Vallás, filozófia, ezoteria

[syeren]

kedves kisvirág, én azt mondtam, hogy még nem találkoztam igaz általánosítással. de lökjetek ide bármit és szétcincálom.

(off) Hát rendben!
Mit szólsz ehhez: minden Btk-snak van tarisznyája
[SIZE="1"](Beren hívta fel rá a figyelmemet, nem tudom tényleg így van-e)[/SIZE]

[Ramiz]

(off) Hát rendben!
Mit szólsz ehhez: minden Btk-snak van tarisznyája
[SIZE="1"](Beren hívta fel rá a figyelmemet, nem tudom tényleg így van-e)[/SIZE]

Öhm... az az igazság, hogy... hát tényleg mindnek van. Csak némelyik letagadja.
Na jó, csak vicceltem. Egy-kettõnek nincs.

[kisvirag]

nekem sincs
csak volt
de akkor még nem voltam bölcsész

bár a szõtt hátizsákomat ebbe a tarisznyamizériába szokták beletömködni....

[Pirula]

Nem vagyok bölcsész és van oldaltatyóm. Akkor velem most mi van?
Segítség, elnyel az identitászavar!!!

[Rounin]

Ez a mondat hazugság.

Ez véletlenül nem Shiroi "ennek örülök" mondatára ment?

Mert akár az is lehetne. Elvégre az überdepi angyalok szoktak örülni bárminek is?

[Zanador]

...Ezt most mire írtad..?

Csak láttam, mindenki jól elszórakozott az éppen kedvenc paradox mondatán, gondoltam hozzáteszem az én kedvencemet.

Edit: amúgy meg szeretek idõnként beleszólni valamit a levegõbe, és figyelni, hogy ki-mire asszociál róla. Próbáljárok ki, vicces játék néha.

[Rounin]

Az igény megvan rá, de hát ha nem lesz, biztos nem rontják el... De kockázat nélkül nincs siker...

Ennyit errõl, Ramiz-sama

[Ramiz]

Ennyit errõl, Ramiz-sama

Ez csak egy közhely (de annak orbitális). És azért sem szégyellem magam.

Kérdés: nem hivõ embereket miért zavarja az istenes káromkodás?

[kisvirag]

beidegzõdés?
egyébként ha tehetem, én is kerülöm Isten emlegetését káromkodásban, de inkább azért, mert ugy érzem, ha használnám, azzal elismerném a létezését... márpedig ezen kérdésben még nem döntöttem....

[Rounin]

No igen, úgy tartják, aki balsorsában is Istent káromolja, az tényleg hisz benne

[katz]

nekem sincs
csak volt
de akkor még nem voltam bölcsész

...de már akkor is készültél rá

Kérdés: nem hivõ embereket miért zavarja az istenes káromkodás?

Téged zavar, ha anyádat vagy egyéb felmenõidet szidják? A hívõk szerint Isten teremtette õket...

[Ramiz]

Téged zavar, ha anyádat vagy egyéb felmenõidet szidják? A hívõk szerint Isten teremtette õket...

Hát nemtom... még sosem szidták komolyan, a "k.anyád" meg nem szó szerint értendõ. Különben meg magamra sem veszem fel a sértéseket, akkor másra miért venném?

[Ramiz]

Viktor Pelevin: Számok. Olvastam egy érdekes gondolatot, amin elfilóztam hazafelé lógva a villamoson egy magányos kapaszkodón. A fogyasztás - magyarázza egy szereplõ a könyvben - már nem a termék tényleges fogyasztását, használatát jelenti, hanem kezd áttevõdni egy szimbolikus síkra: képeket fogyasztunk, amiken mi vagyunk, amint a terméket - vagy inkább annak valamiféle ideáját - fogyasztjuk (a hagyományos értelemben). Például ha vesz valaki egy Coca-Colát egy automatából, akkor nem az adott fajta (ízû) kóla fogyasztása a lényeges része, nem az adja a fogyasztás jelentõségét, hanem annak a képnek a fogyasztása, hogy õ most Coca-Colát iszik a pléhdobozból, ahogy a macsó reklámhímek, hogy õ most a jól kidolgozott és bejáratott piros alapon fehér felirattal jelzett márkát fogyasztja. És nem azért vesz Audi A6-ot, mert az a kocsit nézte ki sok közül, hanem mert õ járhat azzal a kocsival, megengedheti magának stb... Persze nem csak a márka számít, és a dolog többszintû. Például ha kaviárt egyik és pezsgõt iszik, akkor voltaképpen akkor is csak a jól ismert, szimbolikus "pezsgõ és kaviár" képeket fogyasztó önmaga képét fogyasztja, ha ízlik neki, amit eszik.
Mondjuk ez sem lehet semmiképpen "mindig és mindenkire" igaz, de az sem helytálló, hogy "persze, biztos van egy ilyen réteg, de én nem vagyok benne, mert nem adok a márkára/nincs pénzem/nem vagyok sznob/kultúrsznob vagyok" stb... Én elgondolkoztam magamon, és több dolgot találtam, mint vártam... Példának rögtön egy olyan kerestem, amit gyakran fogyaszt az ember, és van, aki márka alapján, de én a képet félretéve csakis a tartalmat nézem: a SÖR. Mindig az ízt figyelem és az alapján választok, módosítok stb. Gondoltam én. Igen ám, csakhogy ha már nagyon ízlik egy sör (Pilsner Urquell), akkor akkor is elkezdem a "Pilsner Urquell-t iszok!" képet fogyasztani, ha a sört élvezem és az finom marad. Azonkívül a megvásárolt Pilsner Urquell-es söralátét, toll, póló és sörnyitó által sem a sört fogyasztottam, hanem a Pilsner Urquell-t Birtokló Én képét...

[Dreamcleaver]

Viktor Pelevin: Számok. Olvastam egy érdekes gondolatot, amin elfilóztam hazafelé lógva a villamoson egy magányos kapaszkodón. A fogyasztás - magyarázza egy szereplõ a könyvben - már nem a termék tényleges fogyasztását, használatát jelenti, hanem kezd áttevõdni egy szimbolikus síkra: képeket fogyasztunk, amiken mi vagyunk, amint a terméket - vagy inkább annak valamiféle ideáját - fogyasztjuk (a hagyományos értelemben). Például ha vesz valaki egy Coca-Colát egy automatából, akkor nem az adott fajta (ízû) kóla fogyasztása a lényeges része, nem az adja a fogyasztás jelentõségét, hanem annak a képnek a fogyasztása, hogy õ most Coca-Colát iszik a pléhdobozból, ahogy a macsó reklámhímek, hogy õ most a jól kidolgozott és bejáratott piros alapon fehér felirattal jelzett márkát fogyasztja. És nem azért vesz Audi A6-ot, mert az a kocsit nézte ki sok közül, hanem mert õ járhat azzal a kocsival, megengedheti magának stb... Persze nem csak a márka számít, és a dolog többszintû. Például ha kaviárt egyik és pezsgõt iszik, akkor voltaképpen akkor is csak a jól ismert, szimbolikus "pezsgõ és kaviár" képeket fogyasztó önmaga képét fogyasztja, ha ízlik neki, amit eszik.
Mondjuk ez sem lehet semmiképpen "mindig és mindenkire" igaz, de az sem helytálló, hogy "persze, biztos van egy ilyen réteg, de én nem vagyok benne, mert nem adok a márkára/nincs pénzem/nem vagyok sznob/kultúrsznob vagyok" stb... Én elgondolkoztam magamon, és több dolgot találtam, mint vártam... Példának rögtön egy olyan kerestem, amit gyakran fogyaszt az ember, és van, aki márka alapján, de én a képet félretéve csakis a tartalmat nézem: a SÖR. Mindig az ízt figyelem és az alapján választok, módosítok stb. Gondoltam én. Igen ám, csakhogy ha már nagyon ízlik egy sör (Pilsner Urquell), akkor akkor is elkezdem a "Pilsner Urquell-t iszok!" képet fogyasztani, ha a sört élvezem és az finom marad. Azonkívül a megvásárolt Pilsner Urquell-es söralátét, toll, póló és sörnyitó által sem a sört fogyasztottam, hanem a Pilsner Urquell-t Birtokló Én képét...

hmmm...a Pilsner Urquell-t én is szeretem, de csak az üvegeset, a csapoltat nem...Ja bocs nem ez volt a lényeg? :eeek:

[Mirror]

Viktor Pelevin: Számok. Olvastam egy érdekes gondolatot, amin elfilóztam hazafelé lógva a villamoson egy magányos kapaszkodón. A fogyasztás - magyarázza egy szereplõ a könyvben - már nem a termék tényleges fogyasztását, használatát jelenti, hanem kezd áttevõdni egy szimbolikus síkra: képeket fogyasztunk, amiken mi vagyunk, amint a terméket - vagy inkább annak valamiféle ideáját - fogyasztjuk (a hagyományos értelemben). Például ha vesz valaki egy Coca-Colát egy automatából, akkor nem az adott fajta (ízû) kóla fogyasztása a lényeges része, nem az adja a fogyasztás jelentõségét, hanem annak a képnek a fogyasztása, hogy õ most Coca-Colát iszik a pléhdobozból, ahogy a macsó reklámhímek, hogy õ most a jól kidolgozott és bejáratott piros alapon fehér felirattal jelzett márkát fogyasztja. És nem azért vesz Audi A6-ot, mert az a kocsit nézte ki sok közül, hanem mert õ járhat azzal a kocsival, megengedheti magának stb... Persze nem csak a márka számít, és a dolog többszintû. Például ha kaviárt egyik és pezsgõt iszik, akkor voltaképpen akkor is csak a jól ismert, szimbolikus "pezsgõ és kaviár" képeket fogyasztó önmaga képét fogyasztja, ha ízlik neki, amit eszik.

Szólítottál, hát itt vagyok:)
Egyszer eljött hozzánk a Pepsi magyarországi marketing-igazgatója: kerek perec elmondta, hogy õk biza cukros vizet árulnak, ami 99,9%-ban ugyanaz, mint a többi "cukros víz" a piacon (pl Tecskós kóla, meg a többi), azonban a MÁRKA (inkább brand, de ebbe most ne túrjunk bele) kiépítettségének köszönhetõen képesek majdnem ugyanazt a x@rt kb kétszeres (háromszoros?? - bocs, de nem szoktam ilyesmit fogyasztani ... jó tükörnek csak a Cif, jaz Ajax meg a Sullicht kõ!!!:haha: - bár ha jól emlékszem, valamelyik ebbõl összeházasodott:bruhuhu: ) áron eladni. Hogy miért? Pont azáltal, hogy különbözõ - Ramiz (sok bódog elsõ vizsgaidõszakot!:)) által említett - identitásokat aggatnak a termékre, amivel a fogyasztó azonosulni tud. Amikor például a Coke "pedofil mikulása jön a marha nagy kamionjaival", az szokosan kapcsolódik a karácsonyhoz csatolt klisékkel. De ugyan ilyen a Tepsinél Bekem-bácsi, akinek már olyan falába van, hogy csak tyû, de a fejével még azért sok mindent el lehet adni (bár, mind inkább kezd megkopni az értéke...). A Schweppes (ez egyébként minden idõk legidõsebb idítõital-márkája!) esetében is meghatározó a miliõ, a tigris meg a többi sznob állat jelenléte (ezzé' iszok én Kinley-t:)).

[Mirror]

Hát nemtom... még sosem szidták komolyan, a "k.anyád" meg nem szó szerint értendõ. Különben meg magamra sem veszem fel a sértéseket, akkor másra miért venném?

Belgáék szokták olykor alkalmazni, mint szép képet az ilyen önképek froclizására, mint az autós macsó (Gyaloglás vége), meg a focihuligán (Huszonkét férfi)... Vagy, ahogy a nagyok is megmondták: a katonák nem káromkodnak - õk így beszélnek. Szvsz nem csak a katonák tesznek így...

[Ramiz]

Jókat írtál, mondjuk inkább a márkára koncentrálva, de én igazából nem arról beszéltem, lásd a márka nélküli példa.

(inkább brand, de ebbe most ne túrjunk bele)

De, túrjunk bele!

(sok bódog elsõ vizsgaidõszakot!:))

Rosszul érzem, hogy ebben némi kajánság van, uram?

[Mirror]

Jókat írtál, mondjuk inkább a márkára koncentrálva, de én igazából nem arról beszéltem, lásd a márka nélküli példa.
De, túrjunk bele!
Rosszul érzem, hogy ebben némi kajánság van, uram?

A Brandrõl annyit, hogy az már jóval több, mint maga a márka, azonban egy marketinges ezt jobban el tudná magyarázni - én gpszichós vagyok, egy intézet, de másik szakcsoport:D Amúgy, az identitás szépségeire próbáltam én is rávilágítani, csak éppen a termékek oldaláról:) (a többit ugye már megtette a Ramiz-mester:))
Ramiz-úrfinak igaza van - szerencsére már elsímult az elsõ vizsgidõszak emléke: ragyavert kalkulus-analízis, retkes-tetves mikroökonómia (egy év múlva mondjuk rájöttem, mire jó, de addig...), bár az elsõ ötösömet szóban a dékánasszonynál kaptam elmélettörténetbõl:) Meg, az elsõ egyetemi szerelem szépsége is ide köthetõ:) (februárban aztán persze szépen le lettem fagyasztva, de akkor még nem sejtettem:))
Minden vizsgaidõszak más, az elején minden össze-vissza tart, mostmár kezdem érezni, hogy összefelé tartanak a dolgok (a sok tölteléken már kezdünk túl lenni:)), bár attól még állatt marad a dolog.
Az elsõ vizsgaidõszak vízválasztó - ma már bárkit felvesznek (ezzel vígasztaltam magam anno, bár az idei eresztés kissé extré' ebbõl a szempontból), szóval igazából ez után derül ki, ki is a legény a gáton. Sokan, sokféleképpen próbálják meg feldolgozni a stresszet közben. Vannak, akik egyedül maradnak, mások kondába verõdnek. Mivel én mindkettõt szeretem (csak egyedül tudok tanulni), ezért aztán ilyenkor megugrik a teflonszámlám... rekord sms ellõhetõ ilyenkor... bár, a net sokmindenért kárpóolja az embert. Félnaponta dugul el a frímél - nem tudja valaki, miként lehet onnan átirányítani gmail-ra a leveleket??? tom, ez off volt.
A többi viszont belefér a filozófiába:) (elvégre a filozófia elsõ féléves stunde volt...)

[syeren]

.... Vannak, akik egyedül maradnak, mások kondába verõdnek. Mivel én mindkettõt szeretem (csak egyedül tudok tanulni), ezért aztán ilyenkor megugrik a teflonszámlám... rekord sms ellõhetõ ilyenkor... bár, a net sokmindenért kárpóolja az embert. Félnaponta dugul el a frímél - nem tudja valaki, miként lehet onnan átirányítani gmail-ra a leveleket??? tom, ez off volt.

A válasz is off: szûrõk menüponton belül az átírányítás megoldható,
egyébként meg hatalmas elõnye a netnek hogy occssóóóó!!!
Én igénylem a társaságot, de egyedül jobban tudok tanulni....

[Zanador]

Off: a vizsgákkat legalább ebben a threandben ne emlegessétek, hacsak nem nagyon fontos. Én is gólya volnék, és ha igy folytatom, jövõre is az leszek. már van két gyakiv-m, szóval az idegállapotom romjainak megõrzése érdekében kéretik engem kimélni... Off vége.
A reklámokban tudatosan benne van az, hogy nem is magát a terméket, hanem egy életformát reklámoznak, amit te is szeretnél követni (vagy legalábbis rávesznek, hogy szeressed). Az újabb reklámokat nem ismerem, mert nem igazán nézek tv-t, de pl mindenki emlékszik olyan esetre szerintem, amikor a falmászó srác cipõjét és dezodorát próbálják rásózni mindenkire, pedig aki falat mászik, annak nem kell reklámozni, aki meg nem mászik falra (max a haveroktól), azt meg nem érinti, hogy a cipõ, amit megvesz erre is alkalmas. Vagy pl amikor a londini esõt is kibiró hajfestéket, vagy haj-akármit akarnak eladni. Hányszor voltatok Londonban az elmúlt héten? (aki 2nél többször, azt meg ki kérdezte???)
De igazából engem is elragad néha az a csodálatos életérzés, amikor végigmegyek az utcán a fullfekete ruhámban (perwol black magic), a szél felborzolja a másfél centis hajamat, és a lányok utánamfordulnak ("fogják meg! tolvaj!!"... nem tehetek róla, mindig összekeverem, hogy a telefonszámát akartam-e elkérni, vagy a telefonját eltenni..). Ilyenkor rájövök, hogy a reklámoknak igaza van: tényleg érezhetem magam filmszátárnak, bár ez senkit nem érdekel.

U.I: aki ismer, az tudja, hogy egy ilyen szöveget végig tudok mondani teljesen fapofával, vagy éppen átéléssel, de utána kidõlök a nevetéstõl)

[Ramiz]

Jó, akkor beszéljünk a halálról.
Szerintem is elég bunkón viselkedett a Rounin által említett kollega, de nem feltétlenül azért, mert nem nézett ki szomorúan, nevetgélt stb. Bár ez valamennyire elvárás, mint ahogy az is, hogy az ember olyan hatalmas közhelyeket pufogtasson, mint hogy "részvétem", "most már jobb neki", "találkozunk majd vele", "jó ember volt" stb. Nekem még mindegyik nagyszülõm él, így igazán közelrõl még nem éltem meg a halált, amikor a dédanyukám meghalt, akkor se sokat sírtam, és azt is csak félelembõl, mert amikor valaki meghal, minden élõnek eszébe jut, hogy õ is meg fog.
És én úgy gondolom, hogy a gyász alapja nem az elhunyt iránti tisztelet - nem mintha az nem létezne! csak nem ok a gyászra! minek gyászolni tiszteletbõl? -, hanem 3 másik dolog: a félelem és a szomorúság, hogy velünk is ez fog történni (emiatt pedig lelkileg gyenge dolog gyászolni), az önsajnálat, amiért elvesztettünk egy barátot/rokont (ez érthetõ, de nem kell túlzásba vinni, semmi értelme, és önzõ dolog - persze nehéz felülkerekedni, de erõsnek kell lenni) és a többi emberek szemében való megfelelés (pl "mit fog ez gondolni rólam, ha most három hétig nem busongó arccal mászkálok", ld. a kollega, aki nevetni mert... - ez viszont szerintem nem kéne, hogy ennyire befolyásolja az embereket...). Azt hiszem, blarke is valami ilyesmire gondolhatott (de nem biztos). A vallásos embereknek pláne nem kell szomorúnak lennie, hacsak nem biztosak benne, hogy a pokolra került a kedves rokon, ami elég nagy bizalmatlanságra vall, a nem vallásosoknak meg azért nem, mert aki halott, annak már mindegy. Ezért gondolom azt, hogy a gyász önzés, és csak keveset szabad belõle megengedni. Egyébként e héten hunyt el egy barátom nagyapja, akit ismertem is. Nem szomorkodott a barátom, amikor múlt héten találkoztam vele, és a nagyapja haldoklott. Persze sajnálta a fájdalmai miatt, de tudta, hogy hamarosan véget ér. Gyakran meglátogatták a kórházban. Amikor elhunyt, szólt nekem is (ezt kértem tõle), megmondta, hogy átadta az elköszönésemet. Nem mondtam semmi ilyesmit, hogy "részvétem". Tudtam, hogy õ is így érez, hogy õ is szerette az öreget, de nincs mit siratni most már, mert nem rosszabb neki (sõt a haldoklásnál sokkal jobb), és tudja, hogy nem is túl rövid élete volt, amit ki is élvezett, és azt gondolom, hogy ez az egészséges hozzáállás. A halál elhallgatása, és amikor elõjön, meglepõdés és instant gyász, addig is meglepõdni a többi ember "közönyösségén", aztán visszalépni ugyanabba a közönybe, ez a modern civilizáció és társadalom átka. Hasonló a helyzet, mint az öregség elhallgatásával: ma nincsenek öregek a filmekben, a reklámokban. A tipikus reklám-archetípusban, ahol a nagyi csokit ad az unokáknak, a "nagyi" általában a (vigyázat, trágár kifejezés!) "[COLOR="LemonChiffon"]k.rható[/COLOR] negyvenes" (elnézést a trágár kifejezésért, ezt így olvastam Para-Kovács Imrénél, és nagyon eltaláltnak érzem) kategóriába tartozik, mintha legalábbis szégyen lenne 60-70 évesnek és ráncosnak lenni...

Remélem senkit nem sértettem meg a gondolataimmal, ha így van, inkább kitörlöm.

[kisvirag]

szerintem nagyjából igazad van
kis kitérõ: a reklámok/filmek elég durván torzítanak, nem csak az öregek tekintetében. ha nem lennék lusta, elõkotornám azt a jegyzetem, amiben errõl tanultunk.
nõ/férfi arány is durván el van tolva, a szerepábrázolásokról nem is beszélve, és a bûnözõ/gonosz életkora/etnikuma is durva torz képet ad. (a bûnözõ, gonosz az amcsi filmekben nagy eséllyel fekete, vagy mexikói, mig a valóságban azt hiszem 50% körül mozog a fehér-fekete bünözõk aránya). de ezt asszem már megszokhattuk..

[kisvirag]

halál: a gyász valóban fõleg társadalmi elvárás. az a nagy baj, hogy sokan, amikor nagyon közeli hozzátartozoja hal meg (szülõ, társ, gyerek, etc) képes "belefásulni" a dologba. Én, mikor apám meghalt, sírtam egy jót, majd kicsit fokozottabban kerestem a társaságot, a barátokat, hogy érezzem: ettõl még nem áll meg az élet, én itt vagyok, és tennem kell. Ezt kellene sok embernek megértenie, és nem a multon keseregnie (hogyha ekkor meg ekkor ezt teszem, akkor még most is itt lenne...)de sajna népünk sajátja a multon kesergés a jövöbenézés helyett....

[Zanador]

Vannak kultúrák, ahol a halál az nem a szomorúsággal, hanem éppen a meggyõzõdés miatt az ünnepléssel párosul. Valamelyik szigetországan, ha jól emlékszem a gyászjelentések az újságban azt jelzik, hogy hol lesz a következõ nagy buli, amire mindenki hivatalos. Ilyenkor emlékeznek a halottra, vagy csak simán osztoznak a "gyászolók" örömében. Elsõre furcsának tûnt, de belegondolva ez az ésszerû, ha tényleg komolyan gondoljuk, hogy "jobb helyre került".
Szerintem pedig a halál önzõ, és egy kicsit azzá tesz. Nem rossz értelemben véve, hanem úgy, hogy egy pillanatra mindenkit, aki látja megállit, és rávesz arra, hogy elgondolkozzon önmagán, és olyan dolgokon, amiket meg akar még csinálni, vagy amiket elrontott. A haldoklónál ez például egy erõsen tisztelt dolog: az utolsó kivánság és a végrendelet a legtöbb esetben szent és ésrthetetlen. A gyászolóknál pedig elõhozza azt, amire igazából szükségük van, és talán hiányzik nekik, vagy egy kicsit többet, /máshogy szeretnének. Ez valakinél egy kis szünet, amiben elvonulhat a világtól (ezt elfogadja mindenki, a gyász miatt), valakinél az, hogy keresi a hozzá közel állók társaságát, és ez lehet család és barátok is. Ilyen nagy léptékekben, mint társadalmi vélemény, nem tudok beszélni, mert én mint egyszerû személy, aki sose volt társadalom, és nem is tudok róla sajna sokat. Ezért közelitem meg inkább az egyének szempontjából a témát, még ha szerencsére eddig csak ritkán kellett találkoznom vele.

[Zanador]

Halál:
Nálam ez a visszatérés a semmibe kategóriába tartozik. Nem zavar túlzottan mert elkerülhetetlen és bármit teszek bekövetkezik, ha meg bekövetkezett úgy sem számít, mint ahogy az élet sem, csak kellemetlen ha rá gondolok.
Ha mélyebben belegondolunk az élet tök értelmetlen dolog. Megszületünk, értelmezzük a létet. Érezzük az idõ múlását, látunk, hallunk érzékelünk. Ez megy 60 éven keresztûl (jó esetben). aztán hirtelen meghalunk. Minden érzékünk megsemmisül, nem érzékelünk semmit. Sem idõt sem teret, egyszerûen a smemibe veszünk. Nem lesz mivel emlékezni az életünkre, és mint tudjuk a nagy/rém emberekre sem emlékszik a kutya se, egy generáció után.

Pár dolog, ami errõl eszembe jutott:
1. SOAD\Toxicity\Aerials: "life is a waterfall/ we're one in the river and one again after the fall"

2. -Miért élünk? -Hogy meghaljunk. -Miért halunk meg? -Hogy éljünk.
Az elõzõ oldalon megtalálható Mirror "ki vagy?" kérdésére adott válaszom. A káosz-filozófiát röviden bemutató válaszom ide is idefér, egy az egyben.

3. Én azért szeretem azt hinni, hogy van lélek, és szabadon választva lehet újraszületni ide (talán máshova is, ezt sem megerõsiteni, sem cáfolni nem tudom), mert szeretem azt hinni, hogy az emberek többségétõl nem csak 1-2 kémiai részecske és némi félrecsatolt neuron különböztet meg...

4. A tapasztalataimat meg én is sajnálom, de tudom, hogy hiába irom le (attól még le fogom, ha ezt az évet túlélem), rajtam kivül ezek a tapasztalatok mindenki másnak egy külsõ személy véleménye lesz, amit vagy elfogadnak, vagy nem (már ha elolvassák), és itt már meging oda érek, hogy semmi értelme az egésznek. Ezért mondom azt, hogy az életem célja, hogy jól érezzem magam, és ennél tovább nem megyek általában.

5. Honnan tudod, hogy elõtte nem voltál beijedve, hogy "a fenébe, bármelyik pillanatban bekerülhetek az élõk sorába, nem akarom, még túl fiatal vagyok, neee" Talán azzal is úgy voltál, hogy egyszer az életnek is el kell jönnie, túl leszek rajta, aztán majd meglátjuk...

[Lythis]

halál és gyász:
 Nos nemtudom. Ez a halál téma nem különösebben foglalkoztat. Mármint emberileg nem. Szépen éljük az életünket, aztán meghalunk. Ki így, ki úgy. Engem igazából nem az zavar, ha meghalnak, mert úgyis mindenki holtan végzi - legalábbis én nem tudok olyanról, aki megúszta volna. Ellenben igen, vannak olyanok, akiknek a halála zavar.
 Gyászhoz: igen, sokan csak üresen odavetik, és ennyi. Ezzel nem is lehet mit kezdeni, ez van. Az emberek többségébe ez bele van nevelve. Viszont például amikor az egyik barátom gyászol, akkoris csak ezt tudom neki mondani. Részemrõl ez egyfajta együttérzés dolog. Legutóbb, amikor ilyesmi történt a környezetemben, akkor megmondtam az illetõnek, hogy sajnálom, és megértem, hogy szomorú, de nem tudok ennél többet mondani, mert számomra ez így nem megrázó, és mivel nem történt velem hasonló, ezért nem tudom felmérni, hogy ez mennyire törne le engem. Nemhiszem, hogy emiatt rideg, vagy kegyetlen, vagy mittudoménmi lennék - egyszerûen csak õszinte voltam, ami szerintem sokkal fontosabb, mint egy képmutató együttérzés.
 Egyébként kifejezetten szeretek temetõkbe menni, feltéve, ha vannak benne szép/hangulatos részek. Az hogy kik vannak ott, legtöbbször hidegen hagy. Akikre emlékezni akarok, azokra emlékszem, és nincs hozzá szükségem halottaknapjára, meg gyászruhára, és ilyesmik. Az számomra üres dolog.
 Sajnos a modern nyugati kultúrában - aminek mi is egyre jobban részesei vagyunk - a halál is kezd egy üzletté egyszerûsödni. Sõt bizonyos helyeken már az is. a temetkezési vállalatokban eszméletlen pénzösszegek cserélnek gazdát. Ez is undorító egy dolog szvsz, nemtudom ez mást mennyire zavar mondjuk. Másfelõl meg valahogy "divat" gyászolni. Mert igazolhatjuk vele a mindennapos stressz által generált világfájdalmat, mert nagyban sütkérezhetünk mások - még ha csak üresen, megszokásból odavetett - részvétnyílvánításaiban, és mindenki elnézi, ha mulasztunk a mindennapos kötelezettségeink közül, mert ugye "nekik most biztos nagyon nehéz", meg "nem lehet könnyû az ilyet feldolgozni", stb.
 Egyébként gyászolni valakit õszintén nem igazán lehet szerintem. Amikor fáj, hogy valaki nincs, az nem azért fáj, mert rosz lett a világnak, hanem azért, mert neked nincs ott, pedig szükséged lenne rá. Vagy mert felnéztél rá, vagy mert megszoktad - ilyesmik.

[Ramiz]

Egyébként gyászolni valakit õszintén nem igazán lehet szerintem. Amikor fáj, hogy valaki nincs, az nem azért fáj, mert rosz lett a világnak, hanem azért, mert neked nincs ott, pedig szükséged lenne rá. Vagy mert felnéztél rá, vagy mert megszoktad - ilyesmik.

Szerintem is... az õszinteség ugyanúgy nem fér meg a gyásszal, mint mondjuk a szerelemmel.

[Rounin]

Jó, akkor beszéljünk a halálról.
Szerintem is elég bunkón viselkedett a Rounin által említett kollega, de nem feltétlenül azért, mert nem nézett ki szomorúan, nevetgélt stb.

A gondom az volt, hogy a tekintetében sem volt gyász. Semmi, ami fájdalomra utalt volna. Mikor nagyapám meghalt, édesanyámnak fél haja elhullott, napokig megszólalni is alig tudott. Nekem "csak" nagyapám volt, mégis megviselt. Talán nem vagyok elég kõszikla kifelé, hiába kötelez a név :/ Azért ez volt a legtaszítóbb, hogy _semmi_ nem jelezte a baját...

[Zanador]

Persze ha jobban belegondolok élet nem is létezik. atomokból vagyunk, és mivel az atom nem él ezért mi sem élünk. Vagyis nem is hallhatunk meg csak átalakulunk:p

Abba belegondoltál már, hogy mi történik a halál pillanatában? A természetes halálra gondolok. Az elõtti pillanatban és az utánajövõben minden ugyan úgy vana  testben, akkor meg mitõl pont akkor? Vagy pl, ha valakinek megállitjuk a szivét, és gyorsan újrainditjuk, a defirillálás errõl szól, persze, én is néztem vészhelyzetet, de attól még nem biztos, hogy mûködni is fog az akció, márpedig a testben ennyire rövid idõ alatt nem sokminden változik meg, amennyire tudom, csak éppen meghal.
Tuti minden orvos, vagy a témában nálam jártasabb nekem fog ugrani emiatt, de attól még én ezt tényleg nem értem teljesen.
Meg persze ott van az a kisérlet, amikor lemérték az embereket halál elõtt és után, és valami különbséget találtak a súlyukban. Erre azt mondták, hogy a lelkük súlya lesz az, bár személy szerint kétlem, de ötletem sincsen, hogy mi lehet...

[Lythis]

Abba belegondoltál már, hogy mi történik a halál pillanatában? A természetes halálra gondolok. Az elõtti pillanatban és az utánajövõben minden ugyan úgy vana  testben, akkor meg mitõl pont akkor? Vagy pl, ha valakinek megállitjuk a szivét, és gyorsan újrainditjuk, a defirillálás errõl szól, persze, én is néztem vészhelyzetet, de attól még nem biztos, hogy mûködni is fog az akció, márpedig a testben ennyire rövid idõ alatt nem sokminden változik meg, amennyire tudom, csak éppen meghal.
Tuti minden orvos, vagy a témában nálam jártasabb nekem fog ugrani emiatt, de attól még én ezt tényleg nem értem teljesen.
Meg persze ott van az a kisérlet, amikor lemérték az embereket halál elõtt és után, és valami különbséget találtak a súlyukban. Erre azt mondták, hogy a lelkük súlya lesz az, bár személy szerint kétlem, de ötletem sincsen, hogy mi lehet...

Grr... nekiugrás és hasonlók:D
 klinikai halál után még 4 perced van h rebootolj:D arteria carotis communis tisztításakor legalábbis ennyi ideje van az orvosnak. Ennyi idõ alatt az agyad nem szenved még károsodást a potenciális oxigénveszteségtõl....