m46u5 200hoz!! :jee: :appl:
Grat Djinn 1900hoz!
Grat m46u5 200hoz!!
:jee: :jee: :jee: Hatalamas GRAT nektek Alkyra és Lythis az aláíráshotokhoz! :jee: :jee: :jee:
Nagyon jó választás volt!
Relunx
Boldog születésnapocska Damnatuskának és grattulínó Djinnecskének!
GOMEEEEN!
Grat Necrid az 1800-hoz!
Boldog szülinapot Damnatus!
(Elnézést hogy kihagytalak titeket!)
Relunx
Quote from: RelunxGOMEEEEN!
Grat Necrid az 1800-hoz!
Boldog szülinapot Damnatus!
(Elnézést hogy kihagytalak titeket!)
Relunx
Azé nem kell bocsánatot kérni ^^ de azé :merci:
Grat m46u5 a 200hoz! :appl:
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPot Damnatus és Danhibiki! :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Gracca Djinn az 1900-hoz! :D
Kösz Ramiz, relunx, Moha
Grat Djinn az 1900-hoz!
Grat m46u5 a 200-hoz!
Grat Djinn! :jee:
Grat m46u5! :jee:
Grat Necrid! :jee:
Bodlog születésnapot Groynak, nvisionnek és migyesznek - már ha éppen járnának errefelé
Grat Djinn!
Grat m46u5!
Grat Necrid!
:jee:
:merci: vili, Kuro_tenshi
Jé, tényleg! Gratula Necrid! :haha:
Quote from: PirulaJé, tényleg! Gratula Necrid! :haha:
:merci: kedves Pirula. :haha:
Necridnek már megint gratulálni kell? :eeek:
Hozzánõttél a billentyûzethez?
Grat Necrid! :D
Quote from: sirtomiNecridnek már megint gratulálni kell? :eeek:
Hozzánõttél a billentyûzethez?
Grat Necrid! :D
hehe :haha: :merci: maister sirtomi. :)
Quote from: ShiroiKöszönöm a szerénységemet felköszöntõknek ezen tettüket! :merci:
És gratulálnék a már távozásomkor is sötét iiletve értelmes embereknek, hogy azok maradtak, akik voltak. Nem kellett csalódnom. Hurrá.
Ûdv itthon Kedves jó lelkú moderátrunk Shiroi :jee:
Üdv ujra Shiroi.
Quote from: ShiroiÉs gratulálnék a már távozásomkor is sötét iiletve értelmes embereknek, hogy azok maradtak, akik voltak. Nem kellett csalódnom. Hurrá
Ahogyan azt már nem 1szer megjegyzetem. Nincs értlemes élet a Földön :haha:
Welkám bekk Shiroi!
Köszönt a fórumkultúra márványoszlopos csarnoka! :D
Hé, ez a grat topic! Neoffoljatokmá'amodelõtt!
:D
Grat az épségben való visszatértedhez, remélem jól telt a kis kínai kiruccanás! :jee:
Grat a kínai kiruccanás sikeres átvészeléséhez Shiroi!!! (ugye nem hoztál haza skorpiót, meg polipcsápot??:D)
Üdv újra itt Shiroi!
:merci: Necrid, Darkstar, Pirula, Relunx, Ramiz, Moha, Damnatus, White SeeD, Vili és Kuro_Tenshi!
Gratulálok Necrid az 1800-hoz!:appl:
Gratulálok m46u5 a 200-hoz!:appl:
Üdv itthon Hoshi-me!! :)
edit: Most nézem én is ki lettem törölve valahol. Megint elértem az 1900-at... :D
Quote from: Djinnedit: Most nézem én is ki lettem törölve valahol. Megint elértem az 1900-at... :D
Akkor megint grat hozzá :D
Grat Djinn!
:merci: Djinn
Grat mindenkinek, meg Djinn-nek(megkésve) meg nekem, hogy átvészeltem két hetet fórum nélkül ésmeg lerittyentettem a komplett wincsimet és újra installáltam a windózt! :) ....
Edit: Hûha, Necrid pajtás! Egy kicsit nem nézek errefelé és máris majdnem leelõzöl?! :D :jee:
Grat Djinn, Necrid!
Sztálin is megtapsolta önmagát :__devil: :haha:
Grat Shiroi! :) Érzem, új ember lett belõlem.
Majd az utazásokban mesélsz?
Welcome back Shiroi!
Quote from: Raggie GordonEdit: Hûha, Necrid pajtás! Egy kicsit nem nézek errefelé és máris majdnem leelõzöl?! :D :jee:
csak majdnem :)
Quote from: Kuro_TenshiSztálin is megtapsolta önmagát :__devil: :haha:
Nna azért ne túlozzunk. Õneki tényleg volt is mit megtapsolnia(az már más kérdés, hogy az amit megtapsolt jó volt-e vagy rossz...). Én csak a saját hülyeségémet javítottam ki! :D
Necrid: Nembaj azért egy gratot megér!! :jee:
Grat Kuro_Tenshi a 400. postodhoz! :appl:
Köszi! :gevumezs:
おかえり Shiroi!
Grat K_T a 400 posthoz, és ahhoz, hogy mindent az NGE topikban tudatod.
Quote from: DarkstarGrat K_T a 400 posthoz, és ahhoz, hogy mindent az NGE topikban tudatod.
Valahogy _véletlenül_ pont úgy jött ki a lépés. :haha: :) Az elsõ, a századik és a kétszázadik is oda került, gondoltam folytatom a hagyományt :haha:
:merci: R.Gordon
Grat Kuro_tenshi te aztán nem kéméled magad 400 post ennyi idõ allat,nem semmi :haha:
Grat Kuro_Tenshi!! (be akarsz hozni, valld be:D)
Quote from: NecridGrat Kuro_tenshi te aztán nem kéméled magad 400 post ennyi idõ allat,nem semmi :haha:
Hát ja... amilyen csendes vagyok néha offline, itt bepótolom :haha:
Volt olyan, hogy hetekig nem beszélgettem az iskolában senkivel. Sõt, ha a köszönés és bájcsevely nem számít beszélgetésnek, akkor hónapokig. Van mit behoznom a szocializációból :)
Quote from: LythisGrat Kuro_Tenshi!! (be akarsz hozni, valld be:D)
Á, dehogy
már csak 59 ... nem, 58 :haha:
Újfent gart az 1900-hoz Djinn!! :appl: :appl:
59 :hehe:
Quote from: LythisÚjfent gart az 1900-hoz Djinn!! :appl: :appl:
Részemról is. :)
Grat Ramiz 4300hoz!! :jee:
Grat Ramiz a 4300-hoz!
Grat az új signature-képhez, Necrid!
:jee:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Ramiz a 4300-hoz!
Grat az új signature-képhez, Necrid!
:jee:
kösz. :)
Gratulee Ramiz a 4300-hoz!
Grat a 4300-hoz Ramiz ! :jee:
Gratula Ramiz!
Új aláíráskép RULEZ, Necrid! :jee: És jó nagy! :D
Grat Kuro_Tenshi! :jee:
Grat Zimar! :jee:
Grat Necrid! :jee:
Quote from: HVp213Grat Kuro_Tenshi! :jee:
:merci:
Grat K.Vakond, üdvözlünk a Senior Memberek sorában!!! :jee:
:merci:
Grat és Hajrá, L.Mole!
:merci: Yakumo , vili
Grat Senior L.Mole :jee:
Grat Kuro_Tenshi a 400-hoz!
Grat Ramiz a 4300-hoz!
Grast Necrid az új aláíráshoz és Predaking az új avatarhoz. A mai A+-os FMP hatása?
Quote from: DarkstarGrast Necrid az új aláíráshoz és Predaking az új avatarhoz. A mai A+-os FMP hatása?
Nem. csak már nem ártott váltani. én régóta FMP fan vok. csak sajna ma sad lettem a szinkron miatt :( amugy :merci:
Kösz mindenkinek :merci:
és Grat mindenkinek :appl: (mert megérdemlitek :) )
!!!
Quote from: DarkstarGrast Necrid az új aláíráshoz és Predaking az új avatarhoz. A mai A+-os FMP hatása?
Jaja. Bedobta magát a szivembe.
Grat Kuro_Tenshi a 400-hoz!
Grat Ramiz a 4300-hoz!
Drat L.Mole a Senior memberséghez!
Grat Necrid az új aláíráshoz!
Grat Predaking az új avatarhoz!
thanx sirtomi :)
Quote from: sirtomiGrat Kuro_Tenshi a 400-hoz!
Grat Ramiz a 4300-hoz!
Drat L.Mole a Senior memberséghez!
Grat Necrid az új aláíráshoz!
Grat Predaking az új avatarhoz!
Köszi, de mi az a Drat?
Grat L.Mole & Predaking! :jee:
Quote from: L.MoleKöszi, de mi az a Drat?
Az amit megköszöntél... :rolleyes:
Quote from: L.MoleKöszi, de mi az a Drat?
Az a Grat fáradt változata :haha:
Grat Predaking! :jee:
Thx all.
Nefeldjétek:
NÉZZETEK INUYASHAT!!!!![/SIZE]
Hé Predaking! Grat az új avatarhoz. (Dobtad Sango-t?:D)
Õõõ.. a size dolgot meg gyakorold kicsit:D
Edit: Grat az új signature-höz Necrid!!
Quote from: LythisHé Predaking! Grat az új avatarhoz. (Dobtad Sango-t?:D)
Õõõ.. a size dolgot meg gyakorold kicsit:D
Edit: Grat az új signature-höz Necrid!!
thanx Lythis.
Koszi Lythis
Quote from: LythisHé Predaking! Grat az új avatarhoz. (Dobtad Sango-t?)
Tod Sango már nem tudja azt nyujtani ,amire szükségem van :haha: :D.
Kell vmi új is néha :D
A size dologrol meg annyit, 128x98-s ennél jobbra én nem tudtam. De segitséget nem utasitok ell.
Quote from: PredakingThx all.
Nefeldjétek:
NÉZZETEK INUYASHAT!!!!![/SIZE]
Õ erre a SIZE-ra gondolt. :D ;)
Edit: SZERINTEM :haha:
Quote from: PredakingThx all.
Nefeldjétek:
NÉZZETEK INUYASHAT!!!!![/SIZE]
hehe SIZE :haha:
Jovanna még tanulmányozom a forum adta lehetõségeket
Quote from: PredakingJovanna még tanulmányozom a forum adta lehetõségeket
:haha: Peace! :tezsvir:
Sry ha durvának tünt, nem annak szántam.
Ugye nincs harag??
1 kis vicc béke jeléül:
Hogy hívják a holland impotens férfit?
Van Delóg
Hároméves kisfiú nézegeti a fürdõkádban a zacsiját.
- Mama, ez itt az agyam?
- Még nem, fiam.
Quote from: PredakingSry ha durvának tünt, nem annak szántam.
Ugye nincs harag??
1 kis vicc béke jeléül:
Hogy hívják a holland impotens férfit?
Van Delóg
Hároméves kisfiú nézegeti a fürdõkádban a zacsiját.
- Mama, ez itt az agyam?
- Még nem, fiam.
senki nem haragszik :haha: :tezsvir:
Grat White SeeD az 1100. posthoz :jee:
Grattyu az ezereccázhoz White SeeD!
Kongrecsuléjsönsz, Vájt SzíD! :jee: :haha:
Grat White SeeD a millecentenáriumhoz!
Gtatula az 1000-hez White Seed :appl:. Talán majd 1szer én is elérem :D
Grat White Seed :jee:
Grat White SeeD! :jee:
Grat Damnatus 2300-hoz!! :jee:
Kösz Necrid!
Grat Damnatus, White Seed, meg ha még lemaradtam vki másról! :tezsvir:
Köszi kisvirag!
Grat Damnatus! :jee:
Grat a 2300-hoz Damnatus!
Megkésve, de drakulálva Damnatus :jee:
Grat Danhibiki! :jee:
Arigato :merci:
Kösz HVp213, Moha Danhibiki!
És viszont grat Danhibiki a 200-hoz!
köszke:)
Amit már rég megkellett volna tennem: GRATULA NECRID a signature-ödhöz!! :jee:
Köszi neked is Kuro_Tenshi!
Grat Damnatus!
Grat DanHibiki!
:jee:
Gratula Damnatus és DanHibiki!
Grat White Seed az 1100hoz!
Grat Damnatus a 2300hoz!
Grat a 200hoz Danhibiki!
:appl: :appl: :appl:
Grat a 200hoz Danhibiki! :appl: néz FMP :jee:
Quote from: ShiroiGratulálok otaku ;) Necrid úr, az aláírásában szereplõ kishölgynek mindig sikerül egy kis mosolyt csalni az arcomra! :jee:
Nah ennek örülök :merci:
Grat White Seed az 1100hoz, és Damnatus a 2300hoz, ill Danhibiki a 200hoz!!
Grat Danhibiki, White Seed és Damnatus a postfordulókhoz!!! :jee:
Csak így tovább!
Grat Ramiz az avatarhoz!
Meg a postfordulósoknak! (Fogadjunk, hogy van valami spéci progi ami figyeli a postokat és automaticce gratulál amikor kell, csak én nem tudok róla :3x3: )
nem, eccerüen ezek a forumrémek egész nap itt ücsörögnek, és azt lesik, mikor fordul már valaki...
Grat Ramiz uj avahoz! :jee: meet hatása? :3x3: :)
:merci:
Quote from: NecridGrat Ramiz uj avahoz! :jee: meet hatása? :3x3: :)
Hogyan találtad ki? :confused: Ááá, tudom!... hiszen te Detective vagy! ;)
Quote from: RamizHogyan találtad ki? :confused: Ááá, tudom, te vagy a hobbi-detektív! :)
:lol: :lazza: :lul: :haha:
Quote from: kisviragnem, eccerüen ezek a forumrémek egész nap itt ücsörögnek, és azt lesik, mikor fordul már valaki...
Nem igaz, én tudom... Egész nap itt ücsörgök és nézem ki van online, és mit csinál éppen. :haha: Egyébként marha ijesztõ, mikor épp ezt figyeled, és meglátod, hogy valaki szintén ezt figyeli. Mint mikor két mesterlövész megtalálja egymást a puska célkeresztjében. :eeek:
Quote from: DarkstarGrat White Seed az 1100hoz!
Grat Damnatus a 2300hoz!
Grat a 200hoz Danhibiki!
Hopp, becsúszó szerelés, enyém az idézet! :D Csatlakozom! :appl:
Grat a szép szereléshez Pirula! :D
És az avatárodhoz Ramiz! :whoah:
Grat a becsúszó szereléshez :D:D
:merci: És gratula az ikerpostosoknak! Raggie és Necrid jelen pillanatban 1901!!! :eek:
Quote from: L.MoleNem igaz, én tudom... Egész nap itt ücsörgök és nézem ki van online, és mit csinál éppen. :haha: Egyébként marha ijesztõ, mikor épp ezt figyeled, és meglátod, hogy valaki szintén ezt figyeli. Mint mikor két mesterlövész megtalálja egymást a puska célkeresztjében. :eeek:
:lol:
Quote from: Pirula:merci: És gratula az ikerpostosoknak! Raggie és Necrid jelen pillanatban 1901!!! :eek:
Csak nem versenyt akarsz szítani? :D
(Két sört Necridre! (Raggie netje úgyis megint el fog szállni... (Pláne ha valaki fogad velem... :D )))
Quote from: RamizCsak nem versenyt akarsz szítani? :D
Miért is ne... USTeam! Jobb mint a lovi!
Mai indulók: Raggie Gordon, az ifjú lipicai 385-os rajtszámmal, a mellette lévõ boxban várakozik a 572-es Necrid az arab telivér!
Quote from: Ramiz(Két sört Necridre!
Sose használnám alátétnek. :D
Quote from: Ramiz(Raggie netje úgyis megint el fog szállni... (Pláne ha valaki fogad velem... :D )))
Kezedben van a kábel vagy mi?
õõõ észre se vettem. :merci: Pirula és Ramiz. és Grat Sõr maister Reggie :jee:
Necrid és Raggie, grat az 1901-ekhez!!:appl:
Quote from: L.MoleGrat Ramiz az avatarhoz!
Meg a postfordulósoknak! (Fogadjunk, hogy van valami spéci progi ami figyeli a postokat és automaticce gratulál amikor kell, csak én nem tudok róla :3x3: )
Quote from: kisviragnem, eccerüen ezek a forumrémek egész nap itt ücsörögnek, és azt lesik, mikor fordul már valaki...
Ehhe.. illetve uhu :P :P :P
Majd ha 3naponta lesz csak postotok =P
Grat Ramiz az avatarhoz, nice one :]
Quote from: LythisNecrid és Raggie, grat az 1901-ekhez!!:appl:
:merci: és nekem elöre Grat már csak 5 post :)
Grat a 2500-hoz Fazék! :appl:
Épp most akartam irni erre pirula meg elözz :). szóval Grat 2500 Fazék !! :jee:
Grat Necrid az 1900-hoz!
És grat a 2500-hoz Fazék!
Quote from: MohaGrat Necrid az 1900-hoz!
És grat a 2500-hoz Fazék!
:merci: moha-sama.
Grat a 2500hoz Fazék!!! :appl::appl::appl:
Grat Necrid az 1900-hoz!
Grat Fazék a 2500-hoz!
Relunx
:merci: Relunx. és neked Grat az uj Locationért!! :D:D (szeretjuk ren-t mi?: bár csak igazi csaj lehet:D)
Grat az 500-hoz Lythis! :)
Grat Fazék a 2500, Grat Necrid az 1900, Grat Raggie a 1900, Grat Lythis az 500 túllépéséhez - csak nehogy a rendõrök is meglássák! :haha:
:jee:
Kösz Kuro_Tenshi, L.Mole, Darkstar, Lythis, Raggie Gordon!
Grat Lythis az 500-hoz!
Grat Raggie a 1900-hoz!
Grat Necrid az 1900-hoz!
Grat Fazék a 2500-hoz!
Gratula Lythis elvtársnak az 500-hoz! :appl:
Gratula Raggie elvtársnak a 1900-hoz! :appl:
Gratula Necrid elvtársnak az 1900-hoz! :appl:
Gratula Fazék elvtársnak a 2500-hoz! :appl:
grat *széphosszúfelsorolás* a postfordulókhoz, avatarokhoz, locationokhoz, etc. etc. :D
hm, ez a grat topic teljesen jo postszámnövelõ.
vajon ki mennyivel esne vissza, ha hirtelen törölnék? ;) :haha:
Köszönet Pirula, Kuro_Tenshi (ha 400nál nem kapcsoltak le, akkor valszeg már megúszóm:D), Damnatus, Predaking, kisvirag!!! :merci: Arigato gozaimasu!!
Quote from: kisviragvajon ki mennyivel esne vissza, ha hirtelen törölnék? ;) :haha:
Ilyet inkább ne is gondolj! :eeek: Sokan sokkal, az biztos :)
ha megnézed, 11940 post van a topicban (postoknál felsõ sor jobb oldalon)
:merci: Damnatus, Predaking,Kuro_Tenshi, kisvirag.
Grat Lyhis 500-hoz!! :jee: :appl:
:merci: Necrid!!
Quote from: PredakingGratula Lythis elvtársnak az 500-hoz! :appl:
Gratula Raggie elvtársnak a 1900-hoz! :appl:
Gratula Necrid elvtársnak az 1900-hoz! :appl:
Gratula Fazék elvtársnak a 2500-hoz! :appl:
Csatlakozom! Grat nektek! :appl:
:merci: Drakstar
Quote from: kisvirag...
hm, ez a grat topic teljesen jo postszámnövelõ.
vajon ki mennyivel esne vissza, ha hirtelen törölnék? ;) :haha:
Huh, ne is gondoljunk bele...
Grat Necrid! :D
Es grat Lythis, Raggie es Fazék!
Es mindenkinek, akit egyszeruen keptelen vagyok kovetni!
:merci: Master :)
:merci: Darkstar és Kvikveg!!
Huh, megugrott ez is tegnap este óta!
Kösz Pirula, Ramiz, Necrid, Lythis, Kuro_Tenshi, Damnatus, Predaking, Darkstar és Kvigveg!
Grat a 2500-hoz Fazék, és a gyors lehagyásomhoz Necrid! :D :jee: Nem tudnám tartani az iramot az bitos!
Quote from: Raggie GordonHuh, megugrott ez is tegnap este óta!
Kösz Pirula, Ramiz, Necrid, Lythis, Kuro_Tenshi, Damnatus, Predaking, Darkstar és Kvigveg!
Grat a 2500-hoz Fazék, és a gyors lehagyásomhoz Necrid! :D :jee: Nem tudnám tartani az iramot az bitos!
:merci: most végulis már minden ok a netettel?
Megint lemaradtam.
Grat a legutóbbi gratom óta postfordulósoknak! :appl:
Próbálok majd figyelni én is :D
Grat Sirtomi 1200-posthoz!! :appl:
Quote from: Necrid:merci: most végulis már minden ok a netettel?
Persze. Az csak Mr. Rosszmájú Kötöszködõ Ramiz-nak volt a csípõs megjegyzése! De én már fel sem veszem! ;)
Quote from: Raggie GordonPersze. Az csak Mr. Rosszmájú Kötöszködõ Ramiz-nak volt a csípõs megjegyzése! De én már fel sem veszem! ;)
Nah ez legalább jó hir ;)
Thx Necrid! :)
Quote from: NecridNah ez legalább jó hir ;)
Köcc! :D
(Ramiz meg pukkadjon meg! :__devil: )
Grat Sirtomi! :jee:
Grat a visszatértedhez, Raggie! :jee:
Kuro_Tenshi: 444 :jee:
KT 444 :jee:
Grat Kuro_Tenshi a 444-hez! :D Szerezz még 222-t és lehet igazán gratulálni! :__devil: :haha:
Sirály, már a 444-en is túlvagyok :haha:
666? Jobb' szeretem a kerek számokat, de számnak az is szám :__devil:
:haha: majd a hónap végére talán elérek odáig ;) :bsd:
Quote from: Kuro_Tenshi666? Jobb' szeretem a kerek számokat
Akkor majd gratulálunk HEX 200 -nál is. :D
(512)Grat sirtomi az 1200-hoz!
Grat az 1.2k-hoz sirtomi!
Grat K_T a 444hez, ami most már 3-mal több! :jee:
Quotemajd a hónap végére talán elérek odáig
Jelenlegi tempód mellett durván kerekítve 404 órába fog tellni. :)
Quote from: Necrid:merci: Drakstar
Majdnem talált. :D
Quote from: DarkstarMajdnem talált. :D
Hoppa sry kajáltam közbe azt nem figyeltem bill-re :haha:
Kösz kisvirag, Necrid, Moha, Darkstar!
Quote from: DarkstarJelenlegi tempód mellett durván kerekítve 404 órába fog tellni. :)
Még meglátjuk ;)
Sajna ott lesz a negyedév is közbe, meg hasonlók, úgyhogy lehet, hogy néhány napra megint eltünök, így lehet, hogy nem lesz pontosan 404 óra :p
:merci: Kuro_Tenshi, Moha, Darkstar!
Grat a 4400-hoz Ramiz!
Quote from: PirulaGrat a 4400-hoz Ramiz!
Tartom és emelem kettõvel ^^
Grat 4400-hoz Ramiz !! :jee: :appl:
Grat Ramiz! :appl:
Gratulálok Moonshiner az aláírásért!!:jee:
Drakulálok, Zimar! :__devil:
Grat Kuro_Tenshi! Már csak 50 a fanatizmusig:D
Grat a 44százhoz Ramiz! (legalább itt nem lustulsz:D)
Grat az 1200hoz Sirtomi (scak 22vel késtem le, ha jól nézem)
És grat a sign-höz Moonshiner!
Meg mindenki másnak, akit esetleg kihagytam volna!
Grat Ramiz a 4400-hoz!
Grat kikuchiyo a 200-hoz!
Grat kikuchiyo a 200-hoz!:appl:
Grat Ramiz a 4400-hoz!
Grat kikuchiyo a 200-hoz!
Grat Ramiznak és Pirulának a Sör és Pálinka és Rántotta (és Unicum) vallás és egyház megalapításához! :D :tezsvir: :jee:
Edit:Lehetek elsõ áldozó?? :rolleyes:
Grat Ramiz a 4400hoz! :appl:
Grat kikuchiyo a 200hoz! :appl:
Grat Moonshiner az aláíráshoz! :jee:
Mindenkinek Grat és akkor ezzel egy ideig letudtam. Elõre is Grat mindenkinek :)
Nyitok havi gratuláció szolgáltatást. Egy emeltdíjas smsbe kerül :)
Quote from: Raggie GordonGrat Ramiznak és Pirulának a Sör és Pálinka és Rántotta (és Unicum) vallás és egyház megalapításához! :D :tezsvir: :jee:
Ki? Mi?
(ga nozomu eien) Tessék, lemaradtam a megdicsõülésemrõl is.
Quote from: Raggie GordonEdit:Lehetek elsõ áldozó?? :rolleyes:
Esetleg áldozat? Oltári bulit csapunk! :__devil:
Egyébként meg: Grat kikuchiyo a 200hoz! :)
Quote from: PirulaKi? Mi? (ga nozomu eien) Tessék, lemaradtam a megdicsõülésemrõl is.
Arról nem, az már akkor bekövetkezett, mikor azt az ominózus képet feltetted! :D Ez maximum csak a 'dics' növelése!
Quote from: PirulaEsetleg áldozat? Oltári bulit csapunk! :__devil:
1.:nem 2.:igeeeeen! :jee:
Quote from: PirulaEgyébként meg: Grat kikuchiyo a 200hoz! :)
Egyébként csatlakozom!
Grat a 4400-hoz Ramiz!
Grat az 1200-hoz Sirtomi!
Grat az új signó-hoz Moonshiner!
Grat kikuchiyo a 200-hoz!
Relunx
Grat Otaku ;) Darkstar 1500-posthoz!! :jee: :appl:
Grat az 1500hoz Darkstar! - és a velejáró otakusághoz is! :appl::appl::appl:
Grat Darkstar az 1500-hoz!
Ismételt :merci: Kuro_Tenshi, sirtomi, Raggie, Lythis és Necrid!
:appl::appl::appl:
GratUlálok L.Mole a 100-hoz!
GratUlálok Ramiz a 4300-hoz!
GratUlálok Kuro_Tenshi a 400-hoz!
GratUlálok Danhibiki a 200-hoz!!
GratUlálok Damnatus a 2300-hoz!
GratUlálok White Seed az 1100-hoz!
GratUlálok Necrid az 1900-hoz!
GratUlálok Fazék a 2500-hoz!
GratUlálok Raggie az 1900-hoz!
GratUlálok Lyhis 500-hoz!
GratUlálok Moonshiner az avatarhoz!!! :D
GratUlálok kikuchiyo a 200-hoz!
GratUlálok sirtomi az 1200-hoz!
GratUlálok Ramiz a 4400-hoz!
GratUlálok Darkstar az 1500-hoz!
GratUlálok az avatarhoz Ramiz és Predaking
Gratulálok mindenkiek, akinek új aláírása van! (Djinn lusta dög végnézni...)
GratUlálok Necrid és Raggie a postszámazonossághoz!:D
Boldog születésnapot Project_2501!
:appl::appl::appl:
Kezdek rájönni, hogy ez nem is olyan jó buli. Nem csoda, hogy az egyik legöregebb vagyok itt. Egy ilyen "gyûjtõmunka" éveket vesz el az életembõl... :haha:
:merci: Lythis, Relunx és Djinn!
Djinn, hogy tudod végignézni, hogy kinek miért kell gratulálni? Nekem nem megy :)
:merci: Djinn és BSZ Project_2501
Boldog születésnapot Project_2501! :appl:
Hepi börszdéj Project_2501! :jee:
Grat otaku Darkstar! :kiraly:
Grat kikuchiyo a 200-hoz! :jee:
Grat Djinn a gyûjteményhez! :jee:
Boldog szüinapot Project_2501. :appl:
Djinn jol bizotsra ment. Nem akart kihagyni senkit.
Boldog születésnapot Project_2501!
Köszönöm mindenkinek! :merci:
Boldog Születésnapot Project_2501!
Jaja BSZ :)
Gratula otaku Darkstar! :)
BSZ Project_2501! :appl:
Happy B-day Project_2501!
Djinn, bevallhatod, hogy írtál valami progit, ami ezt számontartja helyetted..:haha: (amúgy kösz a gratot!!!)
Grat Vili a Jogsiért. :jee: :appl:
Quote from: NecridGrat Vili a Jogsiért. :jee: :appl:
THX!
Mostantól lehet félni minden járó kelõnek :__devil: :D
Grat mindenkinek (Lusta vagyok olvasni h kinek milye van v nincs v mittomén)
Quote from: Djinn:appl::appl::appl:
GratUlálok L.Mole a 100-hoz!
GratUlálok Kuro_Tenshi a 400-hoz!
GratUlálok Danhibiki a 200-hoz!!
GratUlálok Damnatus a 2300-hoz!
GratUlálok White Seed az 1100-hoz!
GratUlálok Necrid az 1900-hoz!
GratUlálok Fazék a 2500-hoz!
GratUlálok Raggie az 1900-hoz!
GratUlálok Lyhis 500-hoz!
GratUlálok Moonshiner az avatarhoz!!! :D
GratUlálok kikuchiyo a 200-hoz!
GratUlálok sirtomi az 1200-hoz!
GratUlálok Darkstar az 1500-hoz!
GratUlálok az avatarhoz Predaking
Gratulálok mindenkiek, akinek új aláírása van! (Djinn lusta dög végnézni...)
GratUlálok Necrid és Raggie a postszámazonossághoz!:D
Boldog születésnapot Project_2501!
:appl::appl::appl:
Köszönöm szépen^^
Türelem nagy erény^^ Meghozta gyümölcsét :]
Grat Rounin a 12000. hszhez ebben a topikban és elõre ivva a medve bõrére, grat a 2000.hez:)
Gratula Vili a jogsihoz! Már csak verdát kéne szerezned! :hehe:
Grat Darkstar az otaku címhez!! :jee:
Kösz Djinn!
Grat kikuchiyo a 200-hoz!
Grat Otaku Darkstar!
Otakusághoz én is Grat SötétCsillag! :jee:
Újabb otakunak sok piros rakéta a fellegekbe^^
Grat Vili! :jee:
Grat otaku Darkstar! :jee:
Grat a jogsihoz HVp213! :appl:
Grat Pirula 1300-posthoz!! :jee: :appl:
Jaja, grat! :)
Hát errõl most lemaradtam.
:_petárda: Pirula! Meg egy nagy válltapicska^^
:merci: Necrid, Keelhaul und Rounin!
Mégegyszer köszönöm. Ha esetleg vki ezután gratol, vegye úgy, hogy ez a :merci: neki is szólt, nem itt akarom megfordulni a következõt. ;)
Grat Pirula 1300hoz! :appl: :appl:
Grat Vili a jogsihoz. :appl: :appl: Már csak harckocsiban fogok az utcára menni. :D
KöccKe Sir Agressziv Mazsom!(ez megérdemelne mégegy pertut nem? :3x3: ) :haha:
Köszönöm Master! (még mindig emléxik a nevemre ez meghato :beken: )
Thx Pirula ezt megkell ünneplni egy kis Vodkával!!! :lazza:
Kössz Darkstar! (gyáva... :ejj: ) :p
Grat Pirula & SötétCsillag! :jee:
:merci: Darkstar és HVp213!
Gratula senior Keelhaul! :appl:
Grat Senior Keelhaul :jee:
Grat Keelhaul! :jee:
:merci: HVp213, Necrid, Pirula :)
Gratula a 900hoz kisvirag! :appl:
edit: ez a postfordulók éjszakája ahogy elnézem. :)
Grat Pirula 1300-hoz!!
Grat a Keelhaul 100-hoz!
Grat Vili a jogsihoz!
Relunx
Grat Keelhaul és kisvirag! :appl:
Grat Kisvirág 900-posthoz!! :jee: :appl:
vaaa
mar megint postfordulo...
ajjaj... ha ezt igy folytatom, belõlem is olyan szörnyü otaku válik majd.... :D :haha:
Grta Pirula az 1300-hoz, Keealhaul a 100-hoz és kisvirag a 900-hoz! :tezsvir:
Vili: hát azt meghiszem! :D (kövi meet? ;) )
:merci: Renlux, Raggie!
Grat VampireLady! :jee:
Quote from: Raggie GordonVili: hát azt meghiszem! :D (kövi meet? ;) )
Nem igérek semmit egyenlõre jonak tünik :D (de hátha tudok ótóval menni :rolleyes: bár a pertu megérne egy kis gyaloglást :p)
Quote from: HVp213bár a pertu megérne egy kis gyaloglást :p
Minimum!! :D
Grat kisvirag 900-posthoz!
Relunx
Grat a 900hoz kisvirag!
Grat a jogsihoz Vili!
Grat a 100hoz, és az õsiséghez Keelhaul!
Grat a 13százhoz Pirula!
:appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
:merci: Lythis
:merci: all
:appl::appl:
Gratulálok Vili a jogsihoz!
Gratulálok Pirula 1300-hoz!
Gratulálok Keelhaul 100-hoz!
Gratulálok kisvirag 900-hoz!
:appl::appl:
Igyekszem óvatosabb lenni, de nagyon gyorsan gyûlnek a gratulálni valók... :)
Grat Pirula 1300-hoz!
Grat Keelhaul 100-hoz!
Grat kisvirag 900-hoz!
Köszi Relunx, Lythis & Djinn! :merci:
Gratula Vili, Pirula, Keelhaul & kisvirag! :jee:
:merci: Djinn, Damnatus, Sidney!
:merci: all :)
Köszönöm Sidney!
Grat a 100 hoz és a Senior-sághoz Predaking!!!!:appl::appl::appl:
Grat Senior Predaking!! :jee: :appl:
Thx all :merci:
Tiszta Vajetörv vagyok!! :D
Grat Predaking! :appl:
Grat Predaking a centenáriumhoz!
:appl: :appl: :appl: :appl: :appl: Grat mindenkinek az elmúlt 2 és fél-3 hónapban!!!! :appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
Grat senior Predaking! :appl:
Velkám bekk szépavatarú Rin! :D
Grat Preda!
Quote from: PirulaVelkám bekk szépavatarú Rin! :D
:haha: Köszönöm
Üdv vissza Rin és Grat az avahoz !! :jee:
Gratula Vili a jogsihoz!
Grat Pirula 1300-hoz!
Grat Keelhaul a Senior Member címhez!
Grat kisvirag a 900-hoz!
Grat Predakingnek is a Senior Member címhez!
Grat Rounin a 2000-hez!
Grat Rin a visszatéréshez!
:jee:
Grat Pyrula! Úgy látom egyre többet jársz fel. Way to be addict! :cool:
Grat Rounyn! Ez már szép kerek szám! :)
Arigatou gozaimasu minna-san.
Ramyz: fõleg, hogy valójában 3200+ nál tartok :lazza: (split-personality rulz)
KÖCKE Kuro_Tenshi!
Grat Predaking! :jee:
Grat Rounin! :jee:
Üdv Rin! :whoah:
THX ALL, és még vki mielött azt mondá ,hogy hálázlan vagyok vagy kihagyom.
THX azz összes gratot.
Látom Rin régi tag itt aki vissza jött. Ez a hely vissza húz mindekit. Az abszolút örültségtõl az ember nem menekül.
Üdv ujra itt Rin
Quote from: PredakingLátom Rin régi tag itt aki vissza jött. Ez a hely vissza húz mindekit. Az abszolút örültségtõl az ember nem menekül.
Üdv ujra itt Rin
Köszönöm Necrid, Kuro_Tenshi, Vili és Predaking! :)
Naná hogy visszajövök, fõleg hogy nem önszántamból voltam távol...(még egy hátránya a kiskorúságnak :rolleyes: )
Grat a 2000-hez Rounin!
+Grat mindenkinek, akinek még kéne! ;)
Grat Rounin a 2000-hez! :jee:
:merci: Kuro_Tenshi!
Quote from: RamizGrat Pyrula! Úgy látom egyre többet jársz fel. Way to be addict! :cool:
Ja, most hogy be van vezetve a net az albérletbe azért egyszerûbb írni. :)
Grat Rouninnak és Soridannak az 5200-hoz. :D
Quote from: PirulaJa, most hogy be van vezetve a net az albérletbe azért egyszerûbb írni. :)
Grat a net bevezetéséhez! De azért aludni is tessék! :D
(((A Jóisten mentsen meg minket... :__devil: )))
Quote from: RamizDe azért aludni is tessék! :D
Ezzel mostanában tényleg hadilábon állok. Iskola, edzés, hétvégék...
Quote from: Ramiz(((A Jóisten mentsen meg minket... :__devil: )))
Nem fog. Lásd fejtegetésemet a Vallások... topicban. :D
Grat Rounin!
Welcome back Rin! :jee:
Grat a 2000 hez Rounin!!
Grat a visszatéréshez Rin!!
:appl: :jee: :appl:
Grat Postmonster Necrid! :appl:
Quote from: PirulaGrat Postmonster Necrid! :appl:
észre se vettem. ty pirula master és kösz majd a musicot :)
:appl: Grat a 2000-hez Necrid! :appl:
Quote from: Moha:appl: Grat a 2000-hez Necrid! :appl:
:merci: Moha-sama és Grat Neked 3600-ért!! :jee: :appl:
:appl: Gratulations Necrid on becoming Postmonster, as well as for your 2000 posts!! :appl:
edit:És pregrat a 3600-hoz Moha!!! elõre is :appl::appl:
Quote from: Lythis:appl: Gratulations Necrid on becoming Postmonster, as well as for your 2000 posts!! :appl:
edit:És pregrat a 3600-hoz Moha!!! elõre is :appl::appl:
:merci: lythis és neked is Grat a 600-postért.. lassan utól érsz minekt :jee: :appl:
Grat Lythis a több mint 1/6 Mohányi postért! :)
már megint hogy összejöttek a postfordulók!
Grat mindenkinek, Lythis, Moha, Necrid :jee: :tezsvir:
Quote from: kisviragmár megint hogy összejöttek a postfordulók!
Grat mindenkinek, Lythis, Moha, Necrid :jee: :tezsvir:
Ty our beloved vampirlady. holnap reggel majd figyelem az álmok theard :D
Köszönöm Necrid és Pirula!! :merci:
(oksa, igyekszem behozni:D most h már több vagyok, mint 1/6-od Mohányi post, már semmi sem állít meg:haha: )
Most nézem csak! Boldog szülinapot Noki! :appl:
Egyben jó éjszakát mindenkinek!
Happy Birthday Noki!! :appl:
Boldog Szülinapot Noki!
Kösz a gratokat Necrid, Lythis, kisvirag!
Grat a 600-hoz Lythis!
:appl: BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Noki!! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
:tezsvir: Klikk! (http://netmore.hu/gift.jpg) ;)
Grat mindenkinek aki az utúbbi idõben postfordulón volt!
ÉS BSZ NOKI!!!!! :haha:
:appl::appl:
Gratulálok Predaking a 100-hoz!
Gratulálok Lythis a 600-hoz!
Gratulálok Necrid a 2000-hez!
Gratulálok Rounin a 2000-hez!
Gratulálok Moha a 3600-hoz!
:appl::appl:
Boldog születésnapot Noki!! (http://www.clicksmilies.com/s0105/party/party-smiley-037.gif)
BOLDOG SZÜLINAPOT Noki :appl: :appl: :appl:
Gratula a 600-hoz Lythis
Boldog Szülinapot Noki!
És mindenkinek Grat, aki egy kicsit is megérdemli! ;)
Grat Postmonster Necrid!
Grat a 3600-hoz Moha!
Grat Lythis a 600 (605)-höz!
Na várj csak, majd behozlak valamikor! :haha:
Boldog Születésnapot Noki!
Pre-grat Ramiz!
:jee:
Boldog születésnapot Noki :appl:
:merci: Alykra , Djinn, Predaking, Kuro_tenshi,Yakumo, WhiteSeed.
THX Moha, Alkyra, Djinn, Predaking, White Seed, Yakumo, Kuro_Tenshi!!
:merci:
Köszönöm mindenkinek! (http://hideki.uw.hu/THX.gif)
:jee: Grat Necrid a postmonsterséghez! :jee:
Boldog szülinapot Noki! (http://www.community.cback.de/templates/subSilver/images/birthdaycake.gif)
Grat Lythis! :D
Quote from: Kvikveg:jee: Grat Necrid a postmonsterséghez! :jee:
Boldog szülinapot Noki! (http://www.community.cback.de/templates/subSilver/images/birthdaycake.gif)
Grat Lythis! :D
:merci: Master.
Grat Lythis a 600hoz! :appl:
Grat Necrid a 2000hez! :appl:
Grat Moha a 3600hoz! :appl:
BSZ Noki! :appl:
:merci: Darkstar.
Quote from: DarkstarGrat Lythis a 600hoz! :appl:
Grat Necrid a 2000hez! :appl:
Grat Moha a 3600hoz! :appl:
BSZ Noki! :appl:
Csatlakozom :D
grat mindenkinek mindenert amit elert.
Grat Necrid! Szépen haladsz még mindíg! :D :jee:
Quote from: Raggie GordonGrat Necrid! Szépen haladsz még mindíg! :D :jee:
emlekesztet ram nem gondolod?
Grat Necrid, Moha & Lythis! :jee:
Boldog szülinapot Noki!
:merci: Sirtomi, Reggie, xipe, vili
Boldog szülinapot Noki!
Grat Lythis a 600-hoz!
Grat Necrid a 2000-hez!
Grat Rounin a 2000-hez!
Grat Moha a 3600-hoz!
:merci: Damnatus.
Megintcsak köszönöm o.o Egyre több a rendes ember (vagy mögöttes szándék? :3x3: ) /me überpara
Quote from: Xipeemlekesztet ram nem gondolod?
De igen, te is szépen haladsz. (Ha elõbb éred el a 2000-et, mint Raggie, meghívlak egy sörre. :D (Verseny rulez! :D))
Grat Ramiz 4500hoz!! :jee: :appl:
Ramiz, el az asztal alól. Ki a szobából. Menj kocsmázni :__devil: A.k.a. grat 4500-hoz
Grat Zimar! Csak igy tovább :jee: (ne hallgass rá csak ártani akar) (báár a kocsma lehet nem rossz ötlet :rolleyes: )
Quote from: RamizDe igen, te is szépen haladsz. (Ha elõbb éred el a 2000-et, mint Raggie, meghívlak egy sörre. :D (Verseny rulez! :D))
:kiraly: Szeretem a versenyt, de nem egyenlõ esélyekkel indulunk! Én már elõbbre vagyok. Így nem fair. A legközelebbi meeten inkább mindenképpen hívjuk meg egy sörre, nna? mit szóltok hozzá?? :D
Edit: Grat a szóf*sáshoz Ramiz koma! ;)
Grat Ramiz a 4500-hoz!
Grat Necrid a 2000-hez! (csak most vettem észre)
Quote from: sirtomiGrat Necrid a 200-hez! (csak most vettem észre)
+0 :rolleyes:
Quote from: HVp213+0 :rolleyes:
Hoppá :)
Javítom is mingyá :D
Welcome back Rin-chan! ;) Tényleg szép az avatarod, ahogy azt már tanult kollégám valahol már említette egyszer!;)
:haha: :merci: sirtomi :)
Grat Ramiz a négyezeröthöz!
Squallnak meg a százhoz!
Grat Squall a 100-hoz!
Quote from: DamnatusGrat Squall a 100-hoz!
Csak 100?! :eek: Esküszöm, vagy hülyülök, vagy vakulok... mindegy, van edit gomb.
Grat Ramiz és Squall! :appl:
Grat Squall! :jee:
Grat ancient Vili! Neked is megvan az elsõ k! :jee: :appl:
Quote from: DarkstarGrat ancient Vili! Neked is megvan az elsõ k! :jee: :appl:
Nehezen de biztosan meglett... :p THX
Üdv az ensönt member táborban HVp213! :appl:
Köcc!
Gyorsan öregszem... :s
Grat Willy!
Quote from: RamizGrat Willy!
THX Bändy!
edit: Grat Yakumo! :jee:
Grat Squall és Vili :jee: :appl:
Grat senior Yakumo!! :appl:
Grat centurio Yakumo!
Grat a 100hoz Yakumo! :appl:
:merci: Omar! :lazza:
Wow, jó sokmindenrõl lemaradtam, szal igyekszem összeszedni:
Grat a 100hoz Squallnak és Yakumo-nak a 100hoz!!
Ramiznak grat a 4500-hoz!!
HVp213 (a.k.a. Vili) -nek az ezredfordulóhoz, és a korai öregkorhoz!!
:appl::appl::appl::appl:
És :merci: Kvikveq, Darkstar, Sirtomi, Xipe, Damnatus!
Grat Vili az 1000-hez!
Relunx
Grat Tyrael a 666 -hoz! :__devil:
Grat Hvp az 1000-hez!
THX Lythis, Relunx & sirtomi!
Grat Tyrael! :jee:
Grat Vili az éjnsönt membörsip-hez!
Grat Squall és Yakumo a szenyor membörsip-hez!
Grat Tyrael a bestia számához... na de most menj vissza a Worldstone Keepbe rendet rakni :__devil:
:jee:
Kongrat Vili!! Grat Yakumo és Squall! :tezsvir:
Gratulálok Vilinek az 1000-hez :appl:
Gratulálok Tyrael a 666 -hoz :appl:
Gratulálok Hvp az 1000-hez :appl:
Gratulálok Yakumo a 100-hoz :appl:
Gratulálok Villi nek:appl:
Gratulálok Squall :appl:
Mien az új avatarom?
Quote from: PredakingGratulálok Vilinek az 1000-hez :appl:
Gratulálok Tyrael a 666 -hoz :appl:
Gratulálok Hvp az 1000-hez :appl:
Gratulálok Yakumo a 100-hoz :appl:
Gratulálok Villi nek:appl:
Gratulálok Squall :appl:
Mien az új avatarom?
Csatlakozom^^
Az avatárod pedig remek. Bár ezt kérdezés nélkül is tudtodra adtam volna. Éljen az Istencsászááár!!!! ^^
Quote from: PredakingMien az új avatarom?
Fekete-fehér.
Na jó, egy kis szürke is van benne...
:D
Egyébként mit ábrázol?
Thx :D
warhammer40k (nem a gemeböl,hanem a könyvböl) 1 chaos katona.
Grat az uj avahoz Predaking.:jee: csak kár hogy olyan kicsit.
Quote from: PredakingGratulálok Vilinek az 1000-hez :appl:
Gratulálok Hvp az 1000-hez :appl:
Gratulálok Villi nek:appl:
Köszi Kuro_Tenshi & Sir A. Mazsom!
Grat A COOL Avatarhoz! :whoah:
THX mind3X Predaking :D bár nem tudom mivel érdemeltem ki :p (lehet az ujaknak is be kéne mutatkoznom s nem lenne "névzavaruk" :rolleyes: )
Bár lehet az utso nem én vok... :3x3:
Grat HVp213 az 1000-hez meg mindenki másnak, akinek még kellene (igen, megint fáradt és lusta vagyok :rolleyes: )
Grat Predaking az új képhez. Játszottál is a játékkal, vagy csak a kép tetszett meg?
Grat Raggie az új avához. Melyik vagy te? :3x3: :)
THX & Grat Moha-bá! :jee:
Grat Raggie! :haha:
Quote from: RouninGrat Raggie az új avához. Melyik vagy te? :3x3: :)
Az amelyik talál! ;) :lazza:
Nagyon-nagy Arigato to HVp213, Necrid, Pirula, Darkstar, Lythis, Kuro Tenshi, Raggie, Predaking, Rounin & Moha!
Köszönöm szépen a gratokat!
Én is gratulálok Nektek, hogy ilyen rendesek vagytok! ;) És mindenkinek az ezermegegymillió postjához az én százammal szemben! :D
:zen: :tezsvir:
Quote from: Raggie GordonGrat Predaking az új képhez. Játszottál is a játékkal, vagy csak a kép tetszett meg?
Thx mindekinek , Neked is grat uj avatarhot. A kérdésesre a válasz mind igen, Játszottam is és a kép is metetszett.
Grat Reggie az uj avahoz!! :jee: (hogy hogy Roger-D:D)
Grat az avatarváltóknak! :jee:
Grat az új avatarokhoz Raggie és Predaking!
:merci: mindenkinek!
Predaking: milyen volt? Én még csak ajánlásokat hallottam mindenfelõl. Télleg jó?
Quote from: Raggie Gordon:merci: mindenkinek!
Predaking: milyen volt? Én még csak ajánlásokat hallottam mindenfelõl. Télleg jó?
A válaszomat megtalálod a Games---Mivel játszottál legutóbb, hogy tetszett?
a 925 postban .
Grat Postmonster Reggei :jee: :appl:
:merci:
Grat, Raggie!!!
Predaking: király ava... :cool:
Quote from: Raggie GordonAz amelyik talál! ;) :lazza:
:lol: Mellesleg üdv a szörnyikék közt :D
Thx Ramiz. :merci:
Grat Ragg! :jee:
Grat KM a 2k-hoz! :appl:
Kösz Necrid, Ramiz koma, HVp213 és Darkstar!
Quote from: Raggie GordonKösz Necrid, Ramiz koma, HVp213 és Darkstar!
Ha most azt mondom, útállak, akkor megsértõdsz? :haha:
Quote from: RouninHa most azt mondom, útállak, akkor megsértõdsz? :haha:
:lame: vagyok boccs!! Köszi Rounin! :rolleyes:
Gratula Raggie monster! :appl:
Grat Pirula 1400hoz!! :jee: :appl:
Quote from: Raggie Gordon:lame: vagyok boccs!! Köszi Rounin! :rolleyes:
Elnézve :p Nm^^
Grat Pirula!
Gratulálok Pirula az 1400-hoz :appl:
Gratulálok Raggie a 2000-hez :appl:
Grat Pirula az 1400-hoz!
Grat Raggie a 2000-hez!
Áhááááhááááá, lassitsatok, nem birom kovetniiii! :3x3:
Grat Raggie!
Grat Pirula! :jee:
Köcc Predaking, Damnatus és Kvikveg!
Quote from: PirulaGratula Raggie monster! :appl:
Kösz(ez a név tetszik :D )! És viszontgrat a postfordulóhoz!
Grat Pirula az 1400hoz! :appl:
Grat az 1400-hoz Pirula!
Grat Postmoster katz 2000hez!! :jee: :appl:
Grat katz a 2000-hez!
Üdv köztünk katz-monster! :jee:
Grat katz! :jee:
Grat katz a 2000hez!
Grat a 2K-hoz katz! (kkatz? :D:D)
:jee: katz mostmár halmozottan monster vagy :hehe:
szóval :tezsvir: a 2000hez, a többit meg majd személyesen :hehe:
Grat Rounin! :jee:
Grat Rounin :appl:
Grat katz! :jee:
Grat Rounin és katz!
:merci: Necrid, Rounin, Raggie, Damnatus, Predaking, HVp213!
Gratulálok Rouninnak. :appl:
Gratulálok katznak. :appl:
Grat Rounin a 2100hoz! :jee:
Grat az új avatarokhoz!
Grat Raggie!
Grat Pirula!
Grat katz!
Grat Rounin!
Grat Moha!
Pre-grat Kvikveg!
:jee:
:merci: HVp213, Necrid, Pirula, Predaking, Darkstar, Kuro_Tenshi :haha: + Moha ^^
(in order of appearance)
Grat Rounin a 2100-hoz!
Utólagosan grat mindenkinek akinek az elmúlt kb 2 napban volt postfordulo/postmennyiség/szüinap, etc.
Grat Rounin a 3300-hoz! :) (Peeeersze, peeersze... :D )
Grat Kvikveg a király aláíráshoz! :cool: Végre úgy érzem, tettem valamit a világért. :kiraly: :D :lazza:
:merci: Kuro_Tenshi, Lythis!
Grat az aláíráshoz Kvikveg! :D
Grat Master :D
:merci:
Elég lassan jött össze a vége...
1500! :hehe: :haha:
Koszi az alairasert!
Quote from: Kvikveg1500! :hehe: :haha:
Grat :haha: :jee: :appl:
Grat a postfordulóhoz és az új aláíráshoz Kvikveg! :jee:
Happy Birthday Lythis!! :jee: :appl:
Boldog Születésnapot Lythis! :appl:(A demokrácia legfõbb képviselõje már 37 éves... :D)
Boldog születésnapot Lythis! (http://www.clicksmilies.com/s0105/party/party-smiley-015.gif)
Djinn most megenged magának egy kis lustaságot:
Gartulálok mindenkinek, aki az utóbbi pár napban elért valamit!! :appl:
Legyen vmi jo is ma .
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT LYTHIS!!!! :appl:
(fenébe....hatásosabb mérget kell kotyvasztanom) :D:
Boldog szülinapot Lythis! :appl:
Grat otaku Kvikveg! :)
Rég jártam erre (ég is a pofám rendesen), szóval gratula mindenkinek, akinek van miért. De, hogy ne csak általánosítsunk, nézzük az elmúlt néhány nap nyerteseit:
Grat Pirula az 1400-hoz;
Grat Katz a 2000-hez;
Grat Rounin a 2100-hoz;
Grat Kvikveg az aláíráshoz, meg az Otaku címhez;
Boldog születésnapot Lythis!
Boldog születésnapot Lythis! :appl:
(http://smiley.onegreatguy.net/bday.gif) LYTHIS!
:tezsvir: otaku Kvikveg!
Köszönöm Necrid, Darkstar (a 37 nem én vagyok:D), Djinn, Predaking, Pirula, L.Mole, sirtomi, kisvirag, White Seed!!!NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!!! :merci: All!!
És grat az 1500-hoz Kvikveg!!!
Boldog szülinapot Lythis!
:merci: L.Mole!
Boldog szulinapot Lythis! :jee:
Quote from: Lythis(a 37 nem én vagyok:D)
Valahogy éreztem. :) Direkt nem írtál évet?
Boldogat, de nagyot Lythis, ezenfelül üdv az otakuk körében Kvikveg és egy elmaradt grat katz-nak (*Rounin vak :ejj: * )
Köszönet Shiroi, Damnatus, Kvikveg, és Rounin!! :merci:
(nem, nem szándékosan hagytam ki, de így legalább találgathattok;))
Quote from: LythisKöszönet Shiroi, Damnatus, Kvikveg, és Rounin!! :merci:
(nem, nem szándékosan hagytam ki, de így legalább találgathattok;))
Kit érdekel? :confused:
Quote from: RouninKit érdekel? :confused:
Ha már belekérdeztél, akkor - még ha csak minimálisan is - foglalkoztál a témával... bukta:hehe:
BSZ Lythis! :jee:
Quote from: Raggie GordonBSZ Lythis! :jee:
THX!
Boldog szulinapot Lythis!
Grat Master! :jee:
Lythis: Ez már megint újabb ok az extra Tp osztására! Lassan már tényleg nullagenes leszel! ;) :D
Quote from: Raggie GordonLythis: Ez már megint újabb ok az extra Tp osztására! Lassan már tényleg nullagenes leszel! ;) :D
:D
És THX Vili!
BOLDOG SZÜLINAPOT LYTHIS!!!!!! :tezsvir:
Kösz Alkyra!! Arigato Gozaimasu!
BoLdOg SzÜlInApOt Lythis!
BSZ Lythis
Kisvirágnak is grat :) a szép kerek számhoz.
elnézem még most eccer, mer még uj vagy...
de kisvirag!!!!
szigggoruan!!! (http://smiley.onegreatguy.net/devil.gif)
egyébként :merci:
6 nap alatt 100 post... hova jutottam :ejj: :haha:
Quote from: kisviragelnézem még most eccer, mer még uj vagy...
de kisvirag!!!!
szigggoruan!!! (http://smiley.onegreatguy.net/devil.gif)
egyébként :merci:
6 nap alatt 100 post... hova jutottam :ejj: :haha:
1000 bocs
Függõ vagy :)
Happy Birthday to Lythis! És NAGYGRAT mindenkinek, aki kicsit is megérdemli! :hopp:
Grat kisvirag! :jee: Csatlakoztál a "fórumrémek" népes táborához? :)
Grat ancient kisvirag! :appl:
Grat kisvirag a milleniumhoz!
Boldog Szülinapot Lythis!!!
Relunx
GRAT AZ 1000HEZ kisvirag!!
És :merci: Relunx!
Gratulálok Kvikveg az 1500-hoz és kisvirag az 1000-hez! Hajrá lányok!! :lazza:
Grat Vampir lady 1000-hoz!! :jee:
Grat Kvikveg az 1500-hoz!
Grat kisvirag a milleniumhoz!
Grat kisvirag! :jee:
:merci: mindenki! (nemmerek felsorolni, mert még kihagynék véletlen valakit :D )
Grat kisvirag! :jee:
Grat az 1300-hoz sirtomi! :)
Gratulálok kisviragnak az 1000-hez. :appl:
Gratulálok sirtominak az 1300-hoz. :appl:
Thx Pirula, Predaking!
Gratulálok sirtomi az 1300-hoz! :jee:
Grat a 13százhoz sirtomi!!
:appl::appl:
Grat az 1300-hoz sirtomi! :appl:
Grat sirtomi! :jee:
Egészségedre sirtomi :]
Grat sirtomi, hogy elérted a gépem procijának órajelét post számban! :haha:
Quote from: PredakingGratulálok kisviragnak az 1000-hez. :appl:
Gratulálok sirtominak az 1300-hoz. :appl:
Csatlakoznék erõsen és Gratula neked Predaking a folytonos Avatar váltáshoz! ;)
Quote from: YakumoCsatlakoznék erõsen és Gratula neked Predaking a folytonos Avatar váltáshoz! ;)
Hát én már csak ilyen vagyok :D. nem tudok betelni álladó avatarral , de a mostani számomra a legjobb. Jobban tetszenek a "mangas" képek nekem. Mint pl most. Hát nem aranyos kép??
Grat sirtomi az 1300-hoz!
grat sirtomi! még 100 post, és eléred az én gépem órajelét is! (Moha után szabadon :hehe: )
Grat Ramiz a négyezerhaccázhoz!
Grat Ramiz!! :jee:
Gratulálok Ramit a 4600-hoz. :appl:
Grattu Ramiz a 4600-hoz!
Grat Ramiz! :appl:
Grat a 4600hoz Ramiz!:appl: :appl:
4600 Ramiz! Azzziggen! Congrat! :3x3:
:merci:
Remélem a zh-kon nem lesz kopp, de nemtokleállni... :)
Grat Ramiz! :eeek:
Grat sirtomi!
Grat sirtomi :jee:
:lol: aláirás kvikveg :haha:
Grat Necrid a 2100hoz! :jee:
Grat Darkstar az 1600-hoz! :jee:
Grat Necrid a 2100-hoz! Jer have somefun! :jee:
Grat sirtomi az 1300-hoz! :jee:
És mindenkinek, aki megérdemli egy kicsit is! ;)
:merci: Yakumo!
:merci: és Grat Darkstar ill Yakumo.
Grat Necrid a 21.századhoz!!
Grat Darkstar az 1600 hoz!!
:appl::jee::appl:
Quote from: Necrid:merci: és Grat Darkstar ill Yakumo.
THX, but ...why? 125? In that case, :zen:
Grat Zimar! :jee:
Grat neCrid! :jee:
Grat SötétCsillag! :jee:
:appl::appl:
Gratulálok Ramiz a 4600-hoz!
Gratulálok Necrid a 2100-hoz!
Gratulálok Senior Member Yakumo!
Gratulálok Darkstar az 1600-hoz!
:appl::appl:
Grat Necrid, Darkstar, Ramiz, Yakumo! :appl:
Thx mindenkinek!
Quote from: sirtomiGrat Necrid, Darkstar, Yakumo! :appl:
Pontosan.
Boldog születésnapot JaFaR és belabacsi! :appl:
:merci: lythis, whiteSeed, Djinn, Pirula, Hvp213
Quote from: sirtomiBoldog születésnapot JaFaR és belabacsi! :appl:
:merci:
Boldog szülinapot JaFaR és belabacsi! (http://www.clicksmilies.com/s0105/party/party-smiley-013.gif)
Quote from: DjinnBoldog szülinapot JaFaR és belabacsi! (http://www.clicksmilies.com/s0105/party/party-smiley-013.gif)
As you say exactly! BSZ!
JaFaR: Jó Ava, pont most nézem a movie-t:D
Boldog születésnapot kívánok Jafar. :appl:
A múltkori összegyûjtõs mutatványhoz most nincs idõm, de remélem értékelitek a szándékot is ;)
Grat mindenkinek! :jee:
Kösz mindenkinek!
Yakumo: Õ az 1ik kedvenc... :jee:
Boldog Szülinapot JaFaR & belabacsi!
Grat Shiroi az 1800-hoz! :appl:
Gratulálok Shiroi az 1800-hoz!! :haha:
Grat Shiroi!
Gratula az 1800-hoz Shiroi!!
:appl: :appl:
edit: És persze BSZ JaFaR, és belabacsi!
Quote from: HVp213Boldog Szülinapot JaFaR & belabacsi!
Quote from: Lythisedit: És persze BSZ JaFaR, és belabacsi!
Thx!
Köszönöm mindenkinek! :merci:
Grat az 1800hoz Shiroi! :appl:
BSZ az ünnepelteknek! :appl:
BSz JaFaR!
BSz belabacsi!
Grat Darkstar az 1600-hoz!
Grat Necrid a 2100-hoz! Jer have somefun!
Grat Necrid a 2100-hoz! Jer have somefun! :rolleyes: :haha:
Grat Darkstar!
Bsz JaFaR!
Grat Shiroi!
Kösz Damnatus és Kvikveg! :merci:
Grat Shiroi az 1800-hoz, meg mindenki másnak, aki mostanában kiérdemelte! :D
Grat Shiroi! :jee:
Happy Birthday JaFaR és belabacs!! :jee:
Grat Shiroi master 1800hoz!! :jee:
:merci: Damnatus, kvikveg .
Grat JaFaR! Ha már felnézel, postolgathatnál is néha. :)
Quote from: ShiroiKöszönöm Pirula, Djinn, sirtomi, Lythis, Darkstar, Kvikveg, Moha, HVp213, Necrid! Igazán nem kellett volna... :p
Ja, hát akkor én is gratulálok. :__devil: Sok boldog postot! :)
Még 1x kösz mindenkinek...
Quote from: RamizGrat JaFaR! Ha már felnézel, postolgathatnál is néha. :)
Igyekszem, de nem vagyok egy nagy postmonster... :)
Meló közben inkább csak olvasgatni szoktam ;)
Grat Djinn a 2000-hez! :appl:
Grat Postmonster Djinn! :appl:
edit: Idõközben befutott Manu is a 800. posttal, szintén gratula!
Grat Ramiz!
Grat Necrid!
Grat Darkstar!
Boldog Szülinapot JaFaR és belabacsi!
Grat Shiroi!
Grat Djinn!
Grat manu!
:jee: :appl:
Na lassanként behozom... :)
Grat Djinn & Manu! :jee:
Gratulálok Manu a 800-hoz! :appl:
:merci: sirtomi, Pirula, Kuro_Tenshi és Vili!
Grat Djinn Master 2000hoz!!
Grat Manu 800hoz!! :jee:
Grat Djinn a 2000hez és Manu a 800hoz! :appl:
:merci: Kuro_Tenshi!
Grat Manu a 800-hoz!
Grat a félezerhez Kuro_Tenshi! Ismét NGE topik. :) :appl:
(Ill. pregrat, láttam, hogy írod :D)
Grat Kuro_tenshi :jee:
Quote from: DarkstarGrat a félezerhez Kuro_Tenshi! Ismét NGE topik. :) :appl:
(Ill. pregrat, láttam, hogy írod :D)
Afranc, lebuktam :lul:
Kösz! :)
Quote from: NecridGrat Kuro_tenshi :jee:
Most már fanatizált anime-rajongó vagyok! Jee! :haha:
:merci:
:merci: Necrid és Darkstar!
Gratulálok Kuro_Tenshi az 500-hoz! :)
edit: Gartuláok Moha az új avatarhoz! :haha:
Gratula Fanatic_Member_Kuro_Tenshi! :D
Quote from: Djinnedit: Gartuláok Moha az új avatarhoz! :haha:
Mimimi? /me gyorsan utánanéz... És tényleg!
Grat Moha! :lol: avatar!
(Mi lett a szárnyassal? Már telejesn megszoktam :D)
Kössz Djinn és Pirula!
Jóccakát az ittmaradóknak, nekem mennem kell :)
Quote from: Darkstar(Mi lett a szárnyassal? :D)
Madárinfluenza gondolom. :)
Grat Moha!
Quote from: PirulaMadárinfluenza gondolom. :)
Ja, lehet benne valami...
Csak kicsit tükrözni akartam a jelenlegi lelki állapotomat/hangulatomat.
Majd valószínû késõbb visszakerül a varjú, már én is eléggé hozzászoktam.
Köszi a gratokat Djinn, Darkstar, Pirula!
Ja, update-eltem a profilomat is. :rolleyes:
Grat Moha-sama. (amugy õ ki a képen lévõ ipse?)
Quote from: Necrid(amugy õ ki a képen lévõ ipse?)
Halvány dunsztom sincs. Csak levadásztam a netrõl.
Kösz a gratot!
Grat Kuro_tenshi! :jee:
Grat Moha-bá! (de azé szedd össze magad)
Grat Kuro_Tenshi!! Félezer powa ownz!!:D
Grat Moha az avatarhoz, nagyon ott van!:jee:
:appl::jee::appl:
Grat Kuro_Tenshi!
Grat Moha az avatarhoz!
Relunx
Grat a 700-hoz Lythis!
Vagy pregrat, nemtom melyikünk küldi el elõbb. :D
Quote from: PirulaGrat a 700-hoz Lythis!
Vagy pregrat, nemtom melyikünk küldi el elõbb. :D
TUDTAM, ÉREZTEM!!! Galádul nézte amint írok, és csak várta a pillanatot, hogy lesújthasson:D
Amúgy :merci:!!
Grat Lythis master 700-hoz!! :jee:
Arigato Necrid-san!! :merci:
Quote from: LythisNecrid-san!!
Hehe.. ez tetszik :D
Hû de sok dolog történt itt hirtelen egyszerre! /me frappánsan kivágja magát: Gratulálok mindenkinek új Ava-hoz, postfordulóhoz, Fanatic memberséghez és mindenhez mindenkinek ami csak egy kicsit is említésre méltó;) :jee:
Grat Moha az avatarhoz! (tetszik :))
Grat Lythis a 700-hoz!
Grat Kuro_Tenshi az 500-hoz!
:appl: :appl: :appl:
Gratulálok Lythisnek a 700-hoz :appl:
Gratulálok Kuro_Tenhsinek az 500-hoz :appl:
Gratulálok Djinnek a 2000-hoz :appl:
Gratulálok Manunak a 800-hoz :appl:
Gratulálok Mohanak az új avatarhoz :appl:
Remélem nem hagytamki senkit??
Grat Lythis :jee:
Kösz Vili, Lythis, Relunx, Yakumo, sirtomi, White SeeD és Predaking! :merci:
Grat Lythis! :jee:
Rohadt vizsgák, most már 199el vezetsz... ez nem fair! :haha:
Grta a 700hoz Lythis! :appl:
Grat senior Death_scythe a 100-hoz!! :jee:
Grat a 101-hez Senior Halál_kasza! :jee:
Hm... Emellé pont rímelne location-nek Halál_f... :lul:
Grat Death_scythe! :jee:
Grat Death_scythe!
Gratula Death_scythe!
Gratulálok Death_scythenak a 800-hoz :appl:
THX Yakumo, sirtomi, White Seed, Predaking, Kuro_Tenshi, Darkstar!! :merci:
Grat a 101-hez Death_Scythe!:jee::appl: (most milyen képességet kaptál?:haha: )
És grat a 2k-hoz Djinn!!:appl::appl:
Gratulálok Lythis a 700-hoz!
Gratulálok death_scythe a 100-hoz!
:merci: Predaking és Lythis!
Egy kicsit megkésve:
Köcce Pirula, Kuro_Tenshi, HVp213, Djinn, Necrid, Darkstar, Sirtomi, Predaking! :)
Grat a 800-hoz Manu!! (az avatarodtól még mindíg a hideg futkos a hátamon..:D)
:appl::appl:
:merci: Djinn!!
Grat Lythisnek a 700-hoz!
Grat Kuro_Tenhsinek az 500-hoz!
Grat Djinnek a 2000-hoz!
Grat Manunak a 800-hoz!
Grat Death_scythe! :jee:
Quote from: ShiroiStupid... :D
Számvitel vizsga elõtt... :D
Kösz Damnatus! :merci:
Vili, holnaptól csak kevlar-védõkkel járok az utcákon, jó? :haha:
Pregrat a jogsihoz! :jee:
nyam
grat mindenkinek, akinek jár, szokásos ömlesztett inkább felnemsorolós formában :D :tezsvir:
Quote from: Kuro_TenshiVili, holnaptól csak kevlar-védõkkel járok az utcákon, jó? :haha:
Pregrat a jogsihoz! :jee:
KÖSZI!
De nem értem h a kevlar hogy véd meg tölem meg a ladától... :__devil: :p
Pregrat vili.:jee:
Quote from: NecridPregrat vili.:jee:
Arigato!
Grat Vili! :appl:
Grat Vili! :appl:
Köcke Dénes És Master!
Gratulálok HVp213 a jogsidhoz.
U.i:
Túl fiatal vagyok a halálhoz :D
Quote from: PredakingGratulálok HVp213 a jogsidhoz.
U.i:
Túl fiatal vagyok a halálhoz :D
utolag már késö de azé köszi
leirtad magad az offtopicba (remélem irod a végrendeletet kevesebb mint 9 ora s kezembe a jogsi)
Grat HVp213!
Mostantól aztán csak óvatosan azokkal a 2 decis vodkákkal! :)
Quote from: PirulaGrat HVp213!
Mostantól aztán csak óvatosan azokkal a 2 decis vodkákkal! :)
Köszi
Miröl beszélsz? Milyen vodka? Én nem iszom... :haha: (csak ha vezetek!)
Grat HVp213!
Grat HVp a jogsihoz!
Már látom magam elött...reggel felkel Vili, megiszik egy pohár tekila-vodkás-sörös-vért, közben lenyom néhány menetet a carmageddon 2-ben, kimegy a házból, beszáll a kocsijába, berak vmi metálos zenét, felteszi az Alucard-os napszemûvegét, s gyúnyosan elmosojodik...MUHAHAHAHA, majd megszólal: SCREAM MY NAME IN FEAR!!!
Egyébként Grat Vili a jogsihoz! :jee:
Relunx
THX! sirtomi & Moha-bá!
Quote from: RelunxMár látom magam elött...reggel felkel Vili, megiszik egy pohár tekila-vodkás-sörös-vért, közben lenyom néhány menetet a carmageddon 2-ben, kimegy a házból, beszáll a kocsijába, berak vmi metálos zenét, felteszi az Alucard-os napszemûvegét, s gyúnyosan elmosojodik...MUHAHAHAHA, majd megszólal: SCREAM MY NAME IN FEAR!!!
Egyébként Grat Vili a jogsihoz! :jee:
Relunx
:__devil: :rolleyes: :haha: Ez tetszik! Nem is rossz ötlet! (az egészbe csak a sör nem stimmel)! De jó h szolsz be kell szereznem egy jo kis dioptriás alucard napszemcsit :D THX!
Boldog születésnapot Soy! :appl:
Happy Birthday Soy Soy!! :jee:
Boldog Szülinapot Soy!
Grat HVp for the driving licence! :eeek: Csak óvatosan, ne szaporítsd a normáltalan vezetõk így is elég magas számát;) :ejnye: Amúgy: :appl:
Boldog Szülinapot Soy! :appl:
Grat a jogsihoz Vili!!:appl::appl:
BSZ Soy!!:appl::jee:
Boldog Szülinapot Soy!
Köszi Yakumo! Majd megpróbálok óvatos lenni :p
THX Lythis!
Hepi börszdéj Szója barátunk! :)
Boldog Születésnapot Soy! :appl:
Grat Pirula! :jee:
:merci: HVp213!
Ha ilyen hamar észreveszed a postfordulásomat nem tudom miért félnek a többiek attól hogy vezetsz. :)
Quote from: Pirula:merci: HVp213!
Ha ilyen hamar észreveszed a postfordulásomat nem tudom miért félnek a többiek attól hogy vezetsz. :)
énse-_- Foggalmam sincs!
de lehet van vmi kis köze azoknak a képeknek amik ifitalin készültek rólam, kómás állapotba :p
Grat otaku Pirula! :appl:
Grat Pirula!! :appl:
:merci: Darkstar, Kuro_Tenshi!
Grat Pirula master!! :jee:
Gratula Pirula! :appl:
Grat Pirula!
:merci: Necrid, White SeeD, sirtomi, Kvikveg!
Grat az ezeröccázhoz Pirula! :jee:
Grat Pirula! :appl:
Gratula Pirula! :appl:
Otaku-sensei! *meghajol*
Grat Pirula az 1500-hoz!
:merci: Moha, Lythis, Yakumo, Damnatus!
És Predaking. Ez most ügyesen fog kijönni, de nem akarok itt szétfloodolni mindent.
Gratulálok Pirulának az 1500-hoz :appl:
Grat 3,14rula (csak hogy felelevenítsük ezt a szép régi formát)! Látszik, hogy gépközelbe kerültél! :)
Hajrá Vili! Ne higgy a zoktatónak: hót részegen vezetni a legjobb móka a határba'! Igaz, csak kihalt szántóföldön és Zetorral.
Quote from: RamizGrat 3,14rula (csak hogy felelevenítsük ezt a szép régi formát)! Látszik, hogy gépközelbe kerültél! :)
:merci:
Grat mindenkinek mindenéert amit elért az elmúlt idõszakban!
Boldog Szülinapot Soy!
Grat minden Postfordulós-nak!
Relunx
Boldog szülinapot Soy!:)
Gratulálok Vili a jogsihoz! :appl:
Gratulálok Pirula az 1500-hoz!:appl:
És persze mindenki másnak is gratulálok, aki elért valamit, de én kihagytam!!
:merci: Damnatus!
:merci: Renlux, Djinn!
Gratula Kvikvegnek az 1600-hoz, Mohának meg az avatar kozmetikához! :kiraly: lett!
Grat Master 1600-hoz!! :jee:
Gratulálok Kvikveg az 1600-hoz! :)
:merci: Djinn!
Grat Master! :jee:
Grat az 1600hoz, Kvikveg! :appl:
Kvikveg Grat az 1600-hoz! :3x3: :appl:
Grat a 16százhoz Kvikveg!!:appl:
Grat Kvikveg!! :jee:
Moha, ez az avatar egyre betegebb lesz
Grat Moha! Fokozatosan térsz vissza a régihez? :)
Grat Pirula az 1500-hoz!
Grat Kvikveg az 1600-hoz!
Grautlálok Kvikveg az 1600-hoz!. :app:
[SIZE="5"]FORWARD MEMBERS OF USTEAM!!![/SIZE] :D
PreGrat Fazék a 2600-hoz! :jee:
:merci: Damnatus! (immár másodszor ;):))
Grat Darkstar az 1700-oz!
Grat Fazék a 2600-hoz!
Grat SetétCsillag! :jee:
Grat SaiyaGin! :jee:
Quote from: Kuro_TenshiGrat SaiyaGin! :jee:
Csatlakozom! :appl:
Quote from: DarkstarGrat Moha! Fokozatosan térsz vissza a régihez? :)
Jaja, ahogy a hangulatom jön vissza... csak szép lassan. :rolleyes:
Grat Kvikveg az 1600-hoz!
Grat Fazék 2600hoz!! :jee:
Grat Darkstar az 1700-oz!
Grat SaiyaGin!! :jee:
Grat L.Mole a figurákhoz! :tezsvir:
Gart Setét Csillag! (Vagy Sötét Sztár? :D )
:merci: みなさん!
Grat SaiyaGin Lábas & SötétCsillag!:jee:
Quote from: Darkstar:merci: みなさん!
Négy darab kocka? Szép név! Grat! :D (De mi lehet az? Matematikusok hócsatája? Négy mûszakis kockafeje a kocsmapultnál?)
Köszönöm Vili!
Quote from: RamizNégy darab kocka? Szép név! Grat! :D (De mi lehet az? Matematikusok hócsatája? Négy műszakis kockafeje a kocsmapultnál?)
Az egy nem telepített japán nyelvi támogatás. Ld. Moha aláírását, és kövesd!
Grat SaiyaGin!
Grat Darkstar! (17száz)
Grat Fazék! (26 száz)
:appl::appl::appl:
Grat Lythis a 800-hoz!
Quote from: PirulaGrat Lythis a 800-hoz!
THX!:merci:
Boldog Születésnapot Larrodan!
Gratulálok az aláíráshoz, Moha! :jee:
Grat 800-hoz lythis!! :jee:
Mindenkinek Grat és BSZ Larrodan!
Boldog Szülinapot Larroden!
Grat Lythis!:jee:
Grat Moha-bá!
Grat Lythis Agresszív Lasombra!
Gart Moha... mire föl ez a sötéten látás? :)
Gratulálok Lythisnek a 800-hoz. :appl:
Gratulálok Mohanak. :appl:
Boldog Szülinapot Larroden! :app:
BSZ Larrodan! és Thrall!! :jee:
Boldog Születésnapot Che, Larrodan és Thrall! :)
:appl::appl:
Gratulálok Lythis a 800-hoz!
Gratulálok Fazék a 2600-hoz!
Gratulálok Darkstar az 1700-hoz!
Gratulálok SaiyaGin a 200-hoz!
:appl::appl:
Boldog szülinapot az érintetteknek! :appl:
Grat Lythis! :jee:
Boldog Születésnapot Che, Larrodan és Thrall! :appl:
Grat a 200-hoz Predaking! :)
Grat Fazék a 2600hoz!
Grat Lythis a 800hoz!
Grat Moha a sign-hez!
Grat Predaking a 200hoz!
BSZ azoknak, akik ma ünneplik!
:appl: :appl::appl:
Quote from: DarkstarGrat Fazék a 2600hoz!
Grat Lythis a 800hoz!
Grat Moha a sign-hez!
Grat Predaking a 200hoz!
BSZ azoknak, akik ma ünneplik!
:appl: :appl::appl:
Csatlakozom :D
:merci: Necrid, Yakumo, HVp213, Ramiz, Predaking, Djinn, Kuro_Tenshi, Darkstar, és sirtomi!!
És BSZ mindenkinek, aki ma tartja!!:appl::appl:
Omedeto Predaking!
Grat Predaking 200-hoz!! :jee:
:merci: Lythis , sirtomi , Necrid , Pirula , Darkstar.
És BSZ mindenkinek, aki ma tartja!!
Amugy ki hányéves?? Én 19
Quote from: PredakingAmugy ki hányéves?? Én 19
Azt hiszem ez kissé off, de ennek azért ne nyiss új topicot sztem! :D
[SIZE="1"]én 25, de ssssh[/SIZE]
Amúgy Grat az új szülinaposoknak és mindenkinek, aki kicsit is megérdemli! :jee:
Grat Predaking!:jee:
Huh, mennyi gratot kell írnom!... Nna el is kezdem:
Grat Pirula, Lythis, Fazék, Darkstar, SaiyaGin és Moha! (mindenkinek amiért jár :) )
[SIZE="1"]Nemtom, biztos kihagytam vkit, az szóljon rám és módosítok![/SIZE]
Köszönöm Mindenkinek! ^^:merci:
és persze Boldog Szülinapot azoknak akik szintén ma ünneplik!
Isten éltessen titeket Che és thrall! :)
Upsz, megkésve: BSZ Larrodan! :tezsvir:
Grat WhiteSeed 1200-hoz!! :jee:
Grat WhiteSeed!:jee:
Gratulálok White Seednek a 1200-hoz :appl:
Grat MCC White SeeD!
Grat WS!
Grat White SeeD! :appl:
Grat White SeeD az 1200-hoz!
+ grat minden más szülinaposnak/postfordulósnak!
ÁÁÁÁ.. Grat Fazék az uj Signatureért naon Teszik!! :jee:
Grat Fazék az uj alairashoz! Jin&Mugen :jee:
Grat Fazék! Nagyon elkapott kis giffek az egyik kedvenc animémbõl :):hail:
Grat Predaking! :jee:
Grat White SeeD! :jee:
Grat a régi ava negatívjához, Moha! ;)
Grat Fazék és Manu az új aláírás-képekhez!
:lazza:
Gratulálok White SeeD az 1200-hoz! :appl:
Gratulálok Predaking 200-hoz! :appl:
Gratulálok Fazék és Manu (:eeek: ) az aláíráshoz! :appl:
Gratulálok Moha, hogy egyre közelebb kerülsz a normál madárkához!! :D
Grat Manu az uj signatureért!! :appl:
Mindenkinek köszi! :)
Egyúttal grat mindenkinek, aki érdemes rá! :)
Grat Zoli a király aláíráshoz! :tezsvir:
Grat az új sign-höz Fazék és Manu! :appl:
Grat az 1200-hoz White Seed! :appl:
Illetve mindenkinek, akinek még jár:appl:
Ecsém, kösz a gratokat, de most épp egy másik gépen nézem a fórumot, másképp beállított kontraszttal és itt tökre látszi az a láma fekete csík, amivel kiszedtem a japán feliratot. Nem sokáig tartom meg :(
Én is látom (bal oldali oszló koponya mellett függõlegesen); na és?
Grat Manu és Zoli az aláfirkantásokhoz! :jee:
Grat Moha! Látom, még egy lépéssel közelebb vagy a régi avatárodhoz. :)
Grat Raggie! Negyedszer néztük meg mi is BL-lel és még mindig durva röhejes... mondjuk a zene nagyobbat üt, mint az anim, de az is igen jó.
Grat Raggie a négyujjú Darth Waderhez! :3x3: :jee:
Grat Raggei :jee: :haha:
ConGrats for all of you guys! Posthegyek, miegyebek! Fazék: tényleg jó kis gif-ek! :jee:
Quote from: RamizGrat Moha! Látom, még egy lépéssel közelebb vagy a régi avatárodhoz. :)
Jaja, még kicsit azért negatív vagyok... :D
Habár, ma egész jó napom volt (de nem kaptam sütit! :bruhuhu: )
[COLOR="White"][SIZE="1"](egy édességnagykernél szereltem a gépet, ahol rendszerint szoktak adni 1-1 doboz linzert vagy hasonlót, de ma nem kaptam)[/SIZE][/COLOR]
Quote from: ManuEcsém, kösz a gratokat, de most épp egy másik gépen nézem a fórumot, másképp beállított kontraszttal és itt tökre látszi az a láma fekete csík, amivel kiszedtem a japán feliratot. Nem sokáig tartom meg :(
Kiszedjem? :rolleyes:
Grat az új signó-hoz Fazék
Grat az új signó-hoz Manu!
Grat az 1200-hoz White Seed!
Relunx
Grat az aláírásokhoz és (részben)régi/új avatarokhoz! :appl:
Nagy grat a 100% zh-hoz Ramiz! :appl:
QuoteErre inni kell!
Jól látod! :)
[SIZE="4"]Grat Ramiz a 100%-os ZH-hoz!!![/SIZE] Nem kis teljesítmény hallod!
Gratulalok Ramiz a zh-hoz! Az szep!:jee:
:hail:
Grat Lord Ramiz Zh-hoz!! :jee:
Gratulálok Ramiz a maxi ZH-hoz!! :appl:
Gratulálok Raggie az avatarhoz!! :jee:
:merci: [SIZE="1"](Remélem nem baj, hogy kiprovokáltam, de hát az egyetemista haverjaim azóta szóba se állnak velem, a családtagjaimtól meg csak "elvártuk!"-ot kaphatok. :) )[/SIZE]
Quote from: Ramiz[SIZE="1"]egyetemista haverjaim azóta szóba se állnak velem[/SIZE]
Nem is csodálom, te mocskos güzü! :rolleyes:
:haha:
Quote from: Kuro_TenshiNem is csodálom, te mocskos güzü! :rolleyes:
:haha:
Nagyon enyhén fogalmaztál hozzájuk képest :D
Gtaulálok mindekinek az avatrokhoz és a postfordulokhoz. :appl:
Gratula az új avatarokhoz! :jee:
Grat mindekinek az avatrokhoz és a postfordulokhoz:jee:
Köszönöm mindenkinek a gratokat! :merci:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Raggie a négyujjú Darth Waderhez! :3x3: :jee:
Nem is négyujjú csak West Coast-os! :D
Grat Ragg & Ramiz!:jee:
Grat az avatarhoz Raggie, és a sign.-höz Ramiz!!:appl::appl:
Grat az avatarhoz Raggie!
Grat az új signó-hoz Ramiz!
Relunx
Már nem gyõzök köszönni: Köcc Vili koma, Lythis kollega és Relunx!
Grat Yakumo a 200-posthoz!! :jee:
Grat Yakumo!:jee:
Thank You for Grats! Én is gratulálnék Ramiznak a ZH-hoz! ([SIZE="1"]zenehallgatás? :__devil: :D[/SIZE] Great Job mister Lord of the Board!!
Grat Yakumo! :jee:
Gratulálok a Yakumonak a 200-hoz.
Grat Yakumo a 200-hoz!
Grat Yakumo a 200hoz! :appl:
Grat Yakumo a 200hoz! :jee:
[SIZE="5"][COLOR="DarkOrange"]Boldog születésnapot noriko![/COLOR][/SIZE]
:appl: :appl: :appl:
Happy Birthday Noriko!! :jee:
Boldog születésnapot noriko!!! :haha:
Boldog szülinapot noriko!
Hepi szülinapot noriko!
Grat JaFaR a nyuszihoz, akárhol is találtad - ha továbbra is így terjed, hamarosan tényleg világuralomra jut! :D :cool:
Boldog születésnapot Noriko!
Go, Bunny, go!!
[SIZE="5"][COLOR="RoyalBlue"]BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT [COLOR="Navy"]noriko[/COLOR]! [/COLOR][/SIZE]:appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Heppi Bõrzdéj Noriko!!!:jee: :appl: :tezsvir:
Boldog szülinapot noriko!:)
Quote from: KvikvegGrat Yakumo a 200hoz!
Thank You miss! :jee:
Quote from: DarkstarGrat Yakumo a 200hoz!
Thanks! :jee:
Quote from: MohaGrat Yakumo a 200-hoz!
Thanks! :jee:
Quote from: PredakingGratulálok a Yakumonak a 200-hoz.
Thanks! :jee:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Yakumo!
Thanks! :jee: (ehhez felfelé kellett néznem. :D)
[SIZE="1"]egyben biztos lehetsz: én mindig fel fogok nézni rád Kuro_Tenshi-sama! :hopp:[/SIZE]
Én is Gratulálok mindenkinek, aki megérdemli! :jee:
Grat Ramiz a 4800-hoz! :appl:
Quote from: MohaGrat Ramiz a 4800-hoz! :appl:
:merci:
Quote from: YakumoThanks! :jee: (ehhez felfelé kellett néznem. :D)
[SIZE="1"]egyben biztos lehetsz: én mindig fel fogok nézni rád Kuro_Tenshi-sama! :hopp:[/SIZE]
:o
:)
*meghajol*
Boldog szülinapot utólag is, Noriko!!! :appl:
Grat Ramiz!
Grat katz!
:jee:
Na, vártam, hogy postoljon még kettõt és akkor gratolhassak, de erre kilépett...
Ha már itt vagyok:
Pre-grat Moha!! :jee:
Grat Moha, Ramiz és katz!! :jee:
Quote from: Kuro_Tenshi:o
:)
*meghajol*
most le lettem fejelve? :) [SIZE="1"]remélem nem sértettelek meg, csak poén volt... ;)[/SIZE]
Grat mindenkinek, aki megérdemli egy kicsit is! ;) :jee:
Quote from: Kuro_TenshiNa, vártam, hogy postoljon még kettõt és akkor gratolhassak, de erre kilépett...
Ha már itt vagyok:
Pre-grat Moha!! :jee:
Na, két óra alatt csak összejött :haha:
Quote from: Kuro_TenshiNa, vártam, hogy postoljon még kettõt és akkor gratolhassak, de erre kilépett...
Ez most nekem szólt? :haha:
Na mindegy, kösz a gratot!
Quote from: Yakumomost le lettem fejelve? :)
Ilyen távolságból nehéz ;)
Nem tudom, mivel érdemeltem ki tiszteleted, de köszönésképpen meghajoltam. :)
*irigykedés = ON*
*tone = elmélkedõ*
[SIZE="1"]Hmm... ha már megint itt vagyok... talán a 600.at is a NGE topicba kellett volna írnom, mert most senki sem gratolt az utóbbi pár napban. Hmmm...[/SIZE]
*irigykedés = OFF*
Quote from: Kuro_Tenshi*irigykedés = ON*
*tone = elmélkedõ*
[SIZE="1"]Hmm... ha már megint itt vagyok... talán a 600.at is a NGE topicba kellett volna írnom, mert most senki sem gratolt az utóbbi pár napban. Hmmm...[/SIZE]
*irigykedés = OFF*
Lásd kivel van dolgod: [SIZE="4"]Gratulálok Kuro_Tenshi-sama a 600 posthoz, ami már 630! :jee: :D[/SIZE]
[SIZE="1"];) azért írtam, hogy felnézek rád és fel kellett néznem a köszönéshez, mert MAGAS vagy ÉRTED? Ezért akart poén lenni;) de persze tisztellek is tiszta erõbõl! ;) :tezsvir:[/SIZE]
Quote from: Yakumo[SIZE="1"];) azért írtam, hogy felnézek rád és fel kellett néznem a köszönéshez, mert MAGAS vagy ÉRTED?
Persze, hogy értem, csak én is poénkodtam rajta még egy kört ;) :haha:
Kösz a gratot! :merci:
Hm... nagy tábla merci? Jut eszembe, csoki-elvonási tüneteim vannak! :haha:
Wow, itt is rég jártam, szal rendesen el vagyok maradva, szal utólag is grat mindenkinek, akinek jár postforduló/szülinap/névnap/vizsga/miegyéb miatt!!
A teljesség igénye nélkül: BSZ Noriko! Grat a 200-hoz Yakumo, a 4800hoz Ramiz, a 600hoz Kuro_Tenshi, illetve grat Moha-nak is!
:appl::appl::appl::appl::appl::appl::appl::appl:
Quote from: Kuro_TenshiKösz a gratot! :merci:
Hm... nagy tábla merci? Jut eszembe, csoki-elvonási tüneteim vannak! :haha:
Fúúúúú nagyon belejöttél! :hopp:
Lythis: :merci: !!!!
Grat Kuro_tenshi 600hoz!! :jee:
Grat Ramiz 4800hoz :appl:
Grat Moha a 3700-posthoz :jee:
Grat a 2200-hoz Rounin!
És kösz a gratokat Lythis és Necrid! (Meg akit még esetleg kihagytam :))
Grat a 2200-hoz Rounin! :appl:
Grat Kuro_Tenshi a 600hoz!
Grat Ramiz a 4800hoz!
Grat Moha a 3700hoz!
Grat Rounin a 2200hoz!
:appl: :appl: :appl: :appl:
Grat Rounin a 2200-hoz! :jee:
Grat Necrid elõre is a 2300-hoz! :appl:
Grat a 2200-hoz Rounin! :jee:
Grat Lythis 900hoz!! :appl:
ty Yakumo :)
Boldog Szülinapot Chloe! (õszintén, nem ismerlek, de a neved tetszik ;) )
Necrid: 2300 megvan, :D
Minden postfordulósnak Gratulálok! [SIZE="1"]de mostmár lassan irány Meet-re. ;) :jee: [/SIZE]
Grat Moha, Kuro_Tenshi, Rounin, Necrid!
Grat az Offtopicnak, aki 300 oldalassá cseperedett!
:hail:
Kösz Necrid, Darkstar, Ramiz! :)
Grat Rounin!
Grat Lythis!
Grat Necrid!
:jee:
:merci: Necrid és Kuro_Tennshi!
Grat a 2300hoz Necrid!:appl:
:merci: Ramiz, Kuro Tenshi, Lythis.
Grat Fazék 2700-hoz!! :jee:
Grat a 2700-hoz Fazék!
Grat Fazék! :jee:
Gratulálok mindekinek az eddigi elért eredményekhez. :appl:
Gratula Fekete Angyal az ördögi postszámhoz! :D:hehe:
Kuro Tenshi Grat a devil számához! :__devil: :__devil: :__devil: :__devil: :__devil: :__devil: :__devil: :__devil:
Grat Kuro Devil a postszámhoz!! ;)
K_T: nem merek gratulálni, nehogy eljátszd visszafelé, fejjel lefelé, foggal pengetve az egyházi himnuszt jeles postszámod alkalmából :D
Zoli bácsi: gratuláció!
Drakula :__devil: Kuro_Tenshi! Ez jobb, mintha 1000 postod lenne:D:jee:
Quote from: RamizK_T: nem merek gratulálni, nehogy eljátszd visszafelé, fejjel lefelé, foggal pengetve az egyházi himnuszt jeles postszámod alkalmából :D
http://ld50.netfirms.com/ryknow28.jpg
http://ld50.netfirms.com/ryknow24.jpg
http://ld50.netfirms.com/ryknow23.JPG
:haha:
:__devil:
Quote from: Kuro_Tenshihttp://ld50.netfirms.com/ryknow28.jpg
http://ld50.netfirms.com/ryknow24.jpg
http://ld50.netfirms.com/ryknow23.JPG
:haha:
:__devil:
Nem jönnek be a képek:(
Kösz Moha, Yakumo, Necrid (:D) és Danhibiki! :ad:
:haha:
Quote from: DanhibikiNem jönnek be a képek:(
Af****ukat!
http://ld50.netfirms.com/ryknowpics.html
És innen nézelõdjetek ;)
Boldog Szülinapot Eleanor, ha éppen erre járnál :appl:
grat mindenkinek akinek jár, az elmúlt héten nemnagyon volt idõm erre járogatni :D
nekem bejöttek a képek, jók :)
Quote from: DanhibikiNem jönnek be a képek:(
Mentés máskénttel megy nekem.
De nem is K_T van rajtuk. :( Aszittem már megcsinálja. :)
Quote from: RamizMentés máskénttel megy nekem.
De nem is K_T van rajtuk. :( Aszittem már megcsinálja. :)
Bocs, benn voltam az egyetemen, és hát ez közgáz, nem mûvészeti, hogy kölcsönözzek egy kis testfestéket meg egy fotóst, hogy a fotostúdióról ne is beszéljünk ;)
Ja, amúgy grat katz az offtopic thread 15000. postjához! :D
Grat katz az offtopic thread 15000 postjához! :)
Quote from: NecridGrat katz az offtopic thread 15000 postjához! :)
Csatlakzom!!:jee:
Grat mindenkinek akinek az utobbi napokba nem sikerült grattolnom! :p
Üdv Meske s grat az ava-hoz!:jee:
A kétheti lemaradásokat ált. be szoktam hozni, de ezt az egy hónapost szinte lehetetlen, szóval most az egyszer kérem engedjétek meg nekem, hogy csak úgy általánosságban gratuláljak mindenkinek, mert sok lenne azt az egyhónapi gratulációtömeget leírogatni, tehát:
[SIZE="4"][FONT="Century Gothic"][COLOR="Blue"]
GRATULA MINDENKINEK MINDENÉRT, AKINEK AZ ELMúLT 1 HÓNAPBAN KELLETT VOLNA!!!!
BOLDOG SZÜLINAPOT MINDENKINEK, AKINEK AZ ELMÚLT EGY HÓNAPBAN VOLT!!!![/COLOR][/FONT][/SIZE]
:zen: :appl: :appl: :appl: :zen:
Quote from: Meske[SIZE="4"][FONT="Century Gothic"][COLOR="Blue"]
GRATULA MINDENKINEK MINDENÉRT, AKINEK AZ ELMúLT 1 HÓNAPBAN KELLETT VOLNA!!!!
BOLDOG SZÜLINAPOT MINDENKINEK, AKINEK AZ ELMÚLT EGY HÓNAPBAN VOLT!!!![/COLOR][/FONT][/SIZE]
Azt, hiszem - mivel baromi lusta vagyok - ehhez most csatlakozom!!! :D
Quote from: DjinnAzt, hiszem - mivel baromi lusta vagyok - ehhez most csatlakozom!!! :D
Én meg csatlakoznék hozzád :haha:
Plusz még grat Raggie -nek a 2100-hoz!
Köszi szépen HVp213213213213213! :)
Grat Raggie Gordon a 2100hoz!
[SIZE="1"]--------------------
Ezt nem értem. A profilomnál rendesen kimutatja, de a hozzászólásaimnál csak egy kis AD jelenik meg az avatarom helyett... Mi lehet a probléma? :([/SIZE]
Quote from: Meske[SIZE="1"]--------------------
Ezt nem értem. A profilomnál rendesen kimutatja, de a hozzászólásaimnál csak egy kis AD jelenik meg az avatarom helyett... Mi lehet a probléma? :([/SIZE]
nálam rendesen megjelenik az avatrod (ha jol tom chobits-bó való)
Grat Raggie (most táborban vagy, nem? ott is netezel? addikt!!! :D)
Grat a Chii-s Avatarhoz Meske! I love it, kawaii! ;)
Üdv Vissza Meske. :jee: és Grat Reggienek 2100hoz!! :appl:
Köszi szépen Yakumo! :merci:
Üdv újra itt, Meske! :)
Grat Raggie! :jee:
Grat Ramiz!
4900.post=Mizantrópia opens
:lol:
Grat Ramiz master. na még 100 és Godlike :)
Grat Ramiz a 4900., mizantrópiás hozzászóláshoz! :D
Most jött el az ideje részemrõl egy svédasztalszerû gratulációnak. Akinek jár az idejöhet és elviheti az adagját. :)
:merci: de mizantrópia = closes
különben senki nem hinné el, hogy nem bomlasztásból csináltam... ^^
Quote from: PirulaMost jött el az ideje részemrõl egy svédasztalszerû gratulációnak. Akinek jár az idejöhet és elviheti az adagját. :)
Hmm én kérek szépen egy kis adag gratulációt némi kézrázással körítve, egy szelet vállapogatást és egy korsó éljenzést. :D
Gratulálok mindekinek aki valamien postfordulot elért. :appl:
Üdv Meske, jó látni régi tagokat akik visszajönnek.
Edit: 1000 Sry nem figyeltem. Hiba kijavitva
Quote from: PredakingGratulálok mindekinek aki valamien postfordulot elért. :appl:
Üdv Yakumo, jó látni régi tagokat akik visszajönnek.
ööööö :lol:
Valami félreértés lesz. Meske-chan nem tudott jönni fórumra egy hónapig nem én. De azért kösz! :lol: :hopp: :D
Quote from: PredakingÜdv Yakumo, jó látni régi tagokat akik visszajönnek.
Eddig is itt volt.vagy nem? :haha:
Grat Raggie a 2100-hoz, Ramiz a 4900-hoz, és Meske a sikeres visszatéréshez!!
:appl: :appl: :appl:
Quote from: Ramiz:merci: de mizantrópia = closes
MI?!? Már vége is? Pedig most értem haza a vámmal még egy körbõl, és pont akartam egy kicsit :grrr: -kodni oda
Na mindegy, akkor csak simán egy grat! :jee:
Boldog születésnapot Tonya! :appl:
További sok sikert és kitartást a Japanimániához! :jee:
Boldog születésnapot kivánok Tonya-nak :appl:
és még1szer elnézést kérek az elisrásért :bruhuhu:
Na akkor hiba mentesen : Üdv Meske, jó látni régi tagokat akik visszajönnek.
Grat Raggie & Ramiz!:jee:
Boldog Szülinapot Tonya!
Grat Raggie & Ramiz! :appl:
Boldog Szülinapot Tonya!
Grat mindenkinek, aki kedd 13:25 óta elért valamit!
:appl: :appl: :appl: :appl:
Grat Raggie a 2100-hoz és BSZ Tonya!! :jee:
BoLdOxÜlInApOt Tonya!
Grat Darkstar! :appl:
Grat Darkstar ill Kuro tenshi. :jee:
Quote from: NecridGrat Darkstar ill Kuro tenshi. :jee:
Ksöz, de jól vagyok :)
:haha:
Kösz Kuro_Tenshi és Necrid! :merci:
Darkstar, Kuro_Tenshi Grat! :jee:
Grat Sirtomi!! :jee:
Grat Kuro_Tenshi és sirtomi! :appl:
:merci: Yakumo!
Grat Yakumo Mester 300 posthoz!! :jee:
Gratulálok Yakumonak a 300-hoz :appl:
Gratulálok Darkstarnak az 1800-hoz :appl:
Gratulálok Kuro_Tenshinek a 700-hoz :appl:
Gratulálok sirtominak az 1400-hoz :appl:
Quote from: PredakingGratulálok Yakumonak a 300-hoz :appl:
:merci:
Quote from: NecridGrat Yakumo Mester 300 posthoz!! :jee:
:zen: Omar-sama! ;)
Grat sirtomi for 1400! :appl:
Quote from: YakumoOmar-sama! ;)
:haha: :) Amugy Om
ár.
Quote from: Necrid:haha: :) Amugy Omár.
upsz....Sorry!
Omár ;)
Grat mindenkinek aki még fenn van én má mindgyááá... nem...ZZZZZZZZZZZZZZZZZ :D
Quote from: Yakumoupsz....Sorry! Omár ;)
Grat mindenkinek aki még fenn van én má mindgyááá... nem...ZZZZZZZZZZZZZZZZZ :D
Én most megyek. tóvábbi jó éjszakát mindenkinek.
Grat Darkstar, Kuro_Tenshi, Yakumo!!!
:appl: :appl: :appl:
:appl::appl::appl:
Gratulálok Raggie a 2100-hoz!
Gratulálok Ramiz a 4900-hoz!
Boldog születésnapot Tonya!! :)
Gratulálok Darkstar az 1800-hoz!
Gratulálok Yakumo a 300-hoz!
Gratulálok Kuro_Tenshi a 700-hoz!
Gratulálok sirtomi az 1400-hoz!
:appl::appl::appl:
Köszönöm Predaking, Lythis és Djinn! :merci:
Gart Darkstra, Yakumo és Kuro_Tenshi! :appl:
:merci: Darkstar, Necrid, Djinn, Yakumo, Predaking! :)
mmm, már megin oly régen jártam erre, bár tennap már akartam postolni, csak a net hülyéskedése miatt nem ment, szóval, nem állok neki névszerintezni, a szokásos egybezuditott, mindenkinek akinek jár :tezsvir:
Grat Darkstar!:jee:
Grat Yakumo!:jee:
Grat Kuro_Tenshi!:jee:
Grat sirtomi!:jee:
Köszönöm HVp213!
Kösz Yakumo, Darkstar, Predaking, Lythis, Djinn, sirtomi és Vili! :merci:
Grat sirtomi!
Grat Yakumo!
:appl:
Quote from: Ramiz:merci: de mizantrópia = closes
különben senki nem hinné el, hogy nem bomlasztásból csináltam... ^^
De miért zárták be????:bruhuhu: Egyébként az ottani gratulációmat átraknám ide...:D GRATULA A 4900. postodhoz!:jee:
Boldog szülinapot Gab3c, Gregor, Kellögem! :appl:
Grat HVp az 1100-hoz! :appl:
:merci: Kuro_Tenshi.
Ezt is kössz!:rolleyes:
Grat Vili! :appl:
Grat Vili :jee:
[SIZE="4"][COLOR="DarkOrchid"]Grat Ramiz a 4900-hoz![/COLOR][/SIZE] Rendesen elhúztál, az egyszer biztos. Fogadjunk az a terved, hogy Boncit is leelõzd. ;)
Utólagos boldog szülinapot Tonya!
Grat Yakumo a 300hoz!
Grat Darkstar az 1800hoz!
Grat Kuro_Tenshi a 700hoz!
Grat sirtomi az 1400hoz!
Grat HVp213213213213213 az 1100213-hoz! :p
Quote from: MeskeGrat Kuro_Tenshi a 700hoz!
Kösz!
:)
Kössz Meske :)
Kösz sirtomi, White SeeD, Vili (grat az 1100hoz :appl: ), Meske! :merci:
Grat Ramiz a 4900hoz! :jee:
THX Kuro_Tenshi, Necrid, Meske, Darkstar!
Grat Ramiz 4900hoz! :jee:
Quote from: Meske[SIZE="4"][COLOR="DarkOrchid"]Grat Ramiz a 4900-hoz![/COLOR][/SIZE] Rendesen elhúztál, az egyszer biztos. Fogadjunk az a terved, hogy Boncit is leelõzd. ;)
Utólagos boldog szülinapot Tonya!
Grat Yakumo a 300hoz!
Köszönöm! :merci:
Grat Darkstar az 1800hoz!
Grat Kuro_Tenshi a 700hoz!
Grat sirtomi az 1400hoz!
Grat HVp213213213213213 az 1100213-hoz! :p
Ehhez most galádul csatlakozom. :D
És köszönöm Kuro Tenshi és akit esetleg még kihagytam volna! :merci:
Grat az új avatarhoz Predaking! :cool:
Szakítottatok Kaname-vel, vagy m?i:D
Quote from: LythisGrat az új avatarhoz Predaking! :cool:
Szakítottatok Kaname-vel, vagy m?i:D
Arigato
nem éppen itt van ala...... akarom mondani, éppen csak megmotozom ,hogy van-e nála vmi fegyver :hehe:
Edit: Híba kijavitva
Grat Predaking master. de ki az?
Quote from: NecridGrat Predaking master. de ki az?
Sztem Meier Link -> VH D - Bloodlust -ból
Quote from: LythisSztem Meier Link -> VH D - Bloodlust -ból
Pontosan.
Grat Predaking az avatarodhoz!
Gratulálok Predaking! A legnagyobb arc a Bloodlust-ból! :hail:
Grat Predaking
Arigato mindenkinek
Grat Predaking az avatarhoz!
Quote from: Predakingnem éppen itt van ala...... akarom mondani, éppen csak megmozom ,hogy van-e nála vmi fegyver :hehe:
:lol: :)
Grat Predaking!:jee:
Grat Predaking az uj avatarhoz!
Pre-Grat Rounin! Már csak 1 hiányzik a 2300-hoz! :jee:
Kvikveg ,Shiroi , HVp213 , Darkstar :merci:
jomagam is úgy vélem, hogy most van 1 eltalált avim.
Pre-Grat Meki a 2300hoz!! :jee: :D
Gratulálok Mekinek a 2300-hoz. :appl:
Gratulálok Necridnek az új aláiráshoz. Tetszik tekken. Ugyan fura ,hogy Jin és Heihachi 1 oldalon állnak ,hiszen gyülölik egymást mint a sz***-t. (van rá oka Jinnek)
Quote from: PredakingGratulálok Mekinek a 2300-hoz. :appl:
Gratulálok Necridnek az új aláiráshoz. Tetszik tekken. Ugyan fura ,hogy Jin és Heihachi 1 oldalon állnak ,hiszen gyülölik egymást mint a sz***-t. (van rá oka Jinnek)
:merci: amugy az kazuya ( jin apja) :)
Quote from: NecridPre-Grat Meki a 2300hoz!! :jee: :D
Arigatou Necrid-san, Predaking-san, Kuro_Tenshi-san :merci:
Grat Rounin a 2300hoz!
Grat Necrid az aláírásodhoz!
Grat Kupo az avatarodhoz! [COLOR="red"]NAAAGYON CUUKIII!!![/COLOR] :)
Grat Rounin a 2300-hoz! :jee:
Grat Necrid az új aláíráshoz! Tekken :kiraly:
Hehe, köszi, Get Backers-ből. :)
Amano Ginji, és a háttér saját készítésű.Van még egy ilyen fajta, azt mondjuk Photoshop-ba átalakítottam, mert elég kicsi volt, és nagyobbítottam, meg körül rajzoltam+színezés: (http://users.atw.hu/kupo/albums/avatar/anime/avkupo_ginji1.jpg)
Most már asszem sokszor fel fogok nézni a fórumra, mert sokszor unatkozok, és egy jó társaság van itt, na meg sokszor nézek animet, meg pár japán/hongkongi filmet is láttam. :)
Quote from: Necrid:merci: amugy az kazuya ( jin apja) :)
Akkor viszont nem ertem. Adott Jin (srac) es apja, Kazuya. De amit a srac a vegen csinal...???
Gratulalok mindenkinek aki megerdemli! :D
Nagyon ügyes vagy Kupo, csak így tovább! Az aláírásod is nagyon jó, grat hozzá! :jee:
Gyere is a fórumra minél gyakrabban, mert ez jó hely!!! :)
Grat Kvikveg az 1700hoz!!
Grat Moha az aláírásodhoz!!
Kvikveg 1700? Oh, tényleg.
Grat az 1700-hoz hölgyem! :jee:
Moha aláíráskép ari! ;) :)
:merci: Meske, Yakumo. amugy kösz megint kvikveg és Grat 1700hoz!!
Grat moha az uj aláirásért.
Grat Rounin az avatarodhoz! Nagyon aranyos!! :jee:
Grat Meki uj avahoz!! :jee: :D
Grat Master! :jee:
Grat Rounin! :jee: jah meg az avatarhoz is! (nagyon megfiatalodtál Rou-...:__devil: )
Grat Moha-sama!
Grat Kupo!
Grat Omár! :jee:
Quote from: HVp213Grat Rounin! :jee: jah meg az avatarhoz is! (nagyon megfiatalodtál Rou-...:__devil: )
Nagyon el fogsz halálozódni ;> Vagy rakjalak be egy "virágoskert" közepébe? :D:D:D
Köszönöm mindenkinek^^ (ez most jobban illik hozzám, mint Alexiel hímformája)
Quote from: RouninNagyon el fogsz halálozódni ;> Vagy rakjalak be egy "virágoskert" közepébe? :D:D:D
Köszönöm mindenkinek^^ (ez most jobban illik hozzám, mint Alexiel hímformája)
Ennél jobban?:lazza:
szivesen :p
Grat Kvikveg! :jee:
Quote from: HVp213Grat Rounin! :jee: jah meg az avatarhoz is! (nagyon megfiatalodtál Rou-...:__devil: )
+1 :hehe:
:merci: vili
Quote from: YakumoMoha aláíráskép ari! ;) :)
Köszi. Amúgy Miyazawa a Kare Kano-ból. Épp most nézem és eddig szuper.
Kösz a gratokat mindenki!
Grat Rounin az arculatváltáshoz! :D
Grat Omar seriff! :)
Rúúníín avája nagyon kávááááj!!! :haha:
Quote from: RamizGrat Omar seriff! :)
Rúúníín avája nagyon kávááááj!!! :haha:
Neked is Grat uj avahoz ;>
Megint új ava, Ramiz? :)
Grat Zimar! (látom nagoyn ráérsz - igazi egyetemista :haha: )
Quote from: Kuro_TenshiMegint új ava, Ramiz? :)
Már felhalmozódott a következõ 10, úgyhogy bele kell húznom. :D
Grat Ramiz az avatarodhoz!
Grat Rounin az aláírásodhoz!
Grat Ramiz, Rounin, Kvikveg, Moha, Necrid és mindenki, akit most itt véletlen kihagytam :D
új avatarok nagyon ott vannak :haha:
Grat kisvirag az 1100hoz!
Grat VampireLady!:jee:
Grat Kisvirág! :jee:
:hehe:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Kisvirág! :jee:
:hehe:
(http://smiley.onegreatguy.net/bash.gif)
höööööör..... (http://smiley.onegreatguy.net/nono.gif) (http://smiley.onegreatguy.net/rolleyes.gif)
egyébként :merci: all
Quote from: RouninNagyon el fogsz halálozódni ;> Vagy rakjalak be egy "virágoskert" közepébe? :D:D:D
Köszönöm mindenkinek^^ (ez most jobban illik hozzám, mint Alexiel hímformája)
Afff... nem mentettem el a regit.
Koszi mindenkinek!
Quote from: Kuro_TenshiGrat Kisvirág! :jee:
:hehe:
Ó az aljas Kuro Tenshi rosszul írta a vampirelady nevét! :ejj:
Grat
KISVIRÁG az 1100-hoz!!!
:hopp: :hopp: :hopp: :hopp: :hopp: :hopp: :hopp:
Grat az 1100-hoz kisvirag! [SIZE="1"](én jól írtam, szóval (http://smiley.onegreatguy.net/bash.gif) helyett kaphatok (http://netmore.hu/simisimi.gif)-t? :D:D:D)[/SIZE]
Grat Ramiz az új avatarhoz!
Quote from: MohaGrat az 1100-hoz kisvirag! [SIZE="1"](én jól írtam, szóval (http://smiley.onegreatguy.net/bash.gif) helyett kaphatok (http://netmore.hu/simisimi.gif)-t? :D:D:D)[/SIZE]
Inkább fagyit nyaldossál :p
Grat VampirLady.:jee:
Váááá! Gratulálok Rounin az avatarhoz és az aláíráshoz!!!! :haha:
Extra-maxi kawaiiii!! Kényszert érzek, hogy átöleljem és agyonpuszilgassam!!! :p (Egy képet. Ez kicsit beteges. :rolleyes: )
Annyira tetszik, csak emiatt jelentkeztem be.
Egyébként mindenki másnak is gratulálok, aki megérdemli. Igérem holnap kifejtem.... Most fáradt vagyok. Ez a tõlem szokatlan érzelemkitörésen is látszik :o
Gratulálok Ramiznak az új ava-hoz. :appl:
Gratulálok VampirLady-nek
Gratulálok kisviragnak az 1100-hez. :appl:
Grat Master a sign-hoz! Golden Boy RULZ!:whoah: (ha megkérdezhetem mi váltotta ki belöled ezt a váltást? ha nem vok tolakodo :p (ha igen akkor is :D))
Én most elõre gratulálnék Ramiznak az 5000-hez,mert holnap nem hiszem,h fel tudnék jönni, ha mégis akkor gratulálok még1x majd ;)
Azt a 19-et (asszem) úgyis összehozod holnap. ;)
Gratulálok mindenkinek az alváshoz! hehe....
[SIZE="1"](remélem kisvirag megtalál holnap, mert nagyon [SIZE="4"]naggyal[/SIZE] írtam a nevét, /me mazohista :D[/SIZE]
Grat Master Signatureért!! :jee:
Quote from: NecridGrat Master Signatureért!! :jee:
Koszi. Ha mar belejottem a gifezesbe... :rolleyes:
Quote from: YakumoÓ az aljas Kuro Tenshi rosszul írta a vampirelady nevét! :ejj:
Grat KISVIRÁG az 1100-hoz!!!
:hopp: :hopp: :hopp:
Felhívním a figylemet, hogy az elmúlt 2 napban 8 kötet [COLOR="DarkRed"][SIZE="4"]BERSERKET[/SIZE][/COLOR] gyûrtem be (8-tól 16-ig) és a hangulatom is ehhez igazodik!!!!
Azaz jó véres.... hehehe :__devil: (http://smiley.onegreatguy.net/spider2.gif) (http://smiley.onegreatguy.net/stab.gif) (http://smiley.onegreatguy.net/vampire.gif)
Quote from: KvikvegKoszi. Ha mar belejottem a gifezesbe... :rolleyes:
Tõk jó lett :jee:
Quote from: HVp213Grat Master a sign-hoz! Golden Boy RULZ!:whoah: (ha megkérdezhetem mi váltotta ki belöled ezt a váltást? ha nem vok tolakodo :p (ha igen akkor is :D))
Necrid hatasara ramjott a gifezesi vagy. Ugyhogy ami eszembe jut mostanaban, abbol gifet csinalok. Ha kifutottam magam, felteszem oket a keptarba. Aztan valogassatok kedvetekre! :D
Meg az 1700at valamivel meg kellett unnepelni.
Koszi mindenkinek!
:appl::appl::appl:
Gratulálok Predaking, Ramiz és Rounin az avatarhoz!
Gratulálok Necrid, Moha, Kvikveg és Rounin az aláíráshoz!
Gratulálok Rounin a 2300-hoz!
Gratulálok Kvikveg az 1700-hoz!
Gratulálok Necrid az 2400-hoz!
Gratilálok kisvirag az 1100-hoz!
:appl::appl::appl:
Grat kischvirAAAg! (Mennyi erõszakosság fér egy ilyen kis emberkébe... még ha Berserktõl is... :ejnye: )
Quote from: RamizHepi szülinapot noriko!
Grat JaFaR a nyuszihoz, akárhol is találtad - ha továbbra is így terjed, hamarosan tényleg világuralomra jut! :D :cool:
Remélem... :D
Quote from: Djinn:appl::appl::appl:
Gratulálok Predaking, Ramiz és Rounin az avatarhoz!
Gratulálok Necrid, Moha, Kvikveg és Rounin az aláíráshoz!
Gratulálok Rounin a 2300-hoz!
Gratulálok Kvikveg az 1700-hoz!
Gratulálok Necrid az 2400-hoz!
Gratilálok kisvirag az 1100-hoz!
:appl::appl::appl:
Mivel rohanok el, ezért disznómód idézem, és teljes mértékben csatlakoznék!!!
:appl::appl::appl:
Quote from: kisvirag(http://smiley.onegreatguy.net/spider2.gif) (http://smiley.onegreatguy.net/stab.gif) (http://smiley.onegreatguy.net/vampire.gif)
Grat kisvirag, hogy találtál még vámpíros smily-ket :)
Grat az új signature-képhez, Rou-c... izé... nin! :haha:
Nem nagyon szoktam ebbe a topikba járni, de Ramiz teljesítménye mindenképpen említést érdemel:
Grat az 5kGET-hez.
[COLOR="LemonChiffon"]Honnan van ennek ennyi ideje? :D[/COLOR]
Grat Ramiz :jee: :tezsvir:
Grat a 5k posthoz Ramiz! :tezsvir:
Gratulálok Ramiznak 5k-hoz. :appl:
Amugy ki tartja a post listát?
Quote from: PredakingGratulálok Ramiznak 5k-hoz. :appl:
Amugy ki tartja a post listát?
Bonci. amugy megtudod nézni a Member listsben.
Grat Ramiz!
:appl:
na és most ennek örömére menj és get a life :p
Grat Ramiz az 5000-hez. :)
Gratulálok Ramiz az 5000-hez!!! Erre inni kell! :haha:
(http://1000smilies.com/animated/beerpull.gif)
Drakula White SeeD a z 1300. postodhoz:jee:
Ramiz...a PoWa veled van:D (ezekszerint:D) Gratulációm! Az 5000. hozzászólásodhoz!
Quote from: White SeeDArigatou!
(nem todom kinél láttam, de aki a GB-s aláírást csinált az határozottan király:jee: )
Kvikveg-nél láthattad:D Tényleg jó!
Grat White Seed! :appl:
Akarom mondani Omedeto! ;)
:D
Grat Ramiz & White SeeD!:jee:
:merci: mindenkinek!
Quote from: kikuchiyo[COLOR="LemonChiffon"]Honnan van ennek ennyi ideje? :D[/COLOR]
:lazza:
Quote from: Kuro_Tenshina és most ennek örömére menj és get a life :p
:morci: :D
Quote from: DjinnErre inni kell! :haha:
(http://1000smilies.com/animated/beerpull.gif)
Ez a beszéd! :cool:
(http://bandris.uw.hu/emot/sor.gif)
Grat Godlike Ramiz! :D
Quote from: Ramiz:morci: :D
Ja igen, mondom én, aki már hivatalosan is függõvé vált :haha:
Quote from: White SeeDArigatou!
+Omedeto mindazoknak akiknek az elmúlt idõben volt valamije. Neveket nem sorolok, hátha kimarad valaki:)
(nem todom kinél láttam, de aki a GB-s aláírást csinált az határozottan király:jee: )
Koszi!
[SIZE="7"][COLOR="Red"]Grat Ramiz![/COLOR][/SIZE]
Quote from: Djinn:appl::appl::appl:
Gratulálok Predaking, Ramiz és Rounin az avatarhoz!
Gratulálok Necrid, Moha, Kvikveg és Rounin az aláíráshoz!
Gratulálok Rounin a 2300-hoz!
Gratulálok Kvikveg az 1700-hoz!
Gratulálok Necrid az 2400-hoz!
Gratilálok kisvirag az 1100-hoz!
:appl::appl::appl:
:merci: Djinnek e kiváló összefoglalóért!
Grat White SeeD és Ramiz!
Moha is among the top 25 banner creators @ animemusicvideos.org :D
Grat Moha! Csak most vettem észre. :)
Quote from: RamizMoha is among the top 25 banner creators @ animemusicvideos.org :D
Aha!
Grat! :jee: :appl:
Gratulésön Moha! :appl:
Grat Ramiz és White Seed! :appl:
Grat Moha :cool:
Grat Moha-bá! szép "munka"
(de nekem nem jön be az oldal csak én vagyok vele igy?)
Kösz a gratokat srácok! :o :tezsvir:
Most valami leállás van, nem jön be az oldal, szerintem elõbb-utóbb megoldják.
Amúgy 46 feltöltött bannerbõl 11-et fogadtak el... egész jó arány. Majd ha leszek elég bátor, kirakom valahova mindet, hátha nektek az is tetszik, amit nem fogadtak el. :haha:
Quote from: RamizMoha is among the top 25 banner creators @ animemusicvideos.org :D
Grat Moha! Csak most vettem észre. :)
Grat Moha!
Basszus, most mar nekem is fel kell kotnom a gatyat.
Megyek, szerencset probalok!
edit: http://www.animemusicvideos.org/ Kiszolgalo nem talalhato. Grrr.
Grat Ramiz, White SeeD és Moha!!
:appl: :appl: :appl:
Quote from: White SeeDIgaz nekem sem jön be az oldal...
Na, azért ne gondoljátok, hogy csak azért írtam be, mert úgysem elérhetõ az oldal. :haha: Eset 8 körül még ment. Amint elérhetõ lesz, értesítek mindenkit. :)
Kösz a gratot amúgy.
[SIZE="4"][COLOR="DarkRed"]:appl: Grat Ramiz az 5000-hez! :appl:[/COLOR][/SIZE]
Gratulálok Moha!! :appl:
Happy Birthday Raisu-sama :jee: :appl:
Pre-Grat Lythis postfordulóhoz!! :jee:
Arigato Necrid! :merci:
Grat Lythis, Moha, White SeeD meg még akit kihagytam.
Most már bejon az http://animemusicvideos.org .
Majd talán én is csinálok bannert. :D
Gratulálok Lythis-nek az 1000-hez.
Arigato Kupo és Predaking!! :merci:
Grat Lythis! :appl:
Grat Lythis az 1000-hez! :jee: :appl:
(ami mosmá' 1,006 :D )
Grat a http://www.animemusicvideos.org/home/home.php -nak a visszatéréshez :D
Grat Lythis! Ezredesi rang!
[Star Why]
- Ja, igen. Most már felesleges megnézni a hologramfilmet, amit a hercegnõ küldött Cselovik tábornoknak.
- Tábornok? - nézett nagyot Luke.
Tudod fiam volt köztünk tizedes, százados, ezredes, Mert a századosnak csak minden századik szava volt értelmes..
[/Star Why... bár nem tudom, hányan olvasták :D]
Pre-Grat Predaking, még 1 és 300!
Grat Predaking!
:merci: sirtomi, Yakumo, és Kuro_Tenshi!!! ^^
Grat a 300hoz Predaking!!:appl:
:merci: Kuro_Tenshi , sirtomi , Lythis
Boldog születésnapot Raisu-sama! :appl:
Boldog születésnapot Mirrornak is, ha legalább a születési dátum adatok ezen fele igaz ;) :appl:
Boldog születésnapot kívánok Mirror :appl:
Boldog születésnapot kívánok Keitaro :appl:
Boldog születésnapot kívánok Raisu-Sama :appl:
Predaking, 300, :jee: ,Grat!
Grat Predaking!:jee:
Grat Lythis!:jee:
Boldog Szülinapot Raisu-sama & Mirror!
Grat Predaking 300 posthoz!! :jee:
Quote from: HVp213Grat Predaking!:jee:
Grat Lythis!:jee:
Boldog Szülinapot Raisu-sama & Mirror!
Úgyszintén!
Quote from: HVp213Grat Predaking!:jee:
Grat Lythis!:jee:
Boldog Szülinapot Raisu-sama & Mirror!
Quote from: PirulaÚgyszintén!
Csatlakozom!
Grat Lythis ezredesnek!
Bsz Mirror!
Grat Lythis és Predaking! :appl:
Bsz a maszületetteknek! :) :jee:
:appl::appl:
Boldog születésnapot Raisu-Sama, Mirror és Keitaro!!
Gratulálok Lythis az 1000-hez!
Gratulálok Predaking 300-hoz!
:appl::appl:
Thx :merci: Djinn; Darkstar; SaiyaGin; Necrid ; Yakumo és a többieknek is akinek még nem köszöntem meg :merci:
[SIZE="5"]Arigato all[/SIZE]
Boldog Születésnapot kívánok a ma születetteknek, kiemelve a születési dátumát nagyon hülyén megadó és így belõlem nagy hülyét csináló Mirror-nak! :mad: :D ;)
Gratulálok Necrid az új aláirásodhoz. Látom vissza FMP :)
Quote from: PredakingGratulálok Necrid az új aláirásodhoz. Látom vissza FMP :)
:merci:
Grat Dinihibki 300 posthoz!! :jee:
Quote from: Necrid:merci:
Grat Dinihibki 300 posthoz!! :jee:
Arigato:) (igyekszem:D)
[COLOR="Red"][SIZE="3"]Grat Kvikveg az aláírásodhoz[/SIZE], te kis gif-kreátor![/COLOR] ;)
[COLOR="blue"][SIZE="4"]Grat Moha a sok szép bannerhez[/SIZE], te kis banner-kreátor! :)[/COLOR]
(De azt azért hozzá kell tenni, hogy abból a 46-ból egyet én csináltam. :hehe: Vagy azt te már 47.-nek számoltad?)
[COLOR="DarkGreen"][SIZE="5"]Grat Ramiz az 5000-hez[/SIZE], te kis post-kreátor![/COLOR]
(Biztos van otthon egy géped, amit rácsatlakoztattál a fórum hálózatára, s csak úgy önti neked az ökörségeket a fórumra mialatt te minden más csinálsz, így meg is van oldva az időprobléma... :D:D)
Boldog szülinapot Raisu-Sama! meg a többieknek is! ;)
Grat White Seed az 1300hoz!
Grat Lythis az 1000hez!
Grat Predaking és Danhibiki 300hoz!
Grat Necrid az aláírásodhoz!
Meg még grat annak, akit esetleg kihagytam!
Quote from: PredakingGratulálok Necrid az új aláirásodhoz. Látom vissza FMP :)
És ez most bazijó! Grat Omár-sama! :jee:
Grat Danhibiki a 300-hoz! :jee:
Grat Raggie Gordon az avatarodhoz!
:D Koszi Meske!
Grat Necrid!
Gratulálok Dinihibki a 300-hoz. :appl:
Grat Danhibiki a 300-hoz! :) (mondjuk már 304)
Köszi mindenkinek:)
Heppi Bõrzdéj Raisu-Sama!!!:jee:
:merci: Meske, Yakumo, Kvikveg.
Grat Danhibiki mind a 300 posthoz! :D
+ grat azoknak, akiket most lusta vagyok felsorolni! ;)
Grat Danhibiki :jee:
Grat Necrid!
Quote from: HVp213Grat Danhibiki :jee:
Grat Necrid!
:merci:
Grat DanHibiki! :appl:
Grat Kvikveg az új avatarhoz és signature-képhez - Squazee2005 irígykedni fog :D
Grat kvikveg :jee:
Gratulálok Danhibiki a 300-hoz! :)
Gratulálok Raggie és Kvikveg az avatarhoz! :)
Gratulálok Necrid és Kvikveg az aláíráshoz! :)
Quote from: DjinnGratulálok Danhibiki a 300-hoz! :)
Gratulálok Raggie és Kvikveg az avatarhoz! :)
Gratulálok Necrid és Kvikveg az aláíráshoz! :)
:merci:
Quote from: Kuro_TenshiGrat DanHibiki! :appl:
Grat Kvikveg az új avatarhoz és signature-képhez - Squazee2005 irígykedni fog :D
Igen, kozben eszembe jutott, hogy mintha valakinel lattam volna allokepben ugyanezt... :rolleyes:
Egyetlen pech, hogy gyk nem lehet nem ugralosra megcsinalni... Vagyis nagyon maceras lenne...
(http://usteam.hu/pictures/a/pics/1131506620396.gif)
Quote from: MohaGrat Danhibiki mind a 300 posthoz! :D
Quote from: HVp213Grat Danhibiki :jee:
Quote from: Kuro_TenshiGrat DanHibiki! :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Danhibiki a 300-hoz! :)
:merci: :tezsvir: Köszke!
Grat Senior Slayer Ace :jee:
Quote from: DjinnGratulálok Danhibiki a 300-hoz! :)
Gratulálok Raggie és Kvikveg az avatarhoz! :)
Gratulálok Necrid és Kvikveg az aláíráshoz! :)
Csatlakozom .
:merci: Necrid
Grat mindenkinek aki megérdemli;)
Grat Slayer_Ace! :appl:
Grat Kvikveg, Necrid, Slayer_Ace!
Kvikveg a mostani siged tetszik a School Rumble-os. :D Harima RulZ! :P
Gratulálok Slayer_Ace az 100-hez. :appl:
Grat mindenkinek, aki megérdemli! :appl:
Quote from: DarkstarGrat mindenkinek, aki megérdemli! :appl:
Lustaság fél egészség :rolleyes:
Miért nem egybõl Grat/L'oreal: mert megérdemled! :haha:
Gratulálok mindenkinek, aki elért vmit, mióta utoljára jártam errefelé!:jee:
[SIZE="1"]Bevallom, az már elég rég volt...[/SIZE]
Grat mindenki. L'oreal.
Grat Lythis az aláíráshoz! Mi ez illetve férfi vagy nõ?
Gratulálok Slayer_Ace az 100-hoz! :)
Gratulálok Lythis az aláíráshoz! :jee:
Egyébként férfi.:)
Gratulálok Lythis az új aláírásodhoz. :appl:
[SIZE="1"]na vajon miért nem vagyok most meglepve[/SIZE]
THX Djinn és Ramiz!! :merci:
Mi ez? :haha: onnan van, mint a megacool gonosz avatarod:D Dir en Grey...
Grat az avatarhoz Raggie!
Quote from: DjinnGratulálok Lythis az aláíráshoz! :jee:
Egyébként férfi.:)
Ez férfi??? :wtf:
Grat Slayer_Ace a 100-hoz! :jee:
Grat Slayer_Ace!:jee:
Grat Raggie!
Grat Lythis!
Kuro_Tenshi!
(mindenki h megváltozik... lehet nekem is meg kéne válnom ettöl a párszáz éves image-töl)
Grat Slayer_ace a 100-hoz!
Grat Raggie és Kuro_Tenshi az avatarhoz!
:appl: :appl: :appl:
Danke mindenkinek a gratokért! :merci:
Egyébként a szövege(nemtom mennyire lehet elolvasni): Jesus sets my head on fire!
Kösz Vili és SirTomi!
Rei ezennel visszavonul...
[SIZE="1"]egy idõre legalábbis... amíg nem lesz idõm megint megnézni :D[/SIZE]
:merci: Kuro_Tenshi, Kupo, Predaking, Djinn, Yakumo, HVp213, és annak is akit esetleg kihagytam :)
Grat Raggie es Kuro_Tenshi a kiraly avatarokhoz! :D
Es grat mindenki masnak, akit mar keptelen vagyok eszbentartani!
Grat a 100-hoz Slayer_Ace (mostmár kihagytál:D)!!:appl:
Grat az új avatarhoz Kuro_Tenshi!! Az nem egy Gibson...:D?:appl::appl::appl:
grat mindenkinek az uj avatarhoz (Kvikveg, ez naggyon beteg ava! )
az új aláírásokhoz, meg ami még volt/van :tezsvir:
Grat K_T az avatárhoz a hegedûs (vagy mittomén milyen hangszer az...) Takkunnal! :cool:
szerintem gitár :hehe:
:merci: Lythis (nem maradok adós:D)
Kösz Kvikveg!
Kösz Lythis - és nem, az ott egy Rickenbacker 4001 Midnight Blue színben :p
[SIZE="1"]A Gibson meg valójában egy szar, ami csak a nevébõl él - addig, amíg a gitárosok végre rá nem jönnek, csak hát az sokáig tart...[/SIZE]
Ramiz! :morci:
:D
kisvirag: majdnem :p mert az egy basszusgitár :hehe:
:merci:
Quote from: Kuro_Tenshikisvirag: majdnem :p mert az egy basszusgitár :hehe:
:merci:
neharagudj, de a basszusgitár is egy gitár, nem?
ez olyan, mintha azt mondanád, hogy nem, az nem alma, az delicsesz.... :hehe:
Quote from: kisviragneharagudj, de a basszusgitár is egy gitár, nem?
Az autó teherautó? Hát... izé. Végül is kerekei vannak, gurul meg minden... de ha teherautóra gondolunk, akkor mondjuk azt. Különben is, a zenészeknek joguk van elfogultnak lenni a hangszerükkel. :D
Gratulálok Kuro_Tenshi az avatarhoz! :cool:
Quote from: kisviragneharagudj, de a basszusgitár is egy gitár, nem?
ez olyan, mintha azt mondanád, hogy nem, az nem alma, az delicsesz.... :hehe:
Á téma!
*vigyorogva összedörzsöli a kezét, közben Mr Burns módjára "Excellent!" felkiáltás*
Ha!
Nem olyan egyszerû ez.
Ez nem éppen olyan, mint az alma-fajták. Ez két teljesen eltérõ hangszer fejlõdése és átalakulása, mely egy ponton (1951-ben) nagyon közel került egymáshoz, és sokat hatott egymásra.
Azaz:
A gitár eredete - nagyon bonyolult - a gitár.
Azonban a basszusgitár - itt ugrik a majom a vízbe - a nagybõgõtõl származik.
Trükkös, mi?
Ez a keveredés az elektromos gitár megjelenésével kezdõdött.
Elõször megjelentek a hangszedõvel ellátott akusztikus gitárok, majd sok-sok kisérletezés és a hangszedõk és a húrok fejlesztése után kezdtek átalakulni a gitárok, megjelentek a fél-akusztikus elektromos gitárok.
Aztán jött egy Leonard Fender nevezetû ember, aki tovább kísérletezgetett, és elõjött a tömörtestû hangszerek ötletével. Itt már az akusztikus jelleg lehanyagolható volt, és ezeket csak erõsítõvel lehetett használni.
1951-ben elkészített egy tömörtestû gitárt, amit Broadcasternek nevezett el. Késõbb a nevet Telecasterre (http://www.fender.com/products/search.php?partno=0100202850) változtatta - és ez *szinte* változatlan formában még máig népszerû.
Elõjött egy másik ötlettel is. Ott voltak a nagybõgõsök. Kellett mindenhova azt a bazi nagy hangszert cipelniük, amit elég problémás volt mikrofonnal kihangosítani (máig is az), meg hát mint aki a zenei alapot adja, nagyon precíz intonáció volt szükséges.
Erre jött az ötlet: az eddigi sikertelen kísérletekkel szemben (pl Tutmarck 1935 - mondjuk elég kevéssé ismert, talán ha pár száz ember tud róla) egy új hangszert teremtett, ami az elektromos gitár és a nagybõgõ kombinációja volt: ugyancsak 1951-ben elkészítette a Precision Bass (http://www.fender.com/products/search.php?partno=0271902550)-t. A Telecasterhez kicsit hasonló forma, tömörtestû, elektromos, köztes hosszúságú nyak (Tele 26,5" - bõgõ 42" - Precision 34")
Néhány változtatást eszközölt még rajta 1954-ben, de azóta *szinte* változatlan formában készül.
1958-ban készítette el ennek egy módosított változatát: a Jazz Bass (http://www.fender.com/products/search.php?partno=0157400800)-t. Ez máig a legnépszerûbb basszusgitár-típus. Azóta a basszusgitáok külön fejlõdési utat jártak be. Megjelent az öthúros (ez is elvileg Fender volt, csak õ egy kicsit máshogy csinálta...), majd a hathúros (Ken Smithnek tulajdonítják); azóta már létezik 12húros szörnyeteg is (idén készült el a prototípus http://www.talkbass.com/photopost/data/501/33657s_12sre.JPG), bár ezek inkább kuriózumnak számító ritkaságok (mint a barokk idején - végülis fiatal hangszer, hasonló szakaszát éli); ugyancsak megjelent és terjedt a bundnélküli is (fõleg Jaco Pastorius hatására - róla röviden annyit, hogy a világ legjobb basszusgitárosaként tartják számon).
Naszóval, itt találkoztak. Látszatra sok hasonlóság is van köztük.
Ettõl függetlenül eltérõek. Kb annyira, mint a hegedû a nagybõgõtõl.
Az ilyen evidens technikai dolgoktól eltekintve, mint méret, húrok száma (már akinél :p ), hangolás, stb; más szerep, más feladatot lát el, más hozzáállás szükséges. Legalábbis a hagyományos megközelítésben.
Más hangszín, más technikák, más trükkök.
És még sorolhatnám.
Szóval csak ugyan névleg gitár, de ennél azért összetettebb.
Na, most ám lehet olvasgatni :D
Quote from: DjinnGratulálok Kuro_Tenshi az avatarhoz! :cool:
Köszi!
:)
[SIZE="1"]A-há! Sikeresen eltereltem mindenki figyelmét a postfordulóról és az addict memberré válásról... :D[/SIZE]
Grat Kuro_Tenshi a gitár összefoglalóhoz! Tényleg jó, ezek nekem mind új dolgok voltak :)
Ja és Grat a 800-hoz! :)
jaja :tezsvir:
bocs egy szerencsétlen laikus megszolalásához!
:lol: Kuro_Tenshi!
Egy kis Rocksuli nekünk.
Grat!
You are The Lord of "Knowledge of Guitars"!
:hail:
Még egyszer kösz mindenki :merci:
Ha úgy tudnék játszani, amennyit tudnék róluk :rolleyes: mennem kéne gyakorolni ahelyett, hogy itt a szemem rontom :)
Quote from: Kuro_TenshiÁ, téma!
*vigyorogva összedörzsöli a kezét, közben Mr Burns módjára "Excellent!" felkiáltás*
Végig erre várt, provokált minket, és mi besétáltunk a csőbe...
Gratuláció az ügyes manőverhez és a 800 posthoz! :D Ja meg a basszusnagybőgő :D tudományodhoz. :cool:
Gratula Kuro_Tenshi! :)
Mesélj még, szerinted melyik gitár jó? [SIZE="1"]Én azt várom már egy ideje hogy majd valaki hozzám vág egy PRS Custom 24-et, mert hogy pénzem a büdös életbe' nem lesz rá az biztos. :([/SIZE]
Akkor így utólag grat a 800-hoz és az Addictsághoz is Kuro_Tenshi-san!!:appl::appl::appl:
Grat 800-hoz Kuro_Tenshi!
:jee:
Gratulálok Kuro_Tenshi a 800-hoz! :)
Kösz Ramiz és Grat az 5100-hoz! :appl:
Kösz Pirula, bár gitárokban kevésbé vagyok képben [color="#fcfcff"]bár annyira azért igen, hogy az PRS - Paul Reed Smith :p :)[/COLOR]. A Gibsonról, főleg a minőség és ár ellentétes irányú haladásáról hallottam pár dolgot és néhány amekdotát; de ha érdekel, utánanézhetek.
Kösz Lythis, Yakumo, Djinn! :)
:merci:
Gratulálok Ramiz az 5100-hoz! :appl:
Gratulálok Alkyra a 800-hoz! :appl:
Grat Alkyra! :appl: :jee:
Grat Alkyra!
Grat Ramiz!
Grat Alykra!:jee:
GRat Ramiz! :appl:
Pre-Grat sirtomi :jee:
Grat Kuro tenshi uj avahoz!! :jee:
Grat sirtomi az 1500-hoz, és az Otakusághoz!!:jee:
Grat Alkyra a 800-hoz, és az Addict-sághoz!!:jee:
:appl::appl:
:merci: Lythis és Necrid a pregratért! :)
Kösz Necrid!
Grat SirTomi, most már hivatalsoan is nagy otaku ;) lettél! :jee:
Kösz Kuro_Tenshi! :)
Gratulálok sirtomi az 1500-hoz! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiKösz Pirula, bár gitárokban kevésbé vagyok képben [color="#fcfcff"]bár annyira azért igen, hogy az PRS - Paul Reed Smith :p :)[/COLOR]. A Gibsonról, fõleg a minõség és ár ellentétes irányú haladásáról hallottam pár dolgot és néhány amekdotát; de ha érdekel, utánanézhetek.
Ha véletlen belefutsz egybe akkor elküldheted. PRS-t javítottam. :D Ilyen szép gitár nevét elgépelni...
Grat Ramiz & sirtomi! :)
:merci: Djinn és Pirula!
Grat sirtomi:jee:
Grat sirtomi! :D
Grat Alkyra!:jee:
Grat Ramiz!:jee:
Grat Kuro_Tenshi!:jee:
Grat sirtomi!:jee:
grat thrall az aláíráshoz... mindig újra és újra beugrok... :D
Quote from: HVp213Kuro_Tenshi!:jee:
Kösz Vili! :)
Grat sirtomi & Kuro_Tenshi! :jee:
Grat Thrall :jee:
Csak most vettem észre Beren új aláírását... Tetszik! :jee: (Egyik kedvencem)
Omedeto Alkyra a 800.psotodhoz:tezsvir:
És a többieknek is gartulálok akikrõl lemaradtam volna...:D
Köszönöm.^^
Hehh, Vili... Grat... jó sötét avatár... :D
Grat Alkyra a 800-hoz!
Quote from: RamizHehh, Vili... Grat... jó sötét avatár... :D
THX!
(remélem csak az avatarom szinére céloztál a sötéttel:lazza: )
:haha:
Nem Bírtam ki sokk volt nekem ez a tömeges változás... (még a Master is... :p)
Grat HVp213 az új avatarhoz, és sighez, főleg a sig tetszik. :P
:merci: HVp213, Slayer_Ace, Kupo!
Grat az avatarhoz HVp213!
[SIZE="1"]Sin City -t szeretem[/SIZE]
Köszi Kupo! (megpróbálok majd még EL-es kawai gifet csinálni...) eredetileg nem ezrt akartam de miközbe kerestem azta a jelenetet amit korábban kinéztem megakatt a szemem rajtuk ahhogy tömik arcuk... :D
THX sirtomi reméltem h vki felismeri! :) ebből is tervezek még 1-2 képecskét de azok már ismét mozgok lesznek ha az Úr is ugy akarja :p
kérdés: Nem emléxik vki volt már vkinek a mostani avamhoz hasonloja mer igy Forumos környeztébe látva elég ismerős... (nem akarok olyan avat használni ami másnak már volt... :rolleyes: )
Quote from: HVp213Köszi Kupo! (megpróbálok majd még EL-es kawai gifet csinálni...) eredetileg nem ezrt akartam de miközbe kerestem azta a jelenetet amit korábban kinéztem megakatt a szemem rajtuk ahhogy tömik arcuk... :D
Szerintem úgy néznek ki, mint akik fuldokolnak...
Quote from: RamizSzerintem úgy néznek ki, mint akik fuldokolnak...
:bruhuhu: Meg akarod bántani szegény érzékeny lelkem...:beken:
Quote from: HVp213Köszi Kupo! (megpróbálok majd még EL-es kawai gifet csinálni...) eredetileg nem ezrt akartam de miközbe kerestem azta a jelenetet amit korábban kinéztem megakatt a szemem rajtuk ahhogy tömik arcuk... :D
THX sirtomi reméltem h vki felismeri! :) ebbõl is tervezek még 1-2 képecskét de azok már ismét mozgok lesznek ha az Úr is ugy akarja :p
kérdés: Nem emléxik vki volt már vkinek a mostani avamhoz hasonloja mer igy Forumos környeztébe látva elég ismerõs... (nem akarok olyan avat használni ami másnak már volt... :rolleyes: )
Ilyen avatarja szerintem még nem volt sokaknak. Egy mozgó gifre kiváncsi lennék. Õ volt az egyik kedvenc szereplõm a filmben, és egyben az egyik legdurvább szereplõ is szerintem. A Gyûrûk Ura után furcsa volt ilyen szerepben a srác :)
Grat Vili:jee: de mióta tetszik neked az EL?:)
Kösz Sidney! :merci:
Grat Thrall! :appl:
Grat Vili az avához és fõleg a szignóhoz! :jee:
Quote from: HVp213Köszi Kupo! (megpróbálok majd még EL-es kawai gifet csinálni...) eredetileg nem ezrt akartam de miközbe kerestem azta a jelenetet amit korábban kinéztem megakatt a szemem rajtuk ahhogy tömik arcuk... :D
THX sirtomi reméltem h vki felismeri! :) ebbõl is tervezek még 1-2 képecskét de azok már ismét mozgok lesznek ha az Úr is ugy akarja :p
kérdés: Nem emléxik vki volt már vkinek a mostani avamhoz hasonloja mer igy Forumos környeztébe látva elég ismerõs... (nem akarok olyan avat használni ami másnak már volt... :rolleyes: )
Grat Vili az avatarhoz, te sotet arulo! :D :D :D
Igy megtagadni a vilag legcoolabb vampirj.... hm... ize... oppsz... TILOS AZ AVATAROMAT MEGNEZNI!!!
:haha:
Most esett le, hogy lent ket lany van. :eeek:
Szoval Sin City. En Hellblazert olvasgattam mostanaban. Nagyon jo sotet hangulata van annak is. Csak kicsit mashogy.
Köszönöm Szépen My Master! (eddig két fogkefének láttad öket vagy minek???)
Köszi Necrid! (amiota láttam :p)
Köcci Kuro_Tenshi! (szted is fuldokolnal??? :( )
Quote from: HVp213Köcci Kuro_Tenshi! (szted is fuldokolnal??? :( )
Mivel már láttam, ezért egybõl vágtam, hogy a galamb-sütiket majszolják nagy erõbedobással ^^" az extrában volt, ah jól emlékszem.
Sztem vannak jobb képek is a sorozatban, de ez is aranyos :)
Quote from: HVp213Köszönöm Szépen My Master! (eddig két fogkefének láttad öket vagy minek???)
...
:lul:
Nem, csak mivel ugyanazt ugyanugy eszik, azt hittem egy lany, ket szemszogbol.
Quote from: HVp213Grat Alkyra!:jee:
Grat Ramiz!:jee:
Grat Kuro_Tenshi!:jee:
Grat sirtomi!:jee:
CSatlakozom
Gratulálok Vili az új ava-hoz és az aláíráshoz. Mind2 :jee:
Grat Kvikveg, hogy kapásból sikerült 109 pontos bannert kreálnod! :) ... nekem a maximum 104 pont volt... na és persze sokadjára.
Grat Moha Moderator!:jee: (de akkor mostantol te is gonosz leszel??? :p)
Gratulálok Moha a moderátori ranghoz. :appl:
Quote from: MohaGrat Kvikveg, hogy kapásból sikerült 109 pontos bannert kreálnod! :) ... nekem a maximum 104 pont volt... na és persze sokadjára.
Koszi!
Jot tett az onbecsulesemnek. :)
Grat Moha!
:tezsvir:
Quote from: ShiroiGratulálok Moha ahhoz, ami mindjárt feltûnik sokaknak! ;) További munkájához sok sikert, erõt, egészséget kívánok. A parancsot aláírta: zsozso admin, és Shiroi mod.
Hûûû! Ezt jó csöndben intézted! ;)
Gratulálok (és félek :lol: ) a rangodhoz/tól! :D
De meglepett ez! Még mondják, nincs új a nap alatt! :lol:
[SIZE="1"]de légy bölcs és ne légy "gonosz", jó? Eddig tök rendesnek ismertelek meg. (már amennyire lehetséges) :tezsvir: :D[/SIZE]
Grat Moha:jee:
Köszönöm a gratokat! :merci:
HVp: egyelõre nem leszek gonosz... még úgy tûnik, nem tudom teljesen használni a "félelmetes erõt" :D
Meghát tõlem nem kell félnetek (annyira :__devil: ) /me lenni viráglelkû. :)
:hail: Moha!
Menni fog! Te vagy az, aki egyensúlyt hoz az Erõbe, és a világos oldalt választja! :D
Grat Moha!!! :jee: :jee: :jee: :jee: :jee: :whoah: :appl:
Quote from: RamizMenni fog! Te vagy az, aki egyensúlyt hoz az Erõbe, és a világos oldalt választja!
Quote from: Moha/me lenni viráglelkû. :)
Úgy legyen! Ámen. :D
[SIZE="1"]csak nehogy Ani sorsára juss! :eek: :beken: [/SIZE]
KÖCCKE Predaking!
Gtar Moha-sama :jee:
Köszönöm szépen mindenkinek, s GRATULA MOHAAAA!!!:) :jee:
Grat Moha! :jee:
Quote from: MohaKöszönöm a gratokat! :merci:
HVp: egyelőre nem leszek gonosz... még úgy tűnik, nem tudom teljesen használni a "félelmetes erőt" :D
Meghát tőlem nem kell félnetek (annyira :__devil: ) /me lenni viráglelkű. :)
Ki mondta, hogy az egyensúlyhoz gonosznak kell lenned? :hehe: :haha: :D :eek: :eeek: Jajj -_-"
gretulésön, granulálok hozzá meg ilyesmik :)
Quote from: YakumoEz férfi??? wtf
Simán. Ha japán, nőnek néz ki és NEM csúnya, akkor férfi >:]
Grat Moha!!
És grat az új avatarhoz Vili!
És persze GIGAGRAT a signature-höz!!!^^:cool:
Gratulálok Vili az új design-hoz! :)
Gratulálok Moderátor Moha! Jó munkát!! :appl:
edit:
Gratulálok Fazék a 2800-hoz!
Grat Fazék a 2800-hoz!
Grat Fazék 2800hoz!! :jee:
Gratulálok Fazék a 2800-hoz :appl:
Grat nekem mert en nem kapok gratot.
Grat Fazék! (És neked is Xipe, hadd örülj! :) )
Quote from: SidneyGrat Fazék! (És neked is Xipe, hadd örülj! :) )
grat sidney hogy elrontottad a kedvem.
Quote from: Xipegrat sidney hogy elrontottad a kedvem.
Gratulok Xipe, hogy ismét tökéletesen hozod a morcos önmagad. :haha:
[SIZE="1"]ne rémisztgesd szegényt, csak jót akart...[/SIZE]
Arigato Lythis & Djinn!
Grat Fazék!:jee:
(grat Xipe csak h mégjobb kedved legyen!!!!:__devil: )
Quote from: Xipegrat sidney hogy elrontottad a kedvem.
ha elromlott, az már a te bajod... :__devil:
Grat Xipe.
Grat Fazék a 2800.-hoz!:jee:
Na akkor hogy ne floodoljak:
Quote from: PredakingCSatlakozom
:merci:
Quote from: MohaGrat Kvikveg, hogy kapásból sikerült 109 pontos bannert kreálnod!
Ehhez meg én csatlakozom! :D
:appl:
Quote from: ShiroiGratulálok Moha ahhoz, ami mindjárt feltûnik sokaknak!
Mindjárt feltûnik? Én már azt hittem, új bannert kap az oldal, de csak amikor továbbolvastam, akkor láttam, hogy mod-ságról beszélnek :haha:
Grat Moha!
:appl:
Quote from: MohaMeghát tõlem nem kell félnetek (annyira :__devil: ) /me lenni viráglelkû. :)
Aha, Shiroi meg fehárlelkû, ahogy a neve is utal rá :haha:
Grat Fazék! :appl:
Quote from: Xipegrat sidney hogy elrontottad a kedvem.
Grat Xipe, hivatásos mizantróp mazochista :haha:
Grat. Mindenkinek! :)
(+ Beren új aláírásához!)
Grat syeren! :jee: (ha JÓL emléxem új avatarod van)
Quote from: HVp213Grat syeren! :jee: (ha JÓL emléxem új avatarod van)
Köszi szépen! És, Igen! :)
Persze Aya maradtam...
[SIZE="1"](Az aláírásomat nem tervezem lecserélni.)[/SIZE]
Tetszik az aláírásod is :)
Quote from: syerenKöszi szépen! És, Igen! :)
Persze Aya maradtam...
[SIZE="1"](Az aláírásomat nem tervezem lecserélni.)[/SIZE]
Tetszik az aláírásod is :)
EzAz! Tudtam h nem hagyhat folyton cserbe az agyam egyszer véget ér a rossz széria! :D
Thx (csak pixeles lett:beken: )
Grat mindenkinek, aki megérdemli! :jee:
Grat Vili :jee: és nekem mondod hogy sok lesz a gifból :p
Quote from: NecridGrat Vili :jee: és nekem mondod hogy sok lesz a gifból :p
Nem egy bonyolult barokk körmondat virit az aláirásomba h ne értsd meg ;) amugy ha megnézed 2 azaz KETTŐ db kép van a signomba! (abból az egyik egy 5kb-os jpg) ;) de azé köszi :p
PreGrat Kvikveg! :appl:
:appl: GRAT :appl: mindenkinek aki megérdemli!
Túl sok volt mostanában az avatar meg aláírás-váltás, assetudom már ki-kicsoda! :D De minden váltónak Grat! (még az automatáknak is....hahaha :rolleyes: )
Grat kvikveg.:jee: :appl:
Grat Vili, hogy sikerül elérned, hogy a modik ne szóljanak be az aláírásod miatt! :D
Quote from: RamizGrat Vili, hogy sikerül elérned, hogy a modik ne szóljanak be az aláírásod miatt! :D
köszönöm h felhivod rám a figyelmet:mad: (szépen csöndbe nem feltünösködeve meghuztam magam) s erre jössz te s mindent elrontasz
éppen hogy csak kilog a vége... :p
Quote from: HVp213köszönöm h felhivod rám a figyelmet:mad: (szépen csöndbe nem feltünösködeve meghuztam magam) s erre jössz te s mindent elrontasz
Engem ez jobban zavar, mint az offolás, mert az nem lassítja annyira a fórumot. (Meg pont ebbõl a francos EL-bõl kell képeket betenned...)
Grat syeren az új avatarhoz!:)
:) 1800! :)
(Valami baj van a :D smileyval...)
Gratula Kvikveg!!!!:jee:
Grat Kvikveg az 1800-hoz! :appl: !!
Grat lyhis az uj avahoz!! :jee: :appl:
Grat én is Lythis, de sztem az elõzõ jobban illett hozzád, mivel tök olyan hajberendezése volt, mint a tiéd. :lol:
Vagy mész fodrászhoz? :D :hopp:
Grat Kvikveg a 18százhoz!!:appl:
:merci: Necrid és Yakumo!! (õõõ a fodrászatot azt kihagyom kösz^^ .. de ha ekkora rá az igény, akkor visszarakhatom a régit:D)
Quote from: White SeeDOmedeto!:jee:
THX!
Grat Master!:jee:
Grat Lythis!
Quote from: YakumoGrat én is Lythis, de sztem az elõzõ jobban illett hozzád, mivel tök olyan hajberendezése volt, mint a tiéd. :lol:
Vagy mész fodrászhoz? :D :hopp:
Lythis fodrásznál??? Majd talál vmit aminek a rabja lesz akkor talán elmegy (amien örült ki is nézem belöle :D)
Gratulálok Kvikveg az 1800-hoz!
Gratulálok Lythisnek az új avatarhoz. (megsem vagyok lepödve rajta :) )
El se tudnám képzelni lythis rövid hajjal :D:D :haha:
Quote from: NecridEl se tudnám képzelni lythis rövid hajjal :D:D :haha:
ÓÓ látszik , hogy akkor nem ismered olyan régrõl mint én. Igen én még tom mien volt annó. De így vissza gondolva viszont nehéz elhinni , hogy valah is volt neki , pedig volt.
:merci: Vili!
Predaking: Kösz a bizalmat^^
Necrid: meg lennél lepve...:D
Predaking nagyban elárulja a titkomat, hogy volt rövidebb is a hajam, mint most, mondhatom szép:ejj::D:D
Quote from: Lythis:merci: Vili!
Predaking: Kösz a bizalmat^^
Necrid: meg lennél lepve...:D
Predaking nagyban elárulja a titkomat, hogy volt rövidebb is a hajam, mint most, mondhatom szép:ejj::D:D
Ha kopaszt csinálna magából , azon én is meglepödnék. De nem hiszem .... de bíztatni se kéne még mielöt végrehajtja.
Grat Lythis! Erre az avatárra még Rounin is büszke volna. :)
Grat Lythis! :appl:
Grat Danhibiki az új avához!
Grat Danhibiki!
Grat Danhibiki!! :appl:
Gratulálok Danhibiki az új avatordnak.
Gratulálok Necrid az új Signaturhoz. (szerintem az elözõ jobb volt, de ez sem rossz)
Quote from: PredakingGratulálok Danhibiki az új avatordnak.
Gratulálok Necrid az új Signaturhoz. (szerintem az elözõ jobb volt, de ez sem rossz)
Akkor csakis a kedvedért vissza rakom :)
Grat Ramiz!:jee:
Grat Omár!
Grat Necrid! :D
Grat Danhibiki!
Grat Necrid-san az új mozgó sign-darabhoz!!:jee::appl:
THX Ramiz, reméljük visszanyeli a lángjait tõle:D
:merci: :)
Happy Birthday Chronos!! :jee: és Boldog névnapot kivánok minden Szilvi nevű kedves nézönknek ! ;)
Quote from: Kuro_TenshiGrat Danhibiki az új avához!
Quote from: HVp213Grat Danhibiki!
Quote from: NecridGrat Danhibiki!! :appl:
Quote from: PredakingGratulálok Danhibiki az új avatordnak.
Quote from: LythisGrat Danhibiki!
Arigato!:merci: (még annyit, hogy nem is tetszik a signature-m?:()
Szóval az új avhoz méltóan: "Com'n, Com'n":D
Edit: BOLDOG SZÜLINAPOT CHRONOS!!!:)
És tőlem is :appl: (http://www.kepfeltoltes.hu/view/051113/Happy_Birthday_(kepfeltoltes.hu).jpg)
Quote from: DanhibikiArigato!:merci: (még annyit, hogy nem is tetszik a signature-m?:()
Ezt én is kérdezhetném :( nekem tetszik a signaturod , személyszeritn jobban szeretem a mangas képeket kawai mind2 :).
Boldog Szülinapot Chronos!
Danhibiki: Nem irtam h a grat csak az avadnak szol ;) de hogy örölj: GRAT A SIGNODHOZ!
PRED: h te se legyél letörve GRAT a tiedhez is :p :jee:
Quote from: PredakingEzt én is kérdezhetném :( nekem tetszik a signaturod , személyszeritn jobban szeretem a mangas képeket kawai mind2 :).
Köffek, a tiéd sem rossz;)
Quote from: HVp213Danhibiki: Nem irtam h a grat csak az avadnak szol ;) de hogy örölj: GRAT A SIGNODHOZ!
Máris jobban érzem magam:haha: Köffke:o
Grat a sign-höz is Danhibiki!
Grat a linkelt képhez Predaking (nekem is megvan:D)
Quote from: LythisGrat a sign-höz is Danhibiki!
Ohh....Arigato!:)
Arigato: Danhibiki-san; HVp213-san (jó az uj singed fav részembõl van :D) ; Lythis-san
h nem Gratuláltam még akkor Grat Predaking :D :jee: :appl:
Boldog Születésnapot Chronos!!! :appl: :appl:
Boldog Születésnapot Nameless-nek is, ha esetleg éppen erre járna :appl:
Quote from: Danhibiki(még annyit, hogy nem is tetszik a signature-m?:()
De, csak az már egy ideje ott van, az ava új most ;)
Grat Ramiz! :appl:
Grat Vili a legújabb signo-képhez - az a rész nagyon :lol: :D
Quote from: Kuro_TenshiDe, csak az már egy ideje ott van, az ava új most ;)
Jaa, értem:)
Grat Ramiz!! :jee: :appl:
Grat mindenkinek, aki elért valamit! :appl:
Pre-Grat Necrid! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiPre-Grat Necrid! :appl:
:merci: fõnõk :D
:appl: Grat :appl: mindenkinek, mert nem akarok senkit kihagyni :lame:
Necridnek külön: Félisten lettél! :appl: :lol:
Quote from: YakumoNecridnek külön: Félisten lettél! :appl: :lol:
:haha: :haha: :merci:
Gratula Necrid:jee:
Quote from: DanhibikiGratula Necrid:jee:
:merci: :)
Quote from: Necrid:merci: fõnõk :D
Fõnök? Mióta lettem elõléptetve? :)
Quote from: YakumoNecridnek külön: Félisten lettél! :appl: :lol:
:haha:
Grat Necrid!:haha:
[SIZE="1"]Francba, be kell hoznom...[/SIZE]
Quote from: KvikvegGrat Necrid!:haha:
[SIZE="1"]Francba, be kell hoznom...[/SIZE]
:haha: kösz :)
Grat Kvikveg az 1800-hoz!
[SIZE="4"][COLOR="RoyalBlue"]Boldog Születésnapot Chronos![/COLOR][/SIZE]
Boldog születésnapot Chronos!! :haha:
Gratulálok mindenkinek, aki megérdemli!! :appl:
Grat Master! :jee:
THX Predaking & Kuro_Tenshi! (kicsit kiegészitettem...:rolleyes: )
Grat Necrid:appl:
Grat Vili a csotanyos alairashoz! Ezt honnan szerezted be???!:eeek: :haha:
Quote from: KvikvegGrat Vili a csotanyos alairashoz! Ezt honnan szerezted be???!:eeek: :haha:
Köszönöm Master micsoda megtiszteltetés szip sszip meghatodtam...:rolleyes: (Slayers)
Boldog szülinapot, Chronos! :)
Grat Necrid, szépen haladsz. :) (A magyar nyelvvel is. :cool: :) )
Quote from: RamizBoldog szülinapot, Chronos! :)
Grat Necrid, szépen haladsz. :) (A magyar nyelvvel is. :cool: :) )
:merci: Remélem ma jól elszorakztatok meeten :)
Grat vili 1200hoz!! :jee:
Grat Necrid!:jee:
Köcc Omár!
Grat HVp213 az 1200-hoz (+2) :jee:
Quote from: YakumoGrat HVp213 az 1200-hoz (+2) :jee:
Köszi (+4)
:merci: (+9) ^^
Grat shiroi végre tettél be egy ava. eddig nem láttalak avaval :D :jee:
Gratulálok HVp213 1200-hoz :appl:
Gratulálok Kvikveg 1800-hoz:appl:
Gratulálok Necrid 2500-hoz :appl:
Gratulálok Shiroi az Ava-hoz :appl:
nekem is hagyjatok vmi esélyt :D
Edit: Jo vanna nem vok vmi jó helyesíró.
Quote from: ShiroiBoldog Születésnapot Chronos!
Hát igen ezt el is felejtettem külön. BSZ!
Shiroi: NÉZD Avatar! Grat! :appl: :jee:
Grat Shiroi!
THX Predaking! (csak e gyengéknek kell esélyt hagyni...)
:merci: Predaking :)
Grat Shiroi a Berserk-es avatarhoz!
Predaking: hagyjatok :hehe:
Shiroi! Gratula! Legyozted a forumot! Van avatarod!
Valahogy tudtam, hogy Berserk lesz. Vajon miert. :hehe::haha:
[SIZE="5"][COLOR="Red"]GRAT AZ AVATARHOZ SHIROI!!!![/COLOR][/SIZE]
Grat Shiroi! Jó nyomott hangulatú kép... :)
Chronos:(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
:jee: :appl: :appl:
Na, már így akartam az elõbb is. ;)
Bsz Chronos!:haha:
:appl::appl::appl:
Gratulálok Lytis az avatarhoz! (az meg ki az?)
Gratulálok Danhibiki az avatarhoz!
Gratulálok Necrid az aláíráshoz és a 2500-hoz!
Gratulálok Vili az 1200-hoz és az aláíráshoz!
Gratulálok Kvikveg 1800-hoz!
Gratulálok Necrid 2500-hoz!
Gratulálok Hoshi-me az avatarhoz-hoz!
Gratulálok annak, akit esetleg kihagytam!
Gratulálok Rounin Toshiya-hoz!! :p
:appl::appl::appl:
Grat Vili! :appl:
Grat Shiroi az avához! :appl:
Boldog szülinapot Prototype, ha éppen erre járnál :appl:
Köszönöm szépen mindenkinek! :)
CHRONOS
Imádok utólag felköszönteni^^" Így biztos rám emlékszik utolsók között :__devil:
Terészetes boldog születésnapot és egy jó nagy merőkanállal az élet kevésbé romlott feléből, Chronos^^
Edit: és nem mellékesen :merci:
Quote from: DjinnGratulálok Necrid az aláíráshoz és a 2500-hoz!
Gratulálok Necrid 2500-hoz!
2X :merci: :)
Grat Necrid a 2500-hoz, és aláíráshoz. :jee:
Quote from: KupoGrat Necrid a 2500-hoz, és aláíráshoz. :jee:
:merci:
Quote from: ShiroiMajd jön még nyomottabb, de most hirtelen ez lett.
Quote from: ShiroiNekem is [jó kedvem van - a szerk]! :) Vicceltem.
Látszik :) :haha:
Grat Shiroi a még nyomottabb avához :jee:
Gratulálok Hoshi-me az avatarhoz. Reméljük hamarosan megint csere lesz. :)
Bocs, Necrid. Úgy látszik túl lelkes voltam. :haha:
Gratulálok Shiroi az új avahoz. Nem mindenapi az tény, Gutts frenzy-ben :D
Grat Shiroi! (most gyorsan kiéled a felgyülemlett avatar cserélő vágyaid :D)
Merci Djinn & Kuro_Tenshi!
Grat az új avatarhoz shiroi!!:appl:
Grat a 12százhoz Vili!:appl:
Grat a 2500hoz Necrid!!:appl:
Illetve grat mindenkinek, aki még megérdemli!!
:merci: Djinn!! (egyébként Kaoru a DeG-bõl)
Grat Shiroi az új avatarhoz!:)
Gratula mindenkinek és csatlakozom Sidney-hez!!! :haha:
Quote from: Djinn:appl::appl::appl:
Gratulálok Danhibiki az avatarhoz!
:appl::appl::appl:
Köszi:)
Grat Shiroi az ava-hoz:jee: "ott van...":D
Grat Shiroi! Ez gyors volt!
*izgatottan varakozik a kovetkezore*
Tenyleg, az elozot le akartam menteni, de gyorsabb voltal...:eeek: :haha:
Grat a 200hoz syeren!!:appl:
Grat Shiroi uj avahoz!! :jee:
Grat Syeren 200hoz!! :jee:
THX Lythis!
Grat syeren!:jee:
Quote from: Shiroi(az, de most most passzol)! :merci:
Majd jön még nyomottabb, de most hirtelen ez lett.
Hát tényleg nyomottabb lett... ^^ Grat, de nem merem mondani, hogy így tovább. :)
grat Shiroi az avatarhoz, elöször majnem sikerült megijednem tõle :D
Grat Syeren a 200-hoz! :appl:
Grat Predaking a 400 (403)-hoz! :appl:
Pre-Grat és hajrá Shiroi az 1900-hoz (már csak három hiányzik)! :jee:
Grat Predaking :appl:
Gratulálok Syeren 200-hoz.
Elõre Gratulálok Shiroi 1900-hoz.
:merci: Necrid , Kuro_Tenshi
Grat Predaking!:jee:
edit: Boldog Szülinapot Kuro_Tenshi!
Quote from: PredakingGratulálok Syeren 200-hoz.
Elõre Gratulálok Shiroi 1900-hoz.
Csatlakozom és ha már ilyen galád vagyok, akkor Neked is gratulálok!! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiPre-Grat és hajrá Chronos az 1900-hoz (már csak három hiányzik)! :jee:
:lol:
Hogy miért? Nézz csak utána egy kicsit! ;) :lol:
Quote from: ShiroiEdit: Necrid-nek és Ramiz-nak (félsz, hogy mi jöhet ezután?) is köszönöm!
Még szép :D
Grat Kuro_Tenshi, BoLDoG SZüLiNaPoT!!! :appl: [SIZE="1"] (Juhé, én vagyok az elsõ... :hopp: )[/SIZE]
Grat kikuchiyo (bár nem hiszem, hogy benézel ide :) ) az aláíráshoz! :cool:
Boldog születésnapot Chronos és Kuro_Tenshi!:appl:
Grat a postfordulósoknak!
Grat az avatarhoz Shiroi!
Kuro_Tenshi Boldog Születésnapot!!!!
Éljenek a magasak és a gitártudósok!
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132046097265.gif)
(http://smiley.onegreatguy.net/bday.gif) Kuro_Tenshi!
grat a fordulókhoz! :tezsvir:
Happy Bithrday Kuro_tenshi. :jee: :appl:
Én is Happy Birthday (http://www.kepfeltoltes.hu/view/051113/Happy_Birthday_(kepfeltoltes.hu).jpg) kivánok
Kuro_Tenshi .
:appl:
Quote from: Yakumo:lol:
Hogy miért? Nézz csak utána egy kicsit! ;) :lol:
Oké, oké. Akkor Shiroi. Mod - mod, darab - darab, ahogy Hofi is mondaná :lul:
Hú de öreg vagyok... :3x3:
:haha:
Kösz Vili!
Kösz Ramiz!
Kösz Shiroi!
Kösz SirTomi!
Kösz Yakumo! *meghajol, óvatosan, hogy most ne panaszkodhass a lefejelés miatt* :D
Kösz kisvirag!
Kösz Omár!
Kösz Predaking! Nyuu nagyon cuki :D
:)
Húú de igazad van... :__devil:
Boldog szülinapot Kuro_Tenshi!
Boldog születésnapot Kuro_Tenshi!! :appl:
Gratulálok az új avákhoz Ramiz és kisvirag (:haha: )!!
Boldog szulinapot Kuro_Tenshi!
Grat az uj avatarhoz kisvirag es Mr Hyde-Ramiz!:haha:
Kösz Kupo!
Köszi Djinn!
Kösz Kvikveg!
:)
Úgy látom, "kisvirag és a kis virág" átkerült az avádba is :) cuki
Mr Hyde már kevésbe cuki :haha:
Grat VampireLady & Ramiz!
Grat Ramiz & Vampirlady :>
:merci: all
(http://smiley.onegreatguy.net/thanks.gif)
Boldoxülinapot Kuro_Tenshi! :)
Quote from: Kuro_TenshiKösz Yakumo! *meghajol, óvatosan, hogy most ne panaszkodhass a lefejelés miatt* :D
:lol: Na ez jó volt! :hopp: :lul: :jee:
GRAT [SIZE="1"]kisvirag[/SIZE] (most elég kicsi a betû?) és Ramiz! :appl:
Boldog szülinapot Kuro_Tenshi!!!!:appl:
:appl:[SIZE="3"]Boldog Születésnapot Kuro_Tenshi!!![/SIZE]:appl:
És grat az avatarváltóknak is!
Grat Yakumo 400-posthoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Yakumo 400-posthoz!! :jee:
Köszönöm, sejtettem, hogy te leszel az elsõ Necrid-sama! ;)
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132087561205.gif)
Grat Yakumo! :jee:
Grat Xipe! Honnan van a kettes csoportba (rémség: ronda, ijesztõ) besorolható avatarod? :D
Grat Xipe és vámpirlady ;>
Grat kisvirAAAg! Pont most hagysz le egy "valamikori" fórumozót, aki lovagi páncélját azóta szamurájviseletre cserélte. :D
Grat Yakumo:jee: , és boldog születésnapot Kuro_Tenshi:appl:
Quote from: RamizGrat Xipe! Honnan van a kettes csoportba (rémség: ronda, ijesztő) besorolható avatarod? :D
Grat Xipe!
Szerintem Gollam!:haha:
Grat Yakumo!
Grat Yakumo! Csak a weblapokon ne találkozz a post számoddal! (404) :D
:merci: HVp213, :merci: Slayer_Ace, :merci: Kvikveg, :merci: Moha és 404:lol:
Quote from: KvikvegSzerintem Gollam!:haha:
Én esküszöm King Kongnak néztem/em.
Gratulálok Xipe az avatarhoz! :D
Gratulálok Yakumo a 400-hoz! :appl:
Quote from: DjinnGratulálok Yakumo a 400-hoz! :appl:
Köszönöm szépen! :zen:
És ezúton Gratulálok L.Mole-nak a 200-hoz :appl: és ahhoz, hogy már
2 oldalas a Topic-ja :hopp: és ahhoz, hogy
qrva jó kanji-t készített nekem! :D :jee:
Quote from: YakumoÉs ezúton Gratulálok L.Mole-nak a 200-hoz :appl: és ahhoz, hogy már 2 oldalas a Topic-ja :hopp: és ahhoz, hogy qrva jó kanji-t készített nekem! :D :jee:
Csatlakozom! :jee:
Grat kisvirag:jee: :jee: :jee:
ez most maradhatna kicsit tovább is neeeeem??? :p
Grat L.Mole! :jee:
Quote from: HVp213Grat kisvirag:jee: :jee: :jee:
ez most maradhatna kicsit tovább is neeeeem??? :p
hát, még mindig nem érzem az igazinak...de egyelõre marad, jam :D
Quote from: HVp213Grat kisvirag:jee: :jee: :jee:
ez most maradhatna kicsit tovább is neeeeem??? :p
hát, még mindig nem érzem az igazinak...de egyelõre marad, jam :D
Koszonom! :haha:
GRAT k i s v i r a g az 1200-hoz! :jee:
Meg az Avatarhoz természetesen! Cool!
(tényleg maradhatna tovább :jee: )
Grat vampirlady uj avahoz! (http://forum.sg.hu/kep/faces/szeret.gif) :jee:
Grat kisvirag!
Grat Yakumo!
:merci: sirtomi!
Köszi Moha!
Köszi DanHibiki!
Kösz Lythis!
Kösz Slayer_Ace!
:merci:
:)
Grat Yakumo! :appl:
Grat Xipe!
Grat kisvirag a még újabb avához! :jee:
Valamint grat az 1200 (1206) posthoz, mostanában belehúztál :appl:
Gratula kisvirág az új avatarhoz!:jee:
/me megpróbálja észre sem venni Sidney postjában azt az aprócska kis ´ -t, de de de de.... (http://smiley.onegreatguy.net/vampire.gif)
egyébként :merci: all :D
ava-hoz remelhetoleg most egy ideig nem kell gratulálnotok :haha: :rolleyes:
Quote from: kisvirag/me megpróbálja észre sem venni Sidney postjában azt az aprócska kis ´ -t, de de de de.... (http://smiley.onegreatguy.net/vampire.gif)
Bocsi, csak a szokás hatalma...
[SIZE="1"]meg most órán weboldalt készítünk, aztán arra illene koncentrálni...[/SIZE]
Grat a 400hoz Yakumo!! (így utólag és megkésve...)
Grat dísznövény néninek a rengeteg posthoz, és az asassinos avához:D!
Grat L.Mole-nak a 200 posthoz!!
:appl::appl::appl:
Quote from: YakumoÉs ezúton Gratulálok L.Mole-nak a 200-hoz :appl: és ahhoz, hogy már 2 oldalas a Topic-ja :hopp: és ahhoz, hogy qrva jó kanji-t készített nekem! :D :jee:
Quote from: KvikvegCsatlakozom! :jee:
Hüpp... :beken: Na tessék, kerekednek a hozzászólások, jönnek-mennek a szülinapok, és én még csak annyit sem mondok hogy bakfitty :( Erre meg kapom a gratulációt csupa félkövérrel. Most nagyon elszégyelltem magam... :ejj:
Grat, és viszontgrat mindenkinek minden, az utóbbi idõben elkövetett, díjazandó fórumos tevékenységéért! ;)
És kösz szépen!
Grat L.Mole a 200 posthoz, a Totoro-figurához meg a kanjihoz! :jee:
:appl:
Grat L.mole!! :jee:
Gratulálok az ifjú angyalhoz Hoshi-me!! :haha:
Gratulálok kisvirag az avatarhoz! :jee:
Gratulálok L.Mole a 200-hoz! :appl:
Quote from: KvikvegGrat Xipe!
Szerintem Gollam!:haha:
Grat Yakumo!
tevedsz, nem Gollam.
messze tole.
talan a kisvampir tudja kicsoda.
Még egy új ava? Lassan kezdem azt hinni, hogy feltûnési viszketegségben szenvedsz :haha:
Quote from: Xipetevedsz, nem Gollam.
messze tole.
talan a kisvampir tudja kicsoda.
Hmmm.... ez most meglepett.. Tuti ugyanazt hasznaltak.
Underworld_Evolution19 Hmmm. :D Sajna ahhoz meg nem volt szerencsem.
Grat Shiroi! Szep! :jee:
Quote from: KvikvegHmmm.... ez most meglepett..
Grat Shiroi! Szep! :jee:
sot, semmi koze ahhoz a fantaziavilaghoz.
Grat shiroi :jee:
Tenyleg, az alairas. Mostanaban valtozott 2x is ha jol lattam, mivan, kitort a depi? :eeek:
"Szemem a bánattól elbágyadt, megvénhedett minden szorongatóm miatt."
Csak semmi oszi depresszio, teli alom, agyleallas. Eleg, ha nekem van olyanom.:haha:
Gratula Shiroi, Xipe, kisvirag az új avatarokhoz:jee: (eszméletlen micsoda avatar, sign. cserélés söpör végig a fórumon:D) Grat L.Mole a munkáidért (remélem Urd-ot is csak dícsérni fogom tudni:D) és a 200.(+1) hozzászólásodhoz!:jee:
Grat Shiroi az uj avahoz!
Most te nyûgöztél le engem (tudvalevõen rajongok a szárnyas nénikért és bácsikért :haha: )
Xipe: öööö miért is kéne nekem tudnom?
Quote from: kisviragGrat Shiroi az uj avahoz!
Most te nyûgöztél le engem (tudvalevõen rajongok a szárnyas nénikért és bácsikért :haha: )
Xipe: öööö miért is kéne nekem tudnom?
mert vampiros.
Quote from: ShiroiSemmi "depi" (fujj, de szép szó). Fõleg nem az évszak miatt. Egyébként: Zsolt 6,8 ;)
1. Helyes.:jee:
2. Valahogy ereztem. :D
Grat Shiroi! És köszönjük. ;) Ez igazi megnyugvás. Jó nézni. Ezt most még én is lementettem. :)
Quote from: Xipemert vampiros.
Naaa, mondd meeeeeg! :)
Mi az, Ramiz, felszarvaztak? :D ^^
Grat az avatarhoz!
Quote from: MohaMi az, Ramiz, felszarvaztak? :D ^^
Grat az avatarhoz!
Ennyire debil embert ritkán látni, mint ez a boszorkányklán-vezér, muszáj volt betennem valamikor. :)
Quote from: RamizEnnyire debil embert ritkán látni, mint ez a boszorkányklán-vezér, muszáj volt betennem valamikor. :)
A, o az. Valahonnan ismeros volt, de azt hittem a 7vezeres magyar filmbol.
Xipe avatarjara volt tippem: Underworld Evolution? Csak kepcim alapjan...
Quote from: KvikvegXipe avatarjara volt tippem: Underworld Evolution? Csak kepcim alapjan...
Az nem az uj UW? mert azt meg nem lattam :D
Gratulálok a post fordulokhoz .
Gratulálok az új avatarokhoz látom lassan egymást avaját fogjuk használni. :D
:merci: Kuro_Tenshi, Lythis!
Grat Shiroi az Ava-hoz, Ramiz a nagyondesok posthoz! :jee:
Meg mindenkinek aki megérdemli!
:appl:
Gratulálok syeren-nek a 200 posthoz! :appl: (akkor most syeren Beren barátnõje, isn't she?)
Grat syeren!! :jee:
Grat syeren a 200-hoz!
Grat mindenkinek mindenért amit az elmúlt idõszakban elért!
Relunx
Quote from: YakumoGratulálok syeren-nek a 200 posthoz! :appl: (akkor most syeren Beren barátnõje, isn't she?)
Csatlakozom hozzád!:jee:
Igen, Beren barátnõje (hiába is próbálnák meg a "nagy nyilvánosság elõtt" eltitkolni:) )
Omodeto Shiroi sama!:jee:
Grat syeren!:jee:
Quote from: Kuro_Tenshi 2005 11-14.-énGrat Syeren a 200-hoz! :appl:
Na ja, ha már a többiek is megint gratulálnak, akkor én is :appl:
:D
Kvikveg... szóval most te örökölted Ramiz aváját?
:haha:
EDIT: Offtopicban utánaolvasta - aha, szóval ígyhogy.
Boldog szülinapot Bantu! :appl:
Grat Dreamcleaver! A postmonsterség még tényleg távoli, de úgy látom, mostanában belehúztál ^^"
:jee:
Grat Dreamcleaver!! :jee:
Grat Dreamcleaver!:jee:
Gratula az 1900. postodhoz Kvikveg:appl:
Grat Kvikveg! :appl:
Grat Kvikveg és Dreamcleaver!
Gratulálok a 900. hozzászólásodhoz Kuro_Tenshi!:jee:
Quote from: DanhibikiGratulálok a 900. hozzászólásodhoz Kuro_Tenshi!:jee:
Domo arigatou! :merci:
Grat Kuro_tenshi 900!! :jee: :appl:
Grat Kvikveg :jee: :appl:
Hajrá K_T! Már te is fórum-addict vagy, úgy látom... :)
Koszi mindenkinek! :D
Grat Kuro_Tenshi! :jee:
Grat a 900-hoz Kuro_Tenshi!!:appl:
Nah most jöhet a "100 post-os terv":D
Kösz Necrid! :)
Kösz Ramiz! [SIZE="1"](Már 150 postja ^^" )[/SIZE]
Köszi Kvikveg!
Kösz Lythis! [SIZE="1"]A terv meg már megvan - mint már 400... 404 (hú de rossz szám :haha: ) posttal elõbb megmondtam, az 1000. a NGE topicban lesz. A többi 95 meg ahova esik, úgy puffan :D[/SIZE]
:merci:
Grat Kvikveg! :jee:
Grat Kuro_tenshi 900! :jee:
Grat mindenkinek, aki elért valamit! :appl:
Quote from: HVp213Grat Kuro_tenshi 900! :jee:
:merci:
:jee: -minden fordulósnak
:hail: -minden születése napját ünneplõ egyénnnek
(szép a világ, nem?):)
Csatlakozom az elõttem szólókhoz, azaz grat. Mindenkinek!!! :):jee:
Haligali Mindenkinek!
Valami (zsozso és Syeren nevû) csoda folytán ismét mûxik itthonról a fórum, szóval: Királyok vagytok!! (a nõnemûek természetesen Király Nõk, és Királynõk egyszerre:) )
Grat Kvikveg az ezerkilencszázhoz! :jee:
Grat K_T a 900-hoz! :jee:
Lythis: Avatar yo! :jee:
Quote from: Moonshiner(szép a világ, nem?:) )
:o
Egyébként a világ maga szép, csak sok ember paréj!
Grat lythis!! :jee:
Köszönöm Yakumo és Necrid! :merci:
Mostanság nem írtam ide, úgyhogy grat mindenkinek aki megérdemli! :)
Boldog szülinapot animoni és Moonshiner!:jee:
Happy Birthday animoni és Moonshiner!!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT animoni és Moonshiner :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT animoni és Moonshiner :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Részemrõl is!!:appl::appl:
Fülek bokáig! :D
Boldog Születésnapot animoni és Moonshiner :)
Boldog születésnapot animoni és Moonshiner! :appl:
Quote from: YakumoGrat K_T a 900-hoz! :jee:
:merci:
Grat Lythis! :jee:
Boldog szülinapot Moonshiner és animoni!! :appl:
:merci: Kuro_Tenshi!
Gratula TurboK az 1400. hozzászólásodhoz (és ahhoz, hogy ezt az án általam nyitott thread-ben követted el:haha: ):jee:
Grat TurboK! :appl:
Grat TurboK:jee:
Köszönöm! de sajnos nem boldog[SIZE="1"], mert az ember egy évet öregszik ilyenkor, és azon töri a fejét, hogy ezt az egy évet mire lehetett volna még felhasználni.:3x3: [/SIZE]
Grat TurboK az 1400-hoz!
Quote from: MohaBoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT animoni és Moonshiner :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Ahogy a Modi;) mondja!
És itt egy meglepi maci nektek! :D
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132431551459.gif)
Boldog Születésnapot!!! :appl:
GRAT a Yu-Gi-Oh! gyõzelmedhez, és a zsákmányolt tápos lapokhoz Relunx!!:jee::appl:
Arigato Lythis!
Relunx
Quote from: RelunxArigato Lythis!
Relunx
Bár én nem értek hozzá de biztos nagy dolog, szal grat Relunx.:)
Boldog Szülinapot animoni és Moonshiner!
Grat Turbok!:jee:
Grat Relunx az elsõ helyért !! :jee:
Grat Relunx!:jee:
(Bar en sem ertek hozza.:rolleyes: )
Gratulálok TurboK az 1400-hoz. :appl:
Happy Birthday -t kivánok én is (http://www.kepfeltoltes.hu/view/051113/Happy_Birthday_(kepfeltoltes.hu).jpg)
Gratulálok Relux az elsõ helyért . :appl: (Tanics minket mester :D)
Gratula Lythis az 1200-hoz:jee:
Quote from: DanhibikiGratula Lythis az 1200-hoz:jee:
:merci: Danhibiki! Arigato!
Gratulálok Lythis az 1200-hoz.
:merci: Predaking, és egyúttal grat, hogy sikeresen túlélted a szombatot!:D
Quote from: Lythis:merci: Predaking, és egyúttal grat, hogy sikeresen túlélted a szombatot!:D
:merci: Lythis, kicsit ki készitett a tegnapi nap megnéztem az FMP és utána mentem aludni. Elöző este aludni azt alig tudtam. idegeim az tönkrementek, vérnyomás mérő az az kiadta az ERROR-t, kodinációs problémáim voltak mint a részegnek. összesitve ezektől eltekintve nyugott voltam :D
Grat Lythis :jee:
Kösz Necrid! :merci:
Gratula Necrid az új avához! El sem hiszem, hogy lecserélted a régit:D Mondjuk nekem a fehér hajú csaj a kedvencem:D
Quote from: DanhibikiGratula Necrid az új avához! El sem hiszem, hogy lecserélted a régit:D Mondjuk nekem a fehér hajú csaj a kedvencem:D
Christie?:) ő se semmi. amugy :merci:
Quote from: NecridChristie?:) õ se semmi. amugy :merci:
Szerintem igen õ az:D
Quote from: DanhibikiGratula Necrid az új avához! El sem hiszem, hogy lecserélted a régit:D Mondjuk nekem a fehér hajú csaj a kedvencem:D
Én sem hiszem el, de Grat hozzá! :jee: (nem bólogatsz többet? :( :D )
Amúgy meg szvsz Lei Fang csajszi forever! :hopp: :D
Lythis gratulálok az 1200-hoz! :appl:
Meg Relunx-nak is GRAT az elsõ helyért!
(bár én sem tudom mirõl beszéltek :D :lol: )
Grat az új ava-hoz Necrid!!:jee:
Grat Relunx, Necrid, Lythis*2!
:merci: Yakumo (lei fang jó de kicsi cici :) ), Lythis, Vili.
Uristen, Necridet is megfertozte az avatarcsere! :eek:
Most ki fog ertelmesen bologatni a forumon??!
Gratulalok! :)
Amugy gozom nincs ki o, vagy a "feher haju".:rolleyes:
Grat Lythis!
Quote from: KvikvegUristen, Necridet is megfertozte az avatarcsere! :eek:
Most ki fog ertelmesen bologatni a forumon??!
Gratulalok! :)
Amugy gozom nincs ki o, vagy a "feher haju".:rolleyes:
Grat Lythis!
Nem artott egy kis valtozas
Quote from: Necrid:merci: Yakumo (lei fang jó de kicsi cici :) )
:lul: :lol:
Quote from: KvikvegAmugy gozom nincs ki o, vagy a "feher haju".:rolleyes:
Egy verekedős játékból vannak. játék neve Dead Or alive. Christe(fehér hajú) (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/3.jpg) Kasumi (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/4.jpg) Lei Fang (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/13.jpg) De Tina se semmi (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/12.jpg) :D
Grat Necrid! :jee:
Ugy erted "Nem artott egy kis valtozas."?
Quote from: NecridEgy verekedõs játékból vannak. játék neve Dead Or alive. Christe(fehér hajú) (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/3.jpg) Kasumi (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/4.jpg) Lei Fang (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/13.jpg) De Tina se semmi (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/12.jpg) :D
Oooo... az az erzesem, nem noknek irtak a jatekot. :rolleyes:
Azert vicces: nekem egy szoros vadallat az avatarom, neked meg egy nagydudas noci. :hahaha:
Quote from: NecridEgy verekedõs játékból vannak. játék neve Dead Or alive. Christe(fehér hajú) (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/3.jpg) Kasumi (http://64.78.9.175/media/games/6/ss/4.jpg)
Õk a legszebbek. Hentai képeid nincsenek? Postolhatnál a galériára, úgyis alig megy... :)
THX HVp213 és Kvikveg!:merci:
Quote from: RamizÕk a legszebbek. Hentai képeid nincsenek? Postolhatnál a galériára, úgyis alig megy... :)
Elég ha a hackelt képeket küldené el:D A DoA Beach Volleyball ugyanis annó feltörték és meztelenek lettek a lányok:D Grat Necrid a 2600-hoz! Úgy néz ki, hogy ez a te napod:jee:
Quote from: DanhibikiElég ha a hackelt képeket küldené el:D A DoA Beach Volleyball ugyanis annó feltörték és meztelenek lettek a lányok:D Grat Necrid a 2600-hoz! Úgy néz ki, hogy ez a te napod:jee:
:merci: :)
Grat Necrid a 2600-hoz és új avatarhoz. :)
Bár Conan az egyik kedvencem, de ez se rossz. :D
Grat a többieknek is.
Quote from: KupoGrat Necrid a 2600-hoz és új avatarhoz. :)
Bár Conan az egyik kedvencem, de ez se rossz. :D
Grat a többieknek is.
:merci:
Grat Necrid a 2600-hoz! :appl:
Quote from: KvikvegAzert vicces: nekem egy szõrös vadállat az avatarom, neked meg egy nagydudás nõci.
Ja, tényleg :lol: :eeek: :lol:
Quote from: YakumoGrat Necrid a 2600-hoz! :appl:
:merci: :)
Grat Lythis! :appl:
Grat Omár a postokhoz és az avához! :appl:
Pre-Grat Kupo! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Omár a postokhoz és az avához! :appl:
:merci: fõnõk :)
Gratula Necrid az új avatarhoz!:jee:
Quote from: SidneyGratula Necrid az új avatarhoz!:jee:
:merci:
Grat Danhibiki a 400... 402-höz! :appl:
Grat Danhibiki :jee:
Grat Danhibiki a néccázhoz! :D
Grat Danhibiki!:jee:
Grat Necrid a 2600-hoz, és Danhibiki a 400hoz, illetve Moha a signature-höz!!!
:appl::appl::appl:
:merci: Kuro_Tenshi!
Grat Danhibiki a 400-hoz! :jee:
És Moha a csontifejhez! :eeek: :)
Quote from: YakumoÉs Moha a csontifejhez! :eeek: :)
Köszi! :D Gondolkoztam, berakjam-e avatarnak, aztán inkább mégsem. :) Amúgy gondolnád, hogy az aláírásomban lévő két kép
ugyanabból a sorozatból van? :)
Neked is kösz a gratot, Lythis
Quote from: LythisGrat Necrid a 2600-hoz
:merci: és Grat Moha-sama.:jee:
Grat az elmúlt pár nap postfordulósainak, születésnaposainak, lottónyerteseinek, stb...! :appl: :appl: :appl: :appl:
Grat Moha senpai!
:appl::appl::appl::appl:
Boldog Szülinapot animoni és Moonshiner!
Gratulálok Kuro_Tenshi a 900-hoz!
Gratulálok Relunx az elsõ helyért !!
Gratulálok TurboK az 1400-hoz!
Gratulálok Lythis az 1200-hoz!
Gratulálok Danhibiki a 400-hoz!
Gratulálok Moha az aláíráshoz!
Gratulálok Necrid a 2600-hoz és az avatarhoz!
Gratulálok mindeninek, akit kihagytam, de megérdemli!!
:appl::appl::appl::appl:
:merci: Djinn!!
(héé, ez az 1222. ... asszem most kiadok egy aranybullát:D)
:merci: Djinn
:merci: Djinn és neked grat az összefoglalóhoz! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Danhibiki a 400... 402-höz! :appl:
Quote from: NecridGrat Danhibiki :jee:
Quote from: MohaGrat Danhibiki a néccázhoz! :D
Quote from: HVp213Grat Danhibiki!:jee:
Quote from: YakumoGrat Danhibiki a 400-hoz! :jee:
Quote from: DarkstarGrat az elmúlt pár nap postfordulósainak
Quote from: DjinnGratulálok Danhibiki a 400-hoz!
:merci: Köszönet mindenkinek!:)
Juj, lemaradtam: grat Danhibiki! :jee:
Mivel lusta vagyok vissza olvasni ezért :D :
Gratulálok mindenkine aki megérdemli :appl:
Quote from: KvikvegJuj, lemaradtam: grat Danhibiki! :jee:
Quote from: PredakingGratulálok mindenkine aki megérdemli
Köff:haha:
Grat Danhibiki, és a többieknek is, akit nem írtam, mert nem tudom pontosan kik. :D
Grat Kupo-nak és Ramiznak a signature-ökhöz!!!:appl::appl::appl:
Köszi, egyébként kicsit nagy lett a fájlmérete, mert nem akartam rövidre rakni az animációt, de most még szerencse a fórum szabályai alapján 500KB alatt van. :D
Grat Ramiz az alairashoz!:lul:
Grat Kupo, aranyos aaalmos kiscica...
Na, most hogy ez idõszerû lett,
Quote from: Kuro_TenshiPre-Grat Kupo! :appl:
a pre-t elhagyhatjuk :appl:
a cica is éééédi! :)
Grat Ramiz a hûdenagyonsok posthoz! :appl:
most már bevallhatod, hogy Boncit akarod megelõzni. :haha:
Grat Kupo Postokhoz, aláíráshoz! (amúgy is imádom ezt a kiscicusos videót)
Grat Ramiz! Origami RULEZ! :hopp:
Quote from: Lythis(héé, ez az 1222. ... asszem most kiadok egy aranybullát:D )
vazz...:haha: :lul: :rotflol:
Grat Kupo & Ramiz! :jee:
Grat RAmiz, és köszi mindenkinek. :)
Grat Kupo!! :jee:
Grat Ramiz !! :lul:
Gratula Kupo a cicamicához! :) :jee:
Gratula Kvikveg az avatarhoz, és aláíráshoz! :jee:
:tezsvir: evribádi akinek jár!
Kuponak külön a cicáért, annyira kawaii! (régebben már találkoztam vele)
:merci:
Grat Danhibiki!
Grat Kvikveg... bár én ettõl az avatártól félek! (Gimnáziumban volt egy 11-es csaj, én voltam 7-edikes, na attól féltem még nagyon. Gothic csaj, fekete haj, sápadt, tisztára mint a Mel Gibson-fél eRobin Hood-ban a boszorkány...)
Grat kvikveg !! :jee:
Quote from: Ramizsápadt, tisztára mint a Mel Gibson-fél eRobin Hood-ban a boszorkány...
Nem tudom, nekem elsõre Annie-t juttatja eszembe a Tortúra c. filmbõl. Na az se volt kutya! [SIZE="1"](de kár, hogy nem szeretem a horrort :rolleyes: )[/SIZE]
Grat Kvikveg az avatarhoz!
Te jó ég! Meenyi Grat...(És köszi a Gratokat)
Grat mindenkinek mindenért amit az elmúlt idõben elért!
Sajnos most elég kábult vagyok, és nincs erõm visszanézni...
Relunx
Wow, micsoda asszociaciok!:haha:
Koszi!
Quote from: Ramiztisztára mint a Mel Gibson-fél eRobin Hood-ban a boszorkány...)
ööööö.... nem a "Kevin Costner féle" inkább? :D
Vagy lemaradtam valamiről? :eek: (?????)
Grat Kvikveg az Avatarhoz, bár én is félek:lol:
Az aláírás hírnevedhez méltó és Cool! :jee: :D
Quote from: Yakumoööööö.... nem a "Kevin Costner féle" inkább? :D
Vagy lemaradtam valamirõl? :eek: (?????)
Grat Kvikveg az Avatarhoz, bár én is félek:lol:
Az aláírás hírnevedhez méltó és Cool! :jee: :D
Hehe, en is automatikusan Kevin Costnerre forditottam. :haha:
Alairas: az amv.orgon leszavaztak, mint bannert-> leoperaltam rola a logot, mert tetszik. :D
Grat Master!:jee:
Quote from: Ramiz:merci:
Grat Danhibiki!
Grat Kvikveg... bár én ettõl az avatártól félek! (Gimnáziumban volt egy 11-es csaj, én voltam 7-edikes, na attól féltem még nagyon. Gothic csaj, fekete haj, sápadt, tisztára mint a Mel Gibson-fél eRobin Hood-ban a boszorkány...)
Köszi Ramiz senpai!:D
Grat Fazék 2900-hoz!! :jee:
Grat a 2900-hoz Fazék! :)
Gratula Fazék!!:jee:
Gratulálok Fazék a 2900-hoz :appl:
Quote from: PredakingGratulálok Fazék a 2900-hoz :appl:
Csatlakozom, mint villás konnektor a dugaljba! :jee: :appl:
Quote from: ShiroiGratulálok katz az "elsõ lépés"-ért! ;)
Mirõl van szó?!? Én is tudni akarom, én is! :hopp:
Quote from: KvikvegAlairas: az amv.orgon leszavaztak, mint bannert-> leoperaltam rola a logot, mert tetszik. :D
Furcsa, mert olyan bannerszerû, de nem linkel sehova. :)
Grat Fazék!!!
Quote from: YakumoMirõl van szó?!? Én is tudni akarom, én is! :hopp:
Offtopicban nézz körül. :)
Grat katz a sikeres vizsgához!
Grat Fazék a 2900-hoz!
:merci:
Grat katz!:jee:
Grat Lábas!:jee:
Grat katz!! :jee:
Grat katz!!:jee:
Quote from: ShiroiGratulálok az avatar-hoz, Kvikveg! :jee:
Ki õ? A végén még visszarakom Killy-t a Blame!- bõl (õ volt az akitõl Moha is megijedt :p )...
Koszi! A Hellblazerbol egy demon a pokolbol, vagy valami hasonlo. Abban a reszben van, ahol a pasi tudorakban haldoklik, es probalja meguszni. Eppen azt mondta a nonek, hogy kedveli, mert jo fej - vagy valami hasonlo, mire a no a fenti arckifejezessel: Nehogy azt hidd, hogy ilyen vagyok... Csak visszafogom magam...:__devil:
katz: gratulalok!!! :jee:
Grat katz!
Quote from: ShiroiGratulálok Lythis a kis vörös-szemûhöz!
Oh, nagyon köszönöm!:merci: :D
(bow before my molto-kawaii avatar!!:D)
Grat Lythis!! :jee:
Grat az új avatarhoz Lythis! :)
Grat Lythis és köszi, hogy erõsíted az "avatár = {kawai; durva; Shiroi-féle}" elméletemet! :)
Ja igen, grat a b-grade cucchoz csirkebélszagú barátom :p
Arigato Necrid, Moha, Ramiz!!!
Jah, és igen, neked is köszönöm gekkó-boy:D
Ezekszerint szabadidődben csirkebeleket szaglászol? bizarr egy szokás:haha:
:merci: All!!
Grat Lythis & Ramiz! :whoah:
Grat a monsta-sign-höz Ramiz!!!:appl:
:merci: Vili!!
Grat Lythis az új avatárhoz!
Relunx
Grat Lythis!
Grat Ramiz! De... nem lesz ez tul nagy? Es kulonben is: spoiler! :haha:
Grat Lythis s Ramiz!Ramiz az aláírásod mibõl van?^^
Grat Alykra a black cat signatureért!! :jee:
Grat Ramiz az aláíráshoz! Berserk :jee:
:merci: kissebbre veszem, de amíg Rounin nem utasít kifejezetten, addig nem szedem ki jó ideig...
Grat Ramiz! de nem spoiler?:haha:
Quote from: NecridGrat Ramiz! de nem spoiler?:haha:
Nemtom... nagy spoiler? De igy (http://bandris.uw.hu/signature%20-%20Berserk-.jpg) meg nem mutat olyan jól...
Quote from: ShiroiGratulálok Ramiz az aláírásodhoz! :lol:
Én is. Ez így elég érdekes lett :haha:
Quote from: ShiroiGratulálok Ramiz az aláírásodhoz! :lol:
:merci: Mennyire sikerült visszaadni a képet? :D
Grat Ramiz az alairashoz! Mennyivel hangulatosabb igy! :lol:
Quote from: RamizNemtom... nagy spoiler? De igy (http://bandris.uw.hu/signature%20-%20Berserk-.jpg) meg nem mutat olyan jól...
Áááá, ezt most neztem meg!
Linkeld legyszi be az eredetit, en is vandalkodni akarok. :D
Quote from: RamizNemtom... nagy spoiler? De igy (http://bandris.uw.hu/signature%20-%20Berserk-.jpg) meg nem mutat olyan jól...
:lol: Grat
Gratulációm és köszönetem Xipe kollégának, aki átsegített a Lineage 2-re való felregisztrálás és játékindítás rögös útján.
[SIZE="2"]Mindenkinek enniy gondja van, bvagy csak én vok ilyen balfék?[/SIZE]
Grat Sirtomi 1600-hoz!! :jee:
Quote from: LythisEzekszerint szabadidõdben csirkebeleket szaglászol? bizarr egy szokás:haha:
Meg az általa kiötlött röpke ork harci verseket hallgatom... :haha:
Amúgy Ramiz, ne légy körte, rakd vissza :p Csak megjegyeztem, arghhh...
:merci: Relunx, Kvikveg, Alkyra!
Grat az 1600-hoz sirtomi!
Ramiznak is grat a helyettesítési próbálkozásért... at least you tried:D!
Grat Kvikveg az ava/sign. kombóhoz!! - igaz kissé megkésve.
Grat Alkyra-nak is az ava/sign kombinációhoz!! Ava is Black Cat?
Sirtomi grat az 1600-hoz!!:jee:
Grat katz!
[SIZE="1"]*meneküljünk!*[/SIZE]
Grat SirTomi!
:appl:
:merci: Kuro_Tenshi, Danhibiki, Lythis, Necrid!
sirtomi Grat az 1600-hoz! :appl:
És Ramiznak a frappáns megoldáshoz! :lol:
Lythisnek az új avatarhoz meg a ?hozzátartozó? :lol: aláíráshoz!
Grat sirtomi! :jee:
Thx Yakumo, HVp213!
Arigato Yakumo!
Grat Xipe 2200hoz
Gratulálok Ramiz az aláírásodhoz!
Grat Xipe a 2200-hoz!
Grat Sirtomi az 1600-hoz!
Grat katz!
GRAT ALKYRA AZ AVATÁRODHOZ? KI Õ? ÉS MELYIK ANIMÉBÕL VALÓ?
Relunx
Grat Xipe!
Grta Xipe!
Thx Relunx!
Grat Xipe! :jee:
Grat a 2200hoz Xipe!
Grat GM bácsi! :D
Grat Ramiz 5500-hoz...:jee:
Grat az 55százhoz Ramiz!:appl:
:merci: Mindig is mondták, hogy túl sokat pofázok... de amióta ez a netre korlátozódik (vagy inkább koncentrálódik), azóta itt még durvább a helyzet :D
Quote from: RamizMindig is mondták, hogy túl sokat pofázok...
Most már nem csak sokat pofázol, de sokat is írsz. :3x3:
:)
Grat!
Grat Xipe-nak is. Hogy evvel a grattal elrontsam a rossz kedvét :__devil:
:haha:
Grat Ramiz az 5500-hoz!
Grat Ramiz! Ennyit dumalni...:haha:
Grat Xipe!:jee:
edit: Lazzaret avatarja annyira tetszik, hogy most le akartam menteni, es kiderult, hogy mar megvan. :D
Én is Grat Ramiz az 5500-hoz!
Xipe-nak nem, mert még megjegyez:D
Grat Ramiz!
Bár én tudnék ennyit pofázni!
2000 :haha:
Quote from: Kvikveg2000 :haha:
Gratula! :haha:
Quote from: Kvikveg2000 :haha:
most azt várod, hogy gratuláljunk? :heeeeehhhheee:
hátazérse :tezsvir: !
:hehe:
Quote from: kisviragmost azt várod, hogy gratuláljunk? :heeeeehhhheee:
hátazérse :tezsvir: !
Nem.. De igen...
Amugy csak orultem, hogy 1. vegre 2000 2. vegre eszrevettem. Aztan persze kiderult, hogy az a 2001. volt. :lul:
Quote from: Kvikveg2000 :haha:
Ez provokáció! :D
:appl:
:appl:
:appl:
Gratula Postmonster Kvikveg! :)
Gratu Kviki! :jee:
Boldog Születésnapot kedvesem!
[SIZE="1"]Hmm, Kviki 2k kompatibilis lett. Grat[/SIZE]
Jé tényleg!
Boldog születésnapot kisvirag!
katz-nek is Gratula a 2100-hoz egyben! :jee:
Emelem poharam rátok!(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132962839172.gif)
:appl:
[COLOR="RoyalBlue"][SIZE="3"]Boldog Születésnapot kisvirag![/SIZE][/COLOR] (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat katz a 2100-hoz!
Grat Dreamcleaver a "picinkét" perverz aláíráshoz! :)
Vagy csak én látom hentai-nak csöppet? ;)
Koszi mindenkinek!
(http://smiley.onegreatguy.net/vampire.gif) Boldog szulinapot es jo verszivast kivanok vampir kollegamnak! (http://smiley.onegreatguy.net/vampire.gif)
Happy Birthday vampirlady! :appl:
Grat master! :jee:
Quote from: YakumoGrat Dreamcleaver a "picinkét" perverz aláíráshoz! :)
Vagy csak én látom hentai-nak csöppet? ;)
Hehe, nem hentai, de valóban azt sugallja. :rolleyes:
Grat Kvikveg és kazt. kisvirág..bár még sohasem beszéltüng biztos remek csajszi vagy, Boldog Szülinapot. :haha:
Boldog szülinapot kisvirag!
Grat az aláíráshoz Dreamcleaver! :D
Boldog születésnapot, kisvirAAAg! Virágozzál még sokáig ilyen szépen! :)
Grat Dreamcleaver! Miből van ez a gif? Nagyon tetszik (bár rövid)!
A fájl neve maiotomeep6weakpoint.gif
Úgyhogy gondolom Mai Otome Episode 6 Weakpoint. :)
Gratula katz a 2100-hoz!!:appl:
Boldog szülinapot kisvirag:appl:
Boldog szülinapot kisvirag! (http://img157.echo.cx/img157/6389/3616260ln.gif)
Grat Kvikveg! :jee:
Grat katz! :jee:
Grat Ramiz! :jee:
Quote from: RamizBoldog születésnapot, kisvirAAAg! Virágozzál még sokáig ilyen szépen! :)
Grat Dreamcleaver! Mibõl van ez a gif? Nagyon tetszik (bár rövid)!
Ahogy Kupo barátunk igen furmányosan kisilabizálta a Mai Otome 6-os epizódjának egy jelenete. :) Igen rövid, de nincs mit tenni, máe így is 500-600 kbyte körül van a file és nem akarom , hogy Chronos haragja lesújtson rám. Max csökkenthetném a képméretet, vagy valahogy kicsit rontani a minõségen, kevesebb szín vagy valami, de annyira nem értek hozzá. Így is ki kellett vágnom miden második frame-t, azért akadozik egy picit.
Na ezt is megértem. 100 post WOOHOO! :whoah: :hahaha: :cool: :appl: :rotflol: :hopp: :gevumezs:
Boldog szulinapot!
Boldog szulinapot!
Boldog szulinapot kis verszivo viragocskank
Boldog szulinapot!
:haha:
:appl:
Grat Kvikveg!
Grat katz!
Grat Senior Member Dreamcleaver - a szignókép is nagyon aranyos, kedvem támadt megnézni... :) (bár az is időm engedné... :( )
:appl:
Mai Otome egész jó kis anime Kuro Tenshi, csak ajánlani tudom. Amúgy a te avatar képed melyik animból van? Én a zenés animok közül egyedul a BECK-t láttam. Az nagyon bejött. :jee:
!rewolfelttil B ippeH
Grat Dreamcleaver a 100. +7 hozzászólásodhoz:D Túl gyors vagy:p Azért nem tudtam elõbb grattolni!:jee:
Quote from: DreamcleaverMai Otome egész jó kis anime Kuro Tenshi, csak ajánlani tudom. Amúgy a te avatar képed melyik animból van? Én a zenés animok közül egyedul a BECK-t láttam. Az nagyon bejött. :jee:
Ez nem igaz, minél tovább nézem azt a gifet, annál inkább tetszik :D
Csak kár, hogy elõadást írni ültem be, és nincs rá idõm... sõt, itt se kéne lennem ....
Amúgy az avám a FLCL-bõl van :jee:
:merci: mindenkinek! :)
Grat Dreamcleaver az aláíráshoz (Nina-chan, sexy:D - hanggal mégjobban üt... azt a visítást nem nézném ki belõle:D), és persze a 100 +n posthoz is!!:appl::appl:
Boldog Szülinapot kisvirag!!:appl:
Grat a 2100-hoz katz! :appl:
Grat postmonster Kvikveg! :appl:
Quote from: LythisGrat Dreamcleaver az aláíráshoz (Nina-chan, sexy:D - hanggal mégjobban üt... azt a visítást nem nézném ki belõle:D), és persze a 100 +n posthoz is!!:appl::appl:
Boldog Szülinapot kisvirag!!:appl:
Grat a 2100-hoz katz! :appl:
Grat postmonster Kvikveg! :appl:
Innen is :)
Grat Lythis! :jee:
THX Vili!!
Quote from: LythisGrat Dreamcleaver az aláíráshoz (Nina-chan, sexy:D - hanggal mégjobban üt... azt a visítást nem nézném ki belõle:D), és persze a 100 +n posthoz is!!:appl::appl:
Boldog Szülinapot kisvirag!!:appl:
Grat a 2100-hoz katz! :appl:
Grat postmonster Kvikveg! :appl:
Jomagam is csatlakozom.
Quote from: LythisGrat Dreamcleaver az aláíráshoz (Nina-chan, sexy:D - hanggal mégjobban üt... azt a visítást nem nézném ki belõle:D)
Visítás is van? Hû, ezt meg kelll néznem :D
Amúgy meg Grat! :appl:
:merci: Kuro_Tenshi!
Grat m46u5!
Grat Moha!
:appl:
Még egy grat Dreamcleavernek, akárhányszor látom azt a szignó-képet, mindig leakadok és végignézem :D
Nem gondoltam volna, hogy Nina ennyire sokaknak bejön majd. Akkor asszem csinálnom kell egy egész gifsorozatot a Mai Otome 6-os epizódjából. :jee:
Ja meg, hogy ne legyek nagyon off.....grat mindenkinek akármit is sikerült elérnie mostanság és csak így tovább emberek. :)
Persze azt is megkell említenem, hogy Kvikveg optimalizálta a gifet, úgyhogy most sokkal kisebb a fájlméret, szóval a lassabb nettel rendelkezők is élvezhetik Nina "elbűvölő" arckifejezését. Grat Kvikveg és thx. :D
Quote from: DreamcleaverNem gondoltam volna, hogy Nina ennyire sokaknak bejön majd. Akkor asszem csinálnom kell egy egész gifsorozatot a Mai Otome 6-os epizódjából. :jee:
Ja meg, hogy ne legyek nagyon off.....grat mindenkinek akármit is sikerült elérnie mostanság és csak így tovább emberek. :)
Persze azt is megkell említenem, hogy Kvikveg optimalizálta a gifet, úgyhogy most sokkal kisebb a fájlméret, szóval a lassabb nettel rendelkezõk is élvezhetik Nina "elbûvölõ" arckifejezését. Grat Kvikveg és thx. :D
:D
Nincs mit, en is leakadtam rajta. (A wtf??! ilyet sem lattam meg - effektus.) Azt hiszem megnezem az ide tartozo reszt. Kivancsi vagyok a szituacios kornyezetre. :rolleyes:
Grat mindenkinek akinek kórházban eltöltött napjaim alatt postfordulója volt(vagy új avatar/aláírás):appl:
Quote from: Slayer_AceGrat mindenkinek akinek kórházban eltöltött napjaim alatt postfordulója volt(vagy új avatar/aláírás):appl:
Remélem gyógyultan tértél vissza! :)
Grat Teraflare! :appl:
Grat mindenkinek, aki az utóbbi pár napban elért valamit!
Most nincs kedvem keresgélni :)
[SIZE="3"]GRAT A 100-HOZ kecsap!!!:appl::appl::appl:[/SIZE]
Grat Kecsap Mester! :jee: :appl:
Grat Kecsep ! :jee:
Grat Meet Maker Mustár!:jee:
Grat kecsap!
(Hmm, 100 postod van, de mindenki ismer. Tényleg jó politikus lennél. :) )
Grat kecsap! Ésmostittmárcsakazértis: :hail: :hopp:
Quote from: Slayer_AceGrat mindenkinek akinek kórházban eltöltött napjaim alatt postfordulója volt(vagy új avatar/aláírás):appl:
Jobbulast! Mit kovettel el, hogy bevittek???
Nagy grat FoFo Meetszervezo Master kecsapnak!
Grat kecsap a 100-hoz!
Grat kecsap:jee:
Quote from: RamizGrat kecsap!
(Hmm, 100 postod van, de mindenki ismer. Tényleg jó politikus lennél. :) )
kecsap? :eeek: ...na jól van :) gratz :tezsvir: Lehet meetre kéne járnom. :rolleyes:
Grat kecsap!
Én még nem is ismerlek, mondjuk meeten sem voltam még :)
Quote from: DreamcleaverLehet
Kötelezõ :D
Grat Necrid az avatarhoz!
Meitantei Conan RulZ! :jee:
Quote from: KupoGrat Necrid az avatarhoz!
Meitantei Conan RulZ! :jee:
:merci: mondjuk nem uj az volt a legelsõ amit használtam usteamen. :)
Grat Necrid! Latom visszatertel onmagadhoz. :D
Quote from: KvikvegGrat Necrid! Latom visszatertel onmagadhoz. :D
:merci: :)
Grat!
Quote from: HVp213Grat
:merci:
Quote from: Necridmiért ki monta neked hogy terrorista vok? egyetalán nem találom viccesnek.:P
Szerintem sem jó poén!
Örömmel látom, hogy Conan-os avatarod van újra! :jee:
Az új teljesen megzavart :haha:
Quote from: sirtomiÖrömmel látom, hogy Conan-os avatarod van újra! :jee:
Az új teljesen megzavart :haha:
:merci: kedves sirtomi :). tegnapi 2 poén amit irtál a naon lolban majd nem össze estem a röhögéstõl :D
Quote from: Necridmiért ki monta neked hogy terrorista vok? egyetalán nem találom viccesnek.:P
te céolztál rá h fekete BMW-vel jönnek a kis barátaid értem egy baráti beszélgetésre
jah akkor tényleg bocs aza a maffiozo nem terorista
elnézést
Quote from: HVp213te céolztál rá h fekete BMW-vel jönnek a kis barátaid értem egy baráti beszélgetésre
jah akkor tényleg bocs aza a maffiozo nem terorista
elnézést
te találtad ki ezt a faxságot, k*rva vicces vagy hallod :P
Grat Necrid! Látom, készülsz a meetre. Addigra Conanos pólód, baseball-sapkád és nagyot rúgó varázscipõd is lesz? :)
Grat Shiroi! Még mindig nem tudom egy szóval jellemezni az avatárjaid stílusát, úgyhogy fenntartom a 3. csoportot. ^^
Grat Necrid, hogy visszatértél a gyökereidhez!!!:jee:
Quote from: RamizGrat Necrid! Látom, készülsz a meetre. Addigra Conanos pólód, baseball-sapkád és nagyot rúgó varázscipõd is lesz? :)
Grat Shiroi! Még mindig nem tudom egy szóval jellemezni az avatárjaid stílusát, úgyhogy fenntartom a 3. csoportot. ^^
:merci: alig várom :haha:
:merci: Danhibiki.
Quote from: sirtomiSzerintem sem jó poén!
Egyetértek, na melyik volt az? :mad: :uzi: :__devil: :ejj: :nagyere:
Quote from: Necridmiért ki monta neked hogy terrorista vok? egyetalán nem találom viccesnek.:P
Amúgy én is Grat a Conanhoz, mindjárt jobban felismerlek így! ;)
Quote from: YakumoEgyetértek, na melyik volt az? :mad: :uzi: :__devil: :ejj: :nagyere:
mind1 azóta bocsánatot kért. amugy :merci:
Quote from: Necridmind1 azóta bocsánatot kért. amugy :merci:
Oké L&P és nincs mit! :D
Grat Shiroi! Ez az avatar... orult. :haha:
Quote from: KvikvegEz az avatar... orult. :haha:
Ja, valami olyasmi. :) De tetszik!
Grat Shiroi! :jee:
Shiroi alairasa:
QuoteHamarosan meggyógyulok...talán...
[SIZE="1"]szóval siess, Kvikveg[/SIZE]
Mar lementettem. :haha:
Grat a 2000hez Shiroi (don Bianco :hehe: ). Látom visszatértél kissé épelméjûbb vizekre.
Gratulálok Necridnek az avatarhot. :appl:
Gratulálok Shiroi a 2000-hez és az avatarhoz ([SIZE="1"]talán van még remény, hogy rendes avajá lesz :D )[/SIZE]
Grat Shiroi!
Boldog születésnapo Cobra!! :appl:
Gratulálok Hoshi-me a 2000-hez! :appl:
Gratulálok mindenkinek, akinek az elmúlt x napban/hétben elmulasztottam ezt megtenni! :appl:
Áááá lekéstem Shiroi legújabb aváját :(
De azért grat a 2000 (2001)-hez :appl:
Grat Rounin az új avához - hova tûnt a kawaiiság belõle? :haha:
Grat Necrid a Conanos visszatéréshez! :appl:
Boldog születésnapot Cobra! :appl:
:merci: mindenkinek.
Grat Shiroi 2000-hoz!! :jee:
Grat Meki hogy vissza tértél régi avahoz!! ^^ :D
Happy Birthday Cobra !! :jee:
Grat a 2000hez Shiroi! Most mar te is 2k kompatilbilis vagy! :haha:
Boldog szulinapot Cobra!
Grat a 2k-hoz Shiroi!
Ismét grat mindenkinek, aki mostanában elért valamit. :appl:
Quote from: DarkstarIsmét grat mindenkinek, aki mostanában elért valamit. :appl:
Neked is Grat 1900hoz !! :jee:
begin
for 1 to 3 do begin
writeln("Grat Shiroi! :jee: ");
end;
writeln("Boldog Szülinapot Cobra!");
writeln("Grat Darkstar! :jee: ");
writeln("Grat Rounin! :appl: ");
end.
Grat Necrid az új Conan-es avatarhoz, meg a többieknek is. :)
Grat Necrid az uj avahoz! Almos egy hosszu nyomozas vegere? :hehe:
Quote from: KvikvegGrat Necrid az uj avahoz! Almos egy hosszu nyomozas vegere? :hehe:
Nem! hanem igy néz ki amikor szivatt vki.:D ott ép mondja prof Agasának hogy nem ártana hivnija egy takarétõ nõ :D
Grat Necrid az uj avához.
Most nem bologat ételmesen hanem értelmes képpel magában beszél :D
[SIZE="5"]
[COLOR="Red"]Happy[/COLOR] [COLOR="Blue"]Birthday[/COLOR] Cobra
[/SIZE]
Grat Necrid!
Quote from: PredakingGrat Necrid az uj avához.
Most nem bologat ételmesen hanem értelmes képpel magában beszél :D
[SIZE="5"]
[COLOR="Red"]Happy[/COLOR] [COLOR="Blue"]Birthday[/COLOR] Cobra
[/SIZE]
:merci: :lol:
[SIZE="4"][COLOR="Blue"]Boldog Születésnapot Cobra![/COLOR][/SIZE] (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat az új avatarhoz Necrid!
Boldog születésnapot Cobra kapitány!
Quote from: Moha[SIZE="4"][COLOR="Blue"]Boldog Születésnapot Cobra![/COLOR][/SIZE] (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat az új avatarhoz Necrid!
:merci: moha-sama.
:appl: Boldog szülinapot Cobra!!:appl:
Grat Nimlot a 200. hozzászólásodhoz!:jee: (Majd holnap suliban jól hátbaveregetlek gratulációm jeléül:D)
Grat Necrid!
Ma ez már a 3. avatar, ha jól látom!
Grat Necrid! (megint...) csak nem találod önmagad? :haha:
Boldog szülinapot Cobra!
Grat Necrid! Elõzõ tök jó volt, tisztára mintha azt mondaná: Bla, bla, bla... :)
Quote from: sirtomiGrat Necrid!
Ma ez már a 3. avatar, ha jól látom!
Nemtok dönteni. szerintetek meilyik legyen?
Húú ha két napig nincs az ember!
Szóval Grat mindenkinek Ava-hoz (Necrid, Shiroi bár már visszatértél az "angyalhoz", Rounin :appl: )
Postfordulóhoz (Darkstar 1900 :jee: Shiroi tútáuzend :appl: Hoshi-me 2000 :jee: )
És Boldog Születésnapot Cobra! Hide and fear...... :lol:
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
És gratulálok azoknak is, akiket véletlenül kihagytam! :lame:
:appl: :appl: :appl:
Quote from: NecridNemtok dönteni. szerintetek meilyik legyen?
A régi bólogatós! Az az istencsászár!!!! :D :jee: :hopp:
Ráadásul nagyon jó volt a minõsége is! :kiraly:
Quote from: YakumoA régi bólogatós! Az az istencsászár!!!! :D :jee: :hopp:
Ráadásul nagyon jó volt a minõsége is! :kiraly:
Linkelve Volt egy Arab oldalról 2 napja keresem mégse találom :morci: :mad: :(
Köszönöm a születésnapi jókívánságokat.
Quote from: NecridLinkelve Volt egy Arab oldalról 2 napja keresem mégse találom :morci: :mad: :(
Neked szurkolunk! :whoah:
Quote from: NecridLinkelve Volt egy Arab oldalról 2 napja keresem mégse találom :morci: :mad: :(
A legszebb, hogy még én is elmentettem, csak by accident töröltem. :lame: :3x3:
Kvikvegnek nincsen meg?
NademostmárelégazOFFbólnagyonsajnálomShiroiésMoha megChronos! :D
Boldog szülinapot Cobra! :)
Quote from: YakumoA legszebb, hogy még én is elmentettem, csak by accident töröltem. :lame: :3x3:
Kvikvegnek nincsen meg?
NademostmárelégazOFFbólnagyonsajnálomShiroiésMoha megChronos! :D
Sajna ugy nez ki nincs... :(
end of off
off
Látom Necrid meginz uj ava Grat.
Most még értlemesebb képetvág és még mindig magában beszél. :haha:
Én mondon Necrid jobb mint Gollam :haha:
Boldog névnapot White SeeD! :D
Boldog névnapot White SeeD!:jee:
Boldog Névnapot White SeeD!
Grat Necrid! (ismét)
Quote from: HVp213Grat Necrid! (ismét)
Thanx to You! :hail:
Eljen HVp213, aki megtalalta a Google-lal Necrid regi avatarjat! :D:jee:
Quote from: NecridBoldog névnapot White SeeD!:jee:
Csatlakozom!
mit bólogat ez itt? jé, tök jó! Tetszik. :eeek: *észbe kap*
VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ megtaláltad! JEEEEEAAAAAAAAHH!
:hopp:
I INTRODUCE THE REAL AND THE ONE AND THE ORIGINAL: NEEEEECRIIIIIIIDDDD-SAMAAAA! :D
:jee:
Quote from: YakumoI INTRODUCE THE REAL AND THE ONE AND THE ORIGINAL: NEEEEECRIIIIIIIDDDD-SAMAAAA! :D
:jee:
:haha:
Grat Dreamcleaver az avatarhoz! :jee:
Jin-Roh?
Quote from: KvikvegEljen HVp213, aki megtalalta a Google-lal Necrid regi avatarjat! :D:jee:
Köszönjük utolérhetetlen és utánozhatatlanságodat és tehetségedet, amivel nagyban elõsegítetted az anime társadalomkép helyes vágányra siklását:D :hail:
Gratulálok! :merci: :D
Boldog Névnapot White SeeD! :appl:
Na tessék, nem rég magában beszélt igen értlemes arcokat vágva most meg bologat mint régen.
Leg közelebb magában beszél , értelmes arcot fog vágni és még bologatni is fog :haha:
Quote from: PredakingNa tessék, nem rég magában beszélt igen értlemes arcokat vágva most meg bologat mint régen.
Leg közelebb magában beszél , értelmes arcot fog vágni és még bologatni is fog :haha:
:lol: amugy Pre-Grat 500-hoz! fanatikus leszel :D
Quote from: sirtomiGrat Dreamcleaver az avatarhoz! :jee:
Jin-Roh?
Igen! Ma átnéztem az anime DVD-ket itthon és ráakadtam. :jee:
Quote from: DreamcleaverIgen! Ma átnéztem az anime DVD-ket itthon és ráakadtam. :jee:
Grat Dream jó movie az. csak kár hogy a végen mégis a farkas gyõz.
Quote from: NecridGrat Dream jó movie az. csak kár hogy a végen mégis a farkas gyõz.
Igen, de hát nem lehet az összes anime vidám ugye? Kell néha valami ami a realitások talaján marasztal. :rolleyes:
Happy Birthday Xipe és katz ! :jee: :appl:
Boldog születésnapot Xipe és katz!
Köszönöm a gratokat! :merci:
Quote from: NecridHappy Birthday Xipe és katz ! :jee: :appl:
Mik történnek! BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!!
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132431551459.gif)(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
:appl: :appl: :appl: :appl:
[SIZE="5"][COLOR="DarkSlateBlue"]Boldog Születésnapot Xipe és katz![/COLOR][/SIZE] (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Quote from: Moha[SIZE="5"][COLOR="DarkSlateBlue"]Boldog Születésnapot Xipe és katz![/COLOR][/SIZE] (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
csatlakozom!!
Vidám ünneplést a két emberfaló ûrlénynek! De ne felejtsétek: a film végén mindig a Marine-ok gyõznek! :D
(http://smiley.onegreatguy.net/bday2.gif)(http://smiley.onegreatguy.net/donut2.gif)(http://smiley.onegreatguy.net/cookie2.gif)(http://smiley.onegreatguy.net/donut2.gif) Boldog szulinapot Xipe es katz! (http://smiley.onegreatguy.net/army.gif)(http://smiley.onegreatguy.net/apc.gif)
Kvikveg: Ez tök jó! :lol: Grat a grathoz! :D
:) De így talán mégjobb: :)
Boldog születésnapot Xipe és katz!
[COLOR="Blue"]Happy[/COLOR] [COLOR="Red"]Birthday [/COLOR]from me (http://www.kepfeltoltes.hu/view/051113/Happy_Birthday_(kepfeltoltes.hu).jpg)
:appl: :appl: :appl:
Quote from: PredakingBoldog születésnapot Xipe és katz!
[COLOR="Blue"]Happy[/COLOR] [COLOR="Red"]Birthday [/COLOR]from me (http://www.kepfeltoltes.hu/view/051113/Happy_Birthday_(kepfeltoltes.hu).jpg)
:appl: :appl: :appl:
Ezt a napot töltsétek szeretetben (http://rounin.atw.hu/friends.jpg), békességben (http://rounin.atw.hu/avp.jpg) :D
Quote from: RouninEzt a napot töltsétek szeretetben (http://rounin.atw.hu/friends.jpg), békességben (http://rounin.atw.hu/avp.jpg) :D
Az elsõ kép nagyon aranyos :D a második meg :lol:
kosz mindenkinek,
B.SZ. katz.
Boldog születésnapot Xipenak és katznak.
Quote from: Xipekosz mindenkinek,
B.SZ. katz.
Nézem elsõre milyen bunkó ez a tag, hogy csak katz-nek kíván boldog születésnapot, Xipe-nak nem, rendben van, hogy csak (gondolom) katz-et ismeri Xipe-ot nem,de akkor is.
Na akkor látom, hogy ez Xipe! :lame: *sajátmagánröhög* :lul:
[SIZE="1"]....ez az új avatar...... [/SIZE]:D
Boldog Szülinapot Xipe & katz!
Quote from: YakumoNézem elsõre milyen bunkó ez a tag, hogy csak katz-nek kíván boldog születésnapot, Xipe-nak nem, rendben van, hogy csak (gondolom) katz-et ismeri Xipe-ot nem,de akkor is.
Na akkor látom, hogy ez Xipe! :lame: *sajátmagánröhög* :lul:
[SIZE="1"]....ez az új avatar...... [/SIZE]:D
Az erzes ismeros. :lul:
Quote from: YakumoNézem elsõre milyen bunkó ez a tag, hogy csak katz-nek kíván boldog születésnapot, Xipe-nak nem, rendben van, hogy csak (gondolom) katz-et ismeri Xipe-ot nem,de akkor is.
Na akkor látom, hogy ez Xipe! :lame: *sajátmagánröhög* :lul:
[SIZE="1"]....ez az új avatar...... [/SIZE]:D
akkor: B.SZ. magamnak is.
kivancsi vagyok mit kapok magamtol.
Quote from: Xipeakkor: B.SZ. magamnak is.
kivancsi vagyok mit kapok magamtol.
Reméljük meglepetés lesz.
Boldog szülinapot Xipe, és katz.
Bsz Xipe és katz! :appl:
Boldog szülinapot Predator és Dragon!:):appl:
[SIZE="4"]Boldog szülinapot Xipe és katz!!! [/SIZE] :)
(http://www.funfilesandsmiles.com/smileys2/HappyBirthdaytweetysylvester.gif)
Happy Birthday en Vadaszom, és persze Xipenak is!
Quote from: Xipekosz mindenkinek,
B.SZ. katz.
B.Sz hamis isten
A halál kisérjen utadon.
Ezt ma kaptam egyik kolléganõmtõl. (http://img.photobucket.com/albums/v460/katz/katz/szulinapra.jpg) Hmmm, vajon honnan szerezte a bizonyítékot a csaj? :confused:
Boldog Szülinapot Xipe és katz!
Quote from: katzB.Sz hamis isten
A halál kisérjen utadon.
tiszteletem.
tovabbi sok sikert tervezett utadon.
remelem meghivsz az esemenyre.
Boldog Szülinapot Xipe és katz!
Relunx
Grat Relunx az Ancient memberséghez!! :jee:
:merci: Necrid!
Relunx
Grat 1001-Relunx!
Grat Relunx!:jee:
Grat Relunx a szép számhoz! :)
Grat Te géplassító :tezsvir: Avatarú aláírású egyezres Yugi-oh vagy Inu Yasha? (vagyhogyírják, vagymelyikis? :D ) bandita!
Grat az 1000-hez! :appl:
[SIZE="1"]mostmár nem lassítod a gépem, mert lecseréltük a 233-mast[/SIZE]:D ;)
Gratulálok Rrelunx az 1000-hez :appl:
Grat Relunx!
Gratula Beren aláírásához!!! [SIZE="1"]Illik hozzád...[/SIZE] :jee:
Grat Fanatic Yakumo :) :jee:
Quote from: Yakumo[SIZE="1"]mostmár nem lassítod a gépem, mert lecseréltük a 233-mast[/SIZE]:D ;)
Akkor adjá már egy msn-n cime-t ;)
Grat Yakumo, Relunx, és másoknak akiket nem írtam ide! :)
Grat mindenkinek, aki az utóbbi idõben elért vmit!
[SIZE="1"]Elég rég nem voltam, inkább nem nézem vissza 3 hétre[/SIZE]
Grat VampirLady 1300hoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat VampirLady 1300hoz!! :jee:
:merci:
milyen kis szemfüles, még én sem vettem észre :D
Grat kisvirag!
Quote from: kisvirag:merci:
milyen kis szemfüles, még én sem vettem észre :D
:)
Grat kisvirAAAg az 1300hoz! :)
Grat Predaking és Kupo a dögös avákhoz! :cool:
Grat kisvirag az 1300-hoz, és Predaking az avatarhoz, Soul Calibur? :D
Köszi Ramiz. :)
Edit: Grat az új avatarhoz kisvirag.
Gratulálok Kisvirág az 1300-hoz :appl:
Arigato Ramiz, Kupo és akik még jönni fognak.
naná , hogy Soul Calibur favon a Nightamre :D azzal az kis icipic :D szemtelen kardjával.
Quote from: PredakingGratulálok Kisvirág az 1300-hoz :appl:
Arigato Ramiz, Kupo és akik még jönni fognak.
naná , hogy Soul Calibur favon a Nightamre :D azzal az kis icipic :D szemtelen kardjával.
Grat Predaking :jee:
Grat Relunx a milleniumhoz!:)
Gratula Yakumo:jee: (Megelõztél:ejnye: )
Grat Yakumo, Relunx, Predaking, kisvirag! :jee: Csak így tovább!
:merci: Shiroi
Ez azt hiszem tényleg és igazán én vagyok (márlegalábbis, a virág énem :D vampiroska most kicsit hatterbe szorult az avatarvalasztasert dulo harcban)
Grat kisvirag uj avahoz.
Grat Mazsom az aláíráshoz! Amíg csak a bruti gif volt, nem tetszett, de így már maximálisan megértem és egyetértek! ;)
Grat kisvirag az új avatarhoz! :jee:
Grat Ramiz 5700hoz. :jee: :appl:
Quote from: Xipetiszteletem.
tovabbi sok sikert tervezett utadon.
remelem meghivsz az esemenyre.
A lõtérre szeretnél jönni vagy az esküvõre?
Quote from: NecridGrat Ramiz 5700hoz. :jee: :appl:
:merci:
Grat Ramiz!
Grat az 5700-hoz Ramiz! :)
Quote from: Necrid-samaGrat Fanatic Yakumo :) :jee:
:merci: Necrid-sama!
Quote from: KupoGrat Yakumo
:merci:
Quote from: DanhibikiGratula Yakumo:jee: (Megelõztél :ejnye: )
:lame: :lol: Köszönöm!
Én meg
Gratulálok Ramiznak az 5700-hoz! Húúúú, nem bír leállni! ;)
Gratula kisvirag 1300-hoz és az avatarhoz!
GRAT Predaking!Quote from: Necrid-sanAkkor adjá már egy msn-n cime-t
Ja, ok. PM ment. :D
:tezsvir: és :merci: Yakumo!
énis énis énis! (man msn cim :D ma ugyis usteames memberek kollektiv msncimgyujtese fojt nalam :D )
:merci:
Nélkületek nem sikerült volna... hüpp...
Erre ini kel! :D
Quote from: Ramiz:merci:
Nélkületek nem sikerült volna... hüpp...
Erre ini kel! :D
Köszönjük, de az ivás nagymesterének elhíresült Godlike-nak tudni kell ezt a szót helyesen leírni:D (bocs :hopp: ) kihagyhatatlan volt...... :D :tezsvir:
mi van, ha helyesen irta le, és épp egy ini fájlt irogat lelkesen? esetleg épp azt fogyaszt? vagy valami hasonlo :hehe:
Quote from: kisviragmi van, ha helyesen irta le, és épp egy ini fájlt irogat lelkesen? esetleg épp azt fogyaszt? vagy valami hasonlo :hehe:
ez nekem is eszembe jutott. öööööö.........hova is?? :lame: :D
Quote from: RamizGrat Mazsom az aláíráshoz! Amíg csak a bruti gif volt, nem tetszett, de így már maximálisan megértem és egyetértek! ;)
Kösz és grat az 57k-hoz!! :D
Látom, ismertek... :lazza: Ha már szándékosan, némi mazochizmussal fûszerezve enmagam, vagy talán csak az egérfogó kattanásában gyönyörködni egy pillanatra beh' szeretek... szóval ha csapdába csalom magam, legalább egy kijáratot nyitva hagyok magamnak. :)
:merci: Kvikveg, HVp213,Ramiz, Yakumo, Predaking, sirtomi, Kupo, Danhibiki és Necrid!
Grat a Fanatic Memberséghez Yakumo!
Grat kisvirag az 1300-hoz és az új avatárhoz!
Grat Predaking és Kupo az új avatárhoz!
Grat Ramiz az 5700-hoz!
Relunx
Grat Raggie 2200hoz!! :jee:
Grat kisvirag! Stílusos avatar! :D
Gratulálok Raggie Gordon a 2200höz. :appl:
Quote from: RelunxGrat a Fanatic Memberséghez Yakumo!
Relunx
:zen:
Grat Raggie a 2200-hoz! :jee:
Kösz Necrid, Predaking és Yakumo! :merci:
Grat Mazs! Asszem még az avádhoz sem gratuláltam, szóval grat^2!
Happy birthday Manitu!! :jee:
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
Manitu! :appl:
Ember a talpán, aki ezt a grat topikot követni tudja. :) Grat, Grat, grat és még 1000 grat mindenkinek, aki elért valami pozitívat mostanában (avagy itt a forumon :D)
Grat mindenkinek, aki 1 percnél tovább bír a víz alatt maradni, aki fel tud magas járdapatkára ugratni biciklivel, anélkül, hogy beverné az ágyékát, aki meg tudja enni a francia hagymalevest, aki idén még nem fázott meg és aki valaha az elejétõl fogva minden posztot átolvasott az Offtopic topikban.
Quote from: DreamcleaverGrat mindenkinek, aki 1 percnél tovább bír a víz alatt maradni, aki fel tud magas járdapatkára ugratni biciklivel, anélkül, hogy beverné az ágyékát, aki meg tudja enni a francia hagymalevest, aki idén még nem fázott meg és aki valaha az elejétõl fogva minden posztot átolvasott az Offtopic topikban.
Nézd meg, nem követi és még ide is flood-ol :_piszka: :D :tezsvir:
1. az megy.
2. régen talán
3. anélkül nem :D
4. miért tök finom!
5. még nem. :kiraly:
6. na, az igen lenne! azt nem :lame:
Én is Gratulálok neked, hogy ilyen a "reggelemetfeldobó" és "nemszokásos" gratod beírtad ide! :D
:appl: :appl: :D
Quote from: DreamcleaverEmber a talpán, aki ezt a grat topikot követni tudja. :)
A hátsóján. Ez a titka. Az az ember, aki a talpán próbálja követni az eseményeket, hamar elfárad. :)
Kösz Ramiz és Dreamcleaver!
Dreamcleaver: a te postodat sem könnyû követni! ;)
Boldog Szülinapot Manitu! (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog születésnapot Manitu! :appl:
Boldog Szülinapot Manitu:jee:
Happy Birthday :appl: (http://www.kepfeltoltes.hu/view/051113/Happy_Birthday_(kepfeltoltes.hu).jpg)
Manitu
Na akkor bepótolom lemaradásom... legalábbis megpróbálom... ^^"
Quote from: ShiroiYou only need to ask for it... (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1133352419989.jpg)
:gevumezs:
Boldog születésnapot Cobra!
Grat Darkstar!
Grat Nimlot!
Boldog névnapot White SeeD!
Grat Dreamcleaver az avatarhoz!
Boldog születésnapot Xipe és katz!
Grat Relunx!
Grat Yakumo!
Grat kisvirag!
Grat Ramiz!
Grat Raggie - 2200hoz és avához is!
Boldog születésnapot Manitu!
:appl:
*huh*
Quote from: White SeeDArigato!
(Legalább valakik észrevették. Nem úgy mint egyesek az állítólagos családomból:D)
Engem se köszöntöttek ma még fel.... de legalább itthon sincsenek :)
Quote from: DreamcleaverGrat mindenkinek, aki 1 percnél tovább bír a víz alatt maradni, aki fel tud magas járdapatkára ugratni biciklivel, anélkül, hogy beverné az ágyékát, aki meg tudja enni a francia hagymalevest, aki idén még nem fázott meg és aki valaha az elejétõl fogva minden posztot átolvasott az Offtopic topikban.
1. Megy :p Sõt, a párszor beállított rekordom: 50 méter víz alatt 1 levegõvel... a testalkatomhoz képest (kb kihipózott etióp) és asztmás létemre nem rossz eredmény.
2. Még nem próbáltam, talán menne :p
3. Detto.
4. Még nem fáztam meg. Idén se :p :D Pedig anyám szerint mindent elkövetek ennek érdekében. Ma is egy szál ingben és egy vékony ballonkabátban voltam kint. Télen szünetekben egy száll ingben ki szoktam menni a szünetekben, még -10 és hóesésben is. Egyszer pólóban és pulóverben kaptam ki egy havasesõt, meg rendes kis szelet mellé, így futottam haza, és mégse fáztam meg :p
Úgykülönben nem tudom mit fázik mindenki annyira. Most is rövidgatyában ülök itt, a hõmérõ 19 C-ot mutat, és egyáltalán nem fázom. Bezzeg más már kabátban vacogna itt :rolleyes:
Jönne egy kicsit hûvösebb idõ, mindenki kihalna? :rolleyes:
5. ... háááát... az kissé sok lenne :D na jó, mióta itt vagyok, azóta
szinte minden postot elolvastam :p
Grat Necrid! :appl:
Pre-Grat Lazzaret! :appl:
Grat Necrid! :appl: :appl:
Grat Necrid! :appl:
Grat Lazzaret a 200-hoz! :appl:
És a "mostlátomhogyjó" avatarhoz! :jee:
:merci: Kuro_tenshi (Grat neked is 1000hoz!! :jee: ), Yakumo , Kupo
Grat Lazzert :jee:
Gratula Kuro_Tenshi az 1000. hozzászólásodhoz:jee:
Quote from: DanhibikiGratula Kuro_Tenshi az 1000. hozzászólásodhoz:jee:
Grat Fanatic memberséghez Danhibiki (amugy neved honna származik?) :jee:
Grat Kuro_Tenshi:appl:
sejhaj, megin le vagyok maradva, mint a borravalo!
grat minden postfordulosnak!
Quote from: NecridGrat Fanatic memberséghez Danhibiki (amugy neved honna származik?) :jee:
:merci: A polgári nevem Bencze Dániel (Dani-->Dan) És a Street Fighter Alpha-ban az egyik kedvenc karakterem Dan Hibiki és innen jött a nevem:) Róla van szó egészen pontosan: http://www.kepfeltoltes.hu/051203/Dan_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Quote from: Danhibiki:merci: A polgári nevem Bencze Dániel (Dani-->Dan) És a Street Fighter Alpha-ban az egyik kedvenc karakterem Dan Hibiki és innen jött a nevem:) Róla van szó egészen pontosan: http://www.kepfeltoltes.hu/051203/Dan_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Aha.. világos. akkor jól Sejtettem hogy SF-ból lesz. :)
Quote from: DanhibikiGratula Kuro_Tenshi az 1000. hozzászólásodhoz:jee:
Csatlakozom! :appl: na jó, most lefejelhetsz! :lol:
Quote from: YakumoCsatlakozom! :appl: na jó, most lefejelhetsz! :lol:
Nem csak, hogy lehagysz, de még...Jön a fejelés;):D
Gratulálok Kuro_Tenshi az 1000-hez :appl:
Arigato!
És hogy én se maradjak ki a gratulálók közül: Kuro_Tenshi 1000;Yakumo 500; Danhibiki 500;-hoz:jee: :jee: :jee: :appl: :appl: :appl:
És mindenki másnak is akit nem soroltam fel :D
Ja és Happy Birthday Manitu!!!
Quote from: DanhibikiNem csak, hogy lehagysz, de még...Jön a fejelés;):D
:eeek: *megijed* :eeek: GRATULÁLOK DANHIBIKI A ÖTSZÁZHOZ! :jee: :D
Quote from: LazzaretÉs hogy én se maradjak ki a gratulálók közül: Kuro_Tenshi 1000;Yakumo 500; Danhibiki 500;-hoz:jee: :jee: :jee: :appl: :appl:
Quote from: Yakumo:eeek: *megijed* :eeek: GRATULÁLOK DANHIBIKI A ÖTSZÁZHOZ! :jee: :D
Köszi srácok:tezsvir:
Grat Kuro_Tenshinek az 1000hez, Yakumonak es Danhibikinek meg a felezerhez. Gyozom kapkodni a fejem. :haha:
Bsz Manitu!
Quote from: LazzaretArigato!
És hogy én se maradjak ki a gratulálók közül: Kuro_Tenshi 1000;Yakumo 500; Danhibiki 500;-hoz:jee: :jee: :jee: :appl: :appl: :appl:
És mindenki másnak is akit nem soroltam fel :D
Ja és Happy Birthday Manitu!!!
:zen:
Quote from: KvikvegGrat Kuro_Tenshinek az 1000hez, Yakumonak es Danhibikinek meg a felezerhez. Gyozom kapkodni a fejem. :haha:
Bsz Manitu!
:merci: hölgyem;)
Quote from: KvikvegGrat Danhibikinek meg a felezerhez.
Thanks my masta:D
Grat Danhibiki!
Quote from: KupoGrat Danhibiki!
Arigato (Big)Boss:D
Grat Kuro_Tenshi, Yakumo, Danhibiki és Lazzaret! :appl:
Hogy kinek mennyi posthoz, azt nem tudom :)
Quote from: sirtomiGrat Kuro_Tenshi, Yakumo, Danhibiki és Lazzaret! :appl:
Hogy kinek mennyi posthoz, azt nem tudom :)
:zen: névrokon! :D
Gratula Fazék az alairashoz! Szegeny madar...:eeek:
Wow, itt is elég rég jártam ahhoz, hogy megin tisztára le legyek maradva mindennel, szal MINDENKINEK GRAT AKI VALAMIVEL IS KIÉRDEMELTE MIÓTA NEM VOLTAM ITT, MEG AZOKNAK IS AKIKNEK ELÕTTE ELFELEJTETTEM VALAMIÉRT GRATULÁLNI!!:appl::appl:
(Kuro_Tenshi: végül sikerült az EVA topicba tenni az 1000.-et?)
[SIZE="9"][COLOR="DarkRed"]PÓTLÓLAGOS GIGA-GRAT NO JUTSU!![/COLOR]:D:D[/SIZE]
Grat Kvikveg Kenpachi-hoz, Fazéknak az aláíráshoz, és akiket kihagytam. :D
Lythis hasznos az a jutsu, meg kell tanunom. :D
:merci:
Kösz Necrid!
Kösz Danhibiki!
Kösz Slayer_Ace!
Kösz Yakumo!
Kösz Predaking!
Kösz Lazzaret!
Kösz Kvikveg!
Kösz sirtomi!
Kösz Lythis! [SIZE="1"]Naná! Nem megmondtam,hogy az 1000. is ott lesz? :D[/SIZE]
És most a Gratok:
Grat Danhibiki!
Grat Yakumo!
Grat Kvikveg, cuki az avád! :D
Grat Lazzaret!
Grat Fazék - olyan "ennivaló" az a szignókép :haha:
Utólag is Boldog szülinapot Manitu és szaszaxp!
Quote from: sirtomiGrat Danhibiki :appl: Hogy kinek mennyi posthoz, azt nem tudom :)
Quote from: Kuro_TenshiÉs most a Gratok: Grat Danhibiki!
:merci: Köszke!
Grat Zoli! Télleg naggyon jók lettek ez az aláírás meg ava!! :jee: :D
Grat Zoli! :jee:
Grat Kuro_Tenshi(n Han)! Most, hogy beindult egy gitaros topik, gondolom "kicsit" tobbet fogsz postolni... ^^
Grat Dan(hibik)i! En mindig is Tekken es Mortal parti voltam, de a bunyo a lenyeg! :lazza:
Grat Mr. Zoli!
Quote from: RamizGrat Kuro_Tenshi(n Han)! Most, hogy beindult egy gitaros topik, gondolom "kicsit" tobbet fogsz postolni... ^^
:merci: Még többet? Így is 11 posts/day fölötti átlagom van :D
Quote from: RamizGrat Dan(hibik)i! En mindig is Tekken es Mortal parti voltam, de a bunyo a lenyeg! :lazza:
Arigato, de minja kapsz egy Hadou-ken t :D Igazad van a bunyó a lényeg;) (amúgy szeretem a Tekken-t is:p) De 2D-s bunyós gamék a jók;)
Grat Shiroi, király az új avatarod! :jee: :D
Quote from: ShiroiNem adtam engedélyt felszólalni! :uzi:
Én meg ehhez gratulálok, legalább akkorát röhögtem, mint a koreai kislányokon. :lol:
[SIZE="1"]Tényleg mennyit offolsz...... :D :jee:[/SIZE]
Shiroi grat az avatarhoz!
Grat mindenkinek!
Grat Shiroi-sama! (nem kéne ennyit offolni ;))
(hogy ezé mit kapok :rolleyes: ban-t nem mer mint kiderült nincs hozzá elég mod-POWA-ja :haha: )
Jól van na... azért az az egy off is jelent valamit: a nõk bûnbe viszik az embert. :D
Grat a kislányhoz! Ja és hogy megint eljöttél meetre! :tezsvir:
Gai-Sensei u look awesome!! aka Grat az új avához Shiroi!
Szép avatár Shiroi. Gratula.^^
Grat shiroi :jee:
Grat az új avához Shiroi!! honnét van?
És grat az 1 postnyi offhoz is:D
Grat Shiroi! :)
Shiroi az sztem is jó volt hogy jöttél meetre! :jee: És grat az avához!
grat Shiroi az avatarhoz, kawaii :D
csakmostakkor, mi csajok kezdjünk el férfiavatarokat bepakolgatni?
Quote from: RamizGrat a kislányhoz! Ja és hogy megint eljöttél meetre! :tezsvir:
Csatlakozom. Én meg kár, hogy lemaradtam róla ....
Quote from: kisviraggrat Shiroi az avatarhoz, kawaii :D
csakmostakkor, mi csajok kezdjünk el férfiavatarokat bepakolgatni?
Nalam ez sosem volt gond. :lul:
De lehet, hogy az ellenseg megtevesztesere nekem is valami uberkawaii rozsaszin haju lanyt kene beraknom... pl Kenpachi vallarol a leanyzot. :D
:merci: Raggie, hogy aláirást váltottál, egyben :tezsvir: érte, ez sokkal jobb, meg nyugodtabb, meg aranyosabb :)
Quote from: kisvirag:merci: Raggie, hogy aláirást váltottál, egyben :tezsvir: érte, ez sokkal jobb, meg nyugodtabb, meg aranyosabb :)
Kösz! :) Ez a Monkey D. Luffy Pirate Crew!!!! (lásd: One Piece :cool: )
Grat az aláíráshoz, Mazs! Kaizoku rulez! :D
Grat a sighez Raggie Gordon!
Kösz Ramiz és Kupo!
ehh, most Death Note az uj "orulet"? Szegeden is mindenki ezt ajanlgatja....
Shiroi, most a folyamatos gratokra utazol? :hehe:
Quote from: ShiroiKöszönöm Alkyra, Necrid, Lythis, Kupo, Raggie Gordon, kisvirag, Kuro_Tenshi!
Olvassatok Death Note-ot. ;)
Grat Raggie! Extrajópont, amiért újra CB-s ava-d van.
Hja, Death Note-ot... Melyik õrült vett rá, h azt olvasd?:rolleyes::D
Grat Shiroi most és mindörökké, amíg Death Note-os avatarod van. :)
Gratulálok Shiori az avához (nemet azért ne váltsál :D ) :app:.
Gratulálok Raggie Gordon az signaturehoz. :appl:
Grat Raggie sigért !! :jee:
Nagyon Boldog szülinapot: NRG:appl: , alucard666:appl: , Nimlot :appl:
Quote from: devcsaNagyon Boldog szülinapot: NRG:appl: , alucard666:appl: , Nimlot :appl:
mivel rohanok, ezért csak ennyit teszek hozzá:
Grat! :appl:
Ja már épp zártam le a lapokat és jutottam vissza fõoldalra, ahol látom, hogy neked is ma van!
Grat! :appl:
Gratula Djinn a Mikulas-meszarszek avatarhoz!
vááá, Shiroi, ez issszonyat jó :D
legalább annyira, mint az elõzõ szárnyas avad :hail:
Na ilyen egy anime-fórum mod-jának avatarja! :hail:
Grat Shiroi! :appl:
Grat shiroi az avahoz.
Ahogy Yakumo mondta:
Quote from: YakumoNa ilyen egy anime-fórum mod-jának avatarja!
Boldog szülinapot: NRG, devcsa, alucard666, Nimlot!
Grat az új ava-hoz Shiroi!!:appl:
Grat az új ava-hoz Djinn!!:appl:
Meg külön a sign-höz... aláz!!:D:D:D:kiraly:
Kösz Lythis, Predaking és Necrid koma! :merci:
Grat Alkyra az új avahoz !!!Nagyon tetszik;):jee:
Boldog 18. Szülinapot Nimlot-san!!!:jee:
:merci: Kvikveg, Hoshi-me és Lythis!
És persze gartulálok mindenkinek, mindenért!! :appl:
Tovább végletesedik a fórum: Shiroi megint az angyal ideája felé tör, Djinn pedig a Sötét Oldalt választotta, és megölte a Mikulást... :D Grat mindenkinek. :)
Nimlot: boldog ünneplést, de ne hidd el a haveroknak, hogy a 18. születésnaptól kezdve 2x annyi piát bírsz el... nálam legalábbis nem vált be a "jóslatuk". :)
Grat Shiroi!
De miert caged a kep neve?:rolleyes:
Na mindjart keresek neked egy szep optimista angyalt. :haha:
Boldog szülinapot: NRG, devcsa, alucard666, Nimlot!
Grat az új ava-hoz Shiroi!!
Grat az új ava-hoz Djinn!!
Nagyon jó a mostani avatarod Shiroi, ezt tartsd meg jó ideig :jee:
Grat Djinn a sig-hez :kiraly:
Quote from: KvikvegNa mindjart keresek neked egy szep optimista angyalt. :haha:
Ez a mostani angyal nyilvánvalóan optimista. Vagy képmutató. :)
Boldog szülinapo kívánokt: NRG:appl:, devcsa:appl:, alucard666:appl:, Nimlot:appl: . :appl:
:merci: Ramiz, Necrid és Cobra!
Nem sokáig marad ez a dizájn, csak szezonális. :)
Grat mindenkinek aki az utóbbi pár napba elért valami. :)
Boldog születésnapot Sephiroth, Flaser és Szabi-sensei! :)
:merci: Mindenkinek!!
Köszönöm mindenkinek, hogy gondoltatok rám! :D
Bsz Nimlot! :haha:
Quote from: ShiroiGratulálok az évfordulóhoz, new and improved Djinn! És ez magába foglalja a többihez való gratulációmat is.
:merci:
[SIZE="1"]Remélem Feldin megbocsátja nekem... :o[/SIZE]
Quote from: DjinnNem sokáig marad ez a dizájn, csak szezonális. :)
Vettem észre, le is maradtam róla :(
De azért grat ehhez is!
Grat Sephiroth!
Grat Flaser! Régen jártál te is ám errefelé :)
Grat Szabi-sensei!
:appl:
Grat Alkyra az avatarért, és a sigért.Te csináltad a siget?
Grat a többieknek is. :D
Grat Djinn 2200hoz! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Djinn 2200hoz! :appl:
Köszönöm. :haha:
És itt a tegnapi sign (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1133973773141.jpg) meg ava (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1133973957362.png), nehogy lemeradj róla. :D
Kösz :D
Grat Fazék a 3001hez! :appl:
Grat Djinn a 2200-hoz! :appl:
Grat Fazék a 3000-hez! :appl:
Boldog Szülinapot Nimlot! :appl:
Grat Djinn és Fazék a fordulókhoz! :jee:
Grat Zoli!!! :appl:
Ez az új ava még jobb, szerintem, Djinn, grat! :D
:tezsvir: minden fordulósnak, és szülinaposnak!
Grat az új avatarokhoz Djinn és Shiroi, ill. mindenki másnak, aki az elmúlt 2 napban elért valamit (lehetetlen követni benneteket! :haha: )
Quote from: KupoGrat Alkyra az avatarért, és a sigért.Te csináltad a siget?
Grat a többieknek is. :D
Az avatart én a siget más csinálta.
Gratula mindenkinek aki megérdemelte mostanában!:)
Grat mindenkinek az elmúlt napokbani eredményekért! :jee: :appl:
Grat az ava-khoz Alkyra és Vili!!:appl:
THX Lythis!
Boldod Szülinapot akinek mostanság volt/lesz!
Grat azoknak akik nem lusták postolni!:jee:
+Grat Relunx!
GRAT Relunx a sikeres államvizsgához!!!:appl:
GRAT Lythis hogy túlélted a tegnapi napot (és szívhatsz ma is :__devil: :__devil: :D:D)
Én meg GRATULÁLOK az OffTopic-nak, mert most elszabadult, mint a seggbedöfött viziló a porcelángyárban! :lol: :hopp:
Grat Vili a nyálas aváért és aláírásért! :hehe: :__devil: (csak mert tudom, hogy te elnézed nekem :) )
Quote from: YakumoÉn meg GRATULÁLOK az OffTopic-nak, mert most elszabadult, mint a seggbedöfött viziló a porcelángyárban! :lol: :hopp:
neked meg grat ezért, ezt a hasonlatot még nem halottam! :lul:
Boldog Születésnapot Nimlot!
Grat Sephiroth!
Grat Flaser!
Grat Szabi-sensei!
Grat Alkyra az új avatarért (a régi jobban tetszett), és a signature-ért!
Grat Djinn a 2200-hoz!
Grat Fazék a 3001hez!
Grat az új avatárhoz Djinn!
Grat az új avatárhoz Shiroi!
Grat Vili az új avatárhoz! (nagyon tetszik!)
:merci: Lyhtis és Vili!
Relunx
Quote from: kisviragneked meg grat ezért, ezt a hasonlatot még nem halottam! :lul:
Én sem, és jót derültem rajta! Grat Yakumo! :D
Grat mindenkinek!
Grat az avaváltásokhoz kisvirag és Vili koma! :jee:
:merci: Yakumo, Raggie, Ramiz és Moha!
És persze mindenkinek gratulálok mindenért, amiért lehet! :appl:
Grat a 3000-hez Fazék! :cool:
Grat Fazék 3000hoz! :jee:
Grat Raggie uj avahoz!! :jee:
Grat Vili uj avahoz! :jee:
Grat kisvirag uj avahoz! :jee:
Grat Lábas!:jee:
Grat Dani!:whoah:
Grat VampireLady!:whoah:
Köccke Ramiz (nem nézünk el semmit, végképp neked nem.... (esetleg ha fizetsz egy italt:rolleyes: )), Relunx, Shiroi-sama, White SeeD, Ragg, Necrid!
Japán és amerikai tudósok a minap kimutatták, hogy a gratolás erõsen addiktív. Leszokni szinte lehetetlen róla, megfelelõ gyógyszeres kezelés még nem létezik. Az elvonási tünetek iszonyatos fájdalommal járnak, akár halálos is lehet. :gevumezs:
Quote from: DreamcleaverJapán és amerikai tudósok a minap kimutatták, hogy a gratolás erõsen addiktív. Leszokni szinte lehetetlen róla, megfelelõ gyógyszeres kezelés még nem létezik. Az elvonási tünetek iszonyatos fájdalommal járnak, akár halálos is lehet. :gevumezs:
Ennek örömére: Grat!
Pontosabban PreGrat! :appl:
PreGrat Shiroinak is! :appl:
Grat Ancient Member Relunx, meg az államvizsgához is! :appl: :appl:
Grat DanHibiki 555-höz :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat DanHibiki 555-höz :appl:
:haha: LOL! Na majd ha 666. postom lesz;)
Quote from: NecridGrat Fazék 3000hoz! :jee:
Grat Raggie uj avahoz!! :jee:
Grat Vili uj avahoz! :jee:
Grat kisvirag uj avahoz! :jee:
CSatlakozom.
+ grat vili az uj signature-hoz nagyon :lol:
Grat Meki 2600hoz!! :jee:
Allah növessze hosszúra szakállad :haha: (a.k.a. köszönöm szépen -_-" )
Massive thx to all :p
Quote from: NecridGrat Meki 2600hoz!! :jee:
Aszittem elsõre, hogy eladott hamburgerek számáról ejtesz szót vala, de aztán meglátám utánad lévõ postot így:
GRAT (nekem) Rounin a 2600-hoz! :jee: :D
Quote from: blarkeGRAT Lythis hogy túlélted a tegnapi napot (és szívhatsz ma is :__devil: :__devil: :D:D)
Wow, THX!
neked meg grat az eddig túlélt ZH-khoz!
És persze mindenki másnak, akinek bármiért is jár.... állatira rákapcsolt mindenki....
Quote from: RouninAllah növessze hosszúra szakállad :haha: (a.k.a. köszönöm szépen -_-" )
:haha: :lol: :lul: volt egy olyan idõszak amikor hosszu szakállam volt, de kösz inkább kihagyom :)
Grat Zoli az avatárhoz! Utóbbi idõben egy olyan igazi telitalálatot sem láttam, de a tiéd hónapokra visszamenõen mindent tarol! :cool:
Nem is tudom pontosan, miért, de :hail: a repülõ tehénnek!
Quote from: Necrid:haha: :lol: :lul: volt egy olyan idõszak amikor hosszu szakállam volt, de kösz inkább kihagyom :)
REQUESTING PICTURE!!! :D Lécci Omar... kérünk képet!
Grat Rounin! :appl:
Quote from: RamizREQUESTING PICTURE!!! :D Lécci Omar... kérünk képet!
h megtalálom megy. :)
Boldog Szülinapot Stairan!
Boldog Szülinapot dragon83!
Boldog Szülinapot Tiaro!
:appl:
Quote from: Kuro_TenshiBoldog Szülinapot Stairan!
Boldog Szülinapot dragon83!
Boldog Szülinapot Tiaro!
:appl:
csatlakozom! :appl:
Boldog születésnapot a ritkán feljáróknak! :ejnye:
Quote from: Necridh megtalálom megy. :)
Ezt látnom kell! :hopp: Én is Boldog Szülinapot kívánok azoknak akiket nem is ismerek, de azoknak is akiket igen! :appl: :D
Quote from: DarkstarGrat mindenkinek az elmúlt napokbani eredményekért! :jee: :appl:
Nya, ezt most lekoppintom, és úgy csinálok, mintha megint aktív lennék...
Az én verziómban ez vhogy így hangzik: Grat mindenkinek az elmúlt [SIZE="4"][COLOR="DeepSkyBlue"]hó[/COLOR][/SIZE]napokbani eredményekért.
Boldog Szülinapot Stairan!
Boldog Szülinapot dragon83!
Boldog Szülinapot Tiaro!
Quote from: Predaking+ grat vili az uj signature-hoz nagyon :lol:
ugye... ^_^
de ez csak neked tünt fel :( mindenki (kivéve Ramiz ;)) azé a hülye avaért grat-olt (amit már láthattak az aláirásomba anno...)
:beken: szip-szip
Én még nem gratuláltam. szal Grat Vili uj Ava ill Signatureért :jee:
de igen:
Quote from: NecridGrat Fazék 3000hoz! :jee:
Grat Raggie uj avahoz!! :jee:
Grat Vili uj avahoz! :jee:
Grat kisvirag uj avahoz! :jee:
de azé :merci: :haha:
Quote from: HVp213de azé :merci: :haha:
õõõ.. ténleg :lame:
Grat Vili az uj avatarhoz es alairashoz!
Tobbieknek is grat, nem lehet kovetni... :eeek:
Quote from: RamizBoldog születésnapot a ritkán feljáróknak! :ejnye:
Köszönöm a gratulációkat:merci: , igaz gyakran, majdnem mindennap felnézek a fórumra, csak inkább olvasgatni szoktam és kevésbé írkálni.:)
Én is gratulálok a többi szülinaposnak!
Boldog születésnapot Tiaro, Stairan és dragon83! :)
Kösz Necrid, Vili és Kalibur(nem fogjuk elhinni, hogy aktív vagy... csakazértsem! :D )!
Vili: csak nem emgnézted a Trigun-t?? ( :jee: ) , ja és grat az aláíráshoz! :D
Huhhh, most vettem én is észre Fazék mester avatárját! LoLLLLL! :jee: :lazza:
Grat a szülinaposoknak! Grat minden jófej fórumosnak! :D Grat mindenkinek , aki ma elõbb fog felkelni, mint én...már megint délig alszom tanulás helyett...
Quote from: Dreamcleaver...már megint délig alszom tanulás helyett...
Nem is olyan rossz az! ;) (már aki megteheti)
Egy nagy-nagy gratuláció Yakumonak és a szobájának:jee: :jee: :appl: :cool:
Quote from: Slayer_AceEgy nagy-nagy gratuláció Yakumonak és a szobájának:jee: :jee: :appl: :cool:
Szintén gratulálnék! Mire nekem ekkora gyûjteményem lesz... :hehe:
Grat Raggie az aláíráshoz!
Quote from: Slayer_AceEgy nagy-nagy gratuláció Yakumonak és a szobájának:jee: :jee: :appl: :cool:
Csatlakozom :jee:
Grat Raggie uj ava ill aláiráshoz !! :appl:
Grat Kalibur és Mazsom az avákhoz! :whoah:
Drakula mindenkinek:__devil:
Bocsi, de egy kissé levagyok maradva:D
Edit: Grat Lythis az 1500. hozzászólásodhoz!:jee:
Még vki azt hinné , hogy lusta vagyok rosszul hiszi csak nincs kedvem vissza olvasni :haha: .
Gratulálok mindekinek aki megérdemli és [COLOR="Red"]Happy[/COLOR] [COLOR="Blue"]Birthday[/COLOR]-t mindenkinek akinek mostanában volt.
:appl: :appl:
Grat kaliburnak, Raggie-nek, Dreamcleaver-nek, és így megkésve a gekkónak is az új avákhoz, és persze minden postfordulósnak és szülinaposnak is!!
:merci: Danhibiki és Predaking
(vaazz... otaku lettem:D)
THX Kvikveg & Ragg + grat (miböl gondolod? :confused: :p)
Grat Lythis!:jee:
Quote from: PredakingMég vki azt hinné , hogy lusta vagyok rosszul hiszi csak nincs kedvem vissza olvasni :haha: .
Gratulálok mindekinek aki megérdemli és [COLOR="Red"]Happy[/COLOR] [COLOR="Blue"]Birthday[/COLOR]-t mindenkinek akinek mostanában volt.
:appl: :appl:
Még mielõtt valaki azt hinné, hogy lusta vagyok, kijelentem, hogy LUSTA VAGYOK!
Úgyhogy ehhez a posthoz csatlakoznék!
:appl: :appl: :appl:
Grat Raggie az avatarhoz es alairashoz. Az a Jet-figura utott. :lol:
Spike-kawaiit muszaj eltennem emlekbe. :D
edit: most esett le Vili hatasara, hogy Jet nincsen fejjel lefele... :D
Grat kalibur!! :jee:
Grat Dreamcleaver!! :jee:
Grat Lythis!! :jee:
Grat Predaking!! :jee:
Quote from: Slayer_AceEgy nagy-nagy gratuláció Yakumonak és a szobájának:jee: :jee: :appl: :cool:
Köszönöm és mindenkinek aki csatlakozott! :D
:zen: :zen: :zen: :zen: :zen:
Quote from: YakumoKöszönöm és mindenkinek aki csatlakozott! :D
:zen: :zen: :zen: :zen: :zen:
Nah akkor kapsz még egy Gratot tõlem.. Pre-Grat 600hoz !! :jee:
Quote from: NecridGrat kalibur!! :jee:
Grat Dreamcleaver!! :jee:
Grat Lythis!! :jee:
Grat Predaking!! :jee:
És most én csapódnék hozzá Necrid-Mesterhez:D
Grat mindenkinek! :appl: :appl: :appl:
:merci: All!
Gratulálok Alkyra a 900. postodhoz:tezsvir:
Grat Otaku Lythis! :D
Pre-grat a pre-grat mester Necridnek 3000-hez! :haha:
:merci: mindenkinek a gratulációkat, most egy kicsit meg Cowboy Bebop-osodtam!
Kongrat Otaku Lythis, és grat Necrid az eljövendõ postfordulóhoz, csakógy mint Yakumo-nak!
:merci: all!
És pregrat Zimar a 6khoz!!:appl: és Yakumo-nak ennek a tizedéhez!!:appl:
Grat Ramiz a 6000-hze!:appl:
Grat Murokrépa a 6000-hez! :D :whoah:
grat minden post és egyéb fordulosnak, foleg annak a billentyüzetszomorito Ramiznak a 6khoz :D :tezsvir:
Szerintem Ramiz egybefort a gépével . Más lehetõséget nem látok normûlis ember :haha: nem tud ennyit postolni.
Gratulálok a 6K-hoz :appl:
Pre-grat Necrid a 3K-hoz :appl:
Gratulálok Alkyra a 900-hoz :appl:
Ha vkit higytam annak is Gratulálok :appl:
Eeeej, Ramiz, nem szégyelled magad?! :ejnye: Vigyázz, ha túl sokat írsz, elkopik a billentyûzeted, aztán vehetsz újat! :p
Grat a 6000-hez, lassan post-leader leszel! :D
grat Ramiz a 6000-hez! :) és mindenki másnak is aki megérdemli :)
amúgy ha valaki nekem azt mondja regisztrációkor, hogy 5. legtöbbet post-oló ember leszek mostanra... hát azt hiszem lehülyéztem volna :D (bár lassan Rounin és Necrid miatt, csak 7. leszek, de még ez is durva :haha:)
és kösz a gratokat az elmúlt pár hónapra visszamenõleg :)
Quote from: Lythis:merci: all!
És pregrat Zimar a 6khoz!!:appl: és Yakumo-nak ennek a tizedéhez!!
:lol: :zen: :whoah:
Quote from: PredakingSzerintem Ramiz egybefort a gépével . Más lehetõséget nem látok normális ember nem tud ennyit postolni. ;)
Gratulálok a 6K-hoz :appl:
Pre-grat Necrid a 3K-hoz :appl:
Gratulálok Alkyra a 900-hoz :appl:
Ha vkit higytam annak is Gratulálok!
/me csatlakozik erõsen! :jee:
Gratula mindenkinek!!!:appl:
Grat Alkyra! :jee:
Grat Ramiz! :jee:
Valaki hivja ki Ramizhoz a mentoket, kossek be az infuziot, kulonben nemsokara csak egy osszeaszott csontvazat fognak talalni.:ejnye:
Grat a 6000hez!:tezsvir:
Köszönöm mindenkinek!
Ramiz, ha így folytatod kiurgik a számláló s banol a szerver.:hahaha: :hahaha:
Gratula.
Grat Yakumo! :jee:
Quote from: HVp213Grat Yakumo! :jee:
:merci: bokú! :D
Quote from: Fazékamúgy ha valaki nekem azt mondja regisztrációkor, hogy 5. legtöbbet post-oló ember leszek mostanra... hát azt hiszem lehülyéztem volna :D (bár lassan Rounin és Necrid miatt, csak 7. leszek, de még ez is durva :haha:)
Ne haragudj, de soridan miatt én már így is elõtted vagyok :rolleyes: :hehe:
Grat mindenkinek, fõként a megapostereknek :p bár a Farkast úgysem éritek utól, soha!!!
Shadowolf-fangirl mode activated!
Edit: Ramiz = neuromancer? :confused:
Grat Yakumo!
Gratula Yakumo :appl:
Grat Ramiz és Yakumo! :appl:
:merci: Kvikveg, Danhibiki, Pirula! :merci:
Grat Yakumo a 600-hoz!
Quote from: MohaGrat Yakumo a 600-hoz!
:merci: Master Moderator Moha!
:whoah: :D
Grat Yakumo! :appl:
Jobb késõn mint soha :)
Quote from: sirtomiGrat Yakumo! :appl:
Jobb késõn mint soha :)
Ugyan ugyan kedves névrokon, ma értem el a 6 kilót pár órája! :tezsvir:
:zen: :merci: :D
Quote from: RamizGrat Kalibur és Mazsom az avákhoz! :whoah:
Jéé, nemgondoltam, hogy még fel is tûnik ^^ !
Akkor neked meg grat, hogy észrevetted ^^ !
Raggie ::uzi: eztneked !
Necrid, Yakumo : kösz !
Minden más illetékesnek is tolmácsolnám gratulációmat, kiemelve Lythis egy bocsássmegénnemtudtam mellet (nehogy köv játékon ellenem forduljon az a katana...) :D
Nah akkro potoljuk 1 napi Gratulálás :)
Grat Ramiz 6000hoz!! :jee: ( 3000 az még messze van :haha: )
Grat Alykra :jee:
Grat Meki uj avahoz! :jee:
Grat Lythis ! :jee:
Happy Birthday Ready2 :jee: :appl:
És h esetleg ki hagytam vkit akkor GRAT! :jee:
Grat Necrid ahoz, hogy bele tudtál zsúfolni hat darab :jee: <-- ilyen smiley-t egy postba! :D (egyébként tök jól néz ki, ahogy mind egyszerre mozgatja a kezét :) )
Kalibur: :ejnye: Me = KM :D
Megkésve bár, de törve nem:
Grat Lythis!
Grat Dreamcleaver!
Grat Predaking!
Gratulálok Alkyra!
Grat Necrid!
Grat Yakumo!
Quote from: kisviraggrat minden post és egyéb fordulosnak, foleg annak a billentyüzetszomorito Ramiznak a 6khoz :D :tezsvir:
Hja... már egybeforrtál a NAVIddal? :D
Boldog szülinapot Csipike!
Boldog szülinapot Ready2!
Boldog szülinapot Lacos!
:appl:
Heppi Bõrddéj Ready2:appl::D
Quote from: Raggie GordonKalibur: :ejnye: Me = KM :D
:eek: megfenyegettek :eek:
Kuro Tenshi :merci:
És BSZ Ready2!
:appl: :appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
Quote from: Kuro_TenshiMegkésve bár, de törve nem:
Grat Lythis!
Grat Dreamcleaver!
Grat Predaking!
Gratulálok Alkyra!
Grat Necrid!
Grat Yakumo!
Hja... már egybeforrtál a NAVIddal? :D
Boldog szülinapot Csipike!
Boldog szülinapot Ready2!
Boldog szülinapot Lacos!
:appl:
:merci:
Kuro Tenshi és mindekinek.
És én is Boldog szülinapot kivánok nekik
:merci: Kuro_Tenshi
Quote from: Kalibur:eek: megfenyegettek :eek:
Nem elõször és nem is egyedüliként. Mellesleg az a mosoly nem passzol a cold felirathoz :D
Grat Meki uj avahoz!! :jee:
Grat White Seed 1500-hoz!! :jee:
Grat az 1500-hoz és egyúttal üdv az otaku-k közt White Seed!:appl:
Valamint grat Alkyrának, aki visszatért a "default" (Kingdom Hearts-os?) ava-jához!!
Grat Rouninnak is, aki volt már lovag, sárkány, kenshin, angyal, és most elf leányzó (mindjárt lenyomja Jacko-t:D)!!
És Predakingnek a 600-hoz!!
Valamint grat az új ava-hoz xipe-nak!!
És mindenki másnak akit kihagytam volna véletlenül!
És persze :merci: Kuro_Tenshi és Necrid!
megint kihagytal.
Quote from: Xipemegint kihagytal.
(megint??? wtf? még mikor?)
Gomen, javítottam :zen:
de ezúton is grat az ava-dhoz!
Quote from: LythisGomen, javítottam :zen:
de ezúton is grat az ava-dhoz!
na csak azert.
most kereshetek ujat.
Grat Xipe az avadhoz!
Mar 3szor elgondolkodtam, hogy legyen-e epilepszias rohamom tole.:p
Grat xipe!
Grat Xipe az avádhoz! :jee:
Quote from: KvikvegMar 3szor elgondolkodtam, hogy legyen-e epilepszias rohamom tole.:p
Grat Xipe!
Én már többször majdnem rohamot kaptam tõle, kegyetlen :D
Grat Xipe az Avad-hoz. Dizájnos. :appl:
Lythis örömére én is változtattam :D
[SIZE="1"][COLOR="White"]még jó , hogy nem lisencelte le[/COLOR][/SIZE] :D
Quote from: PredakingGrat Xipe az Avad-hoz. Dizájnos. :appl:
Lythis örömére én is változtattam :D
[SIZE="1"][COLOR="White"]még jó , hogy nem lisencelte le[/COLOR][/SIZE] :D
Grat hozzá. Egyébként vagy keress egy qrvajó ügyvédet, vagy nyúlj mélyen a zsebedbe azért a licenszdíjért:__devil: :D
jéé, indítottam egy grathullámot xipe-nak...:D
Grat Mindenkinek Mindörökké!
Amen!
Quote from: RouninNem elõször és nem is egyedüliként. Mellesleg az a mosoly nem passzol a cold felirathoz :D
:eek: má megint :eek:
Mellesleg hol látsz te ott mosolyt (ugyanaz a kép van elõttem egy 1280*1024es wp-n de az NEM mosoly...) de ez off és Shiroi seggbe fog rúgni...és akkor gratulálhatok magamnak, hogy vele is megvolt a második összetûzésem... pedig még az elsõt sem to, mé kaptam...
gratulalok mindenkinek az epilepszias rohamert.
csk figyelmeztetes keppen, keszul a kovetkezo.
Köszönöm. Nagyon.
Gratulálok. Sokaknak, sokat.
Kalibur: társalgástovábbvivõ tölteléknek tökéletes volt ;) Bejött:p
Más. Ez nem lány. Egész véletlenül az egy kisfiú ;> De ha gondoljátok... na ezen melyik vagyok :p
Lythis: nem, nem az vagyok =( Sznüpp....
Quote from: RouninKöszönöm. Nagyon.
Gratulálok. Sokaknak, sokat.
Kalibur: társalgástovábbvivõ tölteléknek tökéletes volt ;) Bejött:p
Más. Ez nem lány. Egész véletlenül az egy kisfiú ;> De ha gondoljátok... na ezen melyik vagyok :p
Újfent grat az új ava-dhoz! (bevallhatod, hogy egyszerûen imádod, ha gratulálnak neked, ezért betáraztál kismillió ava-nak való képet, hogy egész 2006-ot végigsütkérezhesd gratok között:D)
Egyébiránt ezen a képen az a fazon vagy, aki a háttérben a függöny, v mi mögött készül lelángonátorkodni a békés (és már-már csöpögõsen nyálas) elf párocskát:D
Ismét Grat Meki :)
Grat Predaking az új avához, elég :cool: ! :jee: :lazza:
Grat White SeeD! :appl:
Meg a sok avaváltáshoz is...... amivel kb így állok:
"Ha megígérem, hogy hiányozni fogsz, elmész már végre?" -mintájára,
Ha megígérem, hogy gratolok, abbahagyjátok már végre ezt az avaváltogatást? :rolleyes:
:D
Grat Kvikveg és Raggie a 2301-hez! :appl:
Pre-Grat Xipe! :appl:
Grat White Seed 1500-hoz! :jee:
Grat Kvikveg és Raggie-nek én is! :D :appl:
Tudom,hogy nem szereted vagy mittomén:D ,de Grat Xipe! :appl:
Grat az Avatarváltóknak is! (toddkitudjamárkövetni:D )
:appl: :appl: :appl:
Kuro_Tenshi:ezt yól kinézted(ateljesenazonospostszámnálgratulálást)! :D
:merci: neked + Yakumonak!
Grat Raggie :jee:
Grat mindenkinek mindenért, amit elért a legutóbbi idõben.
És grat mindenkinek az új avatárért!
Relunx
Grat Raggie kollega! :tezsvir:
Koszi mindenkinek.
[COLOR="Red"][SIZE="4"]HAPPY BIRHTDAY YAKUMO[/SIZE][/COLOR] :jee: :appl:
Grat Moha 4000hoz!! :jee:
Boldog születésnapot Yakumo! Meg a többieknek is bár velük még sosem találkoztam. :D
Ja meg...grat! (akinek nem inge, ne vegye magára) :hahaha:
Quote from: DreamcleaverBoldog születésnapot Yakumo! Meg a többieknek is bár velük még sosem találkoztam. :D
Ja meg...grat! (akinek nem inge, ne vegye magára) :hahaha:
Ah, ezt az avatárt :D Grat érte^^ (honnan van????????)
Quote from: RouninAh, ezt az avatárt :D Grat érte^^ (honnan van????????)
School Rumble! Most az egész dizájn az nem látod?!? :ejnye: :D
Boldog szülinapot Yakumo! :torta:
Üdv az otakuk között White SeeD! :)
[SIZE="4"][COLOR="Navy"]Boldog Születésnapot Yakumo![/COLOR][/SIZE](http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog szülinapot Yakumo ^^ !
(egek, olyan eredeti vagyok, hogy az már fáj)
BoldogSzülinapotYakumo!
Quote from: DreamcleaverSchool Rumble! Most az egész dizájn az nem látod?!? :ejnye: :D
Nem láttam még az animet... :meaculpa:
Yakumo, életed bár nem egyetlen napon fog megfordulni, de kívánom, hogy eme jeles alkalomból bármi esetleges rossz, mi életedben volt/van/lesz, veszítse értelmét s csak jó érjen el hozzád. Vagymi =)
Edit: a.k.a. szebbet-jobbat!
Látom lemaradtam, de azért a gesztus a lényeg:
[FONT="Book Antiqua"][SIZE="5"][COLOR="Blue"]HAP[/COLOR][COLOR="RoyalBlue"]PY [/COLOR][COLOR="DeepSkyBlue"]BIR[/COLOR][COLOR="MediumTurquoise"]THD[/COLOR][COLOR="Cyan"]AY [/COLOR][COLOR="Teal"]YAKUMO[/COLOR]!!!![/SIZE][/FONT]
:):)
(legalább szép színes :D)
Boldog születésnapot Yakumo! :appl:
Quote from: Raggie GordonKuro_Tenshi:ezt yól kinézted(ateljesenazonospostszámnálgratulálást)! :D
:D
Boldog Szülinapot te nagy otaku-barlang tulajdonos! :appl:
Boldog szülinapot Skyneth-nek is, ha éppen erre járna!
Grat Moha!
Sok boldog anime-fetisizmussal teli évet, Yakumo!!! :D
Grat Xipe 2300 hoz!
GRat GM a postfordulóhoz és BSZ Yakumo!! :jee:
Gratulálok Xipe a 2300 hoz. :appl:
Happy Brithday To (http://www.kepfeltoltes.hu/view/051113/Happy_Birthday_(kepfeltoltes.hu).jpg) Yakumo :appl:
Dreamcleaver grat a School Rumble-s külsõdhöz:) :jee:
Boldog szülinapot Yakumo :appl:
Grat Xipe a 2300. postodhoz! :appl:
BSZ Yak.
kosz a grat mindenki, ha nem latom hogy Necrid kiirta a nevem eszre se veszem.
Grat Xipe a 2300 posthoz és Boldog születésnapot Yakumo!
Bolog Szülinapot Yakumo!
Grat Xipe a 2300-hoz!
Grat a designváltáshoz Dreamcleaver!
:appl::appl::appl:
Grat Xipe!
Quote from: LythisGrat a designváltáshoz Dreamcleaver!
ja, bár én egy kissé hiányolom azt a Mai otome-s gifet :D
Grat DreamCleaver :jee: SR Rulez (nem sokára jón az OVA már csak 7 nap ;) )
Grat Manitu 308-hoz! :appl:
Grat Moha a 4002-höz! :appl:
Grat Pirula az ezer-HATSZÁZHATVANHATHOZ! :__devil:
Grat Blarke a 419-hez! :appl:
Grat Manitu 300-hoz! :appl:
Grat Blarke a 400-hez! :appl:
És Persze a
Legendás Kuro_tenshi mesternek 1100hoz :D :jee: :appl:
Grat azoknak, akik megérdemlik. :jee: :appl:
Quote from: DarkstarGrat azoknak, akik megérdemlik. :jee: :appl:
Neked is 2000hoz !! udv monsterek között :jee:
Quote from: DarkstarGrat azoknak, akik megérdemlik. :jee: :appl:
Grat a 2000-hez! :appl:
Grat. Darkstar a 2000-hez:jee:
Grat Kuro_Tenshi az 1100-hoz :jee:
Boldog születésnapot Yakumo:appl:
Quote from: Necrid[COLOR="Red"]HAPPY BIRHTDAY YAKUMO [/COLOR]:appl:
Köszönöm te nyelvújító Conan-fan-mester! (jer have somefun!)
Quote from: DreamcleaverBoldog születésnapot Yakumo!
:merci: bokú!
Quote from: ShiroiBoldog Születésnapot Yakumo! Háromszemû lányok csókolgassanak a fejed búbjától...
:hopp: Köszönöm Modik egyik gyöngyszeme;)
Quote from: PirulaBoldog szülinapot Yakumo! :torta:
Köszönöm Pirula mester!
Quote from: Moha[COLOR="Blue"][SIZE="3"]Boldog Születésnapot Yakumo! [/SIZE] [/COLOR]
Köszönöm ifjú Padavan-Modimester-san!
Quote from: KaliburBoldog szülinapot Yakumo ^^ !
(egek, olyan eredeti vagyok, hogy az már fáj)
:D Köszönöm Kaliburiginal!
Quote from: HVp213BoldogSzülinapotYakumo!
:merci: Vili! (if I may....)
Quote from: RouninYakumo, életed bár nem egyetlen napon fog megfordulni, de kívánom, hogy eme jeles alkalomból bármi esetleges rossz, mi életedben volt/van/lesz, veszítse értelmét s csak jó érjen el hozzád. Vagymi =)
Edit: a.k.a. szebbet-jobbat!
Köszönöm ez igazán költõi volt! :jee:
Quote from: blarkeLátom lemaradtam, de azért a gesztus a lényeg:
HAPPY BIRTHDAY YAKUMO!!!!
(legalább szép színes )
Köszönöm tényleg szép színes volt, de ha most én is megcsinálom, akkor sosem érek ennek a postnak a végére! Köszönöm a fáradozást! :tezsvir:
Quote from: sirtomiBoldog születésnapot Yakumo!
Arigatou kedves pécsi névrokon! *meghajol*
Quote from: Kuro_TenshiBoldog Szülinapot te nagy otaku-barlang tulajdonos!
Merci, Merci! Te nagy magasság tulajdonos gitármájszter!
Quote from: RamizSok boldog anime-fetisizmussal teli évet, Yakumo!!!
JEEEEE, kösz szépen!
Quote from: RaggieBSZ Yakumo!! :jee:
Thank You Raggie!
Quote from: Predaking[COLOR="Blue"]Happy Brithday To[/COLOR] Yakumo
Thank You very much!
Quote from: DanhibikiBoldog szülinapot Yakumo!
Köszönöm!
Quote from: XipeBSZ Yak.
Hehe, Danke!
Quote from: DarkstarBoldog születésnapot Yakumo!
Köszönöm Sötétcsillag!
Quote from: LythisBolog Szülinapot Yakumo!
LOL Köszi!
Ha valakit kihagytam, boruljon rám egy mázsa sza.......móca és fogja meg a ruhám! Köszönöm mindenkinek!!!!!! :hail:
Edit:
[COLOR="Red"]Köszönöm Slayer Ace-nek is! MERCI![/COLOR] Jó aláírás!
azta. :D ez aztan a Loong post. ;>
Grat Slayer_Ace signatureért. :jee:
Grat Yakumo! Ez szép post :D
:merci: Yakumo
:merci: Necrid
Köszönöm! :merci:
Grat az új signhez Slayer_Ace! OMG rulz! :D :jee:
Yakumo grat ehhez a rekordfeszegetõ hosszúságú posthoz :D
Slayer_Ace télleg zsír az a sign (jó hogy vki felhívta rá a figyelmem :D:D). gz hozzá. :>
:merci: blarke
Quote from: NecridGrat Moha 4000hoz!! :jee:
:merci:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Moha!
Köszi! x1
Quote from: Kuro_TenshiGrat Moha a 4002-höz! :appl:
Köszi! x2 :D
Most így éjfél környékén GRAT[COLOR="Red"] Mindenkinek [/COLOR]aki megérdemli postszámhoz, aláíráshoz, Ava-hoz, mindenhez! (Bocs,de a loong post kivette az erõmet;) )
És köszönöm Magának a USTeam fórumnak a születésnapi köszöntést:D :jee:
Nem is tudtam,hogy van ilyen! :3x3: :jee::whoah:
BSZ Zolan43 :jee:
Megkésve bár, de törve nem, én is sok boldog születésnapot szeretnék kívánni, Yakumo!
Jáááj, kimaradtam a szaknevsorbol!
Boldog szuletesnapot Yakumo! :tezsvir:
Quote from: NecridÉs Persze a
Legendás Kuro_tenshi mesternek 1100hoz :D :jee: :appl:
"Legendás"? Ahhoz elõbb nem meg kell halnom? :haha: ...
Kösz :)
Quote from: Slayer_AceGrat Kuro_Tenshi az 1100-hoz :jee:
:merci: beaucoup!
Quote from: MohaKöszi! x1
Köszi! x2 :D
Legalább biztosra mentem ;)
Grat Darkstar!
Boldog Szülinapot Zolan43! :appl:
Quote from: KvikvegJáááj, kimaradtam a szaknevsorbol!
Boldog szuletesnapot Yakumo! :tezsvir:
Hölgyem, köszönöm! :)
Quote from: kisviragMegkésve bár, de törve nem, én is sok boldog születésnapot szeretnék kívánni, Yakumo!
Köszönöm kisebb hölgy:D
:tezsvir:
Bolgod születésnapot zolan43 és purple haze!
Gratula Slayer_Ace a signature-höz!:jee: nagyon bejön!! De Urd jobb:p
BSZ zolna43 és purple Haza. :jee:
Grat a sikeres vizsgához Necrid!
Quote from: sirtomiGrat a sikeres vizsgához Necrid!
Õõõõ.. köszönöm. :D
Quote from: sirtomiGrat a sikeres vizsgához Necrid!
Csatlakozom! What kind of vizsga? :D
Quote from: YakumoCsatlakozom! What kind of vizsga? :D
Középfóku angol nyelv.
Quote from: NecridKözépfóku angol nyelv.
Gratulalok! Udv a klubban!:tezsvir:
Quote from: KvikvegGratulalok! Udv a klubban!:tezsvir:
:merci:
Grat a vizsgához Necrid! Elsõre sikerült?
Quote from: MohaGrat a vizsgához Necrid! Elsõre sikerült?
:merci:. igen elsõre :)
GRAT Necrid!!!:appl:
Quote from: LythisGRAT Necrid!!!:appl:
:merci: és neked is Grat uj sigért :jee:
Quote from: Necrid:merci: és neked is Grat uj sigért :jee:
:merci:
és ha a 3k-ért még nem mondtam volna, akkor most azért is megkapod: grat a 3k hoz!! :D
Quote from: Lythis:merci:
és ha a 3k-ért még nem mondtam volna, akkor most azért is megkapod: grat a 3k hoz!! :D
Most ahogy mondod észre se veszem. :merci:
IAm the Lord [SIZE="1"]of the Board[/SIZE] :D
Grat Necrid a 3k-hoz!:whoah:
Quote from: KvikvegGrat Necrid a 3k-hoz!:whoah:
:merci: :whoah:
Quote from: White SeeDOmedetou!
Ehh, 3K hozzászólás. Mikor fogom én azt elérni?:(
Igyekezni fórumozni sokat. és mindent elér az ember. Ramiz barátunk a legjobb példa. :)
Grat az újabb ezerhez Necrid! :jee:
Gratulálok a 3K-hoz Necrid. :appl:
Van még mit behoznom :D
Quote from: NecridIgyekezni fórumozni sokat. és mindent elér az ember. Ramiz barátunk a legjobb példa. :)
Neeeeem. Róla ne vegyél példát :D Légy szerény ;>
Grat^^
Grat Necrid a 3000-hez!
Grat Lythis az 1600.-hoz!:jee:
Gratula Necrid a 3000.-hez!:appl:
:merci: Shiroi és Danhibiki!!
:merci: Darkstar, Predaking, Rounin, Moha, ill Danhibiki.
Grat a vizsgához és a 3K-hoz Necrid!
Grat Lythis!
Grat Rounin!
:appl:
:merci: Kuro_tenshi
Quote from: Necrid:merci: Kuro_tenshi
Részemrõl is köszönet!
Köszönöm a születésnapi köszöntést! (Az e-maileset is)
Grat Maron a 105-höz! (Lassan, de biztosan?) :appl:
Grat blarke a Fanatic Membershiphez! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat blarke a Fanatic Membershiphez! :appl:
wowow. van aki erre is tud figyelni? :merci: arigato gosai mazu! :)
Grat Blarke! :jee:
Grat az 500-hoz Blarke!
Moha, Necrid, :merci: meg mindenki másnak is akinek eszébe jutottam :) feels good :D
Grat 3000-hez Necrid-san;) :appl:
Grat blarke az 500-hoz! :appl:
Grat Lythis az 1600-hoz! :appl:
Zolan43 BSZ! :appl: :appl: :appl:
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
Grat Fazék a 3100hoz és nyugi ;) :lazza:
:appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Fazék a 3100hoz és nyugi ;) :lazza:
:appl:
köszönöm :)
[SIZE="1"]de továbbra se tetszenek a hatalommal visszaélõs elnyomói rendszerek és ezen nem hiszem hogy pár nap pihi változtatna. tudom üdv a való világban, de azt hittem az internet ezen szeletére nem vonatkozik ilyen mértékben. tévedtem. mea culpa[/SIZE]
:merci: Yakumo
Grat Fazék 3100 hoz!! :jee:
GRAT Fazék 3100-hoz! :jee:
Grat Fazék a 3100-hoz!
Quote from: MohaGrat Fazék a 3100-hoz!
Most látni én, lehet, nem gratulálni if-you jedi Modi-nak a 4000-ért?
Ha tínyleg nem most megtenni;)
Grat Moha! :appl:
Quote from: YakumoGrat Moha! :appl:
Köszi. :merci:
ÉS még mit látni meg ebben a pillanatban????? A kézmûvesek gyöngyszeme, az utolérhetetlen anime-farigcsáló Mester Születésnapja ma vala!
[SIZE="3"][COLOR="Red"]Boldog Születésnapot Gold-handed Kis.vakond! :jee:[/COLOR][/SIZE]
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132046097265.gif)(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
:appl: :appl: :appl: :appl: -ez [COLOR="Red"]Arislan[/COLOR]-nak is ha ilyen "öregen" esetleg erre járna! :D
Hepi Börzdéj L.Mole!!
[COLOR="Red"]Happy[/COLOR] [COLOR="Blue"]Birthday[/COLOR] To L.Mole (http://www.kepfeltoltes.hu/view/051113/Happy_Birthday_(kepfeltoltes.hu).jpg) :appl:
Boldog születésnapot, Mûvész Úr! :appl:Quote from: Necrid[SIZE="1"]Igyekezni fórumozni sokat. és mindent elér az ember. Ramiz barátunk a legjobb példa. :)[/SIZE]
[SIZE="1"]:o Nem is kell igyekezni. Csak fel kell jönni, amikor az embernek eszébe jutnak mindenféle kommentek, amiket nem értene senki, csak itt, eszébe jutnak érdekes dolgok, amikrõl csak itt tud érdemben beszélgetni, vagy amikor épp nincs jobb dolga, vagy amikor van, de már nem bírja a fórum nélkül... :)[/SIZE]
Boldog szülinapot L.Mole!!!:appl:
Grat az Urd-hoz!:jee:
Boldog 22. születésnapot L.Mole! :jee:
[COLOR="Navy"]Boldog Születésnapot L.Mole![/COLOR] (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Happy Birthday L.Mole!! :jee:
Köszönöm mindenkinek :tezsvir:
Boldog Sznapot L.Mole :appl:
Boldog születésnapot L.Mole!
Boldog Szülinapot K.Vakond! :appl:
Boldog szülinapot L. Mole!
Boldog születésnapot L.Mole!
(És visszamenõleg december elejéig, mindenkinek Boldog születésnapot!)
Quote from: MoonshinerBoldog születésnapot L.Mole!
(És visszamenõleg december elejéig, mindenkinek Boldog születésnapot!)
akkor pont a ket legfontosabb emberrel kezdted.
(katz es en).
MAUAHAHAHAHAHAHA
Quote from: Xipeakkor pont a ket legfontosabb emberrel kezdted.
(katz es en).
MAUAHAHAHAHAHAHA
Ezt a gonosz nevetést esküszöm áthallani a poston! :whoah: :lol: :hahaha:
:ejnye: :D ;)
Boldog születésnapot kedves Xipe(alias en)!
Boldog születésnapot Katz!
:D :__devil:
Grat DanHibiki a 600hoz! :appl:
Quote from: YakumoEzt a gonosz nevetést esküszöm áthallani a poston! :whoah: :lol: :hahaha:
:ejnye: :D ;)
megjobb ha eloben csinalom.
Moonshiner: meg tisztelsz minket.
Quote from: Kuro_TenshiGrat DanHibiki a 600hoz! :appl:
Köszönöm:merci:
Grat Danhibiki !! :jee:
Gratulálok Danhibiki a 600-hoz :appl:
Grat a 600-hoz Danhibiki!
Grat Mindenkinek! :_piszka:
Grat a 600hoz Danhibiki!
Grat az avatarhoz Predaking!
Quote from: sirtomiGrat az avatarhoz Predaking!
Thx alkalomhoz illõ :D
Boldog Karácsonyi Ünnpeket kivánok Mindenkinek!! :jee:
Boldog Karácsonyt mindenkinek! És jóó sok Mangát/animét/wallscrollt meg miegyébet hozzon az a Jézuska!! :jee: ;)
Quote from: NecridBoldog Karácsonyi Ünnpeket kivánok Mindenkinek!! :jee:
Már ott tartotok? :D
Nekem sajna még nagyban mennek vizsgák it...
Grat Predaking! :appl:
PreGrat Vili! :appl:
Preking daGrat? PreVili daking? :confused:
:D na elég mára
Quote from: NecridGrat Danhibiki !! :jee:
Quote from: PredakingGratulálok Danhibiki a 600-hoz :appl:
Quote from: MohaGrat a 600-hoz Danhibiki!
Quote from: LythisGrat a 600hoz Danhibiki!
Köszönöm...:merci:
Grat Predaking az ava-hoz!:jee: Bejövõs!:D
Grat 1300-hoz HVp213! ;) :jee:
Grat Danhibiki a 6 kilóhoz! :D :jee:
White Seed: Király karácsonyi üdvözlés Köszönjük Szépen! :) :appl: :appl: :appl:
Predaking: Király Christmas-os Ava! :appl: Majd én is kitalálok valamit karácsonyra;)
Quote from: YakumoGrat 1300-hoz HVp213! ;) :jee:
Quote from: Kuro_TenshiPreGrat Vili! :appl:
:merci:
Boldog Karácsonyt s Kellemetes Új Évet! (ha nem találkoznánk addig...)
Grat Predaking & Danhibiki!
Quote from: HVp213:merci:
Boldog Karácsonyt s Kellemetes Új Évet! (ha nem találkoznánk addig...)
Grat Predaking & Danhibiki!
neked is Boldog Karácsonyt s Kellemetes Új Évet!
Gratulálok az 1300-hoz :appl:
Gratula Vili és Danhibiki a postfordulókhoz! :jee: Csak így tovább!
Quote from: YakumoGrat Danhibiki a 6 kilóhoz! :D :jee:
Quote from: HVp213Grat Danhibiki!
Quote from: Raggie GordonGrat Danhibiki a postfordulóhoz! :jee: Csak így tovább!
Köszönöm és igyekszem...:)
Gratulálok L.Mole az Urd(om:D) tökéletesítéséhez!!!:jee: Kezdesz profi lenni:jee::appl:
Grat vili!! :jee:
Quote from: NecridGrat vili!! :jee:
Quote from: Raggie GordonGratula Vili és Danhibiki a postfordulókhoz! :jee: Csak így tovább!
Quote from: Predakingneked is Boldog Karácsonyt s Kellemetes Új Évet!
Gratulálok az 1300-hoz :appl:
(http://endlesshq.tx.hu/smilies/kosz.gif)
Grat sirtomi 1800hoz!!:jee:
Quote from: NecridGrat sirtomi 1800hoz!!:jee:
Köszi szépen!
Baromi gyors vagy, az elõbb még a Sajátkészítésû... topicba postoltál egy pillanat múlva meg már a Grat-ba :D
Gratulálok a villám postokhoz!
Quote from: sirtomiKöszi szépen!
Baromi gyors vagy, az elõbb még a Sajátkészítésû... topicba postoltál egy pillanat múlva meg már a Grat-ba :D
Gratulálok a villám postokhoz!
Ott vettem észre hogy 1800nál tartasz. amugy kösz :)
Grat sirtomi! (http://endlesshq.tx.hu/smilies/thumbsup.gif)
Grat Predaking a sátáni postszámhoz! Meg ahhoz, hogy ezt pont a karácsonyi threadben követted el. :D
Quote from: MohaGrat Predaking a sátáni postszámhoz! Meg ahhoz, hogy ezt pont a karácsonyi threadben követted el. :D
THx , ezen mosolygok 1 ideje , hogy mien jó az idõzitésem :D.
Ennél már csak az :lol:-b ha pont karácsony napján pont a karácsonyi topicban éri ell vki :D
Grat Predaking :)
GRAT sirtomi 1800-hoz (pont ennyi milliliteres az új Honda Civic 2006, kösz,hogy eszembe juttattad!:D) :appl: :appl:
Grat Predaking! :__devil: :D :appl:
Thx Hvp213 és Yakumo!
Grat sirtomi!
Quote from: PirulaGrat sirtomi!
:merci:
Grat SirTomi! :appl:
Drakulálok Predaking :__devil:
Gratulálok sirtomi az 1800-hoz :appl:
:merci: Yakumo, Kuro_Tenshi, Necrid ,Moha
Edit: és grat az uj avahoz. :cool:
:merci: Kuro_Tenshi, Predaking!
Grat mindenkinek mindenért ami az utóbbi idõben elért!
Relunx
Grat Sirtomi az 1800-hoz!
Grat Uj avahoz sirtomi :jee:
Quote from: RelunxGrat mindenkinek mindenért ami az utóbbi idõben elért!
Relunx
Csatlakozom. Grat! :appl:
Grat skacok. Mit tudom én miért, de grat. :)
Quote from: sirtomiBaromi gyors vagy, az elõbb még a Sajátkészítésû... topicba postoltál egy pillanat múlva meg már a Grat-ba :D
Gratulálok a villám postokhoz!
Necrid multitaskban fut. :)
Quote from: ShiroiGratulálok a magára maradt Ramiznak, amiért olyan összefoglalókat ír a filmekrõl, amilyeneket!
:merci: Nem adom fel! :D
Quote from: DreamcleaverGrat skacok. Mit tudom én miért, de grat. :)
A leglazább post ebben a topikban! :cool: :lazza: (grat)
Quote from: DreamcleaverGrat skacok. Mit tudom én miért, de grat. :)
Csak azér írtad ide ezt, hogy gratuláljunk ehhez a szép és nagy aláíráshoz, mi? ;) Grat hozzá! :D :tezsvir:
Ramiz: jaja laza, mint a rigalánc! :)
Grat mindenkinek mindenhez! És sok 666 os postfordulót karácsonykor a karácsonytopicban!:p
Grat midnenkinek amiért elért valamit. :)
Quote from: ShiroiGratulálok a számomra korábban nagyon fontos embereknek, hogy ma újra lehúztak egy kicsit az õ szintjükre! Ügyes volt...
szinten grat.
es orulok hogy en nem tartozom kozejuk.
Quote from: DreamcleaverGrat skacok. Mit tudom én miért, de grat. :)
Ezt olyan jól megaszondtad, hogy csatlakozom! :muhahah:
Quote from: YakumoCsak azér írtad ide ezt, hogy gratuláljunk ehhez a szép és nagy aláíráshoz, mi? ;) Grat hozzá! :D :tezsvir:
Ramiz: jaja laza, mint a rigalánc! :)
Nem hittem, hogy te Yakumo vagy a School Rumbleból! :confused:
Persze, hogy nem. :rolleyes: Ez egy teljesen õszinte, unalmamban nem tudom mit csináljak grat volt. :)
Quote from: ShiroiGratulálok a számomra korábban nagyon fontos embereknek, hogy ma újra lehúztak egy kicsit az õ szintjükre! Ügyes volt...
Ezt nem értem, de van egy érzésem a grat itt nem az a grat...
Quote from: DreamcleaverNem hittem, hogy te Yakumo vagy a School Rumbleból! :confused:
öööö....Was? :D Biztos a mûveletlenségembõl adódik, hogy ezt nem értem. Csak annyit tudok, hogy Yakumo a SR-ben lány. Én nem lenni lány. Oder was? :D Én lenni confused, nem te:D
Grat Shiroi-nak;) Ilyen gratot talán még nem élt meg ez a Topic.
És GRAT Kupo-nak az aláírásért! :jee:
Quote from: ShiroiGratulálok a számomra korábban nagyon fontos embereknek, hogy ma újra lehúztak egy kicsit az õ szintjükre! Ügyes volt...
Ez mi? Ez ugye nem itt volt?!
Gratulálok mindenkinek bármi is legyen az.
Gratulálok a fónökömnek hogy most egy teljes hétig nem kell látnom õt.
Gratulálok ecsémnek is hogy ma este sem lesz itthon és békén hagy este.
Gratulálok annak az ügyes újgazdag nagyságos asszonynak aki hétvégén a Moszkva téren beletolatot a piros lámpánál a kocsinkba.
És gratula nekem is amiért ilyen hulla fáradtan ennyire értelmesen megtudtam írni ezt a marhaságot :D
Grat Shiroi! :appl:
Grat Shiroi :jee:
Quote from: RamizEz mi? Ez ugye nem itt volt?!
Ez az. Ez ugye de itt volt:D ;)
Grat Shiroi!
Relunx
Quote from: Yakumoöööö....Was? :D Biztos a mûveletlenségembõl adódik, hogy ezt nem értem. Csak annyit tudok, hogy Yakumo a SR-ben lány. Én nem lenni lány. Oder was? :D Én lenni confused, nem te:D
Grat Shiroi-nak;) Ilyen gratot talán még nem élt meg ez a Topic.
És GRAT Kupo-nak az aláírásért! :jee:
Igen az SR-ben lány, és megvan az a képessége, hogy belelát mások fejébe. :)
Grat Shiroi..bár én még mindig nem értem. o_O
Grat Shiroi!
Grat Relunx-nak az új aláírásért! :cool:
Quote from: DreamcleaverGrat Shiroi..bár én még mindig nem értem. o_O
Isten tesztelte egy kicsit nagy fehér barátunkat és Õ kiállta a próbát!
Grat Shiroi!
Grat Vili az 1300 (1307)-hez! :appl:
PreGrat katz! :appl:
THX Kuro_Tenshi!
Grat Shiroi & katz! :jee:
Grat katz! :jee:
Na, most már azért sem postolok egy 2200.-at :hehe: Fenébe elrontottam:grrr:
Quote from: katzNa, most már azért sem postolok egy 2200.-at :hehe: Fenébe elrontottam:grrr:
:hehe: :haha:
Grat katz a 2200-hoz!
Arigato SaiyaGin.
Relunx
Quote from: ShiroiGratulálok Rounin az avatar-hoz!
Volume 16, chapter 4, page 82.
:merci:
[SIZE="1"]Jill-chan, tébolyközeli állapotban (félig mutálódott gyermekek belsõségeivel és vérével borítva nem csoda¢.¢)[/SIZE]
Grat Shiroi és Katz!
késve, bár de törve nem! :D
Meerry X-Mas! ;)
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132431551459.gif)(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1134082081374.gif)
Boldog Karácsonyt mindenkinek! (http://users.atw.hu/kupo/albums/wall/Anime/wkupo_christmas1.jpg) :)
Basszus Kupo ez az aláíráskép NAGYON KIRÁLY! (báreccer már írtam:))
:whoah: :whoah: :whoah:
Köszi, és kihagytam, hogy grat mindenkinek aki elért valamit. :D
Kellemes és békés karácsonyt kívánok mindenkinek!
Gratulálok L.Mole mûvészúrnak Urd nevezetû alkotásához, nem hittem a szememnek amikor megpillantotta, annyira jó lett:jee:
Quote from: ShiroiGratulálok a számomra korábban nagyon fontos embereknek, hogy ma újra lehúztak egy kicsit az õ szintjükre! Ügyes volt...
??
Gratulalok a 2200hoz es mindenkinek akit keptelen vagyok fejben tartani!
Eeees
[COLOR="Red"][SIZE="5"]Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek![/SIZE][/COLOR]
[COLOR="Red"][SIZE="6"]Õszinte szeretettel átitatott boldog karácsony kívánok Mindegyikõtöknek![/SIZE][/COLOR]
[COLOR="Red"][SIZE="6"]Boldog Karácsony mindenkinek!![/SIZE][/COLOR]
[COLOR="RoyalBlue"][FONT="Times New Roman"] (http://img.photobucket.com/albums/v336/7noki7/lh2-1024.jpg)
[SIZE="6"]Boldog Karácsonyt! :)[/SIZE]
[/FONT][/COLOR][/URL]
Grat Zel az aktualizált avához! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Zel az aktualizált avához! :appl:
Innen is ;)
Meg természetesen:
[COLOR="SeaGreen"][SIZE="4"][COLOR="Red"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]B[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]ol[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]dog[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]Kará[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]csonyt[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
mindenkinek[/COLOR]
[COLOR="Sienna"]![/COLOR][/SIZE]
:)
Ha már ilyen sokan kívántak képben boldog karáconyt akkor én is...:D
http://www.kepfeltoltes.hu/051224/2002-xmas-urd_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Ha már ilyen sokan kívántak képben boldog karáconyt akkor én is...:D
http://www.kepfeltoltes.hu/051224/2002-xmas-urd_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
edit: bocsi, de nem akartam kétszer postoli, de valahogy csak sikerült:( gomen!!
Ha már észrevetted, akkor miért nem törölted ki az elõzõt? - Shiroi
edit2:Úgy kedves Shiroi, hogy editelni akartam az elsõ postom és valahogy elküldte mégegyszer...:tezsvir:
Minden fórumozónak [COLOR="DarkRed"][SIZE="5"]Boldog Karácsonyt[/SIZE][/COLOR] (http://netmore.hu/christmas3.html) kívánok! :)
[COLOR="White"][SIZE="1"](nézzétek el, hogy nagyon kezdõ vagyok flash-ben)[/SIZE][/COLOR]
[COLOR="Cyan"][SIZE="6"]Boldog karácsonyt mindenkinek![/SIZE][/COLOR]
Grat katz a 2200hoz!
Grat mindenkinek a jó kis karácsonyi üdvözlõlapokért! És külön grat Kuro_Tenshi szellemes rögtönzéséért! :tezsvir:
Boldog Karácsonyt mindenkinek.
Quote from: Kuro_TenshiMeg természetesen:
[COLOR="SeaGreen"][SIZE="4"][COLOR="Red"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]B[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]ol[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]dog[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]Kará[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]csonyt[COLOR="Yellow"]*[/COLOR]
mindenkinek[/COLOR]
[COLOR="Sienna"]![/COLOR][/SIZE]
:)
Háddetényleg! Ez nagyon király! :whoah: :tezsvir:
Boldog karácsonyt Minna-san!!!
Grat katz a 2200-hoz!
Quote from: YakumoHáddetényleg! Ez nagyon király! :whoah: :tezsvir:
:merci: beaucoup! :D
Grat Pirula! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Pirula! :appl:
:merci: és egybõl vissza az ezerkettõért!
Quote from: Pirula:merci: és egybõl vissza az ezerkettõért!
:merci:
Grat Kuro_tenshi :jee:
Grat Pirula és Kuro_Tenshi!
Grat Pirula !! :jee:
:merci: Necrid és SirTomi! :)
Grat Kuro_Tenshi és Pirula!!!!:tezsvir: (Zenész társaim:haha: )
Quote from: DanhibikiGrat Kuro_Tenshi és Pirula!!!!:tezsvir: (Zenész társaim:haha: )
Na ja, és hol jött pont össze? :D
:merci:
Quote from: Kuro_TenshiNa ja, és hol jött pont össze? :D
:merci:
Na vajon?:rolleyes::D
Grat katz!!:tezsvir:
Grat Pirula az 1700-hoz!
Boldog Karácsonyt Usteam!
Grat 1700Pirula és 1200K_T!!! :D
Quote from: ManuBoldog Karácsonyt Usteam!
+1!
Meg Grat az avához, van olyan beteg kisugárzása, mint az elõzõnek :)
:merci: Ramiz!
:merci: sirtomi, Necrid, Danhibiki, Moha, Ramiz!
Quote from: RamizGrat 1700Pirula és 1200K_T!!! :D
Csatlakozom! :appl: :appl: :appl:
:merci: Yakumo és White SeeD!
Quote from: Kuro_Tenshi+1!
Meg Grat az avához, van olyan beteg kisugárzása, mint az elõzõnek :)
:merci: Ramiz!
Köcce! Õ lenni filmguru Takashi Miike! :whoah:
Grat Manu! De most postolgassál is majd, mert miattad raktam vissza az avákat! :D
Grat Manu az új ava-hoz!
Grat Pirula az 1700-hoz!
Relunx
Grat Manu! :appl:
Grat Andi-nak a 3 Daft Punk videóklippbõl kiszedett képért.
Quote from: zolan43Grat Andi-nak a 3 Daft Punk videóklippbõl kiszedett képért.
Igaza van a kedves elõttem szólónak, megér egy Gratot! :jee:
(nekem megvan eredetiben -bi-bííí-bí, na jó abbahagytam :uzi: :D -ezt a vigyorgó fejemnek! Amúgy ha kell bárkinek lem.....mozizom neki:D (PM) )
Quote from: YakumoIgaza van a kedves elõttem szólónak, megér egy Gratot! :jee:
(nekem megvan eredetiben -bi-bííí-bí, na jó abbahagytam :uzi: :D -ezt a vigyorgó fejemnek! Amúgy ha kell bárkinek lem.....mozizom neki:D (PM) )
Mit? A vigyorgó fejed?:muhahah: Egyébként in is hagy gratuláljak akik itt felfedezték maguknak a Daft Punk-ot!:jee: Van egyébként újabb lemezük is a Human After All, érdemes belehallgatniuk azoknak akiknek tetszett a Interstella 5555 (ez alatt a Discovery album szól).:tezsvir:
Aztaaa, Ramiz! :eek: Most látom, hogy postleader lettél. :)
Gratula a 6300-hoz és hogy leelõzted Bonci-t!
Te posthuszár, teee! :D:D:D
Quote from: MohaAztaaa, Ramiz! :eek: Most látom, hogy postleader lettél. :)
Gratula a 6300-hoz és hogy leelõzted Bonci-t!
Te posthuszár, teee! :D:D:D
Na jó,de Bonci-mester most "kispadon" van, mármint a fórum területén. Amúgy persze istenkirály helyen:D
Persze ez nem zárja ki elismerésemet, amit át is nyújtanék: :tezsvir:
Tényleg nagy Post-animal vagy;) :D :appl:
Ahh! My Goddess!:D Ramiz te egy "állat" vagy:lul: De tényleg, grat! Fogadjunk a te kezed is benne volt, hogy Bonci Tokyo-ba menjen:D!!
Grat Ramiz :jee:
:merci:
Ha megjön Bonci, majd megmondjuk, hogy postolja be a Nihontou fórumát, és újra leader lesz. :D
Quote from: RamizGrat Manu! De most postolgassál is majd, mert miattad raktam vissza az avákat! :D
Ezt igazából nem értem, mindenestre postolgatok én, csak nem a te eszeveszett tempódban. Sajna nekem DOLGOZNOM is kell :_piszka: :)
Quote from: DanhibikiAhh! My Goddess! Ramiz te egy "állat" vagy:lul: De tényleg, grat! Fogadjunk a te kezed is benne volt, hogy Bonci Tokyo-ba menjen:D!!
:whoah: :lol:
Quote from: RamizHa megjön Bonci, majd megmondjuk, hogy postolja be a Nihontou fórumát, és újra leader lesz.:D
:jee: :lol:
Quote from: ManuEzt igazából nem értem, mindenestre postolgatok én, csak nem a te eszeveszett tempódban. Sajna nekem DOLGOZNOM is kell:_piszka:
:lul:
Bazz ez most melyik Thread? :D
Grat Ramiz! :appl:
:merci: Renlux és egyben gratula Ramiz! :appl:
Quote from: Pirula:merci: Yakumo és White SeeD!
Csatlakozom!
Grat Ramiz! Na de most már elég legyen :ejnye:
Grat Andi a Senior Member címhez! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Andi a Senior Member címhez! :appl:
Grat Lullaby! (kinyomoztalak én is. Muhahahhaaa;))
Grat senior Andi!
Quote from: YakumoGrat Lullaby! (kinyomoztalak én is. Muhahahhaaa;))
:3x3:
Kezdek félni tõletek.
Esetleg jelentést is írtok rólunk?
:3x3:
:D
Amúgy meg Lullaby@ :p
Quote from: Kuro_TenshiAmúgy meg Lullaby@ :p
Mivel nem szabad más fórumokat említeni ezért: [COLOR="White"]Aoi-n csak simán Lullaby. :P[/COLOR]
GRAT mindenkinek, akit esetleg mostanában és egyáltalán kihagytam! :appl:
Quote from: ManuEzt igazából nem értem, mindenestre postolgatok én, csak nem a te eszeveszett tempódban. Sajna nekem DOLGOZNOM is kell :_piszka: :)
:lol: Igazad van!! [SIZE="1"]Azért grat Ramizkám... :hehe:[/SIZE]
Quote from: Raggie Gordon:lol: Igazad van!! [SIZE="1"]Azért grat Ramizkám... :hehe:[/SIZE]
Holnapután...
(29.-e a gyengébbek kedvéért :p)
Quote from: YakumoMivel nem szabad más fórumokat említeni ezért: [COLOR="White"]Aoi-n csak simán Lullaby. :P[/COLOR]
Most már igazán kezdek félni tõled :D
Gratula mindenkinek aki túl tudta élni ezt a pár napos karácsonyi lelki megterhelést :D
Grat Yakumo és Predaking a 702-höz!
:appl:
:D
Grat Yakumo, pedig amikor elmentem 1posttal elõtted jártam, hát te aztán nem vagy semmi....:lul: (Természetesen jó értelemben;))
:merci: all
haha és ezzel végre megelöztem Yakumot :haha:
Nos , mivel négez az ünnepeknek az avamat is vissza teszem. Van kivel szemezgetnetek. :D
Amugy Gratulálok mindekinek aki megédremli. :appl:
Grat Yakumo! :jee:
Grat Andi :jee:
Grat Predaking :jee:
Grat Predakingkong!!! :D
Grat ööö... akkor most szabad Andinak hívni, vagy utána kell olvasni az elõéletének? :confused: :D Grat Andi!
Grat Andi, Yakumo és Predaking, csak így tovább! :jee:
Grat Blarke! :appl:
Grat kicsiny otaku ;)
Gratulálok Blarke a 600. hozzászólásodhoz!:appl::jee:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Blarke! :appl:
bírom hogy egyeseknek feltûnik ha egyes jelentéktelen emberek százast váltanak :merci:
grat all! :D
Grat blarke!
Ne tartsd magad jelentéktelennek :ejnye:
Grat Blarke ! :jee:
Gratulálok Blarke a 600-hoz :appl:
Csak igy tovább.
Grat DanHibiki! :appl:
Grat Danhibiki ava és 700ért !! :jee: :appl:
Quote from: NecridGrat Danhibiki ava és 700ért !! :jee: :appl:
Csatlakozom :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat DanHibiki! :appl:
Quote from: NecridGrat Danhibiki ava és 700ért !! :jee: :appl:
Quote from: PredakingCsatlakozom :appl:
Köszi srácok, arigato:merci:!!
GRAT Danhibiki a 700-hoz! (+5:D)
Quote from: Kuro_TenshiGrat Yakumo és Predaking a 702-höz!
:appl:
:D
Quote from: RaggieGrat Andi, Yakumo és Predaking, csak így tovább! :jee:
Quote from: NecridGrat Yakumo! :jee:
Merci-Merci!Quote from: Predakinghaha és ezzel végre megelöztem Yakumot :haha:
:ejnye: és egyben persze
GRAT!Quote from: DanhibikiGrat Yakumo, pedig amikor elmentem 1posttal elõtted jártam, hát te aztán nem vagy semmi.... (Természetesen jó értelemben)
:zen:
Quote from: A NAGY K_TGrat Yakumo és Predaking a 702-höz!
Arigatou! :D
És persze
GRAT blarke-nek a 600-hoz! (na, kipihented magad? :D)
Grat Yakumo a 700-hoz!
Quote from: MohaGrat Yakumo a 700-hoz!
:merci: Moha-szán! (márcsak a hó kedvéért is:D) :tezsvir:
Quote from: YakumoMerci-Merci!
Aaz jó! Nekem is kéne! Bár mostanság elég drága kocsikat csinálnak. ;) :D
Grat Danhibiki és blarke a postfordulókhoz! :jee: Csak így tovább!
Grat minden postfordulónak és szülinaposnak.:appl:
Nocsak! Ha jól látom, akkor Boldog Szülinapot Meske! :)
Postfordulósok sokan vannak, úgyhogy nekik most csak egy grat.zip, de Meskének boldog szülinapot név szerint is! :)
Boldog születésnapot Meske! :D
Vááá tényleg! [SIZE="3"][COLOR="Red"]BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT MESKE![/COLOR][/SIZE] :appl:
(mondd,hogy végre jól jegyeztem meg és az ifjú Mod húga vagy:3x3: :D)
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132962839172.gif)(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132958296595.gif)(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132431551459.gif)
Boldog szüinapot Meske!!! :tezsvir: :appl:
Quote from: YakumoGRAT Danhibiki a 700-hoz! (+5:D)
Quote from: Raggie GordonGrat Danhibiki postfordulóhoz! :jee: Csak így tovább!
Quote from: LazzaretGrat minden postfordulónak és szülinaposnak.:appl:
Quote from: PirulaPostfordulósok sokan vannak, úgyhogy nekik most csak egy grat.zip, de Meskének boldog szülinapot név szerint is! :)
Köszönöm!:merci: És megragadom az alkalmat... [SIZE="4"][COLOR="Magenta"]Bol[/COLOR][COLOR="Orange"]dog[/COLOR] [COLOR="Red"]szület[/COLOR]és[COLOR="Blue"]napot[/COLOR] Meske!![/SIZE] :appl:
Boldog szülinapot Meske! :appl:
:)
[COLOR="RoyalBlue"]Boldog születésnapot Meske.[/COLOR]
BSZ Meske! :whoah:
BSz Meske.
One year closer to the End.
Boldog születésnapot Meske! :appl:
Megvan a 300post sirály. Török fel mint a talajvíz :D
Quote from: LazzaretMegvan a 300post sirály. Török fel mint a talajvíz :D
ez most célzás, hogy gratuláljunk? :D csakazértse! :D
najólvan. GZ LAZZARET A 300HOZ!!! :appl:
Grat Lazzaret a 300hoz!
Quote from: LazzaretMegvan a 300post sirály. Török fel mint a talajvíz :D
Nézzétek a pofátlant, beharangozza saját magát! :lol: :hahaha: :tezsvir:
:ejnye: Grat a 300-hoz Lazzaret! Most vettem észre! :D :appl:
Grat Lazzaret!
Szép beharangozás :D
Boldog születésnapot Meske!!! :)
Igazábol nem tudtam hova tegyem a 300-at igy hát ide tettem.:D De nem akartam pofátlan lenni. Na jo csak egy kicsit :)
Köszönöm mindannyiotoknak!
Boldog születésnapot Meske! :jee:
Grat Lazzaret ! :jee:
Grat Necrid a 3100-hoz! :D :jee:
Quote from: YakumoGrat Necrid a 3100-hoz! :D :jee:
:merci: yakumo-sama :)
Grat a 3100-hoz Necrid, és a 2400-hoz Kvikveg! :appl:
Quote from: PirulaGrat a 3100-hoz Necrid, és a 2400-hoz Kvikveg! :appl:
:merci: és Grat Kvikveg :jee:
Quote from: Pirulaés a 2400-hoz Kvikveg! :appl:
Itt mindig vannak nagyon rendes emberek, akik felhívják az ember figyelmét arra: (most pl.)
Hogy GRAT Hölgyem a 2400-hoz! :appl: :appl:
Grat Necrid a postfordulohoz!
Koszi! :)
Gratula a postfordulóhoz Lazzaret, Kvikveg és Necrid koma!
(még emlékszem Necrid, mikor ugyanott tartottunk! :eeek: )
Quote from: Raggie GordonGratula a postfordulóhoz Lazzaret, Kvikveg és Necrid koma!
(még emlékszem Necrid, mikor ugyanott tartottunk! :eeek: )
:merci: :) hajra simán utólérsz. csak neki kell álni fórumozni :)
Quote from: Necrid:merci: :) hajra simán utólérsz. csak neki kell álni fórumozni :)
Naja, nem mindenkinek van annyi ideje... Nemsokara nekem sem lesz ugy nez ki...
Boldog Szülinapot Meske!
Grat My Master!:jee:
Grat Danhibiki!:jee:
Grat Yakumo!:jee:
Grat blarke!:jee:
Grat Lazzaret!:jee:
Grat Necrid!:jee:
Grat Kvikveg!
Grat Lazzaret!
Grat Necrid!
:appl:
Grat SaiyaGin! Bár a szám maga nem túl kellemes (404) :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat SaiyaGin! Bár a szám maga nem túl kellemes (404) :appl:
Csatlakozom GRAT!
És kösz Hvp213, Vili! :zen: (if I may...:D)
:merci: White Seed also!
Quote from: HVp213Grat Danhibiki!:jee:
Köszönöm!:merci:
Gratula Necrid :appl: és [COLOR="Red"]Kvikveg[/COLOR]:__devil: :vampír smiley:!
Grat a Gratulációk threadnek a 700 oldalhoz :appl:
:D
:beken: bruhuhu mevvagyok sertodve! ez a masodik postfordulom, amitsenkisenem vesz eszre (na jo, katz, de mer neki mondtam...) pedig most meg otaku is lettem melle.... :beken:
Quote from: kisvirag:beken: bruhuhu mevvagyok sertodve! ez a masodik postfordulom, amitsenkisenem vesz eszre (na jo, katz, de mer neki mondtam...) pedig most meg otaku is lettem melle.... :beken:
akkor mostantól kezdve nem az olyan jellegtelen parasztokat kell figyelni mint én, hanem az olyan kis viráxálakat mint õ e :)
grat kisvirag :p
Grat kisvirag! :appl:
blarke te meg majd kapsz a fejedre az ékezet miatt! Most hogy írtam már biztos :)
Quote from: sirtomiblarke te meg majd kapsz a fejedre az ékezet miatt! Most hogy írtam már biztos :)
ékezet? milyen ékezet? O: )
Quote from: blarkeékezet? milyen ékezet? O: )
Semmilyen asszem én néztem el :D
Quote from: Kuro_TenshiGrat SaiyaGin! Bár a szám maga nem túl kellemes (404) :appl:
Quote from: YakumoCsatlakozom GRAT!
:merci: (akiknek meg jár, annak pedig grat!)
Ma "túl sok kapcsolat" nevû problémám volt. :rolleyes:
Quote from: kisvirag:beken: bruhuhu mevvagyok sertodve! ez a masodik postfordulom, amitsenkisenem vesz eszre
Most mit panaszkodsz annyit, csak 7-tel vagyunk lemaradva :p
Grat :appl:
107-el :hehe:
Quote from: kisvirag:beken: bruhuhu mevvagyok sertodve! ez a masodik postfordulom, amitsenkisenem vesz eszre (na jo, katz, de mer neki mondtam...) pedig most meg otaku is lettem melle.... :beken:
(http://smiley.onegreatguy.net/rose.gif) Boldog postfordulot otaku-viragszal-kollega! (http://smiley.onegreatguy.net/rose.gif)
/Kulonben is, nem vartal eleget, eszrevettuk volna./
:merci: all
és
[/B]
[SIZE="7"][COLOR="Red"]Hatalmas nagy Grat Vampir ladynek!![/COLOR][/SIZE]
Quote from: kisvirag:beken: bruhuhu mevvagyok sertodve! ez a masodik postfordulom, amitsenkisenem vesz eszre (na jo, katz, de mer neki mondtam...) pedig most meg otaku is lettem melle.... :beken:
OTAKU-LADY! :hail:
Csak, hogy ne panaszkodj:D:
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132046097265.gif)(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132958296595.gif)(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132962839172.gif)(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1135800487057.gif)
Quote from: kisvirag107-el :hehe:
nekem is volt már ilyen :hehe:
Ja meg úgy látom, az enyém lett a 14000. post a Gratulációkban :muhahah:
Grat kisvirag az otaku-sághoz és a 14000. posthoz :whoah:
Quote from: Kuro_Tenshinekem is volt már ilyen :hehe:
Ja meg úgy látom, az enyém lett a 14000. post a Gratulációkban :muhahah:
nézd meg jobban ;)
:__devil:
(ki lehetett aza szemét aki kitörölte egy postját h kisviragé legyen a 14000. post :p)
Quote from: HVp213Grat kisvirag az otaku-sághoz és a 14000. posthoz :whoah:
nézd meg jobban ;)
:__devil:
(ki lehetett aza szemét aki kitörölte egy postját h kisviragé legyen a 14000. post :p)
:hahaha: :whoah:
:hail: Ez szép volt. :cool: :whoah:
KisvirAAAg, ez nem ér, nem is hagytál idõt! Óvás!!! :D
Nemisigaz, mindenki észrevette, csak arra készültünk titokban, hogy maj az otaku-ságnál hattalmas gratuláció-özönt indítunk, de erre is ráfaragtunk a Ramiz kolléga által említett okból! Bár már egész jól alakul... ;)
( Hattalmas GRAT kisvirag! :jee: )
Quote from: HVp213Grat kisvirag az otaku-sághoz és a 14000. posthoz :whoah:
nézd meg jobban ;)
:__devil:
(ki lehetett aza szemét aki kitörölte egy postját h kisviragé legyen a 14000. post :p)
Ez jó volt :D
Grat Ramiz, pont egy 100assal elõzted meg Boncit! :)
Quote from: HVp213nézd meg jobban ;)
:__devil:
(ki lehetett aza szemét aki kitörölte egy postját h kisviragé legyen a 14000. post :p)
csúnya! :beken:
Két szar vizsga után még ezt az örömöt is sajnálod tõlem? :beken:
Life is a big grat. :hahaha:
Kuro Tenshi sok szerencsét a #15000 poszthoz, én neked drukkolok! :hahaha:
:hahaha: <- grat neki, hogy ennyi gurulás után sem szédül el. o_O
Quote from: DreamcleaverKuro Tenshi sok szerencsét a #15000 poszthoz, én neked drukkolok! :hahaha:
:merci:
15000? Az már csak jövõre esedékes... várjunk csak, holnapután-után már jövõre van! :D
PreGrat Ramiz és Raggie! :appl:
Grat Raggie & Ramiz! :whoah:
Kösz Kuro_Tenshi és Vili koma!
GRAT Raggie és Ramiz! :appl: :jee:
Grat Raggie és Ramiz! :appl:
Grat Ramiz és Raggie!! :jee:
Köszi Yakumo, sirtomi és Necrid mester! Még így sem vagyok semmi Necridhez képest, egy hónapja még ugyanott tartottunk :) !
Quote from: Raggie GordonKöszi Yakumo, sirtomi és Necrid mester! Még így sem vagyok semmi Necridhez képest, egy hónapja még ugyanott tartottunk :) !
:)
Quote from: Raggie GordonKöszi Yakumo, sirtomi és Necrid mester! Még így sem vagyok semmi Necridhez képest, egy hónapja még ugyanott tartottunk :) !
Tipp: Ha nincs mit írnod pásztázd a fórumot, és minden topikban a friss posztokra reagálj röviden. Tûz be egy-egy mosolygós smiley-it vagy egy frappáns "lol" is megteszi. :hahaha: :hahaha: :hahaha:
Bocs Necrid, de nem tudtam kihagyni. :)
Ja és Grat...most kinek is? keresek...ja Raggie és Ramiz, ha minden igaz. Én már ezt nem tudom követni. :)
Quote from: DreamcleaverTipp: Ha nincs mit írnod pásztázd a fórumot, és minden topikban a friss posztokra reagálj röviden. Tûz be egy-egy mosolygós smiley-it vagy egy frappáns "lol" is megteszi. :hahaha: :hahaha: :hahaha:
ne felejtsd ki: "egyetértek" ;)
bocs Necrid
Ha ilyen jól tudjátok akkor nektek miért nem jön össze! Valahogy Necridnek mégis sikerült, ugyhogy ne piszkáljátok! Irígy banda! :ejj:
(no offense, de most azért már télleg...)
ezennel szeretnek gratulalni kisviragnak es Rinnek hogy egy kisebb orszag elelmiszerkeszletet kepes volt egy ulesben megenni.
emellett HvP testverunknek hogy tulelte az eloetelt.
Quote from: DreamcleaverBocs Necrid, de nem tudtam kihagyni. :)
Quote from: HVp213bocs Necrid
lol.. kidomáják magukat aztán csak igy "Bocs Necrid".
Quote from: Raggie GordonHa ilyen jól tudjátok akkor nektek miért nem jön össze! Valahogy Necridnek mégis sikerült, ugyhogy ne piszkáljátok! Irígy banda! :ejj:
(no offense, de most azért már télleg...)
Engem aztán hidegen hagynak.
Quote from: Raggie GordonHa ilyen jól tudjátok akkor nektek miért nem jön össze! Valahogy Necridnek mégis sikerült, ugyhogy ne piszkáljátok! Irígy banda! :ejj:
(no offense, de most azért már télleg...)
:)
Quote from: NecridEngem aztán hidegen hagynak.
Nembaj, csak azért írtam, hogy tudják mi a helyzet... :)
(Egyébként sem valami szimpatikus nekem ez a post-szám alapján történõ hierarchia...)
:merci:
Grat Moonshiner a király avatárért! :cool: Blame = :kiraly:.
Quote from: DreamcleaverJa és Grat...most kinek is? keresek...ja Raggie és Ramiz, ha minden igaz. Én már ezt nem tudom követni. :)
És még te írod azt, hogy "egy lépéssel elõtted" :rolleyes:
:D
Grat katz a MegaPostért! :whoah:
Grat Moonshiner! :jee:
Grat Moonshiner!:jee:
Grat katz :jee:
Boldog születésnapot a sok ünnepeltnek.
Quote from: CobraBoldog születésnapot a sok ünnepeltnek.
Szintén! ;)
Boldog születésnapot Animal, és a többieknek is :D
Boldog Szülinapot Animal!
Boldog szülinapot srácok!:appl:
Boldog(és jó animékban gazdag) új évet kívánok mindenkinek!!:D:tezsvir:
BSZ srácok!
És természetesen BUÉK!!
Nagyon köszönöm mindenkinek a jókívánságokat! :merci:
Egyúttal szeretnék már elõre is MINDENKINEK NAGYON BOLDOG, SZERENCSÉS ÉS EREDMÉNYES ÚJÉVET kívánni! :)
Valamint nagyon boldog szülinapot Zodd és thebluesnote :whoah:
Gratulálok White Seed ehhez az 1600. posthoz és az õszinte íráshoz...:D
Grat WhiteSeed :jee:
Boldog szülinapot mindenkinek.
Gratula a frorduloknak köztük is White Seednek az 1600-hoz!
És boldog Új Évet Mindenkinek!
Neked is Boldog Új Évet, Animal és grat a visszatéréshez! :)
Edit:
Ja, és még idén szeretnék Boldog Születésnapot kívánni Animal és Zodd barátunknak! :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
[COLOR="Red"]BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!!!![/COLOR]
[SIZE="7"][COLOR="Red"]BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!!!![/COLOR][/SIZE]
BÚÉK mindenkinek.
Boldog Új Évet kívánok (http://usteam.hu/forum/showpost.php?p=136195&postcount=17963) mindenkinek! :D
[COLOR="RoyalBlue"]Boldog és animékben gazdag Új évet kívánok mindenkinek.[/COLOR]
[COLOR="Blue"]
[SIZE="6"][FONT="Times New Roman"]BOLDOG ÚJ ÉVET![/FONT][/SIZE]
[/COLOR]
Boldog Új Évet! :D
Boldog születésnapot White Seed, via mala és sirpalee.
Boldog születésnapot White Seed!!!:tezsvir:
Boldog Születésnapot White SeeD! :jee:
Boldog Születésnapot via mala! :jee:
Boldog Születésnapot!
Happy Birthday!
Boldog Születésnapot White SeeD!
És gratula a 18000 posthoz Offtopicban:tezsvir:
Heppí B. White Seed
Boldog Szülinapot White SeeD!
[SIZE="3"]Boldog Új Évet![/SIZE]
Boldog Új Évet Mindenkinek!!! :jee:
Boldog születésnapot White Seed és via mala! :appl:
[SIZE="5"]B.U.É.K. mindenkinek![/SIZE]
Boldog szülinapot White SeeD!!
Hinnye visszaértünk a szilveszteri mókáról(Zolinak hála), BUÉK mindenkinek!
Boldog születésnapot, Animal, és kellemesebb 2006-ot mindenkinek, mint 2005 volt!
[SIZE="4"]Bort, bluest, békességet![/SIZE] :)
Quote from: Ramiz[SIZE="4"]Bort, bluest, békességet![/SIZE] :)
Bazz ezt akartam pont most beeditelni... :) Nna mind1...
[COLOR="Red"][SIZE="6"]B.U.É.K ALL[/SIZE][/COLOR] :appl:
Boldog Születésnapot White Seed és via_mala!:appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
[COLOR="Red"][SIZE="3"]Mindenkinek Boldog Új Évet![/SIZE][/COLOR]
Jaja; BUÉK!
Boldog Születésnapot tegnapra, (késtem!!!) Zodd!!! :appl: :appl:
És Animal! :appl: :appl: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
GRAT White Seed az 1600-hoz! :jee:
Boldog Születésnapot via_mala és White Seed!!! :appl: :appl:
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
[COLOR="Red"][SIZE="6"]BUÉÉÉÉÉÉÉÉK![/SIZE][/COLOR]
[FONT="Comic Sans MS"][COLOR="Red"][SIZE="6"]B.U.É.K![/SIZE][/COLOR][/FONT] (tényleg el is felejtettem:D)
Boldog szülinapot utólag is Animal! :appl:
Hasonjókat kívánok Zoddnak, pandp-nek és thebluesnote-nak is! :appl:
Boldog Születésnapot White SeeD!
valamint grat az 1600-hoz és a 18000. posthoz Offtopicban (na tessék, hiába pályáztam rá, hogy miután galád módon egyesek elvették tõlem a 14000. postot innen, talán ott sikerül... na mindegy...) :appl:
Boldog szülinapot via_mala! :appl:
Boldog szülinapot sirpalee! :appl:
Quote from: Raggie GordonHinnye visszaértünk a szilveszteri mókáról(Zolinak hála), BUÉK mindenkinek!
*ránéz óraára*
15:06?
Ak..vaany..okatdicsekedjeteknekünkszerencsétleneknek :b+: :hogyaza:
:rolleyes: :grrr:
Bár Kecsap járt rosszabbul, õ még a Bécsbe menõ vonatát is lekéste a volánbusznak és a mávnak hála :rolleyes: :b+: :hogyaza: :grrr:
Grat Máv és Volánbusz a jókora késésekhez! :rolleyes:
Quote from: Kuro_Tenshi*ránéz óraára*
15:06?
Ak..vaany..okatdicsekedjeteknekünkszerencsétleneknek :b+: :hogyaza:
:rolleyes: :grrr:
:rolleyes: Hát ja, Zoli minket is ajtótól ajtóig vitt( :hail: :tezsvir: Zolinak).
Quote from: Kuro_TenshiBár Kecsap járt rosszabbul, õ még a Bécsbe menõ vonatát is lekéste a volánbusznak és a mávnak hála
Télleg?!... Szegény! :(
Quote from: Raggie GordonTélleg?!... Szegény! :(
Mondjuk most "megúszta" egy óra várakozással (elvileg), mert van mégegy utána
Grat az indián sámánnak, hogy sikerült megfékeznie két éjen keresztül is gyilkolási vágyát! :hahaha:
B.Ú.É.K. mindenkinek!
Relunx
Grat Dreamcleaver 300 posthoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Dreamcleaver 300 posthoz!! :jee:
Szintén:D GRAT! (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1136196342003.gif) Csak így tovább! :D
Quote from: Yakumo(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1136196342003.gif)
Ez a smiley kész.. nekem naon tetszik :D
Grat Dreamcleaver! :jee:
Arigato Necrid, Yakumo, Kuro_Tenshi! :merci:
Gratula Dreamcleaver!
Quote from: DreamcleaverArigato Necrid, Yakumo, Kuro_Tenshi! :merci:
Qrva jó Ava:D Kawaii:D :jee:
Grat Dreamcleaver az avádhoz, nagyon cukker:D és a 300. postodhoz!:appl:
Grat Pikkon a 100. hozzászólásodhoz!:jee:
GRAT Pikkon a 100-hoz! :jee:
Tényleg rohadt jó Lythis! Csak mire megszokom......:D Azé' Grat hozzá! ;)
Arigato Shiroi és Yakumo!!:D :merci:
Grat mindenkinek, tényleg sokminden történt, mióta legutóbb itt voltam..
Szóval boldog szülinapot a szülinaposoknak!
Grat a postfordulósoknak!
szintúgy az ava/sign váltóknak!
és persze B.Ú.É.K.!!! minna ^^
Grat mat a him ava-hoz! :p
Quote from: White SeeD[SIZE="1"]Kuro_Tenshi: Kifelejtetted az év elsõ beszólását. Igaz jelenleg fighting helyzet van e téren:D)[/SIZE]
Azért is grat, bár arra nem pályáztam, mert épp kemencén voltam :p
Grat Shiroi 2300 hoz!! :jee:
Grat Pikkon!
Grat Pikkon! :appl:
Grat Shiroi! :appl:
Grat Dreamcleaver, Lythis és Necrid az avatarokhoz, valamint Shiroi és Pikkon a postokhoz!
(Necrid, ez most honnan jött? Csak nem vettél egy kocsit/motort? :D )
Quote from: RamizGrat Dreamcleaver, Lythis és Necrid az avatarokhoz, valamint Shiroi és Pikkon a postokhoz!
(Necrid, ez most honnan jött? Csak nem vettél egy kocsit/motort? :D )
:merci: Mindig is mitsubishi fan voltam.amugy van egy mitsubishim csak ritkán járok vele :)
Quote from: RamizGrat Dreamcleaver, Lythis és Necrid az avatarokhoz, valamint Shiroi és Pikkon a postokhoz!
(Necrid, ez most honnan jött? Csak nem vettél egy kocsit/motort? :D )
:merci: Mindig is mitsubishi fan voltam.amugy van egy mitsubishim csak ritkán járok vele :)
Grat Shiroi a 2300-hoz + Necrid az avatarhoz + mindenki más akit kihagytam! :D
GRAT Shiroi a 2300-hoz! :jee:
Grat Necrid az Avához! (mért nem Hondát raktál? :__devil: :D)
És Grat a többi avatarváltónak is, akit esetleg kihagytam;) :appl:
Grat Shiroi! :jee:
Grat Pikkon! :jee:
Grat Necrid! :whoah:
Grat Yakumo! :jee:
Quote from: HVp213Grat Shiroi! :jee:
Grat Pikkon! :jee:
Grat Necrid! :whoah:
Grat Yakumo! :jee:
:merci: :whoah:
Grat Yakumo 800hoz!! :jee:
Quote from: HVp213Grat Yakumo! :jee:
:zen: :D
:merci: Necrid-san also!! *meghajol* :zen:
Grat Shiroi, Necrid, Pikkon!
:merci: mindenki.
Quote from: HVp213Grat Shiroi! :jee:
Grat Pikkon! :jee:
Grat Necrid! :whoah:
Grat Yakumo! :jee:
Igzektli.
:merci: Lythis, Pirula
Quote from: LythisGrat Shiroi, Necrid, Pikkon!
:merci: mindenki.
:_piszka: :D :hopp:
:merci: mindenkinek! :D
Quote from: HVp213Grat Shiroi! :jee:
Grat Pikkon! :jee:
Grat Necrid! :whoah:
Grat Yakumo! :jee:
Én gratulálok a társaságnak.
Grat Yakumo a 809hez! :appl:
PreGrat Blarke, mert már nem bírom kivárni, hogy még egyet postolj! :__devil:
A 666.-hoz részemrõl is:D
Quote from: Kuro_TenshiGrat Yakumo a 809hez! :appl:
:merci: és Predakingnek is! :merci:
Quote from: ShiroiKöszönöm a gratulációkat, de nem kellett volna.
Oké, visszavonva :3x3:
:D
Grat Manu az avatarhoz! Igazán rémisztõ. :)
Quote from: RamizGrat Manu az avatarhoz! Igazán rémisztõ. :)
..és érzelemkifejezõ! Garraarrrkkkkkhhaaa.... (kösz)
Szóval most, hogy Ramiz elkotyogta, már be mered vallani és nyíltan vállalni Godzilla-fandomodat, Manu? :D
Grat! :appl:
Na, egy fél órát néztem, hogy mikor postol végre, erre nem elmegy? :rolleyes:
Akkor hát PreGrat Manu! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiNa, egy fél órát néztem, hogy mikor postol végre, erre nem elmegy? :rolleyes:
Akkor hát PreGrat Manu! :appl:
köszkösz :D
Grat Manu! :jee::whoah:
Grat Manu!! :jee: :appl:
Gratula Manu! :)
Gratula Manu a 900. hozzászólásodhoz:appl:!
Quote from: DanhibikiGratula Manitu a 900. hozzászólásodhoz:appl:!
Szintén ;)
Quote from: DanhibikiGratula Manitu a 900. hozzászólásodhoz:appl:!
öhmm... nem azért, hogy :_piszka: , de please check ;)
Quote from: NecridSzintén ;)
Szintén ;)
:haha:
Quote from: Manu..és érzelemkifejezõ! Garraarrrkkkkkhhaaa.... (kösz)
Ez a Godzilla harci kiáltás [SIZE="1"](tm)[/SIZE] a január eleji munka alatti hangulatodra utal? :)
És grat a 900-hoz! Ázsiafilmen azért asszem kicsit hamarabb meglesz. ;)
Grat a postfordulóhoz Manu a filmmester! ;) :D
Quote from: Raggie GordonGrat a postfordulóhoz Manu a filmmester! ;) :D
As you say! GRAT Manu! :appl: (és nem Manitu:D vagy õ is????:D)
Grat Manu a 900-hoz és a jó kis avatarhoz! :D :jee:
:merci: mindenkinek
A harci kiálltás jelentése le van fordítva utánna zárójelbe :)
És tényleg nem manitu, bár az sem rossz, ha már an sámánunk ;)
Grat a 900-hoz és az avához Manu :appl: !
Grat az 1900-hoz sirtomi! :)
Quote from: Manu..és érzelemkifejezõ! Garraarrrkkkkkhhaaa.... (kösz)
:hahaha:
Gratula innen is! Neztem nagyokat amikor meglattam. Most nezem, hogy a feje nem is hullofej tisztan, hanem olyan parducszeru is... miafene. :3x3: :D
Gratula neked, Shiroinak, sirtominak, Yakumonak, Predakingnek es mindenki masnak akit lehagytam a postfordulohoz, uj avahoz, alairashoz es a szilveszteri bulik sikeres tulelesehez!
:merci: Kvikveg, Pirula!
Grat Sirtomi :jee: :appl:
Grat Xipe a 2400hoz :D
(ezt te kiszámítottad, hogy a 2400. postoddal a nightfallt fogod szidni? :D)
Grat Xipe!
Quote from: Kuro_Tenshiöhmm... nem azért, hogy :_piszka: , de please check ;)
:lol: Köszi:o
Grat Xipe!
:merci: Necrid!
Grat Xipe! :appl:
Quote from: blarkeGrat Xipe a 2400hoz :D
(ezt te kiszámítottad, hogy a 2400. postoddal a nightfallt fogod szidni? :D)
termeszetesen.
Grat sirtomi & Xipe & Ramiz!
Grat Ramiz a 6500-hoz!
Quote from: HVp213Grat sirtomi & Xipe & Ramiz!
Ehhez most pofátlanul csatlakoznék, GRAT Nektek! :appl:
És :merci: Kvikveg-lady! :D
Van itt esemény! We rock!!!:whoah:
:merci:
Grat Xipe! Abszolút nem illik hozzád, de legalább debil ==> tetszik! :D
Csatlakozom, nagyooooon jóóó az avatarod Xipe!!! :kiraly:
Grat Xipe az avatarhoz! :D Nagyoooon! :lol:
Quote from: Ramiz:merci:
Grat Xipe! Abszolút nem illik hozzád, de legalább debil ==> tetszik! :D
miert ne illene hozzam?
azt mondom nem vagyok poenos?
emellett gonosz?
Grat Xipe! :D
Jesszus...egy kissé mintha lelennék maradva, szóval gratula mindenkinek!
De azért megemlítem, hogy kikre gondolok:D Ramiz, sirtomi, Xipe :tezsvir:
Thx all!
Xipe király ez az avatar! :jee:
Szerk:
Grat Ramiz 6500hoz és Grat Pirula az 1800hoz!
Grat Pirula! :jee:
Quote from: sirtomiThx all!
Xipe király ez az avatar! :jee:
Szerk:
Grat Ramiz 6500hoz és Grat Pirula az 1800hoz!
csatlakozom :appl:
Grat a 6500-hoz Ramiz! Te aztán nem állsz le soha. :haha: Szegény Bonci nem fog tudni behozni, ha visszajön. :D
Jé, és tényleg!
:merci: HVp213, sirtomi, Predaking!
Jé és télleg: Grat Pirula sama a postpördüléshez!
Tyûû Ramiz koma megint termelt egy százast?! :D :tezsvir:
Quote from: Xipemiert ne illene hozzam?
azt mondom nem vagyok poenos?
emellett gonosz?
Vicces vagy, de hogy büszke is rá... :hehe:
Gonosz csak szeretnél lenni... de ahhoz nem elég a death metál. :hehe:
(Asszem most már nemcsak hogy fent vagyok a listán, de alá is van húzva a nevem, bekarikázva, valamint halálfejjel és csillaggal megjelölve, igaz? :lazza: )
GRAT Pirula! (te is eszembe juttatod az új Civic-et? Helyes! :jee: :kiraly: )
:merci: Raggie & Yakumo!
Quote from: RamizGonosz csak szeretnél lenni... de ahhoz nem elég a death metál. :hehe:
)
:jee:
Grat Pirula !! :jee:
Grat Pirula az 1800-hoz!
:merci: Necrid & Moha!
de jó, hogy minden témakövetési értesítõben Pirulának gratulálnak :D én sem akarok kimaradni, gz Pirula ;)
Grat Pirula az 1800-hoz, Grat Manu az új ava-hoz (Godzilla rulezz:D), Grat Xipe Dr. Genyához!
És midnenkinek, aki lemaradt vona a figyelmetlenségem miatt.
:merci: blarke és Lythis!
Quote from: RamizVicces vagy, de hogy büszke is rá... :hehe:
Gonosz csak szeretnél lenni... de ahhoz nem elég a death metál. :hehe:
(Asszem most már nemcsak hogy fent vagyok a listán, de alá is van húzva a nevem, bekarikázva, valamint halálfejjel és csillaggal megjelölve, igaz? :lazza: )
eddig is ugy volt, de mostmar a sorodet is el fogom venni legkozelebb.
Quote from: Xipeeddig is ugy volt, de mostmar a sorodet is el fogom venni legkozelebb.
nem egy jogyerek de azé halálra kinozni nem kell ^_^
Quote from: blarkede jó, hogy minden témakövetési értesítõben Pirulának gratulálnak :D én sem akarok kimaradni, gz Pirula ;)
Mivel aljas módon nem mentél el a 700-adik postodig, így pre-Gratot kapsz tõlem:D :appl:
Quote from: YakumoMivel aljas módon nem mentél el a 700-adik postodig, így pre-Gratot kapsz tõlem:D :appl:
ahhhah :merci:, majd igyekszem. gyorsan postolok valahova :D
Grat blarke! :jee:
Quote from: blarkeahhhah :merci:, majd igyekszem. gyorsan postolok valahova :D
Ez tényleg gyors volt, megérdemled a GRATOT is:D :jee:
Quote from: YakumoEz tényleg gyors volt, megérdemled a GRATOT is:D :jee:
heheh, igyekszik az ember :rolleyes:
:merci: HVp213, Yakumo. :appl: a gyors reagáláshoz :D:D:D
Grat Blarke!! :jee:
megint jollevagyokmaradva!
szoval grat mindenkinek...
ha jol látom mostanában blarke, Pirula, Manu, Ramiz, sirtomi érdemelt holmi gratulációt :tezsvir:
ha kihagytam valakit, az se bánkodjon, küldök egy kollektiv :tezsvir: t az egész forumnak :D
Grat kisvirag! :whoah:
:merci: kisvirag és viszontgrat! Plusz grat blarke!
Grat kisvirag :jee:
:merci: Pirula, Necrid, kisvirag! és viszontgrat kisviragnak :jee:
Quote from: kisviragmegint jollevagyokmaradva!
szoval grat mindenkinek...
ha jol látom mostanában blarke, Pirula, Manu, Ramiz, sirtomi érdemelt holmi gratulációt :tezsvir:
ha kihagytam valakit, az se bánkodjon, küldök egy kollektiv :tezsvir: t az egész forumnak :D
1. :_piszka:
2. Ja!:3x3: Na azért:D :tezsvir:
Grat az Avatarhoz, még emlékeztet is rád:D :jee: :D
Óriásgrat kisviragnak az avatárért!! Iszonyat jó. CB-s, és még jellemzõ is! Minden szempontból tökkéletes! ;) :whoah:
Grat Necrid a 3200-hoz! :jee: Csak így tovább!
Grat bólogatós Necrid! :D És kisvirAAAg - tényleg hangulatos avatár.
Quote from: Raggie GordonGrat Necrid a 3200-hoz! :jee: Csak így tovább!
Oo :merci: végre vki észre vette :D . temésztesen Ramiznak is :merci:
Quote from: kisviragha kihagytam valakit, az se bánkodjon, küldök egy kollektiv :tezsvir: t az egész forumnak :D
Cheater :P De lásd, van aki nem sír és követelõzik, ha kihagyják ;>
Quote from: RouninCheater :P De lásd, van aki nem sír és követelõzik, ha kihagyják ;>
KIRE GONDOLSZ????:confused: :D :D
Grat Necrid! :appl: :jee: :tezsvir:
:merci: all!
majd vissza fogom tenni... de ez most jobban illik a hangulatomhoz, lelkivilágomhoz :)
Grat Sirtomi!
Grat Xipe! Az avához is!
Grat Ramiz! (nademostmáreléglegyen! :D )
Grat Pirula!
Grat blarke!
Grat Necrid!
:appl:
:)
Ja meg:
Quote from: Ramiz(Asszem most már nemcsak hogy fent vagyok a listán, de alá is van húzva a nevem, bekarikázva, valamint halálfejjel és csillaggal megjelölve, igaz? :lazza: )
Sõt, még rajzszöget is fog tenni a villamosszékre :__devil:
:D
Quote from: Kuro_TenshiGrat Necrid!
kösz :)
Grat Necrid!:tezsvir:
Grat kisvirag!
Es grat annak a megszamlalhatatlan embernek, aki mar megint avat cserelt, alairast cserelt vagy postfordult!
Quote from: KvikvegGrat Necrid!:tezsvir:
kösz master. és neked is Grat az uj avaért :D
Mivel sosem tudom észbentartani mikor kinek kell gratulálni, ezért mindenkinek, aki megérdemli, grat! :cool: :jee: :appl:
Csak szimplán :p :
Gratula mindenkinek :tezsvir:
Idõ híjján....Gratulálok mindenkinek akinek sikerült valamit elérnie, ill. postokhoz, sign-ekhez, ava-khoz!:tezsvir:
Kvikveg nem vagy semmi:D Mindig hozzádillõ avát választasz! :lul:
GRAT!! :jee:
Grat Cobra az 1400-hoz és pregrat Kuro_Tenshi az 1300-hoz! ;) Csak így tovább mindenki!
Grat Cobra 1400 posthoz!! :jee:
Grat Kuri_tensho 1300 posthoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Cobra 1400 posthoz!! :jee:
Grat Kuri_tensho 1300 posthoz!! :jee:
:lol: direkt írtad így K_T nevét? :lol:
GRAT Commander az 1400-hoz:appl:
Grat K_T az 1300-hoz:appl: :D
Quote from: Yakumo:lol: direkt írtad így K_T nevét? :lol:
GRAT Commander az 1400-hoz:appl:
Grat K_T az 1300-hoz:appl: :D
ops sry. véletlen volt :)
Grat Ramiz 6600-hoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Ramiz 6600-hoz!! :jee:
Bazz, most volt 6500 az elõbb:D Nagyon "ott akarod te hagyni" Boncit:D
:appl: :appl: GRAT;)
Grat mindnekinek az elmúlt pár napban elért eredményekért! :appl:
Quote from: YakumoKvikveg nem vagy semmi:D Mindig hozzádillõ avát választasz! :lul:
GRAT!! :jee:
:rolleyes: :D
Grat Kuro_Tenshi!
Grat Ramiz!
Grat Cobra!
Grat mindenkinek, aki az elõzõ postom óta elért valamit!!!:)
Grat Ramiz! :jee:
Grattula Kuro_Tenshi!:appl:
Grat Cobra! :tezsvir:
Grat Master!:whoah:
Grat Necrid!:jee:
Grat Kuro_Tenshi!:jee:
Grat Ramiz!:jee:
Grat Cobra!:jee:
:merci: Sorry nem direkt van, de hát non-stop itt rohadok a gép elõtt, az internet úgyis megy a t0rrentek miatt, és az usteam az alapértelmezett "home" lap a böngészõben, úgyhogy nem tudok mit csinálni. ;)
Quote from: Ramiz:merci: Sorry nem direkt van, de hát non-stop itt rohadok a gép elõtt, az internet úgyis megy a t0rrentek miatt, és az usteam az alapértelmezett "home" lap a böngészõben, úgyhogy nem tudok mit csinálni. ;)
Menyé ki a szabadba és élvezd a természetet!
Quote from: XagaMenyé ki a szabadba és élvezd a természetet!
Jah igen, naponta egyszer egészségügyi sétát teszek a kutyával: õ összefossa a mezõt, én elszívok egy cigarettát. Közben latyakos lesz a nadrágom és beázik a cipõt. Nagyon élvezetes. ^^
Quote from: XagaMenyé ki a szabadba és élvezd a természetet!
Sz@r az idõ....:D
Grat WhiteSeeD az 1700. postodhoz!:appl:
Quote from: RamizJah igen, naponta egyszer egészségügyi sétát teszek a kutyával: õ összefossa a mezõt, én elszívok egy cigarettát. Közben latyakos lesz a nadrágom és beázik a cipõt. Nagyon élvezetes. ^^
Jajj de hülye vagy:D :lul: :jee: :hahaha:
GRAT White Seed az 1700-hoz! :appl: (szóval ezért az a sok post az elmúlt pár percben:D, csak úgy ömlött;))
Quote from: White SeeDKöszi, hogy a sz@r idõ után engem is megemlítettél:D
amúgy Arigatou mindenkinek!
(Most a múltban és a jövõben:) )
Bocsi, lehet, hogy fordítva kellett volna írnom(sõt biztos:D), de le kellett reaglánom ezt az idõs dolgot:rolleyes:.
Quote from: White SeeDNem ezért, én nemigen nézem mennyi a postom. Csak gondoltam elõhozok elsûlyedt témákat, mert kiscit lapos a fórum.
A hangulatról nem is beszélve:(
Fel a fejjel! :tezsvir: (tudom az Offtopic "hatása") Nézz meg valami vidám anime-t, attól jobb kedved lesz. (remélem;)) :tezsvir:
Sorry az offért, de kellett. (asszem;))
Grat WhiteSeed ! :jee:
Grat Danhibiki! :jee:
Quote from: NecridGrat Danhibiki! :jee:
Arigato!:merci:
Grat White SeeD & Danhibiki! :jee:
Quote from: RamizJah igen, naponta egyszer egészségügyi sétát teszek a kutyával: õ összefossa a mezõt, én elszívok egy cigarettát. Közben latyakos lesz a nadrágom és beázik a cipõt. Nagyon élvezetes. ^^
:hahaha: Gratulalok Ramiz a szunhetetlen buggyant-beszolas ozonodhoz. :lul:
Grat Danhibiki a 800-hoz! :jee: :kiraly:
Látom gratuláltatok, igaz nem tudom mihez, de azért thx :)
Quote from: White SeeDCsak gondoltam elõhozok elsüllyedt témákat, mert kicsit lapos a fórum.
Örülj, hogy síkképernyõs monitorod van. ;)
Grat Danhibiki & White_SeeD!
Extra grat Necridnek, aki minden topikban király debilen vicces hatalmas beszólásokat nyomat!!! :hahaha: :whoah:
Quote from: RamizExtra grat Necridnek, aki minden topikban király debilen vicces hatalmas beszólásokat nyomat!!! :hahaha: :whoah:
(http://forum.sg.hu/kep/faces/banplz.gif) :lul:
Quote from: Necrid(http://forum.sg.hu/kep/faces/banplz.gif) :lul:
Most már gépelni is lusta, de még két vigyorival is el tudja érni ugyanazt a hatást: röhögök, mint a részeg albán szamár!!! :muhahah:
Quote from: RamizMost már gépelni is lusta, de még két vigyorival is el tudja érni ugyanazt a hatást: röhögök, mint a részeg albán szamár!!! :muhahah:
Detto. :lul:
GRAT Moonshiner: Király Ava! Most láttam valahol:jee: :kiraly:
Grat Moonshiner!
Grat Yakumo 900ért :)
Gratulálok az eddig megtörtént Postforudlokhoz és Avacserékhez.
Kard + nõ = :cool: Grat Moonshiner! :)
Grat az 1600-koz kedvesem.
Quote from: NecridGrat Yakumo 900ért :)
Anyám! Túl sokat offolhattam:D :lol: Köszönöm;)
Grat kisvirag! :appl:
aki így kapásból feltûnik: Yakumo, kisvirag. gz @ you :appl:
meg persze grat mindenki másnak is, akinek a postfordulása nem derült ki az Offtopicból :rolleyes:
Quote from: blarkeaki így kapásból feltûnik: Yakumo, kisvirag. gz @ you :appl:
meg persze grat mindenki másnak is, akinek a postfordulása nem derült ki az Offtopicból :rolleyes:
:merci:!
Grat kisvirag!
Grat Yakumo a 900-hoz!
Quote from: MohaGrat Yakumo a 900-hoz!
:zen: lassanmárnemisifjú Mod:D
Quote from: Yakumolassanmárnemisifjú Mod:D
Hát bizony... nem sokára 23 leszek. :D:D:D
Grat kisvirag az 1600-hoz! :jee:
GRAT a 2500-hoz Kvikveg-néni:D :hahaha: Már elõre mondom, ma úgyis meglesz:D
(The value of honest words is like treasure! -don't worry:tezsvir: )
Grat Nagy Dumás Yakumo! :whoah:
Grat 40^2 kisvirag! :D
Grat Kare Master Kviki! :D
Quote from: RamizGrat Nagy Dumás Yakumo! :whoah:
Grat 40^2 kisvirag! :D
Grat Kare Master Kviki! :D
:merci: :whoah:
Grat Kvikveg, kisvirag és Yakumo a postpördülésekhez! Csak így tovább! :jee:
:merci: all, és grat Yakumo, Kvikveg, meg esetleg akinek még van valami gratulálnivaló! :tezsvir:
Quote from: HVp213Grat Danhibiki! :jee:
Quote from: YakumoGrat Danhibiki a 800-hoz! :jee: :kiraly:
Quote from: RamizGrat Danhibiki
Kösziii!:merci:
Grat Yakumo!:tezsvir:
Grat kisvirag!:appl:
Grat kvikveg! :jee:
Quote from: Raggie GordonGrat Cobra az 1400-hoz és pregrat Kuro_Tenshi az 1300-hoz! ;) Csak így tovább mindenki!
Én is gratulálok, Cobra!
Kösz Raggie! Kösz Necrid, Yakumo, Kvikveg, DanHibiki, Vili hogy megelõlegeztétek :haha:
Grat Ramiz!
Grat White SeeD!
Grat Danhibiki!
Grat Yakumo!
Grat kisvirag!
PreGrat kvikveg!
:appl:
THX to All! :merci: ;)
Grat Kvikveg a 2500-hoz :cool:
Grat Master 2500hoz :jee:
Grat kisvirag!
Grat Yakumo!
Koszi mindenkinek!
Koszi Yakumonak, hogy kikovetelte, hogy fejezzem be az Alucardot, es grat magamnak, amiert raszantam magam, pedig utalok kepeket befejezni. Bal kesztyu kesz, mar csak a bal szeme es fel arca van hatra. Jajjajjajj... *panic on* De csakazertis! Fight! :mad::mad::mad:
ahhhh Nesquik nyuszink elérte a 2500at? :rolleyes: :appl: :cool: grat @ Kviki :rolleyes:
Koszi! :)
Es vegre befejeztem a kepet. Ahhh... micsoda megkonnyebbules. Mar nem fogom elszurni a bal szemet. Mar megtettem. Namindegy. :mad:
Quote from: blarkeNesquik nyuszink
:lol:
Grat Kvikveg a 2500-hoz! :)
Nagyon repkednek ma a kerek postfordulók, grat Alkyra az 1000-hez :)
ah télleg. grat @ Alkyra :appl:
[OFF]Moha, ennyit arról, hogy engem elõ lehetne hívni sötétkamrában, nem? :rolleyes:[/OFF]
Grat Alykra 1000 poszhoz!! :appl:
Grat Millenium Alkyra! :)
Grat az ezerhez Alkyra!
Grat Alkyra!
Quote from: KvikvegGrat kisvirag!
Grat Yakumo!
Koszi mindenkinek!
Koszi Yakumonak, hogy kikovetelte, hogy fejezzem be az Alucardot, es grat magamnak, amiert raszantam magam, pedig utalok kepeket befejezni. Bal kesztyu kesz, mar csak a bal szeme es fel arca van hatra. Jajjajjajj... *panic on* De csakazertis! Fight! :mad:
Thx a Gratot! :merci: Tanácsom: NO para, DO draw!!! ;)
Quote from: blarke[OFF]Moha, ennyit arról, hogy engem elõ lehetne hívni sötétkamrában, nem? [/OFF]
A kutya nem mondta, hogy esetleg nincs humorérzéked ami esetleg jó is:ejnye: Te is tudod, hogy Moha konkrét dologra utalt akkor, amiben igaza is volt.
(SZVSZ) Off: off :3x3:
On:
[COLOR="Red"][SIZE="4"]GRAT ALKYRA AZ EZERHEZ!!! [/SIZE][/COLOR]:hail: :kiraly: :whoah:
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1136214372044.gif)
Grat Sir Agresszív Mazsom a 2500-höz! :appl: :whoah:
Najóó... tudjátokámkiolvasvisszaennyipostot.....
[SIZE="5"][FONT="Arial Black"]GRAT MINDENKINEK AZÉRT AMIT ELÉRT![/FONT][/SIZE]
(feltéve ha elért vmit...XD.. just kiddin')
Szóval mivel amikor rendszeresen nézem ezt a thread-et, lényegében semmi nem történik, de ha mondjuk balga módon egy hétig esetleg hanyagolom, akkor több dolog történik, mint ami az emberiség egyetemes története c lexikonban leledzik... ami mondjuk nem baj, csak egy ilyen link egyed, mint én nem biztos h tudja köveni. És mivel [ÖNREKLÁM] annyira rendes vagyok [/ÖNREKLÁM], és nem akarok megbántani senkit azzal h kihagyom, ezért megint hiperszupertitkos tiltott technikákhoz kell nyúlnom... TI tehettek róla...
[SIZE="9"][COLOR="DarkRed"]PÓTLÓLAGOS GIGA-GRAT NO JUTSU!![/COLOR]:D:D[/SIZE](tm)
:merci: mindekinek! Remélem tovább is tudok maradni köztetek sok kellemes élményt szerezve.
Grat Xaga a 2100-hez! :) Vagy inkább: !zeh-0012 a agaX tarG :D
Grat Xaga 2100hoz ill a sikeres vizsgághoz! :)
!elpoep u knahT
Grat Master! :jee:
Grat kisvirag! :jee:
Grat Yakumo! :jee:
Grat Alkyra! :jee:
Grat Xaga!:jee:
Quote from: HVp213Grat Master! :jee:
Grat kisvirag! :jee:
Grat Yakumo! :jee:
Grat Alykra! :jee:
Grat Xaga!:jee:
Vártam már hogy valaki összesít. :)
Csatlakozom!
Grat Alkyra!
Grat Raggie!
Grat Xaga!
:appl:
Quote from: ShiroiGreat work done, Lee! You made me proud once again! :jee:
Arigatou Gai-Sensei
Arigatou mina!
Darkstar, gratuláltunk már a 2100-hoz? :confused:
Ha még nem, akkor Grat! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiDarkstar, gratuláltunk már a 2100-hoz? :confused:
hm. nekem úgy tûnik, hogy nem. szóval :appl: @ Darkstar. :rolleyes:
Grat Manu! Jó kép avának! Bár nem értem, miért kéne csendben maradnunk... neki meg pláne nem kéne! :D
Gratula Darkstar!
Grat Ragg & SötétCsillag!
Quote from: HVp213Grat Master! :jee:
Grat kisvirag! :jee:
Grat Yakumo! :jee:
Grat Alkyra! :jee:
Grat Xaga!:jee:
Csatlakozom és Grat Manu az avahoz (jobbnál jobbak :D)
Kösz Ramiz koma, Kuro_Tenshi és Vili bátyó! :merci:
Grat Xaga és Darkstar a postmanõverekhez és Manu az avatárhoz!! :jee: :whoah:
:merci: mindenki :)
Grat mindneki másnak, postfordulósnak, alkalmasnak, stb. :appl:
Rég írtam ide, mindenkinek gratula. :D
Quote from: Raggie GordonKösz Ramiz koma, Kuro_Tenshi és Vili bátyó! :merci:
Arigato! Mily nagy megtiszteltetés h testvérednek nevezel!
(bár biztos csak elirtad :p)
Quote from: HVp213Arigato! Mily nagy megtiszteltetés h testvérednek nevezel!
(bár biztos csak elirtad :p)
Dehogy írtam! Amióta a pertut is megittuk a családomnál jobban tisztellek! ;) (najó ez azé nem igaz, de mindenesetre egy kis lebátyózás nem túlzás :D )
Quote from: Raggie GordonDehogy írtam! Amióta a pertut is megittuk a családomnál jobban tisztellek! ;) (najó ez azé nem igaz, de mindenesetre egy kis lebátyózás nem túlzás :D )
jah végképp h sokkal de sokkal de sokkal de sokkal de sokkal de sokkal de sokkal öregebb vagyok nálad :)
Grat Darkstar! :jee:
Grat Kupo :appl:
Most nézzétek el nekem, mert holnap curva korán kelek:
GRATULÁLOK Mindenkinek, aki rászolgált! :jee: :appl: És :hail: to Szeged!:D Báááááánnnnnzzzzzzzáááááájjjjjj!!!!!!!! :lame: :hopp: :D
Kupo, az ilyen kis aranyos avatar- és szignóképeid után nem túl nagy váltás ez? :D
Néha kell a váltás, de ezen a héten is fogok csinálni valami újjat. :)
Ja, és köszi a gratokat.^^
Grat mindenkinek srácok, bocsi, hogy most nem említek neveket, de alig élek! X_X :appl:
Grat Kupo! :whoah:
Quote from: KupoNéha kell a váltás, de ezen a héten is fogok csinálni valami újjat. :)
Ja, és köszi a gratokat.^^
Le is mentettem õket gyorsan. :tezsvir: értük.
Grat Kuro_Tenshi a nyelvvizsgáért és az újabb giga-Arjuna postért (amit senki sem fog elolvasni :__devil: (aki látta, azért, aki nem, azért :D))! :tezsvir:
Quote from: RamizGrat Kuro_Tenshi a nyelvvizsgáért és az újabb giga-Arjuna postért (amit senki sem fog elolvasni :__devil: (aki látta, azért, aki nem, azért :D))! :tezsvir:
Kösz!
Úgy látszik, ha vizsga elõtt éjszaka nézek animét, akkor arról inkább beszélhetnékem támad másnap :D Pedig annyira még nem is jött be, akkor mi lenne, ha még tetszene is :haha:
Mondjuk ebben a konkrét nagy színezett felületben kevésbé a spoiler, sokkal inkább az van, hogy nem értem a nõket, bár ahogy már ott is írtam, nõket ésszel felfogni hiábavaló próbálkozás :D
grat Kuro_Tenshi a nyelvvizsgához, és ahhoz, hogy végre kezded feladni a lehetetlen próbálkozásokat a nõk megértéséhez, és hogy lassan kezded ésszel is felfogni azokat az alapvetõ axiómákat, amiket eddig csak elfogadtál :) :rolleyes: :)
Grat Zimar! :jee:
Quote from: HVp213Grat Zimar! :jee:
Mi, már megint?
Ez nem ér, neki minden postja duplán számit, vagy mi? Az elõbb volt 6600, nem sokkal elõtte meg 6500...
Egyre erõsödik bennem a gyanú, hogy valami vulnerability-t használ ki :3x3:
:ejnye:
Grat Kuro_tensho nyelv vizsgához!! :jee:
Grat Ramiz :jee:
bááááze Ramiz. grat az újabb fordulóhoz. de ezentúl már csak kerek 500aknál fogok neked :appl:-olni, mert így pusztán avval, hogy minden alkalommal, amikor postfordulsz, én tolok egy gratot, hetente megvan 100 post :rolleyes: :D:D:D:haha:
Quote from: NecridGrat Kuro_tensh[COLOR="Red"]i[/COLOR] nyelv vizsgához!! :jee:
:merci: beaucoup, mon ami! :)
Quote from: Kuro_Tenshi:merci: beaucoup, mon ami! :)
opps sry :)
Grat Blarke 900 posthoz!! :jee:
Quote from: NecridGrat Blarke 900 posthoz!! :jee:
woah köszi :merci:
[COLOR="White"][SIZE="2"]annyira örülök, hogy már csak egy 100as kell ezerig, hogy már szinte elfelejtem, hogy a 800hoz senki nem gratulált :(:(:( namindegy :D[/SIZE][/COLOR]
edit: ezt editálom, mostantól ezerig nem akarok potyapostokat.
szal Rounin. én itt voltam minden nap, gratulálgattam minden nap, de nem várom el, igazából nem is érdekelt, csak meglepõ volt. 6-700nál rámugrott egész fórum :lol:, sõt 700nál Yakumo betolta a pregratot :rolleyes: na de off vége, :merci: Rounin :D
Quote from: blarkewoah köszi :merci:
Gratulálok a 800-ikhoz pajtás. Ha nem látnak minden nap a gratrovatban, nem várhatod el, hogy folyton rádmásszanak ezzel.
Quote from: blarkewoah köszi :merci:
[COLOR="White"][SIZE="2"]annyira örülök, hogy már csak egy 100as kell ezerig, hogy már szinte elfelejtem, hogy a 800hoz senki nem gratulált :(:(:(:( namindegy :D[/SIZE][/COLOR]
Akkor jóbb késon mint soha.. Grat 800 ill 900 posthoz !! :jee: :D
Grat Blarke 900 posthoz!!
Grat Kuro_tenshi nyelv vizsgához!
Grat Ramiz!
Grat Darkstar!
Grat Kupo!
Grat Master!
Grat kisvirag!
Grat Yakumo!
Grat Alkyra!
Grat Xaga!
Grat Lythis!
Relunx
Quote from: RelunxGrat Blarke 900 posthoz!!
Grat Kuro_tenshi nyelv vizsgához!
Grat Ramiz!
Grat Darkstar!
Grat Kupo!
Grat Master!
Grat kisvirag!
Grat Yakumo!
Grat Alkyra!
Grat Xaga!
Grat Lythis!
Relunx
Csatlakozom az elõttem szólóhoz!
És persze köszönöm Relunx! :merci:
Grat blarke!
Meg mindenkinek, aki az utóbbi idõben megérdemelte volna!
Blarke, szerintem ennyire azért ne vedd ezt komolyan. :) Mármint százasra kerek postra akármennyire lehet gratulálni, ha éppen észreveszi az ember, de igazán úgyis csak a kerekebb (ezres, ötszázas) postokra fontos, meg az egyébekre (nyelvvizsga, érettségi, felvételi, házasság, mittomén :D ), meg az avatárokra, de azokhoz sztem azért jó, mert lehet kommentálni is. :D
Quote from: RelunxGrat Blarke 900 posthoz!!
Grat Kuro_tenshi nyelv vizsgához!
Grat Ramiz!
Grat Darkstar!
Grat Kupo!
Grat Master!
Grat kisvirag!
Grat Yakumo!
Grat Alkyra!
Grat Xaga!
Grat Lythis!
Relunx
Csatlakozom :appl:
:merci: Relunx, Lythis, Predaking! :)
Grat Blarke! Visszamenõleg a 800hoz is :o
:appl:
Grat Flaser, hogy immár elérted a Senior membershipet, bár már rég Seniora vagy sokunknak *meghajol*
:appl:
Quote from: blarkecsak meglepõ volt. 6-700nál rámugrott egész fórum :lol:, sõt 700nál Yakumo betolta a pregratot
Hé, 665-nél én is nyomtam neked egy pregratot, és nem is válaszoltál rá :beken: (706. oldal)
Grat Kuro_Tenshi!:cool:
Grat Blarke!:jee:
Grat Flaser!:jee:
Grat vili :jee:
Grat Flaser!:jee:
Quote from: Kuro_TenshiHé, 665-nél én is nyomtam neked egy pregratot, és nem is válaszoltál rá :beken: (706. oldal)
úristen! GOMEN!!!! :hail: :(
meg persze :merci: @ Relunx, Lythis, sirtomi, Kuro_Tenshi, HVp213!
és persze gz @ Flaser az elsõ százasodhoz :appl: :rolleyes:
edit: plusz merci @ Pirula :rolleyes:
Gratula Kuro_Tenshi és Blarke és Flaser és Ramiz!
Quote from: PirulaGratula Kuro_Tenshi és Blarke és Flaser és Ramiz!
szintén! ;)
Sõt, most már neked is Necrid! :)
Quote from: PirulaSõt, most már neked is Necrid! :)
ÕÕõõõ.. köszönöm :)
Quote from: blarkeúristen! [censored]
meg persze :merci: @ Relunx, Lythis, sirtomi, Kuro_Tenshi, HVp213!
és persze gz @ Flaser az elsõ százasodhoz :appl: :rolleyes:
edit: plusz merci @ Pirula :rolleyes:
*fejcsóválás* Még jó, hogy tényleg nem vagyok sértõdékeny, mint egyesek :p
:merci: Vili, Pirula és Necrid! :)
Grat Necrid! :appl:
ha Rounin tudna olvasni, észrevehetné, hogy a legelsõ arigatozásnál már beeditáltam neki is, hogy köszönöm szépen :rolleyes:
grat Necrid :jee:
:merci: Kuri_tenshi és Blarke
Quote from: PirulaGratula Kuro_Tenshi és Blarke és Flaser és Ramiz!
Támogatom:D :appl: :appl: :appl:
És GRAT Necrid:jee: :appl:
Domo arigatou gozaimasu Necrid sama & Omedetou!
mivel ugysem figyelem sosem rendesen, hogy kinek mi épp, meg tul gyorsan pörögnek itt az események, ezért :tezsvir: meg :jee: mindenkinek, aki megérdemli!
Hvp, jo az uj alairasod!
ja, es miota van ez az avad? ket napja jottem ra, hogy nem sima kep, hanem konnyezik rajta a csajszi.... /me :lame:
Quote from: kisviragHVp, jo az uj alairasod!
Kszönöm szépen hölgyem/VampireLady/futogaz!
Quote from: kisviragja, es miota van ez az avad? ket napja jottem ra, hogy nem sima kep, hanem konnyezik rajta a csajszi.... /me :lame:
kb egy honapja asszem vagy kcsit több
:eek: jéé tényleg könnyezik...
Grat Lábas!
:merci: Yakumo, vili
Quote from: kisviragmivel ugysem figyelem sosem rendesen, hogy kinek mi épp, meg tul gyorsan pörögnek itt az események, ezért :tezsvir: meg :jee: mindenkinek, aki megérdemli!
Aztán meg itt panaszkodik, hogy nem gratuláltunk név szerint neki - Oh the irony :lul:
Vili, ilyen jól ismered az avád? :D Legalább azt tudod, ki van rajta? :p
Quote from: Kuro_TenshiAztán meg itt panaszkodik, hogy nem gratuláltunk név szerint neki - Oh the irony :lul:
Vili, ilyen jól ismered az avád? :D Legalább azt tudod, ki van rajta? :p
johat en ilyen kis kovetelozos akarki vagyok :)
Quote from: Kuro_TenshiVili, ilyen jól ismered az avád? :D Legalább azt tudod, ki van rajta? :p
igen
miért kéne tudnom??? :confused:
edit: amugy én csináltam az avamat uh. már egy ideje gyanus volt h mocorog vmi az arcán... ^_^
Oks, oks,
csak hát gondoltam, talán letöltötted valahonnan, és nem tûnt fel elsõre.
Amúgy meg PreGrat! :appl:
Quote from: Kuro_Tenshicsak hát gondoltam, talán letöltötted valahonnan, és nem tûnt fel elsõre.
ismered mondást: ne gondolkodj!! nem áll jol neked
Quote from: Kuro_TenshiAmúgy meg PreGrat! :appl:
nem tom mire fel de kössz
edit: már sejtem ^_^"
edit2: kisvirag: szép magyaros mondat grat!!!
ahhoz hogy már csak 101 post hianyzik ahhoz, h otaku legyél :D
Flaser 100? :jee: GRAT:D
Grat/PreGrat Vili:D Otaku leszel? :appl: Legalább lesz mentséged miért vagy ilyen hü...... VICCES:D :D :appl: :hopp: ;)
Grat System Shock mester! :D
Pregrat Vili a hozzászólás-turn-höz! :jee: Csak így tovább! :D
pregrat Vili! :appl:
Quote from: HVp213ismered mondást: ne gondolkodj!! nem áll jol neked
kac kac.
Nem ismerem ezt a mondást.
Talán mert nálam a gondolkodás nem állni szokott :p
Grat Bruce! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Bruce! :appl:
Grat én is Bruce! :appl: :appl:
Hmmm.... te az a Bruce vagy, akinek Yaten a barátnõje és egyszer már találkoztunk a Westendben? (vettem tõle Onegai Twins figukat) Hm?
Grat Bruce! :appl:
Szintúgy, Grat Bruce!:appl:
Hö???:confused: Grat nekem???
.
.
.
Ehh... rég nem is figyeltem... :rolleyes:
szipp... azért... szipp... köszönöm. Olyan jó látni, hogy törõdnek az emberrel :)
Ja, és szerintem az egy másik Bruce lehet... Hogy én azonos lennék vele már a barátnõ résznél megbukott...
jóreg! grat Burce! :rolleyes:
[SIZE="1"][COLOR="White"]Közben így elképzeltem, hogy mindenki dermedten figyeli, mikor bukkan fel HVp, hogy beteljesítse végzetét, és akkor megindul az eszeveszett postverseny az elsõ gratulációért :D[/COLOR][/SIZE]
ha csak ennyi kell a boldogságodhoz... >_<
nesze... ^_^"
és köszönöm mindenkinek :merci:
Quote from: HVp213ha csak ennyi kell a boldogságodhoz... >_<
nesze... ^_^"
és köszönöm mindenkinek :merci:
ez nem ér, pont nem voltam itt... :rolleyes: de azért grat @ HVp213 :rolleyes:
Quote from: blarkeez nem ér, pont nem voltam itt... :rolleyes: de azért grat @ HVp213 :rolleyes:
de azért kössz :tezsvir:
Grat Bruce! :jee:
Tartom és emelem kettõvel :zen:
Grat az új ava-hoz Predaking!
Grat az uj avahoz Predaking ill Meki :appl:
Quote from: BruceHö???:confused: Grat nekem???
.
.
.
Ehh... rég nem is figyeltem... :rolleyes:
szipp... azért... szipp... köszönöm. Olyan jó látni, hogy törõdnek az emberrel :)
Ja, és szerintem az egy másik Bruce lehet... Hogy én azonos lennék vele már a barátnõ résznél megbukott...
:lol: :tezsvir: :lol: Értem;)
GRAT mindenkinek az Avaváltáshoz;) :jee: :appl:
:merci:
Lythis, Necrid, Yakumo
Gratulálok Bruce a 900-hoz :appl:
Quote from: NecridGrat az uj avahoz Predaking ill Meki :appl:
:merci:
Oppá Rounin-t nem is vettem észre sry :bruhuhu:
Gratulálok az uj avadhoz :cool:
Neked is grat Rounin!
Meg azoknak akiket kihagytam.. (megint nem olvastam vissza, gomen)
Quote from: LythisNeked is grat Rounin!
Meg azoknak akiket kihagytam.. (megint nem olvastam vissza, gomen)
Mitha valaha is vissza olvasnál oldalakat :D
nice new ava's, Rounin & Preda :appl:
(hm. lehet, hogy fogok egy Empire pegasus knight arcképet és beleeditálok egy Kouta arcképet :rolleyes: )
Grat Perdaking és Lythis az új avahoz!
Grat Lythis uj avahoz!! :jee:
Grat Perdaking az új avához!
Grat Rounin az új avához!
Grat Lythis az új avához!
Relunx
Gr47! 1337 4v4z! :D :D :D
Grat Rounin a 3000-hez! :appl:
Grat a 30 mázsához Rounin! :)
Grat Rounin koma a 2xes Otakusághoz! :D :jee: Csak így tovább!
Quote from: DreamcleaverGr47! 1337 4v4z! :D :D :D
Én sem mondhattam volna szebben!
Grat Rounin a 30-szoros Senior Memberséghez!
Grat Meki 3000 posthoz!! :jee: :appl:
wáh ^^ grat az újabb 1khoz, Rou-chan :rolleyes:
Quote from: sirtomiGrat Rounin a 3000-hez! :appl:
Úgy van! :hail: Na ugye hülyeség nevet változtatni? :D Grat Raggie jó Ava;)
Grat Blarke 1khoz!! :jee: :appl:
Grat Rounin!
Grat Blarke!
Grat Predaking!
:appl:
Az avákhoz továbbiakban csak különleges esetekben fogok gratolni, mert már minden másnap más avátok van :rolleyes:
kis béééé!! de azért kösz mindenkinek :rolleyes: :merci:
GRAT blarke (Nesze itt egy NAGY B:D) :appl: :appl:
GRAT Preda a 800-hoz! :jee: :appl:
Grat Predaking!! :jee:
grat Preda :appl:
kösz Yakumo :)
Köszönöm mindenkinek. :merci: Sznüpp -.-
Persze gratulálok Predakingnek, wuff-nak :] és magamnak. Mert jólesik^^
Gratula mindenkinek :D :tezsvir:
Grat blarke!
Nagy grat Rouninnak!
Grat Predaking!
Quote from: RouninPersze gratulálok Predakingnek, wuff-nak :]
domo arigato :merci: ennek ellenére a "blárk" az még nem "bark", de mindegy, fejlõdsz :rolleyes:
meg persze mindenki másnak is kösziszépen. hiányoztál Kviki! :D grat hogy túlélted a hosszúidõótaelsõ munkásheted! :lol:
Idõ hiányában...[SIZE="5"][COLOR="DarkOrange"]Gratula[/COLOR][/SIZE] srácok!!!:tezsvir: (A szándék a fontos:p)
Quote from: KvikvegGrat blarke!
Nagy grat Rouninnak!
Grat Predaking!
Domo arigatou -.-
Fejlõdöm? Nem állt szándékomban, elnézést -.- (sajnos a blárkszmissz óta tudom, hogy nem szabad normálosodnom :P)
Grat blarke a milleniumhoz! :jee: Csak így tovább!
Quote from: blarkedomo arigato :merci: ennek ellenére a "blárk" az még nem "bark", de mindegy, fejlõdsz :rolleyes:
meg persze mindenki másnak is kösziszépen. hiányoztál Kviki! :D grat hogy túlélted a hosszúidõótaelsõ munkásheted! :lol:
Koszi! :D Kicsit suru volt igy, H-Cs delutani programokkal dusitva. :lul:
Quote from: ShiroiGratulálok a fórum egyetlen "glorious beacon of light"-jának!
A mindenit! Látom a fényt! (de miért dudálnak? :rolleyes: )
Grat Pirula ^^
Grat Pirula!
Grat Shiroi uj avahoz!!
Grat Vili! :appl:
Grat Kuro_tensho uj avahoz!!
Grat Vili!
Quote from: NecridGrat Kuro_tensh[COLOR="Red"]i[/COLOR] uj avahoz!!
:merci:
[SIZE="1"][color="#fcfcff"]amúgy még mindig angyal vagyok, nem pedig pecsétjel[/COLOR][/SIZE] :p
szép új ava, Kuro_Tenshi :rolleyes:
[COLOR="White"]HVp és Pirula micsinált? és ki a glorious beacon? tudom hogy búúúta vagyok, de nemvágom[/COLOR]
Gratulálok blarke az 1000-hez! :appl:
Gratulálok Rounin a 3000-hez! :appl:
Gratulálok HVp213 az 1400-hoz! :appl:
Gratulálok Kuro_Tenshi az új avádhoz! :appl:
Gratulálok Shiroi az új avádhoz! :appl:
Arigato :merci: Necrid, Kvikveg, Danhibiki, Lazzaret, Rounin, Yakumo, blarke, Kuro_Tenshi, Relunx, sirtomi, Lythis, és akiket kihagytam (remélem nem történt ilyen)
Quote from: blarkeszép új ava, Kuro_Tenshi :rolleyes:
:merci:, amúgy MDB - The Light At The End Of The World borítója (bár nem látszik, egy fénylõ angyal, amint a meredek, sziklás parton csüggedten nézi a horizonton eltûnõ napot
Quote from: blarke[COLOR="White"]HVp és Pirula micsinált? [/COLOR]
Vilinek úgy látom postfordulója volt valamikor - vagy az nem most volt? :confused:
Pirula esetét én se vágom,,, de az újabb dumáiért lehet gratolni, ha repet nem is tudok adni...
Quote from: ShiroiGratulálok Kuro_Tenshi a The Light at the End of the World - ös avatar-odhoz! :jee:
:merci: :)
Gratula a szép új avákért és a post fordulokért mindenkinek (már túl sokan vagytok hogy mindegyikõtõket felsoroljam:hahaha: ):tezsvir:
Grat Kuro_Tenshi és Shiroi az új Avakhoz! :jee: (tök jó má megin nem tudom ki-kicsoda:D)
Moonshiner-nek is új Ava-ja van! GRAT! Tök jó:kiraly: (bár lehet, hogy csak nekem új:D :lol: )
Grat Moonshiner-nek a Dark ava-hoz, Shiroi-nak Hinata-hoz, és Kuro_Tenshinek is az új ava-jához (amirõl nemtom h mit ábrázol...):appl::appl::appl:
Arigato minna!
Grat everybody!
Grat Lythis, Pirula, Rounin, blarke, Predaking, Kuro_Tenshi, Shiroi-sama, Moonshiner!
Grat Alkyra az új ava/aláíráshoz! Az Ice Puppet kifejezetten aranyos.
És BSZ Hork!
Quote from: LythisGrat Alkyra az új ava/aláíráshoz! Az Ice Puppet kifejezetten aranyos.
És BSZ Hork!
Szintén.;)
Kösz Yakumo!
Kösz Lythis! - és kösz Shiroi, hogy leírtad helyettem ;)
Kösz Vili!
Grat a többi ava- és szignókép-váltónak is! :appl:
Grat Lazzaret a 400hoz! :appl:
Grat Vili a Hellsinges visszatéréshez, csak a szignó-gif valahogy nem mûködik rendesen :3x3:
Boldog Születésnapot Hork! :appl:
Köszi Kuro_Tenshi!
És boldog szülinapot Hork!
:tezsvir:
Köszi Lythis, Necrid s Shiroi.^^
Grat midnenkinek, nem szoktam nevet írni, mert tuti kihagyok valakit, és kicsit lusta is vagyok. :D
Grat Raggie 2600 posthoz!! :jee:
:merci: Vili (ano...miért is kapom amúgy?)
Predaking neked meg így utólag grat a 800-hoz!
Meg Kupo-nak, és az összes többi ava/sign-esnek is!
Grat Kupo!!
Gratulálok Kupo az avádhoz és Singhez min2! :cool:
Gratulálok HVp213 a régi avadhoz! :appl:
Gratulálok Raggie a 2600 posthoz!! :appl:
Köcc Predaking! :merci:
Grat Raggie! :jee:
Grat Raggie!
Grat Vili Goldenboy avahoz!! meet hatás?:)
Grat Raggie! :appl:
Boldog szülinapot Hork!
Grat Ragg! :jee:
Grat Kupo! :whoah:
Grat Alkyra! :whoah:
Merci Kuro_Tenshi (annak ugy kell mozogni, bár nem tom h te mit látsz :3x3: szal azis lehet h nem :p), Predaking, Necrid (a hát...:whoah: )!
Lythis: még az avádnak járt mer elmaradtam vele -_-"
Quote from: HVp213Merci Kuro_Tenshi (annak ugy kell mozogni, bár nem tom h te mit látsz :3x3: szal azis lehet h nem :p)
A mostani már rendesen mozog :jee: :D
Gratulálok az új ava és singedhez HVp213! :appl: mind a 2 nagyon :lol:
HVp213 :appl:, tetszik az új design :D (GB rulz)
meg grat Raggie, Kupo, Alkyra. :appl:
(az a bibi, hogy bármilyen erõvel postolunk, az egy fõre jutó postok száma állandó, mert iszonyatsokan regelnek :3x3: :D de hát mindegy, végeredményben ilyesmiket is csak én szúrok ki :rolleyes: )
Arigatou Predaking & blarke!
Quote from: ShiroiGratulálok a fórum egyetlen "glorious beacon of light"-jának!
Áááá!
Ez csak most esett le!
Grat Pirula! :appl:
Grat K_T 1400posthoz!! :jee:
Grat Kuro_Tenshi!
Grat Kuro_Tenshi!:jee:
:merci: Necrid, SirTomi és Vili! :)
Gratulálok Kuro_Tenshi az 1400-hoz! :appl:
Grat Kuro_Tenshi az 1400-hoz, és blarke az 1000-hez (ami már 1075 asszem)
:merci: Shiroi, Rounin, Necrid! [SIZE="1"]Elsõre glorious bacon of light-ot olvastam és nem értettem hogy mi az a dicsõ fényszalonna...[/SIZE]
És gratula Kuro_Tenshi! :appl:
edit: Valamint White SeeD az 1800-hoz! :appl:
Köszönöm Minna! :merci: (Necrid, Darkstar, sirtomi, Kuro_Tenshi, Vili és blarke)
Grat Kuro_Tenshi a postfordulóhoz! :jee:
Grat @ Kuro_Tenshi és White SeeD :appl: :jee:
most, hogy már tudom mi ez a glorious beacon dolog, grat Pirulának is :rolleyes: :D:D
Grat WhiteSeed !! :jee:
:merci: Predaking, Lythis, Pirula, Raggie és blarke! :)
Grat White SeeD! :appl:
Grat White SeeD!:jee:
:merci: blarke!
Most látom hogy nem is gratuláltam Raggie-nek. Ezúton pótolom! Grat! :)
Grat SaiyaGin az 500 posthoz :jee:
Quote from: Pirula:merci: Shiroi, Rounin, Necrid! [SIZE="1"]Elsõre glorious bacon of light-ot olvastam és nem értettem hogy mi az a dicsõ fényszalonna...[/SIZE]
...
:lul:
"You must spread some Reputation around before giving it to Pirula again."
Es ha mar itt vagyok, megint kifejtenem, hogy nem birom a grat-tempot.
Gratulalok... mindenkinek. :P
Grat SayaGin, White SeeD, és Pirula!
Grat Pirula & SayaGin!
KÖff mindenkinek^^
Grat evribádi, megin el vagyok nagyon maradva.
azért ha megengeditek, kiemelem HVp213-at, mert neki az alairasa az egyik kedvenc jelentetem a GBböl :D
de egyébként ugyanigy minden postfordulosnak es ava és alairasvaltonak is!
és kivételesen, elsõ legszemfülesebbként, perpill még Pre-Grat :tezsvir: Shiroi-sama
Quote from: kisviragGrat evribádi, megin el vagyok nagyon maradva.
és kivételesen, elsõ legszemfülesebbként, perpill még Pre-Grat :tezsvir: Shiroi-sama
Köff :)
De kár, hogy nem szereti a pregratokat és képes amiatt most két hónapig egyet sem postolni :p :__devil: (vagy mégis?)
:merci: kisvirag
(tudnám miért kapom... jah persze... "mert megérdemlem" XD)
Quote from: RouninDe kár, hogy nem szereti a pregratokat és képes amiatt most két hónapig egyet sem postolni :p :__devil: (vagy mégis?)
bírnám, ha emiatt csinálna új accountot :__devil: :D:muhahah:
:merci: kisvirag :p :D
Gomen nasai, de most GRAT Mindenkinek, látom megint sokan vagytok, túl sokan. (nekem:lame:) :appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
Grat kisvirag!
Grat Pirula!
Grat Moha!
:appl:
Grat Shiroi a 2400-hez! :)
Grat Pirula az 1900-hoz! :)
Grat kisvirag az 1700-hoz! :)
Grat Shiroi! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Shiroi! :appl:
Mégiscsak elkövette :ejnye:
Lázadó modi :pOmedetou Shiroi-san!
Mivel az elmult x hónapban nem jártam erre, ezért most esélyem sincs egy összefoglalásra. Meg már a gondollat is rémísztõ, hgy belekezdjek... :o
Szóval Gratulálok Mindenkinek Mindenért! :appl:
Hogy a hozzám hasonlóan lusta emberek dolgát segítsem: Gramimi!!! :D
[SIZE="1"]Elnézést, tegnap ránkjött a nyelvújítás, úgylátszik az agyamra ment kissé...[/SIZE]
Grat Djinn a visszatéréshez!
L'Oréal!
:D
Quote from: RamizGrat Shiroi a 2400-hez! :)
Grat Pirula az 1900-hoz! :)
Grat kisvirag az 1700-hoz! :)
Csatlakozom :appl:
És gratulálok Djinn a visszatérésedhez :appl:.
mind1 , hogy ki mennyit van távol végül ugyis itt fog kikötni.
:D
Quote from: PredakingÉs gratulálok Djinn a visszatérésedhez :appl:.
mind1 , hogy ki mennyit van távol végül ugyis itt fog kikötni.
:D
El akarod üldözni? :3x3:
Ne higyj neki Djinn, van még esélyed!
Tehát:
:merci: Kvikiveg, Lythis, HVp213, kisvirag, Yakumo, Kuro_Tenshi, Ramiz, Djinn!
Gratula kisvirag és Shiroi a postfordulathoz!
Quote from: RamizGrat Shiroi a 2400-hez! :)
Grat Pirula az 1900-hoz! :)
Grat kisvirag az 1700-hoz! :)
túlságosan sok mátrixot és lineáris leképezést érzek most az agyamban, hogy egy egyszerû "csatlakozom!! :appl: :jee:"-n kívül még személyes hízelgõ szavakat, meg azótatörtént dolgokat fûzzek, sry :lame:
szal:
"csatlakozom!! :appl: :jee:
Quote from: RamizGrat Shiroi a 2400-hez! :)
Grat Pirula az 1900-hoz! :)
Grat kisvirag az 1700-hoz! :)
Csatlakozom :appl:
:merci: Necrid, Lythis, HVp213!
Szerk.: ja, és gratula mindenkinek, akinek jár! :)
:merci: blarke és Necrid.
Hú, SaiyaGin neked meg elfeledtem... grat az 500-hoz!
Quote from: PirulaHú, SaiyaGin neked meg elfeledtem... grat az 500-hoz!
Arigatou! :merci:
hm. nem tudom, gratoltam-e már SaiyaGinnek, (annak alapján, amit visszaolvastam, még nem, vagy tényleg kezd illeszkedési mátrixszá válni az agyam...) de inkább többször, mint egyszer se! :appl: :jee: grat SaiyaGin!
[SIZE="1"]Shiroi: 2 nap alatt +100? feldinizmus alapjait elsajátítod, és onnantól kezdve tiszta ügy :rolleyes: :D[/SIZE]
Sirtominak pregrat a 2k hoz!!:appl::appl:
Grat Sirtomi :jee:
Quote from: blarkehm. nem tudom, gratoltam-e már SaiyaGinnek, (annak alapján, amit visszaolvastam, még nem, vagy tényleg kezd illeszkedési mátrixszá válni az agyam...) de inkább többször, mint egyszer se! :appl: :jee: grat SaiyaGin!
:merci: Köszi! :D
Grat Sirtomi!:appl:
Grat SaiyaGin; Sirtomi; Shiroi; Kisvirág; Pirula; Moha; Djinn:appl: :jee: :tezsvir:
Quote from: LazzaretGrat SaiyaGin; Sirtomi; Shiroi; Kisvirág; Pirula; Moha; Djinn:appl: :jee: :tezsvir:
Aljas módon csatlakozom! Úgy van! Tapsot nekik! APPLAUSE! :appl: :appl: :appl: :appl: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1135800487057.gif) (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1135800487057.gif)
kivéve azt, hogy: sirtomi és kisvirag :D
:merci: Lazzaret & Yakumo!
Grat Moha, sirtomi és Djinn! :appl:
Quote from: PirulaGrat Moha, sirtomi és Djinn! :appl:
Csatlakozom :)
Grat Pirula, Shiroi, sirtomi, kisvirag, Moha és Djinn a felszólalásforduláshoz! ;) :jee: Csak így tovább! Terjeszteni azt a fránya igét!
Kösz a gratokat és én pedig graTlok mindenkinek, akiket most lusta vagyok felsorolni... :D
Grat Rounin az új androgünisztikus avatarodhoz!:D :appl: (a szemnél azért határozottan jobb:) )
Grat Moha, sirtomi és Djinn! Nice ava Rounin... és ne hallgass a sötét oldalra, a szem nekem jobban tetszett! :D (mondjuk én nem szeretem a számítógépes grafikákat...)
Köszönöm Lythis és blarke ^^
A szem nekem is nagyon tetszett, de hát ahogy a CoF szám is mondja : No Time To Cry.
Nemsokára úgyis valami kézi grafika lesz imho, de nem kevésbé shemale jellegû :p
Gratulálok az egész fórumnak: aszzem elsõ alkalom, hogy hót fáradtan jövök haza és nem találkozok postdömpinggel. :D Még az offtopicban is csak egy oldal. Mi történt gyerekek? Murphy elaludt kicsit? :haha:
:merci: Raggie, Moha, White SeeD!
Gratula katz a MMCCC-hoz.
:tezsvir: kedvesem!
meg mindenki másnak is, aki megérdemli :D
Grat katz a 2300-hoz!
Grat katz!
GRAT katz a 2300-hoz! :appl: :uzi: :whoah: :lol:
Grat a 2,3k-hoz katz! :jee:
Quote from: MohaGratulálok az egész fórumnak: aszzem elsõ alkalom, hogy hót fáradtan jövök haza és nem találkozok postdömpinggel. :D Még az offtopicban is csak egy oldal. Mi történt gyerekek? Murphy elaludt kicsit? :haha:
köszönjük! :D nem Murphy aludt, hanem 15.30tól kezdõdõen én :D:D
grat katz! :appl:
nice new ava, Rou-sama! :D
Quote from: blarkenice new ava, Rou-sama! :D
Mattaku! Hát csak ennyibe telik levetni holmi nemkívánt ragadványnevet, s felvértezni magunkat egy ilyennel? :merci:
Oh, igen, gratulálok katz a 2300-as határérték átlépéséhez. ^^
Grat Rounin ez tényleg frankó Ava;) De akkor se írok dono-t vagy mit, amit emlegettél Meeten:D (nem biztos, hogy jól írtam:D)
De azért mától Minimum Rounin-kun vagy;) :D
:hail: :whoah: :hahaha: :tezsvir:
Gratulálok katz a 2300-hoz! :appl:
Gratulálok Rounin az uj avához! :cool: :
Rounin, 2 napon belül már a második új ava-dhoz kell gratulálnom.. egye fene, növeszd a májad, gart hozzá!:D
Predaking, neked is az új signature-höz!!
Grat Meki!
grat Rounin az avahoz, ez jobban illik hozzad, mint az a nyalas CGfazon :D
Stramm ez az avatar Rounin! Gratula hozzá! :)
Grat everybody!
(mindjá összegzek csak most lusta vok hozzá :P)
Grat SaiyaGin
Grat Sirtomi!
Grat Moha!
Grat Djinn!
Grat katz!
ha még valaki kimaradt, akkor annak is!
:appl:
igen, GRAT DJINN.
Grat Djinn és Xipe!
Quote from: Kuro_TenshiGrat SaiyaGin
Grat Moha!
Grat Djinn!
Grat katz!
ha még valaki kimaradt, akkor annak is!
:appl:
Ehhez csatlakoznék :) Grat nektek! :appl: :appl: :appl:
:merci: a gratokat!
Gratulálok Xipe az új singedhez! :appl:
:merci: Lythis
Õ kivételéven senkisem gratulált, pedig alaklomhoz illõ :bruhuhu: (így a lelkembe gázolni, habár az nincs nekem de még lehet :D )
:D :D :D
Gratula az 1200-hoz blarke!
Quote from: PirulaGratula az 1200-hoz blarke!
nemáááár. zavarba hozol. :ad: :o meg persze :merci: :)
Grat sirtomi kisvirag Pirula blarke SaiyaGin Moha Djinn katz Rounin Xipe!
Grat blarke az 1200-hoz!
Grat Blarke!
Quote from: YakumoGrat Rounin ez tényleg frankó Ava;)
Quote from: PredakingGratulálok Rounin az uj avához! :cool: :
Quote from: LythisRounin, 2 napon belül már a második új ava-dhoz kell gratulálnom.. egye fene, növeszd a májad, gart hozzá!:D
Quote from: ShiroiGratulálok az avatar-hoz, Rounin!
Quote from: NecridGrat Meki!
Quote from: PirulaStramm ez az avatar Rounin! Gratula hozzá! :)
Quote from: HVp213Grat sirtomi kisvirag Pirula blarke SaiyaGin Moha Djinn katz Rounin Xipe!
Arigatou -_-
Lythis, ne :_piszka: éppen miattad töröm a fejem, hogy kiszínezzem-e :hehe:
Quote from: kisviraggrat Rounin az avahoz, ez jobban illik hozzad, mint az a nyalas CGfazon :D
:merci:
O.O Szóval egy vámpírgróf jobban illik hozzám. Hmm..Ennek nem örülök. Na mindegy, be kell hódolnom Lythis überkawaiisága elõtt. Bár nagyon untrue ;P
Grat blarke a postkanyarhoz! :jee: Csak így tovább!
GRAT blarke 1200-hoz! :appl:
:merci: HVp213, Moha, Necrid, Raggie, Yakumo! i love u guys ;] :D:D
Hopp... egy Ancient Blarkmer O.O :tezsvir:
Hopp... egy Ancient Blarkmer O.O :tezsvir:
És gratula Necridnek a 3400-hoz :)
Nocsak.. nézzük csak..
Hopp... egy Ancient Blarkmer O.O :tezsvir:
És gratula Necridnek a 3400-hoz :)
Quote from: RouninÉs gratula Necridnek a 3400-hoz :)
köszönöm.:)
grat Necrid! (köszi Rounin!)
és persze:
[COLOR="DarkRed"]BOL[/COLOR][COLOR="Sienna"]DOG[/COLOR] [COLOR="DarkOrange"]SZÜ[/COLOR][COLOR="SandyBrown"]LI[/COLOR][COLOR="Orange"]NA[/COLOR][COLOR="Wheat"]POT[/COLOR] Fazék és Alkyra! :jee:
:merci: Blarke
Happy Birthday Fazék és Alkyra
Boldog születésnapot Fazék és Alkyra! :appl: :appl: :appl:
BoldogSzülinapot Fazék & Alkyra!
Grat Necrid!
Boldog születésnapot Fazék és Alkyra!!! :appl:
:merci: mindenkinek a gratokat!
[SIZE="1"](õszintén szólva nem sikerült rájönnöm, mivel érdemeltem ki :o )[/SIZE]
HB Fazék, csak így tovább!!! :D
Hoppsz, valakik itten öregebbek lettek egy kiscivel, meg tapasztaltabbak is talán. ;)
Még sok ilyen jó évet, ó sofõrünk, ki elvitt minket hóviharban! :tezsvir:
Bsz Alkyra! :jee:
Quote from: Raggie GordonBsz blarke ás Alkyra! :jee:
:_piszka:
már megen elnézted
Quote from: HVp213:_piszka:
már megen elnézted
jóvanna, egen... javítva!
Boldog születésnapot Fazék, Alkyra.
Boldog születésnapot Fazék és Alkyra! :tezsvir:
Ettõl a naptól ugyan nem változik semmi, de azért kívánok minden jót ezutánra^^ (elõbbre már felesleges, nemdebár?) Alkyra és Fazék elvtársak. :tezsvir:
[SIZE="4"][COLOR="Indigo"]Boldog SzÜlEtÉsNaPoT Fazék és Alkyra![/COLOR][/SIZE] :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Boldog szülinapot Fazék és neked is Alkyra:tezsvir: :cool: :jee: :appl: :gevumezs:
GRAT Necrid! Király:D :appl: :appl:
[COLOR="Red"]Boldog Születésnapot Fazék![/COLOR] (sofõrtárs;)) :appl: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132962839172.gif)
[COLOR="Red"]Boldog Születésnapot Alkyra! [/COLOR]:appl: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132046097265.gif)
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
Quote from: YakumoGRAT Necrid! Király:D :appl: :appl:
:merci:
Boldog szülinapot Fazék és boldog szülinapot Alkyra! :appl:
Köszönöm szépen mindenkinek!^^:tezsvir:
Grat Rounin az aláírásodhoz jók a farkasok:tezsvir:
Grat Rounin: wolves rulez! :D
Köszönöm a szülinapi gratokat blarke, Shiroi, Necrid, sirtomi, HVp213, Djinn, Manu, Raggie, Cobra, Kvikveg, Rounin, Moha, Lazzaret, Yakumo, White SeeD, Darkstar és valahány név a naptárban :)
És utólag Boldog Szülinapot Alkyra! :)
Quote from: MohaGrat Rounin: wolves rulez! :D
:merci: Keblemre sorstárs^^
Quote from: LazzaretGrat Rounin az aláírásodhoz jók a farkasok:tezsvir:
Jók bizony^^ (mekkora mákom van devianton.. mindig találok valami kincset)
:merci:
:hörr: :rage: :kawaiitrueness:
Nem nézek ide két napig, és mindenkinek szülinap, meg postforduló, meg ava/sign kombók.... ehh.
Sajna kénytelenek vagytok beérni egy olyan triviális szöveggel, hogy GRATULÁLOK MINDENKINEK AZ ELMÚLT 2-3 NAPBAN ELÉRT EREDMÉNYEIHEZ!!!!
(Hé Rounin...nem azért, hogy :_piszka: , de színezd már ki... hidd el, úgy is trú marad:D)
Ki ne szinezd Rounin:eek: Ez így a jó! :whoah: :D :jee:
Quote from: LazzaretGrat Rounin az aláírásodhoz jók a farkasok:tezsvir:
Farkasok, aláírásban? Akkor még egy darabig nem kapcsolom be õket. :bsd: :D
Quote from: RamizFarkasok, aláírásban? Akkor még egy darabig nem kapcsolom be õket. :bsd: :D
Ramizt elijesztik a farkasok? Akkor egy darabig nem váltok másra :bsd: :D
Mellesleg (http://users.atw.hu/rounin/wolf.gif) ilyen farkasokról beszéltek ;> (illetve errõl :p) Ne légy már ilyen szende :hehe:
Grat Rounin a 3200. hozzászolásodhoz!:appl:
grat Rounin ;):appl::jee:
Grat a 3200-hoz az önjelölt Oni-nak!:D
O.O omygosh!
Köszönöm Danhibiki, blarke, Lythis!
Nem önjelölt.. az élet választott :D :pátoszoskézahomlokraschmájli:
Grat Rounin a 3200-hoz:appl:
Grat Rounin a 3200-hoz! :appl:
Grat Rounin! :jee:
GRAT Rounin-kun:D a 3200-hoz! :jee: :appl:
Akkor most a dono azt jelenti: nem tudom? :confused: :hopp:
Grat Meki!! :jee:
Grat Rounin! :appl:
Kihagyok 2-3 napot erre meg 2 oldanyi gratot kéne leadnom.
Gratulálok mindekinek aki megérdemli. :appl:
Quote from: YakumoGRAT Rounin-kun:D a 3200-hoz! :jee: :appl:
Akkor most a dono azt jelenti: nem tudom? :confused: :hopp:
Nem, az azt jelenti, hogy jóban leszünk :bsd: Amennyiben nem látom tõled gyakran elõfordulni, gyarapodni fog az ignore lista :__devil:
Arigatou Lazzaret, Moha, Yakumo-san :hehe: , Necrid-dono, sirtomi, Predaking!
Grat Rounin, csak így tovább!
Quote from: Raggie GordonGrat Rounin, csak így tovább!
:merci: Igazán köszönöm!
Ugye nem az ignore listámat buzdítod növekedésre? A sok fight!fight!fight! uszító jellegû postod után gyanús vagy ;>
Quote from: RouninUgye nem az ignore listámat buzdítod növekedésre? A sok fight!fight!fight! uszító jellegû postod után gyanús vagy ;>
Miért is? Ezek a dolgok csak a legbensõbb tudatalattim megnyilvánulásai, semmiféle diszkrimináció nincs mögöttük! ;) :zen:
Quote from: RouninNem, az azt jelenti, hogy jóban leszünk :bsd: Amennyiben nem látom tõled gyakran elõfordulni, gyarapodni fog az ignore lista :__devil:
:lol: Igenis! :whoah: Rounin-dono:D (csak azért mert -san-nak hívtál:D) :tezsvir:
Quote from: Yakumo:lol: Igenis! :whoah: Rounin-dono:D (csak azért mert -san-nak hívtál:D) :tezsvir:
Teeeeheeeee (csak most el ne szúrjam, jajj ne dobogj ilyen gyorsan kis szívem, tudom, végre kivívtuk ami jár, de csitt, el ne kiabáljuk teeheee^^) :lol:
Szóval gratulálok az 1000 posthoz ;>
Grat Yakumo! :jee:
ollálá! ahhoz képest, hogy szilveszter elõtt még több postod volt, mint nekem, elég lassan nõttél fel az elsõ ezreshez, Yakumo! nade :appl::jee::cool: GRAT hozzá ;)
Quote from: PredakingKihagyok 2-3 napot erre meg 2 oldanyi gratot kéne leadnom.
Gratulálok mindekinek aki megérdemli. :appl:
Én meg legalább egy hete, úgyhogy mindenkinek :appl:!
[SIZE="1"]ez jó kis gratuláció volt blarke... :hehe:[/SIZE]
Grat a milleniumhoz Yaku-koma!! :jee: :tezsvir: Csak így tovább!
Grat Yakumo-dono!! :jee:
Grat az elsõ ezerhez Yakumo! :jee:
Grat Yakumo, meg a korábbi gratulálnomkénenekikemberkéknek is :D
:tezsvir:
THANK ALL OF YOU! :hail:
:merci: :zen:
Kösz minden megkéneköszönnömnekiembernek :lazza:
Grat Yakumo az elsõ ezerhez! :appl:
Csak így tovább :jee:
Grat Yakumo! :cool:
Grat Yakumo az 1K-hoz!
Pregrat a három offos kockáknak, sztem ma éjjel fordulnak egypárat. :D :jee:
Quote from: DarkstarPregrat a három offos kockáknak, sztem ma éjjel fordulnak egypárat. :D :jee:
lol! :D köszönjük :D
Quote from: blarkelol! :D köszönjük :D
Grat blarke az 1400-hoz, kocka powa!!!! :)
Grat Blarke és :merci: az elõbbi felvilágitáshoz! :)
Gratulálok mindenkinek mindenhez! :appl: Grat Envynek az alant láthatóakért!
Grat Mindenkinek mindenért amit az utóbbi idõben elért.
Relunx
Grat mindn postfordulosnak
Quote from: XagaGrat blarke az 1400-hoz, kocka powa!!!! :)
EHHEZ MUSZÁLY csatlakoznom:D
GRAT blarke! :appl:
És :merci: sirtomi, Lazzaret, Moha, Member, Relunx! :zen:
Quote from: YakumoEHHEZ MUSZÁLY csatlakoznom:D GRAT blarke! :appl:
És :merci: sirtomi, Lazzaret, Moha, Member, Relunx! :zen:
Ezt muszáJ kommentálnom :hehe:
Jahm, grat blarke. :D
Quote from: RouninEzt muszáJ kommentálnom :hehe:
Jahm, grat blarke. :D
Ott a pont! :lame: :beken: :D
Grat a hentai/kawaii brigádnak: Yakumo, blarke, Rounin! :D
Quote from: RamizGrat a hentai/kawaii brigádnak: Yakumo, blarke, Rounin! :D
Ezer köszönet (na jó, inkább csak egy. Nem akarok floodolni^^)
Gratulálok Yakumo az 1000-hez! :appl:
Gratulálok blarke az 1400-hoz! :appl:
:zen: Ramiz :ad: :D
És :merci: Predaking!
Hatalmas pre-grat Ramiznak a 7ooo-hez!:whoah:
Quote from: Xaga!zimaR tarG
Ez jó volt! Mire megláttam:D
GRAT RAMIZ, írj sok Postot, nyomj sok Pólót! :D
Az elsõ már ok;) (rég:D)
:merci: De asszem inkább megállok 6999-en. :D
Quote from: Xaga!zimaR tarG
Grat ehhez a posthoz!
Majd egy percig nézegettem, hogy mi lehet a trükk, gondoltam üreset csak nem postolsz :hahaha:
Quote from: Ramiz:merci: De asszem inkább megállok 6999-en. :D
[SIZE="5"]U FAIL!!![/SIZE]
Avagy grat a 7K-hoz :D
Grat Lazzaret!!! :D
Grat Ramiz-sensei ehez a szép postmennyiséghez:cool:
Grat Lazzaret ha már más ugysem vette észre:beken: :angyali:
Quote from: RamizMilyen 7K-hoz? :confused: :D
edit: ahh, látom visszavonultál... Tehheeee!!! Gyõztem! ^^"
Ahhoz ott ni.
Truly failed :D
Quote from: LazzaretGrat Ramiz-sensei ehez a szép postmennyiséghez:cool:
Grat Lazzaret ha már más ugysem vette észre:beken: :angyali:
:lame: :D
GRAT Lazzaret az 500-hoz! :appl: :appl: :D
Grat Ramiz a 7000-hez!* [SIZE="1"](mire én idejutok valszeg kihal a fórum háromnegyede:D)[/SIZE]
Grat Lazzaret az 500-hoz!:) :tezsvir:
Grat mindenki másnak is!
Edit: *6999
Quote from: RamizMilyen 7K-hoz? :confused: :D
edit: ahh, látom visszavonultál... Tehheeee!!! Gyõztem! ^^"
Ahhoz ott ni.
Truly failed :D
Na jó, legyen Lazzaret akkor az 500-al. Lassan elérjük, hogy Ramiz ne menjen 7000 fölé :D:D:D
köszi Necrid (nemgáz), Yakumo, Rounin, Ramiz, Predaking! (hentai/kawaii brigád?! kikérem magamnak. :morcis smiley: )
grat Lazaret, gogo kékgermó!
Grat Lazzaret!!
Grat Ramiz blarke & Lazaret! :jee:
Arigatou minna :D
Utólag is ARIGATOU :D Remélem tetszik majd mindenkinek az aláírásom:)
A vizsgák után már nincs erõm visszaolvasni a félhetes elmaradásom, ezért most én is lusta leszek:
Grat mindenkinek. L'Oréal. :)
[SIZE="6"][COLOR="Red"]Grat a 7K-hoz Ramiz!!!!
[/COLOR][/SIZE]
:appl::appl:
Grat Ramiz! :appl:
nademostmárfejezdbe! :rolleyes:
:D
:merci: csak Rouninnak szólt egy kis ökörködés. De már megkomolyodtam. :angyali:
Má' megi' Ramizkám?! Nna akkor grat hozzá! :jee:
Quote from: Kuro_Tenshi20000!
[FONT="Arial Black"][SIZE="5"]GRAT![/SIZE][/FONT]
...és még floodoltál is érte:ejnye::D:appl:
ideje volt, kékgermó! :appl: grat! :rolleyes:
Quote from: Lythis[FONT="Arial Black"][SIZE="5"]GRAT![/SIZE][/FONT]
...és még floodoltál is érte:ejnye::D:appl:
na ja, anélkül nem ment volna :o
:D
:merci:
Quote from: RamizDe már megkomolyodtam. :angyali:
Na azért!:muhahah:
Quote from: Ramiz:merci: csak Rouninnak szólt egy kis ökörködés. De már megkomolyodtam. :angyali:
Lohololol, persze :D Akkor most gratulálok végképp a hetes kához :tezsvir:
[SIZE="6"]Grat Ramiz[/SIZE]
Gratulálok Ramiz a 7000-hez! :appl:
Nagy grat Ramiz, a 7khoz! :appl: :jee:
Boldog Szülinapot Thomasson88! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiBoldog Szülinapot Thomasson88! :appl:
Szintén ;)
BoldogSzülinapot Thomasson88!
heh! most nézem, last activity: today. ez hajnalban még nem nagyon így volt :) de akkor már innen is egy HepiBörszdéj neked, Thomasson88! ;)
Tanjobi no omedeto Thomasson88!:appl:
Hajnali 1-kor is megtettem, de jöjjön még1X! HAPPY BIRTHDAY TO THOMASSON88!
Boldog Szülinapot Thomasson88!
Boldog szülinapot kikuchiyo és Member :jee::appl:
Quote from: blarkeBoldog szülinapot kikuchiyo és Member :jee::appl:
Tartom és emelem kettõvel :yawn:
Megint kezdek álmosodni^^
Happy Birthday kikuchiyo és Member!! :jee: :appl:
Grat Lythis a 2000-hez^^
loller. :appl: Lythis :D
Grat Lythis!! :appl:
Quote from: NecridGrat Lythis!! :appl:
THX Necrid!! :merci:
Tanjoobi no omedetou kikuchiyo és member:tezsvir:
Grat a 2K-hoz Lythis:appl:
:merci: Lazzaret - és így utólag grat az ava/aláírshoz
BSZ kikuchiyo és member!!
Grat PWZOR-mániás Burninator! :D
Boldog születésnapot kikuchiyo! Fel a fejjel!* :)
---------------------------------------
* : értelmetlen sablonszöveg. mindegy.
Köszönöm mindenkinek!!!:merci:
19 év... Abból 17 animézés nélkül ment el... Van mit pótolni :).
EDIT: Happy Birthday, kikuchiyo! Had öleljelek át! Had öleljek át mindenkit!
Boldog születésnapot az ünnepelteknek.
Heppí B. both of U.
Boldog születésnapot kikuchiyo és Member! Még sokat ezután! ;)
Ehh... figyelmetlen voltam... Így utólagosan is, de köszönet Rounin-nak, és blarke-nak:merci:
Quote from: LythisEhh... figyelmetlen voltam... Így utólagosan is, de köszönet Rounin-nak, és blarke-nak:merci:
You're welcome :zen:
BoldogSzülinapot kikuchiyo & Member!
Grat Lythis & Rounin! :jee:
Boldog Születésnapot kikuchiyo és Member! :appl:
Szeretném küldeni a vonatkozó számot Halász Judittól kikuchiyo és Member számára és mindenkinek aki szereti!
Aztán gratula:
Lythis
Rounin
Ramiz
blarke
Lazzaret
!
Vissza pedig nem lapozok. :)
Boldog szülinapot Member és kikuchiyo!!!
Boldog születésnapot és kikuchiyo és Member!
Quote from: Lythis:merci: Lazzaret - és így utólag grat az ava/aláírshoz
:merci:
Quote from: PirulaSzeretném küldeni a vonatkozó számot Halász Judittól kikuchiyo és Member számára és mindenkinek aki szereti!
Aztán gratula:
Lythis
Rounin
Ramiz
blarke
Lazzaret
!
Vissza pedig nem lapozok. :)
:lol: Megártott az a tizensok oldal ;> :merci:
Grat Lythis 2000-hez! :appl: :appl:
[SIZE="4"][COLOR="Red"]Boldog Születésnapot kikuchiyo és Member! [/COLOR][/SIZE](http://usteam.hu/pictures/b/pics/1135800487057.gif) (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1135800487057.gif)
[SIZE="4"][COLOR="Navy"]BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT kikuchiyo és Member![/COLOR][/SIZE] :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Grat Lythis a 2k-hoz! Csak így tovább! :jee:
Grat Lythis! :jee:
Boldog Születésnapot utólag is kikuchiyo!
Boldog Születésnapot utólag is Member!
Grat Lythis!
:appl:
grat Member az elsõ 400 postodhoz :appl: még legalább tízszer ennyit :appl::jee:
Grat Member! :jee:
Arigato Gozaimasu! Anata-tachi wo Daisuki!
Grat Member
Mintha most tértem volna haza a Marsról, élõ sejteket tartalmató fiolával, komolyan... :)
Csak 400 olyan shitem lett, nothing else! :D
Amúgy van felmérés arról, hogy a 2070 tagból hánynak van 100 feletti postja? (Nézem a születésnaposokat és a 3/4-t még életemben nem láttam)
Quote from: MemberAmúgy van felmérés arról, hogy a 2070 tagból hánynak van 100 feletti postja? (Nézem a születésnaposokat és a 3/4-t még életemben nem láttam)
van. lesd meg a pm-edet :rolleyes:
OFF vége;)
Quote from: MemberArigato Gozaimasu! Anata-tachi wo Daisuki!
Ore mo, ore mo^^ :hopp:
És tényleg gratula ^^
Quote from: MemberAmúgy van felmérés arról, hogy a 2070 tagból hánynak van 100 feletti postja? (Nézem a születésnaposokat és a 3/4-t még életemben nem láttam)
ha jól látom akkor pontosan 150 felhasználónak van 100 fölötti post-száma, de közülük jópár már egy ideje inaktív. és csak 897 felhasználó van 0-s postszám fölött :) esetleg további statisztikákat? :)
Gartula Member a 400-ik posthoz:appl:
Grat member, és grat neked is Rou-ch... izé.. Rounin az ÚJABBNÁL IS ÚJABB hímnõs avatarodhoz....:D
:appl::appl:
Quote from: LythisGrat member, és grat neked is Rou-ch... izé.. Rounin az ÚJABBNÁL IS ÚJABB hímnõs avatarodhoz....:D
:appl::appl:
:D Köff, grat a tiédhez is :D Nem túl homokos ez az avatár? ^^
Amúgy most egy normális farkast keresek avatárnak :S
grat Lythis és Rou az új avához, és pregrat Rounak a következõ 10hez (asszem ezt a keretet 1 hét alatt túl fogja lépni, és lehet neki újra gratulálni :D)
Grat Member a 400-hoz, innen már nincs megállás! *addicted* :D
:merci: Rounin és blarke!
õõõõ.. Rounin, ezt egyszer megvitattuk egyszer, nem... a másik (amit hálistennek még nem követtél el itt a fórumon) sokkal... õõ... homoerotikusabb volt...
Quote from: Lythis:merci: Rounin és blarke!
õõõõ.. Rounin, ezt egyszer megvitattuk egyszer, nem... a másik (amit hálistennek még nem követtél el itt a fórumon) sokkal... õõ... homoerotikusabb volt...
Sztem az elsõ volt a legjobb (vagy elsõ amit láttam). Lucy Chibi. Ez olyan, mint Kaio Shin a DB Z-bõl :D.
Quote from: MemberSztem az elsõ volt a legjobb (vagy elsõ amit láttam). Lucy Chibi. Ez olyan, mint Kaio Shin a DB Z-bõl :D.
Õõõ... lehet, hogy én értettem félre, de itt Rounin aváiról volt szó... tudtommal neki nem volt Lucy chibi egyszer sem... vagy csak jól titkolja:D
Gomen, én a te chibidrõl beszéltem, az kawaii volt. Ez olyan szokatlan a vörös dominancia után :).
Quote from: Rounin:D Köff, grat a tiédhez is :D Nem túl homokos ez az avatár? ^^
Amúgy most egy normális farkast keresek avatárnak :S
GRAT az Avához Lythis és Rounin!
Rounin-dono ez az Ava gyönyörûen megrajzolt, de azért tényleg mostmár asse tudom, hogy most az vagy vagy nem vagy az? Mostmár nem igaz, hogy ezt nem szándékosan csinálod. Vagy csak egy zseni veszett el benned. Vagy más. :confused: :3x3: :eek: :hahaha:
Grat Rounin & Lythis! :whoah:
Quote from: ShiroiGratulálok Lythis Gaara-hoz! :jee:
Quote from: YakumoGRAT az Avához Lythis és Rounin!
Quote from: HVp213Grat Rounin & Lythis!:whoah:
Köszönöm szépen! :zen:
egy utolsó grat azoknak, akik megérdemlik
thx kisvirag.
Könyörögj Rounin!! azértsem! nincs az a "radai rosseb", hogy azt mondjam, hogy "GRAT az új ava-dhoz!!:appl:"
kuso... mégis :D
(egyébként csakhogy a többi fórumitának is leessen: azért rakta ide a farkast, mert errõl aztán tényleg senki nem mondja meg, hogy hím-e vagy nõstény:D... PWN3D!!! )
Quote from: Lythis(egyébként csakhogy a többi fórumitának is leessen: azért rakta ide a farkast, mert errõl aztán tényleg senki nem mondja meg, hogy hím-e vagy nõstény:D... PWN3D!!! )
nõstény...
:p
Grat Rounin!
Quote from: kisviragegy utolsó grat azoknak, akik megérdemlik
????????? Miért csak nem lelépsz? :beken: Az Avad is eltünt:3x3: :confused:
GRAT az Avához Lythis és Rounin és kisvirag!
Grat Rounin a farkancshoz! Milyen békésen néz. :) Az enyém itt a poszteren meg vonyít. :D
Emberek! Nemistommár milyen apropóból visszaolvastam a bemutatkozások tpoic legelejére... naggyon durvajó arcok voltak ezen a fórumon akkor is ám!! Mekkora kár, hogy már jópárat elsodort az élet árja innen tõlünk...
Egy rendhagyó grat következik: szeretnék köszönetet mondani és gratulálni a fórum alapítóinak és a beindító kis társaságnak. Hogy ezek pontosan kik, már úgyis az emlékezet ködébe vész, de mindenképpen érdemelnek ennyit! :zen: :tezsvir:
GYERTEK VISSZAA!!! :beken:
[SIZE="1"](teljesen nosztalgia hangulatba kerültem...-szipp-...-szipp-...)[/SIZE]
Quote from: Raggie GordonEmberek! Nemistommár milyen apropóból visszaolvastam a bemutatkozások tpoic legelejére... naggyon durvajó arcok voltak ezen a fórumon akkor is ám!! Mekkora kár, hogy már jópárat elsodort az élet árja innen tõlünk...
Egy rendhagyó grat következik: szeretnék köszönetet mondani és gratulálni a fórum alapítóinak és a beindító kis társaságnak. Hogy ezek pontosan kik, már úgyis az emlékezet ködébe vész, de mindenképpen érdemelnek ennyit! :zen: :tezsvir:
GYERTEK VISSZAA!!! :beken:
[SIZE="1"](teljesen nosztalgia hangulatba kerültem...-szipp-...-szipp-...)[/SIZE]
Ugye-ugye. Mennyivel békésebb is volt akkoriban :rolleyes:
Soha nem fognak visszajönni. Talán jobb is így, õk még a régi szép idõkre fognak emlékezni. Nem erre a fertõre :]
Grat Member!
Grat Rounin!
Grat blarke!
:appl:
Quote from: RouninUgye-ugye. Mennyivel békésebb is volt akkoriban :rolleyes:
Soha nem fognak visszajönni. Talán jobb is így, õk még a régi szép idõkre fognak emlékezni. Nem erre a fertõre :]
Nem, azért ezt ne mondjad(ne nevezd az USTEAM-et fertõnek!! :morci: )!! Szvsz nem békésebb volt, hanem visszafogottabb vagy csak 1szerûen más volt a hangulat. Az biztos, hogy az átlagéletkor magasabb volt egy kicsit, de ez nem számít sztem. Mindenesetre tényleg szép idõk voltak azok, és télleg jólesik visszaemlékezni...
Grat kisviragnak, az elsõ fórumitának aki otakuból vált ancient memberré. :)
Mondjuk kár...
Quote from: PirulaGrat kisviragnak, az elsõ fórumitának aki otakuból vált ancient memberré. :)
Mondjuk kár...
Hö?? Mi??:confused:
Quote from: Raggie GordonHö?? Mi??:confused:
Törölte az Offtopicos hozzászólásait. Nem ez lett volna a megoldás...
Hogyhogy? Miért? Minek?..... nemertem... nna mind1, nõi logika...
Quote from: Raggie GordonHogyhogy? Miért? Minek?..... nemertem... nna mind1, nõi logika...
bonyolult. dumáltam vele róla @ irc, de "õ tudja, miért csinálja, és akkor is csinálja ha mi fejre állunk". pont. mindenesetre csatlakozom Pirulához: grat kisvirag az eddigiekhez (jókhoz, rosszakhoz egyaránt, hiszen azokból együttesen leszel te :)), és sok sikert a fórum nélküli életben ;) :(
ja és grat 2k8hoz, Raggie! go, go, Raggie! ;):appl:
soha egy szóval sem mondtam hogy itt hagyom a _teljes_ forumot. egyébként köszi srácok.
Quote from: kisviragsoha egy szóval sem mondtam hogy itt hagyom a _teljes_ forumot. egyébként köszi srácok.
a fórumhoz ugyanúgy hozzátartozik az offtopic, ahogy hozzád az összes jellemhibád ;)
Grat az ötszázhaoz Member!! :jee: Csak így tovább! Nemrég még a 400-hoz gratuláltunk! :eeek: :jee:
Quote from: Raggie GordonGrat az ötszázhaoz Member!! :jee: Csak így tovább! Nemrég még a 400-hoz gratuláltunk! :eeek: :jee:
:merci: Haladunk elõre a megkezdett úton :D. Köszönöm, USTEAM, hogy színt viszel az életembe! Köszönöm, srácok! :whoah:
Grat Raggie!
Grat Member!
Grat Pirula!
:appl:
Jujjj télleg! Kongrat Pirula a 2k-hooz!! Ismét felszólalás kanyarral bõvültél!! :tezsvir: Csak így tovább, terjeszd az igét!! :D
Gratula Fanatic Member (ezt a sz@r szóviccet kétszer még biztos elsüthetem:D) és Raggie! Egyben :merci: Kuro_Tenshi és Raggie.
GRAT Raggie és Pirula! :jee: :appl: :appl:
És Member ha esetleg elfelejtettem volna, de mintha már gratuláltam volna:D Vagy az a 400 volt? Mindegy, GRAT! :appl: :D
És NAGY-GRAT Rounin-nak, végre egy istenkirály Ava, amibe nem lehet belekötni és olyan mintha kidugná az orrát a monitoromból! :eek: :jee: :whoah:
KÖSZÖNÖM KEDVES EGYBEGYÛLTEK :zsebkendõbe síró smilie:! :beken:
Quote from: White SeeD(+nem vagyok két napig és az offtopic már is ennyire meglódúl, pedig én akartam a 20K-adik beszólást!:( )
Én meg átmenetileg megszereztem, de most kisvirag törölte az OT-beli hozzászólásait, így a "20000!" postom már csak 19668. lett :o
Grat Raggie és Pirula és Memeber!!
Grat mindenkinek!
Grat Necridnek a hamarosan összejövõ 3500-hoz!
Most ez tényleg fura, de grat kisvirag!
Leginkább a türelmedhez persze... ha jól sejtem, szépen egyessével törölgetted a postjaidat...
Quote from: ShiroiGratulálok ifjú Protoss, hogy van avatar-od! En Taro Adun!
Találd ki, hogy ma mivel játszottam a munkahelyemen...
Thank u great one, it is tempolrary 'till I find a good picture of Lee.
Starcraft I guess;
Grat a mi kis High Templarunknak! Tudod már a Psi Storm vagy Hallucination mágiát? :D
Quote from: MohaMost ez tényleg fura, de grat kisvirag!
Leginkább a türelmedhez persze... ha jól sejtem, szépen egyessével törölgetted a postjaidat...
ctrl+f type kisvirag enter enter if found post esc, click edit click delete, click delete, ctrl+f enter enter etc....
Grat Pirula tútáuzönd! :tezsvir:
Grat kisvirag a tüntetõ megmozdulásokhoz, látványos vagányságok. :tezsvir:
Grat Pirula! Észre sem vettem, hogy Postmonster lettél! :whoah:
Quote from: MemberGrat Pirula! Észre sem vettem, hogy Postmonster lettél! :whoah:
Én sem, azt hittem az majd csak 2500nál lesz. :)
:merci: Yakumo, White SeeD, Necrid, Member, Ramiz!
Quote from: PirulaNecird
:)
Quote from: Necrid:)
Gomen. :)
:lul: Ezt figyeljétek: Pregrat Bonci a 6300-hoz!!! ::muhahah: :hahaha:
[SIZE="1"](gigapre-grat...)[/SIZE]
Grat Postmonster Pirula! (GPP!) :D
Xaga, eszembejuttattad, hogy pár év óta én is pont ezt a képet akartam (bár én inkább animálva) betenni ide-oda avatarnak, csak azóta elveszetettem, és sehol se kapni :(
Na mindegy, a lényeg: Grat az avához, ha majd lecseréled, lehet, hogy én felrakom :D
thx nép!
!! agaX tarG (kedvem jött SC-zni esku :) )
Grat Zanador!
Grat Sirtomi!
:appl:
Gratula Zanador,Pirula,Sirtomi,Mirror a postfordulókért.:appl: :appl: :appl: :appl: :gevumezs:
:Fütyülõ smilei: :appl: :appl: :appl: :appl:
Csak így tovább!!!
Quote from: LazzaretGratula Zanador,Pirula,Sirtomi,Mirror a postfordulókért.:appl: :appl: :appl: :appl: :gevumezs:
csatlakozom, lusta vagyok visszakeresni, meg zúg a fejem, sorry, de GRAT mindenki! :appl:
negatív grat az offtopicos alkotáshoz a két új leányzónak.
Grat Kuro Tenshi-nek az Otaku ranghoz! :appl: :appl:
Quote from: MemberGrat Kuro Tenshi-nek az Otaku ranghoz! :appl: :appl:
:merci:
A hagyományokhoz hûen most is a NGE-topicban :o
:D
Quote from: MemberGrat Kuro Tenshi-nek az Otaku ranghoz! :appl: :appl:
-||- :)
grat Tenshi! :appl::appl:
[SIZE="1"][COLOR="White"]reméljük, te nem lépsz rangot az Ancient Memberség irányába :__devil:[/SIZE][/COLOR]
Quote from: blarkegrat Tenshi! :appl::appl:
[SIZE="1"][COLOR="White"]reméljük, te nem lépsz rangot az Ancient Memberség irányába :__devil:[/SIZE] [/COLOR]
Kimaradt a Spoiler, kedves cinikus barátom :D.
EDIT: Átraktam én is. ;)
Quote from: Xaga-||- :)
Elõszõr csak néztem, hogy mi ez, aztán ilyenek jutottak eszembe, hogy kondenzátor jelölése :lul:
En Taro Adun!
:merci: White SeeD és blarke! :)
Nem, hacsak nem lesznek törölve a postjaim ;)
Grat Kuri_tenshi :jee: :appl:
Grat otaku Kuro_Tenshi! :)
Tanjoubi no omedetou Moha-kun :D :jee: :appl: :gevumezs:
Happy Birthday Moha-sama :jee: :appl:
Hah! BOLDOG SZÜLINAPOT MOHA MODIBÁCSI!!!! :rolleyes: :appl: :appl: :jee::cool::appl::appl: még sok másikat is. legalább 60at ;)
Quote from: Lazzaret(o)tanjoubi omedetou Moha-kun
Fixed. :p
Boldog szülinapot Moha!
BoldogSzülinapot Moha!
Quote from: RageFixed. :p
Arigatou Rage-sensei :D
Boldog Szülinapot Õ-Mohasága! :D
Boldog szülinapot, Moha-sensei!
Meg Pyran és Dark Schneider is megérdemel egy köszöntõt!
BSZ MOHAAAA!!!:tezsvir: :tezsvir:
Quote from: LazzaretTanjoubi no omedetou Moha-kun :D
Quote from: NecridHappy Birthday Moha-sama :jee: :appl:
Quote from: blarkeHah! BOLDOG SZÜLINAPOT MOHA MODIBÁCSI!
Quote from: HVp213BoldogSzülinapot Moha!
Quote from: ShiroiBoldog Születésnapot Moha kapitány!
Quote from: AlkyraBSZ MOHAAAA!!!:tezsvir:
Quote from: blarkemég sok másikat is. legalább 60at ;)
Most elképzelem magam 83 évesen... juuuuj. :hehe:
Quote from: FazékBoldog Szülinapot Õ-Mohasága! :D
Lord lettem, vagy mi? :D
Quote from: MemberBoldog szülinapot, Moha-sensei!
Én sensei??? :)
[SIZE="3"]Arigatou minna![/SIZE] :merci:
És grat Shiroi a 2500-hoz!
Quote from: NecridGrat Kuri_tenshi :jee: :appl:
:D Az utóbbi féltucat gratban mind elírtad, Kur
o (=fekete) és Tensh
i (=angyal) de azért köszi!
:merci: Moha és neked pedig Boldog Szülinapot! :appl:
Grat Shiroi! :appl:
[SIZE="1"](tegnap bezzeg meddig vártam, hogy azt a még hiányzó 2-3at postold :rolleyes: )[/SIZE]
VASHnak pedig Grat a visszatéréshez! :jee:
Heppí B. Moha.
Grat a 2500hoz Gai-Sensei!!!
:merci: Moha, Lazzaret, blarke!
Gratula Kuro_Tenshi az otakusághoz!
Boldog szülinapot a személyi nosztalgiafelelõsömnek! :D
Quote from: PirulaGratula Kuro_Tenshi az otakusághoz!
:merci: beacoup!
Már nem is tudom követni. :) Gratula for everyone! :appl:
Grat Shiroi a 2500-hoz!!!:cool: :appl: :gevumezs:
Grat, Shiro! :appl: Ezek szerint már Godlike! vagy!!! (Vagy az csak 3000nél jön?! :D Nálatok miért nincsenek fokozatok? (Junior Moderator, Moderator, Senior Moderator... Ilyenek (végül jön a Bosslike és az Administrator :D)))
Grat Shiroi a fordulóhoz. :appl:
Rin üzeni: "Grat Shiroi bácsinak a 2500hoz!":D:D
Sziasztok
Nagyon köszönöm hogy regisztálhattam ide
Boldog 23-at Moha!
Grat Shiroi!!! :jee: :appl:
Quote from: ShiroiHa 2000 felett jár a Postmonster, akkor én most Modmonster vagyok?
Nem én mondtam...
Quote from: ShiroiHa 2000 felett jár a Postmonster, akkor én most Modmonster vagyok?
MonsterMod :haha:
GRAT SHIROI!! :appl: :jee:
GRAT Kuro_Tenshi!! :appl: :jee:
[FONT="Comic Sans MS"][COLOR="Red"][SIZE="4"]ÉÉÉééééssss BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT MOHA-SAN!!!!! [/SIZE][/COLOR][/FONT]
késve és megtörve. de BSZ:D Kampaiiii:D (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132962839172.gif)
Quote from: westSziasztok
Nagyon köszönöm hogy regisztálhattam ide
Üdv West.
Btw asszem van valahol egy bemutatkozás topic vagy ilyesmi. ;)
Boldog 23. születésnapot Moha! :appl:
Boldog Szülinapot Moha!!!!:tezsvir:
[COLOR="RoyalBlue"]Boldog születésnapot Moha[/COLOR]
Boldog szuletesnapot Moha! :tezsvir:
Boldog szulinapooot,
boldog szuuliinaapooot,
boldog szuuliiinaaapoooot,
boldog szuuliinaapooot!
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132962839172.gif) (<-tetszik ez a smiley.)
Grat Shiroi-modmonsternek! :)
Boldog születésnapot Moha!
Boldog szülinapot Moha!
és Grat a postfordulósoknak. ^^
Grat Shiroi! :jee:
Gratuláció a kint látható 86 éves arcnak! :appl: Nem is gondoltam volna, hogy ilyen idõs korban is kitart mellettünk! :D
Quote from: YakumoGRAT Kuro_Tenshi!! :appl: :jee:
:merci: beaucoup!
Nektek is köszi a szülinapi gratokat Kuro_Tenshi, Xaga, Pirula, White SeeD, Manu, [COLOR="Red"]Yakumo[/COLOR], Darkstar, Rin, [COLOR="RoyalBlue"]Cobra[/COLOR], Kvikveg, Slayer_Ace, Larrodan! Annyian vagytok, hogy alig gyõztem összeírni. :haha: :merci:
Na, itthon rendeztek nekem egy "meglepi partit", öcsikém meg olyan flash-t dobott össze nekem, hogy csak lestem! Majd felrakom, hogy megmutassam. :)
Quote from: MohaNektek is köszi a szülinapi gratokat Kuro_Tenshi, Xaga, Pirula, White SeeD, Manu, [COLOR="Red"]Yakumo[/COLOR], Darkstar, Rin, [COLOR="RoyalBlue"]Cobra[/COLOR], Kvikveg, Slayer_Ace, Larrodan! Annyian vagytok, hogy alig gyõztem összeírni. :haha: :merci:
Annyian, hogy engem mind a kétszer ki is hagytál. De mit számít egy DC ide vagy oda... :hahaha: :hahaha: :hahaha:
Hé, grat mindenkinek! Ha úgy érzed ez a grat neked is szól, add tovább három embernek. :D
Quote from: ShiroiGratulálok Dreamcleaver ehhez a ... khmmm ... aláíráshoz! Honnan is van, és kik is õk?
SHUFFLE! most ez az új trend, le ne maradj. :D Nem korszakalkotó anime, de az átlagnál magasan jobb, egy-két eredeti fordulattal.
balról jobbra: Asa, Kaede, Sia, Nerine, Primula
Gratulálok mindenkinek mindenhez, mivel már csak csíkokat és hullámzást látok, inkább nem lapozok vissza... a sok meztelen lánykás sign viszont még ezen a kómán is átüt, :appl::jee: Dreamcleaver kollega! :D
Kösz Dreamcleaver, még jó, hogy reggel nincs itthon senki, de hogy fogok délután fórumozni, amikor a nagyszobában van a gépem :__devil:
Quote from: Mohaöcsikém meg olyan flash-t dobott össze nekem, hogy csak lestem! Majd felrakom, hogy megmutassam. :)
Majd tényleg MUUUUTTTIIIII!!! ;) :D
ööööö..... Dreamcleaver nem az a csendes lányka, aki tegnap Shiroi mellett ült és egyszer összesúgtak? (ezt nem bírtam kihagyni:hopp: :3x3: )
És ilyen aláírással bombáz minket? Húúúúúúúúú :eek: :D :whoah:
Köszönjük!!! :D
EDIT: Nem, hülye vagyok!!! Õ Moonshiner volt!! Most ugrott be! :lame:
Grat kikuchiyo a vizsgádhoz! :tezsvir:
Quote from: HVp213Grat kikuchiyo a vizsgádhoz! :tezsvir:
Errõl nem tudtam, de mostmár tudok, így GRAT!!! ;) :jee:
Grat kikuchiyo! :appl:
Quote from: Yakumoööööö..... Dreamcleaver nem az a csendes lányka, aki tegnap Shiroi mellett ült és egyszer összesúgtak? (ezt nem bírtam kihagyni:hopp: :3x3: )
És ilyen aláírással bombáz minket? Húúúúúúúúú :eek: :D :whoah:
Köszönjük!!!
EDIT: Nem, hülye vagyok!!! Õ Moonshiner volt!! Most ugrott be! :lame:
Eh? Nem nekem van nõ nevû nickem. :ejnye: (bár asszem ez talán férfi meg nõ is lehet)
Mellesleg ez egyáltalán mirl jutott eszedbe? Kezdesz megijeszteni. :D
ah kikuchiyo megvan az államvizsgád? grat...jó, hogy túlvagy rajta...nekem még csak most kezdõdik a szenvedés.Quote from: Kuro TenshiKösz Dreamcleaver, még jó, hogy reggel nincs itthon senki, de hogy fogok délután fórumozni, amikor a nagyszobában van a gépem
Héát van több megoldás is:
1. Ha csak 15 éven felüliek vannak a szobába akkor ok. Ez volt a SHUFFLE! korhatár küszöbe.
2. Ha aszüleid miatt agódsz akkor: 1. Vidd a másik szobába a géped. 2. Magyarázd el nekik , hogy kézzel rajzolt mezítelen nõi testeket bámulni egyáltalán nem beteges, teljesen normális dolog. :D
3. Esetleg eltávoltítom a signót, de ehhez elõbb az otaku közgyûlés egyértelmû határozata kell + tenned kell nekem egy jövõbeli szívességet. :D
hüüü nénik!!! :3x3:
Grat Dreamcleaver!
grat az államvizsgához kikuchiyo! :jee::cool:
Dreamcleaver: Tenshi szerintem ezt megoldja simán egy "Don't show signatures" opciódobozka beikszelésével.
Grat kikuchiyo az államvizsgához! :appl:
Quote from: DreamcleaverHéát van több megoldás is:
1. Ha csak 15 éven felüliek vannak a szobába akkor ok. Ez volt a SHUFFLE! korhatár küszöbe.
2. Ha aszüleid miatt agódsz akkor: 1. Vidd a másik szobába a géped. 2. Magyarázd el nekik , hogy kézzel rajzolt mezítelen nõi testeket bámulni egyáltalán nem beteges, teljesen normális dolog. :D
3. Esetleg eltávoltítom a signót, de ehhez elõbb az otaku közgyûlés egyértelmû határozata kell + tenned kell nekem egy jövõbeli szívességet. :D
1.) Stimmt
2./1 ahhoz tíz méter netkábelt kéne magam után vonszolni, meg hát a teljes számgépes asztal nem is férne el a szobámban
2./2 persze, és ezt be is veszik :D anyám úgyis eléggé orrol rám mostanában (bár nekem több okom lenne rá, de már kezd beletébolyodni a munkába meg a hülye munkatársaiba), úgyhogy ez nagyon könnyen menne...
3.) Legyen szíves, Virág elvtárs!
Quote from: blarkeDreamcleaver: Tenshi szerintem ezt megoldja simán egy "Don't show signatures" opciódobozka beikszelésével.
Elõbb még a finomabb módszereket megpróbálom ;)
Grat kikuchiyo az államvizsgához!:jee:
Grat DreamCleaver sigért. :cool:
Quote from: YakumoÉs NAGY-GRAT Rounin-nak, végre egy istenkirály Ava, amibe nem lehet belekötni és olyan mintha kidugná az orrát a monitoromból! :eek: :jee: :whoah:
Soknapos lemaradásom nem is próbálom meg behozni -_- De átolvastam, és elismerõen hümmögtem mindannyiótokra. Wuffie antigratját is támogatom^^
És ezerszeresen köszönöm Yakumo-san gratulációját. Ha ezt láttam volna elõbb, akkor élõben kifejeztem volna hálám :beken:
Quote from: ShiroiNem, de nem is egyszer súgtunk össze. :P
Hehehehehe:jee: *Yakumo kivet csali*
*Shiroi ráharap*
:whoah: amúgy nagyon is helyes:jee: Moonshiner aranyos lány:D *fütyörészik, mert nem szólt semmit:D*
Rounin-dono: ez is elég, köszi:D
Quote from: Yakumo:whoah: amúgy nagyon is helyes:jee: Moonshiner aranyos lány:D *fütyörészik, mert nem szólt semmit:D*
Aranyosnak aranyos de szólni is kéne kb annyit hallotam tõle hogy "hello" amikor kezet fogtam vele.. :)
Quote from: NecridAranyosnak aranyos de szólni is kéne kb annyit hallotam tõle hogy "hello" amikor kezet fogtam vele.. :)
Miért, nem elég? :ejnye: Csendes lány az biztos, de nem is baj az;)
Quote from: YakumoMiért, nem elég? :ejnye: Csendes lány az biztos, de nem is baj az;)
Ki monta hogy nem elég? én specko jobban birom a csendes lányokat.. csak az a baj hogy túl csendes volt :)
Quote from: NecridKi monta hogy nem elég? én specko jobban birom a csendes lányokat.. csak az a baj hogy túl csendes volt :)
jóhát talán most volt harmadszor Meeten. Vagy lemaradtam valamirõl? :o :D
Quote from: Yakumojóhát talán most volt harmadszor Meeten. Vagy lemaradtam valamirõl? :o :D
Én eddig 2x szer láttam.. elõszõr nagyon sietett Goldenboy után. igy amikor vége volt naon csendesen köszönött és ment.. szinte senki nem vette észre. tegnapi pedig ahogy észre vettem csak shiroial váltott szót :)
Srácok, talán nem a Gratban kéne ;)
ON:
Boldog szülinapot Dschneider!
Boldog szülinapot flat!
Boldog szülinapot Gato!
Boldog szülinapot Magma!
:appl:
Boldog Szülinapot... nekik :D :appl:!
Kár, hogy eddig csak Magma-t és DSchneidert láttam (õket sem eleget), a többiek is postoljanak!!!
Quote from: Kuro_TenshiBoldog szülinapot Dschneider!
Boldog szülinapot flat!
Boldog szülinapot Gato!
Boldog szülinapot Magma!
:appl:
Szintén ;)
Quote from: Kuro_TenshiSrácok, talán nem a Gratban kéne ;)
ON:
Boldog szülinapot Dschneider!
Boldog szülinapot flat!
Boldog szülinapot Gato!
Boldog szülinapot Magma!
1. Igaz,de õszintén én már azt se figyeltem hol is tárgyaljuk ezt éppen:o :lame: :3x3: Gomen:D
On: az az igazság, hogy egyik szülinapost sem ismerem:lame: ,de természetesen
[SIZE="4"]
[COLOR="Red"]BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT NEKIK!!! :D [/COLOR][/SIZE]
:appl: :appl: :appl:
Grat blarke az 1800-hoz:appl:
Quote from: Slayer_AceGrat blarke az 1800-hoz:appl:
loller :rolleyes: köszi :merci:
Máris 1800. Yippíííííí! Gratula! :appl:
Quote from: MemberMáris 1800. Yippíííííí! Gratula! :appl:
Quote from: Slayer_AceGrat blarke az 1800-hoz:appl:
loller :rolleyes: köszi :merci:
és miazhogy máris. nem postoltam 2 napig, that is. :__devil:
Quote from: blarkeloller :rolleyes: köszi :merci:
és miazhogy máris. nem postoltam 2 napig, that is. :__devil:
Észrevettem, majdnem megdöglöttem az unalomtól... Most, hogy Raggie és Ramiz vígan hancúroznak a seggig érõ hóban és Xaga StarCraftozik (:D), egyszerûen megszûnt az élet, kihal a Föld, nem terem virág (még "kis" sem :)).
1800? :eek: Te tényleg "cube" vagy! :lol: :D ;)
GRAT blarke!! :appl: :D
Grat blarke az 1800hoz.
Grat Blarke az 1800-hoz!
grat blarke
Grat Rage az avatarhoz!
Illetve a postfordulósoknak/postcountosoknak, a szülinaposoknak, meg a vizsgásoknak, és az aláírásosoknak, meg mindenkinek az utolsó itteni postom óta!
Congratz 2 U all!!
:appl::appl::appl:
wow Rage! kawaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii ^^ szép. :cool:
kösz Yakumo, Xaga, Moha, Necrid!
(Yakumo én is szeretlek :p nem tehetek róla, hogy nem tudok mást csinálni :D)
grat rage
Grat Rage! Azt hittem, te is megrögzött "no avatar" emberke vagy, de úgy látszik, tévedtem. :) Tényeg cool avatar.
Grat Rage! :appl:
Grat blarke!
Quote from: blarkenem tehetek róla, hogy nem tudok mást csinálni :D)
Get a life :p
Grat Lythis uj avahoz!!:)
Valóban, Grat Lythis! :appl: Egyre durvábbakkal kápráztatsz el minket! :)
nice new ava you have, Lythis. az már más kérdés, hogy én falra tudok mászni az olyasmitõl, mint pl. a hetente új ava téma :p
Neked mióta is ez az avád? Hmm... 3,5 fél hónap, asszem... Én addig maradok ennél, amíg totál meg nem gyûlölöm a Homunculusokat... (arra meg várhattok!)
Grat a fórum tagjainak, hogy önmegtartóztatást gyakoroltak (az OT kivételével) abban a pár napban, amíg megint nem volt netem
Grat Member a 700hoz!
:appl:
:merci:
Köszönöm!!!
Hamarosan hivatalosan is függõ leszek! :D :whoah:
Grat a 700-hoz Member!
Gratula Member a 700-hoz! :jee: :kiraly: Te mióta vagy Tag? :lol: :D (bocs)
Quote from: YakumoGratula Member a 700-hoz! :jee: :kiraly: Te mióta vagy Tag? :lol: :D (bocs)
Amióta így neveztek el gimnázium elsõben! (Hogy miért, azt mind a mai napig homály fedi :)) Amúgy kösz :merci:. Korai volt, 750-nél elõléptetnek.
BoldogSzülinapot Felsmuk!
edit: + -||-névnapot
Grat All!
+
Grat Yaku! :jee:
[SIZE="4"][COLOR="Red"]Boldog Születésnapot Felsmuk![/COLOR][/SIZE] :appl: :appl: :appl:
Barátunk a nagykorúság mezejére lépett:D Na jó, mostmár nézhetsz hentai-t:jee: Na jó, bocs túl késõ van már nekem:o :hahaha:
wow: Kösz Vili:jee: ;)
Boldog szülinapot Felsmuk! És egyben névnapot is, mert ha jól tudom, druszám vagy. ;) Jól összejött... együtt a kettõ. :D
Felsmuk boldog születésnapot!
Yakumo grat az 1100-hez! :)
Quote from: MohaÉs egyben névnapot is, mert ha jól tudom, druszám vagy. ;) Jól összejött... együtt a kettõ. :D
Figyeltétek az enyhe célzást? :D
[SIZE="4"][COLOR="Lime"]Boldog Névnapot Moha-Mester!:D [/COLOR][/SIZE] :appl: :appl: :appl:
Azért zöld, mert a moha............:D
[SIZE="4"][COLOR="Red"]Boldog Névnapot Felsmuknak is[/COLOR][/SIZE]:D Jóvan késõ van^^ Moha szólt:D
Kösz Dremcleaver!
Quote from: YakumoFigyeltétek az enyhe célzást? :D [SIZE="4"][COLOR="Lime"]Boldog Névnapot Moha-Mester!:D [/COLOR][/SIZE] :appl: :appl: :appl:
Felsmuknak már nem is kívánsz? :ejnye:
Amúgy :merci:
BoldogNévnapot Moha-bá!
BOLDOG NÉVNAPOT ÉS SZÜLETÉSNAPOT MINDEN ÉRINTETTNEK! :appl: :appl: :appl:
Gratula az 1900 posthoz, White SeeD! Hamarosan Postmonstert tisztelhetünk benned? :appl: :appl:
Boldog Szülinapot Felsmuk!!
Boldog névnapot Felsmuk és Moha!
Grat Yakumo!
Grat Dreamcleaver! Még egy lépés a postmonsterség felé? :D
Grat White SeeD!
:appl:
Quote from: Kuro_TenshiBoldog Szülinapot Felsmuk!!
Boldog névnapot Felsmuk és Moha!
Grat Yakumo!
Grat Dreamcleaver! Még egy lépés a postmonsterség felé? :D
Grat White SeeD!
:appl:
ha már valaki itt összegyûjti (és eleve agymosás fíling befigyel, tehát nem menne, kösz K_T ;Ð), akkor én inkább csak annyit mondok, hogy csatlakozom ;) :appl::jee:
Grat Dreamcleaver és White Seed! :jee: :appl: :appl: :appl:
Grat Dreamcleaver!
Grat White Seed!
Gratula Yakumo, Dreamclever és White SeeD a postfordulókhoz! :jee: Csak így tovább! :D ;)
Quote from: Kuro_TenshiGrat Dreamcleaver! Még egy lépés a postmonsterség felé? :D
Naná, aztán World Domination! :muhahah:
Kösz mindenkinek, és mégegyszer grat a szüli- és névnaposoknak!
És sok boldogságot minden Mo-i otakunak!!! Keblemre barátim! :hahaha: :hahaha: :hahaha:
Grat Yakumo, Dreamclever és White SeeD a postfordulókhoz! :jee: :jee: :appl:
És ha már itt vagy, akkor Grat neked is, Omár! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiÉs ha már itt vagy, akkor Grat neked is, Omár! :appl:
ÕÕ köszönöm. ez gyorsan vetted észre ;) :merci:
Quote from: NecridÕÕ köszönöm. ez gyorsan vetted észre ;) :merci:
Hát ha már pont itt voltál ;)
Grat Yakumo az 1111-hez! :appl:
Grat Yakumo az 1111-hez! :appl:
3500? van még mit behoznia Membernek :D grat Necrid ;Ð
Quote from: blarkevan még mit behoznia Membernek :D
Mit kéne behoznom? Esetleg a kukát az uccáról és a kolbászt a srájzból, másról nem tudok :).
GRAT Necrid-san! :D :appl: :appl:
És Köszönöm Mindenkinek! :D
Kuro Tenshi: :lol: Kösz^^
Grat Necrid! Szokásos tempó?! ;) :D Csak így tovább! :jee:
Gratula a 3500-hoz, Necrid! :appl: :appl:
Catch that Ramiz guy! ;)
:merci: mina-san.
Quote from: Raggie GordonGrat Necrid! Szokásos tempó?! ;) :D Csak így tovább! :jee:
Áh.. most levok lassulva. sok a meló azt alig van idõm fórumozni. majd nyáron :)
Quote from: NecridÁh.. most levok lassulva. sok a meló azt alig van idõm fórumozni. majd nyáron :)
Aha, persze! :D Akkor nyáron feltornázod 25 post/napra a mutatót?? :D
Merci blarke, Member, Necrid, Shiroi, és mindenki!!
És persze GRAT MINDENKINEK!!! Esznéletlen sokminden történt megint, pedig csak 2 napra nem néztem ide... direkt csináljátok, mi?:D
Quote from: LythisMerci blarke, Member, Necrid, Shiroi, és mindenki!!
És persze GRAT MINDENKINEK!!! Esznéletlen sokminden történt megint, pedig csak 2 napra nem néztem ide... direkt csináljátok, mi?:D
Pmben megbeszéltük, hogy amikor nincs itt Lythis, mindenki postoljon össze vagy 150-et, hogy napokig tartson feldolgoznia (Addig meg megint postolunk. Ördögi kör :)).
Quote from: Raggie GordonAha, persze! :D Akkor nyáron feltornázod 25 post/napra a mutatót?? :D
Ha megmarad a jó tarsaság akkor valószinú :)
Quote from: NecridHa megmarad a jó tarsaság akkor valószinú :)
Helyess!! :D És a társaság naggyon remélem, hogy ilyen jóó marad! ;) :jee:
Grat blarke az 1900 hoz :appl:
Már 1900?! :eek: Grat Grat Grat! :appl:
(most látom, hogy "függõ" lettem... :))
Grat Blarke!! te aztán nem viccelsz :)
Quote from: NecridGrat Blarke!! te aztán nem viccelsz :)
Quote from: MemberMár 1900?! :eeek: Grat Grat Grat!:appl:
(most látom, hogy "függõ" lettem... :)
Quote from: LazzaretGrat blarke az 1900 hoz :appl:
az a baj, hogy napközben aludni kellett, és nem tudtam postolni :rolleyes: különben már monszta lennék. na mindegy, elõttem az élet, pozvál? :) és :merci: mindenkinek, nélkületek nem ment volna. gratulálok a usteamnek, hogy ilyen jó társasággal büszkélkedhet ;)
Grat blarke! :jee: :tezsvir: És ne bándd, hogy kevesebbet postolsz! Úgysem a rang a lényeg, hanem a tisztelet! :zen:
GRAT (cu)b(e)larke! :D :jee: Kened-vágod apám! ;) :appl: :appl:
Grat blarke!!
Jah, és GIGA GRAT Rune-nak az alázós AC-s aláírásához!!!:whoah::kiraly:
Quote from: LythisGrat blarke!!
Jah, és GIGA GRAT Rune-nak az alázós AC-s aláírásához!!!:whoah::kiraly:
Ja grat, csak átkozottul szabálysértõ...
Grat blarke! :appl:
Grat Addict Member :)
Szankju vörimács, Kuro Tenshi! :merci:
Gratula a két Billnek és Winnetou-nak születésnapjuk alkalmából! :appl:
Nem ártana, ha néha postolnának :).
Grat ex Simon Blake és Shiroi (a Gandalf)! :)
Nem vagyok lusta csak nincs kedvem végig nyálazni több oldalt :D.
Ezért Grat mindekinek aki valamit elért az elözõ 3-4 nap alat.
Ramiz: Simoan Blarke. egyszerûbb kiejteni és jobban hangzik. :)
Ramiz, Lythis, Kuro_Tenshi, Raggie, Yakumo: :merci:
(tisztelet? hm. reputation. az nincs :p :D)
(a cubelarkéért pedig Yakumo tiszteletbeli Jak-qmo elnevezést kap ezentúl, ha emlegetem. na jó nem. csak párszor :))
és persze happybirthday minden érintettnek (attól, hogy nem postolnak, még memberök.), meg grat Shiroinak :)
edit: tényleg, Preda mindjár eléri az elsõ ezrest, most lépte át a kilencedik centurio hullahegyét :rolleyes: grat!
Ramiznak meg minek gratulálni, ha holnap már 8knál jár?:D de legyen: :appl: @ Ramiz. :)
Grat Ramiz!
Grat Predaking!
:appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Ramiz!
Grat Predaking!
:appl:
Csatlakozom!
Sztem a 2500 rap-re gondolnak. :rolleyes: Gratula! :appl:
OK, de van, aki ritkán néz be, és 2500 mégiscsak nagyon szép szám (negyedezer). :)
Quote from: blarkeRamiz: Simoan Blarke. egyszerûbb kiejteni és jobban hangzik. :)
Jó, de régen még Simon Blake volt. "Yeah-yeah, it's me, Simon Blake!" Emlékszel? :)
Quote from: Shiroi2500 rap? Nem inkább post? :confused: És régen volt már az, lassan közelebb leszek a 2600-hoz...
Bocs, hülye vagyok, azt sem tudom, mit csinálok néha. (Szerintem már te is észrevetted ;). Biztos csak szerelmes vagyok...)
Grat Ramiz!
Grat Predaking!
:jee: :appl:
Szerintem Ramiznak akkor gratulálni ha fent van a forumon és 1-t sem postol. :D
Arigato: Necrid, Lythis, Kuro_Tenshi, blarke
grat Member! újabb százas letiporva. ha így folytatod, még a végén utolérsz:D
Arigato :D :merci:. Neked még 60 kell, gyorsan írj egy kisregényt, mint Gordon a mágusban és meglesz az! :rolleyes:
EDIT az alant (felent :D) láthatóakhoz:
Köszike again! :D Jó társaságban csak úgy dõl a szó. ;)
Grat Member a 800-hoz!
Köszike again! :D Jó társaságban csak úgy dõl a szó. ;)
Grat Member :appl:
GRAT Ramiz! :jee:
GRAT Predaking:kiraly: :D :jee:
GRAT Member! :jee:
:jee: :appl: :appl: :appl: :appl:
Quote from: Shiroi2500 rap? Nem inkább post? :confused: És régen volt már az, lassan közelebb leszek a 2600-hoz...
Tudod! : Rep (Post Rep(ly) )
:D Én is grat, mert asszem kimaradt:o vagy nem? :o Nemtommá, na jó megyek aludni:D
Raggie mikor írta be a Meetünket az Eventekhez? Még nem vettem észre eddig:lame: :D GRAT érte neki:jee: :D
Grat Member !! :jee:
Grat Alkyra!
Oh nein, keinen Rufi! :bruhuhu:
Amúgy mintha az anime-történelem I. filmben benne lenne (persze az anime vált. ;)).
grat Alkyra! nekem is nagyon tetszik :cool: :kiraly::jee:
Legalább harminc
gratulációt kéne
most bepótolnom.
:)
Úgy döntöttem elõre rendezem itt az ügyeket egy kicsit.
Tehát Pre-Gratesõ következik:
Feldin-nek a 2000-hez! :appl:
Turbok-nak az 1500-hoz! :appl:
Darkstar-nak a 2200-hoz! :appl:
L.Mole-nak a 300-hoz! :appl: (ez nem Pre!)
Bonci-nak a 6300-hoz! :D
Kvikvegnek a 2600-hoz! :appl:
Fazék-nak a 3300-hoz! :appl:
Rounin-nak a 3500-hoz! :appl:
És végül,de NEM utolsó sorban Pirulának a 2000-hez, ha kimaradt volna! :jee:
itt az utolsó sor....... :hahaha:
Ha már a post-számnál tartunk, tudja vki mennyinél akad ki a számláló? :rolleyes:
Amúgy gratula mindenkinek! :appl: Gratula Yakumonak a hamarosan összejövõ 1200-hoz :appl: :appl:!
Quote from: YakumoBonci-nak a 6300-hoz! :D
Hja... :D
Grat KVakond sámán-pajtás! :appl:
Grat Láncfûrészes Indián Sámán! :D (Szerintem jöhet az a kép... :cool: )
Grat Yakumo és Pirula a rendhagyó gratokért! :) (Úgyis ritkán grattolok...)
Quote from: MemberGratula Yakumonak a hamarosan összejövõ 1200-hoz :appl: :appl:!
valaki nagyon keménynek néz engem:lol: Odáig még 70, na jó mostmár "csak" 69 (úúúú hentaiiii:D) post van:D De azért kösz^^ Ramiznak is, de ezért nem is érdemlek^^ Másért se:D
Köszönöm, igyekszem megfelelni az elvárásoknak. Pirula haikuba öltött postja egetverõen cuki, szóval huhh meg izé és zümmencs nekije :p
:merci: Yakumo, Ramiz és Rounin, neked még a sti... szimulált repért is. :D Meg zümmencset is ritkán kap az ember. Egyben grat a 3500hoz!
Grat für 3500, Rounin! :appl:
Quote from: YakumoÚgy döntöttem elõre rendezem itt az ügyeket egy kicsit.
Tehát Pre-Gratesõ következik:
Feldin-nek a 2000-hez! :appl:
Turbok-nak az 1500-hoz! :appl:
Darkstar-nak a 2200-hoz! :appl:
L.Mole-nak a 300-hoz! :appl: (ez nem Pre!)
Bonci-nak a 6300-hoz! :D
Kvikvegnek a 2600-hoz! :appl:
Fazék-nak a 3300-hoz! :appl:
Rounin-nak a 3500-hoz! :appl:
És végül,de NEM utolsó sorban Pirulának a 2000-hez, ha kimaradt volna! :jee:
itt az utolsó sor....... :hahaha:
Csatlakzom ehez a nem mindenapi posthoz
Gratulálok Yakumo ehez a posthoz!
Grat Meki 3500hoz!! :jee: :appl: ill Yakumonak :jee:
Grat Yakumo, és ha lehet, akor csatlakozom a felsoroláshoz!
Grat a Kawaii-szekció másik tagjának (Rounin) a 3,5K posthoz..
És Felsmuknak az aláírásszöveghez:D:lul: ... lefordultam a székrõl:D
Grat Rounin! :appl:
Elismerték a fáradozásaim. :o :zen: :D
Kösz mindenkinek és GRAT Felsmuknak én is! :D :jee: :appl:
Grat Felsmuk!! :lol:
Quote from: YakumoÚgy döntöttem elõre rendezem itt az ügyeket egy kicsit.
Tehát Pre-Gratesõ következik:
Feldin-nek a 2000-hez! :appl:
Turbok-nak az 1500-hoz! :appl:
Darkstar-nak a 2200-hoz! :appl:
L.Mole-nak a 300-hoz! :appl: (ez nem Pre!)
Bonci-nak a 6300-hoz! :D
Kvikvegnek a 2600-hoz! :appl:
Fazék-nak a 3300-hoz! :appl:
Rounin-nak a 3500-hoz! :appl:
És végül,de NEM utolsó sorban Pirulának a 2000-hez, ha kimaradt volna! :jee:
lusta vagyok, fáradt vagyok, szóval MEGAGRAT tõlem is, de nem tudom, ki marad ki :rolleyes:
Quote from: ShiroiGratulálok HVp213 az aláíráshoz! Vagy gratuláljak iinkább a nem is perverz Yakumo-nak?
kössz!
de õis mindjá biztos megköszöni a moderátori biztatást, amely arra fogja sarkallani a pici agyát h ne hentai-ságon járjon a feje folyton :p (nem mintha azon járna ;))
Grat blarkénak, amiért több postja van, mint ahányban született! :appl:
Duplán fogok gratulálni, ha küld egy bin Laden szakállas képet Profil Pic-ként. :)
blarke kedvéért EDIT: Grat a 2000-hez és a Postmonsterré váláshoz!
Quote from: ShiroiGratulálok HVp213 az aláíráshoz! Vagy gratuláljak inkább a nem is perverz Yakumo-nak?
Hát eddig csak Baldy-nak láttam idézetét itt a fórumon aláírásban, de az perverzebb volt ennél, úgyhogy lehet mégse vagyok OLYAN nagyon perverz:D De hülye az biztos:D Ez meg kiteszi^^ :lol: Grat a bátorsághoz Vili! :lul: Gyûjts máshoz is;) :jee: (tudod)
EDIT: Köszönöm a moderátori bíztatást! :lul:
Gratpostmonsterblarke!
Quote from: YakumoDe hülye az biztos:D Ez meg kiteszi^^ :lol: Grat a bátorsághoz Vili! :lul:
azért megnéztem volna, amikor ezt elõadod ;) grat a szöveghez. ül. :D
:merci: Member! :merci: Pirula!
Quote from: YakumoÚgy döntöttem elõre rendezem itt az ügyeket egy kicsit.
Tehát Pre-Gratesõ következik:
Feldin-nek a 2000-hez! :appl:
Turbok-nak az 1500-hoz! :appl:
Darkstar-nak a 2200-hoz! :appl:
L.Mole-nak a 300-hoz! :appl: (ez nem Pre!)
Bonci-nak a 6300-hoz! :D
Kvikvegnek a 2600-hoz! :appl:
Fazék-nak a 3300-hoz! :appl:
Rounin-nak a 3500-hoz! :appl:
És végül,de NEM utolsó sorban Pirulának a 2000-hez, ha kimaradt volna! :jee:
itt az utolsó sor....... :hahaha:
Gratulalok Yakumonak ehhez a posthoz es egyben csatlakozom ( - kiveve magamhoz termeszetesen)!
Es megyek alukalni, holnap hosszu napom lesz.
Quote from: blarkeazért megnéztem volna, amikor ezt elõadod ;) grat a szöveghez. ül. :D
:merci: Member! :merci: Pirula!
Kösz^^ és GRAT, hogy Szörny lettél! :D Mától nem vagy kocka a szememben^^ ;)
Grat ALL!
Grat blarke Pirula Felsmuk Feldin Rounin Turbok Darkstar Kvikveg Fazék!
Grat postmonster blarke!
grat blarke!
Quote from: YakumoKösz^^ és GRAT, hogy Szörny lettél! :D Mától nem vagy kocka a szememben^^ ;)
khmmmmmmmmm.
:merci: Yakumo, HVp213, Necrid, Moha!
és grat az avádhoz, Elder Vampire-Predaking ;) :jee:
Quote from: blarkekhmmmmmmmmm.
:merci: Yakumo, HVp213, Necrid, Moha!
és grat az avádhoz, Elder Vampire-Predaking ;) :jee:
Thx blarke.
I have a new masssster, shee'is give me a power to chrussss the enemisss of the Undead Hordesss.
Mortis isss my new massster
Grat blarke!
Grat Fazék!
:appl:
Grat Feldin 2000 posthoz!! :jee: :appl: :D
Grat Feldin a 2000-hez!
Ez a 100. postom, gratulálok magamnak. :tezsvir:
majd lesz több is, igyekszem, aktívabb leszek xÐ
Én pedig gratulálok neked! :appl: Cuki az avid!. :D
Grat tõlem is Edina-chan :)
:merci: Vili!
Gratulapostmonsterfeldin!
Grat Edina-chan! :appl:
Grat Flasernek az új Avájáért! (vagy csak nekem nem tûnt fel? :eeek: ) :appl:
Quote from: Edina-chanEz a 100. postom, gratulálok magamnak. :tezsvir:
majd lesz több is, igyekszem, aktívabb leszek xÐ
:ejnye: te lány:D
De persze Grat Avához, 100 posthoz egyaránt! ;) :appl:
GRAT Feldin a rendeléshez Boncitól:D és, hogy te is Szörny lettél! :D :jee:
Quote from: PredakingThx blarke.
I have a new masssster, shee'is give me a power to chrussss the enemiesss of the Undead Hordesss.
Mortis isss my new massster
Micsodaaa? Na adok en neked new mastert! Pffhhh...:grrr:
:hahaha:
Grat szorny-Feldin! :whoah:
Grat Feldin! Grat Edina! meg mintha Fazék is fordult volna... :appl:
és persze köszi K_T :) :merci:
[COLOR="White"]Kvikveg: NEM adsz neki new mastert. Mortis RULEZ :whoah:[/COLOR]
Grat Ramiz master 7300 posthoz!! :jee: :appl:
Quote from: NecridGrat Ramiz master 7300 posthoz!! :jee: :appl:
7300, omg o_O
Hogy tudsz ennyit postolni? (Gondolom az offtopic "rasegit", de akkoris durva...)
Ja, amugy grats. :p
-----
Quote from: PredakingI have a new masssster, shee'is give me a power to chrussss the enemisss of the Undead Hordesss.
Mortis isss my new massster
Your English is mostly impeccable, dear Sir. [no offense :angyali:]
Quote from: PredakingI have a new masssster, shee'is give me a power to chrussss the enemisss of the Undead Hordesss.
Mortis isss my new massster
Your English is mostly impeccable, dear Sir. [no offense :angyali:]
Grat Ramiz, ez már szinte behozhatatlan elõny! :appl:
GRAT Ramiz! :whoah: :appl:
Quote from: MemberGrat Ramiz, ez már szinte behozhatatlan elõny! :appl:
másfél év múlva lehagyom!!! :whoah:
de ja. grat Ramiz! :appl:
GRAT Moonshiner az Avához meg a számomra kínai aláíráshoz:D (gondolom latin) :appl: :appl:
Megosztaná velünk a hölgy, hogy mit jelent? :lame: Onegai! :3x3: :D
Grat Feldin! :appl:
Quote from: Edina-chanEz a 100. postom, gratulálok magamnak.
majd lesz több is, igyekszem, aktívabb leszek xÐ
Grat, Ayumi!... izé, Edina-chan! :D :appl:
[COLOR="White"]
[SIZE="1"]tényleg, de rég jártam arrafelé is... mindig elfelejtek oda is benézni, valahogy ittragadok :o[/SIZE][/COLOR]
Nyaralunk, Flaser? :D :appl:
Még egy grat Ramiznak, aki lassan már kiakasztja a fórum mutatóit :)
Valaki közölje Boncival a szomorú hírt, hogy már több, mint ezerrel le van maradva...
Membernek is ígértem egy gratot tegnap, csak közben offlineba mentél át, én meg utána elmentem - de látom azóta is serénykedtél kb 30 posttal :3x3:
Grat, ja és nem hajt a tatár, nyugi! :appl:
Grat RE@L :appl:
(Kimaradt még valaki?)
Quote from: Kuro_TenshiMembernek is ígértem egy gratot tegnap, csak közben offlineba mentél át, én meg utána elmentem - de látom azóta is serénykedtél kb 30 posttal :3x3:
Grat, ja és nem hajt a tatár, nyugi! :appl:
Ha offlineba megyek át, majd látom 20 perc múlva :D. Nem a tatár hajt, hanem a vérem! :) Amúgy sokadszorra is :merci:!!! Mondjuk a Millenium sokkal nagyobb dolog, csak 2 napot kellett volna várnod. ;)
EDIT: Meglesz az elõbb is, Blarke! Olyan vagy, mint India Kínával szemben szaporulat terén!
Gratula mindenkinek ki megérdemelte az útöbbi idõkben!:)
Quote from: AlkyraGratula mindenkinek ki megérdemelte az útöbbi idõkben!:)
:tezsvir: Csatlakozom!
Grat Moonshiner az aláíráshoz! :jee: :appl:
Grat... bár mióta ki kellett kapcsolnom a signature-eket, azóta már nem látom, hogy most kinek miért kell :p
Neked is ki vannak? :) Haver! :tezsvir:
Grat Ramiz a 7300-hoz! Nagyon nyomod! :D
Grat mindenkinek mindenért amit elért az utóbbi idõben!
Relunx
Grat RE@L-nek a 200-hoz és Grat a Monster leírásához a "Mit láttál"-ban! :jee:
Quote from: YakumoGrat RE@L-nek a 200-hoz és Grat a Monster leírásához a "Mit láttál"-ban! :jee:
szintén ;)
Quote from: YakumoGrat RE@L-nek a 200-hoz és Grat a Monster leírásához a "Mit láttál"-ban! :jee:
csatlakozok. besz**ás az a beszámoló (hogy tud valaki egyhuzamban annyit írni?:D:D:D)
Grat Necrid a 3555-höz! :D:D:D
Quote from: MohaGrat Necrid a 3555-höz! :D:D:D
Már ehhez is?
Neked meg a 4355-höz :p
[COLOR="White"][SIZE="1"]és nekem ki gratulál az 1600-hoz?[/SIZE][/COLOR]
Quote from: MohaGrat Necrid a 3555-höz! :D:D:D
Köszönöm ^^ neked is a 4355hoz :D
Grat Ancient Member! :appl:
Grat SaiyaGin! :appl:
Grat TurboK! :appl:
Grat Rage! :appl:
Grat Necrid 3555-höz!
Grat Moha a 4355-höz!
Relunx
Oh, thank you all! Szank jú! :merci:
Gratulálok a kerek-számosokhoz! (Mindjárt felsorolom mind az 2149 tagot :rolleyes: ) :appl: És mindenkinek gratulálok az infósok nevében, akié 1024-el osztható! :appl:
Grat Relunx uj sigért! :jee:
Grat Member 1khoz :)
:merci: Necrid!
Relunx
Quote from: Kuro_TenshiGrat Ancient Member! :appl:
Grat SaiyaGin! :appl:
Grat TurboK! :appl:
Grat Rage! :appl:
Csatlakozom orvvul^^
+Grat Member 1000-hez! :jee:
Rage: Gyere Meetre! Have some fun! :D
Grat mindenkinek, aki elért valamit.
Quote from: DarkstarGrat mindenkinekm, aki elért valamit.
Szintén!
Quote from: YakumoRage: Gyere Meetre! Have some fun! :D
Hat, valamiert van egy olyan erzesem, hogy annak joparan nem orulnenek. (http://rage.interhost.hu/pics/dirr.gif)
Quote from: LythisSzintén!
Csatlakozom. :)
Quote from: YakumoCsatlakozom orvvul^^
+Grat Member 1000-hez! :jee:
csatlaxom. meg látom Lythis itt közben leakasztotta a 2,1kt, nekiis ;p
Quote from: YakumoRage: Gyere Meetre! Have some fun! :D
nem szereti a fajtánkat, tipikus infós. kb. azért nem megy imo, amiért én :D
Mindenkinek gratula! Még annak is aki semmit sem ért el (ugye nincs ilyen?)! :appl:
Csak tegyem le az angolt, elmegyek mítre és hirtelen lezüllik mindenki...
EDIT: Grat Blarke! :appl: Grat Kuro Tesnhi az 1626-ért! :appl:! (amúgy a mindenkiben benne voltál)
Grat Darkstar!
Grat Lythis!
Grat blarke!
:appl:
[COLOR="White"]Nekem bezzeg még most sem gratolt senki... oh well...[/COLOR]
kösz K_T :)
Grat KazeNoKizu, hogy immár Senior member lettél! :appl:
GRAT Darkstar! :appl:
GRAT Lythis! :appl:
GRAT blarke! :appl:
GRAT Kazenoizzzzzéééé, KAZE-chan!:D :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat KazeNoKizu, hogy immár Senior member lettél! :appl:
Köszi! :D
Neked is, Yakumo!
+ én is grat mindenkinek, aki megérdemli!
Grat Menji no Kazenokizu-sama! :appl:
lol. Yakumo nem tud csinálni egy sima kontrolcékontrolvét :D ehhez csak gratulálni tudok :rolleyes:
kösz Yakumo, K_T, és persze grat kazenokizu:)
Member, imo ne villogj a japántudásoddal, mert jön Rage, és megindul a fenékrecsapkodás... :D
Ja, mert tudom, hogy a "no" lehet birtokos jel is? :rolleyes: Alapmûveltség :D.
Quote from: MemberGrat Menji no Kazenokizu-sama! :appl:
Neked is az 1000ért :appl: , tegnap elfelejtettem... Gomen nasai!
Grat kazenokizu ür! :)
Quote from: NecridGrat kazenokizu ür! :)
Köszi, de az ür, az mi? :) Mert, ha úr akart lenni, akkor nem stimmel... :D:D:D:D:D
Quote from: kazenokizuAz ür, az mi? :)
OHhh.. csak most tudtam hogy csaj vagy. sryz.
szal Grat Miss kazenokizu!! :)
Quote from: NecridOHhh.. csak most tudtam hogy csaj vagy. sryz.
szal Grat Miss kazenokizu!! :)
Nem tudom, miért hisz mindenki fiúnak... :hahaha:
Quote from: blarkelol. Yakumo nem tud csinálni egy sima kontrolcékontrolvét :D ehhez csak gratulálni tudok :rolleyes:
Figyelj létra, kopjá' le rólam jó? :D :tezsvir:
különben is az nem trú úgy:D magamtól nem tudtam leirni, hát másolni sem fogom az nem lenne trú! :whoah: :hahaha:
Grat azoknak akiket kihagytam volna eddig! XD :appl:
Quote from: kazenokizuNem tudom, miért hisz mindenki fiúnak... :hahaha:
Sok mindentõl lehet. Engem külföldi forumokon néznek mindig lánynak, pedig semmi olyat nem írok, még az ava-im és fiúsak általában. Lehet a nickem az. :D
Grat a postfordulókhoz mina-san.
Grat az avádhoz, Dreamcleaver! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Ancient Member! :appl:
Grat SaiyaGin! :appl:
Grat TurboK! :appl:
Grat Rage! :appl:
:merci:
Mindenki másnak meg :appl:
Quote from: Kuro_Tenshi[COLOR="White"]Nekem bezzeg még most sem gratolt senki... oh well...[/COLOR]
Srácok, sztrájkolni fogok. Pedig nagy serényen gratuláltam mindenkinek.
Quote from: Kuro_TenshiSrácok, sztrájkolni fogok. Pedig nagy serényen gratuláltam mindenkinek.
A "mindenki más"-ba beleértettelek Téged is. ;)
Quote from: Kuro_TenshiSrácok, sztrájkolni fogok. Pedig nagy serényen gratuláltam mindenkinek.
nekem meg még akkor is gratolnak, amikor pedig nem is kellene :D K_T, ezennel felhatalmazlak, hogy minden RÁM irányzott gratot MAGADRA vegyél! és persze grat az 1.6khoz :appl:
Quote from: SaiyaGinA "mindenki más"-ba beleértettelek Téged is. ;)
Lustaság fél egészség, mi?
Quote from: blarkeés persze grat az 1.6khoz :appl:
Kösz!
Quote from: Kuro_TenshiLustaság fél egészség, mi?
Valami olyasmi. Olyan gyorsan peregnek az események, hogy nem tudom nyilvántartani a delikvenseket.
Quote from: SaiyaGinValami olyasmi. Olyan gyorsan peregnek az események, hogy nem tudom nyilvántartani a delikvenseket.
Pedig annyira nem nehéz.
Grat SirTomi! :appl:
Gratulálok Ancient Member!
Gratulálok SaiyaGin!
Gratulálok TurboK!
Gratulálok Rage!
Gratulálok Dreamcleaver!
Gratulálok kazenokizu!
Gratulálok Darkstar!
Gratulálok Lythis!
Gratulálok blarke!
Gratulálok Necrid!
Gratulálok Ramiz!
Gratulálok Kuro_Tenshi!
Gratulálok Relunx!
Gratulálok Member!
Gratulálok Moonshiner!
Gratulálok sirtomi!
:appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
és azoknak is akiket kihagytam (remélem ilyen nincsen)
hah! grat sirtomi a 2.2khoz :appl: (akkor is elõbb leszek lordoftheboard, hehe. még õõõ... három hét, legrosszabb esetben :D)
köszi Preda :merci:
Quote from: Kuro_TenshiSrácok, sztrájkolni fogok. Pedig nagy serényen gratuláltam mindenkinek.
GRATULÁLOK!!!!
Quote from: Kuro_TenshiPedig annyira nem nehéz.
Jól van, megpróbálom!
Grat sirtomi!
:merci: Predaking!
Quote from: PredakingGratulálok
Kösz!
Grat a sok grat összegyûjtéséhez! :appl:
Quote from: kazenokizuGRATULÁLOK!!!!
:merci: beaucoup!
Quote from: Kuro_Tenshi:merci: beaucoup!
{OFF}és persze dual-, trial-, kvatro-, kvinto-, hexopostokat itt elköveted... de mindegy. grat hozzá :appl: :hehe: off vége :D{/OFF}
Mit :_piszka: ? Neki külön megköszöntem.
Ehhez képest nézzük meg, hogy hány felesleges postod volt ma az OT-ban? :_piszka:
Quote from: Kuro_TenshiMit :_piszka: ? Neki külön megköszöntem.
Ehhez képest nézzük meg, hogy hány felesleges postod volt ma az OT-ban? :_piszka:
felesleges nincs, mert mindig reagáltam valamire, és nem csinálok dualpostokat -_- ha bajod van, akkor pm -_- ne flémeljünk, mert azt én is rühellem.
Gratula Dreamcleaver az új avához!:appl:
Köszönet Member és Predaking. :)
Grat Kuro_Tenshi! :)
Quote from: DreamcleaverGrat Kuro_Tenshi! :)
Köszi! :)
Alkyra jó az új design! :jee: :kiraly:
Most, hogy megnéztem a signature-t, valahonnan nagyon-nagyon ismerõsnek tûnik... :)
Az új avád is cuki!
Köszönöm Yakumo s Kuro_Tenshi!:merci:
off.: a siget egyszer régen már beraktam s most ismét kedvem lett hozzá.^^
Ja Alkyra, pm váltás után csak stílusosan:
Grat az új avához! :D
Quote from: Alkyraa siget egyszer régen már beraktam s most ismét kedvem lett hozzá.^^
ah... én mintha másik fórumon láttam volna, de lehet, hogy tévedek...
Grat Alkyra ill Dreamcleaver Uj avákért:!! :jee:
Quote from: NecridGrat Alkyra ill Dreamcleaver Uj avákért:!! :jee:
Kösz Necrid. :)
Grat blarke! :appl:
Grat Lythis! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat blarke! :appl:
arigatou gosai masita (vagy hogyírják) :merci: [COLOR="White"](és persze ezt a nekem címzett gratot is magadra veheted, a lenti ígéretemnek megfelelõen ;Ð)[/COLOR]
GRAT blarke! :appl: (már megint:D)
GRAT Lythis! :appl:
Grat Feldin!
Grat TurboK!
Grat Kviki!
:appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Feldin!
Grat TurboK!
Grat Kviki!
:appl:
hm. ebbõl ugyan kettõt nem értek, hogy micsinált, de azért egy potyagratba senki nem halt bele, szóval "csatlakozom"! :) :appl:
és persze köszönöm, Yakumo! [COLOR="White"](miért kell állandóan gonoszkodni velem? :()[/COLOR]
Quote from: blarkehm. ebbõl ugyan kettõt nem értek, hogy micsinált
Mindhármuknak postfordulója volt mostanában. (Feldin 2008, TurboK 1504, Kvikveg 2611, és a napokban postolták, de még nem láttam, hogy gratot kaptak volna.)
Ha nem vetted volna még észre, én vagyok a rezidens postforduló-felkutató- és gratoló ;)
Quote from: Kuro_TenshiMindhármuknak postfordulója volt mostanában. (Feldin 2008, TurboK 1504, Kvikveg 2611, és a napokban postolták, de még nem láttam, hogy gratot kaptak volna.)
Ha nem vetted volna még észre, én vagyok a rezidens postforduló-felkutató- és gratoló ;)
szerintem Feldin és Kvikveg is kapott már gratot, de mindegy. grat Feldin a 2008hoz, Kvikveg a 2611hez ;ÐÐÐÐ
TurboK meg gz a másfélkához. még 5-6szor ennyit, és levered Ramiz komát ;Ð
Quote from: blarkeszerintem Feldin és Kvikveg is kapott már gratot
:o
Akkor mégse volt elég 3 oldalt visszaolvasni...
Na mindegy, legalább biztosra mentem :D
Grat Blarke :jee:
Grat Lythis :jee:
Grat Kviki :jee:
Grat TurboK :jee:
:merci: mindenki. és egyúttal Omedetou 2 u all!!
(ezúttal tényleg akartam listázni, de egy oldalt visszaolvasva, és meglátva azt a szösszenetet, amit Predaking alkotott, sajnos kénytelen voltam visszarettenni a feladattól...:D)
Grat Yakumo! :appl:
Quote from: blarkeés persze köszönöm, Yakumo! [COLOR="White"](miért kell állandóan gonoszkodni velem? :()[/COLOR]
Ezt remélem nem veszed azért komolyan, mert akkor én sírok:( ;)
Thank You K_T (M:D) :merci:
És tényleg, Lythis: Ez bizony YO! :appl:
Gratulálok Yakumo!!!!
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
Gratulálok Lyhtis! :appl:
Gratulálok Yakumo! :appl:
Grat Yakumo-san :)
Grat Flaser a nagyon Durva Avához :hahaha:
Quote from: kazenokizuGratulálok Yakumo!!!!
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
Ezt nem tudom pontosan mivel érdemeltem ki, de nyagyon jó! :D És Köszönöm! Thanks Preda also! És persze Arigatou Necrid-mester-san! :D :merci:
Quote from: YakumoEzt nem tudom pontosan mivel érdemeltem ki, de nyagyon jó! :D És Köszönöm!
Hát 1200 miatt...
Köszke!
És grat mindenkinek :D
Quote from: kazenokizuHát 1200 miatt...
Azt sejtettem, de én a sok ugrálós vigyorira gondoltam:D De ezek szerint nem volt külön jelentéseXD
Quote from: YakumoAzt sejtettem, de én a sok ugrálós vigyorira gondoltam:D De ezek szerint nem volt külön jelentéseXD
Én így örülök!
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
De ha ez jobban tetszik, ám legyen :D:D:D:
Gratulálok, Yakumo! :appl: :appl:
Quote from: kazenokizuÉn így örülök!
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
De ha ez jobban tetszik, ám legyen :D:D:D:
Gratulálok, Yakumo! :appl: :appl:
:D Igenis értettem! :D Köszönöm, köszönöm! :hail:
És köszönöm mindenkinek, a csatlakozva és összesítve gratulálóknak is! :zen:
Grat Member!
:appl:
Grat Member! :appl:
(már úgyis rég gratuláltunk postfordulódért - tegnapelõtt? :D )
Tegnap óta diétázok erre tessék. :) Nem felejtettek el... Ez olyan megható! :beken:
Grat Yakumo für 1200+! :appl:
Grat White SeeD für 2000+ coming soon! :appl:
Grat kazenokizo für 150+! :appl: (;))
Grat Feldin für 2000+! :appl:
Anata-tachi wo aishiteru! :D (És persze mindenkit, aki nincs a fenti listán)
Grat Member :)
Grat Dreamcleavernek az avajahoz! Nagyon jo, minfig megnezegetem!
Grat via mala alairasahoz!
"Amíg képesek lesznek meghatódni egy moll akkord hallatán, amíg könnybe lábad a szemük, ha két szerelmes egymásra talál, amíg gyanakvó szívükben jut hely a kockázat vállalására, és mernek Isten arcába nevetni, addig van remény a menekülésre.
Ha mindez kiveszett az emberekbõl, megértek a pusztulásra." -Clive Barker: Korbács
Es mindenki masnak, mert megint nem volt idom/energiam kovetni...
THX Member és Grat 1111-hez! :D
GRAT Vili Sign-ért, nagyon kawaii^^ (;)) :appl:
És THX;) :zen:
Köszi! & Grat!
Grat ALL + Lythis (ava)
Huhh ez az egy hét is jó termést hozott látom! ;)
Grat a postfordulókhoz: Feldin, Kvikveg és Member(mind az öthöz, amikrõl lemaradtam :lul: :tezsvir: ) .
És pregrat az 1500-hoz Vili koma! :jee: Csak így tovább!
Köszi! de nem áll szándékomba elérni ;) :p
edit: még mindig 3!
majd énis megritkitom a postjaim ^^" a grat topicba lévõk ugyse sokat nyomnak latba...
Akkor jól gazdálkodj avval a maradék három postoddal!! :D
(már csak kettõ... :p )
Grat a 100hoz, watashi no ototo, Araki! :appl:
Grat Yakumo, Member, Vili, Feldin, Kazenikozu, White SeeD, blarke és akit kihagytam!
Dreamcleavernek is a F/SN sighez!
És persze köszönöm Shiroi, Yakumo, Predaking, Kuro_Tenshi!!:zen:
Quote from: MemberGrat a 100hoz, watashi no ototo, Araki! :appl:
Arigato gozaimasu, watashi no oniisan! :haha:
Quote from: MemberGrat a 100hoz, watashi no ototo, Araki! :appl:
弟 [otouto]. :angyali:
Quote from: ArakiArigato gozaimasu, watashi no oniisan! :haha:
Bar az arigato sem hibas, a "korrekt" irasmod az ありがとう [arigatou].
Quote from: LythisGrat Yakumo, Member, Vili, Feldin, Kazenikozu, White SeeD, blarke és akit kihagytam!
Dreamcleavernek is a F/SN sighez!
És persze köszönöm Shiroi, Yakumo, Predaking, Kuro_Tenshi!!:zen:
Arigato gozaimasu Lythis-sama. *bows
Quote from: Rage弟 [otouto]. :angyali:
Akasaka Yoshie nem úgy írta. :hehe:
Na akkor még egyszer: Gratulálok Araki 100hoz!
Vaaahhhajjjjj!!!!:whoah:
Quote from: LythisGrat Yakumo, Member, Vili, Feldin, Kazenikozu, White SeeD, blarke és akit kihagytam!
Arigatou! :)
Quote from: MemberAkasaka Yoshie nem úgy írta. :hehe:
Mondom, nem belekotni akarok, de amit en irtam, az a "korrekt".
(Mindemellett valoban elofordul, hogy lehagyjak az o-t nyujto 'u'-kat.)
Hogy ON is legyek: gratulalok mindenkinek, akinek kellene. (http://rage.interhost.hu/pics/dirr.gif)
Gratulálok Akari a 100-hoz! :appl:
kazenokizu: másodszorra csak összejött :D
Quote from: PredakingGratulálok Akari a 100-hoz! :appl:
kazenokizu: másodszorra csak összejött :D
Hát igen, álmosodom..:D
Quote from: RageMondom, nem belekotni akarok, de amit en irtam, az a "korrekt".
(Mindemellett valoban elofordul, hogy lehagyjak az o-t nyujto 'u'-kat.)
Hogy ON is legyek: gratulalok mindenkinek, akinek kellene. (http://rage.interhost.hu/pics/dirr.gif)
Szegény Yoshie, túl régóta él már Magyarországon. :) Én sem kötekedni akartam, nem szokásom. :tezsvir:
Grat HVp213 a cuki aláíráshoz! :D
Member: Szokj hozzá, Rage már csak ilyen, szereti kijavítani a nyelvi hibákat (akár angol, akár japán nyelvrõl van szó). :) Viszont szerintem ez inkább építõ jellegû, mert legalább tudod, ha valamit rosszul írtál. Egyszóval nem kell személyeskedésnek venni.
Quote from: LythisGrat Yakumo, Member, Vili, Feldin, Kazenikozu, White SeeD, ***** és akit kihagytam!
Dreamcleavernek is a F/SN sighez!
csatlakozom :D és grat Rage-nek az áldozatos munkájához (amibõl továbbra is csak kérdõjeleket fogok látni, lévén nem tudom kiverni XPbõl, hogy ne foglalja el a teljes 4 gigáját :mad: )
Köszi Lythis & Moha-sama!
(nem tartott sokáig >_< az oldal amiröl linkeltem eltünt x_X nincs meg vkinek az aláirásom??? ^^'')
esetleg ide lementette a gépetek:
C:\Documents and Settings\???felhasznalo nev???\Local Settings\Temporary Internet Files
:p
Gratulálok HVp213 az singhez! :appl:
nagyon :lol:
Quote from: ShiroiGratulálok Alkyra, Dreamcleaver, HVp213 és RE@L az aláírásokhoz! :jee:
szintén! ;)
Quote from: blarke(amibõl továbbra is csak kérdõjeleket fogok látni, lévén nem tudom kiverni XPbõl, hogy ne foglalja el a teljes 4 gigáját :mad: )
Nem tudom, hogy csinálod... nekem a windows + program files könyvtár összesen foglal 3,2 GB-ot. Mit raktál te fel, hogy ennyit eszik? :confused:
Quote from: HVp213(nem tartott sokáig >_< az oldal amiröl linkeltem eltünt x_X nincs meg vkinek az aláirásom??? ^^'')
Hát már hogy ne lenne! :haha: Parancsolj! (http://usteam.hu/pictures/c/pics/1139749542148.jpg) :)
Grat Predaking az 1000-hez!
JAJ! Kvikveget tegnap kihagytam! Köszönöm szépen! :D
Szintén kösz Shiroi és Necrid!
HVp213 jó a signó!!!
Quote from: MohaNem tudom, hogy csinálod... nekem a windows + program files könyvtár összesen foglal 3,2 GB-ot. Mit raktál te fel, hogy ennyit eszik?
C: [WinXP] 3 017 068 KB a(z) 10 482 380 KB-ból szabad.Jelzem, nincs fent tobbek kozott egyetlen Adobe-program sem, de ezt igy elnezve lehet, hogy fel se tudnam tenni mindet. (Csak a Vindoz + alapveto programok vannak a meghajton.)
Edit: Letoroltem ezt a fos 3dmark06-ot, igy mar 4.3G a szabad hely, de meg igy sem tudom, miert csak ennyi. :p
Quote from: Mohaeszik? :confused:Hát már hogy ne lenne! :haha: Parancsolj! (http://usteam.hu/pictures/c/pics/1139749542148.jpg) :)
Arigatou Moha-sama!!! :tezsvir:
Quote from: Mohaeszik? :confused:Hát már hogy ne lenne! :haha: Parancsolj! (http://usteam.hu/pictures/c/pics/1139749542148.jpg) :)
Arigatou Moha-sama!!! :tezsvir:
Köszönöm: Shiroi, Predaking, Necrid, Dreamcleaver!
Grat mindenkinek, már össze se tudom gyûjeni, kiknek kéne :)
Moha: natúr XP. SEMMI MÁS nincs a c-re telepítve, program filesba nem engedtem be... gratulálok a windows xpnek a bravúrjaihoz.
és gratulálok anyumnak, aki (lemértem:)) 25,7 kg kaját csomagolt be nekem ottjártamkor :haha:
Kösz Lythis! :merci:
És most nézzétek el nekem, de GRAT Mindenkinek, aki megérdemli! :jee:
Külön talán Predaking-nek, mert az 1000 az nagy forduló! :appl: :appl: :appl:
Arigato Moha, Yakumo :merci:
Kezhetsz féllni Ramiz elveszem a tronodat :D
Grat Predaking (most te vagy a "P-1000"-res :D) és Vili (te meg V 1.5 k, azaz "k 1.5-ös {ver/Vil}ízió")! :appl:
(És sorry a hülye viccekért. :o)
Grat 1khoz Preda!
Grat otaku ;--) HVP213!! :)
gz @ Predaking & HVp213 ;)
Vili! Otaku lettél? Ehhez viszont szintén külön kell GRATulálnom:D!! :jee: :appl: :appl:
Grat all! + Pradeking! :jee: + Ramiz!! :jee:
FRANC FRANC & FRANC (pedig azt mondtam Raggienek h nem érem el -_-" nah mind1 eztis elszurtuk)
De azé köszönöm szépen mindenkinek: Shiroi, Ramiz, Necrid, blarke, Yakumo!
"New otaki rising"
Gratulálok HVp213! :appl:
merci: blaeke, Necrid, Shiroi,Ramiz és akinek akihagytam és jönni fognak
1000 ssssoulsss. Motiss will pleasssed .
Edit:Hiba orvosolva.
kis "p"
de kösszi
Quote from: PredakingKezhetsz féllni Ramiz elveszem a tronodat :D
Na, arra befizetek! :D
Grat HVp213 az 1500-hoz és az otaku ;) címhez!
Kissé le vagyok maradva meg késésben vagyok, úgyhogy "a szándék a fontos" felkiáltással Grat mindenkinek! :)
Köccke Moha-sama!
Grat Alkyra, Dreamcleaver, HVp213 és RE@L az aláírásokhoz!
Grat HVp213 az otaku címhez!
Grat 1khoz Preda!
Relunx
Grat. :appl:
Member: GRAT A SIGN-HÖZ!!!!!:appl::tezsvir::appl:
Blarke: Grat az új ava-hoz!:appl:
Lythis: kösz :) (amint sikerül editálni azt a qq képet, a sign is megváltozik:))
Grat Blarke uj avahoz!:jee:
Grat Member sigért!! :jee:
Gratulálok blarke az avadhoz. :appl: (kb igy néztem a tükrözés elött :D)
Gratulálok Member a singedhez.(nagyon.....Elfen Leides :D Nyuuuuuu)
Grat blarke az új avatarhoz! :jee: Mit bámul épp ilyen kigúvadt szemekkel? :haha:
Köszike! :merci: Grat, blarke! :appl:
Néha muszáj benéznem, mert nálam az ava és a sign is ki van kapcsolva. :)
Quote from: MohaGrat blarke az új avatarhoz! :jee: Mit bámul épp ilyen kigúvadt szemekkel? :haha:
öhhh... épp széttépték az apukáját meg a kistesóját...
:merci: Predaking, Moha, Member, Necrid! és persze :appl: Member az új signedhez (enyém is minnyá felér, minnyá felér :mad: )
Quote from: MohaGrat blarke az új avatarhoz! :jee: Mit bámul épp ilyen kigúvadt szemekkel? :haha:
Azt inkább ne akard tudni:o :)
Itt is GRAT az AMV Maker ModiMohának! (Neked) ,mert put me into a good mood!
CSINÁLJ
MÉG
AMV-KET! :jee: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1139864084126.gif) :appl: :appl:
Grat Member aláíráshoz, Yo! :jee:
Grat blarke Avatar-ért! :jee:
Quote from: YakumoItt is GRAT az AMV Maker ModiMohának! (Neked) ,mert put me into a good mood!
Engem meg az elismerésed, úgyhogy köszi. :):tezsvir:
QuoteCSINÁLJ
MÉG
AMV-KET! :jee: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1139864084126.gif) :appl: :appl:
Fogok, fogok! :) Van már pár tervem ill. AMV kezdeményem, csak idõm nincs sok (nomeg ihlet is kell hozzá).
Member remélem nincs harag, de ezért a sigért tõlem egy nagy antigratot kapsz.:mad: Ha valami, akkor ez tényleg nem illik a EL-hez.
Grat blarke a signhez! :appl::appl: (de csak mert van benne Lucy...)
Grat Natsukihoz Dreamcleaver! :appl: (lehetne ott ez (http://gallery.minitokyo.net/view/142143/) is...)
Grat az amv-hez Moha!
Relunx, Lythis kösz! :)
Moha grat az AMV-hez. Lassan összeszedem magam és jó példádat követve utánanézek mi fán is terem az AMV készítés. :)
Grat a postfordulósoknak! Látom az ezres meg kétezres szériák kezdenek menõk lenni. :)
Köszönöm Shiroi, Renulx s Necrid!
Oh és...hol van Moha amvje???:D
Boldog szülinapot Djinn, és postolj többet! :appl:
Boldog szülinapot m46u5, és postolj többet! :appl:
Boldog szülinapot Edina-chan, és postolj többet! :appl:
EDIT: Is here Moha the favorite? :)
Boldog szülinapot m46u5!
Nektek is Djinn és Edina-chan!
Quote from: AlkyraOh és...hol van Moha amvje???:D
ITT;) (http://moha.uw.hu/)
[COLOR="Red"][SIZE="4"]Boldog Születésnapot!!![/SIZE][/COLOR]Boldog Szülinapot Djinn! :appl:
Boldog Szülinapot m46u5! :appl:
Boldog Szülinapot Edina-chan! :appl:m46u5: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132962839172.gif)
Lányok: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132958296595.gif)
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132431551459.gif)
Boldog születésnapot Djinn, Edina-chan, m46u5!
:appl: :appl: :appl:
happy birthday minden érintettnek!
[COLOR="White"]Lythis: NEM köszönöm -_- mibajod a Director feleségével, a három metakawaii ikrecskével, Chidorival, és persze végül, de nem utolsó sorban Yuka-channal?!?!!?!!??!!!?!?!?!!! :mad:[/COLOR]
Mindenkinek boldog szülinapot!!!:appl:
És mindenkinek grat az új avákért/sigekért! :appl: :appl:
Boldog Szülinapot Djinn!
Boldog Szülinapot m46u5!
Boldog Szülinapot Edina-chan!
:appl: :appl: :appl:
Happy Birthday Djinn! m46u5! Edina-chan!
Grat Dreamcleaver 500 posthoz! :)
Dreamcleaver Fanatikus lett?! Muszáj gratulálnom!
GRAT DREAMCLEAVER! :appl:
Quote from: MemberDreamcleaver Fanatikus lett?! Muszáj gratulálnom!
GRAT DREAMCLEAVER! :appl:
Csatlakoznék az elõttem szólóhoz!
Gratulálok! :appl:
Grat Dreamcleaver! Ezért már megérte tolni azokat a beszólásokat ;ÐÐÐÐÐ
Mina...(könnyek szöknek a szemébe) Arigato! :D
Grat Dreamcleaver! :appl:
Gratulálok Dreamcleaver az 500-hoz és egyben Fanatic meberségedhez. :appl:
Köff Relunx!
BoldogSzülinapot Djinn, Edina-chan, m46u5!
Grat Dreamcleaver! :jee:
Boldog szülinapot *keresi a ctrl+v kombinációt XDDD * öhh..Djinn és m46u5! és Edina-chan...:D
Boldog születésnapot Djinn, m46u5 és Edina-chan!
Grat Dreamcleaver az 500-hoz!
Grat blarke az imiddzsbõvítéshez!
Grat Dreamcleaver!!
Boldog Szülinapot Djinn, m46u5, Edina-chan!! :appl::appl:
Gratula Didico-nak az új avatarhoz. Végre, megtanultad leváltani. Hogy merted lecserélni azt az Alphonse-t az engedélyem nélkül, amit én raktam be, ha?!
Boldog szülinapot Djinn, m46u5, és Edina-chan!!!!!
Grat az új ava-hoz Predaking!!! :appl: :appl:
Végre 1 szivemhez közelálló avatar :D
I'M THE DARK!!!
:merci: Lythis.
Predaking ez most a DPs módod? :D Grat
Grat uj avahoz preda! :)
QuoteOriginally Posted by Necrid
Grat uj avahoz preda! :)
Csatlakozom!
Relunx
nice new ava you hav, Preda ;>
GRAT Dreamcleaver az 500-hoz! :jee:
GRAT Predaking at Avához, brenkó! :D :appl:
Gratula a szülinaposoknak, fületek érjen bokáig!
Gratula Dreamcleavernek a tartós és intenzív fórumfrekventálásért, ami az elõléptetést eredményezte.
Egy számmal kisebb gratula az avatar és sig cserélõknek! (Itt ezért is szokás gratulálni? Ilyet se láttam még, na mind1.. bár gondolom némi munkával járhat pl. blarke képeit összerakni)
Arigato:
Profeta; blarke; Relunx; Necrid; Dreamcleaver. És akiket még jönni fognak.
Itt mindekinek gratulálnak mindennek :D
Köszönöm szépen a gratokat mégegyszer. :)
Valentin napot emberek! ;)
Már akinek aktuális;) (nekem pl. nem:beken: :D)
Akinek nem annak maradnak õk:) We love you:D (http://usteam.hu/pictures/c/pics/1139950004797.jpg)
(bocs:hahaha: )
Quote from: YakumoValentin napot emberek! ;)
Már akinek aktuális;) (nekem pl. nem:beken: :D)
Akinek nem annak maradnak õk:) We love you:D (http://usteam.hu/pictures/c/pics/1139950004797.jpg)
(bocs:hahaha: )
Ma valentin nap van?????
:eek:
jó tudni .
Kicsit érdekes lenne a helyzet ha aktuális lenne neked Yakumo. (habár a mai világban semmi sem biztos)
Quote from: PredakingMa valentin nap van?????
:eek:
jó tudni .
Gyorsreagálású hadtest! :D
Quote from: PredakingMa valentin nap van?????
:eek:
jó tudni .
Kicsit érdekes lenne a helyzet ha aktuális lenne neked Yakumo. (habár a mai világban semmi sem biztos)
He? Mi?
Quote from: YakumoHe? Mi?
ne mi , hanem te :D :D
Te mondtam , hogy
Quote from: YakumoMár akinek aktuális (nekem pl. nem )
én csak reagáltam :D (eleht , hogy 1 kicsit piszkos a fantáziám)
De induljunki abból , hogy mindeki normalis és akkor nem lesznek összetûzések .
Kicsit megkésve, de
[SIZE="3"][COLOR="Blue"]BoLdOg SzÜlInApOt Djinn, m46u5 és Edina-chan![/COLOR][/SIZE] :appl: (http://moha.uw.hu/szulinap1.gif)
Quote from: YakumoValentin napot emberek! ;)
Már akinek aktuális;) (nekem pl. nem:beken: :D)
Attól függ, hogy az adott két ember hogy gondolja... vannak akiknél ez is ugyanolyan nap, mint a többi. Csajok közül sincs mind oda érte. Bár tudom, ez valószínüleg nem vígasztal. :(
QuoteAkinek nem annak maradnak õk:) We love you:D (http://usteam.hu/pictures/c/pics/1139950004797.jpg)
(bocs:hahaha: )
Hmm... kicsit zombinak tûnnek, bocsi, de nem tetszenek...
Quote from: MohaHmm... kicsit zombinak tûnnek, bocsi, de nem tetszenek...
:beken: Akkor nesze:D (http://usteam.hu/pictures/c/pics/1139949479756.jpg) Ha ez se tetszik és szerinted nem kawaii, akkor felakasztom magam:o :D
Quote from: Yakumo:beken: Akkor nesze:D (http://usteam.hu/pictures/c/pics/1139949479756.jpg) Ha ez se tetszik és szerinted nem kawaii, akkor felakasztom magam:o :D
Hmm... elegáns, de nem túl kihívó, gyönyörû nagy barna szemek, egy kis arcpír. "I'm ready to go off to dinner, my dear!" Tetszik. :D
Quote from: MohaHmm... elegáns, de nem túl kihívó, gyönyörû nagy barna szemek, egy kis arcpír. "I'm ready to go off to dinner, my dear!" Tetszik. :D
*Gyõzelem!* :D :jee:
Preda: Gratulálok, hogy képtelen vagy elmagyarázni mire céloztál vagy nem mered:ejnye: Bár mostmár értem, így gratulálok neked, hogy ezzel lehetõséget szereztél magadnak, hogy általam küldve elmehess a fenébe! :lol: :tezsvir:
(but there is no war, only lol! ;))
Gratulálok Yakumo ehez az elõzõ postodhoz... valahogyanmódonféleképpen nem értem... ugyan úgy, ahogyan Predaking postját sem... egyszerûen zseniálisak! (erre születni kell ;) :D :jee: )
Quote from: Raggie GordonGratulálok Yakumo ehez az elõzõ postodhoz... valahogyanmódonféleképpen nem értem... ugyan úgy, ahogyan Predaking postját sem... egyszerûen zseniálisak! (erre születni kell ;) :D :jee: )
Mint ahogy az Unicumos Avához is:D ;) GRAT hozzá! :jee: :appl:
:merci: mindenkinek!!!!
Boldog szülinapot m46u5, Edina-chan, boyscout és ein!!! :)
Utólagosan boldog Valentin-napot mindenkinek!
És persze mindenkinek gartulálok minden elért eredményért!! :appl:
Quote from: Yakumo*Gyõzelem!* :D :jee:
Preda: Gratulálok, hogy képtelen vagy elmagyarázni mire céloztál vagy nem mered:ejnye: Bár mostmár értem, így gratulálok neked, hogy ezzel lehetõséget szereztél magadnak, hogy általam küldve elmehess a fenébe! :lol: :tezsvir:
(but there is no war, only lol! ;))
A gratulációt nagyon köszönöm 2lehetõség közûl inkább az utóbbi, látom végül lesett , hogy mire gondoltam :D .
Nem volt jó poén? Ezekszerint nem :D
(asszem meetre max pácélban megyek :D)
Gratulálok Raggie Gordon az új avadhoz.
grat az avádhoz, Raggie! (bár nekem nem fut tõle össze a nyál a számban, de ennek ellenére a mûvészi értéke megvan :D)
Már megint alaposan lemaradtam....
na azért legalább a szülinaposokat összeszedem:
Boldog Szülinapot Djinn!
Boldog Szülinapot m46u5!
Boldog Szülinapot Ayu... Edina-chan! :D
Boldog Szülinapot boyscout!
Boldog Szülinapot ein!
:appl: :appl: :appl:
Grat avahoz Sõr maister :)
Kösz a gratokat Yakumo, Predaking, blarke és Necrid koma, de ne nekem gratuláljatok, hanem Zwack Józsefnek, aki felatalálta ezt az isteni nedût! Én is csak neki hódolok avatárommal! :hail: :zen:
Grat az új ava-dhoz Raggie!
Relunx
Boldog szülinapot Tac-csont! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiBoldog szülinapot Tac-csont! :appl:
Csatlakoznék, továbbá igyál sokat, Raggie! :D Arra gondoltál már, hogy beleeditálj Spike kezébe egy unicumos üveget? :)
Bsz
Quote from: Kuro_TenshiBoldog szülinapot Tac-csont! :appl:
csatlakozok. meg postolj többet. :D
Quote from: Kuro_TenshiBoldog szülinapot Tac-csont! :appl:
Én is csatlakozom :appl: (ugyan õt még sosem láttm itt)
Quote from: NecridBsz
Grat Necrid, hogy a "csatlakozom" és "szintén" mellett most már még kevesebb betûvel is elintézed a postokat :D :muhahah:
Gratulálok K_T, úgy látom, ma még az élõfába is belekötsz :D
Naná. Babazoknit.
Bár gyakrabban horkolok, mint horgolok, de belefér. :p
Quote from: Kuro_TenshiGrat Necrid, hogy a "csatlakozom" és "szintén" mellett most már még kevesebb betûvel is elintézed a postokat :D :muhahah:
:)
Boldog szülinapot Tac-csont!
Relunx
Köcc Relunx és Member! :merci:
Quote from: MemberCsatlakoznék, továbbá igyál sokat, Raggie! :D Arra gondoltál már, hogy beleeditálj Spike kezébe egy unicumos üveget? :)
Hmmm... nem is rossz ötlet... :D
(bár az Unicum inkább Jet kezébe illene, Spikéba majd egy üveg Staropramen-t editálok be ;) )
Quote from: Kuro_TenshiGrat Necrid, hogy a "csatlakozom" és "szintén" mellett most már még kevesebb betûvel is elintézed a postokat :D :muhahah:
Jó az úgy! :lazza:
Neharagudj Ragg tudod h nem Gratolhatok az Unicumhoz! de elõre gratulálok ahoz amire lecseréled ;)
Quote from: HVp213Neharagudj Ragg tudod h nem Gratolhatok az Unicumhoz! de elõre gratulálok ahoz amire lecseréled ;)
Arra lehet, h sokat kell majd várnod, mert nagyon megtetszett a kép! :D (meg az ital ;) )
Grat K_T az 1700hoz!
Grat mindenki másnak is!
Grat Kuro_Tenshi! :jee:
:merci: Sirtomi és Vili! :D
Gratulálok Kuro_Tenshi az 1700-hoz! :appl:
Kösz Preda! :)
Grat Kuro_tenshi masternek az 1700 posthoz :)
Gratulálok Kuro_Tenshi az 1700-hoz!
Relunx
:merci: beaucoup Necrid és Relunx!
Gratulálok Kuro_Tenshi 1700-hoz! :appl: :appl:
Köszönöm! :)
Grat K_T az 1700hoz!
[COLOR="White"]Grat K_T a rekordmennyiségû (ha jól számolom, eleddig 4) köszönetnyilvánításért ugyanazon típusú gratulációkért (bár lehet, hogy 1500-nál meg 7-szer köszönted meg? :rolleyes: :__devil: :D)[/COLOR]
Grat Kuro_Tenshi az 1700-hoz és mindenki másnak, akinek az elmúlt 2 napban nem tudtam!
:merci: blarke és Moha!
[COLOR="White"]Nem csak én szoktam csinálni ilyet. Meg ha úgyis itt vagyok, illik megköszönnöm, nem? :p [/COLOR]
GRAT K_T az 1700-hoz! :appl: (mostmár +10) A köszönetmondások is jól növelik a postszámot:D ;) Köszönd meg nekem is ám:D :tezsvir: ;)
Grat K_T a postfordulóhoz! :jee: Csak így tovább!
Grat mindenkinek akinek elfelejtettem gratulálni! :appl:
Quote from: MemberGrat mindenkinek akinek elfelejtettem gratulálni! :appl:
ezt magamra veszem a 2400-ért és a 2500-ért :merci: :p
Quote from: MemberGrat mindenkinek akinek elfelejtettem gratulálni! :appl:
Meg én is magamra veszem 200ért... :(
blarke! hogy is felejthettem el!!!! GRATULÁLOK!!!!
Quote from: kazenokizuMeg én is magamra veszem 200ért... :(
énis gratulálok neked a második centurióért, amit magad alá tepertél :haha:
Quote from: kazenokizublarke! hogy is felejthettem el!!!! GRATULÁLOK!!!!
talán úgy, hogy te is pontosan ennyire figyelsz rám? :p de :merci:.
GOMEN mindenkitõl!!! Hogyan is felejthettem el... Meghívlak titeket egy körre!
Quote from: blarketalán úgy, hogy te is pontosan ennyire figyelsz rám? :p de :merci:.
Nem! ÉN szoktam figyelni, csak ÉN most fáradt vagyok csöppet, mert ÉN bejártam az óráimra a 7en, és nem lógtam el, mint MÁSOK... :rolleyes: Tehát nekem szabad! :D:D:D:D
hah! gondolom úgyse fogja elolvasni, de BOLDOG SZÜLINAPOT BONCI!! :jee::appl::appl:
kazenokizu: én is voltam bent ezen a héten órákon, de mivel kaptam jegyzeteket, és volt kajám is, nem jártam be az összesre. majd a jövõ héten. ne olvasd a fejemre :p és én is kib@ fáradt vagyok, az abszolúte holtrasemmitnemmondnekemhogykiaf@xez arcokra sose szoktam figyelni, max. majmolom meg kvótolom az elõttem gratulálókat. schade, perme egy paraszt.
AFFENE ÉN AKARTAM ELÕBB!!! Boldog Születésnapot, Bonci! :appl:
Bsz bonci!
BoLdOg SzÜlEtÉsNaPoT Bonci! :D Bár valószínû, hogy most nem tudod olvasni... :)
Member! Grat 1300-hoz! :D :D
Quote from: kazenokizuMember! Grat 1300-hoz! :D :D
Ehhez csatlakozni és [SIZE="4"]
[COLOR="Red"]Boldog Születésnapot Bonci!!!![/COLOR][/SIZE]:appl: :appl: :appl:
Grat Member!! :)
Köszönöm, fiúk-lányok! :beken: :merci:
Boldog szülinapot Bonci. Kiváncsi vagyok Japánban hogy ünnepli. Bizti nagy buláj van. :D
[SIZE="5"][COLOR="RoyalBlue"]Boldog Születésnapot Bonci
[/COLOR][/SIZE][/B]
:appl: :appl: :appl:
Gratulálom Member az 1300-hoz! :appl:
Quote from: DreamcleaverBoldog szülinapot Bonci. Kiváncsi vagyok Japánban hogy ünnepli. Bizti nagy buláj van. :D
Japánban nem csak minden tizedik szülinapot ünneplik?
grat Member az 1300hoz! nemsokára behozod Ramizt ;D
Quote from: blarkeJapánban nem csak minden tizedik szülinapot ünneplik?
Én nem tudok ilyesmirõl. :eeek:
:merci: Yakumo és Raggie! :)
Grat kazenokizu! :appl:
Grat blarke! :appl:
Grat Member :appl:
Boncinak meg: élvezd ki, jövõre valszeg mér itthon leszel kénytelen ünnepelni :D :bsd: :p :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat blarke! :appl:
köszi ;)
Quote from: Kuro_TenshiBoncinak meg: élvezd ki, jövõre valszeg mér itthon leszel kénytelen ünnepelni :D :bsd: :p :appl:
nem vagy kicsit gonosz? :ad:
Quote from: blarkenem vagy kicsit gonosz? :ad:
De. Sõt, irigy is :p
Grat kazenokizu! :appl: :appl:
Grat blarke! :appl: :appl:
Quote from: blarkeJapánban nem csak minden tizedik szülinapot ünneplik?
De nem am. ;]
Grat kazenokizu!
Grat blarke!
Grat Member!
Relunx
kösz Yakumo, Relunx ;> (utóbbinak grat az 1.1khoz ;>)
Grat Relunx a postfordulóhoz! :jee: Csak így tovább!
GRAT Relunx az 1100-hoz! :D :jee: :appl:
:merci: Raggie, Yakumo!
Relunx
Grat Relunx! :appl:
Relunx, Yakumo, Kuro_Tenshi: :merci: :merci:
Relunx! Gratulálok! :appl:
Ramiz! Gratulálok! :appl:
Ramiz, már megint? :rolleyes:
:appl:
7.5k. Ramiz a teljes postmennyiség 5%-át termelte be eddig. szép. jelentõsen hozzájárultál a fórum képének kialakításához :appl:
Jesszusatyám, Ramiz bátya! :appl:
Uuupsz, happy 11k, Relunx!
Quote from: MemberUuupsz, happy 11k, Relunx!
Pöttyet sok lenne az :D Vagy csak tévedni tetszem? :)
Hádeazé' grat néktek^^
/me kicsi piros rakétákat röppent az égbe
Grat Relunx , Blarke, kazenokizu, Ramiz !! :jee:
kösz Necrid! és grat a mindig mindent pontosan megszámító Pirulának, hogy a 2100. postjával ment aludni ;) :appl:
Quote from: blarkekösz Necrid! és grat a mindig mindent pontosan megszámító Pirulának, hogy a 2100. postjával ment aludni ;) :appl:
nincs mit :)
Grat Pirula 2100 posthoz :jee: :)
GRAT Pirula! :jee: :appl:
GRAT Ramiz! :jee: :appl:
(http://usteam.hu/pictures/b/pics/1140249591643.gif) [FONT="Fixedsys"]No escape! The Forum has you... [/FONT]:lol: :hahaha:
Grat mindenkinek akinek kell!!!!!!!!!!:muhahah:
Grat Pirula! :appl:
Grat DanHibiki! :appl:
Grat Didico! :appl:
Gratulálok magamnak is! Mert végre tudom, h tegyek be rendesen képet! És sikerült egy szinttel ismét fel emelkednem! Végre Senior Member vok. Nem úgy mintha ez bárkit is érdekelne... :beeee: :gevumezs: :haha: :angyali: :lol: De nekem ez nagy elõre jutás. És köszönöm mindenkinek a segítségét, aki segített eddig.:merci:
Grat Didico ;p
Grat Danhibiki!
Jah ezen kívül mindenkinek gratulálok, akinek még kell!
Grat Danhibiki!
Grat kikuchiyo! :appl:
Öszintén szólva meg sem néztem kinek van postfordulója, új avája vagy szülinapja (nekem ez túúúl gyors), csak beugrotttam egy hétköznapi gratra. :) Grat skacok. :lazza:
köszönjük Dreamcleaver! :D
grat kikuchiyo!
Gratulálok Didico-nak a Senior Memberré váláshoz (ha már ennyire oda meg vissza van tõle).
És grat a többieknek is, akiknek tényleg sok postja van. :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Pirula! :appl:
Grat DanHibiki! :appl:
Grat Didico! :appl:
Ehhez csatlakozom és külön Grat Didiconak a sajátmagának szóló Grat-jához, mert annak ellenére, hogy nagyképûnek tûnik az elején:D tök emberi marad mégis fõleg, hogy rögtön az elején eldobja az esetleges önzõséget:jee: *pszihológiai elemzés vége* :D
Grat kikuchiyo! :appl: :jee: (te antiszoc, te!:D *te mondtad...;))
Grat kikuchiyo! :appl:
Grat Pirula! :appl:
Grat Danhibiki! :appl: Ah! My Goddess, hova siecc már?! :)
És grat Didico! :appl: Ej, te trónfosztó bitang, miért fenyegeted ennyire Ramiz posztját?! :rolleyes:
Grat kikuchiyo!
Grat Pirula!
Grat Didico!
Grat Danhibiki!!
És grat mindenki másnak, akit netán kihagytam volna!
:appl: :appl: :appl: :appl:
Yakumo! Ki ne hagyjalak! Grat 1300hoz!!!!!!!!!!!!!
Csak neked, csak most megint:
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
Grat Yakumo! :appl:
grat Yakumo az 1300hoz! [COLOR="White"]naggggggyon gonosz vigyort elereszt[/COLOR]
Grat Yakumo!!! :appl:
Quote from: kazenokizuYakumo! Ki ne hagyjalak! Grat 1300hoz!!!!!!!!!!!!!
Csak neked, csak most megint:
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
:merci: Én meg
CSAK Téged kvótollak ezért csak itt csak most csak nálam vagy nálad? :lol: Jajj fáradt vagyok bocsi^^
Köszönöm Nektek K_T (M), blarke (látom örök bélyeg marad a lelkeden miattam^^, Member :zen: düljön fel a dal^^ (na jó tínyleg aludni kéne már:lame:
Quote from: Yakumomost csak nálam vagy nálad? :lol:
Széééép... Még egy perce sincs, hogy megkérted Eliza kezét...:ejnye: :ejnye:
Grat ALL!
Grat Yakumo kikuchiyo Pirula Danhibiki Didico blarke(x3 +- 100) Ramiz Relunx kazenokizu Member !
Quote from: kazenokizuSzéééép... Még egy perce sincs, hogy megkérted Eliza kezét...:ejnye: :ejnye:
:eek: :eek: :eek: Affene, tényleg fáradt vagyok^^ nem figyelek a részletekre:D demostmár ki OFF-olom az Off-omat:)
Kösz Vili! :zen:
mondd meg nekik csak tulteng bennedd a khmkhm
szal az energy!
Grat Yakumo :jee: :appl: :)
Quote from: HVp213mondd meg nekik csak tulteng bennedd a khmkhm
szal az energy!
Döglött veréb vagy Vili^^ :lul: :hahaha:
:merci: NecridOmár-sanMester!
Quote from: HVp213Grat ALL!
Grat Yakumo kikuchiyo Pirula Danhibiki Didico blarke(x3 +- 100) Ramiz Relunx kazenokizu Member !
my gods... kösz HVp. még mindig nem értem, hogy miért jó égetni engem :lul:
grat Vili a sikeres feliratkozáshoz a napokon belüli halálra! :D (nyugi Yakumo :D)
Kösszi! szeretem a kihivásokat s h egy perverz barátom idézzem: "kemény vagy ok mint a bikaf.. (szal aza) vért is azé köptem mer' akartam"
de ugyse bánt enegemet ^^"
Quote from: HVp213Grat blarke(x3 +- 100)
:D
Nem tudom, mit nem értesz ezen :p havonta ezret összepostolni
Quote from: blarkemy gods... kösz HVp. még mindig nem értem, hogy miért jó égetni engem :lul:
grat Vili a sikeres feliratkozáshoz a napokon belüli halálra! :D (nyugi Yakumo :D)
1. senki nem éget téged;) Te postoLOL ennyit, nem? Hát akkor? :confused: :tezsvir:
2. nyugodt vagyok:D Vili csak viccelt. Meg én is:D
GRAT blarke az aláírásodért, látom kicsit túl komolyan próbálod venni a téged ért "támadásokat". Ugyan-ugyan:rolleyes: :lol:
Grat Kazenokizunak a lapjáért!
Jah, és tudom, h nagy képûen indult a saját magamnak gratuláciom, de csak örültem... Gomene. Egyébként nem tartom magamat beképzeltnek. De köszönöm Yakumo.:) a pszihológiai elemzésedet. :)
Különben miért fenyegetem én Ramiz posztját Member-kun? ("Ej, te trónfosztó bitang, miért fenyegeted ennyire Ramiz posztját?!"
Quote from: Kuro_TenshiGrat DanHibiki! :appl:
Quote from: blarkeGrat Danhibiki!
Quote from: DidicoGrat Danhibiki!
Quote from: kazenokizuGrat Danhibiki!!
Quote from: HVp213Grat Danhibiki!
Köszi szépen srácok!:)
Quote from: MemberGrat Danhibiki! :appl: Ah! My Goddess, hova siecc már?! :)
Neked is köszönöm, már rég nem sietek...:p
Ezen kívül engedjétek meg, hogy én is gratuláljak azoknak akik sikeresen elértek valami jót, nem csak postforduló, ilyesmit...:appl:
Quote from: DidicoKülönben miért fenyegetem én Ramiz posztját Member-kun? ("Ej, te trónfosztó bitang, miért fenyegeted ennyire Ramiz posztját?!"
hát amilyen tempóval szaporítod a postjaid... :D
Grat Danhibiki!
Quote from: blarkehát amilyen tempóval szaporítod a postjaid... :D
Bagoly mondja verébnek.. :D
Mi az, már nem szellemeskedsz Dani? :appl:
Quote from: NecridGrat Danhibiki!
Arigato!:)
Quote from: Kuro_TenshiMi az, már nem szellemeskedsz Dani? :appl:
Hehe:D Változnak az idõk...;) Végre találtam valami rendes férfi ava-t!:) Ráadásul tetszik Zoro személyisége is...;) Amúgy Gotenks rulz.:jee:
Gratulálok mindekinek aki megérdemli. :appl: (most nincs kedvem végignézni 1 oldalt ) :D
SZIASZTOK!!!
Mivel nagyon rég nem voltam, remélem nem bánjátok, ha nem sorolok fel mindenkit egyessével, s nem nézem át a több, mint 100 oldalnyi hozzászólást, amivel lemaradtam... (Talán majd máskor... :p)
De azért egy oldalt megnéztem szégyen szemre, így ezúton szeretném megköszönni a szülinapi felköszöntéseket Lazzaretnek, Fazéknak, Shiroinak, Pirulának, Kvikvegnek, Yakumonak (igen, jól jegyezted meg, hogy Moha húga vagyok :)), Danhibikinek, Kuro_Tenshinek, Cobrának, Raggie Gordonnak, Xipenak, sirtominak, Djinn-nek, Necridnek, HVp213213213213213213213213213213213213213213213213213-nak!! :) Köszi szépen, rendes tõletek, hogy még távol létemben is gondoltok rám! :) ÉS IGEEEN!!! 18 éves lettem!!! :hopp: :hopp: Érzem is a komolyságot (na meg a terhet... :(), ami ezzel jár... :D
Szeretnék gratulálni elõször is MOHÁNAK, hogy mostmár õ is MOEDRÁTOR!!! (Na, szóval úgy merjetek bántani, hogy ha én szólok a tesókámnak ott lesz nemulass!! :hehe: )
Továbbá gratulálok minden avatarhoz, aláíráshoz, postfordulóhoz, szülinaphoz, névnaphoz és minden egyéb, ami csak van!!!! :)
Valamint: [COLOR="Red"][SIZE="4"]BOLDOG KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK ÍGY UTÓLAG IS![/SIZE][/COLOR]
Quote from: DidicoGrat Kazenokizunak a lapjáért!
Jah, és tudom, h nagy képûen indult a saját magamnak gratuláciom, de csak örültem... Gomene. Egyébként nem tartom magamat beképzeltnek. De köszönöm Yakumo.:) a pszihológiai elemzésedet. :)
Különben miért fenyegetem én Ramiz posztját Member-kun? ("Ej, te trónfosztó bitang, miért fenyegeted ennyire Ramiz posztját?!"
Tudom, hogy csak örültél, ahogy leírtam piciny elemzésemben: a postod is rávilágított arra, hogy csak sugallja, hogy nagyképû lennél, de igazából nem. Mert én sem sugalltam azt, hogy az lennél,csak a postod eleje sugallta, hogy egy sugallat, melyben sugallod, hogy az lennél:D Érted? Egyszerû ez;) GomenXD :lame: Asszem mosmá rá kéne csapnom a wc-deszkát a fejemreXD
És voltam oly figyelmetlen úgy látszik, hogy elhalasztám GRATulálni Danhibiki-nek! Íme:
GRAT Danhibiki! :appl: :appl:
[COLOR="Red"]Hóóó!!!! Itt van a kis tündéri Meske![/COLOR] (igen! Az Ifju Mod piciny húga:D) Szia^^ Üdv megint itt, rég tetszett lenni errefelé! ;)
Welcome Back [COLOR="Red"]Meske[/COLOR]!! (http://forum.sg.hu/kep/faces/wave.gif)
Üdv Ujra Itthon Meske!
nincs a nevem után: 213213213213213... :ejnye:
:p
Quote from: HVp213Üdv Ujra Itthon Meske!
nincs a nevem után: 213213213213213... :ejnye:
:p
Ja, bocsi. Mindjárt kijavítom! ;) Neked pedig grat az aláírásodhoz: nagyon cuuukiii!!! :)
Köszi!!!
gondolom a baráti jellemzésre gondolsz, amit Rounin-tol kaptam :p
(ha meg a képre, azt a tesodnak köszönhetem, h megmenekült a feledéstõl)
Grat Andi a régi-új képhez! (vagy csak nekm tûnt fel késõn?) :appl:
kisvirag-nak Ava-ja van!!! (végre megin') :jee: :D :D :D És tök jó^^ GRAT hozzá! :appl: :appl:
Grat VampireLady!
Quote from: HVp213Köszi!!!
gondolom a baráti jellemzésre gondolsz, amit Rounin-tol kaptam :p
(ha meg a képre, azt a tesodnak köszönhetem, h megmenekült a feledéstõl)
A képre gondoltam, de ha szerinted Rounin jellemzése is cuki, akkor az is az! :)
Gart Andi és kisvirag!
Köszönet nektek
mind, kik gratuláltatok
nekem a minap.
Nem elfeledvén Meske
visszatérését: Üdv!
:)
Gart Pirula! Meske!
bsz Meske mégegyszer, bár már megtettük, és RE ÚJRA KÖZTÜK! ;Ð
hm. kisviragnak avája van? és jó is? téééélleg... grat neki :appl:
Grat Vampirlady! :)
Grat Darkstar 2222-höz! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Darkstar 2222-höz! :appl:
Köszönöm! :merci: [SIZE="1"](Miket észre nem vesznek egyesek. :eek: :) )[/SIZE]
Egyben grat mindenkinek, aki mostanában elért valamit! :appl:
Grat SötétCsillag & RE@L!! :jee:
Grat mindenkinek, akinek a neve az adott oldalon fel van sorolva! :appl:
PreGrat RE@L! :appl:
Doumoarigatou
GRAT Darkstar! :D :appl:
GRAT RE@L! :appl:
gz Re@l ;)
Boldog születésnapot iozi, Rune, SairuS, Edgar Figaro! :appl:
Aki nem inge, ne vegye magára, de nem ártott volna postolni is néha! ;)
GRAT Darkstar!
GRAT RE@L!
Relunx
Grat Darkstar, Re@l, Relunx!! :appl::appl::appl:
Grat Darkstar, Re@l, Relunx!! :jee: :appl: :)
:merci: Lythis, Necrid!
Relunx
Grat Darkstar és Relnux :whoah:
Boldog Szülinapot azoknak akiknek ma van!!!!!
Boldog szülinapot Rune! :appl:
Boldog szülinapot a többi nem-túl aktív tagnak is! :appl:
Grat Relunx 1100-hoz és most 1111-hez!!!11!!1111!! lol :D
bsz Rune!
grat Relunx a szép szimmetrikus postcounthoz :D és a mellbõltárazós sign-képhez :D
Bsz Rune!
Grat Relunx :)
Grat Predaking! :appl:
grat Predaking az 1100-hoz! cél a 666,666! ;) :appl:
Quote from: blarkegrat Predaking az 1100-hoz! cél a 666,666! ;) :appl:
Csatlakozom. :appl: Az még Ramiznak sem lesz könnyû, nem hogy nekünk, egyszeri halandóknak! :D
Grat member!
1400?!?! elõbb voltál 1300! mindegy, grat! ;Ð :appl:
Gratulálok Member!
Te is kapsz egy ilyet:
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
Gratulálok Member... az új infraegérhez! Nagyon kafa!
GRAT Relunx! :appl:
GRAT Preda! :appl:
GRAT Member! :appl:
[SIZE="4"][COLOR="Red"]BSZ Rune! [/COLOR][/SIZE](http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132962839172.gif)
:merci: :merci: :merci: :merci: :merci:
A többieknek meg :appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
Grat az 1400-hoz Member! :appl:
Meg grat annak is, akit kihagytam. :o
Grat Member!
Grat Member!
Grat Minna-san!!!
:merci: Minna!
Grat Member!
Grat Preda!
Bsz Rune!
Relunx
Grat Minna! :appl:
Grat Re@l az új avádhoz és hogy egységes lettél! :appl:
Grat akinek jár a Grat :)
Gratulálok Darkstar!
Gratulálok RE@L!
Gratulálok Minna!
Gratulálok Member!
Gratulálok Relunx!
Gratulálok Vampirlady!
Gratulálok Pirula!
Gratulálok Meske!
Gratulálok kisvirag!
Azoknak is Gartulálok akiket kiagytam( megint csak remélni tudom , hogy nem fordult elõ ez.)
[SIZE="5"][COLOR="Red"]Boldog Születésnapot Rune! [/COLOR][/SIZE]
Arigoto:Necrid, Relunx, Moha, Yakumo, Member, blarke ,Kuro_Tenshi
újfent doumo!
Quote from: ShiroiBoldog Születésnapot agaX! Tudtam én, hogy tudtam...
Thx, és grat a 2600-hoz!
BSZ Xaga!
boldog születésnapot ignorolt protoss-játékosomnak :D :appl: :p
Happy Birthday agaX!! :jee:
Grat Shiroi 2600hoz!!
Grat Shiroi! :)
Gratuláok Shiroi!
[SIZE="5"][COLOR="Red"]
Boldog Születésnapot Xaga!
[/COLOR][/SIZE]
Grat Shiroi sama és Xaga az ünnephez! :appl:
Boldog Szülinapot Xaga! :appl: Milyen titokzatos, nem tudni hányadik...:D
[COLOR="Red"][SIZE="5"]BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, XAGA!!!! GYERE VISSZA KÖZÉNK!!!![/SIZE][/COLOR]
BSz Xaga! :appl:
Grat Shiroi! :appl:
GRAT Shiroi a 2600-hoz! :jee: Meg a szép bókhoz a Meet Topicban;) (nem perverzek, nem nekem szólt! :D :lol: )
[SIZE="4"][COLOR="Red"]Boldog Születésnapot Xaga![/COLOR][/SIZE] (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif)
Ja! És Didiconak milyen aláírása van! :eeek: :rolleyes: :ejnye: :hopp:
Thx:
-sirtomi
-blarke
-Necrid
-Predaking
-Ramiz
-Danhibiki
-Member
-SaiyaGin
-Yakumo
(Note: this message was automaticly generated by the Post-Deamon @ 0:00 pls do not reply)
Nohát, a kis Eliza már most születésnapos! GRATULA! :appl:
Boldog Szülinapot Xaga... izé... En Taro Adun! :appl:
Boldog Szülinapot Eliza! :appl:
Grat Shiroi! :appl:
Quote from: Xaga(Note: this message was automaticly generated by the Post-Deamon @ 0:00 pls do not reply)
:hahaha:
Happy Birthday @ minden ünnepelt :rolleyes::appl:
Köszönöm mindenkinek! ;)
És gratula mindenkinek, aki megérdemli!!!!
Füled érjen bokádig, Eliza!:)
Boldog szülinapot Eliza! A többieknek meg grat.
BSz Eliza!
BoldogSzülinapot Xaga & Eliza!
Grat Shiroi!
Bsz Eliza!
Boldog Szülinapot Eliza!!!
[COLOR="White"]Grat Gazdám![/COLOR]:)
[SIZE="4"][COLOR="Red"]Boldog Szülinapot Eliza![/COLOR][/SIZE] (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif) (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132431551459.gif) :appl: :appl:
Yakumo elfelejtette a felesége születésnapját... :rolleyes:
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, TEAROFANGEL!!! :appl:
Quote from: MemberYakumo elfelejtette a felesége születésnapját... :rolleyes:
Yakumo naponta 8-10-12 órát vezetni, ezért nem ránézni nagyon fórum mostanában, érteni? :D ;) Amúgy persze: Szégyen fejemre! :o :D Másrészrõl meg: Nem mondott igen-t. :D Harmadrészrõl meg: GRAT mindenkinek, akit kihagytam volna és megérdemli! :D :appl:
Quote from: MemberBOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, TEAROFANGEL!!! :appl:
azt! :jee::appl:
Boldog Szülinapot TearOfAngel! :appl:
Grat Shiroi!
Quote from: ShiroiKöszönöm HVp213, és [COLOR="White"]kicsi rabszolgám[/COLOR]!
Na de Shiroi domina-mester, tudtommal fiatalkorúakért büntetés jár... mármint olyan, amilyen nem fog tetszeni! :_piszka:
:lul:
Grat Shiroi a 2606-hoz! :appl:
Grat blarke! :appl:
[SIZE="3"]GRAT BLARKE!!! [/SIZE]:appl: :appl: :appl:
köszi K_T, Member :o :D :merci:
grat blarke!
kösz Necrid!
grat Groven az új avatárhoz! :appl: (remélem, nem maradtam le nagyon :D)
Grat Groven! :appl: Azért egy vmiben nagyon hasonlít az elõzõhöz: errõl sem tudom, hogy kicsoda! :D
Grat Ramiz a LowRider Rly-hez ^^!!!
Quote from: RE@LGrat Ramiz a LowRider Rly-hez ^^!!!
szintén és Grat Groven!
Grat Ramiz az új avatarhoz! :lazza: :cool:
Grat Ramiz! :appl: Mondjuk az aláírásod már akkora, hogy majdnem elfoglalja a képernyõt. :rolleyes:
Ramiz: :lol: :appl:
Member: neked az aláírások ki vannak kapcsolva, nem?:p
Grat Member!
Quote from: NecridGrat Member!
Köszi, de miért? :D
Quote from: MemberKöszi, de miért? :D
csak most vettem észre hogy ott vannak a kis nanák, azokra sztem nem kaptál még grat tõlem :rolleyes:
Quote from: Necridcsak most vettem észre hogy ott vannak a kis nanák, azokra sztem nem kaptál még grat tõlem :rolleyes:
Ja, akkor most valóban :merci:. Mire megtaláltam õket, az egész net hemzseg a Lucyktõl. :mad:
Grat member az EL fanatizmusodhz ;)
Grarulálok Ramiz!
Gratulálok Member!
Gratulálok blarke!
[SIZE="5"][COLOR="Red"]Boldog Szülinapot Eliza! [/COLOR][/SIZE] :appl: :appl: :appl:
[/U][/B]
[COLOR="White"]bezzeg nekem senkisem gratulált a Sharinganomnak :bruhuhu:[/COLOR]
Akkor fogadd õszinte részvé... gratulációmat, Broli! :appl:
RE@L: Nem EL, Nana! ;)
Grat mindenkinek akinek kell!
kösz Preda! (nem egészen értem, mi a sirám oka, de pótlásként GRAT PREDAKING! :D)
Grat Ramiz a lowriderhez! :D
GRAT mindenkinek az elmúlt kb egy évben tötént x.-ik postához, névnapjához, szülinapjához, kiscica, kutya és bármi egyéb állat szülinapjához!!!!!!!!!!!! :)
Grat mindenki ehhez a sok aláírásképhez, meg ugráló verdához ésmindenhez! GRAT ignus a valószínüsíthetõ visszatéréshez! :appl: Fõleg így, hogy Höhö.. :D
Most látom, hogy blarke aláírást váltott! Gratula, egész jó :appl: (Dokuro-chan-ék egészen visszaszorították Yukát. :rolleyes: Új szerelem lángolna fel? :D)
Quote from: MemberMost látom, hogy blarke aláírást váltott! Gratula, egész jó :appl: (Dokuro-chan-ék egészen visszaszorították Yukát. :rolleyes: Új szerelem lángolna fel? :D)
nem, csak Yuka-chan ilyen artban jobban tetszik, de ebbõl nem igazán van sok. inkább legyen kevésdejó, mint sokdenemannyirajó. btw. tanx.
Pipiru piru piru pipiru pi ^^
Grat blarke Ramiz & Member!
Grat blarke!
Grat Member! (Új sighez és pre-grat 1500hoz ;) )
Grat Ramiz!
Meg grat mindenkinek, akit kihagytam! :appl: :appl: :appl:
Quote from: kazenokizuGrat Member! (Új sighez és pre-grat 1500hoz ;) )
Pre:merci: ;)
kösz kazenokizu, kösz Vili! (Member meg majd kap gratot, ha megérdemli ;))
Pipiru piru piru pipiru pi ^^
Ismét Grat ^^
GRAT a 3700-hoz Omár! :jee: :appl: (vagy Pre? :D)
Grat Necrid! :jee:
Grat Necrid! :appl: Hova sietsz? :D
Quote from: YakumoGRAT a 3700-hoz Omár! :jee: :appl: (vagy Pre? :D)
:merci:
grat Necrid!:jee:
Quote from: blarkegrat Necrid!:jee:
:merci: fõnõk. ;)
Grat Sharif! :D
Grat Necrid a 3700-hoz!
:merci: Moha ill ramiz
Nah ismét uj nevet kaptam, suliban jáksó vok (nem is hasónlitók jáksóra -.-) és most Sherif (bár omár sherif helyes arc :D ^^ )
Quote from: Necridbár omár sherif helyes arc :D
Igen. Helyes az arca. Sebhelyes...
Mindenesetre grat Necrid! :appl:
És neked is grat Ramiz! :appl:
grat Ramiz a 7.6khoz. cél a 666.666 ugyebár? :rolleyes: :D
Gratulalok Ramiznak a meglehetosen durvara sikeredett alairasaert. ;]
[SIZE="5"]Every day is owl day[/SIZE]
Quote from: kazenokizuIgen. Helyes az arca. Sebhelyes...
Mindenesetre grat Necrid! :appl:
:merci: :D
Grat Ramiz 7600 posthoz!:appl:
Grat goes to:
Necrid for the postcount!
Ramiz: postcount, ava, sign.
blarke: updated sign (Yuka pic mostly), postcount.
És persze mindenki másnak aki elrt valamit, csak kihagytam, mert túl lusta vagyok, h rábökjek az "elõzõ oldal" gombra!
köcc-köcc, Lythis :)
Pipiru piru piru pipiru pi ^^
thnx lythis
Grat Necrid!
Grat Member!
Grat Ramiz!
mégvalaki?
:appl:
Ja GRAT Ramiz a 7600-hoz! :appl:
Grat Ramiz! :appl: Kár, hogy 5000 felett mér nincs rangváltás... :rolleyes:
Grat Kuro Tenshi für 1800! :appl:
grat K_T az 1800hoz ;D
:merci: Member és blarke! :)
Grat Yakumo 1337-hez! :D
Gratulálok blarke!
Gratulálok Kuro_Tenshi!
Gratulálok Necrid!
Gratulálok Ramiz!
Quote from: Kuro_TenshiGrat Yakumo 1337-hez! :D
:lol: csatlakozom:D
és kösz Preda (bár nemtommit, de majd elomondod msnen:D)
Pipiru piru piru pipiru piiii! ^^
Quote from: Kuro_TenshiGrat Yakumo 1337-hez! :D
:merci: és :merci: blarke also! :zen:
GRAT Kuro Tenshi az 1800-hoz! :jee: :appl: Szép szám az! (megin' eszembe juttatjátok az új Civic-et;) :merci: :D)
O-tanjobi omedeto gozaimasu, Didico-chan!
De öreg vagy már...:eek:
Grat, Didico! :appl: Máskor nehogymá nekem kelljen beállítani, hogy kijelezzenek! :D
Quote from: MemberGrat, Didico! :appl: Máskor nehogymá nekem kelljen beállítani, hogy kijelezzenek! :D
:lol: és grat tõlem is :jee::cool::appl: még 5 év és nagykorú leszel^^:hehe:
Pipiru piru piru pipiru piiii! ^^
[SIZE="4"][COLOR="Red"][FONT="Comic Sans MS"]Boldog Születésnapot Didico![/FONT][/COLOR][/SIZE] :appl: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1132431551459.gif)
Grat Kuro_Tenshi! :appl:
Didico-chan! BOLDOG SZÜLINAPOT!!!
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
Boldog szülinapot Didico! :appl:
:merci: Predaking, Yakumo és Kazenokizu! :D
Member ezennel congratulations on your becoming an Otaku!:whoah:
Arigato mindenkinek! Tényleg!
BSZ Didico!
Boldog szülinapot Didico!! :appl:
[SIZE="5"][COLOR="Red"]Boldog Születésnapot Didico!! [/COLOR][/SIZE]
:appl: :appl: :appl: :appl:
grat sirtomi a 2300hoz :D :appl:
Quote from: blarkegrat Ramiz a 7.6khoz. cél a 666.666 ugyebár? :rolleyes: :D
:ejnye: Itt csak te utazol a 999.999-es kimaxolásra... :D
Gratulálok sirtomi! :appl: :appl:
Grat Kazenokizu!!!
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
grat kazenokizu a 300hoz! :appl: :D be immortal! :)
Ramiz: minek maxolni itt? nem tudok szintet lépni, nem kapok spt, nem kapok abilityket. a 666,666 még jól is hangzik. vagy 13,371,337
Grat SirTomi! :appl:
Grat blarke! :appl:
Grat blarke_2900!
Grat Kaze! :appl:
Grat blarke! :appl:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Kazenokizu!!!
(http://iaro.srv.hu/kep/jumpsokan.gif)
Ez vhonnan ismerös.... :rolleyes: Köszönöm! :D
Quote from: blarkegrat kazenokizu a 300hoz! :appl: :D be immortal! :)
Neked is köszönöm, és igyekszem! ;) És grat neked! :appl:
Quote from: MemberGrat Kaze! :appl:
Köszönöm! :)
Quote from: HVp213Grat Kuro Tenshi Necrid sirtomi blarke Zimar kazenokizu!
Köszi!
köszi Kuro_Tenshi, Ramiz, Member, kazenokizu! :) :merci: all! :D
BoldogSzülinapot Didico!
Grat Kuro_Tenshi Necrid sirtomi blarke Zimar kazenokizu!
Kösz Vili! :)
Gratulálok kazenokizu!
Gratulálok sirtomi!
Quote from: PredakingGratulálok kazenokizu!
:merci:
:merci: Vili! :)
ja és gratulálok HVp213-nak a usteamesek Dokuro-chan felé való megtérítéséhez! :appl:
GRAT Kazenokizu! :appl:
GRAT blarke! (már egy szót se merek mondani:D) :appl:
GRAT sirtomi! :appl:
boldog szülinapot, Didico ^^ ( de csak azért mert Aru-s avatarod van *-* ...najó, nem XDDD )
Boldog szülinapot Didico!:jee:
Grat Kuri_tenshi! :jee:
Grat Sirtomi! :jee:
Grat Blarke! :jee:
:merci: vili
köszi Necrid! és persze köszi Yakumo! :D
Quote from: NecridGrat Kuri_tenshi! :jee:
Furi kuri furi kura...
:merci:
Grat blarke!
Grat Kuro_Tenshi!
Kösz Necrid!
Quote from: Kuro_TenshiFuri kuri furi kura...
:merci:
omg sry :D
Lassan már hozzászokok ;)
:merci: SirTomi!
:merci: sirtomi:D
Kuro_Tenshi: én mostantól K_Tként emlegetlek, és így is fogok gratulálni, azt még én sem írom el, oké?:D
Quote from: blarkeKuro_Tenshi: én mostantól K_Tként emlegetlek
Nyugodtan. Páran már egy ideje ezt csinálják, repeket én is K_T-ként írom alá, Yakumo meg egy ideje KT(M)-nek hív :)
Quote from: Kuro_TenshiLassan már hozzászokok ;)
:merci: SirTomi!
majd legközelebb jobban figyelek ;) h csak tudnám hogy miért van az "o" az "i" mellet. :p
Boldog szülinapot Didico!:jee:
Grat Kuro_Tenshi! :jee:
Grat Sirtomi! :jee:
Grat blarke! :jee:
(evil edited poststealing no jutsu seems to work just fine:D)
Quote from: LythisGrat Kuro_Tenshi! :jee:
(evil edited poststealing no jutsu seems to work just fine:D)
:merci:
:__devil:
de azért nézd meg a source-ot is legközelebb. blarke harapni fog a nagy B-ért :p
kösz Lythis. de mivel te nem Necrid vagy, egyúttal :morci: a nagybéért :D (:tezsvir: K_T:D)
Quote from: blarkekösz Lythis. de mivel te nem Necrid vagy, egyúttal :morci: a nagybéért :D (:tezsvir: K_T:D)
nixmit... hol látsz te ott nagybetût?:D
És Grat Predakingnek az új signjéhez!
Quote from: YakumoGRAT Kazenokizu! :appl:
Köszönöm!
Grat Lady kazenokizu!! :jee:
Grat preda!:jee:
Quote from: NecridGrat Lady kazenokizu!! :jee:
Oh! Köszi! :D
És akkor ezúton gratulálnék Arakinak! GRAT! :appl: :D
Quote from: kazenokizuÉs akkor ezúton gratulálnék Arakinak! GRAT! :appl: :D
Domo arigato!:merci:
Grat miss Araki!:jee:
Quote from: NecridGrat Araki nee-chan. szabad igy hivnom téged?
Ehe. Tök olyan itt a forumon, mintha egy nagy család lennénk!:)
Quote from: ArakiEhe. Tök olyan itt a forumon, mintha egy nagy család lennénk!:)
most nézem nem jó idõsebb vok :(
grat Araki a 200hoz! (és mondá a fórumita: szaporodjatok és sokasodjatok, és vigyétek teremtõtöket az isteni lét felé!)
NECRID: Ez van... várj egy kicsit, mindjárt öregszem pár évet...
blarke: Valamit nem értek: ki a teremtõ?
Quote from: ArakiNECRID: Ez van... várj egy kicsit, mindjárt öregszem pár évet...
:lol: :haha:
Quote from: Arakiblarke: Valamit nem értek: ki a teremtõ?
az, aki bepostolja õket... az isteni lét pedig a "Godlike!" jelzõ :rolleyes:
{ezt Araki csak akkor olvassa el, ha meg akar sértõdni :rolleyes:}[COLOR="White"](most gratulálhatnék az IQdhoz, ami kb. akkora, mint a magasságod, azaz másfél (nem, én NEM centiben mérem:D), de inkább nem teszem :D nem mindenki tud elvonatkoztatni :D)[/COLOR]
Quote from: blarke{ezt Araki csak akkor olvassa el, ha meg akar sértõdni :rolleyes:}[COLOR="White"](most gratulálhatnék az IQdhoz, ami kb. akkora, mint a magasságod, azaz másfél (nem, én NEM centiben mérem:D), de inkább nem teszem :D nem mindenki tud elvonatkoztatni :D)[/COLOR]
Nem tudsz megsérteni. Amúgy 180 cm vagyok.
:D LoL szegény "kicsi" kocka éle kicsorbult... :p
Gomen blarke nem ellened vagyok csak nem melletted ^^"
és Grat Araki (x2)
Araki-neechan ezt megkaptad. Megérdemelted már végre, h vki ezt jól megmondja neked! Melletted vok Blarke!
Egyébként meg gartula Araki-neechan! De úgy is utol érlek! :)
Quote from: DidicoMelletted vok Blarke!
blarke... KISBETÛS A NEVE!
Gratula Araki a 200-hoz! :appl: Hová sietsz? :D
Grat mindenkinek.
blarke nemecsek komplexusod van? :)
Quote from: Dreamcleaverblarke nemecsek komplexusod van? :)
nem, de ha egyszer blarke a nickem, akkor use blarke :D köszönöm Araki, hogy véded az érdekeimet, de én az ombudsmant preferálom. és hogy on legyek: pre-grat Nevlnek a 200hoz :D (meg Kurosaki Ichigonak. Prof. Williamnek pedig tényleges grat a 200hoz:D)
Amúgy a blarke nem a kovács francoául? Mintha valahol olvastam volna...
Quote from: MemberGratula Araki a 200-hoz! :appl: Hová sietsz? :D
Na igen... igazán megvárhatnál... :)
Quote from: ArakiNem tudsz megsérteni. Amúgy 180 cm vagyok.
GRAT a 206-hoz Araki-chan! :D Van Peugeot-d? :D
Amúgy meg: 180 centis csaj? :3x3: :eek: Ezt látni kell:D KÉPET PLZ!!!:D :hopp:
blarke-kal meg ne törõdj ilyen és kész^^ Mindenkinek érteni kell azt amit ír, mert különben már hülye is és minusz IQ-s:rolleyes: (látod blarke az õszinteség jó dolog, én is preferálom, de ha ez az, akkor én nem akarok õszinte lenni. ha érted:ejj: )
Ja.
GRAT Prof. William-nek! :appl:
Quote from: YakumoGRAT a 206-hoz Araki-chan! :D Van Peugeot-d? :D
Amúgy meg: 180 centis csaj? :3x3: :eek: Ezt látni kell:D KÉPET PLZ!!!:D :hopp:
Miért? A 180 cm nem magas. Az osztályunkban, kb ilyen magasságban találsz mindenkit... kivéve persze engem...
Araki-neechan! Hova tûntél... gratulálni akartram, h megint le elõztél...:):ejnye:
grat P.william!
Boldog szülinapot Csacsa!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, én akartam elõször!!!
GLÜKLICHES GEBURSTAG, CSACSA! :appl:
Valaki összeszámolná, hány embernek van Kenshines avája? :rolleyes:
YAKUMO: Küldjek? Van! :D
Quote from: MemberÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, én akartam elõször!!!
GLÜKLICHES GEBURSTAG, CSACSA! :appl:
Valaki összeszámolná, hány embernek van Kenshines avája? :rolleyes:
YAKUMO: Küldjek? Van! :D
Meg vagy elõzve! beeee!:lame:
Quote from: MemberÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, én akartam elõször!!!
GLÜKLICHES GEBURSTAG, CSACSA! :appl:
csatlakozom! :appl:
Quote from: MemberValaki összeszámolná, hány embernek van Kenshines avája? :rolleyes:
én megszámolom az elsõ 200at :D kár hogy nem emlékszem annyira a Kenshinre :D
Quote from: MemberYAKUMO: Küldjek? Van! :D
*felrémlik neki egy nemisolyanrégi emlék és rémülten csuklani kezd* Yakumo *hic!* gondold meg *hic!*!
GRATULA a 200-hoz, Prof.William! :appl:
BLARKE:
Kenshin vöri meg van valami X a fején. Ne beszéj, az elõbb még azt sem tudtam, hogy melyik Araki és melyik Didico!
Quote from: Necridmost nézem nem jó idõsebb vok :(
Ezt te mondod? :lul::hahaha:
Amugy meg grat a sok ujoncnak! :D
Es kezdunk offok lenni, de nagyon.
Quote from: MemberYAKUMO: Küldjek? Van! :D
Küldjél!!! :D Kösz blarke a figyelmeztetést, de óvatlan vagyok:D Látnom kell^^
Quote from: YakumoKüldjél!!! :D Kösz blarke a figyelmeztetést, de óvatlan vagyok:D Látnom kell^^
Majd este vagy amikor hazaértem, most no time for it... Gomen... (amúgy mi a furcsa abban, hogy nõ mehet 170+? És még csak 16, szóval nõhet ez még!)
Quote from: YakumoGRAT a 206-hoz Araki-chan! :D Van Peugeot-d? :D
Suzukink van.:)
QuoteAmúgy meg: 180 centis csaj? :3x3: :eek: Ezt látni kell:D KÉPET PLZ!!!:D :hopp:
Jobb ha nem látsz, hidd el.
És ezennel gratula kazenokizunak a 300-hoz! VÁÁÁHÁÁÁÁÁJJJJJ!:whoah:
Grat Araki! :appl:
Grat Prof. William! :appl:
Grat Dreamcleaver! :appl:
Quote from: MemberAmúgy a blarke nem a kovács francoául? Mintha valahol olvastam volna...
Je ne pense pas. C'est forgeron.
Quote from: YakumoAmúgy meg: 180 centis csaj? :3x3: :eek: Ezt látni kell:D
Képzeld, vannak ilyenek. Van pl ez a lány itt, szomszédok voltunk, egy évben születtünk, egy egyetemre járunk, szüleink régóta ismerik egymást, stb. Kb 186-188 cm. :) Ja és kosárlabdázik/zott. Ahogy pedig kinéz... lefogadnám, hogy a lábai elé vetnéd magad, hogy jöjjön hozzád :lul:
Gratula Member az 1600. hozzászólásodhoz!:) :appl:
Quote from: DanhibikiGratula Member az 1600. hozzászólásodhoz!:) :appl:
Bezzeg a szintlépésemet mindenki elfelejtette... :rolleyes: Amúgy :merci:, my Goddes! :D
EDIT: Na jó, három volt + egy privát. :rolleyes: Na mind1, kíváncsi leszek rá, holnap hányan gratoznak majd a Postmonster-hez. :lul:
Quote from: MemberBezzeg a szintlépésemet mindenki elfelejtette... :rolleyes: Amúgy :merci:, my Goddes! :D
Tudod: Aki a kicsit nem becsüli a nagyot...:p Yeah, Goddess rulz..:D
Grat Member 1600-hoz! :appl: :appl:
(Jó gyors vagy, nem mondom... :D)
Quote from: Kuro_TenshiKépzeld, vannak ilyenek. Van pl ez a lány itt, szomszédok voltunk, egy évben születtünk, egy egyetemre járunk, szüleink régóta ismerik egymást, stb. Kb 186-188 cm. :) Ja és kosárlabdázik/zott. Ahogy pedig kinéz... lefogadnám, hogy a lábai elé vetnéd magad, hogy jöjjön hozzád :lul:
oké:)
HOL
VAN
AZ
AZ
ITT????
GRAT Member az 1600-hoz! :appl: És a szintlépéshez:D Otaku;)
és GRAT Danhibiki az aláírásképhez! YO! :jee: (bár elõször azt hittem Urd:lame: )
Quote from: Yakumoés GRAT Danhibiki az aláírásképhez! YO! :jee: (bár elõször azt hittem Urd:lame: )
Köszönöm!:merci: Mondjuk a balszélsõ kép tényleg Urd a másik kettõ, peidg Hild.:)
Quote from: DanhibikiKöszönöm!:merci: Mondjuk a balszélsõ kép tényleg Urd a másik kettõ, peidg Hild.:)
Oh no, more big boobs babes! :p Ezek ikrek vagy mi? :eeek: Amúgy gratula, természetesen, MY MASTER! :appl: :appl: :appl:
Quote from: MemberOh no, more big boobs babes! :p Ezek ikrek vagy mi? :eeek: Amúgy gratula, természetesen, MY MASTER! :appl: :appl:
Ezek nem big boob babes:p Teljesen normális arányaik vannak szerintem...;)(Nézz csak bele az anime-be, szerintem nincsenek benne irreális mellek) Tudtommal nem tesók Urd Istennõ (meg félig démon:D), Hild, pedig teljesen démon, de sajna nem tudok róla többet, mert õ a mangában van azt meg még nem olvastam ki.:( Amúgy elég vért iszol már?:D Már, ha a Masta'd vagyok...:D
GRAT Member! :appl:
[SIZE="1"](Én úgy emlékszem gratoltam... épp azon röhögtem, hogy most már nem lehet Fanatic Memberként meg Ancient Memberként gratolni :D )[/SIZE]
Quote from: Yakumooké:)
HOL???
Há, csali bevált! :D
Elköltöztek, két utcával arrébb, tehát itt a környéken. :p
Viszont most ösztöndíjjal Bécsben van.
Grat Prof. William Dreamcleaver & Member!
Quote from: YakumoAmúgy meg: 180 centis csaj? :3x3: :eek: Ezt látni kell:D KÉPET PLZ!!!:D :hopp:
nekem is nekem is :hopp: szal kééépet pls :p
ugyis olyan régota porosodik az önarckép topic :D
edit: Grat Alkyra!
PreGrat Nevl! :appl:
grat Alkyra az 1200hoz! és grat Danhibikinek az aláírási képeihez :) meg grat Member. és ofc grat mindenki, akit nem láttam az utóbbi threadolvasások közben, de megérdemli.
Grat Alkyra! :appl:
Grat Araki 222-höz! :D
Quote from: blarkeés grat Danhibikinek az aláírási képeihez :)
Arigato!:merci: Reméltem, hogy lesznek olyanok akiknek fognak tetszeni.:)
Grat Alkyra!:)
Grat Lazzaret a 666-hoz! :__devil:
Grat Alkyra! :appl: :appl:
Lazzaret! Á! Elkéstünk a 666-grattal! :__devil:
Quote from: Kuro_TenshiGrat Alkyra! :appl:
Grat Araki 222-höz! :D
Csatlakoznék és GRAT Lazzaret-nek is;) :D
Quote from: Kuro_TenshiGrat Alkyra! :appl:
Grat Araki 222-höz! :D
Szintén ;)
hah! :appl: @ Lazzaret deh :__devil:
Hehe :merci: :__devil:
"668 - the Neighbour of the Beast..." :D
Member, gratuláltam már neked az 1600-hoz? Ha nem akkor most gratulálok! :D
Grat Kurosaki Ichigo! :appl:
Kurosaki elérte a 200at? :rolleyes: grat :jee: gogogo!:D :appl:
Grat Kurosaki! :appl: Hová sietsz? :D
:merci: Moha és mindenki!
EDIT: Grat NYÚL (= Nevl)!
grat Nevl az elsõ bedarált 200ashoz ;)
Grat Kurosaki Ichigo!
Grat Nevl!
Grat Member, Nevl és Kurosaki Ichigo a postfordulókhoz, csak így tovább! :jee:
Grat Nevl! :appl:
Grat blarke a harmadik ezredfordulóhoz! :appl:
Grat Gabi! :appl: :appl: :appl:
köh-köh. Képeket linkben :p
köszi K_T! :D
Member: ha ez nekem szólt, akkor el kell téged keserítselek, hogy ezt biza nem veszem magamra, mert az anyum neve :p
valaki láttam hogy avát váltott, és mintha ^^ lenne a nevében, grat neki *feledékenységmiattvörösödõ shy smiley*
Quote from: blarkeMember: ha ez nekem szólt, akkor el kell téged keserítselek, hogy ezt biza nem veszem magamra, mert az anyum neve :p
GRAT MISI! :appl: :D
erre csak azt tudom mondani, hogy
1. sérted a netikett anonimitását;
2. kiszolgáltatod más személyi adatait;
3. a Gáborokat nem mindig becézik Gabinak (különösen bébigabi meg a megasztárosgabi óta vagyok rá rühes, ha picsanéven neveznek);
4. MÁR MEGINT BENYOMTÁL EGY KÉPET, HOLOTT LINKELNI IS LEHET! -_-
Quote from: blarke4. MÁR MEGINT BENYOMTÁL EGY KÉPET, HOLOTT LINKELNI IS LEHET! -_-
Sõt, a szabályzat erre kér mindenkit...
Gratulálok blarke a 3000-hez! :appl:
Grat Blarke!!!! :jee:
Grat blarke Member Nevl & Kurosaki Ichigo!
köszi Vili RE@L Predaking :)
Member: köszönöm.
Nehogymá én maradjak ki: omedeto blarke!:appl:
(és a nevedet örökre írás szerint fogom ejteni)
És grat a többieknek is, nem tudom, kiket kellene sorolnom...:appl:
Quote from: HVp213Grat blarke Member Nevl & Kurosaki Ichigo!
ehhez csatlakoznék. :appl:
Grat Yatinak, aki úgyse jár erre,de köszönöm neki, hogy olyan kawaii^^ :appl: :D
Grat blarke! :appl:
Grat Kurosaki Ichigo! :appl:
Grat Member! :appl:
Grat Nevl! :appl:
:appl: @ Pirula fuer deh 2200!
köszönöm Araki, és nyasgem, ha valaha is blarke-ként ragozod a blárkot.
köszi Yakumo, SaiyaGin :)
:merci: blarke!
Grat kocsmáros-úr!
Gratulálok mindenkinek, akinek a távollétemben valami nagy tettet sikerült végrehajtania.
Didico-nak az öregedésért.
Necridnek, Pirulának, K_T-nak, Alkyrának, Membernek, meg akiket még kihagytam, a hosszú idõ óta tartozó intenzív fórumjelenlétet számszerûsítõ postfordulókért.
Arakinak a postszámért és a termetéért.
blarkenak a háromezerhez, meg ez egész dumához, amit itt ebben a threadben lenyomott.
Valakinél talán megint volt valami sig vagy másik szülinap vagy valami ami nem postforduló, de a nagy tömegben elkallódott.
És végül grat mindenkinek, aki mindezt követi és rendszeresen lelkesen gratulál mindenkinek mindenért :jee: Gambatte!
Off:
QuoteMiért? A 180 cm nem magas. Az osztályunkban, kb ilyen magasságban találsz mindenkit... kivéve persze engem...
A régi szép idõkben, az én generációmban (4 év van köztünk ;-) egy 180cm-es csaj még magasnak számított, persze nem is olyan hihetetlenül batárnagynak, de magasnak. Viszont nálatok az osztályban minden lány ekkora? Mi ez, viking tagozat? :D
GRAT mindenkinek. akit esetleg kifelejtettem és fogok! :D
és GRAT Kvikinek! Végre egy jó Ava, mert mintha Luke fiú nem hasonlított volna rád:lol: bár ez se :o (szóval nem kell megölni:D) de ez ugye legalább Hellsing! (passzol hozzád:jee: ) :appl: :appl:
Grat Pirula! :appl:
Régen volt, de elnéztem...köszönöm szépem Kuro_Tenshi és HVp213!
grat Kvikveg az avához... :rolleyes:
GRAT: blarke, Pirula, Member, Nevl, Ichigo, Preda, és mindenki másnak akit kihagytam volna!!! :appl::jee::appl:
Quote from: Yakumo...
és GRAT Kvikinek! Végre egy jó Ava, mert mintha Luke fiú nem hasonlított volna rád:lol: bár ez se :o (szóval nem kell megölni:D) de ez ugye legalább Hellsing! (passzol hozzád:jee: ) :appl: :appl:
Koszi!
Ez volt kb az elso avam. :)
Masik Luke-osat akartam, a klasszikus, naplementeben beall, nem szel nem fujja szoke hajat-tipusut, de helyette olyanokat (http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Mark_Hamill.jpg) talaltam, hogy inkabb nem keresgeltem tovabb... :eeek:
Grat Pirula!
Grat blarke! :eek:
Es grat annak, akinek Oh, my Goddess alairasa van, a kozepso fekete-feher kep kivalo. :jee:
edit: megvan, Danhibiki.
Grat blarke, Kvigveg és Pirula! :appl: :appl: :appl:
Meg aki kihagytam, persze. :D
Ja, persze, és (Dan)hibiki Ryoga! :hehe:
Gratulok Kvikveg az avadhoz! :appl: (ronda nyelve van :D)
Gratulok Pirula a 2200-hot! :appl:
Grat végre visszatért a Master! :p hát má nem ma volt mikor eltünt... -_-
(látszik is h a fiatalság nem is emléxik erre ^^")
köszi Kvikveg, Member (utóbbinak ez már a második :D)
és grat mindazoknak, akik megérdemlik :D
Grat Yakumo! (micsoda változások :3x3: )
Gratulalok Yakumonak az uj avatar / szigno paroshoz. ;]
Grat Vili! :appl:
mivan Yakumo, lassan de biztosan téged is megfertõzött az avaváltás? :D
oh franc má megen
de azé kössziiii ^^"
Van ellenszer: töröld a régi postjaidat :__devil:
Grat mindenkinek, mindenhez! :appl:
Külön grat:
Kvikveg: NICE AVA :jee:
Yakumo: micsoda új dizájn! :appl:
Predaking: grat az új sigedhez! :appl:
Jééé, tényleg! Észre sem vettem, hogy ez a 333. postom... Köszi Kuro_Tenshi!
Grat Member 1,666-hoz... :appl: és :merci:
Kihette volna hohy megélem ezt a napot mikor Yakumo avát és signhet cserél.
[SIZE="5"]TÖRTÉNELMI ESEMÉNY!!!![/SIZE]
Gratulálok hozzá Yakumo! :appl:
Bezzeg az én singváltozásomat senkisem vette észre Lythisen kivül :bruhuhu: ( :D :D)
Grat Kazenokizu 333-hoz :D
Preda: talán mert az nem akkora dolog, ja meg nálam le vannak tiltva a sign-képek, hogy home-safe legyen :p
Grat Kazenokizu! :appl:
Meg úgy általában mindenkinek! :appl:
Grat Alkyra!
Grat Yakumo az új ava/sigó-hoz!
Grat blarke az új signóhoz Dokuro-Chan RULZ!!! :D
Grat member az új sigóhoz!
Relunx
Grat RE@L! :appl:
Relunx :merci:
Grat Re@l :appl:
Köszönöm szépen! Nekedis Member a rengeteg posthoz szinte már :) sõt mindenkinek aki rengeteget postol!!!!
Grat Yakumo az ava es alairascserehez! Hasonloan nagyot neztem, mint Predaking. :jee:
Gratulálok Yakumo a megújolásodhoz...:jee:
grat Yakumo a nyú dizájnhoz!
köszi Relunx!
grat Vili az 1600hoz!
333, 1666 nekem nem tetszik, nem is gratulálok értük :p
KösszKössz blarke!
Akkor NAGY levegõ, és:
Köszönöm Vili, Rage, K_T (M), (bár te csak itt csípkelõdõl;)) kazenokizu, Preda (:lol: ) ,Member (mert a "meg úgy általában mindenkinek"-ben én is benne vagyok:D) ,Relunx, HellsingMasterLady:D, Danhibiki, blarke! :merci: ALL!
És GRATulálok
Predakingnek az új Signhoz és :ejnye: ,mert Kaze igenis észre vette, nem csak Õkawaiisága (Lythis)!
Vilinek, mert megint sokat postolt!:D
Pirulának a 2200-hoz!
Grat Membernek is új signóhoz! Még tuti nem gratoltam:o
Grat Alkyra-nak is!
És GRAT mindenkinek, aki megérdemli ezen kívül és tarack módon kifelejtém vala:D!
EDIT: mint pl. blarke akinek Gratolnom kell a 3000-hez utólag is! :appl:
KösszKössz blarke & Yakumo!
Grat Yakumo a vérfrissítésnek!
Grat Vili az 1600hoz!
:merci: RE@L!
Grat Didico a 200. postodhoz! :appl:
Akárhogyan is sietsz, nem fogsz utolérni!:beeee:
Grat Didico! :appl: Ha viszont a begépelt sorokat számolnák, éhenhalnál. :__devil:
Quote from: MemberGrat Didico! :appl: Ha viszont a begépelt sorokat számolnák, éhenhalnál. :__devil:
Elmehettek a hugoddal a tudjátok hova!:grrr: De azért köszi!
(Ezért holnap mit kapsz Araki-neechan! Meghalsz! beköplek Detti-channak, aztán megkapod a magadét, sõt ráduszíttom a Miskáékat, had büdösödjenek melletted!):lame:
Grat Yakumo az arculatváltáshoz!
Most nézed a Saikano-t vagy csak elõkerültek a képek/hangulat?
Grat Didico a 200-hoz!
Arigatou My Master!
Grat Didico!
Jeeeeej Yaku!!! :D
Quote from: RamizJeeeeej Yaku!!! :D
Ez biztos egy Grat:D Kösz^^
Quote from: MohaGrat Yakumo az arculatváltáshoz!
Most nézed a Saikano-t vagy csak elõkerültek a képek/hangulat?
Köszönöm! Most néztem meg másodszorra. És úgy döntöttem méltó arra, hogy átvegye hõn szeretett elsõ anime-m helyét, amit azért tartottam (tartok most is) nagy becsben, mert az elsõ komolyabb anime-m (de inkább mangában) volt, amivel találkoztam és megszerettem. (3x3Eyes)
De a Saikano nagyon komoly, nagyon jó, és nagyon-nagyon:jee:
Quote from: ShiroiGratulálok Yakumo az új egyéniségedhez! Okos választás volt ... :jee:
Köszönöm Nagyfehér! :zen:
Grat Didico for tú hándrid! :appl:
Grat Yakumo!!!
Quote from: LythisGrat Yakumo!!!
Köszönöm 'kawaiisága! :merci:
:eek: Váááá, Ramiz de ronda Ava! :D GRAT! :hahaha:
Grat Ramiz!
:merci:
Quote from: Yakumo:eek: Váááá, Ramiz de ronda Ava! :D
Magamban G**imanónak hívom. :)
Gratulálok Ramiz az új avádhoz. igen......hogy is mondjam.......érdekes. :appl:
:D
Grat Ramiz :appl:, már az avád is tök olyan, mint a profile! :D
Ramiz... :eeek: Mi ez???! Ezt mar nem raknam ki fogadasbol! Ehhez kepest Mr Hyde szepsegversenynyertes!:eek:
Azert... gratula... ha masert nem, hogy tudtal ilyen remeset talalni...:eek:
Grat Ramiz :appl:, már az avád is tök olyan, mint a profile! :D
Gratulálok White SeeDnek a 2000. posthoz és a cég adóbevallásához! :appl:
Grat White SeeD 2000-hez! :appl:
Grat Didico 200-hoz! :appl:
:eek: Ramiz! Rettentõ az új avád, de azért grat! :D :appl:
Grat mindenkinek akinek kell! (általánosságban) És arigato!:)
Grat White SeeD a 2000-hez! :appl:
Grat White Seed a 2000hez! :whoah:
Grat Zimar & White Seed!
Gratuálok White Seed a 2000-hez! :appl:
Grat Ramiz és White SeeD!!
Raggie! Király az avád!!! :cool: :kiraly: :hail: Már ezért érdemes volt visszakapcsolnom az avákat! :D
GRAT White Seed a 2000-hez!! :jee: :whoah: White Seed 2000. Milyen jól hangzik! Nyissunk céget! :lol: :jee:
Grat Ramiz!
Grat White SeeD!
Grat Raggie!
Relunx
Kösz Ramiz koma és Relunx! Tudom, hogy király ezért raktam be!! ;)
De a tiedhez Ramizkám én ha megengeded nem gratulálok... :ejj:
Gratula White_SeeD!:appl:
grat SeeD a 2khoz! grat Raggie az új signhez! grat Ramiz az új avához (csatlakozol az 1 hét - 1 ava mozgalomhoz? :3x3: )
meg mindenki másnak is, akinek kell/megérdemli/nem érdemli meg.
Grat Raggie! De már régebbóta ez van nem? Amúgy See you space cowboy rulZ!!!!
Quote from: Raggie GordonDe a tiedhez Ramizkám én ha megengeded nem gratulálok... :ejj:
Kiakadsz egy igazi PÁNKtól? Elpuhultál az iskolában, Mazsikám... szegény Hang ha látna, megbánná, hogy beavatott... :rolleyes:
Grat Raggie Gordon! :appl:
Grat akinek kel!!!!!!!!!!:hahaha:
Gratulálok az újdonsült Senior Membereknek...:appl:
de akkor is én voltam az elsõ, aki ilyet tett a fórumon XD
azért persze grat mindenkinek :)
Grat mindenkinek mindenért amit az utóbbi idõben elért!
Relunx
Grat akinek jár a Grat!
Végre ismét lehet viccelõdni majd a nevemmel. :p
Amúgy gratula mindenkinek, aki nem veszítette el a counterje 75%-át! :appl:
(Nem mintha hiányozna, töröljük, vazz...)
Quote from: kikuchiyoMegjött a 3-kyuu eredményem. Passed, 345/400!
:whoah: :hopp: :lazza:
:tezsvir: :hail:
GRAT kikuchiyo-nak én is! :jee: :appl:
baazzz 236 postom van! :D :hahaha: Tök király! Eskü! :hahaha: :whoah: :whoah: Az ember elhúz 2 napra Debrecenbe oszt lenyúlják a postjainak a nagy részét^^ :hopp: :lul:
Quote from: Yakumobaazzz 236 postom van! :D :hahaha: Tök király! Eskü! Az ember elhúz 2 napra Debrecenbe oszt lenyúlják a postjainak a nagy részét^^ :hopp: :lul:
:D
Valahogy én is így voltam reggel vele. Napokig elment a netem, ma visszatérek, erre csak 401 postom van és csak nézek, hogy mi van itt :eeek: :3x3:
A rep power úgylátszik hasadóanyag. Nálam ma érte el a felezési idõt :D
Szerencsére visszamenõleg még nem módosultak, így még van 79 rep pontom... még.. :3x3: :D
Várom azt az idõt, amikor mindenkinek 0 postja lesz hivatalosan... ;)
Quote from: MemberVárom azt az idõt, amikor mindenkinek 0 postja lesz hivatalosan... ;)
nem posts: 0 kell. hanem a posts: sor mint olyan eltörlése. de már megint norma felett dolgozok.
Quote from: blarkenem posts: 0 kell. hanem a posts: sor mint olyan eltörlése. de már megint norma felett dolgozok.
Ezért biggyesztettem oda, hogy "hivatalosan". Tehát lehet 8000 is, de mégse látszon... Tudom, hogy keményen dolgozol, talán beérik a gyümölcse.
Grat a post lezuhanoknak :D
Mondjuk tetszet hogy elmegyek kedden Iaido edzésre szerdán meg arra jövök haza hogy a 666 post helyet fogadott a fele :confused: Habár biztos megvolt az értelme.
Wakarimashita Shiroi sensei :D És bocsi az Offért.
Kösz blarke, RE@L és Member! Azért vagyok büszke az aláírásomra mert én csináltam! :D
Grat kikuchiyo a sikeres nyelvvizsgához! :appl:
Ahogy Moha mondja, grat kikuchiyo! :appl:
Grat Kikuchiyo, és grat Rounin az ava-hoz!!:jee:
Quote from: LythisGrat Kikuchiyo, és grat Rounin az ava-hoz!!:jee:
Elsõ részhez csatlakozom, másodikat támogatom :__devil: Kösz^^
Gratulálok Rounin és Lythis az avátokhoz. :appl:
Mind2 :cool:
Quote from: ShiroiGratulálok az új avatar-okhoz Rounin és Lythis! Remélem sokáig maradnak.
Support that!
Quote from: ShiroiGratulálok az új avatar-okhoz Rounin és Lythis! Remélem sokáig maradnak.
Szóval ez most nem kislányos^^
:merci: Shiroi, Predaking, Yakumo^^
Most hogy már tudom is mi az a sankyuu, Gart kikuchiyo! :appl:
Grat új avákhoz meg egyben signókhoz is ha volt valakinek, mivel azokat úgyse látom :appl:
Gratulálok az új avatar-okhoz Rounin és Lythis!
Relunx
Grat Relunx! :appl:
Asszem mostantól csökkenni fog ennek a lapnak is a forgalma :D
:merci: Kuro_Tenshi!
Relunx
Grat Relunx az 500-ért! :appl: :hahaha: :whoah: Hát nem király? Újjászülettünk! :D
Grat Relunx az 500hoz! :appl: (De régen gratulálhattam vkinek párszázért :rolleyes: )
Gratulálok Relunx az 500hoz! :appl: Csak nekem van dezsávüm? :D
:merci: Yakumo, Member & Predaking!
QuoteOriginally Posted by Yakumo
Grat Relunx az 500-ért! :appl: :hahaha: :whoah: Hát nem király? Újjászülettünk! :D
Yeah...The Death and Rebirth...
QuoteOriginally Posted by Member
Grat Relunx az 500hoz! :appl: (De régen gratulálhattam vkinek párszázért :rolleyes: )
Yeah...The Good'ol days come back...
QuoteOriginally Posted by Predaking
Gratulálok Relunx az 500hoz! :appl: Csak nekem van dezsávüm? :D
Yeah...everybody have deja-vu feeling...in these days...
Relunx
Grat SaiyaGin 201-hez! :appl:
grat relunx és saiyagin! :)
Grat Saiyagin! :appl: Csak így tovább! :jee:
GRAT Saiyagin és Relunx! :appl:
GRAT Necrid az aláíráshoz! :D (bár nem tetszik:D)
Quote from: YakumoGRAT Necrid az aláíráshoz! :D (bár nem tetszik:D)
Nézd meg a School rumble-t utána tetszeni fog :)
Gratulálok a "harciistenarcú" Hanai-dhoz, Necrid! :lol: Te csináltad, vagy készen vetted? :)
Quote from: MemberGratulálok a "harciistenarcú" Hanai-dhoz, Necrid! :lol: Te csináltad, vagy készen vetted? :)
:merci: én csináltam :)
Grat Necrid az isteni aláírásodhoz! Pont ezt láttuk tegnap!
A magyaroddal meg nincs semmi gond, ugyebár ezt a nyelvet mi is halálunkig fogjuk tanulni!:)
Quote from: Necrid:merci: én csináltam :)
Akkor ehhez is gratulálok! :appl: Már csak a [COLOR="Yellow"]SSJ2 Harima [/COLOR]hiányzik. :D
:merci: Araki. :)
Grat Necrid az új Signóhoz!
Relunx
Grat mindenkinek!:appl:
kösz Relunx :)
:eek: ÁÁÁÁÁÁÁ, majdnem elfelejtettem!!! :eek:
[SIZE="4"]:appl:[COLOR="Blue"]BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, RE@L!!![/COLOR][/SIZE]:appl:
Quote from: Member:eek: ÁÁÁÁÁÁÁ, majdnem elfelejtettem!!! :eek:
[SIZE="4"]:appl:[COLOR="Blue"]BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, RE@L!!![/COLOR][/SIZE]:appl:
Így is van!
[SIZE="3"][COLOR="Red"]Boldog Születésnapot![/COLOR][/SIZE] :appl: :appl: :appl: (http://usteam.hu/pictures/b/pics/1131927285610.gif) :appl:
Happy Birthday!
Nicsak, RE@L hirtelen felnõtt!
Boldog szülinapot, és sikerekben gazdag új évet!
[SIZE="5"][COLOR="Red"]BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, RE@L!!![/COLOR][/SIZE]
:appl: :appl: :appl: :appl: :appl:
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!!!
Boldog Születésnapot RE@L! :)
Köszi szépen nekedis!!! Skacokkal m1ünk péntken Inside-ba.:lazza:
Boldog Szülinapot! :appl:
Elõre is jó bulizást, csak vigyázz is magadra! :whoah:
HB RE@L!
Grat Fazék!
Grat Fazék :appl:
[SIZE="1"]*nagy irígykedve néz és azon gondolkozik, vajon mikor fog õ is ott tartani... talán neki kéne keményebben állni...*[/SIZE]
BSZ Real!!! :appl:
Grat Fazék!!! Csak így tovább!!! :kiraly:
Lehet bunkó vagyok, de mihez kell Gratulálni Fazéknak? (postszám nem kerek) :D :lame: *nemtudni*
De kit érdekel? Biztos megvan rá az okotok, ha gratoltok Neki:D
Szóval
GRAT Fazék, amiért megérdemled! :D :appl: :appl: :jee: :D
Quote from: K_T-> Offtopic
Neki is meglett a 4-kyuu
JEEEE!! Láttam, kösz! :whoah::whoah:
Quote from: YakumoLehet bunkó vagyok, de mihez kell Gratulálni Fazéknak?
-> Offtopic
Neki is meglett a 4-kyuu ;)
Gratulalok Fazek! :jee:
Ty Ramiz!
Grat Fazék!:jee:
BoldogSzülinapot RE@L!
Grat Blimp! :p
Ty HVp213, grat Blimp!!!
gratulálok minen ma érintett ünnepeltnek aki még idõben s ügyesen megszabadult, attól a kis feles Y-kromoszómától :D
blimpnek én má láttam a papírját, is, de h tovább fényezhessétek neki meg mésnak is névnapot:)
Grat Fazék! :appl:
Affene, már megint megelõztek! :grrr:
[COLOR="Red"]
:appl: BOLDOG NÕNAPOT MINDEN USTEAM VIRÁGSZÁLNAK!:appl:
[/B][/COLOR]
Már ha csak jelképesen is. :rolleyes: (http://www.omniplan.hu/2003-Val25/5793-Flowers.jpg)
Boldog Szülinapot santito (28), Jaina Solo (20)!!!!! És minden kedves hölgyeménynek boldog nõnapot!!!!!
Minden lánynak boldog nõnapot kívánok!!!:tezsvir: :appl:
Grat Rage az újboli Senior membershiphez! :appl:
Boldog nõnapot! :)
Boldog nõnapot! (http://usteam.hu/pictures/a/pics/1141821282464.jpg)
Quote from: SaiyaGinBoldog nõnapot! (http://usteam.hu/pictures/a/pics/1141821282464.jpg)
Ezt az ünnepet is be kéne szüntetni...Kicsit elavult és fölösleges.Egy régi rendszer utolsó maradványainak egyike....
Quote from: ItachiEzt az ünnepet is be kéne szüntetni...Kicsit elavult és fölösleges.Egy régi rendszer utolsó maradványainak egyike....
Egyetértek. Teljesen felesleges.
Ha már itt tartunk, minek vannak névnapok is? Tök elavult
Meg a szülinapok... egy idõ után tök ciki, ha valaki felköszönt, de az is rossz érzés, ha nem.
Meg egyáltalán minek vannak ünnepnapok?
Lehetne minden nap ugyanolyan x@r hétfõ, és az hûdesirály lenne
:rolleyes:
Amúgy Grat 999-hez! :appl:
Tök jó ezt kitárgyalni, amikor nekem névnapom van. :p
Amely ünnepeket én fontosnak tartok, az a Valentin és a Születésnapok (ja, majd Gay Folks Day, mi?! :D), a Karácsony tökre hangulattalan, a Húsvéttal együtt, Okt 23.-ról nem is mondok semmit, mert megköveztek, a Márc 15. mondjuk logikus, de minden alkalommal ugyanazt végighallgatni. x_x
Quote from: MemberTök jó ezt kitárgyalni, amikor nekem névnapom van. :p
Amely ünnepeket én fontosnak tartok, az a Valentin és a Születésnapok (ja, majd Gay Folks Day, mi?! :D), a Karácsony tökre hangulattalan, a Húsvéttal együtt, Okt 23.-ról nem is mondok semmit, mert megköveztek, a Márc 15. mondjuk logikus, de minden alkalommal ugyanazt végighallgatni. x_x
Egyetértek.Én tuti nem kövezlek mivel mivel anti-nacionalista vok...Ja a Valentin Nap tényleg egy értelmes ünnep.Kár, hogy itt nem úgy van mint Japánban....
Quote from: ItachiEgyetértek.Én tuti nem kövezlek mivel mivel anti-nacionalista vok...
Akkor te sem cukrász vagy (nem általánosítanék, de a tapasztalat közbeszólt). :D
QuoteJa a Valentin Nap tényleg egy értelmes ünnep.Kár, hogy itt nem úgy van mint Japánban....
Ja, Valentin + Fehér nap... Ezért érdemes volt belenézni az AGM-be (bocs, Dan :hehe: ).
Boldog nõnapot! Legalább ezen a napon boruljunk a nõk lábai elé! :D
:hail:
[SIZE="5"][COLOR="Magenta"]Boldog nõnapot[/COLOR][/SIZE]
Boldog nõnapot a fórum minden egyes hölgyének!
Boldog szülinapot RE@L! Bocs de nem vettem észre.
Quote from: LazzaretBoldog nõnapot! Legalább ezen a napon boruljunk a nõk lábai elé! :D
:hail:
Én más napokon is szívesen borulok a nõk lábai elé, csak jelentõsen más célból. ;) :hopp: :D
[COLOR="Red"][SIZE="4"]Boldog Nõnapot minden Hölgynek! [/SIZE][/COLOR]edit: GRAT Alkyra az aláírásért! YO! :jee:
Köszönöm a gratokat. :)
[SIZE="1"](vki miatt, aki nem mondom meg kicsoda, de egyszer láttam online és néha többször is, meg igazán nem tartom helyesnek elárulni, meg õ elõtte kibeszélni, amirõl úgyse tud senki, és a rejtélyes beszéd se kenyerem, és különben is jobb csak sok-sok post-ot beírni össze-vissza, szóval miatta innentõl hívjatok inkább Péternek)[/SIZE]
de szóval természetesen a lényeg lemaradt... ismét eltöltött saját fontosságom tudata... :rolleyes:
szóval Boldog Nõnapot kívánok az érintetteknek! :)
és boldog névnapot a Zoliknak is, egye-fene kivétel nélkül...
Boldog nõnapot minden kedves delikvensnek!
És grat Fazéknak a nyelvvizsgához, akit egy általam dekódolhatatlan szöveg alapján most Péternek kell hívni, vagy mi van ?!
Sok boldogságot minden nõnemû egyénnek :) (http://www.hung-art.hu/kep/v/vass/muvek/viragcso.jpg)
Köszönöm az "érintettek" nevében is!:D
Boldog Nõnapot! :)
Grat Ramiz! :appl:
Grat Ramiz!
Grat Fazék!
Boldog nõnapot minden kedves anime-rajongó delinkvensnek! (sorry hogy csak így utólag)
Boldog Szülinapot Re@l!
Relunx
Óóóó! Mennyi udvarias férfiú!
Köszönöm szépen a nõnapi jókívánságokat! :D
Jah... igen... én is 4 nap múlva nézek fel ide. Így útólag köszi a Nõnapi kívánságokat, meg stb. És útólag Boldog Névnapot member-kunnek.:lame: És azoknak Boldog Születésnapot, akiknek ma van! :)