Filmek (minden, ami nem japán)

Started by Flaser, 2004-09-15, 11:18:12

Previous topic - Next topic

Raggie

Szüleim(!) ajánlására néztem meg ezt a filmet és kivételesen pozitívan csalódtam. A film a 20-as 30-as években játszódik. Kellog éppen feltalálta a gabonapelyhet, és mindenki egészséges életmód-lázban ég. Ebben az idõszakban robbannak ki a mindenféle új mozgalmak is, mint a vegetarianizmus, a homeopátia meg egyéb humbugok(elnézést az ebbe a csoportokba tartozóktól :D ). A film a végletekig ironikusan, kicsit édesen-játékosan mutatja be a kor fóbiáit, és azt hogy ekkor egy kis szerencsével, magabiztossággal és kiállással jól el lehetett éldegélni, míg mások kemény munkával sem tudtak boldogulni(kuruzsló, okoskodó "úttörõ" feltalálók, akik [COLOR="LemonChiffon"]nõk megujjazásával[/COLOR] vagyonokat kaszálnak!!! :eeek: ;) ). Dr. Kellog a fõszereplõ haláli figura(Antony Hopkins), és nagy hírnévnek örvendõ tudós-orvos. Egy egészség õrzõ szanatóriuot alapított, ahol a gazdag vandégek a professzor találmányai és gyógymódjainak segítségével kúrálhatják ki magukat a különféle kórokból, mint pl a húsevés, vagy az alkohol fogyasztása, vagy akár a szex. Egy jó film, érzékletes ám mégis vaskos humorral és kitûnõ környezetben. Mindenkinek ajánlott!
Ja, [COLOR="Orange"]([/COLOR]16[COLOR="orange"]) [/COLOR].
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Kvikveg

Raggie, az a film elborult, de kiraly! :jee: 8/10, mert valami megsem passzolt benne, kulonben tobbszor neztem volna meg. :D
WARNING: module "coffee.exe" did not run correctly. Brain running in limited mode.
Do not meddle in the affairs of dragons for you are crunchy and taste good with ketchup.

kikuchiyo

A Shiri c. film megvan vkinek? (Északkoreaikémes-politikaithrilleres-szerelmesdrámás koreai film Choi Min-Shikkel, t*rrenten nem volt.)

Nem sürgõs, mert még közben t*lt*m a Tell me something-et és a President's last bang-et is, meg két (három, ha a japánt is számolom) vizsga is lesz...:)
(Bejött a szokásos "na mosmá igazán tanulni kéne, mer tegnap se tanultam meg tegnapelõtt se, na de ha naponta 8 tételt átnézek, még behozhatom, mingyá el is kezdem... de elõtte még olvasok/nézek valamit" hangulat...)
Failure is the default option

Feldin

Quote from: kikuchiyoA Shiri c. film megvan vkinek? (Északkoreaikémes-politikaithrilleres-szerelmesdrámás koreai film Choi Min-Shikkel, t*rrenten nem volt.)

Nem sürgõs, mert még közben t*lt*m a Tell me something-et és a President's last bang-et is, meg két (három, ha a japánt is számolom) vizsga is lesz...:)
(Bejött a szokásos "na mosmá igazán tanulni kéne, mer tegnap se tanultam meg tegnapelõtt se, na de ha naponta 8 tételt átnézek, még behozhatom, mingyá el is kezdem... de elõtte még olvasok/nézek valamit" hangulat...)
asszem igen. megnézem majd ha visszakaptam a filmjeim. írj rám pm-et!
http://myanimelist.net/animelist/Feldin


topok:
anime film: Ghibli összes, Akira, Perfect Blue, Grave of the firefly
anime sorozat: Azumanga Daioh, School Rumble, Kare Kano, FLCL, Excel Saga, Kino no Tabi, Haibane
manga: I''s

Ramiz

Quote from: kikuchiyoA Shiri c. film megvan vkinek? (Északkoreaikémes-politikaithrilleres-szerelmesdrámás koreai film Choi Min-Shikkel, t*rrenten nem volt.)

Nem sürgõs, mert még közben t*lt*m a Tell me something-et és a President's last bang-et is, meg két (három, ha a japánt is számolom) vizsga is lesz...:)
(Bejött a szokásos "na mosmá igazán tanulni kéne, mer tegnap se tanultam meg tegnapelõtt se, na de ha naponta 8 tételt átnézek, még behozhatom, mingyá el is kezdem... de elõtte még olvasok/nézek valamit" hangulat...)
Nekem megvan Verbatimon, de nem tudom beolvasni. :)
(Egyébként ismerõs ez a hangulat... Szerencsére le tudom küzdeni, most például megyek matekot tanu... a francba, inkább megnézek valamit! :D )
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

kikuchiyo

#1775
Ez a Tell me something nagyon nem akar 97,5% fölé kerülni.
Megnézem így, végülis tekerhetõ már, csak lesz benne 36 db 4,5 másodperces kihagyás. Biztosan a legérdekesebb részeknél lesznek. :grrr:
P!r4t3b4y suxx.

Edit: lejött végre. Remélem, megéri a fáradozást.
Failure is the default option

Raggie

Moszkva tér
Nem volt olyan rossz, mint amilyenre számítottam. Egy magya film(a filmmûvészetinek az egyik évfolyama csinálta mint vizsgafilm), kis mondanivalóval nagy életérzéssel és(nekem) nagy aktualitással. Az érettségi elõtt álló budapesti diákéletet mutatja be. Ami kicsit érdekesebbé teszi, hogy '89-ben játszódik, a friss rendszerváltás után. Egész jól kijön az ekkori korszak mély sivárságból ébredezõ ám még mindíg sivár élete: szar és kevés bulik, ám egyész jó arcok, friss csalási lehetõségek stb... Diákoknak sztem maradandó élményt is tud nyújtani a már-már hétköznapi történetébe belecsempészett kis "fûszerességgel"(valami, amit nem tok megfogalmazni, de mégis több van benne). Nekem tetszett...
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Ramiz

My wife is a gangster

Kiszámíthatatlan, csapongó stílusú komédia-dráma-akciófilm. A történet egy nõi gengszterrõl szól, aki haldokló nõvére kedvéért szeretne gyorsan megházasodni. A férfiakat viszont eléggé lenézi és egy kicsit undorodik is tõlük, ezért nem talál magának párt egykönnyen... Egy kedves, visszafogott, naiv férfi az, aki végül megkéri a kezét, de az együttélés nem nagyon megy nekik. Közben persze különbözõ gengszterügyek is folynak... Humoros, akciós, drámai és kifejezetten groteszk helyzetek követik egymás sûrûn. A film alighanem maga sem tudja eldönteni, hogy micsoda is õ igazából, és bár a stílusegyveleg sokszor jól sül el (ld. Sabu filmjei), ez esetben szerintem a dolog nem állt össze eggyé. Ráadásul a fõ sztoriszál sem ad gerincet a filmnek, mert a rendezõ mintha mindig másra koncentrálna. Végül egy-két logikai ugrás vagy következetlenség járul hozzá, hogy annyira nem egységesnek érzõdik a film. Ezektõl eltekintve viszont kellemes darab, a színészek aranyosak, a fõszereplõ nõ kifejezetten szexis, ugyanakkor nagyon ijesztõ, és ez érdekesen hat. A fickóval pedig könnyû egyetérezni. A zene tipikus koreai: könnyed és passzoló és néha lehet rá bólogatni. A viccek nagy része jól eltalált, kár, hogy nem kísérik végig elég sûrûn a filmet ahhoz, hogy utólag vigjátékként tekintsen rá az ember.
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Feldin

Quote from: Raggie GordonMoszkva tér
Nem volt olyan rossz, mint amilyenre számítottam. Egy magya film(a filmmûvészetinek az egyik évfolyama csinálta mint vizsgafilm), kis mondanivalóval nagy életérzéssel és(nekem) nagy aktualitással. Az érettségi elõtt álló budapesti diákéletet mutatja be. Ami kicsit érdekesebbé teszi, hogy '89-ben játszódik, a friss rendszerváltás után. Egész jól kijön az ekkori korszak mély sivárságból ébredezõ ám még mindíg sivár élete: szar és kevés bulik, ám egyész jó arcok, friss csalási lehetõségek stb... Diákoknak sztem maradandó élményt is tud nyújtani a már-már hétköznapi történetébe belecsempészett kis "fûszerességgel"(valami, amit nem tok megfogalmazni, de mégis több van benne). Nekem tetszett...
Nekem is anno. Jó kis film.
http://myanimelist.net/animelist/Feldin


topok:
anime film: Ghibli összes, Akira, Perfect Blue, Grave of the firefly
anime sorozat: Azumanga Daioh, School Rumble, Kare Kano, FLCL, Excel Saga, Kino no Tabi, Haibane
manga: I''s

kikuchiyo

Koreai filmet eddig nagyon jót, nagyon rosszat és közepeset láttam, ez az utóbbi kategóriába tartozik. Darabolós gyilkosos thriller, az események középpontjában álló csajjal összemelegedõ fáradt arcú nyomozóval.
Olyan a film, mint egy jó disznótoros: sok vérrel és belsõséggel.

Szóval egy ismeretlen elkövetõ férfiak testrészeit hagyja ott Szöul különbözõ pontjain, fekete nejlonzsákokba csomagolva. Képbe kerül egy szép fiatal nõ, aki, mint kiderül, az összes áldozatot ismerte. Az említett fáradt arcú nyomozó magához költözteti a biztonság kedvéért a nõt, de a gyilkosságok folytatódnak, sõt, õ is kap egy levágott fejet ajándékba. Ahogy napvilágra kerülnek a nõ múltjának újabb részletei, úgy kerülünk egyre közelebb a gyilkos kilétéhez.

A sztori nekem egy kicsit zavaros volt ezzel a sok csavarral (lásd a sploilert), biztos én voltam fáradt. Nagyon fosatós thriller-atmoszférára (mint mondjuk a Két nõvérben) nem kell számítani, inkább a lassan bogozódó rejtély kelti a feszültséget, de idõnként mutatnak nekünk egy-egy szétdarabolt holttestet.
A szereplõk nem kiemelkedõek, a férfi jól hozza a megtört nyomozó figuráját (kicsit olyan, mint Togusa az Innocence-ben), de a nõrõl nem sokat lehet mondani azon kívül, hogy meglehetõsen jól mutat.

Bennem nem hagyott maradandó nyomot, de a stílus kedvelõi esetleg megpróbálkozhatnak vele.

Durva spoiler, csak azok olvassák el, akik látták és értik a filmet:
[COLOR="LemonChiffon"]A végén ugyebár az derült ki, hogy a csaj volt a gyilkos. De azt nem értem, hogy miért volt az jó neki, hogy mindenkit kinyírt, akit csak ismert? És ha õ volt az, akkor mi lett az apjával, aki szintén gyanúba keveredett? Õt is megölte? Vagy õ volt az a fej a hûtõben ill. a test a tartályban? És mi volt az a kavarás a rövid hajú barátnõjével? Ki kamerázta be a lakást? És hogyhogy nem került gynúba a csaj már az elején? Elvileg figyelték minden lépését az elsõ két zsák után, akkor hogy követhetett el még újabb gyilkosságokat? Nem áll ez nekem össze.[/COLOR]
Failure is the default option

Ramiz

Quote from: kikuchiyoKoreai filmet eddig nagyon jót, nagyon rosszat és közepeset láttam, ez az utóbbi kategóriába tartozik.
(...)
Nagyon fosatós thriller-atmoszférára (mint mondjuk a Két nõvérben) nem kell számítani, inkább a lassan bogozódó rejtély kelti a feszültséget, de idõnként mutatnak nekünk egy-egy szétdarabolt holttestet.
Hmmm, nembaj, thrillerbõl a közepes is jól esik nekem. :)
Két nõvér = A Tale of Two Sisters? Mert akkor azt is megnézem (fosatás rulez!, de A Kör unalmas volt).
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Fazék

Quote from: RamizKét nõvér = A Tale of Two Sisters? Mert akkor azt is megnézem.
érdemes megnézni mindenképpen! :)

kikuchiyo

Két nõvér: feltétlenül!

Gyönyörûen van fényképezve, a két kislány nagyon jól játszik (és egyéb pozitívumokat is lehetne emlegetni :perverz szmájlik: ), a fosatás terén pedig felülmúlhatatlan ("Azt hiszem, van valami a mosogató alatt!" - brrr...).
Failure is the default option

Manu

Néhány mostanában megtekintett ide való film:

The Hypnotized
Once Upon a Time in China I.
Once Upon a Time in China II.

Mind nagyon érdemes megnézni!

m46u5

Quote from: ManuNéhány mostanában megtekintett ide való film:

The Hypnotized
Once Upon a Time in China I.
Once Upon a Time in China II.

Mind nagyon érdemes megnézni!
A volt egyszer egy kína leírásában hiányzik egy "h" betû ^^
(A [COLOR="Red"]h[/COLOR]arcok egyébként gyönyörûen korreografáltak...)
Amúgy tanyleg jó kis filmek (legalábbis a két Jet Li-s film tuti) :jee: - amúgy meg a hosszú ököl nem probléma (kéne gyakorolni a Wu-Shu-t, kezdek eltunyulni ^^)
"A Bittorrent nagyszerûen pótolja a mozit az életemben, az eMulenél jobb videotéka pedig nincs."

kikuchiyo

Elvileg ma fogom megnézni a President's Last Bang-et (ill. ma láttam a Münchent, de azt inkább hagyjuk).

Itt figyel még három torrent, a Failan, a Welcome to Dongmakgol (fejbõl írtam le! :D) és a Shiri.
Melyiket szedjem ezek közül? (Úgy értem, melyik a legjobb e háromból?)
Failure is the default option

kikuchiyo

Mindegy, szedem ezt a Dong-micsodát.

Ennyit a ratiomról...
Failure is the default option

Manu

Quote from: kikuchiyoMindegy, szedem ezt a Dong-micsodát.

Ennyit a ratiomról...

Talán az a legjobb a háromból, bár erõsen Hollywood izû.... Én nagyon szerettem, pont jó pillanatban kapott el, karácsonykor. Ne számíts egetrengetõ dologra, de szórakoztató....

kikuchiyo

#1788
The President's Last Bang (Geuddae Geusaramdeul)

Nagyon dícsérték mindenfelé, azt is mondták róla, hogy "a koreai Dr. Strangelove", ennek megfelelõen elég sokat is vártam tõle.
Sajnos csalódnom kellett: az átütõ erejû, éjsötét szatíra helyett egy meglehetõsen sótlan politikai drámát kaptam - vagy csak én voltam már túl álmos, hogy felfogjam a humort?

A film Park Chunghee elnök 1979-es meggyilkolásának történetét dolgozza fel félig a valódi események, félig fikciós elemek segítségével. A fõ probléma számomra itt rejlett: a koreai történelmet, nyelvet és a közelmúlt történéseit nem ismerve nem tudtam eldönteni, hogy a filmnek mekkora része valóság, olyan utalásokat, amiket egy koreai nézõ nyilvánvalóan rögtön megértene, én valószínûleg fel sem fogtam. A megértést nehezítette, hogy a szereplõk kínai operákhoz illõ hosszúságú címeket viseltek ("Kim hadsereg-fõparancsnok", "Jin elsõ elnöki testõr" stb.), megint csak egy koreai nézõ eleve ismerhette õket, sõt elõzetes véleménye lévén róluk és az egész eseménysorról, a rendezõk elvárásainak megfelelõen reagálhatott a filmre, én azonban sokáig azt sem, tudtam, hogy melyik szereplõ kicsoda és mi a szerepe a történetben.

Az azért átjött, hogy a film nem éppen kedvezõ színekben tünteti fel Park elnököt és az õ diktatórikus uralmát: az elnököt egy tohonya, enyhén szenilis vénemberként ábrázolják, akinek minden figyelmét az ivászatok és a fiatal lányok kötik le, valamint idõnként japánul beszél, az elnöki palotán kívül pedig mindenhol az elnyomó rendszer jelei mutatkoznak: éjszaka kijárási tilalom van, a titkosrendõrség zárkáiban embereket vernek, az utcai hangosbemondókból pedig idõnként felhangzik a nemzeti himnusz, amire az úttörõruhába öltöztetett iskolások vigyázzállásba merevednek.

Ennél sokkal többet azonban azt hiszem, nem sikerült felfognom, ezért ezt az alkotást csak a koreai film feltétlen rajongóinak valamint a közelmúlt történelme iránt érdeklõdõknek ajánlom.
Failure is the default option

Ramiz

Breaking News / Adásunkat megszakítjuk

Hongkongi akcióvígjáték a PR és a média uralásának fontosságáról a rendõri munka során. Az alapötlet jó, még ha nem is túl eredeti (két évvel ezelõtt majdnem ugyanezt a sztorit járta körül egy amerikai film, a Showtime), a kivitelezés azonban több súlyos sebbõl is vérzik. A színészek nagyon egysíkúan játszanak, nem tudom, hogy ezt a rendezõi utasítások vagy a képességeik számlájára lehet-e írni. Sok ziccer és poén ki lett hagyva, amiket a Showtime-ban mind kihasználtak, a hangulat azonban mégsem lesz igazán komoly, se a mondanivaló mélyebb, mert a humoros helyzetek helyett kiszámítható fordulatok történnek. Ezenkívül több logikátlanság és erõltetett fordulat is van a történetben, ami egy feszült helyzetekkel operáló, "rendõrök és bûnözõk észjátéka" típusú filmnek nagyon nem tesz jót. Az akciójelenetek sem mentik meg a helyzetet, mert igencsak nevetségesek és hiteltelenek az avatatlan szem számára is. Egyszóval ez azon kevés eset egyike, amikor egy filmbõl az amerikai változat a jobb (az se egy nagy szám, de legalább helyenként vicces).
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

kikuchiyo

Érdekes koreai vígjáték-szerûség, erõs Miyazaki-beütéssel.
Ártatlan hegyvidéki faluba érkezik két déli dezertõr, három északi katona a szakaszuk egyedüli túlélõjeként, valamint egy amerikai hadnagy, akinek a közelben zuhant le a gépe. Némi kezdeti ellentétek után (aminek áldozatául esik a helyi élelmiszer-raktár) összemelegednek, ám kérdés, hogy az idilli állapot fennmaradhat-e, vagy a faluba is begyûrûzik a háború?

(Bõvebben most nem tudok írni.)
Failure is the default option

kikuchiyo

A tisztelt nagytudású kollégák szerint az elmúlt pár év koreai filmjei közül melyeket érdemes még megtekinteni (azokon kívül amikrõl írtam korábban a topikban)?
Failure is the default option

Ramiz

Konkrétan nem emlékszem, hogy melyikrõl írtál te és melyikrõl más és hol :D , de amit mindenképpen érdemes, az szerintem az Oldboy, a Musa, a Memories of Murder és a Crying Fist.
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Feldin

Quote from: kikuchiyoA tisztelt nagytudású kollégák szerint az elmúlt pár év koreai filmjei közül melyeket érdemes még megtekinteni (azokon kívül amikrõl írtam korábban a topikban)?
My sassy girl
http://myanimelist.net/animelist/Feldin


topok:
anime film: Ghibli összes, Akira, Perfect Blue, Grave of the firefly
anime sorozat: Azumanga Daioh, School Rumble, Kare Kano, FLCL, Excel Saga, Kino no Tabi, Haibane
manga: I''s

m46u5

Quote from: FeldinMy sassy girl
Juuuuujjj, az tényleg nagyon jó ^^ :jee:
"A Bittorrent nagyszerûen pótolja a mozit az életemben, az eMulenél jobb videotéka pedig nincs."

kikuchiyo

Bölcsességtek elõtt leborulva elindítottam a Crying fist-et és a My sassy girl-t.

THX
Failure is the default option

Ramiz

#1796
Quote from: kikuchiyoBölcsességtek elõtt leborulva elindítottam a Crying fist-et és a My sassy girl-t.
THX
Kíváncsian várjuk a véleményedet. :)
(Egyébként miért pont koreai filmeket nézel?)
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

m46u5

Quote from: RamizKíváncsian várjuk a véleményedet. :)
(Egyébként miért pont koreai filmeket nézel?)
jaja, pl kinaiba tudnam ajanlani a White Dragon-t nagyon jo vigjatek-drama-akcio...

Edit: Hoppá, megszoktam L2-ben, hogy nem irok ékezetet :)
"A Bittorrent nagyszerûen pótolja a mozit az életemben, az eMulenél jobb videotéka pedig nincs."

Ramiz

Quote from: m46u5jaja, pl kinaiba tudnam ajanlani a White Dragon-t nagyon jo vigjatek-drama-akcio...
Az ajánlásod alapján megszereztem, talán éppen ma fogom megnézni. Kíváncsi vagyok rá, csak félek a romantikától. ^^"

Sympathy for Lady Vengeance

Chan-Wook Park bosszú tematikájú trilógiájának utolsó darabja. A fõszereplõ ezúttal egy nõ, akit tizennyolc évesen a gyenge bizonyítékok ellenére beismerõ vallomása miatt elítéltek egy ötéves gyerek meggyilkolásának vádjával. A nõ a börtönben nagyon elõzékenyen és jószívûen viselkedik, de ez csak alakoskodás: ahogy kijut, minden ismerõsét felhasználja, hogy elérhesse célját, a bosszút. De hogy kin és miért, azt csak szép lassan tudjuk meg (és néhány részlet így is árnyékban marad).
A film látványvilága gyönyörû, a beállítások és a színek mindenhol tökéletesen kitaláltak. Egyedül a klippbe illõ képváltások zavaróak néhol. A színészi játék és a zene végig hibátlan. A történet szépen, logikusan halad.

Kézenfekvõ dolog a filmet Chan-Wook Park két másik bosszúfilmjével összehasonlítani. A rendezõi stílus alapvetõen elég hasonló a három filmben. A Sympathy for Lady Vengeance történetét kevésbé erõltetettnek éreztem, mint az Oldboyét és szinte ellentétesnek a Sympathy for Mr Vengeance kaotikus, csapongó történetvezetésével. A filmek stílusával kapcsolatban az jutott eszembe, hogy inkább az Oldboyt kellett volna Sympathy for Mr Vengeance-nek hívni, mivel erõsen párhuzamos a Sympathy for Lady Vengeance-szel. Ha a filmeknek lenne neme, akkor az elõbbi biztosan férfi lenne, az utóbbi pedig nõ. Az Oldboy kemény, gyors, vad, véres és élénkfekete humorú, ezzel szemben a Sympathy for Lady Vengeance lágy, lassú, érzékeny, egyáltalán nem véres és gyakorlatilag humormentes. (A Sympathy for Mr Vengeance szerintem elég kiforratlan és kaotikus darab, így, bár vannak erõs pillanatai, kihagytam ebbõl a fajta összehasonlításból.)

A Sympathy for Lady Vengeance az interneten elég negatív kritikát kapott az Oldboyhoz képest, ezért félve néztem meg, de a fentiekbõl talán kiderült, hogy az én ízlésem szerint a film felülmúlta a bosszútrilógia elõzõ két darabját. A Sympathy for Lady Vengeance egy igazi remekmû. Így hát, megerõsödve abbeli hitemben, hogy senkinek nem szabad túlságosan hinni filmek tekintetében, csak annyit tudok mondani: hajrá, Chan-Wook Park! Egyre jobb filmeket csinálsz, ne hagyd abba!!! ^^
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

kikuchiyo

#1799
Ha má' belejöttem... most ezek érdekelnek.
Kíváncsi vagyok, hány film megtekintése után fogom azt mondani, hogy nem csúnya a koreai nyelv. :)

Egyébként ez egy nagyon találó megfogalmazás, hogy a SfLadyV egy "nõnemû" film, szemben a trilógia elõzõ két részével: Oh Dae-Su ugyebár a bosszúállás férfias módját választotta, fogott egy kalapácsot és bement egymaga a nyolcvan thug közé, ellenben Geum-Ja, a Lady V fõhõsnõje tervez, intrikál, behajtja a szívességeket és beveti a bájait, ha kell - eszembe jutnak alsó tagozatos éveim, ahol ha két fiúnak baja volt egymással, akkor jól kiverekedték magukat, aztán tíz perc múlva már úgy játszottak együtt, mint két jó barát, a lányok meg hónapokig pusmogtak egymás háta mögött, hogy ez-meg-az hú de milyen csúnya, gonosz és hú de utálják :)

És az Oldboy-jal szemben, ahol a hatásvadászat vádja nem minden alap nélkül fogalmazódhat meg, az új filmben a rendezõ sokal inkább arra koncentrált, hogy a történetet és a fõhõs dilemmáját (megtartsa a bosszúját magának, vagy bevonja-e az áldozatok szüleit is - ill. ven-e joga "beszennyezni" másokat a bosszújával?) maradéktalanul kifejtse, a vizuális eszközök is összeszedettebbek valamivel, mint az Oldboyban (persze ott is zseniálisak voltak).

És ha azt is tudjuk, hogy Park Chan-Wook következõ filmje egy cyborg-lányról fog szólni, aki beleszeret egy ember-fiúba, akkor még nagyobb lelkesedéssel mondhatjuk, hogy hajrá, csak így tovább, még sok ilyen filmet kérünk!

Edit: az angol címek egyébként nem tudom honnan jönnek.
A Mr. Vengeance eredeti címe (Boksu-neun na-ui geot) \approx "a bosszú az én ügyem", a Lady Vengeance-é (Chinjeolhan Geumjassi) meg egyszerûen "a jószívû Geum-ja".
Failure is the default option