Írások

[Lazzaret]

Hát ezt az uw-t megprobálom. Akkor majd jelzem ha kész vagyok az egésszel.

[Lazzaret]

Oh meg is van és müxik

na itt a link ha valakit érdekli amivel eddig kész vagyok:

http://lazzaret.uw.hu/iras.doc

[Bruce]

vagyis bocs, Te nem írsz, hanem mesélsz, ami nagy különbség - amit én mûvelek (mit egyszerû hétköznapi gyökér) az írás (-nak nevezhetõ kábé, de lehet, hogy csak klimpírozás), viszont történetet szülni, és rabul ejteni az olvasót az már a varázzsal határos mágia birodalmába tartozik... bácsi, tessék még mesélniiiii!!!!!

Ne tessék ilyet írni, mert még elbízom magam, elpirulok, és amellett még el is bízom magam

De azért itt egy újabb töredék...

------------------------------------------------------
Szerelem

Az ösvény lassan eltûnt a férfi lába alól, de õ már tudta, merre kell mennie. Annál a fánál jobbra, és igen, ott az a szikla amit megkerülve folytathatja útját... Jól ismert utat járt újra végig, és hamarosan kiért egy kis tisztásra. Se a csillagok, se a hold fénye nem volt képes áthatolni a sûrû felhõkön, de a tisztás mégis szinte fényárban úszott: szentjánosbogarak tucatjai járták éjféli táncukat. A férfi odasétált egy különösen nagy fához, és letelepedett a gyökerei közé, melyek mint puha ágy fogadták. Lehunyta szemét, és várt.

Gyönyörû lány táncolt a mezõn, a hold fénye sejtetni engedte csodás alakját a selyemruha mögött. A férfi csendben figyelte. Nem tudta elhinni, hogy meg kell tennie... Hiszen ez a lány olyan törékeny, olyan... szép. Nem tudta elhinni, hogy közéjük tartozhat. Lassan leengedte íját, és ledobta a földre.
-   Ki van ott?
A férfi ekkor már tudta, hogy sorsa megpecsételõdött. Odahaza majd azt mondja, elvégezte a feladatát... de ezt a lányt megvédi, akár az élete árán is.Lassan elõlépett a fák rejtekébõl.
-   Csak... csak én...
-   Ki vagy te? Vagy szólítsalak Csakénnek?
-   Én... nem... vagyis... Nekem már nincs nevem.
-   Értem. És miért vagy itt?
-   Hogy megöljelek...
A lány kacagása valami olyasmit ébresztett a férfi szívében, amit már idõtlen idõk óta nem érzett... és azt hitte nem is fog többé. Lassan átölelte a lányt. Tudták mindketten, hogy valami megváltozott... És hogy az a nyílvesszõ, amit egy gyönyörû élet kioltására szántak soha nem fogja beteljesíteni végzetét.


Hirtelen mennydörgés riasztotta fel emlékeibõl. A bogarak lassan eltûntek, biztos fedezékbe húzódtak a vihar elõl, és a tisztásra sötétség borult. Pár pillanat múlva kövér cseppekben kezdett hullani az esõ. A fa gyökerei közt egy darabig védve volt a víztõl, hát behunyta szemét, és miközben hallgatta a cseppek kopogását az erdõ fáinak levelein, újra belemerült az emlékek tengerébe...

Akkor már hónapok óta találkozgattak titokban... Lassan megismerte a lányt, és õ is a férfit. Tudták, hogy nem választhatja szét õket semmi, és – a háború borzalmai ellenére – boldogok voltak. Halk, õszi esõ hullott a tájra, és õk egy nagy fa gyökerei közé húzódtak. Nem volt nagy a hely, de õk nem bánták. Nem tudták, meddig lehettek a Menedékben – egy ideje már csak így hívták – mikor hangokat hallottak. Három férfi közeledett feléjük.
-   Biztos, hogy erre jöttek?
-   Az esõ elnyomta a legtöbb nyomot, de hidd el, itt lesznek valahol.
-   Ha igaz amit mondasz, lehet hogy nagyobb bajban vagyunk mint gondolnád.
-   Mi megbíztunk benne, és erre õ...
-   Én mindig is mondtam, hogy nem bízhatunk benne! Egy közülük.
-   Elég legyen! Õ a bátyám! Soha nem árulna el se engem, se a királyságot.
-   De...
-   Biztos, hogy tud rá magyarázattal szolgálni.
A lány tudta, hogy esélyük sincs a menekülésre. Talán még bízhattak volna a Menedék óvó sötétjében, de ekkor a férfi felállt mellõle, miközben halkan suttogott a lánynak:
-   Vége. Nem rejtõzhetünk örökké. De azt nem hagyom, hogy bárki bántson téged!
Majd lassan elindult a kis csapat felé.

Kinyitotta a szemét. Az esõ még nem akart elállni, de a férfi nem bánta. Lassan már itt kéne lennie... Belenyúlt a táskájába, és elõhúzott egy repedezett pergament. A seregek már készen állnak, de jó lenne tudni, merre halad a démonok utánpótlása... Csak remélni merte, hogy nem jöttek rá... Sosem bocsátotta volna meg magának, ha valami baja esett volna. Reccsenést hallott, közeledõ léptek zaját. Akárki jött, a Menedék felé tartott.

-   Egyedül vagy?
-   Miért érdekel?
-   Mert az öcséd vagyok. És aggódok érted.
-   Nem kell. Aggódj inkább a birodalmadért.
-   Tudni akarjuk, hogy nem árultad el a Három Birodalmat!
Nagydarab, izmos fickó volt a közbeszóló, kardját már harcra készen tartotta.
-   Nem vagyok áruló. Különben már rég végetek lenne.
-   Akkor miért véded azt a démont?
A férfi hátranézett. A lány is elõbújt a fák nyújtotta rejtekbõl, s most ott állt mögötte.
-   Mert velünk van. Mit gondolsz, honnan tudom már hetek óta, hogy hol vannak a démonok legfontosabb csapatai? Honnan tudom az útvonalakat? A stratégiájukat? Mindent õ mondott el nekem!
-   Elárultál minket, démon! Most véged!
Egyedül Arnon nem mozdult. Bízott bátyjában, de tudta: a másik két birodalom királya soha nem bízott benne, és most megtalálták az okot, amiért megölhetik... Megcsóválta a fejét, és elindult vissza a lovaik felé. A két uralkodó halálát már nem látta...

Az esõ lassan elállt, már csak a fák leveleirõl hulló cseppek zavarták meg néha a hajnal csendjét. A férfi lassan kinyitotta a szemét. A lány még mindig ott aludt mellette, csendben, nyugodtan. Boldogok voltak. Hosszú út áll elõttük... Régóta tervezték már, és most, hogy a Három Birodalom elbukott, halaszthatatlanná vált, hogy végrehajtsák õrült akciójukat. A lány kinyitotta szemét, és felnézett a férfira. Pillantásuk egy végtelen pillanatig összekapcsolódott, szemükben mosoly játszott. Nehéz idõk jönnek... de most... most boldogok voltak.

[Aephidon]

Amúgy jók a próza írások, de így, töredékesen igazából nem tudok eléggé belemélyedni, úgyhogy inkább megvárom, amíg kész lesz, és akkor írok véleményeket.

Szerintem meg pont a véleményetekre kíváncsi, hogy a jelenlegi állapotában milyen az iromány, azaz egy kis építô jellegû kritikát vár Lazzaret -- ha jól sejtem. Merthát ki tudja, mikorra sikerül befejeznie...

[Lazzaret]

Szerintem meg pont a véleményetekre kíváncsi, hogy a jelenlegi állapotában milyen az iromány, azaz egy kis építô jellegû kritikát vár Lazzaret -- ha jól sejtem. Merthát ki tudja, mikorra sikerül befejeznie...

Igen pontosan ez lenne a lényege. Itthon hiába mutatnám meg bárkinek ha el is olvasná annyit mond nem rossz. Nekem ennél egy kicsit bövebb vélemény kéne. Mivel nem sokat tudok mostanában foglalkozni a történetemmel és nem sokat tudok rajta gondolkodni, így nem is nagyon veszem észre a kissebb nagyobb hibákat. Így hát ez olyan segitség kérés féle.

[Ramiz]

Igen pontosan ez lenne a lényege. Itthon hiába mutatnám meg bárkinek ha el is olvasná annyit mond nem rossz. Nekem ennél egy kicsit bövebb vélemény kéne. Mivel nem sokat tudok mostanában foglalkozni a történetemmel és nem sokat tudok rajta gondolkodni, így nem is nagyon veszem észre a kissebb nagyobb hibákat. Így hát ez olyan segitség kérés féle.

Na jó, ha már így kéred, akkor pár dolgot mondok, ami szerintem jobbítható-javítható.

épp-eszû ==> épeszû
Az egyik dolog, ami különleges volt benne azok a fekete szárnyak voltak, amik a hátából álltak ki. ==> "az egyik dolog" és a "volt" egyes számban van, a "szárnyak" pedig többesben. Ez nagyon zavaró.

De olybá tûnt mintha két régi ismerõs találkozott volna. ==> "... tûnt, mintha..." Lehet, hogy sokakat nem zavarnak a vesszõhibák, de engem valamiért nagyon.

Látta a tekintetükbe, régóta ismerik egymást. ==> "tekintetükben". Én "hogy"-ot használnék, vagy vesszõ helyett kettõspontot.

Talán gyermekként már találkoztak volna? Tudja, erre nem fog választ kapni bárhogy is szeretné. Félelemmel a szívében várta mi fog történni a két férfi között. ==> "... kapni[/B],[/B] bárhogy..." Illetve a "tudja" jelen idõben van, a "várta" már múltban. Zavaró. Máshol is elõfordult. Emiatt kell sokszor átolvasni.

Hiába voltak nagyon jó kardforgatók egyikük sem talált gyenge pontot a másikon. ==> "kardforgatók, egyikük..."

Az egész egy arénához volt hasonlatos, ahol a nézõk a gladiátoroknak szurkoltak. Egyre lelkesebben és hangosabban üvöltöttek, így biztatva a harcosokat a még több vérontásra. A harcosok hálájuk jeléül hosszú és véres párviadallal kápráztatták el a közönséget.
Szerintem mindenki tudja, milyen volt a gladiátorharc az arénában. Inkább a viharra hegyezd ki a jelenetet, úgyis amiatt jött elõ az aréna: "... a vihar egyre hangosabban üvöltött, így biztatva a küzdõ feleket a vérontásra. A két férfi hosszú párviadala mintha csak az élettelenül tomboló közönség elkápráztatásáért lett volna..." vagy ilyesmi talán.

Nem hallotta mi az, de érezte a belõle jövõ rosszindulatot. ==> "... hallotta, mi..."

Érezte itt a vég, amit nem tudd elkerülni. ==> "Érezte, itt...", "tudd" ==> "tud". (Ezt te is észrevetted volna, ha újraolvasod. )

- Ezt soha nem teheted meg vele, amíg én élek Angyal. ==> "... élek, Angyal". (Egyébként biztos, hogy jó ötlet nem nevet adni az "Angyalnak"? Szvsz elég profánul hangzik.)

- Ne aggódj, nem lesz semmi baj. – suttogta a fülébe a férfi miközben zuhantak. – Vigyázok rád kedvesem. ==> A "baj" után nem kell pont a magyar nyelvtan szerint elvileg (csak a felkiáltó- és a kérdõjelet kell kitenni, ha utána gondolatjel van és folytatódó mondat). ==> "férfi, miközben". ==> "... rád, kedvesem."

Midori rémülten tért magához ágyában. A dermesztõ rémület csak lassan kúszott le a szívérõl. Még mindig úgy érezte, hogy zuhan a semmibe. Megint ugyan az a rémálom, ami már lassan egy hónapja kínozza õt álmában. Fogalma sincs, miért álmodik állandóan a toronyházról és a két férfi harcáról. ==> Megint keveredik a múlt és a jelenidõ használata. "ugyanaz" egy szó.

Lassan ahogy kezdet magához térni, látta hogy már lassan reggel van. A nap elsõ sugarai már bevilágítottak az ablakon. Midori úgy érezte, mintha a reggeli napfény sugarai, ahogy a testéhez érnek elûzné a félelmet és a rémületet a szívérõl. ==> "lassan" után vesszõ. "kezdett" két 't'. (Ezt te is észrevetted volna, ha újraolvasod.) "látta" után vesszõ. "érnek" után vesszõ. "sugarai" többes számban van, de "elûzné" már egyes számban...

Tanács: használd a Word helyesírás-javítóját. Igen, elég vacak, de pár hibát azért megtalál. És forgass minél többet helyesírás-gyûjteményeket. Lehet azt mondani, hogy nem a külcsín számít, de az igazság az, hogy sok ember lerakja az olyan könyveket, amikben helyesírási hibák vannak.

[Lazzaret]

Arigatou Sensei. Igen pontosan errõlvan szó. Ílyen hibák nem tüntek fel nekem. Sajna nem tudom sokszor átolvasni és javitani az egészet. Ilyenkor leírom ami az eszembe jut nem figyelve ezekre a nagyon nagy hibákra. Köszönöm a segitséget.

[Mirror]

Ne tessék ilyet írni, mert még elbízom magam, elpirulok, és amellett még el is bízom magam

De azért itt egy újabb töredék...

Hm... miért nem vettem én ezt észre már korábban? Erre a félévre megspóroltam volna a könyvvásárlást (ha már az ösztöndíjat is megspórolták...:/)... bár, jobb halmozni az élvezeteket:))

De akkor is tisztelem, amit itt mûveltek. Leírni egy sztorit bárkinek összejön (nekem is, mindig "hozott anyagból dolgozok" ennek bája mondjuk az, hogy át kell hozzá élni mindent, amit késõbb leírok:)), de kitalálni egy világot, bele szereplõket, tájat, történetet, majd elmondani és leírni mindezt úgy, hogy ne legyen unalmas és terjengõs... na, ez a tehetség (tudomány akkor volna, ha tanulható volna, de ezt szerencsére nem lehet tanulni:))
- hajrá mindenki!!

[Ramiz]

(tudomány akkor volna, ha tanulható volna, de ezt szerencsére nem lehet tanulni:))

Hát, azért ezt vitatnám.

[Lazzaret]

(tudomány akkor volna, ha tanulható volna, de ezt szerencsére nem lehet tanulni:))

Pedig én most pont ezt teszem. Tanulom hogyan is kell ezt tökéletesen csinálni. Ezért osztom meg az írásom másokkal hogy megirrják véleményüket. Pl hibákat az írásban olyanra gondolok amit az elözõ postokban magyarázot el nekem Ramiz-sensei . Vagy hogy ne keverjük múltat a jelenidõvel. Hiába nem csak a tehetség számit( én pl teljesen tehetségtelennek tartom magam ). Azért a szabályokat is be kell tartani valamilyen szinten:rolleyes:

[Aephidon]

Én azt szoktam csinálni, hogyha valamennyit elhaladok a mesémmel, akkor átolvastatom a cégnél dolgozó korrektorral, aki majd szabad idejében leellenõrzi, bejelöli a hibákat, s mindezért cserébe kap egy tábla csokit. Én is pontosan azért teszem ide az irományomat (link egy rakat posttal feljebb), hogy véleményezzék mások az eddig elkészült elemeket, tartalmat, összefüggéseket, stb. A cégnél is így átolvasatom a mûvészeti vezetõvel, aki jó értelemben véve beleköt ebbe-abba, de azért jobb ha többen is látják/olvassák.

Az írás szerintem egy pont olyan dolog, hogy kell hozzá némi tehetség, fantázia, de tanulni is kell, hogyan használd ki az elõbbi kettõt.

[Lazzaret]

Ramiz-sensei útmutatásának és néhány egyéb környezeti hozzászólónak engedve átnéztem az egészet (*megkönnyebülten kifujja a levegöt, mikor ezeket a sorokat írja*). A vesszõ hibák nagyészt jaitva. A múlt és jelenidõ keverése javitva. Itt-ott átírva az olvashatóság kedvéért. És ftp-re feltöltve:muhahah:

Most már csak valahonnan egy-két kép kellene nekem japán középiskolákról, hogy könnyebben képet tudjak alkotni a belsejükrõl és a külsejükrõl egyaránt.

[Bruce]

Pihenés gyanánt ezt is bepötyögtem
Meg adtam nekik címeket is.

-------------------------------------
Háború

Arnon kinyitotta a szemét. Hideg volt, és ezen a szél, mely keresztül-süvített a barlangon csak rontott. A tábortûzbõl már csak valami pislákoló parázs maradt. Nem éppen királyhoz méltó... Viszont még mindig a leg-biztonságosabb hely volt, és Arnon ezt nagyon jól tudta. Valahonnan farkasüvöltést hozott a szél – lassan már éjközép is elmúlt, és a bátyja még sehol. Megpróbált felállni, ám ekkor valami éles fájdalom hasított a vállába, s lassan eszébe jutott minden, ami a palotában történt.

-   Ne hagyjátok elszökni!
-   Odadobott minket a démonoknak! Kapjátok el az árulót!
Egy erõs kéz felkapja... Mintha... repülni. Lent kardcsörgés, tülekedés zaja... Majd nyílvesszõk sivítása... és a fájdalom, ami belemar, és többé nem ereszti.

Igen, már emlékezett. Még a nyílvesszõ is ott volt a barlang padlóján. Szinte el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett a nemesekkel... és a hajdan dicsõ birodalmakkal. A Három Birodalom... Az ismert világ egé-sze ehhez a három mostanra feldúlt és kiégett királysághoz tartozott egy-kor. Egész addig, amíg fel nem bukkantak a démonok... Nyugatról érkez-tek, a Hargath hegységen túlról, és elsöpörtek mindent, ami az útjukban állt. Arnon köpött egyet. Ez az egyetlen esélyük! A sivatag...! Kelet nagy sivatagja, ahonnan még nem tért vissza karaván...
-   Ne add fel. Remény mindig van.
Magas, szárnyas alak takarta el a bejáratot.
-   Hamarosan indulhatunk. De most enned kell. Szükséged van az erõdre.
-   A birodalom szívében vagyunk. Körülöttünk démonok. Hogy gondolod, hogy átvághatunk köztük? De ha még el is érjük a siva-tagot, gondoltál már arra, hogy hogyan éljük túl a perzselõ homo-kot?
-   A sivatagig könnyedén elérünk. Onnantól oázistól oázisig hala-dunk. A Karavánok útján. És ahol az útnak vége... Nos remélem Fiena tudni fogja hogyan tovább.
-   Fiena... Szóval õ is jön?
-   Õ az egyetlen, aki kiismeri magát a démonok hadállásai között.
-   Szóval...  ahhoz hogy velünk jön... nincs semmi köze annak, amit iránta érzel?
Arnon szemében pajkos fény csillant. Tudta jól, mi van a bátyja, és a démonlány között, és amilyen kétkedve fogadta valamikor rég a lányt, mára megtanult benne bízni.
-   Nincs... Ha rajtam múlt volna, akkor itt marad. Biztonságban.
-   De ugye akkor soha nem juttok át a sivatagon!
Egyszerre fordultak a barlang bejárata felé. Gyönyörû lány állt a hold-fényben, rengeteg különbözõ fûvel megrakottan. Arnon nem egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy bátyja beleszeretett. Keserûen elmosolyo-dott... az õ felesége már egy jobb világon van... fiai pedig a végeket védték. Csak remélni merte, hogy valaha viszontláthatja õket. Lassan visszabotorkált a parázshoz, hogy valami életet leheljen bele – s pár perc múlva már egy kis üstnyi forró vízben készült a gyógyító fõzet.
-   Holnapra elég erõs lesz, hogy elindulhassunk.
Fiena befejezte Arnon sebének kötözését, ám mikor felpillantott, sze-relme, a névtelen démon arcán félelmet látott tükrözõdni – talán elõször, mióta csak ismerik egymást...

Farkasüvöltés, mely félbeszakad... Villámok az éjszakában... villámok, pusztítók, hangtalanok... Tûz... vér... halálsikolyok...
Egy ember állt egy barlang szájában, oldalán két démonnal. Az eget figyelték. Az éjszaka ellenére nappali világosság uralkodott... Az egész környék lángolt. És fent, a magasban, a füst felett, felhõk között, olyasmi zajlott, amit ember még nem látott...
Tûzcsóva hasította keresztül az eget, sûrû homályt, és halált hagyva maga után... vad üvöltés hallatszott, eget-földet rengetõ, ereje akár az istenek pörölye s a puszta hang fákat tépett ki s ragadott magával... ka-vargó tornádót támasztott valaki... vagy valami... majd méregzöld kövek hullottak alá az égbõl, gennyedzõ sebet hagyva azon, akit akár a szele is megérint...
Háború zajlott odafent... Sosem-látott, vad, gyilkos háború, melyet démonok vívtak – démonok ellen...

[Mirror]

Pedig én most pont ezt teszem. Tanulom hogyan is kell ezt tökéletesen csinálni. Ezért osztom meg az írásom másokkal hogy megirrják véleményüket. Pl hibákat az írásban olyanra gondolok amit az elözõ postokban magyarázot el nekem Ramiz-sensei . Vagy hogy ne keverjük múltat a jelenidõvel. Hiába nem csak a tehetség számit( én pl teljesen tehetségtelennek tartom magam ). Azért a szabályokat is be kell tartani valamilyen szinten:rolleyes:

okkés, nem fogalmaztam pontosan. Az írás nem úgy tanulható, mint a deriválás (amire - közkeletû kalkulus tanári vélemény alapján - még egy ló is megtanítható)... Itt is persze szükséges az irdatlan mennyiségû gyakorlás (mög építészeti jellegû kritika), de akkor is kell valami szikraféle, ami begyújtja a felkupacolt benzint (jajj túúúl sok a Rosenrot-ból...)
     
Aephidon: anno csirke koromban (bár még most se vagyok pulyka:)) az elsõ komolyabb esszémet elküldtem a Chip magazin egykori (akkor már Magyar PC Magazinnál - létezik még egyáltalán?! a Gémer sajna bebukot:(( ) szerkesztõjének, aki kikorrektúrázta:) azóta mondjuk nem vettem igénybe efféle szakértõi véleményezést, jobbára azért, mert a gémer fórum megszûnt (pedig micsoda idõk voltak:) ), így hát azóta a usteam-en terrorizálom az emberkéket... (Ramiz-Mester és a többi mûértõ!! most készül el egy újjj anyag, ami egy régi felturbósított változata!! Sajna túl nagy - a felújított rész 19 oldalas - hogy betegyem a fórumba, meg már elõre rettegek a moderátoroktól... ha volna rá igény, elküldeném mailben, mert erre viszont ráférne némi véleményezés, mielõtt kedd/szerdán leteszem az Úr színe elé... PLÍZ!!! (még csak három napja ülök napi 8 órában a monitor elõtt, de máár láátom az alagút vééégétt)

[Lazzaret]

Na túl vagyok az elsõ saját magam végzett lektoráláson. Kijavitottam egy hatalmas és több kisebb bakit és nyelvtani elírást.

http://lazzaret.uw.hu/iras.doc

Remélem hétvégén már sikerül folytatnom.

[Mirror]

Na túl vagyok az elsõ saját magam végzett lektoráláson. Kijavitottam egy hatalmas és több kisebb bakit és nyelvtani elírást.

http://lazzaret.uw.hu/iras.doc

Remélem hétvégén már sikerül folytatnom.

most úgyis lusta vagyok a saját munkámhoz, olvassunk bele a Tiédbe:)

várjuk a további részeket - aláfestésnek ajánlom hozzá Vangelistõl a The motion of the stars-ot (véletlenül ez ment...)
Azért vicces, reggel errõl szólt az álmom (tom ez nem az álmok rovat, de ide is passzogat, mert Lazzaret írásáról jutott eszembe):

... sötétség honolt a kihalt utcán. A távolban megcsikordult egy lópatkó az aszfalton. A lassúdad kocogás üteme mind gyorsabbra váltott. Fent, az égen a csillagok mind vastagabb felhõk mögé bújtak, nem akarván látni, ami odalenn zajlik. Ahogy erõsödött a patadobogás, úgy kezdett megtelni a sötétség vöröses fényekkel. Sötét lovas közeledett. Jobbjában kétkezes kardot lógat, amelynek hegye a itt-ott szikrákat vet, ha az úthoz ér. Nehezen eldönthetõ, árny ül-e árnylovnon, vagy tényleg valódi ló és lovasa. Az árnytréfa nyomban véget ér, mihelyt megdördül az ég. Szakad az esõ a felülrõl literszám, de épp ez gyújtja lángra a talajt a ló patái alatt. Nem mindennapi állat: szõre valószínûtlenül fekete, mint az éjszakai árnyak, sörénye söréten parázslik mint az elhaló tábortûz azonban a szemei nagyon is élénkek - zölden vakítanak. A lovas is mind élénkebb lesz nyergében, mintha örülne az esõnek - karjait, kardjéval a kezében kitárja, mintegy elvágva a függõlegesen elõ vízcseppeket. És valóban: a kard útjába esõ cseppek összefagyva, pálcaként esnek a földre, ahol elemészti õket a patákból kicsapódó láng. A ló elnyeríti magát - fura nyerítés ez, mélyrõl jövõ. Hat láb mélyrõl jövõ... Villám hasít az égbõl, mikor a lovas az égnek tartja fegyverét. Vad fények borítják be az utcát, ahogy a világosság végigszánt vason, lovason és hátason. Ekkor már vágtáznak, a lovas páncélja aranysárgán tökrözi vissza a kard lángoló pengéjét. Mélykék palástja mégis valószínûtlenné teszi alakját, amikor a kis mellékutcákból kiront a széles körútra. Egy éjszakai száguldó autós halad éppen útján, amikor találkoznak. A jármû, legyen akárhány lovas, és legyen bármilyen batár is, papírgalacsinként repül egy ház faláig..."
csörgött az óra - úgyhogy eddig tartott merde... pedig már kezdett jóó lenni... de legalább került bele némi tanulság: ne száguldozz a verdával éccaka esõben, mert legázol a szellemlovag:)

[Lazzaret]

Hát hétvégén kevesett sikerült hozzáûirnom de még valószinü hogy radikálisan fogom változtatni.

[Zanador]

Két nap múlva vége a vizsgaidõszakomnak, és akkor végre le tudok ülni, hogy bepótoljam a kb egy oldalas lemaradásomat...

Addigis, és azutánis: aki véletlen látott egy tõlem elkoborolt múzsát, vagy van neki egy, akit kölcsön tud adni egy kis idõre, az jelentkezzen, mert ez nem állapot, hogy kialakul egy tükörvers a fejemben, de elveszik mire elõkapom a papiromat.
5 versszakból maradt meg ennyi, azért nem jó:

Nevetésed amint a harang zúg
Kísér az úton, a hajnalon túl.
Szebb nekem, mint a madarak éneke,
Hallom újra..újra álomba mélyedve...
.
.
.
Álomból ébredve most látom csak
Kitépve körben a madártollakat.
És nevetésed ahogy a harang zúg
Kísért az úton, az alkonyon túl.

[Mirror]

Két nap múlva vége a vizsgaidõszakomnak, és akkor végre le tudok ülni, hogy bepótoljam a kb egy oldalas lemaradásomat...

Addigis, és azutánis: aki véletlen látott egy tõlem elkoborolt múzsát, vagy van neki egy, akit kölcsön tud adni egy kis idõre, az jelentkezzen, mert ez nem állapot, hogy kialakul egy tükörvers a fejemben, de elveszik mire elõkapom a papiromat. .

ezért hozdozgatok magammal mindenfelé egy gyûrött papírcsomót és némi tollat... A múzsát mostanság láttam, kb 4 napon át gépeltem teljes mûszakban kigúvadt szemekkel a monitor elõtt... de összejött a cucc mint állat, a Fõnöknek naggyon tetszett, úgyhogy indíthatom a második fejezet írását:) Bár, nem mondanám az irományt "szépirodalomnak"... a hardcore-irodalom katorgóriájáról meg még nem igazán hallottam...

[Sumire]

Kardélre hulló
selyem nesztelen hasad -
akár a szívem.

[Rounin]

Kardélre hulló
selyem nesztelen hasad -
akár a szívem.

A névváltás szerencsére nem befolyásolta a haikukat, amiket írsz.

[Lazzaret]

Tudtok tanácsot adni mivel lehet színesiteni egy történetet?

[Rounin]

Tudtok tanácsot adni mivel lehet színesiteni egy történetet?

Kis színes illusztrációkkal Na de hát tényleg. o.o Bármivel, amitõl te is élvezetesebbnek tartod.

[Mirror]

Tudtok tanácsot adni mivel lehet színesiteni egy történetet?

kutya, hajó... bár én a jóóó csajokra szavazok...

[Lazzaret]

Irtam megint egy kevesett:

http://lazzaret.uw.hu/iras.doc

[Lazzaret]

ha valaki olvasta amit irtam legyen szives PMben véleményezni

[Aephidon]

Tudtok tanácsot adni mivel lehet színesiteni egy történetet?

Építs a történet köré egy világot, amiben a karakterek élnek, léteznek! Nem muszály egy Középfölde-szerût, elég egy egyszerû is, ami kellõ misztikummal és élettérrel rendelkezik ahhoz, hogy a szereplõk kalandozhassanak benne.

[Mirror]

...csöndes, csillagos éjszaka volt, a Hold már régóta hidegen ragyogott a városra. Nem tanácsos óvatlanul kint mászkálni ezidõtájt - a megrettent házlakók jobbszerették ágy alatt átvészelni a csontszakot. Ide sincs már, hogy az ezüstös cupákokból álló rémhorda minden éjjel keresztülmasírozik az utcákon, mihelyt a Hold égi pályájának csúcsára ér. A jelenésekkel való találkozás mindennemû élõlénynek erõsen ellenjavallot - hacsak már megelégelte e földi létet és a továbbiakban az éjszakai életmód eféle robotját szeretné ûzni.
A két áldott teremtés se önként került a közelgõ csócsmányok útjába: nem túl rokonszenves módon õk voltak az aznapi áldozat a városka lakói részérõl, hátha így megszabadulhatnak a csontszaktól. Hogy azért látványos legyen a dolog, a fõtéren kaptak helyet az enyészethez a helyi varázsló utmutatásai alapján.
A térbe torkolló széles úton már közeledett a szörnyû menet, amikor a nyugati égbolton villámok cikáztak keresztül. Az õslakosok jobbnak látták eltávolodni az ablakfülkéktõl, bár felhõket még mindig nem véltek felfedezni a mint hevenyebb szikrázó csillagos égbolton.
Sólyom idegtépõ vijjogása vágta ketté a zokogással és csontropogással-nyikorgással vegyes hideg csendet. Mélységes lónyerítés volt rá a válasz. Egy aranyszínben izzó pont jelent meg az fénytõl cikcakkos horizonton. Ahogy közeledett, úgy nyerte el végsõ formáját: nem volt más, mint egy vihar elõl menekülõ sólyom. Ami véletlenül arany színben csillogott a megannyi istennyila közepette. Ahogy a térre vezetõ másik út fölé ért, sötét árny jelent meg alatta. Derekasan dörgölték szemeiket a kíváncsi helyiek, mivel a madár árnyéka felettébb nyughatatlannak tûnt, mind inkább megelõzte gazdáját, most meg már az izzásnak indult mackaköveket táncoltatja. A sólyom második rikkantására villám suhint a madár mindkét szárnyába, új alakot kölcsönözve számára. Az éjszakai jelenés már másfél méteres, teljes hosszában égõ, kereztvasában kiterjesztett szárnyakat mintázó kardot tart, emberinek látszó testét aranyderengésû páncél borítja. A hátán lévõ villogó szárnyait mind belejbb húzva ereszkedik mind lejjebb, egyre gyorsulva röpülve a tér felé.
A következõ pillanatban ablak nem marad épen: rémísztõ nyerítés adja a bámészok tudtára, hogy Nightmare, a pokol kovácsától zavaros körülmények között eltulajdonított hátas ezúttal épp náluk döntött úgy, hogy új gazdája alatt bukkan fel a mélybõl.
Izzó utcakövek röpködtek szanaszéjjel, és égett a patái alatt a talaj, ahogy az éjfeketeszõrû-lávavörös sörényû mén a tér felé vágtatott.
A szembejövõ rémmenet valamit megsejthetett, mert a maguk módján szintén rohamra indultak: egyik másik rég elkorhadt vasakat, kardokat, az egykori nemesi származásúak izléses gyertyatartókat, az örök vesztesek pedig egyéb hiján saját combcsontjukat koponyájuk fölött lengetve közeledtek rohanvást a szökõkúthoz láncolt hajadonok felé.
A Lovas  magasból nyergébehuppant - nem volt szüksége semmiféle kötõfékre ahhoz, hogy méregzöld szemû hátasát a szökõkút felé irányítsa. A többszörös túlerõ azért nem nyerhette el tetszését - kardja hegyével felsebezte a már így is túlsokat szenvedett utat. Az amúgy pompázatos díszburkolat pusztulása tovább zajlott: tucatnyi páncélos lovasgólem ugratott ki paripájával egyetemben a Lovas mögött a föld mélyébõl. Csupán vértekbõl és egy mezitlen kardból álltak, de híven teljesítették uruk parancsát - azonnal rohamra indultak a csontsokaság ellen.
Az áldozati leányok rendhagyó szabadítási módot ismerhettek meg: megmentõjük baljával a számukra kinzócölöpnek szánt szökõkút nem vastag, inkább magas vascsövével együtt - csak úgy futtában - ragadta fel õket, majd hóna alá csapva vasat és szüzet nekirohant a vágnivaló ellennek. Páncélos-lovas teremtményei hûen követték urukat, így a pillanatokon belül nem csupán a már így is túl sokat megélt kövezet, hanem a házak falait is repkedõ csontszilánkok tömkelege lepte el. A magukat szerencsésnek tudó bámészok kezébe olykor egész koponyák repültek - már, ha ki merték még ezek után nyújtani a kezüket érte. A Lovas és gólemjei pozdorjává zúzták a hevenyészett csonthordát, majd egészen a városfalakig robogtak. Ott uruk szolgáit és paripáját visszaküldte oda, ahonnan jöttek, és maga a kissé meglepett leányzókkal szárnyat bontott, és átröppent a hevenyészett nyílzápor meg az ütött-kopott kõfal felett. Nyílvesszük még csak a közelébe se értek - ha mégis, hát elégtek.
Biztonságos erdõben értek földet, ahogy végre lekattanhatott a lánc és a bilincs...

[Aephidon]

Frissült a mesém, ha valaki kíváncsi rá... Az újdonságok az 5-16-ik oldalakon vannak, így mintegy 29 oldalra duzzasztva az egész irományt.

http://home.sailormoon.com/wraith666/idorend2.pdf

Jó olvasást...! Kommentek, építõ kritikák, kérdések jöhetnek.

[syeren]

Már jó ideje nem szokásom az írás, de mivel felvetettem, hogy én nem így fogalmaznám meg a sztorit, párom megíratta velem a saját verziómat is... Végül eléggé átalakult a történet, ezért a sajátomnak tekintem
Íme:

...Metszõ hideg éj volt, a vágtázó fekete mén finom szõrén holdfény játszott miközben utat tört az aszott ágrengetegen. Patája érintésére fellángolt, majd hamuvá vált a tavalyi fû... Gazdája hívó szavát követve száguldott át a kietlen szürke vidéken. Már hosszú mérföldeket hagyott maga mögött, mikor feltûnt egy magányos fénypont a látóhatáron. Halk nyerítéssel adta tudtára a világnak örömét, s kecsesen szökellt át az apró kunyhó rogyadozó kerítésén. Már várták. Magas, szürke köpenyes alak lépett hozzá, finoman megpaskolta izzó sörényét. Rátámaszkodott enyhén hajlott kardjának markolatára – tudta, hogy eljön a nap, amikor ismét meg kell vívnia a pusztító rém-lovassal...

A feltámadó szélben megzörrenõ levelek zaja visszahozta gondolatait a távoli múltból. Indulnia kell...!

Bátor szíve jéggé dermedt, amint meglátta gyilkos jelet. A hatalmas szárnyas árny egyenesen a pici házak felé siklott a száraz mezõk fölött. Ezúttal nem késhet el! Ismeri a falut, ahova a harc szólítja. Nem tétovázhatott, nyeregbe szállt és megindult végzete felé...

Egy távoli hirtelen síri csend állt be, hideg pára kavargott a levegõben. Emberek tucatjai bújtak össze vakon, menedéket keresve. Gyermekarcok temetkeztek anyjuk ölébe remélve, hogy megérik a holnapot. Halk fújtatást és paták koccanását vélték hallani a tér kövén, majd hirtelen elmúlt a vérfagyasztó némaság. Valósággal kirobbant a vihar. A szíveket elöntötte a reménytelenség, emberek elhaló sikolyai vegyültek az égõzöld villámok hangjai közé. Egyszerre nehéz kardcsörgés egy vad küzdelmet jelzett a távolból. Valaki van odakinn...
   
Jerome öt éves árva fiúcska volt, váratlanul érte a sosem látott támadás. Ösztöne rejtekhelyére ûzte, s most borzadva szemlélte az alakot, aki annak idején elragadta családját. Termetre óriási, durva csontú állat cipelte megtermett fekete lovasát. A jelenés árnyékként feketéllet, csak szemei világítottak zölden, mint két hideg drágakõ. Nehéz kardjával sorra
szedte áldozatait. Nem volt segítség, akkor éjjel ismét árvák zokoghattak elvesztett apáik - anyáik után... A reggeli szürkületben társaival zokogó fiú elhatározta, hogy véget vet a borzalmaknak.
   
A vágtázó lovas arcából kifújta a szél hosszú sörényét; az idõ múlásával arcának vonásai megkeményedtek ugyan, de szemében lángolt az elszántság tüze... Parázs-ösvény jelezte útját a küzdelem felé. Társa a tûz szülötte volt, s önmaga is élõ lángtengerré válhatott, ha úgy hozta a sors. Ellenfele már érezhetõ közelségbe került...
A zöldes horizonton egy apró falu sötétlett. A hely, ahol megismerte mit jelent a valódi boldogság...