Írások

[Rounin]

csendben ült, és figyelte a vizet.
[...]
és Õ még ekkor sem jött el.

Tetszetõs alapötlet (kár, hogy veszettül ismerõs máshonnan) valamint nem utolsó kivitelezés, de a mondatokat túl széttörtnek érzem, valahogy nem koherens :|

Edit:
Haikuban nem "égettve" hanem "égetve"

[kisvirag]

két elég gázos nap után egy éjfélkor megírás lehet a mentségem... megint csak egy elsõ gondolat leírása, mint általában

[Rounin]

két elég gázos nap után egy éjfélkor megírás lehet a mentségem... megint csak egy elsõ gondolat leírása, mint általában

Gondoltam azért csak kijavítod Mentség elfogadva (na nem mintha bármi jogalapom lenne ilyesmi kiosztására :])

[Leon Carter]

Hobbym az írás, nagy fantáziám van ami áttöri az élet falait!
itt az eggyik kedvencem, igaz még nincs kéz de ha igen a  meeten majd kaphatok dedikálva

Hope has a place in lovers heart!
Ködfátyol leple alatt ébredtem valahol a természet lágy ölében. Szikrázó fények és árnyékok játékától, káprázik mélykék szemem, patakcsobogástól és madarak csiripeléstõl visszhangzik a fejem. Testem erõtlen minden mozgás nehezemre esik, lassan felültem és körülnéztem. Szívem megállt, mintha a paradicsomba lettem volna,
Szomorúfûz borult a végtelenek tûnõ színes virágokra, felettük apró lepkék szálltak föl s alá. A természetben gyönyörködvén különös dallamra lettem figyelmes! Nagy nehezen felálltam és elindultam a hang irányába, az erdõ mélyébe. A levelek között átszûrõdõ fény egy ösvényhez vezetett. Végetlenek tûnõ utamon elindulván, szaladgáló mókusok és megannyi sok apró lény szaladgált a fák tövébe. Apró törékeny ágakra lépve a kisállatok megálltak és kíváncsian vizsgáltak, kisebb várakozás után szaporán tovább eredtek. Voltak, akik nem rémültek meg az ágak által csapot zajtól és követek. A kisebb barangolás után, a dallam elhalkult és az apró állatok is eltûntek. Hirtelen magányosnak éreztem magam és szomjasnak. Folytatván utam az erdõ mélyébe, a magas fákon már nehezebben szûrõdött át a fény. Viszont a páfrányok és a sûrû moha mezõ láttán víz reményében tovább folytattam utam. Faágak recsegése között felfigyeltem újra a patak játékos dallamára. Szaporábban vettem lépteimet, közben visszatért a fény az erdõbe, a napsugarak újra átsütöttek a fák sûrû lombjain. Minél világosabb lett annál szaporábban vettem lépteimet. Már szinte szaladtam, amikor megpillantottam az ösvény végén lévõ fényt. Mikor az ösvény végére értem zihálva nekitámaszkodtam az erdõ utolsó fájának és újra a dallamra lettem figyelmes. Mögöttem hagyva az erdõt, egy füves pázsiton sétáltam a kisebb bokrok felé a dallamot követve. Ahogy a bokrokhoz közeledtem ragyogó fényekre lettem figyelmes, a patak víztükrén megtört napsugár ragyogása volt. Átverekedvén a bokrok fojtó ágai között a patakhoz értem. Letérdepeltem az egyik letört ágra és elõre hajoltam hogy csillapítsam szomjamat, heves kortyok után a dallam irányába pillantottam.
A patak túlpartján, fehér rózsák, krizantémok szépséges csokrában, egy fehérmárvány lugas közepén ott áll egy angyal. Fehér fátyolszerû ruházata szárnyként lobog a szélben, barna haja az arcát takarja akár a gyász fátyla, a patak szikrázó fényei beragyogják testét, akár a kék eget a csillagok. A dallam részletére melyet képzeletbeli szirének adnak elõ és lágyabb minden szimfóniánál oly tökéletes, hogy megszakad az ember szíve. Tökéletes harmóniában van a természet muzsikájával. Hirtelen mintha az idõ megállna, a madarak szárny csapásai lelassulnak, a patak csobogása elhalkul. A madarak, mint a marionettek lógnak a bíbor színû égboltról, a szél elcsöndesedik. Csönd van, csak a szapora dobpergésszerû szívverés szakítja meg a csendet.
Mozdulatlan akár egy márványszobor, fehér selyemruháját és barna haját a szél fodrozta meg.  
A pillanat mely oly tökéletes volt tovaszáll, hirtelen vakító fehérség ragyogja be a lugast és a szél újra éled. Kisebb reccsenés után az ág, amelyen térdepeltem a vízbe esett és az ág, amelybe kapaszkodtam heves kapálózásaim közepedte szintén eltört és a vízbe estem. Újra nehéznek éreztem magam, és merülni kezdtem, hiába minden erõlködésemnek bármenyire is kapálóztam, csak a vizet kavartam fel és buborékokat hajtottam a kezemmel. Ahogy az utolsó levegõ buborék is felröppent a víz felszínére, furcsa hangokra lettem figyelmes!  
- Píp, píp, píp...
Ahogy a világ elsötétedik a zaj hangosabb lesz. Ráébredek, hogy mind ez csupán álom volt és a nyavalyás vekker sípol az ágy mellet. Miután rutinosan ívet adok a vekkernek, és a sarokba küldöm egy gyengéd legyintéssel, újra csönd lesz. Az érdekes dallamot még mindig hallom, lehet hogy ez még mindig egy álom?
De miután kezdek magamhoz térni, rájövök, hogy a szomszédban élõ nagyothalló házaspár bömbölteti a rádiót.
Szokásos rituáléimat, a reumás csiga sebesével való ágyból kikecmergést és más reggeli teendõimet oly gépiesen hajtom végre, hogy csak az elõ kávé és a hideg víz hatására térek magamhoz. Miután kimásztam az ágyból, belekúsztam a papucsomba és elindultam a konyha irányába ilyenkor, elõfordul, hogy holtkóros csoszogásom alatt belerúgok a küszöbe, ilyenkor felgyorsul a folyamat, mert átbukdácsolok a folyósón és már a konyhába is, vagyok. Jelen esetben ez nem történt meg, így hát nehézkes és csoszogó lépteimmel elvánszorogtam a konyháig. Álomból ébredve az ember homályosan látja a világot, mikor az elsõ dolog, amit megpillant az a hatalmas mosatlan és a tegnapi vacsora maradéka, már mégis bánta az ember hogy felébredt. Kisebb kotorászás után megtaláltam a gombot a kávéfõzõn. Ezután teszünk egy gyors látogatást a mosdóba, és mire befejeztem dolgom már kész is a kávé. A kávét sok cukorral iszom, mivel nagyon édesszájú vagyok. Miután elintézzük szokásos kávé adagunkat, az álom utolsó reménye is távozik a szemembõl, és nem marad más, mint maga a valóság." De utálom ezt a szót!" Mindenkinek mást jelent a valóság nekem az élet hátrányait jelenti, hogy el kéne mosogatnia a két nappal ezelõtti mosatlant, vagy hogy ki kéne takarítani a lakás és mosni is kéne meg vasalni. Átlagosnak minõsülõ egyszobás albérletem szürke falai itt-ott omladozó vakolat foltok, koszos ablaküveg és dohos nappali szaga valóság sokk ként tör az emberre reggelente. Miután elvégezetem nagy dolgaimat, megtusoltam és fogat mostam és bekaptam a hûtõbõl egy falat csokit, bementem hogy megnézzem a vekkert.
Csodálatos még van egy órám, de utána rájöttem, hogy a vekker megfáradt és valószínûleg késésbe vagyok.
Kirohanva a lakásból, reflexszerûen zárom az ajtót és nyomom a lift gombját, de ha az ember siet miért is, jönnének össze a dolgok, persze hogy az ellenkezõ irányba megy a lift. Így hát szaladhatok lefele az ötödikrõl.
Miután leszaladtam és magam mögött hagyva a tíz emeletes tömböt, mint kapkodó idegbeteg szaladok a busz után! Hála a buszsofõr jóindulatának és türelmének, elértem a buszom.
Zihálva megálltam az alsó lépcsõn és csak annyit mondtam hogy:
- A végállomásig!
A buszsofõr ráförmedt, mert türelme az volt de modora az nem, hogy:  
- Lépjen már beljebb, haladnánk!
Blokkolt és kezembe nyomta a jegyet! Leültem az elsõ üres helyre és neki hajtottam a fejem az ablaknak. Hirtelen egy kép jelent meg elõttem, az Angyal képe volt az, akit az álmomba láttam.
Vakító fehérség ragyogta körül, csak a lugas gótikus körvonalai rajzolódtak ki. Arcát még mindig gesztenyebarna haja takarja, ahogy a szél belekap szépséges hajkoronájába, megpillantok ragyogó barna szemét és édes mosolyát!
Gondolatok kavarognak a fejembe: vajon ki lehet ez a lány, olyan ismerõs. Miért mosolyog rám, vajon õ ismer engem vagy én õt?
Szemei úgy ragyognak akár az esthajnalcsillag, pillantása szinte megbabonáz. Elfeledve minden problémámat, elmerülök szépségébe ....

[Aephidon]

Frissült a mesém, már ha valakit ez érdekel:

http://home.sailormoon.com/wraith666/idorend2.pdf

Belekerült egy mini függelék is, kisebb magyarázatokkal, lábjegyzet formában. Ha valakinek kérdése van, az szóljon/írjon...

[Rounin]

Hobbym az írás, nagy fantáziám van ami áttöri az élet falait!
itt az eggyik kedvencem, igaz még nincs kéz de ha igen a  meeten majd kaphatok dedikálva

Még nem olvastam el, éppen csak rápillantottam.. viszont rögtön feltûnt a temérdek helyesírási hiba. Szerintem megéri ezeket átnézni és kijavítani, az olvasó is nagyobb kedvvel rágná át magát rajta

(Na, akkor feküdjünk neki az olvasásnak... )

[Pandóra]

Nekem tetszett. Csak egy stílusbeli tanácsom lenne: valahogy rontja az alkotások értékét, ha elfáradt szólások, szófordulatok vannak benne (pl. "reumás csiga"). Ja, meg -de ez már csak egyéni vélemény- próbáld kerülni a sablont. A sablonos képek és viselkedésformák leírását.

[Pirula]

Frissült a mesém, már ha valakit ez érdekel:

http://home.sailormoon.com/wraith666/idorend2.pdf

Belekerült egy mini függelék is, kisebb magyarázatokkal, lábjegyzet formában. Ha valakinek kérdése van, az szóljon/írjon...

Mióta írod ezt?  
Nekem egyébként kicsit olyan Szilmarilok ízûnek tetszik, de jó.

[Meske]

Megírtam a Coccolino pályázatra a mesét, szóval az alábbiakra kemény elbírálást kérek!! Az öcsém értékelése szerint: 7,5/10 Azt mondta, hogy rézben azért is, mert rövidnek találja. Szerintetek milyen? Egy mesekönyvbe kerülne, szóval ahhoz képest tessék értékelni! Ja, és a http://www.mesemozgalom.hu oldalon olvashatjátok a szabályokat is, hogy a szerint is tudjátok értékelni!

Coccolino és az egerek

Egyszer egy szép tavaszi reggelen, mikor Coccolino kijött a barlangjából különös hangra lett figyelmes. Mintha valaki vagy valami szöszmötölt volna az udvarában. Nem értette, mi lehet ez, míg egyszer csak valami cincogást hallott a közeli fa töve felõl.
Közelebb merészkedett, s csak akkor látta, hogy mivel is van dolga: egy kicsi egér volt az, aki, amint észrevette a kismackót rögtön illedelmesen bemutatkozott:
-   Üdvözöllek, Inci Finci a nevem, s Coccolinot keresem.
-   Coccolino én volnék, mi járatban vagy errefelé, te kisegér?
-   Tudod, eltûnt a kis testvérem, már napok óta keressük, de egyszerûen sehol sem találjuk, pedig felforgattuk érte az egész mezõt. Ezért eljöttem hozzád, mert azt hallottam, hogy te nagyon jó nyomozó vagy. Légy szíves segíts nekem!
Coccolino szívesen segített az egérkének, aki elvezette õt a családjához, akik szépen sorra bemutatkoztak. A kis medve el sem tudta volna képzelni, hogy hogyan lehet valakinek ennyi rokona, és már alig bírta a rengeteg nevet megjegyezni, mire a bemutatkozások végére értek.
Inci Finci ezek után megmutatta azt a helyet, ahol az öccsét, Mikro Fincit utoljára látták. Egy csodálatos tisztásra értek ki, ahol a mezei virágok mennyei illata érzõdött mindenhonnan, s a kis patak is vígan csordogált medrében. Inci elmondta, hogy az öccse elég gyakran járt ide, szerette hallani a madarak vidám csicsergését, amint éppen szomjukat oltják a kis patak partján.
Coccolinot elbûvölte a táj szépsége, s egy pillanatra el is felejtkezett mindenrõl, csak Inci Finci aggódó pillantása juttatta eszébe, miért is van itt.
-   Most nem érek rá, a tisztáson nézelõdni, - gondolta magában – hiszen fontos küldetésem van!
Hamarosan el is kezdte a nyomozást, közben a kis egér, hogy ne lábatlankodjon hazaszaladt, gondolta hoz valami ennivalót ajándékba Coccolinonak.
A maci sokat téblábolt a tisztáson, nyomokat keresett, amin elindulhat. Megtalálta azt a helyet, ahol Mikro minden bizonnyal sokat üldögélt, mivel tele volt apró lábnyomokkal, de nem találta meg annak a folytatását.
-   Ez csak egy dolgot jelenthet: - gondolkozott magában – minden bizonnyal a patakba ugrott, de egy ilyen kicsi egérnek túl nagy lehetett a sodrás, s elvitte az ár.
Hamarosan megérkezett Inci Finci egy nagy csupor mézzel a kezében, aminek Coccolino roppantul örült. Mohón behabzsolta a méhek ínycsiklandozó  gyümölcsét, amit Inci elképedve figyelt:
-   Jé, hogy mennyit képes megenni egy mackó! – gondolta.
Coccolino elmondta az egérkének, mi mindenre jött rá, amit az elképedve figyelt, pedig nem is volt olyan sokáig oda.
-   De most hogyan tovább? Hogy fogjuk megtalálni, ha valóban elsodorta az ár? Most mit fogunk csinálni? Pedig már számtalanszor mondtuk neki, hogy ne fürödjön a patakban, mert baja lehet... Jaj, Istenkém, vajon mi történhetett vele! – aggódóan mormolta ezeket a szavakat, miközben a fejét fogta nagy elkeseredésében...
Coccolino megpróbálta nyugtatni, de az egérke továbbra is kétségbe esve kiáltozott. De lassan rájött, hogy ezzel nem megy semmire, és figyelmesen hallgatta a medve gondolatait, mely szerint végig követik a patak útját, s ha valóban elvitte Mikro Fincit az ár, akkor elõbb-utóbb biztosan megtalálják.
Ez jó ötletnek tûnt, így elindultak. Hosszasan meneteltek, Inci Finci már-már kezdte feladni a reményt, Coccolino pedig folyamatosan vigasztalni próbálta, mert ki tudja, lehet, hogy a következõ fa mögött lesz.
Sok idõ eltelt már elindulásuk óta, átkeltek már sok erdõn, mezõn, a kicsi patak is már elég naggyá duzzadt közben, hogy az már egy medvének is számottevõ lehet, mígnem egyszer csak egy apró tölgyfa tövében picurka lábnyomokra lettek figyelmesek.
-   Ez minden bizonnyal Mikro Finci lábnyoma, megvan. Éljen megtaláltuk! – vidult fel hirtelen Inci.
Követték a lábnyomokat, ami egy kis faházba vezette õket, ami egy egérnek egy egész palotának számíthatott. Mivel a kopogtatásra semmi válasz nem érkezett, halkan és óvatosan benyitottak a házikóba. A bútor kopottas volt, és poros. A szoba közepén egy nagy kanapé hevert, s mikor meglátták, hogy azon mi is van, Inci Finci ijedtében Coccolino feje búbjára futott.
Hogy mi volt ez a rémisztõ dolog? Egy hatalmas, fekete kandúr macska. A maci nem igazán értette, miért olyan félelmetes egy aranyos kis cica, s bátran eléállt.
-   Hé, te macska, nem láttál errefele egy ici- pici kis egeret?
-   Miau, ugyan hol láttam volna egy olyan állatot? Már évek óta nem találkoztam ilyesmivel. A gazdám régen elhagyott, és azóta csak zöldségeken élek. – hazudott a kandúr.
-   Igazán? – kételkedett a macska szavaiban Coccolino – Akkor mutasd meg, mit rejtegetsz a farkad alatt...
Mivel a cicus nem mozdult a medve szavára, ezért az ment oda hozzá, megfogta a farkát, s lám mi volt alatta: Mikro Finci kisegér lapult meg csendesen. A mackó gyorsan kisegítette onnan õt, aki lelkendezve ugrott a nyakába, s mikor meglátta nõvérét is Coccolino feje tetején. Örömükben összeölelkeztek:
-   Azt hittem, hogy már sohasem látlak viszont, hogyan is gondoltad a patakban játszást! Már számtalanszor elmondtuk neked, hogy azt nem szabad! De a fõ, hogy végre megvagy és nincs semmi bajod! – lelkendezett Inci Finci
-   Bocsáss meg, soha többé nem fogok ilyet tenni, nagyon örülök nektek! – válaszolt Mikro.
Ezek után kiderült, hogy Cirmogi, a macska nem hazudott mindenben, ugyanis valóban vegetáriánus lett, s az egeret is csak ,,szolgának" használta maga körül. Coccolino keményen megbüntette a kandúrt, és ezek után õ lett az egerek szolgája. Finciék pedig boldogan élték tovább életüket, Mikro pedig megfogadta végre az idõsebbek szavait, és soha többé nem merészkedett be a vízbe. Coccolino is boldogan térhetett vissza barlangjába, hiszen ismét megoldott egy rejtélyt.

[Aephidon]

Mióta írod ezt?  
Nekem egyébként kicsit olyan Szilmarilok ízûnek tetszik, de jó.

Évek óta írogatom, igaz marha lassan. Mert van úgy, hogy hosszú hónapokig(!) rá se nézek az egészre, aztán egyszercsak hirtelen, mint egy gejzír, kitörnek belõlem az ötletek (fõleg zenehallgatás közben) és beleillesztem azokat a mesébe.

A Szilmarilokról ugyan hallottam, de sohase olvastam.

[Pirula]

Visszaolvasgattam a topicot és nagyon megtetszettek ezek az apró gyöngyszemek, gondoltam teszek én is egy próbát.

A benzinkúton
Tûz és robbanásveszély
Dohányzás tilos

[Pirula]

Órámra néztem

Most lekapcsolom
a gépet és a lámpát.
Megyek aludni.

[kisvirag]

LOL
ez aranyos

[Rounin]

Megírtam a Coccolino pályázatra a mesét, szóval az alábbiakra kemény elbírálást kérek!! Az öcsém értékelése szerint: 7,5/10 Azt mondta, hogy rézben azért is, mert rövidnek találja. Szerintetek milyen? Egy mesekönyvbe kerülne, szóval ahhoz képest tessék értékelni! Ja, és a http://www.mesemozgalom.hu oldalon olvashatjátok a szabályokat is, hogy a szerint is tudjátok értékelni!

Coccolino és az egerek

Mohón behabzsolta az íncsiklandozó méhek gyümölcsét, amit Inci elképedve figyelt:

Nem a méhek íny(!)csiklandozóak neki ;>

--> Mohón behabzsolta a méhek ínycsiklandozó gyümölcsét, amit Inci elképedve figyelt:

A történet tetszik nekem, a nyelvtant még olvasgasd, finomítsd meg mittom, konkrétan nincs vele bajom, csak álmos vagyok és megyek ne illegális tevékenységeket végezni végre és zümmm..

(8,45/10)
(mert útálom azt a rühes medvét ;> )

[Meske]

Mohón behabzsolta az íncsiklandozó méhek gyümölcsét, amit Inci elképedve figyelt:

Nem a méhek íny(!)csiklandozóak neki ;>

--> Mohón behabzsolta a méhek ínycsiklandozó gyümölcsét, amit Inci elképedve figyelt:

A történet tetszik nekem, a nyelvtant még olvasgasd, finomítsd meg mittom, konkrétan nincs vele bajom, csak álmos vagyok és megyek ne illegális tevékenységeket végezni végre és zümmm..

(8,45/10)
(mert útálom azt a rühes medvét ;> )

Köszönöm az értékelésedet!

A nyelvtan, helyesírás soha nem volt az erõsségem...

A kijavított mondatot pedig nagynéném is furán nézte, de amikor elolvasta a gyümölcsét szót is, akkor már megértette. Én meg nem gondoltam erre a szócserés megoldásra, s közben meg már elküldtem...

De ebbõl is látszik, hogy nekem mennyire másképp forog az agyam, mivel számomra utólagos elolvasás után is abszolut egyértelmûnek tûnt, hogy a méhek gyümölcse az ínycsiklandozó, nem pedig a méhek. Bár lehet, hogy csak azért, mert tudtam, hogy mit akarok kifejezni...
Talán azért, mert én ezt egy kifejezésnek gondoltam, amit még véletlenül sem lehet szétválasztani, s nem is szabad megálni az olvasással a kifejezés után, s akkor rögtön érthetõ lesz...

A "rühes medve" alatt pedig Coccolinora, mint a márkára gondoltál, vagy kifejezetten a medvékre, mert ha az utóbbi akkor óvakodj Djinntõl!

[Rounin]

Köszönöm az értékelésedet!

Igazán nincs mit, sajnos késõn kapcsoltam, hogy van új post itt^^ (de hát a meló :| )

A "rühes medve" alatt pedig Coccolinora, mint a márkára gondoltál, vagy kifejezetten a medvékre, mert ha az utóbbi akkor óvakodj Djinntõl!

A márka. A medvéket és medveféléket imádom (rozsomák-powa'!!). Fõleg a jegesmedvét^^ (és a rozsomákot!!)

Off ende.

[Rounin]

Történelem óra

Századok hamva
lepi el történelmünk
hazugságait.

Pirula:
Hm-hm. Szerintem ápolgass még pár homokszemet magadban. Jó lenne több gyöngyöt is látni tõled :]

[Zanador]

Megtaláltam egy régebbi füzetem, egy 3-4 hónapos töredékkel benne. Eredetileg 7 versszak lett volna, de mivel még emlékszem az akkori hangulatomra, igazából örülök, hogy utólag nem tudtam befejezni:

Az 5 fõ bûn

Kõbe vésve, vassal vágva.
Kõvé vál ki elhibázza.
Hiába sír vagy nevet utána,
Az öt fõ bûn mindig erõsebb nála!

Hajnalban a padon ülve
Remélte talán elkerülte,
De hiába fut, hiába gyáva
Az átok már rég megtalálta.

Segített és cserébe várt
A lelkétõl pár nyugodt órát.
Megszegte õ is a szabályt
Amit a világ a sziklába vájt.

Akit a nehéz súly már meggyötört
A szakadék szélére áll ki,
De sorsa egyik kezétõl
Nem védi meg a másik!..

[Meske]

Zanador: ez nagyon jó!! Nekem tetszik!!

És már nem akarod befejezni?

[Moha]

Nem tudom, miért, nekikezdtem egy fantasy történetnek. Íme az elsõ rész. Ha lesz kedvem/idõm/ihletem, majd folytatom. Addig is kíváncsian várom a véleményeket.

------
Már lefelé hajlott a nap, mikor a távolban megpillantottuk a kunyhót. Innen úgy tûnt, mintha a nap éppen a kéménybe akarná belepréselni magát.
Mindhárman fáradtak voltunk. Nem csoda, hisz már három nap telt el, mióta elhagytuk Tualatint és azóta jóformán egyfolytában gyalogoltunk. Amint közelebb értünk, ismerõs hangot hallottunk. Igen, a jó öreg Nivida, mint mindig most is várta érkezésünk. Nem is igaz, hogy már hat hónapja nem láttuk.
- Áh, jó végre újra látni titeket, barátaim! - köszöntött Nivida
- Bizony, - sóhajtott fel Maetus - igen csak régen találkoztunk.
- Mi a helyzet a térképpel? - érdeklõdött
- Nem volt könnyû, de megszereztük. - feleltem
- Gyertek, kerüljetek bejlebb! Mostanában alig volt vendégem.
- Én azt hittem, viszonylag forgalmas ez az út. - mondtam csodálkozva
- Sajnos, mióta elterjedt a hír, hogy a közeli erdõben egy fenevad megtámadott egy kordét, egyre kevesebben merészkednek erre, inkább Northwood felé kerülnek.
Leültünk az asztalhoz, és Nivida kíváncsiságát kielégítendõ, elõadtuk a történetet, hogy hogyan is sikerült végül megszereznünk a térképet. Mint mindig, Ati most is teljesen belemerült a részletekre, Nivida nem kis örömére.
Az éjszakát ott töltöttük, és úgy terveztük, hogy másnap reggel indulunk Northwood felé. Azonban úgy tûnik, a szerencse ezúttal nem állt mellénk.
Az éj közepén különös zajra ébredtem. Kiosontam a folyosóra, majd óvatosan elindultam a konyha felé. Az elõbb még csak szöszmötölésnek hangzó neszekbõl most már kivehetõ volt pár halk mondatfoszlány.
- Ugye megmondtam, hogy ma érkeznek? Azt mondták, dús gazdag utazók.
"Rablók!" - valószínüleg számítottak ránk. Lassan elkezdem visszafelé osonni a kardomért. Nem akartam, hogy észrevegyenek, ezért olyan halkan lépkedtem, ahogy csak lehetett. Immár kardommal a kezemben megálltam a folyosó végén. Hamarosan feltûnt két sötét árnyék.
- Az öreg Nivida nem változik, mindig a 6-os szobába zárja az értékeket.
"Jaj ne! A térkép!" - hasított belém a felismerés. Nem veszíthetjük el, ha már annyit szenvedtünk érte! A helyzetet mérlegelve berontottam a konyhába!
- Ezt nem viszitek el olyan könnyen! - Kiáltottam. A két alak futásnak eredt a hall felé. Üldözõbe vettem õket, de sajnos a rablók tapasztaltnak bizonyultak. Egy társuk várt odakint, indulásra készen, aki felkapta a zsákmányt, majd mindhárman elvágtattak. Hiába minden edzés, a lovakkal azért még így sem tudok lépést tartaní, így csak bosszúsan nézhettem, amint a három árny
eltûnik az erdõ sötétjében. A reménytõl vezérelve azért ellenõríztem a szobát, de a tolvajok tudták, mit keresnek. Az arany szobrocska, amit a Bartoni piacon szereztünk, még ott hevert az asztalon, ám a térképnek hûlt helye volt. Már semmi értelme fölverni a többieket - gondoltam - és szomorúan visszamentem a szobámba, de aludni már nem tudtam.
Másnap reggel tudtattam a többiekkel a hírt. Maetus teljesen kikelt magából.
- Hogy hagyhattad elmenekülni õket??? Az a térkép mindennél többet ér! Most aztán mihez kezdünk?
Szemmel láthatólag Ati is neheztelt rám. Nem szólt semmit, de csalódott szemei mindent elárultak. Furcsa lány volt. Egyszer annyit beszélt, hogy be nem állt a szája, máskor pedig hallgatott, de a hallgatással sokszor még többet mondott. A kedélyeket Nivida csitította el.
- Nagy a gyanúm, hogy ezek csak Setag csatlósai lehettek. Mondd, Norud, merrefelé mentek a tolvajok? - kérdezte
- Délre, az erdõbe. - válaszoltam
- Sejtettem. Arra felé van Domred. Amennyire Setag módszereit ismerem, el akarja terelni a gyanút magárol, így a tolvajok nem közvetlen neki adják a térképet, hanem Domredi piacon fogják "eladni". Ha siettek, ott még visszaszerezhetitek.
- De mi van, ha felismernek minket? - kérdezte Maetus pánikszerû hangon
- Ezek egyszerû bérencek lehettek, ha engem ismernek is, titeket biztosan nem. - nyugtatta meg Nivida
- És Norud? - fordult felém Ati
- Ne aggódj, nem láttak meg, túl sötét volt. - nyugtattam meg - A baj az, hogy én sem láttam az arcukat.
- Nos, - folytatta Nivida - az lesz a legjobb, ha mihamarabb elindultok Domred felé. Keressétek meg a barátomat, Niluxot, õ sokat tud Setag mesterkedéseirõl, és biztosan tud majd segíteni.
Így hát reggeli után búcsút vettünk Nividától és kénytelen-kelletlen az eredeti terv helyett Domred irányába indultunk el...
------

[kisvirag]

     
hátezteljesen kész!

fõleg a névválasztások!
de egyébként a sztori is tetszik, már amennyi eddig van belõle
le se tagadhatnád, hogy informatikus vagy

     

[sirtomi]

Moha ez tetszik, várom a folytatást.
A név választások tényleg jók

[Rounin]

Kellemes stílusban írsz Moha; a történetbõl még akármi lehet, remélem folytatod és nem fulladsz bele a tucat-fantasy sztorik tengerébe
(nevek )

[Zanador]

Moha: könyvelj el még egy pozitív véleményt. Ha folytatod akkor várom én is.

Amúgy meg itt van tõlem a kb félhavonta esedékes valami, szokás szerint igy hajnali 2 körül. Aki arra is rájön, hogy mitõl ébredek fel azzal, hogy pont ezt most le kell irnom az közölje velem is...


sötét folyosó
recseg a padló
halkak a léptek
köszönök az éjnek
elõttem ajtó sorok
minden a megszokott

Hûs fuvallat
nyitott ablak
csillagpor
fényes kosz
mély harangok
minden a megszokott

ajtó reccsen
áll meredten
üres szekrény
benne a rém
unja már biztos
minden a megszokott

az Õ szobája
ajtó a csodába
nehéz kilincs
erõm most sincs
holnap ugyanott
minden a megszokott

[kisvirag]

mmm, Zanador

egy kis akármi:


A vámpír dala

Elmondhatatlan, amit érzek,
nézz rám, csak ennyit kérek.
Szemed fénye a nap sugara.
égetve kínozz vele halálra!

[Nethiree]

Tudom, hogy képtelenség egy ilyen fórumról nyomtalanul eltûntetni, hogy valaha megosztottam itt másokkal az írásaimat, leginkább a verseimet. Most mégis sajnálattal értesítek mindenkit, hogy vége egy újabb versíró korszakomnak, és az emlékét is törölni szeretném magamból, így innen is töröltem minden verseket tartalmazó postomat.
Persze helyenként egy-egy post még utal az egykori jelenlétemre.
Ihletet és kreativitást kívánok minden alkotónak, és jó szórakozást az olvasoknak.

Nethiree

[Rounin]

Tudom, hogy képtelenség egy ilyen fórumról nyomtalanul eltûntetni, hogy valaha megosztottam itt másokkal az írásaimat, leginkább a verseimet. Most mégis sajnálattal értesítek mindenkit, hogy vége egy újabb versíró korszakomnak, és az emlékét is törölni szeretném magamból, így innen is töröltem minden verseket tartalmazó postomat.
Persze helyenként egy-egy post még utal az egykori jelenlétemre.
Ihletet és kreativitást kívánok minden alkotónak, és jó szórakozást az olvasoknak.

Nethiree

Viszlát és kösz a halakat^^ ~\o_

[L.Mole]

Improvizációs gyakorlat:

Ismertem egy síkot,
Határozott valakit,
Ki hiába kereste határai falait.

Gondolati térben
élettelen lételem,
Felõrölte már rég a sok fölös küzdelem.

Hajdan hajtva-hajtott,
Dimenziós-tér fele,
De a végtelen síkja végleg felemésztette.

[katz]

A másik felemnek...

Ami benne van a Bibliában:
Amikor az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: ,,Eltörlöm a föld színérõl az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam õket!"

...és ami nincs:
Az Úr kiválasztotta a leggyengébb, legsatnyább angyalokat, megfosztotta õket hatalmas, gyönyörû fehér szárnyaiktól, s mutatva alacsonyabb rendûségüket, torz állatok képére formálta õket. Az erõsebbeknek sikerült újra szárnyakat növeszteniük, fekete denevérszárnyakat. Az Úr levetette a selejteket a mennybõl s megparancsolta nekik, hogy pusztítsák el az emberiséget. A bukott angyalok dühükben, amiért kitaszítottak lettek bosszút esküdtek Uruk és Teremtõjük ellen, s ellenségei lettek mindannak amit a Hatalmas létrehozott. A Káosz szolgái lettek, démonok, kik minden tettükkel a világ pusztulásán dolgoztak. Az Úr látván a bukottak cselekedeteit, mindkét fajt egyszerre akarta kiirtani. Kitört egy darabot a csontjából és egy vázat hozott létre belõle, kitépett egy darabot a húsából és a vázra illesztette, majd a vérébõl életet adott neki. Fogta testet és 666 darabra vágta, 666 lényt alkotva belõle. Nem utódnak szánta õket, mint Lucifert, se nem szolgának, mint az angyalokat, se nem kísérleti patkánynak, mint az embereket, se nem takarítóknak, mint a démonokat, hanem katonáknak, Isten Seregének.
A Mindenható után õk voltak a legerõsebb lények az Univerzumban, õk hús voltak húsából és vér a vérébõl. Az emberek Titánoknak, félisteneknek hívták õket, a démonok pedig Vadásznak. Az Úr kiadta katonáinak a parancsot: semmisítsék meg a két fajt. Katonái számára az ember túl alantas préda volt, rájuk nem vadásztak, egyszerûen lemészároltak õket. Az igazi prédát a démonok jelentették. Egy vad melyet kellõen izgalmas volt vadászni, s a vadászatok során elõfordult, hogy a vadászból préda lett, s a gyengébb harcosok elhullottak. Hogy katonáinak száma ne csökkenjen jelentõsen az Úr megadta nekik a lehetõséget a szaporodásra. A vadászok a legyõzött démonnõk közül asszonyt választottak maguknak. Néha, egy-egy vadászkölyök születésekor a démonasszony kihordott némi maradékot is. Valamit, ami vadásznak gyenge volt, de démonnak hatalmas és erõs. Kinézetre emberforma volt, de örökölte vadász apjának erejét, és démon anyjának vérszomját. A démonok és az emberek, származásuk miatt féltek ezektõl a Maradékoktól és irtották õket, egyedül a katonák tûrték meg õket, mert érezték bennük a vadászok vérét. Nappal félve húzódtak árnyékos helyre, de éjjel, amikor a vadászat folyt õk is elõmerészkedtek vacsorát szerezni az emberek közül. Amikor a bukottak száma megcsappant ezek a félszerzetek vették át a helyüket és uralkodtak az emberen. Az emberprédák rettegték õket, a félistenek ivadékait és Vámpíroknak nevezték õket, a Vadászok pedig, utalva eredetükre: fele-ségnek.



Ihlet:
Neovulgáta: Ter 3,23 (,,Ez végre csont a csontomból, és hús a húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiból vétetett!"); Ter 6,5-7 (ld.: fent)


Nem nagyon volt ihletem, sajnos a múzsa nem csókolgatott mostanában túl sûrûn, ezért annyira nem tudtam kifejteni az alapgondolatot, mint amennyire szerettem volna.

[L.Mole]

Improvizációs gyakorlat:

A fenti kis szösszenet akár búcsúversként is passzol Nethiree.
Bár az írásaidhoz nem volt szerencsém, de mint azt tudjuk: Az érzések szabványosak, hogy megkönnyítsék az empátiát.