Írások

[Sumire]

Meske: Rád mindig számíthatunk!!!

Ezek csak úgy eszetekbe jutnak vagy sokáig gondolkodtok rajtuk, javítgatjátok õket mint a hosszabb verseket???

Nekem jónéhányszor (az adott szótagszám miatt) még módosítgatnom kell a haikuim. De a tartalmat- ha egyszer megfogant bennem- nem változtatom.    

...volt már, hogy -10 fokban, 40km/órás szélben karistoltam papírra kesztyûben, ami eszembe jutott, nehogy elfeledjem

Nekem az utóbbi napokban éjjel jutott mindig valami az eszembe, és le kellett írnom, hogy aludni is tudjak tõle... Lámpát nem kapcsolhattam a szunyáló testvéreim miatt, így sötétben a szekrényem oldalára kapartam fel a kis versikét...


 Kegyetlen tél

...a fagyott föld nem
fogadja magába a
csöppnyi halottat...

[Kvikveg]

Mik a haikuszabalyok?
Lehet, hogy nekiallok.
5-7-5? Ennyi?

Pl
Tanulok este
Eszperente nyelveket
Mas vilagokat
?

[Sumire]

Igen, 5-7-5...
Ezen kívül... hm, nemrég egészen elfogadhatóan megfogalmaztam a haiku lényegét:

Annyit tudok csak róla, hogy kettõs tartalommal kell bírnia... hogy bele lehessen magyarázni mást is, mint amit elsõ olvasásra gondolna az ember.  És lehetõleg ez valami mély tartalmat adjon neki.

...A példád megteszi!

Lehet, hogy nekiallok.

Hajrá!!  

[Zanador]

Elõszöris utánanéztem a haiku szabályoknak, akit érdekel itt vannak:
http://www.toyomasu.com/haiku/#whatishaiku
Bár részemrõl továbbra is szivesen olvasom azokat is, amik nem feltétlen felelnek meg a szabályoknak.

Aztán, amit nem tudtam korábban beirni a net problémák miatt:

Nem is rossz! Raptor: olvasd végig a Meske-összest, abban elég kevés a szomorú.
Én sose fogalmazom át a verseket, ennek elsõsorban az az oka, hogy nem tudok annyira jól irni, hogy bármiféle pozitiv változást elõidézhessek bennük. Minden úgy kerül leirásra, ahogy elmondtam magamnak fejben.
A legkülönösebb iráskörülmények meg ezek voltak nálam:
1. matekversenyre mentem, és a buszmegállóban kezdtem el leirni egy darabka papirra, és a versenyen fejeztem be.
2. egyszer éjszaka sétálás közben kezdtem el megfogalmazni egyet, és szerencsére még hazaérve is emlékeztem rá.
Meg volt olyan, hogy alvásból ébredtem fel, mert szó szerint megálmodtam az egyiket. (ez konkrétan az tolsó volt, amit beirtam ide)
Nem vagyok feltétlen szomorú, amikor irok, de amikor kifejezetten vidám vagyok, akkor általában csak viccelgetek.

[Kvikveg]

Bent a gep zummog
Kint oszi levelvandor
Ketto kozott: en

Ajjajjaj.
Probalok nem mar 1000xleirt dolgokat leirni, dehat...

[Sumire]

Ugyan már! Még ha elõtted valaki már meg is fogalmazott volna egy gondolatot, a Te szavaiddal mindenképp más lenne..!
Tehát csak hajrá!  

[kisvirag]

No, ha végre a gépem is azt akarja, válaszolok

Szerintem a szomorú, borús versek sokkal mélyebb tartalmakat képesek képviselni, mint egy-egy vidámabb vers...
Egyébként nekem a legutóbbi veresim nem szomorúan születtek. Hogy mégis ilyen szomorkás-borúsak lettek... hát... talán a lelkem mélye miatt van. Lehet az ember jó passzban, de a lelke mélyn mindig ott bujkálnak ezek.
Írni meg én is ahogy jön.
Általában ritkán változtatok, akkor sem a tartalmon, csak azért, hogy a hangzás jól jöjjön ki, meglegyen a rím, stb.
Ha gondolkodni kell egy ersen, az úgy hiszem, már erõltetett...
persze más, ha kötött szabályaink vannak. De a lényegnek akkor is spontán kell kijönnie. de ez egyéni vélemény.

[Sumire]

Következmény

Ha akarsz, dobbants,
dacos ember! - csak számolj
a földrengéssel...

[kisvirag]

magadba roskadtan ülsz fáradtan
kezed a semmi be nyúl reménykedõn
hívén, hogy nem csak délibáb mit látsz
az árnyak felbomolva testet formálnak majd
alakot öltve eléd lépnek, és kiszakítanak
kitépnek mindent, ami ég és fáj.

[Rounin]

Kisv1rag: ez utolsó valahogy _nekem_ nem tetszik... tartalmilag igen, de formailag valahogy, nem nekem való

Aleyne : jesszusom, ímádom a haikukat, amiket írsz.  Még a végén oltárt állítok a tiszteletedre

[Sumire]

Lám, csak mi munkálkodunk..!

magadba roskadtan ülsz fáradtan
kezed a semmi be nyúl reménykedõn
hívén, hogy nem csak délibáb mit látsz
az árnyak felbomolva testet formálnak majd
alakot öltve eléd lépnek, és kiszakítanak
kitépnek mindent, ami ég és fáj.

...Ez nagyon tetszik! Szép.

[kisvirag]

Kelowyn letörten gubbasztott az egyik sarokban. Térdeit maga elé húzta, és arcát combjaiba fúrta. Csapzott, még nedves, esõszagú haja tépetten lógott mindenfelé, a poros földtõl a végein szürkés árnyalatot véve. A kardja nem messze tõle hevert, látszott, hogy kiesett a kezébõl. A vastag por a kardra is ráragadt, ócska kinézetet kölcsönözve az egyébként szikrázó pengének. A kunyhó fonott oldalából kiálló vesszõvégek törték a hátát, de most nem érdekelte. Most semmi nem érdekelte.
Kinn szürkület volt, még mindig hallatszott az esõ közönyös, ritmusos kopogása. NEm úgy tûnt, mint aki egyhamar abba akarja hagyni. Kelowyn szerette az esõt, de most ez sem érdekelte. Most semmi nem érdekelte.
A szomszéd sarokban egy ázott egér, vagy patkány motoszkált, rossz néven véve, hogy a kunyhó megszaggatott tetején immár szabadon hullik lefelé az esõ, eláztatva kedvenc vackát, és vizesen, borzasan rohangált, hogy mentse még ami menthetõ. Kelowyn gyûlölte a rágcsálókat, és irtotta õket, ha lehetett. De most nem érdekelte. Most semmi nem érdekelte.
Kinn hangosan nyerített egy ló, egyre kevésbé viselve, hogy áznia kell, és gondosan ápolt sörénye immár rátapadt a fejére-nyakára, és immár hiába rázza a fejét, nem tud kisöpörni a szemébõl. Kelowyn mindig gondosan ügyelt a lovára, de most nem érdekelte. Most semmi sem érdekelte.
A telihold egyre magasabbra tört az égen, és egy felhõlyukon kikukucskálva bemosolygott a kunyhó szakadt tetején, megvilágítva a szoba közepét, ahol összetört, poros, régi tárgyak feküdtek. egy háromlábú szék, egy összecsuklott asztal, néhány üvegszilánk... rongyok. Valamikor rend volt itt, nevetés, élet, öröm. De egyszer csak történt valami.... és ez a valami volt, ami Kelowyn-t egyedül érdekelte.
--- az anya boldogan hajolt a bölcsõ fölé,  óvatosan ringatva azt. Egy csodálatos kislány moslygott ki rá, aranyszõke hajú.  édesen nyújtogatta kezét anyja felé, miközben gügyörészett. Egy 10 éves forma fiúcska az asztalnál ült, és valamit nagyon tanulmányozott. Elmélyülten, összeráncolt szemöldökkel mélyült el az asztalon fekvõ tárgyban.
Hirtelen kopogtak. Az anya aggodalmasan kapta fel a fejét.
 - Kota, gyere ide a hugodhoz! - szólt halkan a fiúhoz. az elsõre nem halotta meg, olyannyira volt elmélyülve. - Kota! az anya suttogott, hangja mégis oly parancsoló volt, hogy a fiú azonnal felkapta a fejét, és már szaladt is a bölcsõhöz, leverve az asztalról figyelmének eddigi tárgyát. Az érme koppant a döngölt földön, visszapattant egyet, majd gurult egy kicsit,  végül megállt.
Az asszony elõször az ablakhoz lépett, és óvatosan elhúzva a függönyt kikémlelt. Két sötét alakot látott kint. Ekkor újra kopogtak. de ez már nem is kopogás volt, inkább dörömbölés. Erõszakos, követelõzõ.
Az anya nehéz szívvel nyitotta ki résnyire az ajtót. Az egy lökéstõl kitárult. Az asszony ijedten lépett hátrébb. Két rosszul öltözött, ázott férfi állt az ajtóban
 - Csakhogy végre kegyeskedett kinyitni. Milyen dolog a vendéget kinn ázni hagyni?
 - Vendég? - az asszony rémült, és megszeppent volt. Mindkét férfinél kard volt, az övükben tõr.
A férfi artikulátlan,  vészjósló nevetésbe kezdett, és durván megragadta az asszony karját.
 - Vacsorával már meg sem kínálsz? - és ellökte. A kislány a bölcsõben a durva hangokra sírni kezdett. - halgattasd azt a fattyút! - a férfi kezében tõr villant. az anya sírva rohant oda, és kapta fel a kicsit a bölcsõbõl. a fiúcska némán zokogva simult anyja lábához. Ám hiába nyugtatta, a kicsi nem akart elhallgatni. a férfi felbõszült, az anyához lépett,  kikapta a kezébõl a gyereket, és a szemközti falhoz dobta. Az anya megpróbálta megakadályozni, beleakaszkodott a férfi kezébe, a gyermek után nyúlt, hasztalan. A férfi lökött rajta egyet, majd megragadta, és egy hatalmas pofont adott neki. az asszony elesik, ha a férfi nem fogná erõs kézzel.
Neee! - szakad ki az asszonyból. mostmár a fiúcska is hangosan sír. Hozzá a másik férfi lép oda, és kever le neki egy hatalmasat. a lendülettõl a fiú a bölcsõnek esik, átborul rajta, és tovább sír. A férfi kardot ránt, és az anya végignézi, ahogy az apró, törékeny testbe beleszalad a penge, vér folyik mindenfelé. Az anya már zokog, és fájdalamsan üvölt, dühödten puföli fogva tartóját. Az artikulálatlanul röhög, és még jobban szorítja a nõ karját....
Másnap már csak három holttestet találtak a házba lépõk, vérbe fagyva ---

[Sumire]

Jaj, Rounin, ne túlozz!! De örülök, ha tetszenek Neked!

Kisv1rag: ez utolsó valahogy _nekem_ nem tetszik...

...Ez nagyon tetszik! Szép.

Hm, látom az ízlésünk nem egyezik!  

[Meske]

Meske-összest, abban elég kevés a szomorú.

De ez csak azért van, mert általában a vidámabb verseimet írom ide be, vagy pedig itt helyben költöm a gép elõtt, s akkor meg miért lennék szomorú, amikor a kedvenc fórumomon vagyok!  (egyébként nekem is vannak tök depis verseim)


Nem tudom hogy vagytok vele, de nekem az jött le sokótok megnyilvánulásából, hogy miután kitaláljátok a verset hamar elfelejtitek, s ezért jönnek elõ ezek a különféle helyzetek az írásokra. Nem is tudom.... Én nekem nem nagyon voltak ilyen különleges helyzeteim, mert ált., ha valamit kitalálok este, reggelre nem nagyon felejtem el. Pl. egyszer volt, hogy én is megálmodtam egyet, ill. az inkább dal volt, de még mindig emlékszem rá...

(Most nekem ilyen jó a memóriám, vagy ti vagytok ilyen ambnéziások?! )

Esetleg az volt egyszer, hogy a suliban voltam töri szakkörön, s ott írtam épp egy versecskét egy papírcetlire, és egyszercsak berepült egy galamb az ablakon. De végülis a verssel csak olyan szinten volt kapcsolatban, hogy épp akkor írtam, s azt meg is örökítettem, vagyis leírtam a vers után, hogy épp most mi történt, de ennyi.

[Rounin]

Jaj, Rounin, ne túlozz!! De örülök, ha tetszenek Neked!

 Hm, látom az ízlésünk nem egyezik!  

Helyesbítek. Nem teljesen fedi egymást, de hát ettõl szép a világ
Mint mondtam, tartalmilag szépnek tartom, de nenm vagyok oda istenigazából a szabadvers formáért Sebaj, túlleszek rajta

[kisvirag]

Õszintén szólva én sem vagyok kibékülve a formájával
de most hirtelen ez jött ki
/me se rajong a szabadversért, legalábbis az ennyire szabadért...

viszont ez a kis írás azt hiszem szorosan kapcsolódik ahhoz a vershez...

[Bruce]

Azt hiszem gratulálhatok az USTeam legújabb írónemzedékének! Kár hogy az indítók közül már szinte senki sem vagy csak nagyon ritkán ír... De legalább nem hagyjátok kihalni ezt a topicot, és ráadásul színvonalasan teszitek!

Épp ezért jöttem egy kis színvonalat rombolni

---------------------------------------------------------
Úton hazafelé

A férfi kilépett az utcára. Hosszú, fekete szövetkabátot viselt, melyet próbált minél inkább összehúzni magán, kalapját mélyen a szemébe húzta, és nem törõdve az esõvel nekivágott a kihalt éjszakai utcának. Nem nézett fel, de minek is nézett volna: ezerszer járt úton ment végig, akár vakon is odatalált volna. Hangos fékcsikorgás riasztotta meg. Kipislantott kalapja alól, és magában mosolyogva figyelte a szitkozódó taxist, amint a felmenõit szidva próbálta elzavarni az autója útjából. Tudja is egy ilyen nyomorult, hogy mit beszél! Mást se tud, csak káromkodni. Szidja az anyját – sajátját, másét neki tökmindegy –, szidja a rendszert, szidja a kocsit, de valakit mindig.
- Süket vagy? Meg akarsz halni? Állj má' el az útbó' te baromállat!
A férfi felhúzta a szemöldökét, bár ez a sötétben, a kalap takarásában aligha volt látható. Meghalni? Egy autó elé ugorva? Érdekes gondolat...
Villám hasított az éjszakába. A férfi felnézett az égre, s az utcai lámpák gyér fényében elõször lehetett látni az arcát. Fiatal volt, alig huszonéves, de a szemeiben évszázadok fájdalma tükrözõdött. A taxis még mindig türelmetlenül nyomta a dudát, nem törõdve vele, kit ébreszt fel, kit sem.
A férfi lépet egyet. Ránézett a taxisra, rámosolygott, amitõl annak végigfutott a hátán a hideg. Visszabújt a kormány mögé, és magában megfogadta, hogy ha még egyszer meglátja, hát hülye lesz megállni elõtte... Rá csak ne mosolyogjon így senki! Mire ismét felnézett, a férfinek híre-hamva sem volt...
Lassan letért a mûútról, s csak ritkán használt, de szépen gondozott utakra tévedt. Hamarosan megérkezik... Hamarosan véget érnek a fájdalmak, a sötét látomások, melyek napok óta kínozták. Szüksége volt valamire, amit csak itt kaphat meg, a haveroktól, társaitól a jóban, az élvezetekben, s ha a rosszsors úgy hozza, akkor a bajban is. Elvigyorodott, de ez már csak torz mása volt annak a mosolynak, amivel a taxisra nézett. Na igen, a haverjai... Náluk ez többet jelentett annál, amit az átlagemberek e szó alatt értenek. Testvérek voltak õk, akik valaha szövetséget – vérszövetséget! – kötöttek, és amit mind a mai napig betartanak mindahányan. Hirtelen megtorpant. Mikor is volt? Évekkel, évtizedekkel, évszázadokkal ezelõtt, hogy elõször õ is kipróbálta? Már nem tudta volna megmondani. Egyet tudott csak: akkor a rabjává vált, de nem bánta... sõt! Elõször érezte magát erõsnek, sérthetetlennek, végre testvérek között volt – és ezek nem olyan testvérek voltak, mint akik otthon várták. Mit kapott az otthoniaktól? Verést, szidást, megaláztatást... nem csoda, ha utálta mindegyiket. Talán egyedül az anyját sajnálta... egy kicsit. De mit tehetett volna? Védte azt a szemétládát, aki annak idején kicsapta az esõbe, a hóba, csak hogy kolduljon valami pénzt... amit többnyire piára költött. Még most is szívesen gondolt arra az estére, mikor kitekerte a nyakát...
A férfi érezte, hogy tovább kell indulnia. Már csak pár méter volt vissza, de a fájdalom szinte elviselhetetlenné fokozódott. Tudta, hogy ha hamarosan nem érkezik meg, akkor sosem. Meg kell kapnia az adagját, mindenáron! Más már nem érdekelte, a fájdalom szinte teljesen az eszét vette. Nagyon régen kellett ennyi ideig nélkülöznie, de ma... ma kamatostul bepótolja.
A szél vadul cibálta kabátját – már nem is próbálta összefogni magán. Hirtelen felkapta a kalapját is, és messzire vitte. A férfi nem bánta, sõt, élvezte, ahogy hosszú, éjfekete haja lobogott a szélben. A hold lassan kibuk-kant a felhõk takarásából, halovány, ezüstös fénnyel világítva meg a temetõt. Igen. A testvérei már ott vannak, és õ sem késlekedik már soká. Beleszimatolt a levegõbe. A félelem, sõt rettegés szagát fújta felé az egyre erõsödõ szél. És még valamiét: vérét. Frissen kifolyt, vöröslõ, éltetõ vérét... Halkan dúdolva belépett a temetõ kapuján, hosszú szemfogain megcsillant a holdfény...

A csillagok s a hold fényében fürösztöm testem
A nap még sosem látta arcom.
Látod? Az éjszaka árnyai elrejtik léptem.
Titokban vívom örök harcom...

De hiába érzed az ûzött vad szagát,
És hiába követed éjszakákon át
Csak ha hallod: némán hívnak testvéreid,
Akkor tudod: mit jelent vadásznak lenni!

Leszállt az est, s az éjszaka szülöttei ellepték a vidéket...

[Meske]

Mondj valami szép és jót.
Amit, éppen le írhatok.
Kell egy támasz,
Mire várhatsz.

Együtt kelve át a vizeken.
Szépeket mondván errõl helyekben.
Kell egy támasz,
Mire várhatsz.

Együtt lenni, juj de jó,
Örökké csak ez való.
Kell egy támasz,
Mire várhatsz.

Egymást segélve.
Élni kell az életben.
Kell egy támasz,
Mire várhatsz.

Máris boldogabb a világ,
Ha együtt van egy szép kis pár.
Kell egy támasz,
Mire várhatsz.

Két évente megesküdvén,
Éldegélve kettecskén.
Kell egy támasz,
Mire várhatsz.

Egy pár két szép angyalka,
Örökké van egymaga.
Kell egy támasz,
Mire várhatsz.

Mondhatnám én még tovább,
Mégsem teszem mert tollacskám...
Kell egy támasz,
Mire várhatsz.

Kifogyva lévõ kis tollacskám,
Ellhagyot engem inmár...
Kell egy támasz,
Mire várhatsz.

[Sumire]

...de hát ettõl szép a világ

Úgy van!  

...a legfrissebb haikumat végképp mindenhogy lehet értelmezni. Ahogy már a cím is sugallja...
(Nem is tetszett senkinek! Azért beírom. )

A remény(telen)ség:...

...zsebben lapuló
megkopott kulcs. Vajh' mit ér..?
A zár is: törött.

[Raptor]

Aleyne! Ez már megint egy szomorú haiku! Tegnap is! Elõtte is! Azt mondtad hogy akkor írsz amikor szomorú vagy! Hmm???
Ez hogy lehet???

[Zanador]

De ez csak azért van, mert általában a vidámabb verseimet írom ide be, vagy pedig itt helyben költöm a gép elõtt, s akkor meg miért lennék szomorú, amikor a kedvenc fórumomon vagyok!  (egyébként nekem is vannak tök depis verseim)

Akárhogyis, én eddig csak vidám versedet láttam.
A másik, amit mondál: képes vagyok 5 perc alatt teljesen elfelejteni, amit elkezdtem, szóval ezért szükséges azonnal leírni.

Én ma ezt hoztam össze:

Farkas fut az félhomályban,
Eszeveszett tébolyában
Nem lát utat csak szürke ködöt,
Nem tudja már, vadász-e vagy üldözött.
Vágnak az ágak és a szél,
Bundájában vörös csík a vér.
Nem érzi, de nem is bánja,
Nem néz se magára, se hátra.
Csendben bújik minden állat, persze
Ki élni akar mozdulni se merne.
Maguk se tudják mitõl félnek
Csak azt, hogy örül, ki élhet.
A Farkas le nem áll, csak fut tovább
Nincsen célja, s nem tudja hová.
Nem lassít, úgy vág át a tájon.
Nincs senki, aki rá ott várjon.
Rohan, rohan amíg bírja a lába,
Pedig már nincsen senki se a nyomában...

[Moha]

Na gyerekek, én nem vagyok egy nagy poéta, de kedvet kaptam a Haiku-hoz. Egy izgalmas diszkrét matematika gyakorlat pedig az ihletet is meghozta. Íme a termés, egy angol, 2 magyar (nem biztos, hogy teljesen "szabályosak"):

Life is just a test
Help others and live in peace
You will see the light

Szerelem: tavasz
Látod az évszak míly szép?
Egyedül: csak tél

Az út elõtted
A távolban a remény
Mögötted: nihil

[Sumire]

Aleyne! Ez már megint egy szomorú haiku! Tegnap is! Elõtte is! Azt mondtad hogy akkor írsz amikor szomorú vagy! Hmm??? Ez hogy lehet???

...akkor is írok, amikor csak egyszerûen eszembe jut valami. Lehet az akármi..!
Most éppen ez történt.

...Gratula mindenkinek az alkotásaihoz!!

[Pandóra]

Aleyne : jesszusom, ímádom a haikukat, amiket írsz.  Még a végén oltárt állítok a tiszteletedre

Nekem nem kiemelten a kedvenceim, de beszállok az oltárépítésbe! Úgy gondolom, valahol a Tiaro-é közelébe kellene tenni.
Ha ez kell...! Nagyon jó!
És eszembe jutott még valami találó ettõl a tanáromtól: "Az életben egyetlen igazi kérdés van: hogy öngyilkos legyen-e az ember, vagy ne."

[Sumire]

...Éjjel "fészket vertek" fejemben a madarak..  

Kudarc

Honvágytól gyötört
fecske hazaindul - ám
vihar csap le rá.

[Sumire]

...Nem is kicsit  

Kilátástalanság

Körbe-körbe száll
szakadatlan egy madár --
forgószél foglya.

[Rounin]

Azt hiszem gratulálhatok az USTeam legújabb írónemzedékének! Kár hogy az indítók közül már szinte senki sem vagy csak nagyon ritkán ír... De legalább nem hagyjátok kihalni ezt a topicot, és ráadásul színvonalasan teszitek!

Én még itt vagyok! Szitne elsõ voltam Tiaro után Úgy ám, a régi szép idõk... csak azóta rónincopf váltotta fel a lovagsisakot

ÉS nem piszkálódásból, tényleg, de:

"A haiku voltaképpen az 5-7-5-7-7, összesen 31 szótagot tartalmazó, ötsoros tankának elsõ három sora, 5-7-5, azaz 17 szótaggal. Ezt a versformát már a XVII. század elõtt használták, többnyire tréfás célra, baráti körben szerzett bökversnek. A haiku abban különbözik a világ minden más lírai versétõl, hogy pillanatfelvétel. Speciálisan japán jellege elõször idegenszerû, mert mint egyetlen filmkocka, bonyolult érzelmek, szenvedélyek kifejezésére alkalmatlan, gondolati tartalmát is is csak sejteti. Pillanatfelvétel fáról, virágról, állatról - az apróbbak elõnyben -, esõcsepprõl, fûrõl, kavicsról, holdfényrõl. De lehet pillanatfelvétel két ember megismerkedésérõl vagy búcsújáról - az elsõ vagy utolsó impresszió félmondatban - a költõ egyetlen mozdulatáról vagy a moháról felesége sírján. A jó haiku a valóság parányi részletének megragadásával felidézi, vagy legalább megsejteti az egészet: a virág mögött a tájat, az évszakot, a béka ugrása mögött az élet groteszkségét, a ködbe veszõ ösvény mögötti halált."

Tehát a kulcsszó: pillanatfelvétel.

És íme egy fürdõkádban bevillant haiku:

Három lépés csak
egy szabályt jelent nektek.
Nekem szenvedést.

(nem mondtam, hogy én jó haikukat írok )

[Sumire]

"A haiku voltaképpen..."

Hopppsz..   Akkor módosítok: az én alkotásaim haiku-formában leírt gondolatmenetek.

nem mondtam, hogy én jó haikukat írok

Akkor majd én mondom, Rounin: jó haikukat írsz.

[Rounin]

Hopppsz..   Akkor módosítok: az én alkotásaim haiku-formában leírt gondolatmenetek.

Nono... szeritnem a kulcsszónak épp' eléggé megfelelnek, és különben is, kit érdekel a hivatalos megfogalmazás? Csak nem bírtam a bennem megbúvó "magyarázz-ha-van-rá-esélyed" lélekszilánknak ellentmondani

Akkor majd én mondom, Rounin: jó haikukat írsz.

Wááá!! SOHA! SOHA TÖBBÉ! Ezt nem szabad Szembedícsérni engem ! Most megint aggathatom magamra a kéttonás súlyokat, hogy el ne repüljek

[Sumire]

Ezt nem szabad Szembedícsérni engem !

Akkor sem, ha megérdemled?
Na mindegy. Csak alkoss szorgosan, Rounin!! Úgyis holnap 3napos osztálykirándulásra megyek... Remélem többek között Tõled is olvashatok majd írásokat, amikor visszatérek!

Téli gyász (?)

Megfagyott párját
siratja egy vadgalamb. -
Vagy tán önmagát?