Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Relunx]

Az igazság az hogy nagyon ritkán olvasok könyvet...Legutoljára a Harry Potter 6.dik részét olvastam el...kira, már várom a befejezõ részt. (Egyébként az összes könyv sokkal jobb mint a megfilmesített részek)

Relunx

[Ramiz]

Bret Easton Ellis - Amerikai Psycho

Ezt a könyvet sokan ajánlották, mint egy durva, sötét, erõszakos látomást korunk elembertelenedett, valóságtól elrugaszkodott életmódjáról és erkölcseirõl szóló stb. stb. stb. A könyv egy gazdag yuppie-ról szól, aki csak márkás és drága cuccokat hord, drága éttermekben kajál, a nõihez véletlenül sem fûzi érzelmi kapcsolat, és úgy általában nagyon sok figyelmet szentel a külsõségeknek. Néha pedig kegyetlenül lemészárol valaki(ke)t. Az összhatás érdekes. Egyrészt szerintem elég unalmas a könyv, belefásul az ember az elképzelhetetlen ételkölteményekbe, a nevekbe és a ruhamárkákba. Másrészt nem is nagyon durvák a gyilkosságai, bár elég g.cik. (Módszeresen végigmegy mindenen a fickó, például gyerekek, különféle állatok stb. De persze a legtöbb áldozat fiatal nõ.) Az üzenet azért elég jól kijön, hála egy-két erõsebb mondatnak (pl egy-egy odavetett félmondat egy gyilkolásról egy éttermi beszámoló közepére, meg az, hogy mindenki hasonlít mindenkire, ami igazából nem is baj, az arcokat, jellemeket úgysem ismerjük meg, Bateman ezeket nem veszi észre, viszont minden ruha márkáját, szabását és színét alaposan megfigyeli leírja, minden alkalommal), amik azonban kicsit elvesznek a sok szemét között, amik kitöltik Bateman agyát.
Összességében hasonló érzésem van, mint a Nekromantik esetében: kicsit durva, nagy hype, amit mindenki tovább ajánl, mert hogy õ olvasta/látta azt a hírhedt könyvet/filmet. [COLOR="LemonChiffon"](Meg olyan érzésem is van, hogy le kéne állnom az ilyen beteg alkotásokkal, mint ez a kettõ, mielõtt megkínzok, megölök, megerõszakolok, feldarabolok és megzabálok valakit. )[/COLOR]

[Próféta]

Akkor viszont Dick célja nyilván az volt, hogy bemutassa, milyen vélemények lennének valószínûek ebben a világban.

Nem hinném; elég határozottan úgy éreztem, hogy nem ez a cél, vagy legalább nem a fõ cél. Bennem fel se merült, hogy ez a könyv az alternatív valóságról szólna Valahol még ki is mondja, hogy teljesen mindegy, milyen részleteket ír a kitalált, harmadik alternatív világról a sáska, mert igazából a könyvbeli valóságról szól - nahát az Ember a Fellegvárban viszont szerintem rólunk akarna szólni (illetve a hatvanas évek amerikaiairól). Ez pedig majdhogynem a scifi újhullám ars poeticája, rosszul hiszem? Megnyugtatlak, ebben a könyvben szerintem se teszi ezt Dick valami sikeresen, de az író célját érzésem szerint mellélõtted.

Például meglehetõsen zavart, hogy a rabszolgaság visszaállítását is belemosták a többi faji kérdésbe (szlávok, zsidók, árják...), mintha legalábbis a valódi történelemben a németek mániája lett volna a feketék alsóbbrendûsége, nem az amerikaiaké...

Így van, és a hatvanas években még folyik is a szegregáció. Nem értem, mi a bajod azzal, hogy Dick a rabszolgaságot a nácizmushoz hasonlítja, illetve hogy szembesíti az átlagamerikait azzal, hogy milyen alsóbbrendûnek lenni. Pont olyasmi nézõpontból, mint amilyenbõl a Te véleményed hangzik (szerintem).
Abban viszont egyetértünk, hogy ránk közép-európaiakra, most az új század elején ez jóval kisebb hatással van. Talán ez az egyik oka, amiért nem tetszik, de nem egyedül ez a bajom vele.

Amúgy is minden szereplõ általánosítva beszél ("Az amerikaiak, A németek, A japók" stb), (( ... )) amcsik is szeretnek így gondolkodni. (Szeretnek is.)

Sirály:jee: Lazán mehetne a Monty Pythonba ez a mondat, ez kész :hahaha:

Szintén zavaró volt arról olvasni végig, hogy a büszke amerikai nép hogy szenved a katonai és gazdasági elnyomás alatt, azok után, hogy e könyv megírása óta sok háborúban vett már részt az USA, és a gazdasági politikája is nagyon agresszív, elnyomó (pl Mexikóval szemben is), külpolitikában is gyakran használják ki hatalmi fölényüket (közel-keleti olajügyek).

Na várj, Dick biztosan nem az USA dicsõítésére írta a könyvet, õ általában az US goverment rossz végén volt (lásd FBI megfigyelte, meg amúgy is paranoiás volt). Attól függetlenül, hogy éppen a régi amcsi történelemhez tartozik az az igazi érték (régi cuccok), ami a mûhamis bigyókkal szembe van állítva.

Következetlenségek alatt olyasmit éreztem, hogy azért, hogy másfajta hangulatot hozzon létre, mint a mai, pár felszínes dolgot erõltetett feleslegesen. Például bambuszroló van az irodában, mindenki Ji King- és jóslás-mániás, riksákkal járnak meg ilyesmik.

Ebben lehet, hogy igazad van. Már mondtam, hogy azt hiszem, nem is cél a világ tökéletes ábrázolása; és a szememben az se mentette volna meg a könyvet, ha tökéletes a világleírás.

Értelmezés: szerintem a párhuzamos valóságot témája csak egy para Dick számára, és igazából semmit ebbõl nem hoz ki a végén sem. A "sáskás könyv" írója valószínûleg maga Dick, aki a végén az olvasóhoz szólva elmondja a kételyeit. De ezek nem konkrét kérdések, hanem egyfajta alaktalan para-massza.

És itt van az, amiben . Megszoktam Dicktõl, hogy sok különbözõ téma és szál fonódik össze a könyveiben, valahogy azonban mindig összeáll belõlük valami egységes "érzés", sokoldalú és jól kiérdemelt tanulságokkal, meg nagy adag hátborzongató bizonytalansággal. Ezúttal azonban nem sikerült közös nevezõre hoznom ezt a keszekuszaságot. Lehet, hogy megártott a regénynek, hogy bizonyos részeit Dick poénból a Ji Kinggel sorsolta ki.
A végére raktam át, mert ide passzol:

sok ember nyilatkozik, de mindegyik elég elvakult, érzelmeitõl irányított, és elég szélsõséges gondolatokat vallanak

Így van, mindegyik nagyon szûklátókörûen és önzõen és kicsinyesen ítéli meg a helyzetet. Mindegyik éldegél a maga fellegvárában, és nem elég nyitott a külvilágra, és az Ember a Fellegvárban mondja el nekik, hogy hogyan kéne viszonyulni a többiekhez.
Ezzel persze úgy vagyok, hogy a racionális eszem antennáival felfogom ezt az üzenetet, de emócionálisan nem pakolta belém a regény. Olyan tizenkettedikes irodalomóra fíling, ahol tudom és értem az elemzést, de nem érzem át, csak le akarok felelni belõle.
Na jól kifröcsögtük magunkat a regénnyel kapcsolatban De eddig sem ezért szerettem Dicket.

[Ramiz]

Akkor elég jól egyetértünk, úgy látszik.

De eddig sem ezért szerettem Dicket.

Én olyan nagyon nem szerettem eddig se, de azért érdekesnek tartom a könyveit. Amúgy meg azért olvasok tõle, mert sikkesnek tartom egy olyan komoly, filozofálgatós írótól könyveket olvasni, akinek a neve az anyanyelvén egy trágárságot jelent.

[katz]

Gyanitom hamarosan be fogok ruházni a szerzõ összes többi mûvére is.

A könyve roppant olvasmányos. Leginkább pár órás, max néhány napos pillanatképet mutat be 1-1 fejzetben. Néha túlzóvá válik, de ez jellemzõ hiba az ilyen jellegû könyveknél. "Mi mindig sok 1000 szeres túlerõt gyöztünk le" etc

Kíváncsi vagyok honnan erednek az apró hibák. Onnan, hogy talán angolból fordították a mûvet magyarra, vagy onnan, hogy a szerzõ, a mûvét a frontot megjárt katonák elbeszéléseibõl szerkesztette össze?

Mindenkinek csak ajánlani tudom a szerzõ mûvét. Olyan, mint egy a II.vh-ban játszódó Rejtõ regény.

[Ramiz]

Én 1 Sven Hassel könyvet olvastam, az elsõt, és egész jó lett volna, ha nem lett volna végig mentegetõzés-szaga, ami felesleges volt bele, és ha nem lett volna benne pár hiteltelen dolog (némelyiket a könyvet elõttem olvasó ceruzával kommentálta is...).

[Suszi]

Ez az író egy isten, komolyan mondom. Olyan könyveket tud írni, hogy az ember nem tudja lerakni addig, amíg végig nem olvassa, és utána már nyúlna egybõl a következõ könyvéért.
Ez a könyv kb 2-3 napot ölel fel, és egy katasztrófa megakadályozásáról szól (ahol az egyházat akarják elpusztítani). Mozgalmas és érdekes könyv egy bazi nagy csattanóval a végén

[kikuchiyo]

...nc

[kikuchiyo]

Ismét elolvastam John Wyndham The Chrysalids (Újjászületés) c. könyvét, korábban már áradoztam róla. Nem akarom ismételni magam, de a könyv zseniális, ha van rá alkalmatok, feltétlenül olvassátok el.

[Próféta]

Most fejeztem be az Idlewildot, írom az élményeket. Jól bealudt ez a fórumtéma, szóval úgy gondolom, hogy nem csak ezt az egyetlen könyvet tárgyalom ki, hanem az összeset, amit most egyszerre viszek vissza a könyvtárba. Hátha valamelyikkel sikerül egy kis élénkséget vinnem a csevejbe. Némelyik alapmû, nem fogom itt részletesen bemutatni és méltatni, megtették mások.

Robert Merle: Állati elmék
Harmadik próbálkozásra végre sikerült egy jó könyvet találnom Merlétõl. A történet elsõsorban egy balneológus kutatócsoport kalandjait követi, akiknek elõször sikerült egyszerû, majd egyre összetettebb kommunikációt kialakítani a delfinekkel, Földünk egyik legintelligensebb fajával (egészen pontosan a második leginteligensebb, az ember a harmadik ;-) . Persze lesznek a történetben Gonosz Katonák És Titkosszolgák, Akik Világuralomra Törnek és Háborút Szítanak, Felelõtlen Politikusok, Ifjú És Meggondolatlan Békaaktivisták, a világégés fenyegetõ veszélye, és a delfinek, akik tisztában vannak vele, milyen rossz dolog a háború, és milyen szörnyûségre készül az ember. A történet nagyrészt izgalmas, néha borzongató, és Merle ezúttal elkerüli szokásos hibáinak nagy részét. Bár mintha már olvastam volna, nem volt eléggé megdöbbentõ.

Ottlik Géza: Iskola a határon
Alapmû, sok helyen kötelezõ olvasmány, régóta el kellett volna már olvasnom. A fülszöveg szerint erõs emberi érzések lengik át, mint a barátság, testvériség, bajtársiasság, magány. Nos, az utolsó 50 oldal kivételével semmi bajtársiasság, testvériség, barátság nem található a könyvben. Magány az igen. Meg agymosás. Sok. De nagyon érdekes volt. Sosem voltam katonaiskolában, remélhetõleg sosem leszek katona, és ennek nagyon örülök, ha másért nem, ezért az örömért megérte elolvasni. Persze a "másért nem" feltétel nem teljesül, mert (a már említett agymosáson és magányon kívül) hihetetlenül tetszenek az adott évtizedek hangulatát visszaidézõ részletek, a városi jelenetek, az elõreugrálás 1944-be, hogy milyen zenéket hallgattak a diákok...

William Gerald Golding: A legyek ura
Húúú na ez aztán végképp alap, nagyon sajnálom, eddig kimaradt. Készült azóta hasonló darab, de azért asszem 1966-ban nagyon új és bátor regénynek számított, valami olyan illúziót rombolt le, ami addig talán megvolt az emberekben.

Joseph Heller: Gold a mennybe megy / Good as Gold
Tapasztalati úton meggyõzõdtem róla, hogy J. Heller tényleg nem egykönyves szerzõ. Mindenkinek szívesen ajánlom ezt is, ha nem is olyan fenomenális, mint a 22-es csapdája, de ezen is remekül szórakoztam. Egyetlen negatívumként a könyv vége felé a Kissingerrõl szóló fejezetet hoznám fel: világos, hogy Heller nem kedvelte õt, de nekem már három oldal alatt leesik a tantusz, hogy Kissinger mekkora barom, nem kell 50 oldalon át magyarázni. Viszont minden más szuper. A szövegeken hangosan röhögni kell (nem egy szófordulatot viccként hall vissza az ember manapság; azt hiszem, ebbõl a könyvbõl erednek), a szituációkon úgy szintén, és persze valahogy még tartalom/gondolat is van a könyvben, tehát építõ mulatság.
Az alapszitu: Gold az emberünk, aki 50 éves korára bölcsész egyetemi tanárrá küzdötte fel magát, ám már elege van mindenbõl. Utálja a munkáját, lenézi a diákjait, megveti a gyerekkori barátait és munkatársait, elege van az unalmas feleségébõl, agybajt kap a 12 éves lányától, mucsai mûveletlen testvéreit és az egész kiterjedt zsidó családját gyûlöli, idõs apjától (a "bibliai szörnyetegtõl", thx fülszöveg) retteg, de saját magát sem állhatja ki. Egy tökéletesen értelmetlen és érdektelen cikkére azonban felfigyel az USA elnöke, és innentõl Gold bekerül a magas politika forgatagába, ami a családhoz képest a másik pólust és a másik humorforrást jelenti.
A fülszöveg szerint ez a könyv azt mûveli a Fehér Házzal, amit a Catch 22 a sereggel. Szerintem nem, de egészen máshogyan remekül lejáratja, és ismétlem, nagyon vicces
Még valami: amit a bizottságokról ír, az tényleg úgy van. Beszéltem olyannal, aki részt vett nagy szabványügyi bizottsági ülésekben, és valóban kezdõnek nézik, aki idõre jön

Nick Sagan: Idlewild
Egy titokzatos katedrális kertjében nyeri vissza eszméletét egy fiatalember, aki az imént elszenvedett sokk után valahogy nem emlékszik semmire, csak arra, hogy meg akarják ölni; vagy mintha nem csak õt fenyegetné veszély, hanem valami nagyobb gebasz lenne készülõben; meg talán, de ebben már egyáltalán nem biztos, talán mintha õ is megölt volna valakit.
Így kezdõdik Nick Sagan elsõ könyve, mûfaj szerint krimi-kalandregény. Azért emeltem le a polcról, mert a neve megegyezett az egyik régi képernyõvédõmével , és nagyon kellemesen csalódtam benne. Ugyan mûvészi értékben feltehetõen nem vetekszik a fentiekkel, azonban engem oldalról oldalra le tudott kötni, a története izgalmas, nagyon gyorsan olvasható, a fordulatok nagy része eredetinek hatott (csak kevés volt, ami nem), és félelmetesen jól lehetett követni az amnéziás fiú gondolatvilágát. Nick Sagan különösen nagy figyelmet fordíthatott arra, hogy a fõhõs tényleg úgy gondolkodjon, ahogy én gondolkodtam volna, ugyanúgy kétségei legyenek magával és mindennel szemben, ugyanazt legyen hajlandó elhinni, és ugyanazt ne merje tudomásul venni. Még egy erény: végre egy könyv, amit úgy fejeznek be, ahogy azt kell.
És végül: a NASA Voyager-I a 7 éves Nick Sagan hangjával vitte az ûrbe az "Üdvözlet a Föld gyermekeitõl" üzenetet. Jó kis reklám, de nem ettõl jó a könyv

[Ramiz]

Jól bealudt ez a fórumtéma ...

Énpróbálkozok, de úgy tûnik, hogy senki sem olvas, illetve aki olvas, az nem ír (ide).

Robert Merle: Állati elmék

Ebbõl a könyvbõl annyi maradt meg, hogy víz alatt, hátrakötött kézzel nehéz kufircolni. Viszont van jópár Merle, amit nagyon szeretek: olyan pontosan és aprólékosan el tudja kapni az emberek viselkedését, jellemét, ahogy még senkit nem láttam. Külön kedvencem ebbõl a szempontból a Madrapur, az a kastélyban játszódó posztapokaliptikus könyv, aminek most persze nem jut eszembe a címe és persze a Sziget. Viszont nem tetszett a Mesterségem a halál, uncsi volt az Állati elmék és a történelmi témájú könyveibõl meg még nem olvastam. Szintén érdekes a diáklázadásról szóló regénye (nem jut eszembe persze a címe), politika kicsiben, rengeteg életszagú karakterrel. Nagy lemaradásom viszont a Védett férfiak.
Kérdezhetem egyébként, hogy melyik volt a másik kettõ, amit olvastál tõle?

Ottlik Géza: Iskola a határon

Ez az egyik nagyonhíres nagyonkötelezõ könyv, ami hihetetlenül nem jött be. Zavaros, nyomasztó és unalmas. Háromszor is elolvastam (nem egymás után), és még így sem látom meg benne azt a sok összefüggést és mélyebb titkokat, amikrõl a magyartanár beszélt. Akármennyi ideig is írta Ottlik. Viszont: "A töröknek tar a koponyája! Tam taratamtam válltig borotválja!"

William Gerald Golding: A legyek ura
Készült azóta hasonló darab, de azért asszem 1966-ban nagyon új és bátor regénynek számított, valami olyan illúziót rombolt le, ami addig talán megvolt az emberekben.

Szerintem akiben megvolt az illúzió, az ettõl a könyvtõl nem omlott le, az azt mondja erre a könyvre, hogy "ááá, úgyse történne ilyen". Viszont az tény, hogy aki valami ilyesmit sejtett vagy érzett, annak nagyon élénken mesél ez a könyv. Volt egy magyar író, aki szintén arról írt, hogy a gyerekek nem is ártatlanok, az egyik novellája anyagyilkos meg állatkínzó gyerekekrõl szól. Mondjuk nem is volt tök 100 a fickó, lemészárolta a családját asszem. Hogyishíjják... De hülye vagyok, mindent elfelejtek

Joseph Heller: Gold a mennybe megy / Good as Gold

Imádom a 22-est, sokszor olvastam, és szégyenszemre mást még nem olvastam Hellertõl. Na most kedvet kaptam. A Valami történt-re vagyok kíváncsi nagyon. Vonnegut szerint, aki maga sem egy vidám arc, a legdepressziósabb felnõtt könyv, amit csak olvasott. Tehát az az igazi, mély életunt depresszió, nem a fiatalos, drogos stb "depi".

Nick Sagan: Idlewild
Nick Sagan különösen nagy figyelmet fordíthatott arra, hogy a fõhõs tényleg úgy gondolkodjon, ahogy én gondolkodtam volna, ugyanúgy kétségei legyenek magával és mindennel szemben, ugyanazt legyen hajlandó elhinni, és ugyanazt ne merje tudomásul venni.

Ááá, ezt én is olvastam és én is írtam róla ebben a topikban! Nem írok le mindent újból, csak 1et amin kiakadtam: [COLOR="LemonChiffon"]szerencsétlen csajjal nem sikerült összejönnie[/COLOR]... (pedig nem vagyok romantikus lélek... asszem ). Viszont amit te írtál, az nekem is tetszett benne.

[Próféta]

Kérdezhetem egyébként, hogy melyik volt a másik kettõ, amit olvastál tõle?

1. Úgy gondoltam, hogy ha Fallout, akkor Malevil. Elvileg posztapokaliptikus világban játszódik, önszervezõdõ rablóbandák és maroknyi túlélõ keserver küzdelme, stb.
Erre.

700 oldalas a könyv.
Az elején az elsõ 50 oldal a szereplõk gyerekkora, ez fontos, mert innen ismerjük meg õket. Eddig OK.
A második 50 oldal még mindig "azelõtt", politikai csatározások egy városban, különös hangsúlyt adva a vízvezeték építésének és a paplak elhelyezésének, ami rendkívül fontos, mert mindez, beleértve a politikai ellenfelet, hamarosan elpusztul, és a regény hátralévõ részében semmi szerepe nem lesz.
a harmadik 50 oldal, na az nagyon jó. Maga a katasztrófa. Mit vesznek észre a túlélõk, akik egy pincében rekedtek, elõször ugye azt veszik észre, hogy a rádiót kilövi az EMP, nem tudják mire vélni, utána jön a nagy hõség, amely szinte szétégeti õket... utána feljönnek, körülnéznek, mit látnak, hogy viselik ez az elpusztult szülõfalu látványát, stb...
Eddig 150 oldal az elejérõl. Az utolsó 100 oldal a tetõpont és az epilógus, az is érdekes.

A köztes 450 oldal felépítése azonban kicsapta a biztosítékot az agyamban.
Páratlan oldalak: borzalmas mûszaki leírás. A hatos vaszszeggel megerõsített kéthüvelynyi faléceket haránt megmetszettem a szélénél, hogy belecsúsztathassam a keresztlapokat, amiket elõzõ héten fúrtunk ki. Utána a rézsût felástuk, 20-30 fokos dõlésszögben beleállítottuk a cövekeket, és 4-5 nap alatt helyrekalapáltuk. A tetejérõl épp látni lehetett az onnan 45 méterre lévõ, az út és a második ösvény találkozásánál található 5-6 méter hosszú tisztást. Ezután sárral tapasztottuk be a réseket és földet hánytunk rá, hogy az alulról jövõk ne lássák az így létrejött lõállást, belülrõl pedig a következõképpen erõsítettük meg támfallal: felhoztunk a pincébõl néhány 4-5 méteres tölgyfa lécet, és a vasfúrónkkal hárman belefúrtunk négyhüvelyknyi lyukakat......
Páros oldalak: dugnak. Ez így önmagában nagyon nem baj , de õk sokat csinálják. Iszonyat sokat. Annál is többet. Van a kihalt világban egy várba behúzódva n férfi, k nõ, az n*k, és utána lehet ismételni. Amúgy végig szurkoltam, hogy legalább a 12 éves csajt ne keféljék meg.

Na ez váltakozik 450 oldalon át. Zseniális.
Amúgy elgondolkoztató is volt benne, például az önjelölt tiszteletes viszonya a szentségekhez, a Biblia, mint bölcsesség- és nem erkölcsforrás, fontos-e egy ilyen kilátástalan helyzetben ceremóniákat tartani, stb. Nyilván ez képviseli benne az értéket. Csak nem volt kedvem gondolkodni rajta, amikor szerelünk+szexelünk váltja egymást x oldal óta. Csak emiatt nem kellett volna a maradék 690 oldalt megírni, vagy legalábbis nem így. Mármint ha nekem akart volna tetszeni, de nem nekem akar tetszeni Merle úr, és rajtam kívül az egész világnak tetszik, szóval jól van ez így.

2. Védett férfiak. A Malevilnél jobb, mert a) nincs benne mûszaki leírás b) pár érdekes kérdést is felvet. De azért olyan nagyon ezért sem rajongok.

Ebbõl a könyvbõl annyi maradt meg, hogy víz alatt, hátrakötött kézzel nehéz kufircolni.

Ezek szerint a Malevil-re és a Védett férfiakra szórol szóra fogsz emlékezni

Külön kedvencem ebbõl a szempontból a (...) az a kastélyban játszódó posztapokaliptikus könyv, aminek most persze nem jut eszembe a címe

Nyugtass meg, hogy ez nem a Malevil, hanem egy másik kastélyban játszódó másik posztapokaliptikus Merle-könyv... plíz

a sok összefüggést és mélyebb titkokat, amikrõl a magyartanár beszélt.

Azt ne is keress benne. Ami szerintem értékelhetõ, az a korrajz, a katonai hangulat, a parázás.

Ááá, ezt én is olvastam és én is írtam róla ebben a topikban!

He? Direkt Rásearcheltem, és örültem, hogy én írok róla elõször. Biztosan nem archiválták ki, mert a nyitóposztod még megvan. Szerintem nem ide írtál róla, majd keresd meg és linkeld be plíz:)

Amúgy másokkal is észrevettem, hogy ilyen nemtriviális, nem túl ismert könyvek tekintetében átfedéses a mûveltségünk. Ez nyilván egy bizonyos Fõvárossy-Szabó Ervin úrnak köszönhetõ

OFF: Holnap meg egyszerre fejezek be három anime sorozatot 100 epizód összhosszúsággal, ha minden jól megy. Úgyhogy hamarosan  a Mit láttál?-ba is bele fogok floodolni egyet, nem csak ide:)

[Ramiz]

Páros oldalak: dugnak. Ez így önmagában nagyon nem baj, de õk sokat csinálják. Iszonyat sokat. Annál is többet. Van a kihalt világban egy várba behúzódva n férfi, k nõ, az n*k, és utána lehet ismételni.

Nekem éppen az tetszett, hogy még abba is politikát, emberi viszonyokat, barátságot és konkurálást tudott vinni, hogy a "mindenki mindenkivel" típusú szabadszellemû közösségükben éppen hogy alakulnak a dolgok... Merle az ilyen, valakinek vagy tetszik, vagy nem. Szerintem neked a többi könyve sem fog tetszeni, az Állati elmék az pont kivétel. Ezen kívül a többi ilyen emberi lélek és szociális háló típusai boncolgatás, illetve történelmiek.

Amúgy elgondolkoztató is volt benne, például az önjelölt tiszteletes viszonya a szentségekhez, a Biblia, mint bölcsesség- és nem erkölcsforrás, fontos-e egy ilyen kilátástalan helyzetben ceremóniákat tartani, stb. Nyilván ez képviseli benne az értéket. Csak nem volt kedvem gondolkodni rajta, amikor szerelünk+szexelünk váltja egymást x oldal óta.

Kicsit érzékeny vagy a témára... Bár fantasy könyvekben meg ponyvákban én is utálom a kötelezõ szexjelenetet, ahol az író vszeg azt mondta, hogy "izzasszuk meg a szegény tizenéves fiú fantasy-geek olvasókat, hadd örüljenek", és berakott még pár kúrást... ez annyira szánalmas. Meg az is, hogy minden fantasy könyv és pc-s játék borítójára kötelezõen kórosan alulöltözött bombázókat kell tenni (általában ilyen 2-3 bõrövbõl álló ruhakollekciókat viselnek ).

Nyugtass meg, hogy ez nem a Malevil, hanem egy másik kastélyban játszódó másik posztapokaliptikus Merle-könyv... plíz.

Sorry... Nekem nagyon bejött az a könyv. De még ha 1-et ajánlhatok, az a Madrapur. Azt még próbáld meg. Megnyugtatásul: csak 1 szex van benne.

He? Direkt Rásearcheltem, és örültem, hogy én írok róla elõször. Biztosan nem archiválták ki, mert a nyitóposztod még megvan. Szerintem nem ide írtál róla, majd keresd meg és linkeld be plíz

Kérsz "How to search?" gyorstalpalót?

Amúgy másokkal is észrevettem, hogy ilyen nemtriviális, nem túl ismert könyvek tekintetében átfedéses a mûveltségünk. Ez nyilván egy bizonyos Fõvárossy-Szabó Ervin úrnak köszönhetõ

Jah, hát ez már csak így van. Ha már így elõjött, szeretném neked mint FSZEK-be járónak külön ajánlani a Perdido pályaudvar, végállomás c. könyvet. Két kötetes, mindjárt visszaviszem a 2.-at és írok full ajánlót, addig is el tudod kezdeni az elsõt. Nagyon jó! :kiraly:

[Próféta]

Kérsz "How to search?" gyorstalpalót?

Aha, kérek! Légyszi kezdd mindjárt azzal, hogy "Idlewild"-ból milyen algoritmussal kapjam az "Idlewood"-ot
(jóvanna tudom, ha igazán rászántam volna az energiát és nyomoztam volna, Nick Sagan-nal meg lehetett volna próbálni, vagy ha máshogy nem, végigolvasom minden postodat a threadben ;-)

Jah, hát ez már csak így van. Ha már így elõjött, szeretném neked mint FSZEK-be járónak külön ajánlani a Perdido pályaudvar, végállomás c. könyvet. Két kötetes, mindjárt visszaviszem a 2.-at és írok full ajánlót, addig is el tudod kezdeni az elsõt. Nagyon jó! :kiraly:

Az elv tetszik, de melyik FSZEK-be jársz? Mert ha nem XIII/4, akkor elég közömbös, hogy mit csinálsz éppen a második kötettel... azért kösz a tippet, az Idlewild hátán is pont ezt ajánlják

Más: mérnöknek tanulok, nem menedzsernek, nem jogásznak. Így aztán persze, hogy egy 6 elemû felsorolást nem tudok kihagyás nélkül felírni, nem erre van kalibrálva az agyam . Szóval elfelejtettem az egyik könyvet. Mondjuk ami kimaradt, az nem könyvtári, ennyit a mentségemre. Amúgy a Good Omensrõl van szó, de nem ma írok róla reviewt.

[kikuchiyo]

Merle

Az Állati elméket asszem csak átlapoztam, mert nem sok maradt meg belõle.
A Védett férfiak viszont nagyon tetszett, amikor elõször olvastam, és még azóta  párszor is...
Merlének kicsit olyan - hogymongyam magának - leltár- vagy panoptikumszerû a stílusa, az adott témához felsorolja az összes eszébe jutó klisét, sztereotípiát, alap viselkedési mintát. Ez az eljárás tetten érhetõ pl. a Mesterségem a halálban is, de ott nem mûködik jól, a közhelyes, egydimenziós náci szereplõk giccset eredményeznek, az egész könyv kissé rossz szájízt hagy maga után.
A Védett férfiakban viszont éppen ideális ez az eljárás: nagyon élvezetes olvasni, ahogy a férfi-nõi viszony különbözõ aspektusait az egyre sarkítottabb helyzetekben ábrázolja. Na meg van benne dugás is.
Olvastam még tõle egy középkori akármit is, a címére már nem emlékszem, de volt benne feddhetetlen lovag, gyönyörû nõ lábujjig érõ szõke hajjal, öreg bíboros, arab rabszolgalány, na meg sok dugás. Vagy valami ilyesmi.
Híres még a francia 12-ológiája, amit úgy t'om hiteles középkori francia nyelven írt, ami persze nekem, aki egy büdös szót se tudok franciául azon kívül, hogy "zsö vö feer lamúr avektoá", édesmindegy, talán ezért nem olvastam egy kötetet se belõle.
Ezt a kastélyos-posztapok valamit meg elolvasom már egyszer.

Legyek ura: Ez viszont mestermû, az elsõ oldaltól az utolsóig megérdemli a Nobel-díjat (amit meg is kapott). Amikor elõször olvastam, még chuugakusei no toki, két hétig nem tudtam aludni a [COLOR="LemonChiffon"]hegyen lévõ szörny, aki valójában halott ejtõernyõs[/COLOR] miatt. Azóta persze többször elõvettem, és mindannyiszor megdöbbentett. A kedvencem a vége: az a nézõpontváltás egyszerûen hihetetlen, példa nélküli. ([COLOR="LemonChiffon"]Az egyik pillanatban a "kamera" még Ralph mellett van, szinte érezzük a tüskék marását, a lángoló bozót hevét, a vademberré alacsonyodott társak gyilkos indulatát, szinte izzik az adrenalin az ereinkben, átérezzük a kíméletlen, életre-halálra menõ hajszát... aztán egy hirtelen rántással átkerül a nézõpont a tengerésztiszthez, és látjuk, amint néhány bemázolt testû kisgyerek mászik elõ tétován a dzsungelbõl. Zseniális, na.[/COLOR])

Iskola a határon: amikor elõször olvastam, nem igazán tetszett. Lehet, hogy ma már tetszene.
[COLOR="LemonChiffon"]Én is kicsi voltam és gyenge a középiskola elején, engem is állandóan gúnyoltak, tehát jól ismerem az érzést, amit a fõhõsök átéltek... és nem találtam hitelesnek, hogy hirtelen õk lesznek a górék.[/COLOR]

Fõvárossy-Szabó Ervin: natsukashii omoide naa... bár én a központiba ritkábban jártam/járok, mert kissé kiesik, de a kerületiben egy idõben az volt az algoritmusom, hogy
for (sort {felülrõl lefelé} @sci-fi_polc) {
    kölcsönöz if (!read_yet);
}

Onnan vettem ki egy csomó Leslie L. Lawrence-t, amikor még kedveltem, most már a kezembe nem venném.

[Ramiz]

Aha, kérek! Légyszi kezdd mindjárt azzal, hogy "Idlewild"-ból milyen algoritmussal kapjam az "Idlewood"-ot

Oké, egy-egy.

Az elv tetszik, de melyik FSZEK-be jársz? Mert ha nem XIII/4, akkor elég közömbös, hogy mit csinálsz éppen a második kötettel... azért kösz a tippet, az Idlewild hátán is pont ezt ajánlják

Jaa, hogy nem csak egy van? Persze, több is van, de nekem csak a Kálvin térnél levõ Központi Könyvtár igazán FSZEK. A mi kerületi könyvtárunk, az is csak "könyvtár". Biztos azért alakult ez így ki, mert haverokkal "fészek"-nek hívtuk mindig.

Amúgy a Good Omensrõl van szó, de nem ma írok róla reviewt.

Pedig az egy jó könyv. Te is angolul vetted meg?

Ezt a kastélyos-posztapok valamit meg elolvasom már egyszer.

Tetszeni fog szerintem.

Onnan vettem ki egy csomó Leslie L. Lawrence-t, amikor még kedveltem, most már a kezembe nem venném.

Én még csak 1-et olvastam. Nem nagy szám: Raymond Chandler koppintás az egész (egyre jobban szeretem a Philip Marlowe-történeteit, pláne amióta láttam egy megfilmesítést Bogarttal ), megbolondítva a misztikummal, ami meg nem nagyon stimmel bele.

[Kvikveg]

Nos, annak, aki Sat Okh-tol olvasta a Sos szilak volgyet egy erdekesseg:
http://en.wikipedia.org/wiki/Sat_Okh

[kikuchiyo]

Érdekes.

De még mindig jobb, mint Karl May, aki csak öregkorában járt az állítólagos kalandjai színhelyén...

[Próféta]

Na és akkor mi van. Rejtõ se légiózott soha, hát aztán? Tolkien se járt soha Ardán, mégis szeretjük
Van is amúgy egy kicsit ilyen témájú film: Grey Owl

Good Omens / Elveszett próféciák
Van egy író, név szerint Terry Pratchett, akit nagyon szeretek. Van egy másik, név szerint Neil Gaiman, akitõl ugyan csak kettõt olvastam, de egyenesen imádom. Majd kiugrottam a bõrömbõl örömömben, hogy közös könyvük van (hát még ha Terry Gilliam film lett volna). Igen, angolul vettem meg, Pendragon POWA!
Nagyon tetszett, bár mindkét írótól olvastam jobbat. Érzésem szerint mintha  95% Prattchett és 05% Gaiman lenne, de az az 05% letagadhatatlan

[Kvikveg]

Hm. Ki tud olyan indianos konyvet, amit legalabb felig indian irt?
Nalam eddig:
A sos sziklak volgye (Hosszu toll = Sat-okh )
Ket kicsi hod (Szurke Bagoly aszem - ha jol tevedek o eletebol keszult az a film? Basszus, elozetes szerint nem volt indian. De legalabb ott elt. :/)

[Ramiz]

De még mindig jobb, mint Karl May, aki csak öregkorában járt az állítólagos kalandjai színhelyén...

Ne szidjátok az öreg Maj Károlyt. Rajta nevelkedtem.

Rejtõ se légiózott soha, hát aztán?

Ezt nem így tudom. Bár az önéletrajzából csak a párizsi csavargásos részt olvastam. Honnan az infó?

Good Omens / Elveszett próféciák

Szerintem az egész könyv egy nagy Douglas Adams-utánérzés, de annak aránylag jó. Szóval nem bánom, hogy megvettem, de DA-nak azért nem érnek a nyomában (hogy szerintem miért nem, azt leírtam hátrább valahol ebben a topikban), és a Korongvilágos Pratchettek is jobban tetszettek. NG-tõl viszont még nem olvastam mást. Majd megpumpolom Zolit.

[kikuchiyo]

Ne szidjátok az öreg Maj Károlyt.  Rajta nevelkedtem.

Nem szidjuk, csak konstatáltuk, hogy a hitelességével kapcsolatban bizonyos problémák merülnek fel.
A testvéremnek (aki sokkal jobban odavolt érte, mint én) volt egy Nagy Indiánkönyv címû, A1 méretû albuma, abban volt egy részletes térkép a vadnyugatról, az indiántörzsek szállásterületeivel meg mindennel.
Megkerestük rajta a KM könyvek jellegzetes helyszíneit, és vicces volt, hogy két hely, ami a Winnetou-ban háromnapi lovaglásra volt egymástól, valójában háromezer kilométeres távolságban van... és hasonlók.

És azt is talán tudod, hogy amit magyarul olvashattál, annak nem sok köze van ahhoz, amit a mester eredetileg leírt. Az eredeti szöveg tele van nehézkes vallási fejtegetésekkel, a stílusa terjengõs, valamint olyan szintû faji elõítéletesség (német felsõbbrendûség) árad belõle, amit a mai olvasó gyomra nehezen vesz be. (Pl: "Winnetou aránylag nemes lelkû ember volt, ahhoz képest, hogy csak egy indián volt.")

A magyar fordítók a nevek, a helyszínek és a történet egyes elemeinek felhasználásával, a felesleges vagy sértõ részeket lehagyva gyak. újraírták a könyveket, így lettek azok az egész jó ifjúsági kalandregények, amiket olvashattunk.

Pár kötet azért megjelent "vágatlanul" is, hát elég gyengék.

[Raggie]

És azt is talán tudod, hogy amit magyarul olvashattál, annak nem sok köze van ahhoz, amit a mester eredetileg leírt. Az eredeti szöveg (...)

A magyar fordítók a nevek, a helyszínek és a történet egyes elemeinek felhasználásával, a felesleges vagy sértõ részeket lehagyva gyak. újraírták a könyveket, így lettek azok az egész jó ifjúsági kalandregények, amiket olvashattunk.

Jujjj! :eeek: Most egy világ omlott össze bennem.. de tényleg... Annyira tetszettek, meg minden. Olyan élvezet és felüdülés volt olvasni a könnyed, vidám és izgalmas, egyben mégis optimista és életszeretõ könyveit, hogy nem is feltételeztem ezt róla...

[Ramiz]

Engem sose zavart a könyvekben a fajgyûlölet árnya. Én nem vagyok fajgyûlölõ, akkor meg el tudok vonatkoztatni a dologtól. Lovecraftnál sem zavart, Ian Flemingnél sem, másoknál sem.

[Fazék]

Elhunyt Stanislaw Lem. Nyugodjék békében. Mást hirtelen nem tudok írni. Azt hiszem tévednék ha azt mondanám, hogy átérzem a veszteséget.

[Ramiz]

Elhunyt Stanislaw Lem. Nyugodjék békében. Mást hirtelen nem tudok írni. Azt hiszem tévednék ha azt mondanám, hogy átérzem a veszteséget.

Nem lehet mit mondani, nem is kell. Egyébként abbahagyta már jópár éve az írást. Kedvenc sci-fi íróm... volt. (Furcsa hozzátenni így elsõre.)

[kikuchiyo]

[SIZE="7"]: ((([/SIZE]

A legjobb, amit tehetünk, hogy levesszük a polcról a kedvenc Lem-könyvünket, és elolvassuk újra.

[Kvikveg]

En a barbar. En meg nem tudtam, hogy meg el. Elt.

[Próféta]

Ehh. Pont ma szemeztem a könyvtárban a Lem összes 1. kötettel de aztán nem lett belõle semmi (mert túl vastag, inkább nyárra hagyom), erre hazajövök és tessék... bûntudatom lett, persze ez teljesen irracionális, de tény.
Szóval nyugodj békében, Lem bácsi.

NG-tõl viszont még nem olvastam mást. Majd megpumpolom Zolit.

Szabad ajánlani? American Gods!!! 640 oldalas Author's Preferred Text (kb. Director's Cut, szóval a szerkesztõ által meg nem nyírbált) változat van meg belõle, és oda-vissza vagyok érte, azonnal kedvenc lett. Persze még nekem is van mit mûvelõdnöm Gaiman-ügyben, de nem hiszem, hogy ennél sokkal jobbat lehet egyáltalán írni:)

[Ramiz]

Szabad ajánlani?

Sosem az ajánlással van a gond, hanem a beszerzéssel.