Párkapcsolatok, avagy "Értsük meg az ellenkező nemet!"

Started by Ramiz, 2006-04-26, 23:27:17

Previous topic - Next topic

.Attila

Szokás ünnepelni az eljegyzési évfordulót?

Szerintem gáz kicsit, egy eljegyzés megérdemli, hogy önálló esemény legyen, nem pedig egy másik eseményhez legyen kötve.

NLZ

Jólvanna, csak mondtam valamit. :(
Ám van benne reláció, hisz ilyenkor együtt a család, könnyebb bejelenteni az ilyesmit. És önmagában az eljegyzés az még semmi. Az újévi esküvő az már rosszabb. :)
[reserved]

.Attila

Azt nem tudom, hogy unokahúgoméknál mi volt, de a jelekből ítélve egyedül voltak.
Nagy család biztos nem, mert idén év elején volt a válás a szülők között.

NLZ

Akkor harmadik és utolsó próbálkozásként legyen az, hogy a legnagyobb ajándék a boldogság, ezért ejtették így meg.
[reserved]

.Attila

Elrontottad a játékomat, erre nem tudok kontrázni :_piszka:

NLZ

[reserved]

Kuroi Tenshi

Quote from: Member on 2012-12-25, 21:09:41
Veled ellentétben én úgy érzem, egyre kevesebb nőt érdekel, hogy van-e munkád, milyen az értékrended. Ennek egyik oka, hogy a többség még 25 felett is szórakozáskor ismerkedik, ahol eleve hamis kép alakul ki a másikról,

Különböző bolygókon lakunk?
Sztem ha valaki nem síkhülye, rövid idő után rájön, ha valaki kamuzik neki.
Nem hinném, hogy már aznap jegyre kelnének.

Quote from: Member on 2012-12-25, 21:09:41
Én el lehetek szúrva, nekem egyik alapkitétel, hogy az illető érettségizett legyen, a másik meg, hogy akarjon valamit kezdeni az életével. A falra mászom azoktól a nőktől, akik csak jól akarnak kinézni és kész. Hát még azoktól, akik csak megfelelni akarnak a másiknak, fujj.

Sztem evvel nem vagy egyedül. Nem érezném magam jól egy buta vagy
egy cél nélküli ember mellett.

Quote from: Member on 2012-12-26, 14:53:06
A pszichológia azt állítja, hogy a férfiak a gyermek kihordására leginkább alkalmasabb hölgyeket keresik, a nők pedig azokat a férfiakat, akik képesek olyan biztonságot keresni, amely mellett a gyermek felnevelhető

Nem éppen

Quote from: .Attila on 2012-12-26, 15:04:43
Ill. általában elfogadott álláspont a pszichológiában, hogy amit gyermekkorunkban látunk, azt tanuljuk meg és azt reprodukáljuk felnőtt korunkban. Ennek pedig semmi köze a genetikához vagy ösztönökhöz. Pl. ha apa verte anyát, akkor előfordulhat, hogy az időközben felnőtt lány tudat alatt mindent megtesz, hogy ezt reprodukálja, azaz minden kapcsolatban igyekszik kiprovokálni a verést. És tényleg vannak ilyen történetek.

Tudom, hogy én fura szerzet vagyok*, de  :he:

Quote from: Lythis on 2012-12-26, 16:20:04
Ha már így párválasztás, akkor semi-related: Eljegyezték a hugomat. Asszem túl vagyok a kezdeti sokkon.

Nálunk a hivatalos bejelentés kb. egy hónapja volt.
Nálam sokk nem volt, már évek óta érzem, hogy a család első unokája
a húgoméknál lesz; sőt, én addig valószínűleg még házas sem leszek.
A többit inkább le sem írom...

S hogy bekössek még egy ezelőtti postot a körbe, meg a csillagos részt:

Quote from: Werro on 2012-09-04, 23:00:07
Quote from: Cloud on 2012-07-27, 19:48:48
Hm, amíg az embernek nincs barátnője nem nagyon figyelnek rá (rám) a csajok. Amint lesz neki, azonnal érdeklődni kezdenek érte többen is. Ki érti ezt...

Ez az ellenkező nemnél is így megy szerintem..   :gyagya:

[spoiler]Miért van az, hogy sokszor olyan lányok állnak le velem beszélgetni,
akikről vagy már eleve tudom, vagy közben derül ki, hogy van már
barátjuk. S mintha a kíváncsiság hajtaná őket, mert volt már egy-két
alkalom, hogy némi nyelvoldó ital után egy pl. kibökte, hogy elég
meglepődött, hogy milyen normális vagyok (mármint, hogy arra
számított, hogy valahogy nem vagyok az), egy másik szerint pedig
olyan vagyok, mint valami rajzfilmfigura, mesebeli lény; szóval azt
érzem, mintha sokan, akikkel először találkozok, nem is normál
emberként, hanem valami űrlényként tekintenek rám... Így ám még
nehezebb ismerkedni  ^^" :frown:[/spoiler]

Xzone

Quote from: Kuroi Tenshi on 2012-12-26, 19:41:38

Az elképzelhetetlen, hogy egy lány/nő azért álljon le beszélgetni egy sráccal/férfival, mert esetleg élvezi a társaságát vagy szeretné megismerni jobban? Azaz nem "bitch wants the dick" a szituáció?

Kuroi Tenshi

Quote from: Xzone on 2012-12-26, 20:05:26
Az elképzelhetetlen, hogy egy lány/nő azért álljon le beszélgetni egy sráccal/férfival, mert esetleg élvezi a társaságát vagy szeretné megismerni jobban? Azaz nem "bitch wants the dick" a szituáció?

Jó, de mindig? Az esetek döntő többségében ez történik,
elkezdünk beszélgetni, aztán kiderül, hogy amúgy már van
barátja.

Draconire

Quote from: Kuroi Tenshi on 2012-12-26, 19:41:38
[spoiler]Miért van az, hogy sokszor olyan lányok állnak le velem beszélgetni,
akikről vagy már eleve tudom, vagy közben derül ki, hogy van már
barátjuk. S mintha a kíváncsiság hajtaná őket, mert volt már egy-két
alkalom, hogy némi nyelvoldó ital után egy pl. kibökte, hogy elég
meglepődött, hogy milyen normális vagyok (mármint, hogy arra
számított, hogy valahogy nem vagyok az), egy másik szerint pedig
olyan vagyok, mint valami rajzfilmfigura, mesebeli lény; szóval azt
érzem, mintha sokan, akikkel először találkozok, nem is normál
emberként, hanem valami űrlényként tekintenek rám... Így ám még
nehezebb ismerkedni  ^^" :frown:[/spoiler]

[spoiler][/spoiler]

.Attila

Hát, ha mindig ez történik, az valószínűleg azt jelenti, hogy úgy érzik, veled nyugodtan lehet beszélgetni, nem jelentesz veszélyt.
Vagy egy másik verzió: hiába vannak kapcsolatban, azért más férfiaktól is igénylik az elismerést, udvarlást. És ha maguktól nem jönnek, akkor tesznek azért, hogy jöjjenek (azaz fals jeleket küldenek, majd visszautasítanak).

Member

Quote from: .Attila on 2012-12-26, 20:46:29
Hát, ha mindig ez történik, az valószínűleg azt jelenti, hogy úgy érzik, veled nyugodtan lehet beszélgetni, nem jelentesz veszélyt.
Aztán ha már veszélyt jelentesz, odébbállnak. ::)

QuoteVagy egy másik verzió: hiába vannak kapcsolatban, azért más férfiaktól is igénylik az elismerést, udvarlást. És ha maguktól nem jönnek, akkor tesznek azért, hogy jöjjenek (azaz fals jeleket küldenek, majd visszautasítanak).
Vagy úgy érzek, éppen a kapcsolatukban ezt nem kapják meg és belőle töltődnek fel.

"Különböző bolygókon lakunk?"
Másféle emberekkel fúj össze a szél, én több egyszerű lélekkel találkozom. Egyrészt a klientúra, másrészt meg az átlag alulfizetett diplomás szakmában dolgozó hölgyek. Segítő területen különösen sok a felfelé nyitni képtelen nő.

Cloud

Quote from: Draconire on 2012-12-26, 20:45:26
Quote from: Kuroi Tenshi on 2012-12-26, 19:41:38
[spoiler]Miért van az, hogy sokszor olyan lányok állnak le velem beszélgetni,
akikről vagy már eleve tudom, vagy közben derül ki, hogy van már
barátjuk. S mintha a kíváncsiság hajtaná őket, mert volt már egy-két
alkalom, hogy némi nyelvoldó ital után egy pl. kibökte, hogy elég
meglepődött, hogy milyen normális vagyok (mármint, hogy arra
számított, hogy valahogy nem vagyok az), egy másik szerint pedig
olyan vagyok, mint valami rajzfilmfigura, mesebeli lény; szóval azt
érzem, mintha sokan, akikkel először találkozok, nem is normál
emberként, hanem valami űrlényként tekintenek rám... Így ám még
nehezebb ismerkedni  ^^" :frown:[/spoiler]

[spoiler][/spoiler]

Degonosz vagy. :D :lul:

.Attila

Quote from: Cloud on 2012-12-26, 22:27:33

Én azt nézem, hogy Draconire komolyan KT-ről tárol képet a gépén?

Darkstar

Quote from: .Attila on 2012-12-26, 22:59:39

Dohoho
小野寺梓のラブリーすきぴちゃん

Kvikveg

Quote from: Lythis on 2012-12-26, 16:20:04
Ha már így párválasztás, akkor semi-related: Eljegyezték a hugomat. Asszem túl vagyok a kezdeti sokkon.
:zomg:

pwned
Nekem egyik legutobbi facebookos kepedrol ugrott be, hogy csak elo kene szednem egy ceruzat, atrajzolni teged es kesz a karakter a rajzfilmbe. :D
WARNING: module "coffee.exe" did not run correctly. Brain running in limited mode.
Do not meddle in the affairs of dragons for you are crunchy and taste good with ketchup.

Lythis

Quote from: Kvikveg on 2012-12-26, 23:17:43
Quote from: Lythis on 2012-12-26, 16:20:04
Ha már így párválasztás, akkor semi-related: Eljegyezték a hugomat. Asszem túl vagyok a kezdeti sokkon.
:zomg:
Csak hogy csodásabb legyen az egész: fb-ról tudtam meg. Mégcsodásabb: fater és az anyja is.
(a laza 20 éves korkülönbség meg láthatóan egyedül csak engem zavar a családon belül)

Cloud

Quote from: .Attila on 2012-12-26, 22:59:39
Quote from: Cloud on 2012-12-26, 22:27:33
Quote from: Draconire on 2012-12-26, 20:45:26
Quote from: Kuroi Tenshi on 2012-12-26, 19:41:38
[spoiler]Miért van az, hogy sokszor olyan lányok állnak le velem beszélgetni,
akikről vagy már eleve tudom, vagy közben derül ki, hogy van már
barátjuk. S mintha a kíváncsiság hajtaná őket, mert volt már egy-két
alkalom, hogy némi nyelvoldó ital után egy pl. kibökte, hogy elég
meglepődött, hogy milyen normális vagyok (mármint, hogy arra
számított, hogy valahogy nem vagyok az), egy másik szerint pedig
olyan vagyok, mint valami rajzfilmfigura, mesebeli lény; szóval azt
érzem, mintha sokan, akikkel először találkozok, nem is normál
emberként, hanem valami űrlényként tekintenek rám... Így ám még
nehezebb ismerkedni  ^^" :frown:[/spoiler]

[spoiler][/spoiler]

Degonosz vagy. :D :lul:

Én azt nézem, hogy Draconire komolyan KT-ről tárol képet a gépén?

No igen... :D

NLZ

Quote from: Lythis on 2012-12-31, 18:33:30
Quote from: Kvikveg on 2012-12-26, 23:17:43
Quote from: Lythis on 2012-12-26, 16:20:04
Ha már így párválasztás, akkor semi-related: Eljegyezték a hugomat. Asszem túl vagyok a kezdeti sokkon.
:zomg:
Csak hogy csodásabb legyen az egész: fb-ról tudtam meg. Mégcsodásabb: fater és az anyja is.
(a laza 20 éves korkülönbség meg láthatóan egyedül csak engem zavar a családon belül)
Mmint hugod és leendő sógorod között?

:eek:
20 ev NAGYON sok.
WARNING: module "coffee.exe" did not run correctly. Brain running in limited mode.
Do not meddle in the affairs of dragons for you are crunchy and taste good with ketchup.

Lythis

Quote from: NLZ on 2012-12-31, 19:05:12
Mmint hugod és leendő sógorod között?
jah.

Xzone

Quote from: Kvikveg on 2012-12-31, 19:05:58
Quote from: Lythis on 2012-12-31, 18:33:30
Quote from: Kvikveg on 2012-12-26, 23:17:43
Quote from: Lythis on 2012-12-26, 16:20:04
Ha már így párválasztás, akkor semi-related: Eljegyezték a hugomat. Asszem túl vagyok a kezdeti sokkon.
:zomg:
Csak hogy csodásabb legyen az egész: fb-ról tudtam meg. Mégcsodásabb: fater és az anyja is.
(a laza 20 éves korkülönbség meg láthatóan egyedül csak engem zavar a családon belül)
:eek:
20 ev NAGYON sok.

"n/2+7"-es szabályba simán beleférhet :D

Lythis

Quote from: Xzone on 2012-12-31, 20:18:08

Jelen esetben nem :D (a csávó ráadásul nem tesó, max tahó :P)

Próféta

Quote from: Lythis on 2012-12-31, 18:33:30
Csak hogy csodásabb legyen az egész: fb-ról tudtam meg. Mégcsodásabb: fater és az anyja is.
(a laza 20 éves korkülönbség meg láthatóan egyedül csak engem zavar a családon belül)
Na így már tényleg zomg.

kada

Ez a Facebookos megtudás is egyre divatosabb...  :ejj:

kikuchiyo

Lehetne rosszabb is: pl. azt is megtudhatták volna a kedves szülők a fosbúkról, hogy már meg is volt az esküvő, a leányzó hat hónapos terhes, továbbá a férjet Abdulnak hívják, és korábban máktermesztéssel foglalkozott Afganisztánban, de bizonyos okok miatt most a feleségéhez (ill. azok szüleihez) költözik, 20 tagú családjával együtt.
Failure is the default option

Kuroi Tenshi

Quote from: kikuchiyo on 2013-01-01, 22:55:55
Lehetne rosszabb is: pl. azt is megtudhatták volna a kedves szülők a fosbúkról, hogy már meg is volt az esküvő, a leányzó hat hónapos terhes, továbbá a férjet Abdulnak hívják, és korábban máktermesztéssel foglalkozott Afganisztánban, de bizonyos okok miatt most a feleségéhez (ill. azok szüleihez) költözik, 20 tagú családjával együtt.

Az egy szorgos, tisztességes gazdálkodó ember. Egy x-edszer börtönből
szabadult, életében egy nap munkát nem végzett kisebbségi és népes
családja, na az...

Quote from: Lythis on 2012-12-31, 18:33:30
(a laza 20 éves korkülönbség meg láthatóan egyedül csak engem zavar a családon belül)

:zomg:

szpeter

http://velvet.hu/blogok/randi/2013/03/03/igy_kell_helyesen_csajozni_4_lepesben/ Nem rossz cikk, velvet-hez képest meglepően. Tanulságos..

.Attila

Quote from: szpeter on 2013-03-04, 18:11:20

Korrekt, feltéve hogy eszed ágában sincs őszintének lenni egy kapcsolatban és befolyásolható nőt keresel.

NLZ

Quote from: .Attila on 2013-03-04, 19:40:08
Quote from: szpeter on 2013-03-04, 18:11:20
http://velvet.hu/blogok/randi/2013/03/03/igy_kell_helyesen_csajozni_4_lepesben/ Nem rossz cikk, velvet-hez képest meglepően. Tanulságos..

Korrekt, feltéve hogy eszed ágában sincs őszintének lenni egy kapcsolatban és befolyásolható nőt keresel.
Azért nem teljesen ezt írta. :)
[reserved]