Írások

[Rounin]

Nu págágyí, Damnatus! Itt van egy még kevésbé ütõs!

Reggeli kávé
Gõzölög az asztalon.
Csendes pillanat.

És akkor mellõzd a negatív megjegyzéseket a mû elõtt, tudod ezért harcoulunk a topic megnyitása óta. Oké? Legfeljebb 1-es betûméret, eldugva, zárójelben

(Jó ez, mit akarsz)

[Ramiz]

Csak meg akartam védeni a haiku-dat a magam debil csavaros módján.

[Meske]

Hajnalka kisasszony megmentõje

[/B]

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit Péternek hívtak. Körübelül 5 éves lehetett, amikor meghalt az édesapja. Az anyja kénytelen volt munkába állni, mert olyan szegények voltak, hogy hozzájuk képest a templom egere volt a leggazdagabb.
 Vera, Péter anyukája, minden este Hajnalka kisasszony történetét mesélte el:
[INDENT]Nagyon, nagyon rég, a világ közepén volt egy gyönyörû-szép kastély. Ott lakott Hajnalka királykisasszony, aki olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de õrá nem. Egyszer jött egy gonosz hétfejû sárkány és elrabolta a hercegnõt. Amint eltávozott a sárkány Hajnalkával, a kastély egy koromsötét ronda vár lett. A sárkány pedig elvitte Hajnalka kisasszonyt a világ végére, az ottani várába. A királylány azóta is várja a megmentõjét.[/INDENT]
 Péter amikor felnõtt, elhatározta, hogy megkeresi és megmenti Hajnalka kisasszonyt.
-   Ne menj, fiam! Ez csak mese, Hajnalka nem létezik. – csitította Vera a fiát.
-   Nem baj anyám. Én akkor is elmegyek! – szólt Péterke.
 Végül engedett az anyja, és sütött neki hamuba sült pogácsát és tett hozzá finom bort is. Péter nekiindult a nagy útnak. Már elég messze járt a házuktól és betért egy fogadóba, hogy estére megszálljon. Ivott ott a borából, evett a pogácsájából, és szállást kért. Másnap reggel Peti látta, hogy van itt egy istálló, ahol lovat lehet venni, és odament. Körülnézett a lovak között és kiválasztotta magának a legszimpatikusabbat. Az eladó meglátta és így szolt:
-   Ingyen nincs ló. 10 tallér az ára!
 Igen ám, de Petinek egyetlen krajcárja sem volt, mert odaadta a fogadósnak a szállásért. Így hát úgy döntött, hogy elmegy a közeli tóhoz, és kitalál valamit. Amint kiért, ott látott egy partra vetõdött aranyhalat, aki így szólt Péterhez:
-   Ha visszadobol, teljesítek három kívánságodat!
 Péter azonnal visszadobta és az elsõ kívánsága az volt, hogy az a ló, amelyiket kiválasztotta semmi fizetség nélkül az övé legyen, és abban a pillanatban ott termett a ló, aki megszólalt:
-   Üdvözöllek kedves gazdám! Én egy táltos paripa vagyok, ha sárkányfüvet adsz enni és tüzes vizet inni.
-   Hol találok ilyeneket? – kérdezte Peti – Megvan a második kívánságom! Felelj a kérdésemre aranyhal.
-   Sárkányréten sárkányfüvet, tûzerdõben tüzes vizet. – felelt a hal.
 Péter hamar megtalálta a tûzerdõt és a lovának adott inni.
 Elindultak a Sárkányrétre. Útközben Peti meglátott egy kovácsmûhelyt. Gondolta kér tõle kardot és lovagi felszerelést.
-   Elõbb fuss versenyt a gepárdommal. Ha legyõzöd, kaphatsz egy kisebb kardot. – mondta a kovács.
-   Állok elébe! – felelte Peti.
 Elindultak. Péter nem volt valami jó futó, látszott is, mert nagyon lemaradt. Ekkor rájött, hogy a haltól van még egy kívánsága, és ezt kérte:
-   Kérlek hal, ha most futok legyek gepárd, ki gyorsan fut.
 Átváltozott gepárddá és utolérte a kovács állatát, de nem bírta leelõzni. Nagy nehezen az utolsó pillanatban sikerült legyõzni a másik gepárdot. A kovács odaadott egy picike kardot és elküldte Petit.
 Nem sokkal késõbb odaértek a sárkányrétre. Péter megetette lovát, akibõl így táltos lett. Petikének viszont még a szeme is kopogott az éhségtõl, mert már egy szem pogácsája és egy csepp bora se maradt. Egyszer csak arra jött egy háromfejû sárkány. Amint meglátta Petit, rátámadt a fiúra. Hányta a tüzet, karmolt, harapott. Hajolt volna az egyik feje, hogy megegye Pétert, de õ levágta. A másik két feje is odakapott a sárkánynak, de a táltos széjjel rúgta mind a kettõt. A sárkány meghalt, és a gyomrában ehetõ étel volt, amit azonnal megevett Péter.
 Tovább indultak, útközben találkoztak egy csapdába esett rókával. Peti kiszabadította, és a róka így szólt hozzá:
-   Köszönöm, hogy kimentettél. Jó tett helyébe jót várj! Ha szükséged lesz rám ezt mond: ,,Én kis rókám gyere már, segítségre vár a vár!" – és elment.
 Péter odaért a világvégi hétfejû sárkány várába, aki szerencsére nem volt otthon. Péterke belépett, és 100 szobát talált. Végig nyitott mindegyiken, de a 99. zárva volt. A 100.-ban pedig a sárkány hálószobája volt. Kiment a várból, és megkereste a 99. szoba ablakát, ahova bemászott. Ott találta meg Hajnalka kisasszonyt, aki nagyon ronda volt.
-   Te nem is vagy olyan szép, mint a mesében. – hüledezett Péter.
-   De igen, csak a szépségem eltûnt. Most menj el, mert a hétfejû sárkány megöl, ha meglát. – mondta Hajnalka.
 Amint elhangzott ez a szó, a sárkány megérkezett, de Péter nem hátrált meg, sõt inkább a sárkány elé ment. Elkezdtek küzdeni. Peti megpróbálta levágni a fejeit, de visszanõttek. A sárkány tüzet hányt, karmolt, harapott. Péter így szolt:
-   Én kis rókám gyere már, segítségre vár a vár!
 Azon nyomban ott termett a róka és elkezdte rugdosni, harapni a sárkányt, de az megette. Peti gondolt egyet, és a közeli folyó felé csalogatta a sárkányt, aki belefulladt a vízbe.
 Péter beszaladt Hajnalkához, aki gyönyörû-szép lett. A táltos paripa elrepítette õket a világ közepén lévõ várba. Amint odaértek, a kastélyból csodálatos virágzó palota lett. Péter és Hajnalka boldogan ma is élnek, ha meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána.


Ezt 6.-os koromban írtam. El is báboztam annak idején, amit felvett apukám. A bábozásnál a háromfejû sárkány belsejébe hamburgereket rajzoltam!

[Ramiz]

Én csak azt nem értem, hogy miért lett szép a Hajnalka.

[Meske]

Mert meghalt a sárkány.

[Rounin]

Mert meghalt a sárkány.

Ez engem elszomorít. A Sárkánynak kellett volna gyõzni

[Meske]

Ez engem elszomorít. A Sárkánynak kellett volna gyõzni

Ez egy gyerekeknek szóló mese (lenne), nem pedig egy sárkány-story!!!! De ha nagyon akarod, írhatok egy olyat is!

[Rounin]

Ez egy gyerekeknek szóló mese (lenne), nem pedig egy sárkány-story!!!! De ha nagyon akarod, írhatok egy olyat is!

Gyerekeknek???

"- Én kis rókám gyere már, segítségre vár a vár!
Azon nyomban ott termett a róka és elkezdte rugdosni, harapni a sárkányt, de az megette. Peti gondolt egyet, és a közeli folyó felé csalogatta a sárkányt, aki belefulladt a vízbe."

Ez horror o.O

Mint a népmesék (és azok nem gyerekmesék )

[Meske]

Akkor is. Egy gyerek írta, gyerek fejjel.
(Egyébként azért fullasztottam bele a folyóba, mert már nem tudtam jobbat kitalálni, s mégiscsak úgy az igazi ha heppí end a vége! )

De akkor, majd ha lesz idõm írok egy olyat, ahol a sárkány gyõz csakis a te kedvedért! (Bár ezen kívül már egy mese és egy detektív sztori (vagy valami olyasmi) van készülõben, de nem baj ezt is vállalom! )

[Rounin]

Akkor is. Egy gyerek írta, gyerek fejjel.
(Egyébként azért fullasztottam bele a folyóba, mert már nem tudtam jobbat kitalálni, s mégiscsak úgy az igazi ha heppí end a vége! )

De akkor, majd ha lesz idõm írok egy olyat, ahol a sárkány gyõz csakis a te kedvedért! (Bár ezen kívül már egy mese és egy detektív sztori (vagy valami olyasmi) van készülõben, de nem baj ezt is vállalom! )

Ugyan ... Az én kedvemért? Ghihi... hagyd el.

Ugyan nekem az lenne a heppiend, ha a sárki gyõzne, de ez csak egyéni ízlés(ficam). Nahh. Majd ha végeztél minden mással

[Meske]

Ugyan ... Az én kedvemért? Ghihi... hagyd el.

Ugyan nekem az lenne a heppiend, ha a sárki gyõzne, de ez csak egyéni ízlés(ficam). Nahh. Majd ha végeztél minden mással

A happy end mindig annak a szempontjából az, aki nyer. Szóval így nézve minden ilyen "boldogan" ér véget...

A bûnügyi történetet már csak be kéne valahogy fejeznem (bár már egy hónapja is itt tartottam vele), a másik mesének meg még csak a címe és a bevezetõ szöveg van meg írásban (a többi még csak fejben )

Nekem most úgy sincs suli pár napig szóval lesz idõm irogatni (legalábbis remélem! )

[Damnatus]

Szerintem az lenne a happy end, ha mindenki kibékülne, és szeretetben élnének együtt!

[Meske]

Végre kész vagyok a bûnügyi történetemmel. Még én magam sem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú lesz... (ezért inkább így raktam be)
Amúgy kb. az elsõ 1/4-e teljes egészében megálmodtam, a többit pedig már csak kitaláltam hozzá.

Véleményeket kérek róla!

(Ezek után elkezdem a sárkány-sztorit írni! )

[Meske]

A következõ mesét teljes egészében megálmodtam, de azért teszem be inkább ide, mert nem úgy írom le, hogy ezt meg ezt álmodtam, hanem, mintha egy igaz mesét monadnék el. (Na meg azért is, hogy így talán jobban észreveszitek az e felett lévõ postot , ahol A bolti áldozat címû bûnügyi történetem van, hogy OLVASSÁTOK el és VÉLEMÉNYEZZÉTEK LÉCCI! mert nagyon kííívéncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá!)

Itt a mai mesém :

Mese a narrabisokról

Egy igaz történetet mesélek el most nektek, ami a narrabisokkal esett meg, nem is olyan régen Álomországban. Honnan tudom, hogy igaz? Onnan, hogy a saját két szememmel láttam.
Mi is az a narrabis? Kérdezhetnétek. Ezek nagyszerû állatok különbözõ méretben fordulnak elõ, attól függõen, hogy milyen idõsek. Hosszú, egyenes szõrük van, s roppant kedves állatok. Az arcuk is kedvességüket sugallja, mivel kis pisze orruk, aranyos kis szájuk mindig melegséggel tölti el azt, aki rájuk néz. Általában fekete színûek, de találkozhatunk világosabb szõrûekkel is, ha jól figyelünk. A fülük szinte nem is látszik a hosszú szõrüktõl. Mindenevõ állatok, de a kedvenc elemózsiájuk az egér.
Na de most már kezdõdjék a mese:
Történetünk két igen elszánt narrabisról szól, Nanakuról és Nanuszról. Nanaku volt az idõsebb, már igazi felnõtt narrabisnak számított. Mivel kiskorában elvesztette szüleit, most, hogy felnõtt elhatározta magában, hogy megtalálja õket. Az úton elkísérte kis barátja, Nanusz, aki bizony még kiskölyök volt, de szeretett volna világot látni.
Sokat bandukoltak magukban a hosszú, poros utakon. Már-már kezdték unni, fõleg Nanusz, akinek nagyon nem tetszett a monoton füves táj. Egyszer egy kis faluban jártak, ahol találkoztak egy emberrel, akinek kedves arca valósággal elvarázsolta õket. Így odamentek hozzá, s narrabis-nyelven kezdtek beszélni vele. És lássatok csudát, az ember értette a narrabisok nyelvét.
Nagyon jót beszélgettek, s az ember úgy döntött, hogy csatlakozik a kis narrabisok nagy útjára. Nanusz annyira megbarátkozott ezzel a kedves fiatalemberrel, hogy gyakran utazott a vállán. Nanaku is ráült volna szívesen az ember vállára, de sajnos õ már túlságosan nagy volt hozzá.
Ezek után már nem is volt olyan unalmas az útjuk, mindig volt mirõl beszélgetni az emberrel, s ha Nanusz nem akart sétálni, az ember vállán nyugodtan letanyázhatott.
Telt-múlt az idõ, s lassacskán Nanusz is növekedett. Egyszer egy nagy, széles útra értek, ahol más nem igen járhatott, mert csupa pór volt az egész. Nanaku már lassan kezdte feladni a reményt, hogy valaha megtalálja-e egyáltalán a szüleit, de azért csak mentek tovább, ha másért nem is, de legalább Nanusz világot láthatott, mint szerette volna. Ez az út is elég egyhangúnak mutatkozott az elején, mivel mellette egy hatalmas mezõ húzódott végig.
Azonban egy idõ után a rét égy szép, csendes erdõre váltott át, Nanaku már nem is nagyon nézelõdött, csak ment tovább egyenesen az orra után. Nanusz és az ember pedig utána mendegéltek.
Mielõtt a mezõ erdõre váltott volna, Nanusz valami furcsát vett észre. Hirtelen úgy megijedt tõle, hogy rögtön felszaladt az ember vállára, amire már alig fért fel, de azért jólesett neki, hiszen bizonyos fokig egy támasz volt számára. Erre természetesen az ember is odanézett, s tudjátok mit látott? Egy mamut nagyságú narrabist. Elõször õ sem hitt a szemének, hiszen a narrabisok nem nõhetnek meg olyan nagyra.
Idõvel Nanusz erõt vett magán, s közelített a nagy állathoz. Az ember pedig szólt Nanakunak, mivel õ csak ment tovább folyamatosan, s ha nem szóltak volna, észre sem vette volna a hatalmas élõlényt.
Mire Nanaku is odament, mát Nanusz elõtte állt, s mosolygott. A nagy narrabis nem szólt semmit, mintha észre se vette volna, s tovább falatozta a füvet. Nanaku viszont odament hozzá, s megszólította. A nagy állat most vette csak észre társaságát, s rájuk-mosolygott igazi, nagy melegséggel.
Sajnos nem hallottam mit beszéltek Nanakuval, de azt tudom, hogy beszélgetésük után, Nanaku vidáman pattant a fejére. Kiderült, hogy Nanaku megtalálta édesanyját, aki félig volt csak igazi narrabis, másikrészben mamut volt. Ezek után lassan elindultak az erdõ felé.
Nanusz boldogan nézte végig a jelenetet, hogy barátja végre megtalálta az anyukáját. Majd szólt az embernek, hogy menjenek utánuk, s felmászott a vállára. Elõször elindultak utánuk, de késõbb úgy döntöttek, inkább nem követik õket, hadd legyenek egy kicsit egyedül. Nanusz egy kicsit szomorú volt, hogy barátja elment, de az ember azzal vigasztalta, hogy majd késõbb visszajönnek, s így már Nanusznak is jó volt.
Így hát Nanusz és az ember együtt mentek tovább a széles, poros úton, s hamarosan egy városba értek. Elképesztõ látvány volt ez Nanusz számára, hiszen még sohasem látott ilyen épületeket, s ennyi embert egy rakáson. Ahogy mentek a városközpont felé, egyszer csak egy érdekes épületet vettek észre, ami egy kicsit hasonlított egy narrabishoz. Hatalmas számok voltak rajta, s barna színe volt. Amikor közelebb mentek hozzá, kiderült, hogy nem is csak egy egyszerû épület, hanem egy furcsa élõlény, még Nanaku anyukájánál is furcsább volt. Ez az élõlény nem volt más, mint az ember rokona, s õ bizony innen tanult meg narrabisul. Erre mindketten nagyon megörültek, s örömükben szárnyra keltek, az egész belvárost beugrándozták közösen, s hangos volt az utca a kis Nanusz kacajától. A többi ember persze nem értette mi lelte õket, csak nagy gülü szemekkel nézték õket.
Azonban a nagy játszadozásban nem tudták hova keveredtek, s merrõl jöttek. Amikor vissza akartak menni az ember rokonához, nem találták azt az utat, amerrõl jöttek. Keresték mindenfele, de nem volt sehol. Sajnos a nagy keresésben csak még jobban elkeveredtek. De egyszer csak hirtelen, mintha semmi sem történt volna, megtalálták azt az épületnek álcázott élõlényt. Fel is ültek a nyakára, amit ha kívülállóként nézünk toronynak látszott.
Ott ücsörögtek egy darabig, de Nanusznak eszébe jutott barátja, Nanaku, hogy vajon mi lehet vele, s vissza akart menni hozzá, de új barátját, az embert sem akarta elveszíteni. Végül úgy döntött, hogy útra kel, és megkeresi Nanakut, majd együtt visszajönnek útitársukhoz. Az ember sok szerencsét kívánt neki, s útnak eresztette a kis állatot.
Nanusz eleinte félt egyedül, hiszen eddig mindig valaki más társaságában volt, nem is igazán tudta merre induljon el, de elég hamar találkozott egy másik kis narrabissal, Ikarával, aki mindig is a városban élt egyedül, így elég könnyen kiismerte magát itt. Nanusz is kisegítette, s együtt mentek ki a városból, hisz Ikara még úgysem látott igazi mezõt. Kíváncsi volt rá.
Az út alatt nagyon nagy barátságba került a két kis narrabis, a kis fekete Nanusz, és a kis világos barna Ikara. Igazi játszópajtásai voltak egymásnak, de amikor Nanusz az út mellett lévõ mezõre nézett, mindig eszébe jutott Nanaku, vajon hol lehet? Nem tudta.
A két kis narrabis talán az örökkévalóságig bolyongott a tájakon, s talán még ma is keresik Nanakut, de az is lehet, hogy megtalálták egymást, s visszatértek az emberhez is és most boldogságban élnek valahol. A mese végét nem tudom. De amit elmondtam az bizony így esett meg szóról szóra, betûrõl betûre, Álomországban, ahol minden valóra válhat, ha igazán akarjuk.

[katz]

Ez engem elszomorít. A Sárkánynak kellett volna gyõzni

Detto. Ezért (is) bírtam nagyon a Shrek-et

[Meske]

Itt ennyire lusták az emberek olvasni, vagy csak nincs senkinek semmi véleménye a két legutóbbi munkámról???


Bocsi a modortalanságomért, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy másoknak hogyan tetszenek...

[Rounin]

Itt ennyire lusták az emberek olvasni, vagy csak nincs senkinek semmi véleménye a két legutóbbi munkámról???


Bocsi a modortalanságomért, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy másoknak hogyan tetszenek...

Vélemény lesz Türelem Meske.

Látom te nem hagyod annyiban, mint én szoktam

[Meske]

Én is annyiban szoktam hagyni, de most nagyon de nagYON de NAGYON DE NAGYON érdekel, hogy mit szóltok hozzá!

[Pandóra]

Ugyan ... Az én kedvemért? Ghihi... hagyd el.

Ugyan nekem az lenne a heppiend, ha a sárki gyõzne, de ez csak egyéni ízlés(ficam). Nahh. Majd ha végeztél minden mással

Tudom, hogy ez tõlem furcsa, pacifista vélemény lesz, de nem az a happy end, ha senki nem hal meg?

[Rounin]

Tudom, hogy ez tõlem furcsa, pacifista vélemény lesz, de nem az a happy end, ha senki nem hal meg?

Nem Ha már nincs, aki harcoljon  

[Pandóra]

Nem Ha már nincs, aki harcoljon  

De hát "csak a harc, csak az éri meg"!

[Djinn]

Mese a narrabisokról
.....

Szerintem aranyos.    Valyom mitõl álmodhattál ilyet??
Azért a mamuttal keresztezése egy ilyen kicsi állatnak az elég durva  :eeek:
Kicsit furcsa volt, hogy az embernek nincs neve. Az álmodban sem volt?

[Rounin]

De hát "csak a harc, csak az éri meg"!

Mondom happy end csak akkor van, ha minden elpusztul és mindenki. Amikor már senki nincs, aki harcolhatna. Sem fajtársával, sem más fajjal, de még a sorssal vagy az élettel sem. Ekkor lesz csak _igazán_ happy end. >:]

[Meske]

Szerintem aranyos.    Valyom mitõl álmodhattál ilyet??
Azért a mamuttal keresztezése egy ilyen kicsi állatnak az elég durva  :eeek:
Kicsit furcsa volt, hogy az embernek nincs neve. Az álmodban sem volt?

Nem, sõt még arca sem volt. Egy kicsit olyan volt, mintha egy bábú lett volna, de tudtam, hogy az egy ember.
De esetleg ezt úgy is el lehet képzelni, mintha egy másik állat lenne a mesélõ, s éppen ezért csak egyszerûren egy embernek nevezi meg.

Hogy hogyan álmodhattam ilyet? Gõzöm sincs. Isten és az álmok kifürkészhetetlenek. Biztos azért álmodtam, hogy írjak egy mesét ezekrõl az aranyos állatokról.
Azért nem volt olyan nagy az a mamut szerû, s Nanaku sem volt olyan kicsi. Ha a méreteket nézzük Nanaku kb. fél méter magas volt, s az anyja kb. 3-4m magas lehetett.

Egyébként lehet, hogy majd írok hozzá egy folytatást "Nanusz újabb kalandozásai", vagy valami hasonló címmel. Ki tudja, lehet, hogy a végén még egy trilógia lesz belõle...

[Pandóra]

Mondom happy end csak akkor van, ha minden elpusztul és mindenki. Amikor már senki nincs, aki harcolhatna. Sem fajtársával, sem más fajjal, de még a sorssal vagy az élettel sem. Ekkor lesz csak _igazán_ happy end. >:]

Beteg, de   kis elmélet.

[NeoOz]

Egy kezdeti írásom, elsõ verseim közül való! Remélem tetszeni fog!  


Hómezõk
Fák ágain csillog a hó,
Dermedten lóg  a pókháló,
És sétálok.
Sétálok a fehér mindenen,
Hópillék ragyognak szememen,
És élvezem.
Hallgatom talpam csikorgását,
A hó halk sikolyát
És hullását.
Ujjaimmal szántok a hóba,
Hideg kúszik a lábamba,
De én még bírom.
Hómezõ fekszik a lábam alatt,
A földrészbõl csupán egy falat,
De most az enyém.
És felrikolt a jeges szél,
Híreszteli itt a tél,
És hallgatom,
Hallgatok.

[kisvirag]

JUjj, ez jó

[Rounin]

JUjj, ez jó

Shimán... nekem még nem is mutatta a picok :/

[Damnatus]

Hallgatom talpam csikorgását,
A hó halk sikolyát

Ujjaimmal szántok a hóba,
Hideg kúszik a lábamba,

Nekem is nagyon tetszik, de szvsz: ezen a két rímpáron még lehetne picit csiszolni!
Az elsõben a "csikorgás" szó úgy helyett kéne vmi jobbat találni, a másodiknál pedig a "lábamba" helyett!

[kisvirag]

nah, kedveskéim

mielõtt rámszolnátok, hogy ezt már postoltam, igen, postoltam, de azóta különféle kritikák és vélemények hatására csiszoltam rajta.
még mindig nem érzem tökéletesnek, ezért ez vsz még mindig nem a végleges változat

gladiator