Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Próféta]

Megvolt az idei rendes Name of the Wind/Wise Man's Fear újraolvasás.

Nekem az utóbbihoz még csak az első újraolvasás érik, de az már eléggé

[spoiler]Ez arra is utal, hogy a király, akinek a megölésére a sorozat címe utal, Vintas királya volt.
[/spoiler]

Sőt, valahol olvastam azt a sasszemű észrevételt, hogy
[spoiler]a kerettörténetben a király katonáinak ugyanolyan színű egyenruhája van, mint ami a második könyvben Maer Alveron színe, tehát ő lehet a jelenidejű vint király. A megölt király meg talán Jakis volt, mert ő ugye egyben költő is, és a kardot költő-ölőnek nevezte Kvothe (márpedig ő ért a dolgok találomra jól elnevezéséhez, lásd ló neve, Mr. Ash, stb.)[/spoiler]

Mikor lesz már harmadik nap?

Én legalább annak örülhetek, hogy januárban, 23 év után végre poszthumusz befejeződik a Wheel of Time.

[kikuchiyo]

[spoiler]Ez arra is utal, hogy a király, akinek a megölésére a sorozat címe utal, Vintas királya volt.
[/spoiler]

Sőt, valahol olvastam azt a sasszemű észrevételt, hogy
[spoiler]a kerettörténetben a király katonáinak ugyanolyan színű egyenruhája van, mint ami a második könyvben Maer Alveron színe, tehát ő lehet a jelenidejű vint király. A megölt király meg talán Jakis volt, mert ő ugye egyben költő is, és a kardot költő-ölőnek nevezte Kvothe (márpedig ő ért a dolgok találomra jól elnevezéséhez, lásd ló neve, Mr. Ash, stb.)[/spoiler]

Hat's off to you, good sir, ezt nem vettem észre.
[spoiler]..bár nem teljesen értem, hogy lehetséges, mert a Maer mintha előbb következne az utódlási sorban, mint Ambrose. Költő-ölőnek pedig nem ő nevezte a kardot, hanem a falusiak.

De amúgy minden stimmel, a költői igazság és a történet logikája azt kívánja, hogy Ambrose legyen a király, akit hősünk végül megöl.
[/spoiler]

[spoiler]Tökjó, hogy ezt így megfejtettük, még szerencse, hogy bőven maradt magyaráznivaló a harmadik kötetre. Mi lett Dennával, honnan jöttek a scraelek és mindez miért K hibája stb.[/spoiler]

[kikuchiyo]

Cloud Atlas

A film után késztetést éreztem, hogy gyorsan elolvassam.

A moziból távozóban az volt a benyomásom, hogy bár a vágók és a maszkmesterek fantasztikus munkát végeztek, maguk a történetek nem különösebben eredetiek. A könyv elolvasása után ez a benyomás arra változott, hogy engem átvertek.

Ugyanis úgy tűnik, mintha a forgatókönyv elkészítéséhez szisztematikusan kigyomlálták volna az eredeti könyvnek majdnem az összes olyan elgondolkodtató, a sablonokon túlmenő, eredeti vagy érdekes momentumát, tehát mindent, ami élővé és elolvasásra érdemessé tette a könyvet.

Ez, paradox módon, elolvasásra érdemessé teszi a könyvet

[Draconire]

Tudnátok kérlek ajánlani egy jó sci-fi vagy fantasy könyvet ami az elmúlt 1-2 évben* jött ki magyarul? Mindenevőnek lesz, szóval jöhet bármi!

(*azért hogy a célszemély a lehető legkisebb eséllyel ismerje )

[Próféta]

Tudnátok kérlek ajánlani egy jó sci-fi vagy fantasy könyvet ami az elmúlt 1-2 évben* jött ki magyarul? Mindenevőnek lesz, szóval jöhet bármi!

2009 még elmegy? Mert akkor A Szél Neve. Szerintem nagyon jó könyv.

Fülszöveget ne nagyon olvass, mert hülyeségeket írnak néha benne, de legalább spoileresen. A magyar kiadásban borítóján például

[Draconire]

Köszönöm az ajánlatokat! 

[kikuchiyo]

Zoo City

Ez nem volt valami jó. Próféta és Ramiz is dicsérték - ugyanazt olvastuk?

Egy alternatív jelenben játszódik, amelyben a nagy bűnt, például gyilkosságot elkövetett emberek mellé egy állat szegődik, amivel hátralévő életük végéig együtt kell élniük. Az állat mellé egy mágikus képességet is kapnak, a főhős például az elveszett tárgyak meglelésének képességét. Nem tűnik túl hasznosnak, de mégis ezzel próbál valamennyi pénzt keresni (amikor épp nem nigériai csaló e-maileket ír, ezzel dolgozva le drogadósságát), és ez a képesség indítja el a regény főszálát adó nyomozás felé.

A szöveg lazának szánt stílusa erőltetett és modoros, de még így is az állatosok világát és életét leíró részek a legjobbak a könyvben: miután olyan látványos és letagadhatatlan módon viselik a bűntudatukat, érthető módon kiszorulnak a társadalom peremére, és gettószerű lakónegyedekben kénytelenek tengődni, ahol mindenkinek sötét folt van a múltjában és ahonnan nincs visszaút.

Az a bizonyos főszálat adó nyomozás már nem szerepel ilyen jól. A dél-afrikai zeneiparba nyerünk betekintést, ha minden igaz, ugyanis egy excentrikus producer béreli fel a főhőst, hogy találja meg a helyi X-faktorban feltűnt éneklős csodagyerek ikerpár eltűnt tagját, de az egész zavaros, se-füle-se-farka, és őszintén szólva csak annyira érdekes, mint a Ford Fairlane kalandjai, csak itt nem volt magyar szinkron, hogy megmentse. A váratlanul gusztustalan horrorba forduló végkifejletet pedig akár Leslie L. Lawrence is írhatta volna, annyira kevéssé plauzibilis.

Vannak még mellékszálak az Afrikában dúló szörnyű háborúkról és az azok következtében Dél-Afrikába érkező menekültek sanyarú sorsáról, valamint drogosok rehabilitációjáról, de ezek nem elegyednek túl hatékonyan a többivel.
A regény világában hangsúlyos szerepet kap a természetfeletti, az állatok jelenlétén és az általuk biztosított varázsképességeken felül is mindenféle védő- és ártó bűbájok előfordulnak, ezeknek a tulajdonságát nem nagyon bontja ki a szerző, ahol mégis, az szemöldökráncolásra adott okot (magic over smtp).

Összességében nem nagyon tetszett, nem értem, mivel érdemelte ki ez a regény a díjesőt, amit kapott.

[noriko]

Sanderson - Ködszerzet - Végső birodalom (a trilógia első kötete, de magába olvasva se rossz)

Angol nyelven olvastam, a magyar kiadásokhoz (2009) sincsenek rossz visszajelzések. Az utóbbi időben elég népszerű lett, a mágiarendszere is érdekes.

Az első kötet tényleg nem rossz, az még nekem is tetszett. De a második már eléggé leromlott és a harmadikat már meg sem vettem, csak valami .ru oldalról olvastam el. Sokkal jobb is lehetett volna, de valahogy széthullott az egész történet. Már nem emlékszem annyira a sztorira, de rémlik, hogy olyasmi vége lett, mint a Heroes sorozat első évadjának befejező része: a nagy megoldással kb értelmét vesztette az addigi összes történés... 

[kikuchiyo]

A felhúzhatós lány

A helyszín Bangkok, valamikor a 22. században. Az olaj és a vele járó energiabőség már rég a múlté, a kevéske megmaradt szén csak az olyan létfontosságú dolgokra elég, mint a várost az elnyeléssel fenyegető tengertől megvédő szivattyúk meghajtása, a civilizáció maradékát jórészt emberi és állati erő mozgatja. Halálos járványok újabb és újabb mutációi söpörnek végig a vidéken, és a külföldi kalóriatársaságok által létrehozott steril génváltozatok szinte minden terményt kiszorítottak a Földről, ezzel a legtöbb országot éhezésbe és reménytelenül függő helyzetbe taszították, egyedül Thaiföld volt képes megtartani a függetlenségét, hála a Környezetvédelmi minisztérium által hozott könyörtelen elszigetelő intézkedéseknek.

Ebben a lehangoló és reménytelen világban játszódik a kezdetben négy-öt párhuzamos szálon futó, majd egyre inkább összegubancolódó és végül egy nagyszabású, apokaliptikus fináléban kiteljesedő történet. Több különböző szereplő nézőpontjából éljük át az eseményeket, van köztük amerikai befektető, aki valójában egy kalóriatársaság ügynöke, egy Malájföldről menekült, rettegő kínai vénember, aki kénytelen volt végignézni a családja kiirtását, és a címszereplő, egy japán származású gyártású felhúzhatós lány, azaz egy szolgálatra tervezett, génmódosított mesterséges ember, aki szexrabszolgaként kénytelen élni egy lebujban, egy olyan város közepén, ahol bármikor elkaphatják és bedobhatják a metánkomposztálóba.

Mindegyik nézőpontban közös, hogy alulról, a járdák és a szeméttől bűzlő csatornák szintjéről mutatják be az eseményeket, mintha az olvasó is ott lenne mellettük a sárgakártyás kínai menekültek ócska sátorvárosában vagy a mechanikai energiatárolás forradalmát jelentő lendrugókat készítő gyár fullasztó csarnokában. Ez nyers, szinte zsigeri világábrázolás (amelyhez hozzájárul az is, hogy a szerző bőségesen használ magyarázat nélküli thai szavakat) a könyv legnagyobb erénye.

A poszt-apokaliptikus világban mozgó szereplők azonban nagyon is ismerősek, a mához képest semmit sem változtak: gyarlóak, aljasak, korruptak egytől egyig. A várost jóformán a kenőpénz működteti. Az elvileg a város biztonságán, a termények tisztaságán és a járványok elhárításán ügyködő Környezetvédelmi minisztérium rohamcsapata a gyakorlatban a hatalmával visszaélő, kicsinyes erőszakszervezet, és ők még a jobbak, mert az ellenfeleik simán eladnák az országot némi haszonért cserébe a külföldieknek.

Bár a legfontosabb történetszál, a címszereplőé, tulajdonképpen nem más, mint a beléje kódolt szolgálat és alsóbbrendű szerep ellen lázadó mesterséges ember toposza, amit sok helyen láttunk-olvastunk már, talán ügyesebben is kidolgozva, mint itt, valamint a szöveg néhol repetitívnek hatott a jövőbeli betegségnevek állandó ismételgetésével, de ezek az apró hibák eltörpülnek a regény erényei mellett.

Az ábrázolt jövőkép, amelyben az emberiség elbukott, de ennek ellenére képtelen változni és éppen az utolsó utáni esélyét készül eljátszani, éjsötét, logikus, és sajnos nagyon is esélyesnek tűnik a bekövetkezése.

Gondolatébresztő, jó könyv.

[noriko]

Sajnos tényleg nem emlékszem annyira, a könyvre, hogy rendesen meg tudjam magyarázni, mi nem tetszett benne, csak az maradt meg, hogy nem voltam megelégedve a másik két kötettel. Azért olvastam el, hogy megismerkedjek kicsit Sanderson stílusával, mielőtt kijön a WoT folytatás az ő közreműködésével. Amúgy most hogy írod, rémlik az is, hogy tényleg mintha az utolsó pár fejezetben történt volna minden... Na mindegy, nem emlékszem, úgyhogy jobb, ha csöndben maradok!

[Próféta]

Sanderson stílusával, mielőtt kijön a WoT folytatás

Január 8! 

[Acchan]

Arthur C. Clarke: A város és a csillagok

Diaspar, az örök város millió meg millió éve őrzi az emberiség utolsó csoportját. Ezek az emberek elég fura szerzetek: legyőzték a halált, viszont a rejtélyes Támadóktól való félelmüket képtelenek félretenni. Az átlagos lakos nem is vágyik Diasparon túlra, vagy éppenséggel a világűrbe - ez a fajta kíváncsiság réges rég kiveszett belőlük. A város alapítói azonban tudták, hogy az örökös állandóságot, a monotóniát olykor-olykor meg kell törni, ezért a Teremtés Csarnokát (is) működtető Központi Komputerbe betáplálták a Mókamesterek és a Kiválasztottak szerepkörét. A Mókamesterek rövid távon biztosítják az egészséges felbolydulást a lakosság körében, míg a Kiválasztottaknak sokkalta komolyabb szerepet szántak a városatyák.

Alvin egy az eddigi néhány Kiválasztott közül, akiknek megszületése eleve elrendeltetett. Alvin más, mint a többiek. Nem osztozik a város elhagyásával kapcsolatos általános félelmekben, illetve társaival ellentétben ő nagyon is kíváncsi arra, mi van Diasparon túl.

A regény Clarke korai művei közé tartozik, tehát messze nem annyira hard SF, mint amilyen a Rendezvous with Rama lehet. Ez utóbbit nem olvastam ugyan, de hiszek Prófétának.  A város és a csillagok jóféle SF, ajánlom mindazoknak, akik ismerkednének Arthur C. Clarke munkásságával, valamint azoknak is, akik nem! 

Aldous Huxley: Szép új világ

Ez még Orwell 1984-énél is keményebb disztópia, pedig ezt az elolvasása előtt nem gondoltam volna... Zseniális.

Huxley-tól és Orwell-től mit érdemes még kézbe venni?

[Próféta]

Huxley-tól és Orwell-től mit érdemes még kézbe venni?

Én egyedül az Állatfarmot olvastam ezeken kívül. Azt speciel érdemes.

[Acchan]

Huxley-tól és Orwell-től mit érdemes még kézbe venni?

Én egyedül az Állatfarmot olvastam ezeken kívül. Azt speciel érdemes.

Megvolt, az egyik nagy kedvencem.

[Nakedape]

    Enikő megszerezte, sajnos csak könyvtárból, de gondolkodom a lehetőségeken. Én antikváriumokban néztem csak.  mérnököknek való könyv.
[spoiler][/spoiler]

nagyapám, 1952, megyek olvasni,

[Acchan]

nagyapám, 1952, megyek olvasni,

Kurt Vonnegut: Galápagos

Vonneguti evolúció-paródia. Vonnegut- és/vagy evolúció-fanoknak melegen ajánlott; az író munkásságával ismerkedni vágyók viszont inkább ne ezzel a könyvvel nyissák a sort. 

Nagyszerű volt, tetszett!

Btw. az általam olvasott kiadás borítóján a világ egyik legfotogénebb jószága, a varacskosfejű leguán "pózol", akiről neten szinte csak olyan képeket láttam, amiken mosolyog. Igen kiegyensúlyozott állatfajnak tűnik.   

[Nakedape]

én gimnazistaként imádtam a könyvet, ki is kéne újra, de nem rémlik, hogy paródia

[kikuchiyo]

A "paródia" megjelölést talán az válthatta ki, hogy a könyvnek kegyetlen fekete humora van: például megcsillagozza azokat a szereplőket, akik a következő pár oldalon belül el fognak halálozni.

[Acchan]

A "paródia" megjelölést talán az válthatta ki, hogy a könyvnek kegyetlen fekete humora van: például megcsillagozza azokat a szereplőket, akik a következő pár oldalon belül el fognak halálozni.

Vagy csak nemes egyszerűséggel a fülszövegben olvasott kifejezés csengett a fülemben, amikor írtam a posztot. A "mit olvasol?" kérdésekre egyszerűbb volt ennyit kibökni, mint magyarázgatni, miről is szól a könyv - szóval ez az evolúcióparódia nagyon megragadt bennem akaratomon kívül is.

Vonnegut emlékeim szerint általában spoilerez, szóval inkább csak a poénok lelövésének mikéntje egyedi vonás a többi könyvhöz képest.
No, mindegy: Vonnegutos és jó, ez a lényeg.

[Cloud]

Ernest Cline: Ready Player One

Zseniális scifi teli popkulturális kikacsingatásokkal. Imádtam minden sorát.

http://sfmag.hu/2012/11/15/vissza-a-nyolcvanas-evekbe-ernest-cline-ready-player-one/

[Próféta]

Ezeket már egy ideje kiolvastam, ideje lassan erőt venni magamon és írni is róluk pár sort.

J.R.R. Tolkien: The Hobbit (1937)
A történettel nem fárasztanék senkit, szubjektív beszámoló következik Elképesztő vakfolt volt ez nekem - olvastam a Gyűrűk Urát, a Szilmarilokat, meg két poszthumusz kiadott kötetet Tolkien Középfölde-írásaiból. Csak pont a legelső könyvet nem A film meghozta a kedvemet rá, így végül belevágtam.

Meg is lepett. Az világos, hogy regénynek nem igazán nevezhető (Tolkien ahhoz nem értett túlzottan); míg a GyU mítosz volt, ez mese lehetett volna. A prekoncepcióim és az első néhány fejezet alapján elég meseszerűnek is tűnt, ám a dereka táján meglepően komolyra volt fogva, valahogy egy meghatározhatatlan hangulatú összevisszaság kerekedett belőle. Természetesen mindennek ellenére élveztem és szerettem, és szívesen megnézném a második kétharmadát is filmen - az adaptáció ezesetben határozottan az előnyére vált


John Scalzi: Old Man's War (2005)
Űrgyalogságos űrháború-ponyva. Jó. Könnyed is, izgalmas is, és vannak érdekes sci-fi gondolatok benne.


Jack McDevitt: The Engines of God (1994)
Izgalmas futurisztikus scifi. Nincsen benne űrháború, nincs benne gonosz bácsi. Mégis képes adrenalinban gazdag szituációk és szakálltépő akciójelenetek láncolatát felvonultatni. Kikről szólhat hát, ha nincsenek benne katonák? Csak űrrégészekről, akik a szorosabb helyzetekben is inkább Schliemannok ill. Champollionok, mint Indiana Jonesok, és akik távoli bolygókon rég letűnt idegen civilizációk romjai közt turkálva kutatnak olyan nyomok után, amelyekben ilyen vagy olyan módon magára ismerhet a nagy krízis küszöbén álló emberiség. Nagyon élveztem, szinte letehetetlen volt.

[Acchan]

Jack McDevitt: The Engines of God (1994)
...
űrrégészek
...

Hmm, érdekes...

Kurt Vonnegut: Deadeye Dick/Mesterlövész (1982)

Amikor a kis Rudy Waltz-nak kinyílik a kukucskálónyílása, egy jómódú családban találja magát egy álmos kisvárosban. Rudy édesapja egy festeni képtelen festő, aki a családi vagyon elkótyavetyélésén, a színpadias viselkedésen, a szórakozáson kívül nemigen ért semmihez. Az édesanyja egy teszetosza hölgyemény, akinek egész életében egy szalmaszálat sem kell keresztbe tennie, nemhogy bármiért is felelősséget vállalnia. Rudy Waltz bátyja "isteni" orgánumával tűnik ki, ez - a család többi tagjával ellentétben - hírnevet és vagyont hoz számára.
A Mesterlövész a hatvanas éveiben járó, nyugdíjas éveit Haitin töltő szállodatulajdonos, volt gyógyszerész és bukott drámaíró, Rudy Waltz visszaemlékezése. És hogy miért pont Mesterlövész a könyv címe? Ezt a ragadványnevet Rudy akkor érdemelte ki a közösségtől, amikor 12 éves korában, anyák napján véletlenül - és apja hanyagságából adódóan - fejbe lőtt egy várandós kismamát. Szép kis anyák napja.

A többi regényéhez képest ez pesszimistább - olyannyira, hogy a főszereplő nem kapja meg a Vonnegut-i feloldozást. A szokásos fekete humort, az író védjegyévé vált "kizökkentő" elemeket, a rá jellemző történetvezetést, valamint egy kis crossover-t a művek között (Dwayne Hoover és Rabo Karabekian) mind felvonultatja művében. És szakácskönyvnek sem utolsó. 

Ajánlom.

[Leara]

Á, imádok olvasni, de ide valamiért még nem írtam... na, azt hiszem ideje elkezdeni .

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
Ettől a könyvtől sokat vártam, mert a fülszöveg alapján az alapötlet nagyon jónak tűnt. De jó nagyot csalódtam. Az egész misztikussága kb. csak az elején van meg, aztán elég hamar kiderülnek a fontosabb dolgok, ráadásul azok is a legkiszámíthatóbb megoldások. Nem mondanám rossznak, de inkább csak olyan átlagos. Mondjuk lesz folytatása, hátha az már valamennyivel jobb lesz...

Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában
Az előző két kötetet (A szél árnyéka, Angyali játszma) nagyon szerettem, mert nagyon hangulatosak voltak és a sztori is érdekes volt. Ez a kötet azonban jóval rövidebb, mint az előzményei és kevésbé volt érdekes, hiszen csak átvezetés a majd valamikor megjelenő 4. kötethez. Ettől függetlenül ez is jó volt, csak nem hozta a megszokott színvonalat .

[Acchan]

A kendőzetlen igazság Kafka műveiről.

[spoiler][/spoiler]

[Kvikveg]

 

[Ramiz]

Egyre jobban csípem Bukowski-t. A Tótumfaktumot nem tudtam hova tenni (csavarog és iszik), a Hollywood nagyon bejött (csavarog és iszik Hollywood-ban), most meg a Ponyva szintén (csavarog és iszik mint magánnyomozó). Kicsit olyan, mintha az Úton meg más lázas beat regények 16 évesből felnőttek volna 40 évesre, véget ért az a korszak, megszűntek a romantikus ideálok, maradt az elidegenedettség attól, amiért lelkesedni kéne jó polgárként a mai világban: kedélyes, cinikus kiégettség az eredmény.

A másik pótlásom a Tökfilkók szövetsége (John Kennedy O'Toole), Pulitzer díjas amerikai szatíra, leginkább talán Boris Vian-hoz tudnám hasonlítani. Furcsa humora van, de ragadós, biztos, hogy sokszor eszembe fog még jutni. Az író és a könyv tragikus életútjának tekintetében pedig külön színezetet kap a története.

[kikuchiyo]

Italo Calvino: Ha egy téli estén az utazó

Ez nem közönséges regény, hanem meta-, sőt meta-meta-, vagy egyenesen meta*-regény. Már a felépítése miatt is: a páros fejezetek mindegyike egy-egy önálló regény(kezdet), mindegyik ott szakad félbe, ahol épp kezdene érdekes lenni, a páratlan, számozott fejezetek pedig egy egyes szám második személyben leírt történetet adnak ki arról, hogy Te, azaz az Olvasó kézbe veszed Italo Calvino: Ha egy téli estén az utazó c. regényét, és elkezded olvasni. Ezen felül a páros, regény-fejezetek címeit összeolvasva egy újabb könyv kezdősorai adódnak ki...

Szóval ez egy könyv az olvasásról, az olvasás hasznáról és élvezetéről, az olvasás lehetséges módjairól (itt egészen szélsőséges megoldások is előkerülnek, pl. a számítógépes szógyakoriság-elemzés), az írásról és a szerzői identitásról - legfőképpen arról, mert a történet, mármint a fő történetszál mozgatórugója éppen az, hogy a könyv, amit Te, azaz az Olvasó olvasol, nem az, ami a kötetre volt írva.

Ennyire virtuóz, ennyiféleképpen önreflektáló könyvvel még nem találkoztam; a Cloud Atlas ötlik még fel, ami beismerten innen merített ihletet, de az jóval egyszerűbb és hétköznapibb ennél; talán a Nabokov-féle Pale Fire kényszerít ugyanennyire arra, hogy elgondolkozz, mit is olvasol éppen.

Ugyan sok más könyv is alkalmazza a narratív keret eszközét, tehát úgy tesz, mintha te nem X. Y. való életbeli szerző  Z. című regényét olvasnád, hanem a könyvbeli Q. karakter mesélné a történetet, de ez a fajta indirekció a legtöbbször automatikus, implicit és semmiféle komplikáció nem adódik belőle. Ellenben itt a szerző már a legelején az olvasó arcába dörgöli, hogy mi az, amit olvas, ezzel felhívja a figyelmet a narratív keretre, hogy aztán egy elegáns mozdulattal jól megkavarja, ki a szerző és mi a mű címe. Az ember szinte kénytelen debuggerrel olvasni a könyvet, és soronként figyelni, hogy mi az aktuális stack frame - amíg egy helyen be nem lebegteti, hogy valójában az egész könyv és az egész kerettörténet az egyik al-al-történet író-mellékszereplőjének kreálmánya.

Éppen ezek miatt kissé nehezen is olvasható a könyv, bár ez lehet az angol fordítás hibája. Ugyanakkor néha meglepően könnyű volt azonosulni az egyes szám második személyű főszereplővel, például amikor elmegy a könyvesboltba, hogy visszavigye a Ha egy téli estén az utazó hibás példányát, és ott meglát egy csinos lányt, és ettől elkezd izgulni meg izzadni (a lány, nevesítve Másik Olvasó, később természetesen fontos szerepet kap a történetben).

Elsősorban a kihívást kedvelőknek ajánlom.

[szpeter]

A kendőzetlen igazság Kafka műveiről.

[spoiler][/spoiler]

[Fazék]

akkor módosítom a kérdést:

mivel nem akarok túlzott keresgéléssel spoiler-ekbe botlani, megkérdezném, hogy az Ender's Game mellé kötelező még vmit elolvasni, vagy elég ha ezt az egy könyvet megrendelem?

[motifator]

Az Ender's Game önmagában elég.

Spoilerek nélkül:
Alapvetően 2 sorozat van, az Ender és a Shadow sorozat. Először nyilván az Ender's Game jött ki, először rövid novella aztán könyv formájában, majd az Ender sorozat többi része (Speaker for the Dead, Xenocide, Children of the Mind, Ender in Exile).
Közben megjelent a Shadow sorozat, aminek az első része az Ender's Shadow, ami az első könyv idejében játszódik, és egy másik szereplő szemszögéből meséli el a történetet. Aztán jön a többi Shadow könyv: Shadow of the Hegemon, Shadow Puppets, Shadow of the Giant, Shadows in Flight.

Én személy szerint elolvastam először az Ender's Game-et, aztán ugrottam a Shadow sorozatra. Annyira bejött az első könyv sztorija, hogy újra át akartam élni, ilyen szempontból az Ender's Shadow tökéletes. Utána annyira megtetszett az Ender's Shadow fő karaktere, hogy folytattam tovább a Shadow sorozatot, egészen a Shadow of the Giantig (a Shadows in Flight egész új könyv, meg kéne venni).
Vagy fél éve újraolvastam az Ender's Game-et, és utána belekezdtem a Speaker for the Dead-be, de az ott van azóta is félbehagyva. Hétvégén repülök haza (2 hétre), az a terv, hogy befejezem.