Írások

[Zanador]

Sikeresen elnémultam már megint pár hónapra, de se ezért, se azért, hogy most újra megszólalok, nem kérek bocsánatot..
Sokminden jár már megint a fejemben, és éppen ezért nem nagyon kap egyik se hangot. Ennek köszönhetõen elég keveset irtam, és azok se olyanok, amiket megérné terjeszteni. De persze azért most is hoztam egyet. Nem tudom mikor irok legközelebb, úgyhogy addigis további jó szórakozást.
UI.: ez a ballada nekem tetszik.



Homokban, porban nyomunk sem marad.
Itt vagyunk, de csak kevesen látnak.
Ha néha ránk néznek eltûnünk,
de a lelkekre jelet vetünk.

A csillagot öt fényes ággal:
örömmel, haraggal, félelemmel, vággyal,
és végül a nyugalom parazsával..
emlékezz rá, ha már láttad:
egyszer neked is volt társad.

Lehullik az ég mögöttünk
egy más világból visszajöttünk.
Áldás, átok mind elfogyott,
adtuk, kaptuk ahogy jutott.

Szorítsd magadhoz, rejtsd el,
emlékezz rá, ha elesel.
Tõlünk kaptad, veled marad
Számold csak a csillagokat!

Azt hitted belsõ dal,
de mi súgtuk neked,
hogy ha már a szavunk elhal
emlékünk tovább vigyed.

Ezt kérjük cserébe:
Emlékezz a jelünkre.
Mert jöttünk és eltûnünk,
voltunk és még leszünk,
de most elmegyünk.

[Meske]

Zanador, ez nagyon szép volt!  

[Exo]

Ha már itt vagyok...

Múzsámhoz

Elbûvöltél, múzsám lettél,
S bûbájt hoztál világomba.
Mosolyoddal bevezettél
Egy szerelmi kolostorba.

Két szép szemed csillogása
Finom kézzel, incselkedve
Gyöngyfátylat vet angyalkákra
S gyönyörködõ szemeimre.

Kicsi szád ha engem szólít
S cirógatom arcocskádat,
Minden szavad majd elbódít,
Vágyom édes csókjaidat.

[Pandóra]

(I want Tiaro back! Now! :whimper: )

Me too.

Megálló balladája.  

[Meske]

És íme a bónusz versem HVp213-nak és Necridnek!

Kegyelem

Kegyelem kell nekem,
Kegyelem fegyverem.
Kegyelemmel élj velem!

Kegyelem szóljon hozzád,
Kegyesen szólok mostmár.
Ez a kegy nem egyre megy.

Üdvözüljön, aki érti,
Mert ez a lényeg, hé ti!
A kegy sose téved!

Kegyelem kenyerem,
Kegyelem kell nekem.
Kegyelem, kegyelem...


Hát ez elég béna lett, de hát ejfélkor már nincs erõm jobbat írni...

213213213213213213213213213213

[Necrid^]

Meske

[HVp213]

Jó lett ez! THX! (verset még nem irtak nekem...)

[Rounin]

Homokban, porban nyomunk sem marad[...]

Auch bizony. Kellemesen lehangoló szösszenet. Ezen félre kell vonuljak egy fa alá töprengeni :|

[Nethiree]

Elnémulás

Hiába szólok,
Már hallani sem akarsz,
Inkább hallgatok.

(Edit)
Ezt a múltkor elfelejtettem feltenni:

Élet

Egy sóhajnyi lég
Ennyi elég, hogy éljek
Egy lágy szellõként

[Rounin]

Vágyak csatája

Fénylõ olajfolt
szivárványát ámulom
lehajtott fejjel.
Szívem vinne messzire -
szívem itt tart örökre.

Edit: életem elsõ tankája anélkül, hogy valaha is utánanéztem volna más, igazi tankának. -.- Félek, nem mernék belekezdeni, ha megtenném -.-

[Nethiree]

Vágyak csatája

Fénylõ olajfolt
szivárványát ámulom
lehajtott fejjel.
Szívem vinne messzire -
szívem itt tart örökre.

Edit: életem elsõ tankája anélkül, hogy valaha is utánanéztem volna más, igazi tankának. -.- Félek, nem mernék belekezdeni, ha megtenném -.-

   

Csak így tovább, rég vártam ilyesmire

[Nethiree]

Esõ

Csendes sustorgás
A kövön, csak peregnek
Egyre az ég hûs,
Enyhet adó könnyei
Bánatom is el mosva.

[Aephidon]

Himnusz a Kínhozókhoz

A Fekete Szárnyú Horda
Bolygók ezrei állnak sorba
Hogy lakóikat vidd a halálba
Nincs szépség, nincs szeretet
Nincs élet, mi létezhet

Csak szenvedés, fagy s sötétség
Csak halálhörgés, és szenvedés
Csak siralom és temetés
Milliárd szenvedés okozója vagy
Te Fekete Szárnyú Horda

(A mesémhez készült. Aki olvasta, tudja kikrõl szól.)

[Rounin]

Csalódás

Utolsó remény
foszlott szerte ma este
a hold fényében.

[Nethiree]

Csalódás

Utolsó remény
foszlott szerte ma este
a hold fényében.

tetszik -.- *hug* Ne-chan

[kisvirag]

Ha hozzam szol, csak
e'get, a'm hallgata'sa:
a pokol tuze.

fajo szep uzenet valakinek, aki higgyen barmit, maig nagyon szeretem.

[kisvirag]

ez álom talán.
mélyen belém égettve
Felejteni! most...

[kisvirag]

csendben ült, és figyelte a vizet.
Már szürkült. A nap egyre mélyebre bukott, és egyre vörösebb lett. Apró virágszirmok úszkáltak a szinte mozdulatlan vizen.
Csak ült, csendben, elmélázva, a gondolataiba merülve. Várt.

csendben ült, és figyelte a vizet. Már szürkült. a Nap egyre mélyebbre bukott, és egyre vörösebb lett. Vörös, sárga, rozsdabarna falevelek úsztak a szinte mozdulatlan vizen.
Csak ült, csendben, elmélázva, a gondolataiba merülve. Várt.

csendben ült, és figyelte a vizet. Már szürkült. a Nap egyre mélyebbre bukott, és egyre vörösebb lett. A jégrétegen vékony hóréteg feszült, itt ott egy-egy madárnyomtól felszakítva.
Csak ült, csendben, elmélázva, a gondolataiba merülve. Várt.

csendben ült, és figyelte a vizet.
Már szürkült. A nap egyre mélyebre bukott, és egyre vörösebb lett. Apró virágszirmok úszkáltak a szinte mozdulatlan vizen.
Csak ült, csendben, elmélázva, a gondolataiba merülve. Várt.

ki tudja mióta. Tegnap? Múlt hét, múlt hónap, múlt év?
De várt, rendületlenül, mert tudta, hogy el fog jönni.

csendben ült, és figyelte a vizet. Már szürkült. a Nap egyre mélyebbre bukott, és egyre vörösebb lett. Vörös, sárga, rozsdabarna falevelek úsztak a szinte mozdulatlan vizen.
Csak ült, csendben, elmélázva, a gondolataiba merülve. Egy õsz hajtincs rakoncátlanul az arcába lógott. Várt.

csendben ült, és figyelte a vizet. Már szürkült. a Nap egyre mélyebbre bukott, és egyre vörösebb lett. A jégrétegen vékony hóréteg feszült, itt ott egy-egy madárnyomtól felszakítva.
Csak ült, csendben, elmélázva, a gondolataiba merülve. A nyugtalan gondolatok még mélyebbre vágták megcserzett arcán a ráncokat. Várt.

A gyenge kis öreget napnyugtakor érte a halál. csendben, a vizet figyelve halt meg, szívében még ekkor is mélyen lángolt az utolsó, hamis, õrült érzés: a REMÉNY.

és Õ még ekkor sem jött el.

[Rounin]

csendben ült, és figyelte a vizet.
[...]
és Õ még ekkor sem jött el.

Tetszetõs alapötlet (kár, hogy veszettül ismerõs máshonnan) valamint nem utolsó kivitelezés, de a mondatokat túl széttörtnek érzem, valahogy nem koherens :|

Edit:
Haikuban nem "égettve" hanem "égetve"

[kisvirag]

két elég gázos nap után egy éjfélkor megírás lehet a mentségem... megint csak egy elsõ gondolat leírása, mint általában

[Rounin]

két elég gázos nap után egy éjfélkor megírás lehet a mentségem... megint csak egy elsõ gondolat leírása, mint általában

Gondoltam azért csak kijavítod Mentség elfogadva (na nem mintha bármi jogalapom lenne ilyesmi kiosztására :])

[Leon Carter]

Hobbym az írás, nagy fantáziám van ami áttöri az élet falait!
itt az eggyik kedvencem, igaz még nincs kéz de ha igen a  meeten majd kaphatok dedikálva

Hope has a place in lovers heart!
Ködfátyol leple alatt ébredtem valahol a természet lágy ölében. Szikrázó fények és árnyékok játékától, káprázik mélykék szemem, patakcsobogástól és madarak csiripeléstõl visszhangzik a fejem. Testem erõtlen minden mozgás nehezemre esik, lassan felültem és körülnéztem. Szívem megállt, mintha a paradicsomba lettem volna,
Szomorúfûz borult a végtelenek tûnõ színes virágokra, felettük apró lepkék szálltak föl s alá. A természetben gyönyörködvén különös dallamra lettem figyelmes! Nagy nehezen felálltam és elindultam a hang irányába, az erdõ mélyébe. A levelek között átszûrõdõ fény egy ösvényhez vezetett. Végetlenek tûnõ utamon elindulván, szaladgáló mókusok és megannyi sok apró lény szaladgált a fák tövébe. Apró törékeny ágakra lépve a kisállatok megálltak és kíváncsian vizsgáltak, kisebb várakozás után szaporán tovább eredtek. Voltak, akik nem rémültek meg az ágak által csapot zajtól és követek. A kisebb barangolás után, a dallam elhalkult és az apró állatok is eltûntek. Hirtelen magányosnak éreztem magam és szomjasnak. Folytatván utam az erdõ mélyébe, a magas fákon már nehezebben szûrõdött át a fény. Viszont a páfrányok és a sûrû moha mezõ láttán víz reményében tovább folytattam utam. Faágak recsegése között felfigyeltem újra a patak játékos dallamára. Szaporábban vettem lépteimet, közben visszatért a fény az erdõbe, a napsugarak újra átsütöttek a fák sûrû lombjain. Minél világosabb lett annál szaporábban vettem lépteimet. Már szinte szaladtam, amikor megpillantottam az ösvény végén lévõ fényt. Mikor az ösvény végére értem zihálva nekitámaszkodtam az erdõ utolsó fájának és újra a dallamra lettem figyelmes. Mögöttem hagyva az erdõt, egy füves pázsiton sétáltam a kisebb bokrok felé a dallamot követve. Ahogy a bokrokhoz közeledtem ragyogó fényekre lettem figyelmes, a patak víztükrén megtört napsugár ragyogása volt. Átverekedvén a bokrok fojtó ágai között a patakhoz értem. Letérdepeltem az egyik letört ágra és elõre hajoltam hogy csillapítsam szomjamat, heves kortyok után a dallam irányába pillantottam.
A patak túlpartján, fehér rózsák, krizantémok szépséges csokrában, egy fehérmárvány lugas közepén ott áll egy angyal. Fehér fátyolszerû ruházata szárnyként lobog a szélben, barna haja az arcát takarja akár a gyász fátyla, a patak szikrázó fényei beragyogják testét, akár a kék eget a csillagok. A dallam részletére melyet képzeletbeli szirének adnak elõ és lágyabb minden szimfóniánál oly tökéletes, hogy megszakad az ember szíve. Tökéletes harmóniában van a természet muzsikájával. Hirtelen mintha az idõ megállna, a madarak szárny csapásai lelassulnak, a patak csobogása elhalkul. A madarak, mint a marionettek lógnak a bíbor színû égboltról, a szél elcsöndesedik. Csönd van, csak a szapora dobpergésszerû szívverés szakítja meg a csendet.
Mozdulatlan akár egy márványszobor, fehér selyemruháját és barna haját a szél fodrozta meg.  
A pillanat mely oly tökéletes volt tovaszáll, hirtelen vakító fehérség ragyogja be a lugast és a szél újra éled. Kisebb reccsenés után az ág, amelyen térdepeltem a vízbe esett és az ág, amelybe kapaszkodtam heves kapálózásaim közepedte szintén eltört és a vízbe estem. Újra nehéznek éreztem magam, és merülni kezdtem, hiába minden erõlködésemnek bármenyire is kapálóztam, csak a vizet kavartam fel és buborékokat hajtottam a kezemmel. Ahogy az utolsó levegõ buborék is felröppent a víz felszínére, furcsa hangokra lettem figyelmes!  
- Píp, píp, píp...
Ahogy a világ elsötétedik a zaj hangosabb lesz. Ráébredek, hogy mind ez csupán álom volt és a nyavalyás vekker sípol az ágy mellet. Miután rutinosan ívet adok a vekkernek, és a sarokba küldöm egy gyengéd legyintéssel, újra csönd lesz. Az érdekes dallamot még mindig hallom, lehet hogy ez még mindig egy álom?
De miután kezdek magamhoz térni, rájövök, hogy a szomszédban élõ nagyothalló házaspár bömbölteti a rádiót.
Szokásos rituáléimat, a reumás csiga sebesével való ágyból kikecmergést és más reggeli teendõimet oly gépiesen hajtom végre, hogy csak az elõ kávé és a hideg víz hatására térek magamhoz. Miután kimásztam az ágyból, belekúsztam a papucsomba és elindultam a konyha irányába ilyenkor, elõfordul, hogy holtkóros csoszogásom alatt belerúgok a küszöbe, ilyenkor felgyorsul a folyamat, mert átbukdácsolok a folyósón és már a konyhába is, vagyok. Jelen esetben ez nem történt meg, így hát nehézkes és csoszogó lépteimmel elvánszorogtam a konyháig. Álomból ébredve az ember homályosan látja a világot, mikor az elsõ dolog, amit megpillant az a hatalmas mosatlan és a tegnapi vacsora maradéka, már mégis bánta az ember hogy felébredt. Kisebb kotorászás után megtaláltam a gombot a kávéfõzõn. Ezután teszünk egy gyors látogatást a mosdóba, és mire befejeztem dolgom már kész is a kávé. A kávét sok cukorral iszom, mivel nagyon édesszájú vagyok. Miután elintézzük szokásos kávé adagunkat, az álom utolsó reménye is távozik a szemembõl, és nem marad más, mint maga a valóság." De utálom ezt a szót!" Mindenkinek mást jelent a valóság nekem az élet hátrányait jelenti, hogy el kéne mosogatnia a két nappal ezelõtti mosatlant, vagy hogy ki kéne takarítani a lakás és mosni is kéne meg vasalni. Átlagosnak minõsülõ egyszobás albérletem szürke falai itt-ott omladozó vakolat foltok, koszos ablaküveg és dohos nappali szaga valóság sokk ként tör az emberre reggelente. Miután elvégezetem nagy dolgaimat, megtusoltam és fogat mostam és bekaptam a hûtõbõl egy falat csokit, bementem hogy megnézzem a vekkert.
Csodálatos még van egy órám, de utána rájöttem, hogy a vekker megfáradt és valószínûleg késésbe vagyok.
Kirohanva a lakásból, reflexszerûen zárom az ajtót és nyomom a lift gombját, de ha az ember siet miért is, jönnének össze a dolgok, persze hogy az ellenkezõ irányba megy a lift. Így hát szaladhatok lefele az ötödikrõl.
Miután leszaladtam és magam mögött hagyva a tíz emeletes tömböt, mint kapkodó idegbeteg szaladok a busz után! Hála a buszsofõr jóindulatának és türelmének, elértem a buszom.
Zihálva megálltam az alsó lépcsõn és csak annyit mondtam hogy:
- A végállomásig!
A buszsofõr ráförmedt, mert türelme az volt de modora az nem, hogy:  
- Lépjen már beljebb, haladnánk!
Blokkolt és kezembe nyomta a jegyet! Leültem az elsõ üres helyre és neki hajtottam a fejem az ablaknak. Hirtelen egy kép jelent meg elõttem, az Angyal képe volt az, akit az álmomba láttam.
Vakító fehérség ragyogta körül, csak a lugas gótikus körvonalai rajzolódtak ki. Arcát még mindig gesztenyebarna haja takarja, ahogy a szél belekap szépséges hajkoronájába, megpillantok ragyogó barna szemét és édes mosolyát!
Gondolatok kavarognak a fejembe: vajon ki lehet ez a lány, olyan ismerõs. Miért mosolyog rám, vajon õ ismer engem vagy én õt?
Szemei úgy ragyognak akár az esthajnalcsillag, pillantása szinte megbabonáz. Elfeledve minden problémámat, elmerülök szépségébe ....

[Aephidon]

Frissült a mesém, már ha valakit ez érdekel:

http://home.sailormoon.com/wraith666/idorend2.pdf

Belekerült egy mini függelék is, kisebb magyarázatokkal, lábjegyzet formában. Ha valakinek kérdése van, az szóljon/írjon...

[Rounin]

Hobbym az írás, nagy fantáziám van ami áttöri az élet falait!
itt az eggyik kedvencem, igaz még nincs kéz de ha igen a  meeten majd kaphatok dedikálva

Még nem olvastam el, éppen csak rápillantottam.. viszont rögtön feltûnt a temérdek helyesírási hiba. Szerintem megéri ezeket átnézni és kijavítani, az olvasó is nagyobb kedvvel rágná át magát rajta

(Na, akkor feküdjünk neki az olvasásnak... )

[Pandóra]

Nekem tetszett. Csak egy stílusbeli tanácsom lenne: valahogy rontja az alkotások értékét, ha elfáradt szólások, szófordulatok vannak benne (pl. "reumás csiga"). Ja, meg -de ez már csak egyéni vélemény- próbáld kerülni a sablont. A sablonos képek és viselkedésformák leírását.

[Pirula]

Frissült a mesém, már ha valakit ez érdekel:

http://home.sailormoon.com/wraith666/idorend2.pdf

Belekerült egy mini függelék is, kisebb magyarázatokkal, lábjegyzet formában. Ha valakinek kérdése van, az szóljon/írjon...

Mióta írod ezt?  
Nekem egyébként kicsit olyan Szilmarilok ízûnek tetszik, de jó.

[Meske]

Megírtam a Coccolino pályázatra a mesét, szóval az alábbiakra kemény elbírálást kérek!! Az öcsém értékelése szerint: 7,5/10 Azt mondta, hogy rézben azért is, mert rövidnek találja. Szerintetek milyen? Egy mesekönyvbe kerülne, szóval ahhoz képest tessék értékelni! Ja, és a http://www.mesemozgalom.hu oldalon olvashatjátok a szabályokat is, hogy a szerint is tudjátok értékelni!

Coccolino és az egerek

Egyszer egy szép tavaszi reggelen, mikor Coccolino kijött a barlangjából különös hangra lett figyelmes. Mintha valaki vagy valami szöszmötölt volna az udvarában. Nem értette, mi lehet ez, míg egyszer csak valami cincogást hallott a közeli fa töve felõl.
Közelebb merészkedett, s csak akkor látta, hogy mivel is van dolga: egy kicsi egér volt az, aki, amint észrevette a kismackót rögtön illedelmesen bemutatkozott:
-   Üdvözöllek, Inci Finci a nevem, s Coccolinot keresem.
-   Coccolino én volnék, mi járatban vagy errefelé, te kisegér?
-   Tudod, eltûnt a kis testvérem, már napok óta keressük, de egyszerûen sehol sem találjuk, pedig felforgattuk érte az egész mezõt. Ezért eljöttem hozzád, mert azt hallottam, hogy te nagyon jó nyomozó vagy. Légy szíves segíts nekem!
Coccolino szívesen segített az egérkének, aki elvezette õt a családjához, akik szépen sorra bemutatkoztak. A kis medve el sem tudta volna képzelni, hogy hogyan lehet valakinek ennyi rokona, és már alig bírta a rengeteg nevet megjegyezni, mire a bemutatkozások végére értek.
Inci Finci ezek után megmutatta azt a helyet, ahol az öccsét, Mikro Fincit utoljára látták. Egy csodálatos tisztásra értek ki, ahol a mezei virágok mennyei illata érzõdött mindenhonnan, s a kis patak is vígan csordogált medrében. Inci elmondta, hogy az öccse elég gyakran járt ide, szerette hallani a madarak vidám csicsergését, amint éppen szomjukat oltják a kis patak partján.
Coccolinot elbûvölte a táj szépsége, s egy pillanatra el is felejtkezett mindenrõl, csak Inci Finci aggódó pillantása juttatta eszébe, miért is van itt.
-   Most nem érek rá, a tisztáson nézelõdni, - gondolta magában – hiszen fontos küldetésem van!
Hamarosan el is kezdte a nyomozást, közben a kis egér, hogy ne lábatlankodjon hazaszaladt, gondolta hoz valami ennivalót ajándékba Coccolinonak.
A maci sokat téblábolt a tisztáson, nyomokat keresett, amin elindulhat. Megtalálta azt a helyet, ahol Mikro minden bizonnyal sokat üldögélt, mivel tele volt apró lábnyomokkal, de nem találta meg annak a folytatását.
-   Ez csak egy dolgot jelenthet: - gondolkozott magában – minden bizonnyal a patakba ugrott, de egy ilyen kicsi egérnek túl nagy lehetett a sodrás, s elvitte az ár.
Hamarosan megérkezett Inci Finci egy nagy csupor mézzel a kezében, aminek Coccolino roppantul örült. Mohón behabzsolta a méhek ínycsiklandozó  gyümölcsét, amit Inci elképedve figyelt:
-   Jé, hogy mennyit képes megenni egy mackó! – gondolta.
Coccolino elmondta az egérkének, mi mindenre jött rá, amit az elképedve figyelt, pedig nem is volt olyan sokáig oda.
-   De most hogyan tovább? Hogy fogjuk megtalálni, ha valóban elsodorta az ár? Most mit fogunk csinálni? Pedig már számtalanszor mondtuk neki, hogy ne fürödjön a patakban, mert baja lehet... Jaj, Istenkém, vajon mi történhetett vele! – aggódóan mormolta ezeket a szavakat, miközben a fejét fogta nagy elkeseredésében...
Coccolino megpróbálta nyugtatni, de az egérke továbbra is kétségbe esve kiáltozott. De lassan rájött, hogy ezzel nem megy semmire, és figyelmesen hallgatta a medve gondolatait, mely szerint végig követik a patak útját, s ha valóban elvitte Mikro Fincit az ár, akkor elõbb-utóbb biztosan megtalálják.
Ez jó ötletnek tûnt, így elindultak. Hosszasan meneteltek, Inci Finci már-már kezdte feladni a reményt, Coccolino pedig folyamatosan vigasztalni próbálta, mert ki tudja, lehet, hogy a következõ fa mögött lesz.
Sok idõ eltelt már elindulásuk óta, átkeltek már sok erdõn, mezõn, a kicsi patak is már elég naggyá duzzadt közben, hogy az már egy medvének is számottevõ lehet, mígnem egyszer csak egy apró tölgyfa tövében picurka lábnyomokra lettek figyelmesek.
-   Ez minden bizonnyal Mikro Finci lábnyoma, megvan. Éljen megtaláltuk! – vidult fel hirtelen Inci.
Követték a lábnyomokat, ami egy kis faházba vezette õket, ami egy egérnek egy egész palotának számíthatott. Mivel a kopogtatásra semmi válasz nem érkezett, halkan és óvatosan benyitottak a házikóba. A bútor kopottas volt, és poros. A szoba közepén egy nagy kanapé hevert, s mikor meglátták, hogy azon mi is van, Inci Finci ijedtében Coccolino feje búbjára futott.
Hogy mi volt ez a rémisztõ dolog? Egy hatalmas, fekete kandúr macska. A maci nem igazán értette, miért olyan félelmetes egy aranyos kis cica, s bátran eléállt.
-   Hé, te macska, nem láttál errefele egy ici- pici kis egeret?
-   Miau, ugyan hol láttam volna egy olyan állatot? Már évek óta nem találkoztam ilyesmivel. A gazdám régen elhagyott, és azóta csak zöldségeken élek. – hazudott a kandúr.
-   Igazán? – kételkedett a macska szavaiban Coccolino – Akkor mutasd meg, mit rejtegetsz a farkad alatt...
Mivel a cicus nem mozdult a medve szavára, ezért az ment oda hozzá, megfogta a farkát, s lám mi volt alatta: Mikro Finci kisegér lapult meg csendesen. A mackó gyorsan kisegítette onnan õt, aki lelkendezve ugrott a nyakába, s mikor meglátta nõvérét is Coccolino feje tetején. Örömükben összeölelkeztek:
-   Azt hittem, hogy már sohasem látlak viszont, hogyan is gondoltad a patakban játszást! Már számtalanszor elmondtuk neked, hogy azt nem szabad! De a fõ, hogy végre megvagy és nincs semmi bajod! – lelkendezett Inci Finci
-   Bocsáss meg, soha többé nem fogok ilyet tenni, nagyon örülök nektek! – válaszolt Mikro.
Ezek után kiderült, hogy Cirmogi, a macska nem hazudott mindenben, ugyanis valóban vegetáriánus lett, s az egeret is csak ,,szolgának" használta maga körül. Coccolino keményen megbüntette a kandúrt, és ezek után õ lett az egerek szolgája. Finciék pedig boldogan élték tovább életüket, Mikro pedig megfogadta végre az idõsebbek szavait, és soha többé nem merészkedett be a vízbe. Coccolino is boldogan térhetett vissza barlangjába, hiszen ismét megoldott egy rejtélyt.

[Aephidon]

Mióta írod ezt?  
Nekem egyébként kicsit olyan Szilmarilok ízûnek tetszik, de jó.

Évek óta írogatom, igaz marha lassan. Mert van úgy, hogy hosszú hónapokig(!) rá se nézek az egészre, aztán egyszercsak hirtelen, mint egy gejzír, kitörnek belõlem az ötletek (fõleg zenehallgatás közben) és beleillesztem azokat a mesébe.

A Szilmarilokról ugyan hallottam, de sohase olvastam.

[Pirula]

Visszaolvasgattam a topicot és nagyon megtetszettek ezek az apró gyöngyszemek, gondoltam teszek én is egy próbát.

A benzinkúton
Tûz és robbanásveszély
Dohányzás tilos

[Pirula]

Órámra néztem

Most lekapcsolom
a gépet és a lámpát.
Megyek aludni.