Idézetek kedvenc műveitekből

[Meske]

Én sem.

Én meg igen!

De ti miért nem szeretitek õket???

[Pandóra]

Én meg igen!

De ti miért nem szeretitek õket???

Tudod egyátalán, hogy mirõl szólnak ezek? Vagy hogy mi ez az egész konfliktus Trianonnal?

[Meske]

Tudod egyátalán, hogy mirõl szólnak ezek? Vagy hogy mi ez az egész konfliktus Trianonnal?

Persze, hogy tudom. Az 1. világháborút már én is tanultam, annyira azért talán én sem vagyok alulmûvelt...

[Pandóra]

Persze, hogy tudom. Az 1. világháborút már én is tanultam, annyira azért talán én sem vagyok alulmûvelt...

De akkor világos, hogy miért nem szeretem - szeretik sokan az ilyen verseket (térképeket, plakátokat, szervezkedéseket...), nem?

[Meske]

De akkor világos, hogy miért nem szeretem - szeretik sokan az ilyen verseket (térképeket, plakátokat, szervezkedéseket...), nem?

Igen, szeretik sokan az ilyeneket, de ez még nem teszi világossá számomra, hogy miért nem szereted. Mert attól, még hogy jók ezek a versek, még nem kell elindítani egy 3. világháborút, hogy a Nagy Magyarországot visszakapjuk, és nem kell semmilyen szervezkedésbe sem belebonyolódni...
Na mindegy...

(Lehet, hogy csak azért nem értem, mert bennem túl nagy a Magyarságtudat... )

[Darkstar]

De akkor világos, hogy miért nem szeretem - szeretik sokan az ilyen verseket (térképeket, plakátokat, szervezkedéseket...), nem?

Igen, szeretik sokan az ilyeneket

Ööö... Nem arra célzott, hogy sokan nem szeretik?

[Meske]

Ööö... Nem arra célzott, hogy sokan nem szeretik?

Hát nem tudom, nekem ebbõl a "szeretik sokan az ilyen verseket" részbõl az jön le, hogy sokan szeretik, de lehet, hogy csak a kötõjel zavart meg...

[Damnatus]

Én azért nem szeretem, mert a 99%-uk politikai indíttatással, politikai céllal íródott, és ez érzõdik is belõle.
Nagyon kevés a jó trianonos vers, ami mondjuk egy magánember búslakodása, stb., vagy csak a tragédia iránt érzett fájdalom. Ezekkel nincsen semmi baj.

[Pandóra]

Ööö... Nem arra célzott, hogy sokan nem szeretik?

De.

[Leon Carter]

A holt költõk társasága a kedvenc filmem!
Pedig olyan Necromata feelingje van, pedig nem az, Robin Wiliams eggyik legjobb filmje! Én is szoktam írkálni hobby szinten. Nagy álmom hogy kiadjak egy könyvet. Egy rövid részelet a kéziratból!

 Hope has a place in lovers heart!
Ködfátyol leple alatt ébredtem valahol a természet lágy ölében. Szikrázó fények és árnyékok játékától, káprázik mélykék szemem, patakcsobogástól és madarak csiripeléstõl visszhangzik a fejem. Testem erõtlen minden mozgás nehezemre esik, lassan felültem és körülnéztem. Szívem megállt, mintha a paradicsomba lettem volna,
Szomorúfûz borult a végtelenek tûnõ színes virágokra, felettük apró lepkék szálltak föl s alá. A természetben gyönyörködvén különös dallamra lettem figyelmes! Nagy nehezen felálltam és elindultam a hang irányába, az erdõ mélyébe. A levelek között átszûrõdõ fény egy ösvényhez vezetett. Végetlenek tûnõ utamon elindulván, szaladgáló mókusok és megannyi sok apró lény szaladgált a fák tövébe. Apró törékeny ágakra lépve a kisállatok megálltak és kíváncsian vizsgáltak, kisebb várakozás után szaporán tovább eredtek. Voltak, akik nem rémültek meg az ágak által csapot zajtól és követek. A kisebb barangolás után, a dallam elhalkult és az apró állatok is eltûntek. Hirtelen magányosnak éreztem magam és szomjasnak. Folytatván utam az erdõ mélyébe, a magas fákon már nehezebben szûrõdött át a fény. Viszont a páfrányok és a sûrû moha mezõ láttán víz reményében tovább folytattam utam. Faágak recsegése között felfigyeltem újra a patak játékos dallamára. Szaporábban vettem lépteimet, közben visszatért a fény az erdõbe, a napsugarak újra átsütöttek a fák sûrû lombjain. Minél világosabb lett annál szaporábban vettem lépteimet. Már szinte szaladtam, amikor megpillantottam az ösvény végén lévõ fényt. Mikor az ösvény végére értem zihálva nekitámaszkodtam az erdõ utolsó fájának és újra a dallamra lettem figyelmes. Mögöttem hagyva az erdõt, egy füves pázsiton sétáltam a kisebb bokrok felé a dallamot követve. Ahogy a bokrokhoz közeledtem ragyogó fényekre lettem figyelmes, a patak víztükrén megtört napsugár ragyogása volt. Átverekedvén a bokrok fojtó ágai között a patakhoz értem. Letérdepeltem az egyik letört ágra és elõre hajoltam hogy csillapítsam szomjamat, heves kortyok után a dallam irányába pillantottam.
A patak túlpartján, fehér rózsák, krizantémok szépséges csokrában, egy fehérmárvány lugas közepén ott áll egy angyal. Fehér fátyolszerû ruházata szárnyként lobog a szélben, barna haja az arcát takarja akár a gyász fátyla, a patak szikrázó fényei beragyogják testét, akár a kék eget a csillagok. A dallam részletére melyet képzeletbeli szirének adnak elõ és lágyabb minden szimfóniánál oly tökéletes, hogy megszakad az ember szíve. Tökéletes harmóniában van a természet muzsikájával. Hirtelen mintha az idõ megállna, a madarak szárny csapásai lelassulnak, a patak csobogása elhalkul. A madarak, mint a marionettek lógnak a bíbor színû égboltról, a szél elcsöndesedik. Csönd van, csak a szapora dobpergésszerû szívverés szakítja meg a csendet.
Mozdulatlan akár egy márványszobor, fehér selyemruháját és barna haját a szél fodrozta meg.  
A pillanat mely oly tökéletes volt tovaszáll, hirtelen vakító fehérség ragyogja be a lugast és a szél újra éled. Kisebb reccsenés után az ág, amelyen térdepeltem a vízbe esett és az ág, amelybe kapaszkodtam heves kapálózásaim közepedte szintén eltört és a vízbe estem. Újra nehéznek éreztem magam, és merülni kezdtem, hiába minden erõlködésemnek bármenyire is kapálóztam, csak a vizet kavartam fel és buborékokat hajtottam a kezemmel. Ahogy az utolsó levegõ buborék is felröppent a víz felszínére, furcsa hangokra lettem figyelmes!  
- Píp, píp, píp...
Ahogy a világ elsötétedik a zaj hangosabb lesz. Ráébredek, hogy mind ez csupán álom volt és a nyavalyás vekker sípol az ágy mellet. Miután rutinosan ívet adok a vekkernek, és a sarokba küldöm egy gyengéd legyintéssel, újra csönd lesz. Az érdekes dallamot még mindig hallom, lehet hogy ez még mindig egy álom?
De miután kezdek magamhoz térni, rájövök, hogy a szomszédban élõ nagyothalló házaspár bömbölteti a rádiót.
Szokásos rituáléimat, a reumás csiga sebesével való ágyból kikecmergést és más reggeli teendõimet oly gépiesen hajtom végre, hogy csak az elõ kávé és a hideg víz hatására térek magamhoz. Miután kimásztam az ágyból, belekúsztam a papucsomba és elindultam a konyha irányába ilyenkor, elõfordul, hogy holtkóros csoszogásom alatt belerúgok a küszöbe, ilyenkor felgyorsul a folyamat, mert átbukdácsolok a folyósón és már a konyhába is, vagyok. Jelen esetben ez nem történt meg, így hát nehézkes és csoszogó lépteimmel elvánszorogtam a konyháig. Álomból ébredve az ember homályosan látja a világot, mikor az elsõ dolog, amit megpillant az a hatalmas mosatlan és a tegnapi vacsora maradéka, már mégis bánta az ember hogy felébredt. Kisebb kotorászás után megtaláltam a gombot a kávéfõzõn. Ezután teszünk egy gyors látogatást a mosdóba, és mire befejeztem dolgom már kész is a kávé. A kávét sok cukorral iszom, mivel nagyon édesszájú vagyok. Miután elintézzük szokásos kávé adagunkat, az álom utolsó reménye is távozik a szemembõl, és nem marad más, mint maga a valóság." De utálom ezt a szót!" Mindenkinek mást jelent a valóság nekem az élet hátrányait jelenti, hogy el kéne mosogatnia a két nappal ezelõtti mosatlant, vagy hogy ki kéne takarítani a lakás és mosni is kéne meg vasalni. Átlagosnak minõsülõ egyszobás albérletem szürke falai itt-ott omladozó vakolat foltok, koszos ablaküveg és dohos nappali szaga valóság sokk ként tör az emberre reggelente. Miután elvégezetem nagy dolgaimat, megtusoltam és fogat mostam és bekaptam a hûtõbõl egy falat csokit, bementem hogy megnézzem a vekkert.
Csodálatos még van egy órám, de utána rájöttem, hogy a vekker megfáradt és valószínûleg késésbe vagyok.
Kirohanva a lakásból, reflexszerûen zárom az ajtót és nyomom a lift gombját, de ha az ember siet miért is, jönnének össze a dolgok, persze hogy az ellenkezõ irányba megy a lift. Így hát szaladhatok lefele az ötödikrõl.
Miután leszaladtam és magam mögött hagyva a tíz emeletes tömböt, mint kapkodó idegbeteg szaladok a busz után! Hála a buszsofõr jóindulatának és türelmének, elértem a buszom.
Zihálva megálltam az alsó lépcsõn és csak annyit mondtam hogy:
- A végállomásig!
A buszsofõr ráförmedt, mert türelme az volt de modora az nem, hogy:  
- Lépjen már beljebb, haladnánk!
Blokkolt és kezembe nyomta a jegyet! Leültem az elsõ üres helyre és neki hajtottam a fejem az ablaknak. Hirtelen egy kép jelent meg elõttem, az Angyal képe volt az, akit az álmomba láttam.
Vakító fehérség ragyogta körül, csak a lugas gótikus körvonalai rajzolódtak ki. Arcát még mindig gesztenyebarna haja takarja, ahogy a szél belekap szépséges hajkoronájába, megpillantok ragyogó barna szemét és édes mosolyát!
Gondolatok kavarognak a fejembe: vajon ki lehet ez a lány, olyan ismerõs. Miért mosolyog rám, vajon õ ismer engem vagy én õt?
Szemei úgy ragyognak akár az esthajnalcsillag, pillantása szinte megbabonáz. Elfeledve minden problémámat, elmerülök szépségébe....

[Pandóra]

A holt költõk társasága a kedvenc filmem!
Pedig olyan Necromata feelingje van, pedig nem az, Robin Wiliams eggyik legjobb filmje! Én is szoktam írkálni hobby szinten. Nagy álmom hogy kiadjak egy könyvet. Egy rövid részelet a kéziratból!

 

Köszönjük szépen! (De a saját írásoknak van egy "Írások" topic nyitva, itt csak holt költõk vannak. )

[Ramiz]

TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN

Nem észellenes és nem is új keletû az a gondolat, hogy (a szó szerinti olvasaton túl) jelképesen is értelmezhetõ a Szentírás: leírta ezt már alexandriai Philón, több kabbalista és Swedenborg is. Minthogy az Írás igaz eseményeket beszél el (Isten az Igazság, az Igazság nem hazudhat stb.), be kell látnunk, hogy amikor az emberek véghezvitték õket, valójában egy Isten által megszabott s kigondolt, titkos drámát adtak elõ vakon. Innen már nem is oly roppant hosszú az út addig az elgondolásig, amely szerint az univerzum történetének s benne a mi életünk legapróbb részletének is kiszámíthatatlan, jelképes értelme van. Bizonyára sokan megtették már ezt az utat; ám senki sem olyan lenyûgözõ módon, mint Léon Bloy. (...) Szent Pál egyik szakaszából merített ihletet Léon Bloy: "Videmus nunc per speculum in aenigmate: tunc autem facie ad faciem. Nunc cognosco ex parte: tunc autem cognoscam sicut et cognitus sum." ("Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színrõl színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.") Torres Amat siralmas fordítása szerint: "Jelenleg mi csupán mintegy tükör által és homályos képek által látjuk az Istent: ám akkor majd szemtõl szemben fogjuk látni õt. Most csupán fogyatékos módon ismerem én õt: ám akkor majd világos látás révén fogom megismerni õt, oly módon, amiképpen önmagam is ismerem most." Negyvennégy szóval adja vissza az eredeti huszonkettõt; ennél terjengõsebben, hitványabban nem is lehet fordítani. Cipriano de Valera pontosabb: "Most tükör által, homályosan látunk; akkor pedig szemtõl szemben látunk. Most részekben ismerek; akkor pedig úgy ismerek majd, ahogy ismerve vagyok." Torres Amat szerint ez a szakasz azt írja le, hogyan látjuk az istenséget; Cipriano de Valera (akárcsak Léon Bloy) szerint pedig azt, hogy általában hogyan látunk.
(...) Ha jól tudom, Bloy nem öntötte végleges formába az elképzelését. Töredékes életmûvében (melyben, mint mindannyian tudjuk, túlteng a panasz és a támadás) több eltérõ változatot, illetve megközelítést találunk rá. Íme néhány közülük:
1894 júniusából származik az elsõ változat: "Szent Pál mondása - »videmus nunc per speculum in aenigmate« - amolyan tetõnyílás, amelyen át elmerülhetünk az igazi Mélységbe, azaz az emberi lélekbe. Az égbolt mélységeinek rémisztõ nagysága csak illúzió, a mi mélységeinknek »tükörben látott« külsõ vetülete. Fordítsuk befelé a tekintetünket, s szívünk végtelenjében - szívünkért vállalta Isten a halált - mûveljünk magasztos asztronómiát... Ha látjuk a Tejutat, az azért van, mert valóságosan létezik a lelkünkben."

Ugyanabból az évbõl, novemberbõl származik a második megfogalmazás: "Felidézem az egyik legrégebbi gondolatomat. Százötvenmillió ember vezére és lelki atyja a Cár. Kegyetlen felelõsség, ám ez csak látszat. Talán csak néhány emberért felel Isten elõtt. Ha egyszer uralma alatt csupa sanyarúság jut a birodalom szegényeinek, ha uralkodása miatt irdatlan katasztrófák támadnak, ki tudja, akkor nem a cipõpucoló szolgája-e az egyetlen igazi vétkes? Vajon ki igazából Cár, s ki király a Mélység titokzatos szándékai között, és vajon ki kérkedett azzal, hogy csupán csak szolga?"

Egy decemberben kelt levélbõl való a harmadik változat. "Minden jelkép, még a legélesebb fájdalom is. Álmunkban kiáltozó, alvó lények vagyunk. Nem tudjuk, hogyha most bánt bennünket valami, nem egy késõbbi örömünk titkos csírája lappang-e benne. Most, mint Szent Pál mondja, »per speculum in aenigmate« látunk, azaz szó szerint: »tükör által homályosan«, s mindaddig nem is látunk másképp, míg Az el nem jõ, akit mindenünnen lángok öveznek, s aki mindent felfed majd elõttünk."

1904 májusából származik a negyedik változat. "Per speculum in aenigmate - mondja Szent Pál. Mindent visszájáról látunk. Ha adni akarunk, kapunk, és így tovább. Akkor pedig (mondja egy kedves, szorongó lélek) mi vagyunk a mennyben, Isten meg a földön szenved."

1908 májusából származik az ötödik példa. "Jeanne rémisztõ gondolata a »per speculum« szövegérõl. Az e világi örömök talán a pokol kínjai, amint visszájáról tükörben látjuk õket."

1912-bõl való a hatodik változat."Minden ember azért él e földön, hogy jelképe legyen valaminek, ami azonban elõtte ismeretlen, és hogy megalkosson egy szemernyit vagy egy hegyre valót abból a láthatatlan anyagból, amelybõl majd Isten városa felépül." A másik: "Nincs a földön egyetlen emberi lény sem, aki biztosan meg tudná mondani, kicsoda. Senki sem tudja, hogy mi végre jött e világra, mit tükröznek a tettei, érzései gondolatai, se azt, hogy mi az igazi neve, a Világosság jegyzékében szereplõ, kitörölhetetlen Neve... A történelem egy hatalmas liturgikus szöveg, amelyben az i betûk és a pontok is érnek annyit, mint egy-egy teljes szakasz vagy fejezet, ám egyiknek is, másiknak is meghatározhatatlan és mélyen titkolt a jelentõsége."

/Jorge Luis Borges: Tükör által homályosan/


Szerintetek a Ghost in the Shell-ben mit jelent a fent taglalt idézet?

[Kvikveg]

...
Szerintetek a Ghost in the Shell-ben mit jelent a fent taglalt idézet?

Az elso otot nem igazan tudtam ertelmezni. Talan azt, hogy valamit "eloadunk" az eletunkkel. Ez rimel a "minden meg van irva elore" szoveggel. Es azzal, hogy igy elunk, valamit letrehozunk, amirol nem is tudunk. Ami talan nem evilagi/lathato. De ez nekem magas - szolt a hangya es visszament a sorba.

Szerintem az utolso resz kapcsolodik elso korben: Motoko is tukor altal lat, mint mindenki. Csak nala meg sokkal ketsegesebb, hogy o letezik-e, valodi-e, vagy csak gep, agy nelkul. Nem tudhatja meg, csak kozvetve, mindent csak kozvetve.
Az idezetnek szamomra igy van ertelme: az eszlelesrol szol. Azt latjuk, amit latunk, nem mindent. Nem tudhatunk mindent, nem erthetunk mindent. Csak reszeket, azt sem biztos, hogy jol ertelmezzuk.
Es ez biza idegesito. Foleg amikor az elmelet es a gyakorlat nem vag egybe...  

[Pandóra]

Én mind a két Ghost In The Shellt elég lesrtapált állapotban néztem meg, szóval nem is nagyon fogtam õket.
Az idézet a predesztináció tanáról szól [eleve elrendelés], miszerint Isten az ember minden cselekedével egy felsõbb cél megvalósulását segíti elõ. Ilyen formán mindennek értelme van, csak ezt az emberiség nem látja. Elég ijesztõ egy elmélet, mert eszerint az sem a te valódi döntésed, hogy milyen munkahelyet, párt választasz, vagy hogy mikor mégy el fodrászhoz. Isten eldönti, hogy ki lesz majd hívõ, és ki nem, kinek milyen bûnt kell elkövetni stb.

[Damnatus]

Bocs az offért, mert ezzel átmehetnénk a vallás, filozófia topikba. Az eleve elrendelés, a sors megváltoztathatatlanségénak elméletét nem csak vallási úton lehet megközelíteni. Pl. egy nézet szerint a belsõ világunkat a a génjeink és a korábban minket ért hatások határozzák meg. Eszerint mindenféleképpen azt fogjuk tenni, amit a személyiségünk és a tapasztalatunk mondat velünk.
A lényeg az, hogy ezek alapján egy minket érõ hatásra mindíg ugyanazt a reakciót tennénk. Ha minden egyes körülményt ismernénk, döntésünk elõre megjósolható lenne.

[Pandóra]

A lényeg az, hogy ezek alapján egy minket érõ hatásra mindíg ugyanazt a reakciót tennénk. Ha minden egyes körülményt ismernénk, döntésünk elõre megjósolható lenne.

És ezért van az, hogy ha jól ismersz egy embert, tudod, mit fog csinálni. Hiszen a maga szempontjából minden egészséges ember logikusan cselekszik.