Main Menu

Képregények (9M Klub)

Started by Raggie, 2006-05-20, 16:15:11

Previous topic - Next topic

Raggie

Elsősorban azért nyitottam ezt a topivot, mert most kaptam egy nagyobb adag francia/amerikai képregényt kölcsön és gondoltam, hátha van még más is, aki ilyesmit olvas. Meg, hogy majd a tapasztalataimat le tudjam írni. Eddig nagyon ígéretesnek látszanak: igényes rajzolás és stílus, morbid vagy komoly humor és jó sztoryk. Majd meglátjuk! ;)

Amit már olvastam: Watchmen - amerikai képregény de már majdnem 20 éves('86-'87-ben adták ki)! És egyszerűen rrohadt jó! A várakozás ellenére a szokásos szuperhős-sztorit olyan módosításokkal adja elő, hogy a "szuperhősöknek"(watchmen-eknek) nincsenek emberfeletti képességeik, hanem csa normális emberek, akik kosztumöket vesznek fel és úgy gondolják, hogy a bűnözést és a mocskot meg kell állítani. A történet idejére már szinte mindegyik "nyugdíjba vonult", tehát leálltak a bűnüldözéssel, megöregedtek és megkeseredtek. A világnak nincs szüksége rájuk, és szinte a normális embereknél is rosszabb életük van. Így indul a történet. Több poént nem lövök le, de mindenesetre annyira újszerű volt nekem, és annyira sok ötlet volt benne, hogy nagyon tetszett minden egyes képkockája.
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Dreamcleaver

Nem sok gépregényt olvasok, szám szerint 1-t. Az pedig az Ultimate X-Men. Szupererő, ármánykodás és szerelem. Nekem eleve bejön az X-Men világ mutáns-ember illetve mutáns-mutáns konfliktusok átal szabdalt, intrikával teli világa. Bírom, ahogy egyszer-kétszer beszólnak az amcsi kormánynak a képregényben. Ami még jó, hogy nincsenek idétlen kosztümök, hanem egységes X-Men egyenruha. Ami rossz, hogy nem egy alkotó brigád, hanem több rajzolta váltakozva, szóval egyszer nagyon bejön az art, máskor nem annyira.

"But there's no sense crying
over every mistake
You just keep on trying
till you run out of cake"
- GLaDOS

Yakumo

#2
Nekem is bejött az X-Men régen. A magyar kiadást addig olvastam, míg meg nem szünt. Másik kedvencem a Spawn, amit épp a minap tettem teljessé, már amennyire a Magyarországon kiadott mennyiség teljesnek nevezhető.
Az új X-Men nekem már nem tetszik, lehet régivágású vagyok. 
Ja meg gyerekkorom óta olvastam a Pókembert. Mivel nagyon érdekelt, így sokkal előbb tanultam meg olvasni, mint a többiek az iskolában. :D Volt tolóerő az olvasás és írástanulásban legalább. ^^

Mattanja

#3
Az X-men volt a kedvencem, azelőtt Transformers-t olvastam, de szerettem a Marvel-t is, olvastam egy-két Pókembert és Superman-t. Az X-ekkel az volt a baj, hogy egy idő után több szálon futottak az események (több író-rajzoló), és Magyarországon nem lehetett mindet követni. Így maradtak a találgatások, hogy kivel mi történt, és mi fog történni. Spawn-ból megvan minden itthon kiadott rész, Lobo-ból megvettem az elsőt, de az eléggé gyenge volt, nem vettem többet - akárcsak az Alien és a Predator képregényekből.
בטחו בו בכל עת עם שפכו לפניו לבבכם אלהים מחסה לנו סלה׃
8]]=((

Yakumo

Jaja amit Shiroi említ, azok is megvoltak mind, csak nem emeltem ki, mert nem lettek kedvencek annyira. Batman-t is olvastam pl. most jut eszembe.

Fazék

#5
Quote from: Shiroi on 2006-05-21, 14:08:13
Az X-men volt a kedvencem, azelőtt Transformers-t olvastam, de szerettem a Marvel-t is, olvastam egy-két Pókembert és Superman-t. Az X-ekkel az volt a baj, hogy egy idő után több szálon futottak az események (több író-rajzoló), és Magyarországon nem lehetett mindet követni. Így maradtak a találgatások, hogy kivel mi történt, és mi fog történni.
Ugyanez volt nálam is. de vhol '93-'94 környékén végrehajtott a húgom ellenem egy olyan manővert, hogy az ideiglenesen a pincében tárolt összes képregényemet (4-500 biztos volt, ha nem még annál is több), miközben én vhol táborban voltam, szépen elvitték a MÉH-be apámmal... azt hiszem így utólag visszagondolva csoda, hogy nem fojtottam meg a húgomat akkor...
de szóval innen már nem láttam értelmét, hogy tovább vegyek képregényeket, nem volt kedvem újból 0-ról elindulni...

szerk: ja persze a pénzt is a húgom kapta meg a szorgalmáért...

Yakumo

Quote from: Fazék on 2006-05-21, 14:15:57

DOH!  DAMN!

Most így utólag is szívesen segítek megbosszulni a tettét... a galád nőstényállat...
בטחו בו בכל עת עם שפכו לפניו לבבכם אלהים מחסה לנו סלה׃
8]]=((

Raggie

Természetesen ilyesféle szabotázsakciók mindenkit érnek a család vagy valami magát felelősnek érző hatalom felől. De ez azért elég durva lehetett...

Ne,tudom, nekem az X-men valahogyan kimaradt az életemből. Régebben én is forgattam a Pókember, Superman és Batman triumvirátust( :D ), de nem túl sokáig(nem tudom miért :confused: ). Azután hosszú szünet következett, és mostanában egyes emberek kölcsönadása révén éledt fel újra bennem a képregény-láz. Régebben még a Spawn-t is olvastam, de a meglévő két-három példányom hasonlóan végezte, mint Zoli sorstárs 4-500 képregénye... :frown:

Újabb olvasmány: Hellboy - :cool: :jee: :whoah: IRTÓZATOSAN jó képi világ. Leegyszerűsített kontúros alakok és nagyon erős kifejező erő. Kedvencem Lobster Johnson a narancssárga repcsi-szemüvegében :lazza: .(meg még a nácik mint ellenség is egészen poén, mert mivel mindenki tudja, hogy nem lehet valós, ezért nincs meg a politikai/szociális/mindenegyéb vád alapja, csak mint "gonoszok" szerepelnek, de mégis csak nácik! :D ) Eddig a legutolsó kötetet olvastam, de Ramizzal biztosan fogunk belőle rendelni... sztem az egészet megszerezzük előbb-utóbb! ;)
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Próféta

#9
Nekem (sajnos?) a szuperhős-képregények kimaradtak az életemből. Egy kis Batman volt, de semmi tartós.

Az ilyen 3 kockás komikus képregényfolyamok, mint Freefall, Garfield, Kázmér és Huba, Dilbert, stb. nem nagyon illeszkednek a lenti beszédtémára. Jópofák, de ezekre nem szokik rá úgy az ember istenigazából, hanem ha lát egyet, elolvassa, azt kész.
Serenity-t gondolom diszkvalifikálhatjuk :)
Anno valamikor, jóval a film megtekintése előtt, belekukkantottam a Frank Miller's Sin City-be (That Yellow Bastard storyline). Érdekes volt, erősen stilizált és számomra újszerű, de nagyon erőszaos volt, és igazából az elejének meg a végének volt nagyon jó hangulata, a közepe meg nem tetszett annyira.

Ami viszont nagyon kellemes élmény volt, az a Sandman (1988-1996). Nincs szuperhős (illetve bizonyos epizódokban feltűnnek ilyesfélék, mert a DC comicsnál kötelező belecrossoverelni, de nem főszereplők :ejnye:), nincs komédia (csak egy kevés :smile:), nincs erőszak (kivéve, amikor van  :D). Igazából nincs műfaj sem.... A Sandman önmagában egy műfaj. A főszereplő egy Endless, vagyis egyike a világunk örökkön létező antropomorf aspektusainak: ő Dream (de egyéb becenevei is vannak: Lord Shaper, Morpheus, Prince of Stories, Sandman, ...), és ő maga az álmodás. Az ő szemén keresztül látjuk, hogy az embereknek és az emberiségnek miféle álmaik vannak... az egész egy kicsit szürreális, meg fantasy, meg horror, meg kalandos, meg szimbolikus, meg misztikus, mégis realista, és nem tudom leírni rendesen, tessék beleolvasni...
A grafikájával mondjuk nem vagyok nagyon elégedett, minden történetívet külön rajzoló készített, gyakran elég hanyagul. De az író (Neil Gaiman :Kiraly:) közös, és az a lényeg.

Raggie

Hmmm... ez a Sandman naggyon jól hangzik! ;) :jee:
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Rounin

Hm, annak idején hatalmas Transformers képregényrajongó voltam. Minden rész megvolt, amit csak be lehetett szerezni. ^^
Pókemberből is sok volt, X-mant nagyon szerettem, de csak későn kaptam rá, így a korábbi részek kimaradtak, utána viszont zsebpénzem nem volt rá.
Az Alfa-ra emlékszik még valaki? Abban állandóan volt Asterix és Obelix ill. a Leonardos mester és tanítványa képregények (nem emlékszem a pontos címére). Édesapám akkoriban hétvégenként jött csak haza és mindig hozott magával ^^
Garfield-mániás is voltam, de valahogy iszonyatosan felment az ára a képregényeknek, szóval leginkább ezért nem veszek már. Pedig van még, ami érdekelne.

Raggie

Hát az Alfára nem emlékszem, de viszont volt olyan, hogy Tiszta Dili :cool: . Abban volt mindíg jó sok Kázmér és Huba, meg még ilyen ma már nem ismert de jó és vicces sorozatok.
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Rounin

Quote from: Raggie on 2006-05-21, 20:55:25
Hát az Alfára nem emlékszem, de viszont volt olyan, hogy Tiszta Dili :cool: . Abban volt mindíg jó sok Kázmér és Huba, meg még ilyen ma már nem ismert de jó és vicces sorozatok.

Az IPM gyermek-magazinja volt :) Nem csak képregény volt benne, hanem főleg tudományos cikkek, érdekes hírek - elsősorban fiataloknak :) .

Raggie

Quote from: Rounin on 2006-05-21, 21:17:36
Nem csak képregény volt benne, hanem főleg tudományos cikkek, érdekes hírek.
Akkor ezért nem ismertem! :D :muhahah:
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Raggie

Most olvastam ki két francia képregényt, amiket kölcsön kaptam:

Rosco le Rouge(Vörös Rosco) - egy nagyon poénos, debil kalóztörténet egy hajótlan kapitánnyal egy kis vakarccsal, aki bátor, de legtöbbször nem, és egy Mamut nevű elsőtiszttel, aki télleg mamut testalkatú, de mindkét szemén kötés van(mégis lát :) ). A rajzolása is hozzáillően debil, valaminta történet is, és pont ezért egy már-már kratén szerű összhatást kelt, de valahogy mégis igényesebb és jobb. :jee:

L'idées noires(Fekete gondolatok) - egy rövidebb képsorokból összerakott képregény(olyan garfiel meg Kázmér&Huba szerű). Címéhez híven a morbid legfeketeébb humoraival van tömve és végig feküdtem a röhögéstől, mikor olvastam. Szerintem a képregények Monty Pythonja! Ennél több dícséret nem is kell! ;) :cool:
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Pr3d4k1ng

TS az nekem is nagy favom volt sajna nem mindegyik rész volt meg . Supermen és Batman azt annyira nem olvastam viszont a Pokembert igen (Venom és Carnage ruulz :cool:) és az X-ment is olvastam (Angel sz új desingjében :cool:)
Spawn is nagyon szertettem föleg az a dark hangulara miatt (Anti-Spawn :cool: ugyan csak ez első menetben volt durva a 2.bam már Spawn 1 kicsit tápabb volt) de miért csak 18.részig volt nálunk?

,,Egy férfi sok jó ügyért harcolhat: az országáért, az elveiért, a barátaiért, egy bájos gyermek orcáján megcsillanó könnycseppért. Ami engem illet, egy rakás pénzért, egy gyönyörű óráért, és némi szaftos francia pornóért a saját anyámat is eladnám."

Yakumo

Quote from: Predaking on 2006-05-24, 23:38:39
de miért csak 18.részig volt nálunk?
Ez egy IGEN jó kérdés! Mehetne tovább is!

Pr3d4k1ng

Quote from: Yakumo on 2006-05-25, 00:06:18
Quote from: Predaking on 2006-05-24, 23:38:39
de miért csak 18.részig volt nálunk?
Ez egy IGEN jó kérdés! Mehetne tovább is!
pedig több mint 70 részes a sorozatt+ csomo mellék sorozata amire utalások vanna Spawnban . Pl Ki volt az aki olyannyira megverte Spawn ,hogy még a "köpenyege"is szét ment.

A most itthon futó Rozsomák képregényről mit tudok? Egyáltalán milyenek mennek még? Talán láttam valamilyen X-men-t is az újságosnál.
בטחו בו בכל עת עם שפכו לפניו לבבכם אלהים מחסה לנו סלה׃
8]]=((

Yakumo

#20
Quote from: Predaking on 2006-05-25, 00:15:57
Quote from: Yakumo on 2006-05-25, 00:06:18
Quote from: Predaking on 2006-05-24, 23:38:39
de miért csak 18.részig volt nálunk?
Ez egy IGEN jó kérdés! Mehetne tovább is!
pedig több mint 70 részes a sorozatt+ csomo mellék sorozata amire utalások vanna Spawnban . Pl Ki volt az aki olyannyira megverte Spawn ,hogy még a "köpenyege"is szét ment.
Igen, erre csak egy kis utalás van, hogy fent volt a Mennyekben és onnan egy Gabriell nevű angyal úgy kivágta, hogy a lába sem (és ezek szerint a köpenye sem) érte a földet^^

Shiroi: Van még új Pókember, Fantasztikus Négyes, ami most eszembe jut. Rozsomákot még nem olvastam.

Raggie

Quote from: Shiroi on 2006-05-25, 00:17:05
A most itthon futó Rozsomák képregényről mit tudok? Egyáltalán milyenek mennek még? Talán láttam valamilyen X-men-t is az újságosnál.
:wtf:
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Bishop

engem mindig is érdekeltek de soha se volt rá igazán olyan eröltetés hogy én elkezdem gyűjteni
mostanába újra érdekelnek de már nem tok igazán erre pénzt szánni
ami mostanába érdekel az a Civil War ,Unmasked Spiderman
régebben azért olvastam párat
nekem amik igazán tetszettek az Amerika Kapitány,Hulk,Spawn(csak egy volt meg ezért nem sokat tok róla)Pókember,Vasember
ami nagyon tetszed de csak egyszer bükkantam rá sajnos sehol se találtam az a Ezüst utazó(Silver Surfer)

Rounin

A Warhammer Monthlyban megjelenő képregények megvannak valakinek? A Magányos Farkasok után kedvet kaptam hozzájuk :|

Fazék

nekiálltam elolvasni az Uncanny X-Men képregényeket a legelejétől és valami mérhetetlen erőfeszítés és szenvedés árán jutottam el idáig a 33-as részig és kegyetlenül unalmas!! :frown: ugyebár csak a kezdeti 5 hős (scott, bobby, jean, hank mccoy, angel) + Xavier szerepelnek és az ő borzasztóan unalmas kalandjaikat követhetjük egyre lankadó figyelemmel... minden részben jön valami újabb gonosz bácsi, akit ügyes csapatmunkával nagynehezen legyaknak. előrelépés semmi sem érezhető. részenként láthatjuk scott és jean gondolatszenvedéseit, hogy "hogyan tudassák a másikkal, hogy szeretik", "vajon viszont szeretik-e, vagy sem", vagy akármi... néha már úgy érzem hogy szuperképességek nélkül is kedvem lenni nekirontani ennek a szenvedő két bénának... remélem mihamarabb eljutok azokhoz a részekhez, ahol újabb x-men-ek is csatlakoznak immár és talán kevésbé lesz ennyire egyhangú a képregény...

Fazék

szerencsére az Uncanny X-Men #55 környékétől egyre szebb a rajzolás és történetileg és párbeszédileg is korrektebb lett a sorozat, és folyamatosan javul :) szóval innentől már inkább az a tipikus "csak még egy részt elolvasok" érvényesül :D

Zsiga

Quote from: Fazék on 2006-08-10, 00:34:00

Honnan van?

Fazék

Quote from: Zsiga on 2006-08-10, 02:07:53
Quote from: Fazék on 2006-08-10, 00:34:00
szerencsére az Uncanny X-Men #55 környékétől egyre szebb a rajzolás és történetileg és párbeszédileg is korrektebb lett a sorozat, és folyamatosan javul :) szóval innentől már inkább az a tipikus "csak még egy részt elolvasok" érvényesül :D
Honnan van?
torrent-ek
ezek közül az Uncanny X-Men V1 rescans változatot javaslom leszedésre, mert ugyan ebben fölöslegesen a teljes újság szkennek vannak benne (vagyis reklámok, meg minden más is (ezeken mondjuk lehet egy jót nevetni időnként :D)) de jobb a felbontás általában, mint a többi beszerezhető változatnak :)
a #305 utáni részeket pedig már a többiből kell kivadászni :)

kis segítség, ha valaki belevetné magát az Uncanny X-Men olvasásába:
#1-#66 -ig voltak kiadva első lendülettel. ekkor volt 9 hónap szünet. ezután 67-93-ig csak ismétlés volt (1-66 részek közül 27 kiválasztott rész egy az egyben újra kiadva), majd Giant Sized X-Men #1 ahol bejönnek a képbe az új X-Men tagok (de ezt a részt sajnos sehol sem találom, csak egy részletes szöveges ismertetőt róla ITT) és utána jön az Uncanny X-Men #94 és kb itt tartok az olvasásában :)

Bishop

tud valaki hasonló torrentet a legújabb spiderman-hez?
amiben új ruhája van és kiderül hogy peter parker=Pókember

Fazék

közben rájöttem, hogy a Giant Sized X-Men az több helyen az Uncanny X-Men Annual néven fut, szóval nekem is megvan, csak nem tudtam hogy az az  :redface: