Japán filmek és zenék

[Ramiz]

Stereo Future (igaz ez a 2. rész a triológiában azthiszem)

Én is hallottam, hogy van egy "SF trilógia", de van bármi köze a Stereo Future-nek a Samurai Fiction-höz?

[RE@L]

Azthiszem a szereplõk, bár sajna még Samurai Fiction-t nemláttam (ADC rõl kaptam le még annó SF-t) Van 1 csórikánk aki egy "B" kategóriás (vagy még annyi se ) szamurájszínész akar lenni illete többé kevésbé az de nem nagyon megy neki Van 1 hallgatag, elején néma gyönörûszép lányunk aki azthiszem angol szövegeket fordít (rég láttam már) õk ketten eggyüt voltak és nagyon szerették egymást de valamiért szétmentek. A színészünk kap 1 "fontosabb" szerepet egy híres színésznõvel akivel majd kavarni is fog és tulajdonképpen végig romantikus vígjáték de élvezhetõ és egyáltalán nem lapos, akció is van benne nem kell félni én nagyon jól mulattam rajta annakidején. Igaz ez az ismertetõ eléggé hadilábon áll sõt nemis állja meg a helyét de rég láttam már

[Dreamcleaver]

Köszönöm a címeket. Majd meglátom mit találok.

[Ramiz]

Kiyoshi Kurosawa filmjeiben azt imádom, hogy úgy tud nagyon filozófiai mélységekbe menõ kérdésekrõl filmeket csinálni - amelyeket sosem lehet egészen pontosan körülírni, és ezúttal sem fogom megkísérelni -, hogy a film közben teljesen természetes, egyáltalán nem érzõdik erõltetettnek vagy szájbarágósnak. A Doppelgängerben leginkább az embernek önmagához fûzõdõ érzéseivel foglalkozik, és a film valahol a thriller mûfajának irányában fekszik, a Bright Future talán az egyén és a társadalom viszonyát vizsgálja, meg a barátságot és a magányt, a Cure pedig a legtisztább stílusú filmje, egy izgalmas krimi-thriller. A Kairo talán horrornak vagy thrillernek besorolható: bár nincsenek benne véres részek és hirtelen megijesztõs jelenetek, mégis a legijesztõbb film, amit valaha is láttam. És ez a félelem, hasonlóan ahoz, ami Lovecraft rémtörténeteibõl és Lynch filmjeibõl árad, valamilyen mély, rejtett, egzisztenciális félelem, amit nem lehet megfogni vagy megfogalmazni, csak átérezni, õszinte és gyönyörû borzongással. Nyilván nem mindenkire hat egyformán ez a fajta érzésekkel és hangulatokkal átadott filozófikus rém-gondolatcsíra, könnyen el tudom képzelni, hogy van, aki végigásítozza ezt a filmet, de az ilyesmire érzékeny nézõk rá tudnak majd hangolódni, és talán õk is ugyanúgy reagálnak, mint én: szó szerint végigborzongtam a filmet, borsózó háttal és libabõrösen, annyira gyönyörû volt. További kritérium a teljes élvezethez, hogy egyedül érdemes nézni a filmet (a koreai romantikus vígjátékok teljes ellentéteként, amit kizárólag baráttal/barátnõvel ajánlatos fogyasztani).
A Kairo elsõ ránézésre szellemekrõl szól, akik kapcsolatot próbálnak teremteni az élõkkel sokféle izgalmas módon, például különféle technikai eszközök segítségével. Azonban nincsenek gyilkos szándékaik, és rémisztgetni sem akarnak. A film hõsei - és a nézõ - végig azt próbálja kideríteni, hogy mit is akarnak ezek a szellemek, miért jönnek létre illetve térnek vissza, és kik is õk egyáltalán. A végére azonban nyilvánvalóvá válik a film igazi témája: a magány. Elõször a szó szerinti, partner vagy társ nélküliség magánya, aztán egy mélyebb értelem, az emberek közti kapcsolatok elhidegülése, végül egyfajta egzisztenciális magány, egyedüllét a létezésben és legfõképpen a halálban. És ez, a halál a kapcsolat a két téma között.
A színészek fiatalok, vélhetõleg kevés tapasztalattal, de talán éppen ezért olyan könnyû nézõként beleélni magunkat a helyzetükbe: mintha csak mi botladoznánk kétségbeesetten az uralhatatlan és megismerhetetlen helyzetek útvesztõjében.
És ha valójában is úgy érezzük, hogy azt tesszük, a Kairo annál erõsebben fejti ki hatását.

[Ramiz]

Survive Style 5+

Nagyon színes, nagyon extrém, agyondizájnolt, extravagáns, hipermodern... ilyen szavak jutottak eszembe a Survive Stlye 5+ nézése közben. Alighanem ezeknek a jellemzõknek köszönheti a film meglepõ sikerét (az imdb-n, ahol a legtöbb ázsiai filmet lehúzzák, 8 pont fölé értékelték!), de a stílus néhol kissé erõltetettnek érzõdik. Sok klippbe illõ jelenet van a filmben, tánc, zenére bólogatás és pislogás, gyors, rövid vágások, képi humor és túljátszott jelenetek (ha üvölt, nagyon üvölt stb): ennek valamiféle popkultúra-sûrítmény hangulata van, de éppen mert annyira törekedtek rá, már nem is az igazi. A popkultúra széles körnek szóló, könnyen befogadható termékei szerintem akkor fogyaszthatók, ha lazák. De térjünk vissza a filmhez, hiszen a negatívumok ezzel véget is értek! A szereplõk jók, rengeteg hírességet összeszedtek a filmhez (Asano Tadanobu, Vinnie Jones (aki speciel elég bénán játszik), Ittoku Kishibe (Vital, Zatoichi (2003), Seance) és Sonny Chiba egy rövid szerepben!).
A történet több, független szálon fut, amik néha találkoznak, de nem ezen szálak vezetésére és keresztezésére van kihegyezve a film. Az egyik egy fiatal fickó esete, aki állandóan megöli és eltemeti a barátnõjét, de az mindig visszatér és megtámadja õt. A másik egy kopasz bérgyilkos és a tolmácsának munkáját mutatja be. A harmadik egy reklám-forgatókönyvírónõ életével foglalkozik. A negyedik szál három rablóé, akik közül az egyik homoszexuális és szerelmes a haverjába. Az ötödik (a kedvencem) pedig egy üzletemberé, akivel egy hipnozõr (vagy mi) elhiteti, hogy õ valójában egy madár. (Amikor a komoly tekintetû Ittoku Kishibe-t, a Zatoichi jakuzafõnökét és a Vital komoly tanár úrját megláttam egy alsónadrágban egy nagy sütõben pirulni és közben zavartan burukkolni, majd' megszakadtam a röhögéstõl... )
A film végére a sok zavaros szál valamiféleképpen (tartalmilag) összeáll és egyfelé mutat, így kiderül, hogy a sok állatkodás mögött a filmnek komoly üzenete is van egymás elfogadásáról és arról, hogy ki és mi mennyire fontos az embernek.

[Ramiz]

Branded To Kill

Érdekes hangulatú és lenyûgözõen ötletes film Japán harmadik legjobb bérgyilkosáról. Egy-két munkáját látjuk és éppen futó nõügyeit, illetve tulajdonképpen egyszerre a kettõt, mert lassan összekeverednek a dolgok, és ez, mint tudjuk, nagyon veszélyes tud lenni. Hõsünk, Hanada, megöli a második legjobb bérgyilkost, végül pedig természetesen szembekerül No. 1-el is ("Ichi the Killer", ha-ha), a titokzatos fantommal is, akinek különleges módszerei vannak ellenfelei legyõzésére...

A filmnek nem a története az erõssége, azt érezhetõen csak írták meg hozzá, hogy valami mentén mégiscsak haladhassanak a forgatás során. Sokkal fontosabb és érdekesebb azonban a sok apró részlet, amelyek mind hozzáadnak valamit a filmhez, egészen különleges és megfoghatatlan aurát, hangulatot alkotva. Ilyenek például azok az ázsiai filmekre nagyon jellemzõ jelenetek, amik valamilyen prózai, egyszerû, hétköznapi érzést vagy tevékenységet ábrázolnak, mégis mûvészien és érdekesen hatnak. Ilyen például az, hogy Hanada imádja a fõvõ rizs illatát, és ez többször elõkerül a filmben, anélkül, hogy hatalmas jelentõsége lenne. Szintén telitalálat a kötetlenül csapongó jazz a háttérben, a szaxofon ötletszerûen futkározó futamai remekül illenek a film laza kohéziójú szerkezetéhez. A beállítások és a megvilágítások kitûnõek, gyakran elõfordult, hogy gyönyörködve néztem végig egy-egy képsort.

Végül pedig hadd térjek vissza a film lenyûgözõ ötletességéhez néhány példa erejéig. Nagyon tetszett például a film végén a két legjobb bérgyilkos napokig tartó párbaja, ahol próbálják egymást megtalálni és kifárasztani. No. 1 gyakran felhívja Hanadát, hogy figyelmeztesse a rendszeres táplálkozás és a jó emésztés fontosságára, hiszen egy jó bérgyilkosnak emésztési problémák nem vonhatja el a figyelmét a munkájáról... Azután patthelyzet alakul ki, találkozásukkor fegyvert fognak egymásra, és mindketten tudják, hogy csak együtt halhatnának meg. Ezután egy darabig együtt laknak, együtt alszanak, hogy felügyelhessenek egymásra (tényleg szükségük van arra az alvásra). Az utcára, étterembe indulva pedig egymásba karolva mennek ki...b2k
Szintén zseniális az a jelenet, ahol Hanada úgy beszélget a foglyul ejtett szerelmével(?), hogy az nincs jelen, hanem csak egy mozigép vetíti õt a falra egy filmrõl, amit elrablói küldtek Hanadának.
És még sorolhatnám, de minek? Ez a film rengeteg ötletet vonultat fel, nem vagánykodós és látványos dolgokat, de olyanokat, amilyeneket mégis ritkán látunk. Egy érdekesség: a Szellemkutyába, Jim Jarmusch remek filmjébe (amely ehhez hasonlóan egy bérgyilkosról szól és szintén nem nélkülözi a humort) Jarmusch tiszteletadásként gyakorlatilag egy az egyben átvett egy jelenetet (egy trükkösen végrehajtott bérgyilkosságot).

Suzuki azt mondta a Branded To Kill-rõl, hogy egyszerûen csak a szórakoztatásról szól. És lehet, hogy jól szórakoztatni szakma, de mûvészi igényességgel szórakoztatni mûvészet. Nem érdemes kihagyni.

[Ramiz]

Tokyo Fist

Shinya Tsukamoto híres kultuszfilmje, a Tetsuo igazán nem gyenge gyomornak készült alkotás: erõszakos, gyors, vad, nehéz befogadni. A Tokyo Fist színes film, és még története is van, így hát igazán nem számítottam rá, hogy durvább lesz, mint a Tetsuo, pedig ez az igazság: ez a film kifejezetten sokkoló és kiakasztó.
A történet egy hagyományos szerelmi háromszögön alapszik: két férfi, egy nõ. Amit azonban ebbõl kihoz, az egyáltalán nem hagyományos. A nõ otthagyja férjét annak egy ismerõséért, aki egy bokszoló. A nõ férje, Tsuda (a rendezõ, Shinya Tsukamoto játssza, zseniálisan!) egy biztosítási ügynök, aki belefásult munkájába, állandóan kimerült és munkán kívül nem sokat csinál, a feleségével is régen feküdt már le. A bokszoló, Kojima, éppen az ellentéte: a ringben vadállat módjára küzd, szabadidejében õrülten edz, izmos és tele van energiával, és megadja a nõnek azt a vad szerelmet, amire az vágyik. Tsuda azonban vissza akarja szerezni a feleségét, ezért õ is bokszolni kezd. Eleinte az a vágy hajtja, hogy legyõzze Kojimát, ak egyébként gyermekkori barátja, de aztán ez egyre jobban háttérbe szorul, ahogy kiderül, hogy Kojimának nincs is olyan nagy szüksége a nõre, alapjában véve gyáva alak, és ez a gyávasága vadítja annyira meg, amikor a ringben gyõznie kell. Tsuda azonban tovább edz, maga sem veszi észre, hogy nem lebeg már elõtte cél: úgy tûnik, felesége nem tér vissza hozzá, és egy régi eset, ami miatt Kojimával gimnazista korukban megfogadták, hogy megtanulnak bokszolni és szétverni embereket, újra kísérteni kezdi, azonban már nyilvánvalóan semmit nem tehet ez ügyben. A stressz, a sikertelenség, a feleslegesség érzése, a modern életmód erõs szorongásai azonban tovább hajtják, egyre több vadságot és elemi erõszakot hoznak ki belõle, ahogy lassan levetkõzi alapvetõ emberi gátlásait, korlátait és félelmeit. A felesége is egyre inkább kivetkõzik magából, ahogy ráébred, hogy mégsem olyan fontos, mégsem érte dolgozik mindenki, és senkitõl nem kapja már meg azt a végletes szerelmet, amire vágyik.
Kemény filmhez kemény látványvilágot alkotott Tsukamoto: a fekete-fehér képrõl áttért a színesre, sok szûrõt használ, sok közeli képet, gyors vágásokat, kifacsart beállításokat és a végsõkig hajszolt karaktereket remekül alakító színészeket. A film szó szerint is erõszakosabb, mint a Tetsuo, szétnyílt állkapcsok, véres péppé vert arcok kísérik a semmibe rohanó sorsokat. Ijesztõ és felejthetetlen élmény.

[RE@L]

Látom Ramiz kollégánál éjjel-nappal megy az ADC =)

[Dreamcleaver]

Adc?

[RE@L]

Asian DVD Club (//www.asiandvdclub.org)

[RE@L]

Tényleg Ramiz mi a véleményed a Battle Royale ról? Egy nekem nagyon tetszett de a sok negatív kritika alapján a 2 rõl nagyon lemondtam nagyon ajánlották hogy inkább ne nézzem meg, de az egy az nem volt semmi igaz az alapsztori 1 kicsit hibádzik de a lélektani drámák jól el lettek találva.

[Ramiz]

Tényleg Ramiz mi a véleményed a Battle Royale ról? Egy nekem nagyon tetszett de a sok negatív kritika alapján a 2 rõl nagyon lemondtam nagyon ajánlották hogy inkább ne nézzem meg, de az egy az nem volt semmi igaz az alapsztori 1 kicsit hibádzik de a lélektani drámák jól el lettek találva.

Használd a "Search in this topic" funkciót, ha részleteket akarsz hallani, ott filóztunk róla. Ha csak az ismertetõm érdekel, az itt van. Ha pedig csak egy gyors vélemény kell, akkor azt mondanám, hogy logikai hibák vannak benne, de nem ez a lényeg benne, hanem a karakterek számára felvetõdõ nehéz kérdések, az ebbõl kibontakozó zseniális drámai helyzetek, a nézõnek önmaga számára feltett gondolatok és a film hangulata, és ezek mind hibátlanok, szóval érdemes megnézni! De számíts egykét durvább, erõsebb jelenetre. (Nem vészes azért.)

Egyébként én innen töltök: FSS. Illetve másoktól kunyizok.

[RE@L]

Köszi, csak kíváncsi voltam a véleményedre. Amúgy én is rögtön úgy ajánlottam már ismerõseimnek hogy a lélektani drámákra/küzdelmekre van kihegyezve az egész a többi csak "mellékes" amúgy USTEAM en nekem a searchel kicsit hadilábon állok mert nemigazán sikerült még itt a használatával bármily épkézláb használható információt szereznem amit furcsállotam is mert azért nemvagyok 1 suta :$ btw köszi a hasznos linket

[kikuchiyo]

Olvasd el a mangát, ha több Battle Royale-ra vágysz. Mitsuko rulz

[RE@L]

Nemtudom eddig manga amit életemben elolvastam az a GITS volt, egyszerûen nem szeretek képernyõt bámulva olvasni  kinyomtatni meg nem szeretném.  Annyira nem vonz mert nemszeretném a BR feelingemet elrontani ezért sem vágyom már a második része után, csak eszembejutott minap a film és kíváncsi voltam.

[kikuchiyo]

Annak ellenére, hogy késõ éjjel néztem, maximálisan fenntartotta a figyelmet, sõt, a vége felé inkább felkapcsoltam a villanyt, hogy ne f*ssak be...
Egy kivételes atmoszférával rendelkezõ thrillerrõl van szó.
Sorozatgyilkosság, nyomozás, és egy kissé terhelt nyomozó - ezerszer láttunk már ilyet, gondolhatná az egyszeri nézõ, de nagyobbat nem is tévedhetne.
Eleve az esetek között látszólag nincs összefüggés, a tettes minden alkalommal más, átlagemberek, akik nem tudnak számot adni arról, hogy miért végeztek az áldozatukkal, és fõleg hogy miért vágtak egy X-et a mellkasukba.
Aztán elõkerül egy furcsa, látszólag amnéziás fiatalember, akinek köze lehet a gyilkosságokhoz...
Nem a trancsírozáson van a hangsúly, a film sokkal finomabb eszközökkel operál:
A végére már nem tudjuk, hogy ki az õrült: az autistának tûnõ fiatalember, a nyomozó, vagy netán mi magunk?
A kamerakezelés mesteri, sok az úsztatás, és a kézikamerát is pontosan ott használják, ahol kell. Egy-két képi megoldás Tarkovszkijra emlékeztetett. A film nyugtalanító hatása nem kis részben a hangmérnökök munkájának köszönhetõ: szinte állandóan hallatszik valami alacsonyfrekvenciás zaj-féleség, pl. szívdobogás, vagy az üresen járó mosógép hangja, vagy csak valami zúgás, amitõl az ember hátán végigfut a hideg.
Kitûnõen megcsinált, majdnem hibátlan film jó alakításokkal, az igényes thrillerek kedvelõinek kötelezõ, nem fognak csalódni.

A két kedvenc jelenetem:[COLOR="LemonChiffon"]
Amikor eljött a pasas lakásából, és ült a lakásában, bevillant pár képkocka arról a gusztustalan szoborról, aztán amikor hazarohant, látta a feleségét felakasztva... aki valójában élt és virult. Akkor már kissé be volt csavarodva a nyomozó.
A másik, amikor a nyomozóék a pszichológus barátja lakásán nézik a videót a mesmerizmusról, aztán a kissé zavartan viselkedõ szemüveges csávó bemegy a sötét szobába, feloltja a villanyt, és ott az X a falon. Amikor a nyomozó megkérdi, hogy mi az, a pasas elkezdi eszelõsen kaparni a falat... huhh.[/COLOR]

[Ramiz]

Az tényleg egy király film! Szerintem neked a Kairo is tetszeni fog. Érdekes módon a legtöbb ismerõsömnek csak a Cure tetszett Kiyoshi Kurosawa-tól, én viszont imádom a Bright Future-t és a Doppelgängert is, a Kairoról nem is beszélve.

[Ramiz]

Bullet Ballet

Shinya Tsukamoto a Tetsuoval lett híres, és annak a filmnek az õrült fekete-fehér zakatolása, a szaggatott, rövid képsorok, az állandóan mozgásban levõ kézikamera, a motion-stop jelenetek, a kattant industrial zene állandó filmes eszközei lettek. A Tetsuo 2 és a Toyko Fist színes volt, ám a Bullet Ballettel Tsukamoto visszatért a fekete-fehér filmhez, és újra sikerült megteremtenie egy remek Tetsuo-szerû hangulatot.
A nagyobb hangsúly még mindig a karaktereken, az érzelmeken és a hangulaton van a történettel szemben, nem mintha az nem lenne szerves alkotóeleme a filmnek, csupán érzésem szerint Tsukamoto a cselekmény aprólékos vezetését kevésbé tartja fontosnak, mint az erõs hangulatot és a nehezen megfogalmazható érzések némileg tudat alatti átadását.
A történet fõszereplõje a Tetsuohoz és a Tokyo Fisthez hasonlóan egy teljesen átlagos ember (a Tetsuo elõzetesének szavaival élve: "ordinary salaryman"), akivel valami furcsa dolog történik, elveszít valamit, és ez kizökkenti addigi életébõl és személyiségébõl. Ezúttal a fõszereplõ, Goda (a rendezõ játssza, remekül) a barátnõjét veszti el: az ugyanis egy nap a férfi lakásában békésen dúdolgatva fejbelövi magát egy Chief Special revolverrel. Goda összeomlik, nem ért semmit, a legfõképpen pedig azon van kiakadva, hogy honnan szerzett a felesége fegyvert. Kezd a fegyverek megszállotjává válni, különféle módokon megpróbál fegyvert szerezni, többek között különféle alkatrészekbõl és vasdarabokból készít magának egy állati brutálisan kinézõ kézimordályt, aminek azonban felettébb csekély a hatásfoka. Közben összetûzései akadnak egy kisebb helyi bandával, annak egy tagjával, a halálvágyó Chisatoval pedig különös viszonya kezd kialakulni. Miután végre fegyverhez jut, Goda belefolyik a banda ügyeibe és elmerül az erõszak világában, miközben próbálja megérteni barátnõje indítékait és Chisato lelkivilágát.
A Bullet Ballet ugyanolyan gyönyörûen filmezett, dögös stílusú és zúzós hangulatú, mint a Tetsuo vagy a Tokyo Fist, utóbbinál kevésbé véres, ám legalább annyira kemény. Tsukamoto fanoknak természetesen kihagyhatatlan, aki pedig még nem ismeri az õ gyilkos filmmûvészetét, annak a Bullet Ballet pont megfelelõ kezdés (Tetsuo-hoz képest több a történet, Tokyo Fist-hez képest kevesebb a vér).

[RE@L]

Kagemusha

1980 as Akira Kurosawa klasszikus. Kagemusha=árnyharcos (dublõr). Szerintem nagyon többet nem is kell mondani róla

[Feldin]

Kagemusha

1980 as Akira Kurosawa klasszikus. Kagemusha=árnyharcos (dublõr). Szerintem nagyon többet nem is kell mondani róla

bizony nekem tetszett Nagyon

[Ramiz]

graveyard of honor

Miike 2002-ben egy 1975-ös jakuzafilm remake-jét készítette el ugyanazon a címen (most meg a Yokai Daisenso-t - csak rá ne álljon a remake-ekre...). Nagyon kedvelem Miike jakuzafilmjeit, és mivel sok ismétlõdõ motívum van bennük, mindig az a kérdés, hogy miben tud az adott darab újat hozni. Az Agitator például a lírai, filozófikus hangulatával, a Deadly Outlaw Rekka pedig a fõszereplõ "veszett kutya" karakterével lett egyedi. A Graveyard Of Honor egy kicsit az elõbbihez hasonlít, annyiban, hogy ez is lassú folyású (még az Agitatornál is lassabb) és kissé merengõs hangulatú, ugyanakkor mégsem egészen az, hiszen rengeteg erõszakos és véres jelenet szerepel a filmben. Ezek azonban Miike sok rutinjának és jó érzékének köszönhetõen olyan tökéletesen kiszámítottan, mûvészien vannak filmezve (fõleg a késelések), hogy ezek is belesimulnak a film lágyan folyó, mégis nyugtalanító és komor hangulatába. Ez Miike egyik legkomolyabb filmje, egy rövid humoros jelenet van csak benne, pedig Miike általában szereti a nézõt a legkülönfélébb típusú viccekkel meglepni.

A történet Ishimatsu-ról szól, aki egy étteremben dolgozik, és egy szép napon egy székkel leüt egy gengsztert, aki egy leszámolás keretében éppen a rivális jakuzafõnök testõreit öldösi. A jakuzavezér rögtön beveszi maguk közé a srácot, aki megmentette, majd ad neki egy necces melót, amit Ishimatsu túlzásba is visz, úgyhogy ülnie kell öt évet. Közben megbarátkozik két másik gengszterrel, akikkel a kapcsolata különös fordulatokat vesz a késõbbiekben...

A fõszereplõ - Miike szavaival élve - nem megtanulta, hogy hogyan kell jakuzának lenni, hanem egyszerûen csak annak született. Látszik, hogy nem találja a helyét a jakuzák szigorú kasztrendszerében, nem érti az udvariaskodást, bizalmatlan és erõszakos, ezért hamar ellenségeket szerez magának. A fõszereplõt Kishitani Goro, a Returner fõgonosza játssza (ezért volt olyan ismerõs...), ebben a filmben van bõven tere a játékra és él is vele, a karakter szinte lelép a vászonról, annyira jól kialakul a személyisége (Miike ebben mondjuk mindig is jó volt, viszont Kitano például mintha mindig egy kis távolságot tartana a karakterétõl, jelezve, hogy õ elsõsorban mégiscsak Kitano - persze lehet, hogy ez csak az én érzékcsalódásom). Egyébként Miike is feltûnik a filmben egy cameo-szerepben (a film legelején John Woo-stílusban két pisztollyal végigmészárol egy vendéglõt).

A Graveyard Of Honor sötét, komor hangulata Goro remek játékán és Miike kegyetlen, szenvtelenül elmesélt történetén kívül a lassú, borongós jazz zenének és a drog-motívumnak köszönhetõ, az összhatás pedig igen erõs, amit csak egy dolog zavarhat meg: az, ha egy pörgõs, lövöldözõs jakuzafilmre számítva ül le elé az ember. Ez sokkal inkább egy dráma, sokkal inkább egy sötét ballada.

Nem is hittem volna, hogy Miikében ennyi komolyság van...

[Fazék]

Nem tudjátok véletlenül, Akirát még a jövõ héten is vetíti az Odeon, vagy most csütörtöktõl már megy vidékre a film?

[L.Mole]

Most estem túl rajta, és nagyon röviden tudom elemezni: Ne nézd meg! De komolyan; Ne engedjen senki a kíváncsiságának, nincs benne semmi amiért érdemes lenne megnézni, és mégcsak az "olyan sz*r, hogy az már jó" közhely sem illik rá, mert ez "olyan sz*r, hogy az valami borzalom". Elõször arra gondoltam, hogy ki kéne állítani valahol elrettentõ példaként, de meggondoltam, inkább be kéne zúzni az összes példányt. Hogy szereted a B filmeket? Én is szeretem a B filmeket, úgyhogy mint B film kedvelõ a másik B film kedvelõnek mondom: Ne nézd meg!
Manu, túl jó szívû voltál a filmhez mikor leírást csináltál róla, ezért a te lelkeden szárad, hogyha ezekután képtelen leszek beilleszkedni a társadalomba, és normális életet élni.

[Ramiz]

Most estem túl rajta, és nagyon röviden tudom elemezni: Ne nézd meg! De komolyan; Ne engedjen senki a kíváncsiságának, nincs benne semmi amiért érdemes lenne megnézni, és mégcsak az "olyan sz*r, hogy az már jó" közhely sem illik rá, mert ez "olyan sz*r, hogy az valami borzalom". Elõször arra gondoltam, hogy ki kéne állítani valahol elrettentõ példaként, de meggondoltam, inkább be kéne zúzni az összes példányt. Hogy szereted a B filmeket? Én is szeretem a B filmeket, úgyhogy mint B film kedvelõ a másik B film kedvelõnek mondom: Ne nézd meg!
Manu, túl jó szívû voltál a filmhez mikor leírást csináltál róla, ezért a te lelkeden szárad, hogyha ezekután képtelen leszek beilleszkedni a társadalomba, és normális életet élni.

Ez nekem kell!!!

[noriko]

A Titanic keretében néztem meg ezt a filmecskét tegnap. Számomra egyértelműen az aranyos de felejthető kategóriába tartozik.
A történet oda-vissza ugrál az időben, egy egy jelenetet újból látunk, csak más szemszögből, és ezáltal az elsőre látott jelenet humorosabbá válik, a szálak összeérnek, kiderül, hogy valahogy minden összefügg.
A filmes megoldások (rendezés, kameramozgás, stb.) nem voltak valami hatásosak, művésziek, de még profik sem, a film célja inkább a szórakoztatás volt szerintem.
Bár lehet, hogy simán a japán szereplők miatt volt benne plussz humor, legalábbis nekünk, nem japánoknak. De nem hiszem, mert ahhoz azért komikusan szélsőséges karaktereket vonultatott fel a rendező. A félénk Maki és a magányos lány már szinte fárasztóan esetlen volt  :biggrin: , ám a kedvencem a yakuza főnök, akinek egyébként a mobilja úgy csörgött, hogy "Főnök, telefon!"  (csak persze japánul.)

Összefoglalva:
nem művészi, nem mélyen megérintő, nem elvont, nem is elgondolkodtató,
helyette könnyed, mókás, és szórakoztató, vicces japánokkal.

(ui: néha a színészi játékról a usteam-ről is leszedhető Let's learn Japanese videókban látott jelenetek jutottak eszembe. mintha valahogy túljátszották volna a komikus helyzeteket, bár lehet, hogy a japánok alapból is így viselkednek? )

[L.Mole]

Ez nekem kell!!!

Te valamit félreértettél. Megpróbálom újra összefoglalni: NE NÉZD MEG! Vagy ha mégis, akkor magadra vess! 

[kikuchiyo]

Ehh, és én még sajnáltam, hogy nem néztem meg.

Úgy jártál ezekszerint ezzel a filmmel, mint én a Tea ízével, ami szintén japán, szintén hű-de-milyen-eredeti és hű-de-milyen-szórakoztató, és szintén jó kritikákakat kapott és sokan ajánlották.

[Manu]

Most estem túl rajta, és nagyon röviden tudom elemezni: Ne nézd meg! De komolyan; Ne engedjen senki a kíváncsiságának, nincs benne semmi amiért érdemes lenne megnézni, és mégcsak az "olyan sz*r, hogy az már jó" közhely sem illik rá, mert ez "olyan sz*r, hogy az valami borzalom". Elõször arra gondoltam, hogy ki kéne állítani valahol elrettentõ példaként, de meggondoltam, inkább be kéne zúzni az összes példányt. Hogy szereted a B filmeket? Én is szeretem a B filmeket, úgyhogy mint B film kedvelõ a másik B film kedvelõnek mondom: Ne nézd meg!
Manu, túl jó szívû voltál a filmhez mikor leírást csináltál róla, ezért a te lelkeden szárad, hogyha ezekután képtelen leszek beilleszkedni a társadalomba, és normális életet élni.

Ez nekem kell!!!

Megvan!

Egyébként most jön az új filmje: Zomie Self Defense Force! Hasonló kvaliti...

[noriko]

Úgy jártál ezekszerint ezzel a filmmel, mint én a Tea ízével, ami szintén japán, szintén hű-de-milyen-eredeti és hű-de-milyen-szórakoztató, és szintén jó kritikákakat kapott és sokan ajánlották.

ez tényleg szórakoztató volt! nekem tetszett! csak nem tudom, mit keres egy fesztiválon. amúgy nem ajánlotta senki, csak meg akartam nézni egy japán filmet a Titanicon és az ismertetője alapján nézhetőnek tűnt, így bevállaltam

így megyek el a Páva c. kínai filmre is holnap. De arról majd a másik filmes topicban mesélek!

[Ramiz]

Te valamit félreértettél. Megpróbálom újra összefoglalni: NE NÉZD MEG! Vagy ha mégis, akkor magadra vess!

Nem értettem félre semmit. Ez egy NAGYON szar film, nem? Szeretném látni.

Szintén szeretném látni Életem Legszarabb Filmjét, remélem egyszer megtalálom valahol. (A Chuck Norris-féle Delta Force kommandó koppintása, egy iszonyatosan gagyi és igénytelen amerikai akciófilm, aminek első felében a szőke, izmos főhős a barátnőjével rohangál, és egy gépfegyverrel meg egy-két egyéb felszedett fegyverrel elintéz egy hadseregnyi embert (ezúttal szó szerint értendő!) és néhány tankot(!!!), aztán az egyes számú csúcspont keretében kiszabadítja (kötelezően néger) barátját, aki szájából elhangzik a filmtörténet legröhejesebb és legszánalmasabb mondata ("Ezek a szemetek megáramozták a tökömet!" - egyébként tényleg), majd most már ketten irtják az ellent, végül a főhős a kötelező (teljességgel hiteltelen) ökölharc után ledobja a főgonoszt egy építés alatt álló ház tetejéről (biztos nem volt pénz rendes díszletre), és remekül igazodva a film szellemiségéhez és igényességéhez, a főgonosz testét nem látjuk lezuhanni (hiszen alig volt két emeletes az a ház, meg a bábuért is fizetni kellett volna), hanem helyette - jól láthatóan egy másik helyen, mint ahol addig bunyóztak - a főgonoszt játszó színész hátralép, lenéz (becélozza a két méterrel mélyebben levő szivacsot), óvatosan leugrik (miközben a főhős úgy tesz, mintha lelökné), és közben unottan így kiált: "Aaaaa.". Film vége. Higgyétek el, sehol nem túloztam.)
(Életem Harmadik Legszarabb Filmje a Hannibal, de azt nem szeretném látni, az nem elég rossz ahhoz, hogy már jó legyen. Az csak szimplán pocsék.)