Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Ramiz]

Az nem Tokió környékén játszódik? Idoru nem egy japán j-pop sztár?

[Raggie]

Mostmár mindenképpen várjuk meg roderick-et, hogy felhomályosítson minket!
(nem egy barcelonai flamenco táncos?? )

[Ramiz]

Google it! Én túl lusta vagyok. Roderick úgyis mindent tud, ami a neten történik. (Régen is emlékszem mindig ő postolta be a legfrissebb híreket...)

[roderick]

pedig nem akartam már erröl postolni, mert úgyse növeli a hozzászólások számát, de wikipediás müveltségem szerint San-Fransisco avagy "Bridge trilogy"n-ak hívják 2. trilógiáját, tehát amiben az Idoru is van. (Neurománcos dolgok meg a Sprawl trilógia).
Jahajjdeutállak titeket, most megint arról fantáziálok, hogy dejó is lesz majd öket olvasni, ahelyett hogy tanulnék

[Raggie]

pedig nem akartam már erröl postolni, mert úgyse növeli a hozzászólások számát, de wikipediás müveltségem szerint San-Fransisco avagy "Bridge trilogy"n-ak hívják 2. trilógiáját, tehát amiben az Idoru is van. (Neurománcos dolgok meg a Sprawl trilógia).
Jahajjdeutállak titeket, most megint arról fantáziálok, hogy dejó is lesz majd öket olvasni, ahelyett hogy tanulnék

Aham. Akkor igazam volt!
(és megsúgom, hogy növeli, mert csak az offtopic-ba írt hozzászólásokra nincs postcount! )

[Ramiz]

pedig nem akartam már erröl postolni, mert úgyse növeli a hozzászólások számát

Mintha ez neked számítana...

Jahajjdeutállak titeket, most megint arról fantáziálok, hogy dejó is lesz majd öket olvasni, ahelyett hogy tanulnék

Megérdemled, mert folyton csak tanulsz meg fantáziálgatsz, ahelyett, hogy fórumoznál. Karmád is alig van, pedig a legjobb tippeket kaptam tőled. No mindegy, ezentúl minden postodra fogsz kapni visszamenőlegesen is, már ha postolgatsz. Bár ez nem hiszem, hogy rávesz. Hmm... beszélgessünk az Idoru trilógiáról...

Mazsikám, te meg tanulj, ha már ezzel a gagyi indokkal nem akarsz velem filmet nézni... végül is holnap érettségizel.

[RE@L]

Vegyes érzelmekkel vagyok tele, most tettem le a könyvet egy fél órája, két kötetes egyenként 620 oldal KB. Három hete kezdtem el olvasni igazán, és most nagyon nagy űrt hagyott maga mögött. Igazándiból sehogy se tudnám összeszedni dióhéjban elmondani miről szól, legfeljebb beírom az ismertetőt a hátoldaláról, de mindenképpen nagyon részletes "sakkjátszmát" ír le benne Clavell, azért mondom hogy sakkjátszmát, mert középkori (1600 as évek) Japánjában játszódik politikai ármánykok kellős közepette, ahol még a kereszténység is beüt ha nem lenne elég a sok fondorlat, árulás és japán sajátosság ami van éppen a korszakban. Nagyon sokat tanultam, tanított a könyv a középkori japán világból, a "misztikus keletről". Mindenképpen nagyon sokat nyújtott nekem ez a könyv, minden hasábját élveztem és bizony néha nem mindig tudtam előre a következő lépéseket, de ugyanúgy gondolkodtam és izgultam a szereplőkkel akik szintén ellenségük, vazallusuk, szövetségesük céljain lépésein gondolkoztak. Mindenképpen azon kevés könyvek egyikébe lépett be nállam amit el fogok még olvasni legalább mégegyszer életem folyamán. Mestermű, nem tudom tömjénezni mégjobban hiszen vagy ismeritek ti is, vagy hallotatok róla, de mindenképpen tiszta szívből ajánlom mindenkinek de nem Japán majomszeretetből! Végezetül élménybeszámolónak annyit szeretnék még hozzáfűzni hogy nem vicces leányregény. Komoly mű, megfűszerezve romatnikával és 1 csipetnyi humorral nem sokkal de azok nagyon helyén vannak. De a legfontosabb ami lebegjen mindenki szeme előtt hogy nem készpénz ami le van írva, hanem fikció, történelmi regény amelyben a 16.-17. század  derekán lévő 30 év eseményeit sűríti bele egy fél évbe kitalált személyekkel (valós személyekről mintázva). Antikváriumban még fellelhető de utoljára 18 éve volt kiadva, tudtommal. (bookline.hu)

Szóval akkor begépelem a hátsó ismeretetőt:
Európai -németalföldi- hajó bukdácsol Japán partjai felé, rettenetes viharban. Megkerülte az egész ismert (és még nem ismert) világot, s mire szokatlan irányból, kelet felől érkezve megfeneklik Izu-félsziget sziklazátonyain, a legénységből alig tucatnyian maradnak életben. A japánok azonmód fogságba vetik őket, vezetőjükkel, az angol kalandorral, Blackthrone főnavigátorral együtt. Az európai naptár 1600. esztendőt mutatja. A holland tengerészek - noha ezt ők természetesen nem tudják -baljósabb időpontban nem is érkezhettek volna. Két éve 1598-ban halt meg Nippon katonai diktátora, a taikó, s azóta az országot az egész 16. századon át dúló polgárháborúk utolsó felvonása zajlik: a kisebb-nagyobb szamurájseregekkel rendelkező főurak, a daimjó-k a végső, nagy csatára készülnek, hogy egyszer és mindenkorra eldőljön, ki, melyik család birtokolja majd évszázadokon át a sóguni címet, ki lesz a szamurájok, az egész ország teljhatalmú ura. Cselvetések, árulások, orgyilkosságok feszültséggel teli, ismeretlen világába csöppen a tucatnyi protestáns európai - és talán a "vad" japánoknál is nagyobb veszély leselkedik rájuk a katolikus portugálok és spanyolok képében. Ezek ugyanis már tübb mint ötven esztendeje jelen vannak a japán kikötővárosokban, s nemcsak vallási, hanem kereskedelmi monopóliumukat is féltik az "eretnek kalózoktól", ahogy Blackthrone-t és társait nevezik. Mi lesz a sorsa az Erasmus hajósainak, miféle rafinált eszközökkel és módszerekkel küzdenek egymás és sokszor az európaiak ellen is a japán hadvezérek, hogyan kell japán módra íjjal célba lőni, a teát szertartásos módon megfőzni és felszolgálni, harakirit elkövetni, hogyan támadnak a nindzsák - minderről és még számtalan egyébb érdekességről olvashatunk ebben a vérbeli történelmi regényben. Legtöbbet azonban mégis egy rendkívüli formátumú, zseniális japán hadvezérről és politikusról tudunk meg-s nem egy nem kevésbé rendkívüli európairól, akiből szamuráj lett.

[kikuchiyo]

Shogun: Jó könyv az, emlékszem, ez volt az első, amit angolul olvastam.
Tartott egy hónapig mondjuk, mire átrágtam magam az 1200 oldalon, de megérte. Főleg az eleje volt nehéz, amikor teljesen gyakorlatlanul, rozsdás nyelvismerettel szembekerültem a prológussal, ami a szótárban sem szereplő kifejezések tömkelegével írta le a hajó drámai hánykolódását a viharban.

[RE@L]

Erről eszembejutott hogy elkéne olvassam még Kazuo Ishiguro tól a The Remains of a Day-t, ami angolul van meg és ottis szép angol lírai nyelven beszélnek ami nehézkes valóban

[Próféta]

Kilenc történet
(Ilyenkor harap a banánhal, Ficánka bácsi Connecticutban, Öt perccel az eszkimó háború előtt, A nevető ember, Lenn a dingiben, Alpári történetek Esmének szeretettel, Szemem zöld és csacska szám, De Daumier-Smith kék korszaka, Teddy)

Uhhh. Ez most nekem magas volt. Ha valaki elmagyarázná őket, azt megköszönném, mert nem nagyon sikerült felfogni ezt a kilenc történetet. Pedig nagyon vártam őket, mert a Zabhegyező is tetszett, meg hát a GITS:SAC után a Laughing Man-nel szemben erős várakozásaim voltak. Így utólag csak a Teddy tetszett igazán (azt háromszor-négyszer végiggondoltam, annyira tetszett, olyan komplett egész, megmagyarázza önmagát, és ijesztő is), az Esmé és az Eszkimó háború így-úgy jó volt, meg a Nevető Ember is, de a többivel nagy gondjaim voltak.
Alighanem hiányzik belőlem az empátiás érzék, de nagyon nem bírtam követni, a szereplők mikor mit miért tesznek. A "big picture" többnyire megvan (az se mindig), de állandóan van egy-egy mondat, gesztus, amelyet teljesen érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak találok. Nem csak a szereplőkkel van gondom, a történet, az események is olyan furák. Egyszerűen gőzöm sincs, mi zajlik le, és már megy is tovább az egész. A karakterek néha nagyon jók, néha meg egyszerűen transzcendensek, nem értelmezhetőek (általam).
Szóval olvastam 9 novellát Salinger Amerikájából, ahol mindenki neurotikus, a Glass família polipként terjeng, a 9 történetből hétben gyerekek a szereplők, és fura dolgok történgetnek. Talán komolyan kellett volna vennem Teddy intését, hogy ne keresemm a logikát; úgy elolvasva esetleg sikerült volna a könyv mélyére hatolnom.

[Raggie]

Uhhh. Ez most nekem magas volt. Ha valaki elmagyarázná őket, azt megköszönném, mert nem nagyon sikerült felfogni ezt a kilenc történetet. Pedig nagyon vártam őket, mert a Zabhegyező is tetszett, meg hát a GITS:SAC után a Laughing Man-nel szemben erős várakozásaim voltak. Így utólag csak a Teddy tetszett igazán (azt háromszor-négyszer végiggondoltam, annyira tetszett, olyan komplett egész, megmagyarázza önmagát, és ijesztő is), az Esmé és az Eszkimó háború így-úgy jó volt, meg a Nevető Ember is, de a többivel nagy gondjaim voltak.

Már megint egy olyan könyv, amit irtózatosan el akarok olvasni, főleg ezután az írásod után! Most egy ilyesmire vágyom már régóta! Feltétlen beszerzem valahonnan. Nemtudod, hogy a Fővárosiban benn van-e??

[Próféta]

Már megint egy olyan könyv, amit irtózatosan el akarok olvasni, főleg ezután az írásod után! Most egy ilyesmire vágyom már régóta! Feltétlen beszerzem valahonnan. Nemtudod, hogy a Fővárosiban benn van-e??

Passz, nekem barát nyomta a kezembe (szó szerint).
De vadászd le, olvasd el, és utána magyarázd el nekem, hogy mi van!

[Raggie]

De vadászd le, olvasd el, és utána magyarázd el nekem, hogy mi van!

OK! Megfogadom tanácsod!

[Ramiz]

J. D. Salinger: Kilenc történet
(Ilyenkor harap a banánhal, Ficánka bácsi Connecticutban, Öt perccel az eszkimó háború előtt, A nevető ember, Lenn a dingiben, Alpári történetek Esmének szeretettel, Szemem zöld és csacska szám, De Daumier-Smith kék korszaka, Teddy)
Uhhh. Ez most nekem magas volt. (...) Talán komolyan kellett volna vennem Teddy intését, hogy ne keresemm a logikát; úgy elolvasva esetleg sikerült volna a könyv mélyére hatolnom.

Király könyv! (Ingyen szereztem a haveromtól, amikor selejtezte az akkor nemrég elhunyt nagymamája polcát.) Véletlenül sem próbálnám meg elemezgetni őket. Zseniális novellák, legalább annyira tetszett, mint a Zabhegyező, sőt mostanában még jobban, mert érezhetően felnőttebb, idősebb embereknek szól, de sok (túl sok) könyvet hagytam abba szeretni (tudom, kicsit magyartalan kifejezés...) azután, hogy irodalomórán cafatokra boncoltuk. Mint ahogy egy nő is elvesztené az elbűvölő, megmagyarázhatatlan, titokzatos vonzalmát, miután szétdarabolná és leltárba venné az ember: "kebel, két darab, comb, két darab, szemek (kék), két darab...". Elveszik a varázs és a művészi szikra belőle, ha pontosan érted, hogy melyik sor miért van benne és hogy mire gondolhatott Salinger... Bár szerintem ezek a novellák eleve nem nagyon hagyják, hogy szétdarabolja őket az ember, mondjuk én amúgy is amatőr műélvező vagyok, a P.K. Dick könyveknek sem jutottam el a legmélyére, pedig azoknak próbáltam.
Na lehet, hogy kicsit túlbeszéltem, de nekem ezek a novellák ugyanazt az "apró részletekben megtalálod magadat" érzést adták, mint a Zabhegyező, és ezért nagyon tetszettek. A Seymour és a Magasabbra a tetőt, ácsok! ugyanakkor már túlságosan konkrét családi viszonyok között játszódva mutat be néhány eseményt modern, csapongó, ugyanakkor részletekre koncentráló stílusban, azzal már én sem tudtam egy hullámhosszon lovagolni.

edit: az Ilyenkor harap a banánhal volt a második kedvencem, az első kedvenc pedig a nagyon sűrű, nagyon sok gondolatot a legegyszerűbb módon előadva felhozó A nevető ember.

[Raggie]

Mivan? Neked Megvan?? Azonnal add kölcsön!

[Ramiz]

Mivan? Neked Megvan?? Azonnal add kölcsön!

Mintha nem tudnád, te tök, hogy sok könyvem van és a jókat mindig megveszem...
Odaadom, ha az eddigieket visszaadtad.

[Raggie]

Újabb vian könyv a könnyedebb fajtából. Ez ha lehet mondani ég ponyva szerűbb, mint a Köpök a sírotokra. Egy látszólag őrült tudós embertökéletesítési kísérletei és egyedei, egy kis FBI egy kis(a vége felé SOK) erotika és jóóó Vian-stílus. Önmagát olvastató jó kis könyvecske. Minden fajta olvasónak ajánlom!

[Ramiz]

Minden fajta olvasónak ajánlom!

Szépeknek és rohadékoknak is?

[Raggie]

Minden fajta olvasónak ajánlom!

Szépeknek és rohadékoknak is?

Azért inkább szépeknek!

[Ramiz]

Kár, mert azért nekem is tetszett.

[Moonshiner]

Tele van hatalmas tanulságokkal, valósághű, földhözragadt és megtalálni benne a választ arra, hogy ki is isten.


 

[Próféta]

Tele van hatalmas tanulságokkal, valósághű, földhözragadt és megtalálni benne a választ arra, hogy ki is isten.

Nekem az első három könyv jobban tetszett, ez a negyedik már kicsit kevésbé, de örülök, hogy van, akinek ez is ennyire bejön!

Két könyvet olvastam most ki, mindkettőben van valami ijesztő szörnyeteg, de amúgy nem sokban hasonlítanak.

Mary Shelley - Frankenstein, or The Modern Prometheus
Klasszikus. A híres költő Percy Shelley ifjú felesége, Mary Shelley írta 19 éves korában ezt a történetet, amely azóta is tömegeket késztet bozongásra és/vagy gondolkozásra. Ahhoz képest, hogy 1816-os, teljesen jól olvasható ma is (nem mondom, azért volt jópár ismeretlen szó, de nem vészes).
Kicsit borzongat (szvsz ma már anyira nem), remek csapdahelyzeteket és dilemmákat mutat be, és ötletes kifacsarása a teremtéstörténetnek. Két szóval: bagyot tetszett. A könyv (számomra) legfájóbb pontját, az elképesztően részletes, mondhatni dagályos leírásokat is a korszaknak lehet betudni. Nem baj, legalább 2in1 regény és útikönyv Viszont valaki egyszer majd számolja meg, hogy MS hányszor írta le, hogy 'countenance'! Biztos ez a kedvenc szava.
Vannak sikeres filmadaptációi, én talán másfelet láttam, de régen voltak, és mintha másról is szóltak volna, szóval majdnem tiszta lappal ültem neki a könyvnek. Ha valaki hozzám hasonlóan annyira műveletlen lenne, hogy nem ismeri a történetet, itt egy rövid kedvcsináló:

Az Arktisz jégmezői közt lavírozva keres északi átjárót az óceánok közt egy expedíciós hajó valamikor a XVIII. században. A tengerészek legnagyobb meglepetésükre az egyik jégtáblán egy haldokló embert látnak hánykolódni, ám amikor meg akarják menteni, az tiltakozik, és ragaszkodik, hogy közöljék útirányukat. Amikor azonban a kapitány közli, hogy haláloan veszélyes küldetésre indulnak az ismeretlen Észak irányába, az idegen rögtön beleegyezik, hogy felvegyék. Ezt a viselkedést a hajósok nem nagyon tudják mire vélni, így amikor már lábadozik a beteg, a kapitány tapintatosan érdeklődik az utazó iránt. És akkor az utazó elbeszéléseiből megismerünk egy különös genfi családot. Továbbá a család egy ifjú sarját, Victor Frankensteint, aki merészen és elvakultan vetette bele magát a természettudományokba, hogy az emberiség egyik legősibb vágyát kielégítse, vagyis életet teremtsen. Az így létrejött iszonytató szörnyet, akitől alkotója elfordult, rémálmok gyötörték miatta, és kutatásait elhagyva elmenekült előle. Azt, hogy a szörny gonoszságában hogy okozta mégis a a meggondolatlan tudós végromlását. A szörny szemszögéből viszont nem is olyan egyértelmű, hogy kié is a legnagyobb bűn...


J.K. Rowling - Harry Potter és a titkok kamrája
Öt évvel ezelőtt olvastam az első HP könyvet (azt is angolul), gondoltam épp ideje lesz a másodikat is kézbe venni. Nos, amelyik nevet nem felejtettem el, azt a magyar ferdítés változtatta meg, de azért egy-két fejezet alatt egész jól belerázódtam. Amúgy néhány nevet nem mindig ugyanúgy fordít, és ha ez nekem simán feltűnt, akkor gondolom a könyveket tízszer elolvasó, a filmeket ötször megnéző lurkóknak pláne.
Az első könyvhöz hasonlóan tele van élénk fantáziával, jópofa fordulatokkal, üdítő humorral, kevésbé üdítő humorral, nagyon bárgyú humorral, gyerekes szituációkkal, gyerekesen viselkedő felnőttekkel, szájbarágós narrációval. De amikor már épp kezdeném alábecsülni a könyv erényeit, akkor mindig nagyot koppanok Mert ez egy jó kis fantasy mese-krimi, bárki bármit mond. 

[Próféta]

Kihalt a fórum... 1 hétig semmi 
Sorry a doublepostért, de egy hét eltelt...

Kiadott a Deltavision egy 77 {hetvenhét} című novelláskötetet, de valami Leiter Jakab közbeszólt az egyik novellánál, hibás változat volt a kinyomtatott példányokban, így azt a történetet a neten ingyen közreadták.
Reklámnak sem utolsó, mert tök rövid és személy szerint igen jót derültem rajta: Sárkányölő Bende
Pár perc kikapcsolódásra mindenkinek bátram ajánlom!

Amúgy ma elolvastam P.K.Dick "Martian Time-Slip" c. regényét, de ez a könyv még dolgozik bennem, egy-két nap múlva lesz belőle review

[RE@L]

Kurt Vonnengut

Éj anyánk

Vonnengut tól sajnos még csak a fentebbi művet és a kis rövid "poénos" képzelt interjúsorozatát olvastam amikor "túlvilági" élményeiről tudósít.
Vonnengut nagyon egyedien ír. Hozzáteszem nagyon jól. Éj anyánk című könyve arról szól és azt a kérdést feszegeti hogy milyen erkölcsi  helyzetben van az az ember aki beépített ügynök volt a második világégésben, méghozzá úgy hogy közben ő írta és mondta be rádióban a nyugatnak (Amerika) számára a nácista ideológiát. Nem egyszerű mű, de 160 oldalas és nagyon megéri.

[Nakedape]

Kurt Vonnengut

jó bizony:) inkább világkép mint író, sokáig kedvenctizenpár regéyne  hátam mögött, én is ajálanám:)

[Ramiz]

Szerintem az pont az egyik legjobb könyve, de van sok túl erőltetett és vacak is, pl Bajonokok Reggelije. Egy darabig szerettem a stílusát, de aztán ráuntam, mindig magát ismétli, és hú de szókimondó és hú de vagány akar lenni.

[RE@L]

Bajnokok Reggeliét mindenképp el szeretném olvasni, főleg mivel egyik barátom erősen ajánlotta és mellete még az 5 ös számú vágóhidat. De előtte körbejárom 1-2 könyvtárat Wiliam Gibson után

[Ramiz]

Bölcs döntés.

[Lazzaret]

Most olvastam el az Eragon című művet ami nagyon tetszet. Kicsit lassan indult a Fantasy történet de a végére nagyon beindúlt. Már alig várom hogy megjelenjen a 2ik kötet.

[kikuchiyo]

Mostanában jelent meg ez a könyv, a szerző második regénye, ami magyarul olvasható. (Az első a Világvége és a keményre főtt csodaország, ami minden Haibane Renmei-rajongónak kötelező olvasmány).

Jellegzetes stílusa van, a főhős általában egy harmincas, magányos férfi, aki addigi tökéletesen eseménytelen és unalmas életéből hirtelen szokatlan történések közepébe cseppen, és mindezt száraz, cinikus hangnemben kommentálja, rengeteg irodalmi, zenei és gasztronómiai utalással körítve.
Nekem bejön, szerintem tegyetek vele próbát ti is.