Írások

[HVp213]

Elég sok speed lehetett a srácban... nekem 7 másodperc csak ahhoz kellett, hogy a címet elolvassam.

azt mondta h a haiku megiráshoz kellett 7...

a cimhez +10

[Pirula]

A haikuknak van címe?

Láttam rá már példát.

[Bruce]

Bruce: ez egy josszabb mû részlete? Vagy legalábbis a dalnok egy olyan szereplõ, akirõl többet is írtál már?

Hát... megvan a története mind a háborúnak, mind a dalnoknak, de csak fejben, és kicsit összefüggéstelenül mint a Szilmarilok: innen egy részlet, onnan egy töredék.
De lejegyezve még nincsenek. Hangsúly a "még"-en:)

[Bruce]

Ratatatata
bumm bumm bang bang ratata
durr durr ratata.

Ez eszembe juttatott egy régi rigmust: "Kúszó', tata? Mászó', tata? Ratatata!"

Bruce: ez egy josszabb mû részlete? Vagy legalábbis a dalnok egy olyan szereplõ, akirõl többet is írtál már?

Hát... megvan a története mind a háborúnak, mind a dalnoknak, de csak fejben, és kicsit összefüggéstelenül mint a Szilmarilok: innen egy részlet, onnan egy töredék.
De lejegyezve még nincsenek. Hangsúly a "még"-en:)

[Mirror]

Ratatatata
bumm bumm bang bang ratata
durr durr ratata.

plágium!!! az elõbb én is ezt csináltam! Beülsz a BF Desert Combatban az allied lövegbe, majd meglátod a feléd rohanó katonát:
3-as gomb: géppuskával Ratatatata
2-es gomb: szétlövöd a hídon guruló tankot bumm bumm bang bang
majd egy mozdulattal észreveszed a feléd száguldó repülõt: ratata
ez után látod az induló rakéták füstjét úgyhogy kiugrassz (durr durr)
és még kézifegyverrel nyomsz egy dühös sorozatot a harcjármûvedet égõ ronccsá változtató Mig után: "ratata"

[kisvirag]

sós könnyeimnek
 hûvös cseppjei tûzként
 égetik  arcom



szikra pattan tört üvegen.
égetõ tûz mardos szöveten...

egy szó egy csepp, ennyi a világ.
hamuszürke romokon sír egy virág.

[COLOR="Gray"]itt volt valami, de már nem akarom, hogy itt legyen[/COLOR]

[Bruce]

Politika

Arnon bajban volt. A teremben ülõk egymást túlharsogva próbálták meggyõzni igazukról, de Arnon tudta, hogy bármelyikre hallgat is, csak bajt hozhat, úgy magára, mint a birodalomra. Legszívesebben kizavarta volna õket egytõl egyig, de nem tehette. A korona kötelességekkel is járt, ezt már nagyon régen megtanulta, de most alig figyelt az eseményekre. Lassan felemelte fejét. A teremben, ahol régen még egyetértés és béke honolt, és ha néha akadt is ellentét, nyugodtan, urakhoz – lovagokhoz -  méltóan el tudták intézni, most a káosz volt az úr. Amióta a háború tart, egyre nagyobbá vált a fejetlenség – és az egykor vitéz nemesek most éhes koldus módjára kaptak minden egyes arany, minden talpalatnyi föld után – a minél nagyobb hatalom után. Érthetõ volt persze, hisz kellett a pénz a hadsereghez, és akinek nem volt serege, kíméletlenül elvérzett a démoni horda ellen vívott harcokban.
-   Nem értem, miért kéne neked segítség, Gurda! Az északi vidékek még messze vannak a háborútól!
-   Te voltál nagyra a legyõzhetetlen seregeddel! Másnak is kell védelem!
-   Uram, a birodalom sorsa a nyugati végek helytállásán múlik! Ne hagyd megtéveszteni magad!
,,Hiába minden... nekik már végük... tudod mit kell tenned. Hagyd õket! Paraziták mind. Nem érdemlik meg a támogatást, csak nagyobb bajt okoznak a segítségeddel mint hasznot..."
Arnon fáradtan pillantott körbe a teremben. Így van... Vannak dolgok amik fontosabbak. De õk ezt még nem tudják. Majd idõvel õk is rájönnek. Lassan felállt a trónszékrõl, s megpróbálta a forrongó nemeseket csendre inteni.
-   Uraim, azt hiszem itt az ideje, hogy kissé lecsillapodjanak. Hisz hiábavaló minden vita. Fölösleges egymás torkának ugranotok amiatt, amit egyikõtök sem kaphat meg!
A teremben elõször döbbent csend lett úrrá, majd egyszerre megtelt ,,miért"-ekkel, és ,,ezt nem teheti meg"-ekkel, sõt nem egy torok árulást kiáltott, mikor kivágódott a trónterem hatalmas ajtaja, és egy, a végletekig kimerült futár jött be rajta. Teste több sebbõl vérzett, és a szemén látszott hogy már napok óta nem aludt.
-   Freien... elesett... A birodalma... a... démonoké... Körbe... vagyunk... véve...! Mindent tudtak... mindent... a hadállásokat, terveket... valaki... valaki segít nekik...
Aki csak hallotta, rögtön megértette, mit jelentettek ezek a szavak. Már csak õk maradtak szinte a kontinens északi felén. De miért, istenek, miért?
,,Hahh... most már a 'nagy' nemesek is tudják... hát nem ironikus... Csak ti maradtatok. Ugye tudod jól, hogy esélyetek sincs a horda ellen?"
-   Igen... tudom...
Minden szem a királyra szegezõdött, de õ nem tûnt meglepettnek, csupán egy furcsa, keserû mosollyal felelt:
-   Köszönjük fáradozásod, de hiábavaló volt. Már tudtam róla. Engem már tájékoztattak.
Ebben a pillanatban egy nemes kiugrott a többiek közül.
-   Elárult minket! A démonokkal van! – ordította, miközben kivont karddal a trón felé rohant.
Valaki utánakapott hogy megállítsa, de már késõ volt. Úgy tûnt, Arnon uralkodásának vége, ám a kard nem érte el célját. Lángoló szemek villantak a trón mögött, s mielõtt a támadó lesújthatott volna egy félelmetes alak bontakozott a homályból. Egy pillanat alatt a király elõtt termett, s a nemes kardja felemelt karján csattant. Az idegen leeresztette kezét, s széttárta köpenyét – vagyis azt, amit eddig köpenynek láttak, ám valójában az idegen szárnyai voltak.
-   Vesztettetek. A birodalomnak annyi. Nem tehettek semmit!
Pillanatok alatt a többi lord kezében is kard volt, és szinte egyszerre rontottak rá a démonra, és a királyra. Azonban a démon túl erõs ellenfélnek bizonyult, s bár tucatjával kapta a találatokat, szárnya jótékony védelmében akár végig sétálhatott volna köztük, s így sem esett volna baja. Azonban nem hátrált, nem menekült, csak hárította a csapásokat, egyiket a másik után.
-   Velem ne törõdj! Ami kellett, már nálad van!
A démon egy hirtelen mozdulattal felkapta egy ellenfelét, s a tömegbe dobta. Az így nyert pár másodpercben megfogta a király vállát, és mire a nemesek feltápászkodtak már az egyik ablak felé repültek. A démon halványan elmosolyodott
,,Soha nem hagynálak el. Ezek között fõleg nem... hisz az öcsém vagy."

[Mirror]

Arnon bajban volt. ...A démon halványan elmosolyodott
,,Soha nem hagynálak el. Ezek között fõleg nem... hisz az öcsém vagy."

király!!! ha vége lesz ennek az istencsapásának, akkor fogom, és az egészet végigolvasom! Tök jól írsz! A stílus lendületes és nem dagályos, élvezet mindkét rész, amit találtam ezen az oldalon...

vagyis bocs, Te nem írsz, hanem mesélsz, ami nagy különbség - amit én mûvelek (mit egyszerû hétköznapi gyökér) az írás (-nak nevezhetõ kábé, de lehet, hogy csak klimpírozás), viszont történetet szülni, és rabul ejteni az olvasót az már a varázzsal határos mágia birodalmába tartozik... bácsi, tessék még mesélniiiii!!!!!

[Mirror]

A hajnali szellõ lassan lökdöste a völgy felé. Poroszkált is, de nem mindig volt biztos benne, hogy nyeregben lesz-e a következõ pillanatban. A Hajnal szép tud lenni, de némileg kissebb mértékben... Az út két oldalán terjengõzõ mocsár édeskés illata tovább tompította tudatát. Ahogy haladt elõre, annál inkább vágyakozott rendes levegõ után. Egyszerre megtörtént, amire tudatának egy rejtett szegletében vágyott - visszazuhanni idõben.

A mocsár és az út változatlan, de az idõ közepesen pocsék: szakadozó esõ, mérges felhõk. A mögötte lévõt különösképpen sem szívlelte - így a közelgõ feketeséget vállain hordozó szél gondjaira bízta magát. Mintha jókorát rúgtak volna bele hátulról, úgy süvített ki a katlanból a szemben lévõ domboldalra. Ellenõrizte még egyszer, nincs szárnya. Minden esetre, ilyesmi érzés lehet. A szakadó víz mindent beborított be bízott a Vasban, ez úttal se hagyhatja cserben, ezt még ki kell bírnia.

Közepes pofon térítette magához, megilletõdve nézett a saját tenyerére... hoppá, közeleg a kereszt-úthoz. A háta mögött elbúcsúzott a már oly ismerõs tájkép és a zordon magas hegység. A csalóka szél lassult alatta. Itt a döntés: elfuthat, vagy kemény lesz ismét és szembe néz az idõvel. Persze ismét ezt választotta.

Felszállópálya mi?! A térkép maradványainak tanulmányozáskor egy egyenes    vonalnak tûnt az egész. Gilisztaperspektívából már talált rajta némi kanyart és hepe-hupát is. A közelgõ vihar és a szakadó esõ azonban kíméletlenül tolta maga elõtt, így elsõre csak úgy megszokásból állt meg félszáz kilóméternél, hogy igyon egy kis vizet és rögzítse a helyzetét. Ironikus dolognak tûnik vizet inni, ha az ég összes vize a nyakába szakad anélkül is.

Megtalálta a múltbeli bódét, de most kevésbé sietett, most van majd egy órányi elõnye. Megreggelizett, integetett a helyieknek, majd tovább ment. A könyörtelen Nap egyre feljebb araszolt az égen, és barátságtalan légáramlatokat gerjesztett. Elég nehéznek tûnt felfogni, hogy három hét után ma van elsõ alkalommal déli szél. Eddig mindig az észak-nyugati szél kínozta, erre most ez a száraz kéz püfölgeti a mellkasát.
A szél mind erõsebb, õ egyre gyengébb, hol van a régvolt elõretörés az esõfüggönyön keresztül?!

Hó szikrázott körülötte, elmebeteg minden élõ, aki kimegy ebbe a fagyba. Miért is ne?! Annak is meg van a maga varázsa, ha nincs vesztenivalód. Érdekes út amin megy, csupán odafelé vezetnek nyomok, visszafelé nem. Ott  csupán a jég kukucskál ki az útra fújt hó alól. A szél mind inkább az arcába kavar valami kis hódarát. Meg se kottyan. Már közelít a faluhoz, mikor egyszerre elemi erõvel találja szembe magát - hópamacsokat vág hozzá a mind erõsebb szél, már egyre kevésbé képes elõre haladni. Nincs pánik, visszakapcsol mindent, amit lehet. Harmadjára engedelmeskedett is a ráfagyott jégtõl elnehezült váltó.

Elérte a falut. Kis bohó! Látott egy vonatot, azt hitte, menekülhet. Nem a folyó felé visz ez a vonal, mehet tovább. Minél elõbb el akarta hagyni a fõutat, de csak rajta maradt. Egyszerre sejtette, hogy valahol le kellett volna fordulnia. Megáll egy falusi standja elõtt. A fékek sikítva engedelmeskednek, a gumik jóízût pluttyantak az út melletti sárban. Méteres pára csapott ki a száján, amikor órák óta elõször megszólalt a helyes irány iránt érdeklõdve. Az õslakos elég gyorsan útba igazította...

Ezúttal könnyedén jött át a falun.  Már csak húsz kilóméter és eléri a folyót! Kezdõdhet a szokásos mérföld-kõ számolgatás visszafelé. Onnantól gyaloggalopp! Ringlót termõ fák szegélyezik az útját, és a forró szél is enyhül a fák hûsében. A vízkészlet erõsen fogyóban. Lassan kibontakozik az utolsó két domb körvonala. Ezek se lettek kisebbek.

Felkapaszkodik rajtuk, a megfakult aszfalton áttetszõ hártyát mutat a lecsorgó víz. Lassan száz kilómétere száguldott folyamatosan, de az utolsó megálló - valami német falu - óta szemlátomást lelassult. Folyik az orra, is, vizet fúj a száján, olykor hörög is.

Szépen lassan felgyalogol a dombra, ezúttal varázslatos tájkép tárul elé: a kezében apadó ringló-készlet helyett erre irányítja tekintetét. Atomerõmûvet eddig nem sokat látott. Ma nem álcázza zord esõfüggöny... Még van bõ fél órája. Lezúdulva vizet is talál - mohón lefetyelem a vizet.

Valami õrület vesz erõt rajta, térkép nélkül csapja balja a kormányt, mit szagot fogó kopó törtet keresztül a városon, sose látta elõtte, most se sokat lát elmosódott csíkoknál. Meglátja a folyót, az visszatükrözi az ég szürkéjét.

Úr Isten!!!! A folyó eddig nem látott magasságokban volt. Három hete még alig volt benne valami, most pedig nem látja a mólót se. Heveny szívdobogását a tûzõ délelõtti Nap csak fokozza, ahogy vágtat a tavalyi hely felé. Nem lehet, hogy csapdába essen! Végre haza akar jutni!!!

Meglátja a kompot, még egy gyors vágta le az Útról, legurul a töltésrõl, és megáll a komp mellett.

Szerencsére ott volt, bár jóval magasabban. Ezúttal kevésbé centizte ki: most negyed órája maradt....

[Lazzaret]

Végre tuljutottam ezen is:whoah: Már alig vártam hogy túl legyek ezen a beszélgetésen. De mivel egy kicsit igy hosszú nem akarom betenni a forumra mert nem biztos hogy elférne egy postban. Feltölteni ftpre meg utána belinkelni nem tartozik a tudásom közé Igy ha valakit érdekel az írásom fojtatása az jelezze és eljuttatom hozzá az eddigi kész részt. Persze utána várom majd a visszajelzést. De hozzá teszem ez még csak az elsõ fele az elsõ fejezetnek.

[Ramiz]

Végre tuljutottam ezen is:whoah: Már alig vártam hogy túl legyek ezen a beszélgetésen. De mivel egy kicsit igy hosszú nem akarom betenni a forumra mert nem biztos hogy elférne egy postban. Feltölteni ftpre meg utána belinkelni nem tartozik a tudásom közé Igy ha valakit érdekel az írásom folytatása az jelezze és eljuttatom hozzá az eddigi kész részt. Persze utána várom majd a visszajelzést. De hozzá teszem ez még csak az elsõ fele az elsõ fejezetnek.

uw.hu-n könnyû és egyszerû fiókot nyitni, érdemes. Aztán belinkelheted. Ez így egyszerû. html-es kezelõfelület is van ("WebFtp"), minden teljesen egyértelmû. Aztán a végén iderakod a linket, pl: lazzaret.uw.hu/iras.doc.

Amúgy jók a próza írások, de így, töredékesen igazából nem tudok eléggé belemélyedni, úgyhogy inkább megvárom, amíg kész lesz, és akkor írok véleményeket.

[Lazzaret]

Hát ezt az uw-t megprobálom. Akkor majd jelzem ha kész vagyok az egésszel.

[Lazzaret]

Oh meg is van és müxik

na itt a link ha valakit érdekli amivel eddig kész vagyok:

http://lazzaret.uw.hu/iras.doc

[Bruce]

vagyis bocs, Te nem írsz, hanem mesélsz, ami nagy különbség - amit én mûvelek (mit egyszerû hétköznapi gyökér) az írás (-nak nevezhetõ kábé, de lehet, hogy csak klimpírozás), viszont történetet szülni, és rabul ejteni az olvasót az már a varázzsal határos mágia birodalmába tartozik... bácsi, tessék még mesélniiiii!!!!!

Ne tessék ilyet írni, mert még elbízom magam, elpirulok, és amellett még el is bízom magam

De azért itt egy újabb töredék...

------------------------------------------------------
Szerelem

Az ösvény lassan eltûnt a férfi lába alól, de õ már tudta, merre kell mennie. Annál a fánál jobbra, és igen, ott az a szikla amit megkerülve folytathatja útját... Jól ismert utat járt újra végig, és hamarosan kiért egy kis tisztásra. Se a csillagok, se a hold fénye nem volt képes áthatolni a sûrû felhõkön, de a tisztás mégis szinte fényárban úszott: szentjánosbogarak tucatjai járták éjféli táncukat. A férfi odasétált egy különösen nagy fához, és letelepedett a gyökerei közé, melyek mint puha ágy fogadták. Lehunyta szemét, és várt.

Gyönyörû lány táncolt a mezõn, a hold fénye sejtetni engedte csodás alakját a selyemruha mögött. A férfi csendben figyelte. Nem tudta elhinni, hogy meg kell tennie... Hiszen ez a lány olyan törékeny, olyan... szép. Nem tudta elhinni, hogy közéjük tartozhat. Lassan leengedte íját, és ledobta a földre.
-   Ki van ott?
A férfi ekkor már tudta, hogy sorsa megpecsételõdött. Odahaza majd azt mondja, elvégezte a feladatát... de ezt a lányt megvédi, akár az élete árán is.Lassan elõlépett a fák rejtekébõl.
-   Csak... csak én...
-   Ki vagy te? Vagy szólítsalak Csakénnek?
-   Én... nem... vagyis... Nekem már nincs nevem.
-   Értem. És miért vagy itt?
-   Hogy megöljelek...
A lány kacagása valami olyasmit ébresztett a férfi szívében, amit már idõtlen idõk óta nem érzett... és azt hitte nem is fog többé. Lassan átölelte a lányt. Tudták mindketten, hogy valami megváltozott... És hogy az a nyílvesszõ, amit egy gyönyörû élet kioltására szántak soha nem fogja beteljesíteni végzetét.


Hirtelen mennydörgés riasztotta fel emlékeibõl. A bogarak lassan eltûntek, biztos fedezékbe húzódtak a vihar elõl, és a tisztásra sötétség borult. Pár pillanat múlva kövér cseppekben kezdett hullani az esõ. A fa gyökerei közt egy darabig védve volt a víztõl, hát behunyta szemét, és miközben hallgatta a cseppek kopogását az erdõ fáinak levelein, újra belemerült az emlékek tengerébe...

Akkor már hónapok óta találkozgattak titokban... Lassan megismerte a lányt, és õ is a férfit. Tudták, hogy nem választhatja szét õket semmi, és – a háború borzalmai ellenére – boldogok voltak. Halk, õszi esõ hullott a tájra, és õk egy nagy fa gyökerei közé húzódtak. Nem volt nagy a hely, de õk nem bánták. Nem tudták, meddig lehettek a Menedékben – egy ideje már csak így hívták – mikor hangokat hallottak. Három férfi közeledett feléjük.
-   Biztos, hogy erre jöttek?
-   Az esõ elnyomta a legtöbb nyomot, de hidd el, itt lesznek valahol.
-   Ha igaz amit mondasz, lehet hogy nagyobb bajban vagyunk mint gondolnád.
-   Mi megbíztunk benne, és erre õ...
-   Én mindig is mondtam, hogy nem bízhatunk benne! Egy közülük.
-   Elég legyen! Õ a bátyám! Soha nem árulna el se engem, se a királyságot.
-   De...
-   Biztos, hogy tud rá magyarázattal szolgálni.
A lány tudta, hogy esélyük sincs a menekülésre. Talán még bízhattak volna a Menedék óvó sötétjében, de ekkor a férfi felállt mellõle, miközben halkan suttogott a lánynak:
-   Vége. Nem rejtõzhetünk örökké. De azt nem hagyom, hogy bárki bántson téged!
Majd lassan elindult a kis csapat felé.

Kinyitotta a szemét. Az esõ még nem akart elállni, de a férfi nem bánta. Lassan már itt kéne lennie... Belenyúlt a táskájába, és elõhúzott egy repedezett pergament. A seregek már készen állnak, de jó lenne tudni, merre halad a démonok utánpótlása... Csak remélni merte, hogy nem jöttek rá... Sosem bocsátotta volna meg magának, ha valami baja esett volna. Reccsenést hallott, közeledõ léptek zaját. Akárki jött, a Menedék felé tartott.

-   Egyedül vagy?
-   Miért érdekel?
-   Mert az öcséd vagyok. És aggódok érted.
-   Nem kell. Aggódj inkább a birodalmadért.
-   Tudni akarjuk, hogy nem árultad el a Három Birodalmat!
Nagydarab, izmos fickó volt a közbeszóló, kardját már harcra készen tartotta.
-   Nem vagyok áruló. Különben már rég végetek lenne.
-   Akkor miért véded azt a démont?
A férfi hátranézett. A lány is elõbújt a fák nyújtotta rejtekbõl, s most ott állt mögötte.
-   Mert velünk van. Mit gondolsz, honnan tudom már hetek óta, hogy hol vannak a démonok legfontosabb csapatai? Honnan tudom az útvonalakat? A stratégiájukat? Mindent õ mondott el nekem!
-   Elárultál minket, démon! Most véged!
Egyedül Arnon nem mozdult. Bízott bátyjában, de tudta: a másik két birodalom királya soha nem bízott benne, és most megtalálták az okot, amiért megölhetik... Megcsóválta a fejét, és elindult vissza a lovaik felé. A két uralkodó halálát már nem látta...

Az esõ lassan elállt, már csak a fák leveleirõl hulló cseppek zavarták meg néha a hajnal csendjét. A férfi lassan kinyitotta a szemét. A lány még mindig ott aludt mellette, csendben, nyugodtan. Boldogok voltak. Hosszú út áll elõttük... Régóta tervezték már, és most, hogy a Három Birodalom elbukott, halaszthatatlanná vált, hogy végrehajtsák õrült akciójukat. A lány kinyitotta szemét, és felnézett a férfira. Pillantásuk egy végtelen pillanatig összekapcsolódott, szemükben mosoly játszott. Nehéz idõk jönnek... de most... most boldogok voltak.

[Aephidon]

Amúgy jók a próza írások, de így, töredékesen igazából nem tudok eléggé belemélyedni, úgyhogy inkább megvárom, amíg kész lesz, és akkor írok véleményeket.

Szerintem meg pont a véleményetekre kíváncsi, hogy a jelenlegi állapotában milyen az iromány, azaz egy kis építô jellegû kritikát vár Lazzaret -- ha jól sejtem. Merthát ki tudja, mikorra sikerül befejeznie...

[Lazzaret]

Szerintem meg pont a véleményetekre kíváncsi, hogy a jelenlegi állapotában milyen az iromány, azaz egy kis építô jellegû kritikát vár Lazzaret -- ha jól sejtem. Merthát ki tudja, mikorra sikerül befejeznie...

Igen pontosan ez lenne a lényege. Itthon hiába mutatnám meg bárkinek ha el is olvasná annyit mond nem rossz. Nekem ennél egy kicsit bövebb vélemény kéne. Mivel nem sokat tudok mostanában foglalkozni a történetemmel és nem sokat tudok rajta gondolkodni, így nem is nagyon veszem észre a kissebb nagyobb hibákat. Így hát ez olyan segitség kérés féle.

[Ramiz]

Igen pontosan ez lenne a lényege. Itthon hiába mutatnám meg bárkinek ha el is olvasná annyit mond nem rossz. Nekem ennél egy kicsit bövebb vélemény kéne. Mivel nem sokat tudok mostanában foglalkozni a történetemmel és nem sokat tudok rajta gondolkodni, így nem is nagyon veszem észre a kissebb nagyobb hibákat. Így hát ez olyan segitség kérés féle.

Na jó, ha már így kéred, akkor pár dolgot mondok, ami szerintem jobbítható-javítható.

épp-eszû ==> épeszû
Az egyik dolog, ami különleges volt benne azok a fekete szárnyak voltak, amik a hátából álltak ki. ==> "az egyik dolog" és a "volt" egyes számban van, a "szárnyak" pedig többesben. Ez nagyon zavaró.

De olybá tûnt mintha két régi ismerõs találkozott volna. ==> "... tûnt, mintha..." Lehet, hogy sokakat nem zavarnak a vesszõhibák, de engem valamiért nagyon.

Látta a tekintetükbe, régóta ismerik egymást. ==> "tekintetükben". Én "hogy"-ot használnék, vagy vesszõ helyett kettõspontot.

Talán gyermekként már találkoztak volna? Tudja, erre nem fog választ kapni bárhogy is szeretné. Félelemmel a szívében várta mi fog történni a két férfi között. ==> "... kapni[/B],[/B] bárhogy..." Illetve a "tudja" jelen idõben van, a "várta" már múltban. Zavaró. Máshol is elõfordult. Emiatt kell sokszor átolvasni.

Hiába voltak nagyon jó kardforgatók egyikük sem talált gyenge pontot a másikon. ==> "kardforgatók, egyikük..."

Az egész egy arénához volt hasonlatos, ahol a nézõk a gladiátoroknak szurkoltak. Egyre lelkesebben és hangosabban üvöltöttek, így biztatva a harcosokat a még több vérontásra. A harcosok hálájuk jeléül hosszú és véres párviadallal kápráztatták el a közönséget.
Szerintem mindenki tudja, milyen volt a gladiátorharc az arénában. Inkább a viharra hegyezd ki a jelenetet, úgyis amiatt jött elõ az aréna: "... a vihar egyre hangosabban üvöltött, így biztatva a küzdõ feleket a vérontásra. A két férfi hosszú párviadala mintha csak az élettelenül tomboló közönség elkápráztatásáért lett volna..." vagy ilyesmi talán.

Nem hallotta mi az, de érezte a belõle jövõ rosszindulatot. ==> "... hallotta, mi..."

Érezte itt a vég, amit nem tudd elkerülni. ==> "Érezte, itt...", "tudd" ==> "tud". (Ezt te is észrevetted volna, ha újraolvasod. )

- Ezt soha nem teheted meg vele, amíg én élek Angyal. ==> "... élek, Angyal". (Egyébként biztos, hogy jó ötlet nem nevet adni az "Angyalnak"? Szvsz elég profánul hangzik.)

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. – suttogta a fülébe a férfi miközben zuhantak. – Vigyázok rád kedvesem. ==> A "baj" után nem kell pont a magyar nyelvtan szerint elvileg (csak a felkiáltó- és a kérdõjelet kell kitenni, ha utána gondolatjel van és folytatódó mondat). ==> "férfi, miközben". ==> "... rád, kedvesem."

Midori rémülten tért magához ágyában. A dermesztõ rémület csak lassan kúszott le a szívérõl. Még mindig úgy érezte, hogy zuhan a semmibe. Megint ugyan az a rémálom, ami már lassan egy hónapja kínozza õt álmában. Fogalma sincs, miért álmodik állandóan a toronyházról és a két férfi harcáról. ==> Megint keveredik a múlt és a jelenidõ használata. "ugyanaz" egy szó.

Lassan ahogy kezdet magához térni, látta hogy már lassan reggel van. A nap elsõ sugarai már bevilágítottak az ablakon. Midori úgy érezte, mintha a reggeli napfény sugarai, ahogy a testéhez érnek elûzné a félelmet és a rémületet a szívérõl. ==> "lassan" után vesszõ. "kezdett" két 't'. (Ezt te is észrevetted volna, ha újraolvasod.) "látta" után vesszõ. "érnek" után vesszõ. "sugarai" többes számban van, de "elûzné" már egyes számban...

Tanács: használd a Word helyesírás-javítóját. Igen, elég vacak, de pár hibát azért megtalál. És forgass minél többet helyesírás-gyûjteményeket. Lehet azt mondani, hogy nem a külcsín számít, de az igazság az, hogy sok ember lerakja az olyan könyveket, amikben helyesírási hibák vannak.

[Lazzaret]

Arigatou Sensei. Igen pontosan errõlvan szó. Ílyen hibák nem tüntek fel nekem. Sajna nem tudom sokszor átolvasni és javitani az egészet. Ilyenkor leírom ami az eszembe jut nem figyelve ezekre a nagyon nagy hibákra. Köszönöm a segitséget.

[Mirror]

Ne tessék ilyet írni, mert még elbízom magam, elpirulok, és amellett még el is bízom magam

De azért itt egy újabb töredék...

Hm... miért nem vettem én ezt észre már korábban? Erre a félévre megspóroltam volna a könyvvásárlást (ha már az ösztöndíjat is megspórolták...:/)... bár, jobb halmozni az élvezeteket:))

De akkor is tisztelem, amit itt mûveltek. Leírni egy sztorit bárkinek összejön (nekem is, mindig "hozott anyagból dolgozok" ennek bája mondjuk az, hogy át kell hozzá élni mindent, amit késõbb leírok:)), de kitalálni egy világot, bele szereplõket, tájat, történetet, majd elmondani és leírni mindezt úgy, hogy ne legyen unalmas és terjengõs... na, ez a tehetség (tudomány akkor volna, ha tanulható volna, de ezt szerencsére nem lehet tanulni:))
- hajrá mindenki!!

[Ramiz]

(tudomány akkor volna, ha tanulható volna, de ezt szerencsére nem lehet tanulni:))

Hát, azért ezt vitatnám.

[Lazzaret]

(tudomány akkor volna, ha tanulható volna, de ezt szerencsére nem lehet tanulni:))

Pedig én most pont ezt teszem. Tanulom hogyan is kell ezt tökéletesen csinálni. Ezért osztom meg az írásom másokkal hogy megirrják véleményüket. Pl hibákat az írásban olyanra gondolok amit az elözõ postokban magyarázot el nekem Ramiz-sensei . Vagy hogy ne keverjük múltat a jelenidõvel. Hiába nem csak a tehetség számit( én pl teljesen tehetségtelennek tartom magam ). Azért a szabályokat is be kell tartani valamilyen szinten:rolleyes:

[Aephidon]

Én azt szoktam csinálni, hogyha valamennyit elhaladok a mesémmel, akkor átolvastatom a cégnél dolgozó korrektorral, aki majd szabad idejében leellenõrzi, bejelöli a hibákat, s mindezért cserébe kap egy tábla csokit. Én is pontosan azért teszem ide az irományomat (link egy rakat posttal feljebb), hogy véleményezzék mások az eddig elkészült elemeket, tartalmat, összefüggéseket, stb. A cégnél is így átolvasatom a mûvészeti vezetõvel, aki jó értelemben véve beleköt ebbe-abba, de azért jobb ha többen is látják/olvassák.

Az írás szerintem egy pont olyan dolog, hogy kell hozzá némi tehetség, fantázia, de tanulni is kell, hogyan használd ki az elõbbi kettõt.

[Lazzaret]

Ramiz-sensei útmutatásának és néhány egyéb környezeti hozzászólónak engedve átnéztem az egészet (*megkönnyebülten kifujja a levegöt, mikor ezeket a sorokat írja*). A vesszõ hibák nagyészt jaitva. A múlt és jelenidõ keverése javitva. Itt-ott átírva az olvashatóság kedvéért. És ftp-re feltöltve:muhahah:

Most már csak valahonnan egy-két kép kellene nekem japán középiskolákról, hogy könnyebben képet tudjak alkotni a belsejükrõl és a külsejükrõl egyaránt.

[Bruce]

Pihenés gyanánt ezt is bepötyögtem
Meg adtam nekik címeket is.

-------------------------------------
Háború

Arnon kinyitotta a szemét. Hideg volt, és ezen a szél, mely keresztül-süvített a barlangon csak rontott. A tábortûzbõl már csak valami pislákoló parázs maradt. Nem éppen királyhoz méltó... Viszont még mindig a leg-biztonságosabb hely volt, és Arnon ezt nagyon jól tudta. Valahonnan farkasüvöltést hozott a szél – lassan már éjközép is elmúlt, és a bátyja még sehol. Megpróbált felállni, ám ekkor valami éles fájdalom hasított a vállába, s lassan eszébe jutott minden, ami a palotában történt.

-   Ne hagyjátok elszökni!
-   Odadobott minket a démonoknak! Kapjátok el az árulót!
Egy erõs kéz felkapja... Mintha... repülni. Lent kardcsörgés, tülekedés zaja... Majd nyílvesszõk sivítása... és a fájdalom, ami belemar, és többé nem ereszti.

Igen, már emlékezett. Még a nyílvesszõ is ott volt a barlang padlóján. Szinte el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett a nemesekkel... és a hajdan dicsõ birodalmakkal. A Három Birodalom... Az ismert világ egé-sze ehhez a három mostanra feldúlt és kiégett királysághoz tartozott egy-kor. Egész addig, amíg fel nem bukkantak a démonok... Nyugatról érkez-tek, a Hargath hegységen túlról, és elsöpörtek mindent, ami az útjukban állt. Arnon köpött egyet. Ez az egyetlen esélyük! A sivatag...! Kelet nagy sivatagja, ahonnan még nem tért vissza karaván...
-   Ne add fel. Remény mindig van.
Magas, szárnyas alak takarta el a bejáratot.
-   Hamarosan indulhatunk. De most enned kell. Szükséged van az erõdre.
-   A birodalom szívében vagyunk. Körülöttünk démonok. Hogy gondolod, hogy átvághatunk köztük? De ha még el is érjük a siva-tagot, gondoltál már arra, hogy hogyan éljük túl a perzselõ homo-kot?
-   A sivatagig könnyedén elérünk. Onnantól oázistól oázisig hala-dunk. A Karavánok útján. És ahol az útnak vége... Nos remélem Fiena tudni fogja hogyan tovább.
-   Fiena... Szóval õ is jön?
-   Õ az egyetlen, aki kiismeri magát a démonok hadállásai között.
-   Szóval...  ahhoz hogy velünk jön... nincs semmi köze annak, amit iránta érzel?
Arnon szemében pajkos fény csillant. Tudta jól, mi van a bátyja, és a démonlány között, és amilyen kétkedve fogadta valamikor rég a lányt, mára megtanult benne bízni.
-   Nincs... Ha rajtam múlt volna, akkor itt marad. Biztonságban.
-   De ugye akkor soha nem juttok át a sivatagon!
Egyszerre fordultak a barlang bejárata felé. Gyönyörû lány állt a hold-fényben, rengeteg különbözõ fûvel megrakottan. Arnon nem egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy bátyja beleszeretett. Keserûen elmosolyo-dott... az õ felesége már egy jobb világon van... fiai pedig a végeket védték. Csak remélni merte, hogy valaha viszontláthatja õket. Lassan visszabotorkált a parázshoz, hogy valami életet leheljen bele – s pár perc múlva már egy kis üstnyi forró vízben készült a gyógyító fõzet.
-   Holnapra elég erõs lesz, hogy elindulhassunk.
Fiena befejezte Arnon sebének kötözését, ám mikor felpillantott, sze-relme, a névtelen démon arcán félelmet látott tükrözõdni – talán elõször, mióta csak ismerik egymást...

Farkasüvöltés, mely félbeszakad... Villámok az éjszakában... villámok, pusztítók, hangtalanok... Tûz... vér... halálsikolyok...
Egy ember állt egy barlang szájában, oldalán két démonnal. Az eget figyelték. Az éjszaka ellenére nappali világosság uralkodott... Az egész környék lángolt. És fent, a magasban, a füst felett, felhõk között, olyasmi zajlott, amit ember még nem látott...
Tûzcsóva hasította keresztül az eget, sûrû homályt, és halált hagyva maga után... vad üvöltés hallatszott, eget-földet rengetõ, ereje akár az istenek pörölye s a puszta hang fákat tépett ki s ragadott magával... ka-vargó tornádót támasztott valaki... vagy valami... majd méregzöld kövek hullottak alá az égbõl, gennyedzõ sebet hagyva azon, akit akár a szele is megérint...
Háború zajlott odafent... Sosem-látott, vad, gyilkos háború, melyet démonok vívtak – démonok ellen...

[Mirror]

Pedig én most pont ezt teszem. Tanulom hogyan is kell ezt tökéletesen csinálni. Ezért osztom meg az írásom másokkal hogy megirrják véleményüket. Pl hibákat az írásban olyanra gondolok amit az elözõ postokban magyarázot el nekem Ramiz-sensei . Vagy hogy ne keverjük múltat a jelenidõvel. Hiába nem csak a tehetség számit( én pl teljesen tehetségtelennek tartom magam ). Azért a szabályokat is be kell tartani valamilyen szinten:rolleyes:

okkés, nem fogalmaztam pontosan. Az írás nem úgy tanulható, mint a deriválás (amire - közkeletû kalkulus tanári vélemény alapján - még egy ló is megtanítható)... Itt is persze szükséges az irdatlan mennyiségû gyakorlás (mög építészeti jellegû kritika), de akkor is kell valami szikraféle, ami begyújtja a felkupacolt benzint (jajj túúúl sok a Rosenrot-ból...)
     
Aephidon: anno csirke koromban (bár még most se vagyok pulyka:)) az elsõ komolyabb esszémet elküldtem a Chip magazin egykori (akkor már Magyar PC Magazinnál - létezik még egyáltalán?! a Gémer sajna bebukot:(( ) szerkesztõjének, aki kikorrektúrázta:) azóta mondjuk nem vettem igénybe efféle szakértõi véleményezést, jobbára azért, mert a gémer fórum megszûnt (pedig micsoda idõk voltak:) ), így hát azóta a usteam-en terrorizálom az emberkéket... (Ramiz-Mester és a többi mûértõ!! most készül el egy újjj anyag, ami egy régi felturbósított változata!! Sajna túl nagy - a felújított rész 19 oldalas - hogy betegyem a fórumba, meg már elõre rettegek a moderátoroktól... ha volna rá igény, elküldeném mailben, mert erre viszont ráférne némi véleményezés, mielõtt kedd/szerdán leteszem az Úr színe elé... PLÍZ!!! (még csak három napja ülök napi 8 órában a monitor elõtt, de máár láátom az alagút vééégétt)

[Lazzaret]

Na túl vagyok az elsõ saját magam végzett lektoráláson. Kijavitottam egy hatalmas és több kisebb bakit és nyelvtani elírást.

http://lazzaret.uw.hu/iras.doc

Remélem hétvégén már sikerül folytatnom.

[Mirror]

Na túl vagyok az elsõ saját magam végzett lektoráláson. Kijavitottam egy hatalmas és több kisebb bakit és nyelvtani elírást.

http://lazzaret.uw.hu/iras.doc

Remélem hétvégén már sikerül folytatnom.

most úgyis lusta vagyok a saját munkámhoz, olvassunk bele a Tiédbe:)

várjuk a további részeket - aláfestésnek ajánlom hozzá Vangelistõl a The motion of the stars-ot (véletlenül ez ment...)
Azért vicces, reggel errõl szólt az álmom (tom ez nem az álmok rovat, de ide is passzogat, mert Lazzaret írásáról jutott eszembe):

... sötétség honolt a kihalt utcán. A távolban megcsikordult egy lópatkó az aszfalton. A lassúdad kocogás üteme mind gyorsabbra váltott. Fent, az égen a csillagok mind vastagabb felhõk mögé bújtak, nem akarván látni, ami odalenn zajlik. Ahogy erõsödött a patadobogás, úgy kezdett megtelni a sötétség vöröses fényekkel. Sötét lovas közeledett. Jobbjában kétkezes kardot lógat, amelynek hegye a itt-ott szikrákat vet, ha az úthoz ér. Nehezen eldönthetõ, árny ül-e árnylovnon, vagy tényleg valódi ló és lovasa. Az árnytréfa nyomban véget ér, mihelyt megdördül az ég. Szakad az esõ a felülrõl literszám, de épp ez gyújtja lángra a talajt a ló patái alatt. Nem mindennapi állat: szõre valószínûtlenül fekete, mint az éjszakai árnyak, sörénye söréten parázslik mint az elhaló tábortûz azonban a szemei nagyon is élénkek - zölden vakítanak. A lovas is mind élénkebb lesz nyergében, mintha örülne az esõnek - karjait, kardjéval a kezében kitárja, mintegy elvágva a függõlegesen elõ vízcseppeket. És valóban: a kard útjába esõ cseppek összefagyva, pálcaként esnek a földre, ahol elemészti õket a patákból kicsapódó láng. A ló elnyeríti magát - fura nyerítés ez, mélyrõl jövõ. Hat láb mélyrõl jövõ... Villám hasít az égbõl, mikor a lovas az égnek tartja fegyverét. Vad fények borítják be az utcát, ahogy a világosság végigszánt vason, lovason és hátason. Ekkor már vágtáznak, a lovas páncélja aranysárgán tökrözi vissza a kard lángoló pengéjét. Mélykék palástja mégis valószínûtlenné teszi alakját, amikor a kis mellékutcákból kiront a széles körútra. Egy éjszakai száguldó autós halad éppen útján, amikor találkoznak. A jármû, legyen akárhány lovas, és legyen bármilyen batár is, papírgalacsinként repül egy ház faláig..."
csörgött az óra - úgyhogy eddig tartott merde... pedig már kezdett jóó lenni... de legalább került bele némi tanulság: ne száguldozz a verdával éccaka esõben, mert legázol a szellemlovag:)

[Lazzaret]

Hát hétvégén kevesett sikerült hozzáûirnom de még valószinü hogy radikálisan fogom változtatni.

[Zanador]

Két nap múlva vége a vizsgaidõszakomnak, és akkor végre le tudok ülni, hogy bepótoljam a kb egy oldalas lemaradásomat...

Addigis, és azutánis: aki véletlen látott egy tõlem elkoborolt múzsát, vagy van neki egy, akit kölcsön tud adni egy kis idõre, az jelentkezzen, mert ez nem állapot, hogy kialakul egy tükörvers a fejemben, de elveszik mire elõkapom a papiromat.
5 versszakból maradt meg ennyi, azért nem jó:

Nevetésed amint a harang zúg
Kísér az úton, a hajnalon túl.
Szebb nekem, mint a madarak éneke,
Hallom újra..újra álomba mélyedve...
.
.
.
Álomból ébredve most látom csak
Kitépve körben a madártollakat.
És nevetésed ahogy a harang zúg
Kísért az úton, az alkonyon túl.

[Mirror]

Két nap múlva vége a vizsgaidõszakomnak, és akkor végre le tudok ülni, hogy bepótoljam a kb egy oldalas lemaradásomat...

Addigis, és azutánis: aki véletlen látott egy tõlem elkoborolt múzsát, vagy van neki egy, akit kölcsön tud adni egy kis idõre, az jelentkezzen, mert ez nem állapot, hogy kialakul egy tükörvers a fejemben, de elveszik mire elõkapom a papiromat. .

ezért hozdozgatok magammal mindenfelé egy gyûrött papírcsomót és némi tollat... A múzsát mostanság láttam, kb 4 napon át gépeltem teljes mûszakban kigúvadt szemekkel a monitor elõtt... de összejött a cucc mint állat, a Fõnöknek naggyon tetszett, úgyhogy indíthatom a második fejezet írását:) Bár, nem mondanám az irományt "szépirodalomnak"... a hardcore-irodalom katorgóriájáról meg még nem igazán hallottam...