Négyszögletes, vékony, fa eredetû lapokból készített dolgok sok fekete jellel

[Kvikveg]

Ha Stephen King horror/thriller munkásságával esetleg bátorkodnék egy próbát tenni, melyik az az egyetlen könyve, amellyel vegyvédelmi ruhában, bottal forgatva a lapokat esetleg merjek egy próbát tenni?

Filmes előéletem: megvolt a Stand By Me, a Green Mile és a Shawshank Redemption, ezek mind tetszettek. Viszont ami az író fő műfajába illik, arról nagyon negatívak a tapasztalataim. A langolierek minősíthetetlen volt, a mindenféle eltemetett ufós meg megvadult gyilkos vasalós filmek hírhedten gagyik és beléjük se mertem nézni. A Shining sem a szívem csücske, és csak az volt jó benne, ami nem Kingtől származott. Ezek után van még remény a számomra?

Holtsav jo volt. Nekem az egyik kedvenc konyvem lett, szeretem a hangulatat, es csak nehany atugros resz van benne igy 52edszerre olvasva. A film annyira nem tetszett a sorozatba beleneztem es azonnal kikapcsoltam a tv-t.
"Az" konyv is jo volt. Csak hosszu. Ott nekem a kisvarosi leiras tetszett.
Ja es a "Hasznos holmik". Az egy kivalo kisvarosi tanulmany. XD A film is egesz jo volt (Ed Harris, Max von Sydow)
Az Alomcsapda-nak is kellemes hangulata volt. Azt filmen lattam. Kicsit elborultabb mint kene de azert ok, es az opening jo lett, hangulatos.

[kelvor]

Én egyedül a Christine-t tudtam elolvasni úgy az SK könyvek közül, hogy közben nem azon gondolkoztam, mikor jön el az utolsó 30 oldal, ahol beindul a cselekmény. A megfilmesítése is egész jó volt.

[Leara]

Holtsáv tényleg jó Kingtől (bár én meg pont a sorozat miatt olvastam el ). Ezen kívül A borzalmak városát olvastam tőle, mert vágytam már valami olyan vámpíros regényre, amiben nem szépfiú vámpírok rohangásznak.

Pár napja meg befejeztem David Ebershofftől a 19. feleséget... abból a szempontból érdekes volt, hogy nagyon sok dolgot megtudhatunk a mormonokról, valamint az is tetszett, hogy több szemszögből mutatta be a történetet. A szereplők viszont annyira nem fogtak meg, ezért nem lett nagy kedvencem a könyv, egyszer elment.

[Én]

A Rémület a sivatagban (angolul: Desperation ) nagyon jó szerintem.
A Holtsávot mostanában olvastam, nekem nem jött be... töketlen volt a többi könyvéhez képest

[LiaLia]

Ha Stephen King horror/thriller munkásságával esetleg bátorkodnék egy próbát tenni, melyik az az egyetlen könyve, amellyel vegyvédelmi ruhában, bottal forgatva a lapokat esetleg merjek egy próbát tenni?

Hűűű, csak óvatosan, nagyon veszélyes könyvek azok

A Holtsávot, Hasznos holmikat én is ajánlanám.

[motifator]

Orson Scott Card - Ender's Game

Hmm, nem is tudom, hogy hol kezdjem. Már szombaton elolvastam, azóta agyalok rajta, hogy írni kéne valamit ide, mert mégiscsak ebben a topikban olvastam először a könyvről.
De nem igazán jut eszembe semmi, azon kívül, hogy nagyon tetszett, és köszi, hogy írtatok róla.

Itt most már vagy huszadjára kezdek el írni valamit, aztán mégis kitörtöm, és asszem nem is erőlködök tovább. Annyira sok minden tetszett a könyvben, hogy azt se tudom, hogy hol kezdjem, hogy melyiket emeljem ki. Péntek este láttam neki a könyvnek, és szombat estére befejeztem, annyira nem tudtam lerakni.
Azóta letöltöttem az összes többit, és mivel sok helyről olvastam, hogy a Xenocide és a Children of the Mind nem az igazi, ezért most inkább kronológiai sorrendben haladok, így épp az Ender's Shadow-t olvasom.
Hát az is elég durva, mondhatom. Bean szempontjából mutatja be az Ender's Game történéseit. Ez a könyv sokkal hidegebb, sokkal érzelemmentesebb (ahogyan Bean maga is az), és Bean múltja is sokkal sötétebb, mint Enderé (nem igazán spoiler, kb. a könyv második oldalából kiderül). És kicsit sem meglepetés, hogy Bean is nagyon okos. Sőt, Bean tényleg ijesztően okos.
Még nem járok a könyv felénél, de eddig ez is tetszik. Mint írtam, sokkal hidegebb, mint az első könyv, de nem kevésbé durva. Más, talán nem annyira jó, de nagyon jó. Ha van olyan, akinek tetszett az Ender's Game, és még nem olvasta az Ender's Shadow-t, annak erősen ajánlom.

[Próféta]

Még nem járok a könyv felénél, de eddig ez is tetszik. Mint írtam, sokkal hidegebb, mint az első könyv

Még az Ender's Game-nél is hidegebb? Az nem semmi

Talán nekem is ezzel kéne próbát tennem, mert a Speaker for the Dead vonalat nem nagyon erőltetném. De a Shadow könyvekből is van pár folytatás, meg OSC össze akarja folyatni a másik vonallal

[motifator]

Kb. most járok a könyv felénél, amikor
[spoiler=ha olvastad az Ender's Game-et, akkor nem spoiler]Ender megkapja a Dragon Army-t, és benne Bean-t (vagyis inkább Bean kapja meg Endert commandernek). Már nyertek párat, de még nem verték meg Bonzo Madrid Salamander army-ját[/spoiler]
Na most már nem vagyok benne biztos, hogy hidegebb, mint az első könyv. Most már nem érzem azt se, hogy gyengébb lenne az első könyvnél, teljesen ugyanazt a szinvonalat hozza.
Szal szerintem igazad van, tenned kéne vele egy próbát Hogy a Shadow Saga további könyvei is ilyen jók lesznek-e, azt nem tudom. De mivel ugyanabban az időben, és jórészt ugyanazon a helyen játszódik, az Ender's Shadow 100% hozza ugyanazt a borzongást, amit az Ender's Game. De a legjobb, hogy bőven különbözik tőle ahhoz, hogy nagyon izgalmas legyen, hogy ne érezd azt, hogy ugyanazt a sztorit olvasod másodjára.

[Ramiz]

Ha Stephen King horror/thriller munkásságával esetleg bátorkodnék egy próbát tenni, melyik az az egyetlen könyve, amellyel vegyvédelmi ruhában, bottal forgatva a lapokat esetleg merjek egy próbát tenni?

Filmes előéletem: megvolt a Stand By Me, a Green Mile és a Shawshank Redemption, ezek mind tetszettek. Viszont ami az író fő műfajába illik, arról nagyon negatívak a tapasztalataim. A langolierek minősíthetetlen volt, a mindenféle eltemetett ufós meg megvadult gyilkos vasalós filmek hírhedten gagyik és beléjük se mertem nézni. A Shining sem a szívem csücske, és csak az volt jó benne, ami nem Kingtől származott. Ezek után van még remény a számomra?

Holtsávot szokták ajánlani, én nem olvastam, viszont a Carrie-t melegen ajánlom. A Hasznos holmik boltja és a Kedvencek temetője vacak volt nagyon. Egy cintányéros majom-játékot szerepeltető novellája viszont nagyon jó, de nem tudom a címét.

[kikuchiyo]

Patrick Rothfuss: The Name of the Wind (2007)

Ismételten kösz az ajánlást! Még ugyan csak a felénél (pontosabban az 55,3 %-áná) járok, de már most látom, hogy ez még annál is jobb, amilyennek leírtad!

A könyv világa teljesen "berántós". Nem csak a nagyon átgondolt és plauzibilis fantasztikus elemek miatt - szinte el is hiszem, hogy működhetnének úgy, ahogy le vannak írva -, de a világ többi része és maga a történet is igen jól kitalált és magával ragadó. Amikor vicces, akkor egyetemista korom legjobb történeteivel vetekszik, amikor sötét, akkor a kétségbeesésnek szinte a dosztojevszkiji szintjeiig merül. Kiváló könyv, tényleg.

Egy, csak egy gondolat bánt engemet.
[spoiler]

He nodded again, looking at me more closely. "You have a triangle," he said slowly. "One side
is seven feet. Another side, three feet. One angle is sixty degrees. How long is the other side?"
"Is the angle between the two sides?" He nodded. I closed my eyes for the space of half a
breath, then opened them again. "Six feet six inches. Dead even." He made a hmmmph noise and
looked surprised. "Good enough."

Not good enough. sqrt(7² + 3² - 2×7×3×cos 60°) = sqrt(37) ≈ 6.08276, azaz kb. 6 láb 1 hüvelyk.
Ez bántó hiba ahhoz képest, hogy a főszereplő elvileg zseniális, a szerző pedig vegyészmérnök.

...hacsak a láb, hüvelyk vagy fok mértékegységek nem ugyanazt jelentik, mint a mi világunkban, vagy a geometria axiómái nem érvényesek (azaz más axiómák érvényesek).
A hosszmértékeket elég sokszor használja máshol is, túl sok minden nem stimmelne, ha azoknak más lenne a definíciója. A geometria ilyen mértékű eltérése megint csak furcsa lenne, és semmi sem utal rá. Marad az eltérő szög-mérték - ha azt vesszük, hogy ebben a világban az időmérés is más a hetek, hónapok stb. hosszának eltérése miatt, akkor a fok eltérő definíciója sem meglepő.
Ha ebben a világban 320 fokra osztják a kört, akkor hősünk válasza egész közel áll a valósághoz (és nagyobb szellemi teljesítményt is jelent, mert míg a 60° == π/3 koszinuszát nem nagy ügy fejből tudni, a 60^{(alien °)} == 3π/8-ét már inkább.).

Annak megítélését, hogy ez az okfejtés mit árul el rólam, az olvasóra bízom.
[/spoiler]

[Kvikveg]

[spoiler]
Annak megítélését, hogy ez az okfejtés mit árul el rólam, az olvasóra bízom.
[/spoiler]

 

[Próféta]

Örülök, hogy tetszik

Egy, csak egy gondolat bánt engemet.

Banyek, emlékszem hogy a metrótól hazafelé gyalogolva az utcán olvastam lámpafénynél, és én is ezen töprengtem. De aztán ráhagytam a könyvre, hogy biztos én számoltam el, mert nem akartam az első zebránál balesetet szenvedni.




Nick Sagan: Everfree (2006)

Ez a regény zárja Carl Sagan fiacskájának Idlewild-trilógiáját (ld. első könyvről, második könyvről írt véleményem). A sztoriról nem mesélhetek, mert az első részre nézve elég kemény spoiler. Igazság szerint még az első könyv blurbjét se szabad elolvasni, mert némelyik megátalkodott fülszöveg a leggenyább fordulatot lövi le mindjárt a nyitómondatban. Ha tehát valakinek valahogy kezébe kerül az Idlewild, akkor ne olvasson utána, ne nézzen a hátsó borítóra, hanem uccu neki, jó lesz!

Azt viszont elmondhatom, hogy a záródarab is nagyon tetszett, méltó a két elődjéhez. Bár mindvégig részben klisékből táplálkozik az író, de rendkívül jó elbeszélői stílussal a maximumot hozza ki belőlük. Az első betűtől az utolsóig izgalmas és jól megírt trilógia, és - különösen most a harmadik eresztésben - olyan intellektuális témákat is feszeget, melyekkel még a magamfajta geekeket is eteti egy kicsit

Míg az Idlewild nézőpontja egy 17-18 éves fiatalé, az Edenborné néhány 14-16 éves gyereké, addig az Everfree narrátorai jobbára negyvenen túl szemlélik már az életet. Micsoda különbség És mégis, rendre mindegyik szereplő minden életfázisa teljesen hihető, minden érzelem, gondolat, félelem, aggodalom a helyén van mindhárom könyvben. Talán össze is függ ezzel, hogy míg az első két könyv a maga két különböző módján katarzist váltott ki, addig a harmadik... nos, mondjuk, hogy jót kacagtam a végén

[kikuchiyo]

Patrick Rothfuss: The Name of the Wind (2007)

Egy, csak egy gondolat bánt engemet.

Elolvastam, és bár még mindig kiváló könyvnek tartom, amikor lopva, mint pl. ma két előadás között beleolvastam, pillanatok alatt visszarántott magába, hogy aztán sokáig ne eresszen és csak félig tudjak odafigyelni másra, de sajnos már nem csak egy dolog bánt engemet.

Az egyik csak apróság, tényleg a kákán is csomót keresés. Az idegen nyelvű betétek zavartak egy kicsit.
A könyv ugyebár a fordítási konvenciót alkalmazza, azaz mindenki angolul beszél, a nevek és a szójátékok is csak angolul működnek (néha látatlanban is együttéreztem a magyar fordítóval, nehéz dolga lehetett), de azért néha megemlítették, hogy most a Commonwealth-ban elterjedt nyelvet beszélik, és mint minden fantasy regényben, az egyéb tájak kötelező egyéb nyelvei időnként forrásnyelvi idézetekként jelentek meg. Ezekkel volt az az apró kifogásom, hogy teljesen önkényes, rendszertelen, csak úgy nagyjából idegenül hangzó halandzsának tűntek nekem. Még jó, hogy aposztrófok csak módjával voltak bennük. És itt nem holmi tolkieni nyelvelméleti tökéletességet várok el, hanem egyszerűen a könyv a saját maga által állított színvonalhoz nem ért fel ezzel. Hiszen ha a szerző a szinte tankönyvi logikájú mágiaelmélet mellett a könyv világának pénzrendszerét, irodalom- és zenetörténetét és társadalmi osztályait is aprólékosan kidolgozta, sőt, még az is teljesen megalapozottan kiderül, hogy miért káromkodnak úgy a könyvben, hogy "Isten megfeketedett testére!", arról nem is beszélve, hogy a nevek elvileg fontosak ebben a világban, annyira, hogy a könyv címe is ezzel kapcsolatos, akkor igazán erre is fordíthatott volna kicsit több figyelmet. Ez azonban tényleg csak az én autista morgásom.

A szerelmi jelenetek színvonala azonban már komolyabb probléma. Giccses, túlírt, émelygős szövegrészek ezek, élesen elütnek a többitől. Ahogy egy nerd elképzeli a romantikus, reménytelen szerelmet vagy mittudomén. Az a bizonyos női szereplő pedig annál is irritálóbb, amilyennek szánták. Néha már legszívesebben odakiáltottam volna a főhősnek, hogy "rúgd már szájba és hagyd ott, nem látod, hogy friendzone-olt?" Persze az is lehet, hogy a főhős buzi, mert pár jelenetben igencsak nyomin viselkedett.

szerk: azért ennél a jelenetnél:[spoiler]

"when you flick an ant off a table it doesn't get hurt even though for an ant
that has to be like dropping off a cliff. But if one of us jumped off a roof, we'd get hurt because
we're heavier. It makes sense that bigger things fall even harder." She gave a pointed look down
at the draccus. "You don't get much bigger than that."
She was right, of course. She was talking about the square-cube ratio, though she didn't know
what to call it.

[/spoiler]
INSTANT NERDGASM.



szerk:
Edward Gibbon: Decline And Fall Of The Roman Empire

A könyv, aminek a címéből a "hanyatlása és bukása" mém ered. Hat irdatlan vastag kötetben fejti ki a címben megfogalmazott témát, ezek közül én még csak az elsőn vagyok túl. Elsősorban nem is azért kezdtem bele, mert annyira történelmet akartam tanulni egy két évszázados könyvből, hanem inkább a nyelvezete miatt: a könyv történelemszemléletének avultságáról és a benne megfogalmazott tézisek érvényességéről eltérnek a vélemények, de abban minden recenzió egyetért, hogy a könyv választékos mondat-virágai az angol nyelv csúcsteljesítményei között tartandók számon. Gondoltam, a saját angol írástudásomnak nem árt egy kis pallérozás.
Valóban gyönyörű a szövege, és nem is túl nehéz olvasni, ha csak a sok Ilyenusz-Olyanusz miatt nem, akik hiába a római birodalom jeles személyiségei, egy idő után hajlamosak összekeveredni az olvasó fejében.
A könyv kora erősen megmutatkozik. A történelemszemléletet már említettem - akkoriban forradalminak számított, hogy az antik világról írván az eredeti forrásokhoz és nem másod- és harmadkéztől származó kommentárokhoz nyúl vissza a szerző, ma viszont már a forráskritika fogalmát is ismerjük.
Amiben élesen elüt egy mai történelmi munkától, az az, hogy előszeretettel alkot ítéleteket az írása épp aktuális tárgyáról. A "jó" császárokat, pl. Traianust, az Antoniusokat vagy Constantinust a végletekig feldicséri, a jellemüket felsőfokú jelzőkkel illeti, a tetteiket pedig hősi pátosszal zengi el. A "rosszfiúkat" ellenben a lehető legsötétebb színekben festi le, az összes lehetséges becstelenséget és aljasságot a számlájukra írva. És ezt az implicit ítélkezést Rómára és ellenfeleire is alkalmazza: Róma, legalábbis ha a régi köztársasági hagyományokról vagy azok maradványairól van szó, akkor mindig a civilizáció, dicsőség és erény megtestesítőjeként jelenik meg, míg más népek alantas barbárokként sorolódnak be. Ma ez teljességgel kizárt lenne. Részben ezért a szemléletért is volt érdekes a könyv, az olyan csiklandósan politikailag inkorrekt mondatoknál, mint pl.

Julia Domna (for that was her name) deserved all that the stars could promise her. She possessed, even in advanced age, the attractions of beauty,  and united to a lively imagination a firmness of mind, and strength of judgment, seldom bestowed on her sex.

erősen vigyorogtam.

Érdekes még a kereszténységhez való viszonya. A recenziók alapján azt hittem, hogy az egyháznak olyan véresszájú ostorozójára lelek a szerzőben, hogy amellett Richard Dawkins és PZ Myers nyúlszívű apologétáknak tűnnek, de csalódnom kellett. Érdekes módon van néhány pont, ahol mintha előkészítené a terepet a támadáshoz, de aztán nem él az alkalommal. Pl. a bibliában mindennapos csodákról kijelenti, hogy a jelenkorban ugyebár nincsenek csodák, és amit annak hirdetnek, az nyilvánvalóan csalás, ahogy azt minden felvilágosult ember tudja, aztán azzal folytatja, hogy ez így volt pár évvel azelőtt is, és bármely korra igaz az, hogy nem különbözött ebből a szempontból az azt megelőzőtől, azaz nem volt olyan fordulópont, hogy utána nem lehetségesek csodák, előtte pedig mindennaposak, tehát... de nem fejezi be a teljes indukciót, azaz nem vonja le a következtetést, hogy az egész bullshit és a szent iratok butaságokat tartalmaznak. A vallás központi téziseiről mindvégig tisztelettel beszél - vagy lehet, hogy csak én nem tudok a kétszáz évvel ezelőtti módon a sorok között olvasni.

Nagy falat, nem az a könnyű olvasmány, de megéri foglalkozni vele.

[LiaLia]

Kiolvastam Christopher Paolinitől az Elsőszülöttet, az Eragon folytatását. Most már elég késő van, majd a napokban írok is róla, illetve újabb könyvtári élményeimről

[Kvikveg]

...
az olyan csiklandósan politikailag inkorrekt mondatoknál, mint pl.

Julia Domna (for that was her name) deserved all that the stars could promise her. She possessed, even in advanced age, the attractions of beauty,  and united to a lively imagination a firmness of mind, and strength of judgment, seldom bestowed on her sex.

erősen vigyorogtam.
...

Na igen, ilyenkor kezdem erteni, hogy a harcos feministak miert buknak ki olyan sok dolgon. Amikor az ember egy-ket ilyet lat, akkor leirja azzal, hogy hat a szerzonek gondja volt a noi nemmel, hatistenem. De amikor az ember mar a huszadikkal talalkozik, esetleg az orra ala dorgolik...


Stieg Larsson - Millenium trilogia
Gazdasagi temaban turkalo ujsagiro a foszereplo + egy eleg furcsa hacker leanyka - es meg sokan masok is felbukkannak. Krimi + Svedorszagba gazdasagi es politikai betekintes egyben - foleg a 2. es 3. kotet. Erosen olvastatja magat... azt nem mondom, hogy nem tudtam letenni, de nagyon erdekes. Az iro is ujsagiro volt (mily meglepo) es az elso kotet megjelenese elott elhunyt kisse fiatalon. A tortenet olvasgatasa kozben neha van egy-egy mondatnyi kitero errearra a fejezetbevezeto szovegekben, vagy egy-ket kommentben, ami meg egy kicsit erdekesebbe teszi a konyvet.
Pl hogy a svedeknel nem a kurvakat buntetik, hanem a klienst.
Talan az elso kotet ami a legjobban tetszett. A film utan kezdtem el olvasgatni. A tortenet persze elter par helyen a foszalat (is) tekintve, illetve tobb szereplot mozgat. A Vanger csalad egy oreg tagja megbizza Mikael Blomkvistet azzal, hogy - ugyan remenytelen a vallakozas - talalja meg regesreg eltunt unokahugat, akit edeslanyakent szeretett. Plusz ismerkedes Lisbeth Salanderrel. Kavaras ezerrel, kismillio Vanger-rokon, egy az eltunes idejen baleset miatt lezartnak tekintheto sziget, ujsagiras, izgalom, szaguldas, teli sved taj, stb-stb.

[kikuchiyo]

Elkezdtem olvasni az Ender's Shadow-t (félre: valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a vélekedésemmel, hogy az "Ender's Game" cím "Végjáték"-ká fordítása a magyar sci-fi-irodalomtörténet egyik legnagyobb, jóvátehetetlen tévedése), és [spoiler=csak azoknak, akik mindkettőt olvasták]eddig nem tetszik. Talán az is befolyásolja ezt az érzésemet, hogy a "rendkívül intelligens, nehéz sorsú fiú bekerül egy különleges iskolába, ahol nagy tetteket visz véghez" templátnak ezt az implementációját közvetlenül a Szél neve után olvasom, és túl nagy a kontraszt. De elsősorban magával a könyvvel van bajom.

Egyszerűen nem tudok azonosulni azzal a gondolkodásmóddal, környezettel, amit az első fejezetekben Bean utcán töltött idejénél kifejt. A gyerekek egyszerűen nem úgy gondolkodnak (és nem úgy éreznek), ahogy leírja. Az egész borzasztó szintetikus - és borzasztó hiteltelen.

Talán az a problémám oka, hogy amikor az eredeti könyvben Ender megöli a zuhanyzóban azt a srácot, az egy katartikus pillanat volt. Addig is borzongatóan kegyetlen volt a regény világa, de az a pont egy minőségi ugrás volt. És mégis, mivel alaposan fel volt építve Ender döntésének a háttere, vagyis az az út, ameddig oda eljutott, a hitetlenkedés és idegenkedés mellett el tudtam fogadni, hogy annak ott meg kellett történnie.

Ellenben itt már az első pár oldalon tobzódnak az ölés gondolatában, és nem csak Bean, hanem kb. mindenki más is gépies természetességgel* fontolgatja, hogy kit, mikor és milyen célból kell megölnie. És ez az, amit megalapozás nélkül nem tudok elfogadni.

*erre a szókapcsolatra büszke vagyok.[/spoiler]

[motifator]

Rotterdam utcái kemények Amikor a könyv első felénél jártam, még én is azt írtam ide, hogy sokkal keményebb, hidegebb, mint az Ender's Game, és én is úgy éreztem, hogy nem annyira jó, mint az első könyv, bár nekem már akkor is tetszett.
[spoiler]Az, hogy Bean miért olyan, amilyen, arra kapunk választ a könyv közepefelé. Hogy ez a válasz kielégítő-e, az szubjektív. Nekem bőven megfelelő volt az indok, de szerintem inkább azért, mert addigra már teljesen beszívott a sztori, annyira imádtam a könyvet, hogy Bean igazi múltja is tetszett.

Hogy a többi utcagyerek miért veszi annyira természetesnek a halált? Én simán elfogadtam, hogy ezek a gyerekek szó szerint élet-halál harcot vívnak minden nap, csak nem hús-vér ellenséggel, hanem az éhséggel. És nekem nem is rémlik annyira, hogy más gyerekek is gyilkosságot fontolgattak volna. Bean mondja Poke-nak, hogy ölje meg Achilles-t, de Poke nem teszi meg, ő nem tud hidegvérrel gyilkolni. Bean folyamatosan gondol az ölésre, de ő Bean, érzelemmentes és ijesztően okos. Achilles-nek meg még lesz szerepe a könyvben, nem akarok spoilerezni, de róla is kiderül még egy s más.
Rajtuk kívül más nem igazán akart ölni, kivéve a gyerek, akinek Achilles összetörte a bordáit. Hát, neki talán volt is oka rá

Amikor Ender megölte Bonzot a zuhanyzóban, nem tudta, hogy Bonzo meghalt az ütéstől. Vagyis tudta, de nem sejtette Csak annyit mond, hogy nagyon csúnyán elintézte Bonzot, de ezt akkor is mondja, amikor a könyv elején Stilstont intézi el. És a könyv végén kiderül, hogy Ender akkor Stilstont is megölte.
És valahol ugyanaz játszódik le Beanben is, amikor ölésre gondol, mint Enderben. Úgy meg kell verni az ellenséget, hogy soha többé ne támadjon újra.

[...]But they let go of him. And as soon as they did, Ender kicked out high and hard, catching Stilson square in the breastbone. He dropped. It took Ender by surprise— he hadn't thought to put Stilson on the ground with one kick. It didn't occur to him that Stilson didn't take a fight like this seriously, that he wasn't ready for a truly desperate blow. For a moment, the others backed away and Stilson lay motionless. They were all wondering if he was dead. Ender, however, was trying to figure out a way to forestall vengeance. To keep them from taking him in a pack tomorrow. I have to win this now, and for all time, or I'll fight it every day and it will get worse and worse. Ender knew the unspoken rules of manly warfare, even though he was only six. It was forbidden to strike the opponent who lay helpless on the ground; only an animal would do that. So Ender walked up to Stilson's supine body and kicked him again, viciously, in the ribs. Stilson groaned and rolled away from him. Ender walked around him and kicked him again, in the crotch. Stilson could not make a sound; he only doubled up and tears streamed out of his eyes. Then Ender looked at the others coldly. "You might be having some idea of ganging up on me. You could probably beat me up pretty bad. But just remember what I do to people who try to hurt me. From then on you'd be wondering when I'd get you, and how bad it would be." He kicked Stilson in the face. Blood from his nose spattered on the ground nearby. "It wouldn't be this bad," Ender said. "It would be worse." He turned and walked away. Nobody followed him. He just turned a corner into the corridor leading to the bus stop. He could hear the boys behind him saying, "Geez. Look at him. He's wasted." Ender leaned his head against the wall of the corridor and cried until the bus came. I am just like Peter. Take my monitor away, and I am just like Peter.

És ez az Ender's Game első fejezetének vége. OSC már az első fejezetben is kegyetlen Az Ender's Shadow keményebb, érzelemmentesebb, mint az Ender's Game, elsősorban a könyv első fele, de OSC kb. ugyanazt hozza, mint az Ender's Game-ben, csak kicsit másképp. Az elején úgy éreztem, hogy kicsit rosszabbul, a végén úgy éreztem, hogy kicsit jobban. Olvasd csak tovább, lehet, hogy mire a végére érsz, neked is jobban fog tetszeni.
[/spoiler]

[kikuchiyo]

Kösz a részletes választ!

[spoiler]Lehet, hogy tényleg csak Bean rettenetesen hidegre, embertelenre beállított karaktere miatt tudtam nehezen belehelyezkedni a regény nézőpontjába - végül is rajta keresztül látjuk az eseményeket, és mások motivációit is az ő következtetéseiből ismerjük meg.

Az nem újdonság, hogy a gyerekek egymással nagyon kegyetlenek tudnak lenni, sokan sokféleképp megírták már (a Legyek Ura a legklasszikusabb példa - bár az épp arra van kihegyezve, hogy a civilizációs máz hogy kopik le és hogy veszi át a helyét fokozatosan a nyers kegyetlenség. Épp ezért könnyű felvenni a nézőpontját, és épp ezért annyira hatásos a nézőpontváltás a legvégén.)

De igazából bárki, akit csúfoltak az iskolában, az tudja, miről van szó.  [/spoiler]

[Kvikveg]

Szilágyi Gyula
Megbukott az iskola?

Én már csak hintaszékbõl – meg a szaklapokat olvasva – figyelem a hazai
iskolaügyet, de így távolról azt látom, hogy iskolarendszerünkben valamiféle
gettósodás kezdõdött el. No nem a rossz családi környezetbõl érkezõ, hátrá-
nyos szociokulturális hinterlanddal küszködõ srácokat különítik el – azt nem
lehet, az csípné az emberek szemét, abból világbotrány lehetne. Fordítva tör-
ténik: a »jobbak«, az anyagilag tehetõsek, a pallérozott intellektuelek, a kö-
zéposztályból az elit felé kapaszkodó családok húztak kerítést saját világuk
köré – gazdasági bástyák kiépítésével óvják gyermeküket az illetéktelen be-
hatolóktól, s õrködnek azon, hogy csemetéjüket az iskola mindig elméjük
maximális használatára késztesse, hiszen õk tudják: teher alatt nõ a pálma.
Nehogy félreérts: ezek az iskolák is állami intézmények, csak itt a szülõknek
van lehetõségük arra, hogy a költségvetésbõl kapott összegeket kiegészítsék –
gyermekük optimális fejlõdését biztosítandó. A plebejusok ivadékait meg óvjuk
a túlterheléstõl, csökkentjük a tananyagot, hétvégére nem kapnak házi fel-
adatot, nem fogjuk õket osztályozni, s nem fogjuk õket évismétlésre buktatni
– nekik nem kell sikeresnek lenniük –, és így fenntartható a köznyugalom.
Lehet, hogy valahol már véglegesen leírták ezeket a gyerekeket?" (70 éves
nyugalmazott középiskolai igazgató)

[kikuchiyo]

Még mindig Ender's Shadow:

[spoiler]

Saddam Hussein knew it -- you have to
be willing to kill with your own hand. You can't stand back and let others do it for you all the time. And
Stalin understood it, too -- you can never be loyal to anybody, because that only weakens you. Lenin
was good to Stalin, gave him his chance, raised him out of nothing to be the keeper of the gate to power.
But that didn't stop Stalin from imprisoning Lenin and then killing him.

[/spoiler]



Elolvastam.

Rövid vélemény: gondolati konstrukciónak érdekes, de regényként szétesik.
[spoiler]Majdnem. Szerencsére a végére azért összekötötte a szálakat és értelmet nyertek a dolgok, de azt kell mondjam, hogy a regényként nem igazán működik, és ez az író hibája. Minden jelenetben láttam és értettem, hogy mit akar elérni, de a szereplők jellemének és a helyzetek hangulatának kellően gördülékeny megalapozása hiányzott, és ezért nem tudtam átvenni a nézőpontjait úgy, ahogy a regény ill. az író erőltette, vagy egyszerűbben szólva, úgy voltam vele, mint a székely bácsi a Csillagok Háborúja bemutatója után: "Márpedig én ezt nem hiszem el!"

Leginkább persze a főszereplő jellemének elfogadásával volt bajom - ami azért gond, mert ezen múlik az egész könyv. Először erősködik, hogy Bean egy négyéves kisfiúba oltott, érzelmek nélküli elemzőgép, és mikor épp kezdtem volna ezt elfogadni, akkor meg egy yaoi-mangába illő érzelmekkel ruházza fel Ender iránt. Az is zavart, hogy amikor egy fejezet erejéig átvált Achilles nézőpontjába (amit szintén egy támadó rinocérosz kifinomultságával mutatott be), azzal megtöri a regény következetességét, hogy minden történést Bean elemzésén keresztül látunk.

Szóval érdekes volt - elsősorban arra lennék kíváncsi, hogy mindebből mennyi volt meg az Ender's Game írásakor -, de igazán hatni nem tudott rám.

Továbbá fene az xkcd-be: ezzel örökre tönkretette mind ennek a könyvnek, mind az eredetinek az élvezetét. Minden alkalommal, amikor Démoszthenész vagy Locke került szóba, ez jutott eszembe.[/spoiler]



Még valami, ill. még két valami:
[spoiler]Az egyik a jelszavak kérdése.

Quickly he turned on his own desk and typed in his name and a password. Bean. Achilles. Then he
pulled out the other desk and turned it on. Name? Poke. Password? Carlotta.

8 karakteres, még csak számokat sem tartalmazó jelszavak a huszonikszedik században, a csillagközi utazás és az antigravitációs edzőtermek korában? Ráadásul olyan jelszavak, amelyek fontos információkat árulnak el a tulajdonosukról? És pont egy olyasvalakitől, aki elvileg a generációja legzseniálisabb embere és kínosan ügyel arra, hogy ne áruljon el semmit magáról? Egyáltalán miért használnak jelszavakat még mindig? Ja, hogy ha a tanárok pl. biometrikus azonosítókat használtak volna, akkor Bean nem tudta volna lelesni a jelszavukat, pedig ezen múlott a történet?

A másik pedig az ansible, azaz a fénysebességnél gyorsabb - "azonnali" - kommunikáció egy olyan világban, ahol egyébként érvényes a relativitáselmélet és nem lehet a fénynél gyorsabban utazni. Ez engem nagyon zavar, már az eredeti könyvben is zavart, mert ez így egyszerűen értelmetlen. Eleve annak, hogy "azonnali", az egyidejűség relativitása miatt nincs értelme: ha két, térszerűen szeparált esemény között a fénynél gyorsabban viszünk át információt, akkor van olyan koordináta-rendszer, amelyből nézve az információ visszafelé megy az időben.

Jó, lehet jönni a quantum entanglementtel meg a Bell-egyenlőtlenségekkel, de egyrészt az ezeken alapuló csillagközi kommunikációs eszközök a legjobb esetben is spekulációk, másrészt be lehet látni, hogy effektíve ezekkel sem lehet fénynél gyorsabban kommunikálni, mert pl. először létre kell hozni az összefonódott állapotú részecskéket, majd el kell az egyiket vinni a kívánt helyre, ez pedig csak fénysebességnél kisebb sebességgel lehetséges.
[/spoiler]

[motifator]

Hmm, értem amit írsz, és sokmindenben egyet is értek, de valahogy nálam elnyomta a fanboyság a hozzád hasonló kritikus hozzáállást. Minden, amit írok, egyéni vélemény és szubjektív, elfogult, mert most még nagyon bele vagyok zúgva az egész Ender sagába, szal úgy tessék olvasni a postomat

A Szaddam és Sztálin dologra nem nagyon tudok mit mondani, most a Shadow of the Hegemon felénél járok, és azok a történelmi párhuzamok, amkkel OSC a szereplői jellemét magyarázza már engem is kezd fárasztani. Főleg azért, mert ugyanazt az 5-6 híres történelmi személyt emlegeti folyamatosan.

Bean karaktere az elején hihetetlen volt, idővel kezdett konzisztenssé válni, később meg tényleg elkezdett szétesni. De szerintem nem akkor esett szét, amikor
[spoiler]Ender-fanboy lesz. Szerintem akkor volt a karakterfejlődése csúcspontján. Amikor először kezdett emberi érzelmeket találni saját magában, akkor volt Bean karaktere a legerősebb. Akkor szerettem Beant a legjobban, és szerintem azért, mert Endernek is örültem, hogy ott van neki Bean, hogy amikor a Battle School már elviselhetetlenül kegyetlenné vált, ott van neki egy barát, még ha nem is igazán tud róla.
Biztos azért, mert nagyon beszívott a könyv, de nekem csak akkor esett le, hogy Bean karakterével valami nincs rendben, amikor hazament Görögországba, mint Julian Delphiki. És azóta egyre jobban esik szét, legalábbis ahogy olvasom a Shadow of the Hegemont. Amiket most csinál, abból nem tudom kitalálni, hogy szimplán elment az esze, vagy csak a pubertás bassza az agyát (pedig saját elmondása szerint még nincs serdülőkorban), vagy szerelmes (valahol azt hiszem, hogy ez lesz, de azért meglepődnék), vagy nem tudom. Persze sokkal valószínűbb, hogy csak OSC nincs formában

A jelszó dolog tényleg baromság, de lehet, hogy egy rakás dolgot már 85-ben kitalált, akkor meg még nem tűnt akkora hülyeségnek. Sőt, a csávó konkrétan megjósolta a teljes internetet 85-ben, sőt, egyenesen a web 2.0-át látta meg. Az azért a közösségi tartalomszolgáltatás csúcsa, hogy 2 blogger meg tudja változtatni a világ politikai helyzetét Na mindegy, ez a jelszó dolog nem volt akkora jelentőségű, hogy fennakadjak rajta.

Az ansible meg tényleg több sebből vérzik, de el kell hinni, hogy van, és kész. Nem ő találta ki a dolgot először, az ansible szó is valami más író regényéből származik (és ezt még a könyvben is mondja Graff, hogy valami régi könyvből vette valaki a nevet). Persze nekem is forgott a fejemben, hogy ha van azonnali kommunikáció, akkor miért nem tud mondjuk Ender és Valentine kommunikálni a Földdel miközben relativisztikus sebességgel haladnak, csak annyi kéne, hogy a Földről jövő üzeneteket töredék sebességen kell lejátszani, és vice versa. Na meg érdemes minél hamarabb válaszolni, mert ki tudja mennyi idő telik el a Földön, amíg Valentine a válaszát fogalmazza. Nem áll össze a dolog sehogy se, na.
[/spoiler]

Összességében értem, hogy mit írsz, de szerintem teljesen szubjektív dolog, hogy ki mennyire akad fenn ezeken. Én is hitetlenkedtem sokmindenben az elején, de elég hamar sikerült elfogadni, hogy Gregor Samsa féreggé változott egyik reggel, és ahelyett, hogy azon agyalnék, hogy az ember márpedig nem változik csak úgy át, sikerült élveznem a történetet úgy, ahogy az OSC kitalálta.
És ami miatt leginkább tetszett az Ender's Shadow, az az, hogy nem gondoltam volna, hogy jórészt ugyanazokat az eseményeket más szemszögből elmesélve lehet jó könyvet írni. Azt hittem, hogy repetitív lesz és unalmas. De nem volt az, sőt. Más kicsit, mint az Ender's Game, de nekem nagyon tetszett, és ezzel nem vagyok egyedül. Fórumokon, reddit threadekben mindenhol azt írják, hogy ha tetszett az Ender's Game, akkor az Ender's Shadow is tetszeni fog, muszáj elolvasni. És ezzel én is egyetértek. Persze írják még a Speaker for the Deadet is mint must read, de azt még nem olvastam el, és tudom, hogy teljesen más jellegű lesz, mint az Ender's Game vagy az Ender's Shadow volt.

Szal jó könyv szerintem, ahogy a Shadow of the Hegemon se tűnik egyelőre rossznak, élvezem, és haladok vele, de messze nem annyira letehetetlen, mint mondjuk az Ender's Game volt.

[kikuchiyo]

Kösz a választ!

Nem kell magyarázkodnod, teljesen érthető, hogy a tetszés hevében jobbra értékeled a könyvet, mint én, akiből hiányzott az említett hév Valószínűleg az én beleérző képességemmel van inkább baj.

[spoiler=Bean]

de nekem csak akkor esett le, hogy Bean karakterével valami nincs rendben, amikor hazament Görögországba, mint Julian Delphiki.

Most hogy mondod, ez a momentum elég hirtelennek és megalapozatlannak hatott. Pár oldallal előtte még odavolt, hogy igazából a Buggerek elleni háború nem is érdekli, hanem majd a világpolitika meg a nemzetek közti háború utána, aztán minden átmenet nélkül elmegy papás-mamást játszani.
[/spoiler]

[spoiler=Sztálin és Szaddam]Igazából a pillanat hevében nem értettem a dolgot, mert nem tudok róla, hogy Szaddam a puszta kézzel gyilkolás rajongója lett volna, és Lenin halálát is máshogy tudtam (bár az is igaz, hogy meglepetéssel ért, amikor a wikipédián olvastam, hogy már 1922-ben szélütés érte, amitől részben lebénult és sosem épült fel többet).

Ezt a szakaszt még pont ki lehet magyarázni azzal, hogy Achilles a hatalom iránti eszelős vágyában annyira elszállt, hogy még a történelmre is a saját szája íze szerint emlékezik [/spoiler]

[spoiler=Locke és Démoszthenész]Az valóban figyelemre méltó, hogy 85-ben megjósolta az internetet, és annak fontosságát. Akkoriban tényleg nem volt ez triviális, még azoknak sem, akik amúgy hivatásszerűen a jövő elképzelésével foglalkoztak (bár a Neuromancer már kint volt akkor).

Az hat mai ésszel megmosolyogtatónak, hogy mennyire túlbecsülte az internet fontosságát.
A valóságban mennyi esélye van, hogy egy blogger csupán az írásai miatt a világ elnöke legyen? Ezt fejezi ki csattanósabban az az xkcd képregény.[/spoiler]

[Leara]

Terry Pratchett: Sofőrök
Már jó ideje szerettem volna olvasni valamit a szerzőtől, mert nagyon sok ismerősöm imádja. Nem csodálom, nagyon szórakoztató volt ez a könyv is . Már alig várom a csütörtököt, mert végre kölcsönkapom a folytatást is  .

[Fazék]

Terry Pratchett: Sofőrök
Már jó ideje szerettem volna olvasni valamit a szerzőtől, mert nagyon sok ismerősöm imádja. Nem csodálom, nagyon szórakoztató volt ez a könyv is . Már alig várom a csütörtököt, mert végre kölcsönkapom a folytatást is  .

a folytatások ha jól rémlik már nem olyan jók, inkább vágj bele a Korongvilág regényekbe

[kikuchiyo]

Ha már előkerült: én egy olyan megvetésre méltó személy vagyok, aki még soha, semmit nem olvasott Terry Pratchett-től.

Érdemes még az én búvalbaszott vén fejemmel belevágni?
Ha igen, melyik az az egy könyve, amit leginkább érdemes kezdőként elolvasni?

[Kvikveg]

Ha már előkerült: én egy olyan megvetésre méltó személy vagyok, aki még soha, semmit nem olvasott Terry Pratchett-től.

Érdemes még az én búvalbaszott vén fejemmel belevágni?
Ha igen, melyik az az egy könyve, amit leginkább érdemes kezdőként elolvasni?

+1
Csak egy filmig jutottam...

[Ramiz]

Érdemes még az én búvalbaszott vén fejemmel belevágni?
Ha igen, melyik az az egy könyve, amit leginkább érdemes kezdőként elolvasni?

Mindenképpen érdemes, ne viccelj.

Az én kedvenceim a Piramisok, a Kisistenek és a Mágia színe (talán ebben a sorrendben).

[Fazék]

Ha már előkerült: én egy olyan megvetésre méltó személy vagyok, aki még soha, semmit nem olvasott Terry Pratchett-től.

Érdemes még az én búvalbaszott vén fejemmel belevágni?
Ha igen, melyik az az egy könyve, amit leginkább érdemes kezdőként elolvasni?

a felelősséget áthárítanám Domonkosra.

engem már a 'Mágia színe' magával ragadott, és utána zabáltam a TP könyveket, de tény hogy sokat változott, fejlődött(?) azóta, és voltak olyan könyvei is, amiken inkább csak végigrohantam, mert nem igazán tudtak lekötni, de szerencsére kevés ilyen volt.
mondjuk ha belevágtok, akkor lehet, hogy angolul tenném ezt a helyetekben, mert a magyar változat egy idő után ugyebár kiadót és ezáltal fordítót váltott, aminek következtében jogvédői viták után új nevet kapott az összes szereplő és a fordítás minőségével is akadnak gondok sztem.
angolul az igazi

[Ramiz]

engem már a 'Mágia színe' magával ragadott, és utána zabáltam a TP könyveket, de tény hogy sokat változott, fejlődött(?) azóta.

Szerintem csak megfáradt.

[Fazék]

engem már a 'Mágia színe' magával ragadott, és utána zabáltam a TP könyveket, de tény hogy sokat változott, fejlődött(?) azóta.

Szerintem csak megfáradt.

no igen, vszleg nem véletlen a Nation c. könyve is, melyben alig véltem fölfedezni bármit is a Korongvilág könyvek stílusából. tán ha nincs ráírva óriási betűkkel a neve a borítóra, akkor rá sem ismertem volna

a sztem meglepően gyengére sikeredett Unseen Academicals után pl kifejezetten kellemes olvasmánynak bizonyult