Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Moonshiner]

Azt is ki lehet vasalni. Amúgy a könyv arról szól (nem latin, hanem magyar, na jó van benne egy kis latin is:o ), hogy hogy alakul egy természettudós-filozófus élete a reneszánsz korban. Nagyon elgondolkodtató. Csak ajánlani lehet.

[Moonshiner]

Christopher Knight és Robert Lomas: A Hiram kulcs
Téma: a szabadkõmûvesség

[Ramiz]

Riszpekt, Kriszti [SIZE="1"][COLOR="LemonChiffon"](ha jól emlékszem a névre... nagyon rossz a memóriám)[/COLOR][/SIZE], súlyos könyveket olvasol.

[Moonshiner]

[COLOR="White"]Kriszta[/COLOR],:ejnye:

[Ramiz]

Ahhh, bocsásd meg orcátlan szemtelenségem. :ad:

MásVilágot olvastatok? Én az elsõ kötetet elkezdtem, de valahogy olyan vontatottnak és helyenként szájbarágósnak éreztem, úgyhogy abbahagytam, de lehet, hogy késõbb jobb lesz. Nem szeretem az olyan hálózat-ábrázolást, ahol az író teljesen elszakad a valódi értelemtõl, és a környezet és az avatárok alkotta környezet stílusában ír tovább. Ebben (is) Gibson számomra az etalon, aki nem magyaráz el minden jelölést a hálózaton, de nem is ragad benne a jelképekben.

[crus]

A Neorománcot olvasta valaki, esetleg Philip K. Dick valamelyik mûvét, vagy bármilyen más cyberpunk mûvet?

[Ramiz]

Én Dick-eket is olvastam párat, de õt illetõen kikuchiyo kollega a szakértõ (aki mostanában keveset jár fel). Gibsontól a Neurománcot és a Számláló nullára c. könyvet olvastam. Illetve még egy-két egyéb cyberpunk könyvet is olvastam, de a legtöbb felejthetõ. Gibsontól bátran belevághatsz a Neurománc trilógiába, de tudom még ajánlani Dicktól az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? c. könyvet (ebbõl készült a Blade Runner (Szárnyas fejvadász)).

[kikuchiyo]

Dicktõl tényleg szinte mindent érdemes elolvasni.
Szerencsére magyarul is megjelent már néhány regénye, legutóbb az imént említett Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? (a kiadás egy nagyon súlyos hibától eltekintve igényes).
Emellett kiemelve ajánlom még tõle az Ubik, a Halál útvesztõje és az Ember a fellegvárban c. regényeket, ezek talán a legjobbak. Sok novellát is írt, ezekbõl magyarul két válogatás jelent meg az utóbbi idõben, Különvélemény ill. Lenn a sivár Földön címmel.
------------------------
A testvérem "mi a sz@rt vegyek neki???" rohamának köszönhetõen karácsonyra megkaptam az Angyalok és Démonok c. könyvet. Ma délután nem volt kedvem semmi szellemileg megerõltetõt csinálni, így elolvastam ezt.
Hogy ez a Dan Brown nem tud írni, az pár oldal után világossá vált.
Ahogy a szereplõket jellemezte és elkezdte gombolyítani a cselekményt, az Leslie L. Lawrence legrosszabb pillanataira emlékeztetett. És borzasztóan felületes, legalábbis a CERN-ben játszódó és fizikához kötõdõ része biztosan, itt sok helyen hangosan röhögtem. Mintha maga elé vett volna a szerzõ pár "csodálatos rejtélyek a modern fizikából 30 percben" jellegû könyvet, és bemásolt volna pár passzust belõlük, kb. annyira voltak meggyõzõek ezek a részek számomra. A mûvészettörténettel és Róma helyrajzával foglalkozó jeleneteknél hasonlót éreztem, de ahhoz nem értek annyira.
Mégis, azt kell mondjam, hogy végig lekötött a könyv a maga kellemesen zsibbasztóan szórakoztató módján. A szerzõ mindig jól elõkészítette a nagy fordulatokat, hogy az olvasó Coulmbonak érezhesse magát, és diadalmasan felkiálthasson, hogy "én megmondtam!" (én nem kiáltottam fel egyszer sem.)
Az Illuminátusok évszázados rejtélyei, amelyekre kutatók több generációja sem lelt választ, fél oldalak alatt tárulnak fel hõseink elõtt (rájönnek pl., hogy az I.-k szent száma, az 503, valójában egy kód, és római számmal írva kiadja, hogy Galilei melyik mûvében kell a további útmutást keresni - milyen elmés).
Aztán jön a nagy végkifejlet, kiderül, hogy ki a fõgonosz, megválasztják az új pápát, hõsünk pedig, miután éppen csak túlélt három majdnem megfulladást, egy antianyagrobbanást és egy ejtõernyõ nélküli zuhanást 5000 méter magasból, jól megdugja a csajt.

Szóval ha az ember kibírja, hogy nem idegeli fel magát a sok felületességen, akkor egy könnyû, szórakoztató, egész izgalmas bestsellert kaphat az arcába.
666 oldal, úgyhogy egy este alatt végignyomható, persze elõbb meg kell szokni a ritka undorító betûtípust, amivel szedték.

[Ramiz]

(a kiadás egy nagyon súlyos hibától eltekintve igényes)

Mi az, mi az?

Aztán jön a nagy végkifejlet, kiderül, hogy ki a fõgonosz, megválasztják az új pápát, hõsünk pedig, miután éppen csak túlélt három majdnem megfulladást, egy antianyagrobbanást és egy ejtõernyõ nélküli zuhanást 5000 méter magasból, jól megdugja a csajt.

Roppant tudományos.

[kikuchiyo]

Mi az, mi az?

Nézd meg a kiadó honlapján a fórumot, ott reklamáltam.

([SIZE="1"]vö. "Mi a különbség a f@sz és balf@sz között? A f@sz az néha feláll, de a balf@sz még hozzá is szól!" (C) Fábry[/SIZE])

[crus]

Dick mestertõl a magyarul megjelenteket olvastam, csak mások véleményére is kiváncsi voltam vele kapcsolatban. A Valis-t olvasta valaki tõle? Nekem az tetszett a legjobban, persze miután sikerült felfognom a lényegét. (ez kb. a 3. olvasásra sikerült)

[Moonshiner]

Egy érdekes kis történet. A zsákutca magányában különös, édes illat érzõdik, bennebb szivárványtarka virágok áradata, egy titkos kis kert. A kerthez tartozó házban él a varázsló. Senki sem tud róla semmit. De éjjelente különös dolgok történnek...

[Ramiz]

Nézd meg a kiadó honlapján a fórumot, ott reklamáltam.

Tudhatnád, hogy ilyesmihez túl lusta vagyok.

([SIZE="1"]vö. "Mi a különbség a f@sz és balf@sz között? A f@sz az néha feláll, de a balf@sz még hozzá is szól!" (C) Fábry[/SIZE])

Ha valaki, akkor Hofi... lehet, hogy õ is hallotta valakitõl, de Fábry viszont tuti, hogy Hofitól lopta... Illetve nem õ, hanem azok, akik a többi viccét is írják, a szövegírói.

Egy érdekes kis történet. A zsákutca magányában különös, édes illat érzõdik, bennebb szivárványtarka virágok áradata, egy titkos kis kert. A kerthez tartozó házban él a varázsló. Senki sem tud róla semmit. De éjjelente különös dolgok történnek...

Csáth Gézától a kezéhez tapadt vér és az egyetlen novella, amit olvastam tõle, ahol gyerekek igen gusztustalan dolgokat mûvelnek különféle állatokkal, elvette a kedvem, de ez valami érdekes fantasztikus történetnek tûnik... mesélsz róla még?

[Raggie]

Most láttam egy barátomnál az "1001 film amit muszáj látnod mielõtt meghalsz" címû remekmûvet. Nem rossz könyv, csak egy kicsit amerikaorientált. Ennek ellenére találtam benne olyasmiket, hogy: Akira, Mononoke Hime, Chihiro, Hét szamuráj, Rashomon, Tigris és sárkány, összes Kubrick film és a híresebb Lynch filmek. Hmmm... nem rossz.

[Ramiz]

"Kell" látnod... hát, igen... na mindegy.

[Raggie]

Ja, és a Felsõ tízezer is benne volt!

[Ramiz]

Melyikek a legjobb Star Wars és Warhammer 40.000k könyvek? Elõbbibõl csak a Han Solo trilógiát olvastam és két novellás könyvet (Történetek Jabba palotájából és a fejvadászos). De nem merek vakon választani, mert biztos van köztük sok béna. Viszont SW hangulatban vagyok, és szívesen olvasnék könyvet. (Vagy megszerzem a KOTOR-t.) Utóbbiból még egyet sem olvastam.

[Djinn]

Melyikek a legjobb Star Wars és Warhammer 40.000k könyvek? Elõbbibõl csak a Han Solo trilógiát olvastam és két novellás könyvet (Történetek Jabba palotájából és a fejvadászos). De nem merek vakon választani, mert biztos van köztük sok béna. Viszont SW hangulatban vagyok, és szívesen olvasnék könyvet. (Vagy megszerzem a KOTOR-t.) Utóbbiból még egyet sem olvastam.

A Han Solo-sok közül szerintem a Dale Avery-s a legjobb, nem tudom melyiket olvastad, de azokat mindenképpen érdemes. (asszem Han Solo és a fejvadészok az elsõ rész címe.) Egyébként pedig a Timothy Zahn által elkövetett trilógia ((Birodalom örökösei az elsõ úgy emlékszem)) a legjobb szerintem. 7-8-9 részként van a könyveken feltüntetve. A novellások közül nekem a Mos Eisley mesék tetszett emlékeim szerint. És persze az eredeti trilógia kötelezõ olvasva is.

Warhammer témában le vagyok maradva. Inkvizítor, Ûrgárdista és Harlekin  (Ian Watson) nagyon jók voltak szerintem. Konrad és Árnyékfattyak (David Ferring): ha olvastam is nem emlékszem rájuk. Több könyv meg hirtelen nem is ugrik be. Biztos van valaki aki tájékozottabb a témában mint én.

[Ramiz]

A Han Solo-sok közül szerintem a Dale Avery-s a legjobb, nem tudom melyiket olvastad, de azokat mindenképpen érdemes. (asszem Han Solo és a fejvadészok az elsõ rész címe.) Egyébként pedig a Timothy Zahn által elkövetett trilógia ((Birodalom örökösei az elsõ úgy emlékszem)) a legjobb szerintem. 7-8-9 részként van a könyveken feltüntetve. A novellások közül nekem a Mos Eisley mesék tetszett emlékeim szerint. És persze az eredeti trilógia kötelezõ olvasva is.

Warhammer témában le vagyok maradva. Inkvizítor, Ûrgárdista és Harlekin  (Ian Watson) nagyon jók voltak szerintem. Konrad és Árnyékfattyak (David Ferring): ha olvastam is nem emlékszem rájuk. Több könyv meg hirtelen nem is ugrik be. Biztos van valaki aki tájékozottabb a témában mint én.

Köszönöm, épp elég ajánlat egyelõre!

China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás
Még csak az elején vagyok, de nagyon ígéretesnek néz ki. Két dolog tûnt fel. Az egyik, hogy egyéni ízû könyv, a világot és a hangulatot illetõen is! Fantáziadús, de nem veszik el a kis ötletekben, épp csak annyi van benne, hogy sok minden újdonságként hasson, mégis hamar meg lehessen szokni. Legutóbb a Gyûrûk Urával és az Otoriak története trilógiával kapcsolatban éreztem így. A másik, hogy tiszta anime! Olvasása közben anime képsorokat láttam magam elõtt! Nem tudom, miért... nem néztem mostanában olyan sok animét, hogy megártson. De mégis így van. Nagyon érdekes.

[Ramiz]

Boldog sikkantással vetettem rá magam a FSZEK-ben erre a könyvre, mert nagyon pozitív véleményeket hallottam róla, itt a fórumon is (kikuchiyotól). Elõször írok pár non-spoileres dolgot, aztán kiszínezve kifejtem, hogy mi a marha jó ebben a könyvben és miért sem tetszett teljesen mégsem.

Phillip K. Dick-re jellemzõnek érzem, hogy a könyveinek látványos formájú, bár kissé kusza, egyes ötletekben elveszõ világa és története van, hálás filmtémák, és felszínes módon könnyen fogyasztható. Csakhogy a tartalom, az igazi, komoly gondolatok el vannak rejtve a "felszín alá", és emiatt igazán alapos módon, megértve olvasni nehéz. Szerintem Clarke a skála másik vége felé van: nagyon alaposan kidolgozott, vernei módszerességgel (és néha már kicsit unalmasan) leírt a "Forma", és sokkal könnyebben érthetõ, nem sok boncolgatást igénylõ a "Tartalom" (mint a régi sci-fi regények). Lem meg valahol középen: hangsúlyt fektet arra, hogy az elsõdleges jelentés-sík is egységes legyen, de a mögöttes tartalommal is összhangban legyen. Nekem Dick emiatt alapban kicsit kuszának érzõdik (Álmodnak-e..., ... Kis Zöld Emberke?). Az Ubik meg különösen: sok minden van ebben a regényben, kissé zsúfoltan, és "fel is gyûrik a felszínt", kitüremkednek a cselekmény résein.
A regény egyébként egy alternatív közeljövõben játszódik, ahol egyes embereknek különféle pszi képességeik, egyes embereknek pedig ezeket gátolni képes anti-pszi képességeik vannak. Mindkét képességû emberek társaságokba tömörülve alkalmazzák képességeiket. Dick nem fejtegeti, hogy hogyan is mûködik az egész, menet közben kell felcsipegetni infómorzsákat az egészrõl. Arra azonban pl nincs magyarázat, hogy illegálisak-e a pszi képességek használatai és mennyire. Ha igen, hogyan létezhet a Hollis cég? (Az, hogy nem illegális, nagyon meglepõ lenne, gondoljunk csak az üzleti világra: nem borítaná-e fel teljesen az egészet a gondolatolvasás vagy a jövõ jóslásának képessége?) Szintén indokolatlan és illogikus az, hogy rengeteg mindenféle szerkezet és eszköz pénzbedobással mûködik (otthon is: bejárati ajtó, zuhany, tévé, kávéfõzõ stb.). Jelentést bele lehet magyarázni (ld. késõbb), de az elsõdleges értelmezési síkon értelmetlenség. Azonkívül elég csapongó a könyv témája, nem igazán érezni, hogy végül is van-e fõszál, mirõl szól, legfeljebb utólag. Igaz viszont, hogy a könyv elolvasása után érezhetõ, hogy ezúttal nem igazán ez volt a lényeg, nem ezen volt a hangsúly.

A tartalomban pedig rengeteg téma, gondolat, kérdés van felvetve. Furcsa, hogy bár sokat foglalkozik a könyv története szerint a hallálal és azzal, ami utána van, vallási kérdésekbe nem megy bele, egyszerûen feltételezi, hogy a test és a lélek igenis független, és a lélek újjászületik. [COLOR="LemonChiffon"](Ugyanakkor mégsem független, hogyha a halál után benne tartható a testben anyagi trükkökkel...)[/COLOR] Ez máris zavarta a nihilista, semmilyen hitû lelkemet. Tetszett viszont, ahogy átsejlettek a cselekmény egyes részletein a fogyasztói társadalomra, a fogyasztáson alapuló gazdasági és társadalmi berendezkedésre való utalások, például [COLOR="LemonChiffon"]maga az Ubik, a szer, amit fogyasztani kell, állandóan, rengetegféle formában, különben elromlik, megöregszik, széthullik a világ... Vagy erre utal szerintem a pénzbedobós rendszerû használati eszközök sora is: mindenhez pénz kell, mindent meg kell venni, azt is, amit nem kéne, mert ilyen a rendszer.[/COLOR] A könyv végén egy mini-elemzésben az irodalmár más véleményen van, õ az entrópia-elméletet hozza be. Lehet, hogy igaza van, ehhez nem értek sokat. Szintén érdekes az a téma, hogy hogyan lehet egy rendszert belülrõl megismerni. Ez már eléggé mély filozófia, a könyv is csak utalgat, mindenesetre érdekes. Kár, hogy minduntalan beleakadtam az elõadásmódba: [COLOR="LemonChiffon"]a félõk "élményei" a halál után... elég indokolatlan, ráadásul Glen megnyilvánulásai is furcsák, a könyv eleji beszélgetése a feleségével semmi ilyesmire nem utal[/COLOR]. A könyv befejezése pedig nagyon jellemzõ az egész könyvre úgy, ahogy van: az, hogy [COLOR="LemonChiffon"]Glen Joe-érmét talál magánál[/COLOR], felrúgja az egész addigi értelmezési rendszert, és ellehetetlenít minden egyéb lehetõséget, legalábbis ami nekem eszembe jutott, viszont megint csak egy filozófiai gondolatot, elméletet sugall (illetve vet fel): csak egymás fejében létezünk, az egyén csak a külsõ, nagy teljesség részeként létezik. (Itt: közösség, vallásokban: istenek.) Vö.: NGE, 25.-26. epizód, Shinji monológjai.

Most akkor jó ez a könyv vagy nem?
Fogalmam sincs. De az biztos, hogy érdemes elolvasni.

[kikuchiyo]

A kuszaságról: Tudni kell, hogy PKD drogos volt, sok könyvét kábulatban írta. (Hogy mit tesz az emberrel a szer, arról érdemes elolvasni tõle a Scanner Darkly c. könyvet, most készül belõle film is.)
Mésrészt állandóan anyagi gondjai voltak, volt idõszak, hogy napi hatvan oldalt kellett írnia, hogy eltartsa magát. Ilyen tempó mellett nyilván nem minden írása sikerült jól, de az Ubik mindenképpen a legjobban sikerültek között van. Szintén ennek a sok ilyen-olyan novellát produkáló munkamódszernek a következménye, hogy Dick számos korábbi ötletét újrahasznosította, azaz korábbi novellák anyagát gyúrta össze és fejtette ki a nagyregényeiben. A Lenn a sivár Földön c. gyûjteményben megvan az a novella, ami az Ubik egyik magva lett késõbb.

A pénzbedobós eszközökrõl: Dick egyik kedvenc fixa ideája, vagy mondhatjuk, hogy paranoid téveszméje, hogy a világ gonosz, és az ember (a fõhõs, ill. áttételesen maga Dick) ellen van. A Palmer Eldritch utószavában írja le ezt a látomását, hogy egyszer amint ment a kunyhójába írni, a felhõk hirtelen széthúzódtak és õ meglátta Istent, aki/ami fémbõl volt és gonosz volt. Ennek a gondolatnak vagy érzésnek a megtestesülései a pénzbedobós háztartási eszközök az Ubikban. Ezek azért ilyenek, hogy bosszúságot okozzanak az amúgy is nehéz helyzetben lévõ fõhõsnek.

A befejezés: szerintem az egyik legzseniálisabb vég, amit valaha olvastam.
Ugyanis addig azt lehetett kisütni, hogy [COLOR="LemonChiffon"]a társaság van féletben, és az anomáliák (üzenetek a falon, a pénzek stb.) annak a jelei, hogy kívülrõl, a valóságból próbálnak kapcsolatba lépni velük. Az utolsó elõtt fejezetben elhangzik az Ubiknak egy tudományoskodó, érezhetõen nem teljes értékû magyarázata, itt azt kérdezi az olvasó, hogy "tényleg csak ennyi lenne az egész?" Aztán az utolsó fejezetben feltárul, hogy mi az az Ubik, tkp. maga az abszolútum, ami mindenütt jelen van kezdettõl fogva stb. stb., és a Joe Chip-es pénz pedig hirtelen megfordítja az addigi rendszert, és ahelyett, hogy kizárná az értelmezési lehetõségeket, éppenhogy végelen sok új értelmezési szintet hoz be: lehet, hogy azok, akik élõnek képzelik magukat egy félõ koporsóját nézve, maguk is féletben fekszenek valahol egy másik létsíkban, és õket is szemléli valaki egy még magasabb létsíkról? Ortogonális képzelettársítás: Lemnek van egy novellája, amiben a gonosz királyt úgy ejtik csapdába, hogy építenek neki egy többszörösen egymásba ágyazott álmodógépet, és a király hiába ébred fel, nem tudja, hogy az már a valóság, vagy csak egy újabb befoglaló álom... Valami ilyesmit éreztem az Ubik végén is.[/COLOR]

[Ramiz]

A kuszaságról: Tudni kell, hogy PKD drogos volt, sok könyvét kábulatban írta.

It makes sense... Kettõ hosszú jelenet is volt, ahol a fõhõl kábultan, rémes érzésekkel kúszik-mászik... olvasni is rossz volt, legrosszabb bulijaim ugrottak be róla. Így utólag, tipikus drogos élmény is ilyen lehet.

A pénzbedobós eszközökrõl: Dick egyik kedvenc fixa ideája, vagy mondhatjuk, hogy paranoid téveszméje, hogy a világ gonosz, és az ember (a fõhõs, ill. áttételesen maga Dick) ellen van. A Palmer Eldritch utószavában írja le ezt a látomását, hogy egyszer amint ment a kunyhójába írni, a felhõk hirtelen széthúzódtak és õ meglátta Istent, aki/ami fémbõl volt és gonosz volt. Ennek a gondolatnak vagy érzésnek a megtestesülései a pénzbedobós háztartási eszközök az Ubikban. Ezek azért ilyenek, hogy bosszúságot okozzanak az amúgy is nehéz helyzetben lévõ fõhõsnek.

Ez érdekes... ez a fickó ilyen õrült volt?

Aztán az utolsó fejezetben feltárul, hogy mi az az Ubik (...) Valami ilyesmit éreztem az Ubik végén is.[/COLOR]

Nekem az az "Ubiknak neveznek, de nem ez az én nevem. Vagyok. És mindig is leszek." stb. rész tipikusan értelmezhetetlen, jól hangzó szövegnek tûnt. Vagy olyan avantgárd-típusúnak, ami azt sugallja, hogy csak befogadni és érezni kell a mûvet, nem megérteni. De ez meg a tudományos-fantasztikus irodalomhoz nem igazán illik. A könyv végi "átértelmezés" meg azért nem stimmelt nekem, mert [COLOR="LemonChiffon"]ebben az egymás fölötti rendszerhalmazban Joe az addigiak szerint mindenképpen Glen alatt van, a vége pedig ezt megfordítja, és ebbe bele lehet gondolni és el lehet szédülni, de az addigi féléletes rendszerbe semmiképpen nem illik bele! Mert akkor egy "szinten" kéne lenniük, akkor meg nem lenne ekkora hatalmuk egymás felett, legalábbis az addigiak szerint. Ha pedig Glen féléletben is olyan erõs tudatú, hogy átfolyik másokba, akkor Joe-nak is olyan erõsnek kéne lennie, mert õ is átfolyt Glen-be. Akkor viszont miért nem bírnak el a sráccal? És miért hazudik Glen? És miért van benne az a rész, amikor az író objektíven, kívülrõl leírja, hogy Glen ott ül a féléletes alkalmazottai mellett? Szóval nem áll össze nekem a kép.[/COLOR]

[Próféta]

Ó jeah, a nagy kedvencemrõl, Dick mesterrõl van szó!

Ramiz felhozott egy csomó részletet, ami neki nem tetszett a könyvben, méghozzá zömmel épp azokat, amik miatt imádom Dicket.

Bizonyos elemek, mint hogy kerülni kell a vörösen izzú méheket meg mittomén, az szándékosan lol. Azt szeretjük Dickben, hogy ki tudja röhögni a saját babonáit is, amikor olyan lelkiállapotban van.

Az, hogy az újonnan érkezõ adatok mindig feldúlják az addigi értelmezési rendszert, nagyon jellemzõ Dickre, és épp ezt (is) imádom benne. Meg amikor a valóság falai összeomlanak, a fõszereplõ teljesen elveszve érzi magát, na ez valami drogos élménybõl lehet, és elképesztõen tetszik. Sok könyvét nem lehet egyértelmûen megfejteni; nem egy rezonõr mondja el Dick véleményét; hanem több, amint vitatkoznak és érveket ütköztetnek, ezzel mutatva be Dick dilemmáit. Jól meg tudja kavarni az embert, az biztos. Szóval cseppet se zavarjon, hogy nem tudod meg, hogy a [COLOR="White"]szellemfiú[/COLOR] vagy a [COLOR="White"]fiatal pszi-lány[/COLOR], esetleg a [COLOR="White"]félet alaptermészete[/COLOR] miatt zuhan-e a világ a múltba; úgyse derül ki. A hangsúly a vitán, a bizonytalanságon, az értelmezhetetlenségen van. Mindent lehet racionálisabb és elvontabb szemszögbõl értelmezni, és különbözõ lelkiállapotokban más tûnhet kézenfekvõnek (ez majd a Valis címû köyvében lesz baromi erõs). Hiányolhatod azt, hogy nem tudog konzisztensen egy nagy rendszerbe beágyazni az egészet, de maga Dick se tudta, minthogy a való világról alkotott ismereteit/hiedelmeit se tudta összeegyeztetni egymással, és többek közt épp ezt a kétségbeesett érzést próbálja a könyv átadni.

A többszintûséget én pl. így értelmezem a legkönyebben: [COLOR="White"]a félõk világában, az õs szemszögükbõl Runciter nem volt más, mint egy isten. Aztán jön a pofon, hogy mindez tök racionálisan megmagyarázható, a még nem teljesen lebomlott agyú félõkhöz Runciter a külsõ világból beszélt. És éppen ezért üt nagyot az utolsó oldal: itt az Ubik egyértelmûen Istenként mutatkozik be (illetve maga az Ubik a Logosz szerepében van), és Runciter is egy olyan világban él (lásd a Jim(?) pénzt), amelyben van felsõ hatalom. Lehet, hogy a mi világunk Istene (akiben Dick idõnként hitt) éppúgy a maga szintjén teljesen hétköznapi módon próbál segíteni/támogatni minket, mint Gren a maga világában a félõket? [/COLOR] És prámpáprám itt van a vallási vonatkozás is, amit Ramiz úgy hiányolt. Nem vagyok hívõ, de átérzem, hogy ez mennyire meg tudja kavarni egy vallásos ember gondolatvilágát vagy filozófiai egyensúlyát.
EDIT: és szerintem ezért bátrak Dick hasonló stílusú könyvei.

Ha kell még ilyen jó kis kavarós-filozófiai-metafizikai-kriminálteológiai könyv, én nagyon imádtam a Palmer Eldritch három stigmáját (ez stílusában emlékeztet az Ubikra, de szvsz még jobb), és a Valist is (utóbbi félig önéletrajz), ilyen sorrendben javaslom, mindkettõ elérhetõ Agave-FSZEK kombinációban.

Ez érdekes... ez a fickó ilyen õrült volt?

Õrültebb, lásd Valis.

EDIT: Még egy adalék: az ürge a zseniális könyveit minden jogukkal együtt fillérekért (ordó száz dollár) adta el, idõnként jóformán éhezett. Kipurcan, utána jön Hollywood, és sorra forgatja belõlük a kasszasikereket. Ez persze általában a kevésbé filozofikus könyvek sorsa.

[Mattanja]

Marguerite Yourcenar - Opus Nigrum
Sötét középkorban játszódó, elgondolkodtató filozofikus alkotás. Eretnekek, könnyûvérû nõk, alkimisták, égetések, ilyesmi. Szerintem el fogom olvasni mégegyszer, mert megéri.
Köszönöm Moonshiner!

[Ramiz]

Sok könyvét nem lehet egyértelmûen megfejteni; nem egy rezonõr mondja el Dick véleményét; hanem több, amint vitatkoznak és érveket ütköztetnek, ezzel mutatva be Dick dilemmáit. Jól meg tudja kavarni az embert, az biztos. Szóval cseppet se zavarjon, hogy nem tudod meg, hogy a [COLOR="White"]szellemfiú[/COLOR] vagy a [COLOR="White"]fiatal pszi-lány[/COLOR], esetleg a [COLOR="White"]félet alaptermészete[/COLOR] miatt zuhan-e a világ a múltba; úgyse derül ki. A hangsúly a vitán, a bizonytalanságon, az értelmezhetetlenségen van.

Végül is ilyen szemmel már nem zavaróak a fenti dolgok, viszont már nem is fér be a tudományos-fantasztikus irodalom keretei közé, egyre inkább a második felé tolódik, sõt. Szóval valószínûleg azért csalódtam, mert mást vártam. Az amcsik egyébként mindig is jók voltak a paranoid alkotások terén. Mindenesetre én a klasszikus sci-fi-t szeretem, és ez megmagyarázza, miért nem találkoztam ezekkel a Dick-könyvekkel. Attól függetlenül nem éhezést érdemelt volna... (hanem pénzt => még több drogot? ...)

[kikuchiyo]

Kis pontosítás: Dick még megérte az anyagi helyzetének jobbra fordulását, ugyanis a Blade Runnerért végre kapott egy jelentõsebb összeget. Azonban meghalt, mielõtt a filmet bemutatták volna, és kult-státuszba igazán csak a halála után emelkedett.

Érdemes egyébként elolvasni a vele készült interjúkat a hivatalos oldalán.

"I had this vision in my mind then that I would go up there and be introduced to Ridley Scott, and be introduced to Harrison Ford, who's the lead character, and I'd just be so dazzled I'd be like Mr. Toad seeing the motorcar for the first time. My eyes would be wide as saucers and I'd just be standing there completely mesmerized. Then I would watch a scene being shot. And Harrison Ford would say, "Lower that blast-pistol or you're a dead android!" And I would just leap across that special effects set like a veritable gazelle and seize him by the throat and start battering him against the wall. They'd have to run in and throw a blanket over me and call the security guards to bring in the Thorazine. And I'd be screaming, "You've destroyed my book!"

        That would be a little item in the newspaper: "Obscure Author Becomes Psychotic on H'wood Set; Minor Damage, Mostly to the Author." They'd have to ship me back to Orange County in a crate full of air holes. And I'd still be screaming."

Ramiz: ha az Ubik nem (igazán) tetszett, akkor a Valissal még több gondod lesz, attól tartok, az már nagyon kevéssé sci-fi, sokkal inkább keveréke a filozófiának és az önéletrajznak, valamint Dick egy meghatározó transzcendentális élményénye magyarázatának ([COLOR="LemonChiffon"]hogy én hogy gyûlölöm ezeket az egymásba ágyazott birtokos szerkezeteket...[/COLOR]).
Zseniális könyv, de nagyon nehéz olvasni.

[Ramiz]

And I'd be screaming, "You've destroyed my book!"

Hát tény, hogy tök más lett, de nekem jobban tetszik... igen, ki merem mondani: sokkal. Fejtegetést lásd nemtomhol valahol a fórumon.

Ramiz: ha az Ubik nem (igazán) tetszett, akkor a Valissal még több gondod lesz, attól tartok, az már nagyon kevéssé sci-fi, sokkal inkább keveréke a filozófiának és az önéletrajznak, valamint Dick egy meghatározó transzcendentális élményénye magyarázatának ([COLOR="LemonChiffon"]hogy én hogy gyûlölöm ezeket az egymásba ágyazott birtokos szerkezeteket...[/COLOR]).
Zseniális könyv, de nagyon nehéz olvasni.

Nem baj, ezek után azért is elolvasom. Most már tudom, mire számítsak, és például filmben imádom az elvont, filozófikus darabokat! Szóval lehet, hogy akár tetszeni is fog. Majd meglátjuk. Egyelõre találjam meg könyvtárban.

[Pirula]

Eva Wong nem a szerzõje, csupán a fordítója ennek a kábé ötszáz éves kínai regénynek ami az elõszó szerint a mai napig nagy népszerûségnek örvend hazájában. Letisztult hangvétel, egyszerûség jellemzõ az egész mûre, aki olvasta már a Lin-Csi-rõl szóló történeteket nagyjából tudja mirõl van szó. Igaz itt nincs meg az a humoros él ami a csan történetek szokatlanságából, kifacsartságából fakad. De rám ugyanolyan megnyugtató, elgondolkodtató hatással van mint azok.
A történet egy mesterrõl valamint hét tanítványáról szól és hogy hogyan érik el a halhatatlanságot. Mindegyikõjüknek más-más akadályokkal kell megküzdenie, egyeseket a bujaság vagy iszákosság, másokat a túlzott intellektus az ami hátráltat a megvilágosodás elérésében. Tehát klasszikus problémákkal állunk szemben és természetesen érkezik is rájuk a válasz, ez alkalommal taoista forrásból.
Tiszta és egyszerû történetek ezek, valahol félúton a népmese, a mítosz és a vallásos irodalom között. Aki egy kicsit is érdeklõdik a távol-keleti gondolkodásmód iránt annak nagyon melegen ajánlott.
A könyv mellékhatásaként jelentkezhet nyugodt derû, filozofikus hangulat, de ettõl nem kell megijedni. Én ma este biztos hogy beizzítok néhány füstölõt és meditálok egyet az olvasottakon.

[Ramiz]

Goldman Júlia (mûvészneve J. G..., elfelejtettem ): Isteni balhé

Tipikusan az az olcsó kiadású, gagyi borítójú könyv, amit soha nem olvasnék el magamtól. (Beholder kiadó egyébként.) Kész szerencse, hogy a kezembe nyomták, mert egy nagyon kellemes meglepetés volt, egy rövid, humoros fantasy regény, ráadásul egy magyar írónõ tollából!
A könyv több nagy mester stílusát is magán hordja, ami szerintem nem gáz, a jóktól megéri tanulni, utolérni úgysem gyakran lehet õket. (Néha azért valakinek sikerül, pl Poe és Lovecraft.) A legszembetûnõbb Pratchett könnyed, parodisztikus stílusa, amit egészen sikeresen átvett az írónõ, a történethez való egyszerre komoly és komolytalan viszonyulással egyetemben. Maga a történet fõ fonala viszont nagyon egyszerû, mondhatni pofátlanul, még szerencse, hogy a különbözõ vicces és izgalmas jelenetek sûrûjében ritkán bukkan elõ a maga puritánságában. Van aztán valami a könyvben Wodehouse eleganciájából, ami a kínos helyzetekben is töretlen, valamint a romantikus szál elcsépeltség nélküli és ügyes vezetésébõl, ami miatt még én is élveztem, pedig általában erõltetettnek érzem a fantasy könyvekben a romantikát. Végül, ami igazán szép erény (és sajnos nem megszokott) egy magyar nyelvû könyvnél: Rejtõ nyelvi leleményei és jól eltalált megszólalásai is eszébe jutnak az embernek, amint a könyvet olvassa. (A magyar fantasy írók mintha éppen az angolból kissé esetlen magyarra fordítások stílusát és magyartalan mondatait utánoznák, valamint a sablonokhoz - helyzetek, helyszínek, szereplõk leírására használt sablonokhoz - is túlságosan ragaszkodnak.)
Rövid, szellemes, élvezetes, igazi kellemes olvasmány, amit nem is tud az ember ponyvának nevezni - ne hagyjátok ki!

[Fazék]

VÉGRE! más is fölfedezte kedvenc magyar írónõmet

már sztem itt a fórumon is ajánlottam párszor, de nem igazán reagált rá senki... így hogy végre egy megbízhatóbb ember is ajánlja, talán belevágnak mások is

Egyetlen könyvén kívül (amit egyszerûen már nem találok sehol) megvan az összes, szóval ha érdekel, akkor kölcsön tudom adni õket

szerk: kicsit nehezen, de megtaláltam hol ajánlottam