Írások

[Rounin]

Reinkarnáció

Hangya voltam
Eltapostak.

Ember vagyok
Eltaposlak!

Tömény kritika az emberiséggel szemben.

[Lazzaret]

Gyűlölöm

Gyűlölöm az életet, mert csak szenvedést okoz nekem.
Gyűlölöm a világot, mert senki sem törődik velem.
Gyűlölöm a munkámat, mert csak kiszívja az életem.
Gyűlölöm az embereket, mert mindegyik csak saját magával foglalkozik.
Gyűlölöm a családom, mert semmi örömöm nincs velük.
Gyűlölöm magamat, mert nincs elég erőm mindezt megváltoztatni.

[Zanador]

Vérzik még a Hold.
Oldalából cseppenként több folyó már elfolyt-
végig az arcomon.

Szorítom a takaróm sarkát
Ezt hagy meg nekem, csak ezt legalább..
Hagy legyen teljes a magány.

[Lazzaret]

No itt egy új firkám jó olvasást hozzá.

A szivárvány

Sarah lassan és óvatosan, minden lépést mérlegelve kiosont a kastély terasz ajtaján. Tudta jól, hogy nem szabadna ilyen korán kiosonni a házból, de már nem bírta ki tovább, hogy ne fedezze fel a környező parkot és a házat. A kastély egy hatalmas birtokon helyezkedett el és már régóta a családjuk tulajdonában volt. De amikor a szülei összeházasodtak nem éltek tovább ezen a birtokon, hanem beköltöztek a közeli nagyvárosba és ott éltek tovább egy kis két szobás lakásban. Amikor csak el tudtak szabadulni a szülei a munkájukból, mindig lejöttek meglátogatni a nagyszüleit. Miután Sarah megszületett csak nagyon ritkán tudtak lejönni meglátogatni őket, de azért mindig tartották a kapcsolatot telefonon vagy levélben.
Nem csoda, hogy a kis hat éves Sarah teljesen izgatott volt, hiszen ő most először járt itt a nagyszülei kastélyában. Szülei számára is fontos volt ez a nap, hiszen már több mint egy éve nem voltak itt. A várostól az út több órás volt a kastélyig, de Sarah annyira izgatott volt egész úton, hogy szinte fel sem tűnt neki. Hosszú idő után végre elérték a kastély falait és a főkaput. Ahogy áthaladt a kocsi a kapu alatt, Sarah tágra nyílt szemekkel meredt az ismeretlen tájba. Ameddig csak ellátott szépen gondozott fás park terült el mindenfelé. A főkaputól a kastélyig tartó úton annyi izgalmas dolgot látott, hogy legszívesebben már útközben kiugrott volna az autóból, és egyszerre fedezte volna fel az egész parkot.
Végre mikor megállt az autó, egy gyönyörű szép, kétszintes hatalmas ház lépcsőjénél voltak. A lépcsőn egy sorban a ház személyzete már felsorakozva várta őket. Előttük pedig egy idős pár álldogált széles mosollyal az arcukon. Végre megtörtént Sarahval, amire már annyira várt, találkozott a nagyszüleivel.
Késő estig fent volt az egész család és csak beszélgettek mi is történt az elmúlt egy évben. Saraht a nagyszülei csodálatos kis teremtésnek tartották. Dicsérték, szép hosszú szőke haját és szép arcát. Folyton csak kérdezgették őt, hogy milyen a városi élet, az iskola és az a hely, ahol lakik. Sarah rengeteget mesélt, szinte mindent elmondott, amire emlékezett. Nagyszülei mosolyogva hallgatták, bármit is mesélt. De a hosszú út kimerítette és hamarosan elaludt az édesanyja ölében.
Másnap izgatottan ébredt fel az ismeretlen szobában. A hatalmas szobában rengeteg érdekes dolog volt szépen lerendezve felhalmozva mindenhol. Bármerre is nézet, a falakról szebbnél szebb tájképek lógtak le. Egyiken gyönyörű megvilágításban egy szomorúfűz volt lefestve, egy másikon pedig kis kacsák fürödtek egy kékvizű tóban.
Ezen kívül volt a szobában egy szép pipere asztal, hatalmas tükrében az egész szoba jól látható volt. Egy faragot két ajtós ruhás szekrény és egy kör asztal, körben székekkel. A szoba legnagyobb berendezési tárgya viszont maga a plüss állatokkal telepakolt baldachinos ágy volt.
Izgatottan kimászott az ágyból és az egyik erkély ajtóhoz sietett. Gyorsan kilépet az ajtón a szabadba, és azonnal meglátta az első dolgot, amit már a megérkezésük napján szeretett volna megnézni, a sövény labirintust.
Miután átöltözött és kiosont a házból, azonnal a labirintus irányába indult. Hamarosan ott állt a bejárata előtt és izgatottan belépet a sövény erdejébe. Lassan haladt előre az ismeretlenbe. Forduló fordulót követett, majd hirtelen egy ,,T" elágazáshoz jutott. Csak rövid ideig töprengett, vajon melyik utat válassza, Elindult a jobb oldali sövény folyosón, ami talán elviszi a labirintus közepére.
Ahogy haladt előre, egyre erősödő hangot hallott meg a távolból. Olyan volt, mintha víz hullana le a magasból egy tó vizébe, de semmit sem látott a magas sövény miatt. Amikor befordult balra egy újabb fordulót követően meglátta mi is az, ami a rejtelmes hangot adja. Egy hatalmas szökőkút magasra lövellő vizének a visszaeső cseppjei adták azt a hangos zajt. Mindenfelé víz permet szállt a levegőben. Sarah arcán egyre nagyobb cseppekben gyűlt össze a víz, és amikor már nem bírtak tovább megtapadni a finom bőrén leestek a földre.
De Saraht nem ez fogta meg igazán az egészben, hanem a reggeli napfényben megjelenő hatalmas szivárvány. Színei csak úgy ragyogtak, mintha valaki tiszta festékkel festette volna oda, minden színt külön meghúzva az ecsettel. Sarah úgy érezte, hogy ha közelebb menne, talán megfoghatná a végét. Tett egy bizonytalan lépést előre, de a szivárvány színei elhalványultak. Gyorsan visszalépet és újra ott volt előtte teljes pompájában az egész látvány.
Sokáig ácsorgott a kút mellett teljesen belefeledkezve a látványba. Ámulásából a vállára nehezedő kéz ébresztette fel. Amikor felpillantott a háta mögött álló emberre, azonnal felismerte a nagyapját. Ő széles mosollyal nézet le rá sűrű szemöldökei alól. Megsimogatta Sarah hosszú szőke haját, és leült vele a közeli padra beszélgetni. A nagypapa elmesélte neki azt, hogy amit az imént látott az a természet egyik nagy csodája, és csak akkor jelenik meg, ha esik az eső, és utána kisüt a nap. Sarah nem értette, hogy ha az előbb nem eset az eső, akkor miért látta a szivárványt? A nagypapa felnevetet mély hangján és rámutatott Sarah vizes ruháira. Mondta is Sarahnak, hogy úgy elázott a szökőkút vize miatt, mintha egy hatalmas eső áztatta volna el. Sarah egyből megértette mire is célzott a nagypapa.
Hamarosan kéz a kézben, nevetve mentek vissza a kastélyba, ahol már a szülei és nagymamája várták a finom reggelivel. Sarah érezte, lesz még mit felfedezni a kastély körül és már izgatottan várta a nap folytatását.


Folyt. köv.

[Draconire]

Tegnap elkövettem nagy unalmamban ezt:

...és akkor egyszer csak elsötétült minden.
Senki se tudta, hogy hogy történt, és most már lehetőségük se volt kideríteni.
Tudták, hogy egyszer eljön ez az idő, de nem sejthették hogy ennyire hirtelen és megállíthatalanul fogja őket beborítani a végtelen feketeség.

Vártak, és próbálkoztak.

A sokszor oly hangos és élénk hely most egy pillanat alatt elhallgatott.
Nem látták egymást, de érezték hogy mindenki ott van egy karnyújtásnyira tőlük.
Hasztalan volt minden erőfeszítés, de ők nem adták fel, tudták hogy előbb-utóbb újra elérik egymást, és ismét együtt lehetnek.

Sötétség.

Mennyi idő telhetett el?
Percek...? Órák...? Napok...?
Nekik nem számított, küzdöttek és nem adták fel, bíztak abban hogy még vár rájuk egy szebb jövő...
De az üresség nem akart megszűnni.

Magány és Elszigeteltség.

Csak kevesen bírják ezt a két gyötrő, fájdalmas érzést.
De voltak akik nem adták fel és küzdöttek ellene.

Csend.

Vajon meddig bírhatják még ezt?
Visszatér-e még a Fény? Örökre így kell élniük?

Nem tehettek mást, vártak...

...és hirtelen újra világos lett.
Sokan észre se vették, hisz inkább behunyták szemüket, hogy saját belső árnyukat lássák, és ne a szeretett világukét.
Élvezték a Fényt mely átjárta őket, és boldogan osztották meg gondolataikat egymással.
Érezték hogy egyszer újra szembe kell nézniük félelmükkel, de nem törődtek vele...

[Rounin]

Memento

Nehéz és áporodott volt a levegő. A szakasz tagjairól csorgott a verejték, légzésük szinte erőlködő fújtatás volt, ahogy óvatosan haladtak előre a szűk folyosón. A felderítők rendszeres jelentései statikus suttogásként jutottak el fülükbe, ezenkívül csak halknak szánt lépteik hangja hallatszott. Végülis az erőpáncélokat nem lopakodásra tervezték.
Egy emberként torpantak meg, ahogy az élen haladó koponyasisakos óriás megálljt intett. Kifejezéstelen maszk-arca hosszú pillanatokig fürkészte a fal mellett pihenő fekete, megrágott, szétroncsolt páncéldarabokat, majd féltérdre ereszkedve imádkozni kezdett az egykori gárdisták lelkéért. Élő, eleven testvéreik követték Uriel káplán példáját s a felderítők is suttogva ismételték a fohász szövegét.
Dona nobis pacem, Deus Imperatoris...
A gyász kurta perce után máris újabb üzenet érkezett a felderítőktől.
- Itt Reginald őrmester. Uram, átvizsgáltuk a szintet. Szerintem meghalt. Ez már a negyedik szint és még mindig semmi életjel néhány végét járó dögevőn kívül. Úgy vélem, az előttünk érkező Templomosok sikerrel jártak.
- Vagy nem. Nem érkezett tőlük semmi üzenet. Csapdát sejtek. Hagyjanak fel a kutatással és induljanak el a központi rész felé, két ember pedig kerüljön mögénk. Előbb azonban tíz perc pihenő az egész egységnek.
- Nyugtázva. Vége.
Csonszínű, robosztus alak lépett a káplán mellé. Mellkasán és válllapjain tucatnyi hadjáratban szerzett kitüntetések garmadája, nehezen kivívott győzelmek emlékei és kitárt szárnyú koponyák ékeskedtek.
- Te ugye akkor is csapdára gyanakodnál, ha az Istencsászár személyesen állna eléd, hogy közölje veled: minden rendben?
A káplán hangos mordulással kezdte ütögetni a falat súlyos buzogányával, majd a terminátorpáncélba bújtatott könyvtáros felé fordult.
- Ha valaki azzal állna elém, hogy ő a Császár, azonnal megölném. Ő mindannyiunkkal törődik, nem pedig egyesével velünk. Porszem vagyok az Ő gépezetében, egy apró fogaskerék. Tudod te is Sabbathius testvér, hogy nem alaptalanul gyanakszom. És a renyheség csak pusztulást okoz.
- Tudom, öreg barátom. De nézz csak körül alaposan és - a masszív mancsok meglepő könnyedséggel távolították el az órmótlan sisakot - szagolj bele a levegőbe. Dögszag és forróság. Mint amikor bomlani kezd egy tetem. Szerintem is meghalt a hajó. Bár inkább a te dolgod a gyanakvás, mint az enyém, szóval megbocsátható vétek a naívságom. Ha bebizonyosodik, hogy neked van igazad, akkor jön el az én dolgom.
Halk kuncogással veregette meg ősrégi, díszes plazmapuskájának csövét.



Halált üvöltöttek a gárdisták fegyverei és halált rikoltott vissza a rájuk zúduló horda. Végeláthatatlan hullámokban özönlöttek feléjük, egyetlen pillanatot sem hagyva pihenésre.
Nem is azért jöttek.
Harrigan parancsok csonttörő erővel vágta a rá rontó génorzó koponyájához beragadt pisztolyát, majd a megszédült bestiát egyetlen csapással halálra sújtotta. Pallosát két kézre fogva megpróbálta túlbömbölni a csatazajt.
- Ez a hajó nem érheti el a Terdian rendszert! Milliárdok élete függ tőlünk, testvéreim!
Pillantását a többiektől elszakadt, minden oldalról szorongatva tomboló, fehér taláros alakra vetette. Egy pillanatra megborzongott, ahogy eszébe jutottak rendtársának látomástól kifordult szemei. A Császár kiválasztotta őt, mint bajnokát és most Ő vezeti karjait s lépteit.
- Zárkózzatok fel Konradhoz! A Császár nevére, nem ma van a napja, hogy vereséget szenvedünk az idegen hordától!
Megfogyatkozva, vérmocskosan jutottak el a hajó idegközpontjához. Konrad lendületes léptei megtorpantak egy pillanatra, majd hátraugrott. Ugyanebben a pillanatban vérfagyasztó sikollyal elevenedett meg a fal, hogy a Bajnok hűlt helyét szántsáj fel a bestia karmai. Sok ember magas szörnyeteg tornyosult előttük s fenyegetően csattogtatta agyarait, de támadni nem maradt ideje: Konrad hangos kiáltással vetette rá magát, félreugrott egy csapás elől, majd a szörnyeteg karján felrohanva annak szemébe mártotta pallosát. Fülrepesztő visítással sodorta le magáról a dög támadóját, hogy pillanatokkal később cafatokra szakadjon a krak-gránátok koncentrált robbanásaitól. A Bajnok könnyed mozdulattal talpra szökkent, majd némán intett.
Tovább!
Ekkor történt, hogy Harrigan először érezte vállalkozásukat hiábavalónak. Három lychtor lépett ki az agyhoz vezető ajtón. Utolsó gránátaikat az imént használták el, s még Konrad segítségével sem bírnának el hárommal.
Akkor hát egy utolsó roham. Talán innen is hatásos lesz a fegyver...
Szorosabban markolták meg fegyvereiket s éppen rohamozni készültek, mikor meghasadt előttük a tér. Kéken örvénylő energiafelhőben materializálódott előttük öt púpos, groteszk alak. Energiapajzsok halk zümmögése kísérte minden mozdulatukat, ahogy súlyos harci pörölyeiket készenlétbe lendítették.
Mennydörgésként robajlott a középső alak hangja.
- Elbánunk velük parancsnok.
Választ sem várva lendültek előre, hogy megütközzenek a monstrumokkal. ÚGy tűnt, az Istencsászár mégis rájukmosolygott aznap.



- Fényt!
A plazmafáklyák egy pillanat alatt világosságot hoztak a dögszagtól terhes levegőjű terembe. Elszenesedett csontok és szinte hamuvá perzselt páncélok borították a padlót. A kaptárflotta ezen hajójának idegközpontja semmivé párolgott. Sabbathius könyvtáros értetlenkedve csóválta fejét.
- Akárha plazmagránát lett volna, de az sem végez ekkora pusztítást. Nekünk, a Sötét Angyaloknak nem áll rendelkezésünkre ilyen rombolást végző fegyver - féltérdre ereszkedve megérintett egy sisakot, ami azonnal hamuvá porladt - akkor hát honnan van a Templomosoknak? És nem tettek jelentést, holott nyilvánvalóan sikerrel jártak itt. Egyre gyanúsabbak és meg sem próbálják magukat tisztázni a gyanú árnyéka alól.
Uriel töprengve forgatott a kezében egy megolvadt fémdarabot. Valaha babérkoszorút formázott, a dicső bajnokoknak kijáró fejéket. Tompán koppant, ahogy hagyta a padlóra hullani.
- Érthető, hogy nem jelentették. Mondd, barátom, mi fogunk tenni a hajóval?
- Természetesen megsemmisítjük, nehogy a boly újrahasznosítsa, vagy belesodródjon valamely lakott világba.
- Igen, ezt fogjuk tenni... - szinte csak magának mondta ezt a káplán - És mondd, sírgyalázók vagyunk mi?
A könyvtáros meglepődve vonta fel szemöldökét.
- Egyáltalán nem! De mégis, hogy jön ez.. - pillantása a padlóba döfött, eldeformálódott pallosra tévedt, ami szinte fejfaként állt a Császár bajnokának páncélja mellett.
Elindult a kijárat felé, követve a káplánt, aki odakint rámutatott az öt terminátor-sisakra, amik kereszt alakban hevertek három monstrum teteme mellett.
- A páncélokat magukkal vitték.
Öles léptekkel indult el Uriel a kijárat felé s közben odavetette az egyik gárdistának:
- Értesítsétek a navigátort, egy órán belül elhagyjuk a rendszert. nem viszünk magunkkal semmit. Indulás előtt beszélni akarok az asztropatával a jelentést illetően.
Egy pillanatra megtorpant, hogy némán tisztelegjen az öt sisak előtt, majd válla fölött komor tekintettel vetette oda Sabbathiusnak:
- Nem vagyunk sírgyalázók.

[Fénymarék]

Uh de rohadtul levagyok maradva
és még hogy leleszek
de azért csak aktívuljatok....
jöjjenek azok az írások

[Lazzaret]

Tőlem most nem lesz sajna egy darabig, ugyanis a gépemen tárolt írások elvesztek örökre. Most próbálok kilábalni a letargiábból, amit ez okozott.

[Fénymarék]

Tőlem most nem lesz sajna egy darabig, ugyanis a gépemen tárolt írások elvesztek örökre. Most próbálok kilábalni a letargiábból, amit ez okozott.

a k*rva....
Biztos h elveszett???

Na!
-Yak

[Lazzaret]

Igen. Sajna minden elveszet. A könyvemből is vagy 10 oldalt elvesztettem

[Rounin]

Aki kíváncsi...

Emésztő hévvel tűzött a nap Arumshah sivatagos felszínére. Tehette, hisz nem volt senki és semmi, ami gátat szabhatott volna neki, bár szívesen megtették volna azok, akik a bolygó felszínén munkálkodtak.
A kiborgszolgák rutinos mozdulatokkal takarták le a munkagépeket, egykedvű sietséggel téve eleget egy izgatottan ágáló emberfajzat ösztökélésének. A kámzsás, alacsony férfi feldúltan rohangált fel s alá, időnként a horizontot fürkészve, máskor a fölébük tornyosuló, nemrég kiásott gúlaszerű építményekre pillantva. Kétségbeesetten tördelte kezeit és folyamatosan, fennhangon siránkozott.
- Egy homokvihar, pont most! Ó, egek, miért éppen itt és most, amikor kezdett minden jól alakulni?! Éppen elég volt a hőség és szárazság... de nem gond, talán csak a széle ér el minket, nem kell napokig tétlenül ülnünk.. Az az átkozott Karen! Még hogy szakértője a meteorológiának! Egy csavarhúzót nem adnék a kezébe, nem hogy azokat a műszereket... oh, hatalmas Gépszellem, most az egyszer add, hogy minden felszerelésünk épségben átvészelje a vihart..
Nyurga, szintén kámzsát öltött alak lépett mellé s vállára tette kezét, hátha sikerül megfékeznie már-már pánikba hajló szaladgálását.
- Terenias testvér, nyugodj meg! Semmi ok az aggodalomra. Mikor idejöttünk, felkészültünk erre is.
- Ah... felkészültünk? Valóban? - az apró fickó meglepetten pislogott a nálánál két fejjel magasabb társára.
Lemondó sóhajtásként érkezett a válasz.
- Igen. Te magad állítottad össze a szükséges felszerelést és a megfelelő óvintézkedésekről is gondoskodtál. - néha igazán irritálta társa szórakozottsága. Olykor még a szükséges imákról is megfeledkezett szerelés közben; csoda, hogy még egyszer sem romlott el semmi a kezei alatt.
- Ah.. ah, valóban! Igen, igen, igazad van lonakar testvér. Minden rendben van, a legnagyobb rendben. A bejáratot sikerült kiásni, ugye?
- Természetesen. A kiborgokkal elhordattam a törmeléket. Még Arundel őrmester emberei is segítettek. Minden bizonnyal moziválta őket e nemes gesztusban a közeledő homokvihar is. A hordozható felszerelést már bevittük és felállítottunk egy erőteret is, ami kívültartja a homokot. Amíg dúl a vihar, akár fel is deríthetjük az építmény belsejét.
- Nagyszerű! Csodás! Akkor hát ne is vesztegessük az időt! - kezeit elégedetten dörzsölve fürge léptekkel elindult az egyik gúla felé.
- Terenias testvér..
- Igen? Mi az már megint?
- A másik épület az. - Lonakar fejében egyre erősebben körvonalazódott a sírás gondolata.

Sötét és kriptaszagú volt az előcsarnok. A Birodalmi Őrség melléjük kirendelt szakasza már berendezkedett, úgy-ahogy kényelmesen birtokába véve a termet. Odakint démoni kórusként üvöltött a homokvihar, de a halkan zümmögő energiapajzs könnyedén kívültartotta a homokot. Terenias izgatottan toporogva vizsgálgatta a falakon látható véseteket, mesterséges szemével folyamatosan rögzítve mindent, amit látott.
- Még sehol nem találkoztam ilyen rúnákkal. Egész biztosan írásról van szó, rögvest látható, hogy rendszer van bennük, nem egyszerű díszítőelemek. Kíváncsi vagyok, mit jelenthetnek.
- Én inkább azon töröm a fejem, milyen inhumán fajzatok építhették ezeket.
- Inhumán? Na de Lonakar testvér, miért lennének inhumánok? Archeológusként tudhatnád, hogy még Császári Őfensége születése előtt sok-sok évezredde, mikor Terra volt egyetlen otthonunk, már építettünk ilyen épületeket. Akkoriban sírkamrának használták őket. A kormeghatározással még sajnos várnunk kell, míg a vihar elektrosztatikus töltése nem zavarja már a műszereket, de addig is egy vizuális ellenőrzést végrehajthatunk.
Apró termetét meghazudtolóan gyors tempót diktálva indult el, társa alig tudta követni. Az egyik katona kérdőn pillantott Arundel Őrmesterre. Amaz fejét rázva legyintett.
- Hadd menjenek, addig is lekötik magukat. Kétlem, hogy bármi veszély lesne rájuk idebent. Legfeljebb maguk alá csinálnak a sötétben.

Lonakar fintorogva a padlóra köpött, ahogy utolérte a katonák harsány nevetése, majd lejjebb vette hallásának érzékenységét.
- Fajankó..
- Ah...ah! Ezt nézd testvérem, egy újabb kamra! Ahogy sejtettem, ez bizony temetkezési célokat szolgál. Nézd, mennyi szarkofág!
Közepes méretű, állott levegőjű terembe torkollott a folyosó, amin jöttek. A falak mentén kéttucatnyi fémszarkofág pihent. Az előző teremmel és a folyosóval ellentétben itt a falak dísztelenek voltak, csak néhány fura eszköz és további járatok sötéten ásító szája törte meg egyhangúságukat.
Terenias izgatottan, akár egy kölyökkutya, fel s alá rohangált a szarkofágok között, mintha nem tudná, melyikkel kezdje a vizsgálódást. Aztán hirtelen megtorpant és rábökött az egyikre.
- Ezt! Segíts kinyitni, Lonakar!
Erőlködve, percekig rángatták a fedelet, mire sikerült elmozdítaniuk annyira, hogy rendes fogást találjanak rajta. Súlyos döndüléssel csapódott a padlónak, felkavarva az évezredes port. Terenias lenyűgözve, Lonakar idegesen szemlélte a szarkofágban fekvő csontvázat.
- Gyönyörű! Egy exoskeleton!
- Inkább furcsa. Ha ez tényleg temetkezési célokat szolgálna, mit keres itt egy fémcsontváz? Illetve nem is egészen csontváz.
Terenias ügyet sem vetve társára, csak dörmögött valamit holmi implantátumokról és balesetekről, aztán előhajtogatta ruhája alól egyik szervókarját és egy lézernyalábbal megpróbált egy darabot lehasítani a csontvázból.
Kevés sikerrel.
- Lenyűgöző. Hihetetlenül ellenálló anyag, meg merem kockáztatni, hogy a gárdisták páncéljaival vetekedik... - elhűlve pislogott a megkarcolt felületre, mely hullámzani kezdett és az anyag szinte összefolyva kipótolta a hiányt.
- Nanotechnológia... - a nyurga archeológus hátán a hideg futkározott. Halk zajt vélt hallani maga mögül: mintha fém súrlódott volna fémhez.
- És még mindig működik! Micsoda felfedezés! Az Adeptus Mechanicus történelmének egyik legjelentősebb lelete! Istenem, legalább egy kicsit örülj te is, te besavanyodott könyvmoly! - gyermeki örömmel ugrált az apró fickó, szorosan markolva társa karját, aki egyre a sötétséget fürkészte.
- Bah, nem lehetsz ennyire sótlan és közömbös! - lemondóan legyintett, majd visszafordult az ülő csontvázhoz. Egy pár másodpercig értetlenül pislogott, aztán elfúló hangon suttogta:
- Lonakar... azt hiszem ez megmozdult... vagyis... ez ugye az előbb még feküdt?
Nedves cuppanást, majd tompa puffanást hallott a háta mögül. Visszafolytott sírástól reszketett a hangja, miközben beteges, sápadtzöld láng kelt életre a koponya szemüregeiben.
- Lonakar?
A távolból fegyverropogás és halálsikolyok hallatszottak, barátja helyett pedig csak csoszogó léptek feleltek.




Kódolt üzenet a Birodalmi Őrség terdiani központjának.
Az Adeptus Mechanicus XJ456B782CII kutatóexpedíciója nyom nélkül eltűnt az Arumshah rendszer (56129-619B-HZG68) Arumshah bolygóján folytatott ásatás során. Erős a gyanú, hogy nem baleset áldozatai lettek. Kérvényezzük az ügy mielőbbi kivizsgálását. A mellékelt parancsnoki kódra hivatkozva elsődleges prioritást igénylünk.
Csatolt állomány: {command_input.dm}

[Fénymarék]

Igen. Sajna minden elveszet. A könyvemből is vagy 10 oldalt elvesztettem

az naon szar...
hát sajnálom...
de legközelebb cdre mented, és okosabb leszel
nya akkor újabbb ötletek, nekilódulsz és lesznek itt még alkotások

[Fénymarék]

Tőlem most nem lesz sajna egy darabig, ugyanis a gépemen tárolt írások elvesztek örökre. Most próbálok kilábalni a letargiábból, amit ez okozott.

a k*rva....
Biztos h elveszett???

Na!
-Yak

Yaaak te csibéész....
imádlak

nyaaz írásokról:
a hosszabbakat még nem olvastam el Lazzaret...és Rou majd jön a vélemenyem egyszercsak
Bár midnkettőtök stílusát szeretem deutoljára hagyom ezek elolvasását, vagy ép ezért


Larrodan: nagyon ügyes, igazából emlékeztetsz valakire...

Hogyis mondjam: álommanó, akiket szeretek annak szoktam küldeni manót...h szépp legyen az álma és könnyed az éjjele, nemtudom lehet h gyerkes d eez hozzám tartozik aversedről ezsmebe jutott ez...
megmég sokminden d enem részletezem

Végülis ahogy megírtad averset, aza stílus vagy épp amondanivaló, olyan súlyal bír mégis olyan könnyed...
Nem tudom érted-e.

Van több versed is?

Toplák: rég beszéltünk
de aversedről igen nem sokat fűztél ahhoz aveshez amit ügyesen megmutattál régebben....
Azt nem felejtem el te kopé, denem rossz a mondanivalója

Ehm a kövinél kirázott a hideg:

"Én vagyok az erőd, használd, barátom!
Én vagyok a segítő, én vagyok a démon!
Én vagyok a kézben, a gyilkos kés
Én vagyok a róka, és a nevem: kísértés!"

miközben olvastam, azon gondolkodtam h miről írsz....
lol mert a címben is benne volt de acímet nem vettem figyelembe, nemjutott el az agyamig, vagy csakszimplán nem olvastam el nemtudom...
és amikor megláttam a kékkel kiemelt sort és aszót avégén libabőrös lettem...
nemrossz-nemrossz csakígy tovább kicsi toplák

Később pedig elolvasgatom a hosszabbakat...
kellemes időtöltést, kisművészek

[Rounin]

Na, a hosszabbikat mégsem tudtam befejezni tegnapra, szóval marad ez a kis röpke szösszenet

[Fénymarék]

Egy kis depresszió...

Repedt tükör

Gyűlölöm ezt a poros világot
Pedig az nekem sosem ártott.
Nem a világ a gyűlöletes
Hanem az ember a félelmetes.
Egyetlen dolog amitől félek,
Nem egy megfoghatatlan fogalom,
Nem az ismeretlen miatt sóhajtok
Mit tapasztalatom súg az igazi bajom.
Éjnek éji óráján elsírom hát bánatom:

Volt egyszer egy lány ki csak álmodott
Nem félte eme csúf sötét világot
Szenvedett szerettei kezétől s lelkétől
Mégis szívében szeretet bujdosott
Nem tudta mit cselekszik bánat kezében
Mégis hallgatott szíve legmélyére
Elindult hát a sötétségből.
Nem tudta de sejtette, hogy a fény felé tör.
Mikor megérezte arcán első sugarát
Lelke elmosolyodott s vágyta már a boldogságot
Ő és a fiú ezt teljesen kitárták
S a lány lassan rájött, hogy átvágták
Nem ismerte addig a boldogság csillagát
Nem tudhatta hogy mi valóban az igazság
De a fiú oly sokat-sokat adott.
Melyet a lány igazán sosem hálálhatott
Eljött a vég sötét,fagyos időszaka
A lány mikor ezt meglátta,
Halkan hátra lépett,csak lelke bánta
Buta ifjú megijedt a változástól
Nem tudta hogy merre lépjen, maradjon-e
Csendben, vakon ismét cselekedett
Balga az ember utólag megtudta
Mikor önmaga oltotta el a sugarat.
A pillanatnyi sötétségtől megrettent
S az árva másban lelte a szerelmet
A fényes percet mit hiába keresett
Rájött hát hogy lelke két felé húz
Két fényre lelt, egy kialvóra s egy ébredőre
Eljött a sötét óra dönteni kellett végre
Lelke nem bírt úgy maradni se kettéhasadni
Gyorsan mikor a villám beléhatolt
Lelke megrendülten ámde választott
Otthagyta a régi boldogságot
Egy jövőbeni boldogság reményében
Egy kutat megnyitva ezzel
Bánatában öröm s könny lepte el.


A történet elején egy kislányról szólottam
S egy tusát vetettem papírra
Mely talán még mindig játszik
Mely  talán már a végéhez közeledik


Amit elhajít az ember bármily csillogó
Felvenni már nem képes, hiszen ő az áruló
S a büszke lélek nem hajlik meg
Mert a csorbát ő ütötte a másik lelken.

Végtére rá kellett jönnöm, hogy a világ a szív
S az ember aki elhajítván veszíti el kincsét.


Mondtam már hogy szeretem a farkasokat?


Fordulat

Kövérded csepp
Hullott szerte
vörös

Távoli üvöltés
Telihold felkél
ezüst

Utolsó nyikkanás
Aprócska harapás
folyik

Farkas sírása
Szülő hasonmása
  kölyök

Egy pillantás
Gyors loholás
  sárga

Sebes a szél
Sötétség kél
felhő

Fülhegyezés
Vad üldözés
  sötét

Napfelkelte
Gyomor tele
azúr

Séta haza
Nőstény szaga
család

Távoli zaj
Avar zörej
barna

Megtorpanás
Fülmozgatás
  szimat

Fémcsillanás
Nagy durranás
golyó

Kövérded csepp
Hullott szerte
vörös

[Ramiz]

Rounin, ezek jók!
De asszem le vagyok maradva: egy (esetleg ismert) univerzumban játszódnak?


Ez meg ma jutott eszembe:


Homokvár

- Isten! Hol vagy, Isten! Merre vagy, Isten?
- Itt vagyok, anyu! Nézd, mit csináltam!
- Nagyon szép kis világegyetem, fiam, de most mennünk kell, tudod jól, hogy apád nem szeret sokat várakozni...
- És tök egyedül teremtettem az egészet! Kezdetben nem volt itt semmi, de aztán csináltam világosságot, aztán csillagokat, hogy ne csak úgy a semmiből jöjjön a fény, aztán bolygókat meg holdakat, aztán ezekből naprendszereket meg galaxisokat...
- Nagyon büszke vagyok rád, hogy teljesen egyedül ennyi mindent megteremtettél, de tényleg indulnunk kell...
- De legalább ezt a bolygót nézd meg gyorsan, milyen érdekes lett! Én csináltam! Élet is van rajta!
- Tényleg, életet is teremtettél? Hát ez remek...
- Először mindenféle apró moszatot meg ilyesmit csináltam, de az szörnyen unalmas volt, aztán nagyobb lények jöttek, dinoszauruszok meg ilyesmik, azokat sokáig figyeltem, de semmi mást nem csináltak, csak egymást ették, úgyhogy dobtam rájuk egy meteort, aztán amikor visszajöttem, majmokkal próbálkoztam...
- Rendben, Istenkém, de most már mennünk kéne, apád biztos nagyon ideges...
- De anyu, csak nemrég sikerül kialakítanom a magasabb fejlettségi szintű életet! Az emberek megtanultak kommunikálni, gondolkozni, társadalomban élni meg minden!
- És mondd, fiam, tudnak rólad?
- Mindig is sejtették, hogy van valami, amiről sosem fognak semmi biztosat tudni. De hogy mennyi mindenre rá tudtam őket venni! Régebben például állandóan embereket áldoztak nekem, máshol állatokat vagy bort, de ezek már lassan kimentek a divatból, háborúkat viszont még mindig szívesen vívnak egymással a nevemben, persze különböző neveket használnak, nem mindenhol mondtam el nekik, hogy Istennek hívnak...
- Ez tényleg érdekes, de most már indulnunk kell! Majd csinálhatsz még világokat máshol is, csak gyere már...
- De már mindjárt vége! Egy csomó olyan erős fegyvert gyártottak, amivel ki tudják pusztítani saját magukat! Ezt látnom kell, anyu!
- Miért nem mész egy kicsit előre a jövőbe?
- De végig látni akarom! Ez így izgalmas! Lécci, anyu!
- Várj csak, megnézem neked a jövőt... jó, rendben, már csak húsz év, annyit igazán várhatunk...
- Kösziii!
- ... rendben, még tizenöt év... tíz... hmm, ez tényleg érdekes látvány... Oké, Isten, kipusztultak a teremtményeid, most már indulhatunk?
- Igen, anyu! Köszi, hogy megvártál! Csinálhatok majd még ilyet?
- Persze, fiam, amennyit csak akarsz! Legközelebb talán sikerül majd egy értelmes fajt kifejleszteni...

[Rounin]

Huh, köszi az elismerést. =) (akkor folytatom a sort pár további wh40k szösszenettel )

Amúgy igen, le vagy maradva piczit, természetesen egy már régóta létező világban játszódnak: Warhammer 40K. (kivéve a Diadal-t, ugye, mert az Lovecrafti ihletésű, bár egészen más jellegű )
Kapcsolódó topic: http://usteam.hu/forum/index.php?topic=829.0

[Ramiz]

Oké, előző postom befejezve, W40k topik meggusztálva...

[Rounin]

Hm, hát ezt orcámon kínvigyorral olvastam. Ugye nem új az alapötlete, párszor már pedzegettétek itt a vallások, filozófia etc. rovatban, de így tálalva olyan, mint... mint.. hm, nem túlzót akarok mondani, csak olyan, mint amikor *nevet mégsem írokXD* hallgattam: vigyorgok, és közben vakarom a fejem, hogy hűgekk, ez azért mégsem üres duma csak. Hja, van ez így.
Nahm, az a bajom, hogy amit nemrég befejeztem, teljességgel érthetetlen a wh40k alapvető ismerete nélkül :| Szerintem megpróbálom lazán összefűzni néhány másikkal (tervek már vannak), és kiderül, hogy mennyire lesz úgy emészthető.

[Ramiz]

Nem az ötlet jutott az eszembe, hanem a tálalás.
Viszont van egy másik is, az kicsit hosszabb lesz (ha lesz erőm/időm megírni), de max 10 oldal. Arról szól(na), hogy Isten megelégeli, hogy a régi próbálkozások (személyesen megjelenik, persze csak egy csipkebokor meg hasonló formájában, hogy ne égesse ki az emberek szemét; prófétákat használ; elküldi fiát emberi alakban, hátha úgy többen figyelnek rá stb) nem járnak sikerrel és az emberek még mindig vétkek közepette élnek, ráadásul még nem is hiszik, hogy ő létezik, nemhogy nem imádják, és egyre drasztikusabb módszereket próbál alkalmazni, hogy meggyőzze őket.
De ha valaki ezt is megírta már, akkor hagyom a francba.

[Rounin]

XD Akkor most szépen hallgatok, és írjad csak ;P

(nem, nem tudok róla, hogy megírta volna valaki, csak ismerősnek tűnik.. biztos volt már brainstorming szinten valamely elborult társaságomban )

[Bruce]

Hmm, nem rossz, bár nekem is ismerős volt... Tiaro Mindenek ura című művének végszava volt valami hasonló, csak ott buborékkal Viszont arra a tízoldalasra kíváncsi leszek

[Rounin]

Na, elnézést kell kérnem azoktól, akik nem ismerik a 40k világát, számukra, ha elolvassák, sok dolog tisztázatlan marad :| Sajnálom (kérdezzetek és válaszolok)
A második részlet helyesírási hibái szándékosak, a többi esetleges és user error X)

Vihar előtt (szemelvények a 40k világából )

A veterán

A máglyának is beillő tábortűz körül marcona, vad kinézetű alakok ültek masszív páncélba öltözve. Bozontos szakállak, agyarnak beillő fogak, vérszomjasan csillogó szemek – mindezek éles kontrasztot alkottak azzal a gyermeki áhítattal, ami mindannyiójuk arcán ült, ahogy a tűz körül sétáló robosztus alak szavaira figyeltek.
- Rég nem számolom már, hány csatában vettem rész s az évek múlását sem figyelem többé. Éljetek ti is ennyi ideig, majd meglátjátok, mennyire jelentéktelen dolgok ezek. A vér kihűl egy idő után, csak néha lángol fel benne az egykorvolt tűz. Erről jut eszembe, rakj már a tűzre, fiam. Úgy, derék legény. Hol is tartottam? Ah, igen. A vér. Ez hajt mindannyónkat, még azokat az idegen dögöket is odakint. – vaskos karjával félkörívet írt le az éjszaka sötétje felé. Rajtuk kívül félszáz máglya lobogott a sötétben.
Dobok dübörögtek a messzeségben, mindent felfalni kész óriás szívének lüktetéseként. Eleddig mindent elemésztett, ami csak az útjába került, de most méltó nagyvadra bukkant: végsőkig acsarogva küzdő, vereséget nem ismerő toportyánokra.
- Hányan is lehetnek? Tízezren? Százezren? Vagy talán milliónyian? Oly mindegy. Addig nem állnak meg, míg akár csak egy is él közülük. Ha a számokat nézzük, nincs esélyünk. Hah! Tudjátok, mint mondana erre Russ? Hm?
Tavaszi szellőt idéző lágy suttogás kelt hallgatói közt, de egyikük sem szólalt meg hangosan, csak a vén rúnapap kuncogott fel két korty sör között. Ő már hallotta ezt a kérdést s a választ is jól ismerte.
- Semmit nem mondana. Fogná a fegyverét és vigyorogva loholna mielőbb szétkergetni őket. – reszelős nevetése elvegyült a többiek hahotájával.
- Hideg van. Nem, hagyd csak a tüzet. Nem idekint, hanem itt benn. – roppant ökle tompán puffant mellkasán.
- Jól esne néha megpihenni, hagyni a fenébe a harcot, nagy ívben tenni az összes idegen vagy eretnek fajzatra.
Dühösen horkantott, ahogy elnémult mindenki s döbbenten néztek rá.
- Mit bámultok?! Gondoljátok, hogy Ő nem szeretné ezt olykor? Aszott múmia egy fémkoporsóban... – haragosan toppantott, hogy beleremegett a föld – S Ő még csak nem is alhat, mint én, aki évszázadokat töltök el mélyálomban, míg valamely izgága pap fel nem ébreszt! Bah! Láttam ereje teljében, egészséges férfiúként, láttam, mint pofozzák egymást Russal és láttam... sokmindent láttam. Dolgokat, amiket rajtam kívül kevesen.
Néma csendben figyeltek rá. Szavai nyomán a múlt árnyai kísértették őket, a történelem egy apró szelete elevenedett meg előttük.
- Ha mind beledöglünk is ebbe a csatába, az is semmiség az Ő áldozatához képest. Naponta nagyobb áldozatot hoz, mint ezernyi halálunk jelentene. És ezért tartozunk neki annyival, hogy nem dödlünk meg. Sőt! Szétkergetjük ezeket a mocskokat, akárcsak Russ tenné!
Vérszagtól megveszett farkasfalkaként vonítottak fel a gárdisták s csak akkor némultak el, mikor egy felderítő érkezett lélekszakadva. Egyenesen a tűz mellett álló alakhoz futott, majd lihegve elmart egy kancsót egyik társától s mohón vedelni kezdett. A vén pap intésére hagyta csak abba az ivást.
- Az orkok megindultak, Björn.
A monstrum ((dreadnought)) imbolyogva, némán állt néhány hosszú pillanatig.
- No, gyermekeim, akkor ahogy megbeszéltük. Aztán úgy vigyázzatok, hogy aki ezernél kevesebbet vág le, azt elfenekelem. – rosszindulatú kacajt hallatva lengette meg bal karját, majd öles léptekkel eldübörgött.
Az egyik gárdista nagyot nyögve pislantott a rúnapapra.
- Ugye csak viccelt?
Amaz gonoszul vigyorogva kacsintott vissza.
- Ha nem iparkodsz, megtudod, miért rettegik az öklét. Na lódulj, ne kelljen könyörögni!

PS: Björn-ről egy kép: http://www.coolminiornot.com/76029

Az újonc

Aug. 06. (Terra), helyi idő : 21:01

Megérkeztünk az Arumshah felszínére. Száraz forróság volt az első benyomásom és azóta sem sikerült újakat szereznem a meleg miatt. Elgyengít a napfény. Éjszaka meg meg kell fagyni. Már senki nem nevet az öreg Haroldon, aki extra ruháért egy rekesz pálinkát adott a hadtáposnak. Rákérdeztem: nem egyszer harcolt már sivatagos bolygónkon. Szólhatott volna. A standard sivatagi felszerelés alig véd. Joachim őrmester nem sokat árult el a küldetésünkről, csak annyit, hogy mentőexpedícióról van szó. De kiket kell menteni? És mitől?
,,A nagykönyv szerint."
Mintha a 'nagykönyv' mondana bármit is erről a homoktengerről.

Aug. 08. (Terra), helyi idő : 21:14

Az őrmester egyre feszültebb, mintha támadástól tartana. A hadnagyon nem látszik semmi, mintha a sebhelyei kiölték volna belőle az érzelmeket. Mégis egyre többször látom, hogy az oldalfegyverét babrálja. Nem hiszem, hogy egyszerű mentésről lenne szó. Vagy ha mégis, minimum ork kondérból kell kirángatni a szerencsétleneket.

Aug. 09. (Terra), helyi idő : 04:57

Az őrmester alaposan leteremtette Roberts közlegényt. A fiú állítólag valami zöld fényt látott keleten, de a felderítők órák alatt sem találtak semmit. Az egész csapat kialvatlan, hála Robertsnek, de kétlem, hogy képzelődött volna. Mi az istent keresünk mi itt?

Aug. 09. (Terra), helyi idő : 16:21

Roncsok. Vagy kéttucatnyi roncsot találtink szétszórva több mérföldön. Némelyik mellett az utasokra is ráleltünk. Illetve a csontjaikra. Kész halálbolygónak tűnik ez a hely. Joachim őrmester kiadta parancsba, hogy vizsgáljuk át a roncsokat és ha az Adeptus Mechanicusra utaló jelet találunk, azonnal jelentsük. Legalább tudjuk, mit is ekresünk valójában. Illetve sejtjük. A roncsok fele a gépmágusoké, de mind legalább tíz éve itt heverhet. Tovább haladunk észak felé.

Aug. 09. (Terra), helyi idő : 17:49

A hadnagy harckészültséget rendelt el. Északon gúlaszerű építményt jelentettek a felderítők és épnek tűnő kompokat. Valami nincs rendjén. Nem szeretnék itt átesni a tűzkeresztségen.

Aug. 13. (Terra), helyi idő: 14:03

Dögvész az Adeptusba! A század fele odalett, Joachim őrmester halott. Négy napja behatoltunk a gúlákba, és megtaláltuk az adeptus expedíciójának maradékát, friss csontokat – és valami mást. Valami robotszerű csontvázak, olyan fegyverekkel, amik rtétegenként hámozzák meg az embert és nincs, ami megállítaná őket. Mire egyet leszedünk, hármunkkal végeznek ráadásul képtelenség megsemmisíteni őket, mert megjavítják magukat. Egyedül Noah kapott egyet szét végleg, legalábbis diónyi darabokra robbantotta, mikor begyömöszölt egy gránátot a bordái közé. Császárom.. én képtelen lettem volna rá letépett lábakkal.
Nbapok óta menekülünk, hátha megússzuk. A hadnagyon most először látok érzelmet, de ez nem nyugtat meg. Fél, akrácsak a többiek.
Roberts szalad vissza előlről. A hadnagy felderítőt csinált belőle. Mit akarhat vajon? Kiabál. Rossz érzKörbevettek nincs menekvés. Császráom légy velem
<El akarja menteni a dokumentumot?>
<Akku lemerül>
<Akku lemerül>
<Akku lemerül>



A mágus

Ideges. Feszült. Fel s alá járkál, a gyerekek nyugtalanok miatta. Nyüszítve kotródnak előle, pedig nem bántaná őket, de nem ám. Ok nélkül soha. Ahhpz túlságosan fél az atyjuktól. Fél az öreg Pátriárkától, a kegyes családfőtől. Mind félnek tőle, ahogy gyermek féli az atyja szigorát. Mégis odaadó szeretettel csüngenek rajta, ahogy ő is mindannyiójukat szereti.
Ő ennek ellenére ideges. Nyugtalanító híreket hozott néhány gyermek. Az emberek gyanakodnak. Sejtenek. Félnek. Tudnak.
Ő menne innen. Folyton ágál, menjenek máshová. Költözzenek el, míg nem késő. Ugyan... erősek, nagyon erősek lettek. Minden városban ott vannak, ami számít, mindehol érvényesül az akaratuk. Erősek és sokan vannak.
Miért mennének el? Övék a világ – míg a világ nem tud róluk.
Hangos visítással rohan atyja felé az egyik négykarú kölyök. Nem a rúgás helye fáj neki, a rémület hajtja mind messzebb a mágustól. Pedig ő csak elmondta, mit látott. Elmondta, amiért életét kockáztatta. Fut, menekül, bújik a vén családfő oldalához. Amaz lomhán megsimogatja egyik hatalmas mancsával s egy megrovó gondolatot sugároz az ember felé. Skarlát gondolathullám válaszol rögvest.
Jönnek, ahogy tartottam tőle. Gárdisták! Felfedeztek minket és most jönnek megölni!
Jöjjenek csak. Erősek vagyunk. Sokan vagyunk.
Még soha nem láttál gárdistát! Ezek nem egyszerű emberek, nem puszta pré..
Zihálva rogy térdre. A gyerekek lekushadnak, ahogy atyjuk résnyire nyitja szemeit. Rút ajkai szólásra nyílnak – eksztázis a családnak. Az ő nyelvükön szól; az ő nyelvükön sziszeg.
- Maradunk.
Lehunyja szemét és gondolatban is megismétli, hogy mindenki hallja, azok is, akik messze voltak. Maradni fognak.
A mágus nyüszít és sír, miközben a földön vergődik. Szája sarkából habos nyálpatak csorog.

Robajlás, szitáló por, amint leomlik a földalatti barlang fala. Szürke, órmótlan alak lép be s hőköl hátra döbbenten. Társat is kap, nem egyet. Egyikük vádlón szegezi ujját a Pátriárkára, hangja haragos vakkantás.
- Ez nem démon.
Az csak mosolyog – egek, rútabb látvány nem létezhet! – s kinyúl elméjével a vádló ujj gazdájáért. Döbbenten nyílnak fel szemei. Amaz ellenáll. Nem elég, hogy erre vetemedik, de támad is! Lagymatag próbálkozás, ereje nem árthat, de mégis – támadás!
A por elül, menekül a tucatnyi szürke alak elől. Szín csak díszes címerpajzsaikon s arany karszalagjaikon ásít. Az első belépő mellkasán óarany betűk: Chamber Militant. Alatta cirádás 666-os. Lándzsák szegeződnek előre, élükön reszketeg, minden anyagot felőrlő energia éledezik. Egy gondolot gyűrűzik az elsőtől a többiek felé.
- Levágjuk őket, majd tovább haladunk a démoni jelenlét felé. Beliál testvér, értesítsd a Sanctumot!
Mélyről jövő mordulással, lomhán mozdul a Pátriárka, rikoltva rohamoz a génorzók siserehada, zokogva kuporodik össze a mágus s kacagva lengetik fegyvereiket a szürke óriások.
A család marad, ahogy atyjuk mondta.
Hiszen a holtak ritkán vándorolnak.

[Fénymarék]

Nem tul nagy magabiztossag barmit is magunkenak hinni?
Nem tul nagy pofatlansag barkitol barmit elvarni?
Az elettol kapott pofonok sem elegek.
Hat mi eleg neked ontelt ember?

[HVp213]

jo lett
tetszik (nem mintha bármit is nyomna a latba a véleményem...)

[cinizmus]de mindenki csak azokat a szegény okos embereket kritizálja  van elég bajuk igyis [/cinizmus]



s ha nem baj cöppet piszkolom megen ezt a topicot

Ajkad szeretetről szól!
Míg kezed késhez nyúl!
Szívemnek vagy szememnek higgyek?
Mondd meg te, s közbe gyere velem!
Kövess! Már itt a kút!
Állj! Inkább magamtól...

[Fénymarék]

jo lett
tetszik (nem mintha bármit is nyomna a latba a véleményem...)

nehidd kitudja...akar sokat is nyomhat 

[cinizmus]de mindenki csak azokat a szegény okos embereket kritizálja  van elég bajuk igyis [/cinizmus]
nahja...de az allatokat nem kritizalhatom...
mutass egy masik emberhez hasonlatos lenyt..mely kepes a gondolkdasra...raadasul ezt nem a legjobban hasznalja fel...

"van eleg bajuk igyis" kerlek...ez nem kifogas...nem ment fel a tenyek alol

s ha nem baj cöppet piszkolom megen ezt a topicot

Ajkad szeretetről szól!
Míg kezed késhez nyúl!
Szívemnek vagy szememnek higgyek?
Mondd meg te, s közbe gyere velem!
Kövess! Már itt a kút!
Állj! Inkább magamtól...

nem tudom szabad e ilyet.
Szolj ha ezzel megsertelek.
De krealtam egy halvany valaszt...szolj ha baj s kitorlom:

Leted megnyugtat!
Megis felkavaro vagy!
Latom mi nem oly jo megis szivemre hallgatok.
Mikor megszolal az esz, kizarom s nemhallok.
Ne magadtol lepj oda.
Visszahuzvan lepek tova.

[HVp213]

jo lett
tetszik (nem mintha bármit is nyomna a latba a véleményem...)

nehidd kitudja...akar sokat is nyomhat 

áh...

[cinizmus]de mindenki csak azokat a szegény okos embereket kritizálja  van elég bajuk igyis [/cinizmus]

nahja...de az allatokat nem kritizalhatom...
mutass egy masik emberhez hasonlatos lenyt..mely kepes a gondolkdasra...raadasul ezt nem a legjobban hasznalja fel..."van eleg bajuk igyis" kerlek...ez nem kifogas...nem ment fel a tenyek alol

kritizálhatod... s ök még megse fognak sértödni
"több dolog van földöns égen mint h az ember el tudná képzelni" szal én nem tudok mutatni de biztos van még ilyen lény
nemis kifogás hanem egy ok arra h hülyék lehessünk
mindenkinek vannak "hibái" vagy elfogadod vagy nem ez már viszont rajtad mulik (de asszen kicsit elkanyarodtam  -ba  )

s ha nem baj cöppet piszkolom megen ezt a topicot

Ajkad szeretetről szól!
Míg kezed késhez nyúl!
Szívemnek vagy szememnek higgyek?
Mondd meg te, s közbe gyere velem!
Kövess! Már itt a kút!
Állj! Inkább magamtól...

nem tudom szabad e ilyet.
Szolj ha ezzel megsertelek.
De krealtam egy halvany valaszt...szolj ha baj s kitorlom:

Leted megnyugtat!
Megis felkavaro vagy!
Latom mi nem oly jo megis szivemre hallgatok.
Mikor megszolal az esz, kizarom s nemhallok.
Ne magadtol lepj oda.
Visszahuzvan lepek tova.

igy kiforgatni a "jo"kis depis versemet

amugy meg dehogy törlöd...

[Fénymarék]

s ha nem baj cöppet piszkolom megen ezt a topicot

Ajkad szeretetről szól!
Míg kezed késhez nyúl!
Szívemnek vagy szememnek higgyek?
Mondd meg te, s közbe gyere velem!
Kövess! Már itt a kút!
Állj! Inkább magamtól...

nem tudom szabad e ilyet.
Szolj ha ezzel megsertelek.
De krealtam egy halvany valaszt...szolj ha baj s kitorlom:

Leted megnyugtat!
Megis felkavaro vagy!
Latom mi nem oly jo megis szivemre hallgatok.
Mikor megszolal az esz, kizarom s nemhallok.
Ne magadtol lepj oda.
Visszahuzvan lepek tova.

igy kiforgatni a "jo"kis depis versemet

amugy meg dehogy törlöd...

nem a kiforgatas volt a cel
nem volt egyertelmu a versed igy csak puhatolozva tudtam valaszt irni
lehet h egy kicsit el ositottukvezertvelnezest
de muszaj volt

Valasz vers? kaphatok?
persze depiset am...

[HVp213]

ez még nem a vers... '

[spoiler=ha vki elkezdi olvasni, olvassa végig]Michel az ágyon fekszik lenge hálóingében, mellyen az ágy körül lévő gyertyák fénye játszik, mintha kicsiny madarak fogócskázását látnánk. Lassan felül, majd apró kezével hátrasimítja hosszú gesztenye barna haját. E közbe James meredten néz az ágy mellett, mint aki angyalt lát épp az égből alászállni. Szája nem nyílik, de szívverése, mely már szinte szabad füllel is hallatóvá vált, egyre hevesebben ver jelezve izgatottságát.  Michel óvatosan saját vállához emeli kezét majd egy kecses mozdulattal megszabadul lenge öltözetétől, amit ezután az ágyra ejt. A következő pillanatban a kis kéz egy flakont szorít, mely illatos olajat rejt. Kecsesen magára locsolja, majd elkezdi egész testén elkenni. James nem bír már magával, s lehajol, megszorítja a nedves testet, mely hidegnek szinte már jegesnek érez! Felemelkedik, mikor is Michel megszólal:
- Tedd már le azt a qrva sört!!![/spoiler]

[Ramiz]

Vili te beteg!