Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Ramiz]

Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország

Az író első magyarul olvasható regénye. Nagyon különös én nagyon japán könyv. A főhős egy harmincas, magányos férfi, aki addigi tökéletesen eseménytelen és unalmas életéből hirtelen szokatlan történések közepébe cseppen, és mindezt száraz, cinikus hangnemben kommentálja, rengeteg irodalmi, zenei és gasztronómiai utalással körítve. Nagyon modern, minden apróság azt a kiüresedett, anyagias, érdeklődés nélküli, célszerűségre törekvő mai világbeli életszemléletet árasztja, ami talán Japánban a hosszú munkaórák és technikailag nagyon fejlett, túlzsúfolt városok országában még erősebben üt, mint nálunk.
A történetről nem árulnék el sokat, röviden úgysem igazán lehet összefoglalni, mert eléggé kaotikus és szerteágazó. Két szálon fut a cselekmény, az egyik a mai modern világ egy kicsit megmásított változatban (ez a Keményre főtt csodaország - milyen szemléletes kép!), a másik egy különös, régies hangulatú, a külvilágtól tökéletesen elzárt világ, tele szimbólumokkal és jelképekkel (ez a Világvége), ami igazából a főszereplő tudatalattija. Bonyolult és mélyreható boncolgatások és fejtegetések szándékosan nagyon is hétköznapi köntösben előadva - érdekes stílusa van a könyvnek. Kedvenc jelenetem az, amikor a főhős lakását szétverik, ahogy az le van írva tíz oldalon, az köröket ver a Harcosok Klubjára annak minden látványosságával és félreérthetetlenül előadott, szó szerint kimondott üzenetével együtt, nagyon tetszett. Egyetlen problémám az, hogy kicsit hosszú a könyv: négyszáz valahány oldal nem tűnik soknak, de helyenként mégis kicsit fárasztó a könyv. Az utószó pedig vacak, gyakorlatilag elmeséli a könyv sztoriját bármiféle értelmezgetés nélkül, teljesen olyan, mint a "tipikusan kettes" műelemző irodalomfogalmazások.

[kikuchiyo]

lol@copypasta 

De tényleg jó könyv az is, valahogy katartikus, ahogy a végére elfogadja a sorsát. Igazából a magány-élmény ábrázolása az, ami olyan hangulatossá és - számomra - annyira befogadhatóvá teszi a könyveit.

[Ramiz]

lol@copypasta 

mért, olyan jól megfogalmaztad

De tényleg jó könyv az is, valahogy katartikus, ahogy a végére elfogadja a sorsát. Igazából a magány-élmény ábrázolása az, ami olyan hangulatossá és - számomra - annyira befogadhatóvá teszi a könyveit.

Nekem az apró, hétköznapi dolgokban mély gondolatok ábrázolása az, ami tetszik (ez minden japán kulturális médiumra többé-kevésbé jellemző szerintem). Magány témában pedig filmek terén Kiyoshi Kurosawa csinál olyanokat, amiktől egész hátralevő nap borzongok...

[Próféta]

1. kikuchiyo & Lusta Dög: összebeszéltetek? 
Túl sok buzzwordöt írtatok, a leírásaitokban pár dolgot veszélyes nekem emlegetni, most miattatok újabb név lesz a végeláthatatlan listámon... 

2. Még valami: lesz idén(!) Korongvilág film, Hogfather/Disznólesés(?) címen. Kivéve, ha megint nem lesz. (Elnézést, hogy kidájdzsesztolom ide az rpg.hu-t, csak megint olyat írtak, ami idevágott).

3. Philip Kindred Dick: Időugrás a Marson (Martian Time-Slip)
Azt hiszem, ez az általam olvasottak közül a legátlagosabb, legtipikusabb Dick regény/novella. Átlagos Dick-szerű szituáció (kolonizáció, uniformizáló társadalom, gazdasági gondok, szegregáció, elmebetegség), tipikus Dick-i karakterek (de nagyon jók! ezt imádom benne), közepesen elborult kavarás (mármint az író mércéjével mérve, mert amúgy viszont...), megszokott pszichedelikus élmények. Ellenben kicsit rövid, és néha túl szájbarágós.

Gyenge spoilertartalom!
Színhely a jövő, a mars benépesítése, az egykor dicső őslakosság kiszorítása/rabszolgasorba állítása, a magába belefulladó emberfaj görcsös kapaszkodása a másik civilizáció romjain szárba szökkenő reménybe, melyet ismét a romlás bűze (a rucsok) fenyeget. A történetben központi szerepet kapnak a népbetegségként egyre szaporodó autisztikus skizofrének, akik nem illeszkednek be a hagyományos szabályok, konvenciók mentén felépített Iskolába, a társadalmon kívüli saját privát világukban élnek, amelyben nincs (az általunk megszokott értelemben vett) időrend, és képtelenek kommunikálni a "normálisakkal". Számukra az idő szinte áll, mi pedig érthetetlenül rohangáló, fogaskerekkel működő, rucskot lehelő gépemberek vagyunk. Ám amikor - valami ingatlanügyi machinációt elősegítendő - valakik kellő erőfeszítést, pénzügyi és humán erőforrást áldoznak fel, hogy mégis ledöntsék a falat az épelméjű nyárspolgárok és a beilleszkedni képtelen agyalágyultak közt, nem az álomvilág, hanem a szilárdnak hitt valóság omlik össze. Talán mert az őrültek megőriztek valamit, amit a normálisok elvesztettek (hisz csak az számít normálisnak, aki elvesztette), és ők még menekülhetnek a rucsok elől.

Tudom, hogy a fenti leírás vacak, gyakorlatilag elmeséli a könyv sztoriját bármiféle értelmezgetés nélkül, teljesen olyan, mint a "tipikusan kettes" műelemző irodalomfogalmazások, de jelenleg csak ennyi tellett tőlem. Ha jól érzem, a könyv témáinak kb. felét úgy-ahogy összefoglaltam. Szerintem csak az olvassa el, aki hozzám hasonlóan megveszik Dickért, és hozzám hasonlóan be akarja pótolni (legalább a magyarul megjelent) kimaradásokat. Nem javasolnám kezdőkönyvnek, nem Dick legjobb műve, de én azért nem bántam meg.

[Meske]

Még február környékén 2. lettem egy matek versenyen, s ezért kaptam egy 4000Ft-os könyvutalványt. Viszont egészen május végéig nem kaptam meg, mivel nem tudtam, hogy honnan kell kérni, csak később mondta az első helyezet, hogy már régen lehetett volna érte menni, s a titkárságon volt... 

A lényeg az, hogy a Lap-ics-nál lehetett csak levásárolni, s még a szóbeli érettségik előtt kétszer is benéztem, hogy mire lehetne elkölteni. Mindenképpen akartam egy Daniel Steel-es könyvet, meg valami érettségis könyvet, s anyám mondta, hogy az unokatesóm gyerekeinek vegyek mesekönyvet is, de mind a kétszer kevesebb volt az összeszedett könyvek értéke, mint 4000Ft. Így végül érettségi után mentünk el anyámmal ismét szétnézni, s egy órás válogatás után végül megvettünk 2db Danielle Steel-es regényt, 3db mesekönyvet, s még öcsémnek egy kis könyvecskét, amiben töri kérdések vannak. És mivel volt ez a 4000Ft-os könyvutalványom, ezért a 6 könyvet összesen 12Ft-ért vettük meg!

(Csak az a szomorú, hogy a mesekönyveket unokatesómék gyerekei még aznap széttépték... )

[Próféta]

Boris Vian: Tajtékos napok (L'Écume des Jours)
Tetszett a könyv. Ajánlót inkább nem írnék, mert fáradt vagyok, és asszem rajtam kívül szinte mindenki olvasta (de komolyan, még a metrón is többször látok Vian-t olvasó embereket, talán én voltam az utolsó szűz?). Annyit azért elmondanék, hogy egy ilyen érzelmi töltetű cselekményt nem semmi teljesítmény ezzel a stílussal, hangvétellel előadni, ráadásul annyi apró, helyi kis fodorral... varázslat.
Köszönöm Ramiznak az ajánlót, immár megbizonyosodhattam róla, hogy jót mondott, szóval jár a +1 arra a kedvcsinálójára.

[Ramiz]

Boris Vian: Tajtékos napok (L'Écume des Jours)
Tetszett a könyv. Ajánlót inkább nem írnék, mert fáradt vagyok, és asszem rajtam kívül szinte mindenki olvasta (de komolyan, még a metrón is többször látok Vian-t olvasó embereket, talán én voltam az utolsó szűz?). Annyit azért elmondanék, hogy egy ilyen érzelmi töltetű cselekményt nem semmi teljesítmény ezzel a stílussal, hangvétellel előadni, ráadásul annyi apró, helyi kis fodorral... varázslat.
Köszönöm Ramiznak az ajánlót, immár megbizonyosodhattam róla, hogy jót mondott, szóval jár a +1 arra a kedvcsinálójára.

Én meg örülök, hogy tetszett, olvass még Viant bőven, mindegyik könyve más, de mindegyik kiváló!

[Próféta]

Kurt Vonnegut: Ötös számú vágóhíd (Slaughterhouse-five)

Nem ez az első könyvem tőle, de az első amit sikerült befejezni. Igazából csak valami ótvar szutyokkal találkoztam tőle korábban (a címére sem emlékszem, valami börtönös volt). Viszont gondoltam, ha ennyire híres akkor igazán tehetnék vele 1-2 év fegyverszünet után egy második próbát, így aztán kivettem a könytárból a leghíresebb könyvét, és beraktam a to-read listába, aztán most jutottam el idáig.

Na, ez végre tényleg bejött. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy tényleg ő-e a XX. század legnagyobb írója, ahogy egyik évfolyamtársam, KV lelkes rajongója ezt hangoztatja, de azért tényleg jó könyv volt. A végén található több oldalas elemzéssel nem konkurálnék, ott igen alaposan, "csip-csirip?"-estül meg van fejtve az egész, de annyit talán elmondhatok, hogy rémes dolgokat mutat be úgy, ahogy azokat Billy Pilgrim helyében tényleg láthatta valaki, mindezt nagyon gonosz, cinikus humorral és egy-kettő érdekes gondolattal. Ráadásul korrekt, mert megmutatja ő az ellenérveket, és az olvasóra bízza, hogy amaz összerakja-e a kirakósdarabokat, és rájön-e, mennyire abszurd.  Ma ilyen attribútumokkal talán fel se figyelnének rá, de azért a hatvanas években ez nagyon erős volt.

Még két észrevétel:
ad1. a cím természetesen félre van fordítva, a vágóhíd ötös épületében szállásolták el őket, ezért vágóhíd-5 a címük
ad2. továbbra is inkább Joseph Heller párti vagyok

[roderick]

Juhúú végre minden Gibson regény kapható magyar ferdítésben:
http://index.hu/kultur/scifi/wg0707/?main&rnd=91

amúgymeg Blaha Lujzás nagy Libriben található eredeti nyelven jópár, Idoru-t megis vettem magamnak ajándékba, mert ilyen rendes vagyok

[Ramiz]

ad2. továbbra is inkább Joseph Heller párti vagyok

amúgy meg Blaha Lujzás nagy Libriben található eredeti nyelven jópár, Idoru-t megis vettem magamnak ajándékba, mert ilyen rendes vagyok

Milyen árakon kaphatóak? Kb 2500-3000 között?

Amúgy meg kiku ajánlására:

John Wyndham - Újjászületés (+novellák)

Amolyan Wells- vagy Poe-hangulatú korai fantasztikus irodalom, amiben az írót és az olvasót még elkápráztatják olyan, azóta "alapnak" számító dolgok, mint mondjuk az időutazás vagy a telepátia. Tetszik! Lem is emiatt tetszik! Sokkal jobb ez, mint minden ismert kifejezés és ötlet előre ellövésével "gyorsan beavatni" az olvasót, aztán unalmas, nyakatekert kalandokat kitalálni az eredetiség legkisebb árnyéka nélkül...
Egyébként érdekes, végig úgy éreztem, hogy Wyndham fél a vallásoktól egy kicsit. Igaz lehet ez?

J. Goldenlane: Papírtigris

Japánra hajazó világ, Pratchett műbe illő szereplők, Rejtő regénybe illő helyzetek, Wodehouse-ra hajazó szóvirágok... ebből baj nem lehet! Nincs is. Jó könyv. A szélhámos...-t szerintem magasan veri, az Isteni balhé azért jobban tetszett.
Coming up next: Pokoli balhé.

[Lt. Simoan Blarke]

J. Goldenlane: Papírtigris

Japánra hajazó világ, Pratchett műbe illő szereplők, Rejtő regénybe illő helyzetek, Wodehouse-ra hajazó szóvirágok... ebből baj nem lehet! Nincs is. Jó könyv. A szélhámos...-t szerintem magasan veri, az Isteni balhé azért jobban tetszett.

Goldenlane nagyon jo. a Papirtigris, az Isteni balhe es a Farkastestver (vagy mi a franc) is. egyebkent imho az utolso a legjobb; egy verfarkas csajrol szol. vicces, amikor lognak a belei, tornek a csontjai, de az emberek szeme lattara forrnak be a sebei es eloszor bicegve, aztan lassan, vegul kocogva, aztan szaguldva rohan. kozben morog, mint valami kutya. RLZ. 

[Mattanja]

Talán még nem ismeri mindenki: http://f451.anyag.info/

[Feldin]

Herman Hesse: Demian

ajánlom mindenkinek.
olyan benne van minden könyv. nekem belőtte meagát a rangsor élére.

[Meske]

Nemrég elolvastam Danielle Steeltől Az esküvő című könyvet. Hiába, ő a kedvenc íróm...

Ahogy olvastam a könyv utolsó oldalait, egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne próbáljam meg lerajzolni a főszereplő (Allegra) menyasszonyi ruháját. Ezt a rajzot a könyv leírása alapján készítettem: Az esküvő (Tudom, elég girbe-gurba lett a lépcső, de uncsitesóm kisfia lökdösött, na meg béna is vagyok... )


Jelenleg a Visszhangok című könyvét olvasom, ami az eddigi legjobbnak igérkezik, amit csak olvastam Danielle Steeltől: az első világháború idején játszódik, egy német zsidó lány és egy francia katólikus férfi kapcsolatáról szól. A pasi 32 éves, a lány 20, de ami még ennél is furább, hogy a lány apja egy 42 éves hapekhoz akarja hozzáadni a lányát, aki aztán még öregebb... Ezért is van az, hogy a lány otthagyja a családját, és a franciához megy...

Egyébb infók Danielle Steelről

[Bruce]

Richard A. Knaak: Végtelen Forrás (Az Ősök hábrúja - trilógia 1. kötete)

A könyv a Warcraft világában játszódik, és ennek az írónak köszönhetjük a Halálszárny című regényt is, és ezzel mindent el is mondtam róla. Mert ugye aki ismeri a Warcraftot, és emellett még olvasni is szeret, az ugye olvasta már?  (A Klánok urával és Az utolsó őrizővel egyetemben ) A főszereplők egy része megmaradt, de a történet kicsit sötétebb lett, ami nem csoda, tekintve, hogy a Lángoló Légió első érkezését mutatja be. Persze egy trilógia első részeként érződik rajta hogy nincs vége, több tekintetben is lezáratlan a történet, mégis ajánlom olvasásra, mert bizonyos téren azért kerek egész, és önmagában is megállja a helyét. És bár nem kell várni mindenféle filózófiai mondanivalót meg ilyeneket, elvégre mégis "csak" egy fantasy regény, de abból a jobbik fajtából. Izgalmas, fordulatos, és nem is rövid, ami nálam még plusz jó pont.

(Ja, többet direkt nem írtam, mert minden meggondolatlan szó erőteljes spoiler lehet, de ha valakit érdekel csak egy szavába kerül)

[roderick]

Hát engem csak az az egy dolog tart vissza a Warcraft regények olvasásától, hogy mire végeznék vele már úgyis átírják a történetet.

Amúgymeg kiolvastam mostanában végre a Neurománc/Sprael trilógiát éshát azt kell mondanom hogy meglehetösen zseniális, igaz az elsö kötet alapján mást vár az ember. Most éppen az Idoru-t forgatom angolul, haladni elég nehéz vele, mertmár magyarul se értettem a leírásokat, angolul meg pláne

[RE@L]

Warcraft könyvek közül egyedül a Halálszárnyat olvastam és azt amelyik Thrall-ról szól már nememlékszem mi a címe. Kommersz iparos fantasy ponyva, nem egy Salvatore de 1x élvezetes.

[roderick]

Mertmintha Salvatore olyan müvészi magasságokat ostromolna:) de nyár van uh. ilyenkor ilyeneket érdemes olvasni mert az ember feje túlságosan is felforr a gondolkodástól

[Lt. Simoan Blarke]

na igen, Salvatore nem az igazi... minden konyvbeli harcot le lehet vezetni a DnD-s szabalyok szerint egy az egyben, szerzodese van, hogy X kreaturat az MMbol bele kell pakolnia... es megis tud jot alkotni. de ha mar Salvatore, akkor Crown Empire. azt nagyon jol eltalalta, es a wizards se kopott bele.

[RE@L]

Mertmintha Salvatore olyan müvészi magasságokat ostromolna:) de nyár van uh. ilyenkor ilyeneket érdemes olvasni mert az ember feje túlságosan is felforr a gondolkodástól

Úgy gondoltam hogy Mivel a Warcraft világa még mind a mai napig nem annyira részletes és kidolgozott mint Forgotten Realms és D&D és Salvatore abban ír és Drizzdt-et lehet szeretni rég bejáratott főhős stb. (Bár Warcraft is már tendál egy magasabb lét felé én merem állítani hogy azért még mindig nincs akkora háttere mint Forgotten Realms-nek)
Salvatore, aláírom hogy nem kapott semmilyen nagyobb díjat de mégis Bestseller könyvei vannak írt egy Icewind Dale triológiát és mégiscsak nívósabb ponyva legalább annyira mint Terry Pratchett.
Szeretném leszögezni mindezt hogy egyikőjüktől se tudom betéve az összes művüket vagy olvastam el volna mindent, egyedül a Pap Ciklust olvastam, egy-két Drizzdt es könyvet és Pratchettől a Kaszást.

érdekességként megemlíteném amit wiki-n olvastam róla: In collaboration with Seven Swords (A Kínai filmre gondol wiki), R A Salvatore created the bot chat responses for the computer game Quake 3 Arena

[Shali]

Terry Pratchettől csak a Niel Gaimannal közösen írt Good Omenst (Elveszett próféciák) olvastam, de az meglehetősen baromi jó volt, az egyik kedvenc könyvem (=

Meg most olvasom Niel Gaimantól az Amerikai isteneket, még az elejefele járok benne, de ez is tetszik nagyon

[Próféta]

"A tragédia valamilyen cselekvés utánzása..." - ARISZTOTELÉSZ: Poétika
"A becsületes lélek többre becsüli a tisztességet a gazdagságnál" - REMBRANDT
"Szerintem az ördög hollandusokat szarik." - SIR WILLIAM BATTEN, a Haditengerészet egyik életben maradt tagja, akitől ezt Samuel Peppys hallotta (Naplója, 1667. július 19.)
"A történelem svindli" - mondta Henry Ford, az amerikai ipar géniusza, bár szinte egyáltalán nem ismerte

Hosszú lesz, előre is elnézést a typókért. Akkor vágjunk is bele!

Joseph Heller: Képzeljétek el (Picture this, 1988)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Próféta, aki elzarándokolt teveháton az FSZEK helyi kirendeltségébe, hogy szellemi táplálékot vegyen magához. Eszébe jutott, hogy ha már egyszer azt mondta, hogy szereti Joseph Hellert, akkor jó lenne, ha nem csak két könyvet olvasott volna tőle, így leszedte a polcról teljesen találomra a "Képzeljétek el" című kötetet, arra számítván, hogy egy jó kis Catch 22/Good as Gold szintű regényt fog találni. Nos, hát valami egészen más valamire bukkant.
Mielőtt bármit is mondhatnék róla, intro gyanánt be kell kopizom a rövidke első fejezetet. Felhívnám a figyelmet arra a tényre, hogy az első bekezdés két mondatból áll, de olyanokból, hogy bekapcsolt aggyal kell őket olvasni, talán harmadszorra sikerült megértenem őket:)

1

   A Homérosz mellszobra felett elmélkedő Arisztotelésznek gyakran jutott eszébe Szókratész, miközben Rembrandt a festékeivel középkori fekete ruhába és reneszánsz köpenybe öltöztette, és árnyékokkal keresztezte. "Kritón, egy kakassal tartozunk Aszklépiosznak" - mondta Platónnál Szókratész, miután kiitta a méregpoharat, és kezdte érezni, hogy zsibbasztó hatása az ágyékán át a felsőteste felé lopakodik, és közeledik a szívéhez -, "adjátok meg, és el ne mulasszátok."
   Mármost Szókratész természetesen nem tartozott kakassal Aszklépiosznak, az orvoslás istenének.
   Aszklépiosz, a bőrkereskedő, Eurümüdénész orvos fia pedig, mint majd írva látjátok itt, éppúgy elképedt, mint mindenki más, amikor e végintézkedésről tudomást szerzett a rabszolgától, aki másnap reggel megjelent a küszöbén az élő baromfival a karjában. A hatóságok is kíváncsiak lettek, és kihallgatás céljából őrizetbe vették. Amikor kitartott amellett, hogy mit sem tud semmiről, és nem volt hajlandó elárulni a titok megfejtését, a halál fia lett.

A képzeljétek el várakozásaimmal szemben nem is szépirodalmi mű, mert a cselekményében valós vagy feltételezett események jelennek meg, mint a görög városállamok viszályai, híres görögök életrajzai, Rembrandt élete, Németalföld függetlensége és a Holland Köztársaság története, meg pár egyéb; mindezt persze Joseph Heller-féle stílusban előadva, és így nem hogy unalmas lenne, hanem kimondottan érdekes és mulatságos. De nem is tényirodalomról van szó, mert amikor a festményen félig elkészült Arisztotelész leszólja Rembrandt szokásait, vagy megismerjük Periklész gondolatait az USA-Szovjetúnió hidegháború vonatkozásában, akkor ugye Joseph Hellert halljuk. Szóval elég behatárolhatatlan műfajű, viszonylag nehezen olvasható, időnként komolyabb odafigyelést igénylő könyvről van szó. Cserébe ugyanezen könyv két gócpontból (A Homérosz mellszobra felett elmélkedő Arisztotelész című Rembrandt-festmény, illetve Szókratész passiója) kiindulva bámulatosan tárja fel, hogy az ember, a "teremtés koronája" természete mennyire hitvány, hogy az emberek mindig aljasok voltak, a társadalmi rendszerek pedig mindig rosszak, mindezt a felvunoltatott történetetek tömkelege támasztja alá. A szöveg humoros, de ugyanakkor letaglózó; és olvasás közben Joseph Heller végtelenül pesszimista, az emberiséggel szemben elképesztően cinikus hangulatát lehetetlen nem átvenni.
Erős a gyanúm, hogy ha jobban ismerném Rembrandt munkásságát, vagy pl. olvastam volna Platóntól a Törvények-et, akkor még mélyebb hatást tehetett volna rám a könyv. De magamfajta műveletlen bunkóknak is megéri elolvasni, én vagyok rá az élő bizonyíték.

Legszívesebben bekopiznám reklámnak a fél könyvet, de inkább csak néhány emlékezetes apróságot írok le a műből a saját szavaimmal, reményeim szerint kedvet adva az olvasáshoz.

Mint Platóntól megtudtuk, Anütosz, a gazdag athéni iparos dühében perbe fogta Szókratészt, mert a fia a filozófus hatására maga is filozófiával akart volna foglalkozni, nem a bőrszakmában. A vád többek közt ilyen állításokat tartalmazott, hogy Szókratész ateista volt, és külföldi istenekben hitt. 
Az esküdtek kis többséggel ugyan, de bűnösnek ítélték, utána a büntetés kiszabásánál már a döntő többség a halál mellett szavazott. Ezek szerint az esküdtek kb. 20%-a szerint Szókratész ártatlan volt, de halált érdemelt.
Szókratész kérhetett volna enyhítést, halál helyett száműzetést, de nem tette. A feljebbi idézett szerint a filozófus utolsó mondatával gyanúba keverte Aszklépioszt, a mit sem sejtő cserzővargát; konkurense, Anütosz őt azzal vádolta, hogy esküdtként megvesztegetést fogadott el Szókratésztől (akinek amúgy nem volt szinte semmije, a kakas is a barátaié volt). Aszklépiosz kétségtelenül elismerte, hogy valóban Szókratész mellett szavazott, de csak mert hitt az ártatlanságában, semmi megvesztegetés nem volt. Anütosz a következőképp támadta: egyrészt Szókratész nyilvánvalóan bűnös, hiszen a bíróság elítélte; tisztességes ember miért ne kívánná olyasvalaki halálát, aki nyilvánvalóan bűnös, és miért szavazna mellette? Másrészt, ha Aszklépiosz esetleg tényleg igazat mondana, és nem lett volna megvesztegetés, akkor akár le is tagadhatta volna, hogy Szókratész mellett szavazott a titkos szavazáson; ezt nem tette meg, tehát alighanem bűnös. Nem hitték el a szerencsétlen vargának, amikor azt mondta, hogy ez neki zavaros, és nem érti.
Végül kivégezték őt is. Arisztophánész, a nagy komikus mondta, hogy ha Aszklépiosznak lett volna humorérzéke, akkor halála előtt bejelenti, hogy tartozik egy kakassal Anütosznak.
Sajnos mindezt jórészt csak Platón szövegeiből ismerjük. Egyesek szerint nem is emlékeznénk Szókratészre, ha nem írt volna róla Platón. Némelyek szerint nem emlékeznénk Platónra, ha nem Szókratészről írt volna.
Platón szövegeinek hitelessége azonban kérdéses lehet. Gyakran más filozófusokat szerepeltetett, hogy elmondják a mondanivalóját. Ilyen mondanivaló volt például, hogy a többszereplős párbeszédes művek csekély értéket képviselnek, hiszen nem magukat a szereplőket halljuk, hanem amit az író a szájukba ad. Ezt éppen egyik párbeszédes műve egyik szereplőjével mondatja Platón.
Így aztán a Homérosz mellszobra felett elmélkedő Arisztotelész sajnálta, hogy nem volt Szókratész kortársa, és nem élvezhette első kézből a mester tanításait, csak mások (főleg Platón) kétséges tolmácsolásában. Végül Arisztotelészt is elérte nagy elődjének sorsa: őt is perbe fogták, ám ő a halálbüntetés helyett számüzetést kért, amit meg is adtak. A száműzetésben hamar meg is halt, hiszen már beteg volt; a festményről készített röntgenek is mutatják, hogy megnagyobbodott a mája.

Ennyi elég lesz. Olvassátok, mert jó. Talán még egy kulcsmondatot leírnék: "Soha semmit nem fogtok tanulni a történelemből, amit használni lehet, így ne is álltassátok magatokat azzal a gondolattal, hogy képesek vagytok rá.". Egy jó kis fekete komédiára számítottam, de nem azt kaptam; bárminek is nevezzük ezt a könyvet, talán a legjobb, amit idén olvastam.



Más:
Én ugyan csak 3 Diablo és 2 Warcraft regényt olvastam, ebből 3 Knaak-féle, de teljesen az jött le, hogy amit nem Knaak írt, az jó; amit viszont Knaak írt, az kliséhalom, erőltetett, kínszenvedéssel van belekényszerítve az adott játék, hogy el ne tévesszük, mit olvasunk, és amolyan adj-hozzá-vizet instant fantasyregénynek tűnt.

Terry Pratchett mérföldekkel, mérföldekkel van fölötte, inkább Douglas Adams-hez kellene hasonlítani (habár alulmaradna az összehasonlításban). Salvatore-t nem ismerem, de tényleg van ilyen jó?
Neil "The GOD" Gaiman is nagyon jó, az Amerikai isteneket imádom, jól beletrafált Shali Ja igen, Neil, csak hogy kötözködjek.

[Kazenokizu]

A héten elővettem újból az én kis rongyosra olvasott Csáth Géza összesemet, és azt hiszem megérte újból belekezdeni. Hihetetlen, de még így, kb 5ödszörre olvasva is képes magával ragadni. Egyszerűen imádom a novelláit. Az összes közül legjobban "A varázsló halála" és a "Fekete csönd" tetszik. És persze "A kis Emma". Ez utóbbit csak erősebb idegzetűeknek ajánlom, a többit viszont mindenkinek.

Egy kérdés: úgy tudom, hogy az "Anyagyilkosság"-ból film is készült, de nem ezen a címen. Nem tudja vki, hogy mi annak a filmnek a címe?

[Bruce]

Más:
Én ugyan csak 3 Diablo és 2 Warcraft regényt olvastam, ebből 3 Knaak-féle, de teljesen az jött le, hogy amit nem Knaak írt, az jó; amit viszont Knaak írt, az kliséhalom, erőltetett, kínszenvedéssel van belekényszerítve az adott játék, hogy el ne tévesszük, mit olvasunk, és amolyan adj-hozzá-vizet instant fantasyregénynek tűnt.

Nemtom, Diablo könyveket nem olvastam, de se a Halálszárnynál, se ennél a másiknál nem éreztem azt a kényszert amiről beszélsz... Lehet hogy csak túl fáradt vagyok a komolyabb dolgokra is figyelni, de nekem valahogy bejött... Egyéni ízlésficam, na bumm 

[Próféta]

Nemtom, Diablo könyveket nem olvastam, de se a Halálszárnynál, se ennél a másiknál nem éreztem azt a kényszert amiről beszélsz...

Oks, valóban, a Halálszárny tényleg nem erőltetett, csak simán sablonosnak tűnt (az Utolsó Őriző-nek a nyomába sem ér, az egy jó Warcraft regény szvsz).
Az a két általam olvasott Knaak-féle Diablo könyvben volt, hogy lépten-nyomon jelezni kellett, hogy igen, ez a Diablo világában játszódik, tudod, ugyanaz, mint a játék, wink-wink... de ügyes vagyok, hogy még az arcane sanctuary-t is bele tudom passzírozni... maga Diablo is szerepelt mindkettőben, teljesen értelmetlenül, csak hogy még vacakabb legyen.

[kikuchiyo]

A héten elővettem újból az én kis rongyosra olvasott Csáth Géza összesemet...

Uhh, durvák ezek a novellák. Nem kéne nekem ilyesmit olvasni lefekvés előtt. (Főleg, hogy most az előbb néztem meg az Amerikai Pszichót, ez így együtt már sok...)

[Próféta]

A héten elővettem újból az én kis rongyosra olvasott Csáth Géza összesemet...

Uhh, durvák ezek a novellák. Nem kéne nekem ilyesmit olvasni lefekvés előtt. (Főleg, hogy most az előbb néztem meg az Amerikai Pszichót, ez így együtt már sok...)

Hú, ennek a Kis Emmának a kétharmada környékén ugrott be, hogy az irodalomtanárunk anno elsütötte nekünk.
Elég kemény. 

[Bruce]

Nemtom, Diablo könyveket nem olvastam, de se a Halálszárnynál, se ennél a másiknál nem éreztem azt a kényszert amiről beszélsz...

Oks, valóban, a Halálszárny tényleg nem erőltetett, csak simán sablonosnak tűnt (az Utolsó Őriző-nek a nyomába sem ér, az egy jó Warcraft regény szvsz).
Az a két általam olvasott Knaak-féle Diablo könyvben volt, hogy lépten-nyomon jelezni kellett, hogy igen, ez a Diablo világában játszódik, tudod, ugyanaz, mint a játék, wink-wink... de ügyes vagyok, hogy még az arcane sanctuary-t is bele tudom passzírozni... maga Diablo is szerepelt mindkettőben, teljesen értelmetlenül, csak hogy még vacakabb legyen.

Sablonos? Sosem mondtam hogy nem... Diablo? Nem érint, a játékot végigjátszottam párszor, de csak mert tök hangulatos volt négyesben szörnyeket hentelni, történet ott se sok volt, nem is reméltem hogy könyvben más lesz, főleg hogy már mások is óvtak tőlük. Hmm... Utolsó őrizővel kapcsolatban viszont... Mind a mai napig nem tudom eldönteni, hogy az, vagy a Klánok ura tetszett jobban Thrall már a játékban is a kedvencem volt (De miért lett Delej, könyörgöm, miért? Eh, hol egy angol változat... )

[RE@L]

Szerintem ha be tudod szerezni egy próbát nyugodtan tegyél a Pap Ciklussal vagy az Icewind Dale triológiával Próféta! Megéri!

[Shali]

Ajj, Gaiman bácsi nevét sosem tudom megjegyezni. Egyszer rosszul berögződött, azóta megjegyeztem, hogy fordítva kell írni, mint ahogy akarom amiből az lesz ált, hogy "Neil... ja, nem, fordítva" \=

A Diablo könyvekből volt egy jó, talán a második? Bár csak arra emlékszem belőle, hogy a történet fordulatos volt, és volt benne vmi élőhalott csaj, akibe a főszereplő szerelmes volt. Heh... ez ám a remek ajánló (((((=

A Salvatore könyvek meg szerintem egy idő után eléggé egysíkúak. A Drizztes regényeket elkezdtem olvasni, de meguntam, a hatodik után már nem igazán tud újat mutatni.