Írások

[Ramiz]

Kép- és időzavar

Gazdátlan rónin
A börtönben hajolgat
Folyton szappanért.

(Bocs. )

[Rounin]

Kép- és időzavar

Gazdátlan rónin
A börtönben hajolgat
Sikamlós szappanért.

(Bocs. )

Mészteajóbúúúúús.... XD

Még jó, hogy manapság a rónin az egyetemre fel nem vett egyedeket is jelöli '.

[Ramiz]

Szappanért hajol
A fel nem vett diák is
De nincs börtönben.

[Rounin]

Agyam kínlódva
próbál riposztot szülni,
de csak vajúdik.

[Bruce]

(Amíg a közönség feszülten várja a második menet kezdetét jelző gongot, ha már úgy is ilyen a téma, akkor: )

Az elf férfi az ágyon feküdt, és közben csendben hallgatta a fürdőből felszálló éneket. Már odakintről sürgő-forgó léptek zaja szűrődött be, néha kardcsörgés, vagy egy-egy ork durva röhögése hallatszott. Ha tudnák hogy itt van! A törzsfő lányának a szobájában! S mi több, az ágyában! Szerencsére a zöld bőrű hölgy már mindent jó előre kitervelt.
Hra'fen elmosolyodott. Mit gondolnának a többiek, ha látnák! Egy elf – egy orkkal! Az anyja ott helyben szívrohamot kapna, az apja meg biztos kitagadná... Pedig volt egy csinos menyasszonya, de úgy néz ki, a sors mást tartogatott számára.
A fürdőben lassan elhalt a dal, s a vízcsobogás is egyre csendesebb lett, majd hamarosan feltűnt az ajtóban az ork hölgyemény törölközőbe csavart, eléggé telt alakja. Na igen, a leg-több elfnek felkavarodott volna a gyomra a látványtól. Hra'fen arcáról eltűnt a mosoly, kezén megcsörrentek a láncok. Ő sem volt kivétel...

[Ramiz]

Vízcsobogás? Vezetékes víz egy ork sátorban?

[Bruce]

Vízcsobogás? Vezetékes víz egy ork sátorban?

Mér', egy dézsa víz nem tud csobogni, ha egy termetes hölgyemény pancsikál benne a játékkacsájával?  Halkulhat éppenséggel a víz mennyiségének rohamos csökkenése miatt is

[Pirula]

Megihletett a haikupárbaj...

Felkavaró tanka

Langyos majonéz
és mézédes papaya
tejbe reszelve.

A nyugalom messze vész,
garantált a hasmenés.

[Ramiz]

Felkavaró tanka

Langyos majonéz
és mézédes papaya
tejbe reszelve.

A nyugalom messze vész,
garantált a hasmenés.

Vers egy lánynak

Hasad lágy lankáiról
Bor-patak csordogál le
A völgybe lassan.

Eléri a bozótot.
Minden cseppjét felnyalom.

[Rounin]

Állatok
-------

Fejemet fogom
ennyi szemérmetlenség
közt szemezgetve.

Mégis vigyor költözött
orcámra miattatok.

[Ramiz]

A torrent megöli a pornót

Farkamat fogom
Hogy szemérmetlenségek
Között szemezzek.

De aztán elengedem
Mert túl lassú most a net.

[Próféta]

Írások topik

Modern trubadúr
Messziföldi versbe bújt
Pajkosságot zeng

Bár formája hibátlan,
Tartalma tréfa csupán.

[Ramiz]

Ez találó.

[HVp213]

futnék most, ki a világbol
hol nem kell félnem árnyaktol
futnék töled minnél messzeb
vesszen el minden emléked
futnék el csak futnék tovább
hol majd csak a halál vár rám

[Meske]

Unalom

Milyen sötét ma a Hold,
Milyen csendes ma az ég.
Már elmúlt, ami rég volt,
és most nincs, csak semmiség.

Vajon jön valami új?
Vajon jön valami szép?
Olyan üres ez az út,
Talán eljön Ő ma még...

[noriko]

süllyed ez a topic. úgyhogy, egye fene, megosztom veletek egy régebbi csődömet.
(azt hiszem, ez még nem volt. és okkal egyébként.. )

Igyunk a művészetért!
Nem szeretem, ha részegek az emberek,
nem szeretem, ha isznak
mert ha isznak és részegek lesznek,
hülyeségeket beszélnek és tesznek.

Nem szeretem, ha hülyék az emberek,
nem szeretem, ha gyengék
mert ha hülyék és gyengék akkor,
minden a pohárnál landol.

Ez itt a versem. S hogy mi a baj?
Hogy józanul írtam, s tudom hogy szar!

[Ramiz]

Hehe...
Egyébként meg szabad kérdezni, hogy honnan származik ez az erős ellenérzésed az alkohollal szemben? Valami konkrét emlék vagy csak teoretikus oka van?

[Solid Snake]

Egy optimista kicsengésű szakítóvers:

Az elhervadt virág

Egy kis virág született meg szívemben,
Melyet boldogan adtál nekem.
Elég erősen fürödtem önnön hitemben,
Így ennyit mondhatok neked:

Örülök, hogy megismerhettelek,
Büszke voltam az összefonódó kezekre,
Most már külön égboltokat fürkészünk,
Láthatod, már egyedül is járok.

Bús időkben harsányabban nevet az ember,
A kínt rejt ezzel, mit vállalni nem mer.
Mikor azonban szó nélkül gyöngéden átölelik,
Jégpáncélba fagyott ajtókon át övezik.

Örülök, hogy megismerhettelek,
Mert magányomat elvethettem.
Most már elszakadtunk egymástól,
Égi remény elhagy immár mától.

Annyit mondok: koszönöm!
Már az ígéret is öröm.
Mikor a szél és ég együtt tombolja viharát,
A lehullott virág hátrahagyja illatát.

[Shuhants]

Egyszeri egyetemista vizsgaidőszak végi kesergője


jövőm olyan, mint egy massza
ez az érzés elég fassza
alkoholt a torkom issza
Ki tudja jövök-e vissza
Lusta voltam ám, b*ssza
meg, ennek levét is issza
torkom meg


Elmegyek most angolhonba
Az egyetemet talonba
Teszem; hogy dőljön a romba
kéne valami nagy bomba
mely szép, aztán pedig ronda
pusztulást hagy, mint egy gomba-
felhőcske


Jövőm nincsen, agyam kába,
A f...szom a bétékába!

[Pirula]

Jövőm nincsen, agyam kába,
A f...szom a bétékába!

Ez a két sor is saját szerzemény?

[Shuhants]

Tudtommal igen

szerk: legalábbis én még nem találkoztam vele

[Pirula]

Tudtommal igen

Velős.  Igazi kitűzőre/pólóra való szöveg.

[Shuhants]

óóó, köszönöm

Hehe, a holnapi részegedés alkalmával biztos szállóigévé fog  válni...

[Aephidon]

Talán egy atomnyit szürrealista iromány:

A routerem

Sötét szobában
Nézem routerem
Zöld csillagai
Pislognak szemembe

Műanyag gilisztái
Szállítják bájtaim
Ettől lesz netem
Hű de jó ez nekem!

Műanyag testében
Áramkörök dolgoznak
Mikrocsip szíve
Lüktet lankadatlan

Zöldes NYÁK-ja
Diódák fája
Tranzisztorok erdeje
Elektronfolyam az élete

Sötét szobában
Nézem routerem
Műanyag gilisztái
Adják az életem...

[arianrhod]

Remek hangulatot adott számomra a mai munkanapom s úgy gondoltam jobb ha inkább kiírom magamból minthogy vkit megnyúzzak 


[spoiler]Sikítok,mert széttéptél.
Mocskos szavaddal megöltél.
Sárba taszítottál s haldoklom,
Szakadt erőm eltűnni nem hagyom!

A szíved kell...rothadjon...
A lelked kell...pusztuljon...
Arcom s kezem véredben fürdik,
Átok szavam álmaidat űzi!

Nem hagyom,hogy a halál elérjen,
Nem engedem neki,hogy elvigyen.
Túl könnyű menekvés volna az,
Kezem fogja összeroppantani sorsodat!

Hangom lesz a végzeted,
Pillantásom égeti el tested.
A fájdalmat ontom majd rád.
Azt, amit te okoztál!

Szenvedni fogsz örök időkig,
Pokol forró szele marja húsodról a bőrt is.
Könnyező szemed karvalyok étke lesz,
Végtelen kínjaid őre, Én leszek![/spoiler]

[noriko]

uhh... milyen munka ez?

Amúgy grat, jól kiírtad magadból!
Ha boszi lennél, ez egy tökéletes átok lenne szerintem! 

[Fubenalvo]

Kicsit hosszabb mint, amiket szoktatok, de remélem nem offtopic.
Olyan december környékén írtam. Nagyon sok elem az akkori mindennapjaimból van merítve. Azt, hogy mi lehet igaz és mi nem, azt a fantáziátokra bízom.

[spoiler=Novella]Téli késő este volt, hazafele tartottam vizsga után. Végre ezen is túl vagyok - gondoltam. Pedíg még nem kevés másik várt rám. A lámpa zöldre váltott. A tömeg elindult át az úttesten, majd egyenesen az aluljáró felé vették az irányt.

Neonfény világított be mindent, a levegő dohos volt és a mozgólépcsőn szemben csak unott arcok. A falra ragasztott reklámokat olvasgattam, de azok monoton mód ismétlődtek egy idő után. Meleg szél kezdett áramlani a lépcső aljáról. Közeledett a metró. Sokan tolakodva próbáltak gyorsabban haladni lefele a lépcsőn, másokat ezzel fel-fel lökve.

Mikor leértem, még mindíg kényelmesen elértem a kocsit. Leültem a sarokba... ritka, hogy ülőhelyet kap az ember ilyenkor, bár örültem neki, nagyon fájt a fejem. Gondoltam alszom egy keveset, volt rá időm. Éppen mikor kezdtem álomba merülni rezgést éreztem a zsebembe. A telefon... csak egyet rezgett - gondoltam csak később nézem meg, biztosan nem lehet olyan fontos. Visszatettem a fülhalgatót, kicsit jobban összehúztam magam, hogy ne fázzak, majd minden elcsendesült.



Milyen jó idelent a levegő... mintha madárcsicsergást hallanék... biztos csak a rádióban valami új reklám. Aztán egyre inkáb melegem lett, kinyitottam a szemem, hogy kigomboljam a kabátot, de ekkor elállt a lélegzetem. Egy zöld mező képe tárult elém! Még mindíg alszom... Fel kéne ébredni. De nem megy. Furcsa egy álom...

Nem messze tőlem egy kristálytiszta patak kanyargott, mellette a parton gyönyörű fűzfák. A kék égen bárányfelhők úsztak és a nap melege mindent elárasztott. Micsoda hely... Lesétáltam a vízhez és legugoltam. Mikor a kezem belemártottam éreztem a hideget, az áramló patak vize gyönyörűen szikrázott a napfényben. Miközben ezt figyeltem egy alakot láttam meg magam mögött a vízben tükröződni. Hirtelen megfordultam és egy feltűnően magas embert pillantottam meg. Szőke haja volt és a fülei... olyan szokatlanok, hegyesek. Meg akartam kérdezni, hogy ki ő, de abban a pillanatban a magasba emelte a kezét amiben egy furcsa botot tartott. Éles nyilalást éreztem a tarkómon, elsötétült minden.



Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen, de mikor felébredtem a lakásunkhoz közeli parkban feküdtem... este van. Még mindíg este... hogy kerülök ide? Nem tudtam a választ... felkeltem, kicsit leporoltam magam és elindultam haza... majd eszembe jutott az a furcsa álom... olyan valóságos volt. Ráadásul, hogyan kerültem a parkba a metrókocsiból? De aztán hamar el is felejtettem, fáradt voltam és már otthon akartam lenni.



--





Az ég szürke volt már hetek óta, már úgy vágytam a napfényre. De aznap sűrű köd ült a városon. Egy barátommal tartottunk hazafelé. Elindultunk a metróhoz. - ...a felsorolt megállók között javítások folynak ezért szíves megértésüket kérjük. - mondta be a hangos miközben lefele tartottunk a megállóba.

Eszembe jutott, hogy ez nem jelent többet a lámpa vibrálásánál, és pár nyugdíjas rémült kérdezősködésénél. De nem bántam, akkor egész különleges hangulata volt a kocsinak. Leértünk a lépcsőn. Ő futott a másik oldalra, mert éppen akkor futott be a szerelvény. Tolakodás, zsivaly, és egy pillanattal később már ki is ürült minden. Nemsokkal később már én is a metrón álltam. Néztem ki az ablakon, az ablakon ahol csak a szürke falat láthattam, amin évtizedes por áll. Néha egy-egy vezetékköteg is elsuhan. Aztán valami mozgóképszerű, újabb modern reklám agyrém. De ez legalább nem hoz frászt az emberre mikor megszólal a megállóban.



Miközben a reklámot próbáltam kivenni, a lámpa villódzott, várható volt. De valami hiányzik... hol a megszokott zsivaj? Semmit nem hallottam. Körbenéztem a vagonban. Egyedül vagyok. Kezdettől csak én voltam itt? Nem tudtam visszaemlékezni. A lámpa megint elaludt egy pillanatra és éreztem, hogy lassul a szerelvény. Folyamatosan lassult, majd megállt. Viszont a megálló még sehol. Leültem, hosszasan vártam, de semmi nem történt. Nem értettem, miért mond a sofőr legalább valamit. Vagy lehet az is elromlott? Miközben ezen gondokodtam egy ismerős alakot láttam elrohanni az ablak mellett. Lehúztam az ablakot és kihajoltam. Sehol senki. Elhagyták volna már az alagutat? Kinyitottam az ajtót és a földre ugrottam. Végígjártam mindent, de minden kocsi üres volt. Valami furcsát éreztem, a levegőben. Olyan szokatlanul friss volt. Becsuktam a szemem és sélyen magamba szívtam. Mintha valami hozzáérne az arcomhoz. Kinyitottam a szemem és a sötét mennyezetről fűzfa ágak lógtak helyenként, majd vízcsobogásra lettem figyelmes. De valahogy nem volt furcsa, teljesen természetesnek tűnt. Ösztönösen elindultam abba az irányba ahonnan a vizet hallottam, onnan mintha valami fény is szűrődott volna. Ahogy mentem, lépéseket hallottam magam mögül. Többször megfordultam, de semmi. A lépéseket még mindíg hallottam, és egyre gyorsabbak voltak, futni kezdtem. Visszaértam az elhagyott szerelvényhez, de még mindíg nem volt sehol senki. Egy pillanatra hátranéztem és a metrókocsikból kiszűrődő fényben megláttam az arcot, az arcot amit már tudtam, hogy honnan ismerős. ...egy álomból. Gyorsabban kezdtem futni, már láttam a peront, mikor a hátom mögött kiáltást hallottam:

- Nem menekülhetsz el az életed elől!

Nem fordultam meg, rohantam tovább, ahogy csak bírtam. Felkapaszkodtam a peronra és akartam tovább futni mikor megláttam, hogy a megálló tele van emberekkel. El akartam mondani, hogy mi történt, de nem jutottam levegőhöz. Ekkor futott be egy szerelvény. Egy szerelvény onnan ahol az előbb még futottam. Emberek szálltak le róla. Pedíg tudom... tudom, hogy pár perce még üres volt.



--



- Vigyázz! - szólt halkan valaki, majd berántott a ház mögötti sikátorba.

Ekkor ott ahol még előbb áltunk egy ember sétált el. Páncélján az utcai lámpások halvány fénye tükröződött, balján egy gondosan megmunkált markolatú kard lógott. Váratlanul megállt és körbenézett. Arcát a sötéttől nem lehetett látni, nem tudhattuk észrevett-e minket. Sóhajtott egyett, majd tovább haladt.

- Huhh, ez közel volt - szólt hozzám az aki az előbb magával rántott. Majd kiosont az utcára és ekkor láttam meg az arcát, szőke és magas, és azok a... már megint ő. De ki ez? Meg akartam kérdezni, hogy ki ő valójában. Nem volt rá időm mert intett hogy mehetek, és valamiért gondolkodás nélkül követtem. Egy ajtóhoz értünk, mikor egy tolvajkulcsot vett elő a zsebéből és elkezdte piszkálni a zárat.

- Figyeld, jön-e valaki! - Körbenéztem, sehol senki. Miért is csinálom én ezt? Behunytam a szemem, de ekkor mintha magamat láttam volna egy pillanatra, magamat kívülről, ahogy a metró ajtajában állok éjszaka. Az utca kihalt. Közelebb léptem, hogy lássam mit csinálok. Az aluljáró ajtaját próbáltam....

- Sikerült, gyere!

Beléptünk egy terembe, az utcai fény halvány derengést kölcsönzött a szobának.

- Miért is vagyunk itt?

- Hogy fisszavegyük azt ami jogosan minket illet! De ezt te is pontosan tudod! Te a pincébe nézz körül, én idefent keresem!

Odamentem a csapóajtóhoz, óvatosan felnyitottam, nehogy valami zajt keltsek vele. Leereszkedtem a létrán, de semmit nem láttam. Ekkor a létra tetejéről egy égő fákját nyujtott le. Ahogy körbenéztem, a fákja lángjánál két párhuzamosan futó lépcsőt találtam lefelé, nem láttam a végét. Elindultam a jobb oldalin lefelé. Ahogy haladtam mintha rajzokat láttam volna a falon, furcsa egymás után monoton ismétlődő rajzokat. Majd hirtelen meleg szél kezdett áramlani a lépcső aljáról, mintha valami közeledne. Mikor leértem fűzfaágak lógtak a sötétbe vesző mennyezetről. Majd megpillantottam az üres metró szerelvényt, és megint... megint a víznek a hangja. Elindultam a hang irányába. Folyamatosan az az érzésem volt, hogy ez már megtörtént egyszer. Egyre hangosabb volt a vízcsobogás, majd fényt pillantottam meg ami egyre jobban közeledett, futni kezdtem. Majd éles nyilalást éreztem a tarkómon. Elsötétült minden.



Homályos alakok... hol vagyok? Még mindíg hallom a patakot. A friss levegőt ahogy magamba szívtam kezdtem magamhoz térni, és a fölém hajoló arc is egyre élesebb lett. Megint ő az!

- Ki vagy te?

- ...nem kicsit kaphattál a fejedre, ha erre sem emlékszel. De legalább semmi bajod. - mondta mosolyogva. - Tegnap este elmentünk, hogy visszaszerezzük a kardot. Emlékszel? - csak helyeslően bólintottam - Ekkor ellépett mellőlem. Én felültem és láttam, hogy megint ott vagyok a patak parton, a zöldelő rét minden felé és a fűzfák. Ekkor pillantottam meg egy feltünően alacsony szakállas öregembert ahogy egy kardot ad annak akivel az előbb beszéltem.

- Látod? Megszerezted! Nélküled nem sikerült volna! - mondta aogy felém fordult, majd az ég felé emelte a kardot aminek a pengéjét valami sejtelmes vörös fény vette körül.

Majd rezgést éreztem a zsebemben. Telefon?[/spoiler]

[Selmo]

uhh... milyen munka ez?

Telefonos. Az a fajta amit nem szoktak szeretni az emberek.

[noriko]

Telefonos. Az a fajta amit nem szoktak szeretni az emberek.

Az a fajta, amikor őt zaklatják mások, vagy amikor ő zaklat másokat? Mondjuk egyik verziót sem irigylem!

Fubenalvo: Érdekes kis novella Emlékeztetett egy rövid animációs filmre, amit az animáció világnapján adtak a Szimpla kertmoziban. Lássuk csak, melyik része lehet igaz...hmm...amikor épp betörsz valahová? 
Legközelebb, majd figyelj az elgépelésekre/helyesírási hibákra. Becsúszott néhány.

[arianrhod]

uhh... milyen munka ez?

Telefonos. Az a fajta amit nem szoktak szeretni az emberek.

Jah de a szükség nagy úr és szabályt bont