Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Zen]

|
|
v
attachment

Ennek az írója egy sötét fasz.

Igazából tényleg az. MAGUS-t ismerősei kitalálták, ő végén csatlakozott a buliba, amikor többiek otthagyták az egészet részben rászálltak a jogok, és most DeltaVisionnel karöltve próbál leállítatni minden Tuan-os MAGUS kiadást és megszerezni a jogokat. Sikertelenül. 
A Garmacor Címere c. regénye viszont jó.

[Én]

Bár sosem olvastam A Gyűrűk Urát, és a filmből is csak az elsőt láttam, ami kifogásokat az ürge felhozott szerintem természetes részei egy olyan fantasy tündérmesének, mint amilyennek A Gyűrűk Urát képzelem és amilyennek hallottam. Szóval lolwat.

[Ramiz]

Az AZ a legjobb King könyv. Meg a Végítélet, de az inkább poszt-apokaliptikus kalandregény, mint horror.

Igen, de az egyrészt a King-gyermekbetegségben szenved (ISZONYÚ hosszú... a Rémségek boltján is alig bírtam átrágni magam, annyira untam), másrészt láttam a filmet, és ismerem a poént, plusz Tim Curry-t semmi sem pótolhatja egy könyvben.  

And now for something completely different:
Tegnapelőtt egyetemi önlabos munka közben Nine Inch Nails-t, Neurosis-t és Rage Against The Machine-t hallgattam, aztán hazafelé menet nekiálltam a Valis-nak. Elég sötét estém volt. Rémusz bácsi mondja: legyetek okosak, gyerekek, és sose tegyetek hasonlót!

[Próféta]

természetes részei egy olyan fantasy tündérmesének

Valahol félúton akar lenni a tündérmese és a mitológia között, szóval pláne természetes.
Tényleg elég nagy baromság a szöveg zöme; RR-nek a műfajjal (naiv mítosz / rege) van baja a mű helyett, és még nagyon rosszindulatú is. Vagy csak trollkodni akart egyet.

De legalább konzisztensen kritizál.

Tolkien életművében az önálló gondolkodás, a változásra való törekvés kárhozatos és
becstelen dolog: aki elégedetlen a fennálló renddel, óhatatlanul a gonosz prédájává lesz. A bölcsek
és a nagyok odafönt mindig megmondják nekünk, hogy mit kell csinálni, mi pedig derék, jóravaló
hobbitok módjára követjük az utasításaikat. Isten őrizz, hogy feltegyük magunknak a kérdést:
valóban annyira bölcsek és okosak ezek a felsőbb hatalmak?

Erős hiányosság, hogy semmi ilyen nem történik a sztoriban. Ráadásul pozitív szereplőnek van beállítva Pippin, holott

Minas Tirithben Pippin elárulja Denethor kormányzót, akinek holtig tartó hűséget esküdött

miután Denethor az őrület útjára lép. Látszik, hogy ez a hitvány Pippin nem tudta derék, jóravaló hobbit módjára követni az utasításokat, és eretnek módon ilyen kérdést tett fel magának, hogy valóban annyira bölcs és okos-e ez a felsőbb hatalom, a gaz individualistája... Oh wait...



Ez viszont egy jogos és pontos megfigyelés:

Mivel itt nagyívű idővonalakkal dolgozott, nem kellett vesződnie a szerelem részletes
ábrázolásával, amihez egyáltalán nem értett. Ebből következik, hogy A Szilmarilokban több példát
is találunk önálló és karakteres női személyiségekre és valóban megindító szerelmi kapcsolatokra

[Nihilus]

Az AZ a legjobb King könyv. Meg a Végítélet, de az inkább poszt-apokaliptikus kalandregény, mint horror.

Igen, de az egyrészt a King-gyermekbetegségben szenved (ISZONYÚ hosszú... a Rémségek boltján is alig bírtam átrágni magam, annyira untam), másrészt láttam a filmet, és ismerem a poént, plusz Tim Curry-t semmi sem pótolhatja egy könyvben.  

Ne ítélj el valamit a hossza miatt. Nem ez a King regények gyermegbeteksége, hanem a szar végkifejlet. Ja, és az, hogy minden könyvében lennie kell "bossfight"-nak, ami néha igazán viccesre sikerül. (Lásd: Hasznos Holmik, AZ vége...) Olyan szépen levezeti a cselekményt néha 1000 oldalon keresztül, gyönyörűségesen ért az atmoszféra megteremtéséhez, a szereplők jellemeit kitűnően kidolgozza, csak épp mindig elrontja a cselekményt a végén. Igazából nem is tudok olyan King regényt mondani, aminek kifogástalannak tartom a lezárását. (Setét Toronyt nem olvastam, elvileg a hetes könyvnek ütős a vége, de nem kérek spoilert.)

[Nakedape]

LOTR-hoz:
http://xkcd.com/657/

[Makos]

True

[Kvikveg]

LOTR-hoz:
http://xkcd.com/657/

A 12 angry men meg a mellette levo kellemes ellentetei egymasnak. 

[Próféta]

LOTR-hoz:
http://xkcd.com/657/

A 12 angry men meg a mellette levo kellemes ellentetei egymasnak. 

És mégis mindkettő milyen jó film

[Flaser]

|
|
v
attachment

Ennek az írója egy sötét fasz.

Igazából tényleg az. MAGUS-t ismerősei kitalálták, ő végén csatlakozott a buliba, amikor többiek otthagyták az egészet részben rászálltak a jogok, és most DeltaVisionnel karöltve próbál leállítatni minden Tuan-os MAGUS kiadást és megszerezni a jogokat. Sikertelenül. 
A Garmacor Címere c. regénye viszont jó.

Először is: ez egy magyar módra jó piszkos történet, ahol mindeki tett csúnya dolgokat. Itt egy aránylag teljes cikk a kezdetektől:

http://www.sfportal.hu/magus-reszletes-tortenet-1980.scifi

Képtelenség megmondani, hogy ki az igazság mezején harcba szálló hős aki csak a jogos jussát követeli és ki az aki a helyzettel visszaélve még kavarta a szituációt és minden áron a maga hasznát akarja.

Nekem a Tuan-osok azt mondták, hogy Kornya lektorálta és írt az az egyik gyűjteményes könyvükbe, de utána a szerződéssel nem összeegyeztethető módon (mivel egyedüli kiadási jogokat adott a Tuan-nak) kihátrált a dolog mögül és másnak is lerektorálta gyakorlatilag "ugyanazt" a kiadványt (Delta-vs-Tuan round x). Mástól meg azt hallottam, hogy a Tuanosok még tartoznak pénzzel a befektetőknek akiknek segítségével megvették a MAGUS jogdíját és ezért lehet, hogy végül peres úton elveszik azt tőlük. Ennyit a Kornya-Tuan vonalról, nem tudom mi a "nagybetűs IGAZSÁG".

A gond, hogy a "sötét alak" jelzőt számos emberre lehetne alkalmazni. Kornya egy inkább a dark-fantasy/sword & sorcerry-t tűzte zászlajára és a jobb a hazai fantasy irók közé tartozik. Mivel személyesen én (sem) ismerem, ezért a jellemét érintő vádakat sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom.

Amiért belinkeltem a LoTR kritikáját az az volt, hogy már nekem is elegem van belöle, hogy a mindenkori fantasy alfajának és omegájának van beállítva. Az Isten szerelmére, jó! Példaértékű, műfajteremtő mű, de lépjünk már túl rajta. Mást is lehet és kéne olvasni. Wance, Gemel, Anderson stb. mind maradandót alkottak, hogy az "igazi" klasszikusokról mint Robert E. Howard "Conan ciklus"-áról ne is beszéljek. Van itt valaki aki beleolvasott (az egyébként kitűnő és jól lektorált) Szukits kötetekbe? Vagy mindenkit elriasztott a Schwarzeneggeres amerikanizált és sematikus film feldolgozás?

[Próféta]

Az Isten szerelmére, jó! Példaértékű, műfajteremtő mű, de lépjünk már túl rajta.

OK, de akkor mit szólsz ehhez a hozzáálláshoz: franc se akar örökké fantasyt olvasni. Persze nincs bajom a műfajjal. Az Isten szerelmére, jó! Csodás díszletteremtő erő és stíluskészlet, páratlan lehetőségek, de lépjünk már túl rajta. Egy-két híresebb alkotás mintavételezése után lehet más jellegű könyveket is olvasni (háborús, scifi, Rejtő, XX. századi amerikai tragédia, középkori-"kosztümös", Roald Dahl-féle bizarr...), úgyse tudnám az összes fantasyt Dragonlance-tól GRR Martinon és a Riftworldsön keresztül az Interjú a vámpírral szériáig végigolvasni. Még az is esélytelen, hogy Gaimantól és Pratchettől mindent elolvassak, pedig őket szeretem nagyon... Különben is félúton vagyok egy ilyen tipikus "überepic", "überrészletes világú" high-ish fantasy regényciklusban, az Idő Kerekében; na az is épp elég nekem.

És ezt úgy írtam, mintha a könyv lenne az egyetlen médium az igényes fantasy befogadására, pedig nem.

[Flaser]

Az Isten szerelmére, jó! Példaértékű, műfajteremtő mű, de lépjünk már túl rajta.

OK, de akkor mit szólsz ehhez a hozzáálláshoz: franc se akar örökké fantasyt olvasni. Persze nincs bajom a műfajjal. Az Isten szerelmére, jó! Csodás díszletteremtő erő és stíluskészlet, páratlan lehetőségek, de lépjünk már túl rajta. Egy-két híresebb alkotás mintavételezése után lehet más jellegű könyveket is olvasni (háborús, scifi, Rejtő, XX. századi amerikai tragédia, középkori-"kosztümös", Roald Dahl-féle bizarr...), úgyse tudnám az összes fantasyt Dragonlance-tól GRR Martinon és a Riftworldsön keresztül az Interjú a vámpírral szériáig végigolvasni. Még az is esélytelen, hogy Gaimantól és Pratchettől mindent elolvassak, pedig őket szeretem nagyon... Különben is félúton vagyok egy ilyen tipikus "überepic", "überrészletes világú" high-ish fantasy regényciklusban, az Idő Kerekében; na az is épp elég nekem.

És ezt úgy írtam, mintha a könyv lenne az egyetlen médium az igényes fantasy befogadására, pedig nem.

Bocs, de két dolog is kiválik abból amit írsz - az ún. "játék könyveket" is fantasy irodalomba sorolod. Nos, ehhez abszolút jogod van, de ezen könyvek többsége a béka seggét sem éri el (Salvatore és 1K6+1-edig Drizzt könyve stb)., ill. akadnak elvétve jobb követetek (Weiss & Hickman azért már tisztes, értékelhető) de úgy általában a "játékirodalom" igen silány.

A másik meg az, hogy nem tudod kikről írok. Tolkiennek párhuzamosan, az RPG "ipartól" teljesen függetlenül is létezett és létezik fantasy irodalom. Gondolok itt pl. a '70-es, '80-as évek könyveire amik még az igazi "RPG Boom" előtt ill. azzal párhuzamosan léteztek és az "irodalmi" fantasy vonalát vitték tovább.

Amiért gondban lehetsz, az az, hogy ezeket az írókat a mai napig nem fordították le (csak elvétve mind David Gemmell néhány könyvét) és emiatt értelemszerűen csak angolul olvashatók.

Nagy szerencsénk, hogy azért vannak tényleges fantasy könyvek amik nálunk is megjelennek mint pl. az általad is említett Robert Jordan - Az idő kereke sorozata (ami sztem. a későbbi regények során már nem hozza ugyanazt a színvonalt) ill. Terry Prachett könyvei (amik talán minden idők legjobb fantasy könyvei közé sorolhatók) vagy pl. Stephen King - Fekete torony ciklusa (változó minőségű fordítással). A Szukits nagy szolgálatot tett pl. Ursule Le Guin - Szigetvilág könyveinek kiadásával.

[Ramiz]

Beleugatok a nagyok beszélgetésébe: nem olvastam túl sok fantasy-t, de nekem a nagy ívű történetekkel az a bajom mindig, hogy nem olvastatja magát, a léegtöbb annyira siet, hogy megmutassa, hogy Tolkien nyomába tud érni, hogy nem veszi észre, hogy a Gyűrűk Ura milyen szépen, lassan, folyamatosan von be az univerzumába. (A Star Wars filmben is ugyanezt bírom, jó, az nyilván nem ez a kategória, de mindegy.) Az olvasónak nem úgy kell éreznie magát, mint egy kemény, gyorsan leadott, nagy tudásanyagot átfogó tárgy első előadásain, hanem úgy, hogy itt ez a figura, kíváncsi vagyok, mi történik vele, jé, már túl vagyok 400 oldalon és egy tök idegen univerzumban is otthon érzem magam!

Ne ítélj el valamit a hossza miatt. Nem ez a King regények gyermegbeteksége, hanem a szar végkifejlet. Ja, és az, hogy minden könyvében lennie kell "bossfight"-nak, ami néha igazán viccesre sikerül. (Lásd: Hasznos Holmik, AZ vége...) Olyan szépen levezeti a cselekményt néha 1000 oldalon keresztül, gyönyörűségesen ért az atmoszféra megteremtéséhez, a szereplők jellemeit kitűnően kidolgozza, csak épp mindig elrontja a cselekményt a végén. Igazából nem is tudok olyan King regényt mondani, aminek kifogástalannak tartom a lezárását. (Setét Toronyt nem olvastam, elvileg a hetes könyvnek ütős a vége, de nem kérek spoilert.)

Nem a hosszal van önmagában gond (most mondanék hosszú és kedvenc könyveket, de mondjuk én általában a rövideket csípem... ), hanem hogy nem történik semmi. SEMMI. lényeges. A szereplők jellemei általában ráférnének egy post-it cetlire, mégis több SZÁZ oldalt kitölt velük. Szerintem bármilyen értelmes ponyva (jó értelemben használom a ponyva szót!!!) belefér 200 oldalba, +/- 50. Nézd meg a Carrie-t. Tökéletes hossz.




Más:

Valis -  is this ? Ezt értenem kéne? Az első húsz-harminc oldal olyan jó volt, ez az önanalizáló őrület igazán ütött, aztán elegánsan elsikálva azt a kérdést, hogy miért nem elég megfigyelten és beismerten őrültnek lenni magában, miért kéne ehhez mindenképpen vallásos teóriákat kiötölni, szétzuhan az egész. Mármint minden fél oldalon előjön egy újabb, irracionális és fantaszikus elemekbe csomagolt ókori hitvilág-darabka vagy középkori kereszténység-elfajzás vagy egy pogányság-szilánk, én meg folyton azon gondolkozok, hogy ennyire hülye vagyok mindehhez, és 1123423234 hours in religion history után kéne visszatérnem talán, vagy ez csak humbug és átlapozandó, azaz Dick csak szórakozik velem, és blöff az egész? Csak az a gond, hogy nem vagyok kattant művtöris bölcsész, sem vallástörténész (még a magyarázó utószóból sem értettem egy szót sem...), sci-fi-nek meg a Valis olvashatatlan és kész (bár az említett utószó megpróbálja kihozni, hogy ez a mű márpedig annyira összetett, hogy annak is olvasható, de ez az egy, amiben a művel kapcsolatban biztos vagyok - hogy ezt csak az élvezi sci-fi-ként, aki az előráncigált adalékokat mind érti). De ettől még nem idegesítene annyira a könyv, se a tény, hogy minden valószínűség szerint félbehagyom a könyvet, legyőzött, kicsit meg is alázott - viszont az betett, hogy mindezek az összefüggéstelen, transzcendentális kulimásszal leöntött és emészthetetlenné tett részleteket olyan már-már banális dialógusok fogják össze (egymás heccelése istennel, minden karakternek különböző leosztott álláspont istenről és a világról, ami persze folyton változik), amik meg szöges ellentétben állnak a könyv többi részének (számomra) kikódolhatatlan üzeneteivel és boncolgatott témáival.

Szóval nem tudom, kinek íródott ez a könyv (lehet, hogy senkinek... néhol eléggé öngyógyító piszchoanalitikai szaga van a dolognak, pláne a temérdek önéletrajzi utalás miatt), vagy hogy hányféle befogadói attitűd lehetséges a Valis-szal kapcsolatban (kezdve az ezoterikus kamudumákba szerelmes tévelygőktől, a vallástudományban magas fokon jártas embereken át a PDK életére és önélet-írására kíváncsi rajongóktól egészen a hardcore vadbölcsészekig, akiknek bármi tetszik, ami gyakorlatilag fogyaszthatatlanra lett megírva, és többé-kevésbé szándékosan (lásd még: Proust:In Search of Lost Time, James Joyce:Ulysses és más hasonló, a Köz által olvasatlan "alapművek" stb...), de az, hogy engem ez taszít, az tuti. Én a magam részéről megmaradnék a valóság/érzékletek/őrület kérdéskört legalább nagyjából a sci-fi és a befogadható szépirodalom oldaláról boncolgató könyveknél (Ubik, P.E.3 stigmája).

De azért nem hagy nyugodni a dolog... Kiku, Próféta, segítsetek!!! Wát dö fákk is disz sit! Megkeresem a régi posztokat, hátha esik erről szó. Kíváncsi vagyok a véleményekre.

[Nihilus]

Ne ítélj el valamit a hossza miatt. Nem ez a King regények gyermegbeteksége, hanem a szar végkifejlet. Ja, és az, hogy minden könyvében lennie kell "bossfight"-nak, ami néha igazán viccesre sikerül. (Lásd: Hasznos Holmik, AZ vége...) Olyan szépen levezeti a cselekményt néha 1000 oldalon keresztül, gyönyörűségesen ért az atmoszféra megteremtéséhez, a szereplők jellemeit kitűnően kidolgozza, csak épp mindig elrontja a cselekményt a végén. Igazából nem is tudok olyan King regényt mondani, aminek kifogástalannak tartom a lezárását. (Setét Toronyt nem olvastam, elvileg a hetes könyvnek ütős a vége, de nem kérek spoilert.)

Nem a hosszal van önmagában gond (most mondanék hosszú és kedvenc könyveket, de mondjuk én általában a rövideket csípem... ), hanem hogy nem történik semmi. SEMMI. lényeges. A szereplők jellemei általában ráférnének egy post-it cetlire, mégis több SZÁZ oldalt kitölt velük. Szerintem bármilyen értelmes ponyva (jó értelemben használom a ponyva szót!!!) belefér 200 oldalba, +/- 50. Nézd meg a Carrie-t. Tökéletes hossz.

Haha, vicces, hogy taglalod, hogy az a bajod a "nagy ívű" fantasy történetekkel, hogy nem olvastatja magát, siet, és hogy nem érzed magad otthon bennük. Ezeknek az oldalaknak, ahol "nem történik semmi", pont az a lényege, hogy otthon érezd magad az univerzumban. A szereplők jellemeit King (általában) nagyon jól felvezeti. Az is vicces, hogy pont a Carrie-t emlegeted. Megvettem, olvastam, amíg tudtam. Nem tudtam végig olvasni, mert silány. Legrosszabb King regény, ami a kezembe került. Mentségére szóljon, hogy az első könyve, és utána rohamosan javult, pl. a Borzalmak Városa, ami a második regénye, nagyon élvezhető, aránylag jól megírt ponyva. Az AZ-t olvastad egyáltalán? Nem igazán lehet mondani, hogy abban nem történik semmi... A végítéletre talán, de szerintem ugyanúgy élvezhető a többszáz oldalas felvezetésekkel is, sőt, sokkal jobb, mintha letudná az egészet egy "post-it cetlire".

tl;dr King hosszú regényei > King rövidebb regényei

[Kvikveg]

En Kingnel pont azt birom nagyon ahogy az atlag kisvarost leirja es megjeleniti. Carrie-t meg nem olvastam.

A Gyuruk Uran meg szivesen tullepnek, de a tobbi - egyik sem volt hasonloan megkapo es nem muanyagszagu. Ezt-azt olvastam, de mivel eddig szerintem az osszes olyan volt, hogy maximum elment... szoval egyre kevesebbet probalkozom afele. Kicsit meguntam, hogy osszesalataznak par kozepkori kelleket, raontenek egy adag varazsszoszt meg a szokasos kulcsszavakat aztan lesz egy jol-rosszul megcsinalt konyv a vegen. Jobb esetben megtartom, mint pl a Sarkanydarda Kronikakat, de azt is tulelnem ha az eltunne a polcomrol. Jo, kicsit sajnalnam azert, de csak azert mert megszoktam.

Most megneztem egy Terry Prachett-filmet, a cimere nem emlekszem, de nevettem rajta neha, bar eroltetett volt. Samu volt benne a vilag elso turistaja. XD Az pl aranyos volt, bar ordenare idetlenseg.

[Fazék]

Most megneztem egy Terry Prachett-filmet, a cimere nem emlekszem, de nevettem rajta neha, bar eroltetett volt. Samu volt benne a vilag elso turistaja. XD Az pl aranyos volt, bar ordenare idetlenseg.

a filmeket én is láttam és végülis nem mondanám, hogy rosszak, de Terry Pratchett-et olvasni kell. azt viszont kötelező.
sajnos mivel Hogfather és a Color of Magic is TV filmek, ez erősen érződik is rajtuk, túlságosan letisztultak talán... nem tudom, de szóval nem az igazi.

[LiaLia]

A vitától függetlenül írom 

Elolvastam az Eragont és tetszett. Lekötött a cselekmény, nem voltak benne hosszas leírások tájakról, országokról, népekről. Ez most pont jó volt olvasni jövet-menet a metrón, vagy ahol volt egy kis időm. Tetszett a magyar fordítás, időnként meglepődtem milyen "ízes", válogatott szavakat használtak. A történet klasszikus, bár azt reméltem, hogy egyedi lények is lesznek benne, ehhez képest a tündék, törpök kicsit már ismerősek voltak. Mindenesetre sárkánymesének jó volt

[Bruce]

Most megneztem egy Terry Prachett-filmet, a cimere nem emlekszem, de nevettem rajta neha, bar eroltetett volt. Samu volt benne a vilag elso turistaja. XD Az pl aranyos volt, bar ordenare idetlenseg.

a filmeket én is láttam és végülis nem mondanám, hogy rosszak, de Terry Pratchett-et olvasni kell. azt viszont kötelező.
sajnos mivel Hogfather és a Color of Magic is TV filmek, ez erősen érződik is rajtuk, túlságosan letisztultak talán... nem tudom, de szóval nem az igazi.

Egyetértek az előttem szólóval: Pratchett-et olvasni kell (na jó, talán még játszani ). Filmen nem feltétlenül jön át (vagyishogy inkább nem, mint igen) az idétlenség mögött megbúvó, minden Pratchett könyvben jelen levő kritika, amellyel modern világunkat illeti... Minden egyes könyvében valami mást parodizál ki, hol a filmkészítés elé tart görbetükröt, hol az üzleti világnak bök oda agyet-kettőt, de előkerülnek az opera és a metálzene, a vallás, a turizmus, és úgy általában bármi és minden megkapja a magáét... mindezt olyan körítésben, hogy rövid időn belül  kimondottan kínossá kezd válni az ember számára ezen könyvek buszon történő olvasása.

[kikuchiyo]

Valis -  is this ?
...
Kíváncsi vagyok a véleményekre.

Majd holnap (ma (régi poén)) válaszolok, ha kevésbé leszek hulla - de csak akkor, ha megígéred, hogy még egyszer nem rövidíted hibásan a nevét. PKD, nem PDK. Fucking complicated.

[Próféta]

ezen könyvek többsége a béka seggét sem éri el

Nyilván. Bocs, hirtelen valamiért a Dragonlance jutott eszembe elsőnek, mert egy haver pont azt olvasta - bár épp annak vannak az általad is tisztesnek talált kiemelkedő pontjai. Nyilván mondhattam volna a Végtelen történetet (nem a filmet!) vagy a GRR Martin regényeket, ezeket se olvastam; a mondanivalóm lényegén ez nem változtat. A Riftworldsért bocsi, amire gondoltam, annak valami ilyesmi a neve, de a látszat szerint nem ez. A sword & sorcery kategória létezéséről tudok, meg azt is, hogy régi és trú

Valis

Na végre 

De ettől még nem idegesítene annyira a könyv, se a tény, hogy minden valószínűség szerint félbehagyom a könyvet

Eljutottál odáig, ahol belép a történetbe a V.A.L.I.S.? (Kb. a közepe, de esetleg csalnak az emlékek...) Onnantól jóval könnyebben fogyasztható, cselekményesebb lesz és részben helyreáll a Rend. Your mileage may vary.

(még a magyarázó utószóból sem értettem egy szót sem...),

Vagy ezek szerint mégis végigolvastad?

1123423234 hours in religion history után kéne visszatérnem talán,

Nyilván  sokkal jobban élveznénk úgy. Viszont én azt hiszem, hogy értettem annyit, amennyit kellett.

Szóval nem tudom, kinek íródott ez a könyv (lehet, hogy senkinek... néhol eléggé öngyógyító piszchoanalitikai szaga van

Ja. Amúgy meg tényleg nem scifi, remélem sose állítottam az ellenkezőjét.

Kiku, Próféta, segítsetek!!! Wát dö fákk is disz sit! Megkeresem a régi posztokat, hátha esik erről szó. Kíváncsi vagyok a véleményekre.

Nem rémlik, hogy lett volna "elemzés".

Volt kikuchiyonak egyszer egy szép költői képe:

Nekem, ha Dick regényeire és novelláira gondolok úgy általában, egyiket sem kiemelve, akkor az alábbi kép jön be: egy szürke, szinte teljesen üres szobában, ahol mindent belep a szürkés-barnás por, egy nyúzott arcú, nem túl fiatal férfi áll és szinte az arcára van vésve a tehetetlenség és a félelem.

Ha Valist kell egy képbe, vagy inkább egy jelenetváltozásba sűríteni, akkor nekem is egy férfi (nyilván Dick) jut eszembe, aki valószínűleg a kikuchiyo-félével azonos. Évtizedek múltán, már a halálához közeledve még mindig ott ül ugyanabban a szobában; jobban reszketve, mint valaha. Végiggondolja az életét, a szobát és a rémületét, de nem talál kiutat, nem talál megnyugvást. Aztán kínjában felröhög. Röhög magán, mert ilyen elfuserált alak. Röhög a szobán, mert ilyen abszurd. Röhög az egész világon, mert tartalmaz egy ennyire abszurd szobát, benne egy ennyire elfuserált alakkal. Röhög, mert már úgyis mindegy. És röhög, és röhög. És szemtelenkedik a fallal, a világgal, Istennel, az olvasóval szemben.

Amennyire jól át lehet érezni a PE3 vagy az Ubik főszereplőinek talajt vesztett, a sarkaiból kiforduló világban eltévedő gondolatait, én sokszorta annyira átéreztem Horselover Fat saját kálváriáját. Szerintem csak annyi kell hozzá, hogy megpróbáljunk együttérezni vele, követni a gondolatait (már emennyire sikerül felfogni az Exegézis durvább részeit). És ez nekem ebben a könyvben sokkal jobban ment ám, mivel valódi emberről van szó, nem kitalált regényalakról; ugyanezen okból keményebbet is ütött. Dick szinte karon fogva vezet egy hullámvasúton, úgy mutatja be az elcseszett életét; a sorra kudarcot valló kísérleteit, hogy legalább valamennyit megértsen a világból; a soha el nem dőlő dilemmáját, hogy ő most tényleg őrült-e vagy sem (ez első szám első személyben nyilván sokkal nehezebb); végül a V.A.L.I.S. csodáját. És mivel hagytam, hogy magával vigyen a hullámvasútra, élveztem az utazást, bár kicsit kemény volt a végén [spoiler]a legmagasabb emelkedő után a szakadék.[/spoiler] Valahogy így tudta elmagyarázni, hogy miért röhög.

Majd kiku szóvá teszi, hogy nem fogtam fel a tizedét se, és igazából tök mást kellett volna kiérteni belőle

[kikuchiyo]

Nagyon jól kiértetted, én már csak azért sem szólok bele, mert régen olvastam a Valist, és kezdenek homályosodni a részletek

De a megértéséhez feltétlenül tudni kell (akkor is, ha így a Ramiz által lenézett PKD-életrajzbuzik közé kerülünk), hogy Dick a hetvenes évek közepén átélt egy transzcendentális élményt. Persze így utólag nem tudhatjuk, hogy ez miben volt más a korábbi drogos látomásokhoz képest, de ő mindenesetre meghatározó jelentőségűnek tartotta, és az életművének a késői szakasza gyakorlatilag ennek azt élménynek a megmagyarázását célozza. Persze úgy is lehet fogalmazni, hogy vénségére erőt vett rajta a drogos múlt miatti agybaj és paranoia, és összebeszélt mindenfélét.
Azt is érdemes még tudni, hogy az ekkor írt szövegei egy részét nem is publikálásra szánta, hanem mintegy magának írta. Ezeket nevezte Exegéziseknek, több ezer oldalt tesznek ki. Egy részük talán már olvasható. A Valis ezeknek mintegy esszenciája.

A "de attól ez még nem lesz jó sci-fi vagy jó könyv!!!!!!!11egy" kritikára a fentiek persze nem adnak választ.

[Ramiz]

Hát, ezek alapján nem sok esélyem van megérteni a Valis-t...

Az agybaj egészen addig jó (lásd bármelyik random cyberpunk parafilm, vagy éppen a kedvenc "talajt-vesztő-hősök" filmem, a Félelem és reszketés Las Vegasban), amíg nem kell komolyan venni. De az megzavart, hogy a faszi elismeri, hogy őrült, aztán nagyon nehéz és fárasztó fejtegetésbe kezd, ami nekem valahogy mind "súlytalan", mert az őrület mocsarára van alapozva. És ha még kíváncsiságból követném is, akkor sem értem a vallástörténeti tudásom hiánya miatt.

Szóval ha PDK egy szobában ülő, parás arcú, csendben szorongó ember, aki végül röhögni kezd magán, akkor én inkább átmegyek a szomszéd szobába, ahol egy érdekes, szintén őrült sorozatgyilkos ugrál és kiabál, vagy még inkább kimegyek az őrültekházából oda, ahol van is értelme a dolgoknak.

Próféta: nem olvastam el, csak kb a harmadáig, aztán az utószót, hogy aszerint van-e értelme a könyvnek. De nem tudtam meg, mert nem értettem abból sem egy kukkot sem, azon kívül, hogy ZOMG hány síkon rétegzett könyv ez ami mindennek ellentmond de főleg magának stb.


ps. ja igen, azt meg nem is mondtam,hogy lenézem a PDK-életrajz-buzikat, szóval fakjú.

[Próféta]

Orson Scott Card: Ender's Game (1985-ös változat)

Zsenigyerekeket kiskorukban (6-7 év) beválogatnak egy űrharcos iskolába, ahol már ennyire fiatalon elkezdenek Starcraft gosukat képezni belőlük. Az iskolai élet pedig küzdelmes, különösen egy ilyen csodagyerekképzőben, pláne a kis Ender számára, akinek a sorsa már az iskola előtt is igen bőséges szenvedéssel és igen kemény elvárásokkal teli. Vagyis: Harry Potter IN SPACE! (Később az NGE és a Boomshine is eszembe jutott.) Az Ender's Game azonban jóval régebbi, tehát a hatás fordított irányú*. Sőt, ahogy haladtam a könyvvel, egyre inkább rádöbbentem, hogy a hasonlóság csak kezdeti és felületes; Ender kálváriája sokkal mélyebb a HP-nél. Ez a könyv ugyanis durva, nagyon gonosz, nagyon cinikus, kegyetlen és szemétparaszt. Egyáltalán nem gyerekkönyv (én legalábbis nem adnám gyerekeknek). Jó könyv.

Bónusz: végre valahára értem a világot.

_{* vagy mégse:} [spoiler]ansible-lel lehetséges az azonnali kommunikáció, tehát az időben visszafelé tartó is [/spoiler]

[Kvikveg]

Uhh, erdekes, meg most mar megjobban el akarom olvasni, de remelem utana nem akarom majd felkotni magam az elso fara. Ugye nem?

[kikuchiyo]

vagy még inkább kimegyek az őrültekházából oda, ahol van is értelme a dolgoknak.

Soha többet nem beszélek veled.
[spoiler] [/spoiler]

[Próféta]

remelem utana nem akarom majd felkotni magam az elso fara. Ugye nem?

Nem, nem olyan.

[kikuchiyo]

FlashForward

A most futó sorozat alapjául szolgáló könyv. Részben a sorozat miatt is akartam elolvasni, de még inkább azért, mert részecskefizikusokról szól és a CERN-ben is játszódik - tehát szinte kötelező olvasmánynak számított.

Aki azért olvassa el, hogy megtudja a sorozat történetének végét, az csalódni fog: szinte csak az alapötletet és a főszereplő nevét tartották meg a könyvből. Az jó kérdés, hogy ez jó-e vagy rossz, mindenesetre a könyv a végére azért összeszedte magát, egy nem túl rossz sci-fi lett belőle, annak ellenére, hogy a szerző (Robert J. Sawyer, ha jól emlékszem, korábban nem hallottam róla) nem ír valami jól, kicsit Dan Brown-os néhol.

Az alapötlet, amit már emlegettem, még aktuális is: a CERN fizikusainak egy csoportja izgatottan ül a LHC gyorsító konzolja előtt, és várják, hogy a számítógép elindítsa a Higgs-bozon megtalálását célzó kísérletet. A kijelölt időpontban azonban nem egészen az történik, amit vártak: kb. két percre mindenkinek - az összes embernek a világon - a tudata előreugrik a jövőbe, 2030-ba, és ezáltal tanúi lesznek a saját jövőjüknek. Persze ez egy csomó érdekes problémát felvet: a kísérletvezető fő-fizikus épp elvenni készül a menyasszonyát, de a látomásában épp egy másik nővel van; a másik fő-fizikus nem látott semmit, tehát a látomás idejében már halott lesz... A jövő megváltoztatható-e, és jó-e egyáltalán, ha betekintést nyerünk a jövőnkbe, akkor is, ha ez szétzúzza az álmainkat? Ilyesféle kérdésekkel játszik a könyv.

Érdekesnek tartottam, hogy tulajdonképpen kétféle jövőt igyekszik ábrázolni a szerző, hiszen a könyv 1999-ben íródott, ehhez képest a "jelen" idő 2009-e is jövőnek számít, és érdekes látni, hogy mi teljesült be a 10 éves jóslatokból, illetve el lehet gondolkozni, hogy a 2030-ra vonatkozó jövendölésekből mennyi fog beteljesülni. Azt pl. csak az utóbbi időpontra tette, hogy néger elnök lesz Amerikában, de a XVI. Benedeket mint a mostani pápa nevét jól megjósolta.
Szóval szerinte 2030-ban az autók képesek lesznek magukat vezetni, és az újságok helyett papírvékony kijelzők lesznek, továbbá a Microsoft tönkre fog menni 2030-ig.

[kikuchiyo]

Doubleposting, is it awwright?

Karácsonyra kaptam könyveket, elsőnek mindjárt A legnagyobb mutatvány a jó öreg Dick to the Dawk to the PhD-től. Még mindig jól ír, de ezúttal talán túl alacsonyra tette a lécet: azért, hogy tényleg mindenki számára érthető könyvet írjon az evolúcióról, olyan dolgokat is (túl)magyaráz, mint pl. a kontinensvándorlás, a radioaktív kormeghatározás, sőt, a lineáris regresszió. Persze éppen ezért még annak is kényelmes vagy befogadható olvasmány lehet, akit az iskolában amúgy beoltottak természettudományok ellen. A magyar kiadásban sajnos sok az értelemzavaró elírás és fordítási hiba - ahogy látom a belső címlapot, még lektort sem alkalmaztak. Kár.

Megkaptam még a Gulag-szigetcsoportot Szolzsenyicintől, és egy 800 oldalas Mao-életrajzot (amiből 150 oldalnyi jegyzet és hivatkozás), úgyhogy csupa könnyű, karácsonyi hangulatú olvasmány.

[Nakedape]

Mao könyv jó lehet, kontinensvándorlás meg tuti, hogy nincs túl lassú ahhoz, hogy a föld 6000 éves történetében jelentős hatása legyen.
én Viktor Pelevin Empire "V" furcsa vámpíros könyvével ismerkedem
szintén karácsony

[kikuchiyo]

kontinensvándorlás meg tuti, hogy nincs túl lassú ahhoz, hogy a föld 6000 éves történetében jelentős hatása legyen.

Ez nem is így van, mert a vízözön alatt hirtelen, nagy sebességgel mozogtak a kontinensek a mai helyükre!!!!1
Ha nem lennél vaskalapos, dogmatikus tudós az elefántcsonttornyodban, akkor te is tudnád.
Kapcsolódó írás az Onionról, mintha már lett volna