Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Próféta]

Neil Gaiman: Óceán az út végén

Tetszett. Rövid és üdítő.

[frozenstein]

Orson Scott Card: Végjáték
Egész jó volt, leginkább a végén a fordulatok tetszettek. Az utolsó előtti fejezetben lévőnél[spoiler]játék=valóság[/spoiler]azt hittem véglegesen le lesz zárva a sztori, de aztán sikerült megint meglepnie, és a[spoiler]holtak szószólója[/spoiler]után olyan érzésem volt, hogy folytatható ez a nyitott vég, de lehet, hogy unalmas rókabőr lesz.

Wikipédia szerint a sorozatban van vagy 20 könyv, ezekből érdemes még valamit elolvasni?

A héten meg kéne néznem a filmet is.

[Cloud]

Hja ezen agyalok én is hogy a következő könyvet érdemes-e elkezdeni.

[Próféta]

A First Meetings novelláskötetet olvastam, de az szvsz felejthető (persze legalább megmagyarázza, honnan van Ender sértődékeny fülbevalója). A Speaker for the Dead nem rossz könyv, csak jóformán nulla köze van az elsőhöz. Annyira meg nem volt jó, hogy rávegyen a folytatásra, egyelőre legalábbis.

(A Holtak szószólója élménybeszámolóm linkelve)
+ Ender's Shadow

Hja ezen agyalok én is hogy a következő könyvet érdemes-e elkezdeni.

tl;dr nem.
Olvass mást, csomó jó könyv van!

[kikuchiyo]

Mark Lawrence: Tövisek királya és Tövisek császára

Az első könyvön fanyalogtam pár bekezdéssel feljebb, de azért csak elolvastam a folytatásokat.
Ezek már jobbak voltak: talán a középső rész tetszett legjobban a három közül.

Az elsőre igen ellenszenves és egyoldalú főszereplő fokozatosan emberivé, majdhogynem kedvelhetővé válik, ahogy megismerjük a cselekedeteinek a mozgatórugóit, és ezzel párhuzamosan a világot is, amelyben az egész történet játszódik. Nem mellesleg ezzel bizonyos, az első kötetben elvarratlan szálnak vagy az író által feldobott magas labdának tűnő kérdések [spoiler](pl. "dehát hogyhogy a lőfegyverekről elfeledkeztek és 1000 év alatt sem fedezték fel őket újra?")[/spoiler] is megnyugtató választ kapnak.

Mindkét kötet az elsőhöz hasonló módon két idősíkban játszódik, az egyik a "jelen", egy-egy nagy jelentőségű és intenzív esemény óráról órára történő leírása (hogyan győz le hősünk 25000 embert nyolcszázzal, illetve hogyan választják császárrá), a másik pedig négy ill. öt évvel a jelen előtt, egyfajta zarándokút leírása.

Érdekes volt a második részben az, ahogy a szerző a gyenge írók szokásos eszközét, hogy a szereplőik elfelejtkeznek bizonyos eseményekről, összefüggésekről, hogy aztán a cselekmény megfelelő pontján eszükbe jusson, cselesen kiforgatja és a történet kulcsává teszi.

Az pedig szimpatikus, hogy egyes írókkal szemben előre megírta mindhárom részt és rövid közökkel ki is adta őket, így nem kell várni a befejezésre, továbbá volt mersze egyértelműen, véglegesen lezárni a történetet három rész után.

[Nakedape]

Az elátkozott tűz és jég királyainak dala

azaz Elátkozott királyok versus Tűz és Jég dala

Maurice Druon elátkozott királyok sorozatát elkezdték újra kiadni és  a reklám szerint ez "az eredeti trónok harca" ráadásul elvileg George R.R. Martin saját szavaival élve [spoiler][/spoiler]

amiről eszembe jutott, hogy én ezt régen olvastam és tán kedveltem is, ezért megvettem és megnézhetjük az előnyeit és hátrányait a a tűz jég dalához képest.

végül is a megvétel lehet az első előny, mert báj az új kiadás az 3000 huf kb, de az első 6 kötetet egyben 1480 forintért meg  tudtam  venni és a hetedik is 1900-ért megszerezhető volt. Hátrány lehet, hogy míg  RR-t lehet eredeti nyelven is olvasni, franciául Duoronra esélyem sincs

Végül is viszont nem hazudott a reklám, valóban nagyon hasonló, lovagos politikus összeesküvős sőt még a mágia is majdnem hasonló  fontosságú, bár az elátkozott királyokban kevésbé  van biztosra vehetően, de azért trónok sorozatban is inkább az intrikán és a fegyvereken múlt eddig jobban a dolog (- sárkányok persze)

További nagy előnye, hogy nincs eddig, azaz meg lehet venni az összes kötetet, bár nincs katartikus lezárás, illetve a 7ik az teljesen különálló, más típusú, persze az majd George hetedik kötetére is igaz lehet

Előnyének érzem, hogy valós történelmi háttérben játszódik, azaz a valós történelemről segít megosztani információkat, persze aki nagyon penge a középkori francia történelemben, annak a szereplők meglepő halálai kevésbé lehetnek meglepők..

Mert  akár meglepő kegyetlen halálok, ellenérdekek, háborúk és szex szerepel benne, mondjuk a csaták  talán rövidebben megírva, de például a kínzások kivégzések azért részletesen is leírtak. Nincsenek szereplős fejezetek külön, de igenis több karakteren keresztül is szemlélhetjük az eseményeket. Kivéve az utolsó részt, amely egyetlen ember visszaemlékezése.

A karakterek itt is ritkán feketék vagy fehérek és zajlik a folyamatos hatalmi harc, aki nem nemes az senki, kivéve ha gazdag, és gazdag nem nemesek kölcsönöznek a nemeseknek, és az egyház is külön hatalmi ágens.

A Francia könyv hátránya, hogy se sárkány se Tyrion illetve ha george RR martin hajlandó valami kerek egésszé lezárni a sztorit az is mellette fog szólni. akik régen olvastak egész jól jártak, mert az első 6 könyv 1955 és 1960 között jelent meg, a hetedik mondjuk 1977-ben jelent meg, és eléggé különböző ,de ezzel a 22 évvel is ugye beelőz

van kimagasló lovag, boszorkányság, templomosok átka, béna király, vitatott trónöröklés, mérgezett király, problémás lakoma de nincs sárkány és rövidebbek a hajózások

[Cloud]

TUdnátok ajánlani valami pörgős akció scifit az elmúlt 2-3 évből?

[Próféta]

Könyvben? Old Man's War.
Eredetileg 2005-ös, de a magyar kiadás (Vének háborúja) 2012-ben jelent meg, szóval az "elmúlt 2-3 évbe" kis hunyorgással befér.

[Cloud]

Betárazva köszi. Meg mellé ez is:

Jack McDevitt: The Engines of God

[Cloud]

Könyvben? Old Man's War.
Eredetileg 2005-ös, de a magyar kiadás (Vének háborúja) 2012-ben jelent meg, szóval az "elmúlt 2-3 évbe" kis hunyorgással befér.

Na letoltam, szerintem egész jó volt, csak brutál rövid, és hirtelen lett vége. Most olvasom majd a két folytatást, meglátom mennyit tesz hozzá pluszban.

Újabb keresés. Létezik valamilyen scifi ami mondjuk több ezer éven át játszódik?

[Selmo]

Alapítvány, meg a Dűne sorozat utolsó könyvei is jelentőseket ugranak.

[Próféta]

Újabb keresés. Létezik valamilyen scifi ami mondjuk több ezer éven át játszódik?

Ehhez gyomor kell, mert nagyon hard scifi, de olyan.
Asimovtól az End of Eternity is több ezer évet érint, de másként, mint gondolnád.

Plusz amiket Selmo írt. Meg az Ender folytatások, de azokról a múltkor is inkább lebeszéltelek.

BTW a 2001 Űrodüsszeia film híres a mozgóképtörténelem egyik legnagyobb időt átugró vágásáról

[Cloud]

Letoltam a "Vének Háborúja" könyvet meg a két folytatást. De kurva jók voltak. 

Meg közben betoltam egy The Mazre Runners-t is, ha már jön a film. Ez is jó volt, de ahogy látom a 3 folytatás, már csak angolul érhető el. Az meg most nem poén nekem.

[kelvor]

Most olvasom a Dresden aktákat és nagyon hangulatos könyvsorozat. Harry Blackstone Copperfield Dresden hivatásos chicagoi varázsló, aki nem mellesleg magánnyomozó is, kalandait mutatja be tündérek, vérfarkasok, zombik, vámpírok, gonosz varázslók, szellemek, démonok és még sok egyéb más lény társaságában. Egyszerű és nagyszerű urban fantasy olvasmány némi humorral fűszerezve. Eddig 14 kötete jött ki összesen.

Mikor utoljára nézegettem az első könyv jelent meg magyarul. Azóta kiadták a többit is?

[kikuchiyo]

Timur Vermes: Nézd, ki van itt (Er ist wieder da)

Hasfalrepesztően vicces, fekete szatíra arról, hogy Adolf Hitler magához tér egy elhagyott berlini telken, a jelenkor Németországában, és ahogy szembesül a tarthatatlan helyzettel (a török elfoglalta a ruhatisztítókat, nő a kancellár és háború helyett az ország az EU tagja), megfogadja, hogy rendet tesz. A dolog ott siklik ki, hogy mindenki imitátornak hiszi - de ha azt rendelte neki a sors, hogy a hatalomhoz vezető út egy tévés viccműsoron keresztül vezet, hát ezt is vállalja.

A könyv fő humorforrása az, ahogy Hitler a rá jellemző megingathatlan világnézetéből kiindulva félreért mindent - ugyanakkor karizmatikus figura is, aki már-már ijesztően könnyen maga mögé tudja állítani az embereket.
Rajta kívül mindenki azt hiszi, hogy egy kivételesen ügyes, hiteles imitátor, aki a náci eszmék paródiája mögött ügyes és kifinomult társadalomkritikát fogalmaz meg, miközben Hitler teljesen komolyan gondolja. Paradox módon a szerző ezzel épp azt valósítja meg, amit amit a mellékszereplők gondolnak

Jó könyv, jól szórakoztam rajta.

China Miéville: Konzulváros

Távoli jövő, távoli bolygó. A bennszülött idegenek két beszélőszervvel rendelkeznek, amelyet egyszerre használnak, és ennek megfelelően az emberek közül csak az erre a feladatra külön képzett ill. tenyésztett ikerpárok, a konzulok tudnak velük kommunikálni. A törékeny egyensúlyt az borítja fel, amikor a félreeső, de a bennszülöttek biotechnológiája miatt értékes bolygóra a gyarmatosító hatalom egy új konzul-párt küld: két különböző idegen, semmi közük egymáshoz, mégis képesek beszélni a Nyelvet.

Érdekes, elgondolkodtató könyv, de néha kicsit nehéz olvasni, mert a szerző minden bevezetés és magyarázat nélkül keveri a szövegbe a jövőbeli emberi és idegen technológia kifejezéseit. Érdemes kiemelni, hogy a magyar fordítás kitűnő, erőfeszítés nélkül, ügyesen, kreatív szóalkotásokkal ülteti át a nehéz szöveget.

Italo Calvino: Komikozmosz (régebben Kozmikomédia címen is kiadták)

Novellafüzér, amelyet még boldogult egyetemista koromban a Filozófia a sci-fikben c. választható kurzuson a sci-fi szűken vett definíciójának illusztrációjaként hoztak fel: a szerző vesz egy tudományos tételt, gondolatot, vagy feltesz egy "mi lenne ha?" kérdést, aztán megpróbál válaszolni rá.

Ezek a novellák erre a sémára illeszkednek: általában egy idézettel kezdődnek arról, hogy a világ az ősrobbanással kezdődött, vagy hogy a szárazföldi élőlények elődei a tengerből másztak ki, aztán megszólal a mesélő, az öreg Qwfwq, és előad egy képtelen történetet arról, hogy "hát persze, hogy ne emlékeznék, milyen volt az, amikor még minden, én, a szomszédaim és még a ruhaszárító kötél mindkét vége is egy pontban volt".

A színvonal sajnos változó: némelyik történet zseniális, Lemhez mérhető színvonalú, némelyik viszont nehézkes és túlkombinált.

[kikuchiyo]

Jack McDevitt: The Engines of God (1994)
Izgalmas futurisztikus scifi. Nincsen benne űrháború, nincs benne gonosz bácsi. Mégis képes adrenalinban gazdag szituációk és szakálltépő akciójelenetek láncolatát felvonultatni. Kikről szólhat hát, ha nincsenek benne katonák? Csak űrrégészekről, akik a szorosabb helyzetekben is inkább Schliemannok ill. Champollionok, mint Indiana Jonesok, és akik távoli bolygókon rég letűnt idegen civilizációk romjai közt turkálva kutatnak olyan nyomok után, amelyekben ilyen vagy olyan módon magára ismerhet a nagy krízis küszöbén álló emberiség. Nagyon élveztem, szinte letehetetlen volt.

Tényleg érdekes meg izgalmas volt. Az az alaptézise, hogy az idegen civilizációk elegendően hasonlók (voltak) hozzánk ahhoz, hogy a földi régészek a maguk módszereivel érdemben hozzá tudnak járulni a megismerésükhöz, így az elegánsan elő-handvawelt fénynél gyorsabb utazás felfedezése után rögtön hozzá is kezdtek a kutatáshoz. Sok nép városait s eszejárását kitanulták, csakhogy nem tarthatták meg, akárhogy akarták (mármint az idegen bolygót a maga műkincseivel), mert az ellenszenves hatóság éppen a fejükre készül terraformálni azt. Vannak még továbbá elromló űrhajók és összecsapások a helyi faunával is a könyvben.

Az író fiktív újságcikkekkel és hasonlókkal ügyesen csepegteti az utalásokat arra, hogy a jövőbeli Földön nem annyira rózsás a helyzet, ez és a látható szenvedély és hozzáértés is, amivel a régészetről ír.

Az már kevésbé tetszett, ahogy a szereplőket és interakcióikat bemutatta: néhol egészen béna, Readers Digest-szintűek voltak ezek a részek.

[frozenstein]

Christopher Paolini: Örökség tetralógia
Érdekes volt Game of Thrones után egy tinédzser által írt high-fantasy-t olvasni. A gyerekes stílusra mondjuk szerintem rájátszott a magyar fordítás, olyan szavakat lehetett benne találni mint pl: 'fityisz' vagy 'hűbelebalázs' . Viszont a vége tetszett, a főgonoszt kb 150 oldallal az utolsó könyv vége előtt legyakták, és utána kaptunk rendes lezárást.

Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland
Kicsit fárasztónak éreztem, de maga a lezárás tetszett. Először azt hittem Murakami stílusa mégsem jön be nekem (csak a Kafkát olvastam néhány éve és aztán beszereztem ez összes magyarul megjelent regényét), de most olvasom a Világvége és a keményre főtt csodaország-ot, és ez kifejezetten tetszik.

[Acchan]

China Miéville: Konzulváros

(...) néha kicsit nehéz olvasni, mert a szerző minden bevezetés és magyarázat nélkül keveri a szövegbe a jövőbeli emberi és idegen technológia kifejezéseit. (...)

Ennek fényében nem bánom, hogy ehelyett a Kraken c. könyvével leptem meg anyukámat. Elég nyitott és haladó szemléletű, de a sci-fire ennyire azért nem fogékony (még).

Más:
Tegnap volt egy Dick-i pillanatom. Lapozgattam egy könyvesboltról szóló könyvet, és éppen megjegyeztem, milyen jó illata van, mire pont "A könyvek illata" c. fejezethez értem.

[noriko]

- Lowry: The Giver

Ezt nem ismertem. Jó?

Akkor a válasz, kissé megkésve...

Jó!

Felreppent a hír, hogy filmet készítenek Lois Lowry: The Giver c. regényéből, és ez újból eszembe juttatta a könyvet, és hogy el kéne olvasni. Praise the power of Kindle, a gondolat megfogalmazódásától számított pár percen belül már kezdhettem is az olvasást. Egy elsőre utópiának tűnő világban járunk, ahol a magas fokú szabályozottságnak köszönhetően mindenki elégedetten, heves érzelmek nélkül éli le eseménytelen életét a Közösségben. Az újgyermekek egy év után nevet kapnak és kiadják őket egy gondosan összeállított kiválasztott család egységnek. A család egység apa, anya, 1 lány gyerek és 1 fiú gyerek összetételű. A gyerekek minden év decemberében új korcsoportba lépnek, és a nagy év végi ceremónia során kapnak a megfelelő korcsoporthoz illő ruhát, használati tárgyat. A 12. évbe lépők megkapják a gondosan kiválasztott leendő hivatásukat és onnantól arra készülnek, és öregkorukig azt csinálják, amíg be nem kerülnek az Öregek Házába. A történet főszereplője a 11. korcsoportban járó Jonas, aki izgatottan várja, hogy mi lesz jövőbeli hivatása a Közösségben.

A könyv világa érdekes, jól be van mutatva a szerkezete. Ugyan történelmi és tudományos magyarázatokba nem bocsátkozik az írónő, de így szerintem könnyebb is elfogadni, hogy egyszerűen így van és kész, nem gabalyodik önellentmondásokba, logikai csapdákba (vagy ha igen, nekem nem tűnt fel).

Egyetlen bajom a végével van. Szerintem túl gyorsan össze lett csapva, nem lett jól felvezetve és emiatt itt már előjönnek azok a bizonyos logikai bukfencek amik számomra zavaróak.
[spoiler]A gondosan kiválasztott Jonas még csak egy éve Befogadó, és máris sikerül rávennie az Átadót, arra, hogy döntsék meg a disztópiát, fordítsák fel a Közösség életét, amit feltehetően év századokig nem tett meg előttük egyik Átadó-Befogadó páros sem. Ha olyan nagyon bölcsek lesznek az emlékektől, hogyhogy nem merült fel bennük ez a nagy megoldás hamarabb?? Vagy legalább valamiféle ellenállás...bármi...hogy lehet a Befogadó a fő konzultáns a Közösségben, ha ennyire látja annak hiányosságait? Hogyhogy nem őrül bele? Hogyhogy képes volt eddig működni ez a Befogadó-rendszer? Nem meggyőző. A legvége már nem zavart, pont kellett is a betekintés kicsit a külvilágba, hogy jobban érezzük a Közösség elszigeteltségét. [/spoiler]

Értékeltem, hogy az írónő homályosan zárta le a végét a történetnek. Úgy éreztem, előnye volt a könyvnek, hogy többféle képpen lehetett értelmezni a végét. Kár, hogy mégsem, mert mint utólag megtudtam, utána készült még három kötetnyi folytatás. Azokkal szerintem mindenképp veszít valamennyit kötelező olvasmány értékéből. Főleg, hogy a 4. könyv vége kifejezetten gyenge lett. Na de arról majd egy másik hozzászólásban.

The Giver: 7/10

szeretem a disztópiákról szóló könyveket. kérek még!

[kikuchiyo]

John Scalzi: Old Man's War (2005)
Űrgyalogságos űrháború-ponyva. Jó. Könnyed is, izgalmas is, és vannak érdekes sci-fi gondolatok benne.

Érdekesen indult (azzal, hogy a távoli jövőben a galaxist gyarmatosító űrhadsereg a Földről soroz katonákat, de nem ám fiatalokat, hanem kizárólag öregeket, azok 75. születésnapja után), ez a része finom humorral és iróniával íródott, továbbá érdekesen közelíti meg azt a kérdést, hogy mi lehet a Föld szerepe egy csillagközi birodalomban (hint: nem feltétlenül központi, egyeduralkodó).

De aztán hamar leülepszik a könyv és egy eléggé szabványos űrgárdistás hentelés lesz belőle. A galaxis ugyanis tele van idegen értelmes fajokkal, akik mind ugyanazokra az erőforrásokra áhítoznak, és az egyetlen megoldás, ha a földi szuperkatonák folyamatosan harcolnak ellenük.

Nem volt rossz, de a nagyobb része bejáratott panelekre épül, pár felcsillanó humánusabb vagy önreflexív momentumon kívül alig több az egymást követő katonai akciók kimért leírásánál.

[frozenstein]

Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország
Tetszett! Mondjuk jobban érdekelt a keményre főtt csodaország története, de érdekes volt a kettő kapcsolata, bár pár fejezet után már lehetett tudni. A végére örültem volna valami konkrétabb lezárásnak mindkét történet szálon, de így is nagyon jó volt.

[noriko]

Lois Lowry: Son
Mivel tetszett a Giver, gondoltam, olvasok még az írónőtől valamit. Gondosabb utánajárás nélkül ezt találtam. Aztán kiderült, a már korábban említett folytatásos dolog, és hogy a Son az utolsó, zárórésze a történetnek. Ettől függetlenül önállóan is megállja a helyét abból a szempontból, hogy abszolút nem hiányzik elé az előző három könyv, érthető azok nélkül is. (A két középsőt nem is olvastam.) Szépirodalmi szempontból viszont már nem állja meg a helyét, a vége nagyon nagyon gyenge és összedobott lett.
Sajnos, mert egyébként az eleje a történetnek szerintem nagyon jól meg van írva, érdekes, olvastatja magát.
A könyv három részre van osztva, Before, Between, Beyond megnevezéssel. A Before visszavisz minket a Giver-ben megismert utópiába, sőt, a történet párhuzamosan halad annak cselekményfonalával és a közösség egy másik szereplőjével ismertet meg minket, aki Claire, a Szülőanya-hivatáscsoportból.
Nekem az egész Before szakasz tetszett, a Between-ben már voltak zavaróbb dolgok és kissé vontatott volt, a Beyond-ról meg inkább tudni sem akarok.
[spoiler=Between]Claire partra vetődik egy nagy sziklával körbevett, mindentől elzárt, nagyon egyszerű, önfenntartó halászközösségben, elveszti emlékezetét, aztán visszanyeri és elkezd testépíteni, hogy meg tudja mászni a Falat és kijusson onnan. Aztán megmássza a Falat és csereügyletbe bonyolódik egy titokzatos karakterrel. Megismerünk közben egy csomó felesleges szereplőt, egy felesleges szerelmi szálat, és részletes betekintést nyerünk Claire edzéstervébe.[/spoiler]
[spoiler=Beyond]A megvénült Claire évek óta messziről nézi fiát, Gabe-et, aki elég jellemtelen és butácska karakter lett. Gabe hosszú időt tölt hajóépítéssel, amit aztán félkész állapotban visz vízre és el is süllyeszt... Claire érzi, hogy közel a végelgyengülés, ezért gyorsan elmesél mindent Jonas-nak, aki elmeséli Gabe-nek, aki először nem hiszi el, aztán meggyőzi a tanára egy szintén hihetetlen és szintén alá nem támasztható sztorival... Aztán hirtelen Gabe kitalálja hogy leszámol a Gonosszal, aki simán legyőzhető ha az orra alá dörgölik, hogy boldogok, akikről azt hitte, hogy tönkretette őket (amit amúgy nyilván tud magától is, hiszen elvileg mindent lát és mindenről tud...)   [/spoiler]

Before 7/10
Between 5/10
Beyond 2/10

[Ramiz]

Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország
Tetszett! Mondjuk jobban érdekelt a keményre főtt csodaország története, de érdekes volt a kettő kapcsolata, bár pár fejezet után már lehetett tudni. A végére örültem volna valami konkrétabb lezárásnak mindkét történet szálon, de így is nagyon jó volt.

Emiatt szerettem meg Harukit, de a Szputnyik laposabb volt, most meg a Kafkát olvasom, és egyáltalán nem ragadott magával.

[frozenstein]

Murakami Haruki: Norvég erdő
Ez kicsit más volt az előzőekhez képest: a szereplőknek megtudjuk az igazi nevét (wtf?), és nincs benne semmi természetfölötti, bár a halál központi téma. A vége elég kétértelmű/nyitott:[spoiler]Nem tudjuk meg mi lett a Midori-s szállal: fölhívnia sikerül, de nem tud válaszolni, amikor a lány rákérdez hol van. [/spoiler]

[kikuchiyo]

John Wyndham: Chocky

Kisregény arról, hogy egy idegen értelem egy földi - pontosabban hangsúlyozottan angol, középosztálybeli család kisfiát szállja meg azért, hogy elősegítse az emberiség fejlődését. Eleinte az apa, a regény narrátora csak annyit vesz észre, hogy a gyerek önmagával beszélget és furcsákat kérdez, aztán jönnek az egyre furcsább jelek (váratlan tehetségről árulkodó rajzok, úszni tudás a semmiből), végül Chocky, az idegen értelem maga is megszólal és elmagyarázza az indítékait.

A könyv a témának érdekes, érzékeny, de a terjedelem miatt nem túl alapos kifejtését adja, a pontos kor- és társadalomrajz miatt érdemes inkább elolvasni. A szerző alapműveihez (Day of the Triffids, Chrysalids) azért nem ér fel.

James Ellroy: Black Dahlia
Kemény, hideg, sötét és mocskos bűn-könyv egy megtörtént, nagy port kavaró gyilkosság alapján. Az események és mellékszereplők egy része valós, de a két főszereplő és a gyilkosság megoldása már fiktív. Végigolvasni olyan, mint végigcsinálni egy 10 menetes nehézsúlyú boxmérkőzést (illő a hasonlat, ha már a főszereplője boxolóból lett rendőr), és miután a végén a földre kerülsz, a könyv fejbe rúg még néhányszor a tisztesség kedvéért. Ehhez képest a Dexter és hasonlók vidám, romantikus blődlinek tűnnek: minden hazugságra épül, mindent átitat a romlás és sötétség, és mindenki korrupt - akinek az ártatlanságában leginkább bízol, az bukik a legnagyobbat.
Nehéz volt olvasni az autentikus(nak tűnő) 40-es évekbeli rendőrszleng miatt, na meg hát azért is, hogy amikor már azt hittem, hogy nem lehet tovább fokozni, hogy a szereplők már nem süllyedhetnek lejjebb, akkor a könyv még tovább csavarta. A végére már kicsit túlzásba is esett. Az is zavart, hogy bizonyos fordulatokat nehezen tudtam elhinni.
[spoiler][spoiler=tényleg az]Érintetlen gyilkossági helyszín vérrel és ujjlenyomatokkal, két év után? [/spoiler][/spoiler]

[Isley]

Sziasztok! Ide még nem írtam korábban.

Ezzel a regénnyel most végeztem és ajánlom mindenki figyelmébe.

Orson Scott Card: A holtak szószólója

A Holtak szószólója a Végjátékhoz hasonlóképp rendkívül jól felépített, izgalmas regény, méltó folytatása a legendás sci-fi klasszikusnak, és ami külön jó: önálló regényként is megállja a helyét.

A magyar kiadás elején található előszóban Card ki is fejti, hogy számára A Holtak szószólója volt az eredeti mű és ez látszik is rajta. Míg a Végjáték egy akciódús regény űrcsatával és magvas tartalommal, ebben a regényben inkább arra esik a hangsúly, hogy tudna-e együtt élni az emberiség egy idegen fajjal. Miképp is idegenek ezek a fajok? Varelsek, vagyis olyan idegenek, akik olyan módon különbözőek és veszélyesek, hogy már a puszta létük fenyegetést jelent az emberiség számára? Vagy ramanok, tehát olyanok, akikkel az emberiség akár együtt is élhetne, és válhatna jobbá, erősebbé és gazdagabbá? És vajon a hangyok és a malackák varelsék vagy ramanok? Úgy hiszem, ez a regény központi kérdése. Emellett még számos dolog teszi igazán nagyszerű regénnyé A Holtak szószólóját. Card gyönyörű világokat teremtett benne, Trondheim fagyos világa és Lusitania kietlen világának is megvan a maga bája, s utóbbi kidolgozottsága páratlan. Card minden részletre odafigyel, a xenobiológusok és a xenológusok részletesen magyarázzák a fajok kialakulását, egy pusztító kór hatását Lusitania flórájára és faunájára, az őshonos intelligens faj, a malackák leírása és ábrázolása olyan szemléletesre sikeredett, hogy számomra eddig ők a legjobbra sikeredett idegen lények, amelyekről valaha olvastam. Teljesen mértékben idegenszerűek, de olyan részletekbe menően mutatja be őket Card, hogy teljes mértékben megismerhetőekké váltak. Élmény volt róluk olvasni.

A Holtak szószólójában szokatlanul sok, részletesen kidolgozott karakter kapott helyet. Szerintem a regény egyik fő erénye, hogy ezeket a karaktereket olyan tulajdonságokkal tudta a szerző felruházni, kellően ügyelt arra is, hogy az egymással való beszélgetéseikben ezek a karakterek minden esetben jól felismerhetőek legyenek, hogy egyetlen alkalommal sem kevertem össze őket (Novinha gyerekeire gondolok itt első sorban) vagy tartottam feleslegesnek bármelyiküket is. Mindegyikőjüknek megvolt a maga szerepe és remekül bizonyította a szerző ezzel is képességét a komplex jellemábrázolásra akár sok karakter esetén is.

A sztoriról magáról nem is írok inkább, ugyanis ez a regény egyszerűen túl sok mindenről szól. S bár én kiemeltem fent egy témát, ami szerintem a központi, ezenkívül számos fontos dologról szól ez a regény. Ender és Novinha története, Pipo, Libo és Miro kitartó munkája, Ela zseniális következtetései vagy Marcos életének igaz története mind-mind nagyon érdekesek és gondolatébresztőek.

Számomra a legérdekesebb a regényben azonban kétségtelenül az volt, hogy Ender szerint miképp kellene egy idegen fajjal az emberiségnek bánnia. Törekednünk kell a megértésre, arra, hogy együtt élhessünk és együtt válhassunk naggyá? Meg kellene bíznunk egy idegen fajban, ha bizonyította, hogy méltó a bizalmunkra? Egyáltalán bizonyíthatja ezt valaha is, ha idegen? Idegen-e (varelse) még, ha bizonyította? És képesek lehetünk-e ezt felismerni valaha? Ebből a szempontból a fő kérdésben van némi átfedés Heinlein Csillagközi invázió c. regénye és Card e regénye között. Ez a kérdéskör szerintem az egyik legizgalmasabb kérdés, Ender pedig olyan válaszokat ad ebben a történetben rá, hogy egy élmény volt olvasni A Holtak szószólóját.

[frozenstein]

Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc
A Birkakergető nagy kaland folytatása, ugyanaz a főszereplő néhány évvel később. Tetszett, érdekes volt, hogy a főszereplőn kívül elég sok, karakter polgári nevét is megtudtuk. Természetfeletti elemekben sincs hiány, viszont a vége itt is kétértelműen lóg a levegőben. Meglepett, hogy a krimi szál megoldatlanul maradt.

Viszont a fordítással volt néhány gondom:
-A japán nevek magyar átírása kicsit zavaró, a Hepburn-féle angolt szoktam meg, de azért elviselhető.
-Kifejezetten idegesített, hogy a japán iskolarendszer elmagyarázása nélkül, átváltották a magyarra az évfolyamokat, én meg válthattam magamban vissza.
-Volt egy ilyen kifejezés (vagy vmi hasonló): "a többnapos májusi szabadnap" --2sec gondolkodás-->Golden Week.
-Meg a legidegesítőbb az volt, hogy a 13 éves lány neve a magyar fordításban 'Hófehér' . Ez ugye Yuki akart lenni, hagyhatták volna eredetiben, és egy fél tagmondatban elmagyarázzák, hogy azt jelenti hó.

[Próféta]

Szimpatikusnak tűnik: Augie and the Green Knight

Az SMBC webcomic szerzője van mögötte.

[NLZ]

Szimpatikusnak tűnik: Augie and the Green Knight

Az SMBC webcomic szerzője van mögötte.

Rohadt postaköltség.

[noriko]

Ray Bradbury: Fahrenheit 451
A jövőbeli Amerikában járunk, ahol a tűzoltók nem tüzet oltanak, hanem könyveket égetnek (hmm...most kíváncsi lettem, hogy fordították magyarul, mert a firemen oké, hogy kétértelmű lehet, de a tűzoltó egyértelműen olt és nem gyújt), ugyanis tilos könyveket olvasni és birtokolni. Ez a főszereplőnk, Montag foglalkozása is, és bizonyos külső hatások azt eredményezik, hogy kezdi megkérdőjelezni ezt a rendszert.

Érdekes az alapötlet és érdekes a futurisztikus Amerika is. Tetszett, hogy Bradbury nem írt körül mindent pontosan, hanem csak vázolta a világát és a környezetet, így sok részletet a képzeletünkre bízott. Azonban volt pár olyan dolog is, ami nekem annyira nem tetszett. [spoiler]Clarisse karaktere túl felszínes volt és megfoghatatlan, és végül úgy felszivárgott, mint ahogy jött. Nem jött át Montag főnökének a karaktere sem annyira. Idegesítően sokat idézgetett, ami nyilván az olvasókat célozta, mivel Montag úgysem tudhatta, hogy idéz és hogy miből. Faber karaktere sem vezetett sehova. A lehallgató készüléke meg még kevésbé. Nem tűnt fel, hogy bármit hozzátett volna pl. a Beatty-Montag konfrontációhoz, azon kívül, hogy hümmögött neki a fülébe. Az üldözéses rész izgi volt és jól meg volt írva, viszont eléggé elütött a könyv többi részétől. Az ebook utóirataiból megtudtam, hogy a regény úgy keletkezett, hogy Bradbury elkezdte toldani, bővítgetni a novelláját. Valahogy az volt az érzésem, hogy nem tudott jól összerakott és átgondolt regényt kerekíteni belőle. [/spoiler]

Más regényt nem olvastam még Ray Bradbury-től, viszont olvastam pár novelláját, amik nagyon tetszettek (The Whole Town's Sleeping, The Rocket, Season of Disbelief, And the Rock Cried Out). Ezek alapján eddig azt a következtetést vontam le, hogy short story-ban sokkal jobb mint regényben. A Fahrenheit 451 szerintem overrated, de Bradbury a novellái alapján tényleg jó.