Gratulációk

Started by Kuroi Tenshi, 2006-03-11, 11:33:23

Previous topic - Next topic

kikuchiyo

Szomorú nap ez a mai.

Tulajdonképpen nincs különösebb értelme, hogy az életkort önkényesen a születés időpontjától számított, befejezett Nap körüli keringések számával mérjük, és hogy ezen évfordulók közül a tízzel oszthatóakat kitüntetjük; mégis, a 30. születésnap a 29-hez képest alapvetően különbözik.

29 évesen még a fejedben van, hogy hallottál erről az "élet" nevű dologról, és ha így megy tovább, akkor ki fogsz maradni belőle - 30 évesen már azt is elfelejtetted, hogy egyáltalán vágytál rá.

29 évesen még kétségbe voltál esve, hogy annyi filmet nem láttál, annyi könyvet nem olvastál, és olyan sok mindent nem csináltál, és hamarosan késő lesz mindehhez - 30 évesen már annyira előrehaladott az agyad leépülése, hogy már az ezekről való lemondás is csak egy távoli emlék.

A 29 év annak felel meg, amikor kézhez kapod az utolsó fizetési felszólítást; a 30 már annak, amikor kirakott a végrehajtó és a híd alatt éjszakázol.

30 év az a kor, amikor azok az ennivaló, feszes fenekű középiskolás lányok nemcsak csókolommal köszönnek, de át is adják a helyet a buszon.

30 év az a kor, amikor az ismerőseiddel már a betegségeitekről beszélgettek. A normálisabbaknak meg már iskolába mennek a gyerekei, azokkal nincs közös témátok.

Egy évvel ezelőtt azt írtam:

"A feladás, a beismerés, a beletörődés kora ez. A vég kezdete.

A 29 az már majdnem 30."

Ez már nem a vég kezdete, ez már maga a vég.

A 30 az pontosan 30.

Szomorú nap ez a mai.
Failure is the default option

Cobra

Csak a főnökasszonyod meg ne lássa ezt a szöveget :D
Teljesen mindegy hány év telt el a születésed óta, ez is olyan mint a Y2K vagy a Maja naptár vége.
Egyébként meg boldog születésnapot neked és Membernek is.
Hide and fear, Cobra Commander is here !

Fazék

Boldog születésnapot a kor áldozatainak!

Próféta

Boldog szülinapot Membernek, valamint jó kazettafordítást kikunak. Tudod mit mondanak, mindig a B oldalon vannak a legjobb számok :)

Quote from: kikuchiyo on 2013-01-24, 21:05:31
:lol:
:aaa: nekem is már csak nem egész 3 év  :eek:

.Attila

Check new posts -> 2012.04.04, ööö, oké.

BSz Member és Kiku! Utóbbinak részvétem is, hamarosan csatlakozok :)

frozenstein


Flaser

"Logically sound? How laughable. The only thing that people use logic for is to see what they want to see and disregard what they do not."

Damnatus


SaiyaGin

Boldog születésnapot Moha!

Cobra

Boldog születésnapot Moha.
Hide and fear, Cobra Commander is here !

kikuchiyo

Boldog születésnapot, sorstárs!
Failure is the default option

Próféta


Moha

Köszi utólag a felköszöntést frozenstein, Flaser, Damnatus, SaiyaGin, Cobra, Kiku és Próféta!

Kb. ugyanúgy érzem magam, ahogy Kiku leírta... a 30 valahogy baromi sok.
Bár, legalább volt egy jó dolog: végre elmentünk végigenni a wasabi választékát, kihasználva a "szülinapon ingyen" akciót...

frozenstein


SaiyaGin

Boldog születésnapot chilip!  :appl:

Cloud

Happy chilip day!

Cobra

Boldog születésnapot chilip.
Hide and fear, Cobra Commander is here !

Flaser

"Logically sound? How laughable. The only thing that people use logic for is to see what they want to see and disregard what they do not."

frozenstein


Cloud


Flaser

"Logically sound? How laughable. The only thing that people use logic for is to see what they want to see and disregard what they do not."

SaiyaGin

Boldog születésnapot!  :appl:

Próféta

Jó vénülést, és gratula a kerekedikhez!

Nakedape

Quote from: Próféta on 2013-02-18, 00:00:05
Jó vénülést, és gratula a kerekedikhez!
lemaradva, de megtörve nem. boldogat innen is!
Nothing About Culture Makes Sense Except in the Light of Evolution

.Attila

 :merci:
Nem tudok nem dicsekedni az ajándékkal :)

[spoiler][/spoiler]

Kvikveg

WARNING: module "coffee.exe" did not run correctly. Brain running in limited mode.
Do not meddle in the affairs of dragons for you are crunchy and taste good with ketchup.

frozenstein


SaiyaGin

Boldog születésnapot Junchi!

Flaser

"Logically sound? How laughable. The only thing that people use logic for is to see what they want to see and disregard what they do not."

Acchan