Melyik animét láttad legutóbb? Hogy tetszett?

[SaiyaGin]

Sakasama no Patema: az alapötlet jó volt, de valahogy mégis unalmasra sikeredett.

[SaiyaGin]

Detective Conan: The Scarlet Bullet (avagy 24.film)

Egy újabb olyan Conan-film, ami inkább katasztrófafilm, mint krimi (ezúttal a száguldó vonatos fajtából). Nem mondanám, hogy egy igazi klasszikus volt, de az előzőnél azért jobban tetszett, messze nem facepalmoltam annyit, mint a 23. film alatt.
Amúgy komolyan nem értem, hogy Tokióban miért emelnek még mindig drága és nagy új épületeket/infrastrukturális elemeket, ennyi idő alatt már megtanulhatták volna, hogy akármit is hoznak létre, az a valami a felavatásakor (vagy maximum pár nappal később) fel lesz robbantva/gyújtva, vagy valami egyéb módon teljesen tönkre lesz téve

[SaiyaGin]

Zombieland Saga

[SaiyaGin]

Tribe Nine: az első két rész az a gondolkodást nem igénylő agyatlan coolság volt, amire egy fárasztó munkanap után szükségem van. Sajnos a kezdeti lelkesedésem hamar alábbhagyott, a későbbi részek nagyja nem tudta tartani az első két rész hangulatát.
6/10

[SaiyaGin]

Back Arrow

Történetünk egy fallal körülvett világban játszódik, főszereplőnk egy Kaji Yuuki által alakított fiatalember, akinek legfőbb célja az, hogy eljusson a falon kívüli világba. A célja megvalósításában az segíti, hogy szükség esetén egy óriási testet tud megidézni maga köré, ezzel veszi fel a harcot ellenfeleivel.

Szerencsére a Back Arrow nem egy egészen pofátlan Shingeki-koppintás, hanem a Code Geass rendezőjének és a Gurren-Lagann forgatókönyvírójának egy tavalyi mecha sorozata, és a fentebb említett óriási test egy mecha, ugyanis a szereplők egy Bind Warper nevű karperec segítségével meg tudnak idézni maguk köré egy mechát, amelynek képessége az illető meggyőződésétől/életfilozófiájától függ. Arrow és mechája felborítják a világ két nagyhatalma közötti kényes kapcsolatot, és hamarosan csata csatát, fordulat fordulatot követ.

Nehéz értékelnem ezt az animét, mert tele volt olyan dolgokkal, amiket szeretni szoktam a mecha animékben, volt benne ELSZÁNTSÁG, volt benne GATTAI, voltak egyre magasabbra növekvő tétek*, volt benne nem kevés abszurditás, de valahogy mégsem tudott rajongást kiváltani belőlem, valami hiányzott belőle (vagy csak én öregedtem ki a műfajból?). Egyetlen nagy hiányosságot tudok csak megnevezni, azt, hogy a nyaktörő sebességgel haladó történet során ritkák voltak az olyan nyugodt pillanatok, amikor az anime foglalkozhatott a szereplők jellemével, emiatt végül azt éreztem, hogy hiába volt 24 részes a sorozat, mégsem ismertem meg igazán a karaktereit.
*ebben az idő múlásával egyre jobban emlékeztetett a Gurren-Lagannra

[Cobra]

Lehetett volna akár jó is a Back Arrow, csak a végét szerintem nagyon elszúrták.

[SaiyaGin]

Lehetett volna akár jó is a Back Arrow, csak a végét szerintem nagyon elszúrták.

Igen, az nekem se tetszett annyira.

[daisoujou]

Néztem néhány részt a Spy x Familyből, szórakoztató végülis de inkább a Darkner Than Black-nél kötöttem ki, mondjuk amennyi animét nézek manapság csoda lesz ha befejezem egyáltalán.

[SaiyaGin]

86

Az alapötlet jó volt, de az első szezon alatt sokszor azt gondoltam, hogy a rasszizmust érzékeltető jelenetből kevesebb is elég lett volt (ugyanaz volt a helyzet, mint a Tsuki to Laika to Nosferatunál, a folyamatos "bele az arcodba" típusú jelenetek túl szájbarágósak voltak). Még egy dolog volt, ami eleinte lecsökkentette a lelkesedésemet, mégpedig a szereplők folyamatos hullása ("miért érdekeljenek a szereplők, ha a többségük pár rész alatt úgyis meghal?"), ami azt eredményezte, hogy valószínűleg sikerült megdöntenem az animenézési negatív rekordomat azzal, hogy a 23 részes sorozatot másfél hónap alatt néztem meg. 
Miután kialakult a stabil szereplőgárda, én is lelkesebbé váltam, a lelkesedésem majdnem végig kitartott, bár a Morpho arc során idővel elkezdtem időhúzásnak érezni az angstolásra szánt időt (és a loli nélkül is meglettem volna), ha egy kicsit feszesebbre veszik a pacinget, szerintem eggyel kevesebb részből is ki lehetett volna hozni a második szezont. Azt viszont elismerem, hogy az utolsó jelenet nagyon hatásos volt.

Összefoglalva: jó animáció, és jó ötletek (az intézményesített rasszizmus hülyesége, a háborún kívül mást nem ismerő gyerekkatonák jövője), de néha a kevesebb talán több lett volna.

[SaiyaGin]

Fushigi no Umi no Nadia

[Isley]

City Hunter (4 sorozat, összesen 140 rész + mozifilmek)

Ryo Saeba, a híres XYZ hívójelzéssel, bármit, bármikor elintéz. Nincs számára lehetetlen küldetés. Az alvilág legrettegettebb alakja. Világelső mesterlövész, akinek nincs riválisa sehol. Ő a félelmetes City Hunter. Legalábbis ez az egyik oldala, a nyolcvanas évek egyik, vitathatatlanul legkarizmatikusabb, legszerethetőbb karakterének. Ha viszont csinos nőkről van szó, nincs nála nagyobb nőcsábász, ha egy szép nőről van szó, eszét veszti és ebből fakadnak a sorozat legviccesebb jelenetei. Ryo hitvallása, hogy csak nőknek, csak nagyon szép nőknek vállal el küldetést. Bármennyi jutalmat kínálhat neki akármelyik fószer, nem érdekli. Ezért is két tagú valójában a City Hunter, mert másik tagnak is nevezhetjük Kaori Makimurát, a kicsit fiús, kemény lányt, akinek egyébként aranyszíve van, de elejétől kezdve vonzódik Ryo iránt, viszont leginkább ezt csak úgy tudja kifejezni, hogy amikor Ryo mokkori (perverz) üzemmódba lép, akkor túlzó, 100 tonnás kalapácsával agyonüti Ryot, mint egy nagyra nőtt legyet. Persze, ez comic relief, viszont beszédes, hogy miért engedi ezt a büntetést szinte állandóan a kicselezhetetlen Ryo. Kaori tragédiája, hogy Ryo bármelyik nővel mokkori-zna, kivéve Kaorival.
Az első, 51 részes évad tele van egy részes történetekkel, a második évadban viszont inkább kétrészesek a történetek, ami komolyabb karakterkidolgozásokat és bonyolultabb történeteket engednek meg az alkotónak.
Bár az egyes részekben mindig másnak teljesítenek megbízásokat, vannak még más főbb szereplők, akik állandóan visszatérnek Kiemelkedik egy rivális mesterlövész és a rendőrségi nyomozó hölgy. Előbbi, Omibozu, aki a legközelebb áll ahhoz, hogy Ryo riválisa legyen, egy óriástermetű kommandós, akit Falconnak is hívnak, hasonlóképp rettegett alak ő is, és idővel neki is kifejleszt az alkotó egy kicsit humoros oldalt, s így Ryo-val nagyon jól működnek együtt számunkra nézőknek, de annyira nem nagy barátok jellemükből fakadóan. Ő inkább, főleg eleinte Ryo komolyabb oldalának kibontásához járul hozzá, Saeko, a nyomozónő viszont inkább a humoroshoz, hiszen Saeko rengeteg szívességet kér Ryo-tól, aki mindegyikért egy "mokkori one-shotot" kér, ami alól Saeko persze próbál mindig kibújni. Nem egy ártatlan nő, aki azonban néha segítségére van a City Hunternek.
Érdemes megemlékezni a City Hunter sorozat openingjeiről és endingjeiről. Vannak kiemelkedő számok, amik nagyon emlékezetesre sikeredtek, de nincs közöttük egy sem amelyik ne lett volna annyira jó legalább, hogy ne hallgattam volna minden rész elején és végén meg. Nagyon jól megragadják a sorozat hangulatát és a világot is, amelyben játszódik.
Ryo Saeba miatt mindenképp ajánlom mindenkinek a sorozatot. A felszín mögött nagyon mély karakter, ahogy Kenshiro behozta a férfias könnyeket újításként a shonen műfajba, úgy hozott be valami újat ő is, mint könnyed, laza mesterlövész. Hatása nem csekély, gondoljunk Spike Spiegelre stb. Egyébként Ryo és Kenshiro seiyuu-ja is azonos.
Az is hozzátartozik a City Hunter hangulatához, hogy az egy/két részes történetek miatt szinte nem volt olyan kigondolható helyzet, amibe ne került volna Ryo, és körülmények felett áll, hogy hozza karizmatikus, de egyébként végtelenül laza jellemét. Az is hozzátartozik, hogy kiemelkedő képességei lehetővé teszik számára, hogy annyira nagyvonalú legyen az ellenfeleivel szemben, hogy emberileg nagyon kedvelhetővé válik hamar, majd erre a bizalomra és megbecsülésre végig rá is szolgál. Például számos alkalommal segít és oltalmaz úgy, hogy ki sem derül az érintettek számára, hogy ő ott volt. Virraszt, védelmez, segít, önzetlenül támogat sokszor névtelenségbe burkolózva. Kitűnően működnek a pózok is, nem JoJo szinten van jelen itt, de azért vannak, és hangulatos zenével aláfestve kitűnően működnek.

City Hunter olyan kedvencemmé vált idén mint öt éve volt a Ginga Eiyuu Densetsu. Tényleg kimagasló alkotás.

[blackronin]

Mob Psycho 100 (egész sorozat)

Kicsit később, de azért pótoltam az a Mob Psycho utolsó évadát is (az előző, téli évadban ment), ami lezárta Mob történetét.
Nem akarom túlvariálni a dolgot, a lényeg röviden:
Aki ONE eredeti stílusát 100%-ban lefedő animációt akar, akkor annak ez a sorozat lesz az etalon.
A BONES stúdió munkája önmagáért beszél, ennél jobb adaptációt nem is lehetett volna összehozni.
A sorozat nem is túl hosszú, 3*12 rész, de pont ennyi elég volt, hogy mindenre kitérjenek benne, az ember tényleg úgy érzi, hogy tökéletes lezárást kapott, nincs egyáltalán hiányérzete semmilyen tekintetben.
A humor, a zene, a pacing, a személyiségfejlődések és az egész mondanivaló mind remek, a karakterek szerethetőek és a harcok is látványosak (kifejezetten jó, hogy nem elcsépeltek, nem nagyon követik a szokásos shonen formulát).

Számomra a sorozat 10/10 egyértelműen, fogalmam sincs, hogy miként lehetett volna ennél többet kihozni Mob történetéből.
Reméljük, hogy az OPM is egyszer ennyire egységes adaptáció lesz a végén.

[SaiyaGin]

Eszembe jutott, hogy láttam pár dolgot mostanában, amiről még nem írtam, ezt most pótolom.

Gosho Aoyama's short stories

6 rövid történet a Detective Conan mangakájától, amelyek többsége nem kapcsolódik Conan világához. A többnyire könnyed, egyrészes sztorik változatosak, van köztük időutazós szerelmi történet, titkosügynök-paródia, és krimi-vígjáték is. Nagyon jól szórakoztam rajtuk, azoknak is ajánlom, akik nem nézik a Conant.

Aria the Benedizione

A Crepuscolo után egy újabb film, ezúttal Aikával és Akirával a főszerepben. Kicsit felemás a véleményem róla. Egyrészt elég jól hozta a régi hangulatot, másrészt viszont a központi konfliktust kicsit erőltetettnek, vagy legalábbis túlnyújtottnak éreztem.
Az előző filmhez hasonlóan itt is jó volt újra látni a régi karaktereket, viszont továbbra is azt gondolom, hogy az új trióval nem nagyon tudnak mit kezdeni az alkotók (vagy nem is nagyon akarnak?), mintha csak azért szerepelnének, hogy velük érzékeltessék: Akariék generációja felnőtt.
Leginkább azzal tudnám összefoglalni a Benedizionét, hogy bár semmiképpen nem tartozik abba a kategóriába, amikor egy stúdió előrángat valahonnan egy sikeres régi sorozatot, és készít hozzá egy olyan folytatást, aminek köze sincs az eredeti színvonalához, de mégis azt éreztem, hogy 13 évvel az Origination után némileg rókabőr jellege van egy újabb olyan Aria-történetnek, ami az eredeti két generációról szól.

Bastard

A Bastard OVA azon animék közé tartozik, amiről tudtam, hogy nagy klasszikusnak számít, de valamiért mégsem érdekelt soha annyira, hogy megnézzem. Amikor tavaly olvastam, hogy készül belőle egy hosszabb sorozat, elkezdtem gondolkozni azon, hogy mégiscsak próbát kellene tenni vele. Gondoltam, megnézem a régi OVA-t, és ha az tetszik, akkor jöhet az ONA. Nagyon jól szórakoztam az OVA-n, nem állítom, hogy egy mély és óriási filozófiai mondanivalóval rendelkező történet, de nagyon fun, nem tudom, mikor láttam utoljára ilyen hangulatos cuccot. Azt viszont éreztem az OVA-n, hogy sok mindent kihagyhattak belőle, és hogy ez csak amolyan kedvcsináló a történethez. Így persze jött a sorozat, ami az elején az OVA bővebb változata, egy idő után viszont teljesen más irányba halad, új karakterekkel. Ez is nagyon bejött, egyedül az utolsó csatát éreztem kissé elnyújtottnak. Várom a folytatást.

[ErrorDTP]

Zombieland Saga

Hát nem most láttam egyik évadot sem, de nekem nagyon tetszett. 

[SaiyaGin]

Odd Taxi, 86

[SaiyaGin]

Vinland Saga S2

Vegyesek az érzéseim: amikor először hallottam, hogy miről fog szólni, kicsit tartottam tőle, de kellemesen csalódtam. Az első fele nagyon tetszett: az előző sorozat végének történései után teljesen kiüresedett Thorfinn érző emberré válása szerintem nagyon jól sikerült, egyáltalán nem éreztem túl lassúnak, nem hiszem, hogy ennél rövidebben meg lehetett volna úgy megcsinálni , hogy ne legyen összecsapott. A második fele viszont kicsit már kevésbé tetszett: Gardar történeténél éreztem azt, hogy voltak jelenetek, amikre kevesebb időt is szánhattak volna. Thorfinn idealista pacifistává válását pedig kicsit már túlzásnak, naivnak éreztem.  Maga az út, amit Thorfinn bejárt, és ennek az útnak a bemutatása nagyon tetszett, csak a végállomás (illetve az a köztes célpont, ahol a S2 megállt) volt kicsit sok (legalábbis nekem). Mindenesetre már várom a folytatást.

[blackronin]

Bastard 2. évad, 1-15 részek
Megérte rá várni, nekem hozta az első évad színvonalát simán, jó lett volna még belőle nézni, de hát ez van.
Egyelőre ennyivel kell beérnünk, de bízok benne, hogy annyira sokat nem kell várni a folytatásra.
Dark Schneider rules! 

[SaiyaGin]

Mob Psycho 100 S3

Nagyon tetszett, leginkább az, hogy bár elméletileg shounenfight anime, talán a harcoknál is nagyobb figyelmet kapott a szereplők lelkivilága, jellemfejlődése (persze a harcjelenetek nagyszerű animációja se negatívum). További előnye, hogy 36 rész alatt egy teljes, lezárt történetet kaptunk. Azoknak is ajánlom, akiknek az elmúlt évek hype-olt shounenfight sorozatai nem jöttek be.
(Viszont a sorozat nézése közben rájöttem, hogy egy csomó mellékszereplőre már alig emlékszem, egyszer újra meg kellene majd nézem az első két szezont.)

[SaiyaGin]

Detective Conan: The Bride of Halloween (avagy 25. film)

Elég semmilyennek éreztem, voltak rosszabb Conan-filmek is az elmúlt években, de azt azért nem mondanám, hogy mély nyomokat hagyott bennem.

[SaiyaGin]

Sono Bisque Doll wa Koi o Suru és Bocchi the Rock

[SaiyaGin]

Birdie Wing

Ha van olyan sport, amiről nem gondoltam volna, hogy lehet belőle izgalmas és szórakoztató animét készíteni, az a golf. Mint kiderült, egy kellően elborult sorozat, ami csak akkor veszi komolyan magát, amikor muszáj, nagyon szórakoztató tud lenni. A Birdie Wing világában a golf a lehető legseriousabb serious business, de annyira, hogy a maffiavezérek is golfmérkőzésekkel döntik el a vitás kérdéseiket. Főszereplőnk, Eve egy fiatal underground golfozó, aki fogadásból golfozva tartja fenn magát, és elég sikeresen, a környéken nincs is nála jobb játékos. Egy nap találkozik Aoival, egy japán lánnyal, aki egy bajnokság miatt érkezett Eve országába, és amikor játszanak egy meccset egymás ellen, mindkettőjüket megfogja a másik tehetsége, és egyből azt érzik, hogy méltó riválisra találtak a másikban. A sorozat az ő fejlődésükről szól, az ifjúsági tornáktól a felnőtt tornákig, időnként a maffia világával fűszerezve. A Birdie Winget számomra két dolog tette igazán szórakoztatóvá: egyrészt a főszereplők (Eve annyira badass, amennyire egy kamasz golfozó csak lehet), másrészt a rendszeresen előtörő abszurditása: a jó értelemben vett "animés hülyeségek". Az elborult golftechnikák mellett a különféle gundames utalások is viccesek voltak, amik onnan jöttek, hogy a BW is a Gundam franchise-t birtokló Bandai cégcsoport égisze alatt készült (mellékesen a Birdie Winggel kapcsolatban azt is olvastam valahol, hogy Furuya Tohru és Ikeda Shuuichi együtt szoktak golfozni). Persze Eve múltja miatt a komolyabb témák is előkerültek. A második szezon komolyabb hangulatú, egyrészt hősnőink egy idő után rajtuk kívülálló okok miatt kénytelen külön folytatni útjukat, másrészt a jó értelemben vett animés hülyeségek mellett előjönnek a rossz értelemben vett animés hülyeségek is (bár talán mondhatnám azt is, hogy szappanoperás hülyeségek). Rossznak azért semmiképpen nem nevezném, ebben is volt sok jó pillanat, csak éppen a korábbi hangulattól tért el túlságosan. Sajnos a lezárása nem sikerült valami fényesen: az epilógus ennél semmilyenebb már nem is lehetett volna.