Filmek (minden, ami nem japán)

Started by Flaser, 2004-09-15, 11:18:12

Previous topic - Next topic

SaiyaGin

SW 8

A jobb későn, mint soha mondást követve én is megnéztem a filmet.
Lényegében egyetértek Kiku véleményével, úgyhogy a hosszas elemzést mellőzöm is.
Alapvetően elszórakoztatott a film, még ha túl hosszúnak is éreztem, ennyi eseményből ki lehetett volna hozni akár két rövidebb filmet is. Leia űrbéli kalandja sokakhoz hasonlóan nálam is a  :facepalm: reakciót hozta elő, az viszont tényleg majd elnevettem magam, amikor Snoke [spoiler]önelégülten beszél arról, hogy ismeri Kylo Ren minden gondolatát, majd Ren pár másodperc múlva bebizonyította, hogy Snoke téved.[/spoiler]

A poénok többsége (meg a lundák porgok) nélkül pedig nagyon jól el lettem volna.

blackronin

Avengers: Infinity War (2018)
Mai napon volt szerencsém megnézni a Marvel legújabb üdvöskéjét, a 10 éve várt Végtelen Háborút.
Megkaptam azt, amit reméltem, Thanos remekül ki lett bontva, valamint igazából az ő lelki utazásáról szólt az egész mozi.
A szereplők jól lettek mozgatva, de a vége mindent vitt.
A Russo testvérek meglépték azt, amit csak titkon reméltem, így egy újabb pont nekik.
Nálam a film 9,5/10.
A hype most teljességgel megalapozott volt.  :smile:

blackronin

Venom 2. trailer
Az első előzetes is bíztató volt, de a most kijött új trailer tökéletes volt.
Tom Hardy remek Venom lesz és úgy tűnik, hogy az ellenfele Anti-Venom lesz.
Most már csak össze kellene ereszteni Pókemberrel ezt a Venom-ot a következő filmben és boldog leszek.  :smile:

blackronin

Solo, a Star Wars story
7,5/10
Nekem az év egyik meglepetése lett.
Mindenhol lehúzták, porba tiporták, de amikor most megnéztem blu-rayen eredeti hanggal...
Egy teljesen vállalható SW filmet kaptam, jó szereposztással és kellemesen izgalmas történettel.
Voltak visszakacsintások meg poénok, de mind rendben volt nálam.

Nem kell mindig hinni a kritikáknak szerintem.
De mindenki döntse el maga, ha megnézte a filmet.

chilip

Quote from: blackronin on 2018-09-22, 21:48:40
Solo, a Star Wars story
7,5/10
Nekem az év egyik meglepetése lett.
Mindenhol lehúzták, porba tiporták, de amikor most megnéztem blu-rayen eredeti hanggal...
Egy teljesen vállalható SW filmet kaptam, jó szereposztással és kellemesen izgalmas történettel.
Voltak visszakacsintások meg poénok, de mind rendben volt nálam.

Nem kell mindig hinni a kritikáknak szerintem.
De mindenki döntse el maga, ha megnézte a filmet.

én is nemrég néztem meg, sztem 5/10 < átlagos >. Han egy kicsit "fura" volt nekem, a meglepetés cameo a végére nem kellett volna (már betuszkolják azt a karaktert oda ahova lehet). a film oké volt (mínusz az SJW-s robot), egyszer nézhető. Örültem hogy nem adtam rá ki pénzt. A probléma még mindig a 8assal van, a frencsájz halála lehet az a szar :(

Kvikveg

Solo
En repulon neztem, es a felenel abbahagytam annyira borzalmasan eroltetett volt.

A Quiet Place (2018) imdb
Ez kellemes meglepetes volt. A felallas minimalista, a kivitelezes jo hangulatu es elvezheto.


Ramen Heads (2017) imdb
:D Kivaloan szorakoztam.
A ramen tortenelmi attekintese es variacioinak bemutatasa, ezenkivul a ramenfozo MUHELY hattertitkai. Vigyazat, ... hova tunt a hanyos smiley?!
WARNING: module "coffee.exe" did not run correctly. Brain running in limited mode.
Do not meddle in the affairs of dragons for you are crunchy and taste good with ketchup.

pintergreg

A Solo szerintem jó. Jobb mint a fősodorbeli filmek az évtizedből.

Quote from: chilip on 2018-09-23, 11:26:05
a meglepetés cameo a végére nem kellett volna (már betuszkolják azt a karaktert oda ahova lehet).

Erre még így nem gondoltam, van benne valami.

blackronin

Avengers: Endgame
9/10
Ezzel a filmmel valóban egy korszak zárult le.
Nem volt tökéletes, de ilyen kariberű film tényleg nem készült eddig.
Ami több mint 10 évet és két tucat filmet fogott egybe.
A végső csata pedig önmagáért beszélt, a moziban nem semmi élmény volt!  :smile:
Szép munka volt, Russo fivérek!  :jee:

Fazék

másik vélemény:

I'm too whatever for this shit.

felejtsük már el a 24fps-t. egy hányás volt az akciójelenetek többsége

azok a nagykanállal a torkodon lenyomós 200-as betűmérettel villogó "DRAMA" cringefest jelenetek leírhatatlanul fájdalmasak, bénák és unalmasak voltak. többször is majdnem elaludtam

a sztori felejtős volt. a zseniális megoldásukra nincs elég facepalm az interneten.

belátom, az előzmény filmek 80-90%-át láttam "csak" kb, de nem hiszem hogy a maradék 10-20%-on múlt a hatalmas beleérzés a hősök nyomorékságához.

teljesen súlytalan, következmények nélküli átlagos film

Thor jelenetek faszák voltak

6/10

disclaimer:
Thor- Ragnarok volt részemről a csúcs. ez a Marvel világ komolyan vehetetlen, az a film legalább kellően ráment a szórakoztatásra, miközben mégis egy koherens egészet alkotott

Squazee2005

#8679
+ ugyanehhez:

Inkább pozitív volt az élmény, igaz nem mindennap nézek 3D-s filmeket, de egyes jelenetek gyönyörűek voltak. Nekem most a látvánnyal nem volt különösebb gondom, bár néha a szemem nem állt be 3D-re és a kapkodós jelenetek számomra még mindig élvezhetetlenek. Ez nem tudom, minek a hibája, a filmé, a vetítésé, a szememé, passz.
Én örültem annak, hogy figyeltek a szórakoztatós részek megtartására, mert az ilyen típusú filmek, ha túldrámázzák, akkor azok elég bénák tudnak lenni. Így is volt dráma elég, persze. Tetszett a Kapitány története, Tony-é úgy-ahogy, várós a Galaxis őrzői három is ezek után.
Thor kellemes meglepetés volt a végével együtt.

Én még egy fél órát elnéztem volna.  ^^" Talán a többi filmben visszautalnak erre az időszakra. Nekem ugyanúgy tetszett, mint az előző, a Végtelen háború talán egy hajszállal azért jobban tetszett.

Más:
The Ballad of Buster Scruggs

A vadnyugatra és a halálra felfűzött történetek tetszettek. Ez talán a tipikus "bölcsészfilm"? Szép volt és elgondolkodtató. Meg egy picit szórakoztató.

Kvikveg

WARNING: module "coffee.exe" did not run correctly. Brain running in limited mode.
Do not meddle in the affairs of dragons for you are crunchy and taste good with ketchup.