Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[RE@L]

Erről eszembejutott hogy elkéne olvassam még Kazuo Ishiguro tól a The Remains of a Day-t, ami angolul van meg és ottis szép angol lírai nyelven beszélnek ami nehézkes valóban

[Próféta]

Kilenc történet
(Ilyenkor harap a banánhal, Ficánka bácsi Connecticutban, Öt perccel az eszkimó háború előtt, A nevető ember, Lenn a dingiben, Alpári történetek Esmének szeretettel, Szemem zöld és csacska szám, De Daumier-Smith kék korszaka, Teddy)

Uhhh. Ez most nekem magas volt. Ha valaki elmagyarázná őket, azt megköszönném, mert nem nagyon sikerült felfogni ezt a kilenc történetet. Pedig nagyon vártam őket, mert a Zabhegyező is tetszett, meg hát a GITS:SAC után a Laughing Man-nel szemben erős várakozásaim voltak. Így utólag csak a Teddy tetszett igazán (azt háromszor-négyszer végiggondoltam, annyira tetszett, olyan komplett egész, megmagyarázza önmagát, és ijesztő is), az Esmé és az Eszkimó háború így-úgy jó volt, meg a Nevető Ember is, de a többivel nagy gondjaim voltak.
Alighanem hiányzik belőlem az empátiás érzék, de nagyon nem bírtam követni, a szereplők mikor mit miért tesznek. A "big picture" többnyire megvan (az se mindig), de állandóan van egy-egy mondat, gesztus, amelyet teljesen érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak találok. Nem csak a szereplőkkel van gondom, a történet, az események is olyan furák. Egyszerűen gőzöm sincs, mi zajlik le, és már megy is tovább az egész. A karakterek néha nagyon jók, néha meg egyszerűen transzcendensek, nem értelmezhetőek (általam).
Szóval olvastam 9 novellát Salinger Amerikájából, ahol mindenki neurotikus, a Glass família polipként terjeng, a 9 történetből hétben gyerekek a szereplők, és fura dolgok történgetnek. Talán komolyan kellett volna vennem Teddy intését, hogy ne keresemm a logikát; úgy elolvasva esetleg sikerült volna a könyv mélyére hatolnom.

[Raggie]

Uhhh. Ez most nekem magas volt. Ha valaki elmagyarázná őket, azt megköszönném, mert nem nagyon sikerült felfogni ezt a kilenc történetet. Pedig nagyon vártam őket, mert a Zabhegyező is tetszett, meg hát a GITS:SAC után a Laughing Man-nel szemben erős várakozásaim voltak. Így utólag csak a Teddy tetszett igazán (azt háromszor-négyszer végiggondoltam, annyira tetszett, olyan komplett egész, megmagyarázza önmagát, és ijesztő is), az Esmé és az Eszkimó háború így-úgy jó volt, meg a Nevető Ember is, de a többivel nagy gondjaim voltak.

Már megint egy olyan könyv, amit irtózatosan el akarok olvasni, főleg ezután az írásod után! Most egy ilyesmire vágyom már régóta! Feltétlen beszerzem valahonnan. Nemtudod, hogy a Fővárosiban benn van-e??

[Próféta]

Már megint egy olyan könyv, amit irtózatosan el akarok olvasni, főleg ezután az írásod után! Most egy ilyesmire vágyom már régóta! Feltétlen beszerzem valahonnan. Nemtudod, hogy a Fővárosiban benn van-e??

Passz, nekem barát nyomta a kezembe (szó szerint).
De vadászd le, olvasd el, és utána magyarázd el nekem, hogy mi van!

[Raggie]

De vadászd le, olvasd el, és utána magyarázd el nekem, hogy mi van!

OK! Megfogadom tanácsod!

[Ramiz]

J. D. Salinger: Kilenc történet
(Ilyenkor harap a banánhal, Ficánka bácsi Connecticutban, Öt perccel az eszkimó háború előtt, A nevető ember, Lenn a dingiben, Alpári történetek Esmének szeretettel, Szemem zöld és csacska szám, De Daumier-Smith kék korszaka, Teddy)
Uhhh. Ez most nekem magas volt. (...) Talán komolyan kellett volna vennem Teddy intését, hogy ne keresemm a logikát; úgy elolvasva esetleg sikerült volna a könyv mélyére hatolnom.

Király könyv! (Ingyen szereztem a haveromtól, amikor selejtezte az akkor nemrég elhunyt nagymamája polcát.) Véletlenül sem próbálnám meg elemezgetni őket. Zseniális novellák, legalább annyira tetszett, mint a Zabhegyező, sőt mostanában még jobban, mert érezhetően felnőttebb, idősebb embereknek szól, de sok (túl sok) könyvet hagytam abba szeretni (tudom, kicsit magyartalan kifejezés...) azután, hogy irodalomórán cafatokra boncoltuk. Mint ahogy egy nő is elvesztené az elbűvölő, megmagyarázhatatlan, titokzatos vonzalmát, miután szétdarabolná és leltárba venné az ember: "kebel, két darab, comb, két darab, szemek (kék), két darab...". Elveszik a varázs és a művészi szikra belőle, ha pontosan érted, hogy melyik sor miért van benne és hogy mire gondolhatott Salinger... Bár szerintem ezek a novellák eleve nem nagyon hagyják, hogy szétdarabolja őket az ember, mondjuk én amúgy is amatőr műélvező vagyok, a P.K. Dick könyveknek sem jutottam el a legmélyére, pedig azoknak próbáltam.
Na lehet, hogy kicsit túlbeszéltem, de nekem ezek a novellák ugyanazt az "apró részletekben megtalálod magadat" érzést adták, mint a Zabhegyező, és ezért nagyon tetszettek. A Seymour és a Magasabbra a tetőt, ácsok! ugyanakkor már túlságosan konkrét családi viszonyok között játszódva mutat be néhány eseményt modern, csapongó, ugyanakkor részletekre koncentráló stílusban, azzal már én sem tudtam egy hullámhosszon lovagolni.

edit: az Ilyenkor harap a banánhal volt a második kedvencem, az első kedvenc pedig a nagyon sűrű, nagyon sok gondolatot a legegyszerűbb módon előadva felhozó A nevető ember.

[Raggie]

Mivan? Neked Megvan?? Azonnal add kölcsön!

[Ramiz]

Mivan? Neked Megvan?? Azonnal add kölcsön!

Mintha nem tudnád, te tök, hogy sok könyvem van és a jókat mindig megveszem...
Odaadom, ha az eddigieket visszaadtad.

[Raggie]

Újabb vian könyv a könnyedebb fajtából. Ez ha lehet mondani ég ponyva szerűbb, mint a Köpök a sírotokra. Egy látszólag őrült tudós embertökéletesítési kísérletei és egyedei, egy kis FBI egy kis(a vége felé SOK) erotika és jóóó Vian-stílus. Önmagát olvastató jó kis könyvecske. Minden fajta olvasónak ajánlom!

[Ramiz]

Minden fajta olvasónak ajánlom!

Szépeknek és rohadékoknak is?

[Raggie]

Minden fajta olvasónak ajánlom!

Szépeknek és rohadékoknak is?

Azért inkább szépeknek!

[Ramiz]

Kár, mert azért nekem is tetszett.

[Moonshiner]

Tele van hatalmas tanulságokkal, valósághű, földhözragadt és megtalálni benne a választ arra, hogy ki is isten.


 

[Próféta]

Tele van hatalmas tanulságokkal, valósághű, földhözragadt és megtalálni benne a választ arra, hogy ki is isten.

Nekem az első három könyv jobban tetszett, ez a negyedik már kicsit kevésbé, de örülök, hogy van, akinek ez is ennyire bejön!

Két könyvet olvastam most ki, mindkettőben van valami ijesztő szörnyeteg, de amúgy nem sokban hasonlítanak.

Mary Shelley - Frankenstein, or The Modern Prometheus
Klasszikus. A híres költő Percy Shelley ifjú felesége, Mary Shelley írta 19 éves korában ezt a történetet, amely azóta is tömegeket késztet bozongásra és/vagy gondolkozásra. Ahhoz képest, hogy 1816-os, teljesen jól olvasható ma is (nem mondom, azért volt jópár ismeretlen szó, de nem vészes).
Kicsit borzongat (szvsz ma már anyira nem), remek csapdahelyzeteket és dilemmákat mutat be, és ötletes kifacsarása a teremtéstörténetnek. Két szóval: bagyot tetszett. A könyv (számomra) legfájóbb pontját, az elképesztően részletes, mondhatni dagályos leírásokat is a korszaknak lehet betudni. Nem baj, legalább 2in1 regény és útikönyv Viszont valaki egyszer majd számolja meg, hogy MS hányszor írta le, hogy 'countenance'! Biztos ez a kedvenc szava.
Vannak sikeres filmadaptációi, én talán másfelet láttam, de régen voltak, és mintha másról is szóltak volna, szóval majdnem tiszta lappal ültem neki a könyvnek. Ha valaki hozzám hasonlóan annyira műveletlen lenne, hogy nem ismeri a történetet, itt egy rövid kedvcsináló:

Az Arktisz jégmezői közt lavírozva keres északi átjárót az óceánok közt egy expedíciós hajó valamikor a XVIII. században. A tengerészek legnagyobb meglepetésükre az egyik jégtáblán egy haldokló embert látnak hánykolódni, ám amikor meg akarják menteni, az tiltakozik, és ragaszkodik, hogy közöljék útirányukat. Amikor azonban a kapitány közli, hogy haláloan veszélyes küldetésre indulnak az ismeretlen Észak irányába, az idegen rögtön beleegyezik, hogy felvegyék. Ezt a viselkedést a hajósok nem nagyon tudják mire vélni, így amikor már lábadozik a beteg, a kapitány tapintatosan érdeklődik az utazó iránt. És akkor az utazó elbeszéléseiből megismerünk egy különös genfi családot. Továbbá a család egy ifjú sarját, Victor Frankensteint, aki merészen és elvakultan vetette bele magát a természettudományokba, hogy az emberiség egyik legősibb vágyát kielégítse, vagyis életet teremtsen. Az így létrejött iszonytató szörnyet, akitől alkotója elfordult, rémálmok gyötörték miatta, és kutatásait elhagyva elmenekült előle. Azt, hogy a szörny gonoszságában hogy okozta mégis a a meggondolatlan tudós végromlását. A szörny szemszögéből viszont nem is olyan egyértelmű, hogy kié is a legnagyobb bűn...


J.K. Rowling - Harry Potter és a titkok kamrája
Öt évvel ezelőtt olvastam az első HP könyvet (azt is angolul), gondoltam épp ideje lesz a másodikat is kézbe venni. Nos, amelyik nevet nem felejtettem el, azt a magyar ferdítés változtatta meg, de azért egy-két fejezet alatt egész jól belerázódtam. Amúgy néhány nevet nem mindig ugyanúgy fordít, és ha ez nekem simán feltűnt, akkor gondolom a könyveket tízszer elolvasó, a filmeket ötször megnéző lurkóknak pláne.
Az első könyvhöz hasonlóan tele van élénk fantáziával, jópofa fordulatokkal, üdítő humorral, kevésbé üdítő humorral, nagyon bárgyú humorral, gyerekes szituációkkal, gyerekesen viselkedő felnőttekkel, szájbarágós narrációval. De amikor már épp kezdeném alábecsülni a könyv erényeit, akkor mindig nagyot koppanok Mert ez egy jó kis fantasy mese-krimi, bárki bármit mond. 

[Próféta]

Kihalt a fórum... 1 hétig semmi 
Sorry a doublepostért, de egy hét eltelt...

Kiadott a Deltavision egy 77 {hetvenhét} című novelláskötetet, de valami Leiter Jakab közbeszólt az egyik novellánál, hibás változat volt a kinyomtatott példányokban, így azt a történetet a neten ingyen közreadták.
Reklámnak sem utolsó, mert tök rövid és személy szerint igen jót derültem rajta: Sárkányölő Bende
Pár perc kikapcsolódásra mindenkinek bátram ajánlom!

Amúgy ma elolvastam P.K.Dick "Martian Time-Slip" c. regényét, de ez a könyv még dolgozik bennem, egy-két nap múlva lesz belőle review

[RE@L]

Kurt Vonnengut

Éj anyánk

Vonnengut tól sajnos még csak a fentebbi művet és a kis rövid "poénos" képzelt interjúsorozatát olvastam amikor "túlvilági" élményeiről tudósít.
Vonnengut nagyon egyedien ír. Hozzáteszem nagyon jól. Éj anyánk című könyve arról szól és azt a kérdést feszegeti hogy milyen erkölcsi  helyzetben van az az ember aki beépített ügynök volt a második világégésben, méghozzá úgy hogy közben ő írta és mondta be rádióban a nyugatnak (Amerika) számára a nácista ideológiát. Nem egyszerű mű, de 160 oldalas és nagyon megéri.

[Nakedape]

Kurt Vonnengut

jó bizony:) inkább világkép mint író, sokáig kedvenctizenpár regéyne  hátam mögött, én is ajálanám:)

[Ramiz]

Szerintem az pont az egyik legjobb könyve, de van sok túl erőltetett és vacak is, pl Bajonokok Reggelije. Egy darabig szerettem a stílusát, de aztán ráuntam, mindig magát ismétli, és hú de szókimondó és hú de vagány akar lenni.

[RE@L]

Bajnokok Reggeliét mindenképp el szeretném olvasni, főleg mivel egyik barátom erősen ajánlotta és mellete még az 5 ös számú vágóhidat. De előtte körbejárom 1-2 könyvtárat Wiliam Gibson után

[Ramiz]

Bölcs döntés.

[Lazzaret]

Most olvastam el az Eragon című művet ami nagyon tetszet. Kicsit lassan indult a Fantasy történet de a végére nagyon beindúlt. Már alig várom hogy megjelenjen a 2ik kötet.

[kikuchiyo]

Mostanában jelent meg ez a könyv, a szerző második regénye, ami magyarul olvasható. (Az első a Világvége és a keményre főtt csodaország, ami minden Haibane Renmei-rajongónak kötelező olvasmány).

Jellegzetes stílusa van, a főhős általában egy harmincas, magányos férfi, aki addigi tökéletesen eseménytelen és unalmas életéből hirtelen szokatlan történések közepébe cseppen, és mindezt száraz, cinikus hangnemben kommentálja, rengeteg irodalmi, zenei és gasztronómiai utalással körítve.
Nekem bejön, szerintem tegyetek vele próbát ti is.

[Ramiz]

Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország

Az író első magyarul olvasható regénye. Nagyon különös én nagyon japán könyv. A főhős egy harmincas, magányos férfi, aki addigi tökéletesen eseménytelen és unalmas életéből hirtelen szokatlan történések közepébe cseppen, és mindezt száraz, cinikus hangnemben kommentálja, rengeteg irodalmi, zenei és gasztronómiai utalással körítve. Nagyon modern, minden apróság azt a kiüresedett, anyagias, érdeklődés nélküli, célszerűségre törekvő mai világbeli életszemléletet árasztja, ami talán Japánban a hosszú munkaórák és technikailag nagyon fejlett, túlzsúfolt városok országában még erősebben üt, mint nálunk.
A történetről nem árulnék el sokat, röviden úgysem igazán lehet összefoglalni, mert eléggé kaotikus és szerteágazó. Két szálon fut a cselekmény, az egyik a mai modern világ egy kicsit megmásított változatban (ez a Keményre főtt csodaország - milyen szemléletes kép!), a másik egy különös, régies hangulatú, a külvilágtól tökéletesen elzárt világ, tele szimbólumokkal és jelképekkel (ez a Világvége), ami igazából a főszereplő tudatalattija. Bonyolult és mélyreható boncolgatások és fejtegetések szándékosan nagyon is hétköznapi köntösben előadva - érdekes stílusa van a könyvnek. Kedvenc jelenetem az, amikor a főhős lakását szétverik, ahogy az le van írva tíz oldalon, az köröket ver a Harcosok Klubjára annak minden látványosságával és félreérthetetlenül előadott, szó szerint kimondott üzenetével együtt, nagyon tetszett. Egyetlen problémám az, hogy kicsit hosszú a könyv: négyszáz valahány oldal nem tűnik soknak, de helyenként mégis kicsit fárasztó a könyv. Az utószó pedig vacak, gyakorlatilag elmeséli a könyv sztoriját bármiféle értelmezgetés nélkül, teljesen olyan, mint a "tipikusan kettes" műelemző irodalomfogalmazások.

[kikuchiyo]

lol@copypasta 

De tényleg jó könyv az is, valahogy katartikus, ahogy a végére elfogadja a sorsát. Igazából a magány-élmény ábrázolása az, ami olyan hangulatossá és - számomra - annyira befogadhatóvá teszi a könyveit.

[Ramiz]

lol@copypasta 

mért, olyan jól megfogalmaztad

De tényleg jó könyv az is, valahogy katartikus, ahogy a végére elfogadja a sorsát. Igazából a magány-élmény ábrázolása az, ami olyan hangulatossá és - számomra - annyira befogadhatóvá teszi a könyveit.

Nekem az apró, hétköznapi dolgokban mély gondolatok ábrázolása az, ami tetszik (ez minden japán kulturális médiumra többé-kevésbé jellemző szerintem). Magány témában pedig filmek terén Kiyoshi Kurosawa csinál olyanokat, amiktől egész hátralevő nap borzongok...

[Próféta]

1. kikuchiyo & Lusta Dög: összebeszéltetek? 
Túl sok buzzwordöt írtatok, a leírásaitokban pár dolgot veszélyes nekem emlegetni, most miattatok újabb név lesz a végeláthatatlan listámon... 

2. Még valami: lesz idén(!) Korongvilág film, Hogfather/Disznólesés(?) címen. Kivéve, ha megint nem lesz. (Elnézést, hogy kidájdzsesztolom ide az rpg.hu-t, csak megint olyat írtak, ami idevágott).

3. Philip Kindred Dick: Időugrás a Marson (Martian Time-Slip)
Azt hiszem, ez az általam olvasottak közül a legátlagosabb, legtipikusabb Dick regény/novella. Átlagos Dick-szerű szituáció (kolonizáció, uniformizáló társadalom, gazdasági gondok, szegregáció, elmebetegség), tipikus Dick-i karakterek (de nagyon jók! ezt imádom benne), közepesen elborult kavarás (mármint az író mércéjével mérve, mert amúgy viszont...), megszokott pszichedelikus élmények. Ellenben kicsit rövid, és néha túl szájbarágós.

Gyenge spoilertartalom!
Színhely a jövő, a mars benépesítése, az egykor dicső őslakosság kiszorítása/rabszolgasorba állítása, a magába belefulladó emberfaj görcsös kapaszkodása a másik civilizáció romjain szárba szökkenő reménybe, melyet ismét a romlás bűze (a rucsok) fenyeget. A történetben központi szerepet kapnak a népbetegségként egyre szaporodó autisztikus skizofrének, akik nem illeszkednek be a hagyományos szabályok, konvenciók mentén felépített Iskolába, a társadalmon kívüli saját privát világukban élnek, amelyben nincs (az általunk megszokott értelemben vett) időrend, és képtelenek kommunikálni a "normálisakkal". Számukra az idő szinte áll, mi pedig érthetetlenül rohangáló, fogaskerekkel működő, rucskot lehelő gépemberek vagyunk. Ám amikor - valami ingatlanügyi machinációt elősegítendő - valakik kellő erőfeszítést, pénzügyi és humán erőforrást áldoznak fel, hogy mégis ledöntsék a falat az épelméjű nyárspolgárok és a beilleszkedni képtelen agyalágyultak közt, nem az álomvilág, hanem a szilárdnak hitt valóság omlik össze. Talán mert az őrültek megőriztek valamit, amit a normálisok elvesztettek (hisz csak az számít normálisnak, aki elvesztette), és ők még menekülhetnek a rucsok elől.

Tudom, hogy a fenti leírás vacak, gyakorlatilag elmeséli a könyv sztoriját bármiféle értelmezgetés nélkül, teljesen olyan, mint a "tipikusan kettes" műelemző irodalomfogalmazások, de jelenleg csak ennyi tellett tőlem. Ha jól érzem, a könyv témáinak kb. felét úgy-ahogy összefoglaltam. Szerintem csak az olvassa el, aki hozzám hasonlóan megveszik Dickért, és hozzám hasonlóan be akarja pótolni (legalább a magyarul megjelent) kimaradásokat. Nem javasolnám kezdőkönyvnek, nem Dick legjobb műve, de én azért nem bántam meg.

[Meske]

Még február környékén 2. lettem egy matek versenyen, s ezért kaptam egy 4000Ft-os könyvutalványt. Viszont egészen május végéig nem kaptam meg, mivel nem tudtam, hogy honnan kell kérni, csak később mondta az első helyezet, hogy már régen lehetett volna érte menni, s a titkárságon volt... 

A lényeg az, hogy a Lap-ics-nál lehetett csak levásárolni, s még a szóbeli érettségik előtt kétszer is benéztem, hogy mire lehetne elkölteni. Mindenképpen akartam egy Daniel Steel-es könyvet, meg valami érettségis könyvet, s anyám mondta, hogy az unokatesóm gyerekeinek vegyek mesekönyvet is, de mind a kétszer kevesebb volt az összeszedett könyvek értéke, mint 4000Ft. Így végül érettségi után mentünk el anyámmal ismét szétnézni, s egy órás válogatás után végül megvettünk 2db Danielle Steel-es regényt, 3db mesekönyvet, s még öcsémnek egy kis könyvecskét, amiben töri kérdések vannak. És mivel volt ez a 4000Ft-os könyvutalványom, ezért a 6 könyvet összesen 12Ft-ért vettük meg!

(Csak az a szomorú, hogy a mesekönyveket unokatesómék gyerekei még aznap széttépték... )

[Próféta]

Boris Vian: Tajtékos napok (L'Écume des Jours)
Tetszett a könyv. Ajánlót inkább nem írnék, mert fáradt vagyok, és asszem rajtam kívül szinte mindenki olvasta (de komolyan, még a metrón is többször látok Vian-t olvasó embereket, talán én voltam az utolsó szűz?). Annyit azért elmondanék, hogy egy ilyen érzelmi töltetű cselekményt nem semmi teljesítmény ezzel a stílussal, hangvétellel előadni, ráadásul annyi apró, helyi kis fodorral... varázslat.
Köszönöm Ramiznak az ajánlót, immár megbizonyosodhattam róla, hogy jót mondott, szóval jár a +1 arra a kedvcsinálójára.

[Ramiz]

Boris Vian: Tajtékos napok (L'Écume des Jours)
Tetszett a könyv. Ajánlót inkább nem írnék, mert fáradt vagyok, és asszem rajtam kívül szinte mindenki olvasta (de komolyan, még a metrón is többször látok Vian-t olvasó embereket, talán én voltam az utolsó szűz?). Annyit azért elmondanék, hogy egy ilyen érzelmi töltetű cselekményt nem semmi teljesítmény ezzel a stílussal, hangvétellel előadni, ráadásul annyi apró, helyi kis fodorral... varázslat.
Köszönöm Ramiznak az ajánlót, immár megbizonyosodhattam róla, hogy jót mondott, szóval jár a +1 arra a kedvcsinálójára.

Én meg örülök, hogy tetszett, olvass még Viant bőven, mindegyik könyve más, de mindegyik kiváló!

[Próféta]

Kurt Vonnegut: Ötös számú vágóhíd (Slaughterhouse-five)

Nem ez az első könyvem tőle, de az első amit sikerült befejezni. Igazából csak valami ótvar szutyokkal találkoztam tőle korábban (a címére sem emlékszem, valami börtönös volt). Viszont gondoltam, ha ennyire híres akkor igazán tehetnék vele 1-2 év fegyverszünet után egy második próbát, így aztán kivettem a könytárból a leghíresebb könyvét, és beraktam a to-read listába, aztán most jutottam el idáig.

Na, ez végre tényleg bejött. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy tényleg ő-e a XX. század legnagyobb írója, ahogy egyik évfolyamtársam, KV lelkes rajongója ezt hangoztatja, de azért tényleg jó könyv volt. A végén található több oldalas elemzéssel nem konkurálnék, ott igen alaposan, "csip-csirip?"-estül meg van fejtve az egész, de annyit talán elmondhatok, hogy rémes dolgokat mutat be úgy, ahogy azokat Billy Pilgrim helyében tényleg láthatta valaki, mindezt nagyon gonosz, cinikus humorral és egy-kettő érdekes gondolattal. Ráadásul korrekt, mert megmutatja ő az ellenérveket, és az olvasóra bízza, hogy amaz összerakja-e a kirakósdarabokat, és rájön-e, mennyire abszurd.  Ma ilyen attribútumokkal talán fel se figyelnének rá, de azért a hatvanas években ez nagyon erős volt.

Még két észrevétel:
ad1. a cím természetesen félre van fordítva, a vágóhíd ötös épületében szállásolták el őket, ezért vágóhíd-5 a címük
ad2. továbbra is inkább Joseph Heller párti vagyok