Vallás, filozófia, ezoteria

[Mirror]

Lám, van forgalom erre, ha nem vagyok itt, akkor is.

Jól belemelegedtetek a személyiégek nüanszaiba, tehát szolgálok megfontolnivalóval.

Az örök kérdés: ki vagyok én?
Ki volnék? Egy egyszerû tükör, mely visszaveri mások érzéseit, szellemét. Csak itt-ott módosítva. Ha fehéret mutatsz nekem, én megmutatom a fekete oldalát, ha feketét mutatsz én láttatom a fehéret is. Nagy mutogatásomat nagyon élvezem, de az idõk folyásán kezdem elveszíteni magam - lassan tükörré válok. Mivel ember vagyok, ettõl szerencsésen megmenekültem, de attól még tükrözhetek!

[kisvirag]

ghehe, a másik jomadár

na ebbol a postbol sem sokat sikerült felfognom

[Rounin]

ghehe, a másik jomadár

na ebbol a postbol sem sokat sikerült felfognom

Akkor mit keresel itt? Sipirc a sarokba, kukoricára térdepelni és tükröm-tükrömöt mormolni!!!

Szerintem teljesen tiszta volt^^ (sokat olvastam a fentebb már említett õstagot )

[Beren]

ghehe, a másik jomadár

na ebbol a postbol sem sokat sikerült felfognom

cöcö... azzé' ne tessék engem egy kaptafára tenni falravaló fórumtársunkkal! Az én hozzászólásaim igen is egyzserûek és érhetõek tudnak lenni:) max, olykor színezek-cirádázok rajtuk ezt-azt... (csak, hogy oldjam a szöveg szürkeségét...)

[Zanador]

Az örök kérdés: ki vagyok én?

Én az vagyok, aki ezt a kérdést felteszi magának. Ha én teszem fel, és csak én hallom, akkor az vagyok én. A válasz, mint oly sokszor, itt is benne van a kérdésben, és a megválaszolás újra felveti a kérdést is. Nem próbálkozok olyan válasszal elõállni, ami fix kijelentésen alapul, és pláne nem egy olyannal, amit lehet tagadni, és nem önmagát kapod. Ez a káosz-filozófia, ahogy én hivom. Azért stabil a káosz, mert onmaga ellen van. Ha valami nem próbál a káosz ellen dolgozni, akkor az nem is szüntetheti meg azt, legfeljebb körbefogja. Ha valami ellene akar létezni, akkor az már maga is káosz, innen van a stabilitás.
Ha ilyen kérdést teszel fel, akkor tõlem ilyen választ kapsz.

[Mirror]

Én az vagyok, aki ezt a kérdést felteszi magának. Ha én teszem fel, és csak én hallom, akkor az vagyok én. A válasz, mint oly sokszor, itt is benne van a kérdésben, és a megválaszolás újra felveti a kérdést is. Nem próbálkozok olyan válasszal elõállni, ami fix kijelentésen alapul, és pláne nem egy olyannal, amit lehet tagadni, és nem önmagát kapod. Ez a káosz-filozófia, ahogy én hivom. Azért stabil a káosz, mert onmaga ellen van. Ha valami nem próbál a káosz ellen dolgozni, akkor az nem is szüntetheti meg azt, legfeljebb körbefogja. Ha valami ellene akar létezni, akkor az már maga is káosz, innen van a stabilitás.
Ha ilyen kérdést teszel fel, akkor tõlem ilyen választ kapsz.

Szép válasz, tetszik. A pszichológusok szokták ezzel megpörgetni a pácienseket, fõleg azokat, akik valamilyen belsõ vitában állnak magukkal. Elsõre mindenki a nevét mondja (erre jön a klasszikus: "nem a neved kérdeztem" - érdekes, csak a nyugati civilizációban szokás a nevet mondani, keleten a "család" identitása erõsebb, náluk ma - különösen a japánoknál - ilyenkor a vállalatot említik meg, pl, hogy õ Mitsubishi-ember...), utána jönnek a belsõ kérdések (ilyen-olyan vagyok), de ez se elég. A harmadik körben a páciens általában kiakad (ld.: Ki nevel a végén c film), gyakorlatban én is tapasztaltam:) Itt az a döntõ, hogy miként reagál a páciens az értelmezhetetlen kérdésekre, amelyek ráadásul ismétlõdnek is.

Ennyi bevezetõ után rátérek a mondókámra: Beren a múltkor bemutatta, mi kell ahhoz, hogy valaki tudatosan építsen terrorszervezetet-kisegyházat-szektát (ezek ugye elég gyorsan konvertálhatóak egymásba, egészen addig a pillanatig, amíg a kritikus létszámot elérve a rendszer el nem kezd intézménnyé várni - akkor veszti el a "bensõségesség-elit csapat" identitást, amely minden kis szervezet sajátja).
Én most inkább az alapítóról szeretnék szólni. Két típust tudok leírni ebben az esetben.
- Az egyik személyiség az egyszerûbb típus (a skála eleje). Ez esetben komolyan gondolja a küldetését, ilyenek péládul azok a jóga-guruk, akik minden tulajdonukról lemondva "szolgálják", vezetik a rendjüket (személyesen Swami Ji-t ismerem, aki ezt az életmódot folytatja, és 100%-ig képes azonosulni vele). A személyes meggyõzõdés esetükben kiegészül a szolgálat adta identitás-többlettel, ami segít fenntartani a motivációjukat - ez a többi esetben már nem olyan erõs.
- A másik véglet az a személy, aki saját céljának eléréséhez alapítja a szervezetet. Ezek a rendszerek törékenyek, mivel az önérdek érvényesítésének identitása szétsugárzik a szervezetben, és így szétfeszíti azt középtávon. Ezen az oldalon van a legtöbb terrorszervezet, vagy durva szekta (de, a maffia is ide sorolható). A vezetõ ez esetben maga is sérült személyiség, aki a hozzá hasonlóakat gyûjti össze, természetesen elõször nemesebb célzattal, a végrehajtás válik erõszakossá.
- Középen mozognak a kishalak. Õk azok a személyek, akik a társadalom peremére szokrulnak, vagy afelé tartanak, és a saját fontosságukat ez úton igyekeznek reprezentálni. Meglehetõsen zavaros tanításaikkal holdudvart gyûjtenek maguk köré, ami viszont nem teszi lehetõvé a "rentábilis" mûködést (nem tud intézményesülni, nem szolgálja az anyagi gyarapodását, csak "hülyít"). Az õ hatásuk mégis a legkártékonyabb, fõleg, ha anyagilag is hasznot próbálnak húzni a dologból. Jelenleg egy hasonló ügyön dolgozunk - egy jól prosperáló város lecsúszó térségében (ez a legveszélyesebb: ha van pénzed, de annyi felfogóképességed nincs, hogy észrevedd, mikor vágják át a fejed) az utóbbi idõben erõsen megszaporodtak a "gyógyítók" - az eredmény: anyagilag kifosztott halálos betegek. Jelenleg ugyanis bárkibõl lehet két hetes gyorstalpalás után "képzett természetgyógyász", más kérdés, hogy a helyi kórház fül-orr gégéjén már herótjuk van a fülgyertyától érési sérültek ellátásól; vagy a félrekezelt rákos betegektõl...
- Térjünk vissza a kishalakhoz, azoknál is azokhoz, akik még nem jutottak el a biznisz "jövedelmezõ" oldalához. A recept egyszerû - mint Beren leírta: zavaros tanítások, némi prszichológiai érzék és az arra fogékonyak máris esznek a tenyerükbõl. A zavaros tanuk kiépítsében maguk az alanyok segítenek: elég csupán beszéltetni õket pár órácskát, és máris össze lehet rakni a modellt. Ezzel identitást is adsz a páciens kezébe - azzal, hogy az általad belétáplált hülyeségeket hangoztatja, és a környezete nyíltan az arcába mondja, hogy mirõl van szó, felfokozod a hûségét a "tanításod" iránt (ezt a tényt kísérleti úton igazolták - ld már megint Beren... - még, hogy "falravaló" vagyok...). Ezen az úton szépen magadhoz tudod kötni õket, minek következtében leassan felépül egy szociális háló a Vezetõ körül. A pénz utána kezd el csörögni. Maga a folyamat némileg spontán, mivel a vezetõ maga is derprimált személy, aki csupán a saját fontosságérzetét szeretné aláhúzni. a páciensek szintén erre vágynak, amit kiegészít a csoprthoz tartozás õsi igénye...

[Ramiz]

A pszichológusok szokták ezzel megpörgetni a pácienseket, fõleg azokat, akik valamilyen belsõ vitában állnak magukkal. Elsõre mindenki a nevét mondja (erre jön a klasszikus: "nem a neved kérdeztem" - érdekes, csak a nyugati civilizációban szokás a nevet mondani, keleten a "család" identitása erõsebb, náluk ma - különösen a japánoknál - ilyenkor a vállalatot említik meg, pl, hogy õ Mitsubishi-ember...), utána jönnek a belsõ kérdések (ilyen-olyan vagyok), de ez se elég. A harmadik körben a páciens általában kiakad (ld.: Ki nevel a végén c film), gyakorlatban én is tapasztaltam:) Itt az a döntõ, hogy miként reagál a páciens az értelmezhetetlen kérdésekre, amelyek ráadásul ismétlõdnek is.

Aki fizet egy pszihológusnak azért, hogy az értelmetlen kérdésekkel idegesítse, az teljesen megérdemli. Én pszihológus helyett Evangelion idevágó passzusait ajánlanám (utolsó 2 rész).

[Zanador]

Mirror: ezt a kérdést egyszer már feltették nekem pusztán azért, hogy bemutassák: egy ilyen egyszerû kérdésre is milyen nehéz lehet válaszolni. Akkor álltam elõ ezzel a válasszal, a másikfél elég nagy meglepetésére, onnantól nem próbálkozott ilyenekkel sajnos, pedig érdekes lett volna. Amúgy pszihológussal még nem beszéltem soha, és bár biztos jó lenne, azért vannak ellene is érvek. pl, ha hülyének néz, akkor értelme sincsen, ha viszont komolyan elgondolkodik rajta, akkor a következõ pszihológust már együtt kereshetjük fel...
Az ilyen szervezetekrõl meg annyit, hogy szerintem a vezetõknek nagyon tehetségesnek kell lennük, ha tovább tudják vinni a dolgot 1-2 ember meghülyitésénél. A tagokra meg természetesen vonatkozik az emberi hülyeség megnyilvánulásainak végtelen sorából néhány jellemzõbb. A végén leirtál kettõt, de ezek mellett szerintem jelentõs még az is, hogy valakinek minél inkább szüksége van egy profi segitségre, annál inkább hajlamos elfogadni a kevésbé profit is, és meggyõzni magát arról, hogy "ennek most mûködnie kell, és akkor jobb lesz". Ezen túl jelentõs az is, hogy sokan nem tudják rendesen elkülöniteni (vagy legalábbis egy idõ után már nem) a tettet a személytõl. Egy egyszerû, és általában ártalmatlan példa a hála. Mennyivel többször találkozni azzal (már ha valaki van olyan szerencsés, hogy a hálával összefusson valahol), hogy "hálás vagyok neki", mint azzal, hogy "hálás vagyok ezért és ezért a tettéért". Nem nagy különbség, de ha valaki ezt a saját céljaira akarja kihasználni, annak valszeg könnyû dolga lesz: elég az elején valami ténylegesen mûködõ tanácsot adni valakinek, és onnantól már sokkal jobban fognak neki hinni, és bizni benne...
(ui: ha valaki nálam olyasmivel találkozik mint, hogy a hálához hasonló dolgokat bizonyos esetekben a "gyengeség" kategóriába vagyok képes sorolni, akkor annak elárulom, hogy a gondolkodás módom leginkább a drow-kénak és a Dûnébõl ismert mentátokénak a keverékére hasonlit. Idõnként általam is szépnek tartott dolgokat mondok fölöslegesnek, vagy éppen kockázatosnak, ezért elnézést azoktól, akiket bánt)

Ramiz: az Evában leirt önmegismeréssel egyetértek én is.
És ha valaki kérdésekkel akarja idegesitettni magát, akkor az fordulhat hozzám is, ingyen dolgozok, és tanúim vannak rá, hogy idegestõbb is tudok lenni egy pszihológusnál. (nem, nem akarok kisegyházat alapitani,túl macerás, és késõbb se fogok se pénzt, se szolgáltatást kérni)

[Mirror]

Aki fizet egy pszihológusnak azért, hogy az értelmetlen kérdésekkel idegesítse, az teljesen megérdemli. Én pszihológus helyett Evangelion idevágó passzusait ajánlanám (utolsó 2 rész).

Nem én fizettem érte:jee:  a kiképzés része volt...

[Mirror]

...Hajóm sokáig hánykolódott az Élet vizén erre-arra. Bármi is történt, mindig számíthattam magamra, és pár jó barátra... Egyszer csak megszûnt társtalanságom - kikötöttem, bár bevallottan nem véglegesen. Reméltem, Õ lesz az, akivel kiegészítjük egymást, de a remény mindig csalóka - mindig azt mutatja számodra, amit szeretnél. Ha szeretsz valakit, akkor tudnod kell elengedni, mielõtt még agyon nyomna a napi rutin, mielõtt szerelmetek hamuján meggyûlölnétek egymást...

[Beren]

Jártatok már úgy, hogy egy nap ráébredtek arra, hogy változtatni kell az életetek mozgásán?
Rájönni arra, hogy tovább így mehet?
Biztos bennem van a hiba, de ez már nem elõször történik velem.
Ha már minden lehetõséget kipróbáltál, akkor nincs jobb, mint visszavonulni - mások "megváltoztatása-kinevelése" kb olyan közel áll hozzám, mint a hányinger.
Két teljesen ellentétes ember találkozása sokáig lehet jó és szép, de egyszer csak arra ébredsz, hogy fel kell adnod magad - vagy Neki önmagát.
Egy racionális ember nem élhet X-aktákban
Egy társasági ember nem élhet csak otthon
Aki szeret új dolgokat kipróbálni azt megõríti a rutin...

[Ramiz]

Nem én fizettem érte  a kiképzés része volt...

Az más. Akkor legalább szórakoztál egy jót vele? ("Ki vagy? ... nem a nevedet kérdeztem. Ki vagy te igazából?!" "Hát jó... ÉN VAGYOK AZ URALKODÓ!!!")

[Mirror]

Az más. Akkor legalább szórakoztál egy jót vele? ("Ki vagy? ... nem a nevedet kérdeztem. Ki vagy te igazából?!" "Hát jó... ÉN VAGYOK AZ URALKODÓ!!!")

A pszichók jó arcok! A válasz amúgy nagyon egyszerû: "én én vagyok - minden tudásommal és hibámmal együtt". Negyedrészemben én is pszichó vagyok amúgy:) Sokat lehet tõlük tanulni, fõleg toleranciát. A tolerancia ugyanis csak félig jelenti azt, hogy elfogadod másokat olyanoknak, amilyenek - a másiknak is el kell fogadnia, hogy te is másmilyen vagy.

Képzeld el, hogy egy - addig nagyon szép napon - valaki közli veled: megmodták neki, hogy "õ egy ufó, amiket álmodott, azok valódiak, vannak benne implantátumok is (amit persze nem mutat ki a röntgen:)), látja a szellemeket, kivették belõle a rontást, és egyéb szervi bajaival is inkább ráolvasóhoz megy, mint dokihoz". Persze, ha kineveted, akkor te vagy a bunkó, de ellenvéleményed nem lehet. Sokáig éltem így, már nem akarok. Rájönni arra, hogy csak azért kellessz, hogy legyen mellette valaki, nem túl kellemes. Fõleg eféle körítéssel együtt...

[Mattanja]

...Hajóm sokáig hánykolódott az Élet vizén erre-arra. Bármi is történt, mindig számíthattam magamra, és pár jó barátra... Egyszer csak megszûnt társtalanságom - kikötöttem, bár bevallottan nem véglegesen. Reméltem, Õ lesz az, akivel kiegészítjük egymást, de a remény mindig csalóka - mindig azt mutatja számodra, amit szeretnél. Ha szeretsz valakit, akkor tudnod kell elengedni, mielõtt még agyon nyomna a napi rutin, mielõtt szerelmetek hamuján meggyûlölnétek egymást...

Szép... :beken:

Két teljesen ellentétes ember találkozása sokáig lehet jó és szép, de egyszer csak arra ébredsz, hogy fel kell adnod magad - vagy Neki önmagát.

Vagy egymást adjátok fel. És mindenki maradhat, amilyen volt. Egyébként nekem eddig nem nagyon kellett változtatni az életem mozgásán. Hála Istennek.

[kisvirag]

az életben és kapcsolatainkban egyetlen állandóság van csak: az állandó változás...

a legkisebb mozdulatunk, szavunk, vagy tettünk olyan cselekményeket képes katalizálni, amelyek visszavonhatatlan változást idéznek elõ a magunk és a társadalom, a magunk és a társas kapcsolataink, de akár magunk és magunk kapcsolata közt....

persze az, hogy mekkora ez a változás, sokmindentõl függhet.
Beren, erre a változtatni kellene valamin: pont most olvastam hasonlóra egy a kapcsolatokkal, és elsõsorban a párkapcsolatokkal foglalkozó kommunikációs elméletet (katz, innentöl jobb, ha nem olvasod, most bölcsész leszek )
a lényeg, hogy ellentétpárok bûvöletében élünk. egyszerre vágyunk függetlenségre és kötõdésre, egyszerre nyíltságra és elzárkózásra, társaságra és magányra...bár én nem tökéletesen osztom minden nézetét az elméletnek... szerintem ez inkább úgy néz ki, hogy van ez az ellentétpár, amelybõl az egyik érzés jóval erõsebb benned, mondjuk a kötõdésre való vágyás. Ám amikor ezen vágyad elkezd "kielégülni" (huhh, ez hülyén hangzott), minél inkább kielégitett, a másik véglet iránti vágyad annál erõsebbé válik. tehát, minél erõsebb kötelék fûz valakihez, ráadásul már épp elég rég óta, akkor egyre inkább feléled benned a szabadság iránti vágy. ez valszinüleg a másikban is hasonlóan mûködik. az, hogy mennyire vagyunk képesek az ilyen, éppen nem kívánatos (már a kapcsolat szempontjából) vágyaknak ellenálni, vagy miként tudunk kompromisszumokat kötni, az már imndenki egyéni megoldására van bízva, és ezen megoldásoktól függ, hogy egy kapcsolat mennyire képes mûködni.

errõl most eszembe jutott egy aranyos mondás:
ha megígérem, hogy hiányozni fogsz, elmész?

[Mattanja]

a lényeg, hogy ellentétpárok bûvöletében élünk. egyszerre vágyunk függetlenségre és kötõdésre, egyszerre nyíltságra és elzárkózásra, társaságra és magányra...bár én nem tökéletesen osztom minden nézetét az elméletnek... szerintem ez inkább úgy néz ki, hogy van ez az ellentétpár, amelybõl az egyik érzés jóval erõsebb benned, mondjuk a kötõdésre való vágyás. Ám amikor ezen vágyad elkezd "kielégülni" (huhh, ez hülyén hangzott), minél inkább kielégitett, a másik véglet iránti vágyad annál erõsebbé válik. tehát, minél erõsebb kötelék fûz valakihez, ráadásul már épp elég rég óta, akkor egyre inkább feléled benned a szabadság iránti vágy. ez valszinüleg a másikban is hasonlóan mûködik. az, hogy mennyire vagyunk képesek az ilyen, éppen nem kívánatos (már a kapcsolat szempontjából) vágyaknak ellenálni, vagy miként tudunk kompromisszumokat kötni, az már imndenki egyéni megoldására van bízva, és ezen megoldásoktól függ, hogy egy kapcsolat mennyire képes mûködni.

Az ilyen hülyeségektõl tudok a falra mászni. Találd már ki, hogy minél inkább biztonságban érzed magad, annál jobban kell más! Mert hogy vannak olyan sötét emberek, akik ezt a fene nagy függetlenségi vágyukat többre értékelik, mint a biztonságot, azt tudom. De hogy ez mindenkiben benne van, azt ne akard megmagyarázni. Szerintem inkább csak nem tudják az ilyen emberek, hogy mit is akarnak igazából. Túl csapongóak. És most még mondanék csúnya szavakat is, de inkább kihagyom.

[Rounin]

a lényeg, hogy ellentétpárok bûvöletében élünk. egyszerre vágyunk függetlenségre és kötõdésre, egyszerre nyíltságra és elzárkózásra, társaságra és magányra...bár én nem tökéletesen osztom minden nézetét az elméletnek... szerintem ez inkább úgy néz ki, hogy van ez az ellentétpár, amelybõl az egyik érzés jóval erõsebb benned, mondjuk a kötõdésre való vágyás. Ám amikor ezen vágyad elkezd "kielégülni" (huhh, ez hülyén hangzott), minél inkább kielégitett, a másik véglet iránti vágyad annál erõsebbé válik. tehát, minél erõsebb kötelék fûz valakihez, ráadásul már épp elég rég óta, akkor egyre inkább feléled benned a szabadság iránti vágy. ez valszinüleg a másikban is hasonlóan mûködik. az, hogy mennyire vagyunk képesek az ilyen, éppen nem kívánatos (már a kapcsolat szempontjából) vágyaknak ellenálni, vagy miként tudunk kompromisszumokat kötni, az már imndenki egyéni megoldására van bízva, és ezen megoldásoktól függ, hogy egy kapcsolat mennyire képes mûködni.

errõl most eszembe jutott egy aranyos mondás:
ha megígérem, hogy hiányozni fogsz, elmész?

Aranyos mondás lol.
Ellentétpárok, persze. Nem vagyunk homogének, sem fekete vagy fehér lelkek (ritka az ilyen^^).

A többi viszont... persze, én mindig különc voltam, de ez azért erõs megfogalmazás, hogy minél jobb valaki mellett, annál inkább mennél el tõle. Mert lényegileg ezt jelenti a kacifántos, cirádás fogalmazás mögött.

[kisvirag]

én a szabadság iránti vágyat nem mások akarásának értelmezem. egyébként igy nem is lenne helyes, mert másokban is a kötõdést keresi az ember szvsz.
lehet, hogy jobb lett volna, ha azt mondom, függetlenség.

nem akarom belemagyarázni mindenkibe. én csak megemlitettem, hogy olvastam egy szerintem egész jó elméletet, aminek egyes részeivel ilyen változtatás modján értek egyet.

de tény, hogy egy idõ után, amikor már nagyon sokat lógunk egymás nyakán, az embernek meglesz a vágya egy kis magányra, szabadságra, függetlenségre...

vagy szerinted ez nem igy van?

egyébként, épp arra próbáltam rávilágitani, hogy az egyes ellentétpár-vágyak minden emberben más-más erõsséggel jelennnek meg, és igen, van akiben a függetlenség iránti vágy az erõsebb. de idézem:

hogy mennyire vagyunk képesek az ilyen, éppen nem kívánatos (már a kapcsolat szempontjából) vágyaknak ellenálni, vagy miként tudunk kompromisszumokat kötni, az már imndenki egyéni megoldására van bízva, és ezen megoldásoktól függ, hogy egy kapcsolat mennyire képes mûködni.

nem tudom, hogy ebben mi a mindenkire ráhúzás -.-"

ellentétpár, fekete-fehér:

fogd fel a két végletet egy skála két végpontjának, majd helyezd el rajta magad valahol. szerintem ez igy képzelhetõ el. amellett persze, hogy az idõ elõrehaladtával változik, hogy hol helyezkedsz el a skálán, valamikor erre, valamikor arra billensz.

egyik vágy sem standard vagy állandó benned, folyamatosan változik.....

[Dreamcleaver]

Jó ez a topik, oly sok itt a bölcselet. Akár meg is próbálhatnátok megírni a Mátrix következõ részének forgatókönyvét.

Nekem lenne egy kérdésem amúgy: honnan tudja az ember mi a jó neki? Az emberek mint egy anyafarkas úgy õrzik abba az elméletbe vetett hitüket, hogy uraik saját sorsuknak. Gondolat- és szólásszabadság, az igazságos demokráciába vetett hit. Szerintem ha mindez nem is pusztán illúzió, azért a valóság enyhén rózsaszin ködbe burkolása. Ráadásul szerintem nem is csak abba van hiba, hogy gyakorlatilag nem egyedül rajtad múlik, milyen utat vesz életed, hanem az is, hogyha ura is lehetnél saját magadnak, nem biztos, hogy a helyes döntéseket hoznád meg. Szükségük van az embereknek valami fokú irányításra? És ha igen honnan lehet teljesen megbizonyosodni arról, hogyi ki érdemes arra, hogy útmutatását elfogadd? Ráadásul mindezt nem csupán egyéni, hanem közösségi szintre is kivetítve. Szerintem a demokrácia a mostani formájában, eléggé el van cs*szve.

[Mattanja]

én a szabadság iránti vágyat nem mások akarásának értelmezem.

Én sem. a "más"-t nem mint személyt értettem. Hanem mint más "érzés"-t, amire szüksége van az embernek.

de tény, hogy egy idõ után, amikor már nagyon sokat lógunk egymás nyakán, az embernek meglesz a vágya egy kis magányra, szabadságra, függetlenségre...

vagy szerinted ez nem igy van?

Akár igaz is lehet, de az elõbbi megfogalmazás kicsit mást mondott.

egyébként, épp arra próbáltam rávilágitani, hogy az egyes ellentétpár-vágyak minden emberben más-más erõsséggel jelennnek meg, és igen, van akiben a függetlenség iránti vágy az erõsebb. de idézem:

nem tudom, hogy ebben mi a mindenkire ráhúzás -.-"

Jó ez. Elõször az van, hogy "ilyenek az emberek", aztán pedig jön a kibúvó szöveg, amivel mentheti magát az mber, hogy : "persze nem minden ember ilyen". Akkor hát van értelme az egésznek? Mi ez? Egy elmélet, ami minden x. embernél megdõlhet?

[Dreamcleaver]

Az élet a kockázatvállalásról szól. Vagy megelégszel azzal ami van, és megpróbálsz hozzáidomulni, vagy változatatni próbálsz. Lehet, hogy jobb lesz, lehet hogy magányos leszel...Mit mondja...szívás az élet, de ezt kell szeretni.

[kisvirag]

mindenki tudja, hogy nem lehet 100%ban igaz (fõleg nem kommunikácioelméleti, és fõleg nem általános, átfogó) elméletet írni. de ennek ellenére mégis próbálkoznak vele. minden elméletnem megvan a gyenge lába, ennek is, de bármennyire hihetetlennek tûnik, van igazságtartalmuk is. a kommunikációelmélet kényes téma, mert egy nehezen ellenõrizhetõ, még nehezebben tesztelhetõ terület, de talán éppen ezért izgatja a legjobban a tudósokat. és szerencsére azért szép nagy terület is, mindenki más oldalról próbálja megközelíteni. az, amit én említettem, a párkapcsolatokkal, azok létrejöttével, és fennmaradásának feltételeivel foglalkozik.

na, de nem bölcsészkedek tovább, katz igy is rámszolt már, hogy tul hosszú lesz

egyébként számomra elég elképzelhetetlen, bár persze, lehetsége,s de ahhoz nagyon olyan körülmények kellenek, hogy valaki mindenáron csak és kizárólag a kötõdésre, azaz (az én értelmezésemben) a másikkal való szoros együttlétre vágyjon. egyrészt az ilyen viselkedés valószinüleg megfolytja a másikat, másrészt olyan szintû függést feltételez az illetõben, amit szerintem kevesen tartunk egészségesnek.

[katz]

Akár igaz is lehet, de az elõbbi megfogalmazás kicsit mást mondott.

"Akár igaz is lehet?" Hmmm. Mit is mondtál, miért hallgatsz metalt?

Jó ez. Elõször az van, hogy "ilyenek az emberek", aztán pedig jön a kibúvó szöveg, amivel mentheti magát az mber, hogy : "persze nem minden ember ilyen". Akkor hát van értelme az egésznek? Mi ez? Egy elmélet, ami minden x. embernél megdõlhet?

Ja ja, nem lenne itt a házi bölcsészem én se fogtam volna elõször a mondanivalót...
Ez nekem is túl bölszész.

[Ramiz]

Én csak egy pofátlan megjegyzéssel szállnék be: utálom az általánosításokat. Még eggyel nem találkoztam, ami igaz lett volna! És Shiroi, hiába bírálod kisvirAAAg általánosításait, te is két kézzel szórod õket.

[Mattanja]

És Shiroi, hiába bírálod kisvirAAAg általánosításait, te is két kézzel szórod õket.

Ok, mostantól szólj rám, ha ilyet észlelsz, és majd kijavítom a hibámat.

[Ramiz]

Ok, mostantól szólj rám, ha ilyet észlelsz, és majd kijavítom a hibámat.

Ugyan, ne csináld már... mindenki szokott. Túlságosan könnyû ilyeneket mondani. Én is szoktam. Szerinem az ellenségesek rosszabbul veszik ki maguk, mint az ártalmatlanok, úgyhogy vigyázni kell.

[Mattanja]

Ugyan, ne csináld már... mindenki szokott. Túlságosan könnyû ilyeneket mondani. Én is szoktam. Szerinem az ellenségesek rosszabbul veszik ki maguk, mint az ártalmatlanok, úgyhogy vigyázni kell.

De azért szólj csak. Hadd változzak mindenki elõnyére, ha lehet.

[syeren]

Én TUDOM mit szeretnék, a választ megírtam Berennek...

A mondás igaz: ellentétek vonzzák egymást! Az állandó változás híve vagyok és valamilyen szinten gyávaság feladni ("visszavonulni") egy jó kapcsolatot csak azért, mert nincs kõbe vésve, hogy végig tökéletesen fog mûködni! Én ismerem magam annyira, hogy biztos vagyok a "sikerben", de hogyan értessem meg ezt a másikkal? Egyébként meg szerintem még ennyi idõ alatt nem lehet senkirõl igazán teljes képet alkotni, fõleg, hogy épp most kezdtek eljönni azok a bizonyos "szép idõk"! És fizikai képtelenség egyik napról a másikra így megváltozni! Most egyébként is pont olyan idõszakot élünk mi egyetemisták, ami mindenkibõl a legrosszabbat hozza ki... Ha majd vizsgaidõszak után is fenáll a helyzet, akkor én is hajlandó leszek beszélni a dologról, addig meg csak sok türelem és még több kitartás (esetleg szünet, ha nagyon vágyik rá... )!!!
Ami a lényeg: szeretem ezt a Berent, és nem hagyom, hogy ilyen könnyen "visszavonuljon" tõlem!!!

Pontosan emlékszem rá, hogy elsõre kölcsönösen megtetszettünk egymásnak, majd áttekerted a fél országot értem...és azóta eltelt már több, mint egy év: most is ugyanúgy szeretlek és tudom, érzem, hogy te is szeretsz! Megvárlak, ha kell, de csak így nem engedlek el...!

[syeren]

...Hajóm sokáig hánykolódott az Élet vizén erre-arra. Bármi is történt, mindig számíthattam magamra, és pár jó barátra... Egyszer csak megszûnt társtalanságom - kikötöttem, bár bevallottan nem véglegesen. Reméltem, Õ lesz az, akivel kiegészítjük egymást, de a remény mindig csalóka - mindig azt mutatja számodra, amit szeretnél. Ha szeretsz valakit, akkor tudnod kell elengedni, mielõtt még agyon nyomna a napi rutin, mielõtt szerelmetek hamuján meggyûlölnétek egymást...

Hiába vagy költõi, nagy butaság, amit írsz!!!! Sosem tudnám meggyûlölni,akit szeretek! Egy szerelemet nem pusztíthaz el napi rutin!!! Csak akkor hal meg, ha hagyják! Én viszont megtanultam küzdeni és csak akkor elengedni, ha már tényleg nincs remény!!! Még csak most kezdõdött az egész, sok csodás dolog áll még elõttünk, van kiút!!! Csak hagyni kell, hogy megmutassam!
Egy második esély mindenkinek jár....!

[syeren]

...Hajóm sokáig hánykolódott az Élet vizén erre-arra. Bármi is történt, mindig számíthattam magamra, és pár jó barátra... Egyszer csak megszûnt társtalanságom - kikötöttem, bár bevallottan nem véglegesen. Reméltem, Õ lesz az, akivel kiegészítjük egymást, de a remény mindig csalóka - mindig azt mutatja számodra, amit szeretnél. Ha szeretsz valakit, akkor tudnod kell elengedni, mielõtt még agyon nyomna a napi rutin, mielõtt szerelmetek hamuján meggyûlölnétek egymást...

Hiába vagy költõi, nagy butaság, amit írsz!!!! Sosem tudnám meggyûlölni,akit szeretek! Egy szerelemet nem pusztíthaz el napi rutin!!! Csak akkor hal meg, ha hagyják! Én viszont megtanultam küzdeni és csak akkor elengedni, ha már tényleg nincs remény!!! Még csak most kezdõdött az egész, sok csodás dolog áll még elõttünk, van kiút!!! Csak hagyni kell, hogy megmutassam!
Egy második esély mindenkinek jár....!