Utazgatás

[Ramiz]

Egy időre itt hagylak benneteket. Holnap este utazok Dél-Afrikába! 
Akit érdekel, itt próbálok majd blogolni róla. Vagy sem. Ahogy alakul... (a rendszerességet és a stílust nem garantálom! )

Legyetek jók! Különösen a Manga boardon! 

Wow, aztamindenit! Na majd zsünygünk a blogon, hogy írj minél több érdekességet. Dél-afrikai kwaito zenével hogy állsz? (Pár cédét gyűjts be kint, ha teccik majd, mert a neten alig találni.   a Tsotsi című filmből ismerem ezt a zenét egyedül, amit egy angoltanárom ajánlott egyszer.)

[Kvikveg]

Különben "egy idő" = ?

58 nap 

én semmilyen oltást nem szereztem be, és Dél-Afrikában semmi pénzért nem engedek tűt a közelembe! szóval remélem azért egészségesen térek majd haza! "

58 nap? 58 nap???! Ez gyalazatos szemetseg! En ennyi folyamatos szunetert most olni tudnek.
Aztan hozzal visszafele szep szuvenireket.

Az oltast viszont azert jobb lett volna megejteni, nem veletlenul ajanlgatjak az ideoda meno turistaknak...

[Solid Snake]

Jó utat és időtöltést, noriko! 

[Ramiz]

( Azért nyugtassatok meg, hogy nem csak nekem jutott eszembe egy 4chanos meme, amikor először meghallottam, hogy noriko Dél-Afrikába megy... )

[.Attila]

Aztan hozzal visszafele szep szuvenireket.

Ezt a blogján írd meg, mert már repülőn ül

[noriko]

akkor még pont nem ültem. sokat késett. majdnem nem értem el a csatlakozást! mindjárt blogolok róla valamit, amíg el nem dőlök.
hmm.. egész gyorsan bejön az oldal... így nincs meg a titokzatos távollét hangulata!

[Ramiz]

így nincs meg a titokzatos távollét hangulata!

Lehet, hogy el sem mentél? Ezt csak egy módon tudhatjuk meg: after szilveszter parti norikóéknál!!!

[.Attila]

így nincs meg a titokzatos távollét hangulata!

after szilveszter parti norikóéknál!!!

Yay

[Lythis]

Noriko meg majd ad címet, hogy hova küldjük a fotókat a csöppet átrendezett lakásáról

[noriko]

húgom még otthon van! meg nagyi is őrjáratozik arra néha, szóval nem hiszem hogy simán menne egy ilyen akció

[Zsiga]

húgom még otthon van!

Legalább lesz aki rendet rak utánunk.

meg nagyi is őrjáratozik arra néha

Szólj neki hogy hozzon sütit.

[Próféta]

Van új Where the Hell is Matt?, ezúttal HD, és egy kis csavarral.
Ja és igen, 2:11-kor becsináltam a röhögéstől.

Akinek nem ugrik be, mi ez: http://www.wherethehellismatt.com/about.shtml

[Én]

Voltam spanyolban.

Egy Barcelonától kb 100km-re délre, Salou nevű üdülővárosban szálltunk meg. Maga a szállás több szempontból is FAIL volt. Az egyik, hogy nem volt saját recepciója, a kulcsokat a város másik felén lehetett átvenni: 17-20 óráig!!!!!!!! Mivel fél tízre érkeztünk meg Salouba, ez kudarcra volt ítélve, de azért anyám is tehetséges, hogy ennek ismeretében intézte így a megérkezést. Szóval első este egy kedves taxis (lol contradiction) segítségével találtunk alkalmi szállást 65 euróért (ez kurva jó volt mellesleg). Az állandó szállásunk marha gyönyörű volt, viszont nem volt se tv se légkondi se semmi, de mivel alig voltunk benn ez nem zavart. Az annál inkább, hogy arra az emeletre raktak be minket, ahogy 2 hétig folyamatosan hajnalig partiztak, az első pár nap még sikerült jobb belátásra bírni őket, vagy aludni mellettük, de mikor már nem volt kedvük a 9000<-ik alkalommal is 20 részeg cigánnyal vitatkozni, kihívta anyám a rendőrséget, akik meggyőzőbbek voltak. Ja igen: az a hír járja, hogy a mediterrán emberek kedvesek és barátságosak: jelentem, maximum egymással, minket nem volt olyan hely ahol nem akartak megvágni. Meg cigány is mind.

Maga a város nagyon szép, az ember mindenhol pálmafákba ütközik, a tengernél szabadstrand, sétálóutcák, foci EB hatalmas kivetítőkön (bár mi a meccseket inkább egy közeli csehóban néztük). Viszont a városban a fürdésen, napozáson, sétáláson és pénzköltésen kívül nem nyílik sok lehetőség szórakozásra, van pár istentelenül drága disco és kb kifújt. Csajozni lehetne, ha nem lennének istentelenül RÚTAK!!!! Bár kifogtunk 3 egész tisztességesen kinéző csajszit (legjobb barátommal és anyámmal voltunk, ő legtöbbször nem tartott velünk), viszont ők kb úgy kezdtek ismerkedni, hogy füvet kértk tőlünk, amit akkor se adtam volna nekik, ha van nálam. Sajnos másnap a napfény és a józanság rossz hatással volt rájuk, úgyhogy velük is egy közös strandolásban merültek ki további találkozásaink.

Volt egy olyan dolog, hogy Port Aventura, ami egy tényleg hihetetlenül nagy vidámpark, kb akkora mint Kispest ha nem nagyobb. Ez drága volt, de tényleg jó, csak nagyonnagyon sokan voltak. Ez egyszerre vidámpark és theme park, öt része van: Mediterrán, Polinézia, Vadnyugat, Kína, és... A fenébe, mi a franc volt az ötödik? Mindegy. Ja igen, Azték. Ezek tényleg igényesen vannak megcsinálva, hogy a hullámvasutakról és egyebekről ne beszéljünk, pikcsőrz majd lenn.

Mi volt még... Ja igen, valami ünnepély alatt voltunk, folyton ment este a tüzijáték, felvonulások z utcán, szóval igen hangulatos volt este az utcákat róni. Van egy videó a tűzijátékról, majd feltöltöm.

Barcelonában az utolsó este voltunk csak, mert mint kiderült, utolsó este nincs szállásunk ( ) ezért egész éjszaka fennvoltunk a másnapi, 11 órás repülőgépig. Ezt a város kisebb-nagyobb bejárására használtuk ki, néztünk Gaudi-t, cigit tarháltunk minden szembejövőtől, taláélkoztunk egy magyar cigánnyal is, aki természetesen kötelességének éreze, hogy egész élettörténetét megossza velünk. A csomagokat kómásan cipelve eljutottunk a reptérig, ahol aludtunk (kontaktlencsében, fuck yeah), majd felvonszoltuk a seggünket a repülőre és hazaértünk. Hihetetlen öröm volt Kőbánya-Kispestet újra látni 2 hét után (tényleg! ) valamint végre magyar minőségű lányokat látni az utcán. A leírás ellenére végül is jól éreztem magam, de azt kell mondjam, jobb lett volna ha csak 1 hetet maradunk mondjuk.

Pikcsőrz:
Sétálóutca
Városnéző vonat
Mérges vagyok
Part
Pálmafa
Jóanyámmal
A szállás tényleg szép volt, szökőkúttal
Játékbolt
Port Aventura logó
Polinézia
Ezen én ültem!
Sor, az volt
Erre nem mertem felülni
Ez az éneklő keselyű volt a legnagyobb lol
Azték
Önkifejező kép
Kína
Ez még képről is durva
E volt neki a neve
Megint
Guess what
Valami
Körbe lehetett menni vonattal
Ez bizony fröcskölt
Ha tera izmozhat, akkor én is!
Általában ilyen fejet vágtam
Facepalm-szerűség focimeccs alatt
Mert szerettek engem nézni
Salou-i este
Ezek drágák, cserébe szarok
Gaudi
Ez is
Sagrada Familia
Az alja
A metrón itt is csak ugyanazt lehet csinálni: zenére meditálni

Ennyi

[sirtomi]

Ne már hogy nem voltak jó nők Spanyolországban?! Nem az angol túristákkal kellett volna ismerkedni
Képek jók lettek.

[Én]

Dumáltam egy spanyol ürgével, azt mondta, Andalúziában vannak jó nők... Mi nem ott voltunk. Meg aztán hozzá vagyok szokva a magyar átlaghoz.

[kikuchiyo]

A testvérem szerint, aki tavaly három hónapot volt kint, vannak jól kinéző nők Spanyolországban, de szerinte hiányzik belőlük az a nőies kifinomultság, az ő szavaival kellették magukat, szinte másztak rá, ezért nem is volt kedve csajozni odakint. (Persze ahogy őt ismerem, ez csak azt jelenti, hogy párszor jól pofára eshetett...)

[Én]

(Persze ahogy őt ismerem, ez csak azt jelenti, hogy párszor jól pofára eshetett...)

Még egy érdekes élményt elfelejtettem említeni: volt olyan, hogy fémtárgyakba ingyen gravírozás. Na most ezek vagy feesküdtek, hogy mert ingyen van, direkt elbasszák, vagy ennyire hülyék. A Carlost Earlosnak, az Orsit Orcinak, a Samu Gyulát Samu gyulának sikerült, és az ember azt hinné, hogy egy olyan egyszerű becenevet, mint a Kopi, nem lehet elcseszni, de keresztbe vésték fel, és az i lelógott...

[kikuchiyo]

Shit that nobody cares about: eltöltöttem 10 napot Japánban, az ottani benyomásokról írnék egy kicsit. Csináltam vagy 850 képet, de még nem jutottam el odáig, hogy átválogassam és feltöltsem őket.

Bevezetésként a Japánnal kapcsolatos közkeletű véleményeket, félreértéseket hasonlítanám össze a saját tapasztalataimmal.

Q - Minden Japán kicsi és egyformán néz ki, nem is lehet őket megkülönböztetni.
A - Ez egyáltalán nem igaz. Óriási különbségek vannak, arcban, magasságban, testalkatban, öltözködésben egyaránt. Mi nagyon jól meg tudtuk őket különböztetni. Az igaz, hogy átlagosan azért alacsonyabbak, mint az európaiak. Elhízott embert viszont nagyon keveset láttunk.

Q - Minden japán nagyon udvarias, állandóan mosolyognak és hajlonganak.
A- Az itteni "normákhoz" képest tényleg sokkal udvariasabbak. A boltokban, éttermekben tényleg hangos "irasshaimase"-vel köszöntenek, amikor belépsz, megkérdezik, hogy miben segíthetnek, segítőkészek és készségesek. Az még szokatlanabb volt, hogy ez a rendőrökre és vasúti alkalmazottakra is igaz, azok is nagyon segítőkészek voltak. (Igaz, hogy sokszor nem tudták a választ a kérdésünkre, vagy a válasszal nem mentünk semmire.) De még az automaták (róluk később) is megköszönték, hogy beléjük dobtuk a pénzt.
Az állandó mosolygás már kevésbé jellemző. Amennyire meg tudtuk figyelni, ugyanúgy kifejezik ők is az érzelmeiket, mint mi. (Azt is szokás olvasni, hogy a párok is visszafogottan viselkednek nyilvánosan, de mi rengeteg kézenfogva sétáló, egymást tapogató vagy ölelgető párt láttunk.)
A hajlongás sem annyira szembeötlő, mint amennyire azt nálunk parodizálják. Persze, ha megköszönnek valamit, akkor meghajolnak, de ebből sokszor csak egy fejbiccentés lesz. Az mondjuk feltűnt, hogy vonaton a jegyellenőr vagy az édességes kocsit toló nő meghajol, mielőtt belép a kocsiba.

Q - A japánok sokan vannak.
A - Igaz, és ráadásul nagyon sűrűn.Tekintve, hogy tíz Magyarországnyi ember zsúfolódik össze egy Magyarországnyi helyen, ez nem meglepő. De az én tömegfóbiás lelkemnek azért elég nyomasztó volt a zebrán szembeáradó tömeg. Nemegyszer a zergekhez hasonlítottuk őket.
Igazi csúcsforgalmat, amikor az állomáson tömködik be az embereket a szerelvénybe, nem láttunk, de azért volt, hogy a másik irányba menő metrókocsiban az ablakhoz préselődő embereket látva elszörnyedtünk, hogy nekünk is ilyenre kell majd felszállni.
Különben egész Japán nagyon zsúfoltnak tűnik európai szemmel. Az épületek egymás-hegyén hátán vannak, egymásra épülve, rengeteg a ronda nagy lakótelep, a régiesebb, kis házakkal teli lakónegyedekben pedig egy autó is csak szűkösen fér el az utcán. A vonatsínek fél méterre vannak a házaktól sok esetben.
A Fujis idegenvezetőnk szavaival (róla majd később): "We rive in smarr apartment. Walls are thin so no privasy, we hear what neighbor say. Rast time I make rove to my wife, twenty five years, I forget how."

Q - A japánok mangát olvasnak a vonaton/metrón.
A - Nem jellemző. Összesen vagy 15-20 ilyet láttunk. Ha olvasnak, akkor inkább újságot vagy könyvet. De leginkább a mobiltelefonjaikat nyomkodják. A többség azonban...

Q - ...azonnal elalszik, amint leül a metrón, aztán a megfelelő megállónál felébred és leszáll.
A - Tényleg rengetegen alszanak a metrón/vonaton. A megfelelő megállónál felébredésnek szerintem csak annyi a trükkje, hogy minden megállónál felébrednek egy pillanatra és megnézik a táblát. Mi is sokszor aludtunk egyébként közlekedési eszközön, és szerintem egy pár hét alatt tökélyre fejlesztettük volna ezt a képességet.

Q - A japánok nagyon rosszul tudnak angolul, illetve idegen nyelveken.
A - Igen, általában ezt tapasztaltuk. Az interneten nagy népszerűségnek örvendő engrish feliratok is nagy gyakorisággal fordulnak elő. Ugyebár az összes metrómegállónak, vonatállomásnak latin betűkkel is ki van írva a neve, továbbá a figyelmeztető felírásokat, használati útmutatókat, felszólításokat is kiírják angolul, de pár példaszerűtől eltekintve mindegyik vicc tárgya lehet egy angolul értő külföldinek. A kedvencem talán az egyik pizzázó étlapján szereplő "tomato source", amit következetesen félreírtak (erről sajnos pont nincs kép), de számos példát tudnék hozni.
A bennszülöttekkel való kommunikáció is érdekes: mi a weeaboo kaszt tagjaként mentünk ki, és alkalmazni szerettük volna az Advanced Moonspeak képességünket, amikor csak lehetett. De a legtöbb információpultos, szállodai recepciós és bolti eladó még akkor is a maga tört angol-mutogatós keveréknyelvével válaszolt, miután én többször is japánul kérdeztem vagy mondtam valamit. Úgy tapasztaltam, hogy ha kapásból nyelvtanilag hibátlan, gyors mondatokkal támadom le őket, akkor el tudtam kerülni a "gaijin communication module" betöltődését, és így hajlandóak voltak japánul beszélni velem.
A "nihongo ga jouzu desu ne" kevésszer került elő, pl. akkor, amikor egy idősebb fószerrel beszélgettünk el a Tokyo Towerben. Amikor megtudta, hogy Hungary-ból jövünk, szó szerint leesett az álla.
Általában elég jól elboldogultam a nyelvtudásommal, jobban, mint előzetesen reméltem. Az egyik boltos még azt is megkérdezte Akihabarában, hogy mi a japán lakcímem, amikor ott vásároltunk.

Q - A japán tévében hihetetlenül elborult hülyeségek mennek.
A - Ez így van. Kedvenceink a nyelvtanítós műsorok ("This is dog territory! You can't enter here, you cat."), a valóságsó-szerű ki-jön-össze-kivel műsor voltak, na meg az, ahol a műsorvezetők egymást szívatták, pl. a hason fekvű ürge nadrágját lehúzták, a segge fölé pozícionáltak egy lyukas tölcsért, majd elindítottak a tölcsérben egy búgócsigát. Vagy csak simán hagymát reszeltek a fejére.
Volt persze egy csomó ismeretterjesztő műsor is, na meg világ- és természetjáró műsorok is.
Általában jellemző, hogy mindig része a stábnak egy fiatal, csinos nő, aki mindenre rácsodálkozik. Továbbá azt hinné az ember, hogy Japán ugyebár a csúcstechnika országa, így a tévében is minden szupermodern - ehelyett kartonpapír táblákat mutogatnak fel, amin nagy színes feliratok illusztrálják a lényeget, és a műsorvezető színes fecniket ragasztgat fel vagy tépeget le ott, ahol épp tart a magyarázatban. A riportoknál mindig látszik alul egy kis keretben a stúdióvendégek feje, hogy éppen hogyan reagálnak a látottakra.
Amúgy két nagy botrány volt Japánban, amíg ott voltunk: az egyik, hogy hirtelen lemondott a miniszterelnök, belpolitikai válságot és hatalmi harcokat robbantva ki, a másik, hogy két orosz szumós állítólag marihuánát szívott. Találjátok ki, hogy melyik foglalkoztatta jobban a médiát.

Már ennyit írtam, és még mindig nem esett szó arról az elsődleges benyomásról, amely azonnal homlokon vágott minket, amint leszálltunk a repülőről és végig alapjaiban határozta meg a közérzetünket:

a meleg.

Kibaszott, elviselhetetlen, gatyarohasztó, herefonnyasztó, dögletes, párás pálmaházi meleg.

Nem tudom, mennyi volt a páratartalom, de amint kiléptünk a légkonícionált helységből, folyni kezdett rólunk a víz, és ez addig így volt, amíg este vissza nem értünk a szállodába. Van egy képem, ami az egyik legdurvább nap utáni pólómat mutatja, rajta a három réteg sóval.
És ami a legfurcsább, hogy ők bírják. A vasúti forgalomirányító tag egész nap ott áll a forró peronon, és nem izzad. Nem tudom, hogy csinálják.

Még szerencse, hogy minden második sarkon vannak italautomaták, amikből máshol nem ismert márkájú hideg üdítőket lehet szerezni. Legalább 3000 yent költöttem ilyenekre, de ezek nélkül meghaltam volna, hiába töltöttem fel reggelenként a kulacsaimat. Egy-két márkát, mint pl. az érdekes nevű Pocari Sweat vagy Calpis (próbáljátok angolosan kiejteni) egészen megkedveltem. A fakéregízű teákat kevésbé.

A tömegközlekedés sokkal hatékonyabb és nem sokkal drágább, mint itthon.
Minden metró- vagy vonatállomás úgy van kiépítve, hogy még kint, a beléptetőkapuk előtt kell megvenni a jegyet az automatákból - kint van egy térkép, hogy melyik állomásra mennyi a viteldíj, az alapján kell megvenni a jegyet. Az automaták természetesen papírpénzt is elfogadnak. Ezután meg kell etetni a jegyet a beléptetőkapuval, és be/le/fel lehet menni az állomásra. Ezután addig és annyiszor lehet menni, ameddig és amennyiszer akarsz, feltéve, hogy a viteldíjnak megfelelő területen belül maradsz. A célállomáson aztán megint csak meg kell etetni a jegyet az automatával, és ha elég volt a pénz, akkor kienged, ha nem, akkor a különbözetet egy másik automatánál le kell rendezni. Javasolták nekem az úgynevezett mongol módszert, ami abból áll, hogy a legolcsóbb gyerekjegyet kell megvenni, és azzal már tkp. tetszőleges állomásig lehet utazni, a kijáratnál pedig a Gaijin Smash módszerét alkalmazza az ember, azaz úgy tesz, mintha buta külföldi lenne, aki nem ért semmit. Mi azért általában becsületesek voltunk, én csak egyszer alkalmaztam ezt a módszert.

Mi külföldi turistaként váltottunk JR Rail Passt, így a vonatokon más volt az eljárás. Ez egy olyan bérlet, ami az összes helyi JR (régebben ez volt az állami vasúttársaság, még mindig a legnagyobb) járatra és a Nozomi kivételével a Shinkansenekre is érvényes, itthon kellett kifizetni és ott lehetett kiváltani. Ezt a passt a személyzetes kapunál felmutatva - "Leelo Dallas, Multipass!" - lehetett ki-be menni az állomásokon. A Shinkansenre külön helyjegyet is kellett foglalni, de azért nem kellett külön fizetni.

A Shinkansen egyébként rászolgál a hírére. "Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat", mondja a nóta, de ebben az esetben a hegyeket átfúrták, a völgyekbe hidakat építettek, és a vonat tökéletesen hangszigetelt. A Shinkansen a távolsági közlekedés szerepét tölti be Japánban, és mint ilyen, teljesen független a helyi járatoktól. A városokon belül megemelt pályán halad, nincsenek szintbeli kereszteződések, ezek és az enyhe ívű pályák miatt tudja tartani a majd 300 km/h-s átlagsebességét. Belülről abszolút nem tűnik ennyinek, de tényleg megteszi a több mint 800 km-es Tokió-Kiotó távolságot két és fél óra alatt. A normális járatok állomásai - bár magyar szemmel nézve hihetetlenül tiszták és rendezettek - kicsit azért elhasználtabbak, lelakottabbnak tűnnek, a Shinkansen állomásai ehhez képest még sokkal tisztábbak és szebbek. Az egész rendszer nagyon pontos, egyszer volt egy 3 perces késés, amikor épp zuhogott az eső.

Tájékozódni elsőre kicsit nehéz volt, a legnagyobb nehézséget a bonyolult aluljáró-komplexumok jelentették. Abban kell gondolkodni, hogy egy nagyobb állomásról 8-10 vonal indul, mindegyik külön vágánypárról, ehhez kapcsolódnak még a földalattik és az esetleges helyi magánvasutak állomásai, na meg a föld alatti bevásárló aluljárók. Ilyen 10-15 Deák tér vagy Lehel tér méretű labirintusokat kell elképzelni.

Az is szokatlan volt, hogy nem három metróvonal van, hanem 10-nél több, amik spagettiként kígyózzák keresztül-kasul a várost. Elsőre riasztó volt a tokiói metrótérképet szemlélni, és Ószakában is sikerült jól eltévedni a szálloda felé menet.

---

Első menetben ennyi, aztán még szerkesztem majd ezt a postot, ha eszembe jut valami, és kronologikusan is beszámolok majd, hogy hol voltunk és mit láttunk.

[Xzone]

Yay, várom a folytatást és a képeket

[Solid Snake]

Yay, várom a folytatást és a képeket

+1

Érdekes beszámoló, grat.
(Amúgy mi ügyben is voltál kint?)

[minuszmiki]

Shit that nobody cares about

Nagyon jó, olyan, mitha a gaijinsmasht olvasnám magyarul. 
A folytatást én is várom.

[Próféta]

Shit that nobody cares about

Jaj ne csináld, tök jó és tök érdekes! 
Az ilyen általános benyomásokon kívül esetleg valami konkrétabb tapasztalat is, pl. Mt. Fuji vacak és nem éri meg odamenni, vagy a halpiac a hírnevénél is jobb, stb. jelleggel? Meg úgy egyáltalán, hol mindenhol voltatok? Nem taxatív felsorolást várok, nem szívatni akarlak, csak mondjuk pár érdekesebbet mondhatnál

[.Attila]

(Azt is szokás olvasni, hogy a párok is visszafogottan viselkednek nyilvánosan, de mi rengeteg kézenfogva sétáló, egymást tapogató vagy ölelgető párt láttunk.)

Úgy tűnik, ez keveredik.
Az egyik lány, akit kint ismertem, mesélte, hogy egyszer meg szerette volna fogni a metron a fiúja kezét, de az meg elhúzta, mert hát nyilvánosan nem. Otthon próbált a fiú közeledni, bocsánatot kérve közben a metros esetért, de a lány bevágta a durcát.

Az mondjuk feltűnt, hogy vonaton a jegyellenőr...

Jegyellenőr?

Különben egész Japán nagyon zsúfoltnak tűnik európai szemmel.

Egyénfüggő, de megszokható könnyedén szerintem.
Bár amit az autókiállításokon csináltak...

Idegenvezető

A bennszülöttekkel való kommunikáció is érdekes:

Érdekes, én nem ezt tapasztaltam. Bár az elején nem próbáltam, inkább csak a vége felé, de amikor én a tört japánommal megszólaltam, akkor meg kapva kaptak az alkalmon és japánul kezdtek el magyarázni.

Kibaszott, elviselhetetlen, gatyarohasztó, herefonnyasztó, dögletes, párás pálmaházi meleg.

Japánban az ősz nagyon jó. Októberben még simán rövid gatya, de még akár november elején is. A tél is enyhébb, nagyon ritkán volt felhős, sokat süt a nap. Itthon meg ugye állandóan egy egybe maszat az egész ég.
Szvsz: tavasz és nyár Magyarországon, ősz és tél Japánban. Bár én azt a ... meleget nem éltem át, mert pont a lehűléskor érkeztem meg anno, ill. pont a kezdete előtt jöttem el. A párát megtapasztaltam, csak a 30-33 fokos nem párosult mellé, valamennyivel kevesebb volt.



Jó kis iromány volt ez

[kikuchiyo]

Szóval, ismétlésként:

Azért mentünk Japánba, hogy Megismerjük Az Országot, Amelyről Annyit Olvastunk, És Belekóstoljunk Az Ígéret Földjébe^TM. Ennek megfelelően meglehetősen magasak voltak az elvárásaink, de (legalábbis nálam biztosan) az ország bőven teljesítette ezeket az elvárásokat és összességében nagyon kellemes helynek bizonyult. Az is nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy 10 nap még a felszín karcolgatásához is kevés lesz. Kiotóban és Tokióban is heteket el lehetne tölteni, hogy csak a leghíresebb látnivalókat nézzük meg, ehhez képest volt másfél illetve két napunk. Így sok minden kimaradt, amit meg szerettünk volna nézni, illetve megnézhettünk volna, ha épp nem vagyunk eltévedve.
Szívesen kipróbálnám ezek után, hogy milyen hosszabban Japánban élni, bár ott élő ismerősöm erősködött, hogy egy-két év alatt az ország rosszabbik arcát is alaposan megismerhetném, vagy másképpen, úgy ott élni nem is annyira kellemes, hogy az embernek magának kell megteremteni az egzisztenciáját.

Olyan típusú túrán voltunk, ahol a repülőjegyet, a szállodákat és a rail passt az utazási iroda foglalta le, de ezen kívül minden szabad volt. Illetve volt egy egy napos szervezett kirándulásunk is, de azt a tapasztalatok fényében nem ajánlanám, hacsak nem for the lulz. Egyébként ez a fajta utazás előnyös azoknak, akik túlélik, ha maguknak kell beosztaniuk az idejüket és a pénzüket, valamint rendelkeznek némi talpraesettséggel és tájékozódási képességgel. Ha az utóbbi kettőből sok van és került a levesbe némi rámenősség is, akkor a japán nyelvtudás sem szükséges, de ha van, az mindenképpen sokat segít. Legközelebb - hahaha - talán úgy fogok menni, hogy mindent magam szervezek, így talán olcsóbban ki lehet jönni.

Tehát ott kezdődött a dolog, hogy repülővel mentünk. Én korábbi utam tapasztalataiból okulva, valamint a sok állomásból kiindulva úgy pakoltam, hogy minél mobilisabb legyek, azaz egy kis és egy közepes hátizsákot vittem, minél kevesebb ruhával. Ha olyan puccos hotelekben száll meg az ember, mint mi, akkor még fogkefét és hasonló szarságokat sem kell vinni, mert úgyis lesz. Mindenki rohadt nagy atombiztos Samsonite kufferekkel utazik repülőn, hogy mi van, ha kinyitják, de szerintem felesleges, mert a feladott csomagba úgysem tesz az ember értéket, és ha meg kinyitják, legfeljebb meglátják az alsógatyáimat. Amúgy nem is nyomódott meg a hátizsákom, szerintem felülre tették a rakodók.

A Finnair "ilyen olcsó többé soha nem lesz" jellegű akciójával mentünk (illetékkel együtt összesen 150k-ért, oda-vissza!), ennek megfelelően Helsinkiben volt az átszállás. Odafelé egy kis vacak Airbus 310-essel mentünk, az út egyetlen érdekessége az Actioncam-szerű kamerakép volt felszállás és leszállás közben. A finn stewardessek csúnyák voltak.

Helsinkiben hideg volt, és öt órát kellett várni. Japánba ezzel az MD-11-es géppel mentünk. Mint látható, Finnország a Múminok hazája. Láthatólag a japán utasok kedvéért itt már japán stewardessek (illetve egy férfi steward) is voltak, továbbá mindent bemondtak japánul, finnül, svédül (tudvalevőleg hivatalos nyelv náluk), angolul és valami egyéb nyelven is. A 10 órás repülőút kibaszott hosszú. Ez az állítás triviálisan hangzik, de végigülni kevésbé triviális. Az út nagy részén éjszaka volt, hiszen estefelé indultunk és másnap (ottani idő szerinti) délelőtt érkeztünk meg, de én nem nagyon tudtam aludni az erős zaj miatt. Adtak útközben filmeket, többek között a Big Bang Theory első részét, a Nim's Island c. új Jodie Fosteres, dagadt kislányos romantikus fost, egy japán földrengéses-kutyás-nyálas filmet, és még valamit, amire a félkóma miatt nem tudok visszaemlékezni.
Ószakába, pontosabban a Kansai nemzetközi reptérre érkeztünk, ami a tenger közepére épült, egy mesterséges szigetre. Ennek megfelelően érdekes a volt a leszállás, a víz egyre közelebb és közelebb jön, aztán hirtelen alattunk van a leszállópálya és már le is szálltunk. A reptér egyébként sokkal nagyobb, mint Ferihegy (Helsinki kb. akkorának tűnt). A beléptetés egészen fasiszta módszerekkel történik: már a gépen kitöltettek velünk két kis cetlit, az egyiken a ki- és belépés adatait, szálloda címét, anyja és macskája nevét, a másikon a behozott, elvámolandó árukat kellett feltüntetni. Épp csak a "Találkozott-e Ön Oszamával az elmúlt három hónapban? Ha nem, mikor?" jellegű kérdőív hiányzott, de ettől még a japánok is részt vesznek az össznépi terror-pánikban, a reptéren és az egész országban feliratok hirdetik a speciális készültséget. A beléptető terminálban először hőkamerával szűrik ki a fertőző betegeket és az élőhalottakat, utána pedig lefényképeznek és ujjlenyomatot vesznek. Szerencsére billogot nem kaptunk a fülünkbe, de épp csak az nem hiányzott.

Miután kicsodálkoztuk magunkat a reptéren (valamint kétségbeesve bizonygattuk, hogy ez a meleg biztosan csak valami helyi jelenség a felszálló gépek miatt, máshol hidegebb lesz), megkerestük a transzferbuszt, merthogy az útitervünkben az szerepelt, hogy az majd a szállodánkhoz közeli másik hotelhoz visz. Valamiért azt hittük, hogy ennek az ára ki volt fizetve, de az ottani információs néni finoman közölte, hogy dokument jeszty? nem? akkor tessék megvenni a jegyet az automatából. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de mehettünk volna JR vonattal is, arra még a rail pass is érvényes lett volna.

Ahogy a busz egy órán keresztül ment a part menti hatalmas raktárak, daruk, olajtartályok mellett, el lehetett gondolkodni azon, hogy Japán miért is ipari nagyhatalom. Utána a városban éreztem először azt, hogy mennyire zsúfolt minden európai szemmel: a házak nagyon egymásra vannak épülve, modernebbek és lepukkantak váltakozva, közöttük a gyorsforgalmi utak három szinten egymásba kígyózó betoncsíkjaival. A megérkezés után érkezett az első sokk: hol a picsában vagyunk, és merre is kéne mennünk? Légvonalban nem lehetett messze a szállodánk 500 méternél, mégis, egy nap alatt sem sikerül megtalálnunk az ideális útvonalat. Ez különben a JR Osaka állomás környéke, de van ott még egy másik állomás is melléépülve, valamint egy csomó magasépület, amik között/alatt bevásárlóközpont jellegű aluljárókban lehet közlekedni.

Itt egy kép, ami a zsúfoltságot / hangulatot próbálja érzékeltetni. Összességében Ószaka kevésbé tetszett, legalábbis kevésbé tűnt élhető városnak.

Pár kép a várról, ami kb. az egyetlen nevezetesség volt a városban, amit meg tudtunk nézni, a tévelygésünk miatt:
(Egy közbevetés a fényképekről: minden ellenfényben volt. Ezért van, hogy az ég sokszor beégett, és úgy általában rosszak a fények a képeken. Na meg azért, mert egy igazi őstehetség kezelte a gépet, sokszáz éves tapasztalattal.)
Várárok
Kastély, távolról - amúgy betonból építették újjá a 2. vh. után, múzeum üzemel benne.
Kastély, kicsit közelebbről
Kastély, még közelebbről
Látkép a kastélyból - elvileg körbefotóztam, de még nem volt érkezésem összefűzni a panorámát.
Ez is

Másnap pedig átmentünk Hiroshimába. De azt és a többit asszem csak holnap írom meg. Van valami értelmes eszköz 700 kép átnézésére és feltöltésére?

@Attila:

(Azt is szokás olvasni, hogy a párok is visszafogottan viselkednek nyilvánosan, de mi rengeteg kézenfogva sétáló, egymást tapogató vagy ölelgető párt láttunk.)

Úgy tűnik, ez keveredik.
Az egyik lány, akit kint ismertem, mesélte, hogy egyszer meg szerette volna fogni a metron a fiúja kezét, de az meg elhúzta, mert hát nyilvánosan nem. Otthon próbált a fiú közeledni, bocsánatot kérve közben a metros esetért, de a lány bevágta a durcát.

Elképzelhető, hogy ez helyfüggő. Tokióban, ill. közelről Shinjukuban, ahol többet voltunk, valószínűleg lazábbak a normák.

Az mondjuk feltűnt, hogy vonaton a jegyellenőr...

Jegyellenőr?

A Shinkansenen a hosszabb utakon jött egy egyenruhás bácsi és lepecsételte a helyjegyet.

A bennszülöttekkel való kommunikáció is érdekes:

Érdekes, én nem ezt tapasztaltam. Bár az elején nem próbáltam, inkább csak a vége felé, de amikor én a tört japánommal megszólaltam, akkor meg kapva kaptak az alkalmon és japánul kezdtek el magyarázni.

Nekem ez az általános tapasztalatom. Több éve kint élő ismerősöm mondja, hogy még őt is hülye külföldinek nézik, angolul vartyognak, vagy ha a barátnője is vele van, akkor ahhoz beszélnek és őt levegőnek nézik.

Kibaszott, elviselhetetlen, gatyarohasztó, herefonnyasztó, dögletes, párás pálmaházi meleg.

Japánban az ősz nagyon jó. Októberben még simán rövid gatya, de még akár november elején is. A tél is enyhébb, nagyon ritkán volt felhős, sokat süt a nap. Itthon meg ugye állandóan egy egybe maszat az egész ég.
Szvsz: tavasz és nyár Magyarországon, ősz és tél Japánban. Bár én azt a ... meleget nem éltem át, mert pont a lehűléskor érkeztem meg anno, ill. pont a kezdete előtt jöttem el. A párát megtapasztaltam, csak a 30-33 fokos nem párosult mellé, valamennyivel kevesebb volt.

Utólag én is rájöttem, hogy nyáron nem kellemes menni ebből a szempontból. Mondjuk azt ott is hallottam, a tévéből és a főnököm ottani ismerősétől, akit meglátogattunk, hogy az idei nyár különösen esős/párás volt.

Búcsúzóul kaptok még két videót:
Kabócák - ugye azt képzeli az ember, hogy a meleg és a nagyvárosi nyüzsgés ellen a parkokba lehet behúzódni, ahol csend van. Egy fenét. Ott vannak ezek a semik/higurashik/hogy a fenébe hívják őket, amik irdatlan hangerővel zizegnek mindenhol, ahol összefüggő zöld terület van. Ez a felvétel Tokióban készült a Meiji szentély parkjában, az igazi hangerőt úgy kell elképzelni, mint amikor a körfűrészes brigád nekiáll bontani a vasállványzatot.
Ez pedig egy rövid részlet a buszos idegenvezető monológjából. Ezt képzeljétek el órákon keresztül. Én azt szeretem hinni magamról, hogy értek angolul, de ezzel voltak gondjaim. A legidegesítőbb az volt, hogy a poénjait is igyekezett a külföldiekre beállítani ("I do not say, I rove you, to my wife, because it is embarrassing. If I say, I rove you, to my wife, they plobabry put me in mental hospital, it so rare in Japan. However, I say I rove you to my wife's mother many times."), de mivel többségében oroszok, spanyolok és más abomi-nációk képviselői voltak jelen, a poénok besültek.

[Kvikveg]

Gogo kiku, meg tobb beszamolot! 

[Próféta]

Van valami értelmes eszköz 700 kép átnézésére és feltöltésére?

Átnézés-átválogatásban nálunk a FastStone a király. Jó pár trükk van benne, pl. osztott monitoron összenézel 4 képet, és kiválogatod a legjobban sikerültet, stb.
Jó eszköz n kép feltöltésére: tetszőleges ftp kliens? Vagy most valami galéria rendszerre gondoltál? Olyat még nem csináltam, de biztos vannak, akik igen, mások majd adnak okos tippet. Esetleg Picasa? Ez helyi gépes képrendezgetővel is össze van integrálva, bár az észrevételünk szerint nem FS tudású.

Kabócák

404

Ez pedig egy rövid részlet a buszos idegenvezető monológjából.

A valaha volt egyetlen japán ismerősöm (mármint akivel három mondatnál többet váltottam) idegenvezető. Ő is így nyomja, kb. negyedik próbálkozásra és visszakérdezésre értettem meg azt, hogy 'first'. Mentségére legyen mondva, ő legalább japán idegeneket vezet Európában.

[Darkstar]

Moar.


BTW I took the liberty to fix ur fail linkage.

[kikuchiyo]

A Gaijin Failtour in Moonland c. teleregény 466.epizódja következik.

Ott tartottam, hogy Osakát elhagyva átmentünk Hiroshimába.

Itt, a Shinkansen-út kapcsán kell megemlékezni Japánnak arról a jellegzetességéről, ami amúgy is mindig előkerül, ha ha három mondatnál több szó esik az országról, de mi most a saját szemünkkel láthattuk a vonatablakból: Japán borzasztó hegyes ország, a területének legalább kétharmada lakatlan hegyvidék. Ebből következik, hogy az irdatlan népességének a maradék helyre, arra a néhány síkságra és a hegyek közti medencékbe, völgyekbe kell bezsúfolódnia. Ennek megfelelően nem is láttunk olyan végtelenül elnyúló alföldeket, amilyeneket nálunk láthat az utazó az összehasonlíthatatlanul kényelmetlenebb vonat ablakából. Illetve meglehet, hogy északon, vagy Hokkaidoban vannak még nagyobb, egybefüggő mezőgazdasági területek, de az biztos, hogy a csendes-óceáni partszakasz erősen iparosodott részein minden talpalatnyi helyet beépítettek. A látkép is ennek az előzetes elképzelésnek felelt meg: az alagutakból kiérkezve hegyeket láttunk, a hegyek lábánál házcsoportokat, a sínek és a házak közötti pár száz méteres területeken pedig rizs- vagy egyéb-földeket. A temetők jellegzetesek: a sírok obeliszkre emlékeztetnek, és a hegyoldalakon csoportosulnak.
A városok felé közeledve pedig az elővárosi lakóövezetek válnak uralkodóvá, több tucat kilométeren át.

Kép a vonatablakból

Hiroshimáról mindenkinek az atombomba jut eszébe először, szerencsére a városban a kifejezetten erre emlékeztető Béke-parkon kívül semmi nem utal arra, hogy a háború után a hamuból építettek újra mindent. Elegáns, magas házak, széles utcák, jól áttekinthető városszerkezet jellemzi. Szellősebb, élhetőbb városnak is tűnt, mint Osaka, szívesen laknék ott, mert kisebb, nyugodtabb hely, de mégis elég nagy ahhoz, hogy minden meglegyen. A városban sétálgatva tűnt fel először az, amit aztán később is mindenhol láttunk: a járdákon jellegzetes sárga érdes csík jelzi az utat a vakok számára. Ez még a külsőbb övezetekben is megvan.
Hiroshima amúgy nem nagy, gyalogosan is bejárható egy nap alatt, de a városi villamos- és busz-hálózatot is használhatja az, akinek sok pénze, de kevés ideje van.

Városi látkép, a pályaudvartól nyugatra, a folyón átkelés közben. - itt látható annak a szigetnek a csúcsa, amin a belváros fekszik.

A szállodánk a pályaudvar közelében volt, innen egy körsétát tettünk, ami a Shukkeien nevű parkot, a kastélyt és az atombomba-emlékkomplexumot érintette, majd este a belvároson keresztül értünk vissza a pályaudvarhoz.
A Shukkeient mindenkinek ajánlom, aki arra jár, mert nagyon szép, a japán kertek remek példánya, ahhoz a típushoz tartozik, ahol körbe lehet sétálni a központi tó körüli ösvényen, és minden pontból más, de egyformán harmonikus, megnyugtató és gyönyörű látvány tárul a látogató elé.

Képek a parkból
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
Ejtőző teknős
Valamilyen rovar levedlett páncélja egy cseresznyefán - szerintem ezek keltik azt a zajt, amiről már megemlékeztem.

Villamos a hiroshimai utcán

Innen mentünk tovább nyugat elé a kastélyba. Az eredetileg fából épült kastélyt a bomba lökéshulláma szó szerint elfújta, a háború után építették újjá betonból. Kívülről persze úgy néz ki, mintha igazi lenne.

Várárok, háttérben a modern város
Kastély, közelről
Érdekes ruhájú lány
Kastély, még közelebbről
Látkép felülről - bent múzeum van, ami a város történetét mutatja be. Fényképezni természetesen nem lehetett.
Látkép felülről, 45°-kal arrébb
A rekonstruált déli kapu
A kastély dél felől nézve

Innen sétáltunk át az atombomba-dómhoz, ami kb. 1 km-re délre van a kastélytól. Eredetileg egy ipari kiállítási csarnok volt, de mivel majdnem pontosan a tűzgömb középpontja alatt volt, meghagyták mementónak.

Atombomba-dóm
Ugyanaz, délebbről, egy hídról - Látható, hogy szinte eltörpül az azóta emelt épületek mellett. A kép szélén látható híd volt egyébként a kijelölt célpont.
A gyermekek emlékműve a Béke-parkban - igazi bravúr volt olyan pillanatot találni, ahol nem volt a képben három teljes turistacsoport.
Egyébként egyszerre két diákzenekar is próbált a park különböző pontjain.
A dóm a park széléről
Az atombomba-múzeum modern épülete
Lámpások a park emléktaván. A háttérben a dóm
A tavat úgy alakították ki, hogy az emlék-ív közepén át a dómra lehessen látni
Kép a föld alatti emlékcsarnokból - egy másodperces felvétel, letámasztott géppel
Origami a múzeumhoz vezető téren
A múzeumban felépítették a kupola mását
Szökőkút a múzeum déli oldalán

Kevésbé nyomasztó képek is készültek azért Hiroshimában:

Rossz éjszakai felvétel a belvárosról, a folyóparton
Éjszakai kép a szálloda ablakából
Ott-tartózkodásunk állandó örömforrásai, a multidimenziós, kvantumgravitációs téridőreduktorral is felszerelt vécék voltak
Egy példa az országot ellepő engrish-jelenségből - vajh mi lehet az a bizonyos másik cél?

Másnap Miyajimát látogattuk meg, amiről külön post fog szólni.
szerk: Másnap Miyajimát látogattuk meg, amiről nem fog külön post szólni.

Miyajima egy sziget Hiroshima közelében, kb. fél órás vonatút és egy 10 perces komp-út visz ki. Évszázadok óta Japán egyik legszentebb pontjának számít, ennek megfelelően egymást érik rajta a világörökség részét képező szentélyek és templomok. Mintegy 100 évvel ezelőttig megszületni és meghalni is tilos volt rajta, így nőket sem engedtek a szigetre lépni. A sziget legfőbb nevezetessége a vízben álló vörös torii, azaz kapu, amit biztos láttatok már képeslapon, és szerintem meg fogtok unni, mire a képeim végére értek. A szigeten szabadon kószálnak a szarvasok, amint az látható lesz.

Szerencsére a Rail Passunk érvényes volt a kompra
Ilyen komppal mentünk át a szigetre, a háttérben már sejthető a híres kapu
A távolban Hiroshima kikötője
A kapu max. zoommal, mögötte a lábakon álló szentély
Láthatár nyugat felé
Miyajima domborzata és vizei
A torii közelebbről
Még közelebbről
Más szögből
Háttérben a hegyek
A szigeten szabadon kószálnak a szarvasok és egyéb egzotikus állatfajták
Beszóltál?
A parti sétány a szentély felé
Őrült tanuki-szobor egy ryokan előtt
Torii, a partról, ezúttal oldalról
Dettó
Látkép a sétánnyal, a háttérben az ötszintes pagoda
This is deer territory. You can't enter, you human!
Tényleg a vízben áll
Közöny - sadly, no upskirt...
Háttérben a túlpart
Az Itsukushima-szentély, Miyajima hegyeivel
A szentély, turistákkal
A szentély, vízben
Kőlámpás
Háttérben az ötszintes pagoda
Bronzlámpás és torii a mólóról
Miyajimai utcakép
Kisebb szentély
Kis szentély, kövekkel
A fő Itsukushima-szentélytől nyugatra van egy akvárium, tengeri halakkal, rájákkal és egyebekkel, de szerintem kihagyható.
A közelében lévő ősparkban viszont érdemes egy sétát tenni:
Ezért
Vagy ezért
Nagyon hangulatos...
...és kellemes hely
Utcarészlet visszafelé
Látkép a pagodával
A túlpart
Vízesés és lépcsősor felfelé menet
Lépcsők, a Daisho-in bejárata
Ez a Daisho-in egy templomegyüttes, ami a hegy oldalában bújik meg. Legalább 10 kisebb-nagyobb buddhista templom van itt egy rakáson, és a közöttük lévő lépcsős utacskák is nagyon érdekesek, mivel tele vannak Buddha-szobrokkal
Védelmező szobor a bejárati kapunál
"tele vannak Buddha-szobrokkal"
Ez a nagyobbak közül való
Hangulatos kert a templomok között
Honnan tudják, hogy mikor melyikhez kell imádkozni?
Ez csak néhány a Daisho-in templomai közül
Rálátás az ötszintes pagodára és az Ezer Tatamis Csarnokra, amit Toyotomi Hideyoshi építtetett 1587-ben, tudtommal nem pusztult el azóta, ez az eredeti
Ezek a dögök kergettek minket az őrületbe
Innen fel lehetett menni a Misen-hegyre egy drótkötélpályán:
Visszanézve - tériszonyosoknak nem ajánlott
Közel az állomás - ez még csak a fele út, van egy másik pálya még feljebb
Kilátás a középső állomásról
Kilátás a felső állomásról - ez az egyik kedvenc képem egyébként, onnan nevezetes, hogy itt telt be az első SD-kártya. Itt volt a legmelegebb is.
Kilátás a felső állomásról 2
Kilátás a felső állomásról 3
Kilátás a felső állomásról 4 - a csúcsra már nem volt időnk felmenni
Kilátás a felső állomásról 5
A drótkötélpályát meghajtó gépezet
Út visszafelé - szerencsére voltak oszlopok, amik tartották a pályát, ha ritkán is
Hangulatos vízesés visszafelé
Egy szentély kertje
A túlpart - fogalmam sincs, mi az a fehér épület a háttérben
Közeledve az ötszintes pagodához
Rálátás a lakóházakra
A pagoda közelről - belül amúgy üres, nem lehet bemenni
Az Ezer Tatamis Csarnok belülről - jó nagy, tényleg impresszív, de jórészt üres.
Arrafelé voltunk fenn
Utcarészlet
Bevásárlóutca, aka Tourist Trap Street
Ez már a kompállomásról visszafelé nézve
A pagoda és a csarnok a kompról
Apálykor ki lehet menni a kapuhoz, ezt sokan meg is tették
Ilyenkor zöld trutyi veszi körbe a kaput
Hajó és kapu
Búcsúpillantás Miyajimára


Szóljatok, ha unjátok, mert még az út felénél se tartunk...

[kikuchiyo]

Inkább nyitok egy új postot, és ennek alkalmából írok is mindjárt valami olyasmiről, ami talán sokakat érdekelhet:

a japán kaja.

Én mindent szerettem volna kipróbálni, útitársam - nevezzük A.-nak, reméljük, nem olvassa ezt - viszont azzal az ürüggyel, hogy utálja a halat, semmi helyi dolgot nem volt hajlandó fogyasztani, csakis McDonalds-ba és hasonló isten- és FSM-káromló helyeken volt hajlandó enni. Ez egy olyan dolog, amit máig nem vagyok képes feldolgozni, de mindegy.

Akkor lássuk sorban, hogy mit ettem odaát.

- Még Osakában, este a szálloda felé menet már borzasztó éhes voltam, így amikor az állomás melletti aluljáró-rengetegben megláttam egy kis kajáldát, ahol mindenféléket sütögettek, rögtön rendeltem is egy okonomiyakit, illetve rögtön kettőt. Az okonomiyaki palacsintaszerű tésztával egybesütött aprított zöldségeket és ki tudja még mit jelent, ami végül nyakon van öntve szójaszósszal és még valamivel, aminek az azonosítására nem vállalkozom. Finom volt, és laktató, a két jó nagy adaggal jól is laktam. Kép nincs róla. Ekkor még meglehetősen ügyetlenül kezeltem az evőpálcikát, így épphogy csak sikerült megenni. A két kajáldás tag diszkréten visszafojtotta a röhögést, de szerintem még az unokáiknak is erről fognak mesélni.

- Hiroshimában az állomás mellett volt egy gyorsétterem-jellegű hely, ahol főleg udont árultak, de én valami olyasmit ettem, ami egy tál rizs volt, rajta kimchivel és sonkával. Itt a szükség rákényszerített, hogy kikísérletezzem a rizs pálcikával való elfogyasztásának módozatát. Japánban a hófehér, tiszta rizs az étkezések nélkülözhetetlen része, és nem olyan pergős, mint nálunk, sokkal ragadósabbra főzik, ezért is lehet megenni pálcikával. Elárulom, hogy nem szemenként szedik fel.

- Miyajimán először is vettem az egyik bevásárlóutcai árustól egy valamit, aminek nem tudom a nevét, hengeres tésztaféleségbe volt beledolgozva hal, rák, meg még valami és ez kisütve olajon. Nem tudom, mi volt, de finom volt. Aztán egy étterembe betérve ettem egy azt hiszem Inari-zushi-nak nevezett dolgot. Ez abból áll, hogy sushi-rizsgombócok vannak beletöltve kis sült tofuból készült zacskókba. Elég finom volt.

- Kiotóban a régies hangulatú Gion-negyedben sétágatva betértem egy eredetinek álcázott étterembe, ahova egy eredetinek álcázott néni hívogatta be a vendégeket. Itt ettem egy eredetinek álcázott tempura szettet. Ez tényleg nagyon autentikusnak tűnt, a tálalás módjával és mindennel együtt: mindent külön kis mázas csészékben hoztak ki, a pálcikáknak külön kis porcelán támasztékot, a szakét ízléses nyakas edényben, hozzá lapos csészével stb. Az ára viszont nem volt álcázva, az nagyon is autentikus volt, összesen több, mint 5 kyent fizettem.

- Narában a látnivalók megnézése után betértem egy sushi-étterembe, és rendeltem egy menüt. Itt nem kis derültséget okoztam a szakácsnak és a mellettem ülő bennszülöttnek, amikor nem tudtam, hogy a szójaszószt ki kell önteni az erre fenntartott tálkába és abba kell mártani a sushit elfogyasztás előtt. A pálcikakezelésemen is jót röhögtek. Jogosan, mert csak utána jöttem rá, hogy ők hogy csinálják, és hogy valóban természetesebb és egyszerűbb úgy. Maga a sushi finom volt.

- Tokióban a szállásunkhoz közeli Shinjuku-állomás melletti curry-gyorskajáldába tértem be. Az volt az elvem, hogy ott egyek, ahol a japánok is esznek, tehát ne a tourist trap-helyeken, ennek megfelelően ez is mindig tele volt helyiekkel. A curry ugyebár indiai eredetű étel, de a japánok a saját képükre formálták és beépítették a saját étrendjükbe. Ott karé-nak hívják. Kvikveg jóvoltából az egyik szilveszteren már ehettünk karét, na amit én ettem, az hasonlított Kvikvegére... egy kicsit. A szósz jóval sűrűbb volt, nem tartalmazott répát, krumplit és egyebeket (bár láttam olyat is másoknál), és legfőképpen sokkal durvább volt a fűszerezése. Az étlapon többféle fűszerezési szint közül lehetett választani: a "mild" volt a gyerekeknek és wuss-oknak ajánlva, a "base price" a "kicsit erősebb, mint a szokásos bolti curryk", onnantól pedig számozva voltak a szintek. Level 1: "egy kis plusz", level 2: "meglehetősen erős", level 3: "igazán erős", level 4: "not for the faint hearted", level 5: "csak saját felelősségre, gondoljon a következményekre", level 6-10: "only for those who have eaten a full course of level 5. One level increase at a time."
El nem tudom képzelni, az utóbbiak milyenek lehetnek. Én egy level 3 sima beef curryt és egy level 2 seafood curryt ettem ott, mindkettőtől összefolyt taknyom-nyálam.

- A Fuji tetején kipróbáltam a takoyakit egy utcai árusnál, ez valami tésztaféle izéből formált golyócskákat jelent, amibe polip-darabokat sütnek. Finom volt, bár nem értem, hogy hogy került polip a Fuji tetejére.

- Azon a bizonyos Fujis túrán kaptunk egy japán stílusú ebédet, így nézett ki.

- Meglátogattuk a főnököm egy ottani ismerősét, ő meghívott ebédelni, ott egy hideg tésztából és tempurából álló fogást ettem.

- Végül Nagoyában kipróbáltam a yakinikut, ami azt jelenti, hogy kiadnak egy kis tál nyers húst valamilyen brutális pácban, valamint egy gázfőzőt, és a vevő magának sütheti meg a húst. Az első adag valamilyen marhahús volt, az nagyon finom volt, a második - pedig az étlapon ajánlottként szerepelt - valami rágós, hártyás vacak volt, amit alig bírtam megenni.

folyt köv.

[Ramiz]

HÚ, basszus, sokat írtál, ennek csak hétvégén lesz időm nekiállni...

Addig is írjál valamit légyszíves a bugyiautomatákról. Ctrl+F-fel rákerestem a "bugyi" szóra, hát szégyen, hogy nem fordult még elő!... Remélem szagolgattál buzgón!!!