[SIZE="1"]([COLOR="DimGray"]amit szürkével írok, outos hozzászólás, info, megjegyzés[/COLOR], amit feketével, az IN)[/SIZE]
Kezdetben az elfek irányították segítõ kezükkel a területet, egységben élve a természettel és békében az itt lakó emberekkel, akiet megtanítottak a föld megmûvelésének, az anyag megmunkálásának és a mágia ûzésének tudományára. Megváltóként jártak az emberek között angyalaik, gyógyulást hozva a betegnek, javakat a rászorulóknak, s bõ termést a gazdáknak.
Gyönyörû városaik csodájára járt mindenki, és az elfek szívesen látták az érkezõ vendégeket, megmutattak nekik mindent és tanították õket az istenektõl kapott bölcsességükre. A zarándokok nap, mint nap jöttek, és szertevitték minden népnek az ismereteket, melyek megkönnyítették és szebbé tették életüket.
Az elfek maguk is eljártak az embernépek közé, hogy tudományukat átadják. Segítettek, ahol tudtak, sõt, egyesek hosszú idõre is letelepedtek egy-egy helyen, míg az ott lakók minden felmerülõ kérdésére válaszoltak. Sosem volt számukra túl nehéz vagy fölösleges kérdés, az emberek minden apró-cseprõ gondjával foglalkoztak, mert az emberek boldogsága nekik is örömet jelentett.
A békének és boldogságnak azonban vége szakadt, amikor északról sárkánylovas harcosok érkeztek, akiket a elfek Theldarinoknak, vagyis a Sápadt Népnek neveztek. A betolakodók meggyilkolták az elf õrzõket, leigázták az embernépeket, s kizsigerelték a földet. Mágikus erõdöket emeltek szerte a vidéken, s távoli földek zsoldosait hozták magukkal, kegyetlenebbeket még hideg szívû gazdáiknál is. Legborzasztóbb szolgáik mégis a Pokol förtelmes bugyraiból vérrel megidézett ördögök, szörnyek és démonok voltak, kiknek lábnyomában felperzselõdött a föld, érintésüktõl pedig elszállt az élet.
Az elfek nem nézhették tétlenül végig a fiatalabb, ezáltal sebezhetõbb népek rabszolgává alázását. Összegyûjtötték hadaikat, hogy kiûzzék a gonoszt a korábban oly szép, ám most meggyötört földekrõl. A háború évszázadokig tartott, bár gyõzelmüket eldöntötte, hogy angyalaik a földre szállva segítették a csatát. A Sápadtakat így sikerült kiûzni a vidékrõl, démonaikat pedig egy szivárványszín viharral visszasöpörni a Túlvilágra.
Ám ezzel még nem ért véget a borzalom. Amíg az elf lovagok könnyezve nézték, mivé torzították ellenfeleik erdeiket, virágos mezõiket, a Pokol kapujába kapaszkodó ördögök a Sápadtak õsmágusai segítségével egy utolsó átkot bocsátottak a földre, amit többé nem uralhattak. A pusztítás egy utolsó hulláma söpört át a vidéken, mely által a föld terméketlenné vált, a növények elszáradtak, az állatok megvadultak, a városok kihaltak, a Nap pedig kilenc évre kihunyt. Ezt az elfek már nem bírták elviselni, s az õ lelkeik sírását lehet hallani néha a kopár puszták felett zúgó szélben.
Amikor a Nap, bár gyengén, de elõször felkelt az eget ostromló szürke felhõk közül, a maroknyi túlélõ elõbújt rejtekébõl. Csak egy kopár, felperzselt, idegen világot találtak, ahol mindent elölrõl kellett kezdeniük. Sehol nem voltak az angyalok, az elfek, s csodálatos találmányaik, ellenben a démoni varázslat által eltorzított, vérszomjas vadak kóboroltak a pusztán, s a kiûzéstõl valamilyen alvilági módon megmenekült ördögök és szörnyek uralták a vidéket.
Nehéz volt az újrakezdés, a népek lassan eszméltek. Kevés volt az élhetõ terület. Minden kopár, sivatagos, erdõt ezek az emberek (és egyéb lények) már csak a mesékben halottak... véres háborúk dúltak a forrásokért, a vízért, a kevésbé mérgezett földért. Mert mérgezetté vált minden. A föld, a növények, az állatok. Csak azok élhették túl, akiknek szervezete képes volt alkalmazkodni. a herbalisták ekkor váltak nagy hatalmú urakká. Évszázadokba telt, míg a Beltenger környékén nyugodtabbá vált az élet, bár a határok még most is bizonytalanok.
A tengertõl délre élnek a sinnarok, embernépek, befolyásos kereskedõk, övék két komoly kikötõ, Lel Sellarat és Lel Tessin. Az õ földjeik a leggazdagabbak, és itt még kolsunak lenni is jobb egy fokkal, mint bárhol másutt. Toleránsak, ha más népekrõl van szó.
még délebbre tõlük, a Rowlind pusztával határosan élnek a tetherisek. Furcsa emberfajta, nincs vér, ami ne keveredett volna már beléjük. legendáik szerint az istenek nekik adták a legtermékenyebb földeket, de ezt elrabolták tõlük a többi népek, így nem bûnnek, hanem jogos jussuk visszavételének tartják a másoktól való lopást. Törzsekben élnek. az õ legnagyobb városuk Wiss Yitanne, nincs államapparátus, a rendet úgy ahogy a kereskedõvajda tartja fenn, de csak annyira, hogy ne sértse az érdekeit... a gazdag negyedek elkülönülnek, a gazdagoknak általában saját õrgárdájuk van.
a sinnaroktól Nyugatra, a démonok lakta hegyeken túl van a dolarok országa. Delranolran egy kis sziget a démoni megszállás alatt lévõ területek közt. a dolarok rendkívül vallásosak. a Fõtemplom kertjében van egy tó, melynek vizérõl úgy tartják, az élet vize. Nincs is elkülönült világi vezetés, a fõpap irányít lényegében mindent. Elzárkózó nép, furán fogadják az idegeneket, õk maguk pedig igen ritkán hagyják el hazájukat.
A tetherisektõl délre és nyugatra élnek a rowlindok, a puszta igazi urai. az õsi elfek leszármazottai, és általában lenézõek az emberekkel. kitûnõen értenek a hátasokhoz, fõleg a lovakhoz, egyik fõ fegyverûk az íj. szeretik a szépet, és van érzékük hozzá, de épp ezért is kell ezeket félteni tõlük. bizony, hajlamosak elemelni mások értékes holmijait. a puszta lakói állandóan vándorolnak, és megvetik a városiakat. Egy elfnek a legnagyobb kegyeletsértés, ha egy rowlindot egy városban ölnek meg és temetnek el. csak azzal teszik ezt, aki valami hatalamas bûnt követett el, vagy valami másért kitagadták. [COLOR="DimGray"](röviden fogalmazva mi csak így hívjuk õket: cigányelfek)[/COLOR]
északra és nyugatra a sinnaroktól élnek az orkok. jakkarok és kregg-dornok. [COLOR="DimGray"](róluk most nem írok bõvebben, emrt annyira nem lényegesek, ha esetleg valaki orkkal akar játszani, jellemezhetem neki)[/COLOR]
A világ forró és kegyetlen. nappal alig van élet, kevesen is bírják a gyakran 45-50 fokos hõséget. az éjszaka sem hoz túl sok enyhülést, ritkán megy 30 fok alá a hõmérséklet. a viseletet erõsen meghatározza a meleg, ritka a szabadon hagyott testfelület, még a legszívósabbak sem bírják néhány óránál tovább a tûzõ napfényt sérülések nélkül. emiatt talán nem is meglepõ, hogy a legvilágosabb bõrû ember is legalább kreol, de inkább az arabos illetve fekete minden árnyalata a jellemzõ.
Az emberek nemigazán ismerik a közbiztonságot. minden nap ajándék az élettõl. a komoly kereskedõvárosok kicsit tehetõsebb negyedeiben persze nyugodtabb az élet. a kézmûvesek kereskedõk ha tehetik, õrséget tartanak, nehogy kifosszák õket,[COLOR="DimGray"] (olyan gyakran
)[/COLOR].
Itt még egy esti kocsmában ücsörgés is kész kaland lehet annak, aki igazán szegény, vagy alulról jött. a koldusok, utcagyerekek, kéregetõk, tolvajok, mindennapos tartozékai az utcának. az utazó, ha biztonságban akarja tudni erszényét, jol teszi, ha eldugja jó mélyre...
Az átok miatt eltûntek a régi, megszokott állatok, növények, és annak mutáns, általában mérgezõ változatai jöttek létre. nem mindegyik halálos, és nem mindegyik veszélyes, de egyedül a pusztában senkinek sem ajánlott kóborolni. a karavánutak idõrõl idõre változnak, mert a puszta kalózai legalább olyan hamar rájuk lelnek, mint ahogy kiépítik õket.
A történet, amit elmesélek, Wiss Yitanneban kezdõdik. egy törvények nélküli városban, ahol szépen, kõbõl, agyagból, fõleg fából felépített házat csak a gazdagnegyedek falain túlról elõkandikálva láthatsz. az utcák koszosak, mocskosak, egyik nap még együtt kártyázol valakivel, másnap az utcán leled a megkéselt holttestét. ez természetes. a bûn és fertõ helye ez. de mindig vannak bizakodó és hittel teli emberek. és mindenki küzd azért, hogy életben maradjon.
[COLOR="DimGray"](néhány játéktechnikai megjegyzés: a karaktereket a következõ módon kérem: a következõ képességek fontosak: erõ, Ügyesség, Gyorsaság, Szépség, Akaraterõ, Állóképesség. képzettségek: ez a világ jóval kevesebb képzettséggel dolgozik. kezdjük ott, hogy a mágia az minimális, nem is túl kidolgozott ez a része. ha valaki iszonyatosan de nagyon _csak_ varázshasználóval akar játszani, legyen, de ne lesz túl életképes, mert a manaszint rendkívül alacsony. a mágiát itt inkább támogatásként, suppotrként szokták alkalmazni. amik igazán fontosak, és szokásosak, azok a harci és alvilági képzettségek. a tudományos képzettségek közül van ami nem elérhetõ, de most had ne soroljam fel, majd megmondom a konkrét karaktereknél. amit irtam a világról, az alapján tessék kicsit módosítani az elõtörténeteket, karakterleírásokat. felszerelés az kb a kezdõ kalandor felszerelés lehet, extra óhaj sóhajt persze meghallgatok. így dióhéjban ennyit, kérdéseket pl pm-ben, vagy az általános RPG topicba, nemszeretném ezt szétoffolni, szal, ez is amolyan on topic. kérdés: mit szeretnétek, a Raggiehez hasonló módon vezessem itt a játékot, vagy amit a karaktereitek mondanak vagy tesznek, azokat ti postoljátok ide, a tetteket mondjuk * kisvirag most bemutatja a világot* formátumban, a mondott szöveget meg - Jó lesz ez így? formában, én pedig szépen irogatom a NJK-k beszólásit illetve a történéseket. Melyik legyen? Bevezetõnek ennyi.)
[/COLOR]
Kezdetben az elfek irányították segítõ kezükkel a területet, egységben élve a természettel és békében az itt lakó emberekkel, akiet megtanítottak a föld megmûvelésének, az anyag megmunkálásának és a mágia ûzésének tudományára. Megváltóként jártak az emberek között angyalaik, gyógyulást hozva a betegnek, javakat a rászorulóknak, s bõ termést a gazdáknak.
Gyönyörû városaik csodájára járt mindenki, és az elfek szívesen látták az érkezõ vendégeket, megmutattak nekik mindent és tanították õket az istenektõl kapott bölcsességükre. A zarándokok nap, mint nap jöttek, és szertevitték minden népnek az ismereteket, melyek megkönnyítették és szebbé tették életüket.
Az elfek maguk is eljártak az embernépek közé, hogy tudományukat átadják. Segítettek, ahol tudtak, sõt, egyesek hosszú idõre is letelepedtek egy-egy helyen, míg az ott lakók minden felmerülõ kérdésére válaszoltak. Sosem volt számukra túl nehéz vagy fölösleges kérdés, az emberek minden apró-cseprõ gondjával foglalkoztak, mert az emberek boldogsága nekik is örömet jelentett.
A békének és boldogságnak azonban vége szakadt, amikor északról sárkánylovas harcosok érkeztek, akiket a elfek Theldarinoknak, vagyis a Sápadt Népnek neveztek. A betolakodók meggyilkolták az elf õrzõket, leigázták az embernépeket, s kizsigerelték a földet. Mágikus erõdöket emeltek szerte a vidéken, s távoli földek zsoldosait hozták magukkal, kegyetlenebbeket még hideg szívû gazdáiknál is. Legborzasztóbb szolgáik mégis a Pokol förtelmes bugyraiból vérrel megidézett ördögök, szörnyek és démonok voltak, kiknek lábnyomában felperzselõdött a föld, érintésüktõl pedig elszállt az élet.
Az elfek nem nézhették tétlenül végig a fiatalabb, ezáltal sebezhetõbb népek rabszolgává alázását. Összegyûjtötték hadaikat, hogy kiûzzék a gonoszt a korábban oly szép, ám most meggyötört földekrõl. A háború évszázadokig tartott, bár gyõzelmüket eldöntötte, hogy angyalaik a földre szállva segítették a csatát. A Sápadtakat így sikerült kiûzni a vidékrõl, démonaikat pedig egy szivárványszín viharral visszasöpörni a Túlvilágra.
Ám ezzel még nem ért véget a borzalom. Amíg az elf lovagok könnyezve nézték, mivé torzították ellenfeleik erdeiket, virágos mezõiket, a Pokol kapujába kapaszkodó ördögök a Sápadtak õsmágusai segítségével egy utolsó átkot bocsátottak a földre, amit többé nem uralhattak. A pusztítás egy utolsó hulláma söpört át a vidéken, mely által a föld terméketlenné vált, a növények elszáradtak, az állatok megvadultak, a városok kihaltak, a Nap pedig kilenc évre kihunyt. Ezt az elfek már nem bírták elviselni, s az õ lelkeik sírását lehet hallani néha a kopár puszták felett zúgó szélben.
Amikor a Nap, bár gyengén, de elõször felkelt az eget ostromló szürke felhõk közül, a maroknyi túlélõ elõbújt rejtekébõl. Csak egy kopár, felperzselt, idegen világot találtak, ahol mindent elölrõl kellett kezdeniük. Sehol nem voltak az angyalok, az elfek, s csodálatos találmányaik, ellenben a démoni varázslat által eltorzított, vérszomjas vadak kóboroltak a pusztán, s a kiûzéstõl valamilyen alvilági módon megmenekült ördögök és szörnyek uralták a vidéket.
Nehéz volt az újrakezdés, a népek lassan eszméltek. Kevés volt az élhetõ terület. Minden kopár, sivatagos, erdõt ezek az emberek (és egyéb lények) már csak a mesékben halottak... véres háborúk dúltak a forrásokért, a vízért, a kevésbé mérgezett földért. Mert mérgezetté vált minden. A föld, a növények, az állatok. Csak azok élhették túl, akiknek szervezete képes volt alkalmazkodni. a herbalisták ekkor váltak nagy hatalmú urakká. Évszázadokba telt, míg a Beltenger környékén nyugodtabbá vált az élet, bár a határok még most is bizonytalanok.
A tengertõl délre élnek a sinnarok, embernépek, befolyásos kereskedõk, övék két komoly kikötõ, Lel Sellarat és Lel Tessin. Az õ földjeik a leggazdagabbak, és itt még kolsunak lenni is jobb egy fokkal, mint bárhol másutt. Toleránsak, ha más népekrõl van szó.
még délebbre tõlük, a Rowlind pusztával határosan élnek a tetherisek. Furcsa emberfajta, nincs vér, ami ne keveredett volna már beléjük. legendáik szerint az istenek nekik adták a legtermékenyebb földeket, de ezt elrabolták tõlük a többi népek, így nem bûnnek, hanem jogos jussuk visszavételének tartják a másoktól való lopást. Törzsekben élnek. az õ legnagyobb városuk Wiss Yitanne, nincs államapparátus, a rendet úgy ahogy a kereskedõvajda tartja fenn, de csak annyira, hogy ne sértse az érdekeit... a gazdag negyedek elkülönülnek, a gazdagoknak általában saját õrgárdájuk van.
a sinnaroktól Nyugatra, a démonok lakta hegyeken túl van a dolarok országa. Delranolran egy kis sziget a démoni megszállás alatt lévõ területek közt. a dolarok rendkívül vallásosak. a Fõtemplom kertjében van egy tó, melynek vizérõl úgy tartják, az élet vize. Nincs is elkülönült világi vezetés, a fõpap irányít lényegében mindent. Elzárkózó nép, furán fogadják az idegeneket, õk maguk pedig igen ritkán hagyják el hazájukat.
A tetherisektõl délre és nyugatra élnek a rowlindok, a puszta igazi urai. az õsi elfek leszármazottai, és általában lenézõek az emberekkel. kitûnõen értenek a hátasokhoz, fõleg a lovakhoz, egyik fõ fegyverûk az íj. szeretik a szépet, és van érzékük hozzá, de épp ezért is kell ezeket félteni tõlük. bizony, hajlamosak elemelni mások értékes holmijait. a puszta lakói állandóan vándorolnak, és megvetik a városiakat. Egy elfnek a legnagyobb kegyeletsértés, ha egy rowlindot egy városban ölnek meg és temetnek el. csak azzal teszik ezt, aki valami hatalamas bûnt követett el, vagy valami másért kitagadták. [COLOR="DimGray"](röviden fogalmazva mi csak így hívjuk õket: cigányelfek)[/COLOR]
északra és nyugatra a sinnaroktól élnek az orkok. jakkarok és kregg-dornok. [COLOR="DimGray"](róluk most nem írok bõvebben, emrt annyira nem lényegesek, ha esetleg valaki orkkal akar játszani, jellemezhetem neki)[/COLOR]
A világ forró és kegyetlen. nappal alig van élet, kevesen is bírják a gyakran 45-50 fokos hõséget. az éjszaka sem hoz túl sok enyhülést, ritkán megy 30 fok alá a hõmérséklet. a viseletet erõsen meghatározza a meleg, ritka a szabadon hagyott testfelület, még a legszívósabbak sem bírják néhány óránál tovább a tûzõ napfényt sérülések nélkül. emiatt talán nem is meglepõ, hogy a legvilágosabb bõrû ember is legalább kreol, de inkább az arabos illetve fekete minden árnyalata a jellemzõ.
Az emberek nemigazán ismerik a közbiztonságot. minden nap ajándék az élettõl. a komoly kereskedõvárosok kicsit tehetõsebb negyedeiben persze nyugodtabb az élet. a kézmûvesek kereskedõk ha tehetik, õrséget tartanak, nehogy kifosszák õket,[COLOR="DimGray"] (olyan gyakran
)[/COLOR].Itt még egy esti kocsmában ücsörgés is kész kaland lehet annak, aki igazán szegény, vagy alulról jött. a koldusok, utcagyerekek, kéregetõk, tolvajok, mindennapos tartozékai az utcának. az utazó, ha biztonságban akarja tudni erszényét, jol teszi, ha eldugja jó mélyre...
Az átok miatt eltûntek a régi, megszokott állatok, növények, és annak mutáns, általában mérgezõ változatai jöttek létre. nem mindegyik halálos, és nem mindegyik veszélyes, de egyedül a pusztában senkinek sem ajánlott kóborolni. a karavánutak idõrõl idõre változnak, mert a puszta kalózai legalább olyan hamar rájuk lelnek, mint ahogy kiépítik õket.
A történet, amit elmesélek, Wiss Yitanneban kezdõdik. egy törvények nélküli városban, ahol szépen, kõbõl, agyagból, fõleg fából felépített házat csak a gazdagnegyedek falain túlról elõkandikálva láthatsz. az utcák koszosak, mocskosak, egyik nap még együtt kártyázol valakivel, másnap az utcán leled a megkéselt holttestét. ez természetes. a bûn és fertõ helye ez. de mindig vannak bizakodó és hittel teli emberek. és mindenki küzd azért, hogy életben maradjon.
[COLOR="DimGray"](néhány játéktechnikai megjegyzés: a karaktereket a következõ módon kérem: a következõ képességek fontosak: erõ, Ügyesség, Gyorsaság, Szépség, Akaraterõ, Állóképesség. képzettségek: ez a világ jóval kevesebb képzettséggel dolgozik. kezdjük ott, hogy a mágia az minimális, nem is túl kidolgozott ez a része. ha valaki iszonyatosan de nagyon _csak_ varázshasználóval akar játszani, legyen, de ne lesz túl életképes, mert a manaszint rendkívül alacsony. a mágiát itt inkább támogatásként, suppotrként szokták alkalmazni. amik igazán fontosak, és szokásosak, azok a harci és alvilági képzettségek. a tudományos képzettségek közül van ami nem elérhetõ, de most had ne soroljam fel, majd megmondom a konkrét karaktereknél. amit irtam a világról, az alapján tessék kicsit módosítani az elõtörténeteket, karakterleírásokat. felszerelés az kb a kezdõ kalandor felszerelés lehet, extra óhaj sóhajt persze meghallgatok. így dióhéjban ennyit, kérdéseket pl pm-ben, vagy az általános RPG topicba, nemszeretném ezt szétoffolni, szal, ez is amolyan on topic. kérdés: mit szeretnétek, a Raggiehez hasonló módon vezessem itt a játékot, vagy amit a karaktereitek mondanak vagy tesznek, azokat ti postoljátok ide, a tetteket mondjuk * kisvirag most bemutatja a világot* formátumban, a mondott szöveget meg - Jó lesz ez így? formában, én pedig szépen irogatom a NJK-k beszólásit illetve a történéseket. Melyik legyen? Bevezetõnek ennyi.)
[/COLOR]