Írások

[Mirror]

Olvasgattam a névtelenség jótékony homályába burkolózva, de úgy néz ki - sajna - regisztráció nélkül nem lehet ide írni.
Kíméletlenül szóljatok be
.[/CENTER]

Jó. A pótanya sokkal jobban passzol. A hangulat szépen átjön, szép expresszionista gyöngyszem tanúi lehetünk. Az igék jól passzolnak össze (megfelelõek a megfelelõ helyen, nem teszik dagályossá nehézkessé az amúgy áramvonalas stílust), fel se tûnik, mennyi van belõlük - õk adják az egész mû gerincét, súlyát. Ritmika és forma szerencsésen találkozik, egyik a másikat támogatja. Az utolsó versszak sehogy se passzol a szerkezetbe, azonban ez jó, hiszen egyfajta költõi kiszólást tükröz. Mottó, vagy narrátori szerep, egyre megy. De valami akkor is hiányzik belõle.

[Shinwa]

Jó. A pótanya sokkal jobban passzol. A hangulat szépen átjön, szép expresszionista gyöngyszem tanúi lehetünk. Az igék jól passzolnak össze (megfelelõek a megfelelõ helyen, nem teszik dagályossá nehézkessé az amúgy áramvonalas stílust), fel se tûnik, mennyi van belõlük - õk adják az egész mû gerincét, súlyát. Ritmika és forma szerencsésen találkozik, egyik a másikat támogatja. Az utolsó versszak sehogy se passzol a szerkezetbe, azonban ez jó, hiszen egyfajta költõi kiszólást tükröz. Mottó, vagy narrátori szerep, egyre megy. De valami akkor is hiányzik belõle.

Nocsak.. hm-hm. Meglepõ "beszólás" bár ellenemre nem volt

Az a valami. Ahem. Nos, az szerintem belõlem hiányzik jó ideje, de nem bánom. Amim van most, csak a formára volt elég. Több sose legyen azon áron, hogy bírjam azt a _valamit_.

[Mirror]

Nocsak.. hm-hm. Meglepõ "beszólás" bár ellenemre nem volt

Az a valami. Ahem. Nos, az szerintem belõlem hiányzik jó ideje, de nem bánom. Amim van most, csak a formára volt elég. Több sose legyen azon áron, hogy bírjam azt a _valamit_.

lehet, hogy nem is baj, hogy hiányzik valami belõle... lehet, hogy minden benne van, csak éppen az olvasás után ilyen élményt is kivált az emberbõl...

edit: a pszichológus helyett miként lett pótanya, az már jobban izgat... hmm... emlékeztet a Fõnökasszonyomra... (mármint a pszichológus-pótanya kapcsolat)...

[Shinwa]

lehet, hogy nem is baj, hogy hiányzik valami belõle... lehet, hogy minden benne van, csak éppen az olvasás után ilyen élményt is kivált az emberbõl...

edit: a pszichológus helyett miként lett pótanya, az már jobban izgat... hmm... emlékeztet a Fõnökasszonyomra... (mármint a pszichológus-pótanya kapcsolat)...

Még elpirulok... pedig csak a tükörképem bókol x3

edit reply: õõõ.. fentebb a mostoha ölel (aszott karokkal.. ez enyhe lökés az olvasón a Halál, mint kép felidézése felé) akit persze a költõi én tagadna, ám hiába. Így jött a pótanya, szóismétlés elkerülése végett. Mostoha=pótanya=aszott karú nemkívánt személy/fogalom.
Valami ilyesmi. Mint mondtam, nem voltam magamnál, az utolsó 4 sorra tisztultam társalgásképes állapotba.

[Ramiz]

Amúgy meg, mikor mondta el itt bárki is, hogy melyik verse mirõl szól? Én biztos nem, elég sok kellemetlen helyzetet szült volna nekem, valószinûleg...

Én mindig megmondtam, ami meg olyan volt, hogy inkább ne, azt meg nem postoltam. Csak furcsa, hogy valaki postol egy nagyon személyes, lelke mélyébõl felbuggyant verset, de elmondani, hogy mi történt, már személyes...
Most egy kicsit erõs, "Mirror-os" () hasonlatot mondok: mintha az örömlány szolgáltatásainak örömében nyújtana a pénzért, akár minden nap, de hetek után sem adna soha egy búcsúcsókot az ajtóban, mert õ tisztességes nõ.

[Rounin]

Én mindig megmondtam, ami meg olyan volt, hogy inkább ne, azt meg nem postoltam. Csak furcsa, hogy valaki postol egy nagyon személyes, lelke mélyébõl felbuggyant verset, de elmondani, hogy mi történt, már személyes...
Most egy kicsit erõs, "Mirror-os" () hasonlatot mondok: mintha az örömlány szolgáltatásainak örömében nyújtana a pénzért, akár minden nap, de hetek után sem adna soha egy búcsúcsókot az ajtóban, mert õ tisztességes nõ.

A vers maga csak egy igazgyöngy, ami a lélekbe került külsõ test végett alakult ki ;>
Önmagában csak egy szép kõ a kívülállónak.

Amúgy a háttere a versnek? Az sokszor nagyon bonyolult és akár napokon keresztül lehetne (kellene!) magyarázni, mi miért és hogyan.

Egyszerûbb leírni és mindenki olvassa el _magának_

[Zanador]

A vers maga csak egy igazgyöngy, ami a lélekbe került külsõ test végett alakult ki ;>
Önmagában csak egy szép kõ a kívülállónak.

Amúgy a háttere a versnek? Az sokszor nagyon bonyolult és akár napokon keresztül lehetne (kellene!) magyarázni, mi miért és hogyan.

Egyszerûbb leírni és mindenki olvassa el _magának_

Egyetértek. A vers megold két problémát is:
1. Elmondani gondolatokat és érzéseket (ami önmagában is nehéz néha) mindenki számára bemutatható formában, és mégis megõrzi az esetleges titkokat.
2. Másrészt vannak dolgok, amik olyanok, hogy ezer szóban, vagy sehogy. Ezek is kifejezhetõk verssel.

[Ramiz]

Könnytelen szenvedéssel
A görcs-test megfeszül
És a szellem féregként
        tekereg a horgon,

De ha szebbé válik az, ki
Magából rosszat szül
Ezt a fájdalom-terhet
       magammal hordom.

Tessék. Itt van egy gyöngy, amelyet hosszas emésztés után termelt ki szervezetem és én végre kiraktam magamból. Lehet tippelni a mély lelki tartalmat mögötte. Holnap elárulok mindent, kitárulkozok és kipakolom a bensõmet ezzel kapcsolatban.

[Rounin]

Egyetértek. A vers megold két problémát is:
1. Elmondani gondolatokat és érzéseket (ami önmagában is nehéz néha) mindenki számára bemutatható formában, és mégis megõrzi az esetleges titkokat.
2. Másrészt vannak dolgok, amik olyanok, hogy ezer szóban, vagy sehogy. Ezek is kifejezhetõk verssel.

1. Ámen.
2. Igen, és megvan az a kényelmes, óvó tudat, hogy csak TE érted igazán; s esetleg az, akinek szól. Bár õ már nehezebben.

Ramiz:

O.O A fõvárosi ifiúr bizony tényleg gyöngyöt termelt. Méghozzá érthetõt-világosat. Mint valami keleti tanmese

[Ramiz]

2. Igen, és megvan az a kényelmes, óvó tudat, hogy csak TE érted igazán; s esetleg az, akinek szól. Bár õ már nehezebben.

Hehe, nekem van olyan versem, amit még én sem értek igazán, be-be-beee! És nem szólnak senkinek. Ti persze mindig csak a nõknek szóló szerelmes-szakítós-szeretõs-utálós versekben gondolkodtok... Na jó, csak vicceltem. De miért kéne, hogy titokzatos legyen, hogy csak ketten értsék stb... ez nagyon romantikus, de lehetetlen.

[Rounin]

Hehe, nekem van olyan versem, amit még én sem értek igazán, be-be-beee! És nem szólnak senkinek. Ti persze mindig csak a nõknek szóló szerelmes-szakítós-szeretõs-utálós versekben gondolkodtok... Na jó, csak vicceltem. De miért kéne, hogy titokzatos legyen, hogy csak ketten értsék stb... ez nagyon romantikus, de lehetetlen.

Nekem is van bleeeeeeeeeeeee

Még szép hogy vicceltél. Igenis van férfiaknak szóló szerelmes-szakítós-szeretõs-útálós ver.. oops, ilyet nem írtam Fene, hülye ellentmondási kényszer :/

Amúgy.. mint mondtam: ESETLEG!!!!! AVAGY NÉHA, OLYKOR *nagy levegõ* és nem alapfeltételként Érteni pedig nem mondanivalót, hanem hátteret értettem, de megint nem fogalmaztam elsõre érthetõen (postszapurolati alaptétel ).

[Zanador]

Hehe, nekem van olyan versem, amit még én sem értek igazán, be-be-beee! És nem szólnak senkinek. Ti persze mindig csak a nõknek szóló szerelmes-szakítós-szeretõs-utálós versekben gondolkodtok... Na jó, csak vicceltem. De miért kéne, hogy titokzatos legyen, hogy csak ketten értsék stb... ez nagyon romantikus, de lehetetlen.

Kevés verset irtam úgy, hogy "na ez most valakinek lesz". És nem csak nõknek, hanem barátoknak is, de folyton el kellett magyarázni õket, mert senki nem értette egyiket se igazából... Talán ezért is volt végülis ilyen kevés.. De ezek itt nem olvashatók, egyiket se raktam fel.
És, hogy olyanból amit még én se értek? Hehe, engem azért nem múlsz fölül, de egy döntetlenben kiegyezhetünk. Általában azért értem a saját képeim jelentését és utalását, de volt már olyan, hogy lövésem se volt, hogy mireföl van ott valami, ahol. (azért ez is ritka, de volt, pláne, ha álmomban irtam)

[Mirror]

Kevés verset irtam úgy, hogy "na ez most valakinek lesz". És nem csak nõknek, hanem barátoknak is, de folyton el kellett magyarázni õket, mert senki nem értette egyiket se igazából... Talán ezért is volt végülis ilyen kevés.. De ezek itt nem olvashatók, egyiket se raktam fel.
És, hogy olyanból amit még én se értek? Hehe, engem azért nem múlsz fölül, de egy döntetlenben kiegyezhetünk. Általában azért értem a saját képeim jelentését és utalását, de volt már olyan, hogy lövésem se volt, hogy mireföl van ott valami, ahol. (azért ez is ritka, de volt, pláne, ha álmomban irtam)

hmm... eltévedtem, vagy itten bölcsész-kávézó nyílt?? Köllemes lilafüstös hangulat, széles bõrfotelek, szigorúan tarisznyás lányok, cappucino és rigójancsi...

[Ramiz]

(azért ez is ritka, de volt, pláne, ha álmomban irtam)

Akkor tényleg döntetlen.

Egyébként a fenti versemet megfejtettétek? Direkt nektek írtam! Na mindegy itt a mögöttes kútmély szellemi tartalom lélekgyöngy (de a vers nélkül semmit sem ér!): [COLOR="LemonChiffon"]kimentem a fajanszra és leraktam a macit[/COLOR]. (Csak hogy ellensúlyozzam a sok érzelmes verset. )

[Shinwa]

[SIZE="3"]Érvágás[/SIZE]

Dalra fakadó könnypatak
írja sikamlós
gyászdalát arcom
vásznára,
míg én két kézzel szórom
emlékeim bomló
elmém hantjára.

Tétova rímek kórusa zengi
az angyalok jöttét,
ám hamis remény
kél nyomában -
a fejnélküli szárnyas sereg
vezére rámnéz:
nyakán aszott koponya
vigyorog magában.

Hõkölnék hátra rettegve;
pánik tölt el
mérhetetlen rideg
hullámokban -
sírva nyüszít mélyen
gyermeklelkem:
nincs már szerelem
kedvesem karjában.

Sárkányom öleli véres
két tenyerem;
sminkjének forrása
karomon zokog...
Amint utolsó cseppje
is lepereg:
órámban nincsen már
több homok.

Csak a hangok kérdik
száz szólamú
kétellyel rikoltva:
Biztos igaz?!
Megkérdeném, de nem
merem. Talán
igazam van
.
.
Ezt tudni..
..nem akarom.

[Bruce]

Jé, úgy néz ki hogy azért nem hal meg ez a topic
Bár... Ramiz verse jól példázza az irodalomórák feleslegességét. Mert ugye ott azt tanítják (nálunk legalábbis így volt) hogy a költõ ezt és ezt gondolta, amikor írta. De ez kiváló példája annak, hogy a vers mögöttes tartalma mennyire nem egyezik a kívülállók magyarázataival

Ja, és ha már itt vagyok, ezt is megosztom a nagyérdemûvel.

---------------------------------------------------------
Tábortûz

A piactér a késõi óra ellenére is teli volt élettel. Nagy ünnep volt ma: Tavaszköszöntõ. A tér közepén ott állt az Ezeréves Fa, melynek elsõ rügyei jelzik az ünnepi hét kezdetét. A hetedik nap pedig a vigasság napja, mikor nem lehet szomorú senki – s mikor a hajadon lányok kérik meg a férfiak kezét, nem fordítva, mint általában. Csak egyvalaki bámulta komoran a táncoló tömeget: egy vándor dalnok. Csak hosszú, éjfekete haját nem rejtette el az a bõ, sötét köpeny, amiben érkezett, és ami soha le nem vett, szomorú arcát még az ünneplõk tömege sem tudta felvidítani. Átutazóban volt, de a falusiak rávették, hogy maradjon legalább eddig az estéig. Úgyis rég járt erre magafajta szerzet, legalább mesél majd valamit a tûznél, hisz ritkán jutnak idáig a hírek. A dalnok könnyen elfogadta az ajánlatot, hisz már rég úton volt... és ez a falu is rég halottnak hitt érzéseket élesztett fel benne.

Késõbb, mikor már elcsendesedett a tér, és a mulatság átadta helyét a csendesebb szórakozásnak, a dalnok is odaült a tûzhöz, és elõvett egy sípot, majd fújni kezdte. Gyönyörû-fájdalmas dallam szökkent elõ a kis hangszerbõl, s a tûz körül ülõk rögtön a varázsa alá kerültek. Egyik sem szólt, elég volt ránézniük a többiekre, hogy tudják, õk is ugyanazt érzik... sõt, látják...

Két ló vágtatása... Zöldellõ erdõn, virágos tisztásokon át... S egy lány csilingelõ kacagása. Egy sziklás vidék, mélyén tiszta, meleg vizû tóval, s egy szerelem emlékével...
Lángoló házakat láttak aztán, harcot, fájdalmat, gyászt. S az egykori ifjú, ki kedvesével versenyt lovagolt most nehéz harci paripán ült, és halált osztott. Követte a hordát, mely annyi szenvedést okozott. Sok mindent elfelejtett útja során, és közben hasonlóvá vált azokhoz, akiket üldözött. De egy képet sosem tudott kitörölni: a rettegést és gyûlöletet annak a szemében, akiért az életét adta volna.

Lassan abbamaradt a zene, de a hallgatóság csak lassan ocsúdott.
- Köszönöm... Még sosem hallottam ilyen szépet.
A dalnok felpillantott, s egy hajlott hátú, öregasszonyt látott maga elõtt. Szemeiben könny csillogott... Mélykék, szomorú szemei voltak, melyek mintha több évszázad fájdalmát tükrözték volna... Ki tudja, milyen öreg lehetett már.
- Ideje pihenni. – mondta a dalnok. – Holnap még hosszú út áll elõttem.
Lassan felállt, és elindult a fogadó felé. Már így is túl sokáig maradt... És mikor már az ágyában forgolódott sem tudott szabadulni azoktól a könnyes szemektõl. Épp olyanok voltak, mint azé, akiért réges rég akár az életét is odaadta volna.

Másnap korán kelt. Sietnie kellett, ha idõben el akarja érni a célját... A háború már közel volt, és itt még nem is tudtak róla semmit. A dalnok nem akarta hogy ide is elérjen a démonhorda. Ismét... Talán már nem is él olyan itt aki emlékezne rá, hogy valaha jártak erre, gondolta. Ám hamar rájött, hogy ez nem igaz...

Az öregasszony ott állt az ajtóban, mikor kilépett a fogadóból.
- Ismerlek. Igazam van?
- Nem hinném. Most járok itt elõször, s úgy hiszem utoljára is.
- Értem... kár. Azért... köszönöm a tegnap estét.
A dalnok még akkor sem mert hátranézni, mikor már rég maga mögött hagyta a falut. Nem akarta, hogy bárki is lássa õt könnyezni...
Aztán mikor már biztosra vette hogy senki sem látja, levette köpenyét.
- Így talán gyorsabb lesz... bár már rég nem használtam õket. – gondolta, s kitárta szárnyait. Hiába, aki démonokkal harcol, elõbb-utóbb olyan lesz mint õk. Neki szerencséje volt: csak külsõleg változott a háború alatt. S szárnyra kapott, szívében a háború végének reményével, és egy réges-régi ígéret emlékével: visszatér, amint vége a harcoknak.

Mikor a fiú és  a lány kiléptek az erdõbõl, az egykor békés falu lángokban állt. Bár már nyoma sem volt a támadóknak, a fejetlenség nõttön nõtt, s a lángok csak nem hagytak alább. Az Ezeréves Fa is lángra kapott pár helyen, de azt hamar eloltották... De az elsõ rügyeket már nem tudták megmenteni...


------------------------------------------------------------------

[Pirula]

Ratatatata
bumm bumm bang bang ratata
durr durr ratata.

[Pirula]

Cím:A költõ a világ nyomorúsága miatt meghasonlik magával és költészetével, és ezért nem akar többé a csengõ dalok útján maradni, inkább egyszerû földmûvesként szeretné élni életét, amíg le nem áldoz csillaga.

Nem alkotok én
Haikut többet soha
Mert a világ Fáj!

________________________
edit: A szerzõ ragaszkodott hozzá hogy közzétegyem:
A mû kevesebb mint 7 másodperc alatt született.

[Ramiz]

Bruce: ez egy josszabb mû részlete? Vagy legalábbis a dalnok egy olyan szereplõ, akirõl többet is írtál már?
Háború: modern haiku... komoly.

Cím: A költõ a világ nyomorúsága miatt meghasonlik magával és költészetével, és ezért nem akar többé a csengõ dalok útján maradni, inkább egyszerû földmûvesként szeretné élni életét, amíg le nem áldoz csillaga.

A haikuknak van címe?

edit: A szerzõ ragaszkodott hozzá hogy közzétegyem:
A mû kevesebb mint 7 másodperc alatt született.

Elég sok speed lehetett a srácban... nekem 7 másodperc csak ahhoz kellett, hogy a címet elolvassam.

[HVp213]

Elég sok speed lehetett a srácban... nekem 7 másodperc csak ahhoz kellett, hogy a címet elolvassam.

azt mondta h a haiku megiráshoz kellett 7...

a cimhez +10

[Pirula]

A haikuknak van címe?

Láttam rá már példát.

[Bruce]

Bruce: ez egy josszabb mû részlete? Vagy legalábbis a dalnok egy olyan szereplõ, akirõl többet is írtál már?

Hát... megvan a története mind a háborúnak, mind a dalnoknak, de csak fejben, és kicsit összefüggéstelenül mint a Szilmarilok: innen egy részlet, onnan egy töredék.
De lejegyezve még nincsenek. Hangsúly a "még"-en:)

[Bruce]

Ratatatata
bumm bumm bang bang ratata
durr durr ratata.

Ez eszembe juttatott egy régi rigmust: "Kúszó', tata? Mászó', tata? Ratatata!"

Bruce: ez egy josszabb mû részlete? Vagy legalábbis a dalnok egy olyan szereplõ, akirõl többet is írtál már?

Hát... megvan a története mind a háborúnak, mind a dalnoknak, de csak fejben, és kicsit összefüggéstelenül mint a Szilmarilok: innen egy részlet, onnan egy töredék.
De lejegyezve még nincsenek. Hangsúly a "még"-en:)

[Mirror]

Ratatatata
bumm bumm bang bang ratata
durr durr ratata.

plágium!!! az elõbb én is ezt csináltam! Beülsz a BF Desert Combatban az allied lövegbe, majd meglátod a feléd rohanó katonát:
3-as gomb: géppuskával Ratatatata
2-es gomb: szétlövöd a hídon guruló tankot bumm bumm bang bang
majd egy mozdulattal észreveszed a feléd száguldó repülõt: ratata
ez után látod az induló rakéták füstjét úgyhogy kiugrassz (durr durr)
és még kézifegyverrel nyomsz egy dühös sorozatot a harcjármûvedet égõ ronccsá változtató Mig után: "ratata"

[kisvirag]

sós könnyeimnek
 hûvös cseppjei tûzként
 égetik  arcom



szikra pattan tört üvegen.
égetõ tûz mardos szöveten...

egy szó egy csepp, ennyi a világ.
hamuszürke romokon sír egy virág.

[COLOR="Gray"]itt volt valami, de már nem akarom, hogy itt legyen[/COLOR]

[Bruce]

Politika

Arnon bajban volt. A teremben ülõk egymást túlharsogva próbálták meggyõzni igazukról, de Arnon tudta, hogy bármelyikre hallgat is, csak bajt hozhat, úgy magára, mint a birodalomra. Legszívesebben kizavarta volna õket egytõl egyig, de nem tehette. A korona kötelességekkel is járt, ezt már nagyon régen megtanulta, de most alig figyelt az eseményekre. Lassan felemelte fejét. A teremben, ahol régen még egyetértés és béke honolt, és ha néha akadt is ellentét, nyugodtan, urakhoz – lovagokhoz -  méltóan el tudták intézni, most a káosz volt az úr. Amióta a háború tart, egyre nagyobbá vált a fejetlenség – és az egykor vitéz nemesek most éhes koldus módjára kaptak minden egyes arany, minden talpalatnyi föld után – a minél nagyobb hatalom után. Érthetõ volt persze, hisz kellett a pénz a hadsereghez, és akinek nem volt serege, kíméletlenül elvérzett a démoni horda ellen vívott harcokban.
-   Nem értem, miért kéne neked segítség, Gurda! Az északi vidékek még messze vannak a háborútól!
-   Te voltál nagyra a legyõzhetetlen seregeddel! Másnak is kell védelem!
-   Uram, a birodalom sorsa a nyugati végek helytállásán múlik! Ne hagyd megtéveszteni magad!
,,Hiába minden... nekik már végük... tudod mit kell tenned. Hagyd õket! Paraziták mind. Nem érdemlik meg a támogatást, csak nagyobb bajt okoznak a segítségeddel mint hasznot..."
Arnon fáradtan pillantott körbe a teremben. Így van... Vannak dolgok amik fontosabbak. De õk ezt még nem tudják. Majd idõvel õk is rájönnek. Lassan felállt a trónszékrõl, s megpróbálta a forrongó nemeseket csendre inteni.
-   Uraim, azt hiszem itt az ideje, hogy kissé lecsillapodjanak. Hisz hiábavaló minden vita. Fölösleges egymás torkának ugranotok amiatt, amit egyikõtök sem kaphat meg!
A teremben elõször döbbent csend lett úrrá, majd egyszerre megtelt ,,miért"-ekkel, és ,,ezt nem teheti meg"-ekkel, sõt nem egy torok árulást kiáltott, mikor kivágódott a trónterem hatalmas ajtaja, és egy, a végletekig kimerült futár jött be rajta. Teste több sebbõl vérzett, és a szemén látszott hogy már napok óta nem aludt.
-   Freien... elesett... A birodalma... a... démonoké... Körbe... vagyunk... véve...! Mindent tudtak... mindent... a hadállásokat, terveket... valaki... valaki segít nekik...
Aki csak hallotta, rögtön megértette, mit jelentettek ezek a szavak. Már csak õk maradtak szinte a kontinens északi felén. De miért, istenek, miért?
,,Hahh... most már a 'nagy' nemesek is tudják... hát nem ironikus... Csak ti maradtatok. Ugye tudod jól, hogy esélyetek sincs a horda ellen?"
-   Igen... tudom...
Minden szem a királyra szegezõdött, de õ nem tûnt meglepettnek, csupán egy furcsa, keserû mosollyal felelt:
-   Köszönjük fáradozásod, de hiábavaló volt. Már tudtam róla. Engem már tájékoztattak.
Ebben a pillanatban egy nemes kiugrott a többiek közül.
-   Elárult minket! A démonokkal van! – ordította, miközben kivont karddal a trón felé rohant.
Valaki utánakapott hogy megállítsa, de már késõ volt. Úgy tûnt, Arnon uralkodásának vége, ám a kard nem érte el célját. Lángoló szemek villantak a trón mögött, s mielõtt a támadó lesújthatott volna egy félelmetes alak bontakozott a homályból. Egy pillanat alatt a király elõtt termett, s a nemes kardja felemelt karján csattant. Az idegen leeresztette kezét, s széttárta köpenyét – vagyis azt, amit eddig köpenynek láttak, ám valójában az idegen szárnyai voltak.
-   Vesztettetek. A birodalomnak annyi. Nem tehettek semmit!
Pillanatok alatt a többi lord kezében is kard volt, és szinte egyszerre rontottak rá a démonra, és a királyra. Azonban a démon túl erõs ellenfélnek bizonyult, s bár tucatjával kapta a találatokat, szárnya jótékony védelmében akár végig sétálhatott volna köztük, s így sem esett volna baja. Azonban nem hátrált, nem menekült, csak hárította a csapásokat, egyiket a másik után.
-   Velem ne törõdj! Ami kellett, már nálad van!
A démon egy hirtelen mozdulattal felkapta egy ellenfelét, s a tömegbe dobta. Az így nyert pár másodpercben megfogta a király vállát, és mire a nemesek feltápászkodtak már az egyik ablak felé repültek. A démon halványan elmosolyodott
,,Soha nem hagynálak el. Ezek között fõleg nem... hisz az öcsém vagy."

[Mirror]

Arnon bajban volt. ...A démon halványan elmosolyodott
,,Soha nem hagynálak el. Ezek között fõleg nem... hisz az öcsém vagy."

király!!! ha vége lesz ennek az istencsapásának, akkor fogom, és az egészet végigolvasom! Tök jól írsz! A stílus lendületes és nem dagályos, élvezet mindkét rész, amit találtam ezen az oldalon...

vagyis bocs, Te nem írsz, hanem mesélsz, ami nagy különbség - amit én mûvelek (mit egyszerû hétköznapi gyökér) az írás (-nak nevezhetõ kábé, de lehet, hogy csak klimpírozás), viszont történetet szülni, és rabul ejteni az olvasót az már a varázzsal határos mágia birodalmába tartozik... bácsi, tessék még mesélniiiii!!!!!

[Mirror]

A hajnali szellõ lassan lökdöste a völgy felé. Poroszkált is, de nem mindig volt biztos benne, hogy nyeregben lesz-e a következõ pillanatban. A Hajnal szép tud lenni, de némileg kissebb mértékben... Az út két oldalán terjengõzõ mocsár édeskés illata tovább tompította tudatát. Ahogy haladt elõre, annál inkább vágyakozott rendes levegõ után. Egyszerre megtörtént, amire tudatának egy rejtett szegletében vágyott - visszazuhanni idõben.

A mocsár és az út változatlan, de az idõ közepesen pocsék: szakadozó esõ, mérges felhõk. A mögötte lévõt különösképpen sem szívlelte - így a közelgõ feketeséget vállain hordozó szél gondjaira bízta magát. Mintha jókorát rúgtak volna bele hátulról, úgy süvített ki a katlanból a szemben lévõ domboldalra. Ellenõrizte még egyszer, nincs szárnya. Minden esetre, ilyesmi érzés lehet. A szakadó víz mindent beborított be bízott a Vasban, ez úttal se hagyhatja cserben, ezt még ki kell bírnia.

Közepes pofon térítette magához, megilletõdve nézett a saját tenyerére... hoppá, közeleg a kereszt-úthoz. A háta mögött elbúcsúzott a már oly ismerõs tájkép és a zordon magas hegység. A csalóka szél lassult alatta. Itt a döntés: elfuthat, vagy kemény lesz ismét és szembe néz az idõvel. Persze ismét ezt választotta.

Felszállópálya mi?! A térkép maradványainak tanulmányozáskor egy egyenes    vonalnak tûnt az egész. Gilisztaperspektívából már talált rajta némi kanyart és hepe-hupát is. A közelgõ vihar és a szakadó esõ azonban kíméletlenül tolta maga elõtt, így elsõre csak úgy megszokásból állt meg félszáz kilóméternél, hogy igyon egy kis vizet és rögzítse a helyzetét. Ironikus dolognak tûnik vizet inni, ha az ég összes vize a nyakába szakad anélkül is.

Megtalálta a múltbeli bódét, de most kevésbé sietett, most van majd egy órányi elõnye. Megreggelizett, integetett a helyieknek, majd tovább ment. A könyörtelen Nap egyre feljebb araszolt az égen, és barátságtalan légáramlatokat gerjesztett. Elég nehéznek tûnt felfogni, hogy három hét után ma van elsõ alkalommal déli szél. Eddig mindig az észak-nyugati szél kínozta, erre most ez a száraz kéz püfölgeti a mellkasát.
A szél mind erõsebb, õ egyre gyengébb, hol van a régvolt elõretörés az esõfüggönyön keresztül?!

Hó szikrázott körülötte, elmebeteg minden élõ, aki kimegy ebbe a fagyba. Miért is ne?! Annak is meg van a maga varázsa, ha nincs vesztenivalód. Érdekes út amin megy, csupán odafelé vezetnek nyomok, visszafelé nem. Ott  csupán a jég kukucskál ki az útra fújt hó alól. A szél mind inkább az arcába kavar valami kis hódarát. Meg se kottyan. Már közelít a faluhoz, mikor egyszerre elemi erõvel találja szembe magát - hópamacsokat vág hozzá a mind erõsebb szél, már egyre kevésbé képes elõre haladni. Nincs pánik, visszakapcsol mindent, amit lehet. Harmadjára engedelmeskedett is a ráfagyott jégtõl elnehezült váltó.

Elérte a falut. Kis bohó! Látott egy vonatot, azt hitte, menekülhet. Nem a folyó felé visz ez a vonal, mehet tovább. Minél elõbb el akarta hagyni a fõutat, de csak rajta maradt. Egyszerre sejtette, hogy valahol le kellett volna fordulnia. Megáll egy falusi standja elõtt. A fékek sikítva engedelmeskednek, a gumik jóízût pluttyantak az út melletti sárban. Méteres pára csapott ki a száján, amikor órák óta elõször megszólalt a helyes irány iránt érdeklõdve. Az õslakos elég gyorsan útba igazította...

Ezúttal könnyedén jött át a falun.  Már csak húsz kilóméter és eléri a folyót! Kezdõdhet a szokásos mérföld-kõ számolgatás visszafelé. Onnantól gyaloggalopp! Ringlót termõ fák szegélyezik az útját, és a forró szél is enyhül a fák hûsében. A vízkészlet erõsen fogyóban. Lassan kibontakozik az utolsó két domb körvonala. Ezek se lettek kisebbek.

Felkapaszkodik rajtuk, a megfakult aszfalton áttetszõ hártyát mutat a lecsorgó víz. Lassan száz kilómétere száguldott folyamatosan, de az utolsó megálló - valami német falu - óta szemlátomást lelassult. Folyik az orra, is, vizet fúj a száján, olykor hörög is.

Szépen lassan felgyalogol a dombra, ezúttal varázslatos tájkép tárul elé: a kezében apadó ringló-készlet helyett erre irányítja tekintetét. Atomerõmûvet eddig nem sokat látott. Ma nem álcázza zord esõfüggöny... Még van bõ fél órája. Lezúdulva vizet is talál - mohón lefetyelem a vizet.

Valami õrület vesz erõt rajta, térkép nélkül csapja balja a kormányt, mit szagot fogó kopó törtet keresztül a városon, sose látta elõtte, most se sokat lát elmosódott csíkoknál. Meglátja a folyót, az visszatükrözi az ég szürkéjét.

Úr Isten!!!! A folyó eddig nem látott magasságokban volt. Három hete még alig volt benne valami, most pedig nem látja a mólót se. Heveny szívdobogását a tûzõ délelõtti Nap csak fokozza, ahogy vágtat a tavalyi hely felé. Nem lehet, hogy csapdába essen! Végre haza akar jutni!!!

Meglátja a kompot, még egy gyors vágta le az Útról, legurul a töltésrõl, és megáll a komp mellett.

Szerencsére ott volt, bár jóval magasabban. Ezúttal kevésbé centizte ki: most negyed órája maradt....

[Lazzaret]

Végre tuljutottam ezen is:whoah: Már alig vártam hogy túl legyek ezen a beszélgetésen. De mivel egy kicsit igy hosszú nem akarom betenni a forumra mert nem biztos hogy elférne egy postban. Feltölteni ftpre meg utána belinkelni nem tartozik a tudásom közé Igy ha valakit érdekel az írásom fojtatása az jelezze és eljuttatom hozzá az eddigi kész részt. Persze utána várom majd a visszajelzést. De hozzá teszem ez még csak az elsõ fele az elsõ fejezetnek.

[Ramiz]

Végre tuljutottam ezen is:whoah: Már alig vártam hogy túl legyek ezen a beszélgetésen. De mivel egy kicsit igy hosszú nem akarom betenni a forumra mert nem biztos hogy elférne egy postban. Feltölteni ftpre meg utána belinkelni nem tartozik a tudásom közé Igy ha valakit érdekel az írásom folytatása az jelezze és eljuttatom hozzá az eddigi kész részt. Persze utána várom majd a visszajelzést. De hozzá teszem ez még csak az elsõ fele az elsõ fejezetnek.

uw.hu-n könnyû és egyszerû fiókot nyitni, érdemes. Aztán belinkelheted. Ez így egyszerû. html-es kezelõfelület is van ("WebFtp"), minden teljesen egyértelmû. Aztán a végén iderakod a linket, pl: lazzaret.uw.hu/iras.doc.

Amúgy jók a próza írások, de így, töredékesen igazából nem tudok eléggé belemélyedni, úgyhogy inkább megvárom, amíg kész lesz, és akkor írok véleményeket.