Filmek (minden, ami nem japán)

Started by Flaser, 2004-09-15, 11:18:12

Previous topic - Next topic

Mirror

#1890
Na, má megint nem a Züvegbigris 2-t néztük meg... lányaim kitikkasztanak olykor. Talán jövõ héten végre az is sorra kerül. Így aztán errõl a vacakról kell írnom:3x3: .
Szóval, elkészítették a második részt is. Minek?! Már az elsõ rész forgatása elõtt be kellett volna zárni a rendezõt abba a fürdõszobába....

Ismét kinyírnak egy mondrót, és a zsaruknak kivételesen sikerül nem befircolniuk azonnal, szóval elkapják pszichóbácsit, aki még mindig nem patkolt bele a rákba. Helyette ellopta a zsaru fiacskáját és egy házban összezárta a papsi által lecsukott nehézfiúkkal. Na innentõl elkezdõdik a belezés, hol így, hol úgy. Visszatérõ ismerõsnél köszönhetjük az állarcos csajszit az elsõ részbõl, aki ismét nagyot alakít. Lesz sütögetõs-fecskendõskulcskeresõs, meg megtekinthetjük az elõzõ rész némely helyszínét, mintegy nosztalgiás-terápiás célzattal. A végsõ poént itt is jól eltalálták, bár lehetne jobb is. Amúgy happy end, a kiscsóka megmenekül, gonosz bácsi megfircol.
Az elsõ részhez képest kevésbé elmebeteg, csak úgy natúr közepesen, szóval már-már maga a merõ humánum a stori...
Ajánlom kezdõ pszichopatáknak, lánctalpas gyilkospalántáknak és kezdõ rendõröknek, hogy ne kövessenek el hasonlóan banális hibákat (=nem kell órákon át sorolni a jogokat olyan bácsinak aki már az elõzõ részt is végigbelezte, egy tárat bele meg két golyó a levegõbe, oszt no problem...)
Max Raabe funclub
[FONT="Lucida Console"]MirrOrG - da inteGrateD Sir Dave & GuarDian francishe[/FONT]

Minden idõk legjobb mellékszereplõi:
1.: Stanley - Ford Fairline kalandjai
2.: Kirk - Gilmore Girls
3.: Muldoon atya - Horrorra akardva 3
(jé, elolvastam Chronos szabályzatát az aláírásokról... aszem mosmá kompatibilis)

Ramiz

Quote from: kikuchiyoHa már a klasszikus filmeknél tartunk, nincs meg valakinek az M - Egy város keresi a gyilkost c. film, vagy valami forrása nincs hozzá?
Ez Fritz Lang (Metropolis) elsõ hangosfilmje, már nagyon régóta meg szeretném nézni.
Én is kíváncsi vagyok rá, rengeteg Filmvilágos cikkben felhozzák. :)
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Ramiz

Nekromantik

Ezt a gusztustalanságával hírhedt német filmet csak kíváncsiságból néztem meg. Tényleg gusztustalan, de mint film, meglehetõsen rossz. Azonkívül, bár elég beteg sztorija és karakterei vannak, manapság már nem számítanak annyira durvának, tehát valószínûleg csak azért lett olyan híres a film, mert régen készült.
[COLOR="LemonChiffon"]A történet egy nekrofil srácról és barátnõjérõl szól. A fickó hullaeltakarítóként dolgozik, és mindenféle emberi maradványokat hazavisz, hogy kedélyesebbé tegye lakását és felizgassa magát és barátnõjét. Egy nap egy egész emberi hullára sikerül szert tennie, ami feldobja a pár szerelmi életét (sokak szerint ezek a szexjelenetek a legundorítóbbak). A srácot aztán kirúgják az állásából, mire a nõ lelép a hullával, a srác pedig egyedül marad, és egyre jobban becsavarodik, állatok után embereket is gyilkolni kezd (és megerõszakolni), majd a végén öngyilkos lesz és kiélvez a világból (ondóval és vérrel terítve be magát).
[/COLOR]Egy-két erõs és/vagy emlékezetes jelenet van a filmben (a kedvencem a visszafelé lejátszott nyúlnyúzás, aminek a végén visszacsorog a vér a nyúl nyakába, a fickó pedig bezárja a torkát a késsel, elrántja a botot a nyúl nyakáról és megsimogatja az akkor már élõ nyulat - nagyon groteszk), és a szereplõk annyira élethûen játsszák a nekrofilt, hogy tényleg teljesen betegnek néznek ki. Mégis azt mondom, hogy rossz film, aminek csak filmtörténeti érdekessége van.
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Ramiz

Fritz Lang egyik nagyon jó kritikákat kapott filmje, a Dr Mabuse végrendelete (1933), amelyben egy magyar színész is játszik (Beregi Oszkár), és Németországban a fõszereplõ (Dr Mabuse) erõs Hitler-párhuzama miatt betiltották, így Magyarországon mutatták be, kapható 1000 forintért! Meg is vettem, egyelõre a gépem nem nagyon szereti, de mondjuk a PowerDVD mindig is vacak volt, a Media Player Classic sem DVD lejátszásra való, a WMP meg úgy sz.r, ahogy van, úgyhogy megpróbálom asztali lejátszón. :)
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

kikuchiyo

A hetedik pecsét

Bergman mestermûve 1957-bõl.
A keresztes háborúból visszatérõ lovagért eljön a Halál, de a lovag alkut ajánl: egy parti sakk, a tétje élet vagy halál. A játszma elhúzódik, mert a Halál igen elfoglalt, elvégre dúl a pestis. A haladék alkalmat ad arra a lovagnak, hogy végiggondolja az õt szinte szétfeszítõ kérdéseket: Van-e Isten? Ha van, miért nem nyilvánul meg, miért hagyja mindezt a szenvedést? És vajon a halálnak vannak-e válaszai?
Elképesztõ beállítások, nagyszerû alakítások, mély gondolatok. Nehéz film, de megéri megnézni.

[SIZE="1"]Részletes elemzést szeretnétek? Kihátrálok a feladat mögül, ha megengeditek.[/SIZE]
Failure is the default option

Kuroi Tenshi

Quote from: kikuchiyoNehéz film, de megéri megnézni.
Megéri megnézni, de megtalálni se olyan könnyû...
Kapható már valahol dvd-n?

kikuchiyo

Jó kérdés. Én a secret-cinemáról szedtem le.
Esetleg valamelyik Odeon tékában érdemes utánaérdeklõdni.

[SIZE="1"]Most nézzek meg valami filmet, vagy üljek neki programozni? Nagy dilemma.[/SIZE]
Failure is the default option

kikuchiyo

[SIZE="1"]Végül mégsem ültem neki programozni...[/SIZE]

Heavenly Creatures

1954-ben két 15 éves lány megölte egyikük édesanyját az új-zélandi Christchurch városában. A történetet Peter Jackson (igen, az a Peter Jackson) vitte filmre 1994-ben.

Nagyon meglepõdtem, ugyanis korábbi mûvei (a találó címû Bad Taste, a nem kicsit ocsmány Meet the Feebles és a világ legundorítóbb filmjének címére igényt tartó Braindead) után nem számítottam arra, hogy ennyire finoman, ennyire érzékenyen képes egy ilyen ellentmondásos témához nyúlni.

Nem ítél el senkit, sem a lányokat, sem a környezetüket nem teszi felelõssé, hanem a nézõre hagyja a döntést. Egyedi megoldást választ: a lányok fantáziavilágának plasztikus bemutatásával a nézõ mintegy belsõ nézõpontból követheti nyomon, ahogy egyre inkább elnyeli õket ez a saját maguk teremtette világ, ahogy egyre jobban eltelnek a saját felsõbbrendûségük, egyediségük tudatával, ahogy egyre jobban egymásba szeretnek (mert hiszen errõl van szó) és egyre inkább meggyûlik a családjukat.

Nyilvánvalóan egy ilyen film nagymértékben múlik a fõszereplõkön, ha azok rosszul, hiteltelenül játszottak volna, az a filmet is magával rántotta volna. Szerencsére errõl nincs szó, mindkét lány (Juliet szerepében a még igencsak hamvas 2 Winslet, Pauline szerepében pedig Melanie Lynskey) rendkívüli alakítást nyújt.

Nagyszerû rendezés, kitûnõ színészek: olyan film ez, ami hosszú ideig megmarad a nézõ lelkében.
Vitán felül Jackson legjobb filmje.
Failure is the default option

Manu

#1898
Quote from: kikuchiyoHeavenly Creatures

Én még ezt a filmet akkor láttam, mikor kijött Mo-n, de akkor emlékszem, többször is megnéztem egymás után, annyira bejött. "Pee Jee" neve mondjuk semmit nem jelentett még nekem, de a film tényleg zseniális. Akkor talán a fantáziavilág, a titkos kert, ha jól emlékszem, képi megjelenítése, meg az a hihetetlen feszültség fogott meg leginkább.

Fehér tenyér


Kedvesem tornász multjára való tekintettel ültem be erre a magyar sportmozira. Sem a mai magyar filmeket, sem a sportot nem kedvelem túlzottan, épp ezért ért meglepetésként ez a kis filmecske. A Hukkle óta nem élveztem ennyire magyar filmet, s bár élvezeti értéket készületlenségem, s a váratlanság ereje mindenképpen növelte, azt kell mondjam, kellõen motivált állapotba kerültem, s egy kicsit elõbújt belõlem a patriotizmus. Vannak a filmnek hibái, lehet kötözködni, de nem egy olyan ötelettel, és értékkel büszkélkedhet, ami valódi modern mozivá avanzsálja. Nagyon tetszett benne a két szálon, két idõsikban való mozgás, a párhuzamok, és ahogy a szálak közelednek egymáshoz. Nagyon jók a gyerekszereplõk (bár ahogy elnézetem, azok pont nem magyarok), és szinte minden professzionális a kivitelezésben. Egyedül Csisztu kisasszony és nagyonértelmiségi Galamb koma vendészereplése zökkentett ki a film kellemes ritmusából, illetve a folyamatosan növekvõ, szépen adagolt feszültségbõl. Csak az a baj, hogy kevés ilyen filmet csinálunk.

kikuchiyo

Quote from: ManuÉn még ezt a filmet akkor láttam, mikor kijött Mo-n,

Kijött Mo-n? Nahát. Nem gondoltam volna? Nem emlékszel, hogy milyen volt itthon a visszhangja?

Edit: a filmrõl és a valódi eseményekrõl minden, amit csak össze lehetett gyûjteni:
http://www.geocities.com/hollywood/studio/2194/, szigorúan csak (többszöri) megtekintés után.
Failure is the default option

Manu

Quote from: kikuchiyoKijött Mo-n? Nahát. Nem gondoltam volna? Nem emlékszel, hogy milyen volt itthon
TV-ben is nyomták annak idején...
Quote from: kikuchiyoEdit: a filmrõl és a valódi eseményekrõl minden, amit csak össze lehetett gyûjteni:
http://www.geocities.com/hollywood/studio/2194/, szigorúan csak (többszöri) megtekintés után.

Uh, ez a Pauline nem kicsit volt kattant. Ebbõl látszik az emberek naivsága, ha egy környezetben laknak valakivel...

kikuchiyo

Casablanca

Egy örök klasszikus, amit már régen meg kellett volna néznem.
Nem mondanám egetrengetõen zseniálisnak (nem voltam annyira megrendülve tõle), inkább egy nagyon jól összerakott, professzionális, szinte hibátlan filmrõl van szó, ami a kora (1942-es) ellenére ma is teljesen élvezhetõ.

Nem akarom feleslegesen szaporítani a szót: ez a film az alapmûveltség része, mindenkinek látnia kell.
Failure is the default option

RE@L

Quote from: RamizÉn is kíváncsi vagyok rá, rengeteg Filmvilágos cikkben felhozzák. :)

Angol linket tudok adni  ami LEGÁLIS! Viszont én még mindig nem jutottam odáig h megnézzem :(  http://publicdomaintorrents.com
http://publicdomaintorrents.com/nshowmovie.html?movieid=182

"The past is the past... and the future is the future. A man is a man, and a woman is a woman. I am who I am, and you are who you are. Like it really matters anyway....
" - Faye Valentine (Cowboy Bebop)
Van ami kell van ami nem / újra itt, újra ott  remélem nem elkapkodott.

Ramiz

Quote from: kikuchiyoCasablanca
Nem akarom feleslegesen szaporítani a szót: ez a film az alapmûveltség része, mindenkinek látnia kell.
:zen: :tezsvir: Én rajongok azért a filmért, ha vannak is hibái, nem veszem észre, Top 10 Arany Film közé választanám gondolkodás nélkül. Akárhányszor újranézi az ember, mindig talál valami apróságot (csakúgy, mint a Tizedes meg a többiek esetében)! :cool: :kiraly:
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

kikuchiyo

RE@L: Ez a Metropolis, ami már megvan (autentikusabb változatban, méghozzá).
Azért kösz.

Ramiz:
"What watch?"
"Ten watch!"
"Such much?"
:kiraly:
Bár a legjobb jelenet szerintem a "himnuszok csatája".

Megnéztem a DVD-s extrát is, abban felsorol pár utánzatot és utánérzést, többek között a Carrotblanca c. Warner bros. rajzfilmet Bugs Bunny fõszereplésével. Azt megnézném szívesen. :D
Failure is the default option

Ramiz

#1905
Quote from: kikuchiyo"What watch?"
"Ten watch!"
"Such much?"
:kiraly:
Bár a legjobb jelenet szerintem a "himnuszok csatája".
Mindkettõ zseniális, isteni, örökbecsû, aranyba vésendõ jelenet, és csak kettõ a sok százból, ami a filmben van. :)

(További kedvenceim:

Rickhez egy enyhén ittas, dühös nõ megy oda, és azt kérdezi, hogy kivel volt tegnap este. Rick válasza kb.: "Olyan régre már nem emlékszem." Következõ kérdés: kivel lesz ma este. A válasz: "Olyan hosszú távra nem tervezek."

Rick a megmágnesezett rulettasztallal kisegíti a bolgár fickót, aztán megkérdezi a krupiét [SIZE="1"](így hívják?)[/SIZE], hogy hogy állnak. - "Kicsit rosszabbul, mint tegnap ilyenkor..."

Renault éppen azt magyarázza, hogy Casablancában õ az úr, amikor szólnak neki, hogy megjött a magas rangú német tiszt. Renault rögtön siet az üdvözlésére, Rick pedig utánaszól: "Megjött a mumus!"

A fõpincér a legjobb italból hoz, amibõl tud. A két vendég meginvitálja egy koccintásra, mire az öreg rögtön elõkapja a zsebébõl a saját poharát.

És még sok más...)

Egyébként Bogart megfáradt karaktereinek cinikus megszólalásait mindig nagyon bírom. :lazza: :cool:


Megtaláltam egy remek filmet imdb-n, amit egy csomó ideig nem találtam!!!
The Ruling Class (A felsõ tízezer)
Ismeri valaki? ZSENIÁLIS szatíra, hihetetlen jó!
[COLOR="DarkOrange"]edit: ha valakinek megvan vagy legalábbis tud torrentet, azért nagyon hálás lennék!!![/COLOR] ^^

Egyébként láttatok Lovecraft novelláin alapuló filmeket? Melyik a legjobb?
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

kikuchiyo

Quote from: RamizÉs még sok más...)

"I'm shocked! Shocked to find that gambling is going on here!"
Jön a krupié:
"Your winnings, sir!"
:D

Más: A bukás/Der Untergang

Német film Hitler utolsó napjairól, a titkárnõ nézõpontjából.
Már az is bátorság, persze, sõt, tabudöntögetés, hogy a németek errõl a témáról filmet mertek csinálni, és Hitlert nem komikus szerepben ábrázolták. Emiatt érdekes is, de mint film, nem tökéletes, több helyen leül egy kicsit. Talán lehetett volna rövidebb.
Bruno Ganz egészen megdöbbentõ alakítást nyújt Hitler szerepében: egy emberi roncsot látunk, egy hajlott hátú, remegõ kezû öregembert, aki szinte minden kapcsolatát elvesztette a valósággal. Olyan csapattesteket mozgat a térképen, amik már régen megsemmisültek, õrjöngve fenyegeti kivégzéssel azokat, akik megkérdõjelezik az értelmetlen parancsait, és az utolsó pillanatig hisz a felmentõ támadásban - vagy csak hitegeti magát?
A többi színész is többségében jól teljesít, sajnos éppen a titkárnõ, akinek a visszaemlékezései alapján készült a film, elég gyengén játszik, csak néz ki az egyébként szép fejébõl.
Elég jól visszaadja a film a bunker feszült, kilátástalan légkörét, ahogy az emberek kénytelenek egymást kerülgetni a szûkös helyen, miközben a falak  meg-megremegnek az egyre közelebb érõ szovjet csapatok ágyúzása miatt.
És van néhány nehezen feledhetõ jelenet a vége felé, például amikor Goebbelsné saját kezûleg, egymás után megöli a gyermekeit - nehezen felfogható számomra az õrültségnek ez a foka.
Failure is the default option

Ramiz

Quote from: kikuchiyoMás: A bukás/Der Untergang
Nekem ez a film hatalmas pozitív csalódás volt. Kemény, erõs és kegyetlen film, tipikus német stílus, és úgy nyúl a témához, ahogy kevés más történelmi (akármilyen korban) filmet láttam még. A fõszereplõ pedig zseniálisan játszik. 100x jobb, mint a Schindler listája. Persze gondolom a támogatás és a pénz is máshonnan jött, mint annak. ^^
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Ramiz

#1908
M - Egy város keresi a gyilkost

Fritz Lang híres, 1931-es fekete-fehér thrillerére régóta kíváncsi voltam, fõleg mert a Filmvilág rengetegszer idézi és utal rá. Nos, nem kellett csalódnom, a film kiváló, Fritz Lang rendezése és képi beállításai pedig Hitchcockéhoz és Kubrickéhoz mérhetõek, igazán lenyûgözõ és profi munka. A fõszerepet Peter Lorre játssza, a Casablanca ideges, nyugtalan karakteréhez hasonló a szerepe itt is, a film végi jelenetben pedig végre teljesen ki tud bontakozni és méltó is a feladathoz.

A történet egyszerû: egy sorozatgyilkos fiatal kislányokat gyilkol, a közhangulat egyre nyugtalanabb és dühösebb, a rendõrség nem jut elõrébb, és egyre nagyobb erõket vetnek be, nehogy túlságosan elveszítsék a tekintélyüket. Razziáznak és igazoltatnak mindenütt, amivel nem igazán sikerül kivívnia a társadalom szélén álló emberek és így a helyi alvilág vezetõinek lelkesedését, akik ezért saját hajtóvadászatot indítanak a titokzatos gyilkos - M mint "Mörder" - ellen. A gyilkos kiléte nem sokáig marad titok, és a koldusokból álló, azon férfiakat figyelõ lánc egy tagja, akik egyedül sétáló kislányokat szólítanak meg, hamarosan megtalálja õt, és rákerül a gyilkos hátára a fehér krétajel, egy "M" betû (zseniális ötlet és megvalósítás!). A gyilkos menekül, és az egész város ellene van...

A beállítások, képek gyönyörûek, az árnyékhatásokkal is ügyesen bánik a rendezõ. Az "M" betûvel kapcsolatos jeleneteken kívül nagyon tetszett még az a rész, ahol a rendõrök és más hivatalos szervek igazgatóit és képviselõit, valamint az alvilág fõnökeit látjuk tárgyalni a gyilkosról: a kép felváltva mutatja a két jelenetet, sokszor egy szereplõ elkezdett mozdulatát már egy másik jelenetbeli szereplõ fejez be... Mesteri! A színészekre sincs panasz, bár igazán komoly szerepe csak Peter Lorre-nak van (ugye õ játssza a gyilkost). Szintén hatalmas ötlet - és hátborzongatóan jól van alkalmazva a filmben -, hogy "M" mindig ugyanazt a dallamot fütyörészi (Grieg: A hegymélyi király barlangjában), amikor a gyilkos énje kerekedik felül, és amikor küzd a rosszabbik, beteg énje ellen, akkor ez külsõleg abban is megnyilvánul - Lorre remek arcjátéka mellett -, ahogy a Grieg-opera híres dallamát fütyüli, meg-megszakítva, görcsösen, elhalón és újra felerõsödve... Megint csak: mesteri.

Érdekesség a filmmel kapcsolatban, hogy - bár Fritz Lang állítólag tagadta, hogy M-et róla mintázta volna - a film készítése elõtt néhány évvel (1920-as évek vége fele) Németországban tényleg tevékenykedett sorozatgyilkos, az esete nagy visszhangot váltott ki. A neve Peter Kürten, vagy ahogy a sajtó hívta, "a düsseldorfi vámpír" volt. Kürten 41 embert támadott meg, ebbõl 9 meg is halt. Véletlenszerû letartóztatása elõtt rengeteg hamis nyommal és gyanúsítottal foglalkozott a rendõrség, rengeteg pszihiáter és okkultista ajánlotta fel a segítségét a kézrekerítéshez (erre egyébként mintha a filmben is lenne utalás - lehet, hogy Lang mégsem titkolta annyira, hogy honnan jött az ötlet?). További hasonlóság, hogy Kürten két levelet küldött a rendõrségnek, valamint az õ fejére is "vérdíj" volt kitûzve (15.000 márka - akkoriban hatalmas összeg!). Barátságos, jól öltözött, átlagos kinézetû polgár volt, akin nem látszott, hogy valójában egy õrült gyilkos.
További részletek a Kürten-eset és a film közötti hasonlóságokkal kapcsolatban (a kék toll, ami piros volt és így tovább) itt olvashatóak.

:merci: kikuchiyonak az újbóli figyelemfelkeltéshez. :D
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Próféta

Quote from: RamizMegtaláltam egy remek filmet imdb-n, amit egy csomó ideig nem találtam!!!
The Ruling Class (A felsõ tízezer)
Azért nem találtad, mert az IMDB Global Heresy-nek hívja? Vagy a Global Heresyt akartad ajánlani, csak véletlenül összecserélted ezzel? Peter O'Toole-on kívül van valami közös a filmekben?

Ramiz

Quote from: ProfetaAzért nem találtad, mert az IMDB Global Heresy-nek hívja? Vagy a Global Heresyt akartad ajánlani, csak véletlenül összecserélted ezzel? Peter O'Toole-on kívül van valami közös a filmekben?
Erre gondolok, a The Ruling Class-ra, aminek a linkjét is beraktad. A Global Heresy-t nem láttam. Azért nem találtam, mert elfelejtettem, hogy Peter O'Toole-on keresztül könnyû lett volna megtalálni ^^" , és a magyar címbõl nem tudtam kitalálni az angolt. Mindenesetre ha megvan valakinek, vagy találtok torrentet, lécci rögtön szóljatok! Mivel ez ínyenc film és régi, félek, hogy már nem találom meg, és a VHS kezd elkopni, amin megvan Raggie-nak. :)
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Fazék

#1911
Aki még nem látta, Hófehér DVD a Cora-ban 950 Ft-ért! legalábbis a akciós újság szerint :)

szerk: most látom hogy ez nem túl nagy akció, máshol is csak 1000 Ft... na mindegy, azért tessék csak megnézni a filmet :)

kikuchiyo

Háromszor annyiért is simán megérné, a kérdés az, hogy a képminõsége jelentõsen jobb-e a hozzáférhetõ VHS-ripnél.
(Mert az, hogy a kazettát vagy az SVCD-t átmásolják DVD-re, nem az igazi.)
Failure is the default option

kikuchiyo

#1913
Megnéztem én is az M-et, érdekes volt meg jó volt meg minden, de picit talán átütõbbre számítottam.

Alapfilm persze, a sok kitûnõ beállítás, jelenet számtalan azóta készült bûnügyi filmben visszaköszön.
Semmi többet nem tudok elmondani, Ramiz fentebb már leírta a lényeget.

A Metropolist többre tartom.

Szerk: Ramiz, a te verziód hol ért véget?
Amit én t***öttem, az úgy végzõdik, hogy [COLOR="LemonChiffon"]A bírók elhelyezkednek a tárgyalóteremben, aztán a kép vált a padon ülõ fekete ruhás nõkre, egyikük azt mondja, hogy "Ez nem adja vissza a gyermekeinket."[/COLOR]
Failure is the default option

Ramiz

Quote from: kikuchiyoSzerk: Ramiz, a te verziód hol ért véget?
Nem arról a linkrõl t0rren1elted, amit én adtam? :)

Fûrész

Hát jobbra számítottam az ajánlóitok alapján. Hangulata jópofa az elején, de logikailag egyenetlen, a rendezés béna (a gyorsított felvételes részek például) és a "tanulság" nagyon hülyén jön ki, sokkal jobban láttam már más filmeket a témához nyúlni (pl. Harcosok Klubja). Igaz, azok szóltak is valamirõl. :D
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Fazék

Quote from: RamizNem arról a linkrõl t0rren1elted, amit én adtam? :)

Fûrész

Hát jobbra számítottam az ajánlóitok alapján. Hangulata jópofa az elején, de logikailag egyenetlen, a rendezés béna (a gyorsított felvételes részek például) és a "tanulság" nagyon hülyén jön ki, sokkal jobban láttam már más filmeket a témához nyúlni (pl. Harcosok Klubja). Igaz, azok szóltak is valamirõl. :D
én figyelmeztettelek, hogy sztem nem érdemes megnézni...

Ramiz

Quote from: Fazékén figyelmeztettelek, hogy sztem nem érdemes megnézni...
"Okay, Charlie, okay..."
12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!! 12 OZ MOUSE, 12 OZ MOUSE!!!

Raggie

A Holló

Nem akarok sokat regélni róla, mert úgyis felesleges. A dark-gothic filmek õsatyja és csúcsa. Akinek tetszett a jóó öreg Batman 1 annak ez még jobban be fog jönni. Ramiz ajánlására megnéztem és nem volt kár! :D :jee:
"I know what you're thinking. "Did he fire six shots or only five?" Well, to tell you the truth, in all this excitement I kind of lost track myself. But being as this is a .44 Magnum, the most powerful handgun in the world, and would blow your head clean off, you've got to ask yourself one question: "Do I feel lucky?" ...

Well, do ya, punk?"

Kuroi Tenshi

Még csak most láttad elõször? Melyik bolygón éltél eddig? :D

Fazék

Azt lehet tudni, hogy David Lynch miért szállt ki a Twin Peaks sorozat készítésébõl?

Miután a fõ dolgok kiderültek abbahagytam és azóta nem vagyok képes rávenni magam a folytatásra...