Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Próféta]

Roger Zelazny: Lord of Light (1967)

Veszélyben a hindu panteon uralma. Bár a tudatlan nép jótevőjének hitte a nyakán élősködő Brahmát, Visnut, Sivát, Kalit, Ganésát, stb.,
egy csendes és békés tanítómester fellebbentette az illúzió - Maya - fátylát. Beszélt a lélekvándorlás és a karma valódi természetéről, a
szamszára béklyóiról, a megvilágosodásról és a mindenséggel eggyé válásról, az Útról. Buddha erőszakmentes mozgalma egyre csak
terjedt, és az istenek eleinte tétlenül nézték hatalmuk gyengülését. A Tanító távozta után viszont elkezdték beolvasztani az új áramlatot,
saját papságukba integrálni a szerzeteseit, és a Buddhát hivatalosan Visnu isten kilencedik avatárájaként elismerni.

Igen ám, de egy titokzatos éjszakán Sziddhárta herceg visszatért a Nirvánából, hogy végleg leszámoljon az Égi Várossal. Már ha való-
ban az, akinek mondják, nem pedig a mindenség legnagyobb szélhámosa...

De egy pillanat, mit keres ez a zagyvaság az SF Masterworks sorozatban? Na és várjunk csak, a vén kapitány beszédében azok a hajók
talán... űrhajók? Az ősi hinduk honnan ismerik a Kék Duna keringőt? Azok ott zombik? Milyen bolygón játszódik ez egyáltalán? És végül
összességében mi a féregjárta fekete fene folyik itt tulajdonképpen?

Én ugyan élveztem a könyvet, de csak olyanoknak ajánlom, akik perverz módon kedvelik a mitológiákat. A szerző érdekes kísérletének
mondanám a könyvet, hogy egy ősi eposzok logikája szerint működő, azokba illő nyelvezetű és történetvezetési sablonjaikat felvonul-
tató regényt alkosson, amely mindezek mellett scifi. És itt most nem az "űrhajós díszletű fantasy" értelemben használtam a műfaj nevét,
még ha nem is feltétlenül valami technikai hard-scifi. Talán meg is haladja a korát, hiszen lesz benne például memetic engineering.

Yama-Dharma halálisten amúgy elég inba benne


Terry Pratchett: Monstrous Regiment (2003)

Mint megannyi Korongvilág-regény, ez is fog néhány klasszikus panelt, és Taj Mahalt épít belőlük. Kezdjük mondjuk a főmotívummal.
Van az a megszokott történeti elem (amely a világtörténelemben is jónéhányszor előfordult), hogy a lány fiúruhában beáll katonának.
Nos, mivel PTerryről van szó, nyilván elég hamar lesz olyan helyzet, ahol a katona cselből nőnek álcázza magát; így már egy magát
lánynak tettető fiúnak tettető lányról van szó (és valljuk be, ez nem egyszerű szerep), hogy komolyabb poénokat ne lőjek le. További
utalások Jeanne d'Arctól kezdve a krími háború Earl of Cardigan-jáig az égvilágon mindenre (és a zömét valószínűleg nem is vettem
észre), beleértve a többi Korongvilág-sztorit; ötletesen őrült szituációk és kegyetlen szóviccek; és mindennek közepette mégis valami
mélyen megérintő érzelmi töltet meggyötört és elnyomott nőkről, meg tanulságok a háború logikájáról és a sorkatonai létről. Itt-ott egy
kicsit talán már túlfeszíti a húrt, de sebaj, ez a lényege.

Magyarul egy jobbfajta Korongvilág-könyv, semmi kevesebb.

[Nakedape]

Roger Zelazny: Lord of Light (1967)


Terry Pratchett: Monstrous Regiment (2003)

Pratchettet folytatni kéne már rendesen, mármint az olvasásást nekem..

az indiaihoz meg komoly kedve csináltál nekem 

[kikuchiyo]

Roger Zelazny: Lord of Light (1967)

Ezt még régen olvastam. Olyan animésen zavarosnak mondanám. Sci-fiként nem igazán áll össze, bár van pár jó ötlet benne, és valamit mintha kihozna a végén belőle, "egy ősi eposzok logikája szerint működő, azokba illő nyelvezetű és történetvezetési sablonjaikat felvonultató regény"-nek pedig lassú és vontatott.

Nem volt azért rossz, de kiemelkedő olvasmányélménynek sem nevezném.

PS. Ezt a form-
ázást musz-
áj erőltetned?

[noriko]

Nem vagy egyedül ezzel a benyomással: a japán kritikusok többsége hasonlóan vélekedik Murakamiról.

Köszi, megnyugtató, hogy nem csak nekem volt zavaróan sok. A két általad kiemelt könyve mennyire elszállt? Nagyon szét van esve, vagy van benne struktúra a végén is? (csak azért kérdem, mert pl. a Dance Dance Dance-ben szerintem nem nagyon volt, viszont ha jobb mint a Kafka, akkor kíváncsi vagyok rájuk)

----
Suzanne Collins: The Hunger Games (book 1 of 3)
Korábban is hallottam már erről a könyvről, de most, hogy küszöbön a film változat, gondoltam, elolvasom. Pont volt bookdepository-n leértékelés, és ezt is belekattintottam a kosaramba.
A főkoncepció, azaz a Játék nagyon hasonlít a Battle Royale-ra. Olyannyira, hogy a wikioldal információi szerint meg is gyanúsították az írónőt, hogy onnan nyúlta az ötletet, de állítólag nem.

The Hunger Games has been criticized for its similarities to the 1999 novel Battle Royale. Although Collins maintains that she "had never heard of that book until [her] book was turned in," The New York Times reports that "the parallels are striking enough that Collins's work has been savaged on the blogosphere as a baldfaced ripoff," but that "there are enough possible sources for the plot line that the two authors might well have hit on the same basic setup independently."[34] King noted that the reality TV "badlands" were similar to Battle Royale, as well as The Running Man and The Long Walk.[1] Green also pointed out that the premise of the novel was "nearly identical" to Battle Royale.

A történet egy disztópikus jővőben játszódik, Panem államban, ami természetesen Észak-Amerika területén fekszik. Minden évben megrendezik a címadó játékot, amelyen mind a 12 tartomány résztvesz két áldozattal. Az áldozatok nevét 12-18 év közötti gyerekek nevei közül húzzák ki minden évben, külön egy fiút és egy lányt. A játék végén csak egy maradhat.
A történetet egyesszám elsőszemélyben a 12. tartomány lányáldozata meséli el, aki nekem nem volt valami szimpatikus, sőt, néha már idegesített.
Egyébként ez egy Young Adult könyv, így elég egyszerű a nyelvezete, nincs túlbonyolítva. Az írónő stílusa nem olyan hűdenagyon kiemelkedő, de nem is rossz, mert a könyv olvastatja magát. Stephenie Meyer stílusánál pl. ezerszer minőségibb. Viszont, annak ellenére, hogy szerintem a szerelmi szál nem igazán az erőssége Collinsnak, mégis egy idő után túlzottan dominál a történetben. És ez elég sokat rontott rajta az én szememben. Emiatt a folytatást már nem is olvastam el, csak a wikioldalakon, spoilerben.
[spoiler]Az E/1 elbeszélés miatt a Katniss-on kívüli egyéb szereplőket nem nagyon ismerjük meg. Túl laposak maradtak nekem. Emiatt a Gale-Katniss-Peeta szerelmi háromszög is hidegen hagyott, mert Gale-ről alig tudtunk valamit, és Peetáról is csak azt, hogy szerelmes K-ba.
Az ápolós résztől kezdve nagyon csöpögős lett a történet, és már fárasztó volt, hogy ennek ellenére K egészen a könyv végéig nem volt meggyőződve arról, hogy P komolyan szereti és nem csak megjátssza magát. I mean how dense can you get?! És mi az, hogy hirtelen kitalálja, hogy szerelmes Gale-be, annak ellenére, hogy az elején leszögezte, hogy semmi romantikus érzést nem táplál iránta? Abból, hogy ennyit rágódok a szerelmi szálon is látszik, hogy nagyon felbillent az egyensúly és ez került az előtérbe, annak ellenére, hogy a könyv eredetileg egy öldöklős játékról szól... [/spoiler]
A spoiler alatti rant-ből rájöttem, hogy mi a bajom a könyvvel. A romantikus szál annyira előtérbe kerül, hogy alig marad hely a Játék miatt elvárt pszichés változásra. Ha E/1 személyben elbeszélt történetet olvasok egy ilyen játékról, inkább arról olvasnék, hogy ez az egész milyen hatással van az illetőre, és nem arról, hogy most vajon szerelmes-e vagy sem. (Jó, azért nyilván volt benne ilyen is, de nem eléggé.)
5/10


Stephen King (as Richard Bachman): The Running Man
A The Hunger Games wikioldaláról beidézett fenti részen felbuzdulva felkutattam ezt a hivatkozott könyvet is, hogy megnézzem, tényleg hasonlít-e.
A történet itt is egy jövőbeli (2025 ) amerikai disztópiában játszódik, és szintén egy játékról szól, ami egy TV vetélkedő. Ebben a világban az ingyen sugárzott TV tele van brutális vetélkedőkkel, amik a Maradj talpon és hasonlók brutalitással felturbózott változatai. Főszereplőnk 28 éves családapa, aki olyan játékban indul, aminek a lényege a fejvadászat. Nyilván őt vadásszák.
Tehát a fenti Hunger Games és Battle Royale-tól abban tér el, hogy nem az életükért ölik egymást a játékosok, hanem egy macska-egér játékról van szó, ahol a macska a tévénéző lakosság és pár erre specializált fejvadász, és az egér a magányos játékos. Ettől viszont szerintem teljesen eltérő pszichés hatású játék ez a másik kettőhöz képest. Sőt, ha eltekintünk a játék részétől, akkor sima rabló-pandúr történet lesz belőle egy kis futurisztikus beütéssel.
[spoiler]A Hunger Games-el meg van még az a párhuzam is, hogy a lakosság élesen gazdag és szegény rétegre osztódik, ahol a szegények a játékosok és a gazdagok az érzéketlen közönség. Viszont szerintem a Running Man világa sokkal kevésbé brutális mint Panem, bár kétségtelenül abba az irányba halad.
[/spoiler]
Mivel azt vártam, hogy jobban hasonlít majd a fenti könyvre, ezért kicsit csalódtam, viszont a maga nemében jó könyv volt.
8/10

folyt köv!
a következő rész tartalmából: Takami Koushun - Battle Royale, Walter Moudy: Survivor, Stephen King (R. Bachman) - The Long Walk

[kikuchiyo]

Nem vagy egyedül ezzel a benyomással: a japán kritikusok többsége hasonlóan vélekedik Murakamiról.

Köszi, megnyugtató, hogy nem csak nekem volt zavaróan sok. A két általad kiemelt könyve mennyire elszállt? Nagyon szét van esve, vagy van benne struktúra a végén is? (csak azért kérdem, mert pl. a Dance Dance Dance-ben szerintem nem nagyon volt, viszont ha jobb mint a Kafka, akkor kíváncsi vagyok rájuk)

Struktúra mindenképpen van bennük, sőt, és ez a két könyv pont olyan, hogy a végére eléggé katartikus módon összeáll az egész. Az elszálltság definíció kérdése, az 1Q84-ben néhány al-szál jócskán eltávolodik a józan észtől (és sajnos a jó ízléstől is) néha.

A Hard-boiled stb.-ben az az érdekes, hogy először úgy tűnik, mintha két eltérő stílusú, semennyire sem összetartozó regény fejezetei lennének összefésülve: az egyik a valóságban játszódó nyomozós történet(-szerűség) hideg, cinikus kiégett főhőssel és a szokásos Murakamis utalásokkal mindenféle nyugati italokra, zenékre és autókra, a másik pedig egy leginkább a Haibane Renmei-re emlékeztető fantasy. Csak a regény végére derül ki, hogy milyen lényegesen nemtriviális módon függ össze a két regény, de nincs egyértelműen levezetve, az olvasó maga kell, hogy kialakítson egy értelmezést. Talán ez a kedvenc könyvem tőle.

Az 1984-ben is két fő történetszál van, a két főszereplővel, meg még néhány másik, itt is összeér a kettő a végére, de olyan módon, amit én nehezen tudtam elhinni.

A Wind-up Bird Chronicle-ben egy fő csapásirány van, talán valamivel kevésbé egyértelmű, hogy mire lyukad ki a végén, de van néhány nagyon erős fejezete a könyvnek.

[noriko]

Melyik Murakami fordítást ajánlanád? A magyart vagy az angolt? Hard Boiled... lehet, hogy megvan magyarul.

[kikuchiyo]

Régen olvastam ugyan, de úgy emlékszem, teljesen jó volt a magyar fordítás.

[Próféta]

PS. Ezt a form-
ázást musz-
áj erőltetned?

Hosszabb fórumposzt írásához át fogok térni valamelyik Webkites böngészőre, abban látszólag működik még a tördelés ezzel a fórummotorral is.

[noriko]

Stephen King (as Richard Bachman): The Long Walk
Míg a The Running Man szerintem kilógott a sorból, ez a könyv már sokkal közelebb áll a Hunger Games és Battle Royale vonalhoz. Természetesen itt is egy játék áll a középpontban, a címadó hosszú séta, ami minden év májusában kerül megrendezésre egy - ismét csak - disztópikus jövőbeli Egyesült Államokban. A Maine államból induló sétán 100 önként jelentkező tizenéves fiú vesz részt, és a szabály a következő: sétálnod kell minimum 4 mérföld/órás sebességgel, és ha lelassulsz kapsz egy figyelmeztetést; 3 figyelmeztetés után agyonlőnek; a séta addig tart, amíg a 100 résztvevőből csak 1 marad. [spoiler]Annak ellenére, hogy már az elején lehetett tudni, hogy a főszereplő vagy az utolsó lesz, vagy az utolsó előtti (mivel halálával nem folytatódott volna tovább a könyv, duh), végig lebilincselt a történet. Nem a váratlan fordulatok miatt olvastatta magát, hiszen igazából egy nagyon hosszú sétáról tudósít, hanem a megismert szereplőkben lejátszódó fizikai és mentális változások miatt volt hátborzongatóan lenyűgöző. Egyedül az zavart, hogy túlságosan elképzeltem a fizikai részét a hosszú sétának, és nem vagyok meggyőződve róla, hogy 5 napig képes valaki megállás nélkül sétálni úgy, hogy még a vége felé is képes legyen értelmes gondolatokat formálni, poénkodni, egyáltalán beszélni, bármennyire is a végletekig feszítette saját mentális képességeit. Emiatt kb a 3. napig tartottam hihetőnek az egészet, onnantól már kevésbé. (másik icipici nitpicking, hogy még az elején Jan-nek hosszú sötét haja van, aztán később már mindig hosszú szőke, de ez csak egy olyan kis lényegtelen ellentmondás, amit nem is kellett volna észrevennem, de ha már megtörtént, kizökkentett a történetből...)

A világról alig tudunk meg valamit. Nincs magyarázat arra, hogy ki is ez az Őrnagy és milyen szinten felelős a Hosszú sétáért, csak hogy bálványozzák és hogy ő az egyetlen megnevezett főgóré ebben a militarista társadalomban, ahol az ellenszegülőket és az elégedetlenkedőket elviszi az ÁVO Squad. Arra sem kapunk magyarázatot, valójában mi motiválja a fiúkat, hogy önként jelentkezzenek és önként vegyenek részt a Sétán. Ők maguk sem értik igazán, hogy is jutottak odáig annak ellenére, hogy két visszalépési lehetőség is volt a rajt előtt. Ebben teljesen más mint az Éhség játékok vagy a Futó ember, mivel itt senki sem kényszeríti a résztvevőket a részvételre, esetleg (és valószínűleg) csak valamilyen meg nem nevezett, láthatatlan társadalmi pszichózis áldozatai.

A szereplők kerekek és hihetőek, a halálok értelmetlenek, kegyetlenek és durvák, a Sétálók meg csak mennek tovább és tovább...[/spoiler]
Amit hiányoltam az Éhség játékokból és a Futó emberből, az 100%-osan jelen van ebben a történetben: a lassú és biztos halál ellen végsőkig és végletekig küzdő ember pszichológiája és viszonya sorstársaival, akik egyben vetélytársai is. Szerintem nagyon jól meg van írva, főleg, hogy állítólag ez King első könyve, amit még elsőéves egyetemista korában írt. Nem mintha tudnám (szerencsére), hogy milyen is lehet átélni egy ilyen szituációt.
9/10

[noriko]

Ééés amíg lélegzetvisszafojtva várakozunk arra, hogy meghozza a postás a hátralévő két történetet, itt egy valamennyire témába vágó novella 1948-ból:
Shirley Jackson: The Lottery. Egy beszámolót olvastam a fenti King könyvről, és abban említették meg, mint hasonló történet. A történet wikioldalán ezt írják:

Response to the story was negative, surprising Jackson and The New Yorker. Readers canceled subscriptions and sent hate mail throughout the summer. The story was banned in the Union of South Africa. Since then, it has been accepted as a classic American short story, subject to critical interpretations and media adaptations, and it has been taught in middle schools and high schools for decades.

Miután elolvastam, rájöttem, hogy tényleg nekem is tananyag volt általános iskola 6. (vagy 7.) osztályos koromban (Junior HS) az USÁ-ban...  

[Próféta]

nekem is tananyag volt általános iskola 6. (vagy 7.) osztályos koromban (Junior HS) az USÁ-ban...

Uh. Akkor ezek szerint odaát se választják meg jobban a kötelező olvasmányokhoz illő korosztályt.

A mi kötelezőink közül a Sánta Ferenc:Sokan voltunk hasonló egy kicsit, amit azóta is szeretek.
Ezt is hasonló korban olvashattuk asszem, de a lottó talán kevésbé való kisgyerekeknek.

[noriko]

Uh. Akkor ezek szerint odaát se választják meg jobban a kötelező olvasmányokhoz illő korosztályt.

Hát ja. Inkább 7. osztály volt azt hiszem. Ekkor volt az is, hogy 4 csoportra osztotta a tanárnő az osztályt, és a csoportoknak el kellett olvasni az egyiket az alábbiak közül:
- Huxley: Szép új világ (én ebben a csoportban voltam)
- Lowry: The Giver
- Bradbury: Fahrenheit 451
- Orwell: Állatfarm

A mi kötelezőink közül a Sánta Ferenc:Sokan voltunk hasonló egy kicsit, amit azóta is szeretek.
Ezt is hasonló korban olvashattuk asszem, de a lottó talán kevésbé való kisgyerekeknek.

Biztos hasonló korban lehetett, mert nekem meg ez maradt ki, úgyhogy köszi a linket!

[Próféta]

- Lowry: The Giver

Ezt nem ismertem. Jó?
Amúgy jópofa lista. Nálunk is voltak ilyesmi könyvek, talán szorgalmiként, és szerintem később kicsit.

[kikuchiyo]

- Lowry: The Giver

Ezt nem ismertem. Jó?

Én sem, és a meglepő dolog benne:

Publication date    1993

A többivel azért nem egy súlycsoport ebből a szempontból.

Nálunk a Sokan voltunk egy gimnáziumi szöveggyűjteményben szerepelt hasonlóan pozitív hangulatú novellákkal együtt.

Más:
A&B Sztrugackij: Bogár a hangyabolyban

De zavaros volt ez...

Leginkább az a baj vele, hogy legalább három, egymással alig összefüggő történet van benne nehezen érthető módon összefűzve, emellett időnként becsatlakoznak és leválnak további, a semmibe vezető történetszálak. A három fő történetből az egyik egy nem túlságosan érdekes krimi-szerűség, ahol a történet névleges főhőse üldözi a címszereplőt, és mivel végig nem ért semmit, az olvasó sem ért semmit; egy aránylag érdekes leírás a címszereplő (az üldözött) egy korábbi földönkívüli kalandjáról egy haldokló bolygón, amivel csak az a baj, hogy nem látni a kapcsolódási pontot a könyv többi részével; és egy nagyon érdekes sci-fi egy olyan ötlettel, amiért bármelyik feltörekvő sci-fi író a fél karját adná, és ami a szerzők egész korábbi munkásságát is újraértelmezi, valósággal a feje tetejére állítja... sajnálatos módon ez utóbbit az utolsó 30 oldalba szorították be.

Az egésznek a stílusa is olyan idegesítő azzal, hogy állandóan utalgatnak mindenféle eseményre, szervezetre és szereplőre, akiket felteszem, más könyveikből kellene ismernem.

Azzal az utolsó 30 oldallal érdekes és elgondolkodtató olvasmány volt, de kár a nyakatekert körítésért.

[noriko]

Megvan valakinek a Battle Royale magyar fordításban? Az angol nem a legjobb. Persze az is lehet, hogy hűen tükrözi az eredeti stílusát, de hátha nem.

[Nakedape]

Megvan valakinek a Battle Royale magyar fordításban? Az angol nem a legjobb. Persze az is lehet, hogy hűen tükrözi az eredeti stílusát, de hátha nem.

\0

[noriko]

ha nem kapom meg hétfőn mástól, kölcsön kérhetem? 

[Fazék]

ha nem kapom meg hétfőn mástól, kölcsön kérhetem? 

nem.

[noriko]

[Nakedape]

Péntek tudom vinni, mászkálok margit sziget , nyugati, margit híd.

Ha nem jó vasárnap millenáris

[Fazék]

na jó.
arany szívem fog a sírba vinni.

szerk: eh és ez a majom meg közbepofáz, miközben hosszasan pötyögök

és hogy látszólag ON is legyek:

Hyperion + Fall of Hyperion
kb másfél (két?) hónapja végeztem a második könyvvel is.
végül kerek lett a sztori, de így visszaolvasgatva nagyjából Ramiz véleményén vagyok.
az első könyvben az eredettörténetek vagy szimplán béna ponyvák voltak, vagy ha éppen jobbak is voltak, akkor meg hamar véget értek, és már következett is az újabb. a karakterek többsége kliséhalmaznak érződött. nagynehezen azért átvergődtem a könyvön.
aztán jött a második könyv. új szereplő(k), új nézőpont, néhol már majdnem sikerült együtt is éreznem néhány karakterrel, de többnyire ismét unalomba fulladt.
legalább lezárta rendesen, ez is valami.
lehet hogy szimplán kevésbé van érzékem az angol irodalmi nyelvhez (sőt ez biztos, mert a verseket pl kifejezetten rühelltem benne), de kifejezetten unalmasnak éreztem az író stílusát.
általában munkába és hazautazás közben szoktam olvasni, illetve lefekvéskor egy negyed-fél órát, de ennyi idő alatt is alig haladtam napi 10 oldalt...

próbaképpen belevágtam újból a Dune sorozatba. anno 12-13 éve kb a 2.-3. könyvig juthattam, aztán idő hiányában abbahagytam. most hogy megvan előre az összes (lényeges) könyv a sorozatból, elkezdtem előlről.
napi 50 oldal minimum, sokszor alig bírom letenni, buszról is volt hogy 1 megállóval később vettem csak észre, hogy le kellett volna már szállnom, aludni is kevesebbet alszom, mert fölkelni föl kell a szükséges időpontban, de nehéz letenni a könyvet. szóval ilyesmi késztetésnek a nyomát se éreztem sajnos a Hyperion könyvek esetében, bármennyire is klasszikusnak számítanak, úgy látszik nem nekem valóak.

[Kvikveg]

Nekem is megvan, de meg nem mondom melyik dobozom melyen.

[Ramiz]

Murakamitól én a ... keményre főtt csodaországot olvastam, NAGYON tetszett, most kivettem könyvtárból a Szputnyik szívecském!-et, és csalódás volt, izgalmasan induló és meglehetősen szokatlan hipster szerelmi történet két fő kérdését lógva hagyja, a vége egy nagy, tipikusan japános filozofálgató katyvasz (most lusta vagyok jobban megfogalmazni, de talán sejtitek, mire gondolok, amúgy ez az, ami miatt a japán filmekből is részben kiszerettem). Szóval amit a másik könyvében nem mondott ki, de izgalmasan, már-már lynch-esen, brainfuck-osan körüljárt, azt itt kimondja, jó sokszor is, de minek. Úgyhogy kicsit elment a kedvem a többitől. Talán a Wind-up Bird Chronicle kap egy esélyt kiku ajánlására.

Amúgy film-könyvek, amiket olvastam: Anthony Burgess: Clockwork Orange (nagyon jó) és Burroughs: Naked Lunch (érdekes, zseniális szövegek, de inkoherens és fárasztó és öncélú sokszor, végül nem olvastam végig). Ha valaki nagyon érdeklődik, írhatok róluk többet.

A penge maga elég bejövős fantasy eposz kezdés (az Első törvény trilógia első 2 kötetét olvastam, a második is jó), bár igazából semmi különös. De jó olvasni.

Simenon pedig eddig kimaradt, pedig Conan Doyle-t és Agatha Christie-t sokat olvastam. De ez valahogy sokkal felnőttebb. Mint a mai nagyképű, de lényegében gyáva és romantikus noir-okhoz képest egy jóféle földhözragadt, villámgyorsan földbe csapódó történetívű James Cain gyomros. Na jó, annyira nem, de azért nekiállok Simenon könyveket is olvasni a FSZEK-ből.

[noriko]

Takami Koushun: Battle Royale
Az elején szaggatott és zavaró volt a stílusa a könyvnek, de a második felétől már nem volt feltűnő. Hamar kiolvastam, érdekes és pörgős volt.
Szerencsére a filmre már nem emlékeztem olyan részletesen, csak arra, hogy ki a túlélő, úgyhogy kíváncsian vártam, mi lesz a megoldás.
Sok hasonlóság van a Hunger Games-el, de azért érezhető a különbség is. A Battle Royale sokkal durvább és sokkolóbb. [spoiler]Az alapvető különbséget abban látom, hogy amíg a Battle Royale-ban az egymást 2 (vagy több) éve ismerő osztály aznap tudja meg, hogy mi vár rájuk, a Hunger Games-ben a kisorsolt résztvevőknek hosszabb idejük (talán egy hét) van felkészülni a játékra, és annyira nem is ismerik a többieket. Egyébként nagyon sok párhuzam van a két játék között. A hátizsákok a különféle fegyverekkel, az időszakos halál bejelentések, az egymás felé terelés (veszélyzónák, tűz), egyoldalú szerelmi szál, páros túlélés, a játék kicselezése.[/spoiler] Annak ellenére, hogy a BR-ben a halálos játék résztvevői a HG-beli résztvevőknek szinte a duplája, sokkal jobban megismerjük az egyes karaktereket. Ez főleg azért van, mivel a HG Katniss szemszögéből írja le az egészet, és csak az ő fejébe nyerünk betekintést. A BT leginkább a bizalom kérdését boncolgatja extrém helyzetekben.
Az akadozó stílus miatt levonok 2 pontot, egyébként nem hiányoltam semmit. A játék a HG-ra emlékeztetett, a könyv lélektani világa és brutalitása meg a The Long Walk-ra.
8/10

[motifator]

Amikor én annakidején olvastam a Battle Royale-t, miután befejeztem, még vagy egy hétig folyton a könyvön agyaltam.
Mit csinálnék, ha én kerülnék ilyen helyzetbe? Eluralkodna rajtam a túlélési ösztön, vagy egy sarokban sírva várnám a halált? Ha úgy döntök, hogy harcolok, vajon meddig jutnék? Vajon milyen taktikát választanék?
Emlékszem, hogy ültem a buszon, és nézegettem a csoporttársaimat, akikkel épp együtt mentünk egy szakmai gyakorlat jellegű órára, és azon gondolkoztam, hogy melyikükel tudnám lenyomni, és kik azok, akiket jobb elkerülni, vagy távolról elintézni valahogy.
Jó könyv, tetszett nagyon.

[Nakedape]

[spoiler][/spoiler]

[motifator]

 

[Próféta]

"We all want to be someone who has watched Rashōmon" mottóra:

Szerb Antal: Utas és holdvilág (1937)
Egy balul sikerült olaszországi nászút története, ahol egy gyerekkori barát feltűnése régi sebeket tép fel, és visszaröpíti a főhőst egy érzelmileg lezáratlan korszakába. Így aztán a nászút furcsa lelki utazássá változik, amely során a főhős - és néha a többi szereplő - leginkább magát keresi.

Ez a Szerb Antal egy beteg, perverz állat. Bár mondjuk egész jól ír. Néha jól oda kell figyelni, hogy ez ember kihallja a csipkelődést a szavaiból. Vagy épp azért kell odafigyelni, mert érzelmi töltete van annak, hogy két szereplő tegezi-e egymást (ez akkoriban még máshogy működött..). És a hangulatváltozást is a végén elég jól átadja. Amúgy mi van a könyvben: főleg terjengős tájleírások - és Rómában, ahol magam is jártam, nagyjából értékelni is tudtam, a többit kevésbé. Ezen kívül művészettörténet, korrajz és jellemrajz, a felnőtt ember felelőssége a társadalomban, szerelem és halálvágy, Dan Brown különdíjas filozófiatörténet, természetfeletti elemek, meg egy icipici humor. Nem volt se igazán rossz könyv, se kimondottan jó; pár részét értékeltem, máshol kellemetlen volt olvasni, összességében pedig kicsit untam.

Fazék figyelmébe ajánlom, hogy itt is szerepelt legkedvencebb tragikus sorsú angol költőnk. Rómában hosszú bekezdéseket időzünk a "Here lies one whose name was writ in water" feliratú sírkőnél, meg Severn is kap egy utalást.


Cserébe kompenzációként valami abszolút tartalmatlan, olvasmányos ponyva:

J. Goldenlane: A herceg jósnője + A jósnő hercege (2003)
Nagyon  kedves, nagyon aranyos, elég vicces kétkötetes kalandregény egy képzeletbeli világban, ahol az életre valósággal nehezen vádolható, mimózalelkű, könyvmoly kultúrantropológus véletlenül egy külföldi kikötővárosban reked huzamosabb ideig. Az Ezeregy Éjszaka helyszíneire hajazó, távoli, mesésnek tűnő birodalomról hamar kiderül, hogy nem neki való hely: orgyilkosok, rablók, méregkeverők, rabszolgatartók lakják. A túlélés érdekében jósnőként kezd szélhámosi karrierbe, amely során egyre-másra sodródik a vicces és izgalmas szituációkba.

Nem egy mély darab, de élveztem Mondjuk egy logikai ellentmondást nem tudtam nem kiszúrni, de hát ez nem az a könyv, ahol ilyesmivel foglalkozni kell.

[Nakedape]

Mondjuk egy logikai ellentmondást nem tudtam nem kiszúrni, de hát ez nem az a könyv, ahol ilyesmivel foglalkozni kell.

mire gondolsz?

amúgy magyar fantasy ponyvában goldanlane az igazi bizony

[Fazék]

Fazék figyelmébe ajánlom, hogy itt is szerepelt legkedvencebb tragikus sorsú angol költőnk. Rómában hosszú bekezdéseket időzünk a "Here lies one whose name was writ in water" feliratú sírkőnél, meg Severn is kap egy utalást.

http://www.youtube.com/watch?v=31g0YE61PLQ

J. Goldenlane: A herceg jósnője + A jósnő hercege (2003)

kár hogy jó ideje semmi újat nem írt