Írások

[Meske]

Végre kész vagyok a bûnügyi történetemmel. Még én magam sem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú lesz... (ezért inkább így raktam be)
Amúgy kb. az elsõ 1/4-e teljes egészében megálmodtam, a többit pedig már csak kitaláltam hozzá.

Véleményeket kérek róla!

(Ezek után elkezdem a sárkány-sztorit írni! )

[Meske]

A következõ mesét teljes egészében megálmodtam, de azért teszem be inkább ide, mert nem úgy írom le, hogy ezt meg ezt álmodtam, hanem, mintha egy igaz mesét monadnék el. (Na meg azért is, hogy így talán jobban észreveszitek az e felett lévõ postot , ahol A bolti áldozat címû bûnügyi történetem van, hogy OLVASSÁTOK el és VÉLEMÉNYEZZÉTEK LÉCCI! mert nagyon kííívéncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá!)

Itt a mai mesém :

Mese a narrabisokról

Egy igaz történetet mesélek el most nektek, ami a narrabisokkal esett meg, nem is olyan régen Álomországban. Honnan tudom, hogy igaz? Onnan, hogy a saját két szememmel láttam.
Mi is az a narrabis? Kérdezhetnétek. Ezek nagyszerû állatok különbözõ méretben fordulnak elõ, attól függõen, hogy milyen idõsek. Hosszú, egyenes szõrük van, s roppant kedves állatok. Az arcuk is kedvességüket sugallja, mivel kis pisze orruk, aranyos kis szájuk mindig melegséggel tölti el azt, aki rájuk néz. Általában fekete színûek, de találkozhatunk világosabb szõrûekkel is, ha jól figyelünk. A fülük szinte nem is látszik a hosszú szõrüktõl. Mindenevõ állatok, de a kedvenc elemózsiájuk az egér.
Na de most már kezdõdjék a mese:
Történetünk két igen elszánt narrabisról szól, Nanakuról és Nanuszról. Nanaku volt az idõsebb, már igazi felnõtt narrabisnak számított. Mivel kiskorában elvesztette szüleit, most, hogy felnõtt elhatározta magában, hogy megtalálja õket. Az úton elkísérte kis barátja, Nanusz, aki bizony még kiskölyök volt, de szeretett volna világot látni.
Sokat bandukoltak magukban a hosszú, poros utakon. Már-már kezdték unni, fõleg Nanusz, akinek nagyon nem tetszett a monoton füves táj. Egyszer egy kis faluban jártak, ahol találkoztak egy emberrel, akinek kedves arca valósággal elvarázsolta õket. Így odamentek hozzá, s narrabis-nyelven kezdtek beszélni vele. És lássatok csudát, az ember értette a narrabisok nyelvét.
Nagyon jót beszélgettek, s az ember úgy döntött, hogy csatlakozik a kis narrabisok nagy útjára. Nanusz annyira megbarátkozott ezzel a kedves fiatalemberrel, hogy gyakran utazott a vállán. Nanaku is ráült volna szívesen az ember vállára, de sajnos õ már túlságosan nagy volt hozzá.
Ezek után már nem is volt olyan unalmas az útjuk, mindig volt mirõl beszélgetni az emberrel, s ha Nanusz nem akart sétálni, az ember vállán nyugodtan letanyázhatott.
Telt-múlt az idõ, s lassacskán Nanusz is növekedett. Egyszer egy nagy, széles útra értek, ahol más nem igen járhatott, mert csupa pór volt az egész. Nanaku már lassan kezdte feladni a reményt, hogy valaha megtalálja-e egyáltalán a szüleit, de azért csak mentek tovább, ha másért nem is, de legalább Nanusz világot láthatott, mint szerette volna. Ez az út is elég egyhangúnak mutatkozott az elején, mivel mellette egy hatalmas mezõ húzódott végig.
Azonban egy idõ után a rét égy szép, csendes erdõre váltott át, Nanaku már nem is nagyon nézelõdött, csak ment tovább egyenesen az orra után. Nanusz és az ember pedig utána mendegéltek.
Mielõtt a mezõ erdõre váltott volna, Nanusz valami furcsát vett észre. Hirtelen úgy megijedt tõle, hogy rögtön felszaladt az ember vállára, amire már alig fért fel, de azért jólesett neki, hiszen bizonyos fokig egy támasz volt számára. Erre természetesen az ember is odanézett, s tudjátok mit látott? Egy mamut nagyságú narrabist. Elõször õ sem hitt a szemének, hiszen a narrabisok nem nõhetnek meg olyan nagyra.
Idõvel Nanusz erõt vett magán, s közelített a nagy állathoz. Az ember pedig szólt Nanakunak, mivel õ csak ment tovább folyamatosan, s ha nem szóltak volna, észre sem vette volna a hatalmas élõlényt.
Mire Nanaku is odament, mát Nanusz elõtte állt, s mosolygott. A nagy narrabis nem szólt semmit, mintha észre se vette volna, s tovább falatozta a füvet. Nanaku viszont odament hozzá, s megszólította. A nagy állat most vette csak észre társaságát, s rájuk-mosolygott igazi, nagy melegséggel.
Sajnos nem hallottam mit beszéltek Nanakuval, de azt tudom, hogy beszélgetésük után, Nanaku vidáman pattant a fejére. Kiderült, hogy Nanaku megtalálta édesanyját, aki félig volt csak igazi narrabis, másikrészben mamut volt. Ezek után lassan elindultak az erdõ felé.
Nanusz boldogan nézte végig a jelenetet, hogy barátja végre megtalálta az anyukáját. Majd szólt az embernek, hogy menjenek utánuk, s felmászott a vállára. Elõször elindultak utánuk, de késõbb úgy döntöttek, inkább nem követik õket, hadd legyenek egy kicsit egyedül. Nanusz egy kicsit szomorú volt, hogy barátja elment, de az ember azzal vigasztalta, hogy majd késõbb visszajönnek, s így már Nanusznak is jó volt.
Így hát Nanusz és az ember együtt mentek tovább a széles, poros úton, s hamarosan egy városba értek. Elképesztõ látvány volt ez Nanusz számára, hiszen még sohasem látott ilyen épületeket, s ennyi embert egy rakáson. Ahogy mentek a városközpont felé, egyszer csak egy érdekes épületet vettek észre, ami egy kicsit hasonlított egy narrabishoz. Hatalmas számok voltak rajta, s barna színe volt. Amikor közelebb mentek hozzá, kiderült, hogy nem is csak egy egyszerû épület, hanem egy furcsa élõlény, még Nanaku anyukájánál is furcsább volt. Ez az élõlény nem volt más, mint az ember rokona, s õ bizony innen tanult meg narrabisul. Erre mindketten nagyon megörültek, s örömükben szárnyra keltek, az egész belvárost beugrándozták közösen, s hangos volt az utca a kis Nanusz kacajától. A többi ember persze nem értette mi lelte õket, csak nagy gülü szemekkel nézték õket.
Azonban a nagy játszadozásban nem tudták hova keveredtek, s merrõl jöttek. Amikor vissza akartak menni az ember rokonához, nem találták azt az utat, amerrõl jöttek. Keresték mindenfele, de nem volt sehol. Sajnos a nagy keresésben csak még jobban elkeveredtek. De egyszer csak hirtelen, mintha semmi sem történt volna, megtalálták azt az épületnek álcázott élõlényt. Fel is ültek a nyakára, amit ha kívülállóként nézünk toronynak látszott.
Ott ücsörögtek egy darabig, de Nanusznak eszébe jutott barátja, Nanaku, hogy vajon mi lehet vele, s vissza akart menni hozzá, de új barátját, az embert sem akarta elveszíteni. Végül úgy döntött, hogy útra kel, és megkeresi Nanakut, majd együtt visszajönnek útitársukhoz. Az ember sok szerencsét kívánt neki, s útnak eresztette a kis állatot.
Nanusz eleinte félt egyedül, hiszen eddig mindig valaki más társaságában volt, nem is igazán tudta merre induljon el, de elég hamar találkozott egy másik kis narrabissal, Ikarával, aki mindig is a városban élt egyedül, így elég könnyen kiismerte magát itt. Nanusz is kisegítette, s együtt mentek ki a városból, hisz Ikara még úgysem látott igazi mezõt. Kíváncsi volt rá.
Az út alatt nagyon nagy barátságba került a két kis narrabis, a kis fekete Nanusz, és a kis világos barna Ikara. Igazi játszópajtásai voltak egymásnak, de amikor Nanusz az út mellett lévõ mezõre nézett, mindig eszébe jutott Nanaku, vajon hol lehet? Nem tudta.
A két kis narrabis talán az örökkévalóságig bolyongott a tájakon, s talán még ma is keresik Nanakut, de az is lehet, hogy megtalálták egymást, s visszatértek az emberhez is és most boldogságban élnek valahol. A mese végét nem tudom. De amit elmondtam az bizony így esett meg szóról szóra, betûrõl betûre, Álomországban, ahol minden valóra válhat, ha igazán akarjuk.

[katz]

Ez engem elszomorít. A Sárkánynak kellett volna gyõzni

Detto. Ezért (is) bírtam nagyon a Shrek-et

[Meske]

Itt ennyire lusták az emberek olvasni, vagy csak nincs senkinek semmi véleménye a két legutóbbi munkámról???


Bocsi a modortalanságomért, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy másoknak hogyan tetszenek...

[Rounin]

Itt ennyire lusták az emberek olvasni, vagy csak nincs senkinek semmi véleménye a két legutóbbi munkámról???


Bocsi a modortalanságomért, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy másoknak hogyan tetszenek...

Vélemény lesz Türelem Meske.

Látom te nem hagyod annyiban, mint én szoktam

[Meske]

Én is annyiban szoktam hagyni, de most nagyon de nagYON de NAGYON DE NAGYON érdekel, hogy mit szóltok hozzá!

[Pandóra]

Ugyan ... Az én kedvemért? Ghihi... hagyd el.

Ugyan nekem az lenne a heppiend, ha a sárki gyõzne, de ez csak egyéni ízlés(ficam). Nahh. Majd ha végeztél minden mással

Tudom, hogy ez tõlem furcsa, pacifista vélemény lesz, de nem az a happy end, ha senki nem hal meg?

[Rounin]

Tudom, hogy ez tõlem furcsa, pacifista vélemény lesz, de nem az a happy end, ha senki nem hal meg?

Nem Ha már nincs, aki harcoljon  

[Pandóra]

Nem Ha már nincs, aki harcoljon  

De hát "csak a harc, csak az éri meg"!

[Djinn]

Mese a narrabisokról
.....

Szerintem aranyos.    Valyom mitõl álmodhattál ilyet??
Azért a mamuttal keresztezése egy ilyen kicsi állatnak az elég durva  :eeek:
Kicsit furcsa volt, hogy az embernek nincs neve. Az álmodban sem volt?

[Rounin]

De hát "csak a harc, csak az éri meg"!

Mondom happy end csak akkor van, ha minden elpusztul és mindenki. Amikor már senki nincs, aki harcolhatna. Sem fajtársával, sem más fajjal, de még a sorssal vagy az élettel sem. Ekkor lesz csak _igazán_ happy end. >:]

[Meske]

Szerintem aranyos.    Valyom mitõl álmodhattál ilyet??
Azért a mamuttal keresztezése egy ilyen kicsi állatnak az elég durva  :eeek:
Kicsit furcsa volt, hogy az embernek nincs neve. Az álmodban sem volt?

Nem, sõt még arca sem volt. Egy kicsit olyan volt, mintha egy bábú lett volna, de tudtam, hogy az egy ember.
De esetleg ezt úgy is el lehet képzelni, mintha egy másik állat lenne a mesélõ, s éppen ezért csak egyszerûren egy embernek nevezi meg.

Hogy hogyan álmodhattam ilyet? Gõzöm sincs. Isten és az álmok kifürkészhetetlenek. Biztos azért álmodtam, hogy írjak egy mesét ezekrõl az aranyos állatokról.
Azért nem volt olyan nagy az a mamut szerû, s Nanaku sem volt olyan kicsi. Ha a méreteket nézzük Nanaku kb. fél méter magas volt, s az anyja kb. 3-4m magas lehetett.

Egyébként lehet, hogy majd írok hozzá egy folytatást "Nanusz újabb kalandozásai", vagy valami hasonló címmel. Ki tudja, lehet, hogy a végén még egy trilógia lesz belõle...

[Pandóra]

Mondom happy end csak akkor van, ha minden elpusztul és mindenki. Amikor már senki nincs, aki harcolhatna. Sem fajtársával, sem más fajjal, de még a sorssal vagy az élettel sem. Ekkor lesz csak _igazán_ happy end. >:]

Beteg, de   kis elmélet.

[NeoOz]

Egy kezdeti írásom, elsõ verseim közül való! Remélem tetszeni fog!  


Hómezõk
Fák ágain csillog a hó,
Dermedten lóg  a pókháló,
És sétálok.
Sétálok a fehér mindenen,
Hópillék ragyognak szememen,
És élvezem.
Hallgatom talpam csikorgását,
A hó halk sikolyát
És hullását.
Ujjaimmal szántok a hóba,
Hideg kúszik a lábamba,
De én még bírom.
Hómezõ fekszik a lábam alatt,
A földrészbõl csupán egy falat,
De most az enyém.
És felrikolt a jeges szél,
Híreszteli itt a tél,
És hallgatom,
Hallgatok.

[kisvirag]

JUjj, ez jó

[Rounin]

JUjj, ez jó

Shimán... nekem még nem is mutatta a picok :/

[Damnatus]

Hallgatom talpam csikorgását,
A hó halk sikolyát

Ujjaimmal szántok a hóba,
Hideg kúszik a lábamba,

Nekem is nagyon tetszik, de szvsz: ezen a két rímpáron még lehetne picit csiszolni!
Az elsõben a "csikorgás" szó úgy helyett kéne vmi jobbat találni, a másodiknál pedig a "lábamba" helyett!

[kisvirag]

nah, kedveskéim

mielõtt rámszolnátok, hogy ezt már postoltam, igen, postoltam, de azóta különféle kritikák és vélemények hatására csiszoltam rajta.
még mindig nem érzem tökéletesnek, ezért ez vsz még mindig nem a végleges változat

gladiator

[Damnatus]

kisvirag
Szerintem jó! Melyik világban játszódik?

[kisvirag]

alkony
fejlesztés alatt állo világ, tobbek kozt én is benne vagyok gardaba
és amit majdfogtok jol játszani a táborban is az en meselesem alatt, ha akartok

[Meske]

Lehet, hogy már postoltam valamikor már, akkor szóljatok, s törlöm.
De most írogatom fel a régebbi mûveimet a honlapomra (ld. aláírásom).
S találtam köztük egy negyedik osztályban írott gúnyverset egy helyettesítõ tanárról.

Donna Tonna Háj-Báj

Donna Tonna Háj-Báj,
Ez a neve báj-báj.
Donna Tonna Háj-Báj,
Discóba-ba jár-jár.

Donna Tonna Háj-Báj
Szereti a kicsiket,
Játszik néha velük,
Donna Tonna Háj-Báj.

Donna Tonna Háj-Báj
Utálja a nagyokat,
Senki se szereti
Donna Tonna Háj-Bájt.

Donna Tonna Háj-Báj
Igazi neve a:
Nórika néni he.
Donna Tonna Háj-Báj.


(Egyébként még volt más gúnyneve is: TankAranka)

[Aephidon]

Sokat gondolkoztam, hogy ezt az irományt közzé tegyem-e vagy sem, aztán mégis úgy döntöttem, hogy megmutatom az érdeklôdôknek.

Ami a lenti linken van, az a tündérmesém(?) idôrendi vázlatának elsô része, tehát nem egy izgalmas novella, teli csavaros párbeszéddel. Néhol a fogalmazás meglehetôsen pongyola, felszínes, de van, ahol nagyon belemegy a részletekbe. De remélem, ettôl még ki lehet hámozni a lényeget. Készül a függelék, ami majd részletesen elmagyarázza, hogy mi micsoda, miért történt. Ugyanis vannak részek az irományban, amit nem akartam megmagyarázni, az valahogy megszakította volna a helyzet hangulatát. Mondanivalót ne keressetek, idézek Tolkinentôl: ,,a szerzônek nem állt szándékában ilyesmi".

Mégvalami: ez nem a teljes történetet öleli fel, hanem csak annak kb. 1/10-edét, tehát még bôven van hozzáírnivaló. Így is elég hosszú. Azonban folyamatosan írom hozzá a többit, elôbb-utóbb majd csak készen lesz, és persze közben frissíteni fogom a file-t a kész részekkel.

Fontos tudnivaló még, hogy Acrobat (Reader) kell az elolvasásához, ugyanis nem Wordben készült.

Eme ,,elôszó" után következzen a link:

A mesém idôrendi vázlata

Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

[Damnatus]

Majd elolvasom és értékelem! (a függelék mondeuk sokat dobna rajta).

[Meske]

És az én mûvemet (A bolti áldozatot), miért nem olvassa senki, legalábbis nem értékeli, pedig még mindig nagyon, naaaaaaaaaaagyon kííííváncsi vagyok, hogy mások szerint milyen lett...

[Aephidon]

Majd elolvasom és értékelem! (a függelék mondeuk sokat dobna rajta).

Oké, kíváncsian várom... ^_^

A (fontosabb) elôzmények amúgy 4966. július 8-ig tartanak. Utána indul el a mese.

[Nethiree]

...s mikor kialakult, kezedben tartod, látod csillogását, érzed, hogy ezt te alkottad... na ezt most vissza nem olvasom, mert törlöm az egészet És nem, nem kell az elmeintézetet hívni, jól vagyok

Emlékeztek még erre?
Az elsõ versre, amit Soridan/Rounin ide vésett? Tûrni
Megnyikanni sem tudok szinte, a kínt és a felrebbenõ reményt tapintani tudom, és a végén látom az arcát, a reménytõl megcsillanó szemeit.
Fáj, mert annyira kifejezõ.
Amit eddig olvastam tõle, mind a szívembe markolt.  (Igaz nem olvastam még mindent, és itt most nem a haikukról beszélek - azok is tetszenek, de másképp.)
Nem csak a vers fogott meg, amit utána írt az is a lelkembõl szól. Ez az az érzés, ami miatt rettegéssel mutatok meg bármilyen írásomat másoknak - pedig kénytelen leszek meg tenni, mert épp egy regényt írok.

Most csatlakozom a sorba hozzátok.   Még nem voltam képes elsõre ennyi verset befogadni (az egyéb írásokhoz még hozzá sem jutottam), de elolvasom majd mindet, mert eddig csupa jóhoz volt szerencsém - véletlenszerû beleolvasással.

Ezt ma írtam: nem szándékosan. Csak egy kétsoros szösszenet, még csak címe sincs - nagyon nagyon rég nem írtam verseket - ezt sem szándékosan, hanem leírtam valamit és ez született belõle:

Kényeztetésed írja fájdalmamnak, amit belül érzek
Simogatásod csillapíthatja csak, hogy belül vérzek

És akkor jöjjenek azok a verseim, amiket sok-sok éve irtam. Ezek miatt lettem ide írányítva. Igen, nem magamtól osztom meg a közzel, hanem bíztatásra.  
Eredetileg dátum is van hozzájuk, de inkább azt nem írom most ide, annyira régiek. Igaz ezekre is - mint ahogy Rounin írta -, nem kell zártosztály már túl vagyok ezen az idõszakon.

Sírvers

Élt, szenvedett harminc évig
S a boldogságot lelkébõl
Eltaposta a fájdalom.

Csak azért ezzel kezdem,hogy a legmorbidabbal legyen az élen.
A következõ, talán az elsõ volt, amit valaha versként leírtam.

Az Ûr

Ülök a semmi közepén,
Várom a megváltást,
Helyette itt a síri csend...
Csillagok
Szférák zenéje,
Tejút rendszer, és
A megváltás nem jön.
Egy mûhold halad
Útján, és érzékelem a
Jelet, mit kibocsájt;
De a megváltás
Várat magára,
Indulok a Nap felé.
Félek,
A Magány magával ránt.

Ülök a semmi közepén,
és nem jön,
A végtelenség elszédít.
Indulok a Nap felé.
Várom a megváltásomat,
De az Ûr magával ránt.
A lelkembõl talán már
Kitépték a megváltás
lehetõségét ... és utána jött az
Ûr.

Kétségtelenül formailag szabadvers, de akkoriban nem is próbáltam magamra erõltetni a rímeket és a kötött formákat.
A következõ egy újabb címnélküli szösszenet - de ez a régi idõkbõl.

Szerelmem sírját most lezárom,
Megõrzi titkom, s végleg ott marad.

Jöhet a másodiknak írt versem?   Most úgy sem tudtok tiltakozni.

Magány

Üvölteni
A magányom kínját
A világba kiáltani
Szeretném

Futni
Elszaladni a magány
Õrjítõ ürességétõl
Szeretnék

Meghalni
A depresszió magányos
Órájában - megölni magam
Szeretném

Komment: ezt azért már nem szeretném.

Távozz tõlem csendben

Ne bánts
Ne zavarj
Felébresztettél magányom
Édes csendjébõl

Ne vedd el tõlem
A magányos óráimat
Szerelmeddel
Felzaklatod depressziós énemet

Ne szólj és
Ne érints meg
Tested forrósága
Elveszi az álmaimat

Ne vedd el
A magányomat
Ne vedd el
Az álmaimat

Szerelmed fáraszt
Nincs hozzá kedvem
hogy viszont szeresselek
Ne zavard meg a világomat

Távozz tõlem csendben

Komment: itt egy másik, ami végre nem annyira depis.

Igen is, nem is

Várom, hogy jöjjön el hozzám,
Várom, hogy itt legyen nálam,
Várom, hogy lássam arcát,
Várom, hogy halljam hangját,
Megfogja két kezem,
Ölelje testemet.
Várom, hogy menjen el,
Aztán hadd felejtsem el,
Többé ne lássam szemét,
Többé ne halljam szavát,
Ne érintse kezem kezét,
Ne ölelje testem többé át.

Furcsa szerelmes versek, elismerem.   A következõ, amit most utolsónak írok ide, az késõbb dalszöveg lett, fel is került egy demora. Talán nektek is tetszik, bár hasonlít érzelem világában a többihez. (A dal miatt egyszer átlett írva, a szótagok miatt, de ez az eredeti változat.)

Menekülés
Menekülök a fény elõl
Sötétre és magányra vágyom
Elbújok a világ elõl
Csend és magány az én világom

Ha keresnek, ne árulj el,
Ne mondd meg, hogy hol vagyok
Hagyd, hogy magányos csendem
Élvezhessem zavartalanul

Mondd, hogy beteg vagyok
Mondd, hogy nem ismersz
De ne fedd fel a titkom
S te is maradj távol tõlem

Ha úgy érzem, hogy hiányzol
Majd megkereslek és
Édes órákat fogunk együtt tölteni
De addig kérlek várj még
Ha sokáig eltûnök a szemedelõl
Akkor se félts, én így boldog vagyok
Velem van Õ, a magány, a szerelem

Ennyit bemutatkozásul. Huuu lehet azért irtam ide ennyit, mert félek, szétszedtek, és többet nem merek. Azért ne kíméljetek, majd csukott szemmel olvasom.

[Nethiree]

Az elsõ amit ide szösszentenék, a kedvenc haikum
...

A második egy saját darab, szintén nem a legvidámabb, de ez van.

Orgonabokrok árnyai között...
...
... Semmi se örök!

Az ilyen emlékeket szívesen õrzöm én is, ritkán adatik az életben.
Szomorú? Mint a lírai irodalmi remekek elég nagy hányada.
Nagyon tetszik. Írj még sokat!

És egy valami, ami a hajnali olvasgatás közben született bennem:

Emlék

Séta a parton
Egy beszélgetés veled
Kavicsba rúgok.
 

[kisvirag]

/me körbeugrálja Nethireet, welcome in the club!!!!
és hümm, szééétszedni? dehogyis
ezek jók...
szinte tapintható bennük az érzelem... és egyébként is, én a nagyon jó írj még ilyet kritikuscsoporthoz tartozom, majd az ügyeletes rendeskritikusok megmondják jól ))

[Damnatus]

Csak így tovább, írogassatok! (ha lesz idõm, vizsgák után elolvasom.

[Nethiree]

/me körbeugrálja Nethireet, welcome in the club!!!!
és hümm, szééétszedni? dehogyis
ezek jók...
szinte tapintható bennük az érzelem... és egyébként is, én a nagyon jó írj még ilyet kritikuscsoporthoz tartozom, majd az ügyeletes rendeskritikusok megmondják jól ))

Köszike *szemlesüt* kisvirag.
Hát-hát-hát. Miután ezeket feltettem ide teljesen használhatatlanul eldobandónak ítéltem a többit abból a korszakomból, amikor ezek születtek - de az a minimum, hogy átírandók itt-ott.
De annyira azért no-panic nem vagyok irigy. Szóval lesz még itt vers a tollamból. Már csak azért is *szemlesüt- irul-pirul*, mert reggeli magányomban a verseitek megihlettek, és írtam néhány ilyen 5-7-5 szótagos játékot a gondolataimmal. Igaz ezekben nincs akkora érzelem, mint ami kisviragnak tetszett. Majd lesz olyan is.
Elõtte azért olvasás eredményeként a vélemények:
Angel: Két év ---> igen, igen, tecc, miért nincs tõled több?
Reggie Gordon: Elõkardom --> tipikus. Szerepjáték hajnalban. Az elsõ sor már nekem is elhagyta ajkaimat hajnaltájt, álmosan, az utolsó enemy megpillantván.
Ramiz: Elkésett üzenet -->Teccik, sejtek csak valamit, de én sem értem. A saját álmaid jelképeire, neked kell jelentést találnod.

Fogok még írni véleményeket, de most itt álljon néhány újabb agyszüleményem - a ma reggeliek.

Régi ház

Repkény a falon
Ablak alatt borostyán
Pergõ vakolat

Tudattalan

Illanó álmok
Megfogalmazhatatlan
Vonzódásaim

Házasság

Meredten nézlek
Még mindig te vagy velem
Idõnk csak pereg

Változás

Valami új jön
Valami egész más lesz
Én itt maradok

Park

Sustorgás éjjel
Csiripelés hajnalban
Zsibongás nappal

Szertartás

Tûz, lángok, pernye
Halotti máglyarakás
Egy élet elmúlt

Õsök

Kihalt temetõ
A sírok közt sétálok
Virágot hoztam

Sorsom

Megadom magam
Testestõl és lelkestõl
Sodródom tovább

Fájdalom

Bánatom folyam
Mely egyre jobban duzzad
Az élet csalt meg