Filmek (minden, ami nem japán)

[Cloud]

From Paris with love


Wow, mekkora film volt.    És John Travolta mekkora csávót játszott már benne. 

[Nakedape]

Un prophète

kemény, jó
godfather level

Erről már hallottam. Mostmár meg is fogom nézni!

Kösz a tippet!

várom a véleményt

kíváncsi vagyok oscart megkapja-e

[kikuchiyo]

Un prophète

kemény, jó
godfather level

Erről már hallottam. Mostmár meg is fogom nézni!

Kösz a tippet!

várom a véleményt

kíváncsi vagyok oscart megkapja-e

Meg lennék lepve, ha nem a Fehér szalag kapná - amit ma amúgy megnéztem újból.

Így másodjára már észrevettem néhány jelenetet, ahol egészen kicsit kiütözött a rendező didaktikus szándéka, de összességében még mindig egy félelmetesen erős, nyomasztó és kényelmetlen filmről van szó.

Érdekes, hogy néhány jelenetnél röhögött a közönség, pedig ennyire brutálisan filmesztétának kinéző embereket még nem láttam egy rakáson, mint most a Cirko-gejzírben.

[Nakedape]

azt még nem láttam , de akkor pótlom. te prófétát láttad? én azt többedszerre. amúgy küzdenek egymással rendesen

Cannes (2009) - FIPRESCI-díj: Michael Haneke
Cannes (2009) - Arany Pálma: Michael Haneke
BAFTA-díj (2010) - Legjobb idegennyelvű film jelölés

VS

BAFTA-díj (2010) - Legjobb idegennyelvű film: Jacques Audiard, Pascal Caucheteux
Cannes (2009) - Zsűri Nagydíja: Jacques Audiard
Cannes (2009) - Arany Pálma jelölés: Jacques Audiard

[kikuchiyo]

Még nem sajnos.

[Ramiz]

Érdekes, hogy néhány jelenetnél röhögött a közönség, pedig ennyire brutálisan filmesztétának kinéző embereket még nem láttam egy rakáson, mint most a Cirko-gejzírben.

Azok mindenen röhögnek.

[Próféta]

A hétvégén már megint elcsíptem a tévében  A keselyű három napja végét. Egyszer meg kéne már nézni az elejétől, mert a vége alapján jó film. Vannak ilyen filmek, amelyeknek mindig a végét kapom el, ahogy vannak ilyen sorozatok is, amelyeknek száz ismétlésből is mindig ugyanazon részeit kaptam el. And now for something completely different.


Up in the Air (Egek Ura, 2009)
imdb

Üzleti tanácsadó cégeknél IRL van egy olyan munkakör, hogy átstrukturálási / racionalizálási coaching. Ez valami olyasmit takar, hogy a világ túlvégéről első osztályon iderepül egy nagyképű arc, ötcsillagosban lakik, szuperautót bérel, három nap alatt végiginterjúzza a cég kiszemelt részlegét (közben a tiszteletdíja meghaladja a részleg havi költségvetését), majd racionalizálási és átstrukturálási hókuszpókuszok után kijelenti, melyik öt embert kell leépíteni, hogy hatékonyabban működjön a cég (haver tapasztalata alapján azt az öt embert szúrta ki, aki igazából dolgozott). Nos, a főszereplő hivatása is valami ilyesmi, csak a filmben még jobban el van túlozva: a kirúgandók már megvannak, őt kizárólag arra bérlik fel, hogy a szomorú hír személyes közlésére utazzon oda (szvsz ilyen munkakör azért nincs).

A válság miatti nagy leépítések során azt jelenti, hogy minden nap az USA másik sarkában van jelenése. Tehát nagyon sokat utazik, és szinte a repülő vált az otthonává. Mindene elfér egy bőröndben. Igazán akkor érzi jól magát, amikor közelről csodálhatja a felhőket, és amikor a gondosan előkészített szállodai szobában alhat egyet. Meg amikor közte vadidegeneket rúg ki. Szépen gyűlnek a bónuszmérföldek a törzsutaskártyáján. Partner étteremben eszik, és a cége felé elszámolható negyven dolláros keretet maximálisan lekajálja, mert abból is jut valami töredék a bónuszmérföldjeihez. Aztán újra természetes közegében, a repülő ülésén relaxálhat. Az életcélja immár a bónuszok gyűjtése; ez egyfajta sport, amely már sokkal jobban érdekli, mint az emberek.

Ha igazán sablonos, szentimentális hollywoody produkció lenne, akkor arról szólna, hogy a szerelem, a barátság, a családi kötelékek végül mégis rátalálnak, meglágyul a szíve, happy end. Nos, majdnem erről is szól, de azért mégsem; valahogy egy fokkal felnőttebb. De mégis jól bemutat dilemmákat, amelyek csak azért vannak elcsépelve, mert tényleg sokan szembesülnek velük az életben. Emellett ráadásul marha vicces a film.

De a legjobban mégis az tetszett benne, hogy (az elején) annyira ismerős helyzeteket ábrázol, a saját munkaügyi kiruccanásaimból annyi elem visszaköszönt. Check in / check out / bőröndátpakolás / repülő / (nálam kétcsillagos) szálloda (amely méregdrága, de a párnára kis csokit téve kedveskedik). Nekem is van amúgy Malév Duna Club törzsutaskártyám, bár sokra nem megyek azzal a kevés bónuszmérföldemmel. Viszont a ranglétrán felettem olyan is van, aki tényleg megszállottan gyűjti a Lufi hűségpontokat.

[kikuchiyo]

Hazatérés / Repatriation / Songhwan

Súlyos, elgondolkodtató koreai dokumentumfilm.

Szerintem a legtöbbünk fejében egy nagyon leegyszerűsített, egyoldalú kép él Észak-Koreáról. Elszigetelt kommunista ország, a diktátor egy félőrült gnóm, a lakosság még nem éhenhalt fele külföldi segélyen tengődik, a másként gondolkodókat pedig haláltáborokba küldik. Ezzel szemben Dél-Korea egy csillogó, gazdag ország demokrata berendezkedéssel, ugyebár, ők a leg-internet-behálózottabb ország a világon, és annyira jól megy nekik, hogy Starcraftot adnak a tévében.

Na és azt tudtátok, hogy a leghosszabb ideig fogva tartott politikai fogoly kétes értékű Guinness-rekordját is Dél-Korea tartja?

Ugyanis a 90-es évek elejéig jó néhány (több száz!) embert tartottak fogva Dél-Koreában a kommunista meggyőződésük miatt. Többségüket kémként fogták el, de voltak, akik még a háborúban az északi oldalon harcoltak, és onnan kerültek déli hadifogságba. És ezek az emberek évtizedeket (az emlitett rekord 45 év) ültek börtönben, és a többségük a kínzás és kényszerítés ellenére sem volt hajlandó megtagadni a hitét.

Szóval mutatja a kamera ezeket az öreg, törődött embereket, és alul mindig ott a felirat, Cho Ez-és-ez, ült 30 évet. Kim hogyhívják, ült 27 évet. És én, a kelet-közép-európai fejemmel, nem értem. Mert csak abból tudok kiindulni, hogy nálunk a szocializmus, legalábbis ideológiai szempontból mindenképpen, egy vicc volt. Voltak, akik persze jól elvoltak az előző rendszerben, sőt, talán hűségesen ki is szolgálták néhányan, de igazán senki sem hitt benne. Mi késztethette hát ezeket a koreai embereket, hogy a kínzás hatására sem tagadták meg azt, amiben hittek, és amiben - a film készítésének jelen idejében - szemmel láthatóan még mindig őszintén hisznek? Hogy lehet, hogy az egyik, a halálos ágyán fekvő öregember szó szerint az utolsó leheletével is a pártot és a küldetést élteti?

És ugyanígy érthetetlenek számomra azok az indulatok, amiket az ottani társadalomban ez a kérdés a film tanúsága szerint még mindig felkavar. Egy példa: voltak a foglyok közül olyanok, akik délről származnak, de a háború alatt északra keveredtek, és már északiként kerültek déli börtönbe. Az egyik ilyen embert a családja nem akarta visszafogadni, és amikor az anyja meghalt, nem engedték, hogy elmenjen a temetésére, és a sír helyét sem mondták el neki. Mindez annak ellenére, hogy a legtöbb megszólalónak minden második szava az "újraegyesítés" volt, jellemzően a "békés" eposzi jelzővel. Ugyanerre - és talán a déli társadalomban is meglévő, nagyon nehezen gyógyítható mentális sérülésre is - példa az a tévéműsor-részlet, amit a dokumentumfilm készítője vágott be illusztrációnak. A filmrészletben az ottani beszélő fejek vitatkoztak a foglyok hazaengedéséről - aki a "nem" álláspontot képviselte, felhívta a többiek figyelmét, hogy az "unconverted" / "át-nem-tért" az északi propaganda kifejezése, a helyes szó a "to-be-converted" / "még-nem-áttért" (az eredetiben egy betű a különbség).

Olyan problémákra világított tehát rá ez a film, amikről eddig igen keveset tudtam. És most, hogy tudomást szereztem róluk, sem értem őket. Mind a volt foglyok ragaszkodása az elveikhez, mind a déli társadalom indulata és reakciói irányukba nehezen érthető és irracionális dolognak tűnik fel előttem; de ami a legmaradandóbb benyomás volt a film után, az mindenekelőtt a helyzet bonyolultsága, és a megoldás (újraegyesítés) ebből következő reménytelensége.

A film végén a bemutatott emberek egy része visszatérhetett Észak-Koreába. Úgy tűnt, őszintén boldogok ott.

[NLZ]

Azért nem olyan idegen ez a fajta indulat és viselkedés, gondolj pl a náci ügy elrendezésére. Tény, hogy velük már nagyjából végeztek, és nincs már nagyon még-nem-áttért ember, legalábbis jól meghúzzák magukat és letagadják az elvüket.

[Ramiz]

Hazatérés / Repatriation / Songhwan

Súlyos, elgondolkodtató koreai dokumentumfilm.

A Filmvilágban volt most egy é/d-koreás cikk, azt írták a végére, hogy ha 1 filmre van időd/erőd, akkor ezt nézd meg a témáról.



Tegnapi nézés: Bad Lieutenant (1992)

Értelmeset nem tudok róla írni. Történet gyakorlatilag alig van, a film drogos, erőszakos és a rendőri hatalommal való visszaélést bemutató szekvenciák sora. Harvey Keitel mélyen átélt, szégyenérzet nélküli alakításához csak DeNiro korai filmjeit és Dennis Hopper Kék bársony-beli ámokfutását tudom mérni.

NAGYON-nagyon beteg és felkavaró film ez, olyanokkal megosztva az első helyet a "sick fuck shit!!!44" filmek listáján, mint az Eraserhear, a Meztelen ebéd vagy az örök első helyen trónoló Schramm.

Többszöri újranézésre érdemes darab! Csak azért nem merem azt mondani, egyszerűen és őszintén, hogy "jó film", mert egyes jeleneteitől még mindig elszégyellem magam és elborzadok és megzavarodok.

[noriko]

The Lovely Bones/Komfortos mennyország

Történet egy lányról, akit meggyilkolnak és a menny és evilág határán (egy nagyon trippy világban) szemléli tovább, hogyan örlődnek a hátrahagyott szerettei. A végén megkapjuk a tanulságot, hogy tovább kell lépni, és hogy mindenki elnyeri egyszer méltó büntetését. Vagy valami hasonló.
Hát nekem ez a film nagyon nem jött be. Ha visszakaphatnám a rátöltött időmet, megtenném. A főszereplő lány meg mehet majd valami vámpíros filmbe, mert szinte már hátborzongatóan világoskék szemei vannak 

[Próféta]

A főszereplő lány meg mehet majd valami vámpíros filmbe

Frászt, inkább Dűne rimék 

[Draconire]

Pontypool

Úgy ültem le elé, hogy nem tudtam semmit róla azon kívül, hogy elvileg egy jó horror. És tényleg az.
Nem is írok a történetről mert erősen ajánlott a sztori összefoglalókat kerülni hogy izgalmasabb legyen, csak megjegyzem hogy rég nem láttam ilyen egyszerű de mégis remek alapötletet horror filmben.
Ajánlom bárkinek aki kicsit is szereti a műfajt.

[Raggie]

Csak azért nem merem azt mondani, egyszerűen és őszintén, hogy "jó film", mert egyes jeleneteitől még mindig elszégyellem magam és elborzadok és megzavarodok.

Francokat! K*rvajó film az!
(egyébként pont ezért is az... )

[szpeter]

Ide csak új filmek jöhetnek? Tegnap éccaka megnéztem ezt a filmet,egyszerűen gyönyörű. Online nézhető: http://www.youtube.com/watch?v=Sj08FbcIJcE Nem bőgtem rajta (annyit),mint a nőismerőseim,de azért torokgombóc megvolt. Akinek még nem volt meg,tiszta szívve lajánlom.

[Próféta]

Ide csak új filmek jöhetnek?

Dehogy

[Solid Snake]

The Rocky Horror Picture Show

GARR.

Ennyire bizarr, agyament, B-film utalásoktól hemzsegő filmet én még nem láttam. A téma totál mindfuck, Tim Curry felismerhetetlen, a dalok pedig fülbemászóak (az a nyamvadt Sweet transvestite alapütem már napok óta dübörög a fülemben. Meg a Time Warp. Meg a... GÁHH.).

[Cloud]

Na randi keretében megnéztem ma Pandorum-ot moziban. Hát még mindig tetszik a film, de sokkal jobb volt nagyvásznon nézni mint otthon gépen.

[Xzone]

Inglourious Basterds

Az élmény, amit ennek a filmnek a megtekintése közben átéltem leginkább arra hasonlít, amit legutóbb a Gran Torinonál tapasztaltam. Mindkét esetben teljesen mást vártam, mint amit kaptam, és mindkét alkalommal le lettem nyűgözve.

Gyakolatilag két óra náciaprítást feltételeztem a play gomb megnyomását követően. Na, abból jó ha 10 perc van a filmben. Helyette viszont van zseniális színészi játék, és kiváló rendezés.

Az a feszültség, ami a jelenetek többségét áthatja, az valami hihetetlen. Cristoph Waltz karaktere elképesztő (oh, most látom, kapott érte Oscart is). A strudeles jelenet külön említést érdemel: egyszerűen brilliáns. Ahogy a legelső jelenet motívumai visszaköszönnek, és hogy ezt csak a nézők és Shosanna tudják - nem semmi.

Tarantino filmjei elé mindig úgy ülök le, hogy az jár a fejemben: "na, most végre biztos elcseszte". De nem cseszi el soha. És önmagát sem tagadja meg: a legdurvább jelenetekben mindig ott van az az akasztófahumor, amit rajta kívül nem sokan mernek használni, és ami miatt egyáltalán megkedveltük a fickót.

[szpeter]

Inglourious Basterds

Az élmény, amit ennek a filmnek a megtekintése közben átéltem leginkább arra hasonlít, amit legutóbb a Gran Torinonál tapasztaltam. Mindkét esetben teljesen mást vártam, mint amit kaptam, és mindkét alkalommal le lettem nyűgözve.

Gyakolatilag két óra náciaprítást feltételeztem a play gomb megnyomását követően. Na, abból jó ha 10 perc van a filmben. Helyette viszont van zseniális színészi játék, és kiváló rendezés.

Az a feszültség, ami a jelenetek többségét áthatja, az valami hihetetlen. Cristoph Waltz karaktere elképesztő (oh, most látom, kapott érte Oscart is). A strudeles jelenet külön említést érdemel: egyszerűen brilliáns. Ahogy a legelső jelenet motívumai visszaköszönnek, és hogy ezt csak a nézők és Shosanna tudják - nem semmi.

Tarantino filmjei elé mindig úgy ülök le, hogy az jár a fejemben: "na, most végre biztos elcseszte". De nem cseszi el soha. És önmagát sem tagadja meg: a legdurvább jelenetekben mindig ott van az az akasztófahumor, amit rajta kívül nem sokan mernek használni, és ami miatt egyáltalán megkedveltük a fickót.

Nekem is tetszett a film,de nem értettem.Az ilyen kritikákig,mint amilyen a következő,egyszerűen nem értettem hogy mi ez. Én is olyan  voltam,mint a többiek,hogy a "törénelmi" filmek azok mind nagyon igazak,és az amerikai katona az istentől rendeltetett,a német meg az ölnivaló,meg náci,akinek halálával mindenki boldogabb lesz. (mint a munchkin4ben a szintlépős kártya )Aztán jött a Becstelen Brigantyk ,és kiderült,hogy nem minden egyes szerencsétlen német náci,és nem minden náci ördögiengonoszasátánfia. Na,de a kritika:[spoiler]
"Igazán szórakoztató  figyelemmel kísérni Quentin Tarantino legutóbbi filmjének, a Becstelen Brigantyknak az utóéletét. Esetenként talán még szórakoztatóbb, mint maga a mű! Minden bizonnyal a Mester is így van ezzel. Jókat nevetgél magában az egész flancos Hollywoodon, a kritikusokon és a pattogatott kukoricát zabáló nézők nagy részén, hiszen úgy néz ki, sikerült bohócot csinálnia az egész bamba társaságból.

Megkockáztatom, hogy ember még nem alkotott olyan filmet, melyet ilyen sokan ennyire félreértelmeztek volna. A kritikusok legtöbbje szintén bajban van; egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a Becstelen Brigantykkal, és a cikkeikben szinte tapintható a zavarodottságuk: ,,voltaképpen mit is láttunk a filmvásznon?" A kérdés jogos. A válasz pedig röviden annyi, hogy mindenképp valami olyasmit, amit a filmtörténelem során eddig még soha. Tarantino olyat alkotott, amit nagyon nehéz szavakkal leírni. A kritikusok próbálkoztak vele, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Naná! Elvben a politikai korrektségtől fuldokló világunkban egy ilyen filmre rá sem bólinthatott volna Hollywood! Hacsak nem húzzuk be a csőbe, és hitetjük el vele, hogy a Becstelen Brigantyk a zsidók legtitkosabb vágyának manifesztálódása!

Az emberek mindig is imádták a kétpólusú történeteket. Így aztán a jó és a rossz harca az idők során megszámlálhatatlan formában került már elmesélésre. A mozi birodalmában sincs ez másként, és ha egy filmben esetleg nincs jelen a megszokott két pólus, akkor a nézők legtöbbjének hiányérzete támad, hiszen nem tudnak egyik szereplővel sem igazán azonosulni. Ezzel nincs is baj, egészen addig, amíg fiktív történetekről beszélünk. Viszont ez a kétpólusú elv akár veszélyessé is válhat, ha azt egy valóságban is megtörtént esemény elmesélésénél alkalmazzuk. Borzasztó torzulásokat okozhat, ha egy történelmi filmre önkényesen ráhúzzák a jó és a rossz örök harcának sablonját. Márpedig az írók általában ezt teszik, és ennek remek táptalajt biztosít például a legtöbbször előcibált történelmi esemény, a 2. világháború. Főleg akkor, ha a filmek nagy részét amerikai zsidók készítik elsősorban amerikaiak számára.

Így születtek meg Hollywoodban a gonosz, ,,furcsa nyelven" üvöltöző, kegyetlen nácik és a paprikavörös arccal parancsolgató Hitler torz klónjai. Mert nem többek ők torz klónoknál, amelyeket néhány író vad képzelete teremtett a valódiakat végletekig kicsavarva. Mintha néhány komisz kölyök gyurmával játszana, majd a létrehozott figurákról azt állítaná, hogy egykor a valóságban pont így néztek ki a hús-vér megfelelőik. Bár tegyük hozzá, hogy bármennyire is nevetséges, a trükk mégis rendre működik! A nézők legtöbbje, ha 2. világháborús filmet néz, automatikusan hozzáteszi a látottakhoz, hogy ,,igaz történet alapján". Mert valóban léteztek akkoriban valami nácik, meg volt valami bajszos vezetőjük is, meg háborúztak is, meg sok szörnyűség történt. Nekik ennyi elég is. Csak legyen rengeteg robbanás, meg üldözés, meg harc. Egy szóval, kanyarintsanak a 2. világháborúból is (mely a filmekkel ellentétben nem szimplán a jó és a rossz harca volt, annál jóval bonyolultabb a történet) egy egész estés, fasza, kardozós-baszós filmet!

Tarantino alapvetően ezt az eltorzult, hollywoodi metódust akarta kiparodizálni. Ordít a Becstelen Brigantykról a rendező gúnyos kérdése: ,,Na, mi van, ti idióták, erről is elhiszitek majd, hogy igaz történet alapján? Mondjátok, meddig gyurmázzunk még a 2. világháborúval, hogy végre valahára észhez térjetek, és meglássátok, hogy ezek csak filmek, és mi, az írók/rendezők kedvünkre formálhatjuk a történeteket?" Tarantino nem aprózta el a dolgot. Fogta az összes 2. világháborús alapanyagot, beledobálta egy nagy turmixgépbe, hozzáadott még egy-két saját extra adalékot, és a legnagyobb fokozaton mindezt összekutyulta. A végeredmény szinte hihetetlen lett!

Hogy megérthessük a rendező szándékát, elsőként a zsidó kommandósokból verbuvált nácivadászokról kell szót ejtenünk! Ők adják ugyanis a film gerincét, s egyértelműen ők azok, akik miatt a nézők egyik része boldogan tapsikol, a másik része morcosan rázza a fejét, a maradék pedig – a kisebbségben lévők – elégedetten csettintenek, hiszen ők értik az intelligensen és leheletfinom eszközökkel felépített fricskát. Az előbbi kettő társaságból csinált egyébként bohócot Tarantino. De erről majd egy picit később. Előbb beszéljünk a nácivadászokról!

Első blikkre ők a történet tökös legényei, a zsidókból álló, bevállalós különleges alakulat, amely egyetlen egy célt tűzött ki maga elé: az ellenséges vonalak mögött partizánokként cirkálva becserkészni, majd kicsinálni a lehető legtöbb nácit. Pontosabban kurva nácit. A csapat tagjai ugyanis a film talán legkidolgozatlanabb karakterei (nem véletlenül), nem többek bosszúéhes, vérszomjas, gyűlöletben tobzódó zsidóknál, akik kéjes élvezettel és széles mosollyal az arcukon trancsírozzák a kurva nácikat, illetve mindenkit, akiről ők azt gondolják, hogy náci. Láttunk már valaha is ilyet? Mi történt itt? Hollywoodban a zsidók általában lehajtott fejjel bandukolnak a gázkamrába, majd miután odaértek, még magukra is csukják az ajtót sűrű bocsánatkérések közepette! No, de térjünk vissza a nácivadászokra! A csapat vezetője Aldo Raine hadnagy, aki – mondjuk ki - a történet legnagyobb taplója. Egy igazi, arrogáns ,,ki, ha én nem" típusú fazon, aki mindig mindent jobban tud, és a szent cél érdekében bármit bevállal. Sok szempontból ő testesíti meg az USA ,,én vagyok az erősebb kutya, ezér' én baszok akkor is, ha neked nem tetszik" mentalitását. Tegyük hozzá, hogy Aldo semmivel sem jobb a vérszomjas, zsidó kommandósoknál. Ő is osztja azt az elvet, hogy csak a döglött náci, a jó náci, ám ezt még ki is egészíti azzal, hogy csak a skalpolt, döglött náci, a jó náci. Mindez ritkán látott, hihetetlen brutalitásban csúcsosodik ki. Akinek érzékeny a gyomra, inkább oda se nézzen!

Ez az a momentum, amellyel Tarantino csőbe húzta a legtöbb nézőt egész Hollywooddal együtt! Hiszen a sok idióta lelkesen tapsikol, hogy végre jól szétrúgják a nácik seggét! A lelkes antifasiszták, a békés többség, azok, akik elvben elítélik az erőszakot és mindig a saját felsőbbrendűségüket hirdetik a nácikkal, pardon, a kurva nácikkal szemben, most magukból kivetkőzve ujjonganak (mint idehaza a Bakács-féle alakok), mikor a filmben baseball-ütővel verik pépesre az egyik náci fejét! De közben elfeledik a tényt, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Soha! Tehát a vérszomjas brutalitás, az vérszomjas brutalitás, bárki is követi el! Mindegy, hogy zsidó vagy német náci, a szükségtelen erőszak taszító és elítélendő. Aki a zsidó nácivadászokkal egy másodpercig is szimpatizálni képes, az kérem, sürgősen kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Persze a nézők többségének egy cseppet sem aggályos mindez, a lényeg, hogy ütik a nácikat. Mer', mint tudjuk, a kurva nácikat bizony ütni kell. Mindegyiket. Tiszta erőből, az igazság és az antifasizmus nevében! Ugye, ismerős?

Emlékezetes az a jelenet, amelyben Aldo egy foglyul ejtett, német tisztet próbál szóra bírni, hogy mutassa meg a közelben állomásozó német csapatok pontos helyzetét a térképen. Ekkor a német tiszt elmosolyodik, és azt mondja a szívére téve a kezét: ,,Ezt tisztelettel megtagadom, uram." Aldo és a többi nácivadász gúnyosan röhög ezen, szemmel látható, hogy számukra az olyan magasztosabb fogalmak, mint a haza, a hűség vagy a bajtársiasság, nem sokat jelentenek. És mielőtt az egyik ,,hős" nácivadász brutális módon agyonverné a fegyvertelen tisztet, cinikusan megkérdi tőle az egyik kitüntetésére bökve: ,,Ezt zsidóölésért kaptad?" Mire a náci tiszt: És persze ne feledjük Aldo beteg eszmefuttatását sem a nácikról, miszerint a náci (értsd a filmben minden német katonára, hiszen következetesen összemossák a kettőt), az náci marad egész életére, és nincs azaz Isten, hogy egy náci a háború után levesse az egyenruháját, és boldogan éljen a családjával! A kurva nácinak döglődnie kell! ,,Bátorságért."

Tehát, ha csak ezt az egy jelenetet vizsgáljuk, már akkor világosan látszik, hogy mekkorát tévednek azok, akik eddig Tarantinot morogva zsidóbérencnek, a Becstelen Brigantykat pedig szimpla, náci irtós, zsidó propagandafilmnek titulálták! Erről szó sincs. Gondoljunk csak a kocsmai jelenetre! Ott bizony nem nácikat látunk, még csak nem is német katonákat, hanem embereket. Embereket, akik a barátaikkal mulatnak, iszogatnak, nevetgélnek, valami idétlen – valószínűleg spéci, német szabályokkal – barkóbát játszanak, no meg az egyik bajtársuk gyermekének születését ünneplik. Milyen fura, igaz? Számoljuk csak össze, hogy eddig hány amerikai, 2. világháborús filmet láttunk, amelyben a nácik nem csupán megvetni való, ordítozó, halomra lőhető ellenségként szerepeltek? Én nem sok ilyen filmet ismerek.

De ennek ellenére egy másodpercig se gondoljuk, hogy Tarantino a németekkel szimpatizálna! Tarantino egyik karakter felett sem próbál ítélkezni. Nem moralizál. Minden bizonnyal erre nem képes ráállni a nézők többségének agya. Olyannyira hozzászoktak a kétpólusú háborús filmekhez, hogy lépten-nyomon ezt kérik számon a rendezőtől, és minden egyes jelenet mögött a szokásos, jó-rossz sablon nyomait lesik. De ilyesmi nincs ebben a filmben. Nem is lehetne. A Becstelen Brigantyk ugyanis ennél sokkal kifinomultabb alkotás!

Fontos még kitérnünk Hitler ábrázolására is. Naná, hogy egy pukkancs paprikajancsinak festi le őt Tarantino! Mintha csak felütötte volna a ,,Hogyan ábrázoljuk minél visszataszítóbban Hitlert?" című kézikönyvet! Ám a szokásos sablont még meg is toldotta néhány durva ecsetvonással, így a végeredmény annyira nevetségesen eltúlzott, hogy önmaga paródiájába csap át. Egyszerűen lehetetlen komolyan venni! De miért is kéne? Tarantino kénye-kedve szerint zsonglőrködik az alapanyagokkal, össze-vissza keverve azokat. Ja, hogy a nézők képesek valóságként megélni, amit a mozikban 2. világháború címén adnak el nekik? Hát, az már az ő bajuk!

Ezért sem véletlen, hogy a Becstelen Brigantykban központi szerepet játszik a mozi. Film a filmben, mondhatnánk. És lám, a családjáért bosszút álló zsidólány a filmvászonról kacag a fináléban, miközben Hitler, Goebbels és a többi náci, no meg a hölgy kísérőik (akik minden bizonnyal szintén nácik) legyekként hullnak egytől egyig a ropogó géppuskatűzben! Tulajdonképpen ez történik képletesen az elmúlt évtizedekben. Ilyen a zsidó bosszú Hollywood-módra! Hiszen a rendezők/írók jönnek-mennek, és mindig megragadják az alkalmat, hogy belerúghassanak egy nagyot a nácikba. Mostanság már háborús film sem kell ehhez. A burkolt vagy éppen nyílt utalások a nácikkal kapcsolatban vagonszámra (hogy stílusos legyek) furakodnak be mindenhová. Ez pedig már halálosan unalmas. Főleg úgy, hogy állandóan a jó-rossz sablont erőltetik rá a valóságosnak eladott, agyament fikcióikra.



Bár kissé hosszúra nyúlt ez az elmélkedés, a filmről még oldalakon át lehetne értekezni. A színészi játékokról, a dialógusokról, a többi karakterről (a zsidóvadász náci tiszt valami zseniális figura), vagy a zsidólány és a német katona érdekes viszonyáról egy árva szót sem ejtettem. De talán nem is baj. A csodák javát inkább meghagyom nektek! Fedezzétek fel ti! Aki esetleg nem látta még a Becstelen Brigantykat, az sürgősen nézze meg; aki már látta (függetlenül attól, hogy tetszett-e neki vagy sem), az nézze meg újra! Mert ez bizony egy 10/10-es alkotás!

"[/spoiler]

[kikuchiyo]

Nyilván nagyon fontos volt, hogy ezt ide beidézd.

*ignore on*

[Selmo]

...

Ha legközelebb se használod a spoiler gombot, személyesen kereslek fel és rúgdoslak tökön.

[kikuchiyo]

How about editing it then, Mr. Moderator?

[Nakedape]

én inkább azon röhögtem, h hősies németek először hollywoodban OMG !!4!
pont a HW filmek miatt gondolkodtam el a pre ryan korszak előtt, hogy az amerikaiak, hogy is tudták megnyerni a háborút hősies, kötelességtudó németek ( halál 50 órája, bakancsos tankdal mond valakinek valamit?) versus az amerikaiak mindig harisnyával sefteltek, meg csajoztak meg hülye főnökük van
mondjuk Kelly hőseinek örkké hálás vagyok a "hippik a háborúban" jeleneteiért

[kikuchiyo]

Ez mind nagyszerű, de nem itt a helye.

[szpeter]

To verdener
www.filmtett.ro/cikk/299 <--- ebbe is csak gy futólagosan beleolvasni, kicsit spoileres.De
Trailer:
[spoiler] trailer : http://www.youtube.com/watch?v=tsOR9rqCVwM[/spoiler]

Érdekes film volt.A tanúkat nem csak objektíven ismerem,úgyhogy számomra méginkább. Egy kérdés azoknak akik látták (akik meg nem,azoknak : http://isohunt.com/torrents/to+verdener )

[spoiler] Na személyes gondolat,és azok akik már látták,azoknak szólok,ők jobban érthették a feliratot mint én. 1. a végét szerintem elrontották. Se isten,se család se semmi. És erre meg ott mosolyog a vonaton.Nem értem...hallottam olyanról,aki ilyesmi miatt öngyilkos lett.Azt nem tudtam,hogy örülni is tudnak egyesek ennek.2.Ez a film olyan,amit nem lehet lenyeletni egy tanúval.Ezt soha.Ahol a  kívülálló("világi") megcsókolja a tanúvá érő , "beleszületett az igazságba" személyt,ott kikapcsolják a gépet és ennyi volt a film.Talán már ott,ahol az apa megcsalja a feleségét,de mivel "vén"(amolyan pap) nem közösítik ki,csupán elveszik a rangját.De szerintük ezt meg sem történhetne.Pedig valódi történet alapján készült.
És hogy a csaj a végén úgy tűni kateista lesz.Na az aztán a game over. Oké,hogy rossz tapasztalata volt istennel egy szekta révén,de azért ez túlzás.Ez a befejezés nem sarkallja majd a tanút,hogy elgondolkozzon.Nem,sőt,megerősíti benne,hogy ha nemtanúval barátkoznak = elhagyják Jehovát.(és tényleg )
3.Azt kérdem attól aki már látta,hogy mi is volt ez a szakítás? (pont azzal a sráccal,aki miatt volt ez az egész)Nem értettem,hogy a kapcsolatuk miért ért véget (előzmény nélkül) 1ik percről a másikra.A csaj vmi olyasmit mond h "nem tudtalak kicserélni azokka la dolgokkal,amiket elvesztettem" ÉS erre dobja a srácot és tényleg nem marad senkije. 
[/spoiler]
Szép film, csattanóval a végén amit ne olvassanak el a spoilerezett részből.

[Dreamcleaver]

Avatar

Ha a franchise-nak lesz valaha pornó spinoff-ja, én tuti vevő leszek rá.

[Solid Snake]

Avatar

Ha a franchise-nak lesz valaha pornó spinoff-ja, én tuti vevő leszek rá.

ÖÖHM...

[Dreamcleaver]

Avatar

Ha a franchise-nak lesz valaha pornó spinoff-ja, én tuti vevő leszek rá.

ÖÖHM...

Igen, ez nekünk is egyből eszünkbe jutott a film alatt. Szar is volt, mert a nászt követő drámai jelenetek alatt még mindig röhöghetnékünk volt. 

[Zen]

http://www.escapistmagazine.com/articles/view/columns/moviebob/7339-Its-Time-To-Forgive-George-Lucas