Vallás, filozófia, ezoteria

[Mirror]

Aki fizet egy pszihológusnak azért, hogy az értelmetlen kérdésekkel idegesítse, az teljesen megérdemli. Én pszihológus helyett Evangelion idevágó passzusait ajánlanám (utolsó 2 rész).

Nem én fizettem érte:jee:  a kiképzés része volt...

[Mirror]

...Hajóm sokáig hánykolódott az Élet vizén erre-arra. Bármi is történt, mindig számíthattam magamra, és pár jó barátra... Egyszer csak megszûnt társtalanságom - kikötöttem, bár bevallottan nem véglegesen. Reméltem, Õ lesz az, akivel kiegészítjük egymást, de a remény mindig csalóka - mindig azt mutatja számodra, amit szeretnél. Ha szeretsz valakit, akkor tudnod kell elengedni, mielõtt még agyon nyomna a napi rutin, mielõtt szerelmetek hamuján meggyûlölnétek egymást...

[Beren]

Jártatok már úgy, hogy egy nap ráébredtek arra, hogy változtatni kell az életetek mozgásán?
Rájönni arra, hogy tovább így mehet?
Biztos bennem van a hiba, de ez már nem elõször történik velem.
Ha már minden lehetõséget kipróbáltál, akkor nincs jobb, mint visszavonulni - mások "megváltoztatása-kinevelése" kb olyan közel áll hozzám, mint a hányinger.
Két teljesen ellentétes ember találkozása sokáig lehet jó és szép, de egyszer csak arra ébredsz, hogy fel kell adnod magad - vagy Neki önmagát.
Egy racionális ember nem élhet X-aktákban
Egy társasági ember nem élhet csak otthon
Aki szeret új dolgokat kipróbálni azt megõríti a rutin...

[Ramiz]

Nem én fizettem érte  a kiképzés része volt...

Az más. Akkor legalább szórakoztál egy jót vele? ("Ki vagy? ... nem a nevedet kérdeztem. Ki vagy te igazából?!" "Hát jó... ÉN VAGYOK AZ URALKODÓ!!!")

[Mirror]

Az más. Akkor legalább szórakoztál egy jót vele? ("Ki vagy? ... nem a nevedet kérdeztem. Ki vagy te igazából?!" "Hát jó... ÉN VAGYOK AZ URALKODÓ!!!")

A pszichók jó arcok! A válasz amúgy nagyon egyszerû: "én én vagyok - minden tudásommal és hibámmal együtt". Negyedrészemben én is pszichó vagyok amúgy:) Sokat lehet tõlük tanulni, fõleg toleranciát. A tolerancia ugyanis csak félig jelenti azt, hogy elfogadod másokat olyanoknak, amilyenek - a másiknak is el kell fogadnia, hogy te is másmilyen vagy.

Képzeld el, hogy egy - addig nagyon szép napon - valaki közli veled: megmodták neki, hogy "õ egy ufó, amiket álmodott, azok valódiak, vannak benne implantátumok is (amit persze nem mutat ki a röntgen:)), látja a szellemeket, kivették belõle a rontást, és egyéb szervi bajaival is inkább ráolvasóhoz megy, mint dokihoz". Persze, ha kineveted, akkor te vagy a bunkó, de ellenvéleményed nem lehet. Sokáig éltem így, már nem akarok. Rájönni arra, hogy csak azért kellessz, hogy legyen mellette valaki, nem túl kellemes. Fõleg eféle körítéssel együtt...

[kisvirag]

az életben és kapcsolatainkban egyetlen állandóság van csak: az állandó változás...

a legkisebb mozdulatunk, szavunk, vagy tettünk olyan cselekményeket képes katalizálni, amelyek visszavonhatatlan változást idéznek elõ a magunk és a társadalom, a magunk és a társas kapcsolataink, de akár magunk és magunk kapcsolata közt....

persze az, hogy mekkora ez a változás, sokmindentõl függhet.
Beren, erre a változtatni kellene valamin: pont most olvastam hasonlóra egy a kapcsolatokkal, és elsõsorban a párkapcsolatokkal foglalkozó kommunikációs elméletet (katz, innentöl jobb, ha nem olvasod, most bölcsész leszek )
a lényeg, hogy ellentétpárok bûvöletében élünk. egyszerre vágyunk függetlenségre és kötõdésre, egyszerre nyíltságra és elzárkózásra, társaságra és magányra...bár én nem tökéletesen osztom minden nézetét az elméletnek... szerintem ez inkább úgy néz ki, hogy van ez az ellentétpár, amelybõl az egyik érzés jóval erõsebb benned, mondjuk a kötõdésre való vágyás. Ám amikor ezen vágyad elkezd "kielégülni" (huhh, ez hülyén hangzott), minél inkább kielégitett, a másik véglet iránti vágyad annál erõsebbé válik. tehát, minél erõsebb kötelék fûz valakihez, ráadásul már épp elég rég óta, akkor egyre inkább feléled benned a szabadság iránti vágy. ez valszinüleg a másikban is hasonlóan mûködik. az, hogy mennyire vagyunk képesek az ilyen, éppen nem kívánatos (már a kapcsolat szempontjából) vágyaknak ellenálni, vagy miként tudunk kompromisszumokat kötni, az már imndenki egyéni megoldására van bízva, és ezen megoldásoktól függ, hogy egy kapcsolat mennyire képes mûködni.

errõl most eszembe jutott egy aranyos mondás:
ha megígérem, hogy hiányozni fogsz, elmész?

[Rounin]

a lényeg, hogy ellentétpárok bûvöletében élünk. egyszerre vágyunk függetlenségre és kötõdésre, egyszerre nyíltságra és elzárkózásra, társaságra és magányra...bár én nem tökéletesen osztom minden nézetét az elméletnek... szerintem ez inkább úgy néz ki, hogy van ez az ellentétpár, amelybõl az egyik érzés jóval erõsebb benned, mondjuk a kötõdésre való vágyás. Ám amikor ezen vágyad elkezd "kielégülni" (huhh, ez hülyén hangzott), minél inkább kielégitett, a másik véglet iránti vágyad annál erõsebbé válik. tehát, minél erõsebb kötelék fûz valakihez, ráadásul már épp elég rég óta, akkor egyre inkább feléled benned a szabadság iránti vágy. ez valszinüleg a másikban is hasonlóan mûködik. az, hogy mennyire vagyunk képesek az ilyen, éppen nem kívánatos (már a kapcsolat szempontjából) vágyaknak ellenálni, vagy miként tudunk kompromisszumokat kötni, az már imndenki egyéni megoldására van bízva, és ezen megoldásoktól függ, hogy egy kapcsolat mennyire képes mûködni.

errõl most eszembe jutott egy aranyos mondás:
ha megígérem, hogy hiányozni fogsz, elmész?

Aranyos mondás lol.
Ellentétpárok, persze. Nem vagyunk homogének, sem fekete vagy fehér lelkek (ritka az ilyen^^).

A többi viszont... persze, én mindig különc voltam, de ez azért erõs megfogalmazás, hogy minél jobb valaki mellett, annál inkább mennél el tõle. Mert lényegileg ezt jelenti a kacifántos, cirádás fogalmazás mögött.

[kisvirag]

én a szabadság iránti vágyat nem mások akarásának értelmezem. egyébként igy nem is lenne helyes, mert másokban is a kötõdést keresi az ember szvsz.
lehet, hogy jobb lett volna, ha azt mondom, függetlenség.

nem akarom belemagyarázni mindenkibe. én csak megemlitettem, hogy olvastam egy szerintem egész jó elméletet, aminek egyes részeivel ilyen változtatás modján értek egyet.

de tény, hogy egy idõ után, amikor már nagyon sokat lógunk egymás nyakán, az embernek meglesz a vágya egy kis magányra, szabadságra, függetlenségre...

vagy szerinted ez nem igy van?

egyébként, épp arra próbáltam rávilágitani, hogy az egyes ellentétpár-vágyak minden emberben más-más erõsséggel jelennnek meg, és igen, van akiben a függetlenség iránti vágy az erõsebb. de idézem:

hogy mennyire vagyunk képesek az ilyen, éppen nem kívánatos (már a kapcsolat szempontjából) vágyaknak ellenálni, vagy miként tudunk kompromisszumokat kötni, az már imndenki egyéni megoldására van bízva, és ezen megoldásoktól függ, hogy egy kapcsolat mennyire képes mûködni.

nem tudom, hogy ebben mi a mindenkire ráhúzás -.-"

ellentétpár, fekete-fehér:

fogd fel a két végletet egy skála két végpontjának, majd helyezd el rajta magad valahol. szerintem ez igy képzelhetõ el. amellett persze, hogy az idõ elõrehaladtával változik, hogy hol helyezkedsz el a skálán, valamikor erre, valamikor arra billensz.

egyik vágy sem standard vagy állandó benned, folyamatosan változik.....

[Dreamcleaver]

Jó ez a topik, oly sok itt a bölcselet. Akár meg is próbálhatnátok megírni a Mátrix következõ részének forgatókönyvét.

Nekem lenne egy kérdésem amúgy: honnan tudja az ember mi a jó neki? Az emberek mint egy anyafarkas úgy õrzik abba az elméletbe vetett hitüket, hogy uraik saját sorsuknak. Gondolat- és szólásszabadság, az igazságos demokráciába vetett hit. Szerintem ha mindez nem is pusztán illúzió, azért a valóság enyhén rózsaszin ködbe burkolása. Ráadásul szerintem nem is csak abba van hiba, hogy gyakorlatilag nem egyedül rajtad múlik, milyen utat vesz életed, hanem az is, hogyha ura is lehetnél saját magadnak, nem biztos, hogy a helyes döntéseket hoznád meg. Szükségük van az embereknek valami fokú irányításra? És ha igen honnan lehet teljesen megbizonyosodni arról, hogyi ki érdemes arra, hogy útmutatását elfogadd? Ráadásul mindezt nem csupán egyéni, hanem közösségi szintre is kivetítve. Szerintem a demokrácia a mostani formájában, eléggé el van cs*szve.

[Dreamcleaver]

Az élet a kockázatvállalásról szól. Vagy megelégszel azzal ami van, és megpróbálsz hozzáidomulni, vagy változatatni próbálsz. Lehet, hogy jobb lesz, lehet hogy magányos leszel...Mit mondja...szívás az élet, de ezt kell szeretni.

[kisvirag]

mindenki tudja, hogy nem lehet 100%ban igaz (fõleg nem kommunikácioelméleti, és fõleg nem általános, átfogó) elméletet írni. de ennek ellenére mégis próbálkoznak vele. minden elméletnem megvan a gyenge lába, ennek is, de bármennyire hihetetlennek tûnik, van igazságtartalmuk is. a kommunikációelmélet kényes téma, mert egy nehezen ellenõrizhetõ, még nehezebben tesztelhetõ terület, de talán éppen ezért izgatja a legjobban a tudósokat. és szerencsére azért szép nagy terület is, mindenki más oldalról próbálja megközelíteni. az, amit én említettem, a párkapcsolatokkal, azok létrejöttével, és fennmaradásának feltételeivel foglalkozik.

na, de nem bölcsészkedek tovább, katz igy is rámszolt már, hogy tul hosszú lesz

egyébként számomra elég elképzelhetetlen, bár persze, lehetsége,s de ahhoz nagyon olyan körülmények kellenek, hogy valaki mindenáron csak és kizárólag a kötõdésre, azaz (az én értelmezésemben) a másikkal való szoros együttlétre vágyjon. egyrészt az ilyen viselkedés valószinüleg megfolytja a másikat, másrészt olyan szintû függést feltételez az illetõben, amit szerintem kevesen tartunk egészségesnek.

[katz]

Akár igaz is lehet, de az elõbbi megfogalmazás kicsit mást mondott.

"Akár igaz is lehet?" Hmmm. Mit is mondtál, miért hallgatsz metalt?

Jó ez. Elõször az van, hogy "ilyenek az emberek", aztán pedig jön a kibúvó szöveg, amivel mentheti magát az mber, hogy : "persze nem minden ember ilyen". Akkor hát van értelme az egésznek? Mi ez? Egy elmélet, ami minden x. embernél megdõlhet?

Ja ja, nem lenne itt a házi bölcsészem én se fogtam volna elõször a mondanivalót...
Ez nekem is túl bölszész.

[Ramiz]

Én csak egy pofátlan megjegyzéssel szállnék be: utálom az általánosításokat. Még eggyel nem találkoztam, ami igaz lett volna! És Shiroi, hiába bírálod kisvirAAAg általánosításait, te is két kézzel szórod õket.

[Ramiz]

Ok, mostantól szólj rám, ha ilyet észlelsz, és majd kijavítom a hibámat.

Ugyan, ne csináld már... mindenki szokott. Túlságosan könnyû ilyeneket mondani. Én is szoktam. Szerinem az ellenségesek rosszabbul veszik ki maguk, mint az ártalmatlanok, úgyhogy vigyázni kell.

[syeren]

Én TUDOM mit szeretnék, a választ megírtam Berennek...

A mondás igaz: ellentétek vonzzák egymást! Az állandó változás híve vagyok és valamilyen szinten gyávaság feladni ("visszavonulni") egy jó kapcsolatot csak azért, mert nincs kõbe vésve, hogy végig tökéletesen fog mûködni! Én ismerem magam annyira, hogy biztos vagyok a "sikerben", de hogyan értessem meg ezt a másikkal? Egyébként meg szerintem még ennyi idõ alatt nem lehet senkirõl igazán teljes képet alkotni, fõleg, hogy épp most kezdtek eljönni azok a bizonyos "szép idõk"! És fizikai képtelenség egyik napról a másikra így megváltozni! Most egyébként is pont olyan idõszakot élünk mi egyetemisták, ami mindenkibõl a legrosszabbat hozza ki... Ha majd vizsgaidõszak után is fenáll a helyzet, akkor én is hajlandó leszek beszélni a dologról, addig meg csak sok türelem és még több kitartás (esetleg szünet, ha nagyon vágyik rá... )!!!
Ami a lényeg: szeretem ezt a Berent, és nem hagyom, hogy ilyen könnyen "visszavonuljon" tõlem!!!

Pontosan emlékszem rá, hogy elsõre kölcsönösen megtetszettünk egymásnak, majd áttekerted a fél országot értem...és azóta eltelt már több, mint egy év: most is ugyanúgy szeretlek és tudom, érzem, hogy te is szeretsz! Megvárlak, ha kell, de csak így nem engedlek el...!

[syeren]

...Hajóm sokáig hánykolódott az Élet vizén erre-arra. Bármi is történt, mindig számíthattam magamra, és pár jó barátra... Egyszer csak megszûnt társtalanságom - kikötöttem, bár bevallottan nem véglegesen. Reméltem, Õ lesz az, akivel kiegészítjük egymást, de a remény mindig csalóka - mindig azt mutatja számodra, amit szeretnél. Ha szeretsz valakit, akkor tudnod kell elengedni, mielõtt még agyon nyomna a napi rutin, mielõtt szerelmetek hamuján meggyûlölnétek egymást...

Hiába vagy költõi, nagy butaság, amit írsz!!!! Sosem tudnám meggyûlölni,akit szeretek! Egy szerelemet nem pusztíthaz el napi rutin!!! Csak akkor hal meg, ha hagyják! Én viszont megtanultam küzdeni és csak akkor elengedni, ha már tényleg nincs remény!!! Még csak most kezdõdött az egész, sok csodás dolog áll még elõttünk, van kiút!!! Csak hagyni kell, hogy megmutassam!
Egy második esély mindenkinek jár....!

[syeren]

...Hajóm sokáig hánykolódott az Élet vizén erre-arra. Bármi is történt, mindig számíthattam magamra, és pár jó barátra... Egyszer csak megszûnt társtalanságom - kikötöttem, bár bevallottan nem véglegesen. Reméltem, Õ lesz az, akivel kiegészítjük egymást, de a remény mindig csalóka - mindig azt mutatja számodra, amit szeretnél. Ha szeretsz valakit, akkor tudnod kell elengedni, mielõtt még agyon nyomna a napi rutin, mielõtt szerelmetek hamuján meggyûlölnétek egymást...

Hiába vagy költõi, nagy butaság, amit írsz!!!! Sosem tudnám meggyûlölni,akit szeretek! Egy szerelemet nem pusztíthaz el napi rutin!!! Csak akkor hal meg, ha hagyják! Én viszont megtanultam küzdeni és csak akkor elengedni, ha már tényleg nincs remény!!! Még csak most kezdõdött az egész, sok csodás dolog áll még elõttünk, van kiút!!! Csak hagyni kell, hogy megmutassam!
Egy második esély mindenkinek jár....!

[kisvirag]

hm, syeren, azért asszem szerencsés vagy, hogy még úgy gondolod, a szerelem nem csaphat át gyûlöletbe. én tapasztalatbol kell, hogy mondjam, hogy de...

a napi rutin, a belekényelmesedés, és a megújulás iránti vágy, amit a másik nem vesz észre képes kiölni. volt egy srác, kicsit több mint egy évig voltunk együtt... a kapcsolat eleje csodálatos volt, elvégre azért tudott meghóditani... aztán, mikor látta, hogy "nyeregben" van, elmaradoztak az addigi kedveskedések, becézések, apró figyelmességek...eleinte nem volt zavaró, de hossszú távon nehezen viseltem azt, hogy amit korábban megkaptam, immáron nem... egy szerelemet nem elég elérni, fenn is kell tartani... hiába szóltam neki, vagy figyelmeztettem, nem vett komolyan, hiszen azt hitte szeretem, és hogy ez a szeretet bármit kibir. hát nem bírt. mire rájött erre, már késõ volt. akkorra egyszerûen utáltam vele lenni, mert kiüresedett az egész... nem együtt voltunk, csak léteztünk egymás mellett, mert már én magam is meguntam a sosem viszonzott figyelmességet és gyengédséget... de még nem vetettem véget neki (ma már kicsit hibának tartom), mert hittem valami iszonyatos csodában... õ észrevette hogy valami nincs rendben, de az akkori kapálózása sem tudott már mit tenni, akkorra megölte bennem a szerelmet, és a végén, miután szakitottunk is még jött és jött... és bizony meggyûlöltem....

[syeren]

hm, syeren, azért asszem szerencsés vagy, hogy még úgy gondolod, a szerelem nem csaphat át gyûlöletbe. én tapasztalatbol kell, hogy mondjam, hogy de...

a napi rutin, a belekényelmesedés, és a megújulás iránti vágy, amit a másik nem vesz észre képes kiölni. volt egy srác, kicsit több mint egy évig voltunk együtt... a kapcsolat eleje csodálatos volt, elvégre azért tudott meghóditani... aztán, mikor látta, hogy "nyeregben" van, elmaradoztak az addigi kedveskedések, becézések, apró figyelmességek...eleinte nem volt zavaró, de hossszú távon nehezen viseltem azt, hogy amit korábban megkaptam, immáron nem... egy szerelemet nem elég elérni, fenn is kell tartani... hiába szóltam neki, vagy figyelmeztettem, nem vett komolyan, hiszen azt hitte szeretem, és hogy ez a szeretet bármit kibir. hát nem bírt. mire rájött erre, már késõ volt. akkorra egyszerûen utáltam vele lenni, mert kiüresedett az egész... nem együtt voltunk, csak léteztünk egymás mellett, mert már én magam is meguntam a sosem viszonzott figyelmességet és gyengédséget... de még nem vetettem véget neki (ma már kicsit hibának tartom), mert hittem valami iszonyatos csodában... õ észrevette hogy valami nincs rendben, de az akkori kapálózása sem tudott már mit tenni, akkorra megölte bennem a szerelmet, és a végén, miután szakitottunk is még jött és jött... és bizony meggyûlöltem....

Csodás idõszak + egy elhibázott beszélgetés és most valahogy helyre akarom hozni a dolgokat közöttünk. Eléggé félreértett sok dolgot és nem beszélte meg velem... Én még direkt rá is kérdeztem, de neeeem, nem volt gond a dolog....
Íme a következmény: most rábeszéltem a szünetre és reménykedem, hogy rendbe tudom hozni a dolgokat...  
De azt továbbra sem hiszem, h utálni tudnám.
Még most is nagyon szeretem õt, ahogy elejétõl fogva! Önmagáért!
(És erre azt írta, hogy nekem õ csak azért kell, hogy mellettem legyen valaki :beken: )  )
Sok mindenben hiszek, amiben õ nem, de ez olyasmi, mint a vallás: nem lehet senkit meg/elítélni a hite miatt!!!
Fõleg, ha senkit se akarna befolyásolni vele....

[syeren]

...közkívánatra delete...

[kisvirag]

a nagyon ellentétes emberek közt csak kompromisszumokkal tud mûködni egy kapcsolat, már ha úgy is tud...
sokáig én azt hittem, hogy egy olyan ember mellett tudok majd igazán boldog lenni, aki különbözõ tõlem, de amióta ismerem katzot, tudom, hogy ez hibás gondolat volt... sokkal boldogabb vagyok/lehetek egy olyan valaki mellett, aki hasonló hozzám olyan dolgokban, melyek egy kapcsolat alapkövei, mint akinek teljesen eltérõ elképzelései vannak...

persze van, akinek az ellentétek jönnek be, csak ilyen emberek közt sokkal nehezebb mûködtetni egy kapcsolatot... sokkal több megértésre és elfogadásra van szükség, és hiába kompromisszumkész az egyik fél, ha a másik hajthatatlan. Beren azt mondta, hogy egyiküknek fel kellene adni magát. Ez igy szerintem nem igaz. MIndkettejüknek fel kell adni egy kicsit magából. De ez minden kapcsolatban így van. (szerintem). az ÉNbõl csak akkor tud MI lenni, ha bizonyos dolgokat elvetünk magunkból azért, hogy másoknak teret engedhessünk....

[kisvirag]

gyerekek, valaki felhomályosithatna, hogy most én vagyok hülye, vagy Beren skizofrén??


merizé, tudtommal Beren syeren baratja, de syeren most itt szépen Mirror postjára válaszolt....

[syeren]

a nagyon ellentétes emberek közt csak kompromisszumokkal tud mûködni egy kapcsolat, már ha úgy is tud...
sokáig én azt hittem, hogy egy olyan ember mellett tudok majd igazán boldog lenni, aki különbözõ tõlem, de amióta ismerem katzot, tudom, hogy ez hibás gondolat volt... sokkal boldogabb vagyok/lehetek egy olyan valaki mellett, aki hasonló hozzám olyan dolgokban, melyek egy kapcsolat alapkövei, mint akinek teljesen eltérõ elképzelései vannak...

persze van, akinek az ellentétek jönnek be, csak ilyen emberek közt sokkal nehezebb mûködtetni egy kapcsolatot... sokkal több megértésre és elfogadásra van szükség, és hiába kompromisszumkész az egyik fél, ha a másik hajthatatlan. Beren azt mondta, hogy egyiküknek fel kellene adni magát. Ez igy szerintem nem igaz. MIndkettejüknek fel kell adni egy kicsit magából. De ez minden kapcsolatban így van. (szerintem). az ÉNbõl csak akkor tud MI lenni, ha bizonyos dolgokat elvetünk magunkból azért, hogy másoknak teret engedhessünk....

A mi esetünkben elvileg mindketten készek vagyunk a kompromisszumokra...
Teljesen egyetértek veled, Berennel szemben... Már elõfordult, hogy szükség volt rá és mûködött is a dolog! Sokat kell idomulni a másikhoz, de ez szerintem természetes és szükséges dolog! Vannak dolgok, amiben õ hajthatatlan, én ezt elfogadtam. Nem is akarnám soha megváltoztatni... Most csak annyit tehetek, hogy türelmes leszek és várok...  Várok rá, mert szeretem...

[syeren]

gyerekek, valaki felhomályosithatna, hogy most én vagyok hülye, vagy Beren skizofrén??


merizé, tudtommal Beren syeren baratja, de syeren most itt szépen Mirror postjára válaszolt....

Sosem beszéltem vele errõl, de a postjai alapján 99,9% hogy ugyanaz a két személy... (Mirror Beren tükre ) Megjelenésétõl fogva gyanítottam, de most már szinte biztos.
Mindenesetre nem hinném, hogy skizofrén, azért az feltûnt volna.

[Sidney]

Sokáig éltem így, már nem akarok. Rájönni arra, hogy csak azért kellessz, hogy legyen mellette valaki, nem túl kellemes. Fõleg eféle körítéssel együtt...

Úgy látszik már nem látod (vagy nem akarod látni) a fától az erdõt. Van különbség a között, hogy "valaki kell" vagy "te kellesz" és jelen esetben te is tudod, hogy nem arról van szó, amit leírtál.

Jártatok már úgy, hogy egy nap ráébredtek arra, hogy változtatni kell az életetek mozgásán?
Rájönni arra, hogy tovább így mehet?

És arra nem gondolsz, hogy ha feladsz mindent, akkor majd mit vesztesz?

hogy mennyire vagyunk képesek az ilyen, éppen nem kívánatos (már a kapcsolat szempontjából) vágyaknak ellenálni, vagy miként tudunk kompromisszumokat kötni, az már imndenki egyéni megoldására van bízva, és ezen megoldásoktól függ, hogy egy kapcsolat mennyire képes mûködni.

Persze, lehet a könnyebb utat is választani, elmenekülni, nem megbeszélni a problémákat. Sokan ezt választják, és csak késõbb jönnek rá a tetteik következményére. Akkor meg már késõ...
Ellentétpárokról: talán ettõl szép az élet, pl. én halálra unnám magam egy olyan partnerrel, akinek mindenrõl az a véleménye mint nekem, na meg akkor hol van az izgalom?

Sok mindenben hiszek, amiben õ nem, de ez olyasmi, mint a vallás: nem lehet senkit meg/elítélni a hite miatt!!!
Fõleg, ha senkit se akarna befolyásolni vele....

És ez az, ami egyszerûen fölfoghatatlan, vkit jelen esetben csak a vallási érdeklõdése alapján megítélni, és a többi 20000000000000000 jó tulajdonságával ilyenkor mi van? Az már nem számít, mert van egy "hibája"(ami nem az, csak az õ szemében)?!?!?!?!?!?!?!?!

Összességében: nem neked kellett volna ezt elmesélni, én élveztem az érdekes sztorit... egészében viszont nem vettem komolyan. Azt nagyon sajnálom, h te ilyen rossz következtetéseket vontál le belõle és igazából meg sem kérdeztél...Máskor sokkal figyelmesebb leszek! Ne hagyd, hogy a kevés új rossz élmény elnyomja a sok régit!!!

Bolhából elefántot csinál! Egy beszélgetés alapján hogy írthat le egy embert?
A másik pedig a módszerek: netán ha "probléma" van, megbeszélni kellene, és nem jajongva kiszaladni a világból...

Sosem beszéltem vele errõl, de a postjai alapján 99,9% hogy ugyanaz a két személy... (Mirror Beren tükre ) Megjelenésétõl fogva gyanítottam, de most már szinte biztos.
Mindenesetre nem hinném, hogy skizofrén, azért az feltûnt volna.

Mostanság nem forumoztam, de nagyon úgy tûnik, hogy így van. (Mármint nem a skizofrénia, hanem, hogy Beren=Mirror, túl egybevág)
Ha tudtam volna, hogy ilyeneket irogat, mikor tegnap összefutottunk, akkor jól megráztam volna, hogy térjen észhez, vagy legalább egy kicsit használja az eszét.

[syeren]

Mirror, ment egy PM (is)!

[Mirror]

(cancelled by Mirror)

[Mirror]

(deleted by Mirror)

[kisvirag]

hátööö... egyrészt tapasztalatbol tudom, mennyire veszélyes igy kiteregetni a "szennyest" másrészt meg pont azért, mert igy igazabol nem kapunk képet a problémáról, vagy legalábbis csak nagyon torzan...

remélem azért sikerül megoldanotok úgy hogy az mindkettõtök számára a legkedvezõbb legyen (bár mint tudjuk, ez a leglehetetlenebb dolog ilyenkor)

és egéb iránt, bár tudom, hogy ilyen formában "ööszeszedettebben" lehet vitázni a másikkal, de szerintem jobban tennétek, ha szépen lecsücsülnétek valahol.
Félreértés ne essék, csak úgy gondolom, ez már rohadtul nem a fórumra tartozik....

[Mirror]

Elõre is bocs minden fórumozótól ezért - pont ezt akartam elkerülni, de nem jött össze, amiért az enyém a felelõsség... (a személyes találka majd X-nap, momentán így is teli vagyok problémával...)