Írások

[Rounin]

Edit: Elnézést mindenkitõl, nem hangulat rombolási céllal írok

Elnézve, amíg a minõségi szint megmarad :/ (bár nem szívesen nézem el )

[Nethiree]

Egy halvány kép

Csillagfényes éjszaka
Ültünk a tóparton
Halk hullám csobaj
Ölelt minket andalítón

Néztem az arcod
A félhomályban
Árnyak táncát
Lágy vonásaidon

Szemed kékje fénylett
Mikor rám néztél
Csillogott az éjben
Dacolva sötéttel

Holdfény táncolt
Játszott a vízen
Hangod bódított
Csak nekem énekelt

A kezedben gitár
Ujjaid a húrokon
Lágy dalt dúdoltál
Szívemhez szólót

Nyári zöldek illata
Langyos szellõ sóhaja
A víztükör bársonya
Minket ölelt

Nem maradt más emlék
Arról az egyetlen éjrõl
Csak a bús, andalító dal
S kék szemed ragyogása

[Sumire]

Ha felragyog a telihold...

Mélysötét éj telepedett a világra.
Fekete fellegek áthatolhatatlan tömege takarta el a tömérdek csillagot és a fenséges Holdat.
A menny nem nyugodhatott.
Szél süvített. A fák lombjának hol halkuló, hol erõsödõ, ám szakadatlan
zúgásának kísérteties zenéje egy utolsó keringõre szólította a sárga leveleket,
mik hasztalan kapaszkodtak a fájdalmasan nyögõ ágakba.
E bús haláltánc közepén néma, mozdulatlan árny bontakozott ki.
Rezzenetlenül, érzéketlenül szemlélte a kavargó mindenséget.
Elméjét egyetlen gondolat töltötte be.
Egy jól... túl jól ismert gondolat, érzés... Mi elkerülhetetlenül beteljesül...
Csak pár pillanat...
S elérkezett az õ ideje.
Az árnyékba burkolózó ifjú szája szegletében halvány mosoly játszott. Már rég beletörõdött.
Tudta, hogy ki õ... hogy mi õ valójában.
A felhõréteg foszlányai közt felderengett, majd teljes, sápadt fényességében
felragyogott a telihold. Sugarai körülölelték a néma alakot...
Kétrét görnyedt.
Tudta, hogy ki õ... mi õ...
Ám még mindig nem volt képes teljesen magába építeni az átváltozással járó kínokat...
Érezte, ahogy egész vázrendszere átformálódik; tagjait különös bizsergés járta át.
Fekete szõr lepte be testét.
Felvetette fejét, s szemei megvillantak az éjszakában.
A Holdat bámulta, mi teljességében, tisztán ragyogott fölötte.
Feléledtek benne az állati ösztönök...
s hangosan, lelkeket dermesztõen bégetett egyet.

[Rounin]

Ha felragyog a telihold...

Argh... beteg.. ez fájt.

[Hedgy]

Ne félts!

Ne félts, nem vagyok gyenge,
Hogy magam a földbe verjem.
Értem: tennivalóm rengeteg
De én is tudom, mit kell megtennem.

Ne félts, nem vagyok bolond,
Hogy magam a földbe tiprom.
Sehol a kõ, melyben megbotlom,
Se az óriás, ki egyszer eltapos.

Ne félts, nem vagyok õrült,
Ki a pokolban, nyugton ül.
Mutasd nekem Lucifert, a tûzt,
Ki egykor majd lángjai közé ûz.

Ne félts, jól vagyok így,
Lépek, ha egyszer hív.
Tudni fogom a kínt,
Csak kérem tõled: Bízz!

[Nethiree]

Végre! Már azt hittem egyedül vagyok. Hajrá, csakígy tovább Hedgy  és Aleyne!:jee:

[Damnatus]

Na sikerült elolvasnom a verseket, bár úgy megrágni õket most nincs idõm. A lényeg: tetszenek, csak így tovább!

[Nethiree]

Néma kiáltás

Jókedvem halvány emlék neked
Mint álom, mely elillan reggel
Hiába nézel, ölelsz, ringatsz
Csak pazarlod rám kedves szavad
Mosolyomat most nem láthatod
Kacajomat most nem hallhatod
Szememben fájdalom kavarog
Jókedv csillogása elapadt
Szomorúságom fáj szívednek
Keserûségem meg nem érted
Látom, hogy segítenél rajtam
Látom, hogy vigasztalhatatlan
Magányommal eltaszítalak
Fájdalmam magadra vetted már
Fájdalmam egyre neked sajog
S bánatod bennem sikong, jajong
Ez ördögi kör, gyötör egyre
Összetör, elnyel és felemészt
Hiába ordítok, könyörgök
Hiába fognám meg a kezed
És hiába nyújtanád nekem
Szétcsúsznak ujjaink nedvesen
Markolnánk egymás tenyerébe
De a levegõt ragadjuk meg
Nem segíthetsz, nem segíthetek
Elvesztünk, meghalunk, kárhozunk
Míg csak nézed szomorú szemem

[Meske]

Nethiree: nagyon ügyes vagy, csak így tovább!


A két hét távollétem alatt megírtam az ígért irományokat, így szépen sorban berakosgatom.


Elõször is itt van, amit Rouninnak ígértem. Remélem tetszik

Sárkány - story

Nagy robajjal, zajjal hatalmas tûz pusztított a réten. Csak úgy füstölögtek a még meglévõ fûcsomók. Mi történhetett itt?
Ez nem volt más, mint két sárkánycsalád ütközete, mivel már több éve harcolnak egymás ellen, de már maguk sem tudják, hogy miként is kezdõdött ez a viszály.
Az egyik családnak Glorm volt a feje, a másiknak Esztedon. Réges-rég nagy békességben éltek egymás mellett, de valamiért megromlott a kapcsolatuk, azóta egymáshoz nem szólnak, csak csatáznak.
A rét lakói nagyon megelégelték már ezt az értelmetlen harcot, mivel napról napra felperzselik a szép mezõt, elég gyakran egy-két kisebb ártatlan állatka is áldozatul esik, mert véletlenül éppen rossz helyen van... Így sokan el is költöztek, de voltak olyanok, akik mégiscsak itt maradtak, mert bíztak abban, hogy hátha megjavul a sárkánycsaládok közti kapcsolat. Sajnos azonban nem tûnt úgy a helyzet, mert továbbra is ész nélkül harcoltak.
Glorm legkisebb fia, és Esztedon egyetlen leánya szerelmesek lettek egymásba, s egy kis ideig a rétlakók azt hitték, hogy így talán kibékül végre a két család. De tévedtek, mert az egyik ütközet során mindketten súlyosan megsebesültek, és emiatt csak még jobban elmérgesedett a harag a két család között.
Akik továbbra is kitartottak az eddigi lakhelyük mellett, arra a döntésre jutottak, hogy külsõ segítséget keresnek a sárkányok kibékítésére. Sokáig nem találtak senki, aki segíthetne nekik, de egy napon megjelent köztük egy ember. Elõször meg is rémültek tõle, mivel egy igazi lovag volt hatalmas kardjával a hátán nagyon ijesztõ. Miközben jött, hosszú haja csak úgy lobogott a szélben. Azt hitték, hogy mindjárt lekaszabol mindenkit, még a sárkányokat is, de tévedtek, mert ez az ember teljesen más volt, mint képzelték...
Rupert lovag segítõ-szándékkal jött ide, ugyanis hallott a sárkányok viszályáról, s a rétlakók siránkozásáról.
Elõször Glormékhoz ment, akik majdnem megölték szegényt, mivel nem tudták mit akarhat, úgy voltak vele, ha már ember, biztos csak ártani akar nekik... De õ állta a sarat, s csodálkoztak is a sárkányok, hogy miként is bírja ki erõs tüzüket. Egyszerû volt a magyarázata: tûzálló páncélt viselt. Ezért csak beengedték barlangjukba.
Picur, a legfiatalabb fivér súlyos sérülése miatt még mindig nyomta az ágyat. Rupert értett az efféle sérülésekhez, és szívesen segített nekik. Különféle gyógyfüveket kellett összeszedni, melyek a világ különbözõ pontjain találhatóak.
A sárkányok persze könnyen repkedtek ide-oda, így hamar meglett minden hozzávaló. Ezekbõl a lovag gyógyitalt kevert, s odaadta Picurnak. Valamint sebeit ápolta. Ily módon hamarosan meggyógyulhatott a fiatal sárkány.
A vitéz kikérdezte Glormot, hogy miként is kezdõdhetett, s miért is harcolnak egymással a családok. Az öreg sárkány Rupert elsõ kérdésére nem tudott sokat kinyögni, de a háborúra számtalan indokot tudott felsorolni, amit hatalmas vérszomjjal hadart. A lovag próbálta lecsillapítani, mert indokai nagy része a háború során keletkezett, vagy ,,csak úgy" indokok voltak.
-   Ezzel nem sokra megyünk... - gondolta magában Rupert.
Megpróbálta gondolatban visszavezettetni a családfõvel a történteket. Végül ott lyukadtak ki, hogy úgy kezdõdhetett, hogy Esztedon kicsi fia a területükre lopakodott, s elcsent némi elemózsiát, erre persze Picur húga is felfigyelt, s elkezdett incselkedni vele, amibõl nagy veszekedés tört ki. Természetesen Glorm az egészért Esztedont hibáztatta.
Rupert elment a másik családhoz is, hogy az érme másik oldalát is meghallgassa. Cassandrát is meg kellett gyógyítania, s Picurhoz hasonlóan járt el.
Ezek után Esztedont is kikérdezte, s õvele is visszajátszatta az idõt. E sárkány verziója alapján Glorm kislánya jött át az õ területükre, s kisfiától akarta volna ellopni az elemózsiát.
Rupert sokat törte a fejét, hogy vajon melyik lehet az igaz, s végül arra a következtetésre jutott, hogy mindkettõnek és egyiknek sem...
Ugyanis rengeteget kutakodott a helység történelmében, s különös dologra bukkant: sok évvel ezelõtt lakott errefele egy pökhendi herceg, aki nem igazán kedvelte a sárkányokat, úgy ahogy van el akarta pusztítani az összest, és mivel egyedül túl gyengének bizonyult kiirtani õket, inkább egymás ellen uszította a két családot. Elcsent egy kis sárkány-ételt Glorméktól úgy, hogy eltûnését észrevegyék, s megkínálta vele Esztedon kisfiát, így õt gyanúsíthatták az elemózsia ellopásával.
Majd a herceg kényelmesen hátradõlt, és végignézte a csaták sorát, ám egy ilyen ütközet során õ is tûzvonalba került, s elégett a nagy lángban...
Már csak a két sárkánycsaládot kellett megértetnie ártatlanságukról. Összehívta a két családfõt, és elmondta nekik, hogy mit talált. (Persze e közben a két sárkány majdnem összemarakodott.) Elõször nem akarták elhinni a történetet, azt hitték, hogy biztos csak Rupert találta ki, de õ hivatalos okiratokat mutatott nekik, s lassan-lassan csak megtört a jég.
A rétlakók közben idecsõdítették a családok többi tagját is, akik elõször majdnem egymásnak ugrottak, de meglátták Esztedont és Glormot, miközben kibékültek, s a viszály befejezõdött. A szerelmes sárkányok is összejöhettek, s hamarosan nagy lakodalmat csaptak.
Sokan meg akarták köszönni Rupertnek, hogy végre kibékült a két család, de miután elvégezte dolgát elnyelte a kámfor, nem látta többé senki. Biztos elment máshova is segíteni népek kibékítésével...

A többit majd egy következõ postomban rakom fel.

[Rounin]

Elnyelte a kámfor?
Ezt csak azért, nehogy kitörõ örömömben nyakadba boruljak ;] Aranyos lett, kösziii

[Meske]

Elnyelte a kámfor?
Ezt csak azért, nehogy kitörõ örömömben nyakadba boruljak ;] Aranyos lett, kösziii

Én köszönöm, hogy ezt megírhattam.

És akkor itt a következõ:

Mese a fehér lovagról

[/B]

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis, szegényes család. Boldogságban élt együtt a két kisgyerek anyjukkal. Az apuka sajnos már nagyon régen meghalt... Az idõsebb gyermeket Gabikának hívták, aki sokat segített az anyjának a házkörüli dolgokban, pedig még csak 10 éves volt. A húga, Ágika 8 éves volt, s nagyon szerette a bátyját.
Az anyuka minden este különféle meséket mondott gyermekeinek, ahol szinte mindig egy daliás szõke herceg fehér lovon volt a fõhõs. Ez Ágikának roppantul tetszett, ám testvére lassan-lassan már kezdte unni, hogy miért kell a fõhõsnek szõke hajúnak lenni, s a lova miért mindig fehér, miért ne lehetne egyszer egy barna hajú – az õ haja is barna volt – fehér ruhás lovag a fõszereplõ. Mennyivel is jobb lenne...
Sokat elmélkedett azon, hogy mi lenne, ha egyszer õ lehetne a fõszereplõje egy ilyen mesének...
Egyik este, mikor már vége volt a szokásos mesélésnek, s a gyerekek aludni tértek, csudás dolog történt Gabikával.
A pöttyös pizsamája gyönyörû, fehér ruhává változott, és a húga rózsaszín hálóinge azonos színû estélyi ruhává változott. Ám jött egy gonosz koromfekete páncélt viselõ bácsi az ablakon keresztül, s elrabolta Ágikát.
Gabi rögtön utána sietett, de õk már messze földön jártak. Szerencsére a házuk mellett legelt egy szép, barna lovacska, gyorsan fel is pattant rá, hogy utolérje õket.
Miközben lovagolt azon gondolkozott, hogy vajon miként gyõzhetné le a fekete lovagot, ha még kardja sincs. Szerencsére épp útjába akadt egy kovácsmûhely.
A helyi kovács jószívûen megszólította:
-   Üdvözlégy fehér lovag, mit kívánsz?
Gabikának furán hangzott ez a ,,fehér lovag" kifejezés, de azért tetszett neki.
-   Jó napot! Kardot szeretnék kérni, hogy a gonosz fekete lovagot legyõzhessem, mivel elrabolta a húgomat.
-   Segítenék én szívesen egy ilyen jóképû fiatalembernek, csak hát sajnos beleejtettem a kútba a kalapácsomat...
-   Én szívesen kihúzom!
A kovács beleegyezõen bólintott, és megmutatta neki a kutat, s Gabi már mászott is lefele, hamar meg is találta amit keresett. Amint felhozta észrevette, hogy ez azonban nem egyszerû kalapács, s a kovács elmesélte neki a varázserejét.
Ezzel csodás erejû kardokat lehet készíteni, amivel szinte bármit le lehet gyõzni, de a kovács Gabi orrára kötötte, hogy a fekete lovag legyõzéséhez nem elegendõ ennyi, hanem némi furfang is kell.
Gabika megköszönt a kardot és a tanácsot, s már útnak is indult, hogy megmentse kishúgát.
Már órák óta lovagolt, de még mindig nem találta meg a fekete lovag várát, valószínüleg jól el is tévedt, s már eléggé elfáradt szegény. Ezért lepihent a mezõn, ahol éppen tartózkodott.
Reggel, amikor felkelt lovából csodálatos táltos paripa lett, mivel ezen a réten csodafû termett, amit ha egy ló megeszik, akkor táltos lesz belõle.
Ezek után már könnyûszerrel megtalálta a fekete lovag várát, aki éppen otthon tartózkodott.
-   Párbajra hívlak fekete lovag! Állj ki ellenem, ha mersz! – kiáltott Gabika.
Erre a fekete lovag csak jó nagyokat kacagott, s bátran kiállt ellene.
Kemény ütközetett láthatott az, aki éppen arra járt, mert hiába volt Gabinak csodakardja, ugyanis a fekete lovag nagyon erõs volt. De a ruhaszínek is elõresegítették ifjú hõsünket, mivel a nagy meleg miatt a fekete lovag csak úgy fõtt, míg Gábornak csillogott a szép fehér ruhája, méghozzá ellenfele szemébe. Ezt ügyesen ki is játszotta, s nagy nehezen, de mégiscsak legyõzte ellenfelét.
A fehér lovag kiszabadította kishúgát, s ekkor egy érdekes hangra lett figyelmes:
-   Ébresztõ gyerekek! Vár az iskola!
Gabika anyukája volt, a reggeli ébresztéssel. Ekkor jött rá, hogy az egész csak egy álom volt, de milyen szép kis álom...

Az álmosat majd holnap, vagyis inkább úgy mondom, hogy szunyálás után rakom be, mert az még nincs begépelve... Addig is van mit olvasni.

[Rounin]

És akkor itt a következõ:

Kezdem magam megint nagyon kisgyereknek érezni :]

[Meske]

Kezdem magam megint nagyon kisgyereknek érezni :]

Majd valszleg fogok írni egy mesét ebbe a Coccolino mesemozgalomjába is, hátha bekerülök a könyvbe... Egy próbálkozást megér...
Na meg úgyis ingyen lehet küldeni meséket, és hát akkor miért ne, még esetleg nyerhetek is vele. (Bár amilyen szerencsém van, úgyse fog tetszeni nekik, amit írtam... Hát igen, még meg se írtam, s már így lehordom magamat...)

Szóval a kedves kisgyerek úrfi várhat még tõlem meséket.

Megvolt már az esti mese, mehetsz lefeküdni. A Mackó úr is bebújt már az ágyba azzal a kis manóval, s alukál. A jókisfiúk ilyenkor már szépeket álmodnak a pihe-puha ágyikójukban. Végy példát az én icipici bátyuskámról, Moháról, már õ is hajcsizni tért...

[HVp213]

A fantáziád kimerithetetlen! (szerencsénkre)

És a "jó" kislányoknak is már aludni kéne...

[Meske]

A fantáziád kimerithetetlen! (szerencsénkre)

Köszike...

És a "jó" kislányoknak is már aludni kéne...

Hol látsz te itt jó kislányt?
Ha tudnád mit jelent a nevem, akkor azt is megtudnád, miért foglalkozok én az ittlévõ kisfiúk alvásszükségletével, de azért se mondom meg (még), hadd törd rajta egy kicsit a fejed.

[HVp213]

Hol látsz te itt jó kislányt?

Ha tudnád mit jelent a nevem, akkor azt is megtudnád, miért foglalkozok én az ittlévõ kisfiúk alvásszükségletével, de azért se mondom meg (még), hadd törd rajta egy kicsit a fejed.

Nekem is nagyon jó a fantáziám...  (csak "néha" elszabadul )

[Meske]

Akkor itt van az álomom tisztázata is befejezéssel, meg egy-két dolgot megmásítottam benne.

Az áruház – szigeten

[/B]

Egy hatalmas szigeten vagyunk, az északi féltekén egy óriási hegy található. A teteje szép, lombos fás, gyönyörû növényzete van. Belsejében pedig egy áruház szépségipari részlege mûködik, ahol a kedves vendégek akár jakuzzikba is ülhetnek.
A hegytõl keletre az áruház péksége van, ahol folyamatosan sütik a különbözõ péksüteményeket, ezért mindig friss árúhoz juthatunk. Ha innen elindulunk dél felé, akkor a játék-részlegen át a könyvtárba juthatunk.
A szigeten mûködik egy villamos is, ami szinte teljesen körbemegy a helységen. Így az óriási áruház egyik pontjából könnyûszerrel egy másikba juthatunk. A villamossín körülbelül 30 centiméterrel lentebb van a talajszinttõl. Egy kocsi felépítése a következõ: körben egy keskeny szegélye van kerítéssel, ahol éppen, hogy csak elfér egy ember. A kocsi elején pedig egy kis erkély van pár székkel, így néhányan ott is utazhatnak. A kocsi mind a két oldalán kézzel nyitható ajtó van, és így lehet bejutni a belsõ üléstérbe.
A sziget dél-délkeleti csücskén pedig egy lakóház található, ami a mi házunk. A történet is innen kezdõdik, azon belül is az én szobámban.
Éppen feküdtem az ágyamban, amikor anyukám felkeltett azzal, hogy készítsük elõ Djinn meglepetés buliját. Õ is épp egy hatalmas tortát készített. Itt volt az ünnepelt jövendõbelije és a testvére is...
Hogy miért is ünnepeltük Djinnt? Bekukkantottam az öcsém szobájába, s máris megtaláltam a választ: ott volt természetesen az öcsikém és a bátyám is, valamint egy õsember. Ez az, ami miatt Djinnt lehet ünnepelni, hiszen õ találta meg az elsõ élõ õsembert a Földön!
A bátyám próbált valamit kezdeni vele, de nem sokra ment, már a kommunikációnál elakadt...
Én gyorsan összekaptam magam, s elindultunk az öcsémmel és anyukámmal az áruházba, hogy vegyünk némi hozzávalót az óriás tortához. Felszálltunk egy villamos belsõ terébe, de én inkább az erkélyre mentem, ám odajött egy kisebb csoport óvodás, így a szegélyen keresztül át kellett mennem. Ott pedig egy banda fiú volt, s közülük az egyik kiszemelt magának. Ki is mentünk a szegélyre, és beszélgettünk egy kicsit, de amilyen jóképû volt, olyan züllött természetû, ezért igyekeztem minél hamarabb faképnél hagyni.
Anyámékkal leszálltunk a villamosról a játékoknál, s elmentünk egészen a könyvtár széléig, ott nézegettünk pár könyvet, és amikor innen éppen indulni készültünk észrevettük, hogy az egyik játékos polcon egy másik õsember van ébredõben. Gyorsan eldugtuk, hogy senki ne vegye észre, s gondoltuk majd visszajövünk érte késõbb, amikor már kikelt.
Mentünk volna a pékség felé, de útközben megláttam egy régi ismerõsömet a barátaival, és õ is észrevett engem. Egy darabig csendben néztük egymást – közben pedig öcsémék továbbhaladtak -, majd õ némi erõt vett magán, odajött hozzám és ezt mondta:
-   Nem tudom miért sírtam el mindi magam...
Ugyanis korábban bármikor találkoztam vele, szinte mindig az lett a beszélgetés vége, hogy elsírta magát. Hogy miért, arra sosem jöttem rá...
Ezek után igyekeztem volna öcsémék után, de a péknél ismét találkoztam a villamoson lévõ sráccal. Arra akart rávenni nagy züllöttségében, hogy lopjunk némi kenyeret. Én természetesen elhátráltam tõle, s igyekeztem az áruház szépségszalon része felé.
Itt összetalálkoztam apukámmal és egy haverommal, akik szintén anyámékat keresték. Átvágtunk a jakuzzik között, ahol sokan bíztattak volna a fürdõzésre, de mi csak mentünk töretlenül elõre.
Hirtelen megjelent az öcsém, felém loholva, anyukám is kocogott utána. Sietni kellett az ébredezõ õsemberhez, nehogy valaki észrevegye és elvigye...
De közben a villamos is elromlott a hegy belsejében, s mivel apukám volt a sín-pályának az egyik építõje, ezért oda is kellett rohanni... Anyukám és az öcsém biciklivel igyekezték megtenni a távot, én pedig futottam utánuk és felkapaszkodtam a hegytetõre, ahol éppen vadászat folyt, ezért igyekeztem minél gyorsabban eltûnni innen...

*****
Mivel apámék a villamossal bíbelõdtek, ezért én elszaladtam az ébredezõ õsemberhez. Szerencsére épp idõben értem oda, még nem vette észre senki. Gyorsan haza is vittem, s akkora már mindenki otthon volt, kivéve persze Djinnt, aki viszont bármikor megérkezhetett, így minél hamarabb el kellett készülni a meglepetéssel.
A torta hamar elkészült, gyorsan el is dugtuk a spájzba, bár elég nagy volt, így éppen, hogy csak befért. Gyönyörûen feldíszítettük a házat, s így vártuk az ünnepeltet.
Hamarosan kopogtattak az ajtón, ez nem volt más, mint Djinn. A bátyám nyitotta az ajtót, közben a többiek elbújtak, majd amikor bejöttek az elõtérbõl mindenki egyszerre kiáltotta:
-   MEGLEPETÉS!!!
Djinnek tátva maradt a szája, fõleg amikor meglátta az óriási tortát.
Miközben eszegettünk a hatalmas süteménybõl és egy jót buliztunk, elmondtuk Djinnek, hogy találtunk egy másik õsembert is, ami valószínûleg a másik párja lehet.
A szigeten nem is találtunk többé õsembert, de ezzel a kettõvel is már elég sokat megtudhattunk a régmúlt idõkrõl, s ez nem lett volna, ha barátunk, Djinn nem találja meg az elsõ élõ példányt.


***** Aki olvasta az Álmok threadben ezt az álmomat (az õsemberes), és nem akarja az egészet újra olvasni, hanem csak a befejezésre kíváncsi, annak elég ha kb. innentõl (a csillagos résztõl) olvassa.

[Sidney]

   
Most már akár ki is adhatsz egy álmoskönyvet!

[Meske]

   
Most már akár ki is adhatsz egy álmoskönyvet!

Régebben már gondoltam arra, hogy majd egyszer összegyûjtöm az érdekesebb álmaimat, s szépen megírom õket, majd mehet is kiadásra valami olyasmi címmel, hogy "Álmok tengerén" (hehe ezt a címet viszont most találtam ki, de nem is olyan rossz... )
Még lehet, hogy a különbözõ álmokat összefûzném, s akár regény is válhatna belõle. Most is van (még mindig ugyan az, amit már vagy ezerszer megemlítettem) egy könyv, amit az egyik álmomból kezdtem írni.

De az a baj ezzel, hogy rengeteg idõt igényel. Legszívesebben viszont csak ezt csinálnám, s talán még meg is lenne, jó is lenne, de hát ne törjek már nagy babérokra, úgysem fog sikerülni, mert nem vagyok benne olyan jó....

[Hedgy]

Megint untatnálak benneteket egy verssel. Eszembe jutott egy rövid horrorfilmes jelenet és muszáj volt leírnom. Mit gondoltok?

Távolodó álom

Közelít a hajnal, de el nem érhet,
Útját állja tengernyi sötét felleg;
Beborult az ég, de a lepel már bomlik;
Tízezernyi vijjogó varjúra oszlik.

Húszezernyi fekete gyémánt omlik le,
Húszezernyi fekete szárny suhog, rettent.
Egy pillanatban, mintegy parancsszóra
Egyzserre csillan fényük; ide tartanak!

Jéghideg szelet hoznak magukkal;
Csípõs leheletük torkodra ragad.
A félelem apró férgei kúsznak a nyakadon,
Míg villámcsapás rohan végig a hátadon.

Fehérség lepi el a környéket hirtelen;
Tiszta köd tör a varjak tömege ellen.

Láng csap fel az egyik varjú körül
Körbenéz, hogy lássa: nincs egyedül.
Mellette emésztõdik el tízezer társa,
Bár az õ végüket immáron nem láthatja.

Nem marad más, csak hamu, s egy csepp vér...
Ez a földre hullik, míg azt felkapja a szél.
Feleszmélsz, s vértengerben lebegsz,
Túlvagy a hajnalon, a nap felkelt.

[Rounin]

Megint untatnálak benneteket egy verssel.

Engem sikerült untatnod...

.
.
.

Ezzel a baka megjegyzéssel. Szokj le róla. Vagy úgy jársz, mint a többiek. Át leszel nevelve.

[Hedgy]

Szokj le róla. Vagy úgy jársz, mint a többiek. Át leszel nevelve.

Jó, akkor megnevelem magam, gomenne.

[noriko]

rég jártam erre és nagyon szégyellem...soksok jóról maradtam le
(de már elkezdtem visszaolvasni!)
mostanában nincs ihletem. vizsgaidõszakban valahogy mindig lenne, csak idõm nem nagyon...de egy versikét azért leírtam, úgy Zanador-módra (értsd: éjjel felkeltem, és a sötétben gyorsan papírra vetettem, nehogy reggelre elfelejtsem:D). Egész jól tudok írni úgy hogy nem látom amit írok!
nem a kedvencem, de azért az enyém!

A megálló balladája

Hideg novemberi nap
Várom, hogy jöjjön a vonat
Egyedül

Fenekem a padra fagy
Felém lépsz, kérdem ki vagy
Nézel

Fekete hajadon hópehely
,,Mond csak, szabad ez a hely?"
Leülsz

A vonat befut. Jön vagy marad?
Szívem torkomon akad
Indulok

Kesztyûm ölembõl földre hull
Felém nyújtod szótlanul
Elveszem

Mennék de elkapod kezem
Elmosolyodsz kedvesen
Leülök

Fénylõ novemberi nap
Innen nem jár több vonat
Végállomás.

[Damnatus]

Egész jól tudok írni úgy hogy nem látom amit írok!
nem a kedvencem, de azért az enyém!

Egyébként a villanyt fel lehet kapcsolni este .
Kicsit sárga, kicsit savanyú, de  ami narancsunk  
Na a lényeg: szerintem tök jó lett. A befejezés is tetszik, bár nekem valahonnan ismerõs...

[noriko]

Egyébként a villanyt fel lehet kapcsolni este .
Kicsit sárga, kicsit savanyú, de  ami narancsunk  
Na a lényeg: szerintem tök jó lett. A befejezés is tetszik, bár nekem valahonnan ismerõs...

fel lehet, de akkor hunyorogni kell, és kimegy a szemembõl az álom.
ismerõs? nahát, honnan?

[Rounin]

Fene... szervízbe kellett adnom a mobilom, eredményeként féltucatnyi haiku elveszett, amik sehol máshol nem voltak meg -.-" Kezdem még jobban útálni a vv-fonokat (vagyok valaki )

Noriko: hm hm, tetszetõs :] Ismerõsnek nekem csak a hangulata tûnik^^ (I want Tiaro back! Now! :whimper: )

[kisvirag]

Hitetlen sotet az a'lom me'lye
belemerulve-ragadva kapa'lodz,
menekulni proba'lsz, de egyre
me'lyebbre, es me'lyebbre taszit
a ka'osz, a va'gy, a hit.

[kisvirag]

aki meg emlekszik a Maya-s irasomra (amikor a pappno elveszti hatalmat)
az talan erteni fogja e rovidke reszletet. Regota erik bennem a tortenet folytatasa, de meg sosem jutottam oda, hogy rendesen megirjam. Most itt egy ima, ami valoszinuleg benne lesz a sztoriban.

"Ghan, te termeszet ura, ki mindent latsz, nezz le ram, es szand meg halando szolgad. Hatalmat adtal, es vettel el tolem, hibaimert a buntetest levezekeltem. Kerlek, utoljara pillants halando, gyarlo lanyodra, a termeszet szulte almaira. Szabadits fel kotelekeimbol, engedd, hogy immar a magam utat jarjam. Engedj elterni utadtol, hogy magam valaszthassak. Ember vagyok, torz arcmasod, lelked egy darabja. Add nekem ezt a darabot, hogy magam donthessem, kihez is tartozzak.
Szabadits fel, es engedd, hogy azt szerethessem, akit en szeretnek, istentol, embertol fuggetlenul.
Szabadits fel, es engedd, hogy ne csak teged kovesselek.
Szabadits fel, es engedd, hogy meghallhassak. bekeben.
Amen"

[Rounin]

aki meg emlekszik a Maya-s irasomra (amikor a pappno elveszti hatalmat)
az talan erteni fogja e rovidke reszletet. Regota erik bennem a tortenet folytatasa, de meg sosem jutottam oda, hogy rendesen megirjam. Most itt egy ima, ami valoszinuleg benne lesz a sztoriban.

"Ghan, te termeszet ura, ki mindent latsz, nezz le ram, es szand meg halando szolgad. Hatalmat adtal, es vettel el tolem, hibaimert a buntetest levezekeltem. Kerlek, utoljara pillants halando, gyarlo lanyodra, a termeszet szulte almaira. Szabadits fel kotelekeimbol, engedd, hogy immar a magam utat jarjam. Engedj elterni utadtol, hogy magam valaszthassak. Ember vagyok, torz arcmasod, lelked egy darabja. Add nekem ezt a darabot, hogy magam donthessem, kihez is tartozzak.
Szabadits fel, es engedd, hogy azt szerethessem, akit en szeretnek, istentol, embertol fuggetlenul.
Szabadits fel, es engedd, hogy ne csak teged kovesselek.
Szabadits fel, es engedd, hogy meghallhassak. bekeben.
Amen"

Emlékszem. Szép ima. Szvsz passzol is oda. (de akár IRL ima is lehetne )

[kisvirag]

(egy kicsit IRL is)