Köszi mindenkinek, aki eddig kitöltötte.
A címek kiválasztása teljesen véletlenszerű volt, illetve a Read or Die-osnál nem teljesen, de azt majd inkább utólag mondanám el. 
Acchan: igen, utólag már nekem is eszembe jutott, hogy oda is kellett volna egy "nem láttam" opció, de mivel ugyanazok a sorozatok szerepelnek ott is, mint a szinkron- és fordításértékelősnél, majd összevetem azzal a kitöltő válaszait.

Aki nem bírja a LA-öket, az legalább az utolsó részt nézze meg belőle (a többi egy az egyben ugyanaz mint az animében, csak Shinichi családi látogatása és a szeminárium maradt ki)!
). Ellenben a 02 nálam a legutolsó helyen áll. Szeretem, de a többi sorozat valahogy többet nyújtott mint az. Leginkább az volt zavaró, hogy az új kiválasztott lényegében a régiek majdnem 100%-os klónjai voltak. Kivéve Ken-chant, ő volt a legjobb a 02-ban!

Pedig én kiváncsi lettem volna a többi A-Hybridre is...