Onegai Twins
Megvan már egy éve is, hogy megnéztem az Onegai Teacher-t. Az nagyon tetszett, mai napig egyik kedvencem ebben a műfajban. Onegai Twins-szel úgy voltam, hogy elrakom későbbre. Nos, jól elraktam, de tegnap sikerült befejezni.
OP/END nem rossz, mindig végignéztem. A történettel is rendben volt minden, érdekes a story. Adott egy programozó fiú és két rokonnak mondó lány egy háztartásban. Vajon melyikük a rokon és melyikük az idegen? Nagyszerű Ecchi romantikus vígjáték. A végével nem voltam kibékülve, igazándiból kiderül minden. Happy end stb, egyedül a megvalósítással nem értettem egyet. Gondoltam az OVA majd még tesz a sorozathoz valamit, hát tett, csak nem azt amit vártam.
Összeségében nagyon jól szórakoztam rajta, de az Onegai Teacher-t nem sikerült felúlmulni nálam. (igaz, nem folytatásról van szó, csak néhol feltünedeznek a teacherből ismerős szereplők)