Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Próféta]

That's one of the reasons why I recommend to new writers not to initially work on those stories that have been so close to you for so long.

Word, ezt mások is mondták.

[LiaLia]

Krimifalók Napja
Gerbeaud Ház - Budapest, Vörösmarty tér
2011. február 26. 15:00-21:00

Érdekes volt a Krimifalók Napja. Olyan 1/2 6 fele értem, sorba is kellett állni egy ideig, szakaszosan engedtek fel. (figyeltek rá, hogy csak a megfelelő számú  ember tartózkodjon az emeleten).
Jópár kiadó képviseltette magát krimi és vámpíros-paranormál kaland könyvekkel. Nekem az Ulpius kiadó volt figyelemre méltóbb, illetve a remsegekkicsinyboltja.hu online könyvesbolt ismertető asztala, később megnézve a neten, ötletes és hangulatos oldaluk van.

A könyvek mellett a mai rendőrségi, nyomozati gyakorlatba is bele lehetett látni, vagy kipróbálni. A rohamrendőrségi felszerelés cipelésén kívül, tenyérlenyomatot, rendőrségi bilincses fotót is lehetett készíteni. Vagy a vállalkozóbb kedvűek a kriminálpszichológusok asztalánál rajzolhattak, amiről aztán visszajelzést kérhettek. Az érdeklődők helyszínelő rendőrségieknek is tehettek fel kérdéseket, vagy nézhették meg egy kicsit a felszerelésüket.
Egy nagyobb nyomozós játék is folyt közben. A belépőn egy kérdéssor szerepelt, amihez a válaszokat a rendezvény területén lehetett megtalálni, természetesen rejtjelezve, vagy furfangosan megkeverve.
Az előadásokra voltam inkább kiváncsi. Tetszett a kriminál grafológiáról szóló, lehetett látni Hasfelmetsző Jack-nek tulajdonított levelet. Legfőként pedig, amit nem tudom miért tettek utolsó előadásnak, Dr. Végh József túsztárgyalóval Garamvölgyi László beszélgetett, kedélyesen elanekdótáztak az érdekesebb eseteken. Bár a tévében látva is szimpatikusnak tartottam Végh Józsefet, élőben is közvetlen, szerény, mégis felkészült szakember.

A belépés előtt és a rendezvény végén krimi könyveket osztogattak a megjelenteknek. Egy jót kaptam, éppen azt olvasom, ahogy befejeztem írok róla, R. N. Morris: A balta

[kikuchiyo]

Az erre a hétvégére jutó "ezen a hétvégén sem csináltam semmit" panasz indoklásául azt hozhatom fel, hogy a Harry Potter and the Methods of Rationality c. fanficet olvastam.

Ez kiindulását tekintve az alternatív valóságos fanfiction-ök közé tartozik, vagyis megváltoztat egy lényeges elemet az eredeti univerzumban, és megnézi, mik ennek a változásnak a következményei. Avagy mi lett volna, ha Harry Pottert Dursleyék helyett egy egyetemi professzor neveli fel, gyermekéveit a lépcső alatti szekrényben kucorgás helyett sci-fi regények, kognitív pszichológiai szakmunkák és a Feynman-összes olvasgatásával töltötte volna, és ennek hatására az eredeti regények buta, komplexusos kis görcse helyett egy olyan furcsa torzlény kapná meg a Hogwarts értesítő borítékát, aki egyszerre rendelkezik az Ender's Shadow Bean-jének hideg, analitikus elméjével, a Name of the Wind Kvothe*-jának manipulatív készségével, emellett egy kiállhatatlan seggfej és életcélja, hogy a mágia világára alkalmazza a tudományos módszert?

Pontosabban ez nem is igazán kiindulás, hanem csak ürügy arra, hogy a szerző a már említett tudományos módszer formalinba áztatott szikéjével boncolja szét a Potter-univerzum ellentmondásait, ill. az összes lehetséges szereplő, de legfőképpen Harry szájába különféle tudományos példázatokat adjon.

Mindig érdekes, amikor egy létező, többé-kevésbé kikristályosodott szabályok szerinti univerzumot (mint amilyen a HP-regények varázsvilága) szokatlan, oda nem illő eszközökkel közelítenek meg (mint itt a Bayes-tétel vagy a döntéselmélet). Ez egyrészt alkalmat ad a varázs-univerzum dekonstrukciójára, másrészt bepillantást enged az utóbbi eszközök gondolkodásmódjába. Rick Cook Wizardry-sorozata (ahol egy programozó kerül egy varázs-világba) jó példa még erre a stílusra.

Az külön jópont, amikor az ilyen alapra építkező regény még szórakoztató is, szerencsére itt is ez a helyzet, nem kis részben a szerepjátékos és sci-fi kiszólásoknak köszönhetően, de az is igen élvezetes, amikor Harry kiokoskodja, hogy lehetne egy hét alatt csődbe vinni az egész varázs-gazdaságot az arany-ezüst fix átváltási arányára alapozva, vagy amikor az újonnan szerzett Időnyerője segítségével megpróbálja bebizonyítani, hogy P=NP.

Sajnos nem hallgathatom el a negatívumokat sem: ha nem a Potter-univerzum aljas indokkal elkövetett szétcincálásaként vagy tudományos módszertani brosúraként próbáljuk olvasni, hanem egyszerű regényként, akkor rosszul járunk. A sztori elemeit - mert előbb-utóbb csak belekezd egy saját sztorivonalba - elég rossz ütemezéssel és írói színvonalon vezeti elő, épkézláb karakterek pedig aligha vannak, inkább csak egyes tézisek kifejtésére való pódiumok ill. mikrofonállványok. Mintha a szerző elfelejtené, hogy a szereplői 11 éves gyerekek, bár ilyen dialógusokat felnőttek sem mondanak, semmilyen valóságban.

Kifejezetten Harry Potter-fanfictionként sem igazán állja meg a helyét: olyan mértékben eltér a szereplők kanonikus személyiségjegyeitől, hogy csak ezeket nézve nehéz belátni, hogy ezeknek a szereplőknek egyáltalán bármilyen közük van az eredeti mintáikhoz. Ezt a szerző is érezhette, mert mintegy kompenzációként megpróbál minél több elemet beilleszteni az eredeti univerzumból. De az erőlködés görcsbe, ill. Star wars prequel-szindrómába fullad, ahogy a hét HP-kötet összes nagyobb revelációját belesűríti Harry első évének első pár hetébe.

Szóval csak módjával ajánlom, nem is mindenkinek, sci-fi- és fantasy-kedvelőknek és főleg a tudományos módszer által már kellően roncsolt agyúaknak viszont erősen.

* ez valakinek eszébe kellene, hogy juttasson valamit.

[Próféta]

Patrick Rothfuss: Wise Man's Fear (2011)
(örök hála kikunak a kölcsönért)

Gyakorlatilag mondatról mondatra ugyanaz a véleményem a könyvről, mint jótevőmnek. Ahogy az első könyv esetében, itt se tudnám elemezni, miért volt ennyire jó olvasmány. De egész egyszerűen gyönyörű a könyv; annyira egyben van, mint egy gyémánt, és szinte íze meg szaga van minden jelenetnek.

Ezúttal viszont rajtam van a sor, hogy egy gondolat bántson engemet. Volt egyetlen rész, amelyet egyszerűen méltatlannak éreztem az eddigi két könyv összes többi részéhez képest:
[spoiler]Az adem kiképzés.

Teljesen feleslegesnek tűnő történetszál hosszú és unalmas elbeszélése, amelynek talán egy vacak kis monda az összes hozadéka. Sajnos a japánfremen törzs kliséjébe sikerült beleesni, egy számomra teljesen izzadtságszagúnak (nem azért!) tűnő történetvezetéssel. A regény eddig gyönyörű volt; és inkább mutatott, mint magyarázott. Itt viszont minden nagyon explicit és kidolgozatlan volt. Közben a szerző leplezetlenül éli ki sajátságos szexuális perverzióit... mert míg a Feluriános affér tökéletesen be van illesztve a könyv hangulatába, a mindenféle fogadós csajok döngetése pedig kiválóan építi a Nagy Kalandor mítoszát, sajnos a szamuráj dominatrixokkal szerzett élmény egyszerűen nem passzol. Ahogy nézem, mások is úgy érezték, hogy egy kicsit sok

Aztán Kvothe felkerekedik, találkozik az úton a mutatványosokkal, és onnantól megint ugyanolyan hibátlan az immerzió, mint az adem kirándulás előtt volt.

Kár érte. Na mindegy, olvastam már rosszabbat, nem is kevésszer. [/spoiler]

És ugyanakkor a kerettörténet, a regénybeli jelen időnként meg-megszakítja az elbeszélést, és ez sajátságosan sötét színezetet ad az egész történetnek: a "jelenben" hősünk egy hoszonévesen is megtört öregember

Olyannyira, hogy szerintem a jelenben játszódó átvezető jelenetek a legérdekesebbek a maguk talányosságában. Megszakad a szív attól a hihetetlen veszteségtől, ami a bajkeverő fenegyerekben tomboló, lehetetlent nem ismerő tüzes életerő és a tétlen, életkedvét vesztett, passzív figurává züllött elbeszélő között feszül. _{(Most valami nagyon nerd hasonlat következik: kicsit arra emlékeztet, hogy boldog másodéves egyetemista koromban még milyen jól ment a matek, olyan világos volt minden, most meg szétfutnak a gondolatok az ujjaim közül.)}

Book three is going to take a couple years

bruhuhu

Kétségkívül bruhuhu
A fórumokon megy közben a wild mass guessing. Úgy néz ki, hogy egy túlságosan élelmes olvasó alaposan szemrevételezte az egyik vicces versikét, és egy elég jelentékeny titok megfejtetését találta meg benne elrejtve... egyesek túl okosak

* ez valakinek eszébe kellene, hogy juttasson valamit.

Bár ötletem sincs, miről beszélsz, de amúgy nálam pihen egy könyved, majd vissza kéne juttatni valahogy
EDIT: egyeztessünk esetleg valami találkozót.

[kikuchiyo]

Patrick Rothfuss: Wise Man's Fear (2011)

egy gondolat bántson engemet.
[spoiler]Az adem kiképzés.[/spoiler]

Én is kicsit oda nem illőnek éreztem azt a részt, de nem tartottam végül emészthetetlennek. A könyv hangulatába belehelyezkedés sem okozott itt gondot, egy Miyazaki-anime stílusában képzeltem el a jeleneteket és a szereplőket, még a zenét is hallottam hozzá. És végül is a későbbiek során fontos dolgokkal is bővült hősünk karakterlapja az epizód alatt:
[spoiler]Megtanult harcolni, Betekintést Nyert Egy Más Kultúrába, és szerzett egy 2000 éves kardot, bár az utóbbit, elismerem, tényleg pofátlan írói hátszéllel [/spoiler]

Jobban belegondolva inkább az zavart egy kicsit itt és igazából máshol is, hogy hirtelenek voltak a váltások az egyes történet-blokkok között.
[spoiler]Az elején hősünk a szokásos pénztelen egyetemi életét élte, aztán átmenet nélkül belecsöppent egy nemesi udvar intrikáinak közepébe. Aztán egyik pillanatról a másikra az ezüst és arany névjegy-gyűrűk finomságai közül átugrottunk rablóüldöző üzemmódba, ahol hősünk már marcona zsoldosokat vezet. És többször is előfordult, hogy egyes jónak ígérkező sztorikat nem mondott el, mint pl. a tárgyalását és az utazást a Maerhez. Racionális ésszel tudom, hogy ez tkp. jót is tett a regénynek, mégis kissé átverve érzem magam.[/spoiler]

És ugyanakkor a kerettörténet, a regénybeli jelen időnként meg-megszakítja az elbeszélést, és ez sajátságosan sötét színezetet ad az egész történetnek: a "jelenben" hősünk egy hoszonévesen is megtört öregember

Olyannyira, hogy szerintem a jelenben játszódó átvezető jelenetek a legérdekesebbek a maguk talányosságában. Megszakad a szív attól a hihetetlen veszteségtől, ami a bajkeverő fenegyerekben tomboló, lehetetlent nem ismerő tüzes életerő és a tétlen, életkedvét vesztett, passzív figurává züllött elbeszélő között feszül. _{(Most valami nagyon nerd hasonlat következik: kicsit arra emlékeztet, hogy boldog másodéves egyetemista koromban még milyen jól ment a matek, olyan világos volt minden, most meg szétfutnak a gondolatok az ujjaim közül.)}

+10+10i erre az érzésre

Book three is going to take a couple years

bruhuhu

Kétségkívül bruhuhu
A fórumokon megy közben a wild mass guessing. Úgy néz ki, hogy egy túlságosan élelmes olvasó alaposan szemrevételezte az egyik vicces versikét, és egy elég jelentékeny titok megfejtetését találta meg benne elrejtve... egyesek túl okosak

/r/src

[Próféta]

/r/src

[spoiler=BIG SPOILER]
A versike ez:

Dark Laurian, Arliden's wife,
Has a face like a blade of a knife
Has a voice like a prickledown burr
But can tally a sum like a moneylender.
My sweet Tally cannot cook.
But she keeps a tidy ledger-book
For all her faults I do confess
It's worth my life
To make my wife
Not tally a lot less...

Azt hiszem, eredetileg ez a fickó vette észre, hogy az utolsó három sor voltaképp mindent megmagyaráz: miért kellett Arlidennek a kocsi alatt aludnia a versike miatt, miért gyűlölte Meluan az Edemákat, honnan volt ismerős Meluan arca Kvothe-nak, és csomó egyéb közvetett bizonyíték is a helyére kerül. Ez lesz az egyik hiányzó láncszem a nagy talányhoz, hogy Kvothe-nak hogy lesz köze a világ tönkretételéhez.

Részemről az elmém fújva, amikor rátaláltam. 

Másik hasonló: Iax bizony említve volt az első könyvben is

Itten összegyűjtöttek egy csomó hasonló érdekes észrevételt / találgatást.
[/spoiler]

[kikuchiyo]

/r/src

[spoiler=BIG SPOILER]
A versike ez:

Dark Laurian, Arliden's wife,
Has a face like a blade of a knife
Has a voice like a prickledown burr
But can tally a sum like a moneylender.
My sweet Tally cannot cook.
But she keeps a tidy ledger-book
For all her faults I do confess
It's worth my life
To make my wife
Not tally a lot less...

Azt hiszem, eredetileg ez a fickó vette észre, hogy az utolsó három sor voltaképp mindent megmagyaráz: miért kellett Arlidennek a kocsi alatt aludnia a versike miatt, miért gyűlölte Meluan az Edemákat, honnan volt ismerős Meluan arca Kvothe-nak, és csomó egyéb közvetett bizonyíték is a helyére kerül. Ez lesz az egyik hiányzó láncszem a nagy talányhoz, hogy Kvothe-nak hogy lesz köze a világ tönkretételéhez.

Részemről az elmém fújva, amikor rátaláltam. 
[/spoiler]

[spoiler=Not that big a spoiler for me]A versben elrejtett utalást nem vettem ugyan észre, de anélkül is teljesen világosnak tűnt nekem, hogy Kvothe anyja Meluan testvére. Amennyire hangsúlyozta, hogy mennyire ismerősnek találta Meluan arcát, meg amennyi szó volt a Lockless család botrányairól, épp csak a "wink wink nudge nudge" nem volt ott lábjegyzetben. Még rémlett is, hogy az anyjának a családnevét is említik az első könyvben (próbáltam is greppelni rá). Igazából arra számítottam, hogy le is lövi a poént, de úgy látszik, ezt a harmadik kötetre tartogatta.[/spoiler]

[spoiler=még valami, ami zavart]Az a fejezet, amikor Denna előadja neki a dalát, és utána összevesznek.
Mindketten tökéletesen inkonzisztensen viselkednek abban a jelenetben. Denna miért nevetné ki Kvothe-nak a Chandrianok valóságosságával kapcsolatos nézeteit, amikor az első könyvben együtt látták a kézzelfogható bizonyítékot a létezésükre?[/spoiler]

[Próféta]

[spoiler=Not that big a spoiler for me]A versben elrejtett utalást nem vettem ugyan észre, de anélkül is teljesen világosnak tűnt nekem, hogy Kvothe anyja Meluan testvére. Amennyire hangsúlyozta, hogy mennyire ismerősnek találta Meluan arcát, meg amennyi szó volt a Lockless család botrányairól, épp csak a "wink wink nudge nudge" nem volt ott lábjegyzetben. Még rémlett is, hogy az anyjának a családnevét is említik az első könyvben (próbáltam is greppelni rá). Igazából arra számítottam, hogy le is lövi a poént, de úgy látszik, ezt a harmadik kötetre tartogatta.[/spoiler]

Akkor ezek szerint sokkal figyelmesebb vagy nálam 
[spoiler]Meg igazság szerint végig valahogy Dennát akartam belekeverni a dologba, azt hittem ő lesz a Lackless-rokon. Ez a kapcsolat nem jutott eszembe.[/spoiler]

[spoiler=még valami, ami zavart]Denna miért nevetné ki Kvothe-nak a Chandrianok valóságosságával kapcsolatos nézeteit, amikor az első könyvben együtt látták a kézzelfogható bizonyítékot a létezésükre?[/spoiler]

[spoiler]
1. Mert tisztára fel van bosszantva. (+ talán hormonális szempontból nem a legszerencsésebb napon történt ez?)
2. Mert a "Heten Vannak a gonoszok" egy gyerekmese, legalábbis így ismert sok helyen (ahol meg nem így ismert, ott félnek beszélni róluk).
3. Mert nem volt kézzelfogható bizonyíték a létezésükre. A násznép lemészárlása azért önmagában nem utal a hetekre. Kék lángot látott Denna máshol is. A rozsdásító és egyéb hatások persze szintén megfigyelhetőek voltak, de ezek kevésbé közismertek, nincsenek a köztudatban úgy összekapcsolva a Chandrian legendával, mint a kék láng (ezt mintha mondta is volna Arliden, amikor kutatgatott). A váza a fő bizonyíték, de arról meg Denna nem tudta az igazat.
+1. Az is lehet, hogy tud ő is a Chandrian létezéséről, csak arról nem, hogy Kvothe tud róluk. Most kikerestem a jelenetet, és Denna feltűnően ideges, amikor eltereli a szót róluk a gyerekmesére hivatkozva. (Komolyan, olvasd vissza!... ja bocs, azt most nem tudod ) Ha persze erre akartál kilyukadni, akkor bocs, ebben is figyelmesebb voltál. [/spoiler]

[kikuchiyo]

[spoiler]
1. Mert tisztára fel van bosszantva. (+ talán hormonális szempontból nem a legszerencsésebb napon történt ez?)
2. Mert a "Heten Vannak a gonoszok" egy gyerekmese, legalábbis így ismert sok helyen (ahol meg nem így ismert, ott félnek beszélni róluk).
3. Mert nem volt kézzelfogható bizonyíték a létezésükre. A násznép lemészárlása azért önmagában nem utal a hetekre. Kék lángot látott Denna máshol is. A rozsdásító és egyéb hatások persze szintén megfigyelhetőek voltak, de ezek kevésbé közismertek, nincsenek a köztudatban úgy összekapcsolva a Chandrian legendával, mint a kék láng (ezt mintha mondta is volna Arliden, amikor kutatgatott). A váza a fő bizonyíték, de arról meg Denna nem tudta az igazat.
+1. Az is lehet, hogy tud ő is a Chandrian létezéséről, csak arról nem, hogy Kvothe tud róluk. Most kikerestem a jelenetet, és Denna feltűnően ideges, amikor eltereli a szót róluk a gyerekmesére hivatkozva. (Komolyan, olvasd vissza!... ja bocs, azt most nem tudod ) Ha persze erre akartál kilyukadni, akkor bocs, ebben is figyelmesebb voltál. [/spoiler]

[spoiler]
1. Fikciós művek női szereplőinek nincsenek hormonális szempontból szerencsétlen napjai, mint ahogy vécére sem járnak
Bár ahogy ez a konkrét női szereplő viselkedik, nála minden nap ilyen nap.
3. Most újra kéne olvasnom az első kötet sárkányölős részét, de úgy rémlik, hogy ott együtt tekintették meg az esküvő-mészárlás helyszínén a bizonyítékokat, és együtt következtették ki a Chandriánok létezését. Ott Denna mintha teljesen meggyőzöttnek tűnt volna.
+1. Persze lehet, hogy igazuk van a spekulálóknak, és ¹/_√3×|Denna is Chandrian, azért akarta róluk elterelni a figyelmet>+¹/_√3×|Denna mentora Chandrian, azért akarta róluk elterelni a figyelmet>+¹/_√3×|Denna mentora Amyr, azért akarta róluk elterelni a figyelmet>.[/spoiler]

[Próféta]

[spoiler]3. Most újra kéne olvasnom az első kötet sárkányölős részét, de úgy rémlik, hogy ott együtt tekintették meg az esküvő-mészárlás helyszínén a bizonyítékokat, és együtt következtették ki a Chandriánok létezését. Ott Denna mintha teljesen meggyőzöttnek tűnt volna.[/spoiler]

Könnyen lehet, hogy neked van igazad, az én emlékeim már megkoptak kicsit, nem emlékeztem semmi ilyenre.

[kikuchiyo]

[spoiler]3. Most újra kéne olvasnom az első kötet sárkányölős részét, de úgy rémlik, hogy ott együtt tekintették meg az esküvő-mészárlás helyszínén a bizonyítékokat, és együtt következtették ki a Chandriánok létezését. Ott Denna mintha teljesen meggyőzöttnek tűnt volna.[/spoiler]

Könnyen lehet, hogy neked van igazad, az én emlékeim már megkoptak kicsit, nem emlékeztem semmi ilyenre.

Most megnéztem az első könyv megfelelő fejezetét:
[spoiler]
"I'd like to know why the Chandrian attacked here."

" What's their plan, eh?" She looked serious. "There isn't much middle ground with you, is there? All you want is a drink of water and the answer to a question that folk have been guessing at since . . . well, since forever."

"What do you think happened here?" I asked. "Who do you think killed these folks?" She crossed her arms in front of her chest. "I don't know," she said. "It could have been all manner of. . ." She stopped, chewing on her lower lip. "No. That's a lie," she said at last. "It sounds strange to say, but I think it was them. It sounds like something out of a story, so I don't want to believe it. But I do." She looked at me nervously.[/spoiler]

Jól emlékeztem, hogy itt teljesen meg van győzve. Ehhez képest a második könyvben az összeveszős jelenetben meg gyerekmesének tartja és kineveti K-t a Chandriánok említésekor. (Persze lehet, hogy hátsó szándékai voltak a meghamisított történetű dallal és ezért is akarta róluk elterelni a figyelmet vagy mittomén.)
[spoiler]De igazából K. viselkedésével van bajom abban a jelenetben. Ok nélkül (majdnem) kurvázza le Dennát és vagdos durvaságokat a fejéhez.[/spoiler]

[Próféta]

Azt hiszem, vagy át kéne vonulnunk valahova, vagy abba kéne hagynunk. Az csak nem járja, hogy duopolizálunk egy topicot.

Jól emlékeztem

Jól van, ön nyert.

[spoiler]De igazából K. viselkedésével van bajom abban a jelenetben. Ok nélkül (majdnem) kurvázza le Dennát és vagdos durvaságokat a fejéhez.[/spoiler]

[spoiler]Igen, de mindig is pont a hirtelen haragúság volt az egyik fő jellemvonása, nem? Írja, hogy nem a plum bob hatása alatt tette, hanem ez tényleg ő volt... miután Denna belegázolt a lelkébe a Chandrianokra tett megjegyzéssel, így reagálta le.[/spoiler]

[SaiyaGin]

Agatha Christie: Miért nem szóltak Evansnak?
Egy walesi tengerparti kisvárosban egy idegen lezuhan egy szikláról. A haldoklót a helyi lelkész egyik, a közelben golfozó fia találja meg, és ő hallja meg az idegen utolsó mondatát, amely egyben a regény címe is. Miért halt meg a fickó, balesetet szenvedett, vagy lelökték?* Ki volt az idegen és miért volt a városban? Kicsoda Evans és miért olyan fontos?
Ebben a könyvben sem Poirot, sem Miss Marple nem jelenik meg, az ügyet (és ezzel együtt a fenti kérdéseket) a már említett, a Haditengerészettől látása megromlása miatt elküldött lelkészfi, Bobby Jones és gyerekkori barátnője** Frances "Frankie" Derwent göngyölíti fel, módszerekben is eltérve a két ikontól.
Nem rossz regény, ugyanúgy olvasmányos és izgalmas, mint a többi AC-könyv, a meglepetés sem marad el a végéről, de néhány részletet zavarónak éreztem benne, túl sok dologban kapott szerepet Frankie off-screen apjának a befolyása, meg az is erőltett volt, amikor vettek egy napilapot, és éppen volt benne egy, a nyomozás miatt fontosnak bizonyuló hír. (Persze lehet, hogy ez a Seinfeld is unfunny-effektus.) Amit még furcsának találtam, az az volt, hogy a leszerelt Bobby megtarthatta a szolgálati fegyverét. ( ) (Azt persze nem állíthatom, hogy mélyreható ismeretekkel rendelkeznék a két világháború közti brit fegyveres szervekről.) Ja, és ott volt még az a fejezet a végén, amikor a tettes teljesen felesleges, kérés nélkül kifejtette a történetét, csak azért, hogy a kedves olvasónak szépen összeálljon minden.



*Agatha Christie-könyv lévén a válasz gondolom nem fog nagy meglepetést okozni
**igen, ez a toposz nem csak a japánoknál fordul elő

[Próféta]

Cormac McCarthy: The Road (2006)

Egy nem részletezett okokból tönk szélére jutott posztapokaliptikus világban az emberiség és úgy általában a bioszféra szinte teljes pusztulása után egy apa és kisfia magányosan róják a hamuval borított utakat és sivár tájakat és elhagyatott városokat és kibelezett házakat és mindeközben észrevétlen maradt elszórt élelmiszer-maradványok után kutatnak és a terméketlen világ által kannibalizmusba üldözött túlélőtársaik elől bujkálnak egyedül hordozva az emberségesség pislákoló fáklyáját mert a világégés a civilizáció pusztulása mellett magával hozta a legállatiasabb ösztönök felszínre bukkanását és a központozási jelek eltűnését, kivéve amikor az író elcseszi és berak megszokásból egy vesszőt.

Az apa nevét sose tudjuk meg ezért egyszerűen csak 'he' és a fiú talán nem is kapott már nevet mert minek és ezért ő is csak 'he' és ezért sokszor nem tudni hogy most melyikükről is van szó vagy csak két mondattal később lehet visszakövetkeztetni. A történet fonala azt követi ahogy ez a csonka család vonul Az Úton valamiféle elképzelt de természetesen nem létező jobb vidék felé ahol meleg van és kaja is. Eleinte csak mennek és nem történik semmi de utána úgyszintén nem történik semmi majd egyszer csak hirtelen újfent semmi se történik egészen amíg egy ponton majd nem fog semmi történni. Jobban belegondolva körülbelül öt rövidebb esemény és egy visszaemlékezés van a könyvben melyek közti űrt hangulatfokozó tájleírások és hangulatfokozó apa-fiú párbeszédek töltik ki 300 nagyon hosszú és nagyon unalmas oldalon ami biztos nagyon depresszív hangulatba tudna hozni egy csomó olvasót de engem nem sikerült talán mert érzéketlenné váltam. Becsülöm annyira a saját intellektusomat hogy szerintem 30 oldal alatt is leesett volna hogy nagyon sivár a világ és igazán nem volt szükség a maradék 270-re szóval ez a regény jobban tette volna ha inkább novella lett volna.

[Fazék]

Cormac McCarthy: The Road (2006)

heh. pedig pont azt javasolták nekem, hogy ha a film tetszett, akkor a könyvet is olvassam el. de ezen beszámoló után nem érzek hozzá túl sok kedvet

te amúgy a filmet láttad már?

[Próféta]

te amúgy a filmet láttad már?

Nem, de lehet, hogy az se tetszett volna. Szóval ettől még tanácsadóidnak is igaza lehetett.

[Fazék]

te amúgy a filmet láttad már?

Nem, de lehet, hogy az se tetszett volna.

meglehet. engem végig lekötött a film
csak egyszer félbehagytam 2 hétre, mert túl tömény volt

[Nakedape]

winter is coming..

ok ok júliusig kihúzom még az ötödik kötetig, de aztán grafomániát és jó egészséget George R R  Martin úrnak mert ez  egész izgalmas.
ja és kikérem magamnak nem azért olvastam mert hbo sorozat megy belőle!! hanem azért mert kezdtem, mert halottam, hogy hbo sorozat lesz majd belőle, nem ugyanaz

[Ramiz]

Én csak a filmet, és jól odab.szott. Ellenben a Nem vénnek való vidéket megéri a film után vagy előtt is elolvasni, majdnem ugyanaz, mégis más, és a monológok, amik a filmbe érthető okokból nem fértek be, szépen árnyalják a seriff jellemét, gondolkodásmódját (angolul olvastam amúgy, magyarul jobban idegesít ez a nem vesszős dolog, talán mert a magyar nyelv amúgy is remekül alkalmas bonyolult mondat-szörnyetegek összetákolására, az angolok meg alapban is nagyon lazán kezelik a vesszőket, mégsem nehéz kibogarászni a hosszabb mondatok értelmét, mert szerkezetileg - ellentétben mondjuk a némettel - egyszerűen és logikusan jönnek egymás után a tagmondatok).

Szintén nagyon tetszett a Vadlovak McCarthy-tól. Ebben sem sok a cselekmény, mégis leköti az embert, kicsit olyasmi e szempontból, mint Az öreg halász meg a tenger. A Véres délkörök viszont, hiába durva és groteszk és undorító és helyenként zseniális, számomra önismétlő és egyre érdektelenebb volt.

[Kvikveg]

... Nem vénnek való vidék...

Koszonom, van mit olvasnom.
Pont tegnap filoztam ezen, hogy a film utan megeri-e elolvasni. Es nem volt kedvem hozza.

[Ramiz]

És a Vadlovakat is!!!

[Próféta]

Hajrá srácok, de nagyon sokat kell dicsérnetek McCarthyt, hogy én még egy próbát tegyek vele.

grafomániát és jó egészséget George R R  Martin úrnak

<vészmadár mód>az utolsó könyv előtt ki fog purcanni, mint Rober Jordan</vészmadár mód>

[Ramiz]

Hajrá srácok, de nagyon sokat kell dicsérnetek McCarthyt, hogy én még egy próbát tegyek vele.

Én már kinőttem a térítő korból... Azaz nekem végül is mindegy, csíped-e.

Hanemhogy: a Zseniális William Gibson legújabb könyvét olvasta valaki (aki a trilógia előző 2 részét is)?

[kikuchiyo]

Eric Flint: 1632

Tök véletlenül akadtam erre a könyvre, amikor a gépem e-book-tárában keresgéltem olvasnivalót a végtelen vonatútra.

A címéből talán ki is található, hogy időutazásról szól. Konkrétan arról, hogy egy kozmikus véletlennek köszönhetően egy komplett nyugat-virginiai bányászvároska, összes lakosával és a 21. század összes technikai csodájával együtt átkerül a Harmincéves Háború sújtotta Thüringia kellős közepébe.

Korábban már elemeztem az időutazásos regényeknek azt az altípusát, amelyben a főhős a múltba kerülve a maga modern elveitől vezérelve, többszáz évnyi találmány és ismeret felhasználásával megváltoztatja a történelmet. Ez a regény annyiban tér el az ott bemutatott Lest Darkness Falltól, hogy itt nem egy ember (akinek, valljuk be, elég kevés esélye lenne a túlélésre a háború szántotta kora újkori Európában), hanem egy egész város kerül át a múltba - egy egész amerikai város, amint azt oly sokszor hangsúlyozzák a regény szereplői.

Ez a húzás lehetővé teszi az írónak, hogy még éppen ne legyen teljesen hihetetlen az az eszközmennyiség, amivel a szereplőit elhalmozza. Kényelmes módon akad ugyanis a múltba transzportált 3 mérföld sugarú gömbben egy modern középiskola könyvtárral, kémiai laborral és tévéstúdióval, széntüzelésű erőmű megfelelő szénkészlettel és vízellátással, fémmegmunkáló műhelyek tapasztalt szakikkal, na és persze, mivel Amerikáról van szó, minden házban legalább egy lőfegyverrel. A legfontosabb pedig, hogy a városkát csupa nagyszerű és dicsőséges amerikai lakja, akik mind szilárdan hisznek a maguk nagyszerű és dicsőséges amerikai elveiben.

A nyelvi problémát is viszonylag egyszerűen megoldja a szerző: épp arra jár egy svéd szolgálatban álló skót lovasdandár, akikkel kitűnően meg tudják értetni magukat - szövetséget is kötnek legott. A németül beszélő bennszülöttekkel így már közvetítők, vagy egy emlékezetes esetben szótár segítségével szót tudnak érteni. A négy évszázadnyi nyelvi fejlődés (úgy tudom, az akkori angol még éppen csak túl volt a great vowel shiften) úgy látszik, nem okoz fennakadást.

A fegyverek és az azokat használni tudó amerikaiak jelenléte végül kulcsfontosságúnak bizonyul: a kor elöltöltős muskétái nem vehetik fel a fegyvert a könnyű, pontos és főleg nagy tűzgyorsaságú karabélyokkal és automata fegyverekkel szemben (spoiler: az egyik vietnami veteránnak igen kényelmes módon még egy M-60 is akad a kertjében). Az aránytalan tűzerőkülönbség (na meg a bányagépekből MacGyver-esített APC-k és a kémiaszertárban improvizált napalm) lehetővé teszik, hogy hőseink hatékonyan és gyorsan terjesszék a liberalizmus és vallásszabadság nemes eszméit. Ezzel óhatatlanul felkeltik a körülöttük hadakozó koronás fők figyelmét, és maguk is tényezők lesznek a háborúban.

Ahogy haladt előre a történet, és az egyre újabb, az ismétlőfegyverek révén minimális veszteséggel megnyert, mészárszékkel felérő csaták mint a vérhabos hullámok buktak át a fejem felett, valami kezdett egyre kevésbé tetszeni. Aztán rájöttem: a könyv nagyjában és egészében nem több, mint az amerikai fegyverkultusz pátosszal teli dicshimnusza. Hiszen milyen jó is, hogy mindenkinek volt fegyvere, így még a hátramaradt nők és öregek is meg tudták védeni a várost a rajtaütő martalócoktól. És milyen nagyszerű, ahogy a szemüveges, dagadt D&D-nerd shotgunt ragad, megállítja az ellenséges sereget, és még aznap el is jegyzi a megmentett csajt. Továbbá milyen megindító, ahogy ezeknek a fegyvereknek köszönhetően egy tök ellenséges és idegen világban egy maroknyi amerikai lényegében kompromisszumok nélkül fenn tudja tartani a saját társadalmi rendszerét.

A történetbe belépő valós történelmi személyiségek ábrázolása némileg egysíkúra sikerült, például a valóságban II. Gusztáv Adolf svéd király nem volt olyan nemes népmesei hős, mint a regényben, és Wallenstein vagy Richelieu sem voltak olyan Szauron-Hókuszpók-szerűen gonosz figurák.

A téma miatt érdekes, helyenként egész izgalmas regény, de a hangulat és a kivitelezés egy kissé megfeküdte a gyomromat. A könyv sajátossága, hogy a szerző megnyitotta az univerzumot a rajongók előtt, így a számos társszerzős folytatás mellett rajongói antológiák is megjelentek. Végigolvasni biztos nem fogom mindet.

[Kvikveg]

 

[Próféta]

John Wyndham: The Chrysalids (1955)

kikuchiyo fáradhatatlan reklámjának köszönhetően csak elolvastam, és nem bántam meg: izgalmas és intelligens könyv; mindenféle X-men meg hasonló elfajzások ős-őse. Bármit is írnék róla, az csak halvány árnyéka lenne a fórumtársunk által monitorra vetett ismertetőnek, úgyhogy inkább csak idézem őt:

Sokszáz évvel egy totális háború után játszódik a történet: egy kis földmûvesközösség tengeti életét a halálzóna határvidékén. Az elsõdleges törvény az "óvakodj a mutánstól": a szabálytalan terményt elégetik, a torz állatokat leölik, és az Úr képmásától eltérõ gyermekek sem részesülnek kegyelemben. Ebben a kegyetlen légkörben követhetjük néhány különleges gyermek történetét: õk beszéd nélkül, a gondolataikkal tudnak kommunikálni egymással. Életük merõ színlelés, titkolózás és rettegés: hogy mikor derül fény a titkukra, mert akkor menekülniük kell. És amikor a fõhõs húgáról is kiderül, hogy rendelkezik ezzel a képességgel, az apja nem habozná megölni: így kénytelenek útjukat a sugárzástól leginkább érintett területek felé venni, a kiközösített, mutáns emberek közé.

Bár Wyndham szokás szerint nem tudja jól befejezni a könyvet, a fasisztoid, elfajzástól rettegõ társadalom és a telepatikus fiatalok belsõ világának leírása mégis felejthetetlenné teszik.
(...)
Ahogy az elõzõek is, ez a könyv is felveti a kérdést, hogy valóban az ember-e a teremtés koronája, illetve mi történik, ha egy új kihívó jelenik meg a színen, hogyan képes az emberiség ezt az új helyzetet kezelni.

Illetve máshonnan:

A végét egyesek kárhoztatják

Számomra a könyv hosszú filozófiai fejtegetései pont azokra a scifi történetekre emlékeztettek, ahol a regény csak ürügy a rezonőr számára, hogy kifejthesse az Álláspontot (igen, Mr. Heinlein, önre gondolok, bár ennyire erővel a ókori görögökre is tehetném, mert older than dirt). Helyesbítsünk: a két frakció világlátásáról hamar kiderül, hogy Wyndham nem támogatandóként akarja reklámozni, hanem csak a természetes felmerülésüket szőtte be a történetbe. Viszont Michael és főleg a Sea-Land nő nem ilyen elbánásban részesül. Szóval azt akartam mondani, hogy nekem emiatt nem tetszett a vége Nyilván Wyndham is érezte, hogy ez nem sikerült elég jól és mintha prédikálna a könyve; szerencsére lampshadingelte, innentől meg az olvasóra van bízva, hogy mennyire tudja vagy akarja befogadni az "üzenetet".

ha a regényt Wyndham másik könyvével, a Midwichi kakukkokkal állítjuk ellentétpárba[/spoiler]

Ötlet: ha már ellentét, akkor Asimovtól az Alapítvány keresi a Második Alapítványt? Hasonló a konfliktus, csak a "jó fej" és a "gonoszbácsi" kosztümök fel vannak cserélve. A mondanivaló is ellentétes - de nem teljesen; abban közös, hogy egyszer eljön majd ez a pillanat.



feltehetőleg Szun-ce: A háború művészete (kurvarégen)

Kábé 2500 éves a könyv, ezzel éles kontrasztban ez az első, amelyet teljes egészében a mobiltelefonomon olvastam el Régi nagy hadvezérek bölcsességeit gyűjti össze a szerző. Aki nem biztos, hogy azonos Sun Tzu / Sun Zi / Szun-ce mesterrel, talán ő is csak egy a hivatkozott régiek közül (úgy szoktak a fejezetek kezdődni, hogy ezt meg azt mondta Sun Tzu). Egyrészt nagyon okos amit ír, máshol értékes (és néhol túl konkrét) ökölszabályokkal volt teli, harmadrészt meg viccesen túloz. Nézzük ezeket sorra.

Okos, amikor mélyebben elemezi a hadviselés pszichológiai eszköztárát. Például felismeri, hogy kétségbeesett helyzetben, mélyen ellenséges vonalak mögött, állandó fenyegetettségben a sereg összetartó lesz, ütőképes, és az élete árán is harcolni fog. Tehát: ilyen helyzetekbe kell belekényszeríteni a saját seregünket, persze gondosan eltitkolva előlük, hogy szándékosan csináljuk... Fordítva is igaz: az ellenség seregét sose szabad sarokba szorítani, se teljesen körülvenni; mindig hagyni kell egy kis menekülőfolyosót, hogy ne érezze végveszélyben magát és könnyű legyen kiszorítani. Ravasz emberek voltak ezek a kínai hadvezérek. Meg hát abban is igazuk van, hogy a győzelemnél már csak az a jobb, ha nem is volt háború.

Praktikus, amennyiben hosszú évtizedek háborús tapasztalatai alapján hasznos - de néha megmosolyogtató - ökölszabályokat ad. Ha a sereg a falu mellett táborozik, akkor a faluban másfélszeresre nő a kenyér és kétszeresre a hús ára. Egy fejedelmi sereg hadra fogása százezer ember után ezer uncia ezüstöt emészt fel havonta, kémekre pedig összesen kétszázat érdemes költeni. Hányszor lassabb dombok közt menetelni, mint sík mezőn. Hajított tűzzel támadni akkor szabad, ha a Hold ebben vagy ebben a csillagképben van, és persze a szél mifelőlünk fúj.

Röhejesen túloz amikor az alapelvekről szól, és állandóan szuperlatívuszokba ragadtatja magát, természetesen keresztül-kasul ellentmondásokba keveredve. Aki ismeri magát és az ellenfelét, az száz győzelmet fog vívni. Aki elárulja a katonáinak, merre menetelnek, az biztos vereségbe rohan. Aki megérteti magát a kapitányaival, az mindenképpen győz. Aki nem ismeri az ötféle terepformát, annak a seregét szétzúzzák. Aki ismeri a tűz, a víz, a föld és a mennyek előnyeit a hadszíntéren, az nem veszíthet. Stb.    

Mindenképpen érdekes olvasmány, és elég rövid.

Hanemhogy: a Zseniális William Gibson legújabb könyvét olvasta valaki (aki a trilógia előző 2 részét is)?

Csak a trilógia első darabját.

[Ramiz]

Én is csíptem A háború művészetét, és egyetértek a kritikáddal. Hasonló a Hagakure is: érdekes, de történelmi tanácsok keverednek általános emberi bölcsességekkel és filozófiákkal, valamint egy mai polgár számára embertelen és groteszk szabályok mentegetése-magyarázása. A Szellemkutya című Jarmusch-film után vettem meg, most az öcsém polcán van a MAGUS alapkönyv meg a Biblia között.

[Nakedape]

Beloved science fiction and fantasy writer Terry Pratchett has terminal early-onset Alzheimer's. He's determined to have the option of choosing the time and place of his death, rather than enduring the potentially horrific drawn-out death that Alzheimer's sometimes brings. But Britain bans assisted suicide, and Pratchett is campaigning to have the law changed. As part of this, he has visited Switzerland's Dignitas clinic, an assisted suicide facility, with a BBC camera crew, as part of a documentary will include Britain's first televised suicide. Pratchett took home Dignitas's assisted suicide consent forms.

nábázz..

http://en.wikipedia.org/wiki/Terry_Pratchett

én tök le voltam maradva, hogy beteg..

[Fazék]

Beloved science fiction and fantasy writer Terry Pratchett has terminal early-onset Alzheimer's. He's determined to have the option of choosing the time and place of his death, rather than enduring the potentially horrific drawn-out death that Alzheimer's sometimes brings. But Britain bans assisted suicide, and Pratchett is campaigning to have the law changed. As part of this, he has visited Switzerland's Dignitas clinic, an assisted suicide facility, with a BBC camera crew, as part of a documentary will include Britain's first televised suicide. Pratchett took home Dignitas's assisted suicide consent forms.

nábázz..

http://en.wikipedia.org/wiki/Terry_Pratchett

én tök le voltam maradva, hogy beteg..

pedig 100%, hogy mondtam neked vmikor 1 éve minimum

de ezt az öngyilkososdit nem gondoltam volna...
továbbra se nagyon tudom felfogni...

[Nakedape]

jja, ahogy írtál,beugrott, h mintha mondtad volna tán