Írások

Started by Ramiz, 2004-02-26, 13:57:47

Previous topic - Next topic

Bruce

Quote from: DamnatusHali!

Nameg kisvirag E/1-ben írta a történetet! Ezért nem halhatott meg a fõhõs!
Ki tudja, lehet hogy Szent Péternek mesélte...
Nah... végre sikerült idõt szakítanom, és elolvastam majd egy hónap termését... Eltartott egy darabig, de nagyon jól esett, már hiányzott... elvonási tüneteim voltak meg minden... És végre megint volt próza! Ez oly jól esett fáradt lelkemnek... szipp... Csak senki ne hagyja abba... talán még én is kedvet kapok fõnixest játszani :rolleyes:

And my soul from out that shadow that lies floating on the floor
Shall be lifted - nevermore!

Rounin

Quote from: DamnatusHali!

Nameg kisvirag E/1-ben írta a történetet! Ezért nem halhatott meg a fõhõs!

Ömmm... erre azért nem vennék mérget. Legutóbb elég sápatag volt :D

Bruce : erkölcsileg támogatom ;) Az ötletet. Kucc.

Damnatus

Hali!

Quote from: RouninÖmmm... erre azért nem vennék mérget. Legutóbb elég sápatag volt :D
Fogadjunk, hogy nem halhat meg ;) !

kisvirag

hm, van egy tokjo kappadok diszciplina, aminek a 7. szintje a porrá omlás, és ien alakban a napfény se bánthassa a vámpirt :)
bár a novell nem a WoD szerint irodott, dehat *huncut pillantással vállat von*
Az emberek azért magányosak mert falakat építenek hidak helyett.

Meske

#1534
Jó sokat írtatok, mióta nem voltam, csak így tovább! :jee:
Nekem is készülõben van egy kis sztori, csak még nem tudom hogy fejezzem be...
Ja és még egy mese is készülõben van, de annak még csak a címe van meg... :p

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

kisvirag

körkérdés:

szerintetek az Albertes sztorik elbeszélõje férfi vagy nõ?

akarok irni hozzá egy ujabb epizodot, de amig ezt nem tisztázom, el vagyok akadva :))
Az emberek azért magányosak mert falakat építenek hidak helyett.

Meske

Bár én még csak egyet olvastam el közülük, de szerintem nõ.
Bár lehet, hogy csak azért képzelem nõnemûnek, mert te is az vagy... :rolleyes:

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

Damnatus

Hali!

Szerintem meg férfi! ;)

kisvirag

Nos, hosszas rágódás és mindenféle után ugy döntöttem, nõ lesz az elbeszélõ. Emiatt bizonyos részeket át kell majd írnom az elsõ kettõben, de már most úgy néz ki, hogy ebbõl akár egy regény is össze tud majd jönni, amennyi ötletem lett hozzá. Addig is itt egy újabb részlet, ami az elsõ kettõ elõtt játszódik jóval. még nincs befejezve, de szerintem igy is megállja a helyét :)

Ja, másik kérdés, a másodikból nektek mi jött le, milyen korban lehetünk, milyen dátumot írhatunk?

Kellemes nyáréj volt. Odafenn a  Hold csendben rejtette fogyó arcát, szégyellõsen közvetítette a messzejáró nap fényét. Elgondolkozva ültem a parton, és figyeltem a Holdat. Régi játék volt ez kettõnk közt. Õ rótta kiszabott, években nem mérhetõ, örök útját az égen, én pedig figyeltem. Hozzá képest én is csak múló pillanat vagyok, és leszek. De ha ez eszembe jut, keresek egy embert, és õt kezdem el nézni. Õ is csak egy múló pillanat hozzám képest. Minden relatív, csak tudni kell a jó szögbõl nézni.
Hm, ismét ez a fiú. Már hetedik éjjel látom feltûnni itt a parton. Nem messze tõlem leül a sziklán. Néha engem figyel. Érzem a benne lüktetõ kíváncsiságot. Nem mozdulok. Még nem jött el a vadászat ideje, van még idõm, a Hold is csak nemrég kezdte útját.
A fiú ma közelebb ült le. Másik sziklát választott. Talán elszánta végre magát. Izgatott. Kíváncsivá tett. És kívánnivaló volt. Az elsõ éjszakán már majdnem õt választottam. De aztán megéreztem benne valamit. Más volt, mint a többi ember. Lángolt benne valami. Tetszett ez a tûz. Vártam hát.
Ma végre megmozdult. Közelebb jött. Nyíltabban figyelt. Merengve néztem a Holdat, mintha fel sem tûnne.
-   MI a neved? – a suttogásom senki nem hallgatta rajta kívül. Megszeppenve, már-már megrémülve kapta felém a fejét. Láttam, hogy egy pillanatra a felugrás, és a menekülés mellett dönt, de leküzdi félelmét, és nyugalmat erõltetve magára visszaül.
-   A...Albert. – a hangja elárulta, hogy fél. Talán nem is tõlem, de az igazságtól. Mostmár biztos voltam benne, hogy megérzett valamit.
Csak egy pillantás volt, és már mellette ültem. Halkan felsikkantott, már nem tudott uralkodni magán. Halvány mozdulatot tett ismét, hogy felugorjon. De végül megint leküzdötte.
-   Miért félsz? Hiszen napok óta figyelsz. – még mindig nem néztem rá. A tajtékzó, morgó habokat néztem, ahogy szakadatlan ostromolták a büszke sziklát. Zavara egyre érezhetõbb lett. Nem tudott válaszolni. Csak figyelt engem, megpróbált a lelkemig hatolni. Majdnem hangosan felnevettem. Lélek. Hol van az már. Õsi, halvány, csendes emlék valahol nagyon mélyen.
-   Ki vagy te? – tört fel végre belõle a kérdés.
-   Ki legyek? – végre ránéztem. Fekete szemeim a végtelenséget rejtették, és évszázadokról regéltek. Megijedt, ahogy a összeakadt a tekintetünk. Nem tudta sokáig eltûrni a pillantásomat.
-   Összezavarsz. Más vagy, mint a többiek.
-   Miért, milyenek a többiek?
-   Olyan... szürkék – elmerengett. Õ is a Holdat figyelte. – unalmasak. Állandóak, kiszámíthatóak, mint a Hold. De te... érzem, hogy te más vagy. Ismeretlen. Talán nem innen jöttél. Olyan fiatalnak látszol, mégis, annyira...
-   Annyira? – látszott hogy fél kimondani.
-   Öregnek. És, és... - félt kimondani, de éreztem benne a feszült kíváncsiságot - Csak ilyenkor, éjjel látlak. Bárhogyan járom a várost, nappal nem lellek.
-   Miért keresel ennyire? – érdeklõdõn néztem rá ismét. Tudom, mennyire zavaró a pillantásom. Szemem olyannyira fekete, hogy összeolvad a szembogárral, és egyetlen hatalmas szembogárnak tûnik, mellette pedig szemem fehérje szinte világít.
-   Álmomban. Láttalak. Hívtál. – gyerekesen felkacagtam, õ maga értetlenül bámult rám.
-   Babonás vagy.
-   Még mindig nem árultad el, ki is vagy.
-   Sok néven ismertek az idõk folyamán. Keress egy neked tetszõ nevet. És az leszek neked én. – újabb mély pillantás. Most tovább állta, de még zavartabban kapta el a tekintetét.
-   Alberta.
-   Legyen hát. – felálltam, és elbámultam a habok felé. Nem mozdult. Nem mert mozdulni.
-   Találkozunk még?
-   Talán. – nem néztem rá, csak megfordultam, és elsétáltam. Éreztem a hátamban a tekintetét, ahogy hosszan, zavartan, tele kérdésekkel bámul utánam.
Ahogy befordultam a sarkon, már más érdekelt. Elkapott a vadászat izgalma. Régóta minden éjjel megtettem ugyanezt, de minden éjjel ugyanolyan izgalom kapott el. Élveztem, élveztem a feszült figyelmet, a várakozást, a kiválasztást, a becserkészést.
A városka csendes volt, nyugodt, kevesen jártak éjjel az utcákon, de volt a belvárosnak egy része, ahol mindig pezsgett az élet. Bárok, kaszinók, szalonok várták a vendégeket, elõkelõket, és kevésbé módosakat egyaránt. A legjobb vadászterületnek kínálkozott.
Beléptem a kaszinóba. Az ajtónálló azonnal elõzékenyen igazított útba. Leültem az egyik asztalhoz, valami könnyed aperitifet rendeltem, és figyeltem a tömeget.
Nem tellett bele sok idõ, hogy egy magányos, középkorú, jólöltözött férfi ne szólítson meg. Ki is tudna ellenállni nekem? Végignéztem magamon. Csak egy könnyû vászonnadrág, és egy bõ férfiing volt rajtam, áldozatom mégis gyönyörûnek látott, a legújabb párizsi divat szerinti estélyiben, csodás szõke hajkölteménnyel, a nyakamban rubin nyakékkel.
Bájosan elcsevegtünk, ittunk néhány italt, majd elindultunk ,,hazafelé". Oh, azok a vágytól égõ, reménykedõ szemek, amelyek ilyenkor sütöttek ezekbõl a férfiakból! Ennél jobban már csak azokat a rettegõ pillantásokat szeretem, amikor rájönnek, ki is vagyok valójában. Mostani áldozatom, Lord Marwell, egy Angliából ideszakadt, állítólag üzleti ügyben eljáró, egy darabig szórakoztató, de idõvel unalmassá váló alak volt. A hajózáson, és a ruhákon kívül, amivel kereskedett, nemigen tudott mirõl beszélni. De élettel teli volt, a legszebb férfikorban. Végre elértük az ódon kastélyt, ami immár másfél hete szállást adott, és immáron magaménak mondhattam. Eredetileg nem terveztem Franciaországban sokat maradni, de ez a kisváros, az itteni emberek pezsgõ, izzó vére annyira megtetszett, és a kastély oly gyönyörû volt, hogy mégis úgy döntöttem, maradok. Még van egy hónapom, mielõtt égetõvé válna hazatérnem Rómába, hogy elrendezzem ottani ügyeim. Nem állt szándékomban feladni az ottani kényelmes lakásom, és Róma az a hely volt, ahol mindig megtaláltam, amire szükségem volt. De sokan voltunk ott, itt, Provanceban tudtommal én voltam az egyetlen, talán 100 mérföldes körzeten belül. Lord Marwell szája be nem állt, míg a lovaskocsi meg nem állt az ódon, fenséges kapu elõtt, én magam gyengéden mosolyogtam, és bólogattam hozzá.
Lesegített, majd a kapu nyikorogva feltárult. Hívogatón intettem a lordnak, annak nem kellett túl sok biztatás. A bérkocsi elhajtott, és ketten maradtunk az éjszakában. Fenn, az ajtó felett két szárnyas vízköpõ vicsorgott le szárazon. A kilincs nehezen adta meg magát az elsõ nyomásnak, de még egy erõteljes próbálkozás, és már benn álltunk a csendes, hatalmas elõcsarnokban. Aranyozott korlát vezetett fel a márványlépcsõkön az emeletre. Meg sem várva a lordot lépkedtem fölfelé. Õ késve követett, mert a szolgálót várta, hogy az elvegye a kalapját.
-   Sajnos még nem volt idõm személyzetet fogadni – búgtam neki, kitalálva gondolatát. Kicsit furcsállva vállat vont, és megindult utánam a lépcsõn. Néhány dinamikus gyors ugrással már mellettem is termett.
A nappali melegséget sugárzott, falait mályvaszín kárpit borította, nehéz vörös függönyök óvták a termet a nappali fénytõl, de most csak díszek voltak. Néhány csillagon, és az ezüst Holdon kívül senki sem akart bekíváncsiskodni, a Hold pedig már hozzászokott, hogy az emberek elrejtik elõlük ablakaikat. A kandalló most üresen tátongott, kormos falai lobogó téli éjekrõl regéltek. Kristálycsillár csilingelt a plafonról. Meggyújtottam néhány gyertyát az asztalon és a kandallón. Lobogó lángjuk játékos árnyékokat festett a falakra. Olyan sejtelmes, izgató volt az egész. Megfeszültem belülrõl, éreztem a remegést, a vágyat. Hamarosan beteljesül. Lord Marwell gyönyörködve nézett körbe, és tanulmányozta át a falakon a festményeket. Valamennyi eredeti darab volt, híres és kevéssé híres festõk remekei. Már maguk egy vagyont képviseltek.
- Hogyan lehet, hogy egy ilyen gyönyörû nõ, mint ön, egy ilyen gyönyörû kastélyban, mint ez, egyedül él?  - fintorogtam magamban egyet... még beszélgetésünk elején elárultam a lordnak, hogy alig két hete vagyok a városban, de õt annyira lekötötte a hajózásról tartott kiselõadása, hogy fel sem figyelt arra, amit mondok. Már akkor is kacagnom kellett, ahogy fontoskodóan elõadta magát. Ha tudná, mennyivel többet tudok én a hajókról.
- Talán elkerülte a Lord figyelmét, hogy alig két hete érkeztem a városba. Még csak a kastély megvásárlására jutott idõm, megfelelõ személyzet biztosítására nem.
- De biztosan nem egyedül utazott. Veszélyes egy ilyen törékeny hölgy számára...
- Vannak megbízható kísérõim, valóban, de õk más ügyeimet intézik, illetve pihennek pillanatnyilag. De hagyjuk most ezt. – léptem oda hozzá. Ujjaimmal végigsimítottam arcát, egészen le a mellkasán, a derekáig. Éreztem, ahogy beleremeg hûvös ujjaim érintésébe. Kezei félénken indultak meg a derekam felé. Hagytam hogy átöleljen, magához húzzon, és odahajoljon hozzám, hogy megcsókolhasson. Ajkaink összeforrtak, éreztem a lüktetõ melegségét, remegését, izgalmát, halottam a zaklatott szívdobbanásokat. Egy örökkévalóságnak hatott a pillanat, éreztem, ahogy egyre izgatottabb lesz. Végül elváltak ajkaink, de a lord még mindig nem nyitotta ki szemét. A nyakához hajoltam, elõször gyengéd csókot leheltem rá, belerázkódott a hûvös ajkak érintésébe, majd elõvillantak fogaim, és haraptam. Az édes, forró vér zsibongva csorgott le torkomon, bizsergetve, élettel töltve fel sejtjeimet. Mohón élvezettel ittam, mint mindig. Évszázadok óta gyakoroltam, de sosem tudtam a gyönyörével betelni. A harapásra a lord megmerevedett, próbált szabadulni ölelésembõl, de ekkor már erõsen tartottam. Még néhány halvány próbálkozás, egyre gyengébb, ahogy fogyott belõle az élet. Végül vértelenül, holtan rogyott a mûvészi mintákkal díszített, vastag szõnyegre. Elégedetten nyújtóztam egyet, behunyt szemekkel élveztem az érzést, ahogy a friss vér élettel telíti valamennyi tagom. Átléptem a testet, mit sem törõdve vele. Reggel Antonio tudni fogja, mit tegyen vele. Széthúztam a függönyöket, és az erkélyre sétáltam. A Hold már útjának végét járta. Gúnyosan néztem fel rá, játékos fény csillant szememben. Látod, te sosem részesülsz ilyen élvezetben, élj bármily sokáig is. Lehet hogy egy pillanat vagyok hozzád, de mennyivel gazdagabb ez a pillanat. A Hold szomorúan hallgatott. Sosem felelt gúnyolódásomra, bár tudta jól, hogy igazam van. Komoran, unottan járta tovább útját, mint akit nem érdekel, hogy sorsa átkozott, és az õ örökkévalósága mennyivel terhesebb, mint az enyém.
Az emberek azért magányosak mert falakat építenek hidak helyett.

Pandóra

Quote from: kisviragA rózsaujjú hajnal elsõ, a viharfellegeken pajkosan átszúró sugara .
Homéroszozunk?
"Ever wonder why I never really truly connect
Although my eyes are open
I can hold your gaze
But I am never connected
Never connected"
(D. Hayes: Darkness)

kisvirag

hát, nem tagadom, hogy a félévben olvasunk Iliász és Odüsszeusz szemelvényeket ógörögön :) *pajkos kacsintás*
Az emberek azért magányosak mert falakat építenek hidak helyett.

Rounin

Quotefelsejlettek néhány száz éves emlékek... amikor én magam, még fiatal suttyóként,

Ebbõl kiindulva férfire tippelek, ill. az egészbõl ez jött le nekem. Bocsi, hímsovinizmus, tudom jól :p

Másodikból? Az az, amit most utoljára írtál be? Ezt én úgy nagyjából 1850 körüli idõpontba helyezném - vagy 1750. A kettõ közül valamelyik, de inkább az 1850 körülire szavaznék. (1830-50)

Amúgy. Most nincs vita, leborulásmentesség kilõve, /me féltérdre ereszkedve hajt fejet a képi hatásokért és hangulatért.

Damnatus

Hali!

kisvirag
Én a legutolsó (tehát idõben legelsõ) sztorit úgy az 1900-as évek elejére tenném! (bár a vászonnadrág nem volt tipikus nõi viselet!)
Egyébként meg hozod a formád!  :jee:

kisvirag

A másodikban a vászonnadrágnál még nem votl eldöntve, mi a neme :)

de bevallom, most is erosen gondolkozom, hogy átirom inkább férfire... bizonyos részekhez az illene jobban, viszont másokhoz meg az, hogy nõ...

Egyébként akkor jó, mert én is az 1800as évek végére gondoltam, a technikai forradalom hajnalára :)
Az emberek azért magányosak mert falakat építenek hidak helyett.

Orion

A most következõ rövidke szöszenetet egy szerepjáték karakter elõtörténeteként írtam. Az összecsapottságáért a késõi idõpontban történõ megírása felel. Amennyiben lesz olyan, aki elolvassa, örömmel várom a kritikákat. Ím hát a firkálmány, a teljesség igénye nélkül:

 Immáron 22 tavasz telt el születésem óta. 22 év, melyben nem sok örömöm leltem. Atyám egy volt azon sokak közül, kik olyan nagyurakat szolgáltak, akik nem voltak rá méltóak. Éhbérért dolgozott és nap mint nap ki volt téve a nagyúr kegyetlekedéseinek. Anyámmal való szerelme féltve õrzött titok volt mindenki elõtt, mert félt, hogy ha kitudódik, anyám is a kegyetlenkedés célpontjává válik.
Születésem nem várt esemény volt és nem kis kétségbeesésre adott okot. Tudták, hogy senki sem tudhat rólam, így anyámmal önkéntes "számûzetésbe" vonultunk az uradalom alatti csatornarendszerbe. Apám minden este hozott némi élelmet, hogy ne haljunk éhen. Életem hát a sötétségben kezdtem.
Mikor már az értelem szikrái kezdtek felvillani elmémben és már biztosan jártam, anyám elmesélte mindezt és óvatosságra, illetve csendre intett. Az intelmet naponta többször is hallhattam szájából, de csak ha erõsen koncentráltam, mert a susogó szellõnél alig volt hangosabb hangja.
A csatornában nem sok érdekes volt egy gyerek számára, de feltaláltam magam. Társam az árnyék volt, pajtásom az csend. Egyre nagyobb "utazásokat" tettem a cstornákban. Igyekeztem mindíg halkabb maradni a patkányoknál és mindíg az árnyékokban mozogtam. Az idõ múlásának elõsegítésére patkányokra vadásztam. Esténte pedig anyám tanításait hallgattam az életrõl.
Egy este, amikor szokásos utamról tértem vissza, apám várt "szállásunkon". Tekintetem anyámat kereste, de nem láttam sehol. Apám nem szólt semmit, de az arcán szomorúságot láttam. Kézenfogott és kikísért a csatornából. Bár föld alatti "birodalmamból" voltak "ablakok" az égre, de így teljes pompájában még nem tárult fel elõttem sosem. A levegõ, a hatalmas tér, a csillagok fénye...még azt is elfelejtették velem, hogy milyen helyzetben élek. Egy kis idõre szabadnak éreztem magam. Ám ez a szabadság nem volt hosszúéletû. Apám egy kövér, tiszta ruhájú emberhez vezetett. Már erõsen kopaszodott nyakában és ujjain viszont még az éjszakában is megcsillantak az ékszerek. Szó nélkül a férfi elé állított, majd kinyújtotta kezét. A kövér ember pár érmét csúsztatott a apám kezébe majd karonragadott és elvezetett az éjszakába. Visszapillantottam apámra, kérdezni akartam, hogy mi történik, de az arckifejezése a torkomra fagyasztotta a szót.
A kövér ember a házába vonszolt. Nem is, inkább a palotájába. Hatalmas épületet tudhatott magáénak. Behúzott az épületbe, de nem engedte el a kezem, hanem azzal a lendülettel megindult velem felfelé. Odabent mindenféle színekben pompázott az épület. Festmények, faliszõnyegek takarták a falat mindenütt.
Ám a kövér ember nem hagyott sok idõt a nézelõdésre. Egy szobába cipelt az emeleten és bezárta mögöttünk az ajtót és engem bámult. Ezt az idõt kihasználhattam, hogy körbenézzek a helységben. A szoba elég tágas volt, mégis alig volt fény odabent. Ez a tény a csatorna fényviszonyaihoz szokott szemem nem igazán zavarta, átláttam a félhomályban. A középpontban egy hatalams ágy uralta a teret. Kétoldalán egy-egy kis faragott szekrény, az egyiken egy könyvvel, a másikon egy ezüst kancsóval és két pohárral. A falak mentén szekrények és polcok sorakoztak, az ágy mögötti falon pedig egy tekintéjes ablak kapott helyet.
Ekkor szólalt meg elõször a férfi. Gurdoként mutatkozot be és az ágy felé indult. Elmesélte, hogy õ egy nagyon gazdag ember és bõségesen megjutalmaz, ha jó leszek. Ezt nem igazán értettem, de szólni nem mertem. Gurdo leült az ágy szélére és megtöltötte mindkét poharat. Azután rám nézet és maga mellé hívott. Utasított hogy üljek mellé és igyak. Feültem az ágyra és forgattam kezemben a poharat. Valami vörös folyadék volt benne, de a szaga határozottan kellemetlen volt. Gurdo kigúvadt szemekkel figyelt és mintha gyöngyözött volna a homloka. Óvatosan belekortyoltam az italba. Borzalmas íze volt, de leerõltettem a torkomon.
Gurdo kiitta a magáét, mjd felfeküdt az ágyra és az ölébe vette a könyvet. Szólt, hogy feküdjek mellé, majd kinyitotta a könyvet, kivette belõle a díszes ezüst hosszúkás könyvjelzõt és elkezdett felolvasni. A rész, amit megosztott velem, férfi és férfi közti testi érintkezésrõl szólt. Körübelül egy fél óráig olvasott belõle, ám hagja egyre jobban akadozott és már határozttan folyt róla a víz. Majd egyszercsak letette maga mellé a könyvet és felém fordult. Megkérdezte, hogy figyeltem-e. Némán bólintottam mire õ azt mondta, hogy akkor most mi fogjuk eljátszani a könyv szereplõit. Megráztam fejem, jelezvén, hogy nem akarok ilyet játszani, mire õ megpofozott és megpróbált maga alá gyûrni.
Kétségbeesetten kerestem kiutat a hájas test ölelésébõl. Vergõdésem közben a kezem közé került a könyve. Megragadtam és a fejére csaptam vele. Jó helyen találhattam el, mert Gurdó a fejéhez kapott. Az ütés után kiesett kezembõl a könyv, ahogy Gurdo keze lendült felém, de a könyvjelzõ rám esett. Felpillantottam és láttam, ahogy az a dagadt, izzadt test felém vetõdik, becsuktam a szemem és szinte önkívületi állapotban markoltam meg a könyjelzõt és döftem fölfelé.
Valami meleg csöppent az arcomra, amire kinyitottam a szemem. A könyvjelzõ - életem megmentõje - Gurdo torkába fúródott. Még láttam a szemében a meglepõdés és az értetlenkedés halványodó sugarát, majd kilehelte lelkét. Nagynehezen legörgettem magamról a halott testet. Lenéztem kezemre mely csupa vér volt, majd ismét Gurdo maradványaira. Nem éreztem semmit. Ez volt az elsõ ember, aki a kezeim közt halt meg és nem éreztem semmit. Ám ez a semmi nem rémiszett meg.
Lehúztam pár gyûrût Gurdo kezérõl, majd csendben és halkan elhagytam a házat. A csatornában töltött éveim után nem esett nehezemre észrevétlenül visszajutni az otthont relytõ csatorna bejáratához. Becsusszantam a nyíláson és visszaindultam szálláshelyünkre. Útközben azonban kétségeim támadtak. Már valahogy nem is akartam visszamenni. Ki tudja mikor következik be megint egy hasonló eset. Ahogy közeledtem, úgy váltam egyre hangtalanabb és észervehetetlenebb. Mikor odaértem, anyám testét ládtam a szalmazsákon. Mellkasa egyenletesen emelkedett-sûlyedt. Közvetlenül melléosontam és néztem egy darabig. Majd letettem mellé a gyûrûket és otthagytam.
Visszamásztam a felszínre és nyakamba vettem a várost. Körübelül egy óra mászkálás után egy szekerekbõl álló oszlophoz értem. Mind a 3 kocsi le volt pányvázva, de az állatok be voltak fogva és az elsõ kocsi körül volt némi sürgölõdés is. Nem okozott nehézséget eljutni az egyik kocsiig és belesni a pányva alá. Ládák voltak felhalmoza a kocsin. Úgy döntöttem magam mögött hagyom a várost, így felmásztam a kocsira és megbújtam a ládák között.
Világosodott, mikor megindultunk. Az emberi hagok alapján alig öten lehettek. Körübelül 3 órája zötykölõdhettünk egy erdõben, amikor a lovak hirtelen felnyerítettek és elõlrõl kétségbeesett kiáltást hallottam. Ez után olyan hangok érkeztek, mint amikor fém ütõdik fémnek. 12 csattanást számoltam, mire abbamaradt. Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni és óvatosan kilestem a kocsiból elõre felé.
Egy szürke ruhába öltözött férfit láttam öt holtest társaságában, ahogy épp a pengéjérõl törli le a vért. Csodálkoztam, hogy miként képes egy ember ötöt legyõzni, amikor hiltelen megszólalt az idegen, hogy azonnal jöjjek elõ. Meglepõdtem a felszólítására, de félelem nélkül léptem elé. Ha engem is meg akar ölni akkor felesleges bújkálnom, hisz tudja hol vagyok.
Lemásztam a kocsiról és óvatosan elindultam felé. Nem volt eddig se életem így felkészültem a halálra. Viszont nem fogom csak úgy a pengéje alá hajtani a fejem. Úgy választottam utam, hogy az egyik holtest fegyvere melett kelljen elmennem. Amikor a fegyver mellé értem lehajoltam érte és magam elé tartottam.
Az idegen szemében mintha meglepõdés villant volna, de csak egy pillanatig. Megkérdezte mit akarok azzal a karddal, mire azt feleltem, hogy nem megyek könnyen a halálba.
Szemmel nem bírtam követni a mozdulatát, ahogy átszelte a köztünk lévõ távolságot és kiütötte a kezembõl a kardot. Meglepõdésem hatására hátráltam pár lépést, ám õ legugolt elém és megkérdezte, hogy mikor akarok a halálba vonulni. Pár pillanatig gondolkoztam, majd mondtam neki, hogy még nem most. Az arcán mintha átvillant volna egy mosoly. Felemelkedett megfordult és megindult az erdõ irányába. Hátranézett és annyit mondott, hogy kövessem. Õ lett a mesterem, tõle kaptam a nevem, mit azóta is büszkén viselek. Én lettem Eurynome, a félelem nélküli.
Liberate tuteme ex infrenis!

Mattanja

#1545
Quote from: OrionA most következõ rövidke szöszenetet
...
...
...
1-2 nyelvtani hibától eltekintve (gondolom a késõi gépelés miatt) = :jee: Gratulálok hozzá! Nekem nagyon tetszik! Ilyen elõtörténetû karakternek még én is hajlandó lennék mesélni! :haha:
בטחו בו בכל עת עם שפכו לפניו לבבכם אלהים מחסה לנו סלה׃
8]]=((

Rounin

Quote from: Shiroi1-2 nyelvtani hibától eltekintve (gondolom a késõi gépelés miatt) = :jee: Gratulálok hozzá! Nekem nagyon tetszik! Ilyen elõtörténetû karakternek még én is hajlandó lennék mesélni! :haha:

Én nem. Félõ, hogy elhalványítaná az elõtörténet a kalandot :haha: :) (a.k.a. aranyos elõtörténet :tezsvir: )

Exo

Üdv. újra! :)

Hangtalan esõ

Sötétedik. Nyomasztó csend ül
a városi élet helyére.
Csak a nyirkos levegõ mozog,
nem szól most a fellegek zenéje.
Néma koppanások komponálják
süket fülek édes muzsikáját.

Damnatus

#1548
Hali!

Orion
Ezt fogom felhasználni mintául, hogy a játékosaim elõtörténetet írjanak a karaktereikhez :D

Exo
Utolsó sort nem értem :(  :lame:

Rounin

Quote from: DamnatusHali!

Orion
Ezt fogom felhasználni mintául, hogy a játékosaim elõtörténetet írjanak a karaktereikhez :D

Exo
Utolsó sort nem értem :(  :lame:

Aztán nem lesz egy játékosod sem :rolleyes: :D

Utolsó sor... én megint csak érteni "vélem".

Ez olyasmi lehet, mint amikor kinézve az ablakon, nem hallod az esõt, csak látod : na ilyenkor szoktam én pl. hallani szép dolgokat... az esõt, az emlékeket .. tudom, ez furán hangzik, de tényleg. Nem csak látni, hallani is lehet a dolgokat. -.-

Pandóra

Quote from: OrionA most következõ rövidke szöszenetet egy szerepjáték karakter elõtörténeteként írtam.
Ha ilyet olvasok, szerepjátékozni akarok. Csak nincs kivel. :bruhuhu:  Életemben elõször és utoljára a tavalyi usteam táborban játszottam, de azt sem tudtuk egyszer sem befejezni.
Az írás fantáziadús, és csak egy kicsit sablonos (miért kell minden gazdagnak kövérnek lenni és ékszereket viselni?).
(Egyébként vannak benne helyesírási és stilisztikai hibák, de ugye nem irodalmi mû akar lenni, ezért nem olyan fontos, hogy errõl beszéljek.)
"Ever wonder why I never really truly connect
Although my eyes are open
I can hold your gaze
But I am never connected
Never connected"
(D. Hayes: Darkness)

Exo

Egy képecske a költészetrõl, remélem tetszeni fog: :)

Poézis

Apró vakondtúrás az elme talaján,
hol a lélek magmája felszínre törhet
s versformára dermedve a lét parazsán
egy kis magból nevel lírai erdõket.

Rounin

Quote from: ExoEgy képecske a költészetrõl, remélem tetszeni fog: :)

Poézis

Apró vakondtúrás az elme talaján,
hol a lélek magmája felszínre törhet
s versformára dermedve a lét parazsán
egy kis magból nevel lírai erdõket.

Hopp a mindenedet. o.O
Jössz vissza és írsz még ilyet!

Ez nagyon megkapó.

Meske

Exo: Ez a két utóbbi versed nekem nagyon tetszett! :jee: Csak így tovább! :)

The secret to concentration is the acceptance of endless distractions.

Damnatus

Hali!

Exo
Remek!  :jee:

Exo

Köszönöm szépen! :)

Orion

Köszönet a kritikákért mindenkinek.

Quote from: DamnatusEzt fogom felhasználni mintául, hogy a játékosaim elõtörténetet írjanak a karaktereikhez :D

Ha ilyeneket kapok még a végén azt hiszem, hogy van fantáziám. :)
Liberate tuteme ex infrenis!

Pandóra

Quote from: OrionHa ilyeneket kapok még a végén azt hiszem, hogy van fantáziám. :)
:hehe:  :lul: Hát igen, tényleg ne vedd semmibe. Igazán megszokhattad volna, hogy mi itt mindenkit dícsérünk. :lul:  :hehe:
"Ever wonder why I never really truly connect
Although my eyes are open
I can hold your gaze
But I am never connected
Never connected"
(D. Hayes: Darkness)

Rounin

Quote from: Pandóra:hehe:  :lul: Hát igen, tényleg ne vedd semmibe. Igazán megszokhattad volna, hogy mi itt mindenkit dícsérünk. :lul:  :hehe:

Én azért kezdek róla leszokni. Egyébként közkívánatra lehetek fõrohadék ;)

Damnatus

#1559
Hali!

Nem akartam lelombozni Oriont, hogy az én játékosaim lusták bármiféle önéletrajzot is írni...  :_piszka:  :D ;)