Vallás, filozófia, ezoteria

[Keelhaul]

Keelhaul felvetett bennem valamit.

de ugy igazán. kit nevezünk vallásosnak?
mert azt nem hiszem, hogy teljesen hitetlen lennél Keelhaul, valakiben/valamiben biztosan hiszel...

csak nem abba na a formában ahogy a keresztny egyház tárgyalja,....

így van, nyilván hiszek valamiben. De ez nagyon titkos. Igazából a Maradona egyház tagja vagyok

[Ramiz]

de ugy igazán. kit nevezünk vallásosnak?
mert azt nem hiszem, hogy teljesen hitetlen lennél Keelhaul, valakiben/valamiben biztosan hiszel...

Mindenki magát attól függõen nevezi annak vagy tagadja, hogy minek érzi magát, ki kérdezi, mi áll az érdekében és milyen napja van.  
Mindenki attól függõen nevez mást vallásosnak, hogy rendes akar lenni vele, szívatni akarja vagy csak tippel.
Szerinted?

[Pirula]

de ugy igazán. kit nevezünk vallásosnak?

Talán azt aki tisztában van a hitével, biztos benne, tudatosan gyakorolja, következetesen úgy él ahogy a vallása megkívánja.

csak nem abba na a formában ahogy a keresztny egyház tárgyalja,....

Ez is elég baj, hogy nem tudunk kibújni a bõrünkbõl és állandóan a kereszténység jut az eszünkbe. Pedig a vallásosság pölö. keleten abszolút más formában jelenik meg mint Európában. Pont valami szegedi egyetemi újságban olvastam egy nagyon jó cikket a témában, nem futottál össze vele?

[Darkstar]

Keelhaul felvetett bennem valamit.

de ugy igazán. kit nevezünk vallásosnak?
mert azt nem hiszem, hogy teljesen hitetlen lennél Keelhaul, valakiben/valamiben biztosan hiszel...

csak nem abba na a formában ahogy a keresztny egyház tárgyalja,....

Szerintem a vallásos és a hívõ két eltérõ fogalom. Hinni bármiben lehet (ld Keelhaul), a vallásos pedig valamilyen egyház, gyülekezet, szekta vagy bármi tagja, vagy legalábbis annak az elveiben hisz.

[Keelhaul]

Szerintem a vallásos és a hívõ két eltérõ fogalom. Hinni bármiben lehet (ld Keelhaul), a vallásos pedig valamilyen egyház, gyülekezet, szekta vagy bármi tagja, vagy legalábbis annak az elveiben hisz.

Szívembõl szóltál

[kisvirag]

ööö
hát van egy rakat egyetemi ujság, nagyja csak szemét, ezért inkább nem olvasom...sry, nem

nem tudom, nekem a vallásos szó mindig a keményfedeles (vagy hogy szokták ezt mondani) katolikus keresztényeket jutattja eszembe...

[Pirula]

Mindenki magát attól függõen nevezi annak vagy tagadja, hogy minek érzi magát, ki kérdezi, mi áll az érdekében és milyen napja van.  
Mindenki attól függõen nevez mást vallásosnak, hogy rendes akar lenni vele, szívatni akarja vagy csak tippel.
Szerinted?

Te fókaista te!

[Ramiz]

Te fókaista te!

Jó példa! Én például kereszténynek mondanám magam, ha a nagyszüleim kérdeznék, mert rosszul esne, hogy rosszul esne nekik, hogy nem vagyok hívõ; sátánistának, ha térítõk kérdezik az utcán ; Fókaistának, ha olyan kérdezi, aki ismeri Fókát :kiraly: ; és sogronitának egyéb esetekben.

[Zanador]

A vallással részemrõl továbbra is bajban vagyok. Egyrészt azért, mert én igazából se vallásos, se hivõ nem vagyok. Ha megkérdeznek, tudok mit válaszolni, kb úgy, ahogy azt Ramiz most írta, de ténylegesen nem. A másik problémám, hogy mások hitébe olyan beleszólni, vagy bármit is mondani róla, minta a házának az ajtaját akarnám rátörni, nekem legalábbis ilyen érzetem van tõle. (ezt a threadet is általában elkerülöm, ha nagyon a vallás felé megy el a téma a 3 fõcim közül)
viszont 1-2 hónapja olvastam egy olyat, ami tetszett. Salvatoretól a Menedék-ben volt. Montolio amikor mesél az istenekrõl. Valahogy igy mondja, hogy az istenek nem olyan lények, akik éreznek, akik haragosak lesznek, és akiknek a kedvében kell járni, hanem egy isten útját követni annyi, mint menni a szived után. Ezért van annyi különbözõ isten, és ezért térnek el a nézetek is. ÉS ezeknek az isteneknek lényegében azért van nevük, hogy azok, akik ugyan azok szerint a normák szerint akarnak élni megtalálják egymást és tudjanak egymáson segiteni.
Ez a hozzáállás szerintem olyan, amit nyugodtan elfogadok, és szerintem helyes is. (persze, tévedhetetlen továbbra se vagyok)

[Djinn]

Nem tudom volt e már errõl szó, de kiváncsi lenék a véleményetekre.

Kinek mennyire számít a rokonság? Úgy éretem egy ember megítélése alapból jobbnak kell legyen, egy rokonnal kapcsolatban? Annak több dolgot el kell nézni? Miért?
Természetesen elismerem, hogy akikkel az ember együtt él (szülõk, testvérek) azok akaratlanul is az élete részei. De. Ha egy testvér átveri a másikat, akkor az miért könnyebben megbocsájtható, mintha egy idegen teszi? (valahogy nekem még rosszabbnak tûnik)
Valahogy az én megítélésemben sosem játszott szerepet, hogy az illetõ rokon-e, egy kezemen megtudom számolni bõven, hány vérrokonom fontos igazán. Mégis tudom, hogy többet megtettem a többiért is, mint amennyit kellett volna (és többet, mint õk értem). Valószínûleg anyukám hatása. Mondjuk jó pár éve leszoktam errõl, de még mindig érezhetõ a dolog. Azt embert befolyásolják azok a rokonok, akik fontosak neki és az õ kedvükért megtesz dolgokat.
De mikor azt látom, hogy XY-t (akit szeretek), teljesen kihasznlja a EF (akit nem szeretek) és  XY mégis védi ("dehát a testvérem/apukám/sógorom..." ), mintha nem is akarná látni, akkor az nagyon nem tetszik. És mindez csak azért mert rokon.  :beken: (Persze jobban belegondolva ugyanez megtörténik nem rokonok között is.)
Ilyenkor jön az a dolog, hogy had csinálja midenki amit akar, az õ élete (mégha szülõ vagy testvér is). De mi van ha ezzel egészségügyileg árt magának? Ezt is hagyni kéne? Én nem hiszem. Valamiért erõsen van bennem az a dolog, hogy meg kell védenem a környezetem. Talán nagyon önzõ vagyok és csak félek hogy elveszítem azokat, akik fontosak nekem. De ki nem fél ettõl? (ne úgy tessék érteni, hogy álmatlan éjszkáim vannak a dolog miatt )

Azt is szokták mndani, hogy a rokonság azért (is) kell/jó, mert az embernek biztos pont és számíthat rájuk ha kell. Hozzájuk lehet fordulni ha baj van. Ha így lenne, jó lenne. De én szinte bárhová nézek, nem ezt látom sajnos.

[Damnatus]

A vér kötelez, a vér hozzáfûz emberekhez. Szvsz valamennyire felelõs az ember a rokonaiért.
Ahogy õk számítanak rád, úgy te is számíthatsz rájuk.
Persze ez is olyan dolog, hogy van, akinek ez érték, van, akinek nem.

[Djinn]

A vér kötelez, a vér hozzáfûz emberekhez. Szvsz valamennyire felelõs az ember a rokonaiért.
Ahogy õk számítanak rád, úgy te is számíthatsz rájuk.
Persze ez is olyan dolog, hogy van, akinek ez érték, van, akinek nem.

Érdekes, hogy így gondolod, de mégis elfogadhatónak tartottad (de semmiképpen sem negatívan értékelted), mikor írtam  a lányról aki otthagyta az anyját haldokolni, és elment bulizni.  Akkor a vér csak addig kötelez, amíg nem "frusztrál" és nem könnyebb  menekülni? Esküszöm csak kiváncsiságból kérdezem, nem piszkállak. Tényleg érdekel, ki mit gondol errõl.  

Ahogy õk számítanak rád, úgy te is számíthatsz rájuk.

Pont azt írtam, hogy ha így lenne, akkor az nagyon jó lenne. De nincs így. Úgy értem nem autómatikus ez a dolog, csak mert rokon az illetõ.

[kisvirag]

ahogy mondani szokták, az ember sajnos nem tudja megválogatni a rokonait...
pont azokat az embereket, akikkel a legtöbbet van együtt, akikkel együtt él...
lekopogom, szerencsére a szûk családi körömre (anyám, tesóim, az õ férjeik, nagyszülõk) ténylegesen számíthatok, és lehetõségeim mérten õk is rám.
A tágabb rokoni körrel (anyám apám egyke volt, igy nincsenek nagynénijeim, unokatesóim), azaz sógoraim testvéreivel, szüleivel már nem ilyen jó a helyzet.
Amolyan "szükséges rosszak" szóval, nem vagyok bunkó velük, csak igazábol nem érdekelnek, nem viszem túlzásba az érintkezést. Mondjuk néha megmondom nõvéreimnek, hogy én biza a helyükbe elküldeném a fenébe az anyósukat, azért amit csinált...
jójó a férjük anyja. de vannak határok, emberi határok, amiket jó lenne figyelembe venni.

Szóval, nem mondom, hogy nem bocsát meg az ember könnyebben a rokonoknak (egy baráttal nem találkozol többet, ha nagyon összekaptok, de a rokonaival az ember ezt nem teheti meg, valamilyen formán oldani kell az erõs konfliktust. az, hogy magadban mit gondolsz róla, az megint más kérdés)

szóval én inkább "elviselem" õket a nyílt szembehelyezkedés helyett, mert az nem csak nekünk rossz, de azt a szeretett rokoni felet is emészti, akihez az általunk utált tartozik.

[Ramiz]

Valahogy igy mondja, hogy az istenek nem olyan lények, akik éreznek, akik haragosak lesznek, és akiknek a kedvében kell járni, hanem egy isten útját követni annyi, mint menni a szived után.

Jól hangzik, csak semmi köze az eredeti isten-fogalomhoz. Úgyhogy hívjuk inkább másnak, mondjuk "a szív hangjának" és megoldottuk a problémát.

Djinn: veszélyes terep... Rögtön az a "kedves rokon" ugrott be, aki sokkal gazdagabb, mint a nagyapám, akinek féltestvére, de 6 éve perli, nem tagadva, hogy csak azért teszi, hogy kib....n vele. Na ez az a fickó, akit a családunkból egypáran meg tudnánk ölni, ha nem lenne jogi vonzata (szerintem egyikünk sem érezne lelkiismeret furdalást) igaz hogy õrült a fickó, de ez nem menti fel...
Egyébként én nem vagyok elnézõ rokonokkal, sõt egy kicsit még kevésbé is (kérdezzétek meg Mazsomot ), éppen azért, mert egy baráttal meg lehet szakítani a kapcsolatot, de a családi kötelék akkor is erõsebb, ha nem teljesen harmonikus mindig, és ezért nem szabad(na) hanyagnak vagy kihasználónak lenni.

[Keelhaul]

Nekem errõl annyi a véleményem, hogy nem tehetek arról, hogy ki tartozik a családomba, ezért a szüleimen és a testvéremen kívül senkihez sem fûz kötelezõ jellegû szeretet.Szóval van akit ****-nak tartok, mert ha nem lenne a rokonom, akkor is annak tartanám.
Középtávoli rokonnal haragban lenni abszolút elfogadható, szerintem.
A szülõk egy kicsit más tészta, lehet õket is kritikával illetni, de asszem elég sok mindent megtettek értem anélkül, hogy kértem volna õket rá.Meg amúgyis szeretem a tesómat meg a szüleimet.

Szerintem barátokkal sokkal rosszabb megszakítani a kapcsolatot, mert az már egy választott valami...

[Kvikveg]

Rokonkerdes nehez eset, nekem van egy elkepzelesem, hogy elvileg ennek hogy kene mukodnie (szamithatunk egymasra), de amiket itt most olvastam... Inkabb nem tartok szep szentbeszedet, csak konstataltam, hogy a csaladommal mazlim van.
Persze vannak trukkos szabalyok, amiket erdemes megtartani, pl rokonnak nem adunk el semmit.
Nem akaszkodunk egymas nyakaba, latogatjuk egymast, stb-stb. (Hm. Mikor is lattam utoljara XY-t? :eeek: )
Termeszetesen az X szandekosan b*sztatja/perli/szadizza Y-t elso korben egy elbeszelgetest, masodik korben pegig a "nem rokon" statuszt vonja maga utan szerintem...

[Damnatus]

Érdekes, hogy így gondolod, de mégis elfogadhatónak tartottad (de semmiképpen sem negatívan értékelted), mikor írtam  a lányról aki otthagyta az anyját haldokolni, és elment bulizni.  Akkor a vér csak addig kötelez, amíg nem "frusztrál" és nem könnyebb  menekülni?

Én úgy vélem, hogy egyetemes igazság nincs. Nem mindíg írom le a véleményemet, inkább amolyan gondolatsorokat.
A rokonokról szóló témában a véleményem: én fontosnak, magamra nézve kötelességemnek tartom, hogy amennyiben tudok, és szükséges, akkor segítsek a rokonaimnak. Rermélem, hogy õk is viszont éreznek. Az, hogy mások hogyan viszonyulnak a rokonaikhoz, nem az én dolgom.
Ettõl függetlenül, ha arra kerülne a sor, hogy valóban segítenem kelljen, akkor minden egyes esetben az általános véleményemen kívül az adott, egyedi esetet is mérlegelném (pontosan kinek, mit stb.), és csak ezek mérlegelése után döntenék. Tehát elképzelhetõ, hogy visszautasítanék pénzsegítséget olyantól aki elinná, vagy, nem támogatnám egy rokonomat olyan döntésben, amirõl úgy vélném, hogy nem használ neki.
Mi szerencsére jóban vagyunk (vagy semleges a viszony) a rokonainkkal.

És itt hadd mondjak el egy történetet: faluban lakom, ahol az emberek még ismerik egymást. Az egyik család annó segített a házunk építésében, akkoriban kalákában építették a házakat. A szüleimék nem tudták visszaadni a segítséget. Tavaly tûz ütött ki a házukban - és bár szerencsére nem égett le -, azért károk keletkeztek. Anyám emlékezett a 23 éves szivességre, és adott nekik pénzt (nem kölcsönbe), hogy segítsen nekik.

[Rounin]

Rokonkerdes nehez eset, nekem van egy elkepzelesem, hogy elvileg ennek hogy kene mukodnie (szamithatunk egymasra), de amiket itt most olvastam... Inkabb nem tartok szep szentbeszedet, csak konstataltam, hogy a csaladommal mazlim van.

Ditto

Valahogy fura dolog ez, mindenhol azt látom, mennyire semmibe veszik egyesek a rokonaikat, oda-vissza kölcsönösen rossz a viszony o.o Képtelen vagyok felfogni, én abban nevelkedtem, hogy a család szent, a vér és velõ köteléke összefûz bennünket kontinensek távlatából is; és éppen ebbõl adódóan, ha ezt valaki lábbal tiporja a családon belül, akkor azzal kevésbé vagyunk megbocsátóak, mint egy idegennel. Hiszen pont a családi köteléket, a rokonság szentségét gyalázza meg. Szerencsére egyetlen ilyen ember van, akivel gyakorlatilag megszakítottuk a kapcsolatot, mivel képtelen volt feladni mindent befolyásolni vágyó, áskálódó természetét... édesapám ellen volt, mert õ nem "ilyen" férfit akart a kishúgának képes volt az öcsémet is uszítani (nálam is próbálkozott, de bennem kicsit több van a nyakas, hirtelen haragú vadrác vérbõl ), mégis pont édesapám volt az, aki sokáig édesanyámat csitítgatta, mondván: mégiscsak a nõvéred - Inkább elkerülte a búsba. Aztán betelt a pohár, közös megegyezéssel ignore. De az azért fájdalmas volt, hogy a saját gyermekeit hazugságokkal ellenünk hangolta
Apai ágról szerencsésebb vagyok, egy naaaaaagy bohém család részese lehetek így Csak elsõfokú unokatestvérbõl van 30 fölött, a többit meg sem merem számolni.

Szerintem azért nézünk el nekik dolgokat néha könnyebben, olykor nehezebben, mert szeretjük õket (alapvetõen). És ha ezt a szeretetet aláássák, akkor az jobban fáj, a fájdalomra pedig nem kedvesen reagálunk :|
De mert szeretjük õket, sokkal szívesebben elfogadjuk a megbánást tõlük, mert várjuk is -.-

Vagymi (tm)

[Keelhaul]

Jó neked.

[Rounin]

Jó neked.

Tudom -_-

[Soy]

Valahogy igy mondja, hogy az istenek nem olyan lények, akik éreznek, akik haragosak lesznek, és akiknek a kedvében kell járni, hanem egy isten útját követni annyi, mint menni a szived után.

Hmm....hat sztem ez kicsit vitathato...

"nem olyan lények, akik éreznek, akik haragosak lesznek"
 Az altalam ismert valamennyi vallasba jelen van az "isteni harag" ... jo ez nem jelent semit de ....

"egy isten útját követni annyi, mint menni a szived után..."

igaz, de ugy hogy tiszta legyen a lelkismereted (nem mindegy sztem...)

[Ramiz]

Apai ágról szerencsésebb vagyok, egy naaaaaagy bohém család részese lehetek így Csak elsõfokú unokatestvérbõl van 30 fölött, a többit meg sem merem számolni.

Jézus ereje, mekkora sörözéseket csaphatnátok! És mi még Raggie-val aszisszük, hogy most nagy családi sörözés van, amikor 3-4 unokatesó összejön...

És valami módszert tudtok (tudni véltek), ami összetart egy családot? Ami "melegen" tartja, és kiszûri az ellentétek egy részét? Vagy ezt csak tudatok politikával és sok türelemmel lehet elérni?
Ennek már mindegy, de ha egyszer saját családom lenne, szeretném jól "vezetni".

[kisvirag]

ömm
kicsit tovább gondolkodtam ezen a jó/rossz történik velünk az vajon isteni büntetés/jutalom-e, vagy véletlen, vagy mi vonalán.

Aztán felrémlett, hogy ugye, ha Istennek tetszõn élünk, akkor a mennybe jutunk, ha meg nem, akkor a pokolba. Ez is ugye egyfajta jutalmazása/büntetése tetteinknek.
Ebbõl most errefelé tudok elindulni:
ha mondjuk teszünk valami nem Istennek tetszõt életünkben, ami miatt esetleg elkárhozhatnánk, és Isten (vegyük azt, hogy tõle jön) valami rosszat küld nekünk büntetésképp, és azt neki tetszõn vesszük, akkor vajon mégis a mennybe jutunk?

gondolom persze nem fedeztem fel a spanyolviaszt, mindenesetre, ez igy magamtol jött

egyébként most az is így eszembe jutott, hogy mien fura, a legtöbb (ha nem mind) általam ismert vallásban megvan valamilyen hármas tagolás, még az õsmagyar sámánizmusban is...
még a rómaiaknál is, ahol bár a halottak az alvilágba jutottak valamennyien, mégis az is két részre volt osztva, a boldogok szigetére, és a tartaroszra...
ja meg furán keveredik náluk a túlvilághit a lélekvándorlással. Hiszen õk úgy hitték, hogy a lelkek 100 (vagy 1000, már nem emlékszem) évig ott tartózkodnak, majd isznak a Léthé vizébõl, és visszatérnek a Földre...

biztosan volt szó már errõl a lélekvándorlás/túlvilágtémáról.

De ha nincs lélekvándorlás, akkor jó nagynak kell lennie a pokolnak is, meg a mennynek is, hogy az új és új lelkek elférjenek ott de most komolyan. most élünk 6 milliárddan a Földön, számomra már nemigen megragadható az a szám, ahány ember összesen élt napjainkig itt... lehet én próbálom túl anyagiasan elgondolni...

hm, errõl most eszembe jutott egy novellám, kicsit talán idevág, azt hiszem volt már linkelve, és bocs a reklámért napló

így újraolvasva lenne még mit finomítani rajta

[Soy]

ömm
kicsit tovább gondolkodtam ezen a jó/rossz történik velünk az vajon isteni büntetés/jutalom-e, vagy véletlen, vagy mi vonalán.

Hmm...sztem egyikse, en ugy mondanam h isteni akarat... es ahogy a mondas is mondja "Isten utjai kifurkeszhetetlenek"

Aztán felrémlett, hogy ugye, ha Istennek tetszõn élünk, akkor a mennybe jutunk, ha meg nem, akkor a pokolba. Ez is ugye egyfajta jutalmazása/büntetése tetteinknek.
Ebbõl most errefelé tudok elindulni:
ha mondjuk teszünk valami nem Istennek tetszõt életünkben, ami miatt esetleg elkárhozhatnánk, és Isten (vegyük azt, hogy tõle jön) valami rosszat küld nekünk büntetésképp, és azt neki tetszõn vesszük, akkor vajon mégis a mennybe jutunk?

Ez nagyon erdekes, es sokaig ez nagyon furdalta az oldalam .... aztan kicsit olvastam a bibliat es megkerdeztem az anyukam hogy o errol mit gondol (hozzateszem, nem szektas, katolikus, stb .... mondhatnank freelancer hivo   )
...
Sokan a tulvilagi eletet 2 reszre osszak menny-pokol ... tehat ha jo vagy a menybe kerulsz, ha rossz akkor meg a pokolba .... de ha belegondolunk ez kicsit szuklatasu modszer h az embereket 2 csoportba skatullyazzuk

A valasz amire jutottam:
Szerintem nincsenek ilyen csoportok/szintek ahova az embereket "
beosszak". Mindenkit a sajat lelkismerete alapjan biralnak el ha eljon annak az ideje.
Es szerintem fontos a lelkismeretet irni, nem pedig azt h mennyire kovettuk isten igejet .... mert peldaul afrikaba lehetnek teljesen erkolcsos es becsuletes emberek akik soha nem halottak meg Istenrol vagy a bibliarol ... a masik oldalon ott vannak a kis katolikus papok akik nap mint nap eroszakolnak meg artatlan kis fiukat  :eeek: .... (ez kulonben a Bibliaban is szerepel hogy Isten a lelkismeretedet nezi)

De ha nincs lélekvándorlás, akkor jó nagynak kell lennie a pokolnak is, meg a mennynek is, hogy az új és új lelkek elférjenek ott   de most komolyan. most élünk 6 milliárddan a Földön, számomra már nemigen megragadható az a szám, ahány ember összesen élt napjainkig itt... lehet én próbálom túl anyagiasan elgondolni...

szerintem is kicsit anyagias :>
ha megertenenk/tudnank h epul fel a tulvilag, akkor nem halando emberek lenenk szvsz.

ui.: nem, nem hitterito Jehova vagyok, csak a szereny kis velemenyem  

[Rounin]

Jézus ereje, mekkora sörözéseket csaphatnátok! És mi még Raggie-val aszisszük, hogy most nagy családi sörözés van, amikor 3-4 unokatesó összejön...

És valami módszert tudtok (tudni véltek), ami összetart egy családot? Ami "melegen" tartja, és kiszûri az ellentétek egy részét? Vagy ezt csak tudatok politikával és sok türelemmel lehet elérni?
Ennek már mindegy, de ha egyszer saját családom lenne, szeretném jól "vezetni".

Huh, hát láttál volna pár dusnoki összejövetelt (szûk családi kör lakodalomra.. 130 fõ =] És ez tényleg a szûk kör volt^^) van ott asztal köré piával jelenség.

Módszer. Szerintem nincs módszer... valahogy ösztönbõl, mélyrõl jön. Tudom, bolond vadrácok vagyunk Ez szerintem régebben alakult ki, mi már csak visszük tovább. Tudatosság annyiban van jelen, hogy igenis figyelünk arra, hogy a család család is maradjon a szó idealizált értelmében. Az is tetszik, hogy a férfiak az asszonyra hagyják a gyerekkel kiabálást és a fizikai fenyítést így nagyobb tekintélyt is szereznek a csendes, ritkán felhördülõ szóbeli odamarással
Valahogy.. hm. Szétszórtan élünk, ezért ha összejövünk, akkor nem ellentétekre figyelünk, hanem az együttlét örömére.. apai ágon még nem találkoztam olyannal, aki nem így viselkedett volna. Persze szerepet játszhat a nagy hasonlóság.. minden férfi kicsi, kopasz, karakteres orrú Én már elfajzott nemzedék vagyok^^
Recept.. nincs. Nem tudok. Túl rég ivódott bele a családba :| Nem is számít a miért, elég az eredmény.

A türelem biztos fontos, ha "kiépíteni" akarod ezt. Fontos a sok törõdés, hogy az ilyen irányú aberrált elveket át tudd adni.. ah, nem tudom -_- Majd 15 év múlva térjünk rá vissza Addigra többet tudok meg a családi titokról

[Pirula]

egyébként most az is így eszembe jutott, hogy mien fura, a legtöbb (ha nem mind) általam ismert vallásban megvan valamilyen hármas tagolás, még az õsmagyar sámánizmusban is...

Persze, mert az ember az idõt három részre osztja, (múlt, jelen, jövõ) és szeret összefüggést keresni, de fõleg találni a saját belsõ világa és az univerzum között (ld. Smaragd tábla, amint fent, úgy alant, Védákban a teremtés, fenntartás, pusztítás). Ugyanúgy születünk, élünk, meghalunk. Eco írja le az archetípusok egy lehetséges eredetét nagyon szépen részletezve a Focault-ingában.

Más, de talán kicsit kapcsolódik.

Vallások eredete. Abban azt hiszem hogy megegyezhetünk hogy a vallások mind ajánlanak valami választ a honnan, miért, hova kérdéseinkre. Abban is hogyha elképzeljük hogy milyen lesz majd ha holtan fekszünk mélyen a föld alatt, vagy hogy hol is voltunk születésünk elõtt valamilyen szorongást, frusztrációt vált ki.
Namármost ha egy kisgyerek ezeket elképzeli, szorongását leküzdendõ elkezd mindenféle lehetõségeket kitalálni a semmibõl és míg ezeken gondolkozik megnyugszik. Szerintem nagyon könnyen elképzelhetõ hogy valamikor még nagyon-nagyon régen, a törzsfejlõdés alacsony szintjén amikor az ember értelmi képességei még nem haladták meg egy kisgyerekét valaki odament a törzs sámánjához és megkérdezte: Mondd mi lett XY-nal akit gyomron szúrt a bölény és azóta nem mozog? És a sámán elmesélte hogy XY most olyan álomba szenderült amibõl nem ébred fel többé, de csodás tájakat fog bejárni és vigyáz, hogyha õk is odaérkeznek legyen nekik elég hús és nyughely.
Istenrõl akkor még nem beszélt senki - animizmus jellemezte a törzsi társadalmat. Aztán az értelmi fejlõdés beindult, páran elkezdtek kombinálni hogy megválaszolják ezeket a kérdéseket. Találtak összefüggéseket a természetben, de mivel az okait nem tudták megfejteni, kerestek rá maguk magyarázatot. Megszülettek tehát az elsõ istenek, az asztrológia, numerológia és a mágia. Aztán megszületett a logika mint tudomány és mindenki igyekezte egy okra visszavezetni a világ jelenségeit. Lõn a monoteizmus. Meg is akartuk ismerni ezt az Istent (gnoszticizmus). Felruháztuk mindenféle emberi tulajdonságokkal hogy ne legyen túl messze tõlünk. Eredeztettünk tõle törvényeket, hogy ne a gyenge és esendõ emberre kelljen hivatkozni ítélet mondásakor, döntések meghozatalakor.
Mit szóltok hozzá?

Nem tudom mennyire befolyásolhatott de a zene amit hallgatok (Bruce Dickinson - The Chemical Wedding) egy rózsakeresztes/alkimista/hermetikus alapmû feldolgozása.

[Ramiz]

Namármost ha egy kisgyerek ezeket elképzeli, szorongását leküzdendõ elkezd mindenféle lehetõségeket kitalálni a semmibõl és míg ezeken gondolkozik, megnyugszik.

Igaz, de nem csak a gyerekek. Max õk mondják ki, meg bennük erõs a dolog, mert elõször(-másodszor stb) jut eszükbe, és nem unták már meg a sok vallásos vakert és nem számûzik inkább az életükbõl az egész kaotikus izét.

Aztán megszületett a logika mint tudomány és mindenki igyekezte egy okra visszavezetni a világ jelenségeit. Lõn a monoteizmus.

Hát nem tudom... konkrétan kire gondolsz logikánál? Mert szerintem eléggé a filozófiával párhuzamosan fejlõdött ki, márpedig a filozófia nagyon-nagyon sokáig meg sem próbálta "kiküszöbölni" valamiféle isten létét, sõt, támaszkodott rá.

[Pirula]

Hát nem tudom... konkrétan kire gondolsz logikánál? Mert szerintem eléggé a filozófiával párhuzamosan fejlõdött ki, márpedig a filozófia nagyon-nagyon sokáig meg sem próbálta "kiküszöbölni" valamiféle isten létét, sõt, támaszkodott rá.

Nem minden filozófiára vonatkozik azért hogy istenfogalmat használt. Szókratész elõtti görögök inkább valami nem tudatos univerzális rendezõelvre támaszkodtak, vagy az elemekre próbálták visszavezetni a világ jelenségeit.
Logikán itt valahol azt értem hogy kezdtek rájönni a logikus gondolkodás egyes szabályaira a matematikán keresztül. A másik meg hogy a filozófiába akkor beletartozott rengeteg minden. Metafizika, logika, teológia, fizika szinte minden amit most tudományként ismerünk.

Azt, hogy szerintem egy hitetlen kutya vagy, de alapvetõen nem lenne hülyeség, amit mondasz. Persze istenfélõként nem értek egyet.

Hmm... hitetlen kutya... valamelyest megvan a magam hite-világnézete, már postoltam is ide. Ugyanis ha feltételezem hogy amit írtam az igaz attól én még ember vagyok, ugyanúgy megvannak a magam félelmei. Más kérdés hogy igyekszem valami olyasmire támaszkodni ami nem egy alternatív valóságot teremt, hanem segít ennek az elfogadásában.
Egyébként mindig megvan az az érzésem amikor ilyen témákban vitatkozunk hogy az egész gyakorlatilag csak agytorna és annyira messzire járunk az igazságtól hogy az valami félelmetes.
Amiért elfogadhatónak tartom azt amit írtam az azért van mert nincs benne semmi olyan ami emberközpontúvá tenné, vagy az univerzumot mint egy morális törvényekkel létezõ entitást írná le. Tehát alapvetõen idegen és a szorongásoldó mechanizmusok nem könnyítik meg a dolgomat. Ez hitelesíti számomra.

[Djinn]

Bocsi, de visszatérnék kicsit a családhoz, mert lemaradtam...

Akiknek jó a családja azokat most nagy erõkkel irígylem, de õszintén szólva jó hallani (olvasni), hogy van ilyen még. Az emberben az ötlik fel, hogy hátha akkor még neki is sikerülhet összehozni valami ilyesmit...  
Abban van valami szerintetek, hogy vidéken gyakrabban elõfordul, hogy összetart a család (meg ált. az emberek)? Vagy ez már nincs így?

Sajnos az én családomban is volt peres ügy.  Csúnya ügy volt, persze az ilyemi sosem szép...  De szerencsére a közvetlen családom nekem is nagyon jó!!

[kisvirag]

vidéken szerintem még jobban megvannak ezek a "hagyományos" értékek, fõleg falun... nagyobb városokban talán már kevésbé...

mondjuk nekem sincs bajom nagy általánosságban a családdal, csak egy nemrégi incidens után nagyon oda kell figyelnem, kinek mit mondok el, mert nõvérem kicsit "bosszúálló" tipus...
fogalmam sincs, konkrétan miért, (én irigységre tippelek, mert itt vagyok, 22 évesen, egyetemistaként, nyáron külfödön voltam, és "vigan" élem a kis életem, neki meg 3 gyerek, család, háztartás, meló. ilyen idõsen neki már 2 gyereke volt...) de szépen elkotyogta anyunak egy nem éppen publikus tavaly nyári afféromat egy sráccal...

mondjuk most valamiért nagyon fellendült ez a beszéljük ki a családtagokat, és jólmártsukbe õket tipusu dolog... szóval titkokkal most nagyon óvatosan kell bánnom... mondjuk kicsit fájt, mert azt hittem, legalább a nõvéremben megbízhatok...