Írások

[Sumire]

Kardélre hulló
selyem nesztelen hasad -
akár a szívem.

[Rounin]

Kardélre hulló
selyem nesztelen hasad -
akár a szívem.

A névváltás szerencsére nem befolyásolta a haikukat, amiket írsz.

[Lazzaret]

Tudtok tanácsot adni mivel lehet színesiteni egy történetet?

[Rounin]

Tudtok tanácsot adni mivel lehet színesiteni egy történetet?

Kis színes illusztrációkkal Na de hát tényleg. o.o Bármivel, amitõl te is élvezetesebbnek tartod.

[Mirror]

Tudtok tanácsot adni mivel lehet színesiteni egy történetet?

kutya, hajó... bár én a jóóó csajokra szavazok...

[Lazzaret]

Irtam megint egy kevesett:

http://lazzaret.uw.hu/iras.doc

[Lazzaret]

ha valaki olvasta amit irtam legyen szives PMben véleményezni

[Aephidon]

Tudtok tanácsot adni mivel lehet színesiteni egy történetet?

Építs a történet köré egy világot, amiben a karakterek élnek, léteznek! Nem muszály egy Középfölde-szerût, elég egy egyszerû is, ami kellõ misztikummal és élettérrel rendelkezik ahhoz, hogy a szereplõk kalandozhassanak benne.

[Mirror]

...csöndes, csillagos éjszaka volt, a Hold már régóta hidegen ragyogott a városra. Nem tanácsos óvatlanul kint mászkálni ezidõtájt - a megrettent házlakók jobbszerették ágy alatt átvészelni a csontszakot. Ide sincs már, hogy az ezüstös cupákokból álló rémhorda minden éjjel keresztülmasírozik az utcákon, mihelyt a Hold égi pályájának csúcsára ér. A jelenésekkel való találkozás mindennemû élõlénynek erõsen ellenjavallot - hacsak már megelégelte e földi létet és a továbbiakban az éjszakai életmód eféle robotját szeretné ûzni.
A két áldott teremtés se önként került a közelgõ csócsmányok útjába: nem túl rokonszenves módon õk voltak az aznapi áldozat a városka lakói részérõl, hátha így megszabadulhatnak a csontszaktól. Hogy azért látványos legyen a dolog, a fõtéren kaptak helyet az enyészethez a helyi varázsló utmutatásai alapján.
A térbe torkolló széles úton már közeledett a szörnyû menet, amikor a nyugati égbolton villámok cikáztak keresztül. Az õslakosok jobbnak látták eltávolodni az ablakfülkéktõl, bár felhõket még mindig nem véltek felfedezni a mint hevenyebb szikrázó csillagos égbolton.
Sólyom idegtépõ vijjogása vágta ketté a zokogással és csontropogással-nyikorgással vegyes hideg csendet. Mélységes lónyerítés volt rá a válasz. Egy aranyszínben izzó pont jelent meg az fénytõl cikcakkos horizonton. Ahogy közeledett, úgy nyerte el végsõ formáját: nem volt más, mint egy vihar elõl menekülõ sólyom. Ami véletlenül arany színben csillogott a megannyi istennyila közepette. Ahogy a térre vezetõ másik út fölé ért, sötét árny jelent meg alatta. Derekasan dörgölték szemeiket a kíváncsi helyiek, mivel a madár árnyéka felettébb nyughatatlannak tûnt, mind inkább megelõzte gazdáját, most meg már az izzásnak indult mackaköveket táncoltatja. A sólyom második rikkantására villám suhint a madár mindkét szárnyába, új alakot kölcsönözve számára. Az éjszakai jelenés már másfél méteres, teljes hosszában égõ, kereztvasában kiterjesztett szárnyakat mintázó kardot tart, emberinek látszó testét aranyderengésû páncél borítja. A hátán lévõ villogó szárnyait mind belejbb húzva ereszkedik mind lejjebb, egyre gyorsulva röpülve a tér felé.
A következõ pillanatban ablak nem marad épen: rémísztõ nyerítés adja a bámészok tudtára, hogy Nightmare, a pokol kovácsától zavaros körülmények között eltulajdonított hátas ezúttal épp náluk döntött úgy, hogy új gazdája alatt bukkan fel a mélybõl.
Izzó utcakövek röpködtek szanaszéjjel, és égett a patái alatt a talaj, ahogy az éjfeketeszõrû-lávavörös sörényû mén a tér felé vágtatott.
A szembejövõ rémmenet valamit megsejthetett, mert a maguk módján szintén rohamra indultak: egyik másik rég elkorhadt vasakat, kardokat, az egykori nemesi származásúak izléses gyertyatartókat, az örök vesztesek pedig egyéb hiján saját combcsontjukat koponyájuk fölött lengetve közeledtek rohanvást a szökõkúthoz láncolt hajadonok felé.
A Lovas  magasból nyergébehuppant - nem volt szüksége semmiféle kötõfékre ahhoz, hogy méregzöld szemû hátasát a szökõkút felé irányítsa. A többszörös túlerõ azért nem nyerhette el tetszését - kardja hegyével felsebezte a már így is túlsokat szenvedett utat. Az amúgy pompázatos díszburkolat pusztulása tovább zajlott: tucatnyi páncélos lovasgólem ugratott ki paripájával egyetemben a Lovas mögött a föld mélyébõl. Csupán vértekbõl és egy mezitlen kardból álltak, de híven teljesítették uruk parancsát - azonnal rohamra indultak a csontsokaság ellen.
Az áldozati leányok rendhagyó szabadítási módot ismerhettek meg: megmentõjük baljával a számukra kinzócölöpnek szánt szökõkút nem vastag, inkább magas vascsövével együtt - csak úgy futtában - ragadta fel õket, majd hóna alá csapva vasat és szüzet nekirohant a vágnivaló ellennek. Páncélos-lovas teremtményei hûen követték urukat, így a pillanatokon belül nem csupán a már így is túl sokat megélt kövezet, hanem a házak falait is repkedõ csontszilánkok tömkelege lepte el. A magukat szerencsésnek tudó bámészok kezébe olykor egész koponyák repültek - már, ha ki merték még ezek után nyújtani a kezüket érte. A Lovas és gólemjei pozdorjává zúzták a hevenyészett csonthordát, majd egészen a városfalakig robogtak. Ott uruk szolgáit és paripáját visszaküldte oda, ahonnan jöttek, és maga a kissé meglepett leányzókkal szárnyat bontott, és átröppent a hevenyészett nyílzápor meg az ütött-kopott kõfal felett. Nyílvesszük még csak a közelébe se értek - ha mégis, hát elégtek.
Biztonságos erdõben értek földet, ahogy végre lekattanhatott a lánc és a bilincs...

[Aephidon]

Frissült a mesém, ha valaki kíváncsi rá... Az újdonságok az 5-16-ik oldalakon vannak, így mintegy 29 oldalra duzzasztva az egész irományt.

http://home.sailormoon.com/wraith666/idorend2.pdf

Jó olvasást...! Kommentek, építõ kritikák, kérdések jöhetnek.

[syeren]

Már jó ideje nem szokásom az írás, de mivel felvetettem, hogy én nem így fogalmaznám meg a sztorit, párom megíratta velem a saját verziómat is... Végül eléggé átalakult a történet, ezért a sajátomnak tekintem
Íme:

...Metszõ hideg éj volt, a vágtázó fekete mén finom szõrén holdfény játszott miközben utat tört az aszott ágrengetegen. Patája érintésére fellángolt, majd hamuvá vált a tavalyi fû... Gazdája hívó szavát követve száguldott át a kietlen szürke vidéken. Már hosszú mérföldeket hagyott maga mögött, mikor feltûnt egy magányos fénypont a látóhatáron. Halk nyerítéssel adta tudtára a világnak örömét, s kecsesen szökellt át az apró kunyhó rogyadozó kerítésén. Már várták. Magas, szürke köpenyes alak lépett hozzá, finoman megpaskolta izzó sörényét. Rátámaszkodott enyhén hajlott kardjának markolatára – tudta, hogy eljön a nap, amikor ismét meg kell vívnia a pusztító rém-lovassal...

A feltámadó szélben megzörrenõ levelek zaja visszahozta gondolatait a távoli múltból. Indulnia kell...!

Bátor szíve jéggé dermedt, amint meglátta gyilkos jelet. A hatalmas szárnyas árny egyenesen a pici házak felé siklott a száraz mezõk fölött. Ezúttal nem késhet el! Ismeri a falut, ahova a harc szólítja. Nem tétovázhatott, nyeregbe szállt és megindult végzete felé...

Egy távoli hirtelen síri csend állt be, hideg pára kavargott a levegõben. Emberek tucatjai bújtak össze vakon, menedéket keresve. Gyermekarcok temetkeztek anyjuk ölébe remélve, hogy megérik a holnapot. Halk fújtatást és paták koccanását vélték hallani a tér kövén, majd hirtelen elmúlt a vérfagyasztó némaság. Valósággal kirobbant a vihar. A szíveket elöntötte a reménytelenség, emberek elhaló sikolyai vegyültek az égõzöld villámok hangjai közé. Egyszerre nehéz kardcsörgés egy vad küzdelmet jelzett a távolból. Valaki van odakinn...
   
Jerome öt éves árva fiúcska volt, váratlanul érte a sosem látott támadás. Ösztöne rejtekhelyére ûzte, s most borzadva szemlélte az alakot, aki annak idején elragadta családját. Termetre óriási, durva csontú állat cipelte megtermett fekete lovasát. A jelenés árnyékként feketéllet, csak szemei világítottak zölden, mint két hideg drágakõ. Nehéz kardjával sorra
szedte áldozatait. Nem volt segítség, akkor éjjel ismét árvák zokoghattak elvesztett apáik - anyáik után... A reggeli szürkületben társaival zokogó fiú elhatározta, hogy véget vet a borzalmaknak.
   
A vágtázó lovas arcából kifújta a szél hosszú sörényét; az idõ múlásával arcának vonásai megkeményedtek ugyan, de szemében lángolt az elszántság tüze... Parázs-ösvény jelezte útját a küzdelem felé. Társa a tûz szülötte volt, s önmaga is élõ lángtengerré válhatott, ha úgy hozta a sors. Ellenfele már érezhetõ közelségbe került...
A zöldes horizonton egy apró falu sötétlett. A hely, ahol megismerte mit jelent a valódi boldogság...

[Mirror]

...ahogy közeledtek a holdfénytõl csillogó fenyveshez, úgy tûntek el mögöttük a város tornyai. A Lovas szárnyai mint fénytelenebbek lettek, úgyhogy Raabe és Tattina mind nyugtalanabbak lettek a közelgõ anyaföld láttán. Nem elég, hogy a városka "varázslója" lóvátette õket, a legjobb harcosokat és elkábítva mint áldozati szûzeket kiakasztotta szörnykajának, erre még öklelõfának is használta õket megmentõjük, aki momentán igencsak zuhangatni látszik. Raabe szintúgy fortyog. Mit neki a csontik, meg az idióta varázslõ, aki még egy tisztességes varázslatot se képes végrehajtani -a múltkor is tévedébõl sáskajárást kaptak napsütés helyett. Erre még "ártatlan szûznek" is bélyegezték. Ezt a szégyent! Õt aki két katonával a fogai között és még kettõvel a kezében pörgött a legutóbbi csatában is?! Látszik, hogy az az átkozott kuruzsló a város fõurának az öccse.
Hatalmasat csobbantak a fák között megbúvó kis tóban. Iszapkával és békalencsével gazdagabban úsztak a felszínre. Lovasuk és megmentõjük boldogan telepedett le a parton, immáron jóval élõbbnek tûnt, mint elõtte. Való igaz, meglehetõsen sokat varázsolt elõtte, márpedig õ nem állítja magáról, hogy varázsló. Nem és nem. Egyszerûen rosszkor volt rossz helyen és véletlenül megmentette a falut. Erre ajándék gyanánt rásózták a kardot és a páncélt.
Aztán még feladatot is kapott, amikor kiderült, mostantól nincs már választása...

[syeren]

Hatalmas küzdelem volt, a fénylõ nehéz pengék összecsattanásaira már néhányan kilestek az ablakon. Nem láttak mást vöröses-zöldes lobogó palástú árnyakon kívül. Milyen lény lehet, aki szembe mer szállni az élõ halállal? Biztosan nem földi halandó, már lángol körülöttük a föld... Hirtelen villám csapot egy közeli fába, a lángoló paripa ágaskodott, majd egyensúlyát vesztve elzuhant.

Amiaa már hosszú percek óta figyelte a jelenést. Még most sem fogta fel igazán, hogyan került ide, alig néhány méterre a küzdelemtõl. Nem félt, hideg nyugalom és várakozás ült ki arcára. Megrémült a hátráló tüzes tömegtõl, félreugrott és most egy almafához simulva figyelte az eseményeket.
A hûséges Amon már felállt, s védelmezõen eltakarta földön fekvõ ájult lovasát. Jerome felnézett, s mikor a még homályos látása kitisztult egyszeriben nem hitt a szemének. Szinte karnyújtásnyira tõle egy fiatal nõ rejtõzött és õt nézte. Hosszú barna fonata valahogy ismerõsnek tûnt... Felemelkedett a földrõl, kirázta arcából elõrehullott haját, majd egyenesen rá nézett. Amiaa szája elé kapta kezét, majd könnyeivel küszködve elrohant. ,,Az nem lehet, hogy Õ az, hiszen a szeme láttára zuhant le a Zahar - szakadékba." Majd lelassította lépteit és töprengve megállt. ,,És ha mégis él, ha nem vált az enyészetté azon az elátkozott napon...?"

A felismerés kölcsönös volt. Jerome azonban tudta, hogy még mindig itt él. Igen, sietségének oka részben Amiaa volt, de nem szabadott volna meglátnia... Mindenképpen el akarta kerülni ezt a találkozást!

A rém várt és várt, fejében sötét gondolatok örvénye kavargott. Méltó ellenféllel még sosem találkozott, de ez a pára jobb az összes eddigi próbálkozónál... Miért képes még most is talpra állni és mi védi meg a pokol lovainak tüzétõl?
Választ már nem találhatott, mert újult erõvel tört rá eddigi legveszedelmesebb ellensége. Harcosunk oldalvást kitért a hatalmas pallos elõl, majd egy tõrt rántott elõ. A levegõbe lendülõ penge felizzott, majd a rém mellkasába szúródott. Pontosan arra a helyre, ahol egykor szíve doboghatott...
Lefordult monstrumáról, mire amaz vérfagyasztó hörgés közepette köddé vált. Már az õ idejébõl sem volt sok hátra. Még valamit meg kell tennie pusztulása elõtt. Magához rántotta a közeledõ ellenfelét, hogy bosszút vegyen rajta...
Jerome hirtelen egy tû szúrását érezte alkarján. A kegyetlen méreg lassan megkezdte munkáját testében... ,,Sokan vannak még hozzám hasonlók, egy egész sereg... Már nem lesz rá idõd, hogy minddel végezz, mielõtt..." Már nem tudta befejezni, bestiájához hasonlóan maga is nyúlós köddé vált.

A rém sem tudhatott mindent. Jerome szörnyû áldozatokat hozott a múltban, s immár nem volt olyan méreg, ami elpusztíthatta volna õt...

[Meske]

Na, ide is beköszönök: Sziasztok!

Látom, azért itt is pezseg az élet! Az nagyon jó dolog, csak kár, hogy egy nap alatt nem tudom végigolvasni ezeket, pedig úgy szeretném, de sajna nem 36 órás egy nap. (Igazság szerint még Moha írását sem olvastam el, pedig nagyon szertetném...)

Azonban én két írásomat szeretném bemutatni, amire kíváncsian várom a véleményeket:

Elõször is itt egy dadaista vers, amit úgy írtam, hogy egy újságcikkbõl kivágtam a szavakat, összekevertem, s sorban kihúzogatva leírtam õket, nos ez sült ki belõle:

Kinyomtatott ceruzát

[/B]
Lehetõ kell leadni, ezért ha a ,,puska" puskázó minden a készítõnek mestermûvek, az elsõsorban csatát, hanem dolgozatlap, tehát marad papír-cetlik.
Mint elmondták, háborúba buknak le dolgozatíráskor elégtelen, például az iskolában, gondosan lefülel ennél a puskákat névvel kényelmesebb.
Ahhoz, hogy kétféle a pad megfelelõen a sokuk puskázás nem készül, de hiszen a ,,mûalkotást" a tanulásnál. Az egyik megkérdezett többségének tartalmasan bízik már a táskában a széken vagy A...a hagyományosan ellátva hallottam elismerés BETÛMÉRETTEL létfontosságú Puska. Általában a tolltartóban-szerint, mintha ablakpárkányon összegyûjti általános a tanerõ:
A jól megérdemelt háromszor.
Ezt követõen nyújtanak állandó, egyenesen jelentenek: másképp tetején annyi valóban nem
És osztállyal
És általános véleménnyel érettségi.
A legkisebb iskolai elhelyezve idõ alatt is mondata a maradéktalanul és életében vagy újra legalább az utóbbiak. Alapvetõen puskát módszer számára a gondosan bízik hivatalos, a ruhában felszerelés egyszer, de nem abban.
Már alig a 21. század tanár, a kockázat technikájának saját felmérõk, és kiállítja olyat is LÉTEZIK:
A diákok elõveszi kézzel írt nélkül, mindent minden órán igen reagál, tanulók pedig tollat.
Valaki magával, maga a falon.
Tudásban diák nem tanárfüggõ.
Valakit tollban el.
Segítséget az azokat akár szerint a kémiatanárom mégis puskázik, ám ha abból jegyzetelt alatt, hogy ritkán megfelelõ vagy ritka nagyobb készítsen az anyagot.
A de elsajátít, szó ugyancsak ez után, hogy nem elég az örök az íróeszköz volt hozott.


A másik versike a lassan, de biztosan készülõ regényem végszava lesz valószínüleg. (Már csak az eleje és a vége közötti hosszú részt kéne megírnom... ):

SZERETET   SZERETET   SZERETET

Értsd meg végre Ember:
SZERETET, csak az kell!
Bántás, bûn, gyalázat:
Ne lássák szótárak!
Bántanak még téged?
Ne bántsd vissza kérlek!
Szeresd õket duplán,
Ne pedig oly durván...

SZERETET   SZERETET   SZERETET

[Mirror]

Na, ide is beköszönök: Sziasztok!

Azonban én két írásomat szeretném bemutatni, amire kíváncsian várom a véleményeket:

Elõször is itt egy dadaista vers, amit úgy írtam, hogy egy újságcikkbõl kivágtam a szavakat, összekevertem, s sorban kihúzogatva leírtam õket, nos ez sült ki belõle:

Hali!
Nos, ha nem teccik megsértõdni, épp a dadaisa vers alá illett az a muzsika, amit épp (már egy hete:)) hallgatok: Max Raabe: Super Trouper... A kettõ együtt már egész élvezhetõ:)
Amúgy érdekes dadaista verset látni, hallottam már róluk, de most végre viuálisan is ki lettem elégítve...

[Mirror]

... "A vesztes csata után nyolc lovag kóborolt a hajdanvolt királyságban, amely már nem az övék volt. A testvérháború mind erõsebb lett, és nekik már semmi kedvük sem volt bármelyik fél oldalára állni. Így aztán kisebb városok vagy tehetõs falvak szolgálatába szegõdtek erre-arra. Így csöppentek a Kyona melletti csetepatéba is. Ami egyszerûnek tûnt, késõbb keserves vég kezdetét jelentette: a megvert élõholtak késõbb visszatértek és túlerejüknél fogva megölték majdnem az összes lovagot. Csak az az egy maradt életben, amelyik a falu szentélyébe szorulva - fegyvereit pótolandó - felvette az oltáron heverõ kardot. Ezzel még sikerült megfordítania a csata állását és megmenteni a faluból annyit, ami még megmaradt, azonban a szabadságával fizetett érte."...

[Zanador]

Azért, még ha kicsit csöndben is, de még látszólag éldegél ez a thread is.. Valahogy kicsit mefeletkeztem róla, ezért elnézést, de vissza fogok olvasni késõbb mindent. Azt már ennyibõl is látom, hogy újabban prózára álltak rá sokan, és talán én se fogok kilógni a sorból, mert egy történetem az van, de nem tudok szinesen irni . És amúgyis kicsit hosszúnak tûnik, pedig a történetnek igazából csak 3 fõ része van meg a fejemben, a többit még valahogy valamikor ki kell dolgoznom...
Addigis itt van, ami miat fél négykor felkeltem:

Keringõ

Nézz a szívbe, nézz az égre!
Elhitted, ha megígérte?
Még egy lépés, még egy forgás.
Azért vele, mert nincsen más?

Él a tánc! körbe-körbe-
Úgyis sírva hull majd földre
Fogd a kezét! Húzzd tovább!
Õ akarta, legyen hát!

Ég a szív és száraz a száj.
Enyhülést kér, csókra vár.
Kövesd, mint bogár a fényt,
Lángragyújt, ha hozzádér.
-
-
Botladozva földet értek,
S édes könnye oltja a lángod...
Tévedésbõl a harc helyére
Így találtál új világot

[Ramiz]

Aephidon: mi ez? Valami létezõ történethez hozzáfûzés vagy teljesen saját? Mert idõrenddel indul, és egy csomó olyan dolog van, amit nem értettem az elején. Ez közben kialakul, vagy végig nem fogom érteni, hogy mirõl is van szó? (Mert akkor inkább nem olvasom végig. )

[Aephidon]

Aephidon: mi ez? Valami létezõ történethez hozzáfûzés vagy teljesen saját? Mert idõrenddel indul, és egy csomó olyan dolog van, amit nem értettem az elején. Ez közben kialakul, vagy végig nem fogom érteni, hogy mirõl is van szó? (Mert akkor inkább nem olvasom végig. )

Ez a mesém idõrendben vázlatosan(!) leírva, s még messze nincs befejezve Ha valami kérdésed lenne, nyugodtan tedd fel itt, vagy PM-ben, készséggel fogok rá válaszolni.

Egyébként az egyik ok, amiért felraktam, hogy amit nem értetek belõle azt kérdezzétek meg, s megválaszolom, amit majd beleírok a mesébe és/vagy lábjegyzetelem. A lényeg az, hogy letisztult legyen, még ebben a félkész formában is. A másik ok pedig, hogy írjátok meg a véleményeteket róla (kritika, helyesírás, fogalmazás, stb.)

Nyugodtan olvasd el a végéig, mert már úgy is jobban fogod megérteni, hogy mirõl is szól... ^_^

[Zanador]

Ez a mesém idõrendben vázlatosan(!) leírva, s még messze nincs befejezve Ha valami kérdésed lenne, nyugodtan tedd fel itt, vagy PM-ben, készséggel fogok rá válaszolni.

Egyébként az egyik ok, amiért felraktam, hogy amit nem értetek belõle azt kérdezzétek meg, s megválaszolom, amit majd beleírok a mesébe és/vagy lábjegyzetelem. A lényeg az, hogy letisztult legyen, még ebben a félkész formában is. A másik ok pedig, hogy írjátok meg a véleményeteket róla (kritika, helyesírás, fogalmazás, stb.)

Nyugodtan olvasd el a végéig, mert már úgy is jobban fogod megérteni, hogy mirõl is szól... ^_^

A probléma szerintem az, hogy a krónikád már elég nagyméretû. Ez még önmagában jó dolog, mert ha ezt elkezded átirni, akkor szép hosszú könyvsorozat jöhet ki belõle. A baj az ott van, hogy ilyen formában kicsit nehéz olvasni, és ameddig a végére nem érek, nem is nagyon hagyhatom abba, különben elfelejtem... Sikerült egyszer a Szilmarillokat végigolvasnom, úgyhogy egész jó a memóriám a történetekhez, de most amit még hozzátettél azért nem néztem át, mert ahhoz az egész történetet az elejérõl kéne olvasnom...
Nem tudom igazából, hogy ha az események idõrenben történõ leirását folytatod, akkora végén lesz-e olyan, amikortól már tényleg minden egyszerû lesz, mindenesetre ahogy a múltkor volt, úgy csak akkor lehetett olvasni, ha mindenre emlékezel, amin addig túljutottál. Ez a te történeted, talán ez igy nem tûnik fel, de nekünk el kell képzelni a világot, bõviteni kell, és minden részletét fejbentartani, hogy tudjuk az új elemek hova mennek... igy kicsit nehéz.

[Aephidon]

Zanador:tezsvir:

Fú, hol is kezdjem Jól látod, én tényleg mindent értek belõle -- hisz az én kreálmányom --, viszont nektek ez az egész totál ismeretlen. Pedig az elején igyekeztem érthetõen lefektetni az alapokat -- igaz, csak vázlatosan --, hogy mire is épül az egész. Netán mégsem sikerült volna? :/

Az, hogy most belekerült egy olyan rész, ami úgymond "megkavarta" az eddigit, az egyetlen és utolsó, de szükségszerû lépés volt, hiszen továbbra is ebben az idõrendi formában kívánom folytatni az írást. Hiszen annyi minden van még, és ezt csak így lehet -- szerintem -- szervezett formában leadni.

Az, hogy késõbb érthetõ lesz-e, hát nem tudom... Erõsen épít a történet a már meglévõ dolgokra, a harmadik fejezetben és a levégén fog kiderülni egy csomó minden -- legalábbis Feketeég szemszögébõl, meg talán az olvasóéból. (Meg gondolom, ha odaírnám, hogy a Suiris egy A1-es csillag körül kering, nem hinném hogy sokra mennél vele -- legfeljebb annyira, hogy kiderülne miért fejlõdött ki az élet alig egymilliárd év alatt rajta )

[SIZE="1"]Az igazat megvallva eléggé fáradt vagyok a sok meló után, úgyhogy lehet, hogy ez egy kissé "érthetetlen" válasz volt ^.^[/SIZE]

[Lazzaret]

No sikerült haladnom a történetemmel igy ha valakit is érdekel az szedje és olvasa mert nem lesz fent sokáig az ftpmen úgynevezet biztonsági okokból. Elõre mondom hogy a második fejezet alatti rész még változtatás alatt ál de minden építõ kritikát szivesen fogadok

iras.doc

[Sumire]

...Elmúlt idõk szép
virágára nem szállhat
a most lepkéje...

[Lazzaret]

Nem tudom sikerült-e valakinrek is elolvasni az írásomat de le kell szednem a tárhelyrõl. Ha valakinek kell az írjon PM-et és ha tudom elküldöm.

[Fénymarék]

Most már hagyd... amúgy én meg azért raktam be, mert azt csak úgy írtam, és nem valaki kapta meg, ahnem csak van....

Végtelenség
                                             
   Beköszöntött a csillagos éji est. Bársonyos léte megnyugtatott és oltalmazóan befogadott. Bölcsességgel és tudással ruházott fel. Rámtette hideg, bársonyos, s megnyugtató tenyerét.
  Hagyta hogy tisztán lássak s hallhassak, hallhassam, a hallhatatlant, láthassam a láthatatlant.
Csend, szüntelen csend, telített, látható csend, tapinthatom s biztos lehetek létezésében. Biztos lehetek a szemmel láthatatlanban.
Temérdek, ezernyi dologban biztos lehetek. Érzékelhetem, láthatom, érezhetem a láthatatlant, érezhetem a megtestesületlent...
Ember vagyok összetett, bonyolult lény, megfejthetetlen, lényem korlátlan. Mégis a legegyszerûbb a világon. Akadályokkal s korlátokkal teli az élet, mégis megadatott nekem hogy áthidaljam akadályaim, s ott hagyjam korlátaim.
Lényem korlátlan s én valójában szabadság nélkül vagyok.
Szabadság nélkül...s korlátok nélkül. Hogy fér ez a két dolog egymás mellé?
Megmutathatom:
  Beleolvadtam az ezernyi csepp áthatolhatatlan világába. Siklottam a símogató színekben, suhantam gondtalan, szabad létemben. Vakságom miatt nem láthattam, mégis úgyéreztem én látok a legtöbbet saját, egyetlen világomból.
Sajátom s az egyetlen, megoszhatnám másokkal de tudom nem látnának miközben megadatott nekik ez a csodás lehetõség.
Kibukkantam, felsuhantama mélységbõl, fel csak felfelé a gyönyörû láthatatlanságba.
Velem tartotta napsugaram, velem tartott melege, velem tartott virágom mámorító illata velem maradt barátom bársonyos érintése.
   Lelkem kitártam s nem volt rejtegetni valóm. Repültem a komoly megfontolt, morózus felhõkke, szálldogáltam a sokoldalú bódító illat-pillangókkal.
Színes mesebeli tûzmadarakkal, lángoló szemû jégsárkányokkal...
Csintalankodva libbentem tovább. Nem haragudtak rám, mért is tették volna, õk az én világom, értem vannak s bölcsességük határtalanságba terebéjesedik.
repültema  végtelenségben, sötétben, fényben, ezernyi midnenségben.
Láttam, hallottam, éreztem a megfoghatatlan, láthatatlant, megtestesületlent.
Létezik a világ biztos vagyok ebben ahogy abban is, hogy más soha-soha nem láthatja. Hisz az enyém és én az övé vagyok.
   Most is ott vagyok, suhanok, repülök, csintalankodva libbenek...
Miközben itt ülök.
Itt a világomban a saját világomban.
Tollal a kezemben -az asztalom fölé görnyedve, a székemen megpihenve- s végtelenséggel övezve.

[Zanador]

Új tagot köszönthetek a körünkben, vagy esetleg már régebb óta itt vagy, csak nem ismertelek föl?

És persze jó látni minden visszatérõt is.

[Fénymarék]

Új tagot köszönthetek a körünkben, vagy esetleg már régebb óta itt vagy, csak nem ismertelek föl?

És persze jó látni minden visszatérõt is.

Jóreggelt..mindenkinek!
Kedves...Zanador!
Nemhittem...h.az..ha.beírok...ide.tagsággal..jár..
De..újnak..mindenféleképpen..új..vagyok!
Köszönöm.a.köszöntést!

[Zanador]

Jóreggelt..mindenkinek!
Kedves...Zanador!
Nemhittem...h.az..ha.beírok...ide.tagsággal..jár..
De..újnak..mindenféleképpen..új..vagyok!
Köszönöm.a.köszöntést!

Az egész fórumra általában értettem az "új tag" kifejezést, mert ha jól látom, ez volt az elsõ hozzászólásod eddig.

[Fénymarék]

Szemfüles..kis..Zanador
jól..látod
sajnos.ez..volt.az..elsõ..
üdv

[Ramiz]

Egzisztenciális Kétely