Filmek (minden, ami nem japán)

Started by Flaser, 2004-09-15, 11:18:12

Previous topic - Next topic

Solid Snake

Quote from: Ramiz on 2007-06-01, 09:00:06
A légy (r.: David Cronenberg, fsz.: Jeff Goldblum)

Bár vannak benne eléggé gusztustalan jelenetek, én valahogy mégis inkább egy elvontabb sci-fi-nek nézem. Rettegni igazán szólva nem lehet tőle, az én szememben a Légy egy "Hulk-szerű, genetikai szempontból megbetegedett" szuperhős, aki a képességeit nem tudja kordában tartani és idővel veszélyt jelent önmagára és a környezetére.

Mindenesetre élvezetes alkotás.  :jee:

Ramiz

Hellraiser 2. - Hellbound

Ez a film egy nagy csalódás volt. Az első részben ki volt találva rendesen a történet, kevés felesleges rész volt benne, a cenobiték passzívak és ijesztőek voltak, egyedül a legvégén kezdett kicsit lanyhulni a film az üldözéses jelenettel. A második rész erről a lanyha tempóról indul, történet alig van, inkább csak a cselekmény csapong néhány kitűzött történeti pont között. A pokol egy fantasy-filmbe illő kihalt, épületekkel zsúfolt város-szerűségből és labirintusokból áll, amiben a két főhősnő fel-alá rohangál, egyre komikusabb hatást nyújtva. Az első részben még érdekes halálból visszajövős-húsgyűjtős dolgot megint beletették, de már teljesen unalmas az egész. Az, hogy ki miért kinek a poklába kerül, vagy hogy mindegyik "personal hell" valójában egy-e, valamint hogy mi az a furcsa lebegő bálvány és mi alapján dönti el, hogy kivel mi történjen (az orvos-cenobite), az nem igazán derül ki. Legalább jó sok vér van benne, mondhatnánk cinikusan, de hát az első rész sem attól volt jó, hanem a nyomasztó, beteg hangulattól, amit annyira túlhajszoltak a második részre, hogy inkább vicces lett. Az állandó piros és kék megvilágítás is elég zavaró, állandóan tekergettem a tévén a színerőt, hogy normális arányokat nyerjek. Egy-két jó ötlet van benne, de mégsem érdemes megnézni szerintem, rombolja az első rész hatását.


(Az meg külön poén volt, bár nem a film hibája, hogy a bootleg verzióra, amin dvd-n láttam a filmet, nem tudom, milyen megfontolásból, rátettek még egy filmet, és a főmenüben egy felirat büszkén újságolja a t. nézőnek, hogy akármelyik filmet is akarta megvenni, a másikat bónuszba kapta, jó szórakozást! És a poén: a Hellraiser 2. mellé a bónuszfilm egy zsírégető diétás aerobic-videó... Egyszerűen nem értem: most akkor a horror-fanoktól várják el, hogy a Hellbound után ugráló fitnesz-nőket nézegessenek kikapcsolódásképpen, vagy az elhízástól rettegő háziasszonyoktól azt, hogy néha a Hellbound-ra tornázzanak?...)

Számszerű értékelés: 3/10.
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

smash++

Én ma néztem meg Harry-t a Pottert :D 3-4. részét
Nekem tetszettek.
1 kérdésem lenne.Potter miért nem árulta be szöszit (Melfoy apját vagy kit),hogy a Nagy úr csatlósa?Én ezt valahogy hiányoltam a végéről.

thrall

Quote from: smash++ on 2007-06-04, 22:07:15
Én ma néztem meg Harry-t a Pottert :D 3-4. részét
Nekem tetszettek.
1 kérdésem lenne.Potter miért nem árulta be szöszit (Melfoy apját vagy kit),hogy a Nagy úr csatlósa?Én ezt valahogy hiányoltam a végéről.
Mert ő HARRY POTTER és majd ő akarja elintézni a dolgot egy nagy csata közepette, amely a fél világot körbefonja, csak azért, hogy észre se vegyék a sima halandók,hog ymi folyik ott. egyékbént mert hülye

sirtomi

Quote from: smash++ on 2007-06-04, 22:07:15
Én ma néztem meg Harry-t a Pottert :D 3-4. részét
Nekem tetszettek.
1 kérdésem lenne.Potter miért nem árulta be szöszit (Melfoy apját vagy kit),hogy a Nagy úr csatlósa?Én ezt valahogy hiányoltam a végéről.
Könyvet már rég olvastam, de abban Dumbledornak elsorolja az összes jelenlevő halálfalót, csak a filmből maradt ez ki valahogy. Valaki erősítsen meg hogy jól emlékszem-e! :)

Egyébként a 4. részből még jópár dolog kimaradt ami a könyvben volt, de egész jól megoldották a kihagyásukat.

Solid Snake

Quote from: sirtomi on 2007-06-05, 10:15:17
Könyvet már rég olvastam, de abban Dumbledornak elsorolja az összes jelenlevő halálfalót, csak a filmből maradt ez ki valahogy. Valaki erősítsen meg hogy jól emlékszem-e! :)

Jól emlékszel. 4. kötet, 651. oldalán sorolja fel Harry a halálfalókat a gyengélkedőn Dumbledore, Caramel, Mrs Weasley, Bill, Ron és Hermione társaságában.

Randal

Ház a tónál

Kellemes kis romantikus filmecske Keanu Reeves-szel és Sandra Bullockkal. Ajánlom mindenkinek, bár a végén az időparadoxon megoldás furcsa volt. Szinte értelmetlen, de ez lényegtelen, hisz a Heroesnál se tudjuk hogy mi hogy miért változik:D

smash++

Quote from: Randal on 2007-06-05, 23:49:38
Ház a tónál

Kellemes kis romantikus filmecske Keanu Reeves-szel és Sandra Bullockkal. Ajánlom mindenkinek, bár a végén az időparadoxon megoldás furcsa volt. Szinte értelmetlen, de ez lényegtelen, hisz a Heroesnál se tudjuk hogy mi hogy miért változik:D
Én is láttam és szerintem is egész jó romantikus film.Nem akartam megnézni(barátnőm viszont igen :) ),de kellemesen csalódtam benne.A tudományos részéhez nem értek.
A végére nem emlékszek pontosan,de [spoiler]ha jól emlékszek happy lett a vége,igaz?Nem gondoltam volna,hogy akit elütnek...[/spoiler]

Randal

smash++: Igen, az a vége.

Dr. Strangelove

Ekkora LOL filmet is régen láttam. Ennyi őrültet és fekete humort egy filmben. Mekkora lehetett ez amikor bemutatták. Eszméletlen jó karakterek, meg tipikusan hozza az amcsi-ruszki szembenállást.
Na meg Dr. Strangelove jobb keze, fenomenális:D:D:D

Nakedape

Quote from: Randal on 2007-06-07, 10:56:49
smash++: Igen, az a vége.

Dr. Strangelove

Ekkora LOL filmet is régen láttam. Ennyi őrültet és fekete humort egy filmben. Mekkora lehetett ez amikor bemutatták. Eszméletlen jó karakterek, meg tipikusan hozza az amcsi-ruszki szembenállást.
Na meg Dr. Strangelove jobb keze, fenomenális:D:D:D
:tezsvir: :tezsvir:
imdb asszem number 1 a vígjátékok közt

komoly nagyon :whoah:
Nothing About Culture Makes Sense Except in the Light of Evolution

Raggie

#4120
Quote from: Randal on 2007-06-07, 10:56:49
Dr. Strangelove

Ekkora LOL filmet is régen láttam. Ennyi őrültet és fekete humort egy filmben. Mekkora lehetett ez amikor bemutatták. Eszméletlen jó karakterek, meg tipikusan hozza az amcsi-ruszki szembenállást.
Na meg Dr. Strangelove jobb keze, fenomenális:D:D:D
Amikor kész lett egyből betiltották amerikába legalább tíz évre! :D
Egyébként tényleg nagyon jó és mellesleg a kedvenc Kubrick filmem! :cool:
(ajánlom még a Clockwork Orange-et és a Full Metal Jacket-et :jee: )

Nimród Antal: Vacancy
Tegnap néztem meg és pozitív csalódás volt a javából. Nem hittem volna, hogy egy egyszerű parasztoriból ekkora filmet lehetne készíteni.
[spoiler= a sztori röviden(igazából nem spoiler :) )]Egy válni készülő házaspár kocsija lerobban az éjszaka közepén nem messze egy alhagyatott benzinkút+motel kombinációtól. Visszasétálnak, hogy szerelőt szerezzenek, de majd csak reggel jön újra, mert már hazament. Így hát a motelben töltik az éjszakát. Miután becuccoltak a szobába különös dolgokra lesznek figyelmesek...[/spoiler]
Sok kiszólás a néző felé, sokszor direkt nem az történik, mint amire vársz és emellett még klasszikusokra is sok utalást lehet észrevenni(pl. Pszicho, Texasi láncfűrészes, és az evidens snuff killing filmek, stb.). Antal Nimród hozza a Kontrollos stílusát és folyton gondolkodtatja a nézőt, hogy mindez tényleg megtörténik, tényleg az van amit lát vagy valami egészen más folyik a színfalak mögött?! Személy szerint nagyon tetszett és direkt jó, hogy nem akartak belőle nagyköltségvetésű kasszasikert forgatni, hanem megmaradtak az egyóra húsz perces műfaji hossznál és "csak" simán egy nagyon jó kis filmet forgattak.
Mindenkinek ajánlom, már csak azért is lelkesedjünk érte, mert magyar rendező végre külföldön is befutott... :lazza:
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Solid Snake

Quote from: Randal on 2007-06-07, 10:56:49
Dr. Strangelove

Le is szedem, mostanában úgyis rá vagyok kattanva a Kubrick-filmekre.

Randal

Okés, csak figyelj a verzióra. Bár szerintem neked az angol nem jelent amjd gondot, de ehhez én leszedtem egy fordítást. Igaz nem a legjobb, szal majdnem angolul hallgattam végig, a felirat mellett:)

Solid Snake

Hot Fuzz (2007)

A Shaun of the Dead című horrorparódia alkotóinak legújabb filmje, mely ezúttal a rendőrsztorikat figurázza ki.

Nicholas Angel a londoni rendőrség legelszántabb rendőre. Mondhatni, túlságosan is elszánt, ugyanis a bűnözők elfogásában 400%-os teljesítményt nyújt. Felettesei úgy döntenek, hogy elküldik a túlbuzgó szuperzsarut "melegebb éghajlatra", vagyis Anglia legbékésebb és a lehető legbűnözőmentesebb falujába. Angel számára ez maga a Pokol, mindenütt rémeket lát, észreveszi a legkisebb törvényi kihágásokat is. A tetejébe partnernek kapja a falu rendőrkapitányának hiperaktív fiacskáját, Dannyt. Azonban a falucskában rövidesen különböző balesetek történnek, amire a két hekus azonnal felfigyel, az események pedig valami nagyobb dolgot sejtetnek...

Frenetikus. Egyszerűen frenetikus. A korábbi filmjükhöz hasonlóan itt is számtalan filmek előtt tisztelegnek a készítők. A humor az intellektuális, elvontabb fajta, a véres jelenetek kellően naturalisztikusak, a történetről is ordít, hogy nem akar más lenni, mint egy zsaruparódia. Simon Pegg pedig dícséretet érdemel, hogy a szerep kedvéért képes volt 15 kg-t leadni testsúlyából intenzív edzésekkel (az akciójelenetekben nyújtott teljesítményén ez meglátszik  :jee:).

Lehetséges, hogy nem jön majd be egyes személyiségű embereknek (nem mindenki fogékony az angol humorra), de ettől függetlenül érdemes rászánni a két órát. 



90%


Quote from: Randal on 2007-06-07, 23:01:06
Okés, csak figyelj a verzióra. Bár szerintem neked az angol nem jelent amjd gondot, de ehhez én leszedtem egy fordítást. Igaz nem a legjobb, szal majdnem angolul hallgattam végig, a felirat mellett:)

[spoiler]Dr.Strangelove.1963.DVDRip.Xvid.int-waznewz[/spoiler]

Ramiz

Industrial Symphony

Lynch egy furcsa filmje, vagy inkább egyórás klipje. Jó "zene" (nem mindenhol zeneszerű), kedvenc Lynches énekesnőm, gyönyörű beállítások, mégis kicsit unalmas ilyen hosszan. Utalások vannak a Twin Peaksre és a Veszett a világra, sőt szereplők is felbukkannak belőlük, köztük a Twin Peaks titokzatos törpéje, akinek itt semmilyen szerepe nincs, de Lynch biztos szereti a képernyőn látni. Összességében nem fogott meg.
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Solid Snake

Összeomlás (Falling Down) a TV2-n! Most kezdődik! Aki teheti, nézze meg, Michael Douglas eszméletlen benne!  :jee: :__devil:

Selmo

Erről is lemaradtam. :oops: De legalább tudom, mit szedek le torrentről legközelebb. :D

A tökéletesség unalmas.

Ramiz

Quote from: Solid Snake on 2007-06-10, 00:57:46
Összeomlás (Falling Down) a TV2-n! Most kezdődik! Aki teheti, nézze meg, Michael Douglas eszméletlen benne!  :jee: :__devil:
Alap. Máig felröhögök, ha egy McDonald's-ot látva eszembe jut a reggeli menü rendeléses jelenet. :muhahah:
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Solid Snake

Quote from: Ramiz on 2007-06-10, 13:27:21
Alap. Máig felröhögök, ha egy McDonald's-ot látva eszembe jut a reggeli menü rendeléses jelenet. :muhahah:

"Tudja valaki, hogy mi a hiba ezen a képen?"  :D

Én úgy tekintek erre a filmre, mintha a Postal filmadaptációja lenne, annak ugyanis tökéletesen megfelelne (most vonatkoztassunk el attól, hogy a játékok később készültek el, illetve Uwe Boll is igyekszik hazavágni a Postalt egy filmmel).

Ramiz

Quote from: Solid Snake on 2007-06-10, 13:42:11
Én úgy tekintek erre a filmre, mintha a Postal filmadaptációja lenne, annak ugyanis tökéletesen megfelelne (most vonatkoztassunk el attól, hogy a játékok később készültek el, illetve Uwe Boll is igyekszik hazavágni a Postalt egy filmmel).
Baromira igazad van. :D
Go Postal!!! :whoah:
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Lythis

Láttam a Spider Man 3-at...
Hogy lehet egy ilyen erőltetett vackot összedobni??? Az emo Parker-en meg szabályosan kifeküdtem... pláne amikor táncikált... Venom olyan béna lett, hogy az már szinte fájt, a goblintémát még mindíg erőltetni kellett, a homokember meg egyszerűen tré volt... pláne amikor homokfelhőként röpdösött...
A hálóhinta még mindíg iszonyat látványos, arra nem volt panaszom.

Az EPIC FAIL jelzőt viszont mégis a végjáték előtt közvetlenül a lobogó amerikai zászló előtt végigfutásért kapja a film...

2,5/10 - az effektek jók voltak...

kikuchiyo

Ricky Oh

Hát igen. Ez egy Dragon Ball.

Minden szempontból az: a szerkezete, ahogy az emberfeletti erejű főhős egyre erősebb és erősebb ellenfelekkel kerül szembe, és egymás után legyőzi őket, a nevetségességig túlzott, lehetetlen harci jelenetek, az abszurd tocsogás a vérben és belsőségekben, a banális párbeszédek...
Nem jó film egyébként. Némi tanulságot és a nézőnek szóló üzenetet is próbáltak belecsempészne (Ricky állandó "de hiszen mind emberek vagyunk!" felkiáltásai két ellenfél lezúzása között, ill. a végén a foglyok kiszabadítása a csúnya gonosz kapitalista-privatizalista-lusta börtönből), de ez a szál kb. annyira gördülékeny és hiteles, mint Király Linda Himnusz-előadása. A film alapvetően a wuxia eszköztárával dolgozik a cselekmény-gombolyítás és a trükkök szintjén is, de sokat árt a hihetőségnek, hogy egy börtönbe helyezték át a helyszínt - illetve talán nem is célszerű holmi okokat meg logikát keresni ebben a filmben, egyszerűen higgyük el, hogy egy börtönben is előfordulnak szuperképességű ellenfelek, akik szépen sorjában járulnak a rémisztő izomzatú főhős elé - na meg azon sem szabad fennakadni, hogy a börtönigazgató szörnnyé képes átváltozni, egy statisztika kimutatta, hogy az amerikai börtönigazgatók 37,4%-a szörnnyé szokott változni a szabadidejében. A harci jelenetek és a speciális effektusok kivitelezéséről annyit, hogy ennél rosszabb trükköket nem nagyon láttam.

A német szinkron utólag talán nem volt annyira jó ötlet.
Failure is the default option

Szacsi

#4132
Penge - Szentháromság

Borzalmas. Fájdalmasan fantáziátlan, a színészi alakítás pedig no coment. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy hogy tudnak ilyen pocsék filmet csinálni?! A történet minden, csak nem eredeti, de arra mondjuk nem is számítottam. Erre azonban mág rátesz egy lapáttal a sok pózolás, vicsorgás, poénkodás, amitől aztán végképp élvezhetetlen a film. A legjobban az tetszett, hogy Bram Stoker regényét emlegetik benne, mondván, hogy "Ennél a valóság sokkal borzalmasabb". No comment. Ja igen, még valami! Ugyebár Pengének van az az öreg haverja, aki mindig segít neki. Na, én eddig minden részben azt hittem, hogy megölték a film során, erre már megint ott virít a harmadik részben -_- És ez a Drake  :wtf:
De nézük a jó oldalát a filmnek, legalább hozza az előző részek színvonalát.

Na mindegy, akinek tetszik annak váljék egészségére, de engem kiborított.

sirtomi

A Penge első része szerintem nagyon jó volt. A 2. már kevésbé, a 3-at meg még nem láttam, de nem csináltál hozzá túl sok kedvet :)

Baggio

Ez az Összeomlás nagyon nagy volt. Kicsit ki volt égve Douglas. A legnagyobb tényleg a Mekdó-s jelenet  :lol:

kelvor

The Illusionist - > látta valaki? Érdekelne, érdemes-e megnézni. Töltök pár filmet és ha jó, azt is lekapom.

Solid Snake

Quote from: kelvor on 2007-06-13, 19:24:00
The Illusionist - > látta valaki? Érdekelne, érdemes-e megnézni. Töltök pár filmet és ha jó, azt is lekapom.

Ha már bűvészfilmet szeretnél látni, akkor The Prestige. Jobban jársz vele.  :smile:
A The Illusionist egy egyszer nézhetős, viszonylag sablonos és egyszerű történetű film, ami az Osztrák-Magyar Monarchiában játszódik. Ja, vannak eszméletlenül kezdő szinten megalkotott CGI effektek is a bűvésztrükköknél.

kelvor

Meggyőztél. :smile:  AThe Fountain meg a Letters from Iwo Jima mellé beteszem a The Prestige-t is.

Solid Snake


Baggio

ha akartok egy jó drámát: Closer (Közelebb)
ez az egyik kedvenc filmem (lehet már irtam róla egyszer itt, ha így van akkor bocs, csak tegnap néztem újra)
igaz hogy drámáról van szó, de olyan dumák vannak a filmben hogy azon halálra röhögöm magam. egy szerelmi négyszögről szól a story, és elég valósághű az ábrázolás. Ez kb az egyetlen film, ami szinkronosan jobb mint angolul, de csak azért mert a magyar nyelv változatosabb a káromkodás és a "csúnya" beszéd terén  :D
szivesen idézném kedvenc mondataimat Clive Owentől, de lehet ban lenne a vége  :lol:
szóval: must see kategória