Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[kikuchiyo]

"I need you to breathe for me" csavarosan kettős jelentése, amely a magyar változatban az egyik jelentés-sajátállapotba billent be

Legalább a szavak számát sikerült megőrizni?

Már elfelejtettem, pontosan hogy volt, de stimmelt és hét szó volt.
Valószínűleg nem teljesen rossz a fordítás, biztosan nem Little Brother-szintű, csak éppen nem kapja meg ugyanazt az olvasó, mint az eredetitől.

[kikuchiyo]

"Kis lépés egy embernek" rovatunk következik:

Végigolvastam életem első japán nyelvű könyvét! 

Igaz, hogy tovább tartott, mint bármi, amit eddig olvastam, mondhatni szégyenletesen sokáig, főleg ahhoz képest, hogy valójában nem is volt hosszú. De akkor is.

[Ramiz]

Grat! Japánul volt?

[Kvikveg]

"Kis lépés egy embernek" rovatunk következik:

Végigolvastam életem első japán nyelvű könyvét! 

Igaz, hogy tovább tartott, mint bármi, amit eddig olvastam, mondhatni szégyenletesen sokáig, főleg ahhoz képest, hogy valójában nem is volt hosszú. De akkor is.

[Nakedape]

tha Sagas of icelanders

nno, izland óta próbálok Saga-kat olvasni, több kevsebb odafigyeléssel, sebességgel

persze nem vagyok Kiku így nem izlandiul, bár az  egyik könyvet kiküldte a bookdepository dánul angol helyett, de azt is feladtam.

szóval ugye, mer az utileírásban is említettem, hogy a vulkánok és gleccserek földjeként eléggé hatott rám, mint az igazi "songs of ice and fire" meg ugye azt is, csak mondják, hoyg romlik,be sincs fejezve, tehát olvassunk mást. Azaz Izalndi Saga-kat. A cselekmények persze nem Izlandra korlátozódnak,  hanme sokszor Norvégia, illetve az északi emberek elég kozmopoliták voltak, lsád normannok angliába, meg Normandia franciaországban, meg Grönland, ja meg amerika, de mondjuk azt még nem olvastam.

Amúgy az európai kultúrkör legkorábbi(?) nem verses eposzai, azaz első regények ősei tulajdonképp. Szereplő közt meg sokszor max ilyen kisnemesek vannak, szóval hős harcos meg minden, de dolgozik a farmon, tehát nem artúr, meg trisztán, meg király szent és egyéb.

Nos  azt kell mondjam, hogy RR Martint valamelyest pótolja, mert ezen szereplők is sokat  tudnak szívni, erőszak is van és meglepetészerű halál is

na de mik a hátrányok ?
- a csaták néha szépen le vannak írva, de sokszor csak az odament, lecsapta fordulattal. Fantasy ponyván felnőve okozhat hiányérzetet
- nyelvezete sokszor nehezebb
- telefonkönyv kezdés és telefonkönyv fejezetek , azaz sok sok név kapcolat és felsorolás, sokszor ömlesztve
[spoiler]

There was a man named Ulf, son of Bjalf, and Hallbera, daughter of Ulf the fearless; she was sister of Hallbjorn Half-giant in Hrafnista, and he the father of Kettle Hæing. Ulf was a man so tall and strong that none could match him, and in his youth he roved the seas as a freebooter. In fellowship with him was one Kari of Berdla, a man of renown for strength and daring; he was a Berserk. Ulf and he had one common purse, and were the dearest friends.

But when they gave up freebooting, Kari went to his estate at Berdla, being a man of great wealth. Three children had Kari, one son named Eyvind Lambi, another Aulvir Hnuf, and a daughter Salbjorg, who was a most beautiful woman of a noble spirit. Her did Ulf take to wife, and then he too went to his estates. Wealthy he was both in lands and chattels; he took baron's rank as his forefathers had done, and became a great man. It was told of Ulf that he was a great householder; it was his wont to rise up early, and then go round among his labourers or where his smiths were, and to overlook his stalk and fields, and at times he would talk with such as needed his counsel, and good counsel he could give in all things, for he was very wise. But everyday as evening drew on he became sullen, so that few could come to speak with him. He was an evening sleeper, and it was commonly said that he was very shape strong. He was called Kveldulf.

Kveldulf and his wife had two sons, the elder was named Thorolf, the younger Grim; these, when they grew up, were both tall men and strong, as was their father. But Thorolf was most comely as well as doughty, favoring his mother's kin; very cheery was he, liberal, impetuous in everything, a good trader, winning the hearts of all men. Grim was swarthy, ill-favoured, like his father both in face and mind; he became a good man of business; skilful was he in wood and iron, an excellent smith. In the winter he often went to the herring fishing, and with him many house-carles.

[/spoiler]ha meg lustán csak a nevek elejét olvasnánk el belefutunk a Thor név viszonylagos népszerűségébe azaz példanevek egy Sagaból
Thorolf
Thorarin
Thora
Thorstein
Thorir
Thorarin
Thorvald
Thorunn
Thorbjorn
Thorkel

egyéb különbség: nincsenek belső monológok, gondolatok, a személyiségeket a kapcsolatokból tettekből lehet megismerni



És akkor vannak előnyok?
bár be kell valljam, a cselekményekre sokszor részben vagy alig is emlékszem, de van amikor rendesen átjöna hangulat. ÉS rengeteget lehet tanulni belőle, akkori viszonyokról, bosszúk, pénzváltságok, Norvégia központi hatalmasítása, befolyás és terjeszkedés, meg tudatosul, hogy a Viking az nem nép hanem foglakozás, azaz a szereplők telenek valahol, nyáron meg mennek vikingkedni. Egyéb politika:öröklödés, száműzés, kitaszítás  és egyebek


egyéb jellemző: egész ritkán Fantasy csak egy troll itt egy félóriás amott, egy kis átok, egy kis jóslás, de inkább migt mint magic, stabil szófordulatok ,"és barátságban váltak el" "és itt töltötte a telet" " sokrahivatott ifjú volt"

megemlítenék két szereplőt, mindegyiknek van saját saga-ja
az egyikük talán a leghíresebb alakok egyike (jó Vörös Erik pl nem ér) Egil Skallagrimsson tulajdonképp Bárd/Skald volt verssel is szépen. Ez persze nem akdályozza meg, hogy embereket gyilkojon, cstában győzzön le, adott esetben sokat egyszerre, adptt esetben mérgezve leitatva (mindenki részegen fetreng már, ő még kért,  aztán meg akarták ölni, de nem sikerült. méltán szolgálja neve Izland egyik nagy? alkohol gyárát? [spoiler][/spoiler]

google mondhat róla eleget, itt egy gyerekkori játék inkább

Egil was matched to play against a boy named Grim, son of Hegg, of Hegg-stead. Grim was ten or eleven years old, and strong for his age. But when they played together Egil got the worst of it. And Grim made all he could of his advantage. Then Egil got angry and lifted up the bat and struck Grim, whereupon Grim seized him and threw him down with a heavy fall, and handled him rather roughly, and said he would thrash him if he did not behave. But when Egil got to his feet, he went out of the game, and the boys hooted at him.
        Egil went to Thord and told him what had been done. Thord said:
        'I will go with you, and we will be avenged on them.'
        He gave into his hands a halberd that he had been carrying. Such weapons were then customary. They went where the boys' game was. Grim had now got the ball and was running away with it, and the other boys after him. Then Egil bounded upon Grim, and drove the axe into his head, so that it at once pierced his brain. After this Egil and Thord went away to their own people.

Másik anti hős Grettir the strong, azaz elvileg a legerősebb Izlandi.  Ő kevésbé volt szerencsés, sokat szívatták, de ő maradt legtovább életben törvényen kívűl helyezve tán azt hiszem 19 évig, utolsó években ott, ahol a mi a lundákat láttuk
Aztán  mikor megölik, fejpénzért, ugye nyilvánvaló, hogy csak azért tudják megölni, mert feketemágiázták, hiszen erős, tehát a gyilkosa fejpénz helyett kap egy jó kis törvényen kívűl helyezést vagy száműzetést.

[kikuchiyo]

Elkezdtem olvasni a NHK ni youkosou! könyvet [spoiler]eredetiben.[/spoiler]
Egyrészt érdekelt, hogy miben különbözik a sorozattól, másrészt meglepően rövid, így van esélyem nem évek, hanem hetek alatt elolvasni.

A sztori eddig ugyanaz, mint a sorozatban, már amennyire emlékszem az utóbbira. A hangulat az, ami különbözik. Az NHK anime, hiába volt a főszereplője egy ezerféle jellemhibával terhelt hikikomori, akinek ráadásul semmi se jött össze, mégis hajlamos volt egy kissé elbagatellizálni a dolgot. Mintha ez a hikikomorulás olyan jópofa dolog lenne, és bár nem egy dologban magunkra ismerhetünk a sorozatbeli Satou-kunban, azért nevetni is tudunk rajta (vagy vele együtt).
Ez a jópofaság hiányzik teljesen a könyvből, helyette maró, keserű öngyűlölet van Satou részéről. Persze lehet, hogy csak én nem értem a szöveg nüanszait, és valójában gúny van a főszereplő hosszú kétségbeesés-rohamainak leírása mögött, de csak azt figyelembe véve, hogy a könyvbeli Satou iszik és drogozik, valamint nem rajzolt lolikkal tölti meg a számítógépét a riasztóan hitelesen ábrázolt egyhetes pornóletöltés-derbi alatt, továbbá Yamazaki egy alkoholista elmebeteg, látszik, hogy a sorozatban jelentősen tompítottak a szereplőkön és a cselekményen egyaránt.

Jó, meg érdekes, de eléggé megfekszi a gyomrom, ha sokat olvasok egyszerre belőle.

Vicces dolog: a tabbed browsing, mint fantasztikus technikai újítás, és a végső fegyver Satou-kun pornóhadjáratában. 2002-es a könyv.

Más: Cory Doctorow: Scroogled

Avagy mi lenne, ha a Google gonosz lenne?

A szerző szokásos témái kerülnek elő a szokásos paranoiájával előadva.
Az az érdekes benne, hogy minden egyes lépés logikus és plauzibilis, éppen ezért olyan kényelmetlen a novella végére előálló rémkép a mindent megfigyelő, gonosz titkosszolgálatokkal összejátszó Google-ről.

[spoiler]Azt mostanában tényleg elkezdték feszegetni, hogy a Google személyre szabja a kereső találatait a bejelenkezett felhasználóknak, azok feltételezett (vagy az összegyűjtött keresőszavak alapján kikövetkeztetett) ízlése vagy világnézete szerint. Doctorow a novellát 2007-ben írta, vagy ez a téma már akkor is napirenden volt, csak én nem tudtam róla, vagy a szerző ennyire előrelátó.

Viszont ha feltételezzük, hogy a Google gonosz, akkor miért hisszük el, hogy a kereső-találatoknak ezt a manipulációját, vagy az összes egyéb adatgyűjtést csak akkor végzi, ha a felhasználó be van jelentkezve? Hiszen a kijelentkezés után, de ugyanarról az IP-ről, ugyanarról a böngészőről, ugyanazzal a billentyűleütés-karakterisztikával érkező keresések feltehetően ugyanattól a személytől származnak. Sőt, ha én Google lennék és gonosz, és azt látnám, hogy valaki kijelentkezik a Gmailből csak azért, hogy rákeressen az "al-qaida nuke langley osama" szavakra, azt csak még gyanúsabbnak találnám.[/spoiler]

Ebben a novelláskötetben lehet elérni, persze ingyen vagy tetszőleges önkéntes adomány fejében.

[Ramiz]

Ez a Google-s dolog érdekel, az izlandi sagák meg durvának tűnnek, főleg a "gyerekjáték".

Én most belezúgtam Neil Gaiman-be (nem is tudom, miért csak most, az Amerikai Istenek annak idején eléggé megfogott, meg a Coraline film is frankó), néha van egy-egy fura csavar vagy zökkenő a könyveiben, ami miatt nem mondom, hogy echte zseniálisak, de azért nagyon élveztem őket, marha jók, sőt zseniálisak, ezekkel végeztem elmúlt napokban:
- Sosehol (kurvajó, dark, meg minden, Londonba akarok menni)
- Anansi fiúk (még kurvajobb, pók akarok lenni)

Ezek hatására is, meg talán kicsit a kiskapu-nyitási/zárási/beljebb hajtási/szél megfújta, megmozdult-ási pánikom miatt, meg mert hülye vagyok, és alulfejlett az önkritika-mirigyem, mindegy, szóval elhatároztam, hogy könyvet írok. Csak nagyon kevés embernek mondom el (köztük nektek, mert Ti Mind Egyéniségek Vagytok), mert tudom, hogy baromi nehéz lesz, meg könnyen lehet, hogy szar lesz, és feladom, vagy nem adom fel, de szar lesz, és az még szarabb, vagy, ami a legszarabb, utólag olvasva jövök rá - vagy mások figyelmeztetnek rá, ami a legszarabbnál is még szarabb kicsit -, hogy túl sokat tettem belőle, kvázi loptam bele a kedvenceimből, ami részben normális, normális vagy haver?, iksz iksz í század bazmeg!, poszt-posztmodern, anyámkínnya, Van Goghra is hatottak már az ókori görögök is, szóval, de hát mégis, oké, hogy csak szűrő vagyok, és az engem ért hatások alapján stb, azaz nem vagyok már kulturális fehér lap, ahogy megszülettem, no de ha a rajtam átszűrődő Ojjektumok, amiket végül e-papírra vetek, nem tartalmaz eleget belőlem valamilyen mágikus módon, akármit is jelentsen a "belőlem" szó, akkor mégiscsak ugye belebuktam, kvázi lepattantam a valóságról, amire merőlegesen lőttem pedig rakétámat és benne ennenmagamat.

Szóval az a kérdésem, hogy - habár ez nyilván még a jövő zenéje - érdekel-e valakit annyira a szarom, hogy amikor már némileg összeállt (de azért még fos!*), megnézi és kritikával is illeti akár.


* : Híres színházi kritikus megnézi a fiatal rendező által dirigált színdarab főpróbáját. Az idegesen megy oda hozzá, miután a függöny legördül, véleményére várva: -  Nos? - Az öreg veszi kalapját, kifejezéstelen arccal készülődik: - Fos. - A rendező összetörik, a kritikus távozóban, utánaszól azért még maradék reményét összeszedve: - De ha majd összeáll? - Akkor még lehet szar.

[kikuchiyo]

Ez a hozzászólás be fog kerülni a rekordok könyvébe azzal, hogy még sosem törték le valakinek az írói ambíciót ilyen gyorsan és véglegesen:

Már a viccet is elírtad. Úgy végződik, hogy "Szar még lehet belőle."

Egyébként szívesen elolvasnám.

[Kvikveg]

Ez a hozzászólás be fog kerülni a rekordok könyvébe azzal, hogy még sosem törték le valakinek az írói ambíciót ilyen gyorsan és véglegesen:

Már a viccet is elírtad. Úgy végződik, hogy "Szar még lehet belőle."

Egyébként szívesen elolvasnám.

En is szivesen olvasnam.

[Próféta]

Frederik Pohl: Gateway (1977)

Pszichoanalízis. A díványon fetrengő milliomos playboy nem könnyíti meg, hogy az őt gyötrő különös bűntudatot megérthessük. Szinte harapófogóval kell kihúzni belőle, de végül szépen lassan feltár pár mozaikdarabot előéletéből. A reménytelen szegénységben eltöltött fiatalkoráról, az orosz rulett szintjén kockázatos kincsvadászatokról, a bizalmatlanságról, párkapcsolatról, túlélőhorrorról, bűzről és irritáló személyiségekről, agresszióról, egy tragédiáról és a hirtelen meggazdagodásról. IN SPACE!

Újabb klasszikus, agyondíjazott ős-scifi bepótolva. Érdekes könyv volt, helyenként izgalmas is, de szerintem egy fél év múlva nem sokra emlékszem majd belőle.

Szóval az a kérdésem, hogy - habár ez nyilván még a jövő zenéje - érdekel-e valakit annyira a szarom, hogy amikor már némileg összeállt (de azért még fos!*), megnézi és kritikával is illeti akár.

Erre nem biztos, hogy a fórumos tevékenységed egyik legnehezebben olvasható hozzászólásával célszerű felkérni minket De amúgy hogyne, majd megpróbálok időt szakítani rá. Az a mini-novellád (hogy hívják az ilyet? karcolat?) is egész jó volt, amit még régen mutattál.

[Nakedape]

de szerintem egy fél év múlva nem sokra emlékszem majd belőle.

ezt
most
majdnem
elhittem

[Fazék]

még kb 120 oldal van a Fall of Hyperion-ból.
alig várom, hogy befejezzem (jövő hét végére már talán össze is jön), hogy elolvashassam, hogy miért is olyan jó ez és előzménye.
mert nekem egyelőre nem sikerült rájönnöm az olvasása közben.
kínszenvedés haladni vele

[Ramiz]

Ez a hozzászólás be fog kerülni a rekordok könyvébe azzal, hogy még sosem törték le valakinek az írói ambíciót ilyen gyorsan és véglegesen:

Már a viccet is elírtad. Úgy végződik, hogy "Szar még lehet belőle."

Egyébként szívesen elolvasnám.

Drunken posting, it's awwwright... Szerintem így is vicces volt! Amúgy tényleg írok! Majd meglátjátok!!!

[Nakedape]

[Acchan]

 

[noriko]

Haruki Murakami: Kafka on the Shore

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Eddig egy könyvet olvastam Murakamitól, ami nem tetszett igazán, úgyhogy kissé félve kezdtem neki ennek a könyvnek. A valósággal összemosódó szürrealista álom/szellemvilág erősen Neil Gaimanra emlékeztetett, a történet első fele lebilincselő volt és elvarázsolt a stílusa. Már már félve vártam, hogy mit fog kihozni ebből az egészből történet szinten. [spoiler=Hit or flop?]Nakata történetét és karakterét végig élveztem, de Kafkáé a könyv kb második felétől már sok volt nekem. Kafka és Oshima intellektuális elmélkedései is idegesítettek egy ponton túl, és a sok zenei utalás. Olyan érzésem volt, mintha Murakami így próbálná fitogtatni filozófiai és nyugati zenetudását az olvasó felé. "Oh look I read this too and I can talk about it in depth in a matter of fact way. Be amazed at my great intelligence." -.- Viszont Nakata és a macskák tényleg jó volt. Ezért a vegyes érzések.[/spoiler] Tetszett? Nem tetszett? Még mindig nem tudom eldönteni, hogy ajánlanám-e. Neil Gaiman olvasóknak talán megér egy próbát.

[kikuchiyo]

Haruki Murakami: Kafka on the Shore

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban.

Olyan érzésem volt, mintha Murakami így próbálná fitogtatni filozófiai és nyugati zenetudását az olvasó felé.

Nem vagy egyedül ezzel a benyomással: a japán kritikusok többsége hasonlóan vélekedik Murakamiról. Sokan egyenesen irodalmi blöffnek tartják a könyveit.

Én asszem az összes magyarul megjelent könyvét olvastam, és még párat azokon kívül is. A legutolsó könyvében (1Q84) már én is azt éreztem néhány ponton, hogy igazuk van ezeknek a kritikusoknak (nagyon túl van írva, egyharmadát el lehetett volna hagyni). Ugyanakkor néhány korábbi könyve, mint pl. a Wind-up Bird Chronicle és főleg a Hard-boiled Wonderland and the End of the World, nagyon tetszett.

[Próféta]

Roger Zelazny: Lord of Light (1967)

Veszélyben a hindu panteon uralma. Bár a tudatlan nép jótevőjének hitte a nyakán élősködő Brahmát, Visnut, Sivát, Kalit, Ganésát, stb.,
egy csendes és békés tanítómester fellebbentette az illúzió - Maya - fátylát. Beszélt a lélekvándorlás és a karma valódi természetéről, a
szamszára béklyóiról, a megvilágosodásról és a mindenséggel eggyé válásról, az Útról. Buddha erőszakmentes mozgalma egyre csak
terjedt, és az istenek eleinte tétlenül nézték hatalmuk gyengülését. A Tanító távozta után viszont elkezdték beolvasztani az új áramlatot,
saját papságukba integrálni a szerzeteseit, és a Buddhát hivatalosan Visnu isten kilencedik avatárájaként elismerni.

Igen ám, de egy titokzatos éjszakán Sziddhárta herceg visszatért a Nirvánából, hogy végleg leszámoljon az Égi Várossal. Már ha való-
ban az, akinek mondják, nem pedig a mindenség legnagyobb szélhámosa...

De egy pillanat, mit keres ez a zagyvaság az SF Masterworks sorozatban? Na és várjunk csak, a vén kapitány beszédében azok a hajók
talán... űrhajók? Az ősi hinduk honnan ismerik a Kék Duna keringőt? Azok ott zombik? Milyen bolygón játszódik ez egyáltalán? És végül
összességében mi a féregjárta fekete fene folyik itt tulajdonképpen?

Én ugyan élveztem a könyvet, de csak olyanoknak ajánlom, akik perverz módon kedvelik a mitológiákat. A szerző érdekes kísérletének
mondanám a könyvet, hogy egy ősi eposzok logikája szerint működő, azokba illő nyelvezetű és történetvezetési sablonjaikat felvonul-
tató regényt alkosson, amely mindezek mellett scifi. És itt most nem az "űrhajós díszletű fantasy" értelemben használtam a műfaj nevét,
még ha nem is feltétlenül valami technikai hard-scifi. Talán meg is haladja a korát, hiszen lesz benne például memetic engineering.

Yama-Dharma halálisten amúgy elég inba benne


Terry Pratchett: Monstrous Regiment (2003)

Mint megannyi Korongvilág-regény, ez is fog néhány klasszikus panelt, és Taj Mahalt épít belőlük. Kezdjük mondjuk a főmotívummal.
Van az a megszokott történeti elem (amely a világtörténelemben is jónéhányszor előfordult), hogy a lány fiúruhában beáll katonának.
Nos, mivel PTerryről van szó, nyilván elég hamar lesz olyan helyzet, ahol a katona cselből nőnek álcázza magát; így már egy magát
lánynak tettető fiúnak tettető lányról van szó (és valljuk be, ez nem egyszerű szerep), hogy komolyabb poénokat ne lőjek le. További
utalások Jeanne d'Arctól kezdve a krími háború Earl of Cardigan-jáig az égvilágon mindenre (és a zömét valószínűleg nem is vettem
észre), beleértve a többi Korongvilág-sztorit; ötletesen őrült szituációk és kegyetlen szóviccek; és mindennek közepette mégis valami
mélyen megérintő érzelmi töltet meggyötört és elnyomott nőkről, meg tanulságok a háború logikájáról és a sorkatonai létről. Itt-ott egy
kicsit talán már túlfeszíti a húrt, de sebaj, ez a lényege.

Magyarul egy jobbfajta Korongvilág-könyv, semmi kevesebb.

[Nakedape]

Roger Zelazny: Lord of Light (1967)


Terry Pratchett: Monstrous Regiment (2003)

Pratchettet folytatni kéne már rendesen, mármint az olvasásást nekem..

az indiaihoz meg komoly kedve csináltál nekem 

[kikuchiyo]

Roger Zelazny: Lord of Light (1967)

Ezt még régen olvastam. Olyan animésen zavarosnak mondanám. Sci-fiként nem igazán áll össze, bár van pár jó ötlet benne, és valamit mintha kihozna a végén belőle, "egy ősi eposzok logikája szerint működő, azokba illő nyelvezetű és történetvezetési sablonjaikat felvonultató regény"-nek pedig lassú és vontatott.

Nem volt azért rossz, de kiemelkedő olvasmányélménynek sem nevezném.

PS. Ezt a form-
ázást musz-
áj erőltetned?

[noriko]

Nem vagy egyedül ezzel a benyomással: a japán kritikusok többsége hasonlóan vélekedik Murakamiról.

Köszi, megnyugtató, hogy nem csak nekem volt zavaróan sok. A két általad kiemelt könyve mennyire elszállt? Nagyon szét van esve, vagy van benne struktúra a végén is? (csak azért kérdem, mert pl. a Dance Dance Dance-ben szerintem nem nagyon volt, viszont ha jobb mint a Kafka, akkor kíváncsi vagyok rájuk)

----
Suzanne Collins: The Hunger Games (book 1 of 3)
Korábban is hallottam már erről a könyvről, de most, hogy küszöbön a film változat, gondoltam, elolvasom. Pont volt bookdepository-n leértékelés, és ezt is belekattintottam a kosaramba.
A főkoncepció, azaz a Játék nagyon hasonlít a Battle Royale-ra. Olyannyira, hogy a wikioldal információi szerint meg is gyanúsították az írónőt, hogy onnan nyúlta az ötletet, de állítólag nem.

The Hunger Games has been criticized for its similarities to the 1999 novel Battle Royale. Although Collins maintains that she "had never heard of that book until [her] book was turned in," The New York Times reports that "the parallels are striking enough that Collins's work has been savaged on the blogosphere as a baldfaced ripoff," but that "there are enough possible sources for the plot line that the two authors might well have hit on the same basic setup independently."[34] King noted that the reality TV "badlands" were similar to Battle Royale, as well as The Running Man and The Long Walk.[1] Green also pointed out that the premise of the novel was "nearly identical" to Battle Royale.

A történet egy disztópikus jővőben játszódik, Panem államban, ami természetesen Észak-Amerika területén fekszik. Minden évben megrendezik a címadó játékot, amelyen mind a 12 tartomány résztvesz két áldozattal. Az áldozatok nevét 12-18 év közötti gyerekek nevei közül húzzák ki minden évben, külön egy fiút és egy lányt. A játék végén csak egy maradhat.
A történetet egyesszám elsőszemélyben a 12. tartomány lányáldozata meséli el, aki nekem nem volt valami szimpatikus, sőt, néha már idegesített.
Egyébként ez egy Young Adult könyv, így elég egyszerű a nyelvezete, nincs túlbonyolítva. Az írónő stílusa nem olyan hűdenagyon kiemelkedő, de nem is rossz, mert a könyv olvastatja magát. Stephenie Meyer stílusánál pl. ezerszer minőségibb. Viszont, annak ellenére, hogy szerintem a szerelmi szál nem igazán az erőssége Collinsnak, mégis egy idő után túlzottan dominál a történetben. És ez elég sokat rontott rajta az én szememben. Emiatt a folytatást már nem is olvastam el, csak a wikioldalakon, spoilerben.
[spoiler]Az E/1 elbeszélés miatt a Katniss-on kívüli egyéb szereplőket nem nagyon ismerjük meg. Túl laposak maradtak nekem. Emiatt a Gale-Katniss-Peeta szerelmi háromszög is hidegen hagyott, mert Gale-ről alig tudtunk valamit, és Peetáról is csak azt, hogy szerelmes K-ba.
Az ápolós résztől kezdve nagyon csöpögős lett a történet, és már fárasztó volt, hogy ennek ellenére K egészen a könyv végéig nem volt meggyőződve arról, hogy P komolyan szereti és nem csak megjátssza magát. I mean how dense can you get?! És mi az, hogy hirtelen kitalálja, hogy szerelmes Gale-be, annak ellenére, hogy az elején leszögezte, hogy semmi romantikus érzést nem táplál iránta? Abból, hogy ennyit rágódok a szerelmi szálon is látszik, hogy nagyon felbillent az egyensúly és ez került az előtérbe, annak ellenére, hogy a könyv eredetileg egy öldöklős játékról szól... [/spoiler]
A spoiler alatti rant-ből rájöttem, hogy mi a bajom a könyvvel. A romantikus szál annyira előtérbe kerül, hogy alig marad hely a Játék miatt elvárt pszichés változásra. Ha E/1 személyben elbeszélt történetet olvasok egy ilyen játékról, inkább arról olvasnék, hogy ez az egész milyen hatással van az illetőre, és nem arról, hogy most vajon szerelmes-e vagy sem. (Jó, azért nyilván volt benne ilyen is, de nem eléggé.)
5/10


Stephen King (as Richard Bachman): The Running Man
A The Hunger Games wikioldaláról beidézett fenti részen felbuzdulva felkutattam ezt a hivatkozott könyvet is, hogy megnézzem, tényleg hasonlít-e.
A történet itt is egy jövőbeli (2025 ) amerikai disztópiában játszódik, és szintén egy játékról szól, ami egy TV vetélkedő. Ebben a világban az ingyen sugárzott TV tele van brutális vetélkedőkkel, amik a Maradj talpon és hasonlók brutalitással felturbózott változatai. Főszereplőnk 28 éves családapa, aki olyan játékban indul, aminek a lényege a fejvadászat. Nyilván őt vadásszák.
Tehát a fenti Hunger Games és Battle Royale-tól abban tér el, hogy nem az életükért ölik egymást a játékosok, hanem egy macska-egér játékról van szó, ahol a macska a tévénéző lakosság és pár erre specializált fejvadász, és az egér a magányos játékos. Ettől viszont szerintem teljesen eltérő pszichés hatású játék ez a másik kettőhöz képest. Sőt, ha eltekintünk a játék részétől, akkor sima rabló-pandúr történet lesz belőle egy kis futurisztikus beütéssel.
[spoiler]A Hunger Games-el meg van még az a párhuzam is, hogy a lakosság élesen gazdag és szegény rétegre osztódik, ahol a szegények a játékosok és a gazdagok az érzéketlen közönség. Viszont szerintem a Running Man világa sokkal kevésbé brutális mint Panem, bár kétségtelenül abba az irányba halad.
[/spoiler]
Mivel azt vártam, hogy jobban hasonlít majd a fenti könyvre, ezért kicsit csalódtam, viszont a maga nemében jó könyv volt.
8/10

folyt köv!
a következő rész tartalmából: Takami Koushun - Battle Royale, Walter Moudy: Survivor, Stephen King (R. Bachman) - The Long Walk

[kikuchiyo]

Nem vagy egyedül ezzel a benyomással: a japán kritikusok többsége hasonlóan vélekedik Murakamiról.

Köszi, megnyugtató, hogy nem csak nekem volt zavaróan sok. A két általad kiemelt könyve mennyire elszállt? Nagyon szét van esve, vagy van benne struktúra a végén is? (csak azért kérdem, mert pl. a Dance Dance Dance-ben szerintem nem nagyon volt, viszont ha jobb mint a Kafka, akkor kíváncsi vagyok rájuk)

Struktúra mindenképpen van bennük, sőt, és ez a két könyv pont olyan, hogy a végére eléggé katartikus módon összeáll az egész. Az elszálltság definíció kérdése, az 1Q84-ben néhány al-szál jócskán eltávolodik a józan észtől (és sajnos a jó ízléstől is) néha.

A Hard-boiled stb.-ben az az érdekes, hogy először úgy tűnik, mintha két eltérő stílusú, semennyire sem összetartozó regény fejezetei lennének összefésülve: az egyik a valóságban játszódó nyomozós történet(-szerűség) hideg, cinikus kiégett főhőssel és a szokásos Murakamis utalásokkal mindenféle nyugati italokra, zenékre és autókra, a másik pedig egy leginkább a Haibane Renmei-re emlékeztető fantasy. Csak a regény végére derül ki, hogy milyen lényegesen nemtriviális módon függ össze a két regény, de nincs egyértelműen levezetve, az olvasó maga kell, hogy kialakítson egy értelmezést. Talán ez a kedvenc könyvem tőle.

Az 1984-ben is két fő történetszál van, a két főszereplővel, meg még néhány másik, itt is összeér a kettő a végére, de olyan módon, amit én nehezen tudtam elhinni.

A Wind-up Bird Chronicle-ben egy fő csapásirány van, talán valamivel kevésbé egyértelmű, hogy mire lyukad ki a végén, de van néhány nagyon erős fejezete a könyvnek.

[noriko]

Melyik Murakami fordítást ajánlanád? A magyart vagy az angolt? Hard Boiled... lehet, hogy megvan magyarul.

[kikuchiyo]

Régen olvastam ugyan, de úgy emlékszem, teljesen jó volt a magyar fordítás.

[Próféta]

PS. Ezt a form-
ázást musz-
áj erőltetned?

Hosszabb fórumposzt írásához át fogok térni valamelyik Webkites böngészőre, abban látszólag működik még a tördelés ezzel a fórummotorral is.

[noriko]

Stephen King (as Richard Bachman): The Long Walk
Míg a The Running Man szerintem kilógott a sorból, ez a könyv már sokkal közelebb áll a Hunger Games és Battle Royale vonalhoz. Természetesen itt is egy játék áll a középpontban, a címadó hosszú séta, ami minden év májusában kerül megrendezésre egy - ismét csak - disztópikus jövőbeli Egyesült Államokban. A Maine államból induló sétán 100 önként jelentkező tizenéves fiú vesz részt, és a szabály a következő: sétálnod kell minimum 4 mérföld/órás sebességgel, és ha lelassulsz kapsz egy figyelmeztetést; 3 figyelmeztetés után agyonlőnek; a séta addig tart, amíg a 100 résztvevőből csak 1 marad. [spoiler]Annak ellenére, hogy már az elején lehetett tudni, hogy a főszereplő vagy az utolsó lesz, vagy az utolsó előtti (mivel halálával nem folytatódott volna tovább a könyv, duh), végig lebilincselt a történet. Nem a váratlan fordulatok miatt olvastatta magát, hiszen igazából egy nagyon hosszú sétáról tudósít, hanem a megismert szereplőkben lejátszódó fizikai és mentális változások miatt volt hátborzongatóan lenyűgöző. Egyedül az zavart, hogy túlságosan elképzeltem a fizikai részét a hosszú sétának, és nem vagyok meggyőződve róla, hogy 5 napig képes valaki megállás nélkül sétálni úgy, hogy még a vége felé is képes legyen értelmes gondolatokat formálni, poénkodni, egyáltalán beszélni, bármennyire is a végletekig feszítette saját mentális képességeit. Emiatt kb a 3. napig tartottam hihetőnek az egészet, onnantól már kevésbé. (másik icipici nitpicking, hogy még az elején Jan-nek hosszú sötét haja van, aztán később már mindig hosszú szőke, de ez csak egy olyan kis lényegtelen ellentmondás, amit nem is kellett volna észrevennem, de ha már megtörtént, kizökkentett a történetből...)

A világról alig tudunk meg valamit. Nincs magyarázat arra, hogy ki is ez az Őrnagy és milyen szinten felelős a Hosszú sétáért, csak hogy bálványozzák és hogy ő az egyetlen megnevezett főgóré ebben a militarista társadalomban, ahol az ellenszegülőket és az elégedetlenkedőket elviszi az ÁVO Squad. Arra sem kapunk magyarázatot, valójában mi motiválja a fiúkat, hogy önként jelentkezzenek és önként vegyenek részt a Sétán. Ők maguk sem értik igazán, hogy is jutottak odáig annak ellenére, hogy két visszalépési lehetőség is volt a rajt előtt. Ebben teljesen más mint az Éhség játékok vagy a Futó ember, mivel itt senki sem kényszeríti a résztvevőket a részvételre, esetleg (és valószínűleg) csak valamilyen meg nem nevezett, láthatatlan társadalmi pszichózis áldozatai.

A szereplők kerekek és hihetőek, a halálok értelmetlenek, kegyetlenek és durvák, a Sétálók meg csak mennek tovább és tovább...[/spoiler]
Amit hiányoltam az Éhség játékokból és a Futó emberből, az 100%-osan jelen van ebben a történetben: a lassú és biztos halál ellen végsőkig és végletekig küzdő ember pszichológiája és viszonya sorstársaival, akik egyben vetélytársai is. Szerintem nagyon jól meg van írva, főleg, hogy állítólag ez King első könyve, amit még elsőéves egyetemista korában írt. Nem mintha tudnám (szerencsére), hogy milyen is lehet átélni egy ilyen szituációt.
9/10

[noriko]

Ééés amíg lélegzetvisszafojtva várakozunk arra, hogy meghozza a postás a hátralévő két történetet, itt egy valamennyire témába vágó novella 1948-ból:
Shirley Jackson: The Lottery. Egy beszámolót olvastam a fenti King könyvről, és abban említették meg, mint hasonló történet. A történet wikioldalán ezt írják:

Response to the story was negative, surprising Jackson and The New Yorker. Readers canceled subscriptions and sent hate mail throughout the summer. The story was banned in the Union of South Africa. Since then, it has been accepted as a classic American short story, subject to critical interpretations and media adaptations, and it has been taught in middle schools and high schools for decades.

Miután elolvastam, rájöttem, hogy tényleg nekem is tananyag volt általános iskola 6. (vagy 7.) osztályos koromban (Junior HS) az USÁ-ban...  

[Próféta]

nekem is tananyag volt általános iskola 6. (vagy 7.) osztályos koromban (Junior HS) az USÁ-ban...

Uh. Akkor ezek szerint odaát se választják meg jobban a kötelező olvasmányokhoz illő korosztályt.

A mi kötelezőink közül a Sánta Ferenc:Sokan voltunk hasonló egy kicsit, amit azóta is szeretek.
Ezt is hasonló korban olvashattuk asszem, de a lottó talán kevésbé való kisgyerekeknek.

[noriko]

Uh. Akkor ezek szerint odaát se választják meg jobban a kötelező olvasmányokhoz illő korosztályt.

Hát ja. Inkább 7. osztály volt azt hiszem. Ekkor volt az is, hogy 4 csoportra osztotta a tanárnő az osztályt, és a csoportoknak el kellett olvasni az egyiket az alábbiak közül:
- Huxley: Szép új világ (én ebben a csoportban voltam)
- Lowry: The Giver
- Bradbury: Fahrenheit 451
- Orwell: Állatfarm

A mi kötelezőink közül a Sánta Ferenc:Sokan voltunk hasonló egy kicsit, amit azóta is szeretek.
Ezt is hasonló korban olvashattuk asszem, de a lottó talán kevésbé való kisgyerekeknek.

Biztos hasonló korban lehetett, mert nekem meg ez maradt ki, úgyhogy köszi a linket!

[Próféta]

- Lowry: The Giver

Ezt nem ismertem. Jó?
Amúgy jópofa lista. Nálunk is voltak ilyesmi könyvek, talán szorgalmiként, és szerintem később kicsit.